...összegyűjti őket, mint a kévét a szérűre.
Kéve
(Mik 4,12)
BZs
e g ye t mondtad bármit – én csak egyet kérek: halálba szépülő lelket
Székely-Mezőség-i református gyülekezetek hetilapja 4. évfolyam – 3. szám (117.) – 2008. január 20. Nagy Sándor
(mezőfelei református lelkész)
Sokan imádkozunk érted! – Az imahét margójára Nagyon hosszú az út az egyik imahéttől a másikig, és hosszú az út születésünktől az újjászületésünkig. Hosszú az út az ismerettől a boldog felismerésig, amikor végre-valahára megnyugszik a mi szívünk Istenben. Egy gazdag, elkényeztetett ifjú, aki hírhedt volt trágár beszédeiről és hitetlenségéről, egyszer, egy kőszénbányát látogatott meg. A látogató csoportot egy Krisztusban hivő bányász vezette. Az ifjú most is a megszokott módon beszélt, káromkodott, szidta Istent, az Úr Jézust mindenki előtt, annyira, hogy e csúnya beszédtől a bányász megborzongott. Nemsokára liftbe ültek, hogy megtekinthessék a tárnákat, minél mélyebbre ereszkedtek, annál nagyobb lett a hőség a föld alatt. Nagy cseppekben hullott róluk a veríték. Úgy érezték magukat, mintha egy gőzfürdőben lettek volna. – Ó de nagy itt a forróság! – kiáltott a fiatalember nagyot káromkodva – Milyen messze lehet innen a pokol? – kérdezte a bányászvezetőt. – Pontosan nem tudom megmondani – felelt – de, ha a felvonóláncnak csak egy szeme is elszakad, úgy ön is, egy perc múlva már ott is lehet! Ez a párbeszéd az ifjút annyira meg-
IMAHÉT 2008 Szüntelen imádkozzatok! – 1 Thessz 5,17 –
rendítette, hogy attól kezdve komolyabban kezdett gondolkodni és kezdte keresni az alkalmat, hogyan szabadulhatna meg Istennek elkövetkezendő ítéletétől. Hát nem így van minden gőgös, büszke, hitetlen ember? Valóban csak egy perc választ el a pokoltól! Te! Kedves olvasóm! – Hiszel Istenben? Szereted Istent? Az Ő fiát, az Úr Jézust? Kedves olvasóm! – Ne csald meg magad! Ne játssz Isten szeretetével! Isten nem csúfoltatik meg! Ne káromold többé, szent az Ő neve! Ne folytasd többé rossz szokásodat, hanem térj meg a te Istenedhez, aki tártkarokkal vár, és aki meg akar szabadítani a pokol gyötrelmétől, és örök életet kínál neked. Nemsokára befejezed életed. Hol töltöd majd az örökkévalóságot? Íme egy új lehetőség: egy másik csoporthoz társulhatsz és elmehetsz estéről estére, az imahét alkalmaira, ahol az imádságról fogsz hallani, és talán a Szentlélek megtanít őszintén Istenhez imádkozni, és Ő meghallgat téged. Sokan imádkozunk…, talán érted is… – fogadd el Isten szeretetét! Gondolkozz el rajta:
Kevés ige, kevés imádság – beteg keresztyén élet. Sok ige, kevés imádság - száraz keresztyén élet. Kevés ige, sok imádság – rajongó keresztyén élet. Sok ige, sok imádság – egészséges keresztyén élet.
Sze re lm e s e k im ája Szerelmes vagyok, és ez olyan csodálatos érzés! Boldog vagyok, hogy boldoggá tehetem őt! Köszönöm, Uram, hogy rátaláltunk egymásra! Köszönöm, hogy egészségesek vagyunk, s tervezhetjük a jövőnket. Köszönöm neked szemünket, mellyel egymásban gyönyörködhetünk. Köszönöm ajkunkat, mellyel egymást megcsókolhatjuk. Köszönök neked minden mozdulatot, minden pillantást. Hálát adok mindezért, s a te kezedbe helyezem boldogulásunkat. Te mindent jól elrendezel, te vagy maga a szeretet. Add, hogy egymást mind jobban megismerhessük, s eldönthessük, valóban egymáshoz valók vagyunk-e. Szerelmes vagyok... Köszönöm neked, Uram. (Hetényi Varga Károly – Beszélgetés a Mesterrel c. könyvből)
SMS-ek a 23. zsoltárra Vasárnap
– „Az Úr az én pásztorom…” Az ókori Közel Kelet világában a pásztornak és nyájának képe közismert szimbólum volt. Pásztornak nevezték a királyokat, papokat, általában a nép elöljáróit. Az Ószövetség egyik próféciájában a hamis pásztorok megbüntetéséről, illetve az egyetlen, tökéletes pásztor elküldéséről olvasunk (Ez 34); Jézus pedig magát nevezi olyan pásztornak, aki életét adja a juhokért (Jn 10). Izrael népe Istent is pásztornak nevezi, következésképp önmagát a nyájjal azonosítja. Valahányszor ez az Istenmetafora elhangzott, az ószövetség népének tagja a pusztai vándorlásra gondolt, ahol Isten megőrizte, vezette az egyiptomi fogságból kiszabadult népet. – Ezt a hitvallást adták tovább az atyák a fiaknak. Ez volt a „hivatalos hit”, az ún. „dogma”. Annak aki Izrael népéhez tartozott, ezt kellett hinnie – valahogy úgy, ahogy mi is tudjuk (és megtaníttatunk arra), hogy mit kell hinnünk, a Heidelbergi Káté összefoglalása alapján. A 23.zsoltár azonban nem szól a népről, történelemről, hanem a benne megszólaló szerző arról tesz bizonyságot, hogy mindaz, amit tudni kell, az nemcsak a nép egészére érvényes, nemcsak valamikor a múltban történt, hanem az ő személyes életében is valósággá vált: az Úr az én pásztorom. Hétfő – „… nem szűkölködöm.” A pásztor gondoskodik a nyájról. A szentíró erről mint személyes tapasztalatról beszél, bár a képek szintjén: „füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem”. Az élet pozitív dolgai vannak itt körülírva – a nyájaknak akkor volt a legjobb soruk, amikor bőséges táplálékhoz és innivalóhoz jutottak. A zsoltáros tudja azt, hogy az életnek minden jó tapasztalata az isteni gondoskodás bizonysága. Ha a tegnap felállított feszültségre gondolunk (közösségi hit – egyéni megtapasztalás), akkor ennek az igeversnek a fényében meg kell vizsgálni azt, hogy életünkben/életemben hogyan találkoztam az isteni gondoskodással? Ha keresem ennek a konkrét példáit, akkor a gondviselés újabb és újabb jeleire fogok rácsodálkozni. Kedd – „Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.” A megtapasztalt gondoskodás felüdíti a lelket – tudom, hogy valaki cselekszik értem, mindent megtesz az 2 én javamért. Van miért örven-
denem Istennek. Az igaz úton vezet engem az Úr. A keleti pásztorok a nyáj előtt jártak, úgy vezették azt. Jézus is szól arról, hogy az igaz pásztor „a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját”(Jn 10,3k). Az ő nevéért teszi ezt Isten. Nem azért tartozunk az ő népéhez, mert annyira jók, méltók volnánk erre, hanem azért, mert ő kiválasztotta az övéit. Jó ezt szem előtt tartani. Isten nem tartozik nekünk semmivel. Minden, amit részéről kapok, kegyelemből van. Szerda – „… ha a halál árnyékának völgyében járok is…” Az élet nemszeretem dolgairól beszél itt a zsoltár. Az ószövetség embere minden negatív tapasztalatot (betegség, veszélyhelyzet, valamilyen nyomorúság) a halál előszobájának tekintett. Minden ilyen esemény félelemmel töltötte el, hiszen az életét érezte veszélyben. Hasonlóan érezzük ezt ma is – a kisbabát az életösztöne készteti a sírásra, ha éhes, mert érzi, hogy baj van; a kisgyermek is fél a sötét szobában vagy a nagy kutyától, mert veszélyt érzékel; a felnőtt ember is retteg, ha kilátástalannak gondolja helyzetét. – A félelmet az szünteti meg, ha valaki nagyobb, erősebb mellénk áll: a kisbaba elhallgat az édesanya ölében, a gyermek nem fél, ha apja fogja a kezét, a felnőtt is bátrabb, ha társa van a bajban. De végső soron Isten az, aki megtart a veszedelemben. A nyájak útja gyakran mély, sziklás völgyeken is átvezetett – rablók, vadállatok, eltévedés veszélye fenyegetett. Ezért volt a pásztornál egy bunkósbot, amivel a támadást verte viszsza, illetve a pásztorbot, amit a juhok terelésére használt. A negatív dolgokban sem félek semmi rossztól – mert te velem vagy. Csütörtök – „Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt...” Egy vándort ellenségek üldöznek. Már-már utolérik, de az utolsó pillanatban elér egy házhoz, ahol zörgetésére kinyitják az ajtót, és beengedik. Az odaérő ellenség már csak az ablakon tekinthet be, és látja, hogy az, akit üldözött, nagy megbecsülésben részesül (terített asztal, illatos olajkenet, teli pohár). A keleti világban a vendéglátás szent törvény – valószínűleg e mögött az is meghúzódott, hogy a gyalogló vándorok nem sok élelmet-italt vihettek magukkal az útra, ezért vendéglátóikra szorultak. Az asztalközösség befogadást jelentett. Jézusra ezért is haragudtak a farizeusok – hogyan ülhetett le a
vámszedőkkel, paráznákkal, az utolsó emberekkel?! – A tegnap arról olvastunk, hogy Isten mellénk áll, ezért nincs okunk félni a bajban sem. Valakin lehet segíteni Máthé Farkas Zoltán úgy is, hogy megtartjuk a távolságot vele szemben. Itt azonban befogadásról szól az ige. „Szeretném, hogyha szeretnének/ S lennék valakié,/ Lennék valakié”(Ady). Isten befogad engem az ő házába, odaültet asztalához, a „családtagjának” tekint. Az övé vagyok. Péntek – „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján…” A múltbeli Isten-élmény továbbterjed, „érvényes” a jövőre is. Isten gondoskodása, vezetése, védelme, velünk való közösségvállalása, befogadó szeretete nemcsak a bizonyságtétel jelenéig tart, hanem „mostantól fogva mindörökké” (Zsolt 121,8). Az ószövetség héber szövegében itt az üldözés kifejezése található. Ezután nem az ellenségek üldöznek, hanem Isten áldása akar ott lenni az életünkben. Isten az ő nevéért cselekszik velünk, azaz kegyelemből (2.v). Itt azonban azt is megtudjuk, hogy ez nem egyfajta, az imádság „fáradságával” kikényszerített jóság-morzsa. Az Úr nem kelletlenül adja nekünk a jót, hanem azzal keres, követ, valósággal „üldöz” minket. Szombat – „… az Úr házában lakozom hosszú ideig.” Ez az egyetlen lehetséges emberi válasz az isteni jóságra és kegyelemre. Az Úr háza, a templom az Isten és ember találkozásának, együvétartozásának a szimbóluma (természetesen, a benne zajló istentisztelettel!). A zsoltáros szavaiban nemcsak azt a vágyat ismerhetjük fel, hogy ő minél többet és többször akar ott lenni a templom épületében, hanem azt is, hogy ő minél többet akar együtt lenni, együtt élni az Úrral – „Istennel járni, lakozni”. Ez azonban nem az isteni ajándékokért járó „fizetség”, hanem sokkal inkább az, amit Isten iránti szeretetnek nevezhetünk. Valakit ha szeretünk, nem a tőle kapott javakért szeretjük (ezesetben nem a személyt szeretjük, hanem azt, amit tőle kaptunk!), hanem azt szeretjük aki ő, azért szeretjük, mert olyan, amilyen. Istent nem a gondoskodásáért, a segítségéért, a szeretetének jeleiért cserébe kell és lehet szeretni – hanem azért, mert olyan, amilyen. És ha így szeretjük őt, akkor nem is akarunk, nem is tudunk nélküle élni.
Id. Balogh Károly
Ünnep után „Miért van az, hogy ünnep után mindig fájóbb hétköznapok jönnek” – zengedezte ifjúkorom egyik világi éneke. Tényleg, miért van így? – gondolkoztam a múló ünnep alkalmával. Aztán rájöttem. Azért, mert volt egy Heródes, aki testileg rég elporladt, de szellemisége ma is él. Mikor a betlehemi mezők felett kihunyt a csillagfény, elhalkult az angyali ének, a pásztorok visszatértek nyájaikhoz, a napkeleti tudósok eszközeikhez, megjelent a színen Heródes a hatalmát féltő király, és elkezdett kegyetlenkedni, halomra ölette a gyermekeket, abban a reményben, hogy Jézust is elpusztítja. Józsefnek menekítenie kellett családját, az angyal utasítása szerint Egyiptomba, az egykori szolgaság földjére, ahol 4oo évet töltöttek Izrael fiai. Nem lehetett könnyű út egy kisgyermekkel, lelkükben félelemmel, s a jövő miatti aggódással, vajon hol lesz szállás, ki fogadja be őket, az idegeneket. Mindezen gondok ellenére mentek, vitték Jézust az ölükben… – vagy Jézus vitte őket?! Eltelt az ünnep, nekünk is menni kell, „a mindennapi (élet) szürkeségből, nincsen, nincsen menekvés…” El kell indulni munkába, dolgaink intézésébe, gyógyszerek kiváltásába, számlák kifizetésébe, a hidegbe, a síkos utakon való járásba, az orvosi rendelők előtt való várakozásba, az esztendő
W. Livingston Larned
Apa figyelmetlen volt Hallgass meg, fiam: ezeket a szavakat akkor mondom, amikor te éppen alszol, kezecskéd az arcod alá téve és szőke fürtjeid hozzátapadnak nedves homlokodhoz. Csak néhány percre lopóztam be a szobádba. Előtte a könyvtárszobában dolgoztam valamin és akkor hirtelen fojtogató érzés lett úrrá rajtam. Bűntudattal jöttem az ajtódhoz. Egyre az jár az eszemben, fiam, hogy nem voltam jó hozzád. Miközben reggel öltözködtél, megszidtalak, amiért csak úgy macska módjára mosakodtál meg. A szemedre hánytam, hogy nem tisztítottad meg a cipődet. Dühösen utánad kiáltottam a padlón heverő dolgaid miatt. A reggelinél is találtam rajtad kivetnivalót. Kilöttyintetted a teát. A szádba tömted az ételt. Könyöködet az asztalra tetted. Vastagon kented a vajat a kenyérre. S amikor indulni készültem, és te visszafordulva köszöntél el tőlem, válaszul annyit mondtam: – Húzd ki magad! Délután azután minden ott folytatódott, ahol abbahagytuk. Hazafelé menet kilestelek, amint térden csúszva játszol az utcakövön. Lyukak éktelenkedtek a harisnyádon. Megszégyenítettelek a pajtásaid előtt, amikor magam előtt bevezényeltelek a házba. A harisnya sokba került – ha neked kellett volna megvenni, jobban vigyáztál volna rá! Gondolj csak bele, fiam, mégiscsak én vagyok az apád! Emlékszel, amikor később bejöttél a dolgozószobámba, milyen sértett kifejezés volt a szememben? Amikor felnéztem a jegyzeteimből, és türelmetlen voltam, amiért megzavartál, tanácstalanul álldogáltál az ajtóban. – Mit akarsz? – horkantam rád. Nem válaszoltál, hanem viharos lendülettel hozzám szaladtál, átkaroltad a nyakamat és megcsókoltad az arcom. Vézna karjaid olyan szeretettel csimpaszkodtak belém, amelyet Isten oltott a szívedbe, s nincs az a cselekedet, amely kiirtaná onnan. Azután felszaladtál a lépcsőn, csak
utolsó napjainak eltöltésébe és a gondba, hogy vajon érünk-e még ünnepet, esztendőfordulót. Bizony, nekünk sem könnyű az „egyiptomi út”. József és Mária úgy tudták megtenni a nehéz utat, hogy velük volt Jézus és a Jézus Atyja segítette őket. Megérkeztek a menekvés földjére, ahol Heródesnek nem volt hatalma. Az ünnep utáni „fájó hétköznapok” útjait csak úgy tudjuk megtenni mi is, ha „velünk vándorol utunkon Jézus”, s érette a mi Atyánk megsegít minket is. Az év hátralévő részében, az elkövetkező Újesztendőben fogjuk Atyánk kezét, illetve kérjük egy egyházi énekünk szavaival „fogjad kezem, oly gyenge vagyok érzem, hogy nélküled én járni nem tudok.” Vigyázat! Heródes szellemisége az ajtónk előtt leselkedik, öldösi a gyermekeket még az anyaméhben, a megszületetteket ki akarja ragadni az anyák öléből. Katonáit szerte küldi, hogy öljék meg Jézust a szívekben. Keltik a gyűlöletet, uszítják a népeket egymás ellen, mert Heródes annak örvend ha gyűlölet van. Legyünk Józsefek az ünnep utáni időkben, vigyük karjainkban – szívünkben – Jézust, azzal a gondolattal, hogy amiképpen visszatért Egyiptomból annak idején, vissza tér hozzánk is nem mint gyermek, hanem mint Király és elébe gyűjtetnek mind a népek. Heródesnek, és a Heródeseknek, akkor már nem lesz hatalma. Elkezdődik az örökkévaló ünnep, és nem lesznek többé fájó hétköznapok.
úgy döngött a ház. Nos, fiam, kevéssel ezután a papír kicsúszott a kezemből és gyötrő, beteges félelem lett rajtam úrrá. Mit tett velem a szokás hatalma? Az örökös fegyelmezés-ez volt az én jutalmam, amiért fiúnak születtél. Nem mintha nem szeretnélek, mindez annak tudható be inkább, hogy én magam túl sokat vártam az ifjúságtól. Saját korom mércéjével mértelek, holott te még gyerek vagy. És olyan sok jó tulajdonságot fedeztem fel a jellemedben. Akkora szíved van, hogyha sajt lenne, egyedül felemelni sem bírnám. De érzéseid teljességükben megnyilatkoztak akkor, amikor hozzám szaladtál, és jóéjt-puszit adtál. Semmi más nem számit ma éjjel, fiam. Itt vagyok a vaksötétben, itt térdelek az ágyad mellett és szégyenkezem! Gyatra vigasz ez nekem, tudom, nem is értenéd a szavaimat, ha ébren lennél. De holnaptól igazi apád leszek! Majd együtt cimborálunk, együtt sírunk és nevetünk. Beleharapok az ajkamba, ha türelmetlen szavak tolulnak elő. Varázsigeként fogom hajtogatni, hogy „Ő még csak egy gyerek, egy kisgyerek!” Ott követtem el a hibát, hogy azt képzeltem, felnőtt férfi vagy. De most látom csak, kisfiam, amit összegömbölyödve alszol az ágyacskádban, most látom csak, hogy még gyermek vagy, aki tegnap még az anyja karjában pihent. Túl sokat követeltem tőled, túl sokat. Ahelyett, hogy elítéljük az embereket, próbáljuk meg megérteni őket. Próbáljuk meg kideríteni, hogy miért teszik azt, amit tesznek. Ez sokkal hasznosabb és érdekesebb, mint a puszta bírálat, amellett rokonszenvet, türelmet és jóakaratot ébreszt. „Mindent tudni annyi, mint mindent megbocsátani.” Mint dr. Johnson mondta: „Maga az Úristen sem akar előbb ítéletet mondani az emberek felett, mint a végítélet napján.” Hát akkor mi miért akarnánk? 3
Csittszentiváni beszámoló a 2007. évről
Balogh Károly és Éva lelkészházaspár
„Ha az Úr ne m é p íti a h ázat,h iáb a d o lg o zn ak azo n ann ak é p ítő i. Ím e , az Úrn ak ö rö ks é g e : a fiak; az any am é h g y ü m ö lc s e : jutalo m ”. (127. Zsolt 1.3) A zsoltáros gondolataival köszöntöm az olvasót, szolgatársaimat, hálát adva Istennek a 2007. esztendő megvalósításaiért, a kegyelemből kapott ajándékokért. Isten kegyelméből megértük a 2007. esztendőt, melynek falutörténeti szempontból is jelentős eseménye, hogy 2007. január 1-től Románia az Európai Unió tagállama lett. Ezzel népünk, közelebbről a csittszentiváni ember is bekerült Európa gazdasági és kulturális vérkeringésébe. Ennek nyomán megnyíltak a határok és a lehetőségek az emberek előtt, hogy személyi igazolványa felmutatásával átlépje azon országhatárokat, ahol szerettei, barátai, vér- és hittestvérei élnek.. Február 4–11 között tartottuk meg az egyetemes imahetet, melynek üzenethordozói vendég lelkipásztorok voltak, akik számunkra Isten üzenetét hozták. Gyülekezetünk megajándékozta a szolgálattevő lelkipásztorokat egyegy fafaragvánnyal, melyet a Székely Lajos által vezetett Bandi Dezső faragókör készített. Külön élményt jelentett a nőszövetség tagjainak szeretetszolgálata, a vendéglátás estéről-estére, valamint a Kórus és Ifi ünnepi szolgálata. Fájó emlék hordozója február 22.-e, amikor újból találkoztunk a Cserealji Öregek Otthonában élőkkel, azon jobb sorsra érdemes testvéreinkkel, akikről lemondott a család. Valamikor ők is népes családi közösség tagjai voltak, akik, gyermekeket, unokákat, hozzájuk tartozókat éltettek munkájuk gyümölcsével, de akikről lemondott a család. Nőszövetséges asszonyaink 92 csomagot 4 készítettek - az általunk már jól
ismertek részére - ,akik azonban ez alkalommal hiányos létszámban voltak jelen, mert időközben némelyek eltávoztak az élők sorából. A számbavételkor mások álltak helyükre, ezzel jelezve, hogy az elengedett kezűségnek vége-hossza nincsen. A szomorú képet elevenebb kép váltotta fel Böjtfő vasárnapján, amikor a szeretet asztalánál a népes úrvacsorázó gyülekezet sorában látni lehetett a hazahívott 10, 20, 30, 40, 50, sőt 60 éve konfirmáltakat. Meghatóan szép volt amikor az úrasztala elé álltak, hitükről újból fogadalmat téve ajkukról felszállt a hitvalló ének: „Szent hitünkről vallást tettünk, Te hallottad jó Atyánk !” Benyomásainknak kifejezést is adtunk a szeretetvendégség ideje alatt. Zenésztalálkozó volt március 4-én, melyre hazahívtuk a faluban élő és elszármazott jó hírnevű zenészeinket, akik szinte teljes létszámmal voltak jelen. Örömünkre szolgált számba venni az Istentől ajándékba kapott és kamatoztatott talentumokat., feleleveníteni a múlt emlékeit, feloldódni, kikapcsolódni, és élvezni csokorba szedett, sokszor névre szóló ajándékaikat. Március 13 és 18. két alkalommal is emlékeztünk a „diadalmas Szabadságharcra”, mely túlélte a XIX-ik század válságát, tovább él a valóban szabadságszeretők szívében. Előbb gyermekünnepségen emlékeztünk azokra, akik 1848-ban vérüket áldozták a szabadságért s akiknek neve fémjelzi népünk, nemzetünk szabadságvágyát, szeretetét, majd istentisztelettel egybekötött koszorúzási ünnepségen mondtunk köszönetet Istennek, hogy ők voltak, ilyenek voltak, és a mieink lehettek. Március havában gyülekezeti életünk palettáján új szín jelent meg : megalakult az ifjú házasok és ifjak dalárdája, akik hétről-hétre azzal az igénnyel gyűlnek össze, hogy közelebb kerüljenek Istenhez és egymáshoz. Fiatalos és mégis imádságos lelkületük üde színfolt gyülekezeti életünkben. Virágvasárnap: 11 ifjú tett vallást Istenbe vetett hitéről népes gyülekezet körébe. Anyák napi ünnepséget tartottunk május 6-án, amikor az I – IV. osztályos tanulók szeretetüknek virágait ének,vers és szerény ajándék formájában adták át az édesanyáknak, nagymamáknak. Május 19-én küldöttségünk részt vett
a Székelykövesden tartott Nőszövetségi Konferencián. Május 29-én ifjaink felkeresték backamadarasi testvéreinket, ünnepséggel szolgáltak a templomban, közös ifin vettek részt, majd találkoztak az Öregek Otthonában levőkkel. E találkozó szeretetteljes élmény volt ifjaink számára. Június 3-án dalárdánk részt vett a Mezőpanitban tartott Kórustalálkozón. Június 10. ígéretesen szép volt a 17 első éves konfirmandus bizonyságtétele, akik kigyulladt arccal, de felnőtt ember komolyságával adták bizonyságát a tudásnak, a biztos ismeretnek. Június 30-31. „Csittszentiváni Napok 2007” címmel ünnepi rendezvényt tartottunk,mely templomi és szabadtéri istentisztelettel vette kezdetét, de folytatása faragóköri kiállítás, színdarab bemutató, sportrendezv ény, gulyá sfő zés, tá bo rtűz,szabadtéri táncház volt. Augusztus 13-19. között már gyakorlattá vált gyermek evangélizációt tartottunk a csittszentiváni (70-80), illetve malomfalvi (30-40) gyermekek részére. A záró ünnepség alkalmával, melyen szülők, hozzátartozók illetve gyülekezet volt jelen, a szeretetvendégségbe átmenő istentisztelet szolgálattevői maguk a gyermekek voltak, akik bizonyságot adtak a tanultakról. Igazi öröm volt ünnepi köntösben együtt látni a családok aprajátnagyját. Közben folytattuk a parókia, gyülekezeti ház szépítését, javítását, gazdagítását. A gyülekezeti ház elé filegoriát, a géppark részére fedett szint építettünk, s a parókia épületében a használaton kívül helyezett irodahelységet gyermekszobává alakítottuk át, (újra vakolva, festve, a padlózatot felújítva, lecserélve). Tettük ezt önerőből, szeretetszolgálattal, önkéntesen. Időt találtunk a testvéri kapcsolatok erősítésére is, felejthetetlen napokat szerezve a hozzánk látogató német testvéreinknek, akik 2007-ben három ízben is meglátogattak, valamint segélyszállítmányokkal és pénzbeli adományokkal támogatták gyülekezetünket. Szeptember 23-a felejthetetlen napja gyülekezeti életünknek. Ezen a napon Maros-Mezőség gyülekezeteiből érkeztek vendégek, hogy együtt ad(Folytatás az 5. oldalon)
(Folytatás a(z) 4. oldalról)
junk hálát, mondjunk köszönetet Istennek, hogy a 2005 októberében útjára indított térségi lapunk: a „KÉVE”, a 100. számot is megérte. A Kéve körüli forgolódás építő szolgálatából a térség ifjai – így a csittszentiváni fiatalok is – részt kértek a maguk számára reformáció nagyhetében, mikor estéről-estére, más és más faluban találkoztak. Csittszentivánon ez alkalommal zeneest volt. A Szeretet ünnepére egész évben készültünk, szem előtt tartva, hogy üres kézzel nem állhatunk az értünk földre szálló Isteni Szeretet elé. A példa ragadós, s a csittszentiváni fiatalok advent ünnepén ének, vers összeállítású műsorukkal keresték meg a malomfalvi leányegyházat, örömöt szerezve és felejthetetlen perceket. Új színfolt gyülekezeti életünkben a Pedagógusok Kórusa, akik a Sátoros ünnepeken szolgáltak. A következőkben röviden beszámolunk a gyülekezetünk lelki és népmozgalmi adatairól. Istentiszteletek látogatása. Az év folyamán tartott istentiszteletek száma: 182. Vasárnapi istentiszteleten részt vett átlagban d.e. 131 lélek, d.u.74 lélek.
Úrvacsorával élt átlagban: 109 lélek. Sátoros Ünnepek átlaga d.e. 130, d.u.100 lélek. Hétköznapi istentiszteletek átlaga 28 lélek. Lélekszám: 2007.dec.31-én lélekszámunk 1001 Csittszentivánon Kereszteltünk: 12 gyereket, Eltemettünk: 11 testvért, Házasságot kötött 12 pár. Beköltözött: 10 lélek, kiköltözött. 15, egyházunkba tért 1 lélek. Diakóniai tevékenység Más egyházközségek Segélyezése: 1.950 lej Legátusoknak: 3.685 lej Árvaházak, öregotthonoknak 460 lej Adományok, önkéntes munkák értéke: 740 lej Egyéb szeretetszolgálat: 2.400 lej Saját gyülekezeti tagok segélyezése: 740 lej Összesen: 9.971 lej Számadás főbb tételei: Bevétel: 70.980 lej, Kiadás: 68.825 lej , Egyenleg: 2.154 lej B e vé te le kb ő l: Perselypénz: 5.680 lej, úrasztali adományok: 2.273, rendkívüli adományok: 15.048 lei, egyházfenntartói járulékok: 33.448 lej Kiad ás o k: fizetésekbe: 34.044 lej,
közköltségek: 6.727 lej, utazási költségek: 1.346 lej, Posta, telefon: 1.649 lej, Irodaszerek, nyomtatványok: 409 lej, Protokoll: 887 lej, Leltári tárgyak 659 lej, karbantartás: 12.916 lej, központi járulék: 3. 805 lej Kiadások diakóniai célokra:2.532 lej. egyháztagok segélyezése: 730 lej. A maga egészében minden megmozdulás, rendezvény, megvalósítás emlékezetesen szép volt, melyet Istennek megköszönni nem is igen tudunk. Mert úgy igaz, ahogy a bevezetőben utaltunk reá: „ Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.” Az Úr pedig épített,hogy mi magunk is mint élő kövek épüljünk fel lelki házzá, szent papsággá (1. Péter 2,5.) Isten dicsőségére, az ember örömére. Balogh Károly lelkipásztor – Csittszentiván
Megemlékezés Kegyelettel emlékezünk a székelykövesdi az egy éve elhunyt Portik Ferencné sz. Csíki Zsuzsannára, valamint férjére, az egy évvel és hét hónappal ezelőtt elhunyt Portik Ferencre. Két leánya és vejei, valamint három unokája.
100 éve született, 10 év halt meg Wass Albert Wass Albert
Egységes magyarság Ahhoz, hogy valamit szólhassunk magunkról s arról, ami bennünket összeköt, meg kell vizsgáljuk előbb becsületesen magyarságunk fogalmát, az egység jelentését és tisztáznunk kell az akadályokat, melyek előttünk állanak. Mindenki önmagán keresztül méri le a fogalmakat. Számomra magyarságom ezt jelenti: mint ember tartozom vérség és lelki alkat szerint egy családhoz s ezt a családot szeretem erényeivel és bűneivel együtt, s javáért munkálkodni életem értelme ezen a földön. Tehát ember vagyok s ezáltal magyar. Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz a magyarságom is. Ha csak magyar volnék s nem ember, olyan lenne ez, mintha gyalogosan vágnék neki a tengernek, hogy élelmet vigyek testvéreimnek a tulsó partra. Ostoba volnék, elfogult, egyoldalú és kártékony. Emberségem az, mely a magyarsághoz, mint családomhoz való viszonyomat szabályozza. De szabályozza egyúttal magyarságom viszonyát a többi népek irányában is, ha nem is mentesen az önzéstől, de mindig törekedve az igazságra. Magyarságom a gyökér, mely hozzáköt földhöz s nemzethez. Emberségem a korona, mely a fa törzsét egyenesen nőni tanítja, s mindig fölfele. Hogy amellett a magyarságom helyhez kötött, abban nincsen semmi meglepő. Ha sehova-sem-való magyarnak tudnám magamat, akkor már
gyökértelen lenne bennem a magyarság. Regionális a magyarságom, mint ahogy emberségem is az, midőn azt mondom, hogy magyar vagyok. Magyarország a hazám, de Erdély otthonom, s ezt nem is akarom soha elfeledni. Mi az egység? Ha mindannyian egyet akarunk. Ha mindannyian másképpen is akarjuk azt az egyet, már akkor is egység az. A különböző felfogás vitát virágzik, s a vita felismerések és tisztázások gyümölcsét érleli. Csak jóindulat kell hozzá és megértés egymás irányában. Tudni és megérteni azt, hogy az is jót akar, aki másképpen akarja a jót, mint én. Ehhez még csak az szükséges, hogy mindenki igazán jót akarjon. Itt érkeztem el az akadályokhoz, amiket elhallgatni nem szabad. Minden egységnek veszedelme a tagozódás. De csak az olyan tagozódás, mely nem közös gyökérből indul és nem közös irányba nő. Tudom, elnyomás alól szabadult népünket kétféle betegség veszedelme fenyegeti, mint behozatali cikk az anyaország felől: a politikai pártosodás, s az osztályellentétek. Minálunk Erdélyben voltak eddig gazdák, iparosok, kereskedők, papok, tanítók, tanárok, munkások és tisztviselők. Ezek együtt mind magyarok voltak. Ennyi volt közöttünk a párt és az osztály. Legalább is én így látom ezt. Különböző foglalkozásokat űző magyarok voltunk, s bár apró érdekeink vékony ágacskái néha keresztezték is egymást, a vezérágak közös irányba nőttek, s ez az irány magyarságunk iránya volt. Igaz, hogy mind szegények voltunk, s a szegénység közelebb hozza egymáshoz az embereket. De talán 5
A jóság: erő! – III. rész 3. Amikor hazafele hoztak, már feszülten figyeltem, mikor látok ismerős román írást. Végre egyszer észrevettem a Focşani nevű táblát. Megörvendtem. Valahogy feszítettünk egy annyi rést, amelyen kifértem, és egy alkalmas pillanatban az állomáson kibújtam és eltűntem. Igyekeztem, hogy minél messzebb legyek a vonattól. Gondoltam, akármerre, csak tőlük szabaduljak, mert már nem hittem egyetlen szavuknak sem. A román vasúti munkásoktól érdeklődtem, hogy mikor jön vonat Erdély felé. Mondták is, hogy nemsokára jön egy. Megvártam és felmásztam rá. Nem aggódtam, hogy nincs jegyem, mert tudtam, hogy egy ilyen szerencsétlentől nincs, mit várnai. Hát egy olyan vagonba kerültem, amelyben román katonatisztek ültek. Gondoltam, ha elutasítanak, elmegyek egy másik kocsiba. De nem tették. Barátságosak voltak. Sőt még örültek is nekem, amikor megtudták, hogy tudok oroszul. Azt mondták, hogy minden állomáson ellenőriznek az oroszok, és akinél jó ruhát találnak, attól elveszik. Arra kértek, hogy ellenőrzés alkalmával mondjam azt az oroszoknak, hogy mind foglyok vagyunk. Hát úgy is lett. Amikor jöttek az oroszok, mondtam, hogy „vojnápléni”, vagyis foglyok vagyunk, és nem ellenőriztek. Ennek örvendtek a tisztek. Sőt annyira kedvesek voltak – látszott rajtuk, hogy tanult és jószellemű emberek –, hogy étellel, és tésztával kínáltak. Én nem mertem sokat enni, mert féltem, hogy beteg leszek. Arra is felhívták a figyelmemet, hogy az a vonat Arad felé megy, hát, amikor szólnak, ott szálljak le és keressek egy másik vonatot, amely hazafele visz. Tövissinél szóltak is. Én ott elbúcsúztam tőlük, és elváltunk. Itt a vasutasoktól kérdeztem, mikor érkezik vonat Kocsárd felé. Mondták, hogy amelyik épp most jön, az arra megy, de úgy látszik, nem áll meg, mert a váltók már be vannak állítva. Gondoltam, lesz, ami lesz, és felkapaszkodom rá. Lassított is a váltók miatt, hát sikerült felugranom egy kocsiba, amelyiknek úgy féligmeddig volt behúzva az ajtaja. Hát, a csuda ölt meg: amelyik fogolyvonatból leszöktem, én abba szöktem viszsza, mi több, véletlenül is ugyanabba a kocsiba! Különös, de talán harminc vagon közül is épp azt fogtam ki, amelyikből azelőtt elszöktem. Már el is felejtettem a fogolyvonatot, és íme, most újra ott voltam. Ettől nagyon elment a kedvem. Nem 6
akartam tovább fogoly maradni. Amikor már nyílt helyen járt a vonat, megpróbáltam leszökni. Alig bújtam ki az ajtón fölropogott egy géppuska. Egy egész sorozatot adott le. Nem tudom, talán rám lőttek, vagy a többi rabot akarták elijeszteni a szökéstől, de lőttek. Hirtelen a vasút melletti nádas közé ugrottam. Eláztam, mert víz is volt. Gondoltam, itt nem ülhetek a vízben, hát kimásztam és fölkapaszkodtam a legutolsó kocsi ütközőjére. Az ütközőn csüngve és félig megfagyva a novemberi hidegben utaztam Tovissitől Kocsárdig. Több mint egy órát tartott ez a kínos utazás, de mégis hazafele vitt. Ez tartotta bennem a lelket, hogy fel ne adjam. Kocsárdon aztán leszöktem. A vonat tovább ment. Fogolytársaimat elvitte Magyarországra. Gyorsan eltűntem és civilektől kértem egy kicsi élelmet. Kaptam is valakitől egy darab hideg puliszkát és egy kis túrót. Jólesett. Aztán visszamentem az állomásra. Ott találkoztam egy ismerőssel, aki angol fogságból érkezett haza. Addig beszélgettünk, amíg jött a vásárhelyi vonat. Felültünk. Megint hibát követtem el: az utasok étellel kínáltak, és egy úriasszony belém beszélt egy kis darab szalonnát kenyérrel. Az a kevés is túl sok volt. Mire Vásárhelyre értünk borzasztó gyomorfájás kínzott. Azt hittem, kihasadok. Az állomáson volt egészségügyi szolgálat. Látták, hogy szörnyen nézek ki, hát bevittek. Azt mondja az egyik: no, te jól befuszulykáztál! Bár az lett volna, attól nem lettem volna beteg! Közben valahogy odakerült egy küküllőmenti katonabarátom. Mondom neki, itt egy kis pénz – mert útközben eladtam egy ingemet –, hozzál nekem akárhonnan egy deci pálinkát. Hozott nem is egy, hanem két decit. Azonnal megittam. Ez aztán helyrehozott. Elzsibbadt a gyomromban a fájdalom. De el is aludtam ott helyben. Estétől másnap reggelig meg sem ébredtem. Amikor fölkeltem, már semmi bajom nem volt, csak gyengének és éhesnek éreztem magam. Adtak valami kásaféle ételt. Hazafelé indultam, de figyelmeztettek, hogy igyekezzek minél előbb a katonai parancsnokságra, hogy ott igazolást adjanak. Másképp újra elfognak, és kezdődik minden elölről. Ez nem hiányzott nekem! Kerestem egy botot, hogy azzal támogassam magam, és elmentem jelentkezni. Késő délutánra ott is végeztem és gyalogosan hazaindultam. A Maroshídnál nagy szerencsémre
Nagy Zsigmond (veterán)
szentiváni ismerősökkel találkoztam, akik lószekérrel mentek haza. Engem is felvettek. A szentiváni útnál ismét szerencsém lett, mert valaki Bergenyébe ment ugyancsak szekéren. Úgyhogy tovább velük utaztam. Amikor hazaértem, a szomszédok alig ismertek rám, úgy le voltam rongyolódva. Elindultam ki a tanyai házunkhoz, mert itthon nem volt senki és mondták, hogy még ott laknak a szüleim, amíg le nem hull a hó. Már sötét volt, amikor odaértem 1945. november 12-én. A kutyák megugattak. Az apám nagy magas ember volt, egy botot kapott a kezébe és kijött a kutyaugatásra. Mi kell? – szólt rám keményen, mert abban az időben sok tróger tekergő járt rabolni erre-arra. Nekem semmi sem kell! – válaszoltam fáradtan. A hangomról aztán megismert az anyám és a leánytestvérem! Ölelő karok közé kerültem. Erre is vágytam évek óta! Mindenki sírt. És egyre hajtogatták, hogy mégis élek, hogy mégsem haltam meg. Az elején nem értettem őket teljes egészében. Csak bámultak, mint egy kísértetet. És valóban úgy néztem ki: harmincöt kiló voltam, míg azelőtt az átlagos testsúlyom hetven kiló volt! Különös történetet magyaráztak el. 1944. őszén – amikor elfogtak – hivatalos értesítést kaptak, hogy a Királyhágó környéki harcokban eltűntem. A pap prédikációt mondott az emlékemre. Elsirattak – Isten tudja hányszor? – elgyászoltak, kezdtek elfeledni. Aztán kaptak egy levelet Brassóból címezve. Hitték is, meg nem is, hogy én írtam. És mivel azután semmit sem hallottak rólam, végképp lemondtak a reményről. Szívükben is eltemettek. (Folytatás a 7. oldalon)
(Folytatás a 6. oldalról)
Már jó ideje itthon voltam, amikor levél érkezett a családomnak címezve. Először megszeppentem, mi lehet, aztán végtelenül elcsodálkoztam, amikor megkaptam a fogságban írt levelemet. Majdnem egy évig hányódhatott valahol! Hazaérkezésem után kétszer lőttek rám a mezőn. Mindkét alkalommal komolytalan személyek tették, akik valahol találtak még elhagyott fegyvert, és azzal jártak az embereket ijesztgetni más falvakba, sőt rabolni is. De szerencsére nem talált el egyik lövés sem, pedig eléggé közel süvítettek el mellettem a golyók.
Még sokáig láttam álmomban, hogy keresnek, elfognak és visznek vissza a fogságba. De szerencsére, amikor megébredtem, béke fogadott. Összesen 13 hónapot éltem rabkenyéren. Hála a jóistennek, hosszú élettel pótolta a szenvedéseimet. 87 éves vagyok, de nincs miért panaszkodnom, csak a fogságban szereztem egy fázékonyságot: azóta jobban fázom, mint más. Azt hiszem a sok nehézség ellenére még javunkra is volt szinte minden. Ott tanultuk meg igazán az életet, megtanultuk, mit lehet és mit nem. Megtanultuk tisztelni és becsülni az életet. Ezenkívül még türelemre
Egységes magyarság (Folytatás az 5. oldalról)
szeret bennünket egy kicsit az Isten, s ezentúl sem fulladunk bele a tejfölbe. A bacillusok pedig csak a kövéreket szeretik. Ezeknek az egységet megrontó betegségeknek a leküzdésében jut az írókra elsőrendű feladat. Ha külön utakon indulnak emberek közös kincset keresni, kiáltókat kell vigyenek magukkal, kik a sűrűségen át egymásnak megkiáltják az eredményt, a felfedezett titkot, s ha kell, a veszedelmet. De aki egyszer kiáltónak szegődött, jól nézze Segítség szenvedélybetegeknek
A Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány szeretettel ajánlja segítségét szenvedélybetegek (alkohol-, drog-, gyógyszer-, nikotin-, játékfüggők) és családtagjaik számára egyéni tanácsadás, lelkigondozás; támogató csoport (hetente, kéthetente), rövid illetve hosszú terápiás programok formájában. Rövid terápiás programra legközelebb 2008. január 28-február 8. között kerül sor. Jelentkezési határidő: január 21. Több hónapos terápiára 18-48 év közötti szenvedélybeteg férfiak számára van lehetőség a magyarózdi Drogterápiás Otthonban. Felvétel minden második kedden. Érdeklődni a következő telefonszámokon lehet: +40-265-254460, +40-365-420384 és +40-741313512 (Marosvásárhely).
is szoktatott a fogolyélet. De a mértékletességet is belénk itatta ez a sors. Itthon könnyű volt helytállni egy kevésbé szigorú, bár eléggé elrontott világban. Mivel valamennyire tudtam oroszul, a kommunisták ezért nem zaklattak, mert hasznukra lehettem. Németül is szerettem volna megtanulni, de nem mertem, mert akkor végképp gyanús lettem volna. Valahányszor életemben nehézség miatt panasz szaladt ki a számon, magamban mindig rászóltam magamra: tűrj, szív, tűrtél te már roszszabbat is ennél, amikor a halál szemed láttára rabolta el társaidat, és te is a kiszemeltek között voltál!
meg, hogy mit tart a kezében, s a sárga agyagot aranynak ne kiáltsa. És most, hogy idáig eljutottam, már felelhetek őszintén és becsületesen: egységes a magyarság akkor, ha minden magyar emberebbé lenni igyekszik, hogy ezáltal magyarabbá váljon. Otthonán keresztül szolgálja hazáját, s minden akadályon keresztül igaz jószándékkal törekszik a közös cél felé. És a cél ugyebár egyszerű: hogy békességben, s igazságban éljünk mindnyájan egy födél alatt. S kiket egyformán ver a zivatar, egyformán süssön azokra a nap is. (Megjelent a Nyugat c. folyóirat 1940/12.-ik számában)
Román ortodox templom Itáliában (Róma) - Az olasz csizma sarkán található Trani városában néhány ezer fős román közösség él. A helyi érsek, Giovan Battista Pichierri bejelentette, hogy január tizedikétől kultikus használatra átengedi számukra a Szent Márton-templomot. A román ortodox lelkipásztori központ átadására ünnepélyes, ortodox vesperással kerül sor. Az eseményen részt vesz Iosif érsek, Nyugat-és DélEurópa román ortodox metropolitája, Trani polgármestere, valamint Románia olaszországi és szentszéki nagykövetségeinek képviselői is. A találkozó a testvériség jegyében zajlik majd, egy héttel a keresztény egységhét előtt (január 18-25) nyilatkozta az olasz érsek, hozzátéve, hogy ez a területükön élő számos román szociális fejlődéséért folytatott együttműködés része. A hívő futballbíró világelső (Berlin/London) - A német futballbíró, Dr. Markus Merk a Nemzetközi Futballtörténeti és Statisztikai Szövetségtől 2004, 2005 után idén harmadszor is megkapta az Év futballbírója kitüntető címet. A fogorvos Merk keresztyénként évek óta közreműkö-
dik Indiában árvaházak alapításában. Gyakorló keresztyénként az igazságosságot tartja a legfontosabb dolgoknak a futballpályán és az életben is. Kaiserslauthernben szervezi az indiai segélyeket a délindiai Sogospattyban és környékén élő szegények, gyerekek javára. A városkában 170 gyermekes iskolát hoztak létre a gyermekfaluban, ahol árvagyerekek is elhelyezést kapnak. Az, hogy még mindig tekintélye van bíróként a futballvilágban, szerinte Istentől kapott ajándék az életében. Minden mérkőzés vezetés előtt imádkozik. Prágai írónőé a Protestáns Könyv díj (Göttingen) - A Prágában élő írónő, Iva Prochazkova nyerte meg a 2008. évi német Protestáns Könyvdíjat. A kitüntetést ifjúsági regényéért kapta, aminek címe: Találkozunk, ha mind elmentek. A regényben egy fiatal vidéki roma gondozza halálosan beteg fogadott nagyanyját. Miközben ő teljesen az ápolásnak szenteli magát, Európában katasztrofális, végidői viszonyok alakulnak ki, a társadalmi szerkezetek felbomlanak. Ezzel a szcenárióval a zsűri véleménye szerint az írónő fiatal szereplőjét a felelősség és a lényeges dolgok felismerése elé állítja. 7
Mire elég a támogatás? A szakminisztérium elégségesnek, az állattartók többsége viszont kevésnek és méltánytalannak érzi a kormány idei 600 millió lejes állattartói szubvencióját. Egy múlt heti kormányhatározat értelmében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) az állattartók támogatására az idén 600 millió lejt fordíthat. A kormányzati szubvenció elsődleges célja a hazai állatállomány egyrészt menynyiségi, másrészt – a jobb génállományú haszonjószágok nemesítésével – minőségi javítása, ez utóbbi szarvasmarhánként átlag 7,5 lejt, juhra és kecskére pedig átlag 3,68 lejt jelent. A szakminisztérium a juh- és kecsketartókat tejtermelés esetén állatonként 5,18 lejjel, a gyapjúért 0,50 lejjel, a bőrkészítésért 1 lejjel, a hústermelésért pedig 0,80 lejjel segíti. A támogatásokkal ösztönözni szeretnék a farmok technológiai és technikai felszereltségének javítását is, ezért például a termékek higiénikus tárolására és mélyhűtésére szolgáló, 20 liternél nagyobb befogadó kapacitású hűtőkonténerek vásárlásához a minisztérium készülékenként 3500 lejjel járul hozzá. A kormány az idén az állományfrissítés érdekében tartott növendék bikák után 1000 lejt, a kos-, illetve bakkecsketartásért pedig darabonként 50 lejt fizet, a sertésekre 800 lejt. Ami a sertéstartást illeti, a minisztérium az E kategóriás húsdisznókra állatonként 120 lejt, az U kategóriásokra pedig 100 lejt fizet. A kiváló génállományú kocák tartását a kormány jószágonként 150 lejjel támogatja. A húsáért tartott szarvasmarha esetében a szubvenció mértéke jószágonként 100 lej, szárnyasok esetében pedig csirkénként 1,6 lej. A méhészek a szakminisztériumtól méhcsaládon-
ként 20 lejre számíthatnak, míg a méhbetegségek – különösen a varas atkakór – megelőzésére vagy kezelésére szolgáló gyógyszerek és gyógykészítmények vásárlását családonként 6 lejjel, a méhcsaládok visszatelepítését pedig méhkirálynőnként 15 lejjel támogatják. A támogatások mértékével azonban korántsem elégedett mindenki. A szarvasmarha-tenyésztőket tömörítő ACTR szervezet már a kormányhatározat megjelenésének napján kifogást emelt, hangsúlyozva, hogy ha a szakminisztérium nem emeli legalább háromszorosára a 100 lejes támogatási keretet, akkor – a tavaly októberihez hasonlóan – tiltakozásul hamarosan újra a minisztérium elé terelik állataikat. A tojástermelők elégedettek az idei szubvenciókkal, Ilie Van, a Románia Szárnyastartók Egyesületének (UCPR) elnöke a tojásonként fizetett 5 banis szubvenció révén biztosítva látja az ágazat idei finanszírozását. A kormány az idén a csirkehús- és tojástermelő szektort 230 millió lejjel támogatja, ez az állattartásra fordított teljes keret 38 százaléka. Az elégedettség azonban abból is ered, hogy az idei év az első, amikor a szaktárca a támogatottak körébe a tojástermelőket is bevonja. Az UCPR elnöke szerint a pénz a legjobbkor érkezik, hiszen a hazai tojástermelő farmoknak a következő két évben több mint 100 millió eurós beruházásra van szükségük, hogy a csirkeneveldék elavult technológiáját az uniós követelményeknek megfelelőre cseréljék. Romániában jelenleg 70-80 tojástermelő farm működik, ezek a hazai havi 120-140 millió darabos tojásfogyasztás 90-95 százalékát fedik le. (forrás: maszol.ro)
Egyetemes imahét Csittszentivánon
Jan.21.hétfő – Lukácsi Szilamér – mezőbándi ref.lp. Jan.22.kedd – Szabó József – csittszentivá ni adventista lp. Jan.23.szerda – Cocis Constantin – csittszentiváni ortodox lp. Jan.24.csütörtök – Adorján Kálmán – mentő misszió-ref.lp. Jan.25.péntek – Labancz Gyula – karácsonfalvi ref.lp. Jan.26.szombat – Bakó Béla – ferences rendi szerzetes Jan.27.vasárnap, úrvacsora – Balogh Károly,Balogh Éva Mindenkit szeretettel várunk az este 6 órai kezdetű imaheti istentiszteleteinkre a csittszentiváni református templomba. – Balogh Károly, lelkész KÉVE Székely-Mezőségi református gyülekezeti lap – Felelős szerkesztő: Brassai Zsombor, Székelykövesd; Szerkesztő bizottság tagjai: Balogh Károly – Csittszentiván; Domahidi Béla – Mezőbergenye; Jakab István – Galambod; Károly Károly – Mezőbánd; Máthé-Farkas Zoltán – Uzdiszentpéter; Károly Károly – MadarasiFekete; Nagy Sándor – Mezőfele; Pitó Antal – Mezőpanit; Sikó Domokos – Sámsond; Szabó Andor – Mezőmadaras; Veress László – Marosszentkirály; Zöld Imre – Mezőkölpény. – Kiadó: Pro Regio Egyesület, Székelykövesd; Nyomda: Palatino, Marosszentgyörgy; E-mail:
[email protected]; Telefon/Fax: +40-265-322436; Posta: Cuiesd 153, jud. Mures
Gyülekezeti címtár MADARASI-FEKETE Cím: 547067 Fânaţe; Lelkész: Károly Károly; Gondnok: Borbély Márton; Lélekszám: 120 + Száltelek – 19, Gerebenes – 5, Mezőkapus – 35 MEZŐMADARAS Cím: 547071 – Mădăraş; Telefon: 0265-429247 E-mail:
[email protected] Lelkész: Szabó Andor Gondnok: Borbély Lajos Kántor: Babos Zsolt Lélekszám: 1.319 MEZŐBÁND Cím: 547065 – Band, str. Şcolii Telefon: 0265428442; E-mail:
[email protected] Lelkész: Lukácsi Szilamér Gondnok: Szabó Béla Barnabás fg., Bartha István g. Kántor: Balázs János Zoltán Lélekszám: 2.295 MEZŐBERGENYE Cím: 547451 – Berghia, str. Principală nr. 326 Telefon: 0265-428516 E-mail:
[email protected]; Lelkész: Domahidi Béla Gondnok: Borbély Ferenc Kántor: Lőrinczi Károly Lélekszám: 656 CSITTSZENTIVÁN Cím: 547454 – Sântioana de Mureş, 339 Telefon: 0265-349821 E-mail:
[email protected] Lelkész: Balogh Károly – Balogh Éva Gondnok: Székely Géza Lélekszám: 1004 MALOMFALVA – leányegyh. Lelkész: Balogh Károly – Balogh Éva Gondnok: Nagy András Lélekszám: 211 MEZŐPANIT Cím: 547450 – Pănet, str. Bisericii nr. 671 Telefon: 0265-322012 E-mail:
[email protected] Lelkész: Pitó Antal Gondnok: Nagy György Kántor: Pálfi Lajos Lélekszám: 2057 SZÉKELYKÖVESD Cím: 547452 – Cuieşd, 153 Telefon: 0256-322436 Email:
[email protected] Lelkész: Brassai Zsombor Gondnok: Adorján Zoltán Kántor: Szilágyi Mihály Lélekszám: 401 HARCÓ – leányegyh. Lelkész: Brassai Zsombor Gondnok: Czirjék János Kántor: Szilágyi Mihály Lélekszám: 172 MAROSSZENTKIRÁLY Cím: 547525 – Sâncraiu de Mureş, str. Delurenii nr. 2 Telefon: 0265-316894 E-mail:
[email protected] Lelkész: Veress László Gondnok: Kádár György fg., Varga Ferenc, Gyéresi Árpád g. Kántor: Veress Enikő Lélekszám: 1.567 NÁZNÁNFALVA – leányegyh. Lelkész: Veress László Lélekszám: GALAMBOD Cím: 547146 – Porumbeni nr. 119 Telefon: 0265432143 E-mail:
[email protected] Lelkész: Jakab István Gondnok: Kovács Csaba Lélekszám: 194 MEZŐKÖLPÉNY Cím: 547143 – Culpiu Telefon: 0745-524742 E-mail:
[email protected] Lelkész: Zöld Imre. Gondnok: Kelemen Károly Lélekszám: 208 MEZŐSÁMSOND Cím: 547595 – Şincai nr. 177 Telefon: 0265-427211 E-mail:
[email protected] Lelkész: Sikó Domokos Csaba Gondnok: Kiss János Lélekszám: 525 UZDISZENTPÉTER Cím: 547555 – Sânpetru de Câmpie Telefon: 0265422735 E-mail:
[email protected] Lelkész: Máthé Farkas Zoltán Gondnok: Szőllősi Márton, Tusonban: Borbély Pál, Nagyölyvesen: Szabó István, Mezőpagocsán: Varró Jenő Levente, Pagocsavölgyben: Lénárd Ferenc Lélekszám: 117 - 92 - 70 - 8 -13 MEZŐFELE Cím: 547142 – Câmpeniţa Telefon: 0788-206712; Email:
[email protected] Lelkész: Nagy Sándor Gondnok: Kovács Gyula Kántor: Nagy Irma Lilike Lélekszám: 479