NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

NYELVVILÁG

12 2012

NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

12 2012

Szerkesztőbizottság Barthalos Judit, Bihari Györgyi, dr. Hegedűs Gyula, Hukné dr. Kiss Szilvia, dr. Kéri András, Lehr Emma, Szendrői Ildikó

Főszerkesztő Dr. Kéri András

Technikai szerkesztő Deák Gabriella

Szerkesztőség címe: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. ISSN 1786-0636 Felelős kiadó: Medvéné dr. Szabad Katalin

Készült a BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar házi nyomdájában. Formátum: A/4 Ívszám: A/5 Példányszám: 250 Munkaszám:

TARTALOM

3

MÉRÉS – TUDOMÁNY Lukácsi Zoltán: Illeszkedés és alkalmazhatóság: A modern tesztelméleten alapuló számítógépes programcsomagok képességszint-becslése – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán (1. rész) 5

NYELVÉSZET Dr. Olasz György József: A magyarországi rromani (cigány) nyelvváltozatok eredetének és felosztásának kérdései [Dr. Mudriczki Judit: Az audiovizuális humor lokalizálásának kihívásai a Shrek the Halls [Shrekből az angyal] (2007) című animációs filmben – kontrasztív esettanulmány a német, olasz és magyar fordításról]

21 28

IRODALOM Dr. Demény Tamás: Az önismeret és önbecsülés útján a szabadság felé: Párhuzamok Richard Wright és Lakatos Menyhért önéletrajzában

33

TÖRTÉNELEM Dr. Hegedűs Gyula: Magyar–brit kulturális kapcsolatok 1945–1953

41

[ÉLETÚT] Viziné Sárosdy Edit 1946–2011 Dr. Szilfai Annamária 1949–2011 Szilfai Annamária: A „kétnyelvű” Svédország Emlékképek

53 55 56 59

OLVASÓLÁMPA Indián költemények: Mai mexikói költők (Kéri András fordításai)

66

CIVILIZÁCIÓ Szijj Mária: Reklámból ikon – az Osborne-bika Dr. Kéri András: Amerika első lovas indiánjai, az uruguayi csarrúák

69 75

[KONFERENCIA] Dr. Válóczi Marianna: Nyelvoktatás és foglalkoztatottság: egy konferencia margójára

84

[KÖNYVÚJDONSÁGAINK] Kövér Péter – Dr. Virágh Árpád: Német pénzügyi-számviteli és üzleti nyelvkönyv a komplexitás jegyében Magyar Gézáné: „Színes” szaknyelvi ismeretek

87 90

[KÖNYVISMERTETÉS] Dr. Benyó Marianna: A Külügyi Hivatal és a múlt

92

[AKTUÁLIS] Nagy Orsolya – Pethőné Choma Anita: Húsz évvel a rendszerváltás után

96

NYELVVILÁG

Jelen kiadványunk illusztrációinak forrása: Halzer Györgyi: Válogatás európai díszítő motívumokból a X. századtól a XIX. század elejéig. Budapest, Komáromy Publishing, 2003.

NYELVVILÁG

MÉRÉS – TUDOMÁNY

5

Illeszkedés és alkalmazhatóság: A modern tesztelméleten alapuló számítógépes programcsomagok képességszint-becslése – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán (1. rész) LUKÁCSI ZOLTÁN KVIK Magyarországon az „államilag elismert nyelvvizsga” minősítést a Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület (NYAT) azoknak a pályázóknak adományozza, amelyek egy összetett vizsgálati eljárás során vizsgarendszerükben, valamint tárgyi és személyi feltételeikben alkalmasnak bizonyulnak arra, hogy a vizsgázók nyelvtudását felmérjék. A mérés saját fejlesztésű tesztekkel történik. Egy vizsgateljesítmény a vizsgázó nyelvtudásából vett mintának felel meg. Ennek a nyelvi megnyilatkozásnak a kiértékelésére a Szintillesztési Módszertani Segédlet (Európa Tanács, 2007) három, módszertanában eltérő méréselméleti eljárást javasol: (a) a klasszikus tesztelméletet (KTE), (b) az általánosíthatósági elméletet, és (c) a modern tesztelméletet (item-válasz elmélet, IRT). A szakma gyakorlatában Hambleton és Jones (1993) szerint ezek közül a klasszikus tesztelmélet és az IRT vált népszerűvé a tesztfejlesztésben, egyenértékűsítésben és elemzésben. Ebben a tanulmányban a modern tesztelmélet alapelveire épülő számítógépes programcsomagok gyakorlati alkalmazhatóságának problémáját vizsgálom. Illeszkedésmutatói alapján azt kívánom feltárni, hogy egy adott szoftver alkalmas-e meghatározott és éles vizsga során felvett vizsgázói válaszminták feldolgozására. Az item-válasz elmélet részletes bemutatása ennek az írásnak nem célja, és nem is lehet az. A modern tesztelméletet könyvtárnyi szakirodalmi forrás tárgyalja; az érdeklődő olvasó részletesen megismerheti a modellt angolul Baker (2001), DeMars (2010), Hambleton, Swaminathan és Rogers (1991), Lord (1980), és Szabó (2008), vagy magyar nyelven Csapó (2000), Horváth (1997), Molnár (2003) és Szabó (2009) írásaiból. Ebben a cikkben csak a probléma tárgyalásához feltétlenül szükséges részletekre térek ki. Amennyiben azt másként nem jelölöm, dichotóm itemekkel foglalkozom: olyan pontszerzési lehetőségekkel, ahol a maximális súlyozatlan pontérték 1. Látens dimenziók Elsősorban is azt kell látnunk, hogy a pszichológiai mérések kvantitatív látens változókat vizsgálnak. A mérendő látens természetű, hiszen a mérés közvetlenül nem megfigyelhető jelenségekre összpontosít, így különbözik például az olyan fizikai mérésektől, amelyek egy személy testsúlyát vagy testmagasságát igyekeznek meghatározni. A látens változó kvantitatív volta pedig abban áll, hogy a szociológiából ismert látensosztály-elemzéssel szemben itt a mért dolog egy számegyenesen jelenik meg. A nyelvi mérésben ez a kvantitatív látens változó a nyelvtudás. Bárdos (2002) mutat rá arra a nyugtalanító problémára, hogy a nyelvtudás mibenléte számunkra jórészt ismeretlen, bár számos kísérlet született a modellálására (Bachman és Palmer, 1996; Canale, 1983; Canale and Swain, 1980; Hymes, 1972). A probléma a ma elfogadott mérési alapelveknek megfelelően a nem integrált, hanem részkészségekre bontott mintavételek esetében is fennáll. Az íráskészség esetében például megismerhettük Bereiter és Scardamalia (1987), Hayes és Flower (1980), valamint Hayes (1996) elsősorban az első nyelvre vonatkozó modelljeit, vagy Grabe és Kaplan (1996) kiegészítéseit, a végső leírás – ha ez egyáltalán lehetséges – még várat magára. Ilyesformán a vizsgaközpontoknak maguknak kell eldönteniük, hogy a többször módosított 137/2008 (V.16.) Kormányrendeletben meghatározott mérési területeket hogyan kívánják vizsgálni.

NYELVVILÁG

6


Valamennyi IRT modell alapvetése, hogy a tesztet felépítő itemekre adott válaszok a látens változó megnyilatkozásai: matematikai függvénnyel jellemezhető a kapcsolat a helyes válasz valószínűsége és a képesség értéke között (Verhelst, 2004:3). Matematikai és filozófiai meggondolásból mára a logisztikus függvények váltak az item-válaszok jellemzésében a legnépszerűbbé. Annak fényében, hogy a mérendőt egyetlen képesség vagy jellemvonás alkotja-e vagy több, a szakmódszertan különbséget tesz egy- és többdimenziós IRT modellek között. A nyelvi mérésben az egydimenziós modellek elterjedtebbek (Hambleton és tsai, 1991:12), bár Howie, Long, Sherman és Venter (2009:9) szerint alkalmazásuk még mindig korlátozott számban valósult meg. Lumsden (1976:276) figyelmeztet arra, hogy az egydimenziósság nem azonos az elméleti egyszerűséggel: a teszt visszavezethető lehet egyetlen attribútumra ennek összetettsége mellett is. Ugyanez Bejar (1983:31) megfogalmazásában úgy hangzik, hogy a vizsgateljesítmény nem feltétlenül egy egyszerű pszichológiai folyamat eredménye, ugyanakkor a folyamatok egységben működése megfigyelhető. Az itemparaméterek száma Az egydimenziós IRT modellek között három „rivális” narratívát szokás megkülönböztetni az itemparaméterek számától függően (Henning, 1987:116). Az egyparaméteres modellben, melynek sajátos esete a Rasch-modell, az item görbe a látens változó és az item nehézség különbségének függvénye. Ez a függvényszabály a következő:

ahol θ a látens változó, esetünkben a nyelvtudás; βi pedig az i item nehézsége. Ez a függvényszabály a görbéknek egy olyan családját határozza meg, melyek egymással párhuzamosak, és a 0 és 1 alsó és felső szélsőérték felé közelítenek. Következésként a probabilisztikus modellekre jellemző módon a látens változó egyik értékénél sem mondhatjuk ki, hogy biztosan helyes vagy biztosan helytelen válasz születik. Egyben azt is látnunk kell, a látens változó nincs keretek közé szorítva: bármilyen értéket felvehet. Mivel az egyenletben a paraméterek különbsége az e szám mint matematikai állandó kitevője, nyilvánvaló, hogy a valószínűség akkor 0,5, azaz 50%, amikor a képesség és a nehézség kioltja egymást. Hambleton és tsai (1991:13) az egyparaméteres modell alkalmazásának érvényességét akkor látják indokoltnak, amennyiben egy homogén bankból egy viszonylag könnyű vizsgát szerkesztünk, különösen kritérium-orientált esetekben, hatékony képzést követően. A Birnbaum (1968) által leírt kétparaméteres modellben a nehézség-paraméter (Verhelst, 2004:3) mellett az item diszkriminációja is szerepel. A diszkrimináció Baker (2001:7) meghatározása szerint megmutatja, hogy adott nehézség mellett az item mennyire képes a jobb képességű válaszadókat megkülönböztetni a gyengébbektől. A függvényszabály egyetlen tényezővel bővül tehát:

ahol αi a diszkrimináció-paraméter (Verhelst, 2004:17). A kétparaméteres modell függvényszabálya által leírt görbék eltérhetnek egymástól nehézségükben, és meredekségükben is: keresztezhetik egymást. Továbbra is érvényesek maradnak azonban azok a megállapítások, miszerint (a) a görbék alsó és felső aszimptotája rendre 0 és 1; (b) a valószínűség akkor 50%, ha θ

NYELVVILÁG


7

= β; és (c) a látens változó a -∞ és a +∞ között bármely értéket felvehet. Hambleton et al (1991:16) szerint a kétparaméteres modell jól alkalmazható kompetencia alapú mérések kiértékelésekor. A háromparaméteres modellben Birnbaum (1968) a tippelést kívánta ellensúlyozni:

ahol ci a találgatás-paraméter (Verhelst, 2004:17). Lord (1974) ugyanakkor megjegyzi, hogy ci értéke általában kisebb, mint random találgatás esetében volna; jelenléte inkább a kevésbé sikeres item fejlesztésben keresendő, ezért nem helyes találgatás-paraméternek nevezni. A harmadik paraméter bevezetésének ára, hogy így a modell elveszíti logisztikus jellegét (Baker, 2001:28; Verhelst, 2004:17). A függvényszabály által leírt görbék alsó szélsőértéke maga a találgatásparaméter, ami nem a képesség függvénye (Wright és Stone, 1999:192). További következmény, hogy az egy- és kétparaméteres modellekkel ellentétben az item-válasz-görbék nem 50%-nál lokalizáltak, hanem 1 és a találgatás-paraméter középértékénél. A háromparaméteres modell elsősorban az USA-ban népszerű (Verhelst, 2004:17), bár Wright és Stone (1999:194) rámutatnak, a találgatás-paraméter becslésére irányuló kísérletek kivétel nélkül sikertelenek voltak. Item-válasz görbék Lássuk a görbéket összehasonlításban is! Az 1. ábra négy dichotóm item item-válasz-görbéjét mutatja be -3 és +3 képességszint között.

1. ábra Item-válasz görbék az 1, 2, és 3-paraméteres modell szerint A helyes válasz esélye (y-tengely) a látens változó értékével (x-tengely) monoton nő. A folytonos vonallal ábrázolt grafikonok az egyparaméteres modell szerint értelmezett két itemet jelölnek. Vegyük észre, hogy a két görbe a látens változó egyetlen értékénél sem metszi egymást. A világos

NYELVVILÁG

8


görbe (jobbra) nehezebb itemet mutat, hiszen a siker azonos esélyéhez magasabb képességszintre van szükség. A görbék θ = -1, illetve θ = +1 értékeknél emelkednek a legmeredekebben, itt lokalizáltak. A pontokkal jelölt görbe item paraméterei α = 2, β = 0. Ez a görbe tehát kétszer olyan meredek, mint a folytonos vonallal jelöltek, és éppen e két item közé esik a nehézsége. Meredekségének különös jelentőségét az adja, hogy a kétparaméteres modellben az item információtartalma minden képességszinten: ahol P a helyes válasz esélye, következésként (1-P) a helytelen válasz esélye (Baker, 2001:109). Mivel az egyparaméteres modellben az itemek diszkriminációja azonos, ami esetünkben történetesen α = 1, a magasabb diszkriminációs paraméterrel rendelkező item minden képességszinten több információt tartalmaz azonos item nehézség mellett. Értelmezési nehézséghez vezet az a tény, hogy a pontokkal jelölt item-görbe metszi a folytonos görbéket. Az a látszólagos paradox helyzet áll elő, hogy a legkönnyebb item (sötét, folytonos) nehezebb, mint a pontokkal jelölt item a θ > 1 képességszinten, és a legnehezebb item (világos, folytonos) könnyebb, mint a pontokkal jelölt item a θ < -1 képességszinten. Ez a tény a modellek fogalmainak önkényességéből fakad: az item nehézség az a pont a látens változó egyenesén, ahol a helyes válasz esélye 0,5 (Baker, 2001:45). Erre a problémára a programcsomagok összehasonlításakor még visszatérek. Az ábrán szaggatott vonallal jelölt item-válasz-görbe abban tér el az összes többitől, hogy az alsó része a 0 helyett a 0,2 értékhez közelít. Item paraméterei α = 2, β = 0, és c = 0,2. Figyeljük meg, hogy bár nehézsége (β) azonos a pontozott vonallal jelölt itemével, ezen a képességszinten a helyes válasz esélye 0,6 a találgatás-paraméternek köszönhetően. Lord és Novick (1968:360) rámutat a paraméter invarianciának nevezett jelenségre: a klasszikus tesztelmélet p-értékével szemben az IRT item nehézség-paraméterei változatlanok maradnak eltérő képességű válaszadók esetében. Ismeretlen item- vagy vizsgázó-paraméterek esetében a paraméter invariancia a becsült értékek hibahatáron belüli mozgását jelenti (Baker, 2001:54; Verhelst, 2004:4). A skála Eddig szándékosan nem tértem ki a paraméterek mértékegységére. A fentiekben a valószínűséget, mint könnyen kezelhető fogalmat vettem alapul. Az IRT egyik hatalmas előnye a klasszikus tesztelmélettel szemben viszont pontosan a skálában rejlik. Ha egy adott feladatsoron Anna 30, Balázs 40, és Csaba 50 pontot ér el, abban biztosak lehetünk, hogy a mintavétel alkalmával Balázs jobban teljesített Annánál, de teljesítménye elmaradt Csabáétól. Fontos látnunk, hogy ezekből a pontokból nem látszik az, hogy pontosan mekkora volt a tudásbeli különbség Anna és Balázs, vagy Balázs és Csaba között. Különösen megalapozatlan azt feltételezni, hogy a Balázs és Anna közötti különbség kétszerese mutatkozott Anna és Csaba között nyelvtudásukban. Ennek oka a skála erősségében keresendő: bár Bachman (2004:22) ezt vitatja, a tesztpontszám sorrendi skálát alkot (DeMars, 2010:17; Wright és Stone, 1999:30) hasonlóan egy tornasorhoz. Roberts (1994:628-630) logikai hibát lát abban, ha átlagolt tesztpontértékeket vetünk össze. Nem arra utal, hogy a KTE alkalmazásakor a vizsga nehézsége elválaszthatatlanul összefonódik a vizsgázói képességszinttel (Henning, 1987:108), hanem arra, hogy a sorrendi homomorfizmus nem támaszt korlátokat az esetek között megfigyelt különbségekkel kapcsolatosan, csupán azt várja el, hogy a sorrend ne változzon. Következésként értelmes összehasonlítási alapként a mediánt javasolja.

NYELVVILÁG


9

Az IRT megnyugtató megoldása erre, hogy az eredeti rangsorskálából a számítási sor eredményei már intervallum skálát alkotnak (Baker, 2001:5). Egy olyan mércéhez jutunk, ahol biztosak lehetünk abban, a rovátkák közötti távolság azonos. Sajátos módon azonban a léptékállandóság mellett nincs jelen egy természetes eredet, vagy nulla pont. A horgonyzás eredeti fogalma Baker (2001:131) szerint a középpont önkényes kijelölése. Ennek a Verhelst (2004:8) által normalizálási folyamatnak három lehetséges módja, ha (a) egy item nehézségét azonosítjuk nullával, (b) az átlagos item nehézséget azonosítjuk nullával, vagy (c) a célpopuláció képességszintjét azonosítjuk nullával. A kapott intervallum skála egységét logitnak nevezzük. Az elnevezés az esélylatolgatás természetes alapú logaritmusára utal (DeMars, 2010:15). A skála erősségének emelkedésén túl az IRT további előnye, hogy az item nehézség és a képességszint azonos skálára kerül: Ez teszi lehetővé a korábbi függvényekben a θ - β különbséget. Amennyiben akár viszonylag kisszámú, változatlan statisztikai és pszichometrikai tulajdonságokkal rendelkező itemet ismételten használunk, olyan kapcsolatot teremtünk a minták között, amely lehetővé teszi az összes item (és összes válaszadó) azonos skálára helyezését a kalibráció folyamatában (Verhelst, 2004:6). Horgonynak Verhelst (2004:6) azokat az itemeket nevezi, amelyek vizsgaidőszakról vizsgaidőszakra ismételten bevetésre kerülnek. A szakzsargon horgonynak nevezhet akár csupán egyszer ismételt itemeket is (Molnár, 2003:426; Szabó, 2008:59). Az egydimenziós IRT modellek alkalmazhatóságának előfeltételei között a válaszok mögött rejlő igazoltan egyetlen fő komponens és az item-válasz görbék mintafüggetlensége mellett fontos szerep jut az item függetlenség elvének is. Hambleton és Swaminathan (1985:23) szerint ez annyit tesz, hogy az egy meghatározott itemre adott választ nem befolyásolhatja a többi itemre adott válasz eltekintve a konstruktum azonosságából adódó összefüggésektől. Ez azért alapvető elvárás, mivel egy vizsgázói válaszminta valószínűsége adott itemeket alapul véve ebben az esetben egyenlő lesz az egyes itemekre adott válaszok valószínűségeinek szorzatával (Hambleton et al, 1991:10). Becslési eljárások A nyelvi mérés során alkalmazott IRT alapú számítógépes programcsomagok az item- és vizsgázóparaméterek becslésére a legnagyobb valószínűségnek (maximum likelihood) nevezett eljárások egyikét használják. Ezek egyöntetű hibája, hogy nem adnak becsült értéket a teljesen rossz, illetve a hibátlan válaszmintákra (Verhelst, 2004:24). Az együttes maximum likelihood (JML) eljárásban az összes paraméter becslése együttesen, egy iteratív folyamatban történik. Az egyparaméteres modell esetében ekkor k item és N vizsgázó paraméterére kell becsült értéket találni, és a probléma az itemek és vizsgázók számának gyarapodásával nő. Andersen (1973:66-69) igazolta a JML becslések statisztikai következetlenségét. A hibát elismerve Linacre (de Jong és Linacre, 1993:296-297) azzal érvel, hogy egy kisfokú statisztikai következetlenség elfogadásával lehetőség nyílik a sokoldalú modell bevezetésére, ahol az item nehézség-paraméter elméletben a végtelenségig bővíthető tényezők lineáris kombinációjából határozható meg. Bár a használatával szembeni aggályok súlyosak (Haberman, 2004:2; Verhelst, 2004:4), a JML eljárást alkalmazza a Facets 3.22 szoftver (Linacre, 1987-1999). A becslésre kerülő paraméterek száma korlátozható úgy, hogy a minta vizsgázóinak képességszintjét normális eloszlásúnak tekintjük (Verhelst, 2004:5). Ebben az esetben a k item nehézség-paraméter mellett a képességszint eloszlás középértékének és varianciájának becslését kell elvégeznünk. A marginális maximum likelihood eljárás (MML) ezt a megoldást alkalmazza.

NYELVVILÁG

10


Tovább egyszerűsíti a becslési folyamatot, ha a paramétereket a vizsgázók tesztpont értékének megadása mellett végezzük. A feltételes maximum likelihood eljárásban (CML) minden azonos pontszámot elért vizsgázó becsült képességszintje azonos lesz. Az egyparaméteres modellnél ez viszonylag egyszerű, hiszen itt súlyozatlan nyers pontokkal dolgozunk. A kétparaméteres modellnél azonban a CML eljárás nem alkalmazható, hiszen itt a súlyok a diszkriminációparaméterek, melyek nem ismertek a számítási sor elején. Ha a súlyok nem ismertek, nem ismert a súlyozott tesztpontszám sem, és a feltétel elvész (Verhelst, 2004:5). Az egyparaméteres modell matematikai eleganciáját és a kétparaméteres modell rugalmasságát ötvözi a szoftver nevét viselő OPLM modell (Verhelst, Glas, és Verstralen, 1995:1). Az OPLM a diszkriminációs indexeket ismert természetes számok formájában rendeli az itemekhez. A programcsomagban két alkalmazás áll a felhasználó rendelkezésére (Wopsug és Opcat), melyek használatával a súlyok mértani közepének önkényes kijelölése mellett a diszkriminációs indexek kioszthatóvá válnak. Mivel így a diszkrimináció-paraméterek nem képzik a becslés részét, az OPLM modell megőrzi az egyparaméteres modell matematikai erejét, és a feltételes maximum likelihood eljárás alkalmazható eltérő minőségű itemek mellett is. Ebben az esetben minden azonos súlyozott tesztpontszámot elért vizsgázó becsült képességszintje lesz azonos (Verhelst el al, 1995:9). A Warm-becslőfüggvény, vagy súlyozott maximum likelihood-becslőfüggvény (Verhelst, 2004:26), a nulla, illetve teljes pontértékre is definiálva van. A Warm-becslésben az említett súly az információfüggvény négyzetgyöke. Az OPLM szoftver a vizsgázói képességszint becslésére a Warm-becslőfüggvényt használja. IRT vs Rasch A méréselmélet a látens dimenziók, valamint a paraméterek mellett különbséget tesz az IRT és a Rasch méréselmélet között is (Fisher, 2010:1288). Eszerint az IRT egy leíró jellegű statisztikai módszertan, mely Frederick Lord (1980) munkásságából eredeztethető. Ezzel szemben a Rasch elemzés egy előíró természetű méréselméleti módszertan, mely Georg Rasch dán matematikus munkáján alapszik. Popper demarkációs kritériumát szegi meg Linacre (2009:10-11), amikor azt állítja, a Rasch módszertanban a látens változó az igazság maga, mely – amennyiben lineárisan kifejezhető – minden esetben leírható a Rasch-modellel. Andrich (1988:61-62) szerint is az adatoknak kell a modellhez illeszkedniük. A modellnek nem megfelelő adatok a valóságról torz képet mutatnak. Fisher (2010:1288) a cáfolhatatlanságot így fogalmazza meg: „Az egymást keresztező item-válasz-görbék soha nem a megfelelő modell, hiszen a konstruktum érvényessége megkívánja, hogy az item nehézség változatlan maradjon a képességszint skála valamennyi pontján”. Látnunk kell, hogy a diszkrimináció itemeken keresztül ívelő állandósága erősen viszonylagos a Rasch módszertanon belül is. Linacre (2000:743) szerint amennyiben a diszkrimináció-paraméter 0,5 és 1,7 között marad, az adatok még jól illeszkednek a Raschmodellhez. Az illeszkedés Az illeszkedési tesztek a fenti szemléletbeli különbségeket figyelembe véve az adatok és a modell közötti megfelelés fokát vizsgálják. Hambleton et al (1991:53) a minta nagyságának fontosságára hívják fel a figyelmet: kis mintán a statisztikai tesztek ereje alacsony, a túlságosan nagy minta viszont már apró eltéréseket is szignifikánsnak tüntethet fel. A mintavételben rejlő nehézségre mutat rá maga Rasch (2011:1309) is. A dániai Aarhusban megrendezett konferencián 1973-ban jegyzi meg: „Minden modell alapvetően rossz, elegendő adat mellett mindenképpen el kell vetni”. Ezzel együtt Hambleton et al (1991:55) azt javasolják, hogy a modell megválasztásánál az alapvető feltételek mellett ellenőrizzük, valóban azonosak-e a diszkrimináció-paraméterek, és a tippelés minimális.

NYELVVILÁG


11

A Facets illeszkedés mutatói A Facets 3.22 programban két illeszkedési próba van beépítve: az infit és az outfit. Ezeknek az elvárt (átlagos) értéke 1, és a 0 és a +∞ között mozoghatnak. Az 1-nél kisebb értékek túlzott illeszkedésre utalnak, míg az 1-nél nagyobbak elégtelen illeszkedést jeleznek (Wright és Linacre, 1994:370). Lássunk két példát ezek szemléltetésére! Vegyünk egy pénzérmét, amelyik feldobva mindig az egyik oldalára esik. Ha az érme igazságos, a mintavétel nagyságától függően azt várjuk, a fej és az írás azonos arányban jelenik meg. Tízezer dobás esetén tehát közelítőleg ötezer fej és ötezer írás adódik. Kétely merülhet fel bennünk, amennyiben éppen az első ötezer dobás eredményez fejet, és a második ötezer írást. Ugyanígy nem fogunk hinni a bírálói ponttáblának, ha a fej és az írás ötezerszer ebben a sorrendben váltja egymást. Fontos látnunk, hogy az egyes dobások valószínűségeinek produktuma mindkét esetben ugyanakkora, hiszen egymástól független kísérletekről van szó. A pénzfeldobás során a fejek és írások száma ugyanaz, mennyiségi eltérés nincs. A mintázatot mégis valószínűtlennek tartjuk, tehát minőségi különbséget látunk. A nyelvi mérésben ugyanez akkor nyer értelmet, ha négy eltérő nehézségű dichotóm item esetén egy vizsgázó a két könnyű, míg egy másik a két legnehezebb itemet válaszolja meg helyesen (Verhelst, 2004:21). Ahogy láttuk, a Rasch-modellben azonos tesztpontszámhoz azonos képességszint tartozik, tehát a két vizsgázó becsült nyelvtudása azonos lesz. Azonban sokkal alacsonyabb a valószínűsége annak, hogy egy válaszadó a két nehéz itemet helyesen megoldja, és a két könnyűt elvétse, mint fordítva. Wirght és Stone (1999:49-54) alapján az egyes itemek outfit illeszkedésének mértékét a következőképpen kaphatjuk meg:

Az összetett egyenlethez vezető első lépés, hogy feltételezünk egy dichotóm itemet [0,1] lehetséges pontértékekkel. Xni jelöli a megfigyelt item-választ. Ebből kivonjuk a modell, esetünkben a Rasch-modell, által elvárt értéket. A kapott különbséget (reziduális) úgy standardizáljuk, hogy elosztjuk az itemhez tartozó elvárt szórással. A következő lépésben a statisztikából ismert szóráselemzéseknél alkalmazott módon a negatív értékeket négyzetre emeléssel semlegesítjük. Ezt a számítási sort minden vizsgázói item-válasznál elvégezzük, és az eredmények összesítésével eljutunk az egyenletben szereplő számlálóhoz. Az átlagos értékhez végül úgy jutunk, hogy a kapott összeget elosztjuk az esetek számával. Ehhez hasonlóan juthatunk a vizsgázók outfit mutatójához azzal a különbséggel, hogy természetesen ekkor az item-válaszok összegével dolgozunk, és az itemek száma szerepel a nevezőben. Az outfit számítási sorok sajátossága, hogy a megfigyelt és az elvárt értékek közötti nagy eltérésekre érzékenyek. Hasznosak lehetnek tehát pontosan az olyan válaszok vagy itemek kiszűrésére, ahol például egy alacsony képességű vizsgázó helyesen válaszol meg egy nehéz itemet, vagy fordítva (Wright és Stone, 1999:53). Az infit illeszkedés vizsgálatakor az információ mennyiséget használjuk súlyként, amivel a reziduálist megszorozzuk. Az információ ebben az esetben Fisher alapján a variancia reciproka:

NYELVVILÁG

12


Az infit és outfit mutatók elfogadhatósága függ a teszt típusától, és felhasználásának céljaitól is. Wright és Linacre (1994:370) szerint általánosságban az mondható el, ha az értékek nagyobbak 2nél, a mérési rendszer egésze torzul. Az 1,5-nél nagyobb, vagy 0,5-nél alacsonyabb értékek a mérést nem lehetetlenítik ugyan el, de a válaszok nem vezetnek értelmezhető eredményekre. Az OPLM illeszkedés mutatói Az OPLM 3.32 programcsomagban az illeszkedés vizsgálata két síkon zajlik egy időben: (a) a modell-adat illeszkedés átfogó vizsgálatában és (b) a rossz illeszkedés eseteinek kimutatásában (Verhelst és tsai, 1995:13). A Molenaar (1983) által fejlesztett és tiszteletére Mi teszteknek nevezett próbák logikája a következő (Verhelst et al, 1995:14-15): A vizsgázó súlyozott tesztpontszáma a szükséges és elégséges statisztika a látens változó CML becslésekor. Adott súlyozott tesztpontszám mellett a helyes válasz valószínűsége nem a látens változó függvénye. A helyes válasz valószínűsége mint a súlyozott tesztpontszám függvénye és ehhez hasonlóan a CML eljárással becsült valószínűség függvénye is jó közelítése az item-válasz függvénynek. A súlyozott tesztpontszámtól függő becsült valószínűségi függvény egy S-alakú görbét mutat, melynek meredeksége a diszkrimináció-paramétertől függ. Amennyiben az α-paraméter túlságosan magas, sajátos eltéréseket figyelhetünk meg a megfigyelt helyes válasz arány és a becsült válasz arány között:

Alacsony súlyozott tesztpontszám esetén a megfigyelt érték, magas pontszám esetén pedig a jósolt érték lesz magasabb. Soroljuk a vizsgázókat megfigyelt súlyozott tesztpontjaik alapján L = alacsony, O = közepes, és H = magas csoportokba! Az Mi statisztika pozitív értéket vesz fel, ha a diszkrimináció-paraméter túl magas. Az OPLM három Mi próbával dolgozik. Az első tesztben az alacsony pontszámú csoport tagjai maximum 0,4 feltételes valószínűséggel adnak helyes választ, míg a magas pontszámú csoport tagjainál ugyanez legalább 0,6. A második próba (M2i) két csoportját a válaszadók elfelezésével alkotja a szoftver. Az első csoportba a pontszámok alapján alacsonyabban rangsorolt, míg a másodikba a magasabban rangsorolt válaszadók kerülnek. Végül az M3i próbában három csoportot vetünk össze, melyek mindegyike a válaszadók közelítőleg egyharmadát tartalmazza. Az Si statisztika (Verhelst et al, 1995:16-17) az Mi mutatóhoz hasonlóan az itemek szintjén nyer értelmet, és az elvárt és a megfigyelt válaszok közötti különbségre alapoz. A különböző közös itemekkel kapcsolt vizsgázói csoportok rangsorából kiindulva azonos osztályokat hozunk létre úgy, hogy (a) minden az itemet megkísérlő mintavételi alkalmat egyszerre kezelünk, és legfeljebb nyolc osztályt alkotunk; vagy (b) az egyes vizsgákat legfeljebb négy homogén pontszámú csoportra osztjuk, míg végül maximum 4 × 8 = 32 osztályt formázunk. Az egyes osztályokon belül az esetek száma azonos és legalább 30, valamint az összpontszám minimálisan 5. A következő lépésben a szoftver az egyes vizsgákon belül kiszámolja az adott tesztpontszámú csoport megfigyelt item-válasz értékének és az elvárt értéknek a különbségét. Az eljárás minden dichotomizáció esetében megismétlődik, és az eredmények összegzésével végződik. Az Si

NYELVVILÁG


13

illeszkedési mutató a reziduális, az összeg és a becsült aszimptotikus kovariancia mátrix általános inverzének szorzata. A statisztika χ2 eloszlású, és szabadságfoka a csoportok száma mínusz egy. A számítási sor végén grafikus formában egy számegyenesen is megjelenik az összes item: a 0 és 1 közötti skálán szignifikancia szintek jelölik az eloszlást. Az Si különös jelentőséget az ún. eltérő itemműködés feltárásában nyer, amennyiben azt feltételezzük, hogy egy item egy meghatározott csoporttal szemben megkülönböztetést tesz. – Az R1c próba azt vizsgálja, az item-válaszok összessége mennyire illeszkedik az adott modellhez (Fischer és Molenaar, 1995:325-352; Verhelst et al, 1995:17-21). A statisztika logikája nagyban hasonlít az Si próbáéhoz, ezért nem ismétlem meg.

– avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán A kutatás háttere Vizsgálódásaimhoz az adatokat az Euro Nyelvvizsga Kft bocsátotta a rendelkezésemre, mely Magyarországon egyedülálló módon a meghirdetett vizsgaeredmények számításához az IRT elméletét rutinszerűen alkalmazza. Az eredeti elemzések a Facets szoftverrel történnek, a kapott eredmények felhasználása azonban egyelőre nem teljeskörű. Szerepet kap a feladattípusok közötti különbség (Dávid, 2007): egyes feladatok tartalmuktól függetlenül könnyebbek lehetnek másoknál. Szintén vizsgálat tárgyát képezi a szubjektívan vagy szemi-szubjektívan értékelt vizsgarészek esetében a vizsgáztatói szigor. Ahogy azt láthattuk, de Jong (1993:296) kifogást emel a programcsomaggal szemben, mivel az nem tartalmaz globális modell-adat illeszkedési próbát, Verhelst (2004:4) pedig rámutat, hogy a JML becslés helytelen standard hibákhoz vezet. A Rasch-modell elméleti előnyeinek elismerése mellett Verhelst (2011:3) megjegyzi, észre kell vennünk, a megfigyelt valóság súlyos eltéréseket mutathat a modell által elvártaktól; amennyiben ez fennáll, az elméleti előnyök is elvesznek, és következtetéseink inkább vágyakra semmint empíriára alapoznak. Kutatásomban a Facets 3.22 és az OPLM 3.32 programcsomagok illeszkedésmutatóit vetettem össze azzal a céllal, megállapítsam, számítási soraik alkalmasak-e nagy fajsúlyú vizsgák meghirdetett eredményeinek számítására. A minta Számítógépes programcsomagok alkalmazhatóságának megalapozottságát az illeszkedési mutatók alapján vizsgáló elemzésem alapját hét, éles vizsgahelyzetben felvett nyelvvizsgázói válaszminta adta. Az Euro általános angol nyelvvizsga B2 szintjének olvasott szöveg értése feladatsorait rutinszerűen ismételten bevetésre kerülő itemek kapcsolják egymáshoz. Ennek köszönhetően a kalibráció során az összes item, és az összes vizsgázói paraméter is ugyanarra a skálára kerül: közvetlenül összehasonlíthatóvá válik. A kapcsolás eredményeként tehát két olyan vizsgázói teljesítmény is közvetlenül összemérhető, ahol a feladatsorokat teljes egészében eltérő kérdések alkották. A minta nagysága vizsgaidőszakonként eltérő volt, azonban minden esetben elég nagy ahhoz, hogy az elemzések végén értelmes eredményekre vezessen (Crocker és Algina, 1986:322; Henning, 1987:116). A vizsgaidőpontokat, vizsgázói létszámot, és a feladatsorokban szereplő itemek számozását az 1. táblázat tartalmazza.

NYELVVILÁG

14


1. táblázat A kutatás mintavételi időpontjai, vizsgázói létszámok, és item számozás Az Euron az itemek feladatokba ágyazva jelennek meg. (Ebben a cikkben nem kívánok kitérni arra, ennek milyen és mekkora hatása lehet az itemfüggetlenségre). A címsorban szereplő négy feladattípus 2008 után háromra szűkült egy intézményi döntést követően. Az itemek számozása folyamatos. Az ismételt itemek a referencia vizsga számozását viszik tovább az új bevetés alkalmával. A 12-18. számú itemek tehát mindösszesen három alkalommal szerepeltek nyelvvizsgán, eleget téve a NYAT ismétlésekre vonatkozó megkötéseinek. A táblázatban nyilakkal igyekeztem egyértelművé tenni, hogy minden vizsgaalkalommal volt ismételt feladat. A 2007. májusi vizsgasor közvetlenül kapcsolódik a 2009. májusihoz a 6-11. itemeken keresztül, valamint szintén közvetlenül kapcsolódik a 2008. szeptemberi feladatsorhoz a 12-18. itemek segítségével. A 2008. szeptemberi és a 2009. májusi vizsga egyetlen közös itemet sem tartalmaz, de a 2007. májusi vizsgán keresztül közvetetten vannak egymáshoz kapcsolva. Első lépésben az összes itemet a KTE eredményeit is figyelembe vevő elemzésnek vetettem alá. Ennek célja a gyenge minőségű itemek kizárása volt. Nem szerepeltek a későbbi számítási sorokban azok a feladatelemek, amelyek extrém nehézségi mutatókkal rendelkeztek (Verstralen, Bechger és Maris, 2001:21), illetve melyeknek item-teszt és item-többi item korrelációként kifejezett diszkriminációs ereje alacsony volt (Bachman, 2004:138). Ennek megfelelően hat itemet zártam ki. A 40. és 42. itemek az ismételt használatban 10%-ot meghaladó mértékben változtak nehézségükben, így bár fizikailag azonosak voltak, statisztikai tulajdonságaikban eltérést mutattak, szerepük a kapcsolásban problematikussá vált. A 64. item negatív item-teszt korrelációt mutatott: a gyengébb összteljesítményű vizsgázók nagyobb arányban adtak rá helyes választ, mint a jobb képességűek. A 71., 75. és 109. itemek pedig alacsony korrelációs együtthatókkal rendelkeztek. Az IRT szoftvereket vizsgáló elemzésemben végül 105 item szerepelt. A teljes vizsgált minta 11 086 vizsgázót foglalt magába (M = 1583,71; SD = 311,24). A JML elemzésben nem szerepelt a 209 hibátlan vizsgadolgozat. Minden vizsgázó sikeresen válaszolt meg legalább egy itemet. Kutatási eredmények és tárgyalás A Facets 3.22 program alapbeállításai között nem szerepel illeszkedési próba arra, mennyire megfelelő az alkalmazott modell, a Rasch-modell, az adatok leírására. Ennek oka részben a fent leírt elméleti álláspont. Az elemzésben szereplő mindegyik item infit és outfit mutatója a Wright és Linacre (1994:370) által megjelölt 0,5-1,5 határon belül maradt. Ez tehát azt jelenti, a Raschmodell alkalmazásával a mintavétel 105 iteme alkalmasnak bizonyult a teljesítmények mérésére kisebb minőségi eltérések megengedésével. Másként fogalmazva, az itemek diszkriminációja nem tért el olyan mértékben egymástól, hogy az a modell toleranciaküszöbén kívül esett volna

NYELVVILÁG


15

(Linacre, 2009:151). Az itemek infit értékei 0,8 és 1,2 között, outfit értékei pedig 0,5 és 1, 5 között változtak. A becsült nehézség-paraméterek -2,75 (SE = 0,13) és 2,34 (SE = 0,06) közé estek. A skála normalizációja eredményeként az átlagos item nehézség-paraméter 0 logit (SD = 1,0844). Az OPLM 3.32 programcsomag a Rasch-modellt nem találta érvényesnek a 105 itemből álló feladatcsoport válaszainak leírására: R1c = 2.460,608; df = 436; p < 0,001. Az S-tesztek alapján 49 item illeszkedése volt elégtelen p < 0,001 szinten. Az OPLM modell alkalmazásakor az OPCAT modullal a diszkriminációs indexeket úgy határoztam meg, hogy a mértani középérték 3, a szórás pedig 0,40 legyen. A diszkrimináció azonosság feloldásával a modell-adat illeszkedés markánsan változott: R1c = 696.737; df = 436; p < 0,001. A szignifikancia szint alapján az illeszkedés még így is elégtelen volt, mivel azonban az R1c : df arány a 2 alatt maradt (1,59), Hemker szerint (Tshering, 2006:35) a modell ilyen esetben gyakorlati eredmények meghatározására már alkalmasnak mondható. A 105 itemből már csak a 8. és az 56. illeszkedése maradt az elvárt szint alatt. A 8. item esetében M1 = 0,274; M2 = -3,750; és M3 = -3,167. A természetes számként meghatározott diszkriminációs index 4 volt, és 8 vizsgázói csoport került elkülönítésre. A próbák azt jelezték, az item diszkriminációs paramétere alapján a modell kevesebb helyes választ várt a legjobban teljesítő két vizsgázói csoporttól. Az 56. item esetében M1 = 4,024; M2 = 2,275; és M3 = 3,046. Az item diszkriminációs indexe 2, tehát a megadott átlagtól elmaradt, és ebben az esetben is 8 vizsgázói csoport került elkülönítésre. Mindhárom Mi próba eredménye meghaladta az elfogadható szélsőértéket. Az összetett problémát a grafikus item elemzés szemlélteti a legegyértelműbben.

2. ábra Az 56. item elvárt és megfigyelt válaszaránya a képességszint függvényében A 2. ábrán -0,4 és 0,7 logit érték között a középső folytonos vonal jelzi az OPLM modell által elvárt válaszokat. Ezt alul és felül ún. tolerancia-intervallum határolja, ami az elfogadható eltérések határát jelzi. A keresztek a modellnek megfelelően viselkedő vizsgázói csoportokat jelzik, míg a pont a várttól eltérő találati arányt. Az 56. item esetében azt láthatjuk, a legjobb képességű vizsgázók kevésbé voltak sikeresek, mint azt a modell jósolta. Teljesítményük ezen az itemen elmaradt a náluk alacsonyabb képességszintű vizsgázókétól is.

NYELVVILÁG

16


Az OPLM modell szerint az itemek becsült nehézség-paraméterei -0,888 (SE = 0,041) és 1,137 (SE = 0,059) között változtak. A skála normalizációja miatt az átlagos nehézség itt is 0 volt (SD = 0,3567). A két programcsomag egyparaméteres modell szerint becsült item paraméter értékei lényegesen eltértek egymástól (r2 = 0,1681). Hasonlóan nagy eltérés mutatkozott a Facets Rasch-modellje és az OPLM modell becsült nehézség-paraméterei között is (r2 = 0,1624). A diszkriminációs indexek bevezetése ellenére a CML eljárásban az item nehézség csak kis mértékben változott (r2 = 0,8570). Összességében tehát a Facets a Rasch-modell által elvártak szerint működőnek ítélte az itemeket, míg az OPLM szoftver ezt a modellt elvetette. A diszkriminációs indexszel kiegészített OPLM modell az itemek viselkedését túlnyomó részben megfelelőnek találta, illetve az itemek összességét is elfogadhatóan írta le. A vizsgázói képességszint eloszlás összevetéséhez a kapott eredményeket lineáris transzformációval azonos skálára hoztam. Az önkényesen választott 100 és 400 szélsőértékeket a látens változó azon legalacsonyabb és legmagasabb becsült értékei képezték, amelyek ténylegesen megfigyelt tesztpontszámon alapultak. A lineáris transzformáció szabálya (van der Schoot, 2009:14-15): V = B*θ + A. A Facets értékei esetében B = 34,3249, és A = 229,4050; az OPLM modell esetében pedig B = 98,5545, és A = 198,0618. Az így összehasonlíthatóvá alakított képességszint eloszlások a 2. ábrán láthatóak.

3. ábra A modellek képességszint eloszlása A 3. ábra x-tengelye tehát a transzformált becsült képességszint, az y-tengely pedig a vizsgázók számát mutatja. A sötét gyémántok a Facets által adott eredmények, az üres négyzetek pedig az OPLM becsült képességszintjei. Az ábra jól mutatja, hogy a Facets kevesebb értékből

NYELVVILÁG


17

gazdálkodott, míg az OPLM több finomabban részletezte a vizsgázói teljesítményeket. Ennek oka az itemek súlyozásában rejlik. Másrészt viszont míg a Facets a skála második harmadába helyezte a legtöbb vizsgázót, az OPLM gyakran rendelt alacsony értékeket vizsgateljesítményekhez. A két szoftver transzformált középértékei rendre M = 252,9576 és 215,2756. A Facets tehát bőkezűbben bánt a képességszint-kiosztással, mint az OPLM. Lássuk a 2011. decemberi vizsga teszt-válasz függvényeit a modellek közötti eltérő szigor vagy megkülönböztetett részletesség szemléltetésére (4. ábra).

4. ábra Teszt-válasz görbék a Facets és az OPLM modelljei szerinti item paraméterek alapján A 4. ábrán a folytonos vonal a Facets Rasch-modell által leírt tesztgörbéje, a pontozott görbe pedig az OPLM modell függvénye. A látens változó ebben az esetben a tényleges és nem a becsült értékeket jelöli. Jól látható, hogy az OPLM függvény meredekebben emelkedik kb. -1 és +1 logit között. Elmondható továbbá, hogy a Facets a vizsga egészét könnyebbnek ítélte, mint az OPLM: a 0,5 valószínűség a látens változó alacsonyabb értékéhez társult. A két görbe 0,05 logitnál metszi egymást. Eddig a pontig a Facets szigorúbb, hiszen már extrémen alacsony képességszintnél is közel 10% a helyes válasz elvárt aránya. Az OPLM a metszéspont felett vár többet a vizsgázóktól. A két függvény akkor válik igazán beszédessé, ha mellette figyelembe vesszük azt is, hogy az OPLM becslése alapján az 1277 vizsgázó 60,92%-a esik a metszésponttól jobbra, és rendelkezik a modell szerint azonos valószínűség mellett a látens változón alacsonyabb értékkel, mint a Facets szerint. Mivel az OPLM modellben az azonos súlyozott tesztpontszámú vizsgázók azonos becsült képességszintre kerülnek, nincs értelme egyes vizsgázók illeszkedéséről beszélni. A Facets viszont a JML becslés folyamatában először az egyes vizsgázók, majd az egyes itemek illeszkedését vizsgálja, és ezt a sort ismétli, amíg a számítási sor az elvártnak legmegfelelőbb értékeket el nem éri. Következésként bár adott feladatsoron minden azonos tesztpontszámot elért vizsgázó azonos képességszintre kerül, illeszkedésükben eltérések mutatkoznak. A vizsgált mintában (N = 11.086)

NYELVVILÁG

18


a vizsgázók 4,31%-a (n = 478) adott olyan válaszmintát, amelynek infit vagy outfit illeszkedése rontotta a teljes modell működését (> 2). További 10,15% (n = 1126) válaszminta nem bizonyult értelemmel bíró eredmények meghirdetésére. A valódi probléma tehát a következő: ha a Rasch-modellhez ragaszkodunk, hogyan ítéljük meg annak az 1604 vizsgázónak a teljesítményét, akik válaszmintáikban súlyosan eltérnek a modell által elvártaktól? Linacre (2011) megoldási javaslatában két példával élt. Az első szerint egy KRESZ vizsgán az a vezető, aki bonyolult helyzetekben tökéletesen ura az autónak, de mindennapos esetekben rosszul reagál, nem kaphat jogosítványt. A második példában egy olyan vizsgázót képzelünk el, aki az egyetemen egy magasabb kreditértékű, haladó csoporthoz szeretne csatlakozni, azonban tudása elmarad a várttól, ezért puskázik. Magas pontszáma ellenére el kell utasítanunk, mivel nem akarjuk, hogy csalással foglalja el egy valóban jó képességű hallgató helyét. Linacre érvelése racionális, azonban felvet két aggályt. Egyrészt, paradox módon éppen a vizsga igazságossága kívánja meg azt, hogy minden egyes vizsgázó valódi, használható eredményt kapjon. Másrészt viszont a gyakorlatban lehetetlen minden hetedik vizsgázó teljes vizsgaproduktumát kielemezni abban a reményben, hogy elfogadható okot találhatunk a furcsa válaszmintára. Összegzés Az IRT elméleti eredményeit és elvárásait figyelembe vevő vizsgálatom célja az volt, hogy illeszkedés próbáik alapján megállapítsam, a Facets 3.22 illetve az OPLM 3.32 szoftver alkalmas-e éles helyzetben felvett és közös itemekkel egymáshoz kapcsolt vizsgázói válaszminták leírására. A két program becsült item- és vizsgázó paraméter értékei nagyban eltértek egymástól. Míg a Facets az itemeket a Rasch-modell szerint leírhatónak találta, az OPLM a diszkriminációban jelentős eltéréseket talált. Az eltérő diszkriminációs indexekkel kiegészített OPLM modell még mindig bizonyos mértékben eltért a válaszmintáktól, azonban Hemker alapján a gyakorlatban alkalmas volt képességszint becslésére. A Facets ezzel szemben a vizsgázók közel 15%-ának válaszmintázatát ítélte aggályosnak, és vetette fel az egyéni elbírálás szükségességét. Felhasznált irodalom Andrich, D. (1988): Rasch models for measurement. Sage Publications, Newsbury Park, Ca. Bachman, L. F. (2004): Statistical analyses for language assessment. Cambridge University Press, Cambridge Baker, F. B. (2001): The basics of item response theory. (2nd ed.).ERIC Clearinghouse on Assessment and Evaluation, College Park, MD. Baker, R. (1997): Classical test theory and item response theory in test analysis (Special Report No. 2). Language Testing Update. Bárdos, J. (2002): Az idegen nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Bejar, I. (1983): Achievement testing: Recent advances. Sage Publications, Beverly Hills. Crocker, L., & Algina, J. (1986): Introduction to classical and modern test theory. Holt, Rinehart and Winston, New-York. Csapó, B. (2000): Tudásszintmérő tesztek. In: Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Szerk.: Falus Iván. Műszaki Tankönyvkiadó, Budapest. 277–316. Dávid, G. (2007): Investigating the performance of alternative types of grammar items. Language Testing. 24(1).sz. 65-97. de Jong, J., & Linacre, J. M. (1993): Rasch estimation methods, statistical independence, and global fit. Rasch Measurement Transactions. 7(2) sz. 296-297. DeMars, C. (2010): Item response theory. Oxford University Press, New York.

NYELVVILÁG


19

Európa Tanács. (2007): Szintillesztési módszertani segédlet (ford.). Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület, Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ, Budapest. Fisher, W. P. (2010): IRT and confusion about Rasch measurement. Rasch Measurement Transactions. 24(2) sz. 1288. Haberman, S. (2004): Joint and conditional maximum likelihood estimation for the Rasch model for binary responses (Research Report No RR-04-20). Educational Testing Service, Princeton, NJ. Hambleton, R. K., & Jones, H. J. (1993): Comparison of classical test theory and item response theory and their applications to test development. Educational Measurement: Issues and Practice. 12(3) sz. 38-47. Hambleton, R. K., & Swaminathan, H. (1985): Item response theory: Principles and applications. Kluwer, Boston. Hambleton, R. K., Swaminathan, H., & Jones, H. J. (1991): Fundamentals of item response theory. Sage Publications, Newsbury Park, Ca. Henning, G. (1987): A guide to language testing. Heinle & Heinle, Boston, Mass. Heuvelmans, A. (2001): TiaPlus user's manual. Cito, Arnhem. Howie, S. J., Long, C., Sherman, V., & Venter, E. (2008): The role of IRT in selected examination systems (Umlausi Research Report, September). Umlausi, Pretoria. Horváth, Gy. (1997): A modern tesztmodellek alkalmazása. Akadémiai Kiadó, Budapest. Linacre, J. M. (2000): Item discrimination and infit mean-squares. Rasch Measurement Transactions. 14(2) sz. 743. Linacre, J. M. (2009): A user’s guide to Facets Rasch-model computer programs. Winsteps, Chicago, Il. Linacre, J. M. (2011, június 2): Re: Facets ability estimation vs total raw score [Online forum comment]. Letöltés helye: http://www.winsteps.com/cgi-local/forum/Blah.pl?vprint/m-1306870807/ Lord, F. M. (1980): Applications of item response theory to practical testing problems. Lawrence Erlbaum, Hillsdale, NJ. Lord, F.M., & Novick, M.R.(1968): Statistical theories of mental test scores. London, Addison-Wesley. Lumsden, J. (1976): Test theory. Annual Review of Psychology (Vol. XXVII): 251-280. Molenaar, I.W. (1983): Some improved diagnostics for failure of the Rasch model. Psychometrika. 48 sz. 49-72. Molenaar, I. W. (1995): Estimation of Item Parameters. In: Rasch Models, Foundations, Recent Developments and Applications. Szerk: Fischer, H.G. & Molenar, I. W. Springer-Verlag New York. 39-51. Molnár, Gy. (2003): Az ismeretek alkalmazásának vizsgálata modern tesztelméleti (IRT) eszközökkel. Magyar Pedagógia. 103(4) sz. 423-446. Rasch, G. (2011): All statistical models are wrong! Rasch Measurement Transactions. 24(4) sz. 1309. Roberts, F. S. (1994): Limitations on conclusions using scales of measurement. In: Operations research and the public sector . Szerk.: A. Barnett, S. Pollock, & M. Rothkopf. Elsevier, Amsterdam. 621-671. Szabó, G. (2008): Applying item response theory in test item bank building. Peter Lang, Frankfurt am Main. Szabó, G. (2009): Ponthatár vagy képességszint? Az IRT-alapú teljesítményszint-minimumok megállapításának gyakorlati kérdései a nyelvtudásmérésben. Modern Nyelvoktatás. 15(4) sz. 3-13. Tshering, G. (2006): IRT in item banking, study of DIF items and test construction (kézirat). University of Twente, Twente. Verhelst, N. (2004): Section G: Item response theory. Reference supplement to the preliminary pilot version of the Manual for relating language examinations to the CEFR for languages: Learning, teaching, assessment. Language Policy Division, Strasbourg. Verhelst, N. (2011): Consultation at Euro Examinations (Report 07-11). Euro Examinations, Budapest.

NYELVVILÁG

20


Verhelst, N.D., Glas, C.A.W., & Verstralen, H.H.F.M. (1995): One parameter logistic model OPLM. Computer software manual. Cito, Arnhem. Verstralen, H.H.F.M. (1996): OPCAT: Estimating integer category weights in OPLM. User manual. Cito, Arnhem. Verstralen, H. H. F. M., Bechger, T., & Maris, G. (2001): The combined use of classical test theory and item response theory (Research Report No. 01_05). Cito, Arnhem. Wright, B. D., & Linacre, J. M. (1994): Reasonable mean-square fit values. Rasch Measurement Transactions. 8(3) sz. 370. Wright, B. D., & Stone, M. H. (1999): Measurement essentials (2nd ed.). Wide Range, Wilmington, D.

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

21

A magyarországi rromani (cigány) nyelvváltozatok eredetének és felosztásának kérdései DR. OLASZ GYÖRGY JÓZSEF KVIK A Kárpát-medence Európának a népességmozgások tekintetében egyik legtöbb színt és fordulatot felvonultató régiója. Így volt ez a magyar honfoglalás előtt, így maradt utána, és ugyanez jellemzi a jelenkorban is. A magyarsággal a történelem során együtt élő népcsoportok nem mindegyikének nyelve tartozott az indoeurópai nyelvcsaládhoz. A besenyők, kunok például altáji nyelvet beszéltek, de mindkét népcsoport elmagyarosodott nyelvében. Egyes elméletek szerint a székelység is hasonló utat járt be. Mások szerint nem. Tény, hogy régóta már a magyar az egyetlen más nyelvcsaládhoz tartozó nyelv térségünkben. Ez alól a cigányság által beszélt nyelvváltozatok sem képeznek kivételt. Nyelvük ugyanolyan indoeurópai alapokkal rendelkezik, mint akár a németeké, szlovákoké, horvátoké, románoké. A közös nyelvcsaládon belül viszont a többiektől meglehetősen távoli ág, az indo-árja képviselői, amitől nyelvük még sajátosabb színfoltja a hazai palettának. A cigányság szó azonban pontosítás nélkül félreértésre adhatna lehetőséget. Nem minden cigánynak tartott csoport beszél ugyanis indiai eredetű rromani nyelvváltozatot. Létezik egy egyelőre sokat vitatott eredetű népcsoport, akiket a szakma Magyarországon beásoknak hív, de a köznyelv nevezi őket oláh vagy román cigányoknak is. Valószínűleg azonosak a tőlünk délre rudároknak nevezett csoporttal. Ez az etnikum egy mezoromán1 nyelvet beszél, mely vagy sajátja, vagy elrománosodás következtében vette fel. A beások ‘bányász’2 jelentésű nevüket valószínűleg annak köszönhetik, hogy egykor aranymosással foglalkoztak. Ám mire Magyarországra érkeztek, már teknővájással foglalkoztak. Feltehetőleg ezért nem maradtak meg az Alföldön, ahol nem találtak elég faanyagot. Jelenleg a Duna vonalától nyugatra találhatók településeik. Az egyszerű nyelvcsere elmélet ellen szól, hogy folklórjuk, könnyen elparasztosodó életvitelük nagyban különbözik a romákétól. A romák nyelve tehát indiai eredetű, de ez a tény nem volt mindig ismert. Az igazság az, hogy még most is vannak, ráadásul nem is csak laikusok, akik vitatják. Pedig a romák maguk is indiai eredetűnek vallották magukat Európába érkezésükkor. Sok szöveg tanúskodik erről a XV-XVII. században. De mivel vándorló életmódot folytattak, lényeges volt számukra, hogyan fogadják őket, ahol éppen megtelepednek. Valószínűleg innen eredeztethető az egyiptomi verzió, ugyanis bűnbánó, istentagadásukért vezeklő egyiptomi zarándokokat sok helyütt szívesebben láttak, mint ismeretlen keleti nomádokat. Az egyiptomiság kedvezőbb fogadtatását talán az is magyarázta, hogy a befogadókban élhetett még egy régebbi, keresztény hagyományú, valószínűleg ténylegesen Egyiptomból érkező népcsoport emlékezete. Ráadásul Ezékiel ószövetségi próféta is szétszóratással fenyegeti az egyiptomiakat. Közrejátszhatott a téves származtatásban az a tény is, hogy létezett vagy a Peloponnészoszon vagy Kis-Ázsiában Kis-Egyiptom néven egy hely, ahol romák is éltek viszonylag hosszú időn keresztül.

Aldunai román. Érdekes Landauer Attila elmélete (Landauer 2009), mely szerint a beás szó nem bányász jelentésű lett volna, hanem famunkásokat jelölt, ahogy a rudár nem horvát, hanem román megfelelője, és amire a moldvai libuárok, vagyis kanalasok elnevezése is utal. Ez persze megmagyarázná, miért lettek nálunk teknővájók az aranymosók ősei. 1 2

NYELVVILÁG

22

NYELVÉSZET

A tévedés máig látható nyomot hagyott például az angol, francia és spanyol nyelvben, ahol a romákat rendre Gypsy, Gitan és Gitano névvel illették. Ezek etimonja a görög Αιγύπτοι (Gypsy), illetve Αιγύπτανος (Gitan, Gitano). Egyes kutatók, (például Marcel Courthiade) emellett idézik a XVI. századi svájci humanista Sébastien Münster e véleménnyel ellenkező álláspontot tükröző megjegyzését, mely Cosmographia című posztumusz írásában jelent meg, mely szerint az az Alsó-Egyiptom, amelyet egy roma őshazájaként emlegetett, nem Afrikában, a Nílus mentén fekszik, hanem Ázsiában, a Gangesz vagy az Indus-folyó mellett. A tévedés tisztázására majd két évszázadot kellett várni, és éppen egy magyarországi lelkipásztor nevéhez szokás kötni. A bécsi Allergnädigst privilegierte Anzeigen aus sämtlich kaiserlich-königlichen Erbländern című lapban jelent meg 1775–76-ban Augustini ab Hortis Sámuel szepesszombathelyi németajkú evangélikus lelkész tollából3 egy cikksorozat „Von dem heutigen Zustande, sonderbaren Sitten und Lebensart, wie auch von den übrigen Eigenschaften und Umständen den Zigeuner in Ungar”4 címen, amelynek egyik fejezete a cigány nyelvvel foglalkozik. Ehhez a részhez csatolta Augustini Dobai Székely Sámuel kapitánynak és emlékiratírónak egy Vályi5 István dunaalmási református lelkészre vonatkozó levelét, amelyből kiviláglik, hogy leideni tanulmányai során felfedezte, hogy ceyloni vagy dél-indiai szobatársainak szingaléz nyelve hasonló az általa ismert győri cigányok nyelvéhez. A valóság az, hogy valószínűtlen a közvetlen kapcsolat a rromani és a szingaléz nyelv között. Manapság szinte általánosan elfogadott, hogy a rromani nyelv az észak-indiai nyelvekkel mutat fel több hasonlóságot. Azonban sok kérdésben megoszlik a kutatók véleménye. Vannak, akik egy helyről, vannak, akik több területről származtatják a roma népcsoportokat. Vannak, akik nomádok, vannak, akik városlakók leszármazottainak tartják őket. A vándorlás kezdetét illetően sincs még konszenzus. Az első nevezetes őshazaelmélet a szlovén filológus Franc vitez pl. Miklošič vagy németesen Franz Ritter von Miklosich, magyarosan Miklósich Ferenc lovag nevéhez fűződik, aki Über die Mundarten und Wanderungen der Zigeuner Europas című 12 kötetes, 1872 és 1880 között megjelent munkájában6 a kasmíri származás mellett tör lándzsát. Elméletét részben a dard nyelvek és a rromani húsz szavának a mai kritikai szemléletnek csak részben megfelelő összevetésével, részben hangtani érvekkel igyekszik alátámasztani. Ez utóbbival kapcsolatban megemlíti, hogy a szókezdő muta cum likvida a legtöbb újind nyelvben egyszerűsödik, kivéve a dard csoport nyelveiben és a rromaniban. Erre a szőlő jelentésű ‘drakh’ szót hozza fel példaként. A példa helytálló, de vannak ellenpéldák is: a szanszkrit ‘krinati’ rromani megfelelője a vásárol jelentésű ’kinel’, vagy a pratikorati-ból lett megköszön jelentésű kárpáti cigány ‘palikerel’. A másik úttörő kutató, aki kísérletet tett a rromani nyelvnek a többi újind nyelvtől való elkülönülésének idő és térbeli meghatározására Sir Ralph Lilley Turner volt, aki a rromani nyelvnek az újind nyelveken belül elfoglalt helyét igyekezett tisztázni több írásában.7 Több nyelvi változásra, de elsősorban a foghangok zöngésedésére8 alapozta Turner azt a feltevését, hogy a rromani nyelvet beszélők a Kr.e. III. század előtt elhagyták a közép-ind területeket, mert ez a változás a nyugati szindhi, lahnda, pandzsábi és a dard csoporthoz tartozó nyelvekre jellemző. Neve nem jelenik meg az eredeti kiadványban, a Tersztyánszky Dániel szerkesztette folyóiratban, csupán egy „ab H” szignó. 4 A sorozat hozzáférhető magyar nyelven, önálló könyv formájában (Augustini 2009) 5 Nevének létezik Váli és Wáli írásmódja is. 6 Miklosich 1872-80 7 V.ö. Turner 1927 8 V.ö.: szanszkrít ‘dantah’ > rromani ‘dand’ fog (rágószerv) 3

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

23

Rendszere ellen a legsúlyosabb felhozható kritika, hogy lehet szó egyszerű hasonulásról is, amely ráadásul a rrománi morfonológiában is megjelenik: ‘le manusheste’ az embernél, ‘le manushende’ az embereknél. Ami az időzítést illeti, létezik egy elég népszerű elmélet, amely azt állítja, hogy Bahram Gur, aki a Szászánida Birodalom királya volt V. Bahram néven 421-től 438-ig, és a művészetek nagy pártolójának bizonyult, 10–12 ezer zenészt hozatott Indiából, akik mind kaptak egy zsák búzát, egy marhát és egy szamarat, hogy nappal azzal dolgozzanak, de éjjel szórakoztassák a helybéli parasztságot. Egy év leteltével azonban ökreiket és a búzát megették, ezért az uralkodó arra ítélte őket, hogy szamaruk hátán vágjanak neki a világnak. Így kezdődött volna vándorlásuk. Szerencsére Ian Hancock, aki néha használja a rromani Yanko le Redžosko nevet is, bebizonyította9, hogy a három nemből álló rendszert két nyelvtani nemből állóra átváltó rromani nyelvben az egykori semleges nemű főnevek neve ugyanolyan lesz, mint a hasonló egyszerűsödést átélő hindiben. Ez viszont amellett szól, hogy az elválás időpontja nem lehet korábbi a Kr. u. 1000. évnél. Több más nyelvi jelenség10 is a Gangesz középső folyásától keletre húzódó területekkel rokonítja a rromani nyelvváltozatokat. Amelyekkel hozzávetőlegesen a fent megjelölt időpontig közösségben kellett élniük. A romák eredettörténetében nagy fordulatot hozott egy pár éve napvilágot látott elképzelés, amely számomra és az általam leginkább hitelesnek tartott kutatók számára jelenleg a leginkább tűnik helytállónak. Ennek forrása egy arab krónika, a Kitab al’Yamini, A jobbkéz, vagyis a Birodalom könyve. Ennek szerzője Abu Naszr al-’Utbi, aki Mahmud gaznavida szultán (971–1030) személyi titkára volt, és beszámolt nem egy a mai Pakisztán területét célba vevő portyázásról és fosztogatásról. Ezek között találunk egy expedíciót, amely jóval mélyebbre behatol India területére, 1018-ban. A katonai akció áldozatai az egykor parfümjéről híres Kanaudzsó városának polgárai voltak, akiket rabszíjra fűztek és elhurcoltak. Később eladták őket khorezmi kereskedőknek, akiknek országa a mai Üzbegisztán területén volt. Innen indult a romák vándorlása, akik átkeltek Közép-Ázsián, és megérkeztek Kis-Ázsiába, a Bizánci Birodalom területére. Adja magát a kérdés, vajon egy tömbben maradt-e a vándorló csoport, vagy szakadtak le róla alcsoportok, és ha igen, fennmaradt-e valamilyen nyomuk olyan népcsoportok formájában, amelyek a romákkal rokoníthatók. A legtöbb szó ezzel kapcsolatban a Szíriában, Libanonban, Jordániában és Izraelben élő nawarokról, valamint az örményországbeli bosákról esik. Előbbiek a dom, utóbbiak a lom nyelvet beszélik. Mindkét szó hasonlít a romák ‘roma (férfi)’ jelentésű ‘rrom’ szavára. A hasonlóság ellenére többen, köztük Ian Hancock és Marcel Courthiade is úgy vélik, hogy a szókészlet és a hangváltozások vizsgálata nem erősíti meg igazán a rokonság tézisét. Van olyan is, aki megkockáztatja, hogy őket könnyebben azonosíthatnánk a már említett Bahram Gur által szélnek eresztett zenészekkel. A romák tehát hosszabb időt töltöttek Kis-Ázsiában, ahol akkoriban sok néppel találkoztak, a görögökön kívül örményekkel, kurdokkal is, ami azért is fontos, mivel nem kell feltételezni vándorlásukban egy külön északi kitérőt Örményország irányába, így az ázsiai vándorlás ideje jelentősen lerövidül, és elfogadható az 1018-as kiinduló dátum, amelyre már utaltunk. Kis-Ázsiából a Balkánra települtek át a romák, az utolsó helyre, ahol még egységben éltek. Az első csoportok, amelyek onnan elvándoroltak északi irányba, a Kárpátok és a Balkán felé, sok tekintetben archaikusabb nyelvállapotot őriznek a mai napig. Kisebb csoportjaik délkelet felé Hancock 2001 Ilyen a birtokos melléknév és determináns képzése, illetve annak némely rromani nyelvváltozatokban megtalálható hosszú alakja. 9

10

NYELVVILÁG

24

NYELVÉSZET

indultak, százak deportálással kerültek spanyol földre, mások áttelepültek Dél-Itáliába. Mielőtt azonban az egyes nyelvváltozatok felsorolásába kezdenénk, be kell vezetni egy a rromani nyelvre jellemző speciális fogalmat, ez a para-rromani. Három csoportja van ennek a kategóriának. Első a szintó, amelyet Magyarországon a német, zenész vagy köszörűs cigánynak is nevezett etnikumhoz tartozók beszélnek. Az egyébként archaikus elemeket tartalmazó nyelvben sok a németből átvett szó és forma. Magyarországon kívül elsősorban Ausztriában, Németországban, Észak-Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban beszélik. Ez utóbbiban a népcsoport elnevezése mánus, amely az ‘ember’ jelentésű rromani ‘manush’ szóból ered, és tagjai gyakran viselnek németes hangzású nevet, mint a szinti szving gitáros Django Reindhardt is11. A második csoport az angloromani, másnéven a ‘paggerdi12 chib’, ami annyit tesz, mint tört nyelv, és Nagy-Britanniában a romák által beszélt helyi, többségi dialektusok rromani szókinccsel vegyített változatait takarja. A harmadik csoportba tartoznak a különféle kaló nyelvek, vagyis a spanyolajkú területeken élő romák közt fennmaradt spanyol, katalán, oxitán vagy baszk morfológiájú, rromani szókincsű nyelvváltozatok13. Marcel Courthiade14 szerint a pararromani nyelvek voltaképpen beleilleszkednek az általa felállított szuperdialektusok rendszerébe, illetve az első, o-zó szuperdialektusból váltak ki. A második szuperdialektus az E-ző dialektusokat foglalja magába. A megkülönböztetés alapja egyrészt a létige egyes szám első személyű alakja, amely az o-zó szuperdialektusban lehet ‘som’ vagy ‘hom’ a h-zó változatokban15, esetleg ‘sinom’ vagy ‘hium’, ezzel szemben az e-ző nyelvváltozatokban ‘sem’ vagy ‘sim’, másrészt a múlt idő (perfektum) egyes szám első személye, amelynek személyragja az o-zó szuperdialektusban ‘-om’, az e-zőben ‘-em’16. A tagadószó is különbözik a két szuperdialektusban, az o-zó változatok mind a mondat, mind a mondatrész tagadására és a tiltásra is a ‘na’ szócskát (tiltásnál előfordul a ‘ma’ variáns is) használják, az e-zőkben a mondatrész tagadása ‘chi’17. Courthiade elmélete szerint a másik általa szinteknek nevezett csoportokat megkülönböztető változás a ‘csh’>‘sj’ és ‘dzs’>‘zsj’ egyszerűsödése, amely a legtöbb o-zó csoportban nem játszódik le, de éppen Magyarország északkeleti részén és ezektől keletre, dél-keletre, Romániában léteznek ilyen nyelvváltozatok. Magyarországon ezeket a csoportokat rendre cérhároknak, csurároknak, colároknak nevezik18. A hazai o-zó szuperdialektust a kárpáti, romungró vagy magyar cigány nyelvváltozatokban beszélik. Hívják ezeket a nyelveket pajibánónak vagy bodocnak is, és az ország északi vidékein, illetve tőlünk északra, Szlovákiában vagy északnyugaton, Ausztriában élnek még a nyelvet ismerő csoportjaik. Speciális ide tartozó csoport a vend cigányoké, akik Somogyban és a Muraköz vidékén élnek, és nyelvük sok német elemet tartalmaz, valamint a Kiskunhalas környékén beszélt gurvári19.

Magyarországon leghíresebb művész képviselője e népcsoportnak Snétberger Ferenc gitárművész. Egyes átírásokban ‘pogedi’, az angol kiejtést tükröző formában. 13 Például ‘chalamos sobelar’ kaló nyelven annyi, mint ‘megyünk aludni’, ami spanyolul ‘vamos a dormir’, rromani nyelven ‘zhas te sovas’ lenne. 14 Courthiade 1999 15 Ahol az ‘s’ bizonyos morfofonológiai alakokban ‘h’-vá változott. 16 V.ö. a látott/nézett jelentésű ‘dikhlom/dikhlem’ vagy a mondott/mondta jelentésű ‘phendom/phendem’. 17 V.ö.: Nem megyek haza: ‘Na, na zhav khere’ / ‘Na, chi zhav khere’; Ne menj haza: ‘Na/Ma zha khere’ ‘Na zha khere’ 18 V.ö.: ‘cerha’ sátor, ‘churi’ kés, ‘churo’ szita, ‘colo’ szőnyeg. 19 V.ö.: ‘guruv’ ökör. 11 12

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

25

Magyar szempontból érdekes és fontos tény, hogy a magyar nyelv cigány kölcsönszavai legtöbbször ezekből a nyelvváltozatokból származnak20. Ennek magyarázata, hogy az e nyelveket beszélő népcsoportok a XV. század óta velünk élnek, szemben a sokak által oláh cigányoknak21 is nevezett csoportokkal, akik csak a XIX. században jelentek meg errefelé. Egyesek az 1860-as éveket emlegetik megjelenésük időpontjaként, de már Vámbéry említi önéletrajzi írásában, hogy gyerekkorában, vagyis az 1830-as években Dunaszerdahelyen találkozott velük. Ez utóbbiak közé sorolják a már említett cérhárit, csurárit, colárit, valamint a nagy presztízsű lovárit, a másárit, a drizárit. A fenti csoportok nyelvei tehát nem dialektusok, hanem nyelvváltozatok, amelyek besorolhatók a Courthiade rendszere szerinti dialektusokba. A nyelvváltozatok és az azokat beszélő elnevezése sokszor utal foglalkozásra, de ez nem feltétlenül a csoport jelenlegi életvitelét tükrözi. A cérhárok például a közelmúltban már nem sátoros cigányok voltak, hanem inkább foglalkoztak marhakereskedéssel. A gurvárok viszont rég nem foglalkoznak marhákkal. A lovárok lókereskedőnek vallják magukat, de nevük nem a ló jelentésű ‘grast’ szóval, hanem a magyar lóvé szó rromani eredetijével rokon. A másárok nem feltétlenül halásznak, a colárok, akik közé a gábor cigányok is tartoznak, mindennel piacoznak, nemcsak szőnyeggel. A csurárok sem feltétlenül késesek vagy rostások, és a bodocok sem utaznak már bádogfedelű kocsikkal. Végezetül pár szót érdemes ejteni a rromani nyelv magyarországi kutatóiról. Nehéz lenne a teljességre törekedni, a cikk keretei ezt meg sem engednék. Aki alaposabb bibliográfiát keres, annak talán a legnagyobb segítség Tálos Endre munkája22 lenne, amelyet a szerző kéziratos formában rendelkezésemre bocsátott, de nyomtatott formában tudtommal egyelőre nem elérhető. Az egyik első említésre méltó magyar nyelvű munka Habsburg József főherceg grammatikája23, amely példa értékű a szerző személye folytán is, aki az uralkodói család részeként kötelességének érezte, hogy beszélje a birodalom összes népének nyelvét, és támogatta olyan nyelvtudományi kiadványok megjelenését, mint például Győrffy Endre 1885-ös magyar–cigány szótára vagy Nagyidai Sztojka Ferenc gyökszótára24. Sajnos úgy tűnik, hogy az 1900-as évek első felének történései nemigen kedveztek a kutatás folytatásának Magyarországon. Nyelvészeti tárgyú írások nagyobb számban az ötvenes évek végétől jelennek meg újra Magyarországon. Kezdhetjük a sort Erdős Kamillal25, akinek tanulmányai összegyűjtve is megjelentek26 a nyolcvanas években, folytathatjuk a Hutterer Miklóssal, aki germanista nyelvészként a mérnökember Mészáros Györggyel együtt adott ki lovári nyelvtant27. Megkerülhetetlen a hatvanas években az eredetileg indológus Vekerdi József nevének említése, aki a hatvanas években még főleg folklórral foglalkozik, de a hetvenes évektől egyre több nyelvészeti tárgyú cikke lát napvilágot28, a nyolcvanas évek elején pedig összefoglalja a cigánykutatás addigi hazai történetét29, és megjelentet egy szótárt. Mészáros György megjelentet V.ö.: kárpáti cigány ‘verda’ és ‘cshaj’ szemben a lovári ‘vurdon’ és ‘shej’ szavakkal. Van, hogy pl. a lováriban román eredetű szó helyettesít egy eredeti rromani kifejezést: ‘vorbil’ a szintén ‘beszél’ jelentésű ‘vakerel’ helyett. 21 Vannak kutatók, akik nem helyeslik a magyar és oláh cigány nyelvek megkülönböztetését, mivel a cigány szó rossz csengésének és az oláh szó utóbbi évszázadokban kialakult pejoratív konnotációjának egybekapcsolódását látják benne. Ráadásul a Courthiade-féle bonyolultabb, szuperdialektusokból és szintekből álló rendszer valóban feleslegessé teszi ezt a kettéválasztást a tudományban. A hagyományos és köznyelvi használat kérdése ennél összetettebb. Itt a változás csak lassan mehet végbe. 22 Tálos 2007 23 Habsburg 1888 24 Nagyidai 1886 25 Erdős 1959 26 Vekerdi 1989 27 Hutterer–Mészáros 1967 28 Vekerdi 1977 29 Vekerdi 1982 20

NYELVVILÁG

26

NYELVÉSZET

egy művet30 a szintó cigányokról is, a nyolcvanas évek közepén jelenik meg Feyér Levente és Choli Daróczy József kisszótára31, amelynek alapja többek szerint a Hutterer–Mészáros könyv szószedete, amely annak idején csak rövidítve jelent meg. Ennek alapján készülhetett a következő szótár, Rostás Farkas György és Karsai Ervin munkája32 is. Közben megjelent az első nyelvkönyv is, Choli–Feyér33 szerzőpáros neve alatt. A kilencvenes évek liberális légkörének következtében e téren is jelentősen megemelkedik a könyvek és tanulmányok száma. Ezek összefoglalása külön tanulmányt igényelne, nem is beszélve a köztük lévő szemlélet és színvonalbeli különbségről. Egyet azonban ki kell emelni közülük, Romano-Rácz Sándor munkáját34 a kárpáti cigány nyelvről. Fontos tény, hogy a pécsi egyetemen 1997-ben megindul a romológia szak, Forrai Katalin vezetésével, de a rromani nyelvtanárok egyetemi képzése továbbra is várat magára. Kapcsolat teremtődik a nemzetközi rromani nyelvkutatás és a magyarországi tudományos munka között is, bár sokan tartanak emiatt a hazai sajátságok elvesztésétől. E sajátságok egyike a helyesírás, amely a nemzetközi rromaniban diakritikus jeleket alkalmaz, a magyarországi pedig vagy kettős betűket, vagy egyszerű magyar átírást. Ebben a cikkben alapvetően a második megoldás mellett döntöttünk, de csupán tipográfiai megfontolásból. Az európai helyesírás és egységesítési törekvések leginkább Marcel Courthiade nevéhez köthetők, aki a párizsi INALCO35 romológiai szekciójának vezetője, de Magyarországon is végzett terepkutatásokat, gyűjtött nyelvjárásokat, és nálunk jelentette meg többnyelvű rromani szótárát36 is. Mivel úgy alakult, hogy több kutatásában magam is részt vettem, és sok kérdésről folytattunk tartalmas beszélgetéseket, e cikk megírásakor is sokat tudtam meríteni több évtizedes, Párizstól az indai Kanaudzsóig, Finnországtól Albániáig ívelő, jó pár nyelv és szinte minden rromani nyelvjárás elméleti és gyakorlati ismeretén alapuló nyelvészeti munkásságából. Felhasznált irodalom Augustini ab Hortis Sámuel (2009): A magyarországi cigányok mai állapotáról, különös szokásairól és életmódjáról, valamint egyéb tulajdonságairól és körülményeiről. Budapest, Győrffy István Néprajzi Egyesület – Magyar Néprajzi Társaság. Choli Daróczy József – Feyér, Levente (1984): Romano-Ungriko cino alavari. Cigány–magyar kisszótár. Budapest. Choli Daróczy József – Feyér, Levente (1988): Zhanes romanes? Cigány nyelvkönyv. Budapest Courthiade, Marcel (1999): Structure dialectale de la langue rromani. Paris, Interface 31: 9–14, Centre de Recherches Tsiganes. Courthiade, Marcel (2009): Morri angluni rromane chibaqi evroputni lavustik = Első rromani nyelvű európai szótáram: cigány, magyar, angol, francia, spanyol, német, ukrán, román, horvát, szlovák, görög. Budapest, Rromano Kher – Cigány ház. Erdős Kamill (1958): A classification of Gypsies in Hungary. In: Acta Ethnographica Academiae Scientiarum Hungaricae 6(3–4): 449–457 Budapest Győrffy Endre (1885): Magyar és cigány szótár, cigányul mondva vakeriben. Paks. Habsburg József (1888): Cigány nyelvtan. Romane Csibákero Sziklaribe. Budapest. Hancock, Ian (2001): K upresneni doby odchodu mluvcich prorornštiny z Indie. In: Was Ich Noch Mészáros 1980 Choli–Feyér 1984 32 Rostás–Karsai 1991 33 Choli–Fejér 1988 34 Romano-Rácz 1994 35 Institut National des Langues et Civilisations Orientales, Keleti Nyelvek Főiskolája, a jelenlegi és volt diákok zsargonjában : Langues O’ 36 Courthiade 2009 30 31

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

27

Sagen Wollte... A Multilingual Festschrift for Norbert Boretzky on Occasion of his 65th Birthday. Birgit Igla – Thomas Stolz, New York. Hutterer Miklós – Mészáros, György (1967): A lovari cigány dialektus leíró nyelvtana. Hangtan, szóképzés, alaktan, szótár. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 117. kötet. Landauer Attila – Nagy Pál szerk. (2009): Írások a magyarországi beás cigányokról. Gödöllő, Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar – Cigány Néprajzi és Történeti Egyesület. Mészáros György (1980): A magyarországi szinto cigányok: történetük és nyelvük. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 153. kötet. Miklosich, Franz [Xaver] (1872–1877): Über die Mundarten und die Wanderungen der Zigeuner Europa’s. Wien, Denkschriften der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften. Nagyidai Sztojka Ferenc (1886 és 1890): Ő császári és magyar királyi fensége József főherceg magyar és cigány nyelvű gyökszótára. Románé álává. Iskolai és utazási használatra. Kalocsa, (bővített kiadás: Paks). Romano-Rácz Sándor (1994): Kárpáti cigány–magyar, magyar-kárpáti cigány szótár és nyelvtan. Budapest, Balassi. Rostás-Farkas György – Karsai Ervin (1991): Cigány–magyar, magyar–cigány szótár. Budapest, Kossuth. Tálos Endre (2007): Általános cigány vonatkozású nyelvészeti kiadványok (válogatott) annotált bibliográfiája. (kézirat) Turner, Ralph (1927): On the position of Romani in Indo-Aryan: a reply to Dr. J. Sampson, In: Journal of the Gypsy Lore Society. 3rdS 6: 129–138, Liverpool Vekerdi József (1977): A magyarországi cigányság kultúrtörténeti és nyelvi megközelítése. In: A cigány tanulók nevelésének és oktatásának kérdései. Szövényi Zsolt, Pécs. Vekerdi József (1982): A magyarországi cigánykutatások története. Folklór és Etnográfia 7. Debrecen, KLTE Néprajzi Tanszék. Vekerdi József (1983): A magyarországi cigány nyelvjárások szótára, Dictionary of Gypsy Dialects in Hungary. Tanulmányok VII. a cigány gyermekekkel foglalkozó munkacsoport vizsgálataiból. Pécs. Vekerdi József szerk. (1989): Erdős Kamill cigánytanulmányai. In: A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai. 78. szám, Czeglédi Imre, Békéscsaba.

NYELVVILÁG

IRODALOM

33

Az önismeret és önbecsülés útján a szabadság felé: Párhuzamok Richard Wright és Lakatos Menyhért önéletrajzában DR. DEMÉNY TAMÁS KVIK Az afroamerikai önéletrajzok egyik sajátságos jellemzője, hogy nem csupán társadalmi szempontból mutatják be a faji diszkriminációból fakadó szegénységet, kirekesztettséget és fenyegetettséget, hanem a rabszolgaság idejéből eredeztethető önazonosság és önbecsülés hiányát is igyekeznek pótolni. Robert Lee ezt úgy fejezi ki, hogy „a szokásosnál erősebb hangsúly”1 van az önazonosság megteremtésén és megfogalmazásán. Ebből a szempontból meghatározó jelentőségű Frederick Douglass híres XIX. századi rabszolga narratívája, amely a rabszolgasorból az északi szabad államokba szökő főhős személyes történetén túl általánosításokat és tárgyszerű tényeket is ismertet olvasóival. Ugyanakkor nagyon fontos szerepet kap a könyvben Douglass saját belső fejlődésének leírása is, amely során megállapíthatja, hogy a külső erők (a rabszolgasors) legyőzése előtt önmagának belül kellett szabaddá válnia, megválnia a belénevelt kisebbségi érzések, a tanulatlanság, az elkeseredés és a nemtörődömség mételyeitől. „Intellektuális”2 hozzáállással vizsgálja önmagát és végigköveti fiatalkorának azokat az eseményeit, amelyek végén kijelentheti: „Ekkor elhatároztam, hogy akármilyen hosszan maradok is a rabszolgaság kötelékében, a mai nappal véglegesen búcsút intek annak az időszaknak amikor ténylegesen rabszolga vagyok.”3 Douglass valódi szökésére és a szabad államokban való letelepedésére még éveket kell várni az így leírt belső szabadság megtalálását követően, azután tehát, hogy a kívülről ráaggatott rabszolga szerep helyett saját magát mint ember megismerje, értékelje és meghatározza. Frederick Douglass narratívája iránytűvé vált a későbbi afroamerikai önéletrajzírók számára, akik a szegény sors és diszkrimináció mellett szintén gyakran hangsúlyozták az önismeret és az önbecsülés fontosságát. Gordon O. Taylor ezt így fogalmazza meg: „DuBois-val együtt Wright, Baldwin, Malcolm X és mások is azzal a problémával szembesülnek, hogy a fekete öntudatot úgy kellett ábrázolni, hogy közben azt létre is kellett hozni, illetve újra kellett definiálni a XX. századi amerikai kontextusban.”4 Lee az „önazonosság felépítését,” mintegy kitalálását véli felfedezni „annak történelmi elutasítottsága ellenében.”5 Douglass önéletrajzában kiemelkedően fontos szerepet kap a rabszolgáknak megtiltott írni-olvasni tudás utáni vágy. Életének meghatározó pillanata, amikor tulajdonosa ezekkel a szavakkal tiltja meg feleségének, hogy Douglasst bármire is megtanítsa: „Ha csak egy hüvelyknyit is engedsz a niggernek, ő majd egy könyöknyit fog elvenni. A nigger csak ne tudjon semmit azonkívül, hogy gazdájának engedelmeskedjen, hogy azt tegye amit mondanak neki. A tanulás a legjobb niggert is elrontja.”6 Ettől a pillanattól kezdve Douglass minden erőt és trükköt felhasznált, hogy megtanuljon írni és olvasni. Bár önmagában a tudás nem szabadította meg a rabszolgaság kötelékétől, belsőleg felkészítette arra, hogy megbecsülje önmagát és ne fogadja el helyzetét. Az így megszerzett józan ítélőképessége és önbecsülése tette lehetővé, hogy egy sajátságos helyzetben nyíltan szembeszálljon a mellé kirendelt felülvigyázóval. Bár egyértelmű volt a halálbüntetés minden rabszolga számára aki kezet emel egy fehér emberre, Douglass mégis meg merte kockáztatni ezt a lépést életének egy döntő 1

Lee (1988:160). Az angol nyelvű szövegek fordítása mindenhol az enyém. Dubs (2002:25). 3 Douglass (1986:115) 4 Taylor (1983:42) 5 Lee (1988:160) 6 Douglass (1986:78) 2

NYELVVILÁG

IRODALOM

34

mozzanatában, ugyanis átlátta, hogy ellenfele számára presztízsveszteség lenne, ha beismerné a rabszolgával történt verekedést. Ez a nyílt szembeszállás még mindig nem hozott semmilyen külső szabadságot, de tovább növelte Douglass öntudatát és szabadság iránti elkötelezettségét, ami néhány évvel később az alaposan megszervezett sikeres szökéséhez vezetett. Jelen tanulmányomban Richard Wright Fekete fiú (Black Boy) és Lakatos Menyhért Füstös képek című önéletrajzi regényét Frederick Douglass rabszolgasorból való kiemelkedésének története segítségével tanulmányozom, összevetve a megpróbáltatásokat és a rájuk adott válaszokat. Mindhárom könyvben azt tapasztalhatjuk, hogy a reménytelennek tűnő helyzetekben az önéletrajzírók a belső önbecsülést és megértést tartják az első lépésnek, mielőtt bármilyen konkrét lépéseket tennének a külső ellenség legyőzésére. Wright és Lakatos is meghatározó körülményként ábrázolja az éhség (amely az általános szegénységet szimbolizálja), az elidegenedés (úgy a többségi, mint a kisebbségi társadalomtól) és az erőszak elszenvedését. Ezekre a külső veszélyekre mindkét szerző – Douglasshez hasonlóan – először belső válaszokat ad. Stephen Butterfield megfogalmazásában: „A tudás, a szembeszállás és a fáradhatatlan mozgás (amely, akárcsak a rabszolga narratívákban, az északra való elvándorlásban nyilvánul meg) által Wright felépíti saját identitását az atomizált magányból, és megőrzi integritását és belső szabadságát.”7 Richard Wright 1908-ban született Mississippi államban, és itt is nőtt fel. Ekkoriban a déli államokban nyílt előítélet és diszkrimináció uralkodott a feketékkel szemben. Wright családja nagy szegénységben élt, különösen miután az apa elhagyta őket. A Fekete fiút 1943-ban írta saját gyerekés fiatalkoráról. Kritikusok8 szerint tudatosan szerkesztette könyvét a XIX. századi rabszolga narratívák mintájára, amelyek egyik fő motívuma az északi államokba való vágyódás és végül elvándorlás. Lakatos Menyhért 1926-ban született a kelet-magyarországi Vésztőn, ahol a falu melletti cigánytelepen nőtt fel nagy szegénységben. Füstös képek című önéletrajzi regényét 1975ben írta. Bár e két XX. századi önéletrajzi regény írója sok szempontból hasonló körülmények között nőtt fel, tanulmányaim tárgyát nem a szociális vagy kulturális párhuzamok képezik, hanem az önbecsülés és önazonosság felépítésének lépései a szabadságkeresés útján. Műfaji elemzésre sem térek ki, viszont hangsúlyozom a könyvekben szereplő fiatal hősök és a szerzők közötti különbséget. Ezért Wright fiatalkori hősét Richardnak, a könyvben szereplő néven fogom nevezni, Lakatos hősét pedig Bonczának, mert ez apja vezetékneve a könyvben. Éhség és tudásvágy Mind Wright, mind Lakatos könyvében meghatározó motívum a gyerekkori szegénység, amelyet leginkább az éhség ábrázolásával dramatizálnak. Szintén meghatározó a tudásvágy mindkét könyvben: Richard és Boncza mindketten komoly és kitartó erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy iskolába járhassanak és tanulhassanak. De ami igazán figyelemre méltó az az, hogy mindkét szerző közvetlen kapcsolatba hozza a szegénységet a tudásvággyal. Az éhség fájdalmas megtapasztalása nem elsősorban élelemszerzésre vagy pénzkeresésre ösztönzi könyvük főhősét, hanem tudásvágyra és tanulásra. És itt nem elsősorban a tanulás által elsajátítható jobb anyagi életforma van hangsúlyban, hanem a tudásszerzés mint a tarthatatlan helyzet megértésének forrása, valamint a szegénység személyiségromboló hatásainak ellensúlyozása. Wright megrázóan írja le az éhséggel kapcsolatos gyerekkori tapasztalatait: Az éhség olyan fokozatosan kerített hatalmába, hogy eleinte nem is tudtam mit jelent ez az érzés. Gyakorlatilag mindig is velem volt az éhségérzet, játszadozásaim társaként, de ekkortájt 7 8

Butterfield (1974:167) vö: Butterfield, (1974), Lee (1988), Taylor (1983)

NYELVVILÁG

IRODALOM

35

kezdődött az, hogy éjszaka arra ébredtem, hogy az éhség az ágyam mellett áll, és ösztövéren bámul engem. ... Ez az új éhség zavarba ejtett, megijesztett, haragossá és határozottá tett.9 Ez az éhséggel kapcsolatos első megnyilvánulás érdekes módon nem az élelemszerzésre hegyeződik ki, hanem zavarra és haragra. Az éhségérzeten keresztül megtapasztalt szenvedés ébreszti rá Richardot az őt körülvevő igazságtalanságra, amelyre mérgesen, de határozottan reagál. Máshol ugyanezt a gondolatot így írja: „Elnézve azt, ahogy a fehér emberek ettek, üres gyomrom megkordult, és valami furcsa harag keletkezett bennem. Miért nem ehettem én is, amikor éhes voltam? Miért kellett mindig kivárnom, míg mások befejezték? Nem értettem, hogy miért van az, hogy van, akinek elég étele van, míg másoknak nincs.”10 Amikor Richard körülbelül öt éves volt, édesanyja dolgozni kényszerült, ugyanis az apjuk elhagyta a családot. A kis Richard napjait az utcán tölti, és hamarosan összebarátkozik az ott lődörgő részeges férfiakkal, akik behívják a kocsmákba, és addig-addig kóstoltatják vele a szeszes italokat, míg az ötéves fiú maga is alkoholista nem lesz. E gyerekkori történetben Wright tehát saját magán mutatja be az éhség és reménytelenség sújtotta emberek sorsát, Poulos szavaival élve, „eljátssza egy fekete személy valószínűsíthető sorsát.”11 A történet befejezésében azonban egy új megoldás tűnik fel: „a közvetlen közelben sok iskolás gyerek is lakott, akik délután hazafelé menet az úton játszottak. Ilyenkor könyveiket a járdaszegélyen hagyták, én meg végiglapoztam őket, és kérdezgettem őket a szöveg értelméről.”12 Ez az idézet egyrészt utalás Douglass életrajzára, aki szintén az utcai haveroktól tanult meg írni és olvasni. Másrészt viszont Wright nem véletlenül helyezi az olvasás utáni vágyat az alkoholizmusról szóló rész végére: a tudásvágyat mintegy megoldásként kínálva föl az amúgy szinte elkerülhetetlen lesüllyedéssel szemben. Később, amikor már maga is iskolába jár, Richard első kitalált története szintén az éhséggel párosul: előadja osztálytársainak, hogy azért nem ebédel, mert ő napközben sohasem eszik. A szegénységből és éhségből kiindulva Wright tehát megmutatja a legvalószínűbb forgatókönyvet, a sokak által elszenvedett lesüllyedés útját az alkoholizmusba és reménytelenségbe. Ő maga azonban a tudásvággyal és tanulással tervez kitörni ebből a helyzetből, a fizikai éhséget felváltja a „művész éhsége, egy belső kényszer, hogy saját magát megismerje és kifejezésre juttassa.”13 Lakatos Menyhért hasonlóan megrendítően ír gyerekkorának reménytelenül szegény sorsáról a Cigánypárizsnak nevezett nyomortelepen. Az éhség mint a szegénység legégetőbb formája itt is megjelenik, például azon a télen, amikor a cigányok a sertéspestisben elhullott állati tetemeket a tilalom ellenére kiásták és hazavitték: Melegedni és enni! Ez volt a holnap gondja. Minden nap meghozta a maga kilátástalanságát, a korgó gyomrokat és a sok apró éhes szájat ennivalóval, a ruhátlanságot és a hideget tűzrevalóval kellett enyhíteni. … A legnagyobb kilátástalanságban is van mindig valami megmentő, ha más nem, maga a kilátástalanság. … Még azon az éjszakán elintézték a disznótort. Kóstolóként egy-egy címert átjuttattak az ismerősökhöz, rokonokhoz, azokhoz, akik akkor éjjel nem tudtak részt venni a zsákmányszerzésben. Ez így volt szokás. ... Ilyenkor aztán meseország lett a mi országunk. Egyik délután hatalmas könyvvel fogadott az öreg Khandi. ... Attól az időtől kezdve megszűnt az asztaltáncoltatás. ... A felolvasás már az első este megnyerte mindenki tetszését.14

9

Wright (1998:14) Wright (1998:18) 11 Poulos (2010:58) 12 Wright (1998:22) 13 Lee (1988:161) 14 Lakatos (2000:65-66) 10

NYELVVILÁG

IRODALOM

36

Feltűnő a szövegben a fizikai éhség szülte kétségbeesett tetem-fogyasztástól a gyors átmenet a felolvasásig, amely kiszorítja az asztaltáncoltatás avítt szokását. Különösebb magyarázatok nélkül tér át Lakatos a tömeg éhségcsillapításáról a szellemi táplálékra. Nem ítéli el könyvében a döglött tetemek elfogyasztásának veszélyes szokását, de hangsúlyozza a maga szerepét az olvasás és a felolvasás terén, mintegy megszüntetve a káros hiedelmek egy részét. Boncza tanulását egyébként nem annyira a saját gyerekkori tudásvágya hajtja, mint édesanyja ragaszkodása az iskolához. Ennek ellenére Lakatos a tanulást és tudást Wrighthoz és Douglasshez hasonlóan az éhségből és nyomorból kivezető belső út első állomásaként mutatja be. Boncza iskoláztatása nem a közvetlen felemelkedés lehetőségét teremti meg, hiszen a könyvben továbbra is megszokott nyomorúságos életét éli a családjával. Gondolkodásmódja és önbizalma azonban megújul, környezetében tiszteletet ébreszt, és szó szerint orvosolja az igénytelenség káros következményeit: [E]zután minden bajukkal hozzám jöttek. Volt, amikor vasárnaponként két törést is fel kellett vágnom, amit a mezítlábas talpukon a göröngyök törtek, de vagy kipucoltam a gennytől, vagy hagytam őket szenvedni. Sok babonás hitből származó fertőzést kellett megakadályoznom, amit saját maguk idéztek elő. A nyílt vágott sebekre meleg lószart, poros pókhálót és falról lekapart meszet raktak.15 Elidegenedés és szembeszállás Douglass narratívájában annak ellenére meghatározó fordulópont a felügyelőjével folytatott verekedés, hogy gyakorlati haszna nem származik belőle. Ez a nyílt szembeszállás Douglass számára a sors megalkuvó elfogadásának végét jelenti, ezzel emelkedik ki társai közül, és ez adja majd a végső erőt, hogy a megfelelő időben elszökjön a szabad államokba. Wright és Lakatos könyvében is fontos pillanat az, amikor társaikkal ellentétben a veszélyek és reménytelenség ellenére is nyíltan szembeszállnak sorsukkal. Ez a szembeszállás nem külső szabadságharc, hanem a belső szabadság megjelenítése. Richard és Boncza, Douglasshez hasonlóan abban különbözik társaitól, hogy elutasítja a megalkuvó betagozódást az igazságtalan és nyomorúságos társadalmi környezetbe. Így aztán nemcsak a többségi társadalomtól, hanem saját társaiktól is eltávolodnak. Butterfield így ír erről: „Wright identitásbeli krízise DuBois és Redding kettős elidegenedéséhez hasonlít: különlegessége, géniusza és vágyainak mélysége elvágja a fekete tömegektől, míg a rasszizmus a fehér társadalomtól.”16 Tehát mind az elidegenedés belső fájdalma, mind a nyílt szembeszállás felvállalása az önbecsülés és belső szabadság fontos mozzanata. Wright egyértelműen azzal különbözteti meg magát családjától és társaitól, hogy amíg ők kisebbnagyobb megalkuvások árán próbálják meg sorsukat elviselhetővé tenni és bebiztosítani, addig Richard a megalkuvások helyett vállalja a direkt szembeszállást. Könyvének ez a fő mondanivalója. Jó példa erre barátja, Shorty története, amellyel Wright képletesen illusztrálja azt a megalkuvó magatartást, amelyet ő mélységesen megvetett, és amely megvetés miatt barátaitól eltávolodott, a fehérek pedig veszélyesnek tartották: – Egy 25 centesért fenékbe billenthetsz – mondta Shorty, ravaszul méregetve a fehér embert szeme sarkából. A fehér ember elnevette magát, megcsörgette a zsebében levő aprópénzeket, kivett egyet és a földre dobta. Shorty lehajolt, hogy felvegye. Ekkor a fehér ember vicsorított egyet, és minden erejével belerúgott Shorty fenekébe. Shorty ordító kiáltást hallatott, amely végig visszhangzott az egész házon. … 15 16

Lakatos (2000:115-116) Butterfield (1974:160)

NYELVVILÁG

IRODALOM

37

Gyakran voltam tanúja ilyen és ehhez hasonló jeleneteknek, és nem volt bennem se harag, se gyűlölet. Egyszerűen csak undorodtam és utálkoztam. Egyszer meg is kérdeztem Shortyt: – Hogyan tehettél ilyet, az Isten szerelmére? – Szükségem volt 25 centre és megszereztem – válaszolt higgadtan és büszkén. Ezután soha nem tárgyaltam meg vele ezt a témát.17 Richard tehát kerülte a megalkuvás és szolgalelkű viselkedés témáit barátaival és családtagjaival, annak ellenére, hogy a fehérek viselkedése egyre jobban zavarta. Munkahelyén észrevette, hogy „a főnök, a fia, és az eladó a négerekkel szemben nyílt megvetéssel viselkedtek, lökdösve, rugdalva és pofozva őket. Akárhányszor is voltam ennek tanúja, soha nem tudtam hozzászokni. Hogyan tudták ők ezt elfogadni, kérdeztem magamtól.”18 Ez tehát a kettős elidegenedés, egyrészt a többségi társadalomtól, másrészt pedig azoktól, akik elfogadják azt, ami számára elfogadhatatlannak tűnt. Jerry H. Bryant elemzésében: Wright szemében a családja, barátai és ismerősei együttműködtek a saját elnyomásukkal azáltal, hogy az eseményeket és eszméket kizárólag a megengedett kereteken belül nézték és értelmezték. Amikor rájöttek, hogy Wright túlnyúlik ezeken a kereteken a meg nem engedett tudatosságig, akkor figyelmeztették, hogy túllép a faji kultúra határain.19 Richard olyan összefüggéseket látott meg, amelyek másokat nem érdekeltek. „A legapróbb rasszista eseményt is az egész faji probléma fényében éreztem és értettem. Minden apróság életem egészét hozta elém.”20 Nem csoda tehát, hogy ő nem tudott úgy „nevetni és artikulálni mint más”21 feketék. De a fehérek szemében a komolyság, az elgondolkodás már önmagában szembeszegülésnek számított, és Richard jól tudta, hogy veszélyesnek tartják. Mégsem kerülhette el ezt a fajta életveszélyes szembeszegülést a számára elfogadhatatlan társadalmi elvárásokkal, azután sem, hogy barátai figyelmeztették: „Azt akarod, hogy megöljenek … Máris egy megjelölt ember vagy.”22 Azáltal, hogy nem tette magáévá az elvárt megalkuvó magatartásformákat, Richard tehát felvállalta mind az elidegenedés fájdalmát, mind pedig a szembeszegülés veszélyeit. Lakatos szintén megtapasztalta az elidegenedést nemcsak a többségi társadalomtól, hanem saját rokonaitól is. Wrighthoz hasonlóan ő is beszámol egy olyan eseményről, amikor barátai hagyják magukat pénzért megalázni. Egy alkalommal egy csapatnyi fiú mulattatott egy tömeget: „A cigánygyerekek gyorsan feltalálták magukat, látva, hogy a szórakozó uraknak nem táncolni kell, azon már rég túlitták egymást, hanem összeesni, vonaglani, mint a ledurrantott vadak.”23 Boncza látványosan kivonja magát ebből a szórakoztatásból, amely viselkedés magára vonja az egyik ittas szórakozó haragját. Rácz tanár úr rálő a fiúra, akinek sebesülése így egészen képletesen fejezi ki az öntudatosság és szembeszállás veszélyeit. Boncza később is öntudatosan és szabadon felvállalja cigányságát, ami értetlenséget kelt családja körében és veszélyeket a tágabb társadalomban. Tanulmányai új perspektívákat adnak neki, ezért megállapítja családjával kapcsolatban: „Mennyi idő és mekkora távolság választ el tőlük! Azok az évek, amiket az iskolában eltöltöttem, százszorosára nőttek.”24 Apja pedig így jellemzi saját fiát: „lehetne belőle úriember …, ha használni tudná az eszét. Mert róla a világon senki nem mondaná 17

Wright (1998:228-229) Wright (1998:121) 19 Bryant (1997:206) 20 Wright (1998:159) 21 Wright (1998:182) 22 Wright (1998:183) 23 Lakatos (2000:43) 24 Lakatos (2000:338) 18

NYELVVILÁG

IRODALOM

38

meg, hogy cigány.”25 Az apának igaza van, ugyanis még Boncza barátnője, Cicus sem tudja, hogy cigány fiúval jár. Egészen addig, amíg Boncza nyíltan színt nem vall: – Mert cigány vagyok – [mondtam] … – Cigány? – buggyant ki [Cicusból] akaratlanul. Kék szemeiben olyan fény lobbant, mint pályájáról letért bolygót megsemmisítő lila izzás, majd belefagyott minden a tekintetébe. Még egy ideig bólogattam, bizonyságul szavam való igazságára, aztán otthagytam.26 De Douglasshez hasonlóan Boncza is jól kalkulál: ez a vallomás, amely felér egy szakítással és szembefordulással nem válik vesztére. Bár a szerelmi kapcsolat véget ér, Cicusék egy későbbi alkalommal felveszik hintójukba és megmentik a fiút egy rendőri üldöztetés során. És ahogy Douglass a szembeszállás vállalásától számolta tényleges szolgaságának végét, Lakatos számára is megvilágosodást hoz ez a tapasztalat. Cicussal való kapcsolata, határozott kiállása a szakítás során, és az ezt követő események megtanítják Bonczát a többségi társadalom gondolkodásmódjára és a velük szembeni magabiztos viselkedésre is. Ezért így fejezi be a történetet: „Elrobogott a hintó mellettem, magával vitte a sötét, küzdelmes múltamat. Egyszeriben tisztábban láttam. (…) [N]agy érettségi volt a ma éjszaka, egész életemben nem tanultam annyit, mint az utolsó esti órákon.”27 Erőszak és elvándorlás A társadalmi elvárásokkal és saját társaik megalkuvó magatartásával szembeni önmeghatározás és nyílt szembeszállás alapozza tehát meg Richard és Boncza belső szabadságát. Akárcsak Douglass esetében, ezután következhet csak a valós cselekedet a külső szabadságért is, amely a rabszolga esetében egyértelműen a délről északra szökés volt. Wright déli világában a feketéknek állandóan szembe kellett nézniük a bárhonnan bármikor támadó erőszakkal, amelyre Richard végső válasza szintén az északi államokba való vándorlás volt. Lakatos fiatalkorát is végigkísérte az erőszak, az ő esetében a vándorlás viszont inkább az ország megismerését és a városi értelmiségi létet jelentette. Wright sok esetet leír, amikor a rendőrség, munkaadói vagy egyszerűen csak az utca embere ok nélkül zaklatta, sőt nem egyszer fizikai tettlegességre is sor került. Az egyik ilyen történetben Richard kerékpárja lerobban, és a fiú gyalog baktat hazafelé: Egy autó lassított mellettem. – Mi a probléma, fiú? – kérdezte egy fehér ember. Elmondtam neki, hogy a biciklim lerobbant, és gyalogolok vissza a városba. – Milyen kár – mondta. – Pattanj fel a kocsi hátára. Megállította az autót. Egyik kezemmel a biciklit fogtam, másikkal meg belekapaszkodtam az autó oldalába. – Rendben? – Igen, Uram. Az autó elindult. Tele volt fehér fiatalokkal. Iszogattak. Figyeltem, ahogy a flaska szájról szájra vándorol. – Kérsz inni, fiú? – kérdezte az egyik. A gyerekkor italozási szokásaimra emlékezvén, óvatos voltam. De nevettem, ahogy a szél nyaldosta az arcomat. – Ó, nem! – mondtam.

25

Lakatos (2000:391) Lakatos (2000:378) 27 Lakatos (2000:389) 26

NYELVVILÁG

IRODALOM

39

Alig hagyták el e a szavak a számat, amikor valami kemény hideg tárgy ütötte meg a fejemet a szemeim között. Egy üres viszkisüveg volt. Csillagokat láttam és leestem az autóról, az út porába. Lábam beleakadt a bicikli küllői közé. Az autó megállt, és a fehér emberek kiszálltak és körbevettek: – Nigger, hát nincs több eszed ennél? – kérdezte az, aki megütött. – Hát nem tanultad meg, hogy „Uram”-ot mondj, ha fehér emberrel beszélsz? (…) Nigger, örülhetsz, hogy velünk beszéltél így, máskülönben most valószínűleg egy halott nigger lennél.28 Az erőszaknak ez a kiszámíthatatlan volta az, ami arra sarkalja Richardot, hogy elköltözzön az északi államokba. „Akkor mondd meg, hogyan viselkedjek?” kérdezi egy barátját, majd maga válaszol: „Csak annyi pénzt akarok összeszedni, hogy elmehessek innen”29 Ezt az elvándorlási szándékot Wright nem megfutamodásként ábrázolja, hanem bátorságként. Richard elhatározása nem egyszerűen a békésebb és jobb életet keresése, hanem belsőleg is egy újabb fejlődési lépés a szabadság felé. Robert J. Butler megfogalmazásában: „Wright mozgalmas vándorlása távolról sem a céltalanság vagy zavarodottság jele. Ellenkezőleg, ez energiával és céllal tölti meg életét, így vezetve őt el emberi és művészi győzelméhez.”30 Petar Ramadanovic a pszichoanalitikus kritikus Jacques Lacan tanulmányaira támaszkodva szintén erőt és fejlődést lát Richard mozgásában: „Lacan szerint a komikus hős különböző életveszélyes, sőt néha halálos sebesüléseket szenved el. A tragikus hőssel ellentétben, azonban mindezekből épen kerül ki. … Wright Fekete fiú c. könyve hasonló hőst állít elénk, egy lerombolhatatlan, önmagát újra meg újra feltaláló hőst.”31 Wright tehát a rabszolga elbeszélések hagyományaira építve írja meg XX. századi elvándorlását a déli államokból a nagyobb szabadságot és jólétet ígérő északi államokba. De ebben a folyamatban különösen is kihangsúlyozza Richard belső átalakulását, megerősödését, önbecsülését. Míg társait és családját megalkuvónak és ezért önmagukkal meghasonlónak mutatja be, Richard karaktere az újabb és újabb veszélyekkel és kihívásokkal való szembenézés során egyre fejlődik, és így a külső szabadságot a belső szabadsággal együtt nyeri el. Az erőszak jelen volt a Lakatos által ábrázolt Cigánypárizs életében is. Gyakran voltak rendőrségi razziák és kutatások egy-egy lopás után, de néha teljesen véletlenszerűen is. Még az orvos is hasonlóan viselkedett. Dr. Bocz például mindig úgy állt meg a telep szélén, ha beteghez hívták, hogy bekiabált: „Hol a halott? (…) Vagy megettétek? Rátok gyújtsam ezt a bacilusfészket?”32 Boncza a saját bőrén is többször megtapasztalja a többé-kevésbé jogtalan erőszakot, mint például a már említett meglövésekor. Egy másik fordulópontként ismerteti azt az esetet, amikor a csendőrök egy (a barátja által) ellopott festett gipszgólyát keresnek rajta. A többszöri megveretés után menekül az őt üldöző csendőr elől, és szinte véletlenül sebesíti meg egy szöges patkóval: Talán az ördög vetett elém egy ócska lópatkót, rozsdás szegekkel az ég felé meredve, mint egy hátára fektetett százlábú bogár. Egyáltalán nem gondoltam rá, hogy felveszem, nem tudtam örülni a megpillantásának, nem jutott időm arra gondolni, hogy eszköze lehet a menekülésnek. Az ösztön cselekedett, azt éreztem, hogy a kezemben a súlyos vasdarab, szerencsét sem remélve, vakon, utolsó erőmet beleadva hátam mögé dobtam a patkót.33 Ezután már igazából menekülni kell, és ezzel veszi kezdetét a könyv nagy középső része, amelyben Boncza vándorol az országban és tapasztalatokat szerez cigány és nem cigány emberek 28

Wright (1998:180-181) Wright (1998:184) 30 Butler (1983:6) 31 Ramadanovic (2004:502) 32 Lakatos (2000:118-119) 33 Lakatos (2000:146) 29

NYELVVILÁG

40

IRODALOM

között. Richardhoz hasonlóan, ő is pikareszk hőssé válik, ahogy különböző kalandok és megpróbáltatások során tapasztalatokat szerez és helytáll. Bár Boncza vándorlásai nem vesznek határozott irányt, Butler jellemzése rá is érvényes: „az állandó mozgás energiát és célt ad életének.”34 Ez a mozgás és vándorlás teszi lehetővé, hogy a Cigánypárizson túli életet is megismerje, úgy a romák, mint a nem romák világát. És bár a könyv végén Boncza visszatér családjához, tapasztalatai képessé teszik a kritikai távolságtartásra is. Ily módon, az író ember öntudatával és szabadságával tudja az olvasó elé tárni társadalmának pozitív és negatív oldalait egyaránt. Összegzés Lakatos Menyhért önéletrajzának jobb megértését szolgálhatja az afroamerikai Richard Wrighttal történő összehasonlító elemzés. Richard Wright Frederick Douglass rabszolga narratívájára támaszkodott, amikor szabadságkeresésének történetét a saját belső szabadságának történetével, illetve önazonosságának és önbecsülésének felépítésével hozza párhuzamba. Hasonlóképpen, Lakatos története egyszerre hívja fel a figyelmet a társadalmi igazságosság és szabadság fontosságára, valamint arra a belső útra, amelyet az önbecsülés és belső szabadság elérésének érdekében végig kellett járnia. Felhasznált irodalom Bryant, Jerry H. (1997): Victims and Heroes: Racial Violence in the African American Novel. University of Massachusetts Press, Amherst. Butler, Robert J. (1983): The Quest for Pure Motion in Richard Wright's Black Boy. MELUS. 10. sz. 5-17. Butterfield, Stephen (1974): Black Autobiography in America. University of Massachusetts Press, Boston. Douglass, Frederick (1986): Narrative of the Life of Frederick Douglass, an American Slave. Penguin Books, New York. Dubs, Kathleen E. (2002): Frederick Douglass: An Intellectual Slave Narrative. Eger Journal of English Studies. 3.sz. 25-28. Lakatos Menyhért (2000): Füstös képek. Széphalom könyvműhely, Budapest. Lee, A. Robert (1988): 'The Stance of Self-Representation': Moderns and Contemporaries in Afro-American Autobiography. In: First Person Singular: Studies in American Autobiography. A. Robert Lee. St. Martin's Press, New York. 151-176. Poulos, Jennifer H. (2010): 'Shouting Curses': The Politics of 'Bad' Language in Richard Wright's Black Boy. The Journal of Negro History. 82. sz. 54-66. Ramadanovic, Petar (2004): Black Boy's Comedy: Indestructibility and Anonymity in Autobiographical Self-Making. Callaloo. 27. sz. 502-521. Taylor, Gordon O. (1983): Studies in Modern American Autobiography. Macmillan, London. Wright, Richard (1998): Black Boy (American Hunger), A Record of Childhood and Youth. HarperCollins Publishers, New York.

34

Butler (1983:6)

NYELVVILÁG

TÖRTÉNELEM

41

Magyar–brit kulturális kapcsolatok 1945–1953 DR. HEGEDŰS GYULA KVIK Előzmények A két világháború közötti időszakban Magyarország és Nagy-Britannia kulturális és tudományos kapcsolatai meglehetősen biztatóan alakultak annak ellenére, hogy a politikai, gazdasági és kulturális életben alapvetően a német (illetve esetenként az olasz) dominancia érvényesült. A magyar politikai-gazdasági eliten és az értelmiségen belül létezett egy angolszász orientációjú réteg, melynek nagyságát és jelentőségét nehéz meghatározni, ám szerepüket hiba lenne alábecsülni. A közvélemény is általában szimpatizált a brit birodalommal, és érdeklődött a brit kultúra iránt: az angol irodalom klasszikusai és a kortárs brit szerzők művei olvashatók voltak magyar fordításban, a magyarországi mozikban pedig időről időre angol filmeket is játszottak. Magyar előadóművészek és zenekarok több alkalommal felléptek Angliában, de a magyar közönség is találkozhatott brit zenészekkel magyarországi színpadokon. A magyarországi egyetemek kapcsolatban álltak brit egyetemekkel, és természetesen számos magyar állampolgár folytatott tanulmányokat Oxfordban, Cambridge-ben, Londonban és más egyetemi városokban. Igen fontos fejlemény volt a kétoldalú kulturális kapcsolatok szempontjából, hogy néhány évvel a háború előtt, 1937-ben Szenczi Miklós vezetésével magyar lektorátus alakult a Londoni Egyetemen. Fejlődő kapcsolatok 1945–1948 Mindennek azonban véget vetett a második világháború. A magyar-brit diplomáciai kapcsolatok megszakadása (1941. április), majd a hadiállapot létrejötte (1941. december) után a kulturális kapcsolatok is évekre megszakadnak. 1945 tavaszától azonban mind a magyar kormány, mind a lakosság igyekezett minél jobb viszonyt kialakítani a győztes nagyhatalmakkal, különösen az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával. Az angolszász hatalmak iránti érdeklődést az is motiválta, hogy ily módon is próbálják ellensúlyozni az egyre fokozódó szovjet nyomást a magyar politikai, gazdasági és kulturális életben. Élénk kulturális kapcsolatokról természetesen nem lehetett szó Magyarország és Nagy-Britannia között, a magyar értelmiség angolszász orientációjú része mégis kezdettől fogva igyekezett felújítani a háború alatt megszakadt kapcsolatokat. Az első látványos lépések a felsőoktatás területén történtek. 1945 júliusában a Pázmány Péter Tudományegyetem tanácsa úgy döntött, hogy meghívnak több neves brit tudóst, illetve NagyBritanniában élő magyar származású kutatókat (elsősorban Polányi Károly közgazdászprofesszort), hogy előadásokat tartsanak az 1946/47-es tanévben. A brit egyetemek és kutatóintézetek igen népszerűek voltak a külföldi ösztöndíjakra jelentkezők körében: 1945-ben az Országos Ösztöndíjtanács által meghirdetett 89 kutatási ösztöndíj közül 10 Nagy-Britanniába szólt. Így tanulhatott angol egyetemeken többek között Berg Pál (angol nyelvpedagógia, irodalom), Lutter Tibor (irodalom), Gergely János (vegyészet), Kovásznai László (biológia) és Moholy Elemér (építészet).1 A természettudományos kapcsolatok felújításában nagy szerepe volt Szent-Györgyi Albertnek, részben az ő erőfeszítéseinek volt köszönhető, hogy angol könyvtárak és egyetemek orvosi felszereléseket, tudományos folyóiratokat és könyveket adományoztak a magyar klinikáknak. Az irodalmi és művészeti kapcsolatok terén jelentős esemény volt a PEN Club magyarországi csoportjának megalakulása 1946-ban.2 Angol zenészek egyre gyakrabban 1 2

Pálffy I.–N. Szabó J. (1994): 84–85. Uo. 85.

NYELVVILÁG

42

TÖRTÉNELEM

adtak koncerteket magyarországi színpadokon, 1946 júniusában egy hónapot töltött Budapesten Stanford Robinson, a BBC zenekarának karmestere, aki több koncertet és operaelőadást vezényelt a magyar közönség előtt. November Arthur Bliss zeneszerző saját műveit vezényelte Budapesten és Szegeden. 1946-ban Stanley Unwin angol író, 1947 nyarán pedig Stephen Spender költő tartott előadásokat a fővárosban, Egerben és Debrecenben.3 A kétoldalú kulturális kapcsolatok kérdése miniszteriális szinten is felmerült. Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter már 1946 májusában felvetette Gyöngyösi János külügyminiszternek, hogy „Angliában mihamarabb magyar kulturális intézmények kezdjék meg működésüket, illetőleg, hogy a Londonban már meglévő és az egész háború alatt működött egyetemi magyar lektorátus működését újból itthoni támogatás és irányítás mellett folytathassa”. A Szenczi Miklós által vezetett lektorátus működött ugyan, de 1941 óta a magyar állam nem tudott anyagilag hozzájárulni annak fenntartásához, így Szenczi saját fizetését fordította a lektorátus dologi kiadásainak fedezésére. Keresztury azt is javasolta, hogy egy vidéki egyetemre is küldjenek magyar lektort: erre az edinburghi egyetemet látta a legalkalmasabbnak, mivel a magyar protestáns egyházak hagyományosan jó kapcsolatokat tartottak fenn a skót protestáns egyházzal.4 1946 decemberében Bassola Zoltán, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium államtitkára részletesen kifejtette Robert McNabnak, a British Council magyarországi kirendeltsége vezetőjének egy londoni magyar kulturális intézet felállításának tervét. Az intézet célja a magyar tudományos és kulturális eredmények bemutatása lenne, megszervezné, hogy magyar kutatók előadásokat tarthassanak angol egyetemeken a magyar nyelvről és irodalomról, gondoskodna arról, hogy a magyar irodalom kiemelkedő művei magas színvonalú fordításokban kerülhessenek az angol olvasók kezébe, ezenkívül képzőművészeti kiállításokat szervezne. Távlati tervként egy magyar tájékoztató könyvtár felállítását is megemlítette.5 A háború után újjáalakult londoni magyar követség elsősorban diplomáciai funkciókat látott el, de fontos szerepe volt a magyar kultúra népszerűsítésében is. A követség 1948 márciusában részletes jelentést küldött a Külügyminisztériumba a magyar–angol kulturális kapcsolatokról. A magyar kultúra angliai megismertetésének legjelentősebb eszköze a követség szerint a Londoni Egyetemen működő magyar lektorátus. Sajnálattal vették, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az 1946/47-es tanév végén hazahívta Szenczi Miklóst Londonból. A lektorátus vezetését ekkor G. F. Cushing vette át, őt azonban az egyetem vezetősége Budapestre kívánta küldeni, hogy az Eötvös Collegiumban doktori tanulmányokat folytasson. Távolléte idejére Iványi-Grünwald Bélát kérték fel arra, hogy helyettesítse őt. Megkezdte működését a londoni Magyar Intézet is, melynek vezetőjévé Buday Györgyöt, a neves grafikus-fametszőt nevezte ki a vallás- és közoktatásügyi miniszter. Az 1946/47-es tanévre nyolcan kaptak magyar állami ösztöndíjat angol egyetemekre: Alföldi András ókortörténész, Balás János jogász, Gerevich László régész, Kéry László irodalomtörténész, Kerékgyártó Elemér középiskolai tanár, Solymos Péter hegedűművész, Szandtner György orvos és Szervánszky Péter zongoraművész. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hat ösztöndíjas helyet kínált fel angol állampolgároknak az 1947/48-as tanévre, elsősorban magyar nyelv és irodalmi, valamint zenei tanulmányokhoz.6 1948-ban a forradalom és szabadságharc centenáriumán több programot is szervezett a londoni magyar követség, előadásokkal, kiállításokkal emlékeztek meg 1848-ról. C. A. Macartney professzor hat részből álló előadást tartott a BBC magyar nyelvű műsorában „Angol–magyar kapcsolatok a szabadságharc idején” címmel, amely később külön kötetben is megjelent. Alan

Gönyei (1988): 340–341. Uo. 314. 5 Uo. 316–317. 6 Uo. 329–333. 3 4

NYELVVILÁG

TÖRTÉNELEM

43

Taylor történész a Manchester Guardianban méltatta a forradalmat, március 15-én pedig Bevin külügyminiszter tartott beszédet a BBC magyar adásában.7 Nyilvánvaló, hogy a brit és a magyar hivatalos szervek nem csupán azért törekedtek a kulturális kapcsolatok fejlesztése, mert oly mélyen érdeklődtek volna a másik ország kultúrája iránt. 1947/48-ban már kezdett körvonalazódni a kétpólusú világrend, és azt is mindenki láthatta, hogy Nagy-Britannia és Magyarország ellentétes oldalakon áll majd. 1947 januárjában a Foreign Office-ban fontos értekezletre került sor: a brit külügyminisztérium munkatársai, valamint a keleteurópai országokból hazarendelt diplomaták megvitatták a térséggel szemben folytatandó jövőbeni politika alapelveit. Az ülés résztvevői végül abban állapodtak meg, hogy továbbra is a nyomásgyakorlás politikáját folytatják, de általában tartózkodnak a hivatalos tiltakozásoktól és jegyzékváltásoktól, s inkább nagyobb hangsúlyt helyeznek a kulturális propagandára és a BBC adásaira.8 E propaganda során minél szélesebb rétegeket meg kell próbálni meggyőzni a szabadságjogok, a gazdasági és társadalmi fejlődés és a magasabb életszínvonal fontosságáról, és arról, hogy mindezt a nyugati típusú demokráciával tudják elérni. Mindehhez felhasználhatók a kulturális kapcsolatok (pl. a British Council), személyes kapcsolatok, valamint a nyomtatott sajtó és a BBC. 9 A British Council Budapesten A budapesti brit követség – hasonlóan a legtöbb diplomáciai misszióhoz – igyekezett hazájának kultúráját is megismertetni az ország lakosságával. 1945 nyarától azonban a British Council is megkezdte budapesti tevékenységét. Az intézmény élére Robert McNab került. Kezdetben nem volt egyértelműen elhatárolva a politikai misszión működő ún. „Information Officer” és a British Council hatásköre. Hosszas egyeztetések után, 1946 februárjára sikerült erről is megegyezni, ettől fogva a British Council képviselőjét is meghívták a politikai misszió heti értekezletére.10 Egyesítették a misszió és a British Council könyvtárát is – ebből a néhány száz kötetes gyűjteményből fejlődött ki az a rendkívül népszerű könyvtár, amely 14 évnyi (1950–63) megszakítással ugyan, de egészen 2007-ig szolgálta a brit kultúra iránt érdeklődő magyarokat. (2007-ben a könyvtár állománya a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba került.) A British Council ekkoriban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériummal is jó viszonyt ápolt. Anthony White, a British Council londoni központjának vezetője 1946 januárjában levelet írt Keresztury Dezső miniszternek, melyben reményét fejezte ki arra, hogy a minisztérium és a British Council budapesti irodája hatékonyan együttműködik a jövőben az oktatási és kulturális kapcsolatok fejlesztése terén.11 A British Council igen népszerű volt a budapestiek körében. 1948 áprilisában McNab arról számolt be a londoni központnak, hogy az intézet rendkívül sikeresen működik, rendezvényeiken nagyszámú látogató jelenik meg. Különösen a zenei előadások sikeresek, de a képzőművészeti kiállításaikat is sokan látogatják. Jelentésében arra is kitért, hogy a budapesti, a debreceni és a pécsi egyetemen is működnek angol lektorok.12 Az év utolsó három hónapjának programját ismertető műsorfüzet szerint minden szerdán angol művészek zenei és irodalmi lemezfelvételeit játszották le az érdeklődőknek, csütörtökönként ismeretterjesztő filmeket vetítettek. Havonta egyszer Angliából érkező vendégek tartottak előadást: október végén Elisabeth Bowen írónő, november C. H. Andrewes kutatóorvos, decemberben pedig L. J. Mordell matematikus MOL XIX-J-1-k 28. tétel 4. doboz NA FO 371/65964 „Policy in Eastern Europe” 1947. január 14. 9 Uo. „Hungary” c. feljegyzés, dátum, aláírás nélkül. 10 NA BW 36/11. Helm 57. sz. jelentése Bevinnek, 1946. február 28. 11 Gönyei (1988) 308. 12 NA BW 36/12. NcNab jelentése Johnstone-nak (British Council. London), 1948. április 16. 7 8

NYELVVILÁG

44

TÖRTÉNELEM

professzor. A British Council Budapesten dolgozó munkatársai is rendszeresen tartottak előadásokat az angol irodalomról és filmművészetről, az épület nagytermében pedig tematikus fotókiállításokat rendeztek.13 A British Council ösztöndíjakkal is támogatta fiatal magyar kutatók és művészek angliai tanulmányait. Az 1946/47-es tanévben öten utazhattak Nagy-Britanniába (Gergely János biokémikus, Kovásznay László vegyészmérnök, Lutter Tibor angol szakos tanár, Szladits Károly jogász és Moholi Imre építész). Ugyanebben a tanévben összesen harmincnégy angol szakos tanár vett részt két-, illetve háromhetes speciális nyelvtanfolyamokon Angliában.14 A magyar művészek is igyekeztek élni a lehetőségekkel, melyeket a British Council magyarországi jelenléte nyújtott számukra. Amikor Nádasdy Kálmán Shakespeare III. Richárd című drámáját kívánta színpadra állítani a Nemzeti Színházban, a neves rendező a British Council segítségét kérte, hogy Lawrence Olivier-től tanácsot kérhessen a darab rendezéséhez. Zathureczky Ede hegedűművész, a Zeneakadémia igazgatója Benjamin Britten hegedűversenyének előadására készülve szintén a British Councilon keresztül jutott hozzá a zenemű lemezfelvételéhez.15 Magyar–angol kulturális egyezmény tervezete Keresztury Dezső kultuszminiszter már 1946 októberében felhívta a külügyminiszter figyelmét arra, hogy Nagy-Britannia több európai országgal kulturális egyezmények megkötéséről tárgyal. Keresztury azt javasolta, hogy a magyar kormány is kezdeményezzen tárgyalásokat egy magyar– angol kulturális egyezményről.16 Az elkövetkező két év során azonban semmi sem történt az ügyben. 1947. október 30-án Ortutay Gyula, aki korábban Kereszturyt váltotta fel a vallás- és közoktatásügyi tárca élén, ismét átiratban javasolta Molnár Erik külügyminiszternek a tárgyalások megkezdését. A kérdést már többször megvitatta a British Council magyarországi képviselőjével, és úgy látta, elérkezett az idő arra, hogy a londoni magyar követség hivatalosan érdeklődjön a Foreign Office-ban (a brit külügyminisztériumban) a tárgyalások megindításának lehetőségéről. Decemberben Ortutay arról értesítette Molnár Eriket, hogy Alexander Helm budapesti brit követ is időszerűnek látja a kérdés felvetését a Foreign Office-nál.17 Ekkorra már elkészült Budapesten egy 16 cikkelyből álló egyezménytervezet, melynek legfontosabb pontjai a következők voltak:  a felsőoktatási intézményekben lektorátusokat állítanak fel, amelyek hazájuk nyelvét, irodalmát és kultúráját ismertetik meg az érdeklődő hallgatókkal;  kulturális intézményeket alapítanak, amely a nagyközönség számára teszi lehetővé az ország kultúrájának megismerését;  támogatják a tanárok, felsőoktatási hallgatók, kutatók és művészek cseréjét;  ösztöndíjakat nyújtanak diákoknak és kutatóknak;  elősegítik a tudományos társaságok és intézmények együttműködését;  megvizsgálják a felsőoktatási intézmények közötti átjárás és a diplomák kölcsönös elismerésének lehetőségét;  nyári tanfolyamokat szerveznek fiatalok és felnőttek számára;

NA BW 36/12. „The British Council Programme. October–December 1948.” A londoni magyar követség összefoglaló jelentése az 1947. évi magyar-angol kulturális kapcsolatokról. 1948. február 24. In: Gönyei (1988) 329–331. 15 NA BW 36/11. Roland Duke (British Council, Budapest) levele McNabnak (British Council, London), 1947. október 28. 16 Gönyei (1988) 315. 17 Uo. 321–322. 13 14

NYELVVILÁG

TÖRTÉNELEM 

45

elősegítik a másik ország kultúrájának megismerését könyvek, sajtótermékek, koncertek, előadások, kiállítások stb. segítségével.

Az egyezmény végrehajtására egy tíztagú állandó vegyes bizottságot terveztek felállítani, melynek brit tagjait a Foreign Office, magyar tagjait a VKM nevezi ki. A vegyes bizottság évente legalább egyszer teljes ülést tart, melyen javaslatokat dolgoznak ki az egyezmény konkrét végrehajtására. A tervezett egyezmény hatályát öt évben határozták meg. Az egyezménytervezet elkészítése után hetekig nem történt továbblépés, pedig Bede István londoni követ is tárgyalt időközben az egyezmény ügyében a Foreign Office kulturális osztályának képviselőivel, akik azt közölték vele, hogy az angol–magyar egyezmény megszövegezésében az angol–csehszlovák egyezményből indulnának ki, és kifejezték hajlandóságukat a tárgyalások megkezdésére. A Külügyminisztérium azonban ismét késlekedett a válasszal, és csak Bede határozott sürgetésére engedélyezték neki a tárgyalások előkészítését. Bede jegyzékben kérte Bevin külügyminisztert a tárgyalások megindítására, majd megbeszélést folytatott G. L. MacDermott-tal, a Foreign Office kulturális osztályának vezetőjével, aki figyelmeztette, hogy az egyezményt a kulturális osztály és a magyar követség együtt dolgozza majd ki, és annak megszövegezése hónapokig fog tartani. Hangsúlyozta, hogy nem kívánnak semmiféle tárgyalódelegációt fogadni ez ügyben. Ellentétben a magyar tervezettel, amely az államfőket jelölte meg aláírókként, MacDermott szerint az egyezményt angol részről Bevin külügyminiszter, magyar részről pedig a londoni követ írná alá. Bede néhány nappal később találkozott George Tomlinson közoktatási miniszterrel, aki támogatásáról biztosította az egyezmény ügyében. Időközben azonban a londoni követ olyan utasítást kapott Budapestről, hogy az egyezmény előkészítő munkálatait állítsa le, mert „a magyar–angol kulturális megbeszélések zavarnák Magyarország és a szomszéd államok közötti hasonló természetű tárgyalásokat”. Bede megdöbbenéssel fogadta az utasítást, és 1948. január 26-án a Külügyminisztérium kulturális osztályának vezetőjétől, Czinkótszky Jenőtől próbálta megtudni, mi áll a budapesti döntés hátterében, és kifejtette neki, hogy az éppen megindult tárgyalások megszakítása beláthatatlan következményekkel járna.18 A londoni követ erőfeszítései ellenére a magyar–angol kulturális egyezmény megkötésére nem került sor. A hidegháború elmélyülése és azzal párhuzamosan a magyar–angol viszony fokozatos elhidegülése a kulturális és tudományos kapcsolatok ígéretesen induló fejlődését is megakasztotta. A hidegháború kibontakozása A brit–magyar államközi kapcsolatok elhidegülése a British Council tevékenységére is rányomta bélyegét. Helm budapesti brit követ már 1947 áprilisában azt jelentette Londonnak, hogy az utóbbi időben több jel mutat arra, hogy a magyar hivatalos szervek nyomást gyakorolnak a magyar állampolgárokra, hogy ne látogassák a British Council vidéki rendezvényeit.19 Robert McNab júliusban részletes beszámolót küldött Helmnek irodája tevékenységéről és a legfontosabb problémákról. Több olyan esetet felsorol, amikor a rendőrség megfenyegetett tanárokat, tudósokat, helyi programszervezőket, amiért kapcsolatban álltak British Councillal. Egyre többen nem kapnak útlevelet vagy kiutazási engedélyt, akik különböző célokkal (ösztöndíj, előadókörút, gyermektábor, nyelvtanfolyam) Angliába szerettek volna utazni.20 1948 novemberében McNab közölte Ortutay Gyula kultuszminiszterrel, hogy a British Council kénytelen beszüntetni az 1948/49-es tanévre ösztöndíjat nyert nyolc magyar állampolgár ösztöndíját, mivel egyikük sem kapott útlevelet a magyar hatóságoktól. Ortutay válaszában Gönyei, 1988. 326–328. PIL 508. f. 1/144. ő.e. (NA FO 371/67174.7830). Helm 152/91/47. sz. jelentése Warnernek, 1947. április 16. 20 PIL 508. f. 1/115. ő.e. (NA FO 371/67181.10082), McNab összefoglalója Helmnek “British Council activities in Hungary.” 1947. július 22. 18 19

NYELVVILÁG

46

TÖRTÉNELEM

egyrészt a magyar útlevélhatóságokra hárította a felelősséget, másrészt pedig azzal magyarázta a kiutazások elmaradását, hogy az „ösztöndíjasok kiválasztásánál egy átszervezés előtt álló, akkor még régi szempontok szerint bíráló Ösztöndíj Tanács működött közre, amely megtéve a maga javaslatait, a ma érvényes tudománypolitikai szempontokat – úgy látszott – mellőzte.”21 1949 januárjában McNab, aki ekkor már a British Council londoni központjában dolgozott, részletes jelentést írt a budapesti iroda munkájáról. A jelentés megállapította, hogy 1948 augusztusa óta az iroda tevékenysége folyamatosan hanyatlik. Az elmúlt nyolc hónapban egyetlen ösztöndíjas sem utazott Angliába Magyarországról; minimálisra csökkentek kapcsolataik a Vallásés Közoktatásügyi Minisztériummal; jelentős visszaesést tapasztaltak az angol nyelvoktatás terén (például az egyetemeken egyre kevesebb tanfolyamot indíthattak); sőt még a korábban ígéretesen alakuló zenei kapcsolatok is kedvezőtlenül alakultak.22 1949 márciusában David Rhys Ellias, a British Council budapesti kirendeltségének új vezetője hosszú összefoglalót küldött a londoni központba, melyben az intézmény jelenlegi helyzetét és jövőbeni kilátásait elemezte. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az elmúlt félév során felgyorsult a magyar kulturális élet átalakítására irányuló folyamat, ami az intézet munkáját is nagymértékben megnehezíti. Ennek ellenére meglátása szerint a „művelt” magyarok egyértelműen és őszintén angolbarátok, és nagy érdeklődést tanúsítanak az angol nyelv és kultúra iránt. A NagyBritanniából érkező művészek előadásai mindig telt ház előtt folynak, a követség épületében tartott filmvetítéseken pedig több mint kétszáz főnyi közönség jelenik meg. Ortutay Gyula vallásés közoktatásügyi miniszter és Boldizsár Iván külügyi államtitkár – még az erőteljes nyugatellenes propaganda időszakában is – korrekt módon viszonyultak a British Council tevékenységéhez. Ugyanakkor Rhys Ellias is igen aggasztónak tartja a McNab által is jelzett tendenciát az angol nyelvtanfolyamok visszaszorulásáról. Általában a Művelődésügyi Minisztérium gyanakvással tekint a British Council működésére, és egyre több hír érkezett arról, hogy az intézet munkatársaival kapcsolatban lévő magyar állampolgárokat zaklatja a rendőrség. Mindezek ellenére Rhys Ellias úgy látja, hogy a közeljövőben nem fenyeget az a veszély, hogy a magyar kormány betiltaná a British Council tevékenységét Magyarországon.23 A magyar kormány 1949 júniusában tette meg első drasztikus lépését a British Council tevékenységének korlátozására. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy a British Council nem tekinthető külképviseletnek (ami egyébként eddig is így volt), ezért a hazai oktatási intézmények, tudományos szervek csak a Külügyminisztérium alá tartozó Kultúrkapcsolatok Intézetén keresztül léphetnek érintkezésbe, és bármiféle küldeményt (könyvet, filmet, sajtóanyagot) is csak azon keresztül kaphatnak meg a British Counciltól.24 1949 nyarán a hatóságok egyre erősebb nyomást fejtettek ki a British Council magyar alkalmazottaira. Volt, akinek férjét elbocsátották az Országos Tervhivataltól, később testvérét és annak feleségét internálták, édesanyja nyugdíját megvonták, egy másik alkalmazottat pedig balatoni nyaralása alatt szervezett be az állambiztonsági szolgálat, és arra kényszerítették, hogy jelentéseket írjon a British Council „titkos tevékenységeiről”.25 Rhys Ellias 1949 októberében már azt jelentette, hogy képtelen kapcsolatba lépni a Kultúrkapcsolatok Intézetével, illetve annak vezetőjével, Mihályfi Ernővel. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az intézmény változatlanul népszerű a magyarok körében, naponta átlagosan Gönyei (1988) 342–343. NA BW 36/11. McNab feljegyzése („British Council Work in Hungary”), 1949. január 25. 23 Uo., Rhys Ellias jelentése („Analysis of Situation Facing British Council in Hungary”), 1949. március 8. 24 VKM 1060/4-1949.V.2. sz. (1949. július 13.) és 1060-B/1949.V.1. sz. (1949. október 18.) rendeletek. 25 NA BW 36/11, Rhys Ellias HUN/0680/1. sz. jelentése E.N. Gummernek (British Council, London), 1949. augusztus 16.; Rhys Ellias 134. sz. távirata a Foreign Office-nak, 1949. szeptember 12. 21 22

NYELVVILÁG

TÖRTÉNELEM

47

kétszázan fordulnak meg az épületben.26 Kénytelenek voltak azonban visszahívni a budapesti egyetem angol tanszékén évek óta dolgozó lektort. Rhys Ellias arról az eseményről is beszámol – nyilvánvalóan hallomásból –, hogy Szenczi Miklóst „betegszabadságra” küldte az egyetem vezetősége, az újonnan kinevezett tanszékvezető [Lutter Tibor] pedig határozottan megtiltotta a tanszék oktatóinak és hallgatóinak, hogy a British Councilba járjanak, Rhys Elliast pedig „még elődjénél is veszélyesebb”-nek nevezte.27 A magyar hatóságok a legkülönbözőbb eszközökkel igyekeztek ellehetetleníteni a British Council működését, és az angolok is látták, hogy a budapesti iroda napjai meg vannak számlálva. 1950. március 9-én a magyar kormány jegyzékben közölte a brit követséggel, hogy két diplomatát „persona non grata”-nak nyilvánítanak, egyúttal megvonják a tartózkodási engedélyt a British Council munkatársaitól. Az angolok eleget tettek a jegyzék felszólításainak, de tiltakoztak a magyar fél állításai ellen. Válaszként a magyar kormány lépéseire, április 24-én az angolok követelték egy londoni magyar követségi attasé visszahívását és a londoni Magyar Kulturális Intézet bezárását.28 A kölcsönös kiutasítások következtében egyik kulturális intézmény sem működhetett tovább. A hidegháború a kultúra területén is intenzíven zajlott. Hidegháború és enyhülés, 1950–56 1949/50 fordulóján a magyar–angol kapcsolatok olyan mértékben romlottak, hogy mindkét országban felmerült a diplomáciai kapcsolatok teljes megszakítása. Egy brit állampolgárságú üzletember letartóztatása, majd hosszú börtönbüntetésre ítélése, valamint a magyarországi brit tulajdon kártérítés nélküli államosítása következtében szinte egy csapásra megszakadtak a korábban ígéretesen induló kereskedelmi kapcsolatok. A diplomáciai kontaktusok szinte csak a kölcsönös tiltakozásokra korlátozódtak. A kulturális kapcsolatok gyakorlatilag megszűntek. A British Council budapesti irodájának bezárása után az angol kultúra (vagy magyar interpretációban: az „imperialista propaganda”) közvetítésére az egyetlen megmaradt csatorna a BBC magyar adása volt, melyet a magyar hatóságok igyekeztek technikailag zavarni. A londoni magyar követség ebben az időszakban szinte teljes elszigeteltségben működött, alig volt kapcsolata a Foreign Office-szal. Ennek ellenére továbbra is rendszeresen szerveztek kulturális programokat, így például 1952-ben Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára és 1953-ban a Rákóczi-szabadságharc 250. évfordulójára, de a kiállítások, előadások és hangversenyek látogatottsága meglehetősen csekély volt.29 A londoni egyetem magyar lektorátusával nagyon rossz volt a követség viszonya, hiszen ott „a szélsőséges, reakciós IványiGrünwald és a szintén ellenséges Cushing tartanak előadásokat”. Ezt ellensúlyozandó, a követség is szervezett magyar nyelvtanfolyamokat az érdeklődők számára.30 A londoni magyar képviselet kapcsolatai szinte kizárólag a brit kommunista párt tagjaira és néhány baloldali értelmiségre korlátozódtak. Igyekeztek fenntartani a kapcsolatot olyan személyekkel, akik az elmúlt években különböző delegációkkal Magyarországon jártak, néhányan közülük rendszeresen írtak olvasói leveleket a „Magyarországot rágalmazó lapoknak”.31 Sztálin halála után, a nemzetközi helyzet kedvező változásai következtében a magyar–angol viszony is lassan (igen lassan) enyhülni kezdett. A letartóztatott brit állampolgár amnesztiával kiszabadult börtönéből, és elhagyhatta az országot, és a budapesti követség sem volt már olyan NA BW 36/11. Rhys Ellias feljegyzése Wallingernek (budapesti brit követség), 1949. október 16. Uo., Rhys Ellias HUN/0680/2. sz. jelentése Groom-Johnsonnak (British Council, London), 1949. november 8. 28 Szörényi (2006) 77. 29 MOL XIX-J-1-k 28. tétel 4. doboz 30 MOL XIX-J-1-k 13. tétel 1. doboz, Boldizsár Iván államtitkár 1656/biz/1950.-pol. sz. levele londoni követségnek, 1950. január 21. 31 MOL XIX-J-1-k 33. tétel 4. doboz, Bolgár jelentése a Külügyminisztériumnak, 1950. május 24. 26 27

NYELVVILÁG

48

TÖRTÉNELEM

hermetikusan elzárva a külvilágtól, mint az azt megelőző három évben. A kulturális kapcsolatok helyreállításáról azonban nem lehetett szó, az egyetlen látványosabb változás az volt, hogy néhány angol újságírót beengedtek az országba. Kiemelkedő esemény volt a magyar–angol kapcsolatok történetében a „londoni 6:3”, azaz a magyar labdarúgó válogatott, az „Aranycsapat” fölényes győzelme az angol válogatott fölött 1953. november 25-én a Wembley-stadionban. A sportesemény a diplomáciai jelentésekbe is bekerült: „A meccs után Labouchere követ gratuláló táviratot küldött Katona elvtársnak, Nicholson konzul pedig telefonon gratulált Gál elvtársnak” – olvasható egy külügyminisztériumi összefoglalóban.32 A londoni követ még lelkesebben írt a mérkőzésről: „Nagyban elősegítette Népköztársaságunk népszerűsítését és tekintélyének megnövekedését válogatott labdarúgó csapatunk kitűnő angliai szereplése és győzelme. E győzelem egészen napjainkig állandóan foglalkoztatta az angol sportolókat.”33 1954 nyarán azonban – miután Rákosinak sikerült Nagy Imrét a háttérbe szorítania – Magyarország és a nyugati hatalmak viszonya kezdett elhidegülni. A magyar hatóságok ismét zaklatni kezdték azokat a magyar állampolgárokat, akik bármilyen kapcsolatban voltak a budapesti brit követséggel. Ezek augusztusra már olyan méretet öltöttek, hogy a londoni követség ügyvivőjét behívták a Foreign Office-ba, ahol hivatalosan tiltakoztak a budapesti követséggel kapcsolatban álló személyek rendszeres és módszeres zaklatása ellen.34 Az 1954 és 1956 között lassan újjáéledő magyar–angol kapcsolatok (különösen a Londonban újrainduló pénzügyi és kereskedelmi tárgyalások) a kultúra terén alig éreztették hatásukat. A British Council újbóli megnyitására semmi remény nem látszott, és a kultúra egyéb színterein (irodalom, tudomány, zene, képzőművészet stb.) is nagy nehézségekbe ütközött a kapcsolatok újraélesztése a több éves szünet után. Az egyetlen terület, ahol látványos fejlődés mutatkozott a könyvkiadás volt. A következőkben felsoroljuk az 1945 és 1956 között Magyarországon megjelent brit vonatkozású könyveket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár katalógusa alapján.35 Az igen tanulságos lista jól illusztrálja a magyarországi politika változásait. 1946-ban még egy üzleti szakszótár is megjelenhetett, 1946–47-ben pedig olyan jelentős, 20. századi írók művei láttak magyarul napvilágot, mint Virginia Woolf, Aldous Huxley és James Joyce. 1949-ben viszont már csak egyetlen brit szerző (talán nem véletlen, hogy a lengyel származású Joseph Conrad) szerepel a kiadott könyvek listáján, 1951-ben és 1953-ban pedig egyetlen angol vonatkozású mű sem jelent meg Magyarországon. 1952-ben a baloldali politikai nézeteket valló G. B. Shaw drámáin, illetve a munkásságát elemző könyvön kívül egyetlen klasszikus szerzőt (Burns), egy politikai szöveggyűjteményt, az Angol Kommunista Párt egy pamfletjét, illetve egy ausztrál kommunista író (Frank Hardy) regényét találjuk a listán. A lassan normalizálódó magyar–angol kapcsolatoknak köszönhetően 1955-ben és 1956-ban már valamivel színesebb a kínálat: megjelent a hatkötetes Shakespeare-összes és több angol klasszikus regény. Főleg olyan szerzők művei (Sterne, Defoe, Thackeray, Dickens), akik erőteljes társadalomkritikát fogalmaztak meg a maguk idejében. Az angol irodalom tehát ismét felkerülhetett a könyvesboltok polcaira, ráadásul igen magas színvonalú fordításokban. Mindezek a fejlemények, valamint az Országh László-féle szótárak megjelenése is jól jelzik, hogy a hatalom egyre kevésbé igyekezett korlátozni az angol nyelv, irodalom és kultúra művelését Magyarországon.

MOL XIX-J-1-j 26/a tétel 11. doboz, „Angol-magyar diplomáciai kapcsolatok alakulása 1953. év folyamán”, Villányi Antónia (Külügyminisztérium Politikai Főosztály) összefoglalója, 1953. december 21. 33 MOL XIX-J-1-j 47. tétel 20. doboz, „Angol-magyar kapcsolatok 1953-ban”, a londoni magyar követség éves összefoglalója, dátum nélkül. 34 NA FO 371/116375, Foreign Office 160. sz. levele Cope-nak (budapesti követség), 1955. augusztus 11. 35 A kiadás helye minden esetben Budapest. 32

NYELVVILÁG

TÖRTÉNELEM

49

1945

André Maurois: Anglia története. (Ford. Németh Andor), Írás. Virginia Woolf: Orlando. Ford. Gyergyai Albert, Szávai Nándor, Révai. G. B. Shaw: Szocializmusról kapitalizmusról nőknek. Ford. Goda Géza, Dante Könyvkiadó. A. A. Milne: Hatévesek lettünk. Kivál. és ford. Devecseri Gábor, Hungária.

1946

G. B. Shaw Éretlenek. Ford. Szinnai Tivadar, Dante. Aldous Huxley: És megáll az idő. Ford. Vas István, Franklin Társulat. Seventeenth cnetury poets. Angol barokk líra (Kétnyelvű klasszikusok) Ford. és bev. Vas István, Officina. Richard Llewellyn: Egy ember egyedül marad. Ford. Molnár Ákos és Bíró Sándor, Dante. Cox György [George William Cox]: Görög regék. Ford. Komáromy Lajos, Franklin Társulat. ifj. Szladits Károly – Szemző Blanche: Angol-magyar és magyar-angol jogi, kereskedelmi és pénzügyi szakszótár a leggyakrabban előforduló angolnyelvű szerződési és levélmintákkal. English-Hungarian and Hungarian-English Legal, Commercial and Financial Dictionary. Egyetemi Nyomda. Aldous Huxley: Spinoza és a kukac. Ford. Ábrányi Boldizsár és Mück Dóra, Egyetemi Nyomda.

1947

Virginia Woolf: Clarissa. Ford. Nagypál István, Franklin Társulat. George Bernard Shaw: Szerelmi házasság. Színjáték három felvonásban. Ford. és az előszót írta Békés István, Parnasszus. A mai angol grafika: a Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület kiállítása. Budapest [hely nélkül]. Bernard Shaw: Politikai ábécé. Ford. Gombos László, Dante. Mikes György: Anglia papucsban. Grill. H. G. Wells: Az emberiség jövője: nyugodt elősorolása azoknak a dolgoknak, amelyek most történnek vele és azoknak a közvetlen lehetőségeknek, amelyekkel szemben áll. Ford. Fülöp Zsigmond, Káldor György Könyvkiadó Vállalat. H. G. Wells: Nem lehetsz elég óvatos. Ford. Sándorházy Lajos, Anonymus Irodalmi és Művészeti Kiadó Rt. William Somerset Maugham: Akkor és most. Ford. Vas István, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. James Joyce: Ulysses. Ford. Gáspár Endre. Nova Irodalmi Intézet. A. L. Morton: Az angol nép története. Ford. Szemerényi Oszvald és Szentmihályi János, Hungária. James Hilton: Dr. Wassell története. Ford. S. Bokor Malvin, Uj Idők Irodalmi Intézet: Singer és Wolfner.

1948

Christofer Hill: Az angol forradalom 1640. Három tanulmány. Ford. Réz Ádám, Szikra. Aldous Huxley: A Mona Lisa mosolya. Ford. Cs. Szabó László, Franklin Társulat. Országh László: Angol-magyar kéziszótár. Franklin Társulat. Shakespeare összes drámai művei. 1–4. kötet, a jegyzeteket Országh László írta, Franklin Társulat. Evelyn Waugh: Utolsó látogatás. Ford. Ottlik Géza, Franklin Társulat.

1949

Joseph Conrad: Lord Jim. Ford. Örkény István, Hungária Könyvkiadó.

1950

Geoffrey Chaucer: Canterbury mesék. Ford. Benjámin László et al., szerk., a bev. és a jegyz. írta Lutter Tibor, Franklin Társulat. Percy Bysshe Shelley: Shelley válogatott költeményei. Bev. Kardos László, Szépirodalmi Könyvkiadó.

NYELVVILÁG

50

TÖRTÉNELEM

1951 –

1952

Robert Burns válogatott versei. Szerk. Kéry László és Kormos István; [a bev. tanulmányt és a jegyzeteket Kéry László írta], Szépirodalmi. Frank Hardy: John West hatalma. Regény, Szépirodalmi. Lutter Tibor: G. B. Shaw. Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó. Morus, Bacon, Hobbes, Locke. Szemelvények. Ford. Bodor András; C. I. Gulian, I. Banu bev. tanulmányaival, Művelt Nép. Harry Pollitt – John Gollan: Az Angol Kommunista Párt harca a békéért és a függetlenségért. Ford. Fraknói Júlia és Róna Ilona, Szikra. G. Bernard Shaw: Öt színdarab. Ford. Ottlik Géza és Réz Ádám; bev. Háy Gyula, Szépirodalmi.

1953 –

1954

Henry Fielding: A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete. Ford. Julow Viktor, előszó Kéry László, Szépirodalmi. Ben Jonson: Volpone. Stefan Zweig és Jules Romains átdolgozását ford. és kieg. Illyés Gyula; utószót írta András László, Szépirodalmi. Charles és Mary Lamb: Shakespeare-mesék. Ford. és az előszót írta Vas István, Ifjúsági Könyvkiadó. Shakespeare: Ahogy tetszik. Ford. Szabó Lőrinc; bev. Both Béla, Művelt Nép. Jonathan Swift: Gulliver utazásai / Gulliver utazása Lilliputban. Ford. Karinthy Frigyes, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó.

1955

James Cook: Utazások a világ körül: első utazás. Vál. Lutter Tibor, ford. Vajda Endre; a bev. írta és a jegyzeketet kész. Vajda László, Művelt Nép. Charles Darwin: A fajok eredete természetes kiválasztás útján vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása. Ford. Mikes Lajos]. Darwin önéletrajza. Ford. Szász Béláné, bev., jegyzetekkel ell. Boros István, Művelt Nép. Charles Dickens: Twist Olivér. Ford. Szentkuthy Miklós, Új Magyar Kiadó. Lutter Tibor: A polgári angol irodalomtörténetírás mai útjai. Akadémiai Kiadó. John Milton: Sámson. Ford. a bevezetést és a jegyzeteket írta Dybas Tihamér, Új Magyar Kiadó. Országh László: Magyar-angol szótár. Akadémiai. Országh László: Magyar-angol kéziszótár. A concise Hungarian-English dictionary. Akadémiai. Lord Russell: A horogkereszt rémtettei. Ford. Gábor Jozefa, Szikra. Shakespeare: Lear király: tragédia 5 felvonásban. Ford. és bev. Füst Milán, Új Magyar Kiadó. Shakespeare összes drámái. 1–6. kötet. Szerk. Kéry László, Új Magyar Kiadó.

1956

Robert Burns válogatott versei. Vál. Kormos István; ford. Arany János et al., Ifjúsági. Michael Croft: Suhog a pálca. Ford. Róna Ilona, Új Magyar Kiadó. Daniel Defoe: Moll Flanders örömei és viszontagságai. Ford. Vas István; a bev. tanulmányt és a jegyzeteket írta Ungvári Tamás, Új Magyar Kiadó. Henry Lawson: A batyu románca. Elbeszélések. Ford. Szentkuthy Miklós; a verseket Ford. Bakucz József, Új Magyar Kiadó. Doris Lessing: Eldorádó. Elbeszélések. Ford. Bartos Tibor, Új Magyar Kiadó.

NYELVVILÁG

TÖRTÉNELEM

51

Lutter Tibor: John Milton, az angol polgári forradalom költője. Akadémiai. W. S. Maugham: Sör és perec. Európa. Shakespeare: Hamlet; Szentiványi álom; Lear király. Ford. Arany János, Vörösmarty Mihály; bev. és jegyzetekkel ell. Kéry László, Lutter Tibor. Iskolai könyvtár, Új Magyar Kiadó. The Sonnets of William Shakespeare – Shakespeare szonettjei. Ford. Justus Pál; bev. és jegyz. ell.: Lutter Tibor. Kétnyelvű klasszikusok, Corvina. G. B. Shaw: Szent Johanna: történelmi színmű hat képben, utójátékkal. Ford. Ottlik Géza; az utószót és jegyz. írta Benedek András, Új Magyar Kiadó. Laurence Sterne: Tristan Shandy úr élete és gondolatai. Ford. Határ Győző; bev. Szentkuthy Miklós, Új Magyar Kiadó. William Makepeace Thackeray: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. Ford. Rákosi Zoltán; jegyzetekkel ell. András László, Új Magyar Kiadó.

Levéltári források Magyar Országos Levéltár (MOL) XIX-J-1-j: Külügyminisztérium – Nagy-Britannia – TÜK iratok 26/a tétel: Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatainak általános ügyei 47. tétel: Éves összefoglaló jelentése Nagy-Britannia kül- és belpolitikájáról, országismertetések XIX-J-1-k: Külügyminisztérium – Nagy-Britannia – Adminisztratív iratok 13. tétel: A követség és a központ (KÜM) kapcsolata 28. tétel: A magyar belpolitika és annak visszhangja Nagy-Britanniában 33. tétel: Nagy-Britannia állampolgárainak nem hivatalos jellegű (de nem turisztikai célú) magyarországi látogatása National Archives, London (NA) BW 36/11-12: The British Council: Establishment of office in Hungary and Council’s subsequent withdrawal: correspondence, relations with HM Mission 1946–1950 FO 371/65964: Foreign Office: United Kingdom policy in Eastern Europe FO 371/116375: Political relations between Hungary and UK 1955 Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, Budapest (PIL) 508. f. 1: Külföldi levéltárakból származó magyar vonatkozású iratmásolatok – Nyugat Európa és az Amerikai Egyesült Államok levéltárai – Nagy-Britannnia 115. és 144. őrzési egység (ő. e.) Felhasznált irodalom Gönyei Antal (1988): Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948. (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8.) Budapest, Új Magyar Központi Levéltár. Pálffy István – N. Szabó József (1994): Angol-magyar kulturális és tudományos kapcsolatok a II. világháború után. (1945–1948.) Világtörténet. 1994/tavasz-nyár. 83–89. Szörényi Attila (2006): A brit-magyar diplomáciai kapcsolatok és a Sanders-ügy, 1949-1953. Valóság, 2006/6. 74–94.

NYELVVILÁG

OLVASÓLÁMPA

66

Indián költemények: Mai mexikói költők Juan Gregorio Regino (mazaték költő, író, 1962–, Chichicazapa Soyaltepec, Oaxaca) Hagyj egy kicsit meghalni Hagyj egy kicsit meghalni, végül is örökké nem tart semmi. Az élet olykor olyannyira csak átmeneti, hogy magunknak fel sem tudjuk fedezni. Hagyj meghalni az arcok kíséretében, melyek leginkább a múltra emlékeztetnek; azok, melyek velem koccintottak és maguk között nekem utat nyitottak. Hagyj meghalni az álmok kíséretében, melyek sosem voltak az enyémek; azok, melyek mint a napéjegyenlőség jöttek s mentek, hogy csillapítsák a nappali s éjjeli tehetetlenséget. Azok, melyek fonalat szőni láttak engem az eget átszelő orsón, hogy felajánljam nekik dalomat és költészetemet; a jelenemet és jövőmet. Natalio Hernández (náhuatl költő, 1947–, Naranjo Dulce, Veracruz) Ének a szerelem pillangójának Holnapra bizonyára meghalok. De itt és most élvezem a boldogságot. Ezt a megélni és szeretni való boldogságot, s mindazt, mi minket körbevesz. A szerelem az az erő, mely életben tart és alkotásra késztet. Szerelmem szeretlek, mert akkor bukkansz fel, amikor már úgy tűnik, életem kihunyni készül. Erőd és fiatalságod segítenek tovább élnem. Értem én, élnem kell, hogy alkossak. Alkossak itt és most, Amanintzin1. Igaz, hogy távolról jöttünk; mégis most itt vagyunk. Az itt és a most az, ami életet ad nekünk, 1

Azték isten

NYELVVILÁG

OLVASÓLÁMPA

67

s az értelme a földön való létünk. Szerelmem, erőt adsz nekem. Ezért rád hagyok mindent, ami éltet és mozgásban tart, Ollin Yoliztli2. Még ha meghalok is, mindig melletted leszek, hogy együtt nevessünk és örüljünk. Ez az élet igazsága és az alkotás gyönyöre.

Mario Molina Cruz (zapoték költő, író, 1955–, Villa Hidalgo, Yalálag, Oaxaca) És te elmentél Itt maradtak leszedett szempilláid mint fekete szirmok melyeket ajkaim téptek le. Hangod foszlányait bőröd kísértetét és szandálod visszhangját sosem tudom házunkból kitörölni. Hideg hajnalaidban hiányolni fogod néma kezeimet és fáradhatatlan zsanérként csikorgó ajkaimat melyek szíved kapuit nyitják és zárják. És te elmentél… távollétedben összeráncolt homlokod az enyémet keresi mint egy pár igába fogott álmot. Megtanulok élni kebleid vulkánjai nélkül bőröd kísértetében és hangod foszlányaival.

Ollin a mozgás (földrengés) szimbóluma és az ilyen nevű nap neve, az ötödik égtáj, a Közép jele, az ötödik nap (a világteremtés ötödik korszakának) szimbóluma. Yoliztli vagy Yaoliztli a szülés (és a gyógyítás) istennője, aki teremt és ezzel teremtményét mozgásba hozza. 2

NYELVVILÁG

OLVASÓLÁMPA

68

Víctor Terán (zapoték költő, 1958–, Juchitán, Oaxaca) Hat változat a szerelemről I. A szerelem olyan, mint valami terhes dolog, amit nem lehet sokáig cipelni anélkül, hogy valaki ne panaszkodna. II. A szerelem egy madártoll a levegőben. Bár ilyen maga a nap is. Felemelkedik és lesüllyed. Jön és megy. III. A szerelem méz, mely fából fakad, a hajnalban kibocsátott zsenge kukorica nedve. Olyan nektár, mely egy nő intim kertjében csordogál. IV. A fügefa virága a szerelem, az iguána lelke, egy istennő keze. Majd ha lelked bizsergeti, megtudod, de látni sosem láthatod. V. A szerelem jön és megy, mint az éjszaka. Az, ki nem tér vissza, a lélek egy darabját lopva menekül, az ki következik, a vérző szívet fosztja ki. VI. A szerelem gond nélkül virágzik, mint egy betegség, s mint a halál nem érti az érveket.

Kéri András fordításai

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

69

Reklámból ikon – az Osborne-bika SZIJJ MÁRIA KVIK A spanyol tájban fel-felbukkan egy óriási méretű fekete bika sziluettje. Semmilyen felirat nem látható rajta. Nem tűnik hirdetésnek – az óriásplakátokat már régen száműzték az autópályák mellől. Mindig olyan helyen áll, ahol a mögötte csak az ég látszódik. A külföldi látogatók nem ütköznek meg rajta, gond nélkül dekódolják. Spanyolországgal, a spanyol lélekkel azonosítják; sőt, talán már ismerik is, találkoztak vele pólón, zászlón, focimeccsen. Egyfajta spanyol jelkép.

Pedig ennek a bikának eredetileg vajmi kevés köze volt az országimázshoz. Sikeres karrierjét 1957-ben egyszerű reklámként kezdte. De az alkotó valamire nagyon ráérzett, mert az azóta eltelt évtizedek alatt a Bika számtalan megpróbáltatást túlélt, és a termék neve nélkül is büszkén magasodik a táj fölé. Sőt, 1997-ben védett szimbólummá lépett elő. Az önálló életre kelt fekete Bika története semmiképpen se mondható egyhangúnak. Filmekben és kiállításokon jelenik meg, és átlépte az országhatárt, Mexikóban is látható. De nem csak dicsőségben volt része, törvényekkel, politikai és társadalmi mozgalmakkal kellett felvennie a harcot – mindazonáltal máig keményen állja a sarat, ahogy ez el is várható egy ilyen hangsúlyozottan férfias és nyers erőt sugárzó kulturális szimbólumtól. A következőkben ennek az ikonná vált hirdetésnek a történetét, kulturális összefüggéseit és konnotációit járom körül a kognitív tudományok segítségével, mivel a szimbólumok, különösen a kulturális szimbólumok, igen gyakran az adott kultúrában erősen beágyazott metaforákon alapulnak (Kövecses 2005: 71). Az Osborne-bika születése Franco Spanyolországának zárt világában, az angol gyökerekkel rendelkező cádizi (Andalúzia) Osborne pincészet megbízza az Azor reklámcéget, hogy készítsen egy „spanyol és férfias” hirdetést egy brandy számára. A bika ötlete Manolo Prieto fejében születik meg 1957-ben. Az Osborne család máig őrzi a kockás papírt, amelyre Prieto egyetlen kézmozdulattal vázolta fel a bika körvonalát. Az első hirdetéseket a következő évben helyezik el az utak mentén. A Bikák fából készülnek, 4 méter magasak, feketék, szarvuk fehér és büszkén viselik a Veterano brandy nevét. Három évvel később már fémlemezből hegesztik őket, hogy jobban ellenálljanak az időjárás viszontagságainak. Méretük is változik, már 7 méter magasak.

NYELVVILÁG

70

CIVILIZÁCIÓ

Mivel 1962-ben új szabályok lépnek érvénybe az országúti hirdetésekre területén – a reklámtáblákat 125 méter távolságra kell helyezni az autópályáktól és autóutaktól – a Bikák mérete a duplájára nő: immár 14 méter magasak. 1988-ban a törvények minden reklámot száműznek az állami országutak környékéről. Az Osborne csoport újfent sajátosan reagál a helyzetre: leveszi a feliratot, de a Bikákat a helyükön hagyja, mintha egyszerű műalkotások lennének. Amikor 1994 szeptemberében elrendelik a Bikák lebontását, a döntés tiltakozást vált ki. Tartományok, városok, kulturális egyesületek, művészek és újságírók is védelmükbe veszik a táj részét formáló fekete sziluettet. Az andalúz kormány kulturális értékként kívánja elismertetni a fekete jelképet, és 1997-ben a Legfelsőbb Bíróság a Bikák mellé áll, mivel esztétikai és kulturális értéket tulajdonít nekik. 1998ban a Bika már többé nem egyszerűen egy kereskedelmi szimbólum. 2005-ben az Osborne cég el is veszít egy pert, amit öt szuvenírárus ellen indított. A bíróság szerint a Bika már több mint egy kereskedelmi szimbólum. Spanyol jelképpé vált. A cég azt állítja, hogy ez olyan, mintha a CocaCola márkát az USA jelképévé nyilvánítanák (elmundo.es 2005.09.23.). Később az ítéletet megsemmisítik. 2011-ben egy rádióadóból induló kezdeményezés nyomán a Bika átszeli a tengert, és megjelenik az afrikai spanyol Melillában. A város egyik legmagasabb pontján állítják fel, ahonnan jól látható a tenger felől – és természetesen Marokkóból is. Történelmi környezet Az ötvenes évek a külpolitikában és a gazdaságban is fordulatot hoznak Spanyolországnak. Eldől, hogy a bezárkózás, az autarkia, nem járható út, és hogy az idegenforgalom lehet a nyitás, a felemelkedés egyik útja. A testvérgyilkos polgárháború után Spanyolország nehezen tér magához, nagy a szegénység, a gazdaság az önellátásra épül, az ország magába zárkózik. Lassan indul a kibontakozás. Spanyolországot 1955-ig nem veszik fel az ENSZ-be, addig nemzetközi elszigeteltségben él. 1951-ben alakul meg az önálló Információs és Idegenfogalmi Minisztérium, és a hatvanas években kezdi az ország megnyitni határait a turizmus előtt. Az 1959-es Stabilizációs Terv fordulatot hoz a gazdaságban, és ezután indul be a tömeges idegenforgalom. 1962-ben a turizmus kiemelt szerepet kap a Minisztérium tevékenységén belül. Nem sokkal később megalakul az Idegenfogalmi Tanulmányok Intézete, és beindul a szakemberképzés is. Az idegenforgalom jelszava: Spain is different, amivel lényegében tőkét próbálnak kovácsolni abból a másságból – az egzotikumból, a hagyományokból, vagyis bizonyos értelemben az elmaradottságból –, ami a Franco-diktatúra derekán jellemzi az országot. Mi is ez a másság? Meleg és napos éghajlat, tengerpart, melyek különösen a hűvös észak-európai országok lakóinak nyújtanak különleges vonzerőt. Dallamos nyelv, az építészetben, a szokásokban, a zenében és egzotikus táncokban megnyilvánuló arab gyökerek, cigány folklór, flamenco. És ennek a másságnak az egyik kulcspontja a más országokban szinte ismeretlen bikaviadal. Míg máshol az állatok leölését szemérmesen zárt vágóhidakon végzik, a bikaviadalon egymással szemtől-szemben áll ember és állat. Az ölés nyilvános. Noha a két fél viadala nem tekinthető egyenlőnek, mégis ott a harc izgalma, fennáll az esélye annak, hogy az ember súlyos vagy akár halálos sebet kap, és kivételes esetben a bikának megkegyelmezhetnek. A közönség végignézi az állat véres küzdelmét, szenvedését és haláltusáját. Ilyesmiben máshol nemigen van része. Spanyolországban a többnyire fekete harci bikát külön erre a célra tenyésztik és nemesítik,

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

71

lovas pásztor őrzi a ligetekben öt éven át, amikor is az arénába küldik, hogy húsz perc véres harc után leszúrják. A bika a spanyol kultúrában hangsúlyos szerepet kap, példaként említhetjük Goya, Hemingway és Picasso alkotásait. Goya (1946–1828) derűs és színpompás festményei után, érettebb korában komorabb témák felé fordult. Rézkarcainak egyik fontos témája a bikaviadal, amit véresnek és kegyetlennek ábrázolt. Goya korában születtek meg a bikaviadalnak máig érvényes szabályai, de az még egy leplezetlenül kegyetlen világ volt. Még Hemingway (1899–1961) idejében sem takarták be tapintatosan a lovakat védőöltözettel, így az arénában mindennapos volt a kibelezett lovak látványa. Hemingway rajongott a bikaviadalért, számos könyvében ír róla. Picassóról is sok fotót láthatunk az arénában, a nézők között. A bika egyik kiemelkedő szereplője a Guernica című festményének. A képet a festő a 1937-es párizsi világkiállításra festette a köztársági kormány megbízásából, és Guernica baszk város bombázásának állít emléket. A spanyol polgárháború alatt német és olasz repülőgépek ebben a városban hajtották végre a történelem első civil célpont elleni szőnyegbombázását. Bár Picasso nem volt hajlandó megmagyarázni a kép szereplőinek jelentését, a bikát általában a fasizmussal azonosítják. Elmondhatjuk, hogy a bika nagyon eltérő tartalommal és konnotációkkal bír a spanyol és egyéb kultúrákban, és ezzel úgy a spanyolok, mint más népek is tisztában vannak. A fogalmi kereteket [...] nemcsak a kogníció, hanem a kultúra is befolyásolja – éppen ezért szokás a szakirodalomban a fogalmi keretet kulturális modellnek is nevezni (Kövecses 2010:56). Spanyolországot – alakja miatt – bikabőrnek nevezik, és metaforikusan így utalnak rá. Ha figyelembe vesszük a bika kiemelkedő szerepét a spanyol kultúrában, nem meglepő megjelenése az Osborne reklámban. Ahogy José C. Rejas írja, amikor az Osborne cég megbízta Manuel Prietót a reklám elkészítésével, az alkotónak nem kellett messze mennie. Néha a legegyszerűbb megoldás a legjobb. Így vált ez a jellegzetesen spanyol állat a cég jelképévé. A választás olyan sikeresnek bizonyult, hogy túlhaladva a kereskedelem határait, mára egy ország jelképévé vált (J. C. Rejas, Elpaís). Elemzési kísérlet A fogalmi metaforák egész gondolkodásunkat jellemzik, és így nemcsak a nyelvben jelennek meg. A reklám a fogalmi metaforák egyik legjellemzőbb megjelenési területe. A reklámok annál könnyebben tudják „eladni” az árut, annál könnyebben hatnak a közönségre, minél találóbban választják meg a képek és szövegek által közvetített fogalmi metaforát. Egy jól megválasztott metafora csodákra képes az áru eladhatóságát illetően (Kövecses 2005:71). Érdekes módon, itt nem csak a kereskedelmi sikerről van szó, maga a reklám vált kulturális szimbólummá. Az eredeti hirdetés egy spanyol brandyt hivatott reklámozni, de azóta a Bika már a cég minden termékén szerepel. A brandy és a bika között találhatunk néhány közös pontot: szemben az eredeti francia konyakkal hazai termék, erős, férfinak való ital. A bika mély beágyazottsága miatt kétségtelenül jó választás, de ez egymagában kevés egy ilyen szárnyaló karrierhez. Ebben még számos tényező játszott közre: a reklám megjelenése, elhelyezése, mérete, ábrázolásmódja, színe, valamint büszkesége, férfiassága, szabadsága. Újszerű megoldás volt, hogy a hirdetést nem egy szokványos táblára festették, hanem körbevágták a bika körvonalát. A reklámot lakott területen kívül, hegygerincekre helyezték el, az országutak mentén. A Bika alakja a magasban, a horizonton rajzolódott ki. Mérete már eredetileg is imponáló volt, de az idő múlásával jóval nagyobb lett.

NYELVVILÁG

72

CIVILIZÁCIÓ

Megformálása tulajdonképpen az ősi Egyiptomi ábrázolásmódot idézi, amit a tudás és nem a látás határozott meg: így az állat minden attribútuma a lehető legjobban látható. A fej előre néz, így érvényesül leginkább a két szarv, teste viszont félprofilból látszik, amitől külön-külön mind a négy láb és a farok is látható, és ami sokkal fontosabb, férfiasságának büszke kellékei. A reklám lényeges pontja a férfiasság, amit az állat szemérmetlenül feltár a néző előtt. A férfiasság hangsúlyozása még a katolikus egyház által diktált prüdériát is felülírta. A „machismo” spanyol szó nem véletlenül terjedt át más nyelvekre. Mozgás nem látható a képen, az állat szilárdan és magabiztosan áll, lábai mozdulatlanok. Agresszivitást nem mutat, nem támad. A tartása büszke, fejét magasan tartja. Ez különös jelentéssel bír, mivel a bikaviadal folyamán a megkínzott és kivérzett bika egyre jobban leszegi a fejét, csak így tudja a végén a matador leszúrni. Ezenkívül az állat láthatóan szabad, a természetben van, ahogy a reklámtábla is. Az a tény, hogy nem láthatók rajta a szalagok, melyeket a bikaviadal előtt a nyakába szúrnak, arra utal, hogy a Bika a szabad természetben áll, és nem az arénában, a halála küszöbén. Színe fekete, vagyis a harci bika jellegzetes színe. A szarva eleinte fehér volt, de a fehér szarvak kezdeti csorbáját idővel kiköszörülték, mivel a sziluett úgy kevésbé volt erőteljes. A fekete színnek sötét és agresszív konnotációi vannak, lásd sötét középkor, fasiszta egyenruhák stb. A következő metaforikus kapcsolatokat találjunk az Osborne-bikában: a horizont a jövő, a nagyság és a magasság hatalom, a felfele irányultság büszkeség, a férfiasság erő, a fekete szín agresszivitás. A Bika egy változásokat ígérő időszakban született, amikor a spanyolok nyitottak a világra, az ország végre beléphetett a nemzetközi szervezetekbe, és a tömegesen érkező turistákkal szemben már újra büszkének érezhették magukat. A gazdaság lassan kezdett talpra állni. A Spain is different jelszó erényként tüntette fel a nemzeti sajátosságokat. A társadalom válaszai Az Osborne-bika már több mint ötven éve uralja a spanyol horizontot, és mint kulturális szimbólum, saját életet kezdett élni. Jelentéseit könnyen kiolvashatjuk az általa kiváltott reakciókból, mivel a Bikának nemcsak a törvényekkel kell szembenéznie, hanem különböző mozgalmakkal is. A katalán nacionalisták spanyol nemzeti szimbólumnak látják, és 1998-ban ledöntik a tartomány utolsó bikáját. 2007-ben a reklám újra megjelenik Katalóniában, de nem sokáig marad a helyén. 2008-ban Galiciában narancssárgára festenek egy Bikát, a spanyol nemzeti szimbólumok és gyarmatosítás elleni tiltakozásul. A mallorcai Bikát pár nappal azután, hogy szivárványszínűről (lásd később) újra feketére festik, új díszítést kap: hippi virágokkal díszítik. 2005-ben Javier Figueredo, egy katalán születésű cáceresi (Extremadura) művész, az N-630-es országút melletti bikát tehénné alakítja át. Fekete testét fehér foltokkal tarkítja, és csinos tőgyet applikál az orbitális herék helyére. Állítása szerint egyfelől Cáceres város esélyeit akarta növelni az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott harcban, másfelől ideális reklámhordozónak tartotta az Osborne-bikát a nők elnyomása és a családon belüli erőszak elleni harcban, mivel állítása szerint a tehén jól szimbolizálja ezeket a súlyos problémákat. Nagy feltűnést kelt, amikor 2011 áprilisában az egyetlen mallorcai bikát – a Baleár-szigetek szintén katalán nyelvű tartomány – szivárványszínűre festik és a férfiasság szimbólumától is megfosztják. De a válasz nem sokat várat magára. Két hét múlva, egy politikusokból, visszavonult csendőrökből és bikaviadal-rajongókból álló százfős csoport kemény munkával visszaadja eredeti színét és pótolja hiányzó részeit. A bikaviadal szerelmesei rendkívül sértőnek találják, hogy a homoszexuális közösség színeire festették a vadság szimbólumát (I. Moure. diariodemallorca.es).

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

73

2008-ban az Igualdad Animal állatvédő szervezet bikaviadal ellenes transzparenst helyezett Madrid közelében az egyik Bikára. A fenti reakciók felsorolása ugyan nem teljes, de jelzi, hogy a Bika a politika, a nemek egyenlősége és az állatvédelem terén váltott ki reakciókat. A katalánok egyfelől azért ellenzik a Bikát, mert a bikaviadal nem igazán része az ő kultúrájuknak. A bikaviadalt és a Bikát a spanyol állammal azonosítják, amelytől függetlenedni akarnak. A katalán parlament 2010-ben be is tiltotta a bikaviadalt. De talán egy más oka is van annak, hogy a Bikát az ellenségnek tekintett spanyol állammal azonosítják. Az Osborne-bika szimbolikája némileg egybecseng a Franco-diktatúra egyik jelszavával: Una, Grande y Libre, vagyis „Egy, Nagy és Szabad”. A Bika közismerten baloldali alkotójának semmi ilyen szándéka nem lehetett, de kétségtelen, hogy alkotása egyedül áll a magasban, nagy és szabad, így könnyen ébreszthet ilyen asszociációkat is. Az Egység Spanyolország feloszthatatlanságára utal, vagyis arra, hogy szemben áll minden – például katalán – önállósodási törekvéssel. A Nagyság, a spanyol gyarmatbirodalomra utal, amelynek addigra már szinte minden részét elveszítette. A Szabadság pedig arra, hogy nem hagyja, hogy a külföld irányítsa. A Bikák elhelyezkedése és száma tükrözi a nemzeti jellegű ellenérzéseket. Katalóniában nincs Bika, a katalán nyelvű Mallorcán mindössze egy van. A Portugáliától északra elterülő Galiciában is elég kevés található. A melillai Bika a spanyol hatalom erőfitogtatásaként fogható fel a szomszédos Marokkóval szemben. Cádiz az a megye, ahol tíz is van. Itt található az Osborne cég székhelye. A Bika egyesek szemében a Franco-diktatúra szimbóluma, ami születésének idejével, hatalmat sugárzó alakjával és fekete színével hozható kapcsolatba. Franco pártjának zászlaja fekete-vörös volt. Amikor Katalóniában az “Hermandad catalana La Bandera Negra” (Fekete Zászló Katalán Testvériség) szervezet ledöntötte és meggyalázta az utolsó Bikát, azt nyilatkozta, hogy így tisztították meg a szent Montserrat-hegyet a szennyes spanyol felszarvazott állattól, a műveletlenség és a primitívség jelképétől. A hippi Bika a nacionalizmus és az állam elleni megnyilvánulásnak tekinthető. Az Osborne-bika hangsúlyozott nemi jellegére egyértelmű válasz a nők egyenjogúságára és a meleg büszkeségre irányuló harc. A szigorúan katolikus Spanyolország az 1975-ben elkezdődött demokratikus átalakulás folyamán messze jutott a nők elnyomásától és a homoszexualitás büntetésétől. A nők fontos szerepet játszanak a politikában, és a hírekben hangsúlyozottan számolnak be a családi erőszak eseteiről, számon tartva, hogy az év hányadik áldozatáról van szó. A homoszexualitás területén Spanyolország a leghaladóbb országok között szerepel, 2005-ben engedélyezte az egyneműek házasságát. A bikaviadal mellett felhozott érvek, hogy egy régi és értékes hagyomány, fenntart egy állatfajtát, ami máskülönben kihalna, sok embernek nyújt megélhetést, és az állatok szabadon élnek, amíg az arénába kerülnek. Ellenzői szerint barbár hagyomány. Az, hogy valami hagyomány, önmagában nem érték, ilyen alapon a nők körülmetélését, csonkítását is annak lehetne tekinteni. Igaz, hogy kényelmesebben élnek a harci bikák, mint a nagyüzemben tartott szarvasmarhák, de a haláluk borzalmas. A Bika hódító útja Mivel az Osborne-bika önálló kulturális szimbólummá vált, és ezt el is fogadták, az élet más területein is megjelenik. Látható a kocsik országjelzésén, a szuvenírek világában, ahol szívesen

NYELVVILÁG

74

CIVILIZÁCIÓ

ábrázolják pólókon, sapkákon, és a spanyol zászlón is gyakran szerepel. Az ötvenedik évfordulón Victorio y Lucchino dizájnerek saját verziójukat alkották meg a Bikáról. 1995-ben Francis Picabia egy kiállítás reklámjaként használta. Még hazánkban is találkozhatunk vele. A körúton egy kávézón és az Akadémiai Kiadó spanyol szótárán is látható, bár ennek a feje jobbra áll. Egyik legemlékezetesebb szereplése Bigas Luna Sonka, sonka című filmében látható. A film egy szatirikus kép a groteszk és provinciális Spanyolországról, ahol a sonka, a kolbász és az ócska fogadók mellett nem hiányozhat a Bika sem. Bigas Luna az atavizmus, a szenvedély, a makacsság és a vadság jelképének tartja, egy igazi népi ikonnak (eldiariomontanes.es). A Bika leszakított heréje azóta is a rendező előszobáját díszíti (Pérez, ideal.es). Az Osborne-bika reklámként született, de nagyon messze jutott. Spanyolországban és külföldön is kulturális szimbólummá vált, és a spanyol embert, Spanyolországot jelképezi, bár a határokon belül sokféle interpretációra ad lehetőséget. Feltételezésem szerint a Bika nem véletlenül az ötvenes években született és aratott sikert, amikor a spanyol politika és gazdaság új útra lépett. A Bika születése óta a társadalmi és gazdasági háttér nagyon megváltozott, de az üzenet, amit hordoz – nagyság, erő, stabilitás – azóta is érvényes. A spanyolok egy része saját magát látja a Bikában, mivel nemzeti szimbólumként dekódolja, és szívesen látja magát ilyen erősnek és büszkének. Ezen túl az államot is szimbolizálja, ami világnézet szerint vált ki pozitív vagy negatív érzelmeket, erős ellenérzést keltve a függetlenségre vágyó tartományokban, ahol a Bika az elnyomó spanyol (központi) kultúrát képviseli. Felhasznált irodalom Kövecses Z. (2005): A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe. Budapest, Typotex. Kövecses Z.–Benczes R. (2010): Kognitív nyelvészet. Budapest, Akadémiai Kiadó. La piel de toro de Osborne. www.eldiariomontanes.es 14/02/2011 Rejas J. C.: El toro de Osborne cumple 50 años. www.elpais.com 12/02/2007 El toro ya no es de Osborne. www.elmundo.es 23/09/2005 Moure, I.: El toro de Osborne muda otra vez de piel y vuelve al negro. www.diariodemallorca.es 01/05/2011 Pérez, D.: La piel del toro de Osborne. www.ideal.es 14/02/2011

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

75

Amerika első lovas indiánjai, az uruguayi csarrúák DR. KÉRI ANDRÁS KVIK Montevideo központjában, a Pradón látható az 1938-ban emelt nemzeti emlékmű, melyet az utolsó charrúa (csarrúa) indiánok négy törzsfőnökének – Vaimaca Perúnak (Vaymaca Pirú), Laureano Tacuabénak, Senaquének és Micaela Guyunusának – emeltek. Talán azért is meglepő, mert Uruguay „fehér köztársaság”. A hódítók a bennszülött kérdést egyszerűen és hidegvérrel oldották meg, kiirtották őket, így lett az ország a XX. századra a dél-amerikai szubkontinens egyetlen „indiánmentes övezete”. Mégis „Garras Charrúa” (Hajrá, Charrúa!) kiáltással buzdítják a nemzeti tizenegyet is a Charrúa stadionban, amely ugyancsak a régmúlt indiánjainak nevét viseli, akárcsak szállodák, éttermek tucatjai. A csarrúák voltak a kontinens első indián lovas népe, jóval megelőzve az észak-amerikai prérik jól ismert bennszülötteit. Dél-amerikai méretekhez viszonyítva e parányi ország (176 220 km², 3,8 millió lakos) nagy része lösszel borított síkság. Legmagasabb pontja az 513 m magas Cerro Catedral, a Cuchilla Grande csúcsa. (A cuchilla nevet viseli az országon átvonuló 200-500 m közötti dombvidék.) Az Argentínától keletre fekvő terület a Banda Oriental (Keleti Övezet, ma Uruguay) nevet kapta. Az ország területén számtalan, többnyire pampai eredetű nép, népcsoport, törzs megfordult, de még a legismertebb csarrúákról is igen szerények az ismereteink. Az első emberi jelenlétre utaló nyomok kb. 12 ezer évesek. Az első ismert, a Catalán Chico-folyó partján felfedezett kőmegmunkáló kultúrát, a gyűjtögető-vadászó életmódot folytató catalanensét (i.e. 7000) 1955-ben fedezték fel. Az első kezdetleges földművelők, a cuareimense kultúra emberei a Cuareim-folyó partján telepedtek le i.e. 5000 körül. Nyomaikra 1964-ben bukkantak. Mivel az itt élt indián törzseknek nem volt írásuk és komolyabb nyomot hagyó civilizációjuk, Mexikó, Közép-Amerika és az Andok vidékeinek fejlett kultúráit meg sem közelítették. Híreink róluk – a szerény régészeti lelőhelyek ismeretében – csak európai közvetítéssel vannak. A felfedezők érkeztekor a Paraná-folyó északi partján éltek a csarrúák és a chaná-beguák (csanábeguá), mindkettő kenus, halászó-vadászó nép. Szomszédjaik a guaraní népcsoporthoz tartozó carijók (karihó) vagy cariók (karió) voltak, akik a brazíliai Santa Catarina-szigettől a Río de La Plata közeléig éltek. A Paraná-folyó szigetein ugyancsak guaraník telepedtek le, akik csak a spanyolok hatására hagytak fel később a rituális kannibalizmussal. Juan Díaz de Solísszal, Uruguay „felfedezőjével”, a portugál származású tengerésszel – és expedíciós csapatának nagy részével – is így végeztek 1516-ban, amikor a La Plata torkolatának felfedezésekor, Martín García szigeténél elfogták őket. Az indiánok mindenütt ellenálltak. Az első európai, aki behatolt a La Plata torkolatába, a velencei származású kozmográfus és felfedező, Sebastián Caboto volt, aki 1527-ben felépítette a térség első erődjét a Paraná-folyón, a Carcarañá-folyó torkolatánál. A rövid életű, mindössze két évig álló Sancti Spiritut a csaná-timbúk rombolták le. Pedro de Mendoza 1535-ben vezetett expedíciót a La Plata vidékére és ő alapította meg Buenos Airest is, ahol két évvel később elhalálozott a csarrúák, a querandík, a csaná-timbúk és a guaraník közös ostromakor. Mendoza expedíciójának krónikása, Ulrik Schmidl írta le „Viaje al Río de La Plata” című könyvében először a csarrúákat, ahol zechuruass-nak nevezte el őket. Egy évvel később, Diego García de Moguer volt az első, aki már charruasesként említette e népet. Az európaiak megjelenésekor kb. 50 ezer indián lakhatott a mai Uruguay területén, zömük pampai eredetű rokon népek voltak, akárcsak a csarrúák, akiknek számát J. Steward (1949) 6 ezer főre becsülte. Az indiánok nyilai sokáig meghiúsították, hogy a spanyolok települést alapítsanak Uruguay területén. A számtalan törzs a folyók mentén telepedett le. A chaná-timbúk (csaná-timbú)

NYELVVILÁG

76

CIVILIZÁCIÓ

a La Plata túlsó, argentin partján éltek, akárcsak a querandík, a csarrúákéhoz hasonló kultúrájú nép, akiket – számos szerző szerint – később pampai indiánoknak hívtak. Persze azt is nehéz elképzelni, hogy ezek a rokon, vándorló életmódot folytató törzsek időnként ne keltek volna át az országokat elválasztó folyókon. Így kerültek be Uruguay területére például a Brazíliából átjött arachánok (aracsán) vagy a guayanák is. A többnyire közös, pampai eredet, közös sors, szoros rokonsági kapcsolat, azonos kulturális szint, hasonló életmód, valamint az állandó keveredés és összefogás a gyarmatosítók ellen nem teszi lehetővé csupán egyetlen törzs, a csarrúák történetének kiemelését e bábeli zűrzavarból. A számtalan átfedésről már nem is beszélve, ezért a történelem ismert eseményeinek sorát követve kap kiemelt szerepet Uruguay legismertebb népe. A csanák (vagy csanaék) a csarrúákhoz közeli rokon nép. 1520-ban Magellán expedíciója említette őket először. A Paraná/Uruguay-folyó partvidékén éltek, s nevük déltől észak felé változott: chaná, beguá (mbeguá), timbú, caracará, coronda, quiloaza, calchin, mepen, mocoratá. Ma – mivel egyazon népről van szó – chaná-beguá, chaná-timbú stb. névösszetétellel utalnak rájuk. Mire az első európaiak megérkeztek, a guaraní nép hatására már egy hosszú tanulási folyamat végén jártak. Átvették tőlük például a földművelés tudományát, de ezzel csak a caracarák és a timbúk foglalkoztak (kukorica, tök, bab). De ők voltak az elsők is, akik eltűntek, mint önálló népcsoport a korai európai kapcsolatnak köszönhetően. Minden törzs kukoricát, húst (nutria, strucc1, pampai szarvas) és halat evett a partvidéken füstölt és szárított formában is. A timbuk a geofágiát is gyakorolták, a halból kinyert olajjal földgolyókat sütöttek és kenyérként ezeket nyelték le. Fegyverük a golyóslasszó volt, melyet zsineghez rögzítettek, a fadárda, melyet tűzön edzettek, valamint a buzogány, az íj, kő-, csont- vagy fahegyű nyíl és a parittya. Halász- és vadászhálót készítettek, például szarvasvadászathoz. A csaná-timbuk voltak Uruguay első ismert földművesei. 1625-ben 40 fővel alapították meg San Antonio de los Chanaes (később San Juan de Céspedes) redukciót2 a San Juan-folyó partján, akiknek Buenos Aires kormányzója – száz évvel Montevideo alapítása (1726) előtt – ökröket és búzát küldött. Persze nem azért, mert megszánta őket, hanem hogy példájukat látva a többi népet is letelepedésre biztassa, mivel Uruguay területén akkoriban nem éltek európai telepesek. Terményeiket gyűjtögetéssel egészítették ki: gyümölccsel (pl. tuna, pálmafélék termései, gujava, pitanga) gombával, nandutojással, rákkal, kagylóval, mézzel. Egy évvel később már több mint kétszázan voltak, mégis rövid időn belül elhagyták a telepet. Folyóparti helyzetükből adódóan a legkorábban ők kerültek kapcsolatba az európaiakkal és a meszticizálódás folyamata is korán elindult. Akárcsak a Paraná deltájánál élő guaraník, ők is áttértek a katolikus hitre, és mint különálló etnikai csoport lassan eltűntek, asszimilálódtak. Meleg időben a nők pamut szoknyácskát, a férfiak ágyékkötőt, hűvös időben nutriaköpenyt viseltek. A nőket kimondottan szépnek írták le a spanyolok, hosszú, barna hajjal, fülükben karikával, fejükön onzafej3-sapka fogakkal. A testfestés általános volt, perforált orrcimpáikba színes követ tettek. A férfiak állát rövid szakáll borította, a nők fémékszereket viseltek. Agyagedényeik egyik csoportjának szerepét még nem sikerült megfejteni. Ezek zoomorf elemekkel egészültek ki, míg a másik csoportba tartozók bemetszett geometrikus díszítéssel készültek. A csaná-timbúk már letelepedett vagy félig letelepedett életmódot folytattak. Közös házaikat, kis falvaikat a folyók mellé építették. Törzsi társadalomban éltek. A szülők halálakor nandu tollal ékesítették fel magukat és sírjukhoz ombúfát4 ültettek. Ez egy nagyon lombos, de szomorú fa, ahova időről időre kijártak hozzátartozóikat A strucc valójában nandu: az afrikai strucchoz hasonló, de annál kisebb, Dél-Amerikában élő nagytestű futómadár. Ahogy a kontinens számtalan térségében a jaguárt tigrisnek, a pumát oroszlánnak nevezték el a spanyolok, úgy lett a nanduból is strucc. Ez a „történelmi” elnevezés még ma is használatos. 2 A redukció a misszió köré telepedett, közigazgatásilag elkülönült, gazdaságilag önellátó közösség volt. A spanyolok 1588-tól a paraguayi határvidéken a portugál terjeszkedés ellensúlyozására jezsuita és néhány ferences szerzetes betelepítését kezdeményezték, akik az első redukciók alapítói lettek. 3 Onza: Amerikában jaguár, Afrikában gepárd. 4 Ombú-fa (Phytolacca dioica) 20 m magas, vastag törzsű, gyors növésű fa. 1

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

77

elsiratni. Nyelvükről semmilyen írásos dokumentum sincs, a csarrúa vagy a guaycurú nyelvből származhat. Az aracsánok, e különleges nép, Kelet-Uruguayban és Dél-Brazíliában (Rio Grande do Sul) éltek. Egy legenda szerint a Csendes-óceánon átkelve érték el Dél-Amerika partjait Chilénél (i.e. 2000) és az Andokon átkelve jutottak el az Atlanti-óceán partjára. Testesebb, magasabb nép volt, mint a többi indián törzs, kerek kőházakban laktak, melyek tetejét fából és ágakból készítették. Letelepedett földművelők voltak, akik többek között Peruból származó achirát (achuy, rózsanád) termesztettek, ami nagyon hasonlít a burgonyára. Nevük, arachán jelentése keleti. Ara=Nap születése, azaz ők az achiras orientales-ek (keleti acsirák). A nevük a guaraní és a kecsua szavak összeolvadásából keletkezett. A bohánokat és a járókat a csarrúákhoz vagy a yarokhoz (járo) tartozóknak vélik. Ez utóbbiakkal együtt beolvadtak az őket legyőző csarrúákba. A járok állítólag a káingang (caingaing) népcsoporthoz tartoznak. A csarrúák támogatták őket a spanyolok elleni harcukban. Őket sem tudták redukciókba zárni. A guaraník vagy cariók amazóniai (amazonid) eredetű, földművelő nép volt, de halásztak és vadásztak (nyúl, gyík, kacsa, fogoly) is. A felfedezés időszakában a Paraná-folyó torkolatvidékénél lévő szigeteken a rituális kannibalizmust gyakorolták. Gyapotkötéllel megkötözött ellenségeiket festett agyagedényeikben főzték meg. E szokásukkal hamar felhagytak, és barátságos viszonyt alakítottak ki az európaiakkal. Kereskedtek velük, és gyorsan beolvadtak a felfedezés utáni gyarmati társadalomba. A hódítás kezdetén a spanyol felfedezők és hódítók kiváló segítői voltak. A mbyák is guaraní népcsoport, mely a redukciók szervezése idején az erdőkbe menekült, hogy függetlenségét megőrizze. Az avá katú eté vagy más néven chiripá csoport viszont a jezsuitákkal együtt élt. A guenoák és a minuánok a csarrúákkal rokon, szövetséges törzsek. E két népcsoport gyakorlatilag azonos. A spanyolok azért nevezték el őket minuánoknak, mert eltérő régióban éltek, és mit sem tudtak közös gyökerükről. Így lett a közös nevük: guinuanok5. A minuánok áldozatává vált Juan de Garay, Buenos Aires és Santa Fé alapítója az indiánokkal való összecsapásban (1583). A minuánok bőrből készült köpenyt viseltek, melyet belül fehér, vörös és szürkéskék motívumokkal díszítettek (csíkok, három- és négyszögek, rombuszok). Állítólag nyolc szarvasbőr kellett hozzá. A városba tigrisbőrt (értsd: jaguár) és egyéb bőröket hoztak eladni. A nők is így öltözködtek, bár némelyikük a köpeny alatt szemérmüket is elfedték. Ők varrták a köpenyeket, és ők készítették maniókából (mandióka, jukka) a casabét, a lepény alakú kenyerüket, melyhez a lisztet is jaguárbőr tarisznyájukban tartották. A minuánok télen mézből készült kedvelt italukat itták. Településeiket az öregek tanácsa irányította. Azokat, akik az Uruguay-folyótól keletre éltek Brazíliában, Rio Grande do Sultól délnyugatra, északi csarrúáknak nevezik. A csarrúák, a gaucsó elődök, az első lovas indiánok A patagóniai eredetű, nomád életmódot folytató csarrúa nép Argentína területén i.e. 2000 táján tűnt fel. Rokonai a puhelchék (puelcse) vagy régi pampák, a tehuelchék (teuelcse) vagy patagónok, a tobák és a caduveók. A csarrúákat a XV. században erős avá (guaraní) hatás érte. Az első beszámoló róluk Pero Lopes de Sousa (1531. november 25.) nevéhez fűződik, aki meglepődve írt arról, hogy tutajukon 40 ember állva evezett. Ők alkották a legjelentősebb népcsoportot Uruguay területén. A szárazföld belseje volt az ő vadászterületük. Kezdetben az Uruguay-folyó mentén éltek, az Itaipú-folyótól a deltavidékig, majd fokozatosan terjeszkedve jelentős területeket hódítottak meg. Fennhatóságuk a mai Uruguay területén északon az Ibicuy- és a Camaquan-, nyugaton a Gualeguay-folyókig és az argentin Yapeyú tartománytól délre eső Corrientes településig tartott, de Északkelet-Argentínában és Dél-Brazíliában is éltek. Családokra oszló törzsi társadalmukban a törzsfőnökök irányítottak, akiknek kiváltsága a többnejűség volt. A 5

Barrios Pintos (1975) 126.

NYELVVILÁG

78

CIVILIZÁCIÓ

családok között nem volt rangsor. Háború esetén vagy a fontos döntések előtt összehívták az öregek tanácsát. A férfiak magasak voltak és szakállt növesztettek, amit a vezetők díszekkel ékesítettek. Háború idején a felső állkapcsukat fehérre festették, ellenségeik fejéből pedig ceremoniális edény lett. Hétköznapi viseletként az arcukon három haránt irányú csíkot húztak. A spanyolok érkeztekor meztelenül jártak, de a hűvösebb időben főleg szarvas- és nutriabőrből készült köpenyt (quillay) viseltek. Benito Silva a XIX. században is említi a bőrköpenyt, de ekkor már a nutriát a lóbőr helyettesítette, melyet belül vérrel vagy más színezőanyaggal díszítettek: ezek különböző színű egyenes és görbe vonalak voltak. A nők elől köldöktől térdig érő pamut előkét hordtak. Uruguay területén nem volt gyapot, e ruhadarabok csak kereskedelem útján juthattak el ide. Láncokkal és fülkarikával ékesítették magukat, míg a férfiak ünnepi öltözete egy nadrágszerű viselet volt, melyet ma a gaucsók hordanak. A spanyolok jövetele után lóhoz és fegyverhez jutottak, amikért cserekereskedelem során a többi törzstől többek között cserépedényt, mate levelet, gyapotot kaptak. Magának a lónak a története is érdekes, mivel az a mai Észak-Amerika területéről került Ázsiába, bizonyára a Bering-szoroson át, majd Európáig meg sem állt. Közben az amerikai kontinensen kihalt, és csak a spanyolokkal került vissza. A csarrúák nem ijedtek meg tőlük, mint a guaycurúk. 1577-ben, miután Zaratina de San Salvador települést lakói elhagyták, a szabadon maradt lovakat az indiánok befogták. Ettől kezdve az őslakók történelme két időszakra osztható: a ló előttire és utánira, amely életüket, kultúrájukat alapjaiban változtatta meg, jobban, mint a XVII. században behozott szarvasmarha. A lóval szinte minden – öltözet, fegyver, lakóhely –megváltozott. Nagy távolságokat járhattak be. Portyázásaik Argentína északi tartományaitól (Santa Fé, Corrientes, Entre Ríos) Brazília déli (Rio Grande do Sul) területéig terjedt. A guaycurúk tőlük tanulták meg, hogy a puskagolyóktól védve, a lovak oldalához bújva kell harcolni. Az európaiaknak csak ideig-óráig sikerült barátságos kapcsolatot fenntartaniuk a csarrúákkal és a velük szövetkező törzsekkel. A lovakon vágtázó és puskával felfegyverzett bennszülöttek sehol máshol nem okoztak annyi fejfájást a kontinensen, mint a La Plata vidékén. Az elfogott európaiakkal – Caboto expedíciójának tagjaival, Ortiz de Zárate katonáival, Hernando de Arias embereivel – együtt éltek, hogy dolgoztassák őket. Éjszakára megkötözték őket, hogy el ne szökjenek. Más népekkel is háborúztak. 1665 körül Entre Ríosból több törzset is megtámadtak, hogy foglyot ejtsenek, és rabszolgának adják el őket a spanyoloknak fegyverért, lóért, asszonyokért, gyerekekért, borért cserébe. Így a kezdetek kezdetén is már keveredtek a szomszédos népekkel: csarrúák házasodtak jarókkal, guayantiránokkal, bohánokkal, balomárokkal, negueguiánokkal stb., akárcsak a többi törzs is. A csanák pedig csarrúa foglyaikat adták el a spanyoloknak. A XVI-XVIII. században a fegyverforgató csarrúák száma alig haladta meg az ezer főt, de így is állandó háborúban álltak a hódítókkal. Az első feltáró expedíció (1607–1608) Hernando de Arias de Saavedra vezetésével indult az ország belsejébe, amit Banda Oriental de los Charrúasnak (Csarrúák Keleti Vidéke) hívtak. Ez után Francisco de Céspedes Buenos Airesben székelő kormánya elrendelte, hogy területén két redukciót alapítsanak. Ez valódi gyarmatosító vállalkozás volt, melynek fő célja a bennszülöttek pacifikálása és evangelizálása. Persze az is, hogy összegyűjtsék és letelepítsék őket a könnyebb ellenőrzés miatt is. Ezeket a településeket papok irányították és a spanyol corregidor (a király képviselője, a főbíró) védelmezte. Az Indiák Törvénye szerint minden redukcióban indián elöljárót választottak, de ha több mint 80 lakója volt, akkor már két elöljárót és két – szintén indián – regidort (tanácsnok) is választani kellett. Ha a redukció nagyobb jelentőségűvé vált, a két elöljáró mellett négy regidor is működött, akiket a település lakói évente választottak meg. Az Indiák Törvénye még azt is megtiltotta, hogy az indián falvakban és redukciókban spanyolok, feketék, meszticek, mulattok is éljenek, sőt más redukciók indiánjai. A bennszülöttek szabadon alapíthattak falvakat saját vezetőik irányításával, de a misszionáriusok felügyelete alatt. Ilyen volt Santo Domingo Soriano is, amely először redukcióként működött, majd indián falu lett. Az evangelizációban ferencesek, dominikánusok, mercedáriusok vagy fogolykiváltó rendiek vettek

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

79

részt, de Uruguay területén a redukciók (Yapeyú, San Borja missziós falvak) meg sem közelítették a jezsuita missziók fejlődését, színvonalát, mint ahogy azt Misiones és Corrientes argentin tartományok vagy a brazil Rio Grande do Sul területén láttuk. Uruguay a szabad világ szimbóluma volt6. Első településének alapítása a Paraguayból érkező a ferencesek nevéhez fűződik. Kitartásuk eredményeképpen 1624-ben hozták létre az első redukciót Santo Domingo de Soriano néven (ma Soriano városa), melyet azonban többször áttelepítettek a bennszülöttek támadásai miatt Argentínába, s csak 1702-ben tért vissza véglegesen csaná és csarrúa lakóival. Nyugaton az első két redukciót a ferencesek alapították 1625-ben San Francisco de los Olivares de los Charrúas és San Antonio de los Chanás (később San Juan de Céspedes) néven. E missziók alapítása előtt Francisco de Céspedes kormányzó az indiánoknak kukoricát, búzát, ökröket, ekét, jármot (igát), fejszét és kapát küldött, hogy így segítse elő a földművelést és a letelepedésüket. Uruguay területén a redukciók létesítése nem tartozik a sikertörténetek közé. Többnyire csak rövid ideig működtek, mert az itt élő nomád indiánokat nem sikerült letelepíteni. A többi kísérletet ugyancsak megakadályozták az indiánok. A redukciók kialakulása a missziós tevékenység függvénye volt. A zömében vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzseknek nagy területekre volt szükségük, ezért a népsűrűség igen alacsony volt, s így könnyen válhattak az európaiak prédájává, akik a belső területek elfoglalására törekedtek. Ez Uruguayban – európai lakosság hiányában – csak jóval később ment végbe, mint a többi, szomszédos ország területén. A kormányzó utasítására, Buenos Aires-i lakosok egy kicsiny csoportja élén, Bruno Mauricio de Zabalának 1726 őszén sikerült partra szállnia a 300 m magas Cerro (jelentése Domb) lábánál, s 13 családdal megvetnie Montevideo alapját a Río de la Plata bal partján, amit az indiánok Paranaguazúnak hívtak. Jelentése: olyan nagy folyó, mint a tenger. Buenos Aires kormányzói – Juan Ortiz de Zárate, Juan de Garay és Hernandarias – többször is próbálkoztak a Banda Oriental indiánjait civilizálni. Montevideo és a portugál alapítású Colonia do Sacramento (1680) létesítése tovább növelte a bennszülöttek és az európaiak közötti feszültséget. Montevideo terjeszkedésével a minuán indiánokat földjeikről egyre beljebb szorították az országban, ezért a csarrúákkal együtt – akikhez később a guaraník is csatlakoztak – rendszeres támadásokkal válaszoltak. Felgyújtották a birtokokat, a marhacsordákat pedig elhajtották, és a portugáloknak adták el. A spanyolok a földjeiket védő bennszülöttek ellen egymás után vezették hadjárataikat és tizedelték meg őket. 1777-ben a portugálokkal kötött San Ildefonsó-i békével átmenetileg véget ért a verseny Uruguay területéért, amely hivatalosan a spanyol Río de La Plata Alkirályság része lett. Lopes de Sousa és Barco Centenera a felfedezés időszakában a bennszülöttek lakóhelyeiről számoltak be. Az átmeneti szállásaikat nyáron fedetlen, növényi anyagokból font spanyolfalszerű elemek alkották, elsősorban a szélfelőli oldalon megerősítve. A négyszögletű viskókat bárhol felállíthatták. Ősszel és télen visszahúzódtak a La Plata partvidékről, ezért az év ebben az időszakában érkező utazók – Francis Drake (1578), Hendrick Ottsen holland kormányos (1599), William Toller angol orvos (1715) – nem láthatták őket. A csarrúák még a XIX. század elején is nomádok voltak, és nagy, családi viskóikat a vízfolyások és a mezők mentén állították fel, ahol sok volt az állat. Gyékényeiket száraz nádból készítették, és lóbőr kötéllel erősítették egymáshoz, így rögzítették a facölöpökhöz. A csarrúa nyelvet vagy nyelveket többnyire elszigetelt, ismeretlen nyelvcsaládhoz tartozónak vélik. Némiképp a Chaco vidék nyelveihez és a macro-gêhez hasonlít, bár több elmélet is van 6

Az első csarrúa encomienda Juan Alonso de Vera y Aragón birtokán lett (1600), aki ennek létesítésére Río de la Plata kormányzójától, Fernando de Záratetől kapta a jogot. Az encomienda indián település, akiket munkájuk vagy adók fejében az encomendero (az encomienda ura) védelmez és taníttat. Az encomienda szolgasorsba kényszerítette az őslakókat. Nincs hír arról, hogy Uruguay területén lettek volna ilyenek, mivel a csarrúák végig megtagadták, hogy „gazdáikat” szolgálják.

NYELVVILÁG

80

CIVILIZÁCIÓ

hovatartozásukról (arawak, matacoana, lule-vilela, guaicurú eredet). Benito Silva őrmester 1826ban öt hónapig élt közöttük, mint katonai elöljáró, és lejegyzett néhány szót. A francia franciskánus André Thevet 1575-ben „La Cosmografía Universal” című művében is számos szót és mondatot idéz, amelyről tévesen gondolta, hogy csarrúa nyelven van. A csarrúa törzsfőnökök ugyanis ismerték a guaraní és a minuan nyelveket is, mivel szoros kapcsolatban álltak velük. Uruguay mai neve a guaraní uruay szóból származik, ahol az uruá jelentése csiga, az í pedig a víz, azaz Uruguay=Csigák vize, mivel az Uruguay-folyó partja bővelkedik bennük. (Uruguay neve régi guaraní nyelven: színes madarak földje.) A csarrúák itták a yerba matéből7 készült mate teát, ették a kakastaréjfa (ceibo, Erythrina cristagalli) hajtását, s szokásuk volt rágcsálni a sisít, egyfajta dohány- és csontkeveréket, amit a felső ajkuk alatt „tároltak”, mert azt hitték, hogy ezzel megőrizhetik fogaik épségét és télen még kalóriát is jelent a számukra. 1702 februárjában, a hírhedt Yi-i csatában a kétezer fős spanyol-guaraní erők legyőzték a csarrúákat – és a velük szövetséges járo és bohán indiánokat (300 fő) – argentin Mezopotámiában, ahol a fegyverforgató férfiak jelentős része odaveszett. Az elesett csarrúák nőit és gyermekeit missziókban helyezték el. A három népcsoport, a guenoákkal együtt, támadásokat intézett La Cruz és Yapeyú missziók és a tapék missziós állatai ellen, hogy lovat, szarvasmarhát szerezzenek tőlük, s melyeket időnként Colonia de Sacramentoból való portugáloknak – akikkel jó kapcsolatokat ápoltak – adtak el szövetért, szombreróért, kardért, dohányért, pálinkáért. A következő években a missziókból kiáramló guaraníkból 4000 főt spanyol fennhatóság alá vontak a csarrúák elleni harcokhoz, akik közül sokan az üldöztetések miatt argentin területre menekültek. Uruguay számára a ló 1715-től vált igazán fontossá és a gazdagság jelképévé. A minuán törzsfőnökök családjukkal külön laktak a többiektől, mivel sok lovuk volt, és nem akarták, hogy keveredjenek a többi kacika lovával. A kutya8 is háziállatuk volt. A XVI. században az íj és nyíl mellett – melyhez nem használtak mérget – a buzogány, dárda és a csuklóhoz hosszú, fonott szizál szállal erősített, különféle alakú kövekből álló golyóslasszó9, a térség legtipikusabb fegyvere volt a fegyverzetük. Kétfélét is használtak: egyiket nandúvadászathoz, a másikat lovak befogásához. A csarrúák, akárcsak a csaná-beguák, levágták egyik ujjpercüket, ha közeli családtagjuk meghalt. Ez a szokás csak 1730-tól kezdett megváltozni, de egészen 1812-ig folyt. Halottaikat általában a dombok lábához vagy sírhalomba temették, s körülöttük helyezték el személyes tárgyaikat: ékszereiket, fegyvereiket, bőreiket stb. Ha férfi volt, a sírra tették lasszóját, mellé pedig dárdáját, és kikötötték a lovát is, hogy azzal induljon el utolsó útjára. Antonio Díaz tábornok szerint, ha egy csarrúa meghalt, a közeli férfi rokonok egy gujava vesszővel szúrták át a karjukat. A női rokonok akár 4-6 vesszőt is magukba döftek. Benito Silva őrmester szerint bicheaderonak, féregdombnak nevezett helyeken koplaltak a csarrúák, hogy társat találjanak. Számos sebet ejtettek magukon, hogy felidézzék a fejükben azt a lényt, akit vészhelyzetben megidéznének, mint védelmező szellemet. E dombok tetején a XIX. század végén piramis alakú, 2-3 méter magas kőrakásokat találtak. Közülük néhányat kőfallal vettek körül. Vallásukról alig tudni valamit is, mivel a redukciókban a hittérítés volt az elsődleges. Egyik szellemük Gaulicho volt, akitől minden rossz származott.

Más néven paraguayi tea, Ilex paraguariensis vagy Ilex mate José Cardiel jezsuita pap 1745-ben Entre Ríosban akarta a csarrúákat evangelizálni. Amikor felkereste őket, azt látta, hogy minden egyes sátorban 10-12 fő aludt, s köztük volt néhány kutya is. 9 A gaucsók – többek között – a boleadorast, azaz a golyóslasszót is tőlük, a „pampák uraitól” vették át. 7

8

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

81

A csarrúák a XVII. században tyúkot, (virág)cserepet, gyékényt árultak Buenos Airesben, sőt 1705 és 1708 között – európai hatás – nagy kosarakban szenet szállítottak a városba. A későbbiekben festőgyökerekkel, jaguárbőrrel, házépítéshez szükséges fával bővültek portékáik. Tárgyaikat csiszolt vagy faragott kőből (őrlőkő, csiszoló, reszelő, kés, ár, lyukasztó, kaparó), kerámiából és csontból készítették10. Edényeik egyszerűek voltak (pl. fazekak, temetkezési urnák), némelyeket gazdagon díszítettek. A legfejlettebb kerámiakészítő kultúrájuk a guaraníknak volt: az egyszerű dísztelen és a vörös és fekete geometriai formákkal és fehér csíkokkal festett. A partvidéken szinte minden edény fekete agyagból készült. Csontból például ceremoniális díszítő eszközök, spatulák, árak lettek. A minuánok a folyadék tárolására porongót (Logenaria vulgaris termése) használtak. Az 1811–1820 közötti hőskorszakban José Gervacio Artigas, a gaucsó származású nemzeti hős a néptömegek (gaucsók, parasztok, csarrúa, minuan, guaraní, abipon, guaicuru és tape indiánok, szökött fekete rabszolgák, tulajdonaiktól megfosztott kisbirtokosok, katonák, sőt a monopolista spanyol rendszertől szabadulni akaró földbirtokosok) élére állt a mai Uruguay, valamint az argentínai Santa Fé, Corrientes, Entre Ríos, Misiones és Córdoba tartományok területén. Manuel Artigas (Caciquillo) csarrúa törzsfőnök dárdásaival még a forradalom kezdetén csatlakozott Artigashoz. Artigas az egykori Río de la Plata alkirályság határain belül akarta lerakni a „Nagy Haza” gazdasági, társadalmi és politikai alapjait. A függetlenség elérését tűzte ki zászlajára. Harcolt a spanyolok és a portugálok ellen, s végül Buenos Aires és Rio de Janeiro között két tűz közé került. Az előbbi árulása 1811-ben spanyol és portugál kézre adta a mai Uruguayt, amely a lakosságot tömeges kivándorlásra késztette észak, azaz Brazília felé. Még ugyanebben az évben Artigas vezetésével felkelés robbant ki, s a lovaspásztorok (gaucsók) forradalma lángba borította a legelőket. 1814-re megszabadultak a spanyol uralomtól. Egy évvel később Artigas, a Szabad Népek Védelmezője elismerte az indiánok földbirtokok szerzésére való jogát – ugyanúgy, mint a spanyolokét, vagy a feketékét, – s hogy maguk irányítsák sorsukat. Ilyen körülmények között hozta meg agrártörvényét, melyben a legtöbb jogot a földjeiktől megfosztott indiánok kapták, hogy „a legszegényebbek legyenek a legkiváltságosabbak”. 1816-ra Uruguay Provincia Oriental Autónoma, azaz Autonóm Keleti Tartomány lett, mely címerének tetején indián toll díszelgett. A guaraník hozták a legnagyobb áldozatot a függetlenségért. A missziókban ők voltak a legtanultabbak és számban is felülmúlták a többi indián törzset. Legendás vezérük, Andrés Guacurari Misiones és Corrientes argentin tartományok kormányzója lett. A portugál beavatkozás (1817) azonban mindennek véget vetett, megszállták Banda Orientalt, majd 1820-tól kilakoltatták a földhöz juttatott szegényeket. Sőt, a két nagy szomszéd egymás ellen is háborút indított a terület bekebelezéséért, de egyikük sem tudott felülkerekedni, ezért 1825-ben a Rio de Janeiro-i békében elismerték Uruguay függetlenségét. A csarrúák komoly károkat okoztak a Paysandú megyében élőknek, ezért Laguna Fructuoso Rivera báró elhatározta, hogy a Queguay- és a Negro-folyók között egy speciális katonai erőt hoznak létre a lakosság védelmére, a csarrúákat pedig felszólítják, hogy vándorló életmódjukkal hagyjanak fel, és kezdjék el a földművelést, és hogy tanítsák meg őket az evangéliumra. Komoly gondot jelentettek a kormányzat számára, amely szabályozni akarta a vidéki életet. A tervet nem hajtották végre, de az is igaz, hogy meg sem próbálták integrálni őket Uruguay lakosai közé. Ők nem kaptak földet és állatokat, mint az európaiak és a kreolok. 1828-ban Uruguay területén 30 ezer indián és 70 ezer európai élt.

10

Uruguay területén zoomorf kövekből eddig csak keveset találtak. Valószínűleg vízi úton jöhettek Dél-Brazíliából a sambaquí vagy a conchero kultúrából. Elvétve találtak vésett itaizákat, azaz vágóeszközként szolgáló kerek köveket, melyek közepén egy kis lyuk van, valamint kőoszlopokat. Ezek egyikét sem sikerült kapcsolatba hozni a helyi kultúrákkal.

NYELVVILÁG

82

CIVILIZÁCIÓ

A guaraník Artigas hű követői voltak, akik harcoltak a portugálok ellen. Az üldöztetések és a jezsuita missziók11 bezárása miatt sokan menekültek át spanyol területre. 1829-ben Rivera a keleti missziók bevételekor Bella Uniónban 8 ezer guaranít talált. Ez volt Uruguay második legnépesebb települése Montevideo után. A férfiak többsége az ő hadseregében szolgált. Segítségükkel űzték ki a portugálokat Colonia de Sacramentóból és építették fel a montevideói San Felipe erődöt. 1830-ban Fructuoso Rivera tábornok, Uruguay első elnöke háborút indított a csarrúák ellen, hogy nyugalomban éljen az ország és hogy egyszer és mindenkorra kiirtsa az utolsó vad indián törzset. Az 1831-es népirtáshoz szinte mindenki csatlakozott, csak hogy megszabaduljon az utolsó, szabadságukért harcoló bennszülöttektől: a spanyol szolgálatban álló guaraník Bella Uniónból Fortunato Silvával az élen és a Juan Lavalle vezette argentinok és brazilok. Rivera tábornok békeszerződést ajánlva nekik – és a haza védelmére mozgósítva – a Salsipuedes-folyó partján fekvő Queguayba hívta őket, ahol 1200 fős sereg várta a csarrúákat Bernabé Rivera vezetésével. Április 11-én a túlerő lemészárolta a csarrúa férfiak jelentős részét és 300 foglyot ejtett. Csak egy kisebb csoport tudott elmenekülni az öldöklésből. Fructuoso Riverát ma nemzeti hősként tartja számon az ország hivatalos történetírása. Szinte kizárólag az asszonyok és gyerekek élték túl a Salsipuedes-folyónál történt vérengzést. Az előbbieket montevideói családoknál osztották szét cselédnek, sokuktól még gyermekeiket is elvették. Vaimaca Perú, Laureano Tacuabé, Micaela Guyunusa és Senaqué csarrúa törzsfőnökök is fogságba estek, akiket 1833-ban François de Curel vitt el Párizsba, hogy „Emberi Állatkertekben” mutogassák afrikai, ázsiai, polinéz, ausztrál bennszülött társaikkal együtt, európai „törpék és óriások” társaságában. A csarrúák az elsők között voltak, akik idekerültek. Ők voltak a vadak. A XIX. század végére mindössze ezer csarrúa maradt Uruguay földjén. Állítólag az utolsó, akinek az életét követni lehetett, 1973-ban halt meg. A csarrúa törzs volt Amerika egyik „legférfiasabb”, legellenállóbb népe. Ezzel gyakorlatilag eltűnt a csarrúa nép és kultúra. Meszticizálódott leszármazottaik három országban élnek, s számukat 160-300 ezer főre becsülik. A 2001-es argentin népszámlálás során 676 csarrúát írtak össze, akik többnyire meszticek már, s Entre Ríos tartományban élnek.12 2002-ben hazahozták Franciaországból Vaimaca Pirú hamvait és az ország Nemzeti Panteonjában helyezték végső nyugalomra. Századunk elején végzett vérvizsgálatokkal kimutatták, hogy Uruguay lakosságának kb. 10 %-a anyai ágon bennszülött leszármazott. A Statisztikai Hivatal 2006-os felmérésekor a lakosság 4,5 %-a (115 ezer fő) vallotta magát indiánnak. 2010-től hivatalosan is ünnepnappá nyilvánították április 11-ét, a Csarrúa Ellenállás Napját (Día de la Resistencia Charrúa). Válogatott irodalom Barrios Pintos, Aníbal (1975): Aborígenes e indígenas del Uruguay, Editorial de la Banda Oriental, Montevideo Darwin, Charles (1951): Egy természettudós utazásai, Művelt Nép, Budapest Darwin, Charles (1996): Egy természettudós utazása a Föld körül, Kossuth, Budapest Drexler András: Az őslakók jogai Argentínában, Agora, 2009/4. 110-118. Eördögh István (1998): Az egyház a gyarmati Latin-Amerikában, Gradus ad Parnassum Könyvkiadó, Szeged A jezsuiták kiűzése: 1767-ben III. Károly spanyol király feloszlatta a jezsuita rendet, közösségeiket, redukcióikat felszámolták, lakosságát megtizedelték vagy kényszermunkára fogták. 12 Drexler (2009). 11

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

83

Galeano, Eduardo (1976): Latin-Amerika nyitott erei, Magvető, Budapest García Alvarado, José María (1988): Uruguay, Anaya, Biblioteca Iberoamericana, Madrid Mansilla, Lucio V. (é.n.): A pampák utolsó vad indiánjai, Franklin Társulat, Budapest Mansilla, Lucio V. (1963): Una excursión a los indígenas ranqueles, Casa de las Américas, La Habana Marzocca, Angel (2008): Vademécum de malezas medicinales de la Argentina indígenas y exóticas, Orientación Gráfica Editora, Buenos Aires Raffino, Rodolfo A.( 2007): Poblaciones indígenas en Argentina, Emecé, Buenos Aires, harmadik kiadás

NYELVVILÁG

NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

Recommend Documents