TARTALOM
ELŐSZÓ Wildmann János: Számunk elé
3
SÚLYPONT Béres Tamás: A teremtett világ megőrzésének etikája Kodácsy-Simon Eszter: Technikai társadalmunk spirituális helyzete. Szempontok a környezetvédelem kérdéséhet Paul Tillich írásai alapján
Alapítók: Paul M. Zulehner és Wildmann János
4
8
14
ÖKUMENÉ Balogh Judit: Miért nem megy a hajó?
23
VÁLASZTÁSOK Mit ígérnek a pártok?
RECENZIÓK
Kiadó: Egyházfórum Alapítvány, 1048 Budapest, Kordován tér 5. V/25. Telefon: (1) 230 34 35 Adószám: 19667908 – 2 – 41 (Az szja 1 százalékának felajánlásához) Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 7635 Pécs, Sólyom dűlő 3. Telefon: (72) 213-454
TANULMÁNY Szabó Róbert – Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP parlamenti szerepe II.
Keresztény közéleti – kulturális folyóirat Megjelenik évente hatszor Egy szám ára: 420 Ft 2010. évi előfizetési díj: 2200 Ft A folyóirat megrendelhető a kiadó címén.
29
A szerkesztőbizottság tagjai: Deák Dániel Jakab Attila
[email protected] Orosz Gábor Viktor Szécsi József Végvári Vazul ofm. Wildmann János (főszerkesztő)
[email protected] Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút 33. 11708001-20523716 IBAN: HU31 1170 8001 2052 3716 0000 0000 Swift (BIC): OTPVHUHB Lapterv, tördelés: Szabó Zoltán
31
Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28. ISSN 1215–0630 Olvasóink leveleit a szerkesztőség címére kérjük. Minden írásért szerzője felelős, és nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem őrzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza. Címlap: Klímaváltozás (wordpress)
ELŐSZÓ
Számunk elé Ha bőrünkön még nem is érezzük, de a mutatók és tőzsdei jelentések szerint kezdünk kilábolni a gazdasági válságból. Pontosabban folytatjuk utunkat a következő, a jelenleginél jóval nagyobb és következményeiben összehasonlíthatatlanul súlyosabb válság, egy ökológiai katasztrófa felé. A fejlett világban évtizedek óta figyelmeztetnek ennek veszélyeire, és az elmúlt években Magyarországon is megkondultak a vészharangok. Figyelemre méltó dokumentumok jelentek meg különböző egyházi szervezetek részéről is, de a hívő emberek gondolkodását és gyakorlatát is csak kevéssé hatja át a teremtett világért érzett felelősség. „Nemzedékünk tragikusan képtelenné vált az egyéni felismerés és közösségi cselekvés finom összhangjában létrejövő kulturális önvédelemre” – írja Béres Tamás bevezető tanulmányában. Szerinte „gyökeres megoldást egyedül az emberi természettel való őszinte szembenézés hozhat”, amelynek eszközei az etikai és hívő emberek esetén a teológiai reflexió. Ez utóbbinak volt kimagasló művelője Paul Tillich, aki még a 20. század első felében, jóval az informatikai társadalom és az „ökológiai teológia” fogalmainak modern értelmezése előtt vetette papírra, a természetvédelemmel kapcsolatos gondolatait. Ezekről nyújt rövid, összefoglaló áttekintést Kodácsy-Simon Eszter. Tillich abban látja a technikai társdalomban problémáját, hogy „az ember és világ helytelen kapcsolatából fakadóan mindenkit az evilági célok érdekelnek; s a horizontális, evilági keresgetés során az élet végső értelmére vonatkozó kérdést nem válaszoljuk meg, sőt, nem is tesszük fel kellő komolysággal”. Vagyis nem önmagában a tudomány és technika a felelősek a kialakult helyzetért. A krízis oka elsősorban „kulturális és spirituális. A krízis oka ugyanis mindig az ember iránytévesztése”, „vagy a prioritások átrendeződése”, „a dimenziók keveredése”, „és a cél-eszköz viszony felborulása. Ezekben az iránytévesztésekben a teológus, a tanár, a művész, a történész, a tudós és a politikus ugyanúgy hibás”. A keresztény egyházak minden év januárjában tartják a keresztény egység hetét. Az elmúlt években figyelemre méltó lépések történtek az egység érdekében, amelyek közül is kiemelkednek az Egyházak Világtanácsának dokumentumai, vagy az ún. augsburgi nyilatkozat, de említhetnénk az Európai Ökumenikus Nagygyűléséket is Bázeltől Grazon át Nagyszebenig. Külön említésre méltó a grazi találkozóhoz köthető Ökumenikus Charta, amely felszólítja a keresztény egyházakat, hogy folytassák a párbeszédet, vállaljanak felelősséget Európáért, tegyenek meg mindent a népek és a kultúrák közötti megbékélésért, mélyítsék a közösséget a zsidósággal, folytassanak kreatív párbeszédet az iszlámmal, és keressék az együttélés lehetőségeit a többi vallás követőivel, valamint a más világnézetű embertársakkal. Balogh Judit szerint azonban idehaza mégsem „megy 2010 /1
a hajó”. „Vezetőink protokoll-ökumenét csinálnak” – idézi a Keresztény Ökumenikus Társaság egyik tagját. „A januári egységhéten találkoznak, szép beszédeket mondanak, azután megy minden tovább, mintha mi sem történt volna”. Szerzőnk viszont néhány gyakorlati tanácscsal látja el az olvasókat. A magyar keresztény politika nagy kísérletéről szóló sorozatuk második részében Szabó Róbert és Szakolczai György a Demokrata Néppárt képviselőcsoportjának 194749. évi parlamenti szereplését mutatják be a párt 1949. évi kényszerű önfeloszlatásáig. Az események és a legfontosabbnak tűnő parlamenti felszólalások rövid ismertetése betekintést nyújt abba a drámai küzdelembe, amelyet a DNP tagjai vívtak a demokratikus Magyarország és a keresztény értékek védelmében. Barankovics István a párt érdemi parlamenti szereplését lezáró 1948. december 14-i búcsúbeszédében világossá tette, hogy keresztény politikus számára az osztály- vagy más csoportérdekeket érvényesítő állami politika elfogadhatatlan. Manapság természetesnek tűnnek szavai, miszerint az állam rendeltetése abban áll, „hogy kivétel nélkül minden állampolgár számára az igazságosság szellemében megvalósított közjó által lehetővé tegye és elősegítse az integrális emberi személyiség lehető teljes kibontakozását”. Az akkori politikai légkörben azonban az ilyen kijelentések megpecsételték úgy a megnyilatkozók, mint a pártjuk sorsát is. Amikor számunk nyomdába kerül, már javában folyik a 2010-es országgyűlési választási kampány. Az Egyházfórumnak mint keresztény szellemiségű folyóiratnak nem lehet feladata, hogy állást foglaljon egyik vagy másik párt mellett. Mindössze arra vállalkozunk, hogy egy független szakértékből álló civil kezdeményezés értékelését közöljük a pártok programjáról. A „Mit ígérnek?” civil kezdeményezés elfogulatlan módon értékeli azon pártok javaslatait, amelyek az európai parlamenti választásokon öt százalék feletti eredményt értek el. Ennek megfelelően a Fidesz, a Jobbik, az MDF és az MSZP programjának összefoglaló értékelését közöljük. A Lehet Más a Politika viszont az EP választások nem érte el az öt százalékot, ezért a „Mit ígérnek?” csapata sem értékelte tervezetüket. Tekintve azonban, hogy – legalábbis a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint – az LMP-nek szintén esélye van arra, hogy bejusson a parlamentbe, közöljük a párt 2010. március 15-i „12 pontját Magyarországért”. Wildmann János 3
SÚLYPONT: KÖRNYEZETI ETIKA
A teremtett világ megrzésének etikája A környezetét formáló emberiség z utóbbi években jól követhetően sokat változott a környezettel való kapcsolatunk általános megítélése. Míg pár évvel ezelőtt a környezet ügyének felkarolását néhány különc mélyzöld aktivista, érthetetlen tudóscsoport, aktív nagymama vagy túlbuzgó egyetemista komolytalan ügyeként volt szokás elkönyvelni, e mára divatossá lett tevékenység egyre több ember számára válik napi feladattá. Távolról sem jelenti még ez azt, hogy akik ma környezeti kérdésekkel foglalkoznak, személyesen is egyre elkötelezettebb híveivé válnának a környezettel való együttélésünk kibékítésére irányuló törekvéseknek. Csak remélhetjük, hogy a bővülő pályázati források gravitációs erőterében egyre többek fejében áll össze a Föld állapotára vonatkozó teljes kép a napi hírek részleteiből. Legyen szó iparról, pénzpiacról, élelmiszerbiztonságról, tudományos kutatási eredményekről, energiapolitikáról vagy az erőszak sűrűsödő jeleiről – alig van hír, mely ne érintené mélyen, sőt alapjaiban ezt az együttélést. Az emberiség jövője, melyet jelenben hozott döntéseinkkel lépésről-lépésre alakítunk, jórészt attól függ, hogy a világ híreinek személytelenül hangzó mondatai közt felfedezzük-e a hatékony személyes cselekvés lehetőségeit, és hogy van-e indíttatásunk ezek megvalósítására. Régi, egyszerű és nyilvánvaló összefüggés, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük. Vágyak, célok, szemléletek, hitek által formált emberi tevékenység az, mely közvetlenül meghatározza a jelent és jövőt. A történelmi kereszténység tanítása egységes abban, hogy a Gondviselés legfőbb eszközének az emberi cselekvést tartja, szemben azokkal a felfogásokkal, amelyek sorozatos kataklizmák, természetfeletti beavatkozások vagy csodálatos események történéseihez kötné ezt. Az ember-, közösség- és jövőellenes célok szolgálatába állított kommunikációs és pszichológiai termékek özönvízszerű kultúrájában önpusztító magasságokba emelkedő veszélyérzeti ingerküszöbünk egy ideje azonban már nem működik megbízhatóan. Nemzedékünk tragikusan képtelenné vált az egyéni felismerés és közösségi cselekvés finom összhangjában létrejövő kulturális önvédelemre, és egyre kiszolgáltatottabbá válik az egykor forradalmi jelentőségű, önálló életre kelt alkotásaival szemben. A tipikusan újkori, az embert a saját környezetével való szembeállítás árán felemelő programok szerint pedig ezeknek az alkotásoknak már fél 4
Tehén az árban – borús kilátások
évezrede kizárólag az ember apoteózisát1 kellene szolgálniuk. Környezeti állapotaink mai borús kilátásai egyértelműsítik a tévedést. A jelenlegi kultúránk legjellemzőbb vonásait előkészítő és meghatározó eszmék és ötletek láncolatára volt ahhoz szükség, hogy mára a megmérhetőnek, feldolgozhatónak és legyőzhetőnek címkézett természet perifériájára szoruljunk. Egyre kevesebb örömünket találjuk belül, az egység képleteinek közelében, és egyre nagyobb szükségünk van újabb területekre ahhoz, hogy elrontott praxisunkat mentegethessük. Olyan korszak határára érkeztünk, amelyben boldogulásunkat első renden az arra a kérdésre adott válaszunk határozza majd meg, hogy tovább menekülünk-e folyamatosan felélt világunkból különféleképpen kényszerrendezett jövőképeink felé, vagy lesz erőnk visszafordulni, és természeti erőforrásainkat, természetes közegünket legalább annyira megbecsülni, mint az ezek feléléséből létrehozott új világokról szóló képeinket, képtöredékeinket. Felismert tévedésünk lényegi jele a jövőért végzett, elkötelezett tevékenység. Egyik kiemelkedő példája ennek a nemzedékünk tagjaival való együtt-gondolkodás az elért eredmények felhasználásával, közös helyzetfelismerések alapján. Az emberi természet ismeretében azt kell mondanunk, nem elég meggyőző annak az elterjedt jövő-forgatókönyvnek a sikere, amely az élhető jövő garanciáját a korábbi történelmi korokban már megvalósult viselkedési minták megismétlésében látja. Ez nemcsak a fejlődésről szóló elképzelése1
isteni rangra emelését
2010/1
SÚLYPONT: KÖRNYEZETI ETIKA inknek mondana ellent, hanem a világ jövőjének déssel járó periódusok, és ha az éghajlatváltozást alakításában betöltött, teremtésben kapott szere- előidéző üvegház-gázok nem is kizárólag az empünk, mandátumunk lényegének is. Visszalépés, beri tevékenység termékeként kerülnek a légkörregresszió lenne ez a kísérlet, mely lehet talán be, a földfelszín lakható részét egyre nagyobb időnyerést és erőgyűjtést segítő korszak egy nem mértékben benépesítő és egyre kiterjedtebb ipari remélt (de többektől vizionált) világösszeomlás tevékenységet folytató emberi faj életstílusa aráután, de az előrehaladó idő keretei közt élő embe- nyaiban is egyre nagyobb környezetterhelést jeriséget nem látná el az állandó előrelépés oly mér- lent. Ennek pedig egyszer számszerű eltérésekben tékű élményével, amely hosszú távon képes volna is ki kell fejeződnie előbb a bioszférában, majd az elvonni figyelmét önző érdekeinek rafinált ér- életet övező földi szférákban. A légköri szén-diovényre juttatásától. Csak ha átéljük jelenünk múlt xid eredetére vonatkozó szénizotópos vizsgálatok és jövő közt pillanatonként elég meggyőzően igazolják, újraképződő senkiföldje-élhogy az ipari tevékenység ményét, amelyben a közös és az erdőirtások révén fomúlt és a várt jövő mellett lyamatosan növekvően évi a jövőért végzendő feladata32 gigatonna üvegház-gázt inkat is közösnek ismerjük állít elő az emberiség.2 Korunk sajátos feladata, hogy fel, van gyakorlati lehetőséa regenerációs képességén günk arra, hogy ideig-óráig felszabaduljunk a fajunkat felül megterhelt környejellemző átkos örökség terhe zetet, az emberi faj jövője alól. A Teremtés könyvének érdekében (is!), legalább az elbeszélése szerint az átok egyensúlyi állapot visszaoka az emberi gőg, amely a szerzésének szintjéig teherszámára ideálisnak teremmentesítsük, és huzamosan tett világban is kibillenti az ott is tartsuk. Röviden ezt embert nyugalmi állapotáértjük az „élhető világ”, a ból. Néhány átlátszó csúsz„fenntarthatóság” és a hoztatás, egyetlen csaló ígézájuk hasonló újabb keletű ret – Olyanok lesztek, mint kifejezések alatt. A jövő veszélyeztetettséIsten! – elég ahhoz, hogy Ökológiai lábnyom – nagylábon élünk gének mértékére az elmúlt szembeforduljunk védelmet évtizedekben többen haés biztosított jövőt kínáló otthonunkkal, és megkezdjük zsákutcákkal, vak- tározottan figyelmeztettek. Sir Nicholas Stern, a vágányokkal, otthontalansággal és szenvedések- Világbank vezető közgazdászának 2006-ban széles kel teli önsorsrontó életformánkat, amelyben a körben ismertté vált számításai például mindenekmindig vágyott biztonság már csak transzcendens előtt azért tekinthetők különösen fontosnak, mert fogalom lehet. Minden, kicsit is együtt- és elő- első alkalommal fordult elő, hogy a Föld teljes regondolkodó embernek a lehető legjobb eszkö- károsanyag-kibocsátásának háromnegyed részéért zöket kell megtalálnia ezért arra, hogy szellemi, felelős ipari hatalmak ún. fejlett életmódja és az kulturális és vallási hagyományainak megfelelően emberiség egyre veszélyeztetettebbé váló jövője köa jövő szolgálatába állított gondolkodásmódját és zött fennálló kapcsolatra végre nem „csupán” egy tevékenységét széles körben közkinccsé tegye. újabb éghajlati szakértő, hanem az első tekintélyes gazdasági szakember mutatott rá. Stern megállapításai azzal az utilitarista – és emiatt közérthető Veszélyes vizeken – következtetéssel zárulnak, hogy ha a brit gazdaság a jövőben is meg kívánja őrizni vezető szerepét, A célzott környezeti kutatások eredményeivel pár- akkor az ipari és háztartási szén-dioxid-kibocsátás huzamosan nő azoknak a szakmai állásfoglalások- visszafogása mellett a bruttó hazai termék növekvő nak a száma, amelyek a Föld éghajlatának utóbbi hányadát kell az ezzel megőrzött jövő szolgálatába évtizedekben tapasztalt változása okát az emberi állítani. A Stern-jelentés készítői kiemelik, hogy életmód környezetre gyakorolt hatásában látják. ami a jövő érdekében most még megtehető, arra A még meglevő, cinizmus, rövidlátás vagy érdek vezérelte ellenvélemények hangoztatói gyakran 2 2007-es adat az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) és a World megfeledkezni látszanak arról az egyszerű szemMeteorological Organization (WMO) által közösen létrehozott pontról, hogy ha voltak is a Föld történetében a Éghajlat-változási Kormányközi Munkacsoport (IPCC) tanulmai folyamatokhoz hasonló éghajlat-átrendezőmányából. URL: http://www.ipcc.ch 2010 /1
5
SÚLYPONT: KÖRNYEZETI ETIKA a környezeti válaszokban beálló pozitív visszacsatolások következtében 20 év múlva már nem lesz lehetősége az emberiségnek.3 Az emberi élet környezetterhelő hatásának legelterjedtebb és a gyakorlatba legsikeresebb módon átültetett modellje a Mathis Wackernagel által megalkotott ökolábnyom-modell. Az azóta eltelt 17 évben egyre több szempontot érvényesítő számítási és demonstrációs modell alkalmazására létrejött, több mint száz társintézménnyel együttműködő Global Footprint Network arra az egyszerű kérdésre keresi a választ, hogy az emberi faj földi jelenlétéből és tevékenységéből fakadóan milyen mértékben környezetterhelő, azaz az általa elhasznált természeti erőforrásokat milyen ütemben képes a természet előteremteni.4 A 201 országra kiterjedően 1961 óta gyűjtött adatok birtokában látható, hogy az 1980-as években bekövetkezett egyensúlyi állapot után, 2005-ben az emberiség természeti erőforrás-igénye már 30%kal haladta meg a rendelkezésére álló erőforrások mértékét. Az egyensúly fenntartásához négy évvel ezelőtt már 1,3 Földre lett volna szükség, vagy 12 naptári hónap helyett évenként 16-ra. A modellben alkalmazott értékelés elemei a beépített területek, termőterületek, erdők, legelők, szénmegkötő területek és a halászvizek eltartóképessége. Ez az érték globális hektárban számolva 13,6 milliárd volt, miközben a 6,5 milliárdos emberiségnek 17,5 milliárd gha-ra lett volna szüksége. Az egyénre vetített 2,1 gha biokapacitás keretét jócskán meghaladva, a 2005. évben már 2,7 gha-nyi területet éltünk fel. A 0,6 gha különbséget egyértelműen máshonnan vehettük – gyorsuló ütemben ideig-óráig vehetjük még ma is – el. Hogy honnan, szemlélet kérdése. A jövő nemzedékektől (a fenntarthatóság elvének emberközpontú változata), a természettől (eco-justice mozgalom), önmagunktól (a szolipszizmus képviselői számára is egyre egyértelműbben). Formális keresztény etikai megközelítésben elmondhatjuk, hogy ekkora jól kimutatható hiányunk van a Föld őrzésére szóló mandátum teljesítésében. Hozzá kell tenni, hogy az ökolábnyommodellnek ráadásul még több nyilvánvaló hiányossága is van. Nem tudja biztosan kezelni a fenntarthatóság nem ökológiai elemeit, nem érvényesíti a kimerülőfélben levő nem megújuló energiaforrások által jelentett, önmagában is vészjósló gondot, nem képes az eredendően környezetromboló tevékenységekből (pl. nehézfémbányászat), az ökológiai egységek leépüléséből 3
URL: http://webarchive.nationalarchives.gov.uk/+/http:// www.hm-treasury.gov.uk/independent_reviews/stern_review_ economics_climate_change/stern_review_report.cfm
4
URL: http://www.footprintnetwork.org
6
Al Gore volt USA alelnök – etikai kérdés
és a természet toleranciájából származó hatásokat számszerűsíteni. Emellett nem tükröződnek benne megbízhatóan a szemétkezelés, az édesvíz-hiány és a nukleáris energia felhasználásával járó kiterjedt gondok sem. Mindezek ellenére az ökológiai lábnyom-modell többszempontú elemzései jótékonyan megszabadíthatnak bennünket attól a népszerű félreértéstől, hogy az emberi természettel járó gőg globálisan káros következményei orvosolhatóak volnának egyszerűen azzal, ha energiaéhes tevékenységeinket megújuló energiaforrásokra állítanánk át. (Ezen a ponton csak jelezni tudjuk azt a kettős problémát, hogy nem minden megújulónak nevezett energiaforrás valóban az, és hogy a leggyakrabban emlegetett alternatív energiaforrások mindegyikével kapcsolatban jelentkeznek nem vagy alig megoldhatónak látszó gondok.)
Etikai feladat zavaró tényezkkel Miután egyre több és egyre világosabb adat szól arról, hogy veszélyeztetett jövőnk hátterében olyan közgazdasági, társadalom- és energiapolitikai, kereskedelmi döntések állnak, amelyek egykor talán reményteljes, mára azonban helytelennek bizonyuló elvekre, eszmékre, értékítéletekre, helyzetelemzésekre és célokra épülnek. Az is egyértelművé lett, hogy gyökeres megoldást egyedül az emberi természettel való őszinte szembenézés hozhat. Kultúránkban ennek egyik adekvát kifejeződési formája részben a Hérakleitosszal kezdődő kozmikus, Szókratésztől induló személyes és Platóntól számítható társadalmi etikai reflexió, részben az Ószövetség legrégebbi rétegeitől kezdve a természetközeli szempontokban bővelkedő teológiai tanítás az, mely az ember földi jelenlétére vonatkozóan is számos útmutatást fogalmaz meg. A jövő zálogának természetes megoldása ezek sze2010/1
SÚLYPONT: KÖRNYEZETI ETIKA rint az etikai, míg egy másik a speciálisan vallási reflexió lehet. Al Gore nagyhatású fellépésével5, évekkel ezelőtt, azzal a visszatérő gondolattal kívánt betörni a közösségekért és az önmaguk életformájáért felelős döntéshozók (vagyis minden értelmes ember) gondolatvilágába, hogy az emberiség szakadék felé rohanásának megállítása etikai kérdés („it’s an ethical issue”). Az üzenet nem újkeletű, remélhetőleg mégsem vagyunk igazságtalanok az etikai szempont hangsúlyozóival szemben (pl. egyházak, humánökológusok), ha Al Gore média-hatásának tulajdonítjuk, hogy az addig kizárólag megtérülési szempontokat ismerő lokális társadalmak közvéleményének szélesebb köreiben is kezdett szalonképessé válni az etikai szempont. Bármennyire is megoldottnak tűnne ezek után a kérdés, erőfeszítéseink nemcsak a következetes etikai mérlegelés feladata előtt állnak, hanem számos zavaró tényezővel is számolnunk kell. Ezek közül négy különösen is szembe ötlő. A megjósolhatatlanság. Amint az ökológiai lábnyom hiányosságainak felsorolásánál is láttuk, a ma érvényes tudományos modelljeink értelmében még akkor sem tudjuk megjósolni egy soktényezős rendszer tetszőleges időpontban mutatott állapotát, ha ismerjük a kiindulási állapotot és a benne zajló folyamatok természetét. Ez a felismerés, mely a légköri folyamatokra tipikusan is érvényes káosz-elméletként vált ismertté, a múlt század hetvenes éveiben kezdett nagyobb mértékben elterjedni, és ekkor kezdte leváltani az addig erre nézve is érvényesnek tekintett lineáris következtetési felfogást, amelynek hátterében alapvetően A. Comte pozitivisztikus tudomány-felfogása állt. Comte nem egyszerűen a természet viselkedésének előrejelzését, hanem kedvünk szerinti, kontrollált befolyásolhatóságát is lehetségesnek tartotta, és ezt a voltaképp ideológiai elemet használták fel a múlt század nagy részén végig húzódó tudományos-technikai forradalom elméleti megalapozására is.6 Szándékos zavarásnak nevezhetjük azokat a törekvéseket, amelyek valamely érdek érvényre juttatásának szolgálatában homályosítják el a közeljövő várható problémáinak jelentőségét. Két 5
URL: http://www.climatecrisis.net/; URL: http://www.algore. com/
6
A pozitivisztikus természetfelfogás előtörténetében Descartes és Spinoza után egy fejezet Johannes F. Buddaeust, a kiváló hallei majd jenai evangélikus teológust is megilleti, aki természetismereti tételeiben amellett száll síkra, hogy a tehetetlenség törvényének érvényesüléséhez nincs szükség Isten folyamatos beavatkozására. Buddaeus azonban e felfogását nem a későbbi Comte-i szándék szolgálatába állította, hanem az okkazionalistáknak azzal a felfogásával szemben foglalt állást, hogy Isten minden pillanatban minden egyes esetben beavatkozna a világ folyásába.
2010 /1
tipikus érdekként játszik ebben szerepet az anyagi haszonszerzés és az ideológiai érvényesülés. Az első esetre vonatkozó példa a nagy olajvállalatok némelyikének eljárása lehet, amelyek szándékos félretájékoztatással és politikai befolyásszerzéssel igyekeznek meggátolni termékeik népszerűségének csökkenését.7 Az ideológiai szinten megvalósuló szándékos zavarás egyik érdekes példája volt néhány évvel ezelőtt egyes újkapitalista szemléletű csoportoknak az a törekvése, hogy tudományos konferenciákon cáfolják az újkapitalizmus jelenségének értelmezhetőségét vagy már puszta létét. Szándékos előmozdításnak nevezem a jövő legrosszabb forgatókönyveinek érvényesülését segítő szemléleteket. Sajátosan idetartozik a világvége eljöttét siettető, vallási eredetű felfogás, amely szerint a megromlott, bűnös ember egyetlen helyes feladata a világ végítélet felé vezetése volna. Ez a ma sem nagyon ritka, kiliasztikus eredetű törekvés nagyobb értéknek tekinti a jelenlegi világkorszak befejeződésében játszott aktív szerepét, mint a teremtett világ megőrzésére való bibliai felszólítást. A passzivitás számos oka közt kiemelésre méltók az elméleti megalapozásúak. A filozófiai értelemben vett, sokszor távol-keleti hatásokat mutató fatalizmusnak a vallás terén a quietizmus a párhuzama. A keresztény közösségeken belül szintén nem ritka az a felfogás, amely összetéveszti a világ élhetetlenné tételét és a világvége eljöttét, és – körkörös okoskodással – erre hivatkozva hirdeti a teremtmények alkalmatlanságát ennek megakadályozására. A környezeti válság természetének elemzéséről szóló egyik legelső hazai könyv szerzője megindítóan írja le szembesülését azzal az ellentmondással, hogy az Isten hatalmában álló végidők eljövetelét az emberi faj képes volna befolyásolni környezetpusztító életformájával.8 Jól látszik, hogy a felsorolt és az itt és most fel nem sorolt, további zavaró jelenségek nem pusztán technikai jellegűek, és nem is egyszerűen téves helyzetfelismerésből adódnak. Ennél sok esetben jóval összetettebb tevékenységek következményeként érdekek, szemléletek, meggyőződések formájában élnek köztünk. Kitartó leleplezésük önmagunkban és másokban az első feladat kell, hogy legyen a Föld-etika, ill. a keresztény Teremtés-etika hangsúlyainak keresésekor. Béres Tamás 7
http://www.worldoutofbalance.org/
8
Endreff y Zoltán: Hogy művelje és őrizze…; Liget, 1999.
9
Egyetemi docens, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének tanszékvezető tanára
7
SÚLYPONT: TECHNIKAI TÁRSADALMUNK SPIRITUÁLIS HELYZETE
Technikai társadalmunk spirituális helyzete Szempontok a környezetvédelem kérdéséhez Paul Tillich írásai alapján A környezetvédelem minden emkülönleges figyelme miatt.1 Paul bert egyformán érintő probléma. Santmire, az ökoteológia egyik Falvakban és nagyvárosokban jeles gondolkodója pedig így foélők, fiatalok és idősek, gazdagok galmazta meg méltatását: „Azt és szegények számára egyaránt rejavasolnám, hogy fordítsunk koleváns kérdés: mit teszünk azért, moly figyelmet még egyszer a leghogy megóvjuk környezetünket? nagyobb – és néha a legkevésbé Mit teszünk azért, hogy minél értékelt – modern amerikai2 protestáns teológus, Paul Tillich gonkevésbé avatkozzunk be önkédolataira. Braaten az új remény nyesen a természet folyamataiba, teológiájának fényében a Tillich s hogy a világ a maga természetes iránti érdeklődés megújítására formájában fenntartható legyen? A kérdést a Krisztusban hívő szólít fel. Én ezt a természet teoemberek, a keresztény közössélógiájának még kialakításra váró gek, az egyházi szervezetek sem reformátori nézőpontjával egészíPaul Tillich – a természet teológusa kerülhetik meg. Sőt, esetünkben teném ki.”3 Tillich természetről alkotott tatalán még nagyobb súllyal jelenik meg ez a probléma, talán még nagyobb felelősséget ér- nításának gazdag és értékes gondolatvilágát jelzi az utóbbi zünk akkor, amikor a teremtett világon ejtett sebekről, két-három évtizedben megjelent szakirodalom mennyiséaz egész teremtés szenvedéséről, s a világ feletti gondos- ge. Számos cikk, tanulmány és könyv íródott ebben a kérkodásunkról, sáfárságunkról van szó. Mit tegyen egy ke- désben, és több konferencia témájául is szolgált Tillichnek resztény ember, egy gyülekezet és az egész egyház azért, a természetről megfogalmazott tanítása.4 Ennek a népszehogy segítse a teremtés megóvását és fenntartását – vagy rűségnek több oka is van. Michael Drummy szerint Tillich legalább ne akadályozza azt. De vajon lehetséges-e még természeti teológiájának legfontosabb pozitívuma, hogy a mai technológiai társadalomban úgy megválaszolni ezt egészséges középutat talál meg a barthi konfesszionalizmus a kérdést, hogy se hitünket, se őszinte válaszra való tö- távolságtartása, a szentimentális romantika lázadása, és a rekvésünket ne adjuk fel, miközben eljutunk döntések protestáns liberalizmus technokrata magatartása között.5 meghozatalára és gyakorlati lépések megtételére; s mind- James Reimer abban látja a legnagyobb értékét, hogy az eközben „benne maradjunk” a 21. században? A környezetvédelem kérdése a múlt század második felében vált egyre hangsúlyosabb témává. Rendkívül 1 Carpenter, Nature and Grace: Toward an Integral Perspective, 1988. 51-56.p. gazdag irodalom foglalkozik a környezetvédelem által felvetett problémákkal, és egyre több írás lát napvilágot 2 Paul Tillich (1886-1965) német származású teológus, 1933-tól élt az Amerikai Egyesült Államokban. az ökoteológia témakörében is. Ebben a tanulmányban egy olyan teológus, Paul Tillich gondolatait vizsgáljuk 3 Santmire, The Reformation Problematic and the Ecological Crisis, 1970. meg, aki még a 20. század első felében, jóval az informatikai társadalom és a „hálólét” kialakulása, a „természet 4 A három legjelentősebb kiadványt (két könyv és egy tanulmánykötet) említjük meg ezek közül: James Carpenter: Nature teológiája” és az „ökológiai teológia” fogalmainak moand Grace: Toward an Integral Perspective (Crossroad, New dern értelmezése előtt vetette papírra legtöbb gondolaYork, 1988.); Gert Hummel (ed.): Natürliche Theologie versus tát. Mégis, írásainak vizsgálata fontos lehet, mert Tillich Theology der Natur? Tillichs Denken als Anstoss zum Gespräch megtalálja azt az utat, amelyben a teológia önálló terüzwischen Theologie, Philosophie and Naturwissenschaft (Walter letként lép kapcsolatba a természetet vizsgáló tudomáde Gruyter, Berlin and New York, 1994.); Michael F. Drummy: nyokkal, s az azok által felvetett etikai kérdésekkel. Being and Earth. Paul Tillich’s Theology of Nature. (University James A. Carpenter teológus szerint Tillich kivétePress of America, Lanham, New York, Oxford, 2000.) les a protestáns teológusok között a természetfelfogása 5 Drummy, Being and Earth. Paul Tillich’s Theology of Nature, és a természettel szemben tanúsított nagy tisztelete és 2000. 3.p. 8
2010/1
SÚLYPONT: TECHNIKAI TÁRSADALMUNK SPIRITUÁLIS HELYZETE isteni dimenzió, a természet, a történelem, a tudomány nek – külön-külön és együttesen is – a társadalomra és az és az emberi világ közötti kapcsolat komplex értelme- egyes emberre gyakorolt hatását. Az alábbiakban néhány zését adta, amelyben minden a méltó helyére kerülhet.6 írásából emelek ki egy-egy olyan gondolatot, amelyek a John Dourley pedig azt látja lényegesnek, hogy Tillich az technikai etikájának jellemző vonását adják. ágostoni tanítás szerint tekintett a természetre, amely így 1. The Technical City as Symbol (A technikai város előtérbe került az arisztotelészi világképre épülő modern mint szimbólum) című, 1942-ben keltezett írásában a technológia uralmával szemben.7 Mindezen szempontok technikai társadalom alapkérdését elemzi. Rögtön az kialakításában – önéletrajzi írásai alapján is mondhat- első mondatban azt a problémát írja le, amelyet tisztázva minden negatív következmény juk, hogy – szerepet játszottak elkerülhető lenne: „Minden Tillich természethez fűződő élember készítette tárgy egyszerményei és emlékei. Önéletrajzi re dolog és szimbólum.10 Mint írásaiban Tillich gyakran utal rá, dolog, egy célt szolgál, és azáltal hogy már kisgyermekkorában meg is határozott. Mint szimmeghatározó volt számára az a bólum, egy létezést fejez ki, és környezet, amelyben családjával ezáltal meg is határozott.”11 A élt. Schönfliess, majd 12 éves technikai tárgyak egyszerre korától Königsberg-Neumark, hordozói a funkciónak és a tarközépkori óvárosával, gótikus talomnak. Tillich ennek a kettemplomával, masszív városfalával, lovaskocsijaival, ugyanazt a tősségnek a fényében teszi fel azt természetközeli élményt nyújtota kérdést, amelyet mindig szem ta számára mint kis gyermekkoelőtt kellene tartanunk: mi a Technikai város – dolog és szimbólum rának környezete Starzeddelben. végső „vég”, mi a végső értelme Talán egyedül a természethez és célja minden dolognak? való viszonyában, a gyermekkora kertjeire való visszaA végső értelemre vonatkozó kérdést Tillich a „techemlékezései közben fogadja el Tillich azt a romantikus nikai város” kifejezésén keresztül próbálja megválaszolni. viszonyulást, amely – bevallása szerint – később a termé- A „technikai város” – mint minden, emberek által készíszet teológiájának tudatosításában is segítette, és amely a tett tárgy – egyszerre dolog és szimbólum. A „technikai tudományok és a technikai fejlődéshez való hozzáállását város” kifejezésben éppen a dolog-szimbólum kettősség is alapvetően meghatározta.8 Ezekben az élményekben problémája világít rá a technikai társadalom valódi probgyökerező teológiai gondolatok egészen új kapcsolatot lémájára. eredményeztek számára a természet és a teológia között, A dolog-tartalmat (Sachgehalt) ugyanis teljesen kimeamelyek a mai környezet- vagy teremtésvédelem kérdése ríti a kifejezés jelentésbeli fejlődése. Mint dolog, tartalszámára érdekes szempontokat nyújthatnak. mazza mindazt, amit a szó jelöl: a világban megjelenő Bár Tillich már az 1920-as években is írt a tudomány, fejlődést, a technika haladását, a városok növekedését. a technológia és a vallás kérdéseiről, de csak a második Azonban a szimbólum-tartalmat (Symbolgehalt) csak az világháború után tartott egyre több ilyen témájú elő- önreflexió során találhatjuk meg – amelyet a technika viadást, és tanulmányokat jelentetett meg. 1954 és 1965 lágában gyakran elfelejtünk, vagy tudatosan kihagyunk. között pedig legalább harminc olyan esszéje ismert eb- Pedig „a technikai város az a legerőteljesebb szimbólum, ben a témában, amelyek nagyobb terjedelmű és komo- amely egyesíti a létezés feletti uralom gondolatát a létezélyabb tartalmú művek. sen belüli otthonépítés gondolatával.”12 A „technikai váEzeknek az írásoknak a Rendszeres Teológiában és ros” egyrészt olyan hatással lehet az egész világra, amely más könyveiben megjelent gondolataihoz képest az a az uralom eszméit élteti, mint az „emberiség hazája”, a legszembetűnőbb vonása, hogy szinte kizárólag etikai minden léterő feletti uralom, valamint a titokzatos, a kümegközelítésben vizsgálja a tudományok és a vallás kap- lönös, és az emberi egzisztencia félelmetes jellege feletti csolatát,9 valamint a tudományok és a teológia kérdései- győzelem. Másrészt kifejezi az emberek lelkiállapotát, 6 Reimer, Tillich, Hirsch, and Barth: Three Different Paradigms of Theology and Its Relation to Nature and the Sciences. In: Reimer, James A.: Paul Tillich: Theologian of Nature, Culture and Politics, 2004. 139-140.p.
etikai, hanem ontológiai vagy episztemológiai szemszögből vizsgálják. l. pl. Barbour, Ian G.: Religion and Science. Historical and Contemporary Issues. HarperCollins, San Francisco, 1997.
7 Dourley, Paul Tillich and Bonaventure: An Evaluation of Tillich’s Claim to Stand in the Augustinian-Franciscan Tradition, 1971. 43.p.
10 Tillich határozott különbséget tesz a szimbólum és a jel fogalma között: „a jel nem áll szükségszerűen kapcsolatban azzal, amire utal, viszont a szimbólum részesedik abban a valóságban, amelyre vonatkozik.” Tillich, Rendszeres Teológia, 197.o.
8 l.: Tillich: My Search for Absolutes, 1967., Pauck&Pauck: Paul Tillich. His Life and Thought. 1976.
11 Tillich, The Spiritual Situation in Our Technical Society, 1988. 179.p.
9 A természettudomány és teológia kapcsolatát legtöbbször nem
12 Tillich, i.m. 182.p.
2010 /1
9
SÚLYPONT: TECHNIKAI TÁRSADALMUNK SPIRITUÁLIS HELYZETE érzelmeit, életérzéseit, kreativitását, s azt a helyet, azt az zisztenciális. „A kérdés tehát nem az ember és a környezet otthont, ahol mindez megélhető. (environment), hanem az ember és az ő környezete. Ez azt Ha mindkét tartalmat szem előtt tartanánk, akkor jelenti, hogy ugyanazok a környező dolgok (surrounding) megszűnnének a technikai társadalomnak azon negatív egészen mást jelentenek a különböző egyedeknek. Kükövetkezményei, mint például a Föld kizsákmányolása, a lönbség van az ember és a többi létező között: az ember technikai utópia elterjedése, a technológia önállósodása, környezetének világ-jellege van. Az állatok környezete a természeti elemek és az egész élet természetellenessé vá- környezet marad. Soha nem válhat világgá.”16 5. Ugyanezt a témát tárgyalta a közösség szempontjálása, s így az élet értelmének és céljának elvesztése. 2. Mindezen jelenségeknek az okát tárgyalja a World ból Conformity (Alkalmazkodás) című, ugyancsak 1957Situation (A világ helyzete) című, 1945-ben megjelent ben keletkezett művében. Az alkalmazkodás önmagában írásában. A második világháború utáni pesszimizmus nem negatív dolog, de azzá válik, „ha az egyéni forma, érződik gondolataiban, amikor arról ír, hogy a világ amely egyediséget és méltóságot ad az embernek, aláhelyzetét az értelemnek, mint az igazság alapjának az rendeltetik a kollektív formának.”17 Egy adott mintára elveszítése, valamint a technikai ész hegemóniája jellem- történő igazítás jellemzi a világunkat mind a tanulás, zi. A modern, legyőzendő „Leviatán” nem más, mint a mind az élet során. A tömegkultúra és a „sablonosítás” tudomány és a technológia alapjaira épített világpiaci ellen Tillich szerint az egyetlen módszer, ha kellő érettrendszer, amely az egyes emséggel lépünk fel. Az érettség berek céljait is meghatározza. pedig, amelynek gyakorlásához Mindezen visszásságok oka előelsősorban bátorságra van szükször a francia forradalom idejére ség, „mind a személyes, mind a tehető, amikor a „forradalmi kulturális értelemben, feltételezi ész” egyeduralma érvényesült; a problémák alatti megpróbáltatást, a döntés szükségességét, és majd ezt felváltotta a technikai a nemet mondás lehetőségét.”18 ész világa, végül a második vi6. 1958-ban írott The Lost lágháború során az ész feletti uralom teljes elveszítése.13 Dimension in Religion (A vallás 3. A világ ilyen helyzetábelveszett dimenziója) című tarázolásából adódik az a kérdés, nulmányában a mélység dimenamely The Person in a Technical ziójának elvesztéséről beszél. Society (A személy a technikai A technikai társdalomban az társadalomban) című esszéje ember és világ helytelen kapcsoAz ember és szférái – hol a környezet? alapjául szolgál: Milyen sors felatából fakadóan mindenkit az nyegeti az embert, ha korának evilági célok érdekelnek; s a hoegyik legnagyobb vallási kérdését teszi fel, a személy rizontális, evilági keresgetés során az élet végső értelmére jelentésének kérdését a személytelen világban? Részben vonatkozó kérdést nem válaszoljuk meg, sőt, nem is teszKierkegaard tanításából kiindulva az egzisztencializ- szük fel kellő komolysággal. A mindig „jobbat”, „nagyobmust támogatja, mint amely hatalmas segítséget nyújt bat” és „többet” akarás egyik legkifejezőbb szimbóluma az emberiségnek azáltal, hogy „a személy nevében lázad Tillich szerint az űrutazás – amelynek már a szóhasználaa technikai társadalom személytelenítő erői ellen.”14 A ta (space exploration) is ezt a magatartást fejezi ki: mintha kereszténységnek ehhez is tudnia kell segítséget nyújta- egyébként a többi utazás nem a térben történne.19 A mélység dimenziójának elvesztésével a vallási szimni: a technikai társadalom szerkezetén belül maradva, de azon túlmutatva kell megmentenie az egyént az ipari tár- bólumokat, sőt, önmagát is elveszíti az ember. Tillich sadalomban azáltal, hogy megmutatja, „hogy az ember szerint mindezen csak az segíthet, ha őszintén szembecsak úgy tudja személyként fenntartani a természetét és a nézünk a helyzetünkkel, anélkül hogy megpróbálnánk méltóságát, ha személyesen találkozik minden személyes leplezni vallási vagy szekuláris ideológiákkal. „A vallási érdeklődés újjáéledése teremtő erő lehetne a kultúránkalapjával.”15 4. Hasonlóan a személy kérdéséhez, Environment and ban, ha a mélység elveszített dimenzióját kereső mozgathe Individual (Környezet és az egyén) (1957) című írásá- lommá fejlődne.”20 7. Két, 1959-ben keletkezett írásában (Expressions of ban arra hívja fel a figyelmet Tillich, hogy az ember környezete nem csupán az őt körülvevő dolgokból áll, hanem Man’s Self-Understanding in Philosophy and the Sciences azokon túlmutatva minden, az ember számára releváns dologból. A környezet megközelítése teljes mértékben eg- 16 Tillich, i.m. 139-140.p. 17 Tillich, i.m. 145.p. 13 Tillich, i.m. 4-9.p.
18 Tillich, i.m. 148.p.
14 Tillich, i.m. 123.p.
19 Tillich, i.m. 43.p.
15 Tillich, i.m. 137.p.
20 Tillich, i.m. 48.p.
10
2010/1
SÚLYPONT: TECHNIKAI TÁRSADALMUNK SPIRITUÁLIS HELYZETE (Az ember önértelmezésének kifejezései a filozófiában és a tudományokban) és Thing and Self (Dolog és egyén) ismét a tárgyiasítás kérdése jelenik meg: az emberek és a dolgok tudományos és technikai tárgyiasítása az egzisztencializmus tiltakozását vonja maga után. A tárgyiasítás (vagy dologiasítás) során ugyanis az ember elveszíti önmagát, amikor a világ tárgyainak megismerése során ő maga is puszta objektummá válik, ő maga is egy tárggyá válik a többi között. Tillich többször is elutasította, hogy úgy tekintsünk a tudás tárgyára, mint amely azt „teljes egészében feltételes és kiszámítható ’dologgá’ alakítja át, mint ami nem viszonozhatja [a szubjektum] tekintetét.”21 A „tárgyiasításnak” abban van a legnagyobb tévedése, hogy úgy tekint tárgyára, mint amely csak egy dolog: „tárgyiasít”, de nem csupán a megismerés során, „hanem ontológiailag és etikailag is.”22 Ennek a folyamatnak mérhetetlen következményei vannak, melyet Tillich szerint még nem látunk teljességében. Az emberiségnek új célra és életének új értelemre van szüksége, nehogy az ember is az egyik személytelen tárggyá váljon a többi között.23 A tárgyiasítás többek között a klasszikus természettudomány világképének következménye, s a teológia számára azért is lehet kedvezőnek tartani, mert ezáltal biztosítva érezheti magát a teológus olyan tévtanítások veszélyétől, mint például a panteizmus. Tillich azonban nem ezzel a veszéllyel törődik, hanem azzal a veszteséggel, amit a tárgyiasítás során ér bennünket. A technológiai társadalom tárgyiasításának morális következményei közé tartozik az, hogy a szubjektum elveszíti mind az önértelmezését, döntésképességét, nyelvhasználatát, eszközkészítési tudását – sőt, még arra való képességét is, hogy konfliktusba kerüljön másokkal.24 Ennek eredményeként az ember dimenzióira 25 esik szét: test és lélek karteziánus szétválasztása Tillichnél következménnyé válik. 8. A tudomány és vallás régebbi konfliktusainak a technika destruktivitásának fényében történő vizsgálata a tárgya a Science and the Contemporary World in the View of a Theologian (Tudomány és a mai világ egy teológus szemében) című, 1961-es munkájának. Ahogy 21 Tillich, Rendszeres Teológia, 2000. 92.p. 22 Tillich, i.m. 2000. 92.p. 23 Tillich, Theology of Culture, 1959. 94.p. 24 Tillich, i.m. 1988. 97-122.p. 25 A dimenziók fogalmát Tillich a „szintek” helyett vezeti be. A „szint” metaforikus fogalmát azért tartja szükségesnek lecserélni, mert ez a dolgokat hierarchikus rendben láttatja velünk. Ennek negatívuma egyrészt, hogy egyfajta értékminőség alapján rendezi el a dolgokat, másrészt, hogy következésképpen megszüntet minden kapcsolódási pontot a dolgok között. Tillich az emberi dimenziókat egységben látta. Értelmezésében a test, a lélek és a szellem nem az ember három , egymástól független része. Ezek az ember létének ugyan különböző dimenziói, ám mindig egymáson belül helyezkednek el, mert „az ember nem részekből áll, hanem egység.” Tillich, Dynamics of Faith, 1957. 123.p.
2010 /1
a tudományos és a vallási dimenzió keveredése problémákat okozott a múltban, úgy a tudományos és a vallási igazságkeresés kétértelműsége is problémákat okozhat. Ám ez nem jelentheti azt, hogy a vallás igazsága elfedné a tudomány igazságát, s így annak le kellene mondania erről a vállalkozásáról. A tudomány – a technológia által támogatva – olyan makro- és mikrovilágot képes feltárni, amely az ember igazságkeresését megdöbbentő módon képes motiválni. A probléma akkor lép fel, ha a cél és eszköz szerepe összekeveredik, vagy az eszköz (amely az önmagában vett technológia) cél nélkülivé válik; mert ennek eredménye lesz az értelem nélküli élet és az üresség, valamint a termelés és fogyasztás határtalansága.26 9. How Has Science in the Last Century Changed Man’s View of Himself? (Hogyan változtatta meg a tudomány az ember önképét a múlt században?) című 1965ben keletkezett írásában Tillich az ember céljának (telos) megváltozását teszi a probléma központjává. A klasszikus humanizmusfelfogása (mely szerint az ember célja potencialitásainak aktualizálása) és a transzcendens-vallási értelmezés (mely szerint az ember célja a végességből való kiemelkedés és a végső valóság megtalálása) a tudományt egy megvalósulási lehetőségnek látta a sok közül. Ezzel szemben a tudományos-technikai megközelítés szerint az ember célja a természet és az emberiség meghódítása és átalakítása a kizárólagos racionális elemzés és ellenőrzés által. Ám Tillich reménykedik abban, hogy az önmagáért létező tudomány és technológia elleni protestálás hamarosan többé válik: „az ember álláspontjának olyan támogatójává, amely figyelembe veszi az ember sokdimenziós egységének minden dimenzióját.”27 10. Egyik utolsó írásának The Decline and Validity of the Idea of Progress (A haladás eszméjének hanyatlása és érvényessége 1966) központi kérdése a haladás értékelése. A technikai társadalom szimbólumát vizsgálja meg Tillich a történelmi fejlődés során, a kultúra különböző dimenzióiban való használhatóságának szempontjából. A fejlődés Tillich szerint megállíthatatlan, s ez így van rendjén; „az egyetlen dolog, amit mondhatunk az ez: ha új kezdet van, nőjünk fel hozzá. Mint keresztény teológus, azt mondanám, hogy a beteljesedés minden pillanatban itt és most megy végbe.”28 Tillich természetképéből, személyes élményeiből és történelemszemléletéből is adódik, hogy etikai álláspontjában központi szerepet játszanak a természettudományok fejlődésének eredményei, a technológia hatalma, a modern technikai társadalom képe, a természetre való figyelés. Noha mindig fontosnak tartotta, későbbi írásaiban Tillich egyre radikálisabban elítélte a természet és az ember érdekeit fenyegető racionalizmus és öncélú technika egyeduralmát. A technológiai fejlődés legújabb eszközeinek a második világháborúban történő alkalmazása 26 Tillich, i.m. 1988. 176-177.p. 27 Tillich, i.m. 1988. 82.p. 28 Tillich, The Future of Religions, 1966. 78-79.p.
11
SÚLYPONT: TECHNIKAI TÁRSADALMUNK SPIRITUÁLIS HELYZETE Tillich gondolkodásában hasonló törést jelenthetett, mint kritikusak, mégis mindig felmutatja a reményt. A pessziaz első világháborúban átélt kulturális, ideológiai és egzisz- mizmus kerülése szokatlannak tűnhet egy egzisztencialista tenciális krízis. A tudomány, amely kutatásaival motiváci- gondolkodótól, ám Tillich szerint az optimizmus éppen az ót jelenthet az igazságkeresés és az egzisztenciális kérdések egzisztenciális értelmezésből fakad. A pesszimista álláspont megfogalmazása során, a technológia önállósodásával és „nem történhet meg egy teológiai rendszerben. A ’pessziöncélú eszközhasználatával a tudomány eredményeiből mizmus’ szót nem is használjuk az emberi természet leírása való mérhetetlen kiábrándulást eredményezhet. során, sem fogalomként, sem leírásként. Az elemzés kedvéA technológia és a tudomány használóinak fel kell ért azonban szükségünk van absztrakcióra, még akkor is, ismerniük, hogy csak akkor élnek felelősen a tudomány ha rendkívül rossz hangzásúak. Az emberi állapot egziszeredményeivel, ha az élet más dimenzióival együtt alkal- tencialista értelmezése nem térhet ki ez elől, bármilyen termazzák azokat, és az élet más területeit figyelembe véve hes feladat is.”31 Tillich szerint csak akkor tűnhet egy teohozzák meg döntéseiket. A tudomány – és különösen a lógiai gondolat pesszimistának, ha elszigetelten használjuk, technológia – önmagában nem csak vallás nélkülivé vá- és anélkül, hogy meghallanánk a benne foglalt választ. A tudomány és technológia tillichi elemzésének málik, de értelmetlenné, sőt az egyes ember önértelmezésére nézve veszélyessé, a társadalom és a Föld jövőjére nézve sik fontos vonása témánk szempontjából az, hogy a techpedig pusztítóvá is. nikai társadalom és a technológia világának értékelése Tillich minden írásában határozottan kifejti a tudo- során soha nem kizárólag a tudományt és a technológiát mánnyal és a technológiával szemben támasztott ilyen teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Ha a technológia és kritikáját. Ám Tillich technikai etikai gondolatai nem a tudomány kerül hatalomra, ha az ember önértelmezése csupán ezért fontosak, hanem legalább két másik szem- semmivé válik, ha az élet értelme elveszni látszik, vagy pont miatt is. Egyrészt Tillich olyan középutat talál a ha a földi élet az ökológiai krízis vagy az atomháború technológia értékelése során, amely a gyakorlatban is lehetősége miatt veszélybe kerül, akkor Tillichnél ez sosem a tudomány és a technológia műmegvalósíthatónak tűnik: az adott velőinek felelőssége, hanem ugyanúgy kor szituációjának értékelése során nem adja meg magát sem a techa kultúra minden területének és a teonológia önfeledt éltetésének, sem a lógia képviselőinek is felelőssége. „technikai civilizációval szembeni Ebből következően a technikai romantikus gyűlölködésnek.”29 A krízis – és ennek részeként többek kömai világot jellemző két szélsőséget zött a mai ökológiai krízis is – nem – a technológia elfogadása mindeannyira technológiai probléma, mint nek felett, vagy annak teljes elutainkább kulturális és spirituális. A sítása – Tillich a kezdetektől fogva krízis oka ugyanis mindig az ember ellenezte. Szerinte a technológiai iránytévesztése (a vertikális helyett a társadalom megvalósulása mindig horizontálisra való figyelés), vagy a Vallás és tudomány – érintkezési pontok kétértelmű: egyszerre kreatív és prioritások átrendeződése (például a egyszerre destruktív, s a kétértelvégső értelem és a végesség kérdéseiműséget egyszerre kell látni a technológiával való helyes nek felcserélődése), a dimenziók keveredése (tudományos viszony kialakításához. Ebből a kétértelműségből fakadó és vallási) és a cél-eszköz viszony felborulása. Ezekben kérdések és problémák motiválják Tillich etikai megálla- az iránytévesztésekben a teológus, a tanár, a művész, a pításait. Önmagában az a tény, hogy az adott kor szitu- történész, a tudós és a politikus ugyanúgy hibás. Nem a ációjával szemben, és annak kétértelműségeivel küzd az tudomány és a technológia önmagában a felelős, hanem ember, Tillich számára jel volt, amely arra utalt, hogy még az az ember, aki helytelenül alkalmaz, aki az élet sokdinem vagyunk teljesen elveszve saját korunkban. Ott, ahol menziós egységéből csak egyet emel ki, aki a tudományt kérdeznek, még megjelenik a transzcendencia lehetősége. és a technológiát hagyja egyedül uralkodni. Ez pedig a „Így a legtöbb, amit tehetünk, hogy mindazokkal együtt, világ kulturális és vallási krízise – nem a tudomány vagy akik korunk kétértelműségeit megtapasztalják, feltesszük a technika önálló problémája. Tillich ezt a gondolatot többek között az „álmodó a kérdést: mi az értelme annak a technológiai világnak, ártatlanság” metaforáján keresztül szemlélteti. Ahogyan amelyet létrehozunk, és hogyan kell erre reagálnunk?”30 Bár Tillich szigorúan kritizálja a technológia és a tu- a gyermek felébred az álomból és az ártatlanságból, úgy domány destruktív oldalainak erősítésére tett kísérleteket, az emberiségnek is fel kell ébrednie a tudás megszerzése sosem teszi ezt úgy, hogy emellett ne jelenítené meg a po- során. A tudás minden esetben „spirituális veszélyeket zitív lehetőségeket – mind a protestálás, mind egy alterna- rejt magában. Minden átmenet a tudás lehetőségéből – tív gondolkodás felmutatása által. Noha írásai erőteljesen amellyel az ember természete szerint rendelkezik – az időben és térben való aktualizálódásába, veszélyes dolog. 29 Tillich, The Interpretation of History, 1936. 6.p. 30 Thomas, Introduction. In: Tillich, Paul, Thomas, J. Mark: The Spiritual Situation in Our Technical Society, 1988. XVII. p.
12
31 Tillich, i.m. 2000. 260.p.
2010/1
SÚLYPONT: TECHNIKAI TÁRSADALMUNK SPIRITUÁLIS HELYZETE üzenete a közös felelősségvállalás hangsúlyozása és a reálisan optimista álláspont kialakítása a technikai társadalom spirituális helyzetének jobbá tétele érdekében. Kodácsy-Simon Eszter
Irodalomjegyzék:
Klímaváltozás – kulturális és spirituális probléma
Ez mindig spirituálisan veszélyes.”32 Ez pedig nem csupán a tudós felelősségéhez vezet, de minden emberéhez, aki részesedik a tudásban valamilyen mértékben. A kialakult helyzet a közös spirituális problémánk – amelynek megoldására mindig van remény. Bár az utóbbi évtizedekben az ökológiai és technológiai krízis kérdésének előtérbe kerülésével a problémát elemző és arra megoldást javasló válaszok száma is megnőtt, Tillich gondolatainak újraértelmezése ezen a téren is hasznos lehet. Ted Peters szerint Tillich teológiája többek között azért fontos számunkra ma, mert „a szekuláris tapasztalat hermeneutikáját biztosíthatja, amely felfedi a vallás mélységeit a kultúra számára, és megmutatja, hogy milyen ostobaság az, ha a társadalmat kizárólag a techno-szekuláris értékek vezetik.”33 Michael Drummy arra mutat rá, hogy az olyan mai mozgalmak, mint a dekonstrukcionizmus vagy a posztstrukturalizmus „miközben a ’modern kor’ szükséges kritikáját adják, addig (néhány kivételtől eltekintve) folyamatosan elmenekülnek az emberi és nem-emberi kapcsolatokat vizsgáló kérdések elől. Ebben az értelemben Tillich filozófiai teológiája, miközben természetesen kontextuális és behatárolt, mégis, a nem-emberi világ teológiai fontosságának tárgyalása során nagy segítségünkre lehet.”34 Noha több mint fél évszázaddal ezelőtt fogalmazta meg Tillich az idézett előadásokban, tanulmányokban szereplő gondolatokat, mégis, aktualitásuk semmit sem veszített az eltelt évtizedek alatt. Különösen igaz ez abban a tekintetben, hogy a környezetvédelem kérdésének megválaszolását és a technológiai társadalom problémáinak megoldását nem lehet kizárólag a tudomány és a technológia oldalára hárítani. A teológiának, s így az egyházaknak együtt kell működniük az ökológiai krízis problémájának megoldásában. Ebben a közös feladatban Tillich mind a jelen szituáció, mind a probléma történelmének elemzése során segíthet, ám gondolatainak legfontosabb
Barbour, Ian G.: Religion and Science. Historical and Contemporary Issues. HarperCollins, San Francisco, 1997. Carpenter, James A.: Nature and Grace: Toward an Integral Perspective. Crossroad, New York,1988. Dourley, John P.: Paul Tillich and Bonaventure: An Evaluation of Tillich’s Claim to Stand in the Augustinian-Franciscan Tradition. Fordham University, Fordham, 1971. Drummy, Michael F.: Being and Earth. Paul Tillich’s Theology of Nature. University Press of America, Lanham, New York, Oxford, 2000. Pauck Wilhelm, Pauck Marion: Paul Tillich. His Life and Thought. Harper and Row, New York, 1976. Peters, Ted: Techno-secularism, Religion, and the Created Co-Creator. In: Zygon, Vol. 40. No. 4. Dec. 2005. p845-862. Reimer, James, A.: Tillich, Hirsch, and Barth: Three Different Paradigms of Theology and Its Relation to Nature and the Sciences. In: Reimer, James A.: Paul Tillich: Theologian of Nature, Culture and Politics. Münster, Westf: LIT, 2004. p121-140. Santmire, Paul H.: The Reformation Problematic and the Ecological Crisis. In: Metanoia, Vol. 2. Special Supplement, June 1970. Thomas, J. Mark: Introduction. In: Tillich, Paul, Thomas, J. Mark: The Spiritual Situation in Our Technical Society. Mercer University Press, Macon, Georgia, 1988. XIII-XXI. p. Tillich, Paul: The Interpretation of History. Ford.: Nicholas Alfred Rasetzki, Elsa L. Talmey. Charles Scribner’s Sons, New York, 1936. Tillich, Paul: Dynamics of Faith. Harper & Row, New York, 1957. Tillich, Paul, Kimball Robert C.: Theology of Culture. Oxford University Press, Oxford, 1959. Tillich, Paul: The Future of Religions. Greenwood Press Publishers, Westport, Connecticut, 1966. Tillich, Paul: My Search for Absolutes. Simon and Schuster, New York, 1967. Tillich, Paul, Thomas, J. Mark: The Spiritual Situation in Our Technical Society. Mercer University Press, Macon, Georgia, 1988. Tillich, Paul: Rendszeres Teológia. Ford.: Szabó István. Osiris Kiadó, Budapest, 2000.
32 Tillich, i.m. 1988. 171.p. 33 Peters, Techno-secularism, Religion, and the Created CoCreator , 2005. 846.p. 34 Drummy, i.m. 2000. 116.p.
2010 /1
35 Matematika-fizika szakos tanár, evangélikus teológus, tanársegéd az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Tanszékén.
13
TANULMÁNY
A magyar keresztény politika nagy kísérlete - A DNP parlamenti szerepe – (második rész) Ez a cikksorozat kapcsolódik az e szerzők idősebbikének e folyóiratban megjelent korábbi cikksorozatához (Szakolczai 2008−2009). Az ennek az újabb cikksorozatnak az e folyóirat előző számában megjelent első részében: „A DNP országgyűlési képviselőcsoportja” (Szabó–Szakolczai 2009-2010, első rész) leírtuk az 1947. évi DNP képviselőcsoport páratlan összetételét, és joggal állapítottuk meg, hogy ez volt, a Nemzeti Parasztpárt mellett, a legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoport. Sajnálatos, hogy az NPP néha súlyosan helyteleníthető szerepet töltött be 1945 és 1956 között. Ebben a második részben a képviselőcsoport 1947−49. évi parlamenti szereplését mutatjuk be a párt 1949. évi kényszerű önfeloszlatásáig. A harmadik rész: „A DNP országos politikai szerepe a forradalom idején” a párt – noha ez nem köztudott, egészen nagy jelentőségű – 1956. évi országos szerepét ismerteti. A negyedik rész: „Az üldöztetés, a forradalom és a megtorlás”, a cikk címének megfelelően, a feloszlatás utáni üldöztetést, a DNP képviselőinek 1956. évi helyi szerepét, valamint a forradalom utáni megtorlást írja le. Az ötödik rész: „Az úgynevezett ’kádári konszolidáció’, a képviselők sorsa és a késői elismertetés” a képviselőcsoport tagjainak további és még súlyosabb üldöztetését, valamennyiük személyes sorsát és a rendszerváltást megélők egy részének adott késői elismerést mutatja be. Ennek a második résznek a megírása − éppúgy, mint az első részé – nem vagy csak kis mértében igényelt újabb levéltári kutatást. Amint ezt már az első rész bevezetésében leírtuk, a Jelenkutató Alapítvány összeállította a Nemzetgyűlési Almanach 1945−1947 (Vida István főszerk., 1999) és az Országgyűlési Almanach 1947−1949 (Marelyin Kiss József és Vida István főszerk., 2005) c. kiadványokat, és ezek tartalmazzák valamennyi akkori nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő adatait. Még ezt megelőzően Csicskó Mária és Szabó Róbert (1996) közölte a DNP 1947−1949. évi képviselőinek életrajzát; ez a tanulmány, más fontos forrásmunkákkal együtt, egy könyvárusi forgalomba sohasem került és teljesen elérhetetlen kiadványban (Kovács−Rosdy 1996) jelent meg. A DNP képviselőinek parlamenti beszédeit az Országgyűlés naplója (Kiss Károly szerk., 1948−1949) tartalmazza. Más öszszefoglaló munkákra is támaszkodhattunk, így Elmer (1996), Kovács-Gyorgyevics (2001), Mézes (1991), Félbemaradt reformkor 1935−1949 (1990), Félbema14
radt reformkor 1935−1949 (2006), valamint a később még megadandó irodalomra. Ebben a cikkben először a választásokkal és az ezt közvetlenül követő eseményekkel foglalkozunk, majd a parlamenti szereplés alapelveivel, idézve a legfontosabbnak látszó parlamenti felszólalásokat. Ezt a belső meghasonlás és az üldözetés kezdetének leírása követi: a pártból való kilépések, a mandátumoktól való megfosztások és a pótképviselők behívása. Már ezután került sor a talán legfontosabb és a párt érdemi parlamenti szereplését lezáró felszólalásra, Barankovics 1948. december 14-i búcsúbeszédére. Ezt még néhány felszólalás követte, majd a kényszerű önfeloszlatás, a mandátumokról való lemondások és az első letartóztatások. Ezzel e nagy kísérlet első része lezárult.
A választások, és ami közvetlenül utánuk történt Köztudott, hogy sokaknak a választásra jogosultak listájáról való indokolatlan törlése, a „kékcédulák”, a választási csalások miatt a kommunisták kapták a legtöbb, és utánuk a DNP a legtöbb szavazatot. Hogy az akkor még nem élőknek is legyen némi fogalmuk arról, hogy hogyan is folyt a választójogtól való megfosztás, arról itt csak egyetlen konkrétumot. E szerzők idősebbikének családi gyermekorvosát, már nyugdíjas korban lévő, szakmai és emberi szempontból egyaránt köztiszteletben álló és hitvalló katolikus többgyermekes egyetemi magántanárt, még Bókay János tanítványát, valamint feleségét azzal az indokolással fosztották meg választójogától, hogy felesége nyilvántartott, egészségügyi bárcával rendelkező és ezért rendszeres orvosi ellenőrzésre jelentkezni köteles prostituált, és ez így ment nem tízezer, hanem százezer számra. Így is a DNP kapta az MKP után a legtöbb szavazatot, de az úgynevezett prémium-mandátumok, a töredékszavazatok elosztása után, 61 képviselővel, a negyedik legerősebb parlamenti párttá esett vissza a kommunisták, a kisgazdák és a szociáldemokraták után. Különböző technikai okok miatt egyes képviselők mandátumát csak késve igazolták, így a képviselőcsoport csak 1947. decemberre érte el teljes létszámát. Ennek a 61 képviselőnek, valamint a megválasztásuk után a mandátumukról, egyházi utasításra azonnal le2010/1
TANULMÁNY mondott két papképviselőnek a megválasztásuk előtti élettörténetét ismertettük e cikksorozat első részében. (Szabó−Szakolczai, első rész, 28-38. o.) Az akkori irodalom általában, de pontatlanul, 60 képviselőről ír. A megválasztott és az addig az időpontig igazolt képviselők első frakcióülésére 1947. szeptember 1214-én, Hévízen került sor. A párttörténeti leírásokban Hévíz helyett ismételten Hévízszentandrás szerepel; akkor ez volt a hévízi tónak és környékének, tehát az üdülőhelynek a megnevezése. A helyzetet és a teendőket a párt vezető értelmiségi magjának tagjai foglalták össze előadásaikban. Azt, amit elmondtak, teljes mértékben igazolta a történelem, de az a szemléletmód, amelyet képviseltek, mégis visszatetszést keltett a képviselők egy részében. Ezt egészen világosan leírtuk, és két volt DNP képviselő 1948-ban írt jelentésének kivonatos közlésével is illusztráltuk az előző cikksorozatban (Szakolczai 2008-2009, 3. rész, 6-9. o.). Ekkor ugyan, különös tekintettel a nem várt sikerre és az első frakcióülés eufórikus hangulatára, nem került sor semmiféle összeütközésre, de a később bekövetkezett meghasonlás már előrevetítette árnyékát. Ez a választási eredmény és az ennek alapján kialakult parlamenti helyzet, annak ellenére, hogy a Magyar Kommunista Párt (MKP) az akkorra már megtört és kollaboránssá vált Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) volt a három legnagyobb parlamenti párt, a legkevésbé sem volt megnyugtató a kommunisták és főként Rákosi számára. Elkerülhetetlen volt tehát számukra a parlamenti erőviszonyok módosítása. Ez vezetett a Magyar Függetlenségi Párt (MFP) felszámolásának kezdeményezésére, és arra, hogy az Országos Nemzeti Bizottság 1947. november 20-án megsemmisítette e párt mandátumait.
tartásainak hangoztatásával is. (3) Minden kérdésben eleget kell tenni a szovjet külpolitikai törekvéseknek, mert ezek befolyásolására nem lehetett lehetőség, és mert ezek elfogadása bizonyította azt, hogy a magyar ellenzék nem veszélyezteti a Szovjetunió külpolitikai törekvéseinek érvényesítését. (4) Minden olyan részletkérdésben, ahol bármilyen lehetőség volt erre, az ország és népe számára a lehető legjobb megoldás elfogadására kellett törekedni. (5) Az alapvető elvi kérdésekben, a következményekre való tekintet nélkül, képviselni kellett nemzeti és vallási érdekeinket és az elveinknek megfelelő álláspontot. Már bevezetésként azt kell mondanunk, hogy a frakció voltaképpen sikerrel, sőt, mai ésszel nézve, kifogásolhatatlanul követte ezt a stratégiát. Ez a stratégia azonban felszínre hozta és kiélezte a párton belüli ellentéteket. Kovács és Rosdy (1996: 191-220) a frakció vezető értelmiségi magjának öt parlamenti felszólalását közli, ezek közül az első kettő azonban még az 1945-1947. évi Nemzetgyűlés ülésén hangzott el. Ez az öt felszólalás inkább az öt személyiségnek akart emléket állítani, nem pedig az 1947−49. évi parlamenti szereplés keresztmetszetét akarta bemutatni. Ez az öt beszéd − a címek a szerkesztők által adott címek - a következők: (1) Eckhardt Sándor: Köztársaság vagy monarchia? − Döntsön a nép! (Nemzetgyűlés, 1946. január 31.) (2) Bálint Sándor: Becsüljük meg népünk sajátos hagyományait az oktatásban! (Nemzetgyűlés, 1947. március 21.) (3) Mihelics Vid: A párt egyeduralma nem használ a gazdaságnak. (Országgyűlés, 1947. november 11.) (4) Rónay György: Az egyház szabadon teljesíthesse kulturális hivatását. (Országgyűlés, 1948. február 23.) (5) Barankovics István: A jelen nyomorúsága és a jövő távlatai. (Országgyűlés, 1948. december 14.)
A parlamenti szereplés alapelvei
A legfontosabb felszólalások
Ezt követően mindazoknak, akiknek a legcsekélyebb képességük volt a valóság felismerésére, volt szemük a látásra és fülük a hallásra, tudniuk kellett, hogy a parlamenttől ilyen körülmények között nemhogy a politikai erőviszonyok megváltoztatása, hanem még érdemi módosítása sem várható. Ezért a DNP parlamenti stratégiájának alapelvei csak a következők lehettek. (1) Félreérthetetlenül hangsúlyozni kellett, a képviselőcsoport tagjainak felfogásával és múltjával teljes összhangban, hogy a párt egyetért az 1945. évi alapvető, demokratikus és szociális, sőt szocialista szellemű, progresszív változásokkal, és nem kívánja vissza a múltat. (2) Minden olyan alapvető kérdésben, amely elsőrendű fontosságú volt a magyarországi politikai hatalom tényleges birtokosai számára, és amely nem állt ellentétben alapvető nemzeti érdekeinkkel és a DNP által képviselt keresztény felfogással, kerülni kellett a konfrontációt a kormánnyal, még a párt fenn-
A fenti (1) és (2) alapelvnek talán leginkább Mihelics Vid 1947. november 14-i a nagybankok, a bányák és a nagyipar államosításának kérdéséről elmondott beszéde felelt meg. Mihelics, a párt legbaloldalibb szellemű képviselője, saját személyes felfogásával is a legteljesebb összhangban, félreérthetetlenül hangoztatta a párt progresszív alapfelfogását, nem utasította el, sőt helyeselte az államosítás gondolatát, de ugyanakkor hangoztatta a párt fenntartásait. Kimondta azt, hogy „az előttünk fekvő törvényjavaslatból haszon, és pedig nagy haszon származhatik a magyar népre” (Mihelics 1947, 1043. hasáb), továbbá hogy „gazdasági rendszert erkölcsi és társadalombölcseleti szempontból súlyosabb elítélés nem érhet, mint a kapitalizmust” (1044. hasáb). Ez a kijelentés, amelyet ma nehezen lehetne megtenni, az 1929−33. évi világválság után megfelelt sokak akkori felfogásának. Felszólalását mégis azzal zárta, hogy „ha [...] a kártalanításra” – elsősorban a
2010 /1
15
TANULMÁNY kisrészvényesek méltányos mértékű kártalanítására – „vonatkozó kívánságunk méltánylásra nem találna […], akkor a törvényjavaslatot, legnagyobb sajnálatunkra, nem tudnók elfogadni.” (1054. hasáb.) A fenti (3) szempont szerinti legfontosabb parlamenti szereplés Farkas Györgynek a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat vitájában elmondott 1948. március 3-i beszéde volt. Történelmi példákra, Erdély, Bethlen Gábor és Rákóczi Ferenc politikájára hivatkozott (Farkas 1948, 1155. hasáb), és a beszédet a következőkkel zárta: „A magas szerződő felek határozott hangsúllyal kijelentik, hogy ’a szerződés megvalósítása összhangban lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányával’, vagyis ez a szerződés a szervezett világbékét akarja szolgálni. Forró óhajunk, hogy ez a szerződés legyen a világbéke, a szovjet-magyar jóviszony és a dunai táj békéjének megerősítője. Ezeknek a gondolatoknak figyelembevételével pártom, a Demokrata Néppárt és a magam nevében a törvényjavaslatot elfogadom.” (1157-1158. hasáb.) Nagyon nehéz lenne a fenti (4) szempont szerinti legfontosabb beszédet kiválasztani, és ezért – szinte találomra – Pusztai Sándornak az ipari tárca költségvetési vitájában elmondott beszédét idézzük. Kimondja, hogy „a kézművesiparosságról nem történt olyan gondoskodás, amely mai nehéz helyzetében segítséget jelentene neki, és bajait jelentősen enyhíteni tudná” (Pusztai 1948, 813. hasáb.). „A kisiparosság vergődik” (815. hasáb), „hitelszerződési lehetősége nincs” (uo.), és „ez a körülmény […] a kisiparosság teljes elsorvadását idézheti elő.” (Uo.) Beszédének zárómondata: „Mivel a költségvetésben előirányzott összegek nem felelnek meg azoknak a kívánalmaknak, amelyeket a kézműves-kisiparosság joggal támaszt, és mivel a kormányzattal szemben bizalmatlansággal viseltetem, pártom és a magam nevében a költségvetést nem fogadom el.” (817. hasáb.) A párt képviselőinek és szónokainak minden igyekezete ellenére eljött a fenti (5) pont szerinti helyzet, amikor nem lehetett helye semmiféle engedménynek. Itt Barankovics Istvánnak az iskolák államosításának vitájában 1948. június 16-án elmondott beszédét kell idéznünk. Bevezetésként a következőket mondta, félreérthetetlenül kimondva, hogy ismeri a valós helyzetet. „T. Országgyűlés! Tudatában vagyok annak, hogy a szó és az érv olyan hatalmával nem rendelkezem, amely a koalíciós pártok előzetes elhatározását módosíthatná, és a törvényjavaslat sorsán változtathatna.” (Barankovics 1948a, 464. hasáb.) Alapelvként a következőket szögezi le: „Az állam nem veheti el a világnézet érvényesülésének a nevelés terén egyetlen hatásos és kielégítő biztosítékát: a hitvallásos iskolákat”. (469. hasáb.) S végül az utolsó mondatok: „A legcsekélyebb erkölcsi ingadozás nélkül merem állítani: […], hogy ez a törvényjavaslat, ha az országgyűlés többségének 16
helyeslését el is nyeri, a magyar nép igen nagy többségének értelmi, akarati és érzelmi egyetértését soha nem fogja elnyerni. […] És akik ezt a törvényjavaslatot megszavazzák, ezeknek is tudniuk kell, hogy ennek a javaslatnak a törvényerőre emelésével politikai győzelmet már nem arathatnak. A javaslatot nem fogadom el.” (480. hasáb.)
A parlamenti munka körülményei A képviselőcsoport tehát, amint ezt ez a legutóbbi felszólalás félreérthetetlenül bizonyítja, a legkeményebben helyt állt, ha helyt kellett állnia. A körülményeket, amelyek között ezt kellett tennie, Mézes Miklós a következőképpen írja le levelében. „A képviselőcsoport tagjai valóságos élet-halál harcot vívtak, de szorgalmasan eleget tettek országgyűlési képviselői megbízatásukkal járó feladataiknak. Bíráltuk a kormány és a kommunisták túlkapásait. Interpellációkkal, valamint a költségvetési vitában elmondott tiltakozó beszédeinkkel szálltunk szembe velük. A kommunista képviselők durván, civilizálatlanul bántak velünk, és belénk akarták fojtani a szót. Kezükkel az asztalukat csapdosták, lábukkal a padlót verték, és öklüket rázva ordítottak ránk. A Parlament elnöke gyakran csak hosszú csengőrázás után tudott rendet teremteni.” Az, hogy ez a leírás nem túlzás, világosan látható a parlamenti naplóból. „Az ÁVO a DNP minden képviselőjére ráállított egy vagy több személyt is” – folytatja beszámolójában. „Az ebédlőben, természetesen civil ruhában, ha meg tudták tenni, közel férkőztek asztalunkhoz, hogy kihallgassák, miről beszélgetünk. Az illemhelyen elbújtak egy-egy fülkébe, és ott hallgatóztak. Állandó megfigyelésben és félelemben tartottak, terrorizáltak bennünket. Így bántak velünk, az úgynevezett demokráciában, az Úrnak 1948-49-edik éveiben, az 1848-49-es szabadságharcunk 100-adik évfordulóján! Hősies küzdelem volt ez képviselőcsoportunk részéről is, és egyénileg is? A válasz csak egy lehet: határozott IGEN!” A parlamenti napló, a DNP képviselőnek hozzászólásait kísérő és követő közbeszólások félreérthetetlenül megerősítik azt, amit Mézes Miklós leírt. A párt valamennyi képviselője megérdemli azt a késői és csekély tiszteletadást, amelyet e cikkben a megérdemeltnél sokkal szerényebben próbálunk megadni nekik.
A kilépések és a mandátumtól való megfosztások A DNP eddig tárgyalt parlamenti szereplésének tárgyalása után térjünk rá a párt belső helyzetének és a képviselők sorsának, tehát a belső meghasonlásnak, majd az üldöztetés első szakaszának ismertetésére. 2010/1
TANULMÁNY Eleve nyilvánvaló, hogy abban a nehéz helyzetben, amelyben hazánk 1947−1948-ban volt, még remény sem volt arra, hogy olyan nézetrendszer és főként olyan politikai stratégia legyen kialakítható, amelyet akár ugyanazon a párton belüliek és azonos világnézetet vallók közül mindenki elfogad, és fenntartás nélkül követ. Eltérő volt a szereplők vérmérséklete, képzettsége és tájékozottsága, valamint magatartásmódja, és eltérő volt társadalmi helyzetük, amely bizonyos fokig még a vérmérsékletet is meghatározza, a képzettséget, tájékozottságot és magatartásmódot pedig egészen különösképpen. Ezek az eleve meglévő különbségek ellentétté váltak az MFP mandátumainak megsemmisítése után, amire a hevesebb vérmérsékletűek még nagyobb radikalizmussal, a megfontoltabbak pedig még nagyobb óvatossággal reagáltak. Az ellentéteket tovább fokozta a nyilvánvaló Mindszenty – Barankovics stratégiai ellentét, amely különösképpen a zalaiak számára okozott nagy gondot, hiszen valamennyien szoros vagy egészen szoros kapcsolatban álltak Mindszentyvel, a zalai részek és különösképpen Zalaegerszeg korábbi egyházi vezetőjével, és valamennyien mélységesen tisztelték. Az eleve meglévő ellentétek tehát azonnal a felszínre kerültek. Az ellentétek első következménye a kilépések sorozatának megkezdődése volt. Kolbert János volt az első kilépő. 1948 januárjában négy interpellációt is bejegyeztetett, majd 1948. január 29-én bejelentette a házelnöknek, hogy kilépett a DNP-ből. Lépésének konkrét okát nem tudjuk megállapítani, lehet, hogy nem tartotta eléggé radikálisnak a DNP politikáját, lehet, hogy ezt a lépést a hatalom provokálta ki, mert átmenetileg valóban tagja, sőt megyei szervezőtitkára volt a MÉP-nek (Magyar Élet Pártja). Rajk László február 17-i keltezésű levelében kérte mandátumának megsemmisítését, és a Parlament az összeférhetetlenségi bizottság jelentése alapján 1948. február 24-én fosztotta meg mandátumától. Ezután családjával együtt megkísérelte a nyugati határ átlépését, de letartóztatták őket. Zoltán Pál rövidesen követte Kolbert János példáját. Ő, mint hivatásos katonatiszt fia és maga is hivatásos katonatiszt, valamint 1945-ben a Pálff y-féle DNP tagja, sőt főtitkára, a Hivatásszervezetben vállalt szerepe ellenére nem egészen illett bele a Barankovics vezette DNP-be, és jelöltséget, valamint szervezést csak az 1947. augusztusi általános lelkesedés és összefogás szellemében vállalt. Kilépése nem volt meglepő, ezután mint párton kívüli folytatta parlamenti tevékenységét, többször fel is szólalt. A tulajdonképpeni törés 1948. április 2-án következett be − valószínűleg nem véletlen, hogy éppen egy hónappal Farkas György fent ismertetett beszédének elmondása után −, amikor a párton belüli ellenzék vezére, Matheovits Ferenc, valamint Abay Nemes Oszkár lépett ki a pártból. Mindketten jogászok, mindketten értelmiségi származásúak, mindketten pécsiek, feltehetőleg közeli személyes ismerősök, akik feltehetőleg 2010 /1
nemcsak egyszerre léptek ki, hanem korábban közös elhatározással és gyakorlatilag egyszerre léptek be a pártba, még ha a regisztráció kelte – amelyet egyébként nem ismerünk pontosan – talán nem is egyezett meg kettőjük esetében. Őket nem sokkal később, 1948. április 26-án és nyilván azonos meggondolásból követte a párt két másik radikálisa, a zalaegerszegi Fehér Ferenc és a hévízi Pócza Lajos, a frakció alakuló ülésének szervezője és házigazdája, mindketten zalaiak. Barkóczy József kilépését 1948. június 15-én jelentették be, és ennek oka hasonló lehetett a többiekéhez. Ez az öt kilépő is megtartotta mandátumát. Az akkori parlamenti viszonyokra jellemző, hogy a házelnök szerint Barkóczy a DNP-ből való kilépésének bejelentését követő napon, az 1948. június 16-i ülésen és az iskolák államosításáról folyatott vitájában megsértette Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi minisztert, a mentelmi bizottság ezért elmarasztalta, és ennek folytán három hónapra kizárták a törvényhozás munkájából. A kilépéseket a párt egyes képviselőinek mandátumuktól való megfosztása követte, és e kettő között lényeges volt a különbség. A kilépéseket a kilépő radikálisok kezdeményezték, mert nem fogadták el a pártvezetés megfontoltabb politikáját, és mert nem tudták érvényesíteni elképzeléseiket. A mandátumtól való megfosztásokat a hatalom kezdeményezte, időzítésük szerint feltehetően politikai meggondolásból. Ezekre a DNP-nek az iskolák államosításának ügyében elfoglalt egyértelmű és radikális, elutasító parlamenti szereplése után került sor, és ezért kellő alap van annak feltételezésére, hogy a mandátumoktól való megfosztások sorozatára a DNP-nek ez ügyben elfoglalt határozott álláspontja adott okot. Van ok annak feltételezésére is, hogy ugyanezek a mandátumoktól való megfosztások azt is jelentették, hogy megszületett az elhatározás a DNP felszámolására. Az, hogy itt ekkor meghozott és egyértelmű politikai meggondolásokon alapuló döntésekről volt szó, alátámasztja, hogy a mandátumoktól való megfosztásra jogi alapot adó tények már az 1947. évi választásokkor és a mandátumok igazolásakor ismertek voltak. Egyrészt volt olyan képviselő, aki, átmenetileg ugyan, de tagja volt a korábbi kormánypártnak, a MÉP-nek, és aligha tételezhető fel, hogy a hatalom ezt nem tudta már korábban is. Másrészt még 1945 legelején Debrecenben nem sikerült megakadályozni, hogy az EMSZO-t (Egyházközségi Munkásszakosztályok) és a Hivatásszervezetet (Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete) fasiszta alakulatnak minősítsék, és ezért betiltsák, noha vezetőiket a nyilasok üldözték és bebörtönözték, és egyesek közülük Dachauban voltak, amikor szervezetüket betiltották. Ez indokolást adhatott e szervezetek volt tagjainak és főként vezetőinek mandátumuktól való megfosztására. Eleve köztudott volt, hogy a DNP egyes tekintélyes képviselői, a mozgalmi vezetők, korábban e szervezetek vezetői voltak. Az, hogy 17
TANULMÁNY korábban nem, ekkor viszont felléptek ellenük emiatt, az akkor aktuális politikai motiváció félreérthetetlen bizonyítéka, és a konkrét ok aligha lehetett más, mint a pártnak az iskolák államosításának ügyében elfoglalt intranzigens álláspontja. Ezek az események az alábbiak szerint tekinthetők át. Kolbert Jánost, amint ezt már tárgyaltuk, 1948. február 24-én, a MÉP szervezőtitkári beosztása miatt megfosztották mandátumától. Erre még korábban, a most tárgyalt feltehető ok előtt került sor. Helyére 1948. április 26-i hatállyal Gábriel Jánost hívták be. Berkes János, aki tanító volt, 1939-től 1942-ig formálisan tagja volt a MÉP-nek, a Teleki Pál vezette kormánypártnak, de már 1942-ben átlépett az FKgP-be. Ezért, 1948. július 7-én − három héttel Barankovics fent bemutatott beszéde után − megfosztották mandátumától, és helyére Horváth Ferencet hívták be augusztus 4-i hatállyal. Keresztes Sándort, ugyancsak 1948. július 7-én, hivatásszervezeti tevékenysége miatt fosztották meg mandátumától. Míg Berkes János esetében még fel lehetett tételezni, hogy akkor jöttek rá múltjára, ilyesmi Keresztes Sándor esetében nem volt állítható, mert köztudott volt, hogy főfoglalkozásban volt a Hivatásszervezet szervezője. Helyére Harnóczy Kálmánt hívták be 1948. augusztus 4-i hatállyal. Pörneczi József az ellene indított politikai támadások miatt lemondott mandátumáról, és ezt 1948. július 7-én jelentették be. Helyére Keszler Aladárt hívták be ismét 1948. augusztus 4-i hatállyal. Szabados Pált EMSZO és hivatásszervezeti tevékenysége miatt, ami szintén eleve köztudott volt, 1948. július 7-én fosztották meg mandátumától. Helyére Babóthy Ferenc lépett, aki lemondott Somogy megyében szerzett mandátumáról, és az így megüresedett helyre Koczor Jánost hívták be augusztus 4-i hatállyal. Ugrin Józsefet ugyancsak eleve közismert hivatásszervezeti tevékenysége miatt szintén 1948. július 7-én fosztották meg mandátumától. Helyére Kováts László lépett, aki lemondott másutt szerzett mandátumáról, és erre az így megüresedett helyre Csontos Tamást hívták be augusztus 4-i hatállyal. Iszak Kálmánt 1948. július 9-én fosztották meg mandátumától azzal az indokolással, hogy a MÉP szervezőtitkára volt, noha ezt nem tudták bizonyítani. Helyére dr. Szabó Ferencet hívták be 1948. augusztus 4-i hatállyal. Noha ez később történt, a pótképviselő behívása miatt célszerű már itt tárgyalni, hogy Matheovits Ferenc 1948. december 15-én, nyilván az események elleni tiltakozásának kifejezése és a személye elleni támadások miatt, lemondott mandátumáról. Helyére Bakó Mátyást hívták be 1949. január 28-i hatállyal. Összesítve a leírtakat, a képviselőcsoportnak öszszesen 71 tagja volt. A két papképviselő megválasztása után lemondott, de őket is a képviselőcsoport tagjának kell tekintenünk; erkölcsi szempontból is és 18
azért is, mert mandátumok igazolása és lemondásuk között, igaz ugyan, hogy csak egyetlen napig, a képviselőcsoport tagjai voltak. A képviselőcsoport ezt követően 61 fővel alakult meg még akkor is, ha az utolsó két képviselő mandátumának igazolására csak 1947 decemberében került sor. Ez összesen 63 fő. Végül a mandátumoktól való megfosztások, illetve Matheovits lemondása folytán 8 pótképviselőt hívtak be, és ezzel nőtt a teljes létszám 71-re. Az ő sorsukról kell tehát számot adnunk, erre azonban majd csak a negyedik és ötödik részben kerülhet sor. Addig foglalkoznunk kell még a pótképviselőkkel.
A pótképviselk A DNP képviselőcsoportjának összetétele csak a pótképviselők legfontosabb adatainak ismertetésével lehet teljes. Ezért róluk, behívásuk sorrendjében, a következőket közöljük. Gábriel János (Kaposvár, 1894 – Kaposvár, 1970) kocsifényező-mester. Apja vasúti kocsifényező, majd mozdonyvezető, hatan voltak testvérek. Négy fiútestvére mozdonyvezető, műbútorasztalos, gazdálkodó és állomásfőnök, leánytestvére háztartásbeli, ő maga kocsifényező-mester, magániparos, felesége szabó kisiparos. 1921-ig a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja, de amikor önálló lett, kilépett. Szülővárosában akkor lett közismert, amikor 1946 tavaszán lecsendesítette a városba érkező Tildy köztársasági elnök elé vonulókat, akik eltűnt hadifogoly hozzátartozóikat akarták számon kérni tőle. Szavainak hatására írásos petíciót fogalmaztak meg kéréseikről, és a dokumentumot átadó bizottság elnökének is felkérték. Az eset után több párt is megkereste, de ő a DNP felkérését fogadta el, és így választották meg pótképviselővé. Horváth Ferenc (Gyöngyösszentkereszt, Vas vm., 1911 – Csáford, Zala m., 1969) gazdálkodó, majd segédmunkás, pincér. Édesapja cipész, édesanyja háztartásbeli. Egyik fiútestvére cipész, a másik hentes és mészáros. Négy polgárit végzett, vendéglőt és hentesüzletet nyitott, 3 hektár saját földjén és 25 hektár bérelt területen gazdálkodott. Felesége vendéglős, három gyermekük nőtt fel, az egyik gazdálkodó, a másik raktáros, a harmadik pincér. KALOT tag, 1947-ben csatlakozott a DNP-hez, és pótképviselővé választották. Harnóczy Kálmán (Kiskunhalas, 1898 – Kiskunhalas, 1968) földbirtokos, gazdálkodó. Apjának 123 hold volt a birtoka. A kiskunhalasi református gimnáziumban érettségizett. Aktívan részt vett városa közéletében, a polgári olvasókör és a KALOT tagja volt, a katolikus egyházközségben is tevékenykedett. 1945ben birtokának nagy részét államosították, maradék birtokán gazdálkodott. Belépett az FKgP helyi szervezetébe, később alelnöknek is megválasztották. Pártja delegáltjaként helyet kapott a városi igazolóbizottság2010/1
TANULMÁNY ban. 1947-ben lépett át a DNP-be, és választották meg pótképviselővé. Keszler Aladár (Tapolca, 1908 – Tapolca, 1972) vállalkozó. Édesapja ugyancsak vállalkozó, édesanyja háztartásbeli. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztereknél kezdte el, majd a budapesti Kossuth Lajos gimnáziumban érettségizett, vegyipari ismereteit magánúton szerezte. Édesapja halála után átvette és irányította a család tulajdonában lévő kisvállalkozást, egy rézkénporgyárat, művelte 2,5 holdas szőlőbirtokát, és mellékállásban olajraktár-kezeléssel is foglalkozott. Munkája mellett a helyi lap szerkesztésében vett részt, 1937-38-ban a Tapolcai Újság főszerkesztője. 1945-ben az FKgP helyi szervezetének tagja, majd elnöke. 1947ben a tagsággal együtt testületileg kilépett, ez év nyarán a DNP-hez csatlakozott, felkérésükre képviselő-jelöltséget vállalt, és pótképviselővé választották. Koczor János (Inke, Somogy vm., 1918 − Chatham, Ontario, Kanada, 1999) gazdálkodó. Édesapja kocsis, majd kisbirtokos, édesanyja és húga gazdasszonyok. Szülőföldjén végezte el a négy elemeit, majd Csurgón a négy polgárit. Papnak szánták, de mégsem folytatott egyházi tanulmányokat, hanem az apai 10 holdon gazdálkodott. Húszéves korában lépett be az FKgPbe, majd bekapcsolódott a KALOT-ba, elvégezte az érdi népfőiskolát, és megválasztották a KALOT szervezőtitkárának is. 1945 után folytatta földje művelését. 1947-ben átlépett a DNP-be, pótképviselővé választották. Csontos Tamás (Nagyiván, Heves vm., 1925 – Karcag, 1989) gazdálkodó. Szüleinek 36 hold földjük volt. 1944-ben érettségizett a debreceni kereskedelmi iskolában, de ezt követően a családi tradíciót követve szülei gazdaságát irányította. 1946-ban lépett be a DNP-be, majd pótképviselővé választották. Szabó Ferenc dr. (Zalaegerszeg, 1920 – Zalaegerszeg, 2002) Édesapja postaaltiszt. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1946-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán jogi végzettséget szerzett. Első munkahelyén, a zalaegerszegi postánál postatiszti beosztásban dolgozott. Már 1945-ben bekapcsolódott a politikai életbe. Belépett az FKgP városi szervezetébe, irányította a pártszervezést, megválasztották megyei főtitkárnak. 1947 nyarán – mivel megítélése szerint az FKgP elvesztette erkölcsi hitelét választói előtt – kilépett pártjából, a DNP-hez csatlakozott, pótképviselővé választották. Bakó Mátyás (Szebény, 1908 – Pécs, 1986) agronómus. Édesapja földműves, 60 holdon gazdálkodtak, tönkrementek, és a megmaradt 6 holdat művelték meg. A pécsi jezsuitáknál érettségizett, majd Keszthelyen tanult. Több helyen intézőként dolgozott. 1946-ban lépett be a DNP-be, addig nem volt közéleti szerepe, pótképviselővé választották. A pótképviselők tovább növelték a képviselőcsoport népi jellegét, ami érthető, mert mi sem természetesebb, 2010 /1
hogy a listák közepére vagy végére a kevésbé ismertek és kisebb politikai múlttal rendelkezők kerültek.
Barankovics búcsúbeszéde 1948 decemberében már nyilvánvaló volt, hogy itt a vég. Barankovics 1948. december 14-én mondta el utolsó nagy parlamenti beszédét, amely az ő és egyben a párt búcsúbeszéde volt. Aligha tévedünk, ha azt írjuk, hogy ez volt a párt képviselőinek ebben a másfél évben elmondott legfontosabb beszéde, és ezért a többinél részletesebben kell ismertetnünk. Barankovics egy rövid és aktuális bevezetés után mélységes csalódottságának adott hangot, és tulajdonképpen arra utalt, hogy a nagy kísérlet, az a remény, hogy a teljes kommunista hatalomátvétel, az országnak a kommunisták elképzelései szerinti teljes átalakítása és a proletárdiktatúra a fent kifejtett elvek szerinti parlamenti szerepléssel megakadályozható, megbukott. „A kormány politikája és különösen a választások során még fel sem merült törekvései, amelyek részben már megvalósultak, részben pedig a jövőt előrevételezik, lényegesen megváltoztatták azokat a körülményeket, amelyek között a néppárt a választások idején programjával a nyilvánosság elé lépett. Márpedig minden politikának, a keresztény politikának is, belső törvénye, hogy az elvek és célok helyességén túl a lehetőségeket is számba kell vennie, ha meg akarja érdemelni a józan ész által még egyáltalán igazolható politika nevét, és ha nem akar lezülleni légüres térben való monologizálásra […] vagy ábrándkergetéssé. Mondanivalómat a körül a három lényeges elvi és gyakorlati programpontunk köré csoportosítom, amelyekben a tranzigálás számunkra erkölcsi magatartásunk sérelme nélkül egyszerűen lehetetlenség. Az első az egyház és állam viszonya, kapcsolatban a világnézetek civiljogi egyenjogúságával; a másik az új gazdasági rendnek és benne különösen a kis- és közép-magántulajdonnak a kérdése, tekintettel az újabb agrárpolitikai törekvésekre, és a harmadik általában az állam szerepe és az emberi szabadságjogok ügye.” (Barankovics 1948b, 23. hasáb.) „Az egyház és az állam viszonyának problémája […] konkréten a katolikus egyház és a magyar állam viszonyának rendezetlenségét, fájdalmas és káros feszültségét jelenti. […] Amennyire én a helyzetet ismerem, jó lelkiismerettel azt állíthatom, hogy a sérelmek reparációjának a legjobb, sőt talán az egyetlen útja a tárgyalásokon kialakuló megállapodás. Szerény véleményem szerint a katolikus egyház és az állam viszonyának problémája ugyanis most olyan állomáshoz érkezett, amikor a fennálló sérelmek nyilvános megtárgyalásától való tartózkodásra csak az nem fog nyomós okot látni, aki a kérdés egész hátterét és érlelődési folyamatát nem ismeri, és így azt hiszi, hogy a részleges reparációkat a probléma általános megoldása 19
TANULMÁNY nélkül is el lehet érni. Az okosság ma mindkét oldalon önfegyelmet kíván, kivételes önuralmat, amellyel a kérdés általános rendezésére igyekszik összpontosítani minden erőt.” (24. hasáb.) Ezt „a sajtószabadságnak és az egyesülési szabadságnak sérelmei” részletes tárgyalása követi, „amelyeknek jóvátételét hovatovább már remélnünk sem lehet önámítás nélkül.” (25-26. hasáb.) „A másik kérdés az új gazdasági rendnek, vagy ahogyan népszerűen nevezni szokták, a gazdasági demokráciának a kérdése. Alaptételünk, amelyből kiindulunk, hogy a liberális monopolkapitalizmus nemcsak erkölcsileg volt rossz, hanem a történelem is túllépett már rajta. A tőkés haszon alapján álló gazdálkodási rendet egy újnak kell felváltania, amely a gazdálkodás céljává az embert teszi. Ez az új rend egyfelől ki kell küszöböljön minden olyan nagy vagyoni hatalmasságot, amely anyagi erejét az emberek elnyomására használhatja fel, másfelől viszont ki kell küszöbölnie a nélkülözést, vagyis a munka jogának általános realizálása által kivétel nélkül minden embert meg kell szabadítania attól az elnyomástól, amit a nyomor már önmagában is jelent.” (26-27. hasáb.) „Ami az új gazdasági rendnek nem célját, hanem szervezetét illeti, elsősorban meg kell állapítanom azt, hogy nekünk nem ideálunk az állami bérmunkások társadalma. […] Mi a munkás szempontjából is a legelőnyösebbnek egy olyan gazdasági rendet tartunk (Állandó zaj a dolgozók pártján.), amelyben van egy állami szektor, éspedig egy olyan nagy állami szektor, amellyel az állam a gazdálkodást a közjó érdekei szerint állandóan befolyásolhatja, van egy szövetkezeti szektor, amely a tömörült egzisztenciáknak még az állammal szemben is megadja a nagy egység nyújtotta védelmet, és végül egy nagy magángazdasági szektor ([…] –Zaj a dolgozók pártján) a kis- és közép-magántulajdon fennmaradása, erősödése és szaporodása céljából. És mindezt kiegészíti, mintegy megkoronázza a munkavállalóknak valóban szabad és független, főleg az államtól és az államhatalmat ténylegesen gyakorló tényezőktől független szakszervezete, amely a munkavállalók irányában nem a munkaadó államot képviseli. ([…] – Zaj a dolgozók pártján.) De amennyire idegen tőlünk az állami bérmunkások társadalma, annyira távol állunk egy olyan állami rendtől, amelyben a törvényhozó és a végrehajtó, sőt részben és közvetve a bírói hatalmat is, valamint a szakszervezkedéssel adott hatalmat ugyanaz a legfőbb politikai tényező, egy párt, vagy a pártok koalíciója gyakorolja. (Zaj a dolgozók pártján. – […])” (27. hasáb.) „A néppárt nemrég foglalkozott a mezőgazdálkodás rendjének reformjával kapcsolatos hivatalos megnyilatkozásokkal, amelyek agrárnépességünket merőben új, a választásokon még nem is sejtetett helyzet elé állították. Mi minden agrárpolitika célját a mezőgazdasági lakosság életszínvonalának minél magasabb fokra való emelésében látjuk. […], illetőleg abban, 20
hogy ezáltal az ország egész lakosságának gazdasági boldogulását elősegítsük.” (28. hasáb.) „A néppárt az általános életszínvonal emelésének szempontja mellett a földreformot is azért helyeselte és helyesli ma is, mert véget vetett a nagybirtokrendszer elavult és antiszociális formájának, és lényegesen növelte a független kisegzisztenciák számát. […] Éppen ezért azt kívánjuk, hogy az állami szövetkezeti politika sem közvetlenül, sem közvetve ne irányuljon a kisegzisztenciák önállósága ellen, ne alkalmazzon szövetkezeti kényszert sem közvetlenül, sem pedig közvetve.” (30. hasáb.) „[Ezzel kapcsolatban] két nagy kérdést kell még megoldani. Az első a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság teljes foglalkoztatottsága. Itt különösen kimunkálandó feladatnak tartjuk a háziiparnak, a mezőgazdasági iparosodásnak és a kisüzem belterjességének tervszerű és intézményes felkarolását. […] A másik nagy kérdés abból adódik, hogy a mezőgazdaság korszerűsítésével egyidejűleg szükségképpen csökkenni fog a mezőgazdaságban hasznosítható emberi munkaerő. […] A mezőgazdaságban feleslegessé váló munkaerőket csak akkor tudjuk hasznosan foglalkoztatni, ha a gazdaságosság határán belül, de minél nagyobb mértékben fejlesztjük iparunkat, különösen mezőgazdasági iparunkat, és hathatósan kiépítjük kül- és belkereskedelmünket. […] Éppen a fejlettebb technikájú mezőgazdasági termelés kívánja meg az egyre alaposabb és biztosabb szaktudás megszerzését. Emiatt szükségesnek véljük, hogy a földtulajdonnak mind öröklés, mind pedig más jogügyletek útján való szerzésénél azok részesüljenek előnyben, akiknek megfelelő mezőgazdasági szaktudásuk van. (Helyeslés a néppárton – Zaj a dolgozók pártján és a parasztpárton.)” (30-31. hasáb.) „A harmadik kérdéscsoport a szabadságjogok körét öleli fel. Itt az ellentét közöttünk nem abban csúcsosodik ki, mintha mi olyan szabadságjogokat követelnénk, amelyeket a kormány egyszerűen expressis-verbis megtagad. Ha a szabadságjogokat felsoroljuk, akkor a szavakban, amelyekkel az egyes szabadságjogokat megjelöljük, a kormány és köztünk igen csekély, mondhatni semmi a különbség. […] A kormány és az ellenzék egyképpen vallja, hogy az állampolgárokat megilleti a vallásszabadság, a gyülekezési, a tanulási, a tanítási szabadság, a munka szabadsága, a tulajdonszerzés és birtoklás szabadsága, a közakarat kialakításába való beleszólásnak, a szabad pártalakításnak a joga és még egész sor emberi és demokratikus állampolgári szabadságjog. Az ellentét nem a szavakban, hanem a szabadságjogok elvi és gyakorlati tartalmában mutatkozik […], és ez mutatja a helyzet fonákságát […] Logikus tehát az a különbség is, amely a kormány és közöttünk azoknak az intézményeknek és eszközöknek tekintetében áll fenn, amelyek az emberi és az állampolgári szabadságjogok intézményes biztosítékait, gyakorlatilag elengedhetetlen védelmi rendszerét jelentik. (31-32. hasáb, kiemelés tőlünk, a szerzők.) 2010/1
TANULMÁNY „Mi az állam rendeltetését nem abban látjuk, hogy az egyik osztály vagy bármiféle kisebbség vagy többség kezében egy másik emberi csoport elnyomásának hatalmi eszköze legyen. Az állam a mi szemünkben nem egy osztály uralmának eszköze, nem is egy ideológia megvalósításának hatalmi instrumentuma, amelyet valamely osztály vagy világnézet szervezett élcsapata mozgat és irányít. (Mozgás a dolgozók pártján.) Az állam rendeltetését mi […] abban látjuk, hogy kivétel nélkül minden állampolgár számára az igazságosság szellemében megvalósított közjó által lehetővé tegye és elősegítse az integrális emberi személyiség lehető teljes kibontakozását. […] Az állam a mi szemünkben az emberi személyiséget szolgáló közjó megvalósításának a legfőbb szerve, amely csakis az igazságosság törvényei szerint és nem valami csoport, akár többségi, akár kisebbségi csoport érdekei szerint működhet.”. (32. hasáb) „Abból, hogy az állam végső soron az emberi személyiség szolgálatára van rendelve, következik, hogy az emberi személyiség alapvető szabadságainak biztosítása az államnak egyik fő célja, és az állam nem szolgálhat olyan közérdeknek nevezett érdeket, amely áldozatul követeli az ember szabadságjogait.” (33. hasáb.) „Az államnak […], t. Országgyűlés, mindig a teljes igazságosságot kell szem előtt tartania, mint eszményképet. Az igazságosság eszméje helyére tehát nem léphet semmiféle kisebbségi vagy többségi csoportérdek és semmiféle ideológia érdeke.” (34. hasáb.) „T. Országgyűlés! Nagy vonalakban felvázoltam azokat a változásokat, amelyek a közéleti körülmények tekintetében az országgyűlési képviselőválasztások óta bekövetkeztek. Ezek a körülmények ma lényegesen más helyzetet jelentenek a néppárt számára is, mint aminő lehetőségek között a választási küzdelembe belebocsátkozott. A körülmények megváltozása okán fel kell merüljön bennünk a kérdés: vajon rendelkezésünkre állanak-e még azok a lehetőségek, amelyeknek felhasználásával a programunkban kifejtett közjót valóban meg is tudjuk közelíteni? […] Mi nem változtunk, de megváltoztak körülöttünk – a kormány politikája következtében – a körülmények. A körülményeknek ezt a változását tudomásul venni és belőle a következtetéseket levonni lehet, ez a politikai okosság követelménye az adott pillanatban. Mi inkább e követelmények levonására, mint programunknak a változott körülményekhez való idomítására vagyunk hajlandók. […]. Számunkra a párt nem öncél, és a politizálás nem hiúság kérdése […], hanem a mi számunkra a párt csakis a programunkban kifejtett közjónak kollektív eszköze lehet. És létének addig van értelme, míg tényleg ez is maradhat.” (36-37. hasáb.) „A kormányprogram feletti vitában nemmel fogunk szavazni.” (37. hasáb.) Barankovics e történelmi súlyú beszéde után még létezett a párt, még folytatódott a parlamenti munka és a költségvetés vitája. Gábriel János 1949. január 21-én, majdnem egy teljes hónappal Mindszenty letartóztatá2010 /1
sa után szólalt fel az iparügyi minisztérium költségvetésének vitájában, a kisipar védelmében, és felszólalást azzal zárta le: hogy „az iparügyi tárca költségvetését magam és pártom nevében nem fogadhatom el.” (Gábriel 1949, 546-547. hasáb.) Kovács K. Zoltán 1949. január 24-én, alig egy héttel a párt kényszerű önfeloszlatása előtt szólalt fel. A földművelésügyi tárca költségvetési vitájában világosan kimutatta, hogy a megemelt költségvetés a mezőgazdaság kollektivizálásának előkészítését szolgálja, továbbá hogy a termelés ésszerűsítése magántulajdoni keretek között is megoldható, az adóztatás az önálló gazdálkodás feltételeinek ellehetetlenítése szolgálatában áll. Befejezésül azon óhaját fogalmazta meg, hogy „a magyar parasztság találja meg és alakítsa ki azt az életformát […], amely egyéni természetének és mélyen keresztényi életszemléletének valóban megfelel”. (Kovács 1949, 606-607. hasáb.)
A kényszer önfeloszlatás, az els letartóztatások, a mandátumokról való lemondások és az emigráció A kényszerű önfeloszlatást és az első letartóztatásokat pontosan leírtuk az első cikksorozatban (Szakolczai 2008-2009, 3. rész, 10. o.). Mindszentyt 1948. december 26-án tartóztatták le, Barankovics 1949. január 31-én az Országgyűlés elnökének írt levelében bejelentette a párt feloszlatását, 1949. február 2-án hagyta el az országot, és még ugyanezen a napon Bécsben is bejelentette a DNP feloszlatását. A Mindszenty-per a következő napon, 1949. február 3-án kezdődött, és Mindszentyt 1949. február 8-án ítélték el. Ezzel a magyar keresztény politika nagy kísérlete, vagy ennek első része, a párt parlamenti szereplése, hivatalosan is lezárult. A Mindszenty-pert közvetlenül követte két, a DNP ügyével szorosan összefüggő letartóztatás. P. Kerkai Jenőt 1949. február 12-én, Mindszenty elítélése után négy nappal tartóztatták le, Matheovits Ferencet pedig 1949. február 20-án, Mindszenty elítélése után 12 nappal vették rendőrhatósági őrizetbe. Kerkai sorsával az előző cikksorozatban (Szakolczai, harmadik rész, 11-12. o. és az ott megadott irodalom) foglalkoztunk, Matheovits sorsát e cikksorozatban fogjuk tárgyalni (Szabó−Szakolczai, negyedik rész, előkészületben, valamint az ott megadandó irodalom). Már megírtuk (18. o.), hogy Matheovits Ferenc tiltakozásának kifejezésére 1948. december 15-én lemondott mandátumáról. Ugyanezt tette Bálint Sándor 1948 decemberében, és ezt 1949. január 12-én jelentették be, majd Eckhardt Sándor is, és ennek parlamenti bejelentésére 1949. március 10-én került sor. Helyükre már nem hívtak be pótképviselőt. Ezzel ez a nagy kísérlet lezárult. Szabó Róbert – Szakolczai György 21
TANULMÁNY
Errata Ez úton korrigáljuk cikkünk 1. részének néhány pontatlanságát. Radó Gyula 1882-ben, Papp Béla 1900ban, Fehér Ferenc 1911-ben, Babóthy Ferenc 1915-ben született, Berkes János születési helye pedig Kissomlyó volt. (Szabó Róbert –Szakolczai György)
Irodalom Barankovics István (1948a): Az iskolák államosítása. Beszéd az Országgyűlés 1948. június 16-i ülésén. In: Kiss Károly (1948−1949) 4. kötet, 464-480. hasáb Barankovics István (1948b): A kormány általános elvi és gyakorlati politikája. Beszéd az Országgyűlés 1948. december 14-i ülésén. In: Kiss Károly (1948−1949) 5. kötet, 23-37. hasáb. Továbbá „A jelen nyomorúsága és a jövő távlatai” címmel in: Kovács−Rosdy (1996) 209−220. o. Továbbá „A néppárt helyzetéről” címmel, in: Kovács – Gyorgyevics (2001) 411−425. o. Csicskó Mária – Szabó Róbert (1996): A Demokrata Néppárt képviselői. In: Kovács – Rosdy (1996) 119-188. o. Elmer István (1996): A Keresztény Demokrata Néppárt, majd a Demokrata Néppárt története (1944−1949). In: Kovács – Rosdy (1996) 95−116 o. Farkas György (1948): A magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés. Beszéd az Országgyűlés 1948. március 3-i ülésén. In: Kiss Károly (1948−1949) 3. kötet, 11541158. hasáb. Gábriel János (1949): A kisipar és kiskereskedelem védelme. Beszéd az Országgyűlés 1949. január 21-i ülésén. In: Kiss Károly (1948−1949) 5. kötet. 542547. hasáb. Kiss Károly (szerk.) (1948-1949): Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés naplója. 1947. szept. 16.–1949. ápr. 12. Hiteles kiadás. 1–5. kötet. Athenaeum, Budapest. Kovács K. Zoltán (1949): A mezőgazdaság kollektivizálása. Beszéd az Országgyűlés 1949. január 24-i ülésén. In: Kiss Károly (1948-1949) 5. kötet, 602607. hasáb Kovács K. Zoltán (2006): A Demokrata Néppárt alapítása. – A Demokrata Néppárt belépése a közéletbe. A győri kiáltvány. A Demokrata Néppárt programja, választási sikere 1947-ben. − A DNP küzdelme az országgyűlésben és a közéletben. In: Félbemaradt reformkor (2006) 173-248. o. Kovács K. Zoltán és Gyorgyevics Miklós (2001): Híven önmagunkhoz. Barankovics István összegyűjtött írásai a kereszténydemokráciáról. Barankovics Akadémia Alapítvány, Budapest, 508 o. 22
Kovács K. Zoltán és Rosdy Pál (szerk.) (1996): Az idő élén jártak. Kereszténydemokrácia Magyarországon (1944−1949). Barankovics István Alapítvány, Budapest, 221 o. Marelyin Kiss József és Vida István (főszerk.) (2005): Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16. – 1949. április 12. Budapest, 747 o. Mézes Miklós (1991): A kalászba szökkenő vetés. A szerző kiadása, Budapest, 264 o. Mihelics Vid (1947): A bankok államosítása. Beszéd az Országgyűlés 1947. november 14-i ülésén. In: Kiss Károly (1948−1949) 1. kötet, 1034-1054. hasáb. Továbbá, „A párt egyeduralma nem használ a gazdaságnak” címmel, in: Kovács−Rosdy (1996) 209-220. o. Pusztai Sándor (1948): A kézműves kisiparosság védelme. Beszéd az Országgyűlés 1948. február 26-i ülésén. In: Kiss Károly (1948−1949) 3. kötet, 811817. hasáb. Szabó Róbert és Szakolczai György (2009-2010): A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP országgyűlési képviselőcsoportja (első rész). Egyházfórum, XXIV. (X. új) évf. 5-6. szám. (2009) 26-40. o. A DNP parlamenti szerepe (második rész). Uo., XXV. (XI. új) évf., 1. szám (2010), előkészületben. A DNP országos politikai szerepe a forradalom idején (harmadik rész). Uo., XXV. (XI. új) évf., 2. szám (2010), előkészületben. Az üldöztetés, a forradalom és az újabb üldöztetés (negyedik rész). Uo., XXV. (XI. új) évf., 3. szám (2010), előkészületben. Epilógus: a személyes sorsok és a késői elismertetés. Uo., XXV. (XI. új) évf., 4. szám (2010), előkészületben. Szakolczai György (2008-2009): A nagy vita a magyar keresztény politikáról. A helyzet kialakulása (első rész). Egyházfórum, XXIII. (IX. új) évf. 5. szám. (2008) 3-13. o. A nagy összeütközés (második rész). Uo., XXIII. (IX. új) évf. 6. szám. (2008) 3-12. o. Kísérlet a tragédia elhárítására és a végkifejlet (harmadik rész). Uo., XXIV. (X. új) évf. 1. szám. (2009) 3-14. o. A tanulságok és a következtetések (negyedik rész). Uo., XXIV. (X. új) évf. 2. szám. (2009) 3-17. o. Vida István (főszerk.) (1999): Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. november 29. – 1947. július 25. Multiszolg BT., Vác, 887 o. Félbemaradt reformkor 1935−1949. Törekvések Magyarország keresztény humanista megújítására, a haza és a szegénység szolgálatában. Róma, 1990. 422 o. Félbemaradt reformkor 1935−1949. Törekvések Magyarország keresztény humanista megújítására, a haza és a szegénység szolgálatában. Püski, Budapest, 2006. 292 o. 2010/1
ÖKUMENÉ
Miért nem megy a hajó? Több régi ismerőssel beszélgettem a közelmúltban tása magyar nyelven 1975-ig meg sem jelenhetett, a a keresztény egységtörekvések jelenlegi állásáról. korszerű katolikus teológiai szakirodalom magyarul Kivétel nélkül olyan emberekről van szó, akiket a 1990-ig gyakorlatilag hozzáférhetetlen volt, de a prozsinat utáni ökumenikus mozgalom hullámverése testáns közösségek többsége sem lépett túl a számára terelt össze évtizedekkel ezelőtt. Nagyon lelkesek megadott, meglehetősen szűk lehetőségek korlátain. voltunk akkor mindnyájan – azok is, akik a taizéi És napjainkra is maradt az így szocializált papok, vonalat követték, azok is, akik valamelyik karizma- lelkészek közül néhány „keményvonalas”, akik úgy tikus közösség sorait gyarapították, sőt olyan pa- tesznek, mintha Schütz Antal, Prohászka Ottokár, pok, lelkészek is, akik nem tartoztak egyik lelkiségi Bangha Béla és Tóth Tihamér óta nem létezne kairányzathoz sem, egyszerűen csak hatékony és szere- tolikus teológia, katekézis és homiletika, vagy azzal tetteljes kapcsolatot ápoltak egy sor, más felekezetű dicsekednek, hogy egy világért nem lépnének be az kollégával. őseiket üldöző katolikus egyház egyetlen temploRégi „harcostársaim” között ugyanakkor ma már mába sem. Az ilyeneknek nincs ugyan százalékban alig akad valaki, akinek a lelkesedése útközben le ne mérhető befolyásuk, de akadnak közöttük jó szónolohadt volna. Sokan közülük a rendszerváltást szid- kok, és valószínűsíthető, hogy hatásuk túlnő egy-egy ják, mondván, hogy korábban csak címleg létezett egyházközségen vagy gyülekezeten. Az ökumené nemzetközi és magyarországi álláállami támogatás, létezett viszont nagyon is valóságosan az Állami Egyházügyi Hivatal, ami felekeze- sa természetesen nem egyértelműen negatív. Ha pl. ti hovatartozástól függetlenül mindnyájunk életét valamelyik internetes keresőprogramba beírjuk az megkeserítette. Ez a hivatal és az általa működtetett „ökumené” vagy az „ökumenizmus” címszavakat, besúgó hálózat garantálta az üldözöttek közötti szo- bátorítóan sok találatunk lesz. A felületes szemlélő lidaritást. A kilencvenes években azonban már nem ezek láttán még azt is gondolhatja, hogy a hajó igenvolt ÁEH, megindult ugyanakkor a verseny a külön- is megy, csak vannak, akik türelmetlenek és az azonféle állami pénzek elnyeréséért, az összetartás és az nali célba érést sürgetik. egységtörekvés azóta tehát – barátaim szerint – az egyházaknak és más hívő közösségeknek már nem A remény jelei áll érdekében. Egy kevésbé anyagias „bűnét” is emlegetik ők a rendszerváltásnak. A vasfüggöny leereszkedésének Mi támasztja alá az optimisták optimizmusát? Ma nálunk is köztudott, hogy az egységtörekidején, 1948-ban, hazánkban szinte még semmi nyoma nem volt a keresztények egységtörekvésének. vés nemzetközi méretekben bizonyítottan több (Magam is láttam olyan, 1949-es kiadású katolikus eredményt ért el az elmúlt ötven év alatt, mint korábban bármikor. A kétoldali hittankönyvet, amelynek dialógusok említésre méltó eredszerzője súlyos bűnnek tartja, ményekhez, általánosan elfogaha egy katolikus részt vesz vadott, kreatív teológiai megfogallamelyik protestáns közösség mazásokhoz vezettek. E néhány istentiszteletén.) Az új idők évtized alatt fontos dokumentufriss szelei pedig, amelyek fújni kezdtek a szabad világban mok is születtek, amelyek közül a hatvanas években, többnyikiemelkedő jelentőséggel bírnak re politikai okokból nem kaa II. Vatikáni Zsinat e tárgyban megfogalmazott állásfoglalávarhatták fel a magyar egyhásai (1965). De nem mehetünk zak állóvizét. Így aztán nem el említés nélkül az Egyházak csodálkozhatunk azon, hogy Világtanácsa Faith and Order amikor eljött a szabadság bizottságának Keresztség, úrórája, a keresztény egyházak vacsora, lelkészi szolgálat című arra – vagy majdnem arra – a jelentése mellett sem (1982), stratégiai pontra álltak vissza, amely mélyen gyökeredzik az ahol 1948-ban megvonták tőlük a normális működési apostoli hagyományban, és egy Carlo Maria Martini bíboros és Alexij lehetőséget. Mert valóban: a korábban elképzelhetetlen konleningrádi metropolita 1989-ben Bázelban II. Vatikáni Zsinat teljes taníszenzust teremtett. Mindenütt 2010 /1
23
ÖKUMENÉ széles körben tanulmányozták. Ezt követte az ún. augsburgi nyilatkozat, hivatalos címén a „Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról ” (1999), amit a Vatikán és az evangélikus egyház két prominense írt alá, és ami a feledés homályába küldte vissza a korábbi, reformáció-korabeli kölcsönös kárhoztatásokat. Ennek eredményeképpen többször megtörtént, hogy egymástól régen elszakadt egyházi közösségek ismét – hol formális, hol informális – párbeszédbe kezdtek. Az európai enyhülés folyamata lehetővé tette azt is, hogy 1989-ben, Bázelban – protestáns közegben – megrendezésre kerüljön az első ökumenikus európai nagygyűlés. Ekkor kezdődött meg az a hoszszú, mind a mai napig tartó tanácskozási folyamat, amelyen meghívottként már katolikusok is részt vettek – olyannyira, hogy a második ökumenikus nagygyűlés katolikus közegben, Grazban jött össze 1997-ben. Ennek témájaként az átfogó értelemben vett megbékélés szolgált, és itt döntöttek az Ökumenikus Charta létrehozásáról is. A prominens résztvevők célja az volt, hogy eligazító irányelveket adjanak annak érdekében, hogy az ökumenikus közeledés ne indulatból és hangulatból történjék, de ne is maradjon meg elméleti, tudományos szinten. Gyakorlati vezérfonalat kívántak rögzíteni.
Miroslov Vlk bíboros és Jérémie ortodox metropolita aláírják az Ökumenikus Chartát
A jelenlévő egyházak vezetői Grazban annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy az ökumenikus mozgalom lehetne az európai integráció paradigmája. A kereszténység megosztottsága ugyanis Európa megosztottságát erősíti, az integráció kérdésében tehát az egyházaknak nem a probléma, hanem a megoldás oldalán kell állniuk. Olyan praktikus eligazításra van szükség, amelynek nincs ugyan teológiai mélysége, de van közös teológiai alapja. Meg kell találni azt a minimumot, amelynek alapján együtt lehet működni, amit a maga hitének sérelme nélkül minden keresztény jó lelkiismerettel vállalhat. 24
A dokumentum 2001 húsvétjára készült el, és Strasbourgban írták alá. Ezután került rá sor, hogy azt az érintett szervezetekben helyet foglaló minden ország ratifi kálja. A jóváhagyási folyamat 2002. október 1-jén zárult le. A Charta tételesen felsorolja, hogy mely területen, hol tart az ökumenikus folyamat. Leszögezi, hogy Krisztusnak csak egy egyháza van, a megosztottság bűn; beszél a keresztségről és az eucharisztiáról (úrvacsoráról), a misszióról és a haza, a társadalom közös szolgálatáról. Leszögezi, hogy meg kell ismernünk egymás értékeit, és keresnünk kell a közös imádság alkalmait. A dokumentum második fele összeurópai vonatkozású célokat tartalmaz. Felszólítja a keresztény egyházakat, hogy folytassák a párbeszédet, vállaljanak felelősséget Európáért, a közös szellemi értékekért, tegyenek meg mindent a népek és a kultúrák közötti megbékélésért, támogassák a mozgalmakat, amelyek a teremtett világ megőrzéséért dolgoznak, mélyítsék a közösséget a zsidósággal, folytassanak kreatív párbeszédet az iszlámmal, és keressék az együttélés lehetőségeit a többi vallás követőivel, valamint a más világnézetű embertársakkal. Rendkívül pozitív és széles ívű célok ezek, nem véletlen, hogy lelkesítően hatottak mindenkire, akik a dokumentumot olvasták és tanulmányozzák mind a mai napig. Az optimisták véleményét támasztja alá az a tény is, hogy az utóbbi években jelentősen megerősödött az ökumenikus ifjúsági mozgalom. A Keresztény Diákok Világszövetsége (WSCE), amely kétségkívül a világ legrégibb ökumenikus mozgalma (alapítási éve 1895), évről évre sok informális és felnőttképző tanfolyamot, míg az 1968-ban alapított Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács (EYCE) jobbára nemzetközi ifjúsági találkozókat és konferenciákat szervez. Napjainkban már mindkét mozgalom nagy hangsúlyt fektet a vallásközi kapcsolatokra is. Az említett szövetségek – főként a WSCE - alapvetően értelmiségi feladatokat vállalnak: folyóiratokat adnak ki, szellemi műhelyeket hoznak létre, és rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a társszervezetekkel.
A magyarországi helyzet Hazánkban valamivel sötétebb az összkép, bár nálunk is több ökumenikus ifjúsági szervezet található. „Felülről” induló kezdeményezésként tarthatjuk számon a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottságát, valamint a 2000ben alapított Ökumenikus Ifjúsági Irodát. Ez utóbbi programokat szervez (pl. ifjúsági találkozókat), amelyeket évente több száz fiatal keres fel. Az ÖKI híreket gyűjt, különböző szervezésjellegű szolgál2010/1
ÖKUMENÉ tatásokat ajánl, tájékoztató kiadványokat jelentet ket teológiai és egyházjogi aggályok bénítják. Én meg, segítséget nyújt az ifjúsági közösségek ökume- személy szerint abban sem vagyok bizonyos, hogy nikus alkalmainak és táborozásainak finanszírozá- a dokumentum magyar aláírói behatóan tanulsához, de biztosítja a keresztény jelenlétet az orszá- mányozták azt. Az ünnepélyes aláírás szimbolikus gos fesztiválokon is, pl. a Szigeten. „Alulról” induló gesztusa fontosabbnak tűnhetett számukra, mint a kezdeményezésekről is beszámolhatunk, közöttük hétköznapi használatba vétel. A Charta – részben kiemelt szerepe van a Keresztény Ökumenikus Di- emiatt – a magyar kereszténység számára nem vált ákegyesületnek. Az egyesülettel évente mintegy igazi vezérfonallá. Amikor az Ökumenikus Tanács feltette a Chartát száz fiatal kerül kapcsolatba, soraiból minden évben 30-40 diák vesz részt nemzetközi ökumenikus a világhálóra, feltűnően kevesen reagáltak rá. Talán találkozókon és képzéseken. Szerveznek egynapos, azért, mert az ember, ha csak olvassa a dokumentum istentisztelettel egybekötött közösséglátogatásokat, szövegét, számára minden mondat természetesnek, tematikus hétvégéket, valamint egyestés beszélgeté- magától értetődőnek tűnik – ha viszont konkrét seket. Állandó kapcsolatot tartanak fenn a WSCE- problémával szembesül, nem találja a megoldást, a vel és az EYCE-vel. megfelelő stratégiát. A közeledés módozatait ugyanVannak tehát napjainkban is tanulni kell, nem elegendő a jó már magyarul is elérhető, irányszándék. adó dokumentumok, működőkéVegyünk néhány, nálunk pes szervezetek, konferenciák és gyakran előforduló, konkrét egyéb programok, valamint hozproblémát. 1. A különféle felekezetű házáférhető információk a nyomzaspárokat, családokat közösen tatott és elektronikus sajtóban. kellene pasztorálni. Ez nyilvánMiért panaszkodnak mégis a kevaló, mégsem ez történik. A resztény egységtörekvés veteránMa gyarországi Egyházak Ökujai? Mit hiányolnak? menikus Tanácsa le is fordíttaElsősorban nem a hivatalos tott magyarra egy 150 oldalas, megnyilvánulások és az ökumeNémetországban jól bevált kénikus célokat szolgáló szervezetek zikönyvet, amely azonban Maszámát keveslik, hanem az egyes személyek és egyházi közösségyarországon nem jelenhetett gek nyitottságát, kreativitását és meg nyomtatásban és nem is ökumenikus elkötelezettségének kerülhetett használatba, mert az mélységét. „Vezetőink protokollegyházi vezetők megtagadták a Az 1997-es grazi hozzájárulásukat. ökumenét csinálnak, – mondja a II. Európai Öumenikus 2. Figyelni kellene arra ökuKÖT (Keresztény Ökumenikus Nagygyűlés szimbóluma menikus szempontból is, hogy Társaság) egyik idős tagja. – A mit tanítunk a hittanórán. Mijanuári egységhéten találkoznak, szép beszédeket mondanak, azután megy minden lyen képet rajzolunk egymásról? Katolikus hittantovább, mintha mi sem történt volna.” Az illető könyveink pl. gyakorlatilag tudomást sem vesznek valószínűleg nem azt nehezményezi, hogy létezik – nemhogy a többi vallás és világnézet létezéséről, hazánkban protokoll-ökumené, sokkal inkább azt, de – a többi keresztény felekezetéről sem. Olyanok, hogy szerinte nem is létezik más. mintha egy 200 évvel ezelőtti, andalúz falu gyerÉs valóban: a Nostra Aetate, a Limai dokumen- mekei és ifjúsága számára készültek volna. Mártum, az Augsburgi közös nyilatkozat és az Ökumeni- pedig törődnünk kellene azzal, hogy az egymástól kus Charta létezéséről a mai Magyarországon – saját elérhető távolságban lakó, ugyanabba az iskolába privát, hellyel-közzel „reprezentatív” felmérésem sze- járó, különféle felekezetű gyerekek harmonizáltan rint – az értelmiségi templomba járókat leszámítva, találkozzanak az alapvető keresztény igazságokkal. szinte senki sem tud. Főleg az Ökumenikus Charta Hiszen a lényeg közös! Miért ne ismerhetnék meg vonatkozásában szomorú ez, hiszen a mű gyakorla- gyermekeink ezt a közöset – mondjuk, 10 éves koti iránymutatások gyűjteménye, nem pedig elvont rukig bezárólag? dogmatikai, fi lozófiai eszmefuttatás. (A dokumenA felnőtt templomjárók ökumenikus tudatának tum szövege nyomtatott formában 2008-ig meg sem ébrentartása ennyi energiát sem emésztene fel, mégsem lehet ilyen törekvésekkel gyakran találkozni. jelent magyarul!) A magyarországi egyházfelekezetek csatlakoz- Elvétve akadnak csak olyan lelkészek, akik miséitak ugyan a Charta ratifi kálásához, de komoly ken, istentiszteleteiken a hirdetések között megemelszántsággal azóta sem próbálják elérni a benne lítik, hogy az utca túloldalán – vagy nem sokkal megfogalmazott, szükséges minimumot. Vezetői- messzebb – lévő, ilyen és ilyen templomban lesz egy 2010 /1
25
ÖKUMENÉ szép hangverseny, érdekes előadás, közhasznú munka, vagy bármi egyéb, amit meghallgatni, vagy amiben részt venni mindenkinek érdemes. 3. Mindnyájan felelősséget viselünk a környezetért, a teremtett világért. Felekezeti hovatartozás nélkül kellene tudatosítanunk önmagunkban és egymásban, hogy a természeti kincseket kizsákmányoló magatartás és a felelőtlen pazarlás – amely olyannyira jellemző a mai civilizált világra – nem egyeztethető össze a Biblia tanításával. Miért ne végezhetnénk közösen valamilyen „zöld” munkát? 4. Hasonlóképpen nem volna szabad felekezeti széttagoltságban ellátnunk karitatív szolgálatainkat sem. A mélyszegénységben élőnek, a hajléktalannak, a súlyos betegnek, a fogyatékosnak, a börtönlakónak nem a dogmáinkra, hanem a segítő kezünkre van szüksége. Sokkal meggyőzőbb lenne a hitünk is, ha megtanulnánk együtt lehajolni hozzájuk. 5. Utoljára hagytam a számomra legfontosabbat, a misszió kérdését. Mert napjainkban már nem a Harmadik Világ országai alkotják a keresztény miszszió célországait, hanem az ún. művelt Nyugat, beleértve saját hazánkat is. Egymás iránti empátia és együttműködés nélkül pedig ebben a régióban vajmi kevés eredményre számíthatunk, végső soron az Evangéliumot tesszük hiteltelenné. Sajtótermékeink is bíztathatnának aktív kapcsolatteremtésre más felekezetű testvéreinkkel missziós célból, de nemigen teszik. Ellenségesnek lenni – főleg írott formában – természetesen ma már nem „illik”, a közöny azonban olyan általános és megszokott, hogy a jelenlétét észre sem vesszük.
Két fül – egy száj Mit tegyen/tehet hát az az ökumené ügyét szívesen szolgáló plébános, gyülekezeti lelkész, szerzetes, vagy buzgó világi, akinek az esze és a bátorsága megvan ahhoz, hogy tegyen valami hasznosat a párbeszéd érdekében, ugyanakkor nem kap „felülről” semmiféle bíztatást? Azt hiszem, ma már tényleg csak a veteránok emlékeznek arra a fényképre, amely a II. Vatikáni Zsinat idején készült XXIII. János pápáról. Az idős pápa a képen saját lakosztályának egyik ablakát nyitja és szélesen mosolyog. Forradalmi kép volt – szimbólum-értékű. Hál’ Istennek azóta megszoktuk, hogy nyitva van az ablak – „felül” kinyitották. Jó. De vajon nyitva van-e az ajtó is? És ha igen, milyen célból? Azért, hogy leüljünk vele szemben és várjuk, hátha betéved rajta egy kívülálló érdeklődő, vagy azért, hogy kimenjünk rajta és bekopogjunk valaki ajtaján? Ez utóbbi volna célravezető. Említésre és terjesztésre méltó példát Magyarországon azonban csak elvétve találunk, pedig sok „nyitott ajtó” mögött ülnek olyan testvérek, akik a mi érkezésünkre várnak. Nem kell 26
tehát egyházi elöljáróink felkérésére várni, egyszerűen csak élnünk kell a lehetőségekkel. Én személy szerint tudok néhány falusi szeretetvendégségről, amelyet a két helybéli gyülekezet és a két lelkész közösen szervezett; településekről, ahol havonta egy-egy délelőtt imádkozni jönnek össze a különféle felekezetű lelkészek; teológiai kérdésekben jártas, világi közösségekről, amelyek havonta egyszer, hétköznap este előadásokat és vitákat rendeznek; ifi csoportokról, akik gyakran megtanítják egymásnak saját, gitárral kísért énekeiket, és idős, egyedülálló hölgyekről, akik beteglátogatást és más, karitatív tevékenységeket végeznek mit sem törődve a gondozottak felekezeti hovatartozásával. De nyilván nem kell bizonygatnom, hogy lehetőség és feladat ennél sokkal több van. Sokkal több, már csak azért is, mert a lehetőségek és a feladatok jelentős része teljesen informális. Ha nyitva tartjuk a szemünket, nincs feltétlenül szükségünk arra, hogy a templomban, vagy az egyházi médiában felhívják a figyelmünket egy-egy ökumenikus alkalomra, vagy elvégzendő munkára. Életszerűbb, ha beszélgetésbe elegyedünk egy másfelekezetű kollégával ebédszünetben, esetleg egy kávé mellett, a szomszédunkkal lépcsőház-takarítás közben, vagy azzal az ismeretlennel, aki mellettünk áll péntek délután a pénztársorban, a bevásárlóközpontban. Ilyen informális szituációkba természetesen az esetek többségében világiak keverednek és nem klerikusok. Hiszen gyakorlati okokból nagyon sok lelkésznek nincs is igazán módja a hasonló, informális kapcsolatfelvételre. Nekik – amennyiben pedánsak és igényt formálnak arra, hogy minden hivatalos dolguknak alaposan a végére járjanak – van mit tenniük minden nap hajnaltól késő estig. (Ez főleg az olykor 5-6 falut ellátó, gyakran nem is fiatal katolikus papokra igaz.) A világi „mezei keresztényeknek” viszont az okozhat gondot, hogy az ökumené szolgálatára nem érzik igazán felkészültnek magukat. Tapasztalatom szerint azonban erre nagyon gyakran nincs is szükség – elég a saját egyházunk tanításának általános ismerete, valamint az elkötelezettség mind az egyházunk, mind pedig az egység munkálása iránt. Meg vagyok győződve róla, hogy a spontán beszélgetés a különféle felekezetű hívek között legritkábban az elvont teológiai, dogmatikai kérdések megtárgyalásával kezdődik, sokkal inkább saját személyes és közösségi történeteink megosztásával. Nemcsak azért van ez így, mert a teológiához teljes mélységében mi, laikusok általában nem is értünk, hanem mert a mi párbeszédünk ember és ember – később csoport és csoport – között folyik elsősorban; az embernek és a csoportnak pedig általában nem fi lozófiája és teológiája, hanem tapasztalata, kollektív emlékezete és narratívája van. Elég, ha vi2010/1
ÖKUMENÉ gyázunk, és erről az Látható ökumené útról nem lépünk le. Az imént vázolt felismeréVagyis meghallgasek sorát aztán vagy követi a tom, miről beszél a mások számára is érzékelhemásik, és empatikus tő ökumenikus tevékenység, ma g at a r t á som ma l vagy nem. Ha nem – és sajnos arra késztetem őt, ez a gyakoribb – a passzivitás hogy meghallgassa, hátterében általában a félemiről beszélek én. lem és a bizalmatlanság áll: Más szavakkal fomit fognak szólni a papok és galmazva: először templomi közösségeink kívül kérdezek, figyelek, maradt tagjai? Lelkészünk, utána beszélek, de gyüleegyházközségünk, csak arról, amire kezetünk ugyanis könnyen partnerem valóban lehet kezdeményezésünkkel kíváncsi. A sorrend Dr. Christian Krause német evangélikus szemben szkeptikus, nekünk nem cserélhető fel. püspök és Edward Idris Cassidy bíboros azonban tudnunk kell, hogy Dr. Gyökössy Endre, aláírják az augsburgi nyilatkozatot az ő szkepszisük és óvatossámindnyájunk Bandi bácsija ezt a feladatot guk nem teljesen alaptalan. a következőképpen fogalmazta meg számos pré- Minden új, lelkes próbálkozásnak megvannak a maga dikációjában: „Testvérek, arra gondoljanak, hogy buktatói és kockázatai, ez alól az ökumenikus szolgámilyen bölcs volt Isten, mikor az embernek két fü- latok sem képeznek kivételt. Ki ne hallott volna már let teremtett, de csak egy szájat.” Alázat és türelem olyan elitista közösségekről, amelyek – felekezeti hovatartozástól függetlenül – lenézik és megbélyegzik kell ehhez, hittani ismeret sokkal kevesebb. Ugyanakkor, ha idáig eljutottunk, látni fogjuk, a kívülállókat? Ezek nem ritkán önálló értékrendet hogy alázatosnak lenni ebben az összefüggésben már hoznak létre, amely a szektásodás határvidékére sonem annyira nehéz. Az emberek többsége csak attól dorja az egység lelkes ápolóit. Előállhat az a veszély fél, arra haragszik, amit nem ismer. Eleddig mi vé- is, hogy valamely ökumenikus csoport a megengegighallgattuk egymás történeteit, válaszoltunk egy- dettnél nagyobb sebességre kapcsol; pl. együtt ünmás kérdéseire, ismerjük a másikat, és ő is minket, nepli az eucharisztiát. Nem sorolom tovább a negatív elérkezhet tehát a cselekvés ideje. példákat, sajnos van belőlük nem egy. Természetesen az a célravezető, ha – főleg eleinte Véleményem szerint kár attól félni, hogy csopor– nem veszünk a vállunkra akkora feladatot, amely- tunk tevékenysége esetleg zsákutcába kerül, vagy, nek teljesítése meghaladja erőnket és lehetőségein- hogy kívülálló hittestvéreink majd ferde szemmel ket. Örülhetünk annak, ha a – mondjuk – baptista néznek ránk. Mindezt roppant egyszerű megelőzszomszéd átjön hozzánk egy kávéra, vagy megosztja ni: hívogassuk alkalmainkra, próbáljuk bevonni a velünk a vasárnapi ebédet, ha a kollégánk családos- szolgálatunkba őket, és amennyiben nem járunk situl részt vesz egy, a mi egyházközségünk által szer- kerrel, ne felejtsük el rendszeresen és szeretettel távezett kiránduláson stb. Több olyan beszámoló lel- jékoztatni azokat, akik a munkánkban valamilyen kes hallgatója voltam már, amelyek során kiderült, okból nem vesznek részt. Mert ha már megtanultuk hogy a párbeszélők eleinte hosszú időn keresztül nem a toleranciát az ökumenikus beszélgetések folyamán csináltak semmi látványosabbat. Azután elkezd- kifelé, valószínűleg nem lesz nehéz türelemmel vitek rendszeres beszélgető délutánokat szervezni, és seltetni a sajátjainkkal szemben sem. A helyi gyünagy-nagy örömmel jöttek rá, mennyi mindenben lekezet, az egyházközség természeténél fogva lehet vélekednek hasonlóan, és hány ponton közös a hi- a megbékélés, a közeledés eszköze, nem hagyhatjuk tük. Felismerték természetesen azt is, hogy léteznek figyelmen kívül ezt az eszközt. Van aztán egy másik ok is, ami miatt a többkomoly véleménykülönbségek, hogy minden felekezetnek megvannak a maga sajátos karakterjegyei, felekezetű csoportok, baráti körök nem kezdenek ajándékai és szolgálatai. Más szóval rájöttek, hogy valamilyen közös szolgálatba, és nem lépnek a helyi nem vagyunk, és nem is lehetünk egyformák, de ez nyilvánosság elé. Egyszerűen nem tudják, mi minnem bűn. A bűn ott kezdődik, ahol a különböző dent tehetnének. Pedig az Ökumenikus Chartában felekezetű csoportok kritizálják és lenézik egymás számos javaslat található. Most csak azokra a ponajándékait, vagy szolgálatait. Az Egyház tehát – a tokra szeretnék visszatérni, amelyekben a magyar szó eredeti értelmének megfelelően – a Krisztusban kereszténység újra meg újra rosszul vizsgázik. 1. Felekezetileg megosztott családok. Napjainkmegbékéltek közössége, és nem valamely szellemi ban már nem igényel túl nagy erőfeszítést, ha az egyenruhát viselő hadsereg. 2010 /1
27
ÖKUMENÉ ilyenek meg akarják szervezni saját pasztorációjukat. arra, hogy informatívak legyünk, de ne tolakodóak. Az internet komoly segítségükre lehet. Csak arra kell Jelenleg csak két olyan magyar ökumenikus közösügyelniük, hogy az alkalmakat jól készítsék elő, és ségről tudok, amely nagyjából megfelel ezeknek a hogy minden jelenlévő felekezetet képviseljen egy kritériumoknak. Sokkal többre volna szükség. lelkész, vagy egy képzett teológus. 2. A 10 évesnél fiatalabb gyerekek hitoktatása. Mindenesetre tudnunk kell, hogy akár kevés, akár Ehhez elég egy alapos bibliaismerettel rendelkező sok, akár a háttérben maradó, akár látványos munfelnőtt, aki rendszeresen meghívja a gyülekezet és kát végzünk az egység szolgálatában, nem valamely az egyházközség összes, ebbe a korcsoportba tarto- szociális elvárásnak teszünk eleget, hanem egy isteni zó gyerekét szombat délutáni zsúrra, és történeteket hívásnak. A 2003-ban napvilágot látott, Egy testben a mesél nekik a Bibliából. Az alkalmak „logisztikai kereszt által címet viselő Princetoni javaslat összeállíhátterét” – pl. a kakaót, a vajas kenyeret és a játéko- tói erről a következőképen vallanak: „Mivel Isten az, kat – a csoport többi tagja szolgáltatja. (Ha túl sok a aki hitben és szeretetben egyesíti népét, a keresztény gyerek, értelemszerűen több felnőttet kell csatasorba egységtörekvés végső soron mindig Isten hatalmának állítani, de nagyobb bajunk sose legyen!) és aktivitásnak elismerése. Az ökumenét nem világi 3. Környezetvédelem. Amennyiben a szolgálatnak közösségeszmények vezérlik, amelyekre akár a norezt a formáját választjuk, nem kell ötleteken törnünk a matív hagyomány feladásával is érdemes törekedni. fejünket, hiszen rengeteg a tennivaló. Hasznos ugyan- Ami eredetét és lényegét illeti, az ökumené nem más, akkor, ha a helyi önkormányzatnak ajánljuk fel a se- mint bűnbánó elismerése annak, hogy megosztottságítségünket, hogy a jó célok esetleg ne keresztezzék, gunk szembeszegül Isten kegyelmes ajándékával, aki a jó törekvések ne gyengítsék egymást. Arra viszont az ő gyermekeit egy testben kapcsolta össze Fiának mindenképpen figyeljünk, hogy hangsúlyozottan ke- Lelke által (Ef.4,3-4). Jóllehet a keresztényeket Istenresztényként végezzük a vállalt munkát – motivációnk nel és egymással egyesítő kötelék a Szentlélek belső nyilvánosságra hozásának többféle módja is lehetséges. munkálkodásának eredménye, sehol nincs szó arról, (Egy ismerősöm pl. következetesen nem a „környezet- hogy láthatatlannak kell lennie. Kell, hogy legyen látvédelem”, hanem a „teremtésható része is.” Ezt a látható részt végezhetvédelem” szót használja.) 4. Karitász, más szóval jük mi, amennyiben a hívásnak diakónia. Ennek a tevékenyengedelmeskedünk, de munségi körnek is sokkal több kánk csak akkor lehet valóban ága-boga van, mint amenyeredményes, ha imádsággal alanyit most hirtelen elő tudnék pozzuk meg. számlálni. Pótolhatatlan értéket képvisel az a közösség, Felhasznált irodalom amely az igencsak lyukas szociális hálót igyekszik befoltozAz ökumenikus ifjúsági mozni, akármelyik ponton fogjon galom térképe és karizmája. is hozzá. Bizonyos, hogy őket Ökumené, 2007/1. sem az egyházak, sem a civil szféra nem fogja akadályozni Charta Oecumenica – Ökumea munkájukban. Itt is fontos Résztvevők a 2007-es III. Európai Ökumenikus nikus Charta. Magyarországi Nagygyűlésen Nagyszebenben. ugyanakkor a rendszeres kapEgyházak Ökumenikus Tanácsolattartás a többi karitatív csa, Bp. 2008. csoporttal: ne ötletszerűen jótékonykodjunk, mert Egy testben a kereszt által – Princetoni javaslat a keelőfordulhat, hogy vannak a környezetünkben, akik resztények egységére. Ökumené, 2005/2. ugyanazt a tevékenységet már régóta hasznosan vég- Szeverényi János: Ökumené a gyakorlatban. zik, más területek viszont ellátatlanok. Ökumené, 2006/2. 5. Misszió. Ez az előzőeknél nehezebb szolgálat, Ut unum sint – Gondolatok az Ökumenikus Charta mert közösen csak arról tehetünk tanúságot, ami köirányelveihez. Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, Bp. 2008. zös – ehhez pedig az átlagosnál jobban kell ismernünk mind a saját egyházunk tanítását, mind pedig Wildmann János: Egy reformzsinat üzenete. Gyakorlati teo-trilógia II. Kriteriológia, Egyházfómásfelekezetű testvéreink hitét. Hasznos továbbá, rum, Budapest 2006. ha tudjuk, milyen közös misszió folyik a világ többi részén, ehhez pedig idegen nyelvi ismeret szükséges. A forma megválasztása sem lényegtelen. Szerintem Balogh Judit jobb, ha üzeneteinket hagyományosan nyomtatott formában, vagy on-line terjesztjük, és vigyázunk 1 A szerző nyugalmazott középiskolai tanár. 28
2010/1
VÁLASZTÁSOK
Mit ígérnek a pártok? Idei első számunk megjelenése után két héttel Magyarországon országgyűlési választások lesznek. A választópolgárok többsége minden bizonnyal nem tud eligazodni a pártprogramok között, és szavazáskor egyéb szempontok alapján hozza meg döntését. Mégsem mondhatunk le azonban arról, hogy lehetőségeinkhez mérten tájékozódjunk, és valamelyest megalapozott döntést hozzunk. A „Mit ígérnek?” civil kezdeményezés a választási kampány időszakában elfogulatlan módon értékeli pártok programját, elsősorban annak célzottságát, számonkérhetőségét, illetve megalapozottságát. Az értékelés viszont nem minősíti a pártok céljait. Nem segít abban, hogy a baloldali, konzervatív, liberális vagy más értékrendet valló szavazónak kit érdemes választania. Ehelyett a programok minőségére koncentrál, ezáltal hozzájárul ahhoz, hogy a viták általános színvonala emelkedjen, és a konkrét, számon kérhető szakpolitikai lépések nagyobb teret kapjanak a diskurzusban. Az alábbiakban az összegző értékelések közzétételével segíteni kívánunk nyújtani Olvasóinknak a tájékozódáshoz. A részletes elemzések a „Mit ígérnek?” kezdeményezés honlapján olvashatók.1 Mivel az elemzések csak azokra a pártokra terjednek ki, amelyek az EU parlamenti választásokon öt százalék feletti eredményt értek el, a honlapon nem találunk információt a Lehet Más a Politikáról (LMP), noha a legutóbbi közvéleménykutatások szerint ennek a pártnak is van esélye, hogy átlépje a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt. Ezért az információhiányt ellensúlyozandó közöljük az LMP „12 pontját Magyarországért”. (A szerk.)
FIDESZ 1
. Általános értékelés A Fidesz programját a Mit ígérnek? civil kezdeményezés az 1-5 fokozatú skálán gyengére (2,2) értékeli. A program az értékelési szempontjaink (célzottság, megalapozottság, számonkérhetőség) alapján a legrosszabbul teljesített a megalapozottság tekintetében az általunk vizsgált négy választási dokumentum (Jobbik, MDF, MSZP, Fidesz) közül. A program – hasonlatosan például az MSZP-éhez – az általánosságok szintjén mozog, amiben jobban teljesít, az a jövőkép felmutatása, és ilyen értelemben az általános célzottság.
. Célzottság – Mirl beszélnek? A Fidesz programjában néhány területen kibontakozik egy viszonylag világos jövőkép, de ez csak általánosan, elvi szinten fogalmazódik meg, így a párt konkrétabb elképzeléseiről nagyon keveset tudhatunk meg. (A jövőkép valamivel tisztább a gazdaságfejlesztés egyes területei, rendvédelem, egészségügy, szociális fejezet tekintetében). A párt világos értékrendre épít (munka, otthon, család, egészség, rend), de az elképzelt jövő nehezen megfogható konkrét részletek és időtáv hiányában. A célok többsége elnagyolt. Csak a gazdaságfejlesztés és az egészségügy területén találunk néhány számszerűsített és számonkérhető ígéretet. Mindamellett, hogy a bevezető kijelöli a munkahelyteremtést, mint legfőbb prioritást, a program nem nevez meg egyértelmű prioritásokat. Az olvasó öt terület kiemelése (gazdaság, rend, egészségügy, szociális biztonság, kormányzás) és e területek célok kifejtettsége, részletezettsége alapján sejt egyfajta fontossági sorrendet. Érték: 2,7.
. Megalapozottság – Elhiggyük? A program egyetlen helyen utal a stabil és kiszámítható költségvetési politikára, így erre a szándékra inkább imp1
licit módon lehet következtetni a kormányzati politika kiszámíthatóságának általában véve tervezett javításából. Arra azonban a Fidesz programja sem tesz kísérletet, hogy terveinek költségvetési hatásait feltárja, ennek megítélése a vállalások homályossága miatt a választó számára is lehetetlen. Miközben a program visszafogott az ígérgetésekben többféle kiadást ígér sok területen, míg bevételnövelésről, más kiadások lefaragásáról nem esik szó. Következésképp, nem látunk jelentős költségvetési kockázatokat, ám a program igen pro-aktív vállalkozásfejlesztési, iparpolitikai, mezőgazdasági és egészségügyi fókuszai, valamint az a tény, hogy számos területet nem is tárgyal (például, környezetvédelem, tömegközlekedés) kételyeket vethet fel az olvasóban. A program igen fukar az oktatás terén tett lépésekben, és a pártfinanszírozás területén sem ígér változtatást. Egyedül a gazdaságpolitikai és egészségügyi területen sorol fel olyan célokat és intézkedéseket, melyek megvalósulása érdemben nyomon követhető és megítélhető. Összességében, a program nem tartalmaz jelentős ellentmondásokat, ugyanakkor nem tér ki a tervezett lépésektől várt gazdasági és társadalmi hatásokra. Érték: 1,8.
. Számonkérhetség – Meglátjuk? Csakúgy, mint a többi párt esetében, a Fidesznél is jellemző, hogy a célok és intézkedések általánossága miatt – meglátásunk szerint – négy év múlva igen nehéz lesz megítélni a program egészének tényleges teljesülését. Egyetlen kivétel, a foglalkoztatást célzó gazdaságfejlesztés és az egészségügyi terület, ahol olyan célokat és intézkedéseket sorol fel a program, melyek megvalósulása érdemben nyomon követhető és megítélhető, de ezek a vállalások ott sem elég komplexek ahhoz, hogy a szakpolitika sikerességét rajtuk keresztül meg lehetne ítélni. Érték: 2,1.
http://mitigernek.hu
2010 /1
29
VÁLASZTÁSOK
JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM . Általános értékelés A Jobbik Magyarországért Mozgalom programját a „Mit ígérnek?” az 1-5 fokozatú skálán gyenge közepesre (2,5) értékeli. A program egy szókimondó, célokban és intézkedésekben részletes program, ugyanakkor pont emiatt is több kérdést vet fel, mint megválaszol. A konkrét célok és intézkedések számossága, fontossági sorrendbe rendezésük hiánya bizonytalanná teszi a program végrehajthatóságát, nyomon-követhetőségét és kívánt/remélt hatásosságát. A költségvetési hatások ugyan nem számszerűsíthetők teljes körűen, ám az intézkedések durva aránytalansága így is szembeötlő.
. Célzottság – Mirl beszélnek? A program egyértelműen a hazai politikában, a gazdaság működésében és a magyar társadalomban szükséges változásokra koncentrál. Minden területen részletes alapvetést ad, majd az elmúlt húsz év tapasztalatai és eredményei tükrében vázolja az elképzeléseit. A program világosan megfogalmazza, milyennek szeretné látni Magyarországot a jövőben. Ugyanakkor ezt elvi szinten teszi – azaz, konkrét dátumok és a megvalósítás számon kérhető mérföldköveinek kijelölése nélkül. A program radikális változást hirdet, melynek központi eleme a nagyobb állami beavatkozás, a piacvédelem és az erőteljes szabályozás. A jövőkép elérését nagyon sok jól definiált, operatív cél teljesítése útján képzeli el. A program erőssége, a célok és intézkedések konkrétsága és részletessége egyben hiányossága is. A kezelni kívánt problémákat, területeket, az ezekhez kapcsolódó célokat és intézkedéseket nem rendezi a program időbeni és/ vagy érték-alapú fontossági sorrendbe – azaz nem világosok a politikai prioritások. Egyetlen támpontot nyújt a jelen közjogi állapotok fenntarthatatlanságának és a társadalmi folyamatok helytelen irányának vissza-visszatérő hangsúlyozása, melyet meggyőződésük szerint csak alapos változás után lehet a kívánt irányba terelni. A külső szakértőink által kritikusnak tartott beavatkozási területek között részletesen taglalja a romakérdést, melyben határozott koncepcióval rendelkezik. Részletesen tárgyalja az egészségügyi ellátórendszert, de itt az állapotfelmérés és az intézkedései terv kialakítása még feladat. Gazdagon foglalkozik a közoktatással, de a helyzetfelmérés néhol nem bizonyított információkon nyugszik (pl. kétszintű érettségi), illetve máshol a hivatkozott valós tényekről nem egyértelmű, hogy igazolják a javasolt intézkedést (pl. vitatható, hogy a bolognai rendszert meg kell-e szüntetni, ha csak a bevezetés módja volt rossz). Megjelenik a munkahelyteremtés, mint cél, de inkább az egyéb szakpolitikai területeken belül (pl. munkahelyteremtés a mezőgazdaságban, a rendvédelemben). A vállalkozásbarát adórendszer és a kiszámítható, stabil költségvetési politika tárgyalása elnagyolt, illetve szlogenek szintjén jelenik csak meg. Érték: 3,5. 30
. Megalapozottság – Elhiggyük? A Jobbik programja nagyon sok, konkrét intézkedést tartalmaz, ezek költségeit azonban nem tárgyalja, ránézésre sincs meg az összhang a programban ugyancsak hangsúlyozott takarékos államról vallott szigorú nézettel. Emiatt és az időbeni és/vagy érték-alapú fontossági sorrend (politikai prioritások) hiánya miatt is a program végrehajtása összességében rendkívüli (elsősorban emberi) erőforrást igényel. Nem világos, hogy a növekvő állami beavatkozás, illetve a bővülő állami támogatások hogyan segítik a versenyképesség javulását (bár az élelmiszerkereskedelmi minőségi előírásokat lehet pl. ebbe az irányba mutatónak tekinteni). Továbbá, az sem egyértelmű, hogy a gazdaságpolitikai programban meghirdetett, szándékolt államcsőd mennyire van összhangban az alacsony kamatszintre vonatkozó tervekkel. A program zéró-bázisú, szigorú költségvetést javasol, de tételesen, pontosan és a program egésze szintjén nem veszi figyelembe a költségvetési hatásokat. A rengeteg pótlólagos kiadást, illetve bevételcsökkentést jelentő lépés mellett vannak olyan tételek, amelyek megtakarítást hivatottak hozni (hatékonyabb állami működés, korrupció csökkentése, gazdaság kifehérítése stb.), ezek számszerűsíthetősége azonban bizonytalan további részletek miatt. A program megvalósításának problémája, hogy erőforráskorlátokba ütközhet (pl a változások egyidejű menedzselése), illetve hogy a jelzett és szükséges helyzetfelmérés, szakpolitika-alkotás és -tervezés számos esetben több éves csúszással valószínűsíti az érdemi lépéseket (pl. egészségügy, info-kommunkáció, központi és helyi közigazgatás). Érték: 1,9.
. Számonkérhetség – Meglátjuk? Egyes intézkedések esetében (pl. korrupció, bűnözés, tisztességtelen verseny visszaszorítása) az ellenőrizhetőség problémás, a végrehajtás nyomon követhetősége kétséges. Általában ritkán találunk konkrét információkat a javasolt intézkedések végrehajtásának időbeni ütemezéséről, a kívánt/ remélt hatásokról, így a program számon kérhetősége bizonytalan. Érték: 2,3.
MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM . Általános értékelés A Magyar Demokrata Fórum programját a „Mit ígérnek?” közepesre, 1-5 fokozatú skálán kereken 3-asra értékeli. A programban jól azonosíthatók a jövőkép, a célok és az eszközök. Megalapozottságában – különös tekintettel az időzítés, prioritás és teljes költségvetési hatás szempontjára – a program nem kidolgozott, az egyes intézkedések társadalmi/gazdasági hatásainak azonosítása is gyenge.
. Célzottság – Mirl beszélnek? A program világos, a legtöbb helyen számszerűségében is jól definiált célokkal rendelkezik. A legfontosabb problémakörök beazonosítása felismerhető. A gazdasági és társa2010/1
VÁLASZTÁSOK dalmi célok azonosítása azonban csak nagy vonalakban, néhány makrogazdasági, stabilitási mutatóra vonatkoztatva jelennek meg és a program elemei erre nem reflektálnak (például nincs megjelenítve a nagyarányú kiadáscsökkentés fedezete, nincsenek bemutatva az ígért hiánycsökkentés elemei.). Érték: 3,4.
. Megalapozottság – Elhiggyük? A program tartózkodik a látványosan irreális, felelőtlen ígéretektől. Általában is elmondható, hogy a költségvetési fegyelem fenntartása (erősítése) iránti kötelezettség növeli a program megvalósíthatóságát. Ugyanakkor a program végrehajthatósága nincs alátámasztva a tekintetben, hogy nincs priorizálás és feladatütemezés. Ez az MDF programjánál külön problémát jelent, hiszen nagy átalakításokat ígér, amelyeknek egyszerre bizonyára nem lehet nekikezdeni. Bár az MDF programja retorikájában hangsúlyosan egyensúlypárti, ennek bemutatása hiányos. Több kiadáscsökkentő, illetve bevételnövelő intézkedést sorol fel, de sem ezek, sem a hiánynövelő tételek nincsenek számszerűsítve és a program egésze szintjén összeadva. Megjegyezzük, hogy az MDF a Költségvetési Tanácshoz fordult azzal a kéréssel, hogy a pártprogramot értékeljék be, ám jelenlegi formájában az övé is beértékelhetetlen költségvetési összhatás szempontjából. Érték: 2,9.
. Számonkérhetség – Meglátjuk? Több esetben az ígéret mögött nincs, vagy általános elvi síkon marad a vállalás, így ezekhez szintén nem köthetők költségvetési következmények, továbbá nem világos a teljesülésük sem. (Ilyenek például a rendőrség vagy a felsőoktatás reformja, vagy az olyan kijelentések, mint hogy a felsőoktatásban a mindenkori fenntartónak fel kell vállalnia a színvonalas fizikai infrastruktúra költségeit stb.) További probléma, hogy az ígéretekhez, vállalásokhoz többnyire nem kapcsolódnak időpontok, így azok nem számon kérhetőek. A fentiek miatt 2014-ben nem dönthető majd el egyértelműen hogy a jövőkép teljesült-e. Érték: 2,6.
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT . Általános értékelés A Magyar Szocialista Párt programját a Mit ígérnek? civil kezdeményezés az 1-5 fokozatú skálán gyengére (2,0) értékeli. Az általánosságok szintjén mozgó program nem vázol fel világos jövőképet, és nem mutat fel világosan azonosítható célrendszert. Rengeteg szakpolitikai intézkedést sorol fel, de ezek kapcsolódásait, összehangolását nem taglalja. Az intézkedések időbeli ütemezésére, illetve a költségvetési hatásokra még halovány utalást sem tartalmaz. Bár a költségvetési egyensúlyt látványosan rontó ígéretek nincsenek, számos kisebb, illetve nehezen meghatározható hatású ígéret rontja a végrehajthatóság esélyét, annál is inkább, mert az ezekkel szembeállítható, egyensúlyt javító vállalások eredményessége bizonytalan. 2010 /1
. Célzottság – Mirl beszélnek? Az érdeklődő választónak többnyire nagyon általános megfogalmazások, konkrét részleteket mellőző vágyak füzéréből kell következtetnie a párt által elképzelt jövőképről és az ehhez vezető célokról. A célkitűzésekként értelmezhető megfogalmazások többsége már folyamatban lévő kormányzati programok folytatását ígéri. Ugyanakkor amennyiben az átlagválasztó nincs tisztában az adott program részleteivel, igen nehezen következtethet ez alapján a párt céljaira. Ezt nem segíti az sem, hogy a „kívánságok” túlnyomó része mellőzi a konkrét, számszerűsített és számszerűsíthető elemeket (például, „elérhetőbbé és fenntarthatóbbá tesszük a gyermekjóléti szolgáltatásokat”, „a gazdasági válság ellenére sem maradhat senki egészségügyi ellátás nélkül”), illetve hogy kormányzati hatáskörön kívül eső tényezők alakítására is találunk utalást (például a nemzetgazdasági bérnövekedés mértéke). Összességében, igen nehéz megítélni, hogy az elmúlt kormányzati időszak eredményesnek vélt (ám tényekkel és számokkal nem bizonyított) kezdeményezéseinek folytatásán túl mit is kínál a párt a jövőben. A program nem jelöl ki prioritásokat, illetve az egyetlen egyértelmű prioritás-megjelölés nem vehető komolyan („Az MSZP választási programjában a kultúra, az alkotás szabadsága továbbra is első helyen áll.”) A kezdeményezésünk által vizsgált, kiemelten fontos területek mindegyikét említi a dokumentum valamilyen mélységben, de ez esetekben is igen kevés az értékelhető, konkrét cél és intézkedés. (Ez különösen igaz a korrupció és pártfinanszírozás, a költségvetési politika stabilitása és kiszámíthatósága, valamint a vállalkozásbarát, teljesítmény-ösztönző adórendszer esetében). A program igazából egy fontos területen sem mutat be számszerűsített hatásokat, és nem is hivatkozik háttértanulmányokra vagy nemzetközi példákra. Érték: 2,2.
. Megalapozottság – Elhiggyük? Az MSZP programja – hasonlóan az MDF, és részben a Jobbik programjához - tartózkodik a látványosan irreális, felelőtlen ígéretektől. A finanszírozási igényt ugyanakkor nem veszi figyelembe, illetve nem mutatja be. Egyszerűen feltételezi, hogy a gazdasági növekedésből, hatékonyságjavulásból és EU-s forrásokból származó pénzek elegendőek lesznek a program költségeinek finanszírozására. Az összegszerűen hivatkozott finanszírozási igény (2000 Mrd Ft) alátámasztására hiába keres a választó indoklást, a szorgalmas értékelő számára pedig nehezen igazolható vagy cáfolható ez a becslés a szakpolitikai célok és intézkedések konkrét részleteinek hiányában (lásd célzottság). A költségvetési hatások megítélése így sem összesítve, sem az egyes intézkedések esetében nem kivitelezhető. A program az elmúlt nyolc év eredményeinek értékelésekor következetesen szelektív, főképp az utolsó kormányzati év intézkedéseit említi. Noha ez a stratégia összhangban áll azzal a megközelítéssel, hogy a gazdaság bajai kizárólag (az amúgy eredményesen kezelt) globális válságból fakadnak, nem csak szakértői szinten, de a laikus olvasó számára is kétséges ennek elfogadása. 31
VÁLASZTÁSOK A program általánossága, a jelen magyar társadalmi és gazdasági problémáit takargató szellemisége azt is eredményezi, hogy több esetben a jelzett, jövőbeni helyzetelemzések és szakpolitikai koncepció-alkotás több éves csúszást előlegez az érdemi kormányzati lépések megszületéséig (lásd például egészségügy, roma integráció, felsőoktatás, környezetvédelem). Érték: 1,8.
. Számonkérhetség – Meglátjuk? A célok és intézkedések általánossága miatt – meglátásunk szerint – négy év múlva igen nehéz lesz megítélni a program tényleges teljesülését. Számszerűsített és jól ütemezett ígéretekkel csak az adórendszert érintő részeknél találkozunk. Az egyes intézkedések konkrét társadalmi gazdasági hatásai nem taglalja a dokumentum, minimálisra csökkentve így a számon kérhetőség esélyét is. Érték: 1,9.
A LEHET MÁS A POLITIKA pontja Magyarországért 1. Szorítsuk vissza a korrupciót! Átláthatóvá kell tenni a pártok és a választási kampányok finanszírozását. Meg kell erősíteni a mindenkori kormányt ellenőrző intézményeket, vezetőiknél meg kell szüntetni az újraválasztás lehetőségét, hogy ne legyen érdekük a pártok kegyeit keresni. Az állami, önkormányzati vállalatok vezetőségébe pártkatonák helyett felkészült vezetőket kell delegálni. Mindent nyilvánosságra kell hozni az állami vállalatok és intézmények működésével kapcsolatban. 2. Növeljük az állampolgárok részvételét a közügyekben! Könnyíteni kell az érvényes és eredményes helyi népszavazások feltételeit. Meg kell erősíteni a civil szervezetek anyagi függetlenségét. Új jogalkotási törvényre van szükség, ami kötelezővé teszi, hogy az érintett társadalmi csoportok részt vegyenek a jogszabályok megalkotásában. Erősíteni kell a pártoktól független sajtó lehetőségeit! 3. Állítsuk helyre a romák és nem romák közötti békés együttélést! Színvak esélyteremtési programokra van szükség, amelyek minden szegényt felemelnek, és nem állítják egymással szemben a roma és nem a nem roma szegényeket. Akut konfliktuskezelésre állami felügyelet alatt álló, de a helyi önkormányzattal együttműködő mediációs „béketesteket” kell felállítani. A közbiztonság megerősítése érdekében a szociális szolgáltatókkal is együttműködő közösségi rendőrséget kell létrehozni. 4. Teremtsünk jövőbiztos munkahelyeket! Zöld adók bevezetésével a költségvetési egyensúly megtartása mellett is csökkenthetőek a munkavállalást terhelő járulékok. Zöld beruházási programokkal, például energiatakarékossági felújításokkal, a közösségi közlekedés fejlesztésével új munkahelyeket lehet létrehozni. A mezőgazdasági támogatások átalakításával, az ökológiai gazdálkodás támogatásával a vidéki munkahelyek száma is növelhető. 32
5. Állítsuk meg a szegénységben élők leszakadását! Az alacsony jövedelműek járulékterheinek csökkentésével és célzott programokkal javítani kell a szegények munkavállalási lehetőségeit. Át kell alakítani a segélyezési rendszert, hogy védelmet adjon a tartós mélyszegénység ellen, elejét vegye az uzsoracsapdának, és a munkavállalásra is ösztönözzön. Meg kell erősíteni az oktatást, külön támogatást kell adni a hátrányos helyzetű iskoláknak. 6. Javítsuk a vidéken élők esélyegyenlőségét! Át kell alakítani a mezőgazdasági támogatásokat, hogy többek élhessenek meg mezőgazdaságból. Védeni kell a helyi piacokat. A közösségi közlekedésben többlépcsős, többtechnikás, mégis egybefüggő hálózatot kell kialakítani. Helyben elérhető iskolát, orvost, postát! 7. Javítsuk a nők esélyegyenlőségét! Növelni kell a bölcsődei, óvodai helyek számát, nyitva tartásukat a munkahelyi időbeosztáshoz kell igazítani. Bővíteni kell a részmunka és a távmunka lehetőségét, rugalmassá kell tenni a kivehető szabadságokat, több nőt kell juttatni az országgyűlésbe és más kulcspozíciókba. 8. Javítsuk a nagyvárosaink életminőségét! Meg kell adóztatni a levegőszennyezéssel járó szállítást és ipari termelést. Fejleszteni kell a közösségi közlekedést és ezzel párhuzamosan csökkenteni kell a városokon átmenő forgalmat. Növelni kell a városi zöldfelületek arányát, a fejlesztéseket a rozsdaövezeti városrészekben kell megvalósítani. 9. Csökkentsük Magyarország energiafüggőségét! Növelni kell a megújuló energiaforrások arányát. A lakhatási támogatások átcsoportosításával bővíteni kell a fűtéskorszerűsítésre és szigetelésre rendelkezésre álló forrásokat, adókedvezménnyel kell ösztönözni a lakossági energiahatékonysági felújításokat. 10. Egészségesebb nemzetet! A levegőtisztaság és az élelmiszerbiztonság növelésével, a dohányzás visszaszorításával jelentősen javíthatóak az életesélyek. Az egészségügyi ellátásban meg kell őrizni az állami tulajdon túlsúlyát, de pontosítani kell a társadalombiztosítás által vállalt ellátásokat és növelni kell a ráfordítások hatékonyságát. 11. Őrizzük meg természeti örökségünket! Fenntartható erdőhasználatra van szükség. Új szemléletű, a vízmegtartást előtérbe helyező vízgazdálkodást kell kialakítani, támogatni a bölcs, a természeti adottságokkal összhangban lévő tájhasználati módok elterjedését. 12. Állítsuk helyre a demokráciába vetett bizalmat! Ha nincs bizalom, a demokrácia intézményei nem működnek. A politikusok eljátszották az állampolgárok bizalmát, amit sokkal nehezebb visszaszerezni, mint elveszteni. Magyarországnak új pártokra, új politikusokra van szüksége. Olyanokra, akik nem vettek részt az elmúlt húsz év korrupt és felelőtlen politikájában. A 2010-es parlamenti választás történelmi lehetőség arra, hogy visszaadjuk állampolgárok hitét a demokráciában. FENNTARTHATÓSÁG, IGAZSÁGOSSÁG, RÉSZVÉTEL! 2010/1
RECENZIÓ
Monográfia Pécs törökkori történetérl Varga Szabolcs Irem kertje. Pécs története a hódoltság korában (-) Pécsi Hittudományi Főiskola – Pécs Története Alapítvány. Pécs, 2009. 220 p. Az Oszmán Birodalom egészét bejáró művelt utazók mindössze négy-öt várost tartottak méltónak arra, hogy Irem, vagyis Szemirámisz csodálatos kertjéhez hasonlítsák, és ezek között említették meg a különös szépségű és nagy jelentőségű Pécset. Ennek fényében meglepőnek tűnik, hogy a város törökkori történetével nagyon kevés szintézis foglalkozik, és ezek is évtizedekkel ezelőtt jelentek meg: „Németh Béla Baranya vármegye történetén belül megírt várostörténete, Szabó Pál Zoltán 1941-ben megírt, majd Rúzsás Lajos által továbbfejlesztett összegzésén kívül nincsen konkrétan e tárgykörben íródott mű.” (7. o.) A munka egyik legfőbb érdeme tehát, hogy elsőként összegzi az elmúlt fél évszázad történeti kutatási eredményeit. A szerző az előszóban belátja, könyve „mindössze” az eddigi kutatások tudományos – ismeretterjesztő stílusú összefoglalásának tekinthető, és a monográfia megírásához nem végzett alapkutatásokat. A szerénykedő megjegyzés ellenére mindenütt kitapintható a levéltári források kitűnő ismerete, és több helyen tételesen hivatkozik is levéltári és egykorú nyomtatott forrásokra. A 855 lábjegyzet és a kereken 360 tételt tartalmazó bibliográfia már önmagában is igazolja, hogy a könyv alapos és széles körű kutatómunka nyomán született meg. A kötet rendkívüli adatgazdagsága kitűnő, olvasmányos stílussal párosul. Ennek köszönhetően a kutatók és a város múltja iránt érdeklődő laikusok egyaránt élvezettel és nagy haszonnal forgathatják a művet. A szövegtestet 14 metszet teszi szemléletessé, ezek mindegyike a 17. század második felében készült, legtöbb a város 1664. és 1686. évi ostromát ábrázolja. A szerző nem követi el a várostörténeti monográfiák egyik leggyakoribb hibáját. Nem egy önmagába zárt, szűk horizontú várostörténetet ír, hanem bőséges kitekintést nyújt az országos politikai és társadalomtörténeti fejleményekre. A nagy tendenciákon belül kitűnően helyezi el Pécs történetét, és az átvezetéseket stilárisan is jól oldja meg. Emellett mindvégig megfelelő egyensúlyt tart a politikai és hadtörténeti, a gazdaság- és társadalomtörténeti vonatkozások bemutatása, valamint a városkép és városszerkezet leírása között is. Pécs hódoltságkori történetét a kötet három jól láthatóan elkülönülő szakaszra tagolja. Elsőként a szerző bemutatja a török hódítás előzményeit és a város belső viszonyait 1526 és 1543 között, hiszen ezek az évtizedek sok tekintetben elválasztha2010 /1
tatlanok a tulajdonképpeni hódoltság korától. A szerző kronologikusan végigveszi Pécs történetét a mohácsi csatavesztéstől a város elestéig. Ennek során hosszasan időzik a két legvitatottabb problémánál: részletesen vizsgálja a város pártállásának változásait és azok mozgatórugóit a kettős királyság idején (14-17. o.), majd választ keres Pécs 1543-as feladásának okaira (51-61. o.). A következtetés levonásához figyelembe veszi a gazdasági, politikai, katonai, sőt lélektani motívumokat is. Remek beleérző képességgel írja le az eseményeket, ugyanakkor nem hiányoznak a megfelelő távlatok sem az adekvát következtetések megalkotásához. Az események kronologikus leírása mellett külön fejezetben olvashatunk a város belső viszonyainak eddig nem érintett részleteiről. Az egyházi társadalom szerkezetének részletes bemutatása során rekonstruálja Pécs topográfiáját, amit az egyházi létesítmények központi szerepe indokol: „A város képét egyértelműen az egyházi intézmények elhelyezkedése határozta meg, Pécs városiassága a klerikusok magas számával és a püspöki udvar gazdagságával függött össze.” (31. o) A városkép formálásán kívül az egyházi intézmények meghatározó szerepet játszottak a város művelődési viszonyaiban is. Pécs szellemi kisugárzását nemcsak a Janus Pannoniushoz kapcsolódó hagyományok alapozták meg, hanem a török pusztítást túlélő káptalani iskola és könyvtár is kulcsfontossággal bírt a város kulturális központtá válásában. A szerző az egyházi és művelődési viszonyok bemutatását követően tér ki a gazdasági helyzetre. A város iparostársadalmára vonatkozó adatok mellett bőségesen utal Pécs országos és nemzetközi kapcsolataira, megállapítva: a város kapcsolatrendszere, a tranzitkereskedelemben betöltött szerepe a politikai kataklizmák ellenére megmaradt, és ez tette lehetővé a mezővárosi polgárság túlélését, sőt anyagi megerősödését. A második nagy egység a török megszállás alá került városról szól. Pécs 1543 után végvárként tagozódott be a hódoltságba, ám katonai szerepe egyre csökkent, és egyre inkább logisztikai szempontból vált fontossá. Ez a folyamat teljesedett ki Sziget elfoglalásával 1566-ban. Ekkor Pécs a hátország részeként a végvidék ellátási és utánpótlási központjává vált. Miután a törökök bevették Kanizsát, a város az újonnan megszervezett kanizsai vilájetbe került át; ekkor a város „hadászati értéke tovább csökkent az oszmán hadvezetés szemében. (…) Pécs közigazgatási, gazdasági és kulturális súlya mögött a katonai szerepe teljesen háttérbe szorult.” (84. o.) A szerző a megváltozott forrásadottságok miatt rendkívül töredékes adatok alapján veszi sorra a városi autonómia és a városkép változásait, az oszmán építészet emlékeit, a gazdaság és társadalom jellegzetességeit, majd a hitéletet és a művelődési viszonyokat. A városszerkezetet vizsgálva megállapítja: a két kultúra hosszas együttélése ugyan nem alakította át jelentősen a város térszerkezetét, azonban az új épületeknek és azok funkcióinak megfelelően arculata immár a keresztény és az iszlám kultúrát ötvözte (95; 104-105. o.). 33
RECENZIÓ A keresztény közösség élettere, gazdasági és művelődési központja a városfalon kívüli Malomszeg városrész lett. A források alapján egy rendkívül színes és pezsgő szellemi, felekezeti élet képe bontakozik ki. A szerző plasztikusan rajzolja meg a kereszténység és az iszlám egymás mellett élésének mindennapjait, és meglepő szinkretisztikus jelenségeket tár fel (pl. a vajúdó török asszonyok Szent Ignác közbenjárását kérték). Igen részletesen értesülünk az unitáriusok rendkívüli kulturális teljesítményéről és a jezsuiták, valamint a bosnyák ferencesek erőfeszítéseiről a katolicizmus fenntartására. Az 1570-es, 80-as évekre öntudatos, művelt, erős iskolával és gazdag könyvtárral rendelkező unitárius egyházközség alakult ki Pécsett, élén nemzetközi viszonylatban is jelentős teológusokkal, Bogáti Fazekas Miklóssal és Válaszúti Györggyel. A 17. század elejétől újjáéledő katolikus misszió azonban jelentős sikereket ért el az ekkorra kifulladó, lelkészhiánnyal küzdő unitárius közösség rovására; a két felekezet közötti legfőbb feszültséggócot a Mindenszentek templomának használata jelentette. A katolikus, református és unitárius lelkészek, prédikátorok történeti szerepét méltatva a szerző megjegyzi: sikerült fenntartaniuk a felekezetükhöz tartozó falvak keresztény identitását, így nekik köszönhető, hogy „Baranya nem jutott Boszniához hasonló sorsra” (163. o.). A szerző felépítésük sorrendjében tárgyalja a város oszmán építészeti emlékeit és építtetőik életútját. A város vallási és kulturális létesítményeinek nagy része két „kifejezetten kultúrapártoló klán” tagjaihoz kötődik: az egyik klánhoz a Pécsett ma is látható emlékek sorát hátrahagyó Memi pasa, Ferhád pasa, Ibrahim Pecsevi és Jakováli Hasszán tartozott (119. o.), a másik, a hódoltság egészére kiterjedő család pécsi képviselője pedig Gázi Kászim volt (165-166. o.). A szerző mindenütt következetesen feltünteti a török terminusokat, az oszmán építészet és hitélet kapcsán pedig tisztázza a legfontosabb alapfogalmakat (111. o.), és felvilágosítást nyújt a muszlim művelődés intézményrendszeréről (164-165. o.). Pécsett aránylag sok, tizenegy mekteb (alsófokú iskola) és öt medresze (főiskola) működött, valamint Jakováli Hasszánnak köszönhetően itt épült fel a hódoltság egyetlen mevlevi kolostora, amelyben az Oszmán Birodalom legelitebb rendjéhez tartozó kerengő dervisek éltek. Mindezeknek köszönhetően Pécs lett a misztikus költészet, a perzsa műveltség és a zenei élet egyik központja. A város tehát – méltóan késő középkori szerepéhez – a muszlim kultúra és hitélet legrangosabb centrumává emelkedett, ugyanakkor fontos központja maradt a hódoltság keresztény egyházszervezetének és művelődésének is. A török hódoltság korának művelődési viszonyaiból adódik tehát a következtetés: míg Pécs a középkor végén a centrumtól a periféria felé közvetítette a keresztény műveltség javait, addig a török megszállás idején valódi „kulturális kapuvárossá” vált. A Balkánfélsziget felől érkező hatásokat (pl. az építészeti stílus) északra, a nyugati életmód elemeit (pl. órák használata) pedig délre közvetítette (124. o.). 34
Az utolsó szakaszban a szerző a felszabadító háborút és annak előzményeként az 1664-es hadjáratot tárgyalja, a hadtörténeti vonatkozásokat ismét tágabb, országos kontextusba helyezve. Az események aprólékos rekonstruálása meghökkentő következtetéshez vezet, az országos szempontok és a helyi perspektíva ellentétére mutat rá. Zrínyi téli hadjárata Pécs szempontjából rendkívül nagy kárt okozott, hiszen ekkor égett le teljes egészében a török foglalást átvészelt város, és helyrehozhatatlan vérveszteséget szenvedett a baranyai magyarság is. A hódoltság korát végigkísérve, aprólékosan összegyűjtött információk alapján lehetővé válik a mérlegalkotás a korszak egészével kapcsolatban. Egyértelmű, hogy a török hódítás, amellett, hogy sokmindent elvett, és komoly veszélyeket hordozott magában a későbbi fejlődésre nézve, de sokat adott is a városnak. A berendezkedő oszmán államszervezet és társadalom nem csak, sőt nem is elsősorban a városkép pusztulását idézte elő, hanem jelentős építészeti alkotásokkal hozzá is járult a város gyarapodásához. A szerző a balkáni jegyek megjelenését egyértelműen a városkép gazdagodásaként értékeli (11; 86. o.). Némileg kisebb hangsúlyt kap, ám fontos hozadék, hogy a város két elfoglalása társadalomtörténeti szempontból nem jelentett törést Pécs életében. 1543 után a keresztény lakosság egy része helyben maradva próbált érvényesülni az új hatalmi viszonyok közepette, a jórészt a Balkánról érkező hódítók mellett: „Pécs magyarsága a 16. században megőrizte vitalitását, és a kezdeti időszakot leszámítva létszáma stagnált, vagy talán még emelkedett is” (133. o.). 1686-ban szintén jelentős számú muszlim közösség maradt az ismét keresztény uralom alá került városban (181. o.). Az olvasó tehát a látszólagos töréspontok, időbeli cezúrák ellenére Pécs másfél évszázados, szerves fejlődésének, alakulásának lehet tanúja. Mindent összefoglalva, a kötet egyik legfontosabb tanulsága, hogy a török uralom bő másfél évszázada nem tekinthető a hanyatlás korának, még akkor sem, ha a térség és a város nem az európai fejlődési utat járta be. Ebből a perspektívából szemlélve az emlékezés valóban békévé tudja oldani azt az élethalál harcot, amelyet egykor törökök és magyarok vívtak. Ennek jegyében egyszerre tiszteleg a kötet Gázi Kászim és Bádeni Lajos, a török és a magyar hősök emléke előtt. Különösen örömteli, hogy a könyv tartalmát 16 oldalas török nyelvű kivonat foglalja össze, illetve külön füzetként német és angol nyelvű összefoglalók is megjelentek. Remélhetőleg mindez megkönnyíti a munka elterjedését a külföldi tudományos közéletben is, és az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódva előkészíti a kötet idegen nyelvű kiadásait, megtermékenyítve a törökkorra vonatkozó történeti, azon belül is vallás- és egyháztörténeti kutatásokat. Erds Zoltán 2010/1
Menschen ohne Gedächtnis Der ungarische Katholizismus muss sich der Geschichte des 20. Jahrhunderts stellen – das Erbe eines (un-) gelebten Leidens ist sein Beitrag zu Europa Seminar von Donnerstag 22. April bis Samstag 24. April 2010 3508 Paudorf / bei Stift Göttweig ( Österreich ) - Im Hellerhof Veranstalter: Internationale Pax Christi Basisgruppe Ost –West Anna-Maria Dudek, Lauenscheider Weg 14, D58579 Schalksmühle-Heedfeld (speaker) Tele .02351 / 50198 E-Mail
[email protected] oder
[email protected] Donnerstag, 22. April Anreise bis 18.00 ( Treffpunkt Im Hellerhof ) 19.00 Abendessen (Gasthof Grubmüller) 20.00 Vorstellungsrunde Filmproduktion von Petényi Katalin und Kabay Bama: Die Katholische Kirche in Ungarn 1948-1990 Freitag, 23. April 8.00 Frühstück 9.15 – 10.15 Einführung – Thesen – Diskussion Dipl.- Theol. H.-H. Hücking 10.45 – 12.15 Der ungarische Katholizismus in der “kommunistischen Phase” Dr. Ágnes Timár O. Cist. 12.30 Mittagessen (Gasthof Grubmüller) 14.30 – 16.00 War die ungarische Kirche auf die Wende vorbereitet? Dr. Richárd Korzenszky OSB
16.30 – 18.00 Die Instrumentalisierung der Kirche durch den sozialistischen Staat Dr. Krisztián Ungváry 18.15 Eucharistiefeier 19.00 Abendessen (Gasthof Grubmüller) 20.00 Überlegungen aus nicht - christlicher Sicht György Dalos Samstag, 24. April 8.00 Frühstück 9.15 – 10.45 Wie geht die Kirche mit ihrem Erbe um? Dr. János Wildmann 11.15 - 12.45 Entwicklungen der ungarischen Kirche – berlegungen und Erfahrungen aus der Sicht von Renovabis Dr. Monika Kleck 13.00 Gemeinsames abschliessendes Mittagessen
A Raoul Wallenberg Egyesület mozgalmat indít a kirekesztés ellen A Raoul Wallenberg Egyesület 1988-as megalakulása óta küzd a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Az egyesület növekvő aggodalommal figyeli, mennyire hétköznapivá vált hazánkban az erőszak, a bármilyen értelmű mássággal szemben tanúsított intolerancia. Az egyesület ezért levélben fordult a parlamenti képviselőkhöz, az egyházakhoz és a civil szervezetekhez, hogy közösen lépjünk fel e káros jelenségek ellen. Örömünkre szolgál, hogy több képviselő és egyházi vezető jelezte válaszlevelében: fontosnak tartja a társadalmi béke megőrzését és kész a rendelkezésére álló eszközökkel fellépni a kirekesztés, a gyűlöletkeltés, az egyre sűrűbben előforduló agresszió ellen. KORÁBBAN A RAOUL WALLENBERG EGYESÜLET TÖBBSZÖR FORDULT A NYILVÁNOSSÁGHOZ A „GYŰLÖLETBESZÉDDEL” KAPCSOLATBAN. BEADVÁNYT KÉSZÍTETTÜNK, AMELYBEN MEGFOGALMAZTUK ÁLLÁSPONTUNKAT ÉS AZT MEGKÜLDTÜK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGNAK. MA MÁR ÚGY LÁTJUK, NEM ELÉG PUSZTÁN A TÖRVÉNY ADTA LEHETŐSÉGEKKEL ÉLNI, A HATALMI ESZKÖZÖKET ALKALMAZNI. EZÉRT NEMZETI PROGRAM INDÍTÁSÁT KEZDEMÉNYEZZÜK A TÁRSADALMI BÉKE ÉS AZ EMBERI MÉLTÓSÁG MEGVÉDÉSE ÉRDEKÉBEN. A CIVIL SZERVEZETEKNEK ÖSSZE KELL FOGNIUK A JÓZANUL GONDOLKODÓ MAGYAR EMBEREKKEL, A POLITIKUSOKKAL, AZ EGYHÁZAKKAL, A MÉDIÁVAL, AZ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL, A MŰVÉSZEKKEL, TUDÓSOKKAL.
Közös érdekből fogjunk össze és indítsuk útjára az önkéntességen és önértékelésen alapuló „Mozgalom a társadalmi békéért” elnevezésű akciónkat, melynek szimbóluma a nemzetiszínű kokárda. Minden olyan közösség, ház, intézmény, iskola, templom, szerkesztőség, ahol az ott lakó, dolgozó, tanuló emberek egyetértenek az előítélet-mentességgel, aktívan tesznek is a harmonikus együttélésért, tegye ki jól látható helyre a „Mozgalom a társadalmi békéért" felirattal ellátott nemzeti színű kokárda általunk javasolt formáját. A kokárda letölthető a Raoul Wallenberg Egyesület honlapjáról. (www.wallenbergegyesulet.hu) Az akció kezdődjön január 17-én és tartson a választásokig! ÖRÖMMEL FOGADNÁNK, HA MÁS CIVIL SZERVEZETEKKEL ALAPÍTÓKÉNT INDÍTHATNÁNK ÚTJÁRA EZT A MOZGALMAT. KÉRJÜK, HOGY MINDAZOK, AKIK EGYETÉRTENEK KEZDEMÉNYEZÉSÜNKKEL - AZZAL EGYÜTT, HOGY KITŰZIK A KOKÁRDÁT - AZ EGYESÜLET E-MAIL CÍMÉRE JELEZZÉK CSATLAKOZÁSUKAT A MOZGALOMHOZ. E-MAIL CÍM:
[email protected]
A KÖNYVEK MEGRENDELHETŐK AZ EGYHÁZFÓRUM SZERKESZTŐSÉGÉNEK CÍMÉN. A feltüntetett árakból az előfizetők 30% kedvezményben részesülnek. A monográfia történeti perspektívába ágyazva, időrendi szakaszolásban vázolja és elemzi a vajdasági, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki (elsősorban a katolikus és református, jóval szerényebben az evangélikus és unitárius) magyar egyházak eltérő és sokszor kényszerű változásoknak kitett XX. századi társadalmi szerepvállalásait. Fő irányvonala a magyar identitásmegőrző és közösségépítő szerep vizsgálata, mind az intézmény, mind pedig az egyéni kezdeményezések szintjén. Ebben a megközelítésben a nemzetközi hatalmi és döntéshozói központtal rendelkező katolikus, illetve a helyileg szervezett protestáns egyházak kiváló összehasonlítási alapot szolgáltatnak a politikai környezet által behatárolt mozgásterekről. Ennek köszönhetően gyakorlatilag Trianontól máig végig lehet követni a vatikáni geopolitikai és az egyes nemzetpolitikai érdekek kárpát-medencei találkozásait, illetve ütközéseit. A monográfia elsődleges tanulsága, hogy a kommunizmus bukását követően, és az Európai Unió kiszélesedése közepette, gyökeresen megváltozott egy kb. 80 éves paradigma. Az 1918 óta szétfejlődött magyar kisebbségek, amelyek különböző országokban élnek, ma egy rendkívül összetett és sokrétű helyzetben találják magukat. A magyar identitás megélésének lehetősége ugyanis már nem szorul be a templomba, miközben egyre erősebben jelentkezik az emberek vallási, spirituális igénye. (320 old., puhakötés) Megrendelehtő ingyen az alábbi címen: EÖKIK – 1093 Budapest, Lónyay u. 24. félemelet 1. Telefon: (1) 216-7292
Miről beszélgetne ön vacsora közben Jézussal? Ezzel a kérdéssel szembesül Nick Cominsky, a cinikus, de sikeres üzletember, amikor elfogad egy elegáns étterembe szóló meghívást a Názáreti Jézussal elköltendő vacsorára. Biztos abban, hogy munkatársai akarják felültetni, leleplezésre készül. Asztaltársa megérti a gyanakvást, de azt javasolja, hogy folytassák a vacsorát mégis úgy, mintha ő tényleg Jézus lenne. A remek vacsora közben lebilincselő beszélgetés alakul ki, amely egyebek között kiterjed családi ügyekre, világvallásokra, halál utáni életre. Nick ráébred saját szunnyadó vágyaira, lelki és szellemi bizonytalanságaira, Isten iránt érzett neheztelésére – és egyre kevésbé csodálkozik azon, hogy a lelke mélyéből feltörő kérdésekre a vele szemben ülő férfi válaszokat tud adni. David Gregory: Vacsora egy tökéletes idegennel (108 oldal, keménykötés) Eredeti ár: 1890,- Ft Folyóiratunk megjelenését a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.
9 771215 063005
10001