KELETI LEXIKON. a szokás, vagy egy nagyobb központ hatása folytán honosodtak meg,

264

KELETI LEXIKON Hodeketria. Ezen a néven (vezető az úton, halauz) volt ismeretes keleten a sz. Lukács evangelista által festett Mária-kép. Theodor Lector az 500. év körül írja, hogy ezt a képet a 450. év körül ajándékba kapta Eudokia, II. Theodozius csázsár felesége (408— 450), amikor Palesztinába, a Szentföldre zarándokolt. — Eudókia ezt a becses ajándékot sz. Pulcheriánák ( i 453) ajándékozta, aki egy templomban (ton hodegon) helyezte el. Dr. Mikiik szerint a bizánciak általában hodegoszoknak nevezték védőszentjeiket is. Itt kezdődött ennek a kegyképnek tisztelete s a „bold. S z ű z " kegyelmeinek végtelen sorozata és folytatódott Konstantinápoly elestéig (1453), amikor a janicsárok karddal összevagdalták a képet. Ma már csak másolatok révén ismeri és tiszteli a világ. A csodatevő kép gazdag felszerelése s a janicsárok zsákmányává lett. Ritus. A ritus (szertartás) szót két értelembenl használjuk. Először valamely szent ténykedés végzésének módját, formáját nevezzük rítusnak. Ezen értelemben használja a liturgikus tudomány. Második értelmében jelenti valamely egyháznak összes szent ténykeléseit (funkcióit) együttvéve, vagy a szentségek kiszolgáltatását, a szent liturgia (mise) és más officiumok (istenszolgálatok végzését olv| módon, amint az az illető egyháznak sajátossága. A rítus második értelmezéséhez hozzákapcsolódnak a hierarchiai, egyházfegyelmi sajátosságok, amelyek a gyakorlat, a szokás, vagy egy nagyobb központ hatása folytán honosodtak meg,

amelyeket később az Egyház is jóvá hagyott s amelynek ma is igen erős kapcsolatot alkotnak a hívek és lelkipásztoraik között. Általánosságban csak __ latin és keleti rítusról szoktunk beszélni. A latin ritus gyűjtőfogalma alatt ma a. római, a Sz. Ambrus és a mozarab rítust (liturgiát) értjük, a keleti ritus körébe több ritus tartozik. A kat. főbb keleti ritus á következő: 1. Az örmény miseanyaga kovásztalan kenyér az áldozás egy szín alatt történik, liturgikus nyelve az örmény. 2. A kopt (kovászos kenyér két szín alatti áldozás, kopt és arab nyelv) és az abesszin (kovászos kenyér, két szín alatti áldozás aethiopgeez nyelv.) 3. A szir (kovászos kenyér, két szín alatti áldozás, szír és arab nyelv.) 4. A kaid (kovászos kenyér, egy szín alatti áldozás, kaid nyelv.) és a malabár (kovásztalan kenyér, egy szín alatti áldozás, szír-kaid nyelv.) 5. A maronita (kovásztalan kenyér, egy szín alatti áldozás, szír és arab nyelv.) 6. Tiszta görög, amelynek ágai az italo-greaecus, a görög-melchita, a román, a ruthén, a bolgár, a szerb és az orosz. Minden ága kovászos kenyeret használ, két szín alatt szolgáltatja ki az Oltáriszentséget. A szertartás nyelve a tiszta görög és italo-graecus ágnál az ó-görög, a görög-melchita ágnál az arab és görög, a románnál a romáiig nyelv, a ruthén, bolgár, szerb és orosz ágnál pedig az ószláv (lingua palaeoslavica.). A tiszta görög ághoz tartozik a hajdudorogi egyházmegye ahol az ógörög nyelv mellett a magyar nyelv is használatban van. (szi.)

Kiadja a Chrysostomos Társulat. Felelősszerkesztő és kiadó Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

KELETI EGYHÁZ

TUDOMÁNYOS

ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

SZERKESZTI

SZANTAY-SZÉMAN ISTVÁN dr. MEGJELENIK A

NYÁRI SZÜNET

HAVONTA, KIVÉTELÉVEL

S Z E R K E S Z T Ő S É G É S KIADÓHIVATAL: MISKOLC H U N Y A D I - U T C A 3. S Z Á M CIKKEK. Juhász Dénes 0. S. B. M.: Az unió és Kelet. Szántay-Szémán István dr.: Eitus és ritusváltoztatás. II. Kozma János: Az átlényegülés időpontja a szent liturgiában. V. Dr. Oosma Buccola M. S.: Emléksorok a grotta-ferratai hírneves görög apátságban tett látogatásról. I—XIV. Olaszból: Petrásovszky Leó. ^

ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. K Ü L F Ö L D R E ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI L A P

SZÁMA:

45595

KRÓNIKA A XXVI. Orsz. Kath. Nagygyűlés. Actio Catholica propaganda-nap Homrogdon. Az ötödik pinszki uniós konferencia. FIGYELŐ. Kelet lelke Kelet imájában. IRODALOM. Dr. Ludwig Berg: Ex Oriente. Ism. i f j . Gyulai Jenő. KELETI LEXIKON. Breszti unió. — Congr. de propaganda fide. — Melchiták. — Örmény szert, katholikusok.

II. ÉVFOLYAM 9. (19.) SZ. 1935 NOVEMBER HÖ A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA

Ecclesia Orientális

Annus II. Nr. 9. (19) November 1935.

Organum Graeco-Catholicum. — Moderator: Dr. Steph. Szántay-Szémán praelatus. — Editur menstrue. — Pretium annum 8 pengő aurea. Redactio et administratio: Miskolc, Hunyadi-utca S. Hungaria. Dionysius Juhász 0. S. B. M.: Oriens in laboré pro S. Unione. — Dr. Steph. Szántay-Szémán: De ritu einsque mutatione. — Joannes Kozma: Quando f i t transsubstantiatio panis et vini in liturgia Graecorum. — Dr, Cosmas Buccola M. S.: Memoria visitationis meae in praeclara abbatia Cryptae Ferreae. CHRONICA. XXVI. Cath. Congressus in Hungaria, — Actio Cath. in Homrogd propaganda, — V. Conferentia s.i Unionis in Pinsk. OBSERVANTIA. Spiritus Orientis in orationibus Orientis. LITTERATURA. Dr. Ludovicus Berg: jEx Oriente. Ree. Eugenius Gyulai. LEXICON ORIENT ALIS. Unió in Brest. — Gongr. de propaganda fide. — Melchitae. — Armeni ritus Catholici.

Orientalische Kirche

II. Jahrgang Nr. 9. (19) November 1935.

Griechisch-katholische Zeitschrift. — Redakteur: Praelat Dr. Stephan Szántay-Szémán. — Erscheint monatlic.h — Preis: 8 gold. Pengő. Redaction und Administration: Miskolc: Hunyadi-utca 3., Ungarn. Dionys Juhász 0. S. B. M.: Die Union und Orient, — Dr. Stephan SzántaySzémán: Ritus und Ritusverwächslung. II. — Johann Kozma: Die Zeitpunkt der Verwandlung in der hl. Liturgie. V. — Dr. Cosma Buccola M. Si.: Erinnerungen an mein Besuch in der berühmten griechischen Abtei von Grotta-ferrata. I—XIX. aus dem Italienischen übers, von Leo Petrásovszky. CHRONIK. Der XXVI. Kath. Kongress in Ungarn. — Propaganda-Tag der Kath. Aktion in Homrogd. — Die V. Unions-Konferenz von Pinsk. BEOBACHTER. Vom Geiste christl. Ostens in den Gebeten des Ostens. LITERATUR. Dr. Ludwig Berg: Ex. Oriente: E. Gy. LEXIKON. Die Union von Brest. — Congr. de propaganda fide. — Melchiten. — Die Katholiken des armenischen Ritus.

r

„Mindenkorsegítő S z ű z M á r i a vedd anyai pártfogásodba a szent Uniót!"

A z Unió és Kelcí A katholikus Egyház uniós törekvéseit talán soha semmi nem tükrözte vissza oly lelket megragadóan, mint az 1893. évbeni Jeruzsálemben megtartott negyedik eucharisztikus világkongresszus. Az isteni Üdvözítő sírjának ősi bazilikájában, a világ minden részéről összesereglett egyházférfiak, különböző nyelveken, de egy célért imádták, magasztalták az Istent. Felhangzottak ott a szentmise énekei latin, görög, örmény, szir, káld, kopt, szláv stb. nyelveken. A kath. Egyház fiai megértették, hogy csakis a Krisztusban való hit, testvériség adhat az egész világnak békét. És tulajdonképen itt csúcsosodott ki az eucharisztikus világkongresszus célja, ezzel mutatta meg, hogy a katholikus Egyház tagjait egy hit, egy Áldozat, egy óhaj hevíti: Kelet egyesítése Rómával, amely egységet a nemzetek nagy apostola, Sz. Pál oly csodálatosan szép szavakkal fejezett ki: „Quomwm vnus pcmis, unum corpus m/ulti sumus omnes, qui de Kinő puné pairiticipamus." (Epist. Pauli ad Cor. I. cap. X. 17.) < Hogy mennyire szívén viselte és viseli még ma is az Egyház ezen nyitott sebnek begyógyítását, meggyőződésülj elég csak egy pillantást vetni az Egyház történetére. Krisztusnak egyetlen egy Helytartója sem volt, aki egyik fő feladatának ki ne tűzte volna megvalósítani Kelet és Nyugat testvéri ölelkezését. Nem egyszer figyelmen kívül hagyta a keleti uralkodók azon anyagi motívumait, amelyek őket az unió megkötésére ösztönözték, mert tudta, hogy egyetlen egy lélek üdve felülmúlja a világ minden kincsét. Az utóbbi idők pápái közül IX. Pius 1 ) különl konsistoriumot állított fel, amelynek feladata a szakadár testvérek uniójának megteremtése volt. > XIII. Leó pápa 1892-ben a „Praeclara," kezdetű enciklikájával közvetlen magukat az orthodox püspököket szólítja fel találkozásra. De sajnos, sem a konstantinápolyi, sem pedig a moszkvai pátriarcha erre nem volt hajlandó. i X.j Pius és XV. Benedek pápák hasonlóképen jártak el. Sőt XV. Benedek pápa a Keleti Egyház ügyeinek intézésére külön kongregációt állított fel.2) > r ) 2

„Bulla Romani Pontifieis" 1862. ) Congreffatio pro ecclesiis orientalibus. Ugyancsak az a, érdeme az Institutum Orientale felállítása is.

266 Dicsőségesen uralkodó XI. Pius pápa, hogy mit tesz az unió ügyéért, annak valamenyien tanúi vagyunk. Már trónfogla'ló beszédében hangsúlyozta, hogy egyik fő célja a szakadár egyház uniójának Istennél való leesdése, mert igazi szeretetet, testvériséget, civilizációt csakis így remélhetünk. Az 1923 dec. 12-én „Ecclesiam Dei" kezdetű enciklikájában, kéri az orthodox főpásztorokat, hogy tegyék megfontolás tárgyává az unió kérdését, a katholikus püspököket pedig figyelmezteti, hogy az unió érdekében tegyenek meg minden lehető dolgot. 1925-ben felállította a „Commissio pro Russia''-t, mely kizárólag Oroszország unióján fáradozik. 1928-ban a 3 orosz kollégium Rómában való alapkövének letétele alkalmával a commissio pro Russia vezetőjéhez, P. d'Herbigny-hez így írt: „Nekünk úgy kell dolgoznunk, hogy Oroszország rövid időn belül nyitva álljon ¿lőttünk, mert az igaz hit csakis Péterrel és az ő utódaival való egységben található fel. És ha ezt az orosz nép megérthette, elértük célunkat." A katholikus Egyháznak ezen évszázados törekvését Lenin, az orosz „Paradicsom" megteremtője, hogy mennyiben értette meg, világosan kitűnik egyik leveléből: „Eszményeinket csak a katholikus Egyház döntheti meg, mert ez egységes erő, épen ezért föltétlen szükséges, hogy ellene harcoljunk." 3 ) < XI. Pius pápa 1931 december 25-én, az efezusi] zsinat 1500 éves jubileuma alkalmából kiadott „Lux veritaÉes" kezdetű enciklikájában mintegy összegezi eddigi törekvéseit: „A B. Szűzanyához különösen azért a kegyelemért esedezem, hogy eszközölje ki Kelet népének, amely forrón szereti, az egységet. És hogy mielőbb visszatérjenek mindnyájunk közös Atyjához hogy így a béke, megértés és állandó szeretet ismét visszaállna az Isten papjai között." Mikor a katholikus Egyháznak ezt a fáradságot) nem ismerő küzdelmét látjuk Kelet uniójáért, szinte önkénytelenül felvetődik a kérdés: „Miért oly csekély hát az eredmény ez irányban?" — Válaszul, mielőtt részletekbe bocsátkoznám, talán e rövidke mondatban foglalhatnám össze egyik fő okát: Kelet nemzeteinek csak egyet szabad szeretni, a hazát! Hogy ezen állításom mennyiben fedi a valót, kitűnik egyikmásik keleti történetíró munkájából. > Dimitvakopylos4) görög történetíró a XI. században bekövetkezett egyházszakadásért Keruláriost teszi felelőssé, de egyútta kiemeli, hogy a görög nemzet nagy hálával tartozik neki, mert ezzel a lépésével Görögországot a tönk széléről rántotta vissza. — Szuvarow orosz történetíró hasonló húrokat penget. Egyik művében5) például így világítja meg e) tárgyat: „Amikor a XI. században a vallásharc felújult és végleg a szakadáshoz vezetett, sem a császárt, sem pedig a pápát ezért okolni nem szabad, hanem csak egyedül Kerulláriost... de mégis feliix culpa ez, mert megteremtette a görög, illetve az orosz nemzeti öntudatot. — Dosztojewszkyj naplójában pedig ez áll: „Az orosz nem3

) Jó Pásztor (Dobri.i Pastyr) Stanislawów. 19'31. História tou schismatosj 1867. ) A bizánci pápa (Vysantijskyj Papa) Moszkva, 1902. Szuvarow, moszkvai egyetemen, mint egyházjog tanár működött. 5

4

267

r

zet eszményének a cáron kívül másnak nem szabad lennie".6) De talán mégis leghűbben kifejezte a keleti uralkodók célját és törekvéseit Csernisevszkyj orosz kritikus: „A muszka, ha ép esze és élő szíve van, a hazán kívül semmi) másért nem szabad, hogy lelkesedjék. A hazáért pedig csakis Nagy Péter cár szellemében." Kétségtelen, hogy a felsorolt faj-, illetve cárimádók a sovinizmus non plus ultrájáig jutottak el és Szolovjev nagyorosz egyetemi tanár é^ író szerint ez már nem hazaszeretet, de hazaárulás, mert az igaz vaí'ás a haza javának soha útját nem állja, sőt ellenkezőleg, azt csak elősegíti. Ezt a rendkívül képzett és tudományos férfiat theológiai ismeretei arra a meggyőződésre vezették, hogy őmaga lélekben katholikus lett, nemzetének pedig megjósolta, hogy „unió nélkül az orosz nemzet boldog soha nem lehet." 1885-ben Strossmaierhez, a horvát püspökhöz írt levelében ily gondolatok találhatók: „Az uniótól függ nemcsak Oroszország és a szlávság, hanem az egész világ sorsa. Mi, oroszok, právoszlávok és) az egész, Kelet mindaddig erőtlenek leszünk, amíg el nem intézzük az egyházszakadást, amíg csak vissza nem adjuk a legfőbb Pásztornak azt, ami őt megilleti.7) A faji kérdés (Nacionalnij Vopros) című könyvében pedig nyíltan állást foglal a pápa tekintélyének mielőbbi elismerése melletti „Ezen erkölcsi adósság lerovásának" — írja — „egyetlen akadálya a logikátlan álpátriotizmus." Ehhez még minden lelkiismeretfurdalás nélkül hozzáadhatjuk a právoszláv klérus gerinctelenségét, amely mindenkor, mindenütt csak a saját javát hajhászta. Az igazság mellett nem mert szót! emelni, mert az ideiglenest az örökkévaló fölé helyezte, a börtön rá nézve nagyobb jelentőséggel bírt, mint lelkének öröküdve. A cárizmus ideje, mint Szolovjev mondja, az „üdvözítő hazugságé" volt. » De ne gondoljuk, hogy áz unió szószólója egyedül csak Szolovjev volt. Az igazi hazafiak egész sora követte őt, és még hozzá csaknem valamennyien világi előkelőségek voltak, mint Volkonskyj grófnő, akinek apologetikai művét egy sorba lehet állítani Hefde és Hergenröther történeti munkáival, Lebédev, Holubovszkyj, Bájkov és más egyetemi tanárok. Lebedev az egyháztörténelem tanára a právoszláv dogmatikáról így ír: „A görög egyház dogmái a puszta formaiasságban merülnek ki... nem egyszer abszurdumokat állítanak és minket, právoszlávokat a nevetség tárgyává tesznek.8) Ilyen és hasonló egyéni unitusok nemcsak a letűnt korokban éltek, hanem ma is számosan vannak. Szerbiában Jekits Istvá zombori archimandrita, Yrén püspök és mások szinte elodázhatatlan céljuknak tűzték ki az unió megvalósítását. Romániában és más országokban hasonlóan nagy az érdeklődés úgy az alsó, mint a felső papság körében az unió iránt. Nekünk, kik ezeknek szemlélői vagyunk, kezet kell nyújtanunk és segíteinünk őket, nem pedig még magunk közt is szítani a pártoskodást polemizálással, a bizantinizmus, latinizmus vagy talán még 6 ) 7 ) s

Dosztojewszkyj naplója (Dnevnik pysatelja) 1873. Szolovjev levele (Pysma) Solovjeva) Szentpétervár. 1908. ) Az egyetemes zsinatok története (Istorija vselenskyex Soborov).

268 az eretnekség bélyegének egymásra való sütögetésétől sem riadunk vissza?! Ne feledjük el, hogy az ilyen ítéletek nagyon is magukon viselik az egyoldalúság jegyeit és mint Tabinyszkyj 9 ) mondja, elébbutóbb a teljes bizantinizmus avagy latinizmushoz vezet s épen ezért mindkettő elítélendő. Objektív ismeretekre, vagyis Kelet és Nyugot tanulmányozása nélkül ez irányban, vagyis az unióra vonatkozólag jutni soha nem fogunk. Aki csak egy kicsit is jártas a keleti egyház történetében, nem fogja állítani, hogy pl. a galíciai ruthén unitusok mai szertartása szerves fejlődés. Maguk a ruthén liturgikusok beismerik, hogy az ú j szertartások beveztése oly nagy fejetlenséget idézett elő, hogyha Róma nem igyekszik új, jóváhagyott liturgikus könyveket kiadni, és a szertartást szabályozni: „akkor nálunk, gör. katholikusoknál rövid időn belül valami speciális szertartás fog kifejlődni, amely sem a mi egyházunknak, sem pediglen az unió céljának megfelelni nem fog.10) Amint a fennebbiekből meggyőződtünk arról, hogy az unió egyik főakadálya a túlzó nacionalizmusban gyökeredzik, úgy a másik — minden túlzás nélkül állíthatjuk — hogy az egymás lebecsülésében, a manapság evolúcióban levő és mindkét részről kissé túlfűtött szertartási krédókban leledzik, amely irányt még maga az annyira buzgó bizantinista Janin atya is megró: „Chez du clergé, on remarque une tendauce facheuse á dpnner au rite la premiere place, á cmifondre la discipline ecclésiastique avec la Itiurgie et, comme résultat immédiat á s'adminiMrer en deors du controle de Romé... Le mouvement des conversions des orthodoxes a%i catholicisme ne c'est cependant pas arreté. Le mamque de ressources est le plus souvent le grand obstacle au développement des missiont."11) Vagyis nemcsak a hívek,! hanem sajnos, még az egyházi férfiak egy részének a körében is az a felfogás kapott lábra, hogy az unió útjában főképen a szertartás és az egyházi szabályzat áll, ennek következtében tehát némelyek saját szakállukra, Róma tudta és beleegyezése nélkül szertartás reparálásokhoz fognak... Mialatt így egymás leleplezésén fáradoznak, elhanyagolják főcéljukat, vagyis a schizmatikusokat a katoikus hitre téríteni. Legnagyobb akadály azonban mégis az eszközökben való fukarság és a nemi megfelelő módon való eljárás. > Ha tehát igazán vágyódunk az unió után, kezdjük el a munkát az önkritikánál és akkor minden uniós mozgalom az unió, nem pedig más, oda nem tartozó quaestiók körül fog forogni, mert csak így végezhe9 ) Nyva 1935. márc. Lemberg. Tabinyszkyj volt gör. keleti püspök, ki 1931ben tért az unióra és azóta a dubnói gör. kath. szemináriumban tanít. Keletnek egyik kitűnő ismerője és az unió érdekében rendkívüli tevékenységet f e j t ki. 10 ) Nyva. Lemberg. 1935. márciusi szám. 11 ) Janin, ..Les Eglises Orientales et les Rites orienaux." „A hívőknél és sajnos a papság egy részénél is megfikyelhető egy helytelen felfogás, amely a szertartást teszik előbbre, összezavarja az egyházi fegyelmet a liturgiával és ennek közvetlen eredményeként Róma ellenőrzésétől függetlenül igazgatja magát. Az orthodoxnak a katholicizmushoz való visszatérésére való törekvés eközben háttérbe szorul. A mozgalom kifejlődésének legnagyobb akadálya igen gyakran az ilyen segédeszközök hiánya."!

269

tünk érdemleges munkát és csak így nyerhetjük meg elszakadt hittestvéreinket az uniónak. A krisztusi szellemben végzett munkának meg lesz1 az eredménye és ne féljünk attól, hogy téves útra sodródunk, sőt ellenkezőleg, sok eddig fennálló hézagos ismeret és előítélet nemcsak Keleten, de hazánkban is csökkenni fog. Amit a pápák és más, egyházférfiak jóváhagynak, az nem lehet rossz; kár tehát előhozakodni azzal, hogy a bizantinizmus és az autókefál egyház édestestvérek, mert mint factumokat lehet felmutatni pro, éppúgy lehet contra is. Hogy egyesek keleti tanulmányaik folytán negatív eredményhez jutottak, ne gondoljuk, hogy Kelet vagy a bizánci szellem, hanem az egyéni romlottság az oka. Nem egy právoszláv pap és világi férfiú, kik tisztán eretnek szellemben voltak nevelve, minden külső befolyás nélkül, egyedül az Isten kegyelme és az igazság keresése által tértek vissza a katholikus Egyházhoz. t Zercánov orosz-právoszláv pap a mult században hazájában felburjánzó eretnekségek elleni tanulmányai folytán odajutott, hogy csak a katholikus Egyházban lelhető fel a teljes igazság, és ezt Kelet tanulmányozása adta meg neki. Meggyőződésétől még Szuzdán rideg börtöne sem volt képes visszariasztani, sőt az( uniónak egyik rendíthetetlen oszlopa lett egész haláláig. Zserebcov és mások szintén az által lettek katholikusokká, mert tanulmányozták azokat a szálakat, amelyek\ Keletet egykor egyesítették az Egyházzal. \ Kelet azáltal, hogy elszakadt az Egyháztól, ősi értékéből — mint Szolovjov mondja — nem vesztett;; dogmái továbbra is megmaradtak katholikusoknak. „Mi az abszolút és változhatatlan igazságok tekintetében az Egyházzal egységben élünk."12) De Kelet az unióra nézve nemcsak dogmatikai és történeti szempontból vizsgálva fontos, hanem igenis liturgikus szempontból is. „Az egyházi hivatalos hitmeghatározások! és hitvallások után a legnagyobb tekintéllyel bírnak a liturgiák, vagyis a liturgikus könyvek, rituálék, sacramentariumok s a görögök euchalogiái.... A schizmatikusok, mivefl liturgiáikból nem küszöbölték ki mindazt, amit a kath. egyháztól, mielőtt közülünk kiváltak volna, tanultak, azért annak amiben a kath. egyház gyakorlatával és hitével megegyeznek, régiségéről és eredti kereszténységéről történeti bizony1 ságot tesznek."13) Mindezekből láthatjuk tehát a sok helytelen felfogást Keletről és őszentsége, XI. Pius pápa nagyon jól tudta 1927-ben, hogy mire kell felhívni a katholikusok figyelmét az unió foganatosítása érdekében. „Az unió kölcsönös megismerést és szeretetet kíván. Az eddigi uniós törekvések sikertelesége egymás lekicsinylésében keresendő..." Sajnos „sokan nem tudják, hogy Kelet a katholikus igazságoknak hány és hány drága gyöngyét rejtegeti magában, amelyek nemcsak tiszteletet, de igenis, szimpátiát érdemelnek."14) > 12

) Szolovjov feljegyzései (Z memorialju Szolovjeva, 1886.), amely XIII. Leó 13 pápának egyiki mineius által átadatott. ) Répaszky József, Általános dogmatika. Kassa. 1879. év. 14 )< J ó Pásztor (Dobrij Pastyr) 1932.

270 A XXIII-ik eucharisztikus világkongresszuson, 1912-ben Bécsben, dr. Bocián József1*5) (a későbbi lucki püspök) a következő módon körvonalozta a szertartási nehézségek eloszlatását: „Mindkét szertartás (latin és görög) sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint azt az ember gondolja.... Mindkét szertartás elementumai ugyanazon tőnek a hajtásai és egyenes vonalban haladnak a szertartásfejlődés egész történetán keresztül. Következetesen tehát ezek azj Egyáz összes szertartásaiban feltalálhatók. Azok, amik az idő folyásával becsúsztak, könnyen felismerhetők ; azok pedig, amik a szertartás lényegéhez tartoznak, mindenkor megismerhetők. Tehát in necessariis unitas, in dubiis libertás." 16 ) ) Ezek lennének tehát azok a szálak, amelyek minket, keresztényeket Kelet tanulmányozására az unió érdekében ösztönöznének. Kétségtelen, hogy „Kelet minden időben termékeny talajt képzett mindenféle tévelynek, mindazonáltal" el kell ismernünk, hogy „csakis az az ő érdemök, hogy tanulmányaik, magyarázataik és másolásuk által a régiek irodalmát az emberiség számára megmentették." 17) Tehát már ebből a szempontból is megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Igaz: „a kereszténység ma Keleten szét van tépve, civilizációja meg van semmisítve; a bűnhődés ez óráig tart"; 1 8 ) és meddig fog még tartani, nem tudjuk! ( De hogy Krisztus imája „ut omnes unum sint" egykor teljesül, az biztos. Tehát ha a jó Isten úgy akarja, hogy ezen rendkívüli eseményenk szemlélői nem lehetünk, legyünk akkor legalább munkásai. Juhász Dénes 0. S. B. M-

10

) Életét és tevékenységét részletesen tárgyalja a Lembergben megjelenő: Theologia (Bohoslovia) 1927] II. és III. száma. ' 16 ) Jó Pásztor (Dobrij Pastyr) 1931. 117 ) Dr. Holzwarth F. J . — ßzabo Ferenc, Világtörténet. III. kötet. Nemesvár. 1889. i 18 ) Ugyanott. II. kötet.

271

Ritus és rifusválíozfaíás i

ii.

Előző közleményünkben idéztük a római Szentszék azon határozott kívánságát hogy minden keresztény katholiksu tartsa | meg rítusát, amelyben született. A ritusváltoztatás azonban, mint a szeretetlen torzsalkodás okozója, máig is sokszor szerepel főképen a vegyesritusú vidékeken, ahol a vetélkedésen kívül igen gyakran anyagi okok (egyházi adózás, párbér, stóla) is kiváltják a próbálkozást. A ritusváltoztatás története is bepillantást enged nekünk a kérdés lényegébe. A ritusváltoztatás — szorosabban vett és mai értelemben — csak az egyházi uniók után merült fel, amikor a szakadásból az egyház kebelébe visszatérők mindjárt az, uniálással, vagy később változtatták meg rítusukat. Ez a katholikus felfogással s a katho'Ikum lényegével ellenkező áramlat bizonyos területeken olyan erős lett, hogy a római Szentszéknek kellett a megfelelő tilalmakkal gátat emelnie elébe. Az 1669. évben Congr. de Propaganda Fide dekrétummal, szabályozta a Lengyelországban élő egyesült örmények rituskérdését. A Lengyelországban élő egyesült örmények között való béke fenntartása érdekében és más súlyos okokból a S. C. de Propaganda Fide a Szentséges Atya jóváhagyásával, elhatározta, hogy a jövőben semmiféle okból nem szabad a latin rítusra átmenniök az Apostoli Szentszék különös engedélye nélkül, miért is az egyesült örmények összes érsekeinek és püspökeinek szigorúan megtiltotta, hogy híveiknek az ilyen ritus-változtatásra engedélyt adjanak. Viszont a latin szertartású érsekeknek, püspököknek és más ordináriusoknak is megtiltotta,! hogy a latin rítusra bármely okból átmenni szándékozó unitus örményeket, akár saját (/rdirukriusa engedélyével is, átvegyék. A tilalmat „sub poena nullitat is actus", vagyis a cselekmény érvénytelenségének terhével mondotta ki a pápa. (Jus Pont. de Prop. Fide, Romae, 1907.) A melchitákra nézve XIV. Benedek pápa „Demandatum" kezdetű (1743) apostoli körlevele hasonlóképen intézkedik : „Omnibus et singulis Melchitis catholicis graecum ritum servantibus, ad latinum ritum transire deinceps expresse vetamus." Újból és kifejezetten megtiltja tehát ezeknek a rítus-változtatást. i A legerősebb volt a ritusváltoztatási mozgalom a breszti unióban egyesült ruthének között, akik a különböző oldalról jövő nyomás ha-

272 tása alatt tömegesen, vették fel a latin rítust, mivel (amint a Colilectio Conciliorum Lacensis mondja) sem a florenci zsinat dekrétumában, sem a ruthén püspököknek az uniót kérő levelében (1595), sem az uniós bullában nincs szó a ritusváltoztatásról. De nem is lehetett, mert az apostoli Szentszéknek sohasem volt szándékában az Anyaszentegyház megszentelj rítusainak megsemmisítése, vagy lekicsinylése. A rítusukhoz hűen ragaszkodó' ruthének viszont állandóan panaszkodtak az egyház szándékaival ellenkező ritusváltoztatások miatt a ekkor, amint a fentebb említett gyűjteményben (II. köt. 599.) olvashatjuk, VIII Urbán pápa a S. Congr. de Prop. Fide áltajj kiadandó (1624.) dekretummal akarta a ritusváltoztatás általános tilalmát kimondani, de III. Zsigmond lengyel király közbelépésére csak a ruthén egyházi férfiakra lett kimondva a tilalom. Igen érdekes a királynak^ erre vonatkozó felfogása. Az egyházi férfiakra nézve azért kívánja a rítusváltoztatási tilalom kimondását, mert azok „szükségesek, hogy az unióért dolgozzanak." Nem ilyen hízelgő a világiak ritusváltoztatásí engedélyének azonj indokolása, hogy senkit sem lehet nyugodt lelkiismerettel akadályozni egy jobb rítus követésében ( et meliorem ritum sequá nemo tuta sonscientia impediri debeat.) Hála stennek, a rítusok paritása már régen jogi rendezést nyert s csak a szomorú tények, amelyeket Peles a galíciai ruthének uniójáról írott hatalmas munkájában 1 ) felsorakoztat, a történelemének mondhatók. A ritusváltoztatás meggátlására irányuló törekvések sorsa azonban nagyon tanulságos. XIV. Benedek pápa véglegesen a Szentszék engedélyéhez kívánta kötni a galíciai ruthének ritusváltoztatását s ezen szándékát 1751-ben közölte is a két lengyelországi unitus püspökkel. Ebben a levelében] elismeri a pápa, hogy jogos a panasz a ruthének rítusváltoztatása miatt (merítő conquerimini de transitu Ruthenorum a ritu Graeco ad ritum Latinum) s egyben hivatkozik arra, hogy úgy ő, mint elődei mindig vonakodtak (borzadtak: abhorruerunt et nos ipsi abhorremus) ezen átmenetelektől, mert nem a görög szertartás megsemmisítését, hanem főképen annak fenntartását kívánja („non diestructianem, ser conseirvationem rítus Graeci summopere desideramus"). Végleges és sanctiókkal ellátott dekrétumban akarta a tilalmat kiadni, de a lengyel király és a latin ritusu püspökök megakadályozták („rex et episcopi latini rítus restiterunt"). Az akadályozók egyebek között állandóan a gör. ritusu ruthén papság hanyagságára és tudatlanságára is hivatkoztak, aminek az oka, szerintük főképen a papok házassága volt, mert a házas papoknak magasabb grádusokra, püspökségre, reményük sem lehetett. Ebben az időben, sőt még később is a coelebs vagy özvegy világi papok is háttérbe szorultak, mert szokássá vált, hogy a püspökségekre a szent Bazil-rendi szerzetesek közül választottak alkalmas egyéneket. Ezt a szokást az 1720. évben tartott zamosci zsinat is szentesítette, amennyiben ennek határozatait a Szentszék is megerősítette. Témánk keretén kívül esik, hogy a galíciai nős unitus papság ellen sokszor na1

1880.

) I. Peles: Geschichte der Union der ruthenischen Kirche mit Rom, Wien,

273 gyon is átlátszó okokból felhozott vádakkal és azok cáfolatával foglalkozzunk. A coelibatus kérdését a keleti egyház szemszögéből igen alaposan tárgyalja egy a napokban Lengyelországban megjelent mű 2 ), amely bár a coelibátusnak a gör. egyházba való általános behozatala érdekében íródott, mégis megvilágítja azt, hogy túlzott volt az s ma is túlzás sok mindenit a gör. ritusú papság nős állapotának rovására írni. Mellőzzük itt még a ritusváltoz,tatás érdekében foillytatott arcnak egyes fázisait is 3 ), csak azt szögezzük le, hogy ha a római pápák, bizonyos nehézségek miatt akkor nem ás alkottak erre nézve általános érvényű törvényt, mégis főképen VIII. Orbán és XIV. Benedek állandóan intették, sőt meg is rótták mindazon latin szertartású gyóntatókat, főképen pedig a jezsuitákat, akik nagy odaadással beszélték rá a ruthén híveket rítusuk elhagyására. Érdekes fordulata a történelemnek, hogy ma a keleti (bizánci) ritusu jezsuiták a legerősebb munkásai az uniós mozgalomnak.4) A C. de Prop. Fide is 1681-ben a lengyelországi apostoli nuncius által figyelmeztette az összes szerzetesrendek provinciálisait, illetve gyóntatóit, hogy óvakodjanak a ruthén híveknek a latin rítusra való csábításáról (a sollácitatione Ruthenorum ad transitum in rítum latinum). A ritusváltoztatási mozgalom csak akkor csillapult le, amikor XIV. Kelemen pápaj 1774 április 16-án az orosz birodalomra nézve, majd amikor VII. Pius pápa 1802 június 13-án Gaiciára nézve is kifejezetten megtiltották a ruthéneknek a latin rítusra való átmenetelét az apostoli Szentszék engedélye nélkül., Igen érdekes és irányt jelölő a Congr. de. Prop. Fide titkárának a fentebb jelzett napon, VII. Pius pápa meghagyásából kiadott erre vonatkozó dekrétuma. Hivatkozik arra, hogy a pápa elődeinek (főképen VIII. Orbán, XIV. Kelemen) nyomdokait követve igen fontos okokból megújítja azok intézkedéseit, s úgy az ószláv, mint a latin ritusú püspököknek tudomásukra hozza, hogy senkinek semszabad a jövőben a ruthéneket, akár szerzeteseket, akár a világi papokat vagy híveket — az apostoli Szentszék engedélye nélkül semmiféle okból felvenni^ még valamely facultás alapján sem, amelyet esetleg tőle, vagy elődeitől, szóval vagy írásban nyert volna is valaki. Ezeket a ritusváltoztatásokat büntetés terhével örök időkre magának és utódainak tartja fenn („perpetuo sibi, suisque successoribus reservat sub íisdem poenis...") Ezt a, tilalmat 1841-ben XVI. Gergely pápa is megerősítette „Pertatumad nos" kezdetű s a lembergi metropolitához intézett apostoli levelével. > Az egyházi részről szépen megoldott kérdés azonban világi részről nem nyert megértést és a ritusváltoztatási esetek újra gyakran megismétlődtek. A galíciai görög és latin szertartású püspökök egyezséget kötöttek, amelyet IX. Pius pápa legfőbb tekintélyével 1863 szeptember 30-án megerősített. Ebben az egyezségben olvassuk: „Quilibet 2

) Platón Martinyuk, OSBM., „Nepogyilyne Szerdee iszvjascsennika, Zsovkva, 1935. (A pap megosztatlan szíve az Isten és az egyház szolgálatában.) 3 ) V. ö. Petrani, De relatione juridiea^ inter diversos ritus in Eccl. Cath. Tanrini, Romae, 1930. 4 ) Lásd folyóiratuknak, a krakói „Oriens"nek egyes számait.

274 in sua ritu nativo permanere tenetur" —< vagyis mindenkinek meg kell maradnia abban a ritusban, amelyben született. Megismétli az apostoli Szentszéknek fenntartott jogot — amely még a legsürgősebb esetekben is fennáll, mert még az ilyen jogos ritusvá'ltoztatás is csak provizórikus és feltételek: „si hic a S. Sede confirmabitur." A felsorolt pápai intézkedések nem voltak ugyan egyetemes jellegűek, de mégis az unitus területek legnagyobb részére vonatkoztak. A többi keleti keresztényekre nézve közvetve XIV. Benedek pápának a misszionáriusok számára kiadott „Aítatae sunt'? kezdetű apostoli elvele oldotta meg a kérdést. — Maga az apostoli Szentszék az említett apostoli levélben foglalt tilalmat törvényerejűnek tekinti s annak értelmében adja meg a ritusváltoztatás kapcsán) felmerülő kételyeket és nehézségeket. Ennek szellemében lett kiadva legújabban is az amerikai kivándorolt ruthén hívekre vonatkozó decretum. (Canadára nézve 1913-ban, az Egyesült Államokra nézve 1914-ben. A Propaganda mindkét intézkedése eredetében az Acta Apostolicae S'edis megfelelő évfolyamaiban olvasható.) A fentebb mondottak bizonyítására szolgál a Propagandának 1757 márc. 8-án kelt intézkedése, amely szószerint így hangzik: „Nec licuisse, nec licere Orientalibus qaurumcumque nationum, inconsuite Apostolica Sede a proprio ipsarum ritu adi latinum transire". (Nem volt és nem szabad bármely nemzethez tartozó keletieknek, az Apostoli Szentszék megkérdezése nélkül saját rítusukról a latinra átmenni.) Két év múlva ugyanez a kongregáció felmerült esetek kapcsán újból megerősítette az idézett decretumot s hozzátette, hogy ezen keletiek a latin rítusra valójábal/t ái{ nem mentek, hanem súlyos bűn terhe alatt kötelesek saját rítusukat megtartani és abban megmaradni. (1759 márc. 12: „Hujusmodi orientales vere ad latinum ritum non transiisse, sed iUos teneri in suo probrio ritu permanere, idque sub culpa peccati gravis.") i XVI. Gergely pápa is ugyanezt írta (1832) az örményeknek. Ez nyert szentesítést a Codex Juris Canonici 98. canonjánakj 2. és 3. §ában, sőt a 4. §. világosan leszögezi még azt is, hogy bármely hosszú gyakorlat, vagy a szentáldozásnak más rítus szerint való vétele sem vonja maga után a ritusváltoztatást. XI. Pius pápának 1928 december 6-án (Act. Apóst. Sedis, 416. old.) felhatalmazást adott az apostoli nunciusoknak és legátusoknak, hogy egyes esetekben és csakis a világi katholikusoknak mégengedhessék a ritusváltoztatást. Ennek aj facultásnak egyes tényezők által történt félremagyarázása, különösen a vegyes ritusu területeken újra ritusváltoztatási mozgalmat idézett elő, melynek indoka a legtöbb esetben nem a vallásos buzgóság volt, amint nem is lehetett, mert minden az egyház által megszentelt rítus egyformán alkalmas a lelkiüdvösség munkálására, mert ellenkező esetben az egyház nem is védené azokat. Elvileg lehetetlen tehát, amint azt XVI. Gergely pápa „Inter gravissimas" kezdetű apostoli levelében írja, hogy „azok, amik a buzgóságot táplálják, senkinek sem szolgálhatnak alkalmul saját rítusáról bármely más, az apostoli Szentszék által jóváhagyott rítusra átmenni. A pápai intézkedésnek célzatos vagy akaratlan félremagyarázásának testvérietlen következményeit mielőbb el kell tüntetnünk híveink

275 éetéből. Az igazság az, hogy a fentebb vázolj törvényes fegyelem semmiben sem változott a facultás által, csak az igazságos és métányos esetekben való eljárást szabályozta és könnyítette meg a pápa, akitől, mint az unió nagy apostolától ép úgyj távol áll, mint elődeitől a görög szertartás lekicsinylése vagy kiirtásának szándéka. A Keleti Congr. által kiadott decretum is ezen szavakkal kezdődik: „Nemini licere sine venia Apostolicae Sedis ad alinum ritum transiré," — vagyis senkinek sem szabadj az Apostoli Szentszék engedélye nélkül más ritusra átmenni, majd felsorolja azokat az apostoli leveleket, amelyekre mi is hivatkoztunk s amelyek a tilalmat világosan kimondják s hangsúlyozza, hogy ez a régi fegyelem semmit sem változott: „hac enim ratione, nihil de veteri disciplina immutando". ( Az elmondottak után még röviden össze kell foglalnunk a ritusváltoztatás tilalmából folyó viszonosságot a latin rítusból a görög ritusra és az egyik keleti rítusból a másik rítusba való átmeneteire vonatkozóan,) valamint hazai viszonyainkra való utalással megvilágítani a ritusváltoztatási mozgalom káros következményeit. (Folytatjuk.) Szántay-Szémán István dr.

O. I. Dzerovics így felel a keleti liturgia megkövültségéről szóló kritikára. Az nem csak katexochén hálaadó áldozat... Nem kisebb annak jelentősége az ember reális életére nézve is. Az emberi élet minden fázisának lelki és testi szükségletei, mindennapi törődése, örömei és fájdalmai, derűs és borús mozzanatai erős akkordban csendülnek meg a liturgiában, mint a siralom völgyébe zarándoklók esdeklő és hálaadó éneke . . . i (Niva.)

276

A z átlényegülés időpontja a szent liturgiában IV. közlemény.

i

V. Bármint is fogjuk föl az epiklézis szövegének mondattani szerkezetét, az epiklézis e szavai: metabalón tó Pneumati sú tó hagió — nyilvánvalóvá teszi, hogy történésében elmúlt, eredményében azonban jelenlevő cselekményről van szó. Az átlényegülés megtörtént, a kenyér már nem kenyér többé, hanem az ú r teste, a bor az ő szent vére. Átváltozott mindkettő a Szentlélek segítsége és közreműködése mellett, mely sehol sem hiányozhatik, ahol valami a megigazulás és megszentelődés érdekében történik. i Hogy az átlényegülés mikor, mely pillanatban történt, maga a miseszöveg nem mondja, elég világosan; értésünkre adják azonban a pap és diákonus részére a miseszöveg közé iktatott utasítások, a rubrikák. Goárból idézem ezeket, nemcsak azért, mert Goár könyve immár kétszáz éves, hanem azért is, mert sok jelből következtethetőleg Goár a maga miseszövegéti nem katholikus források után közli. I A praefatiót (Axion kai dikaion se eulogein,) a pap meghajolva végzi. Szent, szent után mindössze annyi az utasítás, hogy epeiichetai mystikós ho hiereus — a pap csendesen imádkozik. Az „Ezen boldog seregekkel" kezdetű imarészlet végén „ho hiereus klinei tén kephalén, kai hairón tén dexian autú meta eukCbeías, eulogei ton hagion arton, ekphonos legón: Labet&, fagete..vagyis a pap meghajtott fővel áldja meg a szent kenyeret az ú r szavaival: Vegyétek,, egyétek . . . Meghajtott fővel mondja az ú r szavait a kehely fölött is. Ugyancsak meghajtott fővel végzi az ima többi részét is: Megemlékezvén tehát . . . és: Fölajánljuk még neked ezt az okos és vérontás nélküli áldozatot. . . A Szentlélek segítségül hívására szolgáló fohászt 3 proskynesissel, teljes lebomlással veti közbe, azután egyenes testtartással (anisthamenos) adja azt a hármas áldást a kenyérre és borra külön s végül a kettőre együtt, melynek az epiklézisták a konszekráló erőt tulajdonítják. A szerpap ezután még egyszer fejet hajt, de nem az oltár, hanem a pap felé és kéri, hogy róla is emlékezzék meg a most következő mementók során.. Több főhajtás vagy meghajlás nincs. A római Euchologion to Mega a testtartásra nézve semmit sem ír elő, csupán azt rendeli, hogy az ú r szavainak éneklésekor a pap és diákonus a kenyérre, illetve borra mutassanak.) A szláv liturgikonok az imákat kitárt karral végezni rendelik, a kenyér és bor fölött a szentírási szavakat a pap különös áhítattal s a szent színekre való mutatás mellett mondatják, utána pedig mély meghajlást rendelnek.

277 Ám ez utóbbiak, legalábbis a kezeink között levők már a kath. fölfogást tükrözik, a konszekrálás időpontját illetőleg a keleti liturgia szellemének föltárására tehát kevesebb értékkel bírnak, mint a Goár által idézett| nem kath. szöveg. Ez pedig főhajtással rendeli mondatni az Úr szavait, meghajlással rendeli végezteni úgy a prefációt, mint az Úr szavait tartalmazó imát és a fölajánlást is egész az epiklézisig, az epiklézis három áldását már nem és az utána következő imákat sem. Expressis; verbis tehát nem, közvetve azonban eléggé szembeszökően érzékeltetik ezek az előírások, hogy a misekánonban a hangsúly az ű r szavain van: ezek a kánoni szöveg legfontosabb részei, kétségkívül azért, mert valami olyan hatást eszközölnek, minőt a többiek nem képesek. Annak föltételezése ugyanis, hogy a nem konszekráló szentírási idézeteket főhajtva végezzük s utána meghajtott fővel imádkozunk, a konszekráló erővel bíró epiklézist ellenben meghajlás és egyéb tiszteletadás nélkül, szinte lehetetlen. A konszekrálást tehát az ú r szavainak kellett eszközölniök! > Goár szövegéből ennek ellenében két érvet lehet fölhozni. Egyik az, hogy a Szentlelket leesdő beiktatott fohászt a pap három teljes lebomlással kíséri, míg az ú r szavait csak főhajtással, illetve meghajlással, a másik pedig, hogy az epiklézis hármas áldása előtt közbeiktatott rubrika szerint a papot a diákonus így szólítja meg: „Eulogéson despota tom hagion artan!" — Áldd meg Uram a szent kenyeret! — és az epiklézis rubrikája, sőt szövege is kenyérről beszél. Miért az invokációnál borul le a pap, ha a legszentebb tény már végbement, miért beszél a liturgikon rubrikája, a szerpapi felszólítás, sőt maga a miseszöveg a konszekráció állítólagos megtörténte ellenére is egyszerűen csak szent kenyérről? A felelet nehéz, de szertartási könyveink megadják. E könyvek mindenek előtt azt mutatják, hogy az epiklézist megelőző invokáció, melyet a pap hármas proskynesise kísér, nem szerves része a misekánonnak, hanem bátran el is hagyható betoldás, mely a napi zsolozsma III. órájából jutott a misébe. Nem szerves, sőt nem is lényeges rész, hiszen — mint már említettem — orthodox-görög kiadású liturgikon is van, melyből hiányzik.. És ha a szent liturgiában régi előírás szerint teljes leborulással kísérték, az> onnan volt, hogy teljesen úgy vették át, amint az órában is végeztetett. A nagyböjt bőjtös napjain ugyanis az imaórák kezdetén a hetinap és a szentek tropárjai helyén lebomlásokkal kísért fohászok végzendők. (Reggel meghallgatod! • • • 1 Urunk, ki a te Szentlelkedet . . . Ki a hatodik nap hatodik órájában . . . Ki a kilencedik órában . . .) A konszekrációt követő másodszori fölajánlás közben a pap mintegy rádöbben arra a nagy tényre, melynek eszközlője volt, szinte kevésnek érzi ahhoz erőit és a tökéletesi erőforráshoz, a Szentlélekhez fordul, vigye végbe a megszentelt kenyér által a hívek-óhajtotta megszentelést akkor is, ha netán az ő közreműködése e szentség létrehozásánál hiányosságokat mutatott volna. Ilyen nagy dolgot kérvén, egyúttal saját gyarlóságát, esetleges hibáit is megengesztelni akarván, leborul a Szentség előtt, mint a bűnbánat szent idejében, valahányszor e fohászt végzi. Az invokációt kísérő hármas; leborulás tehát nem a Szentség jelenlétével, vagy a kon-

278 szekráció tényével függ össze, hanem egyszerű bűnbánati tény, amit a pap misén kívül is sokszor megismétel. A Szentség jelenlétével csak az ú r szavait kísérő főhajtások hozhatók összefüggésbe. Az az ellenérv pedig, hogy( még nem lehet ott az Úr teste, hiszen a rubrikákban és liturgikus szövegekben egyaránt csak szent kenyérről van szó, mindjárt elesik, mihelyt észrevesszük, hogy a miserubrikák az ú r testének megtöretésekor és áldozáskor is csak szent kenyérnek neveziö az ú r testét.) (Viszont a misekánon előtt többnyire csak ajándékokról vagy fölajánlásról van szó.) Nagyon nehéz és végtelenül erőltetett dolog volna tehát arra következtetni, hogy a nem főhajlással elmondott szentírási szavak, hanem a tiszteletadásnak különösebb formái nélkül, egyszerű áldás kíséretében elmondott epiklézis konszekrál, sőt azt is, hogy ennek egyáltalán valamivel több köze volna a konszekráció tényéhez, mint bármely más megelőző vagy követő imának. > Ha emellett figyelembe vesszük az orthodox egyház nagy többségének, a százmilliós orosz orthodoxiának Kolobaskin leveléből is kitetsző gyakorlatát,, mely szerint az Úr szavait a pap a szent színekre mutatva és különös áhítattal és figyelemmel tartozik mondani, kétségtelen, hogy a keleti egyház liturgikonja és az é?ő gyakorlat — minden ellenkező theoretiikus állítás ellenére is — az úr szavainak konszekrálá ereje mellett szólónak. Az epiklézisták tévedése nyilvánvaló. A semiepiklezisták amaz áthidaló tana, hogy a konszekráció az ú r szavaival kezdődik, de csak az epiklézissel ér véget, saját logikátlansága miatt esik el, ezzel külön nem is foglalkozunk. Nehéz volna elképzelni) az ú r szavainak kimondása és az epiklézis között az oltáron levő anyagokat valami olyan állapotban, mikor a kenyér már átalakulóban volna az ú r testévé, a bor az ő vérévé, vagyis mikor a) kenyér és az ú r testének, a bor és az ú r vérének állaga valamiképen együttesen volnának jelen az oltáron. Már pedig, ha az átlényegülés valóban perceket vehetne igénybe, ez kikerülhetetlen volna. Lehetetlen pl. elképzelni, hogy a Báránynak IC jelű sarka már| átlényegült volna, ellenben a XC még nem, vagy hogy a szent kenyér egyes molekulái már átváltoztak volna, mások még nem. Ez minden oltáriszentségi hitnek ellene mondana s ilyen tétel fölállítása katholikus és orthodox részről egyaránt a leghatározottabb visszautasításban részesülne. A konszekráció ténye természetfölötti esemény, mel^ független minden egyébtől, mint amaz egytől, melytől Krisztus tette függővé: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, amit én tettem. Mondjátok: ez az én testem . . . ez az én vérem . . . És mint ilyen, egyetlen adott pillanatban befejezetté válik. ' Bár az Anyaszentegyház az Oltáriszentség létesítésének időpontját, illetve azt az igazságot, hogy az ú r szavai és csakis az Úr szavai bírnak konszekráló erővel, dogmaként nem differálta, sőt a multakban olyan) liturgia-formákat is használni engedett, melyekben az ú r szavai nem is idéztettek, minden kétségem, felül átl, hogy a keleti és nyugati egyház ősidőktől fogva azonosította az átlényegülés időpontját az Űr szavai elmondásának időpontjával és a kOfnszekráSó erőt az Űr szavainak tulajdonította. (Folytatjuk.)

279

Emléksorok a grotta fcrratai hirncves görög apátságban tett látogatásról Dr. Cosma Buccola M. B. I. Az apátság alapítása. Az 1004. évben, mikor Sz. Nilus (di Rossano) a grotta ferratai görög apátságot alapította, a rómavidéki mezó'ség (campagna) a babár népek miatt „egy pusztaság képét mutatta, mely szomorúsággal töltötte el annak lelkét, aki azt szemlélte". Még Tusculum szépségeire sem voltak tekintettel a barbár pusztítások anynyira, hogy a régi rómaiak fényes villáinak romjai közt sem lehetett egyebet látni, mint „röpködő' madarakat, melyek az) árnyékos helyeket, a pusztaságot és a romokat szeretik." Mikor Tusculum városában elterjedt annak a híre, hogy a nagyhírű Nilus apát Calábriából és Campánilából Szt. Ágota monostorába érkezett, me]>1 monostor ugyanezen város "tövében, a Via Latina mentén feküdt, Gergely gróf, II. Alberik utóda, az ő látogatására indult. , Nilus apát Tusculum grófjának bőkezűségéből ajándékba kapta azon hatalmas területsávot, mely egykor M. T. Cicero Tusculánumához tartozott. Ez a legtöbb) híres régész hiteles véleménye, akik magtának Cicerónak tanúbizonysága, Strabo leírása és Frontino közlései alapján megállaptíják a következőket: .1 A Tusculánum a Via Latinától több mint 11 mértföldre volt; II. A nevezett Viától jobbra terjedt a lucullusi út mellett, mely balra feküdt; III. Egy szinten volt Lucullus villájával; IV. Hozzáférhető volt az Acqua Crabrához (lódarázs-víz) ; Terjedelemben 200 holdnyi földterületet felülmúlt. Mindezek alapján a leghiteltérdemlőbb régészek mindig kitartóan! állították^ hogy a. grotta ferratai apátság M. Tullius Tusculánumának alapépítményei fölé épült, aki, letevén tág tógáját, ezen hely csöndjében kereste a fórumon tartott szónoklatai után a nyugalmat és azért, hogy) — távol a politikai tusáktól — tollbamondja a híres Quaestiones Tusculanae című művét és valószínűleg, hogy nagyobb kényelemmel simítsa át a De Senectute —• Oratore — De Republiea c. műveit. Az apátság a Monte Albano (Albai-hegv) lábánál terül el egy csinos dombon, 329 m.-nyire a tenger színe fölött. Köröskörül buja növésű szőlőskertek környezik, melyek nemes és kedvelt borokat teremnek. Lábánál folyik a kristálytiszta friss Acqua Giulia, mely szökellve és csörgedezve rohan az alant fekvői Valle Marciana felé. Ott élvezhetünk sokféle, változatos, nagykiterjedésű természeti szépségeket: A Monterotondo (Kerekhegy)-ró 1 a Horatius által megénekelt fehér havat és azon dombokat, melyek a Braccianotavat rejtik el szemünkl elől. Azon túl van Róma, mely fölött látható, amint a magasba emelkedik Michel Angelo csodás kupolája. Tovább nyugat felé csodálhatjuk a nagy terjedelmű római mezőséget (campagna romana), mely a tengerig nyúlik s csiilog a csodás alkonyatban. Az éghajlat egészséges és kedvező volta miatt az aplátság közelében, a kedves falun kívül, néhány év óta számos és díszes villa emelkedik, különösen a Bivionál (keresztút), ahol kereszteződnek a rómaii várkastélyok északi útjának (Tramvia) vonalai: Roma—Velletri, Roma—Frascati, Frascati—Velletri és megfordítva. Szt Nilus apátsága Itália vallási és polgári történelmének lapjaihoz sokban hozzájárult, a római páplákhoz való viszonya, görög bazilikája, Farnese-kápolnája, Giuliano Deila Rovere ostiai bíboros palotája, ismételten nemzeti műemlékké való nyílváníttatása, nagyértékű kéziratokban bővelkedő könyvtára, a miniatűr-festést és görögj ősírást művelő iskolája, Róma kapui előtt leggazdagabb művészeti múzeuma révén.

280 Mindezeknél fogva az apátság különös ellenállhatatlan vonzóerővel bír a történész, a művész, a. tudós, minden társadalmi, polgári és vallásii kérdésekkel foglalkozók számára, mert a grotta ferratai apátságban több mint kilenc évszázad óta a történelem, művészet, irodalom és tudomány tökéletes összhangban állanak a vallással. II. A várkastély. Grottaferrátát azok tartották fenn, akik Róma felett egy nagyjelentőségű hadi gócpontot hóajtottak létesíteni. Nyílt mezők és védett helyek, erdők, kristálytiszta és bő vízforrások, fedelök alatt sok népet befogadni képes épületekj a legkitűnőbb magaslati elhelyezkedés — könnyen fölkeltették az akkori urak vágyát, hogy berontsanak az apátságba, amely így a csönd, a tudomány, az ima otthonából hamarosan lármás kaszárnyává változott. Ez gyakran megtörténvén, az apátság és a szerzetesek igen szánandó helyzetbe jutni kényszerültek; a kéziratok, tanulmányaik és türelmes munkásságuk legértékesebb gyümölcsei és az összes értékes és művészi tárgyak elrabolva, szétlopkodva, szétszórva. Az apátság megszállói között megemlékeznek Barbarossáról, VII Kelemen ellenpápa csapatairól, László nápolyi királyról, aki, mert a császári koronát nem akarta neki juttatni, V. Sándor pápa ellen viselt hadat. Azonban Grottaferrata Fortebraccio (erőskarú) Miklós és Pontendera Antal birtokába került, aki Róma kormányzójának fogságába jutván, nyilvános megfojtásra ítéltetett. Calabria hercege itt háromezer gyalogos és 20 lovasszázad részére katonai főszállást létesített az apátság legsúlyosabb kárával. A legutolsó fegyvertények egyike, mely Grotteferratában| ment végbe, 1484. junius 9-én történt s melyet IV. Sixtus naplói beszélnek el. Az éj előrehaladt. A marinoi telepítvényesek tudták, hogy a lovasok és gyalogosok, Orsini Leo és Pál parancsára, Grottaferrátában tartózkodnak. Dühösen rájok vetvén magukat, váratlanul meglepték őket és habár elkeseredett ellentállásra találtak, az összeütközésben megölték Leot és megszalasztották; Pált. Ezen események a harcias Giuliano Della Rovere cardinálist, aki 1479-től kezdve egyházi adományul bírta az apátságot, azon elhatározásra késztették, hogy azt védőművekkel lássa el. Azért a várkastély körül, mely ma a látogatók bámulatának tárgya, falakkal együtt elkészíttette a víziárkot, a tornyokat, az őrhelyeket és mindenj katonai védőművet s ezen munkálatokat Bramante tervei szerint a híres Sangallo vagy mint mások mondják, Baccio Pontelli irányította. 1799. évben aI Rovere-palotában ment végbe a Róma átadásáról szóló egyezség. A nápolyi hadak Bourcardt tábornok parancsnoksága alatt Grottaferratában voltak elszállásolva, hogy az örök város visszavívását kierőszakolják, mely akkor a köztársasági francia csapatok birtokában volt. íme, egy apátsági szerzetes írott emléke, aki az átadásnál! jelen volt: „Szept. 19-én jöttek az egyesült nápolyi csapatok, melyeket Broncaro (!) Grottaferratába vezényelt, ahol tábort ütöttek és jó két ízben alkudoztak a franciákkal: végre 28-án este elvonultak Grottaferratából és 29-én reggel Rómába vonultak be az egyezség szerint: a franciák átadták a várost és eltávoztak. III. A templom. Az apátságnak legrégibb fennmaradt része a bazilika. Ennek építése Szt. Bertalan apát, Szt. Nilus tanítványa által nyert befejezést. A tusculumi grófi családból származó' XIX. János pápa szentelte azt föl 1034. december 17-én, Az előpitvarból a bazilikába vezető kapuból, a felette levő mozaikműből, a párkányzat külső íveiből, a 3 hajóra osztott, 8 db. vésett, bár jelenleg gipszművekkel újra díszített, paroszi márványoszlopokon nyugvó bazilika egész környezetéből. a| 12 apostol mozaikművéből, a szentély ívezetén látható falfestmények-

281 bői, a csíkozott padozat egy részéből arra lehet következtetni, hogy a templom eredetileg tiszta bizánci stílusban épült. Men.iünk sorban s figyeljük meg. IV. A liturgikus vízmedence. A kertben, a bazilika nagyobb bejárata előtt elterülő bekerített tér paradicsomnak (paradiso) neveztetik a görög elnevezés szerint, mely kertet jelent. A görög liturgia követelményei, hogy) a paradicsomban forrás létesüljön, a melynél minden év január 6-án, Vízkereszt ünnepén, mennek végbe Jézusnak a Jordán folyóban való megkeresztelését ábrázoló ünnepélyes szertartások. Keleten, ahol csak lehetséges, ez a nagyszerű szertartás valamely folyó szélén! vagy a tenger partján megy végbe, ahova —- a nép kíséretében — körmenetben vonul a papság. A liturgikus vízmedencének 1906 január 6-án történt fölszentelését emlékezetessé tette Őfelsége, Margit anyakirályné kitüntető jelenléte. V. A harangtorony és a homlokzat. A harangtorony, a homlokzat az előcsarnokkal és pitvarral, és a bazilika egész külseje ősi alakjukban meg lettek újítva az eredeti stílus szerint a Szépművészetek Egyetemes Igazgatósága által, mely ezen terhet Pietro Guidi műépítészre bízta. 1910-ben megujíttatott a harangtorony, mely az építésmód tökéletes mintája és 1913-ban a bazilika baloldala : ezen munkálatoknál Guidinek erős segítségére volt Ingegnere D. Macario Della Bitta szerzetes. 1930-ban aztán, mikor a grottaferratai Szűz Mária csodatevő képének Tusculumból az apátságba való átvitelének VII. évszázados emlékünnepélye volt, a Szépművészetek Egyetemes Igazgatója, Paribeni Róbert őexcellenciája megbízta Guidi műépítészt, hogy tegye tanulmány tárgyává az előpitvarral és előcsarnokkal együtt a homlokzat ősi s alakban való megújításának tervezetét^ A már megszerzett történelmi ismeretek alapján az alépítményben végzett kutatások eredményeképen, Guido elkészítette az ősi alakban való helyreállítás tervezetét, melyet „Pietro Castelli f i a i " nevü közismert vállalat valósított meg./ A fényes mű felavatása 1930. december 22-én ment végbe; a rákövetkező jan. 11-én király ő felsége méltóztatott azt különleges látogatásával megtisztelni, mely alkalommal, miként már 1905-ben, ismét látni akarta az apátság egyéb művészeti kincseit is. Az előcsarnok a régi alapokon négy mésztuff-oszloppal együtt állíttatott föl újra, melyekre támaszkodnak! az ősi oszlopfők s amelyek viszont a főgerendákat támasztják alá. Legfelül csodálható az egycsúcsú homlokzat kezdetleges márvány rózslával az éles és háromágú ívek által egyesített pilléreken, melyek egy központi gyűrűben hajlanak össze; a rózsát két oldalról, áttört márványlemezekkel elzárt nagyj ablaktáblák támogatják. VI. A pitvar (Nartex). A kapun, mely a pitvart az előcsarnoktól elválasztja, látható a Sz. Szűz jellegzetes képe, melyet a görögök plotiterának neveznek. A, p i t y ^ — a bizánci rítusban — a keresztelésekre és más különös, kisebb jelentőségű ténykedések részére szolgál: ezért ott van a keresztkút és egy kis oltár vj tetrapodion. A mi pitvarunk egy valóságos műkincs; az építészi díszítés a XI. század eredeti motívumait adja vissza, míg a festészeti díszítés szintén tökéletes utánzata az ősréginek, mely ott van a templom északkeleti szögletének ívezetei közt. A padozat élére állított téglákból van, mozaik munka töredékeivel, aí mennyezet fából készült. Az egész belső helyiség világosságot kap a tökéletes központban levő ablakoktól, melyeket áttört márványlemezek erősítenek. A ritka fontosságú keresztkút talán előbbi korból való, mint a templom éptíése. A Bold. Szűz szobra a XV. szlázadból való német munka.

282 VII. A bazilika kapuja. Ez a bárhol létező legművésziesebb és legszebb bizánci kapuk egyike. Tüzetes megfigyelésre méltók az ajtófélfák, melyek madarak, négylábúak és emberek dombokkal átszó'tt alakjaival vannak kidolgozva és mozaik művel diszítve. A főgerendán görög jelleg szerint két jambus-vers van belevésve, melyek fordításban így hangzanak: „Ó ti, kik Isten házába készültök lépni, tegyétek le kint' a földi gondolatok kábulatát, hogy bent kegyesnek találjátok a Bírót." A cédrusfába vésett ajtófélfiák és ütközők a XI. századból valók, miként a felettük levő mozaik mű is, mely a Legszentebb Szűz és Ker. Sz. János között a Megváltót ábrázolja, aki, miközben áldásra emeli jobbját, balkezében egy nyitott könyvet tart, melyben görög nyelven olvasható: Én vagyok az ajtó, aki általam lép be . . . A zárdafőnök, aki alatt a templom föl lett szentelve, a kámzsás fejű szerzetes alakjában van lefestve, aki — kisebb mértékben —- a Legszentebb Szűz baloldalán áll. VIII. A bazilika belseje. Abazilikába lépve, a látogató a különböző stílusok zavaros körforgásának közepén veszi észre magát, miután — a jelen századot kivéve — a XI. századtól kezdve majdnem minden évszázadot ott talál. Szerencsétlenségre azonban minden mást stílust túlszárnyal a legártatlanabb barokk, mely gipszművekkel görög márványból készült és négyszögletes pillérekben elrejtett gyönyörű oszlopok fölé helyeztetett és a bazilika egész belsejének vakolatával haladéktalanul a bizánci stílusu freskó-festmények helyébe került. A szerzetesek óvást emeltek, de ez Quadagni-nál, aki ezen korszakban védnök volt, sikertelen maradt. A vandál munka végrehajtásának Vitali Fülöp hímeves szerzetes által való leírását az aaátság levéltára őrzi. Vitali kéziratának egyik lapján, miután felhívta figyelmünket a kapu fölött egyik kőre helyezett címerre, finom gúnnyal azt írja, hogy azok az angyalok, akik a címeres követ a homlokzat felől ama két angyal felé emelik, akik a képállványon a Bold. Szüzet tisztelő helyzetben vannak ábrázolva, megmaradtak díszminta (st.ucco) alakban. I X j A bizánci freskók (falfestmények). Mielőtt Guadagni bíbornok végrehajtotta volna azon átalakítást, amelyről beszéltünk, Fa mese Sándor ő eminenciája 1577-ben elkészíttette a mai mennyezetet, nem törődve a XI. századi falfestményekkel, melyek a bazilika összes falait díszítették. Hogv napvilágra hozzák a balsorstól részben megkímélt néhány ereklyét, az apátság IX évszázados fennállása alkalmával, mely 1904-ben nagy fénnyel, bizánci kiállítás keretében ünnepeltette meg, le lett metszve — miként megfigyelhető — a mennyezet egy sávja, hogy így a régi díszítésről némi fogalmat nyerjünk. Az a kevés, ami az előtérben megmaradt, ábrázolja az angyalok kara által körülvett Szentháromságot és ezek mellett jobbra Dávid prófétát, balra pedig Izaiás prófétát. A festmények övezete, mely a mi indőnkig szerencsésen sértetlenül meg lett őrizve, megmutatja néhány jelenetét Mózes életének, aki rábírja Fáraót, hogy engedje útjára a zsidó népet. Egyéb ábrázolások: A kígyók csodája — Egyptom csapásai — A Vörös tengeren való átkelés. X. Az apostolokról szóló mozaikmű. Ez a mozaikmunka a XII. század mestereinek műve. Talán maguk a szerzetesek, akik visszatértek Subiacunból, ahol 1165 körül a Róma és Tusculum között

283 folyó háború alkalmával száműzetésben éltek és a folytonos pusztítások miatt a bazilikát siralmas állapotban találták, feküdtek neki, hogy azt helyreállítsák és ú j festményekkel és mozaik művekkel díszítsék. Ezen mozaikmű nagy mértékben rokon a Szicíliában levő Monreale székesegyházának mozaikjaival, amely székesegyháznak kora nem esik túl az 1182. éven. Ha nem is ugyanazon művészektől, a mi mozaikunk ugyanazon iskolából eredetinek látszik. Ábrázolja a 12 apostolt, akik a csillagos égbolt alatt trónon ülnek s kiknek fejére egv galambról leomló sugarak szállnak, ügy látszik, hogy a galamb előbbi korból való egy oly festményen, mely jól megőrzött színekben a Szentháromságot ábrázolja, miként fönnebb mondottuk és művészi módon dicsőíti a Szentlélek az Atyától és Fiútól való származásának dogmáját. XI. A képállvány. A bazilika hátsó része (apsis) Farnese Sándor bíboros alatt lebontatott. Barberini Ferenc bíboros 1665-ben Berninivel felállíttatta a jelenlegi képállványt, amelyen rajta van a Bold. Szűz ősi képe, melyről az apátság elnevezést nyert. Az ikon oldalaira Bernini 2 imádkozó angyalt helyezett. A képállvány mögött a négyszögű görög oltár emelkedik, amely fölé egy művészi mennyezet simul: erről függ le egy ezüst galamb, melynek belsejében őriztetik a legszentebb Oltáriszentség két szín alatt. A bemeneti ajtón csak papok léphetnek át, minthogy a szentély belső részét úgy kell tekinteni, mint a Szentek Szentjét (Sancta santorum). XII. IX. Benedek sírja. Ez a bazilika jobboldali padlózata alatt van. Egy egyszerű márványkő jelzi a következő szavakkal: SEPULCRUM BENEDICTI IX. Egy kezdetleges sírkövet Tusculum grófjainak fegyvereivel együtt őriznek az apátság baloldali hajójának mélyében. A két hajó alatt láthatók azon pápák képei, akikhez különös módon fűződik az apátság története. XIII. A vas-sírbolt. Itt van az apátságnak és a vidéknek bölcsője. Ezt egy római villa sírkamrája alkotta mely később keresztény istentisztelet céljaira szenteltetett föl az V. században. Elnevezték vas-sírboltnak, kettős vasrácsozattal ellátott ablakairól; még a régi ablakokat őrzi. Sz. Nilus itt töltötte imában az éjszakát, mely alkalommal megjelent neki a Bold. Szűz. Sz. Bertalan itt csináltatta meg a torony fölé a haranglábat. XIV. A Farnese-sírbolt. A templom jobb oldalhajója alatt levő kapu elvezet az úgynevezett Farnesekápolnába, melyet Farmese Eduárd bíboros gondoskodása látott el művészi ékességekkel. Nilus és Bertalan sz. alapítók emlékére van szentelve, kiknek még drága ereklyéit is rejti. (Folytatjuk.) Ford.: Petrásovszky Leo.

284

KRÓNIKA

A X X V I . Orsz. Katholikus Nagygyűlés félemelő s erőtől duzazdó tanácskozásai és ünnepségei után jönniök kell a munka-izzás napjainak. A gyermek s különösen a magyar gyermek-ügyének az ünnepi sokszínű reflektorfényből a szerető szemek őrködő fénykörébe kell kerülnie. Döbbenetesen nagy igazságok, mulasztások, elháríthatatlan és elodázhatatlan kötelességek hangzottak el a tanácskozásokon. Hála Istennek, hogy így történt, mert amit a valóságban látunk, az szégyenletes keresztény és nemzeti szempontból egyaránt. Az utcán kolduló dermedt csöppségek, a} rendőrség nyilvántartásában levő iskolakötelesek, az utca durvaságától hangos dulakodó gyermekcsoportok egy még sivárabb jövő körvonalait vetítik elénk. A Nagygyűlés koronája volt azonban Bíboros Hercegprímásunk záró beszéde, amelyre büszke katholikus öntudattal kell néznünk. A katholikus magyar apostol-főpap szava, a katholicizmus igazi hangja volt. A magára talált magyar katholicizmus méltó megnyilatkozása. Utolsó sorai szinte harangként konganak: Adja Isten, hogy a magyar gyermek megmentésére irányuló legnemesebb szándékainkat, őszinte szavainkat és komoly törekvéseinket mindenki megértse ebben az országban. És, mikor mi katholikus meggyőződésünket bátran hirdetjük, senki se gondolja, hogy mi másokon uralkodni akarunk; de azt viszont vegye tudomásul mindenki, hogy mi senki kedvéért nem engedhetjük, hogy az istentelenségre vezető Isten nélküliség uralkodjék mirajtunk és nemzetünkön. Előttünk Krisztus felséges példája. Neki hiába akarták megtiltani a farizeusok, hogy ne gyógyítson embereket; Krisztus egyházának és nekünk sem tilthatja meg senki, hogy Istenhez felemeljük a magyar házasságokat, hogy megmentsük a magyar családokat, hogy megmentsük a magyar gyermekeket} és a magyar ifjúságot. Nem azért mondom ezeket a súlyos szavakat, mintha valamely oldalról közeli veszedelmet látnék, hanem azért, hogy ha ilyen bármikor bekövetkeznék, akkor Szent Péter és az apostolok példájára inkább kellene engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. >

285

Actio Catholica propaganda^nap Homrogdon Október hó 6-án többezer hivő jelenlétében tartotta meg a csereháti (Abauj m.) esperesi kerület Actio Catholica propaganda-napját. A miskolci Apostoli Adminisztratura em. igazgatója ugyanis minden évben más és más vidéken rendez ilyen A. C. gyűlést. Homrogdon az országos elnökség részéről dr. Mihalovich Zsigmond kanonok, orsz. igazgató és dr. Kováts Sándor orsz. titkár jelentek meg s mondottak nagyhatású beszédeket a legaktuálisabb katholikus szervezkedés célkitűzéseiről és halaszthatatlan voltáról. A megnyitó beszédet dr. Szántay-Szémán István prelátus, helynök, em. igazgató, a záró beszédet pedig dr. Bubnó Andor pápai t. káplán, ker. esperes, homrogdi parochus mondotta. Kívülök beszéltek még Kozma Ferenc, a „Magyar J ö v ő " főszerkesztője, az A. C. orsz. tanácsának tagja és Veress B. Endre szárazkéki igazgató-tanító, ker. iskolalátogató, aki a kath. tanítóság szerepét fejtegette az Actio Catholicában. Kozma Ferenc beszéde az A. C.-val kapcsolatosan elmondott mélyenjáró gondolatokon kívül igen világosan & teljes objektivitással terjedt ki az Apostoli Adminisztratura katholikus és nemzeti munkájának fontoságáról s a már épen tíz éves intézmény elhivatásáról. Beszédének ezt a részét szószerint közöljük: „Az a buzgóság, mellyel ma itt összegyűltetek, hogy meghallgassátok az A. C. országos igazgatójának hozzátok intézett szavait, már önmagában is bizonyítja, hogy ismertek kötelességeket, melyeket teljesíteni kell és katholikus lelketek kész is azokat teljesíteni. Ezek a kötelességek teremtésünkből származnak. Mert ahogy a föld testünk lakóhelyéül teremtetett, úgy várja, hívja örök lakóhelyül az Ég halhatatlan lelkünket. Mindkét haza nemcsak ad azonban nekünk,I hanem vár is tőlünk. A földi haza vár tőlünk hűséget, szeretetet, szolgálatot, áldozatot azért, mert otthont, védelmet nyújt, mert ápol és eltakar. E téren nincs is reklamálni valónk. A mi egyházunk hűséges fiai ^ hűséges fiai voltak mindég a hazának is. Ott élt bennük papjaik szelleme, azoké a papoké, akik Vasvári Pált adták a nemzet történelme legszebb napjainak, azoknak a napoknak, akik népüket a „gens fideliss i m á t " vezették úgy Rákóczi zászlója alá, mintj 1848-ban a szabadságharc seregeibe. Lehet, hogy az a nép nyelvében itt-ott, ősi oltáránál is ragaszkodik apái Istent dicsérő nyelvéhez, de akkor is nemzeti missziót teljesít, mert ezzel sem engedi, hogy eltűnjön,^ megszakadjon az a kapocs, mely százezrekre menő testvéreket fűz hozzá, — a blodog nagy Magyarország maradékához: a történelmi nagy magyar gondolatot hordozó csonka hazához. Lehet, hogy elfogultság, rövidlátás nem látja meg ebben a népben és hivatott vezetőiben a nemzeti érdekeket, de ez a nép vezetőivel együtt hitéhez és hazájához egyformán csak hű tud maradni minden megnemértés dacára is. És fogja élni továbbra is azt a keresztényi családi életet, mely egyedül biztos alapja a nemzet létének és fennmaradásának és továbbra is ott fog tündökölni a születési statisztika élén s miatta nem fog kelleni külön törvények tilalmával és kedvezésével kikényszertíeni a magyar jövőt jelentő gyermeket.

286 Nem is élhet mláskép e nép, mint hűségben, szeretetben földi otthona, hazája iránt mindaddig, míg telve vannak templomai. A templom és af tövében meghúzódó iskola soha nem is taníthat mást, mint: Van Isten, van haza, aminthogy a világtörténelem egyetlen lapja sem tudta felmutatni soha és sehol, hogy elhangzót^ volna a jelszó : Van Isten, nincs haza, S hazát pedig ép hite miatt sem kereshet mást, mint azt, amelyet Szent István alapozott meg évezredekre akkor, amikor népét Istenhez, Krisztushoz vezette. Ezek a mai határok tövében meghúzódó, ősi tradíciókat ápoló kis görög paroehiák tehát nem válaszfények a mai határokon túlj esetleg felcsillanó csábító lidércfényekre, hanem világító tornyok őrtüzei, melyek a mai határokon túlra is mutatják, hogy melyik az az igazi út. Maga ez az egyházterület is köteles régi egyházmegyék tradícióit hordozni és ápolni nemcsak az egyház, de a nemzet érdekében is,| mert ez az egyházhatósági terület nem leszámítolása történelmi tévedéseknek, hanem ép fenntartója és hirdetője a magyarság és a magyar katholikus egyház ősi jussainak. Földi hazánk tehátj nem is kérhet tőletek mást, mint azt, hogy továbbra is teljesítsétek minden tradíciót megőrizve iiiánta úgy kötelességteket, mint eddig, hogy legyetek továbbra is a szolgálatban hűségesek, a szeretetben megmérhetetlenek és hogy tudatában legyetek annak a hivatásnak, mely elsősorban ennek az egyházhatósági területnek az| egyház és haza szempontjából egyformán osztályrészül jutott Híd ez az egyházterület, melynek sorompói most ugyan le vannak zárva, de amely mégis egyszer ide fogja vezetni azokat, akik Szent István birodalmának örökségrészei. Sziánalmas vakság az, mely nem látja meg, hogy ez a híd ide vezet, nem pedig innen elvezet. Actio Catholica, katholikus cselekvés az is: dolgozni, tenni, hűséggel szolgálni a hazának. Mert u. i. az Actio Catholica, amiről ezen a mai szép ünnepi gyűlésen beszélünk, nem valami ú j f a j t a egyesületet jelent. Nem azt elenti, hogy most alakul megint valami, amibe be lehet lépni, vagy amin kívül is lehet maradni. Az Actio Catholica mindég meg volt, mióta katholikus egyhá4 van, mert az Aitio Catholica azt elenti, hogy egész életem, minden cselekvésem a katholikus ember élete és cselekvése és hogy ép azért, mert igazán katholikus vagyok, tenni, cselekedni akarok. Cselekedni, jót[ tenni a földi haza érdekében is, de cselekedni, jót tenni azért a másik hazáért is, mely lelkemet, örökké élő lelkemet v á r j a . " A mély hatást kiváltó beszédnek a mi munkairányunkba vágó részét tanulságul is közöltük, hogy legalább utólag l/ássák be azok, akik olvassák, hogy mennyi f á j ó sebet elkerülhettünk volna, ha illetékes tényezők így látják és értékelik azt a vallás-erkölcsi és hazafias munkát, amely ősi egyházmegyéinkben évszázadokon át folyt s tudományos beigazolás szerint, még a magyar nyelvhatárt is feljebb húzta. ÍV. ö. E. Leipen, Die Sprachgebiete in Ländern der Ungarischen Krone, Wien, 1896.) Egy világégés szomorú tapasztalatainak kellett hatnia, hogy pl. Ravasz László dr. a mult napokban a református belmissziói előadó-lelkészek országos értekezletének) záró napján ilyen irányban nyilatkozzék tömör fogalmazásban eme szavaival: „A kizárólagos elkülönödést diktáló nacionalizmus nem helyes, mert például nagy kultúrérték a luteránus egyház, holott legalább felerészben nemzetiségi egyház volt."

287

A z ötödik pinszki uniós konferencia Szeptember 5-én folyt le Lengyelországban, Pinszk városában az ötödik uniós konferencia. 1930-tól kezdve minden évben megtartják, hogy a szépen induló lengyel uniós mozgalmat erősítsék. Az Oroszországtól visszacsatolt területeken, aliol egykor Lengyelország felosztása után az orosz impérium tűzzel-vassal kiirtatta a sz. uniót, s a schizmába hajtotta a breszti unióban a katholikus egyházzal egyesült oroszokat, ukránokat,, hálás, de nehéz tere van az unionizmusnak. Nehéz ez a terep a lengyelesítő politika miatt is, amelynek felfogfása az, hogy ha a schizmatikusokat egyenesen a latin rítuson át kapcsolják be a katholikus egyház egységébe, ellengyelesítésük sokkal hamarább megtörténhetik, mintha a görög rítusban, az ősi ószláv nyelv egyházi használata révén is ápolhatják tradícióikat. A római Szentszék bölcsesége és igazságossága azonban uniót kíván s nem engedi a politikai irányok befolyását a tisztián egyházi kérdésekben érvényesülni, azért kívánja Lengyelországban is az erőteljes uniós munkát. Kb. négy millió léleknek uniójáról van itt szó, amelyet nem lehet csak sz. hagyományaik! megbecsülése révén megvalósítani. Az uniós munka eredményei már 1924-ben meglátszottak ezen a területen, kezdeményezői a jezsuita atyák voltak. Az ú j r a megszervezett unitus gör. szert, katholikus parochiák lelkészei pedig jobbára a schizmából visszatérő keleti lelkészek lettek. Az 1934. év végén már 45 gör. szert. kath. parochia volt az ezen területen működő latin szert, egyházmegyékben (Lublin, Luck, Pinsk, Vilnó, Podlaha), kb. 19.000 hívővel, akiknek lelki] gondozását 32 világi és 26 szerzetes pap végezte Csarneckij püspök, apostoli visitator vezetésével. A továbbfejlesztés munkáját szolgálja, a dubnói pápai szeminárium, mely jelenleg is 132 papot nevel az uniós munkára, valamint az albertini (Slomin mellett) keleti jezsuita rendház, mint a Jézustársasága keleti áfának anyaháza. A pinszki uniós konferenciás a súlyos egyéniségek vettek részt. Bukraba Kázmér pinszki püspök, Csarneckij Miklós apostoli vizitator, Mihalkievic vilnói segédpüspök, Nemira Károly pinski segédpüspök, Soponch Sztaniszlavov jezsuita provinciális, Theodorovics Pál varsói bazilita főnök, Hlyunka Leo dr. lembergi theol. professzor, Petrani Elek dr., akire többször hivatkoztunk és több kiváló theológus, összesen 70 résztvevő. A konferencia témái elméletiek és gyakorlatiak voltak. Az érdekes elméleti előadások közül megemlítjük: „A keletiek hite a tisztítóhelyről" (dr. M. Niechaj), ,,4-kaíJiolikus egyház egysége és a különböző szeri r t á s o k " (dr. L. Hlynka), „Hogyan fogjak fel az orosz theologusok az aszkézist" (ar. I. Swirski) címűeket. A gyakorlati célú előadások közül kiemeljük: ,A pravoszlávokkal való polémia célja és k a r a k t e r e " ( í j Urbán S. J.), „A latin szertartású papság az uniós munkában" (A. Niemancovics), ,A nyugati szerzetesek uniós m u n k á j a " (Cyrill keleti ritusu kapucinus atya törtenelmi visszapillantása) címűeket. A kérdések alapos megvitatása után a következő határozatokat hozta a konferencia: 1. Michalkievicz püspök indítványárai kimondotta, hogy P. Urbán adjon ki egy ú j könyvet, amelyben részletesen tárgyalja a pravoszlávoknak a katholikus egyházzal szemben hangoztatott vádjait és kívánságait. 2. Kívánja a konferencia, hogy mielőbb adják ki latin és lengyel nyelven a „Demandatum", „Allatae s u n t " , „Örientalium dignitas" kezdetű s más apostoli körleveleket és nyilatkozatokat, amelyek a keleti szertartásokra vonatkoznak. 3. Kívánja, hogy Lengyelország minden latin és keleti szertartású templomában minden esztenőben egy „keleti n a p " tartassák, amelyen az unió magyarázatián kívül ájtatosságok végeztessenek az egyház egységéért s gyűjtés is legyen) az uniós munka anyagi alátámasztására. 4. A konferenciákat két évenként kívánják megtartani, keleti hét alakjában s naponkint legfeljebb három előadással. A pápa Őszentsége, aki minden komoly uniós munkát nagyra értékel,( apostoli áldiását küldte a konferenciának. Üdvözölte azt a Keleti sz. Kongregatio, üdvözölték a lengyel lat. szert. kath. püspöki kar tagjai, a varsói apostoli nuncius, külföldről a dr. Precsán érsek (Olmütz), dr. D'Herbigny püspök (Róma), Bucsics püspök Lembergből és az uniónak sok más barátja. A nagyjelentőségű határozatok végrehajtása másütt is hasznos szolgálatot fog tenni az uniós munkában, nemcsak Lengyelországban. Az „Oriens" közlése szerint az elhangzott referátumok is meg fognak jelenni nyomtatásban.

288 — Krisztus-király ünnepe Miskolcon. Épen most folynak romában a tanácskozások a görög ritus kérdéseiről és a szertartási könyvek római kiadásáról. Ezek kapcsán felmerült Krisztus-király s az Eucharisztia külső tiszteletének emelése is. Mindkét kultuszt a görög szertartás sok vonatkozása és a szertartási könyvek számtalan helye támasztja alá. Krisztus-király ünnepe annyira mélységes és időszerű, hogy a Miskolci Apostoli Adminisztratura apostoli kormányzója, hajdudorogi Papp Antal c. érsek már évekkel ezelőtt úgy rendelkezett, hogy az a latin egyházzal egyidőben, október utolsó vasárnapján minden templomban ünnepélyes felajánlással együtt végeztessék. Miskolcon minden évben, úgy a f. évben is ő maga végezte a püspöki mise után, a virágokkal díszített Krisztus-kép előtt a felajánlást. A szentbeszédet dr. Szántay-Szémán István prelátus mondotta az ünnep jelentőségéről. — Csarneckij püspök Ungváron. Az ungvári „Negvilya" közli, hogy N. .Csarneckij voíhyniai püspök meglátogatta Sztojka Sándor munkácsi püspököt, akivel együtt részt vett a nagymihályi redemptomista templom felszentelésén. A lap szerkesztője beszélgetett a püspök missziójáról, amelynek területe nemcsak Volhynia, hanem Podolia, a Fehéoroszföld és Ukraina is, vagyis az a terület, amely Lengyelország felosztása után orosz impérium alá jutott _s ahol az orosz hatalom tűzzel-vassal kiirtotta az unitits görög szertartásuakat, csak itt-ott élt még a lelkekben az egykori virágzó katholikus élet emléke. Csarneckij püspök jelenleg, mint apostoli vizitator működik ezen a területen, amelyen még a kánonilag megszervezett egyházmegyék nincsenek s a gör. szertartás- unitus hívek a latin szert, püspökök joghatósága alatt állanak. A püspöknek a sz. unió terjesztésében kiváló segítőtársai a keleti szert, jezsuiták, redemptoristák és oblatusok, akik pápai engedéllyel vették fel a görög szertartást. A joghatóság hiánya nagy akadálya az unió lendületesebb munkájának. Jelenleg már 45 megszervezett parochia, 20 ezer hívővel és 70 pappal alkotja a hatalmas uniós mozgalom magvát. — Meghalt Radnai Farkas c. érsek, egykori besztercebányai megyéspüspök, aki a gyűlölködő és rövidlátó politikai üldözés folytán kényszerült elhagyni főpásztori székét és sorstársa lett; a miskolci apostoli adminisztratura főpásztorának, hajdudorogi Papp Antal c. ér-

seknek. Csonka hazánkban dr. Rott Nándor veszprémi püspök megértő testvéri együttérzéséből kapott meleg otthont Sümegen. Ott hunyta le egy szebb jövőbe néző szemeit s mint a veszprémi egyházmegye halottja nyert Sümegen illő főpapi végtisztességet. Elhagyott egyházmegyéjében is nem egy szív dobbant meg halála hírére. Nemes alakja, szinte gyermekdeden tiszta lelkülete, egyenes szava sokáig fog hiányozni a magyar katholicizmus seregszemléin is, amelyeken mindig hűséges/ kitartással vett réstz a püspöki kar munkájában. — Gyászhirek. Októberi számunk lezárása óta három gyászeset is érte a magyarországi gör. kath. egyházat. Mindjárt a hajdudorogi MAGOSz-közgyűlést követő napokban, szept. 24-én hirtelen elhunyt Ekman János dr., az orsz. szövetség alelnöke, az összeomlás előtt Bereg-, azóta pedig Zemplén vármegye közéletének előkelő szerepet betöltött tagja. Temetése a közrészvélt impozáns megnyilvánulása mellett ment végbe Sátoraljaújhelyen. Izzó magyar és hitvalló görögkatLoiikus volt, ki 'íj;y görög szertartáshoz, mint a kath. egyházhoz törhetetlenül ragaszkodott. — Október 5-én Szerencsen állottuk körül a gör. kath. magyarság egyik szellemi vezérének, Fedák Miklós hajdudorogi e. m. szemtszéki tanácsosnak koporsóját, kit a halál 3-án szólított Isten elé: „Adj számot sáfárkodásodról." Emberileg úgy érezzük, nem állott üres kézzel az Úr elébe. A leveleki, majd pedig a szerencsi egyház fölvirágoztatása mellett jutott ideje előkelő közéleti pozició kivívására is, tiszteletet szerezve a gör. kath. papi talárnak. A Magyar Görögkatholikusok Országos Szövetségének egyik alapítója s közel egy évtizeden át ügyvezető igazgatója volt. Vezetése alatt a MAGOSz a magyar gör. kath. intelligencia és nép testvéri kötelékévé lett, mely évenként oda vonzott urat és parasztot Szűzanyánk pócsi kegyelemtrónusához hittestvéri meleg kézszorításra. Azzal, hogy úgy a magasabb értelmiséget, mint az egyszerű népet bele tudta vonni az egyházi ügyek iránt való érdeklődésbe, gör. kath. vonatkozásban az Actio Catholica szellemét ültette el még a latin egyházat megelőzve. Nevéhez fűződnek a máriapócsi diákkongresszusok emlékei, melyekben a jövendő értelmiség neveléséről gondoskodott. — í j ' irnadik halottunk rövid e hó fo lyaraán J-óacS Miklós nyug. bökönyi esperes- lelkész, aranymisés áldozópap, hajdudorog e. m. szsz. tanácsos, a Fe-

289 renc József-rend lovagja volt. Tiszta látású és egészsége fogytáig magasfokú tevékenységet kifejtő, buzgó papot gyászol benne a magyar gör. kath. egyház. — A keleti szertartású retemptomista atyák már a forradalmi fordulat óta nagy lelki munkát végeznek az eperjesi és a munkácsi egyházmegyék területén. Legújabban Nagymihályban építettek szép nagy s modern bizánci stílű templomot, amelyet f. .é október 29-én fényes ünnepséggel s mintegy harmincezer hívő jelenlétében szentelt fel Sztojka Sándor munkácsi püspök, aki beszédében meleg elismeréssel emelte ki a redemptorista misszionárius atyák érdemeit. — „Katholikus Sajtóvilágkiállítás" lesz Rómában 1936 április—október havában. A magyarországi előkészítő bizottság felhívása folytán a „Keleti Egyh á z " is, mint hazánk egyetlen ily tárgyú tudományos folyóirata is részt kíván venni a világkiállításon Igyekezni fogunk, hogy a felhívás és az adott lehetőségek szerint megfelelő anyaggal mutassuk be azt. A „Magyar Sión" MreibőL A római nemzetközi orientalista kongresszus résztvevihez a keleti tudományok nagy jelentőségéről beszélt a Szentatya, aki könyvtáros korában maga is behatóan foglalkozott kelet tudományos kérdéseivel. A német luteránusok nagygyűlést tartottak Wittenbergben, amelyen n a g j számmal vettek részt költők és műveszek is. A gyűlés leginkább a protestáns istentisztelet liturgikus kérdéseivel foglalkozott. A különböző felszólalók hangsúlyozták, hogy a beszéd helytelenül és indokolatlanul került az istentisztelet középpontjába, mert az istentisztelet magjának az úrvacsorát kell

tekinteni. Egyre erősödőmozgalom érezhető, amelynek célja a „reformáció reíormálása", vagyis a protestantizmus visszavezetése az ágostai hitvallás igazi luterizmusához. (Sőt, amint egy másik közleményünkben jeleztük, már a protestáns egyház túlzó nacionalizmusáról is hallatszanak hangok az ő köreikben. Szerk.) A csehszlovák Modus Vivendi rendelkezései valószínűleg még ebben a hónapban életbe lépnek. A cseh agrárpárt mozgalmat indít, hogy a magyar nyelvet teljesen kiküszöböljék az egyházi életből olyan községekben, ahol magyarok és tótok vegyesen laknak. Mivel a mozgalom könnyen sikerrel járhat, azért a magyar katholikusok érdekeik védelmére emlékiratot nyújtottak át Csárszky kassai püspöknek, amelyben hangsúlyozták, hogy az egyházi hatóságok 1918 óta mindig elismerték a magyar nyelv szükségességét a prédikációkra és közös imákra vonatkozólag. Prága egykori Borromái Szent Károly templomát a cseh kormány a görögkeletiek rendelkezésére bocsájtotta. A templomszentelési a közelmúltban végezte Gorazd görögkeleti püspök. Az ünnepségen megjelentek Dositej zágrábi nem egyesült metropolita a román Bissarion püspök és bolgár görögkeleti egyház képviselője. A templom védőszentjei a görögkeletiek előtt is nagy tiszteletben álló Sz. Cyrill és Sz. Methód, a szlávok apostolai. Prágában jelenleg 3800 nem egyesült görög-ritusú keresztény él. Csehországban 14.000, az egész Csehszlovákiában pedig a ruthénföld kivételével 33.000. Ruthénföldön egymagában is 112.000 görögkeleti él. (Az Olmützben megjelenő „Apostolát" szerint ez a szám már igen jelentékenyen megnövekedett. Szerk.)

290

FIGYELŐ

Kelet lelke Keleí imájában Ismeretes, hogy milyen fontos ügynek t a r t j a az Anyaszentegyház a keleti egyháznak a) katholikus egységbe való visszatérését. Minden erre a célra irányuló igyekezeténél azoban hangoztatja azt is, hogy ennek a visszatérésnek úgy kell történnie, hogy amellett a keleti egyházak hagyományos sajátságai, sajátságos rítusai és szokásai fennmaradjanak. Ezt annyira fontosnak tartja, hogy például azt a katholikus papot, aki egy keleti hívőt az elszakadt egyházakból a katholikus egységbe visszahoz, de ez alkalommal az illetőt a keleti ritus elhagyására és a latin litus elfogadására ráveszi, büntetéssel sújtja. Nemcsak azért teszi ezt, mert így legbiztosabban oszlathatja el azt a bizalmatlanságot, mely többé-kevésbbé mindenütt uralkodik Keleten a katholikus egyházzal szemben; hiszen a keleti ember, aki abban a gondolatkörben él, hogy egyháza nemzeti vagy egyenesen állami intézmény, könnyen sejt politikai célokat^ a katholikus egyház működése mögött és leggyorsabban győződik meg arról, hogy ez nem így van, ha a katholikus egyház semmi mást nem követel tőle, mint éppen az „unum ovile et unus p a s t o r " elismerését, különben pedig mindazt meghagyja neki, amihez őt a szokás, a hagyomány, a nemzeti érzés fűzi, — de teszi ezt azért is, mert a keleti egyházak rítusa és szellemi élete, bár elszakadva a közös nagy egységtől, mégis a közös keresztény hagyománynak önálló, a mienkkel! egyenjogú kifejezési formája, mely éppúgy hozzátartozik a katholikus egyház egészéhez, mint az a forma, melyben mi nőttünk fel. Teljesen a katholikus egyház szelemében járunk el, ha ezeket a sajátságos formákat megismerni igyekszünk. Maga a Szentatya mutatott nem) egyszer reá, hogy azzal mozdítjuk elő leghatásosabban a keleti egyházak visszatérésének ügyét, ha megértést tanusitunk jogos sajátosságaik, hagyományaik, ősrégi rítusaik iránt. De gazdagabbá válik a vallási éltünk is azáltal, hal megfontolás tárgyává tesszük, hogy a közös igazság, a közös hit mi módon nyilvánul meg egy idegen, tőlünk anynyira távol álló lelkületben és az a közös érzés, mely minket! is és őket is áthatja, milyen más kifejezési formákat talál egy, a miénktől annyira elütő gondolat- és érzésvilágban A minap jelent meg német nyelven egy könyv, 1 ) mely a keleti liturgikus könyvek legszebb imáit tartalmazza olyan formában, hogy ezek nemcsak a tudományos kutatás tárgyai lehetnek, hanem a mi ajkunkon is imaként megcsendülhetnek. Ésj ez helyes is; mert egy imának sajátságos lelkületét a benne nyilvánuló sajátságos ütemet csak imádkozva lehet igazán átérezni. A könyvet részben régi, részben modern, de a régi stílusban festett keleti szentképek másolatai díszítik, melyek a szem számára is felidézik azt az idegen világotj amelybe gondolatban bele kell helyeznünk magunkat. Ünnepélyes ridegségükkel egészen szokatlan benyomást tesznek ránk, de az idegenszerű stílus formái alatt ugyanazokra a tárgyakra ismerünk rá, melyeket a mi szentképeinken is látunk. Ha belemélyedünk ezekbe az imákba, akkor legelőször az tűnik fel, hogy ezekben a liturgikus imákban a képnek sokkal erősebb szerepe van, mint a mi, nyugati litmgiánkban. Míg a latin ritusi egy-egy praefatioban az ünepelt misztérium lényedét rövid, szabatos formulában igyekszik összefoglalni, úgy, hogy ezek a változó részek valóban az ilető ünnep dogmatikus definíciójává válnak és gondolatai erejükkel és mélységükkel hatnak ránk, addig a keleti ember inkább ai praefatio végén említett 1 ) Der Osten betet. Aus den liturgischen Büchern übersetzt und zusammengestellt von Leo Makkor. Verlag Ars Sacra, München, 1935. (Ism. Theologai.)

291 angyalok képét ragadja ki és állítja szemünk elé úgy, amint hat szárnyukkal repülnek é-s szállnak, diadaléneket énekelnek, zengnek, kiáltanak és mondják: Szent, szent, szent stb. És, amikor azt az imát olvassuk: „Nagyasszonyunk, Krisztus Urunk és Istenünk Édesanyja... imádkozzál értünk, hogy a mennyország kapuja nyíljék meg részünkre... hogy az örök város, a boldog Jeruzsálem örömeit lássuk; vezess minket oda, ahol az angyali énekek édes hangját örökkéi halljuk"... akkor önkénytelenül is azokra a régi mozaikokra gondolunk, amelyeken zafirzöld menynyei meaőn mindenféle színű virágok közepette ¡áll az aranyfalas mennyei Jeruzsálem. Drágakövekkel díszített tornyain é^ bástyáin az angyalok énekszóval magasztalják a Szent Kereszt dicsőségét, mely fölöttük a crux gemmata alakjában ragyog. Ezek a képek azonban nemcsak fantáziánkra akarnak hatni, hanem mindig szimbólumokként is szerepelnek, olyan szimbólumokként, melyek segítségével nélha hatásosabba^ lehet kifejezni a dogmatikus igazságokat, mint fogalmi úton, szabatosan kifejezett gondolati formulákban. Alig képzelhető el a „mater g r a t i a e " gondolatának szebb és mélyebb kifejezése, mint a keleti liturgiának az a bevezető része, amikor a pap a szentélyt a templomtól elkülönítő fal kapuja elej lép és azt mondja: „Istennek Szent Anyja, nyisd ki részünkre a kegyelem kapuját, mert Te vagy a reményünk! Ne hagyj el minket, hanem szabadíts ki minket nyomorúságunkból, mert Te vagy a kereszténység üdvössége!" 2 )

nm^

Kelet új hajnaláról beszél a varsói „Mecs" (Kard) c. folyóirat oMbbi hiteles híre: Augusztus 10-én Leningrádban (Szentpétervár) eddig elképzelhetetlen tüntetés volt a vallásüldözé$ és a különböző hitvallású papok bebörtönöztetése és kínzása ellen. A rendezőség csendes munkájának eredményeként kb. harmincezer ember gyűlt össze hirtelen a Szmoenszi temetőben, hogy a sírok felett néma áhítattal tüntessen az elnyomás ellen. Igen sok letartóztatás történt, míg reggel kilenc órától d. u. 5 órára\ gyalogos és lovas attakkal sikerült megtisztítani a temetőt. A hitvalló rendezőség újabb demonstrációkat igér a szovjet-hatalomnak. (1935. szept. 15. szám.)

2 ) -A nálunk használatos szöveg szerint : Az irgalom a j t a j á t nyisd meg nekünk, áldott Istenszülő Szűz, hogy akik benned remélünk, el ne tévedjünk, de szabaduljunk altalad a bajoktól, mert te vagy a keresztény nép üdvössége.

292

IRODALOM

* Dr. Ludwig Berg: Ex Oriente. MattMas-Grünewald-Verlag, Mainz, 1927. Dr. Berg; professzor, aki a berlini orosz emigránsok gondozásával van megbízva, ebben a több, mint 400 oldalt átölelő nagy kötetben a Kelet és Nyugat vallási és filozófiai problémáiról a legkiválóbb orthodox, görög- és latin szertartású katholikus írókat szólaltatja meg^ orosz, francia és német njelven. — „Szóval, írásban, imádsággal es áldozattal lehet szolgálni az isteni Üdvözítő utolsó kívánságának beteljesülését" — mondja a könyv szerkesztője, — és úgy ő maga, mint azok, akik írásaikkal közreműködtek, a legnagyobb szeretettel, ideális lelkesedéssel és odaadással teszik ezt, mint akik — ismét a szerkesztő szavaival élve — „az orthodoxban" elszakított testvéreiket" látják, mert a keleti Egyházak a Nyugat Egyházával a nagy görög egyházatya Nagy Szent Bazil szerint, Krisztus egy testét alkotják." Ennek az egv testnek az igazi egyesítése, az isteni Üdvözítő végrendeletének megvalósítása égc$ vágya a szerkesztőnek és munkatársainak, s a magasztos célhoz vezető eszközöket, utakat a legnagyobb jóakarattal keresik. Felismerik ennek a munkának nagy nehézségeit és tudják, hogy emberi erő gyenge, emberi tudás kevés ahhoz, hogy maga legyőzze az akadályokat, de mégis abban a meggyőződésben írnak, hogy amint Őszentsége XI. Pius pápa mondta: „az egyesüléshez mindenek előtt szükséges egymást megismerni és szeretni Megismerni egymást, mert azt lehet mondani, hogy azi eddig oly gyakran megkísérelt egyesülésnek a meghiúsulása legnagyobb részt anak tulajdonítható, hogy mindkét oldalon nem ismerték egymást. Ha eddig voltak előítéletek, meg kell szünniök." (XI. Pius pápa beszéde 1927 január 10-én.) Egymást megismerni és szeretni, — ez, a gondolat vezette a mű munkatársait, s azért közöl a szerkesztő egyes cikket két nyelven is, hogy mindenki megérthesse azokat. Keleti és nyugati írók, szerzetes és világi papok, theologu-

sok és filozófusok tárgyalják az egyesülési kérdéseket különböző nyelveken, hogy lehetőleg minél több embernek nyissák meg a szívét az Egyház egységéért való lelkesedésre. __ A mű első részében általános egyesülési kérdésekről tárgyal a kérdéssel foglalkozó legismertebb írók tollából, s ezek mellett az olvasó figyelmét leginkább a belga püspöki karnak az 1935. év szeptemberében tartott brüsszeli uniós héttel kapcsolatban kiadott közös pásztorlevele, és a bold. emlékű Mercier Kardinálisnak az uniós hét végén tartott záróbeszéde ragadja meg, amelyből egy igazi apostolnak az újraegyesülésért való őszinte vágyódása csendül ki. Szepticzkij András lembergi gör. kath. metropolita eddig egészen ismeretlen és fontos, egyházpolitikailag nagyjelentőségű tényeket hoz napvilágra, amikor X. Pius pápának Oroszország egyesítésére irányuló nagy terveit és a tőle kapott titkos megbízásait ismerteti, amelyek egyelőre egy orosz Exarchátus, később pedig a gk. orosz patriarchátus felállítására irányultak. Ha valaki majd meg fogja egyszer írni a legújabb egyesülési kísérletek történetét, Szepticzkij metropolita közléseinek igen nagy hasznát fogja venni. A második részben a lehető legértékesebben és legérdekesebben történelmi témák sorozata következik. A sort maga Berg professzor nyitja meg az idők folyamán megkísérelt egyesülési törekvéseknek az olvasó szemei előtt való felvonultatásával. Heinrich Goussen a georiai egyháznak Rómával való legrégibb kapcsolatairól ír. Raphael IwanitszkyIngilo pedig a georgiai egyház történelméből ad elénk érdekes részleteket. Hiacint Woronieeky „VII. Gergely pápa és a fiatal Oroszország" cím alatt egy eddig ismeretlen, XI. századból származó pergament-kéziratot ismertet, amely az északitáliai Cividale városka múzeumában van és a pergamenten levő miniatűr képek és a szöveg világosan mutatják VII. Gergely pápának és Oroszországnak kapcsolatait.

293 Michael Fr. von Taube: Róma és Oroszország a mongolok előtti időben (X—XIII. sz.) c. tanulmánya egy nagyobb összefoglaló műnek egy része és rövid, igen érdekes áttekintést nyújt azokról az egyházpolitikai viszonyokrol, amelyek Róma és Oroszország között voltak a tatárok betörése előtt. A szerző szerint a régi Oroszország, Sz. Vladimir és Jaroszláv Oroszországa a XII. században bekövetkezett tatár betörésig — amely' Oroszortezágot elválasztotta Nyugattól — politikai, gazdasági és kultúláris téren aktív részt vett a germánromán-szláv Nyugatnak nemzetközi életében. A mindvégig érdekes és tudományosan megalapozott dolgozat külön részletes ismertetést érdemelne. Joseph Uminsky: „Róma és Oroszország kapcsolatai a XIII. században" c. dolgozatában annak a megfigyelésének ad kifejezést, hogy a történelem folyamán gyakran ismétlődő jelenség, hogy valahányszor Oroszország nehéz történelmi időket élt, mindannyiszor a római pápáknál keresett menedéket. Ennek igazolására két eseményt hoz fel például a XIII. század történetéből. Az első esetben az 1245. évi lyoni zsinaton megjelent Péter „oroszországi érsek'' a főszereplő. Ő képviselte Oroszországot a zsinaton, ahol a keresztény civilizációt fenyegető tatár veszerelem elhárításáról tanácskoztak és kérte a pápa és a nyugati fejedelmek segítségét. A másik példa IV. Ince pápa levelezése Dániel és Vaszilko délorosz hercegekkel, akik szintén gyakran kértek segítséget a Nyugattól és megígérték, hogy viszszatérnek az Egyház egységébe. Az egyesülési törekvések történetének külön fejezete lehetne Ivan Pusinonak a cikke Cusai Miklósról (Nicolaus Cusanus), aki a XV. században az egyházi egyesülés legnagjfabb öiőharcosa" volt és részt vett az 1439-iki Ferara-Flórenci zsinaton, s amellett, hogy mint diplomata sokat dolgozott a császár és Róma kibékítésén, az 1452-iki unió létrejöttén és a keresztes hadak gyűjtésén, nagyon gazdag irodalmi tevékenységet is fejtett- ki az unió érdekében. Ivan Pusinonak nagy érdeme, hogy az egyesülés egyik nagy apostolának életével eg sokoldalú uniós működésével megismerteti az olvasót. Wassili Stroeff-nek az oroszországi kath. es orthodox papságnak kultúrális erdemeiről szóló igen érdekes dolgozata zarja be ezt a részt. Azok, akik eddig gyakran szerették lebecsülni az oroszországi papság műveltségét és tevékeny-

ségét, ebben a dolgozatban sok ú j dolgot olvashatnak és véleményüket revideálni kényszerülnek. „Ha az orosz papság kultúrális érdemeit részletesen akarnók szemlélni, Oroszországnak a történetét kéne megírni", mondja a szerző. A harmadik részben dogmatikus kérdések következnek. Bukovszky S. J. az orthodoxoknak az eredeti bűnről való tanáról írva röviden bemutatja, hogy az eredetileg leginkább egyházpolitikai okokból keletkezett szakadék az idők folyamán hogy mélyült különféle dogmatikai eltérések által, — de főkép azáltal, hogy az orthodox theológusok a kath. Egyházra különféle dogmatikai újításokat fogtak rá. Miközben bebizonyítja az ily féle ráfogások tarthatatlanságát, — különösen az eredeti bűnről szóló tanítással kapcsolatban, és hogy az! eredeti bűnről szóló orthodox és kath. tanítás lényegében teljesen egyezik, — alkalma nyílik arra, hogy az orthodox theológiai irodalom egy részével megismertesse az olvasót. P. Tyskiewicz S. J. sz. Efrémnek a primátusról szóló tanítását fejtegeti. A „vatikáni dogma" az, amely ma minden oldalról a leghevesebb támadásoknak van kitéve. Pedig a kath. Egyháznak a primátusról való mai tanítása teljesen megegyezik az ősegyház atyáinak, így szent Efrémnek a tanításával. Mauriace de la Taille S.i J. a szentmiseáldozat gyümölcseinek az egyesülésért való felajánlásáról ír. Konrád Lübeck a görög papok nősülésével kapcsolatban a kérdés történelmi részét és azokat a törekvéseket ismerteti, amelyek az újabb időkben az orthodox egyházban a papok második (felszentelés utáni) házasságának a megengedésére irányulnak. Különösen érdekes Reinhold von Walter-nek a sztarecekről és zarándokokról, a keleti vallásos élet a két jellemző jelenségéről irott dolgozata, mely a keleti aszkétikus életnek és népi vallásosságnak alapos ismeretéről tanúskodik. Megismerteti az olvasót a sztarecek és zarándokok életével, vallásosságával és rámutat az egyházi egyesülés szempontjából való jelentőségükre, végül a múlt század legnagyobb orosz szentjét, az 1833-ban elhunyt Szeraphin sztarecet mutatja be, elmondva az ő csodálatos életét. Ez a rész a keleti lélek megismerése szempontjából olyan fontos és olyan érdekes, hogy részletesebb ismertetésére még visszatérünk. Az értékes dolgozatokat tartalmazó

294 könyvet sok szép kép is) diszíti. Ezek közül különösen ki kell emelnünk a kievi szent Vladimir kathedrális belsejét ábrázoló színes képet, továbbá a világegyház szentjeinek gyülekezetét ábrázoló képet, amely szintez a kievi szent Vladimir templomban van. A képnek a közepén áll szt. Kelemen pápa, akit Traján császár Chersonésosba száműzött. Ő a latin^ és nyugati Egyház képviselője. Jobbján áll Sz. Bazii, Athénnek ragyogó tanítványa, aki hatalmas szónoki erejével Áriust legyőzte, azután Theológus Sz. Gergely, aki püspöki méltósága mellett is egyszerű és alázatos életével tűnik ki, ők mindketten Konstantinápolyt képviselik. Mögöttük van Egyiptom képviselője, Alexandriai Szent Athanáz, a pápa balján Aranyszájú Szent János, Kontsantinápoly képviselője és Csodatevő myrai Szent Miklós. Ázsia képviselője. A háttérben a thessaloniki-i Sz. Sophia templom. Dr. Berg professzor, aki az uniós irodalomban régebbi könyvei által már azelőtt is közismert volt („Diej römischkatholische Kirche und die orthodoxen Russen'', Berlin, 1926. 4. kiadás németül és oroszul, — „Az orosz lélek Úi vallási u t a i " Mainz, 1926. oroszul, stb.) — ennek a tartalomban gazdag és minden részében érdekes könyvnek öszszeállításával felbecsülhetetlen értékű munkát végzett és az uniós irodalomban szinte páratlanul álló hasznos segédkönyvet ad azoknak a kezébe, akik ezzel a fontos kérdéssel behatóbban akarnak foglalkozni és XI. Pius pápa Őszentsége

utasítását követve, a keresztény Keletet alaposabban meg akarják ismerni. Ifj. Gyulai Jenő. „Katholikus Missiók". A Jézustársaság képes havi folyóiratának f. é. október havi száma aj szokott igen nívós tartalommal, szép külsőben és érdekes illusztrációkkal jelent meg. Az unionizmussal foglalkozók is nagy haszonnal olvashatják ezt a folyóiratot, mert az unionizmus és misszió két testvér, akiknek egymást meg kell érteniök az egyház egysége érdekében A missiós munkatér hatalmas perspektíváján kívül hónapról-hónapra megmutatja ez a folyóirat, hogy mennyire érdeke Európának, hogy Isten országo mindjobban terjedjen a pogányok között. A folyóirat felelős vezetője: Zsiros Ferenc S. J.. Kiadóhivatala: Budapest, VIII., Mária-u. 25. Előfizetési ára tartalmához és kiállításához képest ajándék á r : egész évre 2 pengő. * Negyilya (Vasárnap) címen ú j hetilap indult meg Ungváron, hogy a hívő s évezredes hagyományait tisztelő ruthén népet helyes irányban tájékoztassa. Bennünket unionisztikus szempontból is érdekel a lap, mert, amint az első számból is láthatjuk, Kárpátalja vallási mozgalmainak is hű krónikása lesz. A lap nyelve a csiszolt kárpátaljai ruthén nyelv. A lap felelős szerkesztője Boksay Emilián, kiadótulajdonosa pedig i f j . Petrik Jenő püspöki tanácsos, egyházmegyei alapítványi pénztáros.

295

KELETI LEXIKON

Breszti unió. 1595-ben Brest-Litovszkban összegyűlt bizánci szláv szertartású püspökök elhatározták, hogy elismerik a pápa főségét és egyesülnek a Nyugati Egyházzal, ha ószláv liturgiájukat és keleti szokásaikat megtarthatják. Zsigmond lengyel király, aki erősen f á r a dozott az egyesülés létrejöttén, a latinokkal egyenlő kiváltságokat ígért az e g y e s ü l ő keleti püspököknek és a klérusnak. Potij Ignác és Terleczky Cyrill püspökök mentek küldöttségbe V I I I . Kelemen pápához, aki szívesen fogadta őket és megerőstíette a Bresztlitovszki határozatot, amelyet 1596-ban hirdettek ki a breszti zsinaton. A lembergi és przemisli püspökök kivételével a töbiji kisorosz püspök elismerte az egyesülést. Ez* utóbbi két egyházmegye csak száz évvel később egyesült. (gyj.) Congregatio de propaganda fide. XV. Gergely pápá alapította (1622 július 22-én „Inscrutabili"). Több kardinálisból álló kisebb kollégium egy kardinálisnak mint prefektusnak vezetése alatt. A pápa nevében intézi mindazokat az ügyeket, amelyek a hit terjesztését végző missziókra vonatkoznak. A misszonáriusokat küldi és áthelyezi, a missziós területeket beosztja, gondoskodik és felügyel a misszionáriusok neveltetésére, intézeteire, iskoláira. Joghatósága mindazokra a területekre és vidékekre kiterjed, amelyek a migszionálás stádiumában vannak.i Külön osztálya volt a a keleti egyházak ügyeinek intézésére, melyből a mai keleti kongregáció fejlődött ki. (gyj.) Melchiták. Az 451-iki Kalcedoni zsinat elítélte Dioskur egyiptomi patriarchának monophysi tanítását, mely szerint Krisztusban csak egy természet van. Az egyiptomiak és szírek nagy része, a bizánci görögök iránt való ellenszenvből, a zsinat ellenére Dioszkur t a nításához csatlakozott. Ezeket a monophystákat Egyiptomban koptoknak, Szíriában jakobitáknak hívták. Ők maguk pedig azokat a honfitársaikat, akik az egyetemes kath. tanítást a Kalcedoni zsinat értelmében megtartották, melchitáknak — királyhívőknek, királypártiaknak (Malik, Melech = király) csú-

folták, mivel a Kalcedoni zsinat a konstantinápolyi császár kezdeményezésére gyűlt össze. Ez maradt a neve az Antiochiai és jeruzsálemi görög szertartású nem monophysita szír keresztényeknek. — 634-ben Antiochia és Sziria az arabok kezeibe került. Antiocha sokáig patriarcha nélkül volt, s később amikor patriarchát választottak, ez Konstantinápolyban székelt. A szíriai melchiták sok üldöztetésnek voltak kitéve, különösen mivel a konstantinápolyi patriarchának voltak alárendelve. 969—1085-ig Északi-Sziria és Antiochia ismét Bizánc fennhatósága alatt állott. A jeruzsálemi melchita patriarcha is Konstantinápolyban székelt a jeruzsálemi latin patriarchátusnak felállítása óta a 19. századig. így érthető, hogy bizánci befolyásra a melchiták is elszakadtak Rómától a többi keletiekkel együtt. Csak a 17. században kezdődött meg közöttük az egyesülési mozgalom, amikor kármeliták, kapucinusok és jezsuiták működésének hatása alatt egyes patriarchák érintkezésbe léptek Rómával. Több püspök elismerte a pápa fönnhatóságát. Az egyesülés egyik legbuzgóbb apostolát, Seraphin Tamást! 1724ben patriarchává választották. Ő volt az első egyesült melchita patriarcha. Azóta tehát három „antiochiai patriarc h a " v a n : a melchita-egyesült patriarcha fennhatósága alatt állnak a palesztinai és egyiptomi melchiták is. Maximos I I I . Mazlum egyesült patriarchának (1833—55) sikerült elérnie a szultánnál, hogy az egyesült melchiták fölötti civil joghatóságot: házasságkötési, örökösödési büntető-bírósági ügyekben, — ne az orthodox patriarcha gyakorolja, hanem az egyesült patriarcha. Ma a Melchita nevet már csak az egyesültek viselik. Az antiochiai patriarchátushoz jelenleg 13 egyházmegye tartozik 150.000 hívővel. A patriarcha rendszerint Damaszkuszban vagy Kairóban székel; jelenleg IX. Kyrillos Mugabgab. A patriarchát a püspökök választják és Róma erőstíi meg. A püspököket a patriarcha által előterjesztett három jelöltből püspökök választják. — Papnövendékeik a damaszkuszi és ieru-

296 zsálemi papnevelő-intézetben tanulnak és a jezsuiták beiruthi egyetemén. Áldásosán működik az 1903-ban Germanos Muakkad érsektől alapított és Sz. Pálról nevezett papi társulat, melynek tagjai prédikálás, lelkigyakorlatok tartása, hitoktatás, könyvek, nyomtatványok terjesztésével foglalkoznak. Központjuk a Beiruthtól északra fekvő Harisaban van, aiiol fjól berendezett nyomdájuk van. Ezenkívül három szerzetesrendjük is van: a Schuvariták, 1697-ben egyesült baziliták alapították. Szabályaikat 1757-ben hagyta jóvá XIV. Benedek pápa. 1829-ben alakult az Aleppóriak társasága. A Schuvaritáknak jelenleg 3 kolostoruk van 103 szerzetessel, akik közül 70 működik lelkipásztorkodásban. Hozzájuk tartozik 2 nőkolostoruk 40 apácával. Schuwairban volt az első szir nyomda. Az aleppói ágnak 7 kolostora van 55 szerzetessel és egy női zárdája 20—30 apácával. 1711-ben Euthymios érsek alapította a Megváltóról nevezett rendet, anyaházaő Der-al-Muchallis = a Megváltó kolostora. Saida mellett 1907-ben volt 10 kolostoruk 170 szerzetes pappal és néhány laikus testvérrel, s ezenkívül egy női zárda 30 nővérrel. Ők leginkább lelkipásztorkodással foglalkoztak, de emellett különösen az anyaházban a tudományt is művelik. Rendjük már sok püspököt adott az Egyháznak. A nagyon fellendült egyházi életet ezeken kívül még sok világiak részére alakult egyesület is támogatja, amelyek nagy karitatív tevékenységet fejtenek ki. A klérus és a nép nagy buzgósága a mellettük élő szakadárok újraegyesítésére vonatkozólag a legjobb reményekre jogosít. Liturgiájuk a bizánci liturgia, melynek görög nyelve mellett a nyilvános részekben a Í7. századtól a szírnek és az arabnak is szerep jut. (Irodalom:

Karalevszky: Histoire des Patriarcats Melkites. Roma, 1910/11. 1. — A. Conturier: Cours de liturgie grecquemel kite: Jerusalem, 1912. Dr. Georg Gráf: Melchiten: Der Christl. Orient. 1930.) (gyj.) Örmény szertartású katholikusok. Már az első században eljutott a kereszténység Örményországba és a IV. sz. elején Tiridates királynak Világosító Sz. Gergely által történt megtérítése után államvallássá lett. Később az örmények nagy része a monophyzita eretnekségbe esett. A keresztes hadjáratok idején újra összeköttetésbe léptek a római Szentszékkel. 1439-ben IV. Jenő pápa „Exultate D e o " bullájában hirdette ki az örményeknek Rómával való egyesülését. Az ozmán uralom kezdete óta egészen napjainkig a legborzasztóbb és legkegyetlenebb véres üldözéseket kell elszenvedniök, amelyek az egész'ormény népnek formális kiirtására irányulnak. 1740 óta a kilikai patriarchátusban volt összefoglalva egyházi szervezetük, melv1830-ig minden kath. örmény az Ottomán birodalomban, a konstantinápolyi szakadár örmény patriarcha civil joghatósága alatt volt amely alól csak XII. Leó és VIII. Pius, valamint a francia és osztrák kormányok közbenjárására sikerült kiszabadulniok. VIII. Pius pápa 1830-ban felállította az egyesült örmények részére a konstantinápolyi érseki széket, s 1867 óta IX. Pius pápa „Reversurus" kezdetű bullája alapján Konstantinápolyban székeltek az egvesült örmény patriarchák. X. Pius pápa alatt 1911-ben nemzeti zsinatjuk volt Rómában. 1928-ban az „Armenorum Gens" kezdetű dekrétummal konferenciára hívta össze a püspökeiket XI. Pius pápa Őszentsége Rómába és patriarchájuk azóta Beyruthban székel.

(gyj.)

Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. száin.

KELETI EGYHÁZ UDOMÁNYOS

ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

SZERKESZTI

SZANTAY-SZÉMAN ISTVÁN dr. MEGJELENIK A

NYÁRI SZÜNET

HAVONTA, KIVÉTELÉVEL

S Z E R K E S Z T Ő S É G É S KIADÓHIVATAL: MISKOLC H U N Y A D I - U T C A 3. S Z A M CIKKEK. Zapotoczky I. Konstantin: A jezsuiták és a keleti szertartás. Szántay-Szémán István dr.: Ritus és ritusváltoztatás. III. Kozma János: Az átlényegülés időpontja a szent liturgiában. (5. közlemény.) Cosina Buccalo: Emléksorok a grotta-ferratai híres görög apátságban tett látogatásról. II. (Ford.: Petrasovszky Leó.) KRÓNIKA, P. Dudás Miklós: Isten hozta őket! Uniós nap Veszprémben és Győrben. IRODALOM. Dr. P. Chr. Baur: Im christlichen Orient. (Ism. —) — Az 1935. évi Orient. (Ism. —) FIGYELŐ. Esetek. KELETI LEXIKON. Benjámin. — Ethiop vagy abesszin liturgia. — Gallikán liturgia. — Gábriel. — Lechudijen Szofrón. — MohileVi zsiniat. — Szabadkőművesség. — Szokolov Tichon.

ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. K Ü L F Ö L D R E ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI L A P

SZÁMA:

45595

II. ÉVF. 10. (20.) SZÁM 1935 DECEMBER HÖ A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA