OKTÓBER
2011 OKTÓBER MINDENSZENT HAVA 1
Október Ôszhó Mérleg, vagy ítélet hava És meglátva (Jézus) egy fügefát az út mellett, odaméne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada. (Máté 21:18) Ferencváros soha sem volt szôlômûvelô terület, bár egy-egy öreg szôlôtôke ma is él a régi kertek némelyikében. Október a szüret, a méricskélés, az ítélet hónapja, így mi is megítéljük, milyen az idei termés, mire lesz elegendô. Hogy is állunk a nemzettel, a közösségeiddel? S mi van a családdal? Merre billen életünk mérlege? Boldogok vagyunk vagy boldogtalanok, önmagunkért élünk csupán vagy csak másokért is? Ez az igazi kérdés!
Szo Malvin
2
V
Petra
3
H
Helga
4
K
Ferenc, Edvin, Zóra
5
Sze Aurél, Galina
6
Cs
Brúnó, Renáta
7
P
Amália
8
Szo Koppány
9
V
Dénes
10
H
Gedeon
11
K
Brigitta, Gitta
12
Sze Miksa
13
Cs
Kálmán, Ede
14
P
Helén, Heléna
15 Szo Teréz, Terézia 16
V
Gál, Aurélia
17
H
Hedvig, Hédi
18
K
Lukács
19
Sze Nándor
20
Cs
Vendel
21
P
Orsolya, Orsika
22 Szo Elôd, Korinna 23
V
Nemzeti ünnep, Gyöngyi
24
H
Salamon
25
K
Blanka, Bianka
26
Sze Dömötör, Amanda
27
Cs
Szabina, Szabrina
28
P
Simon, Szimonetta
29 Szo Nárcisz
&
30
V
Alfonz, Zenóbia
31
H
Farkas
1941. október 1. (70 éve történt) Megjelent a Magyar Csillag címû folyóirat, amely a Babits Mihály halálával megszûnt Nyugat helyébe lépett. A Magyar Csillag szerkesztôje Illyés Gyula, társszerkesztôje Schöpflin Aladár volt. A lap 1944ben, az ország német megszállásakor szûnt meg. 1991. október 3. (20 éve történt) Budapesten megnyitotta kapuit a Magyar Filmintézet mozija, az Örökmozgó Filmmúzeum. 1851. október 4. (160 éve történt) Letették a budapesti Szent István-templom, a késôbbi Bazilika alapkövét. 1781. október 5. (230 éve történt) Megszületett Bernhard Bolzano olasz-német származású cseh matematikus, filozófus. 1851. október 5. (160 éve történt) Megszületett Ditrói Mór színész és színigazgató, a Vígszínház elsô igazgatója. 1921. október 5. (90 éve történt) Megalakult Londonban a nemzetközi PEN Club. A Pen (Poets, Essayists, Novellists, azaz költôk, esszéisták, prózaírók) célja a különbözô népek irodalmának kölcsönös megismertetése és megbecsülése. A Nemzetközi Pen Club elnöki tisztét 1990-1993 között Konrád György töltötte be. A Magyar Pen Club 1926-ban alakult meg. 1936. október 5. (75 éve történt) Megszületett Václav Havel cseh író, politikus, köztársasági elnök. 1936. október 6. (75 éve történt) Münchenben, hosszas betegeskedés után meghalt Gömbös Gyula, aki 1932 óta volt Magyarország miniszterelnöke. 1941. október 6. (70 éve történt) Meghalt Kabos Gyula színész, komikus. 1951. október 6. (60 éve történt) Megkezdte rendszeres magyar nyelvû adását a Szabad Európa Rádió, amelyet az amerikai kongresszus hozott létre a II. világháború után, a szocialista országok népeinek informálása érdekében. A Szabad Európa Rádió 1993. október 31-én szüntette meg magyar adását.
1981. október 6. (30 éve történt) Meghalt Anvar Szadat Nobel-békedíjas egyiptomi politikus, államfô. 1101. október 6. (910 éve történt) Meghalt Kartauzi Szt. Brúnó kölni születésû katolikus áldozópap, a kartauzi rend alapítója. 1911. október 7. (100 éve történt) Megszületett ifj. Horváth János Kossuth-díjas filológus, egyetemi tanár. 1731. október 10. (280 éve történt) Megszületett Henry Cavendish angol fizikus, a hidrogén felfedezôje. 1911. október 10. (100 éve történt) Kínában a polgári forradalom megdöntötte az utolsó mandzsu császár, Pu-ji uralmát. 1961. október 10. (50 éve történt) A Szovjetunióban befejezôdött az 5500 km hosszú transzszibériai vasút villamosítása. 1911. október 14. (100 éve történt) Bejegyezték az elsô magyar filmvállalatot, a Hunnia Filmgyárat Budapesten. 1921. október 20. (90 éve történt) IV. Károly volt magyar király feleségével ismét Magyarországra érkezett, hogy visszaszerezze a magyar trónt. Sopronban a katonaság felesküdött rá, de a kormány mellett álló csapatok a budaörsi csatában feltartóztatták, és IV. Károly fogságba esett. Az antanthatalmak feleségével együtt Madeira szigetére szállították számûzetésbe. 1886. október 28. (125 éve történt) Felavatták a Szabadság szobrot New Yorkban. Az alkotás azóta is az USA és a szabadság jelképe. A francia nép adományozta Amerikának 1884-ben Párizsban, ahol azóta is látható kicsinyített másolata. 1636. október 28. (375 éve történt) Massachusetts államban, Cambridge-ben megalapították Amerika elsô egyetemét, amelyet késôbb John Harvard teológusról neveztek el. 1911. október 29. (100 éve történt) Meghalt Joseph Pulitzer, a magyar származású amerikai sajtómágnás, a Pulitzer-díj megalapítója. 1871. október 30. (140 éve történt) Séte-ben megszületett Paul Ambroise Valéry francia lírai költô és esszéista.
&
OKTÓBER
Évfordulók
OKTÓBER
Lelki útravaló Mi van közel hozzánk?
Bizalmatlan, vészjósló világban élünk, melyben a bizonytalanság és a kilátástalanság, az ezerarcú félelem sokak életét keseríti meg. Kiújuló társadalmi feszültségek, gazdasági válság, közöny és elmagányosodás megannyi jelét látjuk szerte a világon és hazánkban is. Ilyen körülmények között, a bizonytalanság félelmetes árnyékában, egyre türelmetlenebbek lettünk önmagunkkal és másokkal szemben is. Ezzel párhuzamosan tûrôképességünk is lecsökkent, indulatok áradásában örvényektôl elragadottak és olykor örvénykeltôk lettünk. Egyházi évünk ôszi idôszakában, mikor a reformációra, a reformátorok öröksége nyomán Istenre és az Ô Igéjére figyelünk, vágyunk az elcsendesedésre, az Istennel átélhetô bensôséges kapcsolat kiteljesedésére. Sokakban merül fel a kérdés, hogy merre menjünk, kihez menjünk... Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból lényeges kérdést jelent, hogy a keresztyén ember miként viszonyul Isten Igéjéhez: hogyan érinti meg életét, és alakítja egész létezését az isteni szó. Istennek Igéje útmutató és így megtartó üzenet, mely közel van hozzánk, a szánkban és a szívünkben van (5Móz 30,14). Kimondva-kimondatlanul vágyunk a jó szóra, megértésre. A beszédnek, a szavakká formált érzéseknek és gondolatoknak életformáló erejük van. Az anyanyelv értéke, kincse felbecsülhetetlen, ezt fedezték fel reformátor, hitvalló ôseink is. Sütô András erdélyi író kéri: engedjétek hozzám jönni a szavakat!. Vágyunk azokra a szavakra, amelyek nem sebeznek, hanem gyógyítanak, erôsítenek, vigasztalnak, melyekben remény és erô van. Olykor az elfojtott szavak, az elnémított gondolatok is pusztító erôvé válhatnak, az anyanyelv elnémítása egy nép, egy nemzet elnémítását, pusztulását is jelentheti. A Szentírás számos vonatkozásban figyelmeztet a beszéd és így az emberi kapcsolatteremtés fontosságára, annak erkölcsi vetületeire, tisztaságára is, gondoljunk pl. a Jakab apostol levelének 3. fejeztében írtakra! A gyakran sebzô és pusztító lángként fellobbanó emberi beszéden és gondolatokon túl, melyek nyomán sokszor Ó jaj az út lélektôl lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant jeges ûr lakik (Tóth Árpád: Lélektôl lélekig), Isten Igéje gyógyító szó, mely Lelkének jelenlétében túlmutat az ember korlátain. Megdöbbentô ütemben fejlôdik az adatátvitel technológiája, a kommunikáció technikai háttere, és mégis mi, mában élô emberek oly gyakran elbeszélünk egymás mellett, a megértés helyére a félreértés tolakszik, elnémulnak az emberi kapcsolatok, pedig a communicatio, a beszéd, a kapcsolattartás egyik legfontosabb értelme a communio, a közösséggé formálódás. Istennek Igéje készen áll arra, hogy teremtsen, gyógyítson, vezessen. Közel van hozzád az Ige tehát nem a távolban kell keresni. A textusként megjelölt igerészben archaikus hasonlatok fejezik ki, hogy nem kell az Ige ismeretéért a világ végére, vagy egy más, titokzatos szférába menni, mert Isten az ember szívébe írta azokat. Az emberi szív mely Kálvin szerint hitvány bálványgyár ugyan mégis Isten Igéjét hordozó szív tud lenni. Az Ige van közel az emberhez, és nem a kártyavetés, a jóslás, jelenkorunk hamis prófétáinak szavai! A hozzánk közel levô Ige megismerése önismeretet és helyes Isten-ismeretet ad. Nem könnyû megismerni és felismerni az isteni szót, nem egyszerû megérteni az Igét, amikor oly zajos a világ, amikor félve háborog az emberi lélek, amikor kétség vihara tombol... Reformátor ôseinkre emlékezve, a reformáció szellemi örökségére tekintve vizsgáljuk meg, hogy mi van közel hozzánk: gondolkozzunk el azon, hogy vajon mi van a szánkban és a szí-
&
250 ÉVE TÖRTÉNT (1761. október 02.): Meghalt Mikes Kelemen memoáríró, mûfordító Mikes Kelemen, a XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, s attól kezdve élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtõl. Részt vett a szabadságharcban, majd a bukás után Rákóczival együtt vállalta a számûzetést. Franciaországban megtanulta a nyelvet, majd a szultán hívására 1717-ben Törökországba mentek. Mint Rákóczi apródja, majd kamarása négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Errõl adott képet Rodostóból írt Törökországi levelek címû, fiktív személyhez címzett levélgyûjteményében, amelyet francia irodalmi példára valószínûleg 1735 utánírt. E mûve eredetiségénél, élménygazdagságánál fogva kimagaslik írásai, fordításai tömegébõl. Miután a kuruc bujdosók sorra elhaltak mellõle, 1758-ban õ lett a magyar kolónia vezetõje.
&!
OKTÓBER
vünkben? Beszédünkben az irónia, a gúny, mások lejáratása, a sebzés, a kritizálás, mások lekicsinylése érhetô tetten? Mennyire érvényesül a mi életünkben az evangélium beszédkultúrája? Mennyire van jelen szívünkben és szánkban a gyógyító, jó üzenet? Vegyük észre: közel van hozzánk az ige: a szánkban és szívünkben van. Tehát nem kell távolra menni érte, nem kell egy távoli könyvtár magas polcáról levenni, nem kell érte átkelni a tengeren vagy felmenni érte a mennybe ahogy a textus írja. A keresztyén embernek ez a természetes, a lényébôl fakadó nyelve a Krisztus-követés útján, de vajon ezt a nyelvet használjuk, ez van közel hozzánk? Mennyire van jelen életünk minden területén ez a nyelv, a Jézus kezébe letett szívbôl fakadó evangéliumi beszédstílus, mert Le style, c'est l'homme, azaz a stílus maga az ember... Jézus, a testet öltött isteni Ige (Jn1,14) a megértô és gyógyító szeretet hangján szólt mindig az emberekhez; az Ô szavaiban ma is élet, gyógyító és megújító erô van, mely megszabadít a félelem, a kicsinyhitûség bénító kötéseibôl. Nézzünk szembe azzal, hogy a bizonytalanság és a várakozás elviselhetetlen lehet, ha a jelen nem telik meg értelemmel, céllal és reménnyel. Kérjük Istent, hogy adja Lelkét és Igéjét, hogy töltse meg napjainkat Jézust követô élettel. Jézus Isten megtestesült beszéde, reá tekintve olvashatjuk és értelmezhetjük a Szentírást. Jézussal a szívünkben tudunk csak úgy beszélni, ahogyan Ô tette! Keressük fáradhatatlanul azt a Jézust, akiben Isten üzent számunkra, akiben megmutatta irántunk való szeretetét. Krisztussal a szívünkben, Jézusra nézve kell olvasnunk és értelmeznünk a Bibliát is, amint azt Luther megfogalmazta was Christum treibet. Mert a Biblia szövege túlmutat önmagán, a benne mint pólyában elrejtett Krisztusra utal. A nehezebben érthetô szövegek is egyértelmûen csak Krisztusban, Isten végsô kijelentésében nyerik el értelmüket: Ha egy olyan szöveggel van dolgom, amelyiknek kemény héja van, mint a diónak, és nem tudom feltörni, akkor a sziklához (Krisztushoz) vágom, és így megkapom a legédesebb magot. A szánkban és szívünkben levô Igét teljesítenünk lehet és kell Jézussal. Nélküle semmi sem sikerülhet, csak Vele lehetünk az Ô követôi, Jézussal, aki volt, aki van, és aki eljövendô. A nekünk adott, a szánkba és szívünkbe helyezett evangéliumot kell szólnunk, ezt kell hirdetnünk, a jó hírt átadnunk, sebzés helyett gyógyítanunk, így élnünk... Ez a feladatunk, küldetésünk textusunk szerint is, teljesítsd hát azt! Kun András Nándor református lelkész Budapest-Kálvin Téri Református Egyházközség
OKTÓBER
Személyi és nemzeti méltóság Danszky József elõadása az 56-os forradalom 50. évfordulóján Kedves barátaim, az elsõ kérdés, amit föltehetnének, hogy ez az ember milyen alapon beszél 1956-ról. Én azt tudom mondani, hogy akkor 20 esztendõs voltam, és megadta a Jóisten azt a csodát, hogy végigélhettem ezt az egészet. Az egésznek a vezérgondolata az, hogy meg szeretném éreztetni ennek a csodálatos forradalomnak a tisztaságát, magasztosságát, feddhetetlenségét, majdnem szentségi voltát. Személyi és nemzeti méltóság. Amikor az 56os forradalomról beszélünk, akkor csak errõl van szó, hogy ez a nemzet 56 októberében rádöbbent arra, hogy megfosztottá vált személyi méltóságától, a nemzet pedig nemzeti méltóságától. 56-nak az erkölcsisége és az alap mozgató veleje az a keresztény erkölcs volt, ami a háború elõtti Horthy rendszer keresztény erkölcsiségét képviselte, amelyben az Isten, Haza, Család mindennél fontosabb volt. Engem úgy nevelt édesanyám, édesapám hála Istennek, hogy az én számomra sincs jobboldali meg baloldali. Úgy neveltek minket a háború elõtt, kétfajta ember van: becsületes és nem becsületes. Nincs más kategória. Ez volt a másik nagy pontja 56-nak, ahol mindenki magyar volt, magyar és eldöntötte magában, hogy melyik oldalra akar állni. Úgy hallgassák, amiket most majd elmondok, hogy nincs rádió, televízió, nincs gépkocsik halmaza, nincsen internet, nincs diavetítõ meg laptop, nincs! Hatalmas nyomor van! Szellemi és fizikai nyomor. Gazdaságilag teljesen szétesett az ország. Pl. Budapesten akkor összesen magánkézben személygépkocsi 600-800 volt, a többi személygépkocsi mind az ÁVH-é, pártszervezeteké volt. 56ban eljutott odáig a magyar gazdaság, hogy újra vissza kellett hozni a jegyrendszert. Nincs az, hogy beugrok a közértbe, és kilószámra veszem a kenyeret. Éheztek az emberek, mert tönkretették a mezõgazdaságot. A magyar ember ezt még elviseli, de a szellemi nyomort, mely a magyar embert mélyen megalázza szellemiségében, azt már nem. Eltûntek emberek a süllyesztõbe anélkül, hogy bármit csináltak volna, és ha nem álltak fel, hogy Éljen Rákosi!, akkor is elvitték, mert õ akkor megtámadta a szocializmust. Mindenki tud a recski táborról, a hortobágyi kitelepítésrõl vagy az Andrássy út 60-ról, ahol emberek nem ezrei, hanem tízezrei tûntek el. Eltüntették a Kossuth-címert, nem szólt a déli harangszó, a Himnuszt elvették, hiszen nem énekelhettük, talán a templomokban lehetett csak hallani. Odáig fajultak, hogy Kodály Zoltánt arra kérték fel, hogy írjon egy másik himnuszt, csak õ volt annyira magyar, hogy ezt megtagadta. 56-tól felfelé elindult a folyamat, megroppant a szovjet hatalom. Potsdamban 56 júliusában már lázadás volt, amit levertek. Nem is volt olyan nagy lázadás, de már megjelent. A magyar ér-
&"
&#
OKTÓBER
telmiség is megmozdult, de a forradalmat a munkásság és az ifjúság végezte. Az elõkészítést az értelmiség végezte, mert megjelent a Hétfõi Hírek nevû folyóirat, amelyben a magyar értelmiség mondta el a gondolatait. A Ferenciek terén a Jégbüfé elõtt árulták, este 6-kor már ezrek álltak, hogy jusson a Hétfõi Hírekbõl. Cikkek jelentek meg Faludy Györgytõl, Áprily Lajostól, Csoóri Sándortól, Németh Lászlótól. A hangulatot tetõzte Rajk László temetése. Százezrek voltak ezen a temetésen, és százezrek döbbentek rá, hogy a kommunisták mártírként temetik azokat a kommunistákat, akiket õk végeztek ki. Rádöbbent a nemzet, hogy ha ezek egymás között ezt meg merték csinálni, akkor mit csináltak az egyszerû emberrel. Ekkor robbant a tömegbe, hogy itt sajnos nincs más, az erõvonalak összefutottak, és innen indult el ez a csodálatos 12 nap. Október 23-án reggel ugyanúgy indultam dolgozni, mint bármelyik más reggelen. Fél 10 felé csengett a telefonom, hogy Józsikám, azonnal gyere le a kovácsoló mûhelybe!. A kovácsoló mûhelyben izzó tengelyeket ütöttek, kalapáltak, mindig lehetett hallani a dübörgõ kalapács állandó csapását. Amikor rohanok le a mûhelybe elõször feltûnt, hogy nincs kalapácsütés, csend volt. Ott álltak ezek az emberek bõrkötényben az üllõ közelében, ahol volt vagy 120 fok. Az egyik hatalmas üllõ alatt állt egy szál, vékony termetû diák olvasva a 16 pontot, amit a magyar diákság és értelmiség követelt. Miután befejezte az olvasást, egészen vékony hangon elkezdte mondani: Isten, áldd meg a magyart..., a munkástömeg azonnal folytatta, és Himnusz és Szózat, és Himnusz és Szózat! Az emberek sírtak és egymásra borultak. Örültünk, hogy Himnuszt énekelhettünk 12 év után, nem akartuk elhinni, hogy ez lehetséges, valami fantasztikus hangulat alakult ki. Senki nem kérdezte meg a másiktól, hogy te párttag vagy-e, vagy nem vagy párttag, te zsidó vagy, vagy katolikus vagy? Magyar volt mindenki. Késõbb egy gyûlésen vettük részt. Demokratikusan bárkinek fel lehetett szólalni. Nagyon érdekes volt a hangulatváltozás, amikor az egyik felszólaló nem úgy kezdte, hogy elvtársak, hanem barátaim, és ekkor fölcsattant a taps. Az egyik fiatal szónok levágta a vörös zászlót a földre. Pár fölszólaló után egy idõs bácsi ment fel a színpadra, és ezt mondta: Fiatal barátaim, mindennel egyetértek, mindent tiszteletben tartok, de egyet nem lehajolt és felvette a vörös zászlót. Ezt a zászlót ne dobják le onnan, ezen nincs sehol sarló és kalapács, ez nem a szovjet zászló, ez a nemzetközi munkásosztály zászlaja, ezért én Madridban harcoltam. Ennek a zászlónak itt a helye és visszarakta. Megdermedt akkor is mindenki, és tiszteletteljes taps hangzott föl, mert a becsület, hogy õ ezt megvallja, érvényesült. Ez volt a forradalom tisztasága. Nem akart legyõzni magyar magyart. A gyûlés után elindultunk végig a Simor utcán, Baross utcán keresztül be egészen a körútig. Kossuth nóta, Gábor Áron rézágyúja nótákat énekeltük, Munkás, diák egyet akar, jöjjön velünk, aki magyar! hangzott fel, senkit nem akartunk megölni, csak a méltóságunkat akartuk visszaszerezni. Teljes szélességében a körútnak álltak az emberek, 30-40 ezer ember, csak a Himnuszt meg a Szózatot énekelte. A Szabadnép székháznál arra lettük figyelmesek, hogy hatalmas láng csap föl, 10-12 méteres hatalmas lángok. Nem tudtuk elképzelni, hogy mi történt. Ebben a Szabadnép székházban volt a politikai könyvek könyvesboltja, a tömeg nem bírta tovább, bement. A raktárból mindent kihozott, és a kirakatból mindent kiszedett, és ott égett, mert meggyújtották Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Rákosi összes könyve. Úgy lángolt az egész, mint egy nagy fáklya, és valami õrületes tombolás és tapsvihar tört ki. Az emberek örültek, hogy a méltóságukat összetörõ, ezeket a buta elveket valló könyveket is elégették. Ezután elsodródtam majdnem a Nemzeti Színházig, már lehetett hallani a gépfegyver hangokat a távolból. Egészen furcsa zajra lettem figyelmes, kemény, kopogó hangokra. Egyszer csak
OKTÓBER
megjelent Sztálin elvtárs bevontatva, be az Akácfa utca és a Rákóczi út sarkára. Egyik a tüzet bámulta, másik rohant a Sztálin szoborhoz. Pillanatok alatt 20 kg-os kalapácsok kerültek elõ, és mint az õrült verte mindenki. A feje valahogy egybe maradt, és napokkal késõbb a fejbõl lángok jöttek ki, és rá volt szépen írva az oldalára: Éljen lángeszû vezérünk, Sztálin! Igen, a humora megvolt, a maga tiszta humora. És ez a tömeg ott állt és õrjöngött mármint jó értelemben , mert ott égették a Sztálin mûveket, itt meg feküdt a szobor. Egyszer csak a Rókus Kórház felõl méltóságteljesen megjelent egy Csepel teherautó, lehajtott platókkal, a vezetõfülke fölött egy fiatalember elõretartott fekete zászlóval. Rajta leterítve az elsõ nemzeti halott, hõs. Hogy fiú volt-e vagy lány, nem tudom megmondani, mert a piros-fehér-zöld zászló letakarta az egész testet. Valami hihetetlen döbbenet, csönd lett az embereken, minden lelkesedés elszállt egy pillanat alatt, megint elkezdõdött a Himnusz éneklése meg a Szózat éneklése. Én akkor jöttem rá, hogy kétfajta Himnusz van és kétfajta Szózat: az egyik fajta Himnusz, Szózat elhangzott a kovácsoló mûhelyben, amikor kiszakadt az öröm, és ez a másikfajta Himnusz és Szózat imádság volt a halottért. Valami egészen más lelkiállapotban énekelte ez a több tízezer ember. A tûzharc fokozódott, mind közelebb és közelebb lehetett hallani. Minden irányba eloszlott a tömeg, Nyugati felé, Keleti felé, Duna part felé, Üllõi út felé. Én az Üllõi út felé jöttem el. Kapualjból kapualjba kellett ugrálni, mert olyan erõs volt a tûzharc. Ebben a pillanatban mindenki forradalmává vált. Az egyik ember húzta be magával a sebesültet, a másik vizet hozott vagy teát, a harmadik elkérte a lakcímét a sebesültnek, hogy kit kell értesíteni, a negyedik pedig azt mondta: Nekem fegyvert adjatok!. 24-én az a furcsaság, érdekesség történt, hogy egyszer csak elhangzott, hogy Kérjük Budapest lakóit, tegyék ki rádióikat az ablakba, fontos bejelentéseink lesznek! Amikor azt mondom, hogy rádió, akkor arra kell gondolni, hogy Petõfi és Kossuth. Sokan kitették az ablakba. Az elsõ bejelentés: Fasiszta, fosztogató, ellenforradalmi elemek támadást intéztek középületeink ellen. A második bejelentése okozta ezt a borzalmas vérontást, amely utána következett: A kormányzati szervek a varsói szerzõdés értelmében Budapesten állomásozó szovjet csapatok segítségét kérik a rend fenntartása érdekében. Ebben a pillanatban mozdultak ki a szovjet harckocsik a laktanyákból. Ekkor indult el az 5-6 napig tartó borzalmas harc, amely annyi fiatalember életét követelte. 25-én újabb fantasztikus élményeim voltak. Megyek haza, édesanyám azzal fogadott: Te Józsikám, mi történt a Karcsival! Ez az ember szintén nagy párttag volt, a földmûvelési minisztérium párttitkára. A nagy kíváncsiság kivitte õt is a Kossuth térre, beleesett a sortûzbe, szerencsére élve megúszta. Találkozott édesanyámmal a kapualjban, tiszta véres ruhája volt. Édesanyám kérdezte: Karcsi, hívjak orvost? Dehogy hívjon, sortüzet kaptunk, de képzelje, én úgy maradtam életben, hogy énrám lõtték rá a másik embert, annak a vére van énrajtam, az ott halt meg fölöttem. Ez az ember berohant a Jó Pásztor Kápolnába Sarkadi Béla plébánoshoz gyónni és áldozni. Ez volt a lelki katarzis. Amit átélt, olyan súllyal nehezedett rá, hogy nem tudta tovább cipelni. 6 napon keresztül embertelen harcok szóltak. Én fõleg a VIII-IX. kerületrõl tudok beszélni. 26-a csendes napnak indult. Egybe szeretném összefoglalni a 26, 27, 28. napokat. Mementóként akarom beültetni önöknek, ha arra járnak, jusson eszükbe. Ha a körúton járnak a Práter utcával szemben lévõ oldalon, be van építve egy újépítésû ház. Erre a házra nagy tisztelettel kell néznünk. Szétlõtték a tankokkal azt a házat. Vagy ugyanilyen emlék, itt van a Samsung ház az Üllõi út sarkán, ami elõtt van egy tér, ami régen nem volt. Egy csodálatosan szép ház volt. Ennek a háznak a tetejérõl lõtték a fiatal forradalmárok a tankokat, az oroszok rommá lõtték ezt a házat is. Ezek a fiatalok a nemzet becsületét akarták helyreállítani.
&$
&%
OKTÓBER
Bementem 27-én a gyárba, akkor már megjelenthettek újságok. Az egyik kollega õ is elég masszív kommunista ember volt hozott egy újságot, és elkezdte olvasni. Egyszer csak benyúlt a zsebibe, kikapta a pártkönyvét, és darabokra széttépte. Mi baj, Jenõ bácsi? kérdeztük. Hát nézze, Józsikám, az újságban megjelent, hogy megtalálták a Rákosi villát, a Rákosi villa titka címmel. Találtak több kiló húst, narancsot, banánt, viszkit, konyakot, tokaji bort, szóval be volt spájzolva, de nem is ez bosszantott fel. Az én kollegám fizetett 100 Ft pártdíjat, Rákosi fizetett 200 Ft-ot. Nem bírta idegileg, teljesen becsapva érezte magát. Bármelyik oldalra nyúltunk, egyszer csak rádöbbent mindenki, hogy meg voltunk alázva. Minden személyre igaz volt és a nemzetre is. 28-án, vasárnap történt az a csodálatos esemény, hogy megszólalt a déli harangszó. Ha önök láttak már boldog embereket, hogy kiszaladtak az utcára, hogy Hallod-e, te harangoznak! Ezért harcoltunk, ez volt az egyik része. Vissza kell most csatoljak a 16 ponthoz. Az elsõ pontja egyértelmû: az összes szovjet csapat kivonását követeljük Magyarországról. A negyedik pontja: nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai ügyében, Rákosi Mátyást hozzák haza, és állítsák a nép ítélõszéke elé. Tizenharmadik pont: követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politika jelképét, Sztálin szobrát a leggyorsabban bontsák le, és helyére 48-as emlékmûvet állítsanak, és a tizennegyedik pont: a meglévõ, magyar néptõl teljesen idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását, a magyar honvédségben méltó egyenruhát követelünk, követeljük március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását és október 6-a gyászünneppé nyilvánítását. Ez mind a méltóságunkhoz tartozik, semmi anyagi elõny vagy elnyomás más felett. A nemzeti méltóságomat adják vissza, hogy bátran mondhassam, hogy az én apám hõsi halált halt Budapestért itt a Várban. Bocsánat a kitérõért, nem ide tartozik, de érzékeltetni akarom. Én 1951-ben hatalmas pofont kaptam a magyartanáromtól, amikor megkérdezte tõlem, mi édesapám neve, én feleltem, hogy néhai Danszky Ferenc. Nem tudta, mi az a néhai, és mondtam, hogy édesapám hõsi halált halt Buda védelmében. Akkora pofont kaptam, hogy beestem a padba: Mit képzelsz, a te apád a gyõztes dicsõ szovjetek ellen harcolt, hogy nevezheted te hõsnek? Nekem el kellett viselni 12 éves koromban, hogy az én apámra azt mondták, hogy mocskos, aljas ember, pedig csak az eskü szavát tartotta be a Szent Koronára. 28-án ezen kívül bejelentették, hogy újjáalakult az MTK, a Ferencváros, az Újpest és a Kispest. Ezek mind 50, 40, 30 éves múlttal rendelkezõ csapatok voltak. Csakhogy mindent eltöröljünk a magyar múltból, az MTK- ból Vörös lobogó lett, a Ferencvárosból Kinizsi, az Újpestbõl Dózsa, a Kispestbõl Honvéd. Elérkeztem 29-hez. Bejelentik, hogy kivonulnak a szovjet csapatok. Elindultunk a Kálvin tér felé, ahol óriási élmény fogadott. Ott, ahol most az üvegpaloták állnak, az egyik tûzfalon egy legalább 8 méteres nagyságú vörös csillag állt. A sátortetõs épületbõl, kötélen átfogva egy embert leengedtek, aki kalapáccsal verte le a vörös csillagot. A Kálvin téren csak állt a tömeg, és éljenezett és tapsolt és drukkolt. Továbbmentünk, és egyszer csak az alsó rakparton azt láttuk, hogy szovjet harckocsik mennek kifelé. Mint késõbb kiderült, akkor menekítették ki Piros elvtárs belügyminisztert, Hegedûs Andrást és Gerõ Ernõt. Senkit sem érdekelt ez valójában, azt gondoltuk, hogy végre ezek elmennek innen. Késõbb még az a hatalmas meglepetés ért, hogy Pestrõl átnézve a Szabadság szoborra, észrevettük, hogy a fegyveres szovjet katona szobrát ugyanúgy, mint a Sztálin szobrát, kötéllel rántották lefelé. 29-én bejelentették, hogy kivonulnak a szovjet csapatok. Ezen a napon szabadították ki Mindszenty József bíborost. November 1-jén és 2-án Budapest egységes gyertya világosságában úszott, ahol még temetetlen és eltemetett holtak voltak. Ezrek és ezrek álltak, gyertyát gyújtottak, és mély átérzéssel
OKTÓBER
ünnepelte a szabadságot, mert lelkében úgy érezte mindenki, hogy vége a harcnak, a szovjetek kivonultak. A kolleganõnk temetése november 3-án volt. Borzalmas hideg volt. Ebbe a nagy csöndbe, gyászba mindenki magába roskadva állt és imádkozott. Vége lett a szertartásnak, és fölemelte az ember a fejét, és én akkor jöttem rá, hogy édesanyámnak igaza van, hogy ezek a szovjetek nem adják fel Magyarországot, és akkor rádöbbentem, mert ott a temetõtõl 15 méterre, ott álltak egymás mellett a messze hordó szovjet lövegek Budapest felé irányítva, és a katonák hordták kézben az ágyúgolyókat. November 4-rõl csak két mondatot szeretnék mondani, mert én a szabadságnak a dicsõ napjait szeretném kiemelni. Nekem roppant fáj mindig, mikor október 23-ai ünnepségen három mondat után átcsapnak abba, hogy mi történt a kommunista terrorban. Az igaz, de nem szabad elfelejteni ezt. Éjszaka 3-kor egy hatalmas gránát becsapódott a Kálvária térre, a légnyomás az összes ablakot kitörte. Édesanyámmal fogtuk magunkat, kiköltöztünk a folyosóra, és hajnali 4kor meghallgattuk a híres Nagy Imre beszédet, és ezzel véget ért a forradalom. Azokban a napokban rengeteg újság jelent meg, egyik közülük az Igazság címû lap volt, melyben a következõ cikk jelent meg: Hõsöket avattunk. A környéket megszállók többsége 18 éven aluli volt. Holttestük tömegével borította be a VIII. és IX. kerületet, vérük egybefolyt az esõvel, de még akkor is meredten szorították magukhoz a puskát. Ezek a fosztogatónak nevezett gyerekek, bajusztalan, szakálltalan fiatalok járták keresztül-kasul a várost. Fölmásztak a dermesztõ hidegben a házak tetejére, a legnagyobb golyózáporokban mindenrõl megfeledkezve küzdöttek a szabadságért. Vagy gyõzünk, vagy meghalunk! mondották. Gyõztek, de sok százan meg is haltak. Soha az életben nem látjuk õket, de harcos akaratuk, bátorságuk, leírhatatlan cselekedetük él bennünk, amíg csak élünk. Itt búcsúzunk tõletek, gyerekemberek, ti hõsök, ti igaz magyar ifjak. Példát mutattatok az egész világnak, hogy kell a szabadságot megszerezni, és hogyan kell az életet is feláldozni, ha kell. Áldás legyen poraitokra és dicsõség nevetekre, harcoló, szabad magyar ifjúság. Köszönöm, hogy meghallgattak, köszönöm, hogy elmondhattam. Szerkesztette: Magyar Orsolya
75 éve szentelték fel a Páli Szent Vince plébániatemplomot Középsõ-Ferencváros területén már a plébánia megalakulása elõtt Páli Szent Vince szerzetesei mûködtek. A Szeretet Leányai a Ranolder János veszprémi püspök által 1875-ben alapított és hatalmassá nõtt leánynevelõ intézményt vezették. A Lazarista Missziós Atyák püspökök, fõurak és sok szegény ember adományaiból háromemeletes zárdát és templomot építettek a Gát utca 4. szám alatt Hofhauser Antal mûegyetemi tanár tervei alapján. Az épületek mögött egyholdas, magas kõfallal övezett kert is állt. A templomot 1903-ban szentelték fel. 1919-ben a lazaristák átadták templomukat és zárdájukat egy hitoktatói otthon céljára. Késõbb a hitoktatói központ is megszûnt, és egy munkás ifjak támogatására és nevelésére alakult egyesület központja költözött ide. Ma a Kaniziusz Szent Péter templomigazgatóság van itt. Az 1923-ban megalapított Középsõ-Ferencvárosi Plébánia temploma is ez a kis Gát utca 4. alatti kápolna lett. Ez viszont csekély befogadóképessége miatt plébániatemplom céljára egyál-
&&
&'
OKTÓBER
talán nem felelt meg, ezért fogalmazódott meg a nagy cél: 'Ferencvárosiak, nektek egy szép nagy templomot kell építenetek!' Az 1920-as években Ferencvárosban immár három plébánia mûködött: az Assisi Szent Ferencrõl elnevezett Bakáts téri plébánia, melynek határai a Bokréta és Ipar utcáig húzódtak, a Páli Szent Vincérõl elnevezett Középsõ-Ferencvárosi Plébánia, és a Könyves Kálmán körúttól kifelé a Szent Keresztrõl elnevezett Külsõ-Ferencvárosi Plébánia. Középsõ-Ferencváros területén volt a Zita barakk, és a Kiserdõnek nevezett hírhedt nyomortelep. A Zita-telep a háborús Zita-kórház 40 barakkjából állt, s lakói lakásnélküli szegény családok voltak. Túlzsúfoltan éltek, sok gyerekkel. Igen fontos szerepet töltött be itt az az óvoda, amely adományból épült, s amelyben két irgalmas nõvér tevékenykedett, akik a szülõkkel is sokat foglalkoztak. A plébánia területén fekvõ Kiserdõ a húszas évek elõtt valóban erdõ volt, amelyet késõbb kivágtak. A háború alatt utcaseprõk, tûzoltók, rendõrök, s más kispénzû városi alkalmazottak a nagyvásártér déli részén lévõ homokmezõn kertparcellákat kaptak. Megmûvelték a földet, s kérték, hogy bódékat építhessenek, ahol kerti szerszámaikat hagyhatják. Késõbb itt szállást vertek maguknak. 1922 táján egyre nagyobb lett a szegénység, s egyre többen fedezték fel ezt a helyet, ahol nem kellett lakbért fizetniük. Egész népvándorlás indult meg. A faés téglabódék, földbe ásott kunyhók száma a hatóságok tilalma ellenére egyre szaporodott. Olyan is volt, aki söröshordóból építette vityillóját. 1922 és 1928 közt mintegy 5000 lélek telepedett meg itt. Papok, irgalmas nõvérek, szeretetegyesületi hölgyek, egyetemi hallgatók gondozták a szegényeket, s egy 150 ember befogadására alkalmas kápolnát emeltek toronnyal és haranggal. Ebben a kápolnában egészen 1938-ig miséztek vasárnaponként. Móricz Zsigmond így emlékezik meg a kis kápolnáról: 'Van egy kis bódétemplom is a telepen. Ugyanúgy építve, mint a lakosok házai, ideiglenesen, hallatlan szegényesen és meghatóan. A templomocska harangja egész délelõtt szólott... A pap miseingben vezette a menetet, egy missziós nõvér kíséretében, és megáldotta azokat a bódéhajlékokat, amelyeket a benne lakók Isten dicsõségére felajánlottak.' (Móricz Zsigmond: Isten báránykái)
OKTÓBER
A plébánia és egyházközösség ilyen zord idõkben született, a trianoni országcsonkítás elsõ éveiben, igen válságos gazdasági és társadalmi viszonyok között. Azonban a háború, a forradalom és a kommunista uralom elmúltával, a keresztény és nemzeti újjászületés légkörében az emberek lelkét már bizakodó honfiúi remények és mélyen vallásos érzések telítették, különösen itt, a fõvárosban. Templomot építeni mindig nagy dolog volt. Sok pénzre és összetartásra volt szükség. A ferencvárosiak tehát hozzáláttak a templomépítés megszervezéséhez és a pénzgyûjtéshez. A templomépítés ügyének irányítására templomépítõ bizottságot alakítottak, mely az építkezéssel vitéz Kapuváry Gusztáv építõmestert bízta meg. Kultúrelõadásokat rendeztek belépõdíjjal, iskolások templomi bélyeget árusítottak. Nagyszabású gyûjtési akciók folytak, amelyben a Gschwindt Rt. igazgatójának felesége járt élen. A buzgó irgalmas nõvérek bélyegek árusításával 3300 pengõt szolgáltattak be a templomalap javára. A terveket dr. Fábián Gáspár mûépítész készítette. Ezeket a részletes költségvetéssel együtt 1930 húsvétján terjesztették fel az esztergomi érseki hatósághoz. Õeminenciája Serédi Jusztinián a terveket szakértõi által felülvizsgáltatta, és 1930. április 20-án engedélyt adott arra, hogy a templom felépíthetõ legyen. A Haller és Mester utca sarkán, a Haller téri piac területén jelöltek ki telket a templom és plébánia kizárólagos céljaira. Az itt álló piaci bódék helyett pedig a Vásártér más helyén rendes árucsarnok felépítését vették tervbe. A fõváros azzal a kikötéssel adományozta a piac területét a templom javára, hogy az építendõ templom 'úgy helyeztessék el, hogy a templom legjellegzetesebb része, a tornya a Mester-utca belsõ szakaszának tengelyvonalába, a templom fõtengelye pedig a Gróf Haller-utca és Mester-utca szögfelezõ vonalába essék.' Nagyméretû, fõvárosias jellegû, idõtálló anyagból készült templomot akartak, mely legalább 2000 ember befogadására alkalmas, s homlokzata a külsõ-ferencvárosi templomnál alkalmazott pilisborosjenõi homokkõvel burkolt. Az anyagi nehézségek miatt azonban a munkálatok nem indulhattak meg, a téglák még évekig hevertek a Haller téren. Nagy volt az öröm, amikor 1935. április 29-én a Gróf Haller téren megjelentek a munkások, és hozzáfogtak az alapok kiásásához. A néhai temetõ helyén igen sok koponyát ástak ki. Ezeket
'
'
OKTÓBER
illõen elföldelték, s a kõmûvesek megkezdték a téglák elhelyezését. Mikor a falak embermagasságnyira értek, akkor egy szép verõfényes májusi vasárnapon, 26-án délután Serédi Jusztinián bíboros-érsek elvégezte az alapkõszentelés szertartását, a Budapesten ekkor zajló Szent Vincérõl elnevezett Szeretet Egyesület Világkongresszusának keretében. Dr. Fábián Gáspár tervei alapján a templom latin kereszt alakú, román bazilika keresztházzal, mely centrális épület benyomását kelti. A beépített alapterület 1260 m2, 16500 légköbméter. A hasznos alapterület kórussal és oratóriummal együtt, de szentély nélkül 1000 m2, legalább 2000 ember befogadására alkalmas, az ülõhelyek száma 224. A torony magassága 50 m, a fõhajóé 14 m, a mellékhajóké 4 m. A szentély két oldalán sekrestye és depositorium foglal helyet, s e két helyiség a szentély mögött körfolyosóval van összekötve, ami ma urnatemetõként szolgál. A templom összes boltozata vasbetonból készült, tetõzete eternitpalával, a torony kõfedéssel készült. Belül a román stílusnak megfelelõ vakolás, lábazatképzéssel. A fõoltár, a szószék és több berendezési tárgy szintén dr. Fábián Gáspár mûépítész tervei alapján készült. A fõoltár 4,8 m hosszú, 1,3 m széles, oszlopfejei carrarai márványból, az oszloptörzsek zöld márványból, a mensalap siklósi szürke márványból, a többi rész piszkei vörös márványból készült a Weisenger cégnél, 8200 pengõért. A fõoltár homlokzatán öt szép mozaik lett elhelyezve, amelyek az Úr Jézussal, mint a szentmise szerzõjével függenek össze: a bárány, a hal, a kereszt,
OKTÓBER
a búza és a szõlõ. Alkotójuk Zsellér Imre. A fõoltár feszületét és a gyertyatartókat 1500 P-ért az Oberbauer cég, a bronz tabernákulumot és a fali gyertyakarokat 2000 P-ért Mátyásy készítette. A szószék 2,8 m magas, 1,8 m széles, az alapépítmény haraszti kõbõl és márványból, a felsõ rész az oltár mintájára színes márványból, a lépcsõ szintén haraszti kõbõl készült. A szószék felett hangfogó tetõzet van. A padokat Domoky József készítette 6000 P-ért, a négy gyóntatószéket Topor Endre, a sekrestye-szekrényeket pedig Percze asztalos készítette. A szentély öt üvegablakát Palka József készítette, ezek közül a középsõ Páli Szent Vince alakját ábrázolja, a többi négy pedig az õ tevékenységéhez kapcsolódik. Balról jobbra: a lazarista atyák missziós munkája, a Szeretet Egyesület, és az irgalmas nõvérek iskolai és kórházi mûködése. A kereszthajó hat nagy ablakát magyar szentek díszítik. Az egyik oldalon Szent István Szent Imrével és Szent Lászlóval, szemben pedig Szent Erzsébet Boldog Gizellával és Szent Margittal. A mellékhajókban, ahol a gyóntatószékek is találhatók, az ablakokat Zsellér Imre bûnbánattal és gyónással kapcsolatos képei díszitik. A kápolnában található a fõváros által 1938-ban a templomnak adományozott Feszty Árpád 'Krisztus siratása' címû, 255*180 cm-es festménye. Szlezák László harangöntõ mester két garnitúra harangot is készített a templom számára, az egyik esz-moll, a másik fisz-dúr, 1300, 700, 345 és 215 kg-os harangokkal. Ezek szentelését 1936. október 11-én végezte el dr. Mészáros János érseki helytartó az adományozó családok, a papság, az egyházközségi vezetõk és hívek jelenlétében. A fõbejárat fölött, az oromfalon álló Szent Vince szobor haraszti kõbõl készült, Bory Jenõ szobrászmûvész alkotása. A templom az 1936-os esztendõre készült el. Felszentelését ennek az évnek október 18-i napján, egy szép derûs õszi vasárnap végezte Serédi Jusztinián hercegprímás. Eltûnt tehát a bódéváros, csak emléke maradt, de talán nem véletlen, hogy az irgalmas szeretet apostolának temploma áll itt, ahol erre az irgalmas szeretetre mindig is szükség volt, és szükség lesz a jövõben is. Plébánosok: dr. Töttössy Miklós 1923-1952; dr. Miklós István 1952-1957; dr. Királdi Lajos 1957-1959; Szentei János 1959-1980; dr. Dékány Vilmos tb. kanonok, h. esperes 1980-1988; Spányi Antal 1988-1992; Bokor István 1992-1993; Spányi András 1993-2004; Müller György 2004Futó Viktória források: Mesélnek a ferencvárosi utcák (szerk.: Lukács Emília) Diós István: Szentek élete, Szent István Társulat, 1984 Dr. Töttössy Miklós: A Kösépsõ-Ferencvárosi Szent Vince Plébánia születése és élete, 1940
'
200 éve született Liszt Ferenc zongoramûvész, zeneszerzõ Másodikos gimnazista voltam, egyik vasárnap délelõtti szabad idõnkben, a diákotthonban Collegium Musicum mûsort adott az igazgatói iroda. Addig a napig az a mûsor egyáltalán nem érdekelt, akkor azonban a közvetített mû megfogott. Liszt Ferenc egyik szimfonikus költeményét hallgattam, a címe: Les Préludes. Ennek köszönhetem, hogy azóta érdeklõdöm a klasszikus zene iránt, és ez a mû ma is a kedvenceim közé tartozik. Az emlékezést az indokolja különösen, hogy 2011-ben Liszt-év lesz, úgyszólván az egész világ megemlékezik arról, hogy kétszáz éve született a XIX. század leghíresebb, sõt leghírhedtebb muzsikusa, Liszt Ferenc. Utóbbin akkor sem botránkozott meg mindenki, sõt az újabb kutatási eredmények szerint nagyobb volt a füst, mint a láng. Minden esetre nem véletlen, hogy burgenlandi szomszédaink, készülve a nagy ünnepségsorozatra, így reklámozzák: a Raidingból való zseni, aki szupersztárnak született. Liszt élete, életmûve és az utóélete olyan mérhetetlenül gazdag, hogy azokból egy rövid megemlékezés keretében legföljebb villanásnyit lehet bemutatni. 1811. október 22-én született az akkor nyugat-magyarországi Doborján faluban, melynek osztrák neve valóban Raidling, és ma Ausztriához tartozik, az osztrák reklám mégis úgy volna korrekt, ha Doborjánból való zsenirõl szólna. (Pláne, ha a szülõháza falán nem az a hazugság volna olvasható, hogy ...a nagy német zeneszerzõ...) Szüleinek õ volt egyetlen gyermeke; apja, Liszt Ádám (17761827) az Esterházy hercegi uradalom alkalmazottja, zenét kedvelõ, és hangszereken játszó mûkedvelõ muzsikus, anyja Anna Maria Lager (17881866). Az apa még Listnek született, õ írta elõször Lisztnek a vezetéknevét, még egész fiatalon, de magyarul nem tanult meg. Észrevette fia zenei érdeklõdését, sõt tehetségét, és nagyon sokat tett azért, hogy fiából jól képzett, kiváló zenész, világhírû zongoramûvész váljék. Õ volt elsõ oktatója, s egyetlen tanítványa nyolc éves korában már közönség elõtt szerepelt, több helyen is (például Pozsonyban, Sopronban). Az apa kijárta, hogy a herceg és néhány magyar fõúr támogatásban részesítse fiát, aki így Beethoven egykori tanítványának, Carl Czernynek a zongoratanítványa lett, zeneelméletet és zeneszerzési ismereteket pedig Antonio Salieritõl tanult. Ehhez persze Bécsbe kellett költözniük. Czerny így írt a 8. évében járó Lisztrõl: ...látni lehetett, itt maga a természet hozott létre egy vérbeli zongoristát. Tizenegy-tizenkét évesen már olyan sikerrel szerepelt több nagyvárosban, közöttük Pesten és Bécsben is, hogy apja nagy elhatározással Párizsba vitte, ott akarta tovább taníttatni. Párizs volt már egy ideje a mûvészetek fõvárosa. A párizsi Conservatoire olasz igazgatója, Luigi Cherubini kiváló zeneszerzõ , hivatkozva a szigorú szabályra, mely szerint idegent nem lehet felvenni, elutasította Liszt felvételi kérelmét. Nem estek kétségbe, Párizsban maradtak és Liszt magánúton tanult tovább, a tandíjára és a megélhetésükre való pénzt zongorázással teremtette elõ. Az emberek mindenütt kíváncsiak voltak a zongorista csodagyerekre, aki a másik csodagyerek, Mozart után hat évtizeddel elkápráztatta a közönséget nagyszerû játékával. A hivatalos kritika is el volt ragadtatva Liszt koncertjeitõl, korán megmutatkozó virtuozitásától, lapról játszani tudásától. Tizenhárom-tizennégy évesen franciaországi, angliai, majd bajorországi hangversenykörutak követték egymást, ismételten. Ekkor beszélték rá, hogy operát komponáljon, és 1825-ben el is készült egyfelvonásos operája, a Don Sanche (több operát nem írt, bár többnek a terve foglalkoztatta a késõbbiekben). Ebben Liszt ügyesen használta fel a tanulmányai során megismert zenei
'!
OKTÓBER
Emlékezés Weimar napjára
OKTÓBER
motívumokat. (Az operát igen ritkán tûzik mûsorra, pár éve a kolozsváriak mutatták be, mulatságosan. Úgy hírlik, hogy a Liszt-évre tekintettel itthon is látni lehet 2011-ben.) Ezzel egy idõben bemutatták egy zenekari nyitányát, amelyet azonban még nem sikerült azonosítania az utókornak. Valószínûsítik, hogy egy 1827-ben Londonban általa bemutatott zongoraversenye kapta késõbb a Malèdiction címet, amit azonban ma nem zongoraversenyként tartanak számon. Tehát már nagyon korán megmutatkozott a zeneszerzés iránti érdeklõdése és kedve. Nem lehet csodálkozni azon, hogy már ekkor a közönség kedvence volt, játékmódja és technikája mellett jó megjelenése és fellépése is hozzájárult a személye iránt megnyilvánuló érdeklõdésnek. A sikerei feletti öröm azonban nem volt mindig felhõtlen, Liszt korán hajlamossá vált a melankóliára, s tizenhat évesen közel került a vallási miszticizmushoz mélyen hívõ katolikus volt , s a papi pálya foglalkoztatta. Ebbõl édesapjának 1827-ben hirtelen bekövetkezett, korai halála zökkentette ki; ekkor teljesen magára maradt elõbb Boulogne-ban, ahol eddig apjával lakott , majd Párizsban; mostantól mindenrõl magának kellett gondoskodnia. Anyját is, önmagát is zongoratanításból tartotta el, ami balul ütött ki, mert beleszeretett egyik arisztokrata tanítványába, akinek apja kiutasította Lisztet. Idegösszeroppanás következett, majd megint a papi pályára akart lépni; olyannyira visszahúzódott ekkor, hogy már halálhírét költötték. Az irodalom segítségével tért magához, és lassanként barátokra tett szert, fõleg a romantika francia vezetõ személyiségei között: Victor Hugo, Lamartine, Georges Sand, Lamennais abbé, idõsebb Dumas; sok idõt töltött a társaságukban, valamint egyre több fõúri, nagypolgári szalonba hívták zongorázni. Az abbé mondta róla: az egyik legszebb és legnemesebb lélek, akivel ezen a világon találkoztam. Gálánsan viselkedett a nõkkel szemben, akik között egyre több rajongója akadt, és persze sok pletyka is terjedt róla és újabb szerelmeirõl (mindenesetre nem kapott vérbajt, mint az õt marón kigúnyoló zseniális német költõ, Heinrich Heine, aki a Liszt iránt megnyilvánuló rajongást elnevezte lisztomániának). Akkoriban kötött ismeretséget, majd barátságot Hector Berlioz-zal, kevéssel késõbb Frederic Chopin-nel, még késõbb Richard Wagnerrel (aki késõbb egyik veje is lett). Mikor 1831-ben hallotta játszani Paganinit, elhatározta, hogy õ is ilyen virtuóza lesz hangszerének, és óriási akarattal, kitartással el is érte azt. A szellemi nagyságát mutatja, hogy miután ráébredt szinte teljes mûveletlenségére, tanulatlanságára (gyerekkorától kezdve a zongoratanulás és szereplés kötötte le minden idejét), igyekezett autodidakta módon bepótolni a lemaradását. Szinte rávetette magát a szépirodalomra, azon belül is a költészetre. Számos mûve mutatja, hogy nem csak olvasó, hanem befogadó volt. Ugyanez érvényes a képzõmûvészettel való szorosabb kapcsolatára, mindenek elõtt a festészet remekeire. Késõbbi itáliai, fõleg római tartózkodásai idején rengeteg idõt töltött festõk remekmûveinek a tanulmányozásával Még 1834-ben egy koncerten ismerte meg a nála hat évvel idõsebb, rossz házasságban élõ Marie dAgoult grófnõt (18051876), az ismeretségbõl hamarosan szerelem lett, majd 1835-ben elszöktek Svájcba, ahol Liszt tanított és orgonálást is vállalt. Svájci élményei alapján született a Zarándokévek (Années de pelerinage) elsõ ciklusa, amelyben a romantikus Liszt csodálatos impresszionista képekben mutatja meg Svájc néhány természeti csodáját, táját. Ezt hamarosan követi a második kötet Itáliáról (Svájcból ide utaztak Marie-val), ebbe már olvasmányélményét is
'"
'#
OKTÓBER
belevette (Dante szonáta), a harmadik kötet vegyes tartalommal, évtizedek múlva jelent meg. A grófnõvel töltött évek alatt három közös gyermekük született, két lány (Blandine, 18351862, és Cosima, 18371930) és egy fiú, Daniel (18391859). Utóbbi nagy reménysége volt apjának, de húsz évesen tüdõbajban meghalt. Három évvel késõbb, szülés következtében elhunyt a legidõsebb lány is, Cosima viszont kilencvenharmadik évében halt meg. Daniel születése elõtt, 1838 márciusában történt a nagy pesti árvíz, amelyrõl Liszt Velencében szerzett tudomást. Ekkor ébredt rá, hogy Magyarország a hazája, s hogy õ ehhez a fajhoz tartozik. Hamarosan Bécsbe utazott, ahol egyre fokozódó siker mellett több koncertet adott, s a bevételükbõl 25.000 forintot (óriási összeg volt) a pesti árvíz károsultjainak javára fordított. (A bécsi siker eredményeként számos arisztokrata és bankár versengett azért, hogy Lisztet vendégül láthassa, amiket õ rendre vendéglátással viszonzott.) A következõ évtõl több alkalommal jött Magyarországra, sok városban is fellépett, mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. Azt tervezte, hogy hátán batyuval, gyalogosan bejárja magyar hazája tájait, amibõl sajnos nem lett semmi, pedig micsoda nyeresége lehetett volna a zenéjének ebbõl! Több magyar hírességgel, mûvésszel, fõúrral, fõpappal kötött ismeretséget, olykor barátságot (többek között: Haynald és Scitovszky érsekek, Augusz Antal báró, Erkel Ferenc és Mosonyi Mihály zeneszerzõk, Vörösmarty Mihály költõ). Késõbb közeli barátságba került a nála jó harminc évvel fiatalabb Munkácsy Mihállyal (és francia feleségével), több alkalommal vendégeskedett franciaországi birtokukon, így halála elõtt néhány hónappal is, amikor a festõmûvész megfestette Liszt portréját. A Marie-val való kapcsolat néhány év után végleg megromlott, s Liszt egy lengyel származású asszonyban, Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnében (18191887) talált újabb élettársra, egyben munkatársra is. Össze akartak házasodni, de kitûzött római esküvõjüket (1861. október 22., Liszt 60. születésnapja) egy nappal korábban megakadályozták a Vatikánnál. Liszt ezek után felvett néhány kisebb szerzetesi címet, de nem lépett be egyik rendbe sem, az abbé titulus inkább világi. Aktivitása páratlan volt: 1839 és 48 között nagy európai hangverseny-turnékon vett részt, Angliától Oroszországig és Törökországig, közben zenét szerzett, rengeteget levelezett barátaival, zenemûvészekkel, és ellenfeleivel. Egyre gyakrabban hallatta a hangját zeneelméleti kérdésekben, felkarolta a nagy újítókat (Berlioz, Wagner), amivel több személy ellenérzését kiváltotta (például Brahmsét is). Írásai hat kötetben, levelei elõbb kilenc kötetben jelentek meg, de késõbb még nagyon sok levele került elõ, különösen Magyarországon. Sok zeneszerzõ-kortársa fordult hozzá tanácsért egész Európából, mindenkinek segített. Zeneszerzõi életmûvére jellemzõ, hogy egy tíz évvel ezelõtt kiadott Decca lemezhez csatolt ismertetõ szerint csak a zongorára írt darabjainak mennyisége mintegy 1200 (cím szerint), ami körülbelül 200 CD-n férne el. (Nem lehet véletlen, hogy nem tolonganak a vállalkozó szellemû zongoramûvészek, kiadók az összes mûvet lemezre venni, bár az angol Leslie Howard elkezdte). E mûvek között sok operafeldolgozást találunk, Liszt ily módon is igyekezett segíteni az operák népszerûsítését, nem csak karmesterként. A negyvenes évek végén ugyanis a weimari nagyhercegi udvartól meghívást kapott erre a posztra. Zongoramûvek mellett dalokat, kórusmûveket, kamaradarabokat is írt, azon kívül több zongora-zenekari mûvet is, egyházi megrendelésekre miséket (ezek mindegyike magyar vonatkozású: Esztergomi, Szekszárdi, Koronázási). Ki kell hangsúlyozni nagy zenekarra írt szimfoni-
OKTÓBER
kus költeményeit (13 darabot), ezt a mûfajt õ vezette be és honosította meg, közülük is több a magyar vonatkozású, mint egyik oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája. Ezt a mûvet magyar kezdeményezésre, magyar mûvészek felléptével a világ számos nagy városában elõadják a 200. évfordulón, 2011. október 22-én, az ún. World Liszt-day-en. Más vonatkozásban is sokat köszönhetünk neki, jelentõs szerepe volt abban, hogy Budapesten Zeneakadémia létesült. Õ volt az elsõ elnöke, tanítást is vállalt, amit egyébként már korábban elkezdett Weimarban, és nagyon fontosnak tartotta. Több magyar és nem magyar tanítványa volt már weimari idõszakában is, egyikük, Anna Rilke írta Lisztrõl: Õ volt Weimar napja.... Jellemzõ rá: érett korában nem fogadott el semmi ellenszolgáltatást tanítványaitól, mondván, a tehetsége isteni ajándék, azt nem illik pénzért adni tovább (talán megelégedett tanítványai szeretetével, ami a zeneszerzõ Lisztnek életében nem adódott meg). Egész életében feltétlen , nagy tisztelõje volt Beethovennek, egyik zongoráját meg is szerezte, ma a Budapesti Nemzeti Múzeum tulajdonában van, néha letétként látható az úgy nevezett Régi Zeneakadémián (VI. ker, Vörösmarty u. 35.), a Liszt Ferenc Emlékmúzeum állandó Lisztkiállításán. Az említett Zeneakadémia ott mûködött 1875-tõl, s ott volt Liszt lakása is, utolsó éveiben sokat idõzött Budapesten, megosztva életét Weimar, Róma és Budapest között, és persze még akkor is sokat utazott, különösen érdekelte Cosima lányának második férje, Richard Wagner operáinak Bayreuth-i elõadása és fogadtatása. 1845-ben Bonban nagy Beethoven ünnepségek voltak, Liszt tevékenyen és anyagilag is támogatta egy emlékmû felállítását. Egy kedves anekdota: Liszt idõsebb korában felfigyelt egyszer egy plakátra, amely egy ifjú zongoramûvésznõ fellépését hirdette azzal, hogy az illetõ Liszt tanítványa volt. Ez azonban nem volt igaz. Liszt a hangverseny közben megjelent, a hölgy persze halálra ijedt. A szünetben hebegve kérte Liszt bocsánatát, aki félrevonta egy próbaterembe a mûvésznõt, játszatott vele valamit, azt kedvesen korrigálta, majd azzal búcsúzott el, hogy most már igaz a reklám (és az olasz mondás is: ha nem is igaz, de jól ki van találva.) 125 évvel ezelõtt, életének 85. évében, 1886. július 31-én éjfélkor hunyt el Bayreuth-ban, ott is van eltemetve. Liszt életével, mûveivel, mûködésével, valamint mind kortársaira, mind az utókorra tett nagy hatásával rengeteg írás: könyv, tanulmány foglalkozik, köztük természetesen több kiváló magyar szerzõ mûve is megtalálható. Rájuk is hivatkozik az eddigi legnagyobb szabású, három kötetes remekmû, Alan Walker angol zenetörténész magyarul is olvasható mûve. 2011 tehát Liszt-év lesz, a magyarországi nyitó napon a Nemzeti Filharmonikus Zenekar köszönti Lisztet és a közönségét. Várható, hogy sok újat fogunk hallani Lisztrõl, az emberrõl, a zongora-virtuózról, a zeneszerzõrõl, a zenepedagógusról, az újítóról. Az említett CD-melléklet szerint a szupersztár Liszt forradalmasította a zongorázás technikáját, és minden zeneszerzõ, aki utána zongoramûvet komponált, lekötelezettje Lisztnek. Aki nem volt német, sem osztrák, sem francia. Nagyszerûen példázta Kodály jóval késõbbi mondását, mely körülbelül úgy szól, hogy magyarnak nem lehet születni, magyarrá úgy lesz az ember. A világpolgár Liszt választotta a magyarságát, és ennek jobban kell örülnünk, mintha magyarnak született volna. Keöves Ferenc
'$
Meghalt Pósfai László atya, a Bakáts téri templom korábbi lelkésze Az elmúlt év október 22-én, életének 88. évében P. Pósfai László atya, szalézi szezetes visszaadta lelkét Teremtõjének így szól a gyászjelentés, ami a Bakáts téri plébániatemplom híveiben kedves emlékeket idéz Laci bácsiról, aki közvetlenségével, mély hivatásérzésével és szeretetével lopta be magát hívei szívébe-szeretetébe. A Szalézi Társaság nekrológjából egy nagyon nehéz papi élet körvonalai rajzolódnak ki. 1922. július 31-én született Budapesten. Egy tragikus baleset következtében korán elvesztette édesapját. Ezután édesanyja két árva gyermekével hazaköltözött szüleihez Somogyegresre, hogy biztosítani tudja gyermekei nevelését. 11 évesen került a balassagyarmati állami árvaházba, amelynek fenntartását egy év múlva vette át a Szalézi Társaság. A Szalézi Társaság alapítója Don Bosco Szent János, a XIX. században a korszerû katolikus nevelési elvek nagy kidolgozója, meghonosítója és apostola volt. Rendje ma már az egyik legjobban elterjedt szerzetesközösség a világon, amelynek férfi és nõi ágában 15.000-15.000 szerzetes foglalkozik a világ számos országában gyermekek nevelésével. A Don Bosco-i nevelési elvek az egész világra kiterjedtek, és mi sem jellemzõbb erre, mint az, hogy a magyar tartományban egy indiai származású tartományfõnök van, és számosan jöttek rendtársak a Távol-Kelet több országából is. Pósfai atya itt ismerkedett meg Don Bosco fiaival, és 1938-ban jelentkezett szalézinak. Noviciátusát Mezõnyárádon végezte, és itt tette le elsõ fogadalmait. A világháború borzalmait édesanyjával Törökkoppányban élte át. Pappá szentelésére 1949-ben került sor. Ennek különlegessége az volt, hogy az akkor már letartóztatott Mindszenty bíboros helyett a közelmúltban boldoggá avatott Meszlényi Zoltán segédpüspök szentelte pappá. 1 év múlva már búcsút is kellett mondania a rendnek annak feloszlatása miatt. Ezután egy ideig különbözõ helyeken volt kántor, segédlelkész, egyháziadó beszedõ. További hányatott élete során fizikai munkásként egy gumigyárban talált munkát. Megnyerõ egyénisége miatt, és mert kiderült, hogy katolikus pap, munkás társai szívükbe zárták. Így tudósította Parádi Gyulát, az akkori lengyel templom lelkészét, késõbbi Bakáts téri plébánost egy gumigyári mérnök. Gyári munkásként is kisegítõ lelkipásztori feladatokat látott el különbözõ plébániákon. 1977-ben Lékai László bíboros engedélyével egyházi szolgálatba léphetett a Bakáts téri plébánián, ahol nagyon hamar nyerte el a hívek szeretetét. Külön öröm volt számára, hogy plébánosa, Kardos József atya, szemináriumi társa volt. Önéletrajzában errõl az idõrõl úgy emlékezik meg, hogy: Sok papi örömben volt részem. A rendszerváltás után elsõk között tért vissza a rendbe, nagy lelkesedéssel vállalva a szerzetesi életet és lelkipásztori munkát az akkor elsõ szalézi közösségben. Elõször Szombathelyen, késõbb Péliföldszentkereszten, a II. Józsefig pálos kolostorban kialakított szalézi rendházban volt igazgató. Egészségi állapotának megromlása után Balassagyarmatra került, majd 2004-tõl a székesfehérvári papi otthonban kezelték. Itt halt meg 2010. október 22-én. Temetése Péliföldszentkereszten a szalézi rend sírkertjében volt. A Bakáts téri hívek az ottani plébániatemplomban vettek búcsút szeretett Laci Bácsijuktól. Búcsúzóul elmondható, hogy Laci Bácsi könnyen viselt, de nagyon nehéz, szeretetet árasztó papi élete lenyomata volt az önkényuralmi papi sorsnak. László György
'%
OKTÓBER
Tavaly történt
OKTÓBER
Ferencvárosi könyvismertetôk 1956 Ferencvárosban
A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület elsô, 2006-ban megjelent kiadványa rögtön egy kiemelkedô történelmi eseményrôl, annak IX. kerületi vonatkozásairól emlékezik meg. A kötet fellapozásával az alkotók néma felvonulásra, és az emlékek megérintésére hívják az olvasókat az 1956-os események helyszínein. A séta indulhat Budapest legrövidebb Duna-hídjától, melynek neve Szabadság, innen bejárható Ferencváros minden ismert helyszíne. A Fôvám tér, a Kálvin tér, a Lónyay utca, a Ráday utca; a Kinizsi utcán át elérhetô az Üllôi út. Aztán a Tûzoltó utcai, a Berzenczey utcai, Ferenc téri, Mester utcai, Boráros téri barangolások után a Ferenc körúton megfordulva, újra eljuthat az érdeklôdô a Kilián laktanyához, az Üllôi út-Ferenc körút sarkán álló, legendássá vált '56-os épülethez, hogy a falán levô emléktáblákra gondolatban virágot tegyen. Majd visszaballagjon a Tompa utcai emléktáblához, és a sétát a Bakáts téren, a templom melletti '56-os emlékmûnél fejezze be. Többféle útvonalat választhatunk, hiszen Ferencvárosban, a fegyveres felkelôk egyik központjában, az emlékek elevenen élnek. Megjelenik a három legjelentôsebb IX. kerületi fegyveres csoport parancsnoka: Angyal István, Bárány János, Wágner István, feltûnnek a Kabelács testvérek, kirajzolódnak mindannyian, a név szerint ismertek és a névtelenek, idôsek és fiatalok, fiúk és lányok, élôk és holtak. A Tûzoltó utcai, a Berzenczey utcai és a Tompa utcai felkelôk november 8-ig harcoltak. Kitartásuk, szilárdságuk meghatározó volt a forradalom gyôzelmében. Budapesten az utolsó lövéseket a IX. kerületben adták le akkor, amikor városszerte már felszámoltak minden ellenállást. Emlékükre látott napvilágot e kötet, amely Eörsi László ferencvárosi forradalmárokról szóló, hosszú évek kutatómunkáját ötvözô tanulmányával kezdôdik, és Dobai Péter gondolataival folytatódik a szabadságharc parancsnokáról, Angyal Istvánról. IX. kerületi szemtanúk visszaemlékezései hitelesítik az '56-os eseményeket. Brauchné Babits Klára halk szavú visszaemlékezése, Kamuti Jenôné szenvedélyes hangvételû emlékirata és Pelcz József írásának eredeti hangja élethûen idézi fel a szabadságharcot és a megtorlás idôszakát. A kötet szépirodalmi szemelvénnyel, Kôrösi Zoltán írásával zárul, mint a lemenô nap sugarai, visszatükrözve a korszak hangulatát. A forradalom idején megjelent újságcikkekkel és az események színterén készült fotókkal gazdagon illusztrált helytörténeti zsebkönyvet emlékkötetnek és ismeretterjesztô kiadványnak szánták az alkotók. Szól azokhoz, akik emlékeznek, és az ifjabbakhoz, hogy megemlékezzenek. Gönczi Ambrus 1956 Ferencvárosban (szerk: Lukács Emília), Budapest, 2006, Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület
'&
OKTÓBER
Ferencvárosi emléktáblák ANGYAL ISTVÁN (19281958) forradalmár Üllõi út 115/a. Angyal István 1928-ban született Magyarbánhegyesen. A hat elemi után elvégezte a négy polgárit, de zsidó származása miatt nem tanulhatott tovább. 1944-ben anyjával és egyik nõvérével Auschwitzba deportálták, ahol mindkettõjüket elvesztette: nõvérét szökési kísérletéért a szeme láttára végezték ki. A háború után Budapesten érettségizett, majd felvették a bölcsészettudományi karra, magyar-történelem szakra. 1949-ben Lukács György melletti felszólalása miatt két elvégzett év után kizárták az egyetemrõl. Ezt követõen Dunapentelén kitanulta a vasbetonszerelõ szakDomonkos Béla dombormûve mát, rövidesen mûvezetõ technikus, majd építésvezetõ lett. 1956. október 23-án Esztergomban dolgozott, ott érte a készülõ diáktüntetés híre. Budapestre érve a Bem-szobornál csatlakozott a demonstrációhoz, innen a tömeggel a Parlament elé vonult. Este ott volt a Rádió ostrománál: a sebesültek elszállításában, a lõszerek lerakodásában segédkezett. 25-én csatlakozott a véres zászlós tüntetéshez, az õ javaslatára a követeléseket nem az amerikai, hanem a szocialista országok követségei elõtt mondták el. 26án újságokat terjesztett, 27-én pedig a Péterfy Sándor utcai kórházból szállított élelmet a fegyvereseknek és a gyermekes családoknak. Ekkor került kapcsolatba a Tûzoltó utcai felkelõkkel, akiknek hamarosan a parancsnoka lett. Velük vett részt a városrész fegyveres védelmében. Csoportja november 8-áig vívott fegyveres harcot; november 7-én a házakra a nemzeti lobogó mellé kitûzette a vörös zászlót is. A fegyveres harc bukása után a Péterfy Sándor utcai kórházból folytatta tovább a küzdelmet: röplapokat, felhívásokat szövegezett, sokszorosított és terjesztett. November 16-án karhatalmisták razziáztak a kórházban, és õt is letartóztatták. 1958. december 1-jén kivégezték. Ferencvárosban 1996-ban teret neveztek el róla. Az õ és harcostársai emlékét megörökítõ mûalkotást 2009-ben avatták fel a Salkaházi Sára Parkban, melynek helyén 1956-ban fõhadiszállása mûködött.
''
Átváltozás Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörûnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan.
Négysoros Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet.
Különítélet Különitélet minden éjjel. Magányos exhumáció. Kiemelek egy ismeretlen embert a semmibõl és eleresztem õt.
