JÉZUST KERESNI - DE HOGYAN?

2011 / 2

JÉZUST KERESNI - DE HOGYAN? Kedves Testvérek, kedves Barátok! Öt napig kerestem kitartóan. Több erdőt fésültem át. Bozótosokban jártam. Sűrűn benőtt erdőcskéken és legelőkön vágtam át magam, még az ingoványos területek sem riasztottak vissza. Értesítettem a környék polgármesteri hivatalait és vadőreit. A gyógyszertárakban, nyilvános épületeken, a legnagyobb bevásárlóközpontokban fotóval ellátott lapokat osztottam szét és hirdetéseket adtam fel az újságban. Röviden, a fejére állítottam a környezetemet! Hogy miért? Kimmy a német juhászkutyám a pórázzal a nyakán, elfutott. Kiképzés közben egy nyúl ugrott fel az orra előtt. De merre lehet? Tehetetlenül lóg valamelyik bokron? A halál ellen küzd? Megsérült? Ki tudja magát szabadítani? A közeli állatorvosokat értesítettem, szintúgy az állatmenhelyet. Mekkora felhajtás egy kutya miatt! „Tényleg keressük Őt? Teljes szívből? A lelkünk mélyéből? Teljes erőnkből?” Mint mindig, ez az élmény is gyakorlatilag egy prédikáció volt számomra. Nem, ezúttal nem azon gondolkoztam el, hogy Jézus is keresi az elveszett embereket, habár ez az összehasonlítás sem elvetendő. Jézus nem riad vissza a munkától, hogy egy, a bűneiben megkötözött embert megszabadítson. Ám az én gondolataim sokkal inkább egy fontos kérdés körül forogtak, amiről mi emberek szívesen megfeledkezünk. Keressük Jézust olyan intenzíven, hogy minden akadályt legyőzünk csak azért, hogy a közelében lehessünk? Elég motiváltak vagyunk ahhoz, hogy az „értetlenkedés“ tüskéit legyőzzük, hogy a „sikertelenség“ bozótosán „Keressük Jézust olyan intenzíven, átkússzunk csak azért, hogy Jézusnál lehessünk? Tényleg hogy minden akadályt legyőzünk csak azért, hogy a közelében keressük Őt? Teljes szívből? A lelkünk mélyéből? Teljes lehessünk?” erőnkből? Nem úgy van ez inkább, hogy állandóan elvárjuk Tőle, hogy foglalkozzon velünk, megoldja a problémáinkat? Meghallgassa a kéréseinket és „sasszárnyakon“ hordozzon? Készen vagyunk arra, hogy ezen az úton menjünk, hogy megtaláljuk Őt? Kitartóan?

Ezekben a napokban nagyon világosan felismertem, hogy ha Jézust meg akarjuk találni, akkor keresnünk kell Őt. Jézus szeretné, ha meghódítanák. Nem szeretne „hétköznapi” lenni. Egy olyan Isten, akinek kizárólag az a feladata, hogy a mi jó közérzetünkért fáradozzon. Jézus szeretné, hogy elismerjük, hogy Ő az Urunk és Királyunk. Egyáltalán nem elég Neki a felajánlott „jó barát és nagy testvér” szerep. A hatodik nap reggelén nem hittem a szememnek. Kimmy féktelen örömmel köszöntött engem. Beleszáradt sárral a bundájában, az „elveszettség“ szagát árasztva magából, egy darab átharapott pórázzal a nyakán. Isten visszaküldte. Kimerülten, sántítva, de megint itt volt. És én? Mit tettem? Köszöntöttem, de nem vittem túlzásba. Miért?! Mérges voltam? Nem, de amint megláttam, máris a jövőre gondoltam, a közelgő gyakorlatokra, amihez nem tartozik az engedetlenség megjutalmazása. Lemostam a koszt, ételt adtam neki. Eztán folytatódott a mindennapi élet, semmilyen különleges ráadás. Hogy mi köze van ennek a gyakorlatban átélt prédikációhoz? Nagyon is sok! Elvárjuk Jézustól, hogy hihetetlenül örüljön, ha hozzá jövünk. Egyik megerősítést a másik után adja, áldásokkal halmozzon el bennünket. De ezzel ellentétben, amit Ő lát, az a sürgősen kiküszöbölésre szoruló hiányosságaink. Az az állapot, ami minket Tőle elválaszt. Erre föl mi mit csinálunk? Megsértődünk, értetlenkedünk, duzzogva visszahúzzuk magunkat és engesztelhetetlen gondolkodást vetünk Jézus szemére. De térjünk vissza a tényekhez, hogy éppen mi „Nem úgy van ez inkább, hogy akarjuk Jézust keresni. A hétköznapokban. Akkor, állandóan elvárjuk Tőle, hogy „sas amikor „bekopog” a bűn, és minden más van a szárnyakon“ hordozzon?” fejünkben csak nem Jézus, mert éppen a gondolataink bozótosának a sűrűjében kóborlunk. Az nem igaz, hogy a bűn csak kellemetlen lehet. Amikor az elmúlt napokban Kimmyt kerestem, őzeket láttam a mezőn, olyan közel voltak hozzám, hogy szinte megfoghattam volna őket. Még a viselkedésüket is meg tudtam figyelni. Ez az élmény nagyon biztató volt, de mégsem találtam azt, amit kerestem. A bűn annyira el tudja terelni a figyelmünket, hogy minden okunk meg van arra, hogy ne tegyük le azt. Közben ez tart távol minket Jézustól. Talán, a mi saját vallásosságunk a bozót, ami megakadályozza, hogy előrehaladjunk. Az önigazultságunk, ami Jézus kezét megköti és belátástalanságunk, ami felőröl. Mégis mi vagyunk felelősek azért, hogy előre menjünk. Hogy keressünk. Ne legyünk felületesek akkor se, ha nincsenek sikerélményeink. Gyakran vissza kell oda mennünk, ahol nyomot vesztettünk. Hol volt az, ahol Jézust nem csak megbántottuk, hanem egyenesen elutasítottuk. A galáciabeliekhez írt levél 5. rész, 19-21 versében van egy rész. „A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, „Nem szeretne magától patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, értetődő lenni. Egy Isten, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre akinek kizárólag az a mondom néktek, a miképpen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik feladata, hogy a mi jó közérzetünkért fáradozzon.”

ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” Ezek helyett Jézus ezt ajánlja fel: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ha Jézussal kapcsolatba kerülünk és vele is szeretnénk maradni, akkor el kell fogadnunk az irányelveit. Segítségként jön tőle az akarás és a véghezvitel. Senki sem tud a saját erejével és erőlködésével Isten előtt megállni. Senki sem tudja Jézust a saját „minősége” felől meggyőzni. Nem tudjuk Jézust elégedetté tenni. Minden kegyelem. Minden Istentől jön és hozzá tér vissza. De vágyakozásért kellene könyörögnünk. Őszinte vággyal az akaratát kiélni. De nem vallásos számításból, mert kapunk cserébe valamit, hanem sokkal inkább Jézus iránt való szeretetből. Hálából, mert elfogadott minket úgy, ahogy voltunk, de nem fog így hagyni. Egy napon tényleg előtte fogunk állni, akkor eldől, hogy megállunk-e a gondolkodásmódunkkal. Kerestük-e Jézust teljes szívből, vagy csak annak a látszatát keltettük, hogy követjük Őt. Hogyan ismerjük fel, hogy Jézust keressük? Onnét, hogy nem riaszt és nem tántorít el semmi és senki. De mi van akkor, ha „ … kérhetjük Jézust nincs vágyakozásunk? Ha Jézus halálra untat minket? Ebben az vágyakozásért, belátásért. esetben komolyan meg kellene magunkat az Élő Isten keze alatt Igazi bűnbánatért és aláznunk, hogy felemeljen és kihozzon minket a langyosság és a megbánásért. Ahelyett a közömbösség mocsarából. Az az igazság, hogy mi magunktól gondolkozásmód helyett, semmire nem vagyunk képesek. De az is igaz, hogy kérhetjük hogy Jézus a hibás, ha untat Jézust vágyakozásért, belátásért. Igazi bűnbánatért és és semmitmondónak megbánásért. Ahelyett a gondolkozásmód helyett, hogy Jézus a találjuk.” hibás, ha untat és semmitmondónak találjuk. De egyet tudunk; a kegyelmét elfogadni és hogy segítsen kitartóvá válni. Keressük az Urat addig, amíg megtalálható! Az idő sürget!

ISTEN MŰHELYÉBŐL Minden csak egy ajándék Az Idegen éppen közelről szemlélte a kimosott ruhákat, amiket kiteregetett, amikor Péter az udvarban felbukkant. Amikor észrevette, hogy az Idegen a száradó ruhákat mustrálja, kíváncsian megállt és egy percig figyelte a történteket, hogy mi nincs rendben, de nem vett észre semmit. Akkor csodálkozva lépett közelebb az Idegenhez. Most kettesben álltak a ruhák előtt azzal a különbséggel, hogy Péter még mindig nem tudta, hogy mi olyan furcsa. Végül azt mondta Péter: „El tudnád árulni, hogy mit csinálsz itt?” Aki már nagyon kíváncsi volt.

„Kiteregettem a ruhákat”, „Tényleg? Azt én is látom”, válaszolta Péter. „És mi a baj?” Kérdezett tovább Péter. „Egy folyamaton gondolkodom.” Péter a homlokát ráncolva nézett rá és várt, hogy esetleg bőbeszédűbbé válik-e. Így is lett. Megérte a várakozás. Az Idegen elgondolkozva azt mondta: „Valami világos lett számomra. Teljesen el vagyok bűvölve. Képzeld el, mi lenne, ha a ruhák nem száradnának meg. Milyen nagy életszínvonalbeli csökkenést jelentene ez! Ezt természetesnek vesszük. Magától értetődően használjuk ezt a számunkra kedvező isteni törvényt.” „Ez egy fizikai folyamat, ami itt történik”, állapította meg Péter. „Az elpárolgó vizet felveszi a környezet és már meg is száradtak a ruhák.” „Tudod, ez egy nagyon nagy ajándék, amit itt naponta átélünk. Jézus teremtette ezt a fizikai törvényt. Magától értetődően ráhagyatkozhatunk, mindig működik. Kivétel nélkül és sosem mond csődöt.” Péter gondolkozott, hogy mit akart az Idegen tulajdonképpen mondani. Be kellett vallania, hogy habár ismerte ezt a fizikai folyamatot, de arra, hogy ez egy természeti csoda mégsem gondolt. „Röviddel ezelőtt”, folytatta az Idegen, „a prédikációban hallottuk, hogy minden nap hagyhatjuk, hogy Jézus megajándékozzon bennünket. Nem nekem kell működésbe lépni, Jézus akarja bennünk az Ő Igazságát kiélni. Már a felkelésnél megkérdezhetem: 'Uram, mivel akarsz engem megajándékozni?' Amit tőlünk követel, maga akarja megadni. De mégsem ülhetek és várhatok karba tett kézzel, „ A saját akarat hogy a közreműködésem nélkül eljön az a pillanat, amikor kimunkálja valamikor bennem az Ő új lényét. összecsuklik.“ Most tudatosan azt mondom, hogy a fáradozásom nélkül nem.” „Tényleg?” kérdezte Péter. „Jól hallottad!”, viszonozta az Idegen: „Megteszem azt, amit tudok azáltal, hogy megmutatom, hogy le akarom tenni az érzékenységemet. A maradékot, amit te nem tudsz megtenni, megteszi Jézus. Vagyis, fáradoznod kell és kiteregetni a ruhákat, de a száradást nem tudod elősegíteni. Ezt a feladatot csak Jézus tudja elvégezni. Nem létezne ez a fizikai törvény, száz évig is várhatnánk, a ruhák nem száradnának meg.” „Ebből a nézőpontból még sosem néztem a dolgot, igazad van.” mondta „ Csendben kellene várnod, hogy az Úr a Péter nevetve. „Tudod”, tört ki az Idegen: „A mocsárt a szívedben az isteni Szelével példa a kimosott ruhákkal nekem egy nagy kiszárítja.“ bizonyság. Olyan szemléletes. Jézusnak ez olyan magától értetődő, hogy megajándékoz engem. A sok önműködő folyamaton keresztül, amiket teremtett. Mit tudnék az Ő segítsége nélkül tenni? Gondolkozz el!”, mondta Péternek és már folytatta is, „jobban függök Tőle, mint ahogy gondoltam. Átadhatom magam, igen, át kell adnom magam Neki, ha az új lényben növekedni akarok. Ne felejtsük el, hogy soha sincs tőlünk távol. Mint ahogyan ezek a fizikai törvények sincsenek távol tőlünk.” Rövid hallgatás után megint megismételte az Idegen: „Annak a magától értetődősége, hogy segíteni akar nekem, egyszerűen itt van. Bízhatok benne. Ha már a természetben megmutatta a megbízhatóságát, akkor az életemben is megbízhatóan fog munkálkodni. Ezért csak hálát adhatok.

'Köszönöm Uram, hogy gondoskodsz rólam és, hogy megoldod a problémáimat.' De akkor el is kell várnunk, teljesen tudatosan. Mondanunk kell Neki, hogy milyen nagyok az Ő alkotásai. Amilyen kevéssé a ruhákat nem tudom megszárítani, hanem csak kiteregetni, olyan kevéssé tudok magamnak segíteni. Előkészületeket tudok tenni, de többet nem. Erről egyszer mélyen el kell gondolkodnod. Sok példa van erre a csodára. De vakok lettünk erre. Most ezzel a betekintéssel az isteni munkába már reggel egészen másképp bízom magamat Jézusra. Kérem Őt, hogy irányítsa a dogokat az életemben. Ez az Igéjén, Szellemén keresztül történik. Nem azt mondta Jézus sokatmondóan: 'Nélkülem nem tehettek semmit.'?” De Péternek egy egész más kérdése volt, amikor faggatózott: „Álljunk meg egy szóra. Előkészületeket tenni? Mire gondolsz?” „Tudod, azért meg kell mutatnunk Jézusnak, hogy ki akarunk jönni a régi bűnös lényből. Amelyik agresszív, szívesen kritizál, tisztátalan, perverz gondolatokkal játszik, káromkodik, sóhajtozik, elégedetlen, bánatos, lázadó, kételkedő és kemény. Nem élhetjük ki az agressziót vagy kritikát. Nem engedhetjük el magunkat ezen a téren, ezzel a jeligével: 'Én már csak ilyen vagyok' vagy 'Jézus nálam csődöt mondott'. De ha csak megerőltetem magam és a gonosz lényemet elnyomom, a végén ott fogok állni kétségbeesve. Most megerőltettem magam és győztem, de nem használt semmit. A saját akarat valamikor összecsuklik. A fényre kell ennek jönnie, különben hamis fényben tűnünk fel a magunk szemében. Akkor mi lennénk a királyok, aki nagy önfegyelemmel győzött a bűn felett.” „De akkor mi a helyes? Kell, vagy nem kell?” „Mit?” kérdezte az Idegen. „Győzni!” kiáltotta Péter türelmetlenül és hozzáfűzte. „Ez összezavar engem.” Az Idegen gondolkodott mielőtt válaszolt: „Amit mondani akartam, az az, hogy fáradoznod kell azon, hogy megváltozz. A segítség viszont Jézustól jön, az új lény, a maradandó, isteni Változás egyedül az Úrtól jön. Ezt tudatosítani, kell magunkban. Például a megsértődés ellen harcolsz és azt mondod. 'Uram, nem akarok a régi lényben maradni, nem akarok a régi lényemnek engedni. Te adhatsz nekem egy új természetet.' Akkor is, ha a világom nem változik meg gyökeresen, türelmesen várok, amíg Jézus cselekszik.”

„ ... meg kell mutatnunk Jézusnak, hogy ki akarunk jönni a régi bűnös lényből.“

Az Isten Műveibe való betekintést Péter végül így foglalta össze. „Az életemet tehát összehasonlíthatom a száradó ruhákkal. Úgyszólván kiterítem magamat az isteni szárítókötélre azáltal, hogy bizalommal telve változásra készen átadom magamat Jézusnak és imádkozom 'Uram, itt vagyok. Változtass meg engem a képedre'.”

„Csendben kellene várnod, hogy az Úr a mocsárt a szívedben az isteni Szelével kiszárítsa. Fáj, ha felismered, hogy a szívedben nincs semmi jó. Add át Neki, amit a fényre hoz és kérj bocsánatot érte”, fűzte hozzá az Idegen. Szeretettel