Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Herman Ottó Intézet
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Somogyszob szénhidrogén koncesszióra javasolt terület komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentése készült az ásványi nyersanyag és a geotermikus energia természetes előfordulási területének komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatáról szóló 103/2011. (VI.29.) kormányrendelet alapján
Megbízó: Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) Összeállította: Kovács Zsolt1 és Gyuricza György1 Közreműködött: Barczikayné Szeiler Rita1, Bujdosó Éva1, Gál Nóra1, Gáspár Emese1, Gulyás Ágnes1, Horváth Zoltán1, Kerékgyártó Tamás1, Korbély Balázs3, Kovács Gábor2, Kovács Zsolt1, Laczkóné Őri Gabriella1, Lajtos Sándor1, Maginecz János4, Monspart-Molnár Zsófia3, Müller Tamás1, Németh András1, Paszera György1, Redlerné Tátrai Mariann1, Selmeczi Ildikó1, Selmeczi Pál1, Szentpétery Ildikó1, Szőcs Teodóra1, Tolmács Daniella1, Tóth György1, Ujháziné Kerék Barbara1, Varga Renáta1, Veres Imre2, Végh Hajnalka1, Zilahi-Sebess László1 1
2
Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) 3 Herman Ottó Intézet (HOI) 4 Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF)
Budapest, 2016. 01. 26.
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Jóváhagyta: Dr. Fancsik Tamás
2016. 01. 26.
Bodor Emese
2015. 06. 08.
Dr. Koloszár László
2015. 06. 06.
Dr. Piros Olga
2016. 01. 08.
Lektorálta:
A jelentés:
2
237
oldalt,
63
ábrát,
48
táblázatot,
6
függeléket,
8
mellékletet tartalmaz.
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
Somogyszob szénhidrogén koncesszióra javasolt terület komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentése
A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (Btv.) 9. § (2) bekezdése értelmében a miniszter az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat eredményének figyelembevételével, a koncessziós pályázati kiírásban azt a zárt területet hirdeti meg, amelyen az ásványi nyersanyag bányászata vagy a geotermikus energia kinyerése energetikai célra kedvezőnek ígérkezik. Az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatokról szóló tanulmányt (I. rész) a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) véleményezésre kiküldte az érintett önkormányzatoknak és az érdekelt hivatalos szerveknek. A vizsgálati jelentés II. része a válaszadó közigazgatási szervek és szakhatóságok felsorolása, a III. rész pedig a vizsgálati területre vonatkozó tiltások és korlátozások felsorolásából áll, amely az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján került összeállításra.
3
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
Tartalom
I. Somogyszob vizsgálati terület – Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány ................................................................................................................................. 12 Bevezetés .................................................................................................................................. 12 1. A vizsgálati terület jellemzése.............................................................................................. 13 1.1. Somogyszob vizsgálati terület földrajzi leírása ............................................................. 13 1.1.1. Térbeli elhelyezkedése és földrajza ........................................................................ 13 1.1.2. Talajtan és természetes növényzet ......................................................................... 22 1.1.3. A területhasználat térképi bemutatása .................................................................... 27 1.1.4. Természetvédelem .................................................................................................. 28 1.2. Somogyszob vizsgálati terület földtana ......................................................................... 31 1.2.1. A terület geológiai és geofizikai megkutatottsága ................................................. 31 1.2.2. A terület földtani viszonyai .................................................................................... 43 1.3. A terület vízföldtani viszonyai ...................................................................................... 68 1.3.1. A porózus medencekitöltés vízföldtani viszonyai .................................................. 68 1.3.2. A terület vízföldtani egységeinek természetes utánpótlódása ................................ 72 1.3.3. A terület vízföldtani egységeinek megcsapolásai .................................................. 73 1.3.4. A terület vízminőségi képe ..................................................................................... 73 1.4 A vizsgálati terület vízgyűjtő-gazdálkodása (MFGI, OVF) ........................................... 78 1.4.1. Felszíni vízfolyások, felszíni és felszín alatti víztestek .......................................... 78 1.4.2. A terület felszíni és felszín alatti vizeit érő terhelések és hatások ......................... 81 1.4.3. Határmenti víztestek ............................................................................................... 94 1.4.4. Monitoring .............................................................................................................. 94 1.4.5. Mennyiségi és minőségi állapotértékelés ............................................................... 97 1.4.6. Intézkedések és környezeti célkitűzések .............................................................. 100 1.5. Az ásványi nyersanyagokra vonatkozó érvényes kutatási és bányászati jogosultságok ............................................................................................................................................ 101 1.5.1. Geotermikus kutatás (Bányászati jogosultság alapján) ........................................ 101 1.5. 2. Szénhidrogén-kutatás .......................................................................................... 101 1.5.3. Egyéb nyersanyagok ............................................................................................ 102 1.6. A területet, térrészt érintő, a bányászati tevékenységre vonatkozó jogszabályon alapuló tiltások, korlátozások (MBFH) ........................................................................................... 107 2. A tervezett bányászati koncessziós tevékenység vizsgálata .............................................. 108 2.1. A koncesszió tárgyát képező ásványi nyersanyag teleptani vagy geotermikus energia földtani jellemzőire, kinyerhetőségére és várható mennyiségére vonatkozó adatok ......... 108 2.1.1. Szénhidrogén-földtani és teleptani jellemzők ...................................................... 108 4
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 2.1.2. A Somogyszob terület szénhidrogénvagyona ...................................................... 125 2.2. A várható kutatási és termelési módszerek valamint a bányászati tevékenység megvalósítása során várható, ismert bányászati technológiák bemutatása ........................ 131 2.2.1. Kutatási módszerek .............................................................................................. 131 2.3. A lehetséges kapcsolódó tevékenységek — szállítás, tárolás, hulladékkezelés, energiaellátás, vízellátás — általános leírása (MBFH) ...................................................... 138 2.4. A rendelkezésre álló infrastruktúra bemutatása .......................................................... 139 2.4.1. Közlekedési viszonyok ......................................................................................... 139 2.4.2. Energiahálózatok .................................................................................................. 145 2.5 A bányászati tevékenység során megvalósuló ásványvagyon-gazdálkodási vagy energiaellátási cél ............................................................................................................... 149 2.6. A bányászati tevékenység ásványvagyon-gazdálkodási szempontú, valamint a várható nemzetgazdasági, társadalmi előnyeinek bemutatása ........................................................ 154 2.7. A terhelés várható időtartama ..................................................................................... 156 2.7.1. A vizsgálati tevékenység szakaszai és időtartamuk ............................................. 156 2.7.2. A kutatási szakasz időtartama .............................................................................. 156 2.7.3. A termelési szakasz időtartama ............................................................................ 157 2.7.4. A termelés felhagyását követő időszak ................................................................ 158 2.8. A várható legfontosabb bányaveszélyek ..................................................................... 160 3. A hatások, következmények vizsgálata és előrejelzése...................................................... 164 3.1. A terület, térrész azon környezeti jellemzőinek meghatározása, melyet a tevékenység jelentősen befolyásolhat ..................................................................................................... 164 3.1.1. Levegőtisztaság-védelem ..................................................................................... 164 3.1.2. Zajhatás és rezgések ............................................................................................. 169 3.1.3. A talajvízre gyakorolt hatások.............................................................................. 169 3.1.4. A felszíni vizekre gyakorolt hatások .................................................................... 170 3.1.5. Természetvédelem ................................................................................................ 171 3.1.6. Tájvédelem (HOI) ................................................................................................ 173 3.1.7. A termőföld védelme ............................................................................................ 175 3.1.8. Erdőgazdálkodás, vadvédelem ............................................................................. 177 3.1.9. Az épített környezet, és a kulturális örökség védelme ......................................... 178 3.1.10. Társadalmi vonatkozások ................................................................................... 182 3.2. A bányászati tevékenység értékelése a felszíni és felszín alatti víztestekre, ivóvízbázisokra vonatkozóan, a várható állapotváltozások megadása, a várható regionális, vagy országhatáron átnyúló hatások bemutatása................................................................ 184 3.2.1. Hatások a rezervoárokban .................................................................................... 184 3.2.2. Hatások a rezervoárok és a felszín között ............................................................ 186 3.2.3. Hatások a felszínen............................................................................................... 188 3.2.4. Országhatáron átnyúló hatások ............................................................................ 188 5
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 3.3. A területen és térrészen a környezeti hatások miatti korlátozás vagy tiltás alá eső bányászati technológiák felsorolása (MBFH) .................................................................... 189 3.4. A bányászati tevékenység értékelése a védett természeti és NATURA 2000 területekre vonatkozóan a várható állapotváltozások megadása, a várható regionális hatások bemutatása (HOI) ............................................................................................................... 190 Irodalom ................................................................................................................................. 194 Internetes hivatkozások .......................................................................................................... 198 II. A válaszadó közigazgatási szervek és szakhatóságok felsorolása ..................................... 200 III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján ..................................................................................................... 202 Függelék ................................................................................................................................. 221 Mellékletek ............................................................................................................................. 237
Ábrajegyzék 1. ábra. Somogyszob vizsgálati terület elhelyezkedése ............................................................ 14 2. ábra. A vizsgálati terület és a koncesszióra javasolt területek elhelyezkedése .................... 17 3. ábra. Somogyszob vizsgálati terület Magyarország geomorfológiai térképén..................... 20 4. ábra. Somogyszob vizsgálati területen mért munkanélküliségi ráta, 2011 (%) ................... 21 5. ábra. Egy lakosra jutó éves jövedelem Somogyszob vizsgálati területen, 2011 (%) ........... 22 6. ábra. Talajtípusok a Somogyszob vizsgálati területen (VKGA 2009) ................................. 23 7. ábra. Somogyszob vizsgálati terület koncessziós tevékenységgel szembeni talajérzékenységi térképe ..................................................................................................... 24 8. ábra. Korábbi és jelenlegi szénhidrogén-kutatások által érintett területek ........................... 31 9. ábra. A koncesszióra javasolt terület és 5 km-rel kiterjesztett körzete az 500 m-nél mélyebb, fontosabb fúrások, valamint a 20–21. ábrán látható szelvények nyomvonalának feltüntetésével ...................................................................................................................... 44 10. ábra. A medencealjzat szerkezeti egységei a koncesszióra javasolt terület határvonalával ............................................................................................................................................. 45 11. ábra. A Közép-dunántúli (Szávai) szerkezeti egységet felépítő tektono-sztratigráfiai alegységek és a rétegtanilag fontos fúrások (HAAS et al. szerk. 2004) .............................. 46 12. ábra. A Közép-dunántúli szerkezeti egység takarós felépítése és érintkezése a Dunántúliközéphegységi egységgel és a Tiszai-főegységgel (HAAS et al. szerk. 2004) .................... 46 13. ábra. A Somogyszob vizsgálati terület határa és a rajta elhelyezkedő szeizmikus szelvények ........................................................................................................................... 48 14. ábra. Az ÉNy–DK-i irányultságú Na–69 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben .......................................................................................................... 49 15. ábra. Az ÉNy–DK-i irányultságú Na–65 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben .......................................................................................................... 49 16. ábra. Az ÉK–DNy-i irányultságú Na–60 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben .......................................................................................................... 50 17. ábra. Az ÉK–DNy-i irányultságú Na–55 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben .......................................................................................................... 50 18. ábra. A koncesszióra javasolt terület prekainozoos földtani térképe az aljzat mélységének izovonalaival, mBf (HAAS et al. 2010, kivágat) .................................................................. 51 6
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 19. ábra. A pannóniai képződmények lito- és kronosztratigráfiai beosztása ........................... 62 20. ábra. A Somogyszob koncesszióra javasolt területen átmenő I. számú, ÉNy–DK irányú földtani szelvény .................................................................................................................. 67 21. ábra. A Somogyszob koncesszióra javasolt területen a Jankapuszta Jp–1, Bag–2, Bag–1, Nagyrécse Nr–4 és Pat–3 fúrásokon áthaladó, II. számú, DNy–ÉK irányú földtani szelvény ............................................................................................................................................. 67 22. ábra. A koncessziós területen és 5 kilométeres körzetén belüli, a felszíntől számított 50 méter mélységig vett vízminták klorid,hidrogén-karbonát és TDS értékeinek Box–Whisker diagramja a medián értékek és a 10% és 90%-os percentilis értékek feltüntetésével ........ 74 23. ábra. A felső-pannóniai Dunántúli Formációcsoport képződmények (a vizsgálati terület és 5 kilométeres körzetén belüli) felszín alatti vizeinek nátrium, kalcium, magnézium, klorid, hidrogén-karbonát és TDS értékei; Box–Whisker diagramok a medián értékek feltüntetésével, a nagyobb (5500–18 000 mg/l) TDS-ű kutak adatainak elhagyásával...... 75 24. ábra. A főbb vízminőségi paraméterek alakulása a mélység függvényében a vizsgálati terület és 5 kilométeres körzetének felszín alatti vizeiben .................................................. 77 25. ábra. Felszíni vízgyűjtő alegységek és felszíni vízhasználat a területen ............................ 79 26. ábra. A területet érintő sekély felszín alatti víztestek, a nyilvántartott sekély kutak feltüntetésével ...................................................................................................................... 81 27. ábra. Kommunális és ipari szennyvízbevezetések a területen ............................................ 85 28. ábra. Hulladékgazdálkodás a területen ............................................................................... 86 29. ábra. Szennyezett területek ................................................................................................. 87 30. ábra. Ipari létesítmények, káresemények ........................................................................... 88 31. ábra. Települési és mezőgazdasági nitrátterhelés, nagylétszámú állattartó telepek ........... 89 32. ábra. Üzemelő és távlati vízbázisok, valamint porózus és hegyvidéki felszín alatti víztestek az érintett területen .............................................................................................. 90 33. ábra. A vizsgálati területet érintő termálvizet adó víztestek, termálkutak és karszt víztestek ............................................................................................................................................. 92 34. ábra. Felszíni víztestek VGT monitoringpontjai ................................................................ 95 35. ábra. Védett területek és felszín alatti vizek monitoringprogramjának pontjai a területen 97 36. ábra. Somogyszob vizsgálati területen és annak 5 km-es körzetében működő ásványbányák és a megkutatott ásványi nyersanyagkészletek áttekintő helyszínrajza ..... 103 37. ábra. A középső-miocén anyakőzetek feltételezett elterjedése (a — sötétkék színnel jelölve) és érettsége (b) a Dunántúl déli részén ................................................................. 111 38. ábra. A vizsgálati terület fő szénhidrogén előfordulásai. ................................................. 113 39. ábra. A Bajcsa földgáz előfordulás telepei ....................................................................... 115 40. ábra. A Belezna előfordulás áttekintő rétegsora ............................................................... 117 41. ábra. A liszói szerkezet földtani szelvénye ...................................................................... 119 42. ábra. Az inkei szerkezet földtani szelvénye az alsó- és felső-pannóniai telepekkel ........ 120 43. ábra. A Tarany kőolajmező áttekintő rétegsora ............................................................... 123 44. ábra. Somogyszob vizsgálati terület szénhidrogén előfordulásai (pirossal jelölve) a prekainozoos aljzat mélységtérképén ................................................................................ 125 45. ábra. A várható kitermelhető kőolaj mennyiségének kumulatív eloszlása térfogatgenetikai alapú becslésből ................................................................................................................ 127 46. ábra. A várható kitermelhető földgáz mennyiségének kumulatív eloszlása térfogatgenetikai alapú becslésből ................................................................................................................ 128 47. ábra. A vizsgálati területen és környezetében már felfedezett hagyományos szénhidrogén előfordulások kitermelhető vagyona a felfedezés időpontjai szerinti sorrendben ............. 129 48. ábra. Somogyszob vizsgálati terület és környezete előfordulásainak kumulatív kezdeti kitermelhető vagyona ......................................................................................................... 129 49. ábra. A rotary típusú fúrási eljárás berendezései .............................................................. 132 7
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 50. ábra. Teljes szelvényű fúrás esetén alkalmazott fúrófejek típusai ................................... 133 51. ábra. Iszapgödör-mentes fúrási technológia ..................................................................... 134 52. ábra. Irányított ferde fúrás ................................................................................................ 135 53. ábra. A rétegrepesztés folyamata ..................................................................................... 136 54. ábra. A Somogyszob vizsgálati terület térségének (Somogy és Zala megye) vasút- és közúthálózata (2013) ......................................................................................................... 139 55. ábra. A Somogyszob vizsgálati terület térsége (Somogy és Zala megye) vasúti közlekedési hálózatának térképe ........................................................................................................... 142 56. ábra. A vizsgálati terület villamosenergia ellátásának térképe......................................... 145 57. ábra. A vizsgálati terület szénhidrogénszállító vezetékeinek térképe .............................. 148 58. ábra. A világ várható energiafogyasztása 20002100 között........................................... 149 59. ábra. A világ bruttó hazai termélése OECD és nem-OECD országok szerint, illetve három olajár esetben, 1990–2040 között ...................................................................................... 150 60. ábra. A földgázszállító rendszer kiépítettsége 2013-ban, és a további tervezett fejlesztések alapján ................................................................................................................................ 150 61. ábra. Az EU primerenergia-mixének változása 2010 és 2030 között (IEA adatok) ....... 152 62. ábra. Magyarország várható villamosenergia-termelése a különféle energiamixek szerint ........................................................................................................................................... 152 63. ábra. Magyarország éves szénhidrogén termelésének alakulása ...................................... 153 64. ábra. Magyarország várható lakossági és tercier hőfelhasználása 2010 és 2030 között . 155 65. ábra. Gázkitörés (Zsana-É-2 fúrás, 1979) ........................................................................ 162 66. ábra. A vizsgálati terület térségében található kaposvári légszennyezettségi zóna (a közigazgatási területek határai alapján), valamint a térségben levő manuális mérőhálózat állomásai ............................................................................................................................ 166 67. ábra. A vizsgálati területen és térségében található földvárak és kunhalmok. ................. 182
Táblázatjegyzék 1. táblázat. A vizsgálati terület sarokpontjai ............................................................................ 13 2. táblázat. A Somogyszob koncesszióra javasolt terület sarokpontjai ................................... 14 3. táblázat. A vizsgálati területet érintő települési közigazgatási határok ............................... 16 4. táblázat. A Somogyszob koncesszióra javasolt területet érintő települési közigazgatási határok ................................................................................................................................. 16 5. táblázat. Somogyszob vizsgálati terület tájbeosztása ........................................................... 17 6. táblázat. Somogyszob vizsgálati terület talajtípusainak százalékos megoszlása csökkenő sorrendben ........................................................................................................................... 23 7. táblázat. Somogyszob vizsgálati terület területhasználatának adatai ................................... 27 (CORINE 2009) ....................................................................................................................... 27 8. táblázat. A fontosabb korábbi szénhidrogén-kutatási területek a vizsgálati területre és 5 kmes környezetére .................................................................................................................... 31 9. táblázat. Fontosabb szénhidrogén-kutatási jelentések a vizsgálati területre ........................ 33 10. táblázat. A vizsgálati terület 500 méteres mélységet elérő fúrásai (MFGI) ....................... 35 11. táblázat. A vizsgálati terület prekainozoos aljzatot ért fúrásai (MFGI, MBFH) ................ 38 12. táblázat. Az MBFH szénhidrogén-kutató fúrás nyilvántartása szerint a területre eső fúrások ................................................................................................................................. 39 13. táblázat. A rendelkezésre álló geofizikai adatok: geofizikai felmértség a vizsgálati területre ................................................................................................................................ 42 14. táblázat. A vizsgálati területet érintő 3D szeizmikus mérések ........................................... 42
8
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 15. táblázat. Digitális formában jelenleg elérhető mélyfúrás-geofizikai mérések a vizsgálati területen és 5 km-es környezetében (MFGI Mélyfúrás-geofizikai Adatbázis) ................... 42 16. táblázat. VSP, szeizmokarotázs mérések a vizsgálati területen és az 5 km-es környezetben ............................................................................................................................................. 43 17. táblázat. A neogén kronosztratigráfia főbb változásai ....................................................... 62 18. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében lévő vízfolyás víztestek ............................ 78 19. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében lévő állóvíz víztestek ............................... 79 20. táblázat. A területre és annak 5 km-es körzetére eső felszín alatti víztestek...................... 81 21. táblázat. Különböző célú vízkiemelések felszíni vizekből ................................................. 82 22. táblázat. Védettséget élvező vízhasználat a területen az érintett víztestek szerint ............. 82 23. táblázat. Felszín alatti víztől függő ökoszisztéma (FAVÖKO) .......................................... 83 24. táblázat. Kommunális szennyvízterhelés a vizsgálati területen és környezetében ............. 83 25. táblázat. Egyéb, nem kommunális szennyvízterhelés a vizsgálati területen és környezetében ...................................................................................................................... 84 26. táblázat. A vizsgálati terület felszíni és felszín alatti ivóvíz- és egyéb vízbázisai ............. 90 27. táblázat. Nyilvántartott ásvány- és gyógyvízkutak............................................................. 92 28. táblázat. A vizsgálati területen lévő létesítéskor 30 °C-os vagy annál melegebb kifolyó vizet adó kutak ..................................................................................................................... 93 29. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében jelentett vízkivételek, 1000 m3/év egységben (VGT, 2007-es nyilvántartási adatok) .............................................................. 93 30. táblázat. Az évi összes jelentett vízkivétel a különböző típusú vízadókban (1000 m3/év) a területen és annak 5 km-es körzetében (VGT, 2007-es nyilvántartási adatok) ................... 94 31. táblázat. Felszíni víz monitoringpontok a területen és 5 km-es körzetében....................... 94 32. táblázat. Felszíni védett területek monitoringpontjai ......................................................... 96 33. táblázat. Felszínalatti mennyiségi és minőségi monitoringpontok víztestenkénti eloszlása ............................................................................................................................................. 96 35. táblázat. A felszín alatti víztestek mennyiségi állapota ...................................................... 99 36. táblázat. Felszín alatti vizek minőségi állapota .................................................................. 99 37. táblázat. A Somogyszob koncesszióra javasolt területtel határos (érintkező) szénhidrogén kutatási területek ................................................................................................................ 101 38. táblázat. A Somogyszob koncesszióra javasolt területtel határos (érintkező) szénhidrogén bányatelkek ........................................................................................................................ 101 39. táblázat. A vizsgálati területen és 5 km-es körzetében működő ásványbányák tájékoztató adatai .................................................................................................................................. 103 40. táblázat. A vizsgálati területen és 5 km-es körzetében megkutatott ásványi anyagkészletek tájékoztató adatai ............................................................................................................... 104 41. táblázat. Somogyszob vizsgálati terület és környezete szénhidrogén előfordulásainak kezdeti földtani kőolaj és éghető földgáz vagyona ............................................................ 126 42. táblázat. Jelentősebb szénhidrogén kutatási-termelési havária-események az elmúlt évtizedekben Magyarországon .......................................................................................... 160 43. táblázat. A vizsgálati területnek (10. az ország többi területe),és Kaposvár és környéke (a 11. kijelölt városok) légszennyezettségi zóna besorolása a 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet 1. melléklete szerint ........................................................................................................... 166 44. táblázat. A vizsgálati területnek (10. az ország többi területe) és Kaposvár és környéke valamint Zalaegerszeg és környéke (a 11. kijelölt városok) légszennyezettségi zóna besorolása .......................................................................................................................... 167 a 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet 1. melléklete szerint .......................................................... 167 45. táblázat. A 2012. évi légszennyezettségi index értékelése a manuális mérőállomások szerint (OMSZ, 2013). ....................................................................................................... 168
9
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 46. táblázat. A 2013. évi légszennyezettségi index értékelése a manuális mérőállomások szerint (OMSZ, 2014). ....................................................................................................... 168 47. táblázat. Örökségvédelem alá eső objektumok a vizsgálati területen (I–II. kategória) .... 179 48. táblázat. A vizsgálati területen található műemlékek részleges listája ............................. 180
10
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
Függelék 1. függelék. Rövidítések ......................................................................................................... 221 2. függelék. A területre eső közigazgatási egységek lakossága és népsűrűsége .................... 223 3. függelék. A vizsgálati terület helyi védettségű természeti értékei ..................................... 225 4. függelék. A vizsgálati területet érintő 2D szeizmikus szelvények ..................................... 226 5. függelék. Minősített dokumentumok szénhidrogén és geotermia témakörben .................. 230 6. függelék. Minősített dokumentumok környezetföldtan témakörben ................................. 234
Mellékletek 1. melléklet. Somogyszob. Helyszínrajz, természetvédelmi területek 2. melléklet. Somogyszob. Területhasznosítás (CORINE) 3. melléklet. Somogyszob. Prekainozoos aljzat (HAAS et al. 2010.) 4. melléklet. Somogyszob. Alsó-pannóniai képződmények talpmélysége 5. melléklet. Somogyszob. Alsó-pannóniai képződmények vastagsága 6. melléklet. Somogyszob. Szénhidrogén-kutatási felmértség 7. melléklet. Somogyszob. Szeizmikus felmértség 8. melléklet. Somogyszob. Fúrási és geofizikai felmértség
11
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
I. Somogyszob vizsgálati terület – Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Bevezetés A Bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bányatörvény) 2010. év elejei módosítása alapján „zárt területnek” minősül a meghatározott ásványi nyersanyag — így a szénhidrogén — kutatása, feltárása, kitermelése céljából lehatárolt, vizsgálati pályázatra kijelölhető terület. A Bányatörvény értelmében a zárt területeken a rendelkezésre álló földtani adatok, valamint a vállalkozói kezdeményezések alapján a miniszter vizsgálati pályázatot hirdethet meg azokon a területrészeken, ahol — a külön jogszabály szerinti érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatok figyelembevételével — az ásványi nyersanyag bányászata, illetve a geotermikus energia kinyerése energetikai célra kedvezőnek ígérkezik. A komplex érzékenységi–terhelhetőségi vizsgálatokat jelenleg a 103/2011. (VI. 29.) kormányrendelet szabályozza. Ez a vizsgálat a bányászati koncesszió céljára történő kijelölés érdekében végzett környezet-, táj- és természetvédelmi, vízgazdálkodási és vízvédelmi, kulturális örökségvédelmi, talaj- és földvédelmi, közegészségügyi és egészségvédelmi, nemzetvédelmi, területfejlesztési és ásványvagyon-gazdálkodási szempontokat figyelembe vevő vizsgálatokat jelenti. A rendelet alapján komplex érzékenységi–terhelhetőségi vizsgálatot a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH), a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI), a Herman Ottó Intézet (HOI) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) végzik, a rendelet 1. mellékletében megjelölt közigazgatási szervek közreműködésével. A rendelet alapján elkészítettük Somogyszob terület érzékenység–terhelhetőség vizsgálati tanulmányát, szénhidrogén vonatkozásában. A tanulmány tartalmát és szerkezetét a rendelet komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány tartalmáról szóló 2. melléklete határozza meg.
12
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1. A vizsgálati terület jellemzése 1.1. Somogyszob vizsgálati terület földrajzi leírása 1.1.1. Térbeli elhelyezkedése és földrajza A Somogyszob vizsgálati terület Somogy és Zala megye területén helyezkedik el, kiterjedése 872,21 km2 (1. ábra, 1. melléklet). A vizsgálati terület körül kijelöltünk egy 5 km-rel kibővített téglalap alakú környezetet (5 km-es környezet, 1. táblázat). A vizsgálatot, adatgyűjtést részben kiterjesztettük erre a térrészre is. 1. táblázat. A vizsgálati terület sarokpontjai Id
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19=1
Vizsgálati terület EOV Y EOV X (m) (m)
482178,63 490000 490000 484085 484085 501000 501000 514000 514000 521750 521750 515522 515522 506000 506000 492000 492000 485858,39 482178,63
114300 114300 117954 117954 129114 129114 125100 125100 123400 123400 95000 95000 100000 100000 108118 108118 104000 104000 114300
Id
1 2 3 4 5=1
5 km-es környezet EOV Y EOV X (m) (m)
476742,37 526750 526750 476742,37 476742,37
134114 134114 90000 90000 134114
A terület (1) sarokpontja Murakeresztúrtól Ny-ra, az országhatáron található. Innen K felé 7,8 km-re, Belezna és Surd községek között van a (2) pont, majd É felé 3,6 km-re, a Miklósfai-halastavak területén a (3). Nyugat felé 5,9 km-re, Fityeház területén a (4), majd É-i irányban 11,2 km-re, Eszteregnye É-i végében az (5). Innen K-i irányban 16,9 km-re, át a Principális-völgyön, Zalasárszeg és Zalaszentjakab között a (6) pont, ahol D-nek fordul a határ és 4 km-t haladva, Miháldtól Ny-ra eléri a (7) pontot. Innen K felé 13 km-re, Nemesdéd és Tapsony között a (8), tovább D felé 1,7 km-re a (9), innen K felé 7,7 km-re, Nemeskisfalud K-i szélén a (10), majd D-re 28,4 km-re, Tarany és Lábod között, a Göröndi-halastavak K-i partján a (11). Innen tovább Ny felé 6,2 km-re, Tarany község területén a (12), ahonnan É felé 5 km-re a (13), majd Ny-i irányban 9,5 km-re, Berzence és Szenta között a (14), itt É felé fordulva 8,1 km-re a (15), Ny-ra 14 km-re, Somogybükkösd D-i határában a (16), D felé 4,1 km-re Zákány és Porrogszentkirály között félúton a (17), majd Ny felé, az országhatárral alkotott metszéspont a (18), ahonnan az országhatáron vezet a vizsgálati terület határa és beköt az (1) pontba (1. ábra).
13
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
1. ábra. Somogyszob vizsgálati terület elhelyezkedése
A koncesszióra javasolt területből a hatályos szénhidrogén bányatelkek területét eltávolítottuk (2. táblázat, 2. ábra). Somogyszob Somogyszob térrész határponti koordinátákkal: 872,21 km2 Somogyszob koncesszióra javasolt terület: 728,92 km2 Somogyszob szénhidrogén bányatelkek területe: 143,29 km2 2. táblázat. A Somogyszob koncesszióra javasolt terület sarokpontjai Id
14
EOV Y EOV X (m) (m) Koncesszióra javasolt terület
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
484085 484085 501000 501000 514000 514000 521750 521750 515522 515522 506000 506000 492000 492000 485858,4
16 17 18 19 20 21 22
országhatár 483380,12 483380,25 486600 486799,95 488616,84 488616,81 489700
117954 129114 129114 125100 125100 123400 123400 95000 95000 100000 100000 108118 108118 104000 104000 106740,83 106740,97 106900 107951,57 107951,62 110500,06 111400
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Id 23 24
EOV Y (m) 489700
25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39=1
488616,79 488616,78 491600 491600 490000 490000 485660,38 488401,25 491142,63 493884,03 492666,31 489924,91 487183,53 484442,13 485659,78 484085
40 41 42 43 44 45 46=40
487637,74 483617,34 483617,25 483103,61 482178,63 488300 487637,74
47 48 49 50 51 52=47
503400 503900 503400 502000 502400 503400
53 54 55 56 57=53
494100 493000 491400 492500 494100
58 59 60 61 62=58
502100 500600 498000 500700 502100
63 64 65 66 67 68=63
496800 496800 494100 493100 495300 496800
69 70 71 72 73=69
514000 514000 503000 503000 514000
EOV X (m) 112500
112500 112951,28 112951,28 115000 115000 117954 117954 119171,55 120389,31 121607,08 124348,45 123130,69 121912,93 120695,16 117954 117954
szigetpoligon
112951,06 112950,95 108778,36 108778,36 114300 114300 112951,06
szigetpoligon
120750 121900 122100 121000 120400 120750
szigetpoligon
119200 119900 117900 117200 119200
szigetpoligon
117100 117700 115000 113600 117100
szigetpoligon
114500 117600 117600 113400 112900 114500
szigetpoligon
113200 118000 118000 113200 113200
A 3. táblázat sorolja fel azokat a településeket, amelyek közigazgatási területe (kül-, és/vagy belterülete) érinti a vizsgálati területet. A 4. táblázat a koncesszióra javasolt terület által érintett közigazgatási területeket adja meg. 15
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 3. táblázat. A vizsgálati területet érintő települési közigazgatási határok Település
Belezna Berzence Bolhás Böhönye Csurgó Csurgónagymarton Eszteregnye Fityeház Galambok Gyékényes Homokkomárom Iharos Iharosberény Inke Kaszó Liszó Miháld Murakeresztúr Nagyatád Nagykanizsa Nagyrécse Nemesdéd Nemeskisfalud Nemespátró Őrtilos
Megye
Zala Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Zala Zala Zala Somogy Zala Somogy Somogy Somogy Somogy Zala Zala Zala Somogy Zala Zala Somogy Somogy Zala Somogy
Település
Ötvöskónyi Pat Pogányszentpéter Porrog Porrogszentpál Sand Segesd Somogybükkösd Somogycsicsó Somogyszob Sormás Surd Szabás Szenta Szenyér Szepetnek Tapsony Tarany Varászló Vése Zákány Zákányfalu Zalakomár Zalasárszeg Zalaszentjakab
Megye
Somogy Zala Somogy Somogy Somogy Zala Somogy Somogy Somogy Somogy Zala Zala Somogy Somogy Somogy Zala Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Zala Zala Zala
4. táblázat. A Somogyszob koncesszióra javasolt területet érintő települési közigazgatási határok Település
Belezna Berzence Bolhás Böhönye Csurgó Csurgónagymarton Eszteregnye Fityeház Galambok Gyékényes Homokkomárom Iharos Iharosberény Inke Kaszó Liszó Miháld Murakeresztúr Nagyatád Nagykanizsa Nagyrécse Nemesdéd Nemeskisfalud Nemespátró
16
Megye
Zala Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Zala Zala Zala Somogy Zala Somogy Somogy Somogy Somogy Zala Zala Zala Somogy Zala Zala Somogy Somogy Zala
Település
Őrtilos Ötvöskónyi Pat Pogányszentpéter Porrog Porrogszentpál Sand Segesd Somogybükkösd Somogycsicsó Somogyszob Sormás Surd Szabás Szenta Szenyér Szepetnek Tapsony Tarany Vése Zákány Zákányfalu Zalasárszeg Zalaszentjakab
Megye
Somogy Somogy Zala Somogy Somogy Somogy Zala Somogy Somogy Somogy Somogy Zala Zala Somogy Somogy Somogy Zala Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Zala Zala
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2. ábra. A vizsgálati terület és a koncesszióra javasolt területek elhelyezkedése A sarokpontok számozása a koncesszióra javasolt terület szerinti (2. táblázat). barna vonal – a vizsgálati terület, fekete vonal – a vizsgálati terület 5 km-es környezete, rózsaszín poligon – Somogyszob koncesszióra javasolt terület
A terület legnagyobb tengerszint feletti magassága Surdtól DK-re 1 km-re, Somogybükkösd irányában a szőlőhegyen 238 mBf. A legmélyebb pont Bajcsától D-re 700 m-re, az egykori Bajcsa forgalmi kitérő vasúti megállóhelytől a vasút mentén DNy felé 640 m-re 134,9 mBf. A vizsgált terület MAROSI, SOMOGYI szerk. (1990) és DÖVÉNYI szerk. (2010) alapján 57,7%-ban a Dunántúli-dombság és 42,3%-ban a Nyugat-magyarországi peremvidék nagytájhoz tartozik (5. táblázat, 3. ábra). 5. táblázat. Somogyszob vizsgálati terület tájbeosztása Nagytáj
Középtáj
Dunántúli-dombság
Belső-Somogy
Nyugatmagyarországi peremvidék
Zalaidombvidék
Kistájcsoport
nincs
Kelet-Zalaidombság Muravölgyi-sík
Kistáj
km2
%
Marcali-hát Nyugat-Belső-Somogy Kelet-Belső-Somogy Közép-Dráva-völgy Zalaapáti-hát Principális-völgy Egerszeg–Letenyei-dombság Mura-balparti-sík Összesen
13,9 466,4 13,7 9,2 275,6 33,8 46,9 12,7 872,2
1,6 53,4 1,6 1,1 31,6 3,9 5,4 1,4 100
17
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés A vizsgálati terület Ny-i felét az Egerszeg–Letenyei-dombság és a Zalaapáti-hát, K-i felét Belső-Somogy hordalékkúp síksága alkotja. ÉNy-on benyúlik az Egerszeg–Letenyei-dombság lépcsős pereme, melyet a komplex genetikájú (szerkezeti preformáció, folyóvízi erózió, defláció és tömegmozgások), meridionális Principális-völgy (itt már széles völgymedence) határol. A völgy K-i oldala a Zalaapáti-hát, melynek D felé lépcsőzetesen alacsonyodó térszínét eróziós–deráziós völgyek szabdalják; a lejtők és a tetők nagyon erodáltak. Az átlagos relatív relief 61 m/km2, a legnagyobb érték 169 m/km2. E kistáj D-i határa a Közép-Dráva-völgy, melynek alacsony- és magasártéri szintre tagolódó felszínéhez éles, teraszokra különülő peremmel kapcsolódik. A K-i, somogyi területfélben futóhomokformákkal (hosszanti buckák, szélbarázdák, maradékgerincek, garmadák, széllyukak) tagolt, D felé alacsonyodó hordalékkúpsíkság terül el, felszínén kelet felé egyre sűrűbben É–D-i tengelyű lapos, széles völgyek, köztük tágas, lapos, többnyire vizenyős mélyedések, hasonlóan É–D-i irányban rendeződött buckasorok, lepelhomokkal fedett teraszszerű formák találhatók. A relatív relief a buckás részen 12–40 m/km2, mely K felé 3– 20 m/km2-re csökken — a felszín hullámosságának függvényében. A vizsgált terület Ny-i része a mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves, középső és keleti része a mérsékelten meleg, mérsékelten nedves éghajlati zónába esik. (A következő értéktartományok szélességét a terület nagy horizontális és vertikális kiterjedése indokolja.) Az évi napfénytartam 1900–2000 óra, nyáron 760–800, télen 190–200 óra. Az évi középhőmérséklet 9,5–10,2 °C. A napi középhőmérséklet április 1–12-től október 18–20-ig, 188–198 napon át 10 °C fölött marad. Az utolsó tavaszi fagyok április 8–15-e körül, míg az első őszi fagyok október 20–25-e táján érkeznek, így évente 190–200 fagymentes nap várható. A maximum hőmérsékletek sokévi átlaga 33,0–33,5 °C, a téli minimumoké –17 – –17,5 °C. A csapadék évi összege a területen 700–750 mm. Átlag 32–40 hótakarós nap valószínű évente, a maximális hóvastagság átlaga 22–25 cm. Az ariditási index (az a dimenzió nélküli szám, mely a párolgás és a csapadék arányát jellemzi oly módon, hogy a mm-ben mért elpárolgott vízmennyiséget elosztjuk a mm-ben mért csapadékmennyiséggel; ha értéke >1 arid, ha <1 humid éghajlatról beszélünk): 0,88–0,98. Az É-i és a D-i szélirány a leggyakoribb és az átlagos szélsebesség 2,5–3 m/s, a magasabb érték a tetőkre jellemző. Az éghajlati adottságok a hőigényes, hosszú tenyészidejű szántóföldi, kertészeti kultúráknak (gabonafélék, kapások) és az állattenyésztésnek felelnek meg. A magasabb hátakon erdő- és vadgazdálkodás folyik.
18
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
19
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
3. ábra. Somogyszob vizsgálati terület Magyarország geomorfológiai térképén (kivágat: PÉCSI 2000)
A vizsgált terület társadalmi–gazdasági helyzetét a 2. függelék mutatja be. A 2011-es Népszámlálás adatai alapján a népsűrűség 70 fő/km2 volt, ami jelentősen elmarad az országos átlagtól (107 fő/km2). A vizsgált területen belül alapvetően az aprófalvas 20
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány településszerkezet a jellemző, így általánosan alacsony a népsűrűség, az országos átlagot jelentősebben Nagyatád (156 fő/km2) és Nagykanizsa (330 fő/km2) értékei haladják meg. A korszerkezet valamelyest kedvezőtlennek tekinthető, a 65 év felettiek száma lényegében megegyezett a gyermekkorúak számával, az elöregedési index (a ≥65 éves életkorú népességnek a gyermekkorú, ≤14 éves népességhez viszonyított arányát kifejező szám, mely a népesség korösszetétele változásának, így az elöregedés folyamatának legfontosabb indikátora) értéke átlagosan 101% volt, ugyanakkor ez kismértékben meghaladja az országos átlagot (93%). A leginkább elöregedő népességgel Nemeskisfalud (522%), Kaszó (200%) Sand (195%) és Pat (185%) rendelkezett, a legfiatalosabb korszerkezettel pedig Senyér (22%) Nemesdéd (35%) és Szabás (38%) jellemezhető (Népszámlálás 2011). Az iskolázottság tekintetében a Népszámlálás adatai szerint a népesség átlagosan 30%-a rendelkezett általános iskolai végzettséggel. Középfokú szakmai oklevéllel rendelkezett a lakosság 22%-a, érettségizett több, mint 25%, a felsőfokú végzettségűek aránya pedig 11% volt, így az iskolázottság szintje a térségben elmarad az országos átlagtól. Az egyetemi, főiskolai oklevéllel rendelkezők aránya a térség egészében az országos átlag (15,5%) alatt maradt (Népszámlálás 2011).
4. ábra. Somogyszob vizsgálati területen mért munkanélküliségi ráta, 2011 (%)
A vizsgált területen a lakosság gazdasági aktivitása átlagosan 45% volt, ami lényegében megegyezik az országos átlaggal (45,4%). A térség foglalkoztatottsági helyzete tehát általánosságban jónak tekinthető, csupán két településen alacsonyabb a foglalkoztatási ráta a 30%-nál (Nemeskisfalud, 8%; Nemesdéd 22%). A munkanélküliségi ráta (4. ábra) átlagosan 13%-volt, ami szintén átlagosnak tekinthető. A térségen belül jelentős területi különbségek nem alakultak ki, a települések döntő többségének értéke a térségi átlag körül ingadozik, a Somogy megyei területek értékei azonban kedvezőtlenebbül alakultak. A legmagasabb munkanélküliséggel Nemesdéd (34%), Zalasárszeg (33%), Szenyér (33%) és Csurgónagymarton (31%) rendelkezett. Érdekesség, hogy Nemeskisfalud településen 2011-ben nem volt 21
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés munkanélküli, azonban ez főként a település alacsony lakosságszámának (124 fő) és az inaktív keresők (90 fő) magas arányának köszönhető. A településen a foglalkoztatottak száma mindössze 10 fő volt (Népszámlálás 2011).
5. ábra. Egy lakosra jutó éves jövedelem Somogyszob vizsgálati területen, 2011 (%)
A lakosság jövedelmi viszonyai összességében kedvezőtlennek mondhatók, az egy lakosra jutó éves jövedelem 2011-ben 695 243 Ft volt (5. ábra), ezzel szemben az országos átlag ebben az időszakban közel 782 000 Ft volt, aminél csupán öt településen (Sormás, Nagyrécse, Liszó és Nagykanizsa) volt magasabb az egy főre jutó jövedelem összege. Ebben a tekintetben egyértelműen kirajzolódik a nagyobb települések hatása: Nagykanizsa térsége, Nagyatád és valamelyest Csurgó értékei is jelentősen kiemelkednek a térségi átlagból. A nagyobb településektől távolabb eső, periférikus helyzetű települések értékei pedig jóval alacsonyabbak voltak. Általánosságban megállapítható tehát, hogy a vizsgált térségben a központi funkcióval rendelkező, népesebb településen élők kedvezőbb anyagi helyzetben vannak. A vizsgált területen a legnépesebb nemzetiségek 2011-ben (Népszámlálás 2011) a cigány (4749 fő), a horvát (1342 fő) és a német (955 fő). E nemzetiségek alkotják a vizsgált terület teljes lakosságának több mint 7%-át. A cigány kisebbség részaránya számos településen meghaladta a 10%-ot, Iharosberényben és Ötvöskónyiban közel 30%, Szenyéren 50% volt a részarányuk. A horvát kisebbség főként Murakeresztúr (488 fő), Nagykanizsa (482 fő) és Fityeház (152 fő) településen él, Murakeresztúron és Fityeházán részarányuk meghaladja a 20%-ot. A németek többsége Nagykanizsán (468 fő) és Szepetneken (100 fő) él, de részarányuk egyik településen sem éri el a 10%-ot. 1.1.2. Talajtan és természetes növényzet 1.1.2.1. Talajtípusok A terület háromnegyedén agyagbemosódásos barna erdőtalajok találhatók (6. táblázat, 6. ábra), melyek zömmel homokos, kisebb részben löszös talajképző üledéken keletkeztek. Mechanikai összetételük a talajképző üledék szemcseeloszlásának függvényében homokos 22
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány vályog, vályog. Vízgazdálkodásuk is a homoktartalomtól függ, minél több a homok, annál kedvezőtlenebb. Kémhatásuk a kilúgozottság függvényében erősen vagy gyengén savanyú. Zömmel szántók, erdők, szőlők, és gyümölcsöskertek.
6. ábra. Talajtípusok a Somogyszob vizsgálati területen (VKGA 2009)
A pszeudoglejes barna erdőtalajok (a terület közel 20%-án) a Zalaapáti-háton jellemzők, a periglaciális vályog, löszvályog talajképző üledéken alakultak ki. Mivel itt a talajszelvényben egy rossz vízvezető réteg van, a vízgazdálkodás kedvezőtlen, de a szőlőkultúrának, illetve az erdőknek éppen megfelel. 6. táblázat. Somogyszob vizsgálati terület talajtípusainak százalékos megoszlása csökkenő sorrendben Talajtípus kódja
7 8 25 26 27
Talajtípus
Agyagbemosódásos barna erdőtalajok Pszeudoglejes barna erdőtalajok Réti talajok Réti öntéstalajok Lápos réti talajok Összesen
Terület (km2)
632,1 174,0 35,2 24,3 6,6 872,2
%
72,5 19,9 4,0 2,8 0,8 100,0
A vízhatás alatti talajféleségek közül a réti talajok vályog mechanikai összetételűek, elsősorban szántók. A réti öntések termékenysége elsősorban a szerves anyag tartalom függvénye, általában rét- és legelőként hasznosulnak. A terület ÉNy-i határán, Nagykanizsa és Sormás közelében található meszes homokpuszták mélyedéseiben egykor üde láprétek voltak, melyek kiszáradtak, és a korlátozott termőrétegű lápos réti talajokon rét–legelő található.
23
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 1.1.2.2. Talajérzékenység A bányászati koncessziós munkálatokkal (=hatások) szemben mutatott talajérzékenységet térképen ábrázoltuk. A 15 hatás a következő volt: anaerob viszonyok, biogén oldódás, hőszennyezés, humuszhígulás, láposodás/rétiesedés, lúgosítás, másodlagos szikesedés, roskadás/ omlás, savasodás, talajdegradáció, felületi talajlehordódás, vonalas talajlehordódás, talajvízszint emelkedés, tömörödés, vízzárás. A vonatkozó adatokat, térképi forrásokat úgy válogattuk össze, hogy azok alkalmasak legyenek a talajokat veszélyeztető hatások értékelésére (MARSI, SZENTPÉTERY 2013). Az agrotopográfiai adatbázis (VKGA 2009) kilenc tematikus szintje közül közvetlenül hetet vontunk be a felszíni hatásokat értékelő adatok közé és kilenc érzékenységi kategóriát különítettünk el úgy, hogy veszélyeztetettségi pontérték szerint három fő csoportot és azokon belül három–három alcsoportot képeztünk. A 7. ábra a vizsgált terület fentiek szerint meghatározott talajérzékenységét ábrázolja.
7. ábra. Somogyszob vizsgálati terület koncessziós tevékenységgel szembeni talajérzékenységi térképe (MARSI, SZENTPÉTERY 2013)
Az egész terület a közepesen veszélyeztetett főcsoportba tartozik. Kivétel a Nagykanizsa és Sormás közötti kis, lefolyástalan rész, ahol a lápos réti talaj a biogén oldódásra, a talajvízszint emelkedésére és a tömörödésre nagyon érzékeny, ezért erősen veszélyeztetett besorolású. A terület legnagyobb részét borító agyagbemosódásos barna erdőtalajok a savanyodásra és a tömörödésre nagyon érzékenyek. Homok talajképző üledékből keletkezett változataik egészen a köves, földes kopárig könnyen erodálódnak. Ez a veszély a kevésbé merdek völgyoldalakon és a mélyebb, talajnedves részeken kisebb. A nagyobb völgyekben előforduló réti talajok a másodlagos szikesedésre és a talajvízszint emelkedésére különösen érzékenyek. A talajvédelem az egész vizsgálati területen kiemelten fontos. 24
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.1.2.3. A vizsgálati terület természetes növényzete A vizsgált területen az erdők és a mezőgazdasági területek uralkodnak. Nyugaton inkább gyümölcsösöket és zártkerteket, míg keleten homoki legelőket találunk. A völgyekben és a mélyedésekben kaszálórétek, mocsár- és kékperjés rétek és láprétek fordulnak elő. Keleten lápi vegetáció, mocsárrétek és gyepek színesítik a növényzeti képet. Egerszeg–Letenyei-dombság (északnyugat) A dombvidék potenciális erdőterület, természetes gyepek léte valószínűtlen. A terület jelentős részén bükkösök jellemzők, de a völgyaljakban gyertyános–tölgyesek és égerligetek is kialakultak. Jellegzetesek a települések környékén található gyümölcsösök. Az inváziós terhelés alacsony, többnyire a zártkertek környékén és a völgyekben találkozhatunk nem őshonos fajokkal. A dombság erdei többnyire ma is jó természetességűek, bár az intenzív erdőgazdálkodás és a nem őshonos fafajok előtérbe helyezése átalakította az eredeti erdőtársulásokat. A völgyekben a kaszálórétek, a dombokon a zártkertek jellemzőek nagyobb kiterjedésben. A völgyalji kaszálóréteket ma többnyire már nem kezelik, beerdősültek vagy erdősítették őket. Több esetben másodlagosan a bükkösök helyén mészkerülő jellegű erdők alakultak ki. Principális-völgy (nyugat) Klímazonális vegetációtípusát az üde lomberdők jelentik, de az eredeti erdők nagy részét kiirtották. A völgyoldalak és a települések környékén akácosokat találunk. A lápréteket lecsapolták, a helyükön kialakult nedves réteket többnyire kaszálták, de ma általában már nem kezelik, állományaik jelentősen degradálódtak, özönnövényekkel terheltek. Mura-balparti-sík (nyugat) A Mura partjai mentén fűz–nyár ligetek, a folyótól távolabb tölgy–kőris–szil ligetek, míg a folyó zátonyain bokorfüzesek a jellemző természetes élőhelyek. A holtágak és a befolyó kisvizek környezetében égerligetek alakultak ki. Az aktuális erdei vegetációban kisebb kiterjedésben akác- és nemesnyár-ültetvények vannak jelen. A síkság erdeit a szántóföldi művelés érdekében már régen kiirtották, a Mura szabályozásával az erdők és a másodlagos üde, nedves gyepek a hullámtérre szorultak vissza. A töltéseken kívüli gyepek maradványait az utóbbi évtizedekben szántották fel. A hullámtér nagy részén napjainkra szűnt meg a gyepgazdálkodás, a rétek helyén nagy kiterjedésű aranyvessző-állományokat és faültetvényeket találunk. A Mura menti kavicsbányászat során több természetközeli élőhely semmisült meg. Közép-Dráva-völgy (kicsi rész délnyugaton) A kistáj nagy része erdőtenyészet számára alkalmas. Magyarországon egyedülálló illír bükkösök, gyertyános-tölgyesek alakultak ki. Jellemzőek még a nyár- és fűzligetek, valamint a keményfaligetek irtása nyomán kialakult mocsár- és kékperjés rétek. A holtágakban gazdag hínárnövényzetet találunk és gyakoriak a magassásosok is. Zalaapáti-hát (középen) A kistáj potenciális erdőterület, természetes gyepek Nagykanizsa és Sormás között fordultak elő. Klímazonális vegetációtípusát szubmediterrán bükkösök jelentik, melyek az alacsonyabb térszíneken gyertyános-tölgyesekbe mennek át. A patakvölgyekben égerligetek alakultak ki. A telepített faállományok kiterjedése kicsi, említésre méltóak a Nagykanizsa környéki erdeifenyő- és akácültetvények, ugyancsak ebben a térségben jó természetességű keményfaligeteket találunk. A bükkösök többsége még ma is jó természetességű, az irtásrétek 25
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés többsége viszont napjainkra beerdősült. A dombtetőkön szórványosan megjelenő cserestölgyesek másodlagosak. Régen kiterjedt irtásrétek voltak a települések környékén, ahol legeltettek, majd később gyümölcsösöket, zártkerteket alakítottak ki. A homokbuckák mélyedéseiben üde láprétek voltak, melyek kiszáradva kékperjés láprétekké alakultak át, állományaikból több értékes faj kipusztult. Nyugat-Belső-Somogy (a terület keleti fele) A kistáj nagy része potenciális erdőterület. Természetes erdőtársulásai főként gyertyánostölgyesek, kisebb részben bükkösök. A vízfolyások mentén keményfás ligeterdők is vannak és a buckaközi mélyedésekben gyakoriak az égeres láperdők. A természetes erdőtársulások helyén ma már sok helyen kultúrerdők: akácosok, erdei- és feketefenyvesek, lucfenyvesek, ill. ültetvényszerű égeresek találhatók. Aránylag fejlett a lápi vegetáció, több kisebb (főleg zsombékos) láp tarkítja a területet. A legszárazabb homokon ezüstperjés gyepek díszlenek, a környékükön pedig homoki legelőket találunk. Az üdébb erdők irtása nyomán mocsárrétek alakultak ki. Marcali-hát (északkeleten kis terület) A kistáj döntő részben potenciális erdőterület, a természetes erdőtársulások főleg gyertyános-tölgyesek és kultúrerdők, de a vizsgált területre nem esik erdő. Egyes szivárgó vizű termőhelyeken fragmentális láprétmaradványok, egyes vízfolyások mentén pedig kaszálással, illetve legeltetéssel fenntartott réti csenkeszes és sédbúzás mocsárrétek vannak. Gyakoriak a másodlagos, jellegtelen gyepek. Kelet-Belső-Somogy (kis terület délkeleten) A területre a homokon kialakult erdők és a buckaközi mélyedésekben létrejött lápok jellemzők. A humuszos homoktalajok jellemző erdőtársulásai a gyertyános kocsányos tölgyesek és kisebb kiterjedésben a keményfaligetek. Napjainkra jórészt kultúrtájjá alakult a vidék, rossz termőképességű szántók, akácosok, telepített erdeifenyvesek és más homogén kultúrerdők váltják egymást. Erdőirtással tájképileg értékes kaszálók és fás legelők jöttek létre, melyek spontán erdősülnek. A felhagyott szántók helyén kialakuló másodlagos gyepek fajszegények. Az észak–déli lefutású patakvölgyekben számos halastófüzért hoztak létre (gyakran láprétek pusztulását okozva). Erdőterületek A vizsgált területen jelentős az erdők aránya (35,74%). A terület nyugati felében inkább bükkösök a jellemzők, de az alacsonyabb térszíneken gyertyános-tölgyesekbe mennek át, míg keleten főként gyertyános-tölgyesek, kisebb részben bükkösök fordulnak elő. A folyók és kisebb vízfolyások mentén fűz–nyár ligetek, égerligetek és keményfás ligeterdők tenyésznek. Telepített erdőket is találunk a területen, a nyugati részen akác- és nemesnyár-ültetvényeket, helyenként erdeifenyőt, míg a keleti részre jellemző kultúrerdők: akácosok, erdei- és feketefenyvesek, lucfenyvesek, ill. ültetvényszerű égeresek. Tulajdonforma tekintetében az állami tulajdon a legnagyobb arányú, csak Surd és Inke környékén fordul elő magántulajdon nagyobb mértékben, míg a vegyes tulajdonú erdők aránya mindenhol kicsi. Elsődleges rendeltetés szempontjából a terület nagy része a gazdasági kategóriába esik, kivéve a kaszói körzetet (Baláta-tó környéke) és a határ mentét, ahol a védelmi kategória nagy kiterjedésű, míg a közjóléti kategória mindenhol csak kisebb foltokban fordul elő. Tűzveszélyességi szempontból a kis tűzveszély kategória jellemző az egész területre, ezt jóval kisebb arányban követi a nagymértékű tűzveszély, de előfordul a közepes kategória is (a bekezdés forrása: http://erdoterkep.mgszh.gov.hu/).
26
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák (FAVÖKO) a következő víztestekhez kapcsolódnak (zárójelben a védett terület típusa van feltüntetve): Balaton a Berekkel sekély porózus (Natura 2000), Zalai-dombság–Balaton-vízgyűjtő sekély porózus (természetvédelmi terület, Natura 2000), Balaton déli vízgyűjtő sekély porózus (Natura 2000), a Rinya-mentevízgyűjtő sekély porózus (nemzeti park, Natura 2000), Mura-vidék sekély porózus (tájvédelmi körzet, Natura 2000), Bölcske–Bogyiszlói-öblözet sekély porózus (nemzeti park), Drávavölgy Barcs alatt sekély porózus (nemzeti park), Dráva-völgy Barcs felett sekély porózus (nemzeti park, Natura 2000), Duna–Tisza köze – Duna-völgy déli rész sekély porózus (nemzeti park), Feketevíz-vízgyűjtő sekély porózus (nemzeti park, Natura 2000) és Szekszárd–bátai- és Kölkedi-öblözet sekély porózus (nemzeti park). A leírás elsősorban DÖVÉNYI szerk. (2010) alapján készült. 1.1.3. A területhasználat térképi bemutatása A területhasználat ismert adatai a CORINE (2009) szerint az alábbiak (7. táblázat), térképi ábrázolásuk a 2. mellékleten látható. 7. táblázat. Somogyszob vizsgálati terület területhasználatának adatai (CORINE 2009) Kód
Leírás
112
Lakott területek – nem összefüggő település szerkezet Ipari, kereskedelmi területek, közlekedési hálózat – Ipari vagy kereskedelmi területek Ipari, kereskedelmi területek, közlekedési hálózat – Út- és vasúthálózat és csatlakozó területek Bányák, lerakóhelyek, építési munkahelyek – Nyersanyag kitermelés Bányák, lerakóhelyek, építési munkahelyek – Építési munkahelyek Mesterséges, nem mezőgazdasági zöldterületek – Városi zöldterületek Sport- és szabadidő-létesítmények Nem öntözött szántóföldek Állandó növényi kultúrák – szőlők Gyümölcsösök Rét/legelő Mezőgazdasági területek – komplex művelési szerkezet Elsődlegesen mezőgazdasági területek Lomblevelű erdők Tűlevelű erdők Vegyes erdők Átmeneti erdős–cserjés területek Szárazföldi vizenyős területek – szárazföldi mocsarak Szárazföldi vizenyős területek – tőzeglápok Kontinentális vizek folyóvizek, vizi utak Kontinentális vizek – állóvizek Összesen
121 122 131 133 141 142 211 221 222 231 242 243 311 312 313 324 411 412 511 512
Terület (km2)
%
30,3
3,50
5,8
0,70
0,3
0,03
0,2
0,03
3,0
0,30
1,2
0,10
1,2 324,4 2,1 5,9 35,3 43,1 15,4 282,3 9,2 20,4 82,8 0,9 0,7 0,7 7,9 872,2
0,10 37,20 0,24 0,70 4,03 4,90 1,80 32,40 1,040 2,30 9,50 0,10 0,10 0,10 0,90 100,00
27
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 1.1.4. Természetvédelem Az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről egyik alapelve rögzíti, hogy „a természet védelméhez fűződő érdekeket a nemzetgazdasági tervezés, szabályozás, továbbá a gazdasági, terület- és településfejlesztési, illetőleg rendezési döntések, valamint a hatósági intézkedések során figyelembe kell venni.” A 275/2004. (X. 8.) kormány rendelet, az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről, kimondja, hogy terv vagy beruházás elfogadása, illetőleg engedélyezése előtt vizsgálnia kell a Natura 2000 terület jelölésének alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére gyakorolt hatásokat. Bármilyen kedvezőtlen hatás megállapítása esetén bizonyos közérdekhez fűződő tervek vagy beruházások esetében lehet engedélyt kiadni, de a beruházást úgy kell megvalósítani, hogy az a lehető legkisebb kedvezőtlen hatással járjon. A vizsgált területen nemzeti park, tájvédelmi körzet és természetvédelmi terület is található kis kiterjedésben (1,2%). A Natura 2000-es területek kétharmada a különleges vagy kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek (SAC) kategóriába tartozik (18,7%), míg különleges madárvédelmi terület (SPA) 9,9%-ot fed le. A Nemzeti Ökológiai Hálózat elemei közül a magterület kategória vezet (16,9%) és ökológiai folyosó is előfordul a terület 13,5%-án (összesen 30,4%-ot fed le ez a védelmi kategória a területből). Az egyes védett kategóriák átfednek egymással (1. melléklet). 1.1.4.1. Természetvédelmi területek Duna–Dráva Nemzeti Park A vizsgált terület déli részére benyúlik a Duna–Dráva Nemzeti Park, melynek szinte teljes területe az egykori ártéren található. A nemzeti park „Dráva-menti területek” elnevezésű részterületének északi része esik a vizsgálati területre. A folyó gyors esése miatt, sok hordalékot hoz magával, de az esés a magyar szakaszon fokozatosan csökken, hordalékát lerakja. A Dráva jellegzetes képződményei a zátonyszigetek, melyek folyamatosan épülnek és pusztulnak, ezáltal a helyüket is változtatják, és tipikus élőhelyei a pionír növényzetnek. A partot ártéri ligeterdők kísérik, a magasabb térszíneken tölgy–kőris–szil ligeterdők találhatók, míg a hajdani erdőirtások helyén ma másodlagos élőhelyek: nedves rétek és mocsárrétek alakultak ki. A Dráva a vízimadarak vonulásában és telelésében meghatározó szerepet tölt be. A folyó mentén található kistelepülések lakói elsősorban állattenyésztéssel foglalkoztak. Érintett települések: Berzence, Csurgó, Gyékényes, Őrtilos, Zákány Mura-menti Tájvédelmi Körzet Az országhatár és a Zalai-dombvidék délnyugati pereme között elhelyezkedő terület a Mura mente. A tájképet a gyors sodrású és szeszélyes Mura folyó időszakos árvizei, zátonyokat, új partszakaszokat, szigeteket, holtágakat építő és romboló tevékenysége határozza meg. Az így kialakult értékes élőhelyek viszonylag természetes állapotban maradtak meg, mivel a határsáv közel ötven éven át katonailag elzárt terület volt. A folyókanyarulatok lefűződéséből kialakult holtágak a feltöltődési folyamat különböző fokán állnak, különösen fontos élőhelyeket képviselnek. A folyó menti — zalai viszonylatban — kiváló szántóknak, legelőknek és kaszálóknak köszönhetően a mezőgazdaság mindig is jelentős volt e tájon. A művelésbe vont területek szinte teljes egésze az egykori ártéri erdők kiirtásával, azok helyén létesült. A síkkal érintkező domboldalak déli lejtőin szőlőtermesztés folyik. Az erdőállományt a mai napig túlnyomórészt a termőhelynek megfelelő, őshonos fafajok alkotják. A védetté nyilvánítás célja a Mura folyóhoz és árteréhez kapcsolódó élővízi, mocsári és ártéri élőhelyek természeti értékeinek, egyedi életközösségeinek védelme és fenntartása, a jellegzetes tájképi adottságok megőrzése. Érintett település: Murakeresztúr 28
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Baláta-tó Természetvédelmi Terület Somogy megye legrégibb természetvédelmi területe, 1942-től már védett. Védettségét gazdag növény- és állatvilága, illetve a jégkorszaki lápmaradvány megőrzése indokolja. 2008ban a Baláta-tó Természetvédelmi Terület bekerült a hazai erdőrezervátumok sorába, így további értékes természeti területek kaptak oltalmat. A tó ma is lefolyástalan, csapadék és talajvíz táplálja. Legnagyobb értéke, hogy a lebegő hínártársulásoktól a láperdőkig számos lápi növénytársulás található itt, továbbá több országosan ritka növény- és állatfaj élőhelye. Érintett települések: Kaszó, Szenta 1.1.4.2. Egyéb, országos védettségű területek Nemzeti Ökológiai Hálózat Az ökológiai hálózat övezeteire vonatkozó általános irányelveknek megfelelően az ökológiai hálózat övezeteiben tájidegen műtárgyak, tájképileg zavaró létesítmények nem helyezhetők el, és a táj jellegét kedvezőtlenül megváltoztató domborzati beavatkozás, valamint a természetvédelem céljaival ellentétes fásítás nem végezhető. Magasépítmények (10 méternél magasabb) elhelyezése kerülendő, illetve csak látványterv alapján a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával engedélyezhető. Az ökológiai hálózat mezőgazdasági művelés alatt álló területein csak környezetkímélő extenzív gazdálkodás folytatható. Az övezetek területén művelésiág-változtatás — művelés alól kivonás és a művelés alól kivett terület újrahasznosítása — a termőföld védelméről szóló, 2007. évi CXXIX. törvény 10. § (1) bekezdése alapján csak az ingatlanügyi hatóság engedélyével lehetséges. A pufferterületeken a földtani kutatáshoz, tájrendezéshez és bányászati termeléshez kapcsolódó államigazgatási eljárásokban a természetvédelmi hatóság szakhatósági bevonása szükséges. Magterület a nemzeti park területe, a Baláta-tó környéke több kilométeres kiterjedésben, Liszótól északnyugatra és Pattól északra a Natura 2000 területek, valamint Pogányszentpétertől északkeletre és Inkétől nyugatra egy nagyobb terület. Ökológiai folyosó kategóriába tartozik a Nagykanizsától nyugatra található Natura 2000 terület és a vízfolyások mentén szakaszosan több terület (Szaplányos-patak, Principáliscsatorna, Berki-patak, Bakónaki-patak, Kiskomáromi-csatorna, Máriás-patak, Marót-völgyicsatorna, Babócsai-Rinya), amely néhány helyen jelentősen kiszélesedik (Nagyrécsétől délre, Liszótól északkeletre, Iharostól délre, Inkétől keletre és Vésétől északkeletre). Pufferterület nem található a vizsgált területen. Natura 2000 területek Különleges vagy kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek (SAC) a Csörnyeberek (HUBF20050) elnevezésű terület, a Dél-zalai homokvidék (HUBF20049), a Gyékényesi erdők (HUDD20068), a Jánosházi-erdő és Égett-berek (HUDD20014), a Mura mente (HUBF20043), a Nyugat-Dráva (HUDD20054), az Oltárc (HUBF20046) elnevezésű terület, a Rinyaszentkirályi-erdő (HUDD20060), a Szentai erdő (HUDD20063) és a Zákány–őrtilosi dombok (HUDD20055). A különleges madárvédelmi területek (SPA) közé tartoznak a Mórichelyi-halastavak (HUBF10001), a Nyugat-Dráva (HUDD10002) és a Belső-Somogy (HUDD10008). Ramsari terület nem fordul elő. „Ex lege” védett természeti terület „Ex lege” védett természeti területnek minősülnek a lápok, szikes tavak, kunhalmok, földvárak, források és víznyelők. „Ex lege” védettek a barlangok is, de ezek — jellegüknél fogva 29
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés — védett természeti értékek. A vizsgált koncessziós területen (1. melléklet) három „ex lege” védett földvár található (Őrtilos, Iharosberény és Segesd közelében) és lápok is előfordulnak. 1.1.4.2. Helyi jelentőségű védett természeti területek Helyi jelentőségű védett természeti területeknek nevezzük a települési — Budapesten a fővárosi — önkormányzat által, rendeletben védetté nyilvánított természeti területeket. Védelmi kategóriájukat tekintve lehetnek természetvédelmi területek (TT) vagy természeti emlékek (TE) is (3. függelék).
30
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1.2. Somogyszob vizsgálati terület földtana 1.2.1. A terület geológiai és geofizikai megkutatottsága 1.2.1.1. Szénhidrogén-kutatás A területen régóta folyik szénhidrogén-kutatás (MBFH Jelentéstár). A terület szempontjából legjelentősebb már visszaadott területek neveit a 8. ábra és a 8. táblázat adja meg.
8. ábra. Korábbi és jelenlegi szénhidrogén-kutatások által érintett területek 8. táblázat. A fontosabb korábbi szénhidrogén-kutatási területek a vizsgálati területre és 5 km-es környezetére Név Időszak (Kezdet és megszűnés)
Iharos-Miháld – szénhidrogén 1998–2003 Miháld – szénhidrogén 1974–1998 Pat – szénhidrogén –1991 Bajcsa 127. – szénhidrogén 2002–2014 Liszó-Miklósfa – szénhidrogén 1995–1997
Engedélyes
MOL Rt. KTÁ Hazai Kutatás Üzletág MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. MOL Rt. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
Zárójelentés, fontosabb dokumentáció az MÁFGBA-ban
T.20683 T.19921
Megjegyzés
a vizsgálati terület középső része vizsgálati terület középső része
T.16471
vizsgálati területet lefedi
T.23004
vizsgálati terület Ny-i része
T.19929
vizsgálati terület Ny-i része
31
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Név Időszak (Kezdet és megszűnés)
Oltárc – szénhidrogén 1995–2000 Inke – szénhidrogén 2009–2014 Inke – szénhidrogén 1995–2009 Lenti-Letenye-Csurgó-Barcs – szénhidrogén 2003–2011 Pátró – szénhidrogén 1976–1997 Belezna – szénhidrogén 1998–2003 Csurgó – szénhidrogén 1977–1998 Sávoly környéke – szénhidrogén 1993-1997 Zalakomár 109. – szénhidrogén 1999–2004 Bocska – szénhidrogén 1999–2004 Bázakerettye 133. – szénhidrogén 2003–2014 RinyaszentkirályHomokszentgyörgy – szénhidrogén 2000–2006 Tarany-Dél-Rinyaújlak – szénhidrogén 1980–1998 Felsőgóla 160. – szénhidrogén 2010–2015 Görgeteg 148. – szénhidrogén 2007–2014 Vízvár Észak - Tarany 93. – szénhidrogén 2002–2014 Letenye-Újfalu-Budafa-OltárcDél – szénhidrogén 1977–1997 Ujfalu-Budafa-Oltárc-DélLetenye – szénhidrogén 1977–1998 Budafa-D-LetenyeSemjénháza – szénhidrogén 2010–2014
Engedélyes
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. MOL-RAG West Kft. (korábban Toreador Magyarország Kft., RAG Hungary Kft) Blue Star 95. Magyar Amerikai Koncessziós Termelő és Szolgáltató Kft.
Zárójelentés, fontosabb dokumentáció az MÁFGBA-ban
Megjegyzés
T.19929
vizsgálati terület ÉNy-i része
a terület visszaadva, zárójelentés nem készült
vizsgálati terület K-i része
T.22219
vizsgálati terület K-i része
T.22490
vizsgálati terület D-i része
T.19924
vizsgálati terület DNy-i része
T.20682
vizsgálati terület DNy-i része
T.19915
vizsgálati terület DNy-i része
MOL Rt. Hazai KutatásTermelés Divízió
T.20119
csatlakozó terület É-on
MOL Rt. Hazai KutatásTermelés Divízió
T.21123
csatlakozó terület É-on
MOL Rt. KTÁ Hazai Kutatás Üzletág
T.20862
csatlakozó terület É-on
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
T.23147
csatlakozó terület É-on
Magyar Horizont Energia Kft. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. MOL Rt. KTÁ Hazai Kutatás Üzletág MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
csatlakozó terület DK-en
Magyar Horizont Energia Kft. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
T.20101
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
csatlakozó terület D-en csatlakozó terület D-en T.21465
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. Magyar Horizont Energia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
csatlakozó terület DK-en
csatlakozó terület D-en csatlakozó terület Ny-on
T.7903
csatlakozó terület Ny-on csatlakozó terület Ny-on
A területre jelenleg nem esik egyetlen hatályos szénhidrogén-kutatási terület sem. 1.2.1.2. Szakirodalom, jelentések Áttekintettük a vizsgálati területről potenciálisan rendelkezésre álló földtani, geofizikai, fúrásos, vízföldtani adatokat az MBFH Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárában (MÁFGBA). A fontosabb jelentéseket a 9. táblázat listázza. 32
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 9. táblázat. Fontosabb szénhidrogén-kutatási jelentések a vizsgálati területre MBFH adattári szám
Szerzők, évszám
Jelentés címe
Engedélyes
A vizsgálati területet érintő korábbi szénhidrogén-kutatások fontosabb jelentései
T.20683
T.19921
T.16471
T.23004
T.19929
Tormássyné Varga Éva, Kovácsvölgyi Sándor, Szentendrei Endre, Török Vilmosné, Váry Miklós, Tóthné Medvei Zsuzsa, Gubucz Eszter, Marton Tibor 2002 Bernáth Zoltánné, Kovács Illés, Dávid Gyula, ApáthynéJuhász Ágnes, Szabó Zsuzsanna, Móriné Németh Ildikó, Szentendrei Endre, Czuczi Gabriella 1997 Apáthyné Juhász Ágnes, Marton Tibor, Császár János, Móriné Németh Ildikó, Sipos Lászlóné 1991 Németh András, Tomcsányi Tibor, Szabó-Horti Anikó, Eszes Illésné, Klemenik Ráhel Boglárka, Krusoczki Tamás György, Gyergyói László, Zsuppán Gyula 2013 Molnár János, Móriné Németh Ildikó, Baksa Beatrix, DávidGyula, Horváth Zsolt, Marton Tibor 1998
Iharos–Miháld 94. sz. terület szénhidrogén kutatási zárójelentése.
MOL Rt.
59. sz. Miháld terület kutatási zárójelentése.1997. december 12. (Bagola, Bag.1., 2., Iharos, Ih.1.,Iharosberény, Ib.2., Nagyrécse, Nr.1., 2., 4.,Pat.3., 5.sz. fúrások - szénhidrogén)
MOL Rt.
Pat terület felderítő (szénhidrogén)
MOL Rt
fázisú
kutatási zárójelentése.
Zárójelentés a 127. Bajcsa kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről. (+ Határozat).(+ 1 CD, Belezna-M–1; Belezna-K–2; Őrtilos–1 új fúrások, Belezna–22, –25, –28; Iharos–2; Jankapuszta–1 (Nagykanizsa); 73. sz. Liszó-Miklósfa terület kutatási zárójelentése. 1999. szeptember (szénhidrogén)
T.7860
Tormássy István 1979
A liszói terület felderítő és lehatároló kutatási zárójelentése.
T.19927
Molnár János, Móriné Németh Ildikó, Baksa Beatrix, Győrfi Ildikó, Jósvai József, Tóthné Medvei Zsuzsa 1999
A 68. sz. Oltárc terület kutatási zárójelentése. 1999. október (szénhidrogén)
T.22219
Gyarmati János 2008
T.22115
Lemberkovics Viktor, Csík Zoltán 2009
T.22490
2011
T.19924
T.20682
Bernáth Zoltánné, Nagy Zoltánné, Dávid Gyula, Tormássy István, Pápa Antal, Móriné Németh Ildikó, Czuczi Gabriella 1997 Tormássyné Varga Éva, Kovácsvölgyi Sándor, Szentendrei Endre, Török Vilmosné, Váry Miklós, Tóthné Medvei Zsuzsa, Gubucz Eszter 2002
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
MOL Rt.
OKGT
MOL Rt.
Inke koncessziós terület szénhidrogén kutatási zárójelentése. (CH fúrások: Blue Topaz-9, Bolhás, Csákány, Görgeteg, Horvátkút, Inke, Igal, Jákó, Kaposfő, Kisberény, Kutas, Lábod, Marcali, Mesztegnyő, Nagyatád, Nagykorpád, Nikla, Nagyszakácsi, Öreglak, Pam Toreador Magyarország Kft. (RAG Hungary Kft.) 2009. évi jelentés a bányavállalkozók Szolnok, Tompa és Inke kutatási területeiken elvégzett szénhidrogénkutatási tevékenységéről. (+Készletszámítási jelentés Szolnok kutatási terület - Tószeg-Szolnok-Hajtótanya) I. Fejezet. Kutatási zárójelentés a Barcs szénhidrogén kutatási blokkra (Barcs 3D; Istvándi–1, –2, –4, –5; Jánosmajor–2; Fánimajor–1, –6) II. Fejezet. Kutatási zárójelentés a Lenti szénhidrogénkutatási blokkra (Kógyár–1) III. Fejezet. Kutatási zárójelentés a Letenye–Csurgó szénhidrogén kutatási blokkra (1 CD)
Toreador Magyarország Kft., RAG Hungary Kft.
65. sz. Pátró terület kutatási zárójeletése.1997. december 12. (Pátró–1.sz. fúrás – szénhidrogén)
MOL Rt.
Belezna 92. sz. terület szénhidrogén kutatási zárójelentése.
MOL Rt.
Blue Star'95 Kft.
Magyar Horizont Energia Kft.
33
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés MBFH adattári szám
Szerzők, évszám
T.19915
Bernáth Zoltánné, Nagy Zoltánné, Horváth Zsolt, MórinéNémeth Ildikó, Czuczi Gabriella 1997
T.20119
T.21123
T.20862
T.23147
T.20101
T.21465
T.7832
T.8722
T.16469
T.19185
T.18587
34
Jelentés címe
49. sz. Csurgó terület kutatási zárójelentés.1997. december 12. (Berzence, Ber.1., Igal, I.17.,Gyékényes, Gyék.1., I., Somogyudvarhely, So.2., 3.,Szenta, Szta.2., Porrog, Por.1.sz. fúrások, szénhidrogén)
Engedélyes
MOL Rt.
A vizsgálati területet 5 km-es környezetét érintő korábbi szénhidrogén-kutatások fontosabb jelentései Molnár János, Ábele Ferenc, Marton Tibor, Császár János, Tóth A 38. sz. Sávoly környéke terület kutatási zárójelentése. László, Móriné Németh Ildikó, (Nagybakónak, szénhidrogén). + Hiánypótlás. + Rezessy MOL Rt. Baksa Beatrix, BokorCsaba, Géza (MGSZ, 2000) kiegészítése és szakvéleménye, Szőts Kovács Illés, Strázsi Sándor, Váry András (MGSZ, 1999) szakvéleménye. Miklós et al. 1999 Hatalyák Péter, Vargáné Fekete Erzsébet, Szentendrei Endre Kovácsvölgyi Sándor, Németh Zárójelentés a 109. Zalakomár kutatási területen végzett MOL Rt. András, Török Vilmosné, Kuhn szénhidrogén-kutatási tevékenységről. Tibor, Tóthné Medvei Zsuzsa, Tóth Lajosné, Marton Tibor 2004 Kovácsvölgyi Sándor, Szentendrei Endre, Török Vilmosné, Németh Bocska 110. sz. terület szénhidrogén kutatási András, Tóthné Medvei Zsuzsa, MOL Rt. zárójelentése. Tóth Lajosné, Zsuppán Gyula, Marton Tibor, Hatalyák P. 2003 Balázs Ernőné, Balázsné Papp Zárójelentés a 133. Bázakerettye kutatási területen Katalin, Eszes Illésné, Krusoczki végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről (+ 1 CD, Tamás György, Németh András, Barlahida 3D (I–II. ütem); Lovászi 3D (I–II ütem MOL Nyrt. Szabóné LászlóAdrienn, [Lovászi–Petisovce]); Budafa 3D; Ortaháza-Ny–6; Szentgyörgyi Károlyné 2013 Vétyem–I, –I/H; Molnár János, Horváth Zsolt, Móriné Németh Ildikó, Czuczi 39. sz. Tarany-Dél–Rinyaújlak terület kutatási zárójeMOL Rt. Gabriella, Nagy Zoltánné, Kovács lentése. 1998. április. (szénhidrogén) Illés, Marton Tibor 1998 Gellért Balázs, Horváth Zsolt, Jósvai József, Mészáros Vince Zárójelentés a 93. Vízvár-Észak - Tarany kutatási Csaba, Kovács Gábor, Vinczéné MOL Rt. területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről. Tóth Mária, Mauks Donát, Tóth László, Marton Tibor 2006 Mészáros László, Bernáth Zoltánné, Sipos Lászlóné, A semjénházi terület felderítő kutatási zárójelentése. OKGT PaulikDezsô, Marton Tibor, Takács Zsolt 1986 Jászai Sándor, Bernáth Zoltánné, Vágó Lászlóné, Paulik Dezsô, A Nagyszakácsi-Mesztegnyő kutatási terület felderítő Darabos Anna, Marton Tibor, OKGT kutatási zárójelentése. Takács Zsolt, Ferenczi Zoltánné, Tatár András 1975 Apáthyné Juhász Ćgnes, Tormássyné Varga Éva, Balázs Magyar OlajPusztaszentlászló-Kelet terület felderítő fázisú kutatási Péter, Marton Tibor, Móriné és Gázipari zárójelentése. 1992. szeptember (szénhidrogén) Németh Ildikó, Szentendrei Endre Rt. (MOL Rt.) 1992 Zárójelentés a Sávoly-Nyugat területen folyó Strázsi Sándor 1995 kutatásról.1995. május (Befejező jelentés SávNy. 1–5. sz., MOL Rt. Sáv. 29. sz. fúrásokról - szénhidrogén) Keresztes Csaba, Varga Józsefné, Szórády Pál, Kiss Judit, Bráda A nagyrécsei terület felderítő kutatási zárójelentése. Margit, Paulik Dezsô, Marton OKGT 1975. január 25. (szénhidrogén) Tibor, Mácsik József,Tatár András, Bardócz Béla 1975
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány MBFH adattári szám
T.20861
T.19916
T.9376
T.7903
Szerzők, évszám
Kovácsvölgyi Sándor, Németh András, Szentendrei Endre, Tormássyné Varga Éva, Török Vilmosné, Tóthné Medvei Zsuzsa, Tóth Lajosné, Zsuppán Gyula 2003 Molnár János, Zelei Gábor, Sipos Lászlóné, Móriné Németh Ildikó, Czuczi Gabriella 1997 Mészáros László, Dallos Ernőné, Vágó Lászlóné, Paulik Dezső, Darabos Anna, Marton Tibor, Simán Gyuláné 1979 Mészáros László, Dallos Ernőné, Paulik Dezső, Barabás László, Zácsfalvi Ferenc 1978
Jelentés címe
Engedélyes
Vétyem 99. sz. terület szénhidrogén kutatási zárójelentése (Páka)
MOL Rt.
51. sz. Letenye terület kutatási zárójelentése.1997. december 12. (szénhidrogén)
MOL Rt.
Zalakaros–Sávoly. Földtani kutatási zárójelentés a Zalakaros–Sávoly környéki felderítő- és lehatároló kutatási tevékenységről. 1979. december 31.
OKGT
Budafa–oltárci kutatási terület felderítő fázisú kutatási zárójelentése.
OKGT
A dokumentumokat, jelentéseket 2 csoportba soroltuk: szénhidrogén-kutatás, geotermia– mélykutatás, illetve az érzékenység–terhelhetőség vizsgálatokhoz kapcsolódó anyagok külön táblázatba gyűjtöttük feltételezhető fontosságuk szerint minősítve (5. függelék, 6. függelék). A minősítés jobbára csak a Jelentéstári nyilvántartásban rendelkezésre álló adatok alapján történt. 1.2.1.3. Fúrások Áttekintettük a területre eső fúrásokat (MBFH Fúrási megkutatottság, MFGI Egységes fúrási adatbázis, MFA, Kútkataszter). Az MFGI fúrási adatbázisa alapján a vizsgálati területen 168 db 500 méteres mélységet elérő fúrás ismert (MFGI Egységes fúrási adatbázis, 10. táblázat, 8. melléklet), az ismert rétegsorú fúrások közül 26 db fúrás érte el a prekainozoos aljzatot (11. táblázat). 10. táblázat. A vizsgálati terület 500 méteres mélységet elérő fúrásai (MFGI) Frs-id+
271602 280412 280538 280539 280540 3190 3191 3192 3193 3194 3195 3196 3197 3198 3199 3201 3202 3203 3204 3205 3206 3207 3208 3209
Település
Nagyatád Iharos Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa
Fúrás
B–67 Ih–1 Bajcsa–29 Bajcsa–31 Bajcsa–I Bj–14/a Bj–15 Bj–16 Bj–17 Bj–18 Bj–19 Bj–20 Bj–21 Bj–22 Bj–23 Bj–25 Bj–26 Bj–27 Bj–28 Bj–29 Bj–30 Bj–31 Bj–32 Bj–33
EOV Y (m)
520300 503103,6 489833 491422 491085 487296,2 492154,8 490987,2 488798,6 492674,1 490752,9 487959,9 489081,6 493358,6 485160,8 487092,9 487551,1 489321,5 490176,3 489819,6 491239,3 491408,9 491478,9 488474,1
EOV X (m)
Z (m)
100700 112079,9 122340 122579 120487 120559,9 122886,1 120768,6 121028,2 123130,2 121785,6 121464,3 120292,1 121791,8 119375,5 121000,6 122399,5 120990,5 121435,7 122339,7 121816,6 122579,5 122168,9 120536,9
126,225 159,94 144 144 152 157,32 164,5 145,92 147,21 159,11 138,57 161,91 141,24 186,94 169,05 162,35 163,08 140,98 139 140,18 140,55 144,02 144,72 146,35
Mélység (m)
1343,4 3099,5 2320 2300 4127 2250 2403 2397 2266 2381 2270 2263 2275 2403 2350 2300 2500 2225 2236 2320 2323 2300 2388 2300
Dátum
1905 1991
1969 1962 1963 1964 1964 1966 1967 1967 1967 1968 1968 1968 1968 1967 1968 1968 1968 1969 1968
35
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Frs-id+
3210 3211 3213 3214 3216 3217 8454 8455 8456 8457 8458 8459 8460 8461 8462 8463 8464 8465 8466 8467 8468 8469 8470 8471 8472 8473 8474 8475 8477 8478 8480 8481 65530 65531 65532 65533 65534 65535 65536 65537 65538 65539 65540 65541 65542 65543 65544 65545 65546 65548 65549 65550 65551 65552 65553 65554 65555 65556 65557 65558 65559 65560
36
Település
Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke
Fúrás
Bj–34 Bj–35 Bj–37 Bj–38 Bj–40 Bj.N–1 Be–1 Be–2 Be–3 Be–4 Be–5 Be–6 Be–7 Be–8 Be–9 Be–10 Be–11 Be–12 Be–13 Be–14 Be–15 Be–16 Be–17 Be–18 Be–19 Be–20 Be–21 Be–22 Be–24 Be–25 Be–27 Be–28 I–1 I–2 I–3 I–4 I–5 I–6 I–7 I–8 I–9 I–10 I–11 I–12 I–12/b I–13 I–14 I–15 I–16 I–18 I–19 I–19/a I–20 I–21 I–22 I–23 I–24 I–25 I–26 I–26/a I–27 I–28
EOV Y (m)
487473,7 486587,5 489803,6 488945,5 492204 489360,2 488036,1 485830,6 486677,9 486596,4 485793,3 485348,4 487010,6 487242,6 485934,6 487635,1 486238,5 486955,5 485664,7 487955,9 486789,6 485199,3 484583,7 484623,9 485100,5 483168 483188,6 483825,8 486459,6 483841 485282,2 485263,7 505903,3 512003,9 490207,7 492168,2 495434,6 493318,5 507075 492897,9 493697,8 505839,2 505503,4 509335,5 509302,5 509318,4 509431,3 507795,6 510340,2 508214,7 510235,2 510236,2 493846,6 495530,2 508386,6 507000 510830 505265,4 489911,9 489797,3 507821,5 507603,7
EOV X (m)
120149,9 119688,2 121836 120358,1 124750,9 120844,5 112826,3 111361 111905,9 110316,5 112364,5 111077,1 108808,3 110672,2 109860,5 109793,8 110832 111305,6 110561,3 111105,2 109822,2 110250,7 110031,7 110610,7 109703,9 109613,4 111617,7 108100 110639,5 107176,6 105756,1 107603,6 117441,6 118155,3 110868,9 110947,8 114046,8 121475 118335,4 109998 110827,7 115425,1 117441,6 117888,4 117966,4 115964,8 113959,3 113593,4 115400,9 116411,8 116422,7 116570,7 108674,3 108833,1 115332 116387,8 114321,1 116599,8 109632,4 110219,1 111057 114882,1
Z (m)
150,6 148,35 139,21 144,36 159,73 140,44 166,14 203,41 185,73 201,7 180,53 195,86 199,6 191,12 198,34 207,16 198,2 185,68 203,5 181,4 201,57 194,43 165,07 190,71 190,26 131,26 140,29 159,79 199,83 131,88 175,93 170,74 157 168,51 166,81 166,36 223,4 173,37 156,17 206,7 214,1 167,54 166,25 147,83 149,39 164,07 162,71 160 160,48 166,09 158,74 158,18 202,71 161,04 168,16 149,67 160,2 166,84 189,47 175,68 160,3 156,11
Mélység (m)
Dátum
2280 2300 2115 2265 1650 3250 2956 2425 2405,5 2423 2451 2352 2450 2413 2414,5 2465,5 2425 2360 2451 2456 2453 2404 2459,5 2513 2335 2450 2803 2260 2080 2650 2604 2622 2140,5 1919,5 2119,5 1900 1981,5 2393,5 1568,5 1692 1738 2292,5 1455,5 2316 1349 2355,5 2114 2005 1868 1602 1377 1500,5 1775,5 1666,5 1571 1750,7 1751 1604 2220 2603 2001 1706
1968 1969 1973 1973 1968 1987 1963 1964 1964 1964 1964 1965 1965 1965 1965 1965 1965 1965 1965 1965 1966 1966 1966 1967 1967 1969 1969 1970 1970 1970 1970 1971 1936 1942 1943 1943 1944 1944 1947 1948 1948 1951 1952 1952 1953 1953 1954 1961 1962 1964 1964 1964 1964 1964 1964 1964 1964 1965 1964 1966 1965 1966
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Frs-id+
Település
Fúrás
65561 65562 93126 93127 96150 96157 96173 96177 96222 96224 119813 130447 152518 152519 156771 156772 243303 243309 250972 251758 280571 280572 280574 280575 280500 280933 281010 2720 2721 3175 3176 3177 3178 3179 3180 3181 3182 3183 3184 3185 3186 3187 3188 3189 8482 8483 8484 8485 11740 65427 65428 65429 65431 86522 86523 86524 86525 86526 86527 86528 86529 86530
Inke Inke Murakeresztúr Murakeresztúr Nagyatád Nagyatád Nagyatád Nagyatád Nagyatád Nagyatád Pátró Szenta Vése Vése Zákány Zákány Belezna Murakeresztúr Nagyatád Nagyrécse Belezna Belezna Belezna Belezna Pat Liszó Murakeresztúr Bagola Bagola Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Bajcsa Belezna Belezna Belezna Belezna Bolhás Iharosberény Iharosberény Iharosberény Iharosberény Liszó Liszó Liszó Liszó Liszó Liszó Liszó Liszó Liszó
I–29 Inke–I Mu–1 Mu–2 B–10 B–17 B–53 B–65 Nagy–2 Nagy–4 Pátró–1 Szta–1 Vé–1 Vé–2 Zák–1 Zák–2 Be.M–1 Mu–3 K–67 NrM.1F–1 Belezna–7 Belezna–8 Belezna–13 Belezna–18 Pat–6 Liszó–5 Murakeresztúr–2 Bag–1 Bag–2 Bj–I Bj–1 Bj–2 Bj–3 Bj–4 Bj–5 Bj–6 Bj–7 Bj–8 Bj–9 Bj–10 Bj–11 Bj–12 Bj–13 Bj–14 Be–29 Be–30 Be–31 Be–32 Bol–1 Ib–1 Ib–2 Ib–3 Ih–I Liszó–1 Liszó–2 Liszó–3 Liszó–4 Liszó–5 Liszó–6 Liszó–7 Liszó–8 Liszó–9
EOV Y (m)
498373,7 509062,3 484059,1 486294,8 520094 519752 519493 520092,7 521179,9 518327,5 491923 506505,1 514312,3 513456,8 486735,4 487826,1 484928,6 484450 520377,2 497289,6 487024 487256 485678 484639 506056,1 494915 486295 497127,4 494340 491098,6 486710,4 486708,5 486700,9 489543,8 487605,9 490211 489749,5 490897,7 489696,3 488870,3 490632,8 491758,3 485899,9 487243,7 484142,6 483605,7 484574,9 486237,5 509973,1 503675,6 502382,3 503605,3 503450,7 495286,9 496147,4 494739,6 494755,6 494914,7 495701,5 494332,9 496296,2 494789,7
EOV X (m)
110823,6 115094,3 113468,3 113768,5 99661 98853 98876 99642,79 101599,9 96507,92 109795,3 105345,8 117578,7 115703,9 106763,4 106116,5 110406,3 113030 100716,3 123114,5 108808 110673 111561 110611 121881,8 117088 113768 121080,9 120236 120488,3 120314,7 119725,7 121130,4 121652,8 120792,8 122052,8 121108,8 122424,3 122909,2 121788,6 121257,6 122052,7 119891,8 120518,5 108793,9 110275,3 107653,2 110481,2 103461,3 116229,2 117028 114579,2 116401,9 115154,1 114721,4 116331,3 114008,3 117088,1 116009,3 115479,8 115827 114877,8
Z (m)
Mélység (m)
150,23 167,56 141,63 176,8 127,48
2000 5000 3350 3300 664 575,6 700 742 2803 2802 2045 2530,5 2174 2473,3 2535,5 2915 3297 3200 2729 3761 2450 2413 2451 2513 2100 2212 3300 2860,5 3050 4126,5 2929,3 3176,2 2415,21 2912 2962,5 2264 2293 2284 2373 2276 2304 2402,5 3157 3293,5 2792 2552 2729,5 2350 2127 1938 2249 1386 2000 2538 2441,5 2607 2400 2212 2156 2160 2000 2000
130,12 127,3 128,2 133,84 188,6 154,64 168,11 166,5 197,2 190,67 171,18 126,22 208,4247 203 194 207 194 139,48 237 182 189,98 195,29 152,24 154,76 146,09 159,26 141,24 158,36 139,02 138,4 139,06 140,64 148,67 139,05 151,72 155,24 157,6 212,38 160,26 218,03 200,82 158,38 158,4 169,92 162,97 163,37 215 211,94 243,59 196,25 233,58 205,31 206,69 207,93 183,2
Dátum
1967 1981 1979 1983 1940 1934 1972 1981 1965 1966 1976 1962 1964 1964 1963 1966 2003 1964 2000
1989
1978 1980 1970 1956 1957 1957 1959 1958 1960 1960 1960 1961 1961 1962 1961 1961 1963 1971 1972 1971 1981 1965 1963 1963 1966 1987 1976 1977 1977 1977 1978 1978 1978 1980 1981
37
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Frs-id+
96212 96221 97891 97894 100084 100085 100086 100087 113631 113632 113633 113634 152520 152521 251653 251704 280481 280482 280822 281049
Település
Nagyatád Nagyatád Nagykanizsa Nagykanizsa Nagyrécse Nagyrécse Nagyrécse Nagyrécse Pat Pat Pat Pat Vése Vése Iharos Nagykanizsa Pat Pat Iharosberény Nagyrécse
Fúrás
K–59 Nagy–1 K–59 B–62 Nr–1 Nr–2 Nr–3 Nr–4 Pat–1 Pat–2 Pat–3 Pat–4 Vé–3 Vé–4 Ih–2 Jp–1 Pat–5 Pat–7 Iharosberény–I Nagyrécse–3
EOV Y (m)
519210,7 520377,4 489696,3 492204 498807,2 497827,8 498138,9 500312 507613,6 507826,3 504499,6 509246,3 513474,5 511879,9 500236,4 492910,9 503076,5 508565 503428 498152
EOV X (m)
96029,39 100716,3 122909,2 124750,9 123893,9 123629,7 125815,3 123312,7 120864,4 120654,7 123035,6 119606,3 114616,7 115659,2 115377,7 118810,1 121070,2 120670,2 116415 125816
Z (m)
127,77 126,9 140,64 159,73 201 214,37 166,33 213 131,9 133,2 152,36 170,33 161,56 161,85 208,04 158,63 153,21 180,19 181 170
Mélység (m)
501 2729 2373 1650 3091 3101 3200 3021 2111 2353,5 2702,5 2305,3 1450 1752 2150 2839 2450 2050 2000 3200
Dátum
1980 1964 1961 1968 1963 1964 1965 1974 1961 1961 1963 1963 1965 1965 1999 1995 1989 1989
+Frs-id – egyedi fúrásazonosító.
11. táblázat. A vizsgálati terület prekainozoos aljzatot ért fúrásai (MFGI, MBFH) Frs-id+
Település
3217 65538 65562 93126 93127 119813 119820 130447 243303 251758 2720 2721 3175 3189 65427 65428 65431 86522 86524 86525 100087 113631 113632 113634 251704 280482
Bajcsa Inke Inke Murakeresztúr Murakeresztúr Pátró Páty Szenta Belezna Nagyrécse Bagola Bagola Bajcsa Bajcsa Iharosberény Iharosberény Iharosberény Liszó Liszó Liszó Nagyrécse Pat Pat Pat Nagykanizsa Pat
Fúrás
Bj.N–1 I–9 Inke–I Mu–1 Mu–2 Pátró–1 K–1 Szta–1 Be.M–1 NrM.1F–1 Bag–1 Bag–2 Bj–I Bj–14 Ib–1 Ib–2 Ih–I Liszó–1 Liszó–3 Liszó–4 Nr–4 Pat–1 Pat–2 Pat–4 Jp–1 Pat–7
EOV Y (m)
EOV X (m)
489360,2 493697,8 509062,3 484059,1 486294,8 491923 506953 506505,1 484928,6 497289,6 497127,4 494340 491098,6 487243,7 503675,6 502382,3 503450,7 495286,9 494739,6 494755,6 500312 507613,6 507826,3 509246,3 492910,9 508565
120844,5 110827,7 115094,3 113468,3 113768,5 109795,3 124888 105345,8 110406,3 123114,5 121080,9 120236 120488,3 120518,5 116229,2 117028 116401,9 115154,1 116331,3 114008,3 123312,7 120864,4 120654,7 119606,3 118810,1 120670,2
Z (m)
140,44 214,1 167,56 141,63 176,8 188,6 212,72 154,64 171,18 208,4247 189,98 195,29 152,24 157,6 158,4 169,92 163,37 215 243,59 196,25 213 131,9 133,2 170,33 158,63 180,19
Mélység (m)
3250 1738 5000 3350 3300 2045 402 2530,5 3297 3761 2860,5 3050 4126,5 3293,5 1938 2249 2000 2538 2607 2400 3021 2111 2353,5 2305,3 2839 2050
Dátum
1987 1948 1981 1979 1983 1976 1974 1962 2003 2000 1978 1980 1970 1963 1963 1963 1987 1976 1977 1977 1974 1961 1961 1963 1995 1989
+Frs-id – egyedi fúrásazonosító.
Az MBFH szénhidrogén-kutató fúrás-nyilvántartása szerint 150 fúrás esik a vizsgálati területre (12. táblázat, 6. melléklet). Ebből 16 db indikációs fúrás (indikáció vagy telep), meddő fúrás 29 db, 105 db fúrás bányatelekre esik és így nem része a koncesszióra javasolt területnek. (Indikációs fúrás alatt azokat az MBFH nyilvántartásában fellelhető fúrásokat értjük, amelyről a nyilvántartott adatok alapján kiderült, hogy abban szénhidrogén bármilyen mennyiségben [nyomokban, kitermelhető mennyiségben] előfordul.)
38
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 12. táblázat. Az MBFH szénhidrogén-kutató fúrás nyilvántartása szerint a területre eső fúrások Település
MBFH azonosító
EOV Y (m)
EOV X (m)
Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Szepetnek Nagykanizsa Szepetnek Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Szepetnek Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Szepetnek Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Szepetnek Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Őrtilos Belezna Őrtilos Belezna Belezna Belezna Belezna Belezna Őrtilos Belezna Belezna Belezna Őrtilos
Bag–1 Bag–2 Bj–I Bj–1 Bj–2 Bj–3 Bj–4 Bj–5 Bj–6 Bj–7 Bj–8 Bj–9 Bj–10 Bj–11 Bj–12 Bj–13 Bj–14 Bj–14/a Bj–15 Bj–16 Bj–17 Bj–18 Bj–19 Bj–20 Bj–21 Bj–22 Bj–23 Bj–25 Bj–26 Bj–27 Bj–28 Bj–29 Bj–30 Bj–31 Bj–32 Bj–33 Bj–34 Bj–35 Bj–37 Bj–38 Bj.40 Bj.M–1 Be–1 Be–2 Be–3 Be–4 Be–5 Be–6 Be–7 Be–8 Be–9 Be–10 Be–11 Be–12 Be–13 Be–14 Be–15 Be–16 Be–17 Be–18 Be–19
497128,1 494340,7 491086,1 486710,8 486708,9 486701,3 489544,2 487606,3 490211,4 489749,9 490898,1 489696,7 488870,7 490633,2 491758,7 485900,3 487244,1 487283 492155,1 490987,6 488799 492674,4 490753,3 487960,3 489082 493359 485161,3 487079,7 487537,9 489321,9 490176,7 489820 491239,7 491409,2 491466,3 488461,1 487460,6 486574,3 489804 488945,9 492194,3 489361 488037 485831,5 486678,9 486597,3 485794,2 485349,5 487011,6 487243,6 485935,6 487636 486239,4 486956,4 485665,7 487956,8 486790,6 485200,2 484585,3 484624,9 485101,4
121081,5 120236,6 120488,4 120314,8 119725,9 121130,5 121653 120792,9 122053 121109 122424,5 122909,3 121788,8 121257,7 122052,9 119892 120518,7 120559,7 122886,2 120768,8 121028,3 123130,3 121785,8 121464,5 120292,3 121791,9 119375,7 121000,5 122399,6 120990,7 121435,9 122339,9 121816,8 122579,6 123169,1 120536,8 120149,7 119687,9 121836,2 120358,3 124751 120845 112826,9 111361,7 111906,6 110317,2 112365,2 111078,1 108809 110672,9 109861,2 109794,5 110832,7 111306,2 110562 111105,9 109822,9 110251,4 110032,4 110611,5 109704,6
Mélység (m)
Dátum
189,3 2860,5 194,61 3050 152,56 4126,5 154,08 2929,3 145,41 3176,2 158,58 2415,21 140,56 2912 157,68 2962,5 138,34 2264 137,72 2293 138,38 2284 139,96 2373 147,99 2276 138,37 2304 151,08 2402,5 154,56 3157 156,92 3293,5 156,64 2250 163,82 2403 145,24 2397 146,53 2266 158,43 2381 137,89 2270 161,23 2263 140,56 2275 186,26 2403 168,37 2350 161,87 2300 162,4 2500 140,3 2225 138,32 2236 139,5 2320 139,87 2323 143,34 2300 144,04 2388 145,67 2300 149,92 2280 147,67 2300 138,53 2115 143,68 2265 159,05 1650 139,76 3250 165,46 2956 202,73 2425 185,05 2405,5 201,02 2423 179,85 2451 195,18 2352 198,92 2450 190,44 2413 197,66 2414,5 206,48 2465,5 197,52 2425 185 2360 202,82 2451 180,72 2456 200,89 2453 193,75 2404 164,39 2459,5 190,03 2513 189,58 2335
1978 1980 1970 1956 1957 1957 1959 1958 1960 1960 1960 1961 1961 1962 1961 1961 1963 1969 1962 1963 1964 1964 1966 1967 1967 1967 1968 1968 1968 1968 1967 1968 1968 1968 1969 1968 1968 1969 1973 1973 1968 1987 1963 1964 1964 1964 1964 1965 1965 1965 1965 1965 1965 1965 1965 1965 1966 1966 1966 1967 1967
Z (mBf)
MBFH dokumentáció+
1283/3mf K2 1283/4mf K2 1913/40mf, T.17475 K2 1913/1mf, T.1612 K2 1913/2mf, T.1612 K2 1913/3mf, T.1612 K2 1913/4mf, T.1612 K2 1913/5mf K2 1913/6mf, T.1612 K2 1913/7mf, T.1612 K2 1913/8mf, T.1612 K2 1913/9mf, T.1612 K2 1913/10mf, T.1612 K2 1913/11mf, T.1612 K2 1913/12mf, T.1612 K2 1913/13mf, T.1612 K2 1913/14mf, T.1612 K2 1913/41mf 1913/15mf, T.1612 K2 1913/16mf, T.1612 K2 1913/17mf, T.1612 K2 1913/18mf, T.1612 K2 1913/19mf K2 1913/20mf K2 1913/21mf K2 1913/22mf K2 1913/23mf K2 1913/25mf K2 1913/26mf K2 1913/27mf K2 1913/28mf K2 1913/29mf K2 1913/30mf K2 1913/31mf K2 1913/32mf K2 1913/33mf K2 1913/34mf K2 1913/35mf K2 1913/37mf K2 1913/38mf K2 1913/39mf, AD van K2 K2 82/2mf, T.1739,1426 K2 82/3mf, T.1739 K2 82/4mf, T.1739 K2 82/5mf, T.1612 K2 82/6mf, T.1612,1739 K2 82/7mf, T.1612,1739 K2 82/8mf, T.1739 K2 82/9mf, T.1739 K2 82/10mf, T.1739 K2 82/11mf, T.1739 K2 82/12mf, T.1739 K2 82/13mf, T.1739 K2 82/14mf, T.1739 K2 82/15mf, T.1739 K2 82/16mf, T.1739 K2 82/17mf K2 82/18mf K2 82/19mf K2 82/20mf K2
Helyzet*
I**
SSZ SSZ BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT SSZ BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT SSZ BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT
M M – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – M – – – – – – – – – – – M – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
39
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Település
MBFH azonosító
EOV Y (m)
EOV X (m)
Z (mBf)
Mélység (m)
Dátum
MBFH dokumentáció+
Helyzet*
Őrtilos Belezna Őrtilos Belezna Őrtilos Őrtilos Őrtilos Őrtilos Őrtilos Őrtilos Belezna Szenta Iharosberény Iharosberény Iharosberény Inke Vése Surd Nemespátró Liszó Nagykanizsa Inke Nemespátró Nemespátró Iharosberény Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Inke Porrogszentpál Porrog Inke Inke Inke Inke Surd Surd Kászó Inke Iharos Inke Liszó Liszó Liszó Liszó Liszó Liszó Liszó Pogányszentpéter Liszó Belezna Belezna Nagyatád Nagyatád Nagyatád Nagykanizsa
Be–20 Be–21 Be–22 Be–24 Be–25 Be–27 Be–28 Be–29 Be–30 Be–31 Be–32 Bol–1 Ib–1 Ib–2 Ib–3 I–1 I–2 I–3 I–4 I–5 I–6 I–7 I–8 I–9 I–10 I–11 I–12 I–12/b I–13 I–14 I–15 I–16 I–18 I–19 I–19/a I–20 I–21 I–22 I–23 I–24 I–25 I–26 I–26/a I–27 I–28 I–29 I–I Liszó–1 Liszó–2 Liszó–3 Liszó–4 Liszó–5 Liszó–6 Liszó–7 Liszó–8 Liszó–9 Mu–1 Mu–2 Nagy–1 Nagy–2 Nagy–4 Nr–1
483169 483189,6 483826,8 486460,5 483842 485283,2 485264,7 484143,7 483606,7 484575,9 486238,5 509973,7 503675,6 502382,6 503605,6 505950,7 512054,8 490235,4 492122,8 495881 493303,6 507148,3 492861,9 493678 505924,5 505556,1 509374,2 509408,5 509309,3 509439,2 507796,3 510341 508215,7 510235,9 510237,4 493847,9 495531,5 508387 507000,8 510830,2 505266,2 489912,4 489797,8 507822,5 507604,6 498374 509062,5 495287,3 496147,8 494740 494756 494915,1 495701,9 494333,3 496296,6 494790,1 484059,6 486295,3 520377,6 521180,1 518327,7 498807,5
109614,1 111618,4 108100,8 110640,1 107177,4 105756,8 107604,3 108794,7 110276 107654 110481,9 103461,9 116229,4 117028,2 114579,4 117449,2 118104,5 110864,6 110806,9 113955,7 121441,8 118328,1 109859,7 110694,8 115432,1 117460 117961,5 117883,7 115930,7 113927,7 113593,8 115401,9 116412,6 116421,9 116571,5 108675,2 108833,8 115333,2 116388,6 114322 116600,6 109632,7 110219,4 111037,3 114882,9 110823,8 115094,5 115154,3 114721,6 116331,5 114008,5 117088,3 116009,5 115480 115827,2 114878 113468,6 113768,8 100716,6 101600,2 96508,3 123894
130,58 139,61 159,11 199,15 131,2 175,25 170,06 211,7 159,58 217,35 200,14 157,71 157,72 169,24 162,29 156,32 167,82 166,12 163,26 222,72 172,7 155,49 203,07 213,42 166,86 165,57 147,15 148,71 163,39 162,03 159,32 159,8 165,41 158,06 157,5 202,03 160,36 167,49 149,41 159,52 166,16 188,79 175 159,62 155,43 149,55 166,88 214,32 211,26 242,91 195,57 232,9 204,63 206,01 207,25 182,52 140,95 176,12 126,22 127,52 133,16 200,32
2450 2803 2260 2080 2650 2604 2622 2792 2552 2729,5 2350 2127 1938 2249 1386 2140,5 1919,5 2119,5 1900 1981,5 2393,5 1568,5 1692 1738 2292,5 1455,5 2316 1349 2355,5 2114 2005 1868 1602 1377 1500,5 1775,5 1666,5 1571 1750,7 1751 1604 2220 2603 2001 1706 2000 5000 2538 2441,5 2607 2400 2212 2156 2160 2000 2000 3350 3300 2729 2803 2802 3091
1969 1969 1970 1970 1970 1970 1971 1971 1972 1971 1981 1965 1963 1963 1966 1936 1942 1943 1943 1944 1944 1947 1948 1948 1951 1952 1952 1953 1953 1954 1961 1962 1964 1964 1964 1964 1964 1964 1964 1964 1965 1964 1966 1965 1966 1967 1981 1976 1977 1977 1977 1978 1978 1978 1980 1981 1979 1983 1964 1965 1966 1963
82/21mf K2 82/22mf K2 82/23mf K2 82/25mf K2,K3 82/26mf K2 82/28mf K2 82/29mf K2,K3 82/30mf K2 82/31mf K2 82/32mf K2 82/33mf K2,K3 1334/2mf K2 325/2mf, T.1426 325/3mf,T.1426,10285 325/4mf K2 332/5mf,Gáz20,T.1685 K2 332/6mf,T.1028,22219 K2 332/1mf, T.1028 K2 332/2mf, T.1028 K2 332/7mf K2 332/8mf, T.1028 K2 332/9mf K2 332/10mf K2 332/11mf K2 332/12mf K2 332/13mf K2 332/3mf K2 332/14mf K2 332/15mf K2 332/16mf K2 332/17mf K2 332/18mf, T.1225 K2,K3 332/20mf, T.1612 K2 332/21mf, T..1612 K2 332/22mf K2 332/23mf,T.1612,1426 K2 332/24mf, T.1612 K2 332/25mf, T.1612 K2 332/26mf, T.1612 K2 332/27mf, T.1612 K2 332/28mf K2 332/29mf, T.1612 K2 332/30mf K2 332/31mf K2 332/32mf K2 332/33mf K2 K2 1990/1mf K2 1990/2mf K2 1990/3mf K2 1990/4mf K2 1990/5mf K2 1990/6mf K2 1990/7mf K2 1990/8mf K2 1990/9mf K2 2079/1mf K2 2079/2mf K2 627/10mfT.1612,22219 627/11mfT.1612,22219 627/13mf, T.22219 K2 667/2mf, T.1739,1426
SSZ SSZ BT BT BT SSZ BT BT SSZ BT BT SSZ BT SSZ BT BT SSZ SSZ SSZ BT BT BT SSZ SSZ BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT SSZ SSZ BT BT BT BT SSZ SSZ SSZ BT SSZ BT BT BT BT BT BT BT BT BT BT SSZ SSZ SSZ SSZ BT SSZ
40
I**
M M – – – I – – M – – M M – – I M I – – – I M – – – – – – – – – – – M M – – – – M M M – M – – – – – – – – – – M M I I – M
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Település
MBFH azonosító
EOV Y (m)
EOV X (m)
Z (mBf)
Mélység (m)
Dátum
MBFH dokumentáció+
Helyzet*
Nagykanizsa Nagyrécse Miháld Varászló Varászló Pat Inke Nemespátró Szenta Vése Vése Vése Vése Őrtilos Őrtilos Iharosberény Nagykanizsa
Nr–2 Nr–3 Nr–4 Pat–1 Pat–2 Pat–3 Pat–4 Pátró–1 Szta–1 Vé–1 Vé–2 Vé–3 Vé–4 Zák–1 Zák–2 Ih–2 Jp–1 Nr.M– 1F–1 Be.M–1
497828,2 498139,2 500312,3 507613,9 507826,5 504499,9 509246,5 491923,4 506505,4 514312,7 513457,3 513475 511880,5 486736 487826,7 500236,8 492910,9
123629,8 125815,5 123312,8 120864,6 120654,8 123035,7 119606,5 109795,6 105346,1 117579,2 115704,4 114617,2 115659,7 106763,8 106116,8 115378 118810,1
213,66 165,65 212,32 131,22 132,52 151,68 169,65 187,92 153,96 167,43 165,82 160,88 161,17 196,52 189,99 208,04 157,95
3101 3200 3021 2111 2353,5 2702,5 2305,3 2045 2530,5 2174 2473,3 1450 1752 2535,5 2915 2150 2893
1964 1965 1974 1961 1961 1963 1963 1976 1962 1964 1964 1965 1965 1963 1966 1999 1995
667/3mf, T.1612,1739 667/4mf, T.1612,1739 K2 667/5mf K2 2020/1mf, T.22219 K2 2020/2mfT.1225,22219 K2 2020/3mf, T.1426 K2 2020/4mfT.1426,22219 K2 2023/1mf K2 2005/1mf, T.1225 K2 2036/1mf,T.1612,1426 K2 2036/2mf, T.1612 K2 2036/3mf K2 2036/4mf K2 1143/2mf, T.1426 1143/3mf T.20568(VSP) K3 T.20284(VSP) K3
SSZ SSZ SSZ BT BT SSZ BT SSZ SSZ SSZ BT BT BT SSZ SSZ BT BT
I I M – – I
497289,6 123114,5
207,07
3761
2000
T.20528(VSP) K3
SSZ
M
484928,6 110406,3
171,18
3297,5
2003
T.21370(VSP) K3
BT
–
Nr.M–1
497343,2 123091,7
200,87
3040
2000
T.20523(VSP) K3
SSZ
M
Pat–6 Ih–1 Pat–5 Pat–7 Őrtilos–1 Be.K–2 Be.K–1
506056,1 503103,6 503076,5 508565 485923,2 488893,6 489127,4
138,76 159,26 153,2 179,51 177,96 205,81 183,63
2100 3099,5 2450 2050 2400 2500 3243
1989 1992 1989 1989 2008 2012 2013
T.22219 K2 T.20238(VSP) K2 K2 T.22219 K2 T.21848(VSP) K3 T.22673(VSP)+CD K3 T.23155(VSP)+CD K3
BT – SSZ I BT – SSZ I BT – BT – BT –
Nagyrécse Belezna Nagykanizsa (Bagola) Inke Iharos Sand Varászló Őrtilos Belezna Belezna
121881,8 112079,9 121070,2 120670,2 108290,3 111535,3 113848,7
I**
I I I – – – I I – –
+MBFH dokumentáció: az MBFH adattárban (MÁFGBA) található dokumentáció jele. *Helyzet: SSZ – Somogyszob koncesszióra javasolt terület, BT – hatályos szénhidrogén-bányatelken (ilyenkor nincs minősítés az I indikáció oszlopban). **I: indikáció: I – indikáció, M – meddő, a minősítés csak a koncesszióra javasolt területnél jelenik meg.
1.2.1.4. Geofizikai mérések A területen végzett számos geofizikai mérés közül a kutatási mélységtartomány szempontjából a szeizmikus, elektromágneses (magnetotellurikus [MT] és tellurikus [TE]), mélygeoelektromos (VESZ), gravitációs és mágneses mérések érdemlegesek. A gravitációs, mágneses, MT, TE, VESZ adatok az MFGI geofizikai felmértségi adatbázisaiból származnak. A szeizmikus felmértségek (2D, 3D és VSP, illetve szeizmokarotázs) pedig az MBFH megkutatottsági adatrendszereiből (2012, 2013, 2014) lettek leválogatva. A geofizikai felmértséget a 7. és 8. melléklet mutatja be, számszerűen a 13. táblázat adja meg.
41
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 13. táblázat. A rendelkezésre álló geofizikai adatok: geofizikai felmértség a vizsgálati területre Terület
500 mVSP * Digitális nél 2D mélyfúrás- Szeizmomélyebb szeizmika* geofizika karotázs* fúrás
3D szeizmika*
(db)
(területi fedettség km2)
Somogyszob 872,21 km2
168
12 8
4
174
872,21 km2
0,0138 0,0092
0,0046
dT
Tellurika (TE)
5136
légi dT
465 1524
341,29
Mágneses
Tellurika (TE)
Gravitáció dZ
dT
(db) 442
légi dT
(területi fedettség %)
(db/km2)
(területi fedettség %)
24,99
5,8885 0,5331 1,7473
39,13
0,1995
VESZ MagnetoABmax tellurika >4000 (MT) m
(területi fedettség km2)
(db)
3D szeizmika*
(db/km2) 0,1926
dZ
218,03
* MBFH adatok alapján. 500 mVSP* Digitális nél 2D Terület mélyfúrás- Szeizmomélyebb szeizmika* geofizika karotázs* fúrás
Somogyszob
Mágneses Gravitáció
85
54
VESZ MagnetoABmax tellurika >4000 (MT) m
(db/km2) 0,5068
0,0975
0,0619
*MBFH adatok alapján.
A terület 25%-át fedi 3D szeizmikus mérés (14. táblázat). 14. táblázat. A vizsgálati területet érintő 3D szeizmikus mérések Területnév
Dátum
Megrendelő
Adatgazda
Nagyrécse
1998
MOL
MOL
Belezna
1998
MOL
MOL
Nagyrécse-NY
2001
MOL
MOL
Letenye
2008
MHE Kft.
MHE
Kapcsolódó jelentés adattári száma
T.20621, T.20591 (feldolgozás) T.20614, T.20590 (feldolgozás) T.20648, T.20653 (feldolgozás) T.22099 (feldolgozás, adatgyűjtés)
Megjegyzés
D8-112 8mm D8-112 8mm D8-112 8mm 1 CD, 2 HDD, 7 LTO1
174 db különböző időben mért 2D szeizmikus szelvény található a területen, eloszlásuk közel egyenletes. A területet érintő 2D szeizmikus vonalak alapadatait az 4. függelék4. függelék listázza. A vizsgálati területre eső össz 2D szelvényhossz 1451,9 km. A MÁFGBA 1ban digitális formában elérhető adatformákról e táblázat utolsó oszlopa tájékoztat. Az MBFH által eddig külső megrendelő számára szolgáltatott 2D szelvények közül 124 db érinti a vizsgálati területet (4. függelékben „MBFH szolgáltatott” bejegyzés). 4 fúrás mélyfúrás–geofizikai adata digitális formában elérhető az MFGI Mélyfúrás-geofizikai Adatbázisában (15. táblázat). 15. táblázat. Digitális formában jelenleg elérhető mélyfúrás-geofizikai mérések a vizsgálati területen és 5 km-es környezetében (MFGI Mélyfúrás-geofizikai Adatbázis) Település
Fúrás
Somogyszob Nagyatád Nagyrécse Pat (Varászló) Csurgó Szenta Tarany Gyékényes Semjénháza Berzence
Somogyszob NA Nagyrécse. Mély–1 Pat–7 Csurgó Szenta TAR. D–1 GYEK–I Sem–2 Ber–1
EOV Y (m)
EOV X (m)
515400 517700 497343,2 508565 499000 504000 516131,1 493583,3 481333,5 501888,4
109100 99600 123091,7 120670,2 100000 105000 90666,29 102476,3 116848,1 99544,71
Z (mBf)
155 140 200,87 179,51 120 145 123,87 124,3 143,4 143,26
+Terület: 1 – a vizsgálati területen, 2 – az 5 km–es környezetben. 1
MÁFGBA: Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár
42
Mélység (m)
300 501 3800 2050 400 300 3300 4679 3508 2835
Log szám
6 10 11 11 6 6 6 8 8 2
Dátum
Terület+
1980 1979 2000 1989 1980 1981
1 1 1 1 2 2 2 2 2 2
1979 1975 1965
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az MBFH adattárában (MÁFGBA) jelenleg egyetlen a vizsgálati területre eső fúrás kútkönyve sem érhető el digitális formában. A vizsgálati területen 12 fúrásban VSP, 8 fúrásban szeizmokarotázs mérést végeztek, az 5 km-es környezetben további 4 VSP, és 10 szeizmokarotázs mérés ismert (16. táblázat). Ahol az MÁFGBA-ban dokumentáció is található a mérésekről, ott azt az adattári azonosító jelzi. 16. táblázat. VSP, szeizmokarotázs mérések a vizsgálati területen és az 5 km-es környezetben Mérés– típus*
Fúrás
Jel
Bajcsa–1 Bajcsa–7 Bajcsa–M–I Belezna–M–1 Belezna–M–1 Iharos–1 Iharos–2 Inke–14 Inke–I Jankapuszta–1 Liszó–1 Nagyrécse–2 Nagyrécse–4 Nagyrécse–M–1 Nagyrécse–M–1 Őrtilos–1 Pat–5 Szenta–1 Be. K.2 Be. K.1 Berzence–1 Berzence–2 Csákány–1 Görgeteg–3 Gyékényes–I Inke–17 Kivadár–1 Kutas–1 Magyarszentmiklós–4 Nagyatád–K–1 Nagyszakácsi–1 Somogyudvarhely–2 Tarany–M–1 Vízvár–É–3
BJ–1 BJ–7 BJ–M–I BE–M–1 BE–M–1 IH–1 IH–2 I–14 I–I JP–1 LISZÓ–1 NR–2 NR–4 NR–M–1 NR–M–1 Őrtilos.1 PAT–5 SZTA–1 Be. K.2 Be. K.1 BER–1 BER–2 CSÁK–1 G–3 GYÉK–I I–17 KIV–1 KUT–1 S–4 NAGY–K–1 NSZK–1 SO–2 TAR–M–1 VIZ–É–3
SZK SZK VSP VSP VSP VSP VSP SZK SZK VSP SZK SZK SZK VSP VSP VSP VSP SZK VSP VSP SZK VSP SZK SZK SZK SZK VSP SZK SZK SZK SZK SZK VSP VSP
EOV Y (m)
EOV X (m)
486711,2 489750,2 489360,9 484928,6 484928,6 503103,5 500236,8 509439,4 509062,8 492910,9 495287,6 497828,4 500312,6 497343,2 497343,2 485923,2 503076,5 506505,8 488893,6 489127,4 501889,2 498831,7 513620,6 525786,8 493584,2 494385,9 522588,7 524668,1 488671,6 525370,2 521289,4 498768,4 513995,4 511657,6
120315,2 121109,4 120845 110406,3 110406,3 112079,8 115378 113928 115094,8 118810,1 115154,7 123630,2 123313,2 123091,7 123091,7 108290,3 121070,1 105346,4 111535,3 113848,7 99545,4 97242,25 131404,6 96787,8 102477,1 107877,3 93327,3 112721,5 132894,6 99046,2 130522,9 96790,2 94512,6 91045,65
Z (mBf)
155 138 140 171,9 171,9 208,7 163 168
Dátum
1987 2003 2003 1991 1999
Adattári azonosító
T.21370 T.20284 T.20238 T.20568
T.20284 215 214 213 201,6 201,6 178 195 205,81 183,63 143 118,5 133 230,7 124 146 144 165 143 189 120 133 145,1
2000 2000 2008 1989
T.20523 T.20528 T.21848
2013
T.22673 T.23155
2004
T.21404
1992
T.20231
1987 1996
T.20267
Terület+
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
*Méréstípus: VSP – VSP, SZK – szeizmokarotázs, +Terület: 1 – a vizsgálati területen, 2 – az 5 km–es környezetben.
85 db magnetotellurikus (MT) mérés található a területen. A gravitációs mérések sűrűsége változó, a pontsűrűség az országos átlag feletti (5,888 pont/km2). 54 db nagy mélységű VESZ mérés (ABmax>4000 m) található a területen. A terület gravitációs térképét KISS (2006), mágneses térképét KISS, GULYÁS (2006), a tellurikus vezetőképesség-térképet NEMESI et al. (2002) mutatja be. 1.2.2. A terület földtani viszonyai A koncesszióra javasolt terület határai, annak 5 km-rel kiterjesztett körzete, továbbá az 500 m-t meghaladó mélységű fúrások a 9. ábrán láthatók. A földtani viszonyok bemutatásánál a kiterjesztett körzet adatait is figyelembe vettük. 43
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
9. ábra. A koncesszióra javasolt terület és 5 km-rel kiterjesztett körzete az 500 m-nél mélyebb, fontosabb fúrások, valamint a 20–21. ábrán látható szelvények nyomvonalának feltüntetésével
1.2.2.1. A terület nagyszerkezeti viszonyai, tektonikája A koncesszióra javasolt területen HAAS et al. (2010) földtani térképe szerint két szerkezeti egység található: a terület nagyobb, É-i és ÉNy-i része a Közép-magyarországi-főegység, azon belül a Közép-dunántúli szerkezeti egység területén helyezkedik el, míg a kisebb, DK-i része a Tiszai-főegység, ezen belül is az északabbi takaróegység, az ún. Mecseki-egység területére esik (10. ábra).
44
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
10. ábra. A medencealjzat szerkezeti egységei a koncesszióra javasolt terület határvonalával (HAAS et al. 2010 alapján)
A Közép-dunántúli-egység egy keskeny nyírási övezet a Periadriai-vonalrendszer folytatását képező Balaton-vonal (mint É-i határzóna) és a Közép-magyarországi-vonal között (HAAS, BUDAI szerk. 2014). A Közép-dunántúli-egység preneogén képződményeket magába foglaló takaróegységekből áll (CSÁSZÁR 2012). A Közép-Dunántúl mellett Szlovénia és Horvátország területére is kiterjed (HAAS et al. 2000, CSÁSZÁR 2005), és erősen tektonizált. E szerkezeti egységben Magyarországon a prekainozoos aljzat kőzetei csak fúrásokból ismertek. Az aljzatot tektonikailag erősen igénybevett, Dél-Alpi–Dinári fáciesrokonságot mutató képződmények alkotják a több ezer méter vastagságú kainozoos fedő alatt; csak néhány, tektonikailag kiemeltebb szerkezet területén helyezkedik el magasabban az alaphegység (pl. Buzsák, Igal, Karád térsége). A fúrási adatok, valamint szlovéniai és horvátországi felszíni előfordulások alapján a Közép-dunántúli (Szávai) szerkezeti egységen belül az alábbi szerkezeti–kifejlődési alegységeket (11. ábra és 12. ábra) különítik el: Júliai–Savinjai-, Dél-karavankai-, Dél-zalai–, illetve az ezzel rokon Medvednicai-, és a legalsóbb helyzetű Kalniki- alegységek (CSÁSZÁR 2012, HAAS et al. szerk. 2004, HAAS szerk. 2012).
45
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
11. ábra. A Közép-dunántúli (Szávai) szerkezeti egységet felépítő tektono-sztratigráfiai alegységek és a rétegtanilag fontos fúrások (HAAS et al. szerk. 2004)
12. ábra. A Közép-dunántúli szerkezeti egység takarós felépítése és érintkezése a Dunántúli-középhegységi egységgel és a Tiszai-főegységgel (HAAS et al. szerk. 2004)
46
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A Mecseki-egység a Közép-magyarországi diszlokációs övtől DK-re helyezkedik el; az Európai-lemezről származó Tiszai-főegység legészakibb, szerkezetileg legmélyebb helyzetű egysége, amely ősföldrajzi szempontból az európai kontinenshez legközelebb eshetett (CSONTOS, NAGYMAROSY 1998, HAAS et al. 1999, CSONTOS, VÖRÖS 2004). A Mecsekiegység prekainozoos aljzata a Mecsek területén bukkan a felszínre. A mecseki-egységi, közepes fokú metamorf kristályospalákból felépülő aljzatra a Középdunántúli-egység feltehetően kisebb mértékben rátolódhatott (CSONTOS, NAGYMAROSY 1998). A koncesszióra javasolt területen és környezetében a medencealjzati pászták irányítottsága megközelítőleg DNy–ÉK-i, amelyet a gravitációs anomália vonulatok is megerősítenek (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002b). A terület ÉNy-i részén helyezkedik el a Semjénháza–bajcsai magas medencealjzatú vonulat, amely DNy felé átnyúlik a Dráván. Ettől É-ra található a tekintélyes mélységű és nagy vastagságú miocén üledékösszlettel kitöltött süllyedék, a Letenye–nagykanizsai mélyzóna (röviden Kanizsai mélyzóna). A Semjénháza–bajcsai magas medencealjzatú vonulattól DK-re helyezkedik el az Inkei nagyszerkezet, amely Zákánytól Nemespátrón és Iharosberényen át Pat–Vése térségéig terjed, és a koncesszióra javasolt terület középső részén DNy–ÉK-i irányban húzódik. A megnyúlt aljzatkiemelkedés DNy felé (Nemespátró irányában) mélyül. A Semjénháza–bajcsai magas rögvonulat egy kisebb kiemelkedésként jelentkezik a DK-i irányban, az Inkei nagyszerkezet felé általában emelkedő medencealjzaton (KŐRÖSSY 1989, BERNÁTHNÉ et al. 1997b). A bajcsai és az inkei magas medencealjzatú szerkezet között kisebb szeizmikus kiemelkedés a beleznai terület, amelyet É-on egy mélyebb medencerész választ el a bajcsai szerkezettől, D-i oldalán pedig egy kis teknőszerű mélyedés mutatható ki (Zákány Zák–2 fúrás), amely közte és az Inkei nagyszerkezet között alakult ki. A beleznai kis szeizmikus kiemelkedés egyébként az inkei szerkezet Ny-i folytatása (KŐRÖSSY 1989). A Belezna–Nemespátró–Liszó–Iharosberény–Inke csapású gerincet D-ről a Gyékényesi mélyzóna határolja (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002a). 1.2.2.2. A terület szerkezeti képe szeizmikus értelmezés alapján Egy adott terület földtani felépítését és tektonikáját szeizmikus értelmezés alapján vizsgálhatjuk, mely módszer a szénhidrogén kutatásban alapvető. A különböző 2D-s vagy 3D-s szeizmikus szelvények egy áttekinthetőbb képet nyújthatnak a vizsgált területünkről, kiegészítve az egyes fúrások kőzetanyagával. A különböző szelvények minőségét nagyban befolyásolják a mérési körülmények, a mérés során kialakult jel-zaj arány és a feldolgozás folyamata. Somogyszob vizsgálati területen számos 2D szeizmikus szelvény állt az MFGI rendelkezésére, melyek vizsgálatával átfogóbb képet kaphatunk a terület egészéről. Az értelmezést LandMark értelmezőrendszerben végeztük. A szelvények kiválasztásánál befolyásoló tényező volt a feldolgozás minősége, illetve elhelyezkedésük a területen. A bemutatott szelvények (Na–55, Na–60, Na–65, Na–69) keresztezik egymást, a vizsgálati terület középső és nyugati feléről adnak információt összevetve számos mélyfúrás rétegsorával. A keleten felmért SOjelű szelvények, illetve a rövidebb Na-jelű szelvények minőségük miatt nem kerülnek bemutatásra. A szelvényeken a kijelölt vizsgálati terület és annak 5 km-rel kiterjesztett körzetében végeztük az értelmezést (13. ábra).
47
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
13. ábra. A Somogyszob vizsgálati terület határa és a rajta elhelyezkedő szeizmikus szelvények feketével jelölve az értelmezett szelvények (Na–55, Na–60, Na–65, Na–69)
Az értelmezés során kijelöltük az aljzat felszínét (lila), a miocén felszínét (narancs) és az alsó–felső-pannóniai képződmények határát (sárga). A terület földtani felépítését alakító szerkezeti elemeket, vetőket szintén pirossal jelöltük. A Na–69-es szelvény ÉNy–DK-i irányban végig fut a vizsgálati terület középső részén. Északon áthalad a nagy mélységű letenye–nagykanizsai mélyzónán, ahol az aljzatot már nehezen lehet kijelölni. Felette nagy vastagságban miocén üledékösszlet rakódott le. DK felé az aljzat folyamatosan emelkedik, a szelvény áthalad az Inkei nagyszerkezeten, de kijelölése továbbra is bizonytalan, a szelvényen nem jelentkezik erős reflexióval. Mivel a medencealjzat kialakulásánál az idősebb kőzetek meggyűrődtek, pikkelyeződtek és a kialakult különböző szerkezetek csapásiránya DNy–ÉK-i, így az erre merőlegesen elhelyezkedő szelvényeken lehetséges a tektonikát azonosítani. A Na–69-es szelvényen az aljzati vetők a miocén felszínéig újultak fel, de a pannóniai fiatalabb képződményekben már nem hatottak (14. táblázat).
48
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
14. ábra. Az ÉNy–DK-i irányultságú Na–69 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben
A Na–65 jelű szelvény párhuzamosan fut a Na–69-es szelvénnyel és szintén áthalad az inkei vonulaton, az előzőtől DNy-i irányban. Miután a mezozoos aljzat észak felől folyamatosan emelkedik, déli végénél hirtelen lezökken és HAAS 2010-es aljzattérképe alapján 4000 m-es mélységet is elérheti. A szeizmikán ezt már nagy bizonytalansággal lehet kijelölni. A miocén rétegsorok itt is nagy vastagságban vannak jelen, melyet számos fúrás is alá tud támasztani. Itt szintén több miocénben felújult aljzati vetőt azonosítottunk. A pannóniai rétegek lefutása megközelítőleg megegyezik az idősebb képződményekkel (15. ábra).
15. ábra. Az ÉNy–DK-i irányultságú Na–65 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben
49
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés A vizsgálati terület déli részén elhelyezkedő Na–60-as szelvény ÉK–DNy-i lefutású és keresztezi a Na–65 és Na–69-es szelvényünket is. Az aljzat nem jelentkezik erős reflexióval, így csak HAAS et. al. 2010-es térképére és a keresztező szelvényekre hagyatkozhatunk a kijelölésnél. A felette lévő miocén összleten belül előfordulnak erősebb belső reflexiók, de ezeket a szinteket külön nem jelöltük. A Na–60-as szelvényen nem jelöltünk ki vetőket, mivel a szelvény nem dőlés, hanem csapásirányban van (16. ábra).
16. ábra. Az ÉK–DNy-i irányultságú Na–60 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben
Az előző szelvényre nagyban hasonlít a Na–55 jelű szelvény, mely keresztezi a Na–69-es szelvényt a vizsgálati terület északi részén. Az aljzatot szaggatottan jelöltük, a szelvény mentén végig megközelítőleg azonos mélységben helyezkedik el. A fiatal, pannóniai üledékek párhuzamosan rakódtak le az idősebb miocén felszínre, nagy vastagságban. A szeizmikus kép alapján szerkezeti mozgások nem érintették a fiatal üledékeket (17. ábra).
17. ábra. Az ÉK–DNy-i irányultságú Na–55 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben 50
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.2.2.3. A prekainozoos medence aljzat képződményei A prekainozoos aljzatot felépítő képződmények ismertetésénél alapvetően HAAS et al. (2010) térképére (18. ábra) és a területre eső kutatási zárójelentésekre, valamint a fúrási rétegsorok adataiból nyert ismeretekre támaszkodunk. 1.2.2.3.1. A Közép-dunántúli-egység prekainozoos medencealjzata 1.2.2.3.1.1. Ismeretlen medencealjzat A vizsgálati terület É-i, ÉK-i részén és az 5 km-rel kiterjesztett körzetben a Letenye– nagykanizsai mélyzóna térségében a medencealjzat nem megfelelően értékelhető vagy értékelhetetlen (18. ábra, 88-as számú képződmények).
18. ábra. A koncesszióra javasolt terület prekainozoos földtani térképe az aljzat mélységének izovonalaival, mBf (HAAS et al. 2010, kivágat) 51
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 1.2.2.3.1.2. Paleozoikum Semjénházai Formáció seP2–3 A vizsgálati terület Ny-i peremén és az 5 km-es körzetben mutatható ki a jelenléte (18. ábra 61. sz. képződmény). A Semjénháza Sem–2, Sem–3 fúrásokból ismert. Anchimetamorf, olykor epimetamorf, részben karbonátos, részben törmelékes rétegek (karbonátos kovapala, szericitpala, metahomokkő, palás mészkő és dolomit) alkotják, amelyekben epimetamorf anhidrit- és gipszbetelepülések jelennek meg. A képződményeket mindkét fúrás 3000 m-nél mélyebben tárta fel. A formáció vastagsága a Sem–2 fúrásban legalább 204 m, a Sem–3 fúrásban 624 m (ebben a formációban álltak meg a fúrások). A formáció fekvője nem ismert, fedőjében üledékhézaggal miocén képződmények következnek. Lagunáris, sekélyvízi, síkparti és sabkha fáciesű. Kora: középső–késő-perm. A Semjénházai Formációt általában az alább tárgyalt Grödeni Homokkő, illetve részben a Tabi Dolomit heteropikus fáciesének tartják (GYALOG, BUDAI szerk. 2004). 1.2.2.3.1.3. Mezozoikum Buzsáki Márga Formáció buT1 A koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetének É-i határán mélyült Magyarszentmiklós Mszm–I fúrás tárta fel 3853,0 m–(4305,5) m között. Bár a fúrás már éppen az 5 km-es körzeten kívül esik, a képződmény jelenléte valószínűsíthető a területünkön is. Sötétszürke, lilástarka márga, mészmárga, szürke, barnás árnyalatú mészkő, márgás homokos mészkő, ooidos, csigás, echinodermata töredékes mészkő, homokkő, márga és breccsásodott dolomit alkotja. Fekvője a területen nem ismert, fedőjében az Igali Formáció található. A képződmény zárt, esetenként nyílt vízcirkulációjú lagúna fáciesű. Kora: kora-triász, esetenként középső-triász is lehet. Vastagsága nem ismert, több száz m feltételezhető (GYALOG, BUDAI szerk. 2004). (A 18. ábra ÉK-i szélén 59-es számmal jelölt képződmények sorolhatók ebbe az egységbe.) Táskai Mészkő Formáció tsT2 A formációt világos, fehéresszürke vékonyréteges mészkő, autigénbreccsás mészkő alkotja, amelyben gyakoriak a dolomit betelepülések. A koncesszióra javasolt terület Ny-i részén (Bajcsa és Liszó térségében), valamint az 5 km-es körzet É-i részén (Nagybakónak környéki fúrásokból) ismerjük 2000 m-nél nagyobb mélységből. A Bajcsa Bj–I fúrás 3267–3428 m között, a Pátrói Formációra rátolódva tárta fel. Liszó és Pat térségében a fúrási adatok alapján (Liszó–1, –3, Pat–2) a felszín alatt 2000 m és 2600 m között helyezkedik el. Legnagyobb vastagságban a Pat–2 fúrásból ismerjük (323,5 m). Sem a pati sem a liszói fúrások nem érték el a feküjét. A nagybakónaki Nab–3 fúrás 2648–(2700) m között tárta fel. Fedőjében diszkordánsan mindenhol miocén települ. Karbonátos platform fáciesű. Ősmaradványegyüttese alapján a kora anisusi. A 18. ábra mutatja be az 58. számmal jelölt középső- és felső-triász platform és medence fáciesű karbonátösszletet.
52
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Murakeresztúri Tufahomokkő Formáció muT2 A formáció alapvetően tufás homokkőből épül fel, amelyben a kőzet mintegy 70%-át kitevő riolitklasztok mellett kőzettöredék (kvarcit, mészkő és agyagkő) továbbá több cm-es méretet meghaladó radiolariás agyagkőtöredékek találhatók (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 2004, GYALOG, BUDAI szerk. 2004). A radiolariás agyagkő betelepülésként is jelen van a rétegsorban. Megfigyelhetők még homokos kötőanyagú mészkő- és agyagkőklasztos breccsák és finomkristályos mészkőrétegek is (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 2004). A koncesszióra javasolt területen a Murakeresztúr Mu–1 fúrás tárta fel 3340,0–(3350,0) m között. Valószínűleg hasonló triász képződményeket fúrt 3145–(3300) m között a Mu–2 fúrás is, erre vonatkozóan azonban nem rendelkezünk pontosabb litosztratigráfiai adatokkal. Feltételezhető, hogy a formációt a Mu–3 fúrás is feltárta, de pontos adataink erről sincsenek. A triász fedőt a Murakeresztúr Mu–1 fúrásban az Igali Formáció, a Mu–2 fúrásban az alsómiocén Budafai Formáció alkotja. A formáció teljes vastagsága nem ismert. Fáciese: vulkanoszediment, lejtő. Kora biosztratigráfiai vizsgálatok alapján ladin. A 18. ábra mutatja be az 58. számmal jelölt középső- és felső-triász platform és medence fáciesű karbonátösszletet. Igali Formáció iT3 A formációt (szürkésbarna, világosszürke, néhol ooidos, autigén breccsás mészkő, laminites mészkő alkotja, gyakori dolomit-közbetelepüléssel. A koncesszióra javasolt területen belül a Murakeresztúr Mu–1 és Inke–I fúrásokból ismert. A Mu–1 fúrás 3298,0–3340,0 m között tárta fel. A mindössze 42 m vastag rétegsor itt a Murakeresztúri Tufahomokkő Formációra települ, fedőjét pedig alsó-miocén rétegek (Budafai Formáció) képezik. Az Inke– fúrás 4838–(5000) m között tárta fel, ebben állt meg. E fúrásban az Igali Formáció fedőjében diszkordánsan az Inkei Formáció következik. A koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetének É-i határán mélyült Magyarszentmiklós Mszm–I fúrásban a Buzsáki Formáció fedőjében települ. Feltehetően a Mu–2 fúrás 3145,0–3300,0 m közötti szakaszát is a Mu–1-ből ismert triász képződmények alkotják, azonban e fúrás rétegsorának pontosabb litosztratigráfiai besorolása nem áll rendelkezésre. Fáciese: karbonátplatform, a Dachsteini Mészkő megfelelője. Kora őslénytani vizsgálatok alapján nori–rhaeti (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 2004, GYALOG, BUDAI szerk. 2004). A 18. ábra mutatja be az 58. számmal jelölt középső- és felső-triász platform és medence fáciesű karbonátösszletet. Iharosberényi Mészkő Formáció ibT2–3 Anchimetamorf, drapp, szürke, néha agyagos mészkő, vastagpados és autigénbreccsás szintekkel. A vastagabb padokban korallmaradványok és bioturbációs nyomok fordulhatnak elő. Az Ib–1 fúrás 1903–(2000) m között tárta fel, és ebben is állt le (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 2004). E rétegsorban tektonikusan a középső–késő-jura korú Pátrói Formáció települ rá (HAAS, BUDAI szerk. et al. 2014). Fáciese: A rétegsor egy mészkőplatform peremén részben a zátonyperemeken és részben a zátonyközi lagúnákban képződött. Kora: ladin–karni (HAAS, BUDAI szerk. et al. 2014). A 18. ábra mutatja be az 57. számmal jelölt középső- és felső-triász platform és medence fáciesű karbonátösszletet.
53
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Pátrói Formáció ptJ2–3 A Pátrói Formációt (18. ábra 57. sz. képződmény) anchimetamorf, sötétszürke, barnásszürke kovapala, szericitpala, agyagpala és radiolaritrétegek váltakozása alkotja. Mélyebb részén intraklasztit vagy mikrobreccsa jellegű, mély, disztális lejtő fáciesű mészkőbetelepülések (olisztolit?), felső részében vékony, átalakult, kovásodott vulkáni erek gyakoriak. Metahomokkő-lencsék is megjelenhetnek (GYALOG, BUDAI szerk. 2004, RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 2004, 2012). Feküje csak az Iharosberény Ib–1 fúrásban ismert (Iharosberényi Mészkő Formáció), fedőjében — az Bj–I fúrástól eltekintve, ahol triász képződmények tolódtak rá — jelentős diszkordanciával miocén medenceüledékek települnek. A koncesszióra javasolt területen legnagyobb — közel 700 m-es — vastagságban, 3428,0– (4126,5) m között a Bj–I fúrás tárta fel. A Bj–14 fúrásban 3174,0–(3293,0) m között ismert. Iharos és Nemespátró környékén sekélyebb mélységben, a felszín alatt már kb. 1700 m mélységben megjelenik. A Pátró–1 fúrás 1692–(2045) m között, 353 m vastagságban tárta fel: legalul polimikt breccsa települ, felette dolomitos mészkő, dolomit, repedezett kvarcit, kovás homokkő, márgapala, 50°-os dőlésű sötétszürke–fekete préselt agyagpala és kavernás mészkő alkotja a formációt (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002a). Az Ib–1 fúrás 1826–1903 m között tárta fel (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 2004, 2012) az Iharosberényi Mészkő Formáció fedőjében. A két képződmény érintkezése tektonikus (HAAS, BUDAI szerk. et al. 2014). A Bj–I fúrás kivételével a koncesszióra javasolt területen a fedőjében miocén képződmények találhatók. A Pátró–1 fúrás mezozoos rétegei között található vékony diabáz a kora-kréta végi magmás tevékenység bizonyítéka (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002a). RÁLISCHNÉ FELGENHAUER (2012) szerint a formáció a Bagolasánc Bag–2 fúrásban is megvan. Fáciese: Tengeri képződmény, fokozatosan mélyülő, részlegesen elzárt medencében rakódott le. Kora radiolariák alapján: középső–késő-jura. Inkei Formáció ikK2 A formációt nem metamorf, finomtörmelékes kötőanyagú polimikt breccsa, esetleg konglomerátum alkotja. A klasztok anyaga dominánsan triász és jura mészkő, kova- és szericitpala, ofiolit. A koncesszióra javasolt területen mélyült Inke–I fúrás 4838–(5000) m között kevert kőzetasszociációt tárt fel: savanyú és intermedier metavulkanitok és szerpentinit, valamint sekélytengeri karbonátok fekvőjében ladin és karni radiolaria faunát bezáró sötétszürke radiolaritot fúrt (HAAS, BUDAI szerk. et al. 2014). Az Inke–I fúrásban a formáció fekvőjében az Igali Formáció helyezkedik el. Az I–9 fúrás is feltárta, 1705–(1738) m között. Az Inkei Formációra mindkét rétegsorban diszkordánsan miocén települ. Mélytengeri, szubdukciós árok üledéke. Kora késő-kréta, esetleg fiatalabb (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 2004, HAAS, BUDAI szerk. et al. 2014). Ez az összlet (18. ábra 56. sz. képződmény, „jura–kréta melanzs”) ahhoz az üledékes– tektonikus melanzskomplexumhoz tartozhat, amely a horvátországi Medvednica, Ivanščica és Kalnik hegységekből ismert ofiolitmelanzs megfelelőjének tekinthető (HAAS et al. 2000). Gyékényesi Aleurolit Formáció gyK3 A Gyékényesi Aleurolit Formációba (18. ábra 55. sz. képződmény) a középső-triász platform karbonátokra települő szürke, kovás (ritkábban karbonátos) kötőanyagú homokos aleurolitot, márgát soroljuk. A képződményben gyakori a főként jura és triász klasztokból álló mészkőtörmelék. A képződményt a koncesszióra javasolt területen a Bagolasánc Bag–1 fúrás tárta fel 2570–(2860,5) m között 290,5 m vastagságban. A zöldesszürke agyagkő–kovás 54
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány durvaszemű homokkő – finomhomokos aleurolit – agyagmárga rétegsor kora foraminiferákkal bizonyított (MAGYARI, BARDÓCZ 1997). Fedőjében diszkordánsan települ a miocén (Lajtai Mészkő Formáció). Az 5 km-es körzetben a Gyék–I fúrás tárta fel 4652,0–(4675,0) m között. E fúrásban a képződményre üledékhézaggal a Szászvári Formáció alsó-miocén üledékei települnek. Pelágikus kifejlődésű. Kora primitív plankton foraminiferák és Chara-maradványok alapján santoni–campani (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 1998, 2004, HAAS, BUDAI szerk. et al. 2014). 1.2.2.3.2. A Mecseki-egység prekainozoos medencealjzata 1.2.2.3.2.1. Paleozoikum Babócsai Komplexum BB_Pz A Babócsai Komplexumba (18. ábra 23. sz. képződmények) variszkuszi közepes fokú metamorfitokat (gneisz, csillámpala, illetve ezekben kisebb-nagyobb betelepüléseket képező amfibolit képződményeket) sorolunk. Kiindulási kőzeteik karbonátmentes, illetve -szegény grauwacke–pszammit–pelit összlet lehetett, amelybe bázisos láva és tufakőzetek települtek (HAAS, BUDAI szerk. et al. 2014). A Babócsai Komplexum a koncesszióra javasolt terület DK-i részén mutatható ki. Az 5 km-es körzetben Somogyudvarhely, Szenta, Tarany, Nagyatád és Kutas térségében mélyített fúrásokból ismert. Valamennyi fúrás e képződményben állt meg, legnagyobb vastagságban a So–2 tárta fel (282,5 m). Fedőjét a Szenta Szta–2 fúrásban mezozoos képződmények, míg a többi fúrásban a kainozoos medenceüledékek képezik (MFGI GeoBank). 1.2.2.3.2.2. Mezozoikum Mezozoos képződmények tagolás nélkül A koncesszióra javasolt terület DK-i részén, Szenta környékén, és az 5 km-es körzetben Csurgó térségében bizonytalan rétegtani helyzetű, feltételesen a mezozoikumba sorolható képződmények ismertek (18. ábra 16. sz. képződmények). A Mecseki-egység ÉNy-i határánál a prekainozoos aljzatban kialakult magaslatra telepített fúrások (Szenta Szta–1, –2) andezitet tártak fel, amelynek mezozoos kora nem zárható ki (HAAS, BUDAI szerk. et al. 2014). 1.2.2.4. Kainozoos képződmények 1.2.2.4.1. Paleogén képződmények A Somogyszob koncesszióra javasolt területen nem ismertek paleogén képződmények. Az 5 km-es körzet ÉNy-i részén az Oltárc O–3 fúrás harántolt eocén kőzeteket. A miocén Budafai Formáció fekvőjében 3540–3570 m között a Szőci Mészkő, 3570–(3622) m között a Padragi Márga Formáció rétegeit tárta fel. A Szőci Mészkő Formációt (sE2) világosszürke–sárgásszürke mészkő alkotja, amely sokszor nagygumós szerkezetű, és gyakran kőzetalkotó mennyiségben tartalmaz nagyforaminiferákat. A sekélytengeri platform és szublitorális régió képződménye. Kora: középső-eocén. A Padragi Márga Formációt (pE2–3) szürke, zöldesszürke aleuritos márga alkotja, amelyben tufás, bentonitos csíkok és homokkőszakaszok figyelhetők meg. Fáciese: sekély pelágikus–bathiális. Kora: középső–késő eocén.
55
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 1.2.2.4.2. Neogén képződmények 1.2.2.4.2.1. Prepannóniai miocén képződmények Szászvári Formáció szM1 (szMe–o) A Szászvári Formáció alsó részét a zöldesszürke és tarka aleurit, homok, homokkő, kavics, konglomerátum ciklikus váltakozásából álló folyóvízi–ártéri („terresztrikus”) összlet alkotja, felső részét zöldesszürke színű folyóvízi–mocsári kifejlődésű („limnikus”) összlet képezi, amelyet alapvetően agyag, homok, homokkő rétegei építenek fel, de alárendelten előfordulhatnak szenes agyag betelepülések, a tetején pedig sárga homokos kavicsrétegek is megfigyelhetők (GYALOG szerk. 1996). A koncesszióra javasolt területen Inke–Pat–Iharosberény–Iharos térségében, illetve Zákány–Gyékényes–Porrog térségéből ismert. Az Inke I–17 fúrás 1779,0–(2151,0) m között feltárt konglomerátum-, homokkő- és agyagmárgarétegeket soroljuk a formációba. A Zákány Zák–2 fúrás a 278 m-t fúrt bele a képződménybe (MFGI GeoBank). Ide tartoznak a 2637,0–2911,0 m között feltárt konglomerátum, durvaszemű, meszes homokkő-, agyagkő-, márga- és aleurolitrétegek, valamint az ezek alatt a 2911,0–(2915,0) m közötti szakaszon található, tektonikusan igénybevett szenes agyag- és agyagkő rétegek. Megjegyzendő, hogy TORMÁSSYNÉ VARGA et al. (2002a) szerint — analógiák alapján —, csak a rétegsor 2718,0–2915,0 m közötti részét sorolták a Szászvári Formációba. Ezt a szakaszt szenes agyag, márga, aleurolit, meszes homokkő, préselt agyag és konglomerátum építi fel. Az Inke–I fúrásban a 3465–4537 m között harántolt képződmény rétegsorában mind a „terresztrikus összlet” (=Szászvári Tagozat), mind a „limnikus összlet” (Mecseknádasdi Tagozat) képződményei képviseltetik magukat. TORMÁSSYNÉ VARGA et al. (2002a) szerint a képződmény a gyékényesi mélyzónában is jelen van, illetve jelenléte valószínű. A Gyék–I fúrásban a felső-kréta képződmények felett, 3430,0–4652,0 m között feltárt szürke homokkő, konglomerátum, sötétszürke márga, agyagkő, aleurolit, mészmárga, tufás homokkő és mikrobreccsa rétegei tartozhatnak e formációba. A formáció korára vonatkozóan főleg az eggenburgi és ottnangi valószínűsíthető (GYALOG szerk. 1996). A Szászvári Formáció feküje csak néhány fúrásból ismert. Az Ib–1 fúrásban a triász aljzatra települ, az Inke–I fúrásban a kréta Inkei Formáció, a koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetében mélyült Gyék–I fúrásban pedig az ugyancsak kréta Gyékényesi Aleurolit Formáció képezi a fekvőt. Az Inke–I és Iharosberény I–10, valamint a Gyék–I fúrásban a Budafai Formáció, az Inke I–7 fúrásban a Tekeresi Slír Formáció települ rá. Fedőjében megfigyelhető a jelentős diszkordanciával települő Lajtai Mészkő Formáció (Iharosberény Ib–1, Inke I–17), a Szilágyi Agyagmárga Formáció (Inke I–29), valamint pannóniai képződmények (Inke I–21: Szolnoki Formáció). A Gyék–I és Inke–I fúrások alapján a Szászvári Formáció maximális vastagsága a koncesszióra javasolt területen és attól D-re meghaladja az 1000 m-t (Inke–I: 1072 m, Gyék– I: 1222 m). Mecseki Andezit Formáció mM1 (mMe–o) A koncesszióra javasolt területtől D-re, az 5 km-es körzetben mélyült Szenta Szta–2 és Berzence Ber–1 fúrásokból ismerjük. Az Szta–2 fúrásban harántolt, és a kristályos aljzat felett 2117–2682 m között (565 m vastagságban) települő zöldesszürke, mállott, porfiros szövetű biotit-andezitet, és a Ber–1 56
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány fúrásban részlegesen (314 m vastagságban) feltárt, hidrotermális oldatokkal átjárt andezitet BERNÁTHNÉ et al. (1997c) a Mecseki Andezit Formációba sorolja. A vulkanitok megjelenése szerkezeti elemekhez kötött: a Szta–2 fúrás a Közép-magyarországi szerkezeti vonal közelében mélyült, a Ber–1 fúrás pedig a Berzence–nagykorpádi szerkezeti vonal térségében. Gyulakeszi Riolittufa Formáció gyM1 (gMo) A formációt szürke, vastagpados, biotitos, horzsaköves, a szárazföldi térszínre lerakódott, ignimbritesedett riolit–riodácit alkotja. Jellemző vastagsága néhányszor tíz m és 100 m között van. A koncesszióra javasolt területen két fúrás, az Iharos Ih–2 és a Pat–4 fúrás harántolta. A Pat–4 fúrásban a képződmény 2125 m mélységben a triász aljzatra települ. Fedőjében a Szászvári Formáció következik. A riolittufa vastagsága a Pat–4 fúrásban 261 m. Az Ih–2 fúrás mindössze 2 m vastagságban harántolta 1626–1628 m között, a Szászvári Formáció fedőjében. A Gyulakeszi Riolittufára ebben a rétegsorban jelentős üledékhézaggal az Endrődi Márga Formáció rétegei települnek. Budafai Formáció bdM1 (bdMk) A Budafai Formációt homok, kavics, homokkő, konglomerátum, lagúnafáciesű összefogazódó halpikkelyes agyagmárga, aleurit, finomhomok rétegei építik fel. Kavicsanyaga heterogén. Fáciese: partszegélyi–abráziósparti, síkparti, delta illetve lagunáris (GYALOG szerk. 1996). Kora: kárpáti. A koncesszióra javasolt területen és 5 km-es körzetében a formáció elterjedt Semjénháza– Murakeresztúr–Belezna–Zákány–Gyékényes, Liszó–Bagola–Iharosberény–Inke–Pat valamint D-en Nagyatád–Tarany–Somogyudvarhely térségében, ÉNy-on pedig Oltárc környékén. Legnagyobb vastagságát a területen az Inke–I fúrásból ismerjük (1745 m). Fekvőjét képezhetik a paleozoos vagy mezozoos aljzat különböző formációi, eocén vagy idősebb miocén képződmények. Semjénháza környékén (Sem–1 fúrás) a Közép-dunántúli-egységhez, Somogyudvarhely és Nagyatád környékén (So–1–3, Nagy–K–1) a Babócsai Komplexumhoz tartozó paleozoos aljzatképződmények alkotják a feküt. Mezozoos (triász) feküje van a Bag–2 fúrásban, Liszó, Murakeresztúr, illetve Pat térségében. Eocén feküre települ az Oltárc O–3 fúrásban. A Zákány Zák–2 fúrásban TORMÁSSYNÉ VARGA et al. (2002a) szerint a 2568–2718 m közötti, 150 m vastag, konglomerátum, homokkő, préselt agyag váltakozásából felépülő rétegsor már biztosan kárpátinak tekinthető (Budafai Formáció). Fedőjében általában a Tekeresi Formáció finomszemű törmelékes rétegsora figyelhető meg üledékfolytonos településben. A So–2 fúrásban a Tari Dácittufa fedi. Néhány rétegsorban üledékhézaggal fiatalabb képződmények következnek rá, pl. a Zák–2 valamint néhány taranyi és beleznai fúrásban a Lajtai Mészkő Formáció települ rá, de ismerünk olyan rétegsorokat, ahol jelentős üledékhézaggal fiatalabb képződmények következnek a Budafai Formációra: pl. az Inke I–10 fúrásban a Szilágyi Formáció, a Sem–1, Liszó–4, Tarany Tar–5 és –6, Somogyudvarhely So–3 fúrásban a késő-szarmata–kora-pannóniai Endrődi Formáció figyelhető meg a fedőjében. Tekeresi Slír Formáció teM1–2 (teMk–b1) A formációt szürke finomhomokos aleurit, homokos agyag, agyagmárga, csillámos agyagos finomhomok alkotja, amelyre a gazdag mikrofauna jellemző („stájer főslír”). Képződményei jellegzetes üledékjegyeket (sávos-lemezes, helyenként mikrorétegzettség, iszapmozgási nyomok, alsó részén néhol vihardagály által felszakított agyaggörgetegek,
57
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés áramlási nyomok) mutatnak. Közbetelepülésként a középső riolittufa-szórás (Tari Dacittufa Formáció) — többnyire bontott — termékei figyelhetők meg (Gyék–I fúrás). A formáció fáciese: partközeli és parttávoli, nyíltvízi. Mélyebb részének kora kárpáti, de képződése áthúzódik a kora-badeni idejére. Az alsó-badenibe tartozó részét a tufabetelepülések és a badeni fauna megjelenése jelzi (FODOR et al. 2013). A képződmény a koncesszióra javasolt területen és 5 km-es körzetében általánosan elterjedt. Kivételt képeznek a medenceterületek egykori tektonikai-paleogeomorfológiai kiemelkedései, illetve azok sekélyebb környezete, amelyeken a „lajtamészkő” képződése zajlott (pl. Liszó–3); itt hiányzik a nyíltabb vízi Tekeresi Slír. A Tekeresi Formáció fekvőjében általában a Budafai Formáció figyelhető meg, a kettő helyenként össze is fogazódhat (pl. az 5 km-es körzetben a Be–26 fúrás). A Bajcsa Bj–I fúrásban diszkordánsan a mezozoos aljzatra (Táskai Formáció) települ. A 3105,0–3267,0 m között harántolt, tufacsíkokkal tagolt homokkő, márga, agyagmárga rétegsor fedőjében üledékfolytonossággal a Lajtai Mészkő települ. Az egykori sekélyebb területek környezetében a Tekeresi Slír finomszemcséjű sziliciklasztos üledékei gyakran összefogazódnak a Lajtai Mészkő Formációval, így a Semjénháza– bajcsai magas rögvonulat térségében (pl. Sem–2, Bj–14), a Belezna környéki kisebb kiemelkedés környezetében (pl. Be–14, Be–20, Be. M–1, Mu–1), illetve a Nemespátró–inkei aljzatkiemelkedés környezetében (Bag–2, Pátró–1), továbbá az 5 km-es körzetben a Por–1 fúrásban). A Pátrói mezozoos szerkezeten igen vékony — mindössze 38 m vastag — a prepannóniai miocén, amelyet a Tekeresi és a Lajtai Mészkő Formáció váltakozása alkot. A Tekeresi Slír fedőjében a Lajtai Formáción kívül szarmata vagy felső-miocén rétegek települhetnek. Például a Belezna Be–17, –20 fúrásban a fedőt a Kozárdi Formáció képezi, a Be–3 fúrásban a Szolnoki Formáció, az Inke I–26-ban a Peremartoni Főcsoport egységei települnek rá. A Tekeresi Slír fedője medencebeli helyzetben a Szilágyi Agyagmárga Formáció. Litológiai hasonlóságuk miatt, biosztratigráfiai vizsgálatok hiányában elkülönítésük a rétegsorokban nehézségekbe ütközik. A Tekeresi Slír vastagsága a koncesszióra javasolt terület DK-i határa közelében, a Tarany Tar. M–1 fúrásban meghaladja az 1000 m-t (pontosan 1015 m). Itt ismert a fekvője, a paleozoos kristályos aljzat is. Az inkei nagyszerkezet Ny-i, már mély oldalán mélyített Porrog Por–1 fúrás nem érte el az aljzatot, a Tekeresi Formációban állt meg 2692,5 m-ben. A formáció feltárt vastagsága 920,5 m. A gyékényesi mélyzónában (Gyék–I) a Tekeresi Formáció vastagsága meghaladja a 800 m-t. 2365–3199 m között a Tekeresi Formáció rétegei, ez alatt 3212 m-ig a Tari Dácittufa, majd 3212–3226 m között a Tari és a Tekeresi Formáció rétegeinek váltakozása jellemző. A feküt a Budafai Formáció képezi. Tari Dacittufa Formáció („középső riolittufa”) tM1-2 (tMk–b1) Uralkodóan ártufa kifejlődésű világosszürke, szürkésfehér, biotitos, horzsaköves riodácit-, dácittufa, tufit, agglomerátum. Néhol tengeri üledékes közbetelepülések tagolják. Képződményei általában jól rétegzettek, pados vagy vastagpados megjelenésűek, gyakran bentonitosodottak. Kora: kárpáti–kora-badeni. A középső-riolittufa-szórással kapcsolatba hozható tufabetelepülések/tufacsíkok különösen a Tekeresi Slírben gyakoriak. A koncesszióra javasolt területen és 5 km-es körzetében két térségben tárták fel fúrások: egyik a déli terület, ahol Gyékényes, Somogyudvarhely, Bolhás és Nagyatád térségében mélyült fúrásokból ismert. Nagyobb vastagságokról Somogyudvarhely és Bolhás környékéről vannak adataink: a So–4 fúrás 831 m vastagságban fúrt bele, és ebben a képződményben állt le. A So–2 fúrás a Budafai Formáció és a Tekeresi Formáció között 394 m vastagságban harántolta. A Bol–1 fúrásban az Endrődi Formáció fekvőjét képezi, és 327 m vastagságban, 58
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány részlegesen van feltárva. A másik terület az északi, ahol a dácittufát a Pat–3 fúrás harántolta a Tekeresi és Endrődi Formációk között, 2389–2649 m mélységben. Mátrai Vulkanit Formációcsoport MM1–2 (MMk–s) Az Északi-középhegység területén a több kitörési központú, de egy vulkáni nagyciklust alkotó felső-kárpáti–badeni vulkáni-szubvulkáni képződmények tartoznak ebbe a litosztratigráfiai egységbe. Litológiailag uralkodóan andezit, és riolit továbbá andezit-dacit, illetve ezek tufái alkotják. (Az észak-magyarországi területen több formációt sorolnak ide, pl. Hasznosi Andezit, Nagyhársasi Andezit, Gyöngyössolymosi Riolit és a Kékesi Andezit Formációt, illetve a szubvulkáni andezites-dácitos Karancsi Andezit Formációt [Gyalog, Budai szerk. 2004]). A koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetében Letenye térségében mutathatók ki a formációcsoportba tartozó kőzetek: többnyire szürkészöld, világos kékesszürke, vörösesbarna, helyenként kovás, kvarc- és kalciteres andezittufa. A Le–2 fúrás a Mátrai Vulkanit Formációcsoport képződményeiben állt le; a felszín alatt 3415 m mélyen érte el a vulkanitot, és csak 6,5 m-t fúrt bele a képződménybe. A Le–2 fúrásban a vulkanitok fedőjében a Kozárdi Formáció található. Az 5 km-es körzet É-i és ÉK-i részén, a Csákány Csák–1 és –2, valamint a Nagyszakácsi Nszk–1 fúrás is részlegesen feltárta a képződményt. Valamennyi rétegsorban 2000 m-nél mélyebben helyezkedik el. A fúrásokban feltárt maximális vastagsága 1255 m (Nszk–1). A koncesszióra javasolt terület 5 km-es határán kívül, annak közelében a letenyei mélyzóna területén a Le–I és Le–3 fúrásból ismert a képződmény. Utóbbiban 165 m a vastagsága. Hidasi Barnakőszén Formáció hM2b (hMb) Többtelepes barnakőszénösszlet, amelyben köztes meddőképződmények (molluszka– lumasella, cerithioumos–hydrobiás márga) fordulhatnak elő. Paralikus–brakkvízi kifejlődés. A badeni emeletben megjelenő széntelepes valamint mocsári oszcillációs kifejlődéseket soroljuk a formációba. A koncesszióra javasolt területen a képződményt egyedül az Inke I–29 fúrás harántolta 1501–1582 m között (MFGI GeoBank). Fekvőjében a Szilágyi Agyagmárga Formáció, fedőjében a Lajtai Mészkő Formáció települ. A Hidasi Formációba tartozó képződmények megjelenése a tengerszint időszakos csökkenésére utal. Lajtai Mészkő Formáció lM2 (lMb) A formációt helyenként polimikt konglomerátummal kezdődő lithothamniumos–foraminiferás–molluszkás mészkő, molluszkás homok és mészhomokkő (kalkarenit), kavicsos mészkő továbbá mészmárga–márga alkotja, amely normál sótartalmú, zátonyos sekélytengerben, a badeni során képződött. A Lajtai Mészkő elterjedése a medenceterületek egykori tektonikai-paleogeomorfológiai kiemelkedéseire, illetve azok sekélyebb környezetére korlátozódik. Vastagsága általában néhányszor tíz m. A koncesszióra javasolt területen a Liszó–3 fúrásban meghaladja a 100 m-t (113 m). Az 5 km-es körzet É-i határán mélyült Nab–3 fúrásban 324 m, a D-en található Gyék–I fúrásban 190 m-es maximum értékek ismertek (MFGI GeoBank). Kimutatható a Semjénháza–bajcsai magas rögvonulat területén, ahol a Bj–I fúrásban a Tekeresi Slírből fokozatosan fejlődik ki a mészalgás mészkő. A Bj–14 fúrásban konglomerátum – homokkő – agyagos homokkő – agyagmárga – mészmárga váltakozásával jellemzett rétegsort a Lajtai és Tekeresi Formáció összefogazódásának tekinthetjük. A koncesszióra javasolt terület ÉNy-i határa közelében, az 5 km-es körzetben mélyült Sem–2 fúrásban is a Tekeresi Slírrel fogazódik össze: a főként homokos agyagmárgából és homokkőből álló összletben lithothamnium gumós márga és lithothamniumos mészkő betelepülései ismertek. A 59
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 3059–3067 m közötti lithothamniumos mészkő és márga gazdag badeni tengeri faunát tartalmaz (KŐRÖSSY 1989). Lajtai Mészkő a beleznai kis kiemelkedés területén is ismert (Be–14, –19, –20, –27, –29), valamint a Nemespátró–inkei nagyszerkezet térségében (Bag–1 és –2, liszói fúrások, I–17, – 29, Pátró–1, Por–1, Zák–2). A Lajtai Mészkő vastagsága a területen általában néhányszor tíz m, maximális vastagsága nem haladja meg a 150 m-t. A lajtamészkő települhet diszkordánsan a prekainozoos aljzat erodált felszínére (pl. Bag– 1), vagy idősebb miocén képződményekre (pl. I–17: Szászvári Formáció; Be–29, Liszó–3, Zák–2: Budafai Formáció), vagy üledékfolytonossággal fejlődik ki a Tekeresi Slírből (pl. Bj– I, Liszó–1) és a Szilágyi Agyagmárgából (pl. I–10), amely utóbbiakkal össze is fogazódhat. Fedőjében a fent említett Tekeresi Slíren és Szilágyi Agyagmárgán kívül szarmata és felsőmiocén (pannóniai) képződmények találhatók (pl. I–10, Zák–2: Kozárdi Formáció; Bj–I, Liszó–3, Bag–1: Endrődi Formáció). A koncesszióra javasolt területen és környezetében az alsó-badeni Tekeresi Slírrel összefogazódó Lajtai Mészkő rétegeket a Lajtai Formáció Pécsszabolcsi Tagozatába soroljuk, a fiatalabb, ún. „felső-lajtamészköveket” a Rákosi Tagozatba. Ez utóbbiak a Szilágyi Agyagmárga heteropikus fáciesét képezik. Szilágyi Agyagmárga Formáció szM2 (szMb2) Szürke foraminiferás agyagmárga, gyakran turritellás–corbulás makrofaunával („turritellás–corbulás agyagmárga”). Sekélyneritikus fáciesben képződött. Kora: késő-badeni. A koncesszióra javasolt területen maximális feltárt vastagsága 278 m az Inke I–2 fúrás adatai alapján. Ez fúrás csak részlegesen tárta fel 1641–(1919,5) m között. Itt a fedőben üledékhézaggal pannóniai képződmények (Endrődi Formáció) települnek. Az Inke I–29 fúrás 193 m vastagságban, 1582–1775 m között harántolta. Diszkordánsan települ a Szászvári Formációra, fedőjében pedig a feltehetően üledékfolytonossággal kifejlődő Hidasi Barnakőszén Formáció képződményei találhatók. Az Inke–I fúrásban az 1270–1400 m között, 130 m vastagságban feltárt Szilágyi Agyagmárga a Tekeresi Slírből fejlődik ki, fedőjét üledékhézaggal települő pannóniai üledékek (Szolnoki Homokkő Formáció) alkotják. Az Inke I–10 fúrásban a Szilágyi Agyagmárga diszkordánsan a Budafai Formációra települ 1419 m-ben. Fedőjében a belőle folyamatosan kifejlődő Lajtai Mészkő Formáció képződményei helyezkednek el. A formáció vastagsága e fúrásban mindössze 28,5 m. Ugyancsak csekély vastagságban (38 m) van jelen a Liszó–1 fúrásban, ahol a Lajtai Mészkő fölött, 1990,0–2028,0 m között helyezkedik el. Fedőjében az Endrődi Márga Formáció települ. A képződmény a koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetében az Oltárc O–3 fúrásból is ismert. A Szilágyi Agyagmárga valószínűleg nagyobb elterjedésben van meg a területen. Pontos biosztratigráfiai vizsgálatok hiányában a Szilágyi Agyagmárga Formáció Tekeresi Formációtól való elkülönítése nehézségekbe ütközik (vö. Tekeresi Slír Formáció). Kozárdi Formáció kM2 (kMs) Uralkodóan pelites képződményekből (szürke, zöldesszürke, barnásszürke lemezes márga, márga, agyagmárga, mészmárga) álló összlet, amelybe csillámos homokkőcsíkok települnek. A lemezes márga a CaCO3-tartalom változó mennyisége miatt sötétebb agyagos és világosabb, meszes csíkok sűrű váltakozásából épül fel. A képződmény helyenként jellegzetes brakkvízi molluszka és foraminifera faunát tartalmaz. Csökkent sós vízi, túlnyomórészt sekélytengeri–partközeli kifejlődés. Kora: szarmata. 60
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A koncesszióra javasolt terület számos részén (pl. a pátrói szerkezeten Pátró és Porrog térségében, Iharosberény és Nagyrécse környékén) a szarmata üledékek hiányoznak vagy eddig még nem sikerült elkülöníteni őket. Pl. Bagolasánc térségében elképzelhető a jelenlétük, bár faunisztikailag nem sikerült kimutatni a szarmata rétegeket (KŐRÖSSY 1989). A koncesszióra javasolt területen Belezna térségében több fúrásból is ismert (Be–6,–7,– 17,–20,–27), 39–250 m közötti vastagságértékekkel. Itt feküjét a badeni tengeri rétegek (Tekeresi Slír és Lajtai Mészkő Formáció) képezi, fedőjében az Endrődi Márga Formáció vagy fiatalabb felső-miocén–pliocén üledékek települnek. A képződmény inkei fúrások (I–7, –9, –10) is harántolták 35–73 m közötti vastagságban. Itt a feküt a Tekeresi Slír vagy Lajtai Mészkő Formáció képezi, a fedőben az I–7 fúrásban valószínűleg üledékfolytonossággal az Endrődi Formáció települ, az I–9 fúrásban a Szolnoki, az I–10 fúrásban az Algyői Formáció van a fedőben. A Zákány Zák–2 fúrásban a szarmata molluszkás agyagmárga, alárendelten homok, homokkő, mészmárga, mészhomokkő összlet a Lajtai Mészkőre települ 133 m vastagságban. Fedőjében az Endrődi Márgát találjuk. A szarmata képződmények jelenléte a Pat–2 fúrásban is lehetséges 1875–1916 m között. Az itt települő tufacsíkos agyagmárgából Rotalia beccarii, Ostracoda és bizonytalan Ervilia maradványok kerültek elő KŐRÖSSY (1989, p. 39). Az 5 km-es körzetben, a letenyei területen a Le–2 fúrásban fekvőjét miocén vulkanitok (Mátrai Vulkanit Formációcsoport) alkotják. A fedőt az Endrődi Márga Formáció képezi. A szarmata vastagsága a Le–2 fúrásban 78 m. Nyugaton, a semjénházai Sem–2 fúrásban a szarmata rétegsort lemezes márga, homokkő, aprókavicsos homokkő és vulkáni tufás rétegek képviselik (KŐRÖSSY 1989). E fúrásban a Tekeresi és Lajtai Formáció váltakozásából felépülő rétegsor alkotja a feküt. A fedőben itt is az Endrődi Formáció települ. A szarmata vastagsága a Sem–2 fúrásban 138 m. Délen, a somogyudvarhelyi So–4 fúrásban a Kozárdi Formáció 11,5 m vastagságban települ a Tari Dácittufára. Fedőjében üledékhézaggal a Szolnoki Formáció rétegei következnek. Tinnyei Formáció tM2 (tMs) A biogén, néhol ooidos mészkő, mészhomokkő („szarmata durvamészkő”) kifejlődést a koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetének ÉK-i részén, a Nagyszakácsi Nszk–1 fúrásban különítették el. A formációt csupán egy 2 m vastag réteg képviseli a Mátrai Vulkanit Formációcsoport kőzeteinek fedőjében. Fölötte pannóniai üledékek (Szolnoki Formáció) települnek. 1.2.2.4.2.2. Pannóniai képződmények A késő-miocén képződmények ismertetése előtt — a korábbi munkák helyes értelmezése érdekében — a 17. táblázat és a 19. ábra összefoglalja a jelenleg elfogadott korbeosztást és ennek a korábbiakkal való kapcsolatát, illetve a hazai korbeosztás korrelációját a nemzetközivel.
61
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 17. táblázat. A neogén kronosztratigráfia főbb változásai Hagyományos (nem javasolt) korbeosztás
Pl
felső-pliocén (felsőpannóniai)
Pl
M
felső-pannóniai (Pa2) Pl2
Pl1
szarmata
M3
burdigáliai akvitániai
pannóniai (s. l.)
felső-miocén M3
alsó-pliocén (alsópannóniai)
helvét
pliocén
alsó-pannóniai (Pa1) középsőmiocén
alsó-miocén M1
szarmata (Ms) badeni (Mb)
M2
középső-miocén
M1
alsó-miocén
kárpáti (Mk)
M2
ottnangi (Mo) eggenburgi (Me) egri (Mer)
*Fcs.: formációcsoport.
19. ábra. A pannóniai képződmények lito- és kronosztratigráfiai beosztása (CSÁSZÁR szerk. 1997 alapján)
62
Dunántúli Fcs.
Pl3
tortónai miocén
Fcs*.-baosztás
Q legfelsőpliocén (levantei)
pliocén
Nemzetközi elfogadott korbeosztás
Peremar -toni Fcs.
kvarter
Hazai elfogadott korbeosztás (1980-as évektől)
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.2.2.4.2.2.1. Peremartoni Főcsoport Endrődi Márga Formáció eM2–3 (eMs2–Pa1) Korábban a Dunántúlon Nagylengyeli Márga, Beleznai Márga, Zalai Márga Formáció néven volt ismert (JUHÁSZ 1998). A formáció rétegsora általában kemény mészmárgával, márgával indul (Beleznai Mészmárga Tagozat). Felfelé fokozatosan mélyvízi (hemipelágikus) agyagmárgába megy át (Nagylengyeli Agyagmárga Tagozat). Meredek aljzatmorfológia esetén az aljzatból származó kavicsok, kavicszsinórok figyelhetők meg a képződményekben. A formáció magasabb részén a turbiditek távoli részének aleurolit–homokkőcsíkjai figyelhetők meg, jelezve a fokozatos átmenetet a Szolnoki Formáció felé. Fácies: változatos mélységviszonyokkal (15–800 m) jellemezhető nyíltvízi környezet. Kor: kisebb része szarmata, túlnyomó része kora-pannóniai. Az Endrődi Formáció üledékhézaggal idősebb miocén képződményekre települ, vagy üledékfolytonossággal fejlődik ki a szarmata pelites rétegsorból. A szarmata–pannóniai határ a medencékben az Endrődi Márga Formáció faunaszegény, rétegsorában húzódik, ezért megállapítása nehézségekbe ütközik. A vizsgálati terület egy részén a rétegsorokban kimutatható középső–késő-miocén (szarmata–pannóniai) üledékfolytonosság. A koncesszióra javasolt területen ilyen rétegsorok ismertek a beleznai területen (Be–7, –17, –20 fúrások), a beleznai és inkei kiemelkedő szerkezetek közötti teknőben (Zák–2 fúrás) és az inkei szerkezeten (I–7). Az 5 km-es körzetben a letenyei mélyvonulat területén (Le–2 fúrás) és Semjénháza térségében (Sem–2 fúrás) figyelhető meg az üledékfolytonosság. Az Endrődi Formáció fedőjében az üledékfolytonosan kifejlődő Szolnoki Formáció található. Az Endrődi Formáció legnagyobb vastagsága a vizsgálati területen kanizsai mélyzónából ismert, ahol 250 m körül van (Nagyrécse NrM.1F–1 fúrás: 244 m). Az 5 km-es körzetben a legnagyobb értéket a Sem–2 fúrás rétegsora szolgáltatta (588 m). Szolnoki Homokkő Formáció szM3 (szPa1) Korábban a Dunántúlon Tófeji, Lenti és Lovászi Formáció néven volt ismert (JUHÁSZ 1998). Finomszemcsés homokkő-, aleurolit- és agyagmárga–márgarétegek váltakozásából álló rétegsor. Karotázsképét felfelé finomodó és durvuló (az SP–ellenállás együttes görbén „karácsonyfa”, illetve „tölcsér” alakú) sorozatok jellemzik. Elkülönítése a fekü és fedő több tíz m vastag pelitektől általában nem okoz gondot. A turbiditösszletet — nevezetesen az összlet alsó részét képviselő Lovászi Homokkő Tagozatot, és a felső részt alkotó Tófeji Homokkő Tagozatot — a Zalai-medencében egy elválasztó márgaréteg különíti el, amelyet Lenti Márga Tagozatnak neveznek. A Szolnoki Formáció rétegtani fekvője az Endrődi Formáció, fedőjében az Algyői Formáció települ. Fácies: mélyvízi turbiditrendszer a kapcsolódó fáciesekkel (JUHÁSZ 1998). Kor: kora-pannóniai. A vizsgálati területen és környezetében a Szolnoki Homokkő általános elterjedésű, Vastagsága több száz m. Legnagyobb vastagságát az 5 km-es körzetben, a „letenyei teknő”ben mérték: a Le–2 fúrásban 1222 m). A koncessziós területen belül Belezna térségében és a kanizsai mélyzónában ismertek a legnagyobb vastagságértékei (Be–21: 1178 m, Nagyrécse Nr–3: 1062 m, Nr–2: 1002 m).
63
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Algyői Formáció aM3 (aPa1–2) A korábban Drávai Formáció néven ismert képződményt sötétszürke agyagmárga-összlet alkotja, amelyben gyakoriak a szenesedett növényi maradványok. A rétegsorba különböző gravitációs, illetve mederben lerakódott homokkőtestek települhetnek (JUHÁSZ 1998). Rétegtani fekvője a Szolnoki Homokkő Formáció. Fedőjében az Újfalui Formáció található. Fácies: neritikus (szublitorális), illetve víz alatti lejtő fácies (deltalejtő és medencelejtő) asszociáció (JUHÁSZ 1998). Kor: képződése mind az kora-, mind a késő-pannóniai idején zajlott. A vizsgálati területen általános elterjedésű, jellemző vastagsága 300–500 m között van. A koncesszióra javasolt területen nagyobb értékek ismertek Porrog térségében, az Inke I–17 fúrásból (711,5 m), Belezna környékén (Be–20: 587 m), valamint Letenyén (Le–1: 526 m). 1.2.2.4.2.2.2. Dunántúli Formációcsoport Újfalui Homokkő Formáció úM3 (úPa1–2) Szürke homokkő, aleurolit és agyagmárga sűrű váltakozásából álló rétegsor alkotja, amelyben a homokkőtestek vastagsága több tíz m is lehet. Fekvőjét az Algyői Formáció képezi, fedőjében a koncessziós területen fiatalabb felsőpannóniai üledékek alkotják. (Számos rétegsorban a korábban Somlói/Tihanyi Formációként nyilvántartott, — jelenleg az Újfalui Formációba tagozatként besorolt — litosztratigráfiai egységek képezik a fedőt.) Fácies: parti–partközeli, deltafront–deltasíksági környezet. Képződése mind a kora- mind a késő-pannóniai idejére tehető; a vizsgálati terület rétegsoraiban a formáció késő-pannóniaiban lerakódott képződményei dominálnak. Maximális vastagsága a koncessziós területen meghaladja a 800 m-t (Liszó–4: 810 m). A koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetében a formáció legnagyobb vastagsága a Drávamedencéből, Somogyudvarhely térségéből ismert (So–3 fúrás: 883,4 m). Somlói és Tihanyi Formáció so–tM3 (so–tPa2) A nehezen elkülöníthető, ezért általában összevontan tárgyalt Somlói–Tihanyi Formáció (újabban a Magyar Rétegtani Bizottság Neogén II. Munkabizottságának ajánlása alapján az Újfalui Formáció Somlói és Tihanyi Tagozata) deltasíksági környezetben leülepedett összletét hosszan elnyúló, keskeny, egymáshoz csak ritkán kapcsolódó, felfelé finomodó mederhomoktestek jellemzik, melyeket egymástól a csatornaágak közti területen felhalmozódott ártéri agyag, aleurit választ el (FODOR et al. 2011). A rétegsorba előfordulhatnak vékony huminitesés szenes agyag-rétegek, esetleg tarkaagyagcsíkok (GYALOG szerk 1996). Zagyvai Formáció zM3–Pl (zPa2) Homok, homokkő, aleurit, agyag és agyagmárga rétegeinek sűrű váltakozásából felépülő képződmény. A formáció földes–fás barnakőszéncsíkokat is tartalmazhat (GYALOG szerk. 1996). Fekvőjében idősebb felső-pannóniai képződmények (Újfalui Formáció Somlói–Tihanyi Tagozat) találhatók, fedőjét fiatalabb pannóniai (pliocén) és negyedkori üledékek alkotják. Szárazföldi fluviális és tavi eredetű képződmény. Kora késő-pannóniai (késő-miocén– pliocén). Vastagsága a koncessziós területen néhányszor tíz – néhányszor száz m között változik. A legnagyobb vastagságérték az Inke I–9 fúrásból (Nemespátró térsége) ismert: 830 m. Ez az
64
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány érték a közeli, Porrog térségi I–20 és 21 fúrásban is meghaladja az 500 m-t (az I–21 fúrásban 610 m). A képződmény vastagsága a Bag–1 fúrásban is jelentős: 670 m. Hansági Formáció hM3-Pl (hPa2) E képződmény csak a vizsgálati terület 5 km-es körzetében mélyült Oltárc O–3 fúrásból ismert. A formációt szürke és tarka, meszes, homokos agyag- és homokrétegek váltakozása jellemzi, amelyben helyenként lignitcsíkok, bazalttelérek tufa- és kavicsrétegek is előfordulhatnak. Folyóvízi–tavi képződmény. Kora késő-pannóniai. Az O–3 fúrásban a 25–321 m között harántolt kékesszürke, agyagos homokot sorolják a Hansági Formációba. Fekvőjében a Zagyvai Formáció lignitcsíkos, homokos–agyagos üledékei települnek, fedőjében sárga, agyagos homok (lösz?) található. 1.2.2.4.2.3. Felső-pannóniai (pliocén)–negyedidőszaki képződmények Tengelici Vörösagyag Formáció tPl–Qp2 A terresztrikus vörösagyag, aleurit, homok, tarkaagyag rétegeiből felépülő formációt a koncessziós területen két fúrásból jelzik: a Bajcsa Bj–40 fúrás 130,5 m vastagságban harántolta a Zagyvai Formáció fedőjében. Fölötte lösz települ. Az Inke I–2 fúrás 76 m vastagságban tárta fel, az Újfalui Formáció Somlói és Tihanyi Tagozatának fedőjében és folyóvízi homok–aleuritrétegek fekvőjében. A koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetében, főként a D-i és K-i területrészeken számos fúrásból ismert (Tarany, Csurgó, Somogyudvarhely, Görgeteg, Nagyatád, Kutas térsége). Általában a Zagyvai Formációra (alárendelten az Újfalui Formációra) települ. Fedőjében folyóvízi vagy fluvioelikus képződmények (homok, aleurit) figyelhetők meg. Legnagyobb vastagságban a Görgeteg G–1 fúrásból ismert (340 m), de 300 m fölötti vastagság ismert a Tarany–7 és –8 fúrásból is. 1.2.2.4.2.4. Negyedidőszaki képződmények A Zalai-dombság területén alapvetően löszös, a Mura–Dráva-völgyben inkább durvább szemcséjű, folyóvízi kifejlődésű kvarter összlet mutatható ki. A Mura–Dráva-süllyedék területén a kavicsos összletre a pannóniai képződményektől csak bizonytalanul elhatárolható, folyóvízi rétegsor (főként homok és aleuritos homok) következik, amelyet a ún. Marcali Formációba (maQp1) sorolnak. A pleisztocén üledékeket a koncessziós területen alapvetően lösz, barna lösz, homok és (foltokban) kavics képviseli. A lösz (Paksi Lösz Formáció, pQp1–2) legnagyobb vastagsága Nagykanizsától DNy-ra a Bajcsa Bj–40 fúrásból ismert, ahol megközelíti az 50 m-t. A lösz legfelső szakasza erősen mállott, részben talajosodott kifejlődésű („barna lösz”). A holocén képződményeket agyagos lejtőüledékek, deluviális kőzettörmelékes aleurit, és homokos-kavicsos folyóvízi üledékek képviselik. A negyedkori üledékek vastagsága a térségben megközelítheti a 200 m-t is (az 5 km-es körzetben Somogyudvarhelynél a So–1 fúrásban a Marcali Formáció vastagsága 199,9 m), a koncessziós területen pl. a Nagykanizsa B–62 fúrásból 150 m vastag pleisztocén összlet ismert, de ennek vastagsága a Pátró–1 fúrásban is meghaladja a 100 m-t. 1.2.2.5. Tektonika, fejlődéstörténet A medencealjzat képződményeinek elrendeződését, szerkezeti képét alapvetően meghatározó kompressziós pikkelyzónák domináns elemei a kréta időszak közepétől a kainozoikum elejéig tartó tektonikai fázis folyamán jöttek létre. A kompressziós szerkezetalakulás 65
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés eredményeként a mezozoos, illetve idősebb kőzetek felgyűrődtek, felpikkelyeződtek, egymásra tolódtak. A pászták csapásiránya DNy–ÉK-i. A szerkezetalakulás hatására a kőzetek összetöredeztek. A kompressziós szerkezetalakulás kiemelkedést és lepusztulást eredményezett; a fiatalabb mezozoos képződmények zöme megsemmisült, sőt az erózió a triász egy részét is lepusztította. A paleogénben általános térszínemelkedés, és hosszan tartó szárazulati üledékképződés zajlott. Az eocén közepén végbement lemezmozgások során kezdődött meg a paleogén medencék felnyílása, és a fokozódó transzgresszió eredményeként a csökkent sós vízi majd tengeri rétegsor lerakódása a Somogyszob vizsgálati terület 5 km-es körzetének ÉNy-i részén. Az oligocénben az 5 km-rel kiterjesztett területünk É-i határa közelében a Balaton-zóna mentén intrúziók jöttek létre. A tonalitos összetételű kőzettestek nyugat felé a Periadriai-vonal mentén található magmás testekkel hozhatók kapcsolatba. Az oligocén–kora-miocén idején került egymás mellé az Alcapa és a Tisza–Dáciai-blokk: ekkor vette kezdetét a Pannon-medence kialakulása. A kora-miocén kezdetén a vizsgálati területen még szárazulati üledékképződés folyt (Szászvári Formáció). A kora-miocén oldalelmozdulási fázis során mind a Balaton-vonal, mind a Közép-magyarországi-vonal mentén jelentős horizontális mozgások mentek végbe. Ezek nagyméretű pozitív virágszerkezetek és feltolódások, felpikkelyeződések kialakulását eredményezték. Az oldalelmozdulási fázist követően, extenziós feszültségtérben egy NyDNy–KÉK irányú medencesor nyílt fel a kárpáti–kora-badeni során. A medencéket szinrift üledékek töltötték ki. A vizsgált területen az első tengeri képződmények a kárpáti korszakban jelentek meg. A medenceperemeken durvatörmelékes (a partmenti lagúnákban finomszemű sziliciklasztos) üledékképződés zajlott (Budafai Formáció), a medence belső területein slírösszlet (Tekeresi Slír Formáció) képződését eredményező nyíltvízi üledékképződés folyt. A medenceterületeken a kárpáti során zajló nyíltvízi sziliciklasztos üledékképződés (Tekeresi Slír Formáció) a kora-badeniben is folytatódott. A kárpáti–kora-badeni extenziós időszakot transzpressziós esemény követte. Az azt követően képződött Lajtai Mészkő és badeni sziliciklasztos rétegsor (Lajtai Mészkő Formáció, Szilágyi Agyagmárga Formáció) az így kialakult eróziós felszínre települt. A szarmatában tovább folytatódott a süllyedés, és feltehetően nagy területen rakódtak le az üledékek, azonban a későbbi lepusztulás miatt a terület nagy részén a szarmata rétegsor nem mutatható ki. A prepannóniai miocén során a törésvonalak mentén több ízben vulkáni anyag tört a felszínre. A pannóniai elején a medenceterületeken a tektonikus süllyedést felváltotta a termikus süllyedés (posztrift fázis); a süllyedés a pannóniaiban lelassult, amit a medence feltöltődése, a térszín kiegyenlítődése is jelez. A késő-pannóniai során a deltarendszerek szinte teljes egészében feltöltötték a Pannonmedencét. Kezdetben az üledékképződés a deltaháttéri környezetben zajlott, majd az alluviális síkságok térhódításával egyre nagyobb területeken alakult ki meder, övzátony, morotva, ártéri mocsári fáciesű üledékképződés, amely a terület fokozatos feltöltődéséhez vezetett. A pannóniai végén (kb. 2,5 Ma) bekövetkezett kompressziós erőhatások egyes területek kiemelkedést és a rétegek kibillenését idézték elő. A negyedidőszakban a pannóniai üledékképződést előbb nagy lepusztulás, majd váltakozva lepusztulás és periglaciális szárazföldi–folyóvízi szedimentáció váltotta fel. A koncesszióra javasolt területen átmenő földtani szelvények a 20. ábra és 21. ábra mutatja. A szelvények nyomvonalát a 9. ábra mutatja.
66
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
20. ábra. A Somogyszob koncesszióra javasolt területen átmenő I. számú, ÉNy–DK irányú földtani szelvény (FODOR et al. 2013 alapján)
21. ábra. A Somogyszob koncesszióra javasolt területen a Jankapuszta Jp–1, Bag–2, Bag–1, Nagyrécse Nr–4 és Pat–3 fúrásokon áthaladó, II. számú, DNy–ÉK irányú földtani szelvény (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002b)
67
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
1.3. A terület vízföldtani viszonyai A vizsgálati terület vízföldtani viszonyait részben a szénhidrogén-bányászat, részben annak lehetséges környezeti hatásai szempontjából tekintjük át. A konkrét hasznosítási objektumok pontos helyszínének kiválasztása a koncesszor feladata lesz, ezért itt most csak a regionális vízföldtani viszonyok bemutatása lehetséges. A vizsgálandó hatások ugyancsak regionális megközelítést követelnek. A vizsgálati terület vízföldtani értékelése a területen mélyült kutak, valamint a 2015 májusában az MFGI Vízföldtani Adattárában található Vízföldtani naplók és egyéb rendelkezésére álló archív vízkémiai vizsgálatainak felhasználásával készült; az értékelés a hideg és a termálvizet adó hidrodinamikai egységekre is kiterjedt. 1.3.1. A porózus medencekitöltés vízföldtani viszonyai 1.3.1.1. A fontosabb hidrosztratigráfiai egységek és térbeli helyzetük 1.3.1.1.1. Talajvíztartó A talajvíztartó képződmények a terület nagy részén holocén és késő-pleisztocén korú, elsősorban eolikus képződményekben: futóhomokokban, löszös, barna löszös, homokos– löszös üledékekben, valamint folyóvízi homokos, kavicsos képződményekben alakultak ki. Fentebbi képződmények általános elterjedésűek a területen; holocén korú folyóvízi homokos, kavicsos képződmények elsősorban a felszíni vízfolyások mentén jellemzőek. A vizsgálati terület nyugati-középső részein, Iharosberény térségében, a fentebbi képződmények mellett a felső-pannóniai Somlói Formáció homokos–aleuritos képződményeiben alakult ki a talajvíztartó. A talajvíz tartó vastagságát néhány méterre, estenként néhány tíz méterre tehetjük. A talajvízdomborzat alakulása követi a felszíni domborzatot, mélysége a völgyekben 2–7 méterrel a felszín alatt jellemző, a dombhátak alatt a több tíz métert is elérheti. A vízfolyások völgyeiben maga az allúvium jelenti a talajvízadó képződményt, ahol a talajvízszint felszínhez közeli. 1.3.1.1.2. Regionális elterjedésű hideg és termális rétegvizek Az első jelentősebb víztartó összlet, mely vagy közvetlenül a talajvíztartó alatt, vagy a néhány 10–300 méter vastagságú Tengelici Tarkaagyag Formáció finomszemcsés üledékei alatt települ, a késő-pannóniai, alluviális síksági összlet egymásra települő és egymásba fogazódó–kiékelődő homokos–agyagos rétegeinek víztartója (Nagyalföldi+Zagyvai és Újfalui Formációk – Peremartoni Formációcsoport; medenceperemeken Somlói és Tihanyi Formációk). A formációk egymástól nehezen különíthetőek el, illetve a kiemelt térszíneken erodáltságuk miatt vastagságuk is csak nehezen adható meg. Az egymásra települő és egymásba fogazódó–kiékelődő homokos–agyagos rétegek alkotta víztartó összlet vastagsága a területen 800–1000 métertől kb. 1400–1500 méterig növekszik a vizsgált terület középső részei felől északi, illetve déli irányban. A vizsgálati terület középvonalában található kiemelkedés felől az észak és déli irányban mélyülő medencék mélyebb régiói felé. A Nagyalföldi, Zagyvai és Újfalui, peremi területeken Tihanyi és Somlói Formációkban határolhatjuk el a medence porózus üledékeiben kialakult köztes, (intermedier) áramlási rendszert. Az összlet legalsó, homokosabb delta-front üledékei már 30 °C -nál melegebb vizet, azaz hévizet szolgáltathatnak. A felső-pannóniai összletben tárolt vizek összes oldottanyagtartalma (TDS) a területen széles tartományban változik. Mintegy 600 méteres mélységnél sekélyebben jellemzően alacsony (maximum 800–900 mg/l) TDS-ű, leginkább CaMgHCO3os, CaMgNaHCO3-os (csak a legmélyebben NaCaMgHCO3-os, NaHCO3-os) kémiai jellegű
68
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány vizek vannak jelen. Az alacsony TDS-ek és a kémai jelleg intenzívebb áramlások meglétére utalnak a felső-pannóniai összletben. Fentebbi mélységnél mélyebben már magasabb oldottanyag-tartalmú vizeket találunk: kb. 1100–3250 mg/l közötti TDS és NaHCO3-os kémiai jelleg a jellemző. Ki kell emelni, hogy Inke–Iharosberény–Vése térségében a mintegy 800 méternél mélyebben található felsőpannóniai vízadókban a vizek összes oldottanyag-tartalma jelentősen megemelkedik, jellemzően 6000–18 000 mg/l között alakul, melyhez NaHCO3-os, NaHCO3Cl-os és NaCl-os kémiai jelleg társul. E vizek oldottanyag-tartalma nagy valószínűséggel a mélyebb régiókból származó vizek feláramlására utal: a kémiai elemzések az Inkei nagyszerkezet pereme mentén helyezkednek el, mely igazolja megfigyeléseinket. Megvizsgálva a terület áramlási viszonyait, elmondható, hogy a területen a késő-pannóniai összletben (Dunántúli Formációcsoport) egy, a peremek felől ÉNy, DNy, illetve DK felől a terület középső részei, majd onnan ÉK-i irányba forduló regionális áramlás rajzolódik ki. Az Újfalui Formáció feküje egyúttal a medence porózus, regionális áramlási rendszerének feküjét is jelenti. A Dunántúli Formációcsoport (felső-pannóniai) rétegeinek nyomásviszonyai a terület ÉNy-i és ÉK-i részein hidrosztatikusnak megfelelőek, míg a középső és déli területrészeken enyhe túlnyomás lehet. 1.3.1.1.3. Lokális, a késő-pannóniainál idősebb rétegvíztartók A vizsgálati területen a késő-pannóniai rétegek alatt lokális vízadókkal kell számolni az alsó-pannóniai képződmények turbidithomokjaiban, a pannóniainál idősebb miocén medence fáciesű képződmények homok–homokköves rétegeiben. A vizsgálati területen a Peremartoni Formációcsoport (alsó-pannóniai) képződményei (Endrődi és Szolnoki, valamint Algyői Formációk) ÉNy-i, illetve DNy-i irányban kivastagodást mutatnak: a középső területrészeken mintegy 300–500 méteres vastagságban jelennek meg, ugyanakkor az ÉNy-i és DNy-i részeken már 900–1300 méteres vastagságot is elérhetnek. A kisebb vastagságban kifejlődött összlet esetén, jelentősebb vastagságú turbidites összlet (Szolnoki Formáció) nem jelenik meg, ugyanakkor a finomszemcsés üledékekbe (Algyői Formáció) települő turbidithomok rétegekben lokális vízadókkal, rezervoárokkal lehet számolni. A Szolnoki Formáció a mélymedencék területén viszont több száz, akár 600–700 méteres vastagságban is megjelenhet. A Peremartoni Formációcsoport bázisán esetlegesen található kavicsbetelepülésekben szintén találhatunk víztartókat. Báziskonglomerátumról a területen pontosabb információik nem állnak rendelkezésre. Hévíztermelés szempontjából a vizsgált területen és környezetében e képződményeket mindezidáig nem vették számításba a Dunántúli Formációcsoport beli (felső-pannóniai) vízadók jóval kedvezőbb adottságai, valamint ezen alsó-pannóniai képződmények kisebb vastagsága, finomabb szemcsés összetétele és alacsony vízvezető-képessége miatt. Vízkémiai elemzés az összletből legnagyobb számban Inke, Belezna és Bajcsa környezetében található. Inke és Belezna térségében leginkább NaCl-os, NaClHCO3-os kémiai jellegűek és 5000–37 000 mg/l TDS-ű vizeket találunk, míg Bajcsa, néhány estben Inke környékén megjelennek a NaHCO3-os vizek is, melyhez rendszerint 10 000 mg/l-nél alacsonyabb oldottanyag-tartalom párosul. Az eltérés abból adódhat, hogy Bajcsa mélyebb medence környezetében található, ahol az összletben található homokkőrétegek jobb kapcsolódása következtében intenzívebb áramlások fordulnak elő, szemben a kisebb vastagságú, kevésbé vastag és elzártabb homokkő rétegekkel jellemezhető kiemeltebb területen (Inke, Belezna térsége). A 35 000 mg/l TDS-ű NaCl-os kémiai jellegű vizek az összletben fosszilis eredetre utalnak. Lokális rétegvíztartók fordulhatnak elő még a vizsgálati területen található, kora-pannóniainál idősebb miocén, elsősorban badeni és szarmata üledékekben, illetve az eggenburgi69
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés ottnangi korú összletben, amennyiben a törmelékes összlet durvább törmelékes konglomerátum-, vagy homokkő-, mészkőrétegekkel is rendelkezik (Kozárdi, Tinnyei, illetve Budafai, Szászvári, Tari Dácittufa Formációk, Mátrai Vulkanit Formációcsoport, Gyulakeszi Riolittufa, illetve a Mecseki Andezit Formáció). A vizsgálati terület különböző részein a miocén képződmények összvastagsága mindenhol meghaladja a 250–300 métert, a mélymedencék területén azonban elérheti a 2000–2500, sőt akár a 3000 méteres összvastagságot is. Darvaspuszta–Böhönye térségében jelentősebb (mintegy 3000 méter) vastagságú miocén összlet ismert. A prepannóniai miocén korú összletből több vízelemzés is rendelkezésre áll a területről és 5 km-es környezetéből. E miocén képződmények vizeinek összetétele (CaMgNaHCO3-tól a NaCl-ig) és összes oldottanyag-tartalma (leginkább 2000–30 000 mg/l) rendkívül széles tartományban változik, a TDS a mélységgel némiképpen növekedést mutat. Az egyes képződményekben tárolt vizek kémiai jellemzői az alábbiak szerint alakulnak: A Kozárdi Formációból származó víz jellemzően 20 000–31 000 mg/l TDS-sel és NaCl-os kémiai jelleggel rendelkezik. A Budafai Formációban tárolt vizek 10 500–29 000 mg/l TDSsel és NaCl-os, NaClHCO3-os kémiai jelleggel jellemezhetőek. A Szászvári Formáció rétegeiben jellemzően 14 000–28 500 mg/l oldottanyag-tartalommal és NaCl-os, NaClHCO3-os kémiai jelleggel rendelkező vizek fordulnak elő. A kémiai jelleg és a jelentős TDS jól tükrözik a víztartók elzárt jellegét. A 30 000–35 000 mg/l-es oldottanyag-tartalom fosszilis vizek jelenlétére utal. Mint szénhidrogén tároló kőzetek, a fentebb említett képződmények a területen számításba veendőek. A keletkezett szénhidrogének több helyen csapdázódhatnak a területen: — a mezozoos, elsősorban triász karbonátok karsztosodott zónáiban, — a metamorf összlet repedezett zónáiban, — a prepannóniai miocén korú karbonátos, homokköves, illetve repedezett, mállott vulkáni tufás és agglomerátumos képződményekben, — a lithothamniumos mészkőben (Lajtai Mészkő Formáció), — a kora-pannóniai rétegsor alsó részein található homokos-homokköves, mészmárgás rétegeiben, valamint — a felső-pannóniai rétegsor homokköves rétegeiben. A Peremartoni Formációcsoport (alsó-pannóniai) rétegek nyomásviszonyai általában a hidrosztatikusnak megfelelőek az ÉNy-i és ÉK-i területrészeken, a vizsgálati terület DNy-i, D-i részein azonban számolhatunk enyhe túlnyomással is. 1.3.1.1.4. Lokális porózus, kettős porozitású rendszerek A lokális, porózus, kettős porozitású rendszerek közé sorolhatjuk a vizsgálati területen előforduló prepannóniai miocén képződmények karbonátos kifejlődéseit, közbetelepüléseit (Lajtai Mészkő Formáció, Kozárdi, Tinnyei Formációk). Ugyanakkor ezek a képződmények, ha nem települnek közvetlenül az aljzaton, nem képeznek egy hidraulikai rendszert a repedezett alaphegységi zónákkal. A Lajtai Mészkőben tárolt vizeket mintegy 1700–3000 méteres mélységközben tártak fel. A karbonátos képződményben tárolt vizek jellemzően NaCl-os, illetve NaClHCO3-os kémiai jelleggel rendelkeznek, melyhez kb. 1700–2300 méteres mélységben mintegy 25 000–33 500 mg/l-es TDS, kb. 2300–3000 méteres mélységben pedig hozzávetőleg 10 000–14 000 mg/l TDS társul. A fentiek jól jelzik, hogy a területen e mészkövek elzárt, vagy részben elzárt víztartókat képeznek. A képződmények szénhidrogén szempontjából tároló képződmények lehetnek másodlagos porozitásuk révén. A létesítmények telepítésekor erre fokozott figyelemmel kell lenni. A képződmények nyomásviszonyai a területen a hidrosztatikusnak megfelelőek, esetleg enyhén túlnyomásosak lehetnek a D-i, DNy-i területrészeken. 70
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.3.1.1.5. Regionális és lokális vízzáró egységek Az Újfalui Formáció és a prekainozoos aljzat között több kora-pannóniai (Peremartoni Formációcsoport) és pannóniainál idősebb miocén korú regionális/lokális elterjedésű vízzáró képződmény is elkülöníthető, melyek döntően finomszemcsés, agyagos, aleuritos kifejlődésűek, és bennük a homokkőlencsék, -betelepülések részaránya alacsony. Az Algyői és az Endrődi Márga Formációk képződményei mind hidraulikailag, mind termikusan fontos „szigetelő” szerepet játszanak, a peremi területeken egyenként minimum 250–300 méteres, ugyanakkor, a mélymedence területén ennél jóval nagyobb (akár 1000 mes) vastagságot is elérhetnek. A rétegsorok jól nyomozhatóak a területen. Regionális, illetve helyenként (az elvékonyodás következtében) lokális vízzáró képződménynek tekinthető a területen még a prepannóniai miocén Szilágyi Agyagmárga és a Tekeresi Slír Formáció utóbbi a gyékényesi mélyzónában meghaladja a 800 m-t. A Tekeresi Slír képződményeiben általában magas, mintegy 11 000–35 000 mg/l TDS és NaCl-os, NaClHCO3-os kémiai jellegű víz fordul elő. Itt kell megemlíteni, hogy a prepannóniai miocén, ritkábban az alsó-pannóniai finomszemcsés, márgás képződmények akár szénhidrogén anyakőzetek lehetnek. 1.3.1.2. Alaphegységi rezervoárok Az alaphegységet a területen a Miklósfa–Pogányszentpéter–Nemespátró vonaltól nyugatra középső-felső triász karbonátok (Igali, Táskai Mészkő, Murakeresztúri Tufahomokkő Formációk képződményei) alkotják rendszerint –2000 mBf-nél nagyobb mélységben. Innen keletre és kissé délre triász–jura lejtő és medence fáciesű képződmények, illetve az Inkei Formáció jura–kréta korú képződményei ismertek. A Segesd–Csurgó vonaltól délre a Mecseki egység variszkuszi metamorf képződményei alkotják az aljzatot –1500 – 4500 mBf mélységben. A legészakibb területeken az aljzat felépítése a mélység következtében nem ismert. Az aljzat mélysége a vizsgálati területen kb. –1500 és –5000 mBf mélység között található, DNy-i irányban egyre mélyülő tendenciát mutatva a mélymedencék területén. Az aljzatképződményeket a Kelevíz–Nagykanizsa–Tótszentmárton és a Böhönye–Gyékényes vonal mentén találjuk legmélyebb helyzetben. A vizsgálati területen az alaphegységi vízföldtani rezervoárokat a Közép-dunántúli-egység középső–késő-triász platform és medence fáciesű karbonátos képződményeiben (Táskai Mészkő, Igali Formációk), valamint a törmelékes üledékes képződményeiben (Murakeresztúri Homokkő Formáció) valószínűsítjük ott, ahol azok hosszabb ideig felszíni hatásnak, mállásnak és karsztosodásnak voltak kitéve. Mindemellett egyéb kisebb kiterjedésű jura–alsó kréta mészkövek is lehetnek rezervoárok, de általában azonban alárendelt szerepűek. Az (esetlegesen) az aljzatra települő miocén karbonátok képződményei ott jelentősek, ahol egységes hidraulikai rendszert alkotnak az aljzat karbonátjaival. A vizsgálati terület D-i–DK-i részein, a Mecseki-egység területén, variszkuszi metamorf képződmények (genisz, csillámpala, amfibolit) alkotják az aljzatot, melyek repedezettségük révén válhatnak tárolóképződményekké. Alaphegységi rezervoárként tehát egyrészt a karbonátos formációk azon részei jöhetnek számításba, amelyek hosszabb ideig felszíni hatásnak, tehát mállásnak és esetenként karsztosodásnak voltak kitéve. Az ilyen helyzetek esetében néhányszor tíz, esetleg száz méteres vastagságban is lehet megnövekedett pórus- és repedéstérrel, valamint permeabilitással számolni. Emellett a tektonikai hatások következtében kialakult repedezett, de mállással nem érintett „üde” karbonátos részek (a képződmény mélyebb részei) is perspektivikusak lehetnek más célú hasznosítások, pl. geotermikus, szén-dioxid (CO2)-tárolási szempontból. Másrészt a repedezett metamorf képződmények rendelkezhetnek magasabb porozitás és a permeabilitás értékekkel és válhatnak rezervoárokká. A regionális értékeléseknél fontos elemezni azt is, 71
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés hogy a repedezett, mállott, karsztosodott fekvőre közvetlenül települő fedőképződmények hidraulikai egységet képeznek-e az alaphegységi rezervoárrészekkel. A területen, az aljzatban tárolt vizek kémiai jellege NaCl-os, melyhez nagyrészt 16 500– 25 000 mg/l összes oldottanyag-tartalom társul. A perm korú Semjénházai Mészkőben tárolt vizek mintegy 34 000 mg/l TDS-sel rendelkeznek. A triász képződményekben (Igali, Táskai Mészkő, Murakeresztúri Tufahomokkő Formáció) jellemzően 16 500–24 000 mg/l TDS-sel rendelkező vizeket találunk. A jura Pátrói Formációból származó vízminták 20 000–23 000 mg/l közötti TDS-sel rendelkeznek. A fentiek a területen az aljzati víztartók elzárt jellegére utalnak. Az aljzat képződményeinek hidrogeológiai viszonyai nemcsak a tárolt vizek minőségében és áramlásában játszanak szerepet, hanem feltehetően a területen előforduló szénhidrogének migrációjában és csapdázódásában is. 1.3.2. A terület vízföldtani egységeinek természetes utánpótlódása 1.3.2.1. Beszivárgás csapadékból A felszínen lévő képződmények felső egy-két méteres zónája az, amelyiknek a meteorológiai viszonyok mellett döntő szerepe van a beszivárgás mértékének alakulásában. A térképezések során a felszínen megismert képződmények alapján az évi csapadék kb. 5–10%-ára becsülhetjük a beszivárgás mértékét. A területen előforduló homokos, aleuritos, finomabb szemcsés felszíni képződmények esetében ez 4–5%-ot tesz ki, de konkrét terepi mérések hiányában célszerű az értékeléseknél egységesen 5%-os aránnyal számolni. 1.3.2.2. Beszivárgás oldalirányú hozzáfolyásokból (a kapcsolódó területek talaj-, réteg-, karszt- és repedésvizeiből) A vizsgált területen és azon kívül találhatóak a pannóniai, pre-pannóniai miocén, az alaphegységi és más hidrosztratigráfiai egységek beszivárgási területei, ezen szűkebb területünkön „oldalirányú” utánpótlásként jelentkeznek, melyet a nagyobb régióra készített hidrogeológiai értékelések alapján célszerű megadni. A pannóniai képződmények esetében oldalirányú utánpótlásra elsősorban ÉNy–DK-ies,valamint DNy-ias irányból számíthatunk, mely mellett a köztes áramlási rendszer felső 100–200 m-es zónájában számíthatunk a talajvíz irányából származó komponensekre is. A térségben húzódó kiemelkedések szárnyzónái, valamint az aljzatból akár a pannóniaiig felnyúló szerkezeti vonalak a terület áramlási rendszerére hatással bírnak: az itt kiékelődő felső-, alsó-pannóniai, valamint idősebb miocén üledékekben, illetve a tektonikai elemek mentén a vizek kényszerpályára kerülve a mélyebb medence irányából a sekélyebb régiók felé áramlanak. A térségben esetlegesen tervezendő geotermikus energiahasznosítások esetében, ha azok regionális áramlási rendszert érintenek, akkor szükség lehet a teljes áramlási rendszer modellezésére, értékelésére. Ugyancsak fontos a területen a CH-hasznosítások és a potenciális geotermikus hasznosítások várható egymásra-hatásainak értékelése, tisztázása is. A területre eső, illetve az ahhoz legközelebbi CH-hasznosítások során végzett, vagy tervezett, a kitermelést segítő (EOR) visszatáplálások vizsgálati területre gyakorolt hatásait szintén tisztázni kell.
72
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.3.3. A terület vízföldtani egységeinek megcsapolásai 1.3.3.1. A terület vízföldtani egységeinek természetes megcsapolásai A területen természetes állapotok mellett az alábbi megcsapolási formákat kell számításba venni: — állandó vízfolyások, tavak, — talajvíz-párolgással jellemezhető területek, — szivárgó felszínek, — oldalirányú elfolyás (a kapcsolódó területek talaj-, réteg-, és repedésvizei felé). Az első három típus területünkön döntő mértékben a talajvizek és részben a sekély rétegvizek lokális és részben intermedier áramlási útvonalai végén jelentenek megcsapolásokat. Tengerszinthez viszonyított magasságukhoz lehet viszonyítani az adott körzetben megismert hidraulikus potenciálszinteket és talajvízszinteket. A lokális feláramlási útvonalak végén számos felszín alatti víztől függő ökoszisztéma (FAVÖKO) található, melyek természetvédelmi szempontból is védettnek tekinthetők. A mélyebb porózus regionális vízadó rendszerek regionális áramlásait oldalirányú elfolyásként lehet számba venni. Itt a peremek felől ÉNy, DNy, illetve DK felől a terület középső részei, majd onnan ÉK-i irányba forduló regionális áramlás rajzolódik ki. 1.3.3.2. A terület mesterséges megcsapolásai A területen, vagy annak közvetlen, néhány kilométeres körzetében elsősorban a kvarter– felső-pannóniai és alaphegységi rezervoárokat érintő ivóvíz, gyógyászati- (Nagyatád, Csurgó), fürdő-, ipari- és mezőgazdasági célú víztermelés jellemző. Fontos megemlíteni, hogy a terület geotermikus hasznosítás szempontjából is perspektivikus lehet, így a szénhidrogén-kutatási, -termelési létesítmények elhelyezésekor a terület földtani, vízföldtani, szénhidrogén-földtani adottságai mellett figyelembe kell venni a környező meglévő — és lehetséges — geotermikus hasznosításokat is. 1.3.3.3. Egyéb, vízföldtani viszonyokat befolyásoló tényezők Vizsgálatunk során ki kell térnünk a szénhidrogén-bányászati tevékenységeknek a felszín alatti vizek alakulására gyakorolt lehetséges hatásaira is. Itt alapvetően a szénhidrogénekkel együtt termelt vizek depressziós hatásait, illetve a termeléseket segítő, illetve vízlikvidálásokat biztosító visszasajtolások mennyiségi, minőségi hatásait kell számba venni. 1.3.4. A terület vízminőségi képe A Somogyszob vizsgálati terület felszín alatti vizeinek víz-geokémiai értékelése a területen mélyült kutak és 2015 áprilisában a MFGI Vízföldtani Adattárában található Vízföldtani naplók és egyéb rendelkezésére álló archív vízkémiai vizsgálatainak felhasználásával mind a hideg, mind a termálvizet adó hidrodinamikai egységekre kiterjedt. A felszín közeli, sekély víztestek vizsgálata a kloridion, a hidrogén-karbonát-ion és az összes oldottanyag-tartalom alapján készült, mely egy általános képet nyújthat az általános vízösszetételről, szennyezettség mértékéről, vagy egyéb ható tényezőkről (pl. párolgásról). A felszín közeli zónákban lévő lokális áramlási részek növelik a változékonyságot. A megcsapolási területek felszínközeli részein a vízminőség alakítás döntő faktora a talajvízpárolgás, mely az oda áramló vizek oldottanyag-tartalmát markánsan megnövelheti. Ebből az is követ-
73
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés kezik, hogy a felszínhez közeli talajvizeket célszerű a vízminőségi értékelések, illetve a későbbiekben az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatok során külön kezelni. Az összes oldottanyag-tartalom a területen a rendelkezésre álló adatok alapján, a 10%, illetve 90% percentilis értékek figyelembe vételével jellemzően 350–750 mg/l (medián körülbelül 610 mg/l), a klorid-ion tartalom 5–30 mg/l (medián körülbelül 10 mg/l), míg a hidrogén-karbonát-tartalom 200–500 mg/l között változik 400 mg/l körüli medián érték mellett. Néhány esetben a nagykanizsai, marcali, csurgói és berzencei vizekben az összes oldottanyag-tartalom elérheti a 2500 mg/l-t, a kalcium 550 mg/l-t, a klorid 1000 mg/l-t, a hidrogén-karbonát 750 mg/l-t, a szulfát akár a 220 mg/l értéket is. A rendelkezésre álló adatok alapján a sekély felszín alatti vizekre jellemző néhány komponens (klorid, hidrogén-karbonát, összes oldottanyag-tartalom [TDS]) eloszlását Box–Whisker diagramon (22. ábra) ábrázoljuk. A diagramok „doboz”-részei a felső és alsó kvartilisek közötti értékeket ábrázolják a medián értékek feltüntetésével, míg alsó és felső határai a 10% és 90% percentilis értékeknek felelnek meg.
22. ábra. A koncessziós területen és 5 kilométeres körzetén belüli, a felszíntől számított 50 méter mélységig vett vízminták klorid,hidrogén-karbonát és TDS értékeinek Box–Whisker diagramja a medián értékek és a 10% és 90%-os percentilis értékek feltüntetésével
A kvarter képződményekben tárolt vizek CaMgHCO3-os, MgCaHCO3-os, elvétve CaMgNaHCO3-os típusúak. A vizek összes oldottanyag-tartalma a rendelkezésre álló adatok alapján, a 10%, illetve 90% percentilis értékek figyelembe vételével jellemzően 500–750 mg/l között, míg a főbb jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 70– 100 mg/l Ca2+, 20–40 mg/l Mg2+ és 350–550 mg/l HCO3–. A felső-pannóniai Dunántúli Formációcsoport képződményeinek sekélyebb vízadóiban (a felszíntől számított körülbelül 600 méterig) tárolt vizek jellemzően CaMgHCO3-os, CaMgNaHCO3-os, elvétve NaHCO3-os típusúak. Az itt tárolt vizek összes oldottanyag-tartalma jellemzően 250–850 mg/l körüli, a főbb jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 1–100 mg/l Na+, 20–140 mg/l Ca2+, 10–60 mg/l Mg2+ és 200–600 mg/l HCO3–. A mélyebb vízadókban (felszíntől számított körülbelül 600–1400 méteres mélységköz) tárolt vizek NaHCO3-os kémiai jelleggel és nagyobb, jellemzően 1100–3200 mg/l összes 74
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány oldottanyag-tartalommal rendelkeznek. A főbb alkotó ionok a következő tartományokban változnak, körülbelül 100–1000 mg/l Na+, és 350–1850 mg/l HCO3–. Inke környékén az Újfalui Homokkő potenciális CH-tároló kőzet, mely a vízminőségi adatokban is megmutatkozik. Az itt tárolt (felszíntől számított körülbelül 800–1100 méteres mélységköz) vizek kémiai jellege jellemzően NaHCO3Cl-os, de előfordul NaHCO3-os, NaCl-os víztípus is. A vizsgált területen lévő felső-pannóniai vizekhez viszonyítva kiugróan magas a nátrium, a hidrogén-karbonát és a klorid vízben oldott mennyisége. A hidrogén-karbonát-tartalom szerves anyag (szénhidrogén) előfordulásra, a kloridtartalom elzárt jellegre (csapda) vagy feláramlásra utalhat. E vizek összes oldottanyag-tartalma széles intervallumban, körülbelül 6000–18 000 mg/l között, míg a fő jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 1500–6500 mg/l Na+, 500–10 500 mg/l Cl– és 700–10 500 mg/l HCO3–. A rendelkezésre álló adatok alapján a felső–pannóniai Dunántúli Formációcsoport homokrétegeiben tárolt vizekre jellemző néhány komponens (nátrium, kalcium, magnézium, klorid, hidrogén-karbonát, összes oldott anyag tartalom [TDS]) eloszlását Box–Whisker diagramon (23. ábra) ábrázoljuk, a nagyobb (5500–18 000 mg/l) TDS-ű kutak adatainak elhagyásával.
23. ábra. A felső-pannóniai Dunántúli Formációcsoport képződmények (a vizsgálati terület és 5 kilométeres körzetén belüli) felszín alatti vizeinek nátrium, kalcium, magnézium, klorid, hidrogén-karbonát és TDS értékei; Box–Whisker diagramok a medián értékek feltüntetésével, a nagyobb (5500–18 000 mg/l) TDS-ű kutak adatainak elhagyásával
Az alsó-pannóniai Peremartoni Formációcsoport képződményeiben tárolt vizek NaHCO3os, NaClHCO3-os és NaCl-os kémiai jellegűek attól függően, hogy egy intenzívebb áramlási rendszerből, vagy egy elzártabb rendszerből származnak. A vizek összes oldottanyag-tartalma a rendelkezésre álló adatok alapján, a 10%, illetve 90% percentilis értékek figyelembe vételével jellemzően 1000–26 500 mg/l körüli, a főbb jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 500–9500 mg/l Na+, 200–13 000 mg/l Cl– és 250–5500 mg/l HCO3–. A potenciális CH-tároló rétegek (Algyői, Szolnoki és Endrődi Formáció) vizeiben a szervesanion-tartalom elérheti akár az 1500 mg/l értéket is. Az archív adatok alapján, a homokkőtestek jobb összefüggésével, vagy egy intenzívebb áramlási rendszer meglétével magyarázható kis oldottanyag-tartalmú vizek (és Bajcsa környékén a miocén rétegekben is előforduló) jelenléte továbbkutatás esetén mindenképpen ellenőrzésre szorul.
75
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés A lokális víztartó és vízzáró egységek alsó-pannóniainál idősebb miocén üledékeinek víz összetétele széles tartományban változik a koncessziós területen, attól függően, hogy e vizek mennyire vannak kapcsolatban a térrész regionális áramlási rendszerével. Az összes oldottanyag-tartalom a 10%, illetve 90% percentilis értékek figyelembe vételével jellemzően 2000–28 500 mg/l között változik. A vizek kémiai jellege jellemzően NaCl-os, NaClHCO3os, de elvétve előfordulhatnak CaMgNaHCO3-os, NaCaClHCO3-os vizek is. A Kozárdi Formáció vizeire (NaCl-os) nagyobb, körülbelül 20 000–30 000 mg/l, míg a Budafai Formáció vizeire (NaCl-os és NaClHCO3-os) körülbelül 10 500–29 000 mg/l összes oldottanyagtartalom jellemző. A főbb jellemző alkotók előbbiek esetén körülbelül 4500–11 500 mg/l Na+, 4500–17 500 mg/l Cl–, míg a Budafai Formáció vizeiben körülbelül 1000–8500 mg/l Na+, 1500–12 500 mg/l Cl– és 1000–7500 mg/l HCO3– koncentráció tartományban változnak. A karbonátos (Lajtai Mészkő Formáció) betelepüléseket megnyitott fúrások vízösszetétele a sekélyebb fúrásokban (felszín alatti 1700–2300 méteres mélységközben) NaCl-os, míg a mélyebbekben (felszín alatt körülbelül 2300–3000 méteres mélységközben) NaCl-os, NaClHCO3-os. Az előbbiek összes oldottanyag-tartalma 24 500–33 000 mg/l, körülbelül 9000–12 000 mg/l Na+, 8000–16 500 mg/l Cl– mellett, míg az utóbbiaké 10 000–14 000 mg/l, körülbelül 3500–5200 mg/l Na+, 3500–8000 mg/l Cl– és 500–4000 mg/l HCO3– tartalom mellett. A miocén vulkanitokat szűrőző kutak vizei NaCl, NaCaCl-os jellegűek, körülbelül 5500–8500 mg/l TDS és 1500–2500 mg/l Na+, 300–600 mg/l Ca2+ és 2500–4000 mg/l Cl– tartalom mellett. Intenzívebb áramlásra utalhat (lásd megjegyzést az alsó-pannóniai rétegek vízösszetételének leírásánál) a kisebb, körülbelül 7000 mg/l alatti összes oldottanyag-tartalmú, jellemzően 50–2100 mg/l Na+, 10–220 mg/l Ca2+, 30–3200 mg/l Cl–, és 120–680 mg/l HCO3– tartalmú NaCaClHCO3, NaClHCO3 típusú vizek megjelenése. A kisebb TDS-ű (körülbelül 1000–2500 mg/l) vízminták megbízhatósága kérdéses, további kutatás során az adatokat érdemes ellenőrizni, a vízösszetételt megvizsgálni. A prekainozoos aljzat vizeit a bagolai, bajcsai, inkei, murakeresztúri és pati CH-kutató fúrások tárták fel melyek szerint az itt tárolt vizek NaCl-os kémiai jellegűek, körülbelül 5500– 9500 mg/l Na+, 8000–13 000 mg/l Cl– és 16 500–25 000 mg/l TDS tartalom mellett. A Semjénháza Sem–2 jelű kút vizének összes oldottanyag tartalma 34 000 mg/l körüli, 12 000 mg/l Na+ és 20 000 mg/l Cl– tartalom mellett. A kutak vizeiben mért szerves anion-tartalom elérheti akár a 900 mg/l értéket is, mely CH-előfordulást is jelezhet. Az Inke–I jelű kút vízösszetételéhez megadott 258 mg/l arzéntartalom nagy valószínűséggel nem rétegeredetű, eredetének vizsgálata további kutatásokat igényel. A térség felszín alatti vizeinek vízösszetétele széles tartományban változik, a CaMgHCO3os, CaMgNaHCO3-os víztípustól a NaHCO3-os, NaHCO3Cl-os, NaClHCO3-os víztípuson keresztül a NaCl-os, NaCaCl-os víztípusig. A felszíntől számított körülbelül 500–600 méteres mélységközben ugrásszerű növekedés látható (24. ábra) az összes oldottanyag-tartalomban, mely érték az 1100–1200 méteres mélységköz alatt nem mutat számottevő változást.
76
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
24. ábra. A főbb vízminőségi paraméterek alakulása a mélység függvényében a vizsgálati terület és 5 kilométeres körzetének felszín alatti vizeiben
77
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
1.4 A vizsgálati terület vízgyűjtő-gazdálkodása (MFGI, OVF) Az alábbi fejezet a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv (VGT) 2009. december 22-i keltezésű anyagának előkészítése során összegyűjtött állományok felhasználásával készült (jelenleg ez a legfrissebb hivatalos állomány). Az értékelés során mind a szigorúan vett vizsgálati területet, mind annak 5 km-es körzetét figyelembe vesszük, mert a tevékenység hatása a konkrét helyszín függvényében a koncessziós területen túlra is terjedhet. 1.4.1. Felszíni vízfolyások, felszíni és felszín alatti víztestek 1.4.1.1. Felszíni vízfolyások és víztestek A vizsgálati terület nagy része a Dráva részvízgyűjtő egységet érinti, északon kisebb mértékben a Balaton egység is érintett. Területén összesen 4 felszíni vízgyűjtő alegység osztozik; a Mura (3–1), a Rinya-mente (3–2), a Zala (4–1), és kismértékben Balaton közvetlen (4–2). Az utóbbi a terület öt kilométeres körzetének északkeleti részét fedi. A területre és 5 km-es körzetére 36 dombvidéki és síkvidéki, meszes felszíni vízfolyás víztest esik (18. táblázat). A terület és környezete 5 mesterséges állóvíz víztestet érint; ezek részben halastórendszerek, illetve kavicsbányák. Részletes leírást a 19. táblázat tartalmaz. A terület számos vízfolyással sűrűn behálózott és víztest kategórián kívüli állóvizek közül is található a területen és környezetében, 90 tározó, 17 természetes tó, 18 bányató, 1 holtág és 1 vizes élőhely. 18. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében lévő vízfolyás víztestek Vízfolyás neve
*Babócsai-Rinya *Babócsai-Rinya és mellékvízfolyásai *Bakónaki-patak és vízrendszere *Barapusztai-patak *Berki-patak (Dráva vízgyűjtő) Boronkai-patak és mellékvízfolyásai Borsfai-patak Dombó-csatorna felső Dombó-csatorna alsó Dörgő-hídi-árok *Dráva felső Görgetegi-Rinya *Principális-csatorna alsó *Principális-csatorna felső Kiskomáromi-csatorna *Kiskomáromi-csatorna és felső vízrendszere *Kisvadári-határág *Kökényes-patak alsó és Márjás-patak Lábodi-Rinya alsó *Mántai-patak *Marót-völgyi-csatorna és felső vízgyűjtője *Mura Rigócz-patak (Somogybükkösdi-patak) Rigyáci- és Újkúti-patakok Sárgáti-árok Sári-csatorna dél *Szaplányos-patak Taranyi-Rinya *Taranyi-Rinya és mellékvízfolyásai *Tekeres-berki-patak és mellékvízfolyásai
78
Kódja
AEP288 AEP289 AEP294 AEP302 AEP324 AEP344 AEP345 AEP427 AEP428 AEP437 AEP439 AEP528 AEP895 AEP896 AEP687 AEP688 AEP694 AEP712 AEP738 AEP775 AEP786 AEP816 AEP924 AEP926 AEP938 AEP941 AEP972 AEQ034 AEQ035 AEQ046
Típusa
Vízgyűjtő alegység
dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, mesterséges dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított
3-2 3-2 3-1 3-2 3-1 4-2 3-1 3-2 3-2 3-2 3-2 3-2 3-1 3-1 4-1 4-1 3-2 3-2 3-2 3-1 4-1 3-1 3-2 3-1 3-2 4-2 3-1 3-2 3-2 3-2
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Vízfolyás neve
Típusa
Vízgyűjtő alegység
dombvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, mesterséges dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, természetes
3-1 4-1 4-1 4-1 3-2 3-2
Kódja
*Visszafolyó-patak Zala–Somogyi-határárok *Zala–Somogyi-határárok és felső vízgyűjtője Zala–Somogyi-határárok és vízrendszere Zsdála-árok alsó Zsdála-árok felső
AEQ120 AEQ141 AEQ142 AEQ143 AEQ152 AEQ153
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
19. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében lévő állóvíz víztestek Állóvíz neve
Kódja
*Simongáti halastavak
AIH021
Taranyi halastórendszer
AIH030
*Varászlói halastó-csoport
AIH039
*Mórichelyi halastó-csoport
AIQ009
Vasúti (Velence) kavicsbánya
AIQ018
Típusa
mesterséges, síkvidéki, meszes, sekély, időszakos, nyílt vízfelületű mesterséges, síkvidéki, meszes, sekély, időszakos, nyílt vízfelületű mesterséges, síkvidéki, meszes, sekély, időszakos, nyílt vízfelületű mesterséges, síkvidéki, meszes, sekély, időszakos, nyílt vízfelületű mesterséges, síkvidéki, meszes, mély, állandó, nyílt vízfelületű
Vízgyűjtő alegység
3-2 3-2 4-1 3-1 3-2
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
A 25. ábra a vizsgálati terület felszíni vizeinek használatát mutatja be, feltüntetve a felszíni víztesteket és vízgyűjtő alegységeket.
25. ábra. Felszíni vízgyűjtő alegységek és felszíni vízhasználat a területen 79
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 1.4.1.2. A terület felszín alatti víztestei A vizsgálati területet hideg vagy langyos vizet adó sekély porózus, illetve porózus víztestek csoportja alkotja; ezek a Rinya-mente-vízgyűjtő (sp.3.2.1, p.3.2.1), a Mura-vidék (sp.3.1.1, p.3.1.1), a Dráva-völgy Barcs felett (sp.3.2.2, p.3.2.2) és a Zalai-dombság Balaton-vízgyűjtő (sp.4.2.1, p.4.2.1). A terület 5 km-es körzetét további 30 °C-nál hidegebb vizet adó porózus egységek érintik, ezek, a Balaton déli vízgyűjtő (sp.4.3.1, p.4.3.1) és a Kis-Balaton (sp.4.2.2) sekély porózus és porózus víztestek (26. ábra,
32. ábra). A Kis-Balaton víztest csak csekély mértékben érintett, így részletes ismertetésére nem térünk ki. 30 °C-nál melegebb érintett porózus vízadó a Délnyugat-Dunántúl (pt.3.1) víztest, amely a terület nagy részén megtalálható (33. ábra). A terület alatt húzódik a meleg vizet adó karsztosodott Közép-dunántúli termálkarszt (kt.1.7) egység (33. ábra). A terület felszín alatti víztesteit a 20. táblázat ismerteti.
80
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
26. ábra. A területet érintő sekély felszín alatti víztestek, a nyilvántartott sekély kutak feltüntetésével 20. táblázat. A területre és annak 5 km-es körzetére eső felszín alatti víztestek A víztest neve
*Mura-vidék *Rinya-mente *Dráva-völgy Barcs felett *Zalai-dombság, Balaton-vízgyűjtő Balaton déli vízgyűjtő Kis-Balaton *Mura-vidék *Dráva-völgy Barcs felett *Rinya-mente *Zalai-dombság, Balaton-vízgyűjtő *Balaton déli vízgyűjtő *Délnyugat-Dunántúl *Közép-dunántúli termálkarszt
Típus
sekély porózus
porózus
porózus termál karszt termál
Víztest azonosító
sp.3.1.1 sp.3.2.1 sp.3.2.2 sp.4.2.1 sp.4.3.1 sp.4.2.2. p.3.1.1 sp.3.2.2 p.3.2.1 p.4.2.1 p.4.3.1 pt.3.1 kt.1.7
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
1.4.2. A terület felszíni és felszín alatti vizeit érő terhelések és hatások 1.4.2.1. Felszíni vizeket érő terhelések és hatások Vízkivétel Felszíni vizeket érintő ivóvíz célú vízkiemelés a területen nem történik. Egyéb célból (kommunális, ipari, öntözési, halastavi, rekreációs) 18 felszíni vízfolyás víztest vizét hasznosítják (21. táblázat).
81
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 21. táblázat. Különböző célú vízkiemelések felszíni vizekből A vízkiemelés hasznosítási célja
Érintett felszíni víztest
Kommunális
*Babócsai-Rinya *Babócsai-Rinya és mellékvízfolyásai *Bakónaki-patak és vízrendszere *Berki-patak (Dráva vízgyűjtő) *Kiskomáromi-csatorna és felső vízrendszere *Kökényes-patak-alsó és Márjás-patak *Marót-völgyi-csatorna és felső vízgyűjtője *Principális-csatorna felső *Szaplányos-patak *Taranyi-Rinya és mellékvízfolyásai *Tekeres-berki-patak és mellékvízfolyásai *Zala-Somogyi-határárok és felső vízgyűjtője Boronkai-patak és mellékvízfolyásai Dombó-csatorna alsó Lábodi-Rinya alsó Rigyáci- és Újkúti-patakok Sári-csatorna dél Taranyi-Rinya
Ipari
Energetikai
x x
Öntözési
Halastavi
Rekreációs
x
x
x
x
x
x
Ökológiai
x
x x
x x x x
x x x
x x
x
x x
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
Védett területek Védettséget élveznek a kijelölt fürdőhelyek és halászatra, illetve rekreációs célra (horgászat, víziturizmus) használt folyóvizek és állóvizek (22. táblázat, 25. ábra). 22. táblázat. Védettséget élvező vízhasználat a területen az érintett víztestek szerint Név
*Mura *Principális-csatorna alsó *Principális-csatorna felső *Babócsai-Rinya *Babócsai-Rinya és mellékvízfolyásai *Dráva felső *Taranyi-Rinya és mellékvízfolyásai *Zala–Somogyi-határárok és felső vízgyűjtője Dombó-csatorna alsó Dombó-csatorna felső Taranyi-Rinya Zala–Somogyi-határárok Zala–Somogyi-határárok és vízrendszere Boronkai-patak és mellékvízfolyásai Sári-csatorna dél *Mórichelyi halastó-csoport *Simongáti halastavak *Varászlói halastó-csoport Taranyi halastórendszer A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
82
Kijelölt fürdőhely
Víziturizmus
Horgászat
Halászat
x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A 2008. évi nitrátjelentés alapján nagyobb összefüggő foltban a terület északkeleti része tápanyag- és nitrátérzékeny. Egyéb helyen foltokban találhatók nitrátérzékeny területek. A vizsgálati területen és környezetében számos felszín alatti víztől függő ökoszisztéma (FAVÖKO) található, melyek természetvédelmi szempontból is védettek (Nemzeti Park, Natura SCI és SPA, Nemzeti Park, Tájvédelmi Körzet, Természetvédelmi Terület) (23. táblázat). Védett területek közé tartoznak az ivóvízbázisok védőterületei is, ezek bemutatása azonban egy későbbi fejezetben történik. 23. táblázat. Felszín alatti víztől függő ökoszisztéma (FAVÖKO) Védett terület típusa
Védett terület azonosító
Védett terület elnevezése
Védettség jellege
vannak FAVÖKO részek (mocsár, láp, és nagy vízigényű erdők)
Natura2000_SCI
HUDD20044
Boronka-melléke
Natura2000_SCI Natura2000_SCI Natura2000_SCI
HUBF20050 HUBF20049 HUDD20068
Natura2000_SCI
HUDD20014
Natura2000_SCI Natura2000_SCI Natura2000_SCI Natura2000_SCI Natura2000_SCI
HUBF20043 HUDD20062 HUDD20054 HUBF20046 HUDD20060
Csörnyeberek Dél-zalai homokvidék Gyékényesi erdők Jánosházi-erdő és Égettberek Mura mente Nyugat-Dráva-sík Nyugat-Dráva Oltárc Rinyaszentkirályi-erdő
Natura2000_SCI
HUDD20063
Szentai-erdő
Natura2000_SCI Natura2000_SCI Natura2000_SPA Nemzeti Park
HUBF20045 HUDD20055 HUDD10008 271/NP/96
Szévíz–Principális-csatorna Zákány-Őrtilosi dombok Belső-Somogy Duna–Dráva NP
Tájvédelmi Körzet
242/TK/91
Boronka-melléki TK
Tájvédelmi Körzet Természetvédelmi Terület
308/TK/07 6/TT/42
Természetvédelmi Terület
129/TT/76
Mura-menti TK Baláta-tó TT Zalakomári madárrezervátum TT
vannak FAVÖKO részek (mocsár, láp, és nagy vízigényű erdők) mentett oldali holtág, ártér
vannak FAVÖKO részek (mocsár, láp, és nagy vízigényű erdők)
lokális FAVÖKO, buckaközi vizes élőhely
Szennyeződések A terület felszíni és felszín alatti vizeit érintő pontszerű és diffúz szennyezések területi eloszlását a VGT 2-1, 2-2, 2-3, 2-4, 2-6 térképmellékletei alapján mutatjuk be. Pontszerű szennyezőforrások A vizsgálati területen elhelyezkedő települések kis része csatornázott. A települések többségénél a települési folyékony hulladékot nem szállítják szennyvíztelepre. A terület szennyvíztisztító telepeiről a tisztított szennyvizet vízfolyásokba vezetik. A bevezetések hatása a befogadó víztestekre 3 esetben jelentős, 10 esetben nem jelentős, 1 esetben fontos, két bevezetés hatása pedig elhanyagolható (27. ábra, 24. táblázat). 24. táblázat. Kommunális szennyvízterhelés a vizsgálati területen és környezetében Település
Szennyvíztisztító telep neve
Befogadó víztest neve
Hatás a befogadóra
Böhönye Csapi Csurgó Molnári Murakeresztúr
Böhönye - Szennyvíztisztító Telep Csapi Ált. Isk. és Diákotthon Csurgó - Szennyvíztisztító Telep Molnári - Szennyvíztisztító Telep Murakeresztúr - Szennyvíztisztító Telep
Babócsai-Rinya és mellékvízfolyásai Kiskomáromi-csatorna és felső vízrendszere Kökényes-patak-alsó és Márjás-patak Rigyáci- és Újkúti-patakok Mura
nem jelentős nem jelentős nem jelentős nem jelentős nem jelentős
83
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Nagyatád Nagykanizsa Petrivente Somogyszob Sormás Újudvar Zalakomár Segesd Segesd Galambok Nagykanizsa
Nagyatád - Szennyvíztisztító Telep Nagykanizsa - Szennyvíztisztító Telep Petrivente - Szennyvíztisztító Telep Somogyszob - Szennyvíztisztító Telep Sormás - Szennyvíztisztító Telep Újudvar - Szennyvíztisztító Telep Zalakomár - Szennyvíztisztító Telep Segesd - Szennyvíztisztító Telep Szociális Otthon Szálláshely és fürdő szolgáltatás Települési folyékony hulladék elhelyező
Babócsai-Rinya Principális-csatorna felső Rigyáci- és Újkúti-patakok Taranyi-Rinya és mellékvízfolyásai Mántai-patak Principális-csatorna felső Kiskomáromi-csatorna Babócsai-Rinya és mellékvízfolyásai Babócsai-Rinya és mellékvízfolyásai Kiskomáromi-csatorna sp.3.1.1
jelentős jelentős fontos nem jelentős nem jelentős jelentős nem jelentős nem jelentős elhanyagolható nem jelentős elhanyagolható
A *-gal jelölt objektumok érintik a vizsgálati területet.
A terület felszíni és felszínalatti víztesteibe egyéb (nem kommunális) szennyvizet is bevezetnek. Ezeket a szennyvízterheléseket részletesen a 25. táblázat ismerteti. 25. táblázat. Egyéb, nem kommunális szennyvízterhelés a vizsgálati területen és környezetében Település
Nagyatád
Szennyeződést kibocsátó
Pamut alapanyagú, kézimunka termékeket gyártó üzem
Nagykanizsa fényforrásgyár Ötvöskónyi
Pszichiátriai rehabilitációs részleg
Szennyvíz jellege
Egyéb feldolgozóipar Egyéb feldolgozóipar Szolgáltatóipar
A *-gal jelölt objektumok érintik a vizsgálati területet.
84
Befogadó neve
Hatása a befogadóra
Babócsai Rinya (ABH762) [25.5]
nem ismert
Lazsnak-csatorna (AAA069) [6.1] Segesdi-Rinya (AAA385) [2.59]
lehet, hogy fontos nem ismert
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
27. ábra. Kommunális és ipari szennyvízbevezetések a területen
A 28. ábra mutatja be a területen zajló hulladékgazdálkodást. A kisebb települési szilárd hulladéklerakók (~70) bezárásra kerültek 2009-ig. Nagyobb szilárd hulladéklerakó Nagykanizsán található. Veszélyes hulladéklerakó Nagyatádon, inert Nagykanizsán, szerves pedig Segesden található.
85
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
28. ábra. Hulladékgazdálkodás a területen
A 29. ábra ábrázolja a szennyezett területeket. Szénhidrogén-szennyezést Inkén, Nagyatádon és Nagykanizsán, PAH-fenol szennyezést Inkén dokumentáltak.
86
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
29. ábra. Szennyezett területek
Szennyező ágazatok a térségben az ásványipar, a hulladék- és szennyvízkezelés, valamint az állattartás. Becsehelyen, Berzencén, Böhönyén, Csurgón, Nagyatádon, Nagykanizsán, Segesden és Zalakomáromban benzinkutak üzemelnek. Seveso besorolású üzem Nagykanizsán található. A vízfolyásokon halpusztulást és olajszennyezést dokumentáltak. A vízfolyásokat e mellett szennyvízbevezetés is érinti. Szénhidrogén-bányatelkek Bajcsán, Bánokszentgyörgyön, Beleznán, Berzencén, Inkén, Liszón, Miklósfán, Nagykanizsán, Taranyon és Vízváron; tőzegbányák Szőkedencsen és Zalakomáron találhatók. Az ipari létesítményeket és a régióban történt káreseményeket a 30. ábra mutatja be.
87
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
30. ábra. Ipari létesítmények, káresemények Az ábra a 2007-es állapotot tükrözi. A szénhidrogén bányatelkek jelenleg érvényes állapotát a 6. melleklet mutatja be. EKHE: Egységes környezethasználati engedély köteles tevékenység, PRTR: Európai szennyezőanyag-kibocsátási és –szállítási nyilvántartás
Diffúz szennyezőforrások Nitrátterheléssel együttjáró intenzív mezőgazdasági tevékenység nagyobb összefüggő területen Nagykanizsa környékén, másutt foltokban jellemző. A terhelés mértéke max. 150 kgN/ha/év. A településeket érintő nitrátterhelés mértéke jellemzően 20–50 kgN/ha/év (31. ábra). A területre jellemző diffúz foszforterhelés mértéke általában évi 10 000 g alatt marad.
88
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
31. ábra. Települési és mezőgazdasági nitrátterhelés, nagylétszámú állattartó telepek
1.4.2.2. Felszíni alatti víztestek Vízkivétel Nyilvántartott víztermelő kutak és ivóvízbázisok A vizsgálati területen és annak 5 km-es körzetében nyilvántartott kutakat többféle célra hasznosítják (bővebben l. 28. táblázat). A vizsgálati területet 15 üzemelő, 5 km-es körzetét további 22 üzemelő, 1 nem üzemelő és 2 nem közcélú vízbázis érinti. A területen ellátás felszíni ivóvízbázisból nem történik. A vizsgálati területen lévő vízbázisok közül 2 sérülékeny, 6 bizonytalan 12 nem sérülékeny állapotú. Az 5 km-es körzet vízbázisai között 9 sérülékeny, 7 bizonytalan és 6 nem sérülékeny. Diagnosztikával a vizsgálati területen 3, sérülékenynek meghatározott vízbázis rendelkezik. Mind a 3 diagnosztika üzemeltetői. Az 5 km-es körzetben további 5 vízbázisra készült el az értékelés, 2 diagnosztika üzemeltetői, 2 a sérülékeny vízbázis, 1 pedig a KEOP programban készült el. A 26. táblázat ismerteti részletesen a terület vízbázisait, míg a 32. ábra felszín alatti vízkiemeléseket és a víztermelőkutak védőterületeit mutatja be.
89
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
32. ábra. Üzemelő és távlati vízbázisok, valamint porózus és hegyvidéki felszín alatti víztestek az érintett területen 26. táblázat. A vizsgálati terület felszíni és felszín alatti ivóvíz- és egyéb vízbázisai Vízbázis VOR
Vízbázis
Státusz
Rendelkezésre álló diagnosztika
Vízbázis sérülékeny
Védendő termelés (m3/nap)
Beleg
AID245
Beleg, Beleg vb.
üzemelő
Üzemeltetői diagnosztika folyamatban
igen
60
Berzence
ALF843
nem
450
*Böhönye
ALF864
nem
400
igen
10000
igen nem bizonytalan igen igen
1000 25
igen
876
Település
BerzenceSomogyudvarhely vb.-ok Böhönye
üzemelő üzemelő
Csurgó
AID290
Csurgó
távlati
Csurgó Csurgónagymarton Galambok Görgeteg Gyékényes
ALF916 ALF917 ALG003 ALG025 ALG031
Csurgó Csurgónagymarton Galambok vízbázis Görgeteg Gyékényes
üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő
*Iharosberény
AID434
Iharosberény Körzeti vízbázis
üzemelő
90
Befejezett KEOP diagnosztika
Befejezett üzemeltetői diagnosztika
110 500
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Vízbázis VOR
Vízbázis
Státusz
Rendelkezésre álló diagnosztika
Vízbázis sérülékeny
Védendő termelés (m3/nap)
*Inke
AID438
Inke Községi vízbázis
üzemelő
Befejezett üzemeltetői diagnosztika
nem
832
Lábod Mesztegnyő *Miháld
ALG312 ALG367 ALG384
üzemelő üzemelő üzemelő
igen nem nem
300 300
Molnári
AID553
Lábod Mesztegnyő Miháld vízbázis Molnári-Murai vízbázis
igen
27780
*Nagyatád
AID559
Nagyatád, Nagyatád vb.
üzemelő
igen
3860
Nagykorpád
ALG429
Nagykorpád
üzemelő
nem
100
igen
500
bizonytalan bizonytalan bizonytalan
27
Település
üzemelő
Nagyrécse
AID575
Nagyrécsei vízbázis
üzemelő
*Nemespátró Nemesvid Őrtilos
ALG514 ALG458 X05004
üzemelő üzemelő üzemelő
*Őrtilos
X06002
Pátró
ALG514
Pátró vízbázis Nemesvid vízbázis Őrtilos vb. ŐrtilosSzentmihályhegy vízbázis Pátró vízmű
*Pogányszentpéter
AID637
Porrog Rinyaszentkirály *Segesd *Somogybükkösd *Somogycsicsó
ALG536 ALG558 ALG585 ALG604 ALG605
Somogysimonyi
ALG611
*Somogyszob *Surd *Szenta Szenyér Tapsony Tarany
ALG612 ALG619 ALG659 ALG670 ALG704 ALG705
Valkonya
X06005
*Vése Zákány Zalakaros
ALG823 X05005 ALG872
**Nagykanizsa
Pogányszentpéter, Községi vízbázis Porrog Rinyaszentkirály Segesd Somogybükkösd Somogycsicsó Somogysimonyi vízbázis Somogyszob Surd vízbázis Szenta Szenyér Tapsony vízbázis Tarany Valkonya Községi vízbázis Vése Körzeti vízbázis Zákány vb. Zalakaros vízmű Nagykanizsa fürdő B62
Befejezett SVB diagnosztika Üzemeltetői diagnosztika folyamatban Befejezett SVB diagnosztika
üzemelő üzemelő üzemelő
bizonytalan Befejezett üzemeltetői diagnosztika
nem
758
üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő
bizonytalan bizonytalan nem bizonytalan bizonytalan
75 40 350 35 30
üzemelő
bizonytalan
üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő üzemel, de kisebb termeléssel üzemelő üzemelő üzemelő
igen bizonytalan bizonytalan bizonytalan nem nem
üzemelő
nem bizonytalan bizonytalan
400 20 20 140
350 192
SVB: sérülékeny vízbázis. * a vízbázis a vizsgálati területen helyezkedik el. ** egyéb, nem közcélú vízbázis.
Veszélyeztetettségi vizsgálatot 7 vízbázis esetében végeztek. Az eredmények alapján 5 vizsgált vízbázis közepesen, 2 jelentősen veszélyeztetett. A vízbázisok veszélyeztetettségének oka, hogy a belterületi és mezőgazdasági területek aránya meghaladja az 50%-ot (közepesen és jelentősen veszélyeztetett) (6 eset), továbbá egy esetben a vízbázis területén alifás szénhidrogén szennyeződést mértek fel a diagnosztikai vizsgálat során.
91
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Az OGYFI nyilvántartása szerint nincs ásványvíztermelő kút a vizsgálati területen és a terület 5 km-es körzetében. 1 kút vizét nyilvánították gyógyvízzé a területen; 1-ét a terület környezetében; ezek Nagyatádon, illetve Csurgón találhatók. A kutak részletes adatait a 27. táblázat tartalmazza. Gyógyiszaplelőhely vagy elismert gyógyhely nincs a területen. 27. táblázat. Nyilvántartott ásvány- és gyógyvízkutak Település
Kút jele
Víz kereskedelmi neve
Felhasználás
*Nagyatád Csurgó
B–65 B–17
Atád Gyöngye gyógyvíz
gyógyvíz gyógyvíz
EOV Y
EOV X
520093 99643 499377 103990
Térképi jele
13-179 13-206
A *-gal jelölt kút a területre esik.
A vizsgálati területen 10, míg körzetében további 7 db 30 °C-os vagy annál melegebb kifolyó vizet adó kút mélyült, melyek a pt.3.1 porózus termál víztestre szűrőzöttek és a pannóniai összleteket csapolják. Nem mélyült olyan kút, amely szűrőzési mélysége meghaladja a 2000 métert. A területen 2, környezetében további 2 kút szűrőzési mélysége haladja meg az 1000 métert. A működő kutak vizének felhasználása többcélú; fürdővízként és mezőgazdasági céllal is termelik őket. Több kút eltömedékelt, vagy lezárt, viszont vízszintészlelő monitoring nincs. Részletes információkat a kutakról és azok hasznosításáról 28. táblázat közöl. A 33. ábra a vizsgálati területen és annak környezetében lévő, gyógyvíz, ásványvíz és 30 °C-nál magasabb hőmérsékletű vizet adó kutakat tünteti fel a vízadó felszín alatti víztestekkel.
33. ábra. A vizsgálati területet érintő termálvizet adó víztestek, termálkutak és karszt víztestek
92
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 28. táblázat. A vizsgálati területen lévő létesítéskor 30 °C-os vagy annál melegebb kifolyó vizet adó kutak Szűrőzött szakasz (m)
Kifolyóvíz hőmérséklete (°C) **
Vízadó kora
Hasznosítás
Térképi jele
499377 102991
904,9–1232
53
Pl2
fürdő
13-206
K–2
498994 106872
–
59
K–7 K–7 B–10 B–11 B–17 B–53 K–54 K–59 B–65
502501 133720 525078 115276 520136 99619 520100 99500 519745 98965 519566 98834 520601 100710 519211 96030 520093 99643
667–740,4 887,6–965,2 – – 529–555 462,.6–522,5 384.5–422 349–381,5 637–708
43 62 47 30 36 37 30 30 50
*Nagyatád
B–67
Nagy–1 520378 100717
850–950
59
*Nagykanizsa *Nagykanizsa Somogysimonyi Tarany Tarany
K–59 K–62 K–5 K–4 K–5
489697 122910 492195 124752 509007 128978 515065 95489 515279 93720
1300–1505 878–1630 934–980 1210–1303 421–449
70 46 50 62 33
Település
Kút jele
Csurgó Csurgónagymarton Galambok Kutas *Nagyatád *Nagyatád *Nagyatád *Nagyatád *Nagyatád *Nagyatád *Nagyatád
B–17
Kút egyéb jele
EOV X
EOV Y
13-218 fürdő fürdő (terv) eltömve eltömve eltömve eltömve vízmű ipari fürdő fürdő+ Pl2 kommunális Pl2, MPl1 lezárva Pl2 fürdő Pl2 mezőgazdasági Pl2 fürdő Pl2 vízmű Pl2 Pl2 Pl2 Pl2 Pl2 Pl2 Pl2 Pl2 Pl2
19-251 13-209 13-8 13-170 13-171 13-143 13-173 13-174 13-179 13-188 19-28 19-111 13-212 13-84 13-177
A *-gal jelölt kutak a területre esnek. ** kút létesítése idején.
A területen, illetve a környezetében nyilvántartott vízkitermeléseket a víztest és a kitermelés célja szerinti lebontásban a 29. táblázat és a 30. táblázat tartalmazza. A sekély porózus víztestek készleteit ivóvízként, kisebb mértékben ipari és egyéb célokra hasznosítják. A porózus vízadók vizét elsősorban ivóvízként és ipari, kisebb mértékben mezőgazdasági és egyéb céllal termelik. A porózus termál vízadók készleteit elsősorban fürdővízként, kisebb mértékben ivóvízként használják. Termálkarszt vizet nem termelnek a területen. Számos termál kút termelési adata nem ismert a területről, így a közölt termelési adatoknál a tényleges vízkivétel sokkal jelentősebb lehet. Visszatáplálás nem történik a területen. 29. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében jelentett vízkivételek, 1000 m3/év egységben (VGT, 2007-es nyilvántartási adatok) Kitermelt víz 1000 m3/év Víztest kódja
sp.3.1.1 sp.3.2.1 sp.3.2.2 sp.4.2.1 sp.4.3.1 p.3.1.1 p.3.2.1 p.3.2.2 p.4.2.1 p.4.3.1 pt.3.1 kt.1.7
Ivóvíz
Ipari
Energia
3572,07 49,97 1
Bányászat
Egyéb Egyéb Öntözés mezőgazda- Fürdővíz termelés sági
Visszatáplálás
Egyéb és többcélú termelés összevonva
0 3
21
1 21 6
109,63 283
1 139,27 976,62 1570,3 771 600 11 543,15 10 82 54
1
58 19
239
0
433,94
76
Összesen
3622,04 25 0 1 0 1284,52 2904,3 617 553,15 82 563,94 0
93
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 30. táblázat. Az évi összes jelentett vízkivétel a különböző típusú vízadókban (1000 m3/év) a területen és annak 5 km-es körzetében (VGT, 2007-es nyilvántartási adatok) Szűrőzött szakasz mélysége (m)
Víztest típusa
Sekély porózus Porózus Porózus termál Sekély hegyvidéki Hegyvidéki Karszt Termál karszt
sekélyebb, mint 30 mélyebb, mint 30
Éves szinten kitermelt vízmennyiség (1000 m3/év)
A kifolyó víz hőmérséklete (°C)
3648,04 5445,97 563,94
kevesebb, mint 30 magasabb, mint 30
sekélyebb, mint 30 mélyebb, mint 30
— — — 0 9657,95
kevesebb, mint 30 magasabb, mint 30 Összesen:
1.4.3. Határmenti víztestek A terület által érintett víztestek közül a Mura-vidék (sp.3.1.1, sp.3.1.1) Rinya-mente (sp.3.2.1, p.3.2.1), és a Dráva-völgy Barcs felett (sp.3.2.2, sp.3.2.2), sekély porózus és porózus, Délnyugat-Dunántúl porózus termál (pt.3.1) és a Közép-dunántúli termálkarszt víztest (kt.1.7) osztott határokkal. Egyik víztest sem része ICPDR (International Comission for the Protection of the Danube River) szinten kiemelt aggregátumnak, azonban a határmenti víztest sekély porózus és porózus egységek részei a Mura–Dráva kiemelt víztest aggregátumnak. 1.4.4. Monitoring 1.4.4.1. Felszíni víz monitoringprogramja A felszíni vizek VKI szerinti monitoringja a 31/2004 (XII.31.) KvVM rendelet szerint történt. A felszíni vizekre vonatkozó vízminőségi monitoring-helyeket és a vizsgált jellemzőket a 31. táblázat mutatja be. A VKI monitoring rendszeren kívül más felmérések is történtek a terület felszíni vizein. 2004 során több pontot érintő expedíciós, 2005-ben ökológiai, 2008ban hidromorfológiai felmérés zajlott, amelyek során néhány vízfolyást vizsgáltak, például a területen a Principális-csatornát, a Szaplányosi-patakot és a Babócsai-Rinyát (34. ábra). A védett területekre vonatkozó monitoringprogramot a 32. táblázat tartalmazza.
94
+
A/V
P/B/M/Z/H
H/M/F
+
A
P/B/M/Z/H
H/M/F
+ + +
+
+
+
A A A/V A/E/V A/V
P/B/M/Z P/B/M/Z P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H
H H H/M/F H H/M/F
+
A
P/B/Z/H
H/M/F
+
Miklósfa Fityeház Tótszerdahely Somogyudvarhely Őrtilos Lábod-Görgeteg Korpavár
Veszélyes anyag miatt operatív
Hidromorfológiai mérés elemei
AIJ712
Biológiai vizsgálat elemei
ALC722 ALC975 AIJ513 AIJ519 AIJ667
Nagyatád
Kémiai vizsgálat elemei
ALC831
Babócsai-Rinya Bakónaki-patak és vízrendszere Berki-patak Borsfai-patak Dombó-csatorna Dráva Lábodi-Rinya Principális-csatorna felső
Mérőhely
Hidromorfológia miatt operatív
AIJ471
Felszíni víz neve
Táp- és szervesanyag miatt operatív
Monitoring azonosító
Feltáró monitoring
31. táblázat. Felszíni víz monitoringpontok a területen és 5 km-es körzetében
+
Szaplányos-patak
AIJ777
Taranyi-Rinya Zala-Somogyi határárok Somogysimonyi és vízrendszere Zala-Somogyi7-es út határárok
AIJ846
Hidromorfológiai mérés elemei
ALC809
ALC894
Somogyszentpál Liszó (Liszói-p. befolyás előtt) Háromfa
Biológiai vizsgálat elemei
Sári-csatorna
Kémiai vizsgálat elemei
AIJ737
Hidromorfológia miatt operatív
Mérőhely
+
+
A/V
P/B/M/Z/H
H/M/F
+
+
A
P/B/M/Z/H
H/M/F
+
A/V
P/B/Z/H
H/M/F
A
P/B/M/Z
H
A/E
P/B/M/Z/H
H
Veszélyes anyag miatt operatív
Felszíni víz neve
Táp- és szervesanyag miatt operatív
Monitoring azonosító
Feltáró monitoring
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
+ +
+
Kémiai vizsgálat elemei: A – alapkémia, E – elsőbbségi anyagok (33-as lista), V – egyéb veszélyes anyagok . Biológiai vizsgálat elemei: P – fitoplankton, B – fitobenton, M – makrofita, Z – makrozoobenton, H – halak. Hidromorfológiai mérés elemei: H – hidrológia, M – morfológia, F – folytonosság.
34. ábra. Felszíni víztestek VGT monitoringpontjai
95
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 32. táblázat. Felszíni védett területek monitoringpontjai Azonosító
Monitoringpont neve
Védettség indoklása
AIJ712 AIJ846 AIJ519 AIJ471 AIJ513 AIJ667
Principális-csatorna Zala-Somogyi-határárok Dráva Babócsai-Rinya Dombó-csatorna Lábodi-Rinya
nitrát érzékeny nitrát és tápanyag érzékeny nitrát érzékeny nitrát érzékeny nitrát érzékeny
A *-gal jelölt monitoringpont a területen található.
A területen fürdővíz monitoring nem történik. 1.4.4.2. Felszín alatti vizek monitoringprogramja A felszín alatti vizeket érintő monitoringprogram keretein belül a sekély porózus vízadókról 24, a porózus vízadókról 17 kút szolgáltat információt. A termál vízadókon nem történik monitoring. Helyhiány miatt az összes kút felsorolása itt nem történik meg, de a 33. táblázat bemutatja a kutak megoszlását aszerint, hogy azok mely víztesteken szűrőznek, milyen a monitoring jellege és hogy a vizsgálati területen vagy annak 5 km-es körzetében helyezkednek-e el. A 35. ábra mutatja be a felszín alatti víztestek monitoringpontjait. A felszín alatti vizek mennyiségi monitoringprogramja a területen vízszint változások megfigyelését foglalja magába (Q1); a vízhozam monitoring (Q2) nem jellemző. A minőségi program többnyire sérülékeny külterületi (S1), sérülékeny belterületi (S2), továbbá védett rétegvíz (S3) monitoringprogramon belül történik. Termálvíz monitoringprogramon belül (S4) nem történik monitoring. 33. táblázat. Felszínalatti mennyiségi és minőségi monitoringpontok víztestenkénti eloszlása Víztest
Víztest kódja
*Mura-vidék *Rinya-mente *Dráva-völgy Barcs felett *Zalai-dombság, Balaton-vízgyűjtő Balaton déli vízgyűjtő *Mura-vidék *Dráva-völgy Barcs felett
sp.3.1.1 sp.3.2.1
*Rinya-mente
p.3.2.1
*Zalai-dombság, Balaton-vízgyűjtő *Balaton déli vízgyűjtő *DélnyugatDunántúl *Közép-dunántúli termálkarszt
Területre esik (db) menny iségi
1Q1 3Q1
mennyiségi + kémiai
2S1
sp.3.2.2 sp.4.2.1
mennyiségi
kémiai
3Q1 5Q1
1S1 1S2
mennyiségi + kémiai
3Q1
1
2Q1
sp.4.3.1
1Q1+S2
1Q1
p.3.1.1
1S1
1Q1
sp.3.2.2 1Q1
p.4.2.1
2S3 2S1
1Q1+S1, 1Q1+S3
Összesen (db)
5 11
1Q1
6 1
1S2, 2S3
5
1S3
1
1S3
6
1S2, 2S3
5
p.4.3.1
0
pt.3.1
0
kt.1.7
0
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
96
kémiai
5 km-es környezetére esik (db)
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
35. ábra. Védett területek és felszín alatti vizek monitoringprogramjának pontjai a területen
1.4.5. Mennyiségi és minőségi állapotértékelés 1.4.5.1. Felszíni víztestek A területen és környezetében elhelyezkedő felszíni folyóvíztestek állapota 1 esetben jó, 13 esetben mérsékelt, 10 esetben gyenge, 1 esetben rossz, 10 esetben bizonytalan. Állóvizek esetén a Vasúti (Velence) kavicsbánya jó állapotú, a többi 4 állapota adathiány miatt nem ismert. A felszíni víztestek állapotértékelését részletesen a 34. táblázat mutatja be.
AEP294 AEP302
Víztest állapota
Hidromorfológai elemek szerinti állapot
Kémiai állapot
AEP289
Babócsai-Rinya Babócsai-Rinya és mellékvízfolyásai Bakónaki-patak és vízrendszere Barapusztai-patak
Ökológiai minősítés
AEP288
Víztest név
Fizikai-kémiai elemek szerinti állapot
Víztest azonosító
Összesített biológiai állapot
34. táblázat. Felszíni víztestek állapotértékelésének összefoglaló táblázata
gyenge
mérsékelt mérsékelt
gyenge
–
gyenge
mérsékelt
mérsékelt mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
gyenge
jó
gyenge
gyenge
–
gyenge
gyenge
jó
mérsékelt
gyenge
–
gyenge
97
AEP688 AEP694 AEP712 AEP738 AEP775 AEP786 AEP816 AEP895 AEP896 AEP924 AEP926 AEP938 AEP941 AEP972 AEQ035 AEQ046 AEQ120 AEQ141 AEQ142
AEQ143 AEQ152 AEQ153 AIH039 AIQ018 AIQ009
98
mérsékelt – gyenge – mérsékelt mérsékelt jó mérsékelt
Ökológiai minősítés
–
Hidromorfológai elemek szerinti állapot
–
Víztest állapota
AEP343 AEP345 AEP428 AEP427 AEP437 AEP439 AEP528 AEP687
Berki-patak (Dráva vízgyűjtő) Boronkai-patak Borsfai-patak Dombó-csatorna alsó Dombó-csatorna felső Dörgő-hídi-árok Dráva felső Görgetegi-Rinya Kiskomáromi-csatorna Kiskomáromi-csatorna és felső vízrendszere Kisvadári-határág Kökényes-patak-alsó és Márjás-patak Lábodi-Rinya alsó Mántai-patak Marót-völgyi-csatorna és felső vízgyűjtője Mura Principális-csatorna alsó Principális-csatorna felső Rigócz-patak (Somogybükkösdipatak) Rigyáci- és Újkútipatakok Sárgáti-árok Sári-csatorna dél Szaplányos-patak Taranyi-Rinya és mellékvízfolyásai Tekeres-berki-patak és mellékvízfolyásai Visszafolyó-patak Zala-Somogyihatárárok Zala-Somogyihatárárok és felső vízgyűjtője Zala-Somogyihatárárok és vízrendszere Zsdála-árok alsó Zsdála-árok felső Varászlói halastócsoport Vasúti (Velence) kavicsbánya Mórichelyi halastócsoport
Kémiai állapot
AEP324
Víztest név
Fizikai-kémiai elemek szerinti állapot
Víztest azonosító
Összesített biológiai állapot
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
mérsékelt bizonytalan
–
bizonytalan
jó gyenge mérsékelt mérsékelt gyenge bizonytalan jó gyenge gyenge jó gyenge bizonytalan jó mérsékelt mérsékelt kiváló jó mérsékelt mérsékelt mérsékelt mérsékelt jó – mérsékelt
– – – – – – – –
mérsékelt bizonytalan gyenge bizonytalan mérsékelt mérsékelt mérsékelt mérsékelt
mérsékelt
jó
gyenge
mérsékelt
–
mérsékelt
gyenge
jó
gyenge
gyenge
–
gyenge
mérsékelt
–
gyenge
mérsékelt
–
mérsékelt
– –
mérsékelt bizonytalan
mérsékelt –
jó mérsékelt mérsékelt mérsékelt mérsékelt bizonytalan
gyenge
jó
gyenge
gyenge
–
gyenge
mérsékelt
jó
jó
mérsékelt
jó
mérsékelt
–
mérsékelt
gyenge
bizonytalan
–
bizonytalan
mérsékelt
–
mérsékelt
bizonytalan
–
bizonytalan
mérsékelt mérsékelt bizonytalan
–
bizonytalan
mérsékelt – –
mérsékelt mérsékelt –
mérsékelt gyenge rossz
gyenge gyenge mérsékelt
– – –
gyenge gyenge mérsékelt
jó
mérsékelt mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
gyenge
mérsékelt mérsékelt
gyenge
–
gyenge
–
bizonytalan
gyenge gyenge mérsékelt
jó gyenge jó
rossz
–
jó
mérsékelt bizonytalan
jó
jó
–
jó
–
jó
–
mérsékelt
gyenge
bizonytalan
–
bizonytalan
rossz
jó
gyenge
rossz
–
rossz
gyenge –
jó kiváló
– –
gyenge bizonytalan
–
–
–
–
–
adathiány
–
–
–
jó
–
jó
–
–
–
–
–
adathiány
mérsékelt gyenge mérsékelt bizonytalan
Hidromorfológai elemek szerinti állapot
Ökológiai minősítés
Kémiai állapot
Víztest állapota
Víztest név
Fizikai-kémiai elemek szerinti állapot
Víztest azonosító
Összesített biológiai állapot
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
–
–
–
–
–
adathiány
–
–
–
–
–
adathiány
Simongáti halastavak Taranyi halastórendszer
AIH021 AIH030
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
1.4.5.2. Felszíni alatti víztestek A területet érintő felszín alatti víztestek mennyiségi állapota jó (35. táblázat). A minőségi állapotfelmérés során a két sekély porózus víztest állapota bizonyult gyengének. Ennek oka, hogy a diffúz nitrátszennyeződés meghaladja a terület 20 %-át; továbbá egy esetben a NO3 koncentráció emelkedő trendet is mutat (36. táblázat). 35. táblázat. A felszín alatti víztestek mennyiségi állapota Víztest jele
Víztest neve
Vízmérleg Süllyedés Felszíni víz FAVÖKO Áramlási viszonyok
Víztest állapota
sp.3.1.1
*Mura-vidék
jó
jó
jó
jó
sp.3.2.1
*Rinya-mente-vízgyűjtő
jó
jó
jó
jó
sp.3.2.2
*Dráva-völgy Barcs felett
jó
jó
jó
jó
sp.4.2.1
*Zalai-dombság, Balaton-vízgyűjtő
jó
jó
jó
jó
sp.4.3.1
Balaton déli vízgyűjtő
jó
jó
jó
jó
p.3.1.1
*Mura-vidék
jó
jó
jó
jó
p.3.2.1
*Rinya-mente-vízgyűjtő
jó
jó
jó
jó
p.3.2.2
*Dráva-völgy Barcs felett
jó
jó
jó
jó
p.4.2.1
*Zalai-dombság, Balaton-vízgyűjtő
jó
jó
jó
jó
p.4.3.1
Balaton déli vízgyűjtő
jó
jó
jó
jó
kt.1.7
*Közép-dunántúli termálkarszt
jó
jó
jó
jó
pt.3.1
*Délnyugat-Dunántúl
jó
jó
jó
jó
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
36. táblázat. Felszín alatti vizek minőségi állapota Víztest
Jele
Neve
sp.3.1.1 Mura-vidék *Rinya-mentesp.3.2.1 vízgyűjtő *Dráva-völgy sp.3.2.2 Barcs felett *Zalai-dombság, sp.4.2.1 Balaton-vízgyűjtő Balaton déli sp.4.3.1 vízgyűjtő p.3.1.1 Mura-vidék
Szennyezett termelőkút Komponens
Szennyezett ivóvízbázis védőterület
Diffúz szennyeződés a víztesten >20%
Komponens
Növényvédőszer
Nitrát
Szennyezett felszíni víztest száma
Trend Minősítés Komponens
jó x
NO3
gyenge jó
x
gyenge jó jó
99
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés p.3.2.1 p.3.2.2 p.4.2.1 p.4.3.1 kt.1.7 pt.3.1
*Rinya-mentevízgyűjtő *Dráva-völgy Barcs felett *Zalai-dombság, Balaton-vízgyűjtő Balaton déli vízgyűjtő *Közép-dunántúli termálkarszt *DélnyugatDunántúl
jó jó jó jó jó jó
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
1.4.6. Intézkedések és környezeti célkitűzések Jó állapotú víztestek esetében környezeti célkitűzés a jó állapot vagy potenciál fenntartása, míg gyenge állapotú víztesteknél a jó állapot vagy potenciál elérése. A jó állapotú felszíni vízfolyás esetén az állapot fenntartandó; a többi esetben ez 2021-re (5), 2027-re (22) vagy az után (7) érhető el. Az 5 felszíni állóvíz esetén a Vasúti kavicsbánya jó állapota fenntartandó, a többi esetben a jó potenciál 2021-re elérhető. A felszín alatti víztestek többségénél a mennyiségi és minőségi jó állapot fenntartandó (10); 1 esetben a jó minőségi állapot 2027-re, 1 esetben pedig a jó minőségi állapot 2027 után érhető el. A környezeti célkitűzések eléréséhez a felszíni és felszín alatti víztestekhez kapcsolva intézkedéseket fogalmaztak meg. A felszíni és felszín alatti víztestekhez kapcsolt részletes intézkedéseket a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv 8-1. melléklete és táblázatai (6.2 és 6.3) tartalmazzák (www.vizeink.hu).
100
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1.5. Az ásványi nyersanyagokra vonatkozó érvényes kutatási és bányászati jogosultságok 1.5.1. Geotermikus kutatás (Bányászati jogosultság alapján) Jelenleg (2016. január) nincs a koncesszióra javasolt területen sem hatályos geotermikus kutatási jogosultság, sem pedig hatályos geotermikus bányaterület (védőidom). 1.5. 2. Szénhidrogén-kutatás A vizsgálati területre és a koncesszióra javasolt területekre sem esik hatályos szénhidrogén-kutatási terület. A koncesszióra javasolt területek kijelölésekor a 2016. januári állapot szerint hatályos szénhidrogén bányatelkeket eltávolítottuk a kiírandó területekből, így csak határos (érintkező) bányatelkekről beszélhetünk (MBFH Bányászat). A Somogyszob koncesszióra javasolt területtel határos (érintkező) jelenleg hatályos szénhidrogén-kutatási területeket a 37. táblázat, a szénhidrogén bányatelkeket a 38. táblázat és a 6. melléklet mutatja be (MBFH Bányászat, 2016. január). 37. táblázat. A Somogyszob koncesszióra javasolt területtel határos (érintkező) szénhidrogén kutatási területek Területnév Nyersanyag / státus Bater-kód
Görgeteg 148. – szénhidrogén szénhidrogén / kutatási terület 705190 Felsőgóla 160. – szénhidrogén kőolaj szénhidrogén földgáz / kutatási terület 718240
Engedélyes
Fedőlap (mBf)
Alaplap (mBf)
Terület (km2)
Megállapít Érvényes
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
–
–
338
2007. 10. 06 2016. 07. 10
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
0
–5000
189,497
2010. 06. 01 2017. 08. 25
38. táblázat. A Somogyszob koncesszióra javasolt területtel határos (érintkező) szénhidrogén bányatelkek Területnév Nyersanyag / státus Folyamat Bater-kód
Inke I. – szénhidrogén szénhidrogén földgáz / bányatelek – 500311 Belezna – szénhidrogén kőolaj szénhidrogén földgáz / bányatelek érvényes kitermelési MÜT 503240 Liszó I. – szénhidrogén szénhidrogén földgáz / bányatelek – 500181 Bajcsa – földgáz szénhidrogén földgáz / bányatelek érvényes kitermelési MÜT 503420 Nagykanizsa – földgáz szénhidrogén földgáz / bányatelek érvényes kitermelési MÜT 503530
Fedőlap (mAf/mBf)
Alaplap (mAf/mBf)
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
180
–1079,71
52,8
2000. 06. 14
feltárási fázisban
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
210
–2423
24,9946
1971. 02. 18
működő
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
300
–2500
13,54
2000. 06. 14
feltárási fázisban
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
155
–4500
8,9981
1971. 08. 14
működő
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
142
–4500
8,9981
1971. 09. 28
működő
Engedélyes
Terület (km2)
Megállapít
MÜT*
101
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Területnév Nyersanyag / státus Folyamat Bater-kód
Miklósfa - földgáz szénhidrogén földgáz / bányatelek érvényes kitermelési MÜT 503560 Iharosberény I. – szénhidrogén szénhidrogén földgáz / bányatelek – 504320 Surd I. – szénhidrogén kőolaj szénhidrogén földgáz / bányatelek – 504410 Őrtilos I. – szénhidrogén kőolaj szénhidrogén földgáz / bányatelek – 504420 Nagykanizsa IV. – szénhidrogén szénhidrogén földgáz / bányatelek – 504330 Surd II. – szénhidrogén szénhidrogén földgáz / bányatelek – 504350 Sand I. – szénhidrogén kőolaj / bányatelek – 504340
Fedőlap (mAf/mBf)
Alaplap (mAf/mBf)
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
139
–4500
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
–1150
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
Engedélyes
Terület (km2)
Megállapít
MÜT*
8,9981
1971. 10. 15
működő
–1650
8,51
2014. 05. 07
feltárási fázisban
–2000
–3210
6,0174
2014. 05. 07
feltárási fázisban
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
–2000
–2550
3,7775
2014. 05. 07
feltárási fázisban
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
–2050
–2350
3,32
2014. 05. 07
feltárási fázisban
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
–1800
–2050
1,6791
2014. 05. 07
feltárási fázisban
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
–1900
–2100
1,6525
2014. 05. 07
feltárási fázisban
*MÜT: műszaki üzemi terv.
1.5.3. Egyéb nyersanyagok A vizsgálati területen és 5 km-es körzetében jelenleg 19 db működő nemfémes ásványi nyersanyagbánya van: a bányászott nyersanyag agyag, homok, kavics, lápföld és tőzeg. A bányák közül három db esik a területre. 16 bányatelek a területen kívül található. A működő nemfémes ásványi nyersanyagbányák többségének mélysége csak 10 m-s nagyságrendű, ezért ezek mélységi kiterjedését nem tüntettük fel a táblázatban. A nyilvántartott, megkutatott készletek száma területen belül és kívül, de annak 5 km-es körzetében 38 db, amelyek között többféle nyersanyag: agyag, homok és kavics fordul elő. A területen belülre 10 db megkutatott készlet esik. A bányák és a megkutatott nyersanyagkészletek területi elhelyezkedését a 36. ábra, adataikat a 39. táblázat és a 40. táblázat tartalmazzák, amely a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Adattárának 2014. decemberi adatbázisa alapján készültek. A működő bányák területe a helyszínrajzon valós kiterjedésben, a kis méret miatt többnyire nem ábrázolható, ezért azokat pontszerű jellel tüntettük fel. A megkutatott készletek esetében az ábrázolás eleve csak pontszerű lehet, mivel csak központi koordináták állnak rendelkezésre.
102
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
36. ábra. Somogyszob vizsgálati területen és annak 5 km-es körzetében működő ásványbányák és a megkutatott ásványi nyersanyagkészletek áttekintő helyszínrajza 39. táblázat. A vizsgálati területen és 5 km-es körzetében működő ásványbányák tájékoztató adatai Térképi szám
Bányakód
Területnév
Területe Nyerskm2 anyag
1
Nagykanizsa 603760 III.
0,42 agyag
2
602860 Molnári I.
0,09 agyag
3
603900
Somogyudvarh ely I.
0,11 kavics
4
610350
Murakeresztúr II.
0,25
5
Bajcsa I. 604720 (Bajcsai homokbánya)
0,19 homok
6
613670
Zalakomár V. (Csaliti dűlő)
0,25 homok
7 8
Szenta I. 607900 (Gulyásdomb homokbánya) Gyékényes 723030 (Nagy
kavics, homok
0,07 homok 0,82
kavics, homok
Engedélyes
Nagykanizsa Téglagyár Burkoló és Falazóanyaggyártó Kft. Magyar Dekor Ásványkutató Kft. F.A DRÁVA BETON Feldolgozó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Murasóder Folyamtisztító Kft. Dráva-Kavics és Beton Kavicskitermelő és Feldolgozó Építőanyagipari Kft. Tompa Ingatlanforgalmi Kft. Csurgói Erdőgazdálkodási Kft. TAX Royal Bányászati Kft.
EOV X
EOV Y
Tevékenység
Engedély Status kezdete
vége
Helyzete a területen
122809 492425 szünetelő
1994. 10.18
bányatelek belül
118013 480185 szünetelő
1987. 03.09
bányatelek kívül*
92392 505493 működő
1995. 01.31
bányatelek kívül*
114942 481773 működő
2001. 11.27
bányatelek kívül*
118028 487225 működő
1996. 06.03
bányatelek belóg
134291 508285 működő
2007. 05.16
bányatelek kívül*
102543 505800 szünetelő
1998. 11.16
bányatelek kívül*
103571 492390
2014. 11.19
2018. 11.19
kutatási jogado-
kívül*
103
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Térképi szám
Bányakód
Területnév
Almakerti mező) Gyékényes 722860 (Hetven-kúti dűlő)
9
Területe Nyerskm2 anyag
EOV X
Engedélyes
Engedély
Tevékenység
EOV Y
Helyzete a területen
Status kezdete
vége
mány
0,66
kavics, TAX Royal homok Bányászati Kft.
102237 489251
2014. 07.28
2018. 07.28
kutatás
kívül*
kavics, Zalakerámia Zrt. homok
96906 497657
2013. 12.21
2017. 12.21
kutatási jogadomány
kívül*
102784 487688 működő
2003. 11.27
bányatelek kívül*
100609 491232 szünetelő
1996. 02.19
bányatelek kívül*
95264 500851 működő
1993. 02.18
bányatelek kívül*
102339 492525 működő
1986. 01.22
bányatelek kívül*
113825 482220 működő
1996. 08.29
bányatelek belül
100405 492580 szünetelő
1999. 06.01
bányatelek kívül*
132753 508651 működő
2005. 02.07
bányatelek kívül*
135005 509605 szünetelő
1995. 03.14
bányatelek kívül*
133831 510339 működő
1997. 11.11
bányatelek kívül*
140693 514334 működő
1998. 09.17
határobánya-telek kívül* zatlan
10
722210 Berzence
0,44
11
611880 Zákány I.
0,06
12
Gyékényes II. 604480 (Közúti kavicsbánya)
2,37
13
603460 Berzence I.
1,42
14
602770 Gyékényes I.
1,30
15
605090
Murakeresztúr I.
0,32
16
604940
Gyékényes III. (Kertalja)
0,24
17
612700 Zalakomár IV.
0,08
18
603880 Zalakomár II.
1,28
19
607020 Szőkedencs I.
0,17
15
610180 Sávoly II.
0,09
kavics, Baráka Ipari és homok Kereskedelmi Kft. Dráva-Kavics és Beton kavics Kavicskitermelő és Feldolgozó Építőanyagipari Kft. Dráva-Kavics kavics Ingatlan Kft. Dráva-Kavics és Beton kavics Kavicskitermelő és Feldolgozó Építőanyagipari Kft. Murasóder kavics Folyamtisztító Kft. Dráva-Kavics és Beton Kavicskiterkavics melő és Feldolgozó Építőanyagipari Kft. PANNONSPEDIMPEX homok Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ZALA TŐZEG tőzeg Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Gyöpös-Föld Agráripari, tőzeg Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tőzeg, egyéni vállalkozó lápföld
*a területen kívül*, de annak 5 km-es körzetén belül.
40. táblázat. A vizsgálati területen és 5 km-es körzetében megkutatott ásványi anyagkészletek tájékoztató adatai Térképi szám
Bányakód
Település
Bányatelek (ha van)
Szőkedencs I. Szőkedencs I. tőzeg – 0400 hrsz. Nagyatád I. – (Henészi homokbánya)
1
150310301 Szőkedencs
2
150400001 Nagyatád
3
150400002 Nagyatád
4
150403301 Szabás
–
150700301 Szenta
Szenta I. (Gulyásdomb homokbánya) homok
5
104
Bányaterület neve (lelőhely)
Nyersanyag
EOV X
EOV Y
Helyzete a területen
tőzeg
133840
510440
kívül*
tőzeg
98060
520430
belül
homok
101180
521420
belül
I-V. 0231/3, 0136, tőzeg 0238, 0128, 022 hrsz.
104400
523660
kívül*
Szenta I. - (Gulyásdomb homokbánya)
102535
505818
kívül*
homok
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Térképi szám
Bányakód
Település
6
150701001 Berzence
7
150701101
Somogyudvarhely
8
150701102
Somogyudvarhely
9
150701103
Bányatelek (ha van)
Berzence I. kavics – Somogyudvarhely I. kavics
Bányaterület neve (lelőhely)
Nyersanyag
EOV X
EOV Y
Helyzete a területen
Berzence (Garics dűlő)
kavics
95200
500800
kívül*
Köbe
kavics
93590
505500
kívül*
Somogyudvarhely I.
kavics
92410
505480
kívül*
–
Somogyudvarhely II. kavics
94520
505850
kívül*
10
Somogyudvarhely 150702201 Inke
–
homok
121960
506040
belül
11
150703002 Zákány
–
Fazekasdencs Zákány I.- homok bányatelken kívül eső megkut. ter.
kavics
102770
487630
kívül*
12
150703003 Zákány
Zákány I.
kavics, homok
102720
487820
kívül*
13
150703101 Gyékényes
Gyékényes I. (Vasúti kavics Kavicsbánya)
102450
492260
kívül*
14
150703102 Gyékényes
Gyékényes II. (Közúti Kavicsbánya)
kavics
101110
491090
kívül*
15
150703105 Gyékényes
kavics
100380
492560
kívül*
16
150703106 Gyékényes
kavics
101800
492540
kívül*
17
150703107 Gyékényes
kavics
100110
491330
kívül*
18
150703108 Gyékényes
kavics
100630
490530
kívül*
19
150703109 Gyékényes
kavics
102600
493040
kívül*
20
150703110 Gyékényes
kavics
100500
491120
kívül*
21
150703401
vegyes
103320
494400
kívül*
22
200300001 Nagykanizsa
agyag
123629
492677
belül
23
200300002 Nagykanizsa
Nagykanizsa II. (II. Téglagyár agyagbánya)
agyag
127026
493306
belül
24
200300003 Nagykanizsa
Nagykanizsa III.
agyag
122901
492363
belül
25
200300007
Bajcsa I.
homok
118118
487170
belül
26
200300008 Nagykanizsa
homok
118635
487237
belül
27
200307005
Murakeresztúr
kavics, homok
113751
482147
belül
28
200307006
Murakeresztúr
Murakeresztúr-II. (Nagyrét)
kavics, homok
114947
481816
kívül*
29
200310101 Eszteregnye
–
Eszteregnye (Bozók Földje, V.tömb)
homok
125192
484197
belül
30
200310102 Eszteregnye
–
Eszteregnye (IV. tömb)
homok
125061
483460
kívül*
31
200310103 Eszteregnye
–
Eszteregnye (Ojtódűlő, I/a. tömb)
homok
125716
483099
kívül*
Porrogszentkirály
Zákány I. kavics, homok Gyékényes I. kavics Gyékényes II. (Közúti Kavicsbánya) kavics Gyékényes III. (Kertalja) kavics –
Gyékényes III. (Kertekalja-kavicsbánya) Velencei tó Gyékényes Dk-i – tartalékterület Gyékényes Ény-i – tartalékterület Gyékényes I.-kavics Gyékényes I. bányatelektől K-re kavics végzett kavicskutatás Gyékényes II.kavics Gyékényes II. bányatelektől D-re kavics bővítés végzett kavicskutatás Porrogszentkirály I. – agyag, kavics Nagykanizsa I. (I. sz. – Téglagyár) –
Nagykanizsa III. - agyag
Nagykanizsa- Bajcsa I. Bajcsa homok – Murakeresztúr I. - kavics Murakeresztúr II. - kavics, homok
Nagykanizsa, Bajcsa szabad terület Murakeresztúr I. (Arácsa sziget)
105
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
Térképi szám
Bányakód
Település
Bányatelek (ha van)
32
200312005 Zalakomár
–
33
200312006 Zalakomár
Zalakomár IV. - homok
34
200603201
35
200603202 Rigyác
–
36
200603203 Rigyác
–
37
200606101 Molnári
38
200606104 Molnári
RigyácPetrivente
–
Molnári I. agyag Molnári II. kavics, homok
*A területen kívül*, de annak 5 km-es körzetén belül.
106
Bányaterület neve (lelőhely)
Zalakomár, (AlsóCsalit dűlő) homok szabad terület Zalakomár IV. (Alsó-Csalit dűlői) Rigyác (Magyarocska dűlő, III. tömb) Rigyác (Csikény dűlő, I/b. tömb) Rigyác (Alsó-mező dűlő, II. tömb) Molnári I. (Téglagyári agyagbánya) Molnári - (Trianoni dűlő)
Nyersanyag
EOV X
EOV Y
Helyzete a területen
homok
132930
508621
kívül*
homok
132837
508676
kívül*
homok
124659
481334
kívül*
homok
125708
482383
kívül*
homok
125675
481416
kívül*
agyag
117986
480198
kívül*
kavics, homok
117394
479005
kívül*
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1.6. A területet, térrészt érintő, a bányászati tevékenységre vonatkozó jogszabályon alapuló tiltások, korlátozások (MBFH) A területet, térrészt érintő, a bányászati tevékenységre vonatkozó jogszabályon alapuló tiltások, korlátozások alapját a Bányatörvény idézett bekezdései és a rendelkezései alapján megalkotott jogszabályok képezik. Biztonsági övezet és védőpillér 32. § (1) A bányászati létesítmény, a kőolaj, kőolajtermék, földgáz, egyéb gáz- és gáztermék-szállítóvezeték, valamint a földgáz, egyéb gáz- és gáztermék-elosztóvezeték, továbbá környezetük védelme érdekében biztonsági övezetet kell kijelölni. A biztonsági övezet terjedelmét és a biztonsági övezetben érvényesítendő tilalmakat és korlátozásokat jogszabály állapítja meg. Fogalom-meghatározások 49.§ 16. „Kivett hely: ahol bányászati tevékenységet a kivettség tárgya szerint hatáskörrel rendelkező illetékes hatóság hozzájárulásával, az általa előírt külön feltételek megtartásával szabad folytatni. Kivett helynek minősül a belterület, a külterület beépítésre szánt része, a közlekedési célt szolgáló terület, temető, vízfolyás vagy állóvíz medre, függőpálya vagy vezeték biztonsági, illetve védőövezete, vízi létesítmény, ivóvíz, ásvány-, gyógyvíz, bármely forrás és kijelölt védőterülete, védőerdő, gyógy- és üdülőhely védőövezete, a védett természeti terület, a műemléki, illetve régészeti védettség alatt álló ingatlan, továbbá a honvédelmi létesítmények területe, a külfejtés vonatkozásában a termőföld, valamint amit jogszabály a bányászati tevékenység tekintetében annak minősít.” A konkrét tiltásokat, korlátozásokat az illetékes hatóságok szakhatósági állásfoglalásukban írják elő. 49.§ 24. „Zárt terület”: Zárt területnek kell tekinteni a már megállapított bányászati joggal fedett területeket az adott ásványi nyersanyag vonatkozásában a jogosultság fennállása alatt.
107
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
2. A tervezett bányászati koncessziós tevékenység vizsgálata 2.1. A koncesszió tárgyát képező ásványi nyersanyag teleptani vagy geotermikus energia földtani jellemzőire, kinyerhetőségére és várható mennyiségére vonatkozó adatok 2.1.1. Szénhidrogén-földtani és teleptani jellemzők 2.1.1.1. Somogyszob terület szénhidrogén-földtani megismerése Az 1920-as években Dunántúl Ny-i és DNy-i részén az angol–perzsa D’Arcy Exploration Co. folytatott kutatást. 1933-ban az amerikai érdekeltségű EUROGASCO a Dunántúl egész területére szénhidrogén-kutatási és -bányászati jogot kapott. A kisalföldi Mihályi–1 kutatófúrást követően 1935–36 folyamán a jelen vizsgálati terület 5 km-es körzetének DK-i sarkában, a görgetegi vasútállomás mellett mélyítették le a G–1 kutatófúrást (SRÁGLI 1998). Talpmélysége 2059 m volt. Kutatástörténeti érdekességnek számít az, hogy Magyarországon itt, a görgetegi területen, a G–1 fúrásban végezték az első karotázsmérést 1935 decemberében (KŐRÖSSY 1989). A fúrás meddőnek bizonyult. A későbbiekben a görgetegi gravitációs maximum É-i szárnyára telepített G–3 fúrásban gáznyomok mellett figyelemre méltó olajnyomokat is észleltek (KŐRÖSSY 1989, GYARMATI 2008). A korábbi, muraközi sikeres kutatást követően Inke területén az I. világháború idején kezdődtek kutatások. A felszíni földtani térképezés eredményeként itt több kisméretű felboltozódás volt feltételezhető. Az 1935–36-ban végzett Eötvös-ingás mérések (EUROGASCO) Inke környékén határozott maximumot mutattak ki. 1936 májusában kezdték mélyíteni az Inke–1 fúrást az Eötvös-ingával kimutatott szerkezeten, amely 2140,5 m mélységben állt le. A vizsgálatok nem voltak biztatóak: e fúrásban csupán 61% szén-dioxidot és 36% metánt tartalmazó, nem éghető gázt találtak. Az inkei szerkezeten 1938-ban az EUROGASCO végeztette az első szeizmikus méréseket, amelyekkel DNy–ÉK irányú megnyúlt kiemelkedést mutattak ki (KŐRÖSSY 1989). A görgetegi és inkei kutatások után — a zalai eredmények miatt — a Dráva-medence kutatásában szünet állt be egészen 1954-ig. Ekkor a babócsai szerkezeten („Görgeteg– Babócsa terület” név alatt) indítottak vizsgálatokat, és a biztató eredmények következtében a Dráva-medence kutatása fellendült. 1960-ban a Görgeteg–babócsai kutatást kiterjesztették a vízvári területre is (KŐRÖSSY 1989). A bajcsai kutatási területen — ahol Bajcsa és Szepetnek között Pávai Vajna már az 1920as években felszíni térképezéssel lapos felboltozódást állapított meg —, 1935–36 folyamán az EUROGASCO végzett torziós inga méréseket, de a szerkezeti viszonyok elmosódottan jelentkeztek. A bajcsai területet az 1940–41 években a MAORT gravitációs méréseivel fedezték fel. Szeizmikus méréseket ezen a területen az 1930-as évektől végeztek, a fúrásos kutatás pedig az 1950-es évek közepén indult (KŐRÖSSY 1989). A semjénházai területen gravitációs méréseket a MAORT végzett 1935–36-ban, szeizmikus méréseket pedig a Geofizikai Intézet az 50-es évektől. Az 1970-es években mélyített fúrásokkal (Sem–1–3) lényegében a bajcsai kutatást folytatták (KŐRÖSSY 1989). 1961-ben Pat, Semjénháza, Somogyudvarhely és Tarany, 1962-ben Lábod, Rinyaszentkirály, Szenta, majd 1963-ban Belezna, Iharosberény, Nagykorpád, Nagyrécse, Vése és Zákány, 1964-ben Kutas és Nagyatád, 1965-ben Berzence és Bolhás térségében indult kutatás.
108
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az 1950-es évek szeizmikus mérései alapján ugyancsak az 1960-as évek elején indult meg a Letenye terület fúrásos kutatása. A meglehetősen bizonytalan geofizikai eredmények alapján mélyült első fúrásokban már figyelemre méltó kőolaj- és földgáznyomok jelentkeztek. A terület további kutatása során — amely hosszabb-rövidebb szünetekkel mintegy 1980-ig tartott — kiterjedt fúrási tevékenység és az ehhez kapcsolódó geofizikai előkészítő munkálatok folytak. (KŐRÖSSY 1988, MOLNÁR et al. 1997, MHE 2011). A gyékényesi terület feltárása 1971-ben kezdődött. Ezt követte Liszó gázelőfordulás felfedezése 1971-ben, majd 1977-ben Pátró és Porrog, 1978-ban a Bagolasánc, majd 1979-ben Murakeresztúr térségének fúrásos kutatása (KŐRÖSSY 1989). Az 1990-es évektől a nagy felbontóképességű 3D felvételezésekkel a korábban fel nem fedezett, kis kiterjedésű csapdák kimutatása is lehetővé vált, és a kutatási modell is megújult. A szeizmikus és erőtérgeofizikai értelmezések alapján számos területre vonatkozóan újraértékelték a földtani modelleket, és előtérbe került a pannóniai üledékes rendszer szekvenciasztratigráfiai vizsgálata. A Somogyszob vizsgálati területen és térségében az utóbbi évtizedekben is számos kutatás folyt, és újabb szénhidrogén-tároló rétegeket tártak fel (BERNÁTHNÉ et al 1997a, b, c, MOLNÁR et al. 1997, 1998a, 1999, TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002a, b, GELLÉRT et al. 2006, GYARMATI 2008, MHE 2011, NÉMETH et al. 2013 stb). 2.1.1.2. Somogyszob terület szénhidrogén-földtani rendszere A térség szénhidrogén-földtani környezet szempontjából kedvezőnek mondható, a szénhidrogén-generálódás és -felhalmozódás a koncesszióra javasolt területen és a környező térségben bizonyított. Szénhidrogén anyakőzetek A vizsgálati terület prekainozoos aljzatának és medencekitöltésének felépítésében szerepet játszó képződmények geokémiai vizsgálata alapján több, szénhidrogén anyakőzetként számításba vehető formáció ismert. A jellemző anyakőzetek a neogén képződmények. A rétegsorban az idősebbektől a fiatalabbak felé haladva ezek a következők: — Kárpáti törmelékes, alárendelten karbonátos üledékes kőzetek (elsősorban a Tekeresi Slír Formáció), amelyek azonban csak a mélyzónák területén fordulnak elő, és többnyire már a gázképződés fázisában vannak, míg a törmelékes kőzetek a kőolajablakban (NÉMETH et al. 2013). — Badeni törmelékes kőzetek (Tekeresi Slír Formáció és Szilágyi Agyagmárga Formáció) alárendeltebben karbonátos kőzetek (a Lajtai Mészkő Fomációba sorolt mészmárga kifejlődések) nem tartoznak azonban ide a főleg riolittufából álló vulkanitok. Vastagságuk, és jelentős elterjedésük miatt ezek a legjelentősebbek. — Szarmata törmelékes üledékes kőzetek: sekélytengeri, nyíltvízi agyagmárgák, márgák, mészmárgák (Kozárdi Formáció). Jelentőségük kis területi elterjedésük és csekély vastagságuk miatt alárendelt. — Késő-miocén–kora-pannóniai változó vízmélységű tengeri, nyíltvízi, delta előtéri márgák, mészmárgák, agyagmárgák, (Endrődi Formáció Beleznai Mészmárga Tagozat és Nagylengyeli Agyagmárga Tagozat, illetve Szolnoki Homokkő Formáció Lenti Márga Tagozat), azonban ezek csak a mélyzónák területén tekinthetők anyakőzetnek. A terület más részein nincsenek elég mélyen, ezért még nem jutottak el az olajképződési zónába (GYARMATI 2008, NÉMETH et al. 2013). A késő-pliocén és negyedidőszaki üledékek szénhidrogén anyakőzetként nem jönnek számításba. A térség miocén üledékeinek nagy része a kora katagenezis fázisában van (KONCZ 2002). Már az alsó-pannóniai üledékek is, de leginkább a szarmata és badeni képződmények 109
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés többnyire a kőolajablakban helyezkednek el. Kerogénjük alapján a Kanizsai-mélyzónában olajképzésre, a Gyékényesi-süllyedékben főként gázképzésre alkalmasak (KONCZ 1990, KONCZ 2003 in NÉMETH et al. 2013). Figyelemre méltó, hogy a Belezna mező vonalában, attól Ny-ra, az országhatáron túl Horvátországban (Légrád) ugyancsak jelentős mennyiségű anyakőzet található (CLAYTON, KONCZ 1994). Az Iharos–1 és Jankapuszta–1 fúrásban végzett Rock–Eval mérések megerősítették azt a korábbi feltételezést, hogy a fenti telepekben felhalmozódott szénhidrogéneket generáló képződmények az alsó-pannóniai és miocén agyagmárga, mészmárga összletek voltak. Ezek — nagy mennyiségben és mély szerkezeti helyzetben — a Gyékényesi–süllyedékben, illetve a Kanizsai–mélyzónában fordulnak elő (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002, TÓTHNÉ MAKK in KOVÁCS szerk. 2012). A Beleznától Véséig tartó szerkezetsor fúrásainak geokémiai vizsgálata alapján megállapították, hogy a szerkezetsort É-ról és D-ről határoló mélyzónákban a szárazgáz-képződési szakasz 4,2–4,5 km, az olajablak 2,3–3,8 km mélységben helyezkedik el. Szárazgáz-zónában jórészt kárpáti durvatörmelékes, kevés humuszos szerves anyagot tartalmazó üledékek vannak. Az olajablakban a kárpáti végén keletkezett pelites és a viszonylag kis vastagságú, humuszos-szapropéles szerves anyagot tartalmazó badeni üledékek helyezkednek el. A kőolajképződés fő fázisában főként az alsó-pannóniai alsó szakaszának szapropéles típusú szerves anyagot tartalmazó üledékei vannak. A bajcsai kutatási terület olajaiban kimutatható, jelentős mennyiségben jelen lévő oldott gázok generálásában ugyanazok az anyakőzetek játszhattak szerepet (NÉMETH et al. 2013). A Letenye kutatási területen a miocén tető bitumenes márgái 2112–2350 m között már az olajablak mélységében vannak. A szervesanyag-átalakulási vizsgálatok szerint az átalakulás fő fázisa 1,5–2,5 km mélységben kezdődik (MOLNÁR et al. 1998a). A vizsgálati terület 5 km-es körzetének ÉK-i részének (Nagyszakácsi és Mesztegnyő) illetve a távolabbi Mezőcsokonya kőzetein végzett szervesgeokémiai vizsgálatok szerint ezen a területen szénhidrogén generáló anyakőzetként a 2200 m-nél mélyebben található badeni és szarmata mészmárgák jöhetnek szóba (MOLNÁR et al. 1998b). Az Inke, Liszó, Pátró térségében megismert földgázok összetételében gyakran domináns CO2 gáz anyakőzetei az egyik felfogás szerint a vulkanitok, más elképzelések szerint a keletkezésük az aljzati triász karbonátok metamorfózisával függ össze (BERNÁTHNÉ et al. 1997c, TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002b). Az 5 km-es körzetben, a somogyudvarhelyi fúrásokban nyomokban megismert kőolajok átmeneti típust képviselnek, anyakőzetük az alsó-pannóniai márga–mészmárga összlet 2 kmnél mélyebb szakasza lehet. A kerogén típusa II–III. (BERNÁTHNÉ et al. 1997c). A vizsgálati terület 5 km-es körzetének D-i határán található Vízvár–Észak mező gázkondenzátumainak eredete még nem teljesen tisztázott, de a geokémiai adatok alapján a fluidumok a Dráva-árok mélyebb részein elhelyezkedő, vastag és szerves anyagban gazdag neogén üledékekből származtathatók, és ugyancsak innen származtathatók a D-i határon kívül eső Vízvár–Heresznye mező szénhidrogénjei (GELLÉRT et al. 2006). A Budafa–Oltárc mező szénhidrogénjeit a környező neogén mélymedencék üledékei generálták. A Dunántúl DNy-i és D-i részén a középső-miocén anyakőzetek feltételezett elterjedését és érettségét — BADICS, VETŐ (2012) nyomán — a 37. ábra mutatja.
110
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
37. ábra. A középső-miocén anyakőzetek feltételezett elterjedése (a — sötétkék színnel jelölve) és érettsége (b) a Dunántúl déli részén BADICS, VETŐ (2012) nyomán
Migráció A legjelentősebb migrációs útvonalak a diszkordancia felületek mentén (pannóniai/ prepannóniai miocén, miocénen belüli és a preneogén határokon), valamint a tektonikai elemek (tektonikai síkok, zúzott zónák) mentén találhatók. A neogén képződményekben kialakult szénhidrogének vándorlása az említett diszkordancia felületen kívül a miocén törmelékes rétegeken keresztül mehetett végbe a magasabb szerkezetek irányába (MOLNÁR et al. 1998a, NÉMETH et al. 2013). NÉMETH et al. (2013) szerint a Bajcsa kutatási terület miocén tárolóinak olaja rövid migrációs út után csapdázódott; ezek autochton helyzetű, lokális olajfelhalmozódások. Mivel a szerkezetek szomszédságában elhelyezkedő részsüllyedékek anyakőzetei közvetlen kapcsolatban vannak a tárolókkal, a migráció lehetett közvetlen is. Számolni kell azonban a pannóniai/ miocén határ diszkordancia felületével is, mint legfontosabb migrációs útvonallal. A pannóniai képződményeket is érintő töréseknek jelentős szerepe lehetett az alsó-pannóniai tárolók felé történő migrációban. NÉMETH et al. (2013) modellje szerint a bajcsai területen a mezozoos tárolókőzetekbe irányuló migráció a Kanizsai-mélyzóna felől mehetett végbe.
111
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés A vizsgálati terület és 5 km-es körzete D-i részein a migráció fő iránya KÉK-i (BERNÁTHNÉ et al. 1997c) A Vízvár–Észak mező fluidumainak migrációjában lényeges szerepet játszott a paleozoos aljzat felett települő, nagy porozitású és áteresztő képességű breccsa–konglomerátum összlet (GELLÉRT et al. 2006). Tárolókőzetek A vizsgálati területen és az 5 km-rel kiterjesztett térségben a szénhidrogének különböző korú és litológiájú tárolókőzetekben helyezkednek el. Legfontosabb tárolók a területen a nagy porozitással rendelkező miocén (pannóniai és badeni) homokkövek, illetve Lajta Mészkövek. A területen számos mező telepe az általánosan elterjedt pannóniai homokkövekben alakult ki. Ezeknek az üledékeknek a porozitása jelentős, csaknem kizárólag primér, szemcseközi jellegű. Az értékek általában 15–32% között változnak. Genetikai szempontból két fő csoportba sorolhatók: egyikbe tartoznak a deltalejtő aljától a proximális mélyvízi síkságig lerakódott turbidites üledékek (Peremartoni Főcsoport), a másikba a deltafront, deltasíkság, fluviális síkság nagyrészt meder eredetű üledékei tartoznak (Dunántúli Főcsoport). Mindkét esetben a homok- és homokkőtestek bonyolult alakú, általában elnyúlt képződmények és finomabb szemű (aleurit vagy agyag) környezetbe vannak ágyazva, ami egyúttal a záró réteget is biztosítja (JUHÁSZ, KUMMER szerk. 1997). A Peremartoni Főcsoportba tartozó litosztratigráfiai egységek közül legfőbb tároló a Szolnoki Formáció (ebből az alsó-pannóniai képződményből termel a Bajcsa-, Liszó- és Belezna-mező), míg a Dunántúli Főcsoportból az Újfalui Homokkő Formáció a legjelentősebb (pl. Inke XIII–XVI. felső-pannóniai telepek). De tárolóként vehetők számításba az alapvetően pelites képződményekben (Algyői Formáció) kialakult homokkő testek is (Budafa–Oltárc). A prepannóniai miocén képződmények közül potenciális tárolók a kárpáti–badeni Tekeresi Slír Formáció homokkő kifejlődései (Belezna, Oltárc), a kárpáti–badeni tufás összletek (pl. Nagyatád kőolajtelep: Tari Dácittufa – Tekeresi Slír Formáció), valamint a badeni „lithothamniumos mészkő”, Lajtai Mészkő Formáció, ennek is főként azon kifejlődései, ahol a formáció alapbreccsája, konglomerátuma is jelen van, illetve a képződmény meszes homokkő kifejlődésű (pl. Belezna). Tárolóként vehetők számításba a Szilágyi Agyagmárga Formáció homokkő-betelepülései is. Nem hagyhatók figyelmen kívül a mezozoos karsztos tárolók sem. Potenciális tárolók a Középdunántúli szerkezeti egység aljzatában található középső- és felső-triász karbonátok (Táskai Mészkő Formáció, Igali Formáció) is. Megjegyzendő, hogy a mezozoos mészkövek (Igali Formáció) egy része átkovásodott (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER, szóbeli közlés); ezek a típusok kevésbé jó szénhidrogén-tárolók, és a migráció szempontjából sem szerencsések. Pátrón a korábban triászba sorolt, ma a Pátrói Formációba helyezett jura kőzetek tárolnak. A koncesszióra javasolt terület D-i részén és az 5 km-rel kiterjesztett körzet D-i területein tárolószerkezetként működnek az idős metamorf összlet repedezett zónái (pl. Somogyudvarhely), (BERNÁTHNÉ et al. 1997c). Zárókőzetek A badeni lajtaösszletben és az alsó-pannóniai homokkőben kialakult előfordulások vertikális zárása a fedő pannóniai márga/mészmárga-rétegeknek, laterális lehatárolódása litológiai változásnak vagy tektonikai elemeknek köszönhető. A szerkezeti vonalak egy ideig segíthetik a migrációt, egy idő után azonban számos helyen a zárást segítik elő. A pannóniai szekvenciákon belüli, akár néhány m vastagságú agyagmárgák, impermeábilis kőzettestek, amelyek a homokkőrétegeket elválasztják, zárókőzetként viselkednek.
112
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Csapdázódás A területen litológiai, sztratigráfiai, szerkezeti csapdák valamint ezek kombinációi fordulnak elő. A pannóniai előfordulásoknál fontos szerepe lehetett a pannóniai vetőrendszereknek (JUHÁSZ, KUMMER szerk. 1997, BERNÁTHNÉ et al. 1997c, GELLÉRT et al. 2006). 2.1.1.3. Teleptani viszonyok A koncesszióra javasolt terület és 5 km-es körzetében található regionális szénhidrogénfelhalmozódási övezetek és az ezekhez tartozó előfordulások A koncesszióra javasolt területen és 5 km-es körzetében több regionális szénhidrogénfelhalmozódási övezet is húzódik. Ezek É-ról D felé haladva a következők: — Budafa–Lovászi regionális kőolaj- és földgáz-felhalmozódási övezet. Területünkön alárendelt jelentősége van, az ide tartozó előfordulások zöme a koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetén kívül, attól É-ra található. — Semjénháza–Nagyrécse regionális szénhidrogén-felhalmozódási övezet. — Belezna–Mezőcsokonya regionális kőolaj- és földgáz-felhalmozódási övezet. — Vízvár–Darány regionális kőolaj- és földgáz-felhalmozódási övezet. A koncesszióra javasolt területnek és környezetének fő szénhidrogén-előfordulásait a 38. ábra mutatja. (Az ábrán nem szerepel a Budafa-Lovászi regionális kőolaj- és földgáz-felhalmozódási övezethez tartozó Oltárc és Nagybakónak előfordulás.)
38. ábra. A vizsgálati terület fő szénhidrogén előfordulásai.
113
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 2.1.1.3.1. Budafa–Lovászi regionális szénhidrogén-felhalmozódási övezet Ehhez az övezethez tartoznak a Lovászi, Vétyem, Vétyem–Kelet; Újfalu, Kiscsehi, Budafa-mélyszint, Budafa, Budafa–Oltárc; Nagybakónak, Zalakaros, Sávoly (Sávoly–Nyugat, Sávoly–Kelet, Sávoly–Dél, Zalakomár, Sávoly–Délkelet), továbbá Somogysámson előfordulások. A felsoroltak közül a Budafa–Oltárc előfordulás a koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetének ÉNy-i részén található, a Nagybakónak előfordulás pedig az 5 km-es körzet É-i határán kívül, de annak közelében fekszik. Ezekkel az előfordulásokkal csak érintőlegesen foglakozunk. Budafa–Oltárc földgáz-előfordulás A Budafa–Oltárc földgázmezőt 1975-ben a BO–5 fúrással fedezték fel. A szénhidrogént alsó-pannóniai homokkőrétegek tárolják (Budafa [BO–5] és Szintfeletti [BO–3] földgáztelep). A Budafa földgáztelep a Szolnoki Homokkő Formációban, a Szintfeletti földgáztelep az Algyői Formációba tartozó homok/homokkő-testekben található. A nyersanyag neogén boltozatban litológiai csapdákban halmozódott fel. A földgáz éghető anyag tartalma 98,42– 96,72%, fűtőértéke 35,548–35,208 MJ/m3 közötti. A párlat 0,808 t/m3 sűrűségű, típusa intermedier. (VÖLGYI et al. 1985). A Budafa–Oltárc földgázmező szénhidrogénjeit a térség neogén mélymedencéinek üledékei generálták (MOLNÁR et al. 1999, KOVÁCSVÖLGYI et al. 2003). Nagybakónak kőolaj és földgáz-előfordulás Az Újfalu–buzsáki-vonulat részeként a sávolyi előfordulástól Ny-ra 5 km-re helyezkedik el. Az 1976-ban mélyített Nab–1 fúrás parafin jellegű kőolajtelepet tárt fel a triász képződményekben. (Ez a fúrás a koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetének É-i határánál mélyült.) A nyolcvanas években ismét fúrásos kutatás indult a területen, amely során a Nab– É–1 kút (1983) produktív lett. A Nab–I fúrás (1994) kőolajat és földgázt tárt fel a triászra települő badeni konglomerátumban (JUHÁSZ, KUMMER szerk. 1997). 2.1.1.3.2. Semjénháza–Nagyrécse regionális szénhidrogén-felhalmozódási övezet A Semjénháza–Bajcsa–Bagolasánc–Nagyrécse vonalában húzódó, viszonylag magas rögvonulat az Inkei nagyszerkezet ÉNy-i, süllyedő oldalán helyezkedik el (KŐRÖSSY 1989). E szerkezeti zóna tárolókőzetei a triász dolomit (Semjénháza), felső-kréta senon homokkő, miocén homokkő (Tekeresi Slír), konglomerátum és mészkő (Lajtai Formáció), illetve pannóniai homokkő. Anyakőzetként azok az alsó-pannóniai és miocén pelites képződmények vehetők számításba, amelyek a kiemelt rögsorok közötti mélyzónában (pl. Kanizsai mélyzóna) halmozódtak fel (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002b, TÓTHNÉ MAKK in KOVÁCS szerk. 2012). Az elsődleges Ny–K-i irányú migrációs útvonal mellett feltehetőleg É-i és D-i irányból is történhetett migráció. A csapdázódásban a szerkezeti elemeknek, litológiai változásoknak illetve rétegkiékelődéseknek volt szerepe (BERNÁTH Z.-né et al 1997c). Iparilag a Bajcsa földgáz-előfordulás tekinthető legfontosabbnak. Bajcsa alsó-pannóniai földgáz-előfordulás Az előfordulást 1955-ben a Bj–1 fúrás tárta fel. Bár a miocén összlet litológiai csapdáiban is ismertek kisebb kőolaj- és földgáztelepek, az iparilag fontos, művelhető CH-gáztelepek az alsó-pannóniai homokkőösszletben (Szolnoki Formáció) vannak. Az alsó-pannóniai rétegtelepek a mezozoos aljzat felett kialakult neogén álboltozatban litológiai változattal kombinált csapdákban helyezkednek el, a tárolókőzet homokkő (VÖLGYI et al. 1985, BERNÁTHNÉ et al. 1997a).
114
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az alsó-pannóniai telepek (39. ábra) átlagmélysége 2166 m, az etázsmagasság: 18,5–90 m. A földgáz fűtőértéke 34,978–35,646 MJ/m3, éghető anyag tartalma 96,38–96,21%, inert tartalma 3,62–3,79%. CO2 tartalma 1,22–1,51% között van (VÖLGYI et al. 1985).
39. ábra. A Bajcsa földgáz előfordulás telepei (VÖLGYI et al. 1985)
Semjénházán a csekély mennyiségű szénhidrogéngáz-felhalmozódások kárpáti és badeni homokkövekben alakultak ki, olaj- és gáznyomok az alsó-pannóniai homokkőben is ismertté váltak (KŐRÖSSY 1989, BERNÁTHNÉ et al. 1997a). A Sem–1 fúrásban megismert olajindikáció intermedier típusú (MHE Kft 2011). Bagolán a felső-kréta és triász rétegsorból csupán éghető gáz és olajnyomokat mutattak ki (KŐRÖSSY 1989). Nagyrécsén badeni és alsó-pannóniai repedezett mészmárga–márga ad dugattyúzható kőolaj-beáramlást. A kiferdített Nagyrécse-Mély–1 fúrásban (2000) csak a miocénből kaptak intermedier jellegű kőolajnyomokat és földgáznyomokat (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002b). 2.1.1.3.3. Belezna–Mezőcsokonya regionális kőolaj- és földgáz-felhalmozódási övezet Beleznától Inke–Vése körzetéig egy DNy–ÉK irányban húzódó mélyszerkezeti hátság helyezkedik el, amelynek térségében a Belezna, Őrtilos, Jankapuszta, Liszó, Pat, Inke– Iharosberény–Vése kőolaj- és földgáz felhalmozódások ismertek. Pátrónál szén-dioxid-gázt találtak (KŐRÖSSY 1989, TÓTHNÉ MAKK in KOVÁCS szerk. 2012). Belezna kőolaj- és földgáz-előfordulás A Belezna kőolaj- és földgázmezőt 1963-ban a Be–2 fúrással fedezték fel. A mezőn miocén kőolaj- és földgáz, valamint alsó-pannóniai földgáz rétegtelepek találhatók (40. ábra). A 115
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés miocén kőolajtelep ipari értékű. A szénhidrogének neogén boltozatos szerkezetben kialakult sztratigráfiai és litológiai csapdákban halmozódtak fel. A tárolókőzetet badeni mészhomokkő, konglomerátum (Lajtai Mészkő Formáció), szarmata homokkő (Tinnyei? Formáció) és alsópannóniai homokkő (Szolnoki Formáció) képezik. (VÖLGYI et al. 1985, BERNÁTHNÉ et al. 1997a). Az alsó-pannóniai földgáz-rétegtelepek átlagmélysége 2022 m. Etázs: 1018 m. A földgáz fűtőértéke 40,604–30,955 MJ/m3, éghető anyag tartalma 76,76–96,44%, inert tartalma 23,24– 3,56%. N2-tartalma: 17,01–1,16%, CO2-tartalma: 6,23–2,4% (VÖLGYI et al. 1985) A miocén kőolajtelepek (Mioc.–2, –3 telep, Be–4, –25, –29 telepe) átlagmélysége 2310 mben található. Az etázsmagasság 3–10 m között változik. A kőolaj sűrűsége 0,799–0,848 t/m3, típusa intermedier. Az oldott gáz fűtőértéke 41,918–44,233 MJ/m3, éghető anyag tartalma 96,2–97,5%, inerttartalma 3,8–2,5%. N2-tartalma: 1,3–0,9%, CO2-tartalma: 2,5–1,6%. A Be– 25 kőolajtelep kis kiterjedésű, zárt tárolóban, 2221–2228 m között helyezkedik el, karbonátos kötőanyagú, aprószemű homokkő és finomhomokos mészmárga váltakozásából álló kőzetben. A kőolaj sűrűsége: 0,7995 t/m3 (NÉMETH et al. 2013). A miocén földgáztelepek (Be–22, –28 telepe) átlagmélysége 2430 m, etázs: 8–2 m. A földgáz fűtőértéke 41,651–40,611 MJ/m3, éghetőanyag-tartalma 98,25–96,8%, inerttartalma 1,75–3,2% között változik. N2-tartalma: 0,62–1,16%, CO2-tartalma: 61,13–2,04%. A párlat jellege intermedier, sűrűsége 0,7739–0,7666 t/m3 (VÖLGYI et al. 1985). A Be–28 földgáztelep egy kis kiterjedésű, zárt tárolóban helyezkedik el 2601–2608 m között. Tárolókőzete a badeni lithothamniumos márga – mészmárga szintje alatti meszes kötőanyagú homokkő–konglomerátum és aleurolit (Tekeresi Formáció). A Be–22 földgáztelep az országhatár közelében, egy ugyancsak kis kiterjedésű, zárt tárolóban található 2252–2258 m között. Tárolókőzete karbonátos kötőanyagú homokkő és finomszemű aleurolit (Tekeresi Formáció) (NÉMETH et al. 2013). A MOL utóbbi években végzett kutatásai során mélyítette a Be–K–2 fúrást (2012), amely a miocén tetőszintben jelentkező boltozódás, és a Lajtai Mészkő szintjével azonosítható szerkezeti záródás megkutatását célozta. Az alsó-pannóniai összletben gáztárolónak bizonyult rétegeket tártak fel. A Be–K–2 két, kis méretű szabadgáz telepe alsó-pannóniai homokkőben (Szolnoki Formáció), vetővel kombinált szerkezeti csapdában alakult ki. A telepeket Alsópannóniai 1 és Alsó-pannóniai 2 néven tartják számon. A telepek elhelyezkedése: 2137,0– 2138,5 m (AP1) és 2130–2132 m (AP2). A gáz sűrűsége 0,895 kg/m3, fűtőértéke 31,37 MJ/m3, N2 tartalma 18,125%, CO2 tartalma 2,238% (NÉMETH et al. 2013).
116
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
40. ábra. A Belezna előfordulás áttekintő rétegsora (VÖLGYI et al. 1985)
Jankapuszta kőolajelőfordulás A Jankapuszta Jp–1 fúrással azokat a földgáztelepeket szándékoztak feltárni, amelyek a bajcsai és liszói lelőhelyen 2000 m-ben, ill. 1700 m-ben az alsó-pannóniai középső részén települő homokkövekben alakultak ki. Ez a szint azonban itt meddő volt. A miocén mészmárga–mészkő tetőzónájában azonban kőolajtelepet tárt fel a fúrás (Jankapuszta–1 kőolajtelepe). Ennek alapján a kutat olajtermelésre kiképezték. A rétegtelep a miocén legfelső, 2423–2429 m közötti mészkő–mészmárga–márga kifejlődésű részében (Lajtai Mészkő Formáció) fejlődött ki (VÖLGYI et al. 1985, JUHÁSZ, KUMMER szerk. 1997, TÓTHNÉ MAKK in KOVÁCS szerk. 2012). A sötétbarna színű, intermedier jellegű kőolaj relatív sűrűsége 20 °Con 0,8402 t/m3 (MOLNÁR et al. 1998a). A fúrás a miocén rétegsor alatt elérte a dolomitos mészkőből és dolomitbreccsából felépülő triász aljzatot, ebből a képződményből azonban csak gázos, sós rétegvíz beáramlás jött (TORMÁSSYNÉ VARGA 2002b).
117
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Őrtilos kőolaj- és földgáz-előfordulás Az Őrtilos mezőn miocén és alsó-pannóniai tárolókban kőolaj és földgáz ismert. A 2007– 2008 folyamán mélyített Őrtilos Őrti–1 kutatófúrást (2008) a miocén agyagos, aleuritos homokkő rétegekre olaj- és gáztermelőnek képezték ki, miután négy, jelentős mennyiségű oldott gázt tartalmazó olajtároló egységet azonosítottak. A 4 miocén telep (Őrtilos I–IV.) a 2287 m és 2314 m közötti szakaszon helyezkedik el. Az olaj telített, tehát a telepek gázsapkásak. Az olaj sűrűsége 0,7988–0,8183 t/m3 között változik. Az oldott gáz fűtőértéke 43,70– 45,26 MJ/m3. Az Őrtilos I–IV. telepek ugyanabban a földtani környezetben vannak, mint a Belezna–Kelet Miocén telep valamint a Belezna Miocén–2 Ny, Miocén–2 K, illetve Miocén– 3, –4 telepek. Az Őrtilos–1 fúrással sikerült igazolni, hogy a Belezna mező környezetében léteznek miocén szatellit telepek. (NÉMETH et al. 2013). Az alsó-pannóniai homokkő összletből éghető gázbeáramlást, illetve CO2-dús gázbeáramlást kaptak (NÉMETH et al. 2013). Pátró CO2 előfordulás és alsó-pannóniai földgáztelep Az Inkei nagyszerkezet Ny-i részén mélyített Pátró–1 fúrás a mezozoos rétegekben majdnem tiszta CO2-gázt, az alsó-pannóniai homokkőben az előbbieknél több metánt tartalmazó gázt tárt fel (KŐRÖSSY 1989). A dolomitos mészkő, dolomit, repedezett kvarcit, kovás homokkő, márgapala, préselt agyagpala és polimikt breccsa összletben nagy tisztaságú szén-dioxid halmaztelepet találtak (Pátró–1 mezozoos földgáztelep). A korábban a triász ladin emeletébe sorolt szerkezet (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002a) képződményeit újabban a középső–felső-jura Pátrói Formációba sorolják (RÁLISCHNÉ FELGENHAUER 2004, 2012). A halmaztelep az összlet tetőrészén, annak egy szerkezetileg kiemelt helyzetű egységében alakult ki. A tárolóréteg 1948–2020 m között helyezkedik el, a tárolókőzet finomkristályos, kalciteres, repedezett mészkő. A gáz égéshője 1,964 MJ/m3, fűtőértéke 1,772 MJ/m3, a relatív gázsűrűség 1,47–1,52 között mozog (BERNÁTHNÉ et al. 1997b). Ugyanitt az alsó pannóniai homokkőben kevertgáz rétegtelepet (CO2-dús éghető gáztelepet) sikerült kimutatni (Pátró–1 alsópannon földgáztelep) (TORMÁSSYNÉ VARGA et al. 2002a, b, BERNÁTH Z.-né 1997b). A homokkőösszlet két rétege adott mérhető mennyiségű földgázbeáramlást. Az 1475,5–1483,5 m közötti homokkőben kimutatott felhalmozódás tekinthető telep értékűnek. A földgáz égéshője 7,912 MJ/m3, fűtőértéke 7,160 MJ/m3. (BERNÁTHNÉ et al. 1997b). Liszó földgáz előfordulás A Liszó földgáz-előfordulást (41. ábra) 1976-ban a Liszó–1 fúrással tárták fel. Alsó-pannóniai homokkőben (Szolnoki Homokkő Formáció) kialakult rétegtelepek és a középső-triász kovás és dolomitosodott mészkőben (Táskai Formáció), magas CO2 tartalmú halmaztelep helyezkedik el. Az alsó-pannóniai homokkőösszlet telepeiben kevert gáz, illetve éghető gáz rétegtelepek ismertek. A triász CO2-gáz telep szerkezeti csapdában kialakult halmaztelep. Átlagmélysége 2427 m, etázsmagassága 220 m. A földgáz fűtőértéke 9,069 MJ/m3. Éghetőanyag-tartalma 23,63%, inerttartalma 76,37%, CO2-tartalma 69,65%. A párlat sűrűsége 0,7733 t/m3, jellege: parafin. (VÖLGYI et al. 1985, BERNÁTHNÉ et al. 1997a, TORMÁSSYNÉ VARGA et al.2002b, NÉMETH et al. 2013). Az alsó-pannóniai CH-gáz rétegtelepek (9 db) átlagmélysége 1670 m, etázsmagassága 1– 29,4 m. A földgáz fűtőértéke 36,915–25,493 MJ/m3, éghető anyag tartalma 86,6–67,8%, inerttartalma 13,4–32,2%, CO2-tartalma 0–1,8 %. A párlat sűrűsége 0,732 t/m3, jellege parafin. (VÖLGYI et al. 1985) 118
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
41. ábra. A liszói szerkezet földtani szelvénye (VÖLGYI et al. 1985)
Pat kőolaj- és földgáz-előfordulás (Pat alsó-pannóniai kőolajtelep és triász kevertgáztelep) A területen az 1960-as években lemélyített Pat–1–4 fúrások ugyan meddőnek bizonyultak, de szénhidrogénnyomok kimutathatók voltak bennük. A lelőhelyet 1989-ben a Pat–5 fúrás tárta fel, amelyben az alsó-pannóniai Endrődi Márga Formáció Beleznai Mészmárga Tagozatának 2135–2172,5 m közötti szakaszából kőolajat kaptak. A Pat–7 fúrásban (1989) a triász magasabb részéből főleg CO2-ből álló beáramlás jött (JUHÁSZ, KUMMER szerk. 1997), míg az 1637–1643 m között települt alsó-pannóniai homokkőből dugattyúzható kőolajbeáramlást észleltek (GYARMATI 2008). A Pat–6 fúrást a rétegvizsgálatok és a karotázs alapján meddőnek nyilvánították. A Pat–5 fúrás alsó-pannóniai kőolajtelepe rétegtelep. Tárolókőzet az alsó-pannóniai Endrődi Márga Beleznai Mészmárga Tagozatának 2135–2172,5 m közötti szakasza, amelyből a rétegvizsgálat során 5,3 m3/nap dugattyúzható olajmennyiséget kaptak (MBFH adatszolgáltatás). Etázsmagasság: 37,5 m. A kőolaj telítetlen. A kőolaj típusa: parafin-intermedier. Sűrűsége 0,8813 t/m3, dermedéspontja 20 °C. (MBFH adatszolgáltatás). A Pat–7 fúrás (1989) triász aljzat magasabb részében kevertgáztelepet talált, főleg CO2-ből álló beáramlás jött (JUHÁSZ, KUMMER szerk. 1997). Az 1637–1643 m között települt alsópannóniai homokkőből pedig dugattyúzható kőolaj-beáramlás mutatkozott (GYARMATI 2008). A kevertgáz halmaztelep a triász dolomitban alakult ki. A gáz fűtőértéke 7,269 MJ/m3 (MBFH adatszolgáltatás). A Pat–7 kút telítetlen kőolaja boltozatos rétegtelepben akkumulálódott, a telep 1537–1543 m mélységben található. A kőolaj intermedier jellegű, sűrűsége 0,8705 t/m3 (GYARMATI 2008).
119
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Inke–Iharosberény–Vése földgázmező Az Inke–Iharosberény–Vése földgázmező az inkei DNy–ÉK irányban megnyúlt aljzatkiemelkedés területén helyezkedik el. Tektonikailag és morfológiailag kialakult neogén aljzatszerkezet feletti álboltozatban, sztratigráfiailag és litológiailag zárt csapdákban, alsópannóniai aleuritos homokkőben (Szolnoki Formáció Tófeji Tagozat) és felső-pannóniai homokkőben (Újfalui Homokkő Formáció) elhelyezkedő rétegtelepek váltak ismertté (VÖLGYI et al. 1985). Inke földgáz-előfordulás Az inkei előfordulást (42. ábra) az I–I fúrás tárta fel 1936 májusában az inkei aljzatkiemelkedés területén. Tektonikailag és morfológiailag kialakult neogén aljzatszerkezet feletti álboltozatban, sztratigráfiailag és litológiailag zárt csapdákban, alsó-pannóniai aleuritos homokkőben (Szolnoki Formáció Tófeji Tagozat) és felső-pannóniai homokkőben (Újfalui Homokkő Formáció) elhelyezkedő rétegtelepek váltak ismertté (VÖLGYI et al. 1985). Több kisebb homoklencsében kisebb gáztelepek vannak, a gáz összetétele általában kedvezőtlen (KŐRÖSSY 1989). Az inkei alsó-pannóniai IV–VIII. telepek átlagmélysége 1283 m. Etázsmagasság: 3,4–65,3 m. A földgáz fűtőértéke 9,077–12,896 MJ/m3, éghető anyag-tartalma 17,64–27,6%, inert tartalma 72,3–82,36%. CO2-tartalma magas, 63,8–79% között van (VÖLGYI et al. 1985). Az inkei felső-pannóniai IX–XII. és XVII. telepek átlagmélysége 755 m, az etázsmagasság 4,5–40,1 m. A gáz fűtőértéke 11,518–25,172 MJ/m3, éghető anyag-tartalma 28,1–69,1%, inert tartalma 20,9–71,9 %. 0–64,3% CO2-t tartalmaz. Az inkei felső-pannóniai XIII–XVI. telepek átlagmélysége 770 m, etázsmagasság: 2,3–5,3 m. A gáz fűtőértéke 30,201–34,296 MJ/m3, éghető anyag-tartalma 63–79,5%, inert tartalma 20,5–37%, és legfeljebb 13,4% CO2-t tartalmaz (VÖLGYI et al. 1985).
42. ábra. Az inkei szerkezet földtani szelvénye az alsó- és felső-pannóniai telepekkel (VÖLGYI et al. 1985)
120
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Iharosberény földgáz-előfordulás Az Iharosberény Ib–1 fúrásban az alsó-pannóniai összletben két rétegben kis kevertgáztelep van, a gáz CO2-tartalma magas: 64% (MAGYARI, BARDÓCZ 1997). A kút gáztermelővé kiképezhető (MBFH adatszolgáltatás). Az Ib–2 kútban csak kevertgáz-nyomokat észleltek, meddőnek nyilvánították (BERNÁTH Z.-né et al. 1997a). Iharos földgáz-előfordulás Az iharosi földgáz-előfordulást az 1991 folyamán mélyült Ih–1 fúrás tárta fel, amelyet az iharosberényi és a pátrói szerkezet között elhelyezkedő, KÉK–DDNy irányban megnyúlt kettős szerkezet ÉK-i részének kiemelkedésére tűztek ki. A fúrást a miocén kárpáti törmelékes összletben fejezték be, a kifejlődés miatt vélhetően a mezozoos aljzat közelében. A rétegsorban több gázos szintet is kimutattak, de a vizsgálatok alapján kedvezőtlen tárolóteret valószínűsítettek (TORMÁSSYNÉ VARGA 2002b). Az Iharos–2 fúrás (1999) az alsó-pannóniai összletben ipari értékű, éghető földgáz– előfordulást tárt fel: „Alsó-pannóniai 1–4. földgáz telepek”. 1523–1588 m között négy db vékony, gáztelített homokkő réteget fúrt át. A telepek egy szénhidrogén-földtani rendszerhez tartoznak, de zárókőzetekkel elválasztott külön hidrodinamikai rendszert alkotnak. A szabadgáz telepek lencsés kifejlődésűek. A gáz fűtőértéke 31,65 MJ/m3. Összetétele: 77,3% CH, 3,5% CO2, 19,2% N2. Az alsó-pannóniai homokkőben kialakult előfordulás nem kapcsolódik szerkezeti maximumhoz, a csapdázódás litológiai (TORMÁSSYNÉ VARGA 2002b). Vése földgáz-előfordulás A vései kutatófúrások 1963–1965 között mélyültek. Közülük az inkei nagyszerkezet K-i folytatásában lemélyített Vé–1 fúrásban az 1740–1746 m közötti kárpáti homokkőből (Tekeresi Slír Formáció) folyamatos, de gyenge földgázszivárgást észleltek. A Vé–2 fúrás két gáztároló réteget tárt fel. A Vé–3 meddő lett, a Vé–4 fúrás 1193,5–1196,5 m és 1180,5–1187 m közötti rétegei földgázt tartalmaztak. A földgáz összetételét kedvezőtlennek minősítették, ezért nem mélyítettek további kutakat (KŐRÖSSY 1989, GYARMATI 2008). Nagyszakácsi kőolajindikáció Bár mezőként nem tartják számon, megemlítendő a nagyszakácsi indikáció, amely a koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetének ÉK-i részén helyezkedik el. Az itt mélyített Nszk–3 fúrás 2412–2415 m közötti szakaszán települt badeni homokkő–tufa összletből (Tekeresi Slír Formáció–Tari Dácittufa Formáció) kőolajbeáramlást észleltek (GYARMATI 2008). 2.1.1.3.4. Vízvár–Darány regionális kőolaj- és földgáz-felhalmozódási övezet Vízvár-Északtól Darányig ÉNy–DK-i csapás mentén és mintegy 40 km hosszúságban húzódik ez az 1950-es évek óta ismert, és előfordulásokban gazdag regionális kőolaj- és földgáz-felhalmozódási övezet, amelyben a következő lelőhelyek találhatók: Vízvár-Észak, Vízvár, Heresznye, Görgeteg–Babócsa, Görgeteg–Babócsa–Kelet, Darány–Nyugat, Darány, továbbá a Berzence, Somogyudvarhely és Tarany előfordulások. Mind a magyar, mind a horvátországi területen ipari méretű szénhidrogén-előfordulások találhatók. A magyar–horvát határon átnyúlik a Ferdinandovac–Vízvár–Heresznye gáz- és kőolajmező, a horvát oldalon található a Gola gázkondenzátum mező. A fentebb említett előfordulások közül a jelenleg koncesszióra javasolt területen helyezkedik el a Tarany és Nagyatád előfordulás. A koncesszióra javasolt terület 5 km-es körzetében található a Somogyudvarhely és Berzence előfordulás, valamint a Vízvár-Észak mező egy része. Az 5 km-es körzet DK-i részén található az elsők között kutatás alá vont Görgeteg 121
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés terület is. A G–1 fúrással (1936) feltárt alsó-pannóniai összletben gyenge gáznyomok, a felsőpannóniaiban folyamatosan áramló éghető földgáz jelentkezett. A Nagyatádtól K-re fúrt G–3 kútban (1944) a badeni rétegsor felső részén jó kőolajnyomok mutatkoztak, ám kedvező porozitású és áteresztőképességű rétegek nem váltak ismertté. A 2136–2140 m közötti badeni rétegekből kevés olaj jött. Ez az olaj intermedier típusú, sűrűsége 0,8582 t/m3. A felsőpannóniai összlet 1112–1239 m közötti 3 homokrétegből víz és földgáz jelentkezett. A II. világháborút követően (1946) a fúrás kb. 25 l könnyűolajat termelt az 1800 m feletti szakaszból (KŐRÖSSY 1989). A három görgetegi fúrás közül a G–2 jelű a vizsgálati területünk 5 kmes körzetének határán kívül mélyült. A G–1 kutat műszakilag felszámolták, a G–2 és –3 kút vizet termel (MBFH adatszolgáltatás). Tarany kőolaj előfordulás A koncesszióra javasolt terület DK-i határánál, az 5 km-es körzetben, Nagyatádtól DNy-ra 8 km-re található. Az előfordulást a Tar–1 fúrással fedezték fel 1961-ben. Fluidumai szervesanyagban dús badeni márgákból, mészmárgákból in situ keletkeztek, mindössze csekély másodlagos migrációban vehettek részt, leginkább a miocén badeni „lajtaösszletben”, és a lithothamniumos mészkő és homokkő kifejlődésekben (Lajtai Mészkő Formáció) illetve helyenként a kárpáti homokkövekben (Budafai Formáció) kialakult sztratigráfiai és litológiai csapdákban akkumulálódtak. A nyersanyag 2760 m átlagmélységben, rétegtelepekben található (43. ábra). A miocén képződményekben kialakult sztratigráfiai és litológiai csapdákban felhalmozódott kőolaj intermedier típusú. Sűrűsége 0,808 t/m3, az oldott gáz fűtőértéke 43,338 MJ/m3, éghető anyag-tartalma 88,92%, inerttartalma 11,08% (GELLÉRT et al. 2006, VÖLGYI et al. 1985).
122
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
43. ábra. A Tarany kőolajmező áttekintő rétegsora (VÖLGYI et al. 1985)
Nagyatád kőolaj előfordulás A koncesszióra javasolt terület DK-i határánál fekszik Nagyatád. A Nagyatád kőolajtelep üledékes–vulkáni rétegsorban (Tekeresi Slír – Tari Dácittufa Formáció) található, a telep miocén kárpáti homokkő, tufás homokkő, aleurolit és repedezett agyagmárgaösszletben alakult ki. Az 1964-ben lemélyült Nagy–1 fúrásban kőolajtelep vált ismertté (GYARMATI 2008). A kút jelenleg vízkútként használható (MBFH adatszolgáltatás). Kőolajbeáramlást kaptak a Nagy–2 és –3 kutakban is, továbbá olaj-és gáznyomokat észleltek az 5 km-es körzet DK-i határa közelében fúrt Nagy–K–1 kútban is (GYARMATI 2008). 123
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Az olajtároló legnagyobb etázsmagassága a Nagy–3 fúrásban van, ahol 98 m. Az olajtelep gázsapkával nem rendelkezik, csak dugattyúzható olajbeáramlást igazoltak. A kb. 6 km hosszú, ellipszisszerű olajtároló szerkezet hossztengelye ÉÉNy–DDK-i irányú. A Nagy–1, –2 és –3 fúrásokkal feltárt telep olaja közepesen érett. A Nagy–1 és Nagy–3 fúrásból parafin típusú, a Nagy–2 fúrásból intermedier típusú kőolaj ismert. A nagy mélységet elért (talp: 3300 m, Babócsai Komplexum) leállított Nagy–K–1 fúrásban is kaptak olaj- és gáznyomokat, azonban ez ipari szempontból meddőnek tekinthető (GYARMATI 2008) Berzence miocén kevertgáz- és párlatelőfordulás A Berzence Ber–2 fúrás gáztelepe a 2662–2686 m között feltárt, badeni biogén mészkőben (Lajtai Mészkő Formáció) található. Kevertgázt és párlatot szolgáltat. A telep rétegtelepnek tekinthető, mivel a tároló mészkő kéregszerűen befedi az idősebb miocén vulkáni eredetű képződményt. A gáz fűtőértéke eléri a 26,5 MJ/m3-t. A párlat sárga színű, jellege intermedier. Ugyancsak a Ber–2 fúrásban — a közeli, horvátországi Gola mező sekély telepeinek szinttájában —, 2152–2158 m között harántolt alsó-pannóniai homokkőrétegből nem ipari mennyiségű, de jó minőségű CH-gázbeáramlás történt, azonban ebben a rétegben jelentős tároló térfogatra nem lehet számítani (GELLÉRT et al. 2006). Somogyudvarhely CO2-dús földgáz-előfordulás A Somogyudvarhely So–3 fúrásban (1978) megismert, kedvezőtlen összetételű, CO2-dús gáz mind a mezozoos karbonátok bomlásából, mind a telep É-i szomszédságában elhelyezkedő vulkanitokból származtatható. A nyersanyagot a repedezett paleozoos metamorf képződmények tárolják. A terület több fúrásában — így a So–3 kútban is — a CO2-gáz a miocénben többször megújuló vulkáni aktivitáshoz köthető (BERNÁTHNÉ et al. 1997c, KŐRÖSSY 1989, GELLÉRT et al. 2006). A So–3 fúrás CO2-gáztelepének tároló szerkezetét a metamorf összlet repedezett zónái képezik. Az észlelt CO2-gáz jelenléte a miocénben többször megújuló vulkáni tevékenységhez köthető. A gáz összetétele: CH4: 4,73 tf%, CO2: 90,69 tf%, N2: 4,58 tf% (BERNÁTHNÉ et al. 1997c). A So–3 fúrásban egy pannóniai homokkőrétegből (2561–2567 m) CH-gáz nyomos olajbeáramlást is észleltek. A kőolaj zöldesbarna színű, intermedier jellegű volt, sűrűsége 0,8553 t/m3, dermedéspontja +15 °C (BERNÁTHNÉ et al. 1997c). A Somogyudvarhely térségi fúrásokban nyomokban jelenlévő, átmeneti típusú kőolajok anyakőzete az alsó-pannóniai márga–mészmárga összlet 2000 m-nél mélyebben elhelyezkedő része lehet. A kerogén típusa II–III. Anyakőzet jellegű képződményeket észleltek a Gyék–I fúrás kárpáti üledéksorának 2403–2921 m közötti szakaszán is. A So–3 fúrásban (és ezen a területen máshol is) észlelt CO2-gáz feldúsulását a miocén vulkáni tevékenységgel hozzák kapcsolatba (BERNÁTHNÉ et al. 1997c). A So–2 és Ber–1 fúrásban az Endrődi Márga Formáció képződményei voltak olajfoltosak (BERNÁTHNÉ et al. 1997c). Vízvár–Észak gáz- és kondenzátum-előfordulás A Vízvár–Észak mező gázkondenzátumai két tárolószintben ismertek. Legjelentősebb tároló az aljzati képződményekre eróziós diszkordanciával települő miocén kárpáti breccsa– konglomerátum összlet. A felső telepes szint a badeni lithothamniumos mészkő–mészhomokkő homokkő összletben fejlődött ki (GELLÉRT et al. 2006). (Az újabb kutatások során itt lemélyített — és a jelenlegi vizsgálati terület 5 km-es körzetén éppencsak kívül eső —, Víz.É–4 ipari értékű gáz- és párlattermelő, a Víz.É–5 fúrásban két rétegvizsgálattal kevés éghető gázt, illetve könnyűolaj-beáramlást kaptak.) A Vízvár–Észak mező gázkondenzátumainak forrása még nem tisztázott, de valószínűsíthető, hogy DNy-i irányból, a Ferdinandovec– 124
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány vízvári, illetve Gola–somogyudvarhelyi aljzati kiemelkedések közötti migrációs útvonalon át juthattak a felhalmozódási helyükre. A fluidumok vándorlásában nagy szerepet játszott a paleozoos aljzat fedőjében lerakódott breccsa–konglomerátum összlet (GELLÉRT et al. 2006). 2.1.2. A Somogyszob terület szénhidrogénvagyona 2.1.2.1. A vizsgálati területen feltárt szénhidrogénvagyon A szénhidrogén-kutatás tényleges, illetve várható eredményét tükrözi a feltárt, illetve reménybeli vagyon számítása, becslése. Az ásványvagyon mennyiségi osztályozására vonatkozó fogalmakat a tanulmányban a BÁNYATÖRVÉNY alapján értelmeztük (lásd: 2.1.2.3. fejezet). Geológiai-geofizikai kutatások alapján kimutatott, kutatófúrással még fel nem tárt egyedi szerkezet (proszpekt) vagyona számítható a Q=A×h×P×SCH×1/B×Rf képlettel, ahol a Q a kitermelhető szénhidrogénmennyiség, az A×h a tárolószerkezet nettó térfogata, P az effektív hasznos porozitás, S a gáz- vagy olajszaturáció, B a térfogatkülönbségi faktor, Rf a kihozatali tényező. Az ilyen módon számolt vagyont általában kockázattal súlyozottan tartják nyilván. Figyelembe kell venni, hogy a számításhoz szükséges értékek bizonytalansággal terheltek, a paraméterek valószínűségi változókként értelmezhetők. Amennyiben a kutatófúrás lemélyült és szénhidrogént fedezett fel, a termelési teszt eredményeiből, folyamatos termeltetés esetén a kitermelt mennyiség időbeni adatsorából és a tárolóparaméterek időben változó adataiból számítással becsülhető az egyes telepek kitermelhető vagyona. Miután az érzékenységterhelhetőségi vizsgálati tanulmányok készítésekor proszpektek azonosítása nem lehet feladatunk, ilyen típusú vagyonbecslést nem végzünk. A Somogyszob területen és környezetében felfedezett szénhidrogén-előfordulások (44. ábra) kezdeti földtani vagyonát a 41. táblázat mutatja be.
44. ábra. Somogyszob vizsgálati terület szénhidrogén előfordulásai (pirossal jelölve) a prekainozoos aljzat mélységtérképén
125
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
41. táblázat. Somogyszob vizsgálati terület és környezete szénhidrogén előfordulásainak kezdeti földtani kőolaj és éghető földgáz vagyona Mező
Bajcsa Belezna Berzence Budafa–Oltárc Inke– Iharosberény– Vése Jankapuszta Liszó
Bányatelek
Bajcsa, Nagykanizsa, Miklósfa Belezna, Őrtilos I., Surd II. Berzence II. Bánokszentgyörgy I. (környezetben)
Felfedező fúrás
Kezdeti földtani éghető földgáz (M m3)
Kezdeti földtani széndioxid földgáz (M m3)
0,0
1669,2
0,0
1963
399,7
461,9
0,0
2004
0
444,3
0
Telepek száma
Felfedezés éve
Bj–1
1
1955
Be–16,Be–28
2
Ber–2
Kezdeti földtani kőolaj (kt)
BO–3, BO–5
2
1975
0,0
84,5
0,0
Inke I., Iharosberény I.
I–1, Ib–1, I– 13, Ih–2
10
1936
0,0
3456,0
0,0
Nagykanizsa IV.
Jp–1
1
1996
556,6
0,0
0,0
Liszó I.
Liszó–1
10
1976
0,0
3449,1
0,0
Nagyatád
Nagy–1
1
1964
7668,0
0
0
Őrtilos
Belezna, Őrtilos I.
Őrtilos–1
4
2008
176,8
65,2
0,0
Pat
Sand I.
Pat–5, Pat–7
2
1963
19,3
68,8
0,0
Pátró
Pátró–1
2
1977
0,0
0,0
88,4
Somogyudvarhely
So–3
1
1979
0,0
4000,0
0,0
1961
114
70,5
8934,4
13769,5
Tarany
Tarany I.
Tar–1
Összesen
88,4
2.1.2.2. A Somogyszob terület reménybeli szénhidrogénvagyona A jelentésben szereplő becslést térfogatgenetikai módszerrel végeztük, az értékelt terület szénhidrogénföldtani adottságaiból indultunk ki. A számításhoz meg kell becsülni a feltételezett szénhidrogén-generáló anyakőzetek területi elterjedését, vastagságát, szervesanyag tartalmát, érettségét, a migráció, a felhalmozódás hatékonyságát, a kitermelhetőség arányát. Az eredmény értékelésénél figyelembe kell venni, hogy, hogy a bemenő paraméterek konkrét, valóságos értékét nem ismerjük, azok valószínűségi változókként foghatók fel. A becslés bizonytalansággal terhelt, ugyanakkor a bemenő paraméterek alkalmas megválasztásával tájékozódhatunk a várható szénhidrogénvagyon nagyságáról (SCHMOKER 1994). Az ún. biogén gázok keletkezhetett mennyiségét ez a becslés nem tartalmazza. A területen még felfedezhető vagyon mennyiségének megadásához a generált mennyiségből le kell vonni a már felfedezett telepek összes (kitermelhető és maradó) szénhidrogén mennyiségét. A koncessziós jelentésekben az eredmény megadásánál nem vettük figyelembe a telepek méreteloszlását, illetve azt, hogy milyen méretű telepek esnek a geofizikai módszerek által kimutatható méret alá. Nem vizsgáltuk azt sem, hogy mekkora az a telepméret, illetve annak minimális kitermelhető ásványvagyona, amelynek felszínre hozatala a jelenlegi technológiai fejlettség szintjén gazdaságos. Óvatos becslés alapján a térfogatgenetikai módszerrel számolt reménybeli vagyon harmad-negyedrésze koncentrálódhat olyan méretű telepekben, amelyeknek kitermelése gazdaságos lehet. A Somogyszob vizsgálati területre egy egyszerű térfogatgenetikai alapú vagyonbecslést végeztünk. A koncesszióra jelölt terület pannóniainál idősebb miocén összletében és részben, a medencék mélyzónáiban, a pannóniai Endrődi Márgában feltételezhető érett anyakőzetek 126
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány jelenléte. Az anyakőzetek szénhidrogén geokémiai adottságait a 2.1.1 fejezetrészben mutattuk be. A generáló képződmények elterjedését a képződmények mélység- és vastagságtérképeinek áttekintése alapján becsültük. A potenciálisan hatékony generáló képződmények effektív vastagságát és az eredeti átlagos szerves szén (OTOC – original total organic carbon) tartalmat súlyszázalékban adtuk meg. Az anyakőzetek eredeti szénhidrogén generáló szerves anyagból, a kerogénből, a TOC egy-egy — a generáló szerves anyag típusától függő — része kőolajjá, más része éghető földgázzá alakul, ennek becsült részarányait adtuk meg. Azt, hogy a szénhidrogén az anyakőzetből kilépve a másodlagos migráció útvonalán tárolókőzetbe jutva csapdázódott, a migráció és a csapdázódás hatékonyságát megadó értékekkel fejezzük ki. A tárolókőzetből kinyerhető szénhidrogén arányát a területre vonatkozó termelési tapasztalatok szerint adtuk meg. A becsléshez felvett paraméterek a következők voltak. A generáló anyakőzetek elterjedése 290-310 km2, összes vastagsága 90-100 m, teljes (jelenlegi) szerves széntartalma 1,5-2 súlyszázalék. A generálódott szénhidrogének arányát kőolaj esetében 4,5-5,5 %, földgáz esetében 10 % értékkel adtuk meg. A migráció és a felhalmozódás hatékonyságát kőolaj esetében 2-2,5 %, földgáz esetében 10% értékkel jellemeztük. A kihozatalt kőolajra 20-30%, földgázra 40-60% értékkel vettük. A becslésnél figyelembe vettük a vizsgált területen már feltárt vagyon mennyiségét. A megadott paraméterekkel végzett valószínűségi alapú becslést a 45. ábra és 46. ábra mutatja be. Ezek közül a legjobb becslésként nevesíthető, közepes kockázatú reménybeli kitermelhető szénhidrogénvagyon felszíni, normál állapotra vonatkoztatva 1,6 Mt kőolaj és 2,1 Md m3 földgáz.
45. ábra. A várható kitermelhető kőolaj mennyiségének kumulatív eloszlása térfogatgenetikai alapú becslésből
A 45. ábrán bemutatott görbe jellemző adatai: P90= 1,0, P50= 1,6, P10= 2,3 millió tonna kőolaj.
127
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
46. ábra. A várható kitermelhető földgáz mennyiségének kumulatív eloszlása térfogatgenetikai alapú becslésből
A 46. ábrán bemutatott görbe jellemző adatai: P90= 1,3, P50= 2,1, P10= 3,4 millió tonna földgáz. A keletkezett szénhidrogének fenti becslése jelentős bizonytalansággal terhelt, hiszen ismerni kellene az anyakőzetek tényleges kiterjedését, mélységszintenkénti effektív vastagságát és érettségi paramétereit, a migrációs irányokat, a felhalmozódás, illetve a generálódott szénhidrogének szétszóródásának arányait és számos más összetevőt, amely a szénhidrogének vándorlását befolyásolja az anyakőzettől a jelenkori tároló szerkezetekig. Erre még a jól megkutatott területeken sincs mód teljes mértékben. A fent becsült perspektivikus vagyon értelmezéséhez figyelembe kell venni, hogy a migrált és felhalmozódott szénhidrogének jelentős része halmozódhatott fel kis területi kiterjedésű csapdákban. Számos ilyen telep helyezkedhet el az aljzat egykori, erózió által változatosan tagolt felszíne mentén, illetve a felsőbb diszkordancia felszíneken, amelyek a migráció szempontjából kitüntetett felületek. A migrációs áramlási vonalak mentén jelentős számú, a jelenlegi geofizikai módszerekkel elérhető felbontóképesség határa alá eső, kisméretű szénhidrogén-előfordulás létezhet. A várható reménybeli szénhidrogénvagyon proszpektenkénti előzetes becslése elvégezhető a területen és környezetében már megismert mezők vagyonának ismeretében is. Az MBFH szénhidrogénvagyon nyilvántartásának adataiból elvégeztük a vizsgálati területekre eső előfordulások mezőnkénti és telepenkénti leválogatását és összegyűjtöttük a felfedezések időpontját. A feltárt vagyon mezőnkénti, illetve telepenkénti vagyonának eloszlása, a felfedezés dátuma szerinti sorba rendezés alapján kapott grafikonok adhatnak alkalmat a még fel nem fedezett előfordulások méretének becsléséhez. A vizsgálati területen ismert elfordulások száma 12, melyek kezdeti kitermelhető vagyonát a 47. ábra mutatja be. A felfedezések sorrendjében bekövetkező vagyonnövekményeket a 48. ábra ábrázolja. A terület kiterjedése, megkutatottsága, szénhidrogén-földtani adottságai alapján 2–4 hasonló, közepes méretű (50–500 kt kőolaj és/vagy 100-500 millió m3) előfordulás várható kisebb szerkezeti, illetve litológiai/sztratigráfiai csapdákban. Kutatási kockázatot az anyakőzet képződmények elterjedése és minősége, a migrációs útvonalba eső, gazdaságosság szempontjából megfelelő méretű, alkalmas tárolóparaméterekkel rendelkező csapdaszerkezet felfedezhetősége jelenti.
128
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
47. ábra. A vizsgálati területen és környezetében már felfedezett hagyományos szénhidrogén előfordulások kitermelhető vagyona a felfedezés időpontjai szerinti sorrendben
48. ábra. Somogyszob vizsgálati terület és környezete előfordulásainak kumulatív kezdeti kitermelhető vagyona
129
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 2.1.2.3. Az ásványvagyon mennyiségére vonatkozó fogalmak A vizsgálati terület szénhidrogénvagyonával kapcsolatos kifejezéseket a Bányatörvény ide vonatkozó, 49. §-a szerint alkalmaztuk. A fogalmak az alábbiak: — „Ásványvagyon”: az ásványi nyersanyagoknak azon része, amelynek mennyiségét és minőségét földtani, valamint bányaműszaki és -gazdasági szempontok alapján becsléssel vagy számítással határozzák meg. — „Kutatási terület”: a vizsgálati szerződésben vagy a kutatási jogot adományozó határozatban meghatározott ásványi nyersanyag vagy geotermikus energia kutatására körülhatárolt terület. — „Lelőhely”: az ásványi nyersanyagok természetes előfordulásának helye (pl. réteg, telep, lerakódás). — „Földtani ásványvagyon”: az ásványi nyersanyag kutatási adatokkal igazolt teljes mennyisége, amelyet az adott ásványi nyersanyagra jellemző paraméterekkel (számbavételi kondíciókkal) — műszaki és gazdasági korlátok alkalmazása nélkül — határoznak meg. — „Kitermelhető ásványvagyon”: a bányatelektérben a földtani ásványvagyonnak a pillérekben (határpillér, védőpillér) lekötött vagyonnal csökkentett, a fennálló tudományos– technikai fejlettségi szinten kitermelhető része. A törvény végrehajtási rendelete 34. §-a alkalmazásában: — „Mező”: a szénhidrogéntelepek termeltetésével kapcsolatos bányaüzemi fogalom. Egy vagy több hidrodinamikai kapcsolatban nem álló szénhidrogéntároló réteget vagy telepet tartalmazó földtani térség külszíni vetülete. A Bányatörvényben nem definiált fogalom: — „Reménybeli vagyon”: földtani meggondolások alapján feltételezett vagyon, melyet konkrét földtani kutatások még nem igazoltak, de meglétük közvetett földtani ismeretek alapján valószínűsíthető (= prognosztikus vagyon).
130
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.2. A várható kutatási és termelési módszerek valamint a bányászati tevékenység megvalósítása során várható, ismert bányászati technológiák bemutatása 2.2.1. Kutatási módszerek A szénhidrogén-kutatás legnagyobb anyagi ráfordítással járó része a kutatófúrás lemélyítése, ezért a fúráspont helyének kijelölését jelentős felszíni geológiai és geofizikai információgyűjtés, mérés és értelmezés előzi meg. A felszín alatti térrész megismerésének lehetőségét a már korábban meglevő adatok és mérések rendszerezése, felszíni geológiai térképezés és különböző geofizikai módszerekkel történő mérések eredményeinek értelmezése biztosítja. A szénhidrogén-kutató szakemberek napjainkban döntően a szeizmikus mérési eredményekre támaszkodva jelölik ki a potenciális tároló szerkezeteket. A 2D szeizmika a mérési vonal alatti térrészt mutatja meg szelvényszerűen, a 3D szeizmikus mérések eredményei alapján a felmért terület alatti térrész tetszőleges szeletekben jeleníthető meg. A terepi szeizmikus mérés során ún. forráspontokban rezgést idéznek elő, a földkéreg belső határfelületeiről visszaérkező jeleket geofonpontokon elhelyezett műszerek érzékelik és a több ezer csatorna (korszerű 3D mérés esetén) jeleit rögzítik. A nyomáshullám előidézésére fúrólyukakban kisenergiájú robbantást végeznek, vagy gépjárműre szerelt vibrátor alkalmazásával keltenek rezgést. A mérés kivitelezéséhez ezért esetenként jelentős terepi felvonulás szükséges, alkalmanként több tíz ember, gépjárművek, jelzőeszközök, kábelek, mérőeszközök és robbanóanyag kijuttatása történik meg a mérési területre. A mérés során előidézett területkárosítás (taposás, robbantólyukak mélyítése, rezgés, zaj) mértéke a területhasználat jellegétől függ, melyet engedélyeztetési eljárásban kell meghatározni. A szeizmikus kutatás mellett a gravitációs, mágneses, geoelektromos, magnetotellurikus felszíni, ill. légi geofizikai mérések eredményeit is beépítik a vizsgált területről kialakított földtani ismeretanyagba. Ez utóbbi mérések végzése minimális, vagy semmilyen környezeti kárral nem jár, viszont ezek felbontása egy részletező fázisú kutatás során nem elégséges. 2.2.1.1. Fúrási, kútvizsgálati, kútkiképzési technológiák Az elvégzett geofizikai mérések eredményei alapján jelölik ki azokat a pontokat, ahol indokolt a kutatófúrások lemélyítése. Az olajiparban általában a rotary fúrási eljárások használatosak, amelyek nagy gépi teljesítményű, öblítéses forgó fúrások (ALLIQUANDER 1968). Az öblítőközeg általában öblítőiszap vagy haböblítés, de lehet légöblítés is. Fő feladata, hogy védje a lyukfalat omlásveszély ellen. Ezzel a módszerrel akár 10 000 méter mélység is elérhető, de a legmélyebb magyarországi fúrás alig haladja meg a 6000 m-t (Makó M–7; 6085 m). A rotary fúróberendezések (49. ábra) általános felépítése: — torony és alépítmény, — energiaforrás, meghajtás, — emelő berendezés részei, — forgató berendezések, — öblítő berendezések, — fúrólyuk vizsgálati és ellenőrző (well control) eszközök, — csövek és csőkezelő berendezések, — fúrófej, — mentőszerszámok.
131
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
49. ábra. A rotary típusú fúrási eljárás berendezései
A fúróberendezés energiaforrása belső égésű motor vagy turbina. Az olyan fúróberendezést, amelynél az egy vagy több belső égésű motorral előállított energiát a felhasználás helyére láncokkal, lánckerekekkel, kuplungokkal, váltóval juttatjuk el, mechanikus fúróberendezésnek nevezzük. Azt a fúróberendezést, amelynél az energia eljuttatása a fogyasztókhoz villamos úton történik (generátor, vezérlő rendszer, villamos motorok), diesel–elektromos fúróberendezésnek nevezzük. A fúró forgatásának másik módszere a fúróturbinával való meghajtás. Ennél a megoldásnál a meghajtó turbina közvetlenül a fúró fölött helyezkedik el. Az öblítőfolyadék segítségével a turbinát a hidraulikus nyomás forgatja. Ezt a módszert különösen a lyukferdítéseknél használják. A fúrótorony, vagy fúróárboc egy függőleges irányban működő csigarendszerrel ellátott nagy teherbírású daru, amely azért olyan magas, hogy abban a fúró cseréjéhez szükséges kiépítéskor, (a fúrórudazat kihúzásakor) a munkafolyamat meggyorsítása céljából egyszerre több (2–3 db) egymásba csavart acél fúrórudat ki lehessen támasztani. A fúrás során a meghajtómotorok segítségével a felszínen forgatják az acélcső fúrórudazatot, amely meghatározott terheléssel egyre mélyebbre hatol. Számos fúrófej típus és változat áll rendelkezésre a fúrólyuk-mélyítéshez és egyéb kútmunkálathoz. A fúrófej kiválasztására többnyire az átfúrandó kőzetrétegek kőzetfizikai jellemzőin és a konkrét munkafázis által megkívánt célon alapul. A fúrófejek (50. ábra) rendeltetésük szerint három csoportra oszthatók: — teljes szelvényű fúrók — magfúrók: a kőzetet csak egy körgyűrű mentén fúrják ki, — különleges fúrók: kisegítő munkákhoz alkalmazott fúrófajták (pl. felbővítés, ferdítés). 132
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Szárnyasfúrók: a kielégítő talptisztítás követelményeinek megfelelően rövid, törzsre erősített, erős, egyenesszárnyú sugárcsöves, jet fúrók. Nagy nyomatékot igénylő fúrófajta, viszont képlékeny kőzetben a befektetett energia legnagyobb részét fordítja kőzetaprításra. A megfelelő terhelésű és nyomatékú folyamatosan elforduló fúró a lyuktalpra hatol és a talpról összefüggő kőzetszeletet hámoz le. Ha nagyobb kőzetaprító munkát igénylő keményebb márgák vagy homokkőpadok települtek be, a szárnyasfúró használata gazdaságtalan. Görgősfúró (általában mart fogazású): a rotary fúrás univerzális fúrótípusa. Minden kőzet fúrására alkalmas görgőkiképzéssel, illetve fogazás-sorozatban készül. A fogazás helyett kúpos, vagy lencseszerű végződésű, keményfémbetétes görgősfúrók (kobrafúrók) a legkeményebb kőzetek leghatékonyabb fúrói. Gyémántfúrók: a hosszabb élettartam előnyeit kihasználó, a közepesen kemény és kemény kőzetekben alkalmazott fúrótípus. Leggyakrabban ott alkalmazzák, ahol a fúrócsere jelentős költségtényező, másrészt maga a gyémántfúró hatékonyabb fúrószerszám.
1
2
3
4
50. ábra. Teljes szelvényű fúrás esetén alkalmazott fúrófejek típusai 1-természetes gyémántfúrófej; 2-mart fogazású háromgörgős fúrófej; 3-keményfém betétes háromgörgős fúrófej; 4-jet fúrófej
A fúrófej cseréjére a kopás és az átmérő függvényében a fúrási művelet során többször is sor kerül. Az öblítés alapvető eleme a fúrásnak, az öblítőközeg leggyakrabban fúróiszap. Az öblítő berendezések feladata a fúrás során használt folyadékok mozgatása, az öblítőkör létesítése és fenntartása. Normál esetben az öblítőkör az iszaptartályokból indul, a folyadék a fúrószerszámban jut le a talpra, a gyűrűstérben tér vissza a felszínre, majd a kifolyó vezeti vissza a zárt iszaptartályba2. Az öblítőkör fő feladata, a lyukegyensúly biztosítása és a furadék felszínre szállítása. Fúrás során a fúrórudazaton nagy teljesítményű szivattyúkkal, különböző iszapjavító anyagok adagolásával öblítőiszapot engednek a lyukba, amely hűti a fúrót, felszállítja a furadékot, sűrűsége révén megakadályozza az átfúrt rétegekből a rétegtartalom beáramlását, és megvédi a fúrt lyuk falát a beomlástól. A kiömlő fúróiszapot megszűrik, az abból kinyert furadékot mélység szerint osztályozzák, megőrzik, az iszapot pedig megfelelő kezelés után újra felhasználják. A környezet kímélése, a kutak közvetlen környezetének szennyezettségi csökkentése és a felhasznált öblítőiszap alap-és javítóanyagainak csökkentése, nem veszélyes iszaprendszer adalékok alkalmazása kötelező, ezért használnak zártrendszerű, gödörmentes iszapkezelési technológiát (51. ábra). Alkalmazásának feltétele a teljes szilárdanyagszabá2
Az öblítő berendezések részei felsorolva: iszapszivattyú; nyomóvezeték elosztó tolózár rendszer; állócső; kifolyó; rázószita; desander (a homokot távolítja el az iszapból, így megakadályozza az iszapszivattyúk abrazív károsodását); desilter (a desander által el nem távolított kisméretű szilárd elemeket távolítja el az iszapból); iszap gáztalanító; furadékos tartály. 133
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés lyozó rendszer használata, a technológiai folyadékok és csapadékvíz szétválasztása, a folyadék- és a szilárdanyag szétválasztása a fúrás helyszínén, valamint a konténeres elszállítás biztosítása.
51. ábra. Iszapgödör-mentes fúrási technológia
A kútkitörések megakadályozására a fúrás időtartama alatt a kútfejre távvezérléssel működtethető kitörésgátlókat szerelnek, ezzel a fúrólyuk a fúrás közben is lezárható. Fúrás közben egyes kijelölt rétegekből magfúrókkal mintát vesznek, amelyeken laboratóriumi kőzettani vizsgálatokat végeznek. Részinformációkat nyitott rétegvizsgálatok útján nyernek. A begyűjtött különböző információk alapján meghatározzák a kút talpmélységét, és a fúrást befejezik. Irányított ferde vagy vízszintes fúrást, bokorfúrást vagy gyökérfúrást mélyítenek, ha a lakott- vagy védendő területek alatt találhatók, vadkitörés elfojtásakor illetve a rétegben a beáramlási felület növelése céljából (52. ábra). (A bokorfúrás az egy pontról mélyített, irányított ferdefúrások sokasága.) Kivitelezése fúróturbinával történik, ahol a meghajtó turbina közvetlenül a fúrófej fölött helyezkedik el. A turbinát az öblítőfolyadék segítségével hidraulikus nyomás forgatja.
134
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
52. ábra. Irányított ferde fúrás (Patent No:US 6,802,378B2;2004) 1-korona csigasor;2-fúrókötél;3-fúrótorony;4-mozgó csigasor;5-horog;6-top drive (felső, fúró szerszámot forgató eszköz);7-fúrókötél;8érzékelőkkel ellátott felső csatlakozó átmenet a fúrószerszámzat és a top drive között;9-fúró szerszámzat;10-munkapad;11-emelőmű;12iszaptömlő;13-iszap szivattyú;14-fúrócső;15-fúrólyuk;16-fúrás közbeni mérőműszerek;17-talpi csavarmotor ferdítő átmenettel
A fúrólyukat meg kell védeni a beomlás ellen és biztosítani kell, hogy az egymás alatt elhelyezkedő rétegek ne kerüljenek hidrodinamikai kapcsolatba. A béléscsövezés célja a már lemélyített fúrólyuk-szakasz falának acélcsövekkel való biztosítása. A fúrással mélyített lyuk falát véglegesen a szakaszos béléscsövezés és ezt követően a cementezés biztosítja. A béléscsövek a következőképpen csoportosíthatók: iránycső, vezetőcső (felszíni béléscső), közbenső béléscső-rakat, termelési béléscső-rakat, beakasztott béléscső, kitoldó béléscső. A cementpalást szerepe a rétegizoláció, a béléscső oszlopok rögzítése, a mechanikai szilárdság növelése, a kút és annak környezete fizikai integrációjának megőrzése, a folyadék besajtolás hatékony megvalósításának támogatása, a fluidum-migráció megakadályozása, a béléscső védelme, valamint a kút élettartamának növelése. A hagyományos módon történő rétegkivizsgálás csövezett és cementezett fúrólyukakban történik a fúrás befejezése után. A rétegvizsgálat rendszerét és módozatait a lyukszerkezet szabja meg. A vizsgálatot végezheti maga a fúróberendezés, de leggyakrabban egy kisebb ún. lyukbefejező berendezést alkalmaznak. Az ún. teszteres rétegvizsgálatok célja a fúrással feltárt rétegsor porózus permeábilis rétegeiben elhelyezkedő fluidumok jelenlétének és minőségének, valamint a tároló kőzettest termelési szempontból lényeges paramétereinek a felderítése. Két fajtája különböztethető meg. A fúrószáras (vagy rudazatos) rétegvizsgálat és a kábelteszteres rétegvizsgálat. A közös jellemzőjük, hogy mindkét esetben közvetlen kapcsolat teremtődik a fluidumot tároló kőzettest és a vizsgálat végrehajtását lehetővé tevő eszköz között. A különbség a kapcsolat megteremtésének és kivitelezésének módja között van. Az első esetben a réteg tartalmának megcsapolása fúrástechnikai eszközök segítségével történik. A kábelteszteres vizsgálatok
135
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés viszont a mélyfúrási geofizika eszközrendszerére alapoznak (lyukeszköz, kábelfej, kábel, kábeldob, felszíni egység). A vizsgálatra kijelölt réteget/rétegeket perforálással nyitják meg, a rétegmegnyitás célja az, hogy lehetővé tegye a rétegben tárolt szénhidrogének (kőolaj, földgáz) kútba áramlását, a fúrás a megnyitás előtt alapesetben a palástcementezés (amely a rétegek közti bármiféle szennyeződés terjedését akadályozza meg) miatt semmilyen hidraulikai kapcsolatban nincs a rétegsorral. A rétegvizsgálati eljárások két csoportra bonthatók. A beáramlási vizsgálatok célja az, hogy meghatározzák a rétegből beáramló fluidum összetételét és mennyiségét. Az ún. elnyelés vizsgálatok célja annak meghatározása, hogy bizonyos nyomásértékek mellett a réteg milyen mennyiségű fluidumot képes elnyelni. Alacsony áteresztőképességű a kőzet (porózus vagy kettős porozitású repedezett) a kút közvetlen környezetében, vagy teljes kiterjedésében abban az esetben amikor, nem ad érdemleges, illetve elegendő fluidum beáramlást az alkalmazni kívánt technológiához. Az áteresztőképesség javítását, vagyis a nagyobb fluidum-beáramlás biztosítását, illetve besajtoló kutaknál a jobb elnyelési viszonyok elérését célzó eljárásokat összességében rétegkezelési vagy rétegserkentési eljárásoknak nevezzük. A kútkörnyéki zóna áteresztőképességének javítására leggyakrabban alkalmazott eljárások a kőzetrészek kémiai kioldásán alapulnak és az olajiparban évtizedek óta alkalmazzák őket. Az ún. savazásos rétegserkentési eljárások alkalmazott folyadéktechnológiái folyamatosan fejlődőnek, ma már hozzáférhetőek pl. az ún. intelligens eltérítéses savazások, illetve a folyamatos fejlesztések egyre magasabb hőmérsékletű környezetben, a kőzet ásványi összetételéhez illeszthető folyadékrendszerek alkalmazását teszik lehetővé. A rétegserkentések során alkalmazott folyadékok részben természetes, az idő és a hőmérséklet hatására lebomló savak. A rétegrepesztés célja a rétegserkentésekhez hasonlóan a kedvezőtlen beáramlási viszonyok javítása. A művelet során speciális folyadékok nagy nyomású besajtolásával nyitják meg a réteget és amennyiben szükséges, természetes vagy mesterséges (pl. kerámia, homok) szemcséket (proppant) juttatnak a repedésbe, amelyek megakadályozzák az összezáródást. A rétegrepesztés fúróberendezés nélküli folyamatát mutatja a 53. ábra.
53. ábra. A rétegrepesztés folyamata
A hidraulikus rétegrepesztés alkalmazott technológiáját többek között a kőzetkörnyezet mechanikai, ásványi összetételi stb. tulajdonságai és az uralkodó feszültségviszonyok határozzák meg. Az alkalmazott vízbázisú folyadékok adalékanyagai jórészt megegyeznek az élelmiszer, az építő, és a kozmetikai iparban használatosokkal és regisztrációik a REACH előírásai szerint is
136
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány végrehajtásra kerültek. A repesztési műveleteket követően a besajtolt folyadék(ok) zárt rendszerben visszatermelésre és újrafelhasználásra, vagy tisztításra és lerakásra kerülnek. Egy-egy termelési módszeren belül számtalan kútkiképzési forma alakult ki a kút- és a rétegviszonyoknak megfelelően. A termelő kutak kiképzéséhez rendkívül sokféle szerelvényt építenek be, minden termelési módnak megvannak a maga jellegzetes szerelvényei, berendezései. A kútkiképzések és termelő szerelvények változatossága mellett valamennyi termelési mód közös kelléke a termelőcső. Az üzembe helyezett kutak, felszín alatti termelő szerelvényei bizonyos idő után meghibásodhatnak. A hibák elhárítására a karbantartási kútmunkálatok szolgálnak, ide soroljuk mindazon kútmunkálatokat, amelyek a béléscsövön belül elhelyezkedő termelő szerelvények cseréjére, javítására vagy változtatására vonatkoznak, illetőleg a termelés közben összegyűlt szennyeződés eltávolítására szolgálnak. 2.2.1.2.Kútgeofizikai vizsgálatok A kutatófúrás mélyítése során a fúrással egyidejűen vagy a fúrási folyamatot megszakítva nyitott lyukban, béléscsövezett lyukban, illetve már a termelésre kiképzett fúrólyukban is lehetséges és szükséges kútgeofizikai (mélyfúrás-geofizikai) vizsgálatok elvégzése. Ezek célja információszerzés az átfúrt rétegek minőségéről, kőzetfizikai paramétereiről, a rétegfluidum minőségéről és szénhidrogén tartalmáról, illetve a kialakított kút műszaki állapotáról. Lehetőség van a fúrófej mögé, a súlyosbító rudazatba épített geofizikai eszközzel a fúrással egy időben mérni a kúttalpi nyomást, hőmérsékletet, a függőlegestől való eltérést és néhány formációparamétert (elektromos ellenállás, porozitás, akusztikus sebesség, természetes gammasugárzás). A geofizikai lyukszelvényezés döntő többségét kábelen leengedett szondákkal végzik, ehhez viszont a fúrórudazatot ki kell szerelni a lyukból, így ez alatt az idő alatt a fúrás áll. A kút állapotára ad információt a lyukbőség és lyukferdeség mérés. A kőzetfizikai tulajdonságok meghatározására számos, különböző fizikai elven működő szonda áll rendelkezésre. Az egyes szondaféleségek által digitálisan rögzített jelek együttes értelmezése információt ad a fúrás által harántolt rétegek kőzettani összetételéről, porozitásáról, permeabilitásáról, szénhidrogén-tartalmáról, a fúróiszap által elárasztott zóna kiterjedéséről, a kőzetsűrűségről. Lehetőség van a lyukfal képszerű megjelenítésére, így vizsgálható a vékonyrétegzettség és a rétegek dőlése, repedezettsége, kavernásodása. A fúrólyukban mért akusztikus és szeizmikus mérés alapján lehetséges a felszíni szeizmikus mérésekkel való korreláció. A szénhidrogénnel telített szakasz tesztelhető, a lyukfalból illetve a fluidumból minta vehető. Vizsgálható a béléscsövezett lyuk cementpalástjának minősége és vastagsága, a beépített csövek geometriája, esetleges károsodása. A termelő- és a visszasajtoló kutakban szintén vizsgálható a kútkiképzés műszaki állapota és a kitermelés során bekövetkező kőzetfizikai, illetve szénhidrogén-mennyiségi változások. A mélyfúrás-geofizikai mérések során a speciális kábelen a fúrásban egyenletes sebességgel mozgatott műszer a vizsgált kőzetrétegekről közvetlen információt szolgáltat. A mérések célja a porózus, permeábilis kőzetszakaszok pontos kijelölése, azok kvantitatív jellemzése az egyes földtani képződmények azonosítására.
137
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
2.3. A lehetséges kapcsolódó tevékenységek — szállítás, tárolás, hulladékkezelés, energiaellátás, vízellátás — általános leírása (MBFH) A legközelebbi közúttól szilárd burkolatú üzemi utat építenek ki a beszerzett engedélyben előírt módon. Ezen zajlik a kútépítéshez, és a későbbi felszíni létesítmények üzemeltetéséhez szükséges anyagmozgatás. A vezetéképítések esetén a mezőgazdasági művelésű, ideiglenesen anyagmozgatáshoz igénybevett területet, a bányakárra vonatkozó jogszabály szerint eredeti állapotában helyreállítják. Mindenféle anyagtárolás zárt rendszerben történik, így minimális a veszélye a környezetszennyezésnek. Az anyagmérleggel egyező mennyiségű és minőségű hulladékokat a vonatkozó előírások szerint elkülönítve tárolják, illetve engedéllyel rendelkező szállítóval az engedéllyel rendelkező lerakóba, megsemmisítőbe szállítják utólag is ellenőrizhető, bizonylatolt módon. A létesítmények kivitelezése során az energiaellátás a helyszínre tartálykocsikkal szállított gázolaj felhasználásával történik. Közvetlenül gázolajüzemű meghajtás vagy diesel-elektromos rendszerű meghajtás kerül kialakításra. A vízellátást a helyszínre tartálykocsikkal szállított vízzel oldják meg. Az üzemszerű termelés kezdetétől, a termelési technológiától és a termelés volumenétől függően energia-, illetve vízvezeték-rendszer kiépítésére kerülhet sor, illetve a terület adottságaitól függően vízkivételi kutat hozhatnak létre.
138
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.4. A rendelkezésre álló infrastruktúra bemutatása 2.4.1. Közlekedési viszonyok A vizsgálati terület 60%-a Somogy megye területére esik, 40%-a pedig Zala megyébe nyúlik át. A terület közlekedési hálózatának térképét az 54. ábra mutatja be.
54. ábra. A Somogyszob vizsgálati terület térségének (Somogy és Zala megye) vasút- és közúthálózata (2013)
2.4.1.1. Közúti közlekedés Somogy és Zala megye gyorsforgalmi úthálózatát jelenleg az M7 autópálya, illetve a 2004ben átadott M70 autóút alkotja. A vizsgálati terület térségének nemzetközi és országos szempontból legjelentősebb közúti nyomvonala az M7 illetve a 7. sz. főút, melyek egyben a vizsgálati terület északi részének, és az attól északra eső területeknek budapesti és térségi kapcsolatát is jelentik. Az M7 és M70-es autópályák végleges kiépítettségükben a magyar–horvát (Letenye), illetve a magyar–szlovén (Tornyiszentmiklós) országhatár és Budapest között hoznak létre közvetlen gyorsforgalmi közúti összeköttetést. A nagytérségi, regionális kapcsolatok szempontjából a legjelentősebbek a „Helsinki folyosók” és a TEN-T hálózat. Ezek közül a vizsgálati terület tágabb térségét három érinti: az V, V/B, V/C. Ezek közül az V., a közúti tengely (M7) északon, az V/B folyosó a vasúti tengely (Budapest–Dombóvár–Gyékényes) pedig délen halad át a területen.
139
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés A 7. sz. és a 74. sz. út az európai úthálózat fő elemeit alkotó E jelzésű utak. Az E65 jelzésű Malmö(S)–Pozsony(SK)–Rajka–Letenye–Zágráb(HR)–Chania(GR) út észak–déli irányban, az E71 jelzésű Rijeka(HR)–Zágráb(HR)–Budapest–Miskolc–Kassa(SK) út nyugat–keleti irányban szeli át Zala megyét. A nagytérségi közúti kapcsolatokat elsősorban a gyorsforgalmi utak (autópálya, autóút), és a főutak szolgálják. A vizsgálati területen és térségében az alábbi úthálózat található: Autópályák, gyorsforgalmi utak — M7: Törökbálint (M0) – Székesfehérvár – Siófok – Balatonszentgyörgy – Nagykanizsa – Letenye – (Horvátország) — M70: Letenye–Tornyiszentmiklós (országhatár) Az M7-es autópálya a vizsgálati terület északi zónáját keresztezi. A területre Zalaszentjakab után lép be, és kelet-nyugati irányban halad. Eszteregnye előtt délnyugati irányba fordul, és rövid szakasz után kilép a terület nyugati határán, tovább haladva Letenye felé. Az M70-es autóút az országhatár térségéből, Letenyétől nyugatra indul, és Tornyiszentmiklósig halad végig a határ mentén, ÉNy–DK-i irányban. A vizsgálati területen kívül fut, annak nyugati határától 12 km-re indul, és összeköttetést teremt Szlovéniával. Főutak a vizsgálati terület térségében A főúthálózat elemei közül az alábbiak haladnak a vizsgálati területen és térségében: — 7. sz. főút: Budapest – Székesfehérvár – Siófok – Nagykanizsa – Letenye – (Horvátország) — 61. sz. főút: Dunaföldvár (6. sz. főút) – Dombóvár – Kaposvár – Nagykanizsa (7. sz. főút) — 68. sz. főút: Barcs, 6. sz. főút – Nagyatád – Balatonberény, 7. sz. főút — 74. sz. főút: Nagykanizsa (7. sz. főút) – Zalaegerszeg – Vasvár (8-as főút) A 7. sz. főút az M7-es autópályával párhuzamosan fut, hozzávetőleg ÉK–DNy-i irányban. Fő funkciója a helyi — települések közötti — forgalom lebonyolítása. A vizsgálati területre Zalasárszegnél lép be. Kelet–nyugati irányban átszeli a terület északi részét, és Eszteregnyénél lép ki a terület nyugati határán. A 61. sz. főút a Somogy megyét hozzávetőlegesen K–Ny-i irányban szeli ketté, és oldja a térségre jellemző É–D-i irányú közúti kapcsolatokat. A területre Böhönyénél lép be. Előbb kelet–nyugati irányban halad, majd Iharosberénynél ÉÉNy-i irányra vált. A terület északi zónájában, Nagykanizsánál csatlakozik be a 7. sz. főútba. A 68. sz. főút (mely egyben az E661-es európai nyomvonal) Balatonkeresztúrtól délre, az M7-es autópályától indul, és Böhönye–Nagyatád–Barcs érintésével halad hozzávetőlegesen déli irányba. A vizsgálati területre Böhönyénél lép be, és a terület keleti határával párhuzamosan, attól mintegy 2–3 km-re fut. A terület déli sarkánál, Nagyatádnál keleti irányba fordul, és kilép a vizsgálati területről. Lábodot elérve ismét déli irányt vesz, és halad az országhatár felé, nemzetközi összeköttetést teremtve ezáltal Horvátországgal. A 74. sz. főút a terület északi zónájából, Nagykanizsa térségéből indul északi irányba, Zalaegerszeg felé. Nagykanizsától északra mintegy 2,4 km-re lép ki a területről. Mellékúthálózat A térségben található mellékúthálózat az országos átlagot közelíti, de a belső közlekedési kapcsolatok hiányosak, a települések nem kis hányada zsáktelepülés. A hiányos, illetve kerülő úton működő kapcsolatok jelentős mértékben rontják a közforgalmú közlekedés teljesítményét. Az összekötő és bekötő utak esetenként kapacitásukat, illetve minőségüket meghaladó közlekedési igényeket kénytelenek kiszolgálni. 140
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A mellékutak burkolatának állapota (teherbírás, burkolat felületállapot, burkolatszélesség, egyenetlenség és nyomvályú vonatkozásában egységesen) általánosságban véve rossz. Ezen az állapoton az utóbbi időben végrehajtott nagyfelületű burkolatjavítások és hálózati fejlesztések sem hoztak érdemi javulást (Somogy Megyei Területfejlesztési Koncepció. Helyzetfeltáró munkarész 2012). Összefoglalásként megállapítható, hogy a nagytérségi, regionális kapcsolatokat a Helsinkifolyosóként funkcionáló M7 autópálya megfelelően tudja biztosítani. A főúthálózat révén a vizsgálati terület észak–déli irányú megközelítése biztosított, a kelet–nyugati irányú elérhetőséget a 61-es sz. főút teszi lehetővé. A főutak egy részének, és a mellékúthálózatnak kicsi a kapacitása, a mellékutak jelentős részének gyenge a minősége. A közutakkal kapcsolatos törvényi előírások A közutakkal kapcsolatos, alapvető előírásokat a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény rögzíti. Abban az esetben, ha a kutatás, ill. kitermelés a felszínre is kiterjedő talajmozgásokat nem eredményez, úgy a közutak állagára káros hatást nem gyakorol és a közúti forgalom biztonságát nem veszélyezteti. A közút felbontásához, annak területén, az alatt vagy felett építmény vagy más létesítmény elhelyezéséhez, a közút területének egyéb nem közlekedési célú elfoglalásához a közút kezelőjének a hozzájárulása szükséges. A hozzájárulásban a közút kezelője feltételeket írhat elő. Útcsatlakozás létesítéséhez ugyancsak a közút kezelőjének hozzájárulása, új út csatlakoztatása esetén viszont a meglévő közút vagyonkezelőjének hozzájárulása szükséges. A közút kezelőjének hozzájárulása szükséges továbbá a) külterületen a közút tengelyétől számított 50 méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén 100 méteren belül építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, kő, kavics, agyag, homok és egyéb ásványi nyersanyag kitermeléséhez, valamint a közút területének határától számított tíz méter távolságon belül fa ültetéséhez vagy kivágásához, valamint b) belterületen — a közút mellett — ipari, kereskedelmi, vendéglátó-ipari, továbbá egyéb szolgáltatási célú építmény építéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, valamint a helyi építési szabályzatban, vagy a szabályozási tervben szereplő közlekedési és közműterületen belül nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, továbbá a közút területének határától számított két méter távolságon belül fa ültetéséhez vagy kivágásához, illetve c) amennyiben az elhelyezendő építmény dőlési távolsága a közút határát keresztezi. Országos közút fejlesztési kérdéseiben a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (1024 Budapest, Lövőház u. 39.) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45.) jogosult nyilatkozni, tájékoztatást adni. 2.4.1.2. Vasútvonalak A vasúti közlekedés — főleg az áru- és teherszállítás szempontjából — nagy jelentőséggel bír. Ezért szükséges vizsgálnunk a térség vasútvonal hálózatát. A Somogyszob vizsgálati területnek és térségének vasúti hálózatát az 55. ábra tartalmazza.
141
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
55. ábra. A Somogyszob vizsgálati terület térsége (Somogy és Zala megye) vasúti közlekedési hálózatának térképe (Alappont Mérnöki- és Térképszolgáltató Kft. nyomán, 2010.)
A Somogyszob vizsgálati területen és térségében az alábbi, az országos törzshálózati, regionális és egyéb vasúti pályák felsorolásáról szóló 168/2010. (V. 11.) kormányrendelet 1. számú melléklete alapján besorolt országos törzshálózati, 2. melléklete alapján besorolt regionnális, és 3. melléklete alapján besorolt egyéb vasúti pályákat érinti: Transzeurópai vasúti árufuvarozási hálózat részét képező országos törzshálózati vasúti pályák — 17(2)-es számú, Zalaszentiván–Nagykanizsa — 30-as számú, Budapest (Déli pu.) – Székesfehérvár – Nagykanizsa – Murakeresztúr – országhatár — 41-es számú, Dombóvár–Gyékényes–országhatár — 60-as számú, Murakeresztúr–Gyékényes A 17(2)-es számú (a térképen 17-esként feltüntetett) transzeurópai vasúti pálya Szombathelyről indul, É–D-i irányú. A vizsgálati terület északi határát Palinnál lépi át, és Nagykanizsáig tart. 142
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A 30-as számú, Budapest (Déli pu.) – Székesfehérvár – Nagykanizsa – Murakeresztúr – országhatár vonal Budapestről indul. ÉK-i irányból érkezik. A Balaton déli partjától 0,5–1,5 km-re, azzal párhuzamosan halad NyDNy-i irányban. A vonal Budapest–Szabadbattyán között kétvágányú, onnan egyvágányú. A vonal teljes hosszában villamosított. A vizsgálati terület északkeleti határát Zalaszentjakabtól délnyugatra lépi át, majd Nagykanizsa érintésével áthalad a terület északi zónáján. A területről Bajcsától délre lép ki, és tovább halad délnyugati irányba, Murakeresztúr (országhatár) felé. A 41-es számú, Dombóvár–Gyékényes–országhatár vonalon a személyszállító gyorsvonati forgalom mellett jelentősebb teherszállítás is folyik. Az egyvágányú villamosított fővonal paraméterei lényegesen gyengébbek, mint a másik fővonalé. A vizsgálati terület keleti határát Belegtől nyugatra lépi át, és áthalad a terület délkeleti zónáján, kelet–nyugati irányban. A vizsgálati terület határainak geometriája miatt Szentától északra kb. 2,5 km-re kilép a területről, és halad tovább nyugati irányba, Gyékényes felé. A 60 (1) Murakeresztúr–Gyékényes (a térképen 60-asként feltüntetett) vonal a vizsgálati terület nyugati részének pereméről, Murakeresztúrról indul, és tart a határ mentén, a vizsgálati területen belül DDK-i irányba, Gyékényes felé. A terület déli határát Zákány térségében lépi át. Egyvágányú, villamosított vonal a korábban Nagykanizsa–Pécs néven szereplő vonal része. Két fontos nemzetközi vasútvonalat köt össze: a 30-as, Budapest Nagykanizsa–Murakeresztúr és a 41-es, (Budapest) – Dombóvár – Gyékényes vonalakat. Regionális vasúti pályák: — 23-as számú, Zalaegerszeg–Rédics — 36-os számú, Kaposvár–Fonyód A 23-as számú vasúti pálya Zalaegerszeg–Rédics egyvágányú, nem villamosított, műszaki állapota miatt felújításra szorul. Zalaegerszegről indul, és hozzávetőleg ÉK–DNy-i irányba halad. A vizsgálati területet ÉNy-i irányban mintegy 24 km-re közelíti meg. Térképen való ábrázolása miatt említjük. A 36-os számú, Kaposvár–Fonyód vasútvonal áthalad a vizsgálati területen. A 30-as számú, Budapest (Déli pu.) – Nagykanizsa – Murakeresztúr vonal szárnyvonalának tekinthető. Összeköttetést teremt a 41-es számú, Dombóvár–Gyékényes vasútvonallal. Ez a vonal is a vizsgálati területen kívül halad, annak keleti határát kb. 26 km-re közelíti meg. Egyéb vasúti pályák: — 37-es számú, Balatonszentgyörgy elágazás – Somogyszob — 38-as számú, Nagyatád–Somogyszob A 37-es számú, Balatonszentgyörgy elágazás–Somogyszob vonal hozzávetőleg É–D-i irányú. A vizsgálati terület középső részén halad át, a területre észak felől Marcalinál lép be, és Böhönyétől északra lép ki, majd fut tovább DDNy-i irányban, Somogyszob felé. A vonalon utasforgalom nincs, a személyszállítás a 2009/2010. évi menetrendváltástól szünetel. A vonalon utasforgalom nincs, a személyszállítás a 2009/2010. évi menetrendváltástól szünetel. A 38-as számú, Nagyatád–Somogyszob vasútvonal a vizsgálati terület délkeleti részén lévő, nem villamosított, egyvágányú mellékvonal. Hossza 8,6 km. Nagyatádot köti be a 41-es számú, Dombóvár–Gyékényes-vasútvonalba. Keskeny nyomközű vasútvonalak A 39-es számú, Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút keskenynyomtávú vonal Táskai és Csisztai szárnyvonalát üzemen kívül helyezték, a Balatonfenyves–Somogyszentpál közötti szárnyvonal működik. A vonalak a vizsgálati területtől ÉÉK-re kb. 25 km-re húzódnak, térképen való ábrázolásuk miatt említjük. 143
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés A 305-ös számú, Lenti–Kistolmács vonal a Csömödéri Állami Erdei Vasút része. Hossza 32 km. A vizsgálati területtől KÉK-re fut, ÉNy–DK-i irányban, a vizsgálati terület nyugati határától 12 km-re végződik, Kistolmácson. A menetrend szerinti személyszállításon kívül rendszeres teherszállítás is folyik rajta. A 307-es számú, Szenta–Kaszó közötti állami erdei vasút a vizsgálati terület középső zónájában található. Hossza 7,9 km. a kisvasút 1,9 km-es Kaszó–Baláta közötti pályán közlekedik menetrend szerint, 15 km/órás sebességgel. A Baláta–Szenta közötti 6 km-es szakaszon 2013 óta csak különvonatok közlekednek. Valamennyi vasúti mellékvonallal kapcsolatosan elmondható, hogy állapotuk leromlott, forgalmuk lecsökkent. A mellékvonalakon a vontatási sebességek elgondolkodtatóan lassúak, nem kirívó a 20–30 km/órás átlagsebesség. A múlt század elején épült vasúthálózati elemek mindegyike csak jelentős költségek árán tartható fenn, hiszen korszerűsítésük, átépítésük időszerű régóta. A vasúti mellékvonalak fenntartása az egyre csökkenő forgalom mellett, a korszerű üzemi feltételek megteremtése csak egyre növekvő veszteségek árán érhető el (Somogy megyei Területfejlesztési Koncepció. Helyzetfeltáró munkarész. Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal, 2012. november). A fent leírtak alapján megállapítható, hogy a somogyszobi vizsgálati területen, ill. annak térségében futó vasútvonalak biztosítják a terület megközelítését. A vonalak a terület északi és déli zónájában lehetővé teszik a vasúton való áru- és személyszállítást. A vasúti forgalom biztonságára, a vasútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására vonatkozó követelmények: Valamennyi vasúti pályára vonatkozóan be kell tartani: — A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvényben foglaltakat. — A vasúti átjárók tekintetében az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) kormányrendelet előírásait. — Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: OTÉK) 26. § (2) bekezdés 8. és 9. pontja alapján vasutak elhelyezése céljára — más jogszabályi előírás, illetőleg elfogadott helyi építési szabályzat és szabályozási terv hiányában — kétvágányú vasút esetén legalább 20 m, egyvágányú vasút esetén legalább 10 m szélességű építési területet kell biztosítani. A Transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részét képező, valamint a nem transzeurópai vasúti árufuvarozási hálózat részét képező országos törzshálózati- valamint regionális vasúti pályákkal kapcsolatosan: — Az OTÉK 36. § 8 pontja szerint országos törzshálózati vasúti pálya szélső vágányától számított 50 m, valamint egyéb környezeti hatásvizsgálathoz kötött vasúti üzemi létesítmény esetében 100 m távolságon belül építmény csak a vonatkozó feltételek szerint helyezhető el. — Az OTÉK 36. § 8 pontjában hivatkozott vonatkozó feltételeket tartalmazó jogszabály az országos közforgalmú és saját használatú vasutak pályája és tartozékai, valamint üzemi létesítményei tekintetében a hagyományos vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságáról szóló 103/2003. (XII. 27.) GKM rendelet 4. számú melléklet Országos Vasúti Szabályzat I. kötet (továbbiakban: OVSZ I.). — A fent felsorolt típusú országos törzshálózati- valamint regionális vasúti pályák keresztezése és megközelítése az OVSZ I. B fejezet 1.3. pontjában foglaltak alapján lehetséges. — Az OVSZ I. B fejezet 1.3.1. pontjában foglaltak szerint vasúti pálya keresztezésekor vagy védőtávolságon (50, illetve 100 m) belül történő megközelítésekor minden esetben meg kell szerezni a vasút engedélyesének vagy kezelőjének hozzájárulását. A hozzájárulás kérése a műszaki tervek bemutatásával történik. 144
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő vasúti pályák esetén be kell tartani még — a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet és — a transzeurópai vasúti rendszerre vonatkozó átjárhatóságot biztosító műszaki előírásokról szóló 70/2012. (XII. 20.) NFM rendelet előírásait. A helyi közforgalmú vasúti pályákkal kapcsolatban: — A helyi közforgalmú vasúti pálya, a vasúti pálya tartozékai, a vasutak üzemi létesítményei és a vasúti járművek tervezése, kivitelezése és működtetése során az OVSZ II. az Országos Vasúti Szabályzat II. kötetének kiadásáról szóló 18/1998. (VII.3.) KHVM rendeletet (továbbiakban: OVSZ II.) kell alkalmazni. — A helyi közforgalmú vasutak keresztezése és megközelítése az OVSZ II 4. fejezet előírásai szerint lehetséges. A vasúti pályahálózat üzemeltetői: — A felsorolt vasúti pályák kezelője a MÁV Zrt. Üzemeltetési Főigazgatóság Területi Igazgatóság Pécs (7623 Pécs, Szabadság út 39.) Vasútfejlesztési kérdésekben az országos törzshálózati vasúti pályákat illetően a MÁV Zrt. Fejlesztési és beruházási főigazgatóság (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54–60.) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45.) tud felvilágosítást adni. 2.4.2. Energiahálózatok 2.4.2.1. Villamosenergia-hálózat A Somogyszob vizsgálati területnek és térségének villamosenergia ellátási térképét az 56. ábra tartalmazza.
56. ábra. A vizsgálati terület villamosenergia ellátásának térképe Zala megye Területrendezési terv módosítása. Melléklet, Villamosenergia ellátás, (A KÉSZ Közmű és Energetikai Tervező KFT nyomán. 2010. május) alapján, valamint a Zala megye Területrendezési terv módosítása. I. sz. melléklet. (Térségi szerkezeti terv. Pestterv Kft. 2010) felhasználásával, valamint Somogy megye Területrendezési terv módosítása. 1.2 Melléklet. (Térségi szerkezeti terv. Környezetterv Kft. 2011).
145
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Az országon belül az elektromos energia szétosztása a kiépített egységes országos átviteli hálózati rendszerek segítségével történik. A Somogy és Zala megyei fogyasztók villamosenergia ellátását a szolgáltató a 120 kV-os hálózati rendszeren keresztüli vételezéssel biztosítja. A villamosenergia rendszer négy szintje különböztethető meg, melyeknek különböző funkciója van, illetve különböző kezelésben vannak. Az elektromos ellátórendszer fő gerincét képezik a nagyfeszültségű hálózatok, azaz a 750 kV-os, 400 kV-os, a 220 kV-os és a második szinthez tartozó 120 kV-os vezetékrendszerek, valamint az ahhoz kapcsolódó erőművek rendszere. A két megye vizsgált területrészén áthaladó átviteli hálózati rendszerhez tartozó 400 kV-os nagyfeszültségű hálózatot a MAVIR Zrt üzemelteti. A nagyfeszültségű 120 kV-os átviteli- és elosztó hálózatok a regionális áramszolgáltató, az E.ON-ÉDÁSZ Zrt. kezelésében vannak. A 120 kV-os vezetékek a nagyobb ipari központokat, városokat látják el. A vizsgálati területen és térségében 750 kV-os országos főgerinc hálózati vezeték, valamint 220 kV-os átviteli hálózat távvezeték nem halad át. A 400 kV-os átviteli hálózat térségi elemei: — Hévíz–Kaposvár (Toponár) A Hévíz – Kaposvár (Toponár) – Paks vezeték Paksról indul. Nyugati irányba tartva érinti Kaposvárt (Toponárt). Kaposvár után a közelíti meg a vizsgálati területet, melynek északi peremétől 6–8 km-re északra, azzal párhuzamosan fut Zalakarosig. Itt északi irányba fordul, és Hévíz felé tart. A vizsgálati területen nem halad át. A 120 kV-os térségi hálózat elemei: — Söjtör–Nagykanizsa–Csurgó–Kaposvár hálózat — Csurgó–Berzence — Nagykanizsa – Nagykanizsa MÁV hálózat A Söjtör–Nagykanizsa–Csurgó–Kaposvár hálózat Söjtörről indul, és déli irányba halad. Nagykanizsától északra lép be a vizsgálati területre, és észak–déli irányban teljes hosszában áthalad a terület középső zónáján. A területről Csurgónagymártonnál lép ki, és halad tovább déli irányba, Csurgóig. Itt keleti irányba fordul, Szentánál ismét belép a vizsgálati terület déli részébe. A területet Nagyatádtól északra hagyja el végleg, és halad tovább keleti irányba, Kaposvár felé. A Csurgó–Berzence vezeték a Söjtör–Nagykanizsa–Csurgó–Kaposvár hálózat csurgói leágazása. Hossza összesen 5 km. Berzence áramellátását biztosítja. A Nagykanizsa–Nagykanizsa MÁV hálózat szintén a Söjtör–Nagykanizsa–Csurgó–Kaposvár hálózat leágazása, Nagykanizsán belül biztosítja a MÁV áramellátását. Transzformátor alállomások A vizsgálati terület tágabb körzetének 120 kV-os hálózati táppontjai a hévízi, valamint a kaposvári 400/120 kV-os alállomás. 120/20, 120/10 kV-os alállomásokról indul a települések ellátását szolgáló 20, illetve 10 kV-os gerinchálózat. A térség villamosenergia ellátásának főbb bázispontjai a Zalaegerszeg, Bocfölde, Söjtör, Lenti, Nagykanizsa 120/20/10 kV-os alállomások 2.4.2.2. Földgázszállító rendszer A magyar energiahordozói struktúrában a földgázenergia meghatározó, a folyékony és szilárd energiahordozók aránya csekély. Somogy és Zala megyének — és a vizsgálati területnek — szénhidrogén-ellátása egységes hálózati rendszert alkotva épült ki. A rendszer ellátásának bázisa a kiépített országos nagy146
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány nyomású szállító távvezeték hálózat, a Földgázszállító Zrt. üzemeltet, és amelybe a gáz elsődlegesen a nemzetközi vételezés és kisebb hányadban hazai szénhidrogén mezőkből érkezik. A megyék földgázellátása ehhez az országos alaphálózathoz több helyen kapcsolódik. A nagynyomású vezetékre telepített átadó állomások segítségével történik az országos hálózatról a vételezés. A gázátadó-nyomáscsökkentőkön keresztül nagy-középnyomású vezeték szállítja a földgázt a településekig, általában a települések határába telepített gázfogadóig és a nagyközép/közép nyomásszabályozóig, ez képezi a megyék gázellátó hálózatának a gerincét és erről ellátott a megyék településeinek jelentős hányada. A földgázszállító rendszer gázvezetékeinek osztályozására a gázvezeték üzemi nyomását használjuk. — Nagynyomású gázvezeték: amely esetében az üzemi nyomás nagyobb, mint 25 bar. — Nagy-középnyomású gázvezeték: amely esetében az üzemi nyomás nagyobb, mint 8 bar, de legfeljebb 25 bar. — Középnyomású gázvezeték: amely esetében az üzemi nyomás nagyobb, mint 4 bar, de legfeljebb 8 bar. — Kisnyomású gázvezeték: melynél legfeljebb 4 bar a névleges üzemi nyomás Ezek a vezetékek helyi igényeket elégítenek ki. A fentiek közül a térképen a nagynyomású gázvezetékeket, és a gázszolgáltatók nagyközépnyomású elosztó gázvezetékeit mutatjuk be. A vizsgálati terület térségében haladó földgázszállító hálózati rendszerhez tartozó távvezeték elemei: — Nagykanizsa–Zalakaros–Marcali–Siófok–Adony vezeték, — Pusztaederics–Magyarszerdahely–Nagykanizsa vezeték, — Nagykanizsa–Becsehely vezeték, — Nagykanizsa–Nagyatád–Babócsa (Barcs) vezeték. A Nagykanizsa–Zalakaros–Marcali–Siófok–Adony nagynyomású vezeték DN 400 mm átmérőjű. Az ország középső területeivel biztosítja a földgáztranszfert. A Duna mellől, Adonyból indul, és hozzávetőlegesen KDK-i irányba tart. A vizsgálati terület északi határát Nagykanizsa északi peremén éri el, és halad tovább a nagykanizsai gázátadó állomásig. A Pusztaederics–Magyarszerdahely–Nagykanizsa vezeték északnyugati irányból érkezik. Palintól nyugatra lépi át a vizsgálati terület északi határát, és szintén a nagykanizsai gázátadó állomáshoz csatlakozik. A Nagykanizsa–Becsehely vezeték is a nagykanizsai gázátadó állomástól indul nyugati irányba. Becsehely és térsége gázellátását biztosítja. A vizsgálati területet Eszteregnyénél hagyja el. A Nagykanizsa–Nagyatád–Babócsa (Barcs) vezeték is a nagykanizsai gázátadó állomástól indul. Első szakasza hozzávetőlegesen ÉNy–DK-i irányba halad, majd Nagyatádnál déli irányba vált. Nagyatádtól délre hagyja el a vizsgálati terület délkeleti zónáját, és tovább halad Babócsa felé. A térségben található gázátadó állomások Zala és Somogy megye területén, a vizsgálati terület térségében üzemelő gázátadó állomások, mint bázishelyek a következő településeken találhatók: Becsehely, Berzence, Inke, Magyarszerdahely, Nagyatád, Nagykanizsa, Somogysámson, Somogyjád, Kőröshely Zalakaros.
147
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
57. ábra. A vizsgálati terület szénhidrogénszállító vezetékeinek térképe (Az FGSZ Zrt. vezetékrendszere. Business Design Print Kft. Budapest, 2011.) Somogy megye Területrendezési terv módosítása. 1.2 Melléklet. (Térségi szerkezeti terv. Környezetterv Kft. 2011) alapján valamint Zala megye Területrendezési terv módosítása. I. sz. melléklet. (Térségi szerkezeti terv. Pestterv Kft. 2010) felhasználásával
Nemzetközi és hazai kőolajszállító-vezetékek: A Százhalombatta–Hetes–Berzence–országhatár (Horvátország) kőolajvezeték áthalad a vizsgálati terület délkeleti zónáján. A térségben lefutása KÉK–NyDNy-i irányú.
148
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.5 A bányászati tevékenység során megvalósuló ásványvagyongazdálkodási vagy energiaellátási cél A gazdaság teljesítőképessége és a társadalom jóléte a biztonságosan hozzáférhető és megfizethető energiától függ, ezért hazánk jövőjének egyik legnagyobb kihívása az energiával kapcsolatos kérdések megoldása. A világ energiatermelése 2000-re meghaladta a 400×1018 Jt, amelyen belül a kőolaj közel 50%-ot, míg a földgáz kb. 10%-ot képviselt. A világ népességének 2100-ra becsülhető 8 milliárdra növekedése mellett, a US Department of Energy előrejelzése szerint a világ globális energiaigénye az elkövetkező száz év alatt, várhatóan több mint négyszeresére fog nőni. Noha ez az energiaszükséglet csak új ener-giaforrások (pl. szél-, szoláris, bio-, geotermikus, hulladékenergia) bekapcsolásával lesz kielégíthető, a konvencionálisnak tekinthető fosszilis energiahordozóknak továbbra is jelentős szerepük lesz a XXI. században (pl. a kőolaj és a földgáz együttes aránya a század közepére 20%-ra, a század végére 15%-ra csökken) (58. ábra). Ez új megvilágításba helyezi a szénhidrogének termelését és felhasználását. A jelen évszázadban 250260×109 t kőolaj és 500550×1012 m3 földgáz kitermelése lesz szükséges (LAKATOS, LAKATOSNÉ 2010). Az energia piacon a század közepéig biztosan meghatározó arányban megmaradó szénhidrogének a világ össztermékét, a gazdasági növekedést és a GDP alakulását is befolyásolják, melyre különböző olajár forgatókönyvek szerinti előrejelzés ismert (International Energy Outlook 2014) (59. ábra). 1800 1600
Energia, 10E+18 J
1400 1200 1000 800 600
hulladék geoterm. bio szoláris szél atom vizi gáz olaj szén fa
400 200 0 2000 2010 2020 2030 2040 2050 2060 2070 2080 2090 2100 58. ábra. A világ várható energiafogyasztása 20002100 között (LAKATOS, LAKATOSNÉ 2010)
149
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
59. ábra. A világ bruttó hazai termélése OECD és nem-OECD országok szerint, illetve három olajár esetben, 1990–2040 között (milliárd dollárt 2005. évi értéken számolva, vásárlóerő-paritáson)
Az energiaellátás biztonsága és függetlensége nemzetbiztonsági kérdés. A hazai földgázfogyasztás jelenleg csökkenő tendenciát mutat. A lakossági fogyasztás évi mennyisége csökken (földgáz: 7,5 Md m3 – 2013-ban). Magyarország energiaellátása jelentős részben importált energiaforrásokkal történik, ezen belül is különösen jelentős a földgáz esetében az egyoldalú függőség. Energiaszükségletünk 62%-át fosszilis energiahordozók importjából fedezzük. Földgázfelhasználásunk 82%-a import. Magyarország ellátásbiztonsága földgázból a meglévő Testvériség, és a tervezett gázvezetékek (horvát LNG terminál, szlovák leágazás tesztüzemben 2015. tavaszán) mellett komplex nemzetközi együttműködés függvénye. Tehát a hazai reménybeli szénhidrogén készletek feltárása és termelésbe vonása, ezáltal az importfüggőség csökkentése fontos energiaellátási cél. A földgázszállító rendszer kiépítettségét 2013-ban az 60. ábra mutatja.
60. ábra. A földgázszállító rendszer kiépítettsége 2013-ban, és a további tervezett fejlesztések alapján (forrás: Földgázszállító Zrt.) 150
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal adatai szerint 2013-ben a hazai kőolajtermelés 0,63 M t, a földgáztermelés 2,05 Mrd m3 volt (MBFH 2014. jan. 1.). Magyarország jelenlegi, nyilvántartott, reálisan (technológiailag elérhetően és a gazdaságosság megítélésén kívül egyéb feltétel által nem korlátozottan) kitermelhető szénhidrogén vagyona 22 millió tonna kőolaj és 73 milliárd m3 földgáz. Ezen mennyiség gazdaságosan kitermelhető hányada folyamatosan változik az aktuális kutatás-termelési költségek és a technológiai fejlődés függvényében. Az összesített hazai termelés kőolajra 99 millió tonna, földgázra 232 milliárd m3, a napjainkig megismert kitermelhető kőolajnak több mint 80%-át, a földgáznak több mint 75%-át már hasznosítottuk (MBFH Ásványvagyon Nyilvántartás, 2014. jan. 1-i állapotra vonatkozóan). Jelenleg néhány évtizedes időintervallum prognosztizálható, ameddig a hazai kőolaj- és földgáztermelés várhatóan kitolódik az újonnan felfedezésre kerülő szénhidrogén-telepek vagyonát is beleértve. A hazai termelés és az import adatait összevetve nyilvánvaló, hogy az elmúlt tíz év alatt Magyarország importfüggése kőolajból és földgázból is jelentősen növekedett, ma közel 80%-os mind kőolaj, mind pedig földgáz tekintetében. Magyarország szénhidrogénvagyonának névleges gazdasági értéke igen jelentős. Hazánk a megkutatottság szintjén a jól feltárt országok közé tartozik. Ez elsősorban a sekély, illetve a közepes, tehát kb. 3000 m felszín alatti mélységig helytálló megállapítás. A nagymélységű kutatás perspektívája jó, bár a 30004000 m alatt elhelyezkedő tárolókban a kőolaj és földgáz döntő hányada kedvezőtlen kőzetfizikai adottságokkal rendelkező földtani közegben, a porozitás, áteresztőképesség, kompakció, litosztatikai nyomás miatt kevéssé áramlásképes rendszerekben található. A reális és valószínűsíthető szénhidrogén-előfordulás elsősorban földgáz, illetve gázcsapadék (kondenzátum) lehet. A szénhidrogén-kutatáshoz kapcsolódó legfontosabb feladatok: új kőolaj- és gáztelepek megkutatása és a kitermelési hatásfok növelése (kereskedelmi értékű készlet növelése). Az energiastratégia célja nemcsak egy kívánatos energiamix megvalósítása, hanem Magyarország mindenkori biztonságos energiaellátásának garantálása a gazdaság versenyképességének, a környezeti fenntarthatóságnak, és a fogyasztók teherbíró képességének figyelembe vételével. A cél az, hogy a 2010-es 1085 PJ hazai primer energiafelhasználás lehetőleg csökkenjen, de a legrosszabb esetben se haladja meg 2030-ra az 1150 PJ-t, a gazda-sági válság előtti évekre jellemző értéket. Mindennek a versenyképesség, fenntarthatóság és ellátásbiztonság szempontjainak érvényesülése mellett a fosszilis energiahordozók felhasználásának és a CO2-kibocsátásnak a csökkentése mellett kell megvalósulnia (NEMZETI ENERGIASTRATÉGIA 2030). A Somogyszob vizsgálati területen reménybeli szénhidrogének kitermelhetőként számítható mennyisége közelítően 0,7 M t kőolaj és mintegy 2,8 Md m3 földgáz. A vizsgálati területen megvalósuló szénhidrogén-kitermelés tehát mérsékelné a hazai importfüggőséget. Megjegyzendő, hogy lényeges szempont az energiagazdálkodásban a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiának való megfelelés is. A 2012-ben meghosszabbított kiotói egyezmény szerint az első vállalási időszakban az EU–15 együttesen vállalt 8%-os üvegházhatású gáz kibocsátás-csökkentést, amit belső tehermegosztással osztottak le tagállami szintre. Ez Magyarország számára 2008–2012 átlagára nézve 6%-os üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentést határozott meg az 1985–87-es évek átlagához képest. A nehézipar időközben bekövetkezett leépülése és a gazdasági válság miatt a tényleges kibocsátás 2009-ben 43%-kal volt alacsonyabb a bázisértéknél. Az energetikában a jövőben bekövetkező nemzetközi fejlemények és technológiai fejlesztések jelentős bizonytalansággal terhelik az előrejelzéseket. A részletes hatástanulmányoknak egy-egy adott döntési pont előtt kell majd rendelkezésre állniuk, a lehető legtöbb aktuális adatot és információt szolgáltatva a döntés előkészítéshez, mivel meg kell találni az
151
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés időpontot, amikor a befektetési költségek arányban vannak a bevezetést követő gazdasági és társadalmi előnyökkel. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) adatai szerint az EU primerenergia-mixének változása 2010 és 2030 között elfogadott politikák alapján belső primer energiafogyasztás tekintetében 1766 Mt kőolaj egyenérték volt 2010-ben, s a növekedés eredményeként ez az érték 1807 Mt lesz várhatóan 2030-ban (61. ábra).
61. ábra. Az EU primerenergia-mixének változása 2010 és 2030 között (IEA adatok)
A Nemzeti Energiastratégia végrehajtásáról szóló 77/2011. (X. 14.) OGY határozat főbb sarokpontjai között szerepel az energiatakarékosság és energiahatékonyság fokozása, illetve a hazai szén-, lignit- és szénhidrogén-vagyon környezetbarát felhasználása. Az Ásványvagyonhasznosítási és Készletgazdálkodási Cselekvési Terv leszögezi, hogy hazánk fosszilis energiahordozókban nem szegény ország. Szén- és lignitkészletünk, a nem konvencionális szénhidrogén-tartalékaink, valamint a geotermális potenciálunk növekvő hasznosítása hosszú távon is jelentősen növelheti hazánk ellátásbiztonságát és lényegesen csökkentheti import függőségünket. A Nemzeti Energiastratégia 2030 szerint a villamos energia vonatkozásában 14%-os importcsökkenés az „Atom+Szén+Zöld” energiamix alkalmazásával érhető el (62. ábra).
62. ábra. Magyarország várható villamosenergia-termelése a különféle energiamixek szerint Forrás: REKK. 152
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az elmúlt években, éves szinten rendre 1 millió t alatt maradt a kőolaj és 3 Md m3 alá csökkent a szénhidrogén-kitermelés (63. ábra). A fentiek tükrében azért is fontos fokozni a koncessziós tevékenységet, a hazai szénhidrogének kutatását, hogy elegendő szénhidrogénvagyon álljon rendelkezésre a növekvő energiaigények mellett, amíg az energia előállításában jelentősebb áttörés nem következik be a tárgyalt néhány évtizedes időtávlatban. A növekvő energiaigény mellett az energiahatékonyságnak és energiatakarékosságnak is növekvő szerepe lesz.
63. ábra. Magyarország éves szénhidrogén termelésének alakulása (MBFH adatok)
153
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
2.6. A bányászati tevékenység ásványvagyon-gazdálkodási szempontú, valamint a várható nemzetgazdasági, társadalmi előnyeinek bemutatása A földgáz természetes, elsődleges energiaforrás. A földgáz részesedése az elsődleges energiaforrások felhasználását tekintve Európában folyamatosan emelkedik, ma mintegy 20%-os. Ennél csak a kőolaj részesedése nagyobb. Más elsődleges energiaforrásokat, így például a fekete kőszenet, a barnaszenet, a lignitet, vagy a megújuló forrásokat lényegesen kisebb arányban használunk fel. A földgázt a XXI. század energiaforrásának tartják, miután felhasználása a többi hagyományos energiaforráshoz viszonyítva kényelmesebb és kevésbé szennyezi a környezetet. A kőolaj széles körben alkalmazott ásványi energiaforrás. Fajlagos energiatartalma magas, s a szilárd energiahordozóknál könnyebb a kitermelése, szállítása, valamint elosztása és további tárolása. A kapcsolódó infrastruktúra rendelkezésre áll és tovább fejleszthető. A kőolaj fűtőértéke 10 000–11 500 kcal/kg (41870–48150 kJ/kg), gyakran 50%-kal nagyobb a fűtőértéke, mint a kőszénnek. Ipari felhasználása széleskörű, erőművekben, vegyipari alapagyagként, üzemanyagként egyaránt hasznosítható. Ásványvagyon-gazdálkodási szempontból a szénhidrogén-kutatást, -kitermelést és – feldolgozást közel 80 éves hazai tapasztalat segíti. A szénhidrogének ipari méretű termelése 1937-ben a DNy-Dunántúlon indult céltudatos, tudományos megalapozottságú geológiai– geofizikai kutatások eredményeként a Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) keretein belül. Az 1950-es évek végétől, főleg az eredményes alföldi kutatások nyomán a hazai olaj-ipari tevékenységet 1960-tól összefogó Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT) végezte, majd 1991-től jogutódja a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MOL Rt.) az ország legjelentősebb vállalata. A szénhidrogén-kutatáshoz kapcsolódó, felhalmozódott tudás és tapasztalat mind a hazai iparban, mind pedig a hazai tudományos és oktatási intézményekben jelentős. A szénhidrogének további kutatásával és a telepek termelésbe állításával az egyik legfontosabb nemzetgazdasági előny az importfüggőség csökkentése. Az ország importfüggősége mind kőolaj, mind pedig földgáz tekintetében ma közel 80%, s ez a mennyiség csaknem teljes egészében Oroszországból érkezik. A Somogyszob vizsgálati területre eső kőolaj és földgázkészletek termelésbe állításával az import–export mérleg javítható és a gazdaság nemzetközi versenyképessége is növekedhet. Az importfüggőség mérséklése egyben a szénhidrogén-ellátásban bekövetkező zavarok kockázati tényezőjét is csökkenti. Földgázból az importfüggőség mérséklésének szükségességét egy példa is szemlélteti. Az ország –10 °C-os napi középhőmérséklet mellett mintegy 90 M m3 földgázt fogyaszt. Ebből mintegy 10 M m3 származik hazai termelésből és 47,5 M m3 gázt lehet kivenni azokból a földalatti tárolókból, amelyeket a fűtési szezonon kívül importgázzal töltünk fel. Ez az a mennyiség, ami a téli hónapokban minden körülmények között rendelkezésünkre áll. Az igények kielégítéséhez minden további köbméter földgáznak importvezetékeken keresztül kell az országba érkeznie, –10 °C esetén körülbelül napi 32,5 M m3 (http://www.mol.hu /gazkerdes/szallitas.html, 2013). Az energiafüggőség mérséklésének az energiatakarékosság, a megújuló energia nagyobb arányú felhasználása, a biztonságos atomenergia, a közlekedés elektrifikációja és a kétpólusú mezőgazdaság létrehozása mellett, egyik eszköze az európai energetikai infrastruktúrához való kapcsolódás. Ez garantálja a földgáz piaci beszerzési árát, ami mellett a CO2 leválasztási és tárolási technológiák (CCS) alkalmazásával a földgáz továbbra is megőrizheti meghatározó szerepét. Az átmeneti időszakban, amíg a megújuló energiákat még nagyobb arányban
154
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány használjuk fel, egyelőre nem mondhatunk le a fosszilis energiahordozókról, így a kőolajról és a földgázról sem. Egy adott vizsgálati területen belül a szénhidrogén kutatása és a készletek termelésbe állítása rövidebb és hosszabb távon is csökkentheti az importfüggőséget. Az adott vizsgálati területen és környezetében a szénhidrogén-kutatás és -termelés, a környezetvédelmi előírások betartása mellett, a településekre és a lakosság életére rövidebb-hosszabb távon is kedvező hatásokat eredményezhet, többek között a munkahelyteremtéssel, mely révén a kistérségek népességmegtartó képessége fokozódhat. Ezen kívül élénkülhet az innováció, a K+F tevékenység és fejlődhet az infrastruktúra. Mind az upstream (kutatás–termelés), mind pedig downstream (feldolgozás-kereskedelem) ágazatok vonatkozásában az infrastruktúra-fejlesztéseken túlmenően, illetve a kapcsolódó a településfejlesztéseket, továbbá a nagyvállalatok mellett a kis- és közepes vállalkozásoknak is előnyös lehet a tárgyi bányászati–feldolgozási tevékenység. Mindezt a szénhidrogén-bányászatban és feldolgozásban meglévő nemzetközileg is elismert, kiemelkedő szaktudás, illetve gyakorlat segíti. Összefoglalásként megállapítható, hogy Magyarország szénhidrogén vagyonának névleges gazdasági értéke igen jelentős. A hazai szénhidrogéneknek lényeges szerepük van az ellátásbiztonság növelésében és az importfüggőség csökkentésében. Az ipari készlet, a jelenlegi kitermelési volument alapul véve, több évtizedes termelési élettartamot jelez előre, de a termelés fokozatosan csökken. Jelenleg a szénhidrogének importja 80%-hoz közeli, aminek csökkentése nemzetgazdasági érdek és cél. A Somogyszob vizsgálati terület kőolaj- és földgáztelepeinek megismerése és termelésbe vonása csökkentheti az importfüggőséget. Mivel a lakossági és tercier hőfelhasználásban is meg fog maradni a földgáz jelentősége az elkövetkezendő 20 évben (2020: 62%, 2030: 55%), a minél hatékonyabb energiatakarékosság mellett nagymértékben kell majd emiatt is támaszkodni a földgázimportra, illetve a hazai készletekre (64. ábra).
64. ábra. Magyarország várható lakossági és tercier hőfelhasználása 2010 és 2030 között
155
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
2.7. A terhelés várható időtartama 2.7.1. A vizsgálati tevékenység szakaszai és időtartamuk A hasznosításra kijelölt ásványi nyersanyag kiaknázása, a feltárt mező életciklusa évtizedekben mérhető folyamat, amely a terület kutatásának kezdetétől a felhagyást követő időszakig tart. A szénhidrogén-mező fejlesztése, termeltetése során a hatályos törvények és rendeletek által megkövetelt engedélyek, szabványok betartása mellett mindvégig szem előtt kell tartani azokat a kereskedelmi, környezeti és szociális szempontokat, amelyek egy bányaterület és környezete fenntartható létezését biztosítják. A vizsgálati tevékenység kezdeti szakaszában kutatási tevékenység folyik, amelynek célja a koncesszióval fedett terület azon részének vagy részeinek kijelölése, ahol a kutatás során felderített, gazdaságosan kitermelhető ásványi nyersanyag bányászata megkezdhető. A termelési szakaszban történik meg a bányászathoz szükséges infrastruktúra kiépítése, majd a nyersanyag kitermelése és elszállítása. A termelés felhagyását a terület rendezése, rekultivációja követi. A kutatás–termelés–rekultiváció időtartama általában 20–40 évre becsülhető, a feltárt szénhidrogénvagyon mennyiségétől függően. A Bányatörvény 12. § 1 pontja értelmében a pályázat nyertesével a miniszter vizsgálati szerződést köt. A vizsgálati szerződés legfeljebb 35 évi időtartamra köthető, amely egy alkalommal, legfeljebb a vizsgálati szerződés időtartamának felével, meghosszabbítható. 2.7.2. A kutatási szakasz időtartama A Bányatörvény 14. §-a szerint a koncesszió időtartamán belül a tervezett ásványi nyersanyag-kutatási, illetve geotermikusenergia-kutatási időszak 4 évnél hosszabb nem lehet. A kutatási időszak legfeljebb két alkalommal, esetenként az eredeti kutatási időszak felével meghosszabbítható. A koncessziós szerződésben meg kell állapodni a kutatási munkaprogram tartalmában és a teljesítésére szolgáló biztosítékokban. A bányafelügyelet által jóváhagyott kutatási műszaki üzemi tervnek tartalmaznia kell a koncessziós szerződéssel megállapított munkaprogramban vállalt feladatokat. A szerződésben a miniszter kikötheti a munkaprogram befejezéséhez szükséges költségek megtérítését arra az esetre, ha a koncesszió jogosultja az elfogadott munkaprogramban vállalt kötelezettségét nem teljesíti. A kutatási tevékenység alapja tehát a munkaprogram, amely meghatározza a kutatás célját, időtartamát és amelyben le kell fektetni az elvégzendő minimális kutatási tevékenység típusait és mennyiségét. A bányavállalkozó a kutatás megkezdése előtt kutatási műszaki üzemi tervet készít, amelyet a területileg illetékes Bányakapitányságnak jóvá kell hagynia. A terv tartalmazza a kutatás típusát és eszközeit, részletesen ismerteti a kutatáshoz használt műszerek és berendezések számát, típusát és műszaki paramétereit. A feltárási, kitermelési és meddőhányó-hasznosítási tevékenységet jóváhagyott műszaki üzemi terv szerint kell végezni. A műszaki üzemi tervet a műszaki-biztonsági, az egészségvédelmi, a tűzvédelmi szabályok és az ásványvagyon-gazdálkodási, a vízgazdálkodási, valamint a környezet-, természet- és tájvédelmi követelmények figyelembevételével úgy kell elkészíteni, hogy az biztosítsa az élet, az egészség, a felszíni és a föld alatti létesítmények, valamint a mező- és erdőgazdasági rendeltetésű földek megóvását, a bányakárok, a környezeti-természeti károk lehetséges megelőzését, illetve csökkentését, továbbá a tájrendezés — településrendezési eszközökben foglaltaknak megfelelő — teljesítését. A kutatás a területre rendelkezésre álló geológiai és geofizikai információk összegyűjtésével és újraértelmezésével kezdődik, majd felszíni, terepi földtani vizsgálatokkal, geofizikai mérésekkel folytatódik. A mérési eredmények alapján lehet döntést hozni a kutatófúrások 156
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány helyének kijelöléséről. A szükséges terepi mérések tervezése, kivitelezése és értelmezése egymásra épülő folyamat, időszükséglete legalább egy év. A kutatás második szakaszában a kutatófúrás(ok) tervezése, lemélyítése zajlik. A kutatófúrás helyszínét elő kell készíteni, megfelelő utakat, infrastruktúrát kell kiépíteni, a fúráshoz szükséges gépeket, berendezéseket, anyagokat oda kell szállítani, ennek időtartama heteket, esetleg hónapokat vehet igénybe. Egy kutatófúrás lemélyítésének időtartama főképpen a fúrásmélységtől és a felszín alatti kőzetrétegek minőségétől függ, illetve felléphetnek előre nem várható műszaki problémák. A kivitelezés időtartama hónapokban mérhető. A fúrás mélyítése során a célrétegekből mintákat vesznek, szénhidrogén-kutatás során vizsgálják a kútba esetlegesen beáramló gáz- és olajnyomokat, beáramlásokat. Amennyiben a fúrás produktív zónát tárt fel, az alkalmas szakaszt tesztelik, mérik a beáramló szénhidrogén mennyiségét és a fluidumból mintát vesznek. Megfelelő mennyiségű szénhidrogén-beáramlás esetén a kút próbatermeltetése következik, melynek időtartama néhány nap, esetleg néhány hét. A próbatermelés eredményeképpen megállapítható, hogy a feltárt szénhidrogén mennyisége és minősége alkalmas-e a gazdaságos kitermelésre. Ha igen, a kutat termelőkúttá építik át. A kutatási szakasz az eredmények értékelésével zárul, amelyről zárójelentés készül. Választ kell adni arra, hogy a tervezett kutatási tevékenységet sikerült-e végrehajtani, illetve feltárt-e a kutatás gazdaságosan kitermelhető ásványvagyont. A kutatási fázis teljes időtartama években mérhető nagyságrendű tevékenység, általában négy év. Amennyiben a kutatás nem tárt fel gazdaságilag értékelhető mennyiségű szénhidrogént, de erre az eredmények alapján esély van, újabb kutatási periódus indítható. A kutatási folyamatot egymást követő fázisokra szokták osztani. A hazai gyakorlatban alap- vagy előkutatást, felderítő, előzetes, részletes kutatási fázisokat és utólagos, vagy termelés alatti kutatást különítünk el. A kutatási terület ismeretessége az egyes kutatási fázisok során a vázlatos földtani modell megalkotásától eljut a bányászati tevékenység végzéséhez szükséges ismeretek megszerzéséig. 2.7.3. A termelési szakasz időtartama Amennyiben a kutatófúrásokkal gazdaságosan kitermelhető ásványvagyont sikerült kimutatni, megkezdődik a mező termelésbe állítása. Megtörténik a bányatelek-fektetés a megismert lelőhelyek területére. A sikeres kutatófúrás környezetében újabb fúrásokat mélyítenek az előfordulás kiterjedésének megismerésére, illetve a lelőhely szénhidrogénvagyonának kitermelésére. A szénhidrogénekkel együtt kitermelt víz telepbe való visszajuttatására visszasajtoló kutakat fúrnak. A szükséges termelő és vízvisszasajtoló kutak száma a mező szénhidrogénvagyonától függ. Egy adott szénhidrogénmező termeléséhez szükséges kutak száma több tíz is lehet, lefúrásuk folyamatosan történik, és éveket vehet igénybe. A mező élettartama a telepekben felhalmozódott szénhidrogének mennyiségének és a tárolóképződmények kőzetfizikai paramétereinek függvénye. A kitermelhető mennyiség kőolaj esetében a tárolókőzetben levő kőolaj 10–50%-a, a földgáz esetében 40–80%-a. A kitermelhető mennyiséget a kúthozamok és a telepnyomás-adatok alapján lehet becsülni, az éves termelési adatokat értékelve a hozamcsökkenésből állapítható meg a mező várható élettartama. Másodlagos, harmadlagos termeltetési módszerekkel a mező szénhidrogénvagyonának kitermelhető része növelhető, élettartama hosszabbítható. Az egyes kutakból való termelés költsége szabja meg azt a határt, ameddig az egyre csökkenő mennyiségű termelés még gazdaságos. A mező termelésbe állításától a felhagyásig terjedő idő nagyságrendje esetenként több tíz év. A vizsgálati területen a könnyen feltárható, nagy kiterjedésű mezőket feltehetően már feltárták, inkább több, kisebb méretű előfordulás felfedezésére lehet
157
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés számítani. Ebből következően a felfedezett mezők várható élettartamát 20–30 évre becsülhetjük. A tevékenység több fontos szakaszra osztható. Tervezési (fejlesztési) szakasz Ebben a fázisban készülnek el a termelőüzem létesítéshez szükséges elemzések, tanulmányok, abban az esetben, ha a kutatások eredményesek voltak. A tervezés során a projekt megvalósításának lehetőségét elemezni kell a biztonságos működtethetőség, a kereskedelmi életképesség, környezeti szempontok, szociális felelősség és a szabályozási, engedélyeztetési követelmények szempontjából. A tervezés általában 1–3 évet vesz igénybe. A létesítés műszaki üzemi tervét a bányahatóságnak el kell fogadnia. Rendkívül fontos már a kutatás, majd a tervezés folyamán a helyi lakossággal való kommunikáció, hiszen a berendezések, létesítését, működését el kell fogadtatni a lakossággal. Építési szakasz Amennyiben a kutatás és a tervezés folyamata lezajlott, és a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak, megkezdődhet a termelőüzem építése, amely akár 2 évet, vagy többet is igénybe vehet. A termelő létesítményekhez utakat kell építeni, ki kell alakítani a működés környezetét, építményeket kell emelni az alkalmazottak számára, létre kel hozni a bányászatot kiszolgáló felszíni építményeket. A termelés során további eszközöket és berendezéseket a termelési műveletek előrehaladásával lehet kiépíteni. Termelési szakasz A termelési szakasz akkor kezdődhet meg, ha a szükséges kiépítést befejezték, az elkészült rendszert tesztelték, a szükséges engedélyeket és jóváhagyásokat erre a bányavállalkozó megkapta. A Bányatörvény 12. § 1 pontja értelmében a koncessziós pályázat nyertesével a miniszter szerződést köt. A koncessziós szerződés legfeljebb 35 évi időtartamra köthető, amely egy alkalommal, legfeljebb a vizsgálati szerződés időtartamának felével, meghosszabbítható. A termelési szakaszban történik a nyersanyag kitermelése, előzetes feldolgozása, elszállítása. Ebben a szakaszban is folyamatos a termelő mező és kiszolgáló létesítményei fejlesztése, az infrastruktúra bővítése. Fokozottan figyelni kell a környezeti és a szociális szempontokra. Ma már egyre jellemzőbb, hogy a bánya tulajdonosa, működtetője bevétele egy részét a helyi polgári lakosság életkörülményeinek javítására, környezetvédelmi programokra, szociális intézkedésekre fordítja. 2.7.4. A termelés felhagyását követő időszak A mezők letermelése után a kútberendezéseket leszerelik, a kutat lezárják, elcementezik. A kút környékét rendezni kell, a feleslegessé vált tárgyakat elszállítják. Esetenként szükség lehet a talajba került szennyeződések semlegesítésére, eltávolítására. A visszatájosodás néhány hónap alatt megtörténhet. Ha a koncessziós szerződés megszűnésekor a létesítmények tovább nem üzemeltethetők, a bányavállalkozó köteles azokat elbontani és a területet helyreállítani. Ha a koncesszió úgy szűnik meg, hogy a bánya bezárása nem történik meg, a koncesszió volt jogosultja köteles a bányabezárási és tájrendezési munkákat elvégezni. A bányafelügyelet a bányabezárás és a tájrendezés elfogadását követően hivatalból törli a bányatelket. A letermelt gáztelepek alkalmas feltételek esetén földalatti gáztározóvá építhetők át. A csővezetéken érkező gázt besajtolják a már kitermelt gázmezőbe, így a tartalékolt gázmenynyiség tetszőleges időpontban használható fel. A kiépített tározók élettartama évtizedekben mérhető. 158
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Megemlíthető, hogy a már kitermelt tározók reziduális szénhidrogénje hosszabb időtávon, évtizedes távlatban tekintve mobilizálódhat, a tároló regenerálódik, ennek lehetőségét a letermelés során bekövetkező csökkenő telepnyomás teremti meg. Az eredetileg ki nem termelhető szénhidrogénrész az utánáramlás miatt így perspektivikusan kitermelhetővé válik. A bányabezárás folyamatával egy időben, de főleg azt követően megkezdődik a bányatérség felszíni környezetének rendezése, rekultivációja, azaz visszatájosítása. A folyamatot rekultivációs tervben rögzíteni kell. A területrendezést a bányavállalat, a bányahatóság, a helyi önkormányzat és a lakosság megállapodása alapján célszerű végrehajtani. Fel kell mérni a felhagyási tevékenység előtti és alatti környezeti hatásokat, amelyek a vizek, a növényzet, a helyi erózió állapotában bekövetkeznek. A Bányatörvény 36. §. Tájrendezési fejezete alapján a bányavállalkozó köteles a külszíni területet, amelynek használhatósága megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, fokozatosan helyreállítani, újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni, vagy a természeti környezetbe illően kialakítani.
159
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
2.8. A várható legfontosabb bányaveszélyek A szénhidrogén-termelés és -kutatás legfőbb eszköze a mélyfúrások alkalmazása, ezért ehhez kapcsolódnak a legfőbb bányaveszélyek is, így a három fő bányaveszély: a kútkitörés, a tűzveszély és a robbanásveszély. Fő bányaveszélyként számolhatunk a kutak kitörésével, amelyek a kutatás, alárendelten termelés, kútjavítás során következhetnek be. A bányászatban a természeti tényezők hatásai inkább gazdasági kategóriák, amelyek a termelési költséget növelik. Különösen nagy figyelmet kell fordítani a havária-helyzetekre, mert azok rendkívül rövid idő alatt nagy szennyeződéssel, illetve anyagi és személyi veszteséggel járhatnak. A bányászati tevékenységgel összefüggő súlyos ipari balesetek kockázatainak meghatározása esetén első sorban a veszélyek azonosítása szükséges, majd meg kell határozni a gyakoriságokat és azonosítani kell a következményeket. Ezekből adódik a kockázat meghatározása, és ennek értékelése. A bányászat során — az ipari gyakorlatban — azon súlyos ipari baleseteket kell figyelembe venni, ahol a rendszer integritásának megszűnését követően nagy mennyiségű veszélyes anyag, illetve energia szabadul el. Ezek az események előfordulásukkor jelentős teret kapnak a médiában, ezért érdemes számba venni, hogy az elmúlt években hány ilyen jelentősebb esemény következett be (42. táblázat). 42. táblázat. Jelentősebb szénhidrogén kutatási-termelési havária-események az elmúlt évtizedekben Magyarországon Időpont
Helyszín
1961
Nagyhegyes
1963 1965
Üllés Szank
1968. december 19–26. 1979. január 24 – február 15.
Algyő Zsana–2 kőolajtermelő kút
1981. december 29–31. 1982. augusztus 7–17.
Algyő–683. számú fúrás, Maroslele Szeghalom–14. sz. kút
1982. október 14–17. 1983. január 30 – február 2.
Szeged, Algyő–619. sz. vízvisszasajtoló kút, gázkifúvás Hajdúszoboszló, Nagyhegyes–77. sz. kút, gázkitörés
1983. március 22–23. 1984. június 18–21.
Battonya–144. sz. kutatófúrás, vizes gázkitörés Balatonmagyaród, Zalakomár–18. sz. kút, olaj- és gázkitörés
1985. április 1. 1985. május 20–21.
Biharkeresztes–19. sz. kút Füzesgyarmat–107. sz. kút, olaj- és gázkitörés
1985. december 16–1987. január 31. 1986. június 10.
Fábiánsebestyén, forróvíz és gáz kitörés Balatonmagyaród, Zalakomár
1987. január 24–25. 1998. november 14. 17.
Füzesgyarmat–107. sz. kút, gázkitörés Nagylengyel–282/A .sz. kút, gázkitörés
2000. augusztus 18 – november 16.
Pusztaszőlős–34. sz. kút, gázkitörés
Mivel a kiáramlott anyagok jelentős részéről elmondható, hogy ezek mérgezőek, fokozottan tűz- és robbanásveszélyesek, az élő és épített környezetre gyakorolt hatásuk például mérgező felhők, valamint tüzek és robbanások energia-transzportja révén valósul meg. A gáz halmazállapotú mérgező anyagok döntően inhalációs mérgek, amelyek a légutakon felszívódva mérgeznek. A káros hatások forrásának jellemzői lehetnek például a tócsaméret, a gázdiszperzió térbeli és időbeli alakulása, a potenciális gyújtóforrások jelenléte, a különböző mértékű és eredetű tüzek terhelései, a robbanások terhelései (nyomáshullám, repesz).
160
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Leeső vagy lengő teher okozta ütközések, következmények (kinetikus energia eloszlása, helyzeti energia eloszlása, impulzus-eloszlás), valamint a teherviselő elemek stabilitásának elvesztése is veszélyforrások lehetnek. A veszélyek elhárításának egyik alapvető tényezője a megelőzés, preventív intézkedések foganatosítása Ezek az intézkedések a következők: — a különböző jogszabályok, szabványok, műszaki biztonsági szabályzatok, technológiai, kezelési és karbantartási utasítások betartása; — az előírt szakmai képesítésű és gyakorlatú személyek alkalmazása; — a kötelező időszakos felülvizsgálatok és karbantartások elvégzése; — a veszélyek kellő időben történő jelzésére alkalmas műszerek és eszközök kialakítása és fejlesztése; — a kezelő és alkalmazott személyek (vezetők és beosztottak) rendszeres oktatása, továbbképzése; — bekövetkezett kútkitörések, robbanások, tűzesetek alkalmával gyors elhárítás megvalósításával a károk csökkentése; — a megfelelő szintű és gyakoriságú ellenőrzés. A vállalkozók fúró- és lyukbefejező berendezésének rendelkeznie kell bányakapitánysági (bányahatósági) engedéllyel, így munkavédelmi minősítéssel is. A berendezéseknél az előírt mennyiségű és minőségű tűzoltóeszköznek rendelkezésre kell állnia. A letermelt szénhidrogéntelepekben is lehet annyi gáz, hogy ezt a fúrás, kútkiképzés tervezésekor figyelembe kell venni biztonságtechnikai, illetve gazdasági szempontból. A gyakorlat szerint a ferde fúrások alkalmazásával egy város sem jelent akadályt a szénhidrogén-tározó biztonságos letermelésénél. A kitörésveszély, illetve bármelyik más, a fúrólyukhoz kapcsolódó potenciális szennyezés erősen a fúrólyukszár környezetéhez kötődik. A szénhidrogén-tároló környezetében található víztározó rétegek (vízbázisok) szempontjából maga a szénhidrogén-termelvény veszélyes szennyező anyagnak számít. A szénhidrogének vízbázisbeli jelenlétén azt a szénhidrogént értjük, amely bekerülhet a termelvénybe, vagy a csövezés körül lévő gyűrűstérbe, ezért a harántolt rétegekben tárolt, vagy azzal hidrogeológiai összefüggésben levő rezervoárokban található szénhidrogén is potenciális szennyező forrás vízbeszerzési szempontból. A szénhidrogéntelepek felett kialakuló geokémiai háló általában tartalmaz szulfidokat is. A telep feletti részek arzénszennyeződése kialakulhat a hibás cementpalást miatt, mert így rövidzár jön létre a víztartó rétegek és az arzént tartalmazó záró kőzetek, agyagpalák között. A rosszul palástcementezett fúrás a felszíni eredetű szennyezéseket lejuttathatja az ivóvíztározó rétegekbe is, így azok fokozott veszélyforrásnak számítanak. A letermelt szénhidrogéntelepekben, az ipari szempontból meddő rétegekben is lehet annyi gáz, hogy ezt a területen létesítendő vízfúrások kútkiképzése során figyelembe kell venni. A felszíni szennyezések lehetnek kapcsolatosak a mezőgazdasággal, bányászati tevékenységgel, kommunális szennyvizekkel, közlekedéssel vagy egyéb talajszennyező tevékenységgel. Ha a kút egyensúlyának megbomlását későn fedezik fel, elmulasztják a gyors beavatkozást a kút beindulása akár kitöréssé fajulhat, amennyiben a fluidum áramlásának szabályzási/ lezárási lehetőségei megszűnnek. A CH- (metán) gázok és az olaj súlyos tüzeket okozhat, ha a kútból H2S (kén-hidrogén) gáz is kiszabadul, akkor a környéken súlyos életveszély is jelentkezik. A kitörések nagymértékű talaj-, víz-, és légszennyezéseket is okoznak. Ha a személyzet a kútbeindulást felismerte, lezárta a kutat, de nem kezdi el a szakszerű egyensúly-helyreállítást a gázdugó migrációja jelentős nyomásemelkedést okozhat, ami a leggyengébb formáció felrepesztésével jár és igen nehezen kezelhető „földalatti kitörés” alakul ki. A kitörés a fluidum szabályozhatatlan áramlása a fúrólyukból (65. ábra). A felszín alatti kitörés a fluidumnak egy felszín alatti formációba való áramlása. Ha a fúrólyuk beindul és a fúrólyukat bezárják egy kisebb mélységű zóna felrepedhet az egyensúly helyreállításához 161
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés szükséges nyomás hatására. Az iszap és a formáció fluidumai ezek után beáramolhatnak, átfejtődhetnek a felrepesztett zónába és felszín alatti kitörés fejlődik ki. A felszín alatti kitörések másik típusa az, amikor a béléscső sarujánál lévő formáció reped fel és a kút ellenőrizhetetlenné válik, a nyomás kráterképződést indít el a béléscsövön kívül a fluidum a felszínre áramlik (FITZPATRICK, 1991). Fúrás és ki-beépítés alkalmával a kitörések azonos gyakorisággal fordulnak elő. Fúrás közben, ha a formáció-nyomás nő, ki-beépítéskor pedig a hidrosztatikus nyomás csökkenése esetén. Viszonylag olcsók a kútbeindulás felfedezésére, előrejelzésére használatos eszközök, így a legtöbb operátor ezek időbeni alkalmazását javasolja.
65. ábra. Gázkitörés (Zsana-É-2 fúrás, 1979)
A személyzetre nézve a kútmunkálati folyadékok használata kockázatos lehet. Bőrgyulladás léphet fel savak, lúgok, bromidok, kloridok, egyéb vegyszerek hatására. Látási és légzési zavarokat okozhatnak a mérgező reagensek. Pontos munkát kell végezni védőöltözetben a vegyi anyagok kezelése és a keverékek elkészítése során. A kútból eltávolított folyadékok a környezetre nézve komoly károsodást jelenthetnek. A folyadékok elhelyezését, biztonságos szállítását és kiömlésének meggátolását törvény szabályozza. A berendezésnél a személyzetnek tisztában kell lenni a kútmunkálati folyadékok tárolására, használatára vonatkozó szabályokkal. Savazásos rétegrepesztéseknél kiemelten fontosak a tervezési és biztonsági intézkedések, melyek: — a területen csak a szükséges személyzet lehet jelen és acélbetétes tömlők használhatók; — tiszta víznek kell lenni a helyszínen a sav, maró anyag lemosása céljából (ha esetleg a személyzet valamelyik tagjára ráfröccsen);
162
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány — a művelet során használt vezetékeket nyomásos vizsgálat alá kell vetni, a vezetékeket rögzíteni kell; — tilos a tartályok túltöltése; — a nyomásmérőket fel kell szerelni és ügyelni azok helyes működésére; — meg kell akadályozni a sav kifröccsenését; — a savazáshoz használt anyagok nagy része veszélyes, vízhez kell a savat keverni, nem a vizet a savhoz; — kerüljük a savgőz belélegzését; — védőruha és biztonsági eszközök használata kötelező; — légzőkészülék és szélirány jelző álljon rendelkezésre; — a savazás megkezdése előtt biztonsági eligazítást kell tartani, hogyan kell cselekedni a sav marása, szemsérülés illetve gőzmérgezés esetén; — egyes esetekben H2S (kénhidrogén) és egyéb mérgező anyagok is keletkezhetnek. A fentiekben említett károk, veszélyes balesetek elkerülhetők megfelelő kitörésvédelmi eljárásokkal, amelynek részleteit az adott esetre vonatkozóan az Általános Bányabiztonsági Szabályzat alapján kidolgozva a hatályos Műszaki Üzemi Tervekben részletesen ismertet.
163
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
3. A hatások, következmények vizsgálata és előrejelzése 3.1. A terület, térrész azon környezeti jellemzőinek meghatározása, melyet a tevékenység jelentősen befolyásolhat A Somogyszob vizsgálati területen, hasonlóan az ország más területeihez, a környezet számos elemét érinthetik a szénhidrogén-termelés életciklusának főbb fázisai. Ezek a fázisok a kutatáshoz, a tényleges termelésekhez és a termelést követő felhagyási fázishoz köthetők. Az alábbiakban valamennyi környezeti jellemzőt felsoroljuk, megemlítve egyúttal az azokra vonatkozó hatások várható nagyságát, vagy jelentőségét is. Magyarországon a környezeti–természeti elemekre, azok rendszereire, folyamataira, szerkezetére, különösen a tájra, településre, az érintett népesség egészségi állapotában, valamint társadalmi, gazdasági helyzetében várható változásokra ható tevékenységek engedélyezhetőségére vonatkozó jogszabály a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) kormányrendelet. A szénhidrogén-kutatás és -termelés környezetre gyakorolt hatásának tárgyalásakor elöljáróban meg kell említeni, hogy ehhez a tevékenységhez kapcsolódó fúráspontok rendszerint lakott területen kívül kerülnek kijelölésre. A tervezett fúráspontok 300 méter sugarú környezetében általában nem található sem lakóépület, sem egyéb, pl. zajtól védendő létesítmény. Ha a fúráspontok létesítése kiemelkedően nagy értékű mezőgazdasági területet, nemzeti parkot nem érintenek, akkor azokat többnyire az eredeti elvi helyén tűzik ki. 3.1.1. Levegőtisztaság-védelem Por és egyéb levegőben terjedő anyagok keletkezése várható az elérési utak építése, terepelőkészítések, rakodás és a nehéz munkagépek általános használata során, valamint ide sorolhatók a kitermelt fluidumok, gázok felszínre kerülésével kapcsolatos esetleges szaghatások is. Havária események során a levegőminőséget veszélyeztető tényező lehet a CO2 és a H2S magasabb koncentrációja is. Az említett hatások kockázata előzetes értékeléssel és ezt követő gondos tervezéssel minimalizálható. A termelés idején a levegőminőség folyamatos monitorozása és azon alapuló értékelések, a megfelelő műszaki védelemmel biztosíthatják a kockázatok csökkentését. Jogi háttér A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) kormányrendelet 6. §-a értelmében külön jogszabály állapítja meg a levegőterheltségi szint határértékeit. A levegőterheltségi szint mértéke alapján az ország területét, — külön jogszabályban felsorolt — légszennyezettségi agglomerációkba és zónákba kell sorolni. A zónatípusokat a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 5. melléklete határozza meg. A többször módosított 4/2002. (X. 7.) sz. KvVM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza a kijelölt légszennyezettségizónák és az agglomeráció felsorolását, a zónacsoportok megjelölésével az egyes kiemelt jelentőségű légszennyező anyagok szerint. A légszennyezettségi agglomerációt és zónákat a rendelet 2. számú mellékletében felsorolt települések közigazgatási határa határozza meg. A kijelölt városok esetében a település közigazgatási határát kell figyelembe venni. A levegőterheltség éves szintje alapján a zónák levegőminőségét A, B, C, D, E, F típusba kell besorolni. A zónák kijelölésénél 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 1. melléklet 1.1.3.1.
164
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány pontjában felsorolt kiemelt jelentőségű légszennyező anyagokat és az 1. melléklet 1.1.4.1. pontjában felsorolt arzént, 3,4-benz(a)pirént, kadmiumot és nikkelt kell figyelembe venni. A levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM együttes rendelet 5. sz. melléklete a zónacsoportokat, mint a zónák típusait az alábbiak szerint értelmezi: A csoport: agglomeráció: a LVr. szerint; B csoport: egy vagy több légszennyező anyag a határértéket és a tűréshatárt meghaladja; C csoport: egy vagy több légszennyező anyag a határérték és a tűréshatár között van; D csoport: azon terület, ahol a levegőterheltségi szint egy vagy több légszennyező anyag tekintetében a felső vizsgálati küszöb és a levegőterheltségi szintre vonatkozó határérték között van; E csoport: azon terület, ahol a levegőterheltségi szint egy vagy több légszennyező anyag tekintetében a felső és az alsó vizsgálati küszöb között van; F csoport: azon terület, ahol a levegőterheltségi szint az alsó vizsgálati küszöböt nem haladja meg; O–I csoport: azon terület, ahol a talaj közeli ózon koncentrációja meghaladja a cél értéket. O-II csoport: azon terület, ahol a talaj közeli ózon koncentrációja meghaladja a hosszú távú célként kitűzött koncentráció értéket.
Az A, B és C besorolás a levegőterheltségi szint egészségügyi határértéket meghaladó mértékét jelenti, ahol további terhelés nem engedhető meg. A jogszabály szerint az A, B, C és D zónatípusoknál kötelező a helyhez kötött mérések alkalmazása a levegő terheltségi szintjének vizsgálatához. Az E zónatípusnál a helyhez kötött mérések, modellezési technikák és az indikatív mérések együttesen is alkalmazhatók, az F besorolási kategóriában modellezési technikák vagy az objektív műszaki becslés alkalmazása önmagában is elegendő. A talajközeli ózon minősítése regionális–kontinentális jellege miatt az egész országra vonatkozik. A levegő minőségének vizsgálatát állami feladatként az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) rendszeresen méri és értékeli. A mérőhálózatot a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szakmai irányítása mellett a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek működtetik, a hálózat adatközponti és minőségirányítási feladatait pedig az Országos Meteorológiai Szolgálaton (OMSZ) belül nevesített Levegőtisztaság-védelmi Referenciaközpont (LRK) látja el. Az ország háttérszennyezettségét az OMSZ által működtetett mérőállomások mérik. Az OLM a szennyező anyagok levegőterheltségi szintjét folyamatosan mérő automata mérőhálózatból a levegőminták kén-dioxid- és nitrogén-dioxid -tartalmát szakaszosan, laboratóriumban vizsgáló, manuális mérőhálózatból (RIV) áll. A környezeti levegő tényleges állapotára vonatkozó részletes területi immissziós adatok hiányában a levegőminőségre vonatkozó vizsgálati megállapításokat csak a légszennyezőforrások (pl. ipari, közlekedési, kommunális), valamint a területi adottságok (pl. beépítettség, mezőgazdasági műveltség, térszerkezeti adottságok, klimatikus viszonyok) vizsgálata és értékelése és a rendelkezésre álló RIV adatok alapján lehet megtenni. A térségben automata mérőállomás nincs. A vizsgálati területnek és térségének manuális mérőállomásait, és Kaposvár és környéke légszennyezettségi zónáját a 66. ábra mutatja be.
165
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
66. ábra. A vizsgálati terület térségében található kaposvári légszennyezettségi zóna (a közigazgatási területek határai alapján), valamint a térségben levő manuális mérőhálózat állomásai
Az ábra alapján megállapítható, hogy a vizsgálati terület keleti peremétől 30 km-re található található Kaposvár és környéke légszennyezettségi zónája. A térképen ábrázolt manuális mérőállomások száma öt, ebből a vizsgálati területen egy, a nagykanizsai mérőállomás található. A mérőállomások közül a többi négy a terület határától 20-30 km-re található. Ez utóbbiak adatait (távolságik miatt) nem ismertetjük. A 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet által az ország területén kijelölt légszennyezettségi zónák közül Kaposvár és környéke a 11. „kijelölt városok” légszennyezettségi zónába van sorolva. Maga a vizsgálati terület a 10. „az ország többi területe” zónába tartozik. A vizsgálati területnek és térségének légszennyezetségi érték szerinti besorolását szennyező anyagonként az alábbi, 43. táblázat és 44. táblázat foglalja össze: 43. táblázat. A vizsgálati területnek (10. az ország többi területe),és Kaposvár és környéke (a 11. kijelölt városok) légszennyezettségi zóna besorolása a 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet 1. melléklete szerint Zónacsoport a szennyező anyagok szerint Légszennyezettségi zóna
10. 11.
166
Az ország többi területe Kaposvár
Kéndioxid
Nitrogéndioxid
Szénmonoxid
Szilárd (PM10)
Benzol
Talajközeli ózon
F
F
F
E
F
O–I
F
E
E
E
F
O–I
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 44. táblázat. A vizsgálati területnek (10. az ország többi területe) és Kaposvár és környéke valamint Zalaegerszeg és környéke (a 11. kijelölt városok) légszennyezettségi zóna besorolása a 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet 1. melléklete szerint Zónacsoport a szennyező anyagok szerint Légszennyezettségi zóna
10. 11.
Az ország többi területe Kaposvár
PM10 arzén (As)
PM10 kadmium (Cd)
PM10 nikkel (Ni)
PM10 ólom (Pb)
PM10 benz(a)pirén (BaP)
F
F
F
F
D
F
F
F
F
D
Mivel Kaposvár és környéke légszennyezettségi zónája a vizsgálati területtől mintegy 30 km-re keletre található, ezért ennek a zónának a légszennyezettségi adatait csak tájékozató jellegűnek tekintjük. A vizsgálati mérések alapján megállapítható, hogy a somogyszobi vizsgálati területen, valamint Kaposvárott és környékén a szilárd PM10 μm méret alatti koncentrációja a felső vizsgálati küszöb és a levegőterheltségi szintre vonatkozó határérték között van (E). A PM10 benz(a)pirén (BaP) koncentrációja mindkét területen a levegőterheltségi szint felső és az alsó vizsgálati küszöbe között van (D). A vizsgálati területtől távolabb eső Kaposvár és környéke légszennyezettségi zónájára vonatkoztatva: Kaposvárott és környékén a kéndioxid (SO2), a nitrogén-dioxid (NO2), szén-monoxid (CO) koncentrációja a felső vizsgálati küszöb és a levegőterheltségi szintre vonatkozó határérték között van (E). A talajközeli ózon koncentrációja mindkét terület esetében — a törvényben meghatározottnak megfelelően — az O–I kategóriába lett sorolva. A többi felsorolt, egyéb szennyező anyag levegőterheltségi szintje — mind a vizsgálati területen, mind Kaposvár és környéke zónájában — nem haladja meg az alsó vizsgálati küszöb értékét (F). Légszennyezettségi index A levegő minőségének értékélésére vezették be légszennyezettségi index fogalmát. A légszennyezettségi index kidolgozása a hatályon kívül helyezett 14/2001. (V.9.) KöM–EüM– FVM együttes rendeletben es módosításaiban szereplő határértékek, illetve a 4/2011. (I.14.) VM rendeletben szereplő határértékek alapján történt, a 6/2011. (I. 14.) VM rendelet által előírt módszerek szerint. A vizsgálati terület és térsége településeinek légszennyezettségét manuális mérőhálózat méri. Az (LRK) adatai alapján a vizsgálati terület térségében Zala megyében három, Somogy megyében két mérő állomás üzemel. Ezek Nagykanizsán, Keszthelyen valamint Lentiben, Fonyódon és Kaposvárott találhatók. A vizsgálati területen a nagykanizsai mérőállomás található. Mivel — a nagykanizsai helyszín kivételével — a többi mérési helyszín a vizsgálati területtől 25–30 km-re található, ezért a távoli mérőállomások adatait tájékoztató jellegűnek tekintjük. A települések összesített légszennyezettségi indexét a településen mért legmagasabb (legkedvezőtlenebb) indexű szennyezőanyag alapján határozzák meg. A vizsgálati terület térsége manuális mérőhálózata vizsgálatainak adatait az OMSZ „2012 és 2013. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről a manuális mérőhálózat adatai alapján” c. értékelései mutatják be. (45. táblázat és 46. táblázat).
167
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 45. táblázat. A 2012. évi légszennyezettségi index értékelése a manuális mérőállomások szerint (OMSZ, 2013). Mérőállomás neve
Fonyód Keszthely Kaposvár Lenti Nagykanizsa
Légszennyezettségi index NO2
kiváló (1) jó (2) jó (2) megfelelő (3) szennyezett (4)
SO2
ülepedő por
– – – – –
– – – – –
Összesített index
kiváló (1) jó (2) jó (2) megfelelő (3) szennyezett (4)
46. táblázat. A 2013. évi légszennyezettségi index értékelése a manuális mérőállomások szerint (OMSZ, 2014). Mérőállomás neve
Fonyód Keszthely Kaposvár Lenti Nagykanizsa
Légszennyezettségi index NO2
kiváló (1) megfelelő (3) jó (2) megfelelő (3) megfelelő (3)
SO2
ülepedő por
– – – – –
– – – – –
Összesített index
kiváló (1) megfelelő (3) jó (2) megfelelő (3) megfelelő (3)
kiváló: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 40%-a alattiak. jó: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 40%-a és 80%-a közöttiek. megfelelő: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 80%-a és 100%-a közöttiek. szennyezett: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 100%-a és 200%-a közöttiek. – : nem mérik az adott komponenst.
A vizsgálati területen és térségében a manuális mérőhálózat (RIV) 2012. és 2013. évi adatai erősen hiányosak. Ülepedőpor-vizsgálatok és SO2 vizsgálatok nem történtek. A meglevő adatok alapján meghatározható NO2-re vonatkozó légszennyezettségi index a 2012ben a vizsgált helyek közül Nagykanizsán a szennyezett kategóriában van, Fonyódon kiváló, Keszthelyen és Tapolcán pedig jó minősítésű. 2013-ban az NO2 légszennyezési indexe a Fonyódon kiváló, Kaposvárott jó, a többi vizsgálati helyen pedig megfelelő volt. Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a vizsgálati terület és térsége levegőjének minősége az országos átlagnak megfelelő. A vizsgálati területtől levő nagyobb távolság miatt, a jogszabályban megadott kijelölt városokra vonatkozó szennyező komponensek koncentrációit, illetve — nagykanizsai légszennyezési adatok kivételével — a manuális mérőállomások adatait inkább tájékoztató jellegűnek tekinthetjük. A közlekedés okozta légszennyezés a főutak által érintett települések esetében a legzavaróbb. A fűtési szezonban jelentősebb légszennyezettségi gondok jelentkeznek azokon a településeken, ahol a vezetékes gáz használata helyett visszatértek a szilárd tüzelésre. A térség a légszennyezettség, valamint a közlekedésből származó zajhatások tekintetében a környezeti ártalmak által kevésbé veszélyeztetett területek közé tartozik. A nagy forgalmú közutak közvetlen környezetének és a nagyobb települések levegőjének szennyezettségét a gépjárművekből származó kibocsátások azonban növelik, míg a rurális térségekben a mezőgazdasági eredetű porterhelés mutat időszakosan magas értéket. A kutatás/kitermelés során figyelembeveendő emissziók A PM10, a szálló és ülepedő por terheltség növekedésének elsősorban a termelőkút kutatási, kiépítési fázisában várható, a munkagépek általi talajmozgatás során. Ide tartozik az elérési utak építése, a terep előkészítése, a talajréteg letermelése, a betonalap építése, a rakodás és a nehéz munkagépek általános használata. A kút építése során, a mélyfúrásos tevékenységnél a légszennyező hatást kizárólag a fúróberendezések dízelmotorjai okozhatnak. Annak 168
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány érdekében, hogy a levegőtisztaság védelme biztosított legyen, azaz a légszennyező anyagok mennyiségei a megengedett határérték alatt maradjanak, szükségesek a kivitelező által rendszeresen végrehajtott ellenőrző mérések. A kivitelezési munkák, pl. útépítés, terepelőkészítés, során a szálló por terhelés csökkentésére a megfelelő munkaszervezés mellett, a vízpermet alkalmazása is szükséges. A mérési adatokat jegyzőkönyvben kell rögzíteni és az eredményeket el kell juttatni a területileg illetékes környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőséghez. A megfelelő műszaki védelemmel csökkenthetők a kockázatok. A kockázatok csökkentését szolgáló műszaki védelem meghatározását a tervdokumentáció környezetvédelmi fejezetében rögzíteni kell. A levegőtisztaság problémakörébe tartozik a kitermelt fluidumok, gázok felszínre kerülésével kapcsolatos szaghatás is. Havária események során a levegőminőséget veszélyeztető tényező lehet a CO2 és a H2S magasabb koncentrációja is. Az említett hatások kockázata előzetes értékeléssel és ezt követő gondos tervezéssel minimalizálható. A lehetséges havaria helyzeteket, és azok megelőzését, illetve a bekövetkezés esetén szükséges teendőket a tervdokumentáció környezetvédelmi fejezetében értékelni kell. 3.1.2. Zajhatás és rezgések Zaj és rezgés szintjének kismértékű növekedése várható rövid ideig a szeizmikus kutatásokhoz kapcsolódó rezgéskeltések során. A tervezés és a kivitelezés függvényében hosszabb időn keresztül várható kismértékű zajhatás a kutatófúrások kivitelezése, az elérési útvonalak létesítése, a terület előkészítéséhez használt nehéz munkagépek használata, valamint a tevékenységekhez tartozó szállítások során, azonban ezek együttes zajhatása sem számottevő. A próbatermeltetés során sem kell számottevő zajhatással számolni. Szükség esetén a zajterhelés csökkenthető a zajforrások lefedésével (ideiglenes gépház, burkolat). A zaj és rezgés minimalizálását különösen a lakott, valamint a természet- és vadvédelmi területek térségében kell különös gonddal tervezni, egyeztetve az illetékes szervekkel, figyelembe véve a védelemre szolgáló időszakokat is (pl. költési, vándorlási időszakokat). A tervezési stádiumban figyelmet kell fordítani a nagyméretű munkagépek és szállítóeszközök, a használatba vont úthálózatot érő terhelésére és az útvonal menti épületeket érő rezonanciára is. A munkálatok megkezdése előtt célszerű elvégezni az útburkolat és a környező ingatlanok állapotfelvételét, melyet egyeztetni kell az útkezelővel és az illetékes önkormányzattal, illetve tervezési szinten fel kell készülni a keletkező károk helyreállítására is. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól a 284/2007. (X. 29.) kormányrendelet foglal állást. A határértékek kapcsán a környezet zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 10/2009. (VII. 30.) KvVM–EüM együttes rendelet által módosított 27/2008. (XII.3.) KvVM–EüM együttes rendelet az irányadó. 3.1.3. A talajvízre gyakorolt hatások A felszín alatti vizekre gyakorolt lehetséges mennyiségi hatásokat külön fejezet (3.2.) részletezi. A vizsgálati területen tervezett szénhidrogén-kutatás, beleértve a fúrási tevékenységet is, nem lesz jelentős hatással az itt lévő sekély és porózus víztestek mennyiségi állapotára. A kutatás vízigényének, a termelőegységek kommunális és ipari vízigényének mértéke csekély, a térségben regionális vízszint-, vagy áramlási irányváltozások nem várhatók. A vizsgálati területen tervezett szénhidrogén-kutatás az itt lévő sekély víztestek esetében okozhat minőségi hatásokat, melynek kivédésére különösen törekedni kell, mert a vizsgálati területet érintő sekély porózus víztestek minőségi állapota jó, illetve gyenge besorolású. A sp.3.2.1, és a sp.4.2.1 jelű sekély porózus víztestek minőségi állapota diffúz nitrát terhelés 169
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés miatt gyenge minősítésű. A felszínhez közeli vizekbe csak a talajon keresztül kerülhetnek szennyező anyagok, de a biztonságos tárolás és anyagkezelés (fedett tároló betonlapon kialakítva), valamint a zárt rendszerű, gödörmentes iszapkezelési technológia ezt megakadályozza. A kutatási fázisban a fúrások körzetében a fúrási tevékenységhez kapcsolódóan használt vegyszerek, a fúrással felszínre hozott esetlegesen toxikus anyagok, valamint a fúrást végzők kommunális szennyezései azok, melyekkel szembeni védelmet biztosítani kell. Különös gondot kell fordítani a fúrási tevékenység során felhasznált fúróiszapok kezelésre, tárolására. Az Európai Hulladék Katalógus minősítése szerint az olajbázisú és veszélyes (barit- és klorid-tartalmú, illetve édesvíz diszperziós közegű) anyagokat tartalmazó fúróiszapokat a 01 0505, illetve a 01 0506-os veszélyes hulladék kategóriába sorolták. Ezeknek a talajvízzel történő kapcsolatba kerülését mindenképpen el kell kerülni. A felszín alatti víztároló rétegek (0–1500–1700 méter között) átfúrásakor a fúrólyuk falán a fúróiszapból gyorsan képződő iszaplepény meggátolja a rétegek elszennyezését. A fúrólyukba helyezett béléscsövet a felszínig cementezve jön létre a cementpalást, ami teljesen elzárja egymástól a vízadó rétegeket. A kutató és feltáró fúrások mélyítése során a csurgalékvizeket, a betonlapra esetlegesen kifolyó fúrási iszapot és a csapadékot a betonlapon kialakított, kiterjedt csatornarendszer segítségével lehet egy technológiai gödörben szelektíven összegyűjteni és megfelelően kezelni. A földtani közeg és a felszín alatti víz védelmének érdekében a gépekről, motorokról származó, esetleg olajat is tartalmazó folyadékokat külön csatornarendszerrel kell összegyűjteni. Az olajjal, (fáradt olajjal) szennyezett folyadékot az olajcsapdából összegyűjtve veszélyes hulladékként kell kezelni és elszállítani a fáradt olajat engedéllyel átvevő telephelyre. A termelési időszakban hasonló problémákra kell felkészülni a termelő-, besajtoló-, likvidáló-kutak létesítésénél. Ugyanitt a szállítóvezetékek létesítése során jelentkezhet kisebb szennyezés, míg a vezetékek meghibásodása, havária esetére megfelelő kárelhárítási terv kidolgozása és az arra reagáló egység biztosítása a feladat. Az érintett térségekben a hatásvizsgálat fontos részeként egy előzetes talajvíz-áramlási és vízminőségi értékelés elvégzése szükséges. A tevékenység felszín alatti vizekre gyakorolt hatása kapcsán a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) kormányrendeletet kell figyelembe venni. 3.1.4. A felszíni vizekre gyakorolt hatások A vizsgálati területre tervezett kutatási, termelési és felhagyási fázisok során a hidrológiai rezsimben változások nem várhatók. Más szóval, a fúrási tevékenység a felszíni vizek mennyiségi viszonyaira nincs számottevő hatással. A jelenlegi vízfolyások/csatornák és felszíni vízkitermelések fizikai zavarása jelentéktelen lesz. A felszíni vizek használata az építési tevékenységek során létesített utak, területrendezések pormentesítésénél várható, melyet a vízgazdálkodásban illetékes szervekkel való egyeztetésnek kell megelőznie. Az elérési útvonalak tervezésénél a vízfolyások kereszteződésekor el kell kerülni azok megzavarását. Árvagy belvízveszélyes területen az illetékes vízügyi szervekkel való egyeztetés alapján kell a munkálatokat végezni. Ez utóbbi elsősorban a felszíni geofizikai munkálatoknál jöhet számításba. A talajvízminőségnél említett hatások egy része megjelenhet a felszíni vizekben is. A területen a 40 felszíni víztest közül csupán négy nem rendelkezik értékelt minősítéssel (adathiány miatt), az értékeléssel rendelkezők közül csupán 2/36 esetben jó az állapot, kb. harmadának állapota mérsékelt (13/36), hasonló részük gyenge (10/36), vagy rossz (1/36) minősítéssel rendelkezik. Bizonytalan besorolással 10/36 felszíni víztest rendelkezik. Az értékelt vízfolyás víztestek (36/40) ökológiai minősítése jó (2/36), mérsékelt (13/36), rossz (1/36), gyenge (10/36), vagy bizonytalan (10/36). A tervezéseknél a felszíni vízfolyásokat 170
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány ilyen szempontból értékelni kell, a potenciálisan veszélyeztetett területeken előzetes állapotértékeléssel, esetenként a monitoring kiépítésével, havária-terv kidolgozásával. A kutatási fázis során felszínre jutott kedvezőtlen összetételű vizek kezelésére megfelelő tervet kell kidolgozni, felszíni befogadóba juttatás az illetékes zöldhatósággal, vízvédelmi és vízügyi hatósággal való egyeztetés alapján lehetséges. A termelési fázisban a szénhidrogénekkel felszínre jutott és leválasztott vizek sorsáról az idevágó jogszabályok szellemében kezeléssel, és a mélységi rezervoárba történő vízlikvidálással kell gondoskodni. A vízlikvidálással együtt a gáz–víz szétválasztásánál használt vegyszerek (metanol, esetenként glikol) a jogszabályoknak megfelelő mértékben, és környezeti hatásvizsgálat alapján juttathatók a mélységi rezervoárba. A vízhasználatok biztonságára, az emberi egészség és a környezeti állapot megőrzésére, a szennyezések megelőzésére és csökkentésére, a felszíni vizek minőségének megóvására, javítására, a víztestek jó állapotának elérésére és fenntartására, továbbá a vízi és vízközeli, valamint a felszíni víztől közvetlenül függő szárazföldi élőhelyek és élő szervezetek fennmaradásához szükséges feltételek biztosítására szolgáló intézkedésekről a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) kormányrendelet irányadó. 3.1.5. Természetvédelem Előre kell bocsátani, hogy a geotermikus koncessziók esetében a felszíni és felszín közeli képződményekkel kapcsolatos bármely szempont csak azt befolyásolja, hogy hol legyenek a majdani beruházáshoz kapcsolódó felszíni létesítmények, beleértve azt is, hogy honnan kezdődhet a fúrás. A gyakorlat azt mutatja, hogy ferde fúrások alkalmazásával — bizonyos műszaki korlátok figyelembe vételével — még egy város sem akadálya egy mélyfúrási technológián alapuló kitermelés megvalósításának. A kitörésveszély vagy bármely a fúrólyukhoz kapcsolódó potenciális szennyezés erősen a fúrólyukszáj környezetéhez kötődik. A koncesszió kiírásakor figyelembe kell venni, hogy a mélybeli bányászati tevékenységre alkalmas terület nem feltétlenül esik egybe a felszínen használatra kijelölt területekkel, mivel a felszíni terület viszonylag jelentős része alkalmatlan lehet a kitermelés felszíni objektumainak telepítésére, akár az ökológiai rendszer érzékenysége, akár emberi létesítmények miatt. Az előírt vizsgálati szempontok mintegy kétharmada a felszínre, a földrajzi, ezen belül nagy hangsúllyal a biogeográfiai, és számottevő részben az épített, antropogén rendszerekre vonatkozik. A vizsgálat folyamán két dolgot feltétlenül figyelembe kell venni: — a kitermelésre kialakítandó végleges telephelyet ebben a vizsgálati szakaszban nem ismerhetjük, így a felszín érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatát a teljes koncesszióra javasolt területre ki kell terjeszteni. Ebből pedig következik, hogy: — a koncesszióra javasolt terület nagy mérete miatt a vizsgálatot — különösképpen a védett fajok és élőhelyek esetében — teljes részletességgel elvégezni nem lehet és nem is érdemes. Emiatt a legtöbb esetben meg kell elégednünk a lehetséges problémák feltárásával. A koncessziós tevékenység során az 1996. évi LIII., a természet védelméről szóló törvény (Tvt.) szemléletét kell érvényesíteni. Ennek értelmében természeti területek csak olyan mértékben vehetők igénybe, hogy a működésük szempontjából alapvető természeti rendszerek és folyamataik működőképessége fennmaradjon, továbbá a biológiai sokféleség fenntartható legyen. A védett természeti terület állapotát és jellegét a természetvédelmi célokkal ellentétesen megváltoztatni nem lehet. A termelőhely tervezésekor figyelembe kell venni az adott térszín, illetve a közeli, érintett vagy határos területek védelmi szintjét is. A védett természeti területekre vonatkozó szabályokat a Tvt. 31. §–41. §, a természeti területekre vonatkozó szabályokat a Tvt. 16–21. §, a Natura 2000 területekre vonatkozó szabályokat pedig a 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet 8–13. § tartalmazza. 171
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés A jelenleg védelem alatt álló területek ökoszisztémája általában hosszú ideig fennálló gazdasági tevékenység mellett alakult ki mai állapotában, melyet a természetvédelem konzerválni igyekszik. Az egyes élőhelyek esetében pontosan ismerni kell azt a tűréshatárt, ameddig az maradandó károsodás nélkül, rugalmasan elviseli a külső hatásokat. Sem a kompromisszumokat nem ismerő védelem, sem a gátlástalan területhasználat nem szolgálják a fenntartható fejlődés elvét. A tevékenység engedélyezésénél és szabályozásánál egyrészt figyelembe kell venni, hogy az a védett területekre is bizonyos mértékben hatni fog, másrészt, hogy közérdekű beruházásról van szó. A hatóság feladata eldönteni, hogy az érintett, védelem alatt álló ökoszisztémában beálló rövid vagy közepes távú egyensúlyváltozások arányban vannak-e a tevékenység által produkált nemzetgazdasági értékkel. A kellő körültekintés nélkül meghozott döntések ugyanúgy vezethetnek egy térség természeti értékeinek visszafordíthatatlan sérüléséhez, mint gazdasági értékének, szerepének csökkenéséhez, mely utóbbi indirekt módon, előnytelenül hat vissza a természet- és környezetvédelemre. A koncessziós tevékenység minden munkafázisát vizsgálni kell, és össze kell vetni a 314/2005. (XII. 25.), a környezetvédelmi hatásvizsgálatról és egységes környezethasználati engedélyezésről szóló kormányrendeletben foglalt tevékenységekkel. Amennyiben valamely munkafázis a rendelet 1–3 sz. mellékleteiben felsorolásra kerül, akkor a tevékenységre vonatkozó engedélyezési eljárások előtt az 1. § (3) bekezdés szerinti engedély beszerzése szükséges. A tevékenységet országos jelentőségű védett területeken a hatóság csak abban az esetben támogathatja, ha az nem okozza a terület jellegének, használatának megváltozását, a fajok és élőhelyek zavarását vagy károsodását. Ezeken a területeken a hatóság az engedélyezési eljárások során korlátozásokat tehet, vagy megtagadhatja az engedély kiadását. Az országos szintű védettség esetén végezhető tevékenységek száma rendkívül korlátozott és igen erősen kontrollált, tehát csak ritka esetben gazdaságos. Nemzeti park illetékessége esetében minden tevékenységet már tervezési stádiumban egyeztetni kell az nemzeti park igazgatóságával. Az országos ökológiai hálózathoz tartozó terület igénybevétele esetében az Országos Területrendezési Tervről szóló, 2003. évi XXVI. törvény előírásait kell figyelembe venni. A törvény 3/5. sz. melléklete alapján országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezetbe sorolt térségben a koncessziós tevékenységet a kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet csak végezni. (Ez a jogszabályi norma vonatkozik az országos ökológiai hálózat övezet részeire, illetve a védett lápokra is.) A kutatás nem eshet „ex lege” védett területre. „Ex lege” védett természeti területnek minősülnek a lápok, szikes tavak, kunhalmok, földvárak, források és víznyelők és barlangok. A Natura 2000 területek esetében a 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet 10. § (1) és (2) bekezdései az ottani 14. és 15. mellékletnek megfelelő hatásbecslési dokumentáció elkészítését írják elő, melynek alapján az illetékes felügyelőség elvégzi a hatásbecslést. Ha a tevékenység károsan befolyásolhat kiemelt közösségi jelentőségű fajt, populációt vagy azok élőhelyét, sem kutatás, sem kitermelés nem folytatható. A Natura 2000 hálózat részét képező területeken vonalas létesítmény kialakítása és bányászati tevékenység nem támogatott. Figyelmet kell fordítani a 92/43/EGK Irányelv 6. cikk 3. bekezdésében megfogalmazott, az akkumulálódó hatások elleni védekezésre. A mezőgazdasági tevékenységgel érintett, illetve termőföld hasznosításra alkalmatlan területek, valamint természetes vizes élőhelyek növényállományát meg kell őrizni, és be kell tartani a védett növény- és állatfajok védelmével kapcsolatos szabályokat (Tvt. 42. § [1] és [2] bekezdései, illetve a 43. § [1] bekezdései). Kutatási tevékenység az európai közösségi jelentőségű területeken csak a már meglévő földutakon végezhető, stabilizált, illetve szilárd burkolatú út nem létesíthető. Védett 172
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány természeti területen, gyepen, vízálláson, nádasban csak vegetációs időn kívül, vizes élőhelyeken ezen felül csak fagyott talajon lehet gépjárművel közlekedni. Nem megfelelő talajviszonyok esetében olyan kutatási módszert kell választani, amely nem jár a terület állapotának, jellegének megváltoztatásával, nem okozza a védett vagy jelölő fajok és élőhelyek zavarását vagy károsodását, illetve nem ellentétes a kijelölés céljaival. A tevékenység helyszínén vizsgálni kell a nyomvonalas létesítmények elhelyezkedését és meg kell határozni a védőtávolságokat, melyeken belül a tevékenység nem folytatható. Természetvédelmi oltalom alatt álló területeken a kutatás általában augusztus 1. és február 28. között végezhető, azonban figyelembe kell venni a területen az adott jelölő faj biológiáját is. Védett, és fokozottan védett területen is a területileg illetékes zöldhatóság engedélyéhez kötött a kutatási tevékenység. A Natura2000-es területek nagy része Magyarországon egybe esik az országos védett területekkel. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 18. § (1) értelmében a természetes és természetközeli állapotú vizes élőhelyen, a természeti értékek fennmaradásához, a természeti rendszerek megóvásához, fenntartásához szükséges vízmennyiséget (ökológiai vízmennyiség) mesterséges beavatkozással elvonni nem lehet. Helyi jelentőségű védett természeti területeknek nevezzük a települési — Budapesten a fővárosi — önkormányzat által, rendeletben védetté nyilvánított természeti területeket. Védelmi kategóriájukat tekintve lehetnek természetvédelmi területek (TT) vagy természeti emlékek (TE) is. A tervezés során minden esetben figyelembe kell venni ezekre a területekre vonatkozó önkormányzati előírásokat. Az élőhelyekre vonatkozó értékelést a hatásvizsgálatoknál kell részletezni. A tevékenységeknél figyelemmel kell lenni ezek védelmére, a nem odaillő fajok (pl. parlagfű) elterjedésének megakadályozására. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 16. § (2) bekezdése értelmében a tevékenységet a talajfelszín, a felszíni és felszín alatti formakincs, a természetes élővilág maradandó károsodása, a védett élő szervezetek, életközösségek tömeges pusztulása, biológiai sokféleségük számottevő csökkenése nélkül kell végezni. Ugyanennek a törvénynek a 16. § (1) bekezdése kimondja, hogy a mező-, erdő-, nád-, hal-, vadgazdálkodás (a továbbiakban: gazdálkodás) során biztosítani kell a fenntartható használatot, ami magában foglalja a természetkímélő módszerek alkalmazását és a biológiai sokféleség védelmét. További követelményeket a vízgazdálkodásról szóló 1995/LVII. és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995/LIII. törvény tartalmaz. 3.1.6. Tájvédelem (HOI) A tájvédelem témakörének legfontosabb jogi alapjaihoz a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény, az Európai Tájegyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi CXI. törvény tartoznak. Az általános tájvédelem jogszabályi alapja a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 6.§ és 7. §-ban foglalt általános előírások, amely alapján a tájvédelem a tájak esztétikai és funkcionális adottságait és jellegét meghatározó természeti értékek, természeti rendszerek és egyedi tájértékek megismerése, megőrzése, helyreállítása, valamint a tájak működőképességének fenntartása. A tájvédelem legfontosabb feladatai a következők: a tájhasználat lehetőségeinek (tájpotenciál) hosszú távú megőrzése a természeti erőforrások helyre nem hozható pusztításának megakadályozásával; a tájkarakter megőrzése, ami magában foglalja a tájképvédelmet is; valamint az egyedi tájértékek védelme. A Tvt. mellett a Firenzében, 2000. október 20-án kelt, az Európai Táj Egyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi CXI. törvény is tárgyalja a témát, amely szerint a táj védelme a táj jelentős vagy jellemző sajátosságainak megőrzésére és fenntartására vonatkozik. Örökségi 173
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés értékét a táj természeti adottságai és/vagy az emberi tevékenységek révén kialakult elemeinek jellemző összetétele adja. A tájvédelmi tevékenység így nem korlátozódik a védett természeti területekre. A tájvédelem alapvető célja, hogy a tájhasznosítás és a természeti értékek felhasználása során megőrizze a tájak természetes, természetközeli állapotát, hosszú távú hasznosíthatóságát. A tájpotenciál a táj adottságainak összességében rejlő hasznosítási lehetőség, amely egyrészt a természeti tájalakító tényezők változása, másrészt a társadalom tájalakító tevékenysége következményeként megváltozhat (CSIMA 2008). A táj terhelhetősége alatt a tájnak olyan mértékű igénybevételét értjük, amely mellett a növényzet, az állatvilág, a vizek, a levegő és a talaj, illetve ezeknek az élő és élettelen elemeknek egymással kölcsönhatásban álló együttese (az ökoszisztéma) maradandóan nem károsodik (CSIMA 2008). A tájterhelhetőségi vizsgálat során meg kell állapítani azt, hogy a tervezett bányászati tevékenység milyen követelményekkel jár a táj, tájrészlet, illetve a védett és a nem védett tájelemek, elem-együttesek állapotára. Figyelembe kell venni a 2003. évi XXVI. törvényben kihirdetett Országos Területrendezési Terv (OTrT) Országos Ökológiai Hálózat övezete mellett az Országos és térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetre vonatkozó előírásait, valamint az érintett térségek, megyék területrendezési terveit, a települések szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának tartalmait, tilalmait. A bányatelek megállapítás akkor engedélyezhető, ha összhangban van a megyei területrendezési tervvel és az érintett település településrendezési eszközeivel (OTrT 11. §). Az országos övezetekre vonatkozó szabályok Országos ökológiai hálózat övezet: bányászati tevékenységet folytatni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó előírások alkalmazásával lehet (13.§ [2]). Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezete: az övezetben külszíni bányatelket megállapítani és bányászati tevékenységet engedélyezni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet. (13/A. § [2]). Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete: az övezetben külszíni bányatelket megállapítani és bányászati tevékenységet engedélyezni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet. (14. § [2]). Országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezete: Az övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni (14/A. § [4]). Világörökségi és világörökségi várományos terület: új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek területe nem bővíthető (14/B. § [2] b). Kiemelt térségi és megyei övezetekre vonatkozó szabályok Magterület övezete: az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető (OTrT 17. § [6]). Ökológiai folyosó övezete: az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető (OTrT 18. § [5]). A bányák az eredeti tájkaraktert meghatározó természeti adottságokat a legtöbb esetben visszafordíthatatlanul módosítják. E tényező szempontjából tehát a bánya, bányanyitás a tájkarakter kedvezőtlen eleme. Emellett a (külszíni) bányák által okozott tájsebek, a megváltoztatott felszínek esztétikai szempontból jelentenek negatív hatást. A bányászat által kialakított új terepformák, az esetlegesen, újonnan megjelenő vízfelület és az ahhoz kötődő újrahasznosítási formák a legtöbb esetben döntő módon megváltoztatják a
174
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány tájat. A bányát magába foglaló táj típusa, területhasználata módosíthatja a tájképi adottságokat, ezáltal a bánya tájkarakterben betöltött szerepét. A külszíni bányászatból adódó terhelések lehetséges következményei: élővilág, illetve élőhely teljes megsemmisülése a bányaterületen; élővilág zavarása (por, zajszennyezés, pionír és inváziós fajok terjedése stb.) a hatás területeken; talaj-, illetve karsztvíz szennyezése, hidrológiai jellemzők módosítása; másodlagos hatások (felszínmozgások, felszíni vízmedrek és vizes területek kiszáradása stb.). Mélyművelésű bányászat esetében a felszínen elhelyezkedő üzemrészek terhelései mellett a bányászatnak a terepfelszínt nagy területen módosító hatásaival (pl. roskadás, süllyedés) kell számolni. Kőolaj- és földgázkitermelésnél a nyersanyag geológiai elhelyezkedéséből kifolyólag főként a felszíni létesítmények okozhatnak terheléseket. Minden bányászati tevékenységnél közös az, hogy az anyagszállítás miatt számolni kell a feltáró- és szállító utakon folyó forgalom által okozott terhelésekkel. Újrahasznosítástól függően, de leginkább a természeti tényezők módosulnak, de döntő változás következik be a tájszerkezeti- és tájképi tényezők esetében is. Ugyanakkor a bányához kapcsolódó járulékos beruházások (feldolgozóipar, erőmű, szállítóvezetékek és útvonalak stb.) is jelentősen befolyásolhatják a tájszerkezetet és a tájkaraktert. A bányászat felhagyását követő újrahasznosításnak is nagy a szerepe a tájszerkezet alakításában. Vannak intenzívebb újrahasznosítási formák, amelyek tájszerkezetet döntő módon is meghatározhatják (pl. lakó, ipari vagy rekreációs hasznosítás). Az utóhasznosítással összefüggésben a tájgondozás (kezelés, fenntartás, illetve maga a tájhasználat) megvalósulása, vagy hiánya szintén befolyásolja a tájkaraktert egyrészt közvetlenül, másrészt a tájképi tényezők módosításával. (CSIMA et al. 2003) Az 1993. évi XLVIII. évi Bányatörvény alapján a bányatelek megállapítás dokumentációja csak a tájrendezési előterv dokumentációjával együtt kerülhet előterjesztésre és 3 év után a végleges tájrendezési tervet is kötelezően el kell készíteni. A Bányatörvény 36. § (1) értelmében a bányavállalkozó köteles azt a külszíni területet, amelynek használhatósága a bányászati tevékenység következtében megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, a műszaki üzemi tervnek megfelelően, fokozatosan helyreállítani, és ezzel a területet újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni vagy a természeti környezetbe illően kialakítani (tájrendezés). 3.1.7. A termőföld védelme A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX törvény (Tfvt.) II. fejezete tárgyalja a termőföld hasznosítására, a termőföld mennyiségi védelmére (földvédelemre) és a földminősítésre vonatkozó szabályokat. Az új törvényi szabályozás célja, hogy a termőföldek — s ezen belül is elsősorban a jó minőségű földek — termőképességének, és mennyiségének fenntartása biztosított legyen, és hogy az előírásoknak az ingatlanügyi hatóság az eljárása során kellően érvényt tudjon szerezni. A termőföld fogalmát a Tfvt. 2. § 19. pontja határozza meg. A korábbi szabályozás hiányosságát küszöböli ki a törvény azzal, hogy külön szabályokat állapít meg arra az esetre, amikor a földvédelem szempontjait a földhivatal nem ügydöntő hatóságként, hanem más hatóságok előtt folyó eljárásokban szakhatóságként érvényesíti. A szakhatósági hozzájárulást meg kell tagadni, ha az engedélyezés iránti kérelem átlagosnál jobb minőségű termőföldet érint, azonban a tervezett tevékenység végzésére, létesítmény elhelyezésére hasonló körülmények és feltételek esetén átlagos, vagy átlagosnál gyengébb minőségű termőföldeken is sor kerülhet. A törvény rögzíti, hogy milyen tevékenységek minősülnek a termőföld más célú hasznosításának, s hogy csak az ingatlanügyi hatóság előzetes engedélyével lehet termőföldet más célra hasznosítani. Kimondja, hogy a földhivatal engedélyének hiánya esetén a más hatóságok által kiadott engedélyek nem mentesítik az igénybevevőt az e törvényben foglalt jogkövetkezmények alól, továbbá más hatóságok a termőföldet érintő engedélyezési eljárásuk során 175
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés kötelesek meggyőződni arról, hogy rendelkezésre áll-e a termőföld más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló ingatlanügyi hatósági határozat. A termőföld más célú hasznosítását engedélyező földhivatali határozat hiányában más hatóságnak az eljárását fel kell függesztenie. Más célú hasznosításnak minősül a hasznosítási kötelezettségtől való olyan eltérés (időleges vagy végleges), mellyel a termőföld a továbbiakban mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná válik, a termőföld belterületbe vonása és az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó üzem-, majorfásítás, az út, vasút és egyéb műszaki létesítményhez tartozó fásítás. (A hasznosítási kötelezettségre vonatkozóan a Tfvt. 5.§ (1) bekezdése rendelkezik, melynek értelmében a földhasználó köteles — választása szerint — a termőföldet művelési ágának megfelelő termeléssel hasznosítani, vagy a termelés folytatása nélkül a talajvédelmi előírások betartása mellet a gyomnövények megtelepedését és terjedését megakadályozni. Nem illeti meg a földhasználót ez a választási lehetőség szőlő és gyümölcsös esetében, mivel a törvény kategorikusan előírja, hogy szőlőt és gyümölcsöst a művelési ágának megfelelő termeléssel kell hasznosítani.) Termőföldet más célra igénybe venni csak kivételesen, elsősorban gyengébb minőségű termőföld igénybevételével lehet. Átlagosnál jobb minőségű termőföldet más célra hasznosítani csak időlegesen, vagy helyhez kötött beruházás (meglévő létesítmények bővítése, közlekedési és közmű kapcsolatainak kiépítése, bányaüzem és más természeti kincs kitermeléséhez szükséges létesítmény telepítése) céljából lehet Az igénybevételt az indokolt szükségletnek megfelelő legkisebb területre kell korlátozni. A más célú hasznosítás iránti kérelemnek tartalmaznia kell: az érintett földrészletek helyrajzi számát, a más célú hasznosításhoz szükséges teljes területigényt, annak célját, ha időleges az igénybevétel, akkor időtartamát és az igénybevevő megnevezését valamint lakcímét (székhelyét). A más célú hasznosítás engedélyezéséről szóló határozat öt éves érvényességi ideje csökkentésre került négy évre. A határozat érvényességi idején belül azonos területre benyújtott más célú hasznosítási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. A más célú hasznosítás engedélyezéséről hozott határozatát a földhivatal tájékoztatásul megküldi a talajvédelmi hatóságnak és az illetékes önkormányzatnak. Időleges más célú hasznosításnak minősül: ha a lábon álló termény megsemmisül, vagy terméskiesés következik be, vagy az időszerű mezőgazdasági munkák akadályozására kerül sor, vagy a talajszerkezet károsodik. Az időleges más célú hasznosításra szóló engedélyt legfeljebb 5 évre lehet megadni, melynek befejezését követően az igénybevevő köteles az ingatlan-nyilvántartásban rögzített előző állapotot helyreállítani és a termőföldet mező- vagy erdőgazdasági termelésre alkalmassá tenni (eredeti állapot helyreállítása) Nem engedélyköteles, de az igénybevételt 8 napon belül be kell jelenteni a földhivatalnak az alábbi esetekben: villamos berendezések elhelyezését biztosító használati jog, vezetékjog, vízvezetési és bányaszolgalmi jog olyan gyakorlása, mely a talajvédelmi előírások betartását nem teszik lehetővé, továbbá azonnali intézkedés megtételét követelő természeti csapás (havária) elhárítása során történő időleges termőföld igénybevételekor. A termőföld más célú hasznosítása esetén egyszeri földvédelmi járulékot kell fizetni melynek alapját az érintett termőföld aranykorona értéke és művelési ága képezi. A jelenleg mezőgazdasági hasznosítású területek tervezett más célú hasznosításánál, illetve a fejlesztési irányok és arányok meghatározása során — az általános jogszabályi követelmények érvényre juttatása mellett — figyelemmel kell lenni az adott településre egyedileg jellemző helyi adottságokra is. A törzskönyvi adatok ehhez szolgálnak kiindulási alapul, a tervezésnél ezekre mindenféleképpen tekintettel kell lenni. 176
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A tervek készítése során az OTÉK 4. § (4) bekezdését is figyelembe kell venni, mely szerint: „A szabályozási terv jóváhagyandó munkarészét az ingatlan-nyilvántartási térkép hiteles másolatának felhasználásával kell elkészíteni." A koncessziós tevékenység során a beavatkozásokat úgy kell végezni, hogy azok a talajt a lehető legkisebb mértékben vegyék igénybe. A termőföldek minőségének figyelembe vételéhez adatszolgáltatás kérhető. Az információk felhasználása lehetővé teszi, hogy a beruházást lehetőleg rosszabb termőfölddel fedett térszínre tervezzék. Helyhez kötött létesítmény esetében lehetőség van átlagosnál jobb minőségű termőföld más célra történő hasznosítására (a hasznosítási kötelezettségtől való eltéréssel kapcsolatban a Tfvt. 10. § (1) bekezdése, az átlagosnál jobb minőségű termőföld igénybevételével kapcsolatban a Tfvt. 11. § (1) szakaszában leírtak a mérvadók). A tervezés során különös figyelmet kell fordítani az elérési útvonalak kialakítására is, ezek kiépítése és használata ugyancsak károsító tényezőként léphet fel. A 400 m2-t meghaladó területigényű beruházás esetében talajvédelmi tervet kell készíteni a 130/2009. (X. 8.) FVM rendelettel módosított 90/2008. (VII. 18) FVM rendeletnek megfelelően. A kitermelt humuszos réteg megfelelő elhelyezéséről a beruházónak gondoskodnia kell. A beruházás nem akadályozhatja a szomszédos termőföldek hasznosítását, az erre vonatkozó előírásokat a Tfvt. III. fejezet 43. §-a tartalmazza. A koncessziós tevékenység során a környező területekre nem kerülhet a talaj minőségét rontó anyag, a termőföldön történő hulladéktárolást pedig a Tfvt. 48. § (1) bekezdése tiltja. A felhagyási időszakban végzendő rehabilitációs tevékenységnek ki kell terjednie a megbontott, esetleg károsodott talajtakaró helyreállítására is. A kutatási és termelési tevékenységek során a fúrási melléktermékek (fúrási folyadék, iszap), valamint a felszínre hozott fluidumokból kivált anyagok veszélyes, vagy esetenként radioaktív anyagoknak minősülhetnek. Ezek átmeneti tárolásáról és végleges lerakóba szállításáról gondoskodni kell. 3.1.8. Erdőgazdálkodás, vadvédelem Az erdőterületek igénybevételével kapcsolatos kérdésekben az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII törvény (a továbbiakban Evt.) előírásait kell figyelembe venni. Erdőt igénybe venni csak kivételes esetben, kizárólag a közérdekkel összhangban lehetséges, ha más, erdővel nem fedett terület a térségben nem áll rendelkezésre. (Az erdő meglétét az Evt. 6. §-ban leírt feltételek szerint határozzák meg.) Amennyiben a koncessziós tevékenység megvalósítása erdőterület termelésből való kivonásával jár, abban az esetben meg kell szerezni az illetékes hatóság előzetes engedélyét. Az erdő igénybevételét, az ahhoz kapcsolódó, az Evt. 40. § (3) bekezdés szerinti erdőterv-módosítást az erdészeti hatóságnál kell engedélyeztetni, a szükséges fakitermelést pedig az Evt. 41. § (1) bekezdése alapján kell bejelenteni. A magas ökológiai értékű, természetszerű erdők igénybevételét lehetőleg kerülni kell. Ha ez lehetetlen, törekedni kell az igénybevétel minimalizálására, a tevékenységnek az alacsonyabb természetességi kategóriájú erdőkre való koncentrálására. A törvény rögzíti az erdőterv-módosítási, fakitermelési és csereerdősítési előírásokat is. A területen a vadászattal kapcsolatos tevékenységek megzavarását el kell kerülni. Az ezzel kapcsolatos teendőket a közvélemény tájékoztatási és konzultációs tervben is célszerű rögzíteni.
177
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 3.1.9. Az épített környezet, és a kulturális örökség védelme A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény alapján az örökségvédelem hatálya a kulturális örökség elemeire (a régészeti örökség, műemléki értékek, a kulturális javak), valamint az ezekkel kapcsolatos minden tevékenységre, személyre és szervezetre kiterjed. Ide tartoznak többek között a gyűjtemények, közgyűjtemények, régészeti emlékek (a régészeti örökség ingatlan elemei), a régészeti érdekű területek, régészeti lelőhelyek, régészeti védőövezetek és tárgyegyüttesek. A műemlékvédelem részeként kezelendők azok a temetők és temetkezési emlékhelyek vagy a temetőknek azok a részei, amelyek műemléki értékei a magyar történelem, a vallás, a kultúra és művészet sajátos kifejezői, illetve emlékei, mint a történeti kertek, történeti tájak stb. A koncessziós tevékenység során a földmunkával járó fejlesztésekkel a régészeti lelőhelyeket és műemléki ingatlanokat el kell kerülni. (A régészeti lelőhelyekre, védőterületeikre és a műemlékekre vonatkozó közhiteles nyilvántartást a Forster Gyula Nemzeti Örökség-védelmi és Vagyongazdálkodási Központ vezeti, a szükséges adatok innen kérhetők le. Az adatbázis folyamatos bővülése miatt a létesítmények előkészítése során általában régészeti terepbejárással egybekötött örökségvédelmi hatástanulmány készítésére van szükség). Abban az esetben, ha a lelőhely elkerülése nem valósítható meg vagy a költségeket aránytalanul megnövelné, a lelőhelyet előzetesen fel kell tárni. A koncessziós tevékenység keretében a konkrét régészeti, valamint műemléki érintettséget vizsgálni kell, az illetékes kulturális örökségvédelmi hatósággal a tervezési folyamatban egyeztetni kell. Az egyedi engedélyezési eljárások során az MBFH-ról szóló 267/2006. (XII. 20.) kormányrendelet 2. melléklet 11. pontja alapján az illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatal járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalát szakhatóságként kell bevonni. Nagyberuházásnak minősülő beruházás esetében (a Kötv. 7. § 20. pontban foglalt esetekben), a Kötv. 23/C. § (1) bekezdése értelmében előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. Ehhez kapcsolódóan változott a nagyberuházás fogalomkörének meghatározása (Kötv. 7. § 20.) Így a bruttó 500 millió forintos értékhatárt meghaladó teljes bekerülési költségű beruházások is ide sorolandók. A védetté nyilvánított lelőhelyek hatósági engedélyezésére a 39/2015. (III. 11.) kormányrendelet 40. § (1) bekezdését kell alkalmazni, ahol a 30 cm mélységet meghaladó földmunka esetében kell megkeresni az illetékes hivatalt. A régészeti örökség elemei a lelőhelyről csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el. A Kötv. 22. §-a értelmében a veszélyeztetett lelőhelyet előzetesen fel kell tárni. A megelőző régészeti feltárás módszerét az örökségvédelmi hatóság írja elő az érintett terület és a beavatkozás mértéke figyelembe vételével. A feltárások rendjét a Kötv. és a kormányrendelet szabályozza. A megelőző feltárásokkal kapcsolatban felmerülő szakmai kérdésekben a hatóság álláspontja az irányadó. Régészeti lelet esetében a Kötv. 24. §-a értelmében kell a kivitelezés során eljárni, ún. mentő feltárást kell végezni régészeti lelőhelynek nem minősülő területen is. (Mivel megfelelő technológiák léteznek viszonylag nagy területek régészeti szempontú, bolygatásmentes átvizsgálására, az ilyen esetek kellő körültekintéssel nagyrészt elkerülhetők.) A tervezés során figyelembe kell venni az érintett önkormányzatok építési és területrendezési terveiben rögzített, helyi védettséget élvező objektumokkal kapcsolatos korlátozásokat (elkerülés, tájképi vonatkozások stb.). Bár a hasznosításra kerülő mélyfúrások kiválasztása a kutatási fázis után történik, célszerű már a kutatás megkezdése előtt tájékozódni a vizsgálati területen található és az örökségvédelem tárgykörébe tartozó objektumokról, illetve elvégezni a helyszíni egyeztetést az illető önkormányzattal is.
178
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A vizsgálati terület örökségvédelem alatt álló objektumait a 47. táblázat sorolja fel. A listában csak a szorosan vett tárgyi műemlékek, ezen belül is az önálló helyrajzi számmal ellátott ingatlanok szerepelnek a (191/2001. (X. 18.) Korm. rendelet) alapján. 47. táblázat. Örökségvédelem alá eső objektumok a vizsgálati területen (I–II. kategória) Somogy megyei I. kategória Település
Segesd–Felsősegesd Segesd–Felsősegesd
Törzsszám
4555 8896
Utca, házszám
József A. u. József A. u. 2.
Megnevezés
R. k., volt ferences templom Volt ferences kolostor
Somogy megyei II. kategória Település
Iharosberény Nagyatád Nagyatád Segesd
Törzsszám
4386 4552 4553 9052
Utca, házszám
Hársfa u. 7. Mártírok útja sarkán Széchenyi tér 5. Széchenyi tér 6. Kossuth u. 1.
Megnevezés
Volt Inkey-kastély R. k., volt ferences templom Volt ferences kolostor Volt Széchenyi-kastély
Zala megyei II. kategória Település
Nagykanizsa – Alsóváros Nagykanizsa – Alsóváros Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa
Törzsszám
Utca, házszám
Megnevezés
6267
Ady E. u. 14.
Ferences rendház
6266
Zárda u.
R. k., volt ferences templom
6276 6273 6291 6393
Fő u. 6. sz. ház udvarán Kossuth tér Lazsnakpuszta Miklósfa Szentendrei Edgár u. 6.
Zsinagóga Szentháromság-szobor Inkey-sírkápolna R. k. templom
A 191/2001. (X. 18.) kormányrendelet alapján a vizsgálati terület zalai részén I. kategóriába sorolt műemlék nincs. A helyi védett értékek épített örökségünk szerves részét képezik. Az épített környezet alakításáról szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 57. §-a előírja, hogy a helyi örökség értékeinek feltárása, számbavétele, védetté nyilvánítása, fenntartása, fejlesztése, őrzése, védelmének biztosítása a települési önkormányzat feladata. A település rendeletet alkothat, melynek szakmai szabályait a 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendelet határozza meg. Ennek alapján helyi területi védelem (településszerkezet, településkép, település táji környezete, településkarakter, műemléki környezetet közvetlenül határoló terület), és helyi egyedi védelem (építmény és annak földrészlete, szobor, alkotás, utcabútor, egyedi tájérték) határozható meg. Sajnos országos szinten nem készült olyan kataszter, mely a helyi védett természeti értékekhez hasonlatosan a helyi művi értékeket is számba veszi. A helyi közösségeknek olyan szabályokat kell előírni, mely egyrészt megvédi a meglévő értékeket, másrészt fokozatosan átalakítja a környezetüket segítve az egységes településkép kialakulását, a negatív vizuális elemek (pl. légkábelek) visszaszorulását. A vizsgálati területen található megyei műemlékek a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által 2001-ben kiadott, revízió alatt levő „Somogy megye műemlékjegyzéke” (az utolsó változtatás időpontja 2007.), valamint a 2006-ban kiadott „Zala megye műemlékjegyzéke” alapján, a 48. táblázat foglalja össze.
179
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 48. táblázat. A vizsgálati területen található műemlékek részleges listája Somogy megye műemlékjegyzéke Település
Bolhás Böhönye
Törzsszám
4543 4509
Böhönye Böhönye – Illésmajor Böhönye – Illésmajor Böhönye – Illésmajor Csurgónagymarton Iharos Iharosberény Iharosberény Iharosberény Nagyatád Nagyatád Nagyatád Nemeskisfalud Őrtilos – Szentmihályhegy Ötvöskónyi Ötvöskónyi – Szőlőhegy Segesd Segesd Segesd – Felsősegesd Somogybükkösd Somogycsicsó Tarany Tarany Zákány
Utca, házszám
Petőfi Sándor u. 8 Fő u. 1. Kossuth u. 3.
Megnevezés
volt Tallián-kúria, klasszicista, 1830 R.k. harangtorony, barokk, 18. Református templom - Védetté nyilvánítási előkészítési eljárás
4510
R.k. templom, barokk, 1760-1765
8902
Nepomuki Szt. János-szobor, barokk,
8903
Vásártér u. 8.
Volt Festetics-kastély, romantikus, 1886.
4383
Petőfi tér
Ref. templom, késő klasszicista
4385 4387 4386 4388 8675 4552 4553 4524
Kossuth u. Eötvös u. 1. Hársfa u. 7. Rákóczi Ferenc u. 2. Kápolna u. Széchenyi tér 5. Széchenyi tér 6. Templom u.
R.k. templom, klasszicista, Szt. Flórián-szobor, barokk, volt Inkey-kastély, barokk, Ev. templom, klasszicista, 1834. R.k. Szent Rókus-kápolna, barokk, R.k. volt ferences templom, barokk Ferences kolostor, barokk, 1740. Ref. templom, klasszicista, R.k. templom, középkori kolostor építőanyagának felhasználásával Nepomuki Szent János-szobor, barokk
4389 9227
Fő u. 53.
Várkastély romjai, reneszánsz,
8676 9052 4554
Kossuth u. 1. Dózsa tér
volt Széchenyi-kastély, romantikus R.k. kápolna, barokk, 18. sz.
8897
József Attila u.
Szentháromság-szobor, barokk,
4390 4391 9881 4556 4393
Fő u. Rákóczi u. Rinyapart Zrínyi Miklós u. 4. Szabadság u.
R.k. templom, román kori, 13. sz.-i eredetű. R.k. templom, romantikus, Nepomuki Szent János-szobor, barokk R.k. templom, barokk, 1763. R.k. templom, késő barokk
Zala megye műemlékjegyzéke Településrész
Miháld Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa
180
Törzsszám
6391 6267 11164 6268 6269 6270 6271 6272 6283 6285 6286 6287 6274 6275 6276 6277
Utca, házszám
Kossuth u Ady Endre u. 14. Ady Endre u. 74. Csengery u. 12. Deák tér Deák tér 2. Deák tér 4. Deák tér 5 Erzsébet tér 1. Erzsébet tér 9. Erzsébet tér 11. Erzsébet tér 14–15. Fő u. 5–7. Fő u. 6. Fő u. 6. sz. ház Fő u. 8.
Megnevezés
R. k. templom, barokk Ferences rendház, barokk Zsidótemető és ravatalozó Lakóház, historizáló Felsővárosi R. k. templom (Jézus Szíve) Grünhut-ház, historizáló R. k. plébániaház, historizáló Axenti-ház, klasszicista Vasember-ház, volt uradalmi fogadó Kvártélyház (iskola), eklektikus Lakóház, klasszicista Lakóház, Kiskastély és magtár Batthyány-kastély (,barokk Lakóház, klasszicista Zsinagóga, klasszicista Bazár-udvar, historizáló
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Településrész
Törzsszám
Utca, házszám
Megnevezés
Nagykanizsa Nagykanizsa
6281 6273
Király u. 35. Kossuth tér
Lakóház, klasszicista Szentháromság-szobor, barokk Török-kút, historizáló, a medence török kori Uradalmi istálló és magtár, barokk Apolló mozi, szecessziós Inkey-urna, klaszicista Batthyány Lajos Gimnázium, klasszicista R. k. volt ferences templom (Szent József) R. k. kápolna (Urunk Színeváltozása), barokk
Nagykanizsa
8731
Múzeum tér
Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa – Förhénchegy Nagykanizsa – Lazsnakpuszta Nagykanizsa – Miklósfa Nagykanizsa – Miklósfa Szepetnek
8616 11036 6289 6290 6266
Múzeum tér 6. Sugár út 5. Sugár út 5. előtt Sugár út 9. Zárda u.
8617
hrsz.: 11760
6291
hrsz.: 4382
Inkey-sírkápolna, barokk
11044
hrsz.: 2160
Romlott-vár, 1480 után
6393
Szentendrei Edgár u. 6.
R. k. templom, rokokó
6399
Petőfi Sándor u. 63.
R. k. templom (Szent Őrangyalok), barokk
Világörökség és világörökség-várományos terület Kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Egyezmény szerinti Világörökségi Listára felvett területek, valamint a világörökségi helyszínek szakmai feltételeinek megfelelő azon területek tartoznak, amelyeket Magyarország, mint részes állam nevében jogszabály által felhatalmazott testület kiválasztott arra, hogy a Világörökségi Listára jelöltek legyenek. A térségben világörökség vagy világörökségi-várományosi terület nincs. Régészeti lelőhelyek A lelőhelyek jelentősége szempontjából a Kötv. megkülönböztet általános, területi és országos védelem alatt álló lelőhelyeket. A nyilvántartott „ex lege” védelemben részesülnek a Kötv. 11. §-a alapján. A védett lelőhelyek esetében egyedi jogi aktussal, miniszteri döntéssel történik a védetté nyilvánítás, a jogszabály ebben az esetben régészeti védőövezetet is kijelölhet, illetve állami elővásárlási jogot is megállapíthat a védett ingatlanra. A kiemelten védett lelőhelyek országos védelemben részesülnek. Fokozottan védettek azok a lelőhelyek, melyek tudományos jelentősége megállapítható és egy nagyobb tájegységre nézve kiemelkedő fontossággal bírnak (Kötv. 13. § (4). Régészeti szempontból nagy jelentőségűek az egykori földvárak és a kunhalmok, melyek a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Tv. szerint „ex lege” védettek. A vizsgálati területen és térségében több földvár, és egy kunhalom található. Ezek közül a vizsgálati területen belül 3 földvárat vettek nyilvántartásba. A földvárak és a kunhalom pontos helyét a 67. ábra mutatja be.
181
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
67. ábra. A vizsgálati területen és térségében található földvárak és kunhalmok. A Lechner Lajos Tudásközpont, Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Kft. közreműködésével.
3.1.10. Társadalmi vonatkozások A kőolaj- és földgázkutatási tevékenység során csak rövid idejű, a munkálatok befejezéséig tartó beavatkozás történik a természeti környezetben. A Bányatörvény 36. § (1) értelmében a bányavállalkozó köteles azt a külszíni területet, amelynek használhatósága a bányászati tevékenység következtében megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, a műszaki üzemi tervnek megfelelően, fokozatosan helyreállítani, és ezzel a területet újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni vagy a természeti környezetbe illően kialakítani (tájrendezés). Ugyanakkor a Bányatörvény 36. § (6) értelmében nem kell elvégezni azoknak a bányászati célú mélyfúrásoknak a tájrendezését, amelyek hasznosításra kerülnek. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 6. § (2) bekezdése alapján „A tájhasznosítás és a természeti értékek felhasználása során meg kell őrizni a tájak természetes és természetközeli állapotát, továbbá gondoskodni kell a tájak esztétikai adottságait és a jellegét meghatározó természeti értékek, természeti rendszerek és az egyedi tájértékek fennmaradásáról.” A 7.§ a következőképpen rendelkezik: „(1) A történelmileg kialakult természetkímélő hasznosítási módok figyelembevételével biztosítani kell a természeti terület használata és fejlesztése során a táj jellegének, esztétikai, természeti értékeinek, a tájakra jellemző természeti 182
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány rendszereknek és egyedi tájértékeknek a megóvását. (2) A táj jellege, a természeti értékek, az egyedi tájértékek és esztétikai adottságok megóvása érdekében: — gondoskodni kell az épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények, berendezések külterületi elhelyezése során azoknak a természeti értékek, a mesterséges környezet funkcionális és esztétikai összehangolásával történő tájba illesztéséről Mindezek miatt a tervezett objektumok esztétikai és vizuális hatásait nem csak az érintett lakosságnak, hanem a tájvédelemért felelős hatóságnak is be kell mutatni a szükséges engedélyezési eljárások során.
183
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
3.2. A bányászati tevékenység értékelése a felszíni és felszín alatti víztestekre, ivóvízbázisokra vonatkozóan, a várható állapotváltozások megadása, a várható regionális, vagy országhatáron átnyúló hatások bemutatása A szénhidrogén bányászat hatásainak értékelésénél figyelemmel kell lenni a kutatási, termelési és felhagyási fázisokra, valamint a területen korábban végzett bányászati tevékenységek eddig bekövetkezett hatásaira is. Ez utóbbi célja kettős: egyrészt a korábbi hatások ismerete jelzi azt a kört, melyre az újabb tevékenységek során számítani kell, és amelyre megfelelően fel kell készülni, vagy melyeket lehetőség szerint el kell kerülni. Másrészt az újabb bányászati tevékenységek helyszínein célszerű lesz felmérni és összegezni a korábbi tevékenységektől „örökölt” következményeket és hatásokat is, viszonyítási alapként is, terheltségi állapotként is. A Somogyszob vizsgálati területen és környékén, hasonlóan az eddig más területeken végzett szénhidrogén-bányászati tevékenységeknél készített „Műszaki Üzemi Terv”-ekhez, azok bányaveszélyekkel, bányakárokkal, tájrendezéssel, környezetvédelemmel, (azon belül a talaj-, talajvíz- és ivóvízbázis-védelemmel, levegő tisztaságvédelemmel, zajvédelemmel és hulladékgazdálkodással) foglalkozó fejezetei megfelelő alapul és követendő példaként szolgálnak az újabban jelentkező bányászati tevékenységeknél. Különösen fontos elemét jelenti ezeknek a terveknek az a tény, hogy ezekbe már a korábbi terület-, vagy térségspecifikus bányászati tapasztalatok, valamint a területileg illetékes bányakapitányság és zöldhatóság, (környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság) jelentős gyakorlati tapasztalata és szemlélete is megjelent. A továbbiakban a szénhidrogén-bányászati tevékenységek hatásait három főbb egység szerint tárgyaljuk, aszerint, hogy azok a rezervoárokban, a rezervoárok és a felszín közötti részben, illetve a felszínen jelentkezhetnek. 3.2.1. Hatások a rezervoárokban A Somogyszob vizsgálati terület potenciális szénhidrogén-rezervoárjait az alaphegység (elsősorban triász) karbonátos képződményeinek karsztosodott, illetve (variszkuszi metamorf összlet) repedezett zónáiban, a prepannóniai miocén karbonátos, homokköves, illetve repedezett, mállott vulkáni tufás és agglomerátumos képződményekben, a badeni homokköves, lithothamniumos mészkő (Lajtai Mészkő Formáció) képződményeiben, a kora-pannóniai rétegsor alsó részein található homokos–homokköves, mészmárgás rétegeiben, valamint a felső-pannóniai rétegsor homokköves rétegeiben találjuk. A rétegek kőolajat, földgázt tárol(hat)nak. A kvarter képződményekben tárolt vizek általában 500–750 mg/l közötti összes oldottanyag-tartalommal (TDS) rendelkeznek és jellemzően CaMgHCO3-os és MgCaHCO3-os kémiai jellegűek. A víztartóban intenzív áramlások zajlanak. A Dunántúli Formációcsoport képződményeiben tárolt vizek kb. 600 méteres mélységnél sekélyebben rendszerint 1000 mg/l alatti TDS-űek, melyhez leginkább CaMgHCO3-os, CaMgNaHCO3-os kémiai jelleg társul. Ennél a mélységnél mélyebben már mintegy 1100– 3250 mg/l közötti TDS-ű és NaHCO3-os kémiai jellegű vizeket találunk. Az alacsony sótartalmú vizek a kvarter és a felső-pannóniai (Dunántúli Formációcsoport) összletben uralkodó intenzívebb áramlási rendszer meglétére utalnak. Ugyanakkor Inke–Iharosberény– Vése térségében kb. 800 méteres mélység alatt jellemzően 6000–18 000 mg/l közötti TDS-ű, NaHCO3-os, NaHCO3Cl-os és NaCl-os kémiai jellegű vizeket találunk, mely nagy valószínűséggel a mélyebb régiókból származó vizek feláramlására utal. 184
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az alsó-pannóniai összletben Inke és Belezna térségében 5000–37 000 mg/l TDS-ű, Bajcsa környékén rendszerint 10 000 mg/l-nél alacsonyabb TDS-ű, NaCl-os, NaClHCO3-os kémiai jellegű vizeket találunk. A prepannóniai miocén képződményekben tárolt vizek összetétele és összes oldottanyagtartalma erősen változó. Összességében e képződmények 2000–30 000 mg/l TDS-ű, változatos kémiai jellegű (CaMgHCO3-tól a NaCl-ig) vizeket tárolnak. A relatíve alacsony sótartalmú vizek az összletben uralkodó intenzívebb áramlási rendszer meglétére, míg a 10 000 mg/l feletti TDS-ek elzárt víztartókra utalnak. Az aljzati képződményekből származó vizek a területen NaCl-os összetételűek. Az összes oldottanyag-tartalom mintegy 16 500–25 000 mg/l között változik. A perm Semjénházai Mészkőben tárolt vizek 34 000 mg/l körüli TDS-sel jellemezhetőek. Az alapállapot értékelésénél tekintettel kell lenni arra, hogy a rezervoárokban a korábbi fúrásos kutatásokhoz kapcsolódóan a fúrófolyadék veszteségeihez kapcsolódó lokális szenynyeződésekre számítani lehet. A sikeres szénhidrogénkutatás után várható termelések hatására akár nyomáscsökkenés is bekövetkezhet. Ezzel ellentétben a szénhidrogén-kihozatal érdekében végzett vízbesajtolások a rétegenergia helyreállítása során lokálisan akár többletnyomással jelentkezhettek. Ugyancsak számolni kell a kútmunkálati folyadékok és más szénhidrogéntermeléshez kapcsolódó technológiai szennyvizeknek a szénhidrogénekkel együtt termelt rétegvizekkel együtt történő majdani visszasajtolásának hatásaival is. Ezeknek a vízlikvidálásnak is nevezett tevékenységnek az adott rezervoárt érintő minőségi és mennyiségi hatásai is lehetnek. Amennyiben nem konvencionális szénhidrogének kutatásáról, termeléséről lesz szó, ott számolni kell a hidraulikus rétegrepesztések hatásaival is. Itt a tervezésnél figyelemmel kell lenni arra, hogy a repesztések sem meglévő tektonikai elemet, sem korábbi kutatások kútjait ne érintsen oly módon, hogy azok mentén, vagy mellett a mélységi fluidum a felsőbb rétegekbe kerülhessen. A technológiához használt folyadékok ismételt felszínre kerülése esetére a megfelelő védelem tervezésével és kialakításával fel kell készülni. A mélyinjektálásokkal, vízlikvidálásokkal és visszasajtolásokkal kapcsolatos vonatkozó jogi szabályozás, a 219/2004. (VII. 21.) kormányrendelet a felszín alatti vizek védelméről” 11. §-a a következő idevágó részeket tartalmazza: „11. § (1) Tilos szennyező anyagnak mélyinjektálással történő elhelyezése vagy bármilyen módon történő mélybesajtolása, kivéve a (2) bekezdésben foglaltakat. (2) A felszín alatti vízbe, földtani közegbe a (3) bekezdés szerinti feltételek teljesülése esetén, az olyan természeti okokból más célra tartósan alkalmatlan földtani képződménybe, amely a szennyező anyagok — beleértve a szén-dioxidot is — továbbterjedése szempontjából zártnak tekinthető szénhidrogén tároló, a felszín alatti víz minőségromlás minden jelenlegi vagy jövőbeni veszélyének kizárásával a 13. § szerint engedélyezhető: a) az olyan veszélyes anyagokat nem tartalmazó vizek visszasajtolása, amelyek a bányászati kutatáshoz, feltáráshoz, kitermeléshez tartozó tevékenységből származnak,” továbbá „(3) A (2) bekezdés szerinti tevékenységre engedély akkor adható ki, ha komplex értékelésre támaszkodó vizsgálatokkal is bizonyított, hogy a visszasajtolás, besajtolás: a) az adott tevékenységből származik, és nem tartalmaz az adott tevékenységből származótól eltérő anyagot, és b) a felszín alatti vizek szennyezésének megelőzése az elérhető legjobb technika alkalmazásával történik, és c) nem veszélyezteti a környezeti elemek — különösen a felszín alatti vizek — mennyiségi és minőségi viszonyait, a környezeti célkitűzések teljesülését, továbbá d) az a), b) és c) pontokban foglaltak teljesülése ellenőrzött. 185
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés (4) Az (1)–(3) bekezdésekben, valamint a 10. §-ban foglalt előírásokból következő intézkedéseket bele kell foglalni a külön jogszabály szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási terv intézkedési programjába”. Mindezek mellett figyelemmel kell lenni arra is, hogy e jogszabály megszületése előtti időkben végzett bányászati tevékenységek esetében a szabályozás nem volt ennyire szigorú, így azok esetében előfordulhatnak olyan hatások is, melyek elválasztása az újabb tevékenységektől az újabb bányászatot végző érdeke is. A tervezett tevékenységeknél tehát a korábbiak során megismert hatásokkal kell számolnunk. A porózus rezervoárokban várható hatások esetében figyelemmel kell lenni arra is, hogy előfordulhat jelentős nyomáscsökkenés is, melynek kompakciós következményeként a rétegbeli porozitás csökkenhet és így a későbbi, a bányászat felhagyása után esetlegesen jelentkező mélytárolási lehetőségek csökkenhetnek. A kompakció esetleges felszíni hatásait a későbbiekben vizsgálni szükséges. A Somogyszob vizsgálati terület és annak környezetének legjobb tároló képződményei az also–felső-pannóniai homokköves rétegsorai, a prepannóniai miocén homokkövek, karbonátok, vulkáni tufák, agglomerátumok, valamint az alaphegységi karbonátok karsztosodott, a metamorfitok repedezett zónái lehetnek. Hangsúlyozni kell, hogy a szénhidrogén-termelések, valamint a kapcsolódó víz-visszasajtolások és a területet érintő jövőbeli esetleges geotermikus hasznosításokhoz kapcsolódó hévíztermelések, geotermikus termelések–visszasajtolások közötti összefüggések tisztázása alapvető fontosságú feladat kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy a konkrét kutatási, termelési helyszínek ismeretében a késő-pannóniai korú, illetve pannóniainál idősebb korú miocén és aljzati hévízrezervoárok térségében szükség lesz mind a termelési körzetek lokális, mind a kapcsolódó termálvíztest regionális hidrogeológiai értékelésére, a meglévő és várható, vagy lehetséges kölcsönhatások modellezésére. A hidrogeológiai vizsgálatok alapján a termálvíztestet érintő kedvezőtlen hatások csökkentésére, vagy megelőzésére kidolgozott intézkedéseket a 221/2004. (VII. 21.) kormányrendelet értelmében a vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási tervbe is be kell majd illeszteni. A vizsgálati területet érintő felszín alatti víztestek minőségi szempontból többnyire jó minősítéssel rendelkeznek, ugyanakkor a sp.3.2.1, és a sp.4.2.1 és (diffúz nitrátszennyezés következtében) gyenge minősítéssel rendelkeznek. A víztestek mennyiségi állapota minden esetben jó. Fentebbiek következtében a tervezett tevékenység során fokozottan figyelembe kell venni, hogy a víztestek állapota nem romolhat, illetve a mennyiségi és minőségi jó állapotot a VGT célkitűzései alapján legkésőbb 2027 utánra el kell érni. 3.2.2. Hatások a rezervoárok és a felszín között A nagymélységben lévő rezervoárt és a felszínt kutak kötik össze. Ezek egy része — a termelő és a visszasajtoló kutak — aktív szereplői a szénhidrogén rezervoárok hasznosításának. Mások a hasznosítás szempontjából passzív kutak, pl. újonnan létesített megfigyelő kutak, tartalék kutak, korábbi kutatások fennmaradt kútjai, pl. meddő CH-kutak. Ezek a kutak a létesítésük során, az esetleges rossz kiképzés, vagy utólagos sérülések, meghibásodások következtében potenciálisan érinthetik a rezervoár felett lévő vízadó rétegeket, a sérülékeny-, valamint a felszín felőli szennyeződéstől egyébként védett ivóvízbázisok vízadóit is. Erre vonatkozóan, bizonyos szcenáriók melletti hatásbecslések adhatók a rezervoárban és a felette lévő vízadókban lévő hidrogeológiai információk (nyomásszintek, hőmérsékletek, sótartalom, gáztartalom és vízkémiai összetétel adatok és hidraulikai paraméterek) alapján. Mivel a terület nyugati–déli részein túlnyomásos rezervoárokat is találunk, a kutatófúrások rossz kiképzése miatt, és/vagy a termelő kutak esetleges meghibásodása esetén előfordulhat, hogy a sekélyebb szintben található (termál)víztartókba bejuthat a mélyebb rétegek jelentősen
186
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány eltérő sótartalmú és szénhidrogén-tartalmú, (vagy más szervesanyag-tartalmú) nyomelem tartalmú vize. A területen és környezetében számos felszíni szennyeződéstől védett és sérülékeny üzemelő ivóvízbázis található. A védelmükről szóló 123/1997. (VII. 18.) kormányrendelet a felszín felől érkező szennyeződésekkel foglalkozik, a védőterületek kialakítása is erre vonatkozik. Azonban a vízbázisok csupán egy része rendelkezik védőidomokkal, ezek, és egyes vízbázisoknál jelenleg becsléssel, számítással megállapított védőterületek és védőidomok figyelembe vétele különösen fontos az esetleges alsóbb rétegekből érkező szennyeződések kivédése érdekében. Mennyiségi szempontból fontos vizsgálni, hogy ugyan a területet érintő víztestek mennyiségi állapota jónak tekinthető, mely állapot nem romolhat a tevékenységek hatására. Különös figyelmet kell fordítani a Dunántúli Formációcsoportba tartozó (felső-pannóniai) porózus termálvíztartóra (pt.3.1), és aljzati karsztos termálvíztartóra (kt.1.7) melyekből több célra is hasznosítják a hévizet a vizsgálati területen és közvetlen környezetében. A felhagyás következtében a termelő kutak rossz lezárása, illetve esetleges meghibásodása eredményezhet a fentiekhez hasonló szennyeződést a mélyebb termálvízadó rétegekben. A Somogyszob vizsgálati területen elsősorban a korábbi szénhidrogén- és más nyersanyag (szén, érc)-kutatások és termelések meglévő, vagy felhagyott kútjai, (főleg a kútpalást menti rövidzárakkal, illetve fúrástechnológiai problémák miatt) okozhattak rétegbeli szennyeződéseket. Az újabb bányászati (feltárási és termelési) tevékenységek megkezdése előtt, a konkrét helyszínek körzetében lévő felszín alatti vizek minőségi és mennyiségi állapotfelmérését célszerű előírni. Az ilyen állapotfelmérés egyúttal olyan viszonyítási alapot is jelenthet a bányászati tevékenység időtartama és lezárulta után az esetleges káros, vagy jelentéktelen változások megítéléséhez. Ehhez a konkrét tevékenységhez legközelebbi, meglévő termelő, vagy megfigyelő kutak adatait célszerű felhasználni, esetenként a bányászati tevékenység hatásaira nézve jellemző, indikátor alkotók kiegészítő vizsgálatával. A vízműkutak védőövezetével kapcsolatos előírások A vizsgálati tevékenység során különösen nagy figyelmet kell fordítani az üzemelő vízbázisokra települt vízműkutak védőövezetében történő munkálatokra. A területen 15 db, 5 km-es környezetében további 22 db üzemelő ivóvízbázis található, ezek közül 4/9 sérülékeny3, 6/7 bizonytalan és 10/6 nem sérülékeny. A vizsgálati területen és annak 5 km-es környezetében 3/5 vízbázis rendelkezik befejezett diagnosztikával. Veszélyeztetettségi vizsgálat 7 esetben zajlott, melynek eredményeképpen jelentős veszélyeztetettséget mutattak ki 2 esetben, közepes veszélyeztetettséget pedig 5 esetben a belterületi és mezőgazdasági területek aránya következtében, egy esetben alifás szénhidrogének jelenléte miatt veszélyeztetett a vízbázis. Ezen felül a területen és az 5 km-es környezetben egy-egy gyógyvízkút (Nagyatád és Csurgó) található. A védőövezet kialakítására vonatkozó előírásokat a 123/1997. (VII. 18.) kormányrendelet 3. § (3) bekezdése tartalmazza, míg a vízkivételi mű és a vízkészlet szennyeződésektől és rongálástól való közvetlen védelmére vonatkozó előírásokat a rendelet 3. § (1) bekezdése fogalmazza meg. A védőterületek és védőidomok övezeteire vonatkozó korlátozásokat a kormányrendelet 5. sz. melléklete tartalmazza. E szerint a bányászat felszín alatti vízbázisok hidrológiai „A” védőövezetén új létesítménynél, tevékenységnél tilos, meglévőnél környezetvédelmi felülvizsgálat vagy környezeti hatásvizsgálat eredményétől függően megengedhető, „B” védőövezeten minden esetben környezeti hatásvizsgálat vagy környezetvédelmi felülvizs3
vizsgálati területen belül/5 km-es körzeten belül 187
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés gálat, ill. ezeknek megfelelő tartalmú egyedi vizsgálat eredményétől függően engedélyezhető. Ez utóbbi vonatkozik a vízbázisok „A” és „B” védőövezetein a fedő- vagy vízvezető réteget érintő egyéb tevékenységre. Fúrás vagy új kút létesítése a felszíni és felszín alatti vízbázisok belső és külső védőövezetében tilos. 3.2.3. Hatások a felszínen A felszínre érkező földgázt, illetve kőolajat csővezetéken vezetik el. Normál „üzemmód”ban nem kell más hatással számolni a környezetben, mint ami a termelő létesítmények és kiszolgáló berendezések építéséhez kapcsolódik. Az esetleges meghibásodásokra fel lehet, és fel is kell, készülni. A felszíni vízfolyásba jutó szénhidrogének, és/vagy szénhidrogén-tartalmú, jelentős oldottanyag-tartalmú, esetenként toxikus vizek szintén problémát okozhatnak. Arra az eseményre, amelyet a Somogyszob térségi hasznosítás esetében az említett kedvezőtlen összetételű vizek normál üzemtől eltérő, rövidebb idejű felszínre jutása jelent, célszerű ideiglenes felszíni tárolót, (vésztárolót) elhelyezni, majd szükség szerint az ott lévő víz kezeléséről gondoskodni. A felszíni és felszín alatti vizeket veszélyeztető hatók közül ki kell emelni a fúrásos, kútkiképzési, kútkarbantartási és kútjavítási munkálatoknál jelentkező zömében folyékony hulladékokat. Ezek kezelését a Bányatörvényben előírt „Műszaki Üzemi Terv”-ek megfelelően tartalmazni fogják. Itt most arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a kutatás koncepcióját a következő megfontolások alapján kell kialakítani: Ha van a konkrét területen védendő elem, akkor a kutatólétesítményeket a lehető legtávolabb kell kialakítani. Ha lefolyásirányban közvetlenül érintett, védendő felszín vizes, vagy felszín alatti vizes élőhely, vagy objektum (pl. fürdőhely) található, akkor annak figyelembevételével kell kialakítani a megfelelő megelőző, vagy havária-tervet és létesíteni a megfelelő vésztározót, kezelőműveket. Figyelemmel kell lenni a vizsgálati területen és környezetében felszín alatti víztől függő ökoszisztémákra (FAVÖKO), melyek mindegyike különböző céllal természetvédelem alá helyezett területen található. A felhagyás után a kutak nem megfelelő lezárása eredményezhet a fentiekben leírt szennyezést a felszínen, illetve a felszíni vízfolyásokban, mely viszont a megfelelő előírások betartásával kiküszöbölhető. Különösen érzékeny ökoszisztémák közeli alvízi elhelyezkedése esetén a tervezett kutatófúrás, vagy termelőkút, vagy más hasznosítás áthelyezésére is szükség lehet. Ugyanez a helyzet, ha a rezervoár felszíni kiszolgáló egységei ivóvízbázis közelében helyezkednek el, ez esetben a 123/1997. (vízbázisvédelmi) kormányrendeletnek megfelelően kell eljárni a létesítést megelőzően. 3.2.4. Országhatáron átnyúló hatások A terület DNy-i oldala egybeesik a horvát határral. Ez azt is jelenti, hogy a fentiekben említett hatások, függően a konkrét hasznosítás helyétől átterjedhetnek a határon is. Ezeket a határon átterjedő lehetséges hatásokat egyeztetni kell a horvát illetékesekkel is. Amennyiben a határ másik oldalán is jelentős a szénhidrogén-kutatás, termelés, vagy geotermikus energiahasznosításra kerülne sor, akkor szükség lehet e készletekre vonatkozó nemzetközi egyezség kialakítására, illetve a lehetséges hatásokról a kölcsönös egyeztetésekre. Más szavakkal, kérni kell a horvát felet, hogy amennyiben hasonló termeléseket terveznek, akkor a jelen vizsgálattal azonos szintű vizsgálatot készíttessenek. Ehhez azonban szükség lesz a magyar oldali anyag előzetes átadására. 188
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A terület által érintett víztestek közül a Mura-vidék (sp.3.1.1, sp.3.1.1) Rinya-mente (sp.3.2.1, p.3.2.1), és a Dráva-völgy Barcs felett (sp.3.2.2, sp.3.2.2), sekély porózus és porózus, Délnyugat-Dunántúl porózus termál (pt.3.1) és a Közép-dunántúli termálkarszt víztest (kt.1.7) osztott határokkal. Egyik víztest sem része ICPDR (International Comission for the Protection of the Danube River) szinten kiemelt aggregátumnak, azonban a határmenti víztest sekély porózus és porózus egységek részei a Mura–Dráva kiemelt víztest aggregátumnak.
3.3. A területen és térrészen a környezeti hatások miatti korlátozás vagy tiltás alá eső bányászati technológiák felsorolása (MBFH) Nincs tudomásunk általános tiltás alá eső bányászati technológiáról. Egyedi esetek előfordulhatnak, melyeket szakhatóságok írnak elő (természetvédelmi területen, erdőben geofizikai mérés esetén vibrációs jelgerjesztés, fúrólyukas robbantás tiltása).
189
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
3.4. A bányászati tevékenység értékelése a védett természeti és NATURA 2000 területekre vonatkozóan a várható állapotváltozások megadása, a várható regionális hatások bemutatása (HOI) Az 1996. évi LIII., a természet védelméről szóló törvény (Tvt.) értelmében a természeti területek csak olyan mértékben vehetők igénybe, hogy a működésük szempontjából alapvető természeti rendszerek és folyamataik működőképessége fennmaradjon, továbbá a biológiai sokféleség fenntartható legyen; vagyis a természetvédelmi célokkal ellentétesen nem lehet egy terület jellegét és állapotát megváltoztatni. Bárminemű bányászati tevékenység tervezésekor figyelembe kell venni a tervezett koncessziós tevékenység lehetséges hatásait. A védett természeti terület állapotát és jellegét a természetvédelmi célokkal ellentétesen megváltoztatni nem lehet. A termelőhely tervezésekor figyelembe kell venni az adott térszín, illetve a közeli, érintett vagy határos területek védett értékeit (védett és fokozottan védett fajok), valamint a kutatási területen található védelem alatt álló területeket. Mivel a tevékenység várhatóan bizonyos mértékben hat a környezetére, a tevékenységet mindenképpen úgy kell tervezni, hogy az, a terület jellegében, használatában nem okoz változást, illetve nem zavarja, vagy károsítja a terület élőhelyeit, az ott élő természetvédelmi oltalom alatt álló és Natura 2000 jelölő fajokat. Az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet hirdeti ki a Natura 2000 hálózathoz tartozó területeket és a területeken előforduló, közösségi jelentőségű, valamint kiemelt közösségi jelentőségű élőhelytípusokat, illetőleg fajokat, valamint megállapítja ezek megőrzéséhez szükséges előírásokat. A Natura 2000 hálózat esetében a 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet 10.§ (1) és (2) bekezdései a 14. és 15. mellékletnek megfelelő hatásbecslési dokumentáció elkészítését írják elő. A kormányrendelet kimondja, hogy terv vagy beruházás elfogadása, illetőleg engedélyezése előtt vizsgálnia kell a Natura 2000 terület jelölésének alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére gyakorolt hatásokat. Az egyes védett és nem védett, de természetközeli területek egységes funkcionális rendszere, az egyes elemek összekapcsolódását biztosító eszköz az Országos ökológiai hálózat. A kutatáshoz és bányászati termeléshez kötődő tevékenységek esetenként jelentős zavarokat okozhatnak. Kitermelő tevékenységek következtében védett értékes és ritka élőhelyek és fajok tűnhetnek el, vagy értékes élőhelyek alakulhatnak át. A bányászati tevékenységek potenciálisan negatív hatással lehetnek a biológiai sokszínűségre. Ha a tevékenység károsan befolyásolhat kiemelt közösségi jelentőségű fajt, populációt vagy azok élőhelyét, sem kutatás, sem kitermelés nem folytatható. Kutatási tevékenység Natura 2000 területeken csak a már meglévő földutakon végezhető, stabilizált, illetve szilárd burkolatú út nem létesíthető. Nem megfelelő talajviszonyok esetében olyan kutatási módszert kell választani, amely nem jár a terület állapotának, jellegének megváltoztatásával, nem okozza a védett vagy jelölő fajok és élőhelyek zavarását vagy károsodását, illetve nem ellentétesek a kijelölés céljaival. A tevékenység helyszínén vizsgálni kell a nyomvonalas létesítmények elhelyezkedését és meg kell határozni a védőtávolságokat, melyeken belül a tevékenység nem folytatható. A táj terhelhetősége alatt a tájnak olyan mértékű igénybevételét értjük, amely mellett a növényzet, az állatvilág, a vizek, a levegő és a talaj, illetve ezeknek az élő és élettelen elemeknek egymással kölcsönhatásban álló együttese (az ökoszisztéma) maradandóan nem károsodik (CSIMA 2008). A tájterhelhetőségi vizsgálat során meg kell állapítani azt, hogy a tervezett bányászati tevékenység milyen követelményekkel jár a táj, tájrészlet, illetve a védett és a nem védett tájelemek, elem-együttesek állapotára. A külszíni bányászatból adódó terhelések lehetséges következményei: élővilág, illetve élőhely teljes megsemmisülése a bányaterületen; élővilág zavarása (por, zajszennyezés, pionír 190
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány és inváziós fajok terjedése stb.) a hatás területeken; talaj-, illetve karsztvíz szennyezése, hidrológiai jellemzők módosítása; másodlagos hatások (felszínmozgások, felszíni vízmedrek és vizes területek kiszáradása stb.). Mélyművelésű bányászat esetében a felszínen elhelyezkedő üzemrészek terhelései mellett a bányászatnak a terepfelszínt nagy területen módosító hatásaival (pl. roskadás, süllyedés) kell számolni. Kőolaj- és földgázkitermelésnél a nyersanyag geológiai elhelyezkedéséből kifolyólag főként a felszíni létesítmények okozhatnak terheléseket. Minden bányászati tevékenységnél közös az, hogy az anyagszállítás miatt számolni kell a feltáró- és szállító utakon folyó forgalom által okozott terhelésekkel. Újrahasznosítástól függően, de leginkább a természeti tényezők módosulnak, de döntő változás következik be a tájszerkezeti- és tájképi tényezők esetében is. Ugyanakkor a bányához kapcsolódó járulékos beruházások (feldolgozóipar, erőmű, szállítóvezetékek és útvonalak stb.) is jelentősen befolyásolhatják a tájszerkezetet és a tájkaraktert. A bányászat felhagyását követő újrahasznosításnak is nagy a szerepe a tájszerkezet alakításában. A keletkező hatásokkal szemben a védett természeti és a Natura 2000 területek érzékenyebbnek tekinthetők. Mindemellett nagyobb összefüggő foltokban az országos ökológiai hálózat övezetei is érintik a területet, továbbá figyelembe kell venni az egyéb, területen élő természetvédelmi oltalom alatt álló értékek és Natura 2000 jelölő fajokat, amelyek nem feltétlen a védelem alatt álló területeken fordulnak elő. Ritka és veszélyeztetett fajok esetén akár kisebb vagy időszakos zavaró hatásoknak is komoly következményei lehetnek a fajok hosszú tavú túlélésére. Emellett a bányászati tevékenységgel érintett területeken „ex lege” védelem alatt álló értékek, illetve védelem alatt nem álló egyedi tájértékek is előfordulhatnak, amelyeket kiemelten kell kezelni a várható hatások becslése során. A területen található vízfolyások és vízgyűjtő-területeik, valamint a felszín alatti vízbázisok vízminőség-védelmi szempontjából fontosak, ezek a területek bányászati célú kutatás szempontjából sérülékenynek tekintendők. A bányászati kutatás, nyersanyag kitermelés és az ezekhez kapcsolódó esetleges szennyezések károsíthatják a jelölő élőhelyeket és különösen a vízhez kötött jelölő fajok állományait. Emiatt különös figyelemmel kell eljárni a vízhez kötött életmódú jelölőfajok (békaliliom, tarajos gőte, vöröshasú unka, mocsári teknős) és a terület egyes víztereiben élő fokozottan védett, védett és Natura 2000 jelölő halfajok (réti csík, felpillantó küllő, halványfoltú küllő, homoki küllő, lápi póc) élőhelyein (HUBF20043, HUBF20049, HUBF20050, HUDD20014 és HUDD20054). A különleges madárvédelmi területek (elsősorban HUBF10001, HUDD10002 és HUDD10008) esetleges elszennyezése elsősorban az ott előforduló madárfajok táplálékbázisát veszélyezteti. A hatások becslése során figyelembe kell venni az egyéb, a területen élő természetvédelmi oltalom alatt álló értékeket és Natura 2000 jelölő fajokat, az előforduló „ex lege”; tájképi értékeket, egyedi tájértékeket, amelyek nem minden esetben a védelem alatt álló területeken fordulnak elő. A kutatás, illetve a bányanyitás során többek között a következő hatásokkal, veszélyeztető tényezőkkel kell számolni: — vonalas létesítmények és új közüzemi vonalas berendezések megjelenése; — emberi jelenlét és zavarás; — környezetszennyezés, -terhelés (zaj-, por-, rezgésszennyezés, pontszerű és diffúz levegő-, talaj- és vízszennyezés, vízminőség romlás); — hidrológiai viszonyok módosítása; — élőhelyek átalakulása, feldarabolódása, zavarása, károsodása, megszűnése; — szukcessziós folyamatok megzavarása; — fajok zavarása, elvándorlása; populációk megváltozása, elszegényesedése; — pionír és inváziós fajok megjelenése; — negatív tájképi hatások. 191
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés A hatások eltérőek lehetnek a különböző munkafázisokban, a kutatási vagy a bányászati tevékenységek, illetve az utóhasználat alatt. Az élővilág szempontjából a bányászati tevékenység során fellépő hatások nagy része negatív és visszafordíthatatlan. A bányászat okozta környezeti hatások nagyságát és fajtáját meghatározzák a következő tényezők: — a kutatás, a feltárás és a bányanyitás módja; — alkalmazott kitermelés módja, ideje; a bányászott nyersanyag; — feldolgozási technológia; — meddőhányók, zagytározók, derítők kialakítása; — kapcsolódó infrastruktúra megjelenése (kiszolgáló létesítmények, bekötőutak, szállítószalagok, üzemek, tárolók); — az érintett terület nagysága; — az érintett terület természeti adottsága; — érintett terület érzékenysége, sérülékenysége; regenerálódó képessége; — különböző munkafázisok, tevékenységek (kutatás, feltárás, előkészítés, bányászat, lezárás, szüneteltetés stb.). A bányászat megkezdése során pedig másodlagos — nemcsak ökológiai, hanem — társadalmi és gazdasági folyamatokkal, hatásokkal is számolni kell. Így például további megjelenő ipari, kereskedelmi fejlesztések megjelenésével. Ugyanakkor számolni kell, hogy az egyes hatások összeadódnak és egymásra is hatással lehetnek, így például az élőhelyek zavarása, károsodása visszahatással van a helyi állat- és növénypopulációkra is. Minden egyes kitermelő projektnek biztosítania kell azt, hogy ne okozzon kárt vagy zavart azokon a területeken, amelyeken jelentős természeti értékekkel lehet számolni. A védett területekre, valamint az élőhelyekre vonatkozó hatásokat a hatásvizsgálatok készítése során kell részletezni. A kutatási, tervezési fázisban a veszélyeztető tényezők hatásainak csökkentésére a védett, értékes területeken a következő szempontokat érdemes figyelembe venni (CSŐSZI et al. 2014): — ha a területen előforduló természeti értékek indokolttá teszik, kutatást csak a vegetációs időszakon kívül javasolt engedélyezni; — szikes felszíneken, meredek térszíneken a felvonulást, a fúrásos és a geofizikai, geokémiai kutatásokat száraz vagy fagyos időben javasolt végezni; — felvonulást és szállítást lehetőleg a már meglévő utakon kell lebonyolítani; — mintavételezés nyomvonalainak kitűzését a növényzet lehető legkisebb sérelmével kell megoldani. A nyomvonalakat és mintavételi helyeket olyan módon kell megjelölni, hogy a jelölés a kutatás befejezése után eltávolítható legyen; — kutatóárkokat a kutatás befejezése után vissza kell temetni, felületüket el kell egyengetni; — természeti, táji értékek védelme érdekében a bányatelek-fektetés során védőpillért lehet kijelöltetni; — bányatelket úgy javasolt kijelölni, hogy a bányát megközelítő, rávezető út természeti, táji érték veszélyeztetése nélkül kialakítható legyen, lehetőleg a már meglévő utak felhasználásával; — tervezett bányatelek lehetőleg ne érintsen természeti területet, védett, illetve védelemre tervezett természeti területet, „ex lege” védett értéket, ökológiai hálózat magterületét, ökológiai és zöldfolyosót, Natura 2000 területet, azok védőterületét és egyedi tájértéket (Tvt. 6.§ [2], 20.§ [1]); — a kutatási terület lehetőleg ne érintsen védelemre tervezett területeket se, illetve tájképi szempontból értékes területet; — bányatelek megállapítása során célszerű figyelembe venni a bányászati tevékenység várható tájképi hatásait, a talajvíz várható szintváltozásával érintett élőhelyek veszélyeztetettségét. 192
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Havária esetén, megfelelően összeállított havária-terv segítségével elkerülhetőek azok a szennyeződések, melyek felszíni vízfolyásokat, illetve más felszíni környezeti elemeket, ezáltal védett élőhelyeket is terhelhetnek.
193
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
Irodalom 70 éves a földgázszállítás. Éves jelentések. — FGSZ alkalmi kiadvány 2010. ALLIQUANDER, Ö. 1968: Rotary fúrás. — Műszaki Könyvkiadó, Budapest, pp. 15–28. Az FGSZ Zrt. vezetékrendszere. Térkép. — Business Design Print Kft. Budapest, 2011. BADICS, B., VETŐ, I. 2012: Source rocks and petroleum systems in the Hungarian part of the Pannonian Basin: The potential for shale gas and shale oil plays. — Marine and Petroleum Geology 31, pp. 53–69. BERNÁTH Z-NÉ, KOVÁCS I., DÁVID GY., APÁTHYNÉ JUHÁSZ Á., SZABÓ ZS., MÓRINÉ NÉMETH I., SZENTENDREI E., CZUCZI G. 1997a: 59. z. Miháld terület kutatási zárójelentése. 1997. december 12. (Bagola, Bag.1., 2., Iharos, Ih.1., Iharosberény, Ib.2., Nagyrécse, Nr.1., 2., 4., Pat.3., 5. sz. fúrások – szénhidrogén). MOL RT. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 19921. BERNÁTH Z-NÉ, NAGY Z-NÉ, DÁVID GY., TORMÁSSY I., PÁPA A., MÓRINÉ NÉMETH I., CZUCZI G. 1997b: A 65. sz. Pátró terület kutatási zárójelentése. (Pátró–1. sz. fúrás – szénhidrogén.) MOL Rt. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T.19924 BERNÁTH Z-NÉ, NAGY Z-NÉ, HORVÁTH ZS., MÓRINÉ NÉMETH I., CZUCZI G. 1997c: 49. Csurgó terület kutatási zárójelentése. MOL Rt. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T.19915 CLAYTON, J. L., KONCZ, I. 1994: Petroleum geochemistry of the Zala Basin, Hungary. — AAPG (American Association of Petroleum Geologists) Bulletin 78/1, pp. 1–22. CSÁSZÁR G. 2005: Magyarország és környezetének regionális földtana I. Paleozoikum– paleogén. — ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 328 p. CSÁSZÁR G. 2012: Közép-dunántúli-egység. — In: FŐZY I. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei. Jura. — Magyarhoni Földtani Társulat, Budapest, p. 95. CSÁSZÁR G. (szerk.) 1997: Basic Litostratigraphic Units of Hungary (Charts and short descriptions). – Magyarország litosztratigráfiai alapegységei (Táblázatok és rövid leírások). — A Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa, Budapest, 114 p. CSIMA P., GÖNCZ A., GERGELY A., FORRÓ E., HALTRICH A., KISS G. MÓDOSNÉ BUGYI I. 2003: A területrendezési tervek tájterhelési és a táj-terhelhetőségi vizsgálatának módszere. Tervezési útmutató. — VÁTI Kht. FvM. Budapest. 35 p. CSIMA P. 2008: Tájvédelmi szabályozás a településrendezési tervekben. — In: CSORBA P., Fazekas I. (szerk.): Tájkutatás–tájökológia. — Meridián Alapítvány. Debrecen, pp. 401– 408. CSONTOS, L., NAGYMAROSY, A. 1998: The Mid-Hungarian Line: a zone of repeated tectonic inversion. — Tectonophysics 297, pp. 51–72. CSONTOS, L., VÖRÖS A. 2004: Mesozoic plate tectonic reconstruction of the Carpathian region. — Palaeogeography, palaeoclimatology, palaeoecology 210, pp. 1–56. DÖVÉNYI Z. (szerk.) 2010: Magyarország kistájainak katasztere. — Második, átdolgozott és bővített kiadás. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, pp. 410–430, 471–487. FITZPATRICK, J. 1991: Practical well controll — Petroleum Extension Service, Univ. of Texas, Austin FODOR L., UHRIN A., PALOTÁS K., SELMECZI I., TÓTHNÉ MAKK Á., RIZNAR, I., TRAJANOVA, M., RIFELJ, H., JELEN, B., BUDAI T., KOROKNAI B., MOZETIČ, S., NÁDOR A., LAPANJE, A. 2013: A Mura–Zala-medence vízföldtani elemzést szolgáló földtani–szerkezetföldtani modellje. — Geological and structural model of the Mura–Zala Basin and its rims as a basis for hydrogeological analysis. — A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 2011, pp. 47–91. GELLÉRT B., SŐREG V., HORVÁTH ZS., JÓSVAI J., MÉSZÁROS VINCE CS., KOVÁCS G, VINCZÉNÉ TÓTH M., MAUKS D., TÓTH L., MARTON T. 2006: Zárójelentés a 93. Vízvár-Észak–Tarany 194
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről. MOL Rt. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 21465 GYALOG L. (szerk.) 1996: A földtani térképek jelkulcsa és a rétegtani egységek rövid leírása. — A Magyar Állami Földtani Intézet Alkalmi Kiadványa, 187., Budapest 172 p. GYALOG, L., BUDAI, T. (szerk.) 2004: Javaslatok Magyarország földtani képződményeinek litosztratigráfiai tagolására. (Proposal for new lithostratigraphic units of Hungary.) — Annual Report of the Geological Institute of Hungary, 2002, pp. 195–232. GYARMATI J. 2008: Inke koncessziós terület szénhidrogén kutatási zárójelentése. Blue Star’95 Kft. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 22219. HAAS J., BUDAI T. (szerk.), CSONTOS L., FODOR L., KONRÁD GY., KOROKNAI B. 2014: Magyarország prekainozoos medencealjzatának földtana. Magyarázó »Magyarország prekainozoos földtani térképéhez« (1: 500 000). — Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest, 71 p. HAAS J., BUDAI T., CSONTOS L., FODOR L., KONRÁD GY. 2010: Magyarország pre-kainozoos földtani térképe 1: 500 000 (Pre-Cenozoic geological map of Hungary, 1:500 000). — A Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa. HAAS J., BUDAI T., HIPS K., KRIVÁNNÉ HORVÁTH Á. (szerk.) 2004: Magyarország geológiája. Triász. — ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 384 p. HAAS, J. (szerk.) 2012: Geology of Hungary. — Springer, 244 p. HAAS, J., HÁMOR, G., KORPÁS, L. 1999: Geological setting and tectonic evolution of Hungary. — Geologica Hungarica series Geologica 24, pp. 179–196. HAAS, J., MIOČ, P. PAMIĆ, J. TOMLJENOVIĆ B., ÁRKAI, P., BÉRCZI-MAKK, A. KOROKNAI, B., KOVÁCS, S., RÁLISCH-FELGENHAUER, E. 2000: Complex structural pattern of the Alpinedinaridic-Pannonian triple junction. — International Journal Earth Science 89. pp. 377– 389. Hévízkútkataszter: Magyarország hévízkútjai. VITUKI, Budapest. 2001 JUHÁSZ E., KUMMER I., BUCSI SZABÓ L., BUDAI T., DETZKY G., DETKYNÉ LŐRINCZ K., DUDKÓ A., FARKASNÉ BULLA J., FODOR B., HÁMORNÉ VIDÓ M., JÁMBOR Á., JOCHÁNÉ EDELÉNYI E., KIRÁLY E., KORPÁS L., KOVÁCSVÖLGYI S., LENDVAY P., MADARASI A., MARKOS T., MÜLLER T., NÁDOR A., PARTÉNYI Z., POLCZ I., RÁLISCH L.-né., REDLERNÉ TÁTRAI M., SEBESTYÉN I., SZEIDOVITZ GY.-né., SZALAY I., SZŐTS A., TÓTHNÉ MAKK Á., TRESZNÉ SZABÓ M., VARGA S., VETŐ I. 1997: Magyarország szénhidrogén potenciálja az 1995. december 31-i állapotra. Készült a Magyar Állami Földtani Intézet és az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet „Szénhidrogén potenciál felmérés és medenceanalízis” c. közös projektje keretében, a Magyar Geológiai Szolgálat közreműködésével. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 19781 JUHÁSZ GY. 1998: A magyarországi neogén mélymedencék pannóniai képződményeinek litosztratigráfiája. In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. szerk.: Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana. — A MOL Rt. és a MÁFI kiadványa, Budapest, pp. 469–483. KISS J. 2006: Magyarország gravitációs Bouguer-anomália-térképe M = 1:500 000. — Geophysical Transactions 45/2 pp. 99–104. KISS J., GULYÁS Á. 2006: Magyarország mágneses ΔZ-anomália térképe. M=1:500 000-es nyomtatott térkép. — ELGI kiadvány, Budapest. KONCZ I. 1990: Nagylengyel és környéke kőolaj-előfordulásainak eredete. — Általános Földtani Szemle 25, pp. 55–82. KONCZ I. 2002: Az Ortaháza–Kilimán gerinc szénhidrogén-folyadékainak genetikája. — Kézirat, Nagykanizsa KOVÁCS ZS. (szerk.), BABINSZKI E., BARCZIKAYNÉ SZEILER R., BUDAI T., GULYÁS Á., HÁMORNÉ VIDÓ M., HORVÁTH Z., JÁMBOR Á., KERCSMÁR ZS., KONCZ I., MAIGUT V., NÁDOR A., OROSZ L., PÜSPÖKI Z., SELMECZI I., THAMÓNÉ BOZSÓ E., TÓTH CS., TÓTHNÁ 195
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés MAKK Á., UHRIN A., VETŐ I., ZILAHI-SEBESS L. 2012: R2. Szénhidrogén-potenciál értékelés a készletgazdálkodási és hasznosítási cselekvési terv számára. Zárójelentés. Háttértanulmány. Nemzeti energiastratégia, készletgazdálkodási és hasznosítási cselekvési terv, Ásványi nyersanyag gazdálkodási és hasznosítási terv. Nyersanyag készletek. A hazai ásványinyersanyag-potenciál szénhidrogénekre. — Kézirat, Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, 2012. június 30, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 22501, 164 p. KOVÁCSVÖLGYI S., NÉMETH A., SZENTENDREI E., TORMÁSSYNÉ VARGA É., TÖRÖK V.-NÉ, TÓTHNÉ MEDVEI ZS., TÓTH L.-NÉ, ZSUPPÁN GY. 2003: Vétyem 99. sz. terület szénhidrogén kutatási zárójelentése (Páka). MOL Magyar Olaj- és Gázipari RT. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 20861 KŐRÖSSY, L. 1988: A Zalai-medencei kőolaj- és földgázkutatás földtani eredményei. — Általános Földtani Szemle 23, pp. 3–162. KŐRÖSSY, L. 1989: A Dráva-medencei kőolaj- és földgázkutatás földtani eredményei. — Általános Földtani Szemle 24, pp. 3–121. Kútkataszter: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere. VITUKI MAGYARI D., BARDÓCZ B. 1997: 59. Nagyrécse–Miháld kutatási terület. Helyzetjelentés és kutatási engedély meghosszabbítási kérelem. MOL Rt. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 20341 Magyarország személyszállítási vasúttérképe, 2006. Alappont Mérnöki– és Térképszolgáltató Kft. — Magyar Közlekedési Klub, 2006 MAROSI S., SOMOGYI S. (szerk.) 1990: Magyarország kistájainak katasztere I. — MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, pp. 294–313. MARSI I., SZENTPÉTERY I. 2013: Magyarország talajai érzékenység–terhelhetőségi kategorizálásának módszertana. — Kézirat, MÁFGBA, 25 p. MBFH szénhidrogén-kutató fúrás-nyilvántartása: Szénhidrogén-kutatató fúrások nyilvántartása, MBFH MFA: Magyarország Mélyfúrási Alapadatai MFGI Egységes fúrási adatbázis: Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Egységes fúrási adatbázisa (GeoBank). MFGI MFGI Mélyfúrás-geofizikai adatbázis: Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Mélyfúrásgeofizikai (karotázs) adatbázisa. MFGI MHE 2011: Magyar Horizont Energia Kft. Kutatási zárójelentés a „Letenye–Csurgó” szénhidrogén kutatási blokkokra. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T.D. 8871. MOLNÁR J., DÁVID GY., NAGY Z., SIPOS L.-NÉ, CZUCZI G., SZENTENDREI E., BAKSA B. 1998b: 34. sz. Mezőcsokonya környéki terület kutatási zárójelentése. MOL Rt. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 19910 MOLNÁR J., MÓRINÉ NÉMETH I., BAKSA B. 1999: A 68. Oltárc terület kutatási zárójelentése. MOL Rt. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 19927. MOLNÁR J., MÓRINÉ NÉMETH I., BAKSA B., DÁVID GY., HORVÁTH ZS., MARTON T. 1998a: 73. sz. Liszó–Miklósfa terület kutatási zárójelentése. 1999. szeptember (szénhidrogén). MOL Rt. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 19929 MOLNÁR J., ZELEI G., SIPOS L.-NÉ, MÓRINÉ NÉMETH I., CZUCZI G. 1997: Az 51. sz. Letenye terület kutatási zárójelentése. MOL Rt. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T.19916 MSZ 20381: 2009 Természetvédelem. Egyedi tájértékek kataszterezése NEMESI L. VARGA G. MADARASI A. 2002: A Dunántúl tellurikus térképe (Telluric map of Transdanubia). — Geophysical Transactions 43/ 3–4, pp. 169–204.
196
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány NÉMETH A., TOMCSÁNYI T., SZABÓ-HORTI A., ESZES I.-NÉ, KLEMENIK R. B., KRUSOCZKI T. GY. , GYERGYÓI L., ZSUPPÁN GY., KISS V. et al. 2013: Zárójelentés a 127. sz. Bajcsa kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatáési tevékenységről. MOL Nyrt. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 23 004 Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEiR): KSH Népszámlálás 2011 — NAV Személyi jövedelemadó statisztika. RÁLISCHNÉ FELGENHAUER E. 1998: A középdunántúli terület paleozoos és mezozoos képződményeinek rétegtana. — In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana. — MOL–MÁFI kiadvány, Budapest pp. 155–171. RÁLISCHNÉ FELGENHAUER E. 2004: A Közép-dunántúli szerkezeti egység formációi. — A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 2002, pp. 175–187. RÁLISCHNÉ FELGENHAUER E. 2012: Pátrói Formáció – pJ2–3. — In: FŐZY I. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei. Jura. — Magyarhoni Földtani Társulat, Budapest, pp. 97–98. SCHMOKER, J. W. 1994: Volumetric calculation of hydrocarbon generated. — In: MAGOON, L. B., DOW, W. G. (eds): The petroleum system – from source to trap. — AAPG Memoir 60, pp. 323–326. TORMÁSSYNÉ VARGA É., KOVÁCSVÖLGYI S., SZENTENDREI E., TÖRÖK V.-NÉ, VÁRY M., TÓTHNÉ MEDVEI ZS., GUBUCZ E. 2002a: A Belezna 92. sz. terület szénhidrogén kutatási zárójelentése. MOL Rt. — MBFH Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 20682 TORMÁSSYNÉ VARGA É., KOVÁCSVÖLGYI S., SZENTENDREI E., TÖRÖK V.-NÉ, VÁRY M., TÓTHNÉ MEDVEI ZS., GUBUCZ E., MARTON T. 2002b: Iharos–Miháld 94. sz. terület szénhidrogén kutatási zárójelentése. MOL Rt — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T.20683 Útmutató – Nem energetikai célú kitermelő tevékenység a Natura 2000 előírásainak megfelelően (2010). — Az Európai Bizottság útmutatója. Guidance document. Non-energy mineral extraction and Natura 2000. South East Europe. 130 p. Útmutató a Natura 2000 fenntartási tervek készítéséhez 2013 — Kézirat, Vidékfejlesztési Minisztérium. Természetmegőrzési Főosztály. Budapest, 28 p. VKGA 2009: Vízkészletgazdálkodási Atlasz — 2009, VKKI, MÁFI VÖLGYI L., SZERECZ F., HAJDU D., KURUCZ B., MÉSZÁROS L., NÉMETH G., FÖLDEÁK P.-NÉ 1985: Magyarország kőolaj- és földgázelőfordulásai 1935–1985. „GEOS” Gazdasági Munkaközösség. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár.
197
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
Internetes hivatkozások 2012.évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről a manuális mérőhálózat adatai alapján. Országos Meteorológiai Szolgálat. LRK Adatközpont Budapest, 2013. http://www.levegominoseg.hu/Media/Default/Ertekeles/docs/2012_RIV_ertekeles.pdf 2015. 05. 12 2013.évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről a manuális mérőhálózat adatai alapján. Országos Meteorológiai Szolgálat. LRK Adatközpont Budapest, 2014. http://www.levegominoseg.hu/Media/Default/Ertekeles/docs/2013_RIV_ertekeles.pdf 2015. 05. 12 A Magyar Villamosenergia–rendszer Hálózatfejlesztési Terve. MAVIR Zrt. 2010. http://www.mavir.hu/c/document_library/get_file?uuid=3dd80445-53b8-4975-ad0502f1e425d1f6&groupId=10258 2015. 05. 10 A MAVIR ZRt. átviteli hálózati alállomásai és távvezetékei. 2013. http://www.mavir.hu/web/mavir/a-mavir-zrt-atviteli-halozati-alallomasai-es-tavvezetekei 2015. 05. 10 Ásványvagyon-hasznosítási és Készletgazdálkodási Cselekvési Terv 2013: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, p. 31, http: //www.kormany.hu/ download/c/6a/c0000/%C3%81CsT_02%2012.pdf CORINE 2009: CORINE Land cover (felszínborítás). © EEA, Koppenhága (2009); Készítette a FÖMI a KvVM megbízásából (2009). http:// www.eea.europa.eu/data-andmaps/data/ CSŐSZI M., BABUS F., DUHAY G., KELLNER SZ., KISS G., (2014): Tájvédelmi Kézikönyv. Vidékfejlesztési Minisztérium. Környezet- és Természet megőrzési Helyettes Államtitkárság. Budapest. 75 p. Elérhetőség: http://www.termeszetvedelem.hu/_user/browser/File/Taj/Tajvedelmi_kezikonyv_4_kiadas _201405.pdf (letöltés: 2015. február 24.) ELGI: Országos geofizikai felmértségi adatok: http://kinga.elgi.hu FODOR L., UHRIN A., PALOTÁS K., SELMECZI I., NÁDOR A., TÓTHNÉ MAKK Á., SCHAREK P., RIZNAR, I., TRAJANOVA, M. 2011: Földtani-szerkezetföldtani koncepcionális modell a „Geotermikus hasznosítások számbavétele, a hévízadók értékelése és a közös hévízgazdálkodási terv előkészítése a Mura-Zala medencében” projekt keretében. T–JAM — Szlovénia–Magyarország operatív program 2007–2013, Geološki zavod Slovenije – Magyar Állami Földtani Intézet, 59 p. és mellékletek — http://geoportal.hu/static/tjam/Hu_pdf/HU_geological_model.pdf Helyi jelentőségű védett természeti területek országos nyilvántartása: http://www.termeszetvedelem.hu/helyi-jelentosegu-vedett-termeszeti-teruletek http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_orsz_2011.pdf — 2014. január 22. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_orsz_2011.pdf — 2014. január 22. http://www.novenyzetiterkep.hu/node/398#3.4.21. International Energy Outlook 2014: U.S. Energy Information Administration Office of Integrated and International Energy Analysis — U.S. Department of Energy Washington, This publication is on the WEB at: www.eia.gov/ieo. Közlekedés Operatív Program (Közop) 2007-1013 http://www.darinno.hu/wpcontent/uploads/2015/01/247-26-kozlekedes_operativ_program.pdf 2014-06-15 LAKATOS I., LAKATOSNÉ SZABÓ, J. 2010: A nem konvencionális szénhidrogének jelentősége a XXI. században. (www.enpol2000.hu). Levegőtisztaság-védelmi Információs Rendszer (LAIR). Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2013. http://okir.kvvm.hu/hu/lair 2015. 05. 12 198
Somogyszob. I. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány MBFH Bányászat: MBFH Bányászati területek nyilvántartása. (2016. január). http://www.mbfh.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&hkl=146&lng=1 MBFH Fúrási megkutatottság: A Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (MÁFGBA) fúrásainak térinformatikai keresője: http://www.mbfh.hu MBFH Geológiai megkutatottság: A Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (MÁFGBA) jelentéseinek térinformatikai keresője: http://www.mbfh.hu MBFH jelentéstár: A Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (MÁFGBA) jelentéskatalógusa: http://www.mbfh.hu Nemzeti Energiastratégia 2030 gazdasági hatáselemzése 2011 — Regionális Gazdasági kutatóközpont. www.rekk.eu. Nemzeti Energiastratégia 2030: www.kormany.hu. Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (Nemzeti Fejlesztés 2030) https://www.nth.gov.hu/hu/tevekenysegek/eu-2014-2020/orszagos-fejlesztesi-esteruletfejlesztesi-koncepcio 2014. 06. 15 Országos Területfejlesztési Koncepció 2013.(OTK) http://www.nfu.hu/doc/207 2015. 05 .10 Országos Területrendezési Terv 2012. (OTrT) http://www.terport.hu/teruletrendezes/teruletrendezesi-tervek/magyarorszag 2015. 05 .10 Országos területrendezési terv: Világörökség és világörökség-várományos terület övezete. A Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. Területi és építésügyi osztálya, 2013. http://www.terport.hu/webfm_send/4215 2015. 05 .12 PÉCSI M. (SZERK.) 2000: Magyarország geomorfológiai térképe M=1:500.000 — http://www.geo.u-szeged.hu/web/magyarorszag-geomorfologiai-terkepe Somogy megye műemlékjegyzéke. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság, 2001. (2007-es revízió). http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CCAQFjA A&url=http%3A%2F%2Fwww.somogyportal.hu%2Fape%2Fdownload.php%3Fid%3D30 28&ei=11upU7jDOuGg4gTskICoAg&usg=AFQjCNG4ZP9989zyIbu4HM96CabqFIjnrg& sig2=Dy8r-LaAnAUsRuud-rwofg 2015. 05 .12 Somogy megye területrendezési terv módosítása - Elfogadási fázis - környezeti értékelés. Környezetterv Kft. 2010. http://www.eepites.com/anyagok/terport/kornyezeti_ertekeles.zip 2015. 05. 12 Somogy megye területrendezési terv módosítása - Javaslattevő fázis. Környezetterv Kft. 2010. http://www.e-epites.com/anyagok/terport/velemenyezesi_eljarasanak_eredmenye.zip 2015. 05. 10 Somogy Megyei Területfejlesztési Koncepció. Helyzetfeltáró Munkarész. Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal, 2012. http://www.teruletfejlesztes.somogy.hu/SMFK-HE2.pdf 2015. 05. 12 STRÁGLI L.1998: A MAORT – Olaj, Gazdaság, Politika. — Változó Világ Sorozat 22, 128 p. — Internet: http://www.c3.hu/~mester/T365/tux02102.htm (2015. 03.14. 19.30) TIR: Természetvédelmi Információs Rendszer: http://geo.kvvm.hu/tir/ Zala megye területfejlesztési koncepció és területfejlesztési program, középtávú munkafázis (2007-2013). VitalPro Kft. 2006. http://www.terport.hu/webfm_send/2259 2015. 05. 12 Zala megye Területrendezési terve módosítása, egyeztetési dokumentáció II., Pestterv 2010. http://www.e-epites.com/anyagok/zalatrt/Zala_TrT_mod_2010_e_II.pdf 2015. 05. 12 Zala Megye Területrendezési Terve módosítása. Környezeti Vizsgálat. Budapesti Corvinus Egyetem, 2010. http://www.eepites.com/anyagok/zalatrt/Zala_TrT_mod_2010_e_SKV.pdf 2015. 05. 12
199
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
II. A válaszadó közigazgatási szervek és szakhatóságok felsorolása Az MBFH a 103/2011 (VI. 29.) kormányrendelet 3.§ 1. pontja alapján megbízta az MFGI, OVF és HOI intézményeket a kormányrendelet 2. melléklete szerint előírt feltételeknek megfelelő érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat elkészítésére, Somogyszob szénhidrogén vizsgálati területre. A tanulmányt, annak szakmai lektorálása után az MBFH a kormányrendelet 4.§ 1. pontja alapján az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási szerveknek véleményezésre és azok előírt adatszolgáltatása céljából megküldte. Minden érintett válaszolt. A beérkezett válaszokkal kapcsolatban az MBFH-nak véleményeltérése nincs, így a 4.§ (7) bekezdésében előírt egyeztetésre nincs szükség. Az eredeti válaszlevelek az MBFH Irattárában találhatók meg. A válaszadók a következők voltak: Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Országos Tisztifőorvosi Hivatal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Baranya Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Berzence Nagyközség Jegyzője Böhönyei Közös Önkormányzati Hivatal Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Fityeház Község Önkormányzata Galamboki Közös Önkormányzati Hivatal Gyékényesi Község Önkormányzata Hahóti Közös Önkormányzati Hivatal Fűzvölgyi Kirendeltsége Honvédelmi Minisztérium, Hatósági Hivatal Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal Kutasi Közös Önkormányzati Hivatal Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal Tapsonyi Kirendeltsége Murakeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal Nagyatádi Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatal Jegyzője Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi Csoportja Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal Miháldi Kirendeltsége Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Nemesdédi Kirendeltsége Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, Erdészeti Osztály Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály Somogy Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztálya Somogyszobi Közös Önkormányzati Hivatal 200
Somogyszob. II. a válaszadó közigazgatási szervek és szakhatóságok felsorolása Surdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal Eszteregnyei Kirendeltsége Újudvari Közös Önkormányzati Hivatal Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Erdészeti Osztály Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Földhivatali Osztály Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya Zalakomári Közös Önkormányzati Hivatal
201
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján Az MBFH a 103/2011 (VI. 29.) kormányrendelet 3.§ 1. pontja alapján megbízta az MFGI, az OVF és HOI intézményeket a kormányrendelet 2. melléklete szerint előírt feltételeknek megfelelő érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat elkészítésére Somogyszob szénhidrogén vizsgálati területre. A tanulmányt, annak szakmai lektorálása után az MBFH a kormányrendelet 4. § (1) bekezdése alapján az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási szerveknek véleményezésre és azok előírt adatszolgáltatása céljából megküldte. A beérkezett válaszokkal kapcsolatban az MBFH-nak véleményeltérése nincs, így a 4. § (7) bekezdésében előírt egyeztetésre nincs szükség. A kiigazításokat kérő közreműködő hatóságok — a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, és a Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya — észrevételei alapján és az adatszolgáltatás keretében részünkre megküldött információk felhasználásával a tanulmányt kiegészítettük, illetve javítottuk. A továbbiakban ismertetjük Somogyszob területre az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint a közreműködő közigazgatási szervek válaszai alapján megállapítható tiltásokat és korlátozásokat. Összefoglalónkban az egyes levelek tömörített, az alábbi elv alapján rendezett kivonatát közöljük: Az áttekinthetőség érdekében az anyagot a kormányrendelet 1. § (2) bekezdésében meghatározott tematikus sorrendet követve alegységekre bontjuk. Ezek első szakaszában a tanulmánynak a témakörre vonatkozó megállapításaira utalunk, a második szakaszban a szakhatóságoknak az adott szakterületre vonatkozó megállapításait, a harmadik szakaszban pedig az illető tárgyban közreműködő szakhatóságok listáját közöljük. A levelek eredeti példánya a mellékletekkel együtt az MBFH Irattárában tekinthető meg.
1. Környezet-, táj- és természetvédelem A vizsgálati terület természetvédelmi oltalom alatt álló térségeivel a tanulmány 1.1.4. alfejezete foglalkozik. Bár a területen nemzeti park, tájvédelmi körzet és természetvédelmi terület is található, ezek fedése igen kicsi. Jelentősebb kiterjedésűek a Natura 2000-es területek, főleg különleges, vagy kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek, kisebb kiterjedésben különleges madárvédelmi területek. Ennél is jelentősebb a Nemzeti Ökológiai Hálózat elemeinek előfordulása (magterület és ökológiai folyosó nagyjából hasonló kiterjedésben). A különféle szintű védettséget élvező területek esetében bármilyen tevékenység — amenynyiben összeegyeztethető a természetvédelmi célokkal — csak a jogszabályokban rögzített feltételek betartásával, folyamatos ellenőrzés mellett végezhető. A tanulmány 3.1.1.–3.1.8. alfejezetei rövid áttekintést adnak a felszíni környezeti elemek várható terheléséről, egyes környezeti elemnél kitérve a legalapvetőbb szabályozási elvekre is. A környezet-, táj- és természetvédelem kapcsán a következő hatósági korlátozásokat kell figyelembe venni:
202
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján A Baranya Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály a következő véleményt adja: — Megállapítja, hogy a koncesszióra javasolt terület a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság illetékességi területén az alábbi természetvédelmi oltalom alatt álló területeket érinti: — A 7/1996. (IV. 17.) KTM rendelettel (KTM rendelet) létesített Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság törzsterületéből Őrtilos település. A KTM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza az érintett ingatlanok helyrajzi számait. — A 3612007. (X. 18.) KvVM rendelettel (KvVM rendelet) védettségében fenntartott Baláta-tó természetvédelmi terület teljes terjedelmében. A KvVM rendelet melléklete tartalmazza az érintett ingatlanok helyrajzi számait. — A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 23. § (2) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom, földvár. A koncesszióra jelölt területen a jelenleg rendelkezésükre álló adatok szerint láp Nagyatád, Vése, Somogyszob, Bolhás, Szenta, Kaszó, Inke, Iharosberény és Iharos települések közigazgatási területén található. (A Hivatal levelében megadja az érintett területek helyrajzi számait.) — Felhívja a figyelmet arra, hogy a természetvédelmi oltalom kiterjed a nyilvántartásukban nem szereplő valamennyi forrás, láp, kunhalom, és földvár területére is! — Az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet (Nkr.) alapján kihirdetésre került Natura 2000 hálózat elemei közül az alábbiakat érinti a koncesszióra jelölt területen: Belső-Somogy HUDD10008, Nyugat-Dráva (HUDD10002) és (HUDD20054) Zákányőrtilosi dombok (HUDD20055), Gyékényesi erdők (HUDD20068), Szentai erdő (HUDD20063) Rinyaszentkirályi erdő (HUDD20060) és Jánosházi erdő és Égetett berek (HUDD20014). — A rendelkezése álló adatok alapján a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság megállapította, hogy a koncesszióra jelölt területen nagy kiterjedésben találhatók az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (OTrT.) 2. § 21. pontjában meghatározott országos ökológiai hálózat övezetébe sorolt ökológiai folyosók és magterületek. — A tervezett koncessziós tevékenységgel érintett tervezési területen a Natura 2000 és a védett természeti területeken kívül találhatók még védett természeti értékek, illetve értékes természeti területek. (A védett természeti érték a Tvt. 4. § e) pontja szerint a törvény vagy más jogszabály által védetté, fokozottan védetté nyilvánított — kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülő — élő szervezet egyede, fejlődési alakja, szakasza, annak származéka, illetőleg az élő szervezetek életközösségei, továbbá barlang, ásvány, ásványtársulás, ősmaradvány.) — A tervezési területen a védett és Natura 2000 területeken kívül is megtalálhatók védett és fokozottan védett madárfajok fészkelőhelyei. — A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság levelében részletesen ismerteti a természetvédelmi szempontból értékes területekre jellemző főbb adatokat, jellemzőket. — Tájékoztat arról, hogy, hogy a védett természeti értékek és területek alapadataival és aktuális állapotukkal a területek természetvédelmi kezelői, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendelkezik, ezért javasolja, hogy a további tervezés során kerüljön bevonásra az Igazgatóság is. — Megállapította továbbá, hogy a tanulmány 1. számú mellékletként szereplő térképi lehatárolás nem jelöli a lápterületeket, ezért a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság a rendelkezésére álló adatok alapján készült térképet leveléhez mellékelte. (A levél és melléklete az MBFH Irattárában tekinthető meg.)
203
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés — Tájékoztat arról, hogy a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) kormányrendelet (Kr.) 3. számú melléklet 13. pontja szerint kőolaj- és földgázkitermelés esetén a kutatófúrás, a 117. pont szerint pedig a mélyfúrás kiépített fúrólétesítménnyel védett természeti területen és Natura 2000 területen a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság előzetes vizsgálatban hozott döntésétől függően környezeti hatásvizsgálatra kötelezett tevékenység. Az előzetes vizsgálati dokumentációnak tartalmaznia kell az Nkr. 10. § (2) bekezdése szerinti Natura 2000 hatásbecslési dokumentációt. A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság a tervezett tevékenység természetre gyakorolt hatását és a várható állapotváltozásokat a fenti eljárások során állapítja meg. — A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság álláspontja szerint a tervezett konceszsziós tevékenység folytatását védett természeti területen (Nemzeti Park, természetvédelmi terület és láp) és Natura 2000 területen el kell kerülni, ezeken a területeken nem összeegyeztethető a természetvédelem érdekeivel és a kijelölés céljaival a tervezett tevékenység. — A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság a bányászati koncessziós tevékenység folytatásának pályázati kiírásában az alábbi követelmények előírását kéri: —A Kr. 3. számu melléklet 13. pontja szerint kőolaj- és földgázkitermelés esetén a kutatófúrás, a 117. pont szerint pedig a mélyfúrás kiépített fúrólétesítménnyel védett természeti terüIeten és Natura 2000 területen a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság előzetes vizsgálatban hozott döntésétől függően környezeti hatásvizsgálatra kötelezett tevékenység. Az előzetes vizsgálati dokumentációnak tartalmaznia kell az Nkr. 10. § (2) bekezdése szerinti Natura 2000 hatásbecslési dokumentációt. —Védett természeti területen — Így a Nemzeti Park területén, természetvédelmi területen és láp területeken — a Tvt. 38. § (1) bekezdés a) pontja szerint a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges kutatás végzéséhez. — A Tvt. 17. § (1) bekezdés szerint a vadon élő szervezetek élőhelyeinek, azok biológiai sokféleségének megóvása érdekében minden tevékenységet a természeti értékek és területek kíméletével kell végezni, a (2) bekezdés szerint a természeti területek hasznosítása során figyelemmel kell lenni az élőhely típusára, jellemző vadon élő szervezetek fajgazdagságára, a biológiai sokféleség fenntartására. — A Tvt. 35. § (1) bekezdése szerint védett természeti területen tilos olyan épületet, építményt, nyomvonalas létesítményt, berendezést létesíteni vagy üzembe helyezni, amely annak jellegét és állapotát veszélyezteti, károsítja, vagy ott a tájképi egységet megbontja. — A Tvt. 42. § (1) bekezdése szerint tilos a védett növényfajok egyedeinek veszé-lyeztetése, engedély nélküli elpusztítása, károsítása, élőhelyeinek veszélyeztetése, károsítása. — A védett állatok oltalma érdekében a Tvt. 43. § (1) bekezdése kimondja, hogy tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenővagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása. — Levegőtisztaság-védelmi szempontból a tervezett bányászati, kutatási tevékenységnek a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság illetékességi területére eső részén nem található olyan terület, illetve térrész, ahol a tevékenység nem folytatható. — Amennyiben a tevékenység során a levegő védelméről szóló 306/2010.(XII. 23.) kormányrendelet 22. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó légszennyező forrás létesül, úgy levegővédelmi létesítési illetve, működési engedélyt kell kérni a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóságtól, az engedélyezési eljárások során és azt követően a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóság ellenőrzi és betartatja a levegővédelmi követelmények teljesülését. (A vizsgálati terület légszennyezettségi zóna besorolását a 43. táblázat és a 44. táblázat mutatja be.) 204
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján A Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály a tanulmány vonatkozó részeit elfogadva a következő kiegészítéseket teszi: — A szénhidrogén termelés hatásterülete alapvetően az igénybe venni tervezett tározóban marad. A tevékenység földtani közegre gyakorolt hatása a konkrét telepítési helyek ismeretében ítélhető meg. A kőolaj- és földgázkitermelés méretmegkötés nélkül a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) kormányrendelet szerint előzetes vizsgálat köteles. — Az előzetes és egyedi vizsgálati, valamint az engedélyezési eljárások során a nem kívánatos környezeti hatások jó előre felderíthetők, így azok megjelenése a tárolóban várhatóan elkerülhető. Jelenleg nem tartja szükségesnek a pályázati kiírásban környezetvédelmi követelményeket szerepeltetni. — A szénhidrogének kutatásának, kitermelésének jogszabályon alapuló tiltása, korlátozása a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken nincs, azonban a természeti értékek, a természeti területek állapotának, a táj jellegének megőrzése szempontjából a kitermelő és hasznosító telephelyeket lehetőség szerint a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken kívül kell elhelyezni. — Tájékoztat arról, hogy Kaposvár környéke a 11. — „kijelölt városok” — légszennyezettségi zónába van sorolva, ám ez a zóna a vizsgálati területtől mintegy 30 kmre keletre található, ezért ennek a zónának a légszennyezettségi adatai csak tájékoztató jellegűek. Maga a vizsgálati terület a 10. — „az ország többi területe” — zónába tartozik (43. táblázat és 43. táblázat). A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője felhívja a figyelmet arra, hogy Csurgó esetében a tervezett koncessziós tevékenység helyi jelentőségű természetvédelmi területet; a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium parkját (915 hrsz.), Somogybükkösdön; a Somogybükkösd kastélyparkot (18 hrsz.) és Porrogon az Ágneslaki Arborétumot (0113, 0114 hrsz.) érintheti. Az Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal tájékoztat arról, hogy Iharosberény esetében a tervezett koncessziós tevékenység érintheti a 0122 hrsz.-ú erdő területén található 234,2274 ha kiterjedésű, „ex lege” védett lápterületet. Inke vonatkozásában ugyancsak „ex lege” védett lápterületet, továbbás helyi jelentőségű védett természeti területeket érinthet. A Hivatal levelében közli az érintett ingatlanok helyrajzi számait. A helyi jelentőségű védett természetvédelmi területen fakivágás csak az érvényes erdészeti ütemtervek alapján engedélyezhető. A Nagyatádi Polgármesteri Hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a tervezett koncessziós tevékenység helyi védettség alatt álló természeti értékeket érinthet. A Hivatal leveléhez mellékelte a helyi védettségű értékek listáját. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatal Jegyzője arról tájékoztat, hogy a szénhidrogének kutatásáról, és kitermeléséről szóló vizsgálati területet ábrázoló térkép Nagykanizsa közigazgatási területén elhelyezkedő helyrajzi számok között több természetvédelmi, és helyi védelem alatt álló építmény, ingatlan található, ezért a munkafolyamatok megkezdése előtt adott területre vonatkozó tervdokumentációval a kivitelező köteles megkeresni a Hatóságot. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi Csoportja ugyancsak felhívja a figyelmet arra, hogy a tervezett koncessziós tevékenység helyi védelem alatt álló természeti értékeket érinthet. A Surdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője jelzi, hogy a tervezett koncessziós tevékenység Surd esetében helyi védelem alatt álló természeti értékeket — a Szakály-hegy szelídgesztenye fáit (hrsz. 1265), a Zichy parkot (hrsz. 123), a kettős platánfa sort (hrsz. 110) és az Arborétumot (hrsz. 278), Nemespátró vonatkozásában pedig a 0108/8 hrsz.-ú 205
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés erdőt érintheti. Leveléhez mellékelte a 6/2008. (VI. 08.) önkormányzati rendeletet mely tartalmazza a tiltó és korlátozó rendelkezéseket. Belezna vonatkozásában — a Petőfi utca 43. sz. előtti tölgyfát — érintheti a tervezett koncessziós tevékenység, ugyancsak mellékelte a Belezna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006. (IX. 21.) önkormányzati rendeletét. A Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője tájékoztat arról, hogy a Zákány esetében tervezett koncessziós tevékenység helyi védelem alatt álló növényeket és egyéb objektumokat érinthet. A Hivatal levele mellékletében megadja a fenti védett objektumok listáját. Őrtilos vonatkozásában helyi védelem ártéri és magasparton lévő területeket érint, melyek védelmével kapcsolatos előírásokat a HÉSZ 21. §-a tartalmazza, melyet levelében ismertet. Zákányfalu Helyi Építési Szabályzatának ugyancsak 21. §-a tartalmazza a természetvédelemmel kapcsolatos előírásokat, ez szintén a levél mellékletét képezi. Az alábbi hivatalok kijelentik, hogy a koncessziós tevékenység igazgatási területükön nem érint helyi természetvédelmi oltalom alatt álló (ill. helyi védettség alatt álló) területet: Berzence Nagyközség Jegyzője, a Böhönyei Közös Önkormányzati Hivatal Böhönye, Nemeskisfalud és Szenyér vonatkozásában a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Porrogszentpál, Csurgónagymarton, Somogycsicsó és Szenta vonatkozásában, Fityeház Község Önkormányzata, a Galamboki Közös Önkormányzati Hivatal Pat, Zalaszentjakab, Galambok és Sand vonatkozásában, a Hahóti Közös Önkormányzati Hivatal Fűzvölgyi Kirendeltsége Homokkomárom vonatkozásában, az Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal Iharos és Pogányszentpéter vonatkozásában, a Kutasi Közös Önkormányzati Hivatal Szabás és Tarany vonatkozásában, a Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal Tapsonyi Kirendeltsége, a Murakeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal, a Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal, a Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal Miháldi Kirendeltsége, a Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Vése vonatkozásában, a Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Nemesdédi Kirendeltsége Nemesdéd és Varászló vonatkozásában, a Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Segesd és Ötvöskónyi vonatkozásában, a Somogyszobi Közös Önkormányzati Hivatal Bolhás, Kaszó és Somogyszob vonatkozásában, a Surdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Liszó vonatkozásában, a Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal, a Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal Eszteregnyei Kirendeltsége, az Újudvari Közös Önkormányzati Hivatal Sormás vonatkozásában és a Zalakomári Közös Önkormányzati Hivatal Zalakomár és Zalasárszeg vonatkozásában. A kormányrendelet 1. § 2 pontjában nem tesz külön említést az erdőgazdálkodással kapcsolatos kérdésekről, ezért az erdők védelmét a természetvédelemmel összefüggően, ebben az alfejezetben tárgyaljuk. Az erdőgazdálkodással kapcsolatos, alapvető irányelvekkel a 3.1.8. alfejezet foglalkozik.
206
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján A Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, Erdészeti Osztálya a következő tájékoztatást adja: — Erdőtervezett területek esetén az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és az ennek végrehajtására kiadott 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet előírásait szükséges betartani. Erdőt igénybe venni csak a hatóság előzetes engedélyével lehet. — Erdőt igénybe venni csak kivételes esetben, kizárólag a közérdekkel összhangban lehetséges. Az erdei életközösségek nélkülözhetetlen fennmaradása, védőhatásai és termékei (hozamai) biztosítása érdekében szükséges az erdő szakszerű kezelése és a károsító hatásoktól, a túlzott használattól és az igénybevételtől való megóvása, az élettelen környezet, a mikroorganizmusok, a gomba-, növény- és állatvilág sokféleségének, az erdei életközösség dinamikus és természetes egységének megőrzése. Ezért törekedni kell arra, hogy a bányászati tevékenységgel elkerüljék az üzemtervezett erdőterületeket. Amennyiben ez nem lehetséges, törekedni kell az alacsonyabb természetességi mutatójú erdők igénybevételére. — A hatóság a tanulmányban leírtakkal szemben nem emel kifogást az erdő és védelmére vonatkozóan. A Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Erdészeti Osztálya a következő véleményt és adatszolgáltatást adja: — A tervezett koncessziós terület jelentős része erdővel borított. Az erdők meghatározó aránya magas ökológiai értékű, jelentős hányadban természetszerű erdő besorolású, a magyarországi átlagot meghaladó minőségű és állapotú, a tájnak fontos tájképi eleme, emiatt fokozott védelemre érdemes. — Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló, többször módosított 2009. évi XXXVII. törvény (Evt.) 78. § (1) bekezdése rögzíti, hogy erdőt igénybe venni csak kivételes esetben, — gazdasági elsődleges rendeltetésű kultúrerdő és faültetvény kivételével — kizárólag a közérdekkel összhangban lehet. Ez azt jelenti, hogy a szénhidrogének megkutatásához, feltárásához, kitermeléséhez erdőt csak abban az esetben lehet igénybe venni, ha az magasabb rendű célokba nem ütközik, és a tervezett tevékenység gyakorlásához a térségben más, nem erdővel fedett terület nem áll rendelkezésre. Ezért olyan műszaki megoldásokat kell alkalmazni, amelyekkel a kutatási és kitermelő helyek, azok kiszolgáló vezetékei, létesítményei — a gyakorlatban bevett technológiával — odébb mozgathatók. Elkerülhetetlenség esetén is törekedni kell az erdő-igénybevétel minimalizálására, az igénybevétel kevésbé értékes, alacsonyabb természetességi kategóriájú erdőkbe vagy erdőgazdálkodási tevékenységet közvétlenül szolgáló földterületekre (pl. nyiladékok) való koncentrálására, kevésbé helyigényes technológiák alkalmazására. — A fenti előírásokat tovább szigorítja a 2000. évi CXII. törvény (Balaton-törvény) a 4. § (3) bekezdésében, 5., 42–44. §-aiban a hatálya alá tartozó területeken. — Az Evt. 78. § (2) bekezdése alapján az erdő igénybevételét (ideértve az erdő termelésből való kivonásán túl a szükséges vezetékek erdő rendeltetésszerű használatát akadályozó igénybevételét és csak a kutatási, építési tevékenység időtartama alatt fennálló időleges igénybevételt is), ahhoz kapcsolódóan az Evt. 40. § (3) bekezdése alapján az erdőtervmódosítást az erdészeti hatóságnál kell engedélyeztetni, majd a szükséges fakitermelést az Evt. 41. § (1) bekezdése alapján bejelenteni. Az Evt. 82. § (4) és (5) bekezdése alapján a természetes és természetszerű erdő ötezer négyzetméter vagy azt meghaladó mértékű igénybevétele esetén csereerdősítést kell végezni az erdő fekvése szerinti vagy azzal szomszédos település közigazgatási területén belül. Ugyancsak csereerdősítési kötelezettség keletkezik a Balaton-törvény hatálya alá tartozó erdők igénybevétele esetében a törvény 5. §-a alapján, amelynek az érintett település közigazgatási határán belül kell eleget tenni. 207
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés —Az Evt. általános és speciális előírásai, közöttük a 62–63. §-ai alapján, csak olyan konceszsziós tevékenység folytatható és csak olyan technológia alkalmazható, amely az igénybevételre nem engedélyezett erdőket nem károsítja, azokra nincsen kedvezőtlen hatással, életkörülményeikben (pl. vízháztartás) az erdők fennmaradását veszélyeztető változást nem idéz elő. A Hivatal leveléhez mellékelte a vizsgálati területen található erdők elhelyezkedését és azok rendeltetését feltüntető erdészeti térképet. Az 1. témakörben együttműködő hatóságok: Baranya Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Berzence Nagyközség Jegyzője Böhönyei Közös Önkormányzati Hivatal Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Fityeház Község Önkormányzat Galamboki Közös Önkormányzati Hivatal Hahóti Közös Önkormányzati Hivatal Fűzvölgyi Kirendeltsége Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal Kutasi Közös Önkormányzati Hivatal Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal Tapsonyi Kirendeltsége Murakeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal Nagyatádi Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatal Jegyzője Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi Csoportja Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal Miháldi Kirendeltsége Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Nemesdédi Kirendeltsége Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, Erdészeti Osztály Somogyszobi Közös Önkormányzati Hivatal Surdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal Eszteregnyei Kirendeltsége Újudvari Közös Önkormányzati Hivatal Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Erdészeti Osztály Zalakomári Közös Önkormányzati Hivatal
2. Vízgazdálkodás és vízvédelem A terület hidrológiai leírását az 1.3. fejezet tartalmazza. A tanulmány 3.2. fejezete ismerteti a szénhidrogén-kitermelés esetén a rezervoárt érő hatásokat. Felhívja a figyelmet arra, hogy a korábbi kutatásokhoz kapcsolódóan lokális elszennyeződésekre lehet számítani. Számolni kell a kútmunkálati folyadékok, és más szénhidrogén-termeléshez kapcsolódó technológiai 208
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján szennyvizeknek a szénhidrogénekkel együtt termelt rétegvizekkel közösen történő visszasajtolásának hatásaival is. Nem konvencionális szénhidrogének kutatása és termelése során a hidraulikus rétegrepesztés hatásaira kell kiemelt figyelmet fordítani. A késő-pannóniai korú, illetve pannóniainál idősebb korú miocén hévízrezervoárok térségében szükség lesz mind a termelési körzetek lokális, mind a kapcsolódó termálvíztest regionális hidrogeológiai értékelésére, a meglévő és várható, vagy lehetséges kölcsönhatások modellezésére. A szénhidrogén-kitermeléskor figyelembe veendő hidrológiai feltételeket; a vízgyűjtő-gazdálkodási terv alapján a védett területek elhelyezkedését, a területet felszíni és felszín alatti víztestek állapotát és a felszín alatti vízkivételi tevékenységet az 1.4. fejezet tárgyalja. A vízgazdálkodás és vízvédelem kapcsán a következő szakhatósági vélemények érkeztek: A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a következő információkat közli: A területen a közcélú vízhasználat esetében a következő vízbázisok védőövezetei kerültek kijelölésre: — Nagyatád városi közüzemi vízmű ivóvízbázis védőidoma: célja: Nagyatád város vízmű ivóvízbázis védelme érintett kutak: 8 db (B–72, B–48, B–51, B–52, K–75, K–61, K–62, K–63) vízikönyvi szám: S. LVII/58-XXVI iktatószám: 2595-4/2012-11420. védettség: védett védelem alá helyezett víztermelés: összesen 1 496500 m3/év (4100 m3/nap), az alábbi megoszlás szerint Kút jele
Kataszteri szám Napi max. (m3/nap) Havi max. (m3/nap) Éves átlag (m3/nap)
I/a.
B–72 1574 1021 900
III.
II/a.
V.
VII/b.
VIII.
IX.
X.
B–48 421 195 250
B–51 0 0 0
B–52 1007 624 950
K–75 1002 562 260
K–61 768 520 550
K–62 907 581 80
K–63 1360 1338 390
A területen a közcélú vízhasználat esetében a következő vízbázisok védőövezetei kijelölése van folyamatban: Segesd, Lászlómajor, Bertalanpuszta vízbázisok közös védőidom- és védőterület kijelölése: célja: Segesd, Lászlómajor, Bertalanpuszta ivóvízbázis védelme. A DRV Zrt. (8600 Siófok, Tanácsház u. 7.) kérelmével vízbázis kijelölő határozat kiadása érdekében indított eljárást. Az Igazgatóság 2015. június 24-én hiánypótlást rendelt el a terület tulajdonjogával, használatával, illetve a kutak egyes műszaki adatával kapcsolatban. A hiánypótlási határidő: 2015. július 31. A határozat kiadása a hiánypótlás beérkezését követően, az év III. n.é.-ben történt. A területen a saját célú vízhasználat esetében a következő vízbázis védő övezete került kijelölésre: — Nagyatádi gyógyfürdő vízbázis védőidoma: célja: A Nagyatádi Termál- és Gyógyfürdő és a Nagyatádi Termál- és Strandfürdő vízellátását biztosító vízbázisok védőövezeteinek kijelölése vízikönyvi szám: S. LVII/36-IX. iktatószám: 1598-29/2010-10655. 209
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés érintett kutak: 4 db (3. jelű termál gyógyvízkút, 2. jelű termálvízkút tartalék), 4. jelű hidegvizes kút, 4. jelű hidegvizes kút védettség: sérülékeny védelem alá helyezett víztermelés: termál gyógyvíz 850m3/nap termál rétegvíz 600 m3/nap hideg rétegvíz 750 m3/nap A tanulmányban lehatárolt Somogyszob nevű vizsgálati terület 5 km-es határoló területe A területen a közcélú vízhasználat esetében a következő vízbázisok védőövezetei kerültek kijelölésre: Beleg települési vízmű védőidom kijelölése: célja: Beleg község vízmű vízbázis védelme érintett kutak: 1 db (B–4) vízikönyvi szám: S. LXIV/60-II. iktatószám: 4595-14/2010-10881. védettség: védett védelem alá helyezett víztermelés: 50 m3/nap A területen a saját célú vízhasználat esetében a következő vízbázis védőövezete került kijelölésre: A területen távlati vízbázis kijelölt védőidom, védőterület: Csurgó távlati vízbázis védőidom, védőterület kijelölése célja: Csurgó távlati vízbázis védelembe helyezése érintett kutak: kutak nem épültek ki, a modellezés során 5 db, egyenként 1000m3/nap hozamú kúttal történt a méretezés. vízikönyvi szám: S. LXXXIV/66. iktatószám: 1117-3/2011-11130. védettség: sérülékeny védelembe helyezett víztermelés mennyisége: 5000 m3/nap A hatósági határozattal kijelölt vízbázis védőövezetek tervdokumentációi és térképei a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízikönyvtárában megtekinthetők, illetve azokról másolat kérhető. — Felhívja a figyelmet arra, hogy a bányászat, illetve a bányászati létesítmények megvalósításánál be kell tartani a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII. 18.) kormányrendelet előírásait, a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) kormányrendelet előírásait, valamint a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21) kormányrendeletben előírtakat. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója véleménye szerint — A tanulmány részleteiben tartalmazza a tervezett koncessziós terület vízvédelmi, vízügyi értékelését, a szénhidrogén-hasznosítás hatásterülete alapvetően az igénybe venni tervezett tárolóban marad, így a tevékenység felszíni és felszín alatti vizekre, vízbázisokra nem gyakorol hatást. — A tanulmány elsősorban a hatásviselő felszín alatti tároló érzékenységét vizsgálja, a tároló terhelhetősége a telepítési hely, alkalmazott technológia függvénye, mely előzetesen nehezen becsülhető.
210
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján — Megítélése szerint a szénhidrogén-termelés hatása a tárolóban várhatóan a kutak néhány km-es környezetére terjed ki, így a hatás a tároló méretéhez képest alapvetően pontszerű. — A tervezett koncessziós területeken jelenleg nem található olyan területrész (a vízműkutak szűk környezetét kivéve), ahol a tevékenység ne lenne folytatható. — Az előzetes és egyedi vizsgálati engedélyezési eljárások során a nem kívánatos hatások megjelenése a tárolóban várhatóan elkerülhető, jelenleg nem tartja szükségesnek a pályázati kiírásban vízügyi, vízvédelmi követelményeket szerepeltetni. A tanulmány megfelelő részét a Hatóság észrevétele alapján javítottuk. A 2. témakörben együttműködő hatóságok: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója
3. Kulturális örökségvédelem Az MBFH által megbízott intézmények az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat során a kormányrendelet 2. mellékletében felsorolt szempontok szerint végezték a vizsgálatot. Ezen túlmenően a tanulmány 3.1.9. alfejezete röviden érinti az örökségvédelem témakört. A kulturális örökségvédelem kapcsán a következő hatósági korlátozásokat kell figyelembe venni: A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya az alábbi tájékoztatást adja: — Tájékoztat arról, hogy a koncesszióra javasolt terület Somogy megyei részén 2 fokozottan és 1 kiemelten védett és több mint száz nyilvántartott régészeti lelőhely található. A védett lelőhelyek a következők: — Nagyatád–Bodvica-temető (KÖH azonosítószám: 22899) — Nagyatád–Bodvica-Boda (KÖH azonosítószám: 47891) — Ötvöskónyi–Báthori várkastély (KÖH azonosítószám: 20403) (A lelőhelyek helyrajzi számait a Hivatal levele tartalmazza.) — A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (Kötv.) 13. §-a rendelkezik a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek védelmével kapcsolatban, mely szerint: ,,(1) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeken nem lehet olyan tevékenységet folytatni, amely a lelőhelynek akár részleges állapotromlását eredményezheti. (2) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyhez védőövezetet lehet kijelölni. (3) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeket kiemelten vagy fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába kell sorolni. (4) Kiemelten védett az a lelőhely, mely kivételes tudományos jelentőséggel és nemzetközi vagy országos szempontból kiemelkedő fontossággal bír. Fokozottan védett az a régészeti lelőhely, melynek tudományos jelentősége megállapítható, és egy nagyobb tájegységre nézve kiemelkedő fontossággal bír.” — A nyilvántartott régészeti lelőhelyek elkerüléséről, illetve a földmunkát megelőző feltárásáról, az anyagi feltételek biztosításáról a Kötv. 19. § és 22. § rendelkezik: ,,19. § (1) A földmunkával járó fejlesztésekkel, beruházásokkal, beleértve az ásványi vagyon kitermelését is (fejlesztések, beruházások), a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket jogszabályban meghatározott esetekben és módon el kell kerülni. 211
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 22. § (1) A nyilvántartott régészeti lelőhelynek a beruházással kapcsolatos földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni (2) A földmunkával járó beruházások előkészítése során előzetes régészeti dokumentáció készíthető, különösen a földterület-kiválasztáshoz és nyomvonal-kijelöléshez. Nem nagyberuházás esetén a beruházó az előzetes régészeti dokumentáció készítésével a feltárásra jogosult intézményt bízhat meg. (3) A nyilvántartási adatok és — ha rendelkezésre áll — az előzetes régészeti dokumentáció adatai, valamint a beruházás régészeti örökségre gyakorolt hatása alapján a védettségi fokozat figyelembevételével a hatóság — jogszabályban meghatározottak szerint — a megelőző feltárás keretében a) régészeti megfigyelést ír elő, ha aa) a tervezett tevékenység nem vagy csak csekély mértékben érinti a nyilvántartott régészeti lelőhelyet és a régészeti örökség elemeit, ab) a régészeti örökség elemeinek előfordulása szórványos, ac) a beruházással kapcsolatos földmunka mélysége nem éri el a régészeti örökség elemeinek jelentkezési szintjét, ad) a nyilvántartott régészeti lelőhely beruházással érintett területét korábban földmunkával bolygatták, vagy ae) a beruházás műszaki jellege miatt a régészeti feladatellátás más módon nem végezhető el, b) próbafeltárást ír elő — jogszabályban meghatározott kivételekkel; ha ba) előzetes régészeti dokumentáció nem áll rendelkezésre, vagy annak készítéséhez jogszabályban meghatározottak szerint nem végeztekpróba feltárást, bb) földkiemeléssel nem járó alapozási technikával tervezett beruházás valósul meg, be) a nyilvántartott régészeti lelőhely jellege, intenzitása, térbeli kiterjedése vagy rétegsora nem ismert, c) teljes felületű feltárást ír elő, ha ca) a beruházással érintett lelőhely vagy lelőhelyrész hazánk múltjának kiemelkedő fontosságú forrása, cb) a beruházás történeti városmag területén valósul meg, d) teljes felületű feltárást írhat elő, ha a feltárás a tudományos ismereteket várhatóan jelentős új eredményekkel gazdagítja. (10) A megelőző feltárásra vonatkozóan a feltárásra jogosult intézmény és a beruházó írásbeli szerződést köt. A szerződés tartalmazza a feltárás módját, időtartamát, a feltárásra jogosult intézmény által végzendő régészeti feladatellátás költségét, valamint a jogszabályban meghatározott egyéb szakmai feltételeket" — Amennyiben a beruházás a Kötv 7. § 20. pontja alapján nagyberuházásnak minősül, más eljárást kell követni. A 23/C. § szerint: ,,(1) Nagyberuházás esetén előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni." — A régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III.11.) kormányrendelet 22. § értelmében: ,,(6) A feltárási projekttervet tartalmazó teljes előzetes régészeti dokumentációt a földmunkával járó tevékenység engedélyezésére irányuló azon első hatósági eljárás megindítására irányuló kérelemhez kell mellékelni, amelyben a hatóság eljár vagy szakhatóságként vagy a szakkérdés vizsgálatával közreműködik.
212
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján A Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya az alábbi véleményt adja — A régészeti lelőhelyekre, védőterületeikre és a műemlékeikre, illetve műemléki területekre vonatkozó közhiteles nyilvántartást a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ vezeti, a nyilvántartásukból származó adatokra vonatkozó adatszolgáltatás országos illetékességgel intézményük hatásköre. A védelem alatt álló kulturális örökség elemeit tekintve az érintett objektumok listájának frissítése a konkrét engedélyeztetési folyamatok során ismételten szükséges. — A Kötv. alapján, az örökségvédelem hatálya a kulturális örökség elemeire (a régészeti örökség, műemléki értékek, a kulturális javak), valamint az ezekkel kapcsolatos minden tevékenységre, személyre és szervezetre kiterjed. Ide tartoznak többek között a gyűjtemények, közgyűjtemények, régészeti emlékek (a régészeti örökség ingatlan elemei), a régészeti érdekű területek, régészeti lelőhelyek, régészeti védőövezetek és tárgyegyüttesek. — A műemlékvédelem részeként kezelendők azok a temetők és temetkezési emlékhelyek vagy a temetőknek azok a részei, amelyek műemléki értékei a magyar történelem, a vallás, a kultúra és művészet sajátos kifejezői, illetve emlékei, mint a történeti kertek, történeti tájak stb. — A koncessziós tevékenység során a földmunkával járó fejlesztésekkel a régészeti lelőhelyeket és műemlék ingatlanokat el kell kerülni. Abban az esetben, ha az elkerülés nem lehetséges, a lelőhelyet előzetesen fel kell tárni. — A koncessziós tevékenység keretében a konkrét régészeti valamint műemléki érintettséget vizsgálni kell, az illetékes kulturális örökségvédelmi hatósággal már a tervezési folyamatban egyeztetni javasolt. — Az egyedi engedélyezési eljárások során a 267/2006. (XII. 20.) az MBFH-ról szóló kormányrendelet 2., 3., 4. sz. mellékletei alapján, az illetékes kulturális örökségvédelmi hatóságnak (jelen esetben a Zalaegerszegi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya) vizsgálnia kell a tervezett beruházás kulturális örökség elemeire gyakorolt hatását. Nagyberuházásnak minősülő beruházás esetében (a Kötv. 7. § 20. pontja szerinti esetekben), ha régészeti hatástanulmány még nem készült, a Kötv. 231C § (1) bekezdése értelmében előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. — Olyan, más hatósági engedélyhez nem kötött tevékenységet, mely a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeken 30 cm mélységet meghaladó földmunkával jár, a terület jellegét veszélyezteti vagy befolyásolja és a védetté nyilvánított kulturális örökségelem jellegét és megjelenését érinti, a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) kormányrendelet (Övr.) 40. § (1)–(6) bekezdései értelmében a területileg illetékes örökségvédelmi Hatóság engedélyez. — A régészeti örökség elemei a lelőhelyről csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el. A Kötv. 22. §-a értelmében, a veszélyeztetett lelőhelyet előzetesen fel kell tárni. A megelőző régészeti feltárás módszerét az örökségvédelmi hatóság írja elő az érintett terület és a beavatkozás mértéke figyelembe vételével. A feltárások rendjét a Kötv. és az Övr. szabályozza. A megelőző feltárásokkal kapcsolatban felmerülő szakmai kérdésekben a hatóság álláspontja az irányadó. — Régészeti lelet előkerülése esetében a Kötv. 24. §-a értelmében kell a kivitelezés során eljárni, ún. mentő feltárást kell végezni régészeti lelőhelynek nem minősülő területen is. (Mivel megfelelő technológiák léteznek viszonylag nagy területek régészeti szempontú, bolygatásmentes átvizsgálására, az ilyen esetek kellő körültekintéssel nagyrészt elkerülhetők.) — A tervezés során figyelembe kell venni az érintett önkormányzatok építési és területrendezési terveiben rögzített, helyi védettséget élvező objektumokkal kapcsolatos korlátozásokat (elkerülés, tájképi vonatkozások stb.). Bár a hasznosításra kerülő mélyfúrások 213
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés kiválasztása a kutatási fázis után történik, célszerű már a kutatás megkezdése előtt tájékozódni a vizsgálati területen található és az örökségvédelem tárgykörébe tartozó objektumokról, illetve elvégezni a helyszíni egyeztetést az érintett önkormányzattal is. A Gyékényesi Község Önkormányzata tájékoztat arról, hogy a vizsgálati terület térképe és Gyékényes külterületi szabályozási tervének összevetése alapján nagy valószínűséggel (pontos helyrajzi számok ismeretének hiányában) régészeti örökségi területeket — Kecskehát ˙(neolit, bronzkori településnyomok), Dombó-patak mente (bronzkori, római kori, késő-középkori és török településnyomok), Újhegy (középkori templomdomb) — érinthet. A Hivatal levelében felsorolja a területek helyrajzi számait. A Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője tájékoztat arról, hogy a tervezett konceszsziós tevékenység Zákány vonatkozásában helyi védelem alatt álló épületeket és egyéb objektumokat érinthet. A Hivatal levele mellékletében megadja a védett objektumok listáját, továbbá ezek és a közigazgatási területén található, nyilvántartott régészeti területek és régészeti érdekű terület helyrajzi számait. Ugyancsak megküldte a kulturális örökség védelmével kapcsolatos előírásokat is. A levél és melléklete az MBFH Irattárában tekinthető meg. Őrtilos esetében ugyancsak helyi védelem alatt álló épületeket, építményeket érinthet a tervezett koncessziós tevékenység. A Hivatal leveléhez mellékelte a HÉSZ kivonatát, melyek tartalmazza a helyi műemlék védelmével (23. §), a helyi védelem alatt álló építményekkel (24. §), a régészeti lelőhelyekkel (25. §) és az építésjogi követelményekkel (26. §) kapcsolatos előírásokat. Mellékletében megadja a helyi védelem alatt álló épületek, építmények listáját, és ezek helyrajzi számait. Továbbá a Hivatal leveléhez mellékelte Zákányfalu Képviselő-testületének a Helyi Építési Szabályzatról szóló, 1/2005. (I. 12.) számú rendelete módosításáról szóló 8/2012. (VI. 27.) számú rendelet 1–4. sz. függelékeit, melyek ismertetik a helyi egyedi védelem alatt álló épületeket, a régészeti lelőhelyek és régészeti érdekű területeket, a műemléki környezet adatait, és a műemléki épületet, helyrajzi számaikkal. Mellékeli ezen kívül a HÉSZ kivonatát, mely tartalmazza a helyi műemlék és műemléki környezet védelmével (22. §), a régészeti lelőhelyekkel (23. §) és a helyi védelem alatt álló építményekkel (24. §), kapcsolatos előírásokat. Mellékletében megadja a helyi védelem alatt álló épületek, építmények listáját, és ezek helyrajzi számait. A 3. témakörben együttműködő hatóságok: Gyékényesi Község Önkormányzata Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya
4. Termőföldvédelem A tanulmány 1.1.2. alfejezete környezeti állapot szinten, röviden ismerteti a vizsgálati területen előforduló talajfajtákat, a 3.1.7. alfejezet pedig felvázolja a legfontosabb szabályozási elveket. A konkrét telephely ismeretének hiányában érzékenységi vizsgálat nem történt.
214
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján A termőföldvédelem kapcsán a következő hatósági korlátozásokat kell figyelembe venni: A Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály felhívja a figyelmet arra, hogy — A termőföld védelmével kapcsolatban a 2007. évi CXXIX. törvény (Tfvt.) előírásait kell alkalmazni. A kormányhivatal földügyi igazgatási témakörében a mezőgazdasági rendeltetésű földterületekre vonatkozóan rendelkeznek illetékességgel és hatáskörrel, melybe az erdő és a kivett művelési ágban nyilvántartott területek nem tartoznak. — A termőföldet érintő időleges vagy végleges igénybevétel megkezdése előtt az úgynevezett más célú hasznosításra vonatkozó engedélyt be kell szerezni. A más célú hasznosítás iránti kérelmet egy járási illetékességi területét érintően az adott járási hivatalhoz, több járás illetékességi területét érintő beadványokat a megyeszékhely szerinti járási hivatalhoz kell benyújtani a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetfeladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII. 31.) kormányrendelet 24. § a) pontja alapján. A járási hivatalok illetékességi területét a 373/2014. (XII. 31.) kormányrendelet 1. számú melléklete tartalmazza. — A bányászati tevékenység, a bányászati tevékenységet megelőző kutatások, ha azok termőföldet érintő más célú hasznosításnak minősülnek a kormányhivatal földvédelmi feladatkörében hozott hatósági engedélyéhez kötött. Ez alól kivétel a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. tv. 38. § (2) bekezdésében leírt tevékenység, mely szerint: „A geofizikai mérések elvégzése nem minősül az ingatlan külön törvény szerinti ideiglenes más célú hasznosításának.” — A termőföld igénybevétele nagyobb területi egység esetében csak ütemezetten történhet. — A más célú hasznosítás megkezdésének napját az igénybevételt megelőzően legalább 8 nappal be kell jelenteni az ingatlanügyi hatósághoz a Tfvt. 10/A § (2) bekezdése értelmében. — A más célú hasznosításra engedélyezett területeken, a más célú hasznosítás megkezdéséig a művelési kötelezettség teljesítését biztosítani kell a Tfvt. 5. § (3) bekezdése alapján. — A más célra engedély nélkül hasznosított termőföldet eredeti állapotába helyre kell állítani és a földvédelmi járulékot, valamint bírságot be kell fizetni a Tfvt. 16.–17. § szerint. — A kutatási és bányászati tevékenységgel érintett területek tulajdonosai, a termőföldek használói az ingatlanügyi hatóság ingatlan-nyilvántartási és földhasználati adatbázisából lekérdezhetők. Tájékoztat azonban, hogy a földhasználók adataira vonatkozó adatigény teljesítésére az ingatlanügyi hatóság nem jogosult. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 99. § (1a) bekezdése szerint ilyen jellegű adatszolgáltatást — a földügyért felelős miniszter által jóváhagyott egyedi megállapodás alapján — a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv teljesíthet. A szolgáltatás előfeltétele, hogy a kérelmező igazolja, hogy az adatok megismerése jogszabályban meghatározott feladata ellátásának teljesítéséhez szükséges. A földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII.) kormányrendelet 5. § alapján a Kormány földmérési és térinformatikai államigazgatási szervként a FÖMI-t jelölte ki. A Tanulmány szövegét a Hivatal észrevétele alapján módosítottuk. A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Földhivatali Osztály a következő adatszolgáltatást adja: — A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény (Tfvt.) 2. § 19. pontja szerinti termőföld: az a földrészlet, amely a település külterületén fekszik és az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas vagy fásított terület 215
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés művelési ágban van nyilvántartva, kivéve, ha a földrészlet az Evt.-ben maghatározott erdőnek minősül. — A Tfvt. 10. § (1) bekezdése értelmében ingatlanügyi hatósági engedéllyel lehet termőföldet más célra hasznosítani, ide nem értve a (2) bekezdésben meghatározott eseteket. Az engedély hiánya esetén a más hatóságok által kiadott engedélyek nem mentesítik az igénybevevőt az e törvényben foglalt jogkövetkezmények alól. Az ingatlanügyi hatóság engedélye nem mentesíti a szükséges más hatósági engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól. — A tervezett tevékenység érint átlagosnál gyengébb és átlagosnál jobb minőségű területeket is. — A Tvft. 8. §-ban foglaltak figyelembe vételével a tervezett tevékenység végzése lehetőség szerint a gyengébb minőségű termőföldeken a lehető legkisebb mértékű termőföld igénybevételével történjen. A tevékenység végzése a termőföldek megfelelő mezőgazdasági hasznosítását ne akadályozza. A 4. témakörben együttműködő szakhatóságok: Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Földhivatali Osztály
5. Közegészségügy és egészségvédelem A kormányrendelet 2. melléklete nem tartalmaz közegészségüggyel és egészségvédelemmel kapcsolatos utalást, így ilyen jellegű megállapítása a tanulmánynak nincs. A közegészségügy és egészségvédelem kapcsán a következő hatósági választ kell figyelembe venni: Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Országos Tisztifőorvosi Hivatala tájékoztat arról, hogy a vizsgálati területen és 5 km-es körzetében 2 gyógyvízzé minősített kút található, melyek esetében a természetes gyógytényező érintettsége fennállhat. A tanulmány 27. táblázatát a Hivatal levele alapján ellenőriztük. Az 5. témakörben együttműködő szakhatóság: Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Országos Tisztifőorvosi Hivatal
6. Nemzetvédelem A kormányrendelet 2. melléklete nem tartalmaz nemzetvédelemmel kapcsolatos utalást, így ilyen jellegű megállapítása a tanulmánynak nincs. A nemzetvédelem kapcsán a következő hatósági választ kell figyelembe venni: A Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a kijelölt vizsgálati terület tizenöt települése közigazgatási területén HM vagyonkezelésű, honvédelmi rendeltetésű ingatlan található. Ezek az 1993/XLVIII. törvény 49.§ 16. pontja értelmében kivett területnek minősülnek, ezért területüket a további koncessziós tevékenység
216
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján folytatásából kizárja. A Hivatal levelében ismerteti az érintett ingatlan helyrajzi számát. A levél az MBFH irattárában tekinthető meg. A 6. témakörben együttműködő szakhatóság: Honvédelmi Minisztérium, Hatósági Hivatal
7. Településrendezés A kormányrendelet 2. melléklete nem tartalmaz településrendezéssel kapcsolatos értékelést, a témakörre vonatkozó alfejezete a tanulmánynak nincs. A településrendezés kapcsán a következő hatósági válaszokat kell figyelembe venni: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi Csoportja a tervezési (fejlesztési) szakasz során elkészítendő létesítés műszaki üzemtervénél és az építési szakasznál kéri figyelembe venni, hogy bányászati tevékenység az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 21.) számú kormányrendelet (OTÉK) 24. § szerinti különleges területen végezhető, a vizsgálattal érintett területen található a Nagykanizsa Megyei Jogú Város jelenleg hatályos helyi építési szabályzatában és szabályozási tervén az OTÉK 24. § szerinti besorolású terület. A Surdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője leveléhez mellékelte Surd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2015. (VII. 13.) önkormányzati rendeletét Surd község belterületi Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról szóló 12/2005. (VII. 27.) önkormányzati rendelet módosítása teljes szövegét. A Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Őrtilos vonatkozásában a Hivatal leveléhez mellékelte a HÉSZ kivonatát, melyek tartalmazza a kilátásvédelemmel (22. §) kapcsolatos előírásokat. Az alábbi települések arról nyilatkoztak, hogy a tervezett koncessziós tevékenység nem ütközik a helyi építési szabályzattal: Berzence Nagyközség Jegyzője, a Böhönyei Közös Önkormányzati Hivatal Szenyér, Böhönye és Nemeskisfalud vonatkozásában, a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Porrogszentpál, Csurgónagymarton, Somogycsicsó, Csurgó, Somogybükkösd, Szenta és Porrog vonatkozásában, Fityeház Község Önkormányzata, a Galamboki Közös Önkormányzati Hivatal, a Gyékényesi Község Önkormányzata, a Hahóti Közös Önkormányzati Hivatal Fűzvölgyi Kirendeltsége Homokkomárom vonatkozásában, az Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal Iharosberény, Inke, Iharos és Pogányszentpéter vonatkozásában, a Kutasi Közös Önkormányzati Hivatal Szabás és Tarany vonatkozásában, a Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal Tapsonyi Kirendeltsége, a Murakeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal, a Nagyatádi Polgármesteri Hivatal, a Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal, 217
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés a Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal Miháldi Kirendeltsége, a Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Vése vonatkozásában, a Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Nemesdédi Kirendeltsége Nemesdéd és Varászló vonatkozásában, a Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Segesd és Ötvöskónyi vonatkozásában, a Somogyszobi Közös Önkormányzati Hivatal Bolhás, Kaszó és Somogyszob vonatkozásában, a Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal, a Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal Eszteregnyei Kirendeltsége, az Újudvari Közös Önkormányzati Hivatal Sormás vonatkozásában, a Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Zákány, Őrtilos és Zákányfalu vonatkozásában és a Zalakomári Közös Önkormányzati Hivatal Zalakomár és Zalasárszeg vonatkozásában. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatal Jegyzője tájékoztat arról, hogy megkereste a 44/2006. (X.18.) önkormányzati rendeletének 2. § (4) bekezdésének b) pontja alapján a város főépítészét véleményeztetésre a tevékenységek terveinek megküldésével. A főépítész válaszában kiemelte, hogy a komplex tanulmány nem tartalmaz részletes terveket, így nem áll módjában állásfoglalást kiadni. A Galamboki Közös Önkormányzati Hivatal arról tájékoztat, hogy Sand, Pat és Zalaszentjakab községek nem rendelkeznek helyi hatályos településrendezési tervvel, a hatályos 253/1997. (XII. 20.) kormányrendelet előírásai az irányadók. A Surdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője jelzi, hogy Liszó Község Önkormányzat Képviselő-testülete nem rendelkezik helyi építési szabályzatról szóló rendelettel. A 7. témakörben együttműködő hatóságok: Berzence Nagyközség Jegyzője Böhönyei Közös Önkormányzati Hivatal Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Fityeház Község Önkormányzata Galamboki Közös Önkormányzati Hivatal Gyékényesi Község Önkormányzata Hahóti Közös Önkormányzati Hivatal Fűzvölgyi Kirendeltsége Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal Kutasi Közös Önkormányzati Hivatal Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal Tapsonyi Kirendeltsége Murakeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal Nagyatádi Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatal Jegyzője Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi Csoportja Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal Miháldi Kirendeltsége Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal Nemesdédi Kirendeltsége Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Somogyszobi Közös Önkormányzati Hivatal Surdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal 218
Somogyszob. III. Tiltások és korlátozások az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, valamint az illetékes hatóságok válaszai alapján Szepetneki Közös Önkormányzati Hivatal Eszteregnyei Kirendeltsége Újudvari Közös Önkormányzati Hivatal Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Zákányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Zalakomári Közös Önkormányzati Hivatal
8. Közlekedés A tanulmány 2.4.1. alfejezete vázlatosan ismerteti a vizsgálati terület út- és vasúthálózatának főbb jellemzőit, néhány vonatkozó jogszabállyal. A közlekedés kapcsán a következő hatósági válaszokat kell figyelembe venni: A Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala kijelenti, hogy az érzékenységi és terhelhetőségi tanulmánnyal kapcsolatban vasúti és hajózási közlekedési szempontból észrevétel nem merült fel. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala felhívja a figyelmet arra, hogy az érintett terület a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésre és a légiközlekedés biztonságára vonatkozó követelményeket érinti: Nagykanizsa repülőtérnek a levélben megadott, központi EOV koordinátájától számított 5000 m sugarú körön belül a kutatásokat az illetékes bányakapitányságon keresztül a Légügyi Hivatalnál külön engedélyeztetni kell. A Somogy Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztálya a következő észrevételeket teszi: — Az úthálózat közutakból és a közforgalom elől el nem zárt magánutakból áll. Az országos közutak az állam tulajdonában, a helyi közutak a települési önkormányzatok tulajdonában vannak. Az országos és helyi közutak kezeléséről szóló jogszabályok szerint a közutak forgalom biztonsági, fenntartási, üzemeltetési, állagmegóvási feladatainak ellátása a közút kezelőjének feladata. — A vizsgálati tanulmány 50. ábrája értelmében az M7-es autópálya, 7. sz. fkl. út, 61. sz. fkl. út, és 68. sz. fkl. út, valamint a 6801, 6803, 6811, 6812, 6814, 6816 és 6619. számú mellékutak Somogy megyei szakaszának kezelője a Magyar Közút Zrt. Somogy Megyei Igazgatósága (7400 Kaposvár Szántó u. 19.), míg e területen érintett helyi közutak esetében az adott települési Önkormányzatok. — A közutak fejlesztési terveiről adatszolgáltatást a Magyar Közút Zrt. Somogy Megyei Igazgatósága, valamint a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ nyújthat. A Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége tájékoztat arról, hogy az országos közutak fejlesztését érintő kérdésekben az Közlekedésfejlesztési és Koordinációs Központ (1024 Budapest, Lövőház u. 39.) véleményét szükséges megkérni, melyet az eljárás során kér figyelembe venni. Az országos közutakat érintő egyéb kérdésekben (üzemeltetés, fenntartás) javasolja a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel történő egyeztetést, illetve a települési önkormányzatok véleményeinek figyelembe vételét. — A közúti közlekedésről szóló, többször módosított 1988. évi I. törvény 42/A § (1) szerint: A közút kezelőjének hozzájárulása szükséges a) külterületen a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren belül építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének meg219
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés változtatásához, nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, kő, kavics, agyag, homok és egyéb ásványi nyersanyag kitermeléséhez, valamint a közút területének határától számított tíz méter távolságon belül fa ültetéséhez vagy kivágásához, valamint b) belterületen — a közút mellett — ipari, kereskedelmi, vendéglátóipari, továbbá egyéb szolgáltatási célú építmény építéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, valamint a szabályozási tervben szereplő, közlekedési, közműépítési területen belül nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez. — A közutat, a közúti jelzést megrongálni, beszennyezni a közútra a közlekedés biztonságát hátrányosan befolyásoló tárgyat kitenni nem szabad! Járművel az út-, a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelően kell közlekedni, figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira. A sajátos járműszerelvények esetén az útvonalak meghatározásában a közutak kezelőinek a véleményét figyelembe kell venni. A 8. témakörben együttműködő szakhatóságok: Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal Somogy Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztálya Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége
9. Ásványvagyon-gazdálkodás Az MBFH, mint az ásványvagyon-gazdálkodás tekintetében illetékes szakhatóság részt vett az érzékenységi és terhelhetőségi tanulmány elkészítésében. Az ásványvagyon-gazdálkodással, illetve a koncessziós tevékenységgel kapcsolatos hatósági állásfoglalást a tanulmány 1.6. és 3.3. alfejezetei tartalmazzák. Az ásványvagyon-gazdálkodás témakörben más szakhatóság nem nyilatkozott.
220
Függelék
Függelék 1. függelék. Rövidítések BHE: Bore Hole Exchanger CH: szénhidrogén CO2eq: széndioxid-egyenérték – az egyes üvegházhatású gázok által okozott üvegházhatásnövekedéssel egyenértékű hatást kiváltó CO2 mennyisége CORINE: Coordination of Information on the Environment (Corine Land cover: európai egységes felszínborítás) DST: Drill Stem Test, fúrószáras rétegvizsgálat dT: (föld)mágneses mérés, totális komponens (geofizika) dZ: (föld)mágneses mérés, függőleges komponens (geofizika) EGR: Enhanced Gas Recovery, gáz többletkihozatal, szénhidrogén-tárolók korábban ki nem termelt gázkészletének felszínre hozatalát szolgáló technológiák EGS: Enhanced Geothermal System vagy Engineered Geothermal System EMS intenzitás: Európai Makroszeizmikus Skála (földrengés). A 12 fokozatú skálán az I-es fokozat az emberek által az adott helyen nem érzékelhető rengést jellemzi, a II-IV-es fokozatúakat több-kevesebb ember már érzi, de károk még nem keletkeznek. Az épületsérülések az V-ös fokozattól jelennek meg, a XII-es fok a teljes pusztulást jelzi. EOR: Enhanced Oil Recovery, olaj többletkihozatal, szénhidrogén-tárolók korábban ki nem termelt olajkészletének felszínre hozatalát szolgáló technológiák EOV: Egységes Országos Vetület ÉTT: Érzékeny Természeti Terület EJ: exajoule (1018 J) ELGI: Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet ÉTT: Érzékeny Természeti Terület FAVÖKO: Felszín Alatti Vizektől függő Ökoszisztémák HPHT: nagy nyomású és nagy hőmérsékletű MÁFGBA: MBFH Országos Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár GJ: Gigajoule (109 J) GVV: gáz-víz viszony (m3/m3) GW: Gigawatt (109 W) HDR: Hot Dry Rock, mesterséges geotermikus rezervoár HMV: használati melegvíz ICPDR: International Commission for the Protection of the Danube River (Nemzetközi Duna Védelmi Egyezmény) Joule: az energia SI mértékegysége, 1 GJ = 0,2778 MWh = 0,0239 toe MÁFI: Magyar Állami Földtani Intézet ma: méretarány mAf: Adriai tenger feletti magasság mBf: Balti tenger feletti magasság MBFH: Magyar Bányászati és Földtani Hivatal MFGI: Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (az ELGI és a MÁFI jogutódja 2012.04.01-től) MOL: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. MT: magnetotellurikus szondázás (geofizika) MW: megawatt (106 W) NeKI: Nemzeti Környezetügyi Intézet NÖH: Nemzeti Ökológiai Hálózat 221
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés OGYFI: Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság ORC: Organic Rankine Cycle: szerves anyag munkaközegű kettősközegű geotermikus erőmű típus PJ: petajoule (1015 J) SCI: Sites of Common Importance, közösségi jelentőségű élőhely (Natura 2000) SPA: Special Protection Areas, különleges madárvédelmi terület (Natura 2000) TE: természeti emlék (természetvédelem) TE: tellurikus mérés (geofizika) TJ: terajoule (1012 J) TDS: Total dissolved salt, összes oldott sótartalom toe: tonna olajegyenérték – szabvány, egy tonna kőolaj fűtőértékén alapuló mértékegység, 1 toe = 41,868 GJ = 11 630 kWh TT: természetvédelmi terület VESZ: vertikális egyenáramú szondázás (geofizika) VGT: Vízgazdálkodási terv VKI: Víz Keretirányelv VKKI: Vízügyi, Környezetvédelmi Központi Igazgatóság VSP: Vertical Seismic Profiling, fúrásban végzett szeizmikus mérés (geofizika) Watt: a teljesítmény SI-ből származtatott mértékegysége, 1 W = 1 J/s F: formáció T: tagozat Q: kvarter Pl: pliocén Pa2: felső-pannóniai Pa1: alsó-pannóniai Pa: pannóniai Ms: szarmata Mb: badeni Mk: kárpáti Mo: ottnangi Me: eggenburgi Mi: miocén Ol: oligocén K: kréta J: jura T3: felső-triász T2: középső-triász T1: alsó-triász T: triász Mz: mezozoikum P: perm C: karbon D: devon S: szilur O: ordovícium Cm: kambrium Pz: paleozoikum OPz: ópaleozoikum.
222
Függelék 2. függelék. A területre eső közigazgatási egységek lakossága és népsűrűsége (Forrás: TEiR (KSH Népszámlálás 2011; NAV Személyi jövedelemadó statisztika)
Település
Csurgói járás összesen Berzence Csurgó Csurgónagymarton Gyékényes Iharos Iharosberény Inke Őrtilos Pogányszentpéter Porrog Porrogszentpál Somogybükkösd Somogycsicsó Szenta Zákány Zákányfalu Marcali járás összesen Böhönye Nemesdéd Nemeskisfalud Szenyér Tapsony Varászló Vése
Lakónépesség, 2011 (fő)
Terület, 2011 (km2)
Népsűrűség, 2011 (fő/km2)
Öregedési index, 2011 (%)
Az általános iskola nyolcadik évfolya-mát elvégzők aránya, 2011 (%)
Középfokú iskolai végzettség, érettségi nélküli, szakmai oklevéllel rendelkezők aránya, 2011 (%)
Érettségizettek aránya, 2011 (%)
Egyetemi, főiskolai, egyéb oklevéllel rendelkezők aránya, 2011 (%)
Aktivitási arány, 2011 (%)
Munkanélküliségi ráta, 2011 (%)
Egy lakosra jutó jövedelem, 2011 (Ft/fő)
A cigány népesség aránya, 2011 (%)
A német népesség aránya, 2011 (%)
A horvát népesség aránya, 2011 (%)
16862 2560 5214 148 1014 448 1276 1210 497 511 223 84 92 160 403 1139 552
496,2 53,8 59,4 14,8 33,8 22,7 49,7 51,8 21,1 13,2 14 3,5 11,8 12,4 64,5 9,1 6,7
34 48 88 10 30 20 26 23 24 39 16 24 8 13 6 125 82
91,5 130,0 92,8 70,0 136,7 67,4 58,3 50,4 146,7 38,7 120,0 92,9 141,7 54,5 62,5 111,9 97,4
33,6 34,2 28,9 38,6 34,6 33,0 38,8 41,1 39,0 39,0 39,6 37,2 34,5 42,6 38,2 30,7 36,7
22,9 22,6 22,1 16,7 25,3 27,0 20,6 23,4 18,0 22,6 23,2 28,2 28,6 21,6 27,4 22,2 23,5
20,5 18,6 24,9 20,5 20,8 17,5 15,3 11,0 20,8 16,6 14,5 16,7 17,9 12,8 12,6 29,0 20,2
6,8 5,5 10,6 4,5 6,5 3,0 6,7 3,6 4,4 2,6 1,9 1,3 4,8 2,7 2,7 7,0 3,5
40,2 37,3 42,4 39,2 40,3 39,7 37,9 37,3 41,0 39,3 32,7 38,1 30,4 36,3 45,4 43,2 40,4
17,8 12,8 18,4 31,0 14,2 25,8 22,5 28,8 19,6 11,9 17,8 18,8 14,3 12,1 17,5 17,5 14,3
527916 481866 585464 366362 564463 445405 437460 386145 582313 480957 433536 420099 348255 427750 467890 665238 597792
9,2 4,9 4,3 3,4 6,3 21,2 28,4 7,4 10,1 19,4 26,0 0,0 10,9 7,5 26,1 6,3 3,6
0,4 0,3 0,4 0,0 1,5 0,0 1,2 0,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,4 0,0
0,2 0,4 0,1 0,0 0,4 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,7 0,6 0,0
34472 2328 737 124 299 729 147 757
904,24 64,2 26,6 2,8 20,2 31,6 12,8 42,9
38 36 28 44 15 23 12 18
105,0 78,2 34,9 522,2 22,0 134,1 150,0 144,3
32,1 32,9 44,9 38,3 38,4 36,7 42,8 39,5
22,0 22,0 12,4 17,5 21,6 21,9 19,6 23,9
21,2 20,9 8,5 5,8 9,7 19,4 11,6 13,0
8,2 6,5 2,3 0,0 2,2 5,4 5,8 5,7
41,0 42,4 22,3 8,1 38,5 38,4 32,0 33,9
13,1 10,0 34,1 0,0 33,0 14,3 17,0 14,8
546411 558441 158373 112841 189159 528363 534046 430159
8,0 6,1 23,5 11,3 50,2 15,0 4,1 1,1
2,3 0,6 1,2 0,0 3,0 2,6 5,4 0,0
0,0 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
223
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés
Település
Nagyatádi járás összesen Bolhás Kaszó Nagyatád Ötvöskónyi Segesd Somogyszob Szabás Tarany Nagykanizsai járás összesen Belezna Eszteregnye Fityeház Galambok Homokkomárom Liszó Miháld Murakeresztúr Nagykanizsa Nagyrécse Nemespátró Pat Sand Sormás Surd Szepetnek Zalakomár Zalasárszeg Zalaszentjakab
224
Lakónépesség, 2011 (fő)
Terület, 2011 (km2)
Népsűrűség, 2011 (fő/km2)
Öregedési index, 2011 (%)
Az általános iskola nyolcadik évfolya-mát elvégzők aránya, 2011 (%)
Középfokú iskolai végzettség, érettségi nélküli, szakmai oklevéllel rendelkezők aránya, 2011 (%)
Érettségizettek aránya, 2011 (%)
Egyetemi, főiskolai, egyéb oklevéllel rendelkezők aránya, 2011 (%)
Aktivitási arány, 2011 (%)
Munkanélküliségi ráta, 2011 (%)
Egy lakosra jutó jövedelem, 2011 (Ft/fő)
A cigány népesség aránya, 2011 (%)
A német népesség aránya, 2011 (%)
A horvát népesség aránya, 2011 (%)
26003 412 105 11032 951 2483 1573 604 1179
647,07 31,4 22,5 70,6 27,7 73,1 40,1 18,1 54,7
40 13 5 156 34 34 39 33 22
90,0 124,1 200,0 120,3 40,9 104,4 113,0 37,9 66,2
32,0 49,6 32,7 25,1 38,6 35,2 35,2 36,3 35,6
23,5 20,3 15,8 23,5 21,7 22,6 26,3 25,8 24,0
20,2 11,8 24,8 27,8 15,0 13,6 20,6 12,5 13,0
8,1 2,3 14,9 13,1 3,1 5,0 5,9 3,1 3,3
40,7 38,8 47,6 46,1 30,5 38,0 44,9 34,8 38,9
16,3 28,1 20,0 10,5 19,0 22,0 11,6 26,7 23,7
557778 377221 784122 734383 377619 433863 650311 281074 412536
10,6 10,2 0,0 1,1 28,6 6,5 5,5 18,2 20,7
0,6 0,0 2,9 0,7 0,0 0,2 0,4 0,0 0,4
0,3 0,0 0,0 0,6 0,0 0,0 0,6 0,0 0,0
78252 747 714 667 1239 225 381 809 1748 49026 1098 286 206 402 901 619 1611 2965 125 327
907,91 30,9 20,1 6,5 25,9 16,7 25,9 21,6 11,7 148,4 27 12,3 8,3 7,5 16,4 21,9 30,4 54,9 3 7
86 24 36 103 48 14 15 37 149 330 41 23 25 54 55 28 53 54 41 47
104,7 149,4 111,4 101,4 81,3 97,1 118,2 94,1 110,3 107,7 97,6 143,8 184,6 194,7 105,5 102,4 115,6 66,0 125,0 65,7
29,2 41,6 33,6 37,9 34,7 38,2 29,2 36,4 38,2 25,4 27,0 38,5 42,3 39,6 29,9 26,3 36,3 41,6 24,8 45,2
21,3 25,8 23,2 24,6 20,7 19,5 24,2 23,0 24,0 20,1 22,7 29,6 19,9 29,4 22,6 29,6 24,8 16,9 27,4 15,7
26,5 17,3 21,3 21,9 18,7 15,0 26,2 18,0 20,1 30,9 25,6 13,3 18,4 14,3 26,6 25,5 17,7 12,3 26,5 11,7
11,2 3,4 5,9 3,5 6,2 6,4 8,0 5,0 4,2 14,2 12,9 4,4 4,6 4,2 8,1 8,3 6,9 3,0 4,3 3,0
46,5 42,8 47,5 48,6 35,7 35,1 49,9 41,4 46,5 48,6 47,0 36,4 30,1 43,5 51,3 48,6 47,5 32,5 45,6 35,8
11,4 12,8 11,2 10,5 10,4 10,1 14,2 14,0 11,3 11,0 8,5 7,7 19,4 10,9 10,6 13,3 9,7 20,0 33,3 6,8
748089 606424 650244 746965 457509 379718 822923 498834 728973 833225 805982 593408 380784 521625 801079 647618 690685 369307 527884 334286
3,1 2,0 1,3 0,4 26,1 3,6 1,0 0,0 5,0 1,3 0,7 7,3 0,0 0,0 4,7 0,8 4,3 14,8 7,2 16,8
1,5 0,5 0,6 0,7 4,5 5,3 0,0 1,5 0,7 1,0 1,0 0,0 2,4 0,0 0,0 0,0 6,2 1,0 2,4 3,4
1,7 1,7 0,8 22,8 0,2 0,0 0,8 0,0 27,9 1,0 0,0 0,0 0,0 0,7 0,4 0,0 5,0 0,1 0,0 0,0
Függelék 3. függelék. A vizsgálati terület helyi védettségű természeti értékei Település
Védelmi kategória
Kiterjedése (ha)
Ebből fokozottan védett (ha)
Hatályba lépés éve
Zala
Belezna
TT
0
0
1999
19/154/TT/99
Zala
Belezna
TT
0
0
1999
Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium parkja
13/39/TT/78
Somogy
Csurgó
TT
5,94
0
1978
Fűzvölgyi garmadabuckák
19/67/TT/87
Zala
Fűzvölgy, Homokkomárom
TT
65,72
0
1987
Iharosi Ágneslaki arborétum
13/150/TT/06
Somogy
Iharos
TT
53,7
0
2006
Kastélypark
13/11/TT/74
Somogy
Iharos
TT
4,92
0
1974
Kastélypark
13/12/TT/75
Somogy
Iharosberény
TT
4,82
0
1974
Vörösdombi magyar tölgyes
13/17/TT/77
Somogy
Iharosberény
TT
12
0
1977
Dohánybeváltó üzem parkja
13/48/TT/80
Somogy
Nagyatád
TT
2,67
0
1980
Dózsa György úti vadgesztenye fasor
13/22/TT/77
Somogy
Nagyatád
TE
0
0
1977
Korányi Sándor utcai játszótér facsoportja
13/46/TT/80
Somogy
Nagyatád
TE
0
0
1980
Nagyatádi védett fák
13/111/TE/03
Somogy
Nagyatád
TE
0
0
2004
Simongáti Mándy kastélypark
13/28/TT/77
Somogy
Nagyatád
TT
4,56
0
1977
Széchenyi téri park
13/47/TT/80
Somogy
Nagyatád
TT
3,89
0
1980
Szülőotthon platán és vadgesztenye fái (Városháza, Baross u. 9.)
13/23/TT/77
Somogy
Nagyatád
TE
0
0
1977
Károlyi-kert
19/79/TT/92
Zala
Nagykanizsa
TT
0,86
0
1992
Kossuth tér
19/80/TT/92
Zala
Nagykanizsa
TT
0
0
1992
Milleneumi sétakert
19/82/TT/92
Zala
Nagykanizsa
TT
4,22
0
1992
Nagykanizsa, Hevesi Sándor Általános Iskola udvara
19/136/TT/03
Zala
Nagykanizsa
TT
0
0
2003
Palini általános iskola parkja
19/83/TT/92
Zala
Nagykanizsa
TT
3,11
0
1992
Név
Törzskönyvi szám
Megye
Belezna, Báránkó tóka és környezete
19/155/TT/99
Belezna, Zrínyiforrás környezete
225
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Palini szociális otthon parkja
19/84/TT/92
Zala
Nagykanizsa
TT
2,94
0
1992
Platánsor
19/85/TE/92
Zala
Nagykanizsa
TE
1,93
0
1992
Szurkosfenyves
19/53/TT/81
Zala
Nagykanizsa
TT
6
0
1981
Tripammer utcai temetőkert
19/86/TE/92
Zala
Nagykanizsa
TT
15,05
0
1992
Vécsey úti platánsor
19/87/TE/92
Zala
Nagykanizsa
TE
0
0
1992
Fás legelő
19/23/TT/76
Zala
Nagyrécse
TT
66,77
0
1976
Rétisas fészkelőhely
19/26/TT/76
Zala
Pat
TT
1,2
0
1976
Kastélypark
13/72/TT/85
Somogy
Somogybükkösd
TT
1,82
0
1985
Somogybükkösdi temető idős fái
13/101/TE/01
Somogy
Somogybükkösd
TE
0
0
2001
Pihenőpark
19/44/TT/81
Zala
Surd
TE
1,6
0
1981
Platánfasor
19/9/TT/74
Zala
Surd
TE
0,1
0
1974
Surdi arborétum
19/142/TT/05
Zala
Surd
TT
0
0
2005
Szelídgesztenyefák
19/8/TT/74
Zala
Surd
TE
0
0
1974
Zákányi vasútállomás hársfái (5 példány)
13/190/TE/08
Somogy
Zákány
TE
0
0
2008
Zákányi védett fák
13/132/TE/04
Somogy
Zákány
TE
0
0
2004
4. függelék. A vizsgálati területet érintő 2D szeizmikus szelvények Szelvény
ZI–280 ZI–281 ZI–282 ZI–283 NA–100 NA–101 NA–102 NA–103 NA–104 NA–80 NA–81 NA–82 NA–83 NA–84 NA–85 NA–86
226
Dátum
Hossz (m)
1995 1995 1995 1995 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993
2205 2278 786 714 16349 17881 11489 13070 20080 6728 2870 4350 8513 8887 4022 5096
Kutatási terület, adattári szám, tartalom, adat elérhetőség
MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott
AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) AD.2379 (digitális terepi adat)
Függelék Szelvény
Dátum
Hossz (m)
NA–87 NA–88 NA–89/A NA–90 NA–95 NA–96 NA–97 NA–98 NA–99 NA–72 NA–73 NA–74 NA–75 NA–76 NA–77 NA–78 SO–90 SO–91 SO–92 SO–93 SO–97 GA–45 GA–46 GA–55 SO–78 SO–79 SO–80 SO–81 SO–82 SO–83 SO–84 SO–85 SO–86 SO–87 SO–88 SO–89 GA–47 GA–48 NA–57 NA–61 NA–71 NA–55/A NA–58 NA–59 NA–60 NA–62 NA–63 NA–64 NA–65 NA–66 NA–67 NA–68 NA–69 NA–70 NA–41 NA–48 NA–49 NA–50 NA–52 NA–53 NA–54 NA–55
1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1993 1992 1992 1992 1992 1992 1992 1992 1992 1992 1992 1992 1992 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1991 1990 1990 1990 1990 1990 1989 1989 1989 1989 1989 1989 1989 1989 1989 1989 1989 1989 1989 1988 1988 1988 1988 1988 1988 1988 1988
5376 3591 13959 4783 9594 12322 15184 14677 12272 10875 11035 9594 10817 8560 10033 10409 1618 809 4254 1424 5095 3202 5022 14080 12207 12495 12741 6273 12545 12498 11780 11766 6134 17887 18568 9744 3129 2081 5708 2697 9143 2985 20019 22514 12150 11651 5052 6662 9802 10087 17431 18650 23936 7839 7534 5681 6263 10457 6229 12132 8027 9279
Kutatási terület, adattári szám, tartalom, adat elérhetőség
AD.2379 (digitális terepi adat) AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, 14/2013 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 14/2013 MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott
227
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Szelvény
NA–56 SO–54 SO–55 SO–56 SO–57 SO–60 SO–61 SO–62 SO–63 SO–64 SO–77 NA–42 NA–43 NA–44 NA–45 NA–46 NA–47 NA–51 ZI–197 D–2/B D–2/C D–2/D ZI–175 ZI–176 SO–34 SO–35 SO–36 SO–37 SO–38 SO–39 SO–40 SO–41 SO–33 VI–14 SO–22 SO–23 SO–24 SO–25 SO–27 SO–28 SO–29 SO–30 VI–25 MI–1 D–1/E D–1/F D–3/D GA–9/A NA–39 NA–40 SO–10 SO–11 SO–12 SO–13 SO–14 SO–15 SO–16 SO–17 SO–18 SO–19 SO–20 D–3/B
228
Dátum
Hossz (m)
1988 1988 1988 1988 1988 1988 1988 1988 1988 1988 1988 1987 1987 1987 1987 1987 1987 1987 1987 1985 1985 1985 1985 1985 1984 1984 1984 1984 1984 1984 1984 1984 1983 1983 1982 1982 1982 1982 1982 1982 1982 1982 1982 1981 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1979 1978
9260 1489 9707 9151 8533 9001 10075 8859 11729 4162 8273 5534 7390 7381 4601 5643 9761 4853 6307 6702 7967 9561 4444 4925 4825 5951 13330 8490 5718 7747 21065 4151 7639 2349 5004 6075 6796 3771 6063 6490 3433 2196 389 4245 9452 2257 13826 1903 5647 4820 11214 10607 12750 9704 11344 10953 8057 7865 10889 10205 13617 5228
Kutatási terület, adattári szám, tartalom, adat elérhetőség
MBFH szolgáltatott 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013 MBFH szolgáltatott, 14/2013
14/2013 MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat), AD.2329 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott
AD.2379 (digitális terepi adat)
Függelék Szelvény
Dátum
Hossz (m)
KAD–44 KAD–46 KAD–47 KAD–48 MJ–110 MJ–111 SO–1 SO–2 SO–5 SO–9 D–3 D–3/A KAD–38 KAD–45 MJ–109 SO–3 SO–4 SO–6 SO–7 SO–8 VNA–1 VNA–2 CSU–13 CSU–14 KAD–17 NA–30 NA–32 NA–33 NA–34 NA–35 NA–36 NA–37 NA–38 NA–7/A
1978 1978 1978 1978 1978 1978 1978 1978 1978 1978 1977 1977 1977 1977 1977 1977 1977 1977 1977 1977 1977 1977 1976 1976 1976 1975 1975 1975 1975 1975 1975 1975 1975 1975
3361 626 4153 2973 12664 5480 18583 18072 9635 12805 20914 687 1619 9457 6358 8276 3555 5426 12721 13802 6373 4539 2869 6633 9493 9007 2532 4109 8201 7073 5627 10398 5915 10906
Kutatási terület, adattári szám, tartalom, adat elérhetőség
MBFH szolgáltatott AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat)
MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott
229
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés 5. függelék. Minősített dokumentumok szénhidrogén és geotermia témakörben Somogyszob, CH, kiemelten fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban (Budapest) Típus: „A”: adat, mérési eredmény; „E”: értékelés, értelmezés, jelentés; „T”: terv; „P”: termelési adat, készlet, ásványvagyon; „S”: regionális, értékelés, tanulmány Adattári jel: T. 23183 2013: Seismic processing report. Processing of Belezna K–1 VSP (+ 1 CD). — Geoinform Kft., T. 23155, „A” 2014: Inke 3D és Balaton–Inke 3D merged (egyesített) feldolgozott adatai SEG-Y formátumban (1 DVD). — Magyar Horizont Energia Kft., T. 23183, „A” APÁTHYNÉ JUHÁSZ Á., MARTON T., CSÁSZÁR J. 1991: Pat terület felderítő fázisú kutatási zárójelentése (Zala megye). — MOL Rt., GKE Területi Kutatási Főosztály, Nagykanizsa, NyMo 1785, „E” BAGYINSZKY G. 2010: Inke megjelölésű CH kutatási terület Műszaki Üzemi Terve a 2010-2014. évekre vonatkozóan. — Geoflame Kft., T.D. 8970, I., + CD., „T” BERNÁTH Z.-NÉ, KOVÁCS I., DÁVID GY., APÁTHYNÉ JUHÁSZ Á., SZABÓ ZS., MÓRINÉ NÉMETH I., SZENTENDREI E., CZUCZI G. 1997: 59. sz. Miháld terület kutatási zárójelentése. 1997. december 12. (Bagola, Bag.1., 2., Iharos, Ih.1., Iharosberény, Ib.2., Nagyrécse, Nr.1., 2., 4., Pat.3., 5. sz. fúrások, szénhidrogén). — MOL Rt., T. 19921, „E” BERNÁTH Z.NÉ, NAGY Z.-NÉ, HORVÁTH ZS., MÓRINÉ NÉMETH I., CZUCZI G. 1997: 49. sz. Csurgó területkutatási zárójelentés. 1997. december 12. (Berzence, Ber.1., Igal, I.17., Gyékényes, Gyék.1., I., Somogyudvarhely, So.2., 3., Szenta, Szta.2., Porrog, Por.1. sz. fúrások, szénhidrogén). — MOL Rt., T. 19915, „E” GELLÉRT B., HORVÁTH ZS., JÓSVAI J., MÉSZÁROSV. CS., KOVÁCS G., VINCZÉNÉ TÓTH M., MAUKS D., TÓTH L., MARTON T. 2006: Zárójelentés a 93. Vízvár-Észak–Tarany kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről. — MOL Rt., T. 21465. „E” GYARMATI J. 2008: Inke koncessziós terület szénhidrogén-kutatási zárójelentése. (CH fúrások: Blue Topaz–9, Bolhás, Csákány, Görgeteg, Horvátkút, Inke, Igal, Jákó, Kaposfő, Kisberény, Kutas, Lábod, Marcali, Mesztegnyő, Nagyatád, Nagykorpád, Nikla, Nagyszakácsi, Öreglak, Pamuk, Pat, Sikabonyi–1, Somogysámson, Szenta, geofizika). — Blue Star'95 Kft., T. 22219, „E” HÁMORNÉ VIDÓ M., JÁRAI Z., MÁRTON B., SZABÓ L. 2011: Kutatási zárójelentés a Lenti–Letenye–Csurgó–Barcs szénhidrogén-kutatási területre. — T.D. 8871, I., + 3 CD., „E” HATALYÁK P., VARGÁNÉ FEKETE E., SZENTENDREI E., KOVÁCSVÖLGYI S., NÉMETH A., TÖRÖK V.-NÉ, KUHN T., TÓTHNÉ MEDVEI ZS., TÓTH L.-NÉ, MARTON T. 2004: Zárójelentés a 109. Zalakomár kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről. — MOL Rt., T. 21123, „E” LEIBINGER B., BOCSKAI L. 1998: Zárójelentés a Belezna–3D területen végzett szeizmikus mérésekről (geofizika). — GES Kft., T. 20590, „A” LEIBINGER L., BOCSKAI L. 1998: Zárójelentés a Miháld–Nagyrécse-3D területen végzett szeizmikus mérésekről (geofizika). — GES Kft., T. 20591, „A” LEMBERKOVICS V., CSÍK Z. 2012: RAG Hungary West Kft. 2011. évi jelentés a bányavállalkozó Inke kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységéről. (Nagyatád–II. bányatelek. — RAG Hungary West Kft., T. 22481, „E” MOLNÁR J., HORVÁTH ZS., MÓRINÉ NÉMETH I., CZUCZI G., NAGY Z.-NÉ, KOVÁCS I., MARTON T. 1998: 39. sz. Tarany-Dél–Rinyaújlak terület kutatási zárójelentése. 1998. április. (szénhidrogén). — MOL Rt., T. 20101, „E” MOLNÁR J., MÓRINÉ NÉMETH I., BAKSA B., DÁVID GY., HORVÁTH ZS., MARTON T. 1998: 73. sz. Liszó–Miklósfa terület kutatási zárójelentése. 1999. szeptember (szénhidrogén). — MOL Rt., T. 19929, „E” NÉMETH A., TOMCSÁNYI T., SZABÓ-HORTI A., ESZES I.-NÉ, KLEMENIK R. B., KRUSOCZKI T. GY., GYERGYÓI L., ZSUPPÁN GY., KISS V. 2013: Zárójelentés a 127. Bajcsa kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről. (+ Határozat).(+ 1 CD, Belezna M–1; Belezna K–2; Őrtilos–1 új fúrások, Belezna–22, –25, – 28; Iharos–2; Jankapuszta–1 (Nagykanizsa); Pat–5 régi fúrások). — MOL Nyrt., T. 23004, „E” OSZKÓ L., KŐRÖS M., KARMACSI B., PÖSTYÉNI F. 2012: Seismic processing report. Processing of Belezna K–2 VSP (+ 1 CD, geofizika). — GES Kft., T. 22673, „A” TORMÁSSYNÉ VARGA É., KOVÁCSVÖLGYI S., SZENTENDREI E., TÖRÖK V.-NÉ, VÁRY M., TÓTHNÉ MEDVEI ZS., GUBUCZ E. 2002: Belezna 92. sz. terület szénhidrogén-kutatási zárójelentése. — MOL Rt., T. 20682, „E” TORMÁSSYNÉ VARGA É., KOVÁCSVÖLGYI S., SZENTENDREI E., TÖRÖK V.-NÉ, VÁRY M., TÓTHNÉ MEDVEI ZS., GUBUCZ E., MARTON T. 2002: Iharos–Miháld 94. sz. terület szénhidrogén-kutatási zárójelentése. — MOL Rt., T. 20683, „E”
230
Függelék Somogyszob, CH, fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban 1993: Területzáró jegyzőkönyv magnetotellurikus mérésekről (Belezna, Martfű, Vasi-hegyhát, geofizika). — GES Kft., T. 19871, „A” 1997: Területzáró jegyzőkönyv EM FRSZ mérésekről. A kutatási terület elnevezése: Tarany (geofizika). — GES Kft., T. 19815, „A” 1998: 1993-1998 évi magnetotellurikus mérések helyszínrajzai és digitális adatai. Emőd-É; Paleogén Medence; Belezna; Andráshida (Zalaegerszeg); Kengyel–Martfű; Bácsalmás; Polgár–Görbeháza; Öttömös-K-Ny; Csongrád–Mindszent; Csongrád-É; Marcali kutatási területek (+ 6 floppy). — MOL Rt., T. 21261, „A” 1999: 1993-1999. évi FRSZ mérések helyszínrajzai és digitális adatai. Battonya–Pusztaföldvár-K: Nagybánhegyes; Battonya–Pusztaföldvár-DNy; Miske–Jánoshalma; Paleogén Medence DNy-i része: Mogyoród, Monor; Kismarja–Bagamér; Ózdi Medence: Fedémes; Celldömölk Vasi Hegyhát; Öttömös-K; Ásotthalom-É–Domaszék–Ruzsa; Tóalmás–Szentlőrinckáta; Tarany–Vízvár-É; Sávoly-DK kutatási területek (+ 5 floppy). — MOL Rt., T. 21260, „A” 1999: Területzáró jegyzőkönyv EM FRSZ mérésekről Tarany–Vízvár (+ 1 floppy, geofizika). — GES Kft., T. 20425, „A” 2006: A Nyugat-Magyarországi Termelési Egység 2006. évi Termelési Műszaki Üzemi Terve a Pécsi Bányakapitányság illetékességi területén. (Belezna, Kiscsehi–I., Sárhida, Zalakaros–I., Zalaegerszeg, Csörnyeföld–I., Lovászi–I., Báza, B–IX. kút, Csombárd, Szőkedencs–II., Kiscsehi–I., Kerettye–I., Ortaháza, Barcs–I. bányatelkek; szénhidrogén,1 CD). — MOL Rt., T. 22262, „T” 2006: Összefoglaló a 2005. évi kutatási tevékenységről az Inke koncessziós területen. (Marcali BT–9 jelű fúrás=BlueTopaz–9 szénhidrogén-kutató). — Blue Star '95 Kft., T. 21458, „A” 2008: Blue Star '95 Kft. összefoglaló jelentése 2007. évi kutatási tevékenységéről az Inke koncesszió területén. (Horvátkút, Horv–1., Marcali–1. sz. fúrások). Varga, F. (GES Ltd.): Final Report of Inke 3D 19. July20. August 2007. (szénhidrogén, geofizika, + 1 CD). — Blue Star '95 Kft.,T. 21803, „E” 2009: A Pat I. bányatelek megállapítási kérelem dokumentáció, az Inke koncessziós kutatási területre (szénhidrogén). T.D. 9223, I., „T” 2009: Horvátkút I. bányatelek megállapítás Inke koncessziós területen. T.D. 8878, I., „T” 2009: Pat I. szénhidrogén bányatelek megállapítás előzetes vizsgálata. T.D. 9490, CD., „T” ÁRKAI P. 1986: 2. részjelentés: A hazai kristályos medencealjzat szénhidrogén-földtani célú komplex ásványkőzettani, geokémiai vizsgálata témakörben a KFH és az MTA GKL közötti Kmb. 106/G/1986. számú, 19851987. évi kutatási-szerződés feladatainak teljesítéséről. (Vízvár, Tarany, Rinyaújlak, Görgeteg–Babócsa, Sellye, Szenta, Kutas, Nagyatád, Kadarkút). — MTA Geokémiai Kutatólaboratórium, T. 17430, „S” BARDÓCZ B., BOKOR CS. 1998: Kőolaj-, és földgázkutatási engedélykérelem Belezna 92. számú kutatási területre. — MOL Rt., T. 20346, „T” BARDÓCZ B., KERESZTES CS., SZÓLÁDY P., KISS J., PAULIK D., DARABOS A., MARTON T., TATÁR A., TAKÁCS ZS., BENKES Z. 1975: A Beleznai terület kutatási zárójelentése. — OKGT, T. 8799, „E” BARNABÁS K., STRAUSZ L. 1947: A Délnyugat-dunántúli pannon terület. A dunántúli szénhidrogén-kutatás első 15 esztendeje alatt szerzett földtani adatokat rendszerező és értékelő összefoglalás. Mihályi, Görgeteg, Inke, Budafapuszta, Magyarszentmiklós, Hahót, Kilimán, Lovászi, Kaposfő, Vése, Surd, Csokonyavisonta, Lábod, Igal. — EUROGASCO, MAORT, T.D. 3643, I., „S” BENYEI ZS., HAMBALKO K. 1993: Zárójelentés a Somogyudvarhely–Gyékényes területen végzett szeizmikus mérésekről (Csurgó, geofizika). — GES Kft., T. 19855, „A” BIRÓ Z., SZITTÁR A. 1976: Belezna mezőipari kőolaj-, és földgázkészletének felülvizsgálata. — DKFV, T. 18567, „P” BOGYINSZKI G., LÉVAI K. 2009: A Lenti–Letenye–Csurgó–Barcs védnevű szénhidrogén-kutatási terület Barcs nevű blokkjában tervezett HHE-I.di-1 jelű kutatófúrás lemélyítéséhez létesítési engedélyezési dokumentáció. T.D. 8376, I., „T” BOKOR CS., KOVÁCS I. 1999: Kőolaj-, és földgázkutatási engedélykérelem Zalakomár109. számú kutatási területre. — MOL Rt., T. 20354, „T” FACSINAY L. 1939: Report on the gravity meter survey in the Görgeteg area, Hungary (Nagyatád). — MAORT, U-72, „E” FARKAS I., DANK V. 1969: A szénhidrogénkészletek műre-valóságának gazdasági alapon való meghatározása. (Beleznai mezők adatai). — OKGT, 6178, „S” GUBUCZ E. 2002: MOL Rt. kutatási-bányászati adatok, térképek 1999-2001. (Szőkedencs–II., Celldömölk–I., Komádi–I., Szolnok–III., Szolnok–IV., Somogyjád–I., Komádi–III., Körösújfalu–I., Kecel–II., Tiszapüspöki–II., Mórahalom–III., Farmos–II., Soltvadkert–II., Balotaszállás–VII., Furta–I., Vácszentlászló– I., Jakabszállás–II., Bihartorda–II., Bajánsenye–I., Kismarja–II., Zalakomár–III.). — MOL Rt., T. 20679, „A”
231
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés HORVÁTH F. 1998: Szeizmikus feldolgozási jelentés Belezna-3D kutatási területről (+ 1 Exabyte kazetta, geofizika). — GES Kft., T. 20614, „A” HŐNIGH GY. 1975: A Nagyatád–1. sz. fúrás földtani adatai. — OFKFV, Komló, T.D. 994, 1., „E” JÁMBOR Á. 1972: A Dunántúlon 1951-1970. között lemélyített szénhidrogén-kutatófúrások és talpmélységük (Babócska, Bajcsa, Bolhás, Eresztő, Gönyü). — MÁFI, T. 13433, „A” KÁDÁRNÉ BÖSZE M. 1989: Adatszolgáltatás a Tarany–Nagyatád–Görgeteg kutatási területen 1976–82. években végzett reflexiós mérésekről, az 1976–77. évi mérési-anyag jelentős részének újrafeldolgozásával (MOL Rt.nél). — GKV, Népk-A-13/88, GKV-719, „A” KÁDÁRNÉ BÖSZE M. 1989: Jelentés a Böhönye–Nagyszakácsi kutatási területen 1988. évben végzett reflexiós mérésekről. — GKV, GKV-936, „A” KÁDÁRNÉ BÖSZE M. 1990: Jelentés a Belezna–Csurgó–Liszó kutatási területen 1988–89–90. évben végzett reflexiós mérésekről. — GKV, GKV-939, „A” KÁNTÁS, K. 1941: Magnetometer survey in the Csurgó-area Oct. 30 – Nov. 30., 1941, scale=1:25.000. — MAORT, U-201, „A” KERESZTES CS., VARGA J-.NÉ, SZÓRÁDY P., KISS J., BRÁDA M., PAULIK D., MARTON T., MÁCSIK J., TATÁR A., BARDÓCZ B. 1975: A Nagyrécsei terület felderítő kutatási zárójelentése. 1975. január 25. (szénhidrogén). — OKGT, T. 18587, „E” KLOSKA K. 1999: Zárójelentés a Tarany és környéke kutatási területen 1997-ben végzett részletező mágneses mérésekről (geofizika). — GES Kft., T. 19810, „A” KŐRÖS M., NÉMETH L., VÉGES I., KARMACSI B. 2008: Szeizmikus feldolgozási jelentés Őrtilos–1 VSP (geofizika). — GES Kft., T. 21848, „A” KREPLI GY., PLESOVSZKINÉ TULI A. 1993: Zárójelentés az Iharosberény–Kelet területen végzett szeizmikus mérésekről (geofizika). — GES Kft., T. 19839, „A” LASSU K. 1972: Információs jelentés az 1969–1970. évi dunántúli jugoszláv–magyar közös szeizmikus mérések eredményeiről (Belezna, Zákány, Berzence, (MOL Rt.-nél). — OKGT GKÜ, GOR-I–9, GKV-133, „E” LÁSZLÓ CS., MARTINECZ D. 1994: Szeizmikus feldolgozási jelentés Miháld kutatási területről (geofizika). — GES Kft., T. 20219, „A” LEIBINGER L., NAGYNÉ KALMÁR E., BONYÁR A., BOCSKAI L. 1993: Zárójelentés a Semjénháza I. területen végzett szeizmikus mérésekről (Murakeresztúr, geofizika) 1993. augusztus 16. Zárójelentés a Semjénháza I. területen végzett szeizmikus mérésekről. 1993. szeptember 3. — GES Kft., T. 19853, „A” LEIBINGER L., NAGYNÉ KALMÁR E., LEIBINGER B., CSONDOR É. 1993: Zárójelentés a Miháld területen végzett szeizmikus mérésekről. 1993. augusztus 16. Zárójelentés a Miháld területen végzett szeizmikus mérésekről. 1993. augusztus (geofizika). — GES Kft., T. 19848, „A” MAGYARI D., BARDÓCZ B. 1997: 59. számú Nagyrécse–Miháld kutatási terület. Helyzetjelentés és kutatási engedély meghosszabbítási kérelem. — MOL Rt., T. 20341, „E” MÉSZÁROS L., DALLOS E.-NÉ, VÁGÓ L.-NÉ, MARTON T., TATÁR A. 1980: Tarany-Dél, Rinyaújlak kutatási területek felderítő-fázisú szénhidrogén-kutatási programja (A Dráva völgyi kutatási tájegység keleti részén végzett felderítő tevékenységünk kiterjesztése) 1980. V. — OKGT, T. 12971, „T” NAGY I. 1993: Szeizmikus feldolgozási jelentés. Iharosberény-K. (geofizika). — GES Kft., T. 19876, „A” NAGY I. 1998: Szeizmikus feldolgozási jelentés Nagyrécse 3D (+ 1 Exabyte kazetta, geofizika). — GES Kft., T. 20621, „A” NAGY I. 2000: Szeizmikus feldolgozási jelentés Vízvár-É–Tarany 3D (+ 1 Exabyte kazetta, geofizika). — GES Kft., T. 20522, „A” NAGY Z.-NÉ 1983: Jelentés a Vízvár–Tarany kutatási területen 1982–83. években végzett reflexiós mérésekről (MOL Rt.-nél). — GKV, Népk-187, GKV-347, „A” NÉMETH L. 1995: Szeizmikus feldolgozási jelentés Jankapuszta–1 VSP (Belezna, geofizika). — GES Kft., T. 20284, „A” NÉMETH L. 1999: Szeizmikus feldolgozási jelentés Kápolnapuszta–3 VSP (Zalakomár, geofizika). — GES Kft., T. 20564, „A” NÉMETH L. 1999: Szeizmikus feldolgozási jelentés Zalakomár–1 VSP (geofizika). — GES Kft., T. 20570, „A” NÉMETH L. 2000: Szeizmikus feldolgozási jelentés Nagyrécse M–1 VSP (geofizika). — GES Kft., T. 20523, „A” NÉMETH L. 2000: Szeizmikus feldolgozási jelentés Nagyrécse M–1F VSP (geofizika). — GES Kft., T. 20528, „A” NÉMETH L. 2000: Szeizmikus feldolgozási jelentés Zalakomár-É–1 VSP (geofizika). — GES Kft., T. 20538, „A” PÁVAI V. F. 1950: A dunántúli úgynevezett Inkei fúrások hegyszerkezeti kiértékelése. Előzetes jelentésem az 1950. év október 1–15-ig végzett dunántúli geológiai és hegyszerkezeti felvételeimmel kapcsolatosan. Dunántúli harmadkori medencére vonatkozó rétegszelvények kérése. A nyersolajbányászat új módszere. T. 162, „S”
232
Függelék PLESOVSZKINÉ TULI A., MOLNÁR L. 2001: Jelentés a Nagyrécse-Nyugat-3D területen végzett szeizmikus mérésről (geofizika). — GES Kft., T. 20653, „A” PÖSTYÉNI F., NÉMETH L. 1994: Szeizmikus feldolgozási jelentés Kivadár–1 VSP (geofizika, Kivadár-Nagyatád). — GES Kft., T. 20231, „A” SEBE I., NAGY I., CSONDOR É., PLESOVSZKINÉ TULI A. 1994: Zárójelentés a Vízvár-É–Tarany környékén végzett 3D szeizmikus mérésekről (geofizika). — GES Kft., T. 20002, „A” SZENTIVÁNYI F.1936: Inke I. sz. EUROGASCO kutatófúrás vizsgálatának eredményei. Gáz-o:20, „E” SZILÁGYI I. 2001: 2001. évi Egységesített Műszaki Üzemi Terv. I. fejezet. Kutatás. (Kutatási tervterület: 113. Milejszeg, 93. Vízvár-É.–Tarany, 121. Péterhida, 114. Nyugat-Bakony, 116. Mecsek-Nyugat, 94. Iharos– Miháld, 83. Zalabaksa, 98. Söjtör, 109. Zalakomár, 110. Bocska, 85. Sárköz, szénhidrogén, 2D, 3D, geofizika). MOL Rt., T. 22165, „T” SZILÁGYI I. 2005: 2005. évi egységesített Műszaki Üzemi Terv. I. fejezet: Kutatás. (Kutatási tervterület: I. Kisalföld–Középhegység: 122. Kerkabarabás, 139. Gellénháza; II. Zala-D–Balaton: 123. Mikekarácsonyfa, 127. Bajcsa, 133. Bázakerettye; III. Dráva-Ny–Mecsek: 93. Vízvár-É–Tarany, 116. Mecsek-Ny, 121. Péterhida; V. K-Mecsek–Cegléd: 115. Sió, 137. Tolna; szénhidrogén, geofizika). — MOL Rt., T. 21709, „T” TISZINGER I., BOCSKAI L. 2000: Kutatási zárójelentés a Vízvár-Észak–Tarany 3D területen végzett szeizmikus mérésekről (geofizika). — GES Kft., T. 20510, „A” TORMÁSSY I. 1979: A Liszói terület felderítő és lehatároló kutatási zárójelentése. — OKGT, T. 7860, „E” TORMÁSSY I. 1982: Kiegészítés a Liszói terület felderítő-lehatároló kutatási zárójelentéséhez. — OKGT, T. 12419, „E” TORMÁSSY I. 1997: Bagamér, Miháld, Sávoly-DK felszíni geofizikai mérések dokumentációja. — MOL Rt., _KMO. 00670, „A” TORMÁSSY I., SZILÁGYI I. 2002: 93. Vízvár-Észak–Tarany kutatási terület. Helyzetjelentés és kutatásengedély meghosszabbítási kérelem (geofizika, szénhidrogén). — MOL Rt., T. 20489, „T” TORMÁSSY I., VÁRY M., MARTON T., CSÁSZÁR J., NUNKOVICS L.-NÉ 2001: Tájékoztatás a Magyar Geológiai Szolgálat Szakhatósági Főosztálya részére a Zalakomár, Zal–1. fúrás alatt feltárt kőolajtelep készletszámításáról. MOL Rt., T. 22356, „P” VAJK, R. 1936: Report on the supplementary torsion balance survey on the Inke structure, Southwest Hungary (Nagykanizsa, Iharosberény, Pat, Nemesvid, Nemesdéd). — EUROGASCO, U-66, „E” VARGA I., RUMPLER J., KLOSKA K., LANTOS M., TÓTH J., LÁNYI J., BARDÓCZ B., BERNÁTH Z.-NÉ, DALLOS E., VÁGÓ L.-NÉ, PAULIK D. 1973: A Dél-, Nyugat-dunántúli medencerész előkutatási programja (kőolajföldtani szempontból). I. a: Zalai kutatási tájegység, I. b: Dráva völgyi kutatási tájegység. Gyékényes, Szenta, Vízvár, Cún, Darány, Inke, Somogyhatvan. — OKGT, T.D. 3827, I., „T” VÁRHEGYI A. 2001: Mérési jelentés a Vízvár-É–Tarany kutatási területen a MOL Rt. megbízásából 2001. évben végzett radiometriai mérésekről (+ 1 floppy, geofizika). — MECSEKÉRC Rt., T. 20672, „E” VÉGES I., KŐRÖS M., KARMACSI B. 2003: Szeizmikus feldolgozási jelentés Belezna M–1 VSP (geofizika). — GES Kft., T. 21370, „A” VÉGES I., KŐRÖS M., NÉMETH L., KARMACSI B. 2001: Szeizmikus feldolgozási jelentés Nagyrécse-Ny-3D (+ 1 Exabyte kazetta, geofizika). — GES Kft., T. 20648, „A” WOOD, J.2006: Blue Star '95 Kft. Összefoglaló a 2006. évi kutatási tevékenységről az Inke koncesszió területén. (Blue Topaz–9 (BT–9) fúrás). (+ 5 CD, 2 DVD). Mellékletben: Seismic processing report. Processing of Marcali BT–9 VSP.2D seismic data processing report - area Marcali.(D–3A, –B, –C; GA–18, –60; KAD–17, –31, –45, –47, –49, –73, –76; MI–1, –4, –8, –19, –21, –22, –62, –64; NA–44, –46, –50; SO–15, –33, –38, – 40, –62, –64, –80, –81, –87, –89). — Blue Star '95 Kft., T. 21529, 1-2., „A” Somogyszob, Geotermia, fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban BOKOR K. 2010: Nagyatád 1351 hrsz. alatti ingatlanán geotermikus energiaellátás engedélyezési dokumentációja. T.D. 9059, I. HORVÁTH Z., BUDAI T., GÚTHY T., HÁMORNÉ VIDÓ M., KOVÁCS A. CS., KOVÁCS ZS., ZILAHI-SEBESS L. 2012: E1. Földtani és geofizikai feladatok megalapozása Magyarország szénhidrogén potenciál felméréséhez a koncessziós feladatok támogatására. MBFH-ELGI együttműködés (2D Szarvas-Fábiánsebestyén. Geotermia koncessziós ter.: Battonya, Kecskemét, Ferencszállás, Gödöllő, Jászberény, Körmend, Zalalövő, Szilvágy, Nagykanizsa. Szénhidrogén: Battonya–Pusztaföldvár, Szegedi-medence, Létavértes). — MÁFI, ELGI, T. 22412 ZILAHI-SEBESS L., BODA E., BUDAI T., BUJDOSÓ É., GULYÁS Á., FARKAS I., GYURICZA GY., JENCSEL H., KOVÁCS G., MERÉNYI L, KISS J., KUMMER I., MAROS GY., TÓTH GY., VÉRTESY L. 2013: 1/2012. MBFH. Geotermikus rezervoárok vizsgálata, potenciális területek lehatárolása és koncessziós pályázatra alkalmas területek kijelölése. (Zalalövő, Szilvágy, Körmend, Jászberény, Nagykanizsa, Gödöllő, Ferencszállás,
233
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés Kecskemét, Gádoros; Vetősűrűség Va–27 szeizmikus szelvény Nagylengyel-Ny; 2D; (Zala megyei vizsgálatok; + 1 CD). — MFGI, MBFH, T. 22656 ZILAHI-SEBESS L., GYURICZA GY., BARCZIKAYNÉ SZEILER R., GÁL N., GÁSPÁR E., GULYÁS Á., HEGYI R., HORVÁTH Z., JENCSEL H., KERÉKGYÁRTÓ T., KOVÁCS G., KOVÁCS ZS. 2012: M2. Geotermikus koncessziós feladatokhoz kapcsolódó érzékenységi vizsgálatok. MÁFI-ELGI-MBFH együttműködés. Kutatási jelentés. Nagykanizsa terület: Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány (a koncessziós jelentéshez). — ELGI, MÁFI, MBFH, VKKI, T. 22496 Somogyszob Geotermia fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban 2009: Csurgó–Nemespátró kutatási területre geotermikus energiakutatási jog, illetve engedély iránti kérelem dokumentáció. — Kuala Kft., T.D. 9371, I. 2009: Geotermikus Energiakutatási jog, illetve engedély iránti kérelem a Nagyrécse–Inke kutatási területre. — Kuala Kft., T.D. 9369, I. 2009: Zalakomár–Nagybakónak kutatási területre geotermikus energiakutatási jog, illetve engedély dokumentáció. — Kuala Kft., T.D. 9370, I. PAÁL G. 2008: Nagykanizsa–Miklósfa geotermikus energia hasznosítása elvi, vízjogi engedélyezési terve. — Aquaprofit Kft., Pécs, T.D. 7885, I. PAÁL G., SZAMOSVÁRI I., GUGI Z. 2009: Geotermikus energia hasznosítás Miháld–Nagykanizsa térségében, elvi, vízjogi engedélyezési terve. — Aquaprofit Kft., Pécs, T.D. 8417, I. PAIZS J. 2009: Csurgó termálvíz hasznosítás komplex létesítményei elvi, vízjogi létesítési engedély terve, vízföldtani napló. — Földhő Bt., T.D. 8890, I. SOÓKY B. 2009: Csurgó, Széchenyi tér 12. szám alatti, 967/3 hrsz-ú ingatlanán geotermikus energia nyerés engedélyezési terve. — Aqua-Fontana Bt., T.D. 8591, I. SOÓKY B. 2010: Csurgó Széchenyi István tér 12. szám alatti, 967/3 hrsz-ú ingatlanon geotermikus energia nyerés 15 db 100 m-es szonda furat és szonda telepítés megvalósítási dokumentációja. — Aqua-Fontana Bt., T.D. 9273, I. TOLNAI Z. 2010: Geotermális fűtőmű megvalósításához Csurgó térségében elvi, vízjogi engedélyezési dokumentáció. — Mannvit Kft., T.D. 9135, I. ZILAHI-SEBESS L., GYURICZA GY., BARCZIKAYNÉ SZEILER R.,GÁL N., GÁSPÁR E., GULYÁS Á., HEGYI R., HORVÁTH Z.,JENCSEL H., KERÉKGYÁRTÓ T., KOVÁCS G., KOVÁCS ZS. 2012: M2. Geotermikus koncessziós feladatokhoz kapcsolódóérzékenységi vizsgálatok. MÁFI-ELGI-MBFH együttműködés. Kutatási jelentés. Nagykanizsa terület: Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány (a koncessziós jelentéshez). — MFGI, T.22496
6. függelék. Minősített dokumentumok környezetföldtan témakörben Somogyszob, Környezetföldtan, kiemelten fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban Típus: „K”: környezet, földtani jelentés, ásványvagyon, magyarázó, alapadat gyűjtemény, anyagvizsgálat, szeizmikus szelvényezés, értékelés, környezeti vizsgálatok, EKHT; „V”: víz, vízbázis, vízkutatás, vízkutató fúrás; „T”: térkép; „TH”: területhasználat (pl. tájrendezési terv, építési szabályzat, rendezési terv, kerékpárút, stb.); „M”: mérnöki (pl. MÜT, talajmechanikai szakvélemény); „E”: egyéb (pl. beszámoló, kutatási javaslat, építési engedély, terv Adattári jel: T.D. 22985 HÁMORNÉ VIDÓ M., MADARASI A., TÓTHNÉ MAKK Á., SCHOLTZ P., UHRIN A. 2011: E1. Földtani és geofizikai feladatok megalapozása Magyarország szénhidrogén potenciál felméréséhez, a koncessziós feladatok támogatása. Szakértői vélemény a Barcs–Lenti–Letenye–Csurgó szénhidrogén-kutatási terület zárójelentéséről. (MHE Kft.) MBFH-ELGI-MÁFI együttműködés. — ELGI, MÁFI, AD. 2437, „K” TILDY P. 2013: Szakértői vélemény a Nagykanizsa, Látóhegy 1706. hrsz. ingatlan területén végzett földradar kutatásokról (geofizika). — MFGI, T. 22985, „K”
234
Függelék Somogyszob, Környezetföldtan, fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban 1975: Dráva folyó, Barcs–Gyurgyeváci vízlépcső földtani megkutatottsági térképei. Somogyszob, Nagykanizsa, Szenta, Görgeteg, Berzence, Babócsa, Barcs, Zákány, Nagyatád, Bajcsa, Csurgó, Gyékényes, Vízvár, Tótszerdahely, Háromfa, Darány, Szulok, Csokonyavisonta, Becsehely, Iharosberény. — Vízügyi Tervező Vállalat, Pécs, T.D. 132, 1., „T” 1980: Zala megye felszínmozgásos területeinek katasztere II. rész (Alsó-Csöde, Babosdöbréte, Bánokszentgyörgy, Bodfölde, Borsfa, Botfa, Galambok–Miháld, Kávás, Nagyrécse, Nova, Pátró, Sárhida, Tekenye, Tornyiszentmiklós, Türje, Zalaegerszeg, Zalalövő–Irsapuszta, Zalaszentgrót, Aranyod, Zalatárnok). — VIZIG, NyMo 0570, „K” 1989: Magyarország geológiai alapszelvényei: Alapfúrások. Abaliget, Bóly, Cún, Darány, Felsőszentmárton, Gálosfa, Gorica, Gyékényes, Helesfa, Igal, Inke, Kadarkút, Vízvár, Mezőcsokonya, Nagyatád, Pécs, Sávoly, Siklósbodony, Túrony, Somogyhatvan, Somogyudvarhely, Tengelic, Almáskeresztúr, Baksa, Iharosberény, Karácodfa, Karád, Kálmáncsa, Kán, Kishajmás, Máriakéménd, Ófalu, Paks, Som, Téseny, Szenta. — MÁFI, T.D. 2050.47, I–II., „K” 2008: Eszteregnye község településrendezési tervének, helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének 2. számú módosítása, egyeztetési anyaga. T.D. 8037, CD., „TH” 2009: Nagyatád I. bányatelek megállapítási dokumentáció, az Inke koncessziós kutatási területen. T.D. 8877, I., „E” 2011: Nagyatád városrendezési tervének M5 számú módosítása, egyeztetési anyaga (CD MENTVE). T.D. 9575, CD., „TH” BERCZELI E. 2010: Surd község településrendezési tervének módosítása a 2010. évre, valamint jóváhagyott anyag. T.D. 9266, I., + CD., „TH” BOHN P., MERZICH P. 1990: A Gyurgyeváci tervezett DRÁVA vízlépcső földtani hatásvizsgálati és prognosztikai kérdései. Esettanulmány. (Zámoly, Gyékényes, Pátró, Semjénháza, Szepetnek). — MÁFI, T. 15165, „K” CHIKÁN G. 1990: Gyékényes 7. sz. magfúrás (Gyt.1.) rétegsora. — FTV, MÁFI, T.D. 5724, I., „K” CHIKÁN G., LELKESNÉ FELVÁRI GY., BRUKNERNÉ WEIN A., VETŐ I., VICZIÁN I., IHAROSNÉ LACZÓ I. 1985: Az Inke–I. sz. fúrás vizsgálati eredményeinek földtani értékelése. — MÁFI, T. 23035, „K” CHIKÁN G., TÓTH GY. 2001: Földtani alapállapot-felvétel a tervezett drávai vízlépcső magyarországi hatásterületén (Gyékényes–Vízvár–Barcs terület, környezetvédelem, víz). — MÁFI, T. 20505, „K” DRASKOVITS P. 1987: Jelentés a Mura és a Kerka allúviumának 1986. évi geofizikai kutatásáról. I. és I/A. terület. (Molnári, Tótszerdahely, Murarátka, Letenye, Becsehely, Szepetnek, Murakeresztúr). — ELGI, T. 17851, 0, I-IV., „K” DRASKOVITS P., FEJES I. 1987: Jelentés a Mura–Kerka allúviumának 1986. évi geofizikai kutatásáról. I. és. I. a. terület (Murarátka–Molnári, Nagykanizsa–Murakeresztúr). — ELGI, AD. 691, SzÁF-589, „K” DUDKO A. 1995: A magyarországi földrengések és a velük kapcsolatos földtani jelenségek összesítése. (Dunaharaszti, Kecskemét, Eger–Ostoros, Berhida, Ukk–Bérbaltavár, Nagykanizsa, Pincehely). — MÁFI, T. 21617, „K” EMBER K. 1988: Mura–Kerka hordalékkúpjának vízkutatása I. terület. Paraméter fúrások értékelése. Jelentés. (Tótszerdahely, Szepetnek). — MÉLYÉPTERV, T. 17848, „V” EMBER K. 1988: Mura–Kerka hordalékkúpjának vízkutatása I. terület. Ingatlan ideiglenes használatbavételi engedélyezése. Műszaki leírás. (Tótszerdahely, Szepetnek). + Rövidített jelentés. — MÉLYÉPTERV, T. 17849, „V” GAÁL F., MAJOR J. 1980: Magyarországi felszínmozgások katasztere. Zala megye felszínmozgásos területeinek földtani-műszaki katasztere. (Galambok, Miháld, Kávás, Letenye, Ligetfalva). — Nyugat-dunántúli Vízigazgatóság, 2584, „K” GAÁL F., MAJOR J. 1980: Magyarországi felszínmozgások katasztere. Zala megye felszínmozgásos területeinek földtani-műszaki katasztere. (Lovászi, Magyarszerdahely, Nagyrécse, Pátró). — Nyugat-dunántúli Vízigazgatóság, 2585, „K” HORVÁTH SZ., FÜLE L., KOVÁCS G., KISS SZ., HADÓNÉ ÚJHEGYI B. 2010: Nagyrécse körzeti vízmű vízbázisvédelem záródokumentációja, hidrogeológiai, vízföldtani napló I–III. kötet. — Aquaprofit Zrt., T.D. 9136, IIII., „V” JÁMBOR Á. et al. 1977: Jelentés a Liszó–1. sz. fúrás magmintáinak földtani anyagvizsgálati eredményeiről. — MÁFI, T. 23007, „K” JUHÁSZ E., FARKASNÉ BULLA J., HÁMOR T., LELKES GY., MÜLLER P., TÓTHNÉ MAKK Á. 1994: Jelentés a Pannóniai-medence neogén üledékeinek részletes szedimentológiai fácieselemzése és értékelése. Összefoglaló értékelés. (Berhida–3, Iharosberény–I, Nagylózs–1, Paks–2, Szombathely–II. sz. fúrások). — MÁFI, T. 21648, I–II., „K”
235
Somogyszob. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés KASSAI M. 1979: Magyarországi felszínmozgások katasztere. Somogy megye 1:100 000- es méretarányú térképlapok. (Keszthely, Nagyatád, Őrtilos, Sellye, Szigetvár, Tab, Veszprém). — MÁFI DDTFSZ, Pécs, 2522, „T” KOVÁCS B. 2009: Nagyatád, termál-, és gyógyfürdő, valamint termál-, és strandfürdő kútjainak hidrogeológiai védőövezet kijelölése. — Gáma-Geo Kft., T.D. 8779, I., „V” LEHMANN A., IVÁNYI I. 1992: A Duna–Dráva Nemzeti Park részét képező területek védetté nyilvánítása: Lankóci-erdő. Berzence, Csurgó, Gyékényes, Porrogszentkirály. — DDNPI, Pécs, T.D. 2119.6, 1., „K” LEHMANN A., KASSAI M., KRAFT J. 1992: A Duna–Dráva Nemzeti Park részét képező területek védetté nyilvánítása: Őrtilosi vasút-oldal. A MÁFI DDTFSZ nyilatkozata (kézirat is). — DDNPI, MÁFI DDTFSZ, Pécs, T.D. 2119.5, 1., „TH” MATYÓK I. 1975: A Barcs–Gyurgyevác vízlépcső előzetes földtani-, hidrogeológiai kutatási anyaga. Hidrogeológiai fúrások rétegsora Barcs, Őrtilos és Bolhó területén. T.D. 132.2, 1., „K” ÖTVÖS K., SZULIMÁN SZ., UNYI P., CSURGÓ G. 2010: Csurgó távlati vízbázis biztonságba helyezési terve. — Mecsekérc Zrt., T.D. 9270, I., + CD., „V” PÁL I. 2008: Szenta I. Gulyásdomb homokbánya-homok védnevű bányatelken lévő homokbánya szüneteltetési műszaki üzemi terve. T.D. 1300.4, I., „M” RÁLISCH L.-né 2000: Magyarázó a Dél-dunántúli 1:500 000-es diszlokált medencealjzatának mélyföldtani térképéhez (Sávoly–1., –4., –6., –7., –8., –9., –13., Újfalu (Zalakaros) I., Pat–2., Igal–7., Som–1., Újudvar–6., –7., –11., Murakeresztúr–1., Budafa–502., Nagybakónak–2., Iharosberény–I. sz. fúrások, Mecseki, Villányi szerkezeti egység). — MÁFI, T. 20079, „K” SCHAREK P. 1996: 2.1. Kisalföld, Vas és Zala megye komplex földtani térképezése. Jelentés az 1996. évben elvégzett feladatokról. (Szigetköz, Szentgotthárd, Zalaegerszeg, Keszthely, Nagykanizsa). 1. melléklet: A Kisalföld földtani térképsorozata. Pápa 1:100 000 felszíni képződmények földtani térképe. 2. melléklet: Environmental Geological Map Series of Albania. Kopliku 1:25000 Surface geological map). — MÁFGBA, T. 17664, „K” SCHMIDT ELIGIUS R. 1954: Melegvíz-forrásokról tájékoztató szakvélemény. (Budapest, Eger, Görömbölytapolca, Kács, Tornanádaska, Sikonda, Komló, Kakasszék, Harkány, Siklós, Tapolca, Beremend, Hévíz, Gyepükaján, Iszkaszentgyörgy, Tata, Dunaalmás, Esztergom, Lábod, Mezőberény, Nagyatád, Orosháza, Szeged, Szentes, Tápiógyörgye, Békés, Bükkszék, Cegléd, Füzesgyarmat, Kaba, Körösszegapáti). T. 5642, „V” STRAUSZ L., KRETZOI M. 1936: Jelentés a Mecsek-hegység Ny-i és ÉNy-i részén 1935-ben az EUROGASCO számára végzett geológiai felvételről. Jelentés a mecseki mediterránon végzett sztratigráfiai megfigyelésekről. Jelentés az 1935-ben a Dél-Dunántúlon végzett geológiai felvételekről. Kaposvár, Nagyatád, Szigetvár, Dombóvár, Pécs, Lenti, Letenye, Nagykanizsa, Marcali, Kiskomárom, Zalaszentmihály. — EUROGASCO, T.D. 3879, I., „K” UNYI P., GOMBOR L. 2007: A Gyékényes-K kutatási terület zárójelentése. — Waterplan Kft., T.D. 7654, I., „K” VARGA J.-NÉ, MAGYAR B. 1977: Jelentés a Dráva-völgy Őrtilosi magaspartján végzett mérnökgeofizikai vizsgálatokról 2. kötet: Előzetes adatszolgáltatás az Őrtilosi magaspart szerkezetének mérnökgeofizikai vizsgálatáról. — ELGI, MG-115, „K” VÁRSZEGI K. 1986: Szakvélemény Őrtilos–Szentmihály hegy felszínmozgásairól. — MÁFI DDTFSZ, Pécs, T.D. 1723, 1., „K”
236
Mellékletek
Mellékletek
237
485000
490000
495000
500000
505000
Cs api
Fűz völ gy
510000
515000
520000
Gal ambok
Hos sz úv öl gy
Gadány
Homokk omár om
130000
Ki sr éc se Zal asár s zeg Nagyr écse
Zal asz ent j ak ab
Somogy si monyi
130000
480000
Nemesv i d Nagys zak ác si
NAGYKANIZSA Mi hál d
Pet r i vent e
Pat
i- p .
Szepet nek
Szeny ér
Tapsony
ak
Var ász l ó
Ba k
ón
125000
Sor más
125000
Esz t er egny e Ri gyác
Nemesk i s f al ud Nemesdéd
I har os ber ény
1 $
Földvá r
Kunha lom
110000
110000 105000
Somogy csi cs ó Cs ur gónagymar t on
Por r og Por r ogsz ent pál
Por r ogsz ent k i r ál y
Zák ány
º ¹
iny a
Nemespát r ó
Somogy bűk kösd
Őr t i l os
º ¹
di-R
Sur d
Seges d
Kasz ó
es Seg
I har os
Bel ez na
º ¹
Zala-Som ogyi-határá.
115000
Li sz ó
115000
º ¹
Mur ak er es zt úr
Böhöny e
I nk e
Pogány sz ent pét er
Fi t y eház
120000
Vése
Semj énház a
Vi zsg á la t it e rüle t Konc e sszi óraj a v a soltt e rüle t Te rm é sze t vé de le m [ VM] Ne m ze t ipa rk ( NP) Te rm é sze t vé de lm it e rüle t( TT) Tá j vé de lm ik örze t( TK) Ne m ze t iÖ k oló gi a iHá lóza t( NÖ H)[ VKGA2009 ] Ma gt e rü le t Ö k ológi a if olyosó Puf f e rt e rüle t Na t ura20 00k ülön le ge sm a d á rvé d e lm it e rüle t( SP A)[ VM] Na t ura20 00k ülön le ge sv a g yk i e m e ltj e le n t ősé g űt e rm é sze t m e g őrzé sit e rüle t( SAC)[VM]
Somogy szob
CSURGÓ
º ¹
Öt vösk óny i
105000
120000
Sand
Bol hás Szent a
1 $
NAGYATÁD Do m
bó - cs
a t.
100000
100000
Gyékény es
0
Ber zence y Taran
485000
490000
495000
500000
505000
¹ º º ¹
95000
ya
95000
i- Rin
480000
Somogy udv ar hel y
Tar any
Ri nyasz ent k i r ál y
510000
515000
520000
2,5
5
10
km
He lyszí nra j z,t e rm é sze t vé de lm it e rüle t e k: Som og yszob Kom ple xé rzé ke nysé g ié st e rh e lh e t ősé gi vi zsg á la t it a nulm á ny MFGI MBFHe g yüt t m űk ö dé s 20 15.
Mé re t a rá n y: Ve t ü le t : Dá t um :
EOV
2 01 5. 11. 30 .
Me g re nde lő: Di gi t á li s sze rk . : Elle nőri zt e :
J óvá ha gy t a :
MBFH Pa sze raGy örg y
Gy uri c zaGyö rg y Fa n c si k Ta m á s
1 .m e llé k le t
480000
485000
490000
495000
500000
Cs api
505000
510000
515000
520000
130000
324 133 231 221 221 324 313 242 231 211 121 311 112 231 324 242 324 242 211 324 243 324 311 112 Fű z völ gy231 231 211 313 312 324 324 313 324 211 112 231 211 311 324324 324 231 324 324 311 243 Gal ambok 211 242 211 112 324 311 211 231 222 112 324 324 211 324 311 311 324 324 311 Hos sz úv öl gy 211 231 242 112 243 324 324 324 324 324 242 231 242 324 242 231 313 311 311 242 324 Gadány 211 324 324 242 324 311 231 324 313 324 221 Ho 324 231 112 211 211 mo kk omár o m 313 231 242324 311 324 324 243 211 312 242 311 311 311 311 324 324 324 312 242 311 311 231 242 311 311 Ki 324 243 313 243 311 324 211 sr éc se311 312 311 512 211 324 211 231 324 324 324 324 324 324 312 324 112 324 324 324 311 324 324 324 324 324 311 231 222 243 211 324 324 324 324 324 Zal asár s zeg 242 313 324 311 324 324 324 Nemesv i d 231 324 324 211 324 324 Na 243 324 231 324 231 133 324 gyr écse 324 324 211 313 231 112Zal 324 a sz e nt j ak ab Somogy 324 231 324 211 221 si monyi 324 112 231 112 311 313 211 311 242 112 211 231 112 231 313 242 324 242 313 324 311 311 222 133 311 133 133 324 131 211 324 324 324 324 242 242 211 Nagys zak ác si 311 133 133 133 133 133 324324 243 243 231 133 324 324 133 133 324 211 324 133 324 324 324311 112 324 311 Esz t er egny e 311 311 231 324 133 133 133 324 313 242 133 324 131 211 231 222 324 324 324 324 324 324 324 231 324324 324 311 Ri g yác 221 311 211 112 121 231 324 243 211 133 243 311 231 313 231 324 313 313 324 411 133 121 133 112 311 211 324 324 Sor más 242 211 231 133 133 324 243 324 231 112 313 231211 112 324 512 324 Szeny ér 133 242 324 324 222 311 324 324 311 324 313 112 211 324 121 243 324 324 112 512 324 324 324 112 313 324 T a p s o n y 133 133 133 324 313 142 324 324 311 312 243 311 324 243 324 112 211 324324 311 112 112 324 324324 313 222 141 324324 242 312 242 211 324324 142 311 312 231 211 324 324 P e t r i v e n t e 324 112 121 324 Mi hál d 211 211 P at 324 231 311 122 324 324 242243 324 324 211 Sz Nemesk i s f al ud324 324 231 324 243 epet nek 242 211 211 112 211 324 311 324 311 324 324 112 211 242 V a r á s z l ó 211 324 211 324324 222 324 324 324 512 211 112 242 N emes déd 211 311 121 231 324 324 242 211 112 243 243 324 222 211 231 324 312 211 211 211 312 324 311 324 222 242 112 211 211 324 Sand 324 324 231 243 243 231 211 311 211 112 324 324 512 243 324 324 324 324324 311 324 311 324 311 324 231 324 324 112 324 313 324 324 211 231 324 311 242 311 324 211 242 324 324 V é s e 324 311 231112Bö 311 höny e 324 313 242 311 324 324 242 211 112 242 324 312 312324 324 211 324 324 312 324 324 211 Semj énház a 121 324 324 313 311 311 112 112 324 211 324 242 324 121 324 211 324 231 324 324 313 243 231 231 112 231 222 313 242 242 324 231 243 324 211 324 324 411 324 512 324 324 112 324 512 I nk e243 112 512 324 324 313 324 324 324 311 112 231 324 324 324 324 211 324 112Po 324 112 g á n y s z e n t p é t e r 324 221 231 313 324 313 311 313 211 313 324 313 313 324 242 211 324 211 231 324 Fi t y eház 231 324 311 312 112 324 231 324 324 324 231 311 242 311 231 324 324 313 324 324 324 311 324 312 242 211 112 231 311 324 324 231 324 324 324 324 324 324 311 231 311 324 211 221 313 242 324 242 324 324 324 324 242 324 324 313 231 324 242 Mu r a k e r e s z t ú r 324 311 112 211 I har os ber ény 324 324 324 Li sz ó 324 324 211 312 313 211 312 131 324 231 231 313 242 231 324 112 324 222 313 221 324 324 324 312 313 324 324 313 211 243 313 324 324 324 311 222 311 211 324 324 324 324 324 324324 121 324 324 324 324 324 324 324 242 311 313 324 211 243 324 311 231 324 324 324 313 313 311 324 324 324 311 324 324313 411 211 ges d 324 311 324 313 121 Se 324 231 324 324 324 311 311 324 324 243 324 324 242 324 324 211 324 324 324 112 324 324 311 324 324 324 231 211 313 112 324 312 313 324 311 242 324 324 324 I har os 324 324 221 324 312 324 324 242 B211 el ez na 313 311 324 211 324 222 211 324 512 324 311 324 313 313 243 324 324 211 243 211 324 324 324 324 324 243 Ne mespát r ó 324 311 242 324 324 242 242 Sur d 112 324 324 324 324 112 324 231 324 242 242 324 311 242 324 324 222 324 211 324 211 112 243 324 324 231 211 324 Kasz ó324 324 324 243 243 324 112 311 311 311 242 313 313 324 324 324 142 311 324312 324 222 242 324 324 324 311324 211 324 311 324 243 324 324 324 324 324 324 211 312 311 324 324 324 324 324 324 311 311 324 324 512 412 311 231 311 312 512 313 mogy csi cs ó 112So 324 324 243 324 112 231 324 324 313 231 So 324 mog y bűk kösd 324 324 324 313 324 211 311 511 243 324 324 324 324 324 511 211 242 324 324 324 324 211 313 231 242 112 243 324 411 324 411 324 Cs ur gónagymar t on 324 243 324 324 324 211 324 324 324 324 211 313 P o r r o g 242 324 324 312 Somogy szob 311 324 112 324 Por r og sz ent pál 324 311 311 324 211 324 324 Őr 112 112 Öt vösk óny i t i l os 231 324 324 243 324 512 311 311 311 211 324 243 211 324 313 112 242 324 324 324 211 112 211 324 324 112 242 242 243 231324 324 324 242 211 243 324 313 324 211 112 324 211 324 311 324324 324 324 324 211 411 311 313 211 211 324 242 324 324 324 324 211 324 121 324 P o r r o g s z e n t k i r á l y 324 324 242 324 311 Zák 313 324 á n y 324 324 324 324 324 242 324 324 324 311 242 311 242 324 324 CSURGÓ 512 324 313 Bol hás 121 324 411 324 112 211 324 324 311 131 411 242 112 324 324 324231 324 324 324 324 211 324 231 324 Szent a 324 324 324 243 121 142 112 324 131 324 112 324 324 231 512 211 231 313 324 324 324 311 324 324 512 311 324 324 324 324 324 324 324 321 324 324 324 411 242 243 324 512 324 242 324 231 324 324 313 312 324 311 311 Gyék ény es 231 324 243 112 324 324 512 324 311 311 211 511 324 211 324 324 411 324 243 324 231 231 211 324 312 324 324 324 324 N A G Y A T Á D 324 324 324 324 242 222 112 231 211 311 231 243 112 324 324 242 324 Do 321 324 112 311 231 324 324 mb 243 121 ó- c 324 311 311 211 121 324 s 231 324 324 a t. Ber zence 243 324 324 312 324 324 242 112 324 242 312 324 231 242 324324 231 324 231 324 231 311 324 112 324 313 324 324 321 324 324 313 242 411 311 324 324 243 512 324 324 324 324 242 324 512 211 324 512 242 Tar any 311 231 112 mogy udv ar hel y 311 112So 211 211 324 324 512 242 324 324 324 242 324 243 324 324 324 411 112 311 324 324 243 242 311 324 231 211 211 324 313 311 512 324 324 324 231 312 324 512 311 242 324 311 324 324324 Ri nyasz ent k i r ál y 311 311 324 311 324 324 324 324 112 231 324 324 324 311 313324 324 324 243 211
125000
NAGYKANIZSA
Vi z sg á la tite rüle t 1 12 Ne m össz e füg g ő te le pülé ssz e rk e ze t 1 21I pa riva gy ke re sk e de lm ite rüle te k 1 22Út-é s va súth á lóza té sc sa tla k oz óte rüle te k 1 31Nye rsa nya g ki te rm e lé s 1 33Épí té sim unk a he lye k 1 41Vá rosiz öldte rüle te k 1 42S port-é s sz a ba di dőlé te sí tm é nye k 2 1 1Ne m öntöz ött sz á ntófölde k 2 21S z őlők 2 22Gyüm ölc sösök ,bog yó sok 2 31Ré t/ le ge lő 2 42Kom ple xm űve lé sisz e rk e ze t 2 43Me z őg a z da sá g ite rüle te k, je le ntős te rm é sz e te s növé nyz e tte l 3 1 1Lom ble v e lű e rdők 3 12Tűle ve lű e rdők 3 13Ve g ye se rdők 3 21Te rm é sz e te s g ye pe k, te rm é sz e tk öz e liré te k 3 24Átm e ne tie rdősc se rjé s te rüle te k 4 1 1S z á ra z földim oc sa ra k 4 12Tőz e g lá pok 5 1 1Folyó vi ze k, ví z iuta k 5 12Állóvi ze k
120000 115000
es Seg
Zala-Som ogyi-határá.
115000
120000
Ba k
ón
ak
i- p .
125000
130000
324 324324 311
di-R
110000 105000 100000
100000
105000
110000
iny a
0
ya
95000
i- Rin
95000
y Taran
480000
485000
490000
495000
500000
505000
510000
515000
520000
2,5
5
10
km
Te rüle tha sz nosí tá s( CORI NE) : S om og ysz ob
Kom ple xé rz é ke nysé g ié s te rhe lhe tősé gi vi z sg á la tita nulm á ny MFGI MBFHe g yüttm űk ödé s 20 15.
Mé re ta rá ny: Ve tüle t: Dá tu m :
EOV
2 01 5. 04. 29 .
Me g re nde lő: Di gi tá li s sz e rk . : Elle nőri z te :
J óvá h a g yta :
MBFH Pa sz e raGyörg y
Gyuri c z aGyörg y Fa nc si k Ta m á s
2 .m e llé k le t
Nr –3
Mu –2
Mu –1
110000
Be–30 Be–20
2 Mu 2Be–1 Be–5 1 Be–3 Be13 Be–14 Be–6
I –3 I –4 I 4 Be–8 I 3 8 Be–10 I –26 Be–9Be–7 ó–1 I 26 Pátr
Be20 Be–29 Be–22 Be–31 Be–25 Be28 Be25
Őr ti l os –1
00 Zák–2 0 3 Zák2
105000
Be–27
Pat3 Pat–5
57
00 0 4 23
Pat–1Pat–7
Pat–2
I h2
0 250 56
Pat–4
Pat4
I –12
0 I –25I 1I –23 200 I–19/a
I b–1 I 25 I I –10 b1 I
I b2
I h–2
I b–3
I 10
I b3
I –2
I 2
Vé–1
Vé1
I –13 I –19Vé–4 Vé–2 –18 I 23 I I –I I –28 Vé4Vé–3 I –16 I –24 I –14 Vé3 I 24
I –21
I h1
I –27
00 30 -
23
Gyék –I
Szta–2
CSURGÓ
55
16
Szta1 Bol –1
Bol 1
0 350 -
Nagy–1 Nagy–3 K67B65 NAGYATÁD B10 B53
So–4
95000
T ar –4
00 30 -
500000
505000
0
B17
Berzence
T ar –12 T ar –7
495000
Nagy–2
Ber –1
So–3
490000
5 6 5 8 1 6 5 7 8 8 6 1 5 5 2 3
Viz sgá l a ti te rül et P re k a inoz oos fe l sz í n( m Bf) Ata nul má ny ba n bem uta tott 2Dsz e iz m ik us sz el vé ny Sz é nh idrogé nk uta tófúrá s( MBFH) 5 00m m é l y sé gete l é rt fúrá s( MFGI ,Ge oBa nk ) P re k a inoz oos a l jz a tot é rt fúrá s( MFGI ,Ge oBa nk ) jura –k ré taofiol itm e l a nz s k öz é pső–fe l sőtriá szpl a tform é s m e denc e fá c ie sű k a rboná tö ssz l et m ez oz oos k é pz ődm é ny e k ta gol á s né l k ül na gy on k isfok ú m e ta m orf triá sz jural e jtő é s m e denc e fá c ie sű k é pz ődm é ny e k ne m m e gfe l el őe n é rté k el hető va gy ism e re tl e n m e denc ea l jz a t pe rm i se k é l y te ngeri sz il ic ik l a sz tos é sk a rboná tos össz l et se non pe l á gik us m á rga va risz k usz i m e ta m orfitössz l e t( gne isz ,c sil l á m pa l a , a m fibol it)
23
0 300 -
Szta–1
2000
23
485000
23
I h–1
00 5 3 -
Ber –2 So–2
480000
3500
I 29
4500 -
100000
Gyék –1
Pat6
I –1 1I 7 –1I
I b–2
Por –1
60 A N
88
Pat–6
I –7
I –29
I –9
Pat–3
Pat5
Li s zó–4
1 20500 00
Mu 3 Be–21
Be. K–1
K1
55
2000 -
Be–26
3000 -
120000 115000
00 40 -
Li s zó–5
125000
3 3 Nr
Li s zó–3 Li s zó–6 Li s zó–7 Li s zó–8Li s zó8 Li s zó7 Li s zó–9I 5I s zó–2 –5 Li
65 NA
61 Sem–2
Ns zk –1
0 450 -
Bj –32Bj –18 Bj –9 Bj –8 Bj –15Bj Bj –37 –22 Bj –20 I –6 Bj 12 Bj –3 Bag–1 I 6 Bj –I Bj –7 Bag–2 Bag1 Bj I Bj –1 Bj –21 I Bj –23 Bag2 Bj –2 5 Bj –35 5 23 Sem–1Sem–3Bj A-
N
Cs ák –1
Ns zk –2
Nr –1 Nr –2 Nr –4 Nr . M. 1F–1 Nr 2 Nr 4 Nr . M–1
Bj –26
4000 -
120000
Bj –40 Bj 40 B62
Cs ák –2
520000
115000
125000
NAGYKANIZSA
515000
130000
58
4000
88
510000
110000
4500
00 30 58 0 350 -
505000
105000
3000 -
58
500000
100000
O–2O–1
495000
T ar –13
Víz. É –3 510000
Ha a sJ . ,Buda i T. ,Csontos L. , Fodor L. ,Konrá dGy .2010:Ma gy a rorsz á gpre ka inoz oos föl dta ni té rk é pe ,1 : 500000. – Föl dta ni I nté z e tk ia dvá ny a
T ar –8
Nagy–4 K59 Nagy4
95000
130000
O–3
490000
69 NA
BO–1
485000
40 00
480000
T ar –5
T ar –6
T ar –9
Ki v –1
T ar –3 T ar –10
Ri –3
515000
520000
5
10
k m
P re k a inoz oos a l jz a t( Ha a s e ta l . 2 0 1 0) : Som ogysz ob Kom pl ex é rz é k e ny sé g ié s te rh el hetősé g i viz sgá l a ti ta nul má ny MFGI MBFHegy üttm űk öd é s 2015 .
Mé reta rá ny : -
T ar . D–1
2. 5
Vetül e t:
EOV
Dá tum :
2 0 1 5 . 0 4 . 2 9.
Me g re nd el ő: Dig itá l is sz e rk . : El l e nőriz te :
J ó vá h a g y ta :
MBFH Pa sz e raGy ö rg y
Gy uric z aGy ö rg y Fa nc sik Ta má s
3 . m el l é kl et
! .O–3 O–1 ! ! .O–2 .
! . 490000 ! .
! .
! .
500000
! .
505000
! .
! .
! . 510000
515000
520000
2000 -
S–4
2000 -
! .
2250 -
Cs ák–2
! .
2500
130000
-
495000 ! .! .! . ! .
! .
! .
Cs ák–1 Ns zk –1
! .
! .
Ns zk –2
130000
485000
! .
! .
! . ! .
125000 Pat–3
! .
50 27 -
Sem–2 0 275 -
! .
Mu–1
! .
Mu–2
! .
Be–26
! .! . . !
! .
! .
Be. K–1
! .
! .
Be–1
! .
! .
! .
! .
I b–2
I h–2
! .
I –7
! .
I b–1 ! .
Pat–4
–12 I –12/ bI
! .
–19/ aI –19 –18I I –23 I ! . ! ! . . I –13 Vé–4 Vé–2 ! . I –10 I –16 ! ! . . I –I ! ! . . ! .8 . I –2 ! Vé–3 ! . I –24 ! . I –14 ! . I –15 ! .
! .
1500
! .
! .
! .
1250 -
I –29
! .
Szta–2
! .
! .
I –27
0 175 -
Szta–1
CSURGÓ
! .
Gyék–I
Bol –1
! . NAGYATÁD
Ber–1
! .
00 25 -
! .
So–3
! .
So–4
T ar–8 ! . T ar–4 T ar–5 . T ar–! 12 ! .! . ar–1 ! .T .! T ar–9 ! . T ar–2 ! . .Tar–7Tar–6Ta r–3 ! .! ! . T ar–13! . ! . T ar–10
! . 485000
490000
ké sz ül tJ uhászE. ,Kumme rI .199 7a l a p ján
495000
500000
505000
! .
Nagy–4
! .
! .
0
Ki v–1
! .
510000 ! .
! .
Víz. É–3
! . 515000
! . ! .
T ar. D–1
! . 520000
2, 5
5
10
k m
Al sópa n n ón i a i ké pz ő d mé n ye k ta l p mé l ysé g e : Somo g ysz ob
! .
! .
! .
2750 -
480000
! .
Berzence
95000
Ber–2 ! .So–2
! .
Sz é n hi dr o gé nk uta tó f ú r ás ( MBFH)
Nagy–2
Nagy–1 ! . Nagy–3
Ri –3 200 0
100000
! .
2250 -
Vi z sgál a tite r ül e t Al sópa n n ón i a ita l p mé l ysé g( mBf )
! .
I h–1
00 20 -
! .
Vé–1
! .
! .
Gyék–1
I –2
I –25
I b–3
Zák –2
! .
! .
! .
! .! .
! .
! . Be–5 Be–3 K–2 ! . Be–12 Be. ! . ! . B ! .e–6 ! . I –3 I –4 ! I –9 .–8 ! . B –2 Be ! . ! .e ! . ! . Be– 30 ! ! . ! . I – 2 6 / a ! . . ! . ! .! ! . ! B e – 9 I – 8 . ! .e–32 ! .I 1 –26 Pátró– .B Be–20 . ! . .Be– ! ! .15 . ! ! . ! ! ! . . I –21 Be–7 Be–29 I –20 ! . ! ! . . Ő rti l os –1 ! . Be–22 ! I –17 . ! . Be–31 ! . Por–1 ! .–25 !Be–28 . Be ! . Zák –1 ! . Be–27
I –1 1I –1
! .
! .
Be–21
Pat–1 Pat–2Pat–7
! .
Li s zó–5
Li s zó–3 s zó–6Li ! . Li s zó–8 ! .7 ! Li s zó– . ! . Li ! .s zó–9 ! . s zó–2 ! .Li Li s zó–4I –5
Pat–6
120000
2250 Pat–5
! .
! .
110000
! .
115000
120000
! .
105000
0 300 -
110000
Bj –40
Nr–1 Nr– 2 ! . Nr–4 ! .r. Bj –32Bj –18 Nr. M. 1F–1N M– 1 Bj –9 ! ! . . ! . ! . ! . B j – 1 5 ! . . Bj –8! Bj –26 Bj –29 . Bj – ! ! .6! . –31 ! . Bj B j – 4 ! ! . . –30 ! Bj –20 –6 ! . ! . Bj ! . ! .! .I 0 .3 Bj –3! –7Bj Bag–1 325 Bj – 7B –19 Bj . ! ! .2 .j –2 ! . Bj –5! ! .! ! . ! . .! .! . Bj –I ! .j . B –38 ! . B j – 1 B a g – 2 ! .B . ! .Bj –16 ! .j ! –33 .! Bj –13Bj ! . ! . ! – .2 35Bj ! –! . Bj –23 ! . . ! . J p –1 00 25 Sem–1Sem–3 ! .
! .
115000
! .
Nr–3
105000
3500
! .
100000
125000
NAGYKANIZSA
95000
! .
480000 ! . BO–1 ! . ! ! . . ! . . ! 0 175
! .
! .
! . ! .
Ko mp l e xé r z é ke n ysé gié s te r he l he tősé gi vi z sgál a tita n ul mán y MFGI MBFHe g yüttműk ö dé s 20 15.
Mé r e ta r án y: ! . Ve tü l e t: EOV Dátum:
2 01 5. 04. 29 .
Me gr e n de l ő : Di g i tál i s sz e r k. : El l e nő r i z te :
J óváh a gyta :
MBFH Pa sz e r aGyö r gy
Gyur i c z aGyö r gy Fa nc si k Ta más
4 .me l l é kl e t
! .O–3 O–1 ! ! .O–2 .
! . 490000 ! .
! .
1 100 ! . 1200
495000 ! .! .! . ! .
! .
S–4
500000
! .
505000
! .
! .
! . 510000
515000
520000
700
1000
00 13
! .
100 1
1300
Cs ák–2 900
1400
! .
Cs ák–1 Ns zk –1
800
! .
! .
100 1
1600
1800
! .
0 170
Nr–1 Nr–2 ! . Nr–4 ! .r. Bj –32Bj –18 Nr. M. 1F–1N M–1 Bj –9 ! ! . . ! . ! . ! . B j –1 5 ! . . Bj –8! Bj –26 Bj –29 . Bj –6 ! ! .! . –31 ! . Bj B j –4 ! ! . . –30 ! Bj –20 –6 . ! . Bj ! . ! .! .I .! Bj –3! –7Bj Bag–1 Bj –3 7B –19 Bj . ! ! .2 .j –2 ! . Bj –5! ! .! ! . ! . ! .! . Bj –I ! .j . !. B –38 ! . B j –1 B a g –2 .B . ! .Bj –16 ! .j 900 ! –33 .5B! Bj –13Bj ! . ! . ! j –2 . ! –3 . Bj –23 ! . ! . ! . J p–1 0 Sem–1Sem–3 ! . 40 0 1 0 ! . ! . 15
! .
120000
! .
! .
115000
. 00! 16
Sem–2
! . ! .
Mu –1
! .
Mu –2
Be–26
! .
Be. K–1
! .
! .
110000 105000
Be–27
! .
1200 Pat–3
! .
Pat–5
I b–2
! .! . . !
I h–2
! .
I b–1 ! .
–12 I –12/ bI
! .
! .
I –2
! .
! .
Vé–1
–19/ aI –19 –18I I –23 I ! . ! ! . . I –13 Vé–4 Vé–2 ! . I –10 I –16 ! ! . . I –I ! ! . . ! .8 . I –2 ! Vé–3 ! . I –24 ! . I –14 ! . 400 I –15 ! .
! .
300
! .
500
I h–1
! .
800
Szta–2
! .
! .
I –27
Szta–1
! .
Gyék–I
Bol –1
! . NAGYATÁD
Ber–1
13 00
! .
So–3
! .
So–4
00 12
1300
T ar–8 ! . T ar–4 T ar–5 ! .2 ! T ar–1 .! . ar–1 ! .T .! T ar–9 ! . T ar–2 ! . .Tar–7Tar–6Ta r–3 ! .! ! . T ar–13! . ! . T ar–10
! .
490000
ké sz ül tJ uhászE. ,Kumme rI .199 7a l a p ján
495000
500000
505000
! . ! .
510000 ! .
Víz. É–3
! . 515000
! . ! .
Nagy–4
! .
! .
0
! .
Ki v–1
! . ! .
T ar. D–1
Ri –3
0 90
1400
! .
95000
! .
485000
! .
Berzence
Ber–2 ! .So–2
480000
! .
Al sópa n n ón i a ik é pz ődmé n ye k va sta gsága( mBf ) Sz é n hi dr o gé nk uta tó f ú r ás ( MBFH)
Nagy–2
Nagy–1 ! . Nagy–3
11 00
100000
! .
! .
Vi z sgál a tite r ül e t
! .
! .
CSURGÓ
! .
I –7
Pat–4
I –25
I b–3
! .
Gyék–1
! .
! .! .
! .
1000
Pat–1 Pat–2Pat–7
I –1 1I –1
! .
Zák –2
! .
Pat–6
700
! .
Li szó–3 szó–6Li ! . Li szó–8 ! . ! Li szó–7 . ! . Li ! .szó–9 ! . szó–2 ! .Li Li szó–4I –5
! . Be–5 ! . Be–3 Be–21 K–2 ! . Be–12 Be. ! . ! . B ! .e–6 ! . I –3 I –29 I –4 ! I –9 .–8 ! . B –2 Be ! . ! ! .e . ! . ! . Be–3 ! . ! . I –2 6 / a ! .0 ! . ! ! .! ! .–9 ! Be I –8 . ! .e–32. ! .I –26 Pátró–1 .B Be–20 . ! . .Be–1 ! ! .5 . ! ! . ! ! ! . . I –21 600 Be–7 Be–29 I –20 ! . ! ! . . Ő rti l os–1 ! . Be–22 ! I –17 . ! . Be–31 ! . Por–1 ! .–25 !Be–28 . Be ! . Zák –1 ! . ! .
! .
Li szó–5
Be–1
! .
! .
125000
Bj –40
1500
Nr–3
120000
! .
! .
115000
1900
NAGYKANIZSA
110000
2000
105000
125000
2100
Ns zk –2
100000
130000
! .
130000
485000
! .
95000
! .
480000 ! . BO–1 ! . ! ! . . ! . . !
! .
! .
! . ! .
! . 520000
2, 5
5
10
k m
Al sópa n n ón i a i ké pz ő d mé n ye kv a sta g ság a : Somo g ysz ob Ko mp l e xé r z é ke n ysé gié s te r he l he tősé gi vi z sgál a tita n ul mán y MFGI MBFHe g yüttműk ö dé s 20 15.
Mé r e ta r án y: ! . Ve tü l e t: EOV Dátum:
2 01 5. 04. 29 .
Me gr e n de l ő : Di g i tál i s sz e r k. : El l e nő r i z te :
J óváh a gyta :
MBFH Pa sz e r aGyö r gy
Gyur i c z aGyö r gy Fa nc si k Ta más
5 .me l l é kl e t
485000
. 490000 .
.
. O–2 O–1 BO–1 .k s Báno zent györ gyI . . . . . . . . .
.
.
495000 . . . .
.
S–4
.
500000
.
505000
.
.
. 510000
.
515000
Cs ák–2
Cs ák–1 Ns zk –1
130000
.
520000
.
.
Ns zk –2
130000
480000
.
.
. .
.
.
.
.
125000
! .
Bag–1
Pat–5
.
115000
. .
110000 105000
Mu –1
. .
Be–21
Mu –2
Be–5
.
Li szó–5
.
I b–2
.
Be–1
Sur dI .
Be. K–2
. Be–12 . dI Be–6 I . I –3 Bel ezn. a.Be–1. .–8Sur 3 Be . . Be–3 . . I –2 6/ a .0 . .–9 Be–10 . Be . ... . I –26 Be–20 .
Be–29
.
.
.
.
Be–7 . Ő rti l os–1
.
. . . Be–31 .–25 . Be Zák –1 .Ő r t i l osI .! . Zák –2 Be–27 ! . ! .
.
! .
I –5
! .
.
I –9
! .
.
I –20
.
I –25
I –7
I –12
! .
.
I –2
! .
Vé–1
I b–1 .
.
–18 I –23 I
.
.
I h–1
Ha tá l yoss zé nhi dr ogé nkuta tá s ite r ül e t Ha tá l yoss zé nhi dr ogé nbá nya te l e k
.
I –29
.
! .
I –27
I –21
.
.
Bá nyte l ke nkív ü l is zé nhi dr ogé nkuta tó fúr á si ndi k á c i óv a l/te l e ppe l Szé n hi dr ogé n kuta tó fúr á s
I –17
.
Szta–2
! .
CSURGÓ Gyék–1
.
Szta–1
.
Gyék–I
Bol –1
.
Ber zenceI I .
95000
.So–2 .
. NAGYATÁD
Ber–1
Fel sőgól a160. So–3
.
So–4
T ar–8 . T ar–4 T ar–5 . .. ar–1 . .T T ar–9 . . .Tar–7Tar–6Ta r–3 . . Tar anyI . T ar–13.
.
. 495000
500000
.
0
Berzence
.
490000
.
Nagy–2
Nagy–1 ! . Nagy–3
505000
.
510000 .
. Gör get eg1 48.
515000
T ar. D–1
. 520000
Ri –3
2, 5
5
10
k m
Szé n h i d r o g é n k u ta tá s i fe l mé r ts é g : So mo g ys zo b
.
. .
.
Nagy–4
.
Víz. É–3
.
.
95000
100000
! .
485000
Ko nc e s s zi ór aj a va s o l t te r ül e t
. Por–1 .
.
480000
Vi zs gá l a tite r ül e t
.
.
.
I –8 Pátró–1
I –1
.
Pat–4
I –19 . . I –13 Vé–4 Vé–2 –10 I –16 . . I nk eI ..I –I . .8 .I I –2 Vé–3 I b–3 . I –24 . . I –14 . I –15 .
! . I –4
..
.
.óI Li sz ..
Be. K–1
Pat–1
Pat–7 t–2 ..Pa ! .
.
Li szó–3 Li szó–8 . . Li szó–7 I h–2 . Li I har osb.er ényI . .szó–9
Be–26
Pat–6
.dI San .
.
.
.
Nagyk ani z saI V.
Sem–2
.
Pat–3
105000
.
. .
120000
Bj –9 . . Bj .. j –8Mi –29B kl ósf a . .Bj . . Bj –4 . .–30 Bj –2 0 I –6 . . . . . –11 . Bj –3. B –7Bj . .j –5. . . . . Bj . B j –I .–38 . . Bj –1 Bag–2 . .Bj . Baj csa .B. .k ani . g y z s a j –2 . Na . 3.. Bj –2 . J p–1 . Sem–3
100000
120000
.
Nr–1 Nr–2 . Nr–4 ! .r. N M. 1F–1 N r. M–1 .
Bj –32Bj –18
Bj –26
.
Bj –40
Nr–3
115000
.
! .
110000
125000
NAGYKANI ZSA
Kompl e xé r zé ke nys é gié ste r he l he tő s é gi vi zs gá l a tita nul má ny MFGI MBFHe g yüttműkö dé s20 15.
Mé r e ta r á n y: . Ve tü l e t: EOV Dá tu m:
2 01 6. 01. 18 .
Me gr e nde l ő: Di g i tá l i ss ze r k. : El l e nőr i zte :
J óv á h a gyta :
MBFH Pa s ze r aGyör gy
Gyu r i c zaGyö r gy Fa n c s i kTa má s
6 .me l l é k l e t
125000 120000 115000 110000
Berzence
DKA
KA D-
. !
105000
46
Ki vadár 1
515000
2,5
5
10
km
Sze i zmi k u sf e l mér t s ég : So mo gy s zo b
Kompl e x ér zéke nys ég iést e r he l he t ős ég i vi zs g ál a t it a nul mány
KA D
-1 4
MFGI MBFHe g yüt t műkö dés20 15.
D-3/A
20
SO-8 8
KA D-
SO-8 7
VI-23
SO-83
SO-82
-1 05 SO
VI2
4
510000
8 SO-
SO-97
505000
. !
SO-85
SO-9 6
. !
VI-16
95000
SO -1 03
VI-15
Tar anyM1
47
30
DKA
VI-14
D-3 /B
-81 17 SO
SO-92 SO-86
02
DKA
0
SO-9 1 -45 KAD
VI -1 2 SO-9 3
100000
NAGYATÁD
D-1/C
SO-95
SO -1
130000
GA-12
37 NA-36
CSU-1 3
1 VNA -
NA-
S
D-3
SO -99
SO-89
KA D- 4 8
SO-80
-1 SO
SO -10 1
D-2/D
D-2/B MJ-111
GA-24
ZI-282
ZI-175
VSAV-2
ZI-98
ZI-10 1
ZI-16 /1
ZI-281
ZI-280
ZI-279
130000 125000 120000 110000 105000
SO-4 1
49
SO-4 0
100000
SO-5 8
0
SO-79
-2 SO
7 -10 SO
95000
MI-2
SO-5 7
-2 SO
KA D-
24 SO-
Ber zence1 O-30
500000
D-3/D
09 -1
VNA-2
495000
Sze i zmoka r ot ázsmér és
-6 SO
SO-38
7
9
. !
SO-25
Ber zence2
Somogyudvar hel y2
-7 SO
2 Ds ze i zmi kusmér és VSPmér és
1
SO
-5 SO 23 O S -
. !
! . . !
2 SO-
28 SO-
2 SO-
22 SO-
CSU-1 4
SO-37
SO-78
-3 SO
4
SO -10 6
CSURGÓ
-8 SO
Vi zs g ál a t it e r ül e t 3 Ds ze i zmi kusmér és
! . . !
8
-9 SO
0
6
-1 SO
-1 SO
-11 SO
-1 SO
. !
8 -7 NA
GyékényesI
I nke14
I har os1
7 -7 NA
-9 SO
1 -6 NA
. !
. !
-12 SO
SO-5 6
3
SO-77
I nkeI
SO-5 5
. !
MI-1
5
-1 SO
I nke17
SO-39
3 -7 NA
9 MJ-10
490000
SO-3 5
SO-61 SO-60
. !
-38 NA
-59 NA
485000
SO-54
SO-6 2
3 -3
I har os2 O-14 S
-32 NA
-70 NA
-7/A NA
. !
MI-22
GA-25 GA-16
46
44
45
SO-6 3
SO-3 6
-1 SO
33 NA-
Ő r t i l os1
SO
2 -7 NA
. !
6 -7 NA
-99 NA
NA-35
480000
NA-49
NA-
NA-
43
SO-3 4
Pat 5 51
-53 NA
-74 NA
-75 NA
103 NA-
Li sz ó1
Be. K. 2
0 -6 NA
SO-6 4
42
NA-56
. !
. !
. !
NA-
NA-
NA-
-41 NA
-50 NA
-52 NA
5 -5 NA
-66 NA
0 10 Be. K. 1NA/E D-1
. !
. !
Nagyr écseM1
SO-6 5
. !
-65 NA
-64 NA
40
Bel eznaM1 Bel eznaM1 NA-58
. !
! . . !
. !! .
NA-
-34 NA
/A GA-9
83
-90 NA NA-39
MJ-11 0
Nagyr écse2 écse4 Nagyr écseM1Nagyr
NA-67
NA-95
NA-
89 NA5/A 5 A N
SO-68
SO-32 SO-67
NA
89/A NANA -30
. !
Nagyszakácsi 1
SO-66
Baj csa7NA-10 Baj csaMI
-79 NA
-88 NA
Csákány1
. !
4 -10 NA
-68 NA -96 NA
84
82
. !
520000 MI-7
NAGYKANIZSA
2
D1
-87 NA
-98 NA
-97 NA
GA-5 5
Baj csa1
515000
GA-22
NA-
NAZI-31 -63 NA 72 ZI-174 ZI-1 81 32 NAZI-62 2 NA 20 ZI-
D1/ F
510000
GA-2 6
3 ZI-28
ZI-19 7
505000
GA-18
70 GA-
. !
500000
MI-21
4 GA-5
495000 -7 GA
Magyar sz ent mi kl ó s4 -1 GA
ZI-99
115000
490000
. !
GA-3 2
485000
SO -1 00
480000
520000
Mér e t a r án y: Ve t ül e t : Dát u m:
EOV
2 01 5. 11. 30 .
Me gr e nde l ő : Di gi t ál i ss ze r k. : El l e nő r i zt e :
J óv áh a gy t a :
MBFH Pa s ze r aGy ör gy
Gy ur i c zaGyö r gy Fa n c s i kTa más
7 .me l l ék l e t
! ! !
! !
!
!
!
!
! !
!
130000
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
" )
!
! !
! !
!
!
! !
!
!
!
!
125000
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
.
!!
!! !
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!!
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
120000
!
!
! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!! !!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !!
!
!
! ! ! !
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
k
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
k !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
" ) !
!
!!
!
!
!
!
!!
k !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
Be. 26
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
. !
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
.
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
k k !
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!!
!
! !
! !
!
! !
! !
!
k
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
.
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
. ! k !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
.
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
k
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
. ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
I b. 2 !
!
!
! ! !!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
. ! S k
!
!
! !
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! ! ! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
! ! !
!!
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
! !
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
! ! !
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
! ! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
! !
!
! !
! !
!
!
!
! !!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
! !
!!
!
. ! S !
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!!!
!
! ! !
!
!
!
!
!!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!!
!
!!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
" )
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
.
!
!
!
!
!! ! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
!
! !
!
! !
!
! ! !
.
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
! !
!!
!
!!
! !
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
! !
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
! !
. k !
!
!
!
! !!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
. ! S
!
!
510000 .
!
! !
!
!
!
!
!
!
!! !!
!
!
.
! !
!!
!
!
!
!!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
Ri . 3
!
!
!
!
" ) !
!
! !
!!
!
!
! !
Ri nyasz ent k i r ál y !!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
! !!
! !
!
!
" ) ! . 520 000
k
k m
MFGI MBFHe g yüttm űkö d és 20 15.
!
!
!
!
! !
! !
!
! !
!
10
Kom pl e x ér z éke n ységiés te r he l he tő ségi vi z sgál a tita n ul m án y
!!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
.
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
" ) " ) Ki vadár 1Ki v. 1 . . !
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
T ar. D. 1
. S
" )
!!
!
!
!
" )
!
5
Fúr ási és g e o f i z i k a i f e l m ér tség : So m o g ysz o b
.
!
!
!!
! !
!
2, 5
!
!!
! !
!
!! !
!!
!
!
!!
515000
" ) .
!
!
! ! !
!
0
" ) !
!
!
!
!!
.
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
" Víz)vár É3Vi z. É. 3 . !
!
! !
!
!
" )
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!!
" )
!
!
!
!
!!
! !
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!!
! !
!! !
!
Nagy. 4
! !
!
!
!
!
!! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
505000
!
! !
!!
!
! ! !
!
!
!!
! !
!
!
. " )
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
! !
" )
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!! !
!
T ar. 8
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
" )
! !
! ! ! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
! ! ! !
!
! !
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
" )
!
!
k kk!.k k k k k kk k !
!
!!
!
! ! !
!!
" )
! !
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
! !
! ! !
!!
! !
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
. NAGYATÁD !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
! Tar 4 Tar. . 4 T ar. 5 !2 . !! T ar. 1 . . any ! .T ar. 1 Tar . ) T ar. 9" ! T ar. 2. ! . T ar. 7T ar. 6T " ) . ar. 3 ! ! . . Tar 1 3 ! T ar. 13. ! . T ar. 10 .
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
! !
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
k
" )
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
Nagy. 1 . 3 " ) " ) Nagy. !
!
!
!
!
!
!
!
S NA
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
" )
!
!
! !
! !
! ! !!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
! !
!
Nagy2 " " ) ) Nagy. 2 ! .
!
!
!!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!!
" )
!
!
!
!
!
.
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !! !
!
!!
!
!
! !!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !!
!
! ! ! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
" )
!
!
!
! !
!
! ! !
! ! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
! !
! ! !
! !
!
!
" )
!
!
!
!
!
! !
!!!
!
!
!!
!
!
" )
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!!
!
!
" )
!
!
!!
!
!
!
!
" )
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
" ) !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
Te l l u r i ku s m ér és
!
!
!
!
" )
!
!
Öt vösk ón y i " )
!!
!
!
! !
! !
!
!
!
.
!!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
VSPm ér és Sz e i z m oka r otáz s m ér és
Mágne se s d zm ér és Ma gne to te l l u r i kus m ér és
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!!
! !
! !
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" ) !
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
Vi ssz a a d ott m e d d ő sz én hi dr ogén kút
Gr a vi tác i ós m ér és
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
! !
!
!
.
!
!
!!
!
!
!
k
!
!
!
! !
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
Somogy udv ar hel y
! !
!
!
!
! . . !
!
!
!
!
!
" )
! !
!
!
!
!!
!
!
!!
!
!
" )
!
!
" )
!
! !
!! !!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
! !
! !!
!
!
! ! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
k !
.
!
" )
! !
!
!
Di gi tál i s m él yf úr ásg e of i z i ka ia da t
S
!
! ! !
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!! !
!
!
!
! !
!
!
!
" )
!
! !
!
!
!
! !
!
!! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
" )
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
" )
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
Bol hás
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
" )
!
!
!
!
!
! !
!
.
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! ! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!!
!
!
!
Somogy szob !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
" ) !
!
!
!
!
!
" )
!!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!!
!
!
!
S
!
!
! !!
! !
!
! !
" )
! !
!!
!!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
Vi z sgál a tite r ül e t Sz én hi dr ogén kuta tóf úr ás ( MBFH)
) " ) " !
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
! !
!
!
! !
!
!
Somogyszob
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
" )
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
" )
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
! !
!
!
!
!
!
! !
!! ! !
!
! !
!
!
!
! ! !
! ! !
! ! !
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
Seges d
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!!
!
!
Bo l . 1
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
! !
!
!
!
" ) ! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!!
So . 3 !
!!
!
.
!!
!
!
!
!
!
!!
" )
!
!
!
!
!
!!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! ! !
!
!
!
!
! !!
! !!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
! !
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
! !
" ) Böhöny " )e
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
" )
!
!
!
!
" )
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
! !
!
! ! !!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
! ! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
! !
" )
!
!
!
!
! !
!
! !
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
! !!
! ! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!!
!
!!
!
!!
! !
!
" S 4 So . )o4 ! .
!
! !
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!! !
!
! !
!
! !
!
!! !
!
! !
!
" )
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Nemesk i s f al ud
!
!
! !
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
! !
" )
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
Szeny ér !
!
!
!
! !
!
.
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!! !
!
! !
!
!
! !
!
!
!
" )
! !
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
! !
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
!!
!
!
!
!
!
! !! !
! !!
!
!
!!
!! ! !
! !
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!! !
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!!
! ! !
!
! !
" )
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
k !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
! !
!
! ! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!!
!!
!
!
!
! !
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
! !! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
" )
!
!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
" )
!!
!!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!! !
!
!!
!
!
! !
!
!
!
Tapsony
!!
! !
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! ! !
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!!!
!
! !!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
" )
!
!
!
!
!
! ! !
! !!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
k
!
!
!
!
! !!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Kasz ó
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
! !
!!
! !
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
! !
!
!
! !
! !
!
! !
!
! ! !
!!
!
!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
! ! !
!
!
!
! !
!
!
! ! !
!
Ve1 Vé. 1 ! .
!
!
!
" )
!
!
!
I . 2
!
!!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
" ) Ber zence !
!
!
!
!
! !
! !
!
!
Vése
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
. ! k
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!! !
! ! ! ! !
! !!
!
!! !! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
! !
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
Gadány
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
. !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
Nagys zak ác si
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!!
!
!
! !
!
! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
! !!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
! !
!! !
!
500000
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
Szent a
!
!
!
!
!! !
!
!
Szta. 1
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
. !
. Sz ent . ! a1 k
! !
! ! !
!
! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!!
! !
!
! !
!! !
!
!
! !!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!!
!
! ! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!!
!
!
!!
!
Nemesdéd
!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
!
! !
! ! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
.
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!!
!
!
!
.
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!
! !
! !
!
!
!! !
! !!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
! !
! !
! !
!
! !
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
! ! !
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
k
!
!
!
! !
!
!!
!
!
.
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
" )
! !!
! !
!
! !
!
!
! !
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
Var ász l ó
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
! !
! !
!
!
!
I 27 I . 27 ! .
!
!
!
!
!
S Szenta
!
!
!
! !
Pat-7 Pat. 4
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
! ! !
! !
!
!
! !
Ber-1
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
" )
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !!
!
!
! !!
!!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
! !
! ! !!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
! ! !
!!
!
! !
!
" )
!
!
! !
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !! !
!
! !
!!!
! !
k
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! ! !
!
! ! !
!
!
!
!
!!
!
!
! !
! !
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
Nsz k1 Nszk. 1 Nagysz akácsi 1" ! . ) " ) " ) " ) Nszk . 2 .
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! ! ! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!!
! !
" ) !
!
!!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
" )
!
!
!
!
!
!
! !
! ! ! ! !
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
" )
!!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Nemesv i d ! !!
!
!
!
!
! !
!
!
!! !
" )
!
495000
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
490000
!
!
!
!
kk S
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
485000
! !
! !
I . 7 I . 12 . I . 12/ nk eI " )b
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
480000
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
! !
! !
! !!
!
!
! !
!
!
!
.. ! .
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! ! !
!!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!!!
!
!
!
!
!
I . 25
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !!
!
!
..
!!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!!
!!
!
!
!
!
! !
bó cs at.
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!! ! !
!
!
!
!
!
! !
!
n ya Ri yi Taran
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
I . 1 1I . 1
! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
Do m
!
!
!
!
!
!
!
! . . Ber z ence 2Somogyudvar . ! hel y2 k !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
Pat. 1 7 t. 2Pat. ! Pa
!
!
Somogy csi cs ó
!!
!
!
! !
!
S
!
! !
!
!
!
!
Sz t a2 Szta. 2 ! .
!!
!
! !
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
95000
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
Ber. 2 .So . 2
! !
!
!!
!
!
! !
k
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!!
!
!
!
!
Pat. 6 !
.
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
Ber z ence1Ber. 1 . Csurgó
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!! !
!
!
!
!
!
!
Somogy si monyi !
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!!
! !
!
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
CSURGÓ " )
!
!
! !
!
! !
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
. !
! !!
! !
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
! ! ! !
!
!
!! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
Pat !
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
. 19/ aI . 19 . 18 I I . 23 I I b. 1 . . . . . I . 13 . 2 Vé. 4 Vé. . I . 10 I . 16 . I . 22 " ). I . I . . I . 2. 8 V e s e 3 .I Vé. 3 I b. 3 nkeI . I . 24 ! . . I . 14 . I . 15 . I nke14 !
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! ! !
! !
!
!
! !!
! !
" )
!
!
! ! !
!!
! ! ! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!!
! !
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
! ! !
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Gyékény es !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
I har os1I h. 1 .
!! !
!
!
!!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
GYEK-I !
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
" ) Cs k1 Csák. 1 ! . . ! Csákány1 " )
!
!
!
!
! !
!!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
" )
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
Cs ur gónagymar t on
!!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!!
!
!!
!
!
.
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
k
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
Por r ogsz ent k i r ál y
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
520000
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
I har os
! !
! !
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
Pat 5Pat. 5 .
!
!
!
!
!
!
!
!
!
100000
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
. ! S
!
I 29 I . 29 ! .
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
k
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
! !
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Sand
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Gyek1 Gyék. I Gyék. 1 Gy‚kI ! . ! . !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
k !
!
!
!
!
Pogány sz ent pét er
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Zák ány
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
k k . ! k
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
. !
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" ) Zal asz ent j ak ab
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
! !
! !
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
515000 !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
k
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
! ! !
. !
! !
.
!
!
!
!
!
!
! . k . ! S !
!
Li szó. 5
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
.
!
!
!
!!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
Nr. 3
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
Li szó. 3 szó. 6Li . Li szó. 8 . I har os2I Li sz ó Li szó. 7. h. 2 . . I har os ber ény L i szó. 9Li " ) . szó. 2 Ih-2 . . Li szó. 4I . 5
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
k
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
k . ! k !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!!
!
! !
!
Mi hál d Nr. 1 Nr 2 Nr. 2 . N r . 4 ! Pat 3 Pat. .r. Nr. M. 1F. 1N M. 1 3 ! . Nagyr écse4 . ! . .
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
. . ! S Jp-1
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
Csak2 Csák. 2 ! . ) " )"
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
. . K. 1Be. K. 1 Mu. 2 Be " ) . . . ! Be. 1 " ) .
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
Zal asár s zeg Nagyr écse " )
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
510000 !
!
!
!
!
Ki sr éc se !
!
! !
!
Bj . 32
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
NAGYKANIZSA
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
Bj 40 Bj . 40 ! .
! !
! !
!
!!
!!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
Gal ambok
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! .. !
!
!
!
!
! !
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
n ya Ri esdi Seg
!
!!
!
105000
!
!
Be. 5 . Be. 3 Bel ez na Be21 Be. ". ) 21" ) ! Be. K. 2 Be. 12 . ! . B e . 6 " ) " . ) . I . 3 I . 4 Nemes p át r ó " ) u r d ! I . 9 .. 8 Be . Be . 2 Be . K. 2S . . . " ) . Be. 3 ). Be. 16.." I . 26/ a .0 . .. Be 9Be. . 8 . ... 26. I 15 I Be20 B Pátró. 1I 32 ) . 26 e. 20 Be. " ). ! Be ." ." . . 10 ! " ). . ! ! . . ) 7 Be. " )I 20 I . 21 )Be 7 Be. 29" " ) . 20 ! I " ) Somogy bűk kösd " . ) . . " ! ) " Ő rti l o!s. 1 ) . " ) Be. 22 I 1 7 I . 17 . r t i l os1 . Be. 31"Ő" ! Po r. . )) 1 " . ). " 28 .Be. Be 25) . I nke1 7Por ) Zák. " r og ) " 1 . " ) ! . Por r ogsz ent pál Őr t i l o s Zák . 2 Be. 27 . !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
Mu. 1
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" ) . " )
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
505000 " ) ! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
Fi t y eház
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
110000
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
határá. So m o gyi aZal
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Mur ak er es zt úr
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
. !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
Sem-2
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
Sem . 2
. S k
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
. k
!
! !
! !
!
!
115000
!
!
!
. !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Sem . 1Sem . 3 !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
Bj . 9 . . .j j . 8. Bj . 26 B . 29 B Nagyrécse-Mély-1 Bj . 6. Bj " )Bj . . . 3 1 . . 37Bj . 4 . .j B . 3 0 Bj . 20. . I . 6 . . . . B Bj . 3. . 7 Bj Bag. 1 . 19 Bj .2 . 2 . 27.j . 5. Bj . . Bj . B. . . B j . I j . 1 1 .j Baj csa1Bj .Bj B . 3 8 . . 1 " " ) ) B a g . 2 . 3 4 . .Bj . 16 .j B . 33 . .. Bj . 13Bj . . 2 . 35Bj . . Bj . 23 . . . Jankapusz t a1Jp . 1 !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Semj énház a
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
Szepet nek
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Sor más
!
!
!
!
! !
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Cs api
!
! !
!
!
! !
!
! !
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
.
!
!
!
!
!
!
!
!
Pet r i vent e
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Esz t er egny e ) Ri gyác " !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
! !
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
!
!
Homokk omár om !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
. Magyar . ! sz ent mi kl ós4 " k )
!
!
! !
! !
!
!
!!
!
!
!
Hos sz úv öl gy
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
! !
!
!
!
! !
!
" )
4" Fűz völ gyS. ) !
!
!
!
!
!
!
130000
!
!
!
!
!
k
!
!
125000
! !
!
! !
120000
!
115000
. . !
. .
!
.
500000
S
110000
.
3 O. . O. 1 2. . O.
.
!
!
!
!
495000. . . . " )
.
.
105000
.
BO. 1 !
!
490000 ! .
. . !
.
.
100000
.
485000
.
Ba kó na ki p.
480000
.
.
95000
.
. .
!
!
! !
!
!
!
! !
Mér e ta r án y: . Ve tül e t: EOV Dátu m :
2 01 5. 04. 29 .
Me gr e nd e l ő: Di g i tál i s sz e r k. : El l e nőr i z te :
J óváh a gyta :
MBFH Pa sz e r aGyör gy
Gyur i c z aGyö r gy Fa nc si kTa m ás
8 .m e l l ék l e t