Mt 5,3-12. A boldogmondások Műfaj makariszmosz A maka,rioj / maka,rioi (boldogok, héber ’asrē) jelentése: boldog, szerencsés, üdvösségben részesülő A makariszmosz elismerő felkiáltás valakinek boldog állapotáról, okos vagy erkölcsös magatartása miatt, vagy sajátos élethelyzete miatt. Az Ószövetségben: különösen a zsoltárokban és a bölcsességi irodalomban Zsoltárok könyve: 1. 32. 33. 34. 41. 65,5 84,5 112 119
• • •
Boldog az az ember, aki nem követi a gonosz tanácsát, nem áll a vétkesek útján (…) hanem az Úr törvényében leli kedvét s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akinek bűne el van takarva. Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr. Boldog az az ember, aki őbenne bízik. Boldog, aki a szegények gondját viseli! A nyomorúság napján megmenti öt az Úr. Boldog, akit kiválasztasz és magadhoz fogadsz, aki udvaraidban lakhat. Boldogok, akik a te házadban laknak. Boldog az az ember, aki az Urat féli, és nagy tetszését leli parancsaiban! Utóda hatalmas lesz a földön, áldott lesz az igazak nemzedéke. Boldogok, akiknek útja szeplőtlen, akik az Úr törvénye szerint járnak! Boldogok, akik kutatják parancsolataid, s teljes szívvel keresik őt!
Jézus: Lk 10,24 „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok…” 8 boldogság + 1( v. 2) Mt 5,3-12 Jézus Hegyi Beszéde 4 boldogság + 4 jaj Lk 6,20-26 „mezei beszéd” - közös: 1., 2., 4., 9. 1. szegények (Mt. – lélekben; Lk - ti) 2. (sírók) szomorkodók 4. éhezők ( Mt - és szomjazzák az igazságot) 9. üldözöttek (Mt - gyaláznak és üldöznek miattam Lk - gyűlölnek, kirekesztenek, szidalmaznak az Emberfiáért) - valószínű, hogy eredeti / biztosan jézusi : 1., 2., 4.
1
Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok a szomorkodók, mert megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek (jóságosak), mert ők öröklik (örökségként elnyerik) a földet. Boldogok az igazságra éhezők és szomjazók, mert ők meg fognak elégíttetni. Boldogok az irgalmasok (könyörületesek), mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a szívben tiszták, mert ők az Istent meglátják. Boldogok a békességszerzők, mert ők Isten fiainak hívatnak. Boldogok akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak titeket és üldöznek, és miattam minden rosszat mondanak ellenetek hazudva. Örvendjetek és ujjongjatok, mert a jutalmatok nagy a mennyekben: így üldözték a prófétákat, akik előttetek voltak.
Az evangéliumi boldogmondások kontextusa és műfaja Kontextus A kanonizált boldogmondás-sorozat két változatban olvasható, a Máté-féle hegyi beszédben, illetve a Lukácsnál szereplő síksági beszédben. A hegyi beszéd, műfaját tekintve a maga nemében egyedülálló. Gyakran tekintik epitoménak, azaz egy (erkölcsi) tanítás összefoglalásának, vagy programbeszédnek.1 A hegyi beszéd eszkatologikus irányultságú.2 (Ez a sajátosság a Miatyánkban, az Isten Országa eljövetelére irányuló kérésben is megmutatkozik.) A hegyi beszéd másik döntő motívuma az Isten Országa igazságossága;3 a Máté-féle beszéd tehát erőteljesen etikai jellegű. A boldogmondások bizonyos mértékig a zsoltárokban és a bölcsességi irodalomban szereplő makariszmoszokkal állnak kapcsolatban.4 A zsoltárok és a bölcsességi irodalom boldogmondásainak nagy része etikai színezetű: az az ember boldog, aki tartózkodik a helytelen magatartástól, és Isten törvényét követi, aki féli az Urat, aki elnyerte Isten bocsánatát, az ő jóságában bízik, Isten házának udvarában lakik (LXX: Zsolt 1,1; 31,2; 33,9; 39,5; 64,5; 111,1; Sir 14,1-2; vö. 4Mak 7,22: a jámbor, aki az erény és lelki erő által a szenvedélyeken uralkodik). Más alkalommal az Írás az Istennel közösségben levő nép boldogságát hirdeti (LXX Zsolt 88,16; 143,15). Van olyan eset is, amikor a szerző azt nevezi boldognak, aki könyörül a szegényen (LXX Zsolt 40,2), vagy a gazdagot, akiben nincs álnokság, és nem hajt az aranyra (LXX Sir 31,8). A bölcsességi irodalom boldogmondásai a klasszikus helyes magatartás-jutalom 1 A beszédet Ágoston nevezi szermónak, illetve hegyi beszédnek, amely a keresztény életre vonatkozó valamennyi parancsot összefoglalja (AUGUSTINUS, De Sermone Domini in monte, PL 34, 1229-1306, vö. De consensu evangelistarum II, cap. XVII, 35, PL 34, 1094; cap. XIX, 43-47, PL 34, 1098-1100). 2 BETZ, 60; GNILKA, Matthäus I/1,112−113. 3 GNILKA, Matthäus I/1, 113; LUZ, Matthäus, I/1, 259−260; vö. G. STRECKER, Die Makarismen der Bergpredigt, in NTS 17 (1970−1971) 255−275. 4 A makariszmosz nem jellegzetesen bibliai műfaj, hanem előzményei megtalálhatók az ókori egyiptomi és görög irodalomban. L. J. DUPONT, « Béatitudes » égyptiennes, Bib 47 (1966), 185−222: a sírfeliratok boldogmondásai, Amenemope bölcsmondásai, templom feliratok, pl. Hórusz vagy Hatsepszut templomában. Dupont rámutat az egyiptomi és az ószövetségi boldogmondások tematikus hasonlóságára: boldogok, akik az istenség tetszését keresik, az ő útját követik, templomában szolgálhatnak. Noha az első evangéliumi makariszmosznak nincs egyiptomi párhuzama, annyiban létezik bizonyos gondolat-rokonság, amennyiben a szegények itt is Isten gondoskodásának kiemelt alanyai.
2
sémára épülnek, vagy legalább is a cselekedet-következmény összefüggést tételezi fel. Az a boldog, aki megszerzi a bölcsességet, és ahhoz igazítja útját: aki ezt cselekszi, az elnyeri helyes magatartása jutalmát; az etikai vonatkozás mellett kifejezést nyer a jutalmazás gondolata (Péld 3,13-17; 8,34-35; Sir 14,20skk, 25,9-11). Az Ószövetség tehát azokat nevezi boldognak, akik jámborságuk, valamely erényük, helyes magatartásuk miatt kedvesek Isten előtt, és adott esetben emiatt jutalomban részesülnek. Ez azonban az evangéliumban olvasható boldogmondásokról aligha mondható el. Szembetűnő, hogy a megszólítottak, kivált a Q/Lk-féle változatban, állapotukra való tekintettel semmiképpen nem nevezhetők boldognak. Sőt azt sem lehet mondani, hogy a Q első három boldogmondásának címzettjei helyes magatartásuk miatt érdemelnének jutalmat.5 E megfigyelés alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy noha formailag a jézusi logionok a makariszmosz műfajhoz sorolhatók, tartalmilag lényegesen eltérnek a bölcsességi irodalom boldogmondásaitól. A Jézus által megszólítottak éppen állapotukra való tekintettel nem boldogok, de nem is tesznek olyat, ami miatt a kiérdemelt jutalomhoz kapcsolódó boldogságban részesülnének. A boldogmondások forrása és áthagyományozása A Lk és Mt közötti részleges, mégis döntő megegyezés (Lk 6,20b-21≈Mt 5,3-4.6) legvalószínűbb magyarázata a közös forrás, amit általában a Q 6,20b-f (22-23)-ban jelölnek. A Q kritikai kiadása6 szerint: Maka,rioi oi` ptwcoi,( o[ti [[u`mete,ra]] evsti.n h` basilei,a tou/ qeou/Å maka,rioi oi` peinw/ntej( o[ti cortasqh,s [[esqe]]Å maka,rioi oi` [[penq]]o[[u/]]ntej( o[ti [[parakleqh,s<esqe>]]Å maka,rioi, evste o[tan ovneidi,swsin u`ma/j kai. [[diw,x]]wsin kai. [[ei;p]]wsin [[pa/n]] ponhro.n [[kaq v]] u`mw/n e[neken [tou/ ui`ou/ tou/ avnqrw,pou] cai,rete kai. [[avgallia/sqe]]( o[ti o` misqo.j u`mw/n polu.j evn tw/| ouvranw/|\ ou[twj ga.r evdi,wxan tou.j profh,taj tou.j pro. u`mw/nÅ 5
LUZ, Matthäus, I/1, 272-273. J. M. ROBINSON, P. HOFFMANN, J. S. KLOPPENBORG, The Critical Edition of Q. Synopsis including the Gospels of Matthew and Luke, Mark and Thomas with English, German and French Translations of Q and Thomas, Fortress, Minneapolis, Peeters, Leuven, 2000, 46−53 (a dupla szögletes zárójel azt mutatja, hogy a szerkesztők a Lukács-féle olvasatnak tulajdonítanak nagyobb valószínűséget, de a kérdést nem tekintik teljes bizonyossággal eldönthetőnek). Vö. S. SCHULZ, Griechisch-deutsche Synopse der Q-Überlieferung, Zürich, 1972 (a szerző nem sorolja ide a negyedik boldogmondást); H. T. FLEDDERMANN egy eltérő rekonstrukciót javasol, a harmadik személyt választva, illetve a mish,swsin-t választva a diw,xwsin helyett; l Q: A Reconstruction and Commentary (Biblical Tools and Studies 1), Leuven / Paris / Dudley, MA, 2005, 276−281. Magyarul P. GÁBOR Mózes, Minden Jézusról. Evangélium exegétáknak, Kairosz, Győr, 2002, 16−36 (18). Gábor, Schulzhoz hasonlóan, a Q-t Lk Mt-val megegyező szövegével azonosítja. A kérdésről l. még BOVON, Lukas, I/1, 295; GNILKA, Matthäus, I/1, 111, 117-118, LUZ, Matthäus, I/1, 256-259, 270. 6
3
Az eredeti logionok mibenlétét rendkívül nehéz megállapítani. Lényegében egyetértés van a tekintetben, hogy az autentikus jézusi mondások a szegényeket, az éhezőket és a sírókat (vagy gyászolókat) nevezik boldognak, továbbá többé-kevésbé abban, hogy a Q/Lk által javasolt sorrend az eredeti.7 Hasonlóképpen a legtöbb szerző a Q/Lk-féle negyedik (a Mt-i nyolcadik), az üldözöttekről szóló makariszmosz Sitz im Lebenjét az egyház életében látja. Ami a boldogmondások formáját illeti, valószínűbbnek látszik a Lk-nál szereplő második személyű megszólítás, noha a kérdést nagyon nehéz eldönteni. A Q/Lk szerint, Jézus a konkrét emberi ínséget megtapasztalókhoz szól, azokhoz, akik mind társadalmi vonatkozásban, mind személyes életükben, alapvető igényeikben hiányt szenvednek, a társadalom perifériájára szorultakhoz. Az első boldogmondás a szó szoros értelmében szegényekhez szól, azokhoz a nincstelenekhez (ptwcoi,), akiknek meggörnyedve akár koldulniuk is kell, hogy fenntartsák magukat. A LXX-ban a ptwcoi, legtöbbször az ~ywIån"[] fordítása, tehát olyan elnyomott, megalázott kategóriát jelöl, akinek nincs más menedéke Istenen kívül, és aki az ő gondoskodásának kiemelt alanya. A szegények betöltése, nyomorúságuk örömre változtatása az isteni beavatkozás jele kivált a fogság utáni prófétai irodalomban. A legjelentősebb ebben az összefüggésben Iz 61,1-2, amelyet Lk 4,18-19 tételesen is Jézusra vonatkoztat, és amely a jézusi boldogmondások alapgondolatát megfogalmazza. Hasonlóképpen az éhezők (oi` peinw/ntej) és a sírók (oi` klai,ontej) a konkrét szükségben levők, a legalapvetőbb emberi igény tekintetében nélkülözők, illetve a szenvedők. A fogsági − fogság utáni prófétai irodalom és a zsoltárok gyakori témája, hogy a fogság végén (Dt-Iz), illetve a végső időkben Isten közbelép és betölti javakkal az éhezőket (Iz 49,10; 65,13-14 [antitézisek!], Zsolt 107,5-6.9[!], 146,7). Isten rendkívüli közbelépésének másik jele a sírók könnyeinek letörlése (Iz 25,8), a szenvedők megvigasztalása (Iz 49,13; 51,3; 52,9; 57,18; 61,2; 65,18-19; 66,13; vö. Iz 30,19; Jer 31,13.16). A hivatkozások sorából érdemes kiemelni az Iz 65,13-14-et (LXX), különösen három elem, nevezetesen a szembeállítások, a 2. és 3. személy ötvöződése, valamint a sors megfordulásának jövő ideje miatt. A trito-izajási prófécia szembeállítja Isten szolgáinak jövőbeli kielégítését és örvendezését − enni és inni fognak, örülni és ujjongani fognak − a hűtlenek jövőbeli hiányérzetével (éhezni és szomjazni fognak), megszégyenülésével és szenvedésből fakadó kiáltásával. A szolgákra vonatkozó üdvösségprófécia harmadik személyt használ, míg az ítéletprófécia a közvetlen második személyt. Érdekes továbbá az állapotleírás, amelynek részben megfelelnek a jézusi boldogmondások: az éhség-jóllakás, ezzel párhuzamba állítva a szomjúság-ivás (akárcsak Mt-nál) és az öröm-szenvedés. Ez utóbbira az evangéliumok más igéket használnak ugyan: Lk − gela,w/penqe,w-klai,w; Mt − penqe,w/parakale,w (noha az üldözöttekkel kapcsolatban Mt használja az avgallia,w-t, míg Lk a cai,rw-t és a skirta,w-t). Figyelemre méltó a prófécia kontextusa is, amely a teljes eszkatologikus átalakulásról szól (17 v: e;stai ga.r o` ouvrano.j kaino.j kai. h` gh/ kainh,), Jeruzsálem megújulásáról és a paradicsomi állapot visszatéréséről. Ez az összetett, üdvösség- és ítélet prófécia a sors nagy megfordulásáról szembetűnő hasonlóságokat mutat az evangéliumi boldogmondásokkal.
7 BOVON, Lukas, I/1, 295; GNILKA, Matthäus, I/1, 117, LUZ, Matthäus, I/1, 271. Ezzel szemben KLEIN úgy véli, hogy Lk változtatta meg a Mt által megőrzött eredeti sorrendet (Lukas, 245).
4
A Jézus által megszólítottak nem állapotukra, sorsukra való tekintettel boldogok. A szegények nem szegénységük miatt, az éhezők nem hiányérzetük miatt, a sírók nem szenvedésük miatt boldogok. A jézusi mondások továbbá nagy valószínűséggel nem a sorsnak a távoli jövőben bekövetkező megfordulását ígérik. A boldogmondások szorosan kapcsolódnak Jézus igehirdetéséhez, illetve személyéhez. Amennyiben Jézus igehirdetésének középpontjában Isten országa küszöbön levő megvalósulása áll (Mk 1,15), ez esetben Jézus boldogmondásai ezzel az eseménnyel állnak összefüggésben. Rendkívül nehéz megállapítani, hogy Jézus mennyiben tekintette magát eszkatologikus prófétának, pontosabban, mennyire várta Isten uralmának az életében bekövetkező végleges megvalósulását, de az nagyon valószínű, hogy ennek megnyilvánulását már a jelenhez kötötte és a saját személyéhez kapcsolta.8 Az Isten uralma motívum, minden újszerű vonása ellenére a héber Bibliában gyökerezik, és kivált a fogság után kapcsolódik hozzá Isten olyan radikális beavatkozásának gondolata, amely együtt jár az igazságosság és béke megvalósulásával, a kitaszítottak felemelésével. Ezt a döntő isteni beavatkozást szemléltetik azok a − főként prófétai − szövegek, amelyek a szegények sorsának a jóra fordulásáról, az éhezők betöltéséről, a szomorúak megvigasztalásáról, a betegek meggyógyításáról, és nemegyszer az elnyomók, önelégültek megalázásáról szólnak. A jézusi boldogmondások ebben az összefüggésben válnak igazán érthetővé. Jézus meghirdeti Isten uralmának küszöbön levő megnyilvánulását, aminek legkézzelfoghatóbb jele a kiszolgáltatottak és kisemmizettek sorsának jóra fordulása. Isten gyógyító közeledése, jelenléte szorosan kapcsolódik Jézus személyéhez.9 A jézusi logionok módosítása több síkon következik be. Már a Q-ban megjelenik a negyedik boldogság az üldözöttekről, akiket a Jézushoz való tartozásukért kizárnak maguk közül az emberek (valószínű a zsinagógai közösségből való kizárásról van szó − Lk), illetve akiket üldöznek, akárcsak a prófétákat: az üldözött tanítványok a próféták sorsában részesülnek.10 (Figyelemre méltó a mátéi szimmetrikus kompozíció, amely megfelelést teremt az első és a nyolcadik boldogság apodosisa között: a mennyek országa a szegényeké és az üldözötteké.) Máté a logionokat kiegészíti, és ezáltal módosítja. A boldogmondások elvesztik konkrét jelentésüket, és spirituális értelmet nyernek. Nem maguk a szegények a boldogok, hanem a lélekben szegények (oi` ptwcoi. tw/| pneu,mati). Nehéz eldönteni, mi lehet a konstrukció jelentése. Amennyiben a pneu,ma a személyiség foglalatát, az ember belső világát jelentené (talán a kardi,a-hoz hasonlóan), a ptwco,j pedig a meghajolva 8 Jézus igehirdetésének kapcsolatáról a fogság utáni üdvösségpróféciákkal (kivált Iz apokalipszisével és Tr-Izsal) és azok küszöbön levő megvalósulásáról: J. P. MEIER, II, 125−127, az Isten Országáról és Jézus működésének eszkatologikus vonásairól 189−381. Isten uralma rejtett, de Jézusban már jelenlevő uralmáról l. még BOVON, I/1, 300−301. Vö. G. THEISSEN / A. MERZ, The Historical Jesus. A Comprehensive Guide (ered. Der historische Jesus. Ein Lehrbuch, 1996, Göttingen, ford. J. Bowden), London, 1998, 252-264. 9 L. MEIER, II, 284−285; vö. SZÉKELY, 91−96, aki az ókori király-ideálból vezeti le a boldogmondások tartalmát, a szegények, kiszolgáltatottak sorsának megfordítását; R. SCHNACKENBURG, Die Bergpredigt, Patmos, Düsseldorf, 1982, 29−31. 10 BOVON, 303−305; SCHÜRMANN, 332−335; LUZ, 289−290. Vö. STRECKER, NTS 17, 259-260, 267-271.
5
koldulót, úgy lehet, hogy egy olyan magatartásformáról van szó, amely alázattal jelölhető.11 E spirituális értelmezésnek kétségtelenül van alapja, tekintettel arra, hogy már az Ószövetségben, de Qumránban is a szegények nem csupán társadalmi, hanem vallási kategóriát képeznek, azon jámborokat jelölik, akik kicsinységük tudatában vannak, akik nem számítanak emberi segítségre, hanem egyedül Isten könyörületében remélnek, teljesen tőle függnek.12 Érdekes, hogy a LXX tapeinoi. tw/| pneu,mati-val fordítja a x;Wrï-yaeK.D; konstrukciót, amely inkább lélekben összetörtet jelent (Zsolt 33,19LXX).13 Betz úgy véli, hogy a ptwcoi. tw/| pneu,mati az emberi elesettség jelölésére használt, a görög filozófiában és a judaizmusban közismert toposz, amely a conditio humana nyomorúságára utal. Abban igaza van, hogy amennyiben így értelmezzük a fogalmat, úgy nem lehet Jézus eredeti mondása spiritualizálásáról beszélni.14 A conditio humana ilyen értelmezése azonban nem is annyira Mt-ra, mint inkább Lk-ra jellemző, de mindenképpen hasznos modell a boldogmondások megközelítéséhez.
Az éhezőkre vonatkozó makariszmosz módosítása legalább olyan szembetűnő: nem az alapvető élelmet nélkülözők a boldogok, hanem azok, akik az igazságosságot éhezik és szomjazzák. A spirituális éhség és szomjúság képzetének szintén megvannak az ószövetségi párhuzamai: Ám 8,11 − az isteni szó iránti éhség és szomjúság, vö. Jer 15,16; a bölcsesség utáni éhség és szomjúság, Sir 24,21, vö. Péld 9,5. Kérdés, hogy az igazságosságra éhezés azokra vonatkozik, akiknek nem szolgáltatnak igazságot, tehát az elnyomottakra, vagy a spirituális éhségre. Mivel a dikaiosu,nh, „igazságosság” szó szerepel, az első lehetőség a valószínűbb. Máténál ugyanakkor úgy tűnik, hogy nem egyszerű vágyakozásról van szó, hanem olyan magatartásról, amely törekszik az igazságosság megvalósítására.15 A Q/Lk-féle harmadik, a sírókra vonatkozó boldogmondást Mt kevés változtatással veszi át: a klaio,ntej-t nála a penqou/ntej (gyászolók) váltja fel, a nevetés helyett a megvigasztaltatás szerepel. A konkrét sírók említése helyett tehát itt is egy átfogóbb jelentésű magatartásról van szó. Valószínű, hogy Mt a prófétai irodalomnak való megfelelés szándékával alkalmazza ezt a módosítást. Korábban volt szó a gyászolók megvigasztalása témájának elterjedtségéről az ÓSz-ben. Szembetűnő, és aligha véletlen a párhuzam az Iz 61,2-vel (parakale,sai pa,ntaj tou.j penqou/ntaj). Máté további négy boldogmondással egészíti ki a Q-t. Ezek címzettei a szelídek, az irgalmasok, a szívükben tiszták és a békeszerzők. E makariszmoszok ószövetségi háttere, illetve gyökere nyilvánvaló.
11
L. DUPONT, III, 386-471; LUZ I/1, 278; GNILKA I/1, 120-121. Már Ágoston is így értelmezi: „pauperes spiritu, humiles et timentes Deum, id est, non habentes inflantem spiritum” (AUGUSTINUS, De Sermone Domini in monte, I, 3, PL 34, 1232). A szegényekről és elnyomottakról, mint a királyi kegy kiemelkedő alanyairól az ókori profán és biblikus forrásokban l. DUPONT II, 53−90. A szegénységről, mint a törvényt betartó jámborságról, és a szelídséggel való kapcsolatáról l. még JAKUBINYI Gy., Máté evangéliuma, Bp., 1991, 52−53. 12 GNILKA I/1, 121. 13 Hasonló szerkezetet találunk a Dán 3,39-ben (LXX): evn yuch/| suntetrimme,nh| kai. pneu,mati tapeinw,sewj), és szó szerint ugyanúgy az Ódák 7,39-ben. 14 BETZ, 111-116; vö. 123 (a gyászolókkal kapcsolatban). 15 L. STRECKER, 265, aki Philón hasonló szóhasználatát hozza példaként (peinw/ntej kai. diyw/ntej kalokagaqi,aj, De fuga et inventione 139-141, De somn. I 49sk). Vö. GNILKA I/1, 124; LUZ, I/1, 283−284.
6
A földet öröklő szelídekről (praei/j) szóló boldogmondás szó szerint a Zsolt 37,11 (LXX 36,11) átvétele. Érdekes, hogy a LXX a „szegényeket” (~ywInï [" )] fordítja praei/j, azaz szelídekkel. A szelídség a haraggal, az erőszakkal ellentétes magatartás. Mt Jézus tulajdonságaként tartja számon (11,29). Mivel Mt-nál (éppen a hegyi beszéd kontextusában) az erőszakmentesség rendkívül fontos, egyértelmű, hogy Mt egy újabb erkölcsi követelményt állít a közösség elé. A föld birtoklása itt már nem Izrael földjére vonatkozik, hanem esetleg a megújult földdel kapcsolatos apokaliptikus ígérettel áll összefüggésben,16 de még valószínűbbnek látszik, hogy a föld itt az Isten Országa szinonimája.17 Hasonló magatartást tanúsítanak az irgalmasok (evleh,monej). Az irgalom többlet jelentéstartalma a szelídséggel szemben az aktív könyörület, amely konkrét segítőkészségben mutatkozik meg a rászorulókkal szemben, valamint a megbocsátásra való készség, amely ugyancsak központi jelentőségű Mt-nál (6,14-15, 18,33). A logion etikai vonzata ebből kifolyólag világos. A tisztaság nem rituális jellegű, hanem erkölcsi, és korántsem vonatkozik kizárólag a szexuális vétségektől való mentességre. A kaqaroi. th/| kardi,a| egyik ószövetségi előzménye a Zsolt 23,4 LXX, amely valószínű a templomba való bebocsátás szertartásának része volt, és a szent hajlékhoz illő erkölcsi magatartást kérte számon a belépőktől. A szívükben tiszták azok, akik nemcsak külső cselekedeteikben járnak el a törvénynek megfelelően, hanem egész személyiségüket áthatja az erkölcsi tartás.18 A boldogmondás összhangban áll az antitézisek szellemével, amelyek ugyancsak a belső hozzáállást, az etikai integritást szorgalmazzák, a merő legalizmussal szemben. Az Isten látása minden bizonnyal nem a túlvilági színelátásra vonatkozik, hanem Isten végidőbeli megjelenésére, látható közbelépésére.19 (A bibliai hagyomány Mózesnek tulajdonította a legközvetlenebb kapcsolat, az istenlátás kiváltáságát. Iz 66,18-ban JHWH azt ígéri, hogy a hazatérők megláthatják az ő dicsőségét.20) A békét cselekvők (eivrhno,poioi) boldogsága szintén ószövetségi háttérrel rendelkezik. A béke a messiási uralom egyik alappillére (Iz 9,6-7; Zsolt 72).21 A hegyi beszéd kontextusában viszont a béke cselekvése, mint aktív magatartás, összefügg a szelídséggel, az irgalmassággal és az ellenségszeretettel. Az üldözöttekre vonatkozó makariszmosz Sitz im Leben-je az üldözött közösség élete. Mt a kitaszított tanítványok sorsában az üldözött próféta szenvedésének folytatását látja, akik így Jézusnak, a par excellence szenvedő prófétának a sorsában osztoznak (vö. Lk 13,33-34; vö. Mt 23,29-37, a gyilkos szőlőművesek).22 16
GNILKA I/1, 123, LUZ I/1, 282−283. MEIER, II, 289. Vö. JAKUBINYI, 53 18 A tiszta szív, mint az erkölcsi integritás kifejezőjének újszövetségi párhuzamairól (2Tim 2,22; 1Tim 1,5) l. STRECKER, NTS 17, 266; SCHWEIZER, Bergpredigt, 17. 19 LUZ I/1, 285. 20 JAKUBINYI szerint az apodosis ígérete a 2 Sám 14,32 hátteréből érthető (Máté, 54). 21 L. még STRECKER (276, 2. jegyz.) és LUZ (I/1, 285) és az általuk közölt irodalmat arról, hogy a rabbinikus tradíció a jámborokat békességszerzőként tartja számon. 22 Az elutasított próféta dtr téma újszövetségi alkalmazásáról l. O. H. STECK, Israel und das gewaltsame Geschick der Propheten, Neukirchen-Vluyn, 1967 (a negyedik boldogság kapcsán 20−26, 257−260); M. KNOWLES, Jeremiah in Matthew’s Gospel. The Rejected-Prophet Motif in Matthaean Redaction, JSNTSup 68, JSOT Press, Sheffield, 1993, 96-97, 110-161 (különösen 117−121). L. még KOCSIS I., Lukács evangéliuma, Bp., 1995, 144−145. L. 17
7
Az eredeti logionok módosításával kapcsolatban azt is figyelembe kell venni, hogy Lukács erőteljesen szembeállítja a kitaszítottak jelen (nu/n) szenvedését a sors jövőbeli megfordulásával. A boldogmondások ezzel kifejezett eszkatologikus távlatot kapnak. Ezt a kontrasztot tovább erősítik a boldogmondásoknak megfelelő jajok. A jajok a lukácsi redakcióhoz tartoznak.23 A jaj a prófétai orákulum egyik jellegzetes formája.24 A jajmondás vonatkozhat a közösségre (városra, népre), ritkábban az egyénre, a rá váró rettenetes sors miatt, de számos esetben a helytelen erkölcsi-vallási magatartás kritikáját vezeti be. A Lk-féle jajok a boldogmondások ellenképei. A nyelvtan: szempontjából megjegyzendő, hogy a szöveg a szenvedő igealakot használja, a passivum divinum értelmében. Ez azt jelenti, hogy noha Mt kerüli Isten nevét, világos, hogy Isten az, aki cselekszik, aki vigasztal, betölt, megbocsát, megláttatja önmagát. Összefoglalás A boldogmondások, eredeti formájukat és alapjelentésüket tekintve üdvösségpróféciát tartalmaznak: Jézusban itt és most megvalósul Isten uralma, szabadító közelsége. Akik Jézust hallgatják és elfogadják, - éppen a szegény, egyszerű emberek, akiknek nincs más reményük és segítségük Istenen kívül, Istennek ezt a szabadító közelségét tapasztalják meg. Ebből adódik a boldogságuk (nem abból, hogy a szegénység, az éhség vagy a szenvedés jó, vagy érdemnek számít). Ehhez a jelentéshez áll közelebb a Lukácsnál olvasható négy boldogmondás. Máté kiegészíti ezeket, enyhíti radikális jelentésüket, és spiritualizálja azokat. Így az üdvösségpróféciából erénykatalógus lesz, a cselekvés normája, törvény, amelynek irányítania kell a keresztények életét. Máté ugyanakkor a fizikai-anyagi síkról a mélyebb, lelki síkra irányítja a figyelmet, a bensőre, a lelkületre, amelynek meg kell határoznia az ember külső cselekedeteit.
még L. W. HURTADO, Lord Jesus Christ. Devotion to Jesus in Earliest Christianity, Eerdmans, GR, Mi/Cambridge, 2005, 193−194, 229, 247. 23 Bovon pontosan látja, hogy a szegény-gazdag szembeállítás egy Lk-ra jellemző téma (BOVON, 295, 298). L. még MEIER, II, 918 (118. jegyz.), GNILKA I/1, 118, SCHWEIZER, NTS 19 (1973) 122; KLEIN, 245−246. Ezzel szemben SCHÜRMANN (339−341) egy Lk előtti tradíciót feltételez a jajok mögött, de érvelése nem tűnik meggyőzőnek. 24 Az yAa, ywIÜa/ 22 előfordulásából a héber bibliában 15 a prófétai irodalomban található. A yAh 49-szer szerepel, ebből 48 a prófétai könyvekben. A LXX a ouvai, 67-szor fordul elő, ebből 51-szer a prófétai írásokban.
8
Mt 6,9-13. A Miatyánk A Miatyánk (az Úr imája) két változatban maradt fenn, a Lk 11,2-4-ben és a Mt 6,9-13-ban. Közös forrásuk valószínűleg a Q. A Lk-féle változat rövidebb, és eredetibb. Ezt a szöveget Máté kibővíti, és helyenként módosítja. Kontextus Máténál a Miatyánk az evangélium úgynevezett első, a mennyek országa meghirdetéséről szóló könyvben, ezen belül a hegyi beszédben található. (Lk-nál más összefüggésben található: Jézus imádkozik, és tanítványai kérik, hogy tanítsa meg őket is imádkozni.) A hegyi beszéd szerkezete: 1. Jézus meghirdeti a mennyek országát. A boldogmondások üzente, hogy Isten Országa benne jelen van, megvalósul. 2. A Hegyi Beszéd hat antitézisében Jézus meghirdeti az új törvényt, mint az ószövetségi törvény beteljesülését. Ezek az embertárssal való kapcsolat és az azt szabályozó törvények mélyreható átértelmezését nyújtják. Az antitézisek szembeállítják az ÓSz törvényeit (ne ölj, ne törj házasságot, válás szabályozása, eskü, visszafizetés, felebarát szeretete) Jézus saját értelmezésével (már a harag és a kívánság elítélendő, a válás és az eskü tilos, Jézus a visszafizetés helyett erőszakmentességet, a méltányos szeretet helyet ellenség szeretetét is kéri). 3. Jézus a zsidó jámborsági cselekedeteknek – az alamizsnának, azaz az irgalmasság (evlehmosu,nh) tetteinek, az imádságnak és a böjtnek ad mélyebb értelmet. 4. A hegyi beszéd utolsó részében Jézus betekintést ad Istennel való kapcsolatába, kiemeli, hogy Isten legyen a legnagyobb kincs. Az Isten gondviselésébe vetett bizalmat szorgalmazza. Az irgalmat és az ítélettől való tartózkodást sürgeti. 5. A hegyi beszéd lezárása a sziklára épült ház hasonlata. A Jézusra épülő élet szilárd alapon áll. A Miatyánk az imádságról szóló részbe illeszkedik be. A rész bevezetője (6,5-7) a külsőségekre figyelő, magamutogató gyakorlatot veti el. Jézus nem a közösségi imát kérdőjelezi meg, ugyanis ő is részt vett a zsinagógai istentiszteleten és feljárt a jeruzsálemi templomba, hanem a képmutatást ítéli el, és azt az elgondolást, hogy az Istennél akkor találunk meghallgatásra, ha bőbeszédűségünkkel kikényszerítjük válaszát. Egyes vélemények szerint a bőbeszédűség elítélése az „istenség kifárasztásának” ókori gyakorlatát, a jelzők, kérések, esetleg mágikus formulák halmozását, hosszas ismétlését ítéli el; vö. 1 Kir 18,26: a Baal papok imája a Kármel hegyen.
Isten nem szorul rá, ismeri kéréseinket, kívánságainkat. Jézus máshol ajánlja a kitartó imát, de ez nem a bőbeszédűségben áll, hanem az imádságos lelkületben, a bizalomban való kitartásban. Isten a bensőséges szándékot, az egyszerűséget kéri.
9
Összehasonlítás Máté
Lukács
mennyei Atyánk Atyánk Szenteltessék meg neved Szenteltessék meg neved Jöjjön el a te országod Jöjjön el a te országod Legyen meg a te akaratod (a földön, mint a mennyben) – Mindennapi (holnapra való) kenyeret ma Mindennapi kenyeret naponta Engedd el adósságainkat amint mi is megbocsátottunk Ne vigyél kísértésbe Szabadíts meg a gonosztól
Vedd el bűneinket amint mi is megbocsátunk Ne vigyél kísértésbe –
Máténál 7 kérés: 1-3. – Istenre vonatkozó 4-7. – az ember életére vonatkozó A 3. az 1. és a 2. bővítése; a 7. a 6. bővítése. Háttér és sajátosságok: Az ima hasonlít a zsinagógai liturgia 18 áldásához és a káddishoz. Jézusra jellemző, hogy Istent Atyának szólítja. A megbocsátás (Sir 28,2) Magyarázat Mt 6,9-13 Pa,ter h`mw/n o` evn toi/j ouvranoi/j( a`giasqh,tw to. o;noma, sou\ 10 evlqe,tw h` basilei,a sou\ genhqh,tw to. qe,lhma, sou( w`j evn ouvranw/| kai. evpi. gh/j\ 11 To.n a;rton h`mw/n to.n evpiou,sion do.j h`mi/n sh,meron\ 12 kai. a;fej h`mi/n ta. ovfeilh,mata h`mw/n( w`j kai. h`mei/j avfh,kamen toi/j ovfeile,taij h`mw/n\ 13 kai. mh. eivsene,gkh|j h`ma/j eivj peirasmo,n( avlla. r`u/sai h`ma/j avpo. tou/ ponhrou/Å 9
Lk 11,2-4 2 Pa,ter( a`giasqh,tw to. o;noma, sou\ evlqe,tw h` basilei,a sou\ 3 to.n a;rton h`mw/n to.n evpiou,sion di,dou h`mi/n to. kaqV h`me,ran\ 4 kai. a;fej h`mi/n ta.j a`marti,aj h`mw/n( kai. ga.r auvtoi. avfi,omen panti. ovfei,lonti h`mi/n\ kai. mh. eivsene,gkh|j h`ma/j eivj peirasmo,nÅ Atyánk - Jézus arámul abba-nak szólította az Atyát. E megszólítás az ÚSz-ben a páli levelekben és Mk-nál maradt fenn. 10
Róm 8,15; Gal 4,6: Istentől a fiúság Lelkét, ill. az ő Fia Lelkét kaptuk, akiben Istent Atyának, Abbának szólítjuk. Mk 14,36: a Getszemáni kertben Jézus abba-nak szólítja Istent. Az abba bizalmas, közvetlenebb megszólítás, mint ahogy azt a magyar „atya” sugallná. Az ÚSz egybehangzó hagyománya, hogy Jézus Atyának szólítja meg Istent, így beszél róla. Lk-nál Jézus első kijelentése Istenről „Nem tudjátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem?” (2,49), és egyben Jézus utolsó szava (23,46: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.) A Mt 11,25-27 Jézus egyedülálló viszonyát fejezi ki Istenhez: „Áldalak téged Atyám … mert kinyilatkoztattad ezeket a kicsinyek előtt […] Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú” (l. még a rövidebb Lk 10,21-22-öt). Jn 17-ben, a főpapi imában Jézus szintén Atyának szólítja Istent. Lk-nál csak az Atya megszólítás szerepel. A hangsúly azon van, hogy Jézus az Atyát szólítja meg. Mt kiegészíti a megszólítást: „mi Atyánk” (Pa,ter h`mw/n). Ez az Istennel való kapcsolat közösségi dimenzióját fejezi ki. Ha a keresztények, Isten gyermekeinek közössége Mt másik kiegészítése – aki a mennyekben (vagy) o` evn toi/j ouvranoi/j. Az Atya megszólítás Istenbe vetett bizalmat sugall, meghittséget, közvetlenséget A bizalmas megszólítás kiegészítése Isten világfelettiségét fejezi ki (Mt-ra jellemző, vö. 5,45.48; 6,1.9.14.26.32; 7,11). Az első három, lényegében hason értelmű kérés Istenre vonatkozik: valósuljon meg Isten uralma I. kérés: Szenteltessék meg a te neved – a név = személy = Isten = JHWH = aki (velünk) van – passivum divinum: Isten a cselekvő, ő szentelje meg nevét – Isten cselekedjen, bizonyítsa szentnek az ő nevét, hogy nyilvánvaló legyen és elismerjék – Jézus műve teljesedjék be a világban II. Jöjjön el a te országod - βασιλει,α - állapot, nem terület: Isten uralma – minden az Isten szerető akaratát szolgálja Jézus meghirdette közelségét, jelenlétét, igehirdetésének központi üzenete mégis imádkozni kell eljöveteléért, kiteljesedéséért Háttér: - a dávidi királyságban, amelynek alapja az igazságosság és a béke, Isten uralma valósul meg - Dán 7,13-14: Isten hatalmat, méltóságot és országot ad az Emberfiának Jelentés:
11
Jézusban már megvalósul Isten Országa (gyógyításaiban, ajándékozó csodái által, az asztalközösségben), Isten békét és igazságosságot teremt a földön, de az még az eszkatologikus beteljesülésre vár - kérés: – az emberek fogadják el Istennek Jézusban eljövő uralmát (a jelenben) – eszkatologikus beteljesülés (a jövőben) – a keresztények úgy éljenek, hogy Isten országának hordozói legyenek – – – – –
III. Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is valószínű, hogy a Getszemáni kerti imából való (Lk-nál nincs meg) az előző kérés átfogalmazása Isten akarata: igazság és béke, az ember üdvössége jelentés: valósuljon meg a földön Isten uralma – az ember üdvössége, igazság és béke; és az emberi akarat ne helyezkedjék vele szembe az analógia gondolata ég és föld között – Babilon; Platón; az ÓSZ-ben: Kiv 25,9.40
IV. Mindennapi kenyerünket add meg ma: Lukácsnál: mindennap szerepel – evpiou,sioj - következő napi, mindennapi (a kifejezés a Szentírásban csak itt szerepel) – kenyér - nélkülözhetetlen táplálék, tágabb értelemben a nélkülözhetetlen anyagi és szellemi javak, Háttér: – a messiási lakoma – Isten gondviselésébe vetett bizalom V. Bocsásd meg bűneinket – szó szerint: engedd el adósságainkat - eufemizmus: adósság = bűn; fizetni kell érte, vö. 18,23-25 – szívtelen szolga - Lk: bűnök - kölcsönösség, de nem azonos értékű az Isten és az ember bocsánata - a bocsánat előfeltétele – mi is bocsássunk meg (Sir 28,2) - Máténál: mi is megbocsátottunk – már teljesítettük Jézus felhívását. - Lukácsnál jelen időben – jelentése: készek vagyunk megbocsátani - Isten mindig irgalmasabb, mint az ember, de aki nem bocsát meg, nem kérheti Isten bocsánatát. VI. Ne vígy minket kísértésbe Isten nem kísért: Jak 1,13 („senki se mondja, aki kísértést szenved, hogy az Isten kísért, mert az Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít a rosszra”) - kísérteni itt annyit jelent, mint próbára tenni. - 1 Kor 10,13 – „hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni…” - az életben állandóan döntések előtt állunk, ezekből a helyzetekből adódik a kísértés/próbatétel (nem Isten külön beavatkozása a próbatétel). - Jézus: „virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (26,41)
12
- a kísértés el akar fordítani Istentől, az imában az ember azt kéri, hogy Isten ezt ne engedje VII. Szabadíts meg a gonosztól - a gonosz/rossz: a testi-lelki rossz (szenvedés), erkölcsi rossz (a bűn), csak harmadsorban a Sátán - ez a hetedik kérés kifejtése (Lukácsnál hiányzik) A keleti és protestáns egyházak a Miatyánk végén doxológiát mondanak: „Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.” Csak néhány késői bizánci kódexekben található. Gyökerei: - az Ószövetségben 1 Krón 29,11: „Uram, tied a nagyság, a hatalom, fönség, a szilárdság és a dicsőség” - az ősegyházban – pl. Didache („Mert tied a hatalom és a dicsőség örökké”) Zsidó párhuzam: Káddis – magasztaló ima, a Tóra olvasása vagy tanulása után; árvák imája, gyászban: „Magasztaltassék és szenteltessék meg az ő nagy Neve a világban, amelyet akarata szerint teremtett. Szilárdítsa meg uralmát életetekben, napjaitokban, Izrael egész házának éltében, nemsokára és a legközelebbi időben.” (Először Józsué ben Chaláftá rabbi említi a babiloni Talmudban, kb. Kr. u. 150). - közös gyökerek : Dán 2, 20; Zsolt 113, 2 - Jézus a zsidó hagyomány gondolatvilágban és az Ószövetség imájában él - az ima egészére nem létezik párhuzam az Ószövetségben
13
