MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 3.

Szerkesztette Bolla Kálmán

© Bolla Kálmán, szerk.

Budapest 2009 1

Tartalomjegyzék ELŐSZÓ ....................................................................................3 BENCZE LÓRÁNT ..................................................................4 FÖLDI ÉVA ............................................................................37 GULYA JÁNOS......................................................................53 HAVAS FERENC ...................................................................91 HIDASI JUDIT .....................................................................108 CS. JÓNÁS ERZSÉBET .......................................................128 KAKUK ZSUZSA ................................................................157 KEMÉNY GÁBOR ...............................................................182 KESZLER BORBÁLA .........................................................202 É. KISS KATALIN ...............................................................221 KLAUDY KINGA ................................................................235 LENDVAI ENDRE ...............................................................257 PÉNTEK JÁNOS ..................................................................278 ZIMÁNYI ÁRPÁD ...............................................................306 ZOLTÁN ANDRÁS .............................................................319 FÜGGELÉK ..........................................................................357 RÖVIDÍTÉSEK .................................................................357 ..................................................................................................

2

ELŐSZÓ A Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások c. sorozat három részben, három kötetben készült el és összességében 90 nyelvész életpályáját tartalmazza. Elmondhatjuk, hogy az utóbbi fél évszázad magyar nyelvész értelmisége a szakmai tevékenységet és az elért eredményeket illetően meghatározó mértékben és hitelesen van képviselve a pályaképekben, s emellett az önvallomások, méltatások számos egyéni és társadalmi sajátosságot is felvillantanak. Akik kimaradtak (kevesen vannak), különböző okokból nem vállalták a megmérettetést. Most, amikor bezárom a sorozatot, arra törekszem, hogy az elkészült anyagot valamilyen formában közreadjam . A sorozat 1975-ben videofelvételekkel indult olyan szándékkal, hogy képben és hangban is nyomot hagyjunk magunkról, hogy szabadon és kötetlenül vallhassunk pályánkról, mintegy üzenetként, esetleg tanulságul is az utánunk jövő generációknak.(A munka egyéni „vállakozásként” kezdődött, önkéntes közreműködőkkel, segítőkkel folytatódott és magánszorgalommal fejeződik be, „élvezve mindvégig a hivatalosság nemtetszését”.) Később, 1986 után vetődött fel, hogy írásban is jó lenne hozzáférhetővé tenni a vallomásokat, valamint kibővíteni az illető nyelvészek írásainak bibliográfiájával és a róluk szóló méltatásokkal, viszszaemlékezésekkel. Így született meg a “zöld füzet”-sorozat. A nyomdakész kéziratokat tanszéki munkatársaimmal készítettük, a nyomdai előállítás/sokszorosítás költségét szponzorok vagy ki-ki maga biztosította. Forrás hiányában a füzet nem jelent meg. Ez 2002-től csak annyiban változott, hogy a nyomdakész kéziratot a felkért pályatárs által prezentált anyagok alapján a sorozatszerkesztő és technikai szerkesztő állította elő, s a nyomdai sokszorosítás költségéről kizárólag az illető nyelvész gondoskodott. A megjelentetés nem volt kötelező. Terveztem és ígértem az összes pályakép könyvformában való megjelentetését. Erre. 2006-ban nyílt lehetőség, amikor a Zsigmond Király Főiskola a nyomdaköltség finanszírozásával 2 kötetben (656 és 691 lap terjedelemben) 72 nyelvész pályaképét közreadta. (A pályaképek e két kötete nincsen könyvárusi forgalomban, de megrendelhető e-mailben: [email protected], levélben: Zsigmond Király Főiskola, 1300 Budapest, Pf. 47. vagy telefonon: Erdős Béla, 467-7600/162.) Közben elkészült a 3. kötet kézirata is, benne újabb 15 nyelvész pályaképével. A könyvek anyagából, továbbá nyelvészenként egy kb. 3 perces hangillusztrációból, valamint az összesítő adattáblázatokból és a megjelent recenziókból egy .htm formátumú CD-s változatot készítettem, amely szintén kiadásra vár. Addig is, amíg a 3. kötet papíralapú kiadása, továbbá a teljes tartalom e-könyv formában való közreadása megvalósulhat, honlapomon teszem mindenki számára hozzáférhetővé (nem eltulajdonításra) az újabb pályaképeket. Budapest, 2009. októberében

3

BENCZE LÓRÁNT

4

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Ízelítők a nevetségessé silányult kegyetlen múltból, avagy a Gondviselés fintora I. Lőrincze Lajos nyelvművelő apostol nagybátyja, Lőrincze Géza református lelkész keresztelt meg, evangélikusnak anyakönyveztek, és végül katolikusnak neveltek. Nagyapám temetésén a kiscsányi temetőben éppen megkíséreltem elolvasni a családi kripta melletti fejfán az elmosódott Keresztes nevet, mire egy idős paraszt bácsi megszólalt: „Ő volt a komája”. Keresztes Kálmán nyelvész apja volt Nagyapám legjobb barátja? 1952-ben a pécsi belvárosi templom káplánja, Pohly János a kezembe nyomott néhány könyvet, hogy írjak tanulmányt Pázmány Péterről. Nem tudtam, mi az a tanulmány, és nem tudtam, ki az a Pázmány Péter, de általános iskolai dolgozatnál jóval hosszabban értekeztem róla. Ugyanebben az időben a pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskolában Tantó István, egykor református kántortanító 'készüléket' szerkesztett a 10-12 éves tanulóknak, és hihetetlen energiával és izzó szeretettel verte belénk a szófajok és a mondatrészek különbségét. Énekórákon lelkes híve volt a Kodály-módszernek. Sem ő, sem én nem sejtettük, hogy egyszer majd ott állok Kodály Zoltán temetésekor közvetlenül a még nyitott sír mellett előénekesként három bencés szerzetestársammal. Sok év leforgása után lettem nyelvész, negyvenkét éves koromban, mint Balázs János. Úgy történt, hogy egy neves irodalmár akadémikus tíz éven át ült egy tanulmányomon. Sem vissza nem dobta, sem meg nem jelentette. Magyarán elfektette. Akkor gondoltam nagyot, 'az utcáról' bementem Szende Aladárhoz, Lőrincze Lajos mellett a Magyar Nyelvőr akkori főszerkesztőjéhez. Neki annyira tetszett a tanulmányom, és annyira be akarta hozni a tízéves késést, hogy elszaladt a nyomdába, visszavett egy kéziratot mondván, „az még ráér”, és betette helyébe az enyémet. A történetnek váratlan folytatása is lett, afféle édes történet a szakmaiságról.

II. 1970 körül az Edinburghi Egyetem a fonetika-fonológia fellegvára volt Vértes O. András szerint. 1973-ben ott töltöttem egy hónapot. Nem kisebb tanár is tanított, mint M.A.K. Halliday. Egyszeregyszer együtt kávéztunk, teáztunk, de akkor én még nem tudtam, hogy 'olyan nagy'. (Ezzel ellentétben Fónagy Ivánról már tudtam, milyen nagy, amikor Párizshoz közeli otthonában felkerestem, de azt mégsem, mit jelentett, hogy már második alkalommal palacsintát sütött nekem. Ez számított nála a teljes szakmai elismerésnek). 1985-ben az ELTE-n tanítva nem láttam tisztán egy hangtani kérdést. Megkérdeztem kedves kollégámat, kihez fordulhatnék. Azt válaszolta: „Hááát, Vértes O. Andráshoz, de az akkora nagy ember, hogy nem áll szóba magával”. Erre mondják, 'se köpni, se nyelni nem tudtam'. Akkoriban ugyanis már vagy két évtizede jó barátságban álltam András bácsival, de hallgattam. Aztán folytatta: „Hááát, Szende Tamás (hatásos szünet), de az is olyan nagy ember, hogy az sem áll szóba magával”. Máig is csodálattal emlékezem a női intrikának ezen bájos megnyilvánulására. A tőlünk harmadik szobában lévő Fonetikai Tanszékről meg szót sem ejtett. Ez volt péntek délelőtt. Ebédtájt hazaérkezve feleségem 5

azzal fogadott: „Ismered Szende Tamás nyelvészt? Föl kellene menni hozzájuk és megmutatni, hogyan kell felvetést készíteni a gobelin szövőszéken”. Hááát így állt szóba velem a másik nagy ember is még aznap délután. Ennek a 'felvetésnek' lett a folytatása, hogy Szende Tamás édesanyja, az angol– török szakos tanár, hetvenéves korában elkezdett tanulni gobelint szőni, és hetvenöt éves korára kiállításon is szerepelt. Mindhárom gyermekének lakásában ott az általa készített gobelin. III. Még négy, hasonlóan bájos szakmai élményben részesített a Magyar Tudományos Akadémia. Az egyik az volt, hogy 1980 körül megpályáztam akadémiai ösztöndíjat. Nem kaptam meg, pedig három egyetemi tanár, köztük egy akadémikus támogatta a témát is, személyemet is. Amikor erre rákérdeztem a titkárnál, azt válaszolta: „Nálunk ez nem számít”. Valaki másnak akarták adni az ösztöndíjat, de a vizsgán valójában én nyertem meg, ezért abban az évben inkább nem adták ki. A vizsga pedig a következőképpen zajlott. Balázs János és egy másik egyetemi tanár vizsgáztatott. Két és fél órán át faggattak, nem a stilisztikáról, ami várható lett volna, és amiből doktoráltam, hanem fonetikából és fonológiából, amelyek nem szakterületeim. Edinburghi tartózkodásom ekkor gyümölcsözött. Kint várakozó feleségem és a többi vizsgázó nem tudták mire vélni ezt az embertelenül hosszú kínzást. Én sem, hiszen Balázs Jánost mindenki úgy ismerte, hogy soha senkinek nem ártott. Utólag megkérdeztem Balázs Jánost, „miért tettétek ezt velem”. Mosolyogva válaszolt: „Megadtuk a módját”. Ebből jöttem rá, hogy ők ketten megalapozottan nekem akarták adni az ösztöndíjat. Nem sokáig bánkódtam, mert két hét múlva Szathmári István meghívott az ELTE-re adjunktusnak.

IV. M-32.404/5. „Szamosi László” fedőnevű ügynök jelentéséből (1966): „A II. Vatikáni Zsinat eszméje, a pannonhalmi bencések hazai és külföldi kapcsolatai a rend egy kisebb, belső körét arra indították, hogy az adott egyházpolitikai körülmények között próbálják az egyetemes kereszténység szándékát megvalósítani, az egységre törekvést Pannonhalmáról kiindulva propagálni. Mozgatói Sólymos Szilveszter, Söveges Dávid és a kettejük hatására Legányi Norbert főapát volt. A főapát jobbára nevét, támogatását adta ezekhez a törekvésekhez. Budapest, külföld és Pannonhalma között a Budapesten tanuló bencés egyetemisták, Bencze Anzelm és Korzenszky Richárd, Sulyok Elemér vállaltak fontos szerepet.” Ehhez a jelentéshez hozzá kell tennem, hogy a Pannonhalma–Debrecen híd megépítésével már a két világháború között is kísérleteztek, sőt száz évvel korábban nem kisebbek, mint Guzmics Izidor apát és Kazinczy Ferenc. Eredmény: dr. Korzenszky Richárd ma a tihanyi bencés apátság újraalapító és újjáépítő perjele, dr. Sulyok Elemér pedig egyetemi tanár és főiskolai rektor. Korzenszky Richárd volt az egyetlen, aki észrevette, hogy hetekig gyötrődtem a zsámbéki főiskolai hallgatók fogadalmi szövegének megfogalmazásán. Sólymos Szilveszter, akit tévedésből (!) életfogytiglanra ítéltek az 1950-es években, és aki mégis maga volt az optimizmus, nemrég hunyt el. Engem az a politikus nevezett ki főigazgatóvá, mai szóval rektorrá, akinek csapata Söveges Dávidot 1957-ben félholtra verte, mert megtalálták nála Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének kéziratát. Nem tartottam illendőnek személyesen átvenni a kinevezést, de engem kértek föl később, hogy írjam meg Söveges Dávidnak, a kiváló szónoknak és retorika tudósnak az életrajzát az első magyar nyelvű retorikai enciklopédiába, miután az 1980-as években – több évtized után – sikerült visszaállítanom a retorika oktatását az ELTE Bölcsészettudományi Karán, és megtartottam az első retorikai előadásokat Sinkovits Imre és Bánffy György 6

segédletével. Közelről megcsodálhattam nemcsak művészetüket, hanem az igazán nagyokra jellemző alázatosságukat. Mivel az egyetem rektora is megjelent az első órán, azok az egyetemi tanárok is ott ültek az első sorban, akik éveken át akadályozták a retorikaoktatás bevezetését. Sem előtte, sem utána nem tartottam olyan előadást, ahol egy rektort és több egyetemi tanárt sorolhattam hallgatóim közé, de azóta már szinte minden egyetemen és főiskolán bevezették a retorika tantárgyat, és tanítja boldog, boldogtalan. Ami pedig a keresztény egységre törekvést illeti, az 1990-es években katolikusként annak a bizottságnak lettem állami hatóságok (MAB, OM) által kinevezett elnöke, amelyik hivatalosan, államilag elismerte a református és evangélikus teológiai egyetemi tanárok tudományos teljesítményét és fokozatát. Életem egyik legnagyobb megtiszteltetésének érzem, de groteszknek is, mert olyan nagynevű tanárokat kellett hivatalosan elismernem aláírásommal, akikre már korábban is felnéztem, és igen nagyra tartottam, és akiknek a munkássága réges-régen és országszerte elismertségnek örvendett.

V. Amikor útlevélért folyamodtam az 1960-as évek végén, Bonifácról (civil nevén dr. Peter Manternach, chevegtogne-i bencés, teológus, később pszichiáter orvos) vallatott egy úgynevezett 'kétborítékos' – azaz mind a belügyminisztérium, mind az Állami Egyházügyi Hivatal alkalmazottja, vagyis mindkét helyről fizetést húzott –, ijedtemben így szóltam: „Azt hittem, hogy az önök beépített embere”. A kétborítékos válasza: „Főhadnagyi becsületszavamra (sic!) mondom, nem a mi emberünk, nem mi küldtük. Biztosíthatom, hogy mi ilyet nem teszünk”. Ekkor tudtam meg, hogy főhadnagyi rangban volt, és ettől kezdve többet nem faggattak Bonifácról, akivel azóta is ápoljuk barátságunkat, különösen mióta ez nem bűn. A svájci állam ösztöndíjával tanulmányoztam 1993-ban a metaforák használatát a gyógyításban éppen azon a königsfeldi klinikán, ahol súlyos testi és szellemi fogyatékosokat gondoznak, és ahol ő is dolgozott. Ennek a klinikának az elődjét, egy betegápoló kolostort, amelynek temploma és romjai a mai klinika épülete mellett ma is megvannak a klinika és a helyi közösség használatában, az utolsó Árpád-házi királyné, boldog Ágnes alapította az 1300-as évek elején, miután férje, III. András király meghalt, és tanácsosabbnak látszott elhagynia az országot. Ezt tanácsolták nekem is többször 1956 és 1989 között, de nem hallgattam a jó tanácsra, pedig egyszer cambridge-i ösztöndíjat ajánlottak föl. Ugyancsak svájci állami támogatással közös kutatás is született a zsámbéki főiskola és a fribourgi egyetem között a neves katolikus pedagógus, Fritz Oser professzor vezetésével. Egyik tanártársam e kutatás nyomán szerzett PhD fokozatot.

VI. 1975-ben állásért kilincseltem jogász rokonom ajánló levelével egy tucat helyen, végül a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főigazgatója, dr. Rózsa György kockáztatta meg, hogy főkönyvtárosként alkalmazzon. Húsz--harminc év múltán a Rózsa Borka-díjat, amelyre titkosan, jeligésen lehetett pályázni, az első tizenkét évben vagy tízszer zsámbéki főiskolás hallgatóim, pontosabban Bakonyi Anna tanárnő neveltjei nyerték el. Utólag tudtam meg, hogy Rózsa György alapította ezt a díjat óvónő felesége emlékére. Az Akadémiai Könyvtárban több hozzám hasonló 'deklasszált' elem is munkához jutott, akikkel öröm volt a hivatalból is elolvasott könyvek, különösképpen a Z könyvek (zárolt könyvek) eszméit kicserélni. Többek között Hamvas Béla akkor még kéziratban lévő írásaiból 'kellett' hallgatnom idézeteket nap mint nap.

7

VII. Nyelvésznek vallom magam, de inkább csak nyelvész melléfogásaimmal dicsekszem, itt azzal is csupán csak eggyel. Hírül adták, hogy dr. Takács J. Nándor OCD az egyetlen püspök Kelet-Európában, aki még tud latinul beszélni. Ezért elhatároztam, hogy ötvenéves papi és tízéves püspöki jubileumán latinul köszöntöm. Olvasni tudok latinul, de csak egyházi latint, klasszikust nem, sohasem írtam latinul, sohasem beszéltem latinul. Megírtam a latin beszédet, annak rendje módja szerint el is mondtam emlékezetből. Egy ragozásnál elakadtam, de Nándor püspök kisegített. Aztán jött a baj. Az ünnepségen részt vett Rómából a karmelita rend vice-generálisa is. Beszédem után azonnal odarohant hozzám, azt gondolván, végre van itt valaki, aki latinul is tud, és elkezdett folyékonyan és meglehetősen gyorsan latinul társalogni velem, olyan szavakat, illetve jelentéseket is használva, amelyek talán olaszból lettek visszalatinosítva vagy mai jelentéssel felruházva. Kivert a veríték, de eldöcögött a dolog, mert szerencsémre a jelen lévő magas méltóságok hamar elszólították mellőlem. Még egy latin beszélgetésre került sor hamarosan, pár szó erejéig, és így nem okozott gondot – II. János Pál pápával. Ő is nehezen beszélt, de ő megrokkant egészsége miatt. A szeme azonban barátságosan villant Apor Vilmos nevére.

VIII. Retorikai túlzás nélkül mondhatom, hogy a saját tudásom annyicska, mint „a piszok a körmöm alatt”, ami talán nincs is, és ha tudok egyáltalán valamit, azt pannonhalmi bencés szerzetestanáraimtól tudom, és amit tanulmányaiban megírtam, azt is tőlük tanultam, elsősorban dr. Söveges Dávidtól és dr. Dezsényi Lóránttól, továbbá dr. Kolozs Bertoldtól, dr. Bajtai Orostól, Pulay Csabától, dr. Sámson Edgártól, dr. Hajdú Lukácstól, Faggyas Edvintől, Esztergályos Tibortól, Kovács Arisztidtól, Jáki Zénótól, későbbi szerzetestársaimtól, Pintér Ambrustól, dr. Áment Lukácstól, dr. Várszegi Asztriktól, a már említettektől és a többiektől. Szerencsés voltam abban is, hogy az ELTE-n Stephanides Károlyné és Szathmári István tanáraim ugyanannak a beállítódásnak – a teljes nyitottságnak és a szigorú határoknak – a gyakorlatát képviselték keményen, amelyet Szent Benedek Regulája megkövetel: a tanár ne legyen személyválogató, de ugyanakkor kinek, kinek az egyéniségéhez szabja a követelményeket. Azokat emelje ki, akik arra méltók. Dezsényi Lóránt példáját követve azokat a hallgatókat tiszteltem leginkább, akik mertek ellentmondani nekem, és mertek megcáfolni. Ezt nem értették a többi hallgatók, gyakran még ők sem.

IX. Ugyanakkor ebben a szellemben kiáltottam el a zsámbéki főiskolán több száz hallgató előtt, hogy „a főiskola nem demokrácia!” Nosza, lett nagy fölzúdulás, de aztán végül hosszan tartó megnyugvás: világosabbak, határozottabbak lettek a mindennapi élet körvonalai. A diák és tanár egyenlő mint ember, de nem egyenlő mint tanár és diák. A diák majd az lesz, ami most a tanár, de még nem az. Nem döntheti el a diák, mit tanítson a tanár – kivéve a bencés Regula szabályának esetét, ti. hogy a fontosabb tennivalókban mindenki tanácsát ki kell kérni, még a fiatalokét is, mert gyakran a fiatalabb tudja, mi a jobb. De ez is tanács, nem döntés. Különben meg Szent Benedek Regulájának a vezetőkről szóló fejezeteit, mondatait használtam – mutatis mutandis – menedzser-könyvként. Rövidségük mellett felértek több száz oldalas szakkönyvekkel, és naponta felidéztem őket emlékezetből. Igyekeztem vezetőként senkit meg nem ítélni, de a tetteket igenis minősítettem. Ez minden vezetőnek kötelessége. Valahányszor beléptem a főiskolára 8

vezetőként vagy a tanterembe tanárként, Söveges Dávid és Jámbor Mike szavai csengtek a fülemben. Söveges Dávid első gimnáziumi órám előtt majd hogy rám nem ripakodott: „Vigyázz! A hatalom három gyerek fölött is hatalom!”, illetve „a hatalom méregpohár, és meglehetősen nagy kortyokban kell inni belőle!”. Mégis, kezdő buzgóságomban egyszer kilencféle tesztlapot írattam két órán át – a hallgatók zúgolódása közepette – egyetemi szemináriumi órán. Amikor otthon elmondtam, nagyobbik lányunk odabökte: „Ez nagy szemétség volt tőled, apa!” A következő héten idéztem őt a hallgatóknak, mire igenlően bólintgattak és megnyugodtak. De többé nem írattam kilencféle tesztlapot egyszerre, legföljebb hármat. Mindig csodáltam azokat a visszaemlékező öregeket, akik azt nyilatkozták, „ha újra kezdhetném, ugyanezt tenném”. Sok mindent másként tennék, ha újra kezdhetném. Egyébként is gyanakvással szemléltem a 'sikeres' pedagógusokat. Nem hiszem, hogy a pedagóguspálya sikerágazat. Nekem inkább csak kudarcaim voltak a nevelésben, pontosabban sohasem tudom meg, mi bizonyult sikeresnek, hiszen nincs igazi visszacsatolás, csak töredékek. Ha pedig negyven-ötven év után rájövök, mi is történt, már késő, nem lehet visszamenőleg javítani, változtatni a módszeren. Egy volt diákom 1974-ben megfogadta, hogy minden évben üdvözlő lapot küld karácsonyra és húsvétra. Minden alkalommal jólesik, de soha sem árulta el, miért hálás. Kolléganőm lányát vizsgáztattam az egyetemen, de a neve alapján nem vettem észre, anyja nevét pedig nem néztem meg az indexben, meg különben sem érdekelt az ilyesmi. Másnap jött a tanárnő, hogy a lánya panaszkodott: „Életem legnehezebb vizsgája”. Kérdeztem, hányast kapott. – Ötöst. – Akkor meg nem értem, mi a baj – válaszoltam. Néhány év múlva az ő nevelt fia feleségül vette az én kisebbik nevelt lányomat, de az egész ettől függetlenül történt. Egy idősebb hallgató már vagy hatodszor futott neki a nyelvészeti szigorlatnak (akkoriban miniszteri engedéllyel mint utolsó lehetőséggel). A tanszékvezető szerint alkalmatlan volt a tanári pályára, és ezért a dékánnal együttesen elrendelték, hogy „a Bencze vizsgáztassa, az majd végre biztosan elhúzza”. Húzott is a szegény hallgató egy tételt, nemigen tudta, de hogy biztos legyen az elégtelen, kapott egy olyan mondatot elemzésre, amelyet magyarázni lehetett ugyan, de nem volt megoldása. Megoldotta, illetve kinyitott egy megoldási lehetőséget. Vak tyúk is talál szemet. Kénytelen-kelletlen átengedtem elégséges jeggyel. Erkölcstelen lett volna megbuktatni.

X. Egyszer egy tanárkolléga fölrótta, hogy azért kedvelem a főtitkárt, mert hízeleg nekem. Két hétig e szerint figyeltem a főtitkár viselkedését. Háromszor mondott ellent. Egyszer négyszemközt, egyszer kisebb körben, egyszer pedig nyilvánosan megcáfolt, ami nagyon kellemetlen volt nekem, de attól fogva még inkább megbíztam benne hibái és a vádaskodások ellenére. Különben a hízelgést általában eltűrtem, de belül nevettem rajta, és mindig Csernoch hercegprímás mondását idéztem magamban, néha hangosan is: „Hazudsz kutya, de jólesik”. Két olyan dicséret ért, amelyre büszke vagyok. Volt tanítványom beszélgetni kezdett egyetemi folyosón feleségem unokahúgával, és amikor kiderült, hogy mindketten ismertek, tanítványom ékes magyarsággal felkiáltott: „K…va jó fej volt!”. A másikat titkárnőmtől kaptam. Többhetes svájci útról hazatérve megkérdeztem, hogy s mint mentek a dolgok nélkülem. „Sokkal jobban, mint amikor itthon tetszett lenni” – szaladt ki hirtelen a száján, és elpirulva gyors mentegetőzésbe kezdett. Leintettem, hiszen az a jó vezető, akinek távollétében is jól működik az intézmény. 9

Faggyas Edvin, filozófiatanárom, aki eredetileg biológiatanárként végzett, egyszer fogta magát, és elégette kézzel írt biológia-óravázlatait. Ez akkor megdöbbentett, hiszen még nem létezett személyi számítógép, amellyel könnyedén újra lehet írni, javítgatni a jegyzeteket. Példájától nem tudtam szabadulni, és évente, kétévente átdolgoztam a jegyzeteimet, ötévente csaknem az egész korábbit elhajítottam, és újat írtam. Ez nagyon leterhelt, de nem volt mentes az élvezettől. Azt az alapállást, hogy minél többet tudok, annál nagyobb mértékű a tudatlanságom, Vértes O. Andrástól vettem. Hogy Leuvenben tanulhattam, em. prof. Muzslay István SJ-nek köszönhetem. Utólag értesültem és szégyenkeztem, mert hogy a saját zsebéből fizette az ösztöndíjamat. 1990 után sem féltem a hazatelepült jezsuiták szellemi–lelki, egyáltalán emberségbeni fölényétől, hanem inkább boldogan sütkéreztem benne. Egy levélben ismeretlenül és arcátlanul hazahívtam Tokióból a hét nyelven előadóképes Nemeshegyi Péter SJ professzort – mintha csak tőlem függött volna –, hogy legyen az egyetlen falusi főiskola tanára. Haza is jött – a római generális parancsára. Az efféle arcátlanságban példaképemnek tekintettem Havasy Gyula plébánost, akit már életében szentként tiszteltem. Olyan feletteseim voltak a katolikus főiskolán, mint Kenéz Enikő tartományfőnöknő és dr. Takács J. Nándor OCD megyés püspök, akikre egyéniségük és bölcsességük miatt kellett fölnéznem, nem a fölöttem való hatalmuk miatt. Beosztottaim tapasztalata miatt vezettem jól a főiskolát, amikor jól vezettem. Ha pedig sikerült a tanítványaimtól tanulnom, nem pedig nekik tőlem, mindig jó érzéssel töltött el. Hálás vagyok feleségemnek és gyermekeimnek heves kritikájukért, gyengéd türelmükért, szelíd megértésükért, fiam kitartó lelkesedéséért, menyem és két vőm tiszteletéért, amellyel elnézték és elnézik tudományos sertepertélésemet.

Epilógus Húsz éven át a pannonhalmi várfalról, tizenkét éven át a zsámbéki vártorony ablakából, közben pedig tizenhét évig a Duna-part két felső kövén ülve szemléltem a világot. Láttam Pázmány Péterrel „az élet igéjének éhségét”. Arany Jánossal néztem elvonulni „sok kevély fogatot, fényes tengelyt, cifra bakot”. El-elmerengtem József Attilával, „hogy fecseg a felszín, hallgat a mély”. Radnóti Miklóssal „nékem otthonom e táj”. Sokan vettek körül szeretettel, megbecsüléssel és féltő gonddal. Élveztem a csapatmunkát és a szellemi szabadságot, amely teljes körű volt Pannonhalmán, de az ELTE-n sem kérte számon tőlem senki, hogy mit tanítok, kivéve kétszer, akkor sem a párt, hanem a kisebbrendűségi érzés nyomoroncsága (1985-ben és 1989-ben). Törekedtem a hiteles humanizmus szolgálatára, párbeszédben mindenkivel, kritikusan mindenekkel, kinyílva a tudás előtt, szenvedélyesen a méltóságunkért, odahajolva az emberhez. Nem páváskodva, hogy az enyém az igazság, a szépség, a jóság és az üdvösség, de bizonyosságban, hogy létezik ezek Ősforrása, hogy 'van értelme'. Együtt lélegeztem és cselekedtem, csetlettem és botlottam, sőt vétkeztem a korral, környezettel – szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül. Várom és reménykedem, hogy mint a lováról lebukó kóbor lovagnak, „a kengyel és a föld között még bocsánat adassék”. 2008. február 15.

10

A pályakép fontosabb adatai Született: *Sellye, 1939. december 6. Nős, felesége Örsi Zsuzsanna gobelintervező-művész, három gyermek, öt unoka Tanulmányok: 1958–1959: horizontál-esztergályos gyakornok 1959–1964: Szent Gellért Főiskola, Pannonhalma 1964–1969: Eötvös Loránd Tudományegyetem 1986–1987: Leuveni Katolikus Egyetem (4 hónap) 1993: Schweizerischer Nationalfonds ösztöndíja, Königsfeld (pszichiátriai klinika), Fribourg (egyetem), kutatási téma: Sprache und Metapher in der Therapie. Végzettség: 1969: magyar–angol szakos középiskolai tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem 1971: egyetemi doktorátus nyelvtörténetből és stilisztikából (Az értekezés címe: Pázmány Péter és Kosztolányi Dezső prózastílus), ELTE BTK 1984: a nyelvtudomány kandidátusa (Az értekezés címe: A „metapherein” interdiszciplináris megközelítése) 1996: PhD, habil., ELTE BTK Nyelvismeret: angol, német (előadóképes), magyarra fordított hollandból, franciából, latinból, ógörögből, oroszból Munkahelyek és beosztások: 1969–1975: Pannonhalmi Bencés Gimnázium, gimnáziumi tanár 1972–1975: Szent Gellért Főiskola, megbízott előadó, Anzelm néven bencés szerzetestanár, 1975-ben kilép, majd az Apostoli Szentszék engedélyével egyházi házasságot is köt 1975–-1981: a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, főkönyvtáros 1981–1989: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Mai Magyar Nyelvi Tanszék, adjunktus 1989–1992: ugyanott Hermeneutikai, Retorikai és Szövegtani Szakcsoport alapítása, szakcsoportvezető egyetemi docens 1989–1992: pozsonyi Comenius Egyetem, Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék, vendégtanár, 1992–2004: Zsámbéki Tanítóképző Főiskola, majd Apor Vilmos Katolikus Főiskola, főigazgató, tanszékvezető (Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék), uo. egyetemi tanár 1997-től 2001–2002: felsőoktatási referens az Oktatási Minisztériumban 2004–2006: egyetemi tanár, Kommunikáció Tanszék, Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2005-től egyetemi tanár a Vallástudományi Kutatócsoportban és a Nyelvtudományi Tanszéken a Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézetben a nemrég elhunyt dr. Juhász István elnök által alapított magánfőiskolán: Zsigmond Király Főiskola, Budapest Kutatási területek: stilisztika, retorika, vallásos kommunikáció, különös tekintettel a metaforahasználatra Eddigi oktatói tevékenység: 1981-től egyetemi és főiskolai oktató, oktatott tárgyak: magyar leíró és történeti nyelvtan, stilisztika, jelentéstan, szemiotika, hermeneutika, médiaretorika, médiaelmélet, bevezetés az általános és alkalmazott nyelvészetbe, bevezetés a kommunikációelméletbe, bevezetés az antropológiai nyelvészetbe. 11

Jelenleg tanított tárgyak: szemiotika, retorika, kommunikációelmélet, középkori filozófia szövegolvasás, a keresztény Nyugat a középkorban. Fontosabb szakmai és közéleti teljesítmény: 1981: Sir John Eccles Nobel-díjas agykutató a kandidátusi értekezés angol nyelven megjelent bevezetőjéről: „well written and very interesting” 1986: az első kognitív nyelvtani szemináriumok (Magyarországon) az ELTE-n 1987-től a retorikai, szövegtani és hermeneutikai előadások bevezetése az ELTE-n, pszicholingvisztikai előadások bevezetése a tanszéken 1992–1994: a világon az első ciganológia/romológia tanszék megalapítása, később az első cigány/roma óvodapedagógus és tanító szak megalapítása és indítása 1995–2004: A Hét Szabad Művészet Könyvtára könyvsorozat alapító főszerkesztője; mintegy 40 kötet jelent meg, kötetenként átlag 12 ív terjedelemben a kommunikáció, a kognitív lélektan, a magatartástudomány, a számviteli ismeretek, a stratégiai tervezés, a közgazdaságtan, a statisztika és demográfia, a jog, a nyugdíjpénztárak, a jelentéstan, a stilisztika, a történetkritika, irodalomtörténet stb. témaköréből; a sorozat idegen nyelvű változatának, a Bibliotheca Septem Artium Liberalium főszerkesztője: CD-k és CD Romok, az első gobelintörténet CD Rom megjelentetése. 1998–2004: a Főiskolai Főigazgatói Konferencia elnökségi tagja 1996–2006: a Magyar Akkreditációs Bizottság Nyelvészeti (és Filozófiai) Szakbizottságának tagja, közben a Pedagógiai Kollégium tagja 1994–2000: az Egyházi és Felekezeti Egyetemek és Főiskolák Kollégiumának alapító elnöke 1986–2000: főszerkesztő-helyettes, szerkesztő: Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis De Rolando Eötvös Nominatae, Sectio Linguistica 1996: az első Klebersberg Kunó-emlékérem pedagógiai munkásságért 1999–2003: Széchenyi professzori ösztöndíj 2003: részvétel a vallástudomány egyetemi szak indításában 2006: részvétel az első vallástudomány MA szak megalapításában és indításában 2004-től az első magyar nyelvű vallástudományi folyóirat, a Vallástudomáyi Szemle alapító főszerkesztője Vendégelőadások, konferencia-előadások (válogatás): Gödöllő (retorikai előadássorozat), Prága (ikonikus nyelvtan), Bécs (romológia), Duisburg (politikai nyelv, referencia), Leuven (ikonikus nyelvtan), Graz (romológia, vallási kommunikáció), Cambridge (kultúraközi kommunikáció, kisebbségek), Montreal (Canadian Centre for Architecture rendezte Architecture and the Emblem nemzetközi konferencián az egész világról meghívott 12 előadó egyike, akiknek előadását kötetben megjelentették 1999-ben), Kolozsvár (bevezetés az antropológiai nyelvészetbe – 30 előadás 2004, 28 előadás 2005), Szeged, Piliscsaba (magyar nyelvtörténet, hermeneutika)

12

BIBLIOGRÁFIÁJA* 1968. Ádventi gondolatok és könyörgés. Új Ember XXI/47. november 24. 1. p. 1969. A keresztény ünneplés. Teológia III/4. 214–7. 1970. Hitoktatás és nevelés. Teológia IV/2. 103–5. 1971. Mint a holtak zsengéje. Vigilia XXXVI/11. 721–6. Én és te. Teológia V/4. 218–29. Társszerző: Söveges Dávid. (2. kiadás: In: „Schola Servitii”. Ed. by Elréd Borián. Pannonhalma, 1990, 100–9.) 1973. Pázmány Péter és Kosztolányi Dezső prózastílusa. Budapest, 103 p. (ELTE NyelvtDolg 10.) 1974. An Analysis of ’Romans XIII. 8-10’. New Testament Studies 20. 90–2. 1977. József Attila: Betlehemi királyok – Kultúrrétegek a versben. Literatúra IV/1. 121–6. 1981. A metafora és a nyelvi norma kérdéséről. MNy LXXXVII/2. 196–8. On the Metaphorical Animal. AUB SLingu XII. 1981, 215–22. l982. A White Dog in the Universe. (On the Poetic Language of Katalin Ladik). AUB SLingu XIII, 214–39. Búvópatak – nem apadó forrásból. MN június 13. 8. p. Ladik Katalin: Négy fekete ló mögöttem repül. ÉA IV/4. október–december, 8. p. 1983. A metafora meghatározása és helye az arisztotelészi fogalomrendszerben. FilKözl XXIX/1–2. 1–18; 3– 4. 273–84. O Tempora, O Mores! (On Time and Tense in Text). AUB SLingu XIV, 253–62.

*

Nem teljes. Négy-öt írás hiányzik. 13

1984. On the Survival of Ancient Beliefs in Metaphors of Contemporary Hungarian Poetry. NyK 86/2. 303– 8. A Bible Lost or Regained? (On the Biblical Translations in the Works of Péter Pázmány). AUB SLingu XV, 25–30. On the Survival of Ancient Beliefs in Metaphors of Contemporary Hungarian Poetry. NyK 86/2. 303– 6. 1985. Vom Überleben uralter Mythen und Volksabergaluben als Metaphern in der heutigen ungrischen Dichtung. Congressus sextus internationalis fenno-ugristarum Thesen. Syktyvkar. 10. p. Conscious Tradition, Unconscious Construction or Subconscious Metaphors? (On Some Levels of Text Cohesion and Coherence). In: Text Connexity, Text Coherence. Aspects, Mehtods, Reults. Ed. Sözer, E. Buske Verlag, Hamburg, 381–413. (Papers in Textlinguistics 49.) A remekmű mértéke. In: „Számadás”. Kosztolányi Dezső születésének 100. évfordulójára. Szerk. Fráter Zoltán. ELTE, Budapest, 43–50. A metaforáló agy és elme. Valóság 47–62. Kulturschichten im Gedicht „Betlehemi királyok“. (Drei Könige in Bethlehem) (1929) von Attila József. AUB SLingu XVI, 27–44. „Magyar embertül magyarul”. Pázmány fordítási elve és gyakorlata a Kempis-fordítás I. könyvének I. része alapján. Nyr 4. 425–37. 1986. A „hiv magyarázat” eredete. Pázmány bibliai idézeteinek fordításáról, forrásáról. Nyr 2. 170–7. Mythos and Logos: Aristotelian Synonyms? AUB SLingu XVII, 165–8. Parva sapientia regitur mundus. Valóság 6. 102–5 A remekmű gyökerei. MNy 3. 269–75. 1987. St. Thomas Aquinas on Soul and Body. The Brain-Mind Problem. Philosophical and Neurophysiological Approaches. Contributors Otto D. Creutzfeldt, John C. Eccles, János Szentágothai. Ed. by Balázs Gulyás. Leuven. 106. p. A remekmű mértéke. Tanulmányok. 20. A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete. Újvidék. Főszerk. Thomka Beáta. 57–62. Behold Thy Son. On the Source of Bible Translations in Medieval Hungary. AUB SLingu XVIII, 59– 64. Balázs János: A szöveg. Gondolat: Budapest, 1985. Hungarológiai Értesítő 3–4. 181. p. (Ism.) Szende Tamás: Megérthetjük-e egymást? Korunk kommunikációs zavarai. Gondolat, Budapest, 303. Nyr 111/3. 366–9. (Ism.) 1988. A gyógyító szó. In: A család jelentősége az egyén és a közösség életében. Szerk. Rátay Csaba. Sátoraljaújhely, 59–70. (2. kiadás 1989, 3. kiadás: Gödöllő, 1990.) 14

A nyelvtani idő nyomában. In: A magyar nyelv rétegződése. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. AkK, Budapest, 169–178. Sándor Rot: Outlines of Present-Day Hungarian (L. Kossuth University, Debrecen. Summer Courses). TIT, Budapest, 1986. AUB SLingu XIX, 329–30. (Ism.) 1989. Putatív szövegvizsgálati modell és alkalmazásának kísérlete. ELTE, Budapest, 68 p. Szövegviszonyok viszonya. In: Studia in honorem P. Fábián, E. Rácz, I. Szathmári oblata a collegis et discipulis. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék. Budapest. Kiűzetés és rettenet. (Ladik Katalin: Kiűzetés. Magvető, Budapest–Forum, Újvidék, 1988.) Hid 53/6. 765–9. (Ism.) ym fyw nekeod. (A középkori bibliafordítás eredetéről). Nyr 113/4. 379–401. A Quasi- Paleontological Approach to Speech. (Mythos and Logos under the Pretext of Aristotle). Proceedings of the Speech Research ’89 International Conference, June 1–3, Budapest. HPP Hungarian Papers in Phonetics 21. 77–9. Uncertainty Principle and Symmetry in Metaphors. Computers Math. applic. Pergamon, New York. Vol. 17. No. 4–6. 697–708 A magyar irodalmi, képzőművészeti és zenei stílusirányzatok és kapcsolataik a századelőn a Nyugat tükrében (1908–1910). In: Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseiről. Szerk. Fábián Pál– Szathmári István. TanK, Budapest, 49–55. A magyar irodalmi, képzőművészeti és zenei stílusirányzatok és kapcsolataik a századelőn a Nyugat tükrében (1908–1910). In: Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseirôl. Szerk. Fábián Pál– Szathmári István. TanK, Budapest, 49–55. A szecesszió nyelvi stílusjegyei. Lengyel Géza „Tárlatok és képraktárak” című írásának tanulságai (Nyugat 1908. I. 16–19.). In: Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseiről. Szerk. Fábián Pál– Szathmári István. TankK, Budapest, 238–44. 1990. Egy nemzeti bibliafordításról Verseghy olvasása közben. ItK 5–6. 723–9. Current Hungarian Grammar and Style in „In a Current” (Sodrásban), a Novel by László Dobos (Madách, Bratislava, 1984) L.A.U.D, Duisburg, 1–39. Ikonicitás és szimmetria a magyarban. Nyr 114/1–2. 101–8. The Brussels Conference March 10, 1990. The Discourse Analysis Research Group Newsletter. The University of Calgary 6/2. Summer. 9–10. 1991. A stílus mint metanyelv. Irodalmi Szemle 1991/8. 796–803. Linguistic Action Verbs and Communicative Style in „In a Current”(Sodrásban), a Novel by László Dobos (Madách, Bratislava, 1984.) Studia in honorem Andrae O. Vértes oblata a collegis et discipulis. HPP 23. 45–6. „Hungarians Have a Lot of Cultivated Lands” (Ibn Rusta). On the Relationship of Hungarian, Old Turkish and Slavic Languages. In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. I–III. Szerk. Békési Imre et al. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság–Scriptum Kft., 15

Budapest–Szeged, A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson elhangzott előadások. Szeged, 1991. augusztus 12–16. III. köt. 1231–5. Lép a rigónak (Hamlet, I.3.). Az eufemizmus jelentésváltoztató szerepe a magyar nyelvben. Új Forrás 23/3. 13–9. (Sándor B. György fordítása) L.A.U.D. Symposium: „Multidisciplinarity Research on Reference”: History and Present State of the Art. The Discourse Analysis Research Group. Newsletter Vol 7. No 3. 9–10. Dia-legein. Valóság 10. 42–9. Élő szónak súlyos volta. Putatív szövegvizsgálati modell és alkalmazásának kísérlete. JGYTF, Szeged, 13–40. (Szemiotikai szövegtan 3.) A macskának nyolc lába van. A referencia mint társadalmilag meghatározott ismeret. Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. ELTE NytudDolg 38. 161–76. Sodrás a Sodrásban. Nyr 115/4. 302–15. Fivefold Symmetry: A Model for the Parts of a Sentence. A „grammatica speculativa” in honorem István Tantó). AUB SLingu XXII, 87–104. (2. kiad. L.A.U.D. Duisburg. 1991) Iconicity in Hungarian Grammar. In: Proceedings of LP ’90. Linguistics and Phonetics: Prospects and Applications. Eds. Bohumil Palek and Pšemysl Janota. Charles University Press, Prague, 157–62. Békési Imre: A gondolkodás grammatikája. Szöveg- és mondatszerkezeti elemzések. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986. In: Szemiotikai szövegtan. 3. JGyTF, Szeged, 189–92. (Ism.) 1992. Egy kognitív és szociointerpretációs morfológia körvonalai. In: Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor–Laczkó Krisztina. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 34–41. Springes to catch woodcock.s (Hamlet i.iii.). Euphemism as the principle governing semantic changes in current Hungarian political language. In: Diachrony within Synchrony: Language History and Cognition. Eds. Günter Kellermann–Michael D. Morrissey. Peter Lang, Frankfurt am Main etc, 471–4. The Metaphor „Is Like the Owner of a House Who Takes New and Old Things out of His Storedom”. In: Literary Theory and Biblical hermeneutics. Ed. by Tibor Fabiny. Acta Univ. Szeged. de A. József nomin. Papers in Egnlish and American Studies IV. Szeged, 141–53. Az 1991. évi LXXV. törvény preambulumának nyelvi elemzése. Nyr 116/4. 385–92. Néhány megjegyzés a szövegtani kutatáshoz. Szemiotikai szövegtan. 5. JGYTF, Szeged, 45–6. Sándor Rot: On Crucial Problems of the English Verb. (Bamberger Beiträge zur Englischen Sprachwissenschaft. 22). Peter Lang: Frankfurt am Main/Bern/New York/Paris, 1988. IRAL. International Review of applied Linguistics in Language Teaching. XXX/1. 87–9. (Ism.) 1993. Javaslat az informatikai alapú, kétfokozatú tanítóképzés bevezetésére. Iskolakultúra III/12. 61–71. Társszerzők: Sipos Lajos, Csébfali Károly és Szende Tamás. A Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola. Távlatok 6. 828–9. Deixis és referencia. (Kisenciklopédia dióhéjban). In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék: Budapest, 41–9. (2. kiadás in: Szövegtani szemelvénygyűjtemény. Szerk. Antalné Szabó Ágnes–Madarászné Marossy Ágnes. ELTE TFK, 1995, 243–52. 16

Ha szív, akkor Belgium – ha bölcső, magyarhon. Igen. V/15–16. augusztus 6. 24–6. 1994. Animal interpretans. (Beszéd a Magyar Hermeneutikai Központ alapításakor). Egyház és Világ V/3. 15–8. 1995. Reference and Socially Determined Knowledge. I. In: Reference in multidisciplinary Perspective: Philosophical Object, Cognitive Subject, Intersubjective Process II. Ed. by Tamás Szende. Olms: Hildesheim, 387–404. Méliusz Juhász Péter: Második beszéd a Jelenések könyve 9. fejezetéről. Kognitív és szociointerpretációs elemzés. In: 22 híres beszéd. Szerk. Székely Éva Móra, Budapest, 154–67. Pázmány Péter „A fiaknak istenes neveléséről”. Kognitív és szociointerpretációs elemzés. In: 22 híres beszéd. Szerk. Székely Éva. Móra, Budapest, 183–201. A zsámbéki modell – a kommunikációra épülő tanítóképzés terve. In: Ahogyan/I. Előadások a magyarországi személyközi kommunikációról. Szerk. Lipták Ildikó. Sorozatszerkesztő Gabnai Katalin. Marczibányi Téri Művelődési Közpon,: Budapest, 89–92. Emlékezés, szövegalkotás, szövegtípus. Szemiotikai szövegtan. 8. JGyTF, Szeged, 9–34. Segédtételek Petőfi S. János szövegszemiotikai rendszeréhez. Szemiotikai szövegtan. 8. JGyTF, Szeged, 201–5. De ezeknél nagyon kell vigyázni, mer ha ety hiba esik, kobomlik az egissz... A bekötis attul fük, hogy mijem mintát akarunk. Egy sajtóvita stílusának kognitív és szociointerpretációs elemzése. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 45–53. Szathmári István, Stílusról, stilisztikáról napjainkban. MNy XCI/2. 242–4. (Ism.) Functions of Style. Ed. David Birch, Michael O1Toole. London, Pinter 1988. (Linguistics Series). Helikon 3. 372–8. (Ism.) Pragmatics of Style. Ed. Leo Hickey. London–New York, Routledge 1989. Helikon 3. 378–82. (Ism.) 1996. Stílus és értelmzés a nyelvi kommunikációban. MIKOR, MIÉRT, KINEK, HOGYAN I/1–2. Corvinus, Budapest, 443 p. On the Church as Communication. L.A.U.D. Duisburg, 48 p. Function Oriented Iconography in Cultural Context. In: European iconography East and West. Selected papers of the Szeged International Conference June 9–12, 1993. Ed. by György E. Szőnyi–E. J. Brill. Leiden–New York–Köln, 63–76. (Symbola et Emblemata VII.) A trópusok, az alakzatok és a metaforaalkotás. In: Hol tart ma a stilisztika? Szerk. Szathmári István. NTankK, Budapest, 234–309. Jövőképünk. In: Evangéliumi nevelés lélekben és igazságban. Szerk. Jancsó Kálmánné–Kelemenné Farkas Márta–Korzenszky Richárd. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 205–14 . Makay Ida „Mit jelent nekem ez a nyelv” című írásának retorikai–szövegstilisztikai elemzése. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. XII. Anyanyelv-oktatási napok. Eger, 1996. Július 8–11. Szerk. V. Raisz Rózsa. Budapest, 227–33. (MNyTK 207.) 17

First Language Competence in Second Language Learning and Teaching. L.A.U.D. Symposium on The Cultural Context in Communication Across Languages. Duisburg, 26–31 March. – Abstract: L.A.U.D. Series A, 368. 5. p. Az ötös szimmetria mint a szintagmatikus viszonyok kognitív modellje. In: Absztrakció és valóság. Békési Imre köszöntése. Szerk. Molnár Emma. JGyTF, Szeged, 41–54. 1997. Animal Interpretans. On Some Aspects of hermeneutics and of Stylistics. [Nem a fentebb idézett azonos című előadás fordítása!] In: Eds. Jean Perrot. Volume d’hommages à Iván Fónagy. Paris– Budapest. A szöveg mint ökoszemiózis. Antoine de Saint-Exupéry Le Petit Prince – A kis herceg néhány szövegjelensége [On the Text as Ecosemiosis – Some phenomena of the text Le Petit Prince – A kis herceg by Antoine de Saint-Exupéry]. In: A szemiotikai szövegtani kutatás diszciplináris környezetéhez II. JGyTF, Szeged, 99–108. (Szemiotikai szövegtan. 10.) Cotidie clamans. Ökoszemiotikus képiség a pannonhalmi Bencés Főapátság barokk ebédlőjében. Pannonhalmi Szemle V/1. 29–42. Kommunikationsfähigkeit entwickeln. Über die katholische Erziehung und über die Erziehung zum Glauben vor der tür des dritten Jahrtausends in Ungarn. CPB. Christlich Pädagogische Blätter 110. Jahrgang 3. 164–5. Az Egyház mint szemiogenezis. (Szemiotikai-stilisztikai elmélkedés). In: Szöveg és stílus. Szabó Zoltán köszöntése. Kolozsvári Egyetemi Nyomda, Kolozsvár, 54–73. Mit tehet a magyar felsőoktatás a roma fiatalok hatékonyabb oktatásáért, képzéséért? Bevezető előadás. In: Tudományos közlemények IV. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola, Budapest, 8–14. Vallomás anyanyelvemről. In: Anyanyelvünk vonzásában. Nyelvtudósok, nyelvészek és nyelvművelők Győr-Moson-Sopron megyében. Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr, 69–72. 1998. A szinonimitás szövegtani vonatkozásai. Mozaikok a fogalmi és szakkifejezésbeli összefüggésekről. In: A szinonimitásról. Szerk. és lektorálta: Gecső Tamás–Spannraft Marcellina. Tinta, Budapest, 41–3. L’avenir de la stylistique hongroise. In: Revue d’Etudes Françaises. «Linguistiques, poétiques, musiques». Actes des Rencontres en l’honneur d’Iván Fónagy et en hommage à son travail. Budapest, les 7,8 et 9 mai 1997. Publiée par le Département d’Études Françaises de l’Université Eötvös Loránd de Budapest, 147–50. Kereszténységünk és a kultúra viszonya. In: Kultúrák válaszúton. A Magyar Pax Romana Fórum kongresszusa. Siófok. Prohászka-elmélkedés kultúrtörténeti hátterű, szövegstilisztikai szempontokon alapuló megközelítése és értelmezése. In: Stilisztika és gyakorlat. Szerk. Szathmári István. NTankK, Budapest, 153–65. Zur Situation der christlichen Lehrer in Ungarn von 1989 bis 1997. Referat am Bundesdeligiertentag der KEG Deutschlands in Eisenach, vom 7. Bis 9. November 1997. CPB. Christlich Pädagogische Blätter. 111. Jahrgang 3. 178–9. Zur Situation der christlichen Lehrer in Ungarn von 1989 bis 1997. In: Christ und Bildung. KEG 44. Jahrgang 7. 4–6. 18

A korszak fényei és árnyai. A média és a számítógépek szemiózisa. PR Herald. 05. 7–9. Az ízekre szedés tudománya. Fogalmak és elvek magyarázata. PR Herald. 09. 62–3. Mi is az – hatékonyan kommunikálni? Szövegstilisztikai elemzés. In: Gyökér és gyümölcs. Corvinus, Budapest–Zsámbék, 50–61. A katolikus oktatási intézmények küldetése és stratégiája. Távlatok 1. 127–36. Roma nyelv és kultúra a nevelésben. In: Romológiai közlemények III. Zsámbék, 6–9. A roma fiatalok hatékonyabb képzéséről. Magyar Felsőoktatás 1–2. 36–7. Az azonosságtudat nem járhat együtt kisebbrendűségi érzéssel. I–II. Magyar Felsőoktatás 3–4. 29–32, 29–31. Az euroszolga és a polgár. MN Utak és választások. Augusztus 24., hétfő 1999. Nem érzés, nem valóság, nem igazság – és nem magyarázat. (II. rész). PR Herald 04. 58–60 . Figyeljünk oda egymásra! Az inter- és multikulturális pedagógia szemiotikai megközelítése. Magyar Felsőoktatás 5–6. 46–8. The Iconography of the Frescoes in the Baroque Referctory (1737) and the Classical Library (1832) of the Benedictine Archabbey of Pannonhalma (Hungary). In: The Emblem and Architecture. Eds. by Hans J. Böker–Peter M. Daly. Brepols, Turnhout, 85-105 Arany János a legmagyarabb, a legeurópaibb költőnk. (Babits nyomán). In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelv-oktatási napok. Eger, 1998. Július 7–10. Szerk. V. Raisz Rózsa–H. Varga Gyula. MNyTK, Budapest, 66–73. A szöveg mint viszonyok viszonya – a szövegtan mint tudományágak, módszerek, megközelítések viszonyrendszere. In: Szövegtani kutatás: Témák, eredmények, feladatok II. Szerk.: Petőfi S. János– Békési Imre–Vass László. JGyTF, Szeged, 44–7. (Szemiotikai Szövegtan 12.) Családi nevelés a romáknál, az egészségnevelés sajátos feladatai. In: Prevenció ’99.OM, Budapest, 281–9. Az interkulturális pedagógia nyelvi vonatkozásai. Csengőszó, május VII/3. 2000. A stílus és a sikertelen (verbális) kommunikáció összefüggései. In: A nyelv szerepe az információs társadalomban. (A X. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásainak absztraktjai. 2000.április 18–20.) Szerk. Bartha Magdolna–Stephanides Éva. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 87. p. Elfogadás – odahajlás – gyümölcsözés. Óvodai nevelés LIII/10. december, 403–5. „A kicsi szép”. Ökotáj 23–24. 53–60p. A népdalgyűjtő és népdalíró Czuczor Gergely. Forrás október, 95–6. A katolikus iskola pedagógusainak feladata Szent István szellemében. In: Fidelitate Mariae. Szent István Művelődési Ház, Székesfehérvár, 7-20 A keresztyén iskola hatékonysága. Előadás. 1999. szeptember 28. Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola, Debrecen. A szó varázsa és válsága. In: A régi új retorika. Szerk. A. Jászó Anna–Aczél Petra. ELTE TFK–Trezor Kiadó, Budapest, 37–52. . A keresztény magyar művelődés kezdeteiről – a sine ira et studio. In: A helyesírás és a millennium. Szerk. Nagy L. János. Erkel Ferenc Gimnázium, Gyula, 22–40. 19

2001. Hatékonyság a nyelvi kommunikációban. MIKOR, MIÉRT, KINEK, HOGYAN. II/I–II. Corvinus, Budapest, 343 p. Társszerző: Aczél Petra. Avagy … s ugyanakkor … Szabó Ferenc Taedium vitae avagy a kegyelem pillanata című versének szövegstilisztikai elemzése. In: Idő a művészetben. A 70 éves Szabó Ferenc köszöntése. Szerk. Gyorgyovich Miklós. Agapé, Szeged. A pedagógusképzés reneszánsza I. Károly. Magyar Felsőoktatás 4. 28–30. Társszerző: Csébfalvi Károly. A pedagógusképzés reneszánsza II. Magyar Felsőoktatás 5–6. 25–6. Társszerző: Csébfalvi Károly. A magyar kereszténység eredetéről. In: „Újat és régit”. Szennay András pannonhalmi főapát úr 80. születésnapjára közreadják, szerkesztették és lektorálták: rendtársai. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 393–410. A szó varázsa és válsága. Szó és kép. A Magyar Olvasástársaság és a Pápai Művelődéstörténeti Társaság konferenciája a Pápai Református Kollégiumban. 2000. április 28–29. Jókai Mór Városi Könyvtár–Pápai Művelődéstörténeti Társaság, Pápa, 7–16. (Csak részben azonos az 1999. november 12-i előadással. ) Globális kommunikáció: az Internet retorikája. In: A régi új retorika. A szónoki beszéd részei és a beszédfajták. Szerk. A. Jászó Anna–L. Aczél Petra. Trezor, Budapest, 58–66. Ad multos annos! In: Studia in honoram S.E.R. Dr. Nándor J. Takács OCD. Corvinus, Budapest, 7–9. A barikád és a pulpitus paradigmája. In: A nyelvtantól a szövegtanig. Tanulmányok Kocsány Piroska tiszteletére. A Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, Debrecen, 173–85. Az oktatás és nevelés szerepe az egészségmegőrzésben. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 1–2. Budapest, 61–2. A romológia mint tudomány és mint tantárgy. In: Romológia a felsőoktatásban, kutatásban. Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Romológia Tanszék, Pécs, 33–40. (Gypsy Studies – Cigány Tanulmányok 5.) „Hogyan szóljak az én uramhoz, hiszen por és hamu vagyok?“ A profánról és a szakrálisról. In: A székesfehérvári egyházmegye ünnepi névtára. Szerk. Mózessy Gergely. Székesfehérvári Egyházmegyei Hatóság, Székesfehérvár, 69–80. Stílus és etika a nyelvi kommunikációban. In: Színes eszmék nem alszakank... Szépe György 70. születésnapjára I. Szerk. Andor József–Szűcs Tibor–Terts István. Lingua Franca Csoport, Pécs, 138–48 2002. A keresztény magyar művelődés kezdeteiről sine ira et studio. In: A helyesírás és a millennium. Szerk. Nagy L. János. Erkel Ferenc Gimnázium, Gyula, 22–40. Semiotische Gesichtspunkte der inter- und multikulturellen Paradigmen in der Erziehung und in der Gesellschaft. In: Szöveg az egész világ. Petőfi S. János 70. születésnapjára. Szerk. Andor József– Benkes Zsuzsa–Bókay Antal. Tinta, Budapest, 38–44. Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg … Az epikheirémáról – különös tekintettel ókori és koraközépkori fogalomtörténeti alakulására. In: A klasszikus retorikai bizonyítás. Trezor, Budapest, 29–44. Adamik Tamás a klasszika filológia klasszikus művelője. In: Magyar Nyelvészeti Pályaképek és Önvallomások. 67. Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán. ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 25–9

20

A zajos éljenzés kirobbantásának művészete. In: Kossuth Lajos, a szó művésze. Tanulmányok Kossuth stílusművészetéről. Szerk. Szikszainé Nagy Irma. Debrecen, 53–61. (A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai 78.) 2003. A 80 éves Nemeshegyi Péter köszöntése. Távlatok 59/1. 95–8. A (szemio)genezis 13-16. korszaka. In: A kezdetektől a máig. A modern magyar szemiotika olvasókönyve. Szerk. Voigt Vilmos–Balázs Géza. Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 111–8. A liturgia mint ökoszemiózis. In: A kezdetektől a máig. A modern magyar szemiotika olvasókönyve. Szerk. Voigt Vilmos–Balázs Géza. Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 317–24. Genetika – számítástechnika – tudásszociológia. Az ugor-török háború új szakasza avagy vége? In: A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei. III. Magyar és finnugor jelentéstörténet. 2002. október 16–17. Szerk. Büky László–Forgács Tamás. Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged, 7–13. Társszerző: Csébfalvi Károly. A pálma, a ciprus és az egyperces. Az alakzatok világa 1–10. MNy XCIX/4. 488–92. (Ism.) 2004. Boldog a nép, amely tud ünnepelni. Beszédek, előadások. Dr. Takács Nándor OCD előszavával és dr. Adamik Tamás utószavával. Corvinus, Budapest, 404 p. Palócföld – XIX. század, Szepesség – XX. század, Székelyföld – XXI. század. Mikszáth, Krúdy és egy utóduk a magyar próza stílushagyományában. In: Stílus és jelentés. Tanulmányok Krúdy stílusáról. Szerk. Jenei Teréz–Pethő József. Tinta, Budapest, 9–15. Te kis majom! Az epikheirémáról. In: Retorika, Márai, helyesírás. (CD, szerk. Nagy L. János). NTankK, Budapest, 20–9. Az a nő ott az apám! A retorikai érvelés a posztmodern korban. In: Retorika, Márai, helyesírás. CDRom. Szerk. Nagy L. János. NTankK, Budapest, 30–5. Politeness in Hungary: Uncertainties in a Changing Society. Politeness in Europe. Edited by Leo Hickey and Miranda Stewart. Multilingual Matters Ltd., Clevedon–Buffalo–Toronto, 234–6. 2005. Otthontalan pluralizmus – otthonos hazatérés. In: Vár 3. 9–11. A szóképek és az alakzatok szemiotikai megközelítése. In: A szóképek és a szónoki beszéd. Szerk. A. Jászó Anna–Aczél Petra. Trezor, Budapest, 51–65. Ómagyar Mária Siralom – József Attila: Óda. Kognitív és szociokulturális összevetés. In: József Attila, a stílus művésze. Tanulmányok József Attila stílusművészetéről. Szerk. Szikszainé Nagy Irma. Debrecen, 49–55. (A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai. 84.) Lectori salutem! Vallástudományi Szemle 1. 3–8. Adamik Tamás–A .Jászó Anna–Aczél Petra: Retorika. Osiris: Budapest, 2003. MTan 1. 26–8. (Ism.) Szathmári István: A szűkebb és tágabb haza nyelve. Népnyelvi és irodalmi nyelvi tanulmányok. MNy 101/4. 487–91. (Ism.) 2006. „..s hogy oldassék az idő bénasága.” Tarbay Ede Lélekharang – In memoriam Örsi Ferenc című szonettjének szociokulturális stilisztikai elemzése. In: Helyesírás, József Attila. (CD, szerk. Nagy L. 21

János). NTankK, Budapest, 32–8. A becsapás mint kommunikatív kategória. In: A prózaritmus és a szónoki beszéd. A régi új retorika. Szerk. A. Jászó Anna–Aczél Petra. Trezor, Budapest, 67–77. Genocídium – asszimiláció – integráció – koegzisztencia – interkulturalitás. Egy nép vagy népcsoport és nyelvének, kultúrájának lehetséges sorsa. In: Nyelvi modernizáció. Szaknyelv, fordítás, terminológia. A XVI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásai. Gödöllő, 2006. április 10–12. 3/2. kötet. Szerk. Heltai P. MANyE–Szent István Egyetem, Pécs–Gödöllő, 53–66. Töprengés a keresztény felsőoktatásról. Feladatok és lehetőségek, keresztény veret és koinónia a 21. század elején. In: A mondat: kaland. Hetven tanulmány Békési Imre 70. születésnapjára. JGyF, Szeged, 52–9. A kognitív és szociokulturális “léptékben való emlékezésnek, gondolkodásnak és tudományos számbavételnek az igénye”. In: 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Argumentum, Budapest, 336–41. Közvetítők, közbenjárók, hírvívők, követek, tolmácsok. Vallástudományi Szemle 2. 23–5. 2007. Hatékonyság és meggyőzés a kommunikációban. L'Harmattan–ZSKF, Budapest, 424 p. Társszerző: Aczél Petra. „…hanem tanulok, mert dolgozni akarok”. A cigányság helyzetéről. Ártér 2. Tél–tavasz, 14–21. Stílus, Weltanschauung és viselkedés. In: A stilisztikai alakzatok rendszerezése. Szerk. Szathmári István. Tinta, Budapest, 16–29. A szövegtípusnak mint jelnek az evolúciója. In: Szemiotika és tipológia. A komplex jelek kutatása. Szerk. Balázs Géza–H. Varga Gyula. Magyar Szemiotikai Társaság–Líceum Kiadó, Budapest–Eger, 102–5. Embervoltunk a nyelv. A beszéd mint kommunikatív, kognitív és szociokulturális jelenség. In: Tanulmányok a társadalmi kommunikáció témaköréből. Szerk. Fehér Katalin. L’Harmattan–ZSKF, Budapest, 51–68. „A múlt azonban nem csupán mítosz”. In: Nyelvek és nyelvváltozatok I. Köszöntő kötet Péntek János tiszteletére. Szerk. Benő Attila–Fazakas Emese–Szilágyi N. Sándor. AESZ, Kolozsvár, 110–20. „A múlt azonban nem csupán mítosz”. In: Nyelvek és nyelvváltozatok. Köszöntő kötet Péntek János tiszteletére I. Szerk. Benő Attila–Fazakas Emese–Szilágyi N. Sándor. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 110–20. 2008. Libertas dicendi. In: Oratoris officium. Tanulmányok a hetvenéves Adamik Tamás tiszteletére. Szerk. Déri Balázs. L'Harmattan–ELTE BTK Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszék, Budapest, 39-46

22

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Egy szó helyett „Ha gondterhelt lennék, nem volna bennem elég alázat”. Ezt akkor hallottam Tőle, amikor az Oktatási Minisztérium kabinetjében együtt dolgoztunk. Volt még sok ilyen mondata, amolyan szentenciaszerű, sommás jelentés-sűrítmény, szellemi-szlogen, amiből megérthettem, amiből megértethetném őt. Először a Stíluskutató csoportban találkoztam vele. Hallgató voltam még. Láttam és tapasztaltam, hogy miközben ő is a kutatócsoport nagyra becsült és igen elfoglalt tagja, független mindenkitől, egyedi tudományossága, különlegessége és frissessége egyszerre volt tiszteletet parancsoló és alázatos. Akkor még azt hittem, a valódi tudós az, akit mindenhová befogadnak, aki bárhol érvényesül. Csak azóta, többek között az Ő példájából tanultam meg, hogy az igazi tudós, pontosabban a kérlelhetetlenül kíváncsi és a teljességet üldöző-kereső ember mindig egészen magányos. Azután a doktori iskola egyik utolsó vizsgáján találkoztam vele. Ekkor már ő is észrevett; fürge, táncos, pengeváltós, szikrázó vitába vont bele, többünket, köztük engem is. A kérdéseiben nem volt semmi számonkérés, híján voltak a hiúságnak (pedig frissen megjelent könyvéből vizsgáztunk). De arra kényszerítettek, hogy tegyük jelenlevővé a stílus kérdéseit, hogy merjünk értéket társítani ahhoz, amit megértettünk. Szelíd kérdések voltak, nyugtalanítóan egyértelműek és derűsen akaratosak. A harmadik találkozás azóta is tart. „Mulandó és múlhatatlan hányféle helycseréje”… Megismertem a tanárt, úgy, hogy nem okított tanórán. Megismertem az igazgatót, úgy, hogy nem irányított. Megismertem a kollégát úgy, hogy nem együtt, hanem egymás mellett munkálkodtunk. Nem ismertem meg soha annyira, hogy ne okozna minduntalan örömöt és megtiszteltetést ez a hosszan tartó harmadik találkozás. Nyelvésznek filozófus, filozófusnak rétor, rétornak politikus. Társadalomtudós, nem diszciplináris értelemben, hanem a szó szoros és tág értelmében. A dologgal együtt érteti meg a szót, a szavak mívessége mögött a lényeg mintáit rajzolja, fáradhatatlan keresője az emberi kifejezés, diskurzus, beszéd titkainak, őszinte megvallója hihetetlen műveltsége határainak, alázatos ismerője annak, ami az embertől fölfelé vezet. Környezetében mindig tapasztalok valami különös fürgeséget, ez nem sietség vagy gyorsaság, nem valamiféle üldözöttség. Sokkal inkább a lankadatlan szellem ritmusa, amelyben a fiatalság lobog és a kortalan bölcsesség. A szellem így szellemességet kölcsönöz annak, ahogyan beszél, formát ad gondolatainak, szenvedélyt közölnivalójának. Egyike az elkötelezett tudósoknak. Egyike a nem-tudós tudósoknak. Egyike az egyedi, megkülönböztethető, különálló, de soha nem különc tudósoknak. Ha ír, a tudomány mindig valamiféle káprázatos, egyedi konfigurációban mutatkozik. Ha beszél, az előadás valamiféle egyszeri, valódi eseménnyé válik. Azt mondják, szigorú tanár. Aki tudja, miért az, inkább dialektikusnak látja. Azt mondják, tartózkodó. Aki tudja, miért az, inkább szerénynek tartja. Azt mondják, céltudatos. Aki tudja, miért az, inkább az elhivatottságot érzi. Egyszer egy távoli ismerős emlegette a sodró tehetségű és ragyogó tudású bencés tanárt, akinek diákja lehetett, másszor egyik kollégám mesélt kedvenc egyetemi oktatójáról, megint másszor főiskolai kolléga dicsérte főnökét. Sokszínű mélység az övé. És egyféle kitartás. 23

Beszédeinek gyűjteményes kötetében egy nagyhatású szónok és egy pszichológus-vezető rajzolódik ki. Tanulmányaiban a műveltségben magának utat és helyet találó szerző. Előadásaiban a bele nem nyugvó, az újat kereső tanár. Az ő életműve nem sikeres vagy eredményes. Hanem mű. És „a mű kincse: amit tartalma ad, és az ez itt, s ez Teveled marad.” Szárnyal, de „nem botlik el két nagy szárnyában, ha lép”. Nem hagyja magát, mert eleve megadta magát. Sokat írnom róla olyan volna, mintha keresném, kevéssel úgy tűnhet, mintha nem találnék szavakat. Egy mondat kellett volna. Egy szó. Minden más csak helyettesítés. Aczél Petra Szubjektív szavak Bencze Lórántról Nagyon régóta a főiskolán dolgoztam már, amikor Bencze Lóránt főigazgató lett. Az óvodapedagógiai szakot vezettem már akkor is, és később is, végig, amíg együtt dolgoztunk. Ő ugyan egy egyetemről jött, de „kezdő főiskolás” volt, én „régi”, amikor először beszélgettünk az óvó szak jelentőségéről, jövőjéről. Azt mondta (szó szerint már nem tudom idézni), hogy mindig a pillér a legfontosabb, ne vegyem komolyan azokat a szóbeszédeket, amelyek szerint csak a tanítóképzésnek van jövője a főiskolán, különben is minél kisebb gyerekekkel foglalkozik egy pedagógus, annál nagyobb szakértelemre van szükség, épp ezért, ő nagyon tiszteli azokat, akik azt művelik. Ez adta az első lendületet. Meg az – egy ugyanakkor zajlott beszélgetésre utalok –, hogy elmondta: az a jó, amikor sokféle ember dolgozik együtt, ez életszerű, valódi toleranciára késztet, színes, szép, és persze nehéz, de az nem baj, mert ami nehéz, az még lehet szép, sőt. Ezt a hosszú mondatot nem tettem idézőjelbe, de a szavak az övéi. Magam ekkor már egy könyvön dolgoztam, amelynek célja az volt, hogy arról írjak: az egészséges eklektika, a sokszínűség az egyetlen igazai talaja annak, amelyen valóságos megértés, mély egymásra figyelés terem. Talán szükségtelen megmagyarázni a gondolatok összecsengését. Egyszer kaptam tőle egy levelet, amelyben megköszönte, hogy „ilyen” szellemben nevelkednek Zsámbékon az óvó jelöltek. Nem kérdeztem még meg, hogy mit jelent az “ilyen” (talán ezen írás kapcsán most majd megteszem), de azt hiszem olyasmire gondolhatott, ami azt fejezi ki: legyünk olyanok, amilyenek vagyunk, és (nem de, hanem és!) figyeljünk arra, hogy milyen a másik, mert ez megteremtheti az együttműködés lehetőségét és élményét. Úgy tudom, és úgy érzem, ezt azóta is így gondoljuk mind a ketten. Talán ezek után önmagáért beszél, ha azt írom: nem volt nehéz elmagyarázni neki, hogy olyan gyakorló óvodát szeretnék hallgatóinknak, amelyben sok a cigány kisgyerek és vannak ott sérültek is. Azt mondta: „De jó!”. Emlékszem, egyszer írt az Óvodai Nevelés című folyóiratba a cigánygyerekek integrációjáról, arról, hogy az a cél, hogy őrizzék meg identitásukat, hogy nem beolvasztani szeretnénk őket, hanem velük lenni. Később azt mondta nekem, hogy ez a kis cikkecske volt élete “főműve”. Ez az óvoda egyházivá vált akkor, amikor a főiskola gyakorló intézményeként kezdett működni. Ezért azt gondoltam, írni kéne arról, hogy mit jelent a hitre nevelés ebben az életszakaszban, el kéne gondolkodni azon, hogyan éli át a 3-6-7 éves gyerek a hithez való viszonyát akkor, ha azt szabadon hagyják kibontakozni, ha segítik, és nem erőltetik, ha légkört teremtenek, és nem szövegeket mondatnak fel velük. Ezt az írást megmutattam Bencze Lórántnak, aki nemcsak elfogadta az egyébként 24

fejlődéslélektani ismeretekre alapozott kifejtésemet, hanem nagyon örült neki. Kerestünk egy szót, amivel szinte jelképszerűen ki lehetne fejezni a kisgyermekek hitéletéhez fűződő viszonyt. Ő találta meg ezt szót, ez került be a szövegbe, az én szövegembe. Ez volt a szó: „odahajlás”. Az írásban azután már az én szóösszetételemmel szerepelt a kifejezés, amely egyfajta pedagógiai, pszichológiai oldalfényt adott a fogalomnak. Így hangzik: „az odahajlás megtapasztalása”. (Bakonyi Anna: Hitélet az óvodában. In: Krisztus szeretetével, Mária hűségével. Takács Nándor köszöntése. Zsámbék, Corvinus Kiadó, 2001, 30 p. A hét szabad művészet könyvtára sorozat) Készülvén erre az írásra, erre a visszaemlékezésre, forgatni kezdtem azt a könyvet, mely Bencze Lóránt beszédeit tartalmazza. Persze, hogy hamar megtaláltam azokat a szövegrészeket, azokat a gondolatokat, amelyek „odahajlást” fejeznek ki. „Egy régebbi pedagógiai kultúrában a pedagógiai döntéskényszer úgy fogalmazódott meg, hogy….nem szabad követ dobni a másikra, hanem szelíd odafigyeléssel, odahajlással megszólítani”. (Bencze Lóránt: Boldog a nép, amely tud ünnepelni. Beszédek, előadások. Corvinus Kiadó, Budapest, 2004. 164 p.) Bakonyi Anna Tanárom, aki megkért hogy ne vérezzem el lényegtelen harcokban Bencze Lóránt eljött Pozsonyba, megfogta a kezünket, és meg sem állt velünk Budapestig: először szimbolikusan, később a valóságban is. 1990-ben érkezett a Komenszki Egyetem újságírói tanszékére, pár hónappal a bársonyos forradalom után. Hárman voltunk magyar diákok az évfolyamban. A forradalmi lelkesedés még az ereinkben csordogált, de az újságírói tanszék tanárai, akik a forradalom előtt a burzsoá újságírás kritikáját tanították, és a forradalom után pillanatok alatt a demokratikus és modern média szakembereivé alakultak át, sikeresen elvetettek bennünk a cinizmus csíráit. Voltak olyanok is, akik a szlovák kommunista újságírás történelméről hihetetlen gyorsasággal áttértek az angolszász újságírás alapjaihoz. S nemcsak áttértek, de tanítani kezdték ezeket az alapokat. Nem voltunk kepések őszintén elhinni, hogy lehetséges az ilyen gyors átalakulás. Más tanáraink viszont nem voltak. Egy ember, Bencze Lóránt kivételével. Szerényen belépett a tanterembe, és ugyanilyen nyugodt és átható magabiztossággal utat mutatott. Soha egy szóval sem mondta, hogy a szlovák kollégai rossz tanárok; azokat sem szólta meg, akik nem titkolták nacionalista és magyarellenes hangulataikat. Magyar nyelvet és stilisztikát tanított, de tulajdonképpen sokkal messzebbre merészkedtünk, mint bármely más órán. Bencze Lórántnak köszönhetően sokkal előbb jártunk például szövegek és újságcikkek elemzésében, mint bármelyik más szlovák évfolyamtársunk. A legtöbb diák szerkesztőségekbe menekült az üresség elől. A régi tananyagot már nem taníthatták a tanáraink, de mást nem nagyon tudtak tanítani, és a korrupt tankönyvek helyébe akkor még nem nyomtattak új tankönyveket. Csak nagyon erős tanári egyéniségek voltak képesek kitölteni ezt az intellektuális szakadékot, ami minden nap előttünk tátongott. Bencze Lóránt egyike volt azoknak, akik tudták. Mindig emlékezni fogok arra a napra, amikor egy utcai tüntetéssel találtuk szembe magunkat. A tüntetők egy szlovák államnyelvről szóló törvényt követeltek, és bizony voltak olyanok is, akik nem rejtették véka alá a magyar nyelvről szóló véleményüket. Az évfolyamtársnőmmel, Vrabec Mariával, aki ma a szlovákiai magyar Új Szó napilap és a Vasárnap hetilap egyik legkiválóbb riportere, nem tudtuk magunkba fojtani a csalódást, és alig vártuk, hogy elmondhassuk pártfogónknak és tanárunknak, milyen szorongó érzést hagyott bennünk a tüntetés. Ő látta, hogy felzaklatott bennünket, amit láttunk és hallottunk. Nyugodt hangon csak annyit mondott: nem szabad elvérezniük lényegtelen harcokban, 25

gyűjtsék az erejüket és tudásukat azokra az intellektuális harcokra és kihívásokra, ahol valóban fontos a tét. Persze azért még néha könnyezek tüntetések vagy nyilvános fellepések miatt, ha lelki szegények és limitalt emberek agresszív megnyilvánulásait hallgatom, de nagyon gyakran eszembe jut, amit akkor Bencze Lóránt mondott. Emlékszem hogy intellektuális kihívásokra éheztem. Tudni akartam, milyen az, ha az ember könyvekben kutat; milyen beköltözni poros könyvtárakba és elveszni az értékesebbnél értékesebb gondolatok között. Bencze Lóránt képes volt a keresésre inspirálni. Úgy tanított, hogy minden mondat mögött titkot sejtettünk. Amikor az évfolyamtársaink nem is sejtették a „hermeneutika” szó jelentését, mi már egy putatív szövegvizsgálati modellt elemeztünk. Lehetővé tette számunkra, hogy belekóstoljunk az alma mater ízébe. A forradalom utáni kijózanodás cinizmust ültetett belénk, és Bencze Lóránt gondosan kigyomlálgatta belőlünk azt a cinizmust, amit fölöslegesnek talált. Azt hiszem, a titok sejtése és az a gyermeki öröm, amit a titok felfedezése hozott, az, amire a legszívesebben emlékszem Bencze tanár úr óráival kapcsolatban. Felfedező utakra indultunk az előadásokon, és bátorított, hogy ne csak ő vezessen bennünket, hanem mi is vezethessük őt. A metaforáról szóló előadását azzal kezdte, hogy gazdagok lehetünk a nyelven keresztül, hiszen az ember élete során millió számra használ metaforát. Sokan azt állították hogy a magyarság tartott össze bennünket, és hogy magyarsága volt az, ami miatt ragaszkodtunk hozza. Szerintem inkább az embersége, intellektuális kíváncsisága és tudása, ami soha nem volt egy csipetnyi arroganciával sem fűszerezve, volt az, ami miatt vártuk az előadásait. Inspirált. „Írjon, Beáta, és írjon természetesen, magának nem kell senkit imitálni”, ezzel a tanáccsal fejezte be az utolsó előadását. Felkeltette bennünk a felelősségtudatot a szavak jelentése iránt, és mindezt abban az időben, amikor gyorsan akartunk újságíróvá válni, és a szavak súlya néha hátráltatta az embert abban, hogy gyorsan törjön előre, legalábbis akkor azt hittük. Sok évfolyamtársam gondolta, hogy nem volt vesztegetni való ideje. Azt is mondta hogy többet érdemlünk, és segített egy ösztöndíj megszerzésében. Vrabec Mariával együtt néhány hónapot az Eötvös Loránd Tudományegyetemen töltöttünk. Neki köszönhetően Szegedre is eljutottunk. Hű maradtam az újságíráshoz és ahhoz a kereséshez is, amire Bencze Lóránt ösztönzött: 1994-ben Fulbright-ösztöndíjas voltam az University of Missouri, Columbia egyetemen. Több mint tíz évvel később a Columbia University újságírói iskoláján New Yorkban, amelyet Pulitzer József alapított, tölthettem kilenc hónapot. Ott is eszembe jutott Bencze Lóránt, és nem azért, mert híján voltam a jó nevű tanároknak, hanem azért, mert tudatosítottam, hogy része volt annak az útnak, ami New Yorkba vezetett. Jelenleg egy angol nyelvű politikai hetilapnak, a The Slovak Spectatornak vagyok a főszerkesztője. Már több mint tíz éve főleg angol nyelven írok, és gyakran féltem az anyanyelvem, félek, hogy elrozsdásodik, és hogy elveszítem a szavakat, mint öregedő ember a hajszálait. Olyankor mindig felidézem azokat az embereket, akik csiszolták és mélyítették bennem nem csak a nyelv szeretetét, hanem a felelősségérzetet is, és Bencze Lóránt mindig az elsők között van. Balog Beáta

26

„A szöveg mint viszonyok viszonya” A témakezelés elméleti fogékonyságával és a téma tudománytörténeti hátterével megírt tanulmányaival a magyar szövegtani kutatásokban Bencze Lóránt megkülönböztetett figyelmet vívott ki magának. Munkái közül értékük szerint nem is tudnék választani, mert mindegyikben megvan a tudományos munka leghasznosabb tulajdonsága, a továbbgondolásra késztetés; a jelen írás címében idézett Benczeszövegfelfogás is egyike azoknak a gondolatoknak, amely – nemcsak mint szerkesztőt – már kéziratállapota óta foglalkoztat (A szöveg mint viszonyok viszonya – A szövegtan mint tudományágak, módszerek, megközelítések viszonyrendszere: Szemiotikai szövegtan 12. 1999, 44–7). Miként az idézett tanulmány teljes címéből kitűnik, a téma középpontja nem a szöveg, hanem a szövegtan volt (a periodika 12. kötete ugyanis a szövegtan társtudományainak egymáshoz és a szemiotikai szövegtanhoz való viszonyait tárgyalta), csakhogy a szövegtan tudományviszonyait Bencze Lóránt mint tudományviszonyok viszonyait „a szövegre mint viszonyok viszonyaira” vezette vissza. Idézem: „Adott szöveg viszonyrendszere határozza meg az adott szövegtani kutatásban az adott tudomány– rendszer-viszonyokat, illetve azok adott felhasználását az adott viszonyok adott mértékének figyelembevételét és az adott viszonyok kiválasztását (szelekcióját) az adott kutatáshoz.” (I. m. 44) A viszonyok viszonyaként felfogott szövegnek Bencze tanulmányában a szövegtípus és a szövegnagyság vonatkozásai kerülnek előtérbe. Idézem: „A vizsgált főbb s z ö v e g t í p u s o k és s z ö v e g n a g y s á g o k, amelyekhez is a tudományágak többé-kevésbé igazodtak: t e l j e s szöveg (például regény – irodalomtörténet) – s z ö v e g r é s z (mondat – grammatika stb.), í r o t t szöveg (annak része, például mondat ? hagyományos, latin nyelven alapuló grammatika) – b e s z é l t szöveg (hatékony nyilvános beszéd – retorika) – n y o m t a t o t t szöveg (maga is lehet írott vagy beszélt szöveg), p r ó z a i szöveg – k ö l t ő i szöveg (esztétikai megközelítésben › poétika, eszközök szerinti megközelítésben › stilisztika), egy b e s z é l ő szövege (monológ), p á r b e s z é d (dialógus), több beszélő szövege (társalgás), s z é p i r o d a l m i szöveg (irodalomtörténet, hagyományos stilisztika stb.) – n e m s z ép i r o d a l m i szöveg, m u l t i m e d i á l i s szöveg stb.” (I. m. 45) A szövegtípusok és a szövegnagyságok itt felsorolt vonatkozásait természetesen ki lehet bővíteni, vagy át lehet rendezni, de ez nem lényege a témának, csupán lehetősége. A lényeget a tanulmány címe előre bocsátotta: adott szövegművet a kutatásban feltételezett viszonyok viszonyaiként kellene vizsgálni. Ez azonban nem egyszerű feladat. Hogy mennyire összetett kutatási tárgy például egy teljes, de rövid prózai szövegmű anya—gyermek-dialógusának csupán a kanonikus reprezentációja, azt magyar nyelvű kiadványban először a Szemiotikai szövegtan 2. kötetében (1991, 18–37) olvashattuk Petőfi S. János elemzésében, amelyet Örkény Istvánnak Az otthon c. művéről alkotott. Ebből már akkor láthattuk, hogy a kanonikus reprezentáció maga is óriási munka, valamint azt is, hogy jelentősége önmagán túl mutat. Felkínálja ugyanis a szövegösszefüggés három nagy területén, a pragmatikai-szemantikai és grammatikai viszonyokon b e l ü l i, valamint e nagy területek k ö z ö t t i viszonyok feltárását, majd 27

azt a további lehetőséget, hogy a szöveg nyelvészeti megközelítésében a kutatók a feltárt viszonyok közti viszonyok feltárásán kezdhessenek el gondolkodni. E lehetőségre – a gondolat és a gondolatmenet viszonyának összefüggésében – tudomásom szerint elsőként W. Porzig* hívta fel a figyelmet: „A gondolatmenet a gondolatok közti viszonyokat hozza létre, anélkül, hogy azok megszűnnének gondolatok, vagyis viszonymegragadások lenni. Így az előrehaladó gondolkodás nemcsak a dolgok viszonyait ragadja meg, hanem azokon túl a viszonyok viszonyait is.” A szövegnek mint „viszonyok viszonyaként” felfogott értelmezésében tehát Bencze Lóránt nemcsak lényegi, hanem módszertanilag is követhető jellemzést ad, amely számos elgondolkoztató kérdést vet fel. Ezek sorában bizonyára az elsők között van az, hogy a szövegösszefüggés mely területén mutatkozik olyan viszony, amely egy másik viszonnyal jár együtt, vagyis az a feltevés, hogy a kettejük által létrehozott alakulat „viszonyuk viszonyaként” értelmezhető. Ilyesféle szerveződést jómagam az e l l e n t é t e s v i s z o n y í t á s természetében vélek fölfedezni, mind funkciósávjukon belüli, mind azon kívüli viszonyként. Funkciósávjukon belüli viszonyként alkot viszonyt a restrictív (hasonlóképpen a concessív) ellentétfajta az oki-okozati viszonyfajtákkal (vö. Szemiotikai szövegtan 1. 1991, 23–7); az igealak feltételes múlt ideje meg a szövegösszefüggés grammatikai területéről létesít implicit viszonyt az említett ellentétfajták szemantikai-pragmatikai területével (vö. III. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia I. Szerk. Klaudy Kinga. Miskolc, 1993, 327–9). Jól tudom, hogy egy eddigi életmű gazdag terméséből nem illik egyetlen mozzanatot kiragadni, de a felvázolt kontextus talán indokolja a téma s a pályatárs iránti elfogultságot. Végül is két kutatónak a témához való viszonya is felfogható a „viszonyok viszonyának”. Békési Imre Álom a generatív grammatikáról A hetvenes évek eleje-közepe táján egy falusi iskolából az ország egyik legjobb gimnáziumába kerülő kisdiák számára hatalmasra nyílt a tér. Nagy várakozásaim is voltak persze, meg félelmeim is. Egyetlen hátterem volt csak: iszonyú mennyiségűt olvastam össze, mint Móra írja, a szemétre szánt papírlap is érdekesnek tűnt. Érdekes módon, egy ilyen betűfaló kisember számára maga az eszköz, a nyelv nem tűnt nagyon érdekesnek. Sokkal inkább magától értetődőnek. Ezért aztán úgy álltam hozzá, hogy a nyelvtanórák azok a szükséges rosszak, amelyeket ki kell várni ahhoz, hogy az imádott irodalomból is kapjon valamit az ember. Olyasmi emlékem volt korábbról, hogy ragok, jelek különböző színnel aláhúzva, aztán meg névmás-e ez vagy módosítószó? Bizony az Odüsszeiához vagy a görög drámákhoz képest ez igen sovány ígéretnek tűnt. Mégsem így történtek a dolgok. Az a lendület, amellyel ifjú tanárunk a katedra tetején (!) „eltáncolta” a felező nyolcast és „ellejtette” a drámai jambust, a nyelvtanórán is megmaradt. Egyre bonyolultabb és rafináltabb mondatok kerültek a táblára, hogy aztán „klasszikus” és valami „újfajta” módon is elem*

“Der Gedankengang stiftet Beziehungen zwischen Gedanken, ohne dass diese aufhören Gedanken, das heisst Beziehungserfassung, zu sein. So erfasst das fortschreitende Denken nicht nur Beziehungen der Dinge, sondern darüber hinaus Beziehungen der Beziehungen.“ Walter Porzig: Das Wunder der Sprache. Probleme, Methoden und Ergebnisse der modernen Sprachwissensachaft. A. Francke AG. Verlag, Bern, 1950. 368-9. 28

zésre kerüljenek. Valóságos ágasfa rajz-szörnyetegek születtek az öreg táblán, ahogy sorban vonultunk ki egyre lelkesebben, megfejteni a mondatok belső, „titkos szerkezetét”. Jól emlékszem, megbeszéltük, mi 14-15 éves gimnazisták tanárunkkal, hogy ez az újabb módszer a mellérendelő mondatszerkezettel „nem olyan jó”, mint az alárendelővel. Hogy ezen a módon, a megfelelő szókészlettel, a szabályokat „beprogramozva” tetszés szerint lehet mondatokat „gyártani”. Sejtettük, hogy a dolog külföldről származik, mert a nyitó példamondatok néha angolok voltak (angol volt tanárunk másik szakja), de hogy ez mennyire új vagy régi, forradalmi-e vagy csak divat, nos ezt nem igen tudhattuk. De lázba hozott minket, érdekes és izgalmas lett a nyelvtan óra, s tetszett az is, hogy egyugyanazon dolgot többfajta „szerszámmal” is lehet kezelni. Egy-egy kacifántos mondatelemzést ma is nevetve idézünk az érettségi találkozókon… lám harminc évvel később még ott pislákol a kollektív emlékezetében a dolog 38 orvosnak, mérnöknek, jogásznak, tanárnak.... Öt esztendővel később, mikor magam is nyelv- és irodalomtanárnak készülve, a Szegedi Egyetem bölcsészkarán Károly Sándor professzor úr bevezető óráit hallgattam, szép rendszerszerűen összeállt a fejemben a nyelvről való gondolkodás története. Igazán csak akkor tudatosodott bennem, hogy Bencze Lóránt tanárom ott fent a hegyen, kis diákjaival Noam Chomsky különös világát, a generatív nyelvészet birodalmát hódíttatta meg. Történt mindez – teszem hozzá immár könyvtárosként – a híres Studies on Semantics in Generative Grammar megjelenése után egy-két évvel, Magyarországon az 1973/74-es tanévben… Kokas Károly

Az alany és a kép egyeztetése Áll-e még az ősz Peterdi háza? – ez a verssor mindig felidőződik bennem Zámoly közepén, a Szép Ilonka vendéglő előtt elhaladva. Újabban – ki tudja, miért – ez a verssor Zsámbékon is mindig eszembe jut, amikor hetente kétszer a volt Főiskola (a volt vár!) mellett megyek el, és a leégett tetőre és a kiürített épületre vetek egy pillantást. Meg arra az ablakra, ahol a főigazgató irodája volt. Zsámbékon évekig laktunk, tanítottam is itt. A főiskola, ahol két könyvemet is kiadták, mindig barátságos hely volt számomra. Elsősorban Bencze Lóránt miatt, akit régebb óta ismertem. Ahányszor csak arra kanyarodok és megszólal bennem az a verssor, az ő arcát látom, fehér szakállát, megcsillanó szemüvegét, a tágas irodát. Itt ülve egyszerre nézhettem és figyelhettem őt és az ablakon túli romtemplomot, amely több mint félezer éve áll és mutatja az Időt. Dicséri – nem a múlandót –, hanem a mulandóságot! Mondja és mutatja, hogy ő van, mi pedig… De hát ez a természetes, ám az is, amiről Vajda János így vallott egyik versében: Emberélet rövid mulandóság, / Hiszem, hogy nem örökkévalóság. De az élet egy pillanatában / Hiszem, hogy örökkévalóság van! A pillanatot a fotós jól ismeri, küzd is vele, de ismeri – mint mindenki – az öldöklő Időt is. Azt is tudja, hogy a kettő között ott a nagybetűs Élet. Vajon erről szól ez a kép, ez a rügyet és virágot bontó néhány ág és a háttérben fölmagasodó romtemplom? Hogy ez a kép illik ide, azt ítélje meg a kedves Olvasó. Én illőnek véltem, ezért választottam ki sok száz zsámbéki fénykép közül, és küldöm tisztelettel és szeretettel: Móser Zoltán 29

Miért tisztelem Bencze Lórántot? Bencze Lórántot mint nyelvészt és tudóst nem tudom méltatni, mert kutatási területéhez nem értek, írásai közül csak néhányat olvastam. Annál jobban ismerem azonban mint embert mint kollégát, főnököt, és huszonnyolc év ismeretség után talán mondhatom azt is, hogy mint jó barátot. Így tehát írásom személyes lesz, nagyon is az, de talán nem baj, ha ily módon tisztelgek olyan valaki előtt, aki az élet jó és rossz helyzeteiben mindig meg tudta őrizni tartását, becsületét és méltóságát. Ritka, hogy az ember valakit feltétel nélkül tisztel, és még ritkább, hogy ezt el is mondhatja: neki is, és másoknak is. Bencze Lóránttal való ismeretségünk valójában dráma három felvonásban, melyek közül a harmadik még tart. A sors úgy hozta, hogy mindkettőnk ugyancsak kanyargós szakmai pályafutása háromszor is összekapcsolódott hosszabb-rövidebb időre, mindháromszor nagyon különböző körülmények között. Az első felvonás az Akadémiai Könyvtárban játszódott 1979 és 1981 között. Ez még a régi idők Akadémiai Könyvtára volt, az ódon szobákkal, a gyönyörű Duna-parti nagyolvasóval, családias légkörrel; még nemcsak a diákok jártak oda olvasni, hanem a professzorok és kutatók is otthon érezték magukat, megvolt a saját asztaluk, melynél hosszú órákat dolgoztak, kikapcsolódásként pedig az előtérben nagyokat beszélgettek egymással és a könyvtárosokkal. A könyvtár egyfajta szellemi szigetet alkotott, amit az akkori hivatalos ideológia szinte teljesen érintetlenül hagyott, és ahol mindazok, akik ettől az ideológiától távol akarták magukat tartani szabadon élhettek és dolgozhattak, akár mint olvasók, akár mint könyvtárosok. Így nem csak az olvasók között akadtak szép számmal, akik a rendszerváltás alatt és után a szellemi élet meghatározó személyiségei lettek, de az akkori könyvtárosok közül is sokan futottak be azóta komoly akadémiai pályákat. Ebbe a közegbe kerültem be mint fiatal pályakezdő 1979 őszén, amikor is a szakozó csoport tagja lettem. A csoport velem együtt öt főből állt: volt az akkor kb. ötvenéves főnökünk, egy idősebb kolléganő, aki nemsokára nyugdíjba ment és a „fiúk”: Dúl Antal, aki később Hamvas Béla műveit adta ki, és Bencze Lóránt. A csoport remek légköre, hihetetlenül magas szellemi színvonala engem teljesen elvarázsolt, azt hiszem, az ő „nevelésüknek” köszönhetem, hogy a természettudományos kezdet után végül is a bölcsészet mellett kötöttem ki. A szobánk hátrafelé nézett az Akadémia utcára, hatalmas, magas helyiség volt, teletömve sötét, ósdi bútorokkal, polcokkal, könyvekkel. Lóránt és én egymásnak háttal ültünk, és ha valamelyikünk erősebben tolta hátra a karosszékét, elsöpörte a másikat. Lórántról a legfőbb emlékem az, hogy rengeteg feladatot próbált ellátni egymással párhuzamosan, amitől sokszor olyan fáradt lett, hogy este már ahhoz se volt ereje, hogy elinduljon haza. A könyvtárosi fizetés olyan alacsony volt, hogy mellette kénytelen volt egyéb munkákat is vállalni, így például az ebédszünetekben rohant angolt tanítani, gyakran pedig családja ügyes-bajos dolgait kellett intéznie. Utólag fogalmam sincs, hogyan tudott emellett még tudományos munkát is végezni, de tény, hogy ekkor adta le kandidátusi értekezését. Ami még nagyon erősen megmaradt bennem, hogy minden rohanás és fáradtság ellenére is mindig békés és mosolygós volt, és az maradt akkor is, amikor főnökünk néha bizony erősen és igazságtalanul támadt rá. A történetnek ez a szakasza akkor ért véget, amikor Lóránt 1981-ben állást kapott az ELTE-n. Utána évekig nem találkoztam vele, éppen hogy csak kósza hírekből tudtam, mikor hol tevékenykedik. A második felvonás az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán játszódott, melynek akkor Bencze Lóránt volt a főigazgatója. 1998 tavaszán, amikor már több mint egy éve munka nélkül voltam, és senkinek esze agában sem volt rajtam segíteni, Lóránt volt kerek e világon az egyetlen, aki megsajnált és össze30

szedett. Így kerültem az akkor még Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola nevet viselő barátságos, álmos kis vidéki intézménybe. Bencze Lóránt igazgatósága alatt a főiskolát a szó igazi értelmében vett keresztény légkör hatotta át, melyet nagyon nehéz definiálni, de melynek meglétét mindenki azonnal érzékelte, jelentőségét értékelni pedig főként akkor tanultuk meg, amikor később megismertük a mesterségesen ránk erőltetett hazug „vallásos” mentalitást. Bencze Lóránt idejében az épületben nem volt mindenütt kereszt, a falakon nem voltak szentírási idézetek, a termek számokat viseltek, és nem szentek nevét, és a szerdai déli szentmisére is azért mentek el, akik elmentek, mert szükségét érezték és jól esett nekik, nem azért, mert rettegtek valamelyik idegbeteg felettesük hisztérikus kirohanásaitól, mely a szentmise elmulasztása miatt várt volna rájuk. Ezzel szemben az oktatók és egyéb dolgozók általában nyugodtak és derűsek voltak, a tanárok elsősorban a diákok tanításával foglalkoztak (intrikálás és saját bőrük mentése helyett), a gazdasági és a tanulmányi osztályon az ember el tudta intézni ügyes-bajos ügyeit. Egy szóval a főiskola működött, tanárok, diákok és egyéb dolgozók nagyjából jól és biztonságban érezték magukat. Lórántnak mint főigazgatónak óriási tekintélye volt, bár ennek kivívására semmi külön intézkedést sem tett. Sőt ő volt az, aki messziről előre köszönt minden tanárnak és hallgatónak, annyira, hogy az egyik, vidékről frissen felkerült elsős leány panaszkodott, hogy akárhogy igyekszik, soha nem tudja megelőzni a főigazgató urat. Ebben az időszakban Lóránthoz nem álltam különösebben közel, bár volt néhány jól sikerült közös akciónk. Egy voltam a beosztottak közül, és Lóránt nagyon vigyázott, hogy minden beosztottját ugyanolyan udvarias távolságtartással kezelje. Aztán ennek a történetnek is vége lett, méghozzá nagyon durván: a főiskola 2003 nyarán kigyulladt, és rá egy évre el kellett hagyni az életveszélyessé vált épületet. Átköltöztünk Vácra, a főiskola székhelyet és püspököt váltott. Az egész zűrzavarban Lórántot lemondatták, mert túl „világi” volt, és mert állás kellett valakinek. Lóránt felállt és elment, vita, panasz és méltatlankodás nélkül. Lóránt története és a mi közös történetünk ezzel azonban szerencsére nem ért véget. Most a Zsigmond Király Főiskolán vagyunk együtt, „úgy, mint régen”. Ismét egy szobában ülünk, ismét egymásnak háttal. Egyenrangú kollégák vagyunk, nincs köztünk alá-fölérendeltségi viszony, így újra visszataláltunk a régi baráti hangvételhez. Ismét jó környezetben, jó hangulatban dolgozunk együtt egy olyan főiskolán, amely fejlődni akar és tud. Együtt szerkesztjük a Vallástudomány Szemlét, állítjuk össze a számokat, hozzuk-visszük a korrektúrát, huzakodunk a határidők miatt, szervezzük a folyóiratbemutatót. Lóránt most is pont olyan, mint majdnem harminc évvel ezelőtt az Akadémiai könyvtárban volt: most is mindig rohan, most is a családja ügyes-bajos dolgait intézi, és soha nem ér rá semmire, de békés, jó kedélye azóta is megmaradt. Itt tartunk tehát, és remélhetőleg a történetnek most semmilyen katasztrófa sem vet hirtelen véget, hanem módunk lesz még néhány közös terv megvalósítására. Miért is tisztelem tehát Bencze Lórántot? Tisztelem a tartása miatt, amiért minden helyzetben ugyanúgy helyt állt, ugyanolyan maradt, nem vesztette el a fejét, nem omlott össze. Nem keseredett meg, nem sajnálja és sajnáltatja magát, nem ment tönkre az őt ért nagyon durva igazságtalanságokban. Még katolikus hitét sem adta fel, pedig nem sokan ismerik annyira, mint ő a katolikus egyház negatív oldalát. Hazudtak neki, becsapták, megrágalmazták, és ő azóta sem szidja teli szájjal az egyházat (mint bárki más a helyében tenné), hanem jámboran eljár a vasárnapi misékre. Tisztelem fegyelmezettsége miatt: bármilyen feladattal kerül szembe, zokszó nélkül teljesíti. Ha arra van szükség, felkel reggel négykor, hogy beérjen nyolcra a főiskolára, és ha kell, ott van este nyolcig. Ha kell, előadást tart, ha kell vizsgáztat, de ha az a feladat, hogy latin beszédet írjon barátja születésnapjára, azt is pont olyan gonddal végzi el. Abszolút megbízható és pontos, amiben egyszer megegyeztünk, afelől az ember tökéletesen nyugodt lehet, hogy úgy is lesz. Tisztelem munkabírása miatt, az élet összes zűrzavarában mindig képes volt folyamatosan magas szintű tudományos 31

munkát végezni. És legvégül, de nem utolsósorban: Lóránt, mikor a sok rohanástól éppen egy kicsit ráér, nagyon kellemes társaság tud lenni. Pesthy Monika Bencze Lóránt – tanára és olvasója szemével Bencze Lórántot tanár–tanítvány viszonyban ismertem meg. Nem kellett hosszú időnek eltelni ahhoz, hogy ismereteivel, filoszkészségeket mutató tanulmányi munkájával társai fölé emelkedjék. Azaz a társai fölé emelkedés pontatlan, hamis megfogalmazás, azt kell inkább mondanom: nagyon hamar így, ilyen helyzetben láttam meg – a többiek előtt (és nem fölöttük). Nem csak most – egyre távolabbról visszapillantva – vallom meg, hogy fiatal tanárként is sokat köszönhetek neki, mert útkereső-formálódó éveimben intenzív tájékozódásra, s kamatozónak bizonyult tájolásra ösztönzött. Szakmai kapcsolatunknak (a mai szerző–olvasó viszonynak) azóta is ez a magja. Tág horizontú ismereteivel, szemléletének filozófiai-logikai fundamentumával, a kategóriák tartalmának történeti mélységekig hatoló feltárásával nemcsak hírhozója, „tudományos műfordítója” rejtőzködő szakmunkáknak, hanem olyan ablak- és kapunyitogató, aki elemzéseivel, következtetéseivel azt is megmutatja, hogy miért érdemes elindulni a kitárt ablakokon túli, a kapuktól kezdődő utakon. Bencze Lóránt korai munkája a Pázmány Péter és Kosztolányi Dezső prózastílusa (Budapest, 1973) című terjedelmes elemzés több szempontból is fontos, emlékezetes mű számomra. Mi tagadás, először szinte önképzőköri szabványtémának tetszett. Hamar eloszlott azonban ez az aggodalmam, hiszen már ebben a műben is a tágabb összefüggésekre, az átfogóbb kategóriákra irányulhatott a figyelmem, így a prózastílusra, a stílustörténetre, a korstílusra, a mondattípusokra, a nyelv és a stílus összefonódó, de küzdelmes, különböző tempójú történetére, a más-más pontokon megdöccenő változásokra. Ahogy Bencze Lóránt későbbi pályáján, a sorjázó tanulmányokban, monográfiákban és kézikönyvekben is. Kedves Lóránt! Boldog karácsonyt és a karácsony örömét megtartó új esztendőt kívánok. Baráti megbecsüléssel: Pusztai Ferenc Néhány ecsetvonás Bencze Lóránt portréjához Ismeretségünk nem túl régi keletű, így aztán a portréra felvitt színek is inkább pasztellszínek, rövidke ecsetvonásokkal, leginkább a pointillizmus módszerére emlékeztetnek. Egy székesfehérvári Prohászka-konferencián találkoztunk először, ahol ő Prohászka nyelvi eszközeiről, stílusáról beszélt. Én akkor épp a Prohászka-életmű szélsőségesen ellentétes megítélésén töprengtem, szembesülve azzal a ténnyel, hogy itt elképzelhetetlen bármiféle konszenzus, és Lórántot hallgatva szinte felsóhajtottam; milyen jó neki! Azóta sem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez a nyelvész szakma – ami nála a szemantika, a szemiotika, a retorika, a kommunikációelmélet és még ki tudja milyen és hány irányba tágult – egyfajta nyugodt szigetet biztosít művelőinek, ahova nem érnek el más társadalomtudományok ideológiai, politikai csatározásai. Terelgettek errefelé engem is tanáraim: Temesi Mihály, Rónai Béla és mások, de érdeklődésem más irányt vett az idők folyamán. Persze a képlet nem ilyen egyszerű. Nem marad ki a politika hullámaiból Bencze Lóránt sem. Élénk érdeklődéssel kíséri a folyamatokat, értékeli, beépíti őket, ha másképp nem, hát példaanyagként. „A 32

botsáskától a blairizmusig” szól például egyik előadásának címe. Hisz természetes, hogy például a meggyőzés verbális és non verbális csatornáinak harmóniája vagy disszonanciája politikusi teljesítményeken jellemezhető a legplasztikusabban. Így aztán akár egy ravasz életstratégia is kikerekedhet mindebből; a nyelvészet nyugodt víztükröt idéző felszíne egyfelől, amely művelőjének a csetepatéktól mentes nyugodt életvitelt biztosít, de – másfelől – olyat, ahonnan ugyanakkor bármikor és bármilyen irányba ki lehet törni, „kompetencia bejelentéssel” lehet élni akár a legrázósabb életszférák eleve aláaknázott területeire kilépve is. Persze nem tudom, hogy ez valóban így van-e, és tényleg az „óvatos duhaj” életfilozófiája húzódike meg a „lóránti” életműben. De az tény, hogy egyénisége lépten-nyomon „túlterjed” a nyelvész mesterség „kaptafáján”, nem marad meg mellette, gyakran el-elszaladgál és meglehetősen sok irányba. Amikor közös főiskolánk képzési igényei a filozófiatörténeti szeminárium vezetésének feladatát zúdították a nyakába, a középkort választotta. Mindig saját gyűjtésű, szinte túlméretezett mennyiségű anyaggal – ami a hozott könyvek súlyából is látszott, mert hisz könyvtáros is volt – érkezett az órákra, és időnként kicsúszott a száján; „nagyon élvezem!” Kétségtelen, hogy lehetett valami sajátos vonás, a szellemi hullámzás egyfajta interferenciája abban, ahogy ő például canterburyi Szent Anzelm filozófiáját, istenérvét taglalta, hisz élete egy szakaszában, bencés szerzetesként maga is az Anzelm nevet viselte. Persze nem hanyagolta el a retorikát sem, ötszáz fölé is ment már az egy vizsgaidőszakban nála szereplő hallgatók száma. A vizsgáihoz ládák kellenek, ezekben vannak a hallgatók szóbeli előadásait tartalmazó hangkazetták, egy másikban ezek írásbeli változatai, és szóban az elméleti anyagot is számon kéri, hogy mindebből miféle logaritmussal állítja elő a jegyet, bele sem merek gondolni, félek e rövid írás terjedelmébe bele se férne. Az sem nevezhető pusztán nyelvész produkciónak, ahogyan folyóiratunk, a Vallástudományi Szemle főszerkesztőjeként tevékenykedik, most már negyedik éve. Szép, friss, hűvös hajnal volt, amikor a Duna TV reggeli műsorában szereplésre indultunk, hogy bemutassuk folyóiratunkat, kettőnkhöz még Bolyki János csatlakozott, aki később csak úgy emlékezett az egyébként sikeresnek ítélt bemutatkozásra, hogy „amikor a Dunának mentünk”. Közös szép emlékünk ez is, csakúgy, mint a folyóirat többi számának bemutatója a Zsigmond Király Főiskolán vagy a Károli Gáspár Református Egyetemen. Mint főszerkesztő több tematikus számhoz írt bevezetőt, ezek mindig megtartják a „nyelvész csigaház” kiindulópontját, de természetesen rendre elkalandoznak, hála Istennek. Gondosan ügyel a folyóirat korrekt hangnemére, rendre felemeli a piros tárcsát, ha egyik másik írás hangvétele túllépi a kulturált vitatkozás hangnemének határát, személyeskedő, sértő hangot üt meg. Szerencsés alkat. Az általa mesélt és másoktól hallott történetei szép számmal tartalmaznak nem túl jól végződőket is. Ezek ellenére kiegyensúlyozott, megfontolt, fegyelmezett, higgadt és – igen – derűs személyiségjegyek jellemzik. Néha buta szóviccként eszembe jut; milyen jól tette, hogy egy Szomor nevű faluba költözött, a szomor-úságba, így egyszer s mindenkorra elkerülte, hogy az költözzön őbelé. Sok sebet is kaphatott a most már hosszú élete különböző fordulatai során, de ezek a sebek, úgy látszik – ahogy egy költő barátom írta – „befelé hegedtek”. Nem látszanak rajta, szerencsére, szerencsénkre. Igen érzékeny és nagyon sokoldalú. Optikája befogja a felsőoktatás formálódásának szegmentumait, latolgatja a képzési szintek elérhető kínálatait, „csápjai” vannak a kínálkozó lehetőségek felismerésére, fontos kapcsolatokat ápol, rajta tartja a szemét a pályázatokon. Könyveket ad ki, konferenciákat szervez és szerepel fórumaikon. Hol Erdélyben ad elő, hol a Heves megyei tudományos programokat szervezi, hol a Baranya Barátai Társaság rendezvényeire siet. Csodálatos módon mindenhova odaér, ami szakmai, tudományos vagy egyszerűen emberi szempontból fontos. Részt vállal a kollégák könyveinek bemutatójából, latin nyelvű köszöntőt ír születésnapra barátjának, és ha kell – mint sajnos legutóbb 33

történt – ministránsként olvasmányt olvas fel a Bölcsesség könyvéből elhunyt elnökünk, Juhász István gyászmiséjén, a Mátyás-templomban. Kollégák vagyunk, egy szerkesztőségben, egy intézetben, egy szobában dolgozunk, most már több éve. Nem mindennapi ajándékom is van tőle, egy pálinka érleléshez szükséges eperfa hordó, rajta nevének kezdő betűi és egy évszám. A hordó talapzatán, amit csináltattam hozzá, az én nevem kezdő betűi állnak. Most, mikor azon tűnődöm, hogy tulajdonképpen milyen nagy megtiszteltetés is számomra, hogy e néhány gondolattal bekapcsolódhatom életműve méltatásába, az is eszembe jut, hogy az emiatt érzett elfogódottság feloldásának egyik lehetséges módja talán épp e nevezetes hordó zamatos, érlelt tartalmának megízlelése és a vele való koccintás lehetne. S. Szabó Péter Bencze Lórántról – barátilag Hosszú pályafutásom alatt számos kiemelkedő tanítványom volt, akik közül többen kedves barátaimmá lettek. Ezek között a legkiemelkedőbb Bencze Lóránt volt, és a legkedvesebb barátommá is ő vált. Klasszikus műveltsége – a görög és a latin nyelv, valamint az ókor és a középkor biztos ismerete –, filozófiai-teológiai képzettsége, mélyen látása már hallgató korában megmutatkozott. Csak csodáltam, amikor stilisztikából ilyen témát választott: Pázmány Péter és Kosztolányi Dezső prózastílusa, és hogy ezt a tanulmányát nyelvészek és irodalmárok egyaránt számon tartották és tartják ma is. De nem kevésbé sikeres volt mint középiskolai tanár. Emlékszem rá, amikor a hatvanas és hetvenes években feleségemmel a Trabantunkon nyaranként jártuk az országot, természetesen ellátogattunk Pannonhalmára is. Az ott tanító bencés kispap, Bencze Lóránt olyan szakszerűen mutatta be az apátságot és híres könyvtárát, hogy ma is emlékszem a szavaira. Aztán a szobájában időzvén csak úgy rajzottak a diákok a tanár úrhoz ügyes-bajos dolgaikkal, tanulmányi kérdéseikkel… Telt-múlt az idő, Bencze Lóránt az akadémiai könyvtárba került, én azonban mint tanszékvezető a Mai Magyar Nyelvi Tanszékre szerettem volna hozni, mindenekelőtt a retorika oktatására, minthogy akkor már tanulmányok sorával ismertté tette a nevét. Ez a hetvenes évek vége felé lehetett. Ekkor még a párttitkárnak is jóvá kellett hagynia a kinevezéseket. Egy kissé félve mentem Hajdú Miska barátomhoz, a párttitkárhoz, hogy majd beleköt Bencze Lóránt bencés múltjába. Előadtam „nagy körültekintéssel” a kérésemet. Erre Miska elnézett a világba, majd ezt mondta: „Egy baj van” (na, gondoltam, nem járul hozzá a kérésemhez, de így folytatta) “az, hogy nem református.” A kinevezésre Pusztai Ferenc barátom, akkori egyetemi párttitkár, mások habozása ellenére szintén „igen”-t mondott, jelezvén, hogy szükség van rá. Lóri így tanszékünknek lelkes tagja lett. Később azonban más megbízatása miatt elkerült tőlünk, de a kapcsolat vele nem szakadt meg. Sőt legfőbb támaszom volt a 35 tagú Stíluskutató csoport munkájának megszervezésében, irányításában. Nagy munkánkat, az első magyar nyelvű alakzatlexikon megszerkesztését nemcsak mindig meggondolt, biztos tudásra valló hozzászólásaival segítette, hanem olyan alapvető, könyvméretű tanulmányával is, mint “A trópusok, az alakzatok és a metaforaalkotás” (In: Hol tart ma a stilisztika? Stíluselméleti tanulmányok. Szerk. Szathmári István. NTankK, Bp., 1996, 234–309). Köszönet érte és az életünket átfogó barátságért. Budapest, 2008. február 16. Szathmári István 34

Bencze Lóránt, ahogy a háttérből kiemelkedik Bencze Lóránt professzor előnye velünk szemben a kezdetektől az volt, hogy szakmai (teológiai– elméleti és hagyományos bölcsészettudományi) előképzettségében eleve kétszeresen meghaladta a magyar kutatói–oktatói átlagot. Felkészültségének sokoldalúsága személyében olyan tanár- és tudóstípust formált, amelynek legfőbb meghatározója a tudományos témák kezelésének több szemléleti síkot összehangoló interdiszicplinaritása. Ugyanez a ma sajnálatosan ritka, reneszánsz ihletésű teljességigény és -képesség jellemezte világi világéletében is, amikor Zsuzsának, gobelinművész feleségének tökéletes szövőszéket épített, amikor egy kihalt pályaszakaszon vasárnap délelőtt minimális szerszámkészlettel javította meg az autót, holott a hozzáértők szerint a munkát csak szakszerviz tudta volna elvégezni, amikor kiválasztotta az alkalmas eperfa hordókat, hogy a majdani pálinka aromája kifogástalan legyen, vagy amikor recte kiválasztotta a tradicionális ornatus rectorist az évzáró beszédhez újralapított főiskoláján. Egyik fő törekvése – személyiségéből természetesen adódóan – az volt, hogy tanárként rendszeresen és harcosan szélesítse a szakoktatás horizontját, aminek kézenfekvő előfeltétele volt a legkorszerűbb irányzatoknak a munkába való kritikus bevonása. Másfelől tevékenységének ugyancsak sorsszerű velejárója volt, hogy nem kaphatta meg az adottságainak és igényességének megfelelő hivatalos elismerést és támogatást. Később, amikor kinevezték az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főigazgatójává, teljes energiával – bár még mindig nem teljes szakmai és intézményes garanciákkal – látott hozzá a főiskola tanulmányi programjának megújításához. Újításai korszakváltást jelentettek, mind az intézmény szellemiségének kiépítésében, mindpedig a képzési programban (Zsámbékon működött a világ első romológiai tanszéke). Egyetemi órát egyszer láttam tőle, Pozsonyban. Lélekerősítő volt. A szakmai tudás tekintélyét harmonikusan egyesítette az atyai készséggel, ahogy teret engedett minden kérdésnek, amelyeket azután a diákokkal közösen válaszoltak meg. Kutatói magatartását ugyanez az alapállás határozza meg: korszerűség és a jó értelemben vett hasznosságelv. Tematikai választásaiban domináns módon érvényesül a kultúraközi összefüggések köre, amelyek ugyanis mind elementáris hatással korlátozzák-bővítik-alakítják a nyelvi kommunikáció eszköztárát és egyedi folyamatait. Ennek a felfogásának köszönhető, hogy hatalmas publikációs jegyzékének szinte minden tétele lényeges pontokon és jelentősen hozzájárul nemcsak tárgyismeretünkhöz, hanem megítélési szempontjaink kiteljesítéséhez, tudományos szemléletünk átalakításához is. Nem véletlen, hogy Bencze Lóránt munkáit a Kárpátok vonalától Nyugat-Európán át az Egyesült Államokig ismerik és idézik. Tudományos felfogásának alapelve a homo sapiens sapiens teljes összefüggés-hálózatának feltételezése. Talán legveretesebb tanulmányában, A metaforáló állatban így ír: „A metafora esetében az oszcilláció, az érzelem és értelem vibrálása egyetlen egységbe sűrítve keletkezik, egyetlen szóban, szószerkezetben, mondatban vagy nagyobb közlésegységben”; majd: „A metafora alkotása és befogadása az egész agy összes funkcióját igénybe veszi, az egész ember reakciójának tekinthető. A metaforikus gondolkodásban az ismeretelmélet Arisztotelészig visszanyúló egyik alapelve így módosul: Nihil est in intellectu quod simul non sit in corpore et sensibus... azaz semmi sincs az értelemben, ami ne lenne egyidejűleg a testben és az érzetekben”. Katolikusként hite és hitélete következetes, de nyitott is: például a predestináció tanával kapcsolatban mindvégig megőrzött valamit a szigorúbb protestáns meggyőződésből. Düsseldorf felé repültünk konferenciára. Lóránt – akkurátus hivatkozásokkal a bibliai helyekre – Szűz Mária származásának homályait taglalta, amikor viharba kerültünk, és százméteres zuhanásokkal hánykolódtunk a felhők között. „Hm, mégsem kellett volna Szűz Máriát bolygatni” – mondta ő, és megrendülten 35

elcsendesedett. Ezután hamarosan kikerültünk a veszélyzónából, és a gép simán szárnyalt tovább célja felé. Hadd kívánjuk Lórántnak ugyanezt. Szende Tamás

36

FÖLDI ÉVA

37

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Az értelmes ember gyakran esik abba a tévhitbe, hogy az értelmes dolog minden halandó számára érthető és elfogadható. Úgy látszik, vannak olyan emberek, akik nem tudják elviselni, ha valaki tiszta és gondozott, és a saját ízlésükhöz, a csúfság esztétikájához igazítják a világot. Sok olyan ember szaladgál ma mosolyogva körülöttünk, akikről a nagy klasszikus szavaival elmondhatjuk, hogy különös anyagból vannak gyúrva. A tolerancia, az előkelőség, a jó modor hiányának nálunk, úgy látszik, hagyománya van. Az ember sohase felejtse el, hogy találkozhat nagyobb barommal is, mint amilyen ő maga. Akinek rugalmatlan az esze, de jó a memóriája, szép karriert csinálhat. Jiří Menzel

E kiadványsorozat technikai szerkesztőjeként „hivatásos” olvasója voltam/vagyok a visszaemlékezéseknek, továbbá nézője és hallgatója a nyelvészekről készült videofelvételeknek. Igen tanulságos és érdekes az, hogy a „megszépítő messzeség”-ből ki mire és hogyan emlékszik vissza, illetve tart fontosnak megemlíteni, elmesélni. Nos, én az alábbiakat gondoltam megosztani az olvasóval. A budapesti Varga Katalin Gimnáziumban eltöltött évek minden túlzás nélkül remekek voltak: nagyon vidám osztály és valóban kiváló tanárok. Természetesen, mint majdnem minden bölcsészkarra készülő gimnazista, én is irodalmárnak készültem. Az egyetemi tanulmányok azonban rádöbbentettek arra, hogy ez mégsem nekem való terület, mivel (nagy tisztelője lévén a matematikának) hiányoltam az egzaktságot. (Nem mintha a nyelvtudomány bizonyos ágaitól el lettem volna ragadtatva…) Harmadévesek voltunk, amikor orosz szakon alaposabb és korszerű fonetikai ismeretekre tettünk szert Bolla Kálmán professzor úr szemináriumain, és ezen belül megismerhettük a kísérleti fonetikát. És ennél maradtam. Az egyetemi évekről csak annyit, hogy bizonyos szempontból csalódást okozott, annál is inkább, mert akkoriban meglehetősen nehéz volt bekerülni az ELTE Bölcsészettudományi Karára, és azt gondoltam, hogy sok jó előadásban és gyakorlatban lesz részem... Nem egészen így történt. A három szakon (magyar, orosz, lengyel) eltöltött öt év alatt Bolla Kálmán (orosz fonetika, fonológia), Gyürei Vera (irodalmi módszertan), Király Gyula (orosz irodalom), Király Nina (lengyel irodalom), Mészáros Vilma (világirodalom) Morvay Károly (lengyel nyelvészet), Papp László (magyar nyelvészet), Péter Mihály (ószláv), Sipos István (lengyel nyelvtörténet) órái voltak igazán figyelemreméltóak. A diákéletre 38

azonban nagyon szívesen emlékszem vissza, és ekkor ismertem meg máig legjobb barátnőmet, Ágit. Ami nagyon jó volt: a lengyelországi ösztöndíjak (fél éves részképzés, nyári egyetemek Varsóban). Az egyetem elvégzése után nem volt egyszerű a szakmában állást találni. Így kénytelen voltam könyvtárosként és tanszéki előadóként dolgozni a Szláv Filológiai Tanszéken, a pompás pályakezdéshez még annyit, hogy hónapokig nem kaptam fizetést (valami adminisztrációs galiba folytán…). 1978 márciusában kezdtem meg egyetemi oktatói pályafutásomat. Oktatómunkám során a hallgatók szellemi fejlődése mellett az is érdekelt, hogy miként vélekednek a világ bizonyos dolgairól, milyen problémákkal viaskodnak. Így aztán tanórán kívül is kapcsolatban voltam velük: felkerestek a tanszéken, és megbeszéltük az éppen aktuális dolgokat. Az ELTE Fonetikai Tanszékén például sokszor előfordult az, hogy egyszerre többen is eljöttek, s egy alkalommal egyik kollégám benyitott, és azt hitte, hogy pótórát tartok… Mi pedig elmosolyodtunk, és vígan beszélgettünk tovább. A habilitációs pályázatomhoz csatolni kellett hallgatói véleményezést is. Visszacsatolásként nem kis örömet okozott, most szó szerint idézem hallgatóim írását: Hallgatói vélemény dr. Földi Éva egyetemi adjunktusról Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán volt szerencsénk Földi Éva óráit látogatni. Az általános és alkalmazott nyelvészet szak hallgatóiként a fonetika, a fonológia és más speciálkollégiumok gyakorlati foglalkozásain, illetve záróvizsgákon találkoztunk Vele. Mint diákok, a szakmai professzionizmus mellett az emberi humánumot értékeljük egy tanárban, aki képes érdekfeszítő gyakorlati órákkal, interaktív technikákkal lekötni a hallgatóság figyelmét, olyan órákkal, amelyeknek légkörétől nem idegen a humor sem. Földi tanárnő mindezekről tanúbizonyságot tett az órák és a vizsgák alatt: rugalmassága szakmai igényességgel párosult, oktatási módszerei a leghasznosabb metodikai elemeket mutatták fel. Magával ragadó személyisége mind szakmailag, mind pedig emberileg elmélyítette a tanár-diák kapcsolatát, illetve a tananyag továbbgondolására sarkallt bennünket. Úgy ítéljük meg, a Földi tanárnő által tanítottak nemcsak hasznos, de tartós tudásnak is bizonyultak; a fonetika és fonológia alapjait egy életre elménkbe véstük. Pozitív kisugárzásáról nemcsak az órák, hanem a vizsgák során is meggyőződhettünk: Földi tanárnő arra volt kíváncsi, hogy mit tud az ember, nem arra, hogy mit nem. Értékelése azonban nem mellőzte a rálátást és az igazságos elbírálást sem. Földi tanárnő szakmai professzionizmusa széles körű tudásanyaggal párosult, embersége, rugalmassága és humánuma követendő példát állított elénk. Budapest, 2000. szeptember 8. Fülei-Szántó Éva ált. és alk. nyelvészet–skandinavisztika szakos egyetemi hallgató Ifkó Melinda általános és alkalmazott nyelvészet–német szakos egyetemi hallgató Sztárcsevics Attila általános és alkalmazott nyelvészet–angol szakos egyetemi hallgató Az Egyetemi Anyanyelvi Napok szervezésében, lebonyolításában is nagyon sokat segítettek hallgatóim, ill. hallgatóink, és nélkülük bizony kevésbé lett volna olyan vidám hangulat, mint ami jellemző volt a rendezvényeinkre. És persze nagyon jó érzés az, hogy sok tehetséges hallgatóm/hallgatónk tevékenykedik a felsőoktatásban, ill. kutatóintézetekben, szóval: kollégák lettek.. Szakmai fejlődésemre nagy hatással voltak a lengyelországi tanulmányutak (Varsó, Poznań) és tudományos konferenciák (pl. Jabłonna – a lengyel fonetikusok éves konferenciája, Gdańsk – nemzetközi 39

fonetikai és logopédiai konferencia, Poznań – az Adam Mickiewicz Tudományegyetemen). Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megismerkedhettem olyan kiemelkedő nyelvész fonetikusokkal és fonológusokkal, mint Wiktor Jassem, Maria Steffen-Batogowa, Jerzy Bańczerowski, Piotra Łobacz, Bronisław Rocławski, Stefan Grzybowski. Nagy élmény volt számomra az utrechti nemzetközi fonetikai kongresszus: először vettem részt nagy nemzetközi rendezvényen előadóként, és a kongresszusi kötetben szerepel az én előadásom anyaga is (akkor még nem adták ki valamennyi elhangzott előadás szövegét). Főbb kutatási területeim: a lengyel és a magyar szegmentális, valamint szupraszegmentális szerkezetek, szövegfonetika. A kísérleti-fonetikai vizsgálatokból kapott eredményeket mindig igyekeztem oktatómunkámban is hasznosítani. Fontosnak tartom (nem csak) a hallgatók beszédkultúrájának fejlesztését, pallérozását. Így hosszú évekig részt vettem az felsőoktatási intézmények országos Kazinczy-versenyein mint versenytitkár, felkészítő tanár és a szakmai programokon mint előadó. Sok hallgatóm lett Kazinczy-érmes, és 2002ben munkám elismeréseként Kazinczy-díjat kaptam. 1991-ben indult el az ELTE-n az Egyetemi Anyanyelvi Napok két-három napos rendezvénysorozat, s mint a szervezőbizottság titkára vettem részt az előkészítésben és a lebonyolításban lelkes hallgatóink segítségével. Bizony sok és nagyon vidám szép emlék fűződik azokhoz a napokhoz (2002-ig volt benne részem). A pályakép adataiban felsorolt munkahelyeimről csupán röviden annyit, felhőtlenebb életet is el tudtam volna képzelni magamnak. Pályakezdőként nem értettem meg azt, hogy egyes vezetők miért büntetik az embert azért, mert igyekszik tisztességesen elvégezni a munkáját, jó a kapcsolata a hallgatókkal is, nem számít sem tudományos fokozat, sem szakmai elismerés (Kazinczy-díj). Később „megvilágosodtam”, de ezt hagyjuk, oldja meg ki-ki maga (Esterházy Péter után szabadon). Persze voltak/vannak az emberrel szolidáris, segítőkész és kedves emberek is, akik elviselhetőbbé tették/teszik a megtapasztaltakat. Nagyon rossz és megszokhatatlan az, hogy többekkel már nem tudok találkozni. Jelenlegi munkahelyemen, a Zsigmond Király Főiskolán – ahol nagyon kedvesen fogadtak – igyekszem folytatni azokat a tevékenységeket, amelyeket az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztem, így például versenyeket szervezek (természetesen a Szép magyar beszéd verseny házi döntőjét is elindítottam), köteteket szerkesztek, sok szakdolgozóm van stb. És én itt most jól érzem magam. A pályakép fontosabb adatai Született: 1952. január 3-án, Budapesten. Középiskola: 1971-ben érettségizett jeles eredménnyel a budapesti Varga Katalin Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányok: 1972–1977: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, magyar–orosz–lengyel szak. Szakképesítése: magyar–orosz szakos középiskolai tanár és lengyel filológus. Felsőfokú nyelvvizsgája van lengyelből és oroszból, szakirodalmat franciául és angolul is olvas. Munkahelyek: Az egyetem befejezése után rövid ideig könyvtáros az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszékén. 1978–1984: a debreceni KLTE Szláv Filológiai Tanszékén tanársegéd.

40

1986 decemberéig az MTA Nyelvtudományi Intézetének Fonetikai Osztályán tudományos segédmunkatárs. 1987–2003: az ELTE BTK Fonetikai Tanszékén tudományos munkatárs, 1994-től pedig egyetemi adjunktus. 2003-tól a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolának munkatársa. 2004-től a Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézetében habilitált főiskolai tanár. Oktatási tevékenység: beszédművelés, retorika, írásművelés; magyar szakon magyar fonetikát oktatott, általános és alkalmazott nyelvészet szakon beszédfiziológiai, beszédakusztikai és fonológiai gyakorlatokat vezetett; a beszéd- és hangtan oktatási program keretében előadásokat tartott a beszéd megértése témában, valamint szemináriumot vezetett a beszédkutatás eszközeiről és módszereiről; szakszemináriumot tartott a magyar–lengyel beszédintonáció egybevetése, továbbá beszédintonációs elemzések, valamint a helyesbeszéd keretében a korrekt szövegfelovasás/szövegmondás témában, és többször vezetett szakdolgozati szemináriumot is; számtalan szakdolgozat konzulense, ill. bírálója. Tudományos fokozatok: 1987-ben védte meg A lengyel beszédintonáció kísérleti-fonetikai vizsgálata című egyetemi doktori (dr. univ.) értekezését, summa cum laude minősítéssel. 1997-ben az ELTE Doktori Tanácsa odaítélte a PhD fokozatot. 2002-ben habilitált a Pécsi Tudományegyetemen, értekezése címe: A szupraszegmentális szerkezetek akusztikus jellemzői és percepciója (Mondat- és szövegfonetikai vizsgálatok). Publikációs tevékenység: Eddig két könyve (egyik társszerzővel) és számos tanulmánya jelent meg magyar és idegen nyelveken. Szerkesztője két főiskolai tankönyvnek (szöveggyűjteménynek): Beszédművelés, Retorika, és több tanulmánykötetnek. Felelős szerkesztője Bolla Kálmán kétkötetes Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások c. kiadványának (Budapest, 2005, 2006, Zsigmond Király Főiskola, Új Mandátum Kiadó) Szakmai közélet: Előadásokat, referátumokat tartott/tart hazai és nemzetközi szakmai rendezvényeken. 1991–2002-ig titkára volt az ELTE-n az évente megrendezett Egyetemi Anyanyelvi Napok kétnapos rendezvénysorozat szervezőbizottságának. Versenytitkára volt a felsőoktatási intézmények országos Kazinczy-versenyeinek, és részt vett a versenyekhez kapcsolódó szakmai szimpóziumok szervezésében (ezeken rendszeresen előadást is tartott); mint felkészítő tanár is tevékenykedett, s több mint tíz tanítványa lett Kazinczy-érmes. Szakmai bírálója volt Subosits István Beszédakusztika (Tankönyvkiadó, Bp., 1984) c. főiskolai tankönyvének és Bolla Kálmán Magyar fonetikai atlasz (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995) c. egyetemi tankönyvének, valamint a 2002-ben Debrecenben megrendezett fonetikai és fonológiai konferencia kötetének. Részt vett az ELTE-n a Beszéd- és hangtan önálló oktatási program tanegységeinek összeállításában, a tantárgyak tematikájának kidolgozásában. Egyik technikai szerkesztője volt a Magyar Fonetikai Füzeteknek. Megindulása óta (1988) technikai szerkesztője volt az Egyetemi Fonetikai Füzetek, valamint A hetvenes évek magyar nyelvészei, ill. a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások c. (1994) kiadványsorozatoknak. 41

Szép magyar beszéd, helyesírási és versmondó versenyeket szervez a ZsKF-en. Tagja volt (1977–2002) a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak; tagja a Magyar Szemiotikai Társaságnak. 2002-ben Kazinczy-díjjal tüntették ki. Két alkalommal elnyerte a legjobb felkészítő egyetemi oktatónak járó különdíjat a felsőoktatási intézmények országos Kazinczy-versenyének döntőjén.

BIBLIOGRÁFIÁJA 1980. A kérdés kifejezésének intonációs eszközei a lengyelben és a magyarban. MFF 5. 109–16. V. Ivanov: A szó, a szótag és a hang mennyiségi tulajdonsága a magyar nyelvben. Nyr CIV, 227–32. (Ford.) 1981. Istota palatalizacji i faryngalizacji w języku polskim. Slavica XVII, 1981, 59–62. A lengyel beszédhangok képzési és akusztikus sajátságairól. MFF 7. 91–139. Társszerző: Bolla Kálmán. A lengyel beszédhangok palato- és lingvografikus vizsgálata. MFF 7. 140–55. Társszerző: Bolla Kálmán. A lengyel beszédhangok ajakartikulációja. MFF 8. 104–46. Társszerző: Bolla Kálmán. 1982. A lengyel beszédintonáció elemzése szintézissel. MFF 10. 129–52. 1983. The analysis of Polish intonation by synthesis. In: Abstracts of the Tenth International Congress of Phonetic Sciences. Eds. Cohen, A.–Broecke v.d., M.P.R. Dordrecht–Cinnaminson, 387. p. 1984. The analysis of Polish intonation by synthesis. In: Proceedings of the Tenth International Congress of Phonetic Sciences. Eds. Cohen, A.–Broecke v.d., M.P.R. Dordrecht–Cinnaminson, 233–6. 1985. Subosits István: Beszédakusztika. Budapest, 1984, 192 lap. MFF 14. 253–4.(Ism.) 1986. A lengyel beszédintonáció kísérleti-fonetikai vizsgálata. MFF 15. 101–40. A toldalékcső artikulációs folyamatainak számítógépes vizsgálata. MFF 15. 155–65. Társszerző: Bolla Kálmán és Kincses Gyula. 42

II. Ogólnopolska Konferencja Logopedyczna (II. Országos Logopédiai Konferencia). Gdańsk, 1985. szeptember 15–18. MFF 15. 177–8. Társszerző: Bolla Kálmán. 1987. A Phonetic Conspectus of Polish. Budapest. Társszerző: Bolla Kálmán. (MFF 18.) Polish palatalization and pharyngealization in an interlingual comparison. MFF 17. 44–63. La palatalisation et la pharyngalisation en polonais dans une comparaise entre plusieur langues. In: Proceedings of the XIth International Congress of Phonetic Sciences. Vol. 2. Tallinn, 477–80. 1988. Csoóri Sándor: Nagy László földi vonulása. (Részlet). Elemzés. EFF 1. 83–99. On the nasalization of the Hungarian vowels. MFF 19. 55–71. 1989. On the phonetic analysis of the spoken texts. In: Abstracts of the Speech Research `89 International Conference. Budapest, 110. p. Magánhangzó-nazalizáció, hosszú mássalhangzó vagy gemináta? Hozzászólás Bolla Kálmán: A magyar hangtan időszerű problémái című előadásához. EFF 2. 98–120. On the phonetic analysis of the spoken texts. In: Proceedings of the Speech Research ’89. International Conference. MFF 21. 335–8. 1990. Studia in honorem K. Bolla. Budapest, 241 p. (EFF 3. Szerk.) A beszéddallam észlelése. (Egy intonáció-észlelési kísérlet részeredményei). Studia in honorem K. Bolla. Budapest, 35–44. (EFF 3.) An experiment in the investigation of the relation between articulation and acoustics. MFF 22. 38–47. Kálmán Bolla: 60. MFF 22. 143–9. Struktura suprasegmentalna polskiego i węgierskiego tekstu mówionego. In: Polono–Hungarica. Nyelvészet – Történelem – Irodalom. (Az 1988. április 26–27. között tartott tudományos konferencia anyaga). Szerk. Bańczerowski, Janusz–Snopek, Jerzy. Budapest, 87–111. 1991. A beszéddallam észlelése I. éves bölcsészhallgatók fonetikai hallásának vizsgálata alapján. In: Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. Szerk. Balázs Géza. Budapest, 153– 60. [D], [c] – zárhang vagy affrikáta. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 185–91. A lengyel faringalizált–palatalizált réshangok frekvenciahelyei. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok IV. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 143–53. Az 50. szép magyar beszéd versenye a budapesti tudományegyetemen. EFF 4. 9–12. 1992. A felolvasás szupraszegmentális szerkezetének fonetikai elemzése. EFF 5. 51–64. Társszerző: Bolla Kálmán. 43

A felolvasás szupraszegmentális szerkezetének fonetikai elemzése. In: Nép – Nyelv. Tanulmányok Fülöp Lajos 60. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza–Selmeczi Kovács Attila. Budapest, 36–42. Társszerző: Bolla Kálmán. A magyar magánhangzók nazalitása a [n] hang környezetében. In: Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor–Laczkó Krisztina. Budapest, 72–83. Zagadnienie nazalności samogłosek polskich w świetle pomiarów fizjologicznych i akustycznych. In: Polono–Hungarica. Nyelvészet – Irodalom – Történelem – Kultúrtörténet. Szerk. Bańczerowski Janusz. Budapest, 39–49. Az 51. szép magyar beszéd versenye a budapesti tudományegyetemen. EFF 5. 11–2. 1993. A hangmenet észlelése a meredekségi mutató-adatok függvényében. In: 103 tanulmány Hajdú Mihály 60. születésnapjára. Szerk. Hegedűs Attila–Laczkó Krisztina–Papp Lajos. Budapest, 108–12. (Névtani Értesítő 15.) Hanglejtésformák észlelése. In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. Budapest, 96–103. A fonetika és a fonológia oktatása néhány külföldi egyetemen. EFF 8. 87–9. Inadekvát szövegmondás. EFF 8. 115–7. Egyetemi Anyanyelvi Napok 1993. ELTE Tájékoztató, március. A köznyelviség problémái. Köznevelés IL/37. 2. p. Az 52. szép magyar beszéd versenye a budapesti tudományegyetemen. EFF 8. 9–10. 1994. A szombathelyi döntő kötelező szövegének mintaszerű előadásáról. EFF 10. 101–4. Somlyó György: Örkény Istvánról – tíz percben. (Szövegfonetikai elemzés). EFF 12. 90–105. Nemes Nagy Ágnes: Csillagszemű. (Szövegfonetikai elemzés). EFF 12. 133–46. Studia Phonetica Posnaninensia 1993. Vol. 3–4. EFF 12. 160–2. (Ism.) Az 53. szép magyar beszéd versenye a budapesti tudományegyetemen. EFF 10. 7–8. Egyetemi Anyanyelvi Napok 1994. ELTE Tájékoztató, március, 30–1. A Kazinczy-verseny 1994. évi országos döntőjéről. EFF 10. 53–4. 1995. Egy szépirodalmi szöveg adekvát felolvasásáról. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Keszler Borbála–Laczkó Krisztina–Papp Lajos. Budapest, 151–4. Az 54. szép magyar beszéd versenye a budapesti tudományegyetemen. EFF 16. 27–8. 5. Egyetemi Anyanyelvi Napok. ELTE Tájékoztató, március, 57–9. Aleksander Smolar: A lengyel forradalom. Kritika 3. március, 14–8. (Ford.) 1996. Az érzelemkifejezés szupraszegmentális formái és percepciója. Budapest, (EFF 20.) Bolla Kálmán, Magyar fonetikai atlasz (A szegmentális hangszerkezet elemei). Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995. 340 l. MNy XCII, 101–4. (Ism.) Szupraszegmentális hangszerkezetekkel kifejezett közléstartalmak percepciója. EFF 18. 15–30. Társszerző: Pachmann Péter. 44

A Magyar fonetikai atlasz felhasználása a felsőfokú szakoktatásban. EFF 18. 134–7. A kiscsacsi meg a nagycsacsi. (Elmondta: Bulla Elma) – Szövegfonetikai elemzés. EFF 19. 93–117. Az 55. szép magyar beszéd versenye a budapesti tudományegyetemen. EFF 18. 43–4. 1997. Szövegmondás – attitűdök. EFF 21. 102–4. Egy felmérés I. éves magyar szakos egyetemi hallgatók nyelvészeti előképzettségéről. EFF 21. 146–8. 1998. Temporális elemek, beszédszakaszok Bródy András: A felfeslő szövedék c. írásának két előadásában. EFF 22. 23–38. A nyelvi humor percepciójáról. EFF 24. 52–8. Társszerző: Markó Alexandra. A reprodukáló beszéd akusztikus szerkezete. Elemzés a verseny kötelező szövegének mintaszerű elmondásáról. EFF 24. 92–116. Társszerző: Bolla Kálmán. Az országos döntő kötelező szövegének előadásáról. EFF 24. 117–23. Társszerző: Bolla Kálmán. Parametry temporalne, syntagmy fonetyczne w reprodukcji polskiego tekstu literackiego. In: Nyelv – Stílus – Irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Szerk. Zoltán András et al. Budapest, 154–8. Temporális elemek, beszédszakaszok lengyel szépirodalmi szövegek előadásában. VI. Međunarodni slavistićki dani / VI. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Knjiga 3/2. Szerk. Ernest Barić–Karlo Gadanji. Sambotel–Pečuh, 347–57. (Biblioteca Croatia Hungariae 15.) A mester – és tanítványai. In: Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 52. Péter Mihály. Alkotószerkesztő: Bolla Kálmán. Budapest, 18–9. 8. Egyetemi Anyanyelvi Napok az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. EFF 23. 31–2. 1999. Egy publicisztikai írás szupraszegmentális szerkezetének a bemutatása. EFF 25. 138–66. Kortárs irodalmi szövegek attitűdtartalmának percepciójáról. EFF 25. 45–9. Egyetemi Anyanyelvi Napok az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. EFF 25. 59–61. Attitűdtartalmak tolmácsolása a kötelező szöveg előadásában. EFF 26. 21–8. Társszerző: Markó Alexandra. Néhány emotív tartalmú kérdés akusztikai szerkezetéről és percepciójáról. In: Ember és nyelv. Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. Szerk. Kugler Nóra–Lengyel Klára. Budapest, 101–6. A beszédkultúrára, helyesbeszédre nevelés helyzete, feltételei és lehetőségei az oktatásban. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelv-oktatási Napok. Eger, 1998, július 7–10. Szerk. V. Raisz Rózsa–Varga Gyula. Budapest, 472–8. (MNyTK 212.). Társszerző: Markó Alexandra. 2000. A szupraszegmentális szerkezetek akusztikus jellemzői és percepciója. (Mondat-és szövegfonetikai vizsgálatok.) Pécs, (Habilitációs értekezés, kézirat) Vox Humana. Bolla Kálmán professzor hetvenedik születésnapjára. Budapest. (Társszerkesztő: Gadányi Károly) 45

A lengyel és az orosz palatalizált zárhangok a toldalékcső konfigurációinak vetületében. In: Vox Humana. Bolla Kálmán professzor hetvenedik születésnapjára. Budapest, 163–7. (Társszerkesztő: Gadányi Károly) A palatalizált és faringalizált lengyel explozívák sajátságairól interlingvális összehasonlításban. In: Polono–Hungarica 8. Nyelvészet – Irodalom – Történelem – Kultúrtörténet. Szerk. Bańczerowski Janusz. Budapest, 249–61. Társszerző: Bolla Kálmán. Egy meseszöveg szupraszegmentális struktúrája. EFF 27. 59–76. Szerző–szöveg–befogadó dialógusa. Az országos döntő kötelező szövegének előadásai. EFF 28. 25–32. Stefan Badeni: Budapest megszállásának első napjai, Jan Reychman: Csodáltam a magyarokat, Edmund Roesler: Lengyel muzsikus a magyarokról, Henryk Zwi Zimmermann: Megértettem a magyarok helyzetét. In: Menekült-rapszódia. Lengyelek Magyarországon, (1939–1945). Széphalom Kiadó, Budapest, 2000. (Ford.) Bolla Kálmán írásainak bibliográfiája. In. Vox Humana. Bolla Kálmán professzor hetvenedik születésnapjára Budapest, 11–21. 10. Egyetemi Anyanyelvi Napok az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. EFF 27. 25–6. 2001. A magyar magánhangzók nazalizációjának percepciója a [n] hang környezetében. In: Színes eszmék nem alszanak... Szépe György 70. születésnapjára I. Szerk. Andor József–Szűcs Tibor–Terts István. Pécs, 255–61. A kötelező szöveg előadásainak jellemzői. EFF 31. 35–40. A hangjelenségek írásban való kifejezése. (A fonetikus írás és lejegyzés problematikája). EFF 31. 105– 8. 11. Egyetemi Anyanyelvi Napok az ELTE-n. EFF 31. 22–4. 2002. Írott szöveg értő-értető előadásáról. (Vitaindító előadás). EFF 33. 60–8. 12. Egyetemi Anyanyelvi Napok az ELTE-n. EFF 32. 31–2. A felsőoktatási intézmények Szép magyar beszéd versenyének 30. országos döntőjéről. EFF 33. 15–6. 2003. A szupraszegmentális eszközök megítéléséről. In: Studia Slavica Savariensia 1–2. In honorem Caroli Gadanii sexagesimi natalis dedicatur. Ed. Viktor Moiseenko. Szombathely, 161–6. Bańczerowski Janusz: Podstawy polsko-węgierskiej fonetyki i fonologii kontrastywnej. ModNyOkt IX/4. 61–2. (Ism.) 2004. Beszédművelés. (Szöveggyűjtemény). ZsKF, Budapest.(Főiskolai tankönyv) Retorika. (Szöveggyűjtemény). ZsKF, Budapest. (Főiskolai tankönyv) 2005. Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 1. Alkotószerkesztő: Bolla Kálmán. ÚMK–ZsKF, Budapest. (Felelős szerk.) 46

2006. Társadalom és kultúra. A Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézet tanulmánykötete. ZSKF, Budapest. (Szerk.) Magyar dallamformák percepciója. In: Annual 2006. A ZSKF 2005. évi tanulmánykötete. Szerk. Bajomi-Lázár Péter. Budapest, 93–106. A szupraszegmentális hangszerkezetről. In: Társadalom és kultúra. A Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézet tanulmánykötete. Budapest, 46–58. Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 2. Alkotószerkesztő: Bolla Kálmán. Zsigmond Király Főiskola, Budapest. (Felelős szerk.)

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Méltatás – Földi Éváról a tanítvány, kolléga szemével Katonának lenni az ütközetben veszélyes feladat, de nem kevésbé veszélyes polgárnak lenni az élet totális, függőleges támadásainak korszakában. S mi ilyen korszakban élünk. Ezért számítsuk ki mozdulatainkat, nappal és éjjel, minden lehetséges alkalommal, hogy a nagy küzdelemben, mely harcosoknak jelölt ki, ne pazaroljuk feleslegesen erőinket. Éjjel és nappal harcolnunk kell. Munkánk, szórakozásaink, olvasmányaink, az életről alkotott fogalmaink, ismereteink és tapasztalataink, mindez fegyver e küzdelemben. Tehát foglaljuk el helyünket a szerény és veszélyes fedezékben, életünk odújában figyeljük az ellenség minden mozdulatát, s ne pazaroljuk idő előtt energiáinkat, sem a muníciót. S közben, ha éppen csillagos az ég, s az ellenség alszik, nézzük a csillagokat is. Márai Sándor: Füves könyv

Amikor azt a megtisztelő, de – amint később kiderült – igen nehéz feladatot kaptam, hogy a Nyelvész pályaképek sorozat számára Földi Éváról írjak, először azt gondoltam: kiről is szól majd tulajdonképpen e méltatás? A volt tanárról, a kollégáról, az anyáskodó barátról? Aztán egyértelművé vált számomra: hiszen ezek viszonyszavak mind, s e kötetben nem én, és nem egy kapcsolat a fontos, az elsődleges. A kortárs nyelvészeket bemutató sorozatban Földi Éva a huszadik század végi, huszonegyedik század eleji nyelvész, kutató, tanár a főszereplő. Féloldalas volna azonban a kép, ha hiányozna a sokéves ismeretség során mozaikszerűen kirajzolódó szubjektívebb személyiségrajz. Így tehát, a tényszerű leírást személyesebb hang követi majd, mely szükségszerűen a méltatás írójának szemüvegén, emlékein keresztül láttatja Földi Évát. 47

Földi Éva a gimnázium elvégzés után 1972-ben lett az ELTE Bölcsészkarának hallgatója. Ma, az egyszakosság korában különösen kiemelkedő teljesítménynek tűnik a három szak elvégzése: magyar– lengyel–orosz szakon szerzett diplomát. Az egyetem után szlavisztikával foglalkozik, s szinte az iskolapadból kerül a katedrára, hat évig tanít a debreceni egyetem Szláv Filológia Tanszékén. Publikációi azonban egyértelművé teszik, hogy ezekben az években indul fonetikusi pályafutása. Lengyel–magyar kontrasztív akusztikai elemzései, a Magyar Fonetikai Füzetekben megjelent, a lengyel beszédhangok képzési és akusztikus jegyeit leíró elemzései érdemi, úttörő munkák a kísérleti fonetika területén. Fiatal nyelvészként nemzetközi konferencián részt venni manapság is nagy teljesítmény, 1983-ban előadással jelen lenni a 10. Nemzetközi Fonetikai Kongresszuson Utrecthben fontos mérföldköve Földi Éva pályájának. A konferenciakötetbe beválogatott, a lengyel intonációt vizsgáló angol nyelvű írás pedig lényeges darabja a publikációs listának. A lengyel nyelv átfogó fonetikai leírását összefoglaló – Bolla Kálmánnal közösen létrehozott – kötet 1987-ben jelenik meg, angol nyelven, az MFF. 18. köteteként. Közben a szakmai életrajz változásai is jelzik az egyre szorosabb összefonódást a fonetika tudományával: előbb az MTA Nyelvtudományi Intézetének Fonetikai Osztályán, majd 1987-től az ELTE Fonetikai Tanszékén főállású, elkötelezett híve a hangtan kutatásának és oktatásának. 1987-ben védi meg A lengyel beszédintonáció kísérleti-fonetikai vizsgálata című egyetemi doktori értekezését, summa cum laude minősítéssel. Az ELTE Bölcsészkarán magyar szakon magyar fonetikát oktat. Általános és alkalmazott nyelvészet szakon beszédfiziológiai, beszédakusztikai és fonológiai gyakorlatokat vezet; ezek a kiscsoportos szemináriumok teremtenek igazán lehetőséget az elmélyültebb munkára, s alkalmat a szorosabb tanárdiák viszony kialakítására. Nem véletlen tehát, hogy a Bolla Kálmán vezette Fonetikai Tanszéken fiatal nyelvészekből összetartó csapat, valódi tudományos műhely alakul – ebben az utánpótlás-nevelésben kiemelkedő szerepe van Földi Évának. A kilencvenes évek első felében több demonstrátor is a tanszéken „ragad” tanársegédként, tudományos munkatársként, könyvtárosként. A közös munkának kézzelfogható eredménye is van: az Egyetemi Fonetikai Füzetek 33 kötete, a Hetvenes évek magyar nyelvészei sorozat. Mindkettőnek Földi Éva volt a technikai szerkesztője. A szakmai életrajz egyik igen fontos eleme, hogy Földi Éva 1991–2002-ig titkára volt az ELTE-n az évente megrendezésre kerülő Egyetemi Anyanyelvi Napok rendezvénysorozat szervezőbizottságának. A komoly szervezőmunka mellett számos hallgatót készített fel a kiejtési versenyre. Diákjai majdnem mindig továbbjutottak a felsőoktatási intézmények országos Kazinczy-versenyeire, s több mint tíz tanítványa Kazinczy-érmes lett. A felkészítés során már a szövegválasztásban segítette a hallgatóit, majd sok-sok munkával elérte, hogy a szövegmondók valóban – a tanszéken szinte jelszóként ismételt – értő/értető tolmácsolást produkáljanak. A szép magyar beszédért végzett munkájáért 2002-ben Kazinczy-díjjal jutalmazták. Publikációi között is megjelennek a szövegmondással kapcsolatos írások, szövegfonetikai elemzések, a hagyományos hangtani (akusztikai és percepciós) vizsgálatok mellett. 2002-ben habilitál a Pécsi Tudományegyetemen, értekezése, A szupraszegmentális szerkezetek akusztikus jellemzői és percepciója ímmel mondat- és szövegfonetikai vizsgálatokra épül. Földi Éva pályájában újabb fordulatot jelent, amikor 2004-ben a Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézetében főiskolai tanárrá nevezik ki. Itt retorikát, beszédművelést, írásművelést tanít, s még a kezdés évében tankönyvet is szerkeszt a kurzusokhoz. Kutatásait továbbra is a szupraszegmentális hangszerkezet körében végzi – erről tanúskodnak legutóbbi publikációi, melyek a főiskola tanulmányköteteiben jelennek meg. A Zsigmond Király Főiskola tehát a jelen: habilitált főiskolai tanárként itt oktat és kutat Földi Éva, szerkeszt intézeti tanulmányköteteket, s nem utol48

sósorban szervez kiejtési és versmondó versenyeket, készít fel hallgatókat az országos Kazinczy-versenyre. * Most következik tehát az a személyesebb rész, amely nélkül hiányos volna e méltatás. Visszaemlékezés ez, szükségszerűen az emlékező által önkényesen újrarendezett múltbeli események, emlékfoszlányok felvonultatása. A kilencvenes évek legelején az általános és alkalmazott nyelvészet fonetika szemináriumain ismertem meg Földi Évát. „Tyúkanyó” természetű tanárként sok volt hallgatója visszajárt hozzá, így egész kis baráti kör alakult körülötte: a tanszéken sokszor fogadta házibulit idéző jókedv, nagy társasággal az arra járót. Később, mikor demonstrátorból tanársegéd lettem, már kollégaként gondoskodását sokszor az étkeztetésemre is kiterjesztette: gyakran kérdezte anyáskodó hangsúllyal délutánonként, mikor belemerültünk a munkába: „Ettél már, fiam?” Ma, a tömegoktatás idején nosztalgiával gondolok a kiscsoportos órákra, melyek szükségszerűen baráti beszélgetésekké alakultak. Ekkor is meglepett már Földi Éva szerteágazó műveltsége, lenyűgözött humora, olvasottsága. Távol áll tőle sok egyetemi oktató szakbarbársága: vele mindenről el lehet beszélgetni. Bergmantól Rejtőn át József Attiláig otthon van filmben, színházban, muzsikában. Magas szintű nyelvtudás – legalább 4 nyelven beszél, olvas– sajnos a nyelvészek között sem mindennapos. Sok-sok közös emlék idéződik fel bennem, ha az elmúlt több mint 15 évre gondolok. A meghitt tanszéki karácsonyozások, az „Anyanapok” (Egyetemi Anyanyelvi Napok) feszült előkészületei és a záró rendezvény vidám borozgatásai. Földi Éva személyisége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Bolla professzor úr Fonetikai Tanszékén sok fiatal kutató kezdte meg nyelvész pályáját. Sok küzdelem és nehéz időszak után úgy tűnik, Földi Éva a Zsigmond Király Főiskolán megint sorozatokat szerkeszt, versenyeket honosít meg, s újra indulnak tanítványai a Kazinczy-versenyen. A nagy létszámú előadásokon ugyan nehezebb a közvetlen hang és baráti légkör kialakítása a hallgatókkal, de Földi Évát ismerve, neki még ez is sikerülni fog. Andó Éva Opponensi vélemény Földi Éva A szupraszegmentális szerkezetek akusztikus jellemzői és percepciója. (Mondat- és szövegfonetikai vizsgálatok.) habilitációs értekezéséről (Részletek) Az utóbbi két évtizedben örvendetes fellendülés jellemzi a hazai intonációkutatást. Varga László új korszakot nyitó fonológiai munkái mellett felélénkültek a korszerű és állandóan fejlődő eszközök, illetve eljárások segítségével végzett mondat- és szövegfonetikai vizsgálatok a hazai kísérleti fonetika két centrumában, az ELTE Fonetikai Tanszékén és az MTA Nyelvtudományi Intézetének laboratóriumában. Ez utóbbiak sorába illeszkedik Földi Éva habilitációs értekezésként benyújtott munkája, amelyről már elöljáróban megállapíthatjuk, hogy több éves, gondosan megtervezett, korszerű berendezések és eljárások segítségével lefolytatott kísérletsorozatok eredménye. A 215 oldalnyi terjedelmű értekezés az előszón és a bibliográfián kívül négy részből áll. Az első részben (9–16) a szerző napjaink intonációkutatásának rövid áttekintése után az intonáció nyelvi szerepének, valamint alkotóelemeinek máig vitatott kérdéseiben foglal állást. Az opponens megelégedéssel nyugtázza, hogy ezekben az alapkérdésekben (úgymint az intonáció nyelvi eszköz voltának elismerésé49

ben és tágabb, nem csak a hanglejtésre korlátozódó értelmezésében) a szerző álláspontja azonos vagy igen közel áll hozzá. A második részben a szerző kísérletileg vizsgálja a beszéddallam, azaz az alapfrekvencia változásának észlelését. A kísérleti teszteket több mint 350 személlyel végeztette el (…) A vizsgálat kimutatta, hogy minél nagyobb a hanglejtésformák meredekségi-mutatója, annál sikeresebb a dallammenet percepciója, és arra is fény derült, hogy a szintetizált struktúrák észlelése eredményesebb, mint a valóságos (azaz a szegmentális szerkezetekkel együtt hangzó) megnyilatkozásoké. A munka harmadik és egyben fő része az intonációs alakzatokkal kifejezett emotív közléstartalmak akusztikus jegyeivel és percepciójával foglalkozik. A kísérleti személyek feladata itt az volt, hogy a huszonötféle attitűdtartalommal kiejtett Még mindig hangsorban meghatározzák 1) a közléstartalmat és 2) az e tartalmat kifejező akusztikus sajátságokat. Egyik tényező vonatkozásában sem kaptak „menüt”, azaz olyan listát, amelyről a helyes válasz kiválasztható lett volna. Arra a kérdésre, hogy e percepciós teszt eredményei jónak vagy rossznak minősíthetők-e, a szerző – bölcsen – igennel meg nemmel válaszolt. (…) Van a szerző percepciós kísérleteinek egy igen fontos gyakorlati tanulsága. Földi Éva már tíz évvel ezelőtt megjelent tanulmányában hangsúlyozza, hogy a szupraszegmentális szerkezetek felismerése és értelmezése tudatos fejlesztést, iskolázást igényel, azaz helyes használatukat meg kell tanítani, illetve tanulni. Ezért „az anyanyelvi nevelésben és beszédoktatásban, továbbá az idegen nyelvek tanításában is nagyobb gondot kellene fordítani a beszéd hangzó sajátságainak megismertetésére, hiszen az élőszóbeli kommunikációban rendkívül nagy a szerepük gondolataink és érzelmeink egyértelmű és árnyalt kifejezésében, pontos megértésében”. Ez a következtetés, amellyel teljes mértékben egyetérthetünk, egyszersmind arról is tanúskodik, hogy Földi Éva személyében a kísérletező kutató és a kutatás társadalmi hasznosságát szem előtt tartó pedagógus harmonikus egységben találkozik. Alighanem ez a társadalmi hasznosságra való törekvés, az anyanyelvi kompetencia fejlesztésének és ápolásának óhaja adott erőt a sok időt és türelmet igénylő mérések elvégzéséhez. Az értekezés negyedik része szövegfonetikai elemzéseket tartalmaz. (…) Az e fejezetben bemutatott méréseket úgy értelmezhetjük, mint hasznos hozzájárulást a szövegtan intonációs oldalának feltárásához, egy olyan, még jórészt kialakítandó diszciplínához, amely különböző szövegfajták jellemző szupraszegmen-tális hangszerkezeteit írja le. Összefoglalva megállapítható, hogy Földi Éva habilitációs értekezése egy elméletileg jól felkészült, a kísérleti fonetika korszerű vizsgálati eljárásaiban jártas, a vizsgálati eredmények gyakorlati alkalmazhatóságát szem előtt tartó kutató és egyetemi oktató munkája, aki arra is alkalmas, hogy fiatalabb kollégáinak munkáját segítse és irányítsa. Mindezek alapján Földi Éva egyetemi adjunktus habilitációs pályázatának elfogadását melegen javasolom. Budapest, 2001. február 7. Péter Mihály

50

Csoporttársak voltunk, barátok vagyunk tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell, mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel: tanulni és szeretni kell. Nemes Nagy Ágnes

Földi Éva, pontosabban: prof. dr. habil. Földi Éva, Kazinczy-díjas főiskolai tanár 1972 ősze óta, lassan 35 éve a barátom. Mindketten az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói voltunk, 1972 őszétől 5 éven keresztül. Egyikünket se elsőre vettek fel, ezzel együtt járt abban az időben a szeptemberi kezdés előtt egy 3 hetes előkészítő tanfolyam. Magyar–orosz és történelem–orosz szakos hallgatók kerültünk egy csoportba az intenzív orosz előkészítőn. Sok emberre emlékszem élesen ezekből a napokból, a későbbi csoporttársakra vagy Gerő Andrásra, aki napjaink egyik kitűnő közéleti gondolkodója, történésze, lett. A legélesebben azonban Éva képe maradt meg az akkori időkből. Intelligenciája, őrületes humora és a lengyel nyelv iránti érdeklődése hamar kiderült számomra. Az egyetem öt éve alatt szoros barátság kötődött köztünk. Bár az érdeklődési területünk nem mindig egyezett, és voltak időszakok, amikor földrajzilag messze kerültünk egymástól – így például az alatt az időszak alatt, amikor ő Varsóban volt egy féléves ösztöndíjjal, a csoportunk pedig Odesszában egy hathetes részképzésen –, a barátságunk ekkoriban se nem csorbult és máig élő. Az ösztöndíjas időszakok alatt leveleket váltottunk, és amikor ismét Budapesten voltunk, ott folytattuk, ahol korábban kezdtük, azon a közös nyelven diskuráltunk, leveleztünk, amit a Török Szultántól, Fülig Jimmytől lestünk el, ami bennünket remekül elszórakoztat, és amiből másokat azóta is kirekesztünk. Közben lediplomáztunk, én tanítani kezdtem, mindig is ezt akartam, iskolában élni és dolgozni. Éva pedig elindult a tudományos pályáján, amelyet azóta se hagyott el. Mindig megilletődötten figyeltem azokat a szakterületeket, amelyekben Éva egyre komolyabban elmélyült. A nyelvtudomány speciális területei, a nyelvészeti fonetika, a verbális kommunikáció területét tanulmányozta, kutatta, kísérletezte. Közben tanította az arra érdemeseket és néha a kevésbé érdemeseket is. Előfordult az is az elmúlt évtizedek során, hogy az én gimnazista tanítványaim bölcsészhallgatóként Éva tanítványai lettek. Így nyomon követhettem egyetemi tanári munkáját. Amikor angoltanári képesítésemet szereztem, a fonetika tárgy elsajátításához Éva előadásainak jegyzeteit használtam a lányom – aki szintén Éva tanítványa lett bölcsész korában – füzeteinek segítségével. Jó volt tanulni az áttekinthető és logikusan előadott tananyag alapján. Évekig dolgozott az ELTE Bölcsészettudomány Karának Fonetika Tanszékén, dr. Bolla Kálmán professzor úr kollégájaként. Szívesen látogattam a tanszéket, szerettem értesülni az éppen zajló szakmai munkáról. Jó volt látni, ahogy a tanszéken Éva a fiatal nemzedéket oktatja, neveli. Néhányszor vendég voltam a tanszék által rendezett Szép magyar beszéd versenyen, illetve szakmai konferenciákon. Éva minden programot, eseményt a sajátjának érzett, lelkesen és lelkiismeretesen szervezett, illetve bonyolította az eseményeket, melyek színvonalához az ő szükség esetén nagy alázattal végzett titkári munkája is hozzá járult.

51

A gyakorlati tennivalók mellett a tudományos munkát is folyamatosan művelte. Cikkei jelentek meg, előadásokat tartott. Nagyon büszke voltam rá, amikor a különböző tudományos fokozatok és a magas kitüntetések birtokosa lett. Amikor a bölcsészkari változások az ő életébe is változásokat hoztak, nevezetesen azt, hogy (számomra érthetetlen módon) el kellett hagynia az intézményt, egy ideig nehéz helyzetbe került. Szaktudása, emberi tulajdonságai azonban széles körben ismertek, így szerencsére meghívást kapott jelenlegi munkahelyére, ahol ismét nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Szöveggyűjteményeket szerkesztett, programot írt, és elkezdte tanítani a főiskolásokat egy számára új közegben. Tudom, hogy itt is igényesen, nagy szakmai hozzáértéssel látja el a munkáját, neveli, oktatja a fiatalokat, javítja a temérdek dolgozatot, vizsgáztat naphosszat, közben újabb híveket győz meg a magyar nyelv ápolásának kötelességéről és szépségéről, tanítványaival megérteti a kommunikáció és a fonetika szükségességét. Nagyon örültem a hírnek, hogy egy önálló kiadvány jelenik meg Éva munkásságáról. Ezúton is jó egészséget és a pályán töltött hosszú éveket kívánok Neked, örökifjú és nagy tudású barátnőm. Vereckei Ágnes

52

GULYA JÁNOS

53

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL A „N a p ú t, Irodalom, Művészet, Környezet” c. folyóirat 2002. december, IV. évfolyam 10-i számában „Hatvanhét jeles hetvenes” címmel (ön)vallomásokat jelentetett meg 1933-ban születettektől. Köztük tőlem is. 2008. február elsején lettem 75 éves. A megelőző 70 évemről ma sem tudnék jobbat írni, mint amit 70 évesen életemről ott, a „Napút”-ban mint finnugor nyelvészfilológus, tudománytörténész (Budapest, 1933. február 1.) vallottam. Szó szerint a következőket:

„Tulajdonképpen nincs jogom, hogy írjak az 1933-ban születettek „hetvensoros” évkönyvébe. Ugyanis 41 éves koromban egy súlyos operáció közben elhagytam e korosztályt, s csak a szakavatott orvosi beavatkozás szerzett vissza e jeles csapat állományába. Ez 1974-ben történt, amikor is a IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus főtitkáraként éppen azon tevékenykedtem, hogy megszervezzem diszciplínánk minden eddigi „legnagyobb és legjobb kongresszusát”, amint ezt nemrégiben, már a kilencedik után, nagyszámú szakmai nyilvánosság előtt egy kitűnő kollégám (is) kinyilvánította. Az 1975-ben megrendezett kongresszus utáni évben ritka kitüntetés ért: a nagyhírű Georg-August Egyetem (Göttinga) meghívott az ottani Finnugor Szeminárium (intézet) nyilvános, rendes egyetemi tanárának (ordinarius) és igazgatójának. Itt éppen most szolgálom le a 25. évet, azaz negyedszázadot. Kétlaki lettem, budapesti és göttingai, de azért balatonfenyvesi házunkban és annak a kertjében érzem magam otthon. Született hajlamom is arra vitt, de még inkább a göttingai oktatói követelmények, hogy az óvogultól kezdve Petőfiig igen sok mindennel foglalkozzam. Így kerültem többek között össze Leibnizcel. Kettőnk között csakhamar több külsődleges hasonlóságra is találtam, illetve találni véltem. Egyebek mellett Leibniz (is) nagyon sok kérdéssel és tudományterülettel foglalkozott, és ha valami tudományos újdonságra talált, akkor erről nem könyvet írt, hanem levelet. Én pedig még azt sem, hanem előadást tartottam arról, ami éppen újólag eszembe jutott és foglalkoztatott. Valószínűleg háromjegyű számra rúg előadásaimnak a quantuma, területileg egy Észak-Amerika, Északnyugat-Szibéria és Itália képezte háromszögben elszórva. Életemben „legmaradandóbbat” minden bizonnyal emlékművekkel alkottam. Tudománytörténeti búvárlataim során találtam rá és helyeztem joggal megérdemelt tudósi magaslatra a német nyelvtudomány kíválóságát, a XVIII. században Oroszországban élt J. E. Fischert, hatalmas, bronz emléktáblát állíttatva neki frankföldi szülővárosában, ahol annak előtte még a nevét sem hallották. Ugyancsak emléktáblát állíttattam egykori göttingai lakóháza falán halhatatlan erdélyi magyar nyelvészünknek, Gyarmathi Sámuelnek, az összehasonlító nyelvtudomány tulajdonképpeni megalapítójának a tiszteletére. De e körben mint a legkedvesebbet mégis azt tartom számon, hogy kezdeményezésemre megújították Gyarmathinak a már meglehetősen leromlott síremlékét a kolozsvári házsongárdi temetőben. Hogy az eddig elmondottakon kívül mégis mivel foglalkoztam 1955-ben kezdetét vevő tudományos pályámon? Érdeklődési köröm két legkedveltebb nyelve az osztják és a vogul. Osztjákból írtam akadémiai nagydoktori értekezésemet (1975), a vahi osztják nyelv mondattani szerkezeteiről. Munkámban egyúttal egy új módszert is kidolgoztam, mely különösen alkalmas ragozó nyelvek mondattanának a leírásá54

ra. Ami pedig a vogult illeti: XVIII. századi szibériai szójegyzékek alapján, göttingai tanítványaim közreműködésével befejezés előtt áll óvogul szótáram. Amennyiben én ezt a jövőbe tekintve meg tudom állapítani, úgy vélem, hogy nyelvészetben a legjelentősebb opusom J. E. Fischer Vocabularium Sibiricum néven számon tartott kéziratos szóhasonlító műve szóegyeztető anyagának a feldolgozása és kiadása lesz. Az 1747-es évvel datálható kézirat nemcsak a kornak, hanem az egész, egyetemes nyelvtudománynak is számottevő alkotása. A kiadványról ismertetés jelent meg már Új-Zélandban is. Hazai etimológusaink viszont inkább hallgatnak róla. Talán restellik, hogy a szavak eredetéről előttük már oly sok mindent tudtak. Beleártottam magam a magyar hangtörténetbe is. Laziczius Gyula, Wolfgang Steinitz és Kniezsa István álláspontjával összhangban – de a magyar nyelvészek ellenében –, ősi összefüggések figyelembevételével, a mellett törtem lándzsát, hogy a magyar nyelvben, már egy nagyon régi, a legrégibb állapotában is megvolt az a és az á magánhangzók közötti különbség. Ezt, ha azok, akiket ez illet, következményeivel együtt megszívlelnék, akkor nem kellene nyelvünk régi, szép emlékét, a Halotti Beszédet szláv hangzást keltő módon olvasni – és, ami még rosszabb – előadni. A betű mögött inkább a való nyelvet kellene keresni, mely elv fontosságára éppen az oroszul, németül, „latinul” lejegyzett sok ezer (ó)vogul szó megfejtése révén (is) jutottam. A tudományterület, ahová mindig, jó kedvvel térek vissza, a tudománytörté-net, a nyelvről szóló tudományok története. Akik e körben a legközelebb állnak hozzám: J. E. Fischer, akiről már szóltam. A már szintén említett Leibnizcel va-ló foglalatoskodásom legfőbb eredménye pedig annak a felfedezése volt, hogy a XVII. és a XVIII. századi korai felvilágosodás ragyogó tudósai milyen sokat foglalkoztak a nyelvvel, köztük a mi rokon nyelveinkkel. És milyen sokat tud-tak róluk, meg rólunk is. Gyarmathi Sámuel, hazánkfia, Göttingában írta híres Affinitasát, amivel minden bizonnyal minden idők legnevesebb magyar nyelvészévé vált. (Még akkor is, ha e megállapítás miatt némelyeknek berzenkedni találna kedve.) Elképzelhető, hogy milyen nagy élmény volt Gyarmathi forrásainak a göttingai egyetemi könyvtárban való újrafeltalálása! Finnugor elméleti-módszertani, tudománytörténeti felfogásomnak akár manifesztálódása lehetne, meglehet, a 2000. évi Tartuban tartott IX. Nemzetközi Finnugor Kongresszus ünnepi megnyitóján elmondott Quo vadis, Fennougristica? előadásom. Hadd idézzem itt az előadás utolsó mondatát: „Möge die Finnougristik weiterhin florieren...”, melyet mai hitem szerint magyarul talán így adnék vissza: „Adja az Isten, hogy a finnugrisztika továbbra is megmaradjon...” A nyelvészet minden szépsége mellett titkos szerelmem mégis az őstörténet, a magyarság eredete. Az „EXPO 2000” hannoveri világkiállítás magyar nemzeti napja alkalmából is Sztyeppék időtlen útján – a magyarok belépése a történelembe címmel erről tartottam előadást. A témából könyvet is szeretnék írni. (A címe már megvan...) Ha elkészül, fél évszázad munkája lesz benne. A göttingai egyetemen a finn, a magyar, a finnugor szakos hallgatóknak a nyelv és a nyelvészet mellett irodalmat is kell hallgatniok (és tanulniuk is). Ezt már az itteni erőteljes filológiai beállítottság is, mely szinte egészen az egyetem 1737-ben történt megalapításáig megy vissza, megköveteli. Végső indításképp ez a követelmény vitt el engem Petőfihez, majd Petőfi német nyelvű fordításaihoz. Az egyetem európai hírű „Az irodalmi fordítás” kiemelt tudománycsoportja és az intézet keretében ún. „Petőfi-Arbeitsgruppe”-t alakítottunk, ahol is sziszifuszi munkával összegyűjtöttük, lefotóztuk és archiváltuk Petőfinek (elvileg) összes németre fordított lírai versét. Ki hitte volna, hogy Petőfi-verset mintegy 23000-szer fordítottak németre! (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy e munkálat volumene mintegy 80-100 millió HUF volt.) A továbbiakban azt vizsgáltuk meg, hogy milyen képet alkottak a néme55

tek Petőfiről. Így született meg Der deutsche Petőfi. 61 Gedichte antológiánk, melybe azt a 61 verset vettük fel, amelyet a legtöbbször fordítottak le németre. Generációnknak az elmúlt XX. század kétharmadát volt szerencséje végigélni. Amikor én 1933. február 1-jén megszülettem, a nacionálszocialista rendszer kétnapos volt. Amikor óvodába kezdtem járni, kezdődött a sztálini önkényuralom. Amikor érettségiztünk, akkor volt hazánkban a Rákosirendszer csúcspontja. Életünk alkonyán, a XXI. század csak szebb lehet...” Nyelvész, vagy valami más... Első egyetemi vizsgámat a finnugrisztika professzoránál, Zsirai Miklós úrnál tettem. 1951. január 25-én. Hivatalból e dátumtól fogva számítok finnugristának. „Lengker sut verl”, „az egér igazat tesz...” – most is emlékszem a tőle hallott első osztják mondatra. Egyetem utáni szakmai mestereim Wolfgang Steinitz (Berlin) és Valerij N. Csernyecov (Moszkva) voltak. A rám legnagyobb hatást gyakorló Wolfgang Steinitznak elsősorban a szemlélete ragadott meg. Érdeklődésének a sokrétűsége: a folkloretól a fonológiáig. Érzelmileg pedig a német Steinitznek a magyarral közeli rokon osztják nyelv iránti tisztelete és az, ahogy e nyelvet, a szibériai osztjákot a magáénak vallotta. Az osztjákról szívesen, mint saját nyelvéről beszélt: „az én nyelvemben”. Szakmai beszélgetéseinkben olykor: „a mi nyelvünkben” – szokta mondani. Steinitz osztják szótára az egyetemes nyelvtudomány egy nyelvről írt alig felülmúlható darabja. „Nem véletlen” – ez kedvelt fordulata volt –, most ezt én veszem át tőle, és mint tudományos habitusáról, mint belső mozgató erejéről mondom: nem véletlen, hogy minden megnyilatkozásában törekvéseit mindig a legmélyebb humanizmus szolgálata hatotta át. Mindezeken túl rendkívül közvetlen és szerény ember volt. Az utolsó, egy közös munkánkat tervező levelét Pesten akkor kaptam meg, amikor hirtelen halála miatt már nem volt az élők sorában. Valerij Csernyecovval moszkvai, kihelyezett MTA-aspirantúrám idején találkoztam, pontosabban szólva találkoztunk össze. Csernyecovhoz a tudományban a finnugor őstörténet, érzelmileg „vogulsága” és egyszerű embersége miatt kötődtem. Orosz volt, de fiatal korában családjuk a vogulok között élt. Ezért a közhiedelem is jórészt született vogulnak tartotta és annak tartja nem egy szakember ma is. A vogulok hite szerint az embernek több, és többféle lelke van. Csernyecov egyik lelke biztos, hogy vogul volt. De ha a lelke nem is, a szíve biztosan. Nevéhez fűződik a modern – és a magam meggyőződése szerint is helyes –, a finnugor / uráli őstörténetről formált képünk. Ami pedig való vogulságát illeti, ismert, hogy ő alkotta meg vogul feleségével a vogul (akkor latinbetűs) ábécé-t, az első hiteles vogul irodalmi szótárt („Csernyecov és Csernyecova”) és magát a vogul irodalmiságot is. De azt szinte már senki sem tudja, hogy mindebben a magyar Munkácsi Bernát volt levelezésükön keresztül a tanácsadója. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy mind Steinitzhez, mind Csernyecovhoz az idők múltával meghitt emberi szálak is kötöttek. Őszintén fájlalom, hogy hosszabban (itt) nem írhatok róluk. Osztják tanítóm – mondhatnám, hogy nyelvmesterem – az osztják születésű jeles tudós, Nyikolaj I. Tyerjoskin volt. Bár nem ez volt a gyermekkorában beszélt osztják anyanyelve, pontosabban: osztják „anyanyelvjárása”, e nyelvnek a Vach-folyó melletti változatába, – amiből majd a MTA nagydoktori disszetációmat is írtam –, ő vezetett be. De nemcsak a vachi osztjákot, mint nyelvet ismertette meg velem, hanem osztják népe sorsát is. Igazi osztják patrióta volt. Népe iránti patriotizmusát megosztotta velem. Az osztják történelemről nem egyszer könnyekkel a szemében beszélt. Pedig nem akármilyen ember volt. A második világháborút az első naptól az utolsóig mint egyszerű katona, tüzér, végigharcolta. 56

Harmadikos elemista koromban, úgy 1942/43 táján én voltam Pécsett az osztályban az egyetlen, aki rajzórán a szabadon választott témában magyar és nem német felségjelű repülőgépet rajzolt. 1943 őszétől 1948. júniusáig, az 5. osztály befejeztéig a jezsuiták Jézustársasági Pécsi Pius-Gimnáziumába jártam. Visszagondolva, mint már emeritus egyetemi tanár is mondhatom, minden műveltségem ezeknek az éveknek és az akkori tanároknak-pátereknek köszönhetem. És nem kis mértékben az ősi, pannon Pécs, Quinque Ecclesiae, szellemének. Cserkész is voltam s buzgón olvastam a cserkészújságot. Itt jelent meg egyszer a rokon népekről egy írás, benne a rokon népek neve felsorolásával. A nevek bizarr hangzása miatt kívülről is megtanultam őket. És ha a téma valahol előjött, mindig az én tisztem volt őket felmondani. Ily módon kerültem a finnugrisztikával első ismeretségbe és mindmáig sorsközösségbe. Egyetemre magyar–történelem szakra jelentkeztem. A magyarság megismerése volt a célom. Az akkor bevezetett bölcsészkari egyszakosság miatt az egyik választott szakomat fel kellett adnom. A történelem szak politikai hirhedtsége miatt – bár szivemhez ez állt volna közelebb – mégis a magyar nyelv és irodalom szak mellett döntöttem. Ebből is valóban a nyelv mellett, mert ez látszott akkor leginkább ideológiamentesnek és valóban még tanulhatónak. Az egyetemről az akkor dívó szokások szerint háromszor akartak eltávolítani. Ám mindig szerencsém volt s maradhattam, hogy végülis egyetemi stúdiumom kitüntetéses oklevéllel és a kommunizmus nagy magyar tanítójáról elnevezett „Rákosi Mátyás Tanulmányi Érdemérem”-mel, az akkori legmagasabb egyetemi tanulmányi elismeréssel zárjam le. Pécsett az iskolák 1948. évi államosítása után egy ideig még elég szabados, vitatkozó légkör uralkodott. Ezért egy nyelvészeti szemináriumon, most már Pesten, az egyetemen, amikor egy párttag kollégina a marxista Marrt, a marrizmust ismertette, többek között, hogy a nyelv (is) osztályjellegű, azt találtam mondani, hogy nem tartom valószínűnek, hogy amikor egy úr, nemes földesúr azt mondta, hogy hozzanak be egy széket, akkor a parasztok egy asztalt hoztak volna be. A meggyőző reflektálás erre az volt, „ha Gulya elvtársnak nem tetszik a marrizmus, el is hagyhatja az egyetemet”. Megtudtam, hogy erre az eljárást meg is indították. De ekkor jött Sztálin Elvtárs és megmentett. Ugyanis éppen akkor jelent meg Sztálinnak Marr és tanai ellen írt műve, melyben kifejtette, hogy a nyelv nem függ az osztályhelyzettől. Tehát, ha az úr széket kér, akkor a jobbágyok neki széket hoznak. Így megmaradt az én egyetemi padban való ülőhelyem is. Már második évfolyamos voltam, és sehogyan sem tudtam a házi dolgozatban az első mondatot megírni. Míg eszembe nem jutott latin nyelven egy latin mondás. Valami olyan mélységű, hogy alea iacta est, a kocka el van vetve. Elvetődött az én kockám is. Kitűnő irodalmár tanársegédünk dolgozatom megvitatását azzal a kérdéssel kezdte, hogy a részt vevő hallgatók észrevették-e, hogy „G. elvtárs becsmérelte a munkásosztályt”: felolvasásásban latin nyelvű szöveget idézett! Véletlenül a tanszékvezető régi képzettségű volt: kizárási javaslatom ad acta tette. Már felsőbb évfolyamba jártam. A „tavaszi” szünet előtt világirodalomból valamiféle szabadon választott opust kellett írni. Én Flaubert remekét a Hiúság Vásárát választottam. Dolgozatom Flaubert gunyoros stílusában írtam meg, vele is az ő stílusában polemizálva. A tavaszi szünet után, melyre éppen húsvét is esett, kettős világirodalmi óránk volt. Az órák közti szünetre az évfolyam agilis korifeusa „hangosújság”-ot hirdetett meg. Megsúgta valaki, hogy az egyik téma az lesz, „hol volt a Gulya azon napokban, amikor éppen húsvét volt. Merthogy Pesten nem volt, ellenőriztük a lakását is, mely üresen állt, „voltunk a szobájában...”. Hát én Pécsett voltam, a szüleimnél. Több ízben a pécsi székesegyházban is. Az első órában Gyergyai Albert, tanári karunk talán legrespektáltabb személyisége, ismertette a dolgozatok erdményét, melyet három karon és szakon mintegy két és félszáz hallgató írt meg. Gyergyai 57

csoportosította a megírt munkákat. Mind magasabb értékű megjegyzéssel minősítve őket. A végén azt mondta, „a legjobb csoport, egy dolgozat: Gulya Jánosé”. A hangosújság elmaradt… Ami alkotói, tudományos pályámat illeti, azt külsőleg életem számos váratlan és változatos fordulata, belsőleg pedig egy nyughatatlan, minden iránti érdeklődésem szabta meg. Így például, mert tervezett szibériai kutatóutam 1955-ben az ottani német hadifogolylágerek megnyitása miatt nem jöhetett létre, vágtam neki Leningrádban, ma Szentpétervár, 18. századi szibériai levéltári kutatásaimnak. És mert a göttingai egyetemen a filozófiai fakultáson az irodalom oktatása a hallgatók számára kötelező volt, és így nekem is az irodalommal való foglalkozás, hoztam létre a Petőfi „projekt”-et. E bűnös sokszerűség vezetett azután oda, hogy sok minden gondolatom és több nagyobb munkám is torzóban marad(t). Így többek között szibériai vogul-osztják és eszkimó magnófelvételeim, számos tudománytörténeti és népszerűsítésre szánt írásom, Gyarmathi Sámuel levelezése, a XVIII. századi szibériai földrajznevek kiadása, magyar történeti mondatszerkezeti téka, kismonográfia a finnugor ismeretek belső történetéről és egyebekről. Most leginkább e téren szeretnék ebből valamit törleszteni. Úgy is, hogy számos valóban értékes és ma már ritkaságszámba menő gyűjtésem, félbemaradt dolgaim érdeklődőknek kiadásra vagy akárcsak „nyersanyagul” is szívesen odaadnám, hogy hasznosodjanak belőlük. Tudományos életem legnagyobb kalandja a „Nemzetközi Finnugor Kongresszus”, a Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum” szervezésében betöltött szerepem volt, és marad. Maga a kongreszszus latin neve is tőlem származik. Az első kongresszus 1960-ban volt. Elnöki tisztét Ortutay Gyula, egykori néprajztanárom, a folklore nemzetközi rangú tudósa, neves politikai személyiség töltötte be. Őszintén mondhatom, kitűnően lehetett együtt dolgoznunk. A soros feladatokat mindig előre megbeszéltük Az általa vezetett hivatalos és egyéb tanácskozások után mindig megkérdezte: „János, jól csináltam?” Valóban jól csinálta. Külön érdeme, hogy összetartott egy nemezetközi baráti kört azokból, akik e kongresszusok szervezésében részt vettek s akik tanácsaikkal az egyes kongresszusok megformálásában az éppen esedékesnek segítségére voltak. Pontosabban: voltunk. De e kongresszusi tevékenységemnek volt és lett számomra egy sajátos hozadéka: az „igazi” finnugor nyelvészek megorroltak rám és mindmáig orrolnak, hogy e kongresszusokban nem ők vi(het)ték a prímet. De mindig sorba álltak, hogy e kongresszusokon valami kiemeltebb helyen pódiumra állhassanak. Jellemző, hogy a negyedik, a nálunk, Budapesten rendezett második kongresszus megszerkesztett zárókötetete éppen egy finnugrista MTA-osztályelnök regnálása alatt nem adatott ki. Mindennek az egész szakma kárát vallotta, és vallja ma is. A finnugrisztika alól – de nemcsak ezért – kicsúszott a társadalmi talaj: „Ugyancsak! Finnugorisztika – már rég elavult...” Tudományos pályámat következetesen a tudománytörténet iránti érdeklődés kísérte végig. Első megjelent tudományos írásom is egy Észtországban, a nagyszerű tartui könyvtárban talált ismeretlen magyar irodalmi emlékek megtalálásáról – és kiadásáról – szól. Megírtam magának a finnugrisztikának a történetét is, mégpedig a finnugrisztika történetét elsőként az egyetemes nyelvtudománytörténettel párhuzamba állítva. Egyetemi szakdolgozatom osztjákból írtam „A chanti (osztják) nyelv jelzős szerkezetei” címmel és témában. Akkor még csak nem is sejtettem, hogy ezzel a szintakszis kutatása mellé szegődtem s hogy akadémiai nagydoktori értekezésem is szintaktikai lesz. Tárgya szerint: „A vachi osztják mondatszerkezetek”. Dolgozatom kíváló minősítést nyert, de nem sok népszerűséget. A finnugrisztika nem rajong s kevés kívételtől eltekintve sohasem rajongott a mondattanért. Ez már azért is kár, mert a modern lingvisztikát éppen a mondattan jelenti. Nemcsak nyelvileg, hanem a nyelv hordozta tartalom miatt is mindig vonzott a kultúrák találkozása. Történetesen az irodalmi műfordítás. Egy alkalommal sikerült a finnugrisztikát és a fordítást közös 58

nevezőre hoznom. Juván Sesztálov vogul író írt egy remekművet, „A kék vándorutak”-at. Prózában egy hőskölteményt. A vogulság életéről. A mű annyira megragadott, hogy lefordítottam magyarra. A fordítás utószavában a szerzőt „Észak Homéroszá”-nak neveztem. A mű magyar szövegébe számos, vogul népköltészetből és nyelvből vett vogu-lizmust építettem be. Így Sesztálov műve nyelvében magyarul vogulabb lett, mint maga az orosz nyelven írt „eredeti”. A kis könyvecske igazi nagy siker lett: tíz nap alatt az utolsó szálig elkapkodták. De nem kevesebb sikerrel jártak vogul és osztják népmesefordításaim is. Az „Asszony-unokája” és a „Tórem-isten népe” 1959-ben és 1960-ban, a „Népek meséi” sorozatban. Ezeknek lett egy európai szintű folytatása is. A két kötetből készült egy egykötetes, német nyelvű kiadás. A kötet annyira megnyerte a német kiadó Eugen Diderichs nagy népmesekiadó tetszését, hogy „Sibirische Märchen I.” címen a világirodalom meséi sorozatában új sort nyitott meg vele. Ha már a fordítás szóba került, számomra a legnagyobb személyes élményt mégis Bettina von Arnim „Petőfi, dem Sonnengott” ditirambusának a magyarra való fordítása jelentette. Ismert, hogy Bettinának kislány korától fogva Goethe volt az „istene”. Szobrot is tervezett neki, minthogy kitűnő rajzoló és művész is volt. Majd amikor Bettina von Arnim Petőfi halálhíre hallatára Petőfi rajongója lett, Goethe helyébe, mint „istene” Petőfi lépett. A tervezett Goethe-szoborkoncepció pedig Petőfiversébe került át. A „Petőfi, dem Sonnengott” a német romantikus költészetnek talán legbonyolultabb alkotása. Szinte minden szava burkolt, antik mitológiai utalás. Felér akár egy klasszikus irodalmi antológiával. Nem lenne teljes a magamról rajzolt kép, ha nem lenne benne tudománynépszerűsítő tevékenységem. Magyarországon, s három kontinensen, a hazánkon kívüli Európában, Ázsiában és Amerikában élőszóban, rádióban és televízióban többszáz alkalommal „szóltam a szót”, a finnugorságról, a finnugor tudománytörténetről, őstörténetről, a magyar név erdetéről. Hallgatóim között mindenféle nézetű ember (is) volt. Sámán fiatalember, aki mondása szerint minden héten jár a túlvilágon, az egyházüldözések idejének egyik mártírja, de Szálasi egykori vezérkari tisztje is, aki egyik előadásom alkalmával nyilas szokás szerint mindig „testvérnek” szólított, „Gulya testvérnek”. 1957-ben volt egy rádiós sorozatom is: „Látogatás rokon népeknél”. Ez a sorozat volt az, mely a nyilvánosságban áttörte, hogy a finnugrisztikát „burzsoá” tanításnak kelljen tartani. A rádiós szerkesztő Puskás Károly volt, egy egykori „szovjet” ösztöndíjas. Megérdemli, hogy ne feledjük el a nevét. 1967. április 25-én, édesanyám születésnapján, az első Magyar Nyelv Hete alkalmával a budapesti Kossuth Klubban „Délibábos elméletek napjainkban a magyar nyelv eredetéről” címmel tartottam előadást. Ez az előadás volt és a hallgatóság révén lett az antifinnugristák első, nyilvános és demonstratív fellépése! Lőrincze Lajos elnök kivételével az egész házat betöltő sumérosokkal és eszmei társaikkal. Kevésszer voltam olyan bátor, mint akkor, a közönséggel szemben. Ennek oka egyszerű volt: csakhamar észrevettem – mert én készültem –, hogy én vagyok az egyetlen, aki a sumér nyelvet, ha madártávlatból is, ismeri. Különös módon más, hasonló hallgatósággal is mindig jól kijöttem. Csak egyszer volt, hogy néhány éve egy egyetemi városban az egyik hallgató az előadás után „mocskos disznónak” nevezett. Én is azok közé tartozom, akik életük vége felé értek el oda, ahol az életüket kezdeni szerették volna. Néven is nevezve: ezek Szibéria és a történelem. 68 éves voltam, amikor először Szibéria földjére léphettem. Bjelojarszkijban. A történelmi Kazim folyótól kicsit délebbre. 2001. március 23-án. Ott még a kellős télben. A megérkezés emlékezetes volt. Modern repülővel, modern repülőtérre. Többszörös ellenőrzéssel, a drogveszély miatt. A repülőtől gyalog a recepciós épületig. Térdig ér a hó, minusz 17 fok, gyenge szél. Várakozás kint, az épület előtt. Hosszasan. A szélben, amihez tudni kell, hogy mit jelent Szibériában a legkisebb szél is. Rosszabb, 59

mint a fagy. Végre kinyílik az ajtó: belépünk, belépek. A bejáratnál TV-stáb, kamera, reflektorok. És egy kedves riporternő, rám vár, elém tartott mikrofonnal. Kérdezi: az első élményem Szibériáról. Én felelek, oroszul: „Valamikor az embereket vitték Szibériába, most meg nem engedik őket oda be!” Másnap szavaimból mondás lett. A városi tanács is megtárgyalta. Bárhova mentem, mindenki tudta, hogy ki vagyok... Itt Északon találkoztam ismét Schmidt Évával, a finn A. M. Castrén, a magyar Reguly Antal lelkesedésével égő és tragikus sorsú, Szibériában élő, archivszervező és kutató, fiatal, magyar osztjakológussal. Ekkor, váratlan halála előtt kevéssel, igen vidám hangulatban. Haláláról értesülve azóta is teli szorongással vagyok, mert egy valamikori véletlen leningrádi találkozásunkkor éppen én voltam az, aki ott útját az osztjákok felé irányította... 2001-ben Hanty-Manszijszkban megalakult az Állami Jugria Egyetem. Kertje alján stílusosan egy Vogulka nevű kis folyócska csordogál. Modern épületében több intézménnyel is, a vogul, az osztják kultúra, nyelv és irodalom ápolását szolgáló oktató és kutató műhellyel. Továbbá magyar lektorátussal. Számos, az ottani értelemben vett hazai diákkal. Mindez pedig az első alkalommal Jugria földjén! De mondhatnánk úgy is, hogy az egykori ugor óhazában s ki tudja, még ezen is túl, a finnugor-uráli őshaza egykori helyén. Két alkalommal is, 2004-ben és 2006-ban a Jugria Egyetem vendégprofesszoraként működhettem. Előadásaimat több ottani intézmény is videóra rögzítette. Egyikét-másikát – amint utólag hallottam –, az oktatásban többször is, ismét elővették és leadták. A legszebb élmény számomra mégis az volt, hogy egy északi osztják fiatal kolléginával közösen Reguly és Pápay egykori, immár történeti multú északiosztják szövegeit olvastuk. És én neki magyaráztam, ő meg nekem. A már legendává vált Regulyt... Igen megkedveltem a Hanti-Manszijszk-i történelmi Szamarovót. Annak is az Irtis fölé emelkedő egykor a folyótól kivájt partszakadékát. Egy március-áprilisi napon is onnan néztem le és körbe. Napsütésben. Mintha az ugor népek történelme közepén álltam volna. Alattam, balra és mögöttem felmagasló dombhátak, az osztjákok helyei, akik feltehetőleg mindig is e tajgából kiemelkedő hátságok lakói voltak. Az egyetlen ugorok, akik az ősi térséget sohasem hagyták el. Messze jobboldalt, észak-nyugati karívre, a Közép-Urál s a rajta átmenő legendás Csuszovaja folyó, és annak a már az Urálon innen elterjedő vidéke. A vogulok Magna Voguliá-ja. Dél felé pedig a vidék, amelyen és amerre az ugormagyarok a népvándorlás időtlen sztyeppéjének és sztyeppéjén nekiindultak. Egy fényképem is van e helyről, ahol látható, hogy itt állva folynak a könnyeim. De nem a megilletődéstől, hanem az Irtis mélye felől szembefújó jéghideg széltől... Szigorúan történeti tevékenységem a német quedlinburgi 973. esztendőhöz kötődik, melyhez bármint meglepő, a finnugor ~ magyar őstörténet vezetett el. Már a „Napút”-beli írásomban is volt szó a 2000. évi EXPO-n tartott előadásmról. Ennek alapkérdése – a szervezők felkérésére – az volt, hogy hogyan kerültek a magyarok Európába. A magyarság indulása a finnugor révén mindig is „tudott” volt. Ám ezúttal választ kellett adni a megérkezésről is. Tudniillik: Európába. Ez nyilvánvalóan nem 862 volt, amikor ismereteink szerint nyugaton először szóltak rólunk. Még nem is a 895–900 évi honfoglalás, merthogy ki tudott akkor erről. Nem is az ún. kalandozások volt ez, mert erről se nyugaton, se keleten inkább nem akartak tudni. Ellenben akkor érkeztünk meg Európába, amikor a 973. évi, az egész akkori „Európát” képviselő, I. (Nagy) Ottó egybehívott quedlinburgi gyűlésén (Hoftag) Géza nagyfejedelem 12 magyar előkelője is meghívottként ott ült Quedlinburgban Európa asztalánál. Az pedig csak fokozza az ügy jelentőségét, hogy egyáltalán e gyűlés volt (lett volna) az első politikai Európa-találkozó. 60

2006-ban a berlini Akadémiai Kiadónál megjelent egy igen szép kiállítású könyv. A címe magyarra áttéve: „A 973-i quedlinburgi birodalmi gyűlés. A történelmi gyökerektől az Új Európához” (Der Hoftag in Quedlinburg. Von den historischen Wurzeln zum Neuen Europa). A kiadvány a Quedlinburgban (!) 2003-ban megrendezett nemzetközi szimpózium anyagát tartalmazza. A könyv előszavában a kiadvány szerkesztője, német vezető történész megírja, hogy a szimpoziumért különös köszönet „Gulya János kollégának” jár. Sajátos megfogalmazásban ehhez még a következőket teszi hozzá, idézem: „Er (Gulya) gebürtiger Ungar, aber seit langer Zeit an den ehrwürdigen Universitát Göttingen lehrend, hat die grundsätzliche Anregung zu diesem Symposium gegeben und im politischen Raum auf den Weg gebracht.” / „Ő (Gulya), született magyar, de hosszú ideje a nagyrabecsült göttingai egyetemen oktatva, alapjában ő kezdeményezte e szimpózumot és vitte politikai síkon is megvalósulásra.”) Nem véletlen, hogy az én előadásom címe, Der Hoftag in Quedlinburg, lett az egész kötetnek is a címe. Mutatja a rendezvény súlyát, hogy azon számos politikai nagyság mellett részt vett és személyes ismeretségbe kerültem is vele, Richard von Weizsäcker, a volt német államelnök. Quedlinburgért minden bizonnyal kapok két sort a német történetírásban. Ha az említett kötetre gondolok, talán már kaptam is... Quedlinburggal nem ért véget a kora-középkori Európa története iránti érdeklődésem. Több hasonló rendezvényt is kezdeményeztem, és adtam is elő rajtuk. E sorban az európai latinitásról 2006-ban tartott tanácskozásom különös politikai hátteret is kapott. Újszerű video-beszéd formájában „részt vett” rajta Alsószászország miniszterelnöke is. Az utóbbi években végső soron történetisége miatt mélyültem el a Halotti Beszéd (1195) vizsgálatában is. A Halotti Beszéd főleg mint európai jelenség vonzott. A legjellegzetesebben a hozzá kapcsolódó Halotti Könyörgés, melynek történetét a 6. századtól, lépésről-lépésre, a latin Rómától egy északolaszorszégi úton, Fuldán és Sankt-Floriánon (Ausztria) át a kelet-magyarországi Boldváig módom volt nyomon követni. Századokon és Európán át, hogy végül – Scerelmes bratým..., „Szerelmes brátim...” – formában láthassuk, hogy magyar nyelven is mint szólal meg. Nem utolsó élményem volt, hogy ennek az útnak a forrásait, a kódexeket, saját kezemmel forgathattam. Az egyik leghíresebbet is, a Fuldai Kódexet (Sacramentarium Fuldense) 975-ből! Majdnemhogy csoda, hogy e kódexet mint a világhírű könyvtár legféltettebb darabját ma a Göttingai Egyetem kézirattára őrzi. Alig párszáz méterre göttingai lakásunktól. Tevékenységemnek teret és keretet a göttingai Georgia Augusta, a göttingai egyetem adott, ahová 1976 végén meghívást nyertem. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, befogadtak. A kollégák, az egyetem, Göttinga tudós közössége. Panaszra nem volt soha különösebb okom, bár a „fehér kenyér” nem volt mindig olyan fehér, mint amilyennek kívülről látszott. Kaptam postaládámba gyászkeretes borítékba tett „baráti” levelet is. Egyetemi munkámat, mint tanár, mint intézetigazgató mindig első helyen viseltem a szívemen. És sok örömem telt bele. Még akkor is ez így volt, ha itt kissé lapidárisan ejtek róla szót. Kinevezésem szerint 1977 márciusában kerültem az egyetemre. Érdemi munkám a tanszéken az 1977/1978-as szemeszterben kezdtem el, melytől hivatalosan 2001 márciusa végén, ténylegesen 2002 nyarán váltam meg. Pontosabban, az vált meg tőlem. A közbülső időben, az utódom megérkeztéig, „magamat helyettesítettem”. Ez az átmeneti mintegy másfél év érzelmileg igen megkönnyebbítette hivatali teendőimtől való elválásomat, mely teendők egy negyedszázadon, 25 éven át határozták meg napjaimat. Főleg a reggeli felkelést. A Finnugor Szeminárium (Finnisch-ugrisches Seminar), tanszék és intézet 1947-ben jött létre. Első professzora Farkas Gyula volt. 1997 novemberében ünnepeltük 50-éves fennállását. Az ünneplő kö61

zönség betöltötte az egyetem 450-fős auláját. A karon a legelsők között új, korszerű tanrendet (Studienordnung) alakítottunk ki. Göttingán kívülre is kiterjedt a tevékenységünk, amit a számos nemzetközi szimpózium, a számos rangos vendégelőadás és a külsőkkel való együttműködés is tanúsíthat. Kezdeményezésünkre létrejött a „Deutscher Finnougristentag”, a német nyelvű finnugor intézetek és tanszékek vezetőinek a „Tag”-ja, találkozója. A tanszéken 2001-ig meghívásunkra kétéves ciklusokban finn vendégtanár oktatott. Önálló projektünk volt a Deutsche Forschungsgesellschaft és az egyetem által közösen működtetett „Die literarische Übersetzung” kiemelt kutatási komplexben (Sonderforschungsbereich 309). 1983-ban kezdeményezésünkre jött létre az egyetemi kapcsolat (partnerség) a szegedi József Attila Tudományegyetemmel s több más szegedi intézménnyel, mely együttműködés hamarosan a göttingai egyetem egyik legsikeresebb együttműködésévé nőtte ki magát. A göttingai finnugor filológia egy saját kiadványban is manifesztálódott, az először 1983-ban megjelent Opuscula Fenno-Ugrica Gottingensia sorozatunkban. Ebben elsőként az 1979-i szimpóziumunk anyagát adtuk ki. A kötet címében az akár a tudományos szemléletünket is mintegy deklaráló Sprache und Volk fogalmi párral. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nem lettek volna rátermett és áldozatos hallgatók, hallgatóim s a közülük többen is, mint „Hilfskraft”-ok, munkatársak. Oktatói elvem volt: az önállóságra késztetés. Mindig elmondtam, ne higyjék el, amit előadok. Továbbá bármit bírálhatnak, de indokolják. A tudományos segédmunkatársak esetén mindig is arra törekedtem, hogy „órabéres” munkájukban ne mint „segéderők”, hanem mint társaim vegyenek részt. S ha lehet, ebből többre jussanak, mint a mindennapi stúdiumaikban. Munkájukért nem tudok eléggé hálás lenni, mégha ezt így soha nem is mondtam meg nekik. (Úgyis tudták). Nem egy közülük magas posztra került. Kevesen Göttingában, többen Bajorországtól az USA-ig, szerte a világban. Ez alapjában jó, de van egy nem kis hátulütője. Ugyanis a végzettek általában elhagyják Göttingent. A sokezres egyeteni hallgatóval együtt alig 130 ezres lakosú városban kevés a munka-, a státushely. Visszavonulásomig Göttingában szokás volt ún. „Budenz-Tag”-ot, „Budenz-nap”-ot tartani. Josef Budenz, a magyarok Budenz Józsefe, a finnugrisztika ismert nagyja, első egyetemi tanára Budapesten, göttingai diák volt, aki 1836. június 13-án Rasdorfban nem messze Göttingától született. Az ő, az „ifjú Budenz” emlékére rendeztük minden év június 13-án a „Budenz-Tag”-ot . Ennek lényege az volt, hogy az évben valamiben a legjobban szereplő hallgatók e napon „nagy nyilvánosságunk” előtt témájukban egy-egy rövid előadást tarthattak. A rossz nyelvek szerint Budenz nem a tudományért, hanem az akkor még Budán termett vörösborért maradt hazánkban. Erre emlékezve a Budenz-napon minden előadó előadásáért a tanszékvezetőtől örömteli vigasság keretében egy-egy üveg eredeti magyar vörösborral jutalmaztatott! Volt még egy más szokás is. E szokás végső soron Babits Mihályra megy vissza, aki vendégeitől távoztukkor egy falon aláírásukat kérte. Ezt átvette és tihanyi kertje házában továbbvitte Illyés Gyula. Én nála ismertem meg. A szokást elhoztam Göttingába is, ahol az intézet egyik kis szobájának a falán látogatóink, vendégelőadóink és távozó munkatársaink – nem egyszer és nem kis meghatódással – „örökítették meg” a nevüket. Számos „nagy” név van közöttük. De alkalmi feljegyzők is, akik így akartak bekerülni a halhatatlanságba. Vallomásom életem 75. esztendejének az utolsó napjaiban írom. Ez – gondolom – megengedi, hogy pályámról valamiféle méltatást magam írjak. Nyelvész, vagy valami más – pontosabban: „más”. Ideje, hogy válaszoljak a kérdésre. Apai őseim Erdélyen át valahonnan keletről, talán a Kaukázus tájáról jöttek Magyarországra. Útjukról magukkal 62

hozva az új hazát kereső, a változás iránti hajlamukat. Anyai oldalról tiszta magyar ágról származom. Meglehet. Rokonságom görög katolikus, meg katolikus volt. Hír van arról is, hogy apai részen Mária Terézia valamelyiküknek, tisztségviselő parasztnak valamiféle nemesi címet adott. Apai nagyapám „amerikás” volt. Kiment Amerikába, ott dolgozott, majd hazajött. Anyai nagyapám „híres” gulyásispán volt, míg betegen évekre ágynak nem dőlt. Anyai nagyanyámat pusztai szegénysége ellenére a legmagasabb körökhöz fűzte valamiféle kapcsolat. Felmenőimet mindkét ágon mindig valami kötetlenségre, új és mindig valami más iránti érdeklődés, másság jellemezte. Meglehet, ez maradt meg tudományos habitusomban is: nem a konvenciók útját járni. Valamit öt évig tanulni, s aztán ötven évig visszamondani. Hogy ez jó-e, nem tudom. Ha hízelkedni akarok magamnak, arra gondolok, hogy valaki azt mondta, hogy a más útat járókat nem övezi látványos siker. De ők viszik előre a dolgokat... 2009. március 18. A pályakép fontosabb adatai Született Budapesten, 1933. február 1-jén. 1943–1951: Pius Gimnázium, Pécs (1943–1948), Janus Pannonius Gimnázium, Pécs (1948–1951), érettségi vizsga (1951) 1951–1955: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Nyelv- és Irodalomtudományi Kar, magyar tanári szak, okleveles középiskolai tanár, kitüntetéses oklevéllel, szakdolgozat Zsirai Miklósnál: Chanti jelzős szerkezetek 1955–1958: a MTA aspiránsa 1960: a nyelvtudomány kandidátusa (CSc), értekezése: XVIII. századi kéziratos vogul szójegyzékek, aspiránsvezetője: Fokos-Fuchs Dávid 1958: munkaszerződés az Eötvös Loránd Tudományegyetem I. Finnugor Tanszékén (1958. szept. 1– dec. 31.) 1958–: a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja, választmányi tag 1959–: az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa (1959–1971), főmunkatársa (1972–1977), tudományos tanácsadója (1977. ápr. 1-), az I. Nemzetközi Finnugor Kongresszus titkára (1959–1960) 1961: egyetemi doktori (Dr.) cím 1961–1977: az MTA Finnugor Munkabizottsága; Uralisztikai (Finnugor) Komplex Bizottság (társelnök) 1964–1980: a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának tagja 1966: a Georg-August-Universität Göttingen vendégtanára 1966–: a Societas Uralo-Altaica tagja 1967: 50 Éves a Finn Függetlenség Érdemérem 1967–1970: a Matematikai és Alkalmazott Nyelvészeti Bizottság tagja 1969–1976: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar nyelvészeti és finnugor szakainak megbízott („spec. koll.”) előadója 1969: Oroszlán Lovagrend (finn kitüntetés) 1969–1970: a Sajnovics János Emlékbizottság titkára 63

1970–1973: a Finnugor Társaság / Suomalais-Ugrilainen Seura (Helsinki) tagja (1970), levelező tagja (1973) 1971–1975: a IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus főtitkára 1973–1977: az MTA Tudományos Minősítő Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottságának tagja; a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság Országos Választmányának vezetőségi titkára 1974–1976: az Osnovy finno-ugorskogo jazykoznanija (Moszkva) szerkesztőbizottságának tagja 1975: a nyelvtudományok doktora (DSc.), értekezése: A mondatszerkezetek rendszere a vahi osztjákban 1975–: az MTA doktora 1975–1977: a József Attila Tudományegyetem Finnugor Tanszékének docense (másodállásban) 1976–77: Munka Érdemrend (ezüst fokozat), az MTA Nyelvtudományi Bizottságának titkára 1976–77: az MTA Őstörténeti Munkaközösségének tagja; – Oktatásügyi Minisztérium Magyar Nyelvi, Irodalmi és Finnugor Szakbizottsága, valamint ennek Finnugrisztikai Albizottságának tagja; – a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (Budapest) alapító tagja 1977–2001: a Georg-August-Universität Göttingen Finnisch-ugrisches Seminar nyilvános, rendes egyetemi tanára (ordinarius), tanszékvezetője (igazgatója); grémiumi tagság: Fachsbereichsrat, Fakultätsrat, Habilitationskomission, Berufungskommission, Sprachprüfungskommission, Konzil 1977–: a Finn Irodalmi Társaság / Suomalaisen Kirjallisuuden Seura (Helsinki) levelező tagja 1979: a Sprache und Volk im 18. Jahrhundert (Symposium, Göttingen) szervezése 1980–1983: az Alsószászországi Tudományos és Művészeti Minisztérium Modern Filológiai Egyetemi Oktatási Reformbizottságának (Hannover) a tagja 1980–1985: az Őstörténeti Munkaközösség tagja 1981–2004: az Ural-Altaische Jahrbücher (uralisztiai rész) szerkesztője 1983: Vermittlung und Rezeption. Deutsch-ungarische geistesgeschichtliche Berührungen in der Zeit der Aufklärung (von Leibniz bis Herder) (Symposium, Göttingen), megrendezés; az Opuscula Fenno-Ugrica Gottingensia c. sorozat alapítója és főszerkesztője; a göttingai Georg-AugustUniversität és a szegedi József Attila Tudományegyetem közötti együtműködés kezdeményzője, szenátusi megbízottja (2001-ig) 1984: a Deutsche Gesellschaft für die Erforschung des 18. Jahrhunderts (Wolfenbüttel) tagja 1985–1993: a 309. Sonderforschungsbereich Die literarische Übersetzung (Deutsche Forschungsgemeinschaft) témavezetője, a Göttinger Beiträge zur lnternationalen Übersetzungsforschung szerkesztőbizottságának tagja 1986–: a Görres-Gesellschaft (Görres-Társaság, Köln) tagja 1987: az MTA-val közös rendezésben Tag der ungarischen Kultur und Wissenschaft (Göttingen) 1990: Sibirien im 18. Jahrhundert (Symposium, Debrecen) 1991–: a Reguly Társaság (Budapest) tagja; Magyar Őstörténeti Komplex Bizottság (külső tag); 1991: Anthologie und interkulturelle Rezeption (Symposium, Göttingen) rendezése 1992: a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékével való együttműködés kezdeményezője és társvezetője 1993: a Petőfi a világ népei körében / Petőfi im interkulturellen Kontex (Symposium, Kiskőrös) szervezője 1994: a Hungarológia Nyári Egyetem az oroszországi finnugor népek számára (Szombathely) előadója; a József Attila Tudományegyetemmel (Szeged) közös szervezésben Tag der ungarischen Kultur 64

(Göttingen) 1995: Finnougristik vor der Jahrtausendwende (Symposium, Jyväskylä, Finnland) 1997: Festsitzung für Johann Eberhard Fischer (1697–1771) (Tagung, Weiltingen) kezdeményezés és rendezés; – a Georg-August-Universität Göttingen Finnisch-ugrisches Seminar fennállása 50. éves jubileuma megrendezése – Konfrontation und Identifikation. Die finnisch-ugrischen Sprachen und Völker im europäischen Kontext (Symposium, Göttingen) – a Finn Fehér Rózsa Lovagrend I. osztályú lovagkeresztje (kitüntetés) – a Turkui Egyetem Emlékérme (Turku, Finnország) – „József Attila Emlékérem” (József Attila Tudományegyetem, Szeged) – a „Deutscher Finnougristentag” (a „Németországi Finnugrisztikai Intézmények Szervezete”) kezdeményezője, elnöke 1997–: a József Attila Tudományegyetem díszdoktora (Dr. h.c.) 1997–: az MTA Köztestületi tagja 1998: a Nagy Péter Tudományos és Művészeti Akadémia (Szentpétervár) tiszteleti tagja – a „World Council of Hungarian Professors” tagja 1999: Tradition und Innovation in der modernen Komparatistik – Samuel Gyarmathi (Symposium, Göttingen), a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) részvételével 2001: professor emeritus (2001. márc. 31.) 2001–2002: a Göttingai Finnugor Seminarium megbízott igazgatója (2001. márc. 31–2002. szept. 30.) 2003: Von den historischen Wurzeln zum Neuen Europa – Hoftag in Quedlinburg 973 (Symposium, 7– 9. Mai 20, Quedlinburg, mit Festakt in der Stiftskirche St.Servatius) (kezdeményezés, szervezés) 2004: Die christlichen Wurzeln Europas. – (Symposium, 15. Mai 2004, Braunschweig); „Géza fejedelemre emlékezünk” [„Wir gedenken an Groβfürst Géza”] (Symposium, Balatonfenyves, Ungarn, szervezés) 2004–2006: a Jugria Állami Egyetem, Hanti-Manszijszk (Hanti-Manszijszk, Orosz Föderáció) vendégtanára (2004, 2006); a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár vendégtanára, előadója (2004); a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszereda vendégtanára (2006) 2005–: az „alumni Göttingen e.V.” tagja 2006: Europa – woher, wohin? Werte und Finalität in der Europäischen Union. (Tagung, Göttingen); Jubileumi oklevél: „Jugria Állami Egyetem 2006” 2007: 800 éves a Halotti Beszéd és Könyörgés [800 Jahre „Grabenrede”], (Symposium, emlékünnepség, Boldva, Ungarn) 2008: Koppány fejedelem igazsága [Die Wahrheit des Groβfürstes Koppány], (Symposium, Balatonfenyves, Ungarn)

65

BIBLIOGRÁFIÁJA

1956. Vabadus, armastus... – Szabadság, szerelem... [Freiheit, Liebe ...]. Irodalmi Újság, május 26. 1957. Magyar írók ismeretlen kéziratai Tartuban [Unbekannte Handschriften ungarischer Schriftsteller in Tartu]. ItK 61. 273–4. Társszerző: V. Kovács S. Hogyan alakultak ki a hét napjainak nevei? [Wie bildeten sich die Namen der Wochentage aus?]. ÉT november 17., melléklet 3–4. Tallin(n). ÉT december 22., 1615–9. 1958. Egy 1736-ból származó manysi nyelvemlék [Wogulisches Sprachdenkmal aus dem Jahre 1736]. NyK 60. 44–5. Voprosy ėtničeskoj istorii ėstonskogo naroda. ALinguH 8. 134–40. (Ism.) Gépeszperantó [Computeresperanto]. ÉT február 2., 157. p. 1959. Asszony – unokája. Vogul népmesék [Enkel der Frau. Wogulische Märchen]. Auswahl, Übersetzung, Nachwort und Bemerkungen von J. Gulya. Budapest, 186 p. Pallas szótárának kéziratos forrása [Handschriftliche Quelle des Pallas’ Wörterbuch]. MNy 55. 95–106. Obsko-ugorskie jazyki. Mansijskij jazyk. In: Mladopis’mennye jazyki narodov SSSR. Obsko-ugorskie jazyki. Moskva, 455–9. (Ja. G. Možarskij) Hantyjskij jazyk. Ebendort, 459–61. Soome-ugri keelte dialektoloogia alane nõupidamine. NyK 61. 416–8. (Ism.) 1960. Tórem – isten népe. Osztják népmesék [Das Volk des Torem-Gottes. Ostjakische Märchen]. Auswahl, Übersetzung, Nachwort, Bemerkungen von J. Gulya. Budapest, 165 p. A manysi nyelv szóvégi magánhangzóinak történetéhez [Zur Geschichte der auslautenden Vokale im Wogulischen]. NyK 62. 33–50. Az orosz Ural, -a ‘Uralgebirge’ etimológiájához [Zur Etymologie des russischen Wortes Ural ‘Uralgebirge’]. NyK 67. 332–7. XVIII. századi kéziratos vogul szójegyzékek [Handschriftliche Wörterverzeichnisse des Wogulischen aus dem 18. Jahrhundert]. Kandidátusi disszertáció tézisei. Budapest. A. N. Balandin: Osnovnye pravila proiznošenija i pravopisanija mansijskogo jazyka. NyK 62. 366–8. (Ism.) Magyar költők egy lett antológiában [Ungarische Dichter in einer lettischen Anthologie]. Világirodalmi Figyelő, 79–80.

66

1961. Vahi osztják szövegmutatványok [Textproben aus dem Vach-Ostjakischen]. NyK 63. 209–13. A vahi osztják nyelvjárás hangjelöléséhez [Zur Transkription des Vach-Ostjakischen]. NyK 63. 214–6. Hozzászólás: Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről [Diskussionsbeitrag: Diskussion über prinzipielle Fragen der Sprachwissenschaft]. I. OK 18. 160–1. Beke, Ö.: Mari szövegek III. I. OK 18. 359–61. (Ism.) Nemzetközi finnugor kongresszus Budapesten [Internationaler Kongreß der Finnougisten in Budapest]. Nyr 85. 128–30. Zur Frage der Benennung Ural ‘Uralgebirge’ im Russischen. StSl 7. 213–21. 1962. László, Gyula: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai [Die frühesten Perioden der ungarischen Urgeschichte]. ALinguH 12. 409–13. (Ism.) 1963. Etimológiai jegyzetek [Etymologische Bemerkungen]. 1. Magyar fék ‘Zaum; Bremse’, 2. Magyar apad ‘abnehmen’, 3. Magyar féreg ‘Wurm’. NyK 65. 170–4. Vese. MNy 59. 78–81. Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum, Budapestini habitus 20.-24. IX. 1960. Budapest. Társszerkesztő: Ortutay Gy. Drevnemansijskie dialekty. – In: Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum, Budapestini habitus 20–24. IX. 1960. Budapest, 172–5. Cs. Faludi Ágota 1925–1963. NyK 65. 455–6. Hajdú Péter: Finnugor népek és nyelvek. Valóság, 118–9. (Ism.) 1964. Egy sajátos déli vogul hangjelölés kérdéséhez [Zur Frage einer besonderen Lautbezeichnung im Südwogulischen]. NytudÉrt 40. 121–3. Leány. MNy 60. 94–6. A vahi osztják főnevek tipológiai osztályozása a fonémaeloszlás alapján [Typologische Klassifikation der Nomina im Vach-Ostjakischen aufgrund der Phonemverteilung]. NyK 66. 89–93. Etimológiai jegyzetek [Etymologische Bemerkungen]. 4. Vogul ā a ‘Donner’, 5. Magyar ír ‘Salbe, weiches Pflaster’, 6. Osztj. ăńźar ‘Eck-, Reisszahn des Bären’. NyK 66. 111–5. A fonémarendszer változásának mennyiségi összetevői [Die quantitativen Komponenten der Änderung des Phonemsystems]. NyK 66. 303–14. Adalékok a nyelvi absztrakció kérdéséhez [Beiträge zur Frage der sprachlichen Abstraktion]. NyK 66. 379–84. Milyen nyelven beszéltek őseink? [Welche Sprache haben unsere Urahnen gesprochen?]. In: „Itt a Rádiólexikon!“ Budapest, 145–7. A magyar népnév [Der Volksname der Ungarn]. Ebendort, 163–5. Mit jelent a finnugor szó? [Was bedeutet das Wort finnisch-ugrisch?]. Ebendort, 165–6. The 18th Century Antecedents of the 19th Century Linguistic Revolution. In: Revolution vs. Continuity in the Study of Language, Wenner-Gren Foundation for Anthropological Research, Burg Wartenstein, 1–21. 67

1965. Vahi osztják nyelvtanulmányok [Vach-ostjakische Sprachstudien]. NyK 67. 181–216; NyK 68. 1966, 3–34. Some 18th Century Antecendents of the 19th Century Linguistics. ALinguH 15. 163–70. Egy és más a -ni főnévi igenév körü. I. A főnévi igenév eredetéről. II. Magyar főnévi igenév – magyar őstörténet [Einiges zu dem Infinitivsuffix -ni. 1. Ursprung des Infinitivs. 2. Ungarischer Infinitiv – Ungarische Urgeschichte]. I. OK 22. 281–7. A magyar népnév eredetének kérdéséhez [Zur Frage des Ursprungs des ungarischen Volksnamens]. MNy 61. 125–6. A deszkriptív módszer mint az összehasonlító lingvisztika eszköze (A finnugor magánhangzórendszer kérdéséhez). [Die deskriptivische Methode als Mittel der vergleichenden Sprachwissenschaft. (Zur Frage des finnisch-ugrischen Vokalsystems)]. MNy 61. 383. p. Egy nagy mű utolsó kötete [Der letzte Band eines großen Werkes]. Munkácsi-Kálmán, Manysi (vogul) népköltési gyűjtemény. IV. kötet, második rész. I. OK 22. 468–70. (Ism.) 1966. Eastern Ostyak Chrestomathy. Uralic and Altaic Series 51. Bloomington–The Hague, 207 p. A finnugor magánhangzórendszer kérdéséhez [Zur Frage des finnisch-ugrischen Vokalsystems]. I. OK 23. 147–51. 1967. A magyar szókészlet finnugor elemei [Die finnisch-ugrischen Elemente des ungarischen Wortschatzes] I–III. Budapest, 1967–1977. (Als Mitarbeiter) Hodu vagy hadu? Az a és az á magánhangzók kérdéséhez [Hodu oder hadu? Zur Frage der Vokalen a und á]. MNy 63. 323–30; 462–72. Bemerkungen zur Herkunft der ungarischen Infinitivendung -ni. ALinguH 17. 33–40. A tárgyas igeragozás az osztjákban (A vahi nyelvjárás anyaga alapján). [Die Objektivkonjugation im Ostjakischen (Auf Grund des Vachdialekts)]. NyK 69. 389–94. A magyar nyelv első etimológiai szótára [Das erste etymologische Wörterbuch der ungarischen Sprache]. NytudÉrt 58. 87–90. Munkácsi Bernát munkássága. (Bibliográfia. Előszó) [Die Tätigkeit von B. Munkácsi. Bibliografie. Vorwort]. I. OK 24. 397–8. Edith Vértes: Die ostjakischen Pronomina. I. OK 24. 456–60. (Ism.) Rokoni kapcsolataink [Unsere verwandtschaftlichen Beziehungen]. In: Szovjet-Baltikum. MSZBT, Budapest, 21–2. Rokon népeink az OSZSZSZK területén [Unsere verwandten Völker auf dem Gebiet der UdSSR]. In: Az Oroszországi Szovjet Szövetséges Szocialista Köztársaság (OSZSZSZK). MSZBT, Budapest, 121–36; 1972, 33–48. Der letzte Band des ostjakischen Nachlasses von Reguly. ALinguH 1. 450–3. 1968. Sibirische Märchen I. Wogulen und Ostjaken. Herausgegeben von J. Gulya (mit Nachwort). E. Diederichs Verlag, Düsseldorf–Köln, 295 p. 68

Zur Frage des finnisch-ugrischen Vokalsystems. In: Congressus Secundus Internationalis FennoUgristarum, Helsingiae habitus 23.-28. VIII. 1965. Pars I. Helsinki, 146–9. Számon tartották-e őseink az anyaági rokonságot? [Haben unsere Urahnen die Verwandtschaft müttericherseits beachtet?]. MNy 64. 402–7. Wolfgang Steinitz, Dialektologisches und etymologisches Wörterbuch der ostjakischen Sprache. NyK 70. 253–6. (Ism.) Wolfgang Steinitz, az obi-ugor nyelvek kutatója [W. Steinitz - der Erforscher der ob-ugrischen Sprachen]. I. OK 25. 275–8. A berlini Finnugor Intézet ünnepe [Feier des Finnisch-ugrischen Instituts in Berlin]. Nyr 92. 145–6. Szélesek-e a tömegek? (Zur ungarischen Sprachpflege) A Magyar Hírlap nyelvőre. MH, május 22. Miért mondja másfélszer? (Zur ungarischen Sprachpflege) A Magyar Hírlap nyelvőre. MH, május 29. Csakugyan izgalmas? (Zur ungarischen Sprachpflege) A Magyar Hírlap nyelvőre. MH, június 6. Szó, ami szó ... (Zur ungarischen Sprachpflege) A Magyar Hírlap nyelvőre. MH, június 12. A szórend - avagy hol is sérültek meg a labdarúgók? (Zur ungarischen Sprachpflege) A Magyar Hírlap nyelvőre. MH, július 4. Hangsúly a zebrán? (Zur ungarischen Sprachpflege) A Magyar Hírlap nyelvőre. MH, július 11. Ijedős-e a megdöglött bika? (Zur ungariscshen Sprachpflege) A Magyar Hírlap nyelvőre. MH, július 18. A magyar név eredete [Der Ursprung des ungarischen Volksnamens]. A Magyar Hírlap nyelvőre. MH, július 25. 1969. Vahi osztják szójegyzék [Vach-ostjakisches Wörterverzeichnis]. NyK 71. 21–59. HODU oder HADU? Zur Frage der Vokale a [å] und á [a:] im Ungarischen. ALinguH 19. 335–54. Juván Sesztalov: Kék vándorutak. (Übersetzt von J. Gulya, mit Nachwort) Budapest. Hogyan alakultak ki a különféle nyelvek? [Wie entstanden die verschiedenen Sprachen?] ÉT I. 24. 170–3 (284). 1970. Nyelv, sugárzó anyanyelvem... Költőink és íróink a magyar nyelvről [Sprache, meine strahlende Muttersprache... Ungarische Dichter und Schriftsteller über die ungarische Sprache]. Auswahl und Redaktion von L. Grétsy und J. Gulya. Budapest, 86 p. Aktiv, Ergativ und Passiv im Vach-Ostjakischen. In: Symposion über Sytax der uralischen Sprachen. 15.-18. Juli 1969 in Reinhausen bei Göttingen. Abhandlungen der Akademie der Wissenschaften in Göttingen, 80–3. Ganschow, G.: Wege zur Strukturbeschreibung des einfachen Satzes im Ostjakischen. (Korreferat.) Ebendort, 76–7. A. Alhoniemi: Zur Ausdrucksweise des Mittels durch die Wohin-Kasus im Tscheremissischen. (Korreferat.) Ebendort, 20–1. L. Bese, L. Dezső: On the Syntactic Typology of the Uralic and Altaic Languages. In: Theoretical Problems of Typology and the Northern Eurasian Languages. Budapest, 113–28. Ungari leksikograafiast [Ungarische lexikographische Arbeiten]. Keel ja Kirjandus 12. 774–6. Centry finno-ugrovedenija v Vengrii. Sovetskoe finno-ugrovedenija 6. 303–5. 69

A magyar nyelv eredete védelmében [Zur Verteidigung des Ursprungs der ungarischen Sprache]. Irodalmi és nyelvi közlemények 1. Budapest, 92–105. Budapest, Helsinki, Tallinn. – Népszabadság, szeptember 22. Tizenegy ország tudósainak tisztelgése Sajnovics János emléke előtt [Ehrenbezeugung von Wissenschaftlern aus elf Ländern vor Sajnovics’ Gedächtnis]. Nyr 94. 366–7. 11 ország tudósainak tisztelgése Sajnovics János emlékének. Közalkalmazott 23. június, 6. p. 1971. A magyar szavak történeti regénye. / A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. 2./ [Der historische Roman der ungarischen Wörter. /Das etymologische Wörterbuch des Ungarischen 2]. I. OK 27. 500–7. (Ism.) Milyen nyelven beszéltek a magyarok ősei? [Welche Sprache haben die Urahnen der Ungarn gesprochen?]. In: Anyanyelvi őrjárat. Budapest, 45–8. 1972. Átkoz. MNy 68. 216–7. 1973. Elválasszuk vagy szétválasszuk? [Trennen wir oder zergliedern wir?]. MNy 69. 488–90. Az osztják nyelvjárások fonematikus átírása [Die phonematische Transkription der ostjakischen Dialekte]. In: FU-transkription yksinkertaistaminen. Castrenianumin toimitteita 7. Helsinki, 102–8. A vogul nyelvjárások fonematikus átírása [Die phonematische Transkription der wogulischen Dialekte]. Ebendort, 109–18. Éder Zoltán: Révai Miklós. – A múlt magyar tudósai. Budapest 1972. NyK 75. 477–8; ALinguH 24. 1974, 404–6. (Ism.) Göttingen. ÉT 28. XI. 16., 2180–6. Kátyás király [König Kátyás]. ÉS: Glosszák, 1973. 1974. Sajnovics János. Sajnovics János emlékünnepség és tudománytörténeti szimpozion [J.S. Gedächtnisfeier und wissenschaftliches Symposion 1970]. Székesfehérvár–Tordas, 1970. május 1214. Budapest. Társszerkesztő: Szathmári István. (MNyTK 131.) Sajnovics János. Sajnovics János emlékünnepség és tudománytörténeti szimpozion. (Vorwort.) Ebendort, 3–5. A XVIII. század nyelvtudományának két sajátos vonásáról [Über zwei eigenartige Phänomene der Sprachwissenschaft im 18. Jahrhundert]. Ebendort, 101–2. A nyelvrokonság tudata a magyar művelődésben és történetben [Das Bewußtsein der Sprachverwandtschaft in der ungarischen Kultur und Geschichte]. Ebendort, 131–4. Prarodina finno-ugrov i razdelenie finno-ugorskoj ėtničeskoj obščnosti. In: Osnovy finno-ugorskogo jazykoznanija. Moskva, 28–42. Obščie čerty ugorskih jazykov. Ebendort, 53–5. Kratkij očerk istorii sravnitel´nogo finno-ugorskogo jazykoznanija. Ebendort, 55–98. Bán Aladár, a tudós és műfordító [A. B. der Wissenschaftler und literarische Übersetzer]. In: Bán Aladár Emlékezete, 1871–1971. Várpalota, 19–38. 70

Őstörténet és szemantika [Urgeschichte und Semantik]. NytudÉrt 83. 170–4. Some Eighteenth Century Antecedents of Nineteenth Century Linguistics: The Discovery of FinnoUgrian. In: Studies in the History of Linguistics: Traditions and Paradigms. Bloomington–London, 258–76. Úgy, ahogyan eddig. (Zur ungarischen Sprachpflege). Rádió- és Televízióújság XI, 4–10. Állat-e az asszony? [Zur Etymologie „asszony“]. ÉT 29. VI. 14. 1125. p. Dr. Molnár, József: Veszprém megyei nyelvemlékek [Sprachdenkmäler des Komitats Veszprém]. TIT, Budapest. Társszerkesztő: E. Boreczky. 1975. A vízimadarak népe. Tanulmányok a finnugor rokon népek élete és műveltsége köréből [Das Volk der Wasservögel. Studien über das Leben und Kultur der finnisch-ugrischen Völker]. Auswahl, Redaktion und Nachwort. Budapest, 508 p. A mondatszerkezetek rendszere a vahi osztjákban [Das System der Satzstrukturen im VachOstjakischen]. Budapest. (Doktori értekezés tézisei) Phonologische Analyse des Wogulischen. In: Phonologische Analyse der uralischen Sprachen. Berlin 1974. Linguistische Studien, Reihe A, Arbeitsberichte. Berlin, 11–129. Gab es eine finnisch-ugrische Einheit? In: Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum, Tallinae habitus 17.-23. VIII. 1970. Pars I. Tallinn, 87–92. E. I. Rombandeeva: Mansijskij (vogul´skij) jazyk. Moskva 1973. NyK 77. 251–4. (Ism.) Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum Budapestini habitus anno 1975. Pars I. Acta Sessionum. Budapest. Társszerkesztő: Ortutay Gy. Finnisch-ugrische Forschungsstätten in Ungarn. Budapest. Társszerkesztő: Honti László. Anyanyelv és demokrácia [Muttersprache und Demokratie]. Népszabadság, április 13.; Látóhatár, augusztus 15., 152–7; Anyanyelv, közélet, művelődés, Budapest 1976, 35–41. Miért finnugor nyelv a magyar? [Warum ist die ungarische Sprache finnisch-ugrisch?]. ÉT 27. VII. 4., 1251–4. A magyar nyelv finnugor voltáról [Über das finnisch-ugrische im Ungarischen]. NyéK 18. 13–6. Magyarok, finnugorok és a nagyvilág [Ungarn, Finnougrier und die Welt]. MH, 1975. szeptember 6. (Budai János álnév alatt). Oszló ősi köd. A finnugor rokonság felfedezésének történetéről [Sich zerteilender Ur-Nebel. Zur Geschichte der Entdeckung der finnisch-ugrischen Sprachfamilie]. Népszabadság, szeptember 7. 1976. Morfologija obsko-ugorskih jazykov. In: Osonovy finno-ugorskogo jazykoznanija III. Moskva, 277–9. Morfologija mansijskogo jazyka. Ebendort, 279–303. Morfologija hantyjskogo jazyka. Ebendort, 303–32. Etymológia a XVIII. században [Etymologie im 18. Jahrhundert]. NytudÉrt 89, 101–5. Etymologie im 18. Jahrhundert. ALinguH 26. 139–44. Az igeidők rendszere a vahi osztjákban [System der Tempora im Vach-Ostjakischen]. NyK 76. 306– 13. A finnugor tudományágak és a tudományos ismeretterjesztés [Die finnisch-ugrischen Disziplinen und die wissenschaftliche Wissensvermittlung]. In: TIT, Nyelvi ismeretterjesztés. Budapest, 9–20. 71

A magyar nyelv finnugor sajátosságai [Die finnisch-ugrischen Eigenheiten der ungarischen Sprache]. Ebendort, 37–42. Un monde voisin. Finno-Ougriens, Indo-Européens, Altaïens et Euroasiens. Benachbarte Welt. Finnougrier, Indoeuropäer, altaische Völker und Eurasier. Le livre hongrois 1976/2 – Bücher aus Ungarn 1976/2. Budapest, 26–7. (Unter Pseudonym János Budai.) 1977. Megjegyzések az ugor őshaza és az ugor nyelvek szétválása kérdéséről [Bemerkungen zur Frage der Urheimat der Ugrier und der Spaltung der ugrischen Sprachen]. In: Magyar őstörténeti tanulmányok. Budapest, 115–21. Zsilka, János: A nyelvi mozgásformák dialektikája. NyK 79. 333–8. (Ism.) Gábor O. Nagy: Abriss einer funktionellen Semantik. Budapest 1973. NyK 79. 341–2. (Ism.) A magyar nyelv hete [Die Woche der ungarischen Sprache]. MH 1977. április 2. 1978. Gyarmathi Sámuel [S. Gy.]. Budapest. 202 p. (A múlt magyar tudósai) 1979. Morphosyntaktische Untersuchungen. In: Festschrift für Wolfgang Schlachter zum 70. Geburtstag. Wiesbaden, 107–12. (Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 12) Kálmán Béla: Wogulische Texte mit einem Glossar. Budapest 1976. NyK 81. 404–6. (Ism.) 1980. Zur Phonologie des Tavda-Wogulischen. Finnisch-Ugrische Mitteilungen 4. 69–72. Dömötör, Tekla: János Honti – Leben und Werk. FF Communications 221. Helsinki 1978. Fabula 21. 114–5. (Ism.) Finnisch-ugrische Forschungen an der Georgia-Augusta im 18. Jahrhundert. Universität Göttingen, Informationen. Nr. 3/5. Juni, 8–9. Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum. Pars II. Acta sessionum. Budapest. Társszerkesztő: Ortutay Gy. 1981. Finnopermisches, Ugrisches und Uriranisches. In: Congressus Quintus Internationalis FennoUgristarum. Turku 20.–27. VIII. 1980. Pars VI. Turku, 371–6. Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum. Pars III. Acta sectionis linguisticae. Budapest. Társszerkesztő: Gy. Ortutay, G. Bereczki. Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum. Pars IV. Acta sectionis ethnographicae. Budapest. Társszerkesztő: Gy. Ortutay, A. Paládi-Kovács. Zur „Neuen Folge”. UrAltJb N. F. 1. 227. p.(Herausgeber) 1982. Das Ergativproblem in den finnisch-ugrischen Sprachen. UrAltJb N. F. 1. 19–34.

72

Steinitz, Wolfgang: Ostjakologische Arbeiten, Bd. IV. Beiträge zur Sprachwissenschaft und Ethnographie. The Hague-Paris-New York 1980 (Janua Linguarum, Series Practica, 257). Fabula 23. 159–61. (Ism.) 1983. Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum. Pars V. Acta Sectionis archaeologiae, historiae, anthropologiae. Budapest. Társszerkesztő: Gy. Ortutay, A. Bartha. XVIII. századi etimológiák. Mutatvány J. E. Fischer „Vocabularium Sibiricum“-ának készülő kiadványából [Etymologien aus dem 18. Jahrhundert. Probe aus dem J. E. Fischers „Vocabularium Sibiricum” in der Vorbereitung]. In: Urálisztikai tanulmányok. (Hajdú Péter 60. születésnapja tiszteletére). Budapest, 163–71. Survival-Erscheinungen in den Verwandtschaftstermini der uralischen Völker. UrAltJb N. F. 3. 1–8. Die Idee der Sprachverwandtschaft im Spiegel der kulturell-politischen Strömungen. In: Sprache und Volk im 18. Jh. Symposium in Reinhausen bei Göttingen 3.- 6. Juli 976. Opuscula Fenno-Ugrica Gottingensia I, 75–85. Laudatio auf Sámuel Gyarmathi. UrAltJb N. F. 3. 183–4. Jacobsohn, Hermann: Arier und Ugrofinnen. Hrsg. von W. Veenker. Göttingen 1980. UrAltJb N. F. 3. 206–7. (Ism.) B. Lőrinczy, Éva: A magyar mássalhangzó-kapcsolódások rendszere és törvényszerűségei. Budapest 1979. UrAltJb N. F. 3. 207–9. (Ism.) 1984. J. E. Fischer (1697-1771) und die uralistische Etymologieforschung. In: Linguistica et Philologica. Gedenkschrift für Björn Collinder (1894–1983). Philologica Germanica 6. Wien 1984, 183–9. Zur Phonologie des Šuryškar-Ostjakischen. In: Studien zur phonologischen Beschreibung uralischer Sprachen. Bibliotheca Uralica 7. Budapest, 103–9. Satzstrukturgrammatik. Vorschlag für eine einheitliche Beschreibung der finnisch-ugrischen (uralischen) Sprachen und Dialekte im Bereich der Syntax. Mitteilungen der Societas Uralo-Altaica. Heft 6. Hamburg, 29–32. Sámuel Gyarmathi, Linguist. Rede anläßlich der Enthüllung einer Gedenktafel am 22. April 1983, Goetheallee 20, Göttinger Jahrbuch, 255. p. Gyarmathi, Sámuel: Grammatical Proof of the Affinity of the Hungarian Language with Languages of Fennic Origin. Translated, annotated, and introduced by Victor E. Hanzeli. Amsterdam/Philadelphia. 1983. UrAltJb N. F. 4. 303. p. (Ism.) Régi magyar glosszárium. Hrsg. v. J. Berrár–S. Károly. Budapest 1984. UrAltJb N. F. 4. 309. p. (Ism.) Rombandeeva, E. I. / M. P. Vachruševa: Mansijskij jazyk. Leningrad 1984. UrAltJb N. F. 4. 309. p. (Ism.) 1985. Gedenkfeiern zum 200. Geburtstag von Alexander Csoma de Kőrös. UrAltJb N. F. 5. 236. p. Kiss, Jenő: Magyar madárnevek. UrAltJb N. F. 5. 265–6. (Ism.) Magyar verbális asszociációk 1. UrAltJb N. F. 5. 296–7. (Ism.) Lewy Ernst. Tscheremissisches Wörterbuch. Indogermanische Forschungen 9. 377–9. (Ism.) 73

1986. Zur Frage der ugrischen s-Laute. UrAltJb N. F. 61–7. Rédei, Károly: Uralisches Etymologisches Wörterbuch. UrAltJb N. F. 6. 231–4. (Ism.) 1987. Die Aufklärung und die Entdeckung der Sprachen Sibiriens. In: Vermittlung und Rezeption. Beiträge zu den geistesgeschichtlichen Berührungen in der Aufklärungszeit. In: Opuscula Fenno-Ugrica Gottingensia II, 55–63. Drevnejšie svedenija o finno-ugorskih narodah i pervye šagi v ih izučenii. Sovetskoe finnougrovedenie XXIII, 127–30. 1988. A létige a vahi osztjákban [Das sein-Verb im Vach-Ostjakischen]. In: Bereczki Emlékkönyve (Bereczki Gábor 60. születésnapjára). Urálisztikai Tanulmányok 2, 1988, 169–73. Ung. magyar ~ dt. Ungar/Magyar (ungarisch/magyarisch). Auf der Grundlage deutschsprachiger Übersetzungen von Dichtungen Petőfis. UrAltJb N. F. 8. 78–93. Társszerző: Maria Pettrits. Professor Schlachter 80 Jahre alt. UrAltJb N. 8. 186–7. 1989. Steinitz, Wolfgang: Ostjakologische Arbeiten. Bd. III. Texte aus dem Nachlaß. Dialekt von Vasjugan, Texte: 32.–35. (Bearbeitet von J. Gulya.) Budapest, 563–73. 1990. „Hungarologia desiderata ...” Hungarológiai ismerettár 7/I. Budapest, 23–6. Die Protokultur der Uralier und Indoeuropäer: Eine Vergleichsstudie. -Indogermanica II, Moskva, 142–8.

In:

Uralo-

1991. Kertbeny über Reguly. In: Varia Eurasiatica. Festschrift für Professor András Róna-Tas. Szeged, 57– 62. Petőfi híre a nagyvilágban – Németország [Der Ruhm Petőfis in der Welt – Deutschland]. In: Petőfi Emlékhelyek Országos Találkozója. Sárszentlőrinc 1991. szeptember 28. Petőfi Sándor Társaság, Kiskőrös, 32–41. 1992. Széchenyi und Petőfi. In: Graf István Széchenyi 1791–1860. Stuttgart, 25–30. Eine Bemerkung zur indogermanisch-finnougrischen Problematik. UrAltJb N. F. 11. 41–3. Das 18. Jahrhundert und Sibirien. UrAltJb N. F. 11. 193–5. 1993. Protokultur und Linguistik. In: Festschrift für Raija Bartens zum 25. 10. 1993. MSFOu 215. 113–9. Sajnovics, Gyarmathi, Kőrösi Csoma és Göttinga [Sajnovics, Gyarmathi, Kőrösi Csoma und Göttingen]. In: Régi és új peregrináció. Magyarok küföldön, külföldiek Magyarországon, III. Budapest– 74

Szeged 1993, 1287–94; Kőrösi Csoma Sándor és a magyar keletkutatás, 2004. Red: József Gazda– Etelka Szabó. 48–55. Finnugor vs. szamojéd [Das Finnisch-ugrische vs. Samojedische]. In: Hajdú Péter 70 éves. Szerk. Sz. Bakró-Nagy Marianne–Szíj Enikő. Budapest 103–5. M. P. Alekseev, J. P. Laetus (um 1480) und sein Ugria. (Szerk.) UrAltJb N. F. 12. 95–112. Petőfi-Symposium in Ungarn. Spektrum 1993/4. 16. Bettina von Arnim: Petőfinek, a Napistennek. In: Hanthy Kinga, Petőfi a világirodalomban, Itthon is németül olvasták. MN, március 13. (Fordítás) 1994. A mondatszerkezetek rendszere a vahi osztjákban [Das System der Satzkonstruktionen im VachOstjakischen]. Studia uralo-altaica. Supplementum 4. Szeged, 317 p. Zur Frühgeschichte der vergleichenden Sprachwissenschaft: J. E. Fischer (1747) und S. Gyarmathi (1799). In: Bopp-Symposium 1992 der Humboldt-Universität zu Berlin. Akten der Konferenz vom 24. 3.-26.3.1992 aus Anlaß von Franz Bopps zweihundertjährigem Geburtstag am 14.9.1991. Hrsg. v. R. Sternemann. Heidelberg, 91–104. Anthologie und interkulturelle Rezeption. Opuscula Fenno-Ugrica Gottingensia VI. (Mit Nachwort). Frankfurt am Main–Berlin–NewYork–Paris–Wien. Társszerkesztő: N. Lossau. Zu Goethes „Weltliteratur” in Ungarn. Ebendort, 143–9. Leibniz’ vergessene Verdienste. In: Internationale Akademische Jubiläums-veranstaltungen aus Anlaß der Gründung der Albertus-Universität zu Königsberg vor 450 Jahren (26.-29. September 1994). Sektion 9, Kaliningrad 1994, 48–9; Language Study in Europe at the Turn of the Millenneium. SLE. 2001, Leuven, (Cf. 2005) Loch im Stammbaum? (Zur Urheimatfrage der Ugrier und der Ungarn). Specimina Sibirica X. Szombathely, 45–62. Szókincsünk ősi háttere. In: A lexikológia és a lexikográfia elmélete és módszertana (előadásvázlatok). Eger, 32. p. Der urgeschichtliche Hintergrund des ungarischen Wortschatzes. UrAltJb N. F. 13. 35–44. 1995. J. E. Fischer: Vocabularium Sibiricum (1747). Der etymologisch-vergleichende Anteil. Opuscula Fenno-Ugrica Gottingensia VII, 249 p. (Bearbeitet und herausgegeben) Sibirische Märchen. I. Wogulen und Ostjaken. Eugen Diederischs Verlag, Düsseldorf–Köln ². (Szerk.) Sprachsystem und Gefühl. In: Jazyk-sistema, jazyk-tekst, jazyk-sposobnost’. Festschrift für Ju. N. Karaulov. Moskva, 171–5. 1996. Transitivität, Determiniertheit und objektive Konjugation im Proto-Uralischen. In: Congressus Octavus Internationalis Fenno-Ugristarum 1995. Pars III. Jyväskylä, 96–9. Wende und Jahrtausendwende. In: Congressus Octavus Internationalis Fenno-Ugristarum 1995, Pars VIII. Jyväskylä, 41–2. tűz ‘Feuer’. In: Ünnepi könyv Mikola Tibor tiszteletére. Szeged, 108–10. 75

Munkácsi, Bernát: Vogul Folklore. Ed. Otto J. von Sadovszky–Mihály Hoppál. Budapest AkK/Los Angeles: International Society for Trans-Oceanic Research 1995 (ISTOR 4). Fabula 37. 342–3. (Ism.) Farkas, Julius von / Jacobsohn, Hermann / Lewy, Ernst / Steinitz, Wolfgang. In: Lexikon Grammaticorum – Who`s Who in the History of World Linguistics. General Editor: Harro Stammerjohann. Tübingen, 290–1; 468–9; 569. p.; 884–5. Sámuel Gyarmathi und die Göttinger Universitätsbibliothek. (Koautor: Kai Hendrik Patri) UrAltJb N. F. 14. 239–47. 1997. A magyarok önelnevezésének eredete [Die Herkunft der Selbstbenennung der Ungarn]. – In: Honfoglalás és nyelvészet. Red. L. Kovács–L. Veszprémy. Budapest, 85–97. K sopostavleniju kul’tur ural’skoj i indoevropejskoj epoh. In: Balto-slavjanskie issledovanija 1988– 1996. Moskva, 191–7. 1998. Die Geschichte der 1-Laute des Süd-Ostjakischen im 18. Jahrhundert. UrAltJb N. F. 15. 1997/1998, 43–63. Magyar nyelvtan magyarul? [Ungarische Grammatik auf ungarisch?]. MTud 12. 1514–5. 1999. Verbindung oder Isolierung: Die Sprachfamilien. In: Culture of the Time of Transformation, II. International Congress, The Cultural Identity of the Centrral-Eastern Europa. Poznań, 66–70. Der deutsche Petőfi, 61 Gedichte. Lauf a.d. Pegnitz, 147 S. Der deutsche Petőfi. Ebendort, 5–9. (Szerk.) Mondatszerkezettan. In: A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei I. Magyar és finnugor mondattörténet. Red. Büky, L.–T. Forgács. Szeged, 53–8. Finnougristik in Deutschland. Göttingen, 1999, 22000 (Vorwort.) Das Rätsel der Verbalparadigmen im Ungarischen. Mitteilungen der Societas Uralo-Altaica 21. 33–4. 2000. Regenbogen. In: Antropoloģe profesore Dr. habil. hist. LZA goda locekle Raisa Denisova. Latvijas vēsturnieki. Red. Andris Caune. Rīga, 100–4. Quo vadis, Fennougristica? In: Congressus Nonus Internationalis Fenno-Ugristarum. Tartu. 7.–13. 8. 2000. Pars I. Tartu, 181–8; Göttingen 2000, 22001. Wogulisches und Ostjakisches bei den Gelehrten der Aufklärung in Westeuropa. Lomonossow, DAMU-Hefte 2/2000. 24–5. Petőfi a szomszéd és rokon népek nyelvén. Utószó [Nachwort]. Budapest. Társszerkesztő: Kerényi Ferenc. 2001. Komparatisztika: ellentmondás – és feloldása. In: Vade mecum! A huszonötödik óra. Szombathely, 113–121. (Az Uralisztikai Tanszék Kiadványai 9.) 76

Magyaren. In: Reallexikon der Germanischen Altertumskunde. Begründet von Johannes Hoops, Zweite völlig neu bearbeitete und stark erweiterte Auflage, Bd. 19. Berlin–New York, 160–5. 2002. Európa-csúcs ezer esztendővel ezelőtt [Europa-Gipfel vor tausend Jahren]. História 24/3. 27. p. Herkunft der „Europäschen Identität”: Quellen und Grenzen. In: Actas del VII Congreso „Cultura Europea”, Pamplona, 23–26 de octubre de 2002. Ed. por Enrique Banús y Beatriz Elío. Univ. de Navarra, 537–40. Konfrontation und Identifikation. Die finnisch-ugrischen Sprachen und Völker im europäischen Kontext. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 59. Wiesbaden. (Szerk.) Historische Aspekte: A. L. Schlözer. Ebendort, 177–84. 2003. Gulya János, finnugor nyelvészfilologus, tudománytörténész [J. G., Sprachforscher für die finnischugrische Philologie, Wissenschaftshistoriker] (Budapest, 1933. február 1.) In: Napút, Évkönyv 10. 10–2. Sztyeppék időtlen útján: A magyarok belépése a történelembe [Hinter den zeitlosen Steppen hervor: der Eintritt der Ungarn in die europäische Geschichte]. In: Kőrösi Csoma Sándor és a magyar nyelv. Red. József Gazda. Kovászna, 125–9. Széljegyzetek az indoeurópai-finnugor kutatásokhoz [Randbemerkungen zur indoeropäisch - finnischugrischen Forschungen]. In: Permistica et Uralica. Ünnepi könyv Csúcs Sándor tiszteletére. Piliscsaba, 79–82. 2004. Szubjektív megjegyzések finnugor nyelvi modellekhez [Subjektive Bemerkungen zu Modellen für finnisch-ugrische Sprachen]. – In: Mikola-konferencia 2002, SzTE Finnugor Tanszék. Red. Marianne Bakró-Nagy, Szeged 2004, 49–56. Die mittelalterliche Konzeption Europas als politische und religiöse Einheit gezeigt am Beispiel des Quedlinburges Hoftages 973. In: Die christlichen Wurzeln Europas. Hildesheim, 11–27. 2005. Leibniz‘ vergessene Verdienste. In: Lihkun lehkos. Beiträge zur Finnougristik aus Anlaß des sechzigsten Geburtstages von Hans-Hermann Bartens. Red. Cornelius Hasselblatt et al. Wiesbaden, 103–10. 2006. Finnisch – ugrisch 1782. Pamjati Jurija Vladimirovica Anduganova. Vestnik Jugorskogo Gosudarstvennogo Universiteta, Vyp. 2. 31–2. Egy ősi európai nyelvemlék: a Halotti Beszéd. In: VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus. Az előadások összefoglalói. Szerk. Görömbei András et al. Debrecen, 104–5. Hanty i mansi: kto oni? [Hanty und Mansi: Wer sind sie?] In: Slovo Narodov Severa – The Word of the Peoples of the North. Hanty–Mansijsk Nr. 2. (20.) 12. p. Der Hoftag in Quedlinburg 973. In: Der Hoftag in Quedlinburg 973. Von den historischen Wurzeln zum Neuen Europa. Hrsg. v. Andreas Ranft. Berlin, 19–27. 77

Die Latinität und ihre politische Rolle. In: Europa – woher, wohin? Werte und Finalität in der Europäischen Union. Europa-Fokus 2006/2. Ein Info-Service des Europäischen-Zentrums Niedersachsen [Hannover], 15–7. 2007. Egy európai magyar nyelvemlék: a Halotti Beszéd. In: Nyelv, nemzet, identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Debrecen, 2006. augusztus 22–26.) nyelvészeti előadásai II. Debrecen–Budapest, 331–42; Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények L, 2006, 53–64. A Halotti Beszéd: háttér és eredet. Új Hegyvidék. Irodalom, honismeret, 2007/3–4. 205–19. * Prof. Dr. Dr. h.c. János Gulya zum 70. Geburtstag. Göttingen, 01. Februar 2003. Red. Katri Wessel. Göttingen, 2003. Előkészületben Leibniz und Jugria. Festschrift für Marija Vagatova. Hanty–Mansijsk. Jesuiten, Freimauer, Gelehrte. (Vortrag, Mscr.) Altwogulische Dialekete. Historische und dialektologische Wörtersammlung aus dem 18. Jahrhundert, – unter Mitarbeit von Susan Kahl. Suryskar-ostjakische Texte. – J. Gulya–Anna Widmer. Sermo super sepulchrum. A Halotti Beszéd és a Halotti Könyörgés a Pray -kódexből. Göttingen.

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Ahogyan én emlékszem... Gulya Jánost azóta ismerem, amióta először tettem be a lábam a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetébe. Meglehetősen régen volt, még a múlt században, tán 1969-ben vagy 1970ben. Az intézet akkoriban még Pesten a Lipótvárosban, az Oktatásügyi Minisztérium épületében volt albérlő, a Finnugor Osztály pedig valamelyik magasabb emeleten foglalt el vagy három szobát. A legnagyobbikban kaptam helyet dobozaimmal, céduláimmal együtt a hosszú, barna tárgyalóasztalnál, s az egyetemi órák után érkezve, rendszerint késő délután láttam munkához. Olyankor tehát, amikor már csak kevesen voltak bent a munkatársak közül. E legnagyobb szoba egyik lakója volt Gulya János is ... Meglehet, ő már nem is emlékszik erre, meg arra sem, hogy időnként megbámultam azokat a kartonlapokat, amelyekre osztják mondatokat írt (megjegyzem, akkor fogalmam sem volt róla, hogy azok osztják mondatok). E kartonlapok abban különböztek minden más cédulától vagy az osztályon használatos papirostól, hogy körben lyukacsos volt a szélük; pusztán esztétikai szerepe lehet e mintázatnak, gon78

doltam, bár kicsit csodálkoztam. Egyszer azután hallottam, valakivel arról beszélgetett, hogy kötőtűt használ e lapok kezelésére... Elképzelhető, hogy én, aki eladdig a világon semmit nem tudtam a lyukkártyáról, hogyan meredtem rá, utóbb remélve, nem vette észre pillantásomat. S persze csak jóval később tudatosult bennem, hogy a csupán évtizedek múltán megjelent vahi osztják mondattan megírásához János akkoriban ritka korszerű módszert alkalmazott adatai kezeléséhez. – Évekkel később egyszer, gondosan megőrzött egyetemi jegyzeteim között keresgélve, kezembe került egy rajz: kék golyóstollal rajzolt szépséges lovat ábrázolt, egyikét azoknak, amelyeket Schmidt Éva készített diákéveinkben a hosszú előadások alatt. Kaptam belőlük egyet-kettőt. A rajz ugyanolyan lyukkártyára készült, mint amilyeneket Gulya Jánosnál láttam. Máig sem tudom, a véletlen művéről volt-e szó. A választ ma már csak János tudja. Egyetemi tanulmányaim végeztével, immár segédmunkatársként folytattam munkámat az Intézetben, Gulya János azonban néhány év múltán, göttingai kinevezésekor, megvált tőlünk. S jóllehet mindkettőnk számára az obi-ugor nyelvek jelentették szűkebb kutatási területünket, ő az osztjáknak volt szakembere, engem a vogul érdekelt jobban, őt a szintaxis vonzotta elsősorban, engem meg a jelentéstan. Így hát találkozási pont nemigen adódott, az évek múlásával meg egyre kevésbé, hiszen nekem nem területem például a tudománytörténet, neki meg nem a hangtörténet, s ráadásul az ugor alapnyelvet illetően sem osztozhattam véleményében. S bár soha nem törtem rajta a fejem, mégis valahogyan úgy élt bennem, a magam munkáiban nem hasznosíthatom eredményeit, hiszen túlságosan távoliak területeink. Tévedtem. Úgy adódott, hogy a szegedi Finnugor Tanszéken uráli összehasonlító morfológiát és szintaxist is oktatnom kell. (Azon az egyetemen tehát, amelynek Gulya János díszdoktora, s ahol, váratlanul ugyan, s ha rövid időre is, megint „intézményesített” kapcsolatba kerültünk.) Mivel e tekintetben nincs sok jártasságom, ijedt ügybuzgósággal állítottam össze az órák anyagát, s – a hallgatókat is lelkesítendő – igyekeztem minél több, szemantikailag és frazeológiailag is érdekes példát összegyűjteni arra, az egyes lokális kázusokat milyen funkciókban és kifejezésekben alkalmazzák rokon nyelveink. Azt azonban hirtelenjében nem tudtam megmagyarázni magamnak, miként ugrott be az egyik órán a következő mondat: Fejébe húzza a sapkáját. Tény viszont, hogy a hallgatók (magyar anyanyelvűek), jót derültek, amikor felismerték, mit is mondunk ilyenkor valójában. S csak néhány nappal később idéződött fel bennem az emlék, hogy valamikor réges régen Gulya János hozta föl e mondatot példaként egy előadásában, a magyar (vagy finnugor?) „észjárásról” beszélvén. Az utóbbi idők felismerése a következő, hasonlóan anekdotikus példa is. Évek óta foglalkozván az alapnyelvi szótagok problémájával, kételyeim támadtak az obi-ugor nyelvek nem első szótagi redukált magánhangzóinak státuszát illetően: fonémák-e vagy sem? Ha az ember disszertációt ír (de ha nem azt ír, akkor is) mindig sürget az idő, s én egyre türelmetlenebbül böngésztem a szakirodalmat, vajon van-e valaki, aki legalább kételyeit közli e kérdéssel kapcsolatban. Végignéztem a chrestomáthiákat is persze. A könyvhalom ledőlt, a keleti osztják nyelvtan leesett, gondoltam majd mindjárt felveszem. Már azon voltam a képernyő felé fordulva, hogy leírom, a chrestomathiák sem igazítanak el a kérdésben, amikor felvettem a könyvet a földről, s nem sok reménnyel ugyan, de azért a rend kedvéért belenéztem. Ezt találtam: „Whether a vowel õ or Õ should be in a certain non-first syllable, is determined by the sound system of the word, by the vowel harmony...This peculiar double phoneme is characterized by the fact that 1. it occurs in non-first syllable only, 2. its defining role lies in its local value: it makes the pronunciation of the consonants possible by practically ’breaking them up', besides, in a cert ain position, it is ’euphonic’... In fact, if we wished to be quite consistent, we ought to distuinguish the phoneme realized in the sounds õ/Õ from the õ occuring in first syllable, 79

also, i. e. we ought to denote it with a different symbol” (J. Gulya, Eastern Ostyak Chrestomathy. Indiana University Publications, 1966. 26 – kiemelés tőlem: B.-N. M.). Kell-e mondanom, mennyire örültem. Ezek után nem tudhatom, mikor, miként, milyen dolgozatomban idézem majd megint Gulya Jánost. Azt azonban tudom, hogy ha, mondjuk, tíz év múltán megint írhatok róla, köszöntésként – melyet a tudatosan személyes hangnem ellenére nem csupán a magam, hanem a szegedi Finnugor Nyelvtudományi Tanszék nevében is tolmácsolok – szívesen folytatom az emlékezést. Lehet, hogy a cím akkor is ilyen sutára sikerülne. „Kár", hogy majd akkor sem, mint ahogyan most sem kérhetem ki ebben a tanácsát. Hiszen köztudott: szakmánkban a legfrappánsabb címek éppen Gulya Jánostól származnak. Bakró-Nagy Marianne Meine Eindrücke aus 21 Jahre An meine allererste Begegnung mit János Gulya im Herbst 1988 habe ich nur vage Erinnerungen. Es dürfte auf dem Einführungstreffen zur Vorbesprechung des neuen Semesters gewesen sein, wie sie das Finnisch-ugrische Seminar der Georg-August-Universität damals immer veranstaltete; nicht nur zum Kennenlernen der Dozentinnen und Dozenten oder zur Präsentation ihrer Kurse, sondern auch zur Verabredung der Kurstermine. Auf diesem Treffen war für mich als Studienanfänger fast alles noch eine Terra incognita: das Gebäude an der Göttinger Theaterstraße und die Kommiliton(inn)en ebenso wie die Lehrkräfte mit Ausnahme von Dr. Hans-Hermann Bartens, der das Fach Finnougristik ein halbes Jahr zuvor auf den Info-Tagen für studieninteressierte Abiturienten vorgestellt hatte. Insofern war der Seminardirektor Prof. Gulya in dieser Stunde für mich wohl „nur“ ein neuer Name, ein neues Gesicht, eine neue Stimme unter vielen. Das sollte sich freilich schon in den folgenden Wochen und Monaten gründlich ändern. Prof. Gulya ließ es sich nämlich nicht nehmen, die einführenden Proseminare in Grundfragen der finnisch-ugrischen Sprach- und Literaturwissenschaft stets selbst zu unterrichten und so die neuen Studentenjahrgänge kennenzulernen; eines von vielen Indizien dafür, dass es ihm mit der vielbeschworenen Verbindung von Forschung und Lehre immer ernst gewesen ist. Zu denjenigen Professoren (nach meinen Erfahrungen zum Glück ohnehin eine Minderzahl, wenngleich keine unbeträchtliche), denen die Studierenden eher als lästiges Beiwerk ihrer wissenschaftlichen Arbeit erscheinen, zählt János Gulya ganz gewiss nicht. Und so brachte uns Herr Gulya im Wintersemester 1988/89 zunächst das Handwerkszeug der finnisch-ugrischen Sprachwissenschaft nahe, vom Ernten wandernder Äpfel (A. Joki) über typologische Aspekte bis zu den damals aktuellen Ansätzen der Urheimatforschung. Angesichts der Tatsache, dass die meisten von uns Studierenden eher über ein spezielles Interesse für Finnland oder Ungarn zur Finnougristik gefunden hatten, weniger durch eine übergreifende Faszination für die gesamte Sprachfamilie, war das Unterrichten dieser Einführungsveranstaltung sicherlich keine geringe Herausforderung. János Gulya hat sich dieser Herausforderung, das war zu spüren, mit Leidenschaft gestellt. Auch in den späteren Vorlesungen und Seminaren zu einigen seiner Spezialgebiete – insbesondere zur Wissenschaftsgeschichte, den ob-ugrischen Sprachen und der Syntaxforschung – hat er uns viel Spannendes, oft über die Grenzen unseres Faches Hinausgehendes vermittelt. Ich weiß nicht mehr, ob es schon in meinem ersten Studienjahr oder erst im darauf folgenden war; jedenfalls überraschte mich Herr Gulya eines Tages mit der Frage, ob ich nicht Lust hätte, auf dem 80

Internationalen Finnougristenkongress in Debrecen im Sommer 1990 einen wissenschaftsgeschichtlichen Vortrag über Sámuel Gyarmathi zu halten. Natürlich nahm ich die Einladung begeistert an – die Möglichkeit, als Student im Grundstudium bzw. kurz vor Abschluss desselben auf einer großen wissenschaftlichen Tagung zu referieren, bekommt ja nicht jeder angehende Forscher von seinen akademischen Lehrern geboten. Ich darf wohl sagen, dass dieser Vertrauensvorschuss ein wichtiger Ansporn für meine weitere Arbeit gewesen ist, dessen Auswirkungen sich bis heute erstrecken und weiter erstrecken werden. Überhaupt zählte zu den hervorstechendsten Eigenschaften von Prof. Gulyas Lehrveranstaltungen sein Bemühen, die Studierenden auf interessante, noch ganz oder teilweise unbearbeitete Forschungsthemen hinzuweisen und uns so zum selbständigen Arbeiten zu ermutigen. Sein Satz „Darüber könnte man eine Magisterarbeit schreiben“ wurde im Kreis der damaligen Göttinger Finnougristik-Studenten zum geflügelten Wort – vielleicht nicht immer ohne einen Anflug von Ironie zitiert, wie junge Leute gute Ratschläge gerne ironisch zu nehmen gewohnt sind, aber doch wohl zumindest unterschwellig mit der verdienten Anerkennung. Seit 1990 lernte ich Prof. Gulya dann auch als „Chef“ kennen, in langen Jahren der Tätigkeit als seine studentische bzw. wissenschaftliche Hilfskraft. Es war eine in jeder Hinsicht angenehme Zusammenarbeit – das gilt für die Inhalte (nämlich die Beteiligung an seinen wissenschaftsgeschichtlichen Projekten wie der Herausgabe des Vocabularium Sibiricum) ebenso wie für unseren Umgang. János Gulya war ein anspruchsvoller, aber immer auch rücksichtsvoller Arbeitgeber, etwa im Hinblick auf die seinen Hilfskräften zur Verfügung stehende Zeit. Dazu kam ein weiterer wichtiger Punkt. Universitätsinstitute sind bekanntlich keine konfliktfreien Räume, in „kleinen“ Fächern wie der Finnougristik zumal, und solche Konflikte gab es natürlich auch im Finnisch-ugrischen Seminar der Georgia Augusta. Prof. Gulya hat niemals das geringste Missfallen bekundet oder spüren lassen, wenn ich auch zu Personen, die mit ihm nicht „konnten“, gute Beziehungen unterhielt und in seiner Gegenwart meine Wertschätzung für sie zu erkennen gab. Nun mag man vielleicht sagen, dies sollte ja eigentlich eine Selbstverständlichkeit sein – aber wir alle wissen, dass das im menschlichen Zusammenleben, erst recht in hierarchischen Strukturen wie denen einer deutschen Universität, de facto eben leider nicht so selbstverständlich ist. Ich finde, diese Verhaltensweise zeugt von Charakterstärke, und möchte Herrn Gulya aus der Rückschau herzlich dafür danken. Nun habe ich viel, vielleicht doch ein bisschen zu viel, über meine subjektiven Eindrücke berichtet. Was ist János Gulya denn für ein Mensch und akademischer Lehrer, wenn man ihn aus einer „allgemeineren“ Perspektive betrachtet? In erster Linie sollte man ihn als einen geschichtsbewussten Kopf beschreiben – als einen Mann mit Sinn für Traditionen, der in seiner Eigenschaft als Direktor des Finnisch-ugrischen Seminars selbst Traditionen geschaffen hat: den alljährlichen „Budenz-Tag“ in Erinnerung an den in Rasdorf bei Fulda gebürtigen, später in Ungarn wirkenden Sprachforscher Josef Budenz (1836-1892), bei dem es für die – meist studentischen – Referenten im Geist von Budenz’ berühmtem Kruzsok stets eine Flasche guten ungarischen Rotweins gab; den vielleicht schon älteren, aber unter der Ägide Prof. Gulyas besonders gepflegten Brauch der Unterschriftenwand für Vortragsgäste im Obergeschoss des Seminars; schließlich die in einem familiäreren Kreis geübte, ausgesprochen angenehme Angewohnheit, in jedem Semester die Teilnehmerinnen und Teilnehmer aller seiner Lehrveranstaltungen zum Abendessen zu sich nach Hause einzuladen. Bei dieser Gelegenheit sei gesagt, dass man sich Prof. Gulya (wie so viele namhafte Wissenschaftler) nicht ohne seine Frau vorstellen könnte – Dr. Viktória Gulya, ebenfalls Dozentin der Georg-August-Universität, 81

die mit ihrem Mann die Eigenschaften einer sympathischen, anregenden Gesprächspartnerin und einer formidablen Gastgeberin teilt. Ein anderer ausgeprägter Wesenszug von Prof. Gulya ist seine Beharrlichkeit und Zielstrebigkeit. Besonders anschaulich konnte ich diese Eigenschaft bei einem Projekt Anfang der 2000er Jahre erleben. Prof. Gulya kam auf die Idee, in Form eines wissenschaftlichen Symposiums an den Hoftag Ottos I. in Quedlinburg 973 zu erinnern – einen Hoftag, der unter Beteiligung polnischer, ungarischer, böhmischer, dänischer, bulgarischer und anderer auswärtiger Größen stattfand und mithin, so seine Formulierung, cum grano salis als ein früher „EU-Gipfel“ aufgefasst werden könnte. Die Finanzierung der Tagung erwies sich in Zeiten leerer kommunaler und Landeskassen als keine so leichte Aufgabe; dass der bedauernswerte Quedlinburger Bürgermeister angesichts des über seine Stadt verhängten Haushaltsstopps unser Unterstützungsansinnen in einem Atemzug mit Anträgen der örtlichen Kaninchenzüchter zu nennen wagte, fand Prof. Gulya zunächst gar nicht amüsant... Mit beeindruckender Zähigkeit, die man im Finnischen mit dem Wort sisu bezeichnen würde, nach diversen Autofahrten über den Harz und einer umfangreichen Korrespondenz gelang es ihm letztlich aber doch, in Kooperation mit dem Land Sachsen-Anhalt und der Universität Halle sein großes Projekt zu realisieren. Ich hätte in einigen Augenblicken nicht mehr daran geglaubt – für manches braucht man eben doch Visionäre mit der nötigen Sturheit. Nebenbei bemerkt, ein bisschen von dieser Zähigkeit könnte man vielleicht der Physiognomie des hier Beschriebenen schon ablesen: klein, untersetzt, aber energisch wirkend, mit stets wachen Augen. Wo wir schon bei (halbwegs) Äußerlichkeiten sind, wären auch noch ein paar Worte über die Sprache Prof. Gulyas zu verlieren. Es ist vielleicht kein Zufall, dass sich Personen, die eine umfassende Kenntnis der deutschen Sprache mit einem charmanten ausländischen Akzent verbinden, in unserem Land besonderer Zuneigung erfreuen – unabhängig davon, ob das nun ein niederländischer Akzent ist wie bei Rudi Carrell, ein französischer wie bei Mireille Mathieu oder ein englischer wie bei Chris Howland. Auch János Gulya dürfte seine ungarische Artikulation bei den meisten Zuhörern eher noch zusätzliche Sympathien einbringen. Eine Anekdote, die ich allerdings nur aus zweiter Hand habe, berichtet (um es linguistisch auszudrücken) anscheinend von einem Hyperkorrekturphänomen: die Geschichte einer Studentin, der Prof. Gulya an einem bestimmten Punkt ihrer Zwischenprüfung verkündete, „So, jetzt kommen wir zum Genuss.“ Die Kandidatin schaute, so ihre spätere Erzählung, eine Weile verdutzt drein, bis sie begriff, dass ihr keineswegs ein Gläschen Pálinka zur Stärkung bevorstand, sondern ein Fragenblock zur grammatischen Kategorie des Geschlechts... Aus einer Anekdote wie dieser die Schlussfolgerung zu ziehen, János Gulya könne nicht ausgezeichnet Deutsch, wäre aber grundfalsch. Ich habe in unseren Gesprächen bzw. beim gemeinsamen Verfassen von Texten immer wieder sein Bewusstsein für semantische Nuancen der deutschen Sprache bewundert – ein Grad an Sprachreflexion, den manche muttersprachliche Journalisten nicht immer aufbringen. In der Aussprache finnisch-ugrischer Sprachen, auch des mir besonders nahe stehenden Finnischen, liegt Prof. Gulya ohnehin mit 1-0 vorn: In den Jahren unserer Zusammenarbeit hat er mich beispielsweise oft genug dabei „ertappt“, wie ich den für Deutsche wirklich nicht einfach zu bewältigenden Nachnamen des Wissenschaftlers und Politikers E.N. Setälä falsch artikulierte. Angesichts der Tatsache, dass einer meiner besten finnischen Freunde Verfasser einer politischen Biographie Setäläs ist, habe ich auch in diesem Punkt von Herrn Gulya „fürs Leben gelernt“ und nicht bloß für die Universität.

82

So sitze ich nun an meinem Schreibtisch im schönen polnischen Toruń – wo ich vielleicht nicht säße, wenn Prof. Gulya nicht ganz kurzfristig mit einem Gutachten für meine Lektoratsbewerbung beim DAAD eingesprungen wäre –, denke mit Vergnügen an die fast 21 bisherigen Jahre unserer gemeinsamen Wegstrecke zurück und freue mich auf die Fortsetzung. So, wie ich János Gulya kenne, wird er der Finnougristik auch in den kommenden Jahren viel zu geben haben. Kai H. Patri Göttingen–Toruń Születésnapra Gulya Jancsi barátomnak örömmel és szeretettel küldöm szívélyes jókívánságaimat 70. születésnapjára. Adjon neki az Úr jó egészséget és sok erőt a még ráváró feladatok elvégzésére. Áldja meg emberszerető Istenünk mindkét kezével Jancsim és szerettei életét. Ad multos annos! Örömmel emlékszem vissza közel hatvan év távlatából együtt töltött cserkészéveinkre a jezsuiták pécsi Pius gimnáziumban, amikor együtt kirándultunk, táboroztunk és lelkesedtünk minden szépért és jóért, amit a cserkészélet nekünk kínált. A régi szeretettel, egykori rajparancsnokod Ádám Jancsi P. ÁDÁM JÁNOS S. J.

A Lot of Ideas Our honourable hero of the day Prof. Dr. János Gulya has a lot of very interesting and notable ideas concerning the whole Uralic language group. For a number of years already Gulya has developed a theory about the nothern and southern belts in the Uralic language group, proceeding from the wordetymological incidents. Regrettably it has not received due attention, to say nothing about the aknowledgement. An example about a severe criticism could, first of all, be Eugen Helimski’s one (Drevnejšie vengersko-samodijskie jazykovye paralleli, Moskva 1982, S. 51–52). To my knowledge Gulya has later written about his theory in somewhat innovated and concise manner very clearly, “Meines Erachtens läβt sich angesichts mehrerer Überlegungen … festhalten, daβ die finnisch-ugrischen historischen “Urverbreitung”, schwerpunktmäβig zwei Gürtel bildeten: einen nördlichen mit dem Lappischen, Tscheremissischen, Wogulischen, Ostjakischen und Samojedischen sowie einen südlichen mit dem Finnischen, Mordwinischen, Permischen und Ungarischen.” (Mémoires de la Société Finno-Ougrienne 215, Helsinki 1993, S. 114–115). If in Gulya’s scheme we change the places between the Finnic-Mordvin and Mari, mutually, i.e., if we transfer the Finnic-Mordvin languages into the northern belt, Mari into the southern belt, we get a scheme that could principally be agreed with. Such a replacement would be well-founded from the point of view of morphosyntax but Gulya does not treat of it. While attempting to connect the theories by Kalevi Wiik and János Pusztay on the origin of Uralic languages (see, e.g., in my work Contact-induced Perspectives in Uralic Linguistics, LINCOM EUROPA 2000, S. 21–25) and interpret them, I have come to the conclusion which allows, instead of the traditional western-eastern direction division to speak (also) about their northern-southern direction 83

classification. Although I tend to replace Gulya’s northern-southern belt I would still emphasize the principal value of his idea of the northern-southern belt. My dear friend János, I congratulate you on the occasion of your jubilee and wish you an unceasing enthusiasm and success in everything you undertake. Ago Künnap Tartu Дорогой Янош Гуа, мой брат с 1956 года! Ты самый близкий и родной человек в учёном финно-угорском мире, последователь нашего любимого хантыйского языка. Ты, Янош, о хантыйском языке написал много трудов в научных изданиях, выступаешь с докладами на международных конгрессах, конференциях, семинарах, на лекциях со студентами. Пусть хранят тебя Духи Югорской земли! Угорская сестра Нёмас Эви (Нёмысова) Hanty–Manszijszk Ki az igazi hungarológus? Úgy érezzük, hogy az úgynevezett „rendszerváltás” óta eltelt 13 év után végre vissza kell adnunk a külföldi hungarológusoknak járó megbecsülést és tiszteletet. Végre fel kellene mérni, hogy az elmúlt fél évszázad alatt milyen tudományos eredmények születtek a külföldi magyarságtudomány terén, és mely egyetemi tanszékek, intézetek, mely egyetemi tanárok, kutatók tekinthetők valóban hungarológusnak. Ha ezt a munkát egyszer valóban elvégzi a magyar művelődéstörténet, akkor bizony ki fog derülni, hogy néhány helyen bizony a „király meztelen”, másutt pedig igen komoly kutatások folytak. Torontóban, Groningenben, Göttingában és sok olaszországi egyetemen is. Akkor fog kiderülni az is, hogy Gulya János professzor 25 évig nemcsak a göttingai egyetem finnugor filológiai intezetét vezette a nemzetközi nyelvtudomány megbecsülése mellett, hanem immar 25 éve mindent megtesz a híres göttingai egyetem magyarságtudományi hagyományainak és az ott megfordult és oktató magyar tudósok emlékének ápolása érdekében, valamint nemzetközi konferenciákon, tanulmánykötetekben a nemzetközi tudományosság előtt foglalkozik a magyar nép és kultúra eredetével és a nyugateuropai kultúrában betöltött ezer éves szerepével. Köszönet es megbecsülés érte. Róma, 2003. januar 12. Sárközy Péter Kapcsolatok és kalandok Gulya tanár úrral 1975–1976 fordulópontot jelentett Gulya tanár szakmai pályáján és életében is: a IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus után kapott meghívást a göttingai egyetemre. 1975 fontos év az erdélyi és az egyetemes magyar nyelvtudomány történetében is: ekkor jelent meg az Erdélyi magyar szótörténeti tár első kötete. Ez az első kötet anyagában és szerkesztésben is Szabó T. Attila személyes vállalkozása és 84

eredménye volt (hacsak a Kriterion Könyvkiadó szintén rendkívüli közreműködését nem számítjuk). A két történet és Gulya János személye a véletlenek láncain kapcsolódik össze. Szabó T. Attila mielőbb tudatni szerette volna a tudós társadalommal, hogy megjelent a Tár, és erre a Finnugor Kongresszus közelgő megnyitását látta alkalmasnak. Maga nem utazhatott Budapestre, így a Magyarországra készülő szomszédját és egyetemi kollégáját, Antal Árpádot kérte meg, vinné el a Tár dedikált példányát, és juttatná el a Kongresszus szervezőihez. A közvetítő aztán ott a helyszínen nem is lehetett más, mint a kongresszusi főtitkár, Gulya János, Ortutay Gyula pedig mint szenzációt mutathatta be a már akkor is nagyon sokat ígérő opus első kötetét. Göttinga, ahová Gulya János az 1977-es tanévtől professzorként, intézetvezetőként került, a 20. század második felében távolabb volt Erdélytől, mint két-háromszáz évvel korábban. A Finnugor Szeminárium újólag, elsőként a szakavatott tudománytörténész Futaky István kollégánk révén fogadta jó szívvel, és igazította útba a korábban nagyritkán, később egyre gyakrabban oda került erdélyi kutatókat. A Kőrösi Csoma nyomában járó Csetri Eleket vagy a peregrinációt kutató történészeket. Személyesen akkor még nem ismertem Gulya professzort. Erre, az első találkozásra 1992-ben került sor, miután 1990 januárjában az akkor még egyetlen, közös, „magyar filológiainak” nevezett tanszék vezetője lettem. Mi a 90-es évek legelején még alig ébredeztünk a több évtizedes hibernálásból, de aztán, majd amikor lehetőségünk nyílott rá, mi is felismertük a nyitás, a kapcsolatteremtés fontosságát. Már Gulya professzor első kolozsvári útja során „hivatalosan” is rögzítettük a két intézet, a göttingai és a kolozsvári együttműködését és intézményes kapcsolatát. Ennek persze sem akkor, sem később nem a finnugor nyelvészet vagy éppen az osztják volt az alapja, hiszen annak Gyarmathi, Szinnyei óta nem volt igazi művelője nálunk. Együttműködésünk elsősorban a történészeknek, a germanistáknak jelentett biztatást, de még inkább a tudománytörténészeknek. Azt azért mindenki tudta, hogy a Kolozsváron született és itt nyugvó Gyarmathiról Gulya tanár úr írt könyvet. Ez lett aztán a későbbiekben az intézményi kapcsolat alapja. Sorra következtek a bicentenáriumi évfordulók: 1994-ben Gyarmathi nyelvtanára, az Okoskodva tanító magyar nyelvmesterre emlékeztünk konferencián, 1999-ben pedig Göttingában volt ünnepi megemlékezés a kétszáz éves Affinitasról. Gulya professzor tudott róla, hogy a zilahi kollégiumi könyvtárban egy olyan példányát őrzik az Affinitasnak, amelyben Gyarmathitól származó bejegyzések vannak. Ez volt talán az első közös „tanulmányi” kirándulásunk. Tudtuk azt is, hogy Kolozsváron – Göttingától eltérően, ahol szintén Gulya tanár úr még 1983-ban emléktáblát állíttatott – semmi nem emlékeztet Gyarmathira, a temetőben is leromlott állapotban volt a sírja. Feleségével, Viktória asszonnyal, maga is németországi támogatásokat közvetítve, előteremtették a sír felújításának a költségeit. 2000-ben aztán ünnepélyesen fel is avattuk a Venczel Árpád szobrászművész által felújított sírt. Ahogy az akkor készült fényképeket nézem, a református kollégium énekkarán, karvezető igazgatóján kívül ott volt velünk a házsongárdi őszi verőfényben Csetri Elek történész akadémikus és a szintén történész, korán eltávozott peregrináció-kutató Tonk Sándor, aki aztán a következő évben lett a Sapientia első rektora. Közben viszonylag rendszeresekké váltak Gulya tanár úr kolozsvári, erdélyi vendégtanári szereplései. A második szemeszterben a Jugria után rendszerint mi következtünk, Szibéria után Erdély, Kolozsvár, változó, mindig érdekes előadásokkal, kirándulásokkal. Többször megfordultunk az én szülőfalumban, Körösfőn, a kirándulóhelynek is szép ligetes erdőben, Ordományosban. Kirándultunk együtt a Jára völgyében, felkanyarodva a hegyekbe az Aranyos mentén. És a viszonzása is megvolt ezeknek az egyre inkább családiassá, barátivá váló utazásoknak: Balatonfenyvesen mi is élvezhettük Gulyáék vendégszeretetét. 85

A 2002-es áprilisi látogatást székelyföldi úttal kötöttük össze. Gazda József vendégei voltunk a Kőrösi Csoma napokon, amelynek abban az évben Kőrösi Csoma Sándor és a magyar nyelv volt a témája. Gulya tanár úr emlékezetes előadása a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület következő évi évkönyvében jelent meg ezzel a címmel: A sztyeppék időtlen útján. A magyarok belépése a történelembe. Belépésünk a történelembe, aztán belépésünk Európába. Valószínűleg ezek voltak akkoriban Gulya tanár úr legizgalmasabb témái. Közben a meglehetősen hűvös április eleji időben végiglátogattuk a környék nevezetes településeit: Zágont, Csomakőröst, Szentkatolnát (Bálint Gábor szülőfaluját), Kézdivásárhelyt, Gelencét és Ozsdolát. 2004-ben májusra esett hosszasabb, kolozsvári „vendégtanárkodás”-a. Szintén egy újabb Jugria után. De az akkor már működő Sapientia Egyetem csíkszeredai karán is szerveztünk előadásokat. Ezt követően a hétvégére szintén kirándulásokat terveztünk. A Kolozsvár melletti Mérában szombaton, 22én, a falu ünnepe volt, oda látogattunk ki. Vasárnapra Dévára vitt az utunk, az Erdélyi Szigethegységen át, a Topánfalva, Abrudbánya, Brád útvonalon. Akaratunkon kívül ez aztán igen emlékezetesre sikeredett. Hazafele, miután Nagyenyeden is megálltunk a kollégiumban, Felvincen majdnem végzetes autóbalesetbe keveredtünk. Ez megint egy olyan esemény volt, hogy azt mondhattuk az ütések, zúzódások ellenére: isteni csoda mentett meg bennünket. Az ilyen emlékezetes traumák megerősítik az emberi kapcsolatokat. Egyébként bennem az is folyamatosan táplálja a tiszteletet Gulya tanár úr iránt, hogy személyében, alkatában, külsejében is hajdani, korán elhunyt egyetemi mentoromra, Márton Gyulára emlékeztet. Gulya János professzor Budapesten született, Pécsett nevelkedett. Erdélyt korábban is a göttingai peregrinusok miatt tartotta számon, és úgy is, hogy apai ősei Erdélyen át, valahonnan keletről kerültek Magyarországra. Az ősök nyomait is kereste Erdélyben. Nyelvészként pedig egyre inkább érdekelték, érdeklik a nyelvi régiók, a nyelvjárások, a kétnyelvűségben élő kisebbségi közösségek. Szakmai véleményemre többször is kíváncsi volt az utóbbi időben, amióta a Halotti Beszéd európai kontextusát és magyar nyelvjárási hátterét kezdte el vizsgálni. Erről szóló tanulmánya a kolozsvári akadémiai folyóirat, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 50., jubileumi évfolyamában is megjelent, 2006-ban. Az én nemzedékem életének jelentős része földrajzilag jóval szűkebb környezetben telt itt Kolozsváron, mint sok helyen egyebütt. Szakmai mozgásunknak is megvoltak a korlátai. Hogy ebből mégis kiléphettünk, kapcsolatokat kereshettünk és építhettünk, kalandokkal is járó kapcsolatokat, abban szerepe volt a Göttingából Erdély felé irányuló biztatásnak is. Gulya János nemcsak szakmai, hanem baráti figyelmének. Péntek János

86

JÁNOSNAK, MAGYAR BARÁTOMNAK MIKUL´ SUL´GIN Suriskari osztják költő verse Nézd, fehér az Ob vize, szemedben tavaszi nyugodt csend. Nézd, a fák felett az Urál szirtjei, nézd, felhők, hallod-e, zeng az ég? Levelecskék, halacskák, _ ajándékok magyar barátomnak. János háza felett felhők vonultak,* nem mint ezek itt, háborús fellegek... Más villám dörgött, rémületkeltő, ha magam nem is láttam, ha magam nem is hallottam. Nyugalom és béke kell nekünk, az emberek az erdőt éjjel se féljék, viharozzanak bár a fellegek felette… *Utalás a magyar 1956-os eseményekre. – G. J.

87

СПРАВКА о проделанной работе д-ра, профессора Яноша ГУЯ в Югорском государственном университете Во время пребывания в Югорском государственном университете (=ЮГУ) им прочитаны 2 курса лекций студентам факультета обско-угорской филологии, а именно: «Введение в финноугроведение», спецкурс «Актуальные проблемы хантыйского языкознания». Причем, его лекции посещали не только студенты, но и преподаватели профессорско-преподавательского состава факультета, коллектива Научного языкового центра университета и Научноисследовательского института угроведения. Интерес к лекциям проф. Я. ГУЯ был проявлен довольно большой. Его приезд и чтение лекций были в центре внимания средств массовой информации Ханты-Мансийского автономного округа (-ХМАО). Кроме всего прочего, он был удостоен приглашения в качестве гостя в Думу ХМАО, в частности его председателем г-ном В .С. СОНДЫКОВЫМ.

Факультет обско-угорской филологии, который функционирует только с 1.02.03, находится на стадии становления, поэтому приезд проф. Я. ГУЯ и чтение им лекций нужно считать чрезвычайно полезным и важным. Он проводил занятия на высоком научном и научнометодическом уровне, консультировал преподавателей и молодых научных сотрудников. Кроме того, проф. Я. ГУЯ самому также полезно было работать с информаторами, носителями обскоугорских языков, а также знакомиться с научной и общественной жизнью ХМАО. Профессорско-преподавательский состав факультета, аспиранты и студенты выражают благодарность DAAD за то, что нашли возможность командировать проф. Я. ГУЯ в ХантыМансийск и надеются, что в 2005 г. DAAD также окажет неоценимую помощь молодому университету России, направив проф. Я. ГУЯ для чтения лекций в Югорский государственный университет на таких же условиях. Университет с удовольствием обеспечит местом проживания, как и в этот раз. Ханты-Мансийск, .07.04.2004 Ю.В. АНДУГАНОВ

88

Querdenker unter sich Zahlen umrahmen unser Leben. Meine aktive Bekanntschaft mit Prof. János Gulya geht auf das Jahr 1970 zurück, als er sich mit einem Forschungsstipendium in Finnland aufhielt. Ich studierte damals Finnougristik an der Universität Helsinki. Der Lebensretter Eines der wenigen Treffen bleibt in meinem Gedächtnis haften. Wir gingen gemeinsam in eine Schwimmhalle, um uns dem Genuss von Hitze und Dunst der Sauna zu übergeben. Zwischen den Sauna-Runden genossen wir das abkühlende Wasser des Schwimmbeckens. Das eine Mal stand Herr Gulya am Rand des Beckens, ich aber watete im Wasser, wandte mich ihm zu, und dabei ist mir entgangen, dass beim nächsten Schritt das Becken um einiges tiefer wurde, so trat ich ins Leere. Natürlich sank ich, und nur kurz konnte ich meinen Kopf über’s Wasser halten und nach Hilfe rufen: Apua! (hoffentlich auch in der Situation richtig mit dem Partitiv), und dasselbe tat er auch und nicht ohne Erfolg. Im nächsten Augenblick fühlte ich einen Körper unter dem meinen, mein Kopf war über dem Wasser und jemand holte mich „ans Ufer”. So begann unser „gemeinsames” Leben im Herbst 1970. Der Organisator Er gehört jener Generation ungarischer Finnougristen an, ohne deren Mitwirkung die Finnougristenkongresse undenkbar sind. Er selbst war der Generalsekretär des bis dahin grössten und vielseitigsten Finnougristenkongresses in Budapest (1975). Mit dem Organisieren hat er auch in Göttingen nicht aufgehört. Seine Aktivität beweisen Projekte wie – um nur zwei zu nennen – das PetőfiProjekt und die Bearbeitung sowie Veröffentlichung von Fischers sibirischem Vocabularium. Und die Konferenzen... Man kann ihn nicht als Fachchauvinisten abstempeln. Konferenzen über Literatur, Geschichte, Kul-turgeschichte, Wissenschaftsgeschichte – aber auch über Sprachwissenschaft. Die Materialien dieser Veranstaltungen wurden meistens in der von ihm gegründeten und herausgegeben Reihe Opuscula Goettingensia (im „Volksmund” einfach Opuscula Gulyaensia genannt) veröffentlicht. Der Gastgeber Das Finnisch-ugrische Seminar und sein Haus waren für die Kollegen aus aller Welt und verschiedenster Fachgebiete immer offen. Die zahlreichen Unterschriften (man sollte eher „Oberschriften” sagen) an der Decke des „Sozialraumes” des FUS legen ein lebendiges Zeugnis davon ab. Als das FUS das 50-jährige Jubiläum seines Bestehens feierte, lud er die Teilnehmer in sein Haus ein. Die Gäste wohnten in verschiedenen Hotels, und er selbst begleitete die eine Gruppe. Unsere Gruppe, die in einem näher gelegenen Hotel untergebracht war und ihren Weg auch alleine fand, gelangte noch vor ihm in sein Haus, wo uns seine liebenswürdige Frau, Viki, empfing. Wir warteten und warteten, aber der Hausherr mit seinen restlichen Gästen wollte nun nicht ankommen. Um die Situation zu retten, ernannte mich Frau Gulya mit einer einstweiligen Verfügung zum Hausherrn – schliesslich bin auch ich János – und ich übernahm das Kommando. Ich war gerade dabei, die pünktlich angekommenen Gäste im Namen des Hauses willkommen zu heissen, als Herr Gulya (auch „der andere János” genannt) eintraf. Er begriff die Lage sofort und wirkte den ganzen Abend als stellvertretender Gastgeber. Es genügte ein Wink, und er begab sich sofort mit den leeren Pálinkaflaschen in seine Hexenküche (eigtl. Hexenkeller), in die sogar mir der Zutritt verwehrt wurde. Aber die Schnäpse sind nach wie vor unvergesslich. 89

Der Querdenker Bewusst oder instinktiv hat sich unser Jubilar an die These gehalten, die der Wissenschaftsphilosoph Karl R. Popper etwa so formuliert hatte: Im Interesse der Entwicklung der Wissenschaft muss man immer unwahrscheinlichere Theorien aufstellen, weil nicht die wahrscheinlichen, sondern die zu Widerlegung auffordernden, inhaltlichen Theorien die Wissenschaft befördern. So hat er immer wieder Fragen aufgeworfen, die traditionell als „erledigt” betrachtet worden waren und/oder immer noch sind. Um nur einige zu nennen: Die von der traditionellen abweichende Aufteilung der uralischen Sprachfamilie in eine nördliche und südliche Gruppe; die Frage um „das Loch im Stammbaum”; die nicht-ergativische Auffassung des sog. „Ergativs”. (Er formuliert seine Gedanken manchmal auf die für ihn typische „stotternde” Art, man muss sich anstrengen, um mitkommen zu können, aber dann eröffnet sich ein neuer, lohnender Gedanke, der es wert ist, darüber nachzudenken und diskutieren.) Mit seinen Ansichten gerät er meistens in die Minderheit – so wie mancher von uns –, aber nicht die Menge macht's. Er hatte sogar den Mut, sich über meine Arbeiten positiv zu äussern. Der vielseitige Mensch Er betrachtet die Finnougristik als Ganzes und nicht unbedingt in (Teil)Disziplinen geteilt. Noch am Anfang seiner Laufbahn war es für ihn eine Selbstverständlichkeit, Sprache, Folklore, Literatur der verwandten Völker als unzertrennliche Einheit zu betrachten – denken wir an seine literarischen Übersetzungen, an die von ihm zusammengestellten Anthologien, Sammelbände, die damals nicht nur zum besseren Kennenlernen der uralischen Völker beitrugen, sondern auch auf eine mögliche Komplexität beispielhaft hinwiesen. Besonders viel hat ihm die ungarische wissenschaftsgeschichtliche Forschung, u.a. was die Kontakte zwischen Göttingen und Ungarn betrifft, zu verdanken. János Pusztay

90

HAVAS FERENC

91

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL A véletlen úgy hozta, hogy az alábbi „önvallomás” megírására néhány héttel 60. születésnapom (főleg mások általi) megünneplése után kerüljön sor. Ez annyiban megkönnyíti a helyzetemet, hogy pályaképem „objektív” ábrázolását – már amennyire a laudáció műfaja megengedi az objektivitást – egyszerűen átemelhettem a kollégáim, tanítványaim és barátaim által szerkesztett ünnepi kötetből, miáltal lehetőségem nyílt, hogy ugyanezt a pályát most már szubjektíven, „alulnézetből” ábrázoljam. Úgyhogy talán nem is lenne értelmetlen a kedves olvasót arra inspirálnom, hogy először azt a szöveget olvassa el, s az én alábbi kommentárjaimat, ha egyáltalán érez még kedvet, csak azután. Minthogy a műfaj szokásai szerint mindenekelőtt arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogyan lettem nyelvész (tekintsük legalábbis munkahipotézisnek, hogy az lettem), nem árt mindjárt az elején bevallani, hogy valójában világéletemben irodalmárnak készültem. Világéletemen itt nagyjából az általános iskola felső tagozatától az egyetem első évfolyamáig tartó periódus értendő. A szóban forgó félreértés alapvető oka gyermek- és koraifjúkorom azon szubjektív és objektív körülményeiben rejlik, melyeknek folytán napjaim nagy részét az ebben az életkorban normális és elvárható tevékenységek (például fára mászás) helyett könyvek olvasásával töltöttem, minek következtében azután némi – mint utóbb kiderült, túlértékelt – műveltségbeli előnyre tettem szert kor- és osztálytársaimmal szemben. Erre még büszke is voltam – még ha ezzel kapcsolatban több sikerélményre számíthattam is magyartanáraim, mint azonos korú társaim részéről; talán csak az érettségire készülés időszakát kivéve, amikor a szellemi teljesítmények becsülete lassan-lassan kezdett felzárkózni a fizikaiakéhoz. Röviden szólva, környezetem és a magam számára egyaránt magától értetődőnek számított, hogy jövőm csakis a bölcsészkar magyar szakára vezethet, hiszen belőlem irodalmár lesz. Ha lett volna külön irodalom szak, biztosan arra jelentkezem. Nem mintha nyelvtanból, meg a tanult idegen nyelvekből ne lettem volna jeles tanuló (a földrajzról, kémiáról és biológiáról viszont inkább ne essék szó), de ezek a diszciplínák akkor még határozottan másodlagosak voltak számomra. Az irodalom iránti elkötelezettségemben megerősített kiváló gimnáziumi magyartanárom, az író Jávor Ottó is, aki ráadásul még külön is óva intett, nehogy nyelvészetre adjam a fejem. Az érettségi utáni évek mindehhez képest kétszeresen is lehangoló fejleményeket hoztak. Először is kis híján fel sem vettek az egyetemre. Pironkodva vallom be, de hát egyszer csak meg kell szabadulni az ifjúkori botlások ballasztjaitól: bejutásom végül is csak protekcióval sikerült, és akkor is csak ún. előfelvétellel. Egy évig így az Egyetemi Nyomdában dolgoztam, hivatalosan mint segédmunkás, gyakorlatilag mint korrektor. (Ez a finom distinkció később jól jött a mindenkori önéletrajzok éppen opportúnus megfogalmazásakor.) A nyomdászatba olyan jól sikerült beletanulnom, hogy egyetemi tanulmányaim első hónapjaiban külön erőfeszítésembe került a tankönyvi szövegeknek valóban a tartalmára, s nem sajtóhibáira odafigyelni. De azért hasznos dolgokat is tanultam a nyomdában. (Például a helyesírást, amit azóta részben ismét sikerült elfelejtenem.) A másik, nem kevésbé meghatározó kudarc már az egyetemen ért. Rá kellett döbbennem, hogy csak az én tanulócsoportomban legalább három velem összemérhetően olvasott irodalomértő ember is akad, közülük egyesek még komoly elméleti műveket is ismertek, ami rám kevésbé volt jellemző.

92

Nem valami nemes motiváció, de nem tagadhatom: nagyon nem fűlt hozzá a fogam, hogy valahol a második sorban kullogjak az „eminensek” mögött. Ezzel szemben nyelvészeti téren másképp alakultak a dolgok. Először is döntő jelentőségre tett szert az a türelmetlenség, amellyel egy éven keresztül készültem az egyetemista létre, s amely arra indított, hogy előre beszerezzek és elolvassak egy sor majdan tanulandó egyetemi „anyagot”. Miközben irodalomból ilyen alig akadt (még csak akkoriban kezdett megjelenni a „spenót” – a hatkötetes akadémiai irodalomtörténet), véletlenszerű családi hagyományozás folytán olyan nyelvészeti munkák jutottak a kezembe, mint Bárczi Géza Bevezetése a nyelvtudományba és Fonetikája, ugyancsak tőle A magyar nyelv életrajza, mi több Az ómagyar szövegek... Mészöly Gedeontól – és én ezeket valósággal faltam, minthogy valami egészen mást nyújtottak, mint amit magyar nyelvtan címén volt szerencsém unalommal tudomásul venni a gimnáziumi évek alatt. Bár még ekkor sem gondoltam, hogy inkább nyelvész leszek, s nem irodalmár, e könyvek révén óhatatlanul olyan lingvisztikai előképzettségre tettem szert, amely aztán könnyed és élvezetes előrehaladást tett lehetővé számomra az ilyen tárgyakban, nemkülönben elismerést a tanáraim részéről; s végül persze még a csoporttársaim sem tudhattak némi (idegenkedő) tisztelet nélkül viszonyulni valakihez, aki olyan ezoterikus kifejezésekkel képes dobálódzni, mint „mediopalatális nazális explozíva” és ehhez hasonlók. Úgyhogy a sikerélmények, melyekre adott körülmények között nagyon is rá voltam szorulva, egészen váratlan oldalról jöttek. Mindehhez járult még, hogy a magyar nyelvészeten túl már az első évfolyamon szembe találtam magam két további, számomra izgalmas újdonságot jelentő nyelvészeti diszciplínával, nevezetesen a finnugrisztikával és az általános nyelvészettel. Mindkettő annyira megragadott, hogy nem elégedhettem meg a magyarosok számára kötelező alapjaikkal. Az egyik B-szak volt, a másik C, úgyhogy elvben felvehettem mindkettőt, ha leadom valamelyik A- (azaz induló) szakomat. Magyar– oroszosként kezdtem (akkoriban kötelező volt a kétszakosság; az oroszt a magyar mellé eredetileg azért választottam, mert ez kívánta tőlem a legkisebb erőfeszítést – elvégre a felső tagozattól az érettségiig végig orosz szakos voltam), s a kialakult helyzetben mi sem tűnt természetesebbnek, mint hogy a két új szak kedvéért lemondok az oroszról. Ekkor azonban ismét közbeszólt a sors, a dékáni hivatal vezetőjét választva hírnökéül. Kiderült, hogy az akkor fennálló szabályzat értelmében az általános nyelvészet szakot csak modern idegen nyelv mellé lehet felvenni. Ehhez tehát éppenséggel a magyart kell leadnom, nem az oroszt. A második félév végén így aztán – mondhatni – pályám egyik legmeghatározóbb döntése elé kerültem. Leadni a magyar szakot, amely miatt a bölcsészkarra jöttem? Utólag nem is világos, hogyan tudtam magam erre szó szerint fél óra alatt elhatározni. Persze akkorra már a magyar szak sem elsősorban az irodalom miatt volt fontos számomra, és úgy gondoltam, hogy a nyelvészeti órákra akár külső érdeklődőként is bejárhatok, mi több, vizsgakény-szer nélkül. Hát legyen – menjen a magyar, maradjon az orosz. És éljen az általános nyelvészet, a finnugrisztika! Így nem lettem irodalmár, és így indultam el a nyelvészeti pályán. A dékáni hivatalt vezető Pálinkás Istvánnak pedig (megérdemli, hogy megörökíttessék a neve) a mai napig hálás vagyok, mert még oroszul is valójában csak ezek után tanultam meg igazán, nem kis részben a szinte kötelező külföldi részképzések révén. Ennek köszönhettem, többek között, hogy később gyakran működhettem szinkrontolmácsként, ami intellektuális játéknak éppoly kiváló volt, mint némi mellékkeresetre szert tenni. Oktatóként, kutatóként később is többször töltöttem hosszabb időt Oroszországban. En93

nek révén ismerkedtem meg közelebbről a sokoldalú orosz nyelvtudománnyal is, melynek azóta is hálás tisztelője vagyok. De vissza az egyetemi évekhez. Minthogy én már másodéven nem-hivatalosan részt vettem a finnugor szak minden óráján, gyakorlatilag háromszakosként csináltam végig az egyetemet. Haza szinte csak aludni jártam. Ha éppen nem volt órám, a Nyelvészkönyvtárban tanyáztam, de többnyire persze éppen valamilyen szemináriumon vagy előadáson. Az orosz szakon többek között Baleczky Emiltől tanultam szlavisztikát, a fonetikán Bolla Kálmánt, az általános nyelvészeten Telegdi Zsigmondot, Antal Lászlót, Zsilka Jánost, Balázs Jánost hallgattam, a finnugor szakon Lakó Györgyöt, Bereczki Gábort – hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Törzstagja voltam a nyelvészeti diákkörnek, felsőbb éves koromban a fiatal nyelvészek baráti társaságának, a Bokornak is. Sokat tanultunk egymástól is, főleg a két speciális szakon. Finnugorból gyakorlatilag évfolyamától függetlenül azonos órákra járt minden szakos, így csoporttársamnak mondhattam Bakró Nagy Marianne-t, Lukács (ma: Lehtinen) Ildikót, Pusztay Jánost, Schmidt Évát, Utasi (McRobbie) Zitát. Aki e neveket manapság nem ismeri – az nem finnugrista. Mindezeken túl tanítottam a Studium Generale nevű egyetemi előkészítőn is, ott éppen oroszt. Minden egybevágott: nyelvésznek és oktatónak készültem. (Azt, hogy egy félév kivételével mindig 5,0 volt a vizsgaátlagom, nem dicsekvésből mondom, inkább fölösleges görcsöket és kontraproduktív energiaelosztást okozott, de hát valahogyan le kellett vezekelnem azt a protekciós egyetemre kerülést...) A dilemma akkor állt elő, amikor szakdolgozati témát kellett választani. Ez a kétszakosoknak is kérdés volt, mert akkoriban csak az egyikből kellett záródolgozatot írni, nekem viszont három szak között kellett döntenem. Mindezt nem könnyítette meg az sem, hogy tudtam: ilyen szakokkal (és persze ambíciókkal) vagy sikerül bent maradnom az egyetemen, vagy mehetek utcát söpörni – kinek kellett volna akkoriban egy egyszakos nyelvtanár? Az elég világos volt, hogy a finnugrisztika vagy az általános nyelvészet jöhet szóba, de melyik legyen? Aztán felismertem, hogy nem kell választanom: van olyan téma, amely általános nyelvészet is, finnugrisztika is, nevezetesen a nyelvtipológia – finnugor nyelvekre alkalmazva. Így született meg A magyar, a finn és az észt nyelv tipológiai öszszehasonlítása című szakdolgozatom, mely utóbb egyetemi doktori értekezéssé, majd első önálló könyvemmé formálódott. Tulajdonképpen már ekkor elköteleztem magam a nyelvtipológia mellett, s ma is ez a diszciplína a fő „terepem”. Ily módon szabad kezet adtam a sorsnak, hogy utat engedjen vagy a Finnugor, vagy az Általános Nyelvészeti Tanszék felé. Részben egyik legtiszteltebb tanárom, Péter Mihály segítségével, aki akkoriban éppen dékánhelyettes volt, meg persze a tanszékvezető Telegdi Zsigmond hozzájárulásával, végül is az utóbb említett tanszékre kerültem, s hogy talán nem érdemtelenül, azt megint csak utólag kellett bizonyítanom. Szerződéses tanársegédként alkalmaztak: fizetésemet a mindenkori külföldön lévő oktatók megmaradt pénzalapjából kaptam; a szerződést évenként hosszabbították, öt év is eltelt, míg végül státusz lett belőle. De már a második tanársegédi félévemben „nagyelőadást” tartottam (Bevezetés a nyelvtudományba), nagy teremben, sok hallgatónak. Többet tanultam egy-egy órára, mint korábban egy egész vizsgaidőszakban, de amikor kiálltam a katedrára, nem volt nálam boldogabb ember. (Előadóként megpróbáltam Antalt, Zsilkát és Telegdit egyszerre utánozni – ami önmagában is képtelenség volt –, meg még a saját hangomat is

94

megtalálni. Eltelt egy kis idő, amíg a mit fontosabbá vált, mint a hogyan.) Mindezen persze ma már mosolygok, de azért nem minden nosztalgia nélkül. Mindeközben nyelvészeti érdeklődésem egyre absztrahálódott. (Az egyik első publikációm – még hallgató koromban – az ufai votják nyelvjárás magánhangzó-fonémáiról szólt, nos innen azért elég hosszú utat kellett bejárnom, amíg például olyan dolgozataim születhettek, mint, teszem azt, a Nyelv és szabadság.) Az általános nyelvészetben egyre újabb és újabb iskolák tanításai zúdultak ránk, de engem egy terminológia vagy elemzési módszertan elsajátítása önmagában sohasem érdekelt annyira, mint az a kérdés, hogy miért az éppen szorgalmazott tanítás vagy metódus tekintendő autentikusnak, egyáltalán hogyan lehet a – meglehet, koherens és elegáns – leírás igényén túllépve, valóban meg is érteni az emberi nyelv működését. Aforisztikusan szólva, arra ébredtem rá, hogy engem voltaképpen nem is annyira a nyelvészet érdekel, mint inkább maga a nyelv. Talán ezért kellett újra meg újra értetlenséggel találkoznom a szakmában. Mindenesetre ez az absztrahálódási tendencia hozta magával, hogy néhány évvel a diplomázás után, még egy negyedik diszciplínába is belevágva, elvégezzem a filozófia szakot. Furcsa időszak volt egyszerre tanárnak és diáknak lenni, előfordult például, hogy ugyanazon a napon vizsgáztam és vizsgáztattam is. De óriási intellektuális élményt jelentett, s bár a szó szoros értelmében filozófus persze nem lett belőlem, de látásmódom olyan horizontot kapott, a filozófia egyszersmind olyan igényszintet szabott meg számomra, amely mind a mai napig meghatározza a világhoz való viszonyomat. Többek között ezzel is összefüggött, hogy szorosabban vett szakmám mellett egy évtizedig szerkesztője, aztán tanácsadója lehettem az Eszmélet című társadalomelméleti folyóiratnak, s ennek köszönhettem Tőkei Ferenc szemléletformáló barátságát is. A filozófia egyszersmind végleg kialakította nyelvfelfogásomat is, amely ezáltal végképp elvált a modernizmus fősodrától. Sohasem lennék hajlandó elfogadni, hogy a nyelvészet természettudomány. A nyelv számora a társadalmiság, az emberi lényeg konstitutív jegye, s a lingvisztika így az emberről szóló tudomány. Csak remélni merem, hogy ebből a szemléletből a tanítványaimnak is sikerült, sikerül átadnom valamennyit. De vissza pályám történetéhez. Az általános nyelvészeti szak oktatásában töltött huszonöt évemet (az én esetemben nap mint nap találkozó) párhuzamos vezérfonalként határozta meg a nyelvtipológia és – bizonyos értelemben plátói szerelmem: – a nyelvfilozófia. A legbüszkébb az általam bevezetett tárgyakra voltam: a nyelvtipológiából én alakítottam ki önálló tárgyat, a nyelvfilozófia történetét az ókoriaktól a huszadik századig négy féléves speciálkollégiumon oktattam nyelvészeknek. Ehhez járult némi nyelvtudomány-történet, általános nyelvészet magyarosoknak, más speciálkollégiumok. Jelentős részt vállaltam a később A-szakká előlépett általános nyelvészeti szak koncepciójának kialakításában is. A tanszéken töltött huszonöt év ezen kívül természetesen ahhoz is elegendő volt, hogy – a docensi címig bezárólag – végigjárjam az oktatói ranglétrát. Kandidátusi védésemet (1979 végén) külön ki kell emelnem, már csak azért is, mert – talán a marrizmus körüli kataklizmák óta – a legviharosabb eseménynek bizonyult a magyar nyelvtudományban. Nehéz ezt a történetet pár szóban jellemezni. Értekezésem „A generatív grammatika nyelvszemléletének bírálata” címet viselte, ami már önmagában is 95

provokatíve hathatott egy olyan szakmai közegben, melynek egy része éppen az azt megelőző évtizedben fordult érdeklődéssel a nyugati, főleg az amerikai nyelvészet felé. Minthogy ez az orientáció korábban többé-kevésbé „tiltott gyümölcsnek” számított, ezek a nyelvészek szemmel láthatólag valamiféle újabb tudománypolitikai megszorítás előszelét vélték kiérezni a témaválasztásomból. A hagyományosabban tájékozódó nemzedék előtt viszont – ugyanazon erőterek feltételezése alapján – az a lehetőség csillant fel, hogy most végre megerősítheti tekintélyének repedező sáncait. Így aztán disszertációm a két tábornak kiváló lehetőséget nyújtott álcázott pozícióharcaik megvívására. Mindeközben mindkét fél abszolút tévedésben volt: meggyőződésemen és lelkes „felvilágosítói” küldetéstudatomon kívül valójában semmi és senki nem állt a hátam mögött. Legkevésbé a megneszelni vélt hivatalos kultúr- és tudománypolitika, amelynek korifeusait a paravánok mögött eddigre már korántsem a saját maguk deklarálta hivatalos ideológia mozgatta, sokkal inkább az a vágy, hogy demonstrálják szalonképességüket a nyugati világ előtt. (Más szóval a látszat ellenére az én kockázatom volt a nagyobb, nem az ellenfeleké, s ezt az idő tulajdonképpen vissza is igazolta.) Mindezekkel együtt, utólag magam is ambivalenciával tekintek akkori teljesítményemre. A generatív grammatika nyelvszemléletét jó ideje egy sokkal tágabb, általam logicistának nevezett tudományos paradigma részesének látom, s ezt a paradigmát persze – miközben teljesítményeit elismerem – máig sem tudom a magaménak vallani. Ennyiben álláspontom változatlan. Akkori kifejtésmódom azonban valóban nem volt mentes az ideológiai elemektől, ráadásul teljesen fölöslegesen, csökkentve a szakmai érvelés súlyát. Ezért – bár a kandidátusi címet végül is elnyertem – utólag tulajdonképpen hálás vagyok, hogy bizonyos háttérerők útját állták az értekezés könyv formában való megjelentetésének. De térjünk vissza az Általános Nyelvészeti Tanszékhez. Ennek a tanszéknek egészen sajátos hangulata volt, különösen azokban az időszakokban – több is volt ilyen –, amikor Zsilka János professzor, ez a kevéssé megértett, de valójában zseniális nyelvész állt az élén. Mások számára nehezen emészthető nyelvelmélete (félreértések elkerülése végett: máig is minden idők legeredetibb gondolkodású magyar nyelvészének tartom!), ellentmondásos egyénisége, a nyelvészeti külvilággal folytatott permanens hadakozása a tanszék közösségét is viszonylagos elszigetelődésre kárhoztatta a tudományos közéletben. Aki képes volt megmaradni mellette, az persze életre szóló indíttatást kaphatott Zsilkától – magamat is ide sorolom –, de azért nem kis kihívás volt szakmai és morális identitásunk sérelme nélkül évtizedeket eltölteni a környezetében. Nekem – talán tőle távolabb álló tematikám (és időnként védőpajzsul magam elé tartott iróniám) révén – lényegében sikerült. Ezzel és a munkássága melletti, meggyőződésből fakadó kiállással valamelyes megbecsülését is elnyertem, és evidenciának számított, hogy ha eljön az ideje, én követem a tanszék élén. Nem így történt. Elkövettem azt a hibát, hogy az általános nyelvészet szak újjáformálására vonatkozó tanszékvezetői elképzeléseimet, nemkülönben ennek némely lehetséges személyi konzekvenciáját nem rejtettem véka alá. Ez természetesen mozgósította az ellenérdekelteket, s a végén még magát Zsilkát is sikerült pálfordulásra késztetniük. A kialakuló erőtérben csak kevesen merték vállalni, hogy nyíltan kiálljanak mellettem. Pályázatom leszavazása végül olyan körülmények között zajlott le – a részletekre felesleges lenne itt kitérnem –, hogy önbecsülésem feladása nélkül lehetetlennek láttam megbékélni az új szituációval. Huszonöt év elkötelezett munkája után arra a döntésre kellett jutnom, hogy elhagyom a tanszéket. Akkor ezt nagy traumaként éltem meg, de végül is nem én bizonyultam az igazi vesztesnek. Megújulás helyett az általános nyelvészet egykor Laziczius 96

Gyula, Telegdi Zsigmond, Antal László, Balázs János, Zsilka János nevével fémjelzett tanszékén néhány évvel később megszűnt működni az általános nyelvészeti szak. Új munkahely után kellett tehát néznem, természetesen a bölcsészkaron belül, egyéb megoldás fel sem merülhetett. Magam is elcsodálkoztam, amikor végiggondoltam, hogy négy diplomám alapján vagy nyolc különböző tanszék jöhet számba. Végig is jártam őket nagy szorgalommal: mindenütt végtelen sajnálattal és nagy együttérzéssel utasítottak el. Végül egy olyan – ha tetszik: kilencedik – tanszék fogadott be, amelyre nem is igazán volt „belépő” diplomám: a Ruszisztikai Központ (ma Történeti Ruszisztikai Tanszék). Kissé tartottam is tőle, hogy a történészek nem fogják-e jóindulatú leereszkedéssel kezelni a dilettáns jövevényt – de ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Nem azt hiányolták bennem, amihez nem értettem, hanem azt ismerték el, amihez igen. Ezért utólag is köszönettel tartozom. Mindazonáltal, ha új kollégáim ennek nem adták is jelét, magam már megint – és most aztán igazán – úgy éreztem, hogy létezésem jogát utólag kell igazolnom. (Ha lenne affinitásom a transzcendencia iránt, azt mondhatnám, hogy ez a helyzet nálam szinte sorsszerűen ismétlődik.) De hát miféle teljesítménnyel felelhettem meg én, a nyelvész, egy orosz–szovjet történelemmel foglalkozó műhely követelményeinek? Csakis olyasvalamivel, ami egyidejűleg nyelvészet és történelem, sőt: orosz nyelvészet és orosz történelem. Így jutottam arra az elhatározásra, hogy monografikusan feldolgozom a marrizmus történetét, ebbe a témába ráadásul nyelvtipológiai, sőt (nyelv)filozófiai előtanulmányaim is becsatornázhatók voltak. Szerencsés időszakban fogtam ebbe a munkába: az orosz politikai körülmények alakulásában a kilencvenes évek vége éppen egy olyan periódust jelentett, amikor a korábban szigorúan elzárt archívumok, többek között az SZKP Központi Bizottságáé (legalábbis az 1953 előtti anyag tekintetében, amelyre nekem szükségem volt), szinte mindenki számára kutathatókká váltak. Ennek köszönhetően végül nem kevés olyan anyagot is felderíthettem, amelyet korábban senki sem publikált. Nem tagadom, élveztem a munka didaktikus vonatkozásait is: nyelvészetet előadni történész olvasók számára nem kisebb kihívás volt, mint történelmi tények alapjára helyezni a nyelvészek körében kerengő ködös mítoszokat Marr-ral és a marrizmus-vitával kapcsolatban. Mondanivalóm ugyanis a „minden másképp van” szellemében fogant (kedvenc attitűdöm...), ez nyújtotta a permanens ihletet a gyakran azért kimerítő forrásbogarászás során. Mindennek a végeredménye egy négyszázötven oldalas könyv lett, „A marrizmus-szindróma”, melyhez a kiadó jó érzékkel javasolta hozzátenni a „sztálinizmus és nyelvtudomány” alcímet. S ha már amúgy is kész volt a kézirat, habilitációs értekezésként is benyújtottam. (Az eljárás ezúttal indulatoktól mentesen zajlott.) Bármilyen eredményesnek bizonyult is ily módon öt éves tevékenységem a Ruszisztikai Központban, őszintén megmondom, nem nagyon voltam tisztában a „hogyan tovább”-bal. A dilemmát azonban ismét megoldotta a sors, mégpedig pályám (eddigi) utolsó nagy fordulatával, 2002-ben. Úgy esett, hogy a Finnugor Tanszék akkori vezetője, Domokos Péter professzor, korára való tekintettel nem tölthette be tovább a tanszékvezetői tisztet. A tanszéken viszont (akkor még) nem akadt habilitált oktató, aki az örökébe léphetett volna. A posztot természetesen felajánlották a szakma minden szóba jöhető egyéniségének (én konkrétan hármukról tudok), de ilyen vagy olyan okokból mindegyikük – nyilván sajnálattal – nemet mondott. Ekkor kerültem a képbe én, akinek legalább volt szakirányú képzettsége, ha a diploma megszerzését követően harminc évig „igazoltan hiányzott” is a finnugrisztikából. A hírt, hogy rám eshet a 97

választás, minden érintett közül én tudtam meg legutolsóként, és az első pillanatban meghökkenéssel fogadtam. A gondolat majdhogynem abszurdumként tűnt föl előttem, mindenesetre hosszasan tudtam volna érvelni amellett, mennyi kockázat rejlik is egy ilyen döntésben mind a tanszék, mind a magam szempontjából. Másfelől persze azt sem tudtam nem belátni, hogy talán ez az utolsó lehetőségem visszatérni voltaképpeni szakmámhoz, a nyelvészethez. Miután a legfőbb korábbi jelöltekkel személyesen is tisztáztam a helyzetet, és kikértem néhány számomra fontos, közvetlenül nem érintett barátom, kollégám tanácsát, benyújtottam pályázatomat. Még mindig ambivalens érzéseimet végül is a pozitív tanszéki szavazás fordította örömre és büszkeségre. Ugyanakkor aggodalommal kellett elkönyvelnem, hogy már megint az utólagos bizonyítás ideje következik. Ami a tanszékvezetést illeti, életemben először kerültem ilyen pozícióba. Valójában fogalmam sem volt, hogyan kell tanszéket vezetni, igaz viszont, hogy arról, hogyan nem, több évtizedes tapasztalat állt rendelkezésemre. Utóbb kiderült, hogy ennyi muníció tökéletesen elegendő is. A Finnugor Tanszéken ugyanis olyan oktatói és adminisztratív kollektívát találtam, amely, ha hagyják, lényegében el tudja vezetni önmagát. Tanszékvezetőre persze adminisztratív okokból szükség van (ő az a bizonyos ember a pecsét másik végén), de azt immár hat éves tapasztalat alapján bizton állíthatom, hogy ez irányú tevékenységemnek legfeljebb ha húsz százaléka irányul a tanszéken belülre, a többit a tanszék oktatási, kutatási és egzisztenciális érdekeinek képviselete teszi ki az egyetemi– minisztériumi elöljáróság előtt és a szakmai fórumokon. A napi ügyeken túl ez olyan országos érdekű ügyekben való aktivitást is jelent, mint a finnugrisztika egyetemi státuszának megóvása, amellyel kapcsolatban mostanában, a bolognai rendszerű felsőoktatásra való áttérés idején bizony nem árt résen lenni. Szakmailag a finnugrisztikához való „megtérés” természetesen még nagyobb kihívást jelentett és jelent ma is számomra. Harminc évet egyetlen szakmából sem lehet büntetlenül kihagyni, még ha más szempontból az ember nem eszköztelenül fog is hozzá a visszacsatlakozáshoz. (Bár például a finn nyelv tekintetében az alapokról kellett újrakezdenem, igaz, soha annyi lehetőségem nem volt a gyakorlásra, mint ezekben az években.) Azt rögtön be kellett látnom, hogy még ha fejemre olvassák is, sem esélye, sem értelme beledolgoznom magam egyvalamely uráli nyelv vagy nyelvcsoport koncentrált tanulmányozásába – aligha tudnék bármit is hozzátenni ahhoz, amit a tanszéken és a szakmában működő kiváló szakemberek ezen a téren nyújtottak, nyújtanak. Ellenben igenis kínálhatok más megközelítést és újszerű eredményeket általános nyelvészeti indíttatásom, főleg nyelvtipológiai előképzettségem és érdeklődésem révén. Értem ezen mind az uráli nyelvek leíró tipológiai feltárásának feladatát – ennek fényében kezdeményeztem a finnugristák 2005-ös nemzetközi kongresszusán egy uráli tipológiai adatbázis létrehozását, ez a munka talán éppen a most következő hónapokban kaphat valódi lendületet –, mind pedig a történeti tipológiát, ezt a nemzetközileg is csak kevesek által kultivált kutatási irányt, amelyet igyekszem az uráli nyelvek tanulságainak feldolgozásában érvényesíteni. Publikációim, hazai és külföldi előadásaim az utóbbi években mind ezen tematika körül forogtak, és készül egy monográfia is ebben a tárgykörben. Mindeközben körvonalazódni kezdenek egy új történeti-tipológiai elmélet keretei is, a mondatszerkezet tipológiai evolúciójának tana, amelyet én szkematogóniának nevezek. Józan mérlegeléssel persze egyelőre csak vegyes fogadtatásra számíthatok, mint ahogyan a magyar finnugrisztikában való jelenlegi elfoga-dottságom tekintetében is némi fenntartásokkal kezelném a kollegiális laudáció optimista helyzetértékelését. Minthogy azonban elsősorban mégiscsak a tudományos meggyőződés és a tárgy iránti érdeklődés, nem pedig az érvényesülés igénye motivál, és minthogy szakmai tevékenységem – legalábbis szándéka98

im és tudomásom szerint – senkinek az érdekeit sem sérti, talán nem alaptalanul remélem, hogy a hazai finnugrisztikában is előbb-utóbb feloldódnak a „jövevénnyel” szembeni fenntartások, miközben az általános tipológia számára is nyújthatok valamit. Annál is inkább, minthogy legfőbb ambícióm éppen egyfelől az általános nyelvtipológia, másfelől az uralisztika ismereteinek és eredményeinek kölcsönös megismertetése és integrálása, mindkét diszciplína javára. Van mit tenni ezen a téren. A tanszékvezetői poszt – ne tagadjuk – olyan lehetőségeket is megnyitott előttem, melyekre régebben nem számíthattam: előadói meghívásokat itthon és külföldön, publikációs felkéréseket, szakmai véleményem figyelembe vételét és így tovább. Mindennek eredőjeként pedig az egyetemi tanári kinevezést. Ez a megnevezés mellesleg kifejezi önazonosságom legfontosabb meghatározásait is: tanár vagyok, mégpedig egyetemi szinten. Pontosan erre vagyok alkalmas, és mindig is ez szerettem volna lenni. A fiatal tanársegéd naiv lelkesedése persze a múlté, hazudnék, ha azt mondanám, hogy az előadásaimra való felkészülés még mindig bizsergető izgalommal tölt el, de amikor az óra elkezdődik, tíz perc sem telik el, és ismét elememben vagyok. Elemem: a tanítványaimmal való munka, amelyet én ma is – minden felelőssége mellett – nemes intellektuális szórakozásként élek meg, és igyekszem elérni, hogy ezzel ők is hasonlóképpen legyenek. Szerencsére – a kis szakoknak meg a doktori képzésnek megvan ez az előnye – többnyire motivált hallgatósággal van dolgom. Kedvelem őket, és ambícióm, hogy a száraz tananyagon kívül valami pluszt is tudjak adni nekik: indíttatást, szemléletet, serkentő kíváncsiságot. És hálás is vagyok tanítványa- imnak, akik tudtukon kívül sokat segítenek kutatói munkámban – ugyanis gyakran rajtuk tesztelem friss elgondolásaimat. Ha bennük nem találok befogadói hajlandóságra, a gondolat vagy kifejtése bizonyára még nem elég kiérlelt, de ha mutatkozik hozzá affinitásuk, váratlan kérdéseik, megjegyzéseik akkor is korrekciókra és továbbgondolásra késztetnek. * Hogyan is fejezhetném be ezt az önjellemzést, most, amikor valójában még semmi sincs befejezve, hiszen hatvanévesnek lenni se nem dicsőség, se nem végzet. Talán egy reveláló élményem felidézésével. A hetvenes évek végén, amikor a nyelvfilozófia-történeti speciálkollégium megindítására készülve a legnagyobb moszkvai könyvtárakban kutakodtam, a Patrologiae Cursus Completusban rábukkantam egy, a IV. század végén vagy V. század elején keletkezett, nagyjából húsz lapnyi görög nyelvű értekezésre, mely „Az emberi természetről” címet viselte, és többek között a nyelvre vonatkozó fejtegetéseket is tartalmazott. Szerzője Nemesziosz, Emesza püspöke – és ezzel mindent el is mondtam, ami tudható róla. Tehát így állt a dolog: élt valamikor a negyedik–ötödik század fordulóján egy ember, akiről és akitől semmi más nem maradt fenn, csak ez a húsz oldal – én pedig közel ezerötszáz évvel később ott ülök az értekezése felett, és nemcsak hogy tudomást szerzek szerzője egykori létezéséről, hanem még érdeklődéssel jegyzetelem is a gondolatait. És ezt átgondolva hirtelen rádöbbentem: hát ez az! Végül is ezért érdemes alkotó értelmiségiként létezni. Nem a publikációs jegyzék hossza számít. Írni kell húsz olyan oldalt, amiről másfélezer év múlva is tudni fogják, hogy a világon voltál, és volt még az ő számukra sem érdektelen mondanivalód. Minthogy az ember nem él ezerötszáz évvel önmaga után, persze sohasem tudja meg, hogy megírta-e a maga maradandó húsz oldalát. De ha van még egy-két termékenynek ígérkező évtizede, 99

mint magamról remélem, illik törekedni rá. S ha azt a húsz oldalt végül valamelyik tanítványa vagy annak tanítványa írja meg, az sem kis dolog. Budapest, 2008 tavaszán A pályakép fontosabb adatai Született 1948. február 2-án, Újpesten. 1966: Érettségizik a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. 1966–67: Korrektor az Egyetemi Nyomdában. 1967–72: Egyetemi tanulmányok az ELTE BTK-n. 1972: Kitüntetéses diploma orosz nyelv és irodalom – általános és alkalmazott nyelvészet–finnugor szakon. 1972–78: Az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének tanársegéde. 1973: Egyetemi doktori cím (summa cum laude). 1973–1976: Kiegészítő egyetemi tanulmányok az ELTE BTK-n. 1976: Kitüntetéses diploma filozófia szakon. 1978–1982: Az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének adjunktusa. 1980: A nyelvtudományok kandidátusa. 1982–1996: Az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének docense 1996–2002: Az ELTE BTK Ruszisztikai Központjának docense, két tanévben egyben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kará-nak másodállású docense. 2001: Habilitáció. 2002–2007: Az ELTE BTK Finnugor Tanszékének tanszékvezető docense. 2004–: Az „Uráli nyelvészet és nyelvek” doktori program vezetője. 2007–: Az ELTE BTK Finnugor Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

BIBLIOGRÁFIÁJA 1969. A Magyar Nyelv Szóvégmutató Szótára. MNy LXV/4. 498–500. (Ism.) 1972. Az ufai votják nyelvjárás magánhangzó-fonémái. Acta Iuvenum II, 115–30. (NyT) 1973. Nyelvtani gyakorlófüzet a kezdő tanfolyam számára. (Orosz nyelvi intenzív-koncentrált audio-vizuális nyelvtanfolyam segédkönyve.) KGM, MTTI, 124 p. Társszerző: Wernke Géza. A magyar igei bővítmények rendszeréről (különös tekintettel a -tól/-től ragos névszók használatára). MNy LXI/2. 172–83. 100

1974. A magyar, a finn és az észt nyelv tipológiai összehasonlítása. AkK, Budapest, 91 p. (NytudÉrt 85.) „Könnyűség” és „nehézség” a nyelvtanulásban. Eszperantó Magazin XIV/2. 4–5. Az észt nyelv tipológiai hovatartozásának problémája. NyK 76/1–2. 23–36. Morfofonologinen taso kielitypologiassa: unkarin, suomen ja viron vertailua. Virittäjä 1974/4. 339–53. 1976. K ponyatyijam „tyip jazika” i „jazik szmesannogo tyipa”.AUB SLingu VI, 177–85. 1977. Nyelvtipológiai szöveggyűjtemény (XIX. század). TankK, Budapest. (Bevezető tanulmány 5–51. és szerk., kontrollfordítás. ELTE BTK jegyzet)) 1980. Chomsky Syntactic Structures-e – húsz év múltán. In: Nyelvi rendszer és nyelvhasználat (Általános és alkalmazott nyelvészeti tanulmányok). Szerk. Balázs János. TankK, Budapest, 148–69. (ELTE BTK jegyzet). 1981. Tanulmányok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből (1850–1920). ÁltNyT XIII, 255–9. (Ism.) 1982. Szemantika a generatív grammatikában. (Szöveggyűjtemény). TankK, Budapest, 522 p. (Bevezető tanulmány 5–13. és szerk., kontrollfordítás; ELTE BTK jegyzet) Kompetenz, generative Grammatik, sprachliche Universalien. Zur Kritik der Sprachphilosophie N. Chomskys. AUB SLingu XI, (Megjelent: 1982.) 163–87. 1983. Die Sprache der Logik und die Logik der Sprache. In: Languages in function. Materials of the XIIIth Annual Conference of the Societas Linguistica Europaea held in Budapest 3-6. IX. 1980. Ed. Sándor Rot. Budapest, 117–27. Zsilka János: Dialectics of the Motion Forms in Language. NyK 84/2 (1982) 443–7. (Ism.) 1985. Kovács Ferenc: Szemantika. (Recenzió) ÁltNyT XVI, 261–6. A dialektikus nyelvelemzés státuszához. A Nyelvi Mozgásformák dialektikája kutatócsoport munkái, 4. 453–65.

101

1987. Langue, pensée, conscience. Observations sur une évidence mal interpretée. AUB SLingu XV, (Megj. 1987). 99–104. Szaknyelvészeti alapozás egy marxista nyelvfilozófia épületéhez. Magyar Filozófiai Szemle 1986/1–2. (Megj. 1987. szept.) 242–9. 1988. A nyelvtipológia definíciójához. In: Bereczki-emlékkönyv. Budapest, 185–9. (Urálisztikai Tanulmányok 2.) Nyelvtipológiai szöveggyűjtemény II. TankK, Budapest, 504 p. (Bevezető tanulmány 3–33. és szerk., kontrollfordítás; ELTE BTK jegyzet.) 1990. Dialektikus nyelvelmélet és bölcselet. In: Emlékkönyv Zsilka János professzor hatvanadik születésnapjára. Szerk. Havas Ferenc–Horváth Katalin–Ladányi Mária. Budapest, 97–101. A grammatica speculativa modernsége I. MNy LXXXVII, 145–51. II.: MNy LXXXVIII, 278–88. 1993. Einige Gedanken zur Lage des Marxismus in Ungarn und dessen Verhältnis zum Christentum. Berliner Dialog-Hefte 1993/1. 46–50. 1994. Universalism versus Classic Language Typology? Remarks Concerning the Integrity of Language from a Historical Perspective. AUB SLingu XXI, 1990 (Megj. 1994, 83–91.) 1996. La langue comme conscience pratique. Actuel Marx, 19. (Premier semestre 1996). 63–68. Nyelv és szabadság. Nyelvelmélet és politikai ideológia Noam Chomsky nézetrendszerében. Eszmélet 30. 85–120. 1997. Language and Freedom. Linguistic Theory and Political Ideology in Noam Chomsky’s System of Ideas. In: Consciousness. Selected essays. Budapest, 174–197. A nyelviség. – Nyelv és gondolkodás. – A magyar nyelv típusa. Cikkek a Pannon Enciklopédia Magyar nyelv és irodalom c. kötetében. Dunakanyar 2000, 1998. On the „Logicist” Paradigm in Linguistics and some of its Possible Alternatives. LACUS Forum XXIV. Capell Hill, North Carolina, 1998. 445–55. Onoma, rhéma, logosz. In: Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Szerk. Zoltán András et al. Budapest, 213–8.

102

2000. Sztálin, a nyelvteoretikus. In: Állandóság a változásban. T’ung-Pien. Tőkei Ferenc 70. születésnapjára. Budapest, 231–68. A marrizmus-szindróma. Habilitációs értekezés. (kézirat) Budapest, 363 p. 2002. A marrizmus-szindróma. Sztálinizmus és nyelvtudomány. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 453 p. A nyelviség – Nyelv és gondolkodás. – A magyar nyelv a nyelvek típusai között. Cikkek A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája c. kötetben. Magyar Könyvklub, 2002. A stadiális tipológia. NyK 99. 148–76. 2003. Nicolaus Cusanus és a nyelv. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Budapest, 147–51. A tárgy tárgyában. Mondattipológiai fontolgatások. In: Budapesti Uráli Műhely III. MTA NyTudI, 7– 44. Arisztotelész, a nyelvfilozófus. In: Ünnepi kötet Honti László tiszteletére. Budapest, 172–80. Abélard nyelvi filozófiájáról. Magyar Nyelvjárások. 205–10. (A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének évkönyve XLI.) 2004. Mészáros Henrietta [emlékezete]. Finnugor Világ, IX/1. 18–20. Objective Conjugation and Medialisation. Vol. 51/1–2- 95–141. Roelcke, Thorsten szerk. Variationstypologie/Variation Typology. MNy C/3. 368–71. (Ism.) Duns Scotus, a nyelvi realista. In: „…még onnét is eljutni túlra…” Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 219–21. Gorgiász, a nyelvfilozófia első szkeptikusa. In: Permiek, finnek, magyarok. Írások Szíj Enikő 60. születésnapjára. Budapest, 2004. 73–80. 2005. Tárgyas ragozás és medializáció. In: Budapesti Uráli Műhely IV. Uráli Grammatizáló. MTA NyTudI, 147–86. Nominative, nominativity, nominativitism. Sprachtheorie und germanistische Linguistik 15/1. 33–62. 2006. Tessék. In: 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Szerk. Mártonfi Attila–Pap Kornélia–Slíz Mariann. Argumentum, Budapest, 385–90. Egy különleges kötet elé. In: Komatál. Ünnepi könyv Domokos Péter professzor 70. születésnapjára. ELTE Finnugor Tanszék, Budapest, 5–6. Prenominatív nyomok az uráli nyelvekben. In: Elmélkedések népekről, nyelvekről és a profán medvéről. Írások Bakró-Nagy Marianne tiszteletére. Szerk. Sipőcz Katalin–Szeverényi Sándor. SzTE Finnugor Nyelvtudományi Tanszék, Szeged, 45–64. Die Ergativität und die uralischen Sprachen. FUF 59: 1–3. 81–131.

Die Pränominativität der uralischen Partizipien. UrAltJb, Neue Folge, Band 20, 16–50. 103

2007. Grammatika és kontextus – a nominativizáció mint visszaható folyamat. In: Grammatika és kontextus. Új szempontok az uráli nyelvek kutatásában. ELTE Finnugor Tanszék, Budapest, 110–20. (Urálisztikai Tanulmányok 17.)

2008. Unmarked object in the Uralic languages: a diachronic typological approach.Linguistica Uralica. 43/1. (2008) 1–33.

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Havas Ferenc pályaképe1 Havas Ferenc 1948. február 2-án született Újpesten. Általános- és középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, 1966-ban érettségizett a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. Még ebben az évben sikeresen felvételizett az ELTE bölcsészkarára, magyar–orosz szakra. A kor szokásának megfelelően előfelvételivel került be az egyetemre, ami azt jelentette, hogy egy évig dolgoznia kellett. Az Egyetemi Nyomdában helyezkedett el korrektorként, ahol megismerkedett a nyomdászat szakszókincsével és gyakorlatával is – olyan ismeretek birtokába jutott, melyek mára teljesen elavultak, de jó bölcsészként nem bánja, hogy gyarapodtak fölösleges ismeretei. A nyelvészeti érdeklődésű ifjú diák az egyetemre bekerülve rögtön azt kutatta, mit lehet még tanulni. A finnugrisztika és az általános nyelvészet egyaránt vonzónak tűnt számára, mindkét szakot felvette. Az általános nyelvészet akkor B szak volt, másodévtől lehetett tanulni, a finnugrisztikát C szakként harmadévtől. Mindenesetre az átlagosnál fokozottabb érdeklődésű hallgatókat akkor még nem büntették pénzbírsággal (azaz tandíjfizetési kötelezettséggel), így Havas Ferenc 1972-ben orosz nyelv és irodalom–általános és alkalmazott nyelvészet–finnugor nyelvészet szakos diplomát szerzett. Finnugor szakosként Lakó György professzortól az adatok feltétlen tiszteletét tanulhatta és módszertani szigorúságot. Az Általános Nyelvészeti Tanszéken Telegdi Zsigmond univerzális tudása és Zsilka János önálló világot teremtő, autonóm személyisége hatott rá. 1973–1976 között kiegészítő képzésben elvégezte a filozófia szakot is. Mind a négy szakját kitüntetéses oklevéllel fejezte be. A következő években/évtizedekben kiderült, hogy Havas Ferencnek mindegyik diplomájára szükség volt. Az egyetem elvégzése után az Általános Nyelvészeti Tanszéken kapott állást, itt tevékenykedett évtizedekig. Nyelvtipológiával, tudománytörténettel, nyelvfilozófiával foglalkozott. 1996-ban egy vezetőváltás következtében kellett távoznia erről a tanszékről. Az ELTE Ruszisztikai Központja fogadta be, s ekkor – amellett, hogy részt vett a központ oktatási programjában – olyan kutatási témát választott magának, mely illett az elsősorban orosz-szovjet történelemmel foglalkozó Ruszisztikai Központ profiljába, de köze volt a nyelvészethez is. 2002-ben megbízást kapott a Finnugor Tanszék vezetésére, s 1

Elhangzott a Havas Ferenc 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, 2008. február elején. 104

ezzel megkapta a lehetőséget ahhoz, hogy visszatérjen a finnugor nyelvészethez. Ezt ki is használta, az azóta eltelt rövid időben felfrissítette finn és észt tudását, s több finnugor tárgyú tanulmányt jelentetett meg. Visszatekintve kiderül, hogy semmi sem veszett kárba az elmúlt évek munkájából: az egyes területek szervesen összekapcsolódnak, egymást erősítik és kiegészítik Havas Ferenc eddigi életművében. Egyetemi oktatóként Havas Ferenc végigjárta a ranglétra minden lépcsőjét. A pontos évszámok: 1972-től tanársegéd, 1978-tól adjunktus, 1982-től docens, 2007 februárjában pedig megkapta egyetemi tanári kinevezését. Szakmai munkája rendre meghozta a tudományos fokozatokat is. Az egyetem befejezése után azonnal elkészítette egyetemi doktori disszertációját (A magyar, a finn és az észt nyelv tipológiai összehasonlítása), ezt 1973-ban védte meg. Ez a munka 1974-ben megjelent a Nyelvtudományi Értekezések 85. számú köteteként, s azóta is tankönyvként használják magyarországi és külföldi egyetemeken. Kandidátusi értekezését az Általános Nyelvészeti Tanszéken írta meg. Zsilka-tanítványként olyan témát választott, mely szembe ment az akkor uralkodó trendekkel. Disszertációjának címe A generatív grammatika nyelvszemléletének bírálata. Sem előtte, sem utána nem emlékszem olyan parázs vitára kandidátusi vagy doktori védésen, mint akkor. Ez 1979-ben történt. Habilitációs dolgozatát a Ruszisztikai Központ munkatársaként készítette el. Az 1990-es években megnyílt oroszországi levéltárak, archívumok átböngészésével, nemzetközi szinten is egyedülálló alapossággal megírta a marrizmus és az antimarrizmus történetét, a Ny. Ja. Marr grúz-szovjet nyelvész elmélete körüli viharokat. Marr nyelvelméletének tündöklése és bukása kicsiben tartalmazza a szovjet korszak összes ellentmondását, tanulsággal szolgál nyelvészek, politológusok, tudománytörténészek, filozófusok számára egyaránt. A dolgozat 2002-ben könyv alakban is megjelent A marrizmus szindróma. Sztálinizmus és nyelvtudomány címmel, és jelentős hazai és nemzetközi visszhangja volt. Az MTA doktora cím elnyerése Havas Ferenc jövendő tervei közé tartozik, de mostani szakmai feladatait és érdeklődését ismerve sejthető, hogy ez ismét a finnugrisztika (vagy annak valamelyik határterülete, nyelvtipológia vagy areális nyelvészet) kutatásával kapcsolódik majd össze. Több mint harminc éves egyetemi pályafutása során Havas Ferenc magyar szakosok ezreit ismertette meg a nyelvtudomány alapjaival. A szűkebb szakterülete iránt érdeklődő hallgatók, az általános nyelvészek, a filozófia, az orosz vagy a finnugor szakosok pedig megtapasztalhatták, hogy speciális összetételű tudásának birtokában olyan ismereteket és világlátást tud átadni hallgatóinak, amire csak ő képes. Széles olvasottsága, tárgyának szenvedélyes szeretete jó előadói és vitakészsége igazi egyetemi oktatóvá teszi. Szűk munkatársi körben arról beszélgettünk egyszer, ki mit csinálna, ha valamilyen okból eltávolítanának bennünket az egyetemről (a veszély reálisabb, mint gondolnánk). Feri kijelentette, hogy kizárólag egyetemi oktatóként tudja elképzelni az életét. Szerencsés ember, hogy azt csinálhatja, amihez a legjobban ért, hogy személyes élete és munkája ennyire azonos. Most, a felsőoktatás változó világában új meg új kihívásokkal találkozik egy egyetemi oktató, s ennek Havas Ferenc oktatóként és vezetőként is megfelelni látszik. Aktívan részt vett az új képzési rendszer követelményeinek összeállításában, újjászervezte a Nyelvtudományi Doktori Iskola uráli nyelvészeti alprogramját, melynek szintén ő a vezetője. Amikor Feri 2002-ben elfoglalta a Finnugor Tanszék vezetői posztját, új korszak kezdődött életében. Régi-új szakmai kérdések kezdték izgatni, nemcsak a szűk tanszéki munkatársi körben kellett elfogadtatnia magát, hanem a hazai és a nemzetközi finnugrista társadalomban is (újra) ki kellett építenie szakmai kapcsolatait. Ennek érdekében sokat utazott, konferenciákon vett részt, vendégelőadásokat tartott, rangos folyóiratokban publikált. Az ő kezdeményezésére indultak meg és részben vezetésével zajlanak az Uráli tipológiai adatbázis nevű nemzetközi projektum munkálatai. 105

Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a szakma mára Havas Ferencet mint finnugristát is elismeri. Széleskörű általános nyelvészeti tájékozottsága újítóan hathat beszűkülésre hajlamos tudományágunkban. Sokrétű nyelvtudását nemcsak a szakirodalom olvasására tudja használni, hanem tanszékünk nemzetközi kapcsolatainak építésére is. A 2004 áprilisi Grammatika és kontextus konferencián tartott hatnyelvű előadásával méltán kivívta a népes nemzetközi közönség elismerését. Manapság egy hatvanéves emberről, aki aktívan dolgozik, nem lehet lezárt pályaképet adni. Havas Ferenccel kapcsolatban is az az érzésünk, hogy most van pályája csúcsán. A szűkebb és tágabb szakmai közösség, a jelenlegi és jövendő tanítványok nevében kívánom, hogy oktatóként, kutatóként, tudományszervezőként munkálkodjék még sok-sok éven keresztül, és tudományos eredményeivel is gazdagítsa azt a közös szellemi örökséget, melynek ápolása mindnyájunk kötelessége. Isten éltesse az ünnepeltet! Csepregi Márta A titka: humor és emberség Talán 2001-ben vagy 2002-ben történt, hogy általános és alkalmazott nyelvészet szakos hallgatóként Havas Ferenc óramegbeszélésére várva bevallottuk egymásnak évfolyamtársaimmal, a nyelvtipológia mennyire nem villanyoz fel bennünket; amikor pedig megláttuk a Tanár Úr szigorúan összevont szemöldökét, komolyan aggódni kezdtünk a jövőt illetőleg. Az új tanárral találkozó diákok mindig ilyenek: egy arckifejezésből, egy véletlen mosolyból vagy annak hiányából úgy jósolgatnak maguknak szerencsés vagy szerencsétlen félévet, mint jövendőmondók a kávézaccból. Mindannyiunk szerencséjére akkor nem mondott igazat a kávézacc: egyetemi éveim egyik legérdekesebb és legvidámabb időszakát köszönhetem Havas Ferencnek. A nyelvtipológia ugyan továbbra sem foglalkoztat komolyabban, az órákon tanultakat azonban azóta is igyekszem továbbadni tanítványaimnak. Ennél is nagyobb hálával tartozom neki azért, mert (egy félévvel később, nyelvfilozófián) ráébresztett, hogy az unalmas, sőt idegesítő középiskolai élmények ellenére a filozófia érdekes is lehet. Különösen, ha olyan tanár beszél róla, aki mindig érzi, mikor kell élénkíteni a hangulatot egy-egy humoros történettel. Igen, az anekdoták miatt szerettem meg igazán ezeket az órákat. Ha a diákjaim arról panaszkodnak, hogy nehéz a vizsga, „biztatásként” felidézem nekik a szovjet egyetemisták dilemmáját, hogyan szóbelizzenek Mescsanyinovnál a „Mescsanyinov akadémikus tévedései” című tételből. Az államvizsga elleni félelemre is kaptam oltást Havas Ferenctől, s ezt én is mindig beadom hallgatóimnak: elmesélem, hogyan lehet egy kis finnugor nyelvet fél óra alatt elsajátítani. Valahányszor a diákok nevetnek ezeken a történeteken, nekem eszembe jutnak azok az órák, amikor négyen-öten ültük körül az asztalt, s a félév elején érzett unalmat és félelmet régen elűzték egy olyan tanár szavai, aki nem tudatlan, unott fiatalokként, hanem majdani kollégákként, egyenrangú beszélgetőpartnereiként kezelt bennünket. Évek teltek el azóta, de ha nagy ritkán összetalálkozunk, mindig őszinte érdeklődéssel kérdezi, mi újság, s végig is hallgatja a választ. Figyelemmel kíséri volt hallgatói sorsát, s ha megtudja, hogy valamelyiküknek segítségre van szüksége, nem várja meg, hogy kérjék, ő maga ajánlkozik. Humor és emberség: e kettő tette a szemünkben egyik legkedvesebb tanárunkká Havas Ferencet. Az anyagot meg lehet tanulni könyvekből, az óratervezést, a munkaformákat, a szemléltetés módszereit el lehet sajátítani a módszertani képzés során, e kettőt azonban nem tanítják az egyetemen. Nélkülük is lehet tanár bárkiből. De olyan tanár, akire még évtizedekkel később is szeretettel és hálával emlékeznek 106

vissza hajdani diákjai, olyan tanár, akinek mondásait és történeteit hallgatók nemzedékei emlegetik egymás között beavatottként mosolyogva, olyan tanár e két erény nélkül senkiből nem lehet. Mert a nominatív nyelvekről vagy a modista grammatikáról tanultak gyorsan elhomályosulnak, ha nem foglalkozunk velük folyamatosan; e két dolog azonban örökre megmarad a diákok emlékezetében. Havas Ferenc ilyen tanár. Kívánom, hogy még számtalan nemzedék csatlakozzon az egyetemről kikerülve hozzánk, beavatottakhoz, még számtalan nemzedék emlegesse a tőle hallott anekdotákat, s még számtalan nemzedék mesélje tanítványainak: tőle tanultam meg a két legfőbbet, humort és emberséget. Slíz Mariann

107

HIDASI JUDIT

108

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Szerencsésnek érzem magamat, hogy Magyarországon jöttem a világra. Ugyanis ha nem ide születek, akkor életem során sokkal kevesebb élmény ért volna – akár nyelvileg, akár kulturálisan. A hatvanas-hetvenes években, amikor iskoláimat végeztem Budapesten, a magyar oktatás a maga szigorú orosz-porosz hagyomány-áthallásaival nem engedte lazsálni a diákokat: a tanárok sokat követeltek és igényesek voltak, a diákok jól-rosszul teljesítettek, de annyi önbecsülés mindenkiben volt, hogy a tudás előtt fejet hajtson. Egyetemista koromban egy-egy házibulin sikknek számított olvasottnak lenni, sikk volt az avantgarde filmek világában tájékozottnak mutatkozni, sikk volt klasszikus zenei műveltséggel rendelkezni. Vagyis az az intellektuális-szellemi miliő, ami jellemezte szűkebb környezetemet, mély és tartós nyomot hagyott bennünk, akkori fiatalokban – amiért aztán később nem győztem hálás lenni a sorsnak. Bárhová vetett is a későbbiekben jó szerencsém, soha nem vallottam szégyent más nációk képviselőihez képest sem tárgyi ismeretekben, sem pedig intellektuális megmérettetésekben. Az általános és középiskolai tanulmányaimat egyazon intézményben, az Ady Endre 12 évfolyamos iskolában teljesítettem Budapest II. kerületében – nem messze a szülői háztól és közel a mai lakásunkhoz is. Ez az iskola a Budapesti Tanítóképző gyakorló iskolájaként működött annak idején, aminek két nagy előnye volt: egyrészt megtanultunk kiskortól fogva „zajban” figyelni és önállóan tanulni. Egyazon tanteremben több korcsoporthoz tartozó gyerekcsoport számára zajlott ugyanazon tanító néni vezényletével és megosztott figyelmével az óra: a leendő tanítók nálunk hospitáltak és rajtunk gyakorolták az osztatlan iskolákban történő oktatást. Amíg a másik társaság hangosan „tanult”, addig mi önálló „csendes” feladatokat oldottunk meg. (Ez a tapasztalat később nagyon hasznosnak bizonyult számomra ázsiai közegben: ott tudniillik az alapzaj jóval magasabb az európainál, és ott különösen hasznos, ha valaki tud elvonatkoztatni a környezetétől, azaz nem csak ideális privát-szférában tud hatékonyan tevékenykedni.) A másik hatalmas előnyt az jelentette, hogy évekig gazdag tapasztalatú, kitűnő mestertanárok kezei alatt csiszolódtunk – vagyis nagyszerű alapokat kaptunk, biztos talajról indultunk neki a magasabb iskoláknak. A szülői ház szeretetteljes, ámde szigorú rendje ugyancsak jó háttérnek bizonyult: mindhárman testvérek az igényesség légkörében szocializálódtunk. A gimnáziumban ugyan német tagozatra jártam, de bizonyára a jó tanári felkészítésnek is köszönhetően elsőre felvételt nyertem az ELTE Bölcsészettudományi Karának az angol–orosz szakára. Akkoriban nagy létszámú évfolyamok voltak, mégis jutott idő és odafigyelés a szemináriumi munkára, de még az egyéni konzultációkra is. És milyen kiváló tanáregyéniségek vezetése alatt! Az indexem kész kultúrtörténeti panoptikum: Dolmányos István, Stephanides Károlyné, Kocztur Gizella, Újházy Lászlóné, Benedek Marcell, Fülöp Károly, Ruttkay Kálmán, Hutterer Miklós, Szenczi Miklós, András László, Antal László, Kniezsa Veronika, Osztovics Levente, Elbert János, Mikó Pálné… Miután érdeklődésem egyre inkább a nyelvészet felé fordult, kapva kaptam a lehetőségen, hogy egyéni tanrendben felvegyem az akkor induló általános és alkalmazott nyelvészetet. Több kiváló tanárommal a második diplomám megszerzéséért folytatott tanulmányok során ismételten összehozott jó sorsom: Bolla Kálmán, Péter Mihály, Hollós Attila, Voigt Vilmos. Az Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék akkortájt afféle mi-újság-a-modern-humán-tudományokban fórumként is szolgált: Szépe György szemináriumaira, Balázs János, Kiefer Ferenc, Telegdi Zsigmond előadásaira és Zsilka János óráira más karokról és más diszciplínákból is szép számmal jelentek meg érdeklődők kezdve balerináktól teológusokig, filmesek109

től (Bódi Gábor) katonatisztekig. Az „izmusok” korában az egyre táguló és nemzetköziesedő tudományos világ híreit, üzeneteit, újdonságait csak úgy itta magába ez a heterogén, ámde annál fogékonyabb közönség – amelynek én is részese lehettem. Japánba 1977-ben kerültem a Tokai Egyetem ösztöndíjasaként. A japán nyelv iránt középiskolás korom óta érdeklődtem – először baráti alapon magánórákat vettem Réczei Tibortól (aki szibériai hadifogságban sajátította el a japán nyelvet fogolytársaitól), majd Major Gyula tanár úr óráit látogattam – részben a TIT-en, részben az ELTE Kínai és kelet-ázsiai tanszékén tartott fakultációkon: noha ezeket főleg azokért a kulturális csemegékért és anekdotákért kedveltem, amelyekkel Major tanár úr nem fukarkodott ellátni tanítványait. Az ELTE biztosított helyet Hani Kyoko neves zenepedagógus önkéntes japán nyelvóra-foglalkozásainak is, aki Bartók kutatásai mellett talált időt arra, hogy anyanyelvével minél több magyart fertőzzön meg. Ez az ismeretség a későbbiekben sok értékes tapasztalathoz segített a japán oktatás világában. Japánt megtapasztalni és megélni rengeteg élményt jelentett számomra – nemcsak nyelvileg, hanem kulturálisan is. Noha rendelkeztem korábbról némi nemzetközi kollégiumi előélettel – hiszen 1971-ben Leningrádban a Zsdanov Egyetemen tölthettem egy rendkívül hasznos és kulturálisan gazdag fél évet, de a japáni egyetemi világ és általában az ázsiai élet-stílus a kultúrák találkozásának egészen más vetületeire vetett fényt. Talán ettől a sorsfordító élménytől eredeztethető érdeklődésem az interkulturális kommunikáció iránt. Annyi félreértés, annyi elértés, annyi értetlenség, annyi felismerés, annyi rádöbbenés, egyszóval annyi kulturális kihívás és benyomás ért, hogy ezek elemzését és feldolgozását tekintettem és tekintem egyik legizgalmasabb tudományos-kutatói feladatomnak azóta is. Japánban felnőtt életem mindösszesen vagy tíz esztendejét töltöttem: a kisebb tanulmányutakat és továbbképzéseket nem számítva két hosszabb alkalommal mint posztgraduális ösztöndíjas, egyszer mint szociolingvisztikai kutató, és végül a 2000-es évek elején öt éven át mint egyetemi oktató. Jó sorsom úgy hozta, hogy Japánban is kitűnő mesterek irányításával tanulhattam: Teramura Hideo nyelvészprofesszor egyik kidolgozója és megálmodója volt a japán mint idegen nyelv mesterkurzusnak, akinek az óráit az Osakai Idegen Nyelvek Egyetemén látogathattam; Tokugawa Munemasa professzor, a Japán Nyelvtudományi Intézet vezető dialektológusa és a Gakushuin Egyetem tanára ugyancsak bizalmába fogadott és a magyarországi japán nyelvoktatásra vonatkozó adatbázis feldolgozására kért föl. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy mindkettőjükről én készíthettem a szócikket a Max Niemeyer Verlag kiadásában 2009-ben megjelent Lexicon Grammaticorumban. Okutsu Keiichiro és Tanaka Akio professzorokkal (akiknek a Japán nyelvi bevezetőjét én ültettem át magyar nyelvre) a mai napig tartom a kapcsolatot, Endo Orie szociolingvista professzor nem csak kutatásaim egyik témavezetője volt, de több általa szerkesztett kötetbe szerzőként is meghívott. Kume Teruyuki, a Rikkyo Egyetem professzora és az interkulturális kommunikáció-kutatások egyik doyen-je komparatív kommunikáció-stratégiai projektjébe invitált meg társkutatóként. De ide kívánkozik Kamada Osamu, Yamanaka Kei, Matsui Yoshikazu, Kawaguchi Yoshikazu, Kadokura Masami, Sasaki Mizue és sok más nagyhírű professzor megemlítése is, akikhez az aktív tudományos kapcsolaton túl számos izgalmas konferenciaélmény, projektmunka is fűz. A japáni tapasztalatok – a nyelvi fejlődésen túl – sokat adtak az akadémiai kultúrák és a mentalitásbeli különbségek, az ázsiai világszemlélet és egy számunkra szokatlan életstílus megismerésében is. A tanulás és külföldi tanulmányutak ellenére és mellett – köszönhetően mindenkori főnökeim rugalmasságának és megértésének – 1971 óta folyamatos a munkaviszonyom a Külkereskedelemi Főiskolán (amely intézmény 2000 óta Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kara), ahol hol mint 110

nyelvtanár, hol mint oktatásszervező, hol mint az intézményvezetés tagja számos minőségben és beosztásban tevékenykedem: 2006 nyara óta dékánként. Az eddig vezető út azonban hosszú és számos mérföldkővel tarkított volt. A kandidátusi fokozat megszerzése (1986) idején még az összehasonlító nyelvészet állt érdeklődésem középpontjában, de nyelvoktatói tapasztalataim alapján fokozatosan a kommunikáció kérdésköre felé fordultam: mitől sikeres a kommunikáció; miért van az, hogy kitűnő nyelvi felkészültséggel sem boldogulnak egyesek idegen környezetben, míg mások szerény nyelvtani ismereteik ellenére is sikeres kommunikátorok? A témával sok szempontból és sok oldalról igyekeztem foglalkozni, anyagokat gyűjteni. Az oktatói munka mellett sokat jelentett az a sok konferencia, szeminárium, szakmai fórum, ahol az alkalmazott nyelvészet körébe sorolható kérdések kerültek terítékre. A szakmai rendezvények sorából kiemelkednek az 1975-től Papp Ferenc nyelvészprofesszor szervezésében megrendezett debreceni russzisztikai napok. Noha Papp Ferenc tanár úr önmagát russzistaként definiálta, és a konferenciákat russzisztikainak nevezte, de mind a konferenciák tematikáját, mind az előadók körét, mind pedig a konferenciaalkalmakat övező szellemi-intellektuális beszélgetéseket és vitákat bátran minősíthetjük a legszélesebb értelemben vett alkalmazott nyelvészeti börzének: megfordult ott az évek során számos társtudomány jeles szakértője, számos szellemi műhely képviselője. A russzisztikai konferenciák akadémiailag stimuláló légköre és Papp tanár úr nyitottsága minden újra és metodológiai kihívást jelentő eljárásra sokakat, sokunkat lendített előre a pályán. A kilencvenes évek elejétől a másik nagy tudományszervező egyéniség, Szépe György irányításával megalakult a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete – amely azóta is (2007 óta immár Klaudy Kinga elnökletével) törekszik a magyarországi alkalmazott nyelvészeti műhelyek és kutatások összefogására. Az évente megrendezésre kerülő Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferenciák nagyszerű fórumot teremtenek a magyarországi nyelvkutatók, nyelvoktatók és alkalmazott nyelvészek széles rétegei számára az eszme- és tapasztalatcserére, a közös gondolkodásra. Az 1997-es esztendő jeles év számomra: tavasszal habilitáltam a Pécsi Tudományegyetemen, és nyáron szép sikerként könyvelhettem el az Európai Japanológusok VII. nemzetközi konferenciájának megszervezését 500 résztvevő, Nobel-díjas előadó (Oe Kenzaburo) és számos magas rangú vendég részvételével. Az 1998-as esztendő újabb fordulatot hozott: az Oktatási Minisztérium nemzetközi államtitkárságán két éven át mint a Magyar Ösztöndíj Bizottság titkára, majd azt követően mint a Bilaterális Kapcsolatok Főosztályának helyettes vezetője folytattam tevékenységemet. Tévedés azt hinni, hogy a minisztériumi munka a bürokrácia útvesztőiben való vergődést jelenti. Távolról sem: sokat tanultam, sokat tapasztaltam, rengeteg érdekes és értékes emberrel találkoztam, az oktatás és oktatásszervezés világára bizonyos távolságtartással nézhettem és nem utolsósorban a nemzetközi oktatáspolitika változatosságában kissé elmélyülhettem. Ezeket az ismereteket is hasznosítani tudtam a következő állomáshelyen: Japán Kanda Idegen-nyelvek egyetemén, ahol 2001 és 2006 között dolgoztam egy újonnan alapított Nemzetközi Kommunikáció tanszéken. Ott rögtön professzori kinevezést kaptam, noha ez nem volt előzmények nélküli: hiszen 1999-ben vehettem át még idehaza Göncz Árpádtól az egyetemi tanári kinevezést. 1998 és 2001 között ugyanis – másodállásban – a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola frissen létesített egyetemi tanszékén, az alkalmazott nyelvészetin láttam el a tanszékvezetői feladatokat. Még japáni tartózkodásom alatt kaptam felkérést a Szolnoki Főiskolától, hogy interkulturális kommunikációs tapasztalataimat – elsősorban az angol nyelvű képzési programjaikban – professzorként is kamatoztassam üzleti fakultásukon. Ennek a feladatnak – igaz, hogy időkorlátok miatt csak félállásban – a mai napig örömmel teszek eleget. 111

Oktatásszervezés tekintetében máig ható jelentőségűnek érzem a Keleti Nyelvi Kommunikációs Intézet létrehozását a '90-es évek Külkereskedelemi Főiskoláján. Az országban szinte egyedülálló szellemi műhelyt sikerült kialakítani a keleti nyelvek és kultúrák sokoldalú és sokirányú kutatására és oktatására: a korszak legkiválóbb szakemberei és szakértői működtek közre az oktatásban: Tálas Barna, Jordán Gyula, Nagy Bálint, Koós Péter, Fendler Károly, Osváth Gábor, Németh Pál, Sato Noriko, Székács Anna, Kiss Sándor, Salát Gergely, Mohr Richard – a nagyszámú anyanyelvi oktatóról, kutatóról és lektorról nem is beszélve! A számos konferencia, szeminárium és rendezvény nem csak a hazai, hanem a külföldi szakembereket is vonzotta. Kiadványsorozatunk a Keleti Füzetek a mai napig keresett forrás az orientalisztikában; a manapság Magyarországon japán, kínai, koreai nyelvet ismerők és használók nem csekély hányada eredetileg a mi padjainkból került ki – sokan közülük külföldön, más egyetemeken és a célországban képezte tovább magát. Az oktatásszervezés, a tudományos munka és maga az oktatás nem lett volna művelhető ilyen intenzitással az évek-évtizedek folyamán, ha nem számíthatok mindig a nagyszülői besegítésre és támogatásra a gyereknevelésben. Gyermekeimnek sikerült átadni az idegen nyelvek iránti szeretetet: az angol mellett kettejük tud japánul, a harmadik koreait tanult, de mostanában az orosszal birkózik. Otthoni könyvtárunk állományán mindig elámul az odalátogató: a latin betűs magyar, angol, német és francia kötetek mellett és között teljes természetességgel sorjáznak a japán és kínai írású könyvek, a cirill betűs kiadványok: pontosan úgy, ahogy annak egy idegen nyelvek iránt érdeklődő és fogékony családban lennie kell. Az idő múlásával és a tapasztalatok halmozódásával egyre-másra érnek a felkérések hazai és külföldi kiadóktól, szerkesztőségektől, szervezetektől, tudományos műhelyektől lektori, szerkesztőbizottsági tagsági, vizsgabiztosi és bírálói feladatokra – amelyek ellátására nem a szakmai presztízs, hanem az őszinte professzionális kíváncsiság hajlamosít. Confucius meglátását tudom mentségemül felhozni: „Az emberek a világon mindenütt nagyjából ugyanazokat a dolgokat cselekszik – csak más-más okokból.” Hát engem ezek az okok érdekelnek. Budapest, 2009. július 11. A pályakép fontosabb adatai 1966: Érettségi az Ady Endre 12 évfolyamos iskolában Budapesten 1971: Diploma: Angol-orosz szakos középiskolai tanár / ELTE BTK 1971: Tanársegéd a Külkereskedelmi Főiskola Orosz Nyelvi Tanszékén 1976: Diploma: Általános és Alkalmazott nyelvész / ELTE BTK 1976–77: Tokai egyetem ösztöndíjasa 1977–86: Adjunktus a Külkereskedelmi Főiskola Orosz Nyelvi Tanszékén 1982–83: Osakai Idegen Nyelvi Egyetem ösztöndíjasa 1986: Kandidatúra: Összehasonlító szintaxis 1986–90: Tanszékvezető docens a Külkereskedelmi Főiskola Orosz Nyelvi Tanszékén 1986–90: Idegen nyelvi főigazgató-helyettes, KKF 1991: A Keleti Kommunikációs és Továbbképző Intézet megalapítása KKF-en 1991–1998: Intézetvezető: Keleti Kommunikációs és Továbbképző Intézet, KKF 1991–93: Tudományos és nemzetközi főigazgató-helyettes, KKF 112

1993-94: Japán Alapítvány kutatója Tokyóban 1997: Habilitáció japán interkulturális kommunikáció témakörben, JPTE 1998–2001: Tanszékvezető: Berzsenyi Dániel Főiskola Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék 1999: Egyetemi tanári kinevezés 1998–2001: Oktatási Minisztérium: Nemzetközi Főosztály: főosztályvezető-helyettes 2001–2006: A kommunikáció professzora a Kanda Idegen nyelvek Egyetemén, Japán 2004–: Egyetemi tanár a Szolnoki Főiskola Nemzetközi Gazdálkodás Tanszékén 2006–: Egyetemi tanár a BGF Külkereskedelmi Karának Társadalmi Kommunikáció Tanszékén 2006–: Dékán a BGF Külkereskedelmi Karán

BIBLIOGRÁFIÁJA 1974. Verbális megnyilatkozások elemzése. Beszámoló a Május elseje szemiotikai vizsgálatáról. MRT Tömegkommunikációs Központ, Módszertan. Október, 13–6. 1975. Orosz nyelvtani gyakorlatgyűjtemények kontrasztív alapon. ModNyokt XII/1–2. 295–305. A köszönés szemiotikájához. In: Jel és közösség. Szerk. Voigt V.–Szerdahelyi I. –Szépe Gy. AkK, Budapest, 181–6. Nyelvész szemmel az „Interlingvisztika Varsó ’75”-ről. Eszperantó magazin IX. 7. p. О фонологических школах. Slavica XV. 5–9. 1978. Shodo de shiru kanji no aji (A japán nyelvről és írásról). Asahi Shinbun, Tokyo, July 11. l39–44. Alkalmazott nyelvészet – idegennyelv-oktatás. Idegennyelv-oktatás – Szaknyelvoktatás. KKF, Budapest, 116–24. l979. Hozzászólás a „jön-megy, hoz-visz”-hez. Nyr 1979/2. 245–6. Hangarii ni okeru Nihongo kyouiku (A magyarországi japán nyelvoktatásról). Kaigai ni okeru Nihongo Kyoiku no Genjo to Mondaiten (A külföldi japán nyelvoktatás helyzete és problémái): Japan Foundation, Tokyo, 96. p. (Különszám) 1980. A szaknyelvoktatás nyelvészeti vonatkozásai a Külkereskedelmi Főiskolán. Alkalmazott Nyelvtan és Nyelvoktatás. BME Nyelvi Intézet, Budapest, 99–104. l98l. J. Lyons: Semantics I. monográfiájáról. ModNyokt XVIII. l87–98. (Ism.)

113

l982. A fonológiáról való gondolkodás fejlődése a Szovjetunióban. ÁltNyT XIV. 55–64. 1983. Vonatkozó szerkezetek vizsgálata japán újságnyelvi anyagon. Nyelvoktatás Felsőfokon IV. Szerk. Berényi Pálné dr. KKF, Budapest, 78–91. Noun modification in Hungarian. Abstracts of Papers of 3lst CISHAAN Congress, Tokyo, 155–6. Семиотический анализ деловых переговоров. Nyelvpedagógiai Írások V. MKKE Nyelvi Intézet, Budapest, 64–9. l984. Relativization in Hungarian. KokusaiGengokagaku Kenkyuujo Shoho (Bulletin of the International Institute for Linguistic Science). Sangyo University, Kyoto, 6. 7–25. European versus Japanese. Proceedings of AILA '84, Brussels, 238–9. Orosz jelzős szerkezetek szórendi jellemzői a szaknyelvben. Nyelvoktatás Felsőfokon V. KKF, Budapest, 295–304. 1985. Japán nyelvkönyv. TIT, Budapest. Magyar-japán kereskedelmi és gazdasági kifejezések gyűjteménye. KKF, Budapest Japán társalgási szó- és kifejezés-gyűjtemény. KKF, Budapest Gendai Hangarii gengogaku gaikyo. (A mai magyar nyelvészetről) KokusaiGengokagaku Kenkyuujo Shoho, Sangyo University, Kyoto, 7. 66–80. Társszerző: Szépe György. A magyar és japán szórend jellegzetességeinek megnyilvánulása a jelzős szószerkezetekben. Nyelvoktatás Felsőfokon, Pályázati nap I. KKF, Budapest, 47–53. (Különszám) l986. A jelző szintaxisának tipológiája. Budapest. (Kandidátusi értekezés, kézirat) Noun modification in Japanese. In: Travaux de Lingusitique Japonaise, Paris, Vol. 8. Ed. Wlodarczyk, A. 90–5. Deviancia – tolerancia viszonylagosság az egyes nyelvekben. In: Norma – Átlag – Eltérés. Szerk. Fülei-Szántó E. Pécsi Akadémiai Bizottság, Pécs, 39–47. Tárgyalási stratégiák magyar-japán összevetésben. Nyelvoktatás Felsőfokon, Pályázati Nap II. KKF, Budapest, 120–7. (Különszám) Pragmatikai adalékok a japán nyelvoktatás gyakorlatából. Nyelvpedagógiai Írások. MKKE Nyelvi Intézet, Budapest, 88–97. l987. A kommunikációs cél elérésének módszerei a tárgyalások során. Nyelvoktatás Felsőfokon, Pályázati nap III. KKF, Budapest, 5l–7. (Különszám) A nemzetközi gazdasági tárgyalások nyelvi vonatkozásai. Tézisek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Jubileumi Tudományos ülésszakán (1987. november. 20-21), 9–10.

114

Tárgyalási stratégiák magyar-japán összevetésben. A külgazdasági szaknyelv egybevető nyelvészeti és oktatás-módszertani vizsgálata. (Válogatott tanulmányok tíz év anyagából) Szerk. Pongrácz Judit. KKF, Budapest, l37–44. Nihon to no tsureai (Találkozás Japánnal), „20 years of the Foreign Student Education Center of Tokai University” Tokai University, Tokyo, 205–6. Порядок слов в русском и в венгерском языках с точки зрения типологии. In: A nyelvoktatás korszerűsítéséért. Művelődési Minisztérium – Tanulmánygyűjtemény. Szerk. Lengyel Zs.–Misky Gy. JPTE, Pécs, 36–44. l988. Contrastive Studies: Hungarian Japanese. AkK, Budapest. (Szerk.) A tárgyalás mint kommunikációs esemény. KKF, Budapest. (Diplomadolgozat, kézirat) Noun-modification in Hungarian and Japanese. In: Contrastive Studies Hungarian–Japanese. AkK, Budapest, 102–23. Pragmatische Aspekte des Japanisch-Unterrichts. In: Referate des VII. Deutschen Japanologentages. Universität Hamburg, Hamburg, 108–16. (Szerk.) Leo Loveday: Explorations in Japanese Sociolinguistics. Bochumer Jahrbuch zur Ostasienforschung. Bochum, 34l–3. (Ism.) Szakfordítóképzés a Külkereskedelmi Főiskolán. In: Fordításelméleti füzetek 6. Az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság Kiadványa. l99–200. (Szerk.) Межкультурные аспекты достижения коммуникативной цели..Lingua 2. MKKE, Budapest, 26l–7. 1989. Az idegennyelvi képzés formái és sajátosságai a Külkereskedelmi Főiskolán. Felsőoktatási Szemle 1989/6. 352–7. A videó-oktatás japán tapasztalatai. In: Képi nyelv – képi kultúra – videó. Szerk. Bakonyi I.–Hidasi J.– Molnár K. MKKE Nyelvi Intézet, Budapest, 9–11. Неоюбходимые условия для успешной языкавой коммуникации, Язык – Текст – Перевод, MKKE Nyelvi Intézet, Budapest, 17. p. 1990. Kommunikáció Idegen Kultúrákban. KKF, Budapest. (Szerk.) A felkelő nap országa – tanulmány Japánról. In: Kommunikáció idegen kultúrákban. KKF, Budapest, 151–76. (Szerk.) Условия успешной коммуникации. Lingua 4. MKKE, Budapest, 215–20. Plusz egy dimenzió – a japán újságolvasás nehézségei. Metodikai Füzetek 1. KKF, Budapest, 42–5. 1991. Japán nyelvkönyv kezdőknek. KKF, Budapest Kultúraközi kommunikációs vizsgálatok. In: Az Első Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia tanulmánygyűjteménye II. Szerk. Székely G. BGYTF, Nyíregyháza kiadó, 521–5. Коммуникативный процесс и анализ его аспектов. Lingua 5. BKE, 219–22. Hangarii ni okeru hongokyoiku no mondaiten. (A magyarországi japán nyelvoktatásról). 3rd Nihongo Kyouiku Kokusai Kaigi, Urawa, Japán, 70–9; 206–12. 115

Ryusei – Tanulmánygyűjtemény Teramura Hideo nyelvészprofesszor emlékére. Tudósklub, Osaka, 227–8. On the Pragmatic Approach in the Teaching of Japanese. Könyv Papp Ferencnek. Tanulmánygyűjtemény Papp Ferenc 60. születésnapjára. KLTE, Debrecen, 311–6 (Társszerk. Hunyadi L., Lengyel Zs., Székely G.) Some pragmatic aspects in the teaching of Japanese. Bochumer Jahrbuch zur Ostasienforschung, l99l. Bochum Universität, Bochum, l67–6. A japán nyelv „globalizálódása” és az írásbeli nyelvvizsga. Metodikai Füzetek 2. KKF, Budapest, 47– 51. 1992. Kultúra, viselkedés, kommunikáció. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. (Szerk.) Pragmatikai tanulságok a nyelvoktatásban. „20 éves a Külkereskedelmi Főiskola” II. Szerk. Pongrácz J. KKF, Budapest, 10–2. Japán nyelvoktatás Magyarországon. Iskolakultúra 2./8. 17–9. Some pragmatic aspects in the teaching of Japanese. Unesco Alsed-LSP Newsletter. The Copenhagen School of Economics, September/1992, Vol. 14./1. (33), 3–10. The Impact of the Changes in Societal values on the Japanese Economy. Yorokai. Leiden University, Leiden, 61–75. 1993. Magyar-japán külgazdasági szó- és kifejezésgyűjtemény. KKF, Budapest Japán-magyar külgazdasági szó- és kifejezésgyűjtemény. KKF, Budapest Communication gaps between European and Japanese speakers. 5th ENCoDe Conference Proceedings. Eds. Bennett, J. et als. Preston, U.K., 83–95. Japánul Magyarországon. Nyelv Info 1/2. 13–6. A japán értékrendszer és oktatás tanulságai Magyarország számára. Szakmai Füzetek 1. KKF, Budapest, 41–66. International Communication Traps in Management Practice and Education. Yonsei University East and West Studies Series. Seoul, 34. 117–26. More thoughts on the role of aizuchi - a communicative perspective. Traditional and Modern in Japanese Literature and Language. Carl University, Prague, 127–30. Communication Gaps between European and Japanese Speakers. Szakmai Füzetek 2. KKF, Budapest, 5–16. 1994. The Relevance of cultural awareness to understanding and effectiveness in the teaching of business studies and management. Economia (London) 8/4. 48–53. Társszerző: R. Wilkinson. Nani-ka gokai shite imasenka? (Anything misunderstod?) Boosei. Tokai Education, Research Institute, vol. 25/4. (Tokyo), 80–3; 64–7. 1995. Bevezetés a japán nyelvtanba. KKF–Japán Alapítvány, Budapest. (Okutsu, K. könyvének fordítása és átdolgozása) 116

Bevezetés a japán szókészletbe. KKF–Japán Alapítvány, Budapest. (Tanaka, A. könyvének fordítása és átdolgozása) Communication Gaps between Euro-American and Japanese speakers. Szakmai Füzetek 4. KKF, Budapest, 1–51. Kommunikáció idegen kultúrákban. In: Kommunikáció – Kultúra (Tanulmányok). Szerk. Vincze L. ZMKA, Budapest, 223–46. Miscommunication - a two-way or one way issue? In: Proceedings of the 7th ENCoDe Conference. Ed. by J. Bennett. University of St. Gallen, St. Gallen, 71–6. A kommunikáció milyenségének interkulturális vonatkozásairól. In: V. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia, Veszprém. Szerk.Lengyel Zs.–Navracsics J. Veszprémi Egyetem, Veszprém, 209–10. 1996. Japán nyelvkönyv kezdőknek. KKF, Budapest. (2. kiadás) Kulturális sztereotípiák. Szakmai Füzetek (A Külkereskedelmi Főiskola fennállásának 25. évfordulójára jubileumi különszám). KKF, Budapest, 205–10. Eurokommunikáció. In: VI. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia, Nyíregyháza. Szerk. Székely G.–Cs.Jónás E. BGYTF, Nyíregyháza, 293–8. Report on the First International Congress on Multicultural Education. SIETAR Newsletter 1996/November, 4–5. Multiculturalism in a New Europe. European International Management. Academy of International Management, Belgrade, 1996/1. 52-–3. Kommunikáció idegen kultúrákban. In: Kommunikáció – Kultúra a hadseregben. (Tanulmányok). Szerk. Vincze L. ZMNE, Budapest, 130–7. Az interkulturális sztereotípiákról. In: Nyelv, nyelvész, társadalom. (Emlékkönyv Szépe György 65. születésnapjára). Szerk. Terts I. et als. JPTE, Pécs, 110–5. Integrációs tapasztalatok: Németország. Educatio V/4. (OKI), 627–32. 1997. Koreai társalgási zsebkönyv. KKF, Budapest. Társszerzők: Osváth G.–Park, S-Y.–Szigeti Gy. Inter-Cultural Aspects of Scholars Publication, Eds. Rosenhouse–Gitay–Porush. San Francisco– London–Bethesda, 195–201. Intercultural Communication Issues in Business Education. Szaknyelvoktatás 1997/3. KKF, 30–7. Szaknyelv és általános nyelv. Nyelv Info 5/1. 3–6. Interkulturális kommunikációs csapdák (európai–japán kontextusban). Nyelv Info 5/2. 8. p. (Habilitációs tézisek) Cultural Dimension of Communication in the Enlarged Europe. In: Proceedings of the 9th Annual Conference of ENCoDe. (29–31 May, 1997). Eds. J. Bennett et als. Warsaw, 51–61. Crosscultural Differences in Users' Expectations. In: Transferre necesse est: Proceedings of the 2nd International Conference on Current Trends in Studies of Translation and Interpreting (5–7 September, 1996, Budapest). Szerk. Klaudy K.–Kohn J. Scholastica, Budapest, 97-101.

117

1998. Szavak, jelek, szokások: A nemzetközi kommunikáció könyve. Windsor, Budapest. (Szerk.) Communication Gaps between Japanese and Non-Japanese Speakers. Japanese Society Volume 2. (Tokyo–Calgary), 42–54. Japán. In: Szavak, jelek, szokások. Windsor, Budapest, 135–50. (Szerk.) What do Japanese Signs Tell Us? Images, Cultures, Communication (7th SIETAR Europa Annual Congress). Poitiers, 477–85. A magyar alkalmazott nyelvészeti konferenciák színeváltozása. In: VII. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásai (1997 április 3–5, Budapest). Szerk. Polyák I. KKF, Budapest, 28–31. Fuzzy Logic in Communication – the Japanese Case. Nyelv – Stílus – Irodalom. (Köszöntő Péter Mihály 70. születésnapjára). Szerk. Zoltán András et al. ELTE, Budapest, 245–50. Gondolatok a magyarországi japán nyelvoktatás ürügyén. ModNyokt IV/2–3. 77–87. A kínai nyelvtanulás buktatói. In: Alkalmazott Nyelvészeti Tanulmányok – Közép-Európa, II. Szerk. Lengyel Zs.–Navracsics J. Veszprémi Egyetem, Veszprém, 156–63. Shokugyo-kunren, kyoiku-seido – Hangarii 1996–1997. (A magyarországi szakképzés és szakoktatás rendszere 1996–1997), OVTA – Reports No. 11. Tokyo, 95–174. Integrációs tapasztalatok Németországból. In: Euroharmonizáció. Szerk. Kozma T. OKI, Budapest, 133–8. Nihongo Kyouiku to Bunka. (A japán nyelvoktatás és a kultúra) Yooroppa Nihongo Kyouiku (Japanese Education in Europe) 3. AJE, Paris, 72–8. Társszerző: Székács Anna. 1999. Na és, hogy tetszik Japán? Terebess, Budapest. Japán nyelvi dimenziók. KKF, Budapest. A nemzetközi üzleti kapcsolatok kultúraközi kérdései. In: Globális marketing. Szerk. Eszes–Sz. Streitné–Szántó–Veres. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 316–31. Az interkulturális ismeretek szerepéről. In: Nyelvpolitika és Nyelvoktatás. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Megyei Pedagógiai Intézete, Nyíregyháza, 161–7. Higher Education and the EU Integration. Co-operation in Higher Education on the Way towards the Integration of Central and Eastern European Countries. Conference Report, (April 12-13, Dresden), GAES-Germany, 41–3. Cases of Miscommunication between Europeans and Japanese. Proceedings of Warsaw Sympozium on Japanese Studies. (24-26 November 1994), Warsaw University–Dialog, Warsaw, 275–84. 2000. Oktatási reformok az ezredfordulón Japánban. Emlékkötet Papp Ferenc akadémikus 70.születésnapjára. Debreceni Egyetem, Debrecen, 330–6. Touou ni okeru Nihongokyouiku no shourai ni tsuite. (The Future of Japanese Education in Eastern Europe). Youroppa Nihongo Kyouiku (Japanese –Education in Europe) AJE V. (Helsinki, 25-27 August 2000), Helsinki University, Helsinki, 13–4. Emlékezés Mikó Pálnéra (1920–1999). Fordítástudomány 2. 2. p. The Role of Stereotypes in a New Europe. Intercultural Communication Studies IX:1/1999-2000. Arizona University, Phoenix, 117–22. 118

’Tamanegi’ no youna bunka wo motsu kuni, Nihon. (A japán „hagyma” kultúra) Guroobaru Hitozukuri. OVTA 69/vol. 18./3. Japan, 22. p. 2001. A japán nyelvoktatás jövője az Európai Unióban. In: Színes eszmék nem alszanak… Szépe György 70. születésnapjára. I. Szerk. Andor J.– Szűcs T.– Terts I. Lingua Franca, Pécs, 268–72. 2002. A pioneer of intercultural study: on Kurt Singer's: Mirror, Sword and Jewel. In: Interkulturelle SingerStudien: Zu Leben und Werk Kurt Singers. Eds. Eschbach–Eschbach-Szabó–Ikeda. Iudicium, München, 95–107. Yoroppa ni okeru Nihongo-kyouiku wo kangaeru (Some thoughts on Japanese Language Education in Europe). MUSA No. 9 KUFS, Kyoto, 100–4. Metszéspontok: nyelvek és kultúrák. ModNyokt VIII/2–3. 9–19. Értékválság és értékváltás Japánban. Ezredvég XII/8–9. 83–9. Current Stereotypes in Japan: an intercultural study. Kanda University of International Studies Newsletter, Japan, No.14. 199–212. Jelek és jelentések Japánban. In: Mir–Susne-Hum. Szerk. Csonka-Takács et als. AkK, Budapest, 683– 93. Quo vadis Japanese language in Europe? Folia Japonica Budapestinensia. KGRE BTK Japán Tanszék, Budapest, 29–32. 2003. Vissza Japánba. Terebess, Budapest. Gaikokugo de hon wo yomu (Reading in foreign languages). Kanda University of International Studies: Library News, Chiba, 20. 1–2. Metszéspontok: Nyelvek és Kultúrák. In: Nyelvek és kultúrák találkozása. Szerk. Tóth Sz. SZTE JGyTFK, Szeged, 11–9. Non-performing loans are bad loans, but non-performing learners are not bad learners. EAJS 10th Conference Proceeedings. (2003, August 26-30.Warsaw). Warsaw University, Warsaw, 35–7. On the Capacity to Communicate in Intercultural Settings: Reflections on Japanese Communic ation Strategies. Human Communication Studies (Society of Communication Japan) Vol. 31. 81–90. Az utópia vége: Japán, 2003. Ezredvég XIII/6–7. 75–9. Culture Change and Change Management in Japan. Human Resource Development in Asia – National Policy Perspectives. AHRD, Bangkok, 80–6. Oktatás japán módra. Ezredvég XIII/12. 69–74. In memoriam Tokunaga Yasumoto. Hungarológia a XXI. században. A Balassi Bálint Intézet évkönyve 2003. Budapest, 46–7. 2004. Interkulturális kommunikáció. Scolar, Budapest. 119

A Keleti Nyelvek Tanszék múltja és jelene. In: A keleti nyelvek oktatásának gazdasági, kulturális vonatkozásai és Európai Uniós csatlakozásunk. Szerk. Székács A. BGF KKFK, Budapest, 9–14. Youroppa ni okeru Nihongo kyouiku wo saikou shite (Some more thoughts on Japanese language education in Europe). The Bulletin of the Center for International Education Vol. 4. 2003, Nanzan University, Japan, 67–76. A keleti nyelvek oktatásának helyzete hazánkban: eredmények és feladatok az EU-csatlakozás tükrében. In: A keleti nyelvek oktatásának gazdasági, kulturális vonatkozásai és Európai Uniós csatlakozásunk. Szerk. Székács A. BGF KKFK, Budapest, 41–8. EU Tougouka ni miru Aratana Tagengo Seisaku: Tabunka Kyouson to Aidentiti no Soukoku (How to Maintain Identity within the Integration Process in EU). Ibunka Komyunikeeshon Kenkyuu 16. Intercultural Research Institute, Kanda University, Japan, 47–63. A kultúraközi kompetencia kialakulásának folyamatáról. In: Nyelvészet és interdiszciplinitás Köszöntőkönyv Lengyel Zsolt 60. születésnapjára I. Szerk. Navracsics J.–Tóth Sz. Generalia, Szeged– Veszprém, 14–25. Me de mienai Nihon bunka no rikai e (For comprehending the invisible facets of Japanese Culture). KandaGaigoDaigaku RyugakuseiBekka & Nihon Kenkyujo: Ryugakusei no tameno Nihon Annai 55 satsu. KandaGaigoDaigakuFuzoku Toshokan, Chiba, 32–3. Shitte okeba kanarazu yaku ni tatsu chishiki (Useful to know on Japan). KandaGaigoDaigaku RyugakuseiBekka & Nihon Kenkyujo: Ryugakusei no tameno Nihon Annai 55 satsu. KandaGaigoDaigakuFuzoku Toshokan, Chiba, 56–7. Lehet-e szépen megöregedni? Ezredvég XIV/8. 116–20. Hozzászólás a politikai korrektséghez. Alkalmazott Nyelvtudomány IV/2. 91–3. 2005. Intercultural Communication: An Outline. Sangensha, Tokyo. On Cultural Misunderstandings in a Japanese Context. Kanda University of International Studies Newsletter, Japan, No.14. 199–212. 17. Chiba, 163–90. Az interkulturális kommunikáció helye az alkalmazott nyelvészetben. In: Mindent fordítunk és mindenki fordít. Szerk. Dobos Cs.–Kis Á. – Lengyel Zs. –Székely G.–Tóth Sz. Szak-Kiadó, Szeged, 271–7. Gender Role Changes in Japan. In: Kulturwissenschaften und Frauenstudien Aktuelle Arbeiten und Vorträge an der Fakultät für Kulturwissenschaften der Universität Tübingen, Bd. 1. Eds. EschbachSzabó–Buck-Albulet–Eifler–Horack. Eberhard Karls Universität, Tübingen, 79–94. Stílusváltás a japán politikai kommunikációban. Külvilág II/4. 1–12. Nihon ni okeru jenda-teki kachikan – Yoroppa no shiten kara (Gender values in Japan – as seen from Europe). Nihongo to Jenda (Tokyo) Vol. 5. 13–22. Nőnek lenni Japánban. Ezredvég XV/12. 99–106. 2006. Osváth Gábor: Koreai nyelv és irodalom. ModNyokt XII/1. 76–7. (Ism.) Nihongokyouikugenba ni okeru ibunka komyunikeshon (Intercultural Communication in the Japanese classroom). In: Nihongokyouiku wo manabu. Sanshusha. Eds. Endo Orie et als. Tokyo, 46–64. The Impact of Culture on Second Language Acquisition. http://www.childresearch.net/RESOURCE/RESEARCH/2006/HIDASI.HTM 120

Társadalmi kihívások a 21.század eleji Japánban. Magyar Japanológusok Jubileumi Tanácskozása, 2006. JNk.–MJBT–MTA Világgazdasági Intézet, Ázsia Kutató Központ, 2006 október 11. – Rezümék, 3. p. Daini, daisan gaikokugo gakushuu ni okeru motibe-shon iji koujou no tame no samazama na katsudou (How to maintain and improve motivation of FL2 and FL3 learners of Japanese). Japanese Language Education in Europe 11. AJE, Vienna, 118–22. Társszerzők: Sato N. és Székács A. Dangerous Terrain: Negotiating the Minefield of Intercultural Communication. The Transactions of the Asiatic Society of Japan. Fourth series, volume 20. 85–96. Nemzetközi kitekintés az „interkulturális kommunikáció” tantárgyi státuszára. In: Nyelvi Modernizáció. (2006 április 10–12, Gödöllő). MANYE 3. 330–7. 2007. Kulturá[email protected]áció. Perfekt, Budapest. (Szerk.) Intracultural Diversity – Japan at the beginning of the 21st century. http://www.sietar-europa.org/congress2007/en/archive_papers.htm The Impact of Cultural-mental Programming on the Acquisition of the Japanese Language. In: Japanológiai körkép. Szerk. Szerdahelyi I.–Wintermantel P. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 339– 52. Daini gengo no shuutoku ni okeru bunka no eikyou. (The influence of culture on second language acquisition). Child Research Net, Japan http://www.crn.or.jp/LIBRARY/MIRAIKIKOU/0022.HTM Az interkulturális kommunikáció a japanisztikában. In: Japanisztika – konferenciák a Károli Gáspár Református Egyetemen 2005–2006. Szerk. Farkas I.–Molnár P. KGRE, Budapest, 101–8. Meaning-gaps as a means of communication strategy in Japanese. In: Japanese Linguistics European Chapter. Eds. Eschbach-Szabó, V.–Wlodarczyk, A. Kuroshio, Tokyo, 81–90. Japán a 21. század első évtizedében. EU Working Papers 2007/4. BGF KKFK, Budapest, 4–16. Международный обзор на предмет: «межкультурная коммуникация» – как учебная дисциплина МАПPЯЛ, Maprjal Kongresszus, Várna, 2007. szeptember 17–22. IV. kötet. Heron Press, Sofia, 622–9. Japán csendes átalakulása. Múltunk. Politikatörténeti folyóirat. 2007/4. 317–23. (Ism.) Country Branding Hungary. Kommunikáció az információs technológia korszakában: MANYE XVII. Kongresszus (Siófok, 2007. április 19–21.) előadásai 4/1. Szerk. Sárdi Cs. Kodolányi János Főiskola, Pécs–Székesfehérvár, 33–40. 2008. Interkulturális Kommunikáció. Scolar, Budapest. (2., bővített kiadás) Intercultural Communication: An OutlineSangensha, Tokyo. (.2nd edition) Culture change and its impact on business ethics in Japan. In: Europe-Asia Dialogue on Business Spirituality. Ed. Zsolnai L. Garant, Antwerpen–Apeldoom, 107–17. Cultural Detective: Hungary (2008) – CD package. Cultural Detective Series, Nipporica Associates, www.culturaldetective.com Kommunikáció és kontextus. Szakmai Füzetek 23. (BGF KKFK), 59. 5–9. 121

Miért nem nevetnek a vicceinken a japánok? In: Ezerarcú Humor. Szerk. Daczi M.–Litovkina A.–Barta P. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 51–9. Context in Japanese Culture and Communication. In: Irmela Hijiya-Kirschnereit zu Ehren. Festschrift zum 60.Geburtstag. Eds. J. Árokay–V. Blechinger– H. Talcott-Gössmann. Iudicium Verlag, München, 199–211. Az idegennyelv-elsajátítás interkulturális vetületei. Economica 2008/2. Szolnoki Főiskola, 97–103. Cultural messages of metaphors. In: Metaphors for Learning: Cross-cultural perspectives. Ed. Berendt, E. A. John Benjamins Publishing Comapny, Amsterdam–Philadelphia, 103–22. A nyelvelsajátítás kulturális aspektusai. In: Nyelvével halad a nemzet. Esszék, tanulmányok és egyéb írások Pusztay János tiszteletére. Szerk. Fóris Á.–Fűzfa B.–Sciacovelli, A. Savaria University Press, Szombathely, 36–45. A japán nyelvművelés. In: Európai nyelvművelés. Szerk. Balázs G.–Dede É. Inter Kht–PRAE.HU, Budapest, 403–8. Kommunikációs Kultúrák (1.). Humánpolitikai Szemle 2008/7–8. 5–10. Kommunikációs Kultúrák (2.). Humánpolitikai Szemle 2008/9. 3–13. Kommunikációs Kultúrák (3.). Humánpolitikai Szemle 2008/10. 3–21. 2009. Are there any elephants in the desert? Acta Ethnographica. 54/1. 21–30. Межкультурный аспект логистики в сфере коммуникации. In: Logistics and Economics of Regions: Proceedings of the IV. International Scientific Conference (2009 February 5-6.) SGU University, Krasnoyarsk, 12–5. Chinese Presence in Hungary (co-author with S. Kriszt E.). Chinatown and Beyond: Proceedings of the Conference at Simon Fraser University (2009 May 13-15), Vancouver, BC – http://www.cic.sfu.ca/chinatownschedule.html Sushi, wasabi és más japonicumok, Economica 2009/1. A Szolnoki Főiskola Tudományos Közleményei, 64–8. Teramura Hideo (lexikon-szócikk). In: Lexicon Grammaticorum. Ed. Stammerjohann, H. Max Niemeyer Verlag, Tübingen, 1475. p. Tokugawa Munemasa (lexikon-szócikk). In: Lexicon Grammaticorum. Ed. Stammerjohann, H. Max Niemeyer Verlag, Tübingen, 1478. p. Tiszteletére megjelent könyv Kelet és Nyugat kommunikál: Köszöntő Hidasi Judit születésnapjára. BGF Külkereskedelemi Főiskolai Kar, Budapest, 2008.

122

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Laudáció Hidasi Judit Brassai Sámuel-díjának átadása alkalmából Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete Gödöllő, 2006. április 10. Kedves Kollégák! Az a megtiszteltetés ért, hogy a MANYE nevében én köszönthetem azt a személyt, akinek a MANYE választmánya titkos szavazáson odaítélte a 2006 évi Brassai-díjat. Próbáltam én ugyan jelezni a Brassai-bizottságnak − egy kicsit „japános” stílusban −, hogy „nem biztos, hogy tökéletesen meg tudok megfelelni az elvárásaiknak”, mégis én kaptam ezt az egyébként nagyon szép feladatot, hogy laudációt tarthassak valakiről, aki épp erről a japános stílusról igen sokat tud. Tény, hogy magam sem a Távol-Kelet, sem a kommunikációkutatás szakértője nem vagyok, a Brassai-díj ez évi kitüntetettje viszont az. Igaz, „eredetileg” − tehát egyetemi végzettségét tekintve − angol−orosz tanár, valamint általános és alkalmazott nyelvész. Az ELTE-t elvégezve viszont a Külkereskedelmi Főiskolára került, amely intézményhez − egy ugyancsak szép távol-keleti szokásnak megfelelően − azóta is hű. Hidasi Judit, az ünnepelt, épp 30 éve került ki először Japánba egy esztendőre mint a Tokai egyetem ösztöndíjasa. Másodszor 1979 nyarán, már egy japántanárok számára rendezett nyári egyetemen járt kint Tokióban, harmadszor pedig 1982-83-ban a Japán Művelődési Minisztérium egyéves ösztöndíjával az Oszakai Idegen Nyelvek Egyetemén folytatott tanulmányokat és kutatómunkát. Itthon, a Külkereskedelmi Főiskolán az ő kezdeményezésére jött létre 1984-ben a japán nyelvi szakcsoport, majd megkezdődött a japán − és később más − keleti nyelvek oktatása is. Miközben ez idő tájt is rövidebb tanulmányutakra járt Japánba, 1986-ban itthon megszerezte a nyelvtudomány kandidátusa címet. 1991től aztán hét éven át a Külkereskedelmi Főiskola tudományos illetve nemzetközi főigazgató-helyettesi pozícióját is betöltötte. 1992-ben megalapította és hat évig vezette is a Keleti Kommunikációs Intézetet, bár időközben sem adta fel japánbeli kutatásait. 1997-ben habilitált, majd a következő évtől 2001ig az Oktatási Minisztérium Kétoldalú Kapcsolatok Főosztályának helyettes vezetője, valamint a Magyar Ösztöndíj Bizottság titkára lett. A Berzsenyi Dániel Főiskola Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékére történő egyetemi tanári kinevezésével egy időben jelent meg a Na és, hogy tetszik Japán? című műve, majd néhány évre rá a Vissza Japánba. Lehet, hogy ezek a japán kultúra mély ismeretéből építkező, rendkívül olvasmányos könyvek − Hidasi Judit sok más tudományos publikációjától eltérően − nem a szigorúan vett tudományos munka termékei, de azért Brassairól van ez a díj elnevezve, mert ő sem csak egyetlen dologgal − a szigorúan vett nyelvészettel − foglalkozott. A Berzsenyi Főiskolát váltotta fel Hidasi Judit életében az egyetemi tanári meghívás a japán Kanda Egyetem Interkulturális Kommunikáció Tanszékére. Munkabírására jellemző, hogy nemcsak rengeteg tárgyat kezdett el itt oktatni, hanem még más egyetemek meghívásainak is eleget tett: így − Interkulturális kommunikáció, Összehasonlító nyelvészet és Japán nyelvoktatási módszertan − kurzusukat tartott a Waseda Egyetemen és a Shirayuri Egyetemen is. 123

Kitüntetettünk munkásságára − mint látjuk − két tudományterület: a japanológia és az interkulturális kommunikáció kutatásának szerencsés találkozása jellemző. Ez a találkozás nem véletlenszerű, hiszen az interkulturális kommunikáció sok jelentős nemzetközi képviselője éppen a keleti kultúráktól kapott ösztönzést, hogy saját kultúrájára más szemmel nézzen, és megpróbálkozzon a felismert különbségek feltárásával, rendszerezésével, tipologizálásával. Magyarországon jelenleg 18 felsőoktatási intézményben folyik valamilyen formában az interkulturális kommunikáció oktatása. Rendkívül nagy szükség van ennek a területnek a tudományos megalapozására, és Hidasi Juditnak − most Brassai-díjjal jutalmazott − tudományos munkássága évtizedek óta éppen erre irányul. Tudjuk, hogy Japánban a férfiak molesztáló kezeit elkerülendő, „női kocsi” feliratú szerelvények is vannak, ahová férfiak nem szállhatnak fel. Nos, az interkulturális kommunikáció vonata nem ilyen, ide nemcsak további hölgyek, hanem férfiak is felszállhatnak, ám az eddig elmondottakból kiderül, hogy a hazai szerelvényt jelenleg egy hölgy − díjazottunk − vezeti! Hogy ez mennyire így van, azt Akihito japán császár is megerősítette, amikor 2005. novemberében Tokióban, a japán nyelv oktatásának fejlesztésében és a japán kultúra terjesztésében végzett kimagasló teljesítményéért a Felkelő Nap Rendje, Arany Sugarak a Nyakszalaggal kitüntetéssel jutalmazta Hidasi Judit munkáját. A japán ember környezetéhez való viszonyát meghatározó egyik nagy rendezőelv az on-giri, azaz az elkötelezettség kényszertudata. Ha bármilyen szívességet kérnek, akkor valamilyen értelemben lekötelezetté válnak. Ettől a lekötelezettségtől csak úgy szabadulhatnak, ha megtalálják a viszonzás módját. A jelekből arra lehet következtetni, hogy Judit a hosszú évek alatt azért nem lett annyira japánná, hogy ezeket − a teljesen megérdemelt − dicsérő szavakat bárkinek is viszonozni akarhatná. Minden elhangzott dicsérő szó ugyanis kizárólag az övé. Prószéky Gábor Kelet és Nyugat kommunikál: Köszöntő Hidasi Judit születésnapjára (Szerkesztői köszöntő a BGF Külkereskedelemi Főiskolai Karának kiadványából. Budapest, 2008.) A nők életkorát – az ünnepeltünk által oly sikeresen művelt kultúraközi kommunikáció tanítása szerint – a Távol-Keleten bátran megkérdezhetjük, a nyugati kultúrkörben viszont nem illik firtatni, hiszen ez a női méltóság elleni súlyos merényletnek minősülne, szigorú tabu tehát… Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy nagyra becsült és szeretett kollégánk, Hidasi Judit legalább három húszesztendős leány energiájával, fiatalos lendületével végzi teendőit: a tudományos és tudományszervező munkát, a dékánság nem mindig örömteli és hálás feladatait és – nem utolsósorban – a családanyaságot. Hidasi Judit 1971-ben végezte el az ELTE angol–orosz, valamint 1976-ban az általános és alkalmazott nyelvészet szakját. Főiskolánkon dolgozva 1986-ban külgazdasági üzemgazdász oklevelet is szerzett. Érdeklődése egyetemi évei során tágult a japán nyelv és kultúra irányába: elvégzett egy japán nyelvtanfolyamot, majd hosszabb időt Japánban tölthetett (1976/1977: Tokai Egyetem, 16 hónap, 1982/1983: Osakai Idegen Nyelvi Egyetem, 12 hónap, 1993/1994: Bunkyo Egyetem, 9 hónap). Felsőfokú japán nyelvvizsgát tett (francia és német nyelvvizsgája is van – természetesen). A főiskolán 1971 óta bejárta az oktatói és vezetői ranglétra valamennyi lépcsőfokát: az egykori tanársegéd ma már egyetemi tanár. Vezetői karrierje kezdetén mint az Orosz Nyelvi Tanszék vezetője tevékenykedett, később a 124

Keleti Nyelvek Tanszék, majd a Keleti Kommunikációs és Továbbképző Intézet élén állt. 1986–1990 között az idegennyelv-oktatást felügyelő főigazgató-helyettes volt, majd 1991–1993 között a tudományos és nemzetközi főigazgató-helyettesi tisztséget töltötte be, 2006 óta pedig ő a BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar dékánja. 1976-ban doktorált fonológiából. A kandidátusi fokozatot 1986-ban szerezte meg összehasonlító nyelvészetből, s 1997-ben habilitált a pécsi Janus Pannonius Egyetemen a japán interkulturális kommunikáció témakörében. Oktatói és tudományos tevékenysége elismerését mutatja, hogy 2001–2006 között Japánban a Kanda Egyetemen a nemzetközi kommunikáció professzoraként tevékenykedhetett. Oktatásszervezői képességeit az is mutatja, hogy 1998–2001 között az Oktatási Minisztériumban a Nemzetközi Főosztály helyettes vezetőjeként dolgozott. Számos tudományos szervezetben tevékenykedik, néhány közülük: az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság és a Fordításelméleti Munkabizottság tagja, a Magyar Alkalmazott Nyelvészek Egyesületének választmányi tagja, 1996–2003 között az Európai Japanológusok Szövetsége vezetőségi tagja. A Magyar–Japán Baráti Társaságnak hosszú időn keresztül alelnöke, majd elnöke volt, az Alkalmazott Nyelvtudomány szerkesztőbizottságának tagja; jelenleg a The Society for Gender Studies in Japanese vezetőségi tagja. Hidasi Judit tevékenységét több rangos kitüntetés ismerte el, közülük talán a legrangosabb az, amelyet japánológiai munkásságáért a japán császártól kapott 2006-ban: a Felkelő Nap Érdemrendje. Születésnapja jeles alkalmát ragadták meg jelen kötet szerzői, hogy írásaikkal is kifejezhessék elismerésüket a főiskola szellemi gyarapítása érdekében végzett értékes munkásságáért. Érdemei ezen a téren számosak. Ő volt az, aki a keleti nyelvek oktatási palettáját színesebbé tette a kínai, japán és koreai nyelv bevezetésével és főigazgató-helyettesként, tanszékvezetőként odaadóan gondozta iskolánk eme három nyelvoktatási újszülöttjét; s ő volt az, aki globalizálódó világunk kihívásai közepette felismerte egy új diszciplína, a kultúraközi kommunikáció oktatásának szükségességét. Jelen kötet szerzői azok az oktatók, akik ezen a két területen tevékenykedtek és tevékenykednek ma is. Hidasi Judit racionális, határozott, fáradhatatlan és optimizmust sugárzó vezető, ugyanakkor kedves és segítőkész kolléga. Olyan ember, akiről azt szokás mondani, hogy két lábbal áll a földön. Mindazonáltal gyanítható, hogy az acélos felszín alatt, lelke legmélyén ő is javíthatatlanul romantikus lélek, máskülönben miért is választotta volna az európaitól olyannyira különböző, „egzotikus” japán nyelv és kultúra tanulmányozását. Kívánjuk tehát, hogy oktatói és tudományos tevékenysége a jövőben is egyesítse az alkotó egyéniségekre oly jellemző két fontos alkotóelemet: a racionális egzaktságot és a romantikus fantáziát. Boldog születésnapot! O-tanjōbi omedetō gozaimasu! お誕生日おめでとうございます。 Dr. Székács Anna tanszékvezető Recenzió Hidasi Judit két könyvéről Intercultural Communication. An Outline. Sangensha. Tokyo, 2005. 194 p. Interkulturális kommunikáció. Scolar. Budapest, 2004. 167 p.

(…) A mű érdekessége abban rejlik, hogy a szerző nem híg szociológiai és politológiai statisztikákkal és közhelyekkel „szórakoztatja” az olvasót, amivel minden sztereotípiát meg annak az ellenkezőjét is 125

be lehet bizonyítani, hanem nyelvészeti, nyelvelméleti háttérrel arra vállalkozik, hogy a kultúra és a kommunikáció viszonyáról a XXI. századi tudományos színvonalon adjon nem szakértőknek is érthető magyarázatot és elemzési módszertárat. A fenn említett két cím két alapvetően hasonló publikációt idéz. A Japánban megjelent változat a felújított változat. A szerző a bevezetésben teljességre törekszik, és kifejti, hogy célja egy olyan elmélet vázolása és olyan módszerek leírása, amelyek segítségével a kulturális megfigyelőkészségünk fejlődhet. Ennek megalapozásához felsorolja a kultúra látható szimbólumait, azaz a tárgyakat és a nyelvet, valamint a rejtett kulturális szimbólumokat, mint a tér, az idő és hozzáfűzném a bühleri értelemben a személy kezelésére vonatkozó szabályokat. A kommunikáció kulturális hátteréhez felsorolja az érzékelésbeli és a kikövetkeztetett hiedelmeket, az emberi értékrendeket és az ebből levezetett társadalmi szabályokat, normákat és törvényeket, majd rátér az érzelmek, attitűdök és elvárások szerepére. A szimbólumok, metaforák, közmondások és mítoszok leírásával az iskolai oktatás is foglalkozik, de az emocionális intelligencia manapság se iskolai tananyag. Ezért igenis fontos, hogy legalább felnőtt korunkban foglalkozzunk az idegen kultúrák megfigyelésével és elemzésével, mivel ez ahhoz is hozzájárulhat, hogy az ember a saját környezetét és kommunikációs szokásait is alaposabban érzékelje. Tudományos értelemben az interkulturális kommunikáció gyakran „nemzeti” szinten jelenik meg, de a sikeres csoportkommunikáció vagy egyéni kommunikáció feltételei ugyanazok. Így hát ezt a könyvet épp az emeli ki az interkulturális kommunikáció bevezetőinek tengeréből, hogy szerzője megalapozott nyelvészeti, kommunikációs és szemiotikai ismeretekkel rendelkező tudós. A multikulturalitás, interkulturalitás, transzkulturalitás vitaköre egyre inkább arra fejlődik, hogy a globalizáció érdekében a transzkulturális struktúrák: a lehetséges szimbiózisok érdeklik a különböző tudományos projektumokat. Nyilvánvalóan nem nagyon produktív gondolkodás a „saját” és az „idegen” merev csatája, ennek ellenére fontos hangsúlyozni, hogy az egyéni, a csoportos és a nemzetközi kommunikációban ugyanaz a személy egyszerre lehet „saját” és „idegen”. Az eddigi nyelvészeti és szemiotikai előmunkálatok pedig elég jó eszköztárat adnak ahhoz, hogy kimutathassuk, hogy gyakran ugyanazon a nyelven és kultúrán belül is lehetnek olyan nagy különbségek, amelyek a multikulturális környezetben is megjelenhetnek. Hogy konkrét példát említsek, a mosoly mint testbeszéd igencsak ismert kulturális különbség, de kontextustól függően sok szinten értékelhető. Amikor a mi egyetemünkön a japán szakon bevezették a tanároknak a diákok által történő értékelését, akkor azt hittem, hogy majd a japán kollegákkal kapcsolatban megjegyzik a diákok, hogy indokolatlanul túl sokat mosolyognak. De egyáltalán nem így történt, hanem kiderült, hogy a diákok igenis örülnek, ha a japán tanárok kellemetlen szituációban is inkább mosolyognak; viszont negatívan megjegyezték, hogy a német tanerők közül néhányan még akkor se mosolyognak, amikor a diákok jót mondanak. Hosszas beszélgetés után kiderítettük, hogy a létező egyéni különbségek mellett az látszik, hogy a német tanerők szerint a diákok már felnőttek, és nem kell őket nevető arccal dicsérgetni, míg a japán kollegák ragaszkodtak ahhoz, hogy ez „iskolai szituáció”, a tanárok buzdító szerepet vesznek át, és nevető arccal biztatják a szegény nebulókat. Míg a külföldiek a japán mosolyt gyakran olyan technikának interpretálják, ahol is a kellemetlen szituáció elkerülésére indokolatlanul, sőt néha némi sunyisággal nevet valaki, addig az adott esetben a diákok megértették, hogy a japán kollegák a nevetéssel próbálják enyhíteni azt a hatalmi előnyüket, hogy ők már tudnak japánul: tehát itt egy „bagatellizációs” technikáról van szó, mint a szerző említi a 104. lapon. Eberhard Karls Universität Tübingen, Seminar für Japanologie 126

A szerző ugyan hosszabb ideig élt Japánban, sőt ott megkapta a külföldieknek megadható legmagasabb kulturális kitüntetést is; de ebben a művében nem csak a japánokkal való kommunikációval foglalkozik, hiszen a sikeres transzfer feltételei mindenütt felhasználhatóak, és az oly sok egzotikummal felruházott Japán sem különleges eset. Ha például a nemzetközi komikusok világáról elgondolkodunk, nem csoda, hogy a gyermeki szinten kommunikáló Mr. Bean mindenütt, még Japánban is nagy sikert ér el, hisz testbeszéde szinte univerzális; viszont az amerikai Borat című film sok helyen, ahol ennek a marcangoló iróniája nem ismeretes és az auto- és hetero-sztereotípiáknál „political correctness” uralkodik, nagy botrányt okozott (Hidasi 2004: 79). A nemzetközi élet megterhelő oldalairól is beszámol a szerző, ugyanakkor optimista nézeteket vall. Származástól függetlenül vannak emberek, akik nagy kommunikációs tehetségek, és ezt idegen környezetben is jól tudják alkalmazni. De mit ajánl a szerző azoknak, akik úgy érzik, hogy nagyon sok konfliktust élnek át, és javítani szeretnének ezen? Hidasi David Hoopes (1981) modelljéből indul ki, és szakaszos eljárást ajánl. Így ha az interkulturális folyamatot szakaszokra tagoljuk, akkor minden esetben fejleszthetők a készségek: etnocentrizmus, tudatosítás, megértés, elfogadás-tiszteletben tartás, értékelés-megbecsülés, szelektív alkalmazás, asszimiláció-alkalmazkodás, bikulturalizmus-multikulturalizmus. Meg kell azonban említeni, hogy minden ilyen irányú igyekezet kudarccal végződhet, ha a kommunikáció résztvevőinek társadalmi erőviszonyai – még a XXI. században is – nagyon eltérőek (lásd dzsender-különbségek, vagy a nagy és a kis nemzetek problémája). A szerző a bevezetőben megemlíti, hogy a könyv húsz év kutatói és tanári munkájának eredménye, s így ajánlásom is kettős. A könyv mindkét változata érdekes a nemzetközi munkakörben dolgozóknak és tanulóknak is, akik szeretnének képet kapni a kulturális különbségekről és a transzkulturális folyosó megteremtésének lehetőségéről. Emellett a könyv nagyon érdekes lehet az interkulturális kommunikáció oktatóinak is, hisz a szerző az utolsó fejezetben felsorolja az oktatási tapasztalatait és felvázolja a leghatásosabb módszereket. Eschbach-Szabó Viktória Eberhard Karls Universität Tübingen, Seminar für Japanologie Forrás: ModNyokt XIV. 124-6.

127

CS. JÓNÁS ERZSÉBET

128

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Létem ha végleg lemerűlt, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra! Nagy László

1968-ban érettségiztem a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium orosz nyelvi tagozatos 4. C osztályában. Szigorú tanáraink szemében a szorgalom és a tanulmányi versenyszellem volt a legnagyobb érték. A nyelv és az önkifejezés már akkor érdeklődésem középpontjában állt, így elindultam a magyar tanulmányi OKTV-n egy szovjet irodalmi újhullámot feldolgozó témával, s be is jutottam az országos első tíz helyezett közé. Ez magyarból mentességet jelentett az egyetemi felvételi alól. Oroszból Papp Ferenc professzornál felvételiztem, amikor ugyanez év tavaszán a debreceni KLTE (ma Debreceni Egyetem) bölcsész karára magyar–orosz szakra jelentkeztem. Sikeres felvételim után öt, lelkileg-szellemileg egy életre gazdagító évet töltöttem a híres cívis városban. Már Nyíregyházán, a középiskolás évek alatt is olyan szellemi környezetbe kerültem, amely a nyelv, az irodalom, a művészetek iránti fogékonyságot oltotta belénk. A hatvanas évek pezsgő kulturális élete számomra szülővárosomban pótolt mindent, amit a szűk családi körből nem hozhattam magammal: komolyzenei hangversenyekre, színházba, író–olvasó találkozókra, tárlatokra jártunk. Illett irodalmi és nyelvészeti folyóiratokat olvasni, s tudni azt is, mi történik Budapesten a színházi életben, a filmművészetben. Még nem volt televízió, viszont volt gazdagon felszerelt megyei könyvtár, TITszabadegyetem és sok minden más, ami építette a lelkünket, pallérozta a szellemünket. Sokszor elgondolkozom azon, hogy az elmúlt rendszer szorításában mi, akkori gyerekek, mégis hogy szívhattunk magunkban egy szigorú erkölcsi renden alapuló, munkára és teljesítményre épülő életmintát. Azt gondolom, az akkori fiatalok szellemiségét a kor felnőtt korosztálya határozta meg. Minket a háború előtt szocializálódott, a háború alatt pályájukat épp hogy elkezdő tanárok sora tanított. Közöttük sok kiváló pedagógus volt. Egyik az angolkisasszonyoknál végzett, a színészlegenda, Tolnay Klári osztálytársa volt Nyíregyházán, a másik Eötvös-kollégistaként tanult, s a ’60-as években ereje teljében levő tanárként az egész város humán szellemiségét irányította. Ha valaki mintát keresett, s az általuk képviselt értékeket be tudta fogadni – lehetett, mint jómagam is, egyszerű, alacsony iskolázottságú emberek gyermeke – jó elrugaszkodási pontot talált segítségükkel későbbi pályájához. Persze ezt akkor még nem tudtam, de ma már világos az összefüggés. Egyetemi éveim alatt is ilyen meghatározó erejű személyiségekkel találkoztam. Debrecen lelket tápláló, éltető erőforrást jelentett. A magyar nyelvészeti és irodalom tanszékeken az akkor középkorúak között Julow Viktor, Kovács Kálmán, Nyirkos István, Sebestyén Árpád szeretettel egyengette csetlőbotló lépéseinket. S a fiatal tanársegédek között olyan, szinte barátként számon tartott példaképeink voltak, mint Görömbei Andor vagy Imre László. Az orosz tanszéken minden hallgató úgy érezte, Debrecen a világ közepe. Hiszen naponta találkoztunk Papp Ferenccel, aki a nemzetközileg is elismert egyetemi tankönyvünk, a Kursz egyik szerzője volt. Ő mutatta meg nekünk a számítóközpontot, ami 129

akkoriban zakatoló hatalmas szekrénynyi gépek sorával ejtett ámulatba minket, de hogy ezekkel szótárt is lehet írni, az alig volt hihető számunkra. Veres József tanár úr filmesztétikai szemináriuma az Auditórium maximumban esténként hatalmas tömegeket vonzott, s Dombrovszky József tanár úr ószláv órái sem tűntek el nyomtalanul az életünkből. Hallgatóként igen szorgalmas voltam, de azt hiszem, nem olyan kiemelkedő tehetség, akire valamelyik tanára rögtön felfigyelt volna. Ám így visszagondolva látom, eszem és lelkem ezernyi kifeszített antennájával fogtam be mindazt, amit magamba építhettem, amibe később is kapaszkodni tudtam. Egy TDK országos konferencia alkalmával, amelyet 1973 tavaszán Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerveztek, s ahol munkámat különdíjjal jutalmazták, jutottam mostani munkahelyemre, amely új épületével a város szélén megvalósította Váci Mihály, a költő, országgyűlési képviselő álmát: legyen az elmaradott Szabolcsnak is pedagógusképző főiskolája. Épp megüresedett egy orosz tanszéki állás, s olyan fiatalt kerestek, aki maga is nyíregyházi lévén nem ugródeszkának tekinti a vidéki munkahelyet. Ott a konferencián be is hívtak a tanszékre, s feltették a kérdést, visszajönnék-e tanítani a szülővárosomba. Örömmel mondtam igent. Nem is sejtettem, hogy 1975-től az a Papp Ferenc veszi át két évre a tanszék irányítását, akit oly annyira tiszteltünk nagy tudása és diákszeretete miatt Debrecenben. Többen voltunk egykori debreceni tanítványai, akiket tanári szigorral – ma is hálás vagyok érte – indított el a pályánkon. Megkövetelte, hogy azonnal elkezdjük a felkészülést a doktori disszertációnk megírására. Feladatokat jelölt ki számunkra, ki mikorra mutassa be munkáját. Előadásokat kellett tartanunk a Debreceni Russzisztikai Napokon, ahol hazai és nemzetközi szaktekintélyek adtak elő, de mi, pályakezdők is benne voltunk a programban kisebb témáinkkal. Éreztük a felelősséget, s a „nagyok” húzóerejét. Ez a két év meghatározó volt szakmai pályámon. Később is tapasztalhattam Papp Ferenc figyelő gondoskodását, amikor szinte kézből kézbe „átadott” Péter Mihálynak a műfordítások elemzése kapcsán. A fordításstilisztika lett legfőbb kutatási területem. Papp Ferenc közvetítése révén kerültem baráti és szakmai kapcsolatban Klaudy Kingával, a magyar fordítástudomány ma is meghatározó szaktekintélyével. Az 1989-ben megvédett kandidátusi disszertációm után, egy másik kiváló tudományszervező, Szépe György közelébe jutottam. Nemcsak a MANYE, a Magyar Alkalmazott Nyelvészek Egyesülete révén, amelynek első kongresszusának Nyíregyháza adott otthont, hanem annak kapcsán is, hogy a fordításstilisztika iránt az ő nyelvtudományi doktori iskolája látszott nyitottnak, amikor habilitációra jelentkeztem. 1998-ban a Pécsi Egyetemen habilitáltam, s azóta számos PhD-védésben, habilitációs és akadémiai doktori eljárásban vettem részt opponensként, bizottsági tagként. A kilencvenes években lettem tagja az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszéke mellett már hosszú idő óta működő Stíluskutató csoportnak, ahol Szathmári István vezetésével – mint egy iskolai osztályban, amelynek folyamatosan 36-40 fős létszámát Szegedtől Szombathelyig, Egertől Debrecenig, Miskolcig, Nyíregyházáig a legkülönbözőbb korú és beosztású, de alkotó lelkesedéssel megáldott stiliszták alkották – az én fordításstilisztikai témáim is befogadásra, újabb szempontokat is felsorakoztató értő bírálatra, szigorú, de jó szándékú kritikára leltek. Szathmári tanár úr mellett Szabó Zoltán, Bencze Lóránt, Kocsány Piroska, Eőry Vilma, Szikszainé Nagy Irma, Tolcsvai Nagy Gábor, Gáspári László és mások csoportbeli teljesítménye volt a példa és húzóerő, amely ezt az egymást segítő csoportot éveken keresztül minden hónapban egyszer az ELTE Múzeum körúti A épületébe vonzotta. Legnagyobb teljesítményünk a várhatóan 2008-ban kiadásra kerülő, első magyar Alakzatlexikon volt. Jó szerencsém úgy hozta, hogy a Debrecen–Budapest–Pécs háromszög jó barátaim, szakmabeli példaképeim révén kiegészült Szegeddel is. Nagy L. János és Lepahin Valerij mellett Békési Imre az, aki el tudta hitetni velem, hogy egy vidéki főiskola tanára is le tudja küzdeni helyzeti hátrányait, ha benne 130

elég kitartás, elég szorgalom és töretlen akarat párosul az önkifejezés igényével. Példaképeimről, akik az ország különböző részéből életükkel, előttem járó munkásságuk eredményeivel sugározták felém az erőt, s tartják bennem most is a töretlen akaratot, csak a legnagyobb tisztelettel tudok szólni. Kívánom, hogy az emberi élet határáig maradjon meg emberségük, alkotókedvük, szellemi és lelki frissességük. Nekik köszönhetem a kedvet, hogy több száz dolgozattal, húsznál több kötettel, másfélszáz előadással magam is merészeltem nyelvészek szakmai közönsége elé állni idehaza és külföldön. A Nyíregyházi Főiskola a rendszerváltás után, a kilencvenes években, amikor magam is bizonyítottam már szakmai felkészültségemet és szervezői alkalmasságomat, vezető feladatokkal bízott meg. Először 1993-ban Székely Gábor tanszékvezetőnktől vettem át a stafétabotot az Orosz Nyelv és Irodalom Tanszék élén, majd párhuzamosan a főiskola bölcsész főigazgató-helyettese lettem. Az ő főigazgatói személyes odafigyelésének köszönhetően kapott a tanszékünk támogatást ahhoz, hogy megmaradhasson, sőt fejlődhessen, s újabb tudományos eredményeket érhessünk el. 2000-ben a Bessenyei György Tanárképző Főiskola a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nyíregyházi karával egyesült új név alatt, Nyíregyházi Főiskola néven. Az integráció előkészítésének nem könnyű időszakában újabb négy évre kaptam bizalmat főigazgató-helyettesként, majd megbízott tudományos rektor-helyettesi minőségben. Felsőbb vezetői megbízatásom 2001-ben járt le. Felszabadult energiáimat a szaktudományra tudtam összpontosítani, s ekkor nyújtottam be Kontrasztív szövegszemantikai vizsgálatok című munkámat az MTA doktora cím elnyerésére. Sikeres védésemet követően 2003-ban kaptam meg az MTA doktora címet. Kutatásaimról alkalmam volt több európai egyetemen is előadást tartani. Hamburg, Párizs, Freiburg, Bécs, a finnországi Savonlinna mellett sokszor megfordultam hosszabb-rövidebb időre Oroszország, a volt Szovjetunió egyetemi központjaiban, például Moszkvában, Szentpéterváron, Kijevben, Odesszában. Eljutottam előadásaimmal a szibériai Sziktivkárba, Irkutszkba is. Voltam Szófiában, Várnában, s a közeli Pozsonyban, Rzeszówban, Nagybányán, Ungváron – a magyar fordítások kapcsán egyszerre mutatva fel az orosz és a magyar nyelv értékeit, szépségeit, a nyelvben megélt és megértett világainkat, a stílust, amely mögött ott van a kultúra, s maga az ember. A magyar nyelvészek között magam azon kevesek közé sorolom, akik kontrasztív fordításstilisztikával foglalkoznak. Egyszerre vizsgálom az orosz szépirodalmi alkotások stílusjegyeit és a magyar fordításokét. Egyszerre vagyok russzista és magyar stiliszta. Visszahelyezem az elemzett orosz írók, költők (Lermontov, Csehov, Blok, Viszockij, Jerofejev) magyar interpretációit a költő, író, fordító életművének stílusvilágába (Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Ratkó József). Igyekszem feltárni az egyéni fordítói stílusjegyeket (Németh László, Lator László, Galgóczy Árpád). Keresem azokat a pontokat is, amelyek egy kor, korszak nyelvhasználatát tükrözik a magyar fordításokban (Elbert János, Makai Imre, Spiró György). Igyekszem magyarázatot adni az újabb fordítások nézőpontváltozásaira (Viszockij legújabb magyar szövegváltozatai). Arra is kíváncsi vagyok, hogyan fordítanak magyar költőket, írókat az oroszok (Kölcsey, Petőfi, Ady, Örkény). Mi az, amit nem tudnak átadni, vagy ami hiányzik, nehezen adaptálható, kompenzálható a másik nyelvben. Kifogyhatatlan feladatot kínáló nagy kaland számomra a fordításstilisztika, mert Németh László szavaival: „minden költő-megnyilatkozás közt a műfordítás az, amelyben az egyéniség a legellenállhatatlanabbul gyónja ki magát. Az, hogy kitől mit fordít, még inkább: kit hogyan hamisít meg: szinte grafikonon mutatja ösztöne irányát…” A fordításstilisztika újabb oldalról gazdagítja nyelvekben rögzült világismereteinket. Elemzéseimben a funkcionális stilisztika, a szövegszemantika, a hermeneutika, a kognitív metaforaelmélet nyújtotta módszereket egyaránt felhasználom. Nem kerülöm meg a kulturális antropológia, a kultúra- és szövegszemiotika kérdéseit sem. A kutatás és oktatás összefonódva kitölti életem egyik jelentős részét. 131

Mindez azonban nem valósulhatna meg, ha nem áll mögöttem védőbástyaként a családom. A férjem, aki Debrecenben történelem–orosz szakos évfolyamtársam volt, s a két nagylányunk, akik ma már felnőttként saját életüket élik. Egyikük kutató kémikus, másikuk családjogász. Most harmincöt éves pályámra visszatekintve világosan látom, hogy tőlük, a falusi közösség szigorú és becsületes normáit a városi életbe is átmenteni tudó szüleimtől, a családomtól kaptam a legtöbbet, amit ember kaphat: tiszta erkölcsi mércét, a munkába és az emberbe vetett hitet, a kemény tartást, nyakas kálvinista konokságot, amivel minden hátrány, akadály, gáncsoskodás ellenében ma is vállalni tudom azt, amit pedagógusi hitvallásomnak tartok: Saját hétköznapi életemmel, szorgos hangyaként sorba rakott apró szakmai eredményeimmel, az elesettekre, lentről jövőkre odafigyelő bátorítással hitet adni a rám bízottaknak, a messziről jött kárpátaljai, szatmári, nyírségi, hajdúsági tanítványaimnak. Hinnünk kell abban, hogy van értelme a munkának, az akarásnak. Legyünk mi azok, akik átmentjük magunkat egy szebb jövő számára. Szeretnék még sokáig ott állni mellettük. Nagy László kérdésére válaszolva: legyek én az számukra, aki segíti mindegyiket, hogy átvihesse „fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra”. A pályakép fontosabb adatai Született: Nyíregyházán, 1950. január 29-én. Középiskola: 1968-ban érettségizett a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, Nyíregyházán. Egyetemi tanulmányok: 1968–1973. KLTE magyar–orosz szak Munkahelye: 1973-tól a BGYTF (ma NyF) Orosz Nyelv és Irodalom Tanszéke 1980: adjunktus; 1985: docens; 1991: főiskolai tanár; 1993: tanszékvezető főiskolai tanár; 1998: egyetemi tanár; Jelenleg tanszékvezető egyetemi tanár Főiskolai tisztségek: 1993:a BGYTF bölcsész főigazgató-helyettese> 1998: a BGYTF kinevezett tudományos főigazgató-helyettese; 1998: a Nyíregyházi Főiskola (jogelőd a BGYTF) mb. tudományos rektorhelyettese; 2000: a Nyíregyházi Főiskola kinevezett kulturális és ifjúsági igazgatója; 2000: a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kari tanácsának tagja Oktatási tevékenység: Az orosz ige morfológiája, az orosz nyelv szintaxisa, fordításstilisztika, szemiotika, kommunikációelméletek, orosz üzleti protokoll, orosz nyelvű informatika, üzleti kommunikáció, a dialógus szövegtana. Kutatási területek: Fordításstilisztika, funkcionális stilisztika, kognitív nyelvészet, magyar–orosz szövegtani vizsgálatok, kontrasztív szövegszemantika, interperszonális kommunikáció, diskurzuskutatások. Tudományos fokozatok: 1978: egyetemi doktori cím (KLTE), az értekezés címe: Csehov drámák öszszehasonlító fordításstilisztikai vizsgálata 1989: kandidátusi fokozat – disszertációjának címe: Csehov drámák kommunikatív és szövegszerkezeti vizsgálata 1998: dr. habil: a JPTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában, értekezésének címe: A műfordításkutatás pragmalingvisztikai kérdései 2003: az MTA doktora – Kontrasztív szövegszemantikai vizsgálatok (Csehov drámák magyar fordításai) Kitüntetések 1983: miniszteri dicséret 132

1988: Kiváló Munkáért kitüntetés 1995: TIT Aranykoszorús Jelvény 1998: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának „Oktató-nevelő munkáért” kitüntetése 2000: Puskin-érem (az orosz nyelv és kultúra ápolásáért a Puskin Intézet által adományozott legmagasabb nemzetközi elismerés) 2000: „Pro Discipulis Acadaemiae” (a Hallgatói Önkormányzati Testület legmagasabb, „Az iskola neveltjeiért” díja a hallgatói önkormányzat segítéséért) 2003: TIT Aranykoszorús Jelvény 2006: a Nyíregyházi Főiskola „Tudományért – művészetért”-díja Szakmai közélet az MTA I. Osztálya Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottságának tagja az MTA I. Osztálya Fordításelméleti Munkabizottságának tagja az MTA köztestületi tagja a MANYE választmányának tagja a MAPRJAL (Orosztanárok Nemzetközi Szervezete) magyar elnökségének tagja a VAPRJAL, a Magyarországi Orosztanárok Egyesületének alelnöke a Magyar Olvasástársaság Egyesületének tagja a Magyar Szemiotikai Társaság tagja az Élő nyelvek Tanárai Nemzetközi Szövetségének (FILPV) tagja a Debreceni Egyetem Doktori Iskolájának alapító tagja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos Testület Nyelvtudományi munkabizottságának elnöke a TIT Jurányi Egyesülete nyíregyházi választmányának tagja a Modern Filológiai Társaság választmányának tagja a Magyarországi Egyetemi Tanárok Egyesületének tagja a Fordítástudomány című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja a Nyelv*Infó című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja a Translatologica Pannonica internetes folyóirat szerkesztőbizottságának tagja Részvétel doktori iskola munkájában: Alapító külső tagként: DE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola; Oktatóként: DE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola

BIBLIOGRÁFIÁJA 1977. Adalékok a magyar és az orosz diáknyelvhez. Russzisztika. ACTA APNy 7. 35–45. 1980. A dialógus fejlődése Csehov drámáiban. Russzisztika. ACTA APNy 8/H, 5–8.

133

1981. Ady hatása a fordítói szókincsre Blok Démon c. versének tolmácsolásakor. In: A. Blok – A. Belij 100. KLTE, Debrecen, 79–86. 1983. A „Szovjet Irodalom” kétnyelvű prózájának vizsgálati lehetőségei. Russzisztika 9/E. 107–12. 1984. Fordítási stílusok a Csehov-dramaturgia magyar nyelvű tolmácsolásában. In: Filológiai tanulmányok A. P. Csehov drámai műveiről I. BGYTF, 102–19. A. P. Csehov Három nővér című színművének szintaxisa az eredeti és a magyar fordításváltozatok összevetésében In: Filológiai tanulmányok A. P. Csehov drámai műveiről I. BGYTF, 84–101. (Társszerzővel) 1985. A műfordítás folyamatának megközelítési lehetőségei a befogadáselmélet és a szövegtan tükrében. Russzisztika. ACTA APNy 10/E. 179–86. 1987. Háttértudomány Tóth Árpád orosz fordításaihoz. In: Filológiai tanulmányok A. P. Csehov drámai műveiről II. BGYTF, 68–84. Tóth Árpád Cseresznyéskert-fordításának stílusa. In: Filológiai tanulmányok A. P. Csehov drámai műveiről II. BGYTF, 85–101. Hogyan fordította Kosztolányi Dezső a Három nővért? (társszerzővel). In: Filológiai tanulmányok A. P. Csehov drámai műveiről II. BGYTF, 131–8. A dialógus szerkezeti típusai A. P. Csehov drámáiban. Russzisztika. ACTA APNy 11. 73–9. Az életműkutatás hagyományai és újabb lehetőségei Russzisztika. ACTA APNy 11. 24–8. (Társszerzővel) 1988. Kölcsey verseinek orosz fordításairól a befogadáselmélet tükrében. Szabolcs-Szatmári Szemle 3. 309– 14. (Társszerzővel) Лингво-стилистический и литературный анализ пьес А. П. Чехова. Sborník Pedagogické Fakulty v Ustí nad Labem. Praha, 111–6. (Társszerzőkkel) 1989. Стиль венгерских переводов драм Чехова. Studia Russica XIII, 82–90. Л. Дежё: Типологическая характеристика русской грамматики в сопоставлении с венгерской. MNy LXXXV/1. 115–8. (Ism., társszerzővel) 1990. Az indirekt beszédaktus szerepe a dialógusban. Studia Russica XII, 429–31. A dialógusszerkesztés és szókincsfejlesztés az általános iskolában. Studia Russica XI. 134

A kommunikatív kompetencia kifejezési lehetőségei az orosz nyelvi órán. Nevelési és Művelődéstudományi Közlemények. ACTA APNy 12/A. 241–8. Attributív szószerkezetek orosz-német-magyar összevetése. Nyelvészeti Közlemények, ACTA APNy 12/C. 93–103. A kommunikatív alapszabályok nyelvi érvényesülése Csehov dialógusaiban. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok III. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 287–92. 1991. Gyakorlati orosz nyelvtan feladatgyűjtemény. (Oktatási segédanyag). BGYTF, Nyíregyháza, 135 pp. A műfordítás mint a mű és a befogadó párbeszédének terméke. FilKözl XXXVII/1–2. 48–55. О проблеме перевода дейктических элементов в диалогической тексте. LINGUA 4. (Будапештский университет экономических наук) 221–8. Az anyanyelvi kommunikációs készség fejlesztése és az idegennyelvi kommunikáció. I. Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Nyíregyháza, 55–8. Союзы как текстообразующие средства диалогической речи. Slavica XXV, 63–73. Паралингвизмы в коммуникации на разных языках. In: Könyv Papp Ferencnek. KLTE, Debrecen, 55–67. Семантическая пресуппозиция в диалогической речи. LINGUA 5. Будапештский Университет Экономических Наук, Институт иностранных языков, 115–26. Текстологический анализ ремарок с точки зрения паралингвизмов. In. Nemzetközi Szlavisztikai Napok IV. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, BDTF, 335–42. 1992. Az idegennyelvi párbeszédtanítás. Tudatos kommunikatív viselkedés. Iskolakultúra. Társadalomtudomány 4. 57–62. Klaudy Kinga: Fordítás és aktuális tagolás. In. Szemiotikai Szövegtan 4. JGYTF Kiadó, Szeged, 150– 3. A hiányos mondatszerkezetek összehasonlító vizsgálata a dialógusok válaszmegszólalásaiban (magyarnémet-orosz egybevetés). Módszertani Közlemények XXXII/2. 76–83. A nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelés programjának integrációs lehetőségei az idegennyelvoktatásban. ACTA 13/A. BGYTF, Nyíregyháza, 383–93. Gondolatok a dialógus mint szövegtípus vizsgálata kapcsán. Szemiotikai szövegtan 5. Szerk. Petőfi S. János et al. JGYTF Kiadó, Szeged, 123–34. Orosz nyelvű reklámok szövegszemiotikai vizsgálata. ACTA 13/C. BGYTF, Nyíregyháza, 157–74. A melléknévi csoport orosz–magyar összevető vizsgálata Csehov-drámák alapján. ACTA 13/C. BGYTF, Nyíregyháza, 351–63. (Társszerző: Laczik Mária) 1993. Kommunikatív készségfejlesztés az anyanyelvi és idegen nyelvi oktatásban. Stúdium Kiadó Nyíregyháza, 157 pp. A beszédtónus, a mimika és a gesztusnyelv elemzési lehetőségei a szépirodalom segítségével (A kreatív olvasás fejlesztése). MTan1. 8–11. Dialógusmodellek a nyelvi kommunikáció fejlesztéséhez. Iskolakultúra 18. 2–6. 135

A dialóguskutatás újabb lehetőségei. Az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének Közleményei 1. Szerk. N. Szabó József. Nyíregyháza, 60–1. A kommunikációs készségfejlesztés szövegnyelvészeti kérdései. Az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének Közleményei 11. Szerk. N. Szabó József. Nyíregyháza, 94–5. Kecskés András: Versek tükre. Az iskolai verselemzés lehetőségei. In: Szemiotikai Szövegtan 6. JGYTF Kiadó, Szeged, 233–5. (Ism.) Bart István–Klaudy Kinga (szerk.): A fordítás tudománya. Válogatás a fordításelmélet irodalmából. In: Szemiotikai Szövegtan 6. JGYTF Kiadó, Szeged, 235–8. (Ism.) Péter Mihály: A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módja. In: Szemiotikai Szövegtan 6. JGYTF Kiadó, Szeged, 268–72. (Ism.) A „talajvesztettség grammatikája” avagy fordítás- és interpretáció-variációk egy témára. In. III. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. 1993. április 2–3. Szerk. Klaudy Kinga. Miskolc, 221– 6. 1994. Сопоставление толкований экономических терминов в русских и венгерских словарях. Вестник Харьковского Политехнического Университета ХПУ, 226–32. Коммуникативная компетенция в обучении русской диалогической речи венгерских студентов-филологов. In: Проблемы интенсивного обучения народным языкам. «Образование», Санкт-Петербург, 27–8. Стиль венгерских переводов драм Чехова. In: Az orosz nyelv oktatása magyar anyanyelvűek számára. Főiskolák közös tanulmánykötete. Stúdium Kiadó, Nyíregyháza, 115–21. A szépirodalomban jelölt nem-verbális kommunikatív eszközök szövegértelmező szerepe. In: Olvasásra nevelés és pedagógusképzés. Az Országos Széchényi Könyvtár Füzetei 7. Szerk. Nagy Attila. Budapest, 23–7. A kortalan Csehov. A Három nővér interpretációjának szövegszerkezeti kapcsolódásai. MTan 3. 10–2. Новые аспекты анализа диалога в русской лингвистике. Studia Slavica Savariensia. 1994/1. 129– 36. Языковые средства для обеспечения непрерывного естественного разговорного процесса в русском языке. Studia Russica XIV–XV, 1990–1994, 439–46. A kéréssel indított dialógusok az oroszban – a nyelvi kommunikáció fejlesztése. In: II. Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia 1992. Szerk. Annus G.–Bárdos J.–Lengyel Zs. Veszprém, 277–80. Национально-культурная специфика обучения чтению на русском языке как иностранном. IV. Международный симпозиум по лингво-страноведению. Москва 31 января–4 февраля 1994 г. Тезисы докладов и сообщений. Москва, 101–2. Klaudy Kinga: A fordítás elmélete és gyakorlata (Scholastica, 1994). Nyelv* Infó, október, 34–5. (Ism.) 1995. A magyar Csehov. Stúdium Kiadó, Nyíregyháza, 265 pp. A nemzeti anyanyelvi kultúra hatása az idegen nyelvi szövegértelmezés folyamatában. BME Folia Practico-Linguistica IV. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Többnyelvűség az oktatásban és a kutatásban. I-II. 1994. Szerk. Lengyel Zsolt. Budapest, 552–7. 136

G. Kappel, R. Rathmayr, N. Diehl-Zelonkina: Verhandeln mit Russen / Как вести переговоры с русскими – стратегия для деловой практики. Beszéd- és viselkedésstratégia az interkulturális üzleti gyakorlatban. Service Fachverlag. Wien 1992. 210 p. Nyelv Infó, október, 31–3. (Ism.) A dialógusok szövegszerkezeti vizsgálata Spiró György drámáiban. Az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testülete 1995. évf. (4.) közgyűléssel egybekötött tudományos ülésén elhangzott előadások összefoglalói. Szerk. Cselényi István Gábor. Nyíregyháza, 112. p. Paralingvisztikai eszközök szerepe az olvasástanításban. In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Szerk. Szende Aladár. MNyTK, Budapest, 71–6. Barabás László: Das müssen Sie gelesen haben! Entwicklung des Leseverstehens. (Szöveg- és feladatgyűjtemény az értő olvasás fejlesztéséhez). Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1994. 122 p. Nyelv Infó 1995. december, 31–2. (Ism.) Az orosz-magyar üzleti levelezés fordításelméleti kérdései. Ötödik Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Veszprém, 48–9. Voigt Vilmos–Szépe György–Szerdahelyi István (szerk.): Jel és közösség. Szemiotikai tanulmánygyűjtemény. Szemiotikai szövegtan 8. A verbális szövegek szemiotikai megközelítésének aspektusaihoz (III). JGYTF Kiadó, Szeged, 267–72. (Ism.) Национально-культурная специфика русского текста в его восприятие венграми. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok V. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 520–7. 1996. Összevető orosz-magyar mondattani elemzések. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 172 pp. Речевая поддержка в диалоге. 12. Debreceni Szlavisztikai Füzetek 4. 16. p. Речевая поддержка в диалоге как коммуникативное средство в преподавании русского языка. Российский культурный центр Филиал Института им. Пушкина. Budapest, 21–2. A dialógus szövegszerkezeti vizsgálata Spiró György drámáiban. In: Absztrakció és valóság. Békési Imre köszöntése. JGYTF Kiadó, Szeged, 161–70. Вопросы подготовки профессиональных переводчиков в венгерских вузах. In: Теория и практика преподавания славянских языков. JPTE, Pécs, 36–7. Андреева В. И. Делопроизводство. Требования к документообороту фирмы (на основе гостов РФ) АО «Бизнесшкола» «Ител-Синтез» г. Москва 1994. ModNyOkt 1–2. 103–5. (Ism.) A dialógus szövegszerkezeti vizsgálata Spiró György drámáiban. (Test of Dialogues' Strustures in György Spiró's Plays) International Multidisciplinar Conference. University of Baia Mare. 21–23 May 1996, Baia Mare, 129–36. The Ageless Chekhov. Text modality as a Key to Three Hungarian Chekhov Interpretations. Translation Studies in Hungary. Ed. Kinga Klaudy–José Lambert–Anikó Sohári. Scholastica, Budapest, 149–56. Az orosz nyelv a kapcsolatokban és az oktatásban. Nyelv*Infó 4. 22. p. Beszélt nyelvi szövegszerkezeti stíluselemek Kornis Mihály, Czakó Gábor és Schwajda György műveiben. In: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Tudományos Testülete 1996. évi (5.) Tudományos ülésén elhangzott előadások összefoglalói. Szerk. Cselényi István Gábor. Nyíregyháza, 192. p. Е. Колларова – Л. Б. Трушина: Русский язык. Встречи с Россией. Slovenské pedagogické nakladelstvo. Bratislava. 1996. Русский культурный центр. Вестник 5. Будапешт, 80–1. (Ism.) 137

Интеркультуральная коммуникация в современном русском языке: проблемы переводческой эквивалентности на венгерский язык. Debreceni Szlavisztika Füzetek. 3. 58–9. Spiró György orosz fordításai. In: VI. Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Nyelvek és nyelvoktatás a Kárpát-medencében II. Nyíregyháza, 110–20. Spiró György drámai stílusa. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk. V. Raisz Rózsa. Budapest, 285–91. (MNyTK 207.) 1997. Gyakorlati orosz nyelvtan. Az ige. (Feladatgyűjtemény) NGYTF Nyíregyháza, 174 pp. E. Kollárová–L’. B. Trušinová: Ruský jazyk. Встречи с Россией. (Orosz nyelvkönyv a középiskolák 1-2. osztálya számára). Slovenské pedagogické nakladel’stvo, 1996. Nyelv*Infó 2. 27. p. (Ism.) Előszó Kállai János: Szónapló A-tól Z-ig című könyvéhez. Nyíregyháza, 3–6. Szóra késztető kalauz. Kállai János Szónapló A-tól Z-ig. Megyei Pedagógiai Intézet kiadványa. KeletMagyarország, ápr. 28. 7. p. (Ism.) Прагматика и стилистика в переводах диалогов с русского на венгерский. Тезисы докладов конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания” 25–26 апреля 1997 г. Российский культурный центр, Будапешт, 24–25. Интеркультуральная коммуникация в современном русском языке – американизмы в русском языке и их перевод на венгерский. Slavia. Casopis pro slovanskou filologii. Rocnik 65. Praha, 487–94. Előszó Fedoszov V. A. Венгерско-русские языковые контакты című monográfiájához. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 3–4. Beszélő viszonyban a „kemény” valósággal. Előszó Dr. Balogh István Orosz bűnözői zsargonszótár című munkájához. Stúdium Kiadó, Nyíregyháza, 3–6. Recherches contrastives sur les problemes pragmatico-textuels de la correspondance commerciale en russe, en allemand et en hongrois. XVIe Congres International des Linguistes. Paris, 58. p. A magyar széppróza és dráma újabb szövegszerkezeti sajátosságai a fordíthatóság tükrében. In: Könyv Dezső Lászlónak. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 37–47. Koreferenciális elemek szövegvizsgálata. Az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos testülete 1997. évi Tudományos ülésén elhangzott előadások összefoglalói. Szerk. Cselényi István. Rím Kiadó, Nyíregyháza, 101. p. Вопросы подготовки профессиональных переводчиков в венгерских вузах. Slavica Quinqueecclesiensia II. Szerk. Lendvai Endre. JPTE Kiadó, Pécs, 375–84. Шилова К. А., Телефонные разговоры делового человека. (Az orosz üzletember telefonbeszélgetései) Изд. Арсис Лингва, Москва, 1993. ModNyOkt 3. 79–80. (Ism.) Статус русского языка в венгерских вузах: изменение профиля программы. Международная конференция „Теория и практика русистики в мировом контексте”. Изд-во РУДН, Москва, 425–6. Multidisciplinary aspects of language analysis at literary translation. Scientific bulletin. Serie C, Volume XI. North University of Baia Mare. Ed.: Craciun Ioan. Nagybánya, 1–6. Kállai János, Szónapló A-tól Z-ig. Pedagógiai Intézet, Nyíregyháza, 1997. Nyelv*Infó 5. 32–3. (Ism.) Előszó Федосов В.А., Венгеризмы в русском произношении венгерских студентов című könyvéhez. Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, 3–4. 138

Pragmatika és stilisztika a fordításban. In: VII. Országos alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásainak II. Szerk. Polyák Ildikó. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest, 100–3. Вопросы перевода в русско-венгерской деловой переписке. Slavica Tergestina 5. Славянские языки и перевод. (Ed. L. Zecchini. Unuversita degli Studi di Trieste Scuola Superiore di Lingue Moderne per Interpreti e Traduttori. Padova, 181–90. Fordításelméleti szöveggyűjtemény. Orosz nyelvű oktatási segédanyag. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 272 p. (Szerk.) Rév Mária, Csehov századfordulója. Universitas Kiadó, Budapest, 1995. StSl 42. 212–5. (Ism.) 1998. Az orosz ige morfológiája. Морфология русского глагола. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 212 pp. Mindennapi kommunikáció. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 158 pp. Статус русского языка в венгерских вузах: изменение профиля программы. ВЕСТНИК филиала института русского языка им. А. С. Пушкина № 8. Российский культурный центр, Будапешт, 72–8. Компьютерная феня в русском и венгерском языках. Тезисы докладов научно-методической конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания”. Российский культурный центр, Будапешт, 22–4. Az orosz-magyar üzleti levelezés pragmalingvisztikai kérdései. ModNyOkt IV/1. 62–8. Федосов В.А., Венгеризмы в русском произношении венгерских студентов. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 1997. Nyelv*Infó 2. 33. p. (Ism.) Вопросы перевода русского компьютерного жаргона на венгерский язык. „Теория и практика преподавания славянских языков”. Тезисы докладов IV Международной Конференции. Печ, 100. p. Koreferenciális elemek és koreferenciarelációk. In: Officina Textologica 2. Szerk. Petőfi S. János. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 97–115. Самая восточная в Венгрии кафедра русского языка. Русский язык на завтра. № 20-21. Ред. д-р Фюлоп Й. Дьер, 53–62. (Társszerzővel) Alkotói világlátás és fordítói szemlélet – a fordítás mint permanens interkulturális kommunikáció. Spiró György mai magyar Csehov-fordításai. ModNyOkt 2–3. 106–14. A műfordításkutatás pragmalingvisztikai kérdései. „Tudomány és társadalom”. A Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Tudományos Közalapítvány füzetei 10. Nyíregyháza, 63–4. Önérvényesítés és tolerancia – mi a célja a kommunikáció-oktatásnak? Pedagógiai Műhely XXIII/4. Nyíregyháza, 5–7. Образность и коннотация в компьютерном жаргоне как проблема перевода. CD-ROM AIKALAINEN – PROFESSORI ARTO MUSTAJOEN JUHLATEOS. Helsinkin yliopiston Slavistikan ja baltologian laitoksen julkaisu. To The Point, Helsinki. Вопросы перевода коннотативных значений. VI. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Bibliotheca Croatica Hungariae, Knjiga 3/2. BDTF, Szombathely–Pečuh, 372–6. Возможности перевода русского компьютерного жаргона на венгерский язык. Материалы международной конференции „Теория и практика преподавания славянских языков”. Slavica Quinqueecclesiensia IV. Szerk. Lendvai Endre. Krónika Kiadó, Pécs, 269–78. 139

1999. Az orosz dialógus természetrajza. (Szövegszerkezeti vizsgálatok Csehov dialógusaiban). Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 152 pp. Recherches contrastives sur les problemes pragmatico-textuels de la correspondance commerciale en russe, en allemand et en hongrois. In: XVIe Congres International des Linguistes. Paris, 1997. Pergamon, Oxford, Paper No 0015. (CD-ROM) Előszó a Nyelvpolitika és nyelvoktatás c. tanulmánykötethez. Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete és Továbbképző Központja, Nyíregyháza, 5–6. (Szerk.) A kommunikatív kompetencia kialakítása az idegen nyelvi órán. In. Nyelvpolitika és nyelvoktatás Nyíregyháza. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete és Továbbképző Központja, Nyíregyháza, 205–9. (Szerk.) Фразеологизмы в венгерских переводах Виктора Ерофеева. In: Тезисы докладов и выступлений научно-методической конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания”. Российский культурный центр, Будапешт, 22–3. Коммуникация в Европейском Союзе и преподавание русского языка как иностранного в Венгрии. ВЕСТНИК филиала института русского языка им. А. С. Пушкина № 11. Российский культурный центр, Будапешт, 57–62. Об изменении отношения к изучению русского языка в Венгрии за последние 10 лет. ВЕСТНИК филиала института русского языка им. А. С. Пушкина № 11. Российский культурный центр, Будапешт, 72–80. (Társszerzővel) 25 miniatűr az orosz ifjúsági nyelvről. ModNyOkt 1. 53–9. Viktor Jerofejev in Hungarian. Scientific bulletin. Serie C, Volume XIII. North University of Baia Mare. (Ed.: Craciun Ioan) Baia Mare – Nagybánya, 114–7. Koreferenciális elemek fordításelméleti kérdései egy orosz üzleti levélben. In: A VIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásainak gyűjteményes kiadása, I. kötet Szerk. Balaskó Mária– Kohn János. BDTK, Szombathely, 113–8. Новые перспективы русского языка в венгерских вузах: расширение филологической программы. Русский язык в центре Европы № 1. Банска Бистрица / Nagyszombat, 38–42. Прагмалингвистические вопросы перевода с русского языка на венгерский. „Русский язык, литература и культура на рубеже веков”. Тезисы докладов и сообщений IX. конгресса МАПРЯЛ. Братислава / Pozsony, 142–3. Székely Gábor, Kalandozások a német szókincs birodalmában. Scholastica, Budapest, 1998. Nyelv*infó VII/3. 41–3. (Ism.) Фразеологизмы в венгерских переводах Виктора Ерофеева. ВЕСТНИК филиала института русского языка им. А. С. Пушкина № 12. Российский культурный центр, Будапешт, 32–8. Posztszocialista konnotációk Viktor Jerofejev magyar fordításaiban. „Stílus, stílus, stílus…”. ModNyOkt 2–3. 73–8. Posztszocialista konnotációk Viktor Jerofejev magyar fordításaiban. „Stílus, stílus, stílus…”. Nyelvi kihívások a harmadik évezredben. IX. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus téziskötete. Szerk: Lengyel–Navracsics–Nádasi. Veszprémi Egyetem, Veszprém, 50. p. Az EU-kommunikáció lexikája az idegennyelv-oktatásban. In: Szabolcs--Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány Füzetei 11. Nyíregyháza, 42–3. 140

Éva Erzsébet, Így is lehet… Segédanyag a kereskedelem és a vendéglátás orosz nyelvi szakmai vizsgájához. (Fülszöveg). Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza. Névtan és fordítástudomány – Anyegin és az Onyega. Névtani Értesítő 21. 317–22. Magyar számítógépes zsargon határon innen és túl. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. Szerk. V. Raisz Rózsa–Varga Gyula. Budapest, 543–50. (MNyTK 212.) Stílusvariációk Csehov-darabok magyar szövegváltozataira. MNyj XXXVII, 121–30. Attitűdvizsgálat a magyar fiatalok nyelvválasztásáról a rendszerváltozástól napjainkig. ModNyOkt 4. 39–50. (Társszerzővel) Multimédia – Interkulturális kommunikáció – Nyelvoktatás. Nyelv*Infó, VII./4. 32–3. A számítógép felhasználói nyelve – a virtuális dialógusok szerkezete. In: Szemiotikai szövegtan 12. Szövegtani kutatás: témák, eredmények, feladatok II. JGYTF Kiadó, Szeged, 325–38. 2000. A színpadi nyelv pragmatikája (Csehov dialógusainak kommunikatív stíluselemzése). Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 141 pp. Прагмалингвистические вопросы перевода мультинациональной рекламы на русский и венгерский языки. ВЕСТНИК филиала института русского языка им. А. С. Пушкина № 13. Российский культурный центр, Будапешт, 32–7. Компьютерная лексика как учебный материал для венгерских русистов. Тезисы докладов конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания” 24-25 марта 2000 г. Филиала Института русского языка им. А. С. Пушкина, Российский культурный центр, Будапешт, 15–8. A diaszpóra nyelve – nemzetközi konferencia Rigában. Nyelv*Infó. VIII/1. 23–4. Péter Mihály, Pár tarka fejezet csupán… Puskin „Jevgenyij Anyegin”-je a magyar fordítások tükrében. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. ModNyOkt VI/1. 81–2. (Ism.) Az orosz nyelvű word szövegszerkesztő program mint ajánlott tananyag az orosz szakosok számára. In: X. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, április 18–20. 160. p. Виктор Ерофеев на венгерском языке – о переводе фельетона „Бог бабу отнимет, так девку даст” (Viktor Yerofeyev in Hungarian: on the Translation of „God Takes the Bába and Give a Virgin instead”). Applied Russian Studies in Hungary. Ed. György Szépe. Pécsi Tudományegyetem, Krónika Kiadó, Pécs, 33–46. Orosz sajtónyelvi szöveggyűjtemény. (Szerk. dr. Laczik Mária–Répási Györgyné dr.) Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2000. A Modern Filológiai Társaság értesítője XVIII, május, 6. p. (Ism.) Viktor Yerofeyev in Hungarian: on the Translation of „God Takes the Bába and Give a Virgin instead” Проблеми економiчного та соцiального розвитку регiону i практика научного експерименту. „Карпати”, Киiв–Ужгоро –Нiредьгаза, 281–25. Kollárova–Trusinivá, Встреча с Россией. Slovenské pedagogické nakladatel'stvo, Bratislava, 1998. Nyelv*Infó VIII/2. 36–8. (Ism.) Csehov a mai magyar színpadon. Fordítástudomány II/1. 17–33. A nyelvészet és az irodalomtudomány új útjai. A szerkesztő előszava. In: A nyelvészet és az irodalomtudomány új útjai. Nyíregyházi Főiskola, Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 5–7. (Doktorandusz füzetek 1. – Szerk.) 141

Компьютерная лексика как учебный материал для венгерских русистов. ВЕСТНИК филиала института русского языка им. А. С. Пушкина № 14. Российский культурный центр, Будапешт, 86–97. Genetikus szövegkritika a fordításkutatásban. In: Papp Ferenc akadémikus 70. születésnapjára. Szerk. T. Molnár István–Klaudy Kinga. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 101–7. Az orosz nyelvű Word szövegszerkesztő program mint ajánlott tananyag. MdNyOkt 2–3. 85–9. A genetikai szövegvizsgálat helye a műfordítás-kritikában. In: A MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testülete 9. – közgyűléssel egybekötött – tudományos üléseinek előadásösszefoglalói. Nyíregyháza, 136. p. Az indirekt beszédaktusok pragmatikája Csehov párbeszédeiben. In: Nyelv, aspektus, irodalom. Köszöntő könyv Krékits József 70. születésnapjára. Szeged, 167–74. Puskin új magyar fordítása – tisztelgés a 200 éve született költő emlékének. In: Életesélyek az ezredfordulón. A Magyar Tudomány Napja 1999 alkalmából rendezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudományos konferencia anyagának bemutatása. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány füzetei 13. Nyíregyháza, 65–6. Viszockijtól Hobóig és tovább… Viszockij-emlékkönyv. Orosz Kulturális Központ, Budapest–Győr, 93–9. Рецензия новой лексики русской молодежи студентами Венгрии и Закарпатья. In: Язык диаспоры. Проблемы и перспективы. Материалы III международного семинара. Рига 3-5 февраля 2000 г. Изд. «Флинта», Москва, 292–302. A szövegszemantika gyakorlati eredményei. In: A vidékfejlesztés szellemi erőforrásainak hasznosítása. A «Magyar Tudomány Napja 2000» alkalmából rendezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudományos konferencia anyagának bemutatása. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány füzetei 14. Nyíregyháza, 66–7. Теоретические вопросы переводческой деятельности – вопрос эквивалентности с точки зрения типологии текстов. Debreceni Szlavisztikai Füzetek 6. Debrecen, 38–44. Перспективы русского языка на будущее в венгерских школах: расширение программы обучения. Материалы конференции. Русский язык и культура (изучение и преподавание). РУДН, Москва, 44–5. 2001. Kontrasztív szövegszemantikai vizsgálatok. (Csehov-drámák magyar fordításai). Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 306 pp. Работа над текстами описания в программе редактора Word на филфаке (представление нового учебного пособия для русистов). In: Тезисы докладов и выступлений VI Международной научно-методической конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания” 23–24 марта 2001 г. Российский культурный центр, Будапешт, 1– 23. Kontrasztív szemantika – kontrasztív fordításstilisztika. In: Színes eszmék nem alszanak… Szépe György 70. születésnapjára. Szerk. Andor József–Szűcs Tibor–Terts István. Lingua Francia Csoport, Pécs, 237–47. A humán informatika nyelve mint fordítás-szemantikai kihívás (Pragmatikai, szemantikai, szintaktikai, grammatikai jegyek tükröződése a Word-párbeszédek magyar és orosz fordításaiban). In: A nyelv nevelő szerepe. XI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus. Pécsi Tudományegyetem, 59. p. 142

Gáldi László–Uzonyi Pál: Orosz–magyar szótár. Magyar–orosz szótár. Akadémiai Kiadó: Budapest, 2000. 882 p. és 996 p. ModNyOkt 1. 63–5. (Ism.) A fordítás kulturális antropológiai kapcsolatai. In: A Magyar Tudományos Akadémia SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Tudományos Testülete 10. – közgyűléssel egybekötött – tudományos ülésének előadás-összefoglalói. Nyíregyháza, 95. p. Арпад Галгоци как переводчик – новый подход к интерпретации русской поэзии. In: Slavica Quinqueecclesiensia VI. Linguistica Translatologia. A szláv nyelvek és irodalmak oktatásának elmélete és gyakorlata c. V. nemzetközi konferencia anyaga (Pécs, 2000. május 5-7.) Szerk. Lendvai Endre. Krónika Kiadó, Pécs, 316–23. Orosz mentalitás az oroszok szemével. Nyelv*Infó 3-4. 10–2. Лингводидактические вопросы перевода художественной и специальной литературы. In: Материалы международной научно-методической конференции «Русский язык: вопросы теории и инновационные методы преподавания». 25-28 мая 2001 г. Часть II. г. Иркутск, 119– 23. Описание метакоммуникации в художественном тексте (на примерах из романа «Анна Каренина» и его венгерского перевода Ласло Немета). In: Русский язык как иностранный: специфика, описания, теория и практика преподавания в России и за рубежом. Тезисы докладов Международной конференции. Москва, филологический факультет МГУ им. М. В. Ломоносова 4-6 декабря 2001 года. Изд. Московского университета, Москва, 133–4. Bölcsészettudomány a millennium évében. Előszó. In: Bölcsészettudomány a millennium évében. Nyíregyházi Főiskola Doktorandusz füzetek 2. Nyíregyháza, Bessenyei György Könyvkiadó, 2001. 5–7. (Szerk.) Kulturális szemantikai síkok a Csehov-drámák magyar fordításaiban. Modern Filológiai Közlemények III/2. 43–58. Az integrált Nyíregyházi Főiskola oktatói karának kor és nem szerinti megoszlása 2000-ben. Pedagógiai Műhely 4. (Nyíregyháza), 18–30. Работа над текстами описания редактора Word на филфаке (представление нового учебного пособия для русистов «Так работает редактор «Word по-русски»). ВЕСТНИК филиала Государственного института русского языка имени А. С. Пушкина. № 15. Российский культурный центр, Будапешт, 140–8. A kulturális antropológia, mai etnográfia kérdései napjaink orosz irodalmának fordításában. In: Nyelv – Etnográfia – Kultúra. Язык – Этнография – Культура. Nemzetközi tudományos konferencia Vladimir Dal születésének 200. évfordulója tiszteletére. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola– Orosz Kulturális Központ, Szombathely–Budapest, 79–88. Opponensi vélemény (Valló Zsuzsa A drámafordítás pragmatikai aspektusai című doktori értekezéséről). Fordítástudomány 2. 105–7. Ratkó József Viszockij-fordításai. In: A nyelv szerepe Európa kultúrájában. Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány Füzetei 15. A „Magyar Tudomány napja 2001” alkalmából rendezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudományos konferencia anyagának bemutatása. Nyíregyháza, 65–7. A Word szövegszerkesztő nyelvének kontrasztív szemantikája. In: Kontrasztív szemantikai kutatások. Szerk. Gecső Tamás. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 77–84.

143

2002. Így működik a Word szövegszerkesztő. (A humán informatika verbális kommunikációja). Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 206 pp. (Bemutatás) A fordításból töltekező anyanyelv. A filmcímfordítások mint az élő nyelv lenyomatai. In: Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és gyakorlata. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 256–62. Коммуникативные внеречевые действия и их описание в тексте. In: Тезисы докладов и выступлений VII Международной научно-методической конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания” 22–23 марта 2002 г. Российский культурный центр, Будапешт, 24–6. (Társszerzővel) Памяти академика Ференца Паппа. In: Тезисы докладов и выступлений VII Международной научно-методической конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания” 22–23 марта 2002 г. Российский культурный центр, Будапешт, 6–8. A humán informatika nyelve mint fordításszemantikai kihívás. In: A nyelv nevelő szerepe. A XI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásainak válogatott gyűjteménye. Szerk. Fóris Ágota–Kárpáti Eszter–Szűcs Tibor. Lingua Franca Csoport, Pécs, 442–9. Ratkó József Viszockij-fordításai. In: Nyelvek és kultúrák találkozása. A XII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus kiadványai. Összefoglalók kötete. Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar, Szeged, 70. p. Контрастивная семантика редактора Word. In: Szöveg az egész világ. Szerk. Andor–Benkes–Bókay. Tinta Kiadó, Budapest, 110–7. Dr. Laczik Mária–Répási Györgyné dr. (szerk.): Orosz sajtónyelvi szöveggyűjtemény. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2000. 337 pp. Nyelv*Infó 1. 33. (Ism.) К истории русского литературного языка – Виктор Ерофеев на венгерском языке. In: Аванесовские чтения. Международная научная конференция 14-15 февраля 2002 г. Тезисы докладов. МАКС Пресс, Москва, 112–4. Laczik Mária–Répási Györgyné (szerk.) Orosz sajtónyelvi szöveggyűjtemény. (Nyíregyháza: Bessenyei György Könyvkiadó, 2000. 336 pp.) Nyelv*Infó 2. 27–30. (Ism.) Коммуникативные внеречевые действия и их описание в тексте. In: ВЕСТНИК филиала Государственного института русского языка имени А. С. Пушкина. № 16. Российский культурный центр, Будапешт, 6–14. Jászay László–Lőrincz Julianna: Variancia az orosz ige paradigmájában (Eger: EKF Líceum Kiadó, 2001. 141 pp.) Modern Filológiai Közlemények 1. 113–7. (Ism.) Ratkó József költészetének jellemző alakzata a Viszockij-fordításokban. In: A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testülete 10 éves jubileumi közgyűléssel egybekötött tudományos ülésének előadásai II. Nyíregyháza, 530. p. A bölcsészettudomány szakmai követelményei és a megyei tudománypártolás. In: Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Tudományos Közalapítvány 10 éves tevékenységének bemutatása. SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány Füzetei 17. Szerk. Vass Lajosné Nyíregyháza, 24–5. Bartos Tibor: Magyar szótár. Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára 1-2. Corvina Kiadó: Budapest, 2002. 1. köt. 870 p.; 2. köt. 346 p. ModNyOkt 4. 65–7. (Ism.) Alakzatok a versfordításban. (Alekszandr Blok Démon című versének két magyar szövegváltozata). Fordítástudomány 2. 83–99. 144

Культурно-семантические параметры в венгерских переводах чеховской драматургии. In: Annnales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. XXV. Red. I. Szathmári. Budapest, 151–65. Paszternák Zsivago doktor című regényének magyar fordítása a próza és a líra vonzásában. In: Régiók szerepe, versenyképessége az Európai Unióban. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány Füzetei 18. A „Magyar Tudomány napja 2002” alkalmából rendezett SzabolcsSzatmár-Bereg megyei tudományos konferencia anyagának bemutatása. Nyíregyháza, 89–90. Многомерные димензии художественного текста (венгерские переводы Блока – русские переводы Ади). Studia Slavica Savariensia 1–2. VII. Nemzetközi Szlavisztikai Napok 2002. május 24-25. BDF, Szombathely, 403–12. 2003. Viszockijtól Hobóig és tovább… In: Emlékkönyv Vlagyimir Viszockijról. Szerk. Viczai Péter. Holdudvar Társulás, Budapest–Győr, 81–5. Diszciplínák találkozása. Előszó. In: Diszciplínák találkozása. Nyíregyházi Főiskola Doktorandusz füzetek 3. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza. Szociolingvisztika, dialektológia és fordításstilisztika. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Keszler Borbála. ELTE, Budapest, 428–33. Возможности электронной библиотеки при переводе (Читающий человек как метатекстовый элемент в романе «Доктор Живаго» и в его венгерском переводе). In: Тезисы докладов и выступлений VIII Международной научно-методической конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания" 21-22 марта 2003 г. Российский культурный центр, Будапешт, 12–4. Éva Erzsébet: A piacgazdaság kommunikációja. Коммуникация в рыночной экономике. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2001. Nyelv*Infó 1. 32–4. (Ism.) A „homo legens” metaszöveg a fordításban. In: XIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus 2003. április 14-16. Összefoglalók kötete. Széchenyi István Egyetem, 22. p. Alakzatvizsgálat Csehov-drámák fordításaiban. In: A retorikai-stilisztikai alakzatok vizsgálata. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XVIII. Szerk. Szathmári István. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 26–49. «Читающий человек» как метатекстовый элемент в романе «Доктор Живаго» и его венгерском переводе. In: Русское слово в мировой культуре. Материалы Х Конгресса Международной ассоциации преподавателей русского языка и литературы. Русский текст и русский дискурс сегодня. Ред. В. П. Казаков–Н. О. Рогожина–Е. Е. Юрков. Изд-во Политехника, СанктПетербург, 588–95. Népnyelvi frazeologizmusok a műfordításban. In: Köszöntő könyv Nyirkos István 70. születésnapjára. A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének Évkönyve. Szerk. Hoffmann István–Kis Tamás. Debrecen, 247–54. (MNyj XLI.) Orosz szó a világkultúrában. Szentpétervárott zajlott a MAPRJAL X. kongresszusa. Nyelv*Infó 3. 36– 7. Названия красного цвета vörös и piros в поэзии Эндре Ади и их русские переводы. In: In honorem Caroli Gadanii sexagesimi natalis dedicatur. Editor: Viktor Moiseenko. Szombathely, 86– 95. (Studia Slavica Savariensia 1–2.) 145

Языковые инструкции редактора Word: синтагматический и парадигматический анализ (венгерско-русское сопоставление). In: Грамматические категории и единицы: синтагматический аспект. Материалы пятой международной конференции. Владимирский государственный педагогический университет, Владимир, 94–5. Песни Владимира Высоцкого в поэзии Йожефа Ратко. In: Slavica Szegediensia. Szerk. Györke Zoltán–Maruzsné Sebó Katalin. Szeged, 35–46. Az eltűnt idő nyomában. Ratkó József két Viszockij-fordítása – nyelvi-kulturológiai ismeretközvetítés mint műveltségi területek integrációja a műfordításban. ModNyOkt 4. 46–54. Возможности электронной библиотеки при переводе («Читающий человек» как метатекстовый элемент в романе «Доктор Живаго» и в его венгерском переводе). In: ВЕСТНИК филиала государственного института русского языка имени А. С. Пушкина. № 17. Российский культурный центр, Будапешт, 24-7. Фразеологизмы в художественном переводе. In: In honorem Béla Tatár. Red. L. Jászay–A. Zoltán. ELTE, Budapest, 53–8. (Studia Russica XX.) A „kutya”-metafora Ratkó József költői világában. In: Szemiotikai szövegtan 15. Szerk. Petőfi S. János–Békési Imre–Vass László). JGYF Kiadó, Szeged, 47–69. Kerekasztal-beszélgetés: Referátumkészítés, információsűrítés. In: Szemiotikai szövegtan Szerk. Petőfi S. János–Békési Imre–Vass László. JGYF Kiadó, Szeged, 97–9. Jászay László–Lőrincz Julianna: Variancia az orosz ige paradigmájában. EKF Líceum Kiadó, Eger, 2001. 141 p. In: Szemiotikai szövegtan. Szerk. Petőfi S. János–Békési Imre–Vass László. JGYF Kiadó, Szeged, 247–51. (Ism.) Péter Mihály: „Pár tarka fejezet csupán....” Puskin „Jevgenyij Anyegin”-je a magyar fordítások tükrében. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 232 p. In: Szemiotikai szövegtan. Szerk. Petőfi S. János–Békési Imre–Vass László. JGYF Kiadó, Szeged, 267–70. (Ism.) Культурно-семантические параметры художественного перевода и идеи Бахтина (на материале романа «Анна Каренина» и его венгерского перевода Ласло Немета). In: Проблемы, имена и школы в русском литературоведении ХХ века. Составители: И. Захариева–И. Владова–Р. Божанкова и др. «Факел», София, 106–10. A rejtőzködés metaforái Ratkó József lírájában és versfordításaiban. In: A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének 12. éves közgyűléssel egybekötött tudományos ülésének előadásai. Szerk. Dr. Sikolya László–Dr. Páy Gábor. Nyíregyháza, 17–20. 2004. Ismerkedjünk a szemiotikával! Pro Educatione Alapítvány, Nyíregyháza, 159 pp. Mindennapi kommunikáció. Krúdy Gyula Könyvkiadó, Nyíregyháza, 152 pp. (2., átdolgozott kiadás) Magyar tudományosság – Európai dimenziók. Előszó. In: Magyar tudományosság – Európai dimenziók. Nyíregyházi Főiskola Doktorandusz füzetek 4. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 171 pp. (Szerk.) Работа венгерских студентов с «Русско-венгерским и венгерско-русским словарем сленга» Иштвана Феньвеши. In: Тезисы докладов и выступлений IX Международной научно-методической конференции 19-20 марта 2004 г. Российский культурный центр, Будапешт, 20–1. Fenyvesi István: Orosz–magyar és magyar–orosz szlengszótár. Syca Kiadó: Budapest, 2001. 633 p. ModNyOkt 1. 66–9. (Ism.) 146

Viszockij új magyar fordításai. In: Nyelvek és nyelvoktatás Európa és a Kárpát-medence régióiban. Összefoglalók kötete. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 39. (Szerk.) A „homo legens” – „az olvasó ember” – és a hipertextstruktúra a fordításában. In: Bakonyi István– Nádai Julianna: A többnyelvű Európa. Széchenyi István Egyetem, Győr, 118–25. Simigné Fenyő Sarolta: Bevezetés az alkalmazott nyelvészeti terminológiába. (Miskolci Egyetem, 2002. 120 pp.). Nyelv*Infó 1–2. 50–2. (Ism.) A pszicholingvisztika és a fordítás. In: Nyelvészet és interdiszciplinaritás I. Szerk. Navracsics Judit– Tóth Szergej. Generalia, Szeged–Veszprém, 43–9. Kettős portré villanófényben: Ratkó József és Vlagyimir Viszockij. In: Nyelvészet és interdiszciplinaritás I. Szerk. Navracsics Judit–Tóth Szergej. Generalia, Szeged–Veszprém, 50–60. Az „olvasó ember” mint metaszöveg a Zsivágó doktor magyar fordításában. Fordítástudomány 1. 42– 53. Работа венгерских студентов с «русско-венгерским и венгерско-русским словарем сленга» Иштвана Феньвеши («Нет меня – я покинул Расею» Высоцкого и его венгерские переводы Ратко и Дудаша). In: Восток – Россия – Запад: проблемы межкультурной коммуникации. Международный сборник научных трудов. Ред. Е. Е. Стефанский. Изд-во СаГА, Самара, 96– 102. Simigné Fenyő Sarolta: Bevezetés az alkalmazott nyelvészeti terminológiába (Miskolc: Miskolci Egyetem. 2002. 120 p.) Alkalmazott Nyelvtudomány 1. 135–8. p. Nyelvek és nyelvoktatás Európa és a Kárpát-medence régióiban. Beszámoló a XIV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszusról. ModNyokt 4/2–3. 140–1. «Нет меня – я покинул Расею» Высоцкого и его венгерские переводы (Йожеф Ратко 1968 – Шандор Дудуш 2004). Словарь сленга и знание русского языка студентами-подкарпатцами. In: Alapinformáció és metainformáció. Szerk. Lévai Béla. Debreceni Egyetem, Debrecen, 68–75. Возможности электронной библиотеки при переводе („Homo legens” – «Читающий человек» как метатекстовый элемент в романе «Доктор Живаго» и в его венгерском переводе). In: Alapinformáció és metainformáció. Szerk. Lévai Béla. Debreceni Egyetem, Debrecen, 76–84. Синтаксис и структура текста в описании метакоммуникации (на материале романа «Анна Каренина» и его венгерского перевода Ласло Немета). In: In: Alapinformáció és metainformáció. Szerk. Lévai Béla. Debreceni Egyetem, Debrecen, 85–91. Lendvai Endre: Közelkép a verbális humorról (orosz–angol–magyar). Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, 1996. In: Alapinformáció és metainformáció. Szerk. Lévai Béla. Debreceni Egyetem, Debrecen, 228–231. (Ism. társszerzővel) Работа венгерских студентов с «Русско-венгерским и венгерско-русским словарём сленга» Иштвана Феньвеши. In: ВЕСТНИК филиала Государственного института русского языка имени А. С. Пушкина. № 18. Российский культурный центр, Будапешт, 135–7. Nyelvek és nyelvoktatás Európa és a Kárpát-medence régióiban. Összefoglalók kötete. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza. (Szerk.) A variabilitás mint az újrafordítások értelmezési és/vagy nyelvhasználati provokációja. In: Variabilitás és nyelvhasználat. Szerk. Gecső Tamás. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 61–6. Integrált nyelvi–kulturális kérdések egy Viszockij-vers fordításai ModNyOkt 4. 60–71. A versbe zárt fájdalom. A rejtőzködés motívumfejlődése Ratkó költészetében az Elegem van… Viszockij-fordításig. Partium 2004. ősz, 37–53.(Ratkó József—emlékszám) 147

Две венгерские интерпретации стихотворения Пастернака «Август». In: Интерпретация и перевод. Материалы симпозиума Интерпретация и перевод как факты филологической интердисциплинарности. Szerk. Szigethi András–Wolosz Robert. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 107–18. Перевод и семиотика (мир Высоцкого – в интерпретации и восприятия). In: Slavica Quinqueecclesiensia VIII. Az Orosz nyelv és fordítás I. nemzetközi szimpózium (Pécs, 2003. október 9-11.) anyaga. Szerk. Lendvai Endre. Russzisztikai tudományos közlemények. Krónika Könyvkiadó, Pécs, 231–9. 2005. Alakzatvizsgálat Csehov-drámák fordításaiban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 36 pp. (2., javított kiadás Ismerkedjünk a szemiotikával!. Krúdy Kiadó, Nyíregyháza, 160 pp. Nyelvek és nyelvoktatás Európa és a Kárpát-medence régióiban. A XIV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásai. Nyíregyháza, 2004. április 5–7. MANYE–Bessenyei György Könyvkiadó, Pécs–Nyíregyháza, 1/1. kötet: 406 pp.; 1/2. kötet: 300 pp. (Szerk. Székely Gáborral) Viszockij új magyar fordításai. In: Nyelvek és nyelvoktatás Európa és a Kárpát-medence régióiban. A XIV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásai. Nyíregyháza, 2004. április 5–7. 1/1. MANYE–Bessenyei György Könyvkiadó, Pécs–Nyíregyháza, 229–34. (Szerk Székely Gáborral) Önvallomásos költői énképek a műfordításban. Viszockij Lírai dala Ratkó József fordításában. In: A világ nyelvei és a nyelvek világa. XV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus. Összefoglalók kötet. Szerk. Klaudy Kinga–Kegyesné Szekeres Erika. MANYE–Miskolci Egyetem, Miskolc, 29. p. Hermeneutika, befogadásesztétika és szemiotika a fordításelemzésben. In: „Mindent fordítunk, és mindenki fordít”. Értékek teremtése és közvetítése a nyelvészetben. Szerk. Dobos Cs.–Kis Á.–Lengyel Zs.–Székely G.–Tóth Sz. SZAK Kiadó, Bicske, 29–33. Язык бизнесмена–Деловой русский. In: Győri Nyelvi Mozaik II. Szerk. Ablonczyné Mihályi Lívia– Bakonyi István.Széchenyi István Egyetem, Győr, 54–7. (Társszerzővel) Új tankönyvek az orosz üzleti nyelvről – magyaroknak. Nyelv*Infó 1. 37–40. (Társszerzővel) Герменевтика и стилистика перевода. In: New Treds in Translation Studies. In Honour of Kinga Klaudy. Eds. Károly, K.–Fóris, AkK, Budapest, 141–55. Иштван Барт (Bart István): Русским о венграх. Культурологический словарь. «Радуга»: Москва, 2005. 224 р. ModNyOkt 2-3. 96–8. (Ism.) Семантический анализ венгерского перевода Высоцкого в интерпретации поэта-переводчика Йожефа Ратко. AUB SLingu XXVI, 281–304. 1. Зоя Фодор: Язык бизнесмена 1. Деловая экономика. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997. 164 p. 2. Зоя Фодор: Язык бизнесмена 2. Деловая жизнь. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997. 67 p. 3. Зоя Фодор: Язык бизнесмена 3. Практическая тетрадь. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997. 102 p. 4. Зоя Фодор: Деловой русский. Как подготовиться к экзамену. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997. 170 p. In: Колларова Э. (гл. ред.) Русский язык в центре Европы 8. Ассоциация Русистов Словакии, Банска Бистрица, 165–9. (Ism. társszerzővel) A retorika és a stilisztika érintkezési pontjai. In: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közlalapítvány Füzetei 21. „Tudásalapú gazdaság és életminőség”. A „Magyar Tudomány Napja 148

2004” alkalmából rendezett Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos konferencia anyagának bemutatása (szekcióülések). Szerk. Galó Miklós–Vass Lajosné Nyíregyháza: 39–41. Hermeneutika és fordítástudomány. In: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közlalapítvány Füzetei 21. „Tudásalapú gazdaság és életminőség”. A „Magyar Tudomány Napja 2004” alkalmából rendezett Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos konferencia anyagának bemutatása (szekcióülések). Szerk. Galó Miklós–Vass Lajosné Nyíregyháza, 45–7. «Русским о венграх» – культурологический словарь Иштвана Барта. In: ВЕСТНИК Филиала Государственного института русского языка имени А. С. Пушкина. № 19. Гл. ред. Боганова Н. Российсикй культурный центр, Будапешт, 99–102. 40 лет кафедры русского языка Ньиредьхазской высшей школы. In: ВЕСТНИК Филиала Государственного института русского языка имени А. С. Пушкина. № 19. Гл. ред. Боганова Н. Российсикй культурный центр, Будапешт, 149–60. (társszerzőkkel) Языковые средства выражения «скрытия себя» (Анализ перевода стихотворения «Сыт я по горло...» В. Высоцкого венгерским поэтом Йожефом Ратко). In: Slavica Szegediensia. Szerk. V. Györke Zoltán–Maruzsné Sebó Katalin. Szeged, 27–39. Szociolingvisztikai jelenségek Móricz Zsigmond műveiben. Pedagógiai Műhely 2005. 3. 77–7. (Könyvismertetés) New Trends in Translation Studies In Honour of Kinga Klaudy. Az Akadémiai Kiadó könyvbemutató konferenciája az MTA székházában. Budapest, 2005. szeptember 7. Fordítástudomány 2. 96–8. Виды эллипсиса в ответной реплике диалога в венгерском и русском языке. In: Языковые значения, формы и категории: Сборник научных статей к 70-летию Pед. В. И. Фурашова. Пименова М. В. Владимир: ВГПУ, 65–76. Семиотика и рецепция при переводе художественного текста. In: Грамматические категории и единицы: синтагматический аспект. Материалы шестой международной конференции. Oтв. ред. Копелиович Е. А. ВГПУ, Владимир, 77–80. 2006. Alakzatok és trópusok a műfordításban. (Ratkó József Viszockij-fordításainak elemzése orosz eredeti szövegmellékletekkel). Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 48 pp. Önvallomásos költői énképek a műfordításban. Viszockij Lírai dala Ratkó József fordításában. In: Klaudy Kinga–Dobos Csilla (szerk.) A világ nyelvei és a nyelvek világa A XV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásai. Pécs – Miskolc: MANYE – Miskolci Egyetem, 2006. Vol. 2/1. 382–387. Detrakció a versfordításban (Viszockij: Nyinka Ratkó József fordításában). In: Nyelvi modernizáció. MANYE XVI. Összefoglalók kötete. Szerk. Dróth Júlia Gödöllő, MANYE–SZIE, 34. p. Detrakciós alakzat a dialógusban – az igekötő mint elliptikus válasz. In: A mondat: kaland. Hetven tanulmány Békési Imre 70. születésnapjára. Galgóczi László–Vass László. JGYF Kiadó, Szeged, 148–54. Kabán Annamária: Szövegek színeváltozása. Szórend és értékszerkezet. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2005. 170 lap. Nyr 2006/1. 119–21. (Ism.) Обучение русскому спецязыку компьютерного редактора Microsoft Word для венгров. In: Русистика и современность. Red. A. Paliński–G. Ziętala. Wydawnictwo Uniwersytetu Rzeszowskiego, Rzeszów, 282–92. 149

Papp F. 1977. Jel – jelentés. Cs. Jónás Erzsébet bevezetőjével. In: Papp Ferenc olvasókönyv. Papp Ferenc válogatott nyelvészeti tanulmányai. Szerk. Klaudy Kinga. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 150. p. Papp F. 1969. Filmszinkronizálás és szemiótika. Cs. Jónás Erzsébet bevezetőjével. In: Papp Ferenc olvasókönyv. Papp Ferenc válogatott nyelvészeti tanulmányai. Szerk. Klaudy Kinga. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 304. p. Versek és grafikák. (Antal Attila – Szepessy Béla: Párhuzamos világok. Nyíregyháza, 2005. 37 pp.) Pedagógiai Műhely XXXI/1. 93–96. (Ism.) Параллелизмы в лексике поэзии и её переводов. In: Русская, украинская и русинская лексикология и лексикография. Сборник статей памяти профессора Иштвана Удвари. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 123–31. (Oтв. ред.) Русская, украинская и русинская лексикология и лексикография. Сборник статей памяти профессора Иштвана Удвари. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 168 pp. (Oтв. ред.) Семиотика и семантика при интерпретации «говорящих» имен. In: ВЕСТНИК. Российский культурный центр, Будапешт, № 20. 45–8. Detrakció és kohézió a párbeszédben (Wass Albert, Tizenhárom almafa). In: A stilisztikai alakzatok rendszerezése. Szerk. Szathmári István. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 130–42. Семиотика и семантика при переводе художественного текста. In: Функциональная семантика, семиотика знаковых систем и методы их изучения. Материалы международной конференции. Гл. ред. Денисенко В. М. Изд. российского университета дружбы народов, Москва, 11–4. Jankovics Mária: Múlt, jelen, jövendő. I-II-III. kötet. Országismereti oktatási segédanyag oroszul tanulók számára. BDF Kiadója, Szombathely, 2003. Nyelv*Infó 3. 47–9. (Ism. társszerzővel) A kommunikatív nyelvtan és a metakommunikáció a szövegértésben és az interpretációban (magyar– orosz egybevetés). In: Nyelvi kompetencia – kommunikatív kompetencia. Szerk. Gecső Tamás. Kodolányi János Főiskola–Tinta Könyvkiadó, Székesfehérvár–Budapest, 89–97. A színpadi nyelv pragmatikája a Csehov-drámákban. In: Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Alapozó ismeretek az orosz–szláv és az orosz–magyar irodalmi kapcsolatok köréből. II. Szerk. Kroó Katalin. Bölcsész Konzorcium, Budapest, 651–82. Alakzatok Csehov-drámák magyar fordításaiban. In: Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Alapozó ismeretek az orosz–szláv és az orosz–magyar irodalmi kapcsolatok köréből. II. Szerk. Kroó Katalin. Bölcsész Konzorcium, Budapest, 862–82. Hermeneutika és funkcionális stilisztika a fordításelemzésben. In: Szaknyelv és szakfordítás. Szerk. Dróth Júlia. Szent István Egyetem, Gödöllő, 22–32. Péter Mihály: Nyelv, stílus, költői beszéd. Válogatott tanulmányok. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005. ModNyOkt XII/3-4. 101–4.(Ism.) A szabadságvágy közös motívumai Ratkó és Viszockij költői világában. Tariménes 1. 168–88. 2007. Федосов В. А. Петербургская Росcия. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 178 pp. (Ред.) A stilisztikai alakzatok fordítási kérdései (Ady Endre oroszul). http://www.kodolanyi.hu/manye2007/doc/absztraktok.pdf Проблематика венгерских переводов Пастернака. Studia Slavica Savariensia 1–2. (Szombathely), 98–110. 150

Вопросы перевода стилистических фигур (Эндре Ади на русском языке. Между языками и культурами. Юбилейный сборник статей в честь Виктора Александровича Федосова. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 183–90. (Szerk.) Detrakció a versfordításban (Viszockij: Nyinka Ratkó József fordításában). In: Nyelvi modernizáció. XVI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus.Szerk. Heltai Pál. MANYE–Szent István Egyetem, Pécs–Gödöllő, 167–72. Fenyvesi István: „Belénk sajdult Odessza...” A város a magyar művelődéstörténetben. Bába Kiadó, Szeged, 2006. 329 oldal. Nyelv*Infó 1. 36–8. (Ism., társszerzővel) Перевод венгерских артиклей на русский язык в художественном тексте. In: Грамматические категории и единицы: синтагматический аспект. К 100.летию профессора Анатолия Михайловича Иорданского. Oтв. ред. Пименова М. ВВладимир, 330–3. Pethő József: Krúdy-tanulmányok. Tinta Könyvkiadó, Bp., 2005. 163 oldal. Nyr 131. 258–61. (Ism.) Паралеллизмы фигур и тропов в переводе. In: Владова И., Манчев Вл. (ред.) Мир русского слова и русское слово в мире. Материалы XI Конгресса Международной ассоциации преподавателей русского языка и литературы. Варна, 17–23 сентября, 2007 г. Heron Press, Sofia, 363–8. Новости. Русский язык за рубежом № 4. 63. p. (Ism.) Подготовка филологов бакалавров (ВА) и магистров (MA) по славистике (русистике) с 2006 года. ВЕСТНИК № 21. (Российский культурный центр, Будапешт) 140–5. A magyarországi orosz szakos képzés 1989-től 2006-ig (a Nyíregyházi Főiskola története alapján). ModNyOkt szeptember. 5–22. A nyelvhasználat fordításstilisztikai vonzatai. In: Nyelvelmélet – nyelvhasználat. Szerk. Gecső Tamás– Sárdi. Kodolányi János Főiskola–Tinta Könyvkiadó, Székesfehérvár–Budapest, 54–60. Возможности перевода риторических фигур (венгерско–русское сопоставление). Translatologia Pannonica. A PTE BTK Fordítástudományi Kutatóközpont elektronikus folyóirata 1. 22–8. http://translat.btk.pte.hu/downloads/translat/translat_2007_nov.pdf Szűcs Tibor: A magyar vers kettős nyelvi tükörben: német és olasz fordításokban. Fordítástudomány 2. 115–20. (Ism., társszerzővel) A fordításstilisztika interdiszciplináris kapcsolódásai. In: Nyelvek és nyelvváltozatok. Köszöntő kötet Péntek János tiszteletére. Szerk. Benő A.–Fazakas E.–Szilágyi N. S. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó, Kolozsvár, 380–91. Székely Gábor: Egy sajátos nyelvi jelenség, a fokozás. Tinta Könyvkiadó: Budapest, 2007. 141 p. ModNyOkt 4. 51–7. (Ism. társszerzővel) 2008. Kettős portré villanófényben. Ratkó József Viszockij-fordításainak elemzése. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 149 pp. Lezárva: 2008. febr. 29.

151

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK „A keleti végvár kapitánya” Cs. Jónás Erzsébet professzor, az MTA doktora a hazai russzisztika és alkalmazott nyelvészet eredményes és elismert művelője. Oktatói és kutatói pályája, amely az elmúlt három és fél évtizedben megszakítás nélkül a Nyíregyházi Főiskolához (azelőtt: Bessenyei György Tanárképző Főiskola) kötődött, töretlenül ívelt a tanársegédi beosztástól a tanszékvezető, majd a tudományos rektorhelyettes felelősségteljes posztjáig. Pedagógusi és kutatói egyéniségét sokoldalú érdeklődés és – ennek megfelelően – oktatási és vizsgálódási területeinek széles spektruma jellemzi. Munkásságának jellemző és pozitív sajátossága az a törekvés, hogy a nyelvtudománynak és határterületeinek elméleti megállapításait gyakorlati alkalmazásuk lehetőségeivel kapcsolja össze; nem meglepő, hogy a szemiotika és kommunikációelméletek mellett üzleti kommunikáció és üzleti protokoll is szerepel kurzuskínálatában. Időszerű elméleti kérdéseket görgető akadémiai doktori értekezése mellett arra is „volt érkezése”, hogy egy jól használható orosz–magyar kézikönyvet adjon ki a Word szövegszerkesztő működéséről (Nyíregyháza, 2002). Tematikailag szerteágazó tevékenysége impozáns termékenységgel párosul: erről tanúskodik eddigi több mint 300 publikációja. Kutatói munkásságából elsősorban fordításelemző vizsgálódásai kívánkoznak kiemelésre, annál is inkább, mivel műfordítóink jelentős teljesítményéhez képest viszonylag kevés nálunk az egyes fordításos műveket elemző-értékelő munkák száma. Eddigi kutatói pályájának alighanem csúcspontját jelentő akadémiai doktori disszertációjában Csehov drámáinak magyar fordításait elemzi. Erre a munkájára is jellemző, hogy a vizsgálat korszerű elméleti hátterének figyelembe vételét (kontrasztív szövegszemantika, diskurzus-elmélet) gondos filológiai munkával kapcsolja össze: a szövegeknek nemcsak szókincsét és mondattani struktúráját vizsgálja, hanem ritmikai és dallamépítkezési sajátságaikat is. Minthogy Csehov drámáit olyan költőnagyságok fordították magyarra, mint Kosztolányi és Tóth Árpád, Cs. Jónás Erzsébetnek – nagyon helyesen – arra is gondja van, hogy saját költői arcvonásaik tükröződését is kimutassa fordításaikban. Alighanem ez az eljárás vezette Cs. Jónás Erzsébetet annak felismerésére, hogy a sikeres műfordítás nem lebecsülendő tényezője a költő és a fordító „világérzeti” és poétikai affinitása, vagy legalábbis az utóbbi nagy fokú empátiája az előbbi vonatkozásában. Ezen a felismerésen alapul Cs. Jónás Erzsébet egyik legutóbbi, igen érdekes munkája – Kettős portré villanófényben. Nyíregyháza, 2008 –, amelyben Ratkó József Viszockij-fordításait elemzi, mindvégig szem előtt tartva, hogy a fordító „személyes léte, költői arculata számos síkon mutat hasonlóságot a szovjet idők tragikus sorsú orosz költő-énekesének életművével.” (7. o.) Az affinitás-tényező hangsúlyozása komoly érdeme Cs. Jónás Erzsébet műfordítás-elemző tevékenységének. (E tényező fontosságát számos negatív tapasztalat is igazolja, így például Szabó Lőrinc Tyutcsev-fordításai.) Noha Cs. J. E. oktatói munkájáról nincs közvetlen tapasztalatom, számomra mégis sokat mond, hogy kitüntetései között szerepel a hallgatói önkormányzati testülettől számára odaítélt Pro Discipulis Academiae-díj, amely az iskola neveltjeiért végzett munkájának elismerése. Tévedés volna az említettek alapján Cs. Jónás Erzsébetet valamiféle szigorú „kékharisnyának” képzelni. Ízléses eleganciával öltözött alakját gyakran lehet látni szakmai rendezvényeken, barátságos mosollyal üdvözli kollégáit, megnyerő modorával kellemesen oldott légkört teremt maga körül.

152

A nyíregyházi orosz tanszéket magunk között félig tréfásan a hazai russzisztika „keleti végvárának” szoktuk nevezni. Nos, mai viszontagságos világunkban sincs okunk aggodalomra, amíg e végvárnak olyan kapitánya van, mint Cs, Jónás Erzsébet. Budapest, 2008. március hó Péter Mihály Cs. Jónás Erzsébet egyetemi tanárról Ismeretségünk évekkel ezelőtt a Stíluskutató csoportban kezdődött. Csoportunk létszáma ugyanis a kilencvenes évek elejétől fokozatosan gyarapodott, hogy aztán az ország valamennyi egyetemének, főiskolájának stilisztikával foglalkozó tanárai, kutatói – a pécsi egyetem kivételével – szinte mindnyájan csatlakozzanak hozzánk. Emlékezetem szerint nyíregyházi kollégáink – köztük Cs. Jónás Erzsébet – ekkoriban lettek hűséges, odaadó tagjaink. Közülük is kiemelkedett azonban Cs. Jónás Erzsébet. Mindig derűs egyéniségével, okos dolgozataival és megjegyzéseivel, állandó vállalkozói magatartásával hamar a csoport élvonalába került. Magam a jelzett vonásain kívül azért is megkedveltem, mert Ratkó Józseffel, az általam is igen nagyra becsült költővel, valamint annak barátjával, a szintén sajátos egyéniségű Viszockijjal foglalkozott. Még tovább menve foglalkozott a Csehov-drámákkal és a mindegyikőjüket mintegy összefogó műfordítással, közelebbről a kontrasztív fordítással, benne a kontrasztív stilisztikával. Ezért is vállaltam el akadémiai doktori disszertációjával kapcsolatban az opponensi feladatot. Számomra – és nyilván a kolléganő számára is – a fordítás-egybevetés valamilyen egyedül álló összefoglaló tudomány, ott van benne az irodalomtudomány minden részlegével, de ott van a nyelvtudomány, a stilisztika, a szövegtan, a verstan is, és még sorolhatnám tovább… Cs. Jónás Erzsébet egyébként megnyerő, ideális alkat, továbbá tanár és kutató egy személyben, de úgy, hogy mindkettőt egyformán fontosnak tartja, és mindkettőt magas szinten műveli. Erről tanúskodnak gondosan megírt, tanulságos könyvei, dolgozatai, és az a tény, hogy tanítványai között is kiemelkedő népszerűségnek örvend. Szép pályát futott be már eddig is Cs. Jónás Erzsébet. Mit kívánhatnék neki, amikor az ő eddigi életműve is – joggal – bekerül a Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások c. sorozatba? Azt, hogy tartsa meg derűs és mindig tettre kész egyéniségét, és hogy folytassa tanári és kutatói munkáját az eddigiekhez hasonló eredményességgel. Budapest, 2008. március 8. Szathmári István

153

Egykori tanítványból mai kolléga méltatása Cs. Jónás Erzsébetről Mi dolgunk a világon? küzdeni, És tápot adni lelki vágyainknak. Ember vagyunk, a föld s az ég fia. Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen, S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé, Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt Posvány iszapját szopva éldegéljünk? Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Ha azt kivíttuk a mély sűlyedésből, S a szellemharcok tiszta súgaránál Olyan magasra tettük, mint lehet, Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük, élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfimunka volt! Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (Részlet)

Igen megtisztelőnek éreztem a feladatot, hogy a Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások számára Cs. Jónás Erzsébetről írjak mint egykori tanáromról orosz szakos hallgatóként, s jelenlegi kollégaként. Cs. Jónás Erzsébet igen tartalmas és eredményes tudományos életutat tudhat maga mögött. Cs. Jónás Erzsébet Nyíregyházán született 1950. január 29-én. Egyetemi tanulmányait 1973-ban fejezte be Debrecenben, a KLTE magyar–orosz szakán. Ugyanez év szeptemberétől a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola (ma Nyíregyházi Főiskola) Orosz Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója lett tanársegédi beosztásban. Húsz év elteltével, 1993-tól e tanszéken tanszékvezetőnek választották. Jelenleg is e minőségben ugyanitt oktat és kutat. A nyelvtudomány kandidátusa címet 1988-ban szerezte meg. Habilitációs védése 1998-ban történt a Pécsi Tudományegyetemen. Egyetemi tanári kinevezését 1999-ben vette át. Az MTA doktora címet 2003-ban nyerte el. Eddig nyomtatásban megjelent szakmai publikációinak száma 305, monográfiáinak és értekezéseinek száma 19, szerkesztett kötetei 23, hivatkozásainak száma 229, előadásainak száma 158. Cs. Jónás Erzsébet szakmai pályájának fő kutatási iránya a műfordítás-elemzés, a nyelvészet és az irodalom érintkezési határán a szépirodalmi szövegek kontrasztív fordításstilisztikai vizsgálata. A nyelvtudománynak e tudományközi területén multidiszciplináris módszerekkel dolgozik. A funkcionális stilisztika, a szövegszemantika, a kognitív nyelvészet, a befogadásesztétika eszközeivel dolgozik. Cs. Jónás Erzsébet első, Csehovról írt fordításstilisztikai munkáival a ’70-es évek elején TDKkonferenciákon jelentkezett. Csehov drámái azóta is megmaradtak kutatásai legfőbb területének. Másik kiemelt helyen számon tartott témaköre Ratkó József orosz fordításai. Monográfiákban és folyóiratokban publikált kontrasztív fordításstilisztikai elemzései a következő témakörök köré csoportosíthatók: a XIX. századi orosz klasszikusok (Puskin, Lermontov, Tolsztoj, Csehov), s a XX. századi orosz költők, írók (Blok, Paszternak, Solohov, Viszockij, Jerofejev) magyar interpretációinak összevető fordításstilisztikai elemzése; a kontrasztív stíluskutatás magyar nyelvi ho154

zadékaként annak bemutatása, hogy Kosztolányi és Tóth Árpád drámafordításainak, Németh László prózafordításának, Ratkó József, Lator László, Pór Judit, Galgóczy Árpád versfordításainak, Spiró György drámafordításainak melyek a nyelvi, stílusbeli sajátosságai; magyar szerzők orosz fordításainak értékelése (Kölcsey, Ady, Örkény) az eredeti művek egyéni és korstílusának célnyelvi átadhatósága szempontjából: Ennek kapcsán a fordítás szövegszemiotikai egységeinek tartalmi változásai. Az említett témakörökben megjelent 305 munkára a hazai és külföldi szerzők részéről eddig 229 hivatkozás történt. Cs. Jónás Erzsébet elemzései döntően a szöveg jelentésrétegeinek konkrét szintaktikai szerkezeti egységeihez, alakzataihoz, expresszív és emotív stilémáihoz kapcsolódnak. A szövegtan új lehetőségei által a nyelvészet és az irodalom érintkezési felületén találta meg a kapcsolódást kutatásaiban a kontrasztív fordításstilisztika, a kultúraszemiotika, a szövegszemantika lehetőségei, a hermeneutika és a kognitív nyelvészet felé is. Csehov dramaturgiája kapcsán a következő monográfiái jelentek meg. A magyar Csehov (1995), Az orosz dialógus természetrajza (1999), A színpadi nyelv pragmatikája (2000), a doktori eljárásra is benyújtott Kontrasztív szövegszemantikai vizsgálatok (2001). Így működik a Word szövegszerkesztő (A humán informatika verbális kommunikációja). (2002), Mindennapi kommunikáció (2004), Alakzatvizsgálat Csehov-drámák fordításaiban (2005), Ismerkedjünk a szemiotikával! (2005), Alakzatok és trópusok a műfordításban (2006), Kettős portré villanófényben. Ratkó József Viszockij-fordításainak elemzése. (2008). Cs. Jónás Erzsébet szakmai tevékenységének másik területe, melyet tanszékvezetőként és nyelvészként is fontosnak tart, a főiskolai szintű szlavisztika szak, ezen belül az orosz képzés megújítása, az orosz szakirány gyakorlatorientált, piacképes profilváltása. Ehhez szaktudományi háttérül többek között azok a könyvei szolgálnak, amelyek a számítógépes felhasználói nyelv, a kommunikáció, a szemiotika témaköréből jelentek meg. Munkahelyén, a Nyíregyházi Főiskolán és jogelődjében, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán aktív részese volt az intézményi vezetésnek. 1993-tól nyolc évig főigazgató-helyettes, majd a főiskolai integráció (2000) után rövid ideig megbízott tudományos rektorhelyettes, ill. kulturális és ifjúsági igazgató. A Professzori Tanács tagjaként fontos feladatának tartja, hogy támogassa a PhD-fokozatra készülő fiatal kollégákat. Számukra évenkénti rendszerességgel konferenciát szervezett. 2000-ben beindította és négy éven át szerkesztette a Doktorandusz füzeteket, amelyek a fiatal tudósoknak főiskolai publikációs teret adtak. Részt vesz a hazai és külföldi tudományos életben. Hazai doktori eljárásokban 36 disszertáció bírálatára kapott felkérést. Külföldi doktori iskolák orosz témákból 14 alkalommal kérték fel opponensi vélemény írására. A Debreceni Egyetem Nyelvészeti Doktori Iskolájának egyik külső tagja. Vizsgáztat a pécsi, a budapesti doktori iskolákban is. Több kutatócsoportban vesz részt. Tagja az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszéke mellett működő Stíluskutató munkacsoportnak, a Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézet Metainformációs kutatócsoportjának. Tudományos szakmai testületekben tagként és tisztségviselőként dolgozik. AZ MTA Köztestületnek tagja, a MAPRJAL országos alelnöke, a MANYE országos választmányának, az MTA I. Osztálya Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottságának, a Magyar Nyelvtudományi Táraságnak, a magyar Szemiotikai Társaságnak a tagja. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Tudományos Testülete Nyelvtudományi Munkacsoportjának az elnöke, a TIT nyíregyházi választmányának a tagja. A Fordítástudomány, a Nyelv*Infó, a Translatologica Pannonica folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, számos országos tudományos konferencia-kiadvány lektora és szerkesztője. Előadásaival (158) rangos nyelvész kongresszusokon szerepel. Rendszeres meghívott előadója Moszkva, Szentpétervár, Riga, Sziktivkár, Irkutszk konferenciáinak. Több ízben adott elő a fordítássti155

lisztika különféle kérdésköréről Párizsban a Sorbonne Egyetemen, Hamburgban, Freiburgban, az FILPV élő nyelvek tanárainak kongresszusain, Finnországban Joensuu és Savonlinna egyetemeinek fordítói karán, Szófiában, Várnában, Pozsonyban, Rzeszówban, Eperjesen, Ungváron, Nagybányán nyelvészeti konferenciákon. Az orosz kultúra, s az orosz-magyar kulturális kapcsolatok ápolásáért 2000-ben – Magyarországon harmadikként – kapta meg a moszkvai Puskin Intézet legmagasabb kitüntetését, a Puskin-érmet. 2006-ban a Nyíregyházi Főiskola Tudományért – művészetért-díjjal ismerte el munkásságát. Én 1994-ben ismertem meg Cs. Jónás Erzsébet tanárnőt, mikor elkezdtem (akkor még) a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán tanulmányaimat orosz–ukrán szakon. Igaz, csak második évfolyamon volt először szerencsém az óráit látogatni, amikor orosz fordításstilisztikát tanított nekünk. Harmadik évfolyamon orosz nyelvészeti (Az orosz ige) órákon találkoztunk, illetve végzős korunkban már orosz szintaxist és más speciálkollégiumot is tartott. Őszintén elmondhatom, hogy hallgatóival szemben mindig is nagyfokú humánumot, megértést, türelmet és toleranciát tanúsított, és nem kétlem, hogy ez így van a mai napig. Soha nem láttuk dühösnek, türelmetlennek, olyan embernek, akitől rettegniük kell a hallgatóknak. Épp ellenkezőleg, mindig nagyon barátságos, kedves és közvetlen volt, és kellemes, szinte családias hangulatot teremtett maga körül a gyakorlati órákon illetve az előadásokon. Mikor tanársegédként 1999-ben a Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszékére kerültem, Cs. Jónás Erzsébet (Erzsike) az elsők között volt, aki felajánlotta, hogy kollégaként tegezzem. Ez számomra igen nagy megtiszteltetés volt, annál is inkább, mivel én ekkor még a szegedi JATE-n végeztem a tanulmányaimat. Mindig is egyenrangúként kezelt, és kezdettől fogva nem éreztette velem „feljebbvalóságát”. A mai napig nagyon szívesen megyek be az orosz tanszékre, mert tudom, hogy ott szívesen és őszinte barátsággal fogadnak. Nem egyszer tapasztaltam meg Erzsike részéről – bármilyen ügyes-bajos megkeresésemre – a nagymértékű segítőkészséget, kollegialitást és jóindulatot, amit irántam tanúsított. Cs. Jónás Erzsébet tanárnő személyében olyan embert ismerhettem meg, akire minden tekintetben számítani lehet. Abonyi Andrea Tímea

156

KAKUK ZSUZSA

157

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL 1925. augusztus 13-án Nagytályán, egy Heves megyei, Eger-patak menti kis faluban születtem. Kisgyermekkoromat falusi környezetben töltöttem, az elemi iskola első három osztályát is itt végeztem. Majd Egerbe költöztünk, a 4. osztályt itt fejeztem be az egri Angolkisasszonyok Intézetében. Gimnáziumi éveimet ugyancsak itt jártam végig a 7. osztályig befejezőleg, amikor is édesapámat, aki pénzügyi tisztviselő volt, Szatmárnémetibe helyezték. Itt fejeztem be gimnáziumi tanulmányaimat, itt érettségiztem 1943-ban. Elég mozgalmas gyermek- és ifjúkoromat azért mesélem el ilyen részletesen, mert meggyőződésem, hogy alapjában véve ezek a korai évek döntik el, hogy későbbi éveiben mivé és milyenné válik az ember. Már a kis falusi iskola, de különösen az egri Angolkisasszonyok kiváló gimnáziumában töltött évek alakították egyéniségemet és érdeklődési körömet. A háborús körülmények miatt egyetemi tanulmányaimat csak 1945 kora tavaszán tudtam elkezdeni a Debreceni Tudományegyetemen. Bizonyos vizsgák letételével az 1944/45-ös tanév első félévét is érvényesíttetni tudtam. Magyar–latin szakos tanárnak készültem. Egyetemi éveim alatt alakult ki bennem a magyar nyelvtörténet iránti fokozott érdeklődés, amit feledhetetlen emlékű tanárom, Bárczi Géza professzor előadásai és szemináriumi órái váltottak ki belőlem. Már az első órákon megkapott előadásainak világos logikája, pedagógiai hozzáértése, amellyel a – mások számára talán unalmasnak tűnő – nyelvi változásokat elmagyarázta, érthetővé és érdekessé tudta tenni. A szemináriumi dolgozatokon kívül első nyelvészeti munkám az egyetemi doktori disszertációm volt, amit a Jókai-kódex határozóragjairól készítettem. 1949-ben summa cum laude eredménnyel doktoráltam magyar nyelvészetből és latin filológiából. Ugyanebben az évben szereztem meg magyar–latin szakos tanári diplomámat, majd férjemmel Budapestre költöztünk. 1951-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetében kezdtem el dolgozni külső munkatársként. A Benkő Loránd vezette magyar nyelvjárási bibliográfia céduláinak rendezésében, majd Lőrincze Lajos irányításával Pesty Frigyes kéziratos Helységnévtárának feldolgozásában vettem részt. Eközben ért az a kedvező változás, amely pályámat egy másik irányba terelte: Németh Gyula turkológus professzor aspiránsává választottak. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, hogy magam is turkológussá váljak. Nehéz évek következtek, amikor egy alig ismert új tudományággal kellett megismerkednem. Az ELTE Török Filológiai Tanszékére kerültem tehát, ahol újra beültem az iskolapadba. Eljártam Németh Gyula és Fekete Lajos professzorok óráira, ahol megismerkedtem a mai és régi török népek nyelvével, történetével, kultúrájával, írásaival, irodalmával, de mindenekelőtt a magyar történelemben és nyelvtörténetben játszott kiemelkedő szerepükkel. A török nyelv tanulása mellett egy-egy éven át Czeglédy Károly óráin arabul, Telegdi Zsigmond óráin perzsául is tanultam. Mindeközben tudományos feladatomon is dolgoztam. Németh Gyula kiváló érzékkel választotta ki számomra azt a témát, ami korábbi magyar nyelvészeti és újabban szerzett török nyelvészeti tájékozottságaimnak megfelelt: gyűjtsem össze és dolgozzam fel a magyar nyelv oszmán-török jövevényszavait. Ezzel a témával kapcsolatban már Bárczi Gézának és Kniezsa Istvánnak is voltak tervei és gyűjtései, Kniezsa István ezeket a magyar nyelv szláv jövevény-

158

szavairól írott kétkötetes munkájában fel is használta, de összefoglaló munka még nem készült újabb kori török jövevényszavainkról. Aspiráns éveim alatt (1951–1954) átnéztem közel száz XV–XVII. századi magyar (részben latin) szövegkiadást, s ezekből kigyűjtöttem a hódoltság idején használt török eredetű szavakat. (Ezt a gyűjtőmunkát azután még 25 évig folytattam). Kandidátusi értekezésemben jövevényszavaink néhány témaköréből (öltözködés, étkezés, lakás, hadakozás) dolgoztam ki mintegy 150 szó etimológiáját, és vizsgáltam meg azok török és magyar hangtani problémáit. Kandidátusi disszertációmat 1955 tavaszán védtem meg. Közben 1954-ben hivatalosan ismét a Nyelvtudományi Intézet tudományos munkatársa voltam, ahol a Nagyszótár munkálataiban vettem részt. Munkaidőm jelentős részét azonban az egyetemen töltöttem. 1955-től kezdődően most már véglegesen az egyetem dolgozója lettem. Tudományos munkásságom. Változatos tudományos munkásságom fő témája továbbra is oszmán-török jövevényszavaink kutatása maradt. Mivel jövevényszavaink török előzményeinek megismeréséhez az egykorú török nyelv ismerete szükséges, török nyelvtörténettel kezdtem foglalkozni. A török nyelvnek ebből a korszakából (XVI– XVII. sz.) már nagyon gazdag, főleg irodalmi műfajú nyelvemlékei vannak, melyek azonban mind arab írással íródtak, ezért hangtani vizsgálatokra alig-alig használhatók. Az eddigi kutatók nem is foglalkoztak velük nyelvészeti szempontból. Van azonban két terület, amelynek, bár vannak korlátai, némi fényt deríthetnek az akkori török nyelv bizonyos hangtani jelenségeire. Az egyik ilyen terület néhány ma is élő archaikus török nyelvjárás, a másik pedig a nem arab, hanem latin, görög, cirill, örmény stb. írással lejegyzett ún. „átírásos” török nyelvemlékek. Jövevényszavaink hangtani problémáinak megismerése céljából ezzel a két lehetséges területtel kezdtem foglalkozni. 1955 és 1960 között több tanulmányutat tettem Bulgária és Jugoszlávia (Macedónia) török lakta területeire. Első két bulgáriai utam elsősorban török nyelvtudásom gyarapítását szolgálta (Törökországba politikai okok miatt ekkor még nem lehetett utazni), de egyúttal török nyelvjárási anyag gyűjtésére is lehetőséget adott. Harmadik bulgáriai utam a nyugat-bulgáriai Küstendilbe és Michailovgradba vezetett, ahol a Kúnos Ignác ada-kalei és Németh Gyula vidini gyűjtéseiből már ismert, archaikus török nyelvet beszélik. Ugyanez a nyugat-balkáninak nevezett, archaikus nyelv maradt fenn a macedóniai törököknél, akiknek nyelvét a csodálatosan szép Ohrid városában és környékén tanulmányozhattam. Ilyen archaikus jelenség pl., hogy a mai török nyelvben szigorú labiális magánhangzó-illeszkedés a XVI–XVII. századi törökben még nincs meg, tehát jövevényszavainkban sincs meg. Az átírásos török nyelvemlékek közül főleg a szórványemlékekkel foglalkoztam. Feldolgoztam Hans Dernschwam XVI. századi törökországi útikönyvének szóanyagát. Elkészítettem továbbá egy összefoglaló török nyelvtörténeti munkát, amely a XIII–XVII. századig ismerteti és értékeli a nem arab írásos török nyelvemlékeket. 1984-ben három hetes meghívást kaptam a Velencei Egyetem Eurázsiai Tanszékének turkológiai részlegére, ahol török nyelvű előadásokat tartottam ebből a témakörből. Előadásaim olasz fordítása egyetemi jegyzetként 1985-ben megjelent Velencében. Hasonló összefoglalásom egy nagyszabású orosz kiadvány részére is készült (megjelenéséről nincs tudomásom). Nagydoktori értekezésemben a hódoltság korának teljes török szóanyagát feldolgoztam (ez kb. 1100 szót jelent) török hangtörténeti szempontból. A magyar nyelv átvételeit az egykorú török nyelv emlékeinek tekintettem, segítségükkel igyekeztem megrajzolni azt a XVI–XVII. századi török nyelvet, melyet az arab írásos emlékek alapján csak hiányosan tudunk rekonstruálni. Részletesen írtam az átadó, nagy159

részt balkáni-török nyelv hangtani sajátosságairól, a déli szláv nyelvek közvetítő szerepéről, s egy corpusban a magyar forrásokban feltárt teljes anyagot bemutattam, a tulajdonneveket is beleértve. Ezzel a munkámmal a török nyelvtörténeti kutatásnak egy újabb lehetőségét mutattam be: az átadó nyelv megismerésének lehetőségét az átvevő nyelv egykorú adatainak alapján. A módszert azóta lengyel, szerb, román és bolgár kutatók is alkalmazták. Ezzel a munkámmal nyertem el 1975-ben a nyelvtudomány doktora fokozatot. E kimondottan török szempontú feldolgozás után azonban, egyre világosabbá vált bennem a felismerés, hogy eredeti feladatomat még nem végeztem el, a magyar nyelv oszmán-török jövevényszavainak magyar szempontú feldolgozásával még adós vagyok. Közben azonban az élet más feladatok elé is állított, így bő két évtized telt el, mire a magyar feldolgozás is megjelenhetett (1996). A XVI–XVII. századi forrásainkból mintegy 1100 török eredetű szó ismerete mutatható ki. Ezeknek használata azonban, már a török korban is nagyon különböző mértékű volt. Közhasználatú, mindennapi szavak mellett – ezeknek száma kb. 250-300 lehetett – voltak kevésbé ismert, vagy csak bizonyos körben használtak. Az egykorú magyar népesség leginkább a török katonai és közigazgatási fogalmakat, kisebb mértékben az importált vagy helyben előállított török áruk neveit használta. A török hódoltság megszűntével a hódoltság jellemző szakkifejezései – pl. a török katonai és közigazgatási fogalmak nevei – szükségtelenné válva, egyesek hírtelen, mások fokozatosan kihullottak nyelvünkből. Ma már csak a török korral foglalkozó történelmi szakkönyvekben vagy irodalmi alkotásokban találkozhatunk velük. Tovább éltek a tárgyakat jelölő szavak. De a tárgyak használatának szűkülésével elnevezésük is archaikussá, régiessé lett. Vannak szavaink, amelyek nyelvjárási szintre húzódtak vissza. De vannak olyanok is, amelyek – gyakran módosult vagy megváltozott jelentéssel – közhasználatúvá lettek, s ma is élő elemei nyelvünknek. Időben – diakrón szempontból – vizsgálva vannak tehát ma is élő szavak, régies színezetű, elavult és kihalt szavak. Térben – szinkron szempontból – vizsgálva pedig köznyelvi szavak, nyelvjárási és rétegnyelvi szavak. 1. Mindenki által ismert, mindennapi életünkben rendszeresen használt szavak, pl. a dohány, kávé, kazán, kefe, papucs, tepsi, zseb. Köznyelvi szó, de bizonyos régies színezetű a csuha, dolmány, kalpag, szattyán, dzsida, handzsár, deli, levente; szeráj, szultán. Nyelvjárási színezetű a bogrács, findzsa, ibrik; argó színezetű a főmufti, kizsigerel; szaknyelvi jellegű a csiriz, irodalmi színezetű a parányi. Ez mindössze 30-40 szó. 2. Nyelvjárási szavaink egy része az egész magyar nyelvterületen ismert, mint pl. az aba ’szűrposztó’, hara ’zsák, zsákszövet’. Mások több nyelvterületen ismertek, mint pl. a csalma ’süveg’ (Dunántúl, Alföld, Tiszántúl), főleg Erdélyben használt a ’kosár’ jelentésű szepet, Erdélyen belül is főleg Kalotaszegen használt a bagazia és muszuly kelmenév. Székelyföldi szavak a kilim ’székely pokróc’ és a misziri dohány. 3. Rétegnyelvi szavak pl. a diáknyelvben felbukkanó aga, efendi, üvöltő dervis. Az argó nyelvben pénzt jelent a dohány, mesékben gyakori a padisah, bölcs kádi, török basa. 4. Igen nagy számban vannak elavult szavaink, amelyek már csak a török korra vonatkozó irodalmi és szakirodalmi könyvekben találhatók meg. Ezeket mindnyájan ismerjük, de már nem használjuk. Ilyenek főleg a török kor katonai és közigazgatási nevei, vallási tisztségek és fogalmak nevei, mint pl. aga, basa, szandzsák, janicsár; dervis, gyaur, hodzsa, kádi, mufti. Egykor gyakran használt tárgyak vagy elvont fogalmak nevei is elavulttá váltak, mint pl. a boncsok, csótár, fringia; akcsa, harács. 5. Kihalt szavaink nagy részét ma már csak a korszakkal foglalkozó szakemberek – történészek, nyelvészek – ismerik. Ilyenek, pl. olajbég, rézefendi, szubasa; atnáme, fermán. 160

6. Néhány kihalt szavunk igévé alakulva maradt meg. Pl. basáskodik, kaszabol, nyelvjárási dívánkozik. Jövevényszavainkat nem a szokásos ábécé sorrendben, hanem témakörök szerint csoportosítva rendeztem el. Egy alapos szómutató természetesen könnyen tájékoztat a könyvben. Másik újításom, hogy az adatok értelmezését megkönnyítendő, a nyelvi adatokat mindig szövegösszefüggésben közöltem. A török–magyar kapcsolatoknak egy másik területére kalandoztam el, a két magyar szabadsághős, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos törökországi emigrációjával kapcsolatban. Kossuth emigrációjának kevésbé ismert szakasza a Törökországban eltöltött két esztendő (1849. aug. 17–1851. szept. 10.). Még a szakemberek is alig tudnak arról, hogy emigrációs életének ebben a legnehezebb korszakában Kossuth megtanult törökül, és több török nyelvre vonatkozó munkát készített. Ezek közül legjelentősebb a török nyelvtan, amit Sumlán (Bulgária) 1850-ben és Kutahjában (Törökország) 1851-ben készített. Korábban úgy tudtuk, hogy a nyelvtannak csak Kossuth hűséges titkárának, László Károlynak a másolata maradt fenn. Az Országos Levéltárban azonban most az eredeti Kossuth-kéziratot is megtaláltuk. Ez egy nagyalakú vonalas füzet, amit Kossuth nyelvtanulás közben szerkesztett azzal a céllal, hogy saját maga és emigráns társai részére a török nyelv tanulását megkönnyítse. Nyelvtanát tehát, nem lehet és nem is szabad az akkor már meglévő más európai nagy török grammatikák mértékével mérni. Mégis ki kell emelnünk Kossuth – aki különben is rendkívüli nyelvérzékkel rendelkezett – ugyancsak rendkívüli szervező, rendszerező és szerkesztői készségét. A szótár mellett megemlítendő még a 274 török szót tartalmazó Magyar–Franczia–Ángol–Török legszükségesebb kézi Szótárkában található latin betűs – gyakran arab betűkkel is lejegyzett – szóanyagát, amely értékes török nyelvtörténeti és nyelvjárás-történeti adatokat tartalmaz (1967). Könyvemnek első részét, amely Kossuth törökországi útját Vidintől Kutahjáig, és ott tartózkodásának körülményeit rajzolja meg, törökre is lefordították. 2002-ben kétnyelvű kiadásban jelent meg Budapesten. Az oszmán-török jövevényszavak mellett természetesen régebbi török jövevényszavainkkal is foglalkoztam. Ezen a téren elsősorban a Magyar történeti etimológiai szótár munkálataiban való részvételemet kell megemlítenem. Közel 200 török eredetű szó etimológiáját készítettem el e nagyszabású három kötetes szótár számára (1967, 1970, 1976). Közreműködtem Martti Räsänen török etimológia szótárának készítésében is (1969). Részletes recenzióban, amerikai folyóiratban ismertettem Ligeti Lajosnak a magyar nyelv régi török jövevényszavairól írott, sok új megoldást nyújtó, de sajnos csak magyar nyelven megjelent utolsó nagy munkáját (1991). Hasonló meggondolás vezetett MándokyKongur Istvánnak a kun nyelv magyarországi emlékeiről írott munkájának részletes ismertetésében (1994). Terveim között szerepelt egy nagyobb terjedelmű munka a régi török jövevényszavainkban előforduló török képzőkről is. Sajnos ezt a munkát már nem tudtam elvégezni, csak egy cikkem jelent meg a jövevényszavainkban mutatkozó török kicsinyítő képzőkről (1997). Tudománytörténeti jellegű munkáim nagy része is magyar vonatkozású. A Török Tanszék fennállásának 100. évfordulójára írt tanulmányom a magyar turkológiai oktatás történetének 100 évét, egy kisebb tanulmányom pedig az Ankarai Egyetem Hungarológiai Tanszékének működését mutatja be (1971 és 1990). 1975-ben akkori harmadéves hallgatóimnak szemináriumi dolgozatként a magyar turkológia 1945 és 1974 közötti időszakának bibliográfiai feldolgozását adtam ki. Hallgatóim nagy lelkesedéssel végezték a munkát, sokat tanultak belőle, hiszen nemcsak egyszerűen a bibliográfiai adatok 161

kiírása volt a feladatuk, a könyveket, illetőleg cikkeket át is kellett tanulmányozniuk. Munkánk a Debreceni TDK Kongresszusán minisztériumi nagydíjban részesült. A bibliográfia, amely a magyar turkológusok itthon és külföldön, illetőleg külföldi turkológusok nálunk megjelent műveit tartalmazza, tovább bővítve angol nyelvű kiadásban, 1981-ben jelent meg. A magyar turkológiai kutatások összefoglaló értékelését orosz és török nyelvű cikkekben is bemutattam (1974 és 1988). 1960-ban lehetőségem nyílt egy rövid, mindössze egy hónapos kínai tanulmányútra. Feladatom az akkor még szinte egyáltalán nem ismert szalár nyelv tanulmányozása volt. A mindössze mintegy 30 000 lelket számláló szalárok Kína Kanszu tartományában a Sárga folyó (Huangho) egyik kanyarulatában élnek. Származásuk bizonytalan. Saját hagyományuk szerint a XIV. században költöztek a Sárga folyó partjára, nevük alapján türkmen eredetűek (a türkmen törzsek között is létezik egy szalár nevű törzs). Valószínűbb azonban, hogy régebben, a mongóliai ujgur birodalom megdöntése után, a IX. században kerültek délebbre, a másik Kanszuban élő kis török nyelvű néptöredékkel, a sárga ujgurokkal együtt. A szalároknak van ugyan néhány régebbi vallásos és történeti tartalmú arab írásos könyvük, de nem volt és ma sincs saját írásbeliségük. Ma a kínai ujgurok arab írását használják. Ế. R. Tenišev orosz kutató az 1950-es évek végén hosszabb időt töltött köztük nyelvük tanulmányozására, amelyeknek eredményei azonban az én utazásom után jelentek meg. Terepre sajnos engem nem engedtek, de a pekingi Nemzetiségi Nyelveket Kutató Intézet egyik szalár anyanyelvű kutatójától sikerült anyagot gyűjteni. Ismereteimet francia nyelven az Acta Orientaliaban közöltem (1961, 1962). Elsősorban a szalár szójegyzékemet gyakran látom idézni különböző török etimológia munkákban (Ế. R. Tenišev az enyémnél jóval nagyobb szalár szövegeihez nem készített szójegyzéket). Szívemhez legközelebb álló munkám az Örök kőbe vésve című régi török irodalmi antológia volt (1985). Ebben a magyar nyelvű munkában részleteket közöltem a VII–XV. századig élt régi török népeknek Európában, így nálunk is alig ismert irodalmi értékű alkotásairól. A szövegeket mind eredetiből fordítottam. A prózai szövegek saját fordításaim, a verseket neves mai magyar költők formálták az eredetihez közel álló költeményekké. Részletek találhatók a gyűjteményben az ókirgiz sírkövek szövegeiből, az orchoni feliratokból, az ujgurok legszebb manicheus és buddhista verseiből és prózai emlékeiből, az oguz népek eposzaiból, a Codex Cumanicus himnuszaiból s néhány volgai-bolgár sírkő szövegéből. Az iszlám-török irodalom kezdeti nagyszerű alkotásait a Kutadgu Bilig versei, Kasgari dalai, majd Rabguzi, Qutb, Chwarezmi, Lutfi, Hudzsandi, Nevái és mások költeményei képviselik. Magyar vonatkozása miatt külön kiemelném az orchoni feliratokat. A nagy hadvezér, Kül Tegin három és fél méter magas obeliszkjét, amelyre rovásírással sűrű sorokban vésték rá a türkök történetét, remek ritmikus prózában. A honfoglalás előtti magyarság életformája, katonai és társadalmi viszonyai nagyon hasonlóak voltak e régi török népéhez, így értékes analógiát nyújtanak az ősi magyar törzsek katonai és társadalmi rendszerének, életének megismeréséhez. Az orchoni feliratokat már régebben is lefordítottam magyarra a Győrffy György szerkesztette A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársak és krónikások híradásai című – először 1958-ban megjelent – antológia részére. Még az ötvenes évek végén hívta fel Németh Gyula a figyelmemet Kúnos Ignácnak az első világháború hadifogoly táboraiban összeállított tatár folklór gyűjtésére. Mintegy 10 év múlva írtam róla egy összefoglaló ismertetést (1963), de csak a hetvenes években kezdtem ezzel a – főleg folklór szempontból értékes – anyaggal foglalkozni. Kúnos Ignác hatalmas kézirat anyaga 1200 sűrűn teleírt félíves lapot tartalmaz. 1952-ben került a MTA Keleti Gyűjteményébe. Kazáni tatár, miser tatár és krími tatár népmeséket, népdalokat és találós kérdéseket tartalmaz. Mindezeket a muzulmán hadifoglyok számára elkülönített esztergomi, illetőleg égeri (ma Cheb, Csehország) fogolytáborban gyűjtötte 1914–1918 között. 162

A teljes anyag kiadását nyolc kötetre terveztem, ebből eddig hat kötet készült el. A kiadásnál sajnos nem tudtam egy egységes sorozat lehetőségét megteremteni, ezért köteteim különböző kiadóknál jelentek meg. A következő kötetek láttak napvilágot: Kazáni tatár népdalok (1980), Kazáni tatár népmesék. Szerzőtárs: Baski Imre (1989), Krími tatár népdalok (1993), Krími tatár találós kérdések. Egy terjedelmesebb cikk keretében (1994), Miser tatár szövegek szójegyzékkel (1996), Kazáni tatár szójegyzék. Szerzőtárs: Baski Imre (1999). Hiányzik még a krími tatár anyag alapján készült szójegyzék (elkészítése folyamatban van) és egy vegyes, nogaj, karaim, baskír, csuvas anyagot is tartalmazó kötet kiadása. A megkapóan szép négysorosokat és hosszabb költeményeket is tartalmazó krími tatár és kazáni tatár népdalok legszebbjeit megpróbáltam magyarra átültetni. Két kisebb kötet jelent meg belőlük (2004, 2005). Hihetetlennek tűnik, de egészen a közelmúltig nem volt megfelelő, a magyar és török tudományos, társadalmi és oktatási igényeket kielégítő szótárunk. A magyar turkológiának régi adóssága volt tehát egy igényes magyar–török és török–magyar szótár elkészítése. Ez az igény egyre sürgetőbben merült fel, voltak is próbálkozások, a maga nemében igen jó két kisebb szótár meg is jelent, Dávid Géza turisztikai szótára (1987,22002) és Csáki Éva viszonylag nagyobb szóanyagot tartalmazó török–magyar és magyar–török szótára (1995 és 1997). Mindkét szótár igen hasznos, de nem nyújtanak teljes képet a magyar és török nyelv szó- és kifejezéskészletéről. Magam is foglalkoztam már korábban az egyetemi oktatásban különösen hiányzó szótárak elkészítésének gondolatával. 1974-75-ben, amikor Hasan Eren ankarai egyetemi tanár tanszékünk meghívott előadója volt, közösen el is kezdtük egy török–magyar szótár anyagának gyűjtését, távozásával azonban a munka abbamaradt. Jó két évtized elmúltával, s kedvezőbb körülmények kialakulásával, valamint Hazai György biztatásával is megtámogatva elvállaltam a szótárkészítés nem kis feladatát. 1993-ban az ELTE Török Filológiai Tanszékén vezetésemmel létrejött egy munkaközösség a magyar–török kéziszótár elkészítésére. A személyi feltételek kedvezőek voltak. Vállalta ugyanis a feladatot két, évtizedek óta Magyarországon élő török kolléga, Benderli (Togay) Gün és Gülen Yılmaz, akik akkor a Magyar Rádió török adásának munkatársai, illetőleg vezetői voltak, s a magyar nyelvet is kiválóan bírják. Később csatlakozott csoportunkhoz Tasnádi Edit, aki az Ankarai Egyetem Hungarológiai Tanszékén öt évig magyar lektorként működött, s már akkor elkezdte műfordítói tevékenységét. Ebben a munkaközösségben 1993–2000 között elkészült a magyar–török szótár. E nyolc év alatt munkánk szerény OTKA támogatásban részesült. Célunk egy olyan magyar–török középszótár létrehozása volt, amely hasznos és fontos segédeszköze lesz a magyar és török egyetemeken folyó török, illetőleg magyar nyelvoktatásnak és tudományos képzésnek. Megfelel továbbá a társadalom különböző rétegeiben – a török történelem, irodalom, kultúra és művészet iránt érdeklődő művelt rétegek, valamint utazók, kereskedők, szakemberek, stb. – jelentkező igényeknek. Szótárunk mintegy 35 000 címszót és 25000 szókapcsolatot tartalmaz. A magyar szóanyag a közszavakon kívül tartalmazza az egyes tudományágaknak, művészeteknek és foglalkozásoknak a közéletben is használt szakszavait, továbbá az irodalmi nyelvre jellemző fordulatokat és az ismertebb nyelvjárási szavakat is. Kronológiai szempontból pedig, a mai legmodernebb szavaktól kezdve visszanyúlik a régies vagy elavult, de történelmi okokból még ismert szavakig. Nagy 163

számban mutatjuk be az egyes szavakhoz tartozó szókapcsolatokat, kifejezéseket, olykor szólásokat, közmondásokat. Szó- és kifejezéskészletünket általában az életszerűség jellemzi, kivételesen argóból vett szavak is szerepelnek benne. A török szókincs napjainkban is változó állapotban van. Még használják a régi arab és perzsa eredetű szavakat, a török nyelvújítás alkotásait, s egyre gyakrabban nemzetközi szavakat is. Szótárunk ezt a valóságos állapotot tükrözi, így egy-egy magyar szónak olykor három típusú török megfelelője is van. A török helyesírás is ingadozik, pl. az egybeírás-különírás vagy bizonyos írásjelek használatában. Munkánk során a Török Nyelvtudományi Társaság értelmező szótárát, a Türkçe Sözlük 1988-as, illetőleg 1998-as kiadását vettük alapul. A Nemzeti Tankönyvkiadónál 2002-ben megjelent Magyar–török szótárunkat a MTA Szótári Munkabizottsága 2007-ben „Kiváló Magyar Szótár” díjjal jutalmazta. Természetesnek, sőt kötelezőnek éreztük, hogy a Magyar–török szótár párjaként a Török–magyar szótárt is elkészítsük. Rövidesen hozzá is kezdtünk a feladat megvalósításához. Munkatársaim változatlanul Benderli (Togay) Gün, Gülen Yılmaz és Tasnádi Edit. Ismét sikerült némi anyagi támogatást is szereznünk az OTKA-tól a 2006–2009-ig terjedő időre. A Török–magyar szótár elkészítésének módszerei lényegében megfelelnek a 2002-ben megjelent Magyar–török szótár elkészítésénél alkalmazott módszereknek. A török szóanyagot a legjobb kétnyelvű török szótárak és a hivatalos török értelmező szótár alapján állítjuk össze. Ügyelünk arra, hogy a szótár török anyagában tükröződjék a török szókészletnek az a napjainkban is fennálló sajátságos állapota, hogy az atatürki reformok után kialakult, részben a több évtizede tartó nyelvújítás során keletkezett és a szókincs jelentős részét alkotó török szavak mellett a ma is használatos arab és perzsa eredetű szavak és kifejezések is megtalálhatók legyenek. Természetesen bekerülnek a szótárba a már teljesen meghonosodott – elsősorban francia eredetű, napjainkban pedig amerikai angol eredetű – modern átvételek is. Munkánk nagyon jól halad, az anyag több mint háromnegyed részével készen vagyunk. Reméljük, hogy a kiadással sem lesz problémánk, s ez a kötet ugyanolyan sikeres és hasznos lesz majd, mint az előző. Szerkesztői munkásságom legjelentősebb terméke a Keletkutatás című tudományos folyóirat, amit 1986-ban indítottam meg, és 1994-ig szerkesztettem. A folyóirat feladata a magyar orientalisták legfrissebb eredményeinek közvetítése a magyar kutatók és érdeklődők felé. A magyar orientalisztika jellegénél fogva a cikkek jelentős része turkológiai témájú, de van közöttük számos, más hazánkban művelt orientális tudományág – altajisztika, mongolisztika, iranisztika, arabisztika, indológia, sinológia stb. – területére vonatkozó cikk is. A folyóirat felöleli tehát, az egész magyar orientalisztikát. Több emlékkötet is megjelent a sorozatban, így pl. Németh Gyula, Halasi-Kun Tibor és Mándoky-Kongur István tiszteletére. A cikkek rövid kivonatát angol nyelven közöltük. A Keletkutatás című folyóirat szerkesztésén kívül több turkológiai kiadvány szerkesztését is elvégeztem. Például Vámbéry Ármin válogatott művei (1966), Németh Gyula oszmán-török tartalmú cikkeinek gyűjteménye (1990). Bár nem volt a legkedveltebb műfajom, számos ismertetést készítettem magyar szerzők (Fekete Lajos 1956; Ligeti Lajos 1978, 1979, 1981, 1989, 1991; Palló Margit 1985; Mándoky-Kongur István 1984) műveiről, külföldi szerzők (G. Yarring 1966; A. Tietze 1967) műveiről, emlékkönyvekről: A. N. Kononov 1967; M. S. Širaliev 1972; W. Radloff 1974; Németh Gyula 1978. Megemlékezéseket írtam Fekete Lajosról (1969), Németh Gyuláról (1977, 1978), Rásonyi Lászlóról (1984), A. N. Kononovról (1988), A. von Gabainról (1994). 164

1976–84-ig tagja voltam a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztőbizottságának. Oktatói munkásságom A tudomány művelése mellett életem másik, nem kevésbé fontos területe az oktatás volt. Tanárnak készültem, s életemnek java részét – igen szerencsés körülmények között – tanítással tölthettem. Még alig kóstoltam bele „új” szakmámba, a turkológiába, máris elkezdtem tanítani. Vezető professzorom, Németh Gyula ezen a téren is nagy megértéssel irányított. A turkológia a „kis” szakok közé tartozik, noha jelentősége „nagy” a magyar történelemben. Folyamatosan jelentős érdeklődés mutatkozik iránta. Megélhetési lehetőséget viszont keveset biztosít, viszonylag kevés hallgatót vonz. Kimondottan „csak” turkológus kevés fiatal akar lenni, viszont sokan választják kiegészítő szaknak a történelem, nyelvészet, művelődéstörténet, néprajz, népzenekutatás, keleti művészetek, muzeológia stb. mellé. Hallgatóink között kivételesen jogi, közgazdasági vagy éppen műszaki tanulmányokat folytatók is előfordultak. Tudományos intézményeinkben, múzeumainkban, könyvtárainkban szívesen fogadnak egy-egy turkológust. Oktatói pályámat 1952-ben kezdtem el az ELTE Török Filológiai Tanszékén, s megszakítás nélkül nyugdíjba vonulásomig, 1995-ig, azaz 43 évig folytattam. Előadásaim főbb területei a következők voltak: mai török népek és nyelvek; régi török népek és nyelvek; török nyelvemlékek; török nyelvtörténet; oszmán-török nyelvtörténet és nyelvjárások; a török és magyar nyelv kapcsolatai; a magyar nyelv török jövevényszavai; a magyar turkológia története. Az egyetemi oktatás megkönnyítésére állítottam össze egy kétkötetes tankönyvet a mai török nyelvekről. Az első kötet (1976,21981) egy bevezetés a mai török népek és nyelvek ismeretébe, a második kötet (1980) szöveggyűjtemény. Az első kötet a nemzetközi szakirodalomban szokásos felosztást követve hat nagy csoportba sorolja a több mint százmilliók által beszélt török nyelveket. 1. Oguz nyelvek: oszmánli vagy anatóliai török, azeri, türkmen, gagauz. 2. Kipcsak nyelvek: tatár, baskír, kazak, karakalpak, nogaj, kirgiz, karaim, krími tatár, karacsáj, balkár, kumük. 3. Turki nyelvek: özbeg, mai ujgur, szalár, sárga ujgur. 4. Délszibériai nyelvek: altaji, hakasz, sór, csulimi tatár, kamasz, tuvai, karagassz. 5. Jakut. 6. Csuvas. Az egyes csoportok általános jellemzése után részletesen tárgyalom a csoportba tartozó nyelveket. Először a nyelvet beszélő népre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat: nevük eredete, rövid történetük, földrajzi elhelyezkedésük, politikai berendezkedésük, lélekszámuk, kultúrájuk. Ezután következnek a nyelvre vonatkozó tudnivalók: kialakulásának körülményei, közeli és távolabbi kapcsolatai, nyelvjárási tagoltsága, legjellemzőbb sajátosságai a hangtan, alaktan és mondattan terén. Az írásbeliség és irodalmi nyelv kialakulása, korábbi és mai írásrendszerei. Az egyes nyelvek ismertetését az egyetemi jegyzet igényeit látszólag meghaladó méretű bibliográfia követi. Ennek feladata, hogy a tudományos tájékozódás és kutatás igényével rendelkező hallgató segítséget kapjon munkájához. A legfontosabb művek és a magyar szerzők munkái külön ki vannak emelve. Turkológiai oktatásunk egyik kitűnő hagyománya, hogy a török (oszmán-török) nyelvre támaszkodva folyamatosan megismerteti a hallgatókat a többi török nyelvvel is. Megfelelő török nyelvismerettel már a másod- vagy harmadéves hallgató is képes arra, hogy a törökön kívül más oguz török nyelvet vagy valamely kipcsak török nyelvet megértse. Fokozatosan haladva az egyre távolabbi török nyelvek felé, végül eljutunk a jakut és csuvas szövegek olvasásáig. Ez utóbbi nyelv ismerete különösen fontos a magyar nyelv régi török jövevényszavainak vizsgálatánál. A csuvas ugya165

nis az egyetlen ma is élő olyan török nyelv, amelynek ismeretlenségbe vesző előzménye ugyanazon török nyelvcsoportba tartozott, mint azok a nyugati ótörök nyelvek (bolgár-török, kazár) amelyekből a magyar nyelv régi török jövevényszavai is származtak. Ugyanilyen olvasási módszert alkalmaztam a török nyelvemlékeknél. A régi török szövegeket mindig az eredeti írással lejegyzett kiadásokból olvastuk. Így a hallgatók elsajátították a régi török írásrendszereket, mint a türk rovásírás, az ujgur írás és természetesen az arab írás. Összefoglaló török nyelvtörténeti előadásaimban elsősorban hangtannal foglalkoztam. Felvázoltam a kiinduló pontnak tekinthető ótörök hangok változásait a különböző török nyelvcsoportokban és nyelvekben, majd megvizsgáltuk az adott hang magyar megfeleléseit nyelvünk ótörök jövevényszavaiban. Tanítványaim közül többen szereztek magas tudományos fokozatot, illetőleg tanítanak hazai és külföldi egyetemeken. Mint a tanszék dolgozója, később vezetője, nagy gondot fordítottam nagy múltú és jelentős értékeket őrző könyvtárunk fejlesztésére. A mindig szűkös anyagi lehetőségek között is sikerült a legfontosabb hazai és külföldi folyóiratok és könyvek beszerzését biztosítani. A hatvanas és hetvenes években szoros kapcsolatot építettem ki a Szovjetunióban élő török népek turkológiai központjaival, s sikerült nemcsak a moszkvai és leningrádi, hanem a helyi központok – Baku, Kazán, Taskent stb. – kiadványait is megszerezni. Ebben a munkában nagy segítségemre volt Kenessey Mária, a tanszék tudományos kutatója. A hetvenes években alakult ki szorosabb kapcsolatunk az isztambuli és ankarai központokkal is. A korábbi években még szó sem lehetett törökországi utazásról, és török kollegáinkkal szorosabb kapcsolat teremtéséről. Ennek két igen súlyos hátránya volt: nem tudtunk a török nyelvről helyszíni ismereteket szerezni, és nem tudtunk török szakkönyveket beszerezni. E kritikus helyzetben döntő változás következett be 1976-ban, amikor több éves előkészítési munka után sikerült megvalósítani hallgatóim törökországi tanulmányútját. A tanszék oktatói és hallgatói részt vehettek a II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójára Isztambulban rendezett Rákóczi szimpóziumon. Ez alkalommal sikerült a nyelvi lektorok kölcsönös küldésében megegyeznünk. Azóta rendszeresen működik a lektorcsere, s az isztambuli, illetőleg debreceni nyári egyetemen magyar és török diákok tanulnak törökül, illetőleg magyarul. Tudományos közéleti tevékenységem Kutatói, oktatói és tanszékvezetői munkáim mellett tevékenyen részt vettem a tudományos közéletben. Tagja, vezetőségi tagja, illetőleg vezetője voltam több akadémiai és egyetemi bizottságnak, egyesületnek. Az MTA Orientalisztikai Bizottságának 1964-től voltam és vagyok tagja, 1985 és 1990 között az elnöke voltam. 1993-ban a minősített (kandidátusi és nagydoktori fokozattal rendelkező) magyar orientalisták delegált köztestületi képviselője voltam az MTA-n. Több mint 15 évig vettem részt a TMB Nyelvtudományi Szakbizottságának munkájában, több periódusban az OTKA Nyelvészeti Szakbizottsága, a Doktori és az Akkreditációs Bizottság munkájában. Az Akadémia felügyelete alatt működő Kőrösi Csoma Társaság alapító tagja, majd közel 10 éven át alelnöke voltam. Tagja voltam továbbá a Magyar–Török Történész Vegyes Bizottságnak, a Bölcsészkar Könyvtári Szakbizottságának, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak és az Association Internationale d’Études de Sud-Est Européen-

166

nek. Jelenleg is tagja vagyok a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak (1954 óta) s a Magyar–Török Baráti Társaságnak (megalakulása, 1989 óta). Több alkalommal részt vettem és előadásokat tartottam a Nemzetközi Altajista Konferencián (PIAC): 1964 Hollandia, 1969 Berlin, 1971 Szeged, 1974 Bonn, 1986 Taskent, valamint a Nemzetközi Török Nyelvészeti Kongresszuson: 1966, 1972, 1982, 1985 Ankara; és a II. Rákóczi Ferenc születésének 300-dik évfordulója alkalmából Isztambulban rendezett tudományos ülésszakon (1976). A pályakép fontosabb adatai 1932–1935: elemi iskolai évek 1936–1942: gimnáziumi évek Egerben 1943: érettségi Szatmárnémetiben 1945–1949: egyetemi tanulmányok Debrecenben 1948: az abszolutórium után az egyetemi doktorátusi fokozat megszerzése 1949: magyar-latin szakos tanári oklevél megszerzése 1950: az MTA Nyelvtudományi Intézetében külső munkatárs 1951–1954: az ELTE Török Filológiai Tanszékén aspiráns 1954: az MTA Nyelvtudományi Intézetében tudományos munkatárs 1955: a kandidátusi fokozat megszerzése 1955–1957: az ELTE Török Filológiai Tanszékének tudományos munkatársa 1958–1964: a Tanszék adjunktusa 1965–1978: a Tanszék docense 1969: a nyelvtudomány doktora fokozat megszerzése 1971–1977: tanszékvezető egyetemi docens 1977: egyetemi tanári kinevezés 1977–1990: tanszékvezető egyetemi tanár 1991–1995: egyetemi tanár 1995-től nyugalmazott egyetemi tanár Munkásságomat a következő elismerésekre méltatták: Vámbéry emlékérem, Vámbéry Ármin születésének 150. évfordulója alkalmából 1982-ben; Egyetemünk alapításának 350. évfordulója alkalmából veretett emlékérem 1985-ben; Munka Érdemrend Ezüst Fokozata Kitüntetés 1986-ban; Kőrösi Csoma Díj 1987-ben; Pro Univarsitate Emlékérem nyugdíjba vonulásom alkalmából 1995-ben. Ugyanebben az évben külföldi és hazai kollegáim és tanítványaim emlékkönyvvel tiszteltek meg, amely Studia Orientalia Prof. Susannae Kakuk Septuagennariae Dedicata címet viseli (Edited by Géza Dávid and István Vásáry). 50 éves tanári működésem elismeréseként 2000-ben a Debreceni Tudomány Egyetemtől átvehettem az Aranydiplomát. Az általam vezetett munkaközösségben készített és általam szerkesztett, 2002-ben megjelent Magyar–török szótárt az MTA Szótári Munkabizottsága 2007-ben „Kiváló Magyar Szótár” díjjal jutalmazta. A Török Nyelvtudományi Társaság (TDK) 1970-ben levelező tagjává, majd 1978-ban tiszteleti tagjává választott. Az újonnan megalakult „Atatürk Kulturális, Nyelvi és Történeti Akadémia” tiszteleti tagságomat 1984-ben megerősítette. 167

Befejezésül Életem során számtalanszor megkérdezték tőlem, szakmai pályámon nem okoz-e nehézséget női mivoltom. Sok évtizedes múltra visszatekintve, ma egyértelműen azt mondhatom, hogy nem könnyítette meg, de nem is okozott különösebb nehézséget. Az életemet pedig teljesebbé tette az, hogy „kétéltű” voltam. Szakmai munkám és családi-anyai kötelességeim kiegészítették egymást. Többször előfordult, hogy szakmai sikertelenségemet a család oldotta fel vagy fordítva, családi problémáimat szakmai feladataim elvégzésével csillapítottam. Boldognak mondhatom magam, mert soha nem unatkoztam, mindkét feladatomban nagy örömömet leltem, s a tőlem telhető legnagyobb igyekezettel teljesítettem. Budapest, 2008. november

BIBLIOGRÁFIÁJA 1954. Oszmán-török eredetű kelme- és ruhanevek a magyarban. MNy 50. 76–83. 1955. Fejezetek oszmán-török jövevényszavaink történetéből. Kandidátusi értekezés. 276 p. (Kézirat) Les mots d’emprunt turc osmanlis dans le hongrois et les recherches d’histoire phonétique de la langue turque-osmanlie. AOH 5. 181–94. Kamuka. Nyr 79. 226. p. Tabán. Nyr 79. 105. p. 1956. Konok. In: Pais Emlékkönyv. Budapest, 315–8. A bulgáriai török nyelvjárások és a magyar nyelv oszmán-török jövevényszavai. Hozzászólás Németh Gyula, A balkáni török nyelvjárások osztályozása c. előadásához. I. OK 10. 61–4. 1957. Kihalt oszmán-török jövevényszavaink. MNy 53. 416–23. L. Fekete, Die Siyāqat-Schrift in der türkischen Finanzverwaltung. I–II. Budapest 1956. NyK 59. 277– 78. (Ism.) 1958. Az orkhoni feliratok. Fordítás magyarra és jegyzetek. In: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk. Győrffy György. Budapest, 27–43; 207–9. Le dialecte turc de Kazanlyk. AOH 8. 169–87. Textes turc de Kazanlyk. AOH 8. 241–311. Mutató a Nyelvtudományi Közlemények 1–50 kötetéhez. Budapest 1955. AOH 8, 333–4.

168

1960. Constructions hypotactiques dans le dialecte turc de la Bulgarie Occidentale. AOH 11. 249–57. Németh Gyula 70 éves. NyK 62. 354–5. Kúnos Ignác emlékezete. Nagyvilág 5. 1582. p. Hazai György, A bulgáriai cirill-betűs török nyelvemlékek. (Kandidátusi értekezés). Opponensi vélemény. Összefoglalás: I. OK 15. 399–402. 1961. Textes salars. AOH 13. 95–117. Türkische Volksmärchen aus Küstendil. UAJb 33. 90–4. Die türkische Mundart von Küstendil und Michailovgrad. ALinguH 11. 301–86. Philologiae Turcicae Fundamenta. Tomus Primus. Wiesbaden 1959. NyK 63. 252–4. (Ism.) 1962. Un vocabulaire salar. AOH 14. 173–96. Sur la phonétique de la langue salare. AOH 15. 161–72. Oszmán-török jövevényszavak egy budai basa magyar nyelvű levelében. MNy 58. 43–50. Sovietico-Turcica. Budapest 1960. NyK 44. 255–6. (Ism.) 1963. Poésie populaire tatare recueillie par I. Kúnos. AOH 16. 63–97. Szekszena, szekszinás. NytudÉrt 40. 154–157. (Bárczi-Emlékkönyv) 1965. Az oszmán-török rézművesség terminológiája a balkáni nyelvekben és a ma-gyarban. In: Altajisztikai napok. Budapest, 11–2. 1966. Les monuments de la dinanderie turque dans les langues balkaniques et le hongrois. AOH 19. 67–77. A szláv közvetítés kérdése a magyar nyelv oszmán-török elemeiben. NyK 68. 51–65. Die südslavische Vermittlung bei den osmanisch-türkischen Lehnwörtern der ungarischen Sprache. In: er 1 Congrès International des Études Balkaniques et Sud-Est Européennes. Sofia, 26 aout–1 septembre 1966. Résumés des Communications. Linguistique. Sofia, 106–19. Vámbéry Ármin, Dervisruhában Közép-Ázsián át. Budapest 1966. 437 p. (Világjárók. Klasszikus útleírások. VIII. – Lektorálás, bevezetés, jegyzetek). G. Jarring, An Eastern Turkish–English Dialect Dictionary. Lund 1964. Orientalistische Literaturzeitung 61. 586–9. (Ism.) J. Németh, Die Türken von Vidin. Sprache, Folklore, Religion. Budapest 1965. AOH 19. 361–3. (Ism.) Moór Elemér, A nyelvtudomány, mint az ős- és néptörténet forrástudománya. Budapest 1963. ALinguH 16. 189–91. (Ism.) 1967. Kossuth kéziratai a török nyelvről. AkK, Budapest, 136 + 8 p. (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 3.) 169

A. Tietze, Turkish Literatury Reader. The Hague 1963. ALinguH 17. 193–5. (Ism.) Tjurkologičeskij sbornik k šestidesjatiletiju Andreja Nikolaeviča Kononova. Moskva 1966. AOH 20. 369–73. (Ism.) A magyar nyelv történeti etimológiai szótára I. A–Gy. Főszerkesztő: Benkő Loránd. AkK, Budapest. – A török eredetű szavak etimológiája. 1968. Lajos Kossuth’un türkçe grameri. Bilimsel Bildiriler. Ankara, 159–63. Die südslavische Vermittlung bei den osmanisch-türkischen Lehnwörtern der ungarischen Sprache. In: Actes du Premier Congrès International des Études Balkaniques et Sud-Est Européennes VI. Sofia, 763–71. A magyar nyelv történeti etimológiai szótára II. H–O. Főszerkesztő: Benkő Loránd. AkK, Budapest. – A török eredetű szavak etimológiája. 1969. Tanulmány az oszmán-török nyelv 16–17. századi történetéhez. (A magyar nyelv oszmán-török elemei alapján). Akadémiai doktori értekezés. 726 p. (Kézirat) Les manuscrits inédits de Kossuth sur la langue turque. AOH 22. 81–105. Osmanlιcadan Macarcaya geçmiş olan kelimeler. Türk Dili Araştιrmalarι Yιllιğι. Belleten 1968. Ankara, 65–80. 1970. Über die türkische Blumensprache. AOH 23. 285–95. Fekete Lajos 1891–1969. NyK 71. 417–8. E. Schütz, An Armeno-Kipekak Croniele on the Polish–Turkish Wars in 1620–1621. AkK, Budapest. – Lektorálás. 1971. Cent ans d’enseignement de philologie turque à l’Université de Budapest. In: Studia Turcica. Ed. by Lajos Ligeti. Budapest 1971, 7–28. 1972. Chants ouigours de Chine. AOH 25. 415–29. Le dialecte turc d’Ohrid en Macédoine. AOH 26. 227–83. Studia Turcica. (Red. L. Ligeti ). Budapest 1971. MTud 17. 524–6. (Ism.) Voprosy tjurkologii. K šestidesjatiletiju akademika AN Azerbajdžanskoj SSR M. S. Širalieva. Baku 1971. AOH 26. 389–94. (Ism.) 1973. e e Recherches sur l’histoire de la langue osmanlie des XVI et XVII siècles. Les éléments osmanlies de la langue hongroise. AkK, Budapest, 660 p. (Bibliotheca Orientalis Hungarica XIX. = Near and Middle East Monographs. XVII. The Hague–Paris) er Le I Congrès de Linguistique Turque. AOH 27. 239–40. Studia Turcica. (Red. L. Ligeti). Budapest 1971. AUB SLingu 4. 185–8. (Ism.) 170

1974. Quelques catégories de noms de personne turcs. AOH 28. 1–35. Anthroponymes turcs mahométans. In: The Muslim East. Studies in Honour of Julius Germanus. Ed. Gy. Káldy-Nagy. Budapest, 161–73. Tjurkologičeskie issledovanija v Vengrii. Sovjetskaja Tjurkologija 1974/1. 79–92. A török virágnyelvről. Keletkutatás 1973. Budapest, 55–63. Die osmanisch-türkischen Elemente der ungarischen Sprache als Denkmäler der osmanisch-türkischen Sprache. In: Schriften zur Geschichte und Kultur des alten Orients. 5. Sprache, Geschichte und Kultur der altaische Völker. Berlin, 273–7. Tjurkologičeskij sbornik 1971. Pamjati akademika Vasilija Vasil’eviča Radlova posvjasčajetsja. Moskva 1972. AOH 28. 151–7. (Ism.) 1975. Macar dilinde osmalι-türk unsurlarι. Bilimsel Bildiriler 1974. Ankara, 209–13. Az orchoni feliratok. Fordítás magyarra és jegyzetek. In: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk. Győrffy György. (2., bővített kiadás). Budapest, 57–75; 275–8. e La XVIII session de la P. I. A. C. AOH 29. 267–9. Éva Dobos 1946–1973. AOH 29. 320. p. 1976. Mai török nyelvek. I. Bevezetés. TankK, Budapest, 140 p. (Egyetemi jegyzet) Idegen szó, kihalt szó, jövevényszó (A magyar nyelv oszmán-török átvételei alapján). NytudÉrt 89. 130–3. Zur Frage des tschuwaschischen -n und -m. In: Tractata Altaica. Wiesbaden, 325–35. Türkisches aus Hans Dernschwams Tagebuch. In: Hungaro Turcica. Studies in Honour of Julius Németh. Ed. Gy. Káldy-Nagy. Budapest, 283–92. I. Thököly ve K. Mikes’in Eserlerinde Türk Dilinin Izleri. In: Türk-Macar kültür münasebetleri altιnda II. Rákóczi Ferenc ve Macar mültecileri sempozyumu. Istanbul, 226–9. W. Radloff’s Briefe an ungarische Gelehrte. In: Turcologica. K semidesjatiletiju akademika A. N. Kononova. Leningrad, 348–58. A magyar nyelv történeti etimológiai szótára III. Ö–Zs. Főszerkesztő: Benkő Loránd. AkK, Budapest. – A török eredetű szavak etimológiája. 1977. Cultural Words from the Turkish Occupation of Hungary. Budapest, 116 p. (Studia Turco– Hungarica IV.) Németh Gyula. 1890–1976. MTud 22. 394–6. Julius Németh (1890–1976). ALinguH 27. 3–13. A magyar nyelv oszmán-török jövevényszavai. In: Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor. Székesfehérvár, 41–8. Kazáni tatár népdalok. Keletkutatás 1976/77. Budapest, 205–15. 1 171

978. Türkisches aus Hans Dernschwams Tagebuch. AOH 32. 127–73; 321–52. Ignác Kúnos’ Nachlass in der Orientalischen Sammlung der Bibliothek der Ungarischen Akademie der Wissenschaften. In: Jubilee Volume of the Oriental Collection, 1951–1976. Budapest, 115–26. Németh Gyula. 1890–1976. NyK 80. 206–9. Ligeti Lajos, A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. I. Budapest 1977, 430 pp. (Budapest Oriental Reprints. Series A I) MNy 74. 491–4. (Ism.) Türk-Macar kültür münasebetleri ιşιğι altιnda II. Rákóczi Ferenc ve Macar mültecileri sempozyumu (31 Mayis–3 Hazιran 1976) Istanbul Üniversitesi, Edebiyat Fakültesi, 1976. Istanbul, 239 pp. Annales. Sectio Linguistica 9. 237–40. (Ism.) Hungaro–Turcica. Studies in Honour of Julius Németh. Edited by Gy. Káldy-Nagy. Loránd Eötvös University. Budapest 1976, 364 pp. AUB SLingu 9. 241–6. (Ism.) 1979. Ligeti Lajos, A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. I. Budapest 1977, 430 pp. AOH 33. 278–81. (Ism.) 1980. Mai török nyelvek II. Szövegek. TankK, Budapest, 292 p. (Egyetemi jegyzet) Kasantatarische Volkslieder. Aufgrund der Sammlung von Ignác Kúnos herausgegeben von Zsuzsa Kakuk. Budapest, 140 p. (Oriental Studies 4.) 1981. Hungarian Turcology. 1945–1974. Bibliography. Budapest, 187 p. (Oriental Studies 5.) Ligeti Lajos, A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. II. Budapest 1979, 480 pp. (Budapest Oriental Reprints. Series A I). MNy 77. (Ism.) P. Zieme–G. Kara, Ein uigurisches Totenbuch. Naropas Lehre in uigurischer Übersetzung von vier tibetischen Traktaten nach der Sammelhandschrift aus Dunhuang, British Museum Or. 8212 /109/. Budapest 1978. 347 pp. (Bibliotheca Orientalis Hungarica XXII). AUB SLingu 12. 229–31. (Ism.) Török nyelvek. In: Keleti nevek magyar helyesírása. Föszerkesztő: Ligeti Lajos. Busapest, 229–49. A Szovjetunió török nyelvei. Ibid. 585–603. 1982. Macaristan’da Türkoloji Araştιrmalarι. Nesin Vakfι Edebiyat Yιllιğι 1982. Istanbul 1982, 808–823. The Hungarian Historical Etymological Dictionary and Chuvash Phonology. In: Chuvash Studies. Ed. András Róna-Tas. Budapest–Wiesbaden, 83–95. Ein mischärtatarisches Wörterverzeichnis. AOH 36. 241–59. Das Kaufmannsleben der Mischärtataren. In: Studia Turcologica Memoriae Alexii Bombaci dicata. Napoli, 291–303. Fekete Lajos (1891–1969) emléktáblájánál. Tata Baráti Körének Tájékoztatója IV. Tata, 46–51. 1984. László Rásonyi (1899–1984). AOH 38. 216–8. 172

1985. Örök kőbe vésve. A régi török népek irodalmának kistükre. A VII-től a XV. századig. Európa Könyvkiadó, Budapest, 387 p. Storia della lingua Turca Ottomana. Universita de Venezia, Dipartimento di Studi Eurasitici. Venezia, 67 p. (Manuscript, sokszorosított egyetemi jegyzet) Lisân-i ezhâr (1886). Beşιnci Milletlerarasι Türkoloji Kongresi. Istanbul, 23–28 Eylül 1985. Tebligler. I. Türk Dili, cilt 1. 149–56. K. Palló Margit, Régi török eredetű igéink. Studia Uralo Altaica. Supplementum I. Szeged 1982, 271 + XII pp. NyK 87. 267–9. (Ism.) 1986. Lisân-i ezhâr. AOH 40. 3–37. (Cemil Öztürk közreműködésével) A turkológus Vámbéry. In: Vámbéry Ármin emlékezete. Budapest, 12–8. (Keleti értekezések 2.) Az olvasóhoz. Keletkutatás 1986 tavasz, 3. p. Berta Árpád, A tatár nyelvjárások története. Hangtörténeti elemzés. A kandidátusi vita ismertetése. Keletkutatás 1986 ősz, 132. p. Keletkutatás 1986 tavasz,ősz. (Szerk.) 1987. Török kultúrhatás jövevényszavaink tükrében. Keletkutatás 1987 tavasz, 94–104. Tatarskij material Ignáca Kúnosa. Sovjetskaja Tjurkologija 1987/3. 53–7. In memoriam. Andrej Nikolajevics Kononov. 1906–1986. Keletkutatás 1987 ősz, 125–7. Keletkutatás 1987. tavasz, ősz. (Szerk.) 1988. Török személynevek hódoltságkori forrásainkban. Keletkutatás 1988 ősz, 13–28. Scharlipp, Wolfgang-Ekkehard, Auxiliarfunktionen von Hauptverben nach Konverb in der neuuigurischen Schriftsprache von Singkiang. Berlin 1984. Wiener Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes 78. 315–6. (Ism.) Keletkutatás 1988. tavasz, ősz. (Szerk.) 1989. Kasantatarische Volksmärchen. Aufgrund der Sammlung von Ignác Kúnos herausgegeben von Zsuzsa Kakuk und Imre Baski. Budapest, 220 p. (Oriental Studies 8) Ligeti Lajos, A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Budapest 1986. Keletkutatás 1989 tavasz, 82–90. (Ism.) Keletkutatás 1989. tavasz, ősz. (Szerk.) 1990. Az Ankarai Egyetem Hungarológiai Intézete. Keletkutatás 1990 tavasz, 116–26. Jeremiás Éva, Szinkron variancia és nyelvtörténet a perzsában. Beszámoló a kandidátusi vitáról. Keletkutatás 1990 ősz, 131. p. Németh Gyula válogatott magyar nyelvű írásainak kiadása elé. In: Törökök és magyarok. I. Régi törökök. Budapest 1990, V–VI. (Róna-Tas Andrással közösen) 173

Németh Gyula: Törökök és magyarok II. Oszmán-törökök. Budapest. (Budapest Oriental Reprints Series A 5. (Válogatás és szerk.) 1991. Török jövevényszavaink jelentésváltozásaihoz. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Budapest, 311–5. Auf welchem Wege gelangten osmanisch-türkische Lehnwörter in die ungarische Sprache? In: Varia Eurasiatica. Festschrift für Professor András Róna-Tas. Szeged, 95–102. Milyen utakon kerültek nyelvünkbe oszmán-török jövevényszavaink? Keletkutatás 1991 tavasz, 24–9. Ligeti Lajos, A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Akadémiai Kiadó, Budapest 1986, 602 pp. Archivum Eurasiae Medii Aevi 7. (1987–1991) 279–95. (Ism.) Ein krimkaraimisches Wörterverzeichnis. AOH 45. 347–401. Keletkutatás 1991. tavasz, ősz. (Szerk.) 1992. Hodzsandi „A szépség könyve”. Keletkutatás 1992 ősz, 101–3. Keletkutatás 1992. tavasz, ősz. (Szerk.) 1993. Kιrιm Tatar şarkιlarι. I. Kúnos’un derlemesinden yayιmlayan Zsuzsa Kakuk. Ankara, 208 p. (Türk Dil Kurumu Yayιnlarι 564) Krími tatár találós kérdések. Esztergom 1915. Keletkutatás 1993 ősz, 116–30. Mándoky Kongur István, A kun nyelv magyarországi emlékei. Sajtó alá rendezte: Ökrösné Bartha Júlia. Karcag 1993, 193 pp. (Keleti örökségünk. 1.). Journal of Turkology 1/2. 305–25. (Ism.) Keletkutatás 1993. tavasz, ősz. (Szerk.) 1994. Krimtatarische Rätsel (Esztergom 1915). AOH 47.143–72. Mándoky Kongur István, A kun nyelv magyarországi emlékei. Sajtó alá rendezte Ökrösné Bartha Júlia. Karcag 1993. (Keleti örökségünk 1.). Keletkutatás 1994 tavasz, 80–91. (Ism.) In memoriam Annamarie von Gabain. 1901–1993. Keletkutatás 1994 tavasz, 112–4. Schütz Ödön, Az armenisztika szerepe a magyar történeti és turkológiai kutatásokban. (Akadémiai doktori értekezés: kézirat). Keletkutatás 1994 tavasz, 117–8. (Ism.) Keletkutatás 1994. tavasz, ősz. (Szerk.) 1996. A török kor emléke a magyar szókincsben. Körösi Csoma kiskönyvtár 23. AkK, Budapest, 368 pp. Mischärische Texte und Wörterverzeichnis. Aufgrund der Sammlung von I. Kúnos herausgegeben von Zsuzsa Kakuk. Szeged, 192 p. (Studia Uralo-Altaica 38.) A török kor emléke a magyar nyelvben. Török Füzetek IV/ 1. 4–6, és ibid 3. 5–7. 1997. Türkische Diminutivsuffixe in den türkischen Lehnwörtern der ungarishen Sprache. AOH 50. 147–54. 174

1999. Kasantatarisches Wörterverzeichnis. Aufgrund der Sammlung von I. Kúnos herausgegeben von Zsuzsa Kakuk und Imre Baski. Türk Dil Kurumu Yayιnlarι. No 698. Ankara, 135 p. 2000. Török jövevényszavak. In: Magyar Kódex. 3. k. Szultán és császár birodalmában. Magyarország művelődéstörténete 1526–1790. Főszerk: Szentpéteri József. Kossuth Kiadó, Budapest, 120–8. A török népköltés. Tuncer Gülensoy, Kúnos Ignác, Türk Halk Edebiyatι 1978. Fordította: Tasnádi Edit. Török Füzetek VIII/. 3. 11. p. (Ism.) 2001. Krimtatarische Soldatenlieder aus dem ersten Weltkrieg. AOH 54. 509–17. 2002. Magyar–török szótár. Készítették: Benderli Gün–Gülen Yιlmaz–Kakuk Zsuzsa–Tasnádi Edit. Főszerk. Kakuk Zsuzsa. NemzTankK, Budapest, 919 p. Török jövevényszavaink jelentésmódosulásai. In: Félhold és Kereszt. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Közleményei 1. 37–43. Oszmán-török jövevényszavak. In: Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Balassí Kiadó, Budapest. A Pasa fia meg a világszépe. Török népmesék. Válogatta, fordította és az utószót írta Tasnádi Edit. L’ Harmattan Kiadó–Európai Folklór Intézet. Török Füzetek X/1. 16. p. (Ism.) Kossuth Lajos törökországi napjai. – Lajos Kossuth’un Türkiye Günleri. Felelős kiadó: A Török Köztársaság Nagykövetsége. Budapest, 80 p. (Kétnyelvű kiadvány, a török szövegeket készítette: Gülen Yιlmaz) The Footprints of the Turkish Age on the Hungarian Language. – Türk Döneminin Macar Dili Üzerinde Bιraktιğι Izber. In: The Turks. 3. Ottomans. Ankara. 868–872. (Törökül: In: Türkler 11. Ankara, 526–31.) 2004. Hoztam tenger mélyéből. Krími tatár népdalok és találós kérdések. Barbaricum Könyvműhely. Karcag, 128 p. 2005. Bükkönyrét a Volga Partján. Kazáni Tatár és miser népdalok. Barbaricum Könyvműhely. Karcag, 160 p. 2007. Bálint Balassi. XVI. Jüzyιl Macar Ozan Bálint Balassi ve Şiirlerinden Örnekler. AkK–Magyar–Török Baráti Társaság. Budapest, 2006. MTud 5. 689–10.

175

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Pályarajz Kakuk Zsuzsáról Kakuk Zsuzsa a Heves megyei Nagytályán született 1925. augusztus 13-án. Nyolcéves korában családjával Egerbe költözött, ahol a nyolcadik gimnáziumi osztályig az angolkisasszonyok iskolájában tanult. Édesapját ekkor Szatmárnémetibe helyezték, így az érettségit az ottani Irgalmas Nővérek Gimnáziumában tette le, kitüntetéses eredménnyel. Egyetemi tanulmányait 1944 és 1949 között a Debreceni Tudományegyetemen végezte, magyar és latin szakon. Itt szerezte doktori fokozatát is summa cum laude eredménnyel. Értekezését magyar nyelvtörténeti témából készítette, nem kisebb szaktekintély, mint Bárczi Géza irányítása mellett. Az ELTE Török Filológiai Tanszékével való kapcsolata 1951-ben kezdődött, midőn Németh Gyula aspiránsa lett. A világhírű tudós vezetésével komoly turkológiai ismeretekkel vértezte fel magát, melyek révén 1955-ben sikerrel védte meg immár kettős kötődését tükröző kandidátusi disszertációját. Egy évig ugyan átmenetileg a Nyelvtudományi Intézetben volt állásban, de eközben is folyamatosan dolgozott a Tanszéken. Itt 1955 októberében kapott rendes státust, tudományos munkatársként; 1958-tól adjunktusként, 1965-től docensként, 1977-től pedig egyetemi tanárként tevékenykedett. Németh Gyula 1964-es nyugalomba vonulása, majd Ligeti Lajost átmeneti megbízatása után, 1971-ben Kakuk Zsuzsát választották meg tanszékvezetőnek. Húsz éven át, 1990-ig töltötte be ezt a funkciót, mindvégig arra törekedve, hogy a Tanszék legjobb hagyományait folytassa és azokat a lehetőségekhez mérten gazdagítsa. Fájdalom, az adott időszakban ezek a lehetőségek elég korlátozottak voltak. Tevékenységéért 1986-ban magas állami kitüntetésben részesült. Tudományos munkásságában Kakuk Zsuzsa mindig különleges figyelmet szentelt a magyar nyelv török jövevényszavainak. Rögtön az elején nagylélegzetű gyűjtésbe fogott, s mintegy száz, 16–17. századi magyar és latin nyelvű, történeti és irodalmi emlékeket tartalmazó szövegkiadást nézett át ebből a szempontból. Ezt az anyaggyűjtést a következő 20–25 évben sem szüneteltette, ami végül kivételesen jó alapot nyújtott a feldolgozáshoz. Ennek első terméke kandidátusi értekezése volt, amelyben körülbelül 150, az öltözködés, az étkezés, a lakás és a hadakozás területéről való szó etimológiai és hangtani kérdéseivel foglalkozott. Bizonyos problémák megoldásához szükségét érezte sokrétűbb nyelvjárás-történeti stúdiumok folytatásának, illetve az átírásos nyelvemlékek behatóbb vizsgálatának. E célból több tanulmányutat tett Bulgária és Jugoszlávia törökök lakta vidékein. Itteni nyelvjáráskutatásai megerősítették Németh Gyula azon tételét, hogy a nyugat-balkáni török dialektusok erősen archaikusak, s napjainkig megőriztek olyan sajátosságokat, amelyek a XVI–XVII. századi balkáni törökség nyelvét jellemezték. Ezek ismeretében a magyarba átkerült oszmán–török szavak különben szokatlan hangalakjai is kitűnően magyarázhatók. Az átírásos szövegek közül főleg olyanokra terjedt ki figyelme, amelyekben szórványemlékek maradtak ránk. Így tüzetesen tárgyalta Hans Dernschwam Naplójának török szóanyagát. Amikor meghívást kapott, hogy előadásokat tartson a Velencei Egyetemen, elkészített egy – nyomtatásban eleddig nem publikált – török nyelvtörténeti összefoglalást, amely felsorolja és értékeli a XIII–XVII. századi arab és nem arab írásos török nyelvemlékeket.

176

Ezen gazdag tapasztalatokat hozó évek után tért vissza a főtémához, s írta meg nagydoktori disszertációját, amelyet 1970-ben védett meg. Ezt a nagyszabású monográfiát az Akadémiai Kiadó jelentette meg Recherches sur l’histoire de la langue osmanlie des XVIe et XVIIe siècles. Les éléments osmanlies de la langue hongroise címen. E könyvben a hódoltság korának teljes szóanyaga benne van, s ez nem kevesebb, mint 1100 tételt tesz ki. A török nyelvtörténeti szempontú feldolgozás során a magyar nyelv átvételeit az egykorú török nyelv alkotó elemeinek tekintette, s segítségükkel igyekezett megrajzolni azt a 16–17. századi oszmánlit, amelyet az arab betűs szövegekből kiindulva csak tökéletlenül lehet rekonstruálni. Részletesen szólt az átadó – főként a balkáni – török nyelv hangtani sajátosságairól, illetve a déli szláv nyelvek közvetítő szerepéről is. Kakuk Zsuzsa elvégezte oszmán kori jövevényszavaink magyar szempontú bemutatását is. A török kor emléke a magyar szókincsben című műbe csak azok a szavak kerültek bele, amelyek ma is élnek nyelvünkben, akár közhasználatúak, akár nyelvjárási szintre szorultak vissza, akár elavulófélben vannak. Ezúttal nagyobb hangsúlyt kapott e szavaknak a magyarba való beilleszkedésének kérdése, illetve a századok során bennük végbement hangtani és jelentéstani változások taglalása. Kakuk Zsuzsa időről-időre a török-magyar nyelvi kapcsolatok későbbi korszakai felé is elkalandozott, elsősorban a két magyar szabadsághős, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos kapcsán. Egy cikk erejéig a fejedelem hűséges kísérőjének, Mikes Kelemennek a rodostói évek során papírra vetett Törökországi leveleit vallatta. Külön könyvet állított össze Kossuth Lajosnak a törökországi emigrációban készített kéziratos török nyelvtanáról és más török nyelvű munkáiról. A honfoglalás előtt, valamint a kora középkorban kölcsönzött török szavak terén is igen fontos az, amit Kakuk Zsuzsa elvégzett. Főleg a Magyar nyelv történeti etimológiai szótára munkálataiba való bekapcsolódását kell itt kiemelnünk: e három kötetes kézikönyv számára közel 200 török eredetű szavunk etimológiáját írta meg a rá jellemző gondossággal. Nagy szolgálatot tett tudományosságunknak, amikor elsőként ültette át magyarra az őstörténetünk török kapcsolatai megvilágításához oly lényeges orchoni feliratok teljes szövegét. 1960-ban rövid kínai útra nyílt lehetősége. A szalár nyelv tanulmányozását tűzte ki célul, ám terepre nem juthatott. Mégis, a pekingi Nemzetiségi Nyelveket Kutató Intézet egyik szalár kutatójától olyan hasznos anyagot tudott gyűjteni, hogy az annak alapján publikált tanulmányokat máig gyakran idézik különféle etimológiai vizsgálódásokban. Kakuk Zsuzsa költői lelkéhez legközelebb talán Örök kőbe vésve című, a régi török irodalmi művekből szemelgető antológiája áll. A kiadott szövegeket egytől-egyig ő fordította, majd a verseket neves mai költők formálták az eredetieket a lehető legjobban megközelítő költeményekké. A válogatás a 7–15. századi török népek Európában – így nálunk is – alig ismert irodalmi értékű alkotásaiból ad gazdag keresztmetszetet. Az ókirgiz sírköveken lévő szövegeket az orchoni feliratok részletei követik, majd az ujgurok legszebb manicheus és buddhista verses és prózai emlékeiből, a korai iszlám–török irodalomból, így a Kutadgu Biligből és Kásgárí dalaiból, Rabgúzí, Kutb, Hvárezmí, Lutfí, Hudzsandí, Neváí és mások költeményeiből, az oguz népek eposzaiból, a Codex Cumanicus himnuszaiból, valamint a volgai-bolgár sírfeliratokból kapunk pompás ízelítőt. Kakuk Zsuzsa sokoldalúságának ékes bizonysága a török folklór iránti érdeklődése. E tekintetben leginkább Kúnos Ignác sajátos körülmények között, nevezetesen első világháborús hadifogolytáborokban rögzített gyűjtése keltette fel figyelmét. A hetvenes években kezdett komolyabban foglalkozni ezzel az anyaggal. Teljes kiadását nyolc kötetre tervezi, ebből eddig hat kötet készült el.

177

Az egyetemi oktatás megkönnyítésére kétkötetes jegyzetet állított össze a mai török nyelvekről. Az első bevezetés a mai török népekre és nyelvekre vonatkozó alapismeretekbe, a második gondosan válogatott szövegeket tartalmaz eredeti ortográfiával. Feltétlenül megemlítendő még az a bibliográfia, amelyet tanítványai közreműködésével készített el, s amely tematikus rendben teszi közzé a magyar turkológia 1945 és 1974 közötti termését. Egy másik tudománytörténeti ihletésű dolgozatában fennállásának 100. évfordulóján sokoldalúan ábrázolta a Török Tanszék múltját és jelenét. Ha az időrendet tekintjük, utoljára marad élete talán legnagyobb vállalkozása, a régtől fogva nélkülözött magyar–török, török–magyar szótár megalkotása. Főszerkesztőként fogja össze a munkálatokat, melyekben rajta kívül Gün Benderli, Tasnádi Edit és Gülen Yılmaz vesz részt. A Magyar– török szótár 2002-ben jelent meg a Nemzeti Tankönyvkiadónál, 919 oldalon. Erős középszótárral gazdagodtunk tehát, amely Csáki Éva azonos című művénél s e sorok írójának útiszótáránál jóval nagyobb merítésű, és így komolyabb igényeket is ki tud elégíteni. Szívből reméljük, hogy a második kötet is mihamarabb elnyeri végső formáját, s megjelenésére sem kell sokáig várni. Kakuk Zsuzsa tudományszervező tevékenységéből kiemelendő az Akadémia Orientalisztikai Szakbizottságának tagjaként, majd 1985-től 1990-ig elnökeként betöltött szerepe. A belé vetett bizalom egyértelmű jele, hogy éveken át ő volt a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének egyetlen orientalista küldötte, s ő képviselte a szakmát a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Akkreditációs Bizottságának nyelvtudományi kollégiumában is. Mint a magyar keletkutatókat tömörítő Kőrösi Csoma Társaság egyik alapítója s 1982 és 1988 közötti alelnöke, sokat tett a vonatkozó tudományterületek népszerűsítéséért. Ebben a szellemben indította meg 1986-ban az azonos néven megjelenő korábbi szerény kezdemények után valódi periodikaként a Társaság folyóiratát, a Keletkutatást. Ez az évente kétszer megjelenő tudományos igényű sorozat is szívügyévé vált, s benne a magyar orientalisták legfrissebb eredményeit olvashatják a hazai kutatók és érdeklődők. Minden szakmabelinek helyet biztosított a folyóiratban, de a magyar orientalisztika jellegénél fogva a turkológiai tárgyú cikkek enyhe túlsúlyban voltak. Külön szám tisztelgett Németh Gyula, Halasi-Kun Tibor és Mándoky-Kongur István emléke előtt. Nagy sajnálatunkra Kakuk Zsuzsa 1994 végén megvált a főszerkesztői poszttól, a nyomába lépőkre hagyva ügyszeretetét és igényességét. Ott találjuk nevét az Acta Linguistica és az ELTE Török Tanszéke által kiadott Studia TurcoHungarica szerkesztő-bizottságában is. Turkológiai munkásságát határainkon kívül is jól ismerik. Ennek egyik jele, hogy a Türk Dil Kurumu (Török Nyelvtudományi Akadémia) 1970-ben levelező, 1978-ban pedig tiszteleti tagjává választotta. Legjobban azonban egyetemi óráit szerette Kakuk Zsuzsa. Több mint 40 éven át tevékenykedett a Tanszéken, generációkat vezetve be a turkológia művelésébe. Annak a tudományszaknak az elkötelezett szolgálatára oltotta be őket, amely nélkül nem érthető meg sem a magyar őstörténet, sem a honfoglalás kora, sem az azt követő pár évszázad. Világos okfejtése, személyes aurája mindenkit hatása alá vont, aki óráit hallgatta. Ebben az is szerepet játszott, hogy mint jó nyelvészt, a szép beszéd, a hibátlan hangképzés és kiejtés jellemezte és jellemzi mindmáig őt. Szerette tanítványait, megértéssel és nyitottsággal közeledett feléjük. A tudományos-oktató munkát és családi, anyai kötelezettségeit jól össze tudta egyeztetni; soha nem hanyagolta el férjét vagy gyermekeit. Azután, hogy férje, B. Nagy Sándor vegyészmérnök 1990-ben elhunyt, a tanszéki munka és unokái nyújtottak vigaszt számára. Reméljük, hogy tanácsaival, a megértést és az együttműködést szolgáló emberségével s újabb munkáival még hosszú ideig lehet szakterületünk 178

javára. De bármit is tartogat a jövő, ő már „örök kőbe véste” nevét a magyar nyelvtudomány és a turkológia történetében. Dávid Géza tanszékvezető egyetemi tanár

Ajánlás tanszékvezetői megbízatásra A Török Filológiai Tanszék vezetésére szóló megbízatásom az 1970-71. tanév végeztével lejár. Megítélésem szerint megbízásom további meghosszabbítására nincs szükség, minthogy 1964 óta végzett tanszékvezetői megbízatásom ideje alatt a török filológiai egyetemi oktatás és tudományos tevékenység területén olyan örvendetes fejlődés következett be, hogy a tanszékvezetői teendők ellátására minden tekintetben alkalmas oktatót javasolhatok. Áttekintve a turkológia hazai művelőinek és oktatóinak jelenlegi mezőnyét, felelősségteljes mérlegelés után tisztelettel javaslom, hogy a Török Filológiai Tanszék vezetésével B. Nagy Sándorné dr. Kakuk Zsuzsa egyetemi docens, a nyelvtudomány doktora bízassék meg tanszékvezetői docensi minőségben. Kakuk Zsuzsa szocialista tudósképzésünk neveltje: az aspirantúra intézményének bevezetésekor ő volt az első, aki a nyelvtudományok területén szervezett aspirantúrára felvételt nyert. Aspiránsi idejének (1951-1954) letelte után megvédte kandidátusi disszertációját, majd tudományos kutatóként Karunk Török Filológiai Tanszékére került, amelynek megszakítás nélkül azóta is hűséges munkatársa, ill. oktatója: 1956-tól 57-ig tudományos kutató, 1958-tól 64-ig adjunktus, 1965 óta docens. Turkológiai tárgyú doktori értekezését – eredményes oktatói és tudományos munkásság után – 1969-ben védte meg. Mint oktató lelkesen, odaadással végzi feladatát. Tanítványainak nemcsak szakmai, de személyes ügyes-bajos dolgaival is törődik, akik gondoskodását hálával és ragaszkodással viszonozzák. Oktatói munkájának magas színvonaláról, eredményességéről az elmúlt öt esztendő alatt meggyőződtem, ez idő alatt a tanszékvezetés feladataival fokozatosan megismertettem. Úgy vélem, hogy ma már rendelkezik azzal a határozottsággal, jó ítélőképességgel, tapintattal, amely az eredményes tanszékvezetés alapfeltétele. Mint tudós sikeresen elérte azt a magas, nemzetközi színvonalat, amelyet egy tanszékvezetőtől megkövetelünk: műveit, eredményeit ismerik és megbecsülik a turkológia hazai és külföldi művelői egyaránt. Kutatásainak középpontjában az oszmán-török nyelv története, jelen állapotának vizsgálata foglal helyet, de érdeklődése kiterjed a turkológia széles skálájára. Foglalkozott a szalárral, a türk feliratokkal, a kazáni tatárral és nem utolsó sorban a Szovjetunió török nyelveivel, s közülük a számunkra oly fontos csuvassal és jakuttal. Elismeréssel kell szólnunk tudományos ismeretterjesztő tevékenységéről. Terepmunkát végzett a Balkán török nyelvű területein, a Kínai Népköztársaságban. Részt vett a Török Nyelvtudományi Társaság Nemzetközi Kongresszusán, a Nemzetközi Állandó Altajisztikai Konferencia több ülésszakán.

179

Tisztelettel kérem Dékán Elvtársat, hogy Kakuk Zsuzsa tanszékvezető docensi kinevezéséhez a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjék. Budapest, 1970. május 25. Ligeti Lajos s. k. A Török Filológiai Tanszék megb. vezetője Ajánlás a Török–magyar szótár elkészítésének támogatására 2002 őszén megjelent a magyar turkológiának egy régen várt termése, az első, közel ezer oldalas magyar–török kéziszótár. A szótár felöleli a mai magyar szókészlet írott és beszélt köznyelvi anyagát; esetenként közismertebb nyelvjárási és a köznyelvben már nem használt, de történelmi és nyelvi tudatunkban még élő régies szavakat is tartalmaz. A szótár fontos segédeszköze lesz a magyarországi török és a törökországi magyar nyelvoktatásnak és kutatásnak. Használni fogják mindazok, akik a török, ill. a magyar nyelv, irodalom, történelem és kultúra iránt érdeklődnek. Ugyanakkor mai életünk társadalmi, gazdasági, kereskedelmi, stb. gyakorlati igényeit is ki tudja elégíteni. A szótár nyolc év alatt Kakuk Zsuzsa egyetemi tanár vezetése mellett négy tagú – két török és két magyar anyanyelvű – munkatárs közreműködésével készült. A szerkesztést maga a témavezető végezte, a lektorálás feladatát Hazai György akadémikus látta el. A munkálatok mindvégig OTKAtámogatással folytak. Örömmel üdvözöljük a szótárt, amely nagy űrt tölt be a magyar szótárirodalomban. Mindezek után a legtermészetesebb kívánalomnak tűnik, hogy megfelelő párja a török-magyar szótár is elkészüljön. Az új szótár ugyanolyan személyi feltételek mellett készülne, mint a már megjelent magyar-török szótár. Ez önmagában biztosítéka annak, hogy – most már rövidebb idő alatt – négy év alatt elkészüljön a szótárpáros második fele is, s így egy régóta hiányzó magyar-török és török-magyar szótár gazdagítaná a magyar szótárirodalmat. A pályázatot a legmesszebbmenően támogatom. Budapest, 2003. április 14. Benkő Loránd Akadémikus

Kakuk Zsuzsa köszöntése Kakuk Zsuzsa professzor asszony az ELTE Török Filológiai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára 2000. augusztus 13-án ünnepli 75. életévét. Pályája Debrecenből indult. A magyar–latin szakon végzett diák a neves magyar nyelvtörténész, Bárczi Géza tanítványaként került az Akadémia Nyelvtudományi Intézetébe, de aspiránsként Németh Gyulánál kötelezte el magát a turkológia és az összehasonlító nyelvészet mellett. Mesterei nagymér180

tékben meghatározták későbbi tudományos pályáját. Bár működési területe rendkívül sokrétű, fő iránya mindvégig a nyelvtörténet és nyelvjárások kutatása maradt. Részt vett a magyar nyelvtudomány egyik legjelentősebb vállalkozásában, a történeti etimológiai szótár munkálataiban. Ennek keretében majd 200 szócikket készített a nyelvünkbe átkerült török eredetű szavak honfoglalás előtti, kun-besenyő és oszmán-török rétegéből. Nyelvészeti munkái közül kiemelkedik a XVI–XVII. századi magyar nyelvben található oszmántörök jövevényszavakról írt nagymonográfiája, amely akadémiai doktori értekezése is volt (Recherches sur l’histoire de la langue osmanlie des XVIe et XVIIe siècles. Les éléments osmanlies de la langue hongroise. Budapest, 1973). A hadviseléssel, a török közigazgatással, a muszlim vallással, az öltözködéssel és étkezéssel kapcsolatos egykor mintegy másfél százra tehető, a mindennapi életben gyakran használt oszmán-török szónak mára talán csak a tizedét őrizte meg a kollektív emlékezet. Ennek a nyelvi anyagnak új szempontú, magyar nyelvű feldolgozása nemrégiben jelent meg (A török kor emléke a magyar szókincsben. Kőrösi Csoma kiskönyvtár 23. Budapest, 1996). Miközben a magyar és latin nyelvű források szisztematikus átfésülésével hosszú éveken át gyűjtött oszmán-török jövevényszavak feldolgozását végezte, világossá vált, hogy a szavak jó része délszláv közvetítéssel jutott el nyelvünkbe. Ezért szentelt különös figyelmet a balkáni török nyelvjárások megismerésének (A szláv közvetítés kérdése a magyar nyelv oszmán-török elemeiben. Nyelvtudományi Közlemények 68. 1966, 51–65). Kakuk Zsuzsa tudományos munkásságának másik nagy vonulatát a török népköltészettel foglalkozó írásai, könyvei adják. Az első világháború idején az esztergomi fogolytáborban Kúnos Ignác által lejegyzett kipcsak-török népköltészeti gyűjtés hosszú időn keresztül kéziratban heverő paksamétái – elsősorban kazáni és krími tatár népdalok, népmesék, találós kérdések – az ő feldolgozásai nyomán váltak a nyelvészeti, néprajzi kutatás számára hozzáférhetővé. Művelődéstörténeti munkái közül kiemelkedik a régi török irodalom legfontosabb emlékeiből válogatott és magyar fordításban közzétett, máig sokszor keresett Örök kőbe vésve. A régi török népek irodalmának kistükre. A VII-től a XV. századig (Budapest, 1985) című könyve. Művelődéstörténeti jellegűek még azon művei, melyek a két népes magyar emigráció (II. Rákóczi Ferenc, majd Kossuth Lajos) törökországi tartózkodásához kapcsolódnak. Kutatásszervezői megbízatásai közül legfontosabbnak tartotta az orientalisztika magyar nyelvű közlönyének, a Keletkutatásnak a szerkesztését, amely az ő avatott közreműködésével vált széles kitekintést biztosító, rendszeresen megjelenő folyóirattá. A folyóiratban számos fiatal kutató első munkáinak megjelenését egyengette. Tagja, majd öt éven át elnöke volt a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Bizottságának. Kakuk Zsuzsát tudományos és oktatói munkája mindvégig az ELTE Török Filológiai Tanszékéhez kötötte, ahol előbb aspiránsként, majd 1955-ös végleges kinevezésétől kezdve négy évtizeden keresztül tanított. 1971-től a tanszék vezetése is rá hárult. Tanári munkája eredményeként olyan turkológusok nőttek fel, akik közül többen a mai tudományos élet szereplői. Munkásságát Állami Díjjal ismerték el. A legnagyobb örömet mégis az jelentette számára, amikor hallgatóit rávezette egy-egy tudományos kérdés megoldására. A nyelvész doktoranduszok képzésének még ma is az egyik meghatározó tanár egyénisége. Kívánjuk, hogy egészségben, jó kedélyét megőrizve folytathassa alkotó munkáját. Isten éltesse! Ivanics Mária tanszékvezető egyetemi. docens Megjelent a Török Füzetek VIII. évf. 2. számában (2000. június) 181

KEMÉNY GÁBOR

182

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL A lexikon szerint (MTI Ki kicsoda 2006. I, 868) foglalkozásom: „nyelvész”, s ezt annál kevésbé van okom és jogom kétségbe vonni, mivel annak idején én magam töltöttem így ki az adatfelvételi lapot, amikor 1993-ban bekerültem a lexikonba. Fő munkahelyem 35 éve az MTA Nyelvtudományi Intézete, s tudományos fokozataimat is nyelvészetből szereztem meg. A dolog mégis bonyolultabb ennél, mivel eddigi pályafutásom során főként három olyan dologgal foglalkoztam (és ebben a még hátralevő időben sem várható nagyobb változás), amelyet a szakma nem tekint „igazi” nyelvészetnek: stilisztikával, nyelvműveléssel és szótárkészítéssel. Hogy ezek miért nem számítanak olyan „igazi” nyelvészetnek, mint a fonológia, a szintaxis vagy akár a szociolingvisztika, annak kifejtése nem tartozik ide, s nem is az én dolgom. A lényeg az, hogy bármennyire örömömre szolgál is, ha nyelvésznek tekintenek, lelkem mélyén atyai barátommal és egyik mesteremmel, Kovalovszky Miklóssal tartok, aki ezzel a címmel írta meg válaszát A nyelvészetről – egyes szám, első személyben című kötet szerkesztőinek kérdéseire: „Csak filológus vagyok”. Hogy ez miért alakult így, annak okai részben szubjektívak (engem az ilyen dolgok érdekelnek), részben objektívak (ezt hívjuk Sorsnak). Most inkább az utóbbiról lesz szó, amikor röviden végigtekintek eddigi tudományos pályám főbb állomásain. Gyermekkoromtól bölcsésznek készültem (édesapám történész volt, édesanyám a természettudományok és a művészetek iránt érdeklődő, nagy olvasottságú „főállású anya”). Miért, miért nem, a bölcsészség az én szememben már ekkor egyet jelentett a magyarszakossággal. Hogy másik szakom mi legyen, azon szinte az érettségiig nem gondolkodtam. A gimnáziumban latint és oroszt tanultam, de nem vágytam arra, hogy ezeknek a nyelveknek kutatója vagy tanára legyek. Végül a történelmet választottam másik szaknak, de ilyen szakpárosítás abban az évben (1966-ban) nem indult. Emiatt végül is magyarból és oroszból kellett felvételiznem, pontosabban csak az utóbbiból (abból is csak formálisan), mert az OKTV-n magyar irodalomból megszereztem a szerény, de az egyetemi felvételi szempontjából igen értékes 10. helyezést. Orosz szakos azonban csak igen rövid ideig voltam, mivel annyira megszeppentem a cirill (s különösen az ószláv) betűs tankönyvek, jegyzetek garmadájától, hogy a szakot két hét múlva leadtam, s helyébe a történelmet vettem fel (ezt az tette lehetővé, hogy az előző évben „előfelvételivel” felvett hallgatókból mégiscsak indult egy magyar–történelem szakos csoport). Új csoportomnak tehát mindegyik tagja legalább egy évvel idősebb volt nálam, s akadt közöttük jó néhány olyan is, aki műveltségben, kifejezőkészségben, intellektuális magabiztosságban jóval előttem járt. Nagyon sokat köszönhetek nekik, mert nemcsak tanáraimtól tanulhattam, hanem tőlük is. Hárman közülük (Balassa Péter esztéta, Lackó Mihály történész, Várady Géza történész, könyvtáros) már nincsen közöttünk, s a többiekkel (Tábor Ádám költővel, Tatár György és Krokovay Zsolt filozófusokkal) is csak elvétve találkozom. De ma is hálás vagyok mindegyiküknek, mert a velük való összehasonlítás megóvott az önhittségtől, és a csöndes versengés is jót tett. Két év múltán, 1968-ban a történelem szaknak is búcsút mondtam (nem akarván, hogy esetleg apámmal hasonlítgassanak össze), így tanulmányaimat magyar nyelv és irodalom szakos hallgatóként folytattam, majd fejeztem be 1971-ben. Az egyszakosság abban az időben irigylésre méltó, kivételes állapotnak számított a budapesti bölcsészkaron (mai miskolci egyszakos hallgatóim talán másképpen 183

vélekednek erről). Például meg kellett jelölnöm, milyen témakörben óhajtok speciális tanulmányokat folytatni, mire én a XX. századi magyar irodalom történetét választottam. Még külön tanárom is volt Czine Mihály irodalomtörténész személyében. Egyszóval nyilvánvalóan irodalomtörténésznek készültem, s talán az is lett volna belőlem, ha III. éves koromban közbe nem szól a Sors egy csoporttársam személyében, aki Babits Mihály két világháború közötti költészetét tárgyaló szemináriumi dolgozatomat és magát Babitsot is éles politikai támadásban részesítette (szélsőbaloldali irányból), amire a kor ismert viszonyai között nemigen válaszolhattam, s tanárom sem tudott megvédeni. (Ez nem a „saját” csoportom volt, hanem egy negyedévesekből álló irodalomtörténeti szemináriumi csoport, amelynek III. éves létemre tagja lehettem egy féléven át. Heves bírálómból később sikeres író lett; azóta nem is találkoztunk egymással.) Az „afférból” azt a következtetést vontam le, hogy ideje valamilyen ideológiailag neutrális, politikamentes területet keresnem, nehogy egész életemben elaknásított terepen kelljen manővereznem, s olyanokkal viaskodnom, akik még Babitsot sem szeretik. Megoldásul a nyelvészet kínálkozott. (Ki sejthette akkor, hogy harmincegynéhány évvel később éppen a nyelvészek között zajlanak majd a legélesebb, leginkább személyeskedő hangnemű polémiák?) Közben, a IV. év őszi félévében (a később fiatalon elhunyt R. Kocsis Rózsa szemináriumában) elkezdtem komolyabban foglalkozni Krúdyval. Hogyan is kezdődött mindez? Kezdjük a legelején: aránylag későn, tizennyolc éves koromban került kezembe az első Krúdy-regény, véletlenül mindjárt az egyik legnagyobb, legnehezebb műve: az Asszonyságok díja. Bevallom, nem bírtam végigolvasni. Megbűvölt, de riasztott is a szöveg zsúfoltsága, töménysége, az ábrázolt világ nyomasztó volta. Aztán elolvastam Máraitól a Szindbád hazamegyet, s ez visszavezetett a magyar költői próza forrásához, Krúdyhoz. Következtek a Szindbád-novellák, A vörös postakocsi és a többi (bár a több mint száz kötetre tehető életműnek eddig legfeljebb a felétkétharmadát tudtam elolvasni). Egyetemi szakdolgozatomat már Krúdy alteregóiról, szimbolikus alakmásairól írtam. Ez első ránézésre irodalomtörténeti munka volt, valójában már inkább stilisztikai. Az elhatározást, hogy nyelvész leszek, tett követte. Felkerestem Gáldi Lászlót, majd Király Pétert, édesapám jó ismerőseit, korábbi munkatársait (akkoriban mindketten a Nyelvtudományi Intézet vezető kutatói voltak: Gáldi osztályvezetői, Király Péter igazgatóhelyettesi rangban). Gáldi azt ajánlotta, hogy az évtizedes szünetelés után épp akkor újrainduló Nagyszótár munkálataiba kapcsolódjam be mint adatgyűjtő. Ez meghiúsult, mert Gáldi nem kapta meg az ígért akadémiai célhitelt, és a Nagyszótár tovább aludta Csipkerózsika-álmát. (De, mint tudjuk, sorsát senki nem kerülheti el: kereken harminc esztendő múlva mégiscsak a Nagyszótár munkatársa lettem.) A Nyelvtudományi Intézethez fűződő reményeim végül is abban a formában teljesültek, hogy az intézet kapott egy kétéves gyakornoki státust az Akadémiától, s ezt velem töltötték be, azzal a kikötéssel, hogy közben megírom, beadom és meg is védem egyetemi doktori értekezésemet. Ez meg is történt, így 1973. szeptember 1-jétől a Nyelvtudományi Intézet munkatársa lettem, s az is maradtam mind a mai napig. A hetvenes évek elején az Intézet békés szigetnek tetszett a „visszaszigorodó” kádárizmus világában. Az igazgató ekkor Tamás Lajos akadémikus, a jeles romanista volt, akivel csupán egyszer találkoztam (!), amikor bemutattak neki mint új gyakornokot. Az már a kezdet kezdetén eldőlt, hogy a mai magyar nyelvi osztályon fogok dolgozni (amelyet már és még nem hívtak nyelvművelő osztálynak). Főnököm a fiatal (39 éves!) Grétsy László volt, aki nem sokkal azelőtt vette át Lőrincze Lajostól az osztály vezetését. Grétsy nagyszerű főnök volt: apránként bevont ugyan az osztály fő tevékenységébe, a nyelvművelő munkába, de egyébként hagyta, hogy azzal foglalkozzam, ami igazán érdekel: a stilisztikával. Az osztály többi tagja is jól felkészült, tekintélyes kutató volt: Lőrincze Lajos, Kovalovszky 184

Miklós, Tompa József, Ladó János, Éder Zoltán és mellettük a nyelvművelő közönségszolgálatot ellátó T. Urbán Ilona és R. Lovas Gizella. Valamennyien nagy szeretettel, „Végre egy fiatal!” felkiáltással fogadtak (s jogosan, mert valóban csupán 23 éves voltam). „Mentorom” Kovalovszky Miklós lett, aki tapintatos szeretettel irányítgatott az Adyval, Krúdyval és a stilisztikával kapcsolatos témákban. Az első fél évben az osztálytól külön kaptam helyet a Szalay utcai nagy minisztériumi épület V. emeleti 60-as szobájában (vagy inkább: termében) Wacha Imre korábbi íróasztalánál, amelyet később megvásároltam 150 forintért, hazavittem és munkaasztalomként használtam több mint húsz évig. Jól éreztem ott magamat, a fal felé fordított nagy íróasztalnál ülve, háttal a szoba többi lakóinak, akik párosával foglaltak helyet egymással szembefordított íróasztaluknál: Bakos Ferenc Elekfi Lászlóval, illetve Hosszú Ferenc P. Balázs Jánossal (Balázs Géza édesapjával). A szomszéd szobában O. Nagy Gábor, Juhász József és Szőke István szerkesztette – olykor harsány szócsaták közepette – a Magyar értelmező kéziszótárt. A következő év nyarán engem is be akartak vonni a munkába (korrektorként), de Grétsy megmentett ettől, arra hivatkozva, hogy a disszertációmon kell dolgoznom. Így csak 26 évvel később lettem lektora (és persze korrektora) ennek a szótárnak, amikor Pusztai Ferenccel a második, bővített kiadáson dolgoztunk. Mert sorsát senki sem… (lásd még: Nagyszótár!). Az első őszön egy munkanapom nagyjából a következőképpen zajlott le: reggel íróasztalomnál átnéztem az aznapi újságokat, majd beültem a könyvtárba, ahol azt olvashattam, amihez kedvem volt. Nekem az Általános nyelvészeti tanulmányokhoz volt kedvem: végig is olvastam minden olyan cikkét, ami fontosnak látszott (nemcsak a stilisztikaiakat). Fónagy Iván nagy tanulmányait, persze, jegyzeteltem is. Lefordítottam, nyelvgyakorlásul, Pierre Guiraud kis francia stilisztikáját, és anyagot gyűjtöttem egy Krúdy Gyula halmozásairól szóló cikkhez (amelyet soha nem írtam meg). Ezután ebédelni mentünk a minisztérium menzájára, általában négyesben Hosszú Ferivel, bájos menyasszonyával (későbbi feleségével), Zelliger Erzsivel és Posgay Ildikóval, olykor Szende Tamással. A koszt bizony gyengécske volt (csak nagypénteken adtak rántott szeletet), de ezért kárpótolt a jó társaság, a vidám beszélgetés. Ebéd után egy kávé és egy (darabjával 2 Ft-ért kapható) cigaretta a büfében, majd vissza a saját helyemre, de ekkor már csak szépirodalmat olvastam (Dickenst, Hoffmannt, Tamási Áront, Kosztolányit, Móriczot) egészen a munkaidő végéig, fél 5-ig. Szerdán pedig nem jártam be, mert akkor volt a kutatónapom (ezt én magam jelöltem ki, főnököm beleegyezésével). Soha nem leszek még egyszer olyan nagy úr, mint tud. ösztöndíjas gyakornok koromban, a „katonaadó” levonása után 1100 forintos havi fizetésemmel! Derűs hangulatomat csupán az árnyékolta be, hogy doktori értekezést kellett írni, s még nem tudtam, hogy miről. Abban, hogy a téma Krúdy Gyula stílusa lesz, természetesen biztos voltam, de hogy ezen belül micsoda, abban nem. „Még nem tudom, miről fogom írni a disszertációmat” – vallottam be Gáldinak. „Krúdy képalkotása” – rendelkezett Gáldi, s ezzel meg is lett a cím meg a téma. Egy életre? Az első évek paradicsomi világához elválaszthatatlanul hozzátartozott a Bokor ifjúsági nyelvészkör, amely az Eötvös Klubban (azelőtt és ma újból: Centrál kávéház) tartotta üléseit, minden szerdán este. „Ülés”-t írtam, bár tudományos program nem minden héten volt, sokszor csak üldögéltünk a szerény élvezeti értékű szemelt rizling mellett, és beszélgettünk (nemcsak nyelvészetről, hanem a politikát kivéve úgyszólván mindenről). Ezeken a kellemes, emlékezetes estéken mindig velem volt menyasszonyom (fél év múlva már feleségem), aki ekkor I. éves bölcsészhallgató volt. „Házigazdáink” Hosszú Feriék voltak, a törzstagok Hajdú Miska, Szende Tamás, Balogh Lajos, Bakró-Nagy Marianne, Posgay Ildikó, Kassai Ilona, Korompay Klári, Zsilinszky Éva, Szíj Enikő, Haader Lea, Mátai Mari és Domokos Péter, Stephanides Éva és Hőnyi Ede, Honti Laci, Bańczerowski Janusz, a korán elhunyt Nagy Feri, Fodor Kati és férje, a később sikerei teljében fiatalon meghalt kiváló prózaíró, Balázs Jóska (elnézést 185

azoktól, akiket kifelejtettem). A társaságot Hajdú Miska derűs pipafüstje vonta bajtársias egységbe. A Bokort olykor felkereste egy-egy idősebb nyelvész is: emlékezetes volt például Pais Dezső és Bárczi Géza látogatása. Az előadásokat meg is jelentettük a Bokor Levelek című sorozatban (stencilezett sokszorosításban). A külalak csúnyácska volt, a tartalom annál értékesebb: Balogh Lajos a nyelvi tény fogalmáról, Radics Kati a határozószók bináris osztályozásáról, Szende Tamás a nyelvi normáról, Szíj Enikő a sumer–magyar nyelvrokonítás délibábos kísérleteiről értekezett. Szende Tamás füzetét ma is őrzöm, a többinek csak az emléke maradt meg. Később felbukkantak a társaságban a még nálam is ifjabbak (pl. Gerstner Karcsi), és 1978-ban nekem adták a Bokor (utolsó?) karácsonyfáját. Mert, ezt elfelejtettem mondani, karácsonyt és szilvesztert is tartottunk minden évben. Azután megszülettek a gyerekek (nálunk ugyan csak jóval későbben), és apránként elmaradoztak a résztvevők. Úgy tudom, 1979-ben szűnt meg a Bokor, és méltó utóda sohasem lett. Most már diskurálhatnánk akármiről, csak nincs hol, és lassacskán nincs is kivel… Nem folytathatom ilyen részletességgel az emlékezést, mert különben valóságos memoár kerekedik belőle. A lényeg az, hogy a nyelvészek befogadtak maguk közé annak ellenére, hogy már ekkor is azok a dolgok érdekeltek igazán, amelyek a nyelvészet határán kívül, valahol a nyelvészet és az irodalomtörténet (és -elmélet) határterületén találhatók. Ezért kapóra jött a stilisztika, amely ekkor (az 1970-es évek elején) ígéretes korszakát élte, a strukturalizmus jegyében. 1972 februárjában egy olyan, több mint 10 oldalas tervezettel leptem meg kisdoktori disszertációm konzulens professzorát, Szathmári Istvánt, amelynek teljesítésével azóta sem készültem el teljesen (de már elég sok mindent megvalósítottam belőle). A disszertáció elkészült, az év vége előtt be is nyújtottam, ’73 áprilisában a doktori szigorlatot summa cum laude eredménnyel letettem (a vizsgabizottság elnöke maga Bárczi Géza volt!), s azóta viselhetem a dr.-t, vagy inkább csak viselhetném, mert hamar megtanultam, hogy a szakmában nem illik használni (sőt újabban azon kívül sem). Mint említettem, nyelvművelő munkát is bízott rám Grétsy (elvégre mégiscsak ez volt az osztály fő feladata). Levelekre kellett válaszolnom, amelyekben valamilyen nyelvhelyességi kérdést tettek fel a közönségszolgálatnak vagy később az akkor induló Magyarán szólva rádióműsor szerkesztőjének. Egyik legelső ilyen válaszomból lett első publikációm, egy nyelvművelő cikk a miskolci Déli Hírlapban, 1971. október 13-án. A dolog úgy történt, hogy a címzettnek annyira megtetszett az alapos válasz, hogy a levelet bevitte a Déli Hírlaphoz, s ott azt minden változtatás nélkül meg is jelentették. Ekkor még nem tudhattam, hogy Miskolcnak egyéb jelentősége is lesz életemben. 1974 szeptemberében megjelent a disszertációm a Nyelvtudományi Értekezések sorozatában (ez volt az első könyvem). Lektorom a kézirat első 60 oldalát (az elméleti bevezetőt) elhagyásra ítélte ugyan, de ír volt a sebre, hogy – Imre Samu közbenjárására – ez a fejezet is napvilágot (nyomdafestéket) láthatott a Magyar Nyelvben, két részletben. Még ugyanebben az évben a Nyelvőr is közreadta két tanulmányomat, sőt Hajdú Péter (akkori igazgatónk) a Nyelvtudományi Közlemények hasábjait is megnyitotta számomra. Azóta is publikálok, több-kevesebb rendszerességgel, ezekben a folyóiratokban, de soha többé olyan intenzitással, mint akkor, 26 éves koromban. Nagyjából ekkor kellett belefognom (intézeti „tervmunkaként”) a Hivatalos nyelvünk kézikönyve megírásába. A társszerzők Grétsy László és egy akkor az osztályra került ifjú kolléganő, Bíró Ágnes voltak. Ez a könyv, melynek alapja Török Gábor gyűjtése és a készülő Nyelvművelő kézikönyv kézirata volt, 1976-ban jelent meg, majd átdolgozva, illetve egy bővebb kiadvány részeként még két ízben. Minden sorát, amelyet én írtam bele, az a meggyőződés fűtötte, hogy a hivatali (egyben mozgalmi) zsargon kigúnyolásával, nyelvhelyességi és stilisztikai helyreigazításával egy-egy szöget verhetek a 186

korhadó kádári rendszer koporsójába. Nem hittem volna ekkor, hogy évek múltán némelyek a kommunizmus szekértolóinak, „kommunista nyelvész-basáknak” fogják aposztrofálni a nyelvművelőket. (Persze mindezt, mint érdekelt, nem tudhatom elfogulatlanul megítélni.) A stilisztika és a nyelvművelés után a harmadik olyan terület, amely nyelvészet is, de mégsem csupán az, a szótárírás, ill. -szerkesztés volt. A Képes diákszótár című, 14000 szócikkből álló ifjúsági értelmező szótárt két és fél évi munkával róttuk össze, a szerkesztésre alig fél év állt rendelkezésemre (ez meg is látszik rajta). A Nyelvművelő kéziszótár, amelyet szintén Grétsy tanár úrral szerkesztettünk, inkább csak címében szótár, mert valójában betűrendes nyelvhelyességi lexikon, valahol a szótár és az enciklopédia határán. Az első igazi kihívás (ez mint divatszó benne van az előző könyvben!) a Magyar értelmező kéziszótár átdolgozása volt, amelyben lektorként vettem részt, Pusztai Ferenc főszerkesztő egyik munkatársaként. (Pusztai tanár úrról annyit okvetlenül el kell mondanom, hogy ő írta az első recenziót első könyvemről az ItK-ba, mégpedig minden kérés és „szervezés” nélkül, csupán azért, mert emlékezett rám mint egykori egyetemi tanítványára.) Még be sem fejeződött az ÉKsz. átdolgozása, amikor új igazgatónk, Kenesei István unszolására lemondtam nyolc éve tartó „nagyszerű elszigeteltségemről” (1993 vége, a nyelvművelő osztályról való távozásom óta egyik osztálynak sem voltam tagja, hanem önálló stilisztikai projektumomon dolgoztam), és csatlakoztam a szótári osztályhoz, pontosabban a készülő akadémiai nagyszótár munkaközössé-géhez. Utólag bevallhatom, hogy nem könnyen szántam rá magam erre az átállásra, de nem bántam meg, mert új munkatársaimban igazi szakmai és baráti közösségre találtam, olyanra, amilyenben addigi három évtizedes nyelvtudományi intézeti munkálkodásom során soha nem lehetett részem. A szótár készítésében a három általános lektor egyikeként veszek részt, Gerstner Károly és Pusztai Ferenc megtisztelő társaságában. Így jutottam el 35 év alatt a Nagyszótártól a Nagyszótárig (pontosabban: a Nsz.-tól a Nszt.-ig). De közben megírtam négy olyan könyvet a nyelvi képről és Krúdy stílusáról, amelyekre majdnem olyan büszke vagyok, mint két remek (jó, okos és szép) gyermekemre: Gáborra és Annára. Mindent összevéve: nyelvész vagyok-e hát, vagy sem? Ha a stilisztika, a nyelvművelés és a szótárkészítés: nyelvészet, akkor igen, ha nem az, akkor „csak filológus”, mint Kovalovszky mondotta saját magáról. De talán nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy egy emberöltőn át olyan munkahelyen dolgozhattam, ahol többnyire jól éreztem magamat (legkevésbé jól abban a hat évben, amikor osztályvezető is voltam), s majdnem mindig olyan témákkal foglalkozhattam, amelyek érdekeltek. Köszönet érte volt és jelenlegi főnökeimnek! Végül hadd említsem meg, hogy 1994 februárja óta – Kabdebó Lóránt baráti felszólításának eleget téve – tanítani is próbálom a stilisztikát a Miskolci Egyetemen, s ebben is elég sok örömöm van. Itt is megpróbáltak vezetőt faragni belőlem (öt évig voltam tanszékvezető), ugyanolyan sikerrel, mint budapesti munkahelyemen. Végeredményben, úgy gondolom, szerencsés ember vagyok, mert a magyar nyelvészek családjában nem csupán szívesen látott vendégnek, hanem igazi családtagnak érezhetem magam. (A nyelvművelőkre szórt rágalmakra, melyekből énrám is fröccsent némi sár, ügyet sem vetek, legfeljebb azzal reagálok rájuk, hogy jövőre megjelentetek egy kötetet nyelvművelő írásaimból.) E sorokat ünnepi és egyben szomorkás hangulatban fejezem be. Alig két hete jelent ugyanis meg A magyar nyelv nagyszótára első két kötete (a Segédletek és az A–azsúroz kötet) a Nyelvtudományi Intézet gondozásában. A terjesztést magára vállaló Kossuth Kiadó szórólapján azt látom, hogy a sorozat befejezését 2031-re tervezik. Hány éves leszek/lennék is akkor? Nyolcvanhárom! Vajon med187

dig juthatok el ezzel a derék csapattal a betűrendben? A nyelvész-ig? Vagy csak a filológus-ig? De büszkeség tölt el, hogy legalább az első szótári kötet „stáblistáján” ott láthatom a nevemet. S talán még nincs is itt az ideje az összegezésnek! Ha egészségi (betegségi) állapotom lehetővé teszi, talán még megírok néhány olyan könyvet, amelyről nem lesz könnyű eldönteni, nyelvészeti munka-e vagy sem. Annak eldöntését pedig, hogy én magam nyelvész voltam-e, hadd bízzam majdani nekrológíróimra, ha lesznek ilyenek egyáltalán (Gáldinak és Kovalovszkynak például nem voltak). Budapest, 2006. november 25.

A pályakép fontosabb adatai Született: Budapest, 1948. május 10. Középiskola: József Attila Gimnázium (Budapest), 1962–66. Egyetem: ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szak, 1966–71. Munkahelyek: MTA Nyelvtudományi Intézet, 1971–73. tudományos ösztöndíjas gyakornok, 1973–76. tudományos segédmunkatárs, 1976–87. tudományos munkatárs, 1988–2002. tudományos főmunkatárs (1988–93. tudományos osztályvezető), 2002– tudományos tanácsadó; ME BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék, 1994–2003. egyetemi docens (1998–2003. tanszékvezető), 2003– egyetemi tanár. Tudományos fokozatok: 1973. egyetemi doktor, 1987. a nyelvtudomány kandidátusa, 2002. az MTA doktora (nyelvtudomány). Habilitáció: 2002. november 11., DE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék. Tudományos díjak: 1978. Gombocz Zoltán-érem (Magyar Nyelvtudományi Társaság), 1999. Lőrincze Lajos-díj (Anyanyelvápolók Szövetsége). Tudományos ösztöndíjak: 1971–73. MTA, 1987–88. Soros, 1997–2001. SZPÖ. Szakmai közélet: 1976 óta tagja különféle akadémiai bizottságoknak (anyanyelvi, magyar nyelvi, nyelvtudományi bizottság, stilisztikai, magyar nyelvészeti munkabizottság); 1982 óta tagja a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának, 1992 óta egyik szerkesztője az Édes Anyanyelvünknek; tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai (Hungarológiai) Társaságnak, az Anyanyelvápolók Szövetségének. Előadás nemzetközi kongresszuson: 1972, 1977, 1983, 1988, 1994. Magyar Nyelvészek Nemzetközi Kongresszusa; 1986, 1991, 2006. Hungarológiai Kongresszus; 1990. Finnugor Kongresszus. Ismeretterjesztő tevékenység: nyelvi rovat írása, ill. szerkesztése: 1976–80. Élet és Tudomány, 1977– 90. Népszabadság, 1993–2004. Édes Anyanyelvünk, 1995–99. Magyar Tudomány; 1974–2006. előadások a magyar nyelv hetén; több kiadvány (lexikon, tankönyv stb.) anyanyelvi lektora.

188

BIBLIOGRÁFIÁJA 1974. Krúdy képalkotása. AkK, Budapest. 105. (NytudÉrt 86.) A költői képtől a közhelyig. TIT, Budapest. 36. (Nyelvi Ismeretterjesztés, 1974/1.) Logikai-szemantikai struktúrák Krúdy hasonlataiban. In: Jelentéstan és stilisztika. A magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu, Szathmári István, Szűts László. AkK, Budapest. 269–72. Lexikális jelentés – kontextuális jelentés – írói jelentés (A költői képalkotás problémái- nak szemantikai megközelítéséhez). NyK 76. 183–98. A képszerűség nyelvi formáiról. MNy 70. 325–39. Képválasztás és kompozíció Krúdy prózájában. Nyr 98. 160–71. Képsűrűség és kompozíció Krúdy prózájában. Nyr 98. 306–25. Oszlopos Simeon. Literatura 1/3. 121–6. [Sarkadi Imre drámájáról.] Albert Henry: Métonymie et métaphore. NyK 76. 478–83. (Ism.) Szabadidő – szabad idő. Nyr 98. 374–5. Bunda. Nyr 98. 375. Khadafi vagy Kadhafi? Nyr 98. 509–11. 1975. Képszerűség és kompozíció Krúdy prózájában. AkK, Budapest. 35. (NyrF, 11.) Néhány elméleti és terminológiai kérdés a szóképek köréből. MNy 71. 150–60. Alakmások és önarcképek Krúdy prózájában. FilKözl 21. 434–43. Köznyelvi képek megújítása Tamási Áron prózájában. Nyr 99. 188–92. Köznyelvi hibák – sportnyelvi hibák. Nyr 99. 405–13. Tagozat, szak. Nyr 99. 111–2. Rapityára tör. Nyr 99. 114. Kitűzte a karhatalmat. Nyr 99. 114. Olcsít. Nyr 99. 244. Nőszül. Nyr 99. 250. Mézpergetés. Nyr 99. 506–7. 1976. Hivatalos nyelvünk kézikönyve. Szerk. Grétsy László. Pénzügyminisztérium, Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest, 352 p. Társszerzők: Bíró Ágnes, Grétsy László. A költői képek funkciója egy Krúdy-leírásban. Nyr 100. 409–20. Krúdy pályafordulatához (A vörös postakocsi-tól a „pesti regények”-ig). Literatura 3/3–4. 19–24. Stilisztika és statisztika (Zsilka Tibor új könyvéről). NyK 78. 135–48. Jelentéstan és stilisztika. NyK 78. 184–92. (Ism.) Az x és a gz ingadozása idegen szavakban. Nyr 100. 118.

189

1977. Nyelvtani és képi determináció a teljes metaforában. NyK 79. 177–200. Az eltévedt lovas (Hozzászólás egy Ady-szimbólum értelmezéséhez). Nyr 101. 324–9. A szív álmaitól a gyomor álmaiig (Erotika és gasztronómia Krúdy képeiben). Nyr 101. 439–57. Hivatalos nyelvünk néhány jellemző sajátossága és magyarosabbá tételének módozatai. In: Az anyanyelv az ember életében. Szerk. Bachát László. TIT, Budapest. 53–66. Sarkkő. Nyr 101. 254. Kmety vagy Kmetty? Nyr 101. 254. Cucc. Nyr 101. 255. Féleség. Nyr 101. 255. Computer, musical. Nyr 101. 255–6. Íródik, folytatódik. Nyr 101. 377–8. -Andó, -endő végű szavak. Nyr 101. 378. Esőnap. Nyr 101. 378. Bevizsgál. Nyr 101. 379. Sodrott ló. Nyr 101. 379. Janus. Nyr 101. 379. 1978. Hivatalos nyelvünk kézikönyve. Második, átdolgozott kiadás. Szerk. Grétsy László. Pénzügyminisztérium, Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest,. 346. Társszerzők: W. Bíró Ágnes, Grétsy László. Időélmény és kompozíció Krúdy prózájában. Szabolcs-Szatmári Szemle 13/3. 12–7. Esőnap. Nyr 102. 380–1. 1979. A stílus születése és halála (Állandóság és változás Krúdy prózájában). In: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmáról. Szerk. Kabdebó Lóránt. Petőfi Irodalmi Múzeum– Népművelési Propaganda Iroda, Budapest. 113–30. Egypár gondolat a prózaelemzésről (Egy funkcionális stílusvizsgálat körvonalai). MNy 75. 465–7. „Jelképek erdején át...” (Szimbólumok és szimbolizmus a százéves Krúdy Gyula prózájában). ÉA 1/1. 5. Szilágyi Ferenc: A magyar szó költészete. Nyr 103. 242–4. (Ism.) Kell a jó cím! MS 20. 155–6. Még valami a címadásról. MS 20. 180–1. 1980. Nyelvművelő kézikönyv. I. A–K. Főszerk. Grétsy László–Kovalovszky Miklós. AkK, Budapest, 1294 p. (Kb. 50 kisebb szócikk szerzője.) A teljes metafora nyelvtani szerkezetéről. In: A magyar nyelv grammatikája. A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. AkK, Budapest, 457–65. Stílus, stíluselemzés, prózaelemzés. Nyr 104. 29–38. A mutató névmási birtokos jelzőről és (annak?) használatáról. Nyr 104. 417–9. 190

Éder Zoltán: Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelv- művelő Társaság. NyK 82. 400–2. (Ism.) Verseghy Ferenc: A magyar nyelv művészi felhasználása. NyK 82. 402–5. (Ism.) 1981. Krúdy és a stílusa (A stílus helye Krúdy művészetében és Krúdy helye a stílus művészetében). It 63. 440– 57. Éder Zoltán: Révai Miklós. In: ÁltNyT XIII. AkK, Budapest. 284–8. (Ism.) Szilágyi Ferenc: A magyar szó költészete. ÉA 3/1. 10. (Ism.) A címek humora. MS 22/11. 24–5. 1982. A nyelvi képek szerepe a tömegtájékoztatásban. Nyr 106. 138–41. A „lelki táj” mint közlésforma József Attilánál. Nyr 106. 307–10. Szöveg és jelentés (Ceruzajegyzetek egy újszerű könyv margójára). Nyr 106. 465–76. (Murvai Olga könyvéről.) Napirenden: a közhely. MS 23/6. 26–7. 1983. A „lelki táj” mint közlésforma József Attilánál. In: „A mindenséggel mérd magad!” Tanulmányok József Attiláról. Szerk. B. Csáky Edit. AkK, Budapest, 121–5. Címek a mérlegen. Jel-Kép 4/2. 106–15. Társszerző: Grétsy László. Erdélyi János: Filozófiai és esztétikai írások. NyK 85. 213–5. (Ism.) Közhely mint stíluseszköz? ÉA 5/1. 3. Divatos „népieskedés”. Köznevelés 37. 10. 1984. A poénokat lelövik, ugye? ÉA 6/1. 1–2. Minden oké? Köznevelés 3. 10. Bikkfanyelv „házon kívül”. Közalkalmazott 4. 7. Újabb hajtások a hivatali bikkfán. Közalkalmazott 10. 7. 1985. Nyelvművelő kézikönyv. II. L–Zs. Főszerk. Grétsy László–Kovalovszky Miklós. AkK, Budapest, 1291 p. (2 nagyobb és kb. 100 kisebb szócikk szerzője.) Nyelvészet és tömegkommunikáció. I–II. Szerk. Grétsy László. Tömeg- kommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 246 és 232 p. Társszerzők: Buda Béla, Heltainé Nagy Erzsébet, Huszár Ágnes, Wacha Imre. Nyelvi divatok. Szerk. Bíró Ágnes és Tolcsvai Nagy Gábor. Gondolat, Budapest, 286 p. Társszerzők: Bíró Ágnes, Felde Györgyi, Huszár Ágnes, Tolcsvai Nagy Gábor. Szakmai nyelvhasználat és publicisztikai stílus. Nyr 109. 268–75. Angol nyelvű Kosztolányi-monográfia. Nyr 109. 367–9. (Ism.) Kovalovszky Miklós köszöntése. ÉS szept. 27. 7.

191

1986. A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében. NyK 88. 39–87. Kosztolányi nézetei a nyelv esztétikumáról. MNy 82. 280–8. A szépirodalmi közlés specifikuma és a stíluselemzés módszere. Műhelymunkák a nyelvészet és társtudományai köréből 2. 53–64. Érthetőség és érthetetlenség a költészetben. Nyr 110. 382–3. Dalma Hunyadi Brunauer–Stephen Brunauer: Dezső Kosztolányi. Ungarn-Jahrbuch (München) 14. 299– 301. (Ism.) [Angol nyelvű.] Szabó Zoltán (szerk.): Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1984. Nyr 110. 376–7. (Ism.) Sinkorán. Nyr 110. 383–4. Egyből. Nyr 110. 384. Élektra vagy Elektra? Nyr 110. 507–8. Stop, de stoppol? Nyr 110. 508. 1987. Iratszerkesztési és -fogalmazási tanácsadó. Szerk. Deme László–Grétsy László. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 444 p. Társszerzők: Bíró Ágnes, Büky László, Deme László, Grétsy László, M. Korchmáros Valéria. The perception of figures in recent theories of stylistics. In: ELTE Annales, Sectio Linguistica 18. 359–82. Elemi kép – komplex kép – továbbszőtt kép. Nyr 111. 162–74. Életérzés és stílusforma Krúdy Gyula „bécsi” regényeiben. It 69–70. 435–47. Boross József–Szűts László (szerk.): A mai magyar argó kisszótára. Nyr 111. 246–7. (Ism.) Közéleti beszédünk. Wacha Imre kötete. MN júl. 9. 6. (Ism.) Új argószótár „abcug”-tól „zsuzská”-ig. Mai Magazin 2. 37. (Ism.) 1988. A szépirodalmi közlés specifikuma és a stíluselemzés módszere. In: A magyar nyelv rétegződése. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai II. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. AkK, Budapest, 537–47. Deme László–Grétsy László–Wacha Imre (szerk.): Nyelvi illemtan. Nyr 112. 484–6. (Ism.) Szende Tamás: Megérthetjük-e egymást? ÉA 10/1. 13. (Ism.) 1989. Szaknyelvi divatok. Szerk. Bíró Ágnes. Gondolat, Budapest, 297 p. Társszerzők: Bíró Ágnes, Felde Györgyi, Seregy Lajos, Tolcsvai Nagy Gábor. A pozitív nyelvművelés időszerű kérdései. Hungarológiai Közlemények (Újvidék) 80. 489–93. A televízió sportműsorainak nyelvéről. Nyr 113. 19–27. Gondolatok és óhajok a XX. századi magyar nyelvészetben a nyelvművelés és a stilisztika viszonyáról. Nyr 114. 435–41.

192

1990. Képsűrűség mint nemzedéki stílusjegy? In: Congressus septimus internationalis fenno-ugristarum. Debrecen, 27. VIII.–2. IX. 1990. Sessiones sectionum. Dissertationes. Litteraria. Red. I. Dobos, L. Keresztes etc. Debrecen, 247–52. Nyelvi képek gyakorisága, típusai és funkciója egy mai magyar szépprózai antológiában I. Nyr 114. 36– 53. Nyelvi képek gyakorisága, típusai és funkciója egy mai magyar szépprózai antológiában II. Nyr 114. 161– 75. Balogh Lajos–Kontra Miklós (szerk.): Élőnyelvi tanulmányok. MT 35. 1125–6. (Ism.) Szekér Endre: Hagyomány és újítás mai költői nyelvünkben. Nyr 114. 120–2. (Ism.) Képalkotás és képrendszer Füst Milán és Karinthy Frigyes költői nyelvében. Büky László monográfiája. MN jan. 29. 8. (Ism.) 1991. Szindbád nyomában. Krúdy Gyula a kortársak között. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 128 p. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes, 7.) Nyelvi képek gyakorisága, típusai és funkciója egy mai magyar szépprózai antológiában III. Nyr 115. 28– 44. Életérzés és stílusforma Krúdy Gyula „bécsi” regényeiben. In: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében – Die ungarische Sprache und Kultur im Donauraum. A II. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Bécs, 1986. szept. 1–5.) elhangzott előadások II. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, Budapest–Wien, 1026–32. Gondolatok és óhajok a XX. századi magyar nyelvészetben a nyelvművelés és a stilisztika viszonyáról. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány története témaköréből. A magyar nyelvészek V. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. AkK, Budapest, 340–45. Befejezés előtt a Nyelvművelő kisszótár. In: I. magyar alkalmazott nyelvészeti konferencia. Nyíregyháza, 1991. máj. 3–4.I. Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza, 24–32. 1992. Normatudat – nyelvi norma. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest 257 p. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes, 8.) Szerk. Mondd és írd! Válogatott nyelvművelő cikkek. Auktor Könyvkiadó. Budapest, 365 p. Szerk. és 23 cikk szerzője; társszerk.: Szántó Jenő. Képes diákszótár 14 000 címszóban. AkK, Budapest, 1110 p. Társszerk.: Grétsy László. Igekötő-elhagyási tendencia. normasértés vagy normatágítás? In: Normatudat – nyelvi norma. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 205–27. Szabolcsi Miklós: „Kemény a menny”. József Attila élete és pályája 1927–1930. Hungarológiai Értesítő, http://www.bibl.u-szeged.hu/filo/bibl/92/92irod.htm (Ism.) 1993. Képekbe menekülő élet. Krúdy Gyula képalkotásáról és a nyelvi kép stilisztikájáról. Balassi Kiadó, Budapest, 252 p. Stephen Ullmann (Ullmann István) felismerései a szinesztézia jelentéstani alapjairól. In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai 193

Kongresszuson – Szeged, 1991. augusztus 12–16. – elhangzott előadások III. Szerk. Békési Imre, Jankovics József, Kósa László, Nyerges Judit. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság–Scriptum Kft., Budapest–Szeged, 1321–7. Normaváltás közben. Nyr 117. 416–7. Mi sem akarjuk „leválasztani” azt az ötmillió magyart! Válasz(ok) Kontra Miklósnak. Szivárvány 14/3. 155–8. Péter Mihály: A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. MNy 89. 494–6. (Ism.) Csalánok és ibolyák (Szilágyi Ferenc epigrammái). ÉA 15/3. 16. (Ism.) 1994. A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 188. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes, 16.) Szerk.; társszerk.: Kardos Tamás. Az igekötő elmaradásának néhány jellegzetes esete a mai magyar köz- és sajtónyelvben. In: A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 99–105. A nem latin betűs írású nyelvek neveinek magyar helyesírásáról (Szempontok és javaslatok). Nyr 118. 287–99. Nyelvművelő könyv a Vajdaságból. Molnár Csikós László: Hogy is mondjam? ÉA 16/1. 18. (Ism.) A muravidéki magyarság nyelvéről. Molnár Zoltán Miklós: Nyelv és nemzetiség. ÉA 16/3. 18. (Ism.) 1995. Körülírás? Metafora? Körülíró metafora! In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 209–14. Ottlik Géza és a nevek (Írói névadás a Hajnali háztetők-ben). Nyr 119. 371–5. Értsünk szót! Sebestyén Árpád nyelvművelő kötete. ÉA 17/1. 17. (Ism.) Csokonai-szókincstár I. ÉA 17/5. 15. (Ism.) 1996. Nyelvművelő kéziszótár. Auktor Könyvkiadó, Budapest, XIII, 645 p. Szerk., szócikkíró; társszerk.: Grétsy László. Mi a stílus? (Újabb válaszok egy megválaszolhatatlan kérdésre). Nyr 120. 6–13. Álom – való (Az ellentét mint szövegszervező elv egy Krúdy-novellában). Nyr 120. 403–14. Nyelvi tervezés, nyelvi politika II. rész. Hozzászólás az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának 1995. október 9-i ülésén. Nyr 120. 381–2. Faj vagy fajta? (Szaknyelv és köznyelv viszonya egy szóhasználati kérdés tükrében). MT 41. 1519–20. Bárczi Géza-emlékkönyv. Szerk. Szathmári István, E. Abaffy Erzsébet B. Lőrinczy Éva. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest 1994. MNy 92. 210–1. (Ism.) Szende Tamás: A jelentés alapvonalai. Nyr 120. 232–4. (Ism.) 1997. Stílusmagatartások a hetvenes évek magyar szépprózájában (Stílustörténeti vázlat). In: Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Szerk. Kiss Gábor–Zaicz Gábor. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 182–6. 194

Az ellentét mint szövegszervező elv egy Krúdy-novellában. In: Szöveg és stílus. Szabó Zoltán köszöntése. Szerk. Péntek János. Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszéke, Cluj/Kolozsvár, 234–40. Jól értjük-e a költő szavát? (József Attila két versrészletének értelmezéséhez). In: Saxa loquuntur. A Szent Imre Gimnázium/József Attila Gimnázium évkönyve I. Szerk. Vasbányai Ferenc. Budapest, 257–61. Van-e szükség Magyarországon anyanyelvi törvényre? Jegyzőkönyv a Magyar Nyelvi Bizottság 1996. május 3-i üléséről. (Felszólalás.) Nyr 121. 113–5. Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat. Szociolingvisztikai alapfogalmak. MT 42. 632–4. (Ism.) 1998. A szövegstílus három összetevőjéről (Péter Mihály stílusmeghatározása alapján). Nyr 122. 133–42. Szövegstílus és konnotáció. In: Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Szerk. Zoltán András et al. ELTE BTK Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszéke, Budapest, 289–93. Mi sem akarjuk „leválasztani” azt az ötmillió magyart! Válasz(ok) Kontra Miklósnak. In: Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Szerk. Kontra Miklós–Saly Noémi. Osiris, Budapest, 69–73. (Újraközlés.) Georges Molinié – Pierre Cahné (eds): Qu'est-ce que le style? Presses Universitaires de France, Paris 1994. 354 pp. ALH 45. 408–10. (Ism.) (Angol nyelvű.) Hol tart ma a stilisztika? (Stíluselméleti tanulmányok). Szerk. Szathmári István. MNy 94. 70–5. (Ism.) Origins of language. Edited by Jürgen Trabant. MT 43. 106–9. (Ism.) Nagy L. János: Szavak és világok Weöres Sándor verseiben. Szemiotikai szövegtan 11. A szemiotikai szövegtani kutatás diszciplináris környezetéhez (III). Szerk. Petőfi S. János, Békési Imre, Vass László. JGYF Kiadó, Szeged. 313–6. (Ism.) Régi magyar irodalmi szövegkiadások. NyK 96. 200–4. Tolcsvai Nagy Gábor: A magyar nyelv stilisztikája. NyK 96. 285–91. (Ism.) 1999. A stilisztikai szövegelemzéstől a komplex műelemzésig (Vas István: Branyiszkó). In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelv-oktatási Napok. Eger, 1998. július 7–10. Szerk. V. Raisz Rózsa–H. Varga Gyula. MNyT, Budapest, 74–82. Képszerűség és poliszémia. In: Poliszémia, homonímia. Az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti tanszéke által 1998 októberében rendezett tudományos konferencia előadásainak tanulmánykötete. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 109–16. A nyelvi kép mint „rendellenesség” (Tudománytörténeti vázlat). Nyr 123. 292–302. A nyelvi kép mint „szabályszerűség” (A tudománytörténeti vázlat folytatása). Nyr 123. 395–403. Írói és kutatói vélemények a nyelvi kép jelentőségéről. In: Ember és nyelv. Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. Szerk. Kugler Nóra–Lengyel Klára. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 184–7. A stilisztikai szöveginterpretáció elméleti és módszertani problémái. A nyelvi kép szövegtani funkciói. In: 50 éves az MTA Nyelvtudományi Intézete. 1949. szeptember 12. A főbb munkálatok és eredmények áttekintése. MTA Nyelv- tudományi Intézete, Budapest, 43–6. Lőrinczy Huba: Búcsú egy kultúrától. Márai Sándor: A Garrenek műve. Műhely (Győr) 22/4. 87–8. (Ism.) Antik stíluselméletek Gorgiastól Augustinusig. Adamik Tamás új könyvéről. ÉA 21/3. 15. (Ism.) 195

2000. A nyelvi kép. „rendellenesség” és „szabályszerűség” (Egy saját elgondolás körvonalai). Nyr 124. 74–85. A stilisztika feladatai és lehetőségei az új évezred küszöbén. In: Helyzetkép a magyar nyelvtudományról. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen elhangzott előadások válogatott és átdolgozott tanulmányai. Szerk. Kiefer Ferenc–Gósy Mária. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 64–74. Szkülla és Kharübdisz között: a stilisztika feladatai és lehetőségei az új évezred küszöbén. Nyr 124. 298– 310. A szemantikai távolság és a stilisztikai érték viszonya a költői képben. In: Lexikális jelentés, aktuális jelentés. Szerk. és lekt. Gecső Tamás. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 146–52. Casanova kellékei (A nyelvi képek, a beszédmódok és a tagolás szövegszervező funkciója Márai Sándor Vendégjáték Bolzanóban című regényében). In: „Este nyolckor születtem...” Hommage à Márai Sándor. Szerk. Lőrinczy Huba–Czetter Ibolya. BÁR, Szombathely, 253–65. Nyelv és önbecsülés. In: Személyes ezredforduló. 16 beszélgetés a 20. századról. Szerk. Javorniczky István. Századvég, Budapest, 95–105. Szabó Zoltán: A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. ItK 104. 534–8. (Ism.) Egy könyv, amelynek nincs ára, csak értéke. Anyanyelvünkről anyanyelvünkért. Szerk. Balázs Géza és Grétsy László. ÉA 22/4. 17. (Ism.) 2001. A metafora grammatikája és stilisztikája. Tanulmánykötet a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke által 1999. október 11–12-én rendezett konferencia előadásaiból. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 294 p. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához X.) Szerk. A pillangó, a rózsa meg a kis fazék: a nyelvi kép mint szövegszervező tényező a 20. század első felének magyar szépprózájában. In: A metafora grammatikája és stilisztikája. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 140–52. A „szecessziós” Krúdy (Egy Aranykéz utcai éj emléke). Nyr 125. 319–29. Előhang egy kispörkölthöz (Erotika és gasztronómia egy kései Krúdy-novellában). In: Szindbád Palotán. Krúdy Gyula és Várpalota novellák és tanulmányok tükrében. Szerk. Szabó Pál Csaba. Szindbád, Várpalota, 121–30. Írói nyelvművelés. Heltainé Nagy Erzsébet könyvéről. ÉA 23/1. 17. (Ism.) Büky László: Egy vers szóhasználati háttere. MT 46. 1138–40. (Ism.) 2002. Bevezetés a nyelvi kép stilisztikájába. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 227 p (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XIV.) Mondd és írd! Válogatott nyelvművelő cikkek. Második, bővített kiadás. Auktor Könyvkiadó, Budapest, 461 p. Szerk. és 30 cikk szerzője; társszerk. Szántó Jenő. Szakszókincs – szaknyelv – tudományos nyelv (Újabb szempontok egy régi vitakérdéshez). In: Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és gyakorlata. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza–A. Jászó Anna–Koltói Ádám. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 271–6. A „szecessziós” Krúdy (Egy Aranykéz utcai éj emléke). In: „Arany-alapra arannyal”. Tanulmányok a magyar irodalmi szecesszió stílusáról. Szerk. Szabó Zoltán. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 84–97. 196

Magyar szaknyelv Magyarországon és a szomszédos országokban. Debreceni Szemle 10. 201–13. Idegen név magyar raggal. In: Köszöntő kötet B. Gergely Piroska tiszteletére. Szerk. Gréczi-Zsoldos Enikő–Kovács Mária. A Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, Miskolc, 91–5. Büky László, a kutató, a tanár, az ismeretterjesztő és az ember. In: Büky László. Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 61. Sorozatszerk. Bolla Kálmán. ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 20– 1. A szecesszióról és két új erdélyi könyvről. Sájter Laura: A magyar szecessziós dráma stílusa – AjtayHorváth Magda. A szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar és angol irodalmában. Nyr 126. 363–7. (Ism.) Funkcionális mondatperspektíva és szövegszerkesztési stratégia. Szerk. Kabán Annamária. Nyr 126. 378– 9. (Ism.) Büky László: Füst Milán metaforahasználatának alapjai (szótárszerű feldolgozásban). Nyr 126. 507–8. (Ism.) Idegen szavak magyarul. Tótfalusi István magyarító szótára. ÉA 24/1. 16. (Ism.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár. Második, átdolgozott kiadás. AkK, Budapest, XXIV, 1507 p. Szerk., lektor. Átutazóban a nagyepika felé. Nyelvi képek, motívumok szövegszervező funkciója Déry Tibor Pesti felhőjátékában. In: Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai (2002. december 5–6.). Szerk. Botka Ferenc. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 38–47. Nyelvi változás és mikrodiakrónia. MNyj XLI. Köszöntő könyv Nyirkos István 70. születésnapjára. Debreceni Egyetem, Magyar Nyelvtudományi Tanszék, Debrecen, 287–95. Szende Aladártól búcsúzunk. ÉA 25/5. 16. Új sportnyelvi tanulmánykötet. ÉA 25/4. 14. (Ism.) 2004. Tendenciaszerű nyelvi változások leírása és értékelése (Nyelvleírás – nyelvművelés – stilisztika). In: A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei VI. Nyelvleírás és nyelvművelés, nyelvhasználat, stilisztika. Szerk. Büky László. SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék, Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged, 83–93. A szakrális és az erotikus viszonya Krúdy prózájában. In: Stílus és jelentés. Tanulmányok Krúdy stílusáról. Szerk. Jenei Teréz–Pethő József. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 44–53. A Magyar Televízió hírműsorainak nyelvi, stilisztikai sajátosságai. In: Kommunikáció és nyelvhasználat. Szerk. H. Varga Gyula. Eszterházy Károly Főiskola, Eger, 91–102. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova series, tom. XXXI.) Újabb szempontok és adalékok a körülíró metafora besorolásához. In: „...még onnét is eljutni túlra...” Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére. Szerk. Ladányi Mária–Dér Csilla– Hattyár Helga. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 155–8. Búcsú az olvasószerkesztőtől. (Szántó Jenő.) ÉA 26/4. 12.

197

2005. Nyelvművelő kéziszótár. Második, javított és bővített kiadás. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 628 p. Szerk., szócikkíró; társszerk.: Grétsy László. „... dudás a fuvolást...” (Babits-motívumok József Attila-versekben). In: József Attila, a stílus művésze. Tanulmányok József Attila stílusművészetéről. A József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából 2005. április 11-én Debrecenben megtartott stilisztikai tanácskozás anyaga. Szerk. Szikszainé Nagy Irma. DE Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen, 36–48. (A DE Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai 84.) „... dudás a fuvolást...” (Babits-motívumok József Attila-versekben). Debreceni Szemle 13. 575–86. Régi kérdések és újabb válaszok a nyelvi kép témakörében. In: Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok. 2004. október 7., 8., 9. Szerk. Hódi Éva. Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, Ada, 95–120. A nyelvi képek többféle csoportosításának lehetőségéről. In: A régi új retorika. A szóképek és a szónoki beszéd. „A retorika a társadalomban – a társadalom a retorikában” konferencia előadásai és a hatodik országos Kossuth-szónokverseny beszédei. Közreadja az ELTE Bölcsészettudományi Kar Főiskolai Magyar Nyelvtudományi Tanszéke. Szerk. A. Jászó Anna–Aczél Petra. Trezor Kiadó, Budapest, 33– 50. Eltávozott a költészet nagy tudósa. Fónagy Iván 1920–2005. ÉA 27/3. 15. Pethő József: A halmozás alakzata. A halmozás fogalmának, típusainak és funkcióinak vizsgálata (Krúdy Gyula Szindbád ifjúsága című kötete alapján). NytudÉrt 154. AkK, Budapest 2004. 150 lap. Nyr 129. 250–4. (Ism.) Jót s jól! Bencédy József válogatott nyelvművelő írásai és műelemzései. ÉA 27/2. 11. (Ism.) Fodor István két régi-új könyve. Mire jó a nyelvtudomány? – A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. ÉA 27/4. 15. (Ism.) 2006. A szintetikus kifejezésmód érvényesülése az újabb magyar nyelvhasználatban. In: 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Szerk. Mártonfi Attila–Papp Kornélia–Slíz Mariann. Argumentum Kiadó, Budapest, 593– 600. Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben. Nyr 130. 422–38. Szabó T. Attila száz esztendeje. ÉA 28/1. 7. É. Kiss Katalin: Anyanyelvünk állapotáról. Osiris Kiadó, Budapest 2004. 189 l. MNy 102. 347–50. (Ism.) Máthé Dénes: A költői kép szemiotikai és irányzati vizsgálata a két világháború közti magyar költészetben. Expresszionizmus, szürrealizmus, tárgyias-intellektuális stílus. Az Erdélyi Múzeumegyesület kiadása. Kolozsvár 2005. 172. Erdélyi Tudományos Füzetek 252. Nyr 130. 100–4. (Ism.) Minya Károly: Rendszerváltás – normaváltás. A magyar nyelvművelés története, elvei és vitái 1989-től napjainkig. Tinta Könyvkiadó. Budapest 2005. 146 l. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XLV.) Nyr 130. 231–8. (Ism.) Büky László: Füst Milán metaforahasználatának szövegmondattanából (szótárszerű feldolgozásban), Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged 2004, 417 l. Nyelvtudomány (Szeged) 2. 247–50. (Ism.) Értekezések Márai Sándorról. Lőrinczy Huba: Az emigráció jegyében. Forrás (Kecskemét) 38/1. 106–8. (Ism.)

198

Írásjeltan és gyakorlókönyve. Keszler Borbála: Írásjeltan. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2004. 276 l. – Keszler Borbála: Írásjel-használati gyakorlókönyv. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2006. 208 l. ÉA 28/3. 15. (Ism.) A jegyzék lezárva 2006. november 25-én.

KORTÁRSI MÉLTATÁS Kemény Gábor, a megújuló hazai filológia egyik úttörője Kemény Gábor kétségtelenül mai magyar nyelvészetünk élvonalába tartozik, ámde annak egyik „paradigma-táborába” sem sorolható fenntartások nélkül. Tudósi alkatát széles körű, alapos erudíciója, nyitottsága a múlt eredményei és a jelenkor törekvései iránt, amely önálló gondolkodással és kritikai érzékkel párosul, leginkább kiváló mestereivel, Kovalovszky Miklóssal és Gáldi Lászlóval rokonítja. Hozzájuk közelíti őt kutatói munkásságának fő területe is, az irodalmi stilisztika. Kemény Gábor felfogásában a stilisztika „interdiszciplína, amely a nyelv- és az irodalomtudomány határsávjában, metszetében helyezkedik el.” (Bevezetés a nyelvi kép stilisztikájába. Budapest, 2002, 23. – A továbbiakban: Bev.) E felfogás arra kötelezi, hogy megállapításait lehetőleg két oldalról támassza alá, s e kötelezettségének az esetek többségében eleget is tesz – többek között ez teszi kutatási eredményeit meggyőzővé, ötleteit további gondolkodásra serkentővé. Pályája – „külső” állomásait tekintve – egyenes vonalúnak tekinthető. Az 1971-ben megszerzett magyar szakos kitüntetéses tanári diploma után inasévek következtek az MTA Nyelvtudományi Intézetében. A Grétsy László vezette mai magyar nyelvi osztály ösztöndíjas gyakornoka a továbbiakban „sietség nélkül” halad végig a ranglétra fokozatain, 1988–1994 között az osztály tudományos vezetője, utóbb az intézet tudományos tanácsadója. Emellett 1994 óta a Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének oktatója, 1998-tól tanszékvezetője. 2003-ban nevezték ki egyetemi tanárnak. „Belső”, azaz tudományos pályája csak látszólag egyirányú. Igaz, szakdolgozatának, bölcsészdoktori disszertációjának, kandidátusi és akadémiai doktori értekezésének témája egyaránt Krúdy Gyula írói művészete, mindenekelőtt képalkotása, ámde ha megismerkedünk e munkákkal, meggyőződhetünk arról, hogy szerzőjük korántsem egyetlen író művészetének kutatója. (Egyébként Krúdy középpontba állítása indokolt. Neki – ez ma már közhely, de attól még igaz – a világirodalomban a modern próza megteremtőinek legjobbjai között volna a helye, ha ebben nem gátolnák a nyelvi korlátok.) Valójában Kemény Gábor fő kutatási témája az irodalmi képalkotás, illetve tágabban, a nyelvi kép stilisztikája, ezt a témát fejleszti-bontakoztatja tovább eredeti módon, a korábbi eredmények kritikai figyelembevételével és a nyelvtudomány újabb eredményeinek felhasználásával. Kutatói credója: „semmiféle stílusjellemzés sem végezhető el sikeresen anélkül, hogy a kutató előbb fel ne vázolná azt az elméleti horizontot, amely előtt tárgyát elhelyezi és szemléli.” (Képekbe menekülő élet. Budapest, 1993, 7. – A továbbiakban: Képek.) Ennek megfelelően a nyelvészeti szemantikában meghonosodott izotópszemlélet alapján közelíti meg a nyelvi kép lényegét, hangsúlyozva a kontextus jelentőségét a kép felismerésében. A lexikális és kontextuális jelentés hagyományos megkülönböztetése mellett bevezeti az „írói jelentés” fogalmát, azaz a makrokontextus (tágabb szövegösszefüggés) által meghatározott különleges 199

szójelentést, amelyet „konvergens szubjektív konnotációk állandósulásaként” definiál (Képek, 81). Az „írói jelentésnek” ez a felfogása az eddigieknél szilárdabb alapot nyújt az irodalmi elemzés szempontjából oly fontos kulcsszók, valamint az intertextualitás egyes jelenségeinek nyelvi (szemantikai) értelmezéséhez. Fejtegetéseinek mintegy melléktermékeként Kemény meggyőzően bírálja a jelentés és a kontextus viszonyát taglaló ellentétes nyelvészeti nézeteket („autonomisták” és „túlzó kontextualisták”), valamint a generatív grammatika felfogását a szemantikai inkom- patibilitásról. Stílustipológiai szempontból is jelentős az explicit és implicit képek megkülönböztetésének Keménytől javasolt értelmezése. Csaknem tíz évvel a Képek után megjelent második monográfiájában (Bev.) egyfelől szélesíti és mélyíti a vizsgálat elméleti alapjait, másfelől kiterjeszti elemzéseit Babits, Márai és Vas István egy-egy szövegére is. Figyelemre méltó eredeti kísérlete a költői („kifejező”) és a köznyelvi („jelölő”) képtípusok közötti különbségek hét oppozíció alapján történő meghatározására. Eljárásának érvényességéről magam is meggyőződtem, amikor ezen oppozíciók segítségével sikerült kimutatnom a szleng képalkotásának közbülső jellegét a köznyelvi és a költői képalkotás között (Hungaro-Slavica 2001, 215–6). Bátor és egészében sikeres vállalkozás a szóképek újfajta csoportosítása a nyelvi kép négy alkotóeleme (tárgy, kép, motívum és modalizátor) jelölt vagy jelöletlen voltának megfelelően. A lehetséges kombinációk alapján (a képi elem természetesen nem maradhat jelöletlen) Kemény a nyelvi képek nyolc válfaját különbözteti meg. Osztályozásának „működését” egy több mint 600 oldal terjedelmű korpuszon ellenőrizte, amely 27 mai magyar elbeszélő egy-egy írását tartalmazza. Az eredmények statisztikai feldolgozása több tekintetben is tanulságos: egyfelől kimutatja az egyes képtípusok abszolút gyakorisági sorrendjét, másfelől, s ez talán még fontosabb, a képtípusok eloszlása szignifikáns eszköznek bizonyul az egyes művek, illetve szerzők stílusának jellemzésére. Általánosított voltában is meggyőző az a megállapítás, hogy a jelöletlen, motiválatlan explicit képek (pl. a kötelesség jégrianása Mészölynél vagy kérdéseim és kételyeim mocsarában Szentkuthynál) jelentős arányú képviselete a Körkép ’88 c. antológiában a magyar próza lirizálódását egzakt statisztikai mutatókkal is igazolja (l. Bev., 140). A nyelvi képalkotás mint vizsgálódásának fő vonulata mellett Kemény Gábor tevékenységének másik fontos területe a nyelvi ismeretterjesztés, illetve nyelvművelés. Az 1970-es évek eleje óta rendszeresen publikál nyelvi ismeretterjesztő cikkeket, éveken át szerkesztett nyelvművelő, illetve szaknyelvi rovatot az Élet és Tudományban, a Népszabadságban, a Magyar Tudományban, egyik szerkesztője az Édes Anyanyelvünk c. ismeretterjesztő folyóiratnak. Munkásságát ezen a téren is a tudományos szemlélet, alapos felkészültség és higgadt kritikai érzék jellemzi: nem tesz engedményt sem a vaskalapos purizmusnak, sem pedig a nyelvművelést lebecsülő neofita túlbuzgóságnak. Kevésbé látványos, de igen fontos és felelősségteljes lexikográfiai tevékenysége: az Értelmező kéziszótár átdolgozott kiadásának egyik szerkesztője, a Nyelvművelő kéziszótár egyik szerzője és társszerkesztője, a készülő Akadémiai nagyszótár egyik lektora. Szólni kívánok még Kemény Gábor tudományos egyéniségének néhány számomra különösen rokonszenves vonásáról. A Bev. bevezető fejezetének ezt a címet adta: Töprengések a stílusról és a stilisztikáról. A töprengések szó használata őszinteségre és bátorságra vall. Tudományos életünkben (miképp tágabb közéletünkben is) mostanában sajnálatosan keveset töprengünk… Inkább kinyilatkoztatunk. Aki ellenvéleményen van, azt „letámadjuk” vagy tudomásul sem vesszük. Márpedig ez nem tesz jót a tudománynak (miképp a tágabb közéletnek sem). Kemény Gábor viszont bevallottan töpreng: tudomásul veszi és elfogulatlanul mérlegeli az övétől eltérő véleményt, s ha kell, módosítja a sajátját. Arról is nyíltan szól, ha egy kérdésben nem tud vagy nem lehet dönteni. Saját tapasztalatból állíthatom, 200

hogy Kemény Gábor comme il faut vitapartner: nem beszél mellé, nem „döngöli a földbe” a másként vélekedőt, határozottan, de korrektül (nem restellem kimondani: illemtudóan) polemizál. A tudós udvariassága gondolatainak világos, érthető kifejtése, ami korántsem mond ellent annak a ténynek, hogy tudományos szövegek megértése meghatározott szellemi és felkészültségbeli szintet, fokozott figyelmet igényel a befogadó részéről. Kemény Gábor rendelkezik a világos fogalmazás napjainkban egyre ritkább erényével (amiben valószínűleg közrejátszik pedagógiai és nyelvművelő tapasztalata, valamint kiváló tájékozottsága a francia szakirodalomban). Nem szimplifikál, de mértéktartó a terminológia használatában, gondosan ügyel az új vagy kevéssé elterjedt terminusok köznyelvi meghatározására. Nem ezoterikus szóbűvészkedéssel, hanem a kifejtett gondolat hatóerejével erősíti tudósi tekintélyét. Kemény Gábor egzaktságra törekszik kutatásaiban, szívesen alkalmaz statisztikai módszereket is. Ugyanakkor rendelkezik még valamivel, amit nevezhetünk intuíciónak, esztétikai érzéknek vagy művészi empátiának, s ami nélkül a legprecízebb formai elemzés is hideg konstruktum marad. Akadémiai doktori értekezésének védésén ezt a valamit „leospitzerségnek” neveztem. Némelyek talán elmarasztalónak vélték ezt a minősítést, hiszen a mai divatos irányzatok képviselőinek szemében Leo Spitzer a szubjektív, intuitív, „tudománytalan” stíluselemzés par excellence képviselője. Azonban most is vallom ezt az implicit metaforát. Amikor Kemény Gábor Krúdy Egy Aranykéz utcai éj emléke c. írásából az Ah, ifjúság, amely csak tegnap szöktél el mellőlem kezdetű „operai nagyáriát” elemzi (Bev., 164 kk.), akkor nemcsak tudja, hogy a nyitó indulatszó, „amely Krúdy korában még nem volt olyan archaikus és komikus, mint napjainkban, de már útban volt e felé a státus felé”, valamilyen fanyar, ironikus és önironikus ízt vegyít a szövegbe… – nemcsak tudja mindezt, hanem érzi is. Nos, ez a „ráérző tudás” telíti élő, meleg vérárammal a mégoly egzaktnak tűnő értelmezést. Kemény Gábor ezekkel a szavakkal zárja a Bev. első fejezetét: „Az új évezred ma még ismeretlenbe vesző időóceánjának túlpartján talán ott vár bennünket az »osztatlan filológia« kincses Indiája. Én magam azonban azzal is nagyon meg lennék elégedve, ha ehelyett egy valóban tudományos igényű és jellegű, lehetőleg minél egzaktabb stilisztika Amerikájára találnánk rá.” (I. m. 29.) Az idézet első, szecessziósan szép mondata mögött némi iróniát érzek, amelyet azonban nem osztok teljes mértékben. Ha ugyanis az Óperencián túli „osztatlan filológiát” úgy értjük, hogy a tudomány fejlődésével együtt járó elkülönülés egyben egy magasabb szintű integrálódást készít elő, akkor érdemes elindulni e „kincses India” irányába – annál is inkább, mert a remélt szintézis úttörői már itt járnak közöttünk… Egyikük éppen Kemény Gábor. Budapest, 2006. augusztus hó Péter Mihály

201

KESZLER BORBÁLA

202

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Ki nyelvész? Az, aki hivatásszerűen foglalkozik nyelvi kérdésekkel. – Nyelvészalkat nincsen. A nyelvész jellemző tulajdonságai olyanok, mint bármilyen más tudományág művelőié. S hogy hogyan lesz valaki nyelvész? Az egyéni hajlamon kívül (persze van, akinek többféle hajlama is van) gyakran a körülmények összjátéka vagy egy jó tanár, esetleg egy nagy tudós hatása dönti el, hogy kiből mi lesz. Én sem készültem nyelvésznek. Inkább orvos vagy matematikatanár szerettem volna lenni. A véletlenek (pl. a német tanszékről az iskolánkba látogató tanár biztatása), a családi hagyományok és a szülők kívánsága azonban az ELTE Bölcsészettudományi Karának német–magyar szakára vezérelt. Az egyetemen néhány kiváló tanár (Abaffy Erzsébet, Bárczi Géza, Fábián Pál, Benkő Loránd) megszerettette velem a nyelvészetet. Logikát láttam benne, mint korábbi kedvenc tárgyamban, a matematikában. Ezért nyelvészetből írtam a szakdolgozatomat, mégpedig nyelvtörténetből (Szókezdő mássalhangzótorlódások feloldása korai jövevényszavainkban). Az egyetem befejezése után nehéz volt álláshoz jutni. Nagy örömömre azonban sikerült a XVII. kerületben általános iskolai tanári státuszt kapnom. Eleinte nehéz volt. Napi két és fél órai utazás, négy negyvenes létszámú osztály, sok osztályismétlővel, szigorú tanfelügyeleti rendszerrel. Például minden füzetet (ez 5 x 160 füzet volt: nyelvtan, irodalom, nyelvtandolgozat, irodalomdolgozat, olvasónapló) havonta ki kellett javítani. – Mégis nagyon szerettem, s tulajdonképpen itt kezdtem megtanulni a leíró grammatikát. – Talán soha ott nem hagytam volna az iskolát, ha egy délután meg nem szólal a telefon, és Abaffy Erzsébet meg nem kérdezi, hogy nem szeretnék-e Bárcz Géza mellett az egyetemen tanítani. – Hogyne szerettem volna! Azonnal meg is látogattam Bárczi professzor urat, s másnap be is léphettem volna, ha hajnalban meg nem születik a fiam. Ezért és más okok miatt is (közben zárolták az állásokat) az egyetemi pályafutásom csak egy év múlva (1965-ben) kezdődött el. Ebben az időben két nyelvészeti tanszék volt az egyetemen, s mindkettőnek a tagjai tanítottak mindent. Én is – fonetikát, nyelvtörténetet, nyelvjárástant, nyelvjárástörténetet, stilisztikát és leíró grammatikát. De legjobban a nyelvtörténetet szerettem. Már tanársegéd koromban tantermi előadást tartottam hangtörténetből (az akkori jegyzeteimet a mai napig őrzöm). Első cikkeim is nyelvtörténeti témájúak voltak (pl. Patika; Szókezdő magánhangzók eltűnése a magyarban; Szókezdő mássalhangzó-torlódások magánhangzó-előtéttel való feloldása korai jövevényszavakban). – S hogy a tanszékek specializálódása után miért kerültem a Mai Magyar Nyelvi Tanszékre, annak csak az volt az oka, hogy oda melegebben invitáltak. Rácz tanár úr természetesen közölte, hogy aki ezen a tanszéken van, annak kötelessége leíró grammatikával foglalkoznia. – Eleinte el sem tudtam képzelni, hogy ilyen témájú cikkeket írjak. Később, amikor megalakította Rácz Endre a leíró grammatikai munkacsoportot, s a Mai magyar nyelv című tankönyv egyes fejezeteiről vitaanyagot kellett készíteni, meg amikor ebből a tankönyvből kellett tanítani (ami egyébként kitűnő munka volt), egyre több kérdéssel kapcsolatban tartottam fontosnak a probléma tüzetesebb vizsgálatát, a megállapítások pontosítását, a hiányok pótlását. A leíró grammatikai cikkeim (a névszó- és igetövekről, a toldalékmorfémák jellemző sajátosságairól, a magyar termékeny képzőkről, a mai magyar nyelv szófaji rendszeréről, a határozószók osztályozásáról, a határozószók fokozásáról, az igenevek mondatbeli szerepéről, a partikulákról, a bevezető szavakról és kifejezésekről, a tartalomváró szavak és kifejezések grammatikai és szöveggrammatikai szerepéről, a reduplikációs 203

jelenségekről a magyarban, a közbevetésekről, az egyszerű és az összetett mondatok határeseteiről, a mondatfajtákról, a kérdő mondatok osztályozásáról, a széttagoló mondatszerkesztésről stb.) és később az általam szerkesztett Magyar grammatika című tankönyv (mely eddig öt kiadást ért meg), a Lengyel Klárával közösen írt Kis magyar grammatika és az Ungarische Grammatik is elsősorban az oktatást szolgálták. A grammatikával kapcsolatban más témák is érdekeltek. Mikor 1978-ban Varga Györgyi vezetésével megindultak a regionális köznyelvi kutatások, ezek a figyelmemet a beszélt nyelvre s az európai beszélt nyelvi kutatásokra irányították. Hallgatók bevonásával kb. 30-40 órányi beszélt nyelvi anyagot gyűjtöttünk össze, s az országban elsőként indítottam (1980-ban) Beszélt nyelv című speciális kollégiumot. Ezeken sok grammatikai és (akkor még újdonságnak számító) szövegtani kérdéssel is foglalkoztunk. Ennek a korszaknak az eredménye néhány szakdolgozat és cikk (pl. Charakteristika der Wortarten und des Wortgebrauches spontaner Gespräche im Ungarischen, Kötetlen beszélgetések mondat- és szövegtani vizsgálata, Über die Verwendung der Füllwörter). Fábián Pál professzor úr 1970-től bevont a Helyesírási Bizottság (ma Magyar Nyelvi Bizottság) munkájába. Sokáig voltam a bizottság titkára, hat évig az elnöke, jelenleg a társelnöke vagyok. A magyar helyesírás szabályai 11. kiadásának előmunkálatai során én gyűjtöttem be és összesítettem a vitaanyagokat és javaslatokat, segítettem a szabálypontok megfogalmazásában stb. Ekkor fordult a figyelmem az írásjelhasználat felé. Ennek az eredménye a kandidátusi értekezésem (A magyar írásjelhasználat és grammatikai alapjai), valamint több cikk is (pl. Merkmale der ungarischen Satzzeichenlehre und Zeichensetzung, A magyar írásjelhasználat és Európa). Kandidátusi vitámon valaki felvetette, hogy érdekes lenne tudni valamit az írásjelhasználat történetéről is. – Ez lett több cikkem, könyvem (pl. Írásjeltan) és a doktori disszertációm (A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig) témája is. A kapcsolatom a helyesírással soha nem szűnt meg. Közreműködtem több szótár elkészítésében (Helyesírási kéziszótár, Magyar helyesírási szótár, Orvosi helyesírási szótár), s én irányítom jelenleg A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának munkálatait is. Az írásjelhasználattal kapcsolatban mondatfonetikai kérdésekkel is foglalkoztam (pl. Az alany és az állítmány közötti írásjelek; Die grammatischen und satzphonetischen Eigenschaften der Parenthesen; Írásjelhasználat és interdiszciplinaritás). A mondatfonetika azonban más vonatkozásban is szerepet játszott a munkáimban. Férjemmel és Bolla Kálmán professzorral vizsgáltuk a fogatlanok és a protézisviselők beszédének sajátosságait (pl.: A kis- és nagyőrlők szerepe a teljes alsó-felső protézist viselők hangképzésében; Die Untersuchung der Artikulation bei Totalprothesenträger; Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger). – Szórakozásképpen cikket írtam a fogak elnevezésének alakulásáról is. Mivel közismert volt a szerepem az Orvosi helyesírás munkálataiban, egy alkalommal felkértek egy, a magyar orvosi nyelvvel foglalkozó konferencián előadás tartására a magyar orvosi nyelv történetével kapcsolatban. A téma olyan színesnek és izgalmasnak tűnt, hogy több cikket is írtam ebből a témakörből (pl. Állatnévi eredetű betegségnevek a XVII. század elejéig, A XVII. századi orvosi nyelv és Apáczai Csere János, A XVII. századi nyelvújítás és a magyar orvosi nyelv, Adalékok a magyar anatómiai szaknyelv kialakulásához, A régi magyar orvosi nyelv forrásai és szótípusai stb.), több éve előadást is tartok az orvosi egyetemen A magyar orvosi nyelv című kurzus keretében, s társszerzője vagyok a Magyar orvosi nyelv című egyetemi tankönyvnek. Ha időmből kitelik, szeretnék kidolgozni még néhány leíró grammatikai témát, megvizsgálni néhány mondatfonetikai kérdést, az eddig összegyűjtött anyagom alapján megírni a régi magyar beszélt 204

nyelvvel kapcsolatos kutatási eredményeimet; szeretnék utánanézni néhány írásjelhasználat-történeti kérdésnek, s szeretném megírni a magyar orvosi nyelv történetét is. – Az utóbbi témákkal tulajdonképpen visszatértem régi, kedvenc témámhoz: a nyelvtörténethez. Mint az eddigiekből is kiderül: cikkeim és könyveim jó része a grammatikaoktatást és a helyesírástanítást kívánta szolgálni. Más részük inkább érdekességekkel foglalkozott (a névjelölés története, az írásjelhasználat története, az orvosi nyelv története). Az irányzatokkal kapcsolatban: a magyar nyelvtudományt sokféle hatás érte és éri. Alig van a világon olyan jelentősebb irányzat, mely (késéssel ugyan), de ne éreztette volna a hatását, s mely a nyelvészek kisebb-nagyobb csoportjaira ne hatott volna. Magam, bár szívesen ismerkedtem többféle irányzattal is, nem csatlakoztam egyhez sem, de szívesen felhasználtam olykor eredményeiket. A pályámon elindító mestereimről már szóltam. Rajtuk kívül (már tanársegéd koromban) szívesen hallgattam Rácz Endre és Hadrovics László előadásait és szemináriumait, de kedvenc olvasmányaim voltak Deme László újdonságnak számító szövegtani cikkei és A mondatszerkezeti sajátosságok gyakorisági vizsgálata című könyve is, valamint Antal László, Károly Sándor és H. Molnár Ilona munkái is. – De tanultam munkatársaimtól és hallgatóimtól is. – Sokat köszönhetek a Mai Magyar Nyelvi Tanszéknek: meleg szívű, kitűnő kollégákat, nyugodt, békés munkás éveket és a tanszékvezető professzorságot is. Magamat elsősorban tanárnak tartom. Olyan tanárnak, aki utánanéz bizonyos problémáknak, rendszerezi a jelenségeket, keresi az okokat, és szívesen foglalkozik a nyelvvel kapcsolatos érdekes témákkal is. A pályakép fontosabb adatai Született: 1939. augusztus 30.

Iskolai végzettség: 1962: magyar–német szakos középiskolai tanár (ELTE BTK); 1957: érettségi, Budapest, Varga Katalin Gyakorlógimnázium Tudományos fokozatok 1997: az MTA doktora (A disszertáció címe: A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig, megjelent 1995-ben a NytudÉrt 141. számaként, 1995: habilitáció 1986: a nyelvtudományok kandidátusa (A disszertáció címe: A magyar írásjelhasználat és grammatikai alapjai) 1966: bölcsészdoktori disszertáció megvédése (A disszertáció címe: Szókezdő mássalhangzótorlódások feloldása korai jövevényszavainkban; megjelent 1969-ben a Nyelvtudományi Értekezések 63. számaként.)

Munkahelyek, beosztások 1988–2004: az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője 1996–: egyetemi tanár az ELTE BTK, Mai Magyar Nyelvi Tanszékén 1987–1996: egyetemi docens 1972–1987: egyetemi adjunktus 1971–: a tanszékek átszervezése eredményeképpen az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének tagja 205

1965–1972: ELTE BTK II. Sz. Magyar Nyelvészeti Tanszék, tanársegéd 1962–1965: Budapest XVII., Ferihegyi Úti Általános Iskola, tanár

Oktatómunka 1972-ig előadás hangtörténetből; szemináriumok: nyelvtörténetből, leíró grammatikából, stilisztikából, nyelvjárástörténetből, szakmódszertanból 1972-től: előadások, szemináriumok a mai magyar nyelv szófaj- és alaktana, valamint szerkezet- és mondattana köréből szemináriumok az írásjelhasználat, az írásjelhasználat története és a szaknyelvek témaköréből szakdolgozati szeminárium előadások, szemináriumok és konzultáció a doktori iskolában továbbképzések

Fő kutatási területei: magyar leíró grammatika, helyesírás, az írásjelhasználat története, mondatfonetika, az orvosi szaknyelv Funkciók az MTA Nyelvtudományi Bizottságának a tagja az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának a társelnöke az MTA Magyar Nyelvtudományi Bizottsága Magyar Nyelvészeti Szakbizottságának az elnöke a Magyar Nyelvőr főszerkesztője a Magyar Nyelvtudományi Társaság magyar nyelvészeti szakosztályának alelnöke az ELTE BTK Professzori Tanácsának az elnöke az MTA Anyanyelvünk Európában Elnöki Bizottságának a tagja a Szemere Gyula Anyanyelvi Szakmódszertani Csoport szakmai vezetője a magyar nyelvészeti doktori iskola leíró grammatikai programjának a vezetője a Mai Magyar Nyelvi Tanszék leíró grammatikai kutatócsoportjának a vezetője

BIBLIOGRÁFIÁJA

1965. Sylvester-másolat a XVI. század közepéről. MNy 61. 367–8. Nyelvjárási és normatív jelenségek egy XVIII. századi regény nyelvében. MNy 61. 324–27.

1966. Szókezdő mássalhangzó-torlódások magánhangzó-előtéttel való feloldása korai jövevényszavainkban. MNy 62. 36–46.

1967. Patika. MNy 63. 351–2. 206

1968. Szókezdő magánhangzók eltűnése a magyarban. MNy 64. 198–205.

1969. Szókezdő mássalhangzó-torlódások feloldása korai jövevényszavainkban. AkK, Budapest, 57 l. (NytudÉrt 63.)

1971. Adalékok a leíró nyelvtan tőtani fejezetének kiscsoportos oktatásához. In A magyar nyelv kutatásának és oktatásának módszertani kérdései. Szerk. Hajdú Mihály–Pusztai Ferenc 147–56. (NytudDolg 6.)

1972. Die Benennung der Zähne im Ungarischen [A fogak elnevezésének alakulása a magyarban]. AUB SLingu III, 59–66. Az igyekszik és az emlékszik tőtípusa. MNy 68. 209–10.

1973. Morfológiai szempontból kevésbé vizsgált szófajok tőtani problémái. NytudDolg 14. 77–84. Die statistische Untersuchung der Nominalstämme [A névszótövek statisztikai vizsgálata]. AUB SLingu IV, 57–60.

1974. Az igető-váltakozásból származó párhuzamos alak- és jelentésmegoszlás. NytudÉrt 83. 81–2. Az igetövek kvantitatív vizsgálata. In Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István. TankK, Budapest, 91–7. Die quantitative Untersuchung der Verbalstämme. AUB SLingu V, 27–34.

1975. Mai magyar nyelvi gyakorlatok I. Szerk. Szemere Gyula. Budapest, 112 p. p.(Munkatárs) A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 71. 510–2.

1976. Die Steigerung der Adverbien im Ungarischen [A határozók fokozása a magyarban]. AUB SLingu VII, 145–9 és klny. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 72. 383–94.

1977. A mai magyar nyelv (Cikk- és tanulmánygyűjtemény) I–II. TankK, Budapest, 689 p. (Összeállítás.) Az egyszerű és az összetett mondat határsávja. In Tanulmányok a mai magyar nyelv mondattana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István. TankK, Budapest, 111–33. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 73. 124–8. 207

A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 73. 250–6. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 73. 507–12.

1978. A fésű – fésül, köpű – köpül stb. helyesírásáról. MNy 74. 354–5. Mai magyar nyelvi gyakorlatok II. Szerk. Szemere Gyula. TankK, Budapest, 120 p. (Munkatárs)

1979. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 75. 126–7.

1980. Elmélet és gyakorlat viszonya az igenevek mondatbeli szerepének tárgyalásában. In A magyar nyelv grammatikája. A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu– Szathmári István–Szűts László. AkK, Budapest, 481–9. (NytudÉrt 104.) A rágósík szó jelentése szakszókincsünkben Fogorvosi Szemle 83. 277–9. Társszerző: dr. Kaán Miklós. A kis- és nagyőrlők szerepe a teljes alsó-felső protézist viselők hangképzésében Fogorvosi Szemle 83. 300–4. Társszerző: dr. Kaán Miklós, Lininger István és dr. Molnár József. Kell-e vessző? ÉA II/1. 15. pTöbb, mint hasonlítás. ÉA II/2. 13. p. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 76, 248–53. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 76. 501–7.

1981. Véghangzóhiányos tőtípus – véghangzóhiányos tőváltozat. In Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Emlékkönyv Benkő Loránd születésének 60. évfordulójára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. ELTE BTK, Budapest, 219–27. Charakteristika der Wortarten und des Wortgebrauches spontaner Gespräche im Ungarischen [A spontán beszéd szófaji és szóhasználati sajátosságai]. AUB SLingu VII, 95–110. Van kiskapu. ÉA III/1. 15. p. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 77. 363–72.

1982. Így készül helyesírási szabályzatunk 11. kiadása. ÉA IV/1. 13. p. Nagy Ferenc: Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Hungarológiai Értesítő 4. 272–3. (Ism.) A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 78. 248–53. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy78. 378–82.

1983. Die syntaktische Funktion des Infinitivs in der ungarischen Sprache. ÉFOu XVII, 249–56. Kötetlen beszélgetések mondat- és szövegtani vizsgálata. In Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István. TankK, Budapest, 164–202. 208

A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 79. 497–503.

1984. Az alany és az állítmány közötti írásjelek. In: Studia in honorem J. Balázs offerta a collegis et discipulis. Szerk. Szathmári István–Bencze Lóránt. Budapest, 161–6 Satzzeichen zwischen Subjekt und Prädikat (mit Kálmán Bolla). AUB SLingu XV, 41–68. Óvjuk-e tovább az óvodát? ÉA VI/1. 14. p. Te, meg minden. ÉA VI/2. II/B. Mégis óvoda. ÉA VI/3. 16. p. Régi magyar glosszárium. Szerk. Berrár Jolán–Károly Sándor. AkK, Budapest. (Munkatárs.) A magyar helyesírás szabályai 11. kiadás. AkK, Budapest. (Munkatárs.)

1985. Az alany és az állítmány közötti írásjelhasználat. MNy 81. 435–42. Társszerző: Bolla Kálmán. Über die Verwendung der Füllwörter. AUB SLingu XVI, 11–26. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 81. 123–8. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 81. 151–5.

1986. A magyar írásjelhasználat és grammatikai alapjai. Kandidátusi értekezés. (Megvédve: 1986. január 23-án.)

1987. Die saztgliedernde Funktion der Semikolon im Ungarischen. AUB SLingu XVIII, 75–80. Die Typen der Zergliederung. AUB SLingu XVIII, 65–73. Három fejezet (1. A mondatrészek helyes és stílusos használata. A mondatszerkesztés kérdései. A szórend. 2. A helyes beszéd. 3. A mondat és a szöveg hangeszközeinek helyes és kifejező működtetése) az Alapfokú tanfolyam című jegyzetben. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987/88, 32–54. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 83. 121–4.

1988. Az alany kifejezési lehetőségei. In Emlékkönyv Bereczki Gábor 60. születésnapjára. Szerk. Domokos Péter–Pusztay János. Budapest, 215–7, (Uralisztikai Tanulmányok 2.) Merkmale der ungarischen Satzzeichenlehre und Zeichensetzung. AUB SLingu XIX, 272–87. Az ókori írásjelhasználat és magyar vonatkozásai. In: Studia in honorem P. Fábián, E. Rácz, I. Szathmári. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 93–5. Vigyázat, két kötőszó! MTan XXXI/1. 41. p. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 84. 114–6.

1989. Grammatikai vagy szemantikai kapcsolóelem? EFF 2: 48–53. 209

Die grammatischen und satzphonetischen Eigenschaften der Parenthesen. Magyartanítás MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 355–8. Az összetett mondatok modalitása. In Fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. Szerk. Rácz Endre. TankK, Budapest, 283–305.

1990. Tartalomváró szavak és kifejezések grammatikai és szöveggrammatikai szerepe. In Emlékkönyv Zsilka János professzor hatvanadik születésnapjára. Szerk. Havas Ferenc–Horváth Katalin–Ladányi Mária. Budapest, 142–5. A nominális mondatok modalitása. In: Studia in honorem K. Bolla. Szerk. Földi Éva. Budapest, 73–85. (EFF 3.) Subjekt–Subjektsatz. AUB SLingu XXI, 135–9. Neuere grammatikalische Veränderungen im Ungarischen. Berliner Beiträge zur Hungarologie 5. 145– 55.

1991. A mai magyar nyelv (Cikk- és tanulmánygyűjtemény) I–II. TankK, Budapest. 888 p. (2., bővített kiadás) Mai magyar nyelvi gyakorlatok I. Budapest, 468 p. (Szerk. és szerzőtárs) Az európai írásjelhasználat hatása a magyar gyakorlat kialakulására. In Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő. AkK, Budapest, 349–56. A közbevetések grammatikai arculata. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 332–6. A közbevetések grammatikai és mondatfonetikai sajátosságai. In: Újabb fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. TankK, Budapest, 82–98. (Szerk.) Azonos főkategóriájú mondatrészek viszonya a mondategységen belül. In Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. Szerk. Balázs Géza. ELTE, Budapest, 19–28. (NytudDolg 38.) Die Untersuchung der Artikulation bei Totalprothesenträger. FDI 1991. Protesi Occlusione ATM. Monduzzi Editore, Milan, III, 11–5. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. Nagy Ferenc: Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Szemiotikai Szövegtan 2. 147–50. (Ism.) Megnyitó. (Elhangzott az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének 20 éves jubileuma alkalmából rendezett munkahelyi konferencián 1990. november 28-án.). In: Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. Szerk. Balázs Géza. ELTE, Budapest, 5. p. (NytudDolg 38.) Zárszó. (Elhangzott az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének 20 éves jubileuma alkalmából rendezett munkahelyi konferencián 1990. november 28-án.). In: Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. Szerk. Balázs Géza. ELTE, Budapest, 191. p. (NytudDolg 38.) Orvosi helyesírási szótár. Az Akadémiai Kiadó és az Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár kiadásában, Budapest. (Szerk.)

1992. Újabb fejezetek a leíró nyelvtan köréből. TankK, Budapest, 234 p. (Szerk.) 210

Azonos főkategóriájú mondatrészek viszonya a mondategységen belül. In: Újabb fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. TankK, Budapest, 89–96. (Szerk.) Adalékok az alárendelő összetett mondatok tanításához. In: Nép – nyelv. Tanulmányok Fülöp Lajos 60. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza–Selmeczi Kovács Attila. Néprajzi Múzeum, Budapest, 33–5. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. In: Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza–Laczkó Krisztina. ELTE, Budapest, 131–9. Szintaxis (szócikk). In: Világirodalmi Lexikon XIV. Szerk. Szerdahelyi István. AkK, Budapest, 460–8. Gondolkodjunk csak el rajta! Dumaparti 1992/5. 4–5.

1993. Fejezetek az európai írásjelhasználat történetéből. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 130 p. Helyesírásunk rendszerének szerepe a szöveg igényes kidolgozásában. In: A szöveg szerkesztése, megértése, kidolgozása és megszólaltatása. Országos anyanyelv-oktatási napok, Eger, 1992. július 6–9. 196. Szerk. Fekete Péter–V. Raisz Rózsa. Budapest, 124–38. (MNyTK 196.) Az intonációs-szünetjelölő írásjelhasználat. In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. ELTE, Budapest, 160–7. A teljes alsó-felső protézist viselők beszédének sajátosságai. Fogorvosi Szemle 86. 45–53. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. A közléstartalom és grammatikai szerkezet mondatszintű vizsgálata. EFF 8. 98–102. A tulajdonnév-jelölés történetéhez. Névtani Értesítő 15. 172–7. Szócikkek a Magyar nagylexikon I. kötetében. Szerk.: Élesztős László. AkK, Budapest. – alany (397), alanyi alárendelt mondat (398), alapszófajok (406), alapszófajokat helyettesítő szófajok (406–7), állítmány (583), állítmányi alárendelt mondat (583–4), állító mondat (584), álszintagma (660), ŕrsid606ó mondat (584). A szinkrónia és a diakrónia viszonya a képzők vizsgálatában. In: Állapot és történet–szinkrónia és diakrónia viszonya a nyelvben. Szerk. Horváth Katalin–Ladányi Mária. ELTE, Budapest, 99–103.

1994. Magyar leíró nyelvtani segédkönyv. (Tanulmányok, előadásvázlatok, összefoglalások, táblázatok). TankK, Budapest. Szerk. és a következő fejeztek szerzője vagy társszerzője: Morfológia (Bevezetés), A szótövek, Véghangzóhiányos tőtípus – véghangzóhiányos tőváltozat, Az affixumok alaki kérdései, A toldalékmorféma-típusok elhatárolása, A szinkrónia és a diakrónia viszonya a képzők és a képzett származékok vizsgálatában, A mai magyar nyelv szófaji rendszere, A szófaji megoszlás szótári és szöveggyakorisági mutatói, A határozószók (kiegészítés a MMNy. A határozók c. fejezetéhez), Morfológiai szempontból kevésbé vizsgált szófajok toldalékolási és tőtani problémái, Az alárendelő szószerkezetek típusai az alaptag szófaja szerint, A melléknévi szerkezet, A számnévi szerkezet, A névmási szerkezet, A mellérendelő szószerkezetek osztályozása, valamint néhány problémája, A mondatfajták osztályozása modalitásuk szerint, A mondatfajták osztályozása szerkezetük szerint, Az egyszerű és az összetett mondat határeseteinek típusai, A határozói alárendelő öszszetett mondatok összefoglalása, Az alárendelő összetett mondatok összefoglalása, A két kötőszó problémája a többszörösen összetett mondatokban.

211

Szócikkek a Magyar nagylexikon II. kötetében. Szerk.: Élesztős László. AkK, Budapest. – aspektus (464), átmeneti szófajú szavak (562). A régi magyar írásjelhasználat néhány sajátossága. In: Bárczi Géza-emlékkönyv. Szerk. Szathmári István–E. Abaffy Erzsébet–B. Lőrinczy Éva. Budapest, 83–95. (MNyTK 200.) A közéleti beszéd és a nyelvi sztenderd grammatikai változásai. EFF 10. 18–22. Az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szakának magyar nyelvészeti tanterve. NyéK 1994/január– június, 64–9. Areale Erscheinungen in der europäischen Zeichensetzung. Giano Pannonio. Annali italo-ungheresi di cultura 5. Budapest, 49–64. Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger Zahnärztliche Welt und Reform 103: 710–3. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós.

1995. A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig. AkK, Budapest, 164 l. (NytudÉrt 141-) Intonációs írásjelek a magyarban a XVII. század közepéig. In: Emlékkönyv Szathmári István 70. születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. ELTE, Budapest, 215–33. A magyar írásjelhasználat történetéből. In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Szerk. Szende Aladár. Budapest, 240–58. (MNyTK 198.) A mai magyar nyelv szófaji rendszerezésének problémái. Nyr 119. 293–308. A magyar írásjelhasználat sajátosságai. In: Helyesírásunk elvi és gyakorlati kérdései. Szerk- Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger, 44–53. Mai magyar nyelvi gyakorlatok I. Egyetemi jegyzet. Szerk.: Balogh Judit. Budapest, Nemzeti TankK, 256 p. Társszerző. Szathmári István 70 éves. In: Emlékkönyv Szathmári István 70. születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. ELTE, Budapest, 9–11. Jelentés a Magyar Nyelvi Bizottság 1993. és 1994. évi munkájáról. Nyr 119. 104–6. Jelentés a Magyar Nyelvi Bizottság 1995. évi munkájáról. Nyr 119. 435–6.

1996. Mi a partikula? In: Ünnepi könyv Domokos Péter tiszteletére. Szerk. Bereczki András–Klima László. ELTE, Budapest, 137–8. (Uralisztikai Tanulmányok 7.) A bekezdések jelölése a magyar kéziratos emlékekben. In: Absztrakció és valóság. Békési Imre köszöntése. Szerk. R. Molnár Emma–Galgóczi László–Nagy L. János. JGyTF Kiadó, Szeged, 179–82. A névjelek fejlődése a képjeltől a nagybetűs írásig. Nyr 120. 220–6. Babonák és buktatók a mondatelemzésben. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk. V. Raisz Rózsa. Budapest, 143–52. (MNyTK 207.) A közbeékelődéses mondatok elemzéséhez. Nyr 120. 427–31. A közbevetett minőségjelző írásjelezése. In: Emlékkönyv B. Lőrinczy Éva hetvenedik születésnapjára. Tanítványai, munkatársai és barátai. Szerk. Bánki Judit. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1996/1997, 175–7. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 21.)

212

1997. A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig. AkK, Budapest. (Akadémiai doktori értekezés, megvédve: 1997. június 28-án. A szófajok. Írás, helyesírás. In: Pannon enciklopédia. Magyar nyelv és irodalom. Dunakanyar 2000, Budapest, 90–1; 151–4. A pont szerepének alakulása az írásjelhasználat történetében. Hungaro-Slavica 138–45. Képző-e a -hat, -het? Nyr 121. 86–90. A kéziratos emlékek kiegészítő írásjelei. In: Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Szerk. Kiss Gábor–Zaicz Gábor. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 187–96. Az anyanyelvi oktatás helyzete és feladatai. EFF 21. 15–9.

1998. Írás-jel. A magyar írásjelhasználat története a 15–16. században. In: A magyar jelrendszerek évszázadai. Szerk. Voigt Vilmos–Balázs Géza. Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest. A felkiáltójel történetéhez. In: Emlékkönyv Abaffy Erzsébet 70. születésnapjára. Budapest, 94–108. Társszerkesztő: Hajdú Mihály. Bevezető szók és kifejezések: In: Nyelv – stílus – irodalom. Emlékkönyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Szerk. Zoltán András et al. Budapest, 290–8. Probleme der Wortklassifizierung in der ungarischen Gegenwartsprache. Acta Linguistica Hungarica, Vol. 45/3–4. 291–310.

1999. A határozószók osztályozása. MNyj 37. 273–8. A Karoling-írásjelhasználat nyomai a magyarországi nyelvemlékekben. Névtani Értesítő 21. 364–8. Az új egyetemi klasszikus leíró grammatika. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. anyanyelv-oktatási napok I–II. Szerk. V. Raisz Rózsa–H. Varga Gyula. Budapest, 259–74. (MNyTK 212.) Keszler Borbála Fábián Pálról. In: Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások 15. Fábián Pál. Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán. ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 21–3. Szathmári István. In: Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások 44. Szathmári István. Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán. ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 30–2. Magyar helyesírási szótár. AkK, Budapest. (Névlegesen: lektor, valójában: munkatárs.)

2000, Magyar grammatika. – Szerk. és a következő fejezetek szerzője: Előszó, A szavak tőtani besorolásának problémái, A toldalékmorféma-típusok elhatárolása: képzők, jelek és ragok, A mai magyar nyelv szófaji rendszere, Az igetövek, A névszótövek, A határozószó, A szóképzés, A szintagmák, A határozók, Az egyszerű és összetett mondat határsávja, A többszörösen összetett mondatok elemzése. NemzTankK, Budapest, 577 p. (További kiadások: 2001., 2002., 2004.; javított, bővített kiadás: 2006). A szóképzés. Nyr 124. 59–73.

213

A XVI. századi domonkos rendi kódexek írásjelhasználata. In: Vox humana. Bolla Kálmán professzor 70. születésnapjára. Szerk. Földi Éva–Gadányi Károly. Budapest, 228–32. A magyar orvosi könyv írásjel-használati sajátosságai. MNyj 38. Írásjel-használati érdekességek a világ nyelveiben. In Köszöntő Fodor István 80. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály. Budapest, 31–3. latin írás. In: Magyar Nagylexikon XI. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 832–4. A magyar nyelvi kerettanterv tervezetéről. Nyr 124. 168–94. (Társzerzővel) A IX. anyanyelvi konferencia. Nyr 124. 401–10. A magyar helyesírás szabályai. 11. kiadás, 12. lenyomat. AkK, Budapest. (Munkatárs)

2001. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest. (Magyar Nyelvészeti Továbbképzési Füzetek 4.) Az első két, magyar szöveget is tartalmazó nyomtatvány írásjel-használati sajátosságai. HungaroSlavica 97–100. Reduplikációs jelenségek a magyarban. In: Színes eszmék nem alszanak… Szépe György 70. születésnapjára. Szerk. Andor József–Szűcs Tibor. Lingua Franca Csoport, Pécs, 640–6. lineáris B írás, mássalhangzós írás. In: Magyar Nagylexikon XII. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 149, 774. Die Entwicklung der Namenzeichen vom Bildzeichen bis zur Großschreibung. AUB SLingu 24: 233– 40. Köszöntő. Magyar Orvosi Nyelv 1/1. 9–10.

2002. Kis magyar grammatika. Nemzeti TankK, Budapest. Társszerző: Lengyel Klára. Fontosak-e az írásjelek? In: Helyesírásunk időszerű kérdései a XXI. század kezdetén. Szerk. Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Líceum Kiadó, Eger, 98–105. A magyar termékeny képzők jellemzői. In: Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és gyakorlata. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza-A. Jászó Anna–Koltói Ádám. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 277–80. Az orvosi nyelv és a nyelvújítás. In: Köszöntő kötet B. Gergely Piroska tiszteletére. Szerk. GrécziZsoldos Enikő–Kovács Mária. Bíbor Kiadó, Miskolc, 101–3. A gyökerek: a magyar orvosi kifejezések eredete. Magyar Orvosi Nyelv 2/1. 20–2. Megnyitó. Zárszó. In:. Harmincéves a Mai Magyar Nyelvi Tanszék. ELTE, Budapest, 6 p.; 128. p. Társszerkesztő: Kiss Róbert Richárd. A Mai Magyar Nyelvi Tanszék jelene és jövője. In: Harmincéves a Mai Magyar Nyelvi Tanszék. ELTE, Budapest, 19–25. Társszerkesztő: Kiss Róbert Richárd. Die Modalität der Nominalsätze. In: „und Thut ein Gnügen Seinem Ambt”. Festschrift für Karl Manherz zum 60. Geburtstag. Hrsg. Erb, Maria–Knipf, Elisabeth. ELTE Germanistisches Institut, Budapest, 97–105. morfémaírás. In: Magyar Nagylexikon XIII. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 296. 214

óhéber (szamaritánus) írás, piktogramm. In: Magyar Nagylexikon XIV. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 57, 791. szóírás, szótagírás. In: Magyar Nagylexikon XV. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 868, 901. A szófajok. In: A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája. Szerk. Sipos Lajos. Magyar Könyvklub, Budapest, 116–8. Írás, helyesírás. In: A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája. Szerk. Sipos Lajos. Magyar Könyvklub, Budapest, 206–12. Köszöntő. In: Köszöntő Fábián Pál 80. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály. ELTE–MNyTK, Budapest, 7–10. Zur Geschichte des Aufrufezeichens. AUB SLingu XXV, 99–110. Deme László köszöntése. MNy 98. 112–20. Állatnévi eredetű betegségnevek. Magyar Orvosi Nyelv 2/2. 14–7.

2003. A magyar írásjelhasználat jellemző sajátosságai. In: Helyesírási tanulmánygyűjtemény. Tinta Kiadó, Budapest, 73–82. A magyar írásjelhasználat és Európa. Nyr 127. 24–31. Állatnévi eredetű betegségnevek a XVII. sz. elejéig. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. ELTE–MNyTK, Budapest, 76–9. Társszerkesztő: Hajdú Mihály. A fogak elnevezésének alakulása a magyarban. Magyar Orvosi Nyelv 3/1. 20–2. Társszerző: ifj. dr. Kaán Miklós.

2004. Írásjeltan. Az írásjelhasználat szabályai, problémái és története. Nemzeti TankK, Budapest. 276 p. Die medizinische Fachsprache und die Spracherneuerung. In: Lexikalische Semantik, Phraseologie und Lexikographie. Hrsg. Ammon, Ulrich–Dirven, René–Pütz, Martin. Peter Lang, Europaischer Verlag der Wissenschaften, 123–8. A XVII. századi orvosi nyelv és Apáczai Csere János. In: Magyarul megszólaló tudomány. Szerk. Péntek János. Lucidus Kiadó, Budapest, 115–20. Hány írásjel szükséges? In: Kenyeres Zoltán-emlékkönyv. Szerk. Szabó B. István. Anonymus Kiadó, Budapest, 223–8. Adalékok a magyar anatómiai szaknyelv kialakulásához. Magyar Orvosi Nyelv 1. 20–3. Szenczi Molnár Albert és a magyar orvosi nyelv. Magyar Orvosi nyelv 2. 32–3. Írásjelhasználat és nyelvi kultúra. In: 25 év anyanyelvünk szolgálatában. AkK, Budapest. 41–54.

2005. A XVII. századi nyelvújítás és a magyar orvosi nyelv. Nyr 128. 494—501. A régi magyar orvosi nyelv forrásai és szótípusai. Magyar Orvosi Nyelv 1. 24–9. A magyar orvosi nyelv és a tájszók. Nyr 129. 34–5. 2006. Írásjel-használati gyakorlókönyv. Nemzeti TankK, Budapest. 208 p. 215

Magyar grammatika. Nemzeti TankK, Budapest. 583 p. Szerk. és társszerző. (5., átdolgozott kiadás) Ebag. In: 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Argumentum, Budapest, 52–3. Íz, ízvíz. Magyar Orvosi Nyelv 2. 60–2. Társszerző: ifj. dr. Kaán Miklós. 2007. Írásjeltan és interdiszciplinaritás. MNy 103. 1–16. Die Klassifizierung der Fragesätze. StSl 52/1–2: 201–6. A magyar orvosi nyelv művelőinek néhány jelesebb képviselője: életrajzok. Nőgyógyászati Onkológia 12/1. 36–42. 2008. Ungarische Grammatik. Buske Verlag, Hamburg, 270 p. A magyar orvosi nyelv története, A magyar helyesírás története. (Tankönyvfejezetek.). In: Magyar orvosi nyelv (egyetemi tankönyv). Medicina Kiadó, Budapest. (Összesen 40 p.) Péter Mihály Az erdélyi fogorvoslás történetéből című munkája, a fogorvosi szaknyelv és a népi foggyógyítás története Nyr 132. 119–26. Társszerző: ifj. Kaán Miklós. Jelentősebb művek lektorálása: Dolgozatok a leíró magyar nyelvtan köréből. NytudDolg. 33. 1982; A magyar helyesírás szabályai 11. kiadás. AkK, Budapest, 1984. Helyesírási kéziszótár. AkK, Budapest, 1988. Mondattan I. Deme László mondattani előadásai alapján készült egyetemi jegyzet. Összeállította: M. Korchmáros Valéria. Szeged, 1991; Elekfi László: Magyar ragozási szótár. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1994; A magyar nyelv történeti nyelvtana II/2. AkK, Budapest, 1995; Lakatos Ilona: Grammatikai gyakorlókönyv (2007).

Egyéb kongresszusi, nyelvtudományi társasági stb. előadások Szókezdő magánhangzók eltűnése a magyarban. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1968. november. A szótövek statisztikai vizsgálata. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1972. február 8. Az igető-váltakozásból származó párhuzamos alak- és jelentésmegoszlás. Elhangzott a Magyar Nyelvészek II. Nemzetközi Kongresszusán. Szeged, 1972. augusztus 24. Az egyszerű és az összetett mondat határsávja. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1974. május 28. Elmélet és gyakorlat viszonya az igenevek mondatbeli szerepének tárgyalásában. Elhangzott Nyíregyházán az Anyanyelv-oktatási Konferencián. 1977. augusztus. Az európai írásjelhasználat hatása a magyar gyakorlat kialakulására. Elhangzott A magyar nyelvészek V. nemzetközi kongresszusán. Budapest, 1988. augusztus 27-én.

216

Die grammatischen und satzphonetischen Eigenschaften der Ausklammerung. Elhangzott a Speech Research ’89 című konferencián. 1989. június 2-án. A nominális mondatok modalitása. Elhangzott az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke által rendezett a Nominális mondatok a magyarban című tudományos ülésén 1990. március 28-án. Die grammatischen und satzphonetischen Eigenschaften der Ausklammerungen. Speech Research ’89. 1989. június 1. Az azonos főkategóriába tartozó mondatrészek viszonya a mondategységen belül. Elhangzott a Mai Magyar Nyelvi Tanszék 20 éves jubileumi ülésén. 1990. november 28. Die Untersuchung der Artikulation bei Totalprothesenträger. Elhangzott az FDI kongresszusán Milánóban. 1991. október 9-én. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. A közbevetések grammatikai és mondatfonetikai sajátosságai. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1991. november 19-én. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. ELTE Egyetemi Anyanyelvi Napok 1992. április 23. A szinkrónia és a diakrónia viszonya a képzők vizsgálatában. Elhangzott ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke által rendezett az Állapot és történet – szinkrónia és diakrónia viszonya a nyelvben című tudományos ülésszakon 1992. október 5-én. Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger (társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós). Elhangzott az FDI kongresszusán Berlinben. 1992. október 15-én. Areális jelenségek az európai nyelvhasználatban. IV. Convegno Italo-Ungherese. Budapest, 1992. október 28. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. Elhangzott a Rácz Endre-emlékülésen. 1993. február. Az intonációs-szünetjelölő írásjelhasználat. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1993. március 9-én. Fábián Pál köszöntése. Elhangzott a Fábián Pál 70. születésnapja tiszteletére rendezett tanszékcsoporti ünnepségen. 1993. március. Kérdéses szófaji osztályok a magyar nyelvben. Elhangzott a Magyar Nyelvészek XI. Nemzetközi Kongresszusán Egerben, 1994. augusztus 24-én. A tulajdonnevek jelölésének története. V. Magyar Névtudományi Konferencia. Miskolc, 1995. augusztus 31. A magyar írásjelek története. Szemiotikai Társaság. 1996 tavasza.

Tanulmányutak, külföldi kongresszusokon való részvétel 1982. március 11–13., Kassa: Kazinczy-napok. Zsűritag, előadás tartása Helyesírásunk legújabb szabályozása címmel. 1988. Hamburg: részvétel a Hungarológiai Centrum szakmai tanácsának ülésén. (a tanács tagjaként). 1988. november, Bécs: tanulmányút (Germanisztikai Intézet). 1990. április, Berlin: szakmai tanácskozás egy német nyelvű magyar grammatika tematikájáról a Humboldt Egyetem Hungarológiai Szemináriumában; előadás tartása a Magyar Kultúra Házában A magyar nyelv újabb változásai címmel. 1990. november, Bécs: tanulmányút (Germanisztikai Intézet). 1991. május, Párma: 3 nap a pármai egyetem meghívására.

217

1991. szeptember, Milánó: előadás tartása az FDI-kongresszuson Untersuchung der Artikulation bei Totalprothesenträger címmel. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. 1992. szeptember, Berlin: előadás tartása az FDI-kongresszuson Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger címmel. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós.

KORTÁRSI MÉLTATÁS Szolgálat és érdem Több évtizedes egyetemi pályafutásának egy újabb fordulójához érkezett Keszler Borbála, a Mai Magyar Nyelvészeti Tanszék professzora és volt tanszékvezetője. Olyan magaslati pontra, ahonnan belátható a munkás évek minden szakasza. A visszatekintő személyes számvetés nyilván tud buktatókról, célok és lehetőségek ütközéséről, a külső szemlélet számára azonban mindez rejtve marad: innen nézve csupán egy szervesen épülő pálya töretlen íve látszik. Az a vélemény, amely szerint a pályakezdés tapasztalatai életre szólóan meghatározzák az embernek a munkához, a hivatáshoz való viszonyát mind szakmai, mind érzelmi és erkölcsi értelemben, Keszler Borbála esetében különösen igaznak bizonyul. Az egyetem befejezése utáni három esztendőben, mint szociológiailag nehéz terepen dolgozó általános iskolai tanár, érezte át élményszerűen is teljes súlyával a tanár társadalmi felelősségét, ismerte fel az ismeretátadás módszerének, technikájának nehézségeit és fontosságát. A metodika egyetemi oktatóként is kiemelt fontosságú volt számára. Ezt bizonyítják a szigorú logikával felépített évfolyamelőadásai, rendszerező gyakorlatai (ahol, tanítványai elmondása szerint, úgyszólván meg lehetett tanulni a kollokviumok anyagát); a részvételével készült egyetemi segédkönyvek, gyakorlófüzetek; a módszertani konferenciákon elhangzott referátumai; az oktatás irányítótestületeiben betöltött tanácskozói és tanácsadói szerepe. A 60-as évek közepén került az ELTE II. számú, Bárczi Géza által vezetett nyelvészeti tanszékére tanársegédnek, ahol a tanítás mellett módja nyílt a diákkorában megkezdett tudományos munka folytatására is. Mint akkoriban sokan, ő is nyelvtörténészként indult; az 1950–60-as években ugyanis (sok oknál fogva) a hazai nyelvtudománynak ez volt a vezető ága. Az az ismeretanyag és filológiai módszer, amelyet e nagy múltú diszciplína kínált a kezdő kutatónak, jó iskolának bizonyult: széles körű adatgyűjtésre, a tények feltétlen tiszteletére nevelt, és történeti távlatba állította az újabb nyelvi jelenségeket. A nyelvtörténet iránti vonzalom végigkíséri Keszler Borbála kutatói pályáját, és ezt nem csupán nagyobb munkáinak (doktori, kandidátusi, habilitációs és akadémiai doktori értékezéseinek) témaválasztása mutatja, de a leíró nyelvészeti dolgozataiban is fel-feltűnő történeti perspektíva is. 1970-ig a nyelvészeti tanszékek között nem volt éles munkamegosztás; a két neves tanszékvezető professzor: Pais Dezső és Bárczi Géza elsősorban nyelvtörténészek voltak, tágabb értelemben azonos tudományterület kutatói. Ebből a körülményből adódóan is, szoros volt a kapcsolat az akkor csak római számmal megkülönböztetett szervezeti egységek tanári kara között. Ez azt is jelentette, hogy az oktatók nem csupán a szűkebb kutatási területükhöz tartozó tananyagot tanították, hanem a korabeli magyar szak tantervében szereplő valamennyi nyelvészeti tárgyból vezettek gyakorlatokat, illetve 218

tartottak előadásokat. Így a fiatal tanársegéd is (mint visszaemlékezésében felidézi) tanított a fonetikától a nyelvtörténeten, dialektológián, leíró grammatikán át a stilisztikáig és a szakmódszertanig mindent, aminek majd évtizedek múlva vezetőként vette hasznát, amikor immáron a modern nyelvre specializálódott, több diszciplínával foglalkozó tanszékén kellett a megfelelő szaktárgyakat csoportosítva szigorlati tematikákat, feladatsorokat összeállítani, órákat beosztani, tanárok minősítése felől dönteni. A különválás előtti időből még egy fontos örökséget hozott magával az egykori kezdő: az egyetemi nyelvészek sajátos szellemiségét, szakmai, pedagógiai étoszát, amely a politikai nyomás nehéz éveiben olyannyira megkülönböztette az ő közösségüket a bölcsészkar más szakmai csoportjaitól. Bár 1949 után a hazai nyelvészet is megszenvedte a korlátok közé szorítottságot, az új szemléletmódok, irányok befogadásának tilalmát, de a tárgy maga: a nyelv (amelyet egy idő után „hivatalosan” is kivontak az ideológiai „felépítmények” sorából) sajátos természeténél fogva mellőzhetővé tette az uralkodó eszmék direkt érvényesítését a nyelvtudományban. Ez a körülmény viszonylagos szabadságot adott a tanári karnak arra, hogy az órákon pusztán a szakmai kérdésekre összpontosíthassanak, és – ami az idő tájt különös jelentőséggel bírt – hogy a nyelvben és a nyelv által megőrzött nemzeti hagyományra, kultúrára irányíthassák hallgatóik figyelmét. Az akkori diák önazonosságunk őrzőiként, a szellemi integritás letéteményeseiként tekinthetett (a katedráról nemegyszer kritikusan megnyilvánuló) nyelvész tanáraira, így a megbecsülés jeleként értelmezte az általuk megszabott tanulmányi fegyelmet: a szigorú követelményeket, a vizsgákon elvárt összeszedettséget. A hallgatók tapasztalata szerint a két nyelvész tanszék egységes tantestületként működött, és ez az azonos tanulmányi és pedagógiai elvek érvényesítése mellett megmutatkozott abban is, hogy a későbbi évfolyamok gyakorlatvezetői és vizsgáztatói (nem kis meglepetésre) félévek múltán is számon kérhették a diákokon a más kollégáik által tapasztalt szakmai hiányokat, de ugyanígy számon tartották a másoknál elért eredményeiket is. Vagyis: figyelemmel kísérték hallgatóik munkáját egyetemi tanulmányaik egész folyamán, azokat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, még végzésük után is. Ennek a figyelemnek volt köszönhető, hogy az általános iskolai tanár Keszler Borbála három év után egyetemi munkára kapott meghívást szakdolgozat-vezetőjétől: Bárczi Géza professzortól. 1971-ben különvált és specializálódott a két tanszék, amelynek szükségét a hazai tudományban bekövetkező változások is indokolttá tették. Az 1960-as évek elejétől a szellemi elszigeteltség lassú oldódása következtében a hazai kutatás számára is mindinkább elérhetővé váltak a kortárs elméleti irányzatok és módszereik (akkoriban a strukturalista iskolák és a grammatikaelmélet), amelyek a nyelv rendszerét állították érdeklődésük középpontjába. Az újonnan alakult Mai Magyar Nyelvi Tanszék fő feladata (a nyelvészet súlypontváltásának megfelelően) a szinkrón jelenségek oktatása és kutatása lett, ezt eleinte olyan tárgyak képviselték, mint a leíró grammatika, a stilisztika, a jelentéstan, a helyesírás, illetve a beszélt nyelvi vizsgálatok. Keszler Borbála – immár adjunktusként – a leíró nyelvészetre specializálódott, de kutatómunkájában (így kandidátusi disszertációjában) ez szorosan összekapcsolódott a helyesírást alakító elméleti kérdésekkel, illetve a spontán beszédben megfigyelt jelenségek rendszerezésével. A hazai nyelvészetben ő volt az első, aki jelentős, különböző szituációkból származó beszélt nyelvi anyagot gyűjtött; az erre alapozott speciális kollégiumaival és tanulmányaival lépést tett a konverzációelemzés irányába. Az integráció idejéből hozott oktatási elvek és összehangolt munkamódszer jellemezte Mai Magyar Nyelvi Tanszék gyakorlatát Szathmári István és Fábián Pál vezetése alatt is. Az ügyvitelnek, mint tanszéki titkár, részese volt Keszler Borbála, és ez hasznos szervezési tapasztalatot jelentett a jövendő vezető számára. 219

1988-ban vette át a tanszék vezetését (akkor még docensként) egy olyan mozgalmas időszakban, amely jelentős változást hozott az ország életében, annak folyományaként a tudományos életben, az oktatáspolitikában is. A szellemi kapcsolatok szabaddá váltak, lehetőség nyílt új irányzatok, iskolák megismerésére, és ennek következtében új tárgyak kerültek a tanszék által oktatott stúdiumok közé; átalakult a minősítési rendszer, a doktori képzés; jelentősen megnövekedett a hallgatói létszám, vele a tanórák száma; mind több diák pályázhatott különböző ösztöndíjakra, amelyek támogató minősítése az illetékes tanszékre várt. Közben zajlottak a különböző tantervi reformok, illetve az egyetemi képzés egész rendszerét érintő szerkezeti átalakulás előkészületei is. Szükség volt új tankönyvekre, oktatási segédletekre, kézikönyvekre, amelyeket a tanszék különböző szakcsoportjaiban dolgozó oktatók írtak (így az ő vezetésével készült el egy új leíró grammatika). Konferenciák, viták, tanulmányi versenyek szerveződtek, tanulmánykötetek jelentek meg. E sokféleség áttekintése, előkészítése és lebonyolítása nagy szervezőképességet igényelt, és Keszler Borbála mint vezető e vonatkozásban kivételes kvalitással rendelkezett. Nem csupán a rendszer egészét érintő folyamatokat tudta kézben tartani, de a napi oktatási feladatoknak minden részletét is: a kollokviumi és szigorlati tárgyak, vizsgabizottságok összeállításától, a gyakorlatok, az évfolyam-előadások, a doktori órák rendjének kialakításán át a demonstrátorok időbeosztásáig, hogy csak néhány dologról essék szó. Az elsődleges cél mindig a hallgatók pontos tájékoztatása volt a tanszék által oktatott tárgyakról, jelentkezések, konzultációk időpontjáról, és arról, ki miért felelős a munkatársai közül. A diákok méltányolták ezt, mint ahogy az órák pontos megtartását is, és ennek többször hangot is adtak. Hogy miként vélekedett erről a tanári kar? A tapasztalat azt mutatja, hogy a rend és a szervezettség egy idő után önjáróvá válik, az lesz a munka és az élet természetes menete, amelyet elfogadnak és betartanak az emberek. A vezetése alatti bő másfél évtizedben megfiatalodott a tanszék; a fiatal munkatársak előmeneteléhez tőle telhetően minden szakmai és erkölcsi támogatást megadott, és ezt idősebb kollégáitól is elvárta. Igénye volt arra, hogy tanszéke ne csupán szervezeti egységként működjék, hanem a szó teljes értelmében közösség legyen. Ő maga mindig, magánidejében is elérhető volt munkatársai számára, bármilyen ügyről volt is szó; háziasszonyi szerepben ő gondoskodott a közös ünnepi alkalmak otthonos légköréről is. Kivételes munkabírásával egyidejűleg több szerepet tudott betölteni: a tanítás, a személyes kutatómunka, az irányítás bonyolult tevékenysége mellett tankönyvet, tanulmányköteteket, tudományos szakfolyóiratot (a Magyar Nyelvőrt) szerkesztett és szerkeszt, évtizedeken át rész vett a kari tanács munkájában, mindmáig a tudományos közéletben különböző szakbizottságok tagjaként. „Magamat elsősorban tanárnak tartom” – írta egyik személyes vallomásában. Ha vannak olyan életutak, amelyek e nehéz, de gyönyörű hivatásnak rangot adnak, akkor Keszler Borbála egész pályája és munkássága minden bizonnyal közéjük tartozik. Fehér Erzsébet

220

É. KISS KATALIN

221

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL A Magyar Tudomány kérdéseire adott válaszaim – Mi volt a döntő mozzanat, amely erre a pályára vitte? – Édesapám nyelvészkedett. A vele való gyerekkori beszélgetések és nyelvészeti könyvtárának ismeretterjesztő kötetei ébresztettek rá, hogy mennyi érdekesség rejlik a nyelvben. A tudományos kutatói pályán Egri Péter, a KLTE Angol Tanszékének irodalomprofesszora indított el. Igaz, ő irodalmárnak szánt, Shakespeare szonettjeinek magyar fordításait adta témaként bölcsészdoktori disszertációmhoz. – Volt-e mestere? – Sokaktól tanultam, de első helyen Papp Ferencet kell említenem. A hatvanas-hetvenes években ő volt a formális nyelvészeti gondolkodás, a strukturális nyelvészeti irányzat egyik meghonosítója Magyarországon. Úttörő, nemzetközileg is jelentős kutatásokat végzett, például néhány műveletből álló egyszerű algoritmust alkotott a magyar főnév 714 lehetséges ragos alakjának (ház, házaimból, házatokat) automatikus előállítására. Már a hatvanas években számítógéppel készített szótárakat. A KLTE Orosz Nyelvészeti Tanszékének volt a vezetője, de a debreceni Bölcsészkar valamennyi érdeklődő fiatal nyelvésze a hatása alá került. Informális nyelvészkör alakult ki körülötte, és ő mind a modern nyelvészeti irányzatokba, mind a tudomány szociológiájába igyekezett bevezetni bennünket. Az ő révén kerültem ki egy tanévre Montreálba. Ott, a McGill Egyetemen, David Lightfoot szemináriumán sikerült a generatív nyelvészet módszertanát úgy megértenem, hogy önálló kutatómunkára is képessé váltam. Budapestre kerülvén elsősorban a Nyelvtudományi Intézet Strukturális magyar mondattan projektumának munkatársaitól tanultam. Sokat köszönhetek az MIT-n, Noam Chomsky tanszékén eltöltött hét hónapnak is. – Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül? – Nagy öröm volt felfedezni, hogy milyen szabályokkal lehet létrehozni a – szabad szórendűnek vélt – magyar mondat lehetséges szórendi permutációit, azt is megjósolva, hogy a különféle szórendi változatok hogyan különböznek jelentésükben és hangsúlyozásukban. Csak kicsit csökkentette örömömet, hogy azt is felfedeztem, hogy teóriám alapgondolatát Brassai Sámuel már a XIX. század közepén publikálta feledésbe merült munkáiban. Ma is e mondatmodell hézagainak a kitöltése, nem jól működő elemeinek a kicserélése foglalkoztat, és ma is örülök, ha sikerül felismernem, hogy milyen feltételek korlátoznak egy-egy magyar mondattani jelenséget, például mi szabályozza az igekötő mondatbeli megjelenését vagy a senki, semmi típusú névmások használatát. – Részt vesz-e nemzetközi kutatásokban? – Az általam művelt generatív nyelvészet természeténél fogva nemzetközi jellegű. Arra a feltételezésre épül, hogy a különféle emberi nyelvek ugyanannak a mentális struktúrának – meghatározott paraméterek mentén eltérő – megnyilvánulásai. Így egy adott nyelv adott jelenségéről mindig olyan elemzést kell adni, mely más nyelvek hasonló jelenségeit is magyarázza, az eltéréseket is indokolja. 222

Következésképp a világ generatív nyelvészei között folyamatos az együttműködés. Ez gyakran formális kereteket is ölt. Én utoljára 2003–2005 között vettem részt egy „hivatalos” magyar–német– holland projektumban. – Van-e, és ha igen, milyen a legkedvesebb tanítványa? – Sok kedves tanítványom volt. Büszke vagyok rá, hogy akikről tudok, azok jól megállják a helyüket – ki középiskolai tanárként, ki egyetemi oktatóként, ki kutatóként. Jelenleg azok a tanítványaim állnak hozzám a legközelebb, akikkel együtt dolgozom a kutatócsoportomban. – Magányos kutató vagy inkább csapatjátékos? – Deduktív nyelvészeti kutatásokat nem lehet magányosan végezni. A módszer lényege, hogy modellt, algoritmust alkotunk egy-egy nyelvi jelenség automatikus előállítására. Hipotézisünk próbája, hogy a nyelv valós tényei megfelelnek-e a hipotézisből adódó predikcióknak. Idegen szem kell hozzá, hogy a predikciók és a nyelvi tények közötti eltéréseket észrevegye. A generatív nyelvészet művelői a hetvenes évek vége óta közösséget alkotnak. Bár ez a közösség ma már országhatárokon és óceánokon is átnyúlik, az internet segít legyőzni a távolságokat. A pályakép fontosabb adatai Diploma, tudományos fokozatok 1972: magyar–angol szakos középiskolai tanár, KLTE 1973: bölcsészdoktor, KLTE 1979: a nyelvtudomány kandidátusa 1991: a nyelvtudomány doktora 1995: habilitáció, ELTE 2005: az Academia Europaea tagja 2007: a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Munkahelyek, beosztások 2007-: egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, BTK Elméleti Nyel-vészet Tanszék 1991-: tudományos tanácsadó, MTA Nyelvtudományi Intézet és ELTE Elmé-leti Nyelvészet Szakcsoport 2006. tavaszi szemeszter: vendégtanár, Potsdami Egyetem Nyelvészeti Intézet 1992–1993: Mellon kutatói ösztöndíjas, Center for Advanced Study in the Behavioral Sciences, Stanford. 1986–1989: tudományos főmunkatárs, MTA Nyelvtudományi Intézet 1988 tavaszi szemeszter: vendégtanár, Stuttgarti Egyetem Számítógépes Nyelvészeti Tanszék 1982–1986: docens, ELTE 1984–1985: Sloan kutatási ösztöndíjas, Center for Cognitive Science, MIT 1979–1981: adjunktus, ELTE 1978–1979: adjunktus, KLTE 1972–1977: tanársegéd, KLTE 1975–1976: kutató, Traduction Automatique, Université de Montréal 223

Egyéb megbízások 2001-: a Theoretical Linguistics (Mouton de Gruyter) társszerkesztője 1998-: az Acta Linguistica Hungarica szerkesztőbizottságának tagja 1992-: a The Linguistic Review (Kluwer) szerkesztőbizottságának tagja 1985–1990: a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztőbizottságának tagja 1987–88: a GLOW (Generative Linguists of the Old World) konferenciaelnöke Bírálói tevékenység a Natural Language and Linguistic Theory, Linguistic Inquiry, The Linguistic Review, Syntax, Linguistics, Lingua, Language, Cognition, Acta Linguistica Hungarica, Natural Language Semantics, Southwest Journal of Linguistics folyóiratok, az Oxford University Press, a Kluwer kiadó és a National Science Foundation, USA számára. Doktori értekezések, szakdolgozatok témavezetője, kandidátusi, doktori és PhD dolgozatok opponense itthon és Hollandiában. Számos cikluson át a TMB, több cikluson át az OTKA és a Bolyai Kuratórium tagja, az MTA I. Osztályának tanácskozási jogú tagja. Nemzetközi projektumokban való részvétel 1994–1998: The typology of the European languages, European Science Foundation 1999–2001: Sprachbund Phenomena, Center for Advanced Study, Wassenaar–Collegium, Budapest Kitüntetések 1985: a Magyar Nyelvtudományi Társaság Gombocz Zoltán-díja 1994: Princeton: öt Center for Advanced Study (Stanford, Princeton, Berlin,Wassenaar és North Carolina) által adományozott New Europe Prize. Ebből a 40 000 dolláros díjból alapíttatott a Telegdi Zsigmond Ösztöndíj magyar nyelvészek számára. 1997–2000: Széchenyi professzori ösztöndíj 2001: Charles Simonyi ösztöndíj 2004: Palladium-díj

BIBLIOGRÁFIÁJA 1969. Shakespeare 75. szonettjének magyar fordításai. Nyr 97. 291–304. A –si képző a Hortobágyon. Nyr 93. 382–3. 1974. J.M. Lotman: Szöveg – modell – típus. Nyr 97.291–304. (Ism.) Adalékok a Shakespeare–szonettek magyarországi történetéhez. Studia Litteraria XII, 119–34. 1975. Shakespeare szonettjei Magyarországon. AkK, Budapest. 227 p. 224

Az angol gerund és participle tanításának nyelvészeti és módszertani vonatkozásairól. ModNyOkt XIII, 42–72. Társszerző: Virágos Zsolt. Shakespeare's Sonnets in Hungary. Hungarian Studies in English IX, 71–86. 1976. Voprosi sotsialnoy lingvistiki v Vengrii. In: Socialno–lingviszyticseszkie isszledovanyia. Szerk. Kryszina L. P.–Smeleva D. N. Nauka, Moszkva, 208–17. Társszerző: Papp Ferenc. 1977. Experimental Simulation of a Document Storage and Retrieval System Based on Linguistic CluesStatistical Methods in Linguistics, Quarterly Journal of Linguistic Calculus 3. 5–41. Társszerzők: Heller Mária és Váradi Tamás. Topic and Focus in Hungarian Syntax. Montreal Working Papers in Linguistics 8. 1–42. Új eredmények és módszerek a magyar nyelv leírásában. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk. Raisz Rózsa. MNyT, Budapest–Eger, 147– 58. Vita a bekezdés retorikájáról. Helikon XXIII/1. 150–1. On the Notions of Topic and Focus. Hungarian Studies in English XI, 211–23. 1978. Shakespeare’s Sonnets in Hungary. Shakespeare Translation. Yushodo Shoten Ltd. vol. 5. Tokyo, 31– 46. A határozott főnévi csoport pronominalizációja a magyarban. MNy LXXIV, 445–52. A magyar mondatok egy szintaktikai modellje. NyK 80. 261–86. N. Chomsky: Reflections on Language. NyK 80. 241–7. (Ism.) 1979. A mondatátszövődésről. In: A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. Szerk. Szathmári I.–Várkonyi I. Kaposvár, 93–105. A Note on the Interpretive Theory of Pronominalization. Hungarian Studies in English XII, 159–71. 1980. A Transformational Generative Syntax Based on the Notions of Topic and Focus. In: Empirische Rechtfertigung von Syntaxen. Ed. D. Clément. Bouvier Verlag Herbert Grundmann, Bonn, 72–85. Egy magyar transzformációs generatív szintaxis néhány alapvető transzformációs szabálya. In: A magyar nyelv grammatikája. AkK, Budapest, 507–14. (NytudÉrt 104.) English Participles and Their Hungarian Equivalents. In: Studies in English and Hungarian Linguistics. Eds. Dezső L.–W. Nemser. AkK, Budapest, 63–92. H. van Riemsdijk: A Case Study in Syntactic Markedness. J. Koster: Locality Principles in Syntax. NyK 82. 432–44. (Ism.) 1981. Binding in a Non–configurational Language. ALinguH 31. 187–218. Move alpha and c–command in a Non–configurational Language. GLOW Newsletter 6. 41–3. 225

On the Japanese "Double Subject" Construction. The Linguistic Review 1. 155–70. Some Recent Results in the Generative Theory of Linguistics. In: Tanulmányok az anglisztika tárgyköréből. Szerk. Korponay B. Kossuth L. University, Debrecen. (Ism.) Structure and Function in English and Hungarian. In: On the Development of English. Ed. Rot S. Eötvös L. University, Budapest, 58-87. Topic and Focus: the Marked Constituents of the Hungarian Sentence. In: Theory of Markedness in Generative Grammar. Eds. A. Belletti–L. Brandi–L. Rizzi. Scuola Normale Superiore, Pisa, 347362. Topic and Focus: The Operators of the Hungarian Sentence. Folia Linguistica XVI, 305–30. Topic–Focus Languages: A Development of Li and Thompson's Typology. AUB SLingu XII, 12–22. Topik–fókusz prominens nyelvek. FilKözl XVII/1–2. 165–173. Brassai Sámuel mondatelmélete. ÁltNyT XIII, 91–102. (1981) Syntactic Relations in Hungarian, a „Free” Word Order Language. Linguistic Inquiry 12. 185–215. 1982. Samuel Brassai's Theory of the Sentence. In: Hungarian Linguistics. Ed. Kiefer F. John Benjamins, Amsterdam, 331–50. Case Assignment in a Nonconfigurational Language with a Rich Morphological Case System – Hungarian. Wiener Linguistische Gazette 27–8. 17–27. Hungarian and English: A Topic–Focus Prominent and a Subject Prominent Language. In: Contrastive Studies Hungarian–English. Ed. Dezső L. AkK, Budapest, 39–60. N. Chomsky: Lectures on Government and Binding. NyK 84. 288–93. (Ism.) R. Vago: The Sound Pattern of Hungarian. MNy LXXVIII, 232–40. (Ism.) 1983. A magyar mondatszerkezet generatív leírása. AkK, Budapest. 110 p. (NytudÉrt 116.) 1984. A dz és dzs státusához a mai magyar fonémarendszerben. ÁltNyT XVI, 151–60. (Társszerző: Papp Ferenc) The Order and Scope of Operators in the Hungarian Sentence. Groningen Arbeiten zur Germanistischen Linguistik 24. 82–126. Topic–Focus Languages: A Development of Li and Thompson's Typology. In: The Origins and Originality of Americal Culture. Ed. Frank T. AkK, Budapest, 773–82. 1985. Az anaforikus névmások értelmezéséről. ÁltNyT XVI, 155–87. Parasitic Chains. The Linguistic Review 5. 41–75. (1985/1986) 1986. A személyragos főnévi igeneves szerkezetről. MNy LXXXII, 393–408. On the Core Grammar of Argument Binding. In: English in Function. Ed. S. Rot. Eötvös L. University, Budapest, 83–106. An Answer to Nakajima. The Linguistic Review 6. 59–70. (1986–1987) 226

L. Rizzi (szerk.), Theory of Markedness in Generative Grammar. Scuola Normale Superiore, Pisa. Reuland (szerk.), Long Distance Anaphora. Cambridge University Press, Cambridge, 245–61. (Ism.) The Order and Scope of Operators in the Hungarian Sentence. In: Topic, Focus, and Configurationality. Eds. W. Abraham–S. de Meij. John Benjamins, Amsterdam, 181-214. 1987. Configurationality in Hungarian. Reidel, Dordrecht. 268 p. Az operátorok hatóköre és szórendje a magyar mondatban. In: Tertium non Datur 4. Szerk. Ruzsa I. Eötvös L. University, Budapest, 47–70. Is the VP Universal? In: Approaches to Hungarian II. Ed. Kenesei I. JATE, Szeged, 13–87. N. Chomsky: Barriers. ALinguH 37. 215–17. (Ism.) R. Hogg and C.B. McCully: Metrical Phonology: A Coursebook. ALinguH 37. 220–8. (Ism.) Még egyszer a magyar mondat hangsúlyozásáról és intonációjáról. NyK 89. (1987–88), 1–52. 1988. Elméleti nyelvészet Magyarországon az önkényuralom korában. In: Forradalom után – kiegyezés előtt. A magyar polgárosodás az abszolutizmus korában. Szerk. Németh G. B. Gondolat Kiadó, Budapest. The Structure of Major Constituents in the Hungarian and Japanese Simple Sentence. Contrastive Studies Hungarian–Japanese. Ed. Hidasi J. AkK, Budapest, 78–101. 1989. A generatív nyelvelmélet chomskyánus irányzata az 1980–as évek első felében. ÁltNyT XVII, 349–56. (Ism.) Egy főnévi igeneves szerkezetről. ÁltNyT XVII, 153–69. 1990. Against Treating Hungarian as a V–Second Language. In: Approaches to Hungarian III. Ed. Kenesei I. JATE, Szeged, 29–64. Why Noun–Complement Clauses Are Barriers. In: A Festschrift for Henk van Riemsdijk. Eds. J. Mascaro–M. Nespor. Foris, Dordecht, 265–77. 1991. A Note on Parsing Efficiency in Hungarian and Rumanian. Beatrice Primus–szal közösen. In: Performance Principles of Word Order. Eds. J. Hawkins–A. Siewierska. EUROTYP Working Papers, ESF, 68-80. An Argument for Movement. In Representation versus Derivation. Eds. K. Netter–H. Haider. Reidel, Dordrecht, 199–217. Logical Structure in Syntactic Structure: The Case of Hungarian. In: Logical Structure and Syntactic Structure. Studies in Linguistics and Philosophy. Eds. J. Huang–R. May. Reidel, Dordrecht, 111– 48. On the Locality Condition of Anaphora and Pronominal Variable Binding. In: Long Distance Anaphora. Eds. J. Koster–E. Reuland.Cambridge University Press, Cambridge, 245–61. 227

1992. A többszörös kérdésekről. In: Könyv Papp Ferencnek. Szerk. Hunyadi L. et al. KLTE, Debrecen, 79– 90. Grammatikaelméleti bevezető. In: Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. Szerk. Kiefer F. Budapest, AkK, 21–78. Társszerző: Szabolcsi Anna. Az egyszerű mondat szerkezete. In: Kiefer F. (szerk.), Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. AkK, Budapest, 79–179. p. Move–Alpha and Scrambling in Hungarian. In: Approaches to Hungarian IV. Eds. Kenesei I.–Pléh Cs. JATE, Szeged, 67–98. 1993. Az is és a sem mint kvantorjelölő formatívumok. In: Hajdú Péter 70 éves. Szerk. Sz. Bakró-Nagy Marianne–Szíj Enikő. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. (Linguistica Series A Studia et Dissertationes) Michael Rochemont and Peter Culicover, English Focus Constructions and the Theory of Grammar. Review. Language 69. 366–72. (Ism.) On Multiple Questions. In: Studies in Linguistics. Eds. Hollósy B.–Korponay B.–Laczkó T. KLTE, Debrecen. A magyar nyelv típusáról. MNy 89. 163–73. On the Absolute and Comparative Readings of Superlatives. In: 4th Symposium on Logic and Language. Eds. K. Bimbó–A. Máté. Áron Publishers, Budapest, 123–48. WH–Movement and Specificity. Natural Language and Linguistic Theory 11. 85–120. 1994. Genericity, Predication, and Focus. In: Papers in the Theory of Grammar. Ed. Bánréti Zoltán. Research Institute for Linguistics of the Hungarian Academy of Sciences, Budapest. NP–Movement, WH–Movement and Scrambling in Hungarian. In: Discourse–Configurational Languages, Oxford University Press, 207–43. (Szerk.) Scrambling as the Base–generation of Random Complement Order. In: Studies on Scrambling. Eds. N. Corver–H. van Riemsdijk. Mouton de Gruyter, Berlin, 221–56. A Redefinition of NP–Movement. In: Paths towards Universal Grammar. Studies in Honor of Richard S. Kayne. Eds. G. Cinque, J.–Koster, J.–Y. Pollock, L.–Rizzi–R. Zanuttini. Georgetown University Press, Washington D.C., 237–55. Introduction. In: Discourse–Configurational Languages. Oxford University Press, 3–28. (Szerk.) The Syntactic Structure of Hungarian. Academic Press, San Diego–New York, 1–90. p. (Társszerk. Kiefer F. – Syntax and Semantics 27.) The Syntactic Structure of Hungarian, Syntax and Semantics 27, Academic Press, San Diego–New York, 475 p. Társszerk. Kiefer F. (Syntax and Semantics 27.) 1995. Discourse–Configurational Languages. Oxford University Press, Oxford–New York. 394 p. (Szerk.) Focus is a Non–uniform Phenomenon. In: Proceedings of the Göttingen Focus Workshop. Eds. I. Kohlhof, S.–Winkler–H.–B. Drubing. Arbeitspapiere des Sonderforschungsbereichs 340/69. Universität Tübingen, 175-196. 228

One topic, multiple focus? GLOW Newsletter 34. 73. p. The Definiteness Effect Revisited. In: Approaches to Hungarian V. Szerk. Kenesei I. JATE, Szeged, 63–88. Többszörös fókusz a magyar mondatszerkezetben. In: A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei II. Szerk. Büky László–Maleczki Márta. 47–66. (Néprajz és Nyelvtudomány XXXVII.) 1996. A csak szintaxisához és szemantikájához. In: Nyelv, nyelvész, társadalom II. Szerk. Terts István. JPTE, Pécs, 102–8. On Comparative and Absolute Readings of Superlatives. Working Paper LRC–95–04. Linguistic Research Center, Cowell College, University of California at Santa Cruz. Társszerző: Farkas Donka. Two Subject Positions in English. The Linguistic Review 13. 119–42. Van–e általános és magyar nyelvészet? NyK 95. 25–44. (1996–97) 1997. Acta Linguistica Hungarica. 44/ 3–4; 45/1–2. 400 p. (Vendégszerkesztés) Brassai Sámuel és a generatív magyar mondatszerkezet. NyIrK XLI, 119–29. 1998. Új magyar nyelvtan. Osiris Kiadó, Budapest, 1–184. p. Társszerző: Kiefer Ferenc, Siptár Péter. Identificational Focus versus Information Focus. Language 74. 245–73. A generatív nyelvészet mint kognitív tudomány. In: A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása. Szerk. Pléh Cs.–Győri M. Pólya Könyvkiadó, Budapest, 23–39. Discourse–Configurationality in the Languages of Europe. In: Constituent order in the Languages of Europe. Ed. A. Siewierska. Mouton de Gruyter, Berlin, 681–729. On Generic and Existential Bare Plurals and the Classification of Predicates. In: Events and Grammar. Ed. Susan Rothstein. Kluwer, Dordrecht, 145–63. Verbal Prefixes or Postpositions? Postpositional Aspectualizers in Hungarian. In: Approaches to Hungarian VI. Casper de Groot–Kenesei István. JATE, Szeged, 123–48. Multiple Topic, One Focus? ALinguH 45. 3–29. 1999. Új magyar nyelvtan. Osiris Kiadó, Budapest, 1–184. p. Társszerzők: Kiefer Ferenc, Siptár Péter. The English Cleft Construction: The Realization of an FP Projection. In: Boundaries of Morphology and Syntax. Ed. Lunella Mereu. John Benjamins, Amsterdam, 195–216. The Hungarian Verbal Complex Revisited. In: Crossing Boundaries. Ed. Kenesei István. John Benjamins, Amsterdam, 91–114. Erteschik–Shir: The dynamics of focus structure. Language 75. 818–21. (Ism.) Mi tartozik a névutók osztályába? MNyj XXXVII, 167–73. 2000. A +referáló és +specifikus jegyek ellenőrzése a kontrasztív topik esetében. In: A magyar nyelv leírásának újabb módszerei IV. Szerk. Büky László–Maleczki Márta. Szegedi Tudományegyetem, 85–97. 229

Farkas Donkával: On the comparative and absolute readings of superlatives, Natural Language and Linguistic Theory 18. 420–53. Magyar mondattani kutatások a nyolcvanas–kilencvenes években. In: Helyzetkép a magyar nyelvtudományról. Szerk. Kiefer F.–Gósy M. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. Mit tanultam Papp Ferenctől? In: Papp Ferenc akadémikus 70. születésnapjára. Szerk. T. Molnár István–Klaudy Kinga. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 11–3. Parasitic Chains. In: Parasitic Gaps. Peter Culicover–John Pullum. MIT Press, Cambridge, Mass., 99– 124. The Hungarian NP is like the English NP. In: Approaches to Hungarian VII. Eds. Alberti Gábor– Kenesei István. 119–50. Reflexiók az „Új magyar nyelvtan” ismertetésére. MNy XCVI, 499–503. Társszerző: Kiefer Ferenc, Siptár Péter. 2001. A főnévi igenév személyragozásának kérdéseiről. In: Újabb tanulmányok a strukturális magyar nyelvtan és a nyelvtörténet köréből. Szerk. Bakró-Nagy M.–Bánréti Z.–É. Kiss K. Osiris, Budapest, 42– 58. Újabb tanulmányok a strukturális magyar nyelvtan és a nyelvtörténet köréből. Osiris Kiadó, Budapest, 407 p. (Társzerk. Bakró-Nagy M., Bánréti Z.) Discourse–Configurational Languages. In: Language Typology and Language Universals. Handbooks of Linguistics and Communication Science. Eds. M. Haspelmath–E. König–W. Österreicher–W. Raible. De Gruyter, Berlin. Egy meglepő párhuzamról. Többszörös főnévi igenévi alárendelés a németben és a magyarban. In:. A nyelvtantól a szövegtanig. Szerk. Csatár P.–Maitz P.–Tronka. K. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 20–8. Focussed number phrases. In: Audiatur Vox Sapientiae. Eds. Caroline Féry–Wolfgang Sternefeld. A Festschrift für Arnim von Stechow. Akademie Verlag, Berlin, 259–66. (Studia Grammatica 52.) 2002. The Syntax of Hungarian. Cambridge Syntax Guides. Cambridge University Press, Cambridge, 360 p. Mi legyen a magyar nyelvészet Széchenyi–programja? MTud 2002, 198–202. Negation and Specificity. In: Approaches to Hungarian 8. Eds. Bánréti Z.–Kenesei I. AkK, Budapest, 39–60. The EPP in a Topic–Prominent Language. In: Subjects, Expletives, and the EPP. Ed. Peter Svenonius. Oxford University Press, New York–Oxford, 107–24. 2003. Új magyar nyelvtan. Osiris Kiadó, Budapest, 1–184. p. (3., átdolgozott kiadás. Társszerző: Kiefer Ferenc. Siptár Péter) A szibériai kapcsolat – avagy miért nem tárgyasan ragozzuk az igét 1. és 2. személyű tárgy esetén. MNyj 321-326. Argument scrambling, focus movement and topic movement in Hungarian. In: Word Order and Scrambling. Ed. Simin Karimi. Blackwell, London, 22–43. 230

Division of labor in the derivation and interpretation of focus constructions. GLOW Newsletter 50. 38– 9. Apparent scope inversion under the rise fall contour. ALinguH 50. 371–404. Mondattan. In: A magyar nyelv kézikönyve. Szerk. Kiefer F. AkK, Budapest, 205–42. (2003, 2006) 2004. Anyanyelvünk állapotáról. Osiris Kiadó, Budapest, 190 p. Egy igekötőelmélet vázlata. MNy C 15–42. Henk van Riemsdijkkal: Verb clusters. Some basic notions. In: The Verbal Complex. A Study of Hungarian, German, and Dutch. John Benjamins, Amsterdam, 1–40. (Társszerkesztő: H. van Riemsdijk) Parallel strategies of verbal complex formation in West–Germanic and Hungarian. In: The Verbal Complex. A Study of Hungarian, German, and Dutch. John Benjamins, Amsterdam, 335–358. (Társszerkesztő: H. van Riemsdijk) Verb Clusters. A study of Hungarian, German and Dutch. John Benjamins, Amsterdam. 512 p. (Társszerkesztő: H. van Riemsdijk) 2005. Az ómagyar igeidőrendszer morfoszintaxisáról. MNy 101. 420–35. Eseményszerkezet és topik–predikátum tagolás a magyar mondatban. NyK 101, 160–72. Event types and discourse linking in Hungarian. Linguistics 43. 131–54. First steps towards a theory of the verbal prefix. In: Approaches to Hungarian 9. Papers from the Düsseldorf Conference. Eds. Ch. Pinon–Siptár P. AkK, Budapest, 57–88. Object Shift. Theoretical Linguistics 31. Number 1–2. Mouton de Gruyter, Berlin. 274 p. (Szerk.) The inverse agreement constraint in Hungarian – a relic of a Uralic–Siberian Sprachbund? In: Organizing Grammar. Eds. H. Broekhuis–Ch. Pinon. John Benjamins, Amsterdam, 1-30. Universal Grammar in the Reconstruction of Ancient Languages. Berlin, Mouton de Gruyter, Budapest, 524 p. (Szerk.) 2006. Aims and background. In: Event structure and the Left Periphery. Studies in Natural Language and Linguistic Theory. Springer, Dordrecht, 1-16. (Szerk.) Apparent or real? On the complementary distribution of identificational focus and the verbal particle. In: Studies in Natural Language and Linguistic Theory. Springer, Dordrecht, 201–25. Focussing as predication. In: The Architecture of Fous. Eds. V. Molnar–S. Winkler. Mouton de Gruyter, Berlin, 169-196. From the grammaticalization of viewpoint aspect to the grammaticalization of situation aspect. In: Event structure and the Left Periphery. Studies in Natural Language and Linguistic Theory. Springer, Dordrecht, 129-158. (Szerk.) Introduction. In: Universal Grammar in the Reconstruction of Ancient Languages. Studies in Generative Grammar, Mouton de Gruyter, Berlin, 1-17. (Szerk.) Jól megoldottuk? Rosszul oldottuk meg? Az összefoglaló és a kirekesztő kifejezést tartalmazó mondatok szórendjének magyarázata. MNy 102. 442–59. 231

Quantifier scope ambiguities. In: Linguistic Companion. Eds. M. Everaert–H. van Riemsdijk. Blackwell, Oxford–New York. The function and the syntax of the verbal particle. In: Event structure and the Left Periphery. Studies in Natural Language and Linguistic Theory. Springer, Dordrecht, 17-56. (Szerk.) Event structure and the Left Periphery. Studies in Natural Language and Linguistic Theory. Springer, Dordrecht. 300 p. (Szerk.) 2007. A nyelvészet mint természettudomány. MTud 2. 165–72. 2008. Free word order, (non-)configurationality and phases. Linguistic Inquiry 39/3. 441–74. Érvek és ellenérvek a fókusz [+kimerítő] jegyével kapcsolatban. In: KB 120. A titkos kötet. Nyelvészeti tanulmányok Bánréti Zoltán és Komlósy András tiszteletére. Szerk. Kálmán László. MTA Nyelvtudományi Intézet–Tinta Könyvkiadó, Budapest, 37–48. The structure of the Hungarian VP revisited. In: Approaches to Hungarian 10. Szerk. Ch. Pinon. AkK, Budapest, 31-58. Az ige utáni szabad szórend magyarázata. NyK (megjelenés alatt) Papp Ferenc olvasókönyv. Papp Ferenc válogatott nyelvészeti tanulmányai, Szerk. Klaudy Kinga. NyK (megjelenés alatt). (Ism.) Tagadás vagy egyeztetés? A senki, semmi típusú névmások szórendi helye, jelentése és hangsúlyozása. MNy (megjelenés alatt) Substitution or adjunction? Quantifiers and adverbials in the Hungarian sentence. Lingua (megjelenés alatt)

KORTÁRSI MÉLTATÁS Az első női akadémikus… É. Kiss Katalint a Magyar Tudományos Akadémia májusi közgyűlése választotta tagjai sorába, vele az első női tagot köszönthetjük osztályunkon. É. Kiss Katalin 1972-ben szerzett magyar–angol szakos tanári oklevelet a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A diploma megszerzése után 1979-ig a debreceni egyetem oktatója, 1979 óta Budapesten dolgozik. Jelenleg a Pázmány Péter Tudományegyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos tanácsadója. Kutatásai központjában a magyar nyelv, elsősorban a nyelv mondattanának vizsgálata áll. Tudományos munkásságán végigvonul az a törekvés, hogy eredményeit mind nemzetközi szinten, idegen nyelven, mind pedig hazai fórumokon, magyar nyelven közzétegye. Publikációs listája több mint 150 tételt tartalmaz, köztük hat monográfiát és nyolc szerkesztett tanulmánykötetet, amelyek hazai és nemzetközi kiadóknál jelentek meg. Munkáira több mint hétszáz hivatkozás ismert. A hivatkozások magas száma miatt tanulmányai közül külön kiemelendők azok, amelyek a magyar szórendre vonatkoznak. 232

É. Kiss Katalin nemzetközi hírnevét több, a magyar nyelvvel foglalkozó, nemzetközi folyóiratban közzétett tanulmány után az 1987-ben megjelent könyve alapozta meg, amely a konfiguracionalitás kérdésével foglalkozik, vagyis azzal, hogy a magyar nyelvben a mondat összetevői mennyire és milyen értelemben kötöttek bizonyos szintaktikai pozíciókhoz. Tipológiailag a szórendi kötöttségek szempontjából a nyelvek két nagy osztályba sorolhatók: a grammatikai alany központú (ún. alany-prominens) és a topik központú (ún. topik-prominens) nyelvek osztályába. É. Kiss Katalin generatív keretben újrafogalmazza azt a Brassai Sámuel óta ismert meglátást, hogy a magyar mondatszerkezetet nem a grammatikai alany és a grammatikai állítmány határozza meg, hanem a mondat információs szerkezetével is összefüggő logikai ‛alany – logikai állítmány’ tagolás. Újragondolta a magyar szórend szabad voltáról szóló tételt, és megfogalmazta azokat a feltételeket, amelyek a szórend szabadságát korlátozzák. A szórend szabályszerűségeit magyarázó technikai megoldások az évek folyamán sokat változtak. É. Kiss eleinte nagy szerepet szánt a transzformációs szabályoknak, köztük a topikalizációnak, amely egy laposnak feltételezett kiinduló szerkezetből kiindulva topik-pozícióba mozgat egy (vagy több) főnévi szerkezetet. Ennek a megoldásnak az volt a hátránya, hogy a topik-prominens és az alany-prominens nyelvek szerkezetét élesen elválasztotta egymástól. A későbbiekben adekvátabb megoldásnak tűnt az a feltételezés, hogy a két nyelvtípus szerkezeti különbségeit más alapszerkezetből kiindulva kell megmagyarázni. A topik fogalma maga is számos problémát vet fel. Ezek közé tartozik az alábbi kérdések megválaszolása: mi lehet topik és mi a topik funkciója. Mindkét kérdésre csak szövegtani (diskurzusbeli) meggondolások alapján adható válasz. Így kerülnek előtérbe – immár generatív keretben – a Prágai Iskolának a mondat aktuális tagolására (téma-réma szerkezetére) vonatkozó elképzelései, amelyeket É. Kiss szintén beépít elméletébe. A magyar mondat szerkezetének egy másik sarkalatos eleme a fókusz, amely kötelezően az ige előtti pozíciót foglalja el, igekötős ige esetében az igekötőnek ezért kell ilyenkor elmozdulnia helyéről. Ennek a közismert jelenségnek is van számos szintaktikai és szemantikai vetülete, amelyeknek a tisztázása nagy mértékben É. Kiss Katalin érdeme. A fókuszálás (kiemelés) is magyarázható transzformációval, de a fókuszról az összetevők mozgatása nélkül is számot lehet adni. É. Kiss fontos meglátása, hogy kétféle fókuszt kell megkülönböztetnünk: az azonosító fókuszt, amely azt az egyedet vagy azokat az egyedeket azonosítja, amelyre vagy amelyekre az állítás érvényes (Péter Annával ment el moziba (és nem Évával)), és az információs fókuszt, amely a közlés egy fontos elemét emeli ki (Tegnap este bemutattam Pétert Marinak). Az előbbi pozíciója kötött, az utóbbié nem az. É. Kiss a kétféle fókusz szintaktikai tulajdonságait vizsgálja egyik igen sokat idézett cikkében, amely a Language c. nagy presztízsű folyóiratban jelent meg. É. Kiss Katalin a topik és a fókusz problémáján kívül foglalkozott a kvantorszók és a tagadószó szórendi helyével és szintaktikai tulajdonságaival is. Szintaktikai kutatásainak eredménye az a feltételezés, hogy a magyar mondatnak van egy invariáns szerkezete: a mondatkezdő helyzetben található a topik, utána következhetnek a kvantorszók, majd a tagadószó és a fókusz, az ige, majd utána az egyéb bővítmények. Csak az ige utáni elemek mozgathatók szabadon, vagyis csak ebben az esetben beszélhetünk a magyar nyelv esetében szabad szórendről. É. Kiss Katalin kutatásai azonban nem szorítkoznak a szórendre, ill. a szórendhez kapcsolódó szintaktikai problémákhoz. Publikációs listáján találunk a főnévi és igei csoport belső szerkezetéről, a névmásokról, az igekötőről szóló tanulmányokat is, amelyekben a magyar és általános nyelvészet fontos és aktuális témáihoz szól hozzá. 233

É. Kiss Katalin eredményeinek nemzetközi szintű publikációival párhuzamosan magyar nyelvű írásai és hazai közéleti tevékenysége révén rendkívül sokat tett a magyar nyelvtan oktatásának megújításáért. A magyar nyelvtan egyetemi oktatásának újragondolását szolgálja az Új magyar nyelvtan, amelynek É. Kiss Katalin társszerzője és társszerkesztője. Az új nyelvtan azonban több mint tankönyv. É. Kiss számos területen továbbfejleszti elgondolásait, és kiterjeszti modelljét néhány korábban nem tárgyalt területre (pl. az igeneves kifejezésekre, a mondatátszövődésre, a disztributív kvantort tartalmazó predikátum belső szerkezetére). É. Kiss a közéletet is érdeklő nyelvi jelenségek problémájához is hozzászólt. A környező országok magyar nyelvészei és a magyar nyelv helyzete iránt érdeklődők számára készült az Anyanyelvünk állapotáról c. könyve. A könyv legfontosabb fejezete a Romlik-e a magyar nyelv? címet viseli. Ebben a fejezetben É. Kiss a mondattani, alaktani, hangtani és szókincsbeli változásokat vizsgálja, és megkísérli megállapítani azokat az okokat, amelyek ezeket a változásokat előidézik. Legfontosabb következtetése az, hogy a változások legtöbbször a magyar nyelv szerkezeti sajátosságaival megmagyarázhatók. Külön alfejezet tárgyalja a határon túli magyarok nyelvhasználatában megmutatkozó változásokat, az idegen szavak kérdését, azokat a feladatokat, amelyek az Európai Unióban a magyar nyelv védelmét és megerősödését szolgálják. É. Kiss Katalin tudományos eredményeiért számos elismerésben részesült. 1985-ben elnyerte a Magyar Nyelvtudományi Társaság Gombocz Zoltán díját, 1994-ben az öt Center for Advanced Study (Stanford, Princeton, Berlin, Wassenaar és North Carolina) által alapított Új Európa Díjat (New Europe Prize), 2001-ben a Charles Simonyi Ösztöndíjat, 2004-ben pedig a Palladium díjat. Az Academia Europaea 2005-ben választotta tagjai sorába. É. Kiss Katalin megválasztásával Akadémiánk Nyelv- és Irodalomtudományi Osztálya egy kiemelkedő teljesítményű, a magyar és a nemzetközi nyelvtudományt számos területen gazdagító tudóssal gyarapodott. Kiefer Ferenc

234

KLAUDY KINGA

235

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Bombazáporban próbáltak szüleim átjutni a Vérmezőn a Szieszta szanatóriumba 1945 februárjában, de ott annyi volt a sebesült, hogy szülő nőket nem fogadtak, így egy Attila utcai ház óvóhelyén láttam meg a napvilágot a második világháború utolsó napjaiban. Egész életemben budai maradtam, a Kékgolyó utcában nevelkedtem, a Németvölgyi út, a Bíró utca, a Városmajor utca volt általános iskoláim színhelye, középiskolába pedig a Mészáros utcába jártam, az énekkaráról híres Szilágyi Erzsébet leánygimnázium utolsó nem koedukált osztályába. Nagy élmény volt Pestre villamosozni, amikor felvettek az ELTE Bölcsészettudományi Karára. Még nem volt Erzsébet híd, építését a Pesti Barnabás utcai épület harmadik emeleti nagyelőadójának ablakából néztük végig Hahn István professzor történelem előadásainak szünetében. A történelem mellett az egyetemen oroszt, japánt és angolt tanultam, de eszembe sem jutott, hogy nyelvész is lehetnék. Különösnek hangzik talán, de nem is érzékeltem, hogy mi lenne itt a kutatnivaló. Világosabban láttam, mit csinál egy történész. Dolmányos Istvánhoz írtam a szakdolgozatomat, és levéltári kutatásokat végeztem a harmincas évek japán–magyar kapcsolatainak feltárásához. A két világháború közötti magyar diplomácia megsárgult, gépírásos iratait tartalmazó dossziék kibontásakor éreztem meg először a kutatás izgalmát, azt, hogy olyan jelenségekre lehet bukkanni, olyan összefüggéseket lehet feltárni, amelyeket előttem más nem fedezett fel. Történészként azonban nem sikerült elhelyezkednem, a középiskolai nyelvtanárkodást nem szerettem igazán, tehát mint a bölcsészek nagy része fordítással próbálkoztam én is. Dolmányos István ajánlott be a Gondolat Kiadóhoz, Herzen leveleinek fordítása volt az első munkám, majd Bahtyin, Uszpenszkij, Zsirmunszkij, Eihenbaum tanulmányaival folytattam. Olyan munkahelyet is sikerült találnom, ahol maradt idő a fordításra, a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetének Könyvtárában helyezkedtem el könyvtárosként, esténként pedig a TIT József Attila Szabadegyetemének Budapesti Nyelviskolájában tanítottam orosz nyelvet, és tanultam japán és angol nyelvet. Mindkét színhely fontosnak bizonyult későbbi pályafutásom szempontjából. Kezdjük a TIT-tel. A ’70-es évek elején a TIT Budapesti Nyelviskolája rendszeresen szervezett továbbképzéseket a nyelvtanárok számára. Az előadásokat a kiváló nyelvészek tartották: Szépe György, Dezső László, Hegedűs József, Fülei-Szántó Endre, Ferenczy Gyula, akiknek a munkásságáról az egyetemen nem is hallottam, de nem hallottam azokról a modern nyelvészeti irányzatokról sem, melyeket előadásaikban ismertettek. Akkor került kezembe először a Modern Nyelvoktatás című folyóirat is, amelynek tanulmányait kezdetben csak azért olvastam, mert jobb nyelvtanár akartam lenni, de fokozatosan feltámadt az érdeklődésem a nyelvoktatás nyelvészeti háttere iránt. A TIT nyelviskolájának akkori vezetői: Simonné Tudóssy Margit, Hegedűs Józsefné, Szentiványi Ágnes a nyelvtanfolyamokból bejövő pénz egy részét konferenciák szervezésére, ösztöndíjakra, kiadványok szerkesztésére, kutatások finanszírozására fordították, így történhetett, hogy nyelvtanárként egyszerre két kutatási programba is bekerültem: a William Nemser vezette kontrasztív nyelvészeti kutatásba, és a Dezső László vezette Szituatív dialógusok és nyelvi szerkezetek című kutatásba. Itt válik fontossá, hogy közben egy akadémiai kutatóintézetben dolgoztam. Igaz, hogy a vegyészet messze esik a nyelvészettől, de alkalmam nyílt megismerni a tudományos kutatók életformáját, láttam, hogy rendszeresen követik a hazai és nemzetközi szakirodalmat, konferenciákra járnak, előadásokat tartanak, eredményeiket publikálják, láttam, hogyan kell igazán elmélyedni egy kutatási témában, lát236

tam mennyi munkával jár, ha valaki egy témában eredményt akar elérni, de láttam a kemény munka jutalmát is. Kissé irigykedve néztem őket, én is szerettem volna sokat dolgozni, és eredményeket elérni. Körülöttem kristályszerkezeteket kutattak, de én a nyelvi szerkezeteket éppoly kutatásra méltó tárgynak éreztem. Intenzívebben kezdtem el nyelvészeti munkákat olvasni, miközben folyamatosan fordítottam is, és valamikor valahogy összekapcsolódott bennem a két dolog. Arra emlékszem, hogy még a Központi Kémiai Kutatóintézet könyvtárában dolgoztam, amikor elolvastam Dezső Lászlónak A jelzős főnévi csoport kérdései a magyarban című tanulmányát, és úgy éreztem nyelvtipológiai fejtegetései sok mindent megmagyaráznak az én fordítási problémáimból. Akkor még nem tudtam, hogy fordításnak elmélete is van. A fordításelmélet létezéséről csak később, 1972-ben értesültem, amikor Hegedűs Józsefnek köszönhetően tudományos segédmunkatársként bekerültem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nyelvi Intézetébe, és ott valaki kezembe adta Revzin és Rozencvejg Osznovi obscsevo i masinnovo perevoda című művét. Az ő irodalomjegyzékük alapján kezdtem hozzá az orosz és az angol szakirodalom olvasásának, és alighogy megismerkedtem a fordításelmélet alapjaival máris kipróbálhattam tudásomat a gyakorlatban is, mert 1973-ban Ferenczy Gyula meghívott az ELTE akkor alakuló Fordító- és Tolmácsképző Csoportjába orosz–magyar fordítástechnikát oktatni. 1973 ősze fordulópont volt az életemben, szeptember 21-én délelőtt volt a frissen alakult tanszék évnyitója, és délután volt az esküvőm. Férjem, Bart István kiváló műfordító, akivel úgy ismerkedtem meg, hogy gyakorló fordítót kerestem az újonnan alakuló tanszék számára. Ő a tanszéken nem akart tanítani, helyette engem tanított egy életen át. Tőle tanultam a fordítói gondolkodást, az ő műfordítói kompetenciájának nyelvészeti leírása máig is kimeríthetetlen ihletforrás kutatásaimhoz. Ami az új tanszéket illeti a folytatás nem volt ilyen idillikus. Mivel a fordító- és tolmácsképzésben semmiféle előzményre nem támaszkodhattunk, mindent nekünk kellett kitalálni, többek között az elmélet és gyakorlat arányát is, és ebben óriási viták voltak a tanszék alapítói között. Ezek a viták ma is folynak a világ fordítóképző intézményeiben, hiszen sok helyen csak gyakorlati képzés van, és fölöslegesnek sőt néhol kifejezetten károsnak tartják a kontrasztív nyelvészeti tudatosítást. Én természetesen a nyelvészeti tudatosítás pártján voltam, ma is hiszek benne, de már nem vagyok olyan harcias, mint pályám kezdetén, és elfogadom azt, hogy más úton is lehet fejleszteni a fordítói készséget, és a fordításkutatás eredményességét nem azon mérem le, hogy a kutatási eredményeket mennyire lehet visszaforgatni a gyakorlatba. Utólag visszatekintve ezek a szakmai viták nagyon hasznosak voltak, hozzásegítettek ahhoz, hogy pontosabban megfogalmazzam álláspontomat, és azt hiszem, első könyvem az Orosz–magyar fordítástechnika sem született volna meg, ha nem kell állandóan bizonygatnom, hogy lehet valamiféle rendszert vinni a fordítástechnika oktatásába. A hetvenes éveket életemben a végleges munkahely és a családi boldogság megtalálása, két fiam, Dániel és István születése és édesanyám állandó otthoni segítségének köszönhetően pezsgő szakmai élet jellemezte. Részt vettem minden alkalmazott nyelvészeti konferencián, melyen szakfordításról, szaknyelvoktatásról, szaknyelvkutatásról volt szó. Ezek akkoriban jórészt feltáratlan területek voltak. A bölcsészkarokról kikerült filoszok egy része, akik szakegyetemek lektorátusain helyezkedtek el, olyan feladatokkal találták szembe magukat, amelyekre az egyetem nem készítette fel őket. A Közgazdasági Egyetemen, a Külkereskedelmi Főiskolán, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Idegen Nyelvi Intézetében szinte évente rendeztek nyelvoktatási és alkalmazott nyelvészeti konferenciákat, melyeken a fordítás elméletéről és oktatásáról szóló előadásaim mindig érdeklődő hallgatóságra találtak. Az alkalmazott nyelvészeti konferenciák mellett 1975-től a russzisztikai konferenciák sorozata jelentett állandó szellemi ösztönzést. Papp Ferenc, a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetemen) professzora 1975-től kezdve minden év januárjában összehívta a russzistákat az ország 237

minden egyeteméről és főiskolájáról. Itt hallottam először a számítógépes nyelvészetről, a szóvégmutató szótárakról, Melcsuk és Zsolkovszkij „értelem-szöveg” modelljéről, a szemantikai operátorokról, és itt tartottam először előadást az aktuális tagolás és a fordítás viszonyáról, ami később kandidátusi diszszertációm témája lett. Sok helyen és sokat írtam már Papp Ferencről és a russzisztikai konferenciákról, legyen most elég annyi, hogy a legtöbbet adták, amire egy fiatal kutatónak szüksége lehet: a megmérettetést az idősebb pályatársak és a kortársak szemében. Akit itt elfogadtak, számíthatott arra, hogy felkészültségét, tudását, gondolatait, eredményeit máshol is elfogadják. Csak a hazai pályáról beszélek, mert külföldi konferenciákra akkor még alig jártunk. Egyszer egy moszkvai fordítástudományi konferenciára készültem, amikor Ferenczy Gyula kezembe adta Papp Ferenc egyik cikkét, amely az idegen nyelvet jól tudó nyelvtanulók beszédének kvázi-helyességéről szólt. Egyenként minden mondatuk helyes, szövegük egészében véve mégis idegenül hangzik az anyanyelvi beszélők fülében. Ez az, gondoltam, így lehet megragadni az én posztgraduális hallgatóim magyar fordításainak jellegzetességeit is: nem a mondatok szintjén, hanem a téma-réma tagolás, a funkcionális perspektíva eltolódásának leírásával. Így született meg kandidátusi disszertációm, a Fordítás és aktuális tagolás, amelyet a nyolcvanas évek elején védtem meg. A nyolcvanas évek tudományszervezéssel teltek. Biztos, hogy nem fogalmaztam meg ilyen világosan, de ösztönösen éreztem: ahhoz, hogy egy tudományterületet művelni lehessen, szükség van a szakemberek egy kritikus tömegére, akik ugyanazt a szakirodalmat olvassák, követik az adott tudományterület legújabb fejleményeit, figyelemmel kísérik egymás eredményeit. Egyszóval, szükség van a fordításkutatók összefogására. Abból indultam ki, hogy Magyarországon folyik egy óriási méretű fordítási tevékenység, vagy úgy is fogalmazhatnánk kétnyelvű beszédtevékenység, mely egyáltalán nincs nyelvészetileg leírva, feldolgozva. Össze kell tehát fogni a fordítókat, fordítást oktató tanárokat, lektorokat, a nyelvészet iránt érdeklődő műfordítókat, és elkezdeni a fordítás eredményének, folyamatának és funkciójának rendszeres tudományos feldolgozását. Szerencsém volt abban, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága – élén Papp Ferenccel és Szépe Györggyel – hajlandó volt befogadni ezt az új tudományterületet, és hozzájárult ahhoz, hogy az 1983-as debreceni russzisztikai konferencián létrehozzuk az Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság Fordításelméleti Szekcióját. 1983-tól kezdve hat éven keresztül minden évben rendeztünk egy fordítástudományi konferenciát, s az érdeklődők megtöltötték a Roosevelt téri MTA székház Nagytermét. A konferenciák előadásait sikerült publikálni is a Fordításelméleti Füzetekben. Ezzel a szegényes kivitelezésű stencilezett kiadvánnyal, ma már aligha büszkélkedhetünk, de az akkori számítógép nélküli világban ezt sem volt könnyű véghezvinni. A kilencvenes évek rendszerváltása az Egyesült Államokban töltött félév közben ért, és több nagy változást hozott az életemben. Elutazásom előtt itthon még írógéppel dolgoztam, a kis vidéki amerikai egyetemen már csak számítógépet lehetett használni. Hazatérésem után a számítógépes szövegszerkesztés nagyon megkönnyítette régen készülő fordításelméleti könyvem befejezését, és az átváltási műveletek korábban cédulákon gyűjtött anyagának gépre vitelét, könyvvé formálását. A másik nagy változást a személyes nemzetközi szakmai kapcsolatok létrejötte jelentette. Elméleti tájékozottságunknak köszönhetően a tanszéken és az akadémiai bizottságban egyaránt jól ki tudtuk használni a nemzetközi együttműködés hirtelen feltáruló lehetőségeit. A kilencvenes években elnyert pályázati pénzekből bekapcsolódhattunk a nemzetközi fordítástudományba, nemcsak mi jártunk külföldre, hanem meg is tudtuk hívni Magyarországra a fordítástudomány legnevesebb szakembereit: Eugen Nida, Gideon Toury, Jose Lambert, Peter Nemwark, Mona Baker, Anthony Pym és még sokan mások jártak tanszékünkön, konferenciáinkon. Két nemzetközi fordítástudományi konferenciát is rendeztünk, egyet Szombathelyen, egyet 238

Budapesten és az utóbbival sokat tettünk azért, hogy Magyarország felkerüljön a nemzetközi fordítástudomány térképére. De a hazai pályán is annyi minden történt a kilencvenes években, hogy a puszta felsorolás is hosszadalmas lenne. Csak a legfontosabbak: 1990-ben a Fordító- és Tolmácsképző átköltözött a Ménesi úti Eötvös Kollégiumból az Amerikai útra, és sokkal jobb körülmények közé került. Kialakíthattuk a számítógépes termet, a konferenciatolmács-termet és az új épület nagy előadótermében elkezdhettem Bevezetés a fordítás elméletébe és Bevezetés a fordítás gyakorlatába című előadásaimat az összes nyelvi csoport számára. Ennek az volt az eredménye, hogy az átváltási műveletek rendszeres leírását, amelyet kezdetben csak angol-magyar és orosz-magyar irányban végeztem el, német-magyar és francia-magyar irányban is kiterjesztettem és egy átfogó indoeurópai-magyar átváltási tipológiává fejlesztettem. Nagy vállalkozásba kezdtünk az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottságán belül is: 1991ben elindítottuk a Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferenciák sorozatát, amelyet 18 éve minden évben más város egyeteme vagy főiskolája rendez meg. 1993-tól a konferenciasorozat a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének (MANYE) hivatalos kongresszusa lett. Bizonyára ennek a konferenciasorozatnak a szervezésében kifejtett munkámnak köszönhetem, hogy 2008-ban nagy megtiszteltetés ért: a leköszönő Szépe György után megválasztottak a MANYE elnökének. De térjünk vissza a '90-es évekhez. 1992-ben Gárdus János meghívott a Miskolci Egyetemre az akkor alakuló bölcsészkar Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének megalapítására és vezetésére. A miskolci évek jelentősen kitágították repertoáromat, mivel a fordításelméleti előadások mellett alkalmazott nyelvészeti és pszicholingvisztikai előadásokat is tarthattam. 1992-től 2002-ig vezettem a tanszéket, lelkes munkatársaimmal Simigné Fenyő Saroltával, Dobos Csillával, Bodnár Ildikóval és Urbán Annával máig is sikeresen működő alkalmazott nyelvészeti műhelyt hoztunk létre. 1994-ben Kiefer Ferenc bíztatására beadtam, és 1996-ban megvédtem nagydoktori értekezésemet A fordítás elmélete és gyakorlata címen. 1996 decemberében habilitáltam a Pécsi Egyetemen. 1997-ben Szépe György meghívott oktatni a Pécsi Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Doktori Programjába. Ez a meghívás adta az ösztönzést, a Bevezetés a fordítás kutatásába című előadássorozat kidolgozására. Saját doktori programom csak hat évvel később lett, de itt kezdtem rá felkészülni. 1997-ben vettem át a Fordító- és Tolmácsképző Csoport (később Központ, majd Tanszék) vezetését, és munkatársaimmal Szabari Krisztinával, Kurián Ágnessel, Láng Zsuzsával, Boronkay Roe Zsuzsával keményen és sikeresen dolgozó csapatot alkotunk azóta is. Mindkét vezetésemre bízott intézményben arra törekedtem, hogy munkatársaim az oktatómunka mellett tudományos kutatást is végezzenek, és tudtam, hogy ennek két fontos feltétele van: a publikálási lehetőség megteremtése, és szakmai konferenciák rendezése. 1999-ben két magyar nyelvű tudományos folyóirat alapító főszerkesztője lettem, az egyik a Fordítástudomány a Fordító- és Tolmácsképző Központ, a másik a Modern Filológiai Közlemények a Miskolci Egyetem Modern Filológiai Intézetének folyóirata lett. 2000-ben az Akadémiai Kiadótól megbízást kaptam egy angol nyelvű fordítástudományi folyóirat az Across Languages and Cultures megindítására. Létrejött a konferenciasorozat is, 1999 óta minden év tavaszán megrendezzük a Fordító- és Tolmácsképző Központ tudományos konferenciáját, de a fordításkutatók számára az Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszusok fordítástudományi szekciója is minden évben lehetőséget nyújt a fellépésre. 1997-ben neveztek ki egyetemi tanárrá Miskolcon, 2000ben pedig az ELTE-n, és ezzel már át is léptünk ebbe az évtizedbe, amikor ezeket a sorokat írom. Újabb költözéssel indult az új évtized, tanszékünk a Trefort kert F épületének első emeletén kapott helyet, brüsszeli támogatásból felszerelt tolmácsfülkéink még tágasabb konferenciaterembe kerültek. 239

Örököltünk egy szépen berendezett könyvtárat is, melyet folyamatosan töltünk fel friss fordítástudományi szakirodalommal. Ez a könyvtár lett színtere a Fordítástudományi Doktori Programnak, amely 2003-ban indítottunk részben a tanszék munkatársai (Szabari Krisztina, Kurián Ágnes, Láng Zsuzsa), részben sok tanszéken kívüli kolléga (Nyomárkay István, Bańczerowski Janusz, Károly Krisztina, Gósy Mária, Heltai Pál, Váradi Tamás, Prószéky Gábor, Hell György, Hidasi Judit, Papp Andrea, Fóris Ágota, Szili Katalin, Jászó Anna, Dróth Júlia, Kis Balázs, Horváth Péter) önzetlen segítségével. A programnak több mint ötven hallgatója van, ők már szervezett képzés keretében tanulják a fordítástudományt, van magyar és idegen nyelvű fordítástudományi folyóirat, ahol publikálhatnak, és vannak fordítástudományi konferenciák, ahol előadhatják eredményeiket. Hatvanéves születésnapomon pályatársaim és tanítványaim két kötettel is megleptek. Az egyiket, amely negyven magyar kollégám tanulmányát tartalmazza, 2005-áprilisában a Miskolci Egyetemen rendezett XV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszuson nyújtották át a szerkesztők: Dobos Csilla, Kis Ádám, Lengyel Zsolt, Székely Gábor és Tóth Szergej. A másik tanulmánykötet idegen nyelvű, részben magyar, részben külföldi kollégáim írásai találhatók benne (köztük Andrew Chestermané, Anthony Pymé, Ieva Zaubergáé, Cay Dollerupé, Zuzana Jettmarováé, Sonja Tirkkonen-Condité és Don Királyé). Ez utóbbi kötetet az Akadémiai Kiadó adta ki Károly Krisztina és Fóris Ágota szerkesztésében, és 2005 szeptemberében vehettem át Kiefer Ferenc bevezető szavai után a Magyar Tudományos Akadémián szervezett ünnepségen. Mindkét kötetet folyamatosan olvasom és használom. Örülök, hogy ennyi kollégám tart barátjának, hálás vagyok nekik, hogy így fejezték ki rokonszenvüket, és büszkeséggel tölt el, hogy ennyi értékes gondolatot tudtam inspirálni. Mit várok a jövőtől? Minél tovább szeretnék a szenvedélyeimnek élni: az oktatásnak, a kutatásnak, és folyóirataim szerkesztésének. Feladat is van elég. A Fordító- és Tolmácsképző Tanszék 2009-ben új képzési formát indít: a fordító és tolmács mesterszakot, ami azt jelenti, hogy harmincöt éve sikeresen folytatott képzési struktúránkat kell újjal felváltanunk. Sok megoldandó kutatási kérdés is vár még rám a fordítási univerzálék, az explicitációs és implicitációs fordítási műveletek aszimmetriájának bizonyítása terén. Doktorandusz hallgatóim pedig még csak mostanában kezdenek szigorlatozni, ami azt jelenti, hogy 2010 körül fogják megvédeni az első fordítástudományi disszertációkat. Minél tovább szeretném segíteni pályafutásukat. Most már azonban versenytársaik is vannak, négy unokám is részt kér az életemből, de így kerek a világ. Budapest, 2008. július 13. A pályakép fontosabb adatai 1945: Megszületik Budapesten 1963: Érettségi a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban 1963 1968:Elvégzi az ELTE BTK történelem, valamint orosz nyelv és irodalom szakát 1968–1969: Középiskolai tanár a Vörösmarty Gimnáziumban 1969 1971: Az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének könyvtárosa 1971: Az MTA Tudományszervezési Tájékoztató munkatársa 1972: Tudományos segédmunkatárs a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nyelvi Intézetében 1973: Egyetemi adjunktus az ELTE BTK Fordító és Tolmácsképző Csoportjában 240

1981: A Magyar Tudományos Akadémián megvédi kandidátusi értekezését (Fordítás és aktuális tagolás) 1983: Megalapítja a MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottságának Fordításelméleti Szekcióját 1986: Kinevezik egyetemi docensnek az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Csoportjában 1983 1989: Fordítástudományi konferenciákat rendez az Akadémián (I–VI) 1983 1989: A Fordításelméleti Füzetek elindítása és szerkesztése 1990: Egy szemesztert az Amerikai Egyesült Államokban tölt 1991 1993: Elvégzi az ELTE BTK angol nyelv és irodalom szakát 1991: Tevékenyen részt vesz a Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferenciák (később Kongresszusok) sorozatának elindításában 1992: Meghívást kap a Miskolci Egyetem újonnan alakuló Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének megalapítására és vezetésére 1993 1996: Az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Bizottság Fordításelméleti Munkabizottságának elnöke 1994–1997: Az MTA közgyűlési képviselője 1995: Tagja lesz a St Jerome Kiadónál megjelenő The Translator című folyóirat nemzetközi szerkesztőbizottságának 1995: Megválasztják A MANYE (Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének) alelnökévé 1995 1996: Egy év alatt több nemzetközi konferencián tart előadást: Varsó, Maastricht, Helsingőr, Prága, Nashville Tennessee, Melbourne 1996. június: A Magyar Tudományos Akadémián megvédi nagydoktori értekezését (A fordítás elmélete és gyakorlata) 1996. szeptember: Transferre Necesse Est 2. Második nemzetközi fordítástudományi konferencia megrendezése Budapesten 1996. december: Megtartja habilitációs előadását a Pécsi Egyetemen ( Fordítástudomány és szövegnyelvészet) 1997: Oktatni kezd a Pécsi Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Doktori Programjában 1997: A Modern Nyelvoktatás című folyóiraton belül új rovatot indít A fordítástudomány műhelyéből címmel 1997: A Miskolci Egyetemen kinevezik másodállású egyetemi tanárnak 1997: Kinevezik tanszékvezetőnek az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Csoportjában 1998 2002: A Miskolci Egyetem Modern Filológiai Intézetének igazgatója 1999: Az I. Fordítástudományi Konferencia és öregdiák találkozó megszervezése a Fordító és Tolmácsképző Központ megalakulásának 25 éves jubileumának alkalmából 1999: Megalapítja a Fordítástudomány című tudományos folyóiratot 1999: A Miskolci Egyetemen megalapítja a Modern Filológiai Közlemények című tudományos folyóiratot 2000: Az Akadémiai Kiadónál megalapítja az Across Languages and Cultures című nemzetközi tudományos folyóiratot 2000: Az ELTE Bölcsészettudományi Karának kinevezik főállású egyetemi tanárnak 2001: Papp Ferenc akadémikus halála után létrehozza a Papp Ferenc Baráti Kört 2001–2004: Fordításelméleti előadásokat tart Kolozsváron a Babeş Bólyai Tudományegyetemen

241

2002: Brassai Sámuel díjat kap alkalmazott nyelvészeti munkásságáért a Szegeden rendezett XII. MANYE Kongresszuson 2003: V. Fordítástudományi Konferencia és Öregdiák találkozó az FTK 30 éves jubileuma alkalmából 2003: Megalapítja a Fordítástudományi Doktori Programot az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktoriskoláján belül 2004: A Fordítástudományi PHD Konferenciák megindítása az FTK éves konferenciasorozatán belül 2005. április: Magyar pályatársaktól köszöntőkönyvet kap a XV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszuson 2005. szeptember: Angol nyelvű köszöntőkönyvet kap a Magyar Tudományos Akadémián 2006: Akadémiai Nívódíjat kap az Across Languages and Cultures című nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztéséért 2007: Az MTA Közgyűlési képviselője 2007 2008: Képviseli a magyar fordítóképzést Brüsszelben az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatóságának konferenciáin 2007: Megválasztják a Modern Filológiai Társaság alelnökévé 2008: Kitüntetik a Miskolci Egyetemért érdeméremmel 2008: Megválasztják a MANYE (Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének) elnökévé

BIBLIOGRÁFIÁJA 1975. Beszámoló a moszkvai szövegnyelvészeti konferenciáról. ModNyOkt XII, 315 21. Szosztavlenyije szpecialnovo szlovarja dlja perevodcsikov. Matyeriali konferencii perevoda.” Maurice Thorez Idegen Nyelvi Főiskola, Moszkva, 164 7.

„Tyeorija

1976. Orosz-magyar fordítási segédanyag a Fordító- és Tolmácsképző Csoport hallgatói számára. ELTE BTK FTCS kiadványa. Budapest, 150 p. (Kézirat) A szövegnyelvészet néhány alapkérdése. ÁltNyT XI. 313 22. (Társzerző: Ferenczy Gy.) 1977. Altyernatyivi v posztrojenyii ucsebnovo matyeriala na perevodcseszkih kurszah. Slavica XV, 19 23. Szókincsfejlesztés az állami nyelvvizsgára előkészítő tanfolyamokon. ModNyOkt XV, 86 95. 1979. Fordítás és aktuális tagolás. In: A fordítás elmélete és gyakorlata. Szerk. Ferenczy Gy. FPK, Budapest, 81 93. Fordítás és aktuális tagolás. Nyr 103. 282 7. 242

1980. Orosz–magyar fordítástechnika. TankK, Budapest, 151 p. Fordításelméleti szöveggyűjtemény. TankK, Budapest, 263 p. (Társzerző: Bart I.) Orosz szövegek mondatszerkesztési sajátosságainak hatása a magyar nyelvre. Nyr 104. 411 7. Az idegenszerűség mérése az oroszból fordított magyar szövegekben. In: Szaknyelvkutatás – szaknyelvoktatás. Szerk. Gárdus J. Tanulmányok a felsőoktatás köréből. FPK, Budapest, 129 34. Ob odnoj szfere szoposztavlenyija russzkovo i vengerszkovo jazikov. AUB SLingu XI, 101 4. 1981. Idegenszerűség az oroszból fordított magyar tudományos szövegek mondatainak tematikus szakaszában. In: Fordítás és Nyelvoktatás. Szerk. Nyomárkay I. TIT, Budapest, 81 107. Fordítás és aktuális tagolás. Kandidátusi értekezés. Budapest: Kézirat. Quasi Correctness – an experimental and statistical approach. In: The Mission of the Translator Today and Tomorrow. Proceedings of the IX-th World Congress of the International Federation of Translators. Eds. Kopczyński, A. et al. FIT, Warsaw, 481 4.

1982. Aktualnoje cslenyenyije i perevod sz liszta. In: Dokladi vengerszkoj delegacii. Ed. Gárdus J. MAPRJAL, Budapest, 62 6. Kvazipravilnoszty perevoda i perevodcseszkij jaziki In: Hudozsesztvennij perevod. Voporoszi tyeorii i praktyiki. Eds. Joper P. M.–Mkrtcsan, L. M. Izd. Jerevanszkovo Unyiverszityeta, Jerevan–Moszkva, 131 6. 1983. Hogyan alkalmazható az aktuális tagolás elmélete a fordítás oktatásában? ModNyOkt XX/l. 105 16. Fordításelmélet – fordításoktatás. In: Nyelvoktatás Felsőfokon IV. Szerk. Berényi P. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest, 24 36. Fordításelméleti Füzetek I. MTA. Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság, Budapest, l24 p. (Szerk.) 1984. Orosz-magyar fordítástechnika. TankK, Budapest, 151 p. (2. kiadás). Orosz szövegek mondat- és szövegszerkesztési sajátosságainak hatása a magyar nyelvre. In: Anyanyelv – idegen nyelv. Szerk. Székely G. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola kiadványa, Nyíregyháza, 99 107. Original Hungarian text vs. text translated from Russian into Hungarian. In: Contrastive Studies Hungarian-Russian. Ed. Papp F. AkK, Budapest, 127 39. Hogyan alkalmazható az aktuális tagolás elmélete a fordítás oktatásában? Nyr 108. 325 33. Szoposztavityelnoje izucsenyije nacsala predlozsenyij v russzkih i vengerszkih tyeksztah. Bolgarszkaja Russzisztyika II. évf. 73 6. Oszobennosztyi russzkoj naucsnoj recsi predsztavljajuscsije trudnoszty dlja vengerszkih sztugyentov nyefilologov. Russzkij jazik za rubezsom 3. 53 6. 243

Fordításelméleti Füzetek 2. MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság, Budapest–Debrecen, 74 p. (Szerk.) 1985. Van-e a magyarban általános tudományos nyelv? In: Fordításelméleti Füzetek 4. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest, 235 9. Fordításelméleti Füzetek 3. MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság, Budapest–Debrecen, 92 p. (Szerk.) Fordításelméleti Füzetek 4. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest, 168 p. (Szerk.) 1986. A fordítás pragmatikai aspektusa. In: Nyelvpedagógiai írások. VIII. Szerk. Papp F. MKKE Nyelvi Intézet, Budapest, 124 30. A fordítás tudománya. Válogatás a fordításelmélet irodalmából. TankK, Budapest, 365 p. (Társszerző: Bart. I.) Vibor zaloga pri perevogye sz vengerszkovo na russzkij. In: Nyelvpedagógiai Írások. Lingua 808–2. Russzkij. Szerk. Magyar M.. MKKE Nyelvi Intézet, Budapest, 5 15. A fordítás helye és szerepe a nyelvoktatásban: a „valódi” fordítás a középiskolai nyelvoktatásban. In: Az idegen nyelvi nevelés-oktatás néhány iránya és lehetősége. Oktatáskutató Intézet. Szerk. Lengyel Zs.–Klaudy K. Budapest, 353 71. Az idegen nyelvi nevelés-oktatás néhány iránya és lehetősége. Tanulmánygyűjtemény. Budapest, Oktatáskutató Intézet. 375 p. (Társszerk. Lengyel Zs.) A fordítás oktatásának elméleti alapjai. FOSz XXXV/5. 277–83 Perevodcseszkije transzformacii, napravlennije na vossztanovlenyije szvjaznosztyi tyekszta pri perevogye sz russzkovo na vengerszkij. In: Lingvisztyika,lityeraturovegyenyije i metogyika. Ed. Papp F. VAPRJAL, Budapest, 36 49. Az idéző mondategység igéiről. Nyr 110/2. 214 23. Fordításelméleti Füzetek 5. Budapest, Külkereskedelmi Főiskola. l90 p. (Szerk.) 1987. Fordítás és aktuális tagolás. Budapest, AkK 136 p. (NytudÉrt 123.) A fordítás helye és szerepe a nyelvoktatásban. INyT 4. 65 77. A szenvedő szerkezetről. In: A nyelvoktatás korszerűsítéséért. Szerk. Lengyel Zs. JPTE, Pécs, 58 73. A kontextus szerepe a cselekvő és a szenvedő igealakok közötti választásban. Hungarológiai Közlemények 19/4. 353 61. 1988. Foreigness, foreign flavour, quasi correctness. In: Semantik, Kognition und Åquivalenz. Übersetzungswissenschaftliche Beitrage 11. Eds. Jäger, G.–Neubert, A. VEB Verlag Enzyklopedie, Leipzig, 165 71. A magyar tudományos nyelvhasználat az orosz nyelv tükrében. In: A magyar nyelv rétegződése. Szerk. Kiss J.–Szűts L. AkK, Budapest, 565 73. A frazeologizmusok szó szerinti fordításáról. Nyr 112. 305 14. 244

A fordítás folyamatának nyelvészeti modelljei. Nyr 112. 406 19. A fordítási ekvivalenciáról. Hungarológiai Közlemények 20/4. 383 97. O lakunah. In: Nyelvpedagógiai Írások. Lingua 808.2. Russzkij. Szerk. Papp F. MKKE Nyelvi Intézet, Budapest, 29 37. Fordításelméleti Füzetek 6. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest, 217 p. (Szerk.) 1989. Az ekvivalencia fogalma a fordításelméletben. Nyr 113. 84 93. Prevodilacka ekvivalencija. Prevodilac 7/1. 18 31. Koszvennaja interferencija pri perevogye sz inosztrannovo jazika na rodnoj jazik. In: Interferenz in der Translation. Ed. Schmidt, H. VEB Verlag Enzyklopedie, Leipzig, 81 8. Izmerenyije grammatyicseszkih oszobennosztyej vengerszkih tyeksztov perevegyennih sz russzkovo jazika. In: Translatologia Pragensia. Ed. Hrala, M. Univerzita Karlova, Praha, 229 35. 1990. Orosz szólások és közmondások képekben. Budapest, TankK. 346 p. (Társszerző: Dubrovin, M.) Perevod i informacionnaja sztruktura predlozsenyija. In: Übersetzungswissenschaft und Sprachmittlerausbildung. Akten der I. Internationalen Konferenz. Band. II. Ed. Salewsky,H. Humboldt Universität, Berlin, 146 51. Átváltási műveletek a fordításban. INyT 2. 33 45. 1991. Átváltási műveletek a fordításban. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest, 166 p. In Defence of a Linguistic Theory of Translation. In: Hovory o prekladu a tlumoceni. Ed. Hrdlicka, M. Interlingue Servis, Praha, 136 56. Topic, Comment and Translation. In: Empirical Research in Translation and Intercultural Studies. Ed. Tirkkonen-Condit, S. Narr, Tübingen, 165 71. Merre tart ma a fordítástudomány? In: Az Első Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia anyaga. Szerk. Székely G. BGYTF, Nyíregyháza, 729 34. Linguistic Theory of Translation – LTT (A survey). In: Könyv Papp Ferencnek. Tanulmánygyűjtemény Papp Ferenc 60. születésnapjára. Szerk. Hunyadi L., et al. KLTE, Debrecen, 91 103. Könyv Papp Ferencnek. Tanulmánygyűjtemény Papp Ferenc 60. születésnapjára. KLTE, Debrecen, 444 p.(Társszerkesztők: Hunyadi L., Lengyel Zs., Székely G.) Magyar fordítástudomány a XIX században. (Brassai Sámuel nézetei a fordításról.) In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Szűts L.–Kiss L. AkK, Budapest, 387–94. Fordításelmélet és szövegnyelvészet. In: Nyelvpedagógiai Írások. Szerk. Máté J. MKKE Nyelvi Intézet, Budapest, 31–51. 1992. Merre tart ma a fordítástudomány? MNy LXXXVIII, 304 14. Just enough Hungarian. How to get By and Be Easily Understood. D.L. Elis and A. Cheyne. Hungarian version. Budapest, Corvina. 147 p. 245

1993. Fordításelmélet és szociolingvisztika. Nyr 117. 343 47. A III. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásai. I–II. kötet. Miskolci Egyetem, Miskolc,. 493 p., 503 p. (Szerk.) Fordítástudomány a világban – fordításoktatás Magyarországon. In: A III. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásai. I. kötet ME, Miskolc, 17 23. (Társszerkesztőkkel) A Harmadik után – a Negyedik előtt. Beszámoló a III. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferenciáról. Nyelv-Info 1. évf. 2. szám, 21 2. Optional additions in translation. In: Translation the vital link. Proceedings of the XIII. FIT World Congress. Volume 2. ITI, London, 373 81. Vissza a szöveghez! In: Szemiotikai szövegtan 6. A verbális szövegek szemiotikai megközelítésének aspektusaihoz. Szerk. Petőfi S. J. JGYTF Kiadó, Szeged, 133 45. On explicitation hypothesis. In: Transferre necesse est... Current Issues of Translation Theory. In honour of György Radó on his 80th birthday. Eds. Kohn J. Klaudy K. et al. Dániel Berzsenyi College, Szombathely, 69–79. Transferre necesse est... Current Issues of Translation Theory. In honour of György Radó on his 80th birthday. Dániel Berzsenyi College, Szombathely, 282 p. (Társszerkesztő: Kohn J.) 1994. A fordítás elmélete és gyakorlata. Angol, német, francia, orosz fordítástechnikai példatárral. Scholastica, Budapest, 400 p. Fordításelmélet és pszicholingvisztika. Nyr 118. 75 82. Fordítástudomány a világban - fordításoktatás Magyarországon. Nyelv-Info 2/1. 4 7. Fordításelmélet és szociolingvisztika. In: A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének Tudományos Közleményei. Szerk. Lendvai L. F. ME, Miskolc, 78 88. Fordítás és nyelvi norma. In: A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. Szerk. Kemény G.–Kardos T. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 57 61. Empirikus kutatások a fordításelméletben. In: A II. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia Anyaga. Szerk. Lengyel Zs. VE, Veszprém, 35 42. 1995. A fordítás elmélete és gyakorlata. Angol, német, francia, orosz fordítástechnikai példatárral. Scholastica, Budapest, 400 p. (2. kiadás) Német–magyar fordítástechnika. A fordítás lexikája és grammatikája. 1. NemzTankK, Budapest, 293 p. (Társsszerző: Salánki Á.) Számítógépes korpuszok felhasználása a fordításkutatásban. In: A IV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia Anyaga. Szerk. Aradi A.–Sturz Z.–Szőllősy S.A. BME, Budapest, II. 420 26. Lexical Operations in Translation. Segmentation and Integration of Meaning. In: Proceedings of the 36th Annual Conference of the American Translators Association. Ed. Krawutschke, P. ATA, Nashville, Tennessee, 181 90. 1996. Angol fordítóiskola. Corvina, Budapest, 250 p. (Társszerző: Bart I., Szöllősy J.) 246

Angol–magyar fordítástechnika. A fordítás lexikája és grammatikája. 2. NemzTankK, Budapest, 322 p. (Társszerző: Simigné Fenyő S.) Concretization and Generalization of Meaning in Translation. In: Proceedings of the 2nd International Maastricht-Lodz Duo Colloquium on „Translation and Meaning”. Ed. Thelen, M. EUROTERM, Maastricht, 141 51. Egy átváltási tipológia körvonalai. In: Absztrakció és valóság. Tanulmányok Békési Imre köszöntésére. Szerk. Rozgonyiné Molnár E. JGYTF Kiadó, Szeged, 183 91. Quality Assessment in School Translation and in Professional Translation. In: Dollerup, C. et al. (eds.) New Horizons. Proceedings of the III. Third Language International Conference on Teaching Translation and Interpreting. Amsterdam, Benjamins. 198 204. Changing Status of Translators in Hungary. An European Union Enlarged Towards the East. What Role for Translation. In: Ulrich, M. et al. (ed.) Libri e Riviste d'Italia. Rasegna di informazione culturale e bibliografica. Trieste, Instituto Poligrafico e Tecca Dello Stato. Tipologia operacji przeksztalcajacych. In: Tłumaczenie rzemiosło i sztuka. Ed. Snopek, J. Węgierski Instytut Kultury, Warszawa, 46 57. Translation Studies in Hungary. (eds.) Budapest: Scholastica. 208 p. (Társszerkesztők: Lambert, J., Sohár A.) Back Translation as a Tool for Detecting Explicitation Strategies in Translation. In: Translation Studies in Hungary. Scholastica, Budapest, 99 114. (Társszerkesztők: Lambert, J., Sohár A.) Translation and Translators in Hungary. Introduction. In: Klaudy K., Lambert, J., Sohár A. (eds.) Translation Studies in Hungary. Scholastica, Budapest,. 26 39. (Társszerző: Bart I.) Jelentésfelbontás és jelentésösszevonás a fordításban és a kétnyelvű szótárakban. In: Nyelv, Nyelvész, Társadalom. Emlékkönyv Szépe György 65 születésnapjára. Szerk. Terts I. JPTE, Pécs, 142 6. A fordítástudomány műhelyéből 1. A második nemzetközi „Transferre necesse est” konferenciáról. ModNyOkt II/4. 38 43. 1997. A fordítás elmélete és gyakorlata. Angol, német, francia, orosz fordítástechnikai példatárral. Scholastica, Budapest, 500 p. (3., átdolgozott, bővített kiadás) Fordítás I. Bevezetés a fordítás elméletébe. Scholastica, Budapest, 247 p. (4., átdolgozott kiadás). Fordítás II. Bevezetés a fordítás gyakorlatába. Angol, német, orosz fordítástechnikai példatárral. Scholastica, Budapest, 285 p. (4. átdolgozott kiadás). Német–magyar fordítástechnika. A fordítás lexikája és grammatikája. 1. NemzTankK, Budapest, 293 p. (2. kiadás, társszerző: Salánki Á.) Barátságtalan nyelvpárok. A jelzős főnévi csoport viselkedése a fordításban. In: Könyv Dezső Lászlónak. Szerk. Mihalovics Á. et al. BGYTF, Nyíregyháza, 87 105. A fordítástudomány műhelyéből 2. Cay Dollerup és Daniel Gile tanulmánya elé. ModNyOkt III/1 2. 57-60. Ambiguities in translation, or rationalizing editor's corrections. In: Perevod i kommunikaciya. Ed. Riabtseva, N. Institut Yazikoznaniya Russkoy Akademii Nauk, Moscow, 179 83. Médiafordítás és interkulturális kommunikáció. ModNyOkt III/3. 42 6. Transferre necesse est. Proceedings of the 2nd International Conference on Current Trends in Studies in Translation and Interpreting. Scholastica, Budapest, 570 p. (Társszerkesztő: Kohn J.) 247

1998. Explicitation. In: Routledge Encyclopedia of Translation Studies. Ed. Baker, M. Routledge, London, 80 4. A magyarországi fordítóképzés. ModNyOkt IV/1. 17 28. A drámafordítás helye a fordítástudományban. ModNyOkt IV/2 3. 102 6. A magyar fordítástudományi terminológiáról. In: A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. A VIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásai. Szerk. Balaskó M.–Kohn J. BDTF, Szombathely, 149 55. Empirical Research in Translation Studies. In: Translatologica Pragensia VI. Ed. Hrala.M. Univerzita Karlova, Praha, 19 25. 1999. Bevezetés a fordítás elméletébe. Scholastica, Budapest, 205 p. (5., átdolgozott kiadás). Bevezetés a fordítás gyakorlatába. Angol, német és orosz fordítástechnikai példatárral. Scholastica, Budapest, 285 p. (5. átdolgozott kiadás). Translational behaviour of languages. In: Anovar/Anosar. Estudios de Traducción e interpretatción. Proceedings of the Vigo Conference. Lugris. Vol. 1. Eds. A.A.–Ocampo, A.F. University of Vigo, Vigo, 53 65. A magyarországi fordító- és tolmácsképzés 25 éve. Jubileumi évkönyv 1973 1998. Scholastica, Budapest, (Szerk.) Fordítóképzés és fordítástudomány Magyarországon az ezredfordulón. In: A magyarországi fordító- és tolmácsképzés 25 éve. Jubileumi évkönyv 1973 1998. Scholastica, Budapest, 9 22. (Szerk.) Fordítástudomány’1999. Bevezető tanulmány. Fordítástudomány I/1. 5 12. Új folyóirat indul. Modern Filológiai Közlemények. 1/1. 5 8. Az explicitációs hipotézisről. Fordítástudomány I/2. 5 21. Fordítástudomány I/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Modern Filológiai Közlemények I/1-2. Az ME Modern Filológiai Intézetének kiadványa, Miskolc, 300 p. (Főszerk.) 2000. Német–magyar fordítástechnika. A fordítás lexikája és grammatikája. 1. NemzTankK, Budapest, 222 p. (3. kiadás, társszerző: Salánki Á.) Angol–magyar fordítástechnika. A fordítás lexikája és grammatikája. 2. NemzTankK, Budapest, 322 p. (2. kiadás, társszerző: Simigné Fenyő S.) The Text-Organizing Function of Lexical Repetition in Translation. In: Intercultural Faultlines. Research Models in Translation Studies I. Textual and Cognitive Approaches. Ed. Olohan, M. St.Jerome Publishing, Manchester, 143 61. (Társszerző: Károly K.) Fordítástudomány II/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Modern Filológiai Közlemények II/1–2. Miskolc, A ME Modern Filológiai Intézetének kiadványa. 300 p. (Főszerk.) Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 1. No. 1–2. Budapest, AkK, 300 p. (Főszerk.)

248

A fordítás oktatásának elvi kérdései –25 év után. In: Papp Ferenc akadémikus 70. születésnapjára. Szerk. Klaudy K.–T. Molnár I. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 87 94. (Társszerkesztő: T. Molnár I.) Papp Ferenc akadémikus 70. születésnapjára. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 361 p. (Társszerkesztő: T. Molnár I.) Explicitation Strategies within Lexical and Grammatical Translational Operations. In: Applied Russian Studies in Hungary. Ed. Lendvai E. Krónika Kiadó, Pécs, 101 13. 2001. Fordítástudomány III/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Modern Filológiai Közlemények III/1–2. ME, A ME Modern Filológiai Intézetének kiadványa, Miskolc,. 300 p. (Főszerk.) Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 2. No. 1–2. AkK, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Grammatical Specification and Generalisation in Translation. In: Színes eszmék nem alszanak… Szépe György 70. születésnapjára. Szerk. Andor J. et al. Lingua Franca Csoport, Pécs, 679 90. Mit tehet a fordítástudomány a magyar nyelv „korszerűsítéséért”. Nyr 125. 145 52. Opponensi vélemény Valló Zsuzsa „A drámafordítás pragmatikai aspektusai” című doktori értekezéséről. Fordítástudomány III/2. 108 13. Mindennapos nyelvi közvetítés. In: A nyelvi mérce. Szerk. Fekete H. ITK, Budapest, 20-4. Az aszimmetria hipotézis. In: A X. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásai. Szerk. Bartha M. KJF, Székesfehérvár, 371 8. 2002. Evaluation of Education and Research of Slavonic and Baltic Studies. Finnish Higher Education Evaluation Council. Helsiniki, 177 p (Társszerzők: Baran, H,. Gladrow, W., Toivakka, P., Moitus, S.). Ekspertiza obrazivaniya i nauchno-issledovatelskoy raboti v oblasti slavistiki i baltistiki. Perevod: Nikolay Grintser. Publikatsiya Finskovo attestatsionnovo soveta po visshemu obrazovaniyu, Helsiniki, 216 p. (Társszerzők: Baran, H,. Gladrow, W., Toivakka, P., Moitus, S.) Fordítástudomány IV/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Modern Filológiai Közlemények IV/1–2. A ME Modern Filológiai Intézetének kiadványa, Miskolc, 300 p. (Főszerk.) Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 3. No. 1–2. AkK, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Lexical repetition in professional and trainees’ translation. In: Teaching Translation and Interpreting 4. Benjamins Translation Library, Vol. 42. Ed. Hung, E. Benjamins, Amsterdam, 99 113. (Társszerző: Károly K.) A lexikai ismétlés szövegalkotó szerepe a fordításban. In: Szöveg az egész világ: Petőfi S. János 70. születésnapjára. Szerk. Andor J.–Benkes, Zs.–Bókay, A. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 318 28. (Társszerző: Károly K.) Opponensi vélemény Pápai Vilma „Az explicitációs hipotézis vizsgálata angol-magyar és magyar angol párhuzamos korpuszok egybevetésével” című doktori értekezéséről. Fordítástudomány IV/1. 107 12. 249

A fordítási univerzálékról (különös tekintettel az egyszerűsítésre). In: A nyelv nevelő szerepe. A XI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásainak válogatott gyűjteménye Szerk. Fóris Á. et. al. Lingua Franca Csoport, Pécs, 481 6. 2003. Languages in Translation. Lectures on theory, teaching and practice of translation. With illustrations in English, French, German Russian and Hungarian. Scholastica, Budapest, 473 p. EU-fordítóiskola. Európai uniós szövegek fordítása angolról magyarra. Corvina, Budapest, 220 p. (Társszerző: Bart I.) Fordítástudomány V/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Modern Filológiai Közlemények V/1–2. A ME Modern Filológiai Intézetének kiadványa, Miskolc, 300 p. (Főszerk.) Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 4. No. 1–2. AkK, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Fordítás és tolmácsolás az ezredfordulón. 30 éves az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Központja. Jubileumi évkönyv. Scholastica, Budapest, 186 p. (Szerk.) A Ménesi úttól a Múzeum körútig. In: Fordítás és tolmácsolás az ezredfordulón. 30 éves az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Központja. Jubileumi évkönyv. Szerk. Klaudy K. Scholastica, Budapest, 7 8. Dinamikus kontrasztok. In: Fordítás és tolmácsolás az ezredfordulón. 30 éves az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Központja. Jubileumi évkönyv. Szerk. Klaudy K. Scholastica, Budapest, 11 22. Dinamikus kontrasztok. In: Szaknyelv és szakfordítás. Szerk. Dróth Júlia SZIE, Gödöllő, 106 21. Iszpolzovanyie elektronnih tyeksztovih korpuszov v isszledovanii perevoda. In: Tyekszt i russzkij diszkursz szevodnya – Materilai X. Kongressza MAPRJAL. Eds. Kazakova V.P.–Rogozsina N.O. Politechnika, Szankt Peterburg, 596 602 A fordítások értékelése és javítása. In: A XII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásai. Szerk. Tóth Szergej. JGYTFK, Szeged, 324 7. 2004. Fordítástudomány VI/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Modern Filológiai Közlemények VI/1–2. A ME Modern Filológiai Intézetének kiadványa, Miskolc, 260 p. Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 5. No. 1–2. AkK, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Az implicitációról. In: Nyelvészet és interdiszciplinaritás. Köszöntőkönyv Lengyel Zsolt 60. születésnapjára. Szerk. Navracsics J.–Tóth Sz. Generália, Szeged, 70 5. Fordítástudomány az ezredfordulón. Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Philosophica. Tomus IX, Fasc. 1. ME, Miskolc, 158 70. A kommunikatív szakaszhatárok eltűnése a magyarra fordított európai uniós szövegekben Nyr 128. 389 407. Az EU-szakszövegek fordításának oktatása. In: Miskolci nyelvi mozaik. Szerk. Dobos Cs. Eötvös József Kiadó, Budapest, 11 24.

250

2005. Fordítástudomány VII/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 6. No. 1–2. AkK, Budapest, 300 p (Főszerk.) A nyelvészet és a magyar felsőoktatás modernizációja. Mtud 50/4. 449 57. (Társszerző: Fóris Á.) Implicitation in Translation: Empirical Evidence for Operational Asymmetry in Translation. Across Languages and Cultures. Vol. 6. No. 1. 13 29. (Társszerző: Károly K.) Európai uniós szövegek fordítása. Mondatszintű fordítási problémák. In: Irodalmi és nyelvi kölcsönhatások az integráció folyamatában. Szerk. Alabán F. UMB, Banská Bystrica, 120 31. Back to Translation as Language. Panel Discussion. Across Languages and Cultures. Vol. 6. No. 2. 143 72. (Társszerzők: Mossop, B, Gutt, E-A., Peeters, J., Setton, R.,Tirkkonen-Condit, S.) Általános fordítástechnika idegen nyelvről magyarra. Módszertani útmutató a tantárgy oktatásához. ModNyOkt XI/1. 57 64. Az EU-szövegek „kemény” és „rugalmas” részei. In: MANYE XIV. Nyelvek és nyelvoktatás Európa és a Kárpát medence régióiban. A MANYE Kongresszusok előadásai.Vol.1/1. Szerk. Cs. Jónás E.–Székely G. Bessenyei Kiadó, Nyíregyháza, 244 51. A nyelv világa és a világ nyelvei. MANYE XV. XV Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia összefoglalók kötete. Miskolci Egyetem Kiadványa, Miskolc, 184 p. (Társszerkesztő: Kegyesné Szekeres E.) A fordítási hibák értékelése az életben, a képzésben és a vizsgán. Fordítástudomány VII/1. 76 84. Párhuzamos korpuszok felhasználása a fordításkutatásban. In: Nyelvészetről változatosan. Szerk. Lanstyák I.–Vanconé Kremmer I. Gramma, Dunaszerdahely, 153–85. 2006. Fordítástudomány VIII/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 7. No. 1–2. AkK, Budapest, 300 p. (Főszerk.), A műveleti aszimmetria fogalma a fordításkutatásban. In: MANYE XV. A nyelv világa és a világ nyelvei. A MANYE Kongresszusok előadásai. 2./1. ME, Miskolc, 414–9. (Társszerkesztő: Dobos Cs.) MANYE. XV. A nyelv világa és a világ nyelvei. A MANYE Kongresszusok előadásai Vol. 1, Vol. 2. ME, Miskolc, 555 p., 439 p. (Társszerkesztő: Dobos Cs.) Szövegszintű műveletek a fordításban. In: A mondat kaland. Hetven tanulmány Békési Imre 70 születésnapjára. Szerk. Galgóczy L.–Vass. L. JGYTF Kiadó, Szeged, 204 11. Papp Ferenc olvasókönyv. Papp Ferenc válogatott nyelvészeti tanulmányai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 334 p. (Szerk.) The Role of Translation Theory in Translation Training. Letölthető: ec.europa.eu/dgs/translation/events/emt 2006/presentations/kinga_klaudy_en.pdf Mi történik a mondatkezdő tematikus alannyal a fordításban. In: Tanulmánykötet a nyolcvanéves Hegedűs József születésnapjának tiszteletére. Szerk. Zelényi A. Corvinus Egyetem, Budapest, 39–47. 2007. Nyelv és fordítás. Válogatott fordítástudományi tanulmányok. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 269 p. Fordítástudomány IX/1–2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) 251

Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 8. No. 1–2. AkK, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Hipotézisalkotás a fordítástudományban. In: MANYE XVI. Nyelvi modernizáció. Szaknyelv, fordítás, terminológia. A MANYE. Kongresszusok előadásai. Vol. 3. No. 1. Szerk. Heltai P. SZIE, Gödöllő, 173–81. Languages in Translation. Lectures on theory, teaching and practice of translation. With illustrations in English, French, German Russian and Hungarian. Scholastica, Budapest, 473 p. (2. kiadás) 2008. Fordítástudomány X. évf.1., 2. Scholastica, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Across Languages and Cultures. A Multidisciplinary Journal for Translation and Interpreting Studies. Vol. 9. No.1., 2. AkK, Budapest, 300 p. (Főszerk.) Tizenöt tézis a fordítástudományról. In: MANYE XVII. Kommunikáció az információs technológia korszakában. A MANYE Kongresszusok előadásai. Vol. 4. No. 1. Szerk. Sárdi Cs. 41–51. Károly Krisztina: Szövegtan és fordítás. Budapest, AkK, 2007. ModNyOkt XIV/1–2. 122–4. (Ism.) Tiszteletére megjelent könyvek New Trends in Translation Studes. In Honour of Kinga Klaudy. Eds. Krisztina Károly and Ágota Fóris. AkK, Budapest, 2005, 218 p. Mindent fordítunk és mindenki fordít. Értékek teremtése és közvetítése a nyelvészetben. Szerk. Dobos Csilla–Kis Ádám–Lengyel Zsolt–Székely Gábor–Tóth Szergej. Szak Kiadó, Budapest, 2005, 318 p.

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK A fordítástudomány nagyasszonya A Kutatásról nyelvészeknek címmel készülő egyetemi tankönyvem nyomdai előkészítése során ért a megtisztelő felkérés, hogy pályatársi méltatást írjak a könyv egyik bírálójáról, Klaudy Kinga profeszszorról. A gyorsan kimondott igen után azonban rögtön felvetődött bennem a kétely, mit is tudok én írni egy eredményekben gazdag életpályáról, hogyan tudom megfogalmazni azokat a benyomásokat, amelyeket a közelében eltöltött több mint egy évtized alatt tett rám? Megnyugtató válaszhoz akkor jutottam, amikor rájöttem, hogy írásainkban valamilyen módon mindig szerepelnek azok a hatások, amelyek munkánk során érnek bennünket. A készülő könyv természeténél fogva sok kérdést boncolgat a kutatás során iránytű szerepet játszó tényezőkről, a kutatás szerveződéséről, a kutató egyéniségéről stb., és ezeknek a fejtegetéseknek az egyik forrását éppen a környezetemből szerzett benyomások adják. Úgy döntöttem, azt próbálom megfogalmazni, hogy a könyvben általam leírt kutatói modellhez mennyiben járult hozzá Klaudy Kinga professzor asszony hatása. A tudományos kutatás a társadalom kollektív tevékenysége, amelynek művelésére azonban csak azoknak van lehetősége, akik tehetségüket sok áldozatot kívánó felkészüléssel bontakoztatják ki, és 252

vállalják a sikeres tevékenységhez szükséges folyamatos erőfeszítéseket. A sikeres kutatói pályához az egyéni felkészültség és elhivatottság mellett szükséges, hogy a kutató olyan tudományos környezetbe kerüljön, amelyben könnyen felismerhetőek a jelentős megoldandó tudományos kérdések, és a feltételek is megvannak azok megoldására. A tudományos kutatás időben és térben hatalmas méretűre kiterjedő hálózatának működésében kiemelt szerepet töltenek be azok a kutatók, akiknek a környezetében tudományos iskola alakul ki. Az iskolateremtő tudós továbbviszi az elődök tudományos szemléletét, felismeri a kutatás új tendenciáit, átadja a tapasztalatait a következő nemzedékeknek, és a pályán induló fiatal kutatókat felkészíti a tudományos problémák megoldására. A vezető tudóst tekintélye, sokoldalú felkészültsége, ismeretei, tudományos előrelátása alkalmassá teszik arra, hogy meghatározó legyen a társadalom bonyolult hálózata és az abba beépülő kutatási hálózat gyümölcsöző kapcsolatainak kialakításában. A tudományos iskolák, a vezető tudósok eszméi, tudományos eredményei évszázadok, évezredek óta időben és térben való korlátozás nélkül szabadon áramlanak, és ez a szellemi transzport a tudósok kapcsolatrendszerén valósul meg. A kiemelkedő tudós a kutatás hálóján az időbeli folytonosságot, a térben kiterjedt kapcsolatrendszert, valamint a társadalom hálójához való sokoldalú összeköttetéseket jeleníti meg. Ilyen kiemelkedő, a tudományos kapcsolatrendszer központjában levő személyiség Klaudy Kinga. Napjainkban a tudományos kutatások során kidolgozott módszerek jelentős része az eredményekkel együtt gyakorlati hasznosításra kerül, másrészről a kutatás volumene és ezzel együtt a kutatók létszáma sokszorosára növekedett a korábbinak, aminek az lett a következménye, hogy a tudomány kérdései több szinten jelennek meg. Ebben a helyzetben a tudományos szemlélet terjesztése és a tudományos hagyományok szellemében való tevékenység kibontakoztatása különleges jelentőségű. A tudományos kutatók hálóján az iskolateremtő tudósok középpont szerepe a kutatás eredményes művelésének meghatározója. A gyors változásokkal tele XXI. század azzal a lehetőséggel ajándékozta meg az új ismeretek feltárásán dolgozó tudósokat, hogy az új elvek, folyamatok, törvények első felismerése után maguk is részesei lehetnek a felfedezés teljes kibontását szolgáló további kutatásoknak, a felfedezett elvek, törvények felhasználásának. Míg korábban a nagy felfedezések diadalútja a kutatás után több évtizedes késésekkel kezdődött meg, addig napjainkban a kutatással feltárandó ismeretre vonatkozó sürgető igény sok esetben megelőzi a munka kezdetét. Ebben a helyzetben a vezető tudós nemcsak saját eredményei kibontakozását, hanem tanítványai tudományos karrierjének felfele ívelését is láthatja. Melyek azok a jellemzők, amelyekben Klaudy Kinga vezető kutatói szerepe kidomborodik? Első helyre a tudományos előrelátása kívánkozik. Korán felismerte, hogy az alkalmazott nyelvészet, ezen belül a fordítás teljesen új helyzetbe került, és új, megválaszolatlan gyakorlati és elméleti kérdések sora vetődik fel, akkor, amikor ez a felismerés még újnak számított. Azon kevesek közé tartozik, akik meglátták, hogy az évezredes gyakorlaton alapuló fordítás napjainkban csak tudományos megalapozottsággal tudja betölteni szerepét. A tudósokat jellemző makacssággal kezdett elképzelései keresztülviteléhez. Kezdettől fogva vezetőségi tagja, a kongresszusainak lelke, jelenleg elnöke a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének; az alkalmazott nyelvészet szak bevezetője a Miskolci Egyetemen. Megszervezte a fordítók egyetemi képzését az ELTE-n, a tudományos utánpótlás nevelésére fordítástudományi doktori programot alapított, két nemzetközi lektorált fordítástudományi témájú folyóiratot hozott létre, amelyeknek főszerkesztője. A nyelvészet alkalmazásából adódó problémák mögött elsők között fedezte fel a tudományos kérdéseket, és ezek egy részének mélyebb megismerését és megoldását ő és tanítványai színvonalas kutatásokkal végzik. Második helyre a tudós iskolateremtő szerepét helyezem. A nyelvtudomány iskolái a tudományos érintkezés hagyományos szálai mentén szövődnek. A Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 253

sorozat 38. füzetében Klaudy Kinga leírja, hogyan működött a Papp Ferenc körül kialakult iskola. A tudós nemcsak emlékezik a tudományt előrevivő dolgokra, hanem ápolja, továbbviszi és továbbadja azokat. Ezért is tartom fontosnak a Klaudy Kinga által megszervezett Papp Ferenc Baráti Kör eseményeit: a szakmai beszélgetésekre lehetőséget adó közös vacsorákat azokkal a ma már vezető nyelvészekkel, akikkel együtt indult tudományos pályáján, és az év végi tudományos szemináriumokat. A fiatal nyelvész generáció tagjainak nagy megtiszteltetés, ha a volt Papp-tanítványok körébe meghívást kapnak. A tudományos szemlélet időben való továbbadására az is jó példa, ahogy Klaudy Kinga kezdeményezésére és szerkesztésében Papp Ferenc olvasókönyv címmel a volt tanítványok saját megjegyzéseikkel kiegészítve kiadták, és ezzel könnyen hozzáférhetővé tették a fiatal nemzedék számára a mester legjelentősebb tudományos munkáit. Harmadik helyre a tudós tudományos-közéleti szerepe kerül. Klaudy professzor asszony a hazai és nemzetközi egyetemi oktatás és tudományos kutatás fórumain fáradhatatlan szorgalommal munkálkodik tudományos elképzelései megvalósítása, az alkalmazott nyelvészet tudományterületének kibontakoztatása érdekében. A professzori, vezető kutatói habitus fontos vonása a tiszteletet parancsoló megjelenés. Rám azok a professzorok voltak nagy hatással, akiknek a külsejükön is átütött az egyéniségük, és puszta megjelenésükkel is kiemelkedtek környezetükből. Azok, akik a fárasztó munkanap utolsó perceiben is elegánsak tudtak lenni. Klaudy Kinga különleges egyénisége, az alkalmazott nyelvészet és a fordítástudomány hálóján játszott középpont szerepe megjelenésében, eleganciájában is tükröződik. Tudományos súlyát, különleges női egyéniségét fejezi ki kedveskedően megtisztelő ragadványneve: „a fordítástudomány nagyasszonya”. Fóris Ágota Klaudy Kinga szellemi szárnyain Doktori tanulmányaim során nem volt könnyű konzulenst találnom diskurzuselemzés témában. Varga László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Angol Nyelvészet Doktori Programjának vezetője volt ebben a segítségemre. Klaudy Kingát kérte fel a feladatra, aki fordításkutatóként szövegnyelvészettel is foglalkozott. Mindez 1996 őszén történt. Akkoriban az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Központja (FTK) még az Amerikai úti campuson működött, ott kerestem fel először Klaudy Kingát. Temérdek kérdéssel a fejemben és három tanulmányommal a hónom alatt léptem be az ajtaján, akkor még nem is sejtve, hogy milyen meghatározó találkozás előtt állok. Nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatott végig és azonnal áttanulmányozta a dolgozataimat. Repültek velünk a percek, és mikor kiléptem a szobájából, már nem a nehézségeket láttam magam előtt, hanem egy szép, feladatokkal teli, új utat. Tudtam, melyik folyóiratnak nyújtsam be publikálásra tanulmányaimat, milyen kurzusokat vegyek még fel, milyen konferenciákra menjek el, hogyan folytassam a munkám. Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert első találkozásunk jól mutatta Klaudy Kinga kivételes oktatói és tudósi habitusát: felkarolja, ösztönzi tanítványait, és fáradhatatlanul segíti munkájukat. Nagyon sokunknak vannak hasonló történetei vele kapcsolatban. Óriási szaktudása, a fordítástudomány iránti tisztelete és szeretete, iskolateremtő munkája, elhivatottsága, szervezőképessége és embersége példaként áll előttünk és – hálánk mellett – szüntelenül arra sarkall bennünket, hogy továbbvigyük mindazt, amit tőle megtanulhattunk. Bár széleskörű hazai és nemzetközi szakmai tevékenysége nem 254

csupán a fordítás oktatására és kutatására korlátozódik, én mégis elsősorban pályájának ezt a területét szeretném most kiemelni, hiszen Klaudy Kinga tudományos és oktatói munkásságát a magyar fordítástudomány megteremtésének, az országszerte elszigetelten folyó fordítástudományi kutatások összefogásának, a magyar fordítástudományi kutatások nemzetközi megismertetésének és az utánpótlás felnevelésének szenteli. 1973-ban alapító tagja az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Csoportjának (2000-től Fordító- és Tolmácsképző Központ, 2006-tól Fordító- és Tolmácsképző Tanszék), amely jelenleg is a munkahelye. Tudományos pályafutásában fontos szerepet töltött be, hogy az itt végzett fordítástechnikai oktatómunka egyben kutatói tevékenység is volt a számára: gyakorlati fordítói tapasztalatait igyekezett általánosítani és tananyaggá szervezni a fordítástudományi szakirodalom integrálásával. Kandidátusi értekezését Papp Ferenc akadémikus vezetése alatt készítette el Fordítás és aktuális tagolás címmel, amelyben azt vizsgálta, hogy a fordítás eredményeképp létrejött magyar szövegek grammatikai és értelmi tagolása hogyan tér el az autentikus magyar szövegekétől. Ezt a jelenséget nevezte el – Papp Ferenc nyomán – „kvázi helyességnek”. Kezdetben a fordított szövegek nyelvészeti leírásával foglalkozott, majd egyre inkább a fordítók által végzett átváltási műveletek rendszerezése iránt kezdett érdeklődni. A fordítástudomány modern szemléletének megfelelően vizsgálódásai nem a fordítási hibák elemzésére összpontosítottak, hanem az intuitíven vagy ösztönösen végzett átváltási műveletek leírására, rendszerbe foglalására és magyarázatára. Ebből a témából született meg A fordítás elmélete és gyakorlata című akadémiai doktori disszertációja, amelyet 1996-ban védett meg. Ugyanebben az évben habilitált Fordítástudomány és szövegnyelvészet című előadásával. 2000-ben nevezték ki egyetemi tanárnak az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Központjába, amelynek tevékenységét vezetőként 1997 óta irányította. Munkatársaival kidolgozta a Központ alaptevékenységét jelentő szakfordító és tolmácsképzés képesítési követelményeit. Elkészítették a nemzetközi együttműködés keretében működő négy féléves Európai Uniós szakfordító és konferencia tolmácsképzés tervezetét és képesítési követelményeit, amelyet 2000-ben a MAB akkreditált. Az FTK-ban végzett oktatómunka mellett 1992-ben megalapította, és tíz évig vezette a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékét, az ELTE-n belül előadásokat tartott az Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszékén folyó Műfordítói Program hallgatói számára is. 1997-től 2004-ig előadóként, témavezetőként és opponensként részt vett a Pécsi Tudományegyetem Alkalmazott Nyelvészeti Doktori Programjában, 2000–2004-ig pedig a Szegedi Tudományegyetemen folyó fordító- és tolmácsképzésben. Klaudy Kinga és a körülötte kialakult iskola napjainkra a nemzetközi fordításkutatásnak is fontos részévé vált. Az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottságának tagjaként létrehozta a Fordításelméleti Szekciót, amely 1991-ben Fordításelméleti Munkabizottsággá lépett elő. Ennek elnökeként fő célja az volt, hogy bekapcsolja a magyarországi kutatókat a nemzetközi tudományos élet vérkeringésébe. Két nemzetközi fordítástudományi konferenciát szervezett: az egyiket Kohn Kánossal együtt 1992-ben Szombathelyen, a másikat 1996-ban Budapesten (Transferre Necesse Est I-II), amelyeken több száz résztvevő mellett Eugene Nida, Gideon Toury, Mary Snell-Hornby, Peter Newmark, Daniel Gile, José Lambert, a fordítástudomány legnagyobb élő nemzetközi képviselői vettek részt. Alapító tagja a European Society for Translation Studies-nak, valamint a The Translator című folyóirat nemzetközi szerkesztőbizottságának. Az FTK a fordítással kapcsolatos kutatások központjává vált nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is. 2003-ban az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskoláján belül Klaudy Kinga megalapította a Fordítástudományi Doktori Programot, amelynek öt évfolyamán ma – az ő közvetlen szakmai irányítása alatt – mintegy 50 hallgató foglalkozik különféle fordítástudományi témák kutatásával. Az FTK központi 255

szerepe az 1999 óta minden év tavaszán „A magyar fordítók és tolmácsok napja” rendezvénysorozat keretein belül megrendezett fordítástudományi konferenciáknak is köszönhető, valamint a szintén 1999ben alapított Fordítástudomány és a 2000-ben alapított, angol nyelvű Across Languages and Cultures című nemzetközi, referált folyóiratnak, melyek mindegyikének alapító főszerkesztője. A két folyóirat hazai és nemzetközi publikációs lehetőséget teremt a fordításkutatók számára. Nagy jelentőségűek a Papp Ferenc Baráti Kör találkozói is, amelyet Papp Ferenc akadémikus halála után alapítottak barátai, tanítványai és tisztelői, és amelynek tevékenységét Klaudy Kinga koordinálja. A Társaság minden decemberben szakmai találkozót tart az FTK könyvtárában, ahol – a karácsonyi készülődés örömteli hangulatában – előadások, izgalmas szakmai viták és kötetlen, baráti beszélgetések során a fiatal kutatók és doktoranduszok is megismerkedhetnek az alkalmazott nyelvészet és a fordítástudomány nagy alakjaival és fő vizsgálódási területeivel. Az én figyelmemet is Klaudy Kinga írásai és közös beszélgetéseink irányították a fordítás kutatása felé. Nagy öröm volt számomra, amikor már nemcsak mint tanítványa dolgozhattam vele, hanem bevont saját kutatásaiba is (ilyen az explicitáció és az implicitáció vizsgálata, valamint az ún. „aszimmetria hipotézis” tesztelése) és a Fordítástudományi Doktori Program munkájába. Sokan érezhetjük magunkénak megtisztelő szakmai bizalmát a programban, ahol a közös tudományos munka révén olyan kollégákkal is kialakulhatott közelebbi kapcsolatunk, szakmai barátságunk, akik más egyetemeken, más városokban dolgoznak. A csütörtöki doktori napokon igazi tudományos műhellyé, iskolává alakul az FTK könyvtára, ahol Klaudy Kinga szellemi irányításával egyben a magyar fordítástudomány utánpótlása nevelkedik. A fordítás interpretáció, és a zene is az. Ezért szinte törvényszerű volt, hogy Klaudy Kingával a beszélgetéseink nem ritkán az Operaház nézőterén folytatódtak. Közös operaélményeink nyomán Szabolcsi Bencének a Wagner-Liszt kapcsolatról írt sorai idéződnek fel bennem: Wagner „műve megszilárdulását, pályája felemelkedését köszönhette Liszt Ferenc gondolatainak, kezdeményező bátorságának és emberi nemességének. Az a szellemi központ, amelyet Liszt kialakított, kiterjeszthette szárnyait egész Európára, (…) tanítványai lehettek Nyugattól Keletig (…)”.2 Mi sem kaptunk kevesebbet Klaudy Kingától. Az összes tanítvány és kolléga nevében szeretnék köszönetet mondani mindezért és kívánom, hogy még nagyon sokáig munkálkodhassunk együtt Vele. Károly Krisztina

2

Szabolcsi B. (1974). A zene története. Budapest: Zeneműkiadó. (466. old.) 256

LENDVAI ENDRE

257

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Gyökerek 1944. július 6-án születtem a Tolna megyei Bátaapátiban. Édesapám, Lendvai Konrád (1910–1980) főjegyző, édesanyám, sz. Marton Erzsébet (1909–1998) tanítónő, három gyermekét nevelő családanya volt abban az időben. Testvéreim Piroska (1939) és István (1939) Budapesten élnek. Édesapám és nagybátyám eredeti neve Linde Konrád, illetve János (1917) volt. A harmincas években mindketten értelmiségi pályára léptek. Apám jegyző, nagybátyám tanító lett, és 1936-ban Lendvaira magyarosították nevüket. A porosz eredetű Lindék Breslauból (Boroszló, Wrocław) érkeztek a XVIII. század közepén Tolna megyébe. Apai nagyanyám, született Hesz Katalin (1893–1982) ősei viszont szászok voltak, akik ugyancsak a fenti időszakban telepedtek le Tolnában. Anyai részről nagyapám, Marton Kálmán (1883–1961) negyven évig dombóvári katolikus kántor és iskolaigazgató, nagyanyám, sz. Szakovits Erzsébet (1886–1975) ugyanott tanítónő volt. Dédapám, Szakovits József vend volt, s a kőszegi postán dolgozott távírdászként. A magyar, német, szláv ősökkel rendelkező Lendvai gyerekek már egy magyarrá vált értelmiségi családban születtek. „Apanyelvem” révén akár magyar–német kétnyelvűként is felnőhettem volna, de sajnos nem így történt. Magyarország nemzetiségi vonatkozásban meglehetősen erős „olvasztótégely” volt. A monarchia idején és a két világháború közötti időszakban nagy volt a hajlandóság az asszimilációra, különösen az értelmiség körében. Habár édesapám anyanyelvi szinten beszélte a németet, a családban csak magyar szót lehetett hallani. A német azonban mégsem volt ismeretlen a fülemnek, mert gyakran hallottam, amikor nagyanyám németül beszélgetett a váraljai „svábokkal”. Kétéves voltam, amikor 1946-ban Váraljára költöztünk. Egy csípős délelőtt érkeztünk édesapámmal, aki megállt a motorbiciklivel a leeresztett vasúti sorompó előtt, s leemelt a motor tankjáról, hogy mozogjak egy kicsit. Viszont annyira elgémberedett a lábam, hogy orra buktam, és eleredt az orrom vére. Így találkoztam Váraljával, amely később szülőfalummá vált. Özvegy nagyanyám egyedül élt az ódon váraljai házban, ezért nagyon örült, hogy hozzá költözünk. Szegény hosszú évekig siratta és kereste még János fiát, aki 1943-ban honvéd zászlósként esett el a Don-kanyarban. Az értünk végzett munka során lassan beletörődött sorsába. Igazi boldogságot a dédunokák hoztak számára; hat apróság szólította őt Dédikének. Életünk szegényesen indult a kis Tolna megyei faluban. Az új hatalom édesapámat „reakciósnak” bélyegezve elbocsátotta sárpilisi főjegyzői állásából, pedig nem tett egyebet, mint hogy a falu érdekeit védelmezte a német és szovjet megszállás idején. Harminchat éves korában mindent újra kellett kezdenie. A mázai villanytelepen helyezkedett el villanyszerelőként, ahol édesapja 1936-ig főgépész volt, második ember a mérnök után. A nehéz kezdet után pár évvel aztán a Bányászati Aknamélyítő Vállalathoz került. Mivel már a harmincas évek elejétől sikeres rádióamatőr volt, kiválóan értett a villamossághoz. Új munkahelyén jelentősen előrehaladt a ranglétrán, s 1965-ben villamossági részlegvezetőként ment nyugdíjba. Édesanyám csak azután helyezkedhetett el újra tanítónőként, hogy a harmadik gyerek is kinőtt az óvodás korból. Ez 1950-ben történt, amikor megkezdtem általános iskolai tanulmányaimat. Gyermekkor Nem sok emlékem van korai éveimből. Négyéves koromtól többször nyaraltam Keszthelyen, anyai nagyszüleimnél. Amikor mintegy tizenöt évvel később viszontláttam ezt a gyönyörű balatoni várost, a 258

Kossuth Lajos utcában örömmel ismertem fel nagyapámék egykori házát, a Helikon utcát, a Balatonpartot. Arra is emlékszem, hogy egyszer szüleimmel elmentünk Hévízre, ahol is a fürdőzők a tóban, az úgynevezett pletykapadokon üldögélve cseverésztek. Nem sokkal később nagyszüleim is Váraljára költöztek, hogy együtt legyenek lányukkal, vejükkel, unokáikkal. Mindketten kiválóan zongoráztak. Nagy élmény volt, amikor négykezest játszottak, mi pedig hallgattuk őket. Nagyanyám heti két alkalommal odaadással tanított bennünket zongorázni. Nem rajta múlott, hogy egyikünkből sem lett zongorista. Nagyapám mindezen felül gyönyörű akvarelleket festett Váraljáról és környékéről, a Mecsek északkeleti nyúlványairól, ahogy ők mondták, a „magyar Svájcról”. Testvéreimmel együtt nagy becsben tartjuk nagypapa bekeretezett képeit, melyek otthonainkat díszítik. A szegénységre, amelyben éltünk, egyáltalán nem úgy emlékszem, mintha nyomasztó lett volna, azt hiszem mindannyian természetesnek vettük. Gyakran kellett húsért, kenyérért sorban állni. Az ötvenes évek elején nagyanyám gyakran sütött prószát, s mi annak rendje-módja szerint megettük ezt a sárgás kalácsfélét, melynek még most is érzem az ízét. A nagymama gondozta a kertet, kapálta a pár holdnyi földet, művelte a kis szőlőt, kezelte a bort. Aztán a téesz „betagosította” a szőlőt, meg a pincét. Azt azért megengedte, hogy a pincét lebontva a téglából új kerítést építsünk a ház elé. A régi már ugyancsak ki akart dőlni a helyéről. Iskoláim Az általános iskoláról sok élményt őrzök. Váralján a magyarok reformátusok, a németek pedig evangélikusok voltak, ezért templomból, iskolából is kettő volt. Később államosították és összevonták őket. Pár évvel később már három épületben folyt az oktatás. Az alsó tagozat a volt evangélikus és református iskolában, a felső pedig a patakon túl, az egykori Hársfa csárda épületében. Az iskola minden ősszel és tavasszal kirándulni ment az erdészházhoz, ami a Mecsek belsejében volt, a falutól pár kilométerre. Később a felső tagozatban különösen sokat kirándultunk Szabó tanár bácsival a Dobogókőre, meg a Zengőre. Nyáron ugyancsak vele bejártuk a Balaton mindkét partját, a következő évben pedig eljutottunk a Mátrába, Bükkbe, Jósvafőre, Putnokra, Aggtelekre. Elsős-másodikos koromban még rendszeresen elporolt bennünket a Varga tanító bácsi. Nem volt nehéz tőle fenekest kapni csakúgy, mint másodikban a Blickle tanító bácsitól sem. Akkor ez volt a regula, amit mindenki természetesnek vett. A tanulás jól ment, jeles és kitűnő bizonyítványokat vittem haza. Ugyanakkor elég rossz gyerek voltam. Nem messze tőlünk volt a „pásztorház”, ahol két-három sokgyerekes család lakott. Játszótársaim részben onnan kerültek ki. Sokat játszottam a szemben lakó szomszéd gyerekkel is, akinek nagyapja korábban módos gazda volt. Tőlük tanultam meg az ízes váraljai tájszólást. Ezen a falusi portán ismertem meg a paraszti élet minden részletét: istállót, szénapadlást, szekeret, „szürüt”, amit másutt szérűnek mondanak, no meg a szállást, a házhoz közel fekvő kisebb földdarabot, a kukoricafosztást, kenderáztatást, tilolást, kártolást, egyebeket. Máig tudom, melyek a szekér részei, hogyan kell befogni a lovakat, teheneket. Tíz-tizenkét éves korunkban nagy előszeretettel dézsmáltuk meg a szőlőhegyen a cseresznyefákat, ősszel a szőlőket. Az ilyen portyázás a bátorság fokmérője volt akkoriban a falusi gyerekek között. A Mecsek északi nyúlványai, a falu határa képezték természetes életterünket. Ismertük a környéket, mint a tenyerünket. A falu elég nagy volt, több részből állt. Bonyhád felől jövet, bekanyarodva a bekötőúton az ember pár száz méter után ér be a faluba. Az én időmben még „Háromháznak” nevezték ezt a részt, mert mindössze három ház állt az út mentén. Mára teljesen beépült. Tovább haladva beérünk a faluba, melynek ezt az enyhén dombos részét Ószögnek nevezték. Folytatva az utat, a főutcán először 259

az evangélikus, utána a református templom mellett elhaladva lehet eljutni az Akadályba. A falunak ez a déli része már egy völgyben terül el, amely után a Mecsek erdői következnek. Ismerkedés a nyelvekkel A nyelvek iránti fogékonyságom huzamos ideig nem mutatkozott meg. Emlékszem egy családi beszélgetésre, talán egy vasárnapi ebéd után, az ötvenes évek elejéről. Nagyanyám azt találta mondani, hogy „a Bandika nem azt mondja, hogy a víz spiccel, hanem priccel”, mire édesapám levonta a konklúziót: „Akkor nincs nyelvérzéke”. Ezt a szót akkor hallottam először, s nem igazán értettem. Idegen nyelvek tekintetében akár ingerszegénynek is lehetne nevezni akkori környezetemet. Jellemző, hogy általános iskolai tanulmányaim idején (1958-ig) Váralján még orosz-oktatás sem volt. Ebből a szempontból gimnáziumi pályafutásom is érdekesen alakult. Mivel apánk annak idején reálgimnáziumba járt, szüleink „automatikusan” bennünket is reálosztályba írattak. Mind a hárman a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium reáltagozatán végeztünk. Kiderült, hogy a három Lendvai gyerek közül csak bátyámnak volt tehetsége a reáltárgyakhoz, amit bizonyít, hogy gépészmérnök lett. Nővérem és én közepesre érettségiztünk. Visszatekintve, bennünket inkább az úgynevezett modern humánba kellett volna beíratni. Persze, ezen nem sok minden múlott. A gimnáziumban bennünket, falusiakat a kezdő orosz csoportba osztottak, a bonyhádiak ugyanis már négy év óta tanulták azt az általános iskola felső tagozatában. Gyalog Béla tanár úr, aki a „kordivat” szerint latintanárból képezte át magát, tanította nekünk a kezdő oroszt. Nem taníthatta rosszul, mert egy tanév alatt felzárkóztunk a bonyhádiakhoz, úgyhogy a második osztályt már velük együtt kezdtük. Mindez a mai napig jó tükörképe a nyelvtanulás, nyelvtudás körüli vélekedéseknek. Vajon miként, mire tanították egy évig azokat a társainkat, akik hozzánk képest négy éves előnnyel indultak? Hogy van az, hogy a középiskola ma sem ad kommunikációképes idegennyelv-tudást a tanulóknak? Találkozásom az angol nyelvvel ugyancsak „elsős gimis” koromra datálódik, s egy véletlenen múlott. Mivel az osztály nagy többsége németet akart tanulni, az első napon bejött az osztályba dr. Márvány János tanár úr, és azt mondta: „Most jól figyeljenek! Az angol sokkal könnyebb, mint a német és sokkal könnyebben meg lehet tanulni, mint a németet”. Ezzel a csoportbontási probléma egyszeriben megoldódott. Az angolos csoport létszáma nagyjából ugyanakkora lett, mint a németeseké. Márvány tanár úr helybéli német származású latin–német szakos tanár volt. Elmondta, az angollal úgy került kapcsolatba, hogy a II. világháború vége felé szerencsés módon amerikai fogságba esett, ahol nem mulasztotta el a jó lehetőséget. A négy év során angolból és oroszból mindvégig jeles voltam, angolból fakultatív érettségi vizsgát is tettem. Ezzel természetesen nem voltam egyedül, sokan értek el hasonló eredményeket. Hogy megkedveltem a nyelveket, elsősorban Márvány tanár úrnak köszönhetem. Nagy nyelvismerete, nyelvészeti rálátása fanyar iróniával ötvöződött; rengeteg angol–német, angol–orosz, alkalmasint magyar párhuzamra hívta fel a figyelmünket, ami néhányunkban termékeny talajra hullott. Egyik társammal a bonyhádi kultúrházban három évig latinórára is jártunk hozzá. Padtársammal, Hajabács Péterrel magánszorgalomból végigtanultuk Baghy Gyula eszperantó tankönyvét is. Volt egy korszakunk, amikor egymással versengve tanultunk meg latin közmondásokat, idézeteket (utóbbira egy példa, Reginam interficere nollite timere bonum est, et si omnes consenserint ego solus non contradico…). Negyedikesek voltunk, amikor egyik osztályfőnöki óránkon továbbtanulási tájékoztatót tartott a járási hadkiegészítő parancsnok. Azt találta mondani, hogy – egyebek között – tolmácstisztnek is lehet jelentkezni az Egyesített Tisztiiskolán. Megtetszett a lehetőség, s bár édesapám nem örült neki, csatlakoztam a jelentkezőkhöz. A helyszínen kiderült, tolmácstiszteket ugyan nem, harci repülőket, légvé260

delmi tüzéreket és egyebeket viszont annál inkább képeznek. Azt mondták, a tolmácstiszti szakosodás a képzés későbbi szakaszában történik. Így lettem katona 1962 novemberétől 1965 januárjáig. Heteken belül kiderült, hogy nem lesz belőlem tolmácstiszt. Egy légvédelmi rakétás alakulathoz kerültem és minden valószínűség szerint lokátoros tisztté képeztek volna, ha néhány társammal együtt be nem jelentem, hogy másként döntöttem. A „sereg” tudomásul vette, de sorkatonai időnket le kellett töltenünk. A huszonhat hónapos szolgálat arra volt jó, hogy felnőtté váltam. A tizennyolc éves koromban megkezdett vargabetű tovább folytatódott, és a „papírformához” képest négyéves késést okozott. 1965. elején édesanyám beajánlott a Bonyhádi Művelődési Osztályon, s egy hét múlva már Lengyel községben dolgoztam képesítés nélküli nevelőként. A következő évben GyulajPogányvárra kerültem. Itt vezető oktatóvá „küzdöttem fel magam”. Két nálam is kezdőbb fiúval alkottunk egy testületet. Egyik volt az úttörővezető, a másik a szakszervezeti bizalmi. Romantikus idők voltak. A sikert nem adták ingyen. 1965-ben angol–orosz szakon sikertelenül felvételiztem az ELTE-re, s csak a rá következő évben vettek fel a Pécsi Tanárképző Főiskola orosz–testnevelés szakára. A kudarcok megtanítottak arra, hogy ne bízzak semmit a véletlenre. A jó felvételi érdekében a Dombóvári Gimnázium tornatermében edzettem, oroszból pedig órákat vettem egy dombóvári mérnök orosz anyanyelvű feleségétől. Emlékszem, tőle hallottam először orosz–magyar összehasonlító nyelvtudományi megnyilatkozást, mikor is kijelentette, hogy a magyar nyelv „rossz nyelv” („plohoj jazik”). „Nehéz nyelv”, bólogattam egyetértően, mire kijavított: „Nem nehéz nyelv, rossz nyelv!” Kérdésemre elmagyarázta, mennyire rossz egy olyan nyelv, amelyben a főneveknek nincs nyelvtani neme, a mellékneveknek pedig egyáltalán nincs melléknévi végződése. Utána sokat törtem a fejem, mit hozhatnék fel anyanyelvem védelmében, de a választ csak évekkel később találtam meg. A hölgy azóta már bizonyára folyékonyan töri a magyart. Honfitársaihoz hasonlóan félreismerhetetlen orosz akcentussal, névelő, igekötő használattal, alanyi-tárgyi ragozással. Tisztelet a csekély számú kivételnek. Főiskola, egyetem A PTF-en jó periódus kezdődött az életemben. Már az első évfolyamtól Tolna megye társadalmi ösztöndíjasa lettem, ezzel sikerült szüleim válláról levenni az anyagi terheket. A szerződés arra kötelezett, hogy ahány évig kapom az ösztöndíjat, annyi évig kell majd Tolna megye területén dolgoznom, a szerződő intézmény által megjelölt iskolában. Szívesen vállaltam ezeket a feltételeket. Cseppet sem zavart, hogy 2-4 évvel idősebb vagyok évfolyamtársaimnál. Egyébként is több olyan diáktársam volt, aki hozzám hasonló késéssel nyert felvételit a főiskolára. Euforikus hangulatban láttam tanulmányaimhoz mindkét szakomon. A labdarúgástól az úszáson, szertornán keresztül a röplabdáig mindent nagyon szerettem, a versenyekre is szívesen jártam. Az oroszról nem is beszélve, amelynek ízére már a kezdeteknél ráéreztem. Nem felejtem el, milyen jól esett Selymes Ferenc tanár úr dicsérete a Bevezetés a russzisztikába című tárgy félévi vizsgáján. Az első évfolyam utáni nyáron, habár Édesapám igyekezett lebeszélni, másfél hónapot töltöttem szovjet építőtáborban. Sokunkat vonzott a kaland, és nem csalódtunk. Egy kolhoz építkezésén vettünk részt Moszkvától északra mintegy kétszáz kilométerre, a Rzsevszki járás Nyikolszkoje falujában. A mintegy húsz magyar főiskolás együtt dolgozott az orosz diákokkal. Iskola, kultúrház és magtár építése volt a feladat. A napi nyolc óra kemény munka után bőven volt lehetőség sportra, szórakozásra. Egy társammal a magtár építésén dolgoztunk csupa orosz diákkal körülvéve, tehát megvolt az áhított nyelvi környezet, fejlődött a nyelvtudás. Büszkék voltunk, hogy mind a betonozásban, mind az ácsmunkában mi voltunk a jobbak. Kamatoztattuk hazulról hozott tudásunkat, az oroszok viszont teljesen kezdők 261

voltak. Hamarosan tekintélyre tettünk szert köztük, s a hír eljutott a vezetőségig, úgyhogy az egy hónap lejártával barátom villanyborotvát, én pedig karórát kaptam jutalomból. Munkánkért cserébe kéthetes üdülés keretében csoportunk megismerkedhetett a Volga felső és középső folyásával, kirándulást tett Moszkvába és Leningrádba. A harmadik évfolyamot, tehát az 1968/69-es tanévet Leningrádban töltöttem állami ösztöndíjjal. A Herzen Főiskolán tanultunk vagy ötvenen az ELTE-ről, KLTE-ről, az Egri, a Nyíregyházai és a Pécsi Tanárképző Főiskoláról. A Novoizmajlovi sugárúton épült, több tízezer férőhelyes diákvárost éppen 1968-ban adták át, amikor mi is kint tartózkodtunk. Ami a nyelvtudást illeti feltűnt, hogy a főiskolások megelőzték az egyetemistákat. További előnyre tettek szert azok, akik szovjet diákokkal kívántak egy szobában lakni. Magam is e kisebbség közé tartoztam. Két hónap sem telt el, már érezhető volt, mit jelent a „második műszakot” is orosz nyelvi közegben tölteni. Máig emlékezetes számomra a 8. épület földszint 1., ahol Oleg Bagrij és Szaid Sadmanov, majd Borisz Szidorov társaságában éltem egy évig. Második szakomat, a testnevelést igyekeztem nem elhanyagolni. Röplabdaedzésre és uszodába jártam, rendszeresen futottam. Rengeteget jártam könyvtárba, kedvenc könyvtáram a Szaltikov-Scsedrin Könyvtár, a „Szaltikovka” volt. Szenvedélyemmé vált a koncert- és színházlátogatás. Különösen szerettem az orgonahangversenyeket. Bach D moll toccata és fugája azóta is Leningrádot hozza eszembe. Mindenben benne voltam, ami egy külföldi diák számára érdekes lehet. Megszerveztem a magyar diákok kaukázusi kirándulását. Felejthetetlen élmény volt, amikor egy fagyos reggelen, május 5-én felszálltunk a Pulkovo repülőtérről és három órával később Tbilisziben landoltunk, ahol virágba borult fák, tavaszi illatok és húsz fok körüli hőmérséklet fogadott bennünket. A grúz fővároson kívül Jerevánban és Szuhumiban is eltöltöttünk pár napot. Az egy év hamar elszállt, s miután a nyarakat mindig munkával töltöttem, hazatérésem után Budapesten az Országos Mentőszolgálatnál dolgoztam egészen augusztus végéig. Aztán megkezdődött az utolsó tanév. Immár végzős hallgatóként, fél év alatt pótolnom kellett a testnevelés és pedagógia harmadéves anyagát. Kíváncsiságból bejelentkeztem az Országos Nyelvvizsga Központhoz, ahol oroszból felsőfokú bizonyítvány kaptam. Alig tettem le az utolsó vizsgát, már kezdődött az új vizsgaidőszak. Ez a tanév is gyorsan eltelt: 1970 júniusában jeles eredménnyel fejeztem be főiskolai tanulmányaimat. Család, munka, tudomány 1970 nyara azért is emlékezetes számomra, mert augusztusban feleségül vettem Kis Vörös Katalint, akivel a mai napig szeretetben élünk. Az elhelyezkedéssel is szerencsém volt, mert a bonyhádi Vörösmarty Általános Iskolába kerültem, mely a legjobb iskolák egyike volt akkoriban. Ráadásul 12 kilométerre laktunk Váraljától, így szüleimet gyakran meglátogathattuk. Aztán jöttek a gyerekek. Katalin lányunk 1971-ben született. Ma művelődési menedzseri diplomával rendelkező kétgyerekes családanya. András unokánk tízéves Anna hamarosan három lesz. Piroska lányunk 1972-ben született. Orosz–angol szakos diplomája van. Jelenleg a hollandiai Tilburgi Egyetemen dolgozik. Maxim unokánk most töltötte be harmadik évét. 1973-ban levelező úton elkezdtem az ELTE kiegészítő orosz szakát. Miután munkahelyem nem támogatta tanulmányaimat, a siklósi Táncsics Mihály Gimnáziumban dolgoztam tovább. Két szép évet töltöttünk itt. A gyerekek szépen növögettek, feleségem is jó munkahelyet kapott a Siklósi Járási Tanácson. Igaz, siklósi tartózkodásunk során mindvégig a tornaterem öltözőjében laktunk, igazgatómnak ugyanis nem sikerült a lakással kapcsolatos ígéretét teljesítenie. Ebben a helyzetben rendkívül csábítónak tűnt, amikor 1974-ben felkeresett a pártbizottság munkatársa, és állást kínált fel a számomra. Akkori fizetésem kétszeresét, azonnali lakáshoz jutást és kedvezményes Lada személygépkocsi akciót helye262

zett kilátásba. Nem kellett sokáig gondolkoznom. Megköszönve a lehetőséget, azt mondtam: további pályámat is a nyelvek társaságában képzelem el. Hálás vagyok feleségemnek, Katikának, aki egy szóval sem mondta, hogy fogadjam el a „csábító lehetőséget”. 1975 februárjában éppen hathetes moszkvai továbbképzésen voltam, amikor feleségem értesített, hogy a Pécsi Tanárképző Főiskola Orosz Tanszéke felkínált nekem egy állást. Március elejétől már az új munkahelyen dolgoztam, októberben pedig Pécsre költöztünk. Azóta ezen a munkahelyen dolgozom. Az intézmény ugyan többszörös integráción ment keresztül, de én maradtam. Érdeklődésemnek megfelelően a beszédgyakorlat oktatásáról fokozatosan a nyelvészeti országismeretre, a nyelvészeti tárgyakra tettem át tevékenységemet. Régi ambíciómnak megfelelően 1978-ban középfokú angol nyelvvizsgát tettem. A nyolcvanas évek elején elkészült orosz–magyar országismereti (ma úgy mondanánk, lingvokulturológiai) szótáram első változata. 1985-ben koncepcióm alapján (dr. Misky György szerkesztésében) a Tankönyvkiadónál megjelent a Kézikönyv a Szovjetunió országismeretének tanulmányozásához című egyetemi-főiskolai tankönyv. Ugyanebben az évben, az országban elsőként megkezdtem Az orosz szó jelentéstana című tantárgy oktatását. Közben 1978-tól kezdve, állandó résztvevője voltam a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a Papp Ferenc akadémikus által minden januárban megrendezett „Debreceni Russzisztikai Napoknak”. Többek között ennek okán is Papp Ferenc tanítványának tekintem magam. Itt ismerkedtem meg Pete Istvánnal, akitől ugyancsak sokat tanultam nyelvészetből. Egyetemi doktori értekezésemet nagyrészt az ő vezetésével írtam, melyet aztán 1980-ban a József Attila Tudományegyetemen védtem meg. A disszertáció az „ekvivalens nélküli” szókészlettel, vagyis az úgynevezett nyelvi reáliákkal foglalkozik orosz–magyar egybevetésben. Tudományos témám elmélyítése, valamint további anyaggyűjtés céljából az 1980-as évtizedben több alkalommal jártam Vlagyimirban és Moszkvában. Hol kísérőtanári feladatkörben, hol pedig ösztöndíjasként. Ennek eredménye volt, hogy 1986-ban benyújtottam a Magyar Tudományos Akadémiához A „lefordíthatatlan elem” megfeleltetési lehetőségei című kandidátusi disszertációmat, melynek védésére egy évvel később került sor. 1988-ban Mádl Ferenctől, aki akkor az MTA főtitkára volt, vettem át kandidátusi oklevelemet. Életemnek ebben a szakaszában is történtek velem tanulságos események. Kandidátusi védésemen a bírálóbizottságban volt két kolléga, aki meg akart akadályozni a cím elnyerésében. Tették ezt úgy, hogy a védés során mindvégig hallgattak, csak a pontozáskor „dolgoztak” ellenem. Utólag tudtam meg, hogy személyes motívumok vezérelték őket. A másik epizód már anyaintézményemben történt. Miközben a docensi kinevezés mindenki másnál automatikusan követte a kandidátusi fokozat elnyerését, nekem másfél évet kellett „helyben járnom” ahhoz, hogy egyetemi docens lehessek. Így történt, hogy a kinevezést egyszerre kaptam azzal a kollégával, aki nálam egy évvel később kandidált. A kandidatúrát követően németből nyelvvizsgát tettem; úgy éreztem, ennyivel tartozom őseimnek. 1989-ben lefordítottam magyarról oroszra egy világtörténelmi tankönyvet, továbbá a Tankönyvkiadó gondozásában megjelent az Orosz–magyar országismereti szó- és kifejezésgyűjtemény című szótáram. Ezzel a munícióval kezdtem meg az évszázad utolsó évtizedét. Az orosz nyelv kötelező jellegének 1989-es megszűnése nyomán nálunk tanszéki robbanás következett be. Működésbe lépett a „süllyedő hajó effektus”. Még mielőtt bármilyen szervezeti intézkedésre került volna sor, több kolléga – köztük maga a tanszékvezető is – más tanszékre kérte át magát. 1990 tavasza volt ekkor. Szépe György intézetigazgató két rangidős oktatónkat is sikertelenül kérte fel a vezetésre: egy hajón, mely léket kapott, senki sem akart kapitány lenni. Jobb híján a professzor engem is magához rendelt, kérdezvén, elfogadom-e a tanszék vezetését. A kockázat hatalmas volt. Mégis elfo263

gadtam, mert izgalmas feladatnak tartottam a süllyedő hajó menet közben történő átépítését, egy új tanszék, a Szláv Filológiai Tanszék megalapítását. Angol szakon éppen elsőéves átképzős voltam ekkor, ahol elnyertem egy amerikai ösztöndíjat. Ezért azt kértem, tanszékvezetői megbízásom szóljon 1991től. A Philadelphiához közel fekvő West Chester egyetemre kerültem, ahol angol stúdiumokat végeztem, s emellett orosz nyelvet tanítottam. Igaz, mindjárt az elején valaki megtorpedózta a szépnek ígérkező egyéves ösztöndíjat. Az amerikai tanszékvezető kolléga ugyanis pécsi tartózkodása alatt „mentőövet dobott” egy ösztöndíj nélkül maradt kolléganőnek, melynek folyományaként szeptemberben már ketten utaztunk ki az általam elnyert helyre. A tényállás persze véglegesen már csak West Chesterben vált világossá számomra. Rá kellett jönnöm, hogy tudományos fokozattal, egyetemi docensként az adott tanszéken csak másodhegedűs lehetek egy általános iskolai tanárnő mellett. Így történt, hogy habár tanulmányaimmal, oktatómunkámmal minden a legnagyobb rendben volt, amerikai kiküldetésemnek két hónap után véget vetettem és hazajöttem. Tanszékalapítás Meggyőződésem szerint az orosz nyelvre továbbra is szüksége volt a magyar társadalomnak, csak éppen nem tömegméretekben, ezért 1991-ben megkezdtem a Szláv Filológiai Tanszék kiépítését. Az akkori kari vezetésnek ez nem volt nagyon ínyére, mert egyrészt eltérő véleménnyel volt a szláv nyelvekről, másrészt maradék státuszállományunkat örömmel használta fel más irányú elképzeléseire. Mégis elmondható, hogy az ellenszélben is jelentősen haladtunk. Programom alapján az egyetem szenátusa elfogadta a Szláv Filológiai Tanszék megalapításának koncepcióját. A szlavisztika mellett a koncepció másik pillére az alkalmazott nyelvészeti jelleg volt. Mindezzel kollégáim is egyetértettek. Annál is inkább, mert cseh és lengyel vonatkozásban csakúgy, mint a fordítás és tolmácsolás oktatása terén megvolt a szükséges muníciónk. 1992–93-ban elkészült a „moduláris szláv filológiai tantervcsalád”, mellyel tartalmilag lezárult a Szláv Filológiai Tanszék megalapítása. Megüresedett státuszainkra sikerült két lengyel szakos kollégát, valamint egy-egy ukrán és szlovák vendégtanárt alkalmaznunk. Így a kilencvenes évek közepén az alábbi nyelveket oktattuk: cseh, horvát (a Horvát Tanszék közreműködésével), lengyel, makedón, orosz, szlovák, ukrán. Oroszból a hagyományos filológiai tárgyak mellett működött a fordító- és tolmácsképző, valamint a külkereskedelmi szaknyelvi modul. Az idegenvezető képzés is szerepelt terveinkben, de megvalósítására már nem volt kapacitás. A fenti képzési kínálat rendkívül vonzóvá tette tanszékünket, és hosszú évekre megalapozta hírnevét. Az orosz nyelv országos mélyrepülése idején is megfelelő számban jelentkeztek hozzánk hallgatók. Igaz, volt pár évünk, amikor csak 16 hallgatót tudtunk beiskolázni az első évfolyamra. Aktuális dékánunk, aki kortesbeszédében ugyan a szubszidiaritás hívének vallotta magát, többet nem engedélyezett. Diplomaképes polonisztikai programunk eközben sikerrel jutott túl a kari tanácsi és szenátusi akadályokon. A képzés megindításához már csak az Oktatási Minisztérium jóváhagyását vártuk. Pár hónappal később sikerült megtudnom, hogy nem érdemes várakozni, mert a programot fel sem terjesztették. Jelenleg nincs meg a történelmi távlat, hogy az okokat és szereplőket megnevezzük. Újabb célkitűzések 1998-ban négy évre elnyertem a Széchenyi István professzori ösztöndíjat. Hálával emlékezem Papp Ferenc akadémikusra, aki javaslatában tanítványának nevezett, ami önmagában is kitüntetés. Az 1998ban hatalomra jutott politikai kurzus aztán gondoskodott arról, hogy a Széchenyi Professzori Ösztöndíj 264

csupán eszmei értékű legyen. Ugyancsak 1998-ban nyújtottam be (az ELTE-re) habilitációs disszertációmat, mely ugyanazon év elején megjelent Лексическая семантика русского языка (magyar címe: Az orosz szó jelentéstana) című egyetemi tankönyvem volt. A könyv nemzetközi vonatkozásban is újdonságnak számított. Lengyelországban, Németországban, Szlovákiában és másutt is felhasználták az orosz szakos képzésben. Több külföldi szerző tollából származó recenzió méltatta, s a hazai szakemberek is pozitívan emlékeztek meg róla (például Kiss Lajos akadémikus, Viktor Fedoszov, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola professzora). Az ELTE ennek ellenére nem fogadta el, mondván „tankönyvről, nem pedig monográfiáról” van szó. Bántott, hogy minderről csupán az ELTE BTK dékánjától kaptam pár soros levelet. Magát a részletes bírálatot nem láthattam, mert az ügyintéző szerint az „nem publikus”. 1998 nyarán megszűnt tanszékvezetői mandátumom. Tanulságos, hogy olyan kolléga nyerte el a megbízatást, akinek szakmai-tudományos paraméterei meg sem feleltek a pályázati kritériumoknak. Fellebbezésemre egyetemünk rektora vizsgálatot indított, és megsemmisítette az eljárás eredményét. Az erről szóló döntés szerint konkurensemet „be sem lehetett volna engedni az eljárásba”. Amint az várható volt, az újbóli pályázati kiírás már ellenfelem „arcképére” készült, s bár másfél lapnyi „koncepciója” a semmittevésről szólt, a tanszékvezetői megbízatást elnyerte. Kudarcom oka, látszólag paradox módon, a Szláv Filológia Tanszék kollégáim által is elismert sikereiben keresendő. Az oktatók egy része erősnek tartotta a diktált „iramot”, az új felállásban pedig a kari vezetés könnyedén folytathatta a tanszék státuszállományának leépítését. Az évek során mindez be is következett. A szlavisztikai képzési paletta fokozatosan elsorvadt. A státuszelvonásokat megkönnyítette, hogy doktori tanulmányai során két kolléga nem jutott el a fokozat megszerzéséig. Egy kollégát pedig koholt vádak alapján távolítottak el a tanszékről. Az öt főre zsugorodott testületet 2005-ben szemináriummá fokozták le, és a Horvát Tanszék alárendeltségébe helyezték. Habilitált doktori fokozatomat 2000-ben a PTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában nyertem el. 2002-ben a moszkvai Puskin Intézetben pedig megvédtem Прагмалинвистические механизмы современного русского анекдота (A mai orosz vicc pragmalingvisztiki mechanizmusai) című akadémiai doktori disszertációmat, mely könyv alakban 2007-ben jelent meg Прагмалингвстический портрет русского анекдота (Az orosz vicc pragmalingvisztikai portréja) címmel. Mintegy tíz évet fordítottam a téma kutatására. Ez irányú publikációim nyomán a téma magára vonta a nemzetközi, elsősorban orosz nyelvtudomány figyelmét is, mely további ösztönzést jelentett számomra. Disszertációm és a később megjelent monográfia elsőként vizsgálja az orosz viccet mint narratív rendszert a korszerű nyelvészeti humorelmélet fényében. Az egyes fejezetek között helyt kap a viccszöveg keletkezése, fejlődési dinamikája, a pragmatikai mechanizmusok nyelvi szintjei, a tipológia szinkrón leírása, egyes viccszériák abszurdizációs folyamatai, végül az interkulturális megfeleltetés (kölcsönzés, fordítás) kérdésköre. A nyelvi manipuláció (elsősorban a szójáték) mélyebb feltárása révén a kutatás általánosabb érvényű eredményekkel is felruházza a nyelvészt. Kirajzolódik előttünk, hogy a humoros-szarkasztikus közlésmód nem más, mint egy, a konvencionális kommunkációba ágyazódó deviáns szubdiszkurzus, melynek eszközrendszerét más kommunikációs regiszterek (reklámnyelv, politikai nyelv) is felhasználják. E kutatásokra épülnek „Közelkép a verbális humorról”, „Komparatív reklámszemiotika” és „A politikai diszkurzus poétikája” című kurzusaim. 2001-ben kari megbízatással szakirányú továbbképzésként elindítottam a BTK-n a fordítóképzést, mely ez idáig a francia, olasz és orosz nyelv terén valósult meg. 2004-ben megalapítottam a PTE Fordítástudományi Kutató Központját, mely szép sikereket ért el. Az FKK munkatársainak száma 25 fő. Évenként megrendezett konferenciáink („Kultúrák dialógusa a soknyelvű Európában”) jelentős érdek265

lődés mellett zajlanak. Ez évben kerül sor ötödik konferenciánkra, mely hagyományos témáink mellett (interkulturális kommunikáció, fordítás), fokozott mértékben kívánja szolgálni Pécs „Európa Kulturális fővárosa” című programjára való felkészülést, melyre 600 000 Ft-ot nyertünk el. Rezümé Pályám vége felé járva tanulságos lehet néhány következtetés. Erkölcsi, szakmai hitvallásom kialakításában nagyszüleim, szüleim példája volt számomra az irányadó. Ez még akkor is igaz, ha meglehetősen sokat vitatkoztunk Édesapámmal, akinek életútja, enyhén szólva, aszinkronban volt a történelemmel. Apja rendjelekkel harcolta végig az I. világháborút, majd a bécsi repülőgépgyárban kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Ennek okán a kommün idején beválasztották a váraljai direktóriumba, ahol sokat segített a rászorulókon. A fehérterror emberei fel akarták akasztani, de a helybéli református lelkész megmentette. Nagyapám kommün alatti „vétke” miatt aztán apámat nem vették fel a Műszaki Egyetemre, kénytelen volt az államigazgatásban elhelyezkedni. A II. világháború alatt főjegyzőként dolgozott, s mint ilyen gyakran kellett ütköznie a Volksbunddal. Ebben az időben havonta rendelték fel a Belügyminisztériumba. A szovjet erőkkel is voltak konfliktusai, mert védelmébe vette a falut, ahonnan az utolsó állatokat is el akarták hajtani. Az új rend nem felejtett: 1946-ban „reakciósnak” minősítették és bélistázták. Habár nagyságrendekkel kisebb mértékben, de én is látok ilyen aszinkront életpályámban. Világéletemben ugyanúgy éltem, ahogy szüleimtől tanultam. Szemléltetésül álljon itt egy epizód. Bonyhádon annak idején heti két alkalommal fociztunk a kollégákkal, ismerősökkel. Arról voltam nevezetes, hogy ha szabálytalankodtam, mindig feltettem a kezemet. Pécsről szüleimhez jövet néha beálltam egy-egy mérkőzésre. Ilyenkor nem-pedagógus társaink sosem mulasztották el kollégáim ugratását: „Egyetlen sportszerű ember volt köztetek, az is elköltözött!” Nos, ha konfliktusom volt az életben, az mindig a partnerek sportszerűtlensége miatt volt. Máig nehezen viselem a kaméleon-embereket, nem tudok megbékélni a komformizmus megannyi formájával, a hatalomhoz való törleszkedéssel, a vele való visszaéléssel, az önérdek közjó fölé emelésével. Már negyvenes éveimben jártam, amikor megismerkedtem Szent-Györgyi Albert megállapításával, mely szerint – ellentétben a közhittel – „az emberi agy nem az igazság megismerésének szerve”. Ez a mondat korszakváltást eredményezett az életemben. Nobel-díjasunk kijelentése azért okozott bennem katarzist, mert azt üzeni, az emberi elme elsősorban nem az igazságra, hanem az érvényesülésre összpontosít, ami, ugyebár, óriási különbség. Ha az emberi társadalomban az érdek fontosabb az igazságnál, akkor az agyak elsősorban az érdekek mentén dolgoznak, az igazságot pedig maszk gyanánt öltik magukra. A fenti mondat az élet alapképlete lett számomra. Személyiségjegyei, eddigi tevékenysége alapján bárkiről nagy találati pontossággal prognosztizálom, hogy egy adott szituációban mit fog mondani vagy tenni. Mivel kutatási és oktatási tevékenységem egyik fő vonulata már régtől fogva a szemantika volt, a Szent-Györgyi-idézet hatására tevékenységemet kiterjesztettem a pragmatikára is. A szemantika az eszményivel foglalkozik, a pragmatika pedig arról szó, miként használja mindezt mindennapi céljainak elérésére a gyarló ember. Köszönet Hálásan megköszönöm dr. Bolla Kálmán professzor úr felkérését azért, hogy a nyelvész pályaképek sorozata számára megírhattam önéletrajzomat. 266

A pályakép fontosabb adatai 2004: Fordítástudományi Kutató Központ megalapítása 2003: a nyelvtudomány doktora (MTA) 2002: a filológiatudományok doktora (OTA) 2000: habilitáció 1999: Applied Russian Studies in Hungary c. tanulmánykötet 1999: Puskin Emlékérem (Orosztanárok Nemzetközi Egyesülete) 1998–2002: Széchenyi Professzori Ösztöndíj 1998: Lekszicseszkaja szemantyika russkogo jazika c. könyv 1997: Slavica Tergestina 5. Славянские языки и перевод.c. tanulmánykötet (társszerkesztő) 1996: Közelkép a verbális humorról c. könyv megjelenése 1994–2005. Slavica Quinqueecclesiensia I–VIII. tudományos évkönyvek szerkesztése 1993: középiskolai angol nyelv és irodalom szakos tanár 1992: Business English diploma 1991–1998: tanszékalapítás, tanszékvezetés, iskolateremtés 1990: két hónapos ösztöndíj (West Chester University, USA, Pennsylvania) 1987: nyelvtudomány kandidátusa 1981: bölcsészdoktor 1975: középiskolai orosz nyelv és irodalom szakos tanár 1970: orosz–testnevelés szakos általános iskolai tanár 1958–1962: általános és középiskolai tanulmányok

BIBLIOGRÁFIÁJA 1977. Имена собственные в преподавании русского языка венграм. В сб. „Теоретические и методические вопросы преподавания русского языка во всех звеньях обучения”. Будапешт– Печ, 25–7. (Tézisek) Безэквивалентная лексика в лингвострановедческом аспекте преподавания русского языка венграм. В сб. „Страноведение и преподавание русского языка как иностранного.” 17–8. (Tézisek) 1978. Проблемы восстановления семантической нагрузки безеквивалентной лексики русского языка. В сб. „Роль и место преподавателя в обучении русскому языку”. Будапешт–Сексард, 18–9. (Tézisek)

267

1979. Стереотипы в преподавании русского языка и роль преподавателя в их ликвидации. В сб. „Коммуникативная направленность и использование технических средств в обучении русскому языку.” Будапешт, 14–5. (Tézisek) 1980. Az orosz nyelv szókészlete ekvivalens nélküli elemeinek összevető vizsgálata. Bölcsészdoktori értekezés. Pécs, 118 p. 1981. Az orosz szó szemantikai vizsgálata. In: A nyelvészeti országismeret néhány kérdése. PTF–Baranya megyei Továbbképző Intézet, Pécs, 41–99. Társszerk. Misky Gy. 1982. A lexiko-szemantikai nonekvivalencia fogalma és relatív jellege. In: A PTF Tudományos Közleményei. Seria Philologica. Pécs, 93–106. Антропонимы в системе русского языка. In: A korszerűbb oroszoktatásért I. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 79–106. 1983. Az orosz személynév jelentése és szemantizációja. In: A korszerűbb oroszoktatásért III. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 62–80. Газета „Венгерская неделя”. Русский язык за рубежом 3. 127. p. (Ism.) Верещагин Е.М., Костомаров В.Г. Лингвострановедческая теория слова. (Русский язык, Москва, 1980.) Módszertani Közlemények. 2. Szeged, 134–6. (Ism.) 1984. Előtanulmányok egy orosz–magyar nonekvivalencia-szótárhoz. A JPTE TK Tudományos Közleményei 1. Filológia. Pécs, 143–58. Az orosz nyelvi valóságháttér specifikus elemeinek tükröződése a magyar nyelvben. In: A korszerűbb oroszoktatásért IV. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 62–82. Семантические мотивы возникновения макаронизмов. StR VII, 97–108. Влахов С.,Флорин С. Непереводимое в переводе. (Москва, Междуна-родные отношения, 1980) FilKözl 4. Budapest, 499–501. (Ism.) 1985. Сведения из истории СССР. In: Kézikönyv a Szovjetunió országismeretének tanulmányozásához. Szerk. Misky Gy. TankK, Budapest, 51–174. Kultúra, szókészlet, szótári interpretáció. In: Dolgozatok a nevelés és oktatás köréből. JPTE TK, Pécs, 108–22. Sajátos orosz jeltárgyak magyar megnevezése. MNy 3. 348–51.

268

1986. Стереотипы мышления и семантика русского слова. In: A korszerűbb oroszoktatásért VI. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 37–47. Семантика русского слова и внеязыковая действительность. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok II. Szombathely, 175–81. Специфика употребления личных местоимений „ты” и „вы” в зеркале венгерского языка. Русский язык за рубежом 3. 82–4. Страноведение Венгрии в обучении русскому языку. В сб. „Шестой международный конгресс преподавателей русского языка и литературы”. Секция 7. Будапешт, 44–5. (Tézisek) 1987. A „lefordíthatatlan elem” megfeleltetési lehetőségei. Kandidátusi értekezés tézisei. JPTE TK, Pécs, 15 p. Словесное значение и его отношения. In: A korszerűbb oroszoktatásért VII. Szerk. Misky Gy. Pécs, 52–67. Lada Szamara. Dunántúli Napló március 21. 9. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) 1988. Az orosz nyelvi reáliák megfeleltetési elve és gyakorlata. Fordításelméleti Füzetek, Budapest, 85–103. О словаре венгерских языковых реалий. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok III. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 331–6. Краткий обзор случаев „непереводимости” на материале русского и венгерского языков. In: A korszerűbb oroszoktatásért VIII. Szerk. Misky Gy. Pécs, 99–102. Egy képi allúzió jelentésszerkezete. StR XII, 368–71.

1989. Orosz–magyar országismereti szó- és kifejezésgyűjtemény. TankK, Budapest, 140 p. (Ariadné Könyvek. Kisszótár) Семантическая аналогия двух знаковых систем. In: A korszerűbb oroszoktatásért. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 50–8. Семантика глагола в фразеологических синонимах кинетических знаков. В сб. „Русский глагол”. Печ, 12–3. (Tézisek) Szőke Ágnes. Eredete nem ismeretlen (latin és görög eredetű szavak tankönyveinkben). TankK, Budapest, 1988. Módszertani Közlemények 4. 50–1. (Ism.) 1990. Г. Заводски. История III. TankK, Budapes, 280 p. (Történelemtankönyv fordítása oroszra) Проблема эквивалентности русских и венгерских пословиц. AUSz DSI, Szeged, 113–23. Семантическое соотношение между кинемами и их фразеологическими синонимами. In: „Russzisztika '90. Debrecen, 28–9. (Tézisek)

269

1991. Семантический заряд русских устойчивых сравнений. In: Könyv Papp Ferencnek. Szerk. Hunyadi L. et al. KLTE, Debrecen, 115–23. Couleur locale és ekvivalencia. In: Első Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia II. Nyíregyháza, 750–3. Семантический аспект языкового деления мира. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok IV. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 363–8. Семантическая основа русского анекдота. Lingua 808. 5. Русский. Экономический ун-т им. Карла Маркса, Институт иностранных языков, Будапешт, 147–55. Distinctive Features of Russian Greetings from the Viewpoint of American Learners. In: Program of the XVIIth FIPLV World Congress. Pécs, 102. p. (Tézisek) Az orosz nyelv jövője Magyarországon I. Új Dunántúli Napló, 1991. július 10., 12. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) Az orosz nyelv jövője Magyarországon II. Új Dunántúli Napló, 1991. július 11., 12. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) 1992. Русская пословица в тексте. В сб. „Теоретические и практические вопросы обучения славянским языкам”. Ред. Л. Хайзер. JPTE BTK, Pécs, 25. p. (Tézisek) 1993. Translating „untranslatable” Russian jokes. In: Translation – the vital link. Proceedings. v. 1. Brighton Institute of Translation and Interpreting, London, 105–9. The „Untranslatable” Joke. In: Transferre necesse est... Acta Germanistica Savariensia. D. Berzsenyi College Printing Press, Szombathely, 203–8. Szójáték és fordítási ekvivalencia. In: Harmadik Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia II. Miskolc, 195–9. 1994. Теория и практика обучения славянским языкам. Tanulmánykötet. JPTE, Pécs, 764 p. (Társszerk. Hajzer Lajos) Русские устойчивые сравнения и их венгерские эквиваленты. Slavica Quinqueecclesiensia I. 101– 10. Társszerk. Hajzer L. Praktikus orosz tantervek. In: IV. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Többnyelvűség az oktatásban és kutatásban I. Budapest, 130–4. (FOLIA Practico-linguistica XXIV.) Ezer orosz vicc. (Egy viccgyűjtemény szerkesztési és fordítási problémái). In: II. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Egyetemi Kiadó, Veszprém, 190–2. Fordítók és tolmácsok XIII. világkongresszusa. Nagy-Britannia, Brighton, 1993. augusztus 6–13. Nyr 4. 474–6. (Ism.). Мотивация наименования и эквивалентность слова. В сб. „Теория и практика обучения славянским языкам”, Печ, 137–45. Страноведение в кроссвордах. В сб. „Русский язык и литература в современном диалоге культур”. Регенсбург, 161. p. Лингвострановедческая ценность кроссвордов. Москва: Русский язык за рубежом 5–6. 90–3. 270

Языкотворчество как источник национального юмора. В сб. „IV Международный симпозиум по лингвострановедению”. Москва, 129–30. (Tézisek) Языкотворчество как источник национального юмора. В сб. IV. Международный симпозиум по лингвострановедению. Тезисы докладов. Москва, 129–30. (Tézisek) Вторая международная конференция славистов. В сб. „Теория и практика обучения славянским языкам”. (Печ, 28–30 апреля 1994 г.) Русский язык за рубежом 4. Москва, 128–9. (Ism.) 1995. Slavica Quinqueecclesiensia I. Tudományos évkönyv. Társszerk. Hajzer L. JPTE, Pécs, 408 p. Семантическая близость русских и венгерских устойчивых сравнений. Slavica Quinqueecclesiensia I. Pécs, 101–11. Заимствование и семантические процессы. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok V. Szerk. Gadányi K.Szombathely, 563–8. Семантические механизмы русского арготического словотворчества. Sborník přednášek z V. Konference o slangu a argotu v Plzni 7–9. Února 1995. Pedagogická fakulta ZČU v Plzni, 149–52. Социолингвистическая типология русского анекдота В сб. Международная юбилейная сессия, посвященная 100-летию со дня рождения академика В.В. Виноградова. Тезисы докладов. Москва, 219–20. (Tézisek) 1996. Közelkép a verbális humorról. NemzTankK, Budapest, 223 p. Новейшие процессы заимствования в русском языке. In: A magyar honfoglalás és a szlávok. KLTE Szláv Filológiai Intézet, Debrecen, 63. p. (Debreceni Szlavisztikai Füzetek. 3.) О степени семантической мотивированности фразеологизмов. In: Debreceni Szláv Filológiai Napok. KLTE Szláv Filológiai Intézet, Debrecen, 20–1. (Debreceni Szlavisztikai Füzetek. 4.) Types of Untranslatable jokes. In: Translation Studies in Hungary. Eds. Klaudy, K. et al. Scholastica, Budapest, 89–98. Translation of Verbal Humour in Strategic Approach. In: Transferre necesse est... Second International Conference of Current trends in Studies of Translation and Interpreting. Abstracts. Budapest, 61. p. Системный облик русского вербального юмора. В сб. „Современный русский язык: описание и преподавание”. Будапешт 37. p. (Tézisek) 1997. Slavica Quinqueecclesiensia II. Pécs, 485 p. Társszerk. Hajzer L. Slavica Tergestina 5. Славянские языки и перевод. Padova: Universita degli Studi di Trieste Scuola Superiore di Ligue Moderne per Interpreti e Traduttori, 468 p. Társszerk.: Zecchini, L.– Avirovic, L. О сближении языковых картин мира. Slavica Quinqueecclesiensia II. 25–34. Társszerk. Hajzer L. Семантическая характеристика детского словотворчества. Slavica XXVIII, 199–207. Русская пословица в тексте и переводе. In: Slavica Tergestina 5. „Славянские языки и перевод”, Szerk. Zecchini, L.–Avirovic, L.–Lendvai, E. Padova Universita degli Studi di Trieste Scuola Superiore di Ligue Moderne per Interpreti e Traduttori. Pécs–Trieste, 253–62. Az orosz szó jelentéstanáról. In: Konferencia-füzetek. Szerk. Barakonyi Károly–Nagy Ferencné. JPTE, Pécs, 20–7. (Felelős kiadó), 271

Nyelvi imperializmus és nyelvművelés. In: Hetedik Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. I. Szerk. Polyák I. 81–4. Семантическая деривация и лингвистический когнитивизм. В сб. „Теория и практика русистики в мировом контексте.” Симпозиум „Теоретическая лингвистика и преподавание русского языка как иностранного”. MAPRJAL–MGU, Москва, 13–4. (Tézisek) Б. Ю. Норман. Грамматика говорящего. (Изд-во Санкт-Петербургского ун-та, 1994, 229 стр. Slavica Quinqueecclesiensia II. 473–6. (Ism.) Семантическая калькирование. In: Debreceni Filológiai Napok XXIII. Szerk. Lévai, B. (Tézisek), 26 p. Лексическая семантика русского языка (презентация учебного пособия). В сб. Вестник Филиала Института русского языка им. А. С. Пушкина. Современный русский язык: функционирование и проблемы обучения." Pед. Вохмина, Л. Л. Российский культурный центр. Филиал Институра русского языка им. А. С. Пушкина, Будапешт, 43–4. (Tézisek) 1998. Лексическая семантика русского языка. NemzTankK, Budapest, 258 p. От толкового к толково-компаративному (опыт словаря нового типа). В сб. Вохмина, Л. Л. (ред.) Современный русский язык: функционирование и проблемы обучения.” Российский культурный центр. Филиал Институра русского языка им. А. С. Пушкина, Будапешт, 39–40. (Tézisek) Динамика семантических моделей мира. В сб. „Теория и практика преподавания славянским языкам”. Тезисы докладов IV международной конференции. (Печ, 24–25 апреля 1998 г.) 38. p. (Tézisek) Hajzer Lajos. A magyar helynevekből képzett orosz derivátumok szótára. (Pécs, 1998) In: Lendvai, E., Hajzer, L. (szerk.) „Slavica Quinqueecclesiensia 1998. IV297–300. (Ism.) Gyógyír nyelvi önérzetünknek. Népszabadság 1998. augusztus 8. 29. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) 1999. Az orosz szó jelentéstana. Habilitációs értekezés tézisei. JPTE BTK, Pécs, 26 p. A. Sztrasnij. Természetgyógyászat. Természetgyógyászati szakkönyv fordítása magyarra. SHL Hungary Kft, Budapest, 269 p. Slavica Quinqueecclesiensia IV. Tudományos évkönyv. 367 p. (Társszerk. Hajzer L.) Slavica Quinqueecclesiensia V. Tudományos évkönyv. 357 p. (Társszerk. Hajzer L.) Applied Russian Studies in Hungary. Tanulmánykötet. Krónika Kiadó, Pécs, 170 p. Семантика русского смеха. Вестник Филиала Института русского языка им. А. С. Пушкина 12. Отв. ред. Л. Л. Вохмина. Будапешт, 47–64. Verbális humor és fordítás. Fordítástudomány 2. 33–43. Системный анализ русского анекдота. In: Textsemantik und Textstilistik. Hrsg. H. Jelitte–J. Wierzbiński–Peter Lang. Europäischer Verlag der Wissenschaften, Frankfurt am Main, Berlin, 251– 66. Вербальный юмор в иностранной аудитории. In: Nyelvpolitika és nyelvoktatás. Szerk. Cs. Jónás Erzsébet. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet, Nyíregyháza, 77–86. Verbális humor és fordítás. Fordítástudomány I/2. 33–43. 272

Внутренние соотношениями между лексико-семантическими категориями. В сб. Л. Л. Вохмина (гл. ред.) Русский язык в центре Европы 1. Банска Бистрица, 77–83. Деривационные процессы, мотивированные внешними заимствованиями. В сб. IX Международный конгресс МАПРЯЛ. Руский язык, литература и культура на рубеже веков I. Братислава, 101–2. (Tézisek) 2000. Вербальный юмор и языковая аномалия. Nyelv, aspektus, irodalom. Сб. научных трудов. Szerk. Györke Z. Szeged, 221–30. Russian and Hungarian Joke-Systems. In: Contact. Applied Russian Studies in Hungary. Krónika Kiadó, Pécs, 113–28. (Szerk.) Вербальный юмор и эффективизация обучения русского языка как иностранного. Инновационные методы в теории и практике русского языка как иностранного. Сб. научных трудов. Редакционно-издательский отдел IGU, Иркутск, 72–82. Лексическая амбивалентность и вербальный юмор. Slavica Quinqueecclesiensia VI. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 155–62. Társszerk. Végvári V. Детский юмор и перевод. Papp Ferenc akadémikus 70. születésnapjára. Szerk. T. Molnár I.–Klaudy K. Debrecen, 94–100. Стратегия и тактика перевода русского анекдота. In: Linguistica. Literatura. Translatologia. Krónika Kiadó, Pécs, 57–65. (Slavica Quinqueecclesiensia VIII.) Вербальный юмор в модели „кривого зеркала”. Русский язык и культура (изучение и преподавание). Материалы конференции. РУДН. Москва, 298–9. (Tézisek)) В. З. Санников. Русский язык в зеркале языковой игры. „Языки русской культуры”, Москва, 1999, с. 541. Slavica Quinqueecclesiensia VI, PTE, Pécs, 541. p.. (Ism.) 2001. Прагмалингвистические механизмы современного русского анекдота. Автореферат диссертации на соискание ученой степени доктора филологических наук. Москва, 36 p. Slavica Quinqueecclesiensia VII. Literatura. Methodologia. Tudományos évkönyv. Krónika Kiadó, Pécs, 225 p. (Szerk.) Az ezredvég reklámhumora. In: A reklámról – ma – Magyarországon. Szerk. Salánki Á. Eötvös József Kiadó, Budapest, 46–55. Nyelvi deviancia és szótárírás. In: Színes eszmék nem alszanak... II. Szerk. Andor J. et. al. Lingua Franca Csoport, Pécs, 760–5. Постулаты общения и вербальный юмор. Вохмина Л. Л. (гл. ред.) Тезисы докладов и выступлений VI Международной научно-методической конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания”. 23–24 марта 2001 г., Будапешт, 33–4. (Tézisek) Демонтаж как метод диагностического анализа юмористического текста. Русский dязык как иностранный: специфика описания, теория и практика преподавания в России и за рубежом. Тезисы докладов Международной научной конференции. Москва: МГУ, 4–6 декабря 2001 года. Pед. М.Л. Ремнева. Москва, 177–8. (Tézisek) Papp Ferenc (szerk.) A moszkvai szemantikai iskola. Corvina Budapest, 200 p. Modern Filológiai Közlemények, III. évf. 2. szám, 106–11. (Ism.) 273

2002. Русский анекдот как прецедентный текст. Studia Slavica Savariensia 1–2. 333–42. AOK Nyomda, ranslation (Manchester: St. Jerome Publishing. 1996. 360 p.). Fordítástudomány IV/2. 114–9. (Ism.) 2003. Скрытые компоненты комического текста. Studia Slavica Savariensia, 1–2. 237–46. О генезисе русского анекдота. Slavica Szegediensia, 151–60. Прагмалингвистическая концепция русского анекдота. В сб.: Русское слово в мировой культуре, том 1. Политехника, Санкт-Петербург, 141–9. Прагмалингвистическая сущность русского анекдота. В сб.: Прооблемы вербализации концептов в семантике языка и текста. том 1. Перемена, Волгоград, 13–23. Теории комического и русский анекдот. Вестник Филиала ГИРЯП 17. 28–41. Жизнедеятельность русского анекдота. Русский язык за рубежом 1. 38–44. Русский анекдот и фразеология русского языка. Studia Russica XX, 245–52. Magyar politika metafora. In: A többnyelvű Európa. XIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongreszszus összefoglaló kötete Széchenyi István Egyetem, Győr, 97–8. (Tézisek) В. А. Федосов. Венгерско-русские языковые контакты. Русский язык за рубежом 1. 82–4. Москва. (Ism.) A nyelvtörvény és a tudomány. Új Dunántúli Napló, február 25., 7. p. (Interjú.) 2004. Slavica Quinqueecclesiensia VIII. Linguistica. Literatura. Translatologia. Tudományos évkönyv. 353 p. Társszerk. Végvári V. Прагматическая сущность русского анекдота. В сб. Проблемы вербализации концептов в семантике языка и текста. Pед. Алефиренко Н. Ф. Перемена, Волгоград, 13–23. Задачи преподавания русского языка в Венгрии на пороге Европейского Союза. В сб. Вестник Филиала ГИРЯП им. А. С. Пушкина. гл.ред. Боганова Н. Российский культуреый центр, Будапешт, 110–8. Fordítás és nyelvművelés. Fordítástudomány VI/2. 90–100. The Russian Language Yesterday, Today and Tomorrow in Hungary. In: The Enlarged EU: crosscultural and communication aspects. EnCODe-Conference. Abstracts. Pécs, Hungary, 8–10 July 2004, Ed. I. Borgulya. 10–1. (Tézisek) Николaй Алефиренко. Поэтическая энергия слова. Синергетика языка, сознания и культуры. Academia, Москва 2002. 391 c. In: Slavica Quinqueecclesiensia VIII. Linguistica. Literatura. Translatologia. Krónika Kiadó, Pécs, 293–8. (Ism.) С. Н. Цейтлин. Язык и ребенок. Лингвистика детской речи. Москва: «Владос», 2000, 239 с. In: Slavica Quinqueecclesiensia VIII. Linguistica. Literatura. Translatologia. Krónika Kiadó, Pécs, 299– 304. (Ism.) Nyelv és politika. Új Dunántúli Napló, 2004. január 17., 8. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) Анекдот в межкуьтурной комуникации: перевод и интерпретация. In: Интерпретация и перевод. Szerk. Szigethi A.–Wolosz R. PTE BTK SZFT. Pécs, 87–98. 2005. 274

Slavica Quinqueecclesiensia VI. Linguistica. Translatologia. Tudományos évkönyv. Pécs, 264 p. Társszerk. Végvári V. Nyelvtörvény és fordítás. In: A világ nyelvei és a nyelvek világa. Soknyelvűség a gazdaságban, a tudományban és az oktatásban. XV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus (Miskolc, 2005. április 7–9.) Összefoglalók kötete. Szerk. Klaudy K. et al. MANYE–Miskolci Egyetem, Miskolc, 100–1. (Tézisek) Translating culture-bound units: strategy, tactics & techniques. InThe Interdisciplinary Aspests of Translation and Interpreting. Eds. Hubainé Oláh Á.–Muráth J. University of Pécs, Pécs, 30. p. (Tézisek) Az oroszul beszélő ember – emberközelből (Bevezető tanulmány). In: Papp Ferenc olvasókönyv. Papp Ferenc válogatott nyelvészeti tanulmányai. Szerk. Klaudy Kinga. Tinta Könyvkiadó Budapest, 192– 3. Русский анекдот в аспекте спора. Slavica Szegediensia V, 121–30. The Russian Language in Hungary: Yesterday, Today, Tomorrow. In: The Enlarged EU: Cross-cultural and Communications Aspects. Ed. Borgulya, Ágnes. University of Pécs, Faculty of Business and Economics. Pécs, 103–14. Reáliafelfogások napjaink magyar fordításelméletében. In: „Mindent fordítunk, és mindenki fordít”. Értékek teremtése és közvetítése a nyelvészetben. Szerk. Klaudy Kinga barátai: Dobos Csilla, Kis Ádám et al.. SZAK Kiadó, Bicske–Budapest stb. 67–72. О новом типе культурологического словаря. Вестник Филиала Государственного института русского языка им. А.С. Пушкина. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания 19. Российский культурный центр, Будапешт, 107–10. 2006. Egy éves a PTE Fordítástudományi Kutató Központja. Fordítástudomány. VIII/1. 95–9. Три стратегии перевода реалий. Вестник. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания 20. Российский культурный центр, Будапешт, 107–10. Три стратегии перевода реалий. (A reália-fordítás három stratégiája). In: «Проблемы обучения переводу в языковом вузе». Тезисы Пятой Международной научно-практической конференции. Московский государственный лингвистический университет, Москва, 159. p. (Tézisek) 2007. Прагмалингвистический портрет русского анекдота. Krónika Kiadó, Pécs, 330 p. Translating culture-bound units: strategy, tactics & techniques. In: Interdisciplinary Aspests of Translation and Interpreting. Eds. J. Muráth–Á. Oláh-Hubai. Praesens Verlag, Wien, 125–36. Translatologia Pannonica. A PTE BTK Fordítástudományi Kutatóközpont elektronikus folyóirata. I. évfolyam, 1. szám, 2007/1. Pécs, 321 p. Translating Colture-bound Units: Strategy, Tactics & Techniques. In: Interdisciplinary Aspects of Translation and Interpreting. Eds- Muráth J.–OláhHubai Á. Praeses Verlag, Wien, 125–36. http://translator.btk.pte.hu, Диалог культур: говорящие поступки, коммуникативные неудачи. In: В сб. Вестник. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания 21. Ред. Бойцов И. А. Российский культурный центр, Будапешт, 48–53. 275

Verbális humor és interkulturális kommunikáció. Kodolányi János Főiskola: Nyelvinfó 2. 3–9. Fordítástudományi Kutatóközpont a Pécsi Tudományegyetemen. In: Translatologia Pannonica. I/1. 2007/1. Pécs, 317–21. (Szerk.) http://translator.btk.pte.hu

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Vélemény Lendvai Endre „Лексическая семантика русского языка» с. habilitációs értekezéséről Lendvai Endre kandidátus olyan egyetemi tankönyvet nyújtott be habilitációs értekezésként, amely nemcsak színvonalas, kiváló tanulmányi anyagot ad a hallgatók kezébe, hanem elsőrendű tudományos teljesítmény is. Olyan rendszeres szemantikai szintézist alkotott, amely lényegében a modern strukturális és kognitív szemantika pilléreire épül. Vizsgálódásai középpontjában orosz nyelvi anyag áll, de bőven idéz magyar és angol példákat is. A könyv fejezetei közül különösen elnyerte tetszésemet az antonímiáról szóló húsz oldal (155–176. oldal). A szemantikai összefoglalások többnyire mostohán bánnak ezzel a fontos részterülettel, Lendvai viszont tüzetesen szemügyre veszi. Felkeltette figyelmemet a könyv magyar címe (Az orosz szó jelentéstana), amely nem szó szerinti, hanem szerencsés értelmi megfelelője az orosz könyvcímnek: Лексическая семантика русского языка. Szerkezeti megformálását tekintve „ Az orosz szó jelentéstana” könyvcím elmlékeztet V. V. Vinogradov 1947-ben megjelent, Русский язык című monográfiájának alcímére: Грамматическое учение о языке [= A szó grammatikája]. Lendvai Endre értekezését a legteljesebb mértékben méltónak tartom arra, hogy szerzője elnyerje a habilitált doktori címet. Budapest, 2000. január 30. Kiss Lajos az MTA levelező tagja Vélemény dr. Lendvai Endre egyetemi tanári pályázatáról (Részlet) (…) A pályázó tudományos és publikációs tevékenysége figyelemre méltó. Kutatási területe az orosz– magyar kontrasztív szemantika és pragmatika, az orosz–-magyar–angol verbális humorelmélet, valamint a transzlatorika elméleti és gyakorlati kérdései. A nevezett témakörökből eddig több mint 110 publikáció született, köztük két nyelvtudományi monográfia. A publikációk egy része oroszul, angolul és magyarul jelent meg különböző hazai és külföldi folyóiratokban. A publikációs jegyzékből világosan kitűnik, hogy a pályázó igen komoly tudományos munkát folytat, és jelentős eredményeket ért el. A munkáira történő hivatkozások száma itthon és külföldön számottevő. 276

A pályázó tudományos és szakmai jellegű közéleti szereplése is figyelemre méltó. Több tudományos évkönyvnek és tanulmánykötetnek a szerkesztője, a Русский язык за рубежом, а Вестник Филиала ГИРЯП, valamint a Fordítástudomány c. szakfolyóiratok szerkesztőségi tagja. Ezenkívül részt vesz a különböző kari, egyetemi, helyi és országos tudományos, kutatási és oktatási bizottságok tevékenységében is. Több igen sikeres tudományos konferenciát is szervezett Pécsett, amelyek anyaga a szerkesztésében jelentek meg. Több hazai és külföldi konferencián is szerepelt előadással. Lendvai Endre igen komoly eredményeket ért el nemcsak az egyetemi oktatás, hanem a tudományos kutatás és tudományszervezés területén is. Aktív szerepet játszik a hazai és nemzetközi tudományos életben. 1999-ben rangos külföldi elismerést is kapott: Puskin Emlékérmet (ez, ismereteim szerint, a MAPRJAL legmagasabb kitüntetése). Az egyetemi oktatással és tudományos kutatással kapcsolatos tervei igen ambiciózusak és komolyak. Lendvai Endre egyetemi tanári pályázati anyagát áttanulmányozva, valamint figyelembe véve a pályázó egyetemi oktatási, kutatási, szervezési és közéleti tevékenységével kapcsolatos saját ismereteimet, tapasztalataimat is, egyértelműen javaslom a pályázat elfogadását. Budapest, 2002. 02. 18. Dr. Banćzerowski Janusz tanszékvezető egyetemi tanár a nyelvtudomány doktora (az MTA doktora)

277

PÉNTEK JÁNOS

278

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL 1. Pályámat, amelynek megvoltak a kedvező pillanatai és a stagnálás vagy akár a reménytelenség hoszszú időszakai, három tényező befolyásolta, alakította. Az egyik, hogy Körösfőn, Kalotaszegen születtem, olyan nyelvi környezetben, közösségben, amely sem a nyelvet, sem a hagyományt nem muzeális értékként őrizte, hanem azt kereste, hogyan tudja általa megújítani életét. Kisgyermekként kényszerű okokból két évre elszakadtam a családtól, teljesen román környezetbe kerültem, az iskolát is ott kezdtem el egy tengerparti szanatóriumban, már-már a nyelvvesztés küszöbén voltam, amikor újra hazakerülhettem. A másik tényező Nagyvárad volt, a premontreieknek akkor már nem a régi, de még mindig színvonalas, jó tanulási lehetőséget nyújtó utódiskolája. Az idegen, új környezet, az iskola, a város, Nagyvárad szelleme, Bihar nyelve nagy hatással volt rám a gimnáziumi évek alatt. Az utolsó és döntő tényező persze a kolozsvári egyetem volt. A véletlenen múlott, hogy érettségi után „reálszakos” (fizikára, matematikára szakosodott) gimnáziumi osztályból mégis a Bölcsészkarra felvételiztem. Az egyetem már nem a Bolyai volt, Szabédi László sem élt már, amikor 1959 őszén tanulmányaimat kezdtem. Akkor nem is tudatosult bennem: az volt az 1956-os forradalom sajátos romániai megtorlásaként erőszakosan „beolvasztott” egyetem első tanéve. Bizonyára a még friss sebek és az éppen zajló letartóztatások miatt az I. éves hallgatóknak akkor senki nem beszélt a változásokról. Nekem is sok volt a személyes gondom, bajom, nehezen találtam magamra az idegen világban. Akkor mi kevésbé érzékeltük, milyen traumákat élt át 1956 után a két magyar tanszék. (Az 1956-ot követő megtorlások egyébként a váradi iskolát is megviselték, és ott is megpecsételték a magyar oktatás további sorsát, magyartanáraim és osztálytársaim közül is többen börtönbe kerültek.) Pályám alakulásában, alakításában az egyetemen döntő szerepe volt a tanszék akkori vezetőjének, Márton Gyulának, a neves dialektológusnak. Tanulni mindenkitől lehetett, és éreztük is naponta a szellemi pezsgést és gyarapodást, de Márton Gyula volt az, aki felfigyelt rám, és maga mellé vett. Hallgatóként ez azt is jelentette, hogy néhány nagy tanszéki tervmunkában óradíjasként foglalkoztatott és fizetett a saját zsebéből, később pedig – amikor végeztem – reménytelen helyzetben is kiharcolta gyakornoki kinevezésemet a nyelvészeti tanszékre. Rajta és a szerencsés véletleneken múlott, hogy kezdő tanári és kezdő nyelvész státusom rendeződött. 2. A kolozsvári iskola előttünk járó nemzedéke jól ismert a magyar nyelvészek körében. Szabó T. Attila volt fiatalon az első kezdeményező, vezető, nagy munkálatok elindítója. Amikor az egyetemre, majd a tanszékre kerültem, már Márton Gyula volt a tanszék vezetője, ő szervezte a kutatást, a terepmunkát Moldvában, a Székelyföldön és Erdély más nyelvi tájain. A szintén ehhez a nemzedékhez tartozó Gálffy Mózessel olyan triumvirátust alkottak, amelyben egyaránt megvolt a szakmai tudás, a közös erkölcsi felelősség, az akarat és a munkabírás jelentős feladatok elvégzésére. A kívülállók hármójuk viszonyában, különösen a Szabó T. Attila és Márton Gyula viszonyában mély ellentéteket gyanítanak. Ez a gyanú alaptalan. A közöttük levő alkati és felfogásbeli különbségek elsősorban szakmai vitákban fejeződtek ki, és ennek jótékony hatása volt egy olyan kisebbségi intézményben, amelyben mindig fennáll a veszély, hogy a tekintélyelvűség és a belterjesség megbénítja a fiatalok önálló mozgását és gondolkodását. Erdélyben évtizedeken át „egyszemélyes” intézmények 279

képviselték az egyes magyarságtudományi diszciplínákat. A magyar nyelvészetnek szerencséje volt: egyszerre volt jelen az egyszemélyes intézmény Szabó T. Attilával és a műhelyként működő tanszék, amelynek szervezésében és irányításában Márton Gyulának voltak kiemelkedő érdemei, és amelyben teljes személyiségével Szabó T. Attila is részt vett. Ebbe a vitatkozó, nagy terveket szövő, a nyári szünidőket terepmunkával eltöltő műhelybe kerültem be én is. Nem volt minden ínyemre az akkori közös munkából. De tanulni lehetett abból is, amivel nem értettünk egyet. A mi számunkra, akik akkor indultunk, egyaránt fontos volt saját felfogásunk érvényesítése, egyéni terveink megvalósítása és az évtizedekre szóló közös vállalkozások sikere. 3. Jellegzetes kelet-európai sors, de mégis szerencsésnek mondható, hogy pályám egyetlen szakmai műhelyhez kapcsolódik. Ezt a műhelyt változó intézményi státusában szokás a nyelvészet kolozsvári iskolájaként emlegetni. Az alapvető szakmai kezdeményezések még a 30-as években indultak, a történelem által teremtett sajátos konjunktúraként a háború idején lendültek föl a Ferenc József Tudományegyetemen és az Erdélyi Tudományos Intézetben, éltek aztán tovább második és harmadik nemzedékében a Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Egyetemen. Tudománytörténeti tény, hogy ebben a műhelyben indultak a magyar nyelvföldrajzi kutatások, a személy- és földrajzinév-gyűjtések és vizsgálatok, a romániai magyar nyelvjárások kutatása, a levéltári forrásokat feltáró nyelvtörténet és nyelvjárástörténet. A dialektológiában és a nyelvföldrajzban a Csűry-iskolán keresztül volt egy germanisztikai háttere, a román nyelvészet közvetítésével pedig egy romanisztikai inspirációja. Elzártsága ellenére megvolt a kettős szakmai tájékozódás lehetősége, sőt kényszere. Talán ez különböztette meg a magyarországi műhelyektől. Maguk e kutatási területek nem voltak újak századunk második felében, de megújultak a kolozsvári iskola működésében, regionálisak voltak, de nem voltak provinciálisak. Elkerülték a kisebbségi magyarságtudományban néha érzékelhető dilettantizmust vagy a szintén gyanús polihisztorkodást. Egyszerre tettek eleget a nemzeti közösség elvárásainak és a szakmai követelményeknek. Hagyománymentés is volt mindez, de a mai beszélők nyelvi tudatát, méltóságát és hűségét is erősítette azzal, hogy rögzítette és feldolgozta a régi erdélyi nyelv és a mai nyelvjárások értékeit. Ha van transzszilvanizmus a nyelvtudomány művelésében, akkor ez az iskola ezt a transzszilvanizmust képviselte. Abban is, hogy az erdélyi nyelvi kontaktusokban jóhiszeműen (a korabeli ideológiai előírásokhoz is igazodva) csak a természetes és kölcsönös kontaktusjelenségeket rögzítette és értékelte (néha túlértékelte). Leltározta ugyan a régi és a mai erdélyi magyar nyelv román eredetű elemeinek tömegét, és ezzel közvetve a fenyegető dominanciát is jelezte, de nem tárta föl (az akkori időkben nem tárhatta föl nyíltan) a nyelvi folyamatokban tükröződő alárendeltséget, a kétnyelvűség felcserélő jellegét, a nyelvcserének az asszimilációban játszott szerepét. Nekem is az volt a fő problémám, hogy nehezen tudtam elvonatkoztatni a nyelvet a társadalmi dimenziójától, a nyelvet használó embertől, emberi közösségektől, regionális változataiban is együtt láttam a nyelvet és a kultúrát, nem tudtam elfogadni az akkoriban közhellyé vált feltételezést a nyelv „fejlődéséről” (a változatosságot és a dinamikus változatokat tartottam a nyelv jellemzőinek). Zavart az is mestereink szemléletében, hogy tudományterületüket és főképpen témáikat, kutatási területüket mintegy saját tulajdonuknak tekintették, noha eléggé evidens volt, hogy ez túlságosan nagy a rendelkezésre álló erőkhöz képest, és az is nyilvánvaló volt, hogy a többféle megközelítés csak javára válhat a téma vizsgálatának. Ez nagyon jól igazolódott, amikor például Bakos Ferencnek a magyar nyelv román eredetű elemeiről szóló munkája megjelent. Márton Gyulával és Vöő Istvánnal több mint egy évtizeden át dolgoztunk azon a munkán, amely 1977-ben A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai címmel jelent meg (Márton Gyula már nem 280

érhette meg a megjelenését). Jellemző, hogy amikor elkészült, a kolozsvári könyvkiadó román igazgatója azzal utasította el, hogy a feldolgozott szókincs mennyisége román nyelvi dominanciát bizonyítana, ha publikálásra kerülne. Miután pedig megjelent a Kriterionnál, Sütő András és Murádin László is úgy vélte, a románok iránti gesztusként túlértékeltük a román nyelvi hatás fontosságát, mértékét. Számomra ennek is az volt a tanulsága, hogy a tudományos vizsgálatban nincs helye sem az óvatoskodásnak, sem a lojalitás kinyilvánításának, sem az ellenszenvnek, sem a féltésnek. A lehetőségek szerint elfogulatlannak kell lennie, az élőnyelvi jelenségek és a folyamatok megítélésében pedig az adott nyelvi közösség értékrendjéhez és érdekeihez kell igazodnia. 4. Számomra mindig fontos volt az, hogy több mint négy évtizede tanár vagyok, hogy oktathatok. Tanítványaim legnagyobb része szintén tanár lett, nincs is talán olyan iskola Erdélyben, ahol ne találkozhatnék velük. Aztán az ő gyerekeik és tanítványaik kerültek hozzánk az egyetemre. A gyermekeim és a tanítványaim, később fiatal kollégáim jelentették és jelentik életem igazi értelmét, a mindennapokban és a szakmai munkámban is. A tanítás nem csupán ismeretközvetítés, hanem folyamatos eszmecsere. Azt hiszem, minden, kutatással foglalkozó kollégának fontos tapasztalata, hogy bizonyos gondolatoknak, eredményeknek a közvetlen átadása, ismételt megbeszélése sokat segít a továbbgondolásban, a logikusabb megfogalmazásban. Szakmai pályám egyik nagy ajándéka, hogy erre mindig megvolt a lehetőségem, mint ahogy most is akár szemináriumi keretben, akár doktori eredmények vitájában önellenőrzésként is nagyon fontos tanítványaim, munkatársaim véleménye. 1975-től az I. éves általános nyelvészeti bevezetés mellett, amelyet Teiszler Páltól vettem át, a hivatalos tantervbe választható tárgyként bevezetett etnológiát is elkezdtem tanulni és tanítani, a tantárgy szemináriumaként magyar néprajzot. Ennek előzménye volt az, hogy a Márton Gyula által irányított és l976-ban, közvetlenül az ő halála után megvédett disszertációm témája is etnolingvisztikai volt, elgondolásom szerint megújítva a Csűry-féle tradíciót: a kultúrának és a népnyelvnek a népi terminológiában kimutatható belső kapcsolatait kerestem, kitágítva a témát az etnoszemiotika irányában. A népi díszítőművészet terminológiája után a népi botanikai terminológia következett, a botanikus Szabó T. Attila barátommal az etnobotanika módszertanát, az etnobotanikai monográfia keretét is kidolgozva. Ez is másfél évtizedes téma volt, eredménye az Ember és növényvilág című, 1985-ben megjelent kalotaszegi etnobotanikai monográfia volt. Újabb és újabb fiatal kutatók jelentkezésén, érdeklődésén mérem le, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjedő, máig tartó hatása van annak, amit akkor az etnobotanikában kezdeményeztünk. Innen eredeztethető tehát az, hogy az én „nyelvészstátusomhoz” az is hozzá tartozik, hogy ez nem tiszta státus: hol nyelvészként, hol néprajzkutatóként, leggyakrabban mindkettőként jelölnek meg, sőt 1990-ben egyetemi pozíciómnál fogva olyan helyzetbe kerültem, hogy mintegy négy évtizedes szünet után újraindítója lehettem a magyar néprajz szakos képzésnek Kolozsváron. Az I. éveseknek előadott általános nyelvészeti bevezetést A teremtő nyelv címen megjelentettem a Kriterion Kiadónál (1988). Ebben – a címből is kikövetkeztethetően – a nyelv produktív és kreatív jellegét igyekeztem előtérbe állítani. A kreativitás mint a nyelvet használó ember és mint a nyelv egymást befolyásoló, közös jellemzője később is foglalkoztatott (A kreatív nyelvhasználat és az iskola, Nagy L. Jánossal, NemzTankK 2000.). Az említett általános nyelvészeti bevezetésben a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapott a nyelv kommunikatív és társadalmi funkcióinak bemutatása, elemzése, a nyelvi kontaktusok és a kétnyelvűség árnyaltabb, dinamikusabb megközelítése. Ez a szemlélet és a nyelvnek a szöveg felől való megközelítése érvényesült abban a tankönyvsorozatban és tanári kézikönyvben is, amelyet munkatársakkal, részben volt tanítványaimmal a ’80-as évek elejétől írtam az általános iskola felső tagozatos osztályainak. Azon kívül, hogy az egyetemi tanszék a 281

tanárképzés és továbbképzés alapintézménye is volt, hogy tanítványaink ott tanítottak az erdélyi iskolában, az is közelebb vitt a közoktatáshoz, hogy szülőként is közvetlenül tapasztalhattam, milyen gondjai vannak a magyar nyelv és irodalom oktatásának. Azt is tudtam persze, hogy a magyar nyelv mint iskolai tantárgy nem fölösleges terhe a magyar oktatásnak, mint ahogy a többségi oktatási hatóság sugallja, hanem alaptárgya és integráló eleme az oktatás egészének. 5. Miután a tanszékre kerültem, a hatvanas évek második felétől a „befagyasztás”, a leépítés, az elszigetelés korszaka következett. Így 1990-ben még mindig „a legfiatalabb” nyelvész lehettem a közben új veszteségeket, újabb traumákat átélt tanszéken. Ez a tanszék azonban már elnevezésében sem a régi volt: 1972-ben önállósága megszűnt, egyesítették a magyar irodalom tan-székkel. Az 1989 végi fordulat után abba a helyzetbe kerültem, hogy nekem kellett átvennem az akkor még közös tanszék irányítását. 1990 januárjától 2006. október elsejéig 33 szemeszteren át voltam tanszékvezető, az utolsó négy évben már csak a közben újra önállósult Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéké. A nagy kérdés most az volt: azok után, ahogy elviseltük és elviselhetőbbé próbáltuk tenni a korábbi reménytelen évtizedeket, ahogy akkor is a tanári hivatásba, az anyanyelvbe, a szakmai gyarapodásba kapaszkodtunk mint végső reménységbe, mit tehetünk és teszünk most, amikor több eséllyel lehetünk az idő alakítói? Ebben legfőbb segítőim tanszéki kollégáim voltak, akik mindig mellettem álltak: az idősebbek is, akik rendre nyugdíjba mentek, többen közülük meg is haltak, és a helyükbe, helyünkbe lépő fiatalok is. A rám háruló vezetői szerep és menedzseri feladat nem kedvezett saját szakmai munkámnak. Miközben a másik két magyarságtudományi tanszék újjászervezése mellett a nyelvészeti műhelyben is végbe ment a nemzedékváltás, szakmailag részben a korábbi, le nem zárt vagy nem publikált témák folytatásáról kellett gondoskodni (ilyen volt mindenekelőtt A moldvai csángó nyelvjárás kiadása, az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztésének és kiadásának folytatása), a korábban hiányzó szakmai kapcsolatokat kellett kiépíteni és a tájékozódást kellett biztosítani, s aktualitásuk, fontosságuk miatt is nyitni kellett olyan területek irányában, mint a kétnyelvűség-vizsgálat és általában a szocio-lingvisztika, valamint a kognitív nyelvészet. Korábban az elméleti tájékozódásban és felzárkózásban a fő közvetítő szinte kizárólag Szabó Zoltán professzor volt a saját maga által művelt területeken: a stilisztikában, az irodalmi nyelv történetében, a szövegtanban, a szemiotikában. Most ez a lehetőség kitágult, és – azt hiszem – éltünk is vele. Változtatást igényelt az is, aminek nyomasztó hatását a korábbi időszakban magam is éreztem, hogy a tanszék fontos hagyományos kutatási területei, a dialektológia és a nyelvtörténet, amelyek mindanynyiunk idejét és energiáját lekötötték, lehetetlenné tették a folyamatos tájékozódást az általános nyelvészetben, nyelvelméletben, a kutatást a leíró nyelvészetben stb. Közben ezek természetesen általunk oktatott egyetemi diszciplínák voltak, és az oktatás színvonala bizonyára meg is sínylette ezt a kettősséget, illetve a kutatásbeli egyoldalúságot. Azt hiszem, sikerült helyreállítani a kutatás és az oktatás összhangját a tanszéken, és ez saját szakmai munkámat is segítette. Ennek ellenére intézményi szinten ez sem teszi lehetővé az olyan jellegű specializálódást, amilyen kívánatos volna. A tudomány térképe mindenütt egyforma, az egyetemi alapképzés tantárgyai sem különböznek, mi pedig továbbra is kevesen vagyunk az igazi „munkamegosztáshoz”. Ebből következik, hogy mindenkinek többet kell vállalnia, esetleg a kívánatos elmélyülés rovására. A „pályakényszereket” és a belterjességet 1990 után már jórészt ellensúlyozni lehetett szakmai kapcsolatokkal, folyamatos mozgással, jelenléttel magyarországi egyetemeken, közelebbi és távolabbi konferenciákon, kongresszusokon, a nemzetközi szakmai szervezetekben. A változást követően, már 1990 282

őszétől sikerült elfogadtatni kormányszinten is magyarországi vendégtanár státuszát a tanszéken (első ízben Trianon után), megszokottá vált az is, hogy doktori bizottságainkban a témától függően rendszeresen vehessenek részt magyarországi kollégáink, és az is, hogy a doktori védéseken mindenki olyan nyelvet használjon, amilyet óhajt (hungarológiai témákban természetesen többnyire a magyart). Közben a kölcsönösség is természetessé vált, az, hogy mi magunk is egyre gyakrabban kaptunk vendégtanári meghívást, felkérést arra, hogy vegyünk részt magyarországi habilitációs vagy doktori eljárásokban. A tanszékhez való kötődésem, a tanszékkel kapcsolatos feladataim mellett 2001-ben alapítója lehettem annak a kis műhelynek, amely része az Akadémia által kialakított külső régiókbeli kutatóállomáshálózatnak. Ez a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, és a többi ilyen műhelyhez hasonlóan elsősorban az e régiókra jellemző kétnyelvűség, sajátos nyelvváltozatok, nyelvi folyamatok vizsgálatával foglalkozik közvetlen alkalmazással a nyelvmegtartást célzó nyelvi tervezésben. Ebben a hálózatban is van néhány olyan program, amelynek kezdeményezője voltam, és még több olyan, amelynek megvalósításában részt vettem, vagy folyamatosan részt veszek. Azt is mondhatnám, hogy – noha előre nem tudhattuk – személyes szakmai tájékozódásomban nem ért váratlanul az, amit a változás utáni helyzet lehetővé tett, sőt bizonyos értelemben diktált. Pontosabban: tudtam, saját témáimban, szakterületemen merre kell indulnom. A tanszék gondjaival, sokféle közéleti elkötelezettséggel az idő volt kevesebb, amelyet erre szánhattam. Amikor munkáimról kell számot adnom, legalább annyi az adósságom, mint amennyit elvégezhettem. 6. Hivatalos tanszéki státusom 2008-ban megszűnt, az utolsó évben, már nyugdíjasként, konzultáns professzor voltam (ez a máshol szokásos emeritus címnek felel meg). Még ezt megelőzően, tanszéki kollégáim kétkötetes „köszöntő könyv”-vel leptek meg: Nyelvek és nyelvváltozatok a könyv címe, több mint száz kolléga írt bele, és még többen szerepelnek a Tabula gratulatoriában. A munkámra továbbra is igényt tart a tanszék elsősorban a doktori iskolában, doktori hallgatók irányításában (irányítóként eddig közel 30 doktori értekezést vittem sikerre, nagyrészük nyomtatásban is megjelent), a könyvtár és a céduláim is tanszéki szobámhoz kötnek. Az egyetem mostani vezetése azonban persona non gratának tekint, és ennek elsősorban nem az a fő oka, hogy – mint máshol is a bölcsészkarok – mi is terhet, veszteséget jelentettünk a költségvetésben, hanem az, hogy vezető tanárként szószólója voltam vegyes egyetemünk magyar oktatóinak, magyar oktatásának. Az volt a célunk, hogy stabil intézményi és jogi kerete legyen a magyar oktatásnak, kiszabaduljon a többségi felügyeletből, legyen meg a kellő önállósága a szakmai munkában, a fejlesztésben. Erre 2004–2006 között történtek az utolsó kísérletek: felkérésre dolgoztam ki (három kollégámmal) az önálló magyar karok tervét (nyomtatásban is megjelent), az oktatók többsége támogatta, a vezetőség hallani sem akart róla. 2006 februárjában volt még egy utolsó tárgyalási kísérletünk, a magyar kollégák határozott kérésére vállaltam el, hogy ezen a tárgyaláson szószólója legyek a mi közösségünknek. Az egyetem elnöke és rektora minden kérésünket, javaslatunkat elutasította. Akkor már sejtettem, hogy akadémiai tagságommal, a kollégák rokonszenvével és támogatásával sem számíthatok semmi jóra. Kegyvesztett lettem, és amint lehetett, kihasználták az alkalmat, hogy megszabaduljanak tőlem. Mivel a mostani egyetemi vezetés az egész bölcsészkarral és a magyar oktatói közösséggel szemben áll, vigasztalónak, megnyugtatónak tekinthetem, hogy ez utóbbiakhoz tartozom és nem az előbbiekhez. 7. Ha nem tudnám, hogy azt az értékelést, amely az engem ért elismerésekben fejeződik ki, nem személyemmel, szakmai eredményeimmel kell összekapcsolni, hanem a hellyel, a témákkal, a szakmai és a tágabb közösséggel, akkor szabadkoznom kellene miatta. Sok tekintetben egyedül maradtam saját nem283

zedékemből, ezért is kellett és kell többet vállalnom, jóval nagyobb (szak)területen, szélesebb körű elkötelezettséggel, mint amennyit jól, jó lelkiismerettel el lehet végezni. Az elismerést sok esetben magam is inkább elvárásként értelmeztem, mint például, amikor már 1990 májusában tiszteletbeli tagjává választott a Magyar Néprajzi Társaság, aztán valamivel később a Magyar Szemiotikai Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, vagy amikor 1996-ban szinte egy időben lettem alelnöke a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak és erdélyi társelnöke az Anyanyelvi Konferenciának. Fontos, megtisztelő volt számomra a Lőrincze-díj, később a Lotz János-emlékérem vagy a Kemény Zsigmond-díj. Nagy segítséget jelentett, szakmailag is a szegedi vendégtanársággal, a Széchenyi Professzori Ösztöndíj. Erdélyben minden más elismerésnél kitüntetőbbnek éreztem a Kriterion-koszorút, aztán szülőfalum díszpolgárságát, majd azt, hogy tiszteletbeli tagjává és alelnökévé választott az Erdélyi Múzeum-Egyesület. De egyéb hasonló erdélyi szerepeimben is egyszerre érzem a megbecsülést és a rám váró feladatokat, a napi munkát, amelyek nem mindig szakmaiak, pl. az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségében, az Erdélyi Tankönyvtanácsban, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületben. Mindennél kitüntetőbb volt természetesen a Magyar Tudományos Akadémia külső tagsága 2004ben, és az különösen, hogy jelölésemet öt olyan, általam igen nagyra becsült tudós támogatta, akik három tudományterületet képviselnek: Benkő Loránd, Kiss Jenő, Kósa László, Paládi-Kovács Attila és Szegedi-Maszák Mihály. Akkor még nem tudhattam, hogy ehhez kapcsolódik majd a következő, szintén rendkívül megtisztelő, mostani mindennapjaimat meghatározó új feladat. Az Akadémia 2006-ban döntött arról, hogy Erdélyben – ahol viszonylag sok külső tagja és még jóval több köztestületi tagja él és dolgozik – létrehozza „külső” területi bizottságát is, az elsőt az országhatáron kívül. Ennek lettem első elnöke 2007-ben. Az olvasó megértésére számítva jelzem, hogy ebben a pályaképben átfedések vannak azzal a szöveggel, amelyet a Kontra Miklós és Bakró-Nagy Marianne szerkesztésében 2009-ben megjelenő, A nyelvészetről – egyes szám, első személyben II. című kötetbe írtam.

A pályakép fontosabb adatai Született: 1941. július 7-én a Kolozs megyei Körösfőn. Gyermekei: Áron (1968), Veronka (1974), Imre (1977), Máté (1989). A középiskolát Nagyváradon végezte a volt Premontrei Főgimnázium utódiskolájában, a 4-es számú Középiskolában. 1959–1964: A kolozsvári egyetemen tanult. 1964-től oktatója a kolozsvári egyetemnek. 1976: A filológiai tudományok doktora. 1985: Csűry Bálint-emlékérem (Magyar Nyelvtudományi Társaság). 1990: Egyetemi tanár, doktori programvezető. 1990–2006: Tanszékvezető (1990–1994. Magyar filológiai tanszék. 1994–2002. Magyar nyelv és kultúra tanszék. 2002–2006. Magyar és általános nyelvészeti tanszék). 1992: Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége alapító tagja, tiszteletbeli elnöke, 1998-tól elnöke. 1993: Az Erdélyi Tankönyvtanács alapítója, 1998-tól kuratóriumi elnöke. 1995: Lőrincze Lajos-díj (Anyanyelvápolók Szövetsége). 284

1996: Bárczi Géza-emlékérem (Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága). 1996–2006: A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság alelnöke. 1996: Az Anyanyelvi Konferencia elnökségi tagja, majd erdélyi társelnöke. 1999–2003: Széchenyi Professzori Ösztöndíjas. 2001: Az MTA erdélyi Szabó T. Attila Nyelvi Intézetének alapítója és szakmai vezetője. – Lotz János-emlékérem (Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság). – A magyar népi kultúra kutatásáért emlékérem (Györffy István Néprajzi Egyesület). 2002: Kriterion-koszorú (Kriterion Alapítvány). – Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának meghívott, majd rendes tagja. 2004: A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. – A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület alapító tagja és elnöke. 2005: Kemény Zsigmond-díj (Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány). 2006: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke. 2007: A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke. – Az MTA Arany János-életműdíja. – Implom József-díj (Magyar Nyelvtudományi Társaság). 2008: A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények főszerkesztő-helyettese.

BIBLIOGRÁFIÁJA 1965. A körösfői népi hímzés szakszókincse. NyIrK 9/1. 79–93. 1966. A körösfői í-zés állapota. NyIrK 10/1. 61–75. 1967. Román eredetű elemek Gvadányi munkáiban. NyIrK 11/1. 13–23. 1968. Szováti tájszók. NyIrK 12/2. 317–321. 1970. A rövidebbet húzza. Nyr 94. 233–5. A lexikológia néhány módszertani kérdése és a magyar szakszókincs-kutatás. StUBB Phil. 2. 73–85. 1971. Szemelvények a magyar nyelvemlékekből. Kolozsvár, 112 p. (Vál., szerk.; társszerk. Kósa Ferenc.) Egyetemi jegyzet. A kalotaszegi nyelvjárás kutatásának története. NyIrK 15/1. 5–20. 285

A néprajzi leírás néhány kérdése a népi foglalkozások szókincsének vizsgálatában. StUBB Phil. 1. 67– 78. 1972. A nyelv világa. Kolozsvár, 208 p.Társszerző: Szabó Zoltán és Teiszler Pál. A tájszók leíró szempontú osztályozásáról. NyIrK 16/2. 231–41. Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. StUBB Phil 1. 145–7. (Ism.) 1973. Vámszer Márta: A kalotaszegi nyelvjárás igeragozási rendszere. Kriterion, 1972. NyIrK 17/2. 379–82. (Ism.) 1974. Adalékok román eredetű népi növényneveink ismeretéhez. NyIrK 18/1. 98–102. 1975. Nyelvelméleti tanulmányok. Bukarest, 344 p. (Vál., szerk.; társszerk. Teiszler Pál.) Az „Anyanyelvünk” és az erdélyi magyar nyelvművelés új szakasza. In: Anyanyelvünk művelése. Cikkek és tanulmányok. Szerk. Gálffy Mózes–Murádin László. Bukarest, 119–23. El kell mennem. In: Anyanyelvünk művelése. Cikkek és tanulmányok. Szerk. Gálffy Mózes–Murádin László. Bukarest, 169–71. Szabad szórendünk néhány kötöttsége. Anyanyelvünk művelése. Cikkek és tanulmányok. Szerk. Gálffy Mózes–Murádin László. Bukarest, 167-8. A hímzés és a hímzett ruhadarabok néhány szemiotikai funkciója Kalotaszegen. NyIrK 19/1. 59–64. A nyelvművelés etikája. Korunk 34/9. 723–5. (Ism. Cs. Gyímesi Éva könyvéről) 1976. Ezerjófű. Etnobotanikai útmutató. Bukarest, 256 p. Társszerző: Szabó Attila. O încercare de clasificare sincronică a regionalismelor. StUBB Phil. 21. 43–52, 203–25. Egy háromszéki falu népi növényismerete. Ethnographia 87/1-2. 203–25. Társszerző: Szabó T. E. Attila. Tájékoztató mutatvány egy népi növényismereti gyűjtésből. NyIrK 20/1. 52–60. Társszerző: Szabó T. E. Attila. Új nyelvelméleti antológiák. NyIrK 20/1. 113–4. (Ism. Szabó Zoltánnal) Márton Gyula (1916–1976). Korunk 6. 431–4. 1977. A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai. Bukarest, 1070 p Társszerző: Márton Gyula–Vöő István. Máté Jakab–Schveiger Paul: Nyelvészet és matematika. NyIrK 21. 236–7. (Ism.) 1978. Rendszerszerűség és produktivitás a Phaseolus népi terminológiájában. NyIrK 22/2. 175–90. Takács Lajos: Egy irtásfalu földművelés. NyIrK 22/2. 239. (Ism.) 286

1979. A kalotaszegi népi hímzés és szókincse. Bukarest, 326 p. Idegen szavak szótára I-II. Bukarest, 382 + 405 p. Társszerző: Bakos Ferenc és Teiszler Pál. Virágnyelv – virágének. (Növényi jelek, jelképek Kalotaszegen). In: Mindennapi közlésvilágunk. Tett 11/3. 15–20. Népi növényismeret a növénynevek tükrében. Honismeret 5-6. 100–2. A népi hímzés jelfunkciói Kalotaszegen. Korunk Évkönyv 1979. 112–21. 1980. A régi növényvilág és változásai a kalotaszegi földrajzi nevek tükrében. In: Nyelvészeti tanulmányok 1980. Szerk. Teiszler Pál. Bukarest, 131–72. Társszerző: Szabó T. E. Attila Kerti virágok és dísznövények Kalotaszegen. In: Népismereti Dolgozatok 1980. Bukarest, 100–14. Társszerző: Szabó T. E. Attila. 1981. Magyar nyelv. Tankönyv az V. osztály számára. Társszerző: Kuszálik Piroska. Bukarest, 128 p. A romániai magyar nyelvtudományi kutatások. In: A romániai magyar nemzetiség. Bukarest, 286–312. Cercetări de lingvistică. In: Naţionalitatea maghiară din România. Bucureşti, 281–308. Az alakor (Triticum monococcum L.) Erdélyben. Ethn 92/2-3. 259–77. Társ- szerző: Szabó T. E. Attila. A román–magyar nyelvi kölcsönhatás néhány szemantikai vonatkozása. NyIrK 25/1. 77–81. Tűrömfű és jajlevél. Korunk 40/10. 769–71. Melius Péter: Herbárium …, Bukarest, 1978. Hungarológiai Értesítő 3/3–4. 171–2. (Ism.) 1982. A magyar nyelv tanítása az V–VIII. osztályban. Bukarest, 104 p. Társszerző: Kuszálik Piroska. Magyar nyelv. Tankönyv a VI. osztály számára. Bukarest, 140 p. Társszerző: Kabán Annamária és Kalapáti Jolán. J. Lőrinczi Réka: A magyar rokonsági elnevezések rendszerének változásai. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980. NyIrK 26/1-2. 183–4. (Ism.) A beszéd: tett! Tett 3. 31–5. 1983. Magyar nyelv. Tankönyv a VII. osztály számára. Bukarest, 140 p.Társszerző: Kalapáti Jolán. 1984. Beszélési szokások. In: Időfaggató (A hét évkönyve). 14–5. ND /Népismereti Dolgozatok/ 1983. Utunk 39/6. 1–2. (Ism.) Nyelvészeti Tanulmányok 1983. Utunk 39/10. 1–2. (Ism.) Lehet-e művelni a nyelvet? /Murádin László Szavak színeváltozása c. kötetéről/ Korunk 43/1. 73–4. (Ism.) Egy vén dohogó helyesírása /Kósa Ferenc Apor Péter helyesírása és nyelvének hangállapota c. kötetéről/ Korunk 43/3. 232–3. (Ism.)

287

1985. Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete. Bukarest, 368 p. Társszerző: Szabó Attila. Magyar nyelv és irodalomolvasás. Tankönyv a VIII. osztály számára. Bukarest, 306 p. Társszerző: Tamás Éva. Nyelvünk – iskolai tantárgyként I. Utunk 40/50. 1–2. Kísérletező tanár /Bíró Zoltán Beszéd és környezet. Tanulmányok az anya-nyelvhasználat köréből c. kötetéről/ Utunk 40 (március 1.) (Ism.) Paul Schveiger: O introducere în semiotică. Puncte de vedere. Bucureşti, 1984. NyIrK 29/1. 84–5. (Ism.) 1987. Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus köréből. Bukarest, 248 p. (Szerk. és előszó) 1988. Teremtő nyelv. Bukarest, 247 p. Egy új határtudomány: a beszélés néprajza. Tett 48. 59–63. Balázs János: Hermész nyomában. A magyar nyelvbölcselet alapkérdései. Budapest, 1987. NyIrK 32/2. 195–6. (Ism.) 1989. Cercetările de dialectologie maghiară din R. S. R. In: Dialectologica. Bucureşti, 263–8. Alexandru Graur (1900–1988). NyIrK 33/1. 102. 1990. A nyelvi közlés zavarai, különös tekintettel a kommunikáció kontextusára. NyIrK 34/2. 31–8. 1991. A moldvai csángó nyelvjárás atlasza I-II. Budapest. A kiadás előkészítője Murádin Lászlóval. (MNYTK 193.) Nyelvjárásaink és a román nyelvi hatás. Korunk 7. 887–9. Oktatás a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar filológiai tanszékén. Néprajzi Hírek 20/2-3. 86–95. 1992. Kísérlet a regionális szintű román nyelvi hatás mértékének kvantifikálására. In: Társadalmi és területi változatok a magyar nyelvben. Szerk. Kontra Miklós. Az MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest, 159–64. (Linguistica Series A, Studia et dissertationes 9.) Magyar műhely Kolozsváron – hungarológiai műhelyek Romániában. NYéK 86. 79–84. 1993. Magyarságtudomány és magyar nyelvtudomány Kolozsváron. MNy 99. 288–96. Magyar nyelvi gondok Romániában. Nyr 117. 482–5. 288

A magyar nyelv iskolai oktatásának reformja Romániában a nyolcvanas években. Új Pedagógiai Szemle 43/2. 70–4. Regionalitás a szójelentés körében. Nyitrai Nemzetközi Nyelvészeti Konferencia előadásai (1992. szept. 17–18). Hungarológia 3. Budapest, 1993. 153–7. Vergődés a nyelvben? Korunk 2. 6–9. Hol a nyelvi ideal? NyéK 88. 17–21. 1994. Az anyanyelv ökológiája Erdélyben. Kétnyelvűség 2/1. 8–16. Nyelvi gondok Erdélyben akkor és most (1793–1993). In: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság kétszáz éve (1793–1993). ETF 218. 46–55. Normagondok Erdélyben (1793–1993). Nyr 118. 133–44. (A Nyelvmentés vagy nyelvárulás? 1998 c. kötetben is: 197–210). Az anyanyelv az országhatáron túl. In: Biztonságunk záloga, a nyelv. Budapest, 56–70. Koreszmék és rögeszmék. In: Szentkatolnai Bálint Gábor. ETF 220. 13–20; Magyar Szemle 3/11. 1177–87. Kötöttségek, lehetőségek, esélyek. NyéK 89–90. 15–9. Nyelvészeti tárgyak oktatása a kolozsvári egyetemen. NYÉK 89–90. 69–72. 1995. A kisebbségi iskolák kétnyelvűsége és kettősnyelvűsége. Irodalmi Szemle (Pozsony) 38/3. 82–7. (A Nyelvmentés vagy nyelvárulás? 1998 c. kötetben is: 299–304). A kollektív kétnyelvűség három típusa. Kétnyelvűség 3/2. 1–8. Magyar nyelvi különfejlődés a Kárpát-medencében. XXV. Kazinczy Napok Kassa ’94. Pozsony, 72– 85. Anyanyelvű oktatás és az anyanyelv oktatása Erdélyben. In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Országos Anyanyelv-oktatási Napok. Eger, 1994. júl. 4–7. MNyTK. 198. Budapest, 41–51. A Daphnék az erdélyi népi növényismeretben. In: Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 3. Kolozsvár, 34–41. Kós Károly írói nyelve és a kalotaszegi népnyelv. In: Kós Károly egyetemessége felé. Tanulmányok, cikkek, emlékezések, levelek és dokumentumok. Marosvásárhely, 71–7. Még egyszer az el kell menjek-ről. ÉA 17. 11. Fülei-Szántó Endre (1924–1995). Nyr 119. 102–3. 1996. Ezerjófű. Etnobotanikai útmutató. Budapest, 218 p. Társszerző: Szabó Attila. Nyelv és szórvány. In: Jelen és jövő a szórványkutatásban. Temesvár, 24–34. A magyar–román interetnikus kapcsolatok néhány nyelvi vonatkozása. In:: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Az 1995-ben meg- rendezett konferencia anyaga). Szerk. Katona Judit–Viga Gyula. Miskolc, 113–20. Aszimmetria-tényezők a kollektív kétnyelvűségben. In: Nyelv, nyelvész, társadalom. Emlékkönyv Szépe György 65. születésnapjára barátaitól, kollégáitól, tanítványaitól. Szerk. Terts István. Pécs, 219– 23. Szociolingvisztikai dilemmák. Korunk VII/9. 36–42. 289

A hungarológia dilemmái kisebbségben. Magyar Szemle 5/5. 630–40. Nemes rögeszménk: az anyanyelv. NyéK 92–93. 11–3. Fény és árnyék az erdélyi magyar nyelvhasználatban. NyéK 92–93. 41–3. Nyelvi hatás és a nyelvhasználat felelőssége. In: Az anyanyelv a hangzó médiában. Sepsiszentgyörgy, 5–10. (AESZ-füzetek 2.) Tokaji reflexiók. Helikon 7/21. 4–5. Nagy Jenő (1916–1996). NyIrK 40/1. 115–6. 1997. Szöveg és stílus. Szabó Zoltán köszöntése. Kolozsvár, 470 p. (Szerk.) A ritualizált szöveg. In: Szöveg és stílus. 329–34. A növénynevek és a földrajzi nevek viszonyáról. In: Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai (Miskolc, 1995. Augusztus 28-30). Szerk. B. Gergely Piroska–Hajdú Mihály. Budapest–Miskolc, 427–30. (MNyTK. 209.) Kontaktusjelenségek és folyamatok a magyar nyelv kisebbségi változataiban. NyIrK 41/1. 37–50. Kert, gyepű, határ. Ethnographia 108/1–2. 219–34. A magyar nyelv értékelése szomszédaink körében. Kisebbségkutatás 6/4. 405–10. A magyar nyelv státusa a kolozsvári egyetemen. Magyar Felsőoktatás 8/9. 30–1. Regionalitás és egyetemesség a kolozsvári nyelvészek munkásságában. NyIrK 41/2. 171–5. A mondat teherbírása. In: A napilapok nyelvéről. Kolozsvár, 7–12. AESZ-füzetek 3. Szabó T. Attila, a kolozsvári egyetem tudós tanára. MNy 93. 411–4. Nyelvi tájaink atlasza. Helikon 8. 1–2. (Ism.) 1998. Idegen-e a magyar nyelv a Kárpát-medencében? In: Történelmünk a Duna-medencében. Kolozsvár– Temesvár, 27–37. Gondolatok a magyar nyelv mai helyzetéről. MNy 94. 43–8. A kisebbségi tankönyvírás csapdái és dilemmái. Magyar Felsőoktatás 10. 38–9. Érvek a kolozsvári székhelyű, önálló, magyar oktatási nyelvű egyetem ügyében. Magyar Felsőoktatás 8. 35. A hitélet anyanyelvisége a mai Erdélyben. In: A Magyar művelődés és a kereszténység. La civilta ungherese e il cristianesimo II. Budapest–Szeged, 1123–9. Die Muttersprächlichkeit des religiösen Lebens im heuteigen Siebenbürgen. UrAltJb 15. 107–15. 1999. Az anyanyelv mítosza és valósága. AESZ-füzetek 5. Kolozsvár, 103 p. A megmaradás esélyei. Anyanyelvű oktatás, magyarságtudomány, egyetem Erdélyben. Budapest, 200 p. Evaluation of the Hungarian Language by our Neighbours. Minorities Research. Budapest, 88–91. Asymmetriefaktoren bei kollektiver Zweischprächigkeit. Kulturdialog und akzeptierte Vielfalt? Rumänien und rumänische Sprachgebiete nach 1918. Stuttgart, 215–22. Der Status der ungarischen Sprache an der Universität von Klausenburg. Siebenbürgen. Magie einer Kulturlandschaft. Klausenburg, 119–31. 290

Modern törekvések a nyelvészetben és a néprajzban. In:: 125 éves a kolozsvári egyetem. Szerk. Cseke Péter–Hauer Melinda. Kolozsvár, 49–53. „Csak sírni tudok magyarul ...” Korunk 10/10. 5–8. Az egyetem-szindróma. Hitel 12, 1999, 8: 67–71. Az egyetem: a kisebbség egyetemesség-igénye. Kisebbségkutatás 8/4. 479–84. Gyérülés és szétszórattatás. Gondolatok a szórványok nyelvi helyzetéről. NyéK 106. 92–5. Magyarságtudományi tanszék – kisebbségben. Debreceni Szemle 1. 113–6. Herrmann Antal és Kalotaszeg. A Kriza János Néprajzi Társaság Értesítője 1–2. 40–3. Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). MNy 95. 493–7. (Ism.) A 19. századi nyelvtudomány rövid története I. 1997; A 20. századi nyelvtudomány történetének főbb elméletei és irányzatai II. 1998. NyIrK 43/1-2. 153–6. (Ism.) A nyelvtudomány története – magyar szemmel. Magyar Szemle 8/5-6. 185–90. (Ism.) Erdélyi tudós ünneplése Göttingában. Helikon 11/1. 2–3. 2000. A kreatív nyelvhasználat és az iskola. Budapest, 140 p. Társszerző: Nagy L. János. A Homoród vidéki tájszólás. In: „A Homoród füzes partján...” Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Szerk. Cseke Péter–Hála József. Csíkszereda, 195–216. Eltérő szerkezetek kiegyenlítődése a nyelvi kontaktusban. In:: Nyelvek és kultúrák érintkezése a Kárpát-medencében. Szerk. Borbély Anna. Budapest, 165–71. The University: The Minority’s Need of Universality. Minorities Research. 2. Budapest, 71–8. Anyanyelvűség, többnyelvűség, integráció és a kisebbségek. Hitel 10. 11–9. Közelkép a kolozsvári egyetemről. Educatio 9/2. 331–9. Magyarságtudomány és hungarológia határán. Hungarológia 2. 230–3. Elvek, tervek és realitások. Magyar Kisebbség 6/2. 40–5. Látlelet a szórványhelyzet nyelvi következményeiről. ErdMúz 62/3–4. 287–90. Csupán helyesírás vagy annál több? Korunk 7. 32–3. Szabály és hagyomány a helységnevek ragozásában. ÉA 22/4. 6. Tízesztendős a Kriza János Néprajzi Társaság. Honismeret 3. 37–9. Balázs Géza: Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón. NyIrK 42/2. 112–3. (Ism.) Közelebb a szöveghez (Petőfi S. János–Benkes Zsuzsa: A szöveg megközelítései). Iskolakultúra 10. 102–5. (Ism.) 2001. A nyelv ritkuló légköre. Szociolingvisztikai dolgozatok. Kolozsvár, 290 p. A kisebbségi nyelvváltozat és nyelvi helyzet szépírói megjelenítése Páskándi- nál. In: Színes eszmék nem alszanak. Szépe György 70. születésnapjára. II. Szerk. Andor József–Szűcs Tibor–Terts István. Pécs, 946–50. Nyelv és ethosz. In: ModNyelvOkt 7/2–3. 11–8. Milyen magyar nyelvet tanítsunk? In: A helyesírás és a millenium. Szerk. Nagy L. János. Gyula, 75–83; MTan 42/5. 10–4. Újabb magyar nyelvi fejlemények az országhatáron innen és túl. In: Éltető anya- nyelvünk. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza–A. Jászó Anna–Koltói Ádám. Budapest, 383–6. 291

Szöveg és szituáció. In: Szemiotikai szövegtan 14. Szerk. Petőfi S. János–Békési Imre–Vass László. Szeged, 29–36. A kisebbségi identitás dinamikája – más megközelítésben. Kisebbségkutatás 10/1. 15–20 Nemzedékváltás és intézményépítés. In: Kriza János Néprajzi Társaság Év-könyve 9. 14–7. Máté Jakab (1926–2001). NyIrK 45/1-2. 160–2. 2002. Hungarológia és dimenzionális nyelvészet. Előadások az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Jyväskylä 2001. aug. 6–10). Debrecen–Jyväskylä (Szerk.; társszerk.: Hoffmann István és Juhász Dezső.) Státus, presztízs, attitűd és a kisebbségi nyelvváltozatok értékelés. In: Hungaro-lógia és dimenzionális nyelvészet. 311–316. Örökség és kihívás. Az erdélyi magyar nyelvtudomány a század- és ezred- fordulón. In: Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tu-dományos kutatások 1990–2001 közötti eredményeiről. I. Szerk. Tánczos Vilmos–Tőkés Gyöngyvér. Kolozsvár, 15–50. A tudomány látlelete önmagáról. In: Tizenkét év III. 251–261. A nyelvi állomány tervezése a külső régiókban. NyéK 32/2. 22–29. A kisebbségi magyar nyelv helyzete, állapota, esélyei. NyéK 32/6. 7–13. The Dynamics of Identity – a Different Approach. Minorities Research. 4. 8–14. Szövegfragmentumok – fragmentált szöveg egy írói „plakáton”. In: Szöveg az egész világ. Petőfi S. János 70. születésnapjára. Szerk. Andor József–Benkes Zsuzsa–Bókay Antal. Budapest, 412–6. Újabb magyar nyelvi fejlemények az országhatáron innen és túl. In: Éltető anya-nyelvünk. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk. Balázs G.–A. Jászó A.–Koltói Á. Budapest, 383–6. A magyar nyelv helyzete Erdélyben. In: „A magyar nyelv ma néktek végső menedéktek…” Küzdelem a magyar nyelvért a három régióban. Szerk. Maróti István–Székely András Bertalan. Budapest, 17–29. Nyelv és ethosz. In: A nyelv nevelő szerepe. A XI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszs előadásainak válogatott gyűjteménye. Szerk. Fóris Ágota–Kárpáti Eszter–Szűcs Tibor. Pécs, 18–25. 2003. Népi nevek, népi hagyományok. Marosvásárhely, 273 p. Nyelvi kapcsolatok, nyelvi dominanciák az erdélyi régióban. Kolozsvár, 222 p. Társszerző: Benő Attila. (A Szabó T. Attila. Nyelvi Intézet Kiadványai 1.) Nyelvi jogok Romániában. Társszerző: Benő Attila. In.: Kisebbségek, nyelv-politika Kelet-KözépEurópában. Szerk. Nádor Orsolya–Szarka László. Budapest, 123–47. Többletek és hiányok. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Keszler Borbála. Budapest, 278–81. Die juristische Regelung des Sprachgebrauchs in Rumänien und die Muttersprachensprecher. In: Sprache und die kleinen Nationen Ostmitteleuropas. Begegnungen. Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest. Band 21. Hrsg. Ferenc Glatz. Budapest, 71–86. Társszerző: Benő Attila. Magyar értelmező kéziszótár. Budapest. (Erdélyi munkatársként) 2004. Anyanyelv és oktatás. Csíkszereda, 164 p. 292

Magyarul megszólaló tudomány. Apáczai Enciklopédiájának ösztönzése és példája a magyar tudományos nyelv és stílus megteremtésében. Budapest, 264 p. (Szerk. és előszó) Magyar nyelvű tudományosság – kezdet és vég? In: Magyarul megszólaló tudo-mány. 233–42. A külső régiók esélyei az új évszázad magyar nyelvi kommunikációjában. In: A magyar nyelvi kultúra jelene és jövője II. Szerk. Balázs Géza. Budapest, 213–28. A moldvai magyar nyelv szótára – elvek és problémák. In: Nyelv és nyelvhasználat a moldvai csángók körében. Szerk. Kiss Jenő. Budapest, 180–96. (MNyTK. 221.) A hiány tünetei a külső régiók magyar nyelvi változataiban. NyIrK 45/1–2. 117–23. A magyar nyelv szótárai, nyelvtanai, kézikönyvei és a határon túli magyar nyelvváltozatok. MTud 7: 724–6. A romániai magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai. Kisebbségkutatás 13/1. 76–85. Ethnobotanical and ethnobiodiversity studies for in situ protection of horticultural plant genetic resources in Alp–Balcan–Carpath–Danube (ABCD) Area. In: Acta Horticulturae, 618–42, ISHC, Leuven, CD-ROM. Online: http://www.actahort.org/books/623/623_6htm Társszerző: Szabó T. A., Szabó I., Balogh L., Bauer N., Frendl K. Tervezet a BBTE két önálló, magyar oktatási nyelvű karának létrehozására. Magyar Kisebbség 9/4. 253–71. Társszerzők: Kása Zoltán, Néda Árpád, Sárkány-Kis Endre. Aktuális folyamatok a romániai (magyar) felsőoktatásban. In:: Minőségi igények és módszertani követelmények a felsőoktatásban. Szerk. Cseke Péter–Kozma Kis Erzsébet. Kolozsvár, 11–8. Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila: Helyesírás. Budapest. (Erdélyi munkatárs-ként) 2005. Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat. Kolozsvár, 206 p. (Szerk., társ-szerkesztő: Benő Attila. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 2.) A nyelvész Brassai élő öröksége. Az 1997. május 22-23-i emlékülés előadásai. Előszó és szerk. Kolozsvár, 134 p. (ETF 256.) Akarunk-e élni is a joggal? Szimbolikus és pragmatikus attitűd a nyelvi jogok érvényesítésében. In: Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat. 140–4. Nyelvi jogok Romániában.. In: Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat. 95–121. Társszerző: Benő Attila. Regionalitás és egyetemesség a kolozsvári nyelvészek munkásságában. In: A nyelvész Brassai élő öröksége. 50–3. Magyarnyelvűség a mai Erdélyben. Magyar Szemle 14/3-4. 91–100. (Újraközölve: Az év esszéi 2006. Szerk. Ekler Andrea és Rosonczy Ildikó. Budapest, 114–9.) A szomszédos országok magyarnyelvi kutatóállomásairól. MNy 101. 105–13. Társszerzők: Csernicskó István, Papp György, Szabómihály Gizella. Magyar nyelv- és nyelvjárásszigetek Romániában. MNy 101. 406–13. Kusza nyelvi „vonalak” a kolozsvári egyetemen. In: Sült galamb? Magyar egye-temi tannyelvpolitika. Szerk. Kontra Miklós. Somorja–Dunaszerdahely, 89–94. Tanulságok – szentencia nélkül. In: Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelv- politika. Szerk. Kontra Miklós. Somorja–Dunaszerdahely, 239–46. Lyukasháló: Pedagógusképzés az egyetem árnyékában. Korunk 16/6. 67–72. Kontra Miklós szerk., Nyelv és társadalom a rendszerváltáskori Magyarorszá-gon. MNy 101. 352–7. (Ism.) 293

2006. Néhány (utólagos) észrevétel a nyelvek érintkezéséről. In: A mondat: kaland. Szerk. Vass László. Szeged, 301–4. Certainties and Doubts at Kalotaszeg. In: Perspectives of Diaspora Existence. Hungarian Diasporas in the Carpathian Basin – Historical and Current Contexts of a Specific Diaspora Interpretation and Its Aspects of Ethnic Minority Protection. Eds. Balázs Balogh–Zoltán Ilyés. Budapest, 65–78. A belső tagolódás kérdése a moldvai magyarban a szóföldrajz alapján. NyIrK 50/1–2. 29–52. A kolozsvári egyetem és tudós professzora. MNy 102. 269–74. Önálló mozgástér és annak hiánya a romániai oktatásban: a pedagógusképzés helyzete. Kisebbségkutatás 15/2. 219–28. Az iskolateremtő Szabó T. Attila. MNyj 44. 1–8. Volt mestereink és tanáraink: Szabó T. Attila és Márton Gyula. NyéK 36/4–5. 77–82. Szándékok és érdekek. Magyar Kisebbség 1–2. 70–5. Magyar nyelv, magyar nyelvhasználat Kolozsváron. In: Nyelvi közösségek – nyelvi jogok. Szerk. Benő Attila–Szilágyi N. Sándor. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 3. Kolozsvár, 267–73. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a kolozsvári nyelvészeti iskola. In: Az erdélyi magyar tudomány történetéből. Szerk. Illyés Szilárd, Tamásné Szabó Csilla. Kolozsvár, 19–27. A Bolyai Tudományegyetem hatása és példája az anyanyelvű képzésben. In: Egyetem az idő sodrásában. Szerk. Veress Károly. Kolozsvár, 71–8. 2007. Nyelv, nemzet, identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Debrecen, 2006. aug. 22– 26.) nyelvészeti előadásai. I. kötet. Szerk. Maticsák Sándor–Jankovics József–Nyerges Judit. Társszerk. Kolláth Anna és Péntek János. Debrecen–Budapest, 403 p. Kalotaszeg bizonyosságai és kérdőjelei. In: Regionális identitás, közösség- építés, szórványgondozás. Szerk. Balogh Balázs–Bodó Barna–Ilyés Zoltán. Budapest, 141–9. Transzszilvanizmusok, romanizmusok és a határtalanítás programja. In: Nyelv, nemzet, identitás. 115– 24. A csinál ige a moldvai magyar nyelvjárásban. In: V. Dialektológiai Szimpozion. Szombathely, 2007. aug. 22–24. Szerk. Guttmann Miklós, Molnár Zoltán. Szombathely, 207–10. Nyelv és identitás a Kárpát-medencében. Hitel 20/7. 91–8. (Újraközölve: Az év esszéi 2008. Szerk. Ekler Andrea–Rosonczy Ildikó. Budapest, 135–44; A visszaszerzés reménye. Húszéves a Hitel. Szerk. Papp Endre. Budapest, 2008, 541–7.) Nyolcvan nyugtalan év. Hitel 20/10. 71–4. Tankönyvek, oktatási anyagok, taneszközök a hazai magyar közoktatásban. In: Romániai Magyar Évkönyv 2006. Szerk. Bodó Barna. Temesvár, 232–40. A nyelv szerepe az identitásban. In: Szabó Dezső Emlékkönyv. Szerk. Makkay Ferenc–Szilágyi Gizella. Kolozsvár, 77–83. Értelmező szótár+ I–II. Főszerk. Eőry Vilma. Budapest. (Erdélyi munkatárs- ként) Idegen szavak szótára. Szerk.Tolcsvai Nagy Gábor. Budapest. (Erdélyi munka-társként) Szabó Zoltán. 1927. febr. 18 – 2007. jún. 19. NyIrK 51/1–2. 155–6.

294

2008. A magyar nyelv erdélyi helyzete és perspektívái. In: Értékek, dimenziók a ma-gyarságkutatásban. Szerk- Fedinec Csilla. Budapest, 136–52. Hungarian Language in the Carpathian Basin: Status and Perspectives. In: Eurasian Studies Yearbook (Bloomington, Indiana) 80. 71–88. A(z anya)nyelv szerepe a tudományos képzésben és a tudományművelésben. Hitel 21/5. 116–20. A nyelv és kultúra hálója: intézmények hálózata. NyéK 38/2. 22–7. A magyar nyelv a történelemben és a változó közösségekben. NyéK 38/4. 92–4. Termini: magyar nyelvészeti kutatóállomások hálózata a Kárpát-medencében. Kisebbségkutatás 17/4. 699–722. Az ë hang Kodály korában és ma. Nyr 132. 503–7. Három könyv a szemiotikai textológia témaköréből. MTud 169/9. 1156–9. (Ism.) O gramatică românească – în maghiară pentru maghiari. Revista 22, anul XV (934), 29 ian. 2008 – 04 febr. 2008. (Ism.) 2009. Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról. Kolozsvár, 184 p. Szerk.és előszó; társszerk.: Bálint Emese. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5.) A magyar közoktatás nyelvi és szakmai feltételei. In: Oktatás: nyelvek határán. 69–109. Nyelvoktatássá válik a román nyelv tanítása, vagy megmarad eredménytelen „anyanyelvpedagógiának”? Oktatás: nyelvek határán. 173–6. Nyelvi utazás tájban, időben. Hitel 22/2. 110–3. Változó kor(unk) – változó nyelv(ünk). Korunk 20/2. 6–11. Termini: the network of Hungarian linguistic research centres in the Carpathian Basin. Minorities Research 11. 97–123.

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK A nyelvalakítás elvei és gyakorlati lépései Péntek János munkáiban Péntek Jánost – a megmagyarázhatatlan és magyarázatra nem is szoruló személyes rokonszenven túl – elsősorban azért tisztelem és szeretem, mert é l i azt, amit nyelvészként hirdet, szavait hitelesíti mindaz, amit élete folyamán a ma-gyar nyelv ügyéért – különösen pedig az erdélyi magyar nyelv ügyéért – tett és tesz. Szavai olykor látszatra olyanok, mint másokéi, akikkel sok vitám van, de az övéi mögött hiteles tartalom van. Szakmai tevékenységének fő mozgatórugója a szűkebb és tágabb közösség iránti szeretet és szolgálat. Azt mondja magáról, nem tartozik a „tétlen kesergők” közé – ez erősen visszafogott megállapítás egy olyan ember részéről, aki évtizedek óta fáradhatatlanul buzgólkodik azon, hogy a feltárt, elkeseredésre is okot adható tényeken változtatni lehessen. A következőkben Péntek János munkásságának egyetlen területével foglalkozom csupán nagyon vázlatosan, azzal, amelyet talán ő maga is a legfontosabbnak tart, mégpedig n y e l v a l a k í t á s i e l 295

k é p z e l é s e i v e l . Ezek – egybeolvasva a különböző írásaiban található észrevételeit – könnyen összeállhatnának átfogó nyelvalakítási stratégiává. A nyelvalakítás fő célja Péntek János szerint a n y e l v m e g t a r t á s . „Nyelvmegtartás”-on nem a nyelvi emlékek reliktumszerű, muzeális mentését vagy őrzését kell nála érteni, hanem az élő nyelv megtartását a mindennapi használatban, lehetséges funkcióinak teljes körében. „Tanárok tanáraként” és tankönyvíróként a nyelv szépségét, a nyelvi lehetőségek végtelen sokaságát, gazdagságát, a nyelv változatosságát hangsúlyozza. Fontosnak tartja, hogy a tananyagban a tanulók vernakuláris változata is helyet kapjon. A nyelvet nem a szótárak és a nyelvtanok „őrzik”, nem is a nyelvművelők – hangsúlyozza –, hanem azok, akik használják. Ezért olyan anyanyelvi nevelést, sőt általában nyelvstratégiát szorgalmaz, melynek kulcsszava a b á t o r í t á s : a beszélők szűkebb és tágabb környezetében meglévő nyelvi értékek felmutatásával ösztönözni, buzdítani a beszélőket az anyanyelv használatára minél több nyelvhasználati színtéren és beszédhelyzetben. Mivel a bátorítással nem sokra megyünk, ha az pusztán abból áll, hogy a beszélők „lelkére beszélünk”, lelkiismeretükre vagy nemzeti érzéseikre apellálunk, sokat foglalkozik azzal, hogyan lehetne, kellene e m e l n i a m a - g y a r n y e l v p r e s z t í z s é t Erdélyben és más kisebbségi régiókban. A magyar nyelv presztízsét az adott régiók többségi lakosságának körében is szükségesnek tartja növelni, ezzel együtt rombolni szeretné a magyar nyelv „nehéz” voltával kapcsolatos tévhiteket. Amikor „a magyar nyelv” presztízsének erősítéséről beszél, korántsem csupán a standard nyelvváltozatra gondol, a regionális és helyi nyelvváltozatok tekintélyének növelését éppoly fontosnak tartja, mint a standardét. A n y e l v j á r á s o k r e h a b i l i t á l á s á n a k ügyét határozottabban és egyértelműbben képviseli minden elődjénél, beleértve a nyelvjárásokhoz a legpozitívabban viszonyuló dialektológusokat is. Fontosnak tartja, hogy az anya-nyelvi nevelés során megtanulják a fiatalok: az írásbeliség előtt a nyelvjárás volt a nyelv egyedüli létezési formája; a nyelvjárás telj es értékű nyelvváltozat, a teljes élet kifejezője adott közösségben. A nyelvjárás a köznyelvhez hasonlóan önálló rendszer, melynek kifejezési lehetőségei (kifejező erő, szabályszerűség, logikusság, árnyaltság, komplexitás stb.) ugyanolyanok, mint a köznyelvéi. Nem tekinthető puszta stiláris változatnak, nem a nyelv egy alsóbb szintje, ahogy még a dialektológusok is sokszor gondolják, hanem stilisztikailag maga is differenciált. Ennél tisztábban és világosabban senki sem foglalta még talán össze a nyelvjárások nyelvi jellegét és jelentőségét. Nyelvszemléletében m i n d e n n y e l v i r é t e g n e k megvan a maga funkciója, helye, az ő nyelvi világában ezek békében, harmóniában élnek egymással, kölcsönösen erősítik egymást, gazdagítják a beszélőt, növelik kifejezési lehetőségeit. Az egyes nyelvváltozatokat nem erőszakolja bele hierarchikus rend-szerbe, melynek csúcsán a „szent és sérthetetlen” központi nyelvváltozat állna, alatta pedig a többi, „kisebb értékű” nyelvváltozat. Nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos feladata az iskolának a szűkebb környezet nyelvi értékeinek a tudatosítása, a tanulók „belegyökereztetése” saját nyelvi hagyományukba. Ugyanakkor azt is látja, mennyire rászorulnak a kisebbségi beszélők – különösen a szórványban élők és a nyelvileg hátrányos helyzetben lévők – a köznyelvre, amelyet ő nem központi, hanem k ö z ö s m a g y a r n y e l v k é n t fog fel. Egy olyan korban, amikor az uralkodó paradigma a standard elnyomó funkcióját hangsúlyozza, azt, hogy a társadalmi és a politikai elit e nyelvváltozat segítségével biztosítja fölényét és uralmát azok fölött a társadalmi rétegek fölött, melyek anyanyelvként más nyelvváltozatot sajátítanak el. Péntek János meri hangsúlyozni a standard fontosságát kisebbségi helyzetben a más nyelvváltozati hátterű beszélők számára. Nem azért tartja fontosnak a standard terjesztését, mert gleichschaltolni akarná a kisebbségek 296

nyelvhasználatát, hanem azért, mert tudja, hogy e nyelvváltozat a legalkalmasabb arra (viszonylag könnyebb elérhetősége folytán), hogy a peremterületeken jelentkező n a g y f o k ú n y e l v i h i á n y enyhítésének forrásául szo lgáljon. A standard kétségtelenül meglévő elnyomó funkciójának enyhítését szolgálják az arra irányuló javaslatai, hogy annak n o r m á j a l a z á b b , b e f o g a d ó b b l e g y e n , s így a határon túli magyar nyelvváltozatok köznyelvi értékű elemei közkinccsé válhassanak, az egyetemes magyar standard részévé. Az ilyen h a t á r o n t ú l i e l e m e k k o d i f i k á l á s a egyfajta kompromisszumos megoldás kíván lenni két szélső megoldás közt, melyek közül az egyik a központi, magyarországi standard nyelvi norma (további) ráerőltetése a határon túli beszélőkre, a másik pedig a magyar standard határon túli változataiban található sajátosságoknak csak az illető standardra korlátozódó kodifikálása. A Péntek-féle kodifikálás nemcsak a regionális, hanem általában a b e s z é l t n y e l v i v á l t o z a t o k iránt is nyitottabb kíván lenni, ráadásul az anyaország és a régiók nyelvének ö s s z e t a r t ó f e j l ő d é s é t szeretné elősegíteni. Ily módon ez az elképzelés sokkal ambiciózusabb, mint az, amely csupán egy-egy határon túli régió vonatkozásában kívánja kodifikálni, szentesíteni az eleve már standardként használt szavakat. Péntek János koncepciójának ambicíózusságához az is hozzátartozik, hogy a s t a n d a r d n o r m á t eleve „lazábban” kezeli, mint a magyar nyelvművelés. A jelenlegi normát a túlzott egységesítés miatt túlságosan centralizáltnak, szűknek és merevnek érzi. A „norma” fogalmának értelmezését és a norma alkalmazását egyaránt rugalmasabbá szeretné tenni. Azaz például nem tartja bajnak azt, ha konkrét nyelvi megnyilvánulásokban, diskurzusokban, az alapvetően köznyelvi szövegekbe regionális vagy akár szűk tájnyelvi elemek is belekerülnek, ha ezek segítségével a beszélő szabadabban és árnyaltabban ki tudja fejezni mondanivalóját. A standard norma „nyitottságának” szükségességét hangsúlyozva nemcsak azt tartja célravezetőnek, hogy az alapvetően standard nyelvi diskurzusokban megjelenjenek más nyelvváltozatok elemei, hanem láthatólag az elől se zárkózik el, hogy maga a standard norma is befogadó legyen a más nyelvváltozatokból – így akár a hétköznapi beszélt nyelvből – származó, de „felfelé törekvő” (azaz standard jellegű diskurzusokban is egyre gyakrabban megjelenő) elemek iránt. A (nagyobb, viszonylagos) egységességet a különféle regionális, szociális és stiláris változatok egymásra hatása útján tartja elérhetőnek. Normafelfogásából érthető az, hogy teljes odaadással bekapcsolódott a h a t á r t a l a n í t á s i m u n k á k b a , melyeknek közvetlen célja, hogy „a” magyar nyelvről szóló kiadványokban méltó módon jelenjenek meg a magyar nyelv határon túli változatai is, további, immár a nyelvalakítás körébe tartozó célja pedig az, hogy hozzájáruljon a magyar nyelv különféle állami változataiban meglévő nyelvi eltérések csökkenéséhez. Nem fogadja el azt a mai kétnyelvűség-kutatásban uralkodó vélekedést, mely szerint a kétnyelvű ember minden nyelvi szükségét jól ki tudja elégíteni, hiszen két nyelv áll a rendelkezésére. Egy olyan közösség szószólójaként lép fel, amely azt szeretné, ha lehetőleg minden nyelvi szükségletét az a n y a n y e l v é n tudná kielégíteni, és minél kevésbé szorulna rá az állam nyelvére. Ezért foglalkozik annyit a n y e l v i h i á n y kérdésével, tárja fel okait, mutatja be különböző aspektusait és dolgoz ki nyelvtervezési stratégiákat lehetséges kiküszöbölésére. „A” kétnyelvűséget nem önmagában vizsgálja, hanem társadalmi és politikai összefüggéseiben. Számtalanszor hangsúlyozza a természetes, spontán módon létrejött k ö l c s ö n ö s k é t n y e l v ű s é g és a k é n y s z e r k é t n y e l v ű s é g közötti különbségtétel fontosságát. A kisebbségi kétnyelvűségről megállapítja, hogy az jellegzetesen a s z i m m e t r i k u s típusa a kollektív kétnyelvűségnek, amelyben valamilyen mértékben mindig érvényesül a kényszer és a tiltás. Szembefordul azzal a „mainstream” véleménnyel, mely szerint „a” kétnyelvűség természetes jelenség: van, amelyik az, van, amelyik nem, mert 297

kényszer folytán jött létre, a beszélők nem azonosulnak vele, és szenvednek attól, hogy nem tudják minden nyelvi szükségüket anyanyelvükön kielégíteni. Péntek János nyelvstratégiai elképzeléseiben fontos szerepet játszik a k é t n y e l v ű s é g s t a b i l i z á l á s á r a való törekvés is. Más Kárpát-medencei határon túli nyelvészekkel együtt az olyan típusú őshonos kisebbségek számára, mint amilyenek az erdélyi, felvidéki, vajdasági vagy kárpátalji magyarok, az a n y a n y e l v d o m i n á n s h o z z á a d ó k é t n y e l v ű s é g e t tartja legelfogadhatóbbnak, amely (némi) ellenállást biztosít a nyelvcsere irányában történő nyomásokkal szemben. Olyan kétnyelvűség kialakítására kell tehát törekedni – mondja –, amelyben az anyanyelv megőrzi alapvető kognitív és szocializációs szerepét, a másodnyelv és az idegen nyelvek pedig biztosítják a versenyképességet az adott országon belül és annak határain túl. Sokat foglalkozik a kisebbségi helyzet egyik súlyos következményével, a s z a k n y e l v e k v i s z s z a s z o r u l á s á v a l , ill. a mégis meglévő szaknyelvek r e g i o n a l i z á l ó d á s á v a l . Míg a határon túli nyelvváltozatok standard és köznyelvi sajátosságai tekintetében a közelítés stratégiáját támogatja, vagyis a magyar standard gazdagítását határon túli elemekkel, a szaknyelvek esetében a magyarországi normához való teljes igazodást sürgeti. Tisztában van azzal, hogy a kisebbségi iskola nem képes ellensúlyozni mindazokat a károkat, amelyeket az anyanyelvhasználat korlátozottsága okoz az embereknek, és az, hogy a kisebbségi beszélők a nyelvhasználat közéleti és szakmai színterein sem éreznek olyan erős késztetést a formális és minőségi nyelvhasználatra, mint a többségiek. Éppen ezért nyelvstratégiájában fontos szerepet játszik a nyelvi problémák nyelven kívüli, p o l i t i k a i , e m b e r j o g i hátterének feltárása és a megoldások keresése. A vázoltak csupán alapelemei a Péntek János írásaiban megtalálható nyelvalakítási koncepciónak; számos fontos és inspiráló kérdésre nem tudtam itt kitérni. Érdemes volna e munkák alapján kidolgozni egy olyan komplex nyelvalakítási stratégiát, amely mintegy alkotmánya lehetne a Magyarországon és a Kárpát-medencei határon túli közösségekben folyó, minden régió sajátos viszonyaiból kiinduló, de öszszehangolt nyelvalakítási munkálatoknak. Mert ezek az írások elsősorban nem azért születtek, hogy olvasmányélményt nyújtsanak (bár arra is kiválóan alkalmasak!), hanem azért, hogy gyermekeink és unokáink a mainál – divatos, de kifejező szóval élve – élhetőbb nyelvi világot kapjanak tőlünk örökül. Lanstyák István Az etnológus Péntek János A kolozsvári egyetemi néprajzi oktatás első korszakának (1898–1919) Herrmann Antal, második korszakának (1940–1948) Gunda Béla a meghatározó alakja. Mindketten egy-egy tudósgenerációt neveltek ki, indítottak útjára. A harmadik korszak Péntek János nevéhez fűződik. Nélküle ugyanúgy nem írható meg a néprajzoktatás és -kutatás története, mint ahogyan a nyelvészeté sem. Úgy tűnik, az etnológus Péntek János tudósi-kutatói habitusának kialakulását rendhagyó módon nyelvészi szerepének gyakorlása, a kolozsvári nyelvészeti iskola szemléletének következetes érvényesítése határozta meg. Az élőnyelvi, lexikologóiai, s ezen belül a népi szakterminológiával és csoportnyelvvel kapcsolatos kutatásai vezettek el a népi életforma, a népi mentalitás megismeréséhez és feltárásához. 1970-ben A lexikológia néhány módszertani kérdése és a magyar szakszókincs-kutatás, 1971ben A néprajzi leírás néhány kérdése a népi foglalkozások szókincsének vizsgálatában címmel közölt tanulmánya jelzi azt a kialakuló meggyőződését, hogy a nyelvészeti kutatásoknak néprajzi módszerekkel, megfigyeléssel kell kiegészülniük. Első nagy, modellértékű munkája A kalotaszegi népi hímzés és 298

szókincse című monográfiája (1979). Péntek János kimerítően ismeri és ismerteti a kalotaszegi díszítőművészet reprezentatív területének történetét, a hímzéssel kapcsolatos termelési-kereskedelmigazdasági folyamatokat, a hímzés technikáit és formáit, népi terminológiáját és szociális jelentéseit. A romániai magyar néprajztudományban ez az első tudományos mű, amely a kimerítő, szakszerűen elvégzett terepmunka után gondos analízis, interpretáció alapján készült el. Eredményességének és hitelességének garanciáját a régióhoz kapcsolódó személyes élmények és tudás jelentették. Az 1970-es évek elején a Jóbarát című gyermeklap néprajzi-népismereti gyűjtőpályázatokat hirdetett meg. 1972-ben az etnobotanikai pályázat szakirányítására a szerkesztőség Péntek Jánost és Szabó Attilát kérte fel. A száznál több pályázó 4950 préselt növényt és növényleírást küldött be. A hatalmas gyűjteményt az Árkosi Agronómusok Háza szállásolta el. A néhány további gyűjtőponton megismételt növényismereti kutatás a 16. században kezdődő botanikai kutatások modern magyar szintézisének alapjává vált. Több 20. századi magyar és román előzményt folytató, a népi növényneveket elemző nyelvészeti szaktanulmánya után Péntek János és munkatársa 1976-ban Ezerjófű címmel etnobotanikai útmutatót jelentetett meg. E munka egyszerre érvényesítette a biológusnak a termesztett és vadon élő növények változatosságára és rendszerére, a néprajztudósnak a növényekhez, felhasználásukhoz kapcsolódó hagyományra, a nyelvésznek pedig a nyelvi reprezentációkra vonatkozó gazdag tudását. A kötethez szakszerű szójegyzékek, a növények azonosítására szolgáló táblák és fotók, a kutatást szolgáló kérdőívek társultak. Ez a kutatás terebélyesedett tovább Péntek János és Szabó Attila következő közös, Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete című kötetében (1985). Miközben a kötet megőrizte a hármas tematikai tagolódást, példaanyaga az elvégzett alapkutatás nyomán rendszeressé és kimerítővé vált. A kötet első fejezete a kalotaszegi növénytakaró alakulásának természeti körülményeit, fejlődéstörténetét, növénytársulásait foglalta össze, második része a kalotaszegi növényismeretet, a növények felhasználásának formáit (táplálkozás, díszítés, gyógyászat, építkezés és tárgykészítés, játékok), a harmadik pedig a növénynevek alakrendszerét, szemiotikai specifikumait tekintette át. A vaskos kötet szinte felét kitevő adattár a növényleírások módszertanát dolgozta ki. Az etnobotanikai kutatás Szabó Attila és Péntek János ösztönzésére újabb és újabb eredményeket hozott. Intézeti kötetekben, lapokban, a regionális és lokális népismereti leírásokban, tudományos szimpozionokon állandósult az etnobotanikai szempont. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán, a magyar és idegen nyelv és irodalom szak tanrendjében az 1970-es évek közepén jelent meg Péntek János (akkori) egyetemi adjunktus féléves speciális kollégiuma, az általános etnológia. A tárgy az 1990-es tanügyi reformig szerepelt a szak tantárgykínálatában, a magyar népköltészet mellett. Ez a kollégium vált a kolozsvári etnológiai képzés alapjává, az etnológiai alapfogalmak, a klasszikus etnológiai szakirodalom, a kommunikációelméleti, szemiotikai, strukturalista, etnometodoló-giai, szociolingvisztikai elemzési módszerek megismerésének és alkalmazásának, a társadalomtudományok interpretatív fordulatának termékeny műhelyévé. A kolozsvári egyetem nyelvészeti iskolájának hagyománya, a népi életforma, mentalitás, anyagi kultúra nyelvészeti központú, a szókincsre összpontosító kutatásai mellett a hangsúly ebben a keretben tevődött át a társadalom és a kultúra etnológiai elemzésére. A korabeli szakdolgozatok tanúsága szerint kutatást kezdeményezett a hagyományokba való szocializáció, a népi táplálkozás, a női tudás és életvilág, a gyermekfolklór, a kalendáris szokások, az átmeneti rítusok, a kisközösségek kommunikációs kapcsolatai és habitusai, a rokoni kapcsolatok, a morális értékrend, a társasmunkák társadalmi funkcióinak, a

299

gyüjtögető gazdálkodás formáinak, a hagyományos világkép, a viselet jelentéseinek, tárgyegyüttesek szerkezetének vizsgálatára.3 A bölcsészkarról induló érdeklődés találkozott a hasonló természetű kolozsvári szellemi megújulásokkal, és a Korunk társadalom-néprajzi körében intézményedesett. A kör az 1970-es évek második felétől működött az 1980-as évek közepéig. Mentorai között volt Péntek János is. A kör a társadalomtudományok területén a nemzedék- és paradigmaváltást, s ennek intézményesítését készítette elő.4 Szerepe, jelentősége igazán utólag vált nyilvánvalóvá. A magyar nyelvű egyetemi képzés és kutatás elsorvasztása, a társadalomtudományok (néprajz, szociológia, pszichológia, történelem) gyanússá válása, a szakmai kapcsolatok, a szakirodalom beszerzésének ellehetetlenítése idején a kör rendszeres szakmai életet biztosított. A körhöz tartozott a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék (Keszeg Vilmos, Könczei Csilla, Pozsony Ferenc, Tánczos Vilmos), a Bukaresti Tudományegyetem (Rostás Zoltán, Zsigmond Győző) és a Sapientia Tudományegyetem (Gagyi József, Bíró Á. Zoltán, Garda Dezső) több mai oktatója, a későbbi Kommunikációs és Antropológiai Munkacsoport (Bíró Á. Zoltán, Gagyi József) több tagja, valamint utóbb főként társadalomtudományi intézményekben elhelyezkedett több szakember (Bretter Zoltán, Hajdú Zoltán, Pillich László, Vetési László, Zakariás Erzsébet).5 A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán működő etnológusképzést Péntek János kezdeményezte és szervezte meg, 1990 őszétől. 2002-ig tanszékvezetőként felelt a szakról. Ez idő alatt épült ki a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék személyi kerete, erősödött meg a tanszéki munkacsoport szakmai és kutatói profilja, a szakképzés három szintje, stabilizálódott vendégtanár programja.6 Péntek János irányítása alatt 1995–2008 között tucatnyi, antropológia-etnológia tárgyú doktori disszertáció került megvédésre (Bíró Á. Zoltán, Bodó Julianna, Gagyi József, Keszeg Vilmos, Könczei Csilla, Pozsony Ferenc, Salat-Zakariás Erzsébet, Szikszai Mária, Tánczos Vilmos, Zsigmond Győző). 7 Továbbá, a Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék körében több olyan disszertáció készült, amely a nyelvészeti és a néprajzi-népismereti szemléletet ötvözte (Erdély Judit, Lajos Katalin, Péter Sándor). Alulírott az említett Ezerjófű gyűjtőpályázat versenyzője volt, s először az etnobotanikus Péntek Jánossal került kapcsolatba. Ennek durván számítva is negyed évszázada. S ez idő alatt alkalma volt szaknyelvet, módszert tanulni Péntek János általános nyelvészeti és etnológia kurzusa keretében, szakirányítást kérni kutatásaihoz, szakdolgozata, doktori disszertációja megírásához. 1990-től egyazon intézmény keretében az intézményvezetés stílusát és habitusát leshette el Tőle. Az évtizedek alatt Péntek János változatlan maradt: tudása, figyelme, segítőkészsége kimeríthetetlennek bizonyult. Köszönet érte. 60. születésnapján a néprajzos, 65. születésnapján a nyelvészeti szakma képviselői, tanárok, kutatók, diákok tisztelegtek előtte. A Kriza János Néprajzi Társaság 9. számú évkönyve az akadémikus, tudós, tanár, tudomány- és intézményszervező Péntek János előtt fejezte ki elismerését és köszönetét.8

3

A néprajz témájú szakdolgozatok jegyzéke: http://www.neprajztanszek.ro/magyar/adattar/szakdolgozatok Péntek J. 2001. 5 A Kurunk társadalomnéprajzi körének története: Borbély É. 2001. 6 Az etnológus képzésről: Keszeg V. 2000, 2002. 120–121. 7 A megvédett disszertációk jegyzéke: http://www.neprajztanszek.ro/magyar/adattar/doktori-disszertaciok. 8 Keszeg V. szerk. 2001, Benő A. – Fazakas E. – Szilágyi N. Sándor szerk. 2007. 4

300

Irodalom Benő Attila – Fazakas Emese – Szilágyi N. Sándor (szerk.): Nyelvek és nyelvváltozatok 1–2. AESZ Kiadó, Kolozsvár, 2007. Borbély Éva: A Korunk társadalomnéprajzi körének története. In: Keszeg Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 9. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2001, 216–23. Keszeg Vilmos: Folklorisztikai programok a kolozsvári egyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékén. Néprajzi Hírek XXIX/1–2. 2000, 45–9. A romániai magyar néprajzkutatás egy évtizede. 1990–2001. In: Tánczos Vilmos–Tőkés Gyöngyvér (szerk.): Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti eredményeiről. I. Scientia, Kolozsvár, 2002, 119–70. Keszeg Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 9. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2001. Péntek János: Nemzedékváltás és intézményépítés. In: Keszeg Vilmos (szerk.): Kríza János Néprajzi Társaság Évkönyve 9. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2001, 14–7.

Keszeg Vilmos Péntek János akadémikus, egyetemi tanár A láthatatlan alkotó Péntek János akadémikus, professzor széleskörű tudományos, pedagógiai (okta-tói), tudományszervező és tudománynépszerűsítő tevékenységét több egymással szorosan érintkező, egymáshoz szorosan kapcsolódó és egymásba átható „halmazba” lehet besorolni. Az egyik a szűkebb értelemben vett tudományos kutatás, amely egyaránt foglalkozik az etnolingvisztika, geolingvisztika (magyar dialektológia), szociolingvisztika (a kisebbségi nyelvhasználat, kétnyelvűség, kontaktológia vizsgálata), az általános nyelvészeti kérdésköreivel. Ennek „látható, kézzel fogható” eredményei a nevével fémjelzett és megjelentetett tudományos művek: könyvek, tanulmányok, kisebb nagyobb szakcikkek. Láthatatlan „termékei”, „eredményei” azok a pedagógusok, ifjú tudósok, még ifjabb tudósjelöltek, akiknek Péntek János professzor átadta, tudását, akiknek egyetemi oktatóként bővítette ismereteit a magiszter- és tudósképzésben részben a Babeş–Bolyai Egyetem Bölcsészkarán a Magyar Nyelvtudományi, Magyar Filológiai, Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék(ek)en és az általa megteremtett néprajzi tanszéken, részben pedig vendégelőadóként a Bukaresti Egyetemen, a debreceni, szegedi, pécsi tudományegyetemeken, a Miskolci Egyetemen, azután számos tudományos konferencián, szakmai tanácskozáson, számos tudományos testületben. Munkásságával az előbbivel természetesen rokon az alkalmazott tudománynak a művelése E téren – gyakorló előadóként, munkálatok irányítójaként és elméleti szakemberként is – egyaránt érdeklődési és tevékenységi körébe tartozik a szűkebb és tágabb értelemben vett nyelvművelés, a nyelvi ismeretterjesztés, a pedagógusképzés és -továbbképzés ideértve az anyanyelvi és anya-nyelvű oktatás számos gondját, a tudománynépszerűsítés elméleti és gyakorlati kérdéseit a közélet és a közoktatás számos területén. Nagyarányú tudományszervezői, tudományos továbbképző és ismeretterjesztő tevékenységének „színtere” részben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, amelynek 1992-ben alapítója, kezdetben tiszteleti elnöke, majd 1998-tól elnöke és szellemi vezetője. Részben az Erdélyi Tankönyvtanács, melyet 1993-ban hívott életre, és melynek 1998 óta elnöke is. (A tankönyvtanácsban végzett munkájának 301

és az Oktatási Minisztériummal, a Nemzeti Tankönyvkiadóval folytatott tárgyalásainak látható eredménye számos tankönyv, köztük a 11. és a 12. osztály számára készült új nyelvtankönyvek.) Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének égisze alatt – több más szerv, egyesület támogatásával – 1993-tól évente más és más városban megrendezett konferenciákon számos, a nyelvi műveltség, a nyelvi kölcsönhatás az anyanyelvi és anyanyelvű oktatás, valamint pedagógia és a nemzeti öntudat szempontjából is fontos témaköröket vizsgáltak meg és dolgoztak fel, amelyek a kisebbségi (és főleg szórvány-) helyzet égető nyelvi és identitástudati gondjait tárgyalják. Már az egyes kérdéskörök megnevezései is beszédesek: emlékezés az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra; egyház és anyanyelv; a szórvány nyelve; a rádió és tévé nyelve; a tanári beszéd; az írott sajtó nyelve; a nyilvánosság nyelvi lehetőségei; sajtó és gazdaság; reformkor és nyelv; környezeti nyelvek, idegen nyelvek, világnyelvek és az anyanyelv; az egységesítés esélyei a nyelvi tervezésben; informatizált világ és anyanyelv; nyelvpolitika és anya-nyelvhasználat; magyarok és szászok a keleti végeken; magyar szigetek és szórványok DélErdélyben; régiók találkozása nyelvben és kultúrában; irodalmi hagyományok és regionális nyelvi értékek a Szilágyságban; Kazinczy Ferenc és a Magyar Nyelv Éve – A magyar nyelv a nyelvújítás korától az internetes le-velezésig. E konferenciák egy része az iskolai anyanyelvi és anyanyelvű oktatás gondjairól is szól. Foglalkozik pl. az anyanyelvi és anyanyelvű oktatás nyelvi gondjaival és nyelvi színvonalával, a magyar nyelvű tankönyvek terminológiai és stiláris kérdéseivel, a nyelvművelés, nyelvápolás, nyelvi tervezés gondjaival, a nyelvi tervezés és a hivatalos terminológia kérdéseivel; az anyanyelvű oktatás nyelvhasználatának gondjaival. Az általa létrehozott Erdélyi Tankönyvtanácsban végzett munkája folytatása korábbi, szerzőtársakkal is végzett tankönyvírói munkásságának, valamint az oktatás (nyelvi) gondjait érintő vizsgálatoknak, az anyanyelvi oktatás és az anyanyelvi–anyanyelvű „közlekedést” segítő terminológiai munkáknak (pl. Román–magyar oktatásterminológiai szótár). Ezek közül az egyik legfontosabb a Fazakas Emese szerkesztette Román–magyar közigazgatási szótár és a Magyar–román közigazgatási szótár, amelynek lektora is Péntek János volt, és az előszót is ő írta). A Nyelv – szöveg – stílus program amely a mindennapok tanítási folyamatában jelentkező, sajátos nyelvi környezetből megfogalmazódó kérdések megvilágításával igyekszik segíteni a magyar a nyelvés irodalomórák hatékonyságát. Ennek tanfolyamait – ugyancsak Péntek János professzor irányításával – az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, (AESZ), a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Bolyai Nyári Akadémia, a Georgius Aranka Társaság szervezte meg az utóbbi néhány évben. Az előadások vizsgálják a helyes beszéd, a szövegszerkezet, a szöveghangzás és a szöveg- és mondatfonetika összefüggéseit, a jól hangzó beszéd szerepére, a helyesírás, a fogalmazás kérdéseire. Az irodalom tanításával kapcsolatban a szövegértés és értelmezés gondjaira figyelnek, módszertani feldolgozásukat gyakorlatközpontú foglalkozások keretében kívánják megvalósítani. Az AESz megalapítása azért volt fontos, mert az AESz – más társszervezetekkel együtt – szervezője az anyanyelvi ismeretterjesztésnek, a (magyar szakos) pedagógusok irodalmi és nyelvi továbbképzésének és oktatásának, valamint az erdélyi anyanyelvi mozgalmaknak. Az AESZ-t úgy tekintik a magyar szakos pedagógusok, hogy egyik szakmai szervezete is a magyar nyelv és irodalom oktatásának. Az AESz 2009-ben már 14. alkalommal hirdette és rendezte meg az Aranka György nyelv- és beszédművelő versenyt Kolozsváron. A vetélkedőt, mely a neki otthont adó Apáczai Csere János Líceum szervezi, a Georgius Aranka Társaság és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség támogatásával. A versenyre Erdély magyar középiskoláiban működő beszédművelő körök diákjai jelentkezhetnek. A verseny az 302

országos Édes anyanyelvünk nyelvhelyességi és szövegalkotó verseny sátoraljaújhelyi országos döntőjének, illetőleg a magyarországi Kazinczy-verseny országos döntőjének előválogatója is. A vetélkedő egyúttal számadás és felmérés a versenyző diákok anyanyelvi ismeretének és nyelvhasználatának állapotáról, de továbbképzési alkalom is a tanárok számára az anyanyelvoktatás állapotáról. Ugyancsak Péntek professzor irányításával szervezik meg minden évben az általános iskolák V– VIII. osztályos tanulói számára a Simonyi Zsigmond helyesírási versenynek, a középiskolák IX–XII. osztályos tanulói számára a gyulai Implom József helyesírási versenynek erdélyi fordulóit. E versenyek célja éppúgy, mint az Aranka György versenyeké is, anyanyelvünk ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének erősítése. Péntek János professzornak ugyancsak „láthatatlan termékei” azok a gondolatok, amelyeket tudományos testületeknek tanácskozásain, munkaülésein, rendezvényein mond el. És azoknak a – külső szemlélő számára egyáltalán nem látványos – munkálatoknak, amelyeknek irányítója, tanácsadója, szorgalmazója, vagy csak „közönséges” munkatársa. Így pl. a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaságnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak tisztségviselőjeként, tiszteleti vagy rendes (kuratóriumi) tagjaként, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Tankönyvtanács kuratóriumi elnökeként, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége alapítója- és elnökeként, az MTA erdélyi Szabó T. Attila Nyelvi Intézetének alapítója és szakmai vezetőjeként. Önkéntelenül felmerül a kérdés: miként tudta-bírja elvégezni, összefogni ezt a sokféle tevékenységet, miként tudja maga mellé állítani azt a seregnyi embert: tanárt, diákot, kutatót, közéleti személyt, aki vele, irányításával együtt munkálkodik? Aki egyszer is beszélt-beszélgetett Péntek János professzorral, aki egyszer is hallotta előadását, felszólalását, látta derűs tekintetét, az nem csodálkozik. Az megérzi, meglátja azt a lángot, amely szeméből, mosolyából, derűs hangjából sugárzik, amely biztos tudást, határozott meggyőződést sugall, azt hogy számra mindig az ÜGY a fontos, amelynek érdekében szót emel, amelyet megvilágít. Az ember azt érzi, ilyen polihisztori tudással, ilyen alázatosan szolgálhattak az Apáczai Cserék, a Szenczi Molnárok, a Pápai Párizok, az Aranka Györgyök, Bolyaiak, akik tudásukat mindig „haza” vitték, annak a népnek, amelynek fiai. Wacha Imre Köszöntő Péntek János 65. születésnapját ünnepelve alkalomhoz illő ’aratás’-ról szólni – hiszen Péntek János olyan magvető, akinek beérett a vetése. Keze alatt nagyra növekedett a kolozsvári Magyar Nyelvészeti Tanszék; a tanszék oktató- és kutatómunkájában a nyelvtörténet, dialektológia, stilisztika mellett teret nyertek a kurrens elméleti irányzatokhoz kapcsolódó grammatikai, szociolingvisztikai és alkalmazott nyelvészeti kutatások; a tanszék tudományos és tudományszociológiai értelemben is integrálódott a magyar nyelvtudomány egészébe, sőt, egyes tudományterületeken a kutatások központjává vált. Más téren is szárba szökkentek a Péntek János elvetette magok. Az általa elgondolt, megalapított Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület révén 2003 óta több száz szegény sorsú, tehetséges erdélyi falusi magyar gyerek kapott, illetve kap ösztöndíjat ahhoz, hogy középiskolába járhasson, és magyar nyelven tanulhasson. Az ösztöndíjasok első két évfolyamának többsége ma már egyetemista. Péntek János szociolingvisztikai tanulmányai a tudományos és a közgondolkozásra is hatással voltak. Világossá tették, hogy csak akkor maradhat fenn egy nyelv, ha nem szorul vissza a magánéletbe; ha 303

a nyelvet beszélők életük minden színterén használhatják. Ezért nem lehet lemondani a minden szintre kiterjedő magyar nyelvű közoktatásról, a magyar nyelvű egyetemról, a magyar nyelvű közéletről, közigazgatásról, önkormányzásról. A magyar tudományosság Péntek János eredményeit a lehető legnagyobb elismeréssel: akadémiai tagsággal honorálta. Sajnos, a társadalmi–politikai közeg kevésbé kedvezett az elvetett gondolat-magvaknak; itt hosszabb ideig kell várni az aratásra. Péntek János megállapításai, az erdélyi magyarság általa megfogalmazott tapasztalatai a közös európai tudás részévé kell, hogy váljanak, és minden bizonnyal azzá is válnak majd az európai kisebbségek nyelvi jogaival, a kisebbségi nyelvek fennmaradásának feltételeivel foglalkozó projektumok, tanulmányok, konferenciák révén. Még egy oka van annak, hogy Péntek Jánost egy arat igét tárgyaló írással szeretném köszönteni. Az arat ige eredeti jelentését (’sarlóval vág’) legtöbbünk számára egy körösfői népdal őrizte meg – és Péntek János is körösfői. A körösfői Péntekek korábban a zenetudományban tettek szert hírnévre. Bartók Béla is, Kodály Zoltán is a körösfői Péntek Györgytől rendelt faragott, festett bútorokat budapesti lakásába. E bútorok ma is megcsodálhatók a Bartók Emlékházban, illetve a Kodály Emlékmúzeumban. Más körösfői Péntekek adatközlői voltak a népdalgyűjtő Bartóknak; némelyikük énekét olykor még ma is hallhatjuk a rádióban a Bartók készítette fonográf-felvételekről. Hadd köszöntse ez az írás Körösfő neves fiát „hazai ízekkel”, és hadd emlékeztesse az olvasót arra a nagyon gazdag nyelvi, zenei és iparművészeti népi kultúrára, melyben munkássága gyökerezik. (Az írás Péntek János születésnapi köszöntő kötetében jelent meg, egy „Mit is jelent aratni” című tanulmány bevezetőjeképpen.)

É. Kiss Katalin A vendégtanár szemével Péntek Jánosnak nemcsak munkásságára, de személyére is nagyon jellemző a kapcsolatteremtés, ő az, aki a nyelvészek között a legtöbbet tette a kolozsvári nyelvészet és a magyarországi nyelvészeti központok (Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc) közötti kapcsolatok, sőt Kolozsvár és a nagyvilágban működő hungarológiai centrumok (Göttinga, Nápoly) közötti kapcsolatok felvételéért és fönntartásáért. Ebben az értelemben Péntek János maga is: jel, ami nem más, mint kapcsolat, kapcsolat két összetevő, signans és signatum, jelölő és jelölt között, sőt több ennél: szimbólum, ami megtöbbszörözött, intenzívebbé tett jel. Ugyanis Péntek János személyében kapcsolódik össze Erdély és Magyarország nyelvi kultúrája, tájnyelv és köznyelv, kisebbségi és többségi nyelvhasználat, regionalitás és univerzalizmus. És van abban is valami jelképes, hogy éppen ő, Kalotaszeg szülötte hozta létre újra és erősítette meg ezeket a kapcsolatokat, mert éppen Kalotaszeg az a kultúrtáj, amely Erdélyben a magyarországiaknak legközelebbi rokona. Az otthon világából kiszakadva a nyelv világának egy másik aspektusára irányul később a figyelme, Erdély többnyelvű társadalma különböző rétegeinek nyelve iránt érdeklődve válik a nyelvszociológia, rajta keresztül a kisebbségi oktatás- és nyelvpolitika szaktudósává. Ennek bizonyságául említem itt számos munkája közül mutatóban A megmaradás esélyei. Anyanyelvű oktatás, magyar-ságtudomány, egyetem Erdélyben (A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Budapest, 1999), valamint Anyanyelv és oktatás (Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004) c. könyveit, Nyelvi jogok Romániában [Benő Attilával]. In: Nádor Orsolya–Szarka László (szerk.): Kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003, 123–47), ill. Die juristische Regelung des 304

Sprachgebrauchs in Rumänien und die Muttersprachensprecher. [Benő Attilával] In: Ferenc Glatz (hrsg): Sprache und die kleinen Nationen Ostmitteleuropas. Begegnungen. Schriftenreihe des Europa Institutes. Budapest Band 21. (Europa Institut, Budapest, 2003, 71–86), valamint A külső régiók esélyei az új évszázad magyar nyelvű kommunikációjában. In: Balázs Géza (szerk.): A magyar nyelvi kultúra jelene és jövője II. (MTA Társadalomkutató Központ, Budapest 2004, 213–28). Megnyerő személye, kontaktusteremtő képessége teszi őt magával ragadó előadóvá. Szóbeli megnyilatkozásait átláthatóság, gazdaságosság és tömörség, egyszóval megformáltság jellemzi, ami véleményem szerint közvetlen kapcsolatban van szülőhelye, Kalotaszeg népművészetével, ill. avval, hogy ő ebben a szép és jól megformált világban nevelkedett. Amellett, hogy előadásai az adott kérdés nagyvonalú megközelítését adják, érzékletesek is, és érzékletességüket attól nyerik, hogy tele vannak személyes utalásokkal. Különleges képessége, hogy széles látóterében mindig meg tudja különböztetni az egyént, és gondot fordít rá, hogy ennek jelét is adja. Innen van, hogy hallgatói, de kollégái is, úgy- érzik, hogy figyelő szeme rajtuk van, s ezért őreá mindig számíthatnak, és ugyanezért fogadják el őt vitathatatlan tekintélyű vezetőjükké. A fölvetődő problémákat – legyenek bár azok emberi, szakmai vagy generációs természetűek – gyorsan fölismeri, és nagy empátiával, de a lehetséges leggyorsabb módon kezeli is őket. A kompromisszumok embere, aki a legnehezebb helyzetekben is megtalálja az arany középutat, és személye a garancia arra, hogy a korábban vitatkozó felek ígéretüket betartják. Több mint másfél évtizedes tanszékvezetői működése gyarapodást, gazdagodást, differenciálódást jelentett a nyelvészet, az irodalom és a néprajz egyetemi oktatásában. A magyar irodalom 1993-ban, az általa 1990ben újra indított néprajz szak 2002-ben kapott külön tanszéket a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. E három tanszék mostani professzorai és munkatársai mind Péntek János tanítványai voltak, aki nemcsak nyelvészként, hanem néprajzosként, folkloristaként, művelődéstörténészként és kultúrszemio-tikusként hatott reájuk. Segítője volt az Irodalmi Tanszék szélesedő kutatási és oktatási spektrumának, amennyiben az Erdély valóságos és szellemi határain túlra is törekedett kitekinteni, támogatója volt az Irodalmi Tanszék kebelén belül folyó finn nyelvi stúdiumoknak, és útra bocsátója volt a Néprajzi Tanszéken meginduló modern értelemben vett antropológiai kutatásnak és oktatásnak. A Nyelvészeti Tanszéken az ő támogatásának köszönhetően vált elfogadottá és nemzetközileg elismertté a kognitív nyelvészet kutatása és oktatása Szilágyi N. Sándor vezetése alatt, és lett a kontaktológia mellett a fordítástudomány is elismert diszciplína Benő Attila előadásain, miközben tovább folynak a tanszék régen megindult projektumai. Magyarországi vendégtanárként magam hol itt, hol az Irodalmi Tanszék kebelén belül működő finn stúdiumok oktatásából veszem ki a részem, attól függően, mire van szükség. A finneknél most éppen országismeretet és szintaxist adok elő, a Nyelvészeti Tanszék mesterkurzusán pedig antropológiai nyelvészetet tanítok. Nem kell külön hangsúlyozni, mert az elmondottakból egyenesen következik, hogy messze tekintő tudományszervezőként Péntek János alapvető szerepet játszott a mesteri és doktori iskolák létrehozásában, sőt ezeknek máig ő a hivatott vezetője és fő mozgatója Kolozsváron: az ő irányításával mesteri és doktori fokozatot elért tanítványainak száma meghaladja a negyvenet. (Az írás részlet abból a pályaképből, amelyet a szerző 2007 októberében írt a Péntek Jánost köszöntő kötetbe). Simoncsics Péter

305

ZIMÁNYI ÁRPÁD

306

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Nem nyelvésznek készültem. Ma is úgy vagyok ezzel a szóval, hogy magamra nézve inkább a tanár megnevezést tartom helyénvalónak. Köznyelvi értelemben persze mi másnak nevezhető az, aki a nyelvvel foglalkozik, de számomra a nyelvész nem pusztán foglalkozásnév, hanem kivívott rangot, eredményekből fakadó elismerést jelent. Nem nyelvésznek készültem, de indíttatásomban olyan motívumokat fedezek fel így utólag, amelyek mégiscsak egyfelé mutatnak. Tanítónő édesanyámtól a tudatosan formált, legtisztább sztenderdet tanultam, s milyen érdekes, hogy édesapám zárt ë-iből, regionális köznyelvéből semmi sem maradt meg bennem, talán inkább csak a szóhasználat, a fogalmazásmód néhány jellemzője, egy darabka XIX. század! Apám ugyanis a századforduló évében született, és megőrizte, sőt átörökítette annak a régi világnak nyelvi képét. Magyar és idegen nyelvszakos gimnáziumi tanár nagyapámtól és nagybátyámtól persze nem a szakmai ismereteket örököltem, hanem a nyelvi humorra, a nyelvi játékosságra való erős késztetést. Nálunk állandóan be volt kapcsolva a rádió. Alig kezdtem el az általános iskolát, máris egyik kedvencemmé vált az Édes anyanyelvünk, de nem mulasztottam el a gyerekcipőben járó televízió egyetlen nyelvművelő műsorát sem. Harmadikos koromban már levelet írtam Lőrincze Lajosnak – válasza most is megvan. Ugyanabban az évben ért az első nagy sikerélmény: jól szerepeltem az iskolai helyesírási versenyen, majd a felső tagozatban, a gimnáziumban és a főiskolán általában a díjazottak között voltam. Tizenéves koromban könnyen tanultam az idegen nyelveket, és semmi nehézséget nem okozott a leíró magyar nyelvtan. De térjünk vissza a legelső mondathoz: ilyen háttérrel minek is készültem valójában? Tolmácsnak, fordítónak, műfordítónak, újságírónak, szerkesztőnek, idegenvezetőnek, a XX. századi angol irodalom honi szakértőjének – hogy csak a reálisabbakat említsem, és csupán azokat, amelyekkel komolyan foglalkoztam. Közös bennük, hogy mindegyik valamilyen módon kötődik a nyelvhez, a tudatos nyelvhasználathoz, a kommunikációhoz, így szakmailag mégsem indokolatlan a nyelv műveléséhez való természetes vonzódásom. S hogy végül is egyikből sem lett semmi, az egy rendeletnek „köszönhető”. Amikor 1978-ban elvégeztem az egri főiskola magyar–angol szakát (amelyet mindig hangsúlyosan angol–magyarnak mondtam annak idején), három évre kötelezővé tették a tanári pályán való elhelyezkedést. Egy évtizedet töltöttem a közoktatásban, az országos hírű zenetagozatot működtető miskolci 6. Számú Általános Iskolában, ott, ahová korábban én is jártam, s ahol igen kiváló tanár kollégák lehettek példaképeim. Odaadó munkájuk, igényességük, egyáltalán: az egész intézmény tanárokkal szemben támasztott magas szintű követelményrendszere mintául szolgált a továbbiakban. 1988-ban kerültem az egri főiskola nyelvészeti tanszékére, és rögtön kamatoztathattam friss tapasztalataimat mint az anyanyelvi tantárgy-pedagógia előadója. Két éven belül megvédtem doktori értekezésemet, és csakhamar következett a kandidátusi disszertáció. Témaválasztásukat nemcsak az befolyásolta, hogy a médiumok nyelvművelését nem dolgozták föl, pontosabban nem összegezték, hanem az is, hogy már főiskolás éveimben nekikezdtem az anyaggyűjtésnek; jól sikerült – és nagy korpuszon alapuló – TDK-dolgozatom pedig elindított ezen az úton. S a háttérben ott voltak a gyerekkori emlékek, a folyamatosan meglévő, a gimnáziumban kiterebélyesedő érdeklődés a nyelvművelés iránt. A korábbi hobbiból így lett hivatás, tudatos tevékenység. De kiknek köszönhetem a szakmai alapozást? 307

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium a hatvanas-hetvenes években a csúcson volt. A hivatalos kimutatások éveken át a legjobb vidéki középiskolaként tartották számon. Nem volt baj, inkább előny, hogy osztályunkat három magyartanár oktatta: egy labdarúgó, egy irodalmi szerkesztő és egy nagy hatású pedagógus – háromféle személyiség, háromféle felfogás, háromféle módszer. Csak egyetlen adat. Ma is megvan irataim között az utolsó két év kötelező olvasmányainak jegyzéke: 30-30 kötet sorjázik szépen, regények, novelláskötetek, s elolvasásukról hatásos módszerekkel bizonyosodott meg szigorú tanárunk. Az intézményben akkor még ott voltak a „nagy öregek”, a háború előtt már pályán lévő tudós tanárok, közülük nem egy országos hírű munkássággal. Az egri főiskolán hallgatóként töltött éveim alatt még az a rendszer működött a nyelvészeti tanszéken, hogy egy oktató vitte végig a csoportot, legalábbis a szemináriumokat, hiszen az előadások Bakos József kezében voltak. A tizenkét magyar–angol szakos lány és az egyetlen fiú Raisz Rózsának köszönhette tudását és előmenetelét. Hamar feltűnt nagy műveltsége, olvasottsága, lelkiismeretessége. Napról napra láttuk, óráról órára megtapasztalhattuk saját magával szemben támasztott igényességét, melyet azután tőlünk is maradéktalanul elvárt. Már az első évben tagja lettem a nyelvészeti TDK-nak, amely Chikán Zoltánné Klárika néni irányításával működött. Az elmélyült kutatómunka alapjait, sőt részleteit tőle leshettem el, miközben intenzíven készült a mintegy 100 oldalas dolgozatom. Szelíd szigorúsága, a belőle sugárzó szeretet és emberség sokakat megragadott. Éppen a közelmúltban nekem adatott az a nehéz feladat, hogy az egykori tanítványok és a mai tanszék nevében ravatala előtt végső búcsút vegyek tőle. Doktori értekezésem témavezetője Fábián Pál professzor úr volt. Minden apró részletre kiterjedő segítsége, szakmai tanácsai rendkívül hasznosak voltak, sokat tanultam belőlük. Talán nem nevezhető véletlennek, hogy éppen azon területek felé fordulok különös érdeklődéssel, amelyeket ő is művelt: így a már említett nyelvművelés és helyesírás mellett a lexikológia, az idegen szavak vizsgálata. Neki köszönhetem első publikációim elhelyezését, azok szöveggondozását, lektorálását. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy javaslatára bekerültem az MTA Magyar Nyelvi Bizottságába, ahol főiskolai oktató és vidéki intézmény munkatársa csak kis számban tevékenykedett. Grétsy tanár urat is meg kell említenem. Ismeretségünk a távoli múltba nyúlik vissza. Első írásaimat még gimnazista koromban küldtem rádióműsora számára, majd később az Édes Anyanyelvünk c. lapba. Az Anyanyelvápolók Szövetségén belül pedig több formában is együttműködhettünk, például publikációk szerkesztése, lektorálása, kiadása, valamint konferenciák szervezése alkalmával. Balázs Gézával a nyelvművelő rádióműsorok, a Magyar Rádió Nyelvi Bizottsága, valamint a Nyelvstratégiai Kutatócsoport működése kapcsán alakult ki folyamatos munkakapcsolatom. Elsősorban a mai magyar nyelvhasználat változásai érdekelnek. Természetesen a leglátványosabb és legkönnyebben adatolható terület szókészletünk mozgása, a jelentésváltozások feltárása, az új alakulatok regisztrálása. Előszeretettel gyűjtöm a legújabb idegen szavakat, főleg nyelvünk angol elemeit. Újabban az angolból származó tükörfordításokat és fordítási hibákat is figyelem. A szókészlet felszíni változásainál azonban fontosabb nyelvünk mélyebb rétegeibe is behatolnunk, és fölfedni a nyelvtani változások csíráit. Többek között foglalkoztam a befejezett melléknévi igenév állítmányi használatával, az igenév időviszonyító szerepével, a nyelvtani idegenszerűségekkel, a funkcióigés szerkezetekkel. Az iménti témák leíró jellegű feldolgozásmódra utalnak, de szólni kell a preskriptív szemléletről is. Az utóbbi időszakban erőteljes bírálatok érték a nyelvművelést, annak minősítési rendszerét, a nyelv életébe történő tudatos beavatkozás szükségességét és eredményességét. Hogy erről mi a véleményem, arról a mellékelt publikációs jegyzék egyértelműen vall. Fontosnak tartom a nyelvhasználati útmutatást, a tanácsokat, az ilyen tárgyú javaslatokat, hiszen például ezek nélkül az iskolai munka elképzelhetetlen. 308

Ha korszerű tudásról, széles körű tájékozottságról vagy általános műveltségről beszélünk, abba miért ne tartozna bele a nyelvi műveltség, mégpedig az anyanyelvi műveltség is? A szakmódszertannal foglalkozó tanár számára ez természetes, sőt az is, hogy továbbra is beszélhetünk nyelvhelyességről, helyes nyelvhasználatról, ami persze a XXI. század elején nyelvi, stilisztikai, pragmatikai adekvátságot jelent. De ennél a négyszavas fogalomnál, ennél a bonyolult körülírásnál továbbra is egyszerűbb a nyelvművelés vagy a nyelvhelyesség hagyományos megnevezése, csupán bele kell értenünk – s bele is értjük – ezeket a korszerű, de már fél évszázada is megfogalmazott tényezőket (vö. pozitív nyelvművelés). Ebben az összegezésben nem érintettem minden olyan munkaterületet, amellyel az utóbbi években foglalkoztam. Nem is kívánom részletezni a szűkebben vett szakmától távolabb eső tennivalóimat, de azt elmondhatom, hogy nem panaszkodhatom: egyrészt van tennivalóm bőven, másrészt elég változatos ahhoz, hogy ne fásuljon el az ember. Az utóbbi években pedig elértek a különböző szintű és rangú vezetői megbízatások. Mai szemmel már pontosan látom, hogy mennyi mindent szalasztottam el korábban. Olyan jelenségekre gondolok, amelyek remek szakmai hátteret jelenthettek volna. Amikor például az Alföld közepén katonai szolgálatomat teljesítettem, olyan nyelvi környezetben éltem, amelyet vétek volt nem kutatni. Honnan tudtam volna akkor, hogy a városi fülemnek is gyönyörű tájnyelvi beszéd ejtésmódját, élvezetes fordulatait érdemes lett volna megörökítenem. Még inkább a katonai nyelv általános és helyi szókészletét. Ma már csak töredékét tudnám fölidézni annak a sok száz kifejezésnek, amellyel 11 hónapon keresztül találkoztam. Mély benyomást tett ránk az a százados, akinek elképesztően gazdag káromkodáskincse most már a feledés homályába vész. Mindennap újabbnál újabb ötletes fordulatok, nyelvi és képi bravúrok sorozata hökkentett meg bennünket. Sajnos akkor még nem tudtam semmit a nyelvészeti kutatómunkáról, az adatgyűjtés módszereiről, a szociolingvisztikáról. De amit nem mulasztottam el: a laktanya könyvtárában nyelvművelő kötetek is voltak, és végre akadt, aki kikölcsönözte őket! Ugyancsak kihasználatlan maradt az a lehetőség, amely főiskolai diákévem végén adatott meg számomra. Az angol tanszék vezetőjének javaslatára bekerültem az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének új programjába, amely a magyar mint idegen nyelv oktatását készítette elő az Egyesült Államokban. Másfél éven keresztül folyt a felkészítés; eközben részt vettem a testület ülésein, és itt személyesen is megismerkedhettem Lőrincze Lajossal, aki a védnökség elnökeként tevékenykedett. Amikor kiutazásom már egészen biztos volt, valamilyen váratlan gond merült föl, és nem lett semmi a kezdeményezésből. A sajátos módszertant igénylő magyarnyelv-tanítási ismereteim azóta parlagon hevernek.

BIBLIOGRÁFIÁJA 1983. Aerobik! ÉT 38. 1206. p. 1985. Csak egy vessző? ÉA 4. 11. p. 1986. Üdítő ital és üdítőital. ÉA 3. 15. p. 309

A szótévesztés újabb példái. Köznevelés 35. 11. p. 1987. Ne higgyünk a szemünknek! ÉA 1. 14. p. Ülés vagy munkaülés? ÉA 2. 6. p. Szabálytalan szerkezetek. Köznevelés 15. 11. p. A Smaragd-sziget. ÉT 6. 178. p.; 7. 204. p. Jogging. ÉT 30. 948. p. 1988. Nyelvművelő cikkek sajtószemléje 1975–76. Nyr 100–17. Nyelvművelő cikkek sajtószemléje 1977. Nyr 492–504. Szóösszetételek túltengése. ÉA 2. 12. p. Tartózkodott vagy tartózkodó? Köznevelés 1. 8. p. Utóneveinket magyarul! Köznevelés 10. 12. p. Nem igazán. Köznevelés 17. 11. p. Iskolai helyesírás. Köznevelés 24. 13. p. Csak angolul? Köznevelés 40. 12. p. 1989. A magyar sajtó helyesírási témájú cikkei. In: Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. Főszerk. V. Raisz Rózsa. Eger, 91–101. Eltévedt igekötők. Köznevelés 26. 11. p. Ó, az a videó! Köznevelés 38. 25. p. 1990. Nyelvművelés a magyar sajtóban 1945–1985. Budapest, 206 p. (Doktori értekezés) Még nem kovboj… ÉA 1. 16. p. Át- és visszarendeződés. Köznevelés 24. 22. p. 1991. Nyelvművelő cikkek sajtószemléje 1978. Nyr 272–83. Szókincstani vonatkozású nyelvművelő cikkek a napi- és hetilapokban 1945 és 1985 között. In: Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. Szerk. V. Raisz Rózsa. Eger, 71–83. Hová kell kötőjel? ÉA 2. 2. p. Valamennyi. Köznevelés 2. 7. p. Project. Köznevelés 13. 11. p1992. Nyelvművelésünk a tömegtájékoztató eszközökben. Budapest, 262 p. (Kandidátusi értekezés) Mr és Mrs. ÉT 7. 203. p. Tőmondatokban beszélünk? ÉT 21. 651. p. Testestül-lelkestül. ÉT 33. 1042. p. 310

1993. A nyelvművelés és a sajtó. In: Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. Szerk. V. Raisz Rózsa. Eger, 117–27. Nyelvművelésünk eredményei és feladatai a tömegtájékoztató eszközökben. In: A III. Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia Kiadványa. Miskolci Egyetem, 151–7. Nyelvtörténet és szófejtés verselemzésekben. MTan 3. 26–9. Iskolai helyesírás. MTan5. 26. p. Elveszett névelők. ÉA 2. 11. p. Ki nyeri a magyar–angolt? A betűszók kiejtéséről. ÉA 3. 7. p. Módosuló igemódok. ÉA 4. 8. p. Álságos. ÉT 21. 648. p. 1994. Nyelvművelő cikkek sajtószemléje 1979. Nyr 461–70. Helyes kiejtésünk ügye a tömegtájékoztató eszközökben. In: Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. Szerk. V. Raisz Rózsa. Eger, 97–106. Mesterségnevek nyomában. MTan 1. 45. p. Legfiatalabb írásjelünk: a nagykötőjel. MTan 2. 32. p. Divatszavaink nyomában. ÉA 2. 1–6. Mountain bike. ÉT 48. 1512. p. 1995. Nyelvhelyesség. Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger, 140 p. Nyelvtörténeti elemek a leíró nyelvtan tanításában. In: MNyTK 198. Budapest, 278–83. Nyelvművelésünk a sajtóban., Budapest, 12 p. (Az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának kiadványa) Angol (jövevény)szavaink helyesírási hibatípusai. In: Helyesírásunk elvi és gyakorlati kérdéseiből.. Szerk. Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Eger. 75–90. Anyanyelvünk a tömegtájékoztató eszközökben. Nyr 203–5. Helyesírási szabályzatunk belső összefüggéseiről. MTan 1. 29–31. Nyelvtörténet verselemzésekben. MTan 5. 50-2. Korunk típushibája: a különírás. ÉA 3. 3. p. Az ünnepek nevének írásáról. ÉA 5. 1. p. 1996. Nagybetűsítések mai írásgyakorlatunkban. In: Helyesírási kultúránk fejlesztéséért. Szerk. Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Eger, 68–84. Nyelvművelő cikkek sajtószemléje 1980. Nyr 108–17. A felszólítás eszközei. Csengőszó (Módszertani folyóirat) 3. 20. p. A határozói igenévről. Csengőszó 4. 24. p. Iskolai helyesírás. Csengőszó 5. 26. p. Nem akarok úr lenni! ÉA 1. 8. p. Még egyszer a különírásról. ÉA 2. 12. p. A szól ige jelentésváltozása. ÉA 4. 6. p. Maximum íz? ÉT 43. 1350. p. 311

1997. A nyelvhelyesség tanításáról – egy felmérés tükrében. In: MNyTK 207. Budapest, 321–5. A befejezett melléknévi igenév állítmányi használatának megítéléséről. In: Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, Eger, 1996–1997. Az állatfajták nevének helyesírásáról. ÉA 1. 13. p. A dzsúsz kiejtése. ÉA 2. 12. p. Oktatási tapasztalatok – kutatási eredmények. ÉA 3. 16. p. Ami a címek mögött van. ÉA 5. 7. p. Gyakori ragunk: a -nál, -nél. Csengőszó 1. 25. p. A h hang kiejtése. Csengőszó 2. 6–7. p. A betűejtés újabb példái. Csengőszó 3–4. 31. p. Idegen szó – magyar szó. Csengőszó 5. 23–4. p. 1998. Nyelvművelő cikkek sajtószemléje 1981–1985. Nyr 243–55. Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón. Nyr 372–4. Mai írásgyakorlatunk néhány újabb jelenségéről. In: Helyesírásunkról, helyesírásunkért. Szerk. Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Eger, 48–59. A helynevek toldalékolásáról – egy felmérés tükrében. In: Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. Eger, 94–112. A nyelvhelyesség tanításáról a Nemzeti alaptanterv tükrében. MTan 3. 28–32. Egy felvételi vizsga helyesírási tanulságai. MTan 4. 31–2. A helyesírástudás tükre. MTan 5. 38–9. Kötőhangzó és szójelentés. Csengőszó 1–2. 38. A márkanevek helyesírásáról. ÉA 2. 8. p. Történelmünk a szavakban. ÉA 3. 1. p. Formabontó címek. Pagoda. A Magyar Rádió szakmai lapja. 11–12; 38–40. 1999. Nyelvhelyesség. Javított és bővített kiadás. Líceum Kiadó, Eger, 150 p. Nyelvhelyességi gyakorlókönyv. Líceum Kiadó, Eger, 88 p. Napjaink nyelvhelyességi típushibái. In: MNyTK 212. Budapest, 529–34. Újabb fejlemények mai nyelvhasználatunkban. MTan 3. 23–6. Újabb idegenszerűségeink. ÉA 1. 1. p. A show főnév használatáról. ÉA 3. 10. p. Társadalom és nyelvi műveltség. ÉA 4. 4. p. 2000. Anyanyelvi tantárgy-pedagógiánk vázlata.. Líceum Kiadó, Eger, 170 p. (Társszerző: Dobóné Berencsi Margit) Helyesírás-tanításunk gondjairól. In: Helyesírás és tanárképzés. Szerk. Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Eger, 85–98. A helyesírás tanításáról – az érettségizettek szemével. MTan 1. 31–4. Igekötő-használatunk újabb fejleményeiből. ÉA 1. 10. p. 312

Az idegen szavak helyesírásáról. ÉA 2. 9. p. Hölgyek és férfiak. ÉA 5. 6. p. Legfrissebb idegenszerűségeink. Pagoda. A Magyar Rádió szakmai lapja. 67–70. 2001. Értékőrzés a nyelvművelésben az ezredfordulón. In: Recepcia hodnôt v literatúre a jazyku. Ved. red.: František Alabán. Banská Bytsrica, 90–101. A nyelvi norma. In: A nyelv világa. Szerk. H. Varga Gyula. Diamond Kiadó, Eger, 208–30. Szakszavaink helyesírásáról. MTan 1. 28–9. Nem élhetünk mozgószabály nélkül! ÉA 2. 10. p. Eltűnő -i képzőink nyomában. ÉA 5. 1. p. Bizonytalanságok a nyelvhasználatban. Új Hevesi Napló 3. 47–8. Stílustalanságok. Új Hevesi Napló 4. 50–1. Nyelvművelésünk az ezredfordulón. Új Hevesi Napló 5. 42–4. Az európai nyelvek éve és a magyar nyelvművelés Új Hevesi Napló 8. 56–8. Történelmünk a szavakban. Új Hevesi Napló 9. 82–3. Nyelvművelő babonák. Új Hevesi Napló 10. 60–2. Nyelvművelő babonák II. Új Hevesi Napló 11. 64–5. Szóhasználatunk babonái. Új Hevesi Napló 12. 62–3. Nyelvi és stílusbeli kötöttségeinkből. Pagoda. A Magyar Rádió szakmai lapja, 3–4; 87–9. 2002. Az idegenszerűségek hatása nyelvi rendszerünkre. In: MNyTK 216. Budapest, 73–80. Angol hatásra megújuló latinizmusaink. In: Éltető anyanyelvünk. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 500–4. A nyelvi norma. In: Ismeretek a nyelvről. Szerk. H. Varga Gyula. Diamond Kiadó, Eger, 181–96. Az egyidejűség kifejezése a melléknévi igenév jelzői használatában. In: Köszöntő kötet B. Gergely Piroska tiszteletére. A Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, 203–7. A változás évtizede. Nyr 250–1. Nyelvi tervezés és nyelvi norma az anyanyelvi nevelésben. In: Az Eszterházy Ká-roly Főiskola Tudományos Közleményei. Eger, 161–9. Újabb névutóink. MTan 1. 20. p. A szenvedő ige. MTan 2. 19. p. Egy régies szerkezet. MTan 4. 29. p. Kihátrál a segítség mögül. ÉA 5. 9. p. A nyelvi gazdaságosságról. Új Hevesi Napló 2. 43–5. A nyelvi gazdaságosság és a névutók. Új Hevesi Napló 3. 49–51. 2003. Anyanyelvi tantárgy-pedagógiánk vázlata. Líceum Kiadó, Eger, 230 p. (Bővített kiadás. Társszerző: Bozsik Gabriella és Dobóné Berencsi Margit) A szaknyelvi helyesírás-tervezés újabb feladataiból. Nyr 12–23. A mellérendelő értékű alárendelések kötőszóhasználatáról. MNyj XLI, 685–90. 313

A túlhelyesbítés mai nyelvhasználatunkban. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Keszler Borbála. Budapest, 350–4. Akadémiai helyesírásunk 170 éve. In: A Szarvas Gábor nyelvművelő napok kiadványa. Szerk. Hódi Éva. Ada, 38–49. Angol hatásra megújuló latinizmusaink. In: Magyar nyelvi szöveggyűjtemény. Szerk. Hangay Zoltán. Budapest, 114–9. (Másodközlés) 2004. Recent Changes in the Hungarian Language: The English Influence During the Last Decade. In: A Decade of Change. Reflections in Hungarian and Slavonic Languages, Literatures and Cultures. University of Delhi. New Delhi, India. Ed. by Ravi Nagpal. 114–20. Interkulturális és nyelvi hatások a magyar kommunikációban. In: A magyar nyelvi kultúra jelene és jövője I. Szerk. Glatz Ferenc. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 81–91. A szaknyelvi helyesírás-tervezés újabb feladataiból. In: A magyar nyelvi kultúra jelene és jövője II. 73– 84. (Másodközlés) A vonatkozó mellékmondatok sajátos típusának megítélése és szerepe a fordításokban. In: Irodalmi és nyelvi interpretációk. Főszerk. Alabán Ferenc. Besztercebánya, 123–31. A fordítások időszerű nyelvhelyességi és helyesírási kérdései. In: Szaknyelv és szakfordítás. Szerk. Dróth Júlia. Szent István Egyetem, Gödöllő, 92–105. Emberközpontú nyelvművelésünk jövője. In: Emberközpontúság a magyar nyelv oktatásában és kutatásában. Szombathely, 153–9. (A Berzsenyi Dániel Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai VI.) Some Aspects of the Influence of English on the Hungarian Laguage. In: A nyelvek vonzásában. Eger– Veszprém, 180–6. (Társszerk. Kurtán Zsuzsa) Műsorcímek a Magyar Rádióban. In: A Magyar Rádió anyanyelvi konferenciájának kiadványa. Budapest, 15–24. Bulvárlapok cikkeinek szövegtani elemzése. In: Kommunikáció és nyelvhasználat. Szerk. H. Varga Gyula. Eger, 29–43. A. Jászó Anna: Csak az ember olvas. Az olvasás tanítása és lélektana. MNy 229–31. (Ism.) Pásztor Emil munkássága. Nyr 376–7. Szöveggyűjtemény az anyanyelvi tantárgy-pedagógia tanításához. Líceum Kiadó, Eger, 220 p. (Szerk.) Egyre többet kommunikálunk. ÉA 1. 1. p. Eltűntek a szállodák. ÉA 2. 7. p. A hogy kötőszó elhagyása. ÉA 4. 8–9. 2005. Idegen szavak gyakorisági részvizsgálatai magyar szövegekben. In: Jelentés a magyar nyelvről. Szerk. Balázs Géza. AkK, Budapest, 58–71. Idegen elemek gyakorisága magyar szövegekben. In: 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Szerk. Mártonfi Attila–Papp Kornélia–Slíz Mariann. Argumentum Kiadó, Budapest, 651–6. SMS-szövegek elemzése. In: Az internetkorszak kommunikációja. Szerk. Balázs Géza–Bódi Zoltán. Gondolat Kiadó, Budapest, 269–83. Mondatszerkezeti sajátságok vizsgálata napilapok szövegei alapján. In: Az Eszterházy Károly Főiskola Tudományos Közleményei. Eger, 105–24. 314

A Decade of Change. Recenzió. In: Az Eszterházy Károly Főiskola Tudományos Közleményei. Eger, 182–5. Keszler Borbála: Írásjel-használati gyakorlókönyv. In: Korjelző változások – megoldandó írásmódok. Szerk. Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Eger, 99–101. (Ism.) Ha levágják az ujjadat… Az általános alanyról. ÉA 4. 4. p. Az elmúlástól a halálig. A halál kultúrája szókincsünkben. Fény (Kulturális folyóirat) 1. 20–1. 2006. Nyelvhelyesség. In: Beszédművelés, nyelvi norma. Tankönyv, valamint multimédiás távoktatási programcsomag. Eszterházy Károly Főiskola, Eger, 18 p..(Tankönyvfejezet.) A befejezett melléknévi igenév állítmányi szerepének szemantikája és pragmatikája. Nyr 176–86. A befejezett melléknévi igenév „feltételes módja”. ÉA 1. 3. p. A blog, avagy a webnapló története. ÉA 2. 1. p. Változó vonzatok. ÉA 3. 6. p. Értékőrzés és megújulás nyelvművelésünkben. Vár. (Irodalmi, kulturális folyóirat, Székesfehérvár) 3. 59–63.

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Grétsy László – Zimányi Árpádról Noha pályájáról szóló vallomásában azt írja Zimányi Árpád, hogy „Ismeretségünk a távoli múltba nyúlik vissza”, nem hallgathatom el, hogy ez az ismeretség – legalábbis részemről – éveken át csak amolyan fél-ismeretség volt, ugyanis személyesen csak jó egy, sőt talán másfél évtizeddel később találkoztunk. Az azonban kétségtelen, hogy egykori Magyarán szólva rádióműsoromnak már a hetvenes évekbeli (!) iratanyagában többször is ott szerepel a Zimányi név, sőt kettő is: Zimányi László és Zimányi Árpád neve. Akkoriban arra is gondoltam, hogy talán rokonok, de máig is jól emlékszem arra, hogy a levelek feladásának helyszíne nem volt azonos. Személyesen még akkor sem ismertem Zimányi Árpádot, amikor Aerobik! című cikkét közöltem az Élet és Tudomány Nyelv és élet rovatában, majd a következő években további írásait is, részben ugyancsak az említett hetilapban, részben pedig az Édes Anyanyelvünkben. Lehet ugyan, hogy közben már találkoztunk valamilyen nyelvészeti eseményen, de igazában mégis akkor figyeltem fel rá, amikor 1988-ban a Magyar Nyelvőrben megjelent az a tizenhét apró betűs oldal terjedelmű, rendkívül alapos sajtószemléje, amely a sajtóban 1975-ben és 1976-ban napvilágot látott nyelvművelő glosszákat, cikkeket mutatja be, példaszerűen. Akkoriban nagyon megörültem ennek – úgy is mint a Nyelvőr szerkesztőbizottságának tagja –, mivel ez a sajtószemle örvendetes folytatása volt egy évtizedekkel előbb induló sorozatnak. A sorozat kezdetét 1954-re teszem. Nem azért, mintha ez előtt a Nyelvőrben egyáltalán nem jelentek volna meg beszámolók a folyóiratokban és újságokban napvilágot látott nyelvművelő cikkekről, hanem mert ekkor, 1954-ben tért át a Nyelvőr arra a módszerre, hogy nem egy-egy folyóirat vagy újság nyelvművelő „termését” tekinti át, hanem tárgykörök szerint csoportosítva és bemutatva az összegyűjtött anyagot. Bencédy József ilyen rendszerű sajtószemléje volt az úttörő e téren – l. Nyr LXXIX, 315

242–6 (Helyesírás), 359–65 (Nyelvhelyesség), 466–73 (a Nyelvhelyesség fejezet folytatása, valamint Stílus) –, majd a sorozat folytatódott egészen 1984-ig, egy ideig még Bencédy, majd az ELTE BTK nyelvészeti tudományos diákkörének tagjai jóvoltából, nem kis részben Fábián Pál buzdítása nyomán. 1984-ben az 1973–74-i sajtószemle jelent meg, majd hosszabb szünet következett, s ez után jött Zimányi Árpád, aki a Novotny Júlia által irányított diákköri anyaggyűjtésből összeállította az 1975–76-i időszak sajtószemléjét. Remek összeállítás volt, ügyes csoportosításban. Érezni lehetett belőle, hogy aki formába öntötte a gazdag anyagot, kedvét, örömét lelte e munkában. Ez a sejtésem később igazolódott is. Árpád sajtószemléi folytatódtak a Nyelvőrben. A nagy időelmaradást nem tudta ugyan eltüntetni a szerző, sőt az még növekedett is, hiszen az (eddig) utolsó sajtószemle 1998-ban jelent meg, s az az 1981–1985-i időszak anyagát tartalmazza, de azt mindenképpen kimondhatjuk, hogy több mint egy évtized, pontosan szólva tizenegy év rendkívül gazdag és gondos sajtószemléjét Zimányi Árpádnak köszönhetjük. Nem kis teljesítmény! Nem véletlenül időztem aránylag hosszan Zimányi Árpádnak ilyen irányú tevékenysége mellett, ugyanis ez tudományos szempontból is nagy szerepet játszott – és játszik ma is – életében. E tevékenységével függnek össze jelentős tudományos írásai – A magyar sajtó helyesírási témájú cikkei (1989), Nyelvművelés a magyar sajtóban 1945–1985 (1990), Szókincstani vonatkozású nyelvművelő cikkek a napi- és hetilapokban 1945 és 1985 között (1991), Nyelvművelésünk a tömegtájékoztató eszközökben (kandidátusi értekezés, 1992), Nyelvművelésünk eredményei és feladatai a tömegtájékoztató eszközökben (1993), Helyes kiejtésünk ügye a tömegtájékoztató eszközökben (1994), Nyelvművelésünk a sajtóban (1995) stb. –, s voltaképpen további kutatási témái is ebből sarjadtak. Melyek is ezek a témák? Mindenekelőtt a helyesírás, amely már pályája elején is érdekelte, s azóta is kedvelt kutatási területe. Csupán néhány cikkcím: Csak egy vessző? (1985), Hová kell kötőjel? (1991), Legfiatalabb írásjelünk: a nagykötőjel (1994), Korunk típushibája: a különírás (1995), Nagybetűsítések mai írásgyakorlatunkban (1996), Az állatfajták nevének helyesírásáról (1997), A márkanevek helyesírásáról (1998), Mai írásgyakorlatunk néhány újabb jelenségéről (2001), Nem élhetünk mozgószabály nélkül! (2001) stb. Itt említem meg, hogy a helyesírás oktatása is szívügye. Erre egy-két példa: Helyesírás-tanításunk gondjairól (2000), A helyesírás tanításáról – az érettségizettek szemével (2000), A szaknyelvi helyesírás-tervezés újabb feladataiból (2003) stb. Ugyancsak gyakori kutatási témája az újabb, főleg angol eredetű idegen szavak, valamint az idegenszerűségek vizsgálata. Szerencsés szakpárosítása révén – magyar–angol szakos – értékes cikkekkel gazdagított bennünket már eddig is, s remélhetőleg gazdagít továbbra is. Megint csupán egy-két szemléltető példát idézek idevágó cikkeiből: Jogging (1987), Csak angolul? (1988), Project (1991), Mountain bike (1994), Angol (jövevény)szavaink helyesírási hibatípusai (1995), A show főnév használatáról (1999), Legfrissebb idegenszerűségeink (2000), Az idegenszerűségek hatása nyelvi rendszerünkre (2002), Angol hatásra megújuló latinizmusaink (2002), Some Aspects of the Influence of English on the Hungarian Language (2004), Idegen elemek gyakorisága magyar szövegekben (2005), A blog, avagy a webnapló története (2006) stb. Még tovább sorolhatnám, hogy mely területek állnak hozzá többé-kevésbé közel – jó néhány van még ilyen –, de aki belelapoz az eddigi munkásságát rögzítő, több önálló munkát is tartalmazó publikációs jegyzékbe, könnyen választ talál erre a kérdésre. Ezért inkább arról írok még röviden, amit a pályájáról szóló vallomásában ő alig-alig – vagy egyáltalán nem – említ, legföljebb sejtet annak jelezésével, hogy elsősorban tanárnak tartja magát. Nos, igen. Nemcsak jeles kutató ő, hanem elhivatott tanár is, az Eszterházy Károly Főiskolának immár csaknem két évtizede oktatója, 2002 óta tanszékvezető tanára, 2003-tól intézeti igazgatója, egy év óta pedig még dékánhelyettese is. Feladatai egyre gyarapodnak – 316

tudomásom szerint egy-egy szemeszter erejéig a határainkon túl is oktat –, de ő nemcsak hogy jól ellátja ezeket a feladatokat, hanem ezeken kívül még az egy-egy recenzió megírására, fontos ismeretterjesztő rendezvényeken való előadásra vonatkozó baráti kérelmeknek is legjobb igyekezete szerint eleget tesz, mégpedig a rá mindenkor jellemző rokonszenves szerénységgel, szívből fakadó, belülről jövő figyelmességgel és udvariassággal. Rendre jelen van a magyar nyelvészet, azon belül a nyelvművelés legkülönbözőbb területein: tevékenyen részt vesz az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának munkájában, tagja a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportnak, részt vesz az Anyanyelvápolók Szövetségének programjaiban. 2002-ben méltán vehette át a kiemelkedő nyelvművelő tevékenység elismerésére szolgáló Lőrincze Lajos-díjat. Zimányi Árpád nemrég lépett túl ötvenedik életévén. A legjobb alkotói korban van. Már eddig is sok mindent letett a tudomány asztalára, s már ezért mindenképpen helye van a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatban, de – mint nála bő két évtizeddel idősebb pályatársa talán ezt is hozzátehetem – még sokat várhatunk és várunk is tőle. Baráti szavak Árpádról Zimányi Árpád tanár urat (később Árpád) előbb a Magyar Nyelvőrben, Édes Anyanyelvünkben közölt írásaiból, majd különféle (nem mindig izgalmas) értekezletek résztvevőjeként, az (igen jó hangulatú egykori) egri anyanyelv-oktatási napok egyik gondos szervezőjeként, házigazdájaként ismertem meg. És úgy, hogy Fábián Pál és Grétsy László gyakran emlegette a nevét. Hosszabb idő telt el, míg közvetlenebbül is megismerkedtünk. Amikor ez megtörtént, felkértem, hogy a Magyar Rádió Tetten ért szavak című műsora számára írjon nyelvi jegyzeteket. Sokakat kértem, nem mindenki vállalta. Árpád azonban azóta a műsor állandó munkatársa lett. Évente háromszor csak azért utazik föl Pestre, hogy három-négy rádiós jegyzettel megörvendeztessen bennünket. A nyelvi jelenben él, érzékeny az új nyelvi jelenségekre, változásokra, remek érzékkel közelíti meg a témákat. Az elmúlt évtizedben számos nyelvi téma fölfedezését, bemutatását köszönhettük neki. A mindennapi apró-cseprő szóbeli, sajtónyelvi, irodalmi jelenségeken túl olykor nyelviművelődéstörténeti sétára csábította a hallgatóinkat Észak-Magyarországon (Miskolctól a Bükkön és Mátrán át Gyöngyösig), vagy éppen a zene birodalmában. Azt hiszem, hogy zenei és nyelvi érdeklődése igen szerencsésen találkozott, amikor hónapról hónapra hallhattuk zenei kisszótárát és a megidézett szép zenéket! Ez a kis felsorolás jól jelzi érdeklődését és érzékenységét. Az pedig nekem volt igazi meglepetés, amikor egyik (akkor még) kislánya is elkísérte édesapját a rádiós fölvételre. (A kislány most már végzős egyetemista – az Egyesült Államokban.) Amikor 2000-ben, fiatal, nyelvműveléssel foglalkozó nyelvészek megalapítottuk a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportot, a legtermészetesebb volt, hogy őt is fölkérjük alapító tagnak. Rögtön igent mondott. Azóta is kutatócsoport oszlopos, biztos tagja, aki sokat tett a csoport fennmaradásáért, összetartásáért. Szavára odafigyelünk, mert minden fölvetődő nyelvi kérdésben megfontolt és alapos véleményt mond. Tudományos munkájára jellemző a megfontoltság, az alaposság. Nyelvi adatait mindig pontosan dokumentálja, s gyakran egy-egy nyelvi jelenség tárgyalása kapcsán kérdőíves vagy más statisztikai felmérést is végez. Csak ezek után elemez és mond véleményt. Közös, tudományos munkánk az öt éven át formálódó, valamennyiünk (sokféle) szemléletét egységesítő, formáló Magyar nyelvhasználati szótárban teljesedett ki. Ötünk látásmódja öt év alatt sokat ala317

kult. Az első szövegeket (szócikkeket) alaposan átírtuk, másokkal lektoráltattuk, akik kihúzták a felét, majd újraírtuk, sőt sokszor visszaírtuk gondolatainkat. A végén főleg Árpád és jómagam bólintottunk a véglegesnek szánt szövegre. Bizony, sokszor nálam határozottabb volt, s ez a határozottság igencsak elkelt. Emlékezéséből, vallomásából tudom, hogy nem nyelvésznek készült, de a nyelvvel/nyelvekkel való tudatos foglalkozás a kezdetektől jellemezte érdeklődését. Vérbeli nyelvész-nyelvművelővé vált, aki minden ízében, rezdülésében ismeri, faggatja a nyelvet (főként anyanyelvét, de én azért hallottam tőle számos angol példát is), s méltó követőjévé vált példaképeinek: Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak. Vérében van a nyelvi ismeretek terjesztése, tudatosítása: a katedrán (sok helyen tanított és tanít), az újságokban, a rádiókban (évekig önálló nyelvi rádióműsora is volt Egerben), ismeretterjesztő előadásokon és konferenciákon, tanulmányokban, könyvfejezetekben, szerkesztett könyvekben. Sok konferencia kitalálása és megszervezése fűződik a nevéhez. Harminc év után 2005-ben ő szervezte meg a második egri kiejtési konferenciát, amely a beszédtudományok igen jeles, összegző, vissza- és előretekintő eseménye lett. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportot is meghívta Egerbe, s a konferencia, a megbeszélések levezetéseként egy csodás buszkirándulást szervezett. Szinte ujjongtam, amikor megtudtam, hogy elvisz bennünket a bükki barlanglakásokhoz. Húsz évvel azelőtt gyalog egy fényképezőgéppel már végigjártam ezeket az objektumokat. Most a kutatócsoporttal együtt láthattuk a változást. És a változatlant. Árpád sokféle tevékenysége közösségszervezéssel és -alakítással is párosul. Nem üres szó, hogy a társaság, a társalgás, a gondolatcsere, a másik ember iránti fokozott empátia nagymértékben jellemzi. Sokszor voltunk együtt folyamatosan két-három napig konferenciákon, munkacsoport-üléseken. Rendszerint ritkán és igen keveset szól, míg mások olykor csak fontoskodnak. De figyel, s mindig elmondja a véleményét: röviden, velősen, s éppen ezért ezeknek a viszonylag ritka szavaknak az értéke nagy. Néha már elszégyellem magam, hogy mennyire „nem pénzért adom a szót” (Szathmári tanár úr után szabadon), s hogy egy-egy egri találkozás, konferencia kapcsán olykor bensőséges és baráti kapcsolatba kerülünk az „egri leánykával”, hogy a bikavérről most ne legyen szó… Árpád ezekben a dolgokban is rendkívül visszafogott. Egyetlen pohárka boron kívül nem láttam többet a kezében, de ezt is lehet, hogy csak képzelem. Eredetileg miskolci, nem egri… talán ezért van ez. De empátiáját jelzi, hogy nem ítéli meg vagy el a nyelvészkedés után „nyelészkedő” munkatársait (nem csak rólam van szó, és azért nem kell semmi rosszra gondolni), végig velünk van, hallgat minket, csöndesen követi az eseményeket, s a végén szép, kerek formába öntött gondolatait is elmondja. És ajándékoz egy-egy üveg finom bort az egri főiskola borából otthonra is. Tisztelem és becsülöm ezért empátiájáért, és csöndes szorgalmáért, munkabírásáért, a nyelv, nyelvünk, kultúránk, tanítványaink, utódaink iránti elkötelezettségéért, támogató és bátorító szavaiért, egykori és mai főnökeivel, munkatársaival való emberséges, korrekt, kiszámítható együttműködéséért. Talán nem mondok túl nagyot (nem is akarok, mert még szeretnék vele együtt dolgozni), ha azt mondom, hogy nála a szép szavak és a szép tettek szervesen találkoznak. Szerintem már ezeket is visszautasítja, úgyhogy elhallgatok, mert még sokat szeretnék vele beszélgetni, s a főiskola borára is áhítozom… A legutóbbi üveg éppen elfogyott. Balázs Géza

318

ZOLTÁN ANDRÁS

319

VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL No de legyen, érthet valaki rosszul az etimológiához, s lehet azért becsületes ember, ha egyéb hibája nincsen. Jókai Mór

Könyvfaló kisgyermek voltam, előbb tanultam meg olvasni egy évvel, mint hogy iskolába kerültem volna. Ennek nagy hasznát vettem 1956 őszén, amikor kisiskolás lettem egy Fejér megyei apró faluban, Gyúrón, mert a forradalmi események, a szamárköhögés-járvány, majd a hosszú téli szénszünet miatt többet voltam otthon, mint iskolában, ráadásul többnyire a négy fal között, ahol az olvasás jelentette a legjobb szórakozást. Ekkor természetesen elsősorban még a mesék foglaltak le, s mivel anyám könyvei között találtam egy szép színes illusztrációkkal díszített Grimm-mesekötetet furcsa szálkás betűkkel érthetetlen nyelven nyomtatva, hamar megbarátkoztam a gondolattal, hogy más nyelvek is vannak, amelyeket érdemes lenne megtanulni. Ráadásul a német nyelv szüleim között, ha ritkán is, de afféle titkos nyelvként funkcionált, ha a helyzet úgy hozta, hogy valamely szerintük nem nekünk való témát előttünk gyermekek előtt voltak kénytelenek tárgyalni. Ez a „nicht vor dem Kind”-német szüleim esetében már tanult nyelv volt, noha nagyanyáim mindkét részről eredetileg német anyanyelvűek voltak. Végül mégsem a német, hanem az orosz lett az első nyelv, amelyet formálisan tanulni kezdtem, mégpedig a korabeli előírások szerint 5. osztályos koromban. Ekkor már Hegyeshalomban éltünk, a vasfüggöny közvetlen közelében. A falu nem tökéletesen kitelepített német anyanyelvű őslakói még beszéltek egymás közt németül, a szomszédos Bezenyén horvátok laktak, s közel volt a csehszlovák határ is Rajkánál. A németek a lehetőségek szerint tartották a kapcsolatot kitelepített rokonaikkal, a helyükre betelepített felvidéki magyarok (valamivel könnyebben) szintúgy át-átjártak látogatóba ottmaradt hozzátartozóikhoz. Amikor megjelent a televízió, a németül és szlovákul tudók összehasonlíthatatlanul előnyösebb helyzetbe kerültek, mint a csak magyarul tudó falusiak, mert a közeli bécsi és pozsonyi adók sugározta műsorok évekkel előbb voltak foghatók arrafelé, mint a távoli budapesti magyar nyelvű adás. Az orosz ilyen szempontból teljesen „felesleges” nyelvnek bizonyult, gyakorlati használatára semmiféle lehetőség nem kínálkozott, hozzánk az ország más részéből még a magyarok is csak külön engedéllyel jöhettek látogatóba, így „szovjet turistát” sem Hegyeshalomban, sem gyermekkori nyaralásaim helyszínén, a szintén a határsávba tartozó Sopronban nem lehetett látni, de valamely államközi egyezmény folytán az osztrák határ közvetlen közelében még szovjet katonaság sem állomásozott. Így számomra az orosz kezdetben olyasfajta tananyag volt, mint amilyen apám nemzedékének a latin lehetett: ezen kezdtem alaposabban tanulmányozni egy indoeurópai nyelv szerkezetét. Ebben viszont szerencsém volt: egy igen kiváló, latin szakosból átképzett orosztanár tanított az általános iskola felső négy osztályában, a szigorú, de nagy tudású, sok nyelvet ismerő Deák Sándor tanár úr. Valószínűleg mindketten jól jártunk ezzel a találkozással: neki ritkán adódott az akkoriban az orosz nyelvvel szemben ellenséges falusi közegben tantárgya iránt valamennyire is érdeklődő tanítványa, én pedig igen komoly, bár nem túl gyakorlati, de nyelvtanilag jól megalapozott tudásra tettem szert nála. Ő autodidakta úton mindig tanult valamilyen idegen nyelvet, az én időmben éppen svédet, amiről szót is ejtett az órákon, ha valamely nyelvtani párhuzam kínálkozott az oroszhoz. Valószínűleg az ő példája nyomán kezdtem el én is tankönyvből-szótárból egy másik idegen nyelvet is tanulni, mégpedig a lengyelt. A 320

hatvanas évek elején gyakorlatilag három országba látogathatott viszonylag egyszerűen egy még katonaság előtt álló fiatalember: az NDK-ba, Csehszlovákiába és Lengyelországba. Az elméleti orosz után valami olyan nyelvet is akartam tanulni, amelynek az országába még el is juthatok, a szűk kínálatból irodalmi és történelmi olvasmányaim alapján a lengyel tűnt a legszimpatikusabbnak. Így aztán hetedikes koromban elkezdtem tanulni lengyelül a Kerényi Grácia–Szabó Dénes–Varsányi István szerzőhármas éppen akkoriban (1963) új kiadásban megjelent Lengyel nyelvkönyve és Varsányi István kisszótárai alapján. A két rokon nyelv – az orosz iskolai és a lengyel önképzés formájában történő – párhuzamos tanulása óhatatlanul vezetett bizonyos szabályos megfelelések felismerésére, amelyek ugyan nem mindig „jöttek be”, de sokszor mégis kölcsönösen segítették a két nyelv tanulását. Gimnáziumba Sopronban jártam, mégpedig a Széchenyi István Gimnáziumba, ahol éppen akkor egy nyelvi tagozatos osztály is indult oly módon, hogy az osztály fele németet, fele pedig angolt tanult kezdetben heti nyolc, később heti hat órában. A családi hagyományoknak megfelelően én németes lettem. Kiváló tanárom volt „Mimi néni” (dr. Ruhmann Margit) személyében, aki nemcsak a fél osztály némettanára, hanem az egész osztály magyartanára és egyben osztályfőnöke is volt. Mivel szüleim és tanáraim látták, hogy a nyelvek tanulása nekem nem okoz különösebb gondot, lehetővé tették, hogy magántanárnál, illetve különféle tanfolyamokon angolt is tanuljak, s ebből évente levizsgázzak. Lehetőség volt a gimnáziumban latint is tanulni, így a hajnali fakultatív latinóráknak is állandó látogatója lettem. Az orosz az egyszerű gimnáziumi óraszámban, változó, de nem különösebben motivált tanárokkal folyt, engem vitt tovább az általános iskolából hozott lendület, ami az országos középiskolai tanulmányi versenyen egy megyei első hellyel érte el csúcspontját, de mivel az országos döntőre már nem kaptam meghívást, az egyetemi felvételi vizsgától ez nem mentett meg. Az osztályban mások is készültek tanári, tanítói pályára, de többnyire irodalmi indíttatásból, míg nyelvészeti kérdésekről diskurálni a később Budapestről hozzánk került és mindenféle egzotikus nyelvben már akkor is járatos Tálos Endrével lehetett igazán, akivel aztán később az egyetemen is újra találkoztam. Az általam tanult nyelvek közül a német gyakorlati használatára nyílt mód Sopronban, ahol az osztrák turisták már kezdtek megjelenni, a szomszédos Rusztról származó anyai nagyanyám rokonsága is eljöhetett már időnként látogatóba. A nyári szünetekben eljutottam az egykori NDK-ba és Lengyelországba, valamint egy osztálykirándulás erejéig az akkori Csehszlovákia főbb városaiba (Prága, Brno, Pozsony) is. 1968-ban érettségiztem, jelentkeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karára orosz–német szakra, s nagy izgalommal vártam az értesítést, amely végül a nyár közepén meg is érkezett, és eldőlt, hogy bölcsészhallgató leszek, ám előbb egy év katonaság várt rám. Hegyeshalom környékén is átvonultak a Csehszlovákiába tartó tankok augusztus végén, így megfelelő „harci zaj” közepette vonultam be a Magyar Néphadseregbe. Győrben kellett jelentkeznem, de a kor titkolózási mániája következtében csak az ország egyik végéből a másikba való vonatozás után derült ki, hogy a korábban csak térképen látott, ám hosszú neve miatt mindig is izgalmasnak tartott Hódmezővásárhelyen kell átlényegülnöm „undorító civilből” „rohadt kopasszá”. Miután ez kiképző tiszteseink önfeláldozó munkájával úgy újév tájáig megtörtént, kezdett valamivel elviselhetőbbé válni a katonaság, jutott több idő olvasásra, önképzésre. Emlékezetem szerint ekkor, a katonaság alatt beszéltem először orosz anyanyelvű emberekkel, mégpedig az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet katonákkal. Erre először a szovjet–magyar barátságot a sorkatonák között is elmélyíteni hivatott kölcsönös laktanya-látogatás alkalmából került sor, amelynek során meggyőződhettem, hogy irodalmi olvasmányaim alapján leginkább egy náci koncentrációs táborhoz hasonlító hódmezővásárhelyi laktanyaélet még mindig egy fokkal jobb, mint amit „Ivánéknál” láttunk. Hogy miről folyhatott köztünk a társalgás, arra az idő távolából abból az egy orosz szóból következtetek, amelyről máig biztosan tudom, hogy ekkor vésődött az emlékezetembe – ez pedig nem más, mint a демоба (a демобилизация ’leszere321

lés’ bizalmasan használt rövidített alakja az orosz katonanyelvben). Másodszor a Hortobágy akkoriban bombázó-lőtérnek használt déli részén volt feladatom egy közösen ellátott biztonsági őrség során a környékünkön állomásozó „nagy testvérrel” való érintkezés. Meglehetősen foghíjas és kevéssé gyakorlati orosz nyelvtudásom a katonaságnál mégis jelentett bizonyos előnyt – főtiszti vizsgára készülő tisztek korrepetálására kezdtek kikérni főnökeimtől, s ezért fizetségképpen a tavaszi hónapokban gyakrabban jutottam eltávozáshoz, szabadsághoz. Érdekes, hogy a „megbonthatatlan” barátság ellenére cirill betűs könyv az ezredkönyvtárban gyakorlatilag nem volt, ebből a szempontból még a soproni városi könyvtár is gazdagabb volt, ahol legalább néhány klasszikus irodalmi mű orosz eredetiben is megvolt. Mindent összevetve a katonaság alatt mindkét tárgyamból inkább felejtettem, ezért miután 1969 őszén megkezdtem egyetemi tanulmányaimat, komoly megrázkódtatást okozott mind az orosz, mind a német szakon az előadások eredeti nyelven való hallgatása és a szemináriumokon való szereplés. A kezdeti sokk után sok tanulással, szótárazással sikerült belerázódnom a zömmel anyanyelvű tanárok által vezetett foglalkozások ritmusába, és viszonylag tisztességes átlaggal zárnom az első félévet. Az orosz és német szak mellett jártam a lengyel szak előkészítő óráira is. Nyelvészetből az orosz szakon Baleczky Emil ószláv órái voltak rám a legnagyobb hatással, ahol feltárultak előttem a két tanult szláv nyelv, az orosz és a lengyel korábban részben már sejtett, de most rendszerré összeálló szabályos hangmegfelelései és ezeknek történeti okai. Baleczky Emil a proszemináriumon megkövetelte, hogy az elemzett ószláv szöveg minden egyes szavát etimológiai szempontból is elemezzük, így a szavak eredete iránti többé-kevésbé mindenkiben meglévő kíváncsiság itt kezdett nálam tudományos érdeklődés formáját ölteni. Az orosz–német szakpárosítás e tekintetben is hasznosnak bizonyult, mivel ekkortájt az egyetlen modern és teljes orosz etimológiai szótár a német Max Vasmeré volt, amelynek orosz fordítása csak 1973-ra vált teljessé. Meg kell említenem, hogy az egyik általam máig is gyakran olvasott és idézett nagy orosz nyelvészre, Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj hercegre a német szakon Juhász János hívta fel a figyelmemet, aki az első félévi német leíró nyelvészeti kollokviumra előírta (és be is hajtotta) az akkor még csak németül olvasható Grundzüge der Phonologie első fejezetének az ismeretét. Az egyetemi évek kezdetén a nyelvészek közül még Antal László előadásai voltak rám nagy hatással, akinél a Bevezetés a nyelvtudományba című tárgyat hallgattam. Beiratkoztam az akkor úgynevezett B szakként felvehető lengyel szak előkészítő óráira is. Az első év végére megérett bennem az elhatározás, hogy a szlavisztikát választom tanulmányaim fő területéül, ezért a második évtől a német szak elhagyásával orosz–lengyel szakon folytattam tanulmányaimat. Baleczky Emilnél hallgattam az orosz nyelvtörténetet is, jártam szakszemináriumára és nála készült szakdolgozatom is a korai lengyel–orosz nyelvi kapcsolatok történetéből. Ezeken az órákon kezdtek formálódni első rövid tudományos közleményeim is, amelyek azonban már az egyetem befejezése után kezdtek megjelenni az akkoriban Hadrovics László főszerkesztőségében megjelenő Studia Slavica köteteiben. Hadrovics Lászlónak nem voltam ugyan tanítványa, de első zsengéim nyomdába küldése után atyai jóindulattal kísérte figyelemmel pályámat. Az egyetem befejezése után (1974) D. Molnár István hívott az akkor alakuló debreceni lengyel tanszékre, de Baleczky Emil is marasztalt a budapesti orosz tanszéken. Budapest mellett döntöttem, s az ELTE Bölcsészettudományi Karának Orosz Filológiai Tanszékén lettem két évig tudományos továbbképzési ösztöndíjas, majd az egyetemi szamárlétra összes fokozatát megjárva egész szakmai pályafutásom alatt ez a tanszék (illetve jogutódai) volt a munkahelyem, legfeljebb mellette vállaltam mellékállásban más egyetemek és főiskolák meghívására hosszabb-rövidebb ideig másutt is oktató munkát (Pécs, Bécs, Szombathely, Nyíregyháza). Az egyetemi doktori cím (1976) megszerzése után nyelvtörténeti tárgyakat oktattam az orosz szakos hallgatóknak (ószláv nyelv, orosz történeti nyelvtan), saját kuta322

tásaimban pedig továbbra is főleg a lengyel–orosz nyelvi kapcsolatok múltjával foglalkoztam, bár már e korai korszakban is megjelent egy-két szláv–magyar etimológiai témájú cikkem. A magyarnyelvtudománnyal való szorosabb kapcsolatom akkor kezdődött, amikor Hadrovics László javaslatára Fábián Pál engem kért fel a cirill betűs szláv nyelvek magyar átírásának áttekintésére és szükség esetén újraszabályozására, amit A magyar helyesírási szabályai akkor készülő 11. kiadása tett időszerűvé. E munkálatok révén kerültem be – szintén Hadrovics László javaslatára – a Nemzetközi Szlavisztikai Komité Átírási Bizottságába, amelynek keretében a készülő hazai szabályozást nemzetközi konferenciákon is alkalmam volt bemutatni és megvitatni. Végül Hadrovics László főszerkesztősége mellett elkészült és 1985-ben megjelent A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása – Az újgörög nevek magyar helyesírása című kézikönyv, amely elvben még ma is útmutatóul szolgál a cirill betűs átírás kérdéseiben, noha – főleg az ukrán és a fehérorosz anyag tekintetében – ma már lényeges változtatásra és kiegészítésre szorul. Kutatómunkám fő irányát továbbra is a szláv nyelvtörténet jelentette, azonban e téren igen nehéz volt itthon komoly eredményeket elérni, mivel a kutató folyton a források hiányába ütközik. Nemcsak a kéziratos nyelvemlékekről van itt szó, hanem a II. világháború előtti időkből könyvtárainkban az egyes szláv nyelvek nyomtatott forráskiadványai is rendkívül hézagosan állnak rendelkezésre. Az 1970-es évek végén már nagybeteg Baleczky Emil arra bíztatott, hogy pályázzak külföldi aspirantúrára. Így lettem levelező aspiráns 1980-ban négy évre a moszkvai Lomonoszov Egyetem Bölcsészettudományi Karának Orosz Nyelvészeti Tanszékén, amelyet akkoriban a neves nyelvtörténész és dialektológus Klavgyija Vasziljevna Gorskova professzor asszony vezetett. A levelező aspirantúra abból állt, hogy itthoni tanársegédi, majd adjunktusi munkám mellett négy éven keresztül évi kétszer egy hónapot tölthettem államköltségen Moszkvában. Amikor az első, bemutatkozó látogatásra a moszkvai tanszékre megérkeztem, Klavgyija Vasziljevna egy telefonszámot tartalmazó cédulát nyomott a kezembe azzal, hogy hívjam fel Borisz Andrejevics Uszpenszkij professzort, mert ő lesz a témavezetőm. Így lettem magam számára is teljesen váratlanul korunk egyik legnagyobb orosz filológusának a tanítványa. Borisz Andrejevics kezdetben bizalmatlanul fogadott, valószínűleg felesleges nyűgnek tartotta, hogy egy bamba külföldi aspiránssal bíbelődjék, de miután kiderült, hogy „túlkoros” vagyok, és már elkövettem néhány kezdeti merényletet a szláv nyelvtudomány ellen, ráadásul elég önállónak is bizonyultam, hamarosan bizalmába fogadott, és megkezdődtek az izgalmas konzultációk, többnyire a lakásán, esetenként a Lenin Könyvtár valamely zugában, mivel az egyetemen nem nagyon volt erre alkalmas hely. Amikor az ottani szorgalmi időszak alatt sikerült Moszkvában tartózkodnom, bejártam előadásaira és szemináriumán is részt vettem, így akkori tanítványi körével is megismerkedhettem. A lengyel–orosz nyelvi kapcsolatok legrégebben dokumentálható korszakára irányuló kutatómunkám egyre inkább a lengyel és az orosz nyelvterület közötti köztes vidékre, az óukrán és az ófehérorosz nyelvemlékekre kezdett koncentrálni, mivel a források egyre világosabbá tették, hogy e „nyugatorosz” zóna nyelvi és kulturális hagyományainak ismerete nélkül nem kaphatunk reális képet a Slavia Latina és a Slavia Orthodoxa kölcsönhatásáról ebben a korai periódusban. Ez a felismerés vezetett a Litván Nagyfejedelemség egykori „nyugatorosz” (óukrán–ófehér-orosz) kancelláriai nyelvének behatóbb vizsgálatához, s 1984-ben megvédett kandidátusi disszertációm végül a két „orosz” (a litvániai és a moszkvai) fejedelmi kancellária nyelvének egymásra hatásáról szólt, hozadéka pedig több olyan fontos orosz szó nyugat-európai mintáinak bizonyítása, mint például a государь ’uralkodó’ (a latin dominus tükörjelentése) vagy a государство ’állam’ (a latin dominium tükörszava). Borisz Andrejevics Uszpenszkij kétségtelen szakmai tekintélye nem jelentett különösebb előnyt a védésnél, mert neki magának is állandó konfliktusai voltak a hivatalos szovjet tudományosság képviselőivel, tehát adódhatott volna olyan helyzet, hogy 323

ellenlábasai az aspiránsán verik el a port. Ennek elkerülésére a moszkvai tudományos körökön kívüli, de vitathatatlan tekintélyű opponenseket kért fel a leningrádi Anatolij Alekszejevics Alekszejev és a lvovi Jaroszlav Dmitrijevics Iszajevics személyében. Korábban, a tanszéki házi védésen a kiváló, de más iskolát képviselő Georgij Alekszandrovics Haburgajev volt dolgozatom fő bírálója. Opponenseim szigorú, de jóindulatú és végeredményben egyértelműen pozitív bírálatai nyomán moszkvai aspirantúrám egy szovjet kandidátusi fokozattal zárult, amelyet azután az MTA – Kiss Lajos szakértői javaslatára – honosított. Opponenseimmel – a sajnálatosan korán elhunyt Haburgajev professzor kivételével – máig szoros tudományos kapcsolatot ápolok csakúgy, mint az időközben Nápolyba került Borisz Uszpenszkij professzorral és szellemi körével. A disszertációt ma már nemcsak a Moszkva melletti Himkiben (a volt Lenin Könyvtár disszertációs részlegében), hanem elektronikus formában az interneten is lehet lapozgatni (http://zoltandr.googlepages.com/221847.pdf). Erre az anyagra épül 1987-ben egyetemi jegyzetként megjelent Из истории русской лексики című könyvem (a címlapon magyarul: Fejezetek az orosz szókincs történetéből). Lényegében ebből a moszkvai disszertációból indult ki az egykori Litván Nagyfejedelemség különböző szláv és nem szláv nyelveinek komplex vizsgálatát célzó nemzetközi konferenciasorozat, amelyet 1996-ban, 1998-ban és 2000-ben Budapesten sikerült megszervezni, majd amikor itthon kezdett elfogyni az efféle haszontalan tudományok elől a levegő, Breszt (2004), majd Vilnius (2008) vette fel a budapesti kezdeményezés fonalát. Az interszláv nyelvi kapcsolatok kutatása során szerzett tapasztalatok felhasználásával próbáltam megfejteni az óorosz Drakula-történet rejtélyét. Ez a XV. század végi szöveg annyira délszláv, pontosabban szerb, hogy véleményem szerint III. Iván Mátyás királynál járt követsége egy szerb írott változatot vitt magával haza Moszkvába. Ez a tanulmány nem jelent meg oroszul, ezért az orosz tudományosság nem nagyon vett róla tudomást, viszont a Drakula-cikk német változatával bekerültem a Vampiri Europeana című európai vampi-rológiai bibliográfiába… Még „moszkvai” éveim alatt hívta fel Hadrovics László a figyelmemet az ófehérorosz Attilatörténetre, amellyel azonban akkor még nem tudtam foglalkozni, de egy varsói tanulmányutam során későbbi felhasználásra beszereztem a XVI. századi kézirat mikrofilmjét. Végül 1996-tól kezdve kezdtem el behatóbban foglalkozni ezzel a nyelvemlékkel, amelynek számtalan érdekes vonatkozása van. A reneszánszkori magyar–lengyel–fehérorosz nyelvi és irodalmi kapcsolatok eme egyedülálló emlékével több tanulmányban is foglalkoztam, majd elkészítettem a mű modern kiadását is, amelyet 2004-ben az azóta fájdalmasan korán elhunyt nagyszerű kollégám és barátom, Udvari István adott ki Nyíregyházán (Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása). Ez a mű rendkívül kedvező visszhangot keltett Fehéroroszországban, ahol elsősorban mint alborutenistát tartanak nyilván. Ezért választottam kortársi méltatásul jelen kiadványban egy vezető fehérorosz nyelvésznek, a minszki Fehérorosz Állami Egyetem Fehérorosz Nyelvtörténeti és Dialektológiai Tanszéke vezetőjének, Mikalaj Prihodzics professzornak a szövegét, amely rám nézve azért is rendkívül megtisztelő, mert nem felkérésre készült, hanem korábban napvilágot látott már egy fehérorosz szakmai kiadványban. Ez irányú kutatásaim egyik mellékszálaként sikerült felderítenem a jelenleg ismert legrégibb orosz fordítást a magyar irodalomból, ami nem más, mint a Szent Orsolya-legendának Oláh Miklós Athila című munkájában szereplő változata, amely egy lengyel krónika közvetítésével jutott el Oroszországba, ahol a XVII. században kétszer is lefordították. Már a hetvenes évektől Baleczky Emil, majd Hadrovics László biztatására foglalkoztam a szláv– magyar nyelvi kapcsolatok kérdéskörével, később Király Péter és Vékony Gábor felkérésére is dolgoztam ki egy-egy témakört. Véleményem szerint – amit persze nem mindenki oszt – sikerült felfedeznem néhány régi és néhány új olyan szláv jövevényszót a magyarban, amely elkerülte korábban a kutatók 324

figyelmét. A szláv–magyar nyelvi és művelődési kapcsolatok körébe vágó magyar nyelvű tanulmányaimat 2005-ben kötetbe gyűjtve kiadta a Lucidus Kiadó. (E mű a 2005. évi könyvheti bemutatóján készült jelen kiadványban közzétett fotóm.) Már a „moszkvai években” behatóan foglalkoztam az óukrán oklevelekkel és általában az óukrán nyelvemlékekkel, mert számos orosz etimológiai kérdésre éppen itt találtam meg a választ. Az „ukrán vonal” kutatásaimban mindig is jelen volt már csak azért is, mivel a korai szakaszban az ukrán és a fehérorosz írott standard nyelvváltozat gyakorlatilag közös volt. Szorgalmasan látogattam az ukrainisztikai tárgyú konferenciákat és elég szoros szakmai kapcsolatokkal rendelkeztem a hazai és külföldi ukrainistákkal, de arra azért nem gondoltam, hogy pályafutásom vége felé ukrainisztikai tanszékek vezetője leszek. Tizenegy évig (1991–2002) vezettem az ELTE Bölcsészettudományi Karán az Orosz (később, 1995-től: Keleti Szláv és Balti) Filológiai Tanszéket, és alig egy évvel azután, hogy megszabadultam e hivatalomtól, 2003-ban jobb (vagy legalábbis jobb kinevezhető) jelölt híján az egy évvel korábban diplomáciai megfontolásokból létrehozott Ukrán Filológiai Tanszék vezetésével bíztak meg. Hasonló okokból örököltem meg a kitűnő Udvari István idő előtti halála után az általa alapított Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéket a Nyíregyházi Főiskolán, ahol 2006 óta próbálom folytatni félállásban az általa megkezdett munkát, amelynek egyik eredménye a XVIII. századi másolatban fennmaradt, de XVI. századi máramarosi nyelvjárást örző Nyagovai posztilla reprint kiadása volt, amelyhez Dezső László írt bevezető tanulmányt. Új feladataim kimozdítottak a XIV–XVI. századi nyelvemlékek világából, és időben közelebbi témák felé is fordítottak, így a hazai ruszinok nyelvi és művelődési problémáival is foglalkozni kezdtem egy osztrák–magyar kutatási program keretében, amelynek záródokumentumaként közös tanulmánykötet jelent meg 2008-ban Bécsben Die Ukrainer (Ruthenen, Russinen) in Österreich-Ungarn und ihr Sprach- und Kulturleben im Blickfeld von Wien und Budapest címmel, amely a Habsburg Birodalom két országában, „Gácsországban” (Galíciában) és Magyarországon élő rutének sok tekintetben eltérő nyelvi és kulturális viszonyait vizsgálja. Az ott közölt tanulmányomból kiderül, hogy az ukránok eloroszosítására nemcsak az Orosz Birodalomban, majd a Szovjetunióban törekedtek, hanem például a XIX. századi Magyarországon is, amikor a kiegyezés után a liberális Eötvös József vezette magyar oktatásügyi kormányzat a Néptanítók Lapja című hetilapot a hazai ruszin tanítók kedvéért – nyilván merő jószándékból – orosz nyelven is megjelentette. Ennek az ukránsággal kapcsolatos elemi tájékozatlanságnak a legújabb korban is számos jelét látjuk hazánkban, ezért a szorosan vett tudományos kutatás mellett a hazai ukrainisztikának e homály oszlatása is feladata, amit erőmhöz mérten tananyagok és népszerűsítő cikkek révén magam is próbálok elősegíteni. Budakeszi, 2009. január 14. A pályakép fontosabb adatai Születésett: Sopron, 1949. december 25. Általános iskola: 1956–59: Gyúró, 1959–1964: Hegyeshalom Középiskola: 1964–1968: Széchenyi István Gimnázium, Sopron Egyetemi tanulmányok: 1969–74: budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, orosz—lengyel szak, közben részképzés: 1 félév Varsói Tudományegyetem (1971/72), 1 félév moszkvai Lomonoszov Egyetem (1973/74); 1980–84: levelező aspirantúra a moszkvai Lomonoszov Egyetem Bölcsészettudományi Karának Orosz Nyelvészeti Tanszékén. 325

Munkahely: ELTE Bölcsészettudományi Kar Orosz (1995-től: Keleti Szláv és Balti) Filológiai Tanszék: 1974–76: tudományos továbbképzési ösztöndíjas, 1976–81: tanársegéd, 1981–86: adjunktus, 1986-tól docens, 1991–2002 tanszékvezető, 2003-től az Ukrán Filológiai Tanszék vezetője, 2006-tól egyetemi tanár. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék: 2006-tól részfoglalkozású egyetemi tanár, 2007-től tanszékvezető. Tudományos fokozatok: 1976: bölcsészdoktor, 1984: kandidátus, 2001: habilitáció, 2005: az MTA doktora. Tanulmányainak főbb témakörei: lengyel–ukrán–fehérorosz–nagyorosz nyelvi és kulturális kapcsolatok, a középkori keleti szláv kancelláriai nyelvek, orosz, ukrán, fehérorosz, lengyel szótörténeti és etimológiai kérdések, szláv történeti szóképzés; a magyar nyelv szláv jövevényszavai; a cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar átírása; a magyarországi szláv kéziratok; a magyarországi szláv nyelvtudomány bibliográfiája és története. Tudományos közéleti tevékenység: A Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja (1977–), titkára (1990–1995), a Választmány tagja (1995–), a Modern Filológiai Társaság tagja, a Magyar Ukrainisták Egyesülete tagja, a Magyar Alborutenisták Egyesületének elnöke, tanszékvezetői működéséhez fűződik az alborutenisztika és a baltisztika meghonosítása a magyar felsőoktatásban, s ezzel az Orosz Filológiai Tanszék átalakítása Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszékké (1995). tagja a Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae c. szlavisztikai szakfolyóirat szerkesztőbizottságának (1996–), felelős szerkesztője a Studia Russica c. tanszéki tudományos évkönyvnek (1994–). Vezetésével készült el az orosz nyelvészeti doktori iskola programja, amelynek ideiglenes akkreditálása óta (1993) a jelenleg az ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola keretében működő orosz nyelvészeti program vezetője. Megszervezte a „Hungaro-Alboruthenica 1996” (Bp., 1996), „A Litván Nagyfejedelemég és a mai Közép- és Kelet-Európa nyelvei: Analógiák és folytonosság” (Bp., 1998) és a „HungaroBaltoslavica 2000” (Bp., 2000) c. nemzetközi tudományos konferenciákat, társszervezője volt a „Kelet-Európa Báthory István korában” (Grodno, 1996), a „Мовы ў Вялікім Княстве Літоўскім і краінах сучаснай Цэнтральнай і Усходняй Еўропы: традыцыі і пераемнасць” (Breszt, 2004), a „Baleczky Emil emlékkonferencia” c. nemzetközi konferenciáknak. Részvétel a nemzetközi tudományos életben: Részt vett és előadást tartott a X. (Kijev, 1983), a XI. (Szófia, 1988), a XII. (Pozsony, 1993) és a XIII. (Krakkó, 1998) nemzetközi szlavisztikai kongresszuson, a II. (Lvov, 1993), a III. (Harkov, 1996), a IV. (Odessza, 1999), az V. (Csernovci, 2002) és a VI. (Doneck, 2005) nemzetközi uk326

rainisztikai kongresszuson, a II., a III. és a IV. nemzetközi albo-rutenisztikai kongresszuson (Minszk, 1995, 2000, 2005), az Orosz Nyelv és Irodalomtanárok Nemzetközi Egyesületének (MAPRJAL) X. kongresszusán (Szentpétervár, 2003), a VII. Nemzetközi Magyar Nyelvtudományi Kongresszuson (Bp., 2004), az International Council for Central and East European Studies (ICCEES) VII. világkongresszusán (Berlin, 2005), valamint számos külföldi konferencián (Moszkva, Krakkó, Varsó, Minszk, Kijev, Opole, Iława, Bécs, Oslo, Münster, Róma, Jeruzsálem, Prága, Tartu, Vilnius, Beregszász, Besztercebánya stb.). Meghívott előadóként tartott előadást a moszkvai, a gdański, a velencei, az urbinói, a münsteri, a kölni, a krakkói, a varsói, a bécsi, a göttingeni és a lublini egyetemen. Két féléven át vendégprofesszor volt a Bécsi Egyetem Szlavisztikai Intéze-tében. Tanulmányai jelentek meg többek között orosz, lengyel, bolgár, osztrák, norvég, szlovén, olasz, ukrán, fehérorosz, német, izraeli, holland, litván, cseh, észt folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben. Tagja az Alborutenisták Nemzetközi Egyesülete Választmányának (1995–). Tagja (1999–) a „Беларускі Гістарычны Агляд – Belarusian Historical Review” (Minszk, Fehérorszország), (2002–) a „Край – Kraj (Polonica – Albaruthenica – Lithuanica)” (Minszk, Fehérorszország), (2005–) a «Қарағанды университетінің хабаршысы, Филология сериясы – Вестник Карагандинского университета, Серия Филология» (Karaganda, Kazahsztán), valamint (2007–) a „Studia Białorutenistyczne / Беларусазнаўчыя Даследаванні / Belarusian Studies” (Lublin, Lengyelország) c. folyóirat szerkesztő bizottságának, továbbá (2007–) a „Веснік Брэсцкага універсітэта, Серыя філалагічных навук” (Breszt, Fehéroroszország) c. folyóirat szerkesztősége mellett működő nemzet-közi tanácsadó testületnek. Oktatási tevékenység: Ószláv nyelv, orosz történeti nyelvtan, ukrán történeti nyelvtan, szláv összehasonlító nyelvtan, az orosz irodalmi nyelv története, az orosz szókincs története, interszláv nyelvi kapcsolatok, szláv-magyar nyelvi kapcsolatok, orosz paleográfia Elismerések: 1997: Martinas Mažvydas Emlékérem (Litvánia – a litván nyelv oktatásának meghonosításáért a magyar felsőoktatásban), 1997: Széchenyi Professzori Ösztöndíj, 2001: Széchenyi István Ösztöndíj, 2008: az Ukrán Nemzeti Írószövetség elismerő oklevele (az ukrán kultúra magyarországi megismertetésének előmozdításáért).

BIBLIOGRÁFIA 1973. Az orosz nyelv hatása a mai lengyel nyelvre. Budaörsi Füzetek. ELTE, Budapest, 153–67. 1974. Tehetségkutatás, tehetséggondozás. Köznevelés 30/41. 13. p. 327

1975. Zur Etymologie von russ. комната. StSlH 21. 369–71. O jednym nowszym zapożyczeniu polskim w języku węgierskim (kusetka). StSlH 21. 373–75. 1976. Lengyel jövevényszavak a XIV–XVI. századi orosz nyelvben. ELTE, Budapest, 198 p. (Bölcsészdoktori disszertáció. Kézirat)] 1977. О старорусском мѣстичь. StSlH 23. 161–3. Stanisław Kochman, Polsko-rosyskie stosunki językowe od XVI do XVIII w. Słownictwo. Opole 1975. StSlH 23. 191–8. (Ism.) 1978. Wczesne zapożyczenia polskie w języku rosyjskim a polska leksykografia historyczna. AUB SLingu 9. 211–9. Az idegen hatások nyelvhelyességi megítélése a mai lengyel nyelvművelésben. A lengyel nyelvoktatás Magyarországon II. Szerk. Bańczerowski Janusz. Lengyel Kultúra, Budapest, 139–50. Славянское языкознание в Венгрии за 1977 г. StSlH 24. 225–7. Lengyel nyelvművelő könyv az idegen szavakról [Halina Rybicka, Losy wyrazów obcych w języku polskim. Warszawa: PWN, 1975]. Nyr 102. 409–12. (Ism.) Stanisław Kochman, Polonica w leksykografii rosyjskiej XVII wieku. Warszawa–Wrocław 1975. StSlH 24. 418–22. (Ism.) Henry Leeming, Rola języka polskiego w rozwoju leksyki rosyjskiej do roku 1696. Wyrazy pochodzenia łacińskiego i romańskiego. Wrocław–Warszawa–Kraków–Gdańsk 1976. StSlH 24. 422– 6. (Ism.) 1979. A cirillbetűs átírás szabályozásának időszerű kérdései. Nyr 103. 287–99. Die aktuellen Probleme der Regelung der kyrillisch-lateinischen Transkription in der ungarischen Orthographie. Österreichische Osthefte 21. Wien, 296–300. К истории слова пуля в русском языке. StR 2. 20–30. К вопросу о восточнославянско-венгерских лексических связях старшего периода. StSlH 25. 465–73. Helyesírási szomszédolás. ÉA 1/4. 14. p. Literatura rosyjska w zarysie. Pod red. Z. Barańskego i A. Semczuka. Warszawa 1975. FilKözl 25. 428–9. (Ism.) 1980. Z dziejów wyrazu pulja w języku rosyjskim. Zeszyty Naukowe Wydziału Humanistycznego Uniwersytetu Gdańskiego, Filologia Rosyjska 9. 171–9. Актуальные проблемы нормирования кириллическо-венгерской транскрип- ции в венгерской орфографии. StR 3. 75–81. Egy kis csiszolás. ÉA 2/3. 15. p. 328

Славянское языкознание в Венгрии за 1978 г. StSlH 26. 232–5. Studia Rossica I. Pod red. A. Obrębskiej-Jabłońskiej i A. Semczuka. Warszava 1976. StSlH 26. 180–5. (Ism.) Hungaro-Slavica 1978. Hrsg. von L. Hadrovics, A. Hollós. Budapest 1978: Hungarológiai Értesítő 2. 180–1. (Ism.) 1981. К вопросу о восточнославянско-венгерских лексических связях XII–XIII вв. (Тезисы). Dissertationes Slavicae, Supplementum. Szeged, 92–3. A cirill betűs írású szláv nyelvek szavainak és neveinek magyar helyesírása. (Az orosz, az ukrán, a belorusz, a bolgár és a macedón átírás kérdései). I. OK 32. 171–92. Válasz macedón ügyben. ÉA 3/3. 14. p. 1982. Bevezetés az orosz nyelvtudomány tanulmányozásába. Összeállította Lieli Pál–Zoltán András. TankK, Budapest, 251 p. (2. kiadás: 1992) Émely szavunk (szavaink) eredetéről. MNy 78. 321–8. Polskie państwo a rosyjskie gosudarstvo. Zeszyty Naukowe Wydziału Humanistycznego Uniwersytetu Gdańskiego, Filologia Rosyjska 10. 111–5. Из опыта работы над орфографическим пособием по кирилловско-венгерской транскрипции. Current Transcription Problems. Universitetet i Oslo, Slavisk-Baltisk Institutt, Meddelelser Nr. 29. Oslo, 47–53. Baleczky Emil (1919–1981). Egyetemi Lapok 24/1. 2. p. Emil Baleczky (1919–1981). StSlH 28. 405–7. 1983. Некоторые аспекты польско-восточнославянских языковых контактов в области лексики (К вопросу о полонизмах в посланиях Ивана Грозного к Стефану Баторию). Hungaro-Slavica, AkK–Böhlau Verlag, Budapest–Köln–Wien, 333–44. Einige Aspekte der polnisch-ostslavischen lexikalischen Beziehungen: IX Международный съезд славистов, Киев, сентябрь 1983 г., Резюме докладов и письменных сообщений. Наука, Москва, 102. p. К предыстории русск. Государь. StSlH 29. 71–110. Об одном западнорусизме в великорусском деловом языке XV–XVII вв. (статок /статки). Russica. In memoriam E. Baleczky. ELTE, Budapest, 31–40. Об одном загадочном слове староукраинского словаря. StR 6. 33–5. A lengyel nevek írásáról és kiejtéséről. ÉA 5/1. 12. p. Grigorij Kotošixin, O Rossii v carstvovanie Alekseja Mixajloviča. Edited with a commentary by A.E. Pennington. Oxford 1980. StSlH 29. 269–73. (Ism.) Российская грамматика А. А. Барсова. Подготовка текста и текстологи-ческий комментарий М. П. Тоболовой. Под редакцией и с предисло-вием Б. А. Успенского. Москва: Изд-во Моск. унта, 1981. StSlH 29. 273–6. (Ism.)

329

1984. Западнорусско-великорусские языковые контакты в области лексики в XV в. (К вопросу о западной традиции в деловой письменности Московской Руси). Диссертация на соискание ученой степени кандидата филологических наук. МГУ, Москва, 208 p. [Kézirat] Западнорусско-великорусские языковые контакты в области лексики в XV в. (К вопросу о западной традиции в деловой письменности Московской Руси). Автореферат диссертации на соискание ученой степени кандидата филологических наук. МГУ, Москва, 24 p. Българските имена в унгарски текст. (Транскрипция и правопис). Български език 34. София, 145–7. Megjegyzések az orosz Drakula-történet keletkezéséhez. FilKözl 30. 149–64. 1985. A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása. Az újgörög nevek magyar helyesírása. Főszerk. Hadrovics László. AkK, Budapest, 239 p. (Szerk.) Beiträge zur Entstehung der russischen Drakula-Geschichte. StSlH 31. 109–29. Западнорусская лексика в великорусских произведениях о Флорентийском соборе. StSlH 31. 245–62. 1986. Węgierskie ország, polskie państwo, rosyjskie gosudarstvo. In: A lengyel nyelv és irodalom magyarországi kutatásairól 1985. március 19–20. között tartott tudományos anyaga 4. Szerk. Bańczerowski Janusz. Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ, Budapest, 181–5. К вопросу о православном пласте венгерской христианской терминологии: Cirill és Metód tevékenysége Pannóniában – Дейността на братя Кирил и Методи в Панония. Szerk. Király Péter. ELTE, Budapest, 130–7. (Hungaro-Bulgarica 1.) О происхождении православного славянского слоя в венгерской христиан-ской терминологии. Cъпоставително езикознание 11/4. (Cофия), 5–9. Венгерские исследования по славянской исторической лексикологии и этимологии: Славянская историческая и этимологическая лексико-графия (1970–1980 гг.). ИНИОН, Москва, 252—63. Az ószláv evangélium – filológus szemmel [Nándor Molnár, The calques of Greek origin in the most ancient Old Slavic gospel texts (A theoretical examination of calque phenomena in the texts of the archaic Old Slavic gospel codices). Budapest–Köln–Wien, 1985.] Új Ember 42/6. 4. p. (Ism.) 1987. Из истории русской лексики. – Fejezetek az orosz szókincs történetéből. TankK, Budapest, 136 p. Се азъ... К вопросу о происхождении начальной формулы древнерусских грамот. Russian Linguistics 11 (Dordrecht–Boston) 179–86. N. M. Karamzin’s linguistic observations in his ’History of the Russian State’. Europa Orientalis V (1986, Roma), 475–80. A hálát ad kifejezés eredetéről. Szlavisztikai tanulmányok. Emlékkönyv Király Péter 70. születésnapjára. Szerk. Gregor Ferenc–Nyomárkay István. ELTE, Budapest, 427–37. Aljechin. ÉA 9/2. 14. p.

330

1988. Восточнославянские и западнославянские традиции в языке и формуляре галицко-волынских грамот XIV в. Hungaro-Slavica 10. Internationaler Slavistenkongress, Sofia, 14.-22. September 1988. Hrsg. von P. Király–A. Hollós. Budapest, 85–91. Ost- und westslavische Traditionen in der Sprache und in den Formeln der galizisch-wolynischen Urkunden des 14. Jahrhunderts. In: X Между-народен конгрес на славистите, София, 14–22 септември 1988 г. Резумета на докладите. Наука и изкуство, София, 271. p. Резултати от изследването на старобългарските заемки в унгарския език. Унгарска българистика. Съставител Петер Кирай. Наука и изкуство, София, 100–12. Пути проникновения западнорусской лексики в великорусский деловой язык в XV в. StSlH 34. 81–124. Starcie wschodniosłowiańskiej i zachodniosłowiańskiej terminologii kance-laryjnej na gruncie staroukraińskim w XIV wieku. In: II. Spotkanie Językoznawcze. W kręgu semazjologii, leksykologii i terminologii. Opole-Szczedrzyk, 12–13 IX 1986 r. Opole, 283–8. 1990. A magyarországi szláv nyelvtudomány bibliográfiája 1985-ig – Библиография венгерской языковедческой славистики до 1985 г. Szerk. Nyomárkay István vezetésével a szerkesztőbizottság: Gregor Ferenc–Hollós Attila–Zoltán András. ELTE, Budapest, 170 p. Magyarországi szláv kéziratok I. – Slawische Handschriften in Ungarn I. Főszerk. [Hauptredakteur] Nyomárkay István. Szerkesztőbizottság [Mitglieder des Redaktions-kollegiums]: Gregor Ferenc– Hollós Attila–Zoltán András. ELTE, Budapest, 59 p. A budapesti könyvtárak lengyel anyagából I. In: Nyelvészet – Történelem – Irodalom. 1988. április 26– 27. között tartott tudományos konferencia anyaga. Szerk. Bańczerowski Janusz–Jerzy Snopek. Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ–ELTE Lengyel Filológiai Tanszék, Budapest, 182–6. (Polono-Hungarica 5.) Мнимое праславянское *bitva ’сражение’. StSlH 36. 445–51. 1991. Karácsony. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 664–70. 1992. Труды по славяноведению – Szlavisztikai tanulmányok. Szerk. Zoltán András és Hollós Attila közreműködésével Nyomárkay István. ELTE, Budapest, 363p. Заметки о суффиксе -unъ в славянских языках. In: Труды по славяно-ведению – Szlavisztikai tanulmányok. ELTE, Budapest, 172–80. Die Bedeutung von Franz Miklosich für die ungarische Sprachwissenschaft. In: Miklošičev zbornik. Mednarodni simpozij v Ljubljani od 26. do 28. junija 1991. Uredili Jože Toporišič–Tine Logar– Franc Jakopin (= Obdobja 13). Ljubljana, 411–3. A budapesti könyvtárak lengyel anyagából II–III. Nyelvészet – Irodalom – Történelem – Kultúrtörténet. 1992. május 5–6. között tartott tudományos konferencia anyaga. Szerk. Bańczerowski Janusz. ELTE Lengyel Filológiai Tanszék–Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ, Budapest, 101–4. (PolonoHungarica 6.) 331

Проблеми на транскрипцията на собствените имена от някои стари славянски езици на унгарски език. (Върху примери от западноруския език на Великото Литовско княжество). Български език 43/2. (София), 145–8. Honnan ered karácsony szavunk? Jelenlét Az Esti Hírlap melléklete, I/44. dec. 24. p. 1993. Magyarországi szláv kéziratok II. – Slawische Handschriften in Ungarn II. Főszerk. [Hauptredakteur] Nyomárkay István. Szerkesztőbizottság [Mitglieder des Redaktions-kollegiums]: Gregor Ferenc– Hollós Attila–H. Tóth Imre–Zoltán András. ELTE, Budapest, 58 p. Wpływ języka rosyjskiego na język węgierski w latach 1944–1991. In: Języki słowiańskie wobec współczesnych zmian w krajach Europy Środkowej i Wschodniej. Opole, 149–51. О значении староукраинской лексики для исследования межславянской миграции слов. In: Другий міжнародний конгрес україністів, Львів, 22–28 серпня 1993 р., Доповіді і повідомлення. Мовознавство, Львів, 22–4. Zur Frage des Ursprungs des Nominalsuffixes -unъ/-unь in den slavischen Sprachen. In: XI. Medzinárodný zjazd slavistov, Zborník resumé. Veda, Vydavateľstvo Slovenskej Akademie Ved, Bratislava, 144. p. К вопросу о происхождении суффикса -unъ (-unь) в славянских языках. StSlH 38. 221–7. Honnan ered karácsony szavunk? Magyar Élet – Hungarian Life 35/49 (Melbourne–Sydney, 1993. dec. 23.), 15. p.(Másodközlés.) 1994. Studia Russica XIV–XV. Redigit A. Zoltán. Adiuvante B. Tatár. ELTE, Budapest, 1990–1994, 518 p. 1995. Egy közép-európai udvariassági kifejezés eredete és kelet-európai kisugárzása. In: Nyelvészet – Irodalom – Történelem – Kultúrtörténet. Az 1994. május 24-én és 25-én tartott tudományos konferencia anyaga. Szerk. Bańczerowski Janusz. ELTE Lengyel Filológiai Tanszék, Budapest, 168–71. (Polono–Hungarica 7.) Kelet-Európa jobb megismeréséért. In: ELTE Tájékoztató, február, 37–39. LA. M. Булыка, Слоўнік іншамоўных слоў. Мінск: «Народная асвета», 1993: StSlH 40. 392–6. (Ism.) Беларуская мова: Энцыклапедыя. Пад рэд. А. Я. Міхневіча. Мінск: «Беларуская Энцыклапедыя» імя Петруся Броўкі, 1994: StSlH 40. 396–8. (Ism.) 1996. Magyarországi szláv kéziratok III. – Slawische Handschriften in Ungarn III. Főszerk. [Hauptredakteur] Nyomárkay István. Szerkesztőbizottság [Mitglieder des Redaktionskollegiums]: Gregor Ferenc–Hollós Attila–H. Tóth Imre–Zoltán András. ELTE, Budapest, 34 p. Hungaro-Alboruthenica 1996. Матэрыялы канферэнцыі 19 сакавіка 1996 года – Az 1996. április 19-i konferencia anyaga. ELTE, Budapest, 42 p. (Társszerk.: Mikalaj Aljahnovics) Előszó/Прадмова. In: Hungaro-Alboruthenica, Budapest, 3–4. (Társszerző: Mikalaj Aljahnovics) Z węgiersko-polsko-białoruskich związków kulturalnych. („Athila” M. Oláha w przekładzie polskim i białoruskim). Acta Polono-Ruthenica I, (Olsztyn), 427–35. 332

З гісторыі беларуска-венгерскіх духоўных сувязяў. In: Hungaro-Alboruthe-nica. Budapest, 5–7. К вопросу об общевосточнославянской лексике. In: III. Міжнародний конгрес україністів, Харків, 26–29 серпня 1996: Мовознавство, Харків, 73–5. Vokszhal. MNy 92. 86–8. A magyar–szláv érintkezések kezdetei és fázisai. Életünk (Szombathely), 1996/6–7. 634–48. Szemérem: MNy 92. 473–5. Oláh Miklós „Athilá”-jának ófehérorosz fordításáról. In: Дни славянской филологии, 24–26 января 1996 г. KLTE, Debrecen, 39–40. (Debreceni Szlavisztikai Füzetek 4.) 1997. Hungaro-Slavica 1997. Studia in honorem Stephani Nyomárkay. Adiuvantibus P. Milosevich, P. Stepanović–A. Zoltán editionem curante A. Hollós redigit Janusz Bańczerowski. ELTE, Budapest, 367 p. Studia Russica XVI. Adiuvante B. Tatár. Redigit A. Zoltán. ELTE, Budapest, 382 p. Öböl. MNy 93. 220–4. Oláh Miklós Athilájának lengyel és fehérorosz fordításáról. In: Hungaro-Slavica. Studia in honorem Stephani Nyomárkay. ELTE, Budapest, 354–7. Об иноязычной лексике в современном белорусском языке. In: Literatury i języki Słowian wschodnich, Stan obecny i tendencje rozwojowe. Tom II. Materiały międzynarodowej konferencji naukowej, Opole, 24–26 września 1996. Redakcja naukowa: Bronisław Kodziś–Stanisław Kochman–Irena Danecka. Opole, 134–40. О западнорусско-великорусских языковых контактах в XV веке. In: Беларуска-руска-польскае супастаўляемае мовазнаўства і літаратуразнаўства. Матэрыялы IV міжнароднай канферэнцыі, ч. 2. Віцебск, 194–5. «Батура – сабачча натура». (Hungarica ў «Гісторыі беларускай літаратуры» М. Гарэцкага). StR 16. 211–4. «Батура – сабачча натура» (Hungarica ў «Гісторыі беларускай літаратуры» М. Гарэцкага). In: Гарэцкія чытанні. Матэрыялы дакладаў і паведамленняў першых міжнародных чытанняў (г. Мінск, 23–24 красавіка 1996 г.). Мінск, 117–21. (Másodközlés.) Udvari István, Ruszin (kárpátukrán) hivatalos írásbeliség a XVIII. századi Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1995. FilKözl 43 61–3. (Ism.) Udvari István, Ruszin (kárpátukrán) hivatalos írásbeliség a XVIII. századi Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1995. Kárpátaljai Szemle 5/1. 20. p. (Ism., másodközlés.) Ruszin hivatali írásbeliség a XVIII. Században. Русинскый жывот IV/7. (Budapest, 1997. április 10.). 1–2. (Ism., másodközlés ruszin nyelven.) Ruszin hivatalos írásbeliség a XVIII. században [Udvari István, Ruszin (kárpátukrán) hivatalos írásbeliség a XVIII. századi Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1995]. Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 5. 274–6. (Ism., másodközlés.) Русинське офіційне письменство в XVIII столітті [Udvari István, Ruszin (kárpátukrán) hivatalos írásbeliség a XVIII. századi Magyarországon. Budapest: AkK, 1995]. Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyhá-ziensia 5. 277–80. (http://www.urft.hu/statikus/ukran/STUDKOM.htm) (Ism., másodközlés ukrán nyelven.) 333

Dmitrij Szemusin, Alba Ruthenia: Belorusszia rövid története. Budapest: Magyar Ruszisztikai Intézet, 1996 [= Posztszovjet Füzetek XII.]: Кантакты і дыялогі, Iнфармацыйна-аналітычны бюлетэнь. Мінск, № 3, 24. (Ism.) 1998. A Litván Nagyfejedelemség és a mai Közép- és Kelet-Európa nyelvei. Analógiák és folytonosság. Az 1998. május 25–26-i konferencia anyaga. Szerk. Laczházi Aranka–Szmolinka Eszter–Zoltán András. – Языки в Великом княжестве Литовском и странах современной Центральной и Восточной Европы: аналогии и преемственность. Редакторы: А. Лацхази–Э. Смолинка–А. Золтан. ELTE, Budapest, 101 p. Előszó – Предисловие. In: A Litván Nagyfejedelemég és a mai Közép- és Kelet-Európa nyelvei: Analógiák és folytonosság. Az 1998. május 25–26-i konferencia anyaga. Szerk. Laczházi Aranka– Szmolinka Eszter–Zoltán András. – Языки в Великом княжестве Литовском и странах современной Центральной и Восточной Европы: аналогии и преемственность. Редакторы: А. Лацхази–Э. Смолинка–А. Золтан. ELTE, Budapest, 3–11. Палемон и Аттила (Из истории языковых и культурных контактов венгров с народами ВКЛ): A Litván Nagyfejedelemég és a mai Közép- és Kelet-Európa nyelvei: Analógiák és folytonosság. Az 1998. május 25–26-i konferencia anyaga. Szerk. Laczházi Aranka–Szmolinka Eszter–Zoltán András. – Языки в Великом Княжестве Литовском и странах современной Центральной и Восточной Европы: аналогии и преемственность. Редакторы: А. Лацхази–Э. Смолинка–А. Золтан. ELTE, Budapest, 93—4. Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Bańczerowski Janusz, Han Anna, Kassai Ilona, Nyomárkay István közreműködésével szerk. Zoltán András. ELTE, Budapest, 646 p. Péter Mihály hetven éves. In: Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Bańczerowski Janusz, Han Anna, Kassai Ilona, Nyomárkay István közreműködésével szerk. Zoltán András. ELTE, Budapest, 5–6. Kőrösi Csoma Sándor szlavisztikai tanulmányairól. In: Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Bańczerowski Janusz, Han Anna, Kassai Ilona, Nyomárkay István közreműködésével szerk. Zoltán András. ELTE, Budapest, 620–4. „Régi” szavak új szótárakban. (A keleti szláv nyelvtörténeti szótárak néhány furcsasága). In: HungaroRuthenica I. Szerk. Kocsis Mihály. Szeged, 163–8. Почему русские одерживают победы?: Russian Linguistics 22. (Dordrecht–Boston–London), 165– 77. Этнонім Беларусь у венгерскай мове. In: Святло сакавіцкага слова, Навуковае выданне да 60-х угодкаў прафесара Галіны Мікалаеўны Малажай. Бресцкі дзяржаўны ўніверсітэт, Брэст, 226– 30. Из наблюдений над лексикой старобелорусской «Истории о Атыли короли угорском». In: VI. Međunarodni slavistički dani – VI. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Uredio/Szerk. Karlo Gadanji. Sambotel–Pečuh, 200–5. (Bibliotheca Croatica Hungariae, Knjiga 3/2.) Der „Athila” von Nicolaus Olahus in altpolnischer und altweißrussischer Übersetzung: Ein vergleichendes Studium des Wortschatzes. In: XII Międzynarodowy Kongres Slawistów, Kraków 27 VIII — 2 IX 1998. Streszczenia referatów i komunikatów, Językoznawstwo. Opracowanie Jerzy Rusek, Janusz Siatkowski, Zbigniew Rusek. Wydawnictwo Energeia, Warszawa, 290–1. 334

Mit jelent az orosz одержать ige? In: Dolce Filologia, Irodalomtörténeti, kultúratörténeti és nyelvészeti tanulmányok Zöldhelyi Zsuzsa c. egyetemi tanár, az MTA doktora 70. születésnapja tiszteletére. Szerk. Hetényi Zsuzsa. ELTE, Budapest, 389–400. [Hozzászólás S. Signorini, Проблемы книжности и некнижности в языке России в первой половине XVIII-го века c. előadásához]. In: XI. medzinárodný zjazd slavistov, Bratislava 30. augusta–8. septembra 1993. Záznamy z diskusie k predneseným referátom. Vedecký redaktor a editor: Ján Doruľa. Slovenský komitét slavistov, Slavistický kabinet SAV, Bratislava, 240. p. Szláv–magyar nyelvi kapcsolatok. Dunántúli Harangszó. A dunántúli evangélikusok lapja. II/11–12. 17–23. 1999. Ukrán. In: A világ nyelvei. Főszerk. Fodor István. AkK, Budapest, 1478–91. (20002, 20043) „Lappangó” szláv eredetű szavaink: szid, szégyen. MNy 95. 54–9. Über eine russische Anredeformel im ost- und mitteleuropäischen Kontext. In: Balten–Slaven– Deutsche: Aspekte und Perspektiven kultureller Kontakte. Festschrift für Friedrich Scholz zum 70. Geburtstag. Hrsg. von Ulrich Obst und Gerhard Ressel unter Mitarbeit von Monika Glaser und Astrid Müncho. Lit, Münster–Hamburg–London, 389–93. (Veröffentlichungen des SlavischBaltischen Seminars der Universität Münster 1.) Венгерский вклад в книжную культуру Великого княжества Литовского эпохи ренессанса. Athila М. Олаха в польском и старобелорусском переводе. In: Мартинас Мажвидас и духовная культура Великого княжества Литовского XVI века. Ред. коллегия: Юозас Будрайтис– Саулюс Жукас–Дарюс Куолис–Юрий Лабынцев–Владимир Топоров–Лариса Щавинская. Baltos lankos, Вильнюс–Москва, 72–92. Sonkoly Pál és Oláh Miklós Athilájának ófehérorosz fordítása. In: Ötvenéves a szegedi szlavisztika. Szerk. Bibok Károly–Ferincz István–H. Tóth Imre. Szeged, 277–88. Роль западнорусского канцелярского языка в западноевропейско-московских языковых контактах (XV–XVI вв.). In: Место России в Европе. (Материалы международной конференции). Ред. Дюла Свак. – The Place of Russia in Europe (Materials of International Conference). Ed. by Gyula Szvák. Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest, 145–53. (Ruszisztikai Könyvek V.) Vannak-e balti jövevényszavaink? In: Ember és nyelv. Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. Szerk. Kugler Nóra–Lengyel Klára. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 336–40. В. М. Живов, Язык и культура в России XVIII века, Москва, Школа «Языки русской культуры», 1996: Russian Linguistics 23. (Dordrecht–Boston–London), 181–5. (Ism.) Szláv–magyar nyelvi kapcsolatok. In: A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) Évkönyve az 1998/99. tanévről az iskola fennállásának 442. évében. Sopron, 216–24. Studia Russica XVII. Adiuvante B. Tatár redigit A. Zoltán. ELTE, Budapest, 445 p. Палемон и Аттила (Из истории языковых и культурных контактов венгров с народами Великого княжества Литовского). StR 17. 141–53. Вступительное слово. StR 17. 5–9. 2000. Hungaro-Baltoslavica 2000. Abstracts – Тезисы. Ed. by Aranka Laczházi–Eszter Szmolinka–András Zoltán. – Редакторы: А. Лацхази–Э. Смолинка–А. Золтан. ELTE, Budapest, 164 p. 335

Предисловие. In: Hungaro-Baltoslavica 2000. Abstracts – Тезисы. Ed by Aranka Laczházi–Eszter Szmolinka–András Zoltán. – Редакторы: А. Лацхази–Э. Смолинка–A. Золтан. ELTE, Budapest, 5–6. К изучению старобелорусской Истории о Атыли. In: Hungaro-Baltoslavica 2000. Abstracts – Тезисы. Ed by Aranka Laczházi–Eszter Szmolinka–András Zoltán. – Редакторы: А. Лацхази–Э. Смолинка–A. Золтан. ELTE, Budapest, 149–50. Maciej Stryjkowski esete a Szent Orsolya-legendával. In: Nyelvészet – Irodalom – Történelem – Kultúrtörténet. Az 1998. november 9-én és 10-én tartott nemzetközi tudományos konferencia anyaga. Szerk. Bańczerowski Janusz. ELTE, Budapest, 169–79. (Polono-Hungarica 8.) Творец милосерд и милостивый государь у Пушкина (скрытые латинизмы в русском литературном языке). In: Коран и Библия в творчестве А. С. Пушкина. Под ред. Д. Сегала и С. Шварцбанда. The Center for the Study of Slavic Languages and Literatures at the Hebrew University of Jerusalem, Jerusalem, 201–8. Славянское и балтийское языкознание на кафедре восточнославянской и балтийской филологии Будапештского университета. In: Current State and Further Perspectives of Slavonic Studies in Central Europe. Proceedings of the International Workshop, Prague 11th –12th November 1998. Ed. by Vladimír Vavřínek. Slovanský ústav AV ČR, Euroslavica, Prague, 59–63. К вопросу о межславянской миграции фразеологизмов: показания переводных памятников: Frazeografia słowiańska. In: Teoria i praktyka, tradycje, teraźniejszość, przyszłość. Tezy referatów międzynarodowej konferencji naukowej, Opole, 6–8 września 2000 r. Pod red. Mieczysława Balowskiego i Wojciecha Chlebdy. Komisja Frazeologiczna Między-narodowego Komitetu Slawistów, Instytut Filologii Wschodniosłowiańskiej Uniwersytetu Opolskiego, Opole, 127–8. Studia Russica XVIII. Adiuvante B. Tatár redigit A. Zoltán. ELTE, Budapest, 495 p. К изучению старобелорусской Исторыи о Атыли. (О существующих изданиях текста). StR 18. 328–32. Az ófehérorosz Attila-történet szövegkiadásairól. In: Nyelv, aspektus, irodalom. Köszöntő könyv Krékits József 70. születésnapjára. Jáger Ilona, Manova Nagyezsda, Szögi Istvánné, Vidovenyec Adrienn közreműködésével szerk. Györke Zoltán. SzTE, Szeged, 339–46. Hunok Vilnában, avagy Atilla és Bendeguz az ófehéroroszban. In: Köszöntő Fodor István 80. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály. ELTE Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és Dialektológiai Tanszéke–Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 53–4. Oláh Miklós Athilájának ófehérorosz és ólengyel fordítása. I.: A szövegek, II. Tanulmányok. Habilitációs értekezés. ELTE, Budapest, 444 + 142 p. [Kézirat]

2001. Hungaro-Slavica 2001. Studia in honorem Iani Bańczerowski. Adiuvantibus S. Ráduly, A.–Zoltán–I. Kálmán, editionem curante P. Pátrovics, redigit István Nyomárkay. ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet, Budapest, 333 p. Callimachus vagy Olahus? (Egy régi tévedés nyomában). In: Hungaro-Slavica 2001. Studia in honorem Iani Bańczerowski. Adiuvantibus S. Ráduly, A.–Zoltán–I. Kálmán, editionem curante P. Pátrovics, redigit István Nyomárkay. ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet, Budapest, 318–21. 336

Rekonstrukcja zaginionych fragmentów Bazylikowego przekładu Athili M. Oláha (1574). StSlH 46. 13–23. azon van, rajta van ’arra törekszik’. MNy 97. 210–1. К вопросу о межславянской миграции фразеологизмов: показания переводных памятников. In: Frazeografia słowiańska. Księga pamiątkowa poświęcona prof. dr hab. Halinie A. Lilicz. Redakcja naukowa: Mieczysław Balowski–Wojciech Chlebda. Wydawnictwo Uniwersytetu Opolskiego, Opole, 111–6. A Stryjkowski-krónika egy magyar forrása. In: Lengyelek és magyarok Európában. Nyelv, irodalom, kultúra – párhuzamok és kapcsolatok. Tanulmányok D. Molnár István profeszor tiszteletére. – Polacy i Węgrzy w Europie. Język, literatura, kultura – paralele i kontakty. Studia ofirowane profesorowi Istvánowi D. Molnárowi. Válogatta és szerk. Nagy László Kálmán. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 102–6. Слова венгерского происхождения в белорусском языке: Книжные заимствования эпохи Стефана Батория. In: Беларуская мова: шляхі развіцця, кантакты, перспектывы. Матэрыялы ІІІ Міжнароднага кангрэса беларусістаў «Беларуская культура ў дыялогу цывілізацый». Рэдкалегія: Г. Цыхун (галоўны рэд.), С. Запрудскі, Н. Мячкоўская. «Беларускі кнігазбор», Мінск, 105–115. (Беларусіка – Albaruthenica 19.) (http://gw.lingvo.minsk.by/mab/%40book/BOOKS/Albaruthenica/AB_19/Ab_19.htm) Studia Russica XIX. Adiuvante B. Tatár redigit A. Zoltán. Budapest: ELTE, Budapest, 512 p. От редакции. StR 19. Adiuvante B. Tatár redigit A. Zoltán. Budapest: ELTE, 2001. 497. Межславянские этимологии (русск. добровольно, доход). In: Nyelv – etnográfia – kultúra. Язык – этнография – культура. Nemzetközi tudományos konferencia Vladimir Dal születésének 200. évfordulója tiszteletére. Международная научная конференция, посвященная 200-летию со дня рождения В. И. Даля. Szerk. Vohmina Lilija–Nagy Erzsébet. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola–Orosz Kulturális Központ, Szombathely–Budapest, 64–78. Etnikai sztereotípiák: a lengyelek fehérorosz szemmel (Košaleŭ, Mihas’: Palâki vačyma belarusaŭ: Z gistoryì farmìravannâ ètnìčnyh stèrèatypaŭ. = Golas Radzìmy, 2000. 50. no. 6. p., 51. no. 6. p.). Kk 10/1. 126–7. (Ism.) Fehéroroszországi kisebbségek (Mantvìdas, Uladzìslaŭ: Tak prahodziŭ III Usebelaruskì Festyval’ nacyânal’nyh kul’tur. = Kantakty ì dyâlogì, 2000. 10 (58) no. 3–7. p.; Gorbač, Taccâna: Nemcy: „Vidèrgeburtu” – 10 god. = ua. 7–9. p.; Radaškovìckì, Gud: Palâki: Knìžka mìnskaga karèspandènta. = ua. 9–10. p.; Tkačoŭ, Mihaìl: Ruskiâ: Dalučanast’ da klasičnaj spadčyny. = ua. 10–13. p.; Bagdanaŭ, Iran: Tatary i baškìry: „Cyšma” zaprašae da supraco—nìctva. = ua. 13–5. p.; Macveeŭ, Uladzìmìr: Cygany: „Dzecì sonca” majuc’ svajgo prèzydènta ì parlament. = ua. 15–7. p.; Bykaŭ, Kapìton: Čuvašy: Cì vedaece vy taki narod? = ua. 17–8. p.). Kk 10/1. 128–30. (Ism.) A kisebbségi szláv nyelvek szociolingvisztikai tipológiája (Gustavsson, Sven: Sociolinguistic Typology of Slavic Minority Languages. = Slovo. Tidskrift av Slaviska institutionen vid Uppsala universitet, 1998. 46. nr. 75–98. p.). Kk 10/1. 139–42. (Ism.) Miért szorul ki a használatból a fehérorosz nyelv? (Plotnikaǔ, Branislaǔ A.: Äussere Ursachen für die begrenzte Verwendung der weissrussischen Sprache. = Die Welt der Slaven, XLV. Bd. 2000. 49–58. p.). Kk 10/1. 143–6. (Ism.) A fehérorosz nemzeti mozgalom szétverése (Kandybovìč, Symon: Razgrom nacyânal’naga ruhu u Belarusì. Mìnsk, 2000. Belaruskì Gìstaryčny Aglâd. 160 p.). Kk 10/1. 186–90. (Ism.) 337

Óhitű oroszok Litvániában [Čiubrinskas, Vytis (ats. red.): Lietuvos sentikiai: duomenys ir tyrimai, 1996–1997 — Čubrinskas, Vitis (otv. red.): Staroobrâdcy Litvy: materialy i issledovaniâ, 1996– 1997. Vilnius, Vilniaus Universiteto Leidykla, 1998. 207 p.]. Kk 10/1. 190–3. (Ism.) (http://www.hhrf.org/ kisebbsegkutatas/ 46.htm) Lettek Fehéroroszországban egykor és ma (Tugaj, Uladzìmìr Vasìl’evič: Latyšy na Belarusi. Mìnsk, Vydavec Ul. M. Skakun, 1999. 135 p.). Kk 10/2. 310–2. (Ism.) Fehérorosz jelenlét Litvániában (Muraška, Lâvon: Belaruskaâ prysutnasc’ u Litve. = Golas Radzìmy, 2001. 6. no. 6. p., 7. no. 6. p., 8. no. 6. p). Kk 10/2. 312–3. (Ism.) Nyugat-Poleszje nyelvi helyzete (Bìdèr, German [Bieder, Hermann]: Moŭnaâ sìtuacyâ na Zahodnìm Palessì. = Âzyk i socium. Materialy III Meždunarodnoj naučnoj konferencii, Minsk, 4-5 dekabrja 1998 g. Minsk, Belorusskij gosudarstvennyj universitet – Belorusskaâ Associaciâ kommunikativnoj lingvistiki, 1998. 26–32. p.). Kk 10/2. 329–31. (Ism.)) A fehérorosz zsidók sorsa a német megszállás alatt (K’âry, Berngard [Chiari, Bernhard]: Lës belaruskih gabrèâŭ u „General’nym kamìsaryâce Belarutènii”. Sproba nablìzìcca da nezrazumelaga. = Belaruskì Gìstaryčny Aglâd, 7. tom. 2000. 29–68. p.). Kk 10/2. 375–9. (Ism.) A Litván Nagyfejedelemség kulturális és nyelvi helyzete (Celunova, Е. А.: Kul’turnaâ i âzykovaâ situaciâ Velikogo knâžestva Litovskogo. = Annali dell’Istituto universitario Orientale di Napoli (AION), Slavistica 5. Napoli 1997–1998. 33–109. p.). Kk 10/3. 486–91. (Ism.) Nyelvpolitika és nyelvi helyzet a Szovjetunió utódállamaiban (Bieder, Hermann: Sprachenpolitik und Sprachensituation in den Nachfolgestaaten der Sowjetunion. = Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs, 5. Sonderband. Wien, 2000. 123–139. p.). Kk 10/3. 577–81. (Ism.) Felekezet, etnikum és nyelv a XX. századi Fehéroroszországban (Bieder, Hermann: Konfession, Ethnie und Sprache in Weißrußland im 20. Jahrhundert = Zeitschrift für Slawistik, 45. Band. 2000. 200–14. p.). Kk 10/3. 549–53. (Ism.) Nyelvi állapotok az egykori szerbhorvát nyelvterületen (Neveklovskij, G. [Neweklowsky, Gerhard]: Âzykovoe sostoânie na territorii rasprostraneniâ byvšego serbskohorvatskogo âzyka = Slavânovedenie, 1. no. 2001. 39–50. p.). Kk 10/3. 537–41. (Ism.) A szláv mikronyelvek helyzete és fennmaradási esélyei (Duličenko, Aleksandr Dmitrievič: Âzyki malyh ètničeskih grupp: status, razvitie, problemy vyžyvaniâ. = Âzyki malye i bol’šie… In memoriam acad. Nikita I. Tolstoi. Red. A. D. Duličenko (= Slavica Tartuensia IV). Tartu, Tartu Ülikooli Kirjastus/Tartu University Press, 1998. 26–36. p.). Kk 10/3. 534–7. (Ism.) Az orosz diaszpóra nyelvmegtartó képessége (Zemskaâ, E. A.: Umiraet li âzyk russkogo zarubež’â? = Voprosy âzykoznaniâ, 1. no. 2001. 14–30. p.). Kk 10/3. 553–5. (Ism.) A fehéroroszok képe a mai lengyelek tudatában (Kažaneŭska-Barčyn’ska, Iaanna [KorzeniewskaBerczyńska, Joanna]: Vobraz sënnâšnâga belarusa ŭ pol’skaj masavaj svâdomascì = Kantakty ì dyâlogì, 2001. 2–3 (62–63) no. 3–8. p.). Kk 10/3. 512–3. (Ism.) A hagyományos zsidó oktatási rendszer Litvániában (Lempertene, Larisa [Lempertienė, Larisa]: Tradicionnoe evrejskoe obrazovanie v Litve = Slavistica Vilnensis 2000 (= Kalbotyra 49 [2]), 91– 103. p.). Kk 10/3. 601–3. (Ism.) Irodalmi nyelv is lesz a morva? (Šustek, Zbyšek: Otázka kodifikace spisovného moravského jazyka. = Âzyki malye i bol’šie…In memoriam acad. Nikita I. Tolstoi. Red. A. D. Duličenko (= Slavica Tartuensia IV). Tartu, Tartu Ülikooli Kirjastus/Tartu University Press, 1998. 128–142. p.). Kk 10/3. 543–5. (Ism.) 338

A montenegrói nyelv (Nikčević, Vojislav: Crnogorski jezik. = Âzyki malye i bol’šie. In memoriam acad. Nikita I. Tolstoi. Red. A. D. Duličenko (= Slavica Tartuensia IV). Tartu, Tartu Ülikooli Kirjastus/Tartu University Press, 1998. 116–127. p.). Kk 10/3. 541–3. (Ism.) Lengyel–fehérorosz sztereotípiák a két világháború között (Radzik, Ryszard: Polsko-białoruskie stereotypy w międzywojennym dwudziestoleciu = Kosiński, Stanisław (red.): Miasto, migracje, ekorozwój. Księga Pamiątkowa dedykowana prof. dr hab. Włodzimierzowi Mirowskiemu. Lublin, Wydawnictwo Lubelskiego Towarzystwa Naukowego, 2000. 154–75. p.). Kk 10/4. 131–4. (Ism.) Szovjet megtorló akciók a lengyelek ellen (Gur’ânov, A. È.: Obzor sovetskih repressivnyh kampanij protiv polâkov i pol’skih graždan = Lipatov, A. V., Šajtanov, I. O. (sost.): Polâki i russkie: Vzaimoponimanie i vzaimoneponi- manie. Moskva, Izdatel’stvo “Indrik”, 2000. 199–207. p.). Kk 10/4. 179–82. (Ism.) A lengyelországi fehérorosz irodalom (Ânovič, Sakrat: Pol’skaâ belaruskaâ lìtaratura = Davydzenka, Natallâ [rèd.]: Belaruskaâ dyâspara âk pasrèdnica ŭ dyâlogu cyvìlìzacyj. Mìnsk, Belaruskì Knìgazbor, 2001 [= Belarusìka – Albaruthenica 17]). 118–23. p.). Kk 10/4. 148–50. (Ism.) A protestantizmus szerepe a fehérorosz nemzeti tudat kialakulásában (Nasevič, Ûryj: Rolâ pratèstantyzmu ŭ farmìravannì ètnìčnaj samasvâdomasci belarusaŭ u drugoj palove XVI – pačatku XVII st. = Čarkasava, Dzìâna [rèd.]: Hryscìânstva ì belaruskaâ kul’tura. Mìnsk, Belaruskì Knìgazbor, 2001 [= Belarusìka – Albaruthenica 18]. 187–9. p.). Kk 10/4. 158. p. (Ism.) Az észak-oroszországi kis népek nyelvei (Bulatova, N. Â., Vahtin, N. V., Nasilov, D. M.: Âzyki maločislennyh narodov Severa = Nasilov, D. M. [otv. red.]: Maločislennye narody Severa, Sibiri i Dal’nego Vostoka. Problemy sohraneniâ i razvitiâ âzykov. Sankt-Peterburg, Rossijskaâ Akademiâ nauk, Institut lingvističeskih issledovanij, 1997. 6–27. p.). Kk 10/4. 153–5. (Ism.) A lengyel–cseh–szlovák határvidék nyelvi problémái (Greń, Zbigniew: Z problematyki językowej pogranicza polsko-czesko-słowackiego = Z polskich studiów slawistycznych, seria IX, Językoznawstwo. Warszawa, 1998. 95–101. p.). Kk 10/4. 156–7. (Ism.) A litvániai tatárok szláv nyelvű kéziratai (Miškinienė, Galina: Seniausi lietuvos totorių rankraščai. Vilnius, Vilniaus universiteto leidykla, 2001. 263 p.). Kk 10/4. 167–8. (Ism.) Чым быў 2001 год для венгерскіх беларусістаў?. Кантакты і дыялогі, Інфармацыйна-аналітычны і культуралагічны бюлетэнь № 12. (Мінск) 8. p. 2002. Славяно-венгерские этимологии. Славяноведение № 1. (Москва) 48–52. Из новых славяно-венгерских этимологий (с учетом украинского матери-ала). In: Мовознавство. Доповіді та повідомлення на IV Міжнародному конгресі україністів. Відповідальний редактор Васіль Німчук. Уні-верситетске видавництво „Пульсари”, Київ, 300–3. Báthori és Attila: Cirill és Metód példáját követve… In: Tanulmányok H. Tóth Imre 70. születésnapjára. Szerk. Bibok Károly–Ferincz István–Kocsis Mihály. JATEPress, Szeged, 599–602. К предыстории русск. Государь. In: Из истории русской культуры. Т. II. Кн. 1. Киевская и Московская Русь. Сост. А. Ф. Литвина–Ф. Б. Успенский. Языки славянской культуры, Москва, 554–90. (Másodközlés) Пути проникновения западнорусской лексики в великорусский деловой язык в XV в. In: Из истории русской культуры. Т. II. Кн. 1. Киевская и Московская Русь. Сост. А. Ф. Литвина–Ф. 339

В. Успенский. Языки славянской культуры, Москва, 766–804. (Másodközlés.) Dwie zagadki etymologiczne z XV wieku. In: Ukraina – między językiem a kulturą. Pod red. Adama Fałowskiego i Bożeny Zinkiewicz-Tomanek. Universitas, Kraków, 154–9. (Studia Ruthenica Cracoviensia 1.) „Athila” M. Oláha w przekładzie polskim i białoruskim. (Z wyników analizy porównawczej słownictwa). In: Wielojęzyczność i wielokulturowość na pograniczu polsko-wschodniosłowiańskim. Materiały z międzynarodowej konferencji naukowej Białystok–Supraśl, 27–29 maja 2002. Pod redakcją Zofii Abramowicz. LIBRA, Białystok, 15–20. (Studia Slawistyczne 3.) Szláv analógiák magyar szólásokhoz. In: VII. Nemzetközi Szlavisztikai Napok 2002. május 24–25. Szombathely, 496–501. Studia Slavica Savariensia 1–2. Keleti szláv ortodox művelődés a két világháború közötti Lengyelországban (Labyncev, Û. A., Ŝavinskaâ, L. L.: Belorussko-ukrainsko-russkaâ pravo-slavnaâ knižnost’ mežvoennoj Pol’ši: Issledovaniâ i publikacii po materia-lam èkspedicii 1996 g. Moskva, 1999. Izdatel’stvo „Indrik”. 312 p.). Kk 11/1. 215–6. (Ism.) Egy különleges szláv nyelv: a fehérorosz (Plotnikaŭ, Branislaŭ Alâksandravič: Belaruskaâ mova ŭ sìstème slavânskìh moŭ. Vučèbny dapamožnìk. Mìnsk, Akadèmiâ kìravannâ pry Prèzìdènce Rèspublìkì Belarus', 1999. 119 p.). Kk 11/2. 602–6. (Ism.) A soknemzetiségű Csehszlovákiától a kétnemzetiségűig (Mar’ina, V. V.: Čehoslovakiâ: ot mnogonacional’nogo k dvunacional’nomu gosudarstvu. 1944–1948 gody = Slavânovedenie, 5. no. 2001. 39–59. p.). Kk 11/1. 209–13. (Ism.) A nemzeti kérdés és a nemzeti kisebbségek Kelet-Európában (1944–1948) egy moszkvai kerekasztalbeszégetés tükrében (Stykalin, A. S.: Nacional’nyj vopros i nacional’nye men’šinstva v Vostočnoj Evrope. 1944–1948 gody (Materialy kruglogo stola) = Slavânovedenie, 5. no. 2001. 90–105. p.). Kk 11/1. 194–6. (Ism.) A két világháború közötti Vilna fehérorosz és litván irodalma (Lapìnskene, Al’ma: Belaruskaâ ì lìtoŭskaâ lìtaratura mìžvaennaj Vìl’nì = Konan, Uladzìmìr [galoŭny rèd.]: Skarynaznaŭstva – Knìgaznaŭstva – Litaraturaznaŭstva. Mìnsk, Belaruskì Knìgazbor, 2001 [= Belarusìka – Albaruthenica 20]. 275–279. p.). Kk 11/1. 180–1. (Ism.) A fehérorosz nyelv funkcióinak bővülése az I. világháború éveiben (Rudovìč, Stanìslaŭ: Pašyrènne sacyâl’nyh funkcyj belaruskaj movy ŭ astavìnah peršaj susvetnaj vajny: hìstaryčny vopyt, urokì dlâ naščadkaŭ = Cyhun, Genadz’ [galoŭny rèd.]: Belaruskaâ mova: šlâhì razvìccâ, kantakty, perspektyvy. Mìnsk, Belaruskì Knìgazbor, 2001 [= Belarusìka – Albaruthenica 19]. 6–10. p.). Kk 11/1. 182–3. (Ism.) A történettudomány szovjetizálása Ukrajnában és Fehéroroszországban (Partnoŭ, Andrèj: Savetyzacyâ gìstaryčnaj nauki ŭ Ukraine ì Belarusì. = Belaruskì Gìstaryčny Aglâd, 7. tom. 2000. 476–88. p.): Kk 11/1 (2002) 219–221. (Ism.) A novgorodi viasztáblák üzenete (A legrégibb szláv könyv és egy régvolt kisebbségi kultúra) (A. A. Zaliznâk, V. L. Ânin: Novgorodskij kodeks pervoj četverti XI v. – drevnejšaâ kniga Rusi. = Voprosy âzykoznaniâ, 2001, 5. no. 3–25. p.). Kk 11/2. 645–50. (Ism.) Három balti város (Riga, Vilna, Königsberg) nyelvi helyzete (Dini, Pietro U.: Die sprachliche Lage in den baltischen Städten: Riga, Vilnius und Königsberg. = Res Balticae. Miscellanea Italiana di Studi Baltistici 7. A cura di Pietro U. Dini & Nikolai Mikhailov. Pisa, Dipartamento di Linguistica, Università di Pisa, ECIG, 2001. 205–209. p.). Kk 11/2. 623–4. (Ism.) 340

A fehérorosz iskolahálózat sorsa a lengyel állam újjászervezése idején (Siemakowicz, Marian: Polityka polska wobec szkolnictwa białoruskiego w okresie odbudowy państwowości polskiej. = Białoruskie Zeszyty Historyczne 15. Białystok, 2001. 42–51. p.). Kk 11/2. 625–6. (Ism.) A keleti szláv nyelvek együttélése, egymásra hatása és vegyülése Fehéroroszországban és Ukrajnában (Moser, Michael: Koexistenz, Konvergenz und Kontamination ostslavischer Sprachen in Weißrußland und in der Ukraine = Zeitschrift für Slawistik, 45. Band. 2000. 185–99. p.). Kk 11/2. 620–1. (Ism.) Állam nélküli kisebbségek nyelveinek életképessége (A bánáti bolgárok, az orosz óhitűek és a kasubok példáján) (Steinke, Klaus: Aspekte der ethnolinguistischen Vitalität staatenloser Minderheiten [Am Beispiel der Banater Bulgaren, der Altgläubigen und der Kaschuben] = Slavistica Vilnensis 2001 [= Kalbotyra 50 [2]], 57–66. p.). Kk 11/2. 621–3. (Ism.) A nemzeti kérdés és a cári kormányzat politikája Fehéroroszországban a XVIII. század végén és a XIX. század első felében (Filatava, Anna: Nacyânal’nae pytanne ì palityka carskaga ŭrada ŭ Belarusì kanca XVIII – peršaj palovy XIX st. = Belaruskì Gìstaryčny Aglâd, 7. tom. 2000. 106–14. p.). Kk 11/2. 653–5. (Ism.) Orosz óhitűek Lengyelországban (Âroševič-Pereslavcev, Zoâ [Jaroszewicz-Pieresławcew, Zoja]: Staroobrâdcy v Pol’še (sovremennoe sostoânie i problemy issledovaniâ). = Slavistica Vilnensis 2001 (= Kalbotyra 50 [2]), 125–133. p.). Kk 11/2. 614–6. (Ism.) Az ukrajnai cigányok múltja és jelene (Zìnevič, N. O.: Cigani v Ukraïnì: formuvannâ etnosu ì sučasnij stan. = Ukraïns’kij ìstoričnij žurnal, 2001. 1 (436) no. 40–52. p.). Kk 11/2. 781–3. (Ism.) Fehéroroszország Kelet és Nyugat között (Az International Journal of Sociology fehérorosz különszámairól) (Belarus: Between the East and the West (I–II). Guest Editor: Anna Engelking. International Journal of Sociology. Vol. 31, No. 3, Fall 2001. 93 p.; Vol. 31, No. 4, Winter 2001–2002. 89 p. Published by M. E. Sharpe, Armonk, NY.). Kk 11/4. 990–5. (Ism.) A soknemzetiségű homeli régió az 1920–1930-as években (Pičukov, V. P., Starovojtov, M. I.: Gomel’ŝina mnogonacional’naâ (20-30-e gody XX veka). Vypusk I. Gomel’, Gomel’skij gosudarstvennyj universitet im. F. Skoriny, 1999. 175 p.). Kk 11/2. 858–61. (Ism.) A fehérorosz tatárok társadalmi beágyazottsága (Kanapackì, Ìbragìm: Belaruskìâ tatary âk skladovaâ častka agul’naj supol’nascì = Dubâneckì, Èduard (rèd.): Nacyânal’nyâ pytannì. Mìnsk, Belaruskì Knìgazbor, 2001 (= Belarusìka – Albaruthenica 22). 203–211. p.). Kk 11/2. 785–7. (Ism.) A mai lengyel kisebbségpolitika műhelyéből (Michał Jagiełło új könyvéről) (Jagiełło, Michał: Parnerstwo dla przyszłości. Szkice o polityce wschodniej i mniejszościach narodowych. Warszawa, Wydawnictwo Naukowe PWN—Biblioteka Narodowa, 2000. 490 p.). Kk 11/3. 755–9. (Ism.) Nyelv és identitás a kasuboknál (Popowska-Taborska, Hanna: Język a tożsamość – casus kaszubszczyzny = Smułkowa, Elżbieta, Engelking, Anna (red.), Język a tożsamość na pograniczu kultur. Białystok, Katedra Kultury Białoruskiej Uniwersytetu w Białymstoku, 2000 (= Prace Katedry Kultury Białoruskiej Uniwersytetu w Białymstoku 1. tom). 171–176. p.). Kk 11/3. 822–3. (Ism.) A liturgia nyelve és a hívek nyelvi viselkedése az ukrajnai katolikusoknál (Rudnicki, Sergiusz: Język liturgii w kościele katolickim na Ukrainie a językowe zachowanie wiernych podczas mszy = Smułkowa, Elżbieta, Engelking, Anna (red.), Język a tożsamość na pograniczu kultur. Białystok, Katedra Kultury Białoruskiej Uniwersytetu w Białymstoku, 2000 (= Prace Katedry Kultury Białoruskiej Uniwersytetu w Białymstoku 1. tom). 177–179. p.). Kk 11/3. 821–2. (Ism.) Nyelv és identitás kultúrák határán: a lausitzi szorbok (Rzetelska-Feleszko, Ewa: Język a tożsamość na pograniczu kultur – sytuacja łużycka = Smułkowa, Elżbieta, Engelking, Anna (red.), Język a 341

tożsamość na pograniczu kultur. Białystok, Katedra Kultury Białoruskiej Uniwersytetu w Białymstoku, 2000 (= Prace Katedry Kultury Białoruskiej Uniwersytetu w Białymstoku 1. tom). 180–185. p.). Kk 11/3. 823–5. (Ism.) Orosz alapú pidzsin nyelvek (Stern, Dieter: Russische Pidgins. = Die Welt der Slaven, XLVII. Bd. 2002. 1–30. p.). Kk 11/3. 829–33. (Ism.) A podlasiei fehéroroszok irodalmi műveltsége a XV–XIX. században (Ŝavinskaâ, L. L.: Literaturnaâ kul’tura belorusov Podlâš’â XV–XIX vv.: Knižnye sobraniâ Suprasl’skogo Blagoveŝenskogo monastyrâ. Minsk, Nacional’naâ biblioteka Belarusi. 1998. 175 p.). Kk 11/3. 817–9. (Ism.) Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár szláv anyaga (Szőke Lajos: Slavica az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban. – Szőke, Lajos: Slavica in the Archidiocesan Library of Eger. Eger, Molnár és Társa „2001” Nyomda és Kiadó Kft., 2001. 115 p.). Kk 11/3. 835–7. (Ism.) Az etnikai csoport és a nemzeti közösség között (A fehéroroszok a XIX. századi közép-kelet-európai nemzeti folyamatok tükrében) (Radzik, Ryszard: Między zbiorowością etniczną a wspólnotą narodową [Białorusini na tle przemian narodowych w Europie Środkowo-Wschodniej XIX stulecia]. Lublin, Wydawnictwo Uniwersytetu Marii Curie-Skłodowskiej, 2000. 301 p.). Kk 11/4. 996–9. (Ism.) A fehéroroszországi nyelvpolitika az 1990-es években (Zaprudskì, Sârgej: Moŭnaâ palìtyka ŭ Belarusì ŭ 1990- â gady = Arche – Pačatak. 2002. 1(21). nr. 98–112. p.). Kk 11/4. 1025–9. (Ism.) Kalinyingrád és Litvánia (Venclova, Tomas: Im Vorhof Europas: Über Kaliningrad und Litauen = Die Furche. 2002. 34. Nr. 18. p.). Kk 11/4. 1011–2. (Ism.) Oroszország és Finnország (Lipponen, Paavo: Rossiâ i Finlândiâ. = Meždunarodnaâ žizn’. 2002. 3. no. 42–47. p.). Kk 11/4. 1010–1. (Ism.) Az új kisebbségi jogrend megalapozása Lengyelországban (Fleming, Michael: Substantiating the new minority rights regime in Poland: political capital and the importancr of deliberation. = Annus Albaruthenicus 2000 – God belaruskì 2000. Rèd. Sakrat Ânovič. Krynki. Villa Sokrates, 2000. 229– 45. p.). Kk 11/4. 1043–5. (Ism.) 2003. A régi magyar–fehérorosz nyelvi és kulturális érintkezések történetéből. In: Annus Albaruthenicus 2003 – Год Беларускі 2003. Рэдактар Сакрат Яновіч. Villa Sokrates, Krynki, 201–20 (Streszczenie: Z historii dawnych węgiersko-białoruskich związków językowych i kulturalnych, 221–3). Взгляды И. А. Бодуэна де Куртенэ на палатализацию заднеязычных в работах О. Ашбота: 200 лет русско-славянской филологии в Тарту. Ред. А. Д. Дуличенко Tartu Ülikooli Kirjastus/Tartu University Press, Tartu, 112–8. (Slavica Tartuensia V.) Farvíz. MNy 99. 73–80. Скрытые латинизмы в русском языке. In: Русское слово в мировой культуре. Материалы Х Конгресса Международной ассоциации преподавателей русского языка и литературы. СанктПетербург, 30 июня – 5 июля 2003 г. Русский язык и русская речь сегодня: старое – новое – заимствованное. Под ред. К. А. Роговой, Н. О. Рогожиной, Е. Е. Юркова. Политехника, Санкт-Петербург, 416–24. Studia Russica XX. In honorem Béla Tatár. Redigunt L. Jászay et A. Zoltán. ELTE, Budapest, 552 p. Слова венгерского происхождения в белорусском языке: устные заимствования эпохи Стефана Батория. StR 20. 492–4. 342

Легенда о святой Урсуле в старой польской и восточнославянской письменности (XVI–XVII вв.). StSlH 48. 323–34. Die Ursulalegende im früheren polnischen und ostslavischen Schriftum (16.–17. Jh.). In: 13. Mednarodni slavistični kongres. Ljubljana, 15.-21. avgusta 2003. Zbornik povzetkov. 1. del: Jezikoslovje. Uredil France Novak. ZRC SAZU, Založba SAZU, Ljubljana, 123. p. Эпизод из ранней истории венгерско-русских литературных связей. Легенда о святой Урсуле в русской переводной литературе XVII века. In: Тезисы докладов и выступлений VIII Международной научно-методической конференции «Современный русский язык: функциони-рование и проблемы преподавания» 21–22 марта 2003 г. Гл. ред. Л. Л. Вохмина. Российский культурный центр, Будапешт, 9–11. Magyar–fehérorosz nyelvi és kulturális érintkezések Báthori István korában. In: Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. Szerk. Krausz Tamás–Szvák Gyula. Pannonica, Budapest, 285–90. Межславянские этимологии (укр. битва; одержати, отримати). In: Ма-теріали V конгресу Міжнародної асоціації україністів. Мовознавство. Збірник наукових статей. Рута, Чернівці, 203–8. O старобелорусском ораш(ец) ‘великан’. In: In honorem Caroli Gadanii sexagesimi natalis dedicatur. Ed. Viktor Moiseenko. Szombathely, 536–40. (Studia Slavica Savariensia 1–2.) Польско-русский диалог на западнорусском языке (на примере этимологии русск. доход). In: Dialog w literaturach i językach słowiańskich. Tom 2. Językoznawstwo. Pod red. Stanisława Kochmana i Czesława Lachura. Wydawnictwo Uniwersytetu Opolskiego, Opole, 175–81. (=Studia i szkice slawistyczne 5.) Легенда о святой Урсуле в польской и восточнославянской литературе. In: Semiotics of Pilgrimage. Ed. by W. Moskovich and S. Schwarzband. Jerusalem. The Hebrew University of Jerusalem, Center for Slavic Languages and Literatures, 73–80. (Jews and Slavs 10.) Miscellanea Corviniana. Köszöntő könyv Hollós Attila 70. születésnapjára. Szerk. Abonyi Réka– Janurik Szabolcs–Zoltán András. ELTE, Budapest, 392 p. (Csak internet: http://szlavintezet.elte.hu/publications/publications.shtml) Hollós Attila köszöntése. In: Miscellanea Corviniana. Köszöntő könyv Hollós Attila 70. születésnapjára. Szerk. Abonyi Réka–Janurik Szabolcs–Zoltán András. ELTE, Budapest, 5–7. (Csak internet.) Ország szavunk kelet-európai összefüggései. In: Miscellanea Corviniana. Köszöntő könyv Hollós Attila 70. születésnapjára. Szerk. Abonyi Réka–Janurik Szabolcs–Zoltán András. ELTE, Budapest, 374– 82. (Csak internet: http://szlavintezet.elte.hu/publications/publications.shtml) Эпизод из ранней истории венгерско-русских литературных связей (Легенда о святой Урсуле в русской переводной литературе XVII века). In: Вестник Филиала Государственного Института русского языка им. А. С. Пушкина № 17. Российский культурный центр, Будапешт, 11–7. Легендарные венгерско-литовские связи в «Хронике» М. Стрыйковского. In: Тезисы Международной научной конференции «Литва эпохи Миндаугаса и ее соседи: Исторические и культурные связи и параллели», 11–12 декабря 2003 г. Глав. ред. Е. Л. Назарова. Посольство Литовской Республики в Российской Федерации, Дом Юргиса Балтрушайтиса, Москва, 22. К 75-летию Михая Петера. StSlH 48. 472–4. К 70-летию Аттилы Холлоша. StSlH 48. 474–6. 343

Bug-parti „hollandusok” Volhíniában (Bütow, Eduard: Bug-Holländer in Wolhynien. = Ukraïns’ka kul’tura v êvropejs’komu kontekstì — Ukrainische Kultur im europäischen Kontext. herausgegeben von Rolf Göbner und Alexander Kratochvil. Greifswald 2002. 169–80. p.). Kk 12/1. 263–5. (Ism.) Az ukrán identitás és a nyelvi valóság (Berezovenko, Antonina: Between nation and state: Ukrainian identity in today’s language reality. = Ukraïns’ka kul’tura v êvropejs’komu kontekstì — Ukrainische Kultur im europäischen Kontext. herausgegeben von Rolf Göbner und Alexander Kratochvil. Greifswald 2002. 143–4. p.). Kk 12/1. 212–3. (Ism.) Mátyás, a ruszinok királya (Matâš, korol’ Rusinov. Materìal ubrav, ušoriv, zastačiv vlastnyma statâmi, komentarìâmi i slovnikom Ìģor Kerča. Speredslovo napisav i obŝu redakcìju mav Ìštvan Udvarì. Užgorod, PolìPrìnt, 160 p. [= Edìcìâ Pudkarpatìâ, 3. sšitok]). Kk 12/1. 252–3. (Ism.) A Kárpátaljai Tudományos Társaság (1941–1944) kiadványai (Kapral’, M: Pudkarpats’koe obŝestvo nauk. Publikacìï: 1941–1944. — Káprály M.: Kárpátaljai Tudományos Társaság. Kiadványok: 1941–4. Speredslovo i redakcìâ Ìštvana Udvarì. Užgorod, PolìPrìnt, 2002. 172 p.). Kk 12/1. 233–5. (Ism.) Szöveggyűjtemény a ruszin írásbeliség tanulmányozásához (Udvarì, Ìštvan: Zbir’ka žerel pro studìï rusins’kogo pisemstva I. Kiriličnì ubbìžniky mukačovs’kogo êpiskopa Andrìâ Bačins’kogo. — Udvari István: Szöveggyűjtemény a ruszin írásbeliség tanulmányozásához I. Bacsinszky András munkácsi megyéspüspök cirillbetűs körlevelei. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 2002. 238 p. [= Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 12.]). Kk 12/1. 186–7. (Ism.) Hazai délszláv nyelvű urbáriumok (Udvari István: A Mária Terézia-féle úrbérrendezés forrásai magyarországi délszláv népek nyelvén I. Nyomtatványok. Az előszót írta Nyomárkay István. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 2003. 326 p. [= Dimensiones Culturales et Urbariales Regni Hungariae 2.]). Kk 12/1. 232–3. (Ism.) A ruszin történelemről – ruszinul (Š. Benedek, Andraš: Rusiny, gens fidelissima. Užgorod, PolìPrìnt, 2002. 176 p.). Kk 12/1. 253–5. (Ism.) A macedóniai szláv lakosság nemzeti öntudata a XX. század elején (Isaeva, N. O.: Nacional’noe samosoznanie slavânskogo naseleniâ Makedonii v načale XX veka (po svidetel’stvam rossijskix konsulov). = Slavânovedenie, 3. no. 2002. 50–56. p.). Kk 12/1. 259–61. (Ism.) Csehek Oroszországban (Gerčikova, I. A.: Čehi v Rossii: istoriâ prodolžaetsâ. = Slavânovedenie, 5. no. 2002. 66–72. p.). Kk 12/1. 261–3. (Ism.) Az egyházi szláv nyelv Északkelet-Magyarországon (Szőke Lajos: A liturgikus egyházi szláv nyelv Északkelet-Magyarországon [XVI–XIX. század]. Eger, Molnár és Társa „2001” Nyomda és Kiadó Kft., 2002. 200 p.). Kk 12/1. 225–6. (Ism.) A krakkói nyomdászat és a magyar művelődés (Rola krakowskich drukarzy w kulturze węgierskiej – Die Rolle des krakauer Druckwesens in der ungarischen Kultur – A krakkói nyomdászat szerepe a magyar művelődésben. Wstęp napisała – Text – A tanulmányt írta V. Ecsedy Judit. Bibliografię opracowali – Bibliographie – A bibliográfiát összeállította P. Vásárhelyi Judit, Dörnyei Sándor, Kertész Balázs. Budapest, Balassi Kiadó, 2000. 400 + 16 p. [ill.]). Kk 12/1. 178–81. (Ism.) A Szovjetunió és a posztszovjet térség etnolingvisztikai problémái (Isaev, M. I.: Ètnolingvističeskie problemy v SSSR i na postsovetskom prostranstve. = Voprosy âzykoznaniâ, 6. no. 2002. 101–17. p.). Kk 12/1. 226–9. (Ism.) A zsidók orosz nyelve (Veršik, Anna: O ruskom âzyke evreev. = Die Welt der Slaven, XLVIII. Bd. 2003. 135–148. p.). Kk 12/2. 452–3. (Ism.) 344

Macedón nyelvi és etnikai identitás az égei-tegeri Macedónia nyugati részén (Voß, Christian: Macedonian linguistic and ethnic identity in Western Aegean Macedonia. = Die Welt der Slaven, XLVIII. Bd. 2003. 53–68. p.). Kk 12/2. 453–4. Az inkeri (izsór) nyelv megőrzésének a problémái (Mirenkov, Vladimir: Problemy sohraneniâ ižorskogo âzyka. = Predely zemli i soznaniâ – Boundaries of Earth and Consciousness. Proceedings of the Sixth ICCEES World Congress, Tampere 2000. Editors Toivo Flink, Katja Hirvasaho. Helsinki, 2002 [= Studia Slavica Finlandensia XIX]. 206–211. p.). Kk 12/2. 454–5.(Ism.) Orosz élet Finnországban a két világháború között (Baschmakoff, Natalia and Leinonen, Marja: Russian Life in Finland 1917–1939: A Local and Oral History. Helsinki, 2001 [= Studia Slavica Finlandensia XVIII]. 485 p.). Kk 12/2. 471–3. „A kisebbségi léthez jellem kell”. Sokrat Janowicz esszé- és interjúkötetéről (Sokrat Janowicz: Białoruskie ślady i znaki. Wybór i opracowanie Robert Traba. Olsztyn, WK Borussia, 2001. 256 p.). Kk 12/3. 574–5. (Ism.) Az oroszországi fehérorosz diaszpóra és a nemzeti kultúra megőrzésének problémái (Grickevič, V. P.: Belorusskie diasporal’nye obŝestva Rossiii i problemy sohraneniâ nacional’noj kul’tury. Belorusskij sbornik. Stat’i i materialy po istorii i kul’ture Belorussii, 2. vyp. Sankt-Peterburg 2002. 5–15. p.). Kk 12/3. 615–6. (Ism.) Nemzeti sztereotípiák Kelet- és Közép-Európában (1945–1991) (Meštan, Antanìn [Mešťan, Antonín]: Nacyânal’nyâ stèrèatypy ŭ Cèntral’naj i Ŭshodnâj Eŭrope (1945–1991) = Kraj: Polonica – Albaruthenica – Lithuanica, 1–2 (4–5). vyp. 2002. 7–10. p.). Kk 12/3. 617–9. (Ism.) A ruszinkérdés a két világháború közötti Csehszlovákiában (Ševčenko, K. V.: Rusinskij vopros v mežvoennoj Čehoslovakii. = Slavânovedenie, 2003. 3. no. 3–17. p.). Kk 12/3. 653–5. (Ism.) Harc a fehérorosz történelem ellen (Sahanovich, Henadz: The War Against Belarusian History. = Education in Russia, The Independent States and Eastern Europe, 20. vol. 1. no. Spring 2002. 18–27. p.). Kk 12/3. 659–60. (Ism.) A török szultán orosz alattvalói (Makarova, I. F.: Russkie poddannye tureckogo sultana. = Slavânovedenie, 2003. 1. no. 3–17. p.). Kk 12/3. 660–2. (Ism.) A szláv nyelvjárások és a Litván Nagyfejedelemség egyéb nyelvei (Ivanov, Vâč. Vs.: Slavânskie dialekty v sootnošenii s drugimi âzykami Velikogo knâžetva Litovskogo. = Slavânskoe âzykoznanie. XIII Meždunarodnyj s’ezd slavistov. Ljubljana, 2003 g. Doklady rossijskoj delegacii. Moskva, Izdatel’-stvo „Indrik”, 2003. 258–88. p.). Kk 12/4. 817–9. (Ism.) 2004. Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása –«Athila» М. Олаха в польском и белорусском переводах XVI века. Az előszót írta: Udvari István. Örökségünk Kiadó Bt., Nyíregyháza, 555 p. (Dimensiones Culturales et Urbariales Regni Hungariae 6.) Szent Orsolya legendája Kelet-Európában. In: Annus Albaruthenicus 2004 – Год Беларускі 2004. Рэдактар Сакрат Яновіч. Villa Sokrates, Krynki, 181–95. Studia Russica XXI. Redigunt L. Jászay et A. Zoltán. ELTE, Budapest, 436 p. Magyar szavak az ófehéroroszban. In: VII. Nemzetközi Magyar Nyelvtudományi Kongresszus, 2004. aug. 29–31. Előadáskivonatok. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 72. p. Egy többségi nyelv kisebbségben: a fehérorosz nyelv elnémulása. Kk 13/1. 67–75. (Ism.) Miért nem szeretik a németek a lengyeleket? (Wieczorek, Wojciech: Dlaczego Niemcy nas nie lubią? = Więź, 2003. 11. no. 121–8. p.). Kk 13/1. 162–4. (Ism.) 345

Az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) történelmi megítélése (Problem nie tylko weteranów UPA. Z prof. Stanisławem Kulczyckim z Kijowa rozmawiają Izabella Chruślińska i Piotr Tyma. = Więź, 2003. 12. no. 122–7. p.). Kk 13/1. 164–5. (Ism.) Nemzeti kisebbségek a posztkommunista Lengyelországban (Fleming, Michael: National Minorities in Post-Communist Poland. London, Veritas Foundation Publication Centre, 2003. 370 p.). Kk 13/2. 278–81. (Ism.) A ruszinok Krúdy Gyula műveiben (Kerča, Igor’: Rusiny v proizvedeniâh Dûly Krudi. – StSlH, 49. vol. 1–2. nos. 2004. 149–154. p.). Kk 13/2. 288–9. (Ism.) A fehéroroszok Lengyelország felől nézve (Radzìk, Ryšard: Belarusy [Poglâd z Pol’ščy]. Mìnsk, èncyklapedyks, 2002. 130 p.). Kk 13/2. 281–2. (Ism.) Az orosz nyelv és Észtország nyelvpolitikája 1991 után (Poleŝuk, Vadim: Russkij âzyk i âzykovaâ politika Èstonii posle 1991 goda. = Eesti Slavistika, 2003. I. vyp. 102–26. p.). Kk 13/2. 291–3. (Ism.) A nyelv és az írás szerepe a XIX. századi horvát és szerb nemzeti újjászületésben (Sotirović, Vladislav B.: Jezik i pismo kao faktori nacionalnog određenja Hrvata i Srba u XIX. veku. = Slavistica Vilnensis (Kalbotyra 52[2]), 2002. 39–48. p.). Kk 13/2. 294–5. (Ism.) Nyelvpolitika Litvániában (Smetonienė, Irena: Language Policy in Lithuania. = Res Balticae, 9. vol. 2003. 147–62. p.). Kk 13/2. 290. p.(Ism.) Сборник текстув до изучения русинськой письменности [Іштван Удварі: Збірька жерел про студії русинського писемства I. Кириличні уббіжникы мукачовського єпископа Андрія Бачинського. – Udvari István: Szöveggyűjtemény a ruszin írásbeliség tanulmányozásához I. Bacsinszky András munkácsi megyéspüspök cirill betűs körlevelei. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 2002. 238 p. (= Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 12.)]. Русинскый Світ. Ruszin Világ II/11. (Budapest), 10–1. (Ism., másodközlés ruszin nyelven) A nemzeti szocializmus és a szláv világ (Schaller, Helmut: Der Nationalsozialismus und die slawische Welt. Regensburg,Verlag Friedrich Pustet, 2002. 320 p.). Kk 13/3. 483–5. (Ism.) Az interszláv nyelvi kölcsönhatás szociokulturális aspektusban (Cyhun, Genadz’: Mìžslavânskae moŭnae ŭzaemadzeânne (sacyâkul’turny aspekt). Mìnsk, Nacyânal’naâ akadèmiâ navuk Belarusì – Belaruskì kamitèt slavìstaŭ, 2003. 24 p.). Kk 13/3. 507–8. (Ism.) A magyar nyelv régi szláv jövevényszavai és a szláv nyelvtörténet (Richards, Ronald O.: The Pannonian Slavic Dialect of the Common Slavic Proto-Language: The View from Old Hungarian. Los Angeles, University of California, Los Angeles, Program in Indo-European Studies, 2003 [= UCLA Indo-European Studies, vol. 2]. 234 p.). Kk 13/4. 671–4. (Ism.) I. Miklós cár és a lengyel nyelv (Uspenskij, Boris: Nikolaj I i pol’skij âzyk (Âzykovaâ politika Rossijskoj imperii v otnošenii Carstva Pol’skogo: voprosy grafiki i orfografii).= Die Welt der Slaven, XLIX. Jahrgang, 1. Heft, 2004. 1–38. p.). Kk 13/4. 724-5. (Ism.) Az örmény-kipcsak nyelvemlékek jelentősége lengyel és ukrán nyelvtörténeti szempontból (Stachowski, Stanisław: Zabytki języka ormiańsko-kipczackiego jako źródło do historii słownictwa polskiego i ukraińskiego XVI–XVIII w. = Ukraina – między językiem a kulturą. Pod red. Adama Fałowskiego i Bożeny Zinkiewicz-Tomanek. Kraków: Universitas, 2003 [= Studia Ruthenica Cracoviensia 1], 124–9. p.). Kk 13/4. 725–6. (Ism.) A szláv nyelvek kölcsönös kapcsolatai (Moser, Michael: Wechselbeziehungen zwischen slavischen Sprachen (bis zum Ende des 19. Jahrhunderts).= Die Welt der Slaven, XLIX. Jahrgang, 1. Heft, 2004. 161–82. p.). Kk 13/4. 703–5. (Ism.) 346

A nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak védelme Lengyelországban különös tekintettel az ukrán kisebbségre (Tomanek, Przemysław: Ochrona praw językowych mniejszości narodowych w Polsce ze szczególnym uwzględnieniem mniejszości ukraińskiej. = Ukraina – między językiem a kulturą. Pod red. Adama Fałowskiego i Bożeny Zinkiewicz-Tomanek. Kraków: Universitas, 2003 (= Studia Ruthenica Cracoviensia 1), 245–60. p.). Kk 13/4. 719–20. (Ism.) Nyelvi-kulturális sokféleség és konvergencia Ausztria–Magyarországon (Newerkla, Stefan Michael: Rozmanitost jazyků a kultur v Rakousku-Uhersku a jejich kovergenční tendence = Comparativ Cultural Studies in Central Europe. Editors: Ivo Pospíšil, Michael Moser. Brno: Ústav slavistyki Filozofické fakulty Masarykovy univerzity, 2004, 11–42. p.). Kk 13/4. 708–9. (Ism.) Szöveggyűjtemény az egyházi szláv nyelv történetéhez (Hollós, Attila–Szőke, Lajos: Hollós, Attila– Szőke, Lajos: Introduction into the History of Church Slavonic. A Chrestomathy (XV–XIX c. Texts) – Vvedenie v istoriû cerkovnoslavânskogo âzyka. Hrestomatiâ (XV–XIX vv.). Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004. 180 p.). Kk 13/4. 722–3. (Ism.) Petőfi a kárpátaljai ruszinoknál és a galíciai ukránoknál (Medve Zoltán: Az Alföld poétája a zordon Kárpátokban. Petőfi Sándor kárpátaljai és galíciai recepciója. Nyíregyháza, A Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke és a Veszprémi Egyetem Tanárképző Kara, 2004 (= Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 14). 194 p.). Kk 13/3. 698–9. (Ism.) 2005. Studia Russica XXII. Redigunt L. Jászay et A. Zoltán. ELTE, Budapest, 328 p. Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása. Doktori értekezés tézisei. Budapest. (A szerző kiadása, 2004–2005, 20 p.) Szavak, szólások, szövegek. Nyelvészeti és filológiai tanulmányok. Lucidus Kiadó, Budapest, 273 p. (Kisebbségkutatás Könyvek) Древнерусское слово корочюнъ и русский фразеологизм карачун ему пришел. In: Грани слова. Сборник научных статей к 65-летию проф. В. М. Мокиенко. Под ред. М. Алексеенко, Х. Вальтера (отв. редактор), М. Дюринга, А. Шумейко. ООО «Изд. ЭЛПИС», Москва, 76–80. Эпизод из ранней истории венгерско-русских литературных связей (Легенда о святой Урсуле в русской переводной литературе XVII века). In: Sub rosa: Köszöntő könyv Léna Szilárd tiszteletére. Felelős szerk. Atanaszova-Szokolova Denise. A szerkesztőbizottság tagjai: Han Anna és Hollós Attila. ELTE BTK Irodalomtudományi Iskola, Budapest, 625–8. Az ófehérorosz Trisztán és Izolda-legenda dél-európai összefüggései. In: Annus Albaruthenicus 2005 – Год Беларускі 2005. Рэдактар Сакрат Яновіч. Villa Sokrates, Krynki, 2005. 119–25. (Streszczenie: Starobiałoruska legenda o Trystanie i Izoldzie: powiązania południowoeuropejskie, 126–7). Szláv jövevényszavaink egyes kérdése. In: Nyelv és oktatás a 21. század elején. Szerk. Huszti Ilona– Koljadzsin Natália. PoliPrint, Ungvár, 106–9. Régi szláv jövevényszavaink kérdéséhez. In: Irodalmi és nyelvi kölcsönhatások az integráció folyamatában. 2005. február 16. – Literárne a jazykové interakcie v procese integrácie. 16. februára 2005. Medzinárodná vedecká konferencia – Nemzetközi tudományos konferencia. Univerzita Mateja Bela, Filologická fakulta, Katedra hungaristiky, Banská Bystrica, 197–208. Hungarian Loanwords in Old Belarusian in Batory’s Epoch. In: ICCEES VII World Congress, July 25– 30, 2005, Berlin, Germany. Abstracts. Editors: Thomas Bremer, Heike Dörrenbächer, Inken Dose. 347

Publisher: Weltkongress 2005 e. V.; German Association for East European Studies (DGO); International Council for Central and East European Studies (ICCEES). Berlin, 485. p. Межславянская миграция слов и венгерская этимология. In: Ogród nauk filologicznych. Księga Jubileuszowa poświęcona Profesorowi Stanisławowi Kochmanowi. Redakcja naukowa Mieczysław Balowski i Wojciech Chlebda. Wydawnictwo Uniwersytetu Opolskiego, Opole, 743–50. Слова ораш і орашец у старабеларускай „Повести о Трыщане”. In: Мовы Вялікага Княства Літоўскага. Матэрыялы IV Міжнароднай навуковай канферэнцыі (Брэст, 18 – 19 мая 2004 г.). Пад агульн. рэд. М. М. Аляхновіча. Академия, Брэст, 11–4. Węgiersko-polsko-białoruskie związki językowe i kulturalne za czasów Stefana Batorego. In: Acta Albaruthenica. Навуковы зборнік. Пад агульн. рэд. М. Хаўстовіча, А. Баршчэўскага, С. Запрудскага. Выпуск пяты. Права і эканоміка, Мінск, 279–83. Lekcje węgierskie starobiałoruskiej legendy o Trystanie i Izoldzie. In: Kultura pogranicza – Pogranicze kultur. Red. Adam Bobryk. Akademia Podlaska, Siedlce–Pułtusk, 249–52. Węg. öböl ‘wypukłość; zatoka’ i öblít ‘płukać’. In: Turks and Non-Turks. Studies on the History of Linguistic and Cultural Contacts. Ed. by Ewa Siemieniec-Gołaś and Marzanna Pomorska. Kraków, 541–5. (Studia Turcologica Cracoviensia 10. Special Issue Presented to Professor Stanisław Stachowski on His Seventy Fifth Birthday) Szláv–magyar etimológiák: NyK 102. 238–46. Magyar szavak az ófehéroroszban. In: 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Szerk. Mártonfi Attila–Papp Kornélia–Slíz Mariann. Budapest, 497–502. Наша анкета. Голас Радзімы № 3–4 (Мінск, 27 студзеня 2005 г.), 9–10. Др Јован Ајдуковић, Увод у лексичну контактологију: Теорија адаптације русизама. Београд: Фото Футура, 2004. 364 с.. StR 22. 308–10. (Ism.) Adam Fałowski, Język ruskiego przekładu katechizmu jezuickiego z 1585 roku. Kraków: Universitas, 2003 (= Studia Ruthenica Cracoviensia 2). 196 c.. StR 22. 310–1. (Ism.) Richards, Ronald O.: The Pannonian Slavic Dialect of the Common Slavic Proto-Language: The View from Old Hungarian. Los Angeles, University of California, Los Angeles, Program in IndoEuropean Studies, 2003 (= UCLA Indo-European Studies, vol. 2). 234 p. StSlH 50. 179–83. (Ism.) A kárpáti ruszinok etnolingvisztikai aspektusból (Duličenko, A. D.: Karpatskie rusiny segodnâ: nekotorye ètnolingvističeskie aspekty = Slavânovedenie, 2005. 1. no. 21–29. p.). Kk 14/1. 132–3. (Ism.) A görög katolikus ruszinok kultúrája (Medve, Zoltán: Proklâtyj vrag ili drug naroda? Kul’tura grekokatoličeskih rusinov. = StR 20. Budapest, 2003. 282–9. p.). Kk 14/ 2. 292–3. (Ism.) A kárpátaljai magyar nyelvhasználat sajátosságai (Csernicskó István [szerk.]: A mi szavunk járása. Bevezetés a kárpátaljai magyar nyelvhasználatba. Ungvár, Poliprint, é. n. [2004]. 285, [7] p. ill.). Kk 14/4. 531–5. (Ism.) Keresztyén–muzulmán kulturális kölcsönhatás a litvániai tatároknál (Dufala, K.: Legenda o św. Grzegorzu w kitabie Tatarów-muzułmanów Wielkiego Księstwa Litewskiego. = Dni Adama Mickeviča v Krymu – Dni Adama Mickiewicza na Krymie – Dnì Adama Mìckevyča u Krymu, Simferopol’, Universum, 2004 [= Krymsko-pol’skij sbornik naučnyh rabot – Krymsko-polskie zeszyty naukowe – Kryms’ko-pol’s’kyj zbìrnyk naukovyh prac’, t. 1]. 255–65. p.). Kk 14/4. 567–8. (Ism.) A krími tatár kérdés múltja és jelene (Zìnčenko, Û. Ì.: Krims’kotatars’ka problema: ìstorìâ ta sučasnìst’. = Ukraïns’kij ìstoričnij žurnal, 2004. 3. no. 62–73. p.). Kk 14/4. 557–60. (Ism.) 348

Udvari István (1950. VII. 14. – 2005. XI. 9.). A Modern Filológiai Társaság Értesítője 22/3. 2–4. От редактора. In: Михай Петер, Избранные статьи по русскому языку. Budapest: ELTE Ukrán Filológiai Tanszék–Argumentum, 7–8 (Bibliotheca Baltoslavica Budapestiensis I. Redigit Andreas Zoltán) 2006. Миграция одного текста: Легенда о святой Урсуле в составе русских переводов Хроники М. Стрыйковского. In: Труды Отдела древнерусской литературы 57. (Санкт-Петербург) 197–208. Пам’яті Іштвана Удварі (14.VII.1950 − 9.XI.2005). In: Русская, украинская и русинская лексикология и лексикография. Сборник статьей памяти профессору Иштвана Удвари. – Orosz, ukrán és ruszin lexikológia és lexikográfia. Tanulmánykötet Udvari István professzor emlékére. Отв. редактор – Szerkesztette: Эржебет Ч. Йонаш – Cs. Jónás Erzsébet. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 5–8. Фразеологизм ломать голову в сравнительном аспекте (по поводу выхода нового издания книги «Русская фразеология. Историко-этимологи-ческий словарь» под ред. В. М. Мокиенко): Русская, украинская и русинская лексикология и лексикография. Сборник статьей памяти профессору Иштвана Удвари. – Orosz, ukrán és ruszin lexikológia és lexikográfia. Tanulmánykötet Udvari István professzor emlékére. Редактор – Szerkesztette: Эржебет Ч. Йонаш – Cs. Jónás Erzsébet. Nyíregyháza: Krúdy Könyvkiadó, 2006, 133–43. Az ukrán nyelv. In: Szláv civilizáció. Szerk. Lukács István. Bölcsész Konzorcium, Budapest. (Digitális kiadvány: http://szlavintezet.elte.hu/szlavtsz/index/shtml) Az orosz nyelv története. In: Szláv civilizáció. Szerk. Lukács István Budapest. Bölcsész Konzorcium. (Digitális kiadvány: http://szlavintezet.elte.hu/szlavtsz/index/shtml) Slavisch-ungarische Etymologien (tör ‘brechen; zerschlagen; reiben’, töröl ‘wischen’). In: Studia Philologica Slavica. Festschrift für Gerhard Birkfellner zum 65. Geburtstag gewidmet von Freunden, Kollegen und Schülern. Hg. Bernhard Symanzik. LIT Verlag, Münster–Hamburg–Berlin–Wien– London, 889–95. (Münstersche Texte zur Slavistik, Bd. 4), Az ófehérorosz Trisztán-legenda magyar vonatkozásai. In: Kontext – Filológia – Kultúra. – Kontextus – Filológia – Kultúra. Štúdie – Tanulmányok. Univerzita Mateja Bela–Eszterházy Károly Főiskola, Banská Bystrica–Eger, 265–70. О технике перевода с польского на старобелорусский в XVI в. (на материале «Исторыи о Атыли короли угорском»). In: Этнокультурные и этноязыковые контакты на территории Великого княжества Литовского. Материалы международной научной конференции. В. Завялова (ред.). Новое издательство, Москва, 165–74. Няговские поучения. Факсимильное воспроизведение текста по изданию А. Л. Петрова с вводной статьей Ласло Дэжё. Под редакцией и с предисловием Андраша Золтана. Nyagovai Posztilla. A. Petrov szövegkiadásának fakszimile kiadása Dezső László bevezető tanulmányával. A kötetet szerk. és az előszót írta Zoltán András. Nyíregyháza, LXXIV + VI + 226 p. Előszó/Предисловие/Foreword. Няговские поучения. Факсимильное воспроизведение текста по изданию А. Л. Петрова с вводной статьей Ласло Дэжё. Под редакцией и с предисловием Андраша Золтана. Nyagovai Posztilla. A. Petrov szövegkiadásának fakszimile kiadása Dezső László bevezető tanulmányával. A kötetet szerk. és az előszót írta Zoltán András. Nyíregyháza, VII–XV. Larisza Sztankevics–Katkits Zsuzsa, 20 találkozás Fehéroroszországgal. Fehérorosz nyelvkönyv kezdők számára. Szek. Zoltán András. (Ларыса Станкевіч – Жужа Каткіч, Дваццаць сустрэч з 349

Беларуссю. Падручнік па беларускай мове для пачаткоўцаў. Пад агульнай рэдакцыяй Андраша Золтана). Bölcsész Konzorcium, Budapest, 269 p. Előszó. Larisza Sztankevics–Katkits Zsuzsa, 20 találkozás Fehéroroszországgal. Fehérorosz nyelvkönyv kezdők számára. Szerk. Zoltán András. (Ларыса Станкевіч –Жужа Каткіч, Дваццаць сустрэч з Беларуссю. Падручнік па беларускай мове для пачаткоўцаў. Пад агульнай рэдакцыяй Андраша Золтана. Budapest, 9–16. Деформация фразеологизмов при калькировании. In: Međunarodni znanstveni skup Slavenska frazeologija i pragmatika. Rab, 17–19. rujna 2006. Sažeci referata. – Международная научная конференция Славян-ская фразеология и прагматика. Раб, 17–19 сентября 2006. Аннотации докладов. Uredile: Željka Fink, Anita Hrnjak. Sveučilište u Zagrebu, Filozofski fakultet, FF-press, Zagreb, 43. p. Elárvult kisebbség. Udvari István utolsó könyvéről. (Udvari, Ištvan: Sobranie istočnikov dlâ izučeniâ rusinskoj pis’mennosti II. Episkopy Gavriil Blažovskij, Manuil Ol’šavskij, Ioann Bradač i ih vremâ. – Udvari István: Szöveggyűjtemény a ruszin írásbeliség tanulmányozásához II. Blazsovszky Gábor, Olsavszky Mihály Manuel, Bradács János püspökök és koruk. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 2005. 228 p. [= Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 17.]). Kk 15/1. 127–9. (Ism.) 2007. Венгерска-старабеларускія фразеалагічныя паралелі. In: Мова – Літаратура – Культура: матэрыялы V Міжнароднай навуковай канферэнцыі (да 80-годдзя прафесара Льва Міхайлавіча Шакуна), Мінск, 16–17 лістапада 2006 года. Права і эканоміка, Мінск, 104–7. О некоторых лексических особенностях старобелорусской «Повести о Трыщане». In: Беларусь і беларусы ў прасторы і часе. Зборнік да 75-годдзя прафесара Адама Мальдзіса. Пад рэдакцыяй Сяргея За-прудскага, Аляксандра Фядуты, Захара Шыбекі. Лімарыус, Мінск, 108–14. O jednym wspólnym grzechu polsko-węgierskim: In: Amoenitas vel lepores philologiae. Pod. red. Romana Laskowskiego i Romana Mazurkiewicza. Instytut Języka Polskiego PAN–Wydawnictwo LEXIS, Kraków, 465–7. О пользе книг славянских для истории и этимологии венгерской фразеологии. StSlH 52. 465–8. Szláv analógiák magyar szólásokhoz II. In VIII. Nemzetközi Szlavisztikai Napok, 2006. május 26–27. Szombathely, 390–5. (Studia Slavica Savariensia 1–2.) Széljegyzetek az Etimológiai szótárhoz. MNy 103. 208–23. Вацлав Фельчак і Еміл Балецькый – документы дружбы і сполупрацї. Русин. Културнохрістіаньскый часопис XVII/6. (Prešov) 16–7. Эмиль Балецкий, Литературное наследие. Под редакцией А. Золтана и М. Капраля. – Baleczky Emil, Irodalmi örökség. Szerk. Káprály Mihály–Zoltán András. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék, Nyíregyháza, 178 p. (Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 20). Предисловие (Káprály Mihály társsszerzővel). Эмиль Балецкий, Литературное наследие. Под редакцией А. Золтана и М. Капраля. – Baleczky Emil, Irodalmi örökség. Szerk. Káprály Mihály– Zoltán András. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék, Nyíregyháza, 5–7. (Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 20.) Иштван Ковтюк, Украинские заимствования в ужанском венгерском говоре. Под редакцией и с предисловием А. Золтана. Ньиредьхаза,2007. – Kótyuk István, Az ungi magyar nyelvjárás ukrán jövevényszavai. Szerk. és az előszót írta Zoltán András. Nyíregyházi Főiskola Uk350

rán és Ruszin Filológiai Tanszéke, Nyíregyháza, 340 p. (Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 22.) Szerkesztői előszó. In: Иштван Ковтюк, Украинские заимствования в ужанском венгерском говоре. Под редакцией и с предисловием А. ЗОЛТАНа. Ньиредьхаза,2007. – Kótyuk István, Az ungi magyar nyelvjárás ukrán jövevényszavai. Szerk. és az előszót írta Zoltán András. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, Nyíregyháza, 7–8 (Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 22.) Вековые связи: Российский Курьер Центральной Европы № 11 (357). Вена–Будапешт, 1–15. июня 2007 г. 4. 2008. Аттила и Баторий (Об одной «пластической операции» XVI в.). In: Miscellanea Slavica. Сборник статей к 70-летию Бориса Андреевича Успенского. Сост. Ф. Б. Успенский. Индрик, Москва, 164–7. Die Ukrainer (Ruthenen, Russinen) in Österreich-Ungarn und ihr Sprach- und Kulturleben im Blickfeld von Wien und Budapest. Michael Moser, András Zoltán. LIT Verlag, Münster– Hamburg–Berlin–Wien–London, 200 p. (Slavische Sprachgeschichte, Bd. 4.) Vorwort (Michael Moser–András Zoltán). In: Die Ukrainer (Ruthenen, Russinen) in Österreich-Ungarn und ihr Sprach- und Kulturleben im Blickfeld von Wien und Budapest. Hg. Michael Moser–András Zoltán (= Slavische Sprachgeschichte, Bd. 4). LIT Verlag, Münster–Hamburg–Berlin–Wien– London, 7–9. Про мову «Газеты для народныхъ учителей» (Пештъ-Будинъ, 1868–1872). In: Die Ukrainer (Ruthenen, Russinen) in Österreich-Ungarn und ihr Sprach- und Kulturleben im Blickfeld von Wien und Budapest. Hg. Michael Moser–András Zoltán. LIT Verlag, Münster–Hamburg–Berlin–Wien– London,101–10. (Slavische Sprachgeschichte, Bd. 4.) Az ukrán nyelvművelés. In: Európai nyelvművelés: Az európai nyelvi kultúra múltja, jelene és jövője. Szerk. Balázs Géza–Dede Éva. Inter Kht.–PRAE.HU, Budapest, 368–76. (Társszerző: Bárányné Komári Erzsébet) Еміл Балецкий и Вацлав Фільчак – документы дружбы и сполупраци. In: Русинський Альманах 2007. Будапешт, 63–9. Király Péter, A honalapítás vitás eseményei. A kalandozások és a honfoglalás éve. Szerkesztette és az előszót írta Udvari István. Tördelte és a mutatókat készítette Hollós Attila. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, Nyíregyháza, 2006. 258 lap. (= Dimensiones Culturales et Urbariales Regni Hungariae 10.). MNy 104. 396–401. (Ism.) Присутність філологів не зайва. In: Лiтературна Україна 40 (5278), Київ, 16 жовтня 2008 року. 4. О старинном венгерском названии славян tót.In: LDK kalbos, kultūros ir raštijos tradicijos. V tarptautinės konferencijos pranešimų tezės. 2008 m. lapkričio 12–14 d. Vilnius–Seinai. Tezių rinkinį sudarė Marina Čistiakova. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2008. 108–110. (http://www.lki.lt/LKI_LT/images/Naujienos/tezes.pdf)

351

KORTÁRSI MÉLTATÁS Беларусіст з берагоў Дуная9 У гісторыі замежнай беларусістыкі яму належыць адно з самых адметных месцаў. Ён з ліку першых, хто ў другой палове XX ст. у навуковых працах стаў шырока выкарыстоўваць беларускамоўны матэрыял, найперш старажытнага перыяду. Менавіта прафесар Андраш Золтан у 1990-я гг. распачаў працу Венгерскай асацыяцыі беларусістаў. Нарадзіўся Андраш Золтан 25 снежня 1949 г. у горадзе Шопран паблізу возера Нойзідлер у сям’і лютэранскага пастара і настаўніцы. Пасля заканчэння аддзялення рускай і польскай філалогіі Будапешцкага універсітэта з 1974 г. працаваў на кафедры рускай мовы – асістэнтам, ад’юнктам, дацэнтам. У 1991 г. узначаліў наваствораную кафедру ўсходнеславянскай і балтыйскай філалогіі, на якой пасля прыезду ў Будапешт у 1994 годзе дацэнта Брэсцкага дзяржаўнага універсітэта Мікалая Аляхновіча пачалі актыўна распрацоўвацца і асобныя праблемы беларускага мовазнаўства. З 2003 г. загадвае кафедрай украінскай філалогіі і застаецца ў складзе кафедры ўсходнеславянскай і балтыйскай філалогіі. Аўтар больш як 200 публікацый, сярод якіх 22 кнігі, напісаныя асабіста і ў суаўтарстве. Прыярытэтныя кірункі ў навуковай дзейнасці – польска-ўкраінска-беларуска-рускія моўныя і культурныя кантакты, сярэднявечныя канцылярскія мовы ўсходніх славян, пытанні гістарычнай лексікалогіі, этымалогіі і словаўтварэння ўсходнеславянскіх моў, славянскія запазы-чанні ў венгерскай мове, бібліяграфія і гісторыя славянскага мовазнаўства ў Венгрыі і інш. Андраш Золтан – старшыня Венгерскай асацыяцыі беларусістаў, член Венгерскага лінгвістычнага таварыства. Удзельнічаў у рабоце Міжнарод-ных з’ездаў славістаў у Кіеве (1983), Сафіі (1988), Браціславе (1993), Кракаве (1998), выступаў з дакладамі на Міжнародных кангрэсах беларусістаў і ўкраіністаў, Гарэцкіх чытаннях, розных навуковых канферэнцыях (Мінск, Гродна, Вільнюс, Масква і інш.). Закончыў завочную аспірантуру на кафедры рускай мовы Маскоўскага дзяржаўнага універсітэта імя М. Ламаносава, дзе ў 1984 г. абараніў кандыдацкую дысертацыю Заходнерускавелікарускія моўныя кантакты ў галіне лексікі ў XV ст. (Да пытання аб заходняй традыцыі ў дзелавым пісьменстве Маскоўскай Русі), навуковым кіраўніком якой быў прафесар Б. Успенскі. Менавіта дзякуючы навуковым ідэям свайго настаўніка Андраш Золтан зацікавіўся не зусім звыклай для тагачаснага савецкага мовазнаўства праблемай – уплывам заходнерускай (чытай: старабеларускай, стараўкраінскай) мовы на старарускую, роля якой у міжмоўных кантактах усходніх славян да гэтага ледзь не абсалютызавалася. На прыкладзе функцыянавання заходнерусізмаў господар, (г)осподарство, лекгатос, отщепенец, крыж венгерскі лінгвіст засведчыў ажыўлены культурны абмен паміж Заходняй і Маскоўскай Руссю ў сярэдзіне ХV ст., 9

A cikk eredetileg itt jelent meg: Спадчына Івана Насовіча і беларускае мовазнаўства: матэрыялы навуковых чытанняў, прысвечаных 220-годдзю з дня нараджэння Івана Іванавіча Насовіча (18 лютага 2008 года, г. Мінск). Aдк. рэд. М. Р. Прыгодзіч. Мінск: Права і эканоміка, 2008. 92–97. 352

у выніку якога ў дзелавую мову Маскоўскай дзяржавы ўжо ў гэты ранні перыяд прыйшла зусім паказальная колькасць заходнерускіх лексічных элементаў [1, с. 103]. На думку Андраша Золтана, перадгісторыя слоў государь і государство пераконвае, што вывучэнне заходнерускай дзелавой мовы мае вялікае значэнне для гісторыі рускай лексікі, у асобных выпадках нават большае, чым для гісторыі ўкраінскай або беларускай лексікі [1, с. 108]. Ужо ў першых артыкулах даследчык звярнуў увагу на канкрэтныя факты лексічнага ўзаемаўплыву розных славянскіх моў у старажытныя часы. Зацікаўленасць старабеларускім пісьменствам прывяла А. Золтана да аднаго з найменш даследаваных помнікаў XVI ст. – Гісторыи аб Атыле, каралі вугорскім. На працягу апошніх дваццаці гадоў у венгерскім, расейскім, польскім і беларускім навуковым друку з’явілася некалькі дзесяткаў артыкулаў і матэрыялаў розных канферэнцый, прысвечаных асобным аспектам даследавання гэтага арыгінальнага тэксту. Першыя згадкі пра Гісторыю аб Атыле адносяцца да 1846 г., калі вядомы філолаг-славіст, гісторык і пісьменнік XIX ст. Восіп Бадзянскі паведаміў пра знаходку ў бібліятэцы графаў Рачынскіх у Познані (Польшча) аб’ёмнага рукапісу за нумарам 94 з 344 аркушаў, у складзе якога і былі рыцарскія аповесці пра Трышчана, Баву і Атылу. Гэты зборнік дэталёва апісаў Аляксандр Брукнер у 1886 г., ён жа і вызначыў крыніцу ананімнага старабеларускага рукапіснага перакладу Гісторыі аб Атыле – польскі друкаваны пераклад Цыпрыяна Базыліка Historia spraw Atyle Krolá Węgierskiego. Кракаў, 1574) з лацінамоўнага твора Athila венгерскага гуманіста Міклаша Олаха (Nicolaus Olahus, 1493–1568), што быў напісаны ў 1538 г. у Базелі як своеасаблівы фрагментустаўка ў вялікай працы Антоніо Банфіні па венгерскай гісторыі. Нягледзячы на тое, што лацінскі тэкст твора М. Олаха перавыдаваўся ў Венгрыі некалькі разоў, венгерскі пераклад яго быў апублікаваны толькі ў 1977 г. – прыкладна праз 400 гадоў пасля польскага выдання і ўзнікнення старабеларускага рукапіснага перакладу. Старабеларускі тэкст поўнасцю быў надрукаваны А. Весялоўскім у 1888 г., усе наступныя выданні ажыццяўляліся на аснове гэтай публікацыі. Аднак у беларусістыцы склалася парадаксальная сітуацыя: калі мове рыцарскіх аповесцяў пра Трышчана і Баву прысвечана спецыяльная манаграфія (1979) польскай даследчыцы Т. Ясіньскай-Соха і артыкулы ў розных энцыклапедычных выданнях (у тым ліку і ў энцыклапедыі “Беларуская мова”), то Гісторыя аб Атыле толькі згадваецца ў агульных працах па гісторыі беларускай літаратурнай мовы. Па словах А. Золтана, «складваецца ўражанне, нібы і самі беларускія мовазнаўцы лічылі Гісторыю аб Атыле нейкім другарадным, малахарактэрным помнікам старабеларускай мовы апошняй трэці XVI ст.». Вінаватым у гэтым можна прызнаць А. Брукнера, бо, паколькі ў яго пад рукой былі адначасова старабеларускі тэкст і яго польскі арыгінал, ён у сваім даследаванні для ілюстрацыі ён прывёў два кароткія фрагменты беларускага і польскага тэкстаў, даводзячы, што яны гэткім жа чынам суадносяцца і ва ўсім творы. Іншыя славісты маглі меркаваць пра якасць перакладу толькі пасля выдання А. Весялоўскага і пасля даследавання самога А. Брукнера. На самай жа справе тэксталагічныя супадзенні абодвух твораў чыста знешнія, пры іх дэталёвым супастаўленні выяўляюцца значныя разыходжанні, найперш на моўным узроўні. Так, многія польскія лексемы перадаюцца тыповымі ўсходне(беларуска) славянскімі: tedy – тогды, barzo – вельмі, trwały – терпливый, chybkiey – хисткое, zimno – студень. Польскі корань trzym- ва ўсіх выпадках замяняецца ўсходнеславянскім держ-: otrzymać zwycięstwo – одержать звитяжство. Пазней, у канцы XVII ст. са старабеларускімі тэкстамі гэтае ідыяматычнае словазлучэнне трапіла і ў Маскву, дзе паланізм звитяжство быў заменены 353

царкоўнаславянізмам победа. Сустракаюцца ў тэксце і некаторыя ўласнабеларускія словы. Так, менавіта гэтаму помніку належыць першая вядомая фіксацыя слова бусел. У Гісторыі аб Атыле занатаваны і значны венгерскі лексічны матэрыял, найперш уласныя імёны і геаграфічныя назвы – Бэла, Кэвэ, Кадыка, Хаба; Бузыни, Тарнок, Кэвегаза, Кэазо і інш. Праз 100 гадоў пасля публікацыі А. Весялоўскага старабеларускі тэкст Гісторыі аб Атыле выдаў украінскі навуковец В. Мікітась (Укра нська література XIV – XVI стст. Ки в: Наукова думка, 1988, с. 396–441). Андраш Золтан падрабязна аналізуе лінгвістычна значныя адхіленні ў выданні помніка А. Весялоўскім і В. Мікітасем. Так, у рукапісе і выданні А. Весялоўскага назіраюцца, напрыклад, такія разыходжанні: розные – разныя, в шатрох – в шатрах, паметки – памети, король – кроль, швабом – швабам, огретую – согретую, заховали – доховали, поки – коли, звычаю – обычаю і інш. У выданні А. Весялоўскага ёсць пропускі асобных слоў і нават цэлых радкоў. Яшчэ далей пайшоў сучасны ўкраінскі інтэрпрэтатар старабеларускага помніка В. Мікітась, які не толькі паўтарыў усе няправільнасці А. Весялоўскага, але і ўкраінізаваў арфаграфію тэкстаў, адвольна рэканструяваў (зразумела, на карысць украінскай мовы) прапушчаныя перакладчыкам словы. Параўнаем: умыслил на… спокойный жывот вести (у А. Весялоўскага) – умислив на (дали) спокойний живот вести; абы ся его люд за твоим… полепшыл – абы ся его люд за тво м (панованням) поліпшив; утекъ до Кгрэцыи до Гонорыуса цэсара... своего – утік до Кгреці , до Гоноруса, цесаря, (діда) своего і да т. п. Як з іроніяй зазначае Андраш Золтан, «усе „рэканструкцыі” В. Л. Мікітася зроблены наўгад, прычым дакладнасць пападання ў яго роўная нулю» (с. 554). Такім чынам, з двух вядомых выданняў старабеларускай Гісторыі аб Атыле ніводнае не вытрымлівае навуковых патрабаванняў. Толькі трэцяе выданне помніка, зробленае Андрашам Золтанам, адпавядае ўсім самым строгім патрабаванням тэксталогіі і палеаграфіі. Гэтае выданне (Золтан А. Athila М. Олаха ў польскім і беларускім перакладах XVI стагоддзя. Nyiregyhása, 2004) – самая грунтоўная праца венгерскага славіста. У кнізе прааналізаваны лексічны склад помніка на ўзроўні такіх асобных слоў і словазлучэнняў, як бусел, хорошыи, одерживать/одержать победу, брать/взять верх і іншых, таксама вызначаны адметнасці ўплыву польскага тэксту на старабеларускі пераклад, выяўлены і прапанаваны навукова абгрунтаваныя рэканструкцыі асобных фрагментаў. І, што самае адметнае, – прыведзены факсімільныя тэксты і транслітарацыі: а) старабеларускага перакладу па рукапісе № 94 з бібліятэкі Рачынскіх у Познані (с. 105–209); б) польскага тэксту па экзэмпляры кракаўскага выдання 1574 г. з бібліятэкі Польскай Акадэміі навук у Курніку (с. 214–453); в) транслітараваных і паралельна размешчаных старабеларускага і польскага тэкстаў з указаннем важнейшых адступленняў ад лацінскага арыгінала (с. 454–538). Адзначу таксама, што ў кнізе падаецца вычарпальная бібліяграфія прац венгерскіх, беларускіх, польскіх і іншых даследчыкаў, у якіх у той ці іншай ступені аналізуюцца адметнасці Гісторыі аб Атыле (с. 93–104). Андраш Золтан па-ранейшаму знаходзіцца на пярэднім краі лінгвістычных падзей Беларусі. Фактычна штогод вучоны выступае з дакладамі на важнейшых навуковых канферэнцыях, якія праводзяцца ў розных вышэйшых навучальных установах. Так, у чэрвені 2004 г. Андраш Золтан з дакладам «Слова ораш і орашец ‘велікан’ у старабеларускай Аповесці аб Трышчане выступіў на 4-й міжнароднай навуковай канферэнцыі “Мовы ў Вялікім Княстве Літоўскім і краінах Цэнтральнай і Усходняй Еўропы: традыцыі і пераемнасць”, якую на базе Брэсцкага дзяржаўнага універсітэта арганізавалі і правялі кафедры гісторыі беларускай мовы БрДУ і БДУ, кафедры 354

ўсходнеславянскай і балтыйскай філалогіі Будапешцкага універсітэта імя Л. Этвеша. Першыя тры канферэнцыі гэтай тэматыкі былі праведзены ў Венгрыі дзякуючы менавіта доктару філалогіі прафесару Андрашу Золтану. У чэрвені 2005 года ён выступіў з дакладам “Венгерскапольска-беларускія моўныя і культурныя сувязі перыяду Стэфана Баторыя” на міжнароднай канферэнцыі, прысвечанай польска-беларускім культурным, літаратурным і моўным сувязям, у лістападзе 2006 года даклад Венгерска-старабеларускія фразеалагічныя паралелі стаў прадметам ажыўленай дыскусіі на V міжнароднай канферэнцыі „Мова – Літаратура – Культура”, прысвечанай 80-годдзю з дня нараджэння прафесара Льва Шакуна. Плённыя сувязі з беларускімі мовазнаўцамі, назапашаны шматгадовы вопыт выкладання беларускай мовы і культуры ў Будапешцкім універсітэце імя Лоранда Этвеша дазволілі выхаванцам Андраша Золтана пад яго навуком кіраўніцтвам падрыхтаваць аб'ёмную кнігу “Дзесяць сустрэч з Беларуссю” (Будапешт, 2006) – арыгінальны падручнік па беларускай мове для студэнтаў-вугорцаў. Аўтары працы – дацэнт кафедры гісторыі беларускай мовы і дыялекталогіі Брэсцкага дзяржаўнага універсітэта імя А. С. Пушкіна, выкладчык беларускай мовы ў Будапешцкім універсітэце Ларыса Станкевіч і студэнтка Жужа Каткіч – праз тэматычныя раздзелы Беларусь, Беларускія дзяржаўныя сімвалы, Славутыя людзі Беларусі, Беларускія традыцыі, звычаі знаёмяць навучэнцаў з асаблівасцямі фанетыкі, словазмянення, граматычнымі нормамі, лексікай і фразеалогіяй беларускай мовы. Навукова-папулярны стыль выкладу матэрыялу, як адзначае ў рэцэнзіі на кнігу Марыя Новік, дазваляе не толькі даступна падаць інфармацыю ў цэлым пра Беларусь, але і паказаць рытма-меладычную аснову беларускай мовы, яе поліфанічнасць на матэрыяле мастацкіх твораў слынных майстроў слова [2, с. 154]. На згаданай вышэй канферэнцыі А. Золтан выступіў з дакладам аб некаторых лексічных асаблівасцях Гісторыі аб Трышчане з таго ж Пазнанскага зборніка XVI ст. А гэта значыць, што даследчык працягвае працу над старабеларускімі рыцарскімі раманамі. Няма сумнення, што і наступная кніга вучонага з берагоў Дуная стане унікальнай працай, выкананай у лепшых традцыях славістычнай навукі, працай даследчыка, улюбёнага ў гісторыю як сваёй краіны, так і усёй славяншчыны. Актыўная навукова-педагагічная і грамадская дзейнасць Андраша Золтана выявілася і ў пашырэнні навуковых даследаванняў па беларусістыцы сярод вучоных з розных цэнтраў Венгрыі. Акрамя Будапешцкага універсітэта беларусазнаўчыя працы з’явіліся ў вышэйшых навучальных установах гарадоў Сегед, Дэбрэцэн, Нірэдзьхаза, Печ, Самбатхей і інш. Запатрабаванымі ў венгерскіх навукоўцаў сталі слоўнікі, манаграфіі, падручнікі і вучэбныя дапаможнікі беларускіх аўтараў, з’явіліся пераклады і ўзаемапераклады паэзіі і прозы. Як і ў часы Вялікага княства Літоўскага, Беларусь пачынае займаць свой „пачэсны пасад” у сям’і еўрапейскіх народаў. І ў гэтым бачыцца неацэнная заслуга Андраша Золтана – надзейнага сябрамовазнаўцы з берагоў быліннага Дуная. Прыгодзіч М. Р. (Мінск, Беларусь)

355

Літаратура Золтан А. К предыстории русск. «государь» // Studia Slavica Hungarica. XXIX. Budapest, 1983, 71– 110. Новік Марыя. „Дзесяць сустрэч з Беларуссю” для вугорцаў // Веснік Брэсцкага універсітэта. Серыя філалагічных навук № 1 (7). 2007, 153–4.

356

FÜGGELÉK RÖVIDÍTÉSEK AAnt AAS ACTA APNy AEH AESZ AHRD AJE AJLA AkK ALH ALinguH ÁltNyT/ÁNyT AntTan AOF AOH AOHav ArchÉrt ATA AUB SCI AUB SLingu AUB SPhilol AUD AUSz DSl AUSz-H AUSz SEL AUSz SPP BDTF

= = = = = = = = = =

Acta Antiqua Asian and African Studies ACTA Academiae Pedagogicae Nyíregyháziensis Acta Ethnographica Academiae Scientiarum Hungaricae Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Academy of Human ResourceDevelopment Association of Japanese language teachers in Europe Association International de Linguistique Appliquée Akadémiai Kiadó Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae, Budapest (1988-tól Acta Lingustica Hungarica néven) = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae = Általános Nyelvészeti Tanulmányok, Budapest = Antik Tanulmányok = Altorientalische Forschungen = Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae = Acta Orientalia Havniae = Archeológiai Értesítő, Budapest = American Translators Association = Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Classica (ELTE BTK) = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Linguistica (ELTE BTK) = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Philologica (ELTE BTK) = Acta Universitatis Debreciensis = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae; Dissertationes Slavicae, Szeged (Ling. = Sectio Linguistica; = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae; Sectio Historica. Szeged = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Sectio Ethnographica et Linguistica. (JATE BTK) = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Sectio Pedagogica et Psychologica (JATE BTK) = Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola 357

BGyTF BiblUral BME BSL BSOAS BTK CAJ CIFU CISHAAN CsMH DE DEK é. n. ÉA /Éany éd. ed(s). EFF EFOu ÉI/ÉS ELTE Eml. é. n. EPhilKözl ErdMúz ESF ÉT ETF Ethn ETI ETkFTK ETnP faksz. FIT FOSz/FSZ FilKözl FonT ford. FPK FTCs FUF FUFA FUM GIRJAP

= Bessenyei György Tanárképző Főiskola = Bibliotheca Uralica, Budapest = Budapesti Műszaki Egyetem = Bulletin de la Société Lunguistique de Paris = Bulletin of the School of Oriental and African Studies = Bölcsészettudományi Kar = Central Asiatic Journal = Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum = Congrès International des Sciences Humaines en Asie et Afrique du Nord = Csongrád Megyei Hírlap, Szeged = Debreceni Egyetem = A Debreceni Egyetem Kiadványa = évszám nélkül = Édes Anyanyelvünk = édité(s) par = editor(s) = Egyetemi Fonetikai Füzetek = Etudes Finno-Ougriennes = Élet és Irodalom = Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) = Emlékkönyv = évszám nélkül = Egyetemes Philológiai Közlöny. Az MTA és a Budapesti Philológiai Társaság kiadványa = Erdélyi Múzeum = European Science Foundation = Élet és Tudomány = Erdélyi Tudományos Füzetek = Ethnographia, Budapest = Erdélyi Tudományos Intézet = Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos = Etnografia Polska = fakszimile = Fédération Internationale des Traducteurs = Felsőoktatási Szemle, Budapest = Filológiai Közlöny = Fonetikai Tanszék = fordította = Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont = Fordító- és Tolmácsképző Csoport = Finnisch-ugrische Forschungen I. Helsingfors Leipzig, Helsingfors (Helsinki) = Anzeiger der finnisch-ugrischen Forschungen, Helsinki = Finnisch-ugrische Mitteilungen (Hamburg) = A Moszkvai Puskin Intézet Budapesti Központjának Értesítője 358

GL HNOT HPP Hrg./Hrsg. I. OK

= = = = =

General Linguistics, A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Hungarian Papers in Phonetics / Magyar Fonetikai Füzetek herausgeber A Magyar Tudományos Akadémia (I.) Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei IdNyTan/INyT = Az Idegen Nyelvek Tanítása ill. = illusztráció IGU = Irkutskij Gosudarstvennyj Universitet IrSz = Irodalmi Szemle (Bratislava / Pozsony) ism. = ismertetés It/IrTört = Irodalomtörténet ITI = Institute of Translation and Interpreting ItK = Irodalomtörténeti Közlemények ITK = Idegennyelvi Továbbképző Központ IÚ = Irodalmi Újság JAH = Journal of the Asian History JAOS = Journal of the American Oriental Society JATE = József Attila Tudományegyetem (Szeged) JNk = Japán Nagykövetség JGyTFK = Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (Szeged) JPTE = Janus Pannonius Tudományegyetem JSFOu = Suomalais-ugrilaisen Seuran Aikakauskirja. Journal de la Société FinnoOugrienne, Helsinki JT = Journal of Turkology JTkFFK = Jászberényi Tanárképző Főiskola, Főiskolai Kiadványok KGRE = Károli Gáspár Református Egyetem KGM MTTI = Kohó- és Gépipari Minisztérium, Műszaki Tudományos Tájékoztató Iroda Kk = Kisebbségkutatás KKF = Külkereskedelmi Főiskola KKFK = Külkereskedelmi Főiskolai Kar klny./kny. = különlenyomat KLTE = Kossuth Lajos Tudományegyetem (Debrecen) KMTL = Korai magyar történeti lexikon (IX XIV. század). Főszerk. Kristó Gyula. Budapest, 1994. KT. = Kaposvári Tanítóképző Főiskola KUFS = Kyoto University of Forreign Studies LH = Litteraria Hungarica LU = Lingustica Uralica (az 1 25. kötet 1989-ig S.U címen jelent meg), Tallinn MaiBg = Mai Bulgária. Szófia Budapest Mai magyar nyelv = Mai magyar nyelv I–II.. Szerk. Tompa József. MANYE = Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete MAPRJAL = Meždunarodnaja Asszociacija Prepodavat’elej Russzkogo jazyka i literatury ME = Miskolci Egyetem 359

Magyar Fonetikai Füzetek / Hungarian Papers in Phonetics Moskovskij Gosudarstvennyj Universitet im. Lomonosova Magyar Hírlap Magyar–Japán Baráti Társaság Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem Magyar Könyvszemle Művelődési Minisztérium Magyar Nemzet Magyar Nyelv Magyar Nyelvjárások (A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Nyelvtudományi Intézetének Évkönyve) MNNy = Magyar Népnyelv (Debrecen) MNyT = Magyar Nyelvtudományi Társaság MNyTK = A Magyar Nyelvtudományi Társaság ModNyOkt = Modern Nyelvoktatás ModNyOktr = Modern Nyelvoktatás. Régi sorozat ModNyOktu = Modern Nyelvoktatás. Új sorozat, MPszichSz = Magyar Pszichológiai Szemle MRT = Magyar Rádió és Televízió MSB = The Mongolia Society Bulletin, MSFOu = Suomalais-Ugrilaisen Seuran Toimituksia. Mémoires de la Société FinnoOugrienne (Helsinki) Msn = Magyarosan MT/MTud = Magyar Tudomány MTA = Magyar Tudományos Akadémia MTan = Magyartanítás MÚOSz = Magyar Újságírók Szövetsége MVSz = Magyarok Világszövetsége NAA = Narody Azii i Afriki NemzTankK = Nemzeti Tankönyvkiadó NéprNytud/NNy = Néprajz és Nyelvtudomány. Acta Universitatis Sze-gediensis de Attila József nominatae. Sectio Ethnographica et Linguistica NHQ = The New Hungarian Quaterly NPI = Népművelési Propaganda Intézet NyéK = Nyelvünk és Kultúránk NyelvtDolg/NytudDolg = Nyelvtudományi Dolgozatok (ELTE) NyelvtIntKözl = Az MTA Nyelvtudományi Intézetének Közleménye, Budapest NyIK = A Nyelvtudományi Intézet Közleményei (kézi sokszorosítású folyóirat) NyIrK = Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (Kolozsvár) NyK = Nyelvtudományi Közlemények NymKk = Nyelvművelő kézikönyv Nyr = Magyar Nyelvőr NyrF = Nyelvőr Füzetek MFF MGU MH MJBT MKKE MKSz MM MN MNy MNyj

= = = = = = = = = =

360

NyT NytudÉrt NyTudI OKI OLZ OMKDK OPI OrientLitztg OVTA összeáll. p. PaisEml PAO PBg PedSzle PPKE PszichT PTük rec. RUDN Sb. SFU SM SMIL SoprSz StR StSl/StSlH StSl StUA StUBB Phil SUA suppl. SZAK Kiadó szerk. SZFT SzN SZTE SzTkFTK TankK társszerk. TIT TITK

Nyelvészeti Tanulmányok Nyelvtudományi Értekezések Nyelvtudományi Intézet Országos Közoktatási Intézet Orientalische Literaturzeitung Országos Műszaki és Dokumentációs Központ Országos Pedagógiai Intézet Orientalische Literaturzeitung, Berlin Overseas Vocational Training Assosiation összeállította/összeállítás pagina (oldal) Emlékkönyv Pais Dezső hetvenedik születésnapjára. Szerk. Bárczi Géza Benkő Loránd. Budapest, 1956. = P[okorny] Archiv Orientalni = Paleobulgarica Старобългаристика. София = Pedagógiai Szemle = Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Piliscsaba) = Pszichológiai Tanulmányok = Pannon Tükör = recenzió = Rossijskij Universytet Družby Narodov = sbornik = Sowjetische finnisch-ugrische Sprachwissenschaft (Tallinn) = Studia Mongolica (Ulan Bator) = Statistical Methods in Linguistics = Soproni Szemle = Studia Russica. Budapest = Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae = Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae, Bu dapest = Studia Uralo-Altaica, Szeged = Studia Universitatis Babeş–Bolyai Series Philologia = Societas Uralo-Altaica = supplementum = Számítástechnikai Könyvek Kiadója = szerkesztette = Szláv Filológiai Tanszék = Szocialista Nevelés (Bratislava) = Szegedi Tudományegyetem = A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, Szeged = Tankönyvkiadó = társszerkesztő(k) = Tudományos Ismeretterjesztő Társulat = Tanárképző Intézetek Tudományos Közleményei, Debrecen = = = = = = = = = = = =

361

= Tanárképző Kar = Türk Kültür Aras = Történelmi Szemle. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének értesítője, Budapest UAJb/UrAltJb = Ural-Altaische Jahrbücher UAS = Uralic and Altaic Series, Bloomington (The Hague) UMB = Univerzita Mateja Belo ÚSz = Új Szó (Bratislava / Pozsony) vál. = válogatta/válogatás VAPRJAL = Vengerskaja Asszociacija Prepodavat’elej Russkogo jazyka i literatury VE = Veszprémi Egyetem VI = Voprosy Istorii VIL/VL/VilirLex = Világirodalmi lexikon I–X. Főszerk. Király István. Budapest, 1970–1986. Vir = Virittäjä. I. Helsinki, 1897 VoprJaz = Voprosy jazykoznanija, Moszkva VSz = Vasi Szemle, Szombathely WZKM = Wiener Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes WZKS = Wiener Zeitschrift für dir Kunde des Südasiens ZDMG = Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft ZPhon = Zeitschrift für Phonetik / Zeitschrift für Phonetik. Sprachwissenschaft und Kommunikationsforschung. Berlin ZMKA = Zrínyi Miklós Katonai Akadémia ZMNE = Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ZSKF = Zsigmond Király Főiskola ZWR = Zahnärztlieche Welt und Reform TK TKA TörtSz

362

ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZATOK Tartalmi mutató a három kötethez 01. Adamik Tamás 02. Agyagási Klára 03. Bakró-Nagy Marianne 04. Balázs Géza 05. Balázs János 06. Balogh Dezső 07. Balogh Lajos 08. Bańczerowski Janusz 09. Bartók János 10. Bárczi Géza 11. Békési Imre 12. Bencédy József 13. Bencze Lóránt 14. Benkő Loránd 15. Bereczki Gábor 16. Bolla Kálmán 17. Büky Béla 18. Büky László 19. Czeglédy Károly 20. Deme László 21. Dezső László 22. Domokos Pál Péter 23. Domokos Péter 24. Éder Zoltán 25. Elekfi László 26. Erdődi József 27. Fábián Pál 28. Fogarasi Miklós 29. Földi Éva 30. Gadányi Károly 31. Gregor Ferenc 32. Grétsy László 33. Gulya János 34. Hadrovics László 35. Hajdú Mihály 36. Hajdú Péter 37. Havas Ferenc 38. Hegedüs József 39. Herman József

I. : 9–37. Töredékes kézirat Hiányos kézirat I. : 38–69. I. : 70–83. I: : 84–86. I. : 87–98. I. : 99–118. I. : 119. I. : 120–138. I. : 139–162. I. : 163–177. III. : 4–36. I. : 178–208. I. : 209–239. I. : 240–274. I. : 275–307. I. : 308–327. I. : 328–339. I. : 340–377. I. : 378–381. I. : 382–396. I. : 397–435. I. : 436–456. I. : 457–478. I. : 479–486. I. : 487–507. I. : 508–510. III, : 37–52. I. : 511–524. I. : 525–536. I. : 537–540. III. : 53–90. I. : 541–562. I. : 563–564. I. : 565–597. III.: 91–107. I. : 598–600. I. : 601–623. 363

00. Hidasi Judit 40. Imre Samu 41. Cs. Jónás Erzsébet 42. Juhász József 43. Kakuk Zsuzsa 44. Kálmán Béla 45. Károly Sándor 46. Kemény Gábor 47. Keresztes László 48. Keresztury Dezső 49. Keszler Borbála 50. Kiefer Ferenc 51. É. Kiss Katalin 52. Kiss Lajos 53. Klaudy Kinga 54. Kovalovszky Miklós 55. Lakó György 56. Lendvai Endre 57. Lőrincze Lajos 58. B. Lőrinczy Éva 59. Mollay Károly 60. Molnár József 62. Nyíri Antal 62. Nyirkos István 63. Nyomárkay István 64. Papp Ferenc 65. Papp László 00. Péntek János 66. Péter Mihály 67. Prószéky Gábor 68. Pusztay János 69. Rácz Endre 70. Rédei Károly 71. Róna-Tas András 72. J. Soltész Katalin 73. Subosits István 74. Szabó Dénes 75. Szabó József 76. Szabó T. Attila 77. Szathmári István 78. Szende Aladár 79. Szende Tamás 80. Szépe György 81. Tamás Lajos

III.: 108–127. I. : 624–641. III. : 128–156. I. : 642–645. III. : 157–181. II. : 9–27. II. : 28–45. III. : 182–201. Hiányos kézirat II. : 46–61. III. : 202220. II. : 62–80. III. : 221–234. II. : 81–103. III. : 235–256. II. : 104–114. II. : 115–118. III. : 257–277. II. : 119–137. II. : 138–152. II. : 153–180. II. : 181–183. II. : 184–197. Töredékes kézirat II. : 198–213. II. : 214–238. II. : 239–250. III. : 278–305. II. 251–266. Hiányos kézirat II. : 267–294. II. : 295–313. II. : 314–338. II. : 339–371. II. : 372–373. II. : 374–385. II. : 386–397. II. : 398–417. II. : 418–436. II. : 437–468. II. : 469–487. II. : 488–518. II. : 519–563. II. : 564. 364

82. Telegdi Zsigmond 83. Tompa József 84. H. Tóth Imre 85. Végh József 86. Vértes O. András 87. Wacha Imre 88. Zimányi Árpád 89. Zoltán András 90. Zsilka János

II. : 565–577. II. : 578–595. II. : 596–615. II. : 616–627. II. : 628–637. II. : 638–665. III. : 306–318. III. : 319–356. II. : 666–675.

***

365