32
KELETI LEXIKON
Kabasilas Miklós thesszalonikei (szaloniki) érsek (f 1394.) liturgikus író. Főműve: „Az isteni liturgia magyaráz a t a . " A keleti szertartású szentmisében Krisztus Urunk egész földi életének dramatizálását keresi. A liturgikáinkban található jelképes magyarázatok nagy része tőle ered. De tőle ered a keleti nem-egyesültek u. n. epiklézistana is, mely az átlényegítő erőt a szentmisében nem, vagy nem csupán az Úr szavainak tulajdonítja, hanem a Szentlelket leesdő imának is. — Kabasilas Nilus szerzetes, c. püspök (t 1361.) K. Miklós nagybátyja szintén liturgikus író volt. Torozók vagy dusinikok. A ¡magyar kaitholicizmus réssst vett a középkor ¡minden karitászos mozgalmában. A középkor nagy 'betegápoló rendjei meleg otthont tel álltaik lia záruk bari L Fölülmúlták alapításiak anyaországát is! Három, helyen létesített 'kórházat hazánkba® a francia eredetű „Szent Antal Ápolórend. ' ' Kilenc helyen tartottak fenn kórházat a , ..Jánosi-lovagok'' és az első segélyikőrházakat a „Szent Lázár Rend" alapította és tartotta fönm (Esztergomban, Szent István telepítette le őket). Minde&em alapításokhoz, rengeteg pénz keltett, amit az dittlaikó ¡magyar nép valázsolt elő áldozataival! A középkor társadalmi berendezéseiibe beleilleszthetőfflie'k tartotta a köizjótí'ikonyiságot. Valahányszor fe 1 szabadi totók egy jobbágyot, torozóvá lett, azaz fölszabadít ójának évfordulója aL&al mával köteles volt nemcsak misét szolgáltatni, de a kezén levő birtokból tort nyújtani a szegényeknek. Elég számottevő volt az emberiségnek eiz a módja is, mert igen ¡sok volt a torozó. A váradd regesztrumbani említett Üreg nevű torozó köteles volt évenként
torra adini egy juhot, 30 kenyeret, agy libát, egy kakast és egy csöbör sert. A torozókat dusnikoknak is nevezték (a szláv dusa, azaz lélek után). A „dusnik "" Mkiüdivösségért szabadonboesáj tottei jelentett. Hazánkban a sokszor előforduló Dusinok köaségi neveik is azt igazolják, hogy igein gyakran egésiz, falvak szabadíittetteik fel és lettek torozóvá. (Győri Kath. Tudósító 1934. mov.) Zadonszkij Tichon. 1724-foen született igen szegény szülőktől. Korán árvaságra jutott s hihetetlen ¡nyomorúsággal küzdve tanult, míg végre a novgorodi szemináriumba jutott, ahol később előljáró is lett. Egyszer csodálatosan menekült meg a haláltól. — Életírói szerint látomásai is voltak s lelki indítást érzett, hogy a Sz. Bazil-rendbe lépjen. Inirnen került a voronezsi püspöki székbe. Sokat törődött papságával. Irtotta a területén még élő pogány szokásokat. Naponta alig 4—5 órát aludt s állandóan imádkozott, látogatta a betegeket s a foglyokat, az utóbbiaknál igen sokat s nagy lelki eredménnyel működött. Mikor a szakadatlan munka aláásáts egészségét, elhagyta püspöki székét s kizárólag lelkének élt. Csekély nyugdíját és a tisztelőitől kapott ajándékokat is a szegények között osztotta szét. Meghalt 1783-ban. Teste halála után 78 ót múlva is épségben, volt, aimikor sírját felnyitották. — Munkái közül jelentősebbek: „Az igazi kereszténység"; „Keresztény oktatás"; „A szerzetesi élet szabályai''; „Oktatás azoknak, akik a hiú viliágtól elfordiiltók." írásaiban ar ég felé törekvő lélek küzdelmei vannak mély bölcseséggel megírva, amint át is élte azokat. (szszi.)
Kiadja a Chrysostomos Társulat. Felelős szerkesztő és kiadó Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskole, Rákóczi-utca 18. szára.
KELETI EGYHÁZ
TUDOMÁNYOS
ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I
FOLYÓIRAT
SZERKESZTI
SZÁHTIY-SZÉMÁM ISTVÁN dr. MEGJELENIK
HAVONTA,
A NYÁRI SZÜNET KIVÉTELÉVEL
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: MISKOLC HUNYADI-UTCA 3. S Z A M ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ CIKKEK: Szántay-Szémán István dr.: Vágyódás az egység után. Sincero Lajos bíboros: Latin és keleti egyházjogi kapcsolatok. (Fordította: Id. Petrásovszky Leó.) Zapotoczky Igor Konstantin: A görög egyház liturgikus énekeinek szerzői. Szemerszky János: A görögkatholikus egyház böjtjei. V I I I — I X . KRÓNIKA. Mihályfi Ákos dr. FIGYELŐ. Rr. Bíró Bertalan: Eugenika és papi nőtlenség. IRODALOM. Szalai Jeromos: A katholikus gondolat az újkori Franciaországban. (Ism. Vucskits Jenő.) KELETI LEXIKON. Orosz-ukrán vallási kérdés. ADATTAR. Kálmán király rendeleteiből. A szerkesztést a szám megjelenését megelőző hó 15-én zárjuk.
POSTATAKARÉKPÉNZTÁR! BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595
II. ÉVFOLYAM 2. (12.) SZ. 1935. F E B R U Á R HÓ A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA
Ecclesia Orientalis
Annus II. Nr. 2. (12) Februarius 1935.
Organum Graeco-Catholicum. — Moderator: Dr. Steph. Szántay-Szémán praelatus. — Editor menstrue. — Pretium annum 8 pengő aurea. Redactio et administratio: Miskolc, Hunyadi-utca S. Hungaria. Dr. Steph. Szántay-Szémán: Desiderium Unionis. — Ludov. Card. Sincero: Relationes Juris Cononici Orientalium ad Ius Latinorum. — Ig. Const. Z&potóczky: Quinam sint auctores hymnorun» Eeclesiae Graeeae. — Joan. Szemerszky: Do je.iuniis Ecclesiae Graecae-Catholicae. CHRONICA. Dr. Prof. Achatius Mihálvfi est condecoratus cruce „pro meritis." OBSERVANTIA. Dr. Barth. Biró: Eugenica et eoelibatus. LITTERATURA. Hieron. Szalay: Evolutio mentalitatis Catholicae in Gallia novae epochae. LEXICON ORIENTALE. — DOCUMENTARIUM.
Eglise Orientale
ll-e Année. Nr. 2. (12) Février 1935.
Organ grec-catholique. Redacteur : Mgr. Dr. Etienne Szántay-Szémán praelat. — Parait chaque mois. — Prix. 8 pengő d'or par an Rédaction et Adminisztration : Miskolc, Hunyadi-utca 3., Hongrie. Dr. Étienne Szántay Szémán: Aspiration á la Sainte Union. — Mgr. Luigi Sincero: Relations de droit canonique entre l'église latine et orientale. Traduit par Léo Petrasovszky. - Constantin Zapotoczky: Les auteurs des hymnes liturgiques de l'église grecque. — Jean Szemerszky: Les carêmes de l'église grecque. CHRONIQUE. OBSERVATEUR. Barthélémy Biró— Jean Kozma: L'eugénisme et le célibat. LITTERATURE. Jerome Szalay: Les tendances de la pensée catholique dans la France contemporaine. (Traité par Eugène Vucskits.) LEXIQUE ORIENTAL. La quuestion Religion russo-ukraienne. DOCUMENTS.
Orientalische Kirche
II. Jahrgang Nr. 2. (12) Feber 1935.
Griechisch-katholische Zeitschrift. — Redakteur: Praelat Dr. Stephan Szantay-Szemän. — Erscheint monatlic.h — Preis: 8 gold. Pengö. Redaction und Administration: Miskolc: Hunyadi-utca 3., Ungarn. Dr. Stephan Szantay-Szemän: Die Selumsucht nach dem hl. Union. — Luigi Sincero: Die Verbindungen lateinischen und orientalischen Kirchenrechts. Übersetzt von Leo Petrasovszky. — Konstantin Zapotoczky: Die Verfasser der liturgischen Lieder der griechischen Kirche. — Jean Szemerszky: Die Fasten der griechisch-katholischen Kirche. CHRONIK. BEOBACHTER. Bartholomues Biro—Johann Kozma: Eugenetik und Goelibat. LITERATUR. Jeromal Szalay: Ded Weg der Katholicismus in Frankreich. (Eugen Vucskits.) ORIENTALISCHES LEXICON. DOCUMENTEN.
Oltalmad alá futunk pócsi Szüzanyánk!
Vágyódás az egység után Nem régen történt, hogy egy ismert nevű protestáns egyházi vezető férfiú nagyon kikelt bíboros vezérünk azon nyilatkozata ellen, hogy hazánk boldogulásának legfontosabb feltétele volna a vallási egység. Felindúlt szavait idézni sem merem, de ellenvetéseimre tett azon kijelentését, hogy az üdvözítő nem e földre értette az „egy akol és egy pásztor" jövendölését, hanem a másvilágra, mert a földön soha sem lesz vallási egység, mégis ide kell iktatnom, mert épen ma látjuk azt, hogy a legkülönbözőbb oldalról s a legkülönbözőbb utakon történnek kísérletek, hogy a vajlási széttagoltságot az egység váltsa fel, vagyis, hogy — amint Max Pribilla „Um die Wiedervereinigung im Glauben" c. könyvének bevezetésében megfogalmazta, — az emberiség „a perpatvarból a békébe, a gyűlöletből a szeretetbe jusson el." A keresztény hitegység után való vágyódás valósággal a szívébe van már írva, mintha elevenebben tolódnék tudatunk homlokterébe az üdvözítőnek egységet kívánó parancsa. Szent Pál apostol (Efez. 4, 4—6.) részletesen felsorolja az egység tényezőit: csak ott lehet igazi kereszténység, ahol egy test, egy lélek, egy remény, egy úr, egy hit, egy keresztség s egy Isten, a mindenek Atyja van. Szándékosan Max Pribilla gondolatmenetét fűzöm tovább, mert az általa érintett német viszonyok reánk is sokban illenek. Azt mondja: aki valóban ismeri Krisztust, arra nézve magától értetődő kötelesség az, hogy >a hitegységet necsak mint valami plátói óhajt ápolja, hanem lényének legjavával törekedjék arra, hogy a kereszténység vágyódását és rendeltetését megvalósítsa. Ez a kötelesség megfelel a kereszténység lényegének, de egyszersmind egy tételesen is felállított követelmény is, mert a keresztények egyenetlenkedése megbotránkoztatja a pogányokat is és a legmagyobb akadálya az Evangélium terjedésének. Bátran elmondhatjuk, hogy a keresztények széttagoltsága komolyan veszélyezteti a kereszténység azon követelményét, hogy egyetemes vallás legyen. Német viszonylatban, de reánk is vonatkoztathatóan szórói-szóra ezeket mondja: „Reánk németekre nézve a vallási újra-egyesülés egy nagy nemzeti jelentőségű kérdés is, mert a vallási szakadás miatt a földön egy nép sem szenvedett vallási, kulturális és politikai tekintetben oly rettenetesen, mint a német nép. A nyilvános életnek szinte minden kérdésére kihat még ma is a vallási szakadás átka. Egy mély szakadék vonul át a nemzeten s azt két egymást meg nem értő, gyűlölő s egymással hadakozó részre osztja. Keresztül vonul társadalmi és politikai életünkön, történetírásunkon, tudományunkon, művészetünkön, irodalmunkon, sajtónkon, tanügyünkön s egész kulturánkon. A vegyesházasság,
34 vallási torzsalkodás, vallásváltoztatás képében a családokban is zavart, keserűséget és meghasonlást okoz." „A vallási szakadás, amely a történelmi folyamatot is hirtelen megszakította, mint valami bénulás ül rajtunk, németeken. A reformáció óta népünk csupa problémákbal van átszőve és széttagolva, kétség és meghasonlás fenyegetik reményeit és alkotásait. Az egyvallás lendítő erejének hiányából magyarázható jórészt az is, hogy a német nép miért csak oly ritkán tudott nagy és egyetemes lendülettel előbbre haladni. A vallási szakadás a maga hamlet-természetét a legvégzetesebb módon felfokozta s valóságos tragédiának mondható, hogy lelkileg a legmagasabban álló képviselőiben is csak torzokat szült." „Ezért írta Leibniz (Euvres de Leibniz — Paris, 1859.) joggal: „Tény az, hogy egy kicsit itt is, amott is többet törődhetnének a vallási újraegyesüléssel, ahelyett, hogy ezt az egészségtelen szakadást, amelyet minden könnyünkkel sem tudnánk eléggé megsiratni, fenntartjuk." Ketteler mainzi püspök még a kulturharc előtt felidézte ezeket a súlyos szavakat s ezt fűzte hozzájok: „Azokért a könnyekért, amelyeket Leibniz sírt a német testvérek szétszakadása felett, nem érheti őt szemrehányás, hanem mindnyájunknak, akik a német néphez tartozunk, egyesítenünk kell könnyeinket az övéivel, amíg csak élünk. Habár a századok folyamán már hozzá is szoktunk a hitszakadás tényéhez és hajlandók vagyunk abban megváltoztathatatlan sorsot látni, — mégis az öszszes vallások és egyházak tudatában él az a gondolat, hogy a szakadás nagy baj s hogy az ia kereszténység feladataival, sőt lényegével is ellenkezik." Ez a meggyőződés szülte az utóbbi évtizedekben azt a számos kísérletet, amely Amerikában és Európában sok-sok protestáns felekezet és szekta egyesítésére: a világprotestantizmusra irányult. Pfeilschifter münchenli rektor „Die Kirchlichen Wiedervereinigungsbestrebungen der Nachkriegszeit" (München, 1923.) címen igen érdekesen foglalta össze a háború utáni kísérleteket. Különös figyelmet érdemel Söderblom Nathan upsalai prot. érsek fáradozása „a gyakorlati kereszténység egyetemes conferentiája" érdekében, amely Stockholmban 1925 augusztus 19—30. között le is folyt. Az ő ideálja >az „evangéliumi katholicitás." Szerinte „a katholicitás egy „háromság" képét mutatja, három ágának: az orthodox, római és az evangelikus ágak benső egységében." Elismeri, hogy ezen ágak közül egyedül a katholikus egyházban nincs harc a hittani tételek körül. A legjelesebb protestáns teológusok (Jülicher, Harnack, Loofs) arra az eredményre jutottak, hogy a Szentírás és az ú. n. „Consensus quinque-saecularis", az első öt század hitbeli egysége és a három egyetemes (az apostoli, a niceai és az athanázi) hitvallás megfelelő annak, hogy az összes keresztények egy egyházban egyesüljenek. így él ez a vágy az anglikán és a pravoszláv egyház legjobbjainak lejkében is. Megható kifejezője ennek Irén szerb püspöknek nem régen a belgrádi egyetemen az uniós törekvésekről mondott nagy feltűnést keltett beszéde, amelyben azt fejtegette, hogy az egyházszakadás óriási szerencsétlenség, valóságos csapás. Kijelentette, hogy ő keresi a katholikus egyházzal való együttélés útjait, mert az bármikor hajlandó kebelébe
35 fogadni a másvallásuakat, ha a katholikus tanítást elfogadják. Szószerint is idéznünk kell ezen szavait: „A szakadás Isten büntetése; mi még nem vagyunk méltók az egységre. Mindkét félnek sokat kell még imádkoznia, hogy az úr Jézus adja meg nekünk az egyesülés kegyelmét." Tényleg ma még igen nagy politikai s más akadályai vannak az egyházak egyesülésének, de Max Pribillával kell tartanunk, aki azt mondja hivatkozott műve befejezésében, hogy a hatalmas akadályok és minden emberi gátlás ellenére sem szabad feladnunk az egyesülés reményét. Hinnünk kell azt, hogy Isten az ő örök terveiben a mi korunk számára is készen tart bizonyos eszközöket, amelyeket mi nem ismerünk, mert rövidlátók vagyunk. Hivatkozik arra a történeti tényre, hogy a IV. században a kereszténység nagy része áriánus volt s nem hitt Krisztus istenségében s a VII. században a katholikus egyház győzelme már teljes volt, „Isten karja nem rövidült meg (Iz. 59. 1.). Azért kell tehát kitartóan imádkoznunk, hogy Isten az unió művét rendkívüli kegyelmekkel támogassa. Az ima feltétlenül hatni fog és az egyház egységének eszméje nem lesz a lélek szendergő hátterébe rejtve, hanem újból világos tudatunk homlokterébe kerül. * Számtalan ilyen megkapó és megcáfolhatatlan nyilatkozatot idézhetnénk még mindegyik táborból s időről-időre meg is tesszük, hogy az egyesülés eszméjének átütő erejéhez legalább egy szemernyivel hozzájáruljunk — és hogy a kétkedőknek s a kicsinyeskedőknek a bízó lelkek szavával válaszoljunk. • Befejezésül a meghatottság hullámrezgésével adom tovább Volkonszkij orosz diplomata-hercegnek, aki nem régen (mi is megemlékeztünk róla) Róma mellett hazájából száműzve mint kathoílikus pap halt meg „Katholicsesztvo" (Katholicizmus) c. könyvében írott eme költői szavait: „A hazai fűz ága az oltár ablakára hajlik. Reggeli ezüstös fénye halovány . . . Egy sírdombon egy asszony ül gyermekével s várja, hogy mikor harangoznak . . . Megérem-e azt a boldog napot, amikor az orosz falusi templomban az orosz népnek katholikus misét végezhetek? Nem tudom . . . De életem utolsó napjáig az egész világ békességéért, Isten szent egyházainak jólétéért és mindnyájunk egyesülésééri fogok imádkozni." » Nem érte meg. A római Maria Maggiore téren levő Remete Szent Antal-templom nem bírta befogadni a temetésre sereglő katholikus és szakadár oroszokat, az olaszokat és más nemzetbeli hívőket, akik a herceg-testőrtiszt-diplomatából lett katholikus papban megtisztelték azt a férfiút, aki életének egyetlen eszményét: a szent unió szolgálatának ragyogó példáját hagyta örökségül. Szántay-Szémán István dr.
Nagy Sz. Bazil, Homilia 24. contra Sabellium et Arium: Ne válaszd el a SaeíaJt-
Mkeit az AtyátóJ és Fiútól!; mttewtsen vissza etitőL a hagyomány. így tanította az
Úr, így hirdették az apoetotók, így tartották fönn az atyák és rvértamúk.
bizonyították
a
36
Latin és keleti egyházjogi kapcsolatok Luigi Sincero bíboros a Congregatio pro Ecclesia Orientaii titkárának előadá3,a s római nemzetközi jogi kongresszuson az „Osservatore Romano" 1934. november 14-i száma nyomán az „II Bollettino" decemberi füzetében közölt eredeti olasz szöveg szerint.
Ha ama rendkívül gyászos viszály szomorú következményeit tanulmányozzuk, melyet Photius a keleti és a latin egyház között támasztott s amelynek előbb a konstantinápolyi patriarkátus, majd pedig az egész keleti egyház elszakadására kellett vezetnie, és figyelmünket arra az ismert nyilatkozatra vagy határozatra fordítjuk, melyet Photius a Hagia Sophiában 879—880-ban tartott zsinaton a keleti egyház szokásjogát illetően elfogadtatott, a bámulat érzése lesz úrrá sokunk lelkén. Ez a határozat mint tényt állapította meg, hogy: minden egyháznak megvoltak bizonyos régi, hagyományos szokásai s helytelen volna ezek fölött vitáznunk vagy ezeket kölcsönösen elvitatnunk. A római egyház tartsa meg saját szokásait és virágozzék. A konstantinápolyi s a többi keleti egyházak is őrizzék meg szokásaikat, melyeket az ősöktől fogadtak. Hogyan? Ennyi az egész? Photius tehát lemondott volna arról, — vélik egyesek — hogy a római pápa főségét vitassa? Fegyverszünetet engedélyezett a Szentlélek származásáról szóló tévedésének és támadásait csupán fegyelmi és liturgikus kérdésekre s gyermekes kifogásokra korlátozta volna? Vájjon nem kínálkozott-e akkor kedvező alkalom arra, hogy a viszályt és a keletkezőben volt szakadást gyökerében elfojtsák? Hiszen — valaki ezt az észrevételt is tehetné — talán elég lett volna, ha a másik oldalról ezt felelik: jól van, a keleti egyházak is tartsák meg szokásaikat! Photius kijelentette: a római egyház tartsa meg saját szokásait és virágozzék! Nem lett volna elég így felelni rá: tartsák meg a keleti egyházak is a magukét és virágozzanak? De — jegyzik meg ismét mások — nem rejtőzött-e a decretum, nyilatkozataiban valami cselfogás? Haszontalan dolog ma már elkésett föltevésekkel próbálkozni, hogy miféle furfangról, miféle fortélyos csapdákról lehetett itt szó és hogy a római pápa által kárhoztatott amaz — úgynevezett — zsinatnak egyrészt rosszakarattal, másrészt tájékozatlansággal telitett légkörében miért oly nehéz világosan látni. — Egy dolog azonban bizonyos, hogy ama határozat mindenesetre a keletiek lelki alkatát, szinte azt mondhatnám, hogy a keleti lelkületet, vagyis a szokásokhoz és hagyományokhoz való hazzátapadást, s az úgynevezett latinizmusszal szemben az ő velükszületett és legyőzhetetlen ellenszenvüket tükrözte és tükrözi vissza.
37 A Sz. Sophia-temploinban hozott zsinati határozatból folyó észszerű és szükségképen! következtetés valóban ez volt: a római Egyház megtartja szokásait és mi a magunkéit, de Isten őrizz', hogy valaki megkísérelje a latin szokásokat a keleti Egyházakba bevezetni: ezt hajtogatták egykor és azóta is mindig. Mert a latin és a keleti lélek között igen n¡agy különbség áll fenn. Elvégre a római Egyház némely keleti szokást bevezetett a liturgiába és a Szentmise-áldozat szertartásába s ezért egyetlen latin sem jajveszékel; de a keletiek — némely kivételtől eltekintve — ettől határozottan, a legteljesebben irtóznak. A Sz. Sophia székesegyházi zsinat óta sok víz folyt le a hidak alatt, és azt hiszem, hogy észszerűen többé nem is lehet arra gondolni, hogy a római Egyház latin szokásokat próbálna behozni a keleti Egyházakba saját szokásaik helyett. — Különösen XIV. Benedek 1755-ben kelt Alíatae és még inkább a halhatatlan XIII. Leo pápa Orientalium (lignitos kezdetű — De disciplina orientalium conservaMa et tuenda (Á keletiek fegyelmének megőrzéséről és védelméről) című — intézményei óta a keletiek minden bizalmatlanságának meg kell szűnnie. Most XI. Piusnak, a dicsőségesen uralkodó nagy pápának és az általa kiadni szándékolt Keleti Törvénygyűjtemény előkészítésének idejében élünk. Mielőtt e Törvénygyűjteményre nézve bármily munkálatot kezdeményezett volna, XI. Pius 1929 január havában azt óhajtotta, hogy a keleti Egyházak Sz. Congregatiója az összes keleti patriarchákhoz és metrópoli ta-érsekekhez felhívással forduljon avégből,i hogy azok, meghallgatva saját érsekeiket, püspökeiket és másokat, szíveskedjenek mindegyikök teljes szabadsággal kifejezni elgondolásuk módját ily fontos munkaanyag, annak szükséges és alkalmatos előkészítése, nemkülönben életbeléptetése és végrehajtása tekintetében. „Mindezt úgy eszközöljék, hogy kiki vegye számba úgy saját szertartásának vagy Egyházának, miként egyúttal szokásainak, hagyományainak, kiváltságainak; és nemzeti nyelvének, egyszóval mindannak kellékeit, szükség- és alkalomszerűségeit, amelyek szükségesek és alkalmatosak arra, hogy a Törvénygyűjtemény teljesen a szándékolt célnak és Egyházaik, papságuk és lakosságuk üdvének megfelelő módon sikerüljön." És jegyezzétek meg jól: ezen kioktatásokat nem a Keleti Sz. Congregatio titkára gondolta ki és terjesztette a Szentatya elé, hanem a Szentatya maga voilt az, aki ezeket szórólszóra, személyesen, saját szavaival mondotta tollba a titkárnak:; s én hiszem, hogy a' Szentatya a legkevésbbé sem gondolt akkor Photiusra és az ő híres szentszófiai Döntvényére, hanem kizárólag a keleti Egyházak, papságuk és népességük üdvére. És most tegyetek összehasonítást a szentsizófiai decretum és a pápa oktatásai között! Amott, a keleti egyházi központok részéről, szó volt szokásaik megőrzéséről, emitt nemcsak szokásokról, hanem hagyományokról, kiváltságokról, nemzeti nyelvről is, egy szóval mindenről, ami keleti. Tegyétek meg ezt az összehasonlítást lelkiismeretesen és vegyétek fontolóra; a következtetéseket, melyeket ebből levonni gondoltok, rátok hagyom. És jegyezzétek még meg: a keleti Törvénygyűjtemény nem kisebb
38 lényegű vagy fontosságú dolog vagy esemény, mint egy zsinat kijelentése vagy megállapítása: sőt bizonyos külső megnyilatkozásban még határozottabb is. A valóságban egy részleges zsinat megállapítása, (mert tartalma szükségképen általános szólamokban van kifejezve) arra korlátozódik, hogy egyszerű kijelentés maradjon; ezzel szemben egy törvénykönyv ama szokásoknak, hagyományoknak: és kiváltságoknak tömör és gyakorlati meghatározása kell, hogy legyen és lesz is, melyek nemcsak biztosak és végérvényesek, de cselekvési zsinórmértékek (norma agendi) gyanánt is fognak szolgálni. Miértis nem vélem túlzásnak, ha azt mondom, hogy a törvénygyűjtemény kiadásával új rend (novus ordo) fog kezdődni. Eközben a törvénygyűjtemény megszerkesztésével párhuzamosan, sőt azt megelőzőleg, XI. Pius azt akarta és akarja, hogy hozassanak nyilvánosságra a Keleti Egyházjog forrásai. Olyan lesz ez, ahogy magát 1929 okt. 11-iki körlevelében a Keleti Sz. Congregatio kifejezte, mint egy corpus juris és valami hasonló — csupán hasonlóról beszélek — IX. Gergely Decretálisaihoz, kinek ez a Nagygyűlés 700 éves dicsőséges emlékét üli. — A keleti források ezen gyűjteményének természetesen nem lehet meg az a fényes történelmi háttere, mint a Decretálisok gyűjteményének van, mert ez utóbbinak 700 éves történetük, tudományos multjok és gyakorlati alkalmazásuk volt: míg az előbbi törvénygyűjtemény szerkesztésével egyidejűleg lett elrendelve és előkészítve. A Decretálisok nagyszerű jogi kidolgozásban részesültek nemcsak a tudósok és jogászok, de még különösebben a Szentszék szervei, törvényszékei és gyülekezetei részéről s mindenek előtt a Zsinatok Szent Congregatioja és a Rota-törvényszék munkássága folytán. Ezek a források azonban mindenesetre erős segítő eszközök lehetnék majd maga a törvénygyűjtemény szerkesztéséhez és bőséges szellemi táplálékul szolgálhatnak a tudósok számára. Valóban, az ilyen közzétételek a többi között a megmaradt töredékekben a leszármazásoknak és jogintézményeknek nem új, de mindenkor tekintélyes külső bizonyítékát képezték a latin egyház jogban; ezek igen nagy fontossággal bírnak a latin jogtudósokra és és magukra a keleti Egyházakra nézve is. Rendkívül fontos ez a külső bizonyíték' a latin jogtudósokra és különlegesen a jogtörténet művelőire nézve. Mert a történész a legtöbb latin jogviszonylatnak vagy jogintézménynek természetét és jellegét sohase lesz képes megérteni, ha a különböző idők folyamán s különböző helyeken végbement különféle módosulásokat és átalakulásokat nem tanulmányozza át és ilyen módon vissza nem jut Keletre, mely azoknak bölcsője volt. Egy év előtt elhunyt barátom, aki a bolognai egyetemen a jogtörténet tanára volt, az összes könyvtárakban és levéltárakban szorgalmas kutatásokat eszköízölt az archídiakönátus (főespgresség) történeti múltjára nézve, hogy eljusson annak pontos megállapításáig, hogy a régi időben honnan vette eredetét ezen intézmény nagy fontossága. Századról századra viszszamenve, az általános helynökben, a sincellusban, oeconomusbaa
39 (gazdasági intéző) formálódott ki, míg végre eljutott a keleti archidlákonusi intézményig. Az archidiakonátus keleti eredetű. Az archidiákonusnak ott nemcsak igen jelentős befolyása volt a papság kiképzésében, a sz. rendek felvételénél a bemutatásban, a sz. rendek feladásának liturgikus szertartásában, magára a püspöki és patriarchai méltóságra való választásokban: de helyettesíthette a püspököt, sőt megdorgálhatta és intelmeket adhatott neki. Olykor a püspök, hogy megszabaduljon az archidiákonustól, nem talált erre jobb módot, mint hogy őt előléptesse az áldozópapságra. De az archidiákonus a felsőbb hatóság előtt ez ellen tiltakozott s <á legtöbb esetben az archidiákonus vissza «lett helyezve állásában. Kortani furcsaság. Ma egy archidiákonusnak nincs nagyobb becsvágya, mint az áldozópapság; volt oly idő, midőn ezen előléptetés 1 olykor jogtalanságnak (iniuria) tekintetett. Miután az archidiakonátus intézménye Nyugatra átszármazott, az ott el is fajult, mert idővel túlment azokon a korlátokon, amelyek között Keleten megmaradt. Midőn az archidiákonusok a püspöki hatalomtól független hatalomra kezdtek törekedni, a püspökök a XII. század második felétől kezdődőleg (sőt még előbb is) s a XIII. század elején püspöki jogaik megóvása és gyakorolhatása végett általános helynököket kezdtek kinevezni. Az archidiákonusi intézmény vagy hivatal ezután idők folyamán lassankint jelentőségében lehanyatlott úgyannyira, hogy magni nominis, umbra (nagynevű árnyék) lett belőle s meg az új Codex-ben sem talált szíves fogadtatásra. És gondoljatok arra, hogy volt idő, midőn Rómában, magában Rómában XI. István azért, hogy a nagy diplomata Hildebrandot németországi pápai követi kiküldetésében megjutalmazhassa és hogy a római Kúria első tisztségét ráruházhassa, őt, aki már akkor a Sz. Pál fuori le Mura (falakon kívüli) templom apátja vOlt, archidiákonusnak nevezte ki, vagyis oly tisztségre, amely ma megfelelne a bíboros-államtitkári méltóságnak. Az archidiakonátusságról szóló ezen példához még csupán más kettőt csatolok, mint amelyeket a néhány intézmény közül maga Gozman ajánlott nagybecsű tanulmányában figyelmembe, mert ezek közvetlenebbül járulnak hozzá vállalt feladatom sikeréhez és pedig a presbyteriumot (papi testület) és a stauropegiát (3 águ patriárchai kereszt),' de van még számtalan sok más. És nem lehet csodálkozni, hogy az Egyház az első századokban, miért virágzott oly különösen Keleten és elegendő bármély jó egyházjogi kézikönyvet felnyitni, hogy sok intézmény történelmi múltjában a keleti fegyelemben rejlő előzményekkel találkozzunk. i A presbyteriumfoól, mely Keleten ősrégi eredetű annyira, hogy Alexandriában, Márk evangélistához vezet vissza, származtatják le Keleten a püspököt és patriarchát választó zsinatokat, Nyugaton pedig magát a bíbornoki testületet és a székesegyházak káptalanjait. A stauropegiáhőil' származtatják Nyugaton a szerzetesrendek kiváltságait. Mindez többszörösen bizonyítja, mily gondviselészerű volt az ural1 A püspöki joghatóság alól való mentesség s közvetlenül a patriárchai joghatóság alá tartozás látható jelvénye a keleti szerzetházak némelyikében.
40 kodó pápa Rerum Orientalium kezdetű körrendelete, mely azt szándékolta, hogy az összes hívők, legfőképen a papok között előmozdítsa a keleti dolgok mélyebb tanulmányozását. És a pápa bölcsen tudtunkra adja, hogy a rendkívül gyászos viszály, mely az egység gyökeréből oly sok fényesen virágzó Egyházat kiszakított, elsősorban a kölcsönös tudatlanságból és egymás megvetéséből származott. A viszály idejében nyugaton a keletieket úgy ismerték és vetették meg, mint félpogányokat, ahogyan napjainkban is, némelyek a keletieket nem ismerik másképen, csak mint barbárokat. A kölcsönös megismerés és megbecsülés, miként maga a pápa a legélesebb megfigyeléssel ugyancsak észrevételezi, különösen a mai időben el fogja hárítani az egyenetlenkedő keletiek egyesülésének akadályait: igyekezzünk tehát alaposan megismerni a keletieket, szertartásaikat, fegyelmüket, hogy megtanuljuk őket nagyrabecsülni! De ha a keleti intézményeknek a latin és nyugati világban való kifejlődése okulásul szolgál a nyugati jogtudósok és jogtörténészek számára, sokkal inkább fog szolgálni okulásul, üidvös intelmül és óvószerül a keletiek és pedig nyíltan kimondom, nemcsak a jogtudósok, de a főpapok, papok és hívők számára is a végből, hogy megóvja őket az észrevétlen latin beszivárgásoktól, nehogy magokévá tegyék azon intézmények latin formáit, melyek sajátlagosan tőlök vették eredetöket és amelyeket illetőleg ők biztosan jobban tudnak hozzáférkőzni a forráshoz, mint a patakokhoz, melyek abból keletkeztek. Mert a törvény semmiféle korban és semmiféle helyen nem született úgy, mint a gomba, nem is a törvényhozó fejének szeszélyes elgondolásából (cerebrosa capitis sententia), mert az a való életnek egy oly zsinórmérték által szabályozott viszonylata, amely zsinórmérték megfelel a való élet igényeinek és természetes dolognak állítom, hogy a keléti eredetű intézmények, melyek a nyugati világba átszármaztak, oly formákat és eltéréseket vettek föl, melyek megfelelnek a latinoknak, igényeik és szükségleteik következményeinek, miután magok a dolgok így követelik és a szükség így kívánja (rebus ipsis dictandibus et necessitate exigente); de amely formák nem sajátosságai a keletiek természetének és lelkiségének. Az ilyen latin beszivárgásoktól vagy eltérésektől óvakodniok kell a keletieknek és ez az, amitől mindenekelőtt meg akarta őket védeni az uralkodó pápa, mikor ajánlotta, hogy a keleti Törvénygyűjtemény megszerkesztésénél kötelességszerűen vessenek számot a saját szertartásukat, egyházukat, kiváltságaikat és semzeti nyelvöket illető igényeikkel, szükségleteikkel, alkalomszerűségekkel, egyszóval mindennel, ami keleti és üdvös a keletieknek. Merném állítani, hogy az uralkodó pápa gondoskodása mindannak tisztaságáról, ami keleti, elérte a csúcspontot. Előbb megtiltotta a latinoknak, hogy Keletet latinosítsák; most azt ajánlja magoknak a keletieknek, hogy őrizzék meg szokásaikat és dicsőséges hagyományaikat. Milyen és mennyi különbség a szentszófiai zsinat korához képest! Nem kell-e tehát ragaszkodnunk azon megállapításhoz, hogy XI. Pius elvetette a magot, amelyből Isten kegyelmével oly időben és pillanatban, „melyet az Atya a saját hatalmába helyezett" (quae Páter posuit in sua potestate), ki fog sarjadhatni az egyenetlenkedő keletiek újraegyesülése a kath. Egyházzal ?
41 Ezen megfontolások megnyitják előttem az utat, hogy kifejthessem a magam gondolatát a keleti kiváltságok fenntartására vonatkozó igen régi és gyötrő kérdés felett, mely kérdés a keleti Egyházaknak az egység központjával való újraegyesülése óta, évszázadok óta fennáll. A keleti törvénygyűjtemény szerkesztésére vonatkozó határozat időpontjának mindinkább való közeledtével nem szűkölködtem olyan javaslatokban, „hogy eljött az alkalom véget vetni a keleti kiváltságoknak; hogy ezen kiváltságok voltak mindenkor és ma is az okai a keleti Egyházak visszamardásának; hogy a keletiek ezek miatt mozdulatlanságban tespednek és így a keleti Egyházakban nem jutnak kifejezésre az életnek, az igehirdetésnek és az apostolkodásnak ama csodálatos eredményei, melyeket a latin Egyházban csodálunk." A pápa nem sokáig késett, hogy válaszát meghallják; de közben megjegyzem, hogy ama felfogás nem szűnt meg teljesen a latinok és még az összes keletiek körében sem, legalább az elcsüggedés és az ellentétes összehasonlítás némely pillanatában. Ez nem volt rosszakarat, de jóhiszeműség, a keletiek iránt való meleg érdeklődés, mely a fenti javaslatokat sugalmazta. De hát nem a szeretet sugalmazta-e azon intézkedést is, hogy Konstantinápolyban, a velencei Morosini személyében latin patriarchát neveztek ki? hogy a keleti patriarchák székhelyein saját főpásztorokkal latin joghatóságot létesítettek? Nem volt talán szeretet-sugallta gondolat s az idők körülményei által megmagyarázható, ha ugyan nem igazolható, azon elv, hogy a latin szertartás, — mint a szent római Egyháznak, az összes Egyházak anyjának és tanítómesterének szertartása — a maga kiválósága és fensőbbséges volta miatt felette áll a görög és keleti szertartásnak? És nem volt-e a szeretetnek egy ténye az, amely a Reversurus kezdetű apostoli levél intézkedéseit sugalmazta? A szeretet tényei amazok, a szeretet ténye ez is; de ezek most elérték azt, hogy tudomást szerezzünk erről a szeretetről az uralkodó pápa irányt szabó rendelkezései folytán. Természetesen a személyemnek sugalmazott fenti javaslatok, hogy számoljunk le végleg a keleti kiváltságokkal, azon hatást váltották ki bennem, amelyet megérdemeltek; merthát nem egy, de két fülem van és — legalább úgy hiszem — egyenlő arányban hatoltak az egyik fülemen be és mentek is mindjárt ki a másikon. De — vetették ellen — az alkalom jó és nem szabad azt elszalasztani, mert nem fog többé kínálkozni és ha most ezt nem tesszük meg, semmi jót sem fogunk alkotni a keletiek javára, óh! ha csak ennyiről van ez esetben szó, szóltam magamban akkor, ami engem személyesen illet, meg vagyok arról győződve, hogy semmi jót sem cselekszem; de legalább mentsen és őrizzen meg attól az Isten, hogy megfontoltan valami rosszat tegyek! I Tehát az én szerény és egyéni módom, meglátni azt a jobb utat, mely elvezet ezen gyötrő vitakérdés igazságos befejezéséhez az, amelyet már főbb vonásokban jeleztek az előző megfontolások, vagyis: megbecsülni a keleti kiváltságokat, számot vetve a keletkezésökben rejlő részleges követelményekkel és szabályozva — úgy egyik, mint másik részről — azok gyakorlását oly módon, hogy a keleti patriarchák, főpapok és hívők ahelyett, hogy őket a pápától mintegy távolállóknak tartsák, mindig szorosabban és bensőségesebben egyesüljenek a közös Atyával.
42 Igen, azt akarja a Szentatya, hogy fiait a maga közelségében és szívére ölelve lássa; ezt akarják — mint a felvilágosodott patriarchák egyike mondotta nekem — magok azok a még szakadárságban élők is, akik visszatérőben vannak az egységre; ők ugyanis bizonyos változatosságot akarnak látni és érzékeltetni a hét szakadár Egyház és a kath. Egyház között. És rosszul cselekszenek azok a hithirdetők és keleti ügyekkel foglalkozó tanárok, akik Krisztusszerető buzgalmukban azt mondják a még szakadárságban élő keletieknek, hogy visszatérve az egységre, keveset vagy semmit se cserélnek, ha megtartják ősi szertartásukat. Ellenkezőleg: a közös Atya gyermekeivé lesznek vagy mint ilyenek térnek vissza, nem cserélnek semmivel sem kevesebbet, mint elhelyezkedésűket az emberiség nagy keresztény családjában, ez pedig nem csekély dolog. A keletiek tehát mindig jobban oda lesznek láncolva a közös Atya szívéhez, de megmaradnak keletieknek. Legyenek állhatatosak mindig szertartásuk és dicsőséges hagyományaik ragyogásában, hogy a Kelet pihenjen meg — fogadjuk el ezt a kifejezést — a saját pompájában. Ez a Kelet a szentek oly nagy fényességével, az egyháztanítók oly nagy világító erejével, az alkotásaiban rejlő oly nagy erényekkel ren delkezik, hogy nem kell senkitől semmit se irigyelnie. És megpihenve szertartásának pompájában, még bőségesebben fog megpihenni a közös Atya szívén. Olaszból fordította: Id. Petrásovszky Leó,
jövendőket hirdeti nektek. Ő engem megdicsőít, mert az enyémből veszi és hirdeti nektek. Szent Ágostom, Lib. 15. de Trinitate: Azért sízánrnaizik! a Szentlélek ¿púgy Fiútól, minit az Atyától, mivell mindaz, ami az Árának tulajdona, az 'ő imiindeniható6ága s egyéb isteni tökélyei, ha&anMkép a Fiúi tuílajdoaua is. „Az enyéim ¡mtóá tied és a tied enyéim és ési megdicsőíttetem bennük." (Ján. 17. 10.) Sz. Ágoston, Lib. 6. de Trinitate cap. 20. Nem mondjuk, hogy a- Szenitlélek nem származik a Fiútól is, ment nem hiába mondatik az Atya leMoépiek lés a Fiú feHkének.
Szent Athanáz hitvallása: A Szentlélek az Atyától és Fiútól sem nem alkottatott, teremtetett, sem 'nem született, iumem származik.
' sem
nem
43
A görög egyház liturgikus énekeinek szerzői Ha liturgikus könyveink keletkezésének idejét megállapítani akarjuk, vissza kell menni az Anyaszentegyház felszabadulása idejére, (milánói rendelet 313.), mert amikor megkezdődött a keresztény templomok építése, ezzel egyidejűleg a nyilvános isteniszolgálat is, külsőségeiben is mind kiterjedtebb lett. A szoros értelemben vett liturgia (sz. mise szolgálat) szerzője tudvalevőleg Nagy Sz. Bazii egyházatya (379.), aki a Sz. Jakab apostol által írásba foglalt sz. mise szolgálatot átdolgozva öszszeállította annak végzési módját és az addig szájhagyomány útján elterjedt imákat és énekeket összegyűjtötte, de maga is sok imának és hymnusnak a szerzője. (L. Pelles: PastoralÍ3. Wien, 1885.) A N. sz. Bazil által megírt liturgiának imáit megrövidítette Aranyszájú sz. János egyházatya. (402.) A harmadik — a görög Egyházban használatos — liturgia az Előszenteltek liturgiája, melynek szerzőjeként Dialogos sz. Gergely pápát tartjuk. A görög Egyház Hymnariuma, mely troparionok, kontakionok, síztichirák és kánonokból áll, oly bőséges és gazdag, hogy az azokat magában foglaló Oktoéchos, Triodion, Pentekostarion és Ménea 15 nagy kötetet tesz ki. Ezen hatalmas anyag terjedelme miatt sem keletkezhetett rövid idő alatt s nem lehet egy szerzőnek a műve. Ezen liturgikus könyvek nem is őrizték meg az egyes hymnuszok szerzőinek a nevét, de azért nagyon sok sztichiránál és különösen kánonnál fel van jegyezve a szerző neve és a martyrologion az Egyház egyes szentjeinél is megjegyzi, hogy „kánonok költője." Ilyenek: Majumi sz. Kozma, Sztudita sz. Theodor és sz. József (testvérek), Szabbaita sz. István, sz. Theofán és sz. Theodor (ugyancsak testvérek), Sz. Germán patrarka és mások. Különösen a kánonok (L. magyarázatát a „Keleti Egyház" I. évfolyam, 2. számában a ,,Lexikon"-ban) legnagyobb részénél fel van tüntetve a szerző neve és közölve van a kánonnak az akrosztchisze is a görög szöveg szerint. (Az ószláv könyvek ezt fordításban közlik.) A liturgikus könyvekben megnevezett szerzők neveit évszázadok szerint, amelyekben éltek, a következőkben állíthatjuk össze: Legrégebbek az V. századból valók s ezek között a legtermékenyebb hymnusz-szerző Anatoliusz konstantinápolyi patriarka (453). Nincs nagyobb ünnep, melyen szerzeményei ne énekeltetnének s az ünnepi sztichirák legszebbjei az ő nevét viselik. Ilyen pl.: A legsz. Szűz születése ünnepén: Micsoda zaja ez az ünneplésnek? Joakim és Anna titokzatosan ünnepelnek mondván: örvendezzetek ma velünk Ádám és Éva, mert mi, akik előtt a ti vétketek miatt a paradicsom bezárult, ma a legáldottabb gyümölcsöt nyertük, az isteni gyermek Máriát, ki annak
44 bejáratát mindenkinek megnyitotta. Vagy pl. sz. Kereszt felmagasztalása ünnepén: Szent Kereszt, csillagoktól körülragyogott képben tűntél fel a nagy és ájtatos királynak a győzelem jeleként!... Az úr születése ünnepén: Az úr Jézus a sz. Szűztől születvén, mindenek felvilágosíttattak, a pásztorok zengedeznek, Heródes felháborodik, hogy az Isten testben jelent meg, a mi leikeink üdvözítője! úrjelenés ünnepén: A Jordán folyó mellett látván János Téged magához közeledni, mondd: Krisztus Isten miért jöttél a te szolgádhoz, ki a bűnt nem ismered ? . . . örvendetes hírvétel ünnepén: A hatodik hónapban leküldetett a mennyből Gábor arkangyal . . . s hozzá menvén felkiálta, mondván: üdvözlégy malaszttalteljes, üdvözlégy a be nem fogadható természet lakhelye mert akinek a menny sem elegendő, azt a te méhed befogadta; Üdvözlégy Ádám elhivója, Éva szabadítója, a világ öröme és a mi örvendezésünk! A legsz. Szűz elhunyta ünnepén: Ki az egeknél magasabb, a Keruboknál dicsőségesebb és minden teremtménynél tiszteletreméltóbb ... az ma isteni Fiának kezébe adja át az ő szentséges lelkét és őáltala mindenek örömmel telnek be s nekünk gazdag kegyelmet ajándékoz! Ezen szemelvényeket csak azért hoztam fel, hogy bemutassam, mily gyönyörűen mutat rá minden egyes ünnep titkánál azokra az okokra, melyek miatt nekünk örülnünk kell! Sok Anatoliusz szebbnélszebb ünnepi hymnuszainak a száma! Sz. Anatoliusz a szerzője továbbá az Oktoéchosz összes szombat esti ú. n. feltámadási három sztichira után következő „keleti" sztichiráknak. Ezek elnevezése téves fordítás folytán kapta a „keleti" elnevezést, mert ezek eredeti neve „Anatoliusz sztichirái" s a fordító „Ainatolt" keletinek fordtotta. Kánont azonban nem találunk egyet sem, mely az ő nevével volna jelezve. Az V. századból való író még az „édesszavú" sz. Román" (496), az edesszai egyház diakónusa. A legszebb alkotása Karácsony előünnepének sztichirái: Angyali Erők jöjjetek elő, Betlehemben a jászlakat készítsétek elő, az Ige születik, a Bölcseség közelédik, az Egyház az Istenszülő örömére fogadja a csókot! Emberek mondjuk: Hozzánk jövő áldott Istenünk, dicsőség néked! Külön dallama van, mely gyönyörű, lélekemellő! A VI. század írói S'zikeota Theodoz (42 vértanú sztichirái), István hadiopolisi püspök (litiai sztichirák a Legsz. Istenszülő születésére) és Szicíliai Simeon, kinek nevével vannak jelölve pl. Demeter nagyvértanú ünnepén az előverses sztichirák. A VII. század írói között találjuk Sz. Szofroniusz jeruzsálemi pátriárkát (032) és Krétai sz. Andrást (686). Ez utóbbinak Bűnbánati nagy kánonja, mely a görög Egyházban a Húsvét előtti nagyböjt ötödik hetének szerdáján este szokott nyilvánosan végeztetni, — oly szép és nagy mű, hogy annak ismertetése e cikk keretében nem fér el, annak külön fogunk helyet adni. De ezenkívül még igen sok kánonnak a szerzője Krétai sz. András; így ő írta a nagyhét minden napjára a hármasénekű kánont, Kenethozó asszonyok vasárnapjára (Húsvét utáni II. vas.) az utrenyei kánont, a legsz. Szűz szeplőtelen fogantatására, születésére, Ker. sz. János születésére, fejvételére, Péter és Pál apostolok ünnepére írt kánonok az ő nevét viselik homlokukon.
45 Legtermékenyebb volt azonban liturgikus könyveink hymnuszait tekintve a VIII. század. Erre az időre esik Damaszkuszi sz. János (760) és Sz. Kozma majumi püspök (756) működése. Különösen Dam. sz. János fejtett ki nagy munkát nemcsak az ünnepi sztichirák és kánonok megírása által (Karácsonyi, Vízkereszti, űrszínváltozási, Istenszülő elhunyási, Péter és Pál napi, Nagy sz. Bazil napi, Ker. Sz. János születési és fejvételi kanonjai), hanem a liturgikus könyvek öszszeállításában. Az ő nagy nevéhez fűződik az Oktoéchosznak az összeállítása úgy, ahogyan az a mai napig is használatban van. Az ő költészetét dicséri minden szombat délutáni vecsernyének az első három sztichirája, mélyek feltámadása sztichiráknak neveztetnek; ezekhez fűzte hozzá a fentebb említett Anatoliuszi sztichirákat. Megírta az oktoéchoszokban előforduló összes Istenszülői kánonokat mind a 8 hangra. Ott találjuk nevét a legsz. Szűz elhunytára írt sztichirák előtt. Mindezen munkáit túlhaladja azonban szépségben és a legsz. Szűz iránti legbensőbb hódolat kifejezésében a sz. Bazil miséken énekeltetni szokott hymnusz: Te Benned örvendez, malaszttalteljes, minden teremtmény: az angyali rendek s az összes emberi nem. Te megszentelt hajlék, lelki édenkert és a szüzek dicsérete, kitől megtestesült az Isten s gyermekszülött lett, bár öröktől Isten volt; mert Te a méhedet égi trónná alkotta s bensődet a mennynél ékesebbé tette. Te Benned örvendez, malaszttalteljes, minden teremtmény. Dicsőség Néked! Nem lesz érdektelen, ha elmondom, milyen körülmény ihlette meg sz. Jánost ezen hymnusz megírására. Sz. János u. i. mint a damaszkuszi kalifának előkelő udvari embere, levelet írt Konstantinápolyba a sz. képek védelmére. Izauri Leo császár, a sz. képek rombolója, ezért boszszút akarván állani, alattomos módon — hamisított levéllel — a kalifa előtt hűtlenséggel vádolta meg s a kalifa sz. János jobb kezét levágatta. Sz. János a legsz. Szűz képe előtt forró imában könyörgött, mire a kéz csodálatos módon visszanőtt. Ekkor sz. János lemondván földi javairól, szerzetbe vonult és megírta a fenti hymnuszt. < Vele egy korban élt Sz. Kozma majumi püspök, aki nagyon sok kánonnak a szerzője. Azokon az ünnepségeken, melyekre Dam. sz. János írt kánonokat, még egy másik: kánon is van, melynek majumi Sz. Kozma az írója. Vannak kánonjai Virágvasárnapra. Nagyhét keddjére, szerdájára, csütörtökjére és Pünkösdre. Keneljhozó asszonyok vasárnapján „A kenethozó asszonyok midőn a te sírodhoz érkeztek" kezdetű sztichira ugyancsak sz. Kozma nevével van jelölve és a Méneában is sok sztichira. < Ebben az időben élt sz. Germanosz konstantinápolyi patriarka is, kinek nevét különösen a Ménea sok' sztichirájánál találjuk feljegyezve, mondhatni: nincs nagyobb ünnep, melyre sz. Germanosznak sztichirája ne volna. így az Istenszülő születése ünnepén: Általános örömet árasztott e világra a szentéletű Joakim és Anna: a boldogságos Szüzet, ki legtisztább ártatlanságánál fogva az Istennek élő hajléka lett... és a többi előverses sztichira. Karácsony ünnepén: Jertek örvendezzünk az Úrnak, hirdetvén a jelen nagy titkot, mert a korlát közfala elbontatik, a tüzes kard megszűnik és a Kerub az élet fájától eltávozik és én pa-
46 radicsomi eledelben részesülök, melytől engedetlenségem miatt eltiltattam... és a többi sztichira. Vagy az előverses sztichirák: Nagy és dicső csoda történt ma, a Szűz kisdedet szült és méhe szeplőtelen maradt ... Vízkereszt ünnepén: Világosság a világosságtól tündöklött fel e világnak Krisztus üdvözítőnkben, ki Istennek jelenté ki magát, azért óh! emberek jertek imádjuk őt! Minden egyes hymnusza az Isten iránt lángoló szeretettel telített szív felkiáltása! Szebbnél szebb megnyilatkozása a nagy költői léleknek! A VIII. század írói között meg kell emlékezni Szabbaita István szerzetes atyáról (790) és a 808-ban elhunyt Teofán hitvalló, niceai püspökről, akinek nagyon sok kánonja van liturgikus könyveinkben. A következő IX. században éltek Sztudita Teodor szerzetes atya (894) és testvére, József (896); ez utóbbinak száznál több kánonját ismerjük, az előbbinek is nagyon sok kánonja van, de még több kánont írt sz. György nikodémiai érsek, aki nemcsak kánonokat, de sztichirákat is írt a zsinati atyák, Aranysz. sz. János és a legsz. Szűz templomba való bevezetésének tiszteletére. A 886—889. években uralkodó Bölcs Leo császárnak is vannak liturgikus könyveinkben sztichirái; így Lázár szombatján: „Urunk! Lázár sírját akarván látni, mielőtt önként a sírba helyezkedtél volna, azt kérdezted: hová tettétek öt?... kezdetű sztichirák és Pünkösd ünnepén a vecsernyén: „Jertek népek, imádjuk a három személyü Istenséget ... kezdetű sztichira az ő műve. Ebben az időben élt Kassziana nevű szűz, utóbb szerzetes-nővér, kinek szintén vannak könyveinkben szép hymnuszai; ilyenek: Karácsony vecsernyéjén a sztichira: Augusztus egyeduralkodása alatt a földön a sokak kormányzása megszűnt; Te is megtestesülvén a Szűztől, a sok isten bálványozása megsemmisíttetett. Egy világi kormány alá helyeztettek a városok, egy Istenség uralkodásában hittek a nemzetek is! . . . Nagyhét szerdáján az előverses sztichira: Urunk! a sok bűnbe esett asszony, ráeszmélvén istenségedre, a kenethozó szerepét vállalva, eltemettetésed előtt sírva hozza Neked a balzsamot . . . De mindezeknél szebbek és lelket gyönyörködtetők a Nagyszombatra írt kánon irmoszai, melyek ugyancsak Kassziana alkotásai, míg az irmoszokat követő troparionokat Márk szerzetes, hidruiti püspök írta. Ezen írmoszoknak 9-ike a nagyszombati sz. Bazil misén „Te Benned örvendez" helyett énekeltetik: „Ne sirass engem óh Anyám, látván magnélkül méhedben fogant fiadat a sírban; mert feltámadok és megdicsőülök és mint Isten dicsőséggel ruházom fel azokat, lak Téged hittel és szeretettel magasztalnak. Olvasva ezen éneket megérezzük azt, ha különben nem is tudnók, hogy — nő írta. Kassziana nevén kívül csak egy női névre akadtam még, Kumulá-ra, kinek Kenethozó asszonyok vasárnapján a vecsernyén énekeltetnek a sztichirái: Miért vegyítitek könnyeitekkel a kenetet?? Lássátok, a sírkő elmozdult, a sír megüresedett; az Élet által megdöntött enyészetet bizonyítják a pecsétek, az őrizet renyheséggel vádoltatik . . . A X. század írói között találjuk Simeon Metafraszteszt, kinek egyip-
47 tomi bűnbánó Mária tiszteletére írt kánonját és néhány sztichiráját 1 ismerjük. Ha a XI. század írói közül Nikita sztuditai szerzetest (sz. Miklós ereklyéinek átvitelére írt kánon), Fülöp szerzetest, edesszai Mihályt, cezareai Atanázt említem meg és megemlítem a különféle időszakokban élt Simeon Logothéta, Leontiuszt, Malaxát, Arzeniuszt — nem merítettem ki a tárgyat, ami nem is volt célom, mert ez egész nagy tanulmány tárgyát képezhetné. Célom volt rámutatni liturgikus könyveinknek századok folyamán való keletkezésére és fejlődésére és az azokban előforduló hymnuszok szépségére, egyes közismert énekek szerzőire, hogy aki ezeket megismeri, az meg is szereti és nagyobb érdeklődéssel fogja azokat olvasni, lelkes szeretettel fog a nagyszerű kincstárból istenfélelmet és jámbor istenszeretetet meríteni. Zapotoczky Igor Konstantin.
Szent Ireneus, Advers. Haereses 1. 10. Az egész földkerekségen, annak legvégső hatéráig elterjedt Egyház mvrvfl az apostoloktól, mind pedig azok tanítványaitól ugyanazt a hitet vette ójt. Aranyszájú Szent János: Bárhová kerülök, mindenütt fölöttem lesz az ég, hol az én Atyám lakik, aki engem semmiből teremtett s aki bizonyára most is atyailag gondoskodni fog rólam. Szent Efrém: A végnélküli bölcseség és szeretet nem lehet más, mint végtelenül ifjaz az ö nyilatkozataiban és végtelenül hű az ö ígéreteiben. Miként ugyanis a nap és a csillagok sokaságának fénye teremtésük óta mindmáig el nem homályosult sem el nem évült, úgy, hogy míg a test és vér ivadékai mind eltűntek a föld színéről, s idejük jöttével érett gabonaként learattattak, addig a nap és a csillagok fénye az Alkotó rendeletéhez képest minidig új marad erejében, époly bizonyosan megadja Isten, amint megígérte, a menyországot és örök boldogságot mindazoknak, kik szeretik öt.
48
A görögkatholikus egyház böjtjei VIII. Szabad hetek, vagy szabad napoknak neveztetnek a keleti egyházban a Farizeus és Vámos vasárnapját követő hét, a húsvét utáni (fényes) hét, a pünkösd utáni hét és karácsonytól vízkereszt vigiliájáig terjedő napok. A fölsorolt időkben szerdán és pénteken is szabad a húseledelek használata. Fölmentés mindenre, katalysis eis panta, razrisenije na vsja kifejezések állanak az egyházi könyvekben ezekre az alkalmakra, azaz fokozatokban megállapított böjt nincs, egyik-másik esetben nem nagy indok alapján. IX. Áttekintettük a gkath. egyház böjti rendelkezéseit, melyek az egyházi könyvek előírásai szerint általánosan kialakultak hosszú századok folyamán. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy a legújabb időkben a böjti fegyelem újból való rendezése szükséges. Mihályfi is megjegyzi, hogy a latin egyházban a böjt több változáson ment keresztül az utóbbi ötven év alatt, mint azelőtt egy évezreden keresztül. 21 A keleti egyházjog kodifikációjánál kétségkívül figyelemmel lesznek az eredeti előírások mellett kialakult gyakorlatra is, azaz a súlyt bizonyára az eledelek minőségére fogják helyezni, vagyis a keleti egyház böjti fokozatait alkalmazni. Ennélfogva a latin egyház böjti fegyelmére vonatkozó és az ú j Codexben található kánonok bizonyára ú j szövegezést kapnak, mivel a görög böjtre jelen formájukban nem mindenben alkalmazhatók. Pl. az 1250. can. a megtartóztatás (abstinentia) törvényét adja, eszerint tiltva van a hús és húsleves élvezete, de megengedett a tojás, tejféle és a zsír használata. Az 1251. can. 1. §-a a böjt törvényét írja elő, eszerint napjában csak egy jóllakás van, reggel és este csak kevés ehető; az ételek minősége és mennyisége helyi szokás szerint. (Ennélfogva hús is ehető.) 2. 5. Nincs megtiltva a húst és halat egyazon étkezésen használni, nincs tiltva az esti étkezést a délivel fölcserélni. Az 1252. eanon fölsorolja, hogy mikor tartandó a megtartóztatás, mikor a böjt törvénye és mikor a megtartóztatás és böjt együttesen. (Szigorú böjt.) Az 1253. és 1254. kánonok pedig az egyes helyek és személyek kiváltságairól s a korhatárról szólnak. A latinoknál megtartóztatás kötelező a 7. év után, a böjt törvénye pedig 21 év után 60 éves korig. A görögben a nomokánon szerint a betöltött 6-ik év után kötelező a gyónás, ennélfogva a böjt is.22 21
Mihályfi: i. m. 135. Trebnik Lemberg. „Dolzni sut' muzeskij pol ispovidaniem ispravl 'atisja . . . 116. kánon. 22
is
zenskij po
sesti
litich
49 Mindazok az okok, melyek a latin egyházat a böjti fegyelem olyan tág rendezésére indították, a gör. híveknél is megvannak. A protestantizmus keletkezése és terjedése ugyan a gör. szert, egyházak életét nem érintette annak idején, de az utolsó évtizedek életviszonyai mindenütt változást idéztek föl. Hazai szempontból az 1848—49. évek okoztak hirtelen fordulatot. A munkácsi püspöknek 1849. év végén megjelent körlevele rámutat az okokra, amelyek az általa már akkor kiadott lényeges böjti enyhítéseket indokolják. A fölkelők seregeinek ellátása, az élelmiszerek hihetetlen drágaságát okozták, a pénz elértéktelenedett, majd megsemmisült (Kossuth-bankók), a megszálló orosz-osztrák seregek élelmezési nehézségei stb. miatt a hívek nagy nyomorba jutottak. Majd következett a kivonulás korszaka, népkeveredés. Alig, hogy a mult századbeli háborúk okozta anyagi veszteségeket a lakosság kiheverte, kitört a világháború, melynek évekig tartó pusztításai sokkal súlyosabb és tartósabb következményeket teremtettek sokféle tekintetben. Ezek következtében a böjti fegyelem gyakorlatilag megváltozott, azonban a gör. szert, hívek közül még ma is tekintélyes számban akadnak olyanok, akik az eledelek minőségét illetőleg, az eredeti fegyelem szerint böjtölnek. A többiek pedig fölmentést igényelnek s azt a görög böjti rendszerben megadott fokozatok szerint használják. A mai magyarországi gör. kath. híveknél általánosságban a következő böjti rendet tapasztalhatjuk a gyakorlatban. Nagyböjtben egyesek száraz eledeleket és olajat használnak; szerdán és pénteken olajat sem. Mások halakat, olajat mindig használnak. Olaj hiányában vajat vagy zsírt is, de csak mint ételpótlékot. Vannak, akik hétfőn, szerdán, pénteken száraz böjtöt tartanak, a többi napokon tejes, vajas, tojásos, zsíros eledeleket esznek, némelyek húst is (népiesen: félbőjt). Vannak, akik csak vasárnapokon esznek húst, egyébkor, hétfőn, szerdán és pénteken szárazon böjtölnek, esetleg olajjal főznek, a többi napokon olajfélék hiányában vajjal, tejjel és zsírral. Ez a legáltalánosabb. Hasonló renddel böjtölnek hétfőn, szerdán és pénteken a többi időszaki böjtökben is, de a többi napokon húst is esznek. (Félbőjt.) Azonban a nagyhéten majdnem minden családban tartózkodnak a húsevéstől, némelyek halat, tojásos, tejes ételeket is csak nagykedden és nagycsütörtökön esznek, a többi napokon xerophágiát tartanak, főleg nagypénteken és nagyszombaton, mivel pászka szentelésig e két napon a szigorú böjtöt megtartják, amely szokás és előírás megfelel a legősibb pászkaelőtti (antepasehale) böjtnek. Halat nagyhét kivételével általánosan élveznek a gör. katholikusok, de Ker. Sz. János fővétele és a Sz. Kereszt fölmagasztalása ünnepén, továbbá a karácsonyi és vízkereszti vigilián, mint azt az egyes böjtök ismertetésénél jeleztük, nagyobbrészben nem esznek. Dr. Rusznák a C. I. C. böjti kánonjainak analógiájára görög jellegű kánonokat is szerkesztett a többször idézett művében.23 Ezeket nem találjuk teljesen következeteseknek, főleg az első, 1250. kánont a görög böjti fegyelem szempontjából, mert az abstinentia (megtartóztatás) a keleti böjti fegyelemben nem fokozatbeli terminus, hanem minőségileg ugyanegy a böjti fogalommal, csak az étkezésele számában nyújt az abstinentia (vozderzanie) enyhítést, mert kétszeri jóllakást enged meg. A görög böjti fokozatok: 1. Tyrophagia (túrós, ill. tejes, vajas böjt). 2. Katalysis ichthyos (halas böjt). 23
Dr. Rusznák i. m. 156—158. old. 1250—1254. Can.
50 3. Katalysis vinou kai elaiou (olajos bojt). 4. Xerophagia (száraz bojt). Mindezek a fokozatok szombaton (nagyszombat kivételével) és vasárnapokon mindig csak megtartóztatási (görög értelemben) böjtök. Ezekből a 3. és 4-ik fokozat összevonható és margarin továbbá állati zsírral, mint ételpótlékkal kibövíthető lenne. Olajok hiánya miatt a legtöbb vidékeken ennek következtében mint enyhített xerophagia szerepelhetne, egyébként szigorú böjt (xerophagia) lenne. A föntiek értelmében gyakorlatilag — figyelemmel a magyarországi viszonyokra — a következő összeállítás adható: 1. Tvrophagia (túrós, ill. tejes b ö j t ) : minden szerdán a böjti időkön kívül és a vajas héten mindennap, továbbá a böjti időszakok szombatjain, az utóbbi esetben kétszeri jóllakással. 2. Halas böjt Íratnék elő minden böjti időszaki szerdára és a böjti időszakon kívüli péntekekre, továbbá ugyanez hétfő, kedd, csütörtökre is a böjti időszakokban is, valamint Ker sz. János fővétele (aug. 29.) és a sz. Kereszt fölmagasztalására (szept. 14.), bármilyen napra is esnek ezek a böjti jellegű ünnepek. Azonban szombat és vasárnapokon a kétszeri jóllakás megengedett, ha ezekre a napokra jutnak. Ugyancsak halas böjt lenne a nagyhét is, nagypéntek és nagyszombat kivételével. 3. Xerophagia (száraz böjt) íratnék elő enyhítve a böjti időszakok péntekjeire, de nagypéntekre, nagyszombatra, továbbá a karácsonyi és vízkereszti vigiliákra szigorú, száraz böjt. Nagyböjtben csak két nyilvános ünnepünk eshetik. Jézus találk. Simeonnal (febr. 2.) és Jézus fogantatása (márc. 25.). H a a febr. 2-iki ünnep a nagyböjtbe jutna, tyryohagiás lenne, ugyanez állna a márc. 25-ére ha, nagyhéten kívül esne bármely napra, azonban, ha nagyhétre esnék ez az utóbbi ünnep, akkor nagypéntek és nagyszombat kivételével csak halas böjt maradna. Természetesen tyrophiás böjtben halat enni, olajat használni szabad. Egyébként a többi nyilvános ünnepek — karácsony és vízkereszt ünnepének mintájára — bárminő napra is esnek, fölmentést nyernének mindenre, azaz a böjti fokozatok alól kivétetnének, valamint az összes vasárnapok is, mire támpontul szolgálna az őskeresztények szakása és a kialakult gyakorlat. Tekintettel arra, hogy a görög böjti fegyelem ismertetésénél elsősorban a magyarországi viszonyainkat vettük nézőponttul, jól tudjuk, hogy a kodificátiós szöveg megszerkesztéséhez több helyi szokásnak mérlegelése és összeegyeztetése válik szükségessé. Végül nézetünk e1 jen is az: Plus valent pauca, at legalia quam eomplura, si illa illegalia sünt. A megváltozott életviszonyok rendezést kívánnak böjti fegyelmünkben, azonban arra is legyünk figyelemmel, hsogy a keleti szert, hívek most is a legkitartóbbak a böjti idők ősi szellemének megőrzésében. A továbbiakban is népünk erőteljes, helyes konzervativizmusa megőrzendő és irányítandó. „Sollicitos oportet nos esse circa disciplinam ieiunalem Ecclesiae nostrae orientális tenendam et conservandam, per quam disciplinam per carnis castigationem animae immortalis salutem promovere intendimus, propterea attendere debemus, ut cum per ieiunium
51 -corpus atterimus, anima peccatis abstinet, mens a culpa ieiunet, orationibus igitur elemosynis aliisque operibus invigilemus.24 Az egyházi böjtök a lelki és tesi képességeket fejlesztik, továbbá imádságra, a nyomorba jutottak iránt való alamizsnálkodásra és a többi erkölcsi erények szolgálatára nevelnek. A böjti időszakoknak a liturgikus könyvekben most már általánosan kialakult tartalmát — a nagyfokú enyhítések következtében, melyek a kodificatió megtörténte után érvényre jutnak — megrövidíteni nem lenne célszerű, azonban a böjti fegyelemmel kapcsolatos tiltott időket módosítani kívánatos lenne. (Vége.) Szemerszky János.
Vladimír Szolojov „Oroszország és az egyetemes egyház" c. tanulmányában írja: I „Mint az igaz és tiszteletreméltó keleti pravoszláv görög-orosz egyház tagja, a hit dolgában legfőbb döntő tekintélynek ismerem el azt, akit elismert sz. Irén, Nagy sz. Dénes, sz. Athanáz, Aranyszájú sz. János, sz. Cyrill, sz. FlAvián és mások: — Péter apostolt, aki utódaiban él." Időszerű kérdés: „Azt hiszitek, hogy, aki az egyház egységéhez nem ragaszkodik, az talán fog ragaszkodni a hitegységhez?" (Szent Cyprián.)
24
Dr. Suba többször idézett kézirata: de ieiunio.
52
KRÓNIKA Mihályfi Ákos dr. Magyarország kormányzója Mihályfi Ákos dr. villersi c. apát, egyetemi tanárt nyugalombavonulása alkalmával a II. osztályú magyar érdemkerszttel tüntette ki. Érdemeit, melyek által a jeles tudós e magas kitüntetésre rászolgált majd méltatják mások: a cisztercita-rend, melynek soraiból kimagaslott, a Szent István Társulat s az ennek kebeléből kiemelkedett Szent István Akadémia, melynek egyik legjelesebb tagja és munkása volt, a katholikus tudományos sajtó, melynek a Katholikus Szemle élén irányjelzőként állott, a kath. tudományos irodalom, mely kevés nagyobbstilű ír.val rendelkezik s az egyetem, elsősorban pedig annak hittudományi kara, melynek mindenkor dísze volt. Méltatni fogják a tudományos, vallási és társadalmi egyesületek, melyekben vezetőszerep jutott minden jóra kész, és mindenben kiválóságra termett egyéniségének. Egy érdemét azonban lehet, hogy elfelejtik, de ha el sem felejtenék, nekünk akkor is kötelességünk volna méltatni: Mihályfi Ákos dr., mint a budapesti Pázmán-egyetem hittudományi karának liturgia-professzora megfizethetetlen szolgálatot tett a keleti unió ügyének, mikor könyveiben és előadásaiban hallgatóival megismertette és megszerettette a keleti — közelebbről a bizánci — liturgiát s ezzel pár évtized papi generációját közelebb hozta ahhoz a megértéshez, lelki harmóniához, mely a két egyház egyesülésének alapföltétele. A mi szemünkben ezzel szerzett magának legnagyobb érdemet, s hisszük, hogy Isten szemében is. És ezért sorakozik fel most a Keleti Egyház is egész nagy olvasótáborával azok közé akik kitüntetése alkalmából igaz szeretettel üdvözlik. K. J . — Luttor Ferenc dr. Miskolcon. Dr. Luttor Ferenc pápai prelátus, a vatikáni magyar követség kánonjogi tanácsosa s a Keleti sz. Kongregáció consultora a múlt napokban 1?. igatást tett hajdudorogi Papp Antal c. érsek, miskolci apostoli kormányzónál s folyóiratunk főszerkesztőjét is felkereste. — A román gör. kath. egyház gyásza. Lapunk nyomása közben vettük hírét, hogy Suciu (Szűcs) János gyulafehérvár—fogarasi érsek január hó 26-án Balázsfalván elhunyt. Suciu halála után a román gör. kath. püspöki karnak már csak egyetlen olyan tagja maradt —- Hosszú Gyula szamosújvári, illetve kolozsvári püspök — kit még a magyar király főkegyúri ténykedése emeít jelenlegi főpásztori trónjára, s aki — hír szerint — most az érseki trónon Suciu utóda lesz.
— A lembergi gk. theológiai akadémiának az elmúlt tanévben 376 hallgatója volt kilenc gk. egyházmegyéből (3 galíciai, 2 kárpátaljai, körösi, 2 északamerikai és kanadai egyházmegye). A professzorok száma 24, akik magasabb képzettségüket részben Eómában, részben neves külföldi egyetemeken (Freiburg, Bécs, Innsbruck, Páris) szerezték. Az akadémia tantervében különös súlyt vet az unió, a keleti liturgika, a keleti egyházjog és egyháztörténelem előadására. — „Bohoszlovia " (Theologia) címmel külön folyóirata is van az Akadémiának. — „Az átlényegülés időpontja a szent misében" című cikkünk folytatását anyagtorlódás miatt csak jövő számunkban hozhatjuk.
53 őszentsége egyházkormányzati decennirana — számokban. Február ho 12-én hódolattal ünnepli az egész keresztény világ XI. Pius pápa trónralepesenek é v f o r d u l ó j á t . Tavalyi évfolyamunkban mi is fiúi ragaszkodással igyekeztünk megvilágítani, hogy mit köszönhet a katholicizmus és az egész világ az^ o bölcs uralkodásának. Most nehany számadattal óhajtjuk megvilágítani, hogy mit tett ő Krisztus országának terjesztéséért. Minden magyarázatnál beszedesebbek ezek a számok: Uralkodásának első tíz esztendejében meg lett szervezve 130 missiós terület. A katholikus egyház tagjává lett hatmillió lélek. A missiós papok szama 2374-re emelkedett, akik között már 980 a bennszülött papok száma. A bennszülött papság missiós értéke és hatása szinte kiszámíthatatlan lesz a lelkek megnyerésében. 130 ú j szeminárium letesült kormányzása alatt, amelyekben kiképzést nyert közel negyvenezer katechéta és tizenkétezer világi kise^tő. Az aratás nagy munkájába 17 ú j _ férfi és 110 ú j női missiós szervezet állott be. Majdnem tizenkétezer ú j iskolában közel hétszázezer tanuló jutott el Krisztus világába. 244 árvaház és 90 kórház hirdeti az egyház igazi szocializmusát azoknak, akiket azelőtt a pogány felfogás az élet mostoháiként kezeltek. — Orosz-ikonok kiállítása Helsinkiben. Nem régen zárult be Finnországban az orosz-ikonák gazdag kiállítása. A képek legnagyobb része Finnország tulajdona, megvette az oroszoktól. 140 eredeti képen kívül igen sok másolat volt kiállítva. A legrégibb kép volt Sz. Mihály képe a XI. századból, Szűz Mária elhunyása a XII. sz. végéről, Krisztus születése a XV. századból (Novgorod) stb. Az orosz ikonákon kívül sok más kelti kép is volt kiállítva Szerbiából. Krétából stb. Az egyházi ruhák közül a legrégibb volt 2 bizánci epitrakélion (stóla) a XV. századból. A finnsajtó nagyra értékelte a kiállítást. — A Sz. Bazil-rend bikszádi folyóirata, a Cuvántul Adáverului januári száma a Keleti Egyházat a következőleg méltatja. „Ez a magyarországi egyházi gk. szemle azzal a célzattal indult meg, hogy legyen a nyilvánosságnak egy olyan szerve, mely a keleti egyház ügyeit teljes egészében fölkarolja. Ennek a célnak meg is felel. Cikkei általános érdeküek és tagadhatatlan értékek, melyek a mi figyelmünket is megérdemlik."
A recenzió kapcsán csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a K. E. egyéves fennállása alatt Charbintól Chicagóig, Karéliától Egyiptomig ismeretessé vált s összeköttetéseket szerzett az unió orthodox barátaival. — A Hagia Sophia, mint a Pantainos írja, múzeummá lesz. „Ez a templom — írja a nevezett lap — 1453. május 29. óta nemzeti szimbólummá magasztosult és vallási jelentőségét teljesen elvesztette s most már az utolsó reménység is eloszlott arra nézve, hogy a nemzet óhaja valaha teljesüljön. A török kormány ugyanis teljesen átengedte a régiségtudománynak. Végleg elcsöndesednek a minaretek s a müezzinek átengedik helyüket az archeologusoknak.'' — Megtérések a katholikus Egyházba Magyarországon 1933-ban. Ebben az esztendőben 6829 áttérés történt, ennek 44.3%-a a római katholikus Egyház javára. A reformátusok közül 2200 tag tért át más hitre, ezeknek 78.8%-a a romai katholikus hitet vette fel. Az izraeliták közül 909-en hagyták el a mózesi hitet és ezeknek kétharmadrésze a katholikus egyházba tért át. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a vallásváltozás következtében beállt nyereség tekintetében a baptiszta felekezet áll második helyen, amely felekezet a legfeltűnőbben a reformátusok és a görögkeletiek között terjed. Legszembetűnőbb vesztesége (762 főnyi) az izraelitáknak volt. — Ezen adatokat olvasva a görögkeltiekkel való foglalkozásról vallott felfogásunk igazolását látjuk. — Unitus propaganda c. a. a „Pantainos" január 10-i száma fölpanaszolja a görög kormány türelmességét, mely lehetővé tette, hogy Athén legközpontibb helyén unitus propaganda-központ működhetik, melynek az a célja, „hogy az orthodoxokat a Vatikánnak rendelje a l á . " Az unitus-központ, mondja a lap, a járatlanabb híveket orthodox tipikon szerint végzett szertartásokkal és prédikációkkal vonja magához és sok prozelitát fog azzal, hogy olyan benyomást kelt, mintha az orthodox és a katholikus egyház között semmi egyéb dogmatikus különbség nem volna, csak a pápa fősége. A lap bizonyos rezignációval állapítja meg, hogyha a kormány továbbra is az eddigi módón kezeli az ügyet, nemsokára az egyébként is megfogyatkozott orthodox egyházmegyék némelyikének megszüné-
54 séhez fog vezetni, mert az athéni központ ma már mindenhová kiküldi embereit, hogy „pros meizona doxan tou Theou" latinizálják a görögöket. — Új görögkeleti paróchia Miskolcon. Az 1930. évi népszámlálás szerint mindössze 219 lelket számláló miskolci görögkeleti egyház kettészakadt. A görög liturgikus nyelvet nem értő, bevándorolt bolgárok hazájukbeli papot hoztak maguknak, ki a szertartásokat ószláv nyelven végzi. A bulgárok kérték, hogy papjuk a gör. keleti templomban misézhessen, de nem nyertek rá engedélyt, mert a bulgáriai gör. kel egyház máiévekkel ezelőtt autokephál-egyházzá alakult, miért is Konstantinápolyban a bulgárokat „schizmatikusoknak" tekintik. Az ú j hitközség a Gróf Apponyi Albert-utca egyik házában rendezett be magának, ikonosztázzal is fölszerelt ideiglenes kápolnát. — Az elmúlt évben Angliában 12.206an tértek vissza a kath. Egyházba. 1924től 1933-ig összesen 121.Í56 megtérés történt. Az utóbbi évek egyik legérdekesebb megtértje Alice Adelaide Needham asszony, a világhírű zeneszerző, akit röviden csak „Írország h á r f á j a " néven emlegetnek. — Anottinghami püspök szavai élesn rávilágítanak az anglikán egyház törekvéseire. „Az elmúlt évben egyházmegyém területén 17 anglikán lelkésszel ismerkedtem meg, akik valamennyien a római Egyházzal való egyesülés után sóvárogtak." (Magyar Sión.) — A buenos-airesi eucharisticus világkongresszus határozatai. Az „Osservatore Romano" annak idején közölte a világkongresszusról hazatérő Pacelli bíboros megható benyomásait, amelyeknek szinte megrázó akkordjaként kb. kétmillió zarándok, negyvenezer katona és kétezerkétszáz pap borait le hódolattal az Eucharistiában jelenlevő üdvözítő előtt a záró-körmenetben. A világkongresszus határozataiba pompásan kapcsolódik bele a mi szerény munkairányunk is. A határozatok summája ez a három pont: 1. Az emberiségnek mindig szüksége volt Isten segítségére és kegyelmére, — de különösen korunkban van rá szüksége. Az Eucharistia valóban ezen kegyelem ajándéka az éhező és szomjazó emberiség számára. 2. Az emberiségnek mindig szüksége van világosságra, valamint látható és érzékelhető vezetésre, — ennek jóvoltából a Krisztusban való egységre. Áz egységnek szimbóluma és biztosítéka a pápaság.
3. A Krisztusban való testvériség a népek alapvető szociális törvénye és az egész világ békéjének egyetlen útja. — Az eperjesi egyházmegye kegyes alapítványainak kimutatásait közli az ottan megjelnő „Ruszkoje Szlovo." A kimutatásból örömmel látjuk, hogy a a háborús veszteségek és elértéktelenedés után is tekintélyes vagyont kezelnek anyaegyházmegyénkben, mert a tőkeálladék az 1934. év végén több. mint másfél millió cseh koronát tett ki — az 1933. évvel szemben több mint 34 ezer cseh korona szaporulatot mutat. Ez az eredmény mindenesetre csak az okos gazdálkodás eredménye lehet. A tőke állagban a miskolci Apostoli Adminisztratúranak és a hajdúdorogi egyházmegye eperjesegyházmegyei eredetű parochiáinak mise és egyéb alapítványi öszegei is benne vannak. — Az „Agru", a román görögkatholikusok szövetségének őszi kongresszusáról, melyet most Lúgoson tartottak, részletes beszámolót hoz a bikszádi bazilita folyóirat, a Cuvántul Adeváralui. A kongresszusi ülések sorát az Agru központi bizottsága kezdte meg. Ezt követte a gör. kath. román nők egyesülete szervező bizottságának gyűlése. A tulajdonképeni kongresszus főpapi misével kezdődött. A nagygyűléseken kívül, mely különféle problémákról tárgyalt, gyűléseket tartottak a Máriatársulatok küldöttei és más egyesületek is. A kongreszus második napjára a román király is megérkezett s a gör. kei. templomban tett rövid látogatás után a miniszterekkel együtt a gör. kath. székesegyházba vonult, hol Nicolescu püspök üdvözölte. A király jelenléteben szjaitelték föl a székesegyház ú j ikonúffltázionját. Mise után a király és kísérete résztvettek az ünnepélyes eucharisztikus körmenetben, majd pedig az Agru díszgyűlésén is. A kongresszus határozatai alapján az Agru lépéseket tesz illetékes helyeken, hogy gör. kath. községekben csak gör. kath. tanítókat alkalmazzon az állam, tiltsa ki az erkölcstelen iratokat, a román hadseregnél megfelelő számú unitus tábori lelkészt is alkalmazzanak, tiltsák el a magzatülést, gondoskodjanak a Székelyföld románjairól s végül kimondották, hogy Bukarestben gör. kath. székesegyházat építenek. — Lutheránusok és görögkeletiek közeledése c. alatt a Katolikus Szemle januári számában olvassuk, hogy a sr.ovjot közelsége és az eszt területre is átható atheista propaganda miatt a 800
55 ezer főnyi lutheránus és a 200.000 főnyi eszt orthodox egyház közös akciót kezdett. Sándor eszt metropolita előbb a 2000 főnyi katholikussággal való egyesülésre gondolt, angol hatásra azonban inkább a lutheránusok felé fordult. A múlt évig a tallini metropolia papsága a lutheránusok főiskoláin nevelkedett s csak egy orthodox tanár külön előadásaiból tanulta meg a két hitrendszer eltéréseit. 1934-ben Petseriben orthodox theologia nyílt, melynek 40 hallgatója közül 10 szintén luthseránus. A Korunk Szava a balti államok katholicizmusáról írva, január 15-i számában pedig azt í r j a : „Az eszt katholicizmusnak (számuk az ország összlakosságának 0.2%-a) különleges helyzete van: szinte egyik legaktivebb gócpontja északon az unionista mozgalomnak s így évről-évre növekszik és terjeszkedik Egyetlen kis,, alig 15 tanulót számláló szemináriumában bennszülött papokat nevelnek. A kedvezőtlen viszonyok ellenére a balti államok katholicizmusa lassú, de állandó fejlődés útján van. A balti államok kormányai idegenül viseltetnek vele szemben s a szovjet-közelség dacára sem hajlandók legalább is^ kultúrszemlélet terén közelíteni hozzá." — A ciprus-szigeti Leukóziában megjelenő Aposztolosz Barnabász című lap, az orthodox érsekség hivatalos orgánuma december 31-én megjelent 18. füzetében áttekintést nyújt az év irodalmi eseményeiről s benne a Keleti Egyházról is megemlékezik. — Oroszországból közli az „Apostolát": Katakombákat és más búvóhelyeket fedezett fel nemrég az orosz rendőrség, amelyekben a pravoszláv hívek ájtatoskodtak. Ezért a szovjet hatóság Orlcmajorov pravoszláv püspököt hat évi szibériai száműzetésre ítélte. Az oroszországi katholikusoknak megengedte a Szentséges Atya, hogy este is, egész éjfélig járulhatnak a szent áldozáshoz. így akarja a vasárnapi sz. mise hallgatók számát szaporítani, mert a vasárnapi munkakötelezettség miatt erre máskép módjuk nem volna. Frisen krimi katholikus püspök, aki még szabadon jár, bejelentette, hogy a csizmadia ipart fogja folytatni, mert különben elvesztené jogát az élelmiszerje
tartottak esőért, amelyeket a papok vezettek. A lakosság nagy csodálkozására a kommunista hatóság az istentelen szervezteknek megtiltotta a körmenetek megzavarását. — Az alexandriai patriarchatus hittani főiskolája. Alexandriában 1926 október 4/17-én thseológiai iskola nyilt „Szent Athanáz-hierodidaszkálion'' címen, melyet utóbb Heliopoliszba helyeztek át. Első hatéves tanfolyamából 1932-ben 11 i f j ú került az egyház szolgálatába, azóta újabb 33 végezte el az iskolát, mely eddig a görögországi hierodidaszkálionok tantervével működött. A patriarchalis synodus mult év július 9-i határozatával az intézetet mint az alexandriai patriarchátus theológiai főiskoláját a magas ab b theológiai kiképzés szolgálatába állította. Az intézet címe „Hierodidaskaleion Hagios Athanasios" marad az egykori alexandriai „Didaskaleion tón hierón Lógón" emlékére, melynek hírneves tanárai Sz. Paiftaenus, Kelemen, Orígenes, Didymos, Dénes stb. voltak. Az ú j főiskola négy évfolyamú. Egyes évfolyamának tárgyai és heti óraszámai a következők: I. év. Újszövetségi hermeneutika és írásmagyarázat 2, Ószövets. bevezetés és hermeneutika 2, görög nyelv 2, egészségtan 1, újszöv, bevezetés 2, egyháztörténelem 2, patrología 2, bevezetés a theologiába 1, latin nyelv 2, ált. pedagógia 2, testtan 1, arab nyelv 6, angol nyelv 3, egyházi zene 4, technikai tudományok 2. Összesen 33 óra. II. év. Ószöv. bevezetés és hermeneutika 2, újszöv. bevezetés 2, újszöv, írásmagyarázat 2, egyháztörténelem 2, patrología 1, liturgika és hymnologia^ 2, zsidó régiségtan 1, latin, nyelv 2, ált. tanítástan 2, neveléstörténet 2, lélektan 1, arab ny. 5, angol ny. 3, egyh. zene 2, technika 2. Összesen 31 óra. III. év. Dogmatika és dogmatörténet 2, újszöv. hermeneutika és magyarázat 2, egyházjog 1, egyháztörténelem 2, patrología és patrisztika 2, szertartástudomány és szertartástörténet 2, apologetika 2, egyházszónoklat 1, régiségtan 2, tanítási módszertan 2, filozófia 2, arab nyelv 4, angol ny. 3, technika 1, zene 2, liturgika és himnologia 1. Összesen 31 óra. IV. év. Dogmatika 2, szimbolika 2, keresztény ethika 3, egyházjog 3, apologetika 2, pasztorális 2, egyházszónoklat 2,^ arab ny. 2, angol ny. 2, állami jog- és közigazgatástan 2, dikaszterika 2, egyh. zene 2. Összesen 25 óra.
56 A főiskolára gimnáziumi végbizonyítvánnyal bíró i f j a k a t vesznek Tol. Az eddigi theologiai iskolák végbizonyítványával a II. évfolyamra lehet beiratkozni. A theologiai tanulmányokat papok adják elő, a többi tárgyakat nem papok is taníthatják. A négy évfolyam kr zül egyik évben csak a két páratlan, a másikban csak a két páros számú fog fennállani. A IV. évfolyam végén három tantárgyból tett írásbeli és az összes theologiai tárgyakból tett szóbeli vizsgálat után a végzettek oklevelet kapnak, melynek szövegezése csaknem a mi doktori oklevelünknek felel meg. — Orthodox-görög egyházi lap indult Newyorkban „Ho Orthodoxosz Paratér é t é s z " címen. A lapot az északamerikai görög érsek adja ki. —Tíz éves az orosz-katholikus mozgalom Mandzsúriában. A f. év vízkereszt ünnepén volt tíz éve annak, hogy az első görög ritusu sz. misét bemutatták Harbinban s Sz. Szaniszlóról nevezett lat. szert, katholikus templomban. Azóta igen nagy haladást tett ez a katholikus mozgalom, amely a kiválóan megszervezett, Sz. Miklósról nevezett Lyceumban lelki és tudományos alátámasztást is nyer. A mandzsúriai „bizánci szláv ritusú egyházmegye" szellemi életének értékes és érdekes szócsővel a „Katolicseszkij Vjesztnik — Bulletin Catholique" havi folyóirat, amelynek IV. évfolyama oly eleven hitéletről számol be, hogy bátran tanulhatunk belőle. Novemberi számában egész terjedelmében közli azt a vitát, amelyet a liarbini gör. kath. missió
a pravoszlávokkal 1934 április 23—30-ig folytatott. (Visszatérünk rá!) Múlt évi decemberi számából kiemeljük a Sz. Vladimírról és az oroszok megkeresztelkedéséről szóló alapos cikket, Volkonszkij hercegről írott emlékezést s a fajról és nemzetről szóló elmefuttatást. A harbini egyházmegye adminisztrációjában egy ideig részt vett P. Jávorka gör.^ szert, jézustársasági atya is, akit hazánkban is jól ismertünk s aki most Rómában tartózkodik. (sz.) — Helyreigazítás. Egyik múlt évi számunkban teljesen megbízható informátió alapján azt írtuk, hogy az Ungváron megjelnő Duspasztyr c. hivatalos laptól nyelvi okokból vált külön az eperjesi egyházmegye. A szerkesztőség most annak közlésére kért fej. hogy az eperjesi egyházmegye kizárólag azért nem tartotta fenn a közös hivatalos orgánum jellegét, hogy az Eoerjesen megmegjelenő „Russzkoje Szlovo"-t ezáltal anyagilag is támogassa. — Doroszlai Mihály dr. szegedi gör. kel. lelkész annak közlésére kért föl bennünket, hogy a szentesi püspökválasztó zsinaton nem volt jelen, sem a szegedi gör. kel. magyar egyházközség nem volt képviselve. Németh István szir-orthodox püspökkel semmiféle egyházi összeköttetésben nem állott. (Mi adatainkat a napilapok közléséből vettük s azok valódiságát ellenőrizni nem állott módunkban.) Végül kijelenti, hsogy ő nem aposztatált pap (amit cikkünk róla nem is állított), mert ősrégi gör. kel. család sarja, kit a budai püspök szentelt pappá.
é * „Misszijnöj Kalendarj." (Missiós naptár) címen jelent meg Ungváron a munkácsi és eperjesi egyházmegyék missiós tevékenységét vázoló 1935. évi naptár, amelynek értékes közleményei hasznos szolgálatot fognak tenni a két egyházmegye missiós ügyének. Ez a naptár szép bizonysága annak is, hogy az unió és missió szolgálata milyen szépen egybe fonódtak ott, ahol ezeknek iker-voítát és egymásra való hatását valóban ismerik és értékelik. A naptár közleményei közül kiemeljük Sztojka Sándor munkácsi püspök, Gojdics Pál püspök, eperjesi apostoli kormányzó főpásztori buzdításait. Ilniczky Sándor kanonok-szerkesztőnek „Az egyház hely-
zete a kárpátalji rutén földön a forradalom u t á n " c. dolgozatát, amelynek adatai bennünket is közelről érintenek s amelyeket mi is közölni fogunk. Megemlítjük továbbá Chira Sándor rektor-kanonoknak a készülő prágai katolikus nagygyűlés kapcsán írott, Csekán Ivánnak Szent Jozafát vértanú életét és érdemeit tárgyaló cikkét. Ezeken kívül több missiós és szépirodalmi közlemény, valamint e"— Lurdról közölt ismertetés is emeli a naptár tartalmának értékét. A hitterjesztés pápai egyesületének világos ismertetését is n y ú j t j a a sikerült illusztrációkkal díszített s egyébként is Ízléses kiállítású naptár. Sz.-Sz. I. dr.
57
FIGYELŐ Eugcnika és papi nőtlenség Hasonló címen a Magyar Kultúrának 1934 szeptember 20-i számában megjelent hosszabb tanulmányomat a „Keleti E g y h á z " c. nagyra értékelt folyóiratuk 1934. novemberi száma (306—7. lapon) ismertette. Mivel az ismertetes bizonyos téves megállapításokat szűr le tanulmányomból s így messze kirí folyóiratuk megjelenési formái közül, tisztelettel kérem soraim közléset tanulmanyom s a Magyar Kutúra reputációja végett is. A kissé szétfoszló ismertetest három pontba sűrítve veszem kiigazítás aiá. 1. Tanulmányomat a recenzens úr a Magyar Kultúra cikkei közt kissé „diszszonánsnak" látja, „mely a papi nőtlenséget nem éppen szerencsésen veszi védelembe." Ezzel szemben áll a magyar folyóiratirodalomnak csak büszkeségére való tény, hogy épp e tanulmányomat a Berlinben (Lukén & Lukén-Yerlag) megjelenő „Die Auslese aus Zeitschrifter aller Sprachen" c. neves folyóirat 1934 decemberi száma (891—2. lapokon) szinte szórói-szóra leközölte „Eugenik und Zölibat" címen, mégpedig a szerző s a kiadók tudta nélkül. Tehát pusztán a tanulmánvban bennrejlő okfejtések s mondanivalók értéke s európai érdekeltsége miatt. —• Az pedig köztudomású, hogy e német folyóirat hatástávolsága Shanghaitól Torontóig, Tokiótól Washingtonig, Sidneytől Oslóig s Calcuttától Athénig ér. A magyar folyóiratok közül csupán a Magyar Kulútura és a Nouvelle Revue de Hongrie c. folyóiratot tartotta közlésre érdemesnek (ez utóbbinak e sorok írója egyébként szintén dolgozótársa.) A nagy európai és világérdeklődés egyáltalában nem tartotta még csak kissé sem disszonánsnak tanulmányokat. Sőt! 2. A szakismeret helyreigazítása végett külön kell hangsúlyoznom még egyszer, hogy fajbiologiai s örökléstani szempontból nem áll, amit a tanulmányomat ismertető úr kiolvasni vél, hogy t. i. „a gyermek inkább az anya tulajdonságait örökli, mint az apáét s ebben elsősorban Sarolta és Vajk p é l d á j á r a " hivatkozom. Téves elejétől végig. Azt írtam, ami egyébként velejéig örökléstani tény, hogy a gyermek nemcsak az apa tulajdonságait, hanem az anyáét is örökölheti, hiszen a kromoszómákon megfészkelődő génpárok fele mindig anyai gén. A fenotípusba felszínre vetődő tulajdonságok éppoly érvényre juttathatják az anya, mint az apa tulajdonságait. Tehát már fajbiologiai szempontból is teljesen fölösleges papokat nősülésre kényszeríteni, hiszen az örökléstan adottságai szerint igen sokszor nem is az atyának, hanem épp az anyának tulajdonságai öröklődnek át. (Ha lehet, szerénytelenség nélkül vagyok bátor a Magyar Szemle Társaság kiadványai közt nemrég megjelent „Eugenika " c. könyvemet a recenzens úr figyelmébe ajánlani, ahol alapvető ismereteket is közlök e tekintetben.) — Erre „elsősorban" nem Saroltát és Vajkot, hanem Timóteust és anyját Eunikét, meg nagyanyját Loiszt (Tim. II. 1, 5.) és Ágostont meg Mónikát említettem. Ami pedig „a cikk befejező szavainál nem igen é r t " a t. recenzens úr, azt, sajnos, kénytelen vagyok újból való elolvasására ajánlani. Könnyen érthető, hogy előzőleg felsoroltam a protestáns eretnekvezérek közül azokat, akik valamikor katholikus papok voltak s aposztaták lettek. Majd utána vetettem egész világosan, hogy ezeknek emlékét az Isten még utódaikban is bünteti: nyomtalanul veszett ki családjuk, főleg eugenikailag. Valami misztikus átok borong tehát a körül, aki a Testet és Vért otthagyja a test és vér mámora végett, az Oltár elé prostituált lélekkel tehát nem lehet állni. Ez színigazság. Ez nem „túlságos nagyotmondás", hanem a kérlelhetetlen katholikus dogmatika s történelem igazsága! 3. Rendkívül téves az is, mintha a görög katholikus egyház „családos papjait nens ismerném." Valóság az ezzel szemben, hogy anyai ágon magam is gör. kath. papi családból származom s anyai nagybátyám görög katholikusként lett tagja az egyik évszázados tanítórendünknek.
58 Hogy a keleti egyház teológiai irodalmát is ismerem, sőt nemcsak a gör. katholikusokét, hanem a gör. keleti u. n. pravoszlávokét is, arra bizonyságai szolgálhatnak — hogy csak a Magyar Kultúránál maradjunk — azok a cikkeim, melyekben először szálltam síkra sok keleti egyházi vonatkozású irány mellett (lásd Magyar Kultúra 1930. jún. 20-iki számát, a Katolikus Lexikon számtalan ily irányú címszavát stb.) — Hogy miért hivatkoztam arra, hogy a „gör. keleti papság még Nyugateurópában sem tud kvalitásos eredményeket h o z n i " eugenikailag, annak oka az, hogy a Nyugateurópába menekült pravoszlávia rendkívül elsekelyesedett. E sorok írója állandó szellemi kapcsolatban áll magánlevelezés folytán is a híres orosz bölcselővel, Nikoláj Berdjájevvel és Nikoláj Arszenjenvvel s a párisi „ P u t j " - t y a l s e megállapításomat épp az ő soraik alapján mertem s merem mindig leírni. A katholikus igazság megkívánja, hogy sanda gyanakvások helyett alapos adatokkal kellene hozzájárulni annak megmutatásához, hogy a gör. kath. papi családok névleg is mennyi kvalitásos utódokat termeltek ki eugenikailag is. Dr. Biró Bertalan. A eoelibatus kérdése, melynek védelmében Bíró dr. cikke íródott __ egyike ama nehéz egyházfegyelmi kérdéseknek, melyekben a keleti és nyugati egyház (mint épen az amerikai események szomorúan igazolják!) tizenkilenc évszáz alatt sem tudott azonos álláspontra helyezkedni. Pedig az unió szempontiából — melyből a K. E. mindent __ a megértés, sőt kiegyenlítés elősegítése célzatával vizsgál — nagyon fontos volna némi kiízelebbjutást ebben is elérni. Ezt célozza néhány sornyi viszontválaszom a fenti pontokra sorrendjében. 1. Hogy a berlini „Die Auslesen aus Zeitschriften" a Bíró dr. cikkét nem találta disszonánsnak, abból nem következik, hogy más se találhassa annak. Berlin egyike a legnagyobb protestáns központoknak. A coelibátus legnagyobb ellenharcosai a protestantizmus eszmevilágából kerülnek ki. Még csak csodálni való sincs azon, ha nagy hatásterülettel bíró kémet folyóirat ezegyszer inkább c_'aK maga köré tekintett, mint az egyetemes egyház horizontja felé s éppúgy figyelmen kívül hagyta, hogy katholikus nős papok is vannak, mint az a budapesti igen jeles hitszónok, aki az egyetemi templom katholikus katedrájáról rádión át hirdette (mint később elismerte szintén nem gondolva a görögkatholikus papokra!) hogy nős pap előtt bizalommal gyónni — lehetetlen. Én — s velem még náhányan — igen disszonánsnak találtuk a cikket, mert a M. K. nem igen szokott olyat a nyilvánosság elé bocsátani, ami nem lehet minden vonatkozásban helytálló. 2. Tévedtem-e abban, mikor azt írtam, hogy „A cikkíró. . . amellett tör lándzsát, hogy a gyermek inkább az anya tulajdonságait örökli, mint az
apáét s ebben elsősorban Sarolta _ és Vajk példájára hivatkozik," ítélje meg az alábbiakból minden olvasó. A példák kihagyásával, de egyébként szórói-szóra idézem Bíró dr. cikkét: „Hiszen már annyi ma is köztudomású, hogy a női gaméták is l e h e t n e k dominánsok. Egyszóval, hogy a gyermek épp az édesanyjának tulajdonságait örökli. Tehát nem föltétlenül az apára van szükség itt eugenikailag, mint i n k á b b az anyának milyenségére is. (Következik Sz. Ágoston és Timotheus példája, utána pedig:) A valóság is azt állítja elénk, hogy épp az anyáról fiúra szálló öröklés igen jelentős. Gondoljunk csak Saroltára és V a j k r a . . . " stb. Az első mondatban csak megengedi, lehetőnek állítja a női gaméták döntő ielntőségét egyes esetekben. A másodikban az „inkább" szó közbeiktatásával már szinte észrevétlenül az anya milyenségére helyezi át a hangsúlyt. A harmadikban már „a valóság is azt állítja elénk," hogy a nő hatása sokszor lobban érvényesül, mint a férfié, tehát — adódik a következtetés: nem is ohy an fontos, hogy az apa milyen! (Bár a cikiró ezt csak 50 százalékban vonta le, visszatérvén most már a helyes elvbez: az atya és anya génjeinek szellemtörténeti kiható ereje körülbelül egyenlő. Szerény megjegyzésem itt mindössze az, hogy ez az én „kiolvasásom" egészen mellékes és a tár"'- szempontjából jelntéktelen megállapítás volt azzal szemben, amire a hangsúlyt helyeztem, hogy t. i. mikor azt akarjuk elbírálni, hogy a coelibátussal szemben a papok nősülési szabadsága jelenthetne-e előnyt a fajnemesítés szempontjából, „éppen a házasság lényegére vonatkozó katfeoli-
59 kus és nem katholikus felfogás különbözősége m i a t t " nem lehet protestáns papi családokról venni összehasonlítást, hanem csakis olyan papi csaladokról, melyekben a házasság lényegét katholikus módon fogják föl. A cikkíró úr eme tévedésének súlyát nem enyhíti, sőt nagyobbítja az az előttem eddigelé ismeretlen tény, hogy anyai ágon ő is katholikus papi családból származik. Eggyel több ok, hogy ne azonosítsa kizárólag a nyugati jogot és egyházfegyelmet a katholikussággal. 3. A cikk befejező részének magyarázata valóban az, ami a közvetlen megelőző részből következésképen folyik, és megjegyzésem sem lett volna rá, ha az ismertetett cikk vége valóban és félreérthetetlenül ezt mondaná. De nem ezt mondja. Mikor azt írtain f e j lőle, hogy nem értem, éppen a cikkíró úr által is nyomatékosan hangsúlyozott „kérlelhetetlen katholikus dogmat i k a " szemszögéből néztem a dolgot. Újszövetségi áldozat és oltár, melyen ezt bemutatják csak a katholikus egyházban vfe.n. Az elé csak katholikus (illetve orthodox keleti) pap járulhat. A Test és Vér misztériuma csak ott megy végbe, igézete csak ott érvényesül. „A test és vér nyügösségétől" menekülni gyönge aposztata pap, mikor az érzékiség bilincsei lelke köré szorulnak többé nem lép igazi oltár elé.
Nem hiszem, hogy a nagy haeresiarchák bármelyike is, miután az egyházzal való szakítás benne tetté érlelődött, misézett volna! És nem hiszem, hogy azok a latin szertartású papok, akiknek házasságát még a XII. században, sőt kivételes esetekben később is érvényesnek ismerte el az Anyaszentegyház, mind fertőzött lélekkel állottak az oltár elé. Megértettem s talán mások is megértették, hogy kikről szólott s mit akart mondani a cikk vége, de hogy mennyire nem azt mondta, amit a hozzáfűzött fenti magyarázat is mond, arra ismét csak egy mondatát idézem: „Valami misztikus átok, az örök papság apokalyptikus komolysága borong a körül, aki egyszer a test és vér nyűgösségéből a Test és Vér igézetébe került." Magyarra, fordítva ez körülbelül annyit jelent: Átok száll arra s a rossz 1 lapokat sújtó isteni büntetéseknek terhe, aki az érzékiség kötelékeiből az Úr testének és Vérének hatalmi körébe (igézete, mindent feledtető vonzó ereje alá) jut. Pedig a cikkíró ennek pont az ellenkezőjét akarta mondani Azt, hogy átok és isteni büntetés száll az oltártól a testiség karjaiba siilyedő szerencsétlenekre. Kozma János.
Alexandriai Szent Cirill: i A Napban három dolgot találunk. Először a természeti világosságot, mely annak lényegét alkotja, másodszor a sugarakat, melyekkel az eget és földet megvilágítja, harmadszor a meleget, mely a földön csodás hatásokat eszközöl. Úgy az istenségben is hárman vannak: az Atya, ki a Nap a maga valóságában, a Fiú, a föld napsugara, ki az Atyától ered és a Szentlélek, a szeretet tüze, ki az Atyától és Fiútól származik. Mert miként a Nap 'nem származik más Naptól, az Atya sem veszi senkitől származását: miként a napsugarak a Naptól erednek, a Fiú is az Atyától való; s végül, mint a meleg a naptól és sugaraitól származik, úgy származik a Szentlélek is az Atyától és Fiútól.
60
IRODALOM
Szalai Jeromos:
A katolikus gondolat utja az újkori Franciaországban És mégiscsak igaz leánya az egyháznak az a Franciaország, melynek a katolicizmus^ mellett, vagy ellen vajúdó mozgásait ismerteti Szalay Jeromos könyve, hogy építsen és okosítson bennünket, ha mi is akarnánk valamit. Szép ez a szepen megrajzolt, drámai kép. Irigyletes nekünk sulyosdisimonos magyaroknak, mikor azt látjuk, milyen életre és elevenségre ihleti a katholikus igazságkeresés ezt a csudálatosan mozgékony, szinte mindig a lélekszférába lendülő gall szellemet. És mennyire tanulságos a mi lendüléseink hajnalán, ha látjuk okos vezetés mellett, hogy nem mind arany, ami fénylik, nem mind katolikum, amit annak mondanak. A könyvnek érdekessége, alapossága mellett az a legfőbb érdeme, hogy láncra mutat r á : arra a folytonosságra, melynek élnie kell a népben, hogy egy szent mozgalom minden réteget magában foglalhasson és bennük gyökeret verhessen. Persze, megvan ennek a láncnak eleje, abban a rendkívül gazdag és érdekes középkori népies francia irodalomban, melynek maró gúnyja és szatírája azt mutatja, hogy a katolikum élménye a legmélyebb rétegekben is beléhatolt. Mert szatíra és gúny csak ott teremnek, ahol a katolikum tartozik és követel rovatai élénken élnek és a kiábrándulás folyamata már a fantáziát termékenyítette meg. Éppen ez a gazdag, sokszor groteszk, trágár, gyilkos hangulatkonglomerátum mutatja, nogy a kérdés nincs letárgyalva, és csak egy roppanás, ami ezelőtt trágár gúny volt, ma •szent lelkesedés lehet. Éppen ezeket a roppanásokat adja pompásan a könyv. Érezzük, ha nem lett volna korlátozva a terjedelme, bőséges ereje lett volna a szerzőnek arra is, hogy szétszedje a gyökereket, és a kor bölcs veztésével nemcsak Corneille-t és Racine-t, nemcsak Pascal-t. Bossue-t és Fénelon-t, hanem Descartes-t is megtaláltuk volna a gyökerek között. Voltaire és az enciklopédia is ott van már csírájában. Rousseau is bennük szunnyad. Mennyi alkalom lett volna, hogy a germán szellem mintájára itt is szekták alakuljanak, rendszerek származzanak a tagadhatatlanul geniális sok-sok meglátásból, melyet francia fogalmazásban kapott a világ. És szekta még sem lett. Felemelő érzés, hogy ez a könyv a boszorkányos roppanások be**- ¿atásával láttatja meg, hogy Franciaország szíve mélyén csak úgy katholikus, mint nem egy nagy fia, ki hosszas tévelygés, útkeresés után a halál közvetlen közelében keblére borúi az anyaszentegyháznak. A forradalom őrületének és az enciklopédiának korrelációja is egyik legérdekesebb világjelenség katholikus szempontból. A forradalom egész inventáriumaj a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavai alapjában deformált katholikus csírák. Napoleon pályája, konkordátuma, vége mind érthetetlenek a katholikum nélkül, amely bukások és csatavesztések árán adja meg híveinek azt a csodálatos valóságérzéket, amely olyan könnyen elszakad a földtől, ha Péter sziklájára nem támaszkodik. Chateaubiiand vállalkozása dogmatikailag bizonyára vitatható értékű, de az is bizonyos, hogy geniális megmutatása azoknak az esztétikai mozzanatoknak, amelyekkel a katholikum azért teljes, mert ő a teljes igazság. Ha valahol, hát Chateaubriand lapjain érzi meg az ember, a másvallású is, hogy ami a szónak metafizikai értelmében a legszebb, az az igazság. És milyen franciás, mély, katholikus élmény, hogy százezreket mozgató argumentumot kovácsoljunk a szépség erejéből az igazság mellett ! Nem ugyanaz történik-e itt, mind Giotto iskolájában Szent Ferenc, tehát ugyancsak francia vér erejével a színek és formák birodalmában ? A problémák halmozása még érdekesebb lesz a restauráció alatt, mikor „a politikai és társadalmi kérdésnek a vallási problémával való összekeverése szabja
61 meg a francia katholcizmus és vallásellenes iranyzat kuzdelmenek utiat. És a fiatalság! „Eszmény útán vágyakozott, de nem ismerte az eszmény Útját. A költészetért lelkesedett,'és azt hitte, hogy mar van vallasa, erkölcse, bölcselete. Hosszú ideig haitotta meg térdét Krisztus oltárai előtt, mert sok vonzóerőt talált __ az őseitől alkotott szertartásokban, de amikor a női fogadószobák megnyiltak előtte, a fényűzés kéjes illata elfelejttette vele a tömjén illatát.'' És mikor 1930-ban „a trón és oltár szövetsége" elbukik, ú j küzdelmek hosszú és érdekes sora következik. Lamennais zelózus, de kiegyensúlyozatlan lelke vezet: ahogy Chateaubriand az egyházat, mint a szépség foglalatját mutatja be Lamennais az egyház szociális hivatásával igazolja szükségességét. Ő neki nem Istennel való viszonyuk a vallás, hanem szociális és istenes vonatkozások összesége. Ő a szociális kérdés felfedezője, de amit ihletszerüen megérzett, azt féktelen, szenvedélyes természetével le is rontotta. Mennyit dolgozott, micsoda lendületet adott a katholikus tudománynak, milyen végzetes a bukása! Fényes és ezer tévedésen át vajúdó nevek drámai^ küzdelmét mutatja be azután a könyv. Roppnások ezek a nagy roppanásban. Vannak köztük szentek, konvertiták, rajongók és útcsinálók. De írók valamennyien. Olyan írók, akik a francia életből merítenek és ezreket mozgatnak meg írásaikkal.^ Sok színű, mélyen érdekes és tanulságos vérbeli munka után, a scientizmus zátonyain keresztül, a rákövetkező reakció után érkeznek meg a Renouveau Catholiquehez, amelyről annyi magasztalás zengett már himnuszokat. A szerző visszatekint becsülettel megjárt hosszú útjára, és Gaetán Bernoville-vel fejezi be a mérleget: „A katholikus megújulás Franciaországban kétségbevonhatatlan és fényes, de főképp csak az értelmiségi elemre szorítkozik... és még mindég nem volt elég idő, hogy hatása észrevehető legyen a tömegen is, mely egyre jobban elvallástalanodik. A főiskolák húsvéti áldozása nem látszat. Ez tény, felemelő tény, azonban csak szűkkörű vezető elemre szorítkozik. Jóllehet mindezek a megnyilvánulások még nem érintették a nép összességét, de azért szépek és telve vannak Ígérettel." Igen, csak Ígérettel. Talán nincs is más vigasztaló, igazán krisztusi szempontból, mind ezek az Ígéretek. A szerző végigveztet bennünket egy régóta tartó küzdelmes folyamaton, amelynek ez lehetne a címe: Hogyan épül az Isten országa a f ö l d ö n . . . Hogyan ? Hogyan ? Hát jóakarattal, jószándékkal, bukásokkal és vereségekkel. És Isten kegyelmével. Az ,aktiv" ember — Istenem, be „bitang ez a n é v ! " — éppen erről szokott megfeledkezni: hiszen Madách katholikus nagysága éppen ebben van, hogy ezt látja az élet legnagyobb tragédiájának. Az Isten — s ezt nem látja, csak sejti Madách — az „aktiv" ember kegyelmi-megfeledkezéseit a maga módján pótolja: egyetlen misztikus test az anyaszentegyház, és benne az egészen kegyelemnekélők, az „inaktívak" érdemiért veszi kegyesen az „aktivok" bakugrásait és így gyúrja a történelmet. Így tesz pluszt és mínuszt mérlegre az, aki igazán és mélyen szeret, mint a szerző is, és így sejti az Istent mindenütt, óhajtva. S mivel az Isten ió, hűséges és igaz, mivel a világtörténést valóban ő irányítja, ígéreteket olvas ki a mérleg rezgéséből az, aki akarja és szereti Őt. De jegyezze meg az ember, hogy a „Ti gondolataitok nem az én gondolataim", a ti sorscsinálástok nem az en sorscsinálásom. A jövő titok. Azt hiszem, azok dolgoznak legjobban az Isten keze alá, akik sokat markolva, sokat csalódva megérzik a történések nyomán, hogy a „szorgos vagy és sokban törődöl"-nél van egy, ami igazában szükséges. Ez az egy a szükséges. Ha ezt átlátta, kezd beléje csorogni az „alázatosság langy esője", amely nélkül Istenét igazán nem lehet építeni, kezébe veszi az Imitációt, és minden lapját megcsókolja. Ti pedig, súlyos, nehézkes, sűrűvérű magyar testvéreim, katholikusok és nemkatholikusok, olvassátok el ezt a könyvet. Megtanuljátok belőle, hogy azok is nagyon nagyon messze vannak még az Istentől, akik szóval, szívvel, tollal és észszel Jákobnál is többet harcoltak érte. Hát ti se bizakodjatok el, hogy itt csend van, itt hittantanítás folyik, itt melodrámázó ifjúság trilláz sátoros ünnepeken, itt egyletek virágoznak, iskoláitok kirakatoznak és folyik az intenzív munka az Úr szó'llejében. Nézzetek csak ebbe a könyvbe! Tükrötök lesz. Meglátjátok benne súlyos, sűrűvérű, hatalomélő magatokat. Ha önképetek rozzant körvonalai kibontakoznak a tükörből, essetek térdre. Egy kicsit hamvazkodjatok. Egy kicsit imádkozzatok. Vucskits Jenő..
62 P Bangha Béla S. J. délamerikai utazásának naplója nem régen jelent meg a Pázmány Péter Irodalmi Társaság kiadásában „Dél keresztje alatt" c. a. A magyar jezsuita rend egyik legnevezetesebb tagja s katholikus vezérférfi érdekesen számol be benyomásairól azon a kontinensen, ahová mintegy kettős minőségben utazott mint magyar az ottani magyarok közé, arra a területre, amelyet szinte jezsuita kontinensnek lehetne nevezni, mert akkora szerepet vittek a jezsuiták Délamerika történetében. A szerző szerencsés kézzel ragadja ki az anyag előtte fekvő tömegéből ennek az itt, köztünk meglehetősen ismeretlen délamerikai történelemnek anyagát s teszi utazásának hátterévé mindenekelőtt a történelmet. Történelmét azoknak a ma milliós városoknak, amelyeket jezsuiták alapítottak s államoknak, amelyeknek magva szintén jezsuita telepítések halmaza volt vagy történetükben jezsuita misszionárius hatolt át először folyókon, őserdőkön és sárgabőrü délamerikai indiántörzseken. Felujul könyvének lapjain a redukciók nagy pere és megbámulhatjuk könyvének igen szép és eredeti illusztrációin az őserdők törzsei és liángyökerei közt máig is pompázó gigantikus barokk romokat.. A délamerikai történettudomány előtt ma már világos, hogy Délamerika állami és kulturális fejlődésében katasztrofális volt a mindenekelőtt intellektualista kulturát terjesztő rend működésének megszüntetése. Éppen ilyen érdekes, sőt érdekesebb mindaz, amit a szerző beszámolásai, történeti reflexiói és természetleírásai között a Délamerikába vetődött magyar telepesekről leír. Ama vesz + Jség után, amellyel elkallódni engedtük'az oda kivándorolt magyarokat, érthető, hogy ma már más szemlélettel nézzük azokat a magyar tömegeket, amelyek a magyarság számára idegenben esetleg még megtarthatók. Délamerika vélt paradicsomába kivándorolt magyar testvéreink megtartásánál óriási szerepe volt s lehet a magyar katholicizmusnak, mert Délamerika speciális kulturális viszonyai közt elsősorban a hit jelent kulturát s az ottani magyar tömegek is a hitéletben láthatják legfőbbvaló kulturális életformájukat. Árny és fény hullámzik végig ezen az izgalmas elevenséggel megírt könyvön, amely érdemes arra, hogy a magyar közvélemény és közönség minél szélesebb rétegei felfigyeljenek rá. A szerző útitársa, Dr. Nyisztor Zoltán
folyóiratunkban közölte bennünket közelről érintő megfigyeléseit. * Pannonhalmi Szemle. IX. évf. 4. sz. Szunyogh K. Ferenc „A liturgikus apostolság munkaprogramja" és a figyelő rovatban Csóka Lajos dr. „Liturgia és életforma" c. cikke valósággal liturgikus számmá avatják a pompásan szerkesztett negyedéves folyóirat múlt évi utolsó füzetét. A liturgikus apostolság jeles propagálója Szunyogh X. Ferenc, a liturgia belső világának megismerését és elsajátítását, átélését a korszellem szükségletének s a modern lélek kívánságainak nevezi. A liturgikus mozgalom két iránya (a belga-német bencés s az osztrák Parseh-irányzat) egyikét sem t a r t j a a magyar talajba feltétlenül átültethetőnek: egyesíteni kívánja a kettőt. Legyen egy központ, mely a liturgiát mintegy kiépíti, mert a „teljes éltelemben vett liturgiát Magyarországon sehol sem t a l á l u n k " — és közelebb kell vinni a liturgiát a néphez azáltal, hogy a népének kifejlesztése mellett minnél többet végezzenek a nép nyelvén s a latinul végzett részeket is imádkoztassák a néppel is. A szentmise legyen ismét a közösség áldozata. Az énekszüneteket ne orgonajáték töltse ki, hanem miseimák közös végzése magyar nyelven. Ahol lehet, be kell hozni a missa dialogisatá-t: a minisztráns feleleteket, a chorális énekeket, végezze az egész nép, ahol lehet — magyarul. Ki kell domborítani a szentmise közös áldozati jellegét főleg az offertoriumban és áldozásban. Ne legyen szentmise a hivek fölajánlása és áldozás nélkül. „Kívánatos, hogy szükség esetét kivéve ne áldoztassunk és ne áldozzunk a szentmisén kívül ! " A keresztelés és házasság szertartásának nyilvános végzését sürgeti. Ma esketés alatt a templom szalonná lesz, az oltárnál megértetlen szertartás folyik. Felszólal a „csendes temetés" ellen. A szentbeszéd is álljon a liturgia szolgálatába. „A szentbeszédet ismét mise közben kellene mindenhol elmondani, mert ez is része a liturgiának." Délutánra népliturgikus ájtatosságokat, litánia helyett vecsernyét sürget. A szubjektív és egocentrikus szellem helyett uralkodjék a liturgikus életben a közösség szelleme. Kultúrtermeket kíván minden plébániára, ahol nemcsak színdarabokat adnának elő, hanem bibliamagyarázatok, énekpróba, istentiszteletre való előkészítés is folynék. A füzet nevezetesebb cikkei: Blazovits Jákó — Imádkozzál! Szelécz Arnold: Sao Paolo állam mezőgazdasága Érdekesek Matyasovszky Kálmán oroszországi följegyzései. (kj.)
63
KELETI LEXIKON
Orosz-ukrán vallási kérdés. — Egyik múlt évi számunkban bírt adtunk arról, hogy a mai Lengyelországnak Lemkovcsína nevű kisorosz területen _ kulon apostoli adminisztratura létesült amelynek első apostoli kormányzo.iava dr. Nagorjánszkij Miklóst nevezte ki a pápa, most pedig az ő lemondása utan dr. Masciucha Vazúl horozsani lelkeszt. A lemákok (lem-mel beszélő kisoroszok) földjén még mindig áll a több, mint kétszázados vita, amely az oroszukrán egyházi kérdés magvát rejti magában. Á galíciai oroszság breszti uniója (1592.) után nem minden területükön egyformán fejlődött a (egyesült) görög katholikusok (Mária Terézia óta él ez az elnevezés) belső élete az egykori Halics területén. Főképen két irányzat ütközött össze: az ó-orosz (sztároruszkij) és a nemzeti (národnosztnij), amelyet később ukrán irányzatnak neveztek. Mind a kettőnek azonos célkitűzése volt: megvédeni a népet az erőszakos ellengyelesedéstől s önállóan fejleszteni tanügyét és irodalmát. Az ó-orosz irányzat nemzeti és kulturális munkájában az akkori nagy Oroszországra támaszkodott, mert úgy érezte, hogy a történelmi és szertartási, valamint az egykori hitközösség összefűzi őket. Sokan közülök valósággal orosz-imádók: moszkofilek lettek, bár a Rómával való katholikus unióban továbbra is megmaradtak. A világháború előtti években azonban vallási zavargás keletkezett ezen a területen. Zsitomirból s Pocsajevből kiindult az orosz-pravoszláv propaganda, amely a lemák-területen megfelelő talajra talált, de Ausztria más részeire, sőt Magyarország kárpátaljai részeire is átnyújtotta csápjait. — A lemák területen könnyű volt sikert érnie, mert az ó-orosz érzésű klérus márcsak azért sem harcolt elég erélyesen ellene, mert, azt a szeretett Oroszország ellen való cselekedetnek tekintette. Tiilaidonképen csak az akkori osztrák s főképen a magyar államhatalom szállt vele szembe politikai okokból is. Emlékezhetünk a máramarosi schizma pörökre, amelynek utórezgései a háborúig érezhetők voltak. A háborús fordulat még jobban megerősítette az orosz-pra-
voszláv mozgalmat, mert amikor aiz orosz haderő egész Krakóig lenyomult, Eulogius metropolita agitációja folytán több pravoszláv lelkészet létesült ott, majd az oroszok visszavonulása után retorzió-képen fellángolt az ó-orosz érzésű papoknak és exponált személyeknek, mint árulóknak az üldözése. Ezekből a fegyverletétel s a cseh megszállás alatt sokan átszöktek a Kárpátaljára, a munkácsi és eperjesi egyházmegyék területére is és az ottan feliangolt pravoszláv mozgalomnak is szítói lettek. A másik irányzat, amelyet később ukránnak kezdtek nevezni, elfordult Moszkvától és Kijevvel és a Dnyepper fölötti vidékekkel keresett szorosabb kapcsolatot, amelyeken még éltek a kozák szabadságharcok, (Chmejniczkij Bogdán és Mazepa, aki Rákóczival is összeköttetést keresett) emlékei. A nyelvi elkülönülés a következő volt. Az ó-oroszok (sztarorusszi), a nagy orosz irodalmi nyelvhez közel álló etimologikus írássaí, az ukránok pedig a népi-kiejtés fonetikájával és ú j szókinccsel írtak. Az ukránok vallási öntudatának emelése érdekében sokat tett a megreformált Sz. Bazil rend, amely a népmissziók, a kath. sajtó és szervezkedés felkarolásával állott munkába. A püspökök is sok áldozatot hoztak a lelki fellendülésért. — A világháború után az ukrán állami önállósági törekvések a lengyel nép és államhatalom bizalmatlanságát idézték fel az ukránokkal szemben. Miután ma a lengyelországi gör. katholikus főpapok, szerzetesek, papok és intézmények tekintélyes része ukrán mentalitású, a közöttük és az ó-oroszok között tátongó szakadék egyre jobban elmélyül. — Tavalyi évfolyamunkban említettük, hogy a Pápa Őszentsége dr. P. I. Hudeck redemptorista személyében apostoli visitátort küldött ki a lengyelországi gór. Kath. egyházmegyékbe, aki elé nemrég népes ó-orosz küldöttség járult Lembergből és bő memorandumot nyújtott át neki a lengyelországi egyházi állapotokról. Ebben az emlékiratban tiltakoztak az egyházi könyvek reformja (Tényleg az ősi liturgikus gvakorlattól sokban eltérő liturgikont adtak ki az nk-
64 rán püspökök. Szerk.), az apostoli és evangéliumi szakaszok ukrán nyelvű olvasása, bizonyos ú.i ájtatosságok bevezetése, politikai (ukrán nemzeti himnusz) énekének a templomban való éneklése ellen. Nehézményezi az emlékirat, hogy a gör. kath. szemináriumokba nem vesznek fel ó-orosz i f j a k a t s hogy az ó-orosz papokat üldözik, nem engedik meg orosz kultusznapok tartását, hogy a theologusokat a coelibatusra
kényszerítik, hogy egyházi pénzbőt ikrán folyóiratokat támogatnak stb. Végül ismételten kívánja a memorandum egy ú j önálló püspökség felállítását a lemák-földön. Nehéz feladata lesz az apostoli visitatornak, hogy az ó-oroszok és ukránok között folyó százados harcban tartós békét teremtsen. Ennek a két irányzatnak nagymagyarországi és kárpátaljai hatásáról rövidesen írunk. (Az Apostolát adatai nyomán.)
ADATTAR Kálmán király rendeleteiből. P. Carolus Péterfy: Sacra Concilia Ecclesiae Romano-Catholicae in regno Hungáriáé celebrata. Tomus I. A folytatlúlagosan kivonatolandó mű Pozsomybaini, 1741-ben1 jelent meg és 1016—1715. évékről tartalmaz becses adatokat hozzáfűzött magyarázaitokkal. ALáb biakban csak azokat a szemelvényeiket adjuk, amelyekbeo görög egyházfegyekra v~ natikoaást lehet sejteni, vagy a görög egyházi rendeletekhez hasonló olyaini intézik déseket tartaiknazinak, melyek a latin egyházra: ma semmiiképen sem vonatkoKtathatók. Constitutiones Ecclesiasticae sub Colomano rege, et Seraphino Archi-Episcope, editae circa annum Christi Mem. Caput XXV. alias LXVII. De bigamis presbyteris. Bigami et viduarum, vel repudiatarum mariti a conjugiis cessent illicitis vel a cleri ex<^ludantur consortiis.1 Ex libro sec ado decretorum Colomani. Caput I. al. IV. De degradatione Bigamorum. Si quis bigamus, propter uxorem Divinum officium reliquerit, omni Ecclesiastica dignitate privetur, et inter Laicos deputetur.
Kálmán király és Szerafin érsek alatt 1109 körül kiadott Egyházi Határommá-! nyok. XXV. másként LXVII. fejezet. A két szernősült áldozópapokról. A kétszer nősültek és az özvegyek vagy elváltak férjei a tiltott házasság tói álljanak el vagy ki kell őket zárai papság soraiból. Kálmán rendeleteinek II. könyvéteőL I. mádként IV. fejezet. A kétszernősültek lefokozásáról. H a valamely kéteizemősiült feleség miatt az isteni sízolgáiatot elmulasztaná, meg kell fostzani minden egyházi méltóságtól és a laikusokhoz sorozni. (Folytatjuk.)
1 A síziabolosi zsinalt H l . fejezetében f e r l a i t határozat megisimétlése, mit a saerzo is megjegyez : „Vide Symod. Smboteheos." szavakkal. A továbbiakban idéző jel nélkül a decretumok odvasiható, idézőjel között Péterfy commenitárjai.
Kiadja a Chrysostomos Társulat. Felelős szerkesztő és kiadó Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szánu
KELETI EGYHÁZ
TUDOMÁNYOS
ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I
FOLYÓIRAT
SZERKESZTI
SZÁNTflY-SZÉMBN ISTVÁN dr. MEGJELENIK
HAVONTA,
A NYÁRI SZÜNET KIVÉTELÉVEL
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: M I S K O L C HUNYADI-UTCA 3. S Z Á M ELŐFIZETÉSI AR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ CIKKEK: Szántay-Szémán István dr.: Harc az unióért. (Kárpátalja küzdelme a schizma ellen. Zapotoczky Igor Konstantin: A körösi egyházmegye. Kozma János: Az átlenyegüles időpontja a szent liturgiában. II. KRÓNIKA. IRODALOM. Dr. Tóth Kálmán: Az evangéliumok látszólagos ellenmondásai. (Ism. Rohály Ferenc dr.) FIGYELŐ. Lengyel Ferenc: Az ukrán nemzet és az unio. —y —s: A magyar görögkatholicizmus a statisztika megvilágításában. (Magyar Sión.) A Szentföld helyzete. KELETI LEXIKON. Háromágú orthodox kereszt. ADATTAR. Kálmán király rendeleteiből. Az 1111. évi esztergomi zsinat Határozataiból. A
szerkesztést a szám megjelenését megelőző hó 15-én zárjuk.
POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZAMA: 45595
¡1. ÉVFOLYAM 3. (13.) SZ. 1935. M Á R C I U S H Ó A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA
