KMDSZ-fénymásoló. Árlista Egykoriak Ma van a szülinapom

15

ingyenes, de megfizethetetlen

éves

2011. január 13., XVI. évfolyam, 7. szám, Kolozsvár

KMDSZ-fénymásoló. Árlista A KMDSZ kopiszentere a legolcsóbb árakat kínálja. A fene megevett, míg kibogoztuk, hogy mi ez, de ezután csak náluk fénymásolunk!

Egykoriak

„Ma van a szülinapom“

A szülinapi különszámunkból két írást is közlünk: ismerd meg a kezdetek technológiáját, és olvasd hg eszméjének futtatását!

Partnerkedünk, partnerkedünk... Az egyéves Váróterem Projekttel, ezúttal. Ismerd meg õket, mert ügyesek! Komolyan.

A visszatéro motívum ulio d’Aragona belépett az egykori mozi épületébe. Bement a székek közé, szembeállt a vászonnal, és lélegzetét visszafojtva nézte a pókhálótól belepett, szakadt rongyot. A törött ablakokon befújt a szél, a

J

huzattól nyikorogtak a székek. Az volt számára a legfájóbb, hogy a lóf@aszt sem érdekelte ez, mert egy hónap elteltével is még mindig a Perspektíva születésnapi bulijáról beszéltek az emberek.

December 16-án történt, az Úr 2010. esztendejében. Késõ délután, este, éjjel. Egykori perspisek a jelenlegiekkel együtt ültek a formabontó, U alakú kerekasztalnál az Atmospherában, folyt a sztorizgatás,

mellette X mennyiségû sör is. Aztán jöttek a koncertek, a nyeremények sorsolása, buli ezerrel. Jól telt, eltelt. Íme néhány fénykép, feketén-fehéren. A fotókat a transindexrõl loptuk engedély nélkül. Jujj!

A „nagyöregek“ egyik csoportja. Balról jobbra: Balázs Bence, Könczey Elemér, Demeter Szilárd

A tömeg a Karrára figyel. (A basszusgitáros bal keze fölötti csaj nevére kíváncsi a szerkesztõség férfikara. Segíts nekünk!)

A Whisperblast olyan bulit pattintott, hogy el kellett könyörögni õket a hangszerektõl, hogy a Bumm Buli el ne maradjon

„Tamás, a vadállat.“ Az idézet Kulcsártól származik, aki Tamás, a vadállat szerint jó úton halad a pornósztárság felé

elszámoló

Perspektíva, 2011. január 13.

120 éves az EKE MAGYAR SZÍNHÁZ 14-én és 15-én, pénteken és szombaton 19 órától: A.P. Csehov: Ványa bácsi 16-án és 17-én, szombaton és vasárnap 20 órától: Verespatak – fizikai és politikai vonalon 17-én, vasárnap 20 órától a Tranzit házban: Egy õrült naplója 18-án és 19-én, kedden és szerdán 20 órától: Visky András: Alkoholisták 20-án, csütörtökön 20 órától: Ingmar Bergman: Suttogások és sikolyok 21-én, pénteken 18 órától: William Shakespeare: Mértéket mértékkel 23-án, vasárnap 17 órától: Szilveszteri kabaré 26-án, szerdán 19 órától: A.P. Csehov: Három nõvér 27-én, csütörtökön 20 órától: Visky András: Megöltem az anyámat BEMUTATÓ ELÕADÁS 28-án, pénteken 20 órától: Georg Büchner: Leonce és Léna 29-én, szombaton 20 órától: Visky András: Visszaszületés

zületésnapját ünnepli idén az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). A kolozsvári osztály nem tétlenkedett sokáig, ugyanis már január 4-én megnyitották idei elsõ fotókiállításukat. A tárlat helyszínéül ezúttal a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár elõcsarnoka szolgál. Az EKE non-profit civil szervezet, amelyet 1891-ben alapítottak Kolozsváron. Céljai közt szerepel a természetes és

S

az épített örökség védelme, a zöld turizmus mûvelése és népszerûsítése, a kulturális értékek védelme és népszerûsítése. Létezése során sokirányú tevékenységet fejtett ki, amely felölelte Erdély természeti szépségeinek és kincseinek felkutatását, bemutatását. Ennek szellemében nyílt meg az elsõ kiállításuk is, amelyen az EKEfotóklub természetfotókat mutat be.

A kiállítók közt van Bagaméri Tibor, Bozsoki Adrienn, Deák József, Fazakas Ferenc, Jójárt Endre, Kalló Márta, Korom József, Korom Mária, Lõrinczi István, Mezei Elemér, Pál Gyöngyi, Szász Attila, Wéber László. A kiállítás jövõ szerdáig, azaz január 18-ig megtekinthetõ a könyvtár elõcsarnokában.

xy

Elszámolok. Magammal s a cikkhiánnyal súlyos cikkhiány miatt muszáj ráfanyalodjak erre a cikkre. Nincs kedvem hozzá, álmos vagyok, zsibbaszt a szokásos éjszakai tördelés. Negyed 6 van, még sehol a korrektúra, holnap munka és vizsga. Hozzászoktam, nem is ezért keserû a szájam íze. Hanem azért, mert részben elköszönök a Perspektívától. Ez az utolsó szám, amiért én felelek, kicsit bánom is, hogy nem lett valami ütõs, de a jelen helyzetben örvendek, hogy egyáltalán meglett. Véletlenül sem szeretném minõsíteni azt a munkát, amit a korábbi és a jelenlegi szerkesztõkkel végeztem. Tudom, hogy ez az a lap, ami valamilyen szinten mindig szar, de mégis mindig megmarad. Bár most sokan elvigyorogják magukat ezt olvasva, de én mégis büszke vagyok arra, hogy részese lehettem egy olyan diáklap életének, amely több mint 15 éven át mûködött. Nem mellékletként, nem valamelyik párt vagy szervezet „cenzúrája“ alatt. Függetlenül. Egy-két élményt osztanék csak meg. Mint cikkíró, mint rajongó, mint fõszerkesztõ. Az egész három éve kezdõdött számomra, amikor elsõévesként hallgattam, hogy tanáraim hogyan szidják a lapot. A véleményekbõl annyit szûrtem le, hogy néhány hülye diák felszínes, de mégiscsak munkája miatt talán ér annyit a lap, mint egy tekercs budipapír. És én is így láttam az elején. Holczman Gergõ korábbi fõszerkesztõ a szülinapi különszámban azt írja -- lásd a

A

Szamárbõgésben --, hogy a Perspi tényleg szar, ha nem te csinálod. Kicsit én is osztom a véleményét. Amíg nem kerültem be a vérkeringésébe, pocséknak láttam. Azután is, de már kaptam egy kisbetûs perspektívát arról, hogy mi az, ami nem jó. Aztán fokozatosan egyre többet tehettem a lapért, végül alakíthattam úgy, ahogy szerintem a legtöbb embernek megfelel. Jólesett elismerõ szavakat hallani az olvasóktól, azoktól a tanároktól, akik korábban a jelenleginél is többet szidták a lapot. És elkeserített szembesülni azzal, hogy sokan változatlanul pocséknak látták a lapot. Nekik is igazuk van, természetesen. És merem állítani, hogy sokat segítettek nekem ezek a kritikák: szembesülhettem azzal, hogy az újságírásban nincs helye a sértõdékenységnek, hogy ez egy hálátlan feladat, ezzel egyidõben viszont azt is megtapasztalhattam, hogy mekkora örömet jelent valami olyant írni, amit néhányan napokig emlegetnek. Nem vagyok sajnos túlzottan toleráns ember, ha valami nem tetszik, könnyen leszarozom. A Perspektíva szerkesztõjeként azonban csiszolhattam kicsit a modoromon azáltal, hogy beleláttam, mennyire fárasztóak az apró munkák is. Azok, amelyekre kevesen figyelnek oda, de a hozzáértõk azonnal észreveszik a legkisebb hibákat is. Ha valakinek valami annyira fontos, hogy képes órákat eltölteni a megírásával, felépítésével, megalkotásával, akkor az munkát jelent. Munkát, amely a

becsmérlések közepette nem sugallja azt, hogy megérte energiát fektetni bele, de amely az illetõ valakinek fontos volt. A kitartás, az áldozatkészség lehet, hogy eltörpül a karrierizmus, a pénzcsinálás, a szûk pina vagy a kemény farok mellett, de az értéke nem kopik el. Néha belegondoltam, hogy hülyeség, amit csinálok vagy sem? Megéri nekem perspektívázni, míg egyebet is csinálhatnék? Volt amikor határozottan hülyének éreztem magam. Káromkodások, szidkozódások, türelmetlenség gondoskodtak arról, hogy ne únjam magam egyes számok megjelenése elõtt. Mégsem érzem, hogy bármit is vesztettem volna. Jól telt, mindig szeretettel emlékszem majd vissza a perspis idõkre az átvirrasztott éjszakákkal, az elszívott cigikkel, a lemondásokkal együtt. A szülinapi bulin Könczy azt mondta, úgy csináljuk a lapot, hogy magunkénak érezzük. Nekem sikerült, ezzel egyidõben pedig remélem, hogy a munkatársak, vagy sorstársak, bárminek nevezzem, szóval hogy õk sem érezték idegennek. Akár tetszik neked ez a lap, akár nem, kinyitottad és beleolvastál. A lényeg szerintem ez. Tudunk egymásról, tudod, hogy hol panaszkodhatsz. Kívánok sok sikert a következõ generációknak, sok-sok akaratot, ambíciót, kitartást, befogadó elmét a jóindulatú kritikákhoz, és valami védõöltözet-szerûséget, amelyrõl lepattan a sok rosszindulatú megjegyzés!

honti

faktuális


Felhívás a KMDSZ-fénymásoló. Árlista XVIII. TDK-ra FÉNYMÁSOLÁS (FEKETE-FEHÉR) Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség 2011. március 24--27-én tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a Tudományos Diákköri Konferenciát. Az alábbi szekciókba várjuk az elõadók jelentkezését: A - Morfológia, Patomorfológia B1 - Élettan, Kórélettan, Klinikai farmakológia B2 - Immunológia, Labordiagnosztika, Mikrobiológia C1 - Angiológia, Hematológia, Kardiológia C2 - Általános belgyógyászat, Endokrinológia, Gasztroenterológia C3 - Gyermekgyógyászat C4 - Neurológia, Pszichiátria D1 - Ortopédia, Traumatológia D2 - Általános sebészet, Aneszteziológia és Intenzív Terápia, Szemészet, Fül-OrrGégészet D3 - Nõgyógyászat, Urológia E1 - Megelõzõ Orvostudomány E2 - Varia F - Fogorvostudomány G - Gyógyszerésztudomány H - Általános asszisztens és bábaképzõ

A

A konferenciára való jelentkezés az absztraktok beküldésével történik. Kérjük, hogy az absztraktokat a www.tdk.mmdsz.ro oldalra töltsék fel 2011. február 28.-március 4. között. A konferenciával kapcsolatos további információk az említett honlapon lesznek olvashatóak. A konferenciával kapcsolatos kérdéseket a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elérhetõségein, illetve az alábbi email címre várjuk: [email protected].

Papírok A4-es oldal 1—100 db 101—500 db 501—4000 db

Egy oldal 0,06 RON/oldal 0,055 RON 0,05 RON

Duplex 0,055 RON 0,05 RON 0,045 RON

Könyvek A4-es oldal 1—250 db 251—2500 db

Egy oldal 0,06 RON 0,055 RON

Duplex 0,055 RON 0,05 RON

NYOMTATÁS A4-es oldal 1—100 101—500 501—2500

Egy oldal 0,10 RON 0,08 RON 0,07 RON

Duplex 0,09 RON 0,07 RON 0,05 RON

SZKENNELÉS Papírok: A4-es oldal 1—99 100—300 301—1000

Fekete-fehér 0,40 RON 0,25 RON 0,10 RON

Könyvek A4-es oldal 1—99 100—299 300—1000

Egy oldal 0,60 RON 0,35 RON 0,20 RON

MÛANYAG-SPIRÁLOZÁS (TANANYAG/ÁRLISTA) 6 8 10 12 14 16 20 22 25 28 32 38 45 50

20+2 40+2 60+2 80+2 100+2 120+2 150+2 180+2 210+2 240+2 280+2 340+2 410+2 450+2

2,20 Ron 2,50 Ron 2,80 Ron 3,10 Ron 3,40 Ron 3,70 Ron 4,10 Ron 4,50 Ron 4,90 Ron 5,30 Ron 5,80 Ron 6,30 Ron 6,80 Ron 7,20 Ron

Bugyi: 0,25 lej. Mûanyag mappa:1,5 lej

A cowboy bemegy a kocsmába, szól a csaposnak: - Kérek egy Whisky-t rummal! Megkapja, felhajtja, mire kérné a következõt, bejön a kocsmába egy ló, odamegy a pulthoz és rendel: - Kérek egy konyakot két szem meggyel! A csapos kiszolgálja, a ló felhörpinti a konyakot, a két meggyszemet bekapja, majd távozik. - Na ilyent sem láttam még - mondja a cowboy megdöbbenve. - Miért? - csodálkozik rá a kocsmáros. - Van, aki így szereti...

Hírecskék Turi-Muri Túrkáló néven a végét járja a KMDSZ frissen megalakult Szociális Bizottságának ruhaeladási akciója. A ruhák 1 lejbe kerülnek. A túrkáló célja, a beutalt, beteg gyerekek megsegítése. Helyszín a Mócok útja 75. szám alatti épület. *** Január 13-án, 19 órától Magyar országimázs: alkotmányozás, médiatörvény, határon túli magyarok címmel tart beszélgetést dr. Schöpflin György EP-képviselõ és Sógor Csaba EP-képviselõ. Az est házigazdája: Adorjáni Dezsõ, a Romániai Magyar Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. Helyszín a Reményik Galéria. *** Január 27-én adják át a felújított és korszerûsített egykori Köztársaság (Republica) mozit, amely Florin Piersic nevét viseli ezután. Az elsõ vetítés egy, a névadó fõszerepével játszódó film lesz. Az új moziban 3D-ben is vetítenek majd filmeket. És lehet popcornt enni, chipses zacskót recsegtetni satöbbi.

szamárbõgés


A kezdetek technológiájáról Perspektíváink hétvégén, mikor tudomást szereztem a Perspektíva 15 éves találkozójáról, örültem is, meg nem is. Az öröm azért volt, mert még mindig létezik, mûködik az újság, a szomorúság meg azért, mert nem tudok jelen lenni a találkozón. Be kár, ugyanis ha csak fele olyan jó hangulat lesz, mint ami az újság fiatalkorában a szerkesztési-tördelési éjjeleken, akkor máris fergeteges lesz! Egész este a régi emlékek kavarogtak a fejemben, még aludni sem tudtam egy jó darabig. Hmm. 15 évet megértük. Az elõdlap, a diákszövetség Perspektíva elõtti kiadványa 2 évet élt meg, ha jól tudom. A Couleur Localról van szó. Amikor felkerültem az egyetemre, még a 90-es évek elején, az akkori lap már beindult, és így nem tudtam bekerülni a csapatba, de amikor egy év múlva felmerült egy új lap létrehozása, jelentkeztem tördelõnek, technikai hátteret biztosító embernek. Most is jól emlékszem a próbaszámok létrehozásának nehézségeire, a hogyan, miként, hol, mennyit, mibõl kérdésekre válaszokat keresve. 15 év távlatából is tisztán látom az iroda berendezését ahol éjjeleztünk, néha aludtunk is, emlékszem a kellemes hangulatra, a veszekedésekre, morgolódásokra, a jó társaságra és minden apróságra. De ilyen távlatból még a legkellemetlenebb élmények is megszépülnek, jó visszaemlékezni rájuk. Az elsõ két évfolyam tördelõjeként a továbbiakban leírnám,

A

hogy milyen technikai háttérrel valósítottuk meg az akkori, szerintem jó minõségû lapszámokat. Remélem megmosolyogja a mai társaság, fõleg a tördelõ(k). Szóval egy darab 486 DX4-es számítógépen dolgoztunk Windows 95 alatt. Se több, se kevesebb. A tördelõprogram a Quark XPress 3.1-es verziója volt a kezdetben, amit a 3.3-as verzió követett. A mesterpéldányokat egy A4-es HP Laserjet 4L-es nyomtató biztosította, amit Könczy rajzolt tele és tett érdekessé. Internet elég halovány sebességen mozgott, 28,8 Kb/s kapacitású bérelt vonalaskapcsolat volt. Szkenner nem létezett, de megoldottuk a „szkennelés” problémáját is egy fax készülékkel és egy fax modemmel. Na, kitaláltátok? A fénymásolóval felnagyított rajzokat fax-szal elküldtük a modemnek, ami a számítógépben volt, és így — mint fax — megérkezett a kép, amit utána kicsinyítettünk és feldolgoztunk. A nagy hátrány az volt, hogy csak szürke árnyalatban mûködött a dolog. A nagyításra és a kicsinyítésre meg azért volt szükség, hogy a fax 75 dpi-s felbontását valahogy ellensúlyozni tudjuk. Libabõrös lettem. Így átgondolva a technikai hátteret, nem is értem, hogy tudtuk megcsinálni, de megcsináltuk. Tehát ha van akarat és jó csapat, minden megoldható! Remélem a 20 éves találkozóra eljutok.

Balogh Csaba

Albániában nincsenek búvárok. Aki ott búvárruhát kap, másnap már Olaszországban van

FÖK-karácsony karácsony az év legszebb ünnepe, amikor a sok rohanás mellett megpróbálunk figyelni egymásra, szeretteinkre. Megállunk néhány percre és örülünk hogy együtt lehetünk. Mi is ezt tettük…. A Földrajz Kör úgy gondolta, hogy az elsõévesekkel való megismerkedésre kiváló alkalom lenne egy ünnep elõtti karác-

A

sonyfa-díszítõs est. A hidegtõl vacogó elsõéveseket, régi és új FÖK-tagokat, a KOMATE képviselõjét meleg tea várta érkezéskor a KMDSZ-irodában. A forró ital kortyolgatása közben Fazakas Csaba-Zsombor, a Földrajz Kör korábbi elnöke köszöntötte a jelenlevõket, majd Szabó-Györke Zsombor KMDSZ-alelnök szavait hallhat-

nnak idején, mikor elkezdtünk a Perspektívával foglalkozni, még nem is sejtettük, hogy szellemet szabadítunk ki a palackból. A KMDSZ-nél megijedtek tõlünk, hogy komolyan foglalkozunk vele, hiszen azelõtt arra hosszú ideig nem volt példa. És mi élveztük a helyzetet. Gyakorlatilag végtelen szélességû horizont tárult elénk az önkifejezés mezején, egyedül az ún. sajtóetika jelenthetett (volna) határt, de mi errõl hajlamosak voltunk megfeledkezni. Visszagondolva, a legjobb dolog az a szabadság volt, amivel nagyon sokat lehetett kezdeni. Egyfajta hatalom, ami kétélû fegyver. Vannak olyan dolgok, amiket ma nem írnék meg, vagy éppen nem úgy, ahogy akkor megírtam, és vannak dolgok, amiket megírnék, csak akkor nem tettem meg. Mégsem érzem úgy, hogy elvesztegetett idõ volt. És a cikkeket is másképp vágta volna meg Blueanna, ha hagytuk volna neki. Szerettem, hogy foglalkoztatták az embereket a lapjaink. Ugyanolyan ünnepélyesen jelentünk meg minden héten a kocsmák ajtajában az új lapszámmal, az emberek ugyanolyan várakozással vagy undorral vették kézbe minden alkalommal. Épp ez volt a lényeg: senkit sem hagyott közönyben úszkálni. Vagy szeretted, vagy megvetetted. Akkoriban nem értettem, hogy miért mondják, hogy a Perspektíva szar. Utólag kiderült: ha nem te csinálod, akkor tényleg az. Természetesen mindig az elõzõ korszakokkal hasonlították össze az összes korszakban, és

valahogy az épp aktuális mindig pocsékabbnak bizonyult, mint a korábbi korszak. Valamelyik Perspektívában olvastam, hogy meg kellene már találni azt az origót. Ezzel teljesen egyetértek. A Perspektíva vonzereje általában a viccekben rejlett, mindenki ezeket olvasta el leghamarabb, ezután jöhettek a szerkesztõk által összehordott anyagok, ha odáig egyáltalán eljutott a kocsma asztaltársasága. Kicsit fura, hogy a mostani Perspektívákból hiányoznak a viccek, ám ez természetesen a mai szerkesztõség dolga. Számomra kicsit üresebb emiatt a lap, de ez csak személyes vélemény. Nem volt olyan vicc, aminek közlését megbántuk volna. Cikkekbõl már persze akad jónéhány, de ezeket az idõ mind összemossa. Gyakran ábrándozok visszaemlékezve a „szerkesztõségben” töltött éjszakákra, a színes társaságra, ami részt vett az egészben, a lapok összehajtogatása közbeni hangulatra, a lelkes, vidám emberekre. A korrektúrára, a cikkhiányra, a tördelés töredelmeire. Az utolsó cigarettára a tornácon nyomtatás elõtt. A piros szemekkel Hasfejleszõ Jacket író Edgárra. A furcsán nevetõ szemüveges lányra, aki cikket vág. És a többi szerkesztõ utolsó percekben elküldött cikkére, aminek a címe „Cikk”. Rengeteg szép emlék. Újságírni vagány dolog, még ha rengeteg energiát és idõt is kell belefektess. Mindenképpen megéri, csak ajánlani tudom mindenkinek. És ahogy annak idején sokszor leírtam: a messengeren túl is van élet. És ami újdonság: a Facebookon túl is van.

tuk, aki a „nem fizetõs munka“ vállalásáról beszélt. A hivatalos dolgok után következett az a rész, amikor mindenki megmutathatta kézügyességét. Nekifogtunk a díszek készítésének. Érdekesebbnél érdekesebb, és szebbnél szebb alkotások születtek. Közben fergeteges volt a jókedv, a viccek és a poénok mellett igyekeztünk minél jobban

megismerni egymást. ...És jött egy kis alkoholocska is, persze. Hát kellett is! Tény, hogy nem volt melegünk, de ez senkit sem tántorított el attól, hogy éjszaka feldíszítsen egy fenyõt az egyetem udvarán, olyan emberekkel, akikkel ezután remélhetõleg sok közös élménye lesz. Sinka Emese, FÖK-elnök

A

hg

vélem én(y)


Hájfájv mikor egy közösségi oldal meghal, akkor már csak úgy érdemes néha odalátogatni, hogy tudjuk, néhány derûs vagy adott esetben bosszantó megnyilvánulásnak lehetünk tanúi. Igen, most a Hi5-ot akarom kritizálni. Hatalmas lelkesedéssel vette kezdetét köreinkben is, itt volt az ismerõs gárda színe java. Mármint a középiskolás ismerõsöké. Idõközben azonban az egyre fiatalabb generáció is regisztrálni kezdett, és folyamatosan olyanoktól kaptam bejelöléseket, akikrõl halvány ibolyám nem volt, hogy kik lehetnek. Amikor még virágzott ez az oldal, valamiféle büszkeséggel töltött el, hogy hû mennyi online ismerõsöm van, aztán csalódottan kellett tudatosítsam, hogy ezen ismerõsök nagy része, akikkel találkozok, meg sem ismer az utcán. És itt vannak ezek a Xiang Liuk, meg Jorge Babámfülék, akiket senki sem tud, hogy kerültek az ismerõsök közé. Megvannak ennek az oldalnak is a jellegzetességei, amiket a következõkben a teljesség igénye nélkül szeretnék közzétenni, összefoglalva egy kicsit, hogy miért halt meg a Hi5. Elõször is itt vannak azok a hosszúnevû, tinisorba lépett „csajok”, akiknek nem tudjuk a rendes nevét csak annyit, hogy

A

rengeteg szívecske meg x közé beszorított „menõ” becenév. Aztán a yahoo messenger státus és a twitter módjára megjelent állapotüzenetek, amik azzal vannak tele mostanság, hogy xerixlek kincsem, ID-m: hátamközepe_782, vegyél fel, ha ismizni akarsz, hülyék kerüljenek. Te vagy a hülye, aki ezt megosztod… Aztán itt van az a betegség is, ami a magyarországi közösségi oldalakról csurgott át ide is. A fényképezõgép önkioldóját használni nem tudó, tükör elõtt csücsörítve pózoló liba iskolapéldája megtalálható itt is, és már nem számít újdonságnak. Megszoktuk. A különbözõ helyeken „pózolgatásról” és „fexitésekrõl” ne is beszéljünk. A fényképezkedés is új értelmet nyert ezáltal: nem azért van a fényképezkedés, hogy megörökítsük a pillanatot, hanem hogy legyen, amit kitenni a közösségi oldalra. Csinálj rólam egy hájfájv képet, amin a természetben pózolok… A magamutogatásról ne is beszéljünk. Akinek már van mit mutogatnia, az kihívóan meg is teszi, hogy majd éhes pedofilok és más haverok csorgathassák rájuk a nyálukat. De a hájfájvot is ki lehet nõni szerintem. Hátha. spodzy

Román munkapiac int egyetemista, ki frissen változtatott lakhelyet, kisvárosból nagyvárosba, nem volt kellemes rájönni, hogy a korábbi életszínvonal fenntartásához, muszáj bevállalni némi alkalmi munkát is az egyetem mellé. Vagy mert drágábbak az árucikkek, vagy éppenséggel nagyobb a kínálat, aminek nehezen lehet ellenállni. Így hát megpróbáltam alkalmazkodni, és hogy jóllakjon a kecske is és megmaradjon a káposzta is, alkalom adtán elvállaltam a munkalehetõségeket. Persze ezeken a munkahelyeken nemcsak egyetemisták dolgoztak, hanem fõként szakmabeli emberek, akik bõ tapasztalattal rendelkeznek,

M

akiktõl ugyebár tanulni lehet és kell. Több alkalom, több cég, több munkatárs, több tapasztalat. Két dolog azért közös maradt: a munkastílus és az órabér. Tehát nem a túlteljesítés a lényeg, hanem hogy leteljen a nyolc óra. Senki sem bánja, ha lepihenhet legalább addig, amíg a munkaadó nincs jelen. Miután ezt a jelenetet láttam az elsõ munkahelyeken, a következõ alkalommal én is megpróbálkoztam, megpihentem. Ahogy a fõnök visszajött, talpra ugrottam s újra munkának láttam, idõsebb társam viszont nem hatódott meg, csak 5 perc után állt volna vissza a helyére, de akkor a fõnök már megint

Rendkívüli bevételre számíthatnak a benzinkutak... ...tizenhatodikán. Utána három napig ugyanis csak az fog tankolni, aki nem hisz a forradalom eszméiben. Az instant levelezõk és a spam-fiókok több mint egy hete kétségbeesett autósok gerillaakcióra felkérõ körüzenetével vannak tele -- valami nagyra készülnek. Az elképzelés a következõ: az autósok az említett három napon nem tankolnak, ha pedig mégis üzemanyagra lenne szükségük, csak néhány litert vásárolnak és azt is 10-50 banis címletekkel fogják kifizetni. Kikezdhetetlen stratégia arra, hogy az üzemanyagpiac fejeseinek teljesen törvényes keretek között hadat üzenjenek. Az már más tál tészta, hogy egy IQ-huszár az említett üzenetet megtoldotta azzal, hogy emlékezzünk ’89-re, amikor sejde eredményesek voltunk, és ezt a többi gondolkodás nélkül továbbküldte. Na mindegy, biztosan forradalmáréknál is fontos a referencia… Mindenki mindenfélét vakerál az áremelkedések okáról, aztán döntsd el, hogy mi igaz. A MOL vezérigazgatója a lej leértékelõdésére és a jövedéki adók növelésére fogja, a Lukoil

képviselõje szerint a magasabb termelési költségekben keresendõ a drágulás oka. Kérdés, hogy a szomszéd kertjében miért nem olyan magasak?! Lényeg a lényeg: ahhoz képest, hogy a Romániában eladott üzemanyagok nagy részét itt is állítják elõ, a hazai benzinárak megmagyarázhatatlanul magasak. A legtöbb töltõállomáson egy liter benzin ára átlépte az 5 lejes lélektani határt, így január elsején a benzin 24 százalékkal került többe, mint tavaly ilyenkor, a gázolaj ugyanezen idõ alatt 28 százalékkal drágult. Az elmúlt évben közel 30-szor emelkedtek az üzemanyagárak. Anno domini 2011 elsõ drágításának köszönhetõen 5-6 banival kerül többe szilveszter óta a tankolás. Kíváncsian várom a grafikonokat -- vajon mennyire sikerül megfogni az olajipar tökét három nap alatt? Mindenesetre az autóról csak álmodozó egyetemista is szoríthat (érted, szoríthat) a tápláléklánc végérõl, mert az üzemanyagárak egyedül a Perspektíva árát nem befolyásolják. (Bocs, Campus! Béke van!) pressgóbé

Megváltozott a telefonszámunk. Ez nem vicc! Itt az új: 0751 984058. A másikon ne hívjál légy szíves! Köszi.

nem volt ott. Miután ez harmadjára is megtörtént nem bírtam, megkérdeztem tõle: - Tán nem lesz gond belõle, hogy te akkor is tovább üldögelsz, miután a fõnök visszajött? - Ha ijedten felszöksz s hamar munkát keresel magadnak, csak azt árulod el, hogy míg õ

nincs itt, te semmit nem csinálsz, lopod a napot. Viszont ha ülve maradsz, akkor azt hiheti, hogy éppen most ültél le pihenni, eddig pedig dolgoztál. Ezen elvre alapozva a következõ napokon a fõnök jelenléte alatt is pihentünk, henyéltünk.

Fickó üvöltözve rohangál az építkezésen. - Mi történt, miért ordítasz? - kérdi az egyik munkás. - Ráesett egy tégla a lábamra!!!! - S ezért kiabálsz? Józsira tegnap egy egész fal rádõlt, s mégcsak meg sem mukkant!

koller

zakotaság

MOZI CINEMA CITY A dilemma 21.10 Aranyhaj és a nagy gubanc 13.05, 13.45, 15.10, 15.50, 17.15, 18.00, 19.20, 20.10, 21.30, 22.20 Az utazó 14.40, 17.10, 19.40, 22.10 Tolvajok városa 14.10, 16.40, 19.10, 21.40 Gulliver utazásai 15.10, 17.00, 18.50, 20.40, 22.30 Utódomra ütök 14.20, 16.20, 18.20, 20.20, 22.20 TRON: Örökség 13.40, 14.00, 16.30, 18.30, 19.00, 21.40 Ilyen az élet 15.00, 19.20, 21.50 Narnia krónikái -----A Hajnalvándor útja 14.50, 17.20 Rohanás 17.20, 20.10, 22.10 Már megint Te?! 16.10

MÛVÉSZ MOZI Europolis dráma 14.30, 17.00, 19.30, 22.00


2010 top filmjei -- úton a Golden Globe felé télben a karácsony után kétségkívül a gálaidõszak az egyik legjobb dolog, ilyenkor hemzsegnek a mozikban a jobbnál jobb filmek, és mindenki listát készít az év top filmjeirõl, valamint találgatja, milyen díjat érdemelne. Az Oscar-gála ugyan még kicsit odébb van, de jövõ héten, pontosabban január 16-án már végigizgulhatjuk a Golden Globe díjátadóját, úgyhogy itt egy kis ízelítõ, kik is várják a díjakat. ...Ha eddig nem sikerült volna utánanéznetek a jelölteknek. Mivel a megadott karakterszámba nem igazán férne bele, hogy minden kategóriát megemlítsek, a legjobb film dráma kategóriájú jelöltjeire térnék ki, hiszen általában, ezek a filmek mennek az Oscar-szobrocskáért is versengeni. Az idei év egyik nagy kedvence, a négy jelölést kapó, nyáron megjelent Eredet (Inception), amelyben Christopher Nolan újra megmutatta, menynyire kiváló rendezõ. Nem hiába jelölték a legjobb rendezõ és a legjobb forgatókönyv díjára is, amelyek közül legalább egyet igazán megérdemelne. Egy eredeti alkotás, remek kivitelezésben. Kevés

A

Meglehet, hogy jön a U2 lin Klisé, a Kolozs Megyei Tanács elnöke biztos abban, hogy az épülõ kolozsvári aréna átadása alkalmával világhírû banda lép fel. Az egyik rádió -- amelynek a nevét nem áruljuk el, de megsúgjuk, hogy fülön csíp -- értesülése szerint megtörténhet, hogy a U2 lesz a meghívott. Az elnök bácsi konkrétumokkal nem szolgált, mert egyrészt nem tudott, másrészt ennek az egész felhajtásnak ez a varázsa, ugye. Minden esetre a pénzt már kezdheted is gyûjteni, mert ahajt holnapután, szeptemberben már jön is a U2. Vagy a H2SO4. Vagy a H1N1. Ha a világvége meg nem elõzi az egész bagázst. honti

A

olyan rendezõ van, aki ilyen ügyesen tudná ötvözni a közönségfilmet az intelligenciával, itt végre a látvány és akció mellett az agyunkat is megdolgoztathatjuk, valamint a színészek is ügyesen hozzák karakterüket. Az év másik nagy esélyese hat Globe-jelöléssel a sokat vitatott Facebook-film, vagyis a Közösségi háló (The Social Network). A kritikusok imádják, a közönség viszont eléggé megosztott a film témája miatt, sokan még megjelenése elõtt elítélték, mondván, ilyen témával jó film biztosan nem készülhet. David Fincher és Aaron Sorkin viszont megmutatta, hogy igenis lehet ilyen témával kiváló filmet készíteni! És ha az emberek veszik a fáradságot és megnézik, rájönnek, hogy nem is annyira a Facebookról szól a dolog, sokkal inkább annak alapítójáról, és az ötletek születésérõl. Arról, hogy hogyan jutunk el egy koleszszoba ablakára írt képletbõl a ma ismert Facebookig. Kicsit talán kisebb médiavisszhangja volt ugyan, de azért szintén megnézõs film a másik három jelölt is. Szintén négy jelölést kapott Darren Aronofsky új filmje a Fekete hattyú

(Black Swan), amelyben Natalie Portman kiváló alakítást nyújt, nem hiába a legjobb nõi fõszereplõ jelölés, amit valószínûleg meg is kap. Szintén sok elismerésre számíthat a hét jelölést begyûjtõ A király beszéde (The King’s Speech), amely már megnyerte a torontói filmfesztivál fõdíját. A VI. György királyról szóló alkotást már csak azért is érdemes megnézni, mert rég láttuk már Helena Bonham Cartert ilyen komoly és „normális“ szerepben. Az utolsó jelölt pedig a The Fighter címû „bokszolós dráma“, amelyet a témához képest nagyon ügyesen összehoztak. Látszik a filmen, hogy az Oscarra gyúrták, de hát nincs ezzel semmi baj, és már csak azért is érdemes megnézni, hogy lássuk, amint Mark Wahlberg egy újabb legendát alakít, Christian Bale pedig megint lefogyott egy szerepért. Ez utóbbi is hat jelölést mondhat magáénak. Igen változatos témájú filmek gyûltek össze az idei gálaszezonra, reméljük ez a díjakban is megmutatkozik majd, és idén szépen megosztják õket a filmek között. anita

Riportot készítenek a juhászok mindennapjairól. Az újságíró megkérdezi egyik juhászt: - Hogy bírja hetekig fehérnép nélkül, magányosan? - Hát, megoldom a juhokkal. Az elsõ lábukat belehúzom egy csizmába, hogy ne szaladhassanak el, és eresszed...! Megkérdez az újságíró egy másik juhászt is, az is a juhokkal „dolgozik“. - S maga is csizmaszárba húzza az elsõ lábukat, s ereszti? - Neeem, én a hátukra fektetem, s úgy. Tudja, én olyan csókolózós típus vagyok...

interjú


Elég fiatalnak érzed magad? Gyere el, nézd meg!

„Ma van a szülinapom“ -- egyéves a VTP

A

Váróterem Projekt 2011. január 12-én egyéves születésnapját ünnepelte. Ez alkalomból interjút készítettünk a VTP egyik tagjával, Imecs Leventével. - Ma egyéves a Váróterem Projekt. Honnan származik az alapötlet? - Úgy gondolom, hogy amikor a fõiskolán közeleg a vég, vagyis a diplomadolgozat megvédése, s utána a nyári vakáción kívül nincs semmi biztos, az ember kreativitása már csak a kétségbeesés miatt is a tetõfokára hág. Valahogy mi is így voltunk ezzel, bár az tény, hogy ennél jóval összetettebb a kérdés. Fontos például megemlíteni az egyetemi évfolyamunkat, amely nagyon összetartó, vidám társaság volt. Természetesen megfordult a fejünkben az együttmaradás (egyébként biztos információim vannak róla, hogy ez majdnem minden színis évfolyamnak megfordul a fejében). Nálunk sem volt teljes a siker, de az osztály zöme még most is együtt dolgozik várótermes zászló alatt (Margit, Zsolt, Nándi, Andrej és jómagam), és a többiek is élénk figyelemmel kísérik munkánkat. Ezen kívül nagyon vonzott bennünket a szabadság, a függetlenség; az, hogy úgy „csináljunk” színházat, ahogy mi akarunk, még ha bele is törik a baltánk. Inkább álomként, megvalósításra váró ötletként indult az egész, azt hiszem nem is nagyon gondoltunk bele, mennyi mindent tartogat számunkra ez az út. - Kik számára jött létre a Váróterem? „És mi célból?“ -idézet tõled a Tejút trailerébõl. - Fiatalokként elsõsorban fiatalokhoz kívánunk szólni. Úton-útfélen halljuk, hogy Kolozsvár milyen szerencsés helyzetben van a rengeteg magyar egyetemista miatt. És valóban, a kultúra-fogyasztók jelentõs részét õk teszik ki. Mi is elsõsorban õket célozzuk meg. Viszont a fiatalság nem kizárólag az életkort jelenti. Visky Andrej barátom mondta egy korábbi interjúban: „azokat célozzuk meg, akik fiatalnak

érzik magukat.” A cél pedig olyan színházat játszani, ami szerethetõ, ami közel áll úgy hozzánk, alkotókhoz, mint a befogadó közönséghez is. Egy olyan színházat, amelyik rólunk szól. - Milyenek az eddigi visszajelzések a közönség részérõl? - Minden kezdeményezésnek, így minden elõadásnak is fel kell nõnie, fõleg ha a semmibõl lép elõ, mint a mi esetünkben. Sokat kell kínlódni, izzadni, szervezni, hogy az emberekhez eljusson a híred, de egy idõ után azt veszed észre — mint ahogy ezt a héten is tapasztaltuk —, hogy tudomást szereznek a dolgokról. Sorra érkeztek a helyfoglalások, pedig jóformán még meg sem volt hirdetve az elõadás. Jólesõ érzés volt, s azt hiszem ennél több nem is kell. S azt is jó látni, amikor elõadás után mosolygós, csillogó szemû nézõkkel találkozol. Persze akadnak olyanok is, akik inkább végiginterneteznek teljes elõadást a magukkal hozott laptopjukon, de ez a kettõsség mindig meglesz a világban. - Az elmúlt évben az Ecsetgyár Sala Micã terme állt rendelkezésetekre. Hogyan szereztétek meg? Mások is bérlik? - Nagyon szerencsés események egymásutánja segített hozzá bennünket a Sala Micã kulcsához -- merthogy már kulcsunk is van. Elõször is, mázlink volt, hogy pont akkor ütöttük fel a fejünket, amikor az Ecsetgyár is -- benne a Sala Micã-val. Másodszor, mázlink volt, hogy Vetési Nándi (évfolyamtársunk, és oszlopos Váróterem Projekt-tag) pont ott mutatta be Brecht-mûsorát, és beajánlott minket Mihaela Panaiténál, a terem igazgatójánál. Harmadszor pedig mázlink volt, hogy Mihaela hatalmas, belénk vetett bizalommal engedte, hogy hónapokig próbáljunk, és gyakorlatilag létrehozzuk elsõ elõadásunkat, az Ismered a Tejutat?. Attól a perctõl kezdve jól mûködõ partnerség van közöttünk. Amúgy természetesen nem csak mi játszunk ott. Mihaela Panaite rendezõ, az õ elõadásai is futnak, ezen kívül pedig sok ven-

MOZI

dégelõadás érkezik különbözõ helyekrõl. A jövõben valószínûleg számuk csak nõni fog. És igen, a terem befogad új elõadásokat. - Ideiglenes helyszín ez, vagy a közeljövõben szeretnétek változtatni? Ha igen, hova költöznétek? - Nagyon örvendünk a Sala Micã nyújtotta lehetõségnek, de már megalakulásunk hajnalán úgy terveztük Andrejjal és Csepei Zsolttal, hogy nem ragadunk meg egy helyen. Sok példa van, amely azt bizonyítja, hogy így is lehet. Vannak ötleteink, vannak terveink, sõt, vannak ajánlataink is, de mivel semmi sem biztos, egyelõre még titkolóznánk kicsit. Viszont a következõ produkciónkat más helyszínre tervezzük, ez persze nem jelenti azt, hogy szakítanánk a Sala Micã-val. - Milyen szempontokat vesztek figyelembe egy darab kiválasztásánál? - Furán fog hangzani, de azt hiszem, azzal akarunk egyelõre megbirkózni, ami bennünk van. A Tejút is bennünk volt, az elõadás egy korábbi önálló -amúgy félbeszakadt -- fõiskolás munka rendesen feltuningolt végeredménye. A Sorsjáték Hatházi András évfolyamvezetõnk ötletébõl fogant, de közösen is sokat alakítottuk ahhoz, hogy megszülethessen. - Két elõadást láttunk már tõletek. Melyik lesz a következõ, és milyen elképzeléseitek vannak róla? - Harmadéven készítettünk egy gyerekelõadást, amely nagyon jó élmény volt számunkra, elsõsorban a gyerekközönséggel való találkozás miatt. Azóta van meg bennünk az igény egy jópofa gyermekelõadást készíteni, ez a munka már folyamatban van. Folyamatban van egy jóval nagyobb lélegzetvételû produkció is, amely kizárólag improvizációk által jönne létre. Az elõadás témája egész egyszerûen a kolozsvári magyar diákság lenne: életképek, problémák, viccek, fájdalmak. Nagyon izgalmas kísérletnek ígérkezik, de mint minden ilyen, elég rizikós is. koller

ODEON Az utazó (The Tourist) dráma 16.45, 18.45, 20.45, 22.45 Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled) animáció 15.30, 16.30, 17.45, 18.30 Tolvajok városa (The Town) krimi 15.15, 17.30, 19.45, 22.00 Utódomra ütök (Little Fockers) vígjáték 17.00, 19.00, 21.00 Gulliver utazásai (Gulliver’s Travel) vígjáték 19.30, 21.45 Ilyen az élet (Life as We Know It) vígjáték 16.15, 19.15, 21.30 TRON: Örökség (TRON: Legacy) sci-fi, akció 20.00, 22.15 Narnia krónikái – A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader) kaland, fantasy 20.15, 22.30 Megaagy (Megamind) animáció 15.00, 17.15 Rohanás (Faster) akció 21.15 Harry Potter és a Halál ereklyéi – I. rész ) kaland, fantasy 15.45, 18.15

nyócasódal


játék Bosszantós egutóbb nem vigyorogtattunk nyereményjátékkal, mert a szülinap elvitte az összes pénzünket, egyik szerkesztõnk még egy fél óvszert is eladott, hogy ki tudjuk fizetni az együtteseket. Most sincs sokkal több pénzünk, de annyit összekaparunk, hogy valakiknek mosolyocskát b@sszunk az arcocskájára. A megfejtést küldd a perspektiva.kmdsz.ro e-mailre január 30-ig a személyi számoddal (CNP) együtt!

L

1. A molettnél egy kicsit molettebb. 2. Kerítésszaggató ital. 3. Gyermekkorunk legendás sorozatának, A pampák királyának fõszereplõje (Bruno …). 4. Vizsgaidõszak. 5. Ilyen „ina” van a nõnek a lábai között. 6. Rettenthetetlen harcos, minden filmjében mocskos a pofája a sok bunyó miatt, de szó ami szó, tényleg kemény... (Jean-Claude van …).

honti

humorfium Szimba, a bikakirály préri néhai királya, a legnagyobb marha, Ülõ Bika halála után Bika Töke lett az egyelõre még nem háziasított állatok ura. Törzsi neve MúFasza. Két fia-borja született, Szimba, és Szomba. Mint a székely mesékben, Bika Töke és Szomba elmentek fát vágni. Egyszer csak szólt az öreg: - Na szerusz, fiam, Szomba. - Hová megy, édesapám? - Én sehova, csak feléd dõl a fa, Szomba! - Faszomba! -- nyekkent egy utolsót Szomba, majd megdöglött szegény, de nem is bánta az apja, mert így legalább nem kellett tartania a késõbbi esetleges trónviszálytól. Szimba maradt az egyetlen lehetséges opció, aki a bûzlõ trónszirtre -- vagy ugyancsak törzsi nevén Szart Trónra -ülhetett. Bika Töke bemutatta neki a királyságot: - Látod, Szimba… Ameddig a fény eljut, az mind a mi területünk. - És mi van az árnyékos részekkel? -- kérdezte Szimba. - Azok nem érnek egy zseb szart! - Mi az a szar? - Ha majd egyszer nagy király leszel, megtudod. Szimba ezzel nem sokat okosodott. Elhatározta, hogy felkeresi nagybátyját, Red Bullt, hogy megtudja, mi az a szar. - Szia Red Bull bá! Mi az a szar? - No lám, az én kedves kis

A

unokaöcsém... Nem árulhatok el én ilyesmit neked. Nem szeretnélek megrontani. - De Red Bull bá, nem árulom el senkinek! Egyébként én vagyok a te jövendõbeli királyod, parancsolom, hogy mondd el nekem! Hálám jeléül szerzek neked egy vemhes tehenet -kacsintott oda Szimba. -Vöröset, nagy **csával! Na, ezt már nem kell megrontani, gondolta Red Bull. - Tudod mit? Az árnyékos területeken van egy rakás szar. Menj, nézd meg. De ne áruld el, hogy elmondtam neked -javasolta huncutul Red Bull. Szimba pedig elbikagolt az árnyékos területekre. Elefántcsontvázakat látott, semmi mást. Egyszer csak megjelent elõtte három fura állat. Gondolta szlengesen köszön nekik: - Hi! Én a király vagyok! - Hiénakirály vagy? Mi hiénák vagyunk, ismernénk, ha az lennél. Vagy valami mafla mesebeli király vagy...? Mint a B. Kaki Rály? -- mondták csúfosan a fura állatok. - Na jó, vicceltem, csak leszek király. - Na jó, mi nem viccelünk: nem leszel király. Azzal nekiugrottak Szimbának, már szinte lerágták a golyócskáját, amikor ott termett Bika Töke. - Mú-Fasza! Ne haragudj, hogy szinte lerágtuk a fiad golyócskáját! Nem tudtuk, hogy a te fiad…

- Legközelebb bekapjátok az én golyócskáimat, szinte nélkül! -- bõgte Bika Töke, majd hazaindult fiával. Hazafele menet csúnyán összeszidta a borját. Az még hagyján, hogy lemarházta, mert na… De azt is elköpte, hogy Szomba szófogadóbb volt, õ jobb király lehetett volna, mint amilyen Szimba lesz. Szimba rettenetesen megszégyellte magát. Egyik éjszaka fogta magát és megszökött. Elhagyta a prérit, elment a fene tudja hova. Az éhhalál környékezte, amikor váratlanul rátalált két érdekes lény: Simon és Ronda. Eleinte nem akartak foglalkozni vele, ott dögöljön meg, ahol van, gondolták, de aztán úgy döntöttek, hogy megmentik és összehaverkodnak, mert ez a legkönnyebb módja annak, hogy kimarhálódjanak. Elvezették az önmagát számûzõ borjút a saját otthonukba. Megtanították neki az ottani jelszót: Há pula, mã, tata! Meg akarták etetni ízletes és tápláló nyüvekkel Szimbát, de õ továbbra is inkább füvezett. Telt, múlt az idõ, a borjúból bika lett. Ösztönösen megkívánta a tehenet. Ekkor jutott eszébe, hogy ebbõl az egészbõl kimaradt a szerelmi szál. De már mindegy, mivel tehén nem volt, elkezdte Rondát akasztgatni. Beletörõdött, hogy õ bi-bika. Egyszer Ronda ráunt a dologra, s ráfingott Szimba bütykére. Ekkor belehasított az apja em-

A Perspektíva a KMDSZ kéthetente megjelenõ információs és véleménytükrözõ lapja. A lapból értesüléseket átvenni, csak a Perspektívára való hivatkozással lehet! A lapban megjelent anyagok nem feltétlenül azonosak a szerkesztõség vagy a KMDSZ véleményével. Fõszerkesztõ: Kovács Hont-Imre. Szerkesztõk, szerzõk: Berkeczi Zsolt, Deák Anita, Kulcsár Árpád, Merli Zsuzsa, Nagy Attila, Székely Balázs, Tamás Attila. Grafika: Kovács Enikõ. Cím: Kolozsvár, Petõfi Sándor/Avram Iancu utca 21. sz. Tel.: 0751 984058. E-mail: [email protected].

léke: Bika Töke. Fogta magát, és elkezdett rohanni hazafele. Ellõtte az irányt, Csíkvacsárcsiban kötött ki, szerencséjére valami házi tehén útba tudta igazítani. Hazaért, megtudta, hogy Bika Töke már rég halott, és nagybátyja, Red Bull magához ragadta a hatalmat, és a retkes hiénákkal uralkodott mindenek felett. Felkereste valami szedettvedett rokonát, Szóda Bika R’Bonát, a falu bikáját. Na az aztán kemény volt! Ketten nekiszöktek az összes hiénának, élve megnyúzták õket, s kiakasztották az egészet a tûzõ napra, hogy szikkadjanak, s guvadjanak meg. Végül Red Bullt is elkapták. - Kegyelmezzetek meg nekem. Rokon vagyok! Családom is van… - Van családod? - Igen. Meghágtam anyádat és megellette nekem a kicsi Pit Bullt. Na, ez betette az ajtót Szimbának, a felismerhetetlenségig verte Red Bullt. - Hát ezt szarrá rúgtad -jegyezte meg Szóda Bika R’Bóna. Ekkor bevillant Szimbának a borjúkori dilemmája: - Szóval ez a szar… - állapította meg. Pedig igazából ez az egész egy nagy szar volt -- állapította meg a narrátor, s hagyta a francba az egészet.

honti

„Akkora csótányok voltak a szobában, hogy megölni nem tudtam õket, csak jól megverni!“

a Perspektíva állandó összmûvészeti melléklete

2011. január 13., II. évfolyam, 6. szám, Kolozsvár

Helver éjszakája Balla & Vajna Projects a héten, pontosabban kedden 20 órától, valamint szerdán 18 órától újra vendégül látta Ingmar Villqist drámáját, a Helver éjszakája címû független produkciót, az Ecsetgyár Stúdiótermében. A kortárs lengyel drámaírás nagy tehetségének tartott szerzõ kétszereplõs drámájának színre vitelében Bodea Tibort valamint Fekete Bernadettát láthattuk a színpadon. A Csíki Játékszín két színésze maga választotta a drámát, mintegy a kíváncsi kísérletezés öröméért, hiszen itt nem rájuk osztott szerepeket kellett megformálniuk, hanem maguk választotta alakokat, s mindeközben belekóstolhattak a rendezõi munkába is. Sajnos azt kell hogy mondanom, kissé érzõdött is a darabon egy szakavatott rendezõ hiánya. A cselekmény végig egyetlen színen, helyiségben játszódik, egy polgári lakás konyhájában. A nézõk szinte szó szerint az ablakon keresztül (a díszlet részét képezi egy, a színpad elején felfüggesztett ablakkeret) nyernek bepillantást a férfi és nõ, Helver és Karla egyetlen napjába. A dráma alapját képezõ konfliktusnak a mássággal való szembesülést, a másság elfogadásának problémáját tartják. Ez rögtön érthetõ is, mikor kiderül, hogy Helver egy szellemileg sérült férfi, akire Karla mintegy anyaként visel gondott. Tulajdonképpen sokáig eldöntetlen marad az is, hogy anyja avagy felesége Helvernek. A már amúgy is problematikus viszonyt az „ablakból” hallható hangok és a Helver szavain át beszivárgó kinti valóság teszi még bonyolultabbá. Megtudjuk, hogy az utcán zavargások támadtak, amelyek-

A

ben Helver repesõ örömmel vett részt, valamint bizonyos Gilbert utasításai szerint lelkesen rázta zászlóját, s ordította, hogy „Húgyagyúak!”. A dráma egyik legérdekesebb fogásának tartom, hogy a fogyatékos férfi nézõpontján keresztül alulnézetbõl, a gyermekihez hasonló szemszögbõl láthatjuk az utcákon zajló zavargást. A naivitás és védtelenség ezen elegye mindenképpen szánalmat kelt a nézõben Helver iránt. Karla alakja is hasonlóképpen szánalmat ébreszt, mikor beszámol élettörténetérõl (s véleményem szerint ezt tekinthetjük a darab csúcspontjának). Kiderül, hogy Karla házas aszszony volt, csakhogy született egy fogyatékos gyereke, „majmocskája”, aki miatt férje elhidegült tõle. Sorsának tragikuma abban rejlik, hogy házasságát akarván megmenteni intézetbe adja fogyatékos kislányát. Férje ezt megtudva azonban nem a várt módon reagál, hanem elhagyja a nõt. Ettõl a ponttól kezd érthetõvé válni Karla és Helver viszonya: a nõ elhagyott lánya miatt vezekel s bûnbánatából fakadóan visel gondot a kisfiúként magához vett és azóta felnõtt férfira. Mint kudarcot vallott anya és mint elhagyott feleség saját lelki békéjét keresi Helver gondozásában, s ezáltal nem csak a fogyatékos férfi van Karlára utalva, hanem fordítva is. A már emlegetett utcai zavargások már a darab elején vészjóslóan hatnak, s valóban, a külsõ valóság hatásai vetnek véget a viszonylagos harmóniának a két, valamiképpen sérült ember belsõ világában. (Nem tudunk meg pontos információkat a történelmi kontextusról, csak annyit, hogy valamiféle fasiszta zavargás lehet, ahol

az utcán meneteltek, ordibáltak, boltot és templomot gyújtogattak.) A Helver által oly nagy lelkesedéssel fogadott zavargás azonban ellene is irányul, mint fogyatékos ember ellen. Aki a nap elején még a tömeggel együtt kántálta, hogy „Húgyagyúak!”, este már (éppen Gilbert által) maga lett „Húgyagyúnak!” titulálva, megtámadva, mikor Karla tanácsait követve éppen a biztonságot jelentõ intézet felé igyekezett. A drámát Helver tragikus és groteszk halála zárja. Helver sebesülten érkezik vissza a színre, még mindig zászlóját szorongatva. Karla hirtelen ötlettel kirakósdit kezd játszani vele, a zöld, piros, fehér gyógyszereit szórva a padlóra, s közben, szinte észrevétlenül diktálja a gyógyszereket a mit sem sejtõ férfiba. A tragikus sorsú fogyatékos ember története mindenképpen megszólítja a nézõben a humánumot, s éppen ezért nem is szokás az ilyen tárgyú darabokat megkérdõjelezni, hacsak az ember nem akarja kiérdemelni az érzéketlen, vagy valamely hasonló jelzõt. Mégis, úgy érzem, hogy a felvetett konfliktus nem bomlott ki kellõképpen a darab folyamán, s nem is vált mélyen átérezhetõvé a tragédia. Mint mondtam már, szánalom érzését keltette nem csak bennem, hanem bizonyára minden más nézõben is. De nem sikerült sem mély felháborodást kiváltania a kegyetlen sors, rendszer, emberek iránt, s mivel a szereplõk játéka néhol túljátszottnak vagy hiteltelennek tûnt (fõként Karla érzelem-kitöréseire értve) a megjelenített alakokkal való azonosulás is elmaradt, a katarzissal együtt. dyyza

VÁRÓTEREM PROJEKT január 14-én és 21-én 20 órától: Sorsjáték rendezõ: Hatházi András Információ és jegyeladás: waitingroomproject@ yahoo.com

ECSETGYÁR Január 15-19: Vis-à-viskortárs tánc-megmozdulás az Ecsetgyárban Szervezõ: GroundFloor Group Január 16-án 20 órától: Lulu, avagy a rossz tanuló felel Elõadja: Juhász Kata Január 17-én 20 órától: Eldõlt8as Alkotók és elõadók: Bakó Tamás & Rózsavölgyi Zsuzsa Január 18-án 20 órától: Gazemberek Elõadja: Lipka Péter, Bakó Tamás & Nagy Zoltán elõadás után beszélgetés az alkotókkal Január 19-én 20 órától: post.sync r.: Sinkó Ferenc

Perspektíva — Horizont, 2011. január 13.

Kincs, ami rejtve van

Muvészet ott, ahol a tekintet is alig jár z ember így vizsga-idõszak, azaz stresszió környékén sokat rohangászik a városban: hol könyvtárba kell beugorni, mert ki kell másolni (vagy épp kifénymásolni, kifotózni) valamilyen vitális információt a szemináriumi- és/vagy laboranyaghoz (valójában mindegy, hogyan nevezzük, hiszen mindkettõ ugyanolyan kényelmetlen), amirõl valamilyen okból kifolyólag eddig megfeledkezett, hol meg fénymásolóba siet egy marék összeharácsolt kurzussal meg diadalittas képpel, hogy namostmajd vizsgázás lesz ezerrel. Persze az is elõfordul jószerivel, hogy némelyek a vágóhídra igyekvõ jószágok ábrázatját eszünkbe juttató pofalemezzel cammognak, sietõsen lépkednek, extrémebb helyzetben akár rohannak (attól függõen, hogy mennyire van késésben) valamelyik vizsgájukra, így, a fenti lehetõségeket tekintve lehet, hogy a nagy rohanás közepette nem épp alkalmasak az alábbi, dióhéjban a figyelemrõl szóló gondolataim. Mély levegõvétellel azonban mégis megpróbálkozom, hátha akad olyan, akinek eme eszmefuttatás, valamint az általa kiváltott reakció alternatívaként szolgálhat a szessziós feszültség levezetésére. Jómagam is rohangászó volnék, ráadásul abból a fajtából, amelyik ritkán lát, bár folyton néz. Több évet kellett eltöltenem Kolozsváron, míg ráeszméltem például egy-egy épület történelmi jelentõségére, egyegy emléktábla létezésére, és mindez úgy, hogy a napi rutinútvonal az épület mellett, az emléktábla alatt vitt el. Mégis egy ideje tudatosan próbálok figyelni (megfigyelni, felfigyelni, stb.) és eme figyelem-gyakorlat elsõ(?) fejezeteként a StreetArtot választottam. Egy város mindig kulturális központként is létezik (vagy épp gazdasági, közigazgatási centrumként), de ez a kultúra nem csak a városban lakó közösség kultúráját öleli magába, hanem egy tágabb régió koncentrált kultúráját is (gondoljunk csak a városokban megjelenõ, akár eltérõ mentalitásokra, az értékrendekre, a helyenként változó írott és íratlan szabályokra).

A

Kolozsvár egyetemi város, ráadásul Erdély egyik legjelentõsebb kultúrcentrumaként tartják számon. A város (mint általában az ilyen központok) azonban színes közösségének köszönheti a titulusait. Az egyetemisták a lakosságnak körülbelül a felét teszik ki, ami azért jelent valamit. Például azt is, többek között (nem kell egyetérteni), hogy mi vagyunk a kultúra. A „kultúra”-szó eléggé problémás tud lenni, aki használja az vagy nagyon óvatos vele, vagy szörnyen tájékozatlan. Meggyõzõdésem, hogy mindenki meg tudja határozni önmaga számára, hogy mi kultúra és mi nem, de általánosított terminológiát nem lehet megfogalmazni a témában való kellõ jártasság nélkül. És mivel nekem nincs meg ez a jártasságom, ezért hagyom is a szó szemantikai és hermeneutikai boncolgatását, inkább az élményt boncolgatnám, ami miatt ez a cikk megszületett. A rejtett kincsek élményét. A legváratlanabb és legszokatlanabb helyeken lehet felfedezni a lehúzósokat, a stencileket vagy a graffitiket. Mindegyik reklámoz valamit, mindegyik megpróbál valamit közölni, nagy része cégeket, szolgáltatásokat propagál, ám olyanok is vannak, melyek l’art pour l’art módon szeretnének agyat, agyakat tágítani. A kreativ-

itás keveredik a szûk zsebbel meg az anarchiával, a szubjektummal, mint véleménnyel de egyik sem szúrja a szemet, mármint a szememet. A keverés általában mesteri, és nincs jobb vagy rosszabb technika: az utca mûvészetében csak a kreativitás, a merészség és legkevésbé az örök anyagiak szabnak korlátot. Számomra már a pici, ötletes reklámmatricák nagyobb befolyással bírnak, mint az óriási plakátok, a neonnal körbeszõtt panelek vagy a hatalmas LED-es kijelzõkön megjelenõ néma reklámvideók. Ez egy olyan játék, amit csak az utca mûvészei értenek: ha a járókelõ megáll, hogy kibetûzze a graffitit, vagy hogy megfejtse a stencilt, a kollázst, netán hogy szemét meresztve elolvassa a mini-reklámot -- az alkotónak már nyert ügye van. Bevonta egy játékba a nézelõdõt és így születik meg a leginkább jelenben történõ, akár szó szerint is vehetõ alkotás, a szó legspontánabb értelmében. A leginkább-jelen nem a múzeumokban és nem a galériákban van. Az ott megtekinthetõ alkotások már leginkább múltak. Természetesen õk is jelent jelentettek egyszer, de ha belegondolunk abba, hogy mennyi herce-hurcával jár egy kiállítás megszervezése, vagy akár egy mû elfogadtatása, fogalmat alkothatunk az igencsak

relatívvá váló galériai jelenrõl. Ezt továbbgondolva, ha megsaccoljuk, hogy a befektetett idõ mellett mennyi energiába és pénzbe kerül egy kiállítás, talán könnyebben megérthetjük az utca mûvészét: õ majdnem ingyen állítja elõ az alkotását, mely a lehetõ legrövidebb idõ alatt ér el Mari nénihez, aki reggel kilép a sarki boltba tejet vásárolni -- ráadásul mindez ingyen, csak a mûvészet meg a vélemény szabadságának köszönhetõen. No meg a motiváltságnak a mûvész részérõl, ami azért sokat elárul annak mentalitásáról. Az utca mindenkié s az utcán talált gondolatokért nem kell senkinek sem köszönetet mondani. Az, hogy a Street-Art itt, a Balkánon is felbukkant, sokat elárul a társadalom politikai helyzetérõl. Meg a társadalomról, úgy, nagy totálban. A gondolatoknak van egy olyan, az önmagát elitnek titulált réteg számára szörnyen kényelmetlen tulajdonságuk, hogy szeretnek szabadok lenni. Ebben az agymosó társadalomban meg jól jön néha egy-egy tömör, nyers és (talán épp ezeknek köszönhetõen) elgondolkodtató beszólás egy pici falra vagy oszlopra felragasztott, ötletesen megszerkesztett papírfecnin.

m.sz.l.

(a fotó a szerzõ felvétele)

Perspektíva — Horizont, 201í. január 13.

Loose yourself!

„Some dark impulse, I guess that’s what makes us so willing to watch… So dangerous, even perfect at times.” Ez volna Darren Aronofsky legújabb filmje saját tükrébe állítva. Jó hír az Aronofsky-filmek kedvelõinek, ugyanis a Rekviem egy álomért (Requiem for a Dream), A forrás (The Fountain) és A pankrátor (The Wrestler) rendezõje újabb, igencsak nehezen felejthetõ filmélménnyel kavarta fel az állóvizet. A Fekete hattyú (Black Swan) 2010. szeptember 1-jei megjelenése óta (A 67. Velencei filmfesztivál nyitófilmje) kíméletlenül zsebeli be a díjakat és jelöléseket, a decemberi mozis bemutatót követõen pedig számos jó és rossz kritikát kapott, a New York Times pedig máris a film divatiparra gyakorolt hatásait boncolgatja. A bemutatók, filmajánlók szerint a film egy balettáncosnõrõl, Nina Sayersrõl (Natalie Portman) szól, aki több évi várakozás után végre megkapja a Hattyúk tava kettõs fõszerepét, viszont a próbák

elõrehaladtával a nyomás miatt a dolgok elkezdenek kicsúszni a kezébõl, és lassan megõrül. A rendezõ -- saját bevallása szerint -- arra törekedett, hogy megmutassa, mi zajlik a függöny mögött, hogy felvillantsa ennek az alig ismert és ritkán megfilmesített világnak a részleteit. Ennek az egy kijelentésnek köszönhetõen persze azonnal elindult a valósághû részletek számonkérésének lavinája, s a média éhesen várta a balettvilág válaszreakcióit, ami persze nem is maradt el: táncosok, koreográfusok elõszeretettel nyilatkoznak Natalie Portman tánctechnikájáról, panaszkodnak, hogy milyen kevés a táncjelenet, vagy hogy ej-haj milyen sötét képet is fest ez a film a szakmájukról. Mindennek, sõt a rendezõ kijelentésének ellenére én viszont csak örülök, hogy a „valóságos”, „hiteles” dokumentumfilmeskedésen túl több is megvalósulhatott. Mûfaji besorolás szerint pszicho-thriller, viszont azt hadd jegyezzem meg, hogy a Fekete hattyú csak annyira bor-

zongató õrület-természetrajz vagy balett-dokumentumfilm, mint amennyire a Rekviem egy álomért elrettentõ drogellenes tanmese. S hogy a tanulság se maradjon el: a Fekete hattyú végsõsoron egy újabb Aronofsky-féle narratíva arról, hogy a legmélyebb, tehát leglényegibb vágyért, álomért, a Boldogságért, ami ez esetben a tökéletes performansz, igenis fizetni kell, szinte már rituális értelemben vett (vér)áldozatot kell bemutatni. S mint a (vér)áldozatokról általában tudjuk -- fõleg az áldozat szempontjából ugyebár -- korántsem egészséges, mi több, a „nekünk aztán nem érné meg a dolog” felöl nézve jócskán irracionális (lásd: õrület) és mazochista. A Fekete hattyú tehát igazi szirup és konfetti nélküli sikertörténetként is értelmezhetõ, nem más, mint a mûvészi önbeteljesedés destruktív narratívája. A film talán legerõsebb pontjaként a színészi játékot emelném ki. Nina Sayers szerepe nem egy „neki írták” zsáner szerep, leginkább egy olyan színészi karakterhez illik, aki képes beleküzdeni magát ebbe az alakításba. Natalie Portman ezt kétségkívül megtette, s az eredmény magáért beszél. Bizonyos, hogy a hitelesség elérésében sokat segített az, hogy csekély egy év alatt kellett beilleszkednie, mi több otthonosan mozognia a balett mozgásvilágában (ezt a táncosok jó esetben tíz év alatt érik el), el kellett sajátítson egy merõben új testi tapasztalatot. A fizikai fájdalomnak (értem itt a végletekig fogyott, de izmus táncos testért folyó egyévi, intenzív edzést, magát a fárasztó forgatási programot, sõt a felkészülés és forgatás alatt szerzett kisebb, nagyobb sérüléseket) ilyen szintû megtapasztalása kétségtelenül jó alapul szolgál a táncosi performansz, mûvészi

alkotásmód pszichét, fizikumot alapul vevõ megéléséhez, majd Nina alakján keresztüli közvetítéséhez. Bár Natalie Portman maga táncolja a táncjelenetek nagy részét, azok mégsem ettõl válnak különösen érdekessé. Aronofsky az elõbb említett jelenetekben, az eddigi táncos filmek meghatározó részétõl eltérõen, nem egy külsõ látószöget választ; a kamera végig a táncossal együtt mozog-forog, a lépések és mozdulatok összhatása helyett az arcon végigjátszódó történésekre fókuszál. Mondhatjuk úgy is, hogy a táncjelenetek nagy része a színésznõ arcán zajlik. A film fõ történése Nina metamorfózisa köré épül, minden szereplõ, emberi kapcsolat, még a valóság és hallucináció is ennek rendelõdik alá. Az átalakulás háttértáncosból prímabalerinává egyben Nina egész személyiségének metamorfózisa is, ami kiterjed a kislány nõvé válásától (gondoljunk csak arra, hogyan veszi át Nina lassanként az anyjától a saját ideje, tere, titkai és fõként a teste, szexualitása fölötti uralmat) egészen az emberibõl állativá, állattá válásig (itt gondolhatunk a gyilkolásra, az ártatlanság elvesztésére -- „but where is my sweet girl?” -avagy a Nina felvakart hátából kibújó fekete tollakra). A gonosz, az állatias, és az érzéki megformálásáért saját, eddig idegen és épp ezért uralhatatlan és ijesztõ oldalát kell megtalálnia, megélnie -- a koreográfiát közvetítõ táncosból így lesz alkotó táncmûvész. Összességében nézve a Fekete hattyú talán nem a legjobb Aronofsky film, viszont bizonyosan megtalálni benne mindazt, amiért a rendezõ munkáit nagyra szokás/illik/ lehet becsülni. D. Zsuzsánna

A Broadcast Film Critics Association elnevezésû, amerikai és kanadai filmkritikusokat tömörítõ, 250 tagú testület a Critics’ Choise Awards tizenkét kategóriájában jelölte a balettdrámát. Ennyi jelölést a díj tizenhat esztendõs történetében még egyetlen alkotás sem ért el. (Forrás: MTI)

Perspektíva — Horizont, 2011. január 13.

Gondolatok az éneklésrol

A

z éneklésrõl szóló cikksorozat következõ állomásán egy interjút olvashattok, melyben Burcã Péter, a kolozsvári Román Opera énekese személyes tapasztalatait és megfigyeléseit mondja el a színpadon történõ testbeszédrõl, gesztusokról. - Az énekesek számára mit jelent a gesztus, mint fogalom? - Úgy tudom, hogy az éneklésben a gesztust sohasem határozták meg világosan, de ettõl függetlenül minden énekes számara egy nélkülözhetetlen eszköz, enélkül nem lehet kifejezõ módon elõadni a mûveket. - Ugyanúgy ösztönösen használjátok mint egy normális beszélgetés során, vagy arra külön szoktatok figyelni, hogy hogyan gesztikuláltok? - A színpadi gesztusoknak különbözniük kellene a mindennapiaktól, de megtörténik az is, hogy a színpadon a mûvész elfeledkezik önmagáról, és felszabadultan mindennapi gesztusokat használ. Ugyanakkor nagy hangsúlyt kéne fektetni a színpadi gesztusok tanítására, amelyeknek különbözniuk kell a mindennapi „hadonászásoktól“, már csak azért is, mert egy színpadi lírai mondanivaló merõben eltér a hétköznapitól. - Miben segítik vagy éppen miben nehezítik az éneklést? - A gesztusoknak segíteniük kellene a kifejezést. Manapság már sokféle gesztust használunk. A verista idõszak kezdetéig a gesztusok nagyon el voltak túlozva azért, hogy a nezõk legyenek meghatva a fellépéstõl. Majd ezután -Puccini, Mascagni, Leoncavallo korában -- a gesztusok kezdtek közeledni a külsõ világ felé, vagyis már nem kellett annyira eltúlozni és hangsúlyozni a mondanivalót. Megtörténhet az, hogy a gesztusok nem nyújtanak segítséget az énekesnek, mert ha éneklés közben végig ugyanazt a gesztikát használja, unalmassá vagy, igazából, idegesítõvé válhat a közönség számára. Ezért lenne jó, hogy a Konzervatóriumban a diák megtanulja, hogy mit is jelentenek a gesztu-

sok és mire használják õket. - Mik a leglényegesebb különbségek aközött, ahogy egy operában, és egy dal-esten használjátok a gesztusokat? - Hát, ez eléggé bonyolult kérdés. A színpadon -- akármilyen fellépés, akárhol, akármikor -- mindig az elõadó a legfontosabb. Azért, hogy ez valóban érzõdjön is, valamivel meg kell fogni a közönséget. Amikor egy operaszerepet alakítok nagyon sok olyan eszköz van, amely segít (a kosztüm, a smink, a cselekmény, maga a díszlet, és persze a rendezõi utasítások). Ráadásul azon az estén csak egy szerepet kell alakítsak, ami sokkal könnyebb, mint például 10 dal eléneklése. Na most, a dalok mindegyike más és más témát hoz fel, különbözõ hangulatokat, tehát mindeniknél olyan gesztusokat kell találni, amelyek megfelelõen fejezik ki azt, amit az író és a zeneszerzõ akart ,,mondani’’. Az lenne az ideális, hogy a daloknál minél kevesebb legyen a gesztikulálás és fontosabb szerepet kapjon a szó és a dallamvezetés. - Mennyire függ az egyénektõl hogy hogyan gesztikulálnak? Van olyan, hogy valakire bizonyos gesztusok jellemzõek? Tudnál mondani erre egy-két példát? - Ha az elõadásmód õszinte, akkor a gesztusokban az elõadó egyénisége is megjelenik, így természetes, hogy a gesztusok az egyénektõl függnek. Amikor mindenki téged néz, akkor nagyon oda kell figyelj a tartásodra. Minden énekesnek megvan a maga „tikje“, és ezt egy jó megfigyelõ mindig észreveszi, fõleg két-három elõadás után. Például a tenorok, amikor egy magas hangot kell kiénekeljenek, általában elõre teszik a

jobb lábukat, kihúzzák a mellkasukat és jobb öklüket összeszorítják. Olyan is van, aki nehezen tud énekelni, ha nincs körülötte valami, amire támaszkodhat. Talán ez azért van így, mert nem éli át a szerepet vagy nagyon izgul a színpadon. - Te milyen gesztusokat használsz a leggyakrabban, és miért pont ezeket? Én túlzottan sokat használom a hosszú kezeimet, pedig ez nem mindig jó (olyan vagyok, mint egy pók), vagy nagyon sokat mozgok, ami általában azért van, mert nem találom a helyem, tehát „trakkom” van és ez egyáltalán nem látványos. - Több vagy kevesebb gesztust szoktatok használni amikor idegen nyelven énekeltek? - A gesztusoknak szerintem nincs közük az idegen nyelvhez. Bármilyen nyelven énekelsz, a gesztusaid ugyanazok. Minden énekes kéne ismerje a három legfontosabb nyelvet, amelyeken az operák íródtak (olasz, német és francia, de mostanában már az angol és az orosz is). És ami a legfontosabb: értenie kell a szöveget, hogy hitelesen tudja közvetíteni az üzenetet a publikumnak. - A közönség számára fontos hogy érthetõek legyenek a gesztusok amiket használtok. Ezzel szoktatok külön foglalkozni? Gyakoroljátok hogy a gesztus minél jobban kifejezze a dal mondanivalóját? - Hát persze, nagyon fontos, hogy a közönség megértse a gesztusokat de senki, jobban mondva nagyon kevesen foglalkoznak az elõadásmód ezen tartozékával, pedig nagyon fontos lenne. A balettben például (ahol túlzásba kell vinni minden gesztust), ha nem foglalkoznának nagyon aprólé-

Máshova nem fért, de nem hagyjuk ki!

kosan a gesztusokkal, akkor bizonyára a közönség nem értene semmit, mivel csak a táncosok és a zene „van a színpadon”. - Szerinted, ha egy énekes egyáltalán nem gesztikulál éneklés közben, az mennyire befolyásolja a közönség véleményét? - Még nem láttam eddig énekest úgy fellépni, hogy közben ne gesztikuláljon. Azt hiszem a közönség már hozzászokott a gesztusokhoz és el is várja a mûvésztõl a gesztusok használatát. A gesztika, a hang mellett, egy kifejezési mód, amely nem hiányozhat egyetlen fellépésrõl sem. Viszont a túlzott gesztika sem mindig jó, például ha közeledik a halál (Othelloban Desdemona halála vagy a Rigolettoban Gilda halála). Vannak pillanatok vagy esetek amikor nagyon jó lenne, ha az énekes nem használna heves mozdulatokat és csak a hangjával teremtené meg a megfelelõ hangulatot. - El tudnád képzelni a fellépéseidet gesztusok nélkül? Hát nagyon érdekes lenne és lehet, hogy egyszer kipróbálnám. Azt hiszem, hogy a gesztusok segítenek a mûvészi kifejezésben (bármilyen mûvészetrõl legyen is szó), ezért minden mûvész meg kell találja a saját kifejezési módjait.

A Horizont a Perspektíva állandó összmûvészeti melléklete. Felelõs szerkesztõ: Demeter Izabella. Alfõszerkesztõ-helyettes asszisztens-inas pótsegéd: Kulcsár Árpád. Szerzõk: Deák Zsuzsánna, Fodor Lilla, Márton Szilárd, Nagy Attila.

Lilla

KMDSZ-fénymásoló. Árlista Egykoriak Ma van a szülinapom

Recommend Documents