Török Rezső
TESTAMENTOM Parasztkomédia Szinrekerült az Uj Színházban 1927 októberében. Ezer Varró Amdrás . . . . . . . . . Mári, a szolgálója . . . . . . . . . Bence, öreg béres .. . . . . . . . . Kőzvarró Lukács . . . . . . . . . Közvarróné . . . . . . . . . . . Bozsikné . . . . . . . . . . . . Rácz . . . . . . . . . . . . . Történik egy dunántúli faluban. Szín: Vagyonos gazda díszes szobája. Mutatni kell, hogy parasztnábob lakik benne. Fenéken két muskátlis kis ablak, ezen l~eresztül szép falusi táj látszik, meg a nyári kék ég. - A szoba bútorzata szokványos, csak gazdagabb festésű talán. A középen álló asztalhoz odahiízták .a paraszt-heverőt, amin könyökölve fekszik a gazda. ANDRÁS (50--55 éves, őszülő, de pirospozsgás, javaerejében lévó gazda. Megfontolt, eszes, de bogaras ember. Minden mozdulatán érzik az ezer hold, amit verejtékes munkával kapart össze. Teljes öltözetben heverész az asztal mellett, ujságot olvas, közben súlyos tajtékpipájából füstöl. Néha kortyint egyet az asztalt derítő vizes borbál és rcEfujja a füstöt a pipára, hogy attól is pirosabb legyen.) MARI (Szolgáló, 35 éves, jóacrcú, jószívű, jámbor, de zsörtölődő vénlány. Egyszerű ruhában, hajadonf8tt~ Hosszú évek sarára át, mióta ezt a furcsa észjárású özvegyembert szolgálja; bizonyos hatalom lett a házban: Most a sublót mellett áll, kezében faragott sonkacsontba fűzött 'hosszú madzag; kis figyelő pauza után kinyitja a sublótfiókot, rojtos, szépen hajtogatott magyar gatyát bontogat széjjel, belefűzdögéli a madzagot, nem sietve, látszik, csak nem tud szórakozást se elképzelni munka nélkül. Közben egész figyelemmel hallgatja gazd' uram döcögős felolvasását. Ezt olvassa szegény, hogy): ANDRÁS:... Chamberlain kijelenti, hogy Halifax közel jár a hármas hízottság felfogásához., ámbár aa íntenzív betekintés az államok finánciális és kultúrintencióiba, már ab ovo illuzóriussá degradálja azon koncepciókat, amelyek a konkordátum klauzulájának primer koordinátájával kontroverz allúziokat eliminálni kreáltattak. (Ránéz a lányra, az is ő rá, tanácstalan és hosszú szünet): Mit monc? MARI: Hát . . . (Vállat von): Én nem sokat értek belülle gazd' uraml ANDRÁS: Nem? Megállj csalk Mégeceer... (Olvassa): Chamberlajn kijelenti . : . Esztet érted. MARI: Eztet igen. ANDRÁS:... hogy Halifax közel jár... (Ránéz.) MARI: Hogy má itt van a közelbe. ANDRÁS: No. Mostan az gyün, hogy (Olvassa): r A hármas bízoccság fölfogásához ámbárl (Ránéz.)
MARI: Eztet is értem. ANDRÁS: Itt aztán aszongya: ,az intenzív betekintés az államok finánciális és kultúrintencióiba. Érted? MARI: Eztet nem egészen. , ANDRÁS: Ide fügyejjl Teszem föl, te ott állsz a fináncok ablakánál. MARI: - Kívül? ANDRÁS: Kívül. Egyik finánc, mondjuk éccakai szolgálatot tart, vizsgájja a többieket, hogy alszanak-e? MARI: No? ANDRÁS: Ákkó te intenzív betekintést nyertél a finánciális kultúrinpekcióba. MARI: Most má értem. ANDRÁS: No látod. (Iszik.) Most az gyün, hogy . .. BENCE (Vén szolga, öreg béres, hajlotthátú, galambősz magyar. Ing, gatya, foltos mellény a ruhája. , Kezében nyűtt süveg, másikban görcsös bot, arra támaszkodik, mert súlyosan nyomják vállait a hetvenöt esztendők. Tisztelettel jön be): Agyon Isten . .. ANDRÁS: Magának is. No meggyütt? (Leteszi az újságot.) BENCE: Meg igen. (Csöpp szünet): Hónapra hogy rendöli gazd' uram? ANDRÁS: Hónap? Förösszék a birkákat! BENCE: Üm. Hónapután nyírás. (Bólint.) ANDRÁS: Ja. két iga hajnalba .fáér mén. BENCE: Kettő. ANDRÁS: A méllkúthoz - három ember, ki köll merni. BENCE: Mér? ANDRÁS: Délután beleugrott Bozsik sógor kutyája. BENCE: Beleugrott? MARI: Mire észrevették meg is fúlt. BENCE: Fenétl Hogy ment bele? MARI: Tán elvétette az ugrást, szegíny . . . ANDRÁS: El ám. Bele akart az ugrani. MARI: Bele akart? Mér akart vóna? ANDRÁS: Öngyilkossági szándékbul. BENCE: Kütya nem teszi azt. ANDRÁS: Nem? Amillen megélhetése a sógoréhnál vót?1 BENCE (fejét csóválja): Így kenyér dógába sej- _ nőlatos népek azok a Bozsikék. MARI (Gúnyosan): Spórunak! ANDRÁS: Engem akarnak beérni. Ők ~s ezer holdat szeretnének. (Megvetően köp.) MARI: Igy. (Közben odajárul, megigazítja a gazdája fejealját): Fáj nekik. Mikó valaki gazd' uramat úgy mongya: Ezer Varró András, Bozsik mindig rászól: „Varró András annak a neve cask!" BENCE: Hasztalan. A falu csak így említi. Ezer Varró András. ANDRÁS: Mer ezer hold a főd! Varró Lukácsnak Kőzvarró a neve. Mer bolondul az asszonynép után. Meg ott is lakik a Szederközbe. Varró Istvánnak: Moslék-Varró a szólítása. Nem mintha a moslékot varrná. Hanem mer
a pofája kinézése ollan akar a moslék. Iszen csak vóna még vagy három Bozsik Ferenc a faIuba. Honaptú a sógornak avvóna a neve, hogy szépreményű öngyilkos kútugró Kutya Bozsik Ferenc! MARI: Meg is érdemelné. BENCE: Meg. Kutyátul sajnálni az étket! . ANDRÁS: Hónap délbe, mikor a sógorasszony az udvaron lesz, aggyál a kutyának e' jódarab szalonnát Hadd lássa. MARI: Nem kár? ANDRÁS: Nem. Megéri. BENCE: Szóval . .. hónaputón nyírás. MARI: Az ollókat gazduram tette el. ANDRÁS: Szegény feleségem ládájában vannak. MARI: C! Így becsüli elhótt felosége holmiját? A koszos birkanyíró ollókat tartja benne? ANDRÁS (Bosszúsan pillant rá): Papnak köllött vóna neked is menni. Nem szógálónak. MARI: Mer kimondom az igatat? ANDRÁS: Nono! Eccer lábadra tanálok lépni, oszt megvakúsz a tyuksz~emedre. MARI: . Jó van, no! (Csöpp szünet.) BENCE: Hát nyírás után való nap? ANDRÁS: Vasárnap. BENCE: Igaz. ANDRÁS: Mút vasárnap Sereg Pistát nem láttam a templomba. MARI: Könnyű vót nem látni. Ha nem vót ott. ANDRÁS: Hun dógozik az most? BENCE: Itt a csűrbe. Döngöl. MARI (Kihajol az ablakon): Pistai Gyere csak be! (Vissza f ordul.) ANDRÁS (Kicsit hátranéz Mári felé): Mér híttad? MARI: E' kicsit másszon rá a pofájára! ANDRÁS: Ha akarok. MARI: Bánom is én . . . I Pista, fiatal béres, bejön. PISTA (Megáll az ajtóban levett kalappal): Tessékl ANDRÁS: Hallod-e? Mút vasárnap nem vótál templomba. PISTA (Hallgat.) ANDRÁS: Jó dógodba vagy, úgy látom, hogy nincs szükséged az Úristenre. PISTA (Kalapját gyűrögeti hallgat.) ANDRÁS: Nem hallod, mi? Az Isten rogyassza rád a kerek mennyországot, ha vasárnap megen nem látlak ott a misén, érted menek, de akkó saját lábommai rugdoslak az Úr színe elé! Mindened meg van má, he? Semmiér se kő imádkozni? Én ott tudok lenni, oszt hallgatni a kántornak azt a bicskanyitogató hangját, hogy kólikát kapok tülle, mi? Eccer aztat is pofontaszajtom, ha rendesen nem .énekül. MARI (Megbotránkozva): Ejnye!...
ANDRÁS: Mit ejnye? Tán szépen énekül? MARI: Ha a jó Istennek jó, akkó magának is jó. ANDRÁS (Pistához): Eriggy dögodrai PISTA (Lehajtott fejjel el. Mari is kimegy) ANDRÁS (Bencéhez): Üjjön le kendi BENCE: Köszönöm. (Nem ül le.) ANDRÁS: Üjjön nol Beszédem van- kenddel... (Tölt másik pohárba.) Isten éltesse. (Koccint és iszik.) BENCE (Leül): Az Isten segítse minden tetelibe. Jó egérséget, boldogságot, hosszú édetetl (Iszik.). , ANDRÁS (Kiveri a pipáját): Hosszú életet!... BENCE: Az igen. Mer aztat ne vegye szívire gazduram, hogy kicsinyt gyengélkedik! Megfázott, annyi ' az egész. Ezé ugyan nem köllött vóna téstamentomot iratni. (Pipára gyujt a gazdanyujtotta zacskóból.) ANDRÁS (Piszkálja a pipát): A testamentom kölIött. BENCE: Dehogy köllött. ANDRÁS: Köllött. Készűni köll az embernek. BENCE: A halálra ANDRÁS: Arra. BENCE: Gazduramnak~ Az ötvenöt esztendejivel? ANDRÁS: Bozsikék kutyája öt esztendős se vót. Mégis megboldogult. Ippen úgy magam is megdögűhetek. BENCE: Hájsze igaz. Megdögűni muszáj. ANDRÁS: Oszt ittmarad az ezer hold. BENCE: Hát aztat nem lehet elvinni. ANDRÁS: Feleség nincs. Gyerek e' darab se. BENCE: 'Sz nem mondom... . ANDRÁS: Rokonság az van. Dögivel. BENCE: Akik várnak az örökségre: ANDRÁS: A gőzös nyomja ki belüllük a sóhajtástl BENCE: Bozsikék, Közvarróék, Ráczék . . . ANDRÁS: E' mind az én halálesetemet várja;. BENCE: Ü1ég mocsokság! ANDRÁS: Az a másfélpofájú Ráczné, az má megvette a gyászruhának valót . . . BENCE: Aj, a fene rágja ki! Erre a kis betegségre? ANDRÁS: Ami nincs is. (Fölkel, nagyot nyujtózik.) BENCE: Má nem is beteg, ugy-e? ANDRÁS (Mosolyog): Hál' Istennek nem is vótam BENCE: Má hogy harmadnapja fekün . . . ANDRAS: Szimonálok. BENCE: Nem is fázott meg? ANDRÁS: Ógusztusba? BENCE: Nono! Megfázhatni bármikor. ANDRÁS: Én? Iszen egisz nyáron rajtam vót a jágering.
BENCE: Hát akkó mér fekütt le? ANDRÁS: Heccülőm az örököseimet. BENCE: S a testamentom? ANDRÁS: Hadd reméljenek! Azé csináltam ollan nagy hűhóval. BENCE: Még illet! ANDRÁS: Hát! Mer nézze kend. Ki sajnálna engem? BENCE: Kevesen. ANDRÁS: Senki. Kend egymaga. (Leül.) BENCE: A Mári szolgáló . . . ANDRÁS: Az? Tetves! Az a legravaszabb! BENCE: Mári? ANDRÁS: A Mári. Tuggya, ű a másik ódalrú kerűget. BENCE: Millen másik ódalrul? ANDRÁS (Röhög): Meg akar fogni. BENCE: Fenét! ANDRÁS: Ühüm. Maj az ágyamba bújik. BENCE: Ez a lyány ANDRÁS: De jaj ám. Kínálgattya magát. BENCE: Néd csak! . . . ANDRÁS: Mikó jójcakát mond, iígy néz rám, maj csak azt nem mongya: széles az az ágy egy személynek . . . BENCE: Ki hitte vóna? ANDRÁS: Ha pénzt köttök: oda van, BENCE: Spórul, ANDRÁS: De kinek? Nem magának? BENCE: Lehet. Emberbe látni nehéz! ANDRÁS: Aki kódis, annak nehéz.De akitül órökséget várnak, az belelát a pacalba: Ez a lyány má nagyon eluralkodott ebbe a házba. Pláne, mióta szegíny feleségemet letettük. BENCE: Hát itthon tanájja magát . .. ANDRÁS: De hónap rossz naptya lesz a Mórinak. BENCE: Mit akar vele gazduram? ANDRÁS: Leépíteni űtet. BENCE: Hogy mit? ANDRÁS: Bélistába rúgom. BENCE: Elkűdi? ANDRÁS: Nem, girúgom, BENCE: Mikó nem is tuggya biztossan, hogy . . . ANDRÁS: Hónapra tunni fogom. . BENCE: Mit? ANDRÁS: Hogy örül-e a halálomnak. BENCE: Azt csak akkó tunná, ha meghóna.
ANDRÁS: Meg fogok halni. BENCE: Akkó pedig nem tudhattya. ANDRÁS: Annyira nem halok meg. Csak a szememet húnyom le. A fülem nyitva lesz. BENCE: Áztat is szimonáljat ANDRÁS: No rágyütt kendi Cethalott leszek. Itt fekszek, Nem mozdulok. Kend kimén, elkezd óbégatni . . . BENCE: Én e? (Fölkel.) ANDRÁS: Kend. BENCE: Minő dolog vóna az? ANDRÁS: Fortélos, de jó. Azt mongya majd kend, hogy eceere elkezdtem gebedezni . . . kend megrémült, megkérdte: mi a ménkű van magával gazd' uram? .. . de én csak nyögtem, dobáltam magamat, Eccer csak aszontam: jaj nekem, hónap má röhögnek az örökösök. Avval meghóttam. BENCE: Hö. Valóságos komédia! ANDRÁS: Akkó letakar kend e' lepedővel, oszt kezdődik a cécó. BENCE: S ha gyün a doctor? ANDRÁS: este má nem gyün. Csak reggel. Addig m eg én má rég főtámattam. No öreg . . . kezdheti, BENCE (Fejét vakarja): Bolond istória.., ANDRÁS: De inkább okos! (Lecsukja szemeit.) BENCE: Hájsze én nem bánom, de . . . khm, khm . . . Móri bejön. MARI (A szekrényből néhány bádogtányért szed ki. Éppen kifelé indul, ránéz a lehajtott fejjel álló Bencére, visszafordul, Andrásrca néz, csöndesen kérdi Bencétől): Nem jól van? BENCE: Dehogynem. Má egisszen jól van. MARI: Egisszen jól?, . . (Csodálkozva néz rá, hírtelen megfordul): Mi? BENCE: Má semmi se fáj neki. Vége van, MARI (Megtorpan, mereven néz Andrásra, hosszan nézi, negfordul, Bence felé megy, megáll, a tányérok pokoli csörömpöléssel leesnek a földre ) ANDRÁS (megrázkódik rémült grimasz.) BENCE: Így vót,-Mári. (Fölveszi a tányérokat.) MARI (Lehúnyt szemmel): Jaj .. . BENCE: Egyet rúgot . . . kampec vót. Lefogtam a szemit . . . vége. MARI (Leomlik a székre): Vége. BENCE: Szóni köll a rokonoknak ... orvosnak, jedzőnek . MARI: Ilyen hamar?.. . BENCE: Ötvenöt esztendős vót. MARI: Most beszéltem vele! BENCE: Bevégezte a dósát. MARI: El se lehet hinni, (Odalép Andráshoz, feléje nyujtja a kezét, de visszahúzza): Semmi baja se vót... BENCE: Több mint mostan.
MARI: Teremtőm! ... Ennyi egy ember!.. . Egy gondolat ... (Merev ingadozó léptekkel kimegy.) Kis szünet ANDRÁS (felkel): Evvót az egész? BENCE: Ez. ANDRÁS: Hónap ki lesz rúgva. BENCE: Nem igasság. Ollan szomorú vót. ANDR,AS: Ez kendnek szomorúság? Nem is rítt. Tizenhat esztendeje zabájja a kenyeremet. Ez harmadosztállú szomorúság vót, öregl BENCE: Igen rendes szomorúság vót! ANDRÁS: Harmadoaztállú, Aki éntüllem örökséget akar, az aranya teremtésit, az bőgjön a holt-tetemem fölött akár a marha. Renden fehérnép illenkor úgy vonyít, akar a kutya, akinek a nagyrabecaült farkára lépnek. Első oaztállú vonyítással, BENCE: Azt kívánta vóna, hogy afektájjoná ANDRÁS: Azt, igen. Hogy legalább annyi fáraccságot vegyen, hogy kieressze a gigáját, oszt ordíccson, de tejjes erőbül, hogy kivonujjanak az önkénytes tűzoltók! De még aztat is sajnálta tüllem. BENCE: Dehogy sajnálta. ANDRÁS: Sajnálta. Ha nem röstellettem vóna magamat hott ember létemre, hát szemen köptem volna. BENCE: Félig hótt vót szegény, azé nem rítt. ANDRÁS: De én egészen hótt vótam, azér köllött vóna ríni! BENCE: Nem gyütt ki száján a hang. ANDRÁS: Akkó az orrán köllött vóna kigyűrni. (Kint elmegy az ablak előtt Mári.) BENCE: Gyün ám, Feküggyék csak le. Maj most kipótojja, megláttya, ANDRÁS (Lefekszik, bchiínyja a szemét): Még azt akarom mondani . . , figyelmeztessen kend, ha magen fődhö csaptya a pelé-tányérokat, mer az imént is ijjettembe majnem főtámattam. BENCE: No . . . Gyün má! Mári csüggedten bejön. MARI (Már fekete szoknya és rékli van rajta, nem uj, látni, hogy még valami régi haláleset alkalmából került. Ahogy beszél is fáradt, furcsa, színtelen, érezni kell, hogy nagy döbbenet sujtott rá a gazda halálával): Mennyen kend öreg! ... Tarcson rendet. Kűttem a rokonokér is . . . itt lesznek egybe. Nem gyünnek még? (kinéz): Hozasson fő pálinkát kend. ANDRÁS (Súgva de gyors szóval Bencéhez): Csak e' kis üveggel ám. A roaszabbikbul. MARI (Visszafordul): Egy literes üveggel kell majd. (Újra kinéz.) ANDRÁS (u. m. f.): Hónap ki lesz rúgva. Még csak cethalott vagyok s mán is Pazulja a vagyoni helzetemet. MARI (Eljön az ablaktól): Még nem látom űket. ' BENCE (Legyint): Maj gyünnekl MARI (Leejti magát egy székbe, fázósan ül): Gyünnek hát! Akar a légy a tejfölre. (Ránéz Andrásra): Fő kőne őtöztetni is. BENCE: Nem lehet, míg a halottgém nem gyűn.
MARI: Kűggyön érte kendi (Mellére esett fejjel ül.) BENCE: Kűdök. (Indul kifelé.) ANDRÁS (Ahogy elmegy mellette az öreg, oldalba döfi. A háttal ülő Mári mögött kölcsönösen integetnelc agymásnak. Ándrás int, hogy nem kell az orvos. Bence először nem érti. András újra gesztikulál. Bence végre megérti, bólogat, kimegy.) MARI (Egyedül maradván, sóhajtva térdel le, keresztet vet): Miatyánk, ki vagy amennyekben...(Mormol.Azután egyes vidékek sirató modorában éneklősen parentál): És megtért vala az ő Teremtőjéhez, a menynyeknek órazágába. Jaj én kedves gazdám, én kenyéradó eltartóm, istenfélő ember létedre így lelted gyászos pusztulásodat. (Kikiált a.z ablakon): Ne nyikorgasd azt á kutat te Pista, mer ha kimerek, belédrugok. (Folytatja a parentálást): Megáldott pedig tégedet az Úr nagy ésszel, akarattal és belső lelki érzéssel, hogy midőn szegínyember tévett a te küszöbödre, aztat el nem bocsátöttad alamizsna nélktil, de még hogy a te kntyádnak is szalonnát vettettél, - ne tuggya be vétkednek a Mindenható Isten, hogy eztet a te ángyodnak boszszantására parancsútad. (Kikiált): Hová viszed azt a kantát, te Bálind gyerek? Alig hogy szegíny gazdád mezdögűt, mán is hurcónád kifelé a jászágát, te koszos (Az ablakhoz lép.) 'ANDRÁS (Szintén kinéz, fejét csóví£lja. Maga elé): De mellbevágom, ha kimenek, Folton zavargyák az embert a gyászszertartásba, (Lefekszik.). MARI (Visszajön, folytatja): S miként szeretted a te felebaráttyaidat, nem haragudván té senkire, még az izrajlitákat is szívelted, csak a zsidókat nem bírtad sehogy se szívelni, holott az néked szándékodba vót. Az ünnepnapokat fólsriftossan megtartottad, meg is tartattad a te házad népivel, még az imént is manó szép szóval korholtad azt a Pista legínyt, hogy vasárnap dél ellőtt 10 órakor önkényt jelennyen meg a misén és ottan telles erőbül imádkozzék, akire meg is van az oka. És én jó gázdám, én kenyéradó eltartóm, aztat is föl kell hozni dicséretedre, hogy az alkoholfogyasztásba is tülled telhetőleg mérsékletes vótál s ha netalán részegségedbe tejjel magánkívüli állapotába keverettél vóna is, mindig magad lábán tértél haza - ha vót aki segített. (Erről jut eszébe, kikiált): Jóska Zárdb a disznókat! . (Ujra parentál): Miáltal a hitbéli malaszt légyen vigasztalásodra az másvilágon és légyen csönded nyugadalmad a mennyeknek' országába, amibül folyást az örök világosság fényeskegyék. néked, most és mindörökké - Juli, te akasztani való, ekkora bánat van a háznál és te röhögsz, te utáló, a ménkű durrogasson beléd - ámmen. (Keresztet vet, fölkel.) Bence bejön. BENCE (Az ajtóban): Mára! (Fejével kifelé int): Gyünnek . . . MÁRI: Menek. (kisiet,) ANDRÁS: ki gyün? 'BÉNCE: Bozsikné. Közvarró Lukács, a felesége, meg Rácz, ANDRÁS (Csöndesen röhög): Csak gyüjjenek! Szeretett kedves örököseim! BENCE: Hát a Mária ANDRÁS: Hát...iparkodik, iparkodik. De még '-.:mindig csak másodosztállú. BENCE: Szóval, má nem kűdi el hónap. ANDRÁS: Nem. Kétheti fölmondást engedélezek neki. BENCE: Ej, ejt (Fejét csóválja)
ANDRÁS: Nem mondom, ölég szép siratót dallozott fölöttem . . . csak a hangját nem tuggya röcögtetni. Meg oaztán hiányzott belülle az igazi szívszakajtó, nehésséges bánat. ' BENCE: Maj megláttya a rokonoknál... ANDRÁS: Ja? Azokat de igen sajnálom! BENCE: Mér? ANDRÁS: Szegíny lelkeim! Ki lesznek nullázva, BENCE: Nem értem. ANDRÁS: Uj testamentomot íratok. Nem hagyok rájuk semmit. BÉNCE: Hát? Az egyházra? Törvénybe mennek. ANDRÁS: Nem az egyházra hagyományozok, BENCE: Hát? ANDRÁS: A fiamra. BENCE: Kire? ANDRÁS: A fiamra. : BENCE (Elhűlve): Hát van? ANDRÁS: Lesz: Most gyutott eszembe, Főtámadásoin után megházasodok. BENCE: Hinnye)... ANDRÁS: Igen. Gyerek után fogok lépéseket tenni. Hálisten rendelkezek még annyi lélekjelenléttel. BENCE: No még illyet! ... ANDRÁS: Ühüm. Az embernsk halóporába gyutnak eszibe a jó dógok, BENCE,:Itt vannak má . . . (Csakugyan az ablak előtt emberek mozognak): Akkó tán má nem is kőne komédiázni tovább. ANDRÁS: De igen, Mostan még föntartom a halátesetet mer igen kellemesen röhögök rajtuk. Takarjon be csak kend! BENCE`(Fehér leplet borít rá, csak a feje látszik.) Az ajtóban topogás, krákogás, mozgás; aztán bejönnek a már gyászba öltözött kedves rokonok: Bozsikraé, Közvarró, Közvarróné, Rácz és a végén Mári. Egyenként csöndesen Andráshoz lépkednek, szótlanul megnézik, tovább mennek.) MARI (Szélceket tol előre, arra leülnek. Kis szünet) BOZSIKNÉ: Hát meghótt szegíny! BENCE: Meg. KöZVARRÓNÉ: Tekintettel foltán, hogy Isten így. rendelte. MARI (Sóhajt): Így . . . KÖZVARRÓ: Ez má az emberiség végezete. RACZ: Előbb-utóbb átujjába meg kő halni. BENCE: Meg; meg. KÖZVARRŐNÉ: Hogyan hótt meg? BENCE: Hirtelen, BOZSIKNÉ: Beszélt? BENCE: Csak e' két szót . . ,
KÖZVARRÓNÉ: Mit mondott? BENCE; Mérges vót. KÖZVARRÓ: Elhiszem. BENCE: Azt mondja nekem: öreg….érzem betelt a sorom, aszongya, cask aztat sajnálom, hogy a fődet itt kő hannom ezeknek a tetveseknek. Avval még köpött egyet, oszt vége vót. RÁCZ: Ebbe a dologba nem avvót a fontos esemény, hogy köpött, hanem hogy vége vót. (Pipára gyújt) BOZSIKNÉ: Hát, Nagy vót benne az irígység…. RÁCZ: Ami ugyanhiábavaló, ha kampec valaki. KOZVARRÓNÉ: A butrot igen szeretném magunknak, apja! KÜZVARRÓ: Má így, ahogy van, házzal együtt. . BOZSIKNÉ:: Mér ippen nektek? 'RACZ: Az. BOZSIKNÉ: Sógoroknak egyformán oszt a törvény. KÖZVARRÓNÉ: Egyformám Hahaha! Még hogy egyformán . . . MARI (Mélyen, lassú szóval): Maratt utána testamentom jól tuggyák! RACZ: Iszen maratt . . . BOZSIKNÉ: De ha nem egyformán testált, arra ' van a törvény. KÜZVARRÓ: Akkó má mehecc is, Téged öléggé íttált; BOZSIKNÉ: Honnan tuggya? KÜZVARRÓNÉ: Monta. RACZ (Közvarrónéhoz): Rád se mondott semmi jót. MARI: Egyikre se. Panaszkodott, hogy nincs ölég nyála, hogy mindig pökjön, ha eszibe jutnak a rokonyai. BENCE: Hallgass, Mári! RACZ: Ami aztat illeti, ölég pöknivaló vőt ő maga. KöZVARRÓ: Fukar zsebrák! BOZSIKNÉ: Nem kő így bészélni! Mocsok ember vőt; de ha eccer meghótt, má egykutya. MARI (Keservesen): Elhallgatnak mingyá??? KÖZVARRÓNÉ: Nézd csak a repedtsarkút! . . . MARI: Mennyének ki innej! Mennyének ki! (Sírva kiabál) Disznó népségl . .. disznók .. . RÁCZ: Te! (Mind fölkelnek) MARI: Horgyák el magukat! Eztet elmondom tisztelendő úrnak…gyalázzák a hóttembert…mocskojják… KÖZVARRÓNÉ: Magdnak szerettél mindent, mer a macája vótál?
MARI: Hazudik, hazudik, piszok! ANDRAS (Megpödri a bajszát, elégedetten.) KÖZVARRÓNÉ~: Ezér még szorúsz, te dög! KŰZVARRÓ. Gyerünkl KÖZVARRÓNÉ: Gyerünkl .(Elmennek.) (Hint már erősen bealkonyodott.)
MARI (Meggyujtja a sublóton álló gyertyákat. András mellé állítja kétfelől. Közben dühösen; folytottan): Utósókl Kis szünet BENCE (Nehézkesen mozdul az ablaknál): Hát . . :: hogy lesz most mán, Mári? MARI: Mit tudom én! (A hideg leli, vacognak a fogai, gubbaszkodva ül.) BENCE: Ereggy alunni szépenl MARI: Nem. BENCE: Te akarsz virrasztani? . . . MARI (Vállat von): Mennyen csak! Ha álmos leszek, majd elalszom itt . . . mellette. BENCE: Nem félsz? MARI: Hótt embertüll Az nem bánt. Az élőtül... a' mind piszoki Ezek! BENCE: örökséget várnak. - Úgy tudom, -te is kapsz. MARI: int (Elsírja magát): Hát köll nekem? Mit tuggya maga aztat, Bence bácsi? Tizenhat álló esztendeje ebben a házban . . . nézni űtet . . . a szeme rebenésit lesni . . . és most így . . . BENCE: .Úgy sajnálod űtet? MARI: Mit tudom én . . . Talán csak magamat. BENCE: Magadat?? ~HI: Hogy nem nyút hozzám soha, Msghótt a felesége akkó sem. Vártam, hittem, akartam . . . rém se nézett, meg se látott. De én azért csak vártam, mert . .. mert szerettem űtet...jaj, én édes Isteneml... (Hosszan, jajgatva.) Szerettem….. BENCE: Hohó, te lyány!! Szeretted?? MARI (Mintha csak magának mondaná): Hát meghótt. Hát így marattam. Vénlyánynak. Magamnak. Igy. BENCE (Melegen néz rá, szinte simogatja a hangjával, ami most már kicsit derűs és bölcs elégedettséggel tele): Akkó pedig igazad van, te lyány. Mégis neked kó virrasztani. A te halottad. MARI (Mereven néz el, messzise): Az enyém. Csak az enyém, _ BENCE (Szipákol, a sxemét dörgöli, akarr is szólni, nem is): Hát . . . jójcakátt . . . (El.) - Hosszú csend. MARI (Nézi a gazdáját és beszél hozzá, halkan, egyszerüen, duruzsolva): Úgy bizony, édes gazdám, hát így vót az. Lyánynak marattam én maga miatt, öreglyánynnk, vén kutyának, mer vártam a maga szemepillantását Hát nem látott meg, így is jó vót. Jó vót maga mellett élni, nézni utána mikó elment, lesni, hogy gyün-e má haza. és jó vót vizet húzni magának a kútbul és jó vót elejbe tenni az ételt, Minden jó vót. A szídása is. Most má megmondhatom, má szabad. Most má az enyim, Az én emberem. Az . én párom. Az én édes, kedves szeretőm. Az Úristen nekem így rendölte. hogy halott ember legyen az én kedvesem. Nem panaszolom fel. Így is köszönöm. - András ... Andris ...: Amdriska!, - Hajja? Most maga az én kedvesem. Meg is ölelhetem, meg is csókulhatom, Nekem szabad, nekem lehet. Mer én szerettem. Meg is bocsáttok. Mindent. Hogy nem látta a szívemet . . , a szerelmemet . . . a hűségemet . . . a buldogtalanságomat, Nem baj, nem! Így is jó! - Hát Isten mágval- édes gazdám. Isten álgya!Lássa, most
el kell búcsúzzak magátul. Istennek ajállom. Gondujjon rám sokat ott a messze, messze, mérhetetlen távolyba! Ahogy én is mindig, mindig, örökké, halálomig, még azontúl is csak magára fogok gondúni. Isten vele, András, Isten vele. (Lassan ráhajol, hosszan megcsókolja a száját. Aztán félájultan tántorog a sublóthoz, ráborul, hangtalanul zokog.) ANDRÁS (Föl ül a fekhelyén, a száját nyalogatja ;nyilván édes volt a csók. Lefekszik aztán ujra, mikor Mári mozdul.) MARI (Hirtelen megfordul): Dehogyis, Mér búcsúznánk már? Hosszú még az éccaka. Ne mennyen még, lölkőm Isten ollan ritkán van velem . . . és éccaka soha! Nézze! Itt a pipája. A dohánya. Ehun a bora. Igyék. Addig míg . . . addig míg levetkeztek . . . (Sír.) . . , és vá rom magát... és várom... pedig tudom, most is tudom, hogy soha, soha, soha . . . (Megint megrázza a hangtalan sírás, megint rádől a sublótra,) ANDRÁS (Fogja a poharat, kiissza egy hajtásra. ) MARI (A sublót fölötti Szüz Mária képhez mormolja forró és kétségbeesett imádságait. Aztán mély sóhajtással kezd vetkezni. Leteszi a réklijét alatta a habos, fehér ingváll, Azután leteszi a szoknyáját, mind a tizenhármat. Közben gépiesen vesz fel egy almát a sublótról, beleharap, eszegeti. . A ruharaboktat szépén öszszehajtogatja, -.orrát szívja és könnyéttörli néha,-leteszi az összehajtogatott ruhákat egy zsámolyra. Persze ehhez le kell hajolgatnia, ami viszont Andrásnak okoz kellemes perceket, mert alá-alá kacsinthát a hófehér ruháknak ) ANDRÁS (Fokozódó érdeklődéssel nézi a Mári vet.kőződését, izeg-mozog a fekhelyén, izgul, öntudatlanul tömi a pipáját. Mikorra a ruhákból már vajmi lcevess marad a szolgálón András f eledkezetten ül a heverőn, lába a földön, kezében a gyufa és_ elsercenti azt, hogy -' teljes legyen a műélvezet a még hiáínyzó pipaszóval) MARI (Megfordul a gyufa sercenésére, elhökkenve dől neki a sublótnak. Mozdulni akar, a lába legyökerezett. Szólni akar, a nyelve, mint a szélütötté.) ANDRÁS (Hosszúkat szippant, nyugodtan eloltja a gyufát): Nos... MARI: Minden jótét lélek . . . hát . . . hát él gazduram~ . . . (Remeg.) ANDRÁS: Áztat ippen nem lehetne mondani . . . MARI: Hát? ANDRÁS: Hát tudod, se így, se amúgy. Még nem tudom. MARI: Mit nem tud? Hogy meghótt-e? ANDRÁS: Áztat tudom. Meghóttam. MARI: Osztán... főtámatt? ANDRÁS: Úgy lesz, hogy főtámattam, Imént. Mikó te vetkőztél, hajuldoztál. Mert az úgy vót tudod . . . üjj le má ide lölköm, mer a hangom még gyenge....csak az ákaratom erős... (Mári lassan, bizonytalanul odamegy, leül) …. szóval ahogy magérkeztem a mennybéli kapu elé, ott állt egy sereg angyal, köztük egyik .az inspekciós őrangyal, karddal a kezében . . . MARI (Elkerekült szemmel): Istenem, uram . . . ANDRÁS: Odarúgtatok . . . összecsapom a bokámat mondok: Herr Őrangyal, meldemigehozzám, cukszférer Ezer Varró András a kapott befél folományaképpen berukkolok a fórige ájnriktungból a náje rezorva-batajjomba, cum raport der Herrgott nohamal ánz. Aszongya az őrangyal: fogd be a szád édes öcsém, inkább csak " tekints alá az általad elhagyott fődi mancsaftcimmerbe, mit lácc ott? Odalépek egy nagy fölhő mellé,. lenézek az ablakábul . . . hát látlak téged Mári . . .
MARI (Reszketve): Engem . . . ANDRÁS: Téged. Itt álltál ni ... MARI: Hallotta is, amit mondtam? (Szégyenkezik.) ANDRÁS: Hogyne hallottam vóna. Ippen szemrehányást tettél a fődi alakulatomnak, hogy így, meg úgy, mér is nem vettem tekintetbe a hozzám való közérzésedet.
Mari: Ügy vót:.. mind egy azóig úgy vót… ANDRÁS: Akkor valaki a vállamra tette a kezét...mintha kilenc mázsa nyomta vóna a vállamat - megfordulok, maga Szent Péter néz rám a gyönyörűszép kék szemeivel De úgy nézett rám, hogy tuttam köösztül lát még a csontomon is. Aszongya szép szelid szóval: no fiam András, nagy mafla vagy, hogy nem ve szed észre azt a heles idomú fehérnépet odale, akit pedig az Úr néked teremtett. MARI: Üram Jézus . . a Szent Péter maga mondta…… ANDRÁS: Összecsaptam én megen. a sarkam, oszt aszondom: Herr Szentpéter, pitigehozzám, reggelig való ellógniazsájntot, hogy díze grósz hiba auazbesazer kaunen és díze azolgáló, sőt továbbszolgáló fehérnépet merere csók und ölelések által erárise kártalaníttásba részesíccsem! Teccett a beszéd Szent Péternek, azt felelte rá: eriggy szógám András, de nem reggelig, hanem ha csakugyan jóvá akarod tenni a hibát, akar 30—40 esztendeig lent maradhacc. MARI: Harminc-negyven esztendő! …..Gazduram és…(Sír) ANDRÁS: Ne sokat pápogj most mán lölköm; 'mer nékem. bizonyítani köll, ha élni akarokl Fujd csak el azt a gyertyátl MARI: (Elfujja az egyik gyertyát)). Qsztán?.....
-
ANDRÁS: Osztán mondd ki igaz szívvel: nem félsz a sötétbe? ...
.
MARI: Nem félek. ANDRÁS: Ha visszajáró lélek vagyok, akkó se? MARI Akkó ae, sehogyse, sohase! ( Anyakába borul) ANDRÁS (Átöleli): Akkó pedig halljad az igazi testtamentomot! Bozsiknéra hagyom a régi nadrágszíjjamat, Közvarróékra hagyom a Gyöngyi tehén szakadt kötöfékjét, Ráczékra hagyom a szalajkai határban található összes gyomorfájásokat…. És rádhagyom…… MARI: No ugyan mit? ANDRÁS: Rádhagyom Ezer Varró Andrást az összes ingatlan és ingó járulékával egyűtt. (Elfújja a másik gyertyát ) : A hagyatéki tárgyalás kezdetét veszi. (Megcsókolja)
Függöny