Játék az egész világ Az ember életének játékban leggazdagabb kora a gyermekkor. Ezen belül az iskoláskor. Ebben az időszakban a gyermek sokféle játékot kipróbál. Számos ezek közül végigkíséri életét, sok pedig feledésbe merül. Játszani lehet egyedül, lehet társsal, lehet csoportban. Egy a lényeg, ha játékot választunk, olyan legyen, ami megfelel a gyermek személyiségének, korának, érdeklődésének, hangulatának. A jól kitalált játék személyiséget, kreativitást fejleszt. A gyermek életét értékesebbé, gazdagabbá teszi.
- ha egyedül akar játszani, ne erőltessük rá sem magunkat, sem testvéreket, társakat, - ne azzal a játékkal játsszunk, amivel mi szeretnénk, hanem azzal, amivel ő, - játék közben mindig adjunk választ a feltett kérdésekre, - társasjáték közben ne hagyjuk nyerni a gyereket.
részét érdemes a szabadban tölteni. A bicaj, a görkorcsolya remek időtöltés, hogy hosszabb túrákat tegyünk a gyermekkel. Jó alkalom ez a közlekedési szabályok elsajátítására is. Ilyenkor érdemes élelmet és italt vinni magunkkal, melyet szívesen fogyasztanak a gyerkőcök pihenés közben. Néhány fontos szabályt azonban Rossz idő esetén a szobában sem érdemes szem előtt tartani, mielőtt Mit, mivel, mikor, hogyan kell unatkozni, a logikai, építő, és nekifogunk a játéknak játszunk a gyermekkel? - akkor kezdje és fejezze be a játékot Először is ez nagy részben függ az összeszerelő játok választéka szina gyermek, amikor akarja, időjárástól, hisz ha jó az idő, nagy te minden képzeletet felülmúl. A ki-
www.ingyenesmagazin.hu
3
sebbeknek a nagy darabokból álló építőkocka, vagy a formakereső játékok ideálisak a kézkoordináció fejlesztéséhez, míg a nagyobbak az összeszerelő-építő játékokkal a logikájukat erősíthetik. A játszótérre járás elengedhetetlen kellékei a homokozó készlet, labda, ugrókötél. Ha már unja a gyerek a megszokott játékait, előkerülhet egy doboz aszfalt kréta, mellyel szívesen rajzolják össze a járdákat.
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
4
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
5
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
Légszennyező sütödék Nem is sejtenénk, hogy a vendéglátóhelyek konyhái milyen nagy levegőszennyező források, melyek komoly kockázatot jelentenek az emberi egészségre és a környezetre. Az illat, amelytől összefut az ember szájában a nyál, a sütés-főzés közben keletkező füstből kerül a levegőbe. A szennyező anyagok - különféle gázok, cseppecskék és egészen apró, finom, szilárd por-anyagok - otthon a
konyhában ugyanúgy jelen vannak, mint a vendéglátóhelyek konyháiban. A Minnesota Egyetem kutatói azon dolgoztak, hogy megállapítsák: a vendéglátóhelyek konyhái mekkora részben járulnak hozzá a levegő-
szennyezéshez. A legtöbb szennyezőanyagot a nagy zsírtartalmú, magas hőfokon készült, vagy a nyílt lángon sütött ételek - mint a hamburger húspogácsa - elkészítése juttatja a levegőbe. Megállapították, hogy minden 1000 kg hamburger 50 kg szennyezőanyag keletkezésével jár. 1000 kg pizza viszont csak 6 kg emissziót termel. Egyes olajok felhasználása ugyancsak megnöveli a szennyezőanyag-kibocsátást: 1000kg csirkét
6
wok-ban, földimogyoró-olajon sütve 90 kg emissziót sikerült termelni... A projektnek már gyakorlati alkalmazása is van: Kaliforniában több helyen korlátozták a vendéglátói-pari konyhák által kibocsátott emissziót. Los Angeles térségében katalitikus konverterek használatát írták elő, hogy a minimálisra csökkentsék a parázson sütéssel kibocsátott aeroszol (apró szilárd és folyékony cseppecskék a levegőben) mennyiségét.
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
Környezetbarát mosóparfüm öblítő helyett Kiknek ajánljuk? Akik mosószódát, szódabikarbónát vagy mosódiót használnak mosáshoz. Ugyanis ezekkel való mosásnál nem kell félniük, hogy mosószer-maradványok maradnak a ruhán, így nem is kell öblítőt használniuk. Viszont van, aki nem szereti, ha a kimosott ruháknak nincs friss illatuk… Nekik jó hír, hogy ha az öblítő tartályba 20-30 csepp mosóparfümöt csepegtetnek, a ruháknak maradandó, friss, tiszta illatuk lesz és mindez teljesen környezetbarát módon, hiszen a mosóparfüm természetes illatanyagokból készült és hogy tartós maradjon, emulzióba keverték.
Hogyan fokozhatjuk illatának hatékonyságát? - Ha a mosóparfümöt ecetes vagy citromsavas vízben tesszük az öblítő helyére, fokozhatjuk vele az illatát - Ha mosódióval mosunk, a mosógépet olyan programra állít-
suk, hogy az öblítő programnál álljon meg és hagyjuk is állni egy darabig. Így több ideig maradnak az illatos vízben a ruhák. Ezután rögtön centrifugálhatunk, így az illat még tartósabb lesz a ruhákon. - Ha a mosóparfüm mellé folyékony mosódiót teszünk az öblítő tartályba, akkor a mosószódával mosott ruhák nemcsak illatosak, de puhák is lesznek.
mikro szálas kendőre, máris friss illatú lesz lakásunk - Felmosó vödörbe cseppentve illatfelhőt hagy maga után felmosáskor - Kiváló ajándék lehet, hiszen széles körű a felhasználhatósága - Most, hogy lassan beköszönt a tél és a négy fal közé kényszerülünk, meleg hangulatot teremthetünk otthonunkban, például a vanília vagy az édes vérnarancs illatú parfümmel.
Mire használhatjuk még?
Nyolc féle illatban kapható: zöld alma, vérnarancs, vanília, tengeri fuvallat, tavaszi mező, nyári szél, friss szél, citrus. Három féle kiszerelésben: 10 ml, 100 ml, 250 ml.- 10ml kb 10 mosásra elegendő, ha másra nem használjuk.
- Spricc f laskába vízzel keverve nagyon jó légfrissítő akár lakásba, akár fürdőszobába - Rácseppentve vattára, ruhadarabra, jól illatosítja a ruhásszekrényt, autót, sporttáskát stb. - Portörlésnél elég egy kevés a nedves www.ingyenesmagazin.hu
7
Beszerezhető a Csillagkristály Natúrbolt web áruházban: www.csillagkristalynaturbolt.hu
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
Nyomdai munkálatok kedvező áron
06 20 378 4645 8
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
Miért érdemes bioterméket fogyasztani? Az ökológiai gazdálkodás és a biotermelés fogalma a következő: „Az ökológiai (bio- és organikus-) gazdálkodás olyan környezetkímélő és – megújuló, különleges minőségű, teljes körű és sok funkciós mező-, erdő- és tájgazdálkodást, teljes értékű élelmiszertermelést, valamint vidékfejlesztést jelent, amely a szigorú előírások (EU, Biokontroll, Ökogarancia) keretei között, különleges ellenőrzés, minősítés-hitelesítés, átállási idő és plusz támogatás mellett, valamint az aktív környezet- és egészségvédelem, továbbá az életforma-változtatás igényével folyik” (Márai G.). Mezőgazdasági termékek és élelmiszerek összehasonlítása (szakirodalmi összegzés) Szárazanyag: a biotermékekben mindig 3-5%-kal nagyobb, így tehát kisebb a víztartalmuk a jobb beérettség, az élő talaj, ill. az egészségesebb és ellenállóbb állatállomány stb. következtében; Táplálóanyagok minősége (pl. fehérje-aminósav, zsírsavak, szénhidrát-frakciók stb.): szinte minden értékelés szerint a biotermékeknek jobb és értékesebb az összetétele; Ásványi anyagok (makro- és mikroelemek): - Értékes elemek: általában a biotermékekben 10-300%-kal nagyobb, pl. réz +10%, kálcium +30%, vas +20%, mangán +50%, króm +86%, molibdén +152%, szelén +372% stb. - Nehézfémek:higany –25%, ólom –29%, kadmium –40% stb. www.ingyenesmagazin.hu
Vitaminok: általában a biotermékekben 20-37%-kal nagyobb pl. C-vitamin +27%, B-vitaminok +20%, E-vitamin +37% stb. Bioaktív- (ún. fito-) vegyületek többlet adatai (védekezés, szín, íz és aroma): - a biozöldségek általában +10-15%kal többet tartalmaznak; - a bioparadicsom +15-25%-kal több likopint, bétakarotint és polifenolt; - a bioburgonya kétszer annyi flavonoid és polifenolt, de felényi szolanint adott; - a bioalma +19-20%-kal nagyobb fenol- és flavonid-koncentrációjú; - a biovörösbor reszveratroltartalma jelentősen nagyobb; - a biogabonák, -barackok, -körték, fekete-ribizli és –feketeszeder polifenol-tartalma szintén lényegesen nagyobb; - a biosárgarépában +12%-kal több a béta-karotin koncentráció; - a biohagyma antioxidáns-tartalma 20-50%-kal nagyobb stb.
N-felvétele esetén rövidebb a növény növekedési (vegetatív) szakasza, így hamarabb elkezdődnek az érési folyamatok és több fitovegyület keletkezik. c) Növényfajta megválasztása alapján a rezisztens fajták mindig több fitovegyületet tartalmaznak (ti. éppen ezért rezisztensek …). A biotermék előnyei a fogyasztók szerint: Egészséges, mert - vitaminokban, ásványi anyagokban, mikroelemekben és bioaktív anyagokban gazdag; - egyéb hasznos, élettanilag fontos anyagokból több van benne, mint egy átlagos termékben. Biztonságos, mert - káros szennyező anyagokat (növényvédőszer-maradékokat, műtrágyázásból származó mérgező anyagokat stb.) nem tartalmaz; - az állatokat hormonok és antibiotikumok nélkül tartják; - nincs szivacsos agysorvadás a kérődzőknél; - ártalmatlanok az élelmiszerek alkalmazható adalék- és segédanyagai; - géntechnológiával módosított szervezetek és származékaik nélkül készül. Környezetbarát, mert - hosszú távon fenntartható gazdálkodásból származik; - a termelés során növényvédőszerek és műtrágyák nem szennyezik a környezetet, a vizeket; - óvja a biológiai sokféleséget az-
Érdemes a biológiai okok közül néhányat kiemelni, vagyis miért tartalmaznak többleteket a biotermékek? a) Az eltérő növényvédelem, hiszen a fitovegyületeket legtöbbször azért termeli meg a növény, hogy megvédje magát a külső káros hatásoktól, a kórokozóktól és a kártevőktől, viszont a vegyszeres védekezés esetén nincs szüksége ezekre. b) Különböző tápanyag-utánpótlás, mivel a biotermelés kisebb
9
zal, hogy védi a hasznos élőlényeket; - előnyben részesíti a megújuló energiaforrásokat; - lehetőség szerint zárt anyag- és energia-körforgásra épít. Állatbarát, mert - az állatokat igényeiknek megfelelően tartják; - nem kínozzák az állatokat; - kíméletesen szállítják és vágják az állatokat. Gyógyít, mert - hatásos a rosszindulatú betegségekkel szemben (pl. Gerson-diéta); - csökkenti az allergiás érzékenységet; - méregtelenít; - jó a csontritkulásra stb. Ízletes, mert jó élvezeti értékű. Miért érdemes bioterméket termelni és biokertet létesíteni? a) A fentebb leírt előnyök megbízható és hiteles érvényesítése. b) A helyi vagy saját termelés esetén a hosszú és drága szállítás elmaradása, az igazi friss áru (növény-állat) fogyasztási többlet-értékének az érvényesülése. c) A biotermesztés lehetőséget ad a szociális és közösségi fejlődés kiteljesedésére, a vidéki élet előnyeinek biztosítására. d) A bio-áruforgalmazás és általában a bio keresleti piac összességében biztosan jövedelmező (nyereséges) gazdálkodást jelent. Dr. Márai Géza c. egyetemi docens, Szent István Egyetem, Gödöllő elnök, Ökológiai Egyesület
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
Szőlőmag-olaj a fel nem ismert csoda
Napérlelte szőlőszemek magvából készül. Zöldessárga színű, jellegzetes illatú, mely a feldolgozott szőlőéhez hasonlít. Ízét 200 °C felett is megtartja, füstpontja 250 °C ezért más olajoktól eltérően sütési hőmérsékleten kevesebb káros égéstermék keletkezik. A hidegsajtolással kinyert szőlőmagolaj gazdag bioaktív, antioxidáns anyagokban, bioflavonokban, telítetlen zsírsavakban, linolsavban (az F vitamin egyik alkotója) klorofillban, könnyen emészthető és koleszterinmentes.
tású, míg a nőknél a változókor kellemetlen tüneteit enyhítheti. Agyérelmeszesedésben szenvedők emlékezetét javíthatja. Gyulladásgátló hatású, erősíti a szervezetet a stressz ellen. Az öregedési folyamatokat lassítja.
Magas az E vitamin tartalma (810 mg/100g, ami más olajféléknél magasabb). Az antioxidáns (szabadgyökmegkötő) hatása 18,4szer jobb, mint a C vitaminnak, és 50-szer nagyobb, mint az E vitaminnak.
Hatékony kozmetikai szer: a bőr simaságát, rugalmasságát biztosítja, megelőzi korai öregedését, képes a kollagén szöveteket regenerálni, növekedésüket stimulálni, a petyhüdt bőr állapotát javítani. A bőrbe könnyen és gyorsan felszívódik, különösen alkalmas száraz, érett bőr ápolására. Számos előnyös élettani tulajdonsága miatt valamennyi növényi olajfélénél értékesebbnek tartják. Külsőleg-belsőleg egyaránt alkalmazható. Belsőleg fogyasztva az ajánlott napi fogyasztás, egy teás vagy egy evőkanállal, de akár hidegkonyhai ételek készítéséhez és főzéshez is alkalmazható! Külsőleg alkalmazva heti 1-2 alkalommal arcra - dekoltázsra használjuk, majd 20 perc múlva mossuk le. A szőlőmag-olajos masszázzsal rendkívüli eredmények érhetők el. A hajtöveken alkalmazva regenerálja a hajhagymákat.
Megvédi az érrendszert a meszesedéstől, erősíti a vérereket és a hajszálerek falait, ezáltal is csökkentve a trombózisveszélyt. Hatékonyan befolyásolja a vér koleszterin tartalmát, növeli a „jó” HDL és csökkenti a „rossz” LDL szintet, megelőzve a szívbetegségek kialakulását és a szívinfarktus előfordulási esélyét. Javítja a látást, megelőzheti a szürke hályog kialakulását. Markánsan antioxidáns hatású, védi a sejtek genetikai anyagát a káros hatások ellen, így gátolva meg a rák kialakulásának lehetőségét. A férfiaknál a prosztatára és az impotenciára lehet jó ha-
10
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
11
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
12
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
13
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
14
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
15
KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690
APRÓHIRDETÉSEK Nyíregyháza-Borbányán 116 nm– es, hitelmentes, műanyag nyílászárós, 3 szobás, 2 fürdőszobás, igényesen felújított, összkomfortos, szigetelt, klímával, riasztóval felszerelt, gáz+kandalló fűtéses, 700 nm parkosított udvarral, garázzsal családi ház sürgősen eladó. Iár: 14,5 MFt. Érd.: 70/394-5690 Magyarország nemzeti kegyhelyén, Mátrave-rebély-Szentkúton frekventált helyen ingatlan eladó. Érd.: 30/612-7304 Két személynek főbérlő nélküli lakás olcsón kiadó Nyíregyháza központi, de csendes részén,jó közlekedéssel. Érd.: 70/940-1234 Kállósemjén központjában összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 70/231 6933 150 liter körtecefre eladó. 20/573-5646 Nyíregyházán a Ságvári Kertvárosban 80 nm-es családi ház kiadó. Ár.: 40 Eft. Tel.: 30/5371-749 Aluredőnnyel, szalagfüggönnyel 2 hét alatt, irigylésre méltó komfortot viszünk otthonába. Hívjon fel! 06-30/205-9968
Fogsorjavítás! Kivehető és rögzített fogtechnikai munkák készítése. Hagymási Károly fogtechnikus mester. Nyíregyháza, Korányi F. út 178. Tel.: 42/443-554 Nyíregyháza, Vasvári Pál utcán 1,5 szobás lakás eladó. Érd: 30/36-18-951 Személyi hitel nyugdíjasoknak is. Forintalapú jelzáloghitel felújításra, korszerűsítésre, vásárlásra, szabad felhasználásra, hitelkiváltásra. Tel.: 06-30/2076-241
Vizes pincék utólagos szigetelése nagy szakmai gyakorlattal, profi anyagokkal vízbetörés esetén is. Salétromos lakások vegyi falszigetelése, injektálása. Szükség szerint speciális vakolatcserével. Vályog, vegyes falazatok esetén is. Hőhidak, páralecsapódások megszüntetése. Tel.: 06-70-333-4804, 06-70-333-4814
16
www.ingyenesmagazin.hu
Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.ingyenesmagazin.hu
17
HOROSZKÓP Kos (III. 21. - IV. 19.)
Kénytelen leszel szembesülni azzal, ahogy az elmúlt időszakban viselkedtél. Hiába próbálsz most másokat okolni, valójában minden rajtad múlott. Nem fogsz tudni mindenkit megnyerni magadnak, sőt még riválisokat is szerezhetsz a munkahelyeden a most kialakított munkamódszereddel. A problémák megoldásában azonban a családi összetartás sokat segíthet.
Bika - (IV. 21. – V. 20.)
Ügyeid rendezését már nem húzhatod tovább, mert ha nem cselekszel végre, annak ronda következményei lehetnek. Tudod, hogy képes vagy a nulláról is talpra állni, de azért ezt most kivételesen ne kockáztasd meg. A benned levő erő lévén, túllendülsz az akadályokon és fáradozásod elnyeri gyümölcsét.
Ikrek - (V. 21. - VI. 21.
A héten változhat a munkahelyi környezeted és bővülhetnek a feladataid, de ez nem csak plusz munkát, de változatosságot is jelent. A párkapcsolatban a súrlódások, esetleg a féltékenység jelentkezhet. Próbálj a partneredhez is szólni egy-egy kedves szót és legyetek egymáshoz kölcsönösen türelmesek.
Rák - (VI. 22. - VII. 22.)
Most a kényelem kerül előtérbe, amire most többet is hajlandó vagy áldozni, mint azt egyébként tennéd. Remek formában leszel és mindazon logika birtokosa, amelyekkel problémák mélyére tudsz látni. Talán kicsit túlvállalod magad, de annyi örömet lelsz abban, amit csinálsz, hogy fel sem fog tűnni.
Oroszlán- (VII. 23. - VIII. 22.)
Felébred benned a tudásvágy, ezért nem késő, ha bevállalsz egy jó kis tanfolyamot, vagy nyelvtanulásra adod a fejed, mert most nagyobb sikerélmények várhatóak. A konfliktushelyzeteket most sikerül ügyesen elkerülni és a nehézségeket pedig egyszerűen fogod megoldani. Párkapcsolati téren is javulás várható.
SzŰz - (VIII. 23. - IX. 22.)
Tartsd tiszteletben környezeted idősebb hölgytagjait, mert segíteni tudnak elképzeléseid megvalósításában, még ha ez sok beszéddel is jár részükről. Diplomatikusabbnak kell lenned, hogy sikeres lehess a hivatásod területén. Megérzéseid kiválóak, ezért nyugodtan hallgass rájuk, ez a jövedelmeden is meg fog látszani.
Mérleg - (IX. 23. - X. 22.)
A héten csodás intuícióval rendelkezel, és jól ítéled meg a jövendőt. A hiúságod előtérbe kerül és lehet, hogy mások ezt kicsit ki is használják. A felmerülő problémákat a héten sokkal gyorsabban és könnyebben oldod meg, mint egyébként tennéd. Figyelj jobban oda az egészségedre.
Skorpió - (X. 23. - XI. 21.)
Csak akkor adj, ha tényleg szívből adod és csak annyit, amen�nyit megtehetsz. A szívből jövő ajándék értéke sokszor sokkal nagyobb, mint a drága pénzért vásárolt. Ha nem vagy biztos néhány munkahelyi kérdésben, inkább kérd ki mások véleményét. Ezzel nem csak helyesen döntesz, de örömet is fogsz szerezni kollégáidnak.
Nyilas - (XI. 22. - XX. 21.)
Te sem tudod, miért tartasz életben felesleges konfliktusokat és várod, hogy partnered vagy felettesed véleménye változzon, amikor szinte remény sincs arra, hogy ez megtörténjen. Viták mindig lesznek, amik könnyen veszekedéssé fajulhatnak. Üljetek le megbeszélni a dolgot és meglátod, milyen hamar rendeződnek a problémák.
18
Bak - (XII. 22. - I. 20.)
Megközelíthetetlenséged egy rövid ideig izgalmat kelthet a többi emberben, de nem kell kitartóbban védened magad a kelleténél, mert magadra maradhatsz. Családoddal beszéljetek arról, ki hogyan képzeli a jövőjét és csak ezután tegyél a cél érdekében bármit is. Ha előrelátó vagy, előrébb is jutsz.
VízÖntŐ - (I. 21. - II. 19.)
Számodra most egy örömökkel teli periódus érkezik, amely akár szerelmet, gyermekáldást (akár a rokoni, baráti körben), akár egyéb sikereket jelent. Most lesz elegendő szabadidőd ahhoz is, hogy élvezni tudd az életet. A titok nyitja nem más, mint a pontos időbeosztás. Persze partnereddel sem árt egyeztetni az időpontokat.
Halak - (II. 20. - III. 20.)
A küzdelem fontosságába vetett hited a héten mindennél jobban megerősödhet és csak az fog vonzani, amit nem tudsz megkapni. Vigyázz, mert valaki szintén azt szeretné megszerezni, amire te annyira vágysz. Az egészséges küzdelem csak előnyödre lesz, mert a végén tiéd lesz a győzelem.
www.ingyenesmagazin.hu