Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév
P
ALSÓ TAGOZAT
edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten fejlesztjük. Fontos számunkra, hogy az itt tanuló diákoknak barátaik legyenek, számíthassanak a tanítókra, és családias hangulatban jól érezzék magukat. Első osztályaink a hagyományos szótagoló olvasással tanulnak. Aki már olvas, ő a saját szintjén halad. Akinek nehézségei adódnak, segítséget nyújtunk számára korrepetáláson, illetve fejlesztő pedagógustól, logopédustól, pszicho-pedagógustól kaphat külön órákat.
Évfolyamonként két osztályunk működik. Valamennyi osztályban önismereti és néptánc órájuk is van a gyerekeknek. Az 1. osztályosoknak korcsolya, a 2-3-4. osztályosoknak úszásoktatás is van a testnevelés órák keretében. Napközis foglalkozásainkba beépítjük a néphagyományokat (fonó, szüreti mulatság stb.) OM azonosító: 035282 | cím: 1093 Budapest, Lónyay u 4/c –8.
Lehetőség van még játékos nyelvtanulásra, a számítógépes ismeretek elsajátítására. A zeneiskolai tanárok a dalos játékot, illetve a választott hangszeres foglalkozást helyben tartják, nem kell gyermeküket külön elvinni. Szakköreink, melyeket a szakkörök oldalon tekinthetnek meg, azt szolgálják, hogy a gyerekek érdeklődését kielégítsük, továbbá, hogy a minden tanulóban meglévő tehetséget kibontakoztassuk. Az 1. osztályosokat minden év októberében ünnepélyes keretek között „szentgyörgyisekké” avatjuk. Ezzel az iskolánkhoz való tartozásukat erősítjük. A 2 0 12 / 13 - A S TA N É V BE N A KÖV E TKE Z Ő E LS Ő O S Z TÁ LYO K IN DÍ TÁ S Á T TE RV E Z Z Ü K: 1/a osztály: játékos angol vagy német foglalkozásokkal, valamint önismeret és néptánc órákkal. Török Katalin-osztályfőnök Gécziné Balog Zsuzsanna-napközi 1/b osztály: játékos angol vagy német foglalkozásokkal, valamint önismeret és néptánc órákkal. Szűcsné Egri Katalin-osztályfőnök dr Fürstné Molnár Andrea-napközi telefon: (1) / 217-64-76, 217-59-87 | e-mail:
[email protected]
KISGIMNÁZIUM
A
nyolcévfolyamos gimnáziumba jelentkező diákok az 5–8. évfolyamokon az alaptantervű oktatás mellett emelt óraszámú nyelvoktatásban részesülnek. A választható nyelvek: angol, német, francia. Emellett a tehetséggondozásra fordítunk nagy figyelmet. A diákok közel 30 különböző, az érdeklődési területüknek megfelelő szakkör, önképzőkör közül választhatnak. A szellemi tevékenység mellett lehetőség nyílik a test edzésére is. A tömegsport mellett az iskola számos komoly sporteredményt is magáénak tudhat.
N Y ÍLT NA P O K
2011. november 12-én valamint december 3-án szombaton 8.30-tól minden évfolyamon, valamint február 25-én szombaton 8.30-tól a leendő elsősöknek és szüleiknek. OM azonosító: 035282 | cím: 1093 Budapest, Lónyay u 4/c –8.
Pontszámítás 2. év 3. év 4. fél vége vége év magyar nyelv 5 5 5 magyar irodalom 5 5 5 matematika 5 5 5 környezet 5 5 5 hozott pontok: 60 pont központi felvételi 100 pont összesen: 160 pont
TA GO Z A TO K : Tagozatkód:
81
8 évfolyamos az első idegen nyelv az angol nyelv, a második idegen nyelv a német nyelv, vagy a francia nyelv.
82
8 évfolyamos az első idegen nyelv a német nyelv, a második idegen nyelv az angol nyelv.
83
8 évfolyamos az első idegen nyelv a francia nyelv, a második idegen nyelv az angol nyelv.
91
8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből az első idegen nyelv az angol nyelv, a második idegen nyelv a német nyelv vagy a francia nyelv.
92
8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből az első idegen nyelv a német nyelv, a második idegen nyelv az angol nyelv.
93
8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon francia nyelvből az első idegen nyelv a francia nyelv, a második idegen nyelv az angol nyelv. telefon: (1) / 217-64-76, 217-59-87 | e-mail:
[email protected]
GIMNÁZIUM
N
agygimnáziumi képzésünkre jelentkezők a meglévő kilencévfolyamos osztályainkba kerülnek. A nyolcadik évfolyam után nyelvi-informatikai („0.”) évfolyamot is működtetünk, ennek keretében a tanulók heti 13 órában nyelvet, 5 órában informatikát tanulnak, valamint e tanév során számukra megszervezzük a nemzetközi ECDL számítástechnikai vizsgákat.
A 9–11. évfolyamokon „kisfakultációkat” szervezünk. A foglalkozásokon a diákok érdekes tantárgyakat, tudományterületeket átfogó témákat dolgoznak fel. Itt lehetőséget kapnak arra, hogy megismerkedjenek a természet-társadalomtudomány izgalmas területeivel, kedvet kapjanak hozzájuk. Erre épül a gimnázium utolsó két évében a fakultációs rendszer. A diákok két emelt szintű fakultációt választhatnak. A gimnáziumban oktatott tantárgyak mellett, média-, gazdasági ismereteket vagy idegenvezetést is tanulhatnak emelt szinten.
OM azonosító: 035282 | cím: 1093 Budapest, Lónyay u 4/c -8.
Pontszámítás 5. év 6. év 7. év 8. fél vége vége vége év magyar nyelv 5 5 5 5 magyar irodalom 5 5 5 5 matematika 5 5 5 5 idegen nyelv 5 5 5 5 hozott pontok: 80 pont központi felvételi 100 pont összesen: 180 pont
A 2 0 12 / 13 - A S TA N É V L E E N DŐ O S Z TÁ LY F Ő N ÖKE I Cynolter Ágnes Gazdag István TA GO Z A TO K : Tagozatkód:
51
8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből az első idegen nyelv az angol nyelv, a második idegen nyelv a német nyelv, vagy a francia nyelv.
52
8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből az első idegen nyelv a német nyelv, a második idegen nyelv az angol nyelv.
53
8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon francia nyelvből az első idegen nyelv a francia nyelv, a második idegen nyelv az angol nyelv.
telefon: (1) / 217-64-76, 217-59-87 | e-mail:
[email protected]
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium igazgató: Beleznay Tamás OM azonosító: 035282 cím: 1093 Budapest, Lónyay u 4/c–8. telefon: (1) / 217-64-76, 217-59-87 e-mail:
[email protected] web: www.szgya.hu