KUTATÁSI BESZÁMOLÓ 2015 decemberében a Collegium Hungaricum ösztöndíj támogatásával folytattam kutatásokat Bécsben. A Középkori zarándoklatok és zarándokok című munkatervem keretei között elsősorban a vonatkozó témakör releváns nemzetközi szakirodalmának áttekintését végeztem el, amely formálódó tudományos-ismeretterjesztő monográfiám elkészítéséhez volt nélkülözhetetlen. Közismert, hogy a keresztény zarándoklatok az utóbbi évtizedekben ismét virágkorukat élik, különösen az El Camino, a Santiago de Compostelába vezető út áll az érdeklődés középpontjában. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy írókat, például a világhírű Paulo Coelhot, filmrendezőket ihletett meg a több hetes utazás varázsa. Számos útikönyvben, prospektusban, honlapon, blogon bukkanhatunk fontos információkra az egyes kegyhelyeket, útvonalakat illetően, praktikus tanácsokat olvashatunk a felkészüléssel és az utazással kapcsolatosan. Napjaink utazásai mellett élénk érdeklődés figyelhető meg a jelenség középkori gyökereire, történetére vonatkozóan, így nem meglepő, hogy Nyugat-Európa nagyobb könyvesboltjainak polcain a témakör iránt érdeklődők kedvükre válogathatnak. Ezzel szemben a magyar nyelven hozzáférhető modern szemléletű munkák száma – néhány üdítő kivételtől eltekintve – tulajdonképpen elenyésző, sőt a középkori zarándoklatokat átfogó jelleggel tárgyaló feldolgozás – Pierre André Sigal rövid lélegzetű munkájának magyar változatától eltekintve – nem készült. Éppen ezért tartottam kiváltképp időszerűnek egy modern szemléletű, megfelelő tudományos alapokon nyugvó, az érdeklődő nagyközönség igényeinek megfelelő kötet elkészítését. Három olyan dolog van az ember életében, amelyre sem rábeszélni, sem arról lebeszélni nem lehet senkit, jelesül a házasságkötés, a háború indítása, valamint a jeruzsálemi Szent Sír meglátogatása. Mivel ezek mindegyike egyaránt végződhet pozitív és negatív módon, mindenkinek egyedül kell döntést hozni ezekről. Minderről Eberhard würtemmbergi herceg (†1496) vélekedett így, aki maga is elzarándokolt a Szentföldre (1468), azonban véleményét korának európai előkelői bizonyosan osztották. „Isten nevében utazunk, az Ő kegyelmeit kérjük, az Istenerő segít minket, és a Szent Sír, ahol maga az Isten bent nyugszik. Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz, Uram irgalmazz.”1 E sorokkal kezdődik az egyik legismertebb, középkori német zarándokének. A 13. század elején keletkezett népének közkedvelt volt a németajkú utazók, mindenekelőtt a búcsújárók körében. Nem véletlen tehát, hogy a késő középkor egyik legismertebb peregrinusa, az ulmi Felix Faber (†1502) szentföldi úti beszámolójában több alkalommal is utalt e dalra. Az utakat járó, tengereket átszelő búcsújárók a középkor jellegzetes alakjai voltak, emléküket számos korabeli ábrázolás, irodalmi, képzőművészeti alkotás, korunkra maradt tárgy őrzi. Mindazonáltal a kultikus helyek felkeresése, a zarándoklat archaikus, gyakorlatilag valamennyi vallásban megtalálható, s így tulajdonképpen az emberiség „In Gottes Namen fahren wir / Seiner Genaden begehren wir / das helf uns die Gotteskraft / und das Heilige Grab / Da Gott selber inne lag. Kyrieleis, Christe eleis, Kyrieleis.” – Fratris Felicis Fabri Evagatorium in Terrae Sanctae, Arabiae et Aegypti peregrinationem, I-III. (=Evagatorium) Ed. Cunradus Dietricus Hassler. Stuttgartiae, 1843–1849. I. 82. 1
Collegium Hungaricum-ösztöndíj 2015 – Kutatási beszámoló – Fedeles Tamás történelmének kezdeteitől megfigyelhető jelenség. Mindennek hátterében az emberi természet azon attitűdje húzódik meg, amely a transzcendenssel történő kapcsolatba lépés spirituális igényét hordozza magán. A politeista vallásokban éppúgy léteznek olyan kiemelt fontosságú terek, ahol a természetfölötti világgal érintkezésbe kerülhetett a halandó, mint a nagy monoteista vallásokban. E szent helyeket kéréseikimáik meghallgatására, engesztelő-hálaadó áldozatuk bemutatására alkalmasabbnak vélték az oda igyekvők, számos alkalommal történtek e pontokon csodák, összességében tehát hatékonyabbnak bizonyult ott a szakrális kommunikáció. A kereszténység bölcsőjének tekinthető zsidó vallásban az ószövetségi törvény kötelezte a férfiakat a zarándoklatra, amint a Második Törvénykönyvben olvashatjuk. „Minden férfi háromszor évente jelenjen meg az Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet az Úr kiválaszt, mégpedig a kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen.”2 Az izraeliták központi szentélye Jeruzsálemben volt, a Salamon király által emelt templomban, ahol a frigyládát őrizték. Ott mutatták be Jézust is Jahvénak a törvény előírásai szerint (Lk 2,22), majd oda szülei minden esztendőben magukkal vitték őt is az előírt zarándoklatra (Lk 2, 41–42). A keresztény zarándoklatok közvetlen előképe tehát a választott nép gyakorlatában gyökerezik. Mindebből következően a kereszténységben kezdettől fogva központi szerepet töltöttek be a szent helyek. Mindenekelőtt Jézus földi életének egyes állomásai lettek központi kultuszhelyekké, így elsősorban Betlehem, Názáret, Jeruzsálem. A területet már az őskeresztény kortól Terra Sanctanak, azaz Szentföldnek nevezték. A kereszténység térhódításával párhuzamosan egyre több hely vált szentté, hiszen a hitükért a halált is vállalók végső nyughelyét megkülönböztetett tiszteletben részesítették a Krisztust követők. Miután a 4. században először eltűrt (313), majd államvallás (380) lett a kereszténység, az egykori pogány főváros, Róma egyre fontosabb szerepet játszott. Itt halt vértanúhalált a két apostolfejedelem Szent Péter és Szent Pál, akiknek sírja fölé hamarosan bazilikákat emeltek, melyeket zarándokok sokasága keresett fel. Az 5. század derekára pedig végérvényesen kialakult az öt patriarchátus rangsorrendje (Róma, Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia, Jeruzsálem), amely következtében végérvényesen a Római Birodalom egykori fővárosa vált a kereszténység központjává. A barbár Európa krisztianizálása során pedig kontinens-szerte egyre több mártír, majd pedig a hitvalló sírja, a szentek relikviáit őrző templomok, kápolnák váltak a zarándokok úti céljává. A szentföldi zarándoklatokat a 7. századtól kezdve az arab hódítás nagymértékben befolyásolta. A 11. század végén közel egy évszázadra ugyan ismét keresztények birtoka lett Jeruzsálem, azonban a 1187-es hattíni csata elvesztését követően immár véglég a muzulmánok kezére került a szent város. A keresztények jámbor utazásait ugyan nem gátolták a muzulmán hatóságok, azonban tekintve a hosszú út okozta lelki, fizikai és nem utolsó sorban anyagi áldozatot, kevesek kiváltsága maradt a tengerentúli kegyhelyek felkeresése. Jeruzsálemmel kapcsolatban azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az iszlám vallás Mekkát és Medinát követő harmadik legfontosabb kultuszhelye volt, a várost tehát keresztény és muszlim zarándokok egyaránt felkeresték. A korai kezdeteket követően a 13–15. század időszakát tekinthetjük a középkori zarándoklatok valódi virágkorának. A korunkra maradt beszámolók tükrében a késő középkorra tömegjelenséggé váló peregrináció csúcspontját az 1450–1500 közötti periódus képezte. Egyes becslések szerint ekkor Európa felnőtt lakosságának mintegy 30–50%-a kerekedett fel egy-egy kegyhely felkeresésére. Nem szabad szem elől 2
MTörv 16
2
Collegium Hungaricum-ösztöndíj 2015 – Kutatási beszámoló – Fedeles Tamás tévesztenünk azt sem, hogy a zarándoklat kínálta a középkori emberek döntő többsége számára az egyetlen társadalmilag elfogadott lehetőséget a mindennapok monotóniájából való rövidebb-hosszabb ideig tartó kiszakadásra. Arnold Angenendt találóan megfogalmazása szerint: „a szakrális mobilitás, az úton levés egy kegyhely felé, az egész középkort mozgásban tartotta”.3 A kereszténységben a kezdetektől, jóllehet koronként változó dinamikával és földrajzi hatókörrel, ámde mindmáig hangsúlyos szerepet tölt be a peregrináció. A kegyhelyek létrejötte, a zarándoklatok infrastruktúrájának kialakulása, a búcsújárás tömegessé válása – a késő antik kezdeteket követően – egyaránt a középkor évszázadainak meghatározó mozzanatai. A kereskedő, a külföldi tanulmányokat folytató diák, valamint a lovag mellett a korszak folyamán leginkább a zarándok testesítette meg az utazót, különösen a távoli kegyhelyeket felkereső, hónapokig úton lévő peregrinus. Nem véletlen tehát, hogy a széles karimájú kalappal, köpennyel, tarisznyával és vándorbottal megjelenített zarándok jellegzetes alakja a középkori ábrázolásoknak. Vajon kik és miért keltek útra e patinás évszázadokban? Hova és miként utaztak? Mi módon tájékozódtak, miként kommunikáltak megszokott környezetükből kiszakadva az idegen vidékeken járó búcsújárók? Milyen rítusok jellemezték az egyes kegyhelyeket? Ezek és hasonló jellegű kérdések tucatjai foglalkoztatják a középkori mentalitástörténet iránt érdeklődőket, melyeket az elmúlt év karácsonyára napvilágot látott kötetem („Isten nevében utazunk”. Zarándokok, búcsújárás, kegyhelyek a középkorban. Kronosz Kiadó, Pécs, 2015. 354 0ldal) lapjain igyekeztem megválaszolni. Bécsi tartózkodásom idején elsősorban az Universitätsbibliothek, mindenekelőtt a Fachbereichsbibliothek Katholische und Evangelische Theologie, valamint a Fachbereichsbibliothek Geschichtswissenschaften állományát használtam. Alkalmam nyílt konzultációt folytatni Thomas Prügl professzorral, az Egyháztörténeti Intézet vezetőjével is, akivel néhány éve szakmai kapcsolatban állok. Összességében minden szempontból eredményesnek ítélem meg bécsi tartózkodásomat. Mindehhez nyugodt körülményeket biztosított a Collegium Hungaricum csapata, amelyet ezúton is köszönök. Pécs, 2015. január 4. Dr. habil. Fedeles Tamás egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem
ANGENENDT, Arnold: Heilige und Reliquien. Die Geschichte ihres Kultes vom frühen Christentum bis zur Gegenwart. München, 1997. 133. 3
3
Collegium Hungaricum-ösztöndíj 2015 – Kutatási beszámoló – Fedeles Tamás Melléklet A gyűjtött, feldolgozott munkák jegyzéke
Angenendt, Arnold: Heilige und Reliquien. Die Geschichte ihres Kultes vom frühen Christentum bis zur Gegenwart. München, 1997. Dvies, Robert C.: Pilgrim-Tourism in Late Medieval Venice. In: Beyond Florence. Edited by Paula Findlen, Michelle Fontaine, Duane Osheim. Stanford, 2003. 119-132. Encyclopedia of Medieval Pilgrimage. Edited by Larissa J. Taylor, Leigh Ann Craig, John B. Friedman, Kathy Gower, Thomas Izbicki, Rita Tekippe. LeidenBoston, 2010. Esch, Arnold: Deutsche Pilger unterwegs ons mittelalterliche Rom. In: Uő: Wege nach Rom. München, 2004. 9-29. Esch, Arnold: Preise, Kapazität und lage römischer Hotels im Späten Mittelalters. In: Uő: Wege nach Rom. München, 2004. 30-43. Gäbler, Ulrich: Die Kinderwallfahrten aus Deutschland und der Schweiz zum Mont-Saint-Michel: 1456–1459. Zeitschrift für schweizerische Kirchengeschichte 63. (1969) 221-331. Gray, Patrick J.: Furta Sacra. Thefts of Relics in the Central Middle Ages. Princeton/ New Jersey, 1990. Grimaldi, Floriano: La Chiesa di Santa Maria di Loreto nei documenti dei secoli XII–XV. Ancona, 1984. (Archivio di Stato Ancona) Gutscher, Daniel–Ulrich-Bochsler, Susi– Utz Tremp, Kathrin: „Hie findet man gesundheit des libes und der sele”. Die Wallfahrt im 15. Jahrhundert am Beispiel der wundertatigen Maria von Oberbüren. In: Berns grosse Zeit. Das 15. Jahrhundert neu entdeckt. Hrsg. v. Ellen, J. Beer, Norberto Gramaccini, Charlotte Gutscher-Schmid, Rainer C. Schwinges. Bern, 2003. 380-391 Hrdina, Jan–Kühne, Hartmut: Wilsnack–Prag–Magdeburg. Neue Perspektiven auf die ersten Jahrzehnte einer europäischen Wallfahrt. In: Der Havelberger Dombau und seine Ausstrahlung. Hg. v. Leonhard Helten. Berlin, 2012. 20-44. Hrdina, Jan: Wilsnack, Hus und die Luxemburger. In: Die Wilsnackfahrt. Ein Wallfahrts- und Kommunikationszentrum Nord- und Mittelaeuropas im Spätmittelalter. Hg. v. Escher, Felix–Kühne, Hartmut. Frankfurt a. M., 2006. 41-64. Israel, Uwe: Masse und Stadt. Die Bewältigung großer Menschenmengen im Mittelalter am Beispiel Nürnebrg. Concilium medii aevi 15. (2012) 151-183. Krötzl, Christian: Pilger, Mirakel und Alltag. Formen des Verhaltens im skandinavischen Mittelalter (12.–15. Jahrhundert.) Helsinki, 1994. (Studia Historica 46.) Kühne, Hartmut: Ostensio Reliquiarum. Untersuchungen über Entstehung, Ausbreitung, gestalt und Funktion der Heiltumsweisungen im römischdeutschen Regnum. Berlin–New York, 2000. (Arbeiten zur Kirchengeschichte 75.) Liber Sancti Jacobi. Codex Callixtinus. Hg. von Klaus Herbers und Manuel Santos Noia. Santiago de Compostela, 1998. Ottranto, Giorgio: Genesi, caratteri e diffusione del culto Micaelico del 4
Collegium Hungaricum-ösztöndíj 2015 – Kutatási beszámoló – Fedeles Tamás
Gargano. In: Culte et pèlerinages à saint Michel en occident. Les trois monts dédiés à l’Archange. Sous la direction de Pierre Bouet, Giorgio Otranto The Pilgrim’s Guide to Santiago de Compostela. General Editor: Paula Gerson. The Pilgrim’s Guide: A Critical Edition II. The Text. Annotated English Translation by Paula Gerson, Annie Shaver-Crandell, Alison Stones. Latin Text collated, edited et annotated by Jeanne Krochalis and Alison Stones. London, 1998. A Pilgrim’s Journey. The Autobiography of Ignatius of Loyola. Introduction, translation and commentar by Joseph N. Tylenda. San Francisco, 2001. Péricard-Méa, Denise: Compostela e il culto di san Ciacomo nel Medioevo. Bologna, 2004. Rapp, François: Auf den Wegen Gottes. Die Geschichte der christlichen Pilgerfahrten. Hg. v. Henry Branthomme, Jean Chélini. Baderborn, 2002. 156173. Rottloff, Andrea: „Stärker als Männer und tapferer als Ritter” Pilgerinnen in Spätantike und Mittelalter. (Kultirgeschichte der Antiken Welt Bd, 115.) Mainz, 2007. Seibrich, Wolfgang: Die Trierer Heiltumsfahrt im Spätmittelalter. Archiv für Mittelrheinische Kirchengeschichte 47. (1995) 45-125. Seibrich, Wolfgang: Die Heiltumsbücher der Trierer Heiltumsfahrt der jahre 1512–1517. Archiv für Mittelrheinische Kirchengeschichte 47. (1995) 127-147. Turner, Victor–Turner Edith: Image and Pilgrimage in Christian Culture. With an introduction by Deborah Ross. New York, 2011. Wallfahrten in der europäischen Kultur. Hg. von. Doležal, Daniel–Kühne, Hartmut. Frankfurt M., 2006. (Europäische Wallfahrtstudien, Bd. 1.) Das Zeichen am Hut im Mittelalter. Europäische Reisemarkierungen. Symposion in memoriam Kurt Köster (1912–1986) und Katalog der Pilgerzeichen im Kunstgewerbemuseum un im Museum für Byzantinische Kunst der Staatlichen Museen zu Berlin. Hrsg. Von Harmut Kühne – Lothar Lambacher – Konrad Vanja. Frankfurt am Main, 2008. (Europäische Wallfahrtsstudien, Bd. 4. = Schriftenreiche Museum Europäischer Kulturen, Bd. 5.)
5
