BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2016. AUGUSZTUS 29, HÉTFÕ z XIII. ÉVFOLYAM, 3550. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Szórakozás a szabadban A természetben több a kihívás, a kaland, és odakint sokkal jobban lehet szórakozni, mint a televízió- és számítógép képernyõk elõtt – ezzel a tapasztalattal gazdagodhatott minden kalandvágyó fiatal, aki a nagyváradi Zöld Nyár Fesztivál programjait látogatta az elmúlt héten. Az Ecotop Egyesület és a Bihar Megyei Védett Területek Hosszútávú Fejlesztési Központjának (CAPPD) közös szer vezésében zajló rendezvénysorozat változatos programokkal zárult a hétvégén. Az idõjárás is kedvezett a szer vezõknek, kristálytiszta égbolt várta a csillaglesre érkezõket csütörtökön este a nagyváradi vársánc fölött. A Nagyváradi Meridian Zero Asztronómiai Klub jóvoltából minden érdeklõdõ teleszkóp segítségével pásztázhatta végig a csillagképeket. A lélegzetelállító látvánnyal kecsegtetõ programot, másnap egy újabb hangulatos esti tevékenység, a Körös-parton való közös éneklés és zenélés követte, míg szombaton és vasárnap a sporté volt a fõszerep. A szombati kerékpártúrát követõen a szervezõk a Garasos-hídnál várták azokat a kalandvágyó fiatalokat, akik nem rettentek meg egy kis magas-
Bérlethirdetés a Szigligeti Színházban Tizenhat premierrel készül a 2016/2017-es évadra a váradi Szigligeti Színház három társulata.
2.
Az RMDSZ is elküldte árnyékjelentését Strasbourgba Elkészítette és elküldte Strasbourgba, az Európa Tanácshoz az RMDSZ azt az árnyékjelentést, amely a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt román kötelezettségek teljesítésére vonatkozik.
4.
Különdíjakkal tértek haza a bihariak Esztárból lati kihívástól és egy drótkötélen le mertek csúszni a hídról a Körös jobb partjára. Ahogy azt az elõzõ évek tapasztalata is
mutatta: bõven akadtak ilyenek. Mi több, a részvevõ gyerekek olyannyira élvezték a dolgot, hogy nem elégedtek
meg a mindössze néhány másodpercnyi siklással, s közülük sokan két vagy három körre is feliratkoztak. (Sz. G. T.)
Megszületett az új magyar rekord a magyaroszági Esztáron az idén augusztus 26-án és 27-én megtartott lecsófesztiválon.
7.
Szeptemberi felvételi „Elkezdõdik az emlékezés” és õszi programok A nagyváradi Francisc Hubic Mûvészeti Népiskola idén szeptember 6. és 8. között tart felvételit, amelynek programjáról az intézmény igazgatója, Marian Boboia beszélt. Az új tanév egyik legfontosabb kezdeti eseménye mellett szó esett az õsz folyamán megrendezésre kerülõ programokról is. (folytatás a 3. oldalon)
Marian Boboia
Szamos Mariann
Tisztelõk sokasága gyûlt össze csütörtök délután a nagyváradi Lorántffy-központ múzeumtermében, hogy megemlékezzen a fájdalmas hirtelenséggel elvesztett színészóriásról, Varga Vilmosról, és még egyszer fejet hajtson mûvészete elõtt, mellyel ezreket gyönyörködtetett meg életében, és inspirál most is. Az emlékelõadáson, melyen számos pályatársa és barátja is közremûködött, maga Varga Vilmos is megszólalt régi elõadások felvételeirõl. Megidézett szavalatai nyomán – melyek még a vetítõvásznon keresztül is átütõ erejûek voltak – sok szempár csillogott nedvesen az elsötétített múzeumterem félhomályában. Az egybegyûlteket Veres Kovács Attila református lelkipásztor, az elhunyt színmûvész és a Kiss Stúdió Színház régi barátja és támogatója köszöntötte. „A lelkész dolga itt az, hogy hirdesse: Varga Vilmos mûvészetével
szolgálja ugyanazokat, akikért élt. Elkezdõdik az emlékezés, de ez élõ emlékezet. És arról való emlékezés, akit a sír körül mi nem búcsúztattunk, csak viszont látást mondtunk neki. Most viszonthallás következik. Láttatni és hallatni szeretnénk azt az embert, akinek mûvészetével épült a mi lelkünk” – hangsúlyozta a házigazda.
„Vilire gondolva a színpad tisztelete, szeretete, a szerepeire való felkészülés rendkívüli komolysága, méltóság jutnak az eszembe” – jegyezte meg visszaemlékezése során Dobos Imre színmûvész, aki egyike volt annak a számos egykori kollégának és barátnak, akik (folytatás a 3. oldalon)
Sz. G. T.
HÉTVÉGE
2. reggeliújság
A modern festészet ezüst négyszöge Sok érdeklõdõt vonzott az a festménykiállítás, melynek megnyitójára csütörtök délután került sor a nagyváradi barokk palotában. A Körösvidéki Múzeum, partnerségben a Przemysl-i (Lengyelország) Modern Mûvészetek Galériájával a 2015-ös „Ezüst négyszög” Kárpát Eurorégió festészeti triennálé alkotásaiból rendeztek kiállítást a barokk palotában. A rendezvény kurátora Aurel Chiriac múzeumigazgató volt, aki címet is választott a most bemutatott alkotásoknak: Én és a többiek, a harmadik évezredben. A tárlaton százhárom festményt állítottak ki hazai, magyarországi, lengyelországi, ukrajnai mûvészek alkotásaiból. Ezeket a festményeket több száz közül választotta ki egy elismert nemzetközi zsûri, és összesen 96 képzõmûvész munkáját érdemesítették arra,
hogy ebbe a gyûjteménybe kerüljön. Kilenc romániai alkotó festménye is megtekinthetõ itt, köztük hárman váradiak: Bohnstedt Gavrilaº Diana, Aurel Roºu és Teofil ªtiop. A kiállítás megnyitóján Aurel Chiriac házigazdaként kö-
Bérlethirdetés a Szigligeti Színházban
szöntötte a közönséget és a megjelent mûvészeket, köztük a lengyelországi Janusz Cywickit. A tárlat augusztus 25. és szeptember 25. között tekinthetõ meg Váradon, a barokk palota múzeumi termeiben.
Szõke Mária
Tengerpart mindenkinek Aki a fõszezonban munka vagy pénzhiány miatt nem tudott a román tengerpartra utazni, az most jóval olcsóbban megteheti. Néhány napon belül ugyanis kezdetét veszi a Tengerpart mindenkinek elnevezésû program õszi kiadása, melynek keretében jutányos áron várják a nyaralókat a Fekete-tenger menti üdülõvárosokban. A program keretében egy egyhetes üdülés már fejenként 196 lejért is elérhetõ.
A Tengerpart mindenkinek program célja hogy elérhetõ áron alternatívát biztosítson a kisebb költségvetésbõl gazdálkodó turistáknak az üdülésre a május 3.–június 14. közötti elõszezonban, illetve a szeptember 1.–október 15. közötti utószezonban. Ilyenkor 2, 3 és 4 csillagos szállodák kínálnak jutányos áron többéjszakás csomagokat. A legolcsóbb kínálat az idén Neptunról érkezik, ahol is egy
3 csillagos szállodában hat éjszakára személyenként 196 lejbe kerül a szállás egy kétszemélyes szobában a szeptember 7.–15. közötti periódusban, míg augusztus 30.–szeptember 7. között ugyanez a csomag 245 lejbe kerül. Ha a turista reggelit is kér minden napra, úgy az ár mintegy száz lejjel növekszik. Eforie Nord-on egy hatéjszakás szállás 2 csillagos hotelben fejenként 200 lejnél kezdõdik szeptember 1.–10. között, Mamaián pedig reggelivel együtt 294 lejért lehet eltölteni egy hetet egy háromcsillagos szállodában. A nagyigényû turisták természetesen választhatnak úgynevezett ultra all inclusive szolgáltatást, amely egy négycsillagos szállodában öt éjszakára mintegy ezer lejbe kerül. Több vendéglátó egységben is kínálnak ugyanakkor bizonyos idõtartamú tartózkodás után bónusz éjszakákat.
Sz. G. T.
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Pénteki feladványaink megfejtése:
2016. augusztus 29., hétfõ
7 3
Tizenhat premierrel készül a 2016/2017-es évadra a nagyváradi Szigligeti Színház három társulata. A bemutatásra kerülõ elõadásokra augusztus 23. óta lehet bérletet váltani a színház jegypénztárában. A tizennégy bérletházból álló kínálatból választhatnak mindazok az érdeklõdõk, akik bérletet kívánnak váltani erre az évadra. A szokásos bérletházak mellett az idén öt különbözõ szabadbérletet is igénybe vehetõ, amely lehetõséget biztosít arra, hogy a közönség tagjai a számukra tetszõ idõpontban tekinthessék meg a meghirdetett elõadásokat. Bérletek és további információk a színház jegypénztárában kaphatók, amely keddtõl péntekig 11–17 óra között tart nyitva. Mindazok a bérletesek, akik szeretnék megtartani korábbi helyeiket, szeptember 15-ig jelezhetik igényüket személyesen a jegypénztárban vagy a 0259/401-140-es telefonszámon. Bérletházak: Szigligeti Ede – bemutató bérlet. Bérletárak: központi páholyok: 250 lej, oldalpáholyok: 200 lej, zsöllye: 100 lej, erkély: 75 lej. Játéknap: péntek 19 óra. Érvényes öt elõadásra: A hûtõkamrám, Máli néni, Maya, A mizantróp, Barbárok. Halasi Gyula – egyéni bérlet. Ára: 75 lej. Játéknap: vasárnap 19 óra. Érvényes öt elõadásra: A hûtõkamrám, Máli néni, Maya, A mizantróp, Barbárok. Papp Magda – kedvezményes bérlet nyugdíjasok számára. Ára: 60 lej, nyugdíjasoknak kedvezményesen 40 lej. Játéknap: szombat 17 óra. Érvényes négy elõadásra: A hûtõkamrám, Máli néni, Maya, A mizantróp. Tanay Emil – bérlet. Ára: 60 lej, vidékieknek kedvezményesen 40 lej. Játéknap: szombat 17 óra. Érvényes négy elõadásra: A hûtõkamrám, Máli néni, Maya, A mizantróp. Bessenyei György – régióbérlet. Ára: 75 lej. Játéknap: vasárnap 17 óra. Érvényes öt elõadásra: A hûtõkamrám, Máli néni – Maya, A mizantróp, Barbárok. Ady Endre – ifjúsági bérlet. Ára: 40 lej. Játéknap: kedd 19 óra. Érvényes öt elõadásra: A hûtõkamrám, Máli néni, Maya, A mizantróp, Barbárok. Juhász Gyula – ifjúsági bérlet. Ára: 40 lej. Játéknap: csütörtök 17 óra. A következõ elõadásokra érvényes: A hûtõkamrám, Maya, A mizantróp, Trónok harca casting. Szacsvay Imre A – diákbérlet 5–6. osztályos diákoknak. Ára: 25 lej. Érvényes három elõadásra: Vanmese, Rút kiskacsa, Idõóda vagy Leander és Lenszirom. Szacsvay Imre B – diákbérlet 7–8. osztályos diákoknak. Ára: 25 lej. Érvényes három elõadásra: Vanmese, Máli néni, Trónok harca casting. Tabéry Géza – kisiskolás bérlet (szervezett). Érvényes három elõadásra: A rút kiskacsa, A sonkádi Egyed gazda, plusz egy választható elõadás. Szabadbérletek – a játéknap szabadon választható, a hely nem állandó: Partium – szabadbérlet egyetemisták számára. Ára: diákigazolvány felmutatásával 40 lej. A bérlet a Szigligeti Színház bármely társulatának bármely játszóhelyén (nagyszínpad, Szigligeti Stúdió, Árkádia Színpad) bármely négy elõadására, választott idõpontban érvényesíthetõ. Szabadidõ bérlet. Ára: 50 lej. Érvényes négy nagyszínpadi elõadásra. Ezzel a bérlettel négy nagyszínpadi elõadás egész évadban tetszõleges idõpontban megnézhetõ. Választható elõadások: A hûtõkamrám, Máli néni, Maya, A mizantróp, Barbárok. Szigligeti Stúdió. Ára: 40 lej. Érvényes négy elõadásra. Érvényesíthetõ a Szigligeti Színház bármely társulata által bemutatott, a Szigligeti Stúdióban játszott elõadásra. Trió bérlet. Ára: 40 lej. Érvényes három elõadásra. A bérlet a Szigligeti Színház bármely társulatának bármely játszóhelyén (nagyszínpad, Szigligeti Stúdió, Árkádia Színpad) bármely három elõadására, választott idõpontban érvényesíthetõ. Ez a bérlet az évad bármely idõszakában megvásárolható. Fesztiválbérlet. Ára: 40 lej. Ez a bérlet az évad bármely idõszakában megvásárolható és három tetszõleges meghívott- vagy fesztivál elõadásra érvényesíthetõ.
7 8 1
4 1 9
5 3 3 1 7 5 2 8 3 8 4 9 7 3 1 4 9 8 9 5 6
BUSHO VÁRADON z Az idén 6.
alkalommal kerül megrendezésre Nagyváradon Európa egyik legnívósabb rövidfilm válogatása, a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál a Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és a Metrion Egyesület szervezésében. Helyszín: PKE díszterme. Idõpont: augusztus 30.–szeptember 2., 17 és 21.30 óra között. Belépõ: 7 lej/nap vagy 25 lej/4 nap, diákok és nyugdíjasok kedvezményben részesülnek. Több információ az idei filmválogatásról a https://busho.hu/hu/sajto/ sajtoanyagok honlapon található. Nagyváradon a Versenyfilmek kategória kerül vetítésre.
KÖZÉLET
2016. augusztus 29., hétfõ
Legyél készenlétben! A Bihar Megyei Criºana Katasztrófavédelmi Felügyelõség (ISU) a tûzoltóság orvosi csapatának közremûködésével egy újabb karavánnal népszerûsíti az önkéntességet. A Legyél készenlétben! nevet viselõ program keretében szombatvasárnap folyamán a mentõszolgálat munkatársai az élet-
mentés alapvetõ tudnivalóiról tájékoztatták az érdeklõdõket. Az ISU sürgõsségi eseteket ellátó mentõszolgálatának (SMURD) képviselõi várták a hétvégén 10 és 18 között a lakosságot a nagyváradi Szent László téren (Piaþa Unirii) álló speciálisan ezekre a körutakra felszerelt mozgó kamionnál,
amelyben a különbözõ természeti katasztrófák (földrengés – Romániában nincs ugyan veszély, de utazások alkalmával elõfordulhat –, árvíz és tûzeset) esetén alkalmazott helyes védekezési eljárásokról, és az elsõsegélynyújtásról hallhattak fontos információkat az érkezõk, melyeket rövid videók és bemutatók formájában is láthattak. Az önkénteskedni akarók a SMURD kurzusaira való jelentkezési szándékukat nem csupán ezeken a napokon jelezhetik, hanem bármikor, akár személyesen, de akár facebookon is. A karaván Nagyvárad után szeptember és október folyamán Gyulafehérvárra, Szebenbe, Bukarestbe, Bodzavásárra (Buzãu), Bákóba (Bacãu), Karácsonkõre (Piatra Neamþ), Jászvásárra (Iaºi), Botosánba és Szucsávára is elérkezik.
Szamos Mariann
Úrvacsora lesz a Magyarok Kenyerébõl Biharban Kellemes friss kenyér illata szállt péntek délután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) váradi székhelyének gyûléstermében, ahol az Érmelléki Gazdák Egyesülete tartott sajtótájékoztatóval egybekötött kenyérkiosztó ünnepséget. Mint az egyesület egyik vezetõje, Csomortányi István elmondta, a Magyarok Kenyere program keretében összegyûjtött búzából idén itt, Biharban, Nagyszalontán huszonhat ötkilós kenyeret is sütöttek. Ezeket a kenyereket ajándékozták oda azoknak a településeknek, ahonnan a gazdák búzát adományoztak a Magyarok Kenyere akcióhoz. Évek óta magyarlakta vidékek búzájából sütik meg augusztus huszadikára az egész Kárpátmedencét átfogó jótékonysági akció során a Magyarok Kenyerét, a megmaradt búzát pedig szétosztják árvaházaknak,
öregotthonoknak. Ezt tette idén az Érmelléki Gazdák Egyesülete is. Az összegyûlt négy és fél tonnányi búzát Bihar megyei árvaházaknak és szociális menhelyeknek osztják szét a következõ napokban. A megsütött és ajándékba adott kenyerek nagy része a református gyülekezetekben úrvacso-
raként lesz kiosztva, hogy ekképpen a magyar közösség is részesülhessen szimbolikusan a Magyarok Kenyerébõl. Nem csupán református gyülekezetek, de több római katolikus közösség is kapott ilyen kenyeret csütörtökön, köztük a nagyváradi Szent László plébánia is.
Szõke Mária
reggeliújság
3.
„Elkezdõdik az emlékezés” (folytatás az 1. oldalról) szavalattal, énekkel vagy egy-egy emlékezetes momentum felidézésével tisztelegtek Varga Vilmos emléke elõtt. F. Márton Erzsébet, Meleg Vilmos, Molnár Judit és a mûvész özvegye, Kiss-Törék Ildikó sorra színpadra léptek, hogy megidézzék nemcsak Varga Vilmost, hanem azokat a nyelvi értékeket is, amelyeket mûvészetével õ maga is éltetett. Az élõ megemlékezéseket vetített videofelvételek tarkították, melyeken Varga Vilmos emlékezetes alakításai elevenedtek meg, valamint részletek hangzottak el vele készült interjúkból, melyekben pályaválasztásáról, indíttatásáról és színészi hitvallásáról vallott. A felemelõen szép összeállítást követõen a megemlékezés résztvevõi közösen a Lorántffy-központ ebédlõjébe vonultak, ahol a Varga Vilmos születésnapjait idézõ rusztikus környezetben koccintottak az elhunyt színmûvész emlékére, mely még sokáig élénken fog élni a váradi értelmiség emlékezetében.
Szeptemberi felvételi és õszi programok (folytatás az 1. oldalról) Marian Boboia a hétvégén ismertette az idei tanév felvételi programját. Ennek megfelelõen a vizsgák az iskola épületében hétköznap 16 órától a következõ napokon lesznek megtartva: szeptember 6-án klasszikus ének, román és magyar népzenei ének, harmonika, gitár és rézfúvós hangszerek; szeptember 7-én népzenei fúvós hangszerek, klasszikus és könnyûzenei zongora, ütõhangszerek, hegedû és az összes képzõmûvészeti szak (festészet, grafika, szobrászat, ruhater vezés); szeptember 8-án pedig klasszikus tánc (balett), modern tánc, kortárs tánc, valamint román és magyar néptánc, és ezen a napon ugyanakkor az iskola belényesi épületében népzenei ének. A beiratkozás és a vizsgáztatás díja (60 RON), valamint a tandíj (tanévenként 600 RON) összege nem változott a tavalyihoz képest. Az iskola most sem közli a betöltendõ helyek számát, mivel a bejutás nincs korlátok közé szorítva, csupán a valódi tehetségen múlik. A mûvészeti iskola õszi programjai október 4-én kezdõdnek egy elsõ ízben megtartott zenei fesztivállal a Nagyváradi Állami Filharmónia hangversenytermében: az I. Francisc Hubic Klasszikus Zenei Fesztivál az ország mûvészeti iskoláinak diákjai és volt diákjai számára lesz megrendezve, olyan nemzetközileg elismert elõadómûvészek neveit szerepeltetve, mint például Molnár Levente (bariton énekes). A mûsorban minden résztvevõ egy operaáriával és egy liet-el lép fel. November 11-én az Art Oradea Varietãþi és december 7-én egy folklórelõadás várja a zenekedvelõket a nagyváradi Szakszer vezetek Mûvelõdési Házában, melyeken az iskola jelenlegi és volt dikjai, professzorai és meghívottak vesznek részt.
A hadak útjára lépett Vitéz K. Bondár Imre (1941–2016) „Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró;” – 2 Timóteushoz 4:6-8. Vitéz K. Bondár Imre a Történelmi Vitézi Rend „Hajdúsági Székkapitányságának” létrehozója, székkapitánya, majd tiszteletbeli kapitánya igaz magyar ember volt, az igazságérzet és nemzete iránti hûség jellemezte életét. Most felszállt a halál fehér hajójára, és az indulástól megcsobbantak a fekete vizek. Utolsó „Isten veled”-et int felénk, amint térben és idõben távozik.
Ki volt Õ? Északfok, titok, idegenség, lidérces messzefény? Kit sem megérteni, sem megfejteni nem lehet. Krisztus jó vitéze, jó katonája volt, szerette és féltette azokat, akiket a Jó Isten rábízott. Vitézségi kitüntetéseit is ezért kapta. Egész életét is így irányította. Ama neves harcot értünk vívta, szeretteiért, családjáért, városáért, munkatársaiért és a Vitézi Rendért. Hatalmas
szív dobogott keblében. A hitet megtartotta, hitvestársi szeretetben, az édesapa gon-
doskodásában, a nagyszülõi odaadásban és bajtársi együttérzésben.
A magyar Hõsök Sírkertjében (Nagyszalonta) Bondár Imre balról a harmadik
Imre barátom! Köszönjük, amit együtt tettünk a Rendünk tagjaival együtt a Magyar Hõsök sírkertjéért, valamint a tizenegy éven át az általunk elkészítette karácsonyi jótékonysági csomagok célba éréséért. A nap lement, az éj beállott, álom jött szemedre. Én Istenem, viselj gondot alvó gyermekedre. Legyen csendes álmod, és dicsõséges feltámadásod. A Történelmi Vitézi Rend „Hajdúsági Székkapitánysága” nevében: V. Nagy Árpád, kincstárnok
POLITIKA
4. reggeliújság
Az RMDSZ is elküldte árnyékjelentését Strasbourgba Elkészítette és elküldte Strasbourgba, az Európa Tanácshoz az RMDSZ azt az árnyékjelentést, amely a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt román kötelezettségek teljesítésére vonatkozik. Mint ismert, a román kormány mintegy két és fél éves késéssel, 2016. március 2-án nyújtotta be jelentését, és abban a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztésérõl számol be, úgy, hogy a dokumentum csak a 2010 és 2013 közötti idõszakot öleli fel.
Kelemen Hunor már a jelentés megjelenésekor elmondta, a román kormány által összeállított dokumentum valótlanul fest kedvezõ képet a nyelvi jogok romániai biztosításáról. „A jelentés elkészítésekor a román kormány képviselõi tanácskoztak ugyan a kisebbségi szervezetekkel, de az RMDSZ írásban benyújtott észrevételeit nem vették figyelembe. Ezért a Szövetség ugyanolyan árnyékjelentést juttatott el az Európa Tanácshoz, amilyet a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény romániai teljesítésérõl is készített” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Az árnyékjelentés elkészítésére és benyújtására az után került sor, hogy ez év májusában, Bukarestben sor került egy találkozóra, amelyen az Európa Tanács szakértõi az RMDSZ vezetõ politikusaitól tájékozódtak arról, hogy miként ülteti gyakorlatba Románia az ET által kidolgozott Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját. „Egyértelmû visszafejlõdés tapasztalható a kisebbségek nyelvi jogainak gyakorlatba ültetése terén. Ez Románia észak-atlanti, illetve uniós csatlakozása óta folyamatosan tart. Szankciók hiányában és az európai integráció visszafordíthatatlansága által bátorítva a kisebbségi jogok alkalmazása el-
indult a visszafejlõdés útján – ez a folyamat pedig már 2007 után érezhetõ volt, azonban igazán hangsúlyossá 2012 után vált. A román kormány hivatalos jelentésében olyan nyilvánvaló ferdítések és fél információk szerepelnek, amelyeket az RMDSZ nem hagyhatott szó nélkül” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ-nek a Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját illetõ árnyékjelentésében az elsõ és legfontosabb észrevétele az, hogy Románia nem hozott létre a dokumentum elõírásainak alkalmazását monitorizáló rendszert egyik érintett szakterületen sem. A chartába foglaltakat korlátozó elõírásokként értelmezik a hatóságok, ami szöges ellentétben áll az európai egyezmény szellemével. Gyakorta az igazságszolgáltatás különbözõ szintjein és eljárásaiban, de közigazgatási eszközökkel is hozzájárulnak a magyar nyelv használatának korlátozásához, és ugyanezt teszik országszerte több helyen a prefektusok is. A törvények alkalmazásában nem a pozitív értelmezés a gyakorlat, ennek eredményeként tiltanak mindent, amit a törvény nem ír elõ tételesen. A román állam nem szánt anyagiés humánerõforrást a charta alkalmazására, és ez a hiányosság minden szakterületen, de
különösen az igazságügyben szembetûnõ. Az árnyékjelentésben természetesen szerepel az is, hogy a 2011-ben elfogadott oktatási törvény elõírja, hogy a jogszabályban felsorolt multikulturális egyetemeken önálló magyar karokat hozzanak létre, azonban ez a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen mai napig nem valósult meg. Egy másik kitétel szól arról, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozó gyerekeknek a román nyelvet nem anyanyelvi szinten, hanem speciális tankönyvekbõl kell tanítani, ezt sem alkalmazzák Romániában. Az RMDSZ dokumentuma felhívja a figyelmet arra is, hogy az állami költségvetésbõl kis arányú támogatás jut a közszolgálati média magyar szerkesztõségeinek, a közszolgálati rádiók közül pedig a Marosvásárhelyi Rádió közvetít 24 órás magyar nyelvû mûsort, miközben a televízió esetében nincs 24 órás anyanyelvû sugárzás. A jelentés kitér ugyanakkor a román kereskedelmi média által generált gyûlöletbeszédre is.
2016. augusztus 29., hétfõ
Erõsíteni kell az erdélyi magyar politikát Kövér László, a Magyar Országgyûlés elnöke szerint Szerbia után Románia is felismerheti, hogy számára az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, hanem erõtartalék, és Magyarország nem ellenség, hanem értékés érdekközösségben lévõ szövetséges. Az Országgyûlés elnöke a marosvásárhelyi kultúrpalotában beszélt errõl szerdán este, a Vásárhelyi Forgatag fõvédnökeként, a kulturális rendezvénysorozat nyitógáláján. Úgy vélte: Szerbiában ez a felismerés már megtörtént, Szlovákiában pedig ugyanez érlelõdik. „Bízunk benne, hogy elõbb vagy utóbb Romániában is bekövetkezhet” – tette hozzá. Kövér László megállapította: az 1990-ben élt magyar közösség minden második tagja hiányzik ma Marosvásárhelyrõl. Szerinte ez az adat „vádlón szól” nemcsak a román politikai vezetõ réteg „rendszereken és kormányzatokon átívelõ magyarellenességérõl”, de az erdélyi és a magyarországi „nemzetpolitika teljesítményérõl, vagy inkább annak hiányáról” is. A házelnök szerint geopolitikai játszmák közepette valamennyi európai ember szülõföldhöz való joga kerül veszélybe; és tulajdonképpen minden európai polgárnak kijut a marosvásárhelyi magyar sorsból, reménybõl és félelembõl. „Elmondhatjuk, hogy minden európai polgártársunk egy kicsit vásárhelyi is, csak még sokan nem tudnak róla“ - jegyezte meg. „Elõbb-utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy õket is kísérti a marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erõk és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülõföldjüktõl, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják õket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól” – állapította meg az Országgyûlés elnöke. Úgy vélte: akkor fordulhat jobbra a marosvásárhelyi magyarság helyzete, ha Románia felismeri, hogy a térség népei számára közös kihívás a szülõföld, a Kárpát-medence és KözépEurópa megõrzése. Kövér László arra is kitért, hogy az erdélyi magyar politika szereplõi „igaz egyezségekkel” segíthetik a magyar érdek érvényesülését és adhatják vissza a romániai magyar választópolgároknak a tisztességes és eredményes magyar politikai képviselet lehetõségébe vetett hitét. „A bukaresti parlamentben a magyarokon kívül más nem fog magyar érdekeket képviselni, ugyanakkor a Magyarország és Románia közötti kapcsolatok jövõbeli javulását is segítheti a hatékony magyar jelenlét a romániai politikában. Ezért tisztelettel kérek minden romániai magyar választópolgárt, hogy a decemberi romániai parlamenti választáson szavazatával erõsítse az erdélyi magyar politikát” – jelentette ki. Ugyanakkor arra is felkérte a magyar állampolgársággal is rendelkezõ marosvásárhelyi és erdélyi magyarokat, hogy október 2-án mindannyian vegyenek részt a magyarországi népszavazáson, és szavazzanak nemmel az Európai Unió által tervezett kényszerbetelepítések lehetõségére.
Aki nem adta fel az egyház érdekét Az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be Márton Áron erdélyi püspököt a születése 120. évfordulója alkalmából tartott csíkszentdomokosi konferencián szombaton. A csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Márton Áron Múzeum által ötödik alkalommal megszervezett konferencia a magyar kormány által kinyilvánított Márton Áron-emlékév egyik központi rendezvénye. Gaál Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint õseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni. A konferenciát köszöntõ Jakubinyi György a Gyulafehérvári Római Katolikus Fõ-
egyházmegye érseke az esemény elõtt az MTI-nek elmondta, a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti. A konferencia egyik elõadója Virt László, Márton Áron kutatója fogalmazta meg, hogy a püspök „az evangéliumi keskeny utat” választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedõ bolsevista hatalommal szemben, amelyik a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. Nem zárkózott el attól, hogy
tárgyalóasztalhoz üljön a kommunista hatalommal, de a végletekig kitartott egyháza érdekei, autonómiája mellett. Virt László felidézte, Márton Áron akkor is tárgyalni indult, amikor letartóztatták. A papságot azonban a letartóztatása esetére is felkészítette, és a börtönbüntetésébõl szabadulva lelki gyakorlatokkal két év alatt felszámolta az erdélyi békepapi mozgalmat, és visszaállította a papság egységét, az egyház hitelét. A kutató szerint a püspök erkölcsi tekintélyét ellenfelei is elismerték. Virt László úgy vélte, az erdélyi római katolikus egyház Márton Áronnak köszönhetõ ellenállása a lengyel római katolikus egyházéhoz hasonlítható, ahol Stefan Wyszynski lengyel bíboros képviselte az ér-
deket fel nem adó tárgyalás elvét. A kutató megállapította: Márton Áron kortársai közül némelyek – mint például Mindszenty József bíboros – a tárgyalástól való teljes elzárkózást, mások az önfeladó tárgyalást választották. Mindkét magatartás az egyházi autonómia elvesztéséhez, a kommunista államnak az egyházon belüli érdekérvényesítéséhez vezetett. Marton József nagyprépost, kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá elõadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak õszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette õket.
Marton József úgy vélte, Márton Áronnak az állami szervekhez írt levelei példái annak, hogy miként kell kisebbségi vezetõként a többségi hatalomhoz viszonyulni. Kovács Gergely Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek az olasz fordítása is. Arra figyelmeztetett azonban, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerûsítõ anyagok. „Áron püspök atyáról csak hitelesen tisztán és igényesen” – fogalmazta meg a jelszót a posztulátor. (MTI)
KÜLVILÁG
2016. augusztus 29., hétfõ
Mától postázzák a csomagokat a levélben szavazóknak A Nemzeti Választási Iroda (NVI) ma kezdi meg a mintegy 264 ezer levélcsomag kiküldését a levélben szavazóknak közölte a szervezet tegnap az MTI-vel.
Az októberi országos népszavazáson azok a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezõ választópolgárok, akik élni szeretnének szavazati jogukkal, akkor szavazhatnak, ha szeptember 17-én 16 óráig felvetették magukat a levélben szavazók névjegyzékébe. Annak, aki a 2014-es országgyûlési választások elõtt, vagy azóta regisztrált, nem kell újra kérnie a regisztrációt. A választópolgárok eldönthették, hogyan kívánják átvenni az országos népszavazás szavazólapját is tartalmazó levélcsomagot: eddig mintegy 224 ezren kérték, hogy (magyarországi vagy külföldi címre) levélben küldjék ki nekik, ezeket a küldeményeket az NVI ma adja át a Magyar Postának. Azt a mintegy 40 ezer levélcsomagot, amelyeknek az átvé-
telét személyesen kérték a választópolgárok, a következõ napokban juttatják el a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, és a tárca szállítja ki azokat a külképviseletekre. A levélcsomagban egy tájékoztatót találnak a választópolgárok, valamint egy azonosító nyilatkozatot, amelyet összevetnek a választópolgárnak a nyilvántartásban szereplõ adataival. A nyilatkozat csak akkor érvényes, ha azt a választó aláírja. A levélcsomag tartalmazza a szavazólapot, valamint a kis borítékot a szavazólapnak, illetve a nagy borítékot a szava-
zólapot tartalmazó borítéknak és a nyilatkozatnak. A nagy borítékot - ahogyan a 2014-es országgyûlési választáson is - biztonsági ragasztócsíkkal kell leragasztani (amely szintén a küldemény része), így abból nem lehet sérülésmentesen szavazatot kivenni vagy beletenni. A levélben leadott szavazatoknak postán a választást megelõzõ szombat éjfélig kell megérkezniük az NVI-hez, de lehetõség van a szavazatot leadni külképviseleten, illetve egyéni választókerületi székhelyen is.
reggeliújság
5.
Román áldozatai is vannak az olaszországi földrengésnek Olaszország-szerte szombaton gyásznapot tartottak a múlt heti földrengés áldozatainak emlékére, félárbocra eresztették az állami intézményeken a nemzeti lobogókat – írta az MTI. Az olasz polgári védelem tájékoztatása szerint szombat délre 290-re emelkedett az áldozatok száma, miután újabb holttesteket találtak az éjszaka folyamán Amatrice városában, ahol a legnagyobb pusztítást okozta a szerda hajnali 6,2-es erõsségû földmozgás. A bukaresti külügy vasárnap még 11 olyan román állampolgárról, illetve romániai származású személyrõl tud, aki életét vesztette az olaszországi földrengésben. A tárca tájékoztatása szerint további 14 romániairól nem tudnak semmit, õket továbbra is keresik. A tárca ugyanakkor arról is tájékoztat, hogy a kórházakban ápolt öt román állampolgár állapota stabil, nincsenek közvetlen életveszélyben. Öt román állampolgár holttestét ma hozzák Romániába. Közben bûnvádi eljárást indított az olasz fõügyészség illetékes járási osztálya a földrengés következményeinek ügyében. A La Repubblica címû olasz napilap szombati cikke szerint 115 épület összeomlása miatt nyomoznak. Rieti város ügyésze Giuseppe Saieva konkrét gyanúsítottakat nem nevezett meg, de felsorolta, milyen épületek ügyében kell a nyomozást lefolytatni: a 2012-ben átépített általános iskola, a polgármesteri hivatal beomlott épülete, a háromszor restaurált harangtorony, a régi falazatú házak cementgerendái és a tény, hogy az építõanyagokban több homok volt, mint cement. Miközben a romok alatt tovább kutatnak esetleges túlélõk után, bekérik minden egyes épület részletes dokumentációját, a felújításra vonatkozó szerzõdéseket, engedélyezési aktákat, az ingatlanok tervrajzait, a versenytárgyalások jegyzõkönyveit, az építtetõk, az építésvezetõk és a vállalkozók listáit. A földrajztudósok már régen fokozottan földrengésveszélyesnek minõsítették az övezetet – emlékeztetett az ügyész.
Eltûnt egy magyar búvár Horvátországban Eltûnt egy magyar búvár Horvátországban egy víz alatti barlangban a Kvarner-öbölben, Cres szigetétõl nem messze – számolt be az MTI. A rijekai (fiumei) székhelyû tengeri mentõ- és kutatószolgálat (MRCC) szerint keresése továbbra is nagy erõkkel folyik. A 33 éves férfinak még augusztus 26-án, pénteken délután veszett nyoma. A magyar búvár egy tízfõs, szervezett csoporttal merült. Eltûnését társai jelentették a rendõrségnek, akik dél-
után három órakor megkezdték a keresését, de a rossz látási viszonyok miatt az esti órákban már nem tudták tovább vizsgálni a barlangot. A felszínen egész éjjel folyt a kutatás. A zágrábi magyar nagykövetség konzuli szolgálata felvette a kapcsolatot a MRCC-vel, amely közölte, hogy szombaton 11 órakor a mentõbúvárok a barlangban is folytatják a magyar férfi keresését. Az eltûnt búvárral kapcsolatban a zágrábi magyar konzulátus nem ad tájékoztatást.
Rakétatámadás ért egy török repülõteret
Egyre több a menedékkérõ Németországban
Rakétatámadás érte szombatra virradóra a Törökország délkeleti részén lévõ Diyarbakir város polgári repülõterét, a Dogan török hírügynökség szerint vélhetõleg a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei hajtották végre az akciót, amelynek az elsõ jelentések szerint nincs halálos áldozata. A város kormányzója szerint négy rakétát lõttek ki a repülõtér egyik rendõrségi ellenõrzõ pontjára, de célt tévesztettek, csupán néhány ablak tört darabokra, senki nem halt meg, és a repülõjáratokat sem kellett törölni vagy módosítani. A támadást néhány nappal azután hajtották végre, hogy a török hadsereg megkezdte Eufráteszi pajzs fedõnevû hadmûveletét. A török harckocsik behatoltak Szíria területére, hogy meghátrálásra kényszerítsék az Iszlám Állam terror-
A német hatóságok az év végéig 250-300 ezer menedékkérõ érkezésére számítanak – idézte a német sajtó vasárnap FrankJürgen Weisét, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) vezetõjét. A Bild am Sonntag címû lapnak a tisztségviselõ elmondta: az általa vezetett hivatal nem képes megbízható elõrejelzésekkel szolgálni az újabb menedékkérõk várható számáról, ez ugyanis a német belügyminisztérium feladata. A BAMF mindenesetre úgy számol, hogy az év végéig további 250-300 ezer menedékkérõ érkezik az országba, a hivatal erre az adatra alapozva méri fel saját lehetõségeit. Ha a menedékkérõk az említettnél nagyobb létszámban jönnének, az rendkívül nagy nyomás alá helyezné a hatóságokat – mondta Weise. A hivatalvezetõ hozzátette: a jelenleg még elbírálásra váró 530 ezer kérelmet nem sikerül az év végéig feldolgozni. Frank-Jürgen Weise július elsõ felében egyik nyilatkozatában elmondta, hogy a szervezeti fejlesztések révén felgyorsult a menedékjogi kérelmek elbírálása. Az újonnan érkezõ kérelmezõk körében az ügyek átfutási ideje átlagosan három hónap, az egyszerûbb esetekben egy hét. Azonban valamennyi kérelmet együttvéve még mindig igen hosszú, több mint hat hónap az átfutási idõ, ami a feltorlódott ügyhátraléknak tulajdonítható. A BAMF az idei elsõ fél évben mintegy 283 ezer kérelmet bírált el, annyit, mint tavaly egész évben – mondta akkor Frank-Jürgen Weise. (MTI)
szervezet erõit, s hogy megakadályozzák a kurd fegyveresek térnyerését. Diyarbakir az ország délkeleti részének legnagyobb városa, abban a térségben harcolnak a kurdok autonómiájuk megteremtéséért. A török–kurd konfliktus két és fél
évi fegyverszünet után, 2015 júliusában robbant ki újra, és a török haderõ 2015 decembere óta hajt végre átfogó hadmûveleteket a felkelõk ellen. Az 1984 óta tartó török–kurd konfliktusban eddig mintegy 40 ezren vesztették életüket. (MTI)
TÁRSASÁG
6. reggeliújság
2016. augusztus 29., hétfõ
„Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?”
Hagyományõrzõ, tudományos diáktábor a Királyerdõ-hegységben A Bethlen Gábor Alap és a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum szülõbizottságának köszönhetõen az idén is megszerveztük iskolánk versenyekben és tanulmányokban kiemelkedõ diákjainak jutalomtáborát. Úgy gondoltuk, hogy Czárán Gyula barlangkutató és turisztikai szakember nyomdokain haladunk majd, ezért a célpont Rév (Vadu Criºului) és Vársonkolyos (ªuncuiuº) volt. A nyári szünidõ elején, július 11-én délelõtt érkeztünk szállásunkra, a minden kényelmet biztosító egyik vársonkolyosi panzióba, ami egész héten át helyt adott tevékenységeinknek, és ahol a szállás mellett igen ízletes étkezést is biztosítottak.
Energiából nem volt hiány Az elsõ napot az ismerkedésnek és a bemelegítésnek szenteltük. Nemcsak a hellyel kellett megbarátkozni, hanem a diákokból is egy jó közösséget kellett kovácsolni, hiszen a 40 fiatal hat felsõs osztályból került ki. A kialakított vegyes csapatok egész héten át különbözõ próbákon gyûjthették a pontokat, hogy aztán elnyerjék a dicsõséges helyezéseket a velük járó csokoládé nyereményekkel. Indító programunk keretében végigsétáltunk a falun, hogy közelrõl láthassuk azt, majd felkutattuk a magas sziklafal tövében rejtõzõ, 100 méter mély Gyõzelem-vízkeletet. A bátrak felkapaszkodtak a Gyõzelem-barlang bejáratáig is. Egy kiadós emelkedõ után megcsodálhattuk a jellegzetes karsztképzõdményekkel teli tájat. Ha azt gondoltuk, mi, tanárok, hogy a gyermekek elfá-
radtak, hát nagyot tévedtünk, mert az esti filmkészítési teendõk megbeszélése után még jutott energia egy kiadós futballmérkõzésre is.
Barlangtól a csillagokig Kedden már megkezdõdött az igazi „munka”. Délelõtt a csapatok ismertetõ plakátokat készítettek a tájegység településeirõl, illetve a hozzá kapcsolódó nevezetes természetkutatókról: Czárán Gyuláról, Biró Lajosról, Zichy Ödönrõl, de nem hagytuk ki a sorból Kulin Györgyöt sem, hisz ezen a csodálatos helyen olyan közel éreztük magunkhoz a csillagokat. A délutáni túránk a vársonkolyosi Zichy-kastély felé irányult, majd egy szép kilátó után lekanyarodott a Szelek barlangjához. Igaz, hogy nem mehettünk be Erdély és egyben Keletközép-Európa leghosszabb, teljesen még fel sem tárt barlangrendszerébe, hogy láthassuk a majdnem 50 kilométeren elnyúló, minden elképzelhetõ képzõdményt rejtõ természeti csodát, de a bejáratnál, a „szelek odújánál” mi is hûsölhettünk az erõs, néha 50 km/óra sebességet is elérõ áramlatnál. A túra legérdekesebb látványossága az óriási bejárattal rendelkezõ, az õskorban lakott Nagy Magyarbarlang, ahol már vezetõ magyarázta a jellegzetességeket. Felkapaszkodva a barlanggal szemben fekvõ kilátóra, letekintettünk a Körös bal oldali
mellékfolyójának, a Misidnek vadregényes völgyére. Vacsora után csillagászati csemegében volt részünk. Nemcsak a vörösen csillogó Mars bolygót figyelhettük meg, hanem a Szaturnusz gyûrûi is láthatóvá váltak a teleszkópon, sõt a tiszta nyári égen fellelhettünk egykét érdekes csillagképet is.
A szurdokvölgy bûvöletében A szerdai napot nyugodtan nevezhetjük a kitartás napjának is. Elõbb elgyalogoltunk a jó 100 éve feltárt Zichy-barlangig, ami igazi élményt nyújtott diáknak, tanárnak egyaránt. Különleges formájú, érdekes elnevezésû cseppkövekkel találkoztunk, meredek lépcsõkön jutottunk a „Pokol” termébõl a „Mennyországba”, miközben a kristálytiszta vizû patak, a Styx vizét csodálhattuk. A pompás élménytõl feltöltve, meghökkenve lépkedtünk a düledezõ, elhagyatott menedékház mellett, hogy a meredek ösvényen lejuthassunk a barlangot is kialakító víz utolsó csodája, a 9 méter magas vízesés aljába. Egész napos túránk könnyebbik felén voltunk túl, amikor elindultunk a völgy jobb oldali körútján, a Czárán kilátó felé. Elhaladtunk a Vizesés a Tündérvár-barlang mellett, majd egy jó erdei emelke-
dõ felvitt minket az öt pompás kilátóhoz, ahonnan megcsodálhattuk a Sebes-Körös szurdokvölgyének alsó szakaszát és középsõ részét is. Síksághoz szokott diákjaink meglepõ erõnlétrõl tettek tanúbizonyságot, ugyanis a meredek hegyeket és a szúrós bokrokkal teli völgyeket fürgén maguk mögött hagyták, rengeteg fényképet és videót készítve.
Kellett a jó memória Csütörtökön az idõ is kicsit beborult, úgyhogy nem csábította a csapatokat a táj szépsége, újra átadták magukat a tudásgyûjtés és a kreatív alkotás világának. Három tevékenységet szerveztünk a nap elsõ felére: csillagászati bemutatót, kvízt, matematikai érdekességeket, hajtogatást, testek kialakítását, illetve irodalmi barangolást. A legtöbb pontot azok a csapatok szerezhették, ahol nemcsak jó memóriával, megfigyelõképességgel és kézügyességgel megáldott tagok voltak, hanem jó humorú, gazdag szókincsû, fordulatos nyelvhasználatú, egyedi stílussal rendelkezõ tehetségek is, hisz a tevékenységek végén hajtogatott kockák, dodekaéderek és tetraéderek mellett versek, rigmusok és csatakiáltások is sorakoztak.
Egyre izgalmasabb lett a játék, úgyhogy a délutáni bajnokságokon, sporttevékenységeken igyekeztek minél többen részt venni, az esti kártyavetélkedõk véres komolysággal zajlottak, a filmvágások pedig az éjszakába is elnyúltak.
Kiértékeléssel ért véget a hét A pénteki nap a kiértékelés izgalmaival telt. A hét kisfilm igazi gyöngyszeme lett táborunknak. Remekül szórakoztunk, sõt majd’ a szék alá gurultunk a kacagástól, amikor az együtt eltöltött napok humoros összefoglalóit nézhettük frappáns szövegekkel, beszólásokkal, zenével. Bátran állíthatom, hogy a hét végére igazi barátságok szövõdtek, és ez volt a legnagyobb jutalom, amit a diákok nyerhettek. Mi, tanárok: Kiss Mária és Kiss Ernõ fizika, Nagy Olga és Jámbor Csilla matematika, Fábián Zsuzsanna vallás, Náday Katalin rajz és Aszalós Ágnes biológia szakos káderek, valamint alulírott informatika tanárnõ elfeledtük a fáradságot és ör vendtünk, hogy a gazdag, élményekkel teli héten kiszakíthattuk fiataljainkat számítógépes, virtuális világukból. Nagy Ildikó, táborszervezõ
TÁRSASÁG
2016. augusztus 29., hétfõ
reggeliújság
7.
Különdíjakkal tértek haza a bihariak Esztárból Megszületett az új magyar rekord a magyaroszági Esztáron az idén augusztus 26-án és 27-én megtartott lecsófesztiválon, ahonnan több Bihar megyei csapat is különdíjakkal tért haza. Szombaton reggel már finom illatok terjengtek Esztár utcáin, hogy 54 csapat fõzte a lecsót és kavargatták a hat köbméteres üstben készülõ ételt is, mellyel saját 2012-es magyar rekordjukat akarták megdönteni az esztáriak. Sikerrel, hiszen a fõzõverseny eredményhirdetésekor azt is megtudtuk, új magyar rekord születésének voltunk tanúi. Az ötödik alakalommal megrendeztet esztári lecsófesztiválon 1809 kiló lecsó készült, ebbõl 9045 adagot osztottak ki a szervezõk. Az idei káposztás lecsót szintén ingyen osztották ki a fesztiválon megjelentek között – míg pénteken közel ötezren voltak, szombaton közel 15 ezer látogatót jegyeztek az 1430 lelkes faluban –, azonban aki akarta, adakozhatott a „becsületkasszába”, melynek
bevételével a debreceni klinika intenzív és koraszülött gyermekosztályát támogatták az esztáriak, a pénzt egy légzésfigyelõ monitor beszerzésére ajánlották fel. Céljukat elérték. Több mint 200 000 Ft. gyûlt össze, amibõl megvásárolhatják a monitort. Réz Tamás fesztiválszer vezõtõl megtudtuk, fontosak tartják a társadalmi felelõsségvállalást, innen jött a felajánlás ötlete. Ugyancsak õ mondta el, hogy a „kisjubileum” megszervezésén mintegy kétszáz önkéntes dolgozott, és idén is több helyszínen várták az érdeklõdõket, üzemelt a romkocsma és a Lecsoda nõ elnevezésû „szépségszalon”, a nagyszínpad és a kisszínpad – elõbbin az Irigy Hónaljmirígy, utóbbin Szalonna és bandája fellépést láthattunk – mellett mûködött a gyermekszínpad, amely mellett idén Futrinka utca néven tartottak egész napos gyermekprogramokat, kézmûves foglalkozásokkal egybekötve. Ide Balogh Katalin programfelelõs kalauzolt el, mint mondta, a retro magyar rajzfilm világát elevenítették
Sokan voltak és jó volt a hangulat
Benke Laci bácsi mesterszakács, zsûrielnök eredményt hirdet
fel, s minden egyes helyszínhez kitaláltak kézmûves foglalkozást és más programokat is. A kicsik így Mekk Elek, Dr. Bubó, Kukori és Kotkoda, Vízipók csodapók valamint Mazsola és Tádé világával ismerkedhettek, játszhattak. Az idei fõzõversenyre egyébként 54 csapat nevezett be 70 étellel, és a bihariaknak köszönhetõen vált nemzetközivé a rendezvény. Mint Simon Adrián bihari szervezõtõl megtudtuk, a szalacsi, paptamási és belényesi elõválogatók nyomán nyolc bihari csapat érkezett Esztárra, a szalacsiak, a papatamásiák, a pelbárhidiak, a két kisnyégerfalvi csapat, a dragánfalviak, az ottományi vegyes csapat és a Belényes környékiek. Pásztor Sándor Bihar megyei és Pajna Zoltán HajdúBihar megyei tanácselnökök is közös csapatot állították Biharország névvel, Vitányi István parlamenti képviselõvel közösen. A két megyei elnökkel találkoztunk is, mint Pásztor Sándortól megtudtuk pénteken Bihar megyében – Bihardiószegen és Nagyváradon – voltak közös programjaik, szombaton pedig Esztár mellett Hajdúsámsonba is ellátogattak. A fõzõverseny egyébként eredményes volt a bihariak számára is, több csapat is különdíjjal tért haza.
Az Irigy Hónaljmirígy
Szalonna és bandája
Új magyar rekord lett a káposztás lecsó
Pásztor Sándor, Pajna Zoltán, Vitányi István és Szécsi Tamás
A gyermekeket is várták
Különdíjasok lettek: Csipet Csapat Kisnyégerfalva (padlizsános lecsó), Dragánfalvi csapat (rizses lecsó) és Berettyó Völgye Vadásztársaság (hagyományos lecsó). A
Benke László mesterszakács által felajánlott Fehér Asztal Lovagrend díjai: 1. díjas a Don család (lecsó nem szegényesen); 2. díj Lecsónagyik (tarhonyás lecsó); 3 díj Paptamási fiúk (kolbászos lecsó). A lovagrend díszserleget a Szalacs Kisburga csapata kapta (hagyományos lecsó szalacsi módra). A fõzõverseny harmadik helyét, a Vasbográcsdíjat a Bocskai Dalkör (kolbászos lecsó) kapta, az Ezüstbogrács-díj a Ceipes Hungary-é (mexikói lecsó) lett, míg az Aranybogrács-díj Tûzhely Jocó fiam lecsófalodájához (füstölt lecsós báránybordával) került. Esztár lecsókirálya Szécsi Tamás helyi polgármester lett, õ a Fehér Asztal Lovagrend díszserlegét vehette át.
Fried Noémi Lujza
VOLT, VAN, LESZ
AUGUSZTUS
8. reggeliújság
29. hétfõ Kisasszony hava
Köszöntjük Beatrix, Erna nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Józsa.
ÉVFORDULÓK z 1434-ben megszületett Janus Pannonius (eredeti nevén: Csezmicei János) humanista költõ, pécsi püspök (megh. 1472-ben). z 1526-ban meghalt II. Lajos magyar király (szül. 1506-ban). z 1825-ben megszületett Salamon Ferenc, a 19. század második felének egyik jelentõs irodalomkritikusa, történésze, színikritikusa (megh. 1892-ben). z 1915-ben megszületett és 1982-ben ugyanezen a napon meghalt Ingrid Bergman Oscar-díjas svéd filmszínész. z 1938-ban meghalt Karinthy Frigyes író, költõ, mûfordító, kritikus, a 20. századi humorisztikus irodalom egyik megteremtõje (szül. 1887-ben).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 17 oC
NAPPAL: 28 oC
Gyengén felhõs idõre számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 3,9458 lej 4.4568 lej 1 euró 100 magyar forint 1.4408 lej
A NAP VICCEI Hazaérkezik a férj, és újságolja a feleségének: – Képzeld, vettem négy vadonatúj téli abroncsot! – Te szerencsétlen, hiszen nincs is autónk! – Ugyan! Te is hordasz melltartót! z Az asszony veszekszik a férjével: – Vedd tudomásul, ha házasok vagyunk, nincs enyém, nincs tied, csak mienk van. Egyébként mi az istencsudáját keresel ott a szekrényben? – A gatyánkat.
reggeliújság
2016. augusztus 29., hétfõ
Szigligeti Nyári Esték a nagyteremben Tekintettel a közönség irányából érkezõ megkeresésekre, valamint a várhatóan kedvezõtlen idõjárásra, a Szigligeti Nyári Esték programsorozat következõ két produkcióját a szervezõk a Szigligeti Színház nagytermében tartják. Augusztus 30-án, kedden Operettvarázs címmel az operettek és musicalek világába
kalauzolja el az érdeklõdõket Oszvald Marika, Peller Károly és Szendy Szilvi, a budapesti Operettszínház ünnepelt mûvészei. Szeptember 2án a legendás Koós János és lánya, Koós Réka vendégszerepel Nagyváradon, egy bennsõséges hangulatú, családi koncert erejéig. Mindkét elõadásnak a helyszíne a
nagyváradi Szigligeti Színház nagyterme. Az eseményekre jegyek a színház jegypénztárában (nyitva keddtõl péntekig 11-17 óra között, valamint egy órával az elõadások elõtt) kaphatók. A Szigligeti Színház bérletesei kedvezményes áron válthatják meg jegyeiket a Szigligeti Nyári Esték mûsorára.
Kiállításmegnyitó a Tibor Ernõ Galériában Augusztus 30-án, kedden 17 órakor kiállításmegnyitó lesz a nagyváradi Tibor Ernõ Galériában, Kismarjai nyár az örömfestészetben; Örömfestészet a kismarjai nyárban címmel. A Tibor Ernõ Galéria Alapítvány alkotóközössége immár negyedik alkalommal lehetett vendége Bocskai István szülõ-
helyének, Kismarjának. Az idei tábor abban különbözött az elõzõ háromtól, hogy a Kismarja Közösségéért Egyesület az idén nem csak pályázott, de nyert is a Nemzeti Kulturális Alap kiírásából. Az ott készült munkákat mutatják be a tárlaton. A megnyitó programja: a vendégeket köszönti Gavrucza
z Az EKE’91 Nagyvárad – Bihar szeptember 3-án, szombaton gyalogtúrát szervez a Bulz (Csarnóháza)–Bulz-puszta útvonalon. Utazás vonattal. Találkozás szombaton reggel 7 órakor a vasútállomáson az információ elõtt. Túravezetõ Danicska János (tel. 0740/368-628).
Tanszergyûjtési akció kezdõdött A Sulira fel! elnevezésû tanszergyûjtési akció keretében augusztus 22. és szeptember 18. között aki akar, bármilyen tanszert (füzetek, új vagy használt, de jó állapotban levõ iskolatáskák, tolltartók, ceruzák stb.) adományozhat a hátrányos helyzetû gyerekeknek. Az adományokat az RMDSZ körzeteinél vagy a megyei RMDSZ székháznál lehet leadni, de kérésre el is hozzák a szervezõk (kapcsolattartó személy Széll Gabriella).
Meghívó fonóba A Nagyváradi Kézmûves Ház minden szerdán 18–20 óra között fonóba hívja mindazokat, akik szeretnek kézimunkázni, hímezni, kötni, horgolni vagy gyöngyöt fûzni. A résztvevõktõl a szervezõk kérik, hogy vigyék magukkal az éppen aktuális kézimunkájukat és töltsenek el pár kellemes órát hasonló érdeklõdésû emberek társaságában, a hajdani fonók hangulatában. Várják tehát az érdeklõdõket minden szerdán a váradi várban, a Mesterségek utcáján mûködõ mûhelybe. További információ a 0740/904-110 (Pázmán Ida), vagy a 0723/319-468 (Kövér Annamária) telefonszámon.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
Tibor; Pásztor Sándornak, a Bihar megyei tanács elnökének beszéde; zenei betét: Trifán László (gitár) és Kinda Péter (nagybõgõ); köszöntõt mond a kismarjaiak részérõl Petõ F. Béláné, a Kismarja Közösségéért Egyesület elnöke. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak.
Áramszünetek Székelyhídon Az Electrica áramszolgáltató értesíti a lakosságot, hogy a tervezett éves ellenõrzések és javítások miatt Székelyhídon áramszünetekre lehet számítani augusztus 29.–szeptember 2. között a következõ órarend szerint: 29-én 9–15 óra között Székelyhídon a Petõfi Sándor és Libertãþii utcában részlegesen, valamint a Gãrii, Kazinczy Ferencz, Morii, Victor Babeº, Criºului, Dunãrii, 9 Mai, Ierului, Ady Endre, Nicolae Bãlcescu, Tudor Vladimirescu, Emanuil Gojdu, Iosif Vulcan, Fabricii, Mihai Eminescu utcában; 9–15 óra között 30-án és 31-én Érköbölkúton, szeptember 1-jén Hegyközszentmiklóson, 2-án Érolasziban.
Jótékonysági tanszergyûjtés rászoruló családoknak Az iskolakezdés egyre több család számára okoz hatalmas problémát, anyagi megterhelést, ezért Bihar és Hegyközkovácsi tanügyi bizottságának tanácsa – Nagy Petõ Réka tanácsos asszony kezdeményezésére – tanszergyûjtésbe kezd. Augusztus 26. és szeptember 10. között várják az adományokat. A gyûjtésen elsõsorban használható állapotban lévõ iskolatáskákat, tolltartókat, tanszereket, de minden egyéb iskolai felszerelést szívesen fogadnak. Az adományokat a bihari polgármesteri hivatalban adhatják át Barczag Katalinnál, illetve Nagy Petõ Réka tanácsos asszonynál (elérhetõségek telefonon, illetve facebookon, 0745/517-677).
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás, Szõke Mária Magdolna. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 8–16 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Katolikus hírek Szentévi Zarándoklati Nap Nagyváradon Az Irgalmasság Évében a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklatra hívja a híveket a Székesegyházhoz, hogy a megnyitott Szent Kapun átlépve Isten irgalmasságára tekintsenek, és maguk is a megújulás útjára lépjenek. Ezért a szentév ideje alatt, minden hónap elsõ csütörtökje Szentévi Zarándoklati Nap, amikor közös szentmisére várják a zarándokokat az egyházmegye fõtemplomába. A Zarándoklati Napokon Nagyvárad többi templomában elmaradnak az esti szentmisék. Az összeállított programnak megfelelõen a 2016. szeptember 1-én, csütörtökön 18 órakor kezdõdõ ünnepi szentmisére Tasnádról, Tasnádszántóról, Királydarócról és Érmindszentrõl zarándokolnak a hívek a székesegyházhoz. A szentmise fõcelebránsa Böcskei László megyéspüspök, az ünnepi szónok pedig Bodor Zoltán tasnádi plébános lesz.
Szeptember 1. – Imavilágnap a Teremtett Világért A tavalyi évben szeptember elsõ napjára a teremtett világért való imanapot hirdetett meg Ferenc pápa. Hangsúlyozza, hogy a környezetvédelemnek nemcsak pusztán „természeti” jellege van, hanem magában foglal egy valódi, átfogó értelemben vett ökológiát. Ebben elválaszthatatlanul összefonódik a természet iránti aggodalom, a szegények iránti méltányosság, a társadalmi elkötelezettség, de az öröm és a belsõ béke is. Ezen a napon a Nagyváradi Római Katolikus egyházmegye templomaiban is különösképpen erre a szándékra imádkoznak majd a hívek.
Szentségimádás Monospetriben és Magyarpatakon Szeptember elsõ vasárnapján, szeptember 4-én Monospetriben és Magyarpatakon lesz a híveknek lehetõsége az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2016. augusztus 29., hétfõ
KIÁLLÍTÁS z A Vizuális Mûvészetek Galériájában (Republicii utca 15. szám): nagyváradi képzõmûvészek festészeti és díszítõmûvészeti kiállítása (szeptember 8ig). z A nagyváradi vár I épületében: Civilek a Nagy háború emléke ápolásában. A várgalériában: A képíró Zórád. Molnár László József: Retrospektív – grafikák. A multifunkcionális teremben: Niculae Adel festménykiállítása. Az A épület konferenciatermében zenetörténeti tárlat. z A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. z A vármúzeumban (A épület földszint) Tóth István retrospektív egyéni tárlata. A fejedelmi palota alagsorában Szabó Attila fotókiállítása. z A Darvas–La Roche-házban (Rimanóczy/Iosif Vulcan utca 11. szám): a Nagyváradi Egyetem építészmérnöki karán végzett hallgatók diplomamunkái. z Az Euro Foto Art Galériában: Magdó István kiállítása. z A Tavirózsa Fotóklub stúdiótermében (a Fekete Sas-palota épületében) Morvay Szabó Edina fotókiállítása. z A Szigligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca 8. szám) Gavrucza Tibor Érmelléki rapszódia címû jubileumi akvarellkiállítása. z A Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében: Magyari Imre éremkiállítása. z A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége – papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában: Fénykép- és képeslapkiállítás. z Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): A békéscsabai Márvány Mûhely tagjainak tárlata. z A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. z A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Képek párbeszéde. Képzõmûvészeti kiállítás. z A nagyváradi római katolikus székesegyházban egyházmûvészeti kiállítás. z A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. z A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Mihai Eminescu mûvei a könyvtár gyûjteményébõl (hétfõtõl péntekig 8–19 óra között). Az elsõ emeleten: Tavaszi illatok. Gyermekrajzok. z Az Ady Endre Emlékmúzeumban Csinszka-kiállítás. z Az érmihályfalvi könyvtár galériájában a nagykárolyi Bikfalvi Zsolt Learning to Fly (Repülni tanulni) címû fotókiállítása. z A nagyszalontai Arany Palotában: Sárközy Pál festményei és Merczel Péter grafikái. z Az Aurel Lazãr emlékmúzeumban (Nagyvárad, Aurel Lazãr utca 13. szám) festménykiállítás Idõ, legendák és képzeletbeli helyek címmel. Az alkotók: Natalia Maria Silaghi, Alexandra Regina Kéry, Ruxandra Crãiþa Bãltãþescu.
SZÍNHÁZ
KONCERT
Szigligeti Nyári Esték a színház nagytermében
Kamarazene hangverseny
Augusztus 30-án, kedden 20 órától: Operettvarázs. Oszvald Marika, Peller Károly és Szendy Szilvi elõadása. Szeptember 2-án, pénteken 20 órától Koós János és Koós Réka koncertje. z A Szigligeti Nyári Esték elõadásaira jegyek a színház jegypénztárában (nyitva keddtõl péntekig 11– 17 óra között), online, a www.biletmaster.ro oldalon, valamint a szabad helyek függvényében, az elõadások elõtt egy órával a helyszínen is kaphatók.
A Duo Varadiensis (1985) – Lucian Maliþa (hegedû) és Thurzó Sándor József (brácsa) – kamarazene koncertet ad augusztus 31-én, szerdán 19 órától a nagyváradi Sf. Gheorghe templomban, a Széchenyi István tér (Traian park) 20. szám alatt. Mûsoron J. S. Bach, W. A. Mozart, W. Gluck, G. F. Handel, E. Grieg, F. Schubert, J. Pleyel, E. Maconchy, J. Haydn, A. Hacsaturján, R. Farias, R. Schumann, G. Sviridov egy-egy mûve. A belépés ingyenes.
Nyári Színházi Fesztivál a várszínpadon
Szeptember 9-én, pénteken 20 órától: Nejem a neten. Esõs idõ esetén a Szakszervezetek Mûvelõdési Házában. z Bérletek és jegyek árusítása az RMDSZ Independenþei (Kossuth) utcai székházában minden hétköznap 9 és 16 óra között, illetve a Gekko klubban, a T. Vladimirescu utca 40. szám alatt hétköznaponként 17 órától.
06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Halálbiztos diagnózis – ism.; 08.00 Híradó; 08.25 Roma Magazin; 08.55 Domovina – magazinmûsor; 09.25 A természetfil-
mezés kulisszatitkai – magyar ismeretterjesztõ sorozat; 09.40 Váratlan utazás – kan. sor.; 10.30 A hegyi doktor – német sor.; 11.20 Család-barát – magazin; 13.02 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Jamie vidéki konyhája – angol dokumentumsorozat; 14.25 Halálbiztos diagnózis – amerikai krimisorozat; 15.15 A palota ékköve – angol sor.; 16.20 Erdészház Falkenauban – NSZK–osztrák tévéfilmsor.; 17.15 Charly, majom a családban – német sorozat; 18.10 Ridikül – talk show; 19.00 Híradó; 19.35 A hegyi doktor – német sor.; 20.25 Maradj talpon! – vetélkedõ; 21.25 Csak színház és más semmi – magyar filmsorozat; 22.25 A király halála – II. Lajos élete és rejtélyes halála – magyar történelmi dráma; 23.25 No Limit – francia sorozat; 00.30 A szerelem három évig tart – francia–belga vígjáték; 02.10 Utazás egy indiai ashramba – francia–angol dokf.; 03.35 Célkeresztben – am. thriller
kai program
MTV 2
MOZI z Nine Lives – amerikai családi vígjáték (22.20) z Pete’s Dragon 3D – amerikai családi fantasy (11.40, 14.50, 17.10, 18.30) z Sausage Party – amerikai animációs kalandfilm (11) z The Secret Life of Pets 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (11.20, 13.05, 16.45) z War Dogs – amerikai film (12.40, 16.40, 20.30, 22.40)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z Ben Hur 3D – amerikai történelmi film (14.15, 20.15) z Mechanic: Resurrection – thaiföldi akciófilm (15.15, 20.50, 21.35) z Nine Lives – amerikai családi vígjáték (19, 22.50) z Marauders – kanadai akciófilm (13.05, 18.45, 20.55)
z Pete’s Dragon 3D – amerikai családi fantasy (17.10, 18, 19.15) z The Secret Life of Pets 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (12.20, 16.05) z Lights Out – amerikai horror (17.15) z Don’t Breathe – amerikai thriller (18.10, 20) z Sausage Party – amerikai animációs kalandfilm (14.20) z War Dogs – amerikai film (12.05, 22, 23.05) z Hell or High Water – amerikai krimi-dráma (12.20, 16.05) z Collide – angol–német akcióthriller (20) z Tudo Que Aprendemos Juntos – brazil film (14.25, 16.35) z Ice Age 5: Collision Course 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (10.20, 12.15, 14.10) z Suicide Squad 3D – amerikai–kanadai akciófilm (23.05)
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Magányos farkasnak érzi magát, pedig valójában nem az. Keresse mások társaságát! BIKA (április 21.–május 20.) Teljesül a kívánsága, és ezt nem egy tündérnek köszönheti, hanem egy valóságos embernek. IKREK (május 21.–június 21.) Nem ártana, ha jobban meggondolná, hogy kinek mit is mond a munkahelyén. RÁK (június 22.–július 22.) Ma egy magánéleti gondját kellene sürgõsen megoldania. Beszéljen a párjával. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Ha ma túllépi a sebességet, vagy tilosban parkol, akkor biztos lehet a büntetésben. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Ma sokat tehet azért, hogy megõrizze testi-lelki egészségét, megtartsa frissességét.
Duna TV
06.55 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó; 13.39 Idõjárás-jelentés; 13.50 Ma délután; 18.54 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 20.05 Világ – heti külpolitikai magazin; 20.30 Híradó; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 01.05 Záróhíradó; 01.15 Éjsza-
Augusztus 30-án, kedden 21 órától a várszínházban: În inima nopþii, Gavriil Pinte rendezésében. Augusztus 31-én, szerdán 21 órától a várszínházban: În inima nopþii, Gavriil Pinte rendezésében.
z Bad Moms – amerikai vígjáték (14.50) z Barbie: Star Light Adventure – szinkronizált amerikai családi animációs film (10.30, 14) z Ben Hur 3D – amerikai történelmi film (15.30, 19.30, 21.50) z Don’t Breathe – amerikai thriller (11.15, 15.35, 18.50, 20.35) z Ice Age: Collision Course 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (10.50, 12.35, 14.25) z Lights Out – amerikai horror (17.50) z Marauders – kanadai akciófilm (13, 17.20, 19.20, 21.20) z Mechanic: Resurrection – thaiföldi akciófilm (12.05, 13.35, 16.10, 18.05, 20, 22) z Suicide Squad 3D – amerikai–kanadai akciófilm (15, 20.45, 22.55)
9.
MTV 1
Iosif Vulcan Társulat
Lotus Center Cinema Palace
reggeliújság
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Jól teszi, ha mielõbb lerendez bizonyos családi ügyeket. Elkerülheti a sértõdéseket. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Nem kellene minden mértéket meghaladóan költekezésekbe bocsátkoznia. NYILAS (november 22.–december 21.) Véletlen fültanúja lehet valaminek, ami nem igazán önre tartozik. Hallgatni arany! BAK (december 22.–január 20.) Változtathat ma a munkáján, de nem biztos, hogy az álmai állását máris megkapja. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) A pénz nem boldogít, de ha az anyagiak terén túl nagy a káosz, akkor viszont igen. HALAK (február 21.–március 20.) Váratlanul felbukkanhat az életében egy olyan ember, akivel valaha jó barátok voltak.
05.45 Pestbeszéd – magyar dokumentumsorozat; 06.10 Mennyei kötelék – német filmsorozat; 07.00 Rajzfilmek, animációs sorozatok; 13.20 Nálatok, laknak állatok? – német sorozat, 1. rész; 13.50 Rajzfilmek, animációs sorozatok; 21.05 Az élet megy tovább – brazil romantikus sorozat; 22.00 Én vagyok itt; 23.35 Melissa és Joey – amerikai vígjátéksorozat; 00.30 Az A38 Hajó színpadán; 01.25 Az élet sava-borsa – lengyel tévéfilm; 02.15 Én vagyok itt – magazinmûsor; 03.45 Melissa és Joey – amerikai vígjátéksorozat; 04.30 Kulisszák mögött – az A38 hajón
RTL Klub 05.00 Fókusz – ismétlés; 05.35 Story Extra – ismétlés; 06.00 Barátok közt – ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó; 09.05 Fókusz; 09.40 Story Extra – ismétlés; 10.15 Asztro-show; 11.15 Top Shop; 12.50 Street Kitchen – ismétlés; 13.25 Döglött akták – amerikai krimisorozat; 15.30 Éjjel-nappal Budapest – ismétlés; 16.50 Isten áldjon, Esperanza! – argentin romantikus sorozat; 17.55 Story Extra – sztármagazin; 18.25 Fókusz; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Nyerõ Páros; 20.05 Éjjel-nappal Budapest; 22.20 Barátok közt – magyar sorozat; 23.05 Dr. Csont – amerikai krimisorozat; 00.00 RTL Klub-híradó; 00.35 Nyomtalanul – amerikai krimisorozat; 02.40 A zöld íjász – amerikai akciófilm-sorozat; 03.35 Dr. Csont – amerikai krimisorozat; 04.20 Gálvölgyi-show
TV 2 05.35 A szépség és a szörnyeteg – amerikai misztikus sorozat; 06.15 Hungerõ; 07.10 Red Carpet Sztárok testközelben – sztármagazin, ismétlés; 07.20 Mokka; 10.20 Stahl konyhája – ismétlés; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.30 Aktív; 14.00 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat; 14.35 Knight Rider – amerikai akciófilm-sorozat; 15.40 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat; 16.45 María – mexikói sorozat; 17.50 Megtört szívek – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Ezek megõrültek! – magyar szórakoztató mûsor; 21.40 Star Academy – magyar reality show; 23.25 Terminál – amerikai vígjáték; 00.15 Red Carpet – Sztárok testközelben; 02.25 Tények Este; 03.05 Aktív – ismétlés; 03.25 Sportos – magyar sportmûsor; 03.30 Ezo.TV; 04.30 Zsaruvér – amerikai krimisorozat
SPORT
10. reggeliújság
Újabb vereség után biztos az edzõváltás
Vereséggel kezdett a bajnok VSK-ESK
Harmadszor szenvedett vereséget a másodosztályban a Nagyváradi Luceafãrul labdarúgócsapata, amely szombaton a Bukaresti Juventust fogadta a váradszentmártoni stadionban. A találkozón még Florin Farcaº (a szerdán elszenvedett vereség után lemondott tisztségérõl, de a Juventus ellen még leült a kispadra) irányította a váradi piros-kékeket, akik gólhelyzetek sokaságát dolgozták ki az ellenfél kapuja elõtt, de nem sikerült betalálniuk, míg a fõvárosiak a 73. percben ellentámadásból voltak eredményesek, így értékes három ponttal távoztak Biharból. A meccs végén megerõsítette távozását Florin Farcaº vezetõedzõ, akit egy szintén váradi gyökerekkel rendelkezõ szakvezetõ, Erik Lincar követhet majd a Luceafãrul kispadján. Az információt egyelõre még nem erõsítette meg a klub, de a szombati meccs után már errõl beszéltek a szentmártoni stadiont elhagyó nézõk, akik az elmúlt két meccshez hasonlóan a lelátón látták a fiatal szakvezetõt.
Statisztika Nagyváradi Luceafãrul– Bukaresti Juventus 0–1. Szetnmártoni stadion, 600 nézõ, gólszerzõ: Carabela (73.). A Luceafãrul összeálltása: Goia – Balea, Fl. Ilie, Hlinca, I. Ban – Nogo (75., Sorian), Bedea (78., D. Costea) – C. Roºu, Þegle, Balla (67., Cr. Cigan) – Arnãutu. Edzõ: Florin Farcaº. A Juventus összeállítása: Stoian – Beþa, Morariu, Wallace, V. Dima – Fl. Cazan (87., Nica), V. Bãrbulescu, L. Bãjenaru (77., A. Ilin), Carabela – Cãlinþaru (46., Mihãescu), V. Buhãescu. Edzõ: Daniel Opriþa. Játékvezetõk: Florin Andrei (Marosvásárhely) – Székely Iulian, Petricã Câmpeanu, Nicolae Lunca (tartalékbíró) – mindannyian Kolozsvár.
Florin Farcaºt Erik Lincar követheti a Luceafãrul kispadján
Szövetségi megfigyelõ: Dan Jiga (Beszterce) és Adrian Lucaci (Arad).
Sorsoltak a harmadosztályban Az ötödik csoportba került Bihar megye egyetlen harmadosztályú gárdája, a Fugyivásárhelyi SK a 2016-2017-es idényben. A vásárhelyiek idegenben kezdik a bajnokságot a Máramaros megyei újonc Sülelmedi (Ulmeni) Viitorul vendégeként. A hétvégén sorra kerülõ nyitóforduló további mérkõzései: Radnóti SK–Marosvásárhelyi ASA II, Szászrégeni Avântul–Kudzsiri Metalurgistul, Besztercei FC–Zsuk FC, Pusztadaróczi Recolta–Lénárdfalvi (Receai) Comuna, Medgyesi Gaz Metan II–Kolozsvári Sãnãtatea, Hermannstadt (Nagyszebeni) FC–Zilahi FC. A Dési Unirea szabadnapos. A vásárhelyiek elsõ hazai pályás ellenfele a szászrégeni gárda lesz.
További focieredmények A másodosztály negyedik fordulójában: Clinceni–Târgoviºtei Chindia 0–2, Suceava–Baloteºti 4–1, Resica–Arad 0–1, Mioveni–Tatrang 1–0, Pankota–Olimpia 0–9, Luceafãrul–Juventus 0–1, Afumaþi– Sepsi OSK 1–1, Brãila–Temesvár 4–1, Brassó–Cãlãraºi 3–0.
Gólgazdag meccsen kapott ki a Nagyszalontai Olimpia VSK a megyei elsõ osztályban
A mai program: Rm. Vâlcea– Berceni (18 óra, Digi Sport 1). Következik (szeptember 3–4.): Sepsi OSK–Clinceni, Juventus–Afumaþi, Olimpia–Luceafãrul, Baloteºti–Brãila, Cãlãraºi–Pankota, Arad– Mioveni, Chindia–Rm. Vâlcea, Berceni–Suceava, Temesvár–Resica, Tatrang–Brassó. A megyei elsõ osztály (negyedik liga) második fordulójának szombati találkozóin: Váradi Universitatea–Diószegi SK 3–2, Mihályalva–Mácsapuszta 0–2, Nagyszalonta–Vaskohsziklás 3–4, Élesd– Belényes 1–4, Cécke–Gurány 7–3. A Váradszentmárton–Fugyivásárhely II, a Madarász– Hegyközpályi és a Biharszentadrás–Bors meccsek tegnap, lapzártánk után értek véget. A megyei másodosztály (ötödik liga) pénteki mérkõzésén: Papfalva–Barátka 4–2, szombaton: Székelyhíd–Bihorul Sportiskola 3–0, Bihari Földvár–Tulka 0–0. A román elsõ osztály hatodik fordulójában: Chiajna– Jászvásár 0–0, Dinamo–Medgyes 1–1, Temesvár–Kolozsvár 1–1, Tg. Jiu–Steaua 0–1. A Craiova–Konstanca és a Giurgiu–Voluntari találkozók lapzártánk után értek véget. A mai program: Botosani–Marosvásárhely (21, Digi Sport 1). Az élen: 1. Steaua (12 pont), 2. Dinamo (12), 3. Craiova (9, gólarány: 9–7), 4. Tg. Jiu (9, 6–4).
A román másodosztály állása 1. Chindia 2. Arad 3. Juventus 4. Brãila 5. Afumaþi 6. Olimpia 7. Sepsi OSK 8. Brassó 9. Mioveni 10. Clinceni 11. Tatrang 12. Suceava 13. Cãlãraºi 14. Baloteºti 15. Rm. Vâlcea 16. Luceafãrul 17. Temesvár 18. Berceni 19. Resica 20. Pankota
4 4 4 4 4 4 4 3 4 4 4 4 3 4 3 4 4 3 4 4
2016. augusztus 29., hétfõ
4 3 3 3 2 2 2 2 1 2 2 2 1 1 0 1 0 0 0 0
0 1 0 0 1 1 1 1 1 0 0 0 1 1 3 0 1 0 0 0
0 0 1 1 1 1 1 0 1 2 2 2 1 2 0 3 3 3 4 4
8–3 12 8–2 10 23–2 9 8–5 9 20–4 7 15–2 7 11–4 7 5–3 7 3–4 7 20–6 6 6–4 6 8–9 6 5–2 4 6–7 4 3–3 3 2–4 3 6–11 1 1–9 0 0–12 0 0–50 0
Nagyszebenben járt a hétvégén a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata a Tordai Elemér Emléktornán. Ez volt a bajnokcsapat elsõ erõfelmérõje az új idény elõtt. Az elsõ mecscset három negyeden át irányították a váradiak (a nagyszünet elõtt 15 ponttal is vezettek), ám a hajrában mégis a Piteºti-i BCMU bizonyult jobbnak 91–82-re. A VSK legeredményesebb játékosai Martin Zeno (23 pont), Branko Mirkovics (19), Titus Nicoarã (13) és Sean Denison (12) voltak. A találkozón nem lépett pályára a sérülésbõl lábadozó Andrei Mandache, a beteg Rareº Paºca, a szerb Zsarko Csomagics (a csapat hatodik légiósa) és a még juniori Daniel Tãmãsdan. A második meccsen a Craiovai SCMU volt az ellenél, a váradiak magabiztosan, 78–64-re nyertek. Sean Barnette 16, Martin Zeno 12, Titus Nicoarã pedig 11 pontot dobott a találkozón, így a harmadik hely megszerzéséért léptek pályára tegnap, lapzártánk után. Az ellenél a Marosvásárhelyi KK volt, amelynek idén a váradi csapatkapitánya lesz, Lázár László személyében. Az emléktorna döntõjét a házigazda szebeniek vívták a pitestiekkel, míg az ötödik helyért a Bukaresti Dinamo és a craiovai csapat küzdött meg egymással.
Két nap után egy gyõzelem és egy vereség volt a váradiak mérlege a szebeni tornán
A Steaua és a bajnok Astra is az Európa-ligában szerepel Óriási meglepetésre, idegenben sikerült kiharcolnia a továbbjutást a román bajnok Giurgiui Astra csapatának az Európa-ligában. A Duna partiak 1–0-ra legyõzték az angol West Ham Unitedot, ezzel felkerültek a második számú európai kupa fõtáblájára, ahol a Bajnokok Ligája selejtezõjébõl érkezõ Bukaresti Steaua is ott lesz. A csoportkörben a két román résztvevõ nehéz, de nem legyõzhetetlen ellenfeleket kapott. Az alábbiakban a két kupa csoportbeosztásait olvashatják. BL-fõtábla, A csoport: PSG, Arsenal, Basel, Ludogorec (a váradi Keserû Claudiu csapata); B csoport: Benfica, Napoli, Dinamo Kijev, Besiktas; C csoport: Barcelona, Manchester City, Mönchengladbach, Celtic; D csoport: Bayern München, Atlético Madrid, PSV, FK Rosztov; E csoport: CSZKA Moszkva, Bayer Leverkusen, Tottenham, AS Monaco; F csoport: Real Madrid, Borussia Dortmund, Sporting CP, Varsói Legia; G csoport: Leicester City, Porto, FC Bruges, FC Koppenhága; H csoport: Juventus, Sevilla, Lyon, Zágrábi Dinamo. Az Európa-liga résztvevõi, az A csoportban: Manchester United, Fenerbahce, Feyenoord, Zorja Luganszk; a B csoportban: Olympiakosz, APOEL, Young Boys, Asztana; a C csoportban: Anderlecht, Saint-Étienne, Mainz, Qabala; a D csoportban: Zenit (Mircea Lucescu csapata), AZ Alkmaar, Maccabi Tel-Aviv, Dundalk; az E csoportban: Viktoria Plzen, AS Roma, Austria Wien, Giurgiui Astra; az F csoportban: Athletic Bilbao, Genk, Rapid Wien, Sassuolo; a G csoportban: Ajax, Standard Liege, Celta Vigo, Panathinaikosz, a H csoportban: Sahtior Donyeczk, Braga, Gent, Konyaspor, az I csoportban: Schalke, Salzburg, FK Krasznodar, Nizza, a J csoportban: Fiorentina, PAOK, Liberec, Qarabag; a K csoportban: Inter, Sparta Praha, Southampton, Hapoel Beer Seva, az L csoportban: Villarreal, Bukaresti Steaua, FC Zürich, Osmanlispor.
HIRDETÉS
2016. augusztus 29., hétfõ
reggeliújság
INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó 4. emeleti, 33 nm-es garzonlakás 21.000 euróért, Decebal-Bãlcescu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó földszinti, javított garzonlakás, Grãdinarilor utca. Telefon: 0259/477774.
MOST!*
Eladó elsõ emeleti, kétszobás, 60 nm-es lakás utcára nézõ ablakkal, 32.000 euróért, a Holdas templom környékén. Telefon: 0788/207-020.
Eladó kétszobás, elsõ emeleti, AN típusú, 62,19 nm-es blokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej
Háromszobás Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás 41.500 euróért, Cantemir-Electrica. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PC típusú, 63,58 nm-es blokklakás a Velence negyedi piacnál, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PB típusú, 65 nm-es blokklakás 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/437-571.
Vidéki ház Eladó Mezbajon sürgõsen kertes ház a fõutcán. Tel.: 0770/819-552.
Telek Eladó 90 nm-es ház pirosban 116 nm-es telekkel, nagy utcafronttal, 53.000 euróért, Iuliu Maniu övezet. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó 122 nm-es ház pirosban 363 nmes telekkel, 58.000 euróért, Calea Clujului-Plastor. Telefon: 0788/207-020.
Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
KERES Lakrész Sürgõsen vennék egy kétszobás, 46-50 négyzetméteres, központifûtéses lakrészt (két-három családdal) a központban vagy egy kisebb magánházat. Tel.: 0749/453-131.
ALBÉRLET KÍNÁL
Eladó Szentjánoson 125 nm-es, 2012ben befejezett ház, 239 nm-es telekkel, 59.500 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Kiadó kisméretû, egyszobás lakás a központban 30 euróért. Tel.: 0770/152209.
Eladó 490 nm-es (17,5 m utcafront) házhely Nagyvárad és Szentandrás között, köves út, villany, 9500 euróért. Telefon: 0788/201-020.
Kiadó kétszobás felszerelt, bútorozott tömbházlakás a Decebal híd környékén. Tel.: 0753/023-899.
Eladó 600 nm-es (16 m utcafront) házhely Biharpüspökiben, köves út, villany, 12.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 27–29. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Bihardiószegen Újváry Tamás (tel.: 0748/159-821), Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre.
JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való mindenfajta alkatrész. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
Eladó kétszobás, 70 nm-es lakás utcára nézõ ablakokkal a nagyváradi vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare-Penny. Telefon: 0788/ 207-020.
Hirdetésfelvétel vidéken
FIZESSEN ELÕ
Kétszobás
Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Hihetetlen, de igaz! Sunita csodatevõ Nagyváradon tartózkodik. 100 százalékos garanciát vállal minden probléma megoldására. Õ itthon és külföldön arról híres, hogy a legbonyolultabb eseteket sikeresen megoldotta rövid idõ alatt, Istentõl kapott csodatevõ erejével. Iosif szívbõl köszöni, hogy meggyógyította egy kezelhetetlen betegségbõl, ami sok éve kínozta. István õszintén köszöni, hogy felvirágoztatta üzleti vállalkozását és megszabadította a csõdtõl. Ilona ezerszer köszönetet mond azért, hogy 2 évi különélés után ismét összehozta férjével. Maria nem talál szavakat a hálára, hogy fiát kigyógyította epilepsziájából. Eva ezúton köszöni, hogy feloldotta a rá szórt átkot és varázslatot. Forduljanak hozzá bizalommal minden bajukkal, és százszázalékos megoldást találnak. Telefon: 0744/971-673, Sunita. (X)
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Bútorok Eladó ruhás-vitrines szekrény, kihúzhatós ágy, asztalok, fotelek, szõnyeg. Tel.: 0770/123-181. Eladó vitrines szekrény nippekkel együtt. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
Háztartási cikkek Eladó olcsón késkészlet, 6 személyes étkészlet, új konyhai bárd és klopfoló. Telefon: 0359/179-348, érdeklõdni 14 óra után.
KERES Háztartási cikkek Vennék gyümölcscentrifugát. Telefon: 0359/179-348 (17 órától). Veszek konyhamérleget. Tel.: 0359/179348 (17 órától).
Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020.
Vásárolnék olcsón, esetleg ajándékba elfogadnék használaton kívüli, de mûködõ televíziót. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207-020.
Elfogadnék ajándékba vagy vennék olcsón használt hûtõszekrényt. Tel.: 0359/ 179-348.
Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/207020. Kiadó ötszobás, bútorozott tetõtéri (penthouse) blokklakás új blokkban a Luceafãrul negyedben, 1200 euró+tva. Telefon: 0788/207-020.
11.
EGYÉB KÍNÁL Eladó varrógép, hifitorony, masszírozó (sok programmal), ebédlõkészlet, kerek asztal, fotel, kerek székek. Tel.: 0771/ 343-953.
Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, kisebb-nagyobb balták, kalapácsok, többfajta reszelõ. Telefon: 0359/179-348 (14 órától). Eladó féktárcsa, felnik, új ventilátorszíj, 5 db hengerfejpakolás, vadonatúj benzinpumpa és 4 db kerék 1310-es Daciához. Tel.: 0359/179-348, 14 óra után. Eladó vasfûrész, csillagkulcsok, villáskulcsok olcsón. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladó 10 és 5 méteres, orosz, automata, új mérõszalag. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
KERES Festményeket, könyvtárhagyatékot, bútorféléket, porcelántárgyakat, órákat, szódásüvegeket is vásárolok. Tel: 0757/854-294.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Tel.: 0772/033990. Mûanyagredõny, alumíniumredõny, szalagfüggöny, termopan ajtó/ablak készítését vállalom. Tel.: 0740/570-225, 0742/ 768-154.
KERES Keresek egy megbízható, komoly hölgyet (lehet nyugdíjas is), aki kétszer egy héten bevásárol, segít a háztartásban (gondviselést is vállal). Telefon: 0359/ 179-348, érdeklõdni 14 óra után.
MUNKAHELY KÍNÁL Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493. Személyszállító cég keres sofõröket (D kategória) Székelyhíd, Nagykágya környékén. Tel.: 0744/578-663.
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak augusztusban és szeptemberben érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
A nézõk 56-os emlékeit elmesélõ mûsor indul Hétfõn kezdõdik „Az én ‘56om“ mûsor az M1-en, a Dunán és Duna World-ön. Siklósi Beatrix, az MTVA nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek fõszerkesztõje az M1-nek vasárnap adott nyilatkozatában elmondta, hogy a mûsor háromperces részei mellett, amelyek naponta lesznek láthatók, késõbb tízperces változatot is bemutatnak, és a Kossuth Rádióban is hallhatók majd interjúk. Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján az MTVA „Az én ‘56-
om“ címmel felhívást intézett a világ magyarságához, amelynek keretében kérték azok jelentkezését, akiknek bármilyen személyes története, fotója, tárgya van, amely az 1956-os forradalomhoz kapcsolódik. A közmédia ezeken a személyes történeteken keresztül is szeretné bemutatni a szabadságharc ezernyi, életeket és sorsokat befolyásoló eseményét. Az MTVA felhívására eddig 600-an jelentkeztek, közülük válogatták ki az adásba kerülõ történeteket a szerkesztõk.
Az 1956-os forradalom és szabadságharcról szóló történetek mellett személyes tárgyak és fényképek is érkeztek a csatornához, amelyeket be is mutatnak. Siklósi Beatrix ismertetése szerint a fentieken kívül december végéig láthatják a nézõk az 56 másodperces bejátszásokat, amelyeket az MTI-nek a forradalom idején „titkosított“ híreibõl állítottak össze. „Az én 56-om“ sorozat egész évben fut majd a közszolgálati csatornákon.
Újra divatban vannak a 30-as évek férfi frizurái A 30-as években az urak meglepõen hasonlóan gondolkoztak a mai férfiakhoz: rövid és könnyen formázható legyen a frizura. A stílusok nem sokat változtak az elõzõ évtizedhez képest, viszont a praktikus szempontok elõtérbe kerültek.
OLDALRA FÉSÜLT. Míg a 20-as
években fõleg a középen elválasztott frizurát kedvelték, a 30-as évekre rájöttek, ha oldalt választják el, sokkal több lehetõség adódik a frizura variálására. Lényeg, hogy megtalálja az arca jobbik, fotogénebb oldalát és fésülje arra a haját.
HÁTRAFÉSÜLT FRIZURA. Ez a
megjelenés nagyon népszerû volt a 30-as években. Lényege, hogy mindig vizes hatású legyen a haja, azaz elõ a zselékkel, és ritka fogú fésûvel formázza a haját hátrafelé. Lehet erõsen felnyírt, nagy hosszkülönbséggel oldalt és felül. Ez a frizura nem egy hétköznapi viselet, érdemes olyan alkalma-
2016. augusztus 29., hétfõ
Lakatot tesznek Fásy Ádám mulatójára a Sláger TV-n A Sláger TV idõben felkészíti az elkerülhetetlenre Fásy Ádám rajongóit. A zenecsatorna csütörtökön bejelentette, hogy már csak november 30-ig lesz látható náluk a Fásy Mulató és a Zeneexpressz. „A Sláger TV folyamatos megújulásának keretein belül idén télre lekerülnek a csatorna képernyõjérõl Fásy Ádám mûsorai. A Fásy Mulató, illetve a Zeneexpressz – Fásy Ádám címû mûsorok sugárzására vonatkozó szerzõdés ugyanis 2016. november 30-án megszûnik, amelyet a gyártó jogtulajdonos és a Sláger TV sem kívánt meghosszabbítani” – olvasható a csatorna közleményében. A Zeneexpressz címû mûsor csütörtök és szombat esténként lesz látható november végéig, a Fásy Mulató felvételei pedig hétfõn és szerdán. Utána meg, ki tudja, hol térhet vissza Fásy Ádám, aki tulajdonképpen valami egyedit teremtett mûsoraival, bár ezt sokan, sokféle jelzõvel illették már. Régóta ismert, kevésbé ismert és egyáltalán nem ismert fellépõk egyaránt szórakoztattak Fásy Ádám csapatában, beleértve magát a házigazdát és annak lányát, Zsülikét is.
JÓ ÉTVÁGYAT! Zakuszka
Oldalra fésült
Laza frufru
kat választani, amikor kiöltözik, mert szmokinghoz és frakkhoz nagyon jól mutat.
LAZA FRUFRU. Ebben az évtizedben jelent meg a férfi frufru, azaz a lazán oldalra fésült, kissé a homlokra esõ frizura. Lényegében ez is kicsit vizes hatású, könnyed szerkezetû stílus, ami tökéletes minden napra. Szárítsa formára és használjon kevés zselét a formázáshoz. SZÁRAZ HÁTRAFÉSÜLT. Em-
lékszünk, hogy nagypapáink mindig ezt a frizurát hordták? Mert ez a 30-as években tûnt fel. Az elvékonyodott, ritka és
Klasszikusan hullámos
sérülékeny hajú férfiaknak kifejezetten jól áll ez a stílus, hiszen õk nem választhatnak vizes hatású frizurát. Szárítsa hátra a haját, használjon nagyon kevés hajolaj permetet és lágy szõrû kefével finishelje a hajat.
KLASSZIKUSAN HULLÁMOS. A 30-as évekre megmaradt valamennyi a 20-as évek Marcell hullámjából, de sokkal lazább textúrát kapott, mint 10 évvel korábban. Ezzel máris más megjelenést kapunk, mintha a nagyon vizes, lenyalt formát választanánk. Itt lehet frufru, oldalra fésült, vagy például hátrafelé, a lényeg, hogy megtartsuk a hullámot.
A zöldséges krém kenyérre kenve fantasztikus, a zakuszka ízekben és vitaminokban is gazdag. Próbálja ki, mi sül ki a napérlelte paradicsom, a szabadföldben termõ paprika és a padlizsán találkozásából. A nyár vége a zakuszka készítésére a legalkalmasabb. Hozzávalók 12 dl-hez: 2 padlizsán, 6 kápia paprika, 2 fej vöröshagyma, 1,5 dl sûrített paradicsomlé, 1,5 dl olaj, 2 babérlevél, 1 teáskanál cukor, só, bors, csipet chili. Elkészítés: Egy tepsit béleljen ki sütõpapírral, rakja rá a padlizsánt és három kápia paprikát, majd süsse puhára a sütõben 180 fokon körülbelül 30 perc alatt. Az eredeti recept szerint sütõlapon vagy parázson kell sütni a zöldségeket. Ha kész, még forrón pucolja meg a padlizsánt. Hogy ne égesse meg, az ujjait elõtte mártsa hideg vízbe. A sült paprikákat kicsit sózza meg, és tegye zacskóval betakart tányérba. Hagyja állni egy kicsit, majd könnyedén húzza le a héját. A maradék három kápia paprikát és a hagymát konyhai robotgéppel aprítsa fel (vagy húsdarálón darálja le). Egy lábosba öntsön olajat, majd rakja bele a hagymás-paprikás keveréket, sózza meg, és kis lángon dinsztelje 10–15 percig. Tegye hozzá a felaprított padlizsánt és a sült paprikát, öntse hozzá a paradicsomlevet. Fûszerezze babérlevéllel, borssal, sóval, chilivel, kevés cukorral, és fõzze öt-hat percig, utána kapcsolja le a lángot. Hidegen, kenyérre kenve fogyassza.
A NAP KÉPE Mégis kellene, hogy hívjanak egy, a facsemetékhez is értõ szakembert a nagyváradi önkormányzat illetékesei, ha már fákat ültetnek. A rogériuszi piac elõtt levõ terecskén a pár hete elültetett négy facsemetébõl ugyanis kettõ máris elszáradt. Kép és szöveg:
Szõke Mária
Hirdetés