2014 - 2015. - ősz/tél - 5775.
Rendszeres közös tanulás Az őszi ünnepeket követő programok: Hétfő az esti imakezdés előtt 1 órával Rabbi Zev Paskesz - hetiszakaszkommentár Kedd az esti imakezdés előtt 1 órával Rabbi Darvas István - fejezetek a talmudból Szerda az esti imakezdés előtt 1 órával Rabbi Dan Daniel - a héber betűk világa (alef-bész) és imakönyv oktatás Csütörtök az esti imakezdés előtt 1 órával Rabbi Schőner Alfréd - misnamagyarázat Kedd-Csütörtök 17.00-18.00 Schöner Juli héber nyelvoktatás Kéthetenként: Szabadegyetem a napról és a kezdési időpontról később adunk tájékoztatást. Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.hu Péntek esténként és szombat délelőttönként a gyerekek részére Talmud-Tóra oktatás. Tel: 340-50-85
ŐSZI-TÉLI ÜNNEPEINK 2014-2015. / 5775. ROS HÁSÁNÁ/RAJS HÁSONO
2014. szeptember 25-26. /tisri 1-2. JOM KIPPUR 2014. október 4./tisri 10. SZUKOT/SZUKAJSZ 2014. október 9-17./tisri 15-23. SMINI ÁCERET/SMINI ÁCERESZ 2014. október 16./tisri 22. SZIMHÁT TORÁ/SZIMCHÁSZ TAJRO 2014. október 17./tisri 23. HANUKA 2014. december 15-24./kiszlév 25.-tévét 2. TU B’SVÁT 2015. február 4./svát 15. PURIM 2015. március 5./ádár 14. (a konkrét imaidőket megtalálja a körzet honlapján: www.bzsh.hu)
Tartalomjegyzék 1-2. 3. 4-5. 5-6. 7-9. 9-10. 11. 11. 12.
Út az Istenhez és az emberhez Ilan Mor nagykövet köszöntője
Újlipótváros 1944 A Goldmark Kórus a Hegedűsben Beszélgetés Fekete László főkántorral (Új)Lipótváros, Hegedűs Gyula utca Könyvismertető A kiskunhalasi zsinagóga Spánn Gábor: Tűzeset
Lesáná Tová Tikatévu Minden kedves hittestvérünknek jó egészséget, békés, boldog új esztendőt kívánunk !
Út az Istenhez és az emberhez. Beszélgetés Schőner Alfréd főrabbival, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga vallási vezetőjével a közelgő nagyünnepekről, a bűnbánatról, a megbocsátásról és a szabadságról
M
ilyen korai élmények fűzik a nagyünnepekhez? Nagyon vallásos ortodox zsidó családból származom. Édesapám és édesanyám a holokauszt traumája ellenére megmaradt ortodox zsidónak, vallási érzületben és gyakorlatban egyaránt. Eszmélésem úgy öt-hatéves koromban a Kazinczy utcai zsinagógához kötődik. Az udvarában volt a héder, ahová jártam. A II. világháború után még működött a VII. kerületben, a Kazinczy és a Dob utca sarkán álló, bentlakásos jesiva. Majdnem száz hallgatója volt, zömmel vidéki zsidó családok gyermekei. Tizennégy éves koromig az istentisztelethez fűződő élményeim a Kazinczy utcai főzsinagógához kötődnek. Nagyünnepeken a templom zsúfolásig megtelt. Ros Hásánákor és Jom Kipurkor eljött ide a budapesti és a vidéki zsidóság. A környéken vettek ki szobát néhány napra. - Kik voltak, akik ezeken a kiemelkedő napokon a jelenlétükkel, fellépésükkel maradandó hatást tettek önre? Nagyünnepeken édesapám és a barátai a Kazinczy utcai zsinagóga második felében ültek, aminek az volt az előnye, hogy fiatal gyerekként jó „rálátásom” volt a történésekre. A zsinagóga ortodox kórusát Kolmann Jenő karmester vezényelte, az ő irányítása alatt tanultuk meg, mintegy negyven gyerek, a Ros Hásáná-i és a Jom Kipur-i ünnepi dallamokat. A mai napig, amikor imádkozom, vagy a kántor szakon tanítok, hozzájuk nyúlok vissza. Gyermekkoromban nagy élményt jelentett a tenorista Fisch József, a tragikus sorsú kántor áhítatot sugárzó tehetsége, éneke és elegáns magatartása. A korszak kiemelkedő kántorénekesét tisztelték benne. folytatás a 2. oldalon→
2014. ősz 2. oldal
Út az Istenhez és az emberhez ← folytatás az 1. oldalról
Weisz Márton, a Kazinczy ortodox főrabbija szintén tragikus sorsú ember volt: az egész családját, a feleségét és tizenegy gyermekét elvesztette Auschwitzban. Majse Weisz drásái, azaz a hit lényegéhez kötődő prédikációi és a nagyünnepi istentiszteleteken való megjelenése, a kedves modora, a hatalmas tudása magával ragadott. Legyen áldott az emléke! - Egy rabbinak rengeteg teendője van ilyenkor. Nem fárasztó ez? A zsidó élet körforgása szerint a hétköznapoknak, a zarándokünnepeknek és a nagyünnepeknek megvan a maguk rendje. A fizikai teher valóban nagy, de a spirituális élmény mellett eltörpül. A hívő ember számára az ünnepek emelkedettsége feledteti a testi igénybevételt. Ros Hásáná, Jom Kipur és Szukkot végére egy mákszemnyit fáradtabb vagyok, de ez a lelki élmények fényében mit sem számít. - Érdekes, hogy rabbiként ezt mondja, hiszen ekkor még egy átlagos hívő számára is rendkívüli az igénybevétel. Úgy gondolom, ha az istentisztelet szervezett, tartalmában és formájában egyaránt szép, akkor a hívek lelkileg emelkednek. A zsinagóga népét nem köti az a fegyelem, ami a rabbit vagy a kántort. A szertartás közben kimehetnek, kicsit pihenhetnek, esetleg beszélgethetnek.
- Mi a két újévi nap szellemisége?
Ros Hásáná központi gondolata az önvizsgálat, amihez befelé kell fordulni. Szembenézni saját bűneinkkel, hibáinkkal, tévedéseinkkel – ez a legnehezebb. A folyamat már korábban, a szlihoti istentiszteleteken elkezdődik. Ezek felkészítik az embert a számvetésre és a bocsánatkérésre. Bocsánatot kérni Istentől és az embertől nem annyit jelent, hogy azt mondjuk: „bocsánat”. A zsidó tanítás, egyben élet lényege: próbáljunk becsületesek, tisztességesek lenni. De közben tele vagyunk hibákkal, bűnökkel. Amikor a hívő az első szlihoti imában először mondja, „vétkeztem, hibáztam”, még nem biztos, hogy azt teljes valójával átéli. De a második, a harmadik alkalommal már elkezdődik benne valami. Az imák azzal is segítenek, hogy felsorolják a különböző „vétekvariációkat”. Közösen mondjuk őket, de a saját vétkeit mindenkinek magának kell végiggondolnia. Mire Ros Hásáná eljön, a bűnök két csoportba sorolódnak: az Isten elleniekre és a másik emberrel szemben elkövetettekre. - A bűntudatról a hétköznapi életből is tudjuk, mennyire mardosó lehet. Hogyan nyerhető el a megbocsátás? A zsidó hagyománynak megvan rá a válasza. Az Isten elleni bűnöknél bűnbánattal, imával, megtéréssel elérhetjük, hogy a Mindenható Úristen megbocsásson. Ha azonban az embertársammal voltam rossz, azt nem elég megbánni. Oda kell menni hozzá, a megbántott emberhez, és meg kell őt követni. És ami szintén nehéz: tudni kell megbocsátani. Ros Hásánának és Jom Kipurnak ez a lényege. Az új évet mi nem dísszel, pompával, csinnadrattával, hanem megtéréssel, bocsánatkéréssel és megbocsátással köszöntjük. -Fontosszerepetjátszikazabizonyos„nagykönyv”,amelybeilyenkor Isten beírja mindenkinek a nevét a jó vagy a rossz oldalra, aztán lepecsételi. Régi szokás, hogy az emberek „jó pecsétet” kívánnak egymásnak. Igen, a hagyomány szerint Ros Hásánákor minden teremtménynek eldől a sorsa a következő évre.
Élünk vagy meghalunk? Szép költői kép, és a valóságban is így van. Ros Hásánákor beíratik, Jom Kipurkor megpecsételtetik, mondja a sokszáz éves szöveg. Ez elmélyült lelkiséget eredményez a vallás iránt fogékony emberben. - Mi a böjt jelentősége? A böjt szintén tórai parancsolat. Sanyargatjuk a lelkünket és a testünket. Bár kiemelném, a Szentírásban az áll: „A lelketeket sanyargassátok!” - azaz szembe kell néznünk a legbelső döntéseinkkel. A fizikai böjt fontos – de a hangsúly a lelki böjtön van. Úgy is fogalmazhatnék, „ki kell böjtölni” a megbocsátást. - Milyen érzések kísérik az ünnep kimenetelét? Amikor túl vagyunk Jom Kipur lelki-fizikai megterhelésén, a hétköznapitól merőben különböző örömmel vesszük magunkhoz az első falat ételt, és az első gondolatunk is boldogítóan felszabadult. Az ünneplés emelkedett állapot, az utána következő percek pedig elhozzák a lelki megkönnyebbülést. Ez nem járhatna együtt fizikai jóllakottsággal. - Az időszakhoz számtalan szokás kapcsolódik. Mi a jelentőségük? Az ünnepek közel hoznak Istenhez és embertársainkhoz. Mindazt, amit ilyenkor csinálunk, keresztüllengi a hagyomány szelleme. Megmutatkozik az öltözékben: a férfiak kitlit, a nők fehér csipke fejfedőt viselnek – a megtérés, a megtisztulás színét. A gasztronómiai kultúránkban az ilyenkor fogyasztott ételek is tradicionálisak, csakúgy, mint a bűntől való megszabadulás formai jegyei: kimegyünk a forráshoz vagy a patakhoz, és jelképesen eldobjuk a bűneinket. Szép és mély élménysorozat annak, aki részt vesz benne. - Van a nagyünnepeknek valamilyen kapcsolódása más vallások gyakorlatával? Ezek jellegzetesen tórai, zsidó ünnepek, amelyek a maguk hagyományrendszerével útmutatót adnak a hagyomány emberének. A „recept” évezredeken át bevált, és mi féltve őrizzük. - Van, aki szerint Jom Kipur a legnagyobb ünnep, más a szombatról állítja ugyanezt. Melyiküknek van igaza? Tény, hogy Jom Kipur a legszigorúbb. De hogy melyik ünnep nagyobb vagy kisebb az összeset tekintve? Ezt nem lehet patikamérlegen lemérni. Mindegyiknek megvan a maga szerepe. A zsinagógai év legfontosabb időszaka azonban valóban Ros Hásáná és Jom Kipur. Most az 5775. esztendő küszöbén állunk. Az ember ilyenkor tele van bizakodással, készülődéssel. Év közben is mindig olyan szövegekkel foglalkozunk, olyasmit tanulunk, ami ide vezet. Az ünnep beépül az életünkbe, szigetté válik a bennünket körülvevő hétköznapok tengerében. Nem kényszeredetten, hiszen az ünnep nem börtön. Ellenkezőleg. A formalitásával együtt maga a szabadság: a Teremtő és a hagyomány a kezünkbe adja a módszert, amellyel utat találhatunk Istenhez és embertársunkhoz. Ahogy főimánkban, a Smá Jiszráelben áll: „teljes szíveddel, teljes valóddal...” Ros Hásánát és Jom Kipurt nem összeroskadva és megtörten, hanem őszinte örömmel éljük meg. Rados Virág Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.hu
2014. ősz 3. oldal
Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövetének köszöntője Milyen reményeket fűzök az 5775. zsidó újévhez?
R
endkívül nagy lehetőség rejlik abban, hogy ami jelenleg a zsidó világban folyik, az széles nyilvánosságot kapjon a 10 ünnepnapban, amelyet tíz bűnbánó (félelmetes) napként (Yamim Noraim) ismerünk. Először is – az antiszemitizmus egyre nő. Nem maradhatunk ezzel kapcsolatosan közömbösek és nyugodtak. Gondoljunk csak néhány, közelmúltban történt eseményre: Ezrek tüntettek Párizs, Berlin és más európai városok utcáin, közülük sokan azt kiáltották: „halál a zsidókra!”, „Hitlernek igaza volt”, „a zsidókat a gázkamrákba”, „nyissuk ki újra az auschwitzi haláltáborokat”. A svédországi antiszemitizmus elleni tüntetést le kellett mondani, mert a szervezők féltették testi épségüket. És ne feledkezzünk el a párizsi zsinagógáról, amelyet egy dühöngő tömeg vett célba akkor, amikor bent imádkozó emberek tartózkodtak. Itt Magyarországon is egy fokozódó antiszemitizmus és Izrael ellenesség figyelhető meg. Sajnos a fenti lista messze nem teljes az elsősorban Európában, de azonkívül a Dél-Afrikától Új-Zélandig, Dél-Amerikától Ausztráliáig megfigyelhető jelenségekig. Izrael Állam elkötelezett a diaszpórában élő zsidóság iránt, és felelősséget érez ezen emberek nyugalmáért és biztonságáért. Izrael Állam az egész világon a zsidó közösségek partnere az antiszemitizmus elleni harcban, természetesen ideértve Magyarországot is. Mi zsidók egy nép és egy nemzet vagyunk. Osztozunk közös sorsunkban. Izrael valamennyi zsidó ember országa. Izrael az izraeliek és a diaszpórában élő emberek a közös sorsának és közös felelősségének jelképévé vált. Az izraeli kormány és a diaszpórában található zsidó közösségek partnersége biztosítja, hogy ezek az élő és működő közösségek erős kötődéssel rendelkeznek Izrael Állama iránt. Másodszor: itt az ideje, hogy megszilárdítsuk tartós kapcsolatainkat Izraellel. Megismétlem, hogy azt tapasztaljuk, hogy sokan vannak, akik nem képesek vagy nem akarják megérteni, Izrael alapos és kivételes biztonsági kihívásait. Nagyon gyakran, bárhová is nézünk – a társadalomban, a médiában, a diplomáciai csatornákon és más intézményekben – harsogó hazugságokat tapasztalunk Izraelről, a valóság meghamisítását, politikai haszonszerzést és az erkölcsi értékek felforgatását. Éppen ezekben a napokban Izrael a Hamas-szal harcol, egy könyörtelen és cinikus ellenséggel, amelyik civileket, elsősorban nőket és gyermekeket élő pajzsként használ fel; azt reméli , hogy felnagyítva a háborús veszteségeket elnyeri a világ rokonszenvét és támogatását. Amíg az izraeliek és általában a zsidók az életet tartják nagy becsban, a Hamas terroristái a halált ünneplik. Hogy lehet, hogy annyian a világon és ezen belül Magyarországon oly sokan nem ismerik fel Izrael küzdelmének erkölcsi értékét? Hogyan lehet, hogy nem értik meg, hogy a Hamas ugyanannak a családfának a része, mint az ISIS, a Hezbollah, az Al-Qaeda, és a Boko Haram, vagyis olyan csoportosulások, amelyek Amerikát, Izraelt, általában a nyugati kultúrát veszik célba? A keresztényeket, a Yazidist, a Baha’i-t, és az övékétől eltérő muszlim irányzatokat és a sharia törvényeit akarják ráerőltetni a világra, ahol ez lehetséges.
Kedves Barátaim, Ezekben a nehéz időkben világosan az izraeliek értésére kell adni, hogy nincsenek egyedül, hogy Önök vállvetve szorosan mellettük állnak, hogy csodálattal figyelik bátorságukat, és azt, hogy egyénileg és közösségi szinten Önök az izraeliek ügyének szószólói itt és szerte a világon. Izrael ezer és egy okból is figyelemre méltó ország. Milyen szerencsések vagyunk, hogy azt mondhatjuk: „ebben az évben Jeruzsálemben!” , amikor számtalan generáció csak vágyakozott évről évre mondván: „jövőre Jeruzsálemben”! De minden bámulatba ejtő fejlődés ellenére Izrael továbbra is a Hamas, a Hezbollah, Szíria és az ISIS környezetében él, s ne feledkezzünk meg Iránról, amely csak egy rakéta által elérhető távolságra fekszik Izraeltől, ahogyan ez 1991-ben Irak esetében is történt. Kedves Barátaim, Most döntő fontosságú időket élünk. Az életben általában nem választhatjuk meg azt az időt, amelyben élünk. De a pillanat most eljött. Vajon bizonyítani tudjuk-e, hogy megtanultuk a történelmi leckét? Azt, hogy megértettük a kollektív felelősség zsidó alapelvét? Izrael mögött állunk-e, megerősítve büszkeségünket, szolidaritásunkat és támogatásunkat? Vagy nem élünk a lehetőséget kínáló pillanattal, azzal érvelve, hogy ez nem a megfelelő idő életünkben, vagy hogy az, ami történik, bennünket nem érint közvetlenül. Hagyományaink szellemében itt az idő mindannyiuk számára Magyarországon, éljenek Budapesten vagy vidéken, hogy azt mondják „Hineini”, „ itt vagyok”! Eljött az idő valamennyiünk számára mind Magyarországon mind Izraelben, hogy együtt mondjuk: „Hineini”, itt vagyok! Mi egy olyan nemzet vagyunk, amely több ezer éve békére vágyik. Mi, - mint a héber kifejezés „Rodphei Shalom” kifejezi, - mindenáron békére törekszünk. Mi sohasem adhatjuk fel ezt a vágyunkat, hinnünk kell annak lehetséges eljövetelében. Ki védi meg Izrael államát és magunkat, ha mi, valamennyien – valóban mindannyian – nem?
Sháná tová –Önöknek és családjuknak.
Ilan Mor
Izrael Állam Magyarországon akkreditált nagykövete
2014. ősz 4. oldal
Újlipótváros 1944
1944
-ben az egész magyar zsidósággal együtt a Hegedűs Gyula utcai – ahogy akkor nevezték Csáky utcai –zsinagóga híveire szomorú idők köszöntöttek. A csillagos házak kijelölése a körzetben is azt jelentette, hogy a családoknak össze kellett költözniük. Zsúfoltság uralkodott el az addigi szerény, de kényelmes polgári lakásokban. Jellemző volt a kerületre az ún. ,,védett házak” nagy száma. Ezek a főváros más kerületeiben is előfordultak, de a legsűrűbben az akkor V. kerülethez tartozó Újlipótvárosban voltak. Egyébként is a mentési kísérletekben szerepet kapott a mai XIII. kerület, mivel a közeli Dózsa György (akkor Aréna) úti zsinagógában volt az egyik gyűjtőhelye azoknak a szerencsés zsidóknak, akik a Kasztner-vonatra feljutottak, és elhagyhatták Magyarországot. Az októberi nyilas hatalomátvétel után létrejött egy ún. ,,nemzetközi, vagy kisgettó”, a Pozsonyi út, Szent István park, Újpesti rakpart, Sziget (ma Radnóti Miklós) utca határolta négyszögletes terület előzőleg sárga csillaggal megjelölt házaiból. Az eredeti megállapodás szerint 15.600, a kormányzó által kivételezett, valamint idegen követség által védett zsidó és 3000, eredetileg is itt lakó nyert volna itt elhelyezést. E létszám felét tették ki a svájci védettek, 4500-an svéd kivándorlási ígéretet kaptak, és hozzájuk tartoztak az argentin, holland és más mentesitettek is. A Pozsonyi út kilenc házát a Légrády Károly (ma Balzac) utca három házát, és Katona József utcai házakat jelöltek ki a svéd védettek részére. November 20-án a hatóságok újabb 19 házat adtak. Ezek már nem voltak olyan hatalmas bérpaloták, hanem kisebb házak, a zsúfoltságot nem enyhítették lényegesen. Ferenczy László, a gettókkal foglalkozó csendőr-alezredes, közölte a Zsidó Tanáccsal az átköltözésre vonatkozó rendelkezéseket. Az illetőknek a Pozsonyi úti lakásirodában kellett jelentkezniük, ahonnan azután az egyes házakba irányították őket. Sajnos, ez nem ment egyszerűen, mert a sárga csillagos házak eredeti lakói – akiknek ki kellett volna költözködniük – diplomáciai védelmet remélve, inkább lakásaikban maradtak. A nagyrészt kézikocsikkal zajló költözködés alatt a nyilasok gyakran kirabolták és bántalmazták a ,,védetteket”. Nagyon zavaró körülménynek számított a Szent István krt. 2. szám alatti nyilas párthelyiség szomszédsága, ahonnan a pártszolgálatosok járőrei rendszeresen jártak ki embervadászatra. ,,Védett” és nem védett zsidókat egyaránt elfogtak, a ,,nyilasházba” hurcolták, ahol bántalmazták és kifosztották őket. Novemberben még éjszakánként az óbudai téglagyárba indították az elfogottakat, később már többnyire csak a közeli Duna-partra. Wallenberg jegyzékek sorozatában tiltakozott ez ellen, de a Külügyminisztérium nem reagált. Írásaiban gyakran esik szó a Pozsonyi és Katona József utcai házak lakói elleni atrocitásokról. Ilyen volt az 1944. november 30-án kelt 323. Hum 1944. sz. jegyzék, amelyben az elhurcolt emberek száma szerepel néhány konkrét név felsorolásával kiegészítve. Raoul Wallenberg áldásos tevékenysége összefonódott Újlipótváros történetével, gyakran megfordult itt, igyekezett közbelépni a nyilas kegyetlenkedések megakadályozásánál. Erre gyakran volt szükség, mert a nyilasok állandóan zaklatták a svéd oltalom alatti házakat. December első napjaiban a Tátra utcai 15/A-B sz. házakból – arra hivatkozva, hogy szerintük a ház ablakából lövést adtak le a rendőrökre – emberek tucatjait hurcolták el.
A Légrády Károly utca 48.B számú házból például 12 zsidót szénlapátolás ürügyével vitték el. Ezeket Wallenberg nem tudta megmenteni, de amikor Szent István körúti otthonaikból a gyermekeket, illetve karácsonykor a Pannónia utcai razzia eredményeként 41 személyt a Mozsár utcai rendőrkapitányságra, majd a svábhegyi Gestapo főhadiszállásra kísértek, Wallenberg személyesen ment utánuk, és kiszabadította őket. Sajnos, amikor december 30-án délelőtt a Katona József utcai 21. szám alatti svéd védett házból 170 személyt nyolc géppisztolyos elhurcolt, nem sikerült őket megmentenie, bár a telefonon értesített Wallenberg először a Külügyminisztériumba, majd a helyszínre ment. Az üres házban egy nyilas százados cinikusan közölte vele, hogy a védettek már a Dunában vannak. Itt már ő sem tudott segíteni… Az agyonlőttek között volt Richter Gedeon, a kiváló vegyész, gyáros és kormányfőtanácsos is. Szilveszter éjszakáján a Légrády Károly utca 39. számú svéd védett házban 21 svéd és 21 svájci ,,védettet”, a 48/B számú házban 40 svéd ,,védettet” öltek meg. Január első napjaiban a Pozsonyi út páros oldaláról négy védett ház lakóit a nagygettóba kísérték, közben teljesen kifosztva őket. Másnap a páratlan oldalon lakóknak szerencséjük volt: felsorakoztatták őket, de néhány órai ácsorgás után visszamehettek. A Tátra utca 6. szám alatti svéd kirendeltség munkatársai szervezték meg a védett házak igazgatását, orvosi ellátását, gondoskodtak élelmiszerről és gyógyszerről, tartották a kapcsolatot a hatóságokkal, megpróbálták kiszabadítani a nyilasok által elfogott személyeket. Sajnos, a több mint 700 bejelentés nyomán mindössze 52 embert sikerült megtalálniuk, a többiekkel minden bizonnyal végeztek a nyilaskeresztes ,,testvérek”. Kórházakat is tartottak fenn: ilyen volt a járó betegeket is ellátó Tátra utca 14-16. szám alatt és a Wahrmann Mór (mai nevén Victor Hugo) utca 29. szám alatti fertőző kórház. Előbbiben ismert kiváló orvosok voltak és ezt a nyilasok is tudták, mert amikor december 28-án a már említett Szent István körúti nyilas ház hírhedt parancsnoka a karján megsebesült, ő is ide jött, miután a katonakórházban amputálni akarták. Itt a zsidó orvosok megmentették kezét, amellyel pedig sok rosszat cselekedett.
folytatás a 5. oldalon→
2014. ősz 5. oldal
Újlipótváros 1944 ← folytatás a 4. oldalról
Nem csak svéd védett házak voltak. Svájci védelem alatt ált a Katonai József utcában a 9. számtól a 41. számig 7 épület, a Pozsonyi úton 12 épület, a Hollán utcában 9 épület, a Tátra utcában 18 épület, és néhány ház az Újlipótváros más részein. Vatikáni védettséget élvezett 6 ház, és 7 spanyol védett ház. Különösen nagy becsben állott a 4 védett házzal rendelkező portugált védelem, mert ők 1944. december 31-i lejárattal szabályszerű útleveleket adtak ki (mintegy 800 db-ot). Ennek ellenére védenceik egy részét a kerületi Albrecht laktanyából decemberben deportálták. Carl Lutz svájci konzul tudtával és támogatásával cionista fiatalok okmányok tömegét osztották ki az eredeti 7800 svájci védlevél mellé. Itt kell megemlékeznünk Giorgio Perlasca tevékenységéről, aki spanyol ügyvivőként kb. 5000 védő útlevelet adott ki. Emléktáblája van a Szent István park 35. sz. alatti épületen. Nem véletlen, hogy az Újlipótvárosban van Wallenberg szobra is, amelyet az 1949. áprilisi avatóünnepség előtt órákkal az ÁVH ledöntött és gyorsan el is szállította. Csak 50 évvel később állították fel az újraöntött emlékművet, a kerületben lakó Deák Gábor újságíró és mások lelkes munkája nyomán. A fővárosi nyilas gyilkosságok fő színhelye a Duna-part volt, ahonnan éjszakánként a folyóba lövöldözték áldozataikat. Ezt több emlékmű örökíti meg. Az első a Duna pesti partján, a Margit-híd északi oldalán, északabbra a Vizafogónál is emlékmű áll, s a kettő között a Bessenyei utca nyugati végén, a vízparton a cionista mozgalom ellenálló harcosai és mártírjai emlékét őrzi egy gúla alakú kőrakás, amelyet 1994-ben állítottak. A túlélők szavai őrzik számunkra ezeknek a tragikus időknek az emlékét. Történelmi szerencse, hogy véget ért a borzalom: 1945. január 15-én a szovjet csapatok elfoglalták a Nyugati pályaudvart, de még napokig tartott, amíg felszámolták a területen a kétségbeesetten ellenálló Feldernhalle SS hadosztály egységeit. Jellemző, hogy a Lehel utcai nagy katonai élelmiszerraktár készleteit még akkor sem adták ki az éhező lakosságnak, amikor az oroszok már a szomszéd utcában voltak… Kemény harcokban a Vígszínház is romba dőlt, ahogy Illés Béla Vígszínházi csata című könyvében megörökítette. Megszűnt az állandó életveszély, a „kisgettó” felszabadult…
Világháborús emlékmű a Dunapartion↓
Róbert Péter
A Goldmark Kórus a Hegedűsben Ádám Mária karnagy és énekesei régi zsidó zenei hagyományok elkötelezett őrzői
A
Goldmark Kórus megalakulása óta, az OR-ZSE zsinagógájában vett részt a nagyünnepek esti istentiszteletein. Ebben az esztendőben először lesz jelen a Hegedűs utcai templom ünnepi estéin. - Mióta szerepelt a Goldmark Kórus az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem zsinagógájában? Annak idején még Scheiber Sándor rektor-főrabbi hívta oda édesapámat, Ádám Emil karnagyot, aki a kórust megalapította. Péntek esténként és szombatonként a hívők énekeltek, de Ros Hásáná előestéjén és a Kol Nidré estén a kórus is szerepelt. Scheiber Sándor azt akarta, hogy jelenlétünkkel emeljük az ünnep fényét. - A Hegedűs új vallási vezetője tavaly Schőner Alfréd főA rektora szombathelyi rabbi, az egyetem lett, helyét azzsinagóga OR-ZSE zsinagógájában Darvas István rabbi vette át. A kórusnak miért kellett váltania? Schőner rektor úrtól megkérdeztem, hogyan tovább az ünnepi esteken, mire ő Darvas rabbihoz irányított. Megkérdeztem tehát őt is e-mailben, de technikai okok miatt csak késve került sor egyeztetésre. Az OR-ZSE zsinagógájában, ahogy az lenni szokott, ha másik rabbi jön valahová, vele együtt megjelent egy másik közösség. Meglátásom szerint a zsinagógát jelenleg látogató hívők más zenei világban érzik jól magukat, mint amit mi művelünk, és a véleményemet osztotta Darvas rabbi úr is. A váltás oka ily módon inkább társadalmi természetű. - Hogyan élte meg a kórus a dolgot? Nem volt nehéz nekik elfogadniuk? De igen. Nagyon régóta énekelt az OR-ZSÉ-n a Goldmark Kórus. 1970. szeptemberében Feleki Rezső kántorsága alatt szerepeltünk először az újévi istentisztelet estéjén. Az utolsó években már ott voltunk minden szliheszkor is, előkészítve az elkövetkező napok ünnepeinek zenei hangulatát. Ezen az éjszakán az orgonaAisfelújításra megszólalt. Tóth a mostani főkántorral – aki váróEmillel, kőszegi zsinagóga kórosunk egyik szólistája az együttes megalakulásának első éveitől kezdve – felejthetetlen ünnepi istentiszteleteket élt meg együttesünk az OR-ZSE zsinagógájában. Most egy 44 éves hagyomány szűnik meg. A kórus azonban, nehezen bár, de tudomásul vette és megértette a helyzetet. - Ön viszont biztosan nem idegenkedik a változástól, hiszen régóta kötődik a Hegedűshöz. Valóban. Én ebből a status quo ante világból jöttem. Jól emlékszem gyerekkoromból a Hegedűs Gyula utcai körzet férfikarára, az idősebb magánénekesekre. Ma már egyikük sem él. Egy rövid ideig édesapám, Ádám Emil vezette e kis kórust, sokat tett az akkori együttes zenei színvonalának emeléséért. Rendezte a már elavult zenei anyagot, a régi kottákat újraírta, és betanította a szólamokat.
← Ádám Emil, a Goldmark Kórus alapítója
folytatás a 6. oldalon→
2014. ősz 6. oldal
A Goldmark Kórus a Hegedűsben... ← folytatás a 5. oldalról
- Személyesen mit jelent önnek a templom miliője? Úgy érzem, mintha hazamennék. Minden évben megveszem a helyjegyeket, elhunyt édesapámét és édesanyámét. Péntek este és ünnepen anyám helyére ülök, a férjem pedig apámét foglalja el. Ugyanúgy látjuk egymást a padokból, mint annak idején a szüleim. A férjem mellett most a fiam ül, aki néha elhozza a most négyéves lányunokámat. Sok ismert arc vesz körül. Emlékszem Garami úrra, a Chevra vezetőjére. Mindentudó, melegszívű embernek ismerték. Most is előttem van, ahogy imádkozik az utolsó ünnepen, Jom Kippurkor, amit még megért. Fáradt volt az előimádkozástól és a böjttől, beleült Elijáhu próféta székébe, és a lábát lógatva beszélgetett a körülötte állókkal. Klein Ervin kántor is mindig jelen van, tanít, és segít a mostani kántornak, Biczó Tamásnak, aki a Goldmark Kórus tagja és szólistája. Amikor megszületett nemrég a kicsi fiúunokám, a Visegrádiban tartott briszre áthozták a Hegedűsből Elijáhu próféta székét. Rengeteg szép emlék köt a Hegedűshöz, egyszerűen oda tartozom. - Mennyiben lesz más a Hegedűsben közreműködni az ünnepi estéken, mint az OR-ZSÉ-n? Mivel a Hegedűs status quo ante zsinagóga, vegyes kórus nem szerepelhet az istentiszteleteken. Így azok a kórusművek, amelyekkel eddig az ünnepeken felléptünk, nem hangozhatnak el, kórus formációban tehát nem lehetünk jelen. Ugyanakkor a közösség tagjaivá válhatunk, és a közénekekben hasznosíthatjuk az ismereteinket. A tradíció jegyében én ezt természetesnek tartom. Muzsikusként azt gondolom, a zene segít az imák és zsoltárok mondandójának értelmezésében, és a női hangok szépséget kölcsönöznek a szakrális szöveg interpretálásának. Ezért szerepelnek hangversenyeinken az ünnepekhez kapcsolódó zenei anyagok vegyeskari feldolgozásban. - Hogyan léphetnek fel ilyen körülmények között a nőénekesek? A kórus tagjai megszokták, hogy az ünnepek estéjén együtt vannak a zsinagógában, így az adott körülmények között most a Hegedűsben találkozunk. A lányok az emeleti karzaton foglalnak majd helyet. A közösség női tagságát gyarapítva lehet, hogy hallható lesz a közénekekben lányok hangja is, természetesen nem zavarva a zsinagóga megszokott rendjét. A kórus férfi tagjai a földszinten igyekeznek majd segíteni a kántort a közösségi énekekben.
- Amióta Schőner főrabbi hívta önöket, felléptek már a Hegedűsben? Május 15-én tartottunk egy hangversenyt. A kórus fennállásának 45. éve alkalmából koncertsorozatot tervezünk, amelynek ez volt az első része. Stílusos volt e hely a kezdéshez, hiszen 1969-ben itt volt első szereplésünk, Benoschofsky Imre főrabbi itteni működésének 15. évfordulóját ünnepelték. Az emeleti társalgóban köszöntöttük fel. A kórusban ma is van három-négy tag, aki emlékszik az eseményre. Meglepetés voltunk mindenki számára, hiszen senki nem tudott a létezésünkről. A megfelelő pillanatban az emeleti közösségi terem oszlopai közé penderültünk, és dalra fakadtunk. 45 év elteltével boldogan énekeltünk most a hangversenyen olyan számokat is, amelyek akkor régen először hangzottak el. - Járnak szerepelni máshová? Amikor elkezdtük szervezni a 45. jubileumi évet, rá kellett döbbennünk, hogy egy fillérünk sincs. A 30. évfordulót a Hősök zsinagógájában tartottuk, amikor még élt az idősebbik Heisler úr, aki sokat tett azért, hogy az a hangverseny létrejöjjön. A 35. évforduló a Zeneakadémián volt, a 40. pedig a régi Zeneakadémián. Ezeket pályázati pénzek elnyerésével tudtunk megtartani. Most is sok pénz kellene a helység bérletére, de jelenleg nincs meg az anyagi forrás. Ezért több hangversenyt tartunk a zsidó közösségen belül. Az első a május 15-i volt, amikor a holokausztra emlékezve zsoltárokat, imakölteményeket és jiddis dalokat adtunk elő a Hegedűsben. Ez év szeptember 14-én szintén a Hegedűsben leszünk, és repertoárunk azon darabjait mutatjuk be, amelyeket ünnepeinken éneklünk. Igyekszünk minden ünnepről egy-egy jellegzetes dallamot felvillantani. November végén, hanuka előtt is tervezünk egy hangversenyt, csak még keressük a helyszínét. Olyanra gondolunk, amely nem kötődik a zsidó hitélethez. Ide várnánk a kóruszenét szerető közönséget – minél szélesebb rétegnek szeretnénk bemutatni a zsidó zene szépségét és jellegzetes hangzásvilágát. - Jelenleg milyen a kórus összetétele, és milyen darabokat adnak elő? Harmincöt-negyvenen vagyunk, mikor hogy, ebből tizenöt férfi, a többiek nők. Éneklünk zsoltárokat, imakölteményeket, a századfordulón a zsinagógákban magyarul előadott műveket, jiddis dalokat, ivrit műdalokat, magyar zsidó népdalokat. Kottatárunkban jelenleg száznegyvenhárom kórusmű található, a 45 év során mindegyiket előadtuk. Sok van a tarsolyunkban, nagy a repertoárunk. Ezt az évet arra szántam, hogy tekintsünk végig a múltunkon, idézzünk fel minden darabot, amely kedves a szívünknek. Természetesen ez lehetetlen kívánság, de a legjellegzetesebbek és a zeneileg komoly értéket felmutató művek a három hangverseny valamelyikén elhangzanak. - Az egyik leghíresebb a Szól a kakas már kezdetű népdal. És az egyik legrégibb. A hászid legenda szerint az eredeti népdalt a nagykállói rebbe hallotta egy pásztortól a réten. Odament hozzá, hogy adja el neki a dallamot. A pásztor eladta, aminek az lett az eredménye, hogy a rebbe megjegyezte a dalt, a pásztor viszont elfelejtette. Ez a dallam beépült a zsidó liturgiába, és szövege is sokat mond számunkra. Nagyünnepeken hallottam már e dallamra énekelt imát Klein Ervin kántortól is, és az ünnepi imaszövegek közül van olyan közének, amelyet szintén erre adtunk elő majdnem minden zsinagógában. Kórusunk egy-egy ünnepi istentiszteleten bevezető dallamként is el-elénekli, de az utóbbi időben a repertoárunkon tartunk egy kórusművet, amelyben e motívum súlyos mondanivalót hordoz. - Melyik ez a kórusmű, és mi a mondandója? Május 8-a annak a napnak az évfordulója, amikor 1938-ban az első zsidótörvényt tárgyalta a magyar parlament, és amelynek jegyében a zsidó orvosokat és a színészeket megfosztották a munkájuktól. Édesapám partitúrakötetében találtam meg az „Áv horahámim” kezdetű imára írt kórusművét. Feljegyzése szerint a már említett napon az istentisztelet keretében minden zsinagógában elmondták ezt az imát, amely csak bizonyos szombatokon vagy olyan ünnepeken hangzik el, amikor a halottainkról emlékezünk meg. A művet apám a törvény meghozatalának napján írta, hazaérkezve az imádkozásból. Többször felhangzik benne a „Szól a kakas már” népdal motívuma, jelezve a kor emberének szorongását, félelmét az elkövetkezendő évek eseményeitől.
Rados Virág
Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.hu
2014. ősz 7. oldal
Beszélgetés Fekete László főkántorral
F
„Minden a Hegedűshöz köt”
ekete László, a Dohány főkántora életét végigkíséri az újlipótvárosi zsinagóga. Fekete László, a Dohány utcai főkántor gyermek- és ifjúkorában az újlipótvárosi zsinagógába járt. Meleg, jóleső érzéssel idézi fel emlékeit, a közösséget, rabbikat, a kántorokat és az énekkvartettet. - Gyermekkorában ön a Hegedűsbe járt a szüleivel. Milyen emlékeket őriz a zsinagógáról ebből az időszakból? Péntek esténként jártunk le változó rendszerességgel a Hegedűsbe, amelytől két sarokra, a Szemere utcában laktunk. Legélénkebben a nagyünnepek maradtak meg bennem, a táliszba öltözött imádkozók képe. Odavoltam a táliszokért. Apámé nagyon szép volt: gyapjúból szőtt kelme, a fekete, finoman bordázott felületű sávok széleit fehér varráscsíkok díszítették. Ma már nem lehet ilyet találni. Kisgyerekként is szívesen kaptam fel magamra táliszt, amit a bímától balra lévő, hosszú asztalról lehetett elvenni. Persze nem voltam képes ülve vagy egy helyben állva maradni (igaz, nem is várták el). Fel-le flangáltam, gyerekeket, ismerősöket kerestem. Ünnepeken felmentem a női karzatra is, ahonnan mindig néhány puszival gazdagabban jöttem le. Eseményszámba ment, ha felfedeztünk egy-egy hírességet az imádkozók között:. A nagyünnepeken ott volt például a legendás színészóriás, Salamon Béla, olykor nem akárkinek kíséretében: sokak kedvencének, Sándor Csikarnak a társaságában. Az esti kidusnál negyed-ötödmagammal kicsi bor és csoki várt ránk, gyerekekre. Balaton szelet, Mecsek kocka, Pityu, Inota, Sport szelet. - A szaladgálásért senki sem szólt rá önre? A zsinagógában a gyerekeket nem korlátozzák. A Dohányban Frölich főrabbi Szimchát Torakor egyenesen kihirdeti: a gyerekeknek mindent szabad. Fisch Henrik főrabbi sem azért szólt rám annak idején a Hegedűsben, mert táliszban rohangálok, hanem mert ráléptem az imalepel rojtjaira. - Hitéletet élni az ötvenes években nem olyan volt, mint ma. Adódtak ebből kellemetlenségek? Nem emlékszem ilyenre. Apám, bár nem volt mindennapos templomjáró, de azért gyakran járt le péntek esténként; Ros Hásánákor, Jom Kippurkor mindig elmentünk a zsinagógába. A család jorcájtjain is mindig elment imádkozni. Nagyünnepeken a szüleim szabadságot vettek ki, és én sem mentem iskolába. Szerencsére apám és anyám mindketten olyan helyen dolgoztak, ahol ez megoldható volt. Felnőttként én is „bűvészkedtem” a szabadságommal a civil munkahelyeimen. - Később hová járt istentiszteletre? Tizennyolc éves koromban „csaltam meg” a Hegedűst, amikor egy lány megszólított a Körúton: „Te ugye szoktál járni a Goldmarkba? (A hanukai és purimi rendezvényekre utalt.) Gyere le a Rabbiképzőbe.” Azóta is hálás szívvel gondolok a ma már Erecben élő Marira és férjére, Neumann Josóra. Mert valóban vágytam egy olyan közösségbe, ahol velem egyívásúakkal találkozhatok. Péntek esténként az ottani zsinagógában összegyűlt egy csapat fiatal. Óriási változást hozott ez az életembe: tele lettem új barátokkal, és különleges emberekkel ismerkedhettem meg. Nagyon inspiráló miliőbe kerültem, és megnyílt számomra a zsidó kulturális és közélet. Az ünnepeket viszont továbbra is többnyire a Hegedűsben töltöttem. Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.hu
- Az énekesi pályán Ádám Emil karnagy indította el, aki szintén kötődött a Hegedűshöz. Hogyan történt? Az érettségim nyarán megszólított Ádám Emil, aki nagyünnepeken a Hegedűsbe járt imádkozni, és voltak évek, amikor ő vezette az ottani férfikart. A Rabbiképzőben működött a kórusa, a mai Goldmark Kórus. Ádám tanár úr megkérdezte tőlem: „Fiam, szeretsz énekelni?” Igent mondtam. Közben átfutott rajtam, hogy végére járok ennek az „éneklősdinek”, mert iskolai éveim alatt az énektanárok gyakran akartak beszervezni a kórusba. Olykor még elő is énekeltettek velem egy-két dalocskát, tankönyvi műrészletet. Így kezdődtek máig is tartó kóruséveim. Rengeteg szereplés, értékes emberi kapcsolatok, énekessé fejlődésem, a kántori tanulmányok elkezdése mind ehhez a közeghez köt. A Rabbiképzőben Ros Hásáná elsőestéjén és Kol Nidré estén szerepeltünk. Az ünnepi sáchrisz és muszáf során viszont a tanár úr ajánlására a Hegedűs kvartettben énekeltem Gáti Gyurival, a későbbi kiváló fotóművésszel. Nagyon muzikális, egyben remek billentyűs. Szombaton, az ünnep reggelén pedig apám kezdte az istentiszteletet a Dohányban. Volt olyan alkalom, amikor mi ketten előimádkoztunk. Imádkozás után mindig megöleltük, megcsókoltuk egymást. De hiányzik most ez! Sokan „irigyeltek” minket ezért. Orgonistánk, Lisznyay Mária szerint apámból merítettem az erőmet, amikor találkozott tekintetünk. Ez így is van. - Milyen volt régen a hangulat a zsinagógában? A templomot sajátos atmoszféra jellemezte. Ünnepeken nagyon sokan eljöttek, köztük rengeteg helyes idős ember. Szerettek engem, mert olyan jófiúcskaféle voltam, és én is szerettem őket. Gyerekkoromban azért is volt otthonos az idősek közege, mert a Szemere utcai házban, pont a mi emeletünkön szintén közöttük éltem. A Hegedűsben jó minjen volt, hiszen egész Újlipótváros zsidósága odajárt. A gyerekekkel nem nagyon foglalkoztam. Volt egy úgynevezett tejtestvérem, aki Amerikában él. Ma is tartjuk kapcsolatot, de a többiekkel nem alakult ki templomon kívüli barátság. Azt hiszem, mindannyian kicsit gátlásosak voltunk egymással, kiskamaszként nemigen társalogtunk. Jól emlékszem egy lányra, aki nagyon tetszett nekem, de alig mertünk szólni egymáshoz, ráadásul mindig a bátyjával jött. Aztán évtizedekkel később egyszer, amikor hazamentem, ott találtam őt az otthonunkban mint a feleségem vendégét. Akkor aztán megnyílt az emlékezés szelepe. - Gyerekkorában hogyan gondolt a zsidóságára? Magától értetődő volt számomra. Amikor péntek esténként hazaértem, a sábeszi gyertyafény kiszűrődött az előszoba üvegablakán, és a konyha is más illatokkal fogadott. Kiterjedt, kint élő rokonságunk van: Izraelben a közeliek sajnos már nem élnek, de az óceánon túl nagyon sok az unokatestvérem, akik közül
folytatás a 8. oldalon→
2014. ősz 8. oldal
Beszélgetés Fekete László főkántorral ← folytatás a 7. oldalról nem keveset csak strejmlis esküvői képekről ismerek. Már nagyon korai életszakaszban kialakult bennem egyfajta ösztönös érzékenység a sajátjaim felismerésére. Az életben alapvetően nem a származás szerint tájékozódtam, de a gyerekek között érdekes módon megéreztem, ki az, aki hozzám hasonló. Persze időnként a nem zsidó környezet is különféle előjelekkel éreztette a másféleséget. A 67-s háború nagyon megerősítette az öntudatomat. Szerencsémre a zsidó identitásom sohasem járt számomra válsággal. - A pályája szempontjából mi volt a legerősebb hatás, amely a Hegedűsben érte? Ott hallottam énekelni Lóránd Márton kántort, ami már gyermekként megérintett. Bár természetesen abban az életkorban nem figyeltem rá egybefüggően, azt erősen éreztem, hogy valami rendkívülinek a tanúja vagyok. Lóránd zseniális énekes volt, igazi óriás. Tíz-tizenkét éves lehettem, amikor elment a Hegedűsből, először a Dohányba, aztán Strasbourgba. Jóval később megkérdeztem egy kántor kollégát, aki ott működött, mit hallottak róla. Zseni volt – válaszolta. Szóval gyerekkoromban nem tudtam szakmailag megítélni a művészetét, de amit érzékeltem belőle, az éppen elegendő volt ahhoz, hogy számomra ő legyen a kántoréneklés mértani középpontja. Lóránd ültette el bennem a magját annak, aminek alapján a kántorságra gondolok. - Ma hogyan jellemezné a művészetét? Úgynevezett tenor kettő, a baritonnál kicsit magasabb hangja volt, nagy ambitussal, ami azt jelenti, az ilyen énekes a mélyés magas hangfekvésben egyaránt képes énekelni. Szolgálata, odaállása átütő volt. Használt olyan hangokat is, amelyeket a klas�szikus éneklésben nem díjaznának, de ő az imákat mindig a szöveg szolgálatába állította. Az imádkozásnak köztudottan van egy kötelező zenei vonulata, amely kifejezi az ima aktualitását. Kérdés, hogy ezt ki miképpen alkalmazza: csak az alapokon énekel, vagy képes azt önálló értelmezéssel zeneileg felöltöztetni. Az utóbbi a művészi kifejezésű kántorizálás, a cházzánut (cházonesz). A kántornak van ugyanis egyfajta szabadsága, rögtönözhet, hozzáadhat, a szöveggel kapcsolatba lépve létrehozhat zenei változatokat. Így teremt a struktúrába illő, de eredeti zenei vonulatot. Lóránd ennek volt a nagymestere. Aki a lemezfelvételeit hallgatja, érezheti: egyetlen bizonytalan hang sincs, annyira belül van az imán. Mélyen meghat, hogy egy kántoróriás a szolgálat házában ennyire érintett tud lenni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ha a pályámról van szó, egy ilyen nagy formátumú személyiséghez nyúlhatok vissza. - Betölthette Lóránt helyét a Hegedűs következő kántora? Emlékszem, féltem egy kicsit, ki lesz az, aztán jött Sándor László. Ő is remek volt. Fantasztikus erejű tenor hangja talán még gazdagabbnak is bizonyult Lórándénál. Igazi dús, szép hőstenor volt. De Sándort, aki egyébként civilben ügyvédként dolgozott, vívódóbb alkatnak ismertem meg. Felnőtt fejjel lépett a pályára, zenetudományi írásokat forgatott, a sófár történetéről például tanulmányt is írt. Kántori útkeresésében sok mozzanat van, amely hasonlít az enyémhez – még közös énektanárnőnk is volt, a híres Hoór-Tempis Erzsébet. Nagyon örültem, hogy egy ilyen ragyogó hangú énekest kaptunk, de a zseni Lóránd volt. A hetvenes években hazajött Strasbourgból, a Rabbiképzőben huszonéves fiúként találkoztam vele. Előimádkozott a zsinagógában, aztán megszólított: „Én ismerlek téged – mondta –, te énekes vagy.” (Én akkor még csak nem is gondoltam erre.)
Hunyorgott rám kis szemével, amúgy magas, jóvágású férfi volt. Mintha látta volna a jövőmet. Aztán évtizedeken át Vándor Frigyes volt a Hegedűs főkántora. Biztos imádkozású, jó vivőerejű, tiszta, kellemes színű hangot őrzök az emlékeimben. - A Rabbiképzőn ön Ádám Emil kórusának a tagja volt. Megfordult akkoriban a Hegedűsben? Vándor Frigyes működése idején éveken át énekeltem nagyünnepeken az ottani kvartettben. Az ünnepek délelőttjein Ádám tanár úr feleségével és Mari leányával oda járt imádkozni. A kisegyüttes pedig az általa készített szólamfüzetekből énekelt. Volt, amikor maga dirigált. Később Dobronyi fúvósművész irányításával a Hegedűs templomi kvartettjében énekeltem. Valamikor a hetvenes évek közepe táján egy próbán nem voltak ott a basszisták, így nekem kellett szólót énekelnem. Az együttest akkor Sztáray Márton, a hírneves nótaénekes vezényelte. Sztáray a kórus oszlopos tagja, tenor szólistája volt, akinek bármily magasan járt a csillaga a szórakoztató zene világában, sábeszeken és ünnepeken hatvan éven át – előbb az Aréna úton, majd itt – a templom kisegyüttesében szolgált. - Hogy érzi magát ma a zsinagógában? Én oda hazajárok. A hetvenes-nyolcvanas években még annyian voltak, hogy szombaton érdemes volt kinyitni a nagytemplomot. Nagyon szerettem Vass Lajost, a sámeszt, aki minden találkozásnál valamiféle kis tanító mondattal lepte meg az embert. A bar micvómra a templom akkori sámesze, Fried Ede bácsi készített fel, mint ahogy Danó fiamat Klein Ervin főkántor, tanártársam és barátom. Emlékszem, a szövegtanuláshoz lusta voltam, de a tórai történetek érdekeltek. A bar micvó előtti találkozásunk alkalmával megkérdeztem Benoschofsky főrabbitól, hogy nyílhatott meg a föld Korach alatt (ő volt az, aki fellázadt Mózes ellen), mire a rabbi csodálkozva azt mondta: amikor hozzá jönnek, ő szokott kérdezni, nem pedig fordítva. - Dr. Benoschofsky Imrét sokan emlegetik. Milyen ember volt? Ő volt az a rabbi, akit ismerős arca ellenére nem ismertem meg az utcán, mert gyerekkoromban azt képzeltem róla a templomi működése alapján, hogy legalább két méter magas. Emlékszem puha, szép hangjára, amely minden szegletet betöltött. A mondanivalója rendkívül árnyalt volt. Rabbinemzedékének egyik legtiszteltebb tagjaként korszerű, egyetemes műveltséggel rendelkezett. Tudták róla, hogy nagy ismerője a görög mitológiának. - Más rabbikról milyen képet őriz? Dér Istvánt már idős rabbinak ismertem meg, akin a felkészültsége mellett érződött egyfajta fáradtság, kicsit mindig önmagába volt roskadva. Talán a családi szomorúság miatt, amely érte. Fisch Henrik főrabbi is nagyon meggyőzően hatott rám, barátságos volt velem. A hatvanas években kiment Düsseldorfba. És természetesen meg kell említeni Schweitzer főrabbi urat, akinek a szónoklataiért sokszor lementünk a templomba. Beszédei magukkal ragadták a hallgatót. 1982-ben kitalálta, szombat délutánonként legyen valamilyen kulturális megnyilatkozás, irodalmi mű vagy éneklés. Egyik alkalommal, emlékszem, a Nógrádi házaspár Kafkát olvasott fel. Sok emberrel találkoztam a Hegedűsben, aki fontos lett nekem. folytatás a 9. oldalon→ Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.hu
2014. ősz 9. oldal
Beszélgetés Fekete László főkántorral
← folytatás a 8. oldalról
(Új)Lipótváros, Hegedűs Gyula utca: VÁROSFEJLŐDÉS, ZSIDÓSÁG ÉS ÉPÍTÉSZET
- Úgy tűnik, nagyon mélyen önbe vésődtek a régi emlékek.
A vallási életbe való későbbi visszatérésemet, és nemcsak az ünnepnapokra, a Hegedűsnek köszönhetem. Az éneklés, a szertartásokon való aktív részvétel nagy szerepet játszott ebben. Az adottság, amely helyzetbe hozott, és meghatározta az életemet, először a Hegedűsben mutatkozott meg. Vannak emberek, akik a kezükbe veszik és maguk irányítják a sorsukat. Én inkább azok közé tartozom, akit kedves emberek és az életeseményei terelnek egy bizonyos irányba. - Ezek szerint a Hegedűs végigkíséri az egész életét? Igen, és ez most tudatosul bennem, hogy beszélek róla. Itt lettem bar micvó, itt léptem fel először kulturális rendezvényen, Ádám tanár úr készített fel. Az első hangképző mesterem Sztáray Márton volt. Előtte Ádám Emil és édesapám operaházi basszista unokatestvére, Kamarás Ottó, aki szintén énekelt a kvartettben, erősítette meg a szüleimet későbbi pályaválasztásomat illetően. Lóránd fiatal felnőttkoromban énekest látott bennem. Itt találkoztam egy Vári nevű, a kilébe rendszeresen járó, nagykállói születésű úrral, akinél a lakása keleti falán láttam Ámos Imre ünnepeinkről szóló linómetszet-sorozatát. Vári megjósolta, hogy ez a tizenöt grafika el fog kísérni az életemben. Egy időben művészeti-külkereskedelmi vonalon dolgoztam, és 1984-ben Anna Margit festőművésznél jártam hivatalos ügyben. Hallotta, hogy énekelek is. Rám adta mártír férje, Ámos Imre molyette táliszát, és kérte, énekeljek valamit az emlékére. Az ima után elsírta magát, benyúlt a szekrénybe, kivette az Ünnepek sorozatot, és nekem adta. E képek ma szépen bekeretezve hitközségi szobám ékességei, természetesen a keleti falon. - A Dohány és a Hegedűs is összekapcsolódik a múltjában? A jelenlegi főrabbi, dr. Schőner Alfréd hívott annak idején a Dohányba - az imádkozás nuszachját, számos dallambetétet tőle tanulhattam meg. Rektorként bizalmat szavazott nekem mint tanárnak és tanítványnak egyaránt. Szakdolgozati konzulensemként pedig megismerhette az Ámos-történetemet. Ő kért fel arra is, vegyek részt az egyetemi kántorképzésben, és idén kinevezett szakfelelősnek. - Mostanában mikor megy a Hegedűsbe? Mivel majdnem egy időben imádkozunk, ritkán jutok el, de előfordult, hogy én előimádkoztam. Ez a beszélgetés önnel ifjúkorom boldog éveibe visz vissza. Rá kell döbbennem, mennyi minden köt a Hegedűshöz.
Rados Virág
Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.hu
„Hegedűs Gyula utca, vagyis a Csáky. ... Régi utca ez, százévesek benne a házak, legalábbis a Csanády utcáig biztosan. Legnagyobb nevezetessége, rögtön az utca elején ... a zsidó templom. Ide bemész, és egy más világban találod magad. Ha szokva vagy a zsinagógához, és tudsz hasonlítani, akkor úgy érezheted, mintha egy vidéki kisváros nagy zsidó templománál lennél. De hát Újlipótváros egy vidéki kisváros, úgyhogy minden stimmel. Abban persze különbözik a vidéki kisvárosoktól, hogy itt a zsidóság egy része megmaradt. Van tehát élet a templomban ma is, ... péntekenként, ünnepenként telt ház is adódik nemegyszer.” (Bächer Iván 2009.)
B
udapest kialakulása, az egyes városrészek gyors fejlődése, ezen változások leképeződése: az egyes házakban megjelenő építészi gondolat és korszerűség szorosan összefügg lakói, így a zsidóság sorsával is. Jelen cikk tárgya a főváros egyik „főkerülete”, a városközponti, Duna-parti Lipótváros, illetve ennek húszasharmincas években véglegesedő „továbbépülése”, Újlipótváros. Ez a terület a XIX. század első felében még az önálló Pest környékének beépítetlen része volt, az ipar fejlődésével fokozatosan épült be déli irányból, a város, később a Nagykörút felől. A Nagykörút megépítésekor kidolgozott városrendezési terv szerint a körút mellett elsősorban bérlakásokat építettek, az akkor már itt volt ipart kitelepítették. Ekkor kezdte elnyerni ez a terület mai arculatát. 1896-ban adták át az akkor még csak részlegesen betelepített, akkor I.Lipót nevét viselő Szent István körutat. A nagykörút nyomvonalát a természeti adottságok határozták meg: az egykor itt folyó Duna-ágnak köszönhetően az útvonalat a mélyebben fekvő területeken vezették végig, ezáltal biztosítva a város terveiben szereplő mesterséges főgyűjtőcsatorna kiépítésének lehetőségét is alatta. Mivel az egyre népesedő, ezért terjeszkedő, a városegyesítéskori ígényeket messze meghaladó település számára közeli, kiváló adottságú terület „maradt” a körút „túloldalán”, erre terjeszkedett. A Duna mellett, a Pozsonyi út nyugati oldalán álló első, Palatinus nevű házakat 1911-ben építették fel, a nagyobb arányú bérlakás-építkezések azonban csak a 20-as évek végén kezdődtek el a városrész déli részén. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1928-as rendeletében határozta el a Szent István park létesítését a volt parkettagyár helyén, egyben ekkor már egységes stílust írt elő a környék házaira. Egy ezt kiegészítő rendelkezéssel 1933-ban megszabta a mai utcák helyét és kötelezővé tette a keretes beépítési módot. A terület házai jellemzően 5-6 emeletes épületek, fogatoltak (a lakások a főlépcsőházból nyílnak, nem folyosóról), a belső udvar jellemzően növényekkel beültetett. Építészetileg az újlipótvárosi történések egyszerűnek nevezhetők. A Magyarországon a kiegyezés után nagyon rövid időn, néhány évtizeden belül létrehozott, létrejött Budapest eklektikája a XX. század első felében funkcionálisan, szerkezetileg, és esztétikailag is „meghaladottá” vált, mint Európa más (haladó) területein is. Terjedt a funkcionalizmus, az (egyre gyakrabban ál-) megjelenéssel közvetített felsőbbrendűség elsőbbsége a használati fontossággal szemben háttérbe szorult. folytatás a 10. oldalon→
← A Vígszinház és a Lipót körút, 1899-ben
2014. ősz 10. oldal
(Új)Lipótváros, Hegedűs Gyula utca: ← folytatás a 9. oldalról
VÁROSFEJLŐDÉS, ZSIDÓSÁG ÉS ÉPÍTÉSZET
A korábbi, a régmúlt „előkelőségéből” merítő, azt másolással hirdető, rátett tagozatok helyett a tömegformálásé, az arányé a prioritás, az eklektikát követő rövid „nemzeti stíluskeresés” után a „modern” használhatósága, a korszerű szerkezetek „gazdaságossága” terjed. Időközben feltalálták, elterjedt a vasbeton, ez jellemző méretbeli változásokhoz is vezetett. A frissen kialakított Újlipótváros elsősorban lakóházak elhelyezésére készült. A lakások változása követte a használók társadalmi státuszának módosulását: a szerkezetadta lehetőségek (és a gazdaságosságra törekvés) kihasználásával növekvő lakóépületi traktusmélységek igazodtak az „egyenjogú lakáshasználók” elvárásaihoz. Kialakult a közös elosztó és használati térrel bővülő hallos lakás. A tégla-főfalas tartószerkezet helyetti vasbeton pillérváz, a korábbi, acélgerendák között boltozott („poroszsüveg”) helyetti, sokkal vékonyabb vasbeton síklemez födém ugyanolyan belmagasságok mellett is több szint beépítését tette lehetővé, ráadásul a tetőn is alkalmazott (a korszerű szigetelési eljárásokból következő lehetőségeket kihasználó) síklemez az épületek „ötödik homlokzatát”, a tetőt is „főfunkciójúvá” tette (tetőterasz). A tartószerkezetváltozásból következő lehetőségek nyílásáthidalási „javításokat” is eredményeztek: az ablakok feletti gerenda már nem lóg be nagyon a helyiségek magasságába, így a homlokzati nyílások a mennyezethez közelebb kerühetnek, szélességük növekedhet (arányuk is változik), ez az egyes helyiségek bevilágítottságának javulását is eredményezte. A korábbi, első pesti zsidónegyedet egy odavezető utca kötötte össze a Dunával, ezen keresztül érkeztek az óbudai zsidók a vásárokra. Innen nem messze alakult ki Lipótváros és egész Budapest közigazgatási és kereskedelmi központja. Az új városrészbe igyekeztek a jómódú zsidók is, itt béreltek lakást, nyitottak üzletet. A századfordulón már kb. 10.000 fős volt ezen „város” zsidó lakossága, ami Erzsébet- és Terézváros akkori zsidóságának csak kb. a negyede, de Lipótváros esetében ez gyakorlatilag a legaktívabb polgárságot jelentette. (A kiemelkedően leggazdagabb „nagypolgárok” az időközben kialakult, közeli Andrássy úton építkeztek.) Ez az előkelő zsidóság az innen aránylag távoli, Dohány utcai zsinagógába volt kénytelen járni, ezért egy újat szándékoztak építeni. 1898-ban pályázatot írtak ki új, reprezentatív zsinagóga tervezésére, a zsűriben a kor legfontosabb építészeivel. Az új nagyzsinagóga megépítésére - városfejlődési és anyagi okok miatt - már nem került sor, de a résztvevő nagytehetségű építészek tervei (pl. Lajta Béláé) jórészt ránk maradtak. A városfejlődési okok közül a legfontosabb Újlipótváros létrejötte: az új, „korszerű” helyet keresők itt telepedtek le. Előkelő negyed, de nem a zsidó arisztokrácia költözött ide, hanem a középpolgárság, az értelmiség: itt élt pl. Radnóti Miklós. Nem egy zárt zsidónegyed, hanem inkább olyan, amit zsidó építészek építettek és jórészt zsidók laktak. Imaszobát először 1911-ben alakítottak ki egy Hegedűs Gyula utcai bérházban, később az egész házat megvásárolták, és aljában1927-ben Baumhorn Lipót tervei alapján mai képére alakították. Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.u
A második világháború alatt a Szent István körúthoz közeli újlipótvárosi házak úgynevezett védett házak voltak, külföldi konzulátusok és követségek védelme alatt álló házak, amelyekben a zsidó lakosság viszonylagos védelmet élvezett. Ezekhez a házakhoz köthető pl. Raoul Wallenberg svéd diplomata tevékenysége is. A terület századvégi történéseit Klein Rudolf tömören, de mégis átfogóan így foglalja ös�sze „Zsinagógák Magyarországon 1782-1918.” című alapművében: ...”A Lipótváros felértékelődésével párhuzamosan a módosabb zsidóság is ideköltözött a XIX. század második felében, fokozatosan elhagyva a VI. és VII. kerületet. ... A Dohány utcai zsinagóga ugyan hatalmas volt, de utcasorba szorítva, szűkös, görbe utcában, szabálytalan telken, a Rumbach utcai zsinagóga pedig még kevésbé reprezentálta a többszázezres lélekszámú kisebbséget. ... A lipótvárosi lokáció mellett szólt a negyed presztizsének növekedésén túl az épülő Országház és a Duna közelsége. ... A pesti zsidó polgárság elérkezettnek találhatta az időt, hogy a lakóházak közül, illetve mögül kilépve szabad térre építhesse templomát, méghozzá jól látható kupolával. A tervfeladatban megkövetelt kupola lett volna a Duna-part negyedik kupolája a Várpalota, a Szent István-bazilika és az Országház kupolája után! ...”. De érvényesült a realitás: „... A pesti zsidóság önként lépett vissza ..., racionális érveléseikben a zsidó hagyományoknak jobban megfelelő, kisebb, kerületi zsinagógákat részesítették előnyben. ...” Ilyen lett - az időközben kialakult Újlipótvárosban - a Hegedűs Gyula utcai is. Kőnig Tamás DLA habil. építész
Írásomhoz felhasználtam és minden érdeklődőnek böngészésre ajánlok több, a kor építészetével és történéseivel foglalkozó szak- és szépirodalmi művet: pl. Kozma Lajos: Az új ház (Girsberger Kiadó, 1941.), Jékely Zsolt - Sódor Alajos: Budapest építészete a XX. században (Műszaki Könyvkiadó, 1980.), Bächer Iván - Teknős Miklós: Újlipócia (Ulpius-Ház Kiadó, 2009.), Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon (Terc kiadó, 2011.), Ferkai András: Pest építészete a két világháború között (Modern Építészetért Kht., 2001.), Körner Zsuzsa: Városias beépítési formák, bérház- és lakástipusok (Terc Kiadó, 2010.), valamint egyéb, nyílvánosan hozzáférhető írásokat: pl. Zsámboki Miklós 2010
A Lipótvárosi Zsinagóga 1899-es Lajta Béla terve, ami soha nem készült el ...
2014. ősz 11. oldal
Könyvismertető
MARKUS ZUSAK – A KÖNYVTOLVAJ Gyönyörű. Kegyetlen. Sorsfordító könyv.
M
arkus Zusak A könyvtolvaj című bestsellere 2005-ben jelent meg, melyet azóta több mint harminc nyelvre fordítottak le és világszerte nyolcmillió példányban kelt el. A regény számos irodalmi díjat nyert, hetekig vezette az Amazon eladási listáját, illetve 230 héten keresztül szerepelt a The New York Times bestseller listáján. Miután a kilenc éves Liesel szüleit koncentrációs táborba hurcolják, a kislány német nevelőszülőkhöz kerül. A fiatal gyermek nehezen küzd meg új környezetével, és az egyre zavarosabb, kegyetlenebb valósággal, mely lassan eluralkodik a náci Németország felett. Az olvasás öröme és a képzelet világa jelenti számára az egyetlen kiutat e szörnyű valóságból. Markus Zusak megindító története életigenlésről, emberségről, alkalmazkodóképességről és egy zűrzavaros korszak zsarnokságáról. A könyv az Ulpius Ház Kiadó gondozásában jelent meg, 2014.-ben. Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.hu
Zsinagóga és hitélet Kiskunhalason
B
ács-Kiskun megye egyetlen működő zsinagógája a kiskunhalasi. Kiskunhalason összetartó, hitében erős hitközség működik. Ez abban is megnyilvánul, hogy minden péntek este összejönnek, ünnepeinket megtartják, Talmud Tóra oktatás és hitoktatás folyik az általános iskolákban. Mártírjainkról ünnepi Istentisztelet keretein belül emlékeznek meg. A hagyomány és a tanulás céljából immár ötödik alkalommal rendezték meg nagy sikerrel, a Kiskunhalasi Nyári Zsidó Gyerektábort. Külön örömükre szolgál, hogy a táborok alkalmával a jelentkező gyermekek kóser ellátást kapnak, rabbik, kántorok vezetésével a mindennapi ima és zsinagógai ismereteteket tanulhatnak. Madrichok vezetésével pedig tematikus oktatásban részesülnek. A nagyközönség örömére a Hitközség immár tizedik alakalommal rendezi meg a Halasi Nyári Zsidó Fesztivált, melynek látogatottsága évről évre nő. Izraellel szoros kapcsolatot tartanak, melynek keretein belül körutazásokat szerveznek.
A kiskunhalasi zsinagóga főbejárata és a X. Zsidó Fesztivál logója
Tűzeset - Spánn Gábor írása
N
éhány hónapja feleségemmel valamelyik kereskedelmi tévé híradóját néztük, és értelemszerűen megkaptuk az elalváshoz feltétlenül szükséges szerencsétlenség adagunkat. Záró anyagként beszámoltak arról, hogy egy 12 emeletes angyalföldi panelház 10. emeletén komoly lakástűz volt és jött az obligát szöveg: személyi sérülés nem történt, a lakókat átmenetileg ki kellett költöztetni, az anyagi kár jelentős, szakértők bevonása, stb. Mivel kívülről mutatták a házat, és mi több mint 10 évig laktunk a kerületben, éjszakába nyúlóan vitattuk az asszonnyal, vajon melyik utcában lehet a jellegtelen panelház. Néhány nappal később órámra igyekezve az OR-ZSE folyosóján szembejött velem a neveléstudományi tanszék nagyon tehetséges fiatal adjunktusa, és így szólt: Képzeld el, milyen borzasztó sokk ért valamelyik nap! Megyek haza a 11 éves kisfiammal és az angyalföldi házunk előtt arra leszek figyelmes, hogy le van zárva az utca, tűzoltóautók sokasága, égnek meredő létrák a mi házunk előtt, és a 10. emelet egyik ablakából lángnyelvek csapnak ki és a velejáró hatalmas füst. Első ijedtemben, no meg a sűrű füst miatt is azt hittem, hogy a mi lakásunk ég és kétségbeesve törtem utat a tűzoltók és rendőrök között. Miután igazoltam, hogy ott lakom, pár percre felengedtek, hogy mentsem ki a lakásból amit bírok. Fönt derült ki, hogy a tűz nem a mi lakásunkban támadt, hanem az emeleti szomszédomnál. Ezért a sajátomba oxigén maszkkal, de néhány percre bemehettem. Ekkor ért a második sokk, ami már igazán sok volt. Két tűzoltó serénykedett a lakásomban, ahol minden bútor, a falak, a függönyök, a képek, a szőnyegek fekete vastag koromréteg alatt voltak. A szakemberek kitártak minden ablakot és a szobám ajtajába felállítottak egy hatalmas ventillátort, ami hivatva volt a lerakódott koromréteget nyomás által kiszellőztetni. Két dolog is szíven ütött: elmenetelem előtt félbehagytam zsidó vallástörténeti tanulmányom kéziratát az asztalomon, aminek lapjai szép békésen szálldogáltak ki az ablakon. Ez még hagyján… De az infarktus kerülgetett, amikor észrevettem, hogy a leleményes tűzoltóőrmester a lakás ablakát azzal a könyvvel támasztotta ki, amit kölcsönkaptam tudományos munkámhoz, egyetlen példány létezik belőle talán a világon, és eszmei értéke több millió forint. Amennyire ezt egy oxigénmaszk megengedte, ordítva próbáltam megmagyarázni a tűzoltónak, hogy azonnal vegye ki az értékes könyvet a veszélyeztetett ablakpárkányról, és inkább odaadom neki az esküvői lakkcipőmet támasztékul. Már csak azért is, mert házasodni még egyszer nem akarok, de a nagydoktorit mindenképp szeretném abszolválni, és nem szívesen fizetném a tönkretett könyv törlesztőrészleteit életem végéig. Szemeiből láttam a megvetést, mert nem értette, hogy mitől értékesebb számomra egy poros, szakadozott lapú öreg könyv, mint egy gyönyörű lakkcipő. Azt pedig a körülmények miatt sem magyaráztam meg neki, hogy a gyakorlati okon kívül mi zsidók a könyv népe vagyunk. A tüzet eloltották, a biztosító embere felmérte a károkat és miután csak a háznak volt biztosítása, nekem külön nem, a több mint fél milliós káromat (tönkrement kínai szőnyegek, bútorok, könyvek) megtérítendő kaptam vagy 60.000 forintot. A történethez tartozik, hogy bár több éve ajtószomszédok vagyunk, köszönésen kívül nem ismerem a tüzet okozott szomszédaimat. Annyit tudtam róluk, hogy fiatal pár, és a hölgy hegedűművész valamilyen szimfonikus zenekarban. 11 éves kisfiamban erősebb volt a kíváncsiság, mint a kár fölött érzett bánat és már másnap önállósítva magát bekopogott a károkozó szomszédhoz. Miután a hölgy csodálkozva ránézett, ő közölte vele: Néni! Tegnap ti tüzet csináltatok, kiégett a mi lakásunk is, nagyon érdekel, hogy néz ki a tiéd, kérlek engedj be! Mire utolértem, már át is alakult katasztrófaturistává, akihez én is csatlakoztam. Természetesen az inkriminált lakás teljesen kiégett. A fiatal nő elmondta, hogy hússütéshez olajat tett oda a gáztűzhelyre, majd bement és elmélyedt egy kottában. Látva az arcomon az értetlenséget kissé ingerülten felelt: tudom hogy maga valamilyen egyetemen tanít, de a zenéről fogalma sem lehet. Vegye tudomásul, ha velem szembe jön egy kotta, amin igazi szonáta szerepel és fülemben felcsendül a képzeletbeli muzsika, én nagy ívben teszek az olajra. Az én jól nevelt és igazán udvarias egyetemi kollégám nyelt egyet és úgy érezte, hogy valami ismeretterjesztéssel viszonozni kell a zenei tanórát.Ezért mint mesélte, csupán ennyit felelt: Hölgyem! A szonátát illetően biztos igaza van, én csupán an�nyit mondok, hogy ha hazamegyek egy fárasztó nap után az egyetemről és lakásomba lépve ekkora córesz fogad, én is nagy ívben teszek az olajra… Kövesse figyelemmel honlapunkat: www.bzsh.hu
A Hegedűs-Csáky Hírmondó megjelenését minden alkalommal a MAZSÖK támogatja
Kiadja a Hegedűs Gyula utcai körzet
Felelős kiadó: Müncz László
A nyomtatott kiadvány szent szövegeket tartalmaz, kérjük ne dobja ki. É Telefon és fax +061.340.5085
Szerkesztő: dr. Várnai György
ÈMobil +0630.644.9083
www.bzsh.hu
[email protected]
design by
Barta Gastro&Graphic Design Studio™ http://hunchefmiklos.neoweb.hu/
[email protected]
È+0620.221.4798
