A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI
Pályaképek és önvallomások
Imre Samu (1917–1990)
ELTE Fonetikai Ranszék 1994
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
ISBN 963 462 938 5
Copyright: Bolla Kálmán
9421735 AKAPRINT Nyomdaipari Kft,, Budapest F.v,: Dr. Héczey Lászlóné
IMRE SAMU VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL 1917. október 31-én születtem Felsőőrben, mai nevén Oberwartban. Itt jártam elemi iskolába, majd a pápai református gimnáziumban érettségiztem 1937ben, s a debreceni egyetemen szereztem tanári oklevelet magyar–latin szakból, 1942-ben. De már mint ötödéves egyetemi hallgató a kolozsvári egyetem Magyar Tanszékére kerültem díjas gyakornoknak 1941-ben, ahol még tanári oklevelem megszerzése előtt le is doktoráltam. S még ebben az évben, 1941 végén intézeti tanárrá neveztek ki az Erdélyi Tudományos Intézetbe. 1942 őszén sorkatonai szolgálatra vonultam be. Negyvennégy májusában a keleti frontra vezényeltek, s 1945 januárjában szovjet hadifogságba estem. A fogságból 1948 augusztusában érkeztem haza, s tanárként különböző beosztásokban, különböző munkahelyeken dolgoztam, míg 1951 szeptemberében a Nyelvtudományi Intézetbe kerültem. Azóta is itt van a munkahelyem. Amikor az egyetemre beiratkoztam, nem gondoltam, hogy nyelvész leszek. Hogy mégis az lettem, annak két, tőlem teljesen független oka van. Az egyik az, hogy Felsőőrben, ebben a nagyon érdekes, nagyon színes, nyelvileg nagyon érdekes, nagyon színes községben születtem. A másik pedig az, hogy egyetemi hallgató koromban Csűry Bálint, a neves nyelvjáráskutató volt a debreceni egyetem nyelvészprofesszora. Az ő hatására, mondhatnám azt is, hogy enyhe nyomására kezdtem a nyelvjárásokkal foglalkozni. S hogy talán nem is egészen eredménytelenül, azt mutatja az, hogy még egyetemi hallgató koromból tizenhárom publikációm került ki, mintegy 250 nyomtatott lapnyi terjedelemben. Köztük két, viszonylag nagyobb méretű tanulmány is a felsőőri földművelés, illetőleg a kolozsvári fazekasság szókincséről. A katonáskodás, illetőleg a hadifogság miatt azonban nyelvészeti munkásságom elég hosszú időre megszakadt, s körülbelül tíz év múlva, a Nyelvtudományi Intézethez kerülve, kezdtem újra nyelvészettel foglalkozni. Itt bekapcsolódtam a nyelvatlasz munkálataiba, kezdtem nyelvtörténeti kutatásokat végezni. Ennek legjelentősebb eredménye A Szabács viadala című monográfiám, amelynek – úgy gondolom – elég sok irodalomtudományi, történettudományi vonatkozása is van a nyelvészeti mellett. Végeztem leíró nyelvtani kutatásokat. Az akadémiai leíró nyelvtannak több része tőlem származik, s ebben az időben megjelent több nyelvhelyességi cikkem is. Az elmúlt másfél évtizedben azonban elsősorban a nyelvjáráskutatással foglalkoztam. Deme Lászlóval közösen megszerkesztettük a Magyar Nyelvatlasz anyagának hat kötetét és a magyar nyelvatlasz elméleti, módszertani kérdéseiről összeállított tanulmánygyűjteményt.
Az atlaszhoz szorosan kapcsolódik A mai magyar nyelvjárások rendszere című munkám is. Ezzel szereztem meg a nyelvészeti tudományok doktora címet, és úgy gondolom, hogy ez egyéni kutatómunkámnak a legjelentősebb alkotása eddig. Közben azonban nem lettem hűtlen első szerelmemhez, a felsőőri nyelvjáráshoz sem, s megjelent A felsőőri nyelvjárás című munkám és a Felsőőri tájszótáram. Ez a két munka nem csupán szubjektív okokból kedves nekem, azért mert, Radnóti szavait idézve: messzeringó gyermekkorom világát idézi. Hanem azért is, mert úgy érzem, hogy talán még sikerült megmentenem a teljes veszendőbe menéstől a magyar nyelvnek egy igen érdekes, nagyon archaikus színfoltját, a felsőőri nyelvjárást. Ez a nyelvjárás ugyanis gyakorlatilag – már azt mondhatnám – szinte teljesen a múlté. Felsőőr teljesen elnémetesedőben van. Az utóbbi 5-6 évben az intézetvezetésből rám háruló feladatok, a Magyarok Világszövetsége keretében az Anyanyelvi Mozgalom néven folyó munka és egyéb más szervezési tevékenység elég sok időmet leköti. És ez bizony lassan már kezd érződni tudományos publikációim számán. Ennek ellenére vannak azonban terveim, elképzeléseim, s ezeket röviden úgy foglalhatnám össze: a nyelvatlasz egy olyan kincsesbánya, amely szinte felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű lehetőséget ad a dialektológus és a nyelvtörténész számára egyaránt. A jövőben, egyebek mellett, elsősorban ebből a kincsből szeretnék minél többet felszínre hozni. A felvétel 1976. február 4-én készült.
IMRE SAMU PUBLIKÁCIÓINAK JEGYZÉKE 1940. Felsőőr helynevei. Debrecen, 36 p. + 1 térkép. (Dolgozatok a debreceni Tisza István Tudományegyetem Magyar Népnyelvkutató Intézetéből 8. és MNNy II, 147─80.) 1941. A felsőőri földművelés. Debrecen, 100 p. (Dolgozatok a m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetéből 3. és in: A debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézete Dolgozatai 22. 107─202.) A kolozsvári fazekasság műszókincse. In: Erdélyi Tudományos Intézet 1940─41. évi évkönyve, 47─118. 1942. Az é hangok állapota a felsőőri nép nyelvében. Kolozsvár, 18 p. (Dolgozatok a m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetéből 6. és MNNy III, 115─29.) A kolozsvári fazekasság műszókincse. Kolozsvár, 74 p A -nek rag érdekes használata a felsőőri népnyelvben. MNy XXXVIII, 136–8. Fölöstöm: Fürstenfeld. MNy XXXVIII, 290. A felsőőri nyelvjárás ismeretéhez. MNy XXXVIII, 310–1. 1943. Német kölcsönszók a felsőőri magyarság nyelvében. Dolgozatok a m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetéből 13. Kolozsvár, 16 p. Megjelent: MNNy IV, 183─95. 1952. Másodanyag és hulladék. Nyr LXXVI, 337–9. Elhomályosult összetételek a felsőőri nyelvjárásban. MNy XLVIII, 234–6. Kálmán Béla: A mai magyar nyelvjárások. Nyr LXXVI, 370–2. (Ism.) 1953. Helyes-e és hogyan helyes az összes használata? MNy XLIX, 156–65. Többi, többiek. Nyr LXXVII, 212–8. Nyelvatlaszgyűjtő úton Csehszlovákiában. MNy XLIX, 229–31. Társszerző: Kálmán Béla. A határozott névelő használata a Bécsi Kódexben. MNy XLIX, 348–59.
A szlovákiai nyelvatlaszgyűjtő út néhány nyelvészeti tanulsága. MNy XLIX, 514–23. Társszerző: Kálmán Béla. A magyar nyelvtudomány ötéves terve. Fáklya, március 1954. Még néhány szó az összes használatához. Magyar Nemzet márc. 7. A szlovákiai nyelvatlaszgyűjtés tájszóanyaga. MNy L, 212–21, 501–6; MNyj IV, 173–99. Társszerző: Kálmán Béla. Szaka. MNy L, 157–9. Álmodom valakivel vagy valakiről? Nyr LXXVIII, 184–7. Megjegyzések Bakos Ferencnek „A szocializmus építésének kifejezései a romániai magyarok nyelvében” című cikkéhez. Nyr LXXVIII, 393–8. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának vitája a leíró nyelvtan tárgyáról és felosztásáról. MNy L, 1–17. Társszerző: Herman József. 1955. A gyűjtött anyag nyilvántartása és térképek írása. In: A Magyar Nyelvatlasz munkamódszere. Szerk. Bárczi Géza. Budapest, 184–210. Nyelvemlékek a XVI. század közepéről. MNy LI, 239–43. Hibaigazítás: MNy LII, 528. p. Újabb szlovákiai nyelvatlaszgyűjtő útjaink nyelvészeti tanulságai. MNy LI, 503–11. Társszerző: Kálmán Béla. 1956. A Szabács Viadala hitelességének kérdéséhez. MNyTK 92, Budapest, 15─20. Megjelent: Pais Emlékkönyv 592─8. ( A "Szabács Viadala" eredeztetésének kérdéséhez címmel.) Hibák a határozott névelő használatában. In: Nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 237–42. Átdolgozva: Iskolai Nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 1959, 274–9. Így is jó, úgy is jó. In: Nyelművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 297–302. Lássa??? – Lássa!!! Magyar Rádió jún. 3–9. 6. pGyepű, gyep. MNy LII, 213–4. Megjegyzések Gáldi Lászlónak „A magyar nyelvatlasz munkamódszere” című tanulmánygyűjteményünkről írt bírálatára. I. OK IX, 237–41. A hangzóvesztő és hangzótoldó tövekről. Nyr LXXX, 147–8. A nagybetűk használata a Szabács Viadalában. MNy LII, 465–8. K. E. Majtyinszkaja: Vengerszkij jazik I. MTud, 451. (Ism.) 1957. Az egyszerű mondat vizsgálata. II. In: Magyar nyelvhelyesség. Szerk. Deme László–Köves Béla. Kossuth Kiadó, Budapest, 247–73. (2–4. kiadás: 1961, 1967, 1969, 260–86.
Mit jelent és milyen eredetű a Szabács Viadala kwtez és vetez szava? MNy LIII, 148–51. Egy adat a XVI. századi ie típusú kettőshangzókhoz. MNy LIII, 188. p. A -nál, -nél rag használatának nyelvhelyességi kérdéseihez. Nyr LXXXI, 164– 77. 1958. A Szabács Viadala. AkK, Budapest, 332 p. + 1 melléklet. Klinikára vagy klinikába? Nyr LXXXII, 121. p. A jelzők osztályozásának terminológiájához. MNy LIV, 37–43. Egy nyelvatlasz-gyűjtés néhány nyelvészeti tanulsága. MNy LIV, 372–80. 1959. A Derbreceni Kódex 1. kezének fonetikus írása. MNy LV, 37–49. Nyelvjárások, tájszólások. In: A nyelvek világában. Szerk. Bélley Pál. Budapest, 58–62. (Hasznos mulatságok 7.) Beszámoló a Magyar Nyelvjárások Atlasza munkálatainak jelenlegi állásáról és problémáiról. MNy LV, 426–34. Az igei személyek használata Babits Mihály „A gólyakalifa” című regényében. Nyr LXXXIII, 418–22. 1960. A szóvégi ë>>e nyíltabbá válása a Bécsi és a Müncheni Kódexben. MNy LVI, 156–66. A Magyar Nyelvjárások Atlaszának munkálatai. MNy LVI, 392–9. Felsőőri tájszavak. Nyr, LXXXIV, 361–6. Az igë : igét és a kecske : kecskét típusú névszótövek a Bécsi és a Müncheni Kódexben. MNy LVI, 445–50. Beszámoló szlovákiai nyelvatlaszgyűjtésünkről. MNy LVI, 124–46. Társszerző: Kálmán Béla. Rácz Endre–Takács Etel: Kis magyar nyelvtan. Nyr LXXXIV, 391–2. (Ism.) 1961. A névelő. In: A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan I. Szerk. Tompa József. AkK, Budapest, 269─81. (2. kiadás: 1970.) Összes versei – összes verse. In: Édes anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 323–4. Mondattani jellegű nyelvhelyességi kérdések. A Közlekedési Munkásakadémia kiadása, Budapest, 32–56. Társszerző: Deme László és Grétsy László. A felsőőri nyelvjárás névszótöveinek vázlata. MNy LVII, 243–50. Néhány megjegyzés a felsőőri kettőshangzókról. MNy LVII, 366–7. Az ellenőrzés tanulságai a magyar nyelvatlasz munkálataiban. MNy LVII, 492– 6. Társszerző: Deme László. 1962.
A minőség- és mennyiségjelző. In: A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan II. Szerk. Tompa József. AkK, Budapest, 265─85. (2. kiadás: 1970.) A minőség- és mennyiségjelzői mellékmondat. A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan II. Szerk. Tompa József. AkK, Budapest, 394─403. (2. kiadás: 1970.) Módszertani tanulmányok a nyelvjáráskutatás köréből. Debrecen, 11─27. (A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Nyelvtudományi Intézetének kiadványai 42. Debrecen, 11─27.) És: MNyj VIII, 11─27. Nyelvjárási jelenségek statisztikai feldolgozása címmel. A magyar nyelvatlasz viszonya egyéb tudományágakhoz. MTud 541–52. Társszerző: Deme László. A felsőőri nyelvjárás oa~ua , ie~ë típusú kettőshangzói. MNy LVIII, 381–4. Egy levél margójára. MNy LVIII, 75. p. A magyar nyelvatlasz viszonya egyéb tudományágakhoz. MTud 541–52. Társszerző: Deme László. 1963. Törlejt szavunk és a Szabács Viadala. MNy LIX, 7–15. Hol beszélnek legszebben magyarul? Nyr LXXXVII, 279–83. Die Arbeiten am Atlas der ungarischen Mundarten. ALinguH XIII, 367–85. Nyelvtörténet és nyelvművelés. Nyr LXXXVII, 411–5. Utószó egy vitához. MNy LIX, 408–24. Néhány megjegyzés nyelvjárásaink mai változásáról. Nyr LXXXVII, 321–5. 1964. A magyar huszita helyesírás néhány kérdése. Budapest, 1964, 64 p. (NytudÉrt 43.) Párhuzam az angol és a magyar nyelvatlaszmunkálatok módszere között. MNy LX, 303–10. Gyakorló–gyakoroló; indoklás–indokolás; jelzett–jelezett stb. In: Nyelvművelő levelek. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 159–62. Amely–mely; ami–mi. In: Nyelvművelő levelek. Szerk. Ferenczy Géza– Ruzsiczky Éva. Budapest, 191–2. Valakiről, valakivel vagy valaki felől álmodunk? In: Nyelvművelő levelek. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 232–4. „Összes” szavunk mellett egyes vagy többes számot kell-e használni? In: Nyelvműelő levelek. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 237– 9. Megjegyzések a jelzőkről. MNy LX, 433–40. 1965. Mikor selejt a -nál, -nél? Szabványügyi Közlemények 17. 377–81. Véghelyi Dezső és a Szabács Viadala. MNy LXI, 58–63. +3 mell. A szótagzáró l a felsőőri nyelvjárásban. MNy LXI, 368–74.
The English and the Hungarian Dialect Surveys in Progress. ALinguH XV, 151–61. 1966. A kollektív kutatások szervezésének tapasztalatai a Nyelvtudományi Intézetben. MTud, 750–7. Egy szokatlan hangátvetésről. MNy LXII, 46–50. Fórozás. Nyr XC, 197–8. 1967. A magyar nyelvészek első nemzetközi kongresszusa. MTud, 128–33. Legy `legyen`. MNy LXIII, 193–4. A hazai magyar nyelvjárások hangrendszertípusai. MNy LXIII, 307–23. 1968. A magyar nyelvjárások atlasza I. AkK, Budapest, 1─192. térkép. Társszerk. Deme László. Über einige methodologische Fragen der Arbeiten des ungarischen Sprachatlas ses. Congressus secundus internationalis Fenno-ugristarum, Pars I, Helsinki, 196–201. The Hungarian Language. In: Information Hungary. Editor-in-chief. Ferenc Erdei. Budapest, 54–8. A palócok nyelvészeti kutatása. In: Palóc kutatás. Módszertani közlemények I, Eger, 61–9. Az ö-zés típusai nyelvjárásainkban. MNy LXIV, 192–7. Nyelvünk a szórványságban. Nyr CXII, 270–80. 1969. Hozzászólás az általános nyelvészet helyzetéről rendezett vitához. In: Általános nyelvészetünk helyzete – Az alkalmazott nyelvészet helyzete Magyarországon. Szerk. Imre Samu. Budapest, é.n. 51–6. A v zöngésség szerinti hasonulása és hasonító hatása a nyugati nyelvjárásokban. MNy LXV, 349–51. A magyar nyelvjárások a nyelvatlasz tükrében. IrNyK, 111–32. 1970. A magyar nyelvjárások atlasza II. AkK, Budapest, 193─388. térkép. Társzerk. Deme László. A magyar nyelv. In: Hazánk, Magyarország. Főszerk. Erdei Ferenc. Budapest, 55–8. A felsőőri nyelvjárás j-zésének magyarázata. MNy LXVI, 109–14. A nyelvészeti kutatómunka tervezése és szervezése. MNy LXVI, 271–84. 1971. A felsőőri nyelvjárás. Budapest, 102 p. (NytudÉrt 72.)
A mai magyar nyelvjárások rendszere. AkK, Budapest, 396 p. A magyar nyelvjárások. In: A magyar nyelvért és kultúráért. Szerk. Imre Samu. Budapest, 60–4. A kárpátontúli magyar nyelvjárások és a magyar nyelvjárások atlasza. Kárpáti Igaz Szó 52/237. okt. 6. Tájékoztatás a magyar nyelvtudomány helyzetéről és terveiről. In: A magyar nyelvért és kultúráért. Budapest, 117–21. (Szerk.) A palatalizáció az északi nyelvjárásokban. MNy LXVII, 96–102. Szinkrónia és diakrónia a magyar nyelvatlasz anyagában. MNy LXVII, 134–44. Bozda, mezdő. MNy LXVII, 329–30. Adalékok a diftongus és monoftongus viszonyához nyelvjárásainkban. MNy LXVII, 495–7. 1972. Hungarian Dialects. In: The Hungarian Language. Eds. Loránd Benkő─Samu Imre. AkK–Mouton, The Hague–Paris–Budapest, 299─326. Early Hungarian Texts. In: The Hungarian Language. Eds. Loránd Benkő─Samu. Imre. AkKiadó–Mouton, The Hague–Paris–Budapest, 327─48. Az anyanyelvi mozgalom. A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma,. 168–74. 1973. Felsőőri Tájszótár. AkK, Budapest, 174 p. Nyelvjárásaink ma. TIT, Budapest, 20 p. (Nyelvi ismeretterjesztés 2.) A magyar nyelvjárások atlasza III. AkK, Budapest, 389─570. térkép. Társszerk. Deme László. A regionális köznyelvi kutatásokról. MNy LXIX, 257–60. Az ausztriai (burgenlandi) magyar népcsoportok. Népi kultúra – népi társadalom VII, 119–35. Néhány gondolat a mai hazai „hagyományos” nyelvészetről. MTud XVIII, 312– 5. Der Atlas der ungarischen Mundarten. Bücher aus Ungarn 3. 28–9. (Ugyan az angol és francia nyelven is) A Nyelvtudományi Intézet középtávú (1972–1975) tudományos kutatási terve. MNy LXIX, 15–20. 1974. A magyar nyelvjárások atlasza IV. AkK, Budapest, 571─768. térkép. Társszerk. Deme László. Bepillantás a nyelvtudomány műhelyébe. Vas Népe júl. 24.; Békés megyei Népújság aug. 2.; Délmagyarország, Somogyi Néplap, Szolnok megyei Hírlap aug. 6. Mi került ki a Nyelvtudományi Intézet műhelyéből? Magyar Hírlap dec. 7. 9. p. Magyaroktatás külföldön. A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma, 80–4. A II. Anyanyelvi konferenciáról. A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma, 85–9.
Teiszler Pál: A Nagykároly környéki magyar nyelvjárás magánhangzó rendszere. MNy LXX, 114–9. (Ism.) Balassa Iván: Az eke és a szántás története Magyarországon. MNy LXX, 237– 9. (Ism.) 1975. A magyar nyelvjárások atlaszának ellenőrző gyűjtései. In: A magyar nyelvjárások atlaszának elméleti-módszertani kérdései. AkK, Budapest, 1975, 205─30. Társszerk. Deme László. A magyar nyelvjárások atlaszának szerkesztési munkái. In: A magyar nyelvjárások atlaszának elméleti-módszertani kérdései. AkK, Budapest, 231─56. Társszerző és társszerk. Deme László. A zárt e tanításáról. Magyar Nemzet szept. 8. 13. p.; Látóhatár febr. 175–8. Azonos-e a „felföldi” a „palóc”-cal? It LVII, 426–34; Zalai Tükör II, 131–6. Beiträge zum Verfall der ungarischen Mundarten. Congressus tertius internationalis Fenno-ugristarum. Pars I, Tallinn, 602–7. Gondolatok a tájszótárakról. MNy LXXI, 220–5. A mai nyelvjárások mozgása. Honismeret 5–6. 22–4. A II. Anyanyelvi Konferencia után. A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma, 53–7. Nyelvünk a nagyvilágban. Magyar Hírlap máj. 31.; Amerikai Magyar Szó XXIX/16. 7. p. Márton Gyula: Igetövek, igei jelek és személyragok a moldvai csángó nyelvjárásokban. MNy LXXI, 375–8. (Ism.) 1976. A magyar nyelvjárások atlasza V. AkK, Budapest, 1976, 769─960. térkép. Társszerk. Deme László. Hogyan beszél a szabolcs-szatmári nép? Szabolcs-Szatmári Szemle 2. 55–60. Nyelvjárásaink változása a felszabadulás után. In: Anyanyelv, közélet, műveltség. Szerk. Sebestyén Árpád. TIT, 141–52. „Az egyes emberek megítélésében elsősorban az általuk rendszeresen végzett munkát kell alapul venni”. MTud 7–8. 448–51. Az anyanyelvi mozgalmunk. A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 76–80. A mai magyar nyelvtudomány néhány szintézise. MNy LXXII, 279–87. Egy fogalomkör nyelvjárási megnevezésének típusai. MNy LXXVII, 1–20. Márton Gyula 1916–1976. Nyr C, 380–1. Szabó T. Attila 70 éves. MNy LXXII, 245–8. 1977. A magyar nyelvjárások atlasza VI. AkK, Budapest, 961─1162. térkép. Társszerk. Deme László. Der ungarische Dialekt der Oberen Wart. In: Die Obere Wart. Red. Ladislaus Triber. Oberwart, 305–12.
A nyelvjárástani és a regionális köznyelvi kutatások szerepe a szerző megállapításában. In: A nyelvész szerepe a kriminalisztikában. Budapest, 74–94. A „csöndes év”-ben is lendülettel folyt a munka. (Riport az anyanyelvi mozgalomról.) Magyar Naptár 92–3. Mi lesz veletek ë, ly, a? Magyar Hírlap ápr. 23. A régi magyar erdélyi nyelv szótára. Magyar Hírek XVIII/25. 4.; A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 118–21. („Az erdélyi magyar nyelv történeti szótára” címmel") 1978. A Magyar Nyelvészek III. nemzetközi kongresszusa. MTud XXIII, 209–10. Országh László 70 éves. MNy LXXIV, 260–1. 1979. Előszó. In: Tanulmányok a regionális köznyelviség köréből. Budapest, 3–5. (NytudÉrt 100. – szerk.) 75 éves a Magyar Nyelv. MNy LXXV, 257–9. 1980. B. Lőrinczy Éva, A magyar mássalhangzó-kapcsolódások rendszere és törvényszerűségei. MNy LXXVI, 367–71. (Ism.) 1981. 1982. Gondolatok a zárt ë „rehabilitáció”-járól. MNy LXXVIII, 286–97. 1983. Újabb hangtani kutatások a magyar nyelvjárásokkal kapcsolatban. MFF 12. 9– 16. Gondolatok a nyelvjárási monográfiákról. MNy LXXIX, 408–16. 1984. 1985. Egy igecsoport néhány földrajzi jellemzője. MNy LXXXI, 87–93. Honcsok. MNy LXXXI, 351. 1986. 1987. Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése a magyar nyelvatlasz alapján. (Akadémiai székfoglaló 1986. április 14-én) Budapest, 1987, 68 p. (Értekezések – emlékezések sorozat)
1988. A területi nyelvváltozatok. In: A magyar nyelv rétegződése. Szerk. Kiss Jenő– Szűts László. Budapest, 50–69. XX. századi tájnyelvi szótáraink. MNy LXXXIV, 132–40. 1989. Magyar Néprajzi Atlasz I–III. MNy LXXXV, 106–9. 1990. 1991. „Nagyon nem szerettem a nyelvtant.” In: A nyelvészetről – egyes szám első személyben. Szerk. Sz. Bakró-Nagy Marianne–Kontra Miklós. Budapest, 95–105. A Csűry-iskola. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 298–306.
ÉDER ZOLTÁN IMRE SAMURÓL Imre Samu – tehetsége, lankadatlan szorgalma, szívós munkabírása, valamint kitűnő szervezőképessége és gyakorlati érzéke mellett – eredendően annak köszönhette tudományos pályafutását, amely előbb az akadémiai levelező (1976), majd az akadémiai rendes tagságig (1985) ívelt, hogy az Őrvidéken, Felsőőrben (a mai dél- burgenlandi Oberwartban) született. Ez a páratlan érdekességű nyelvjárássziget jellegével, környezetével és sorsával meghatározta munkássága irányát. Legeredményesebb munkaterületének, a nyelvjáráskutatásnak gyökerei ugyanis szülőföldje és népe szeretetéből fakadtak. Erről, a kazettán hallható szóbeli nyilatkozatának bővebb fejtegetéseként, élete alkonyán, 1988-ban a magyar nyelv hetén Szombathelyen Ember, nyelv, táj címmel rendezett tudományos ülésszakon így vallott: „Az előbb már utaltam rá, hogy szerintem az »Ember, nyelv, táj« témakört ki-ki más-más módon értelmezheti, töltheti meg tartalommal. Magam, szinte egy életen át végzett munkám, a magyar nyelvjárások vizsgálata – elsősorban a magyar nyelvatlasz anyaggyűjtése és ellenőrzése – során a történelmi magyar nyelvterület fontosabb tájainak nagy részét bejártam. 200-nál több településen ismerkedtem meg az ott lakó emberekkel, ismertem meg nyelvüket, nyelvjárásukat, életüket, szokásaikat. Mégis – vagy talán épp ezért – számomra »ember, nyelv, táj« összefüggésében a »táj« elsősorban szülőföldemet, a «nyelv» elsősorban szülőföldem nyelvjárását, az «ember» pedig az ezen a tájon élő, az ezt a nyelvjárást beszélő, ezt a közösséget jelenti. Konkrétabban ezt a vidéket, Vas megyét, vagy még konkrétabban a történelmi Vas megye legnyugatibb településeit: Felsőőrt és vidékét. Számomra ez az a táj, amely mindig Radnóti Miklós szép sorait idézi fel bennem: Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám ................................... ................... messzeringó gyerekkorom világa. Sőt – ha szabad tovább folytatnom ezt a talán nem is egészen ide illő szubjektív hangvételű vallomást – Felsőőr számomra még több is, mint egyszerűen szülőföld: egész életpályám alakulásának egyik meghatározó oka és tényezője. Ugyanis: az, hogy eredeti elképzeléseim ellenére nem irodalmár, hanem nyelvész, azon belül is nyelvjáráskutató lettem, távolról sem saját elhatározásomból, hanem jó mlékű debreceni professzorom, a modern magyar dialektológia megteremtője, Csűry Bálint rábeszélése, sőt eléggé határozott és jól érzékelhető pressziójára történt. S ennek egyetlen oka az volt, hogy Felsőőrben, ebben a különösen érdekes, sajátos nyelvi archaizmusokat és sajátos neologizmusokat felmutató városban születtem. S Csűry Bálint ennek a nyelvjárásnak a feldolgozására szemelt ki engem. Annak megítélése, hogy Csűry Bálint elképzelésének
mennyire tettem eleget, nem az én feladatom. Azt azonban idestova fél évszázad távolából is nyugodtan elmondhatom: nem bántam meg, hogy annak idején gyáva voltam ahhoz, hogy a professzori akaratnak ne tegyek eleget.” (Nyr 112. 1988, 270–71.) Csűry Bálint, a debreceni egyetem nyelvészprofesszora épp ekkortájt helyezte új alapokra a magyar nyelvjáráskutatást, és rövid idő alatt eleven dialektológiai életet teremtett az egyetemen. 1938-ban Népnyelvkutató Intézetet létesített, amelynek célját egyfelől „a rendszeres magyar népnyelvkutatás állandóvá tételé”-ben „s a magyar nyelvatlasz munkálatainak megindításá”-ban, másfelől pedig „az elszakított vagy szórványokban élő magyarság nyelvének tanulmányozásá”-ban jelölte meg (MNny 1. 1939, 5). Imre Samu pályájának egészéről tekintve vissza e kezdeményezésre, megkockáztathatjuk azt az állítást, hogy a Felsőőrből Debrecenbe érkező diák szinte predesztinálva volt arra, hogy majd – egy életművel – teljesítse a Csűry által kitűzött kettős feladatot. Mint élete végén, immár posztumusz írásaiban Imre Samu visszaemlékezett: „mindenekelőtt jó tanár volt Csűry és vonzó emberi tulajdonságokkal rendelkező személyiség, aki közvetlen, meleg emberi kapcsolatokat tudott kialakítani tanítványaival. A maga véleményének helyes voltáról, így a nyelvjáráskutatás fontosságáról meg tudta győzni őket is, és megtalálta a módját annak, hogy az ügy iránti lelkesedést átplántálja beléjük is. Ennek érdekében – többek között – valósággal szónoki ívelésű felhívást intézett a magyar ifjúsághoz: «Ez a nagy feladat: a magyar népnyelv buvárlata egy nemzet törekvő, eszményekért lelkesedni tudó ifjúságához méltó feladat, melyben a testvér finn nemzet főiskolai ifjúságához hasonlóan kell részt vennie a mi ifjúságunknak is.»” (A Csűryiskola 1991b. 300.) Az eleintén a feladat vállalásától óckodó és különféle módokon kitérő egyetemi hallgató Csűry egyéniségének hatására mégis munkához látott (1. 1991a. 97–8), s 1939-től 1942-ig anyanyelvjárásáról egy egész sor cikket tett közzé. Közülük kiemelkedik a felsőőri földművelésről írott (1941), amely mintegy 1000 szóra terjedő műszótárt tartalmaz példamondatokkal, valamint a német kölcsönszókról készített (1942/1943), minthogy Felsőőr német anyanyelvű településekkel körülvéve nemcsak megőrizte archaikus nyelvállapotát, hanem átvett és saját nyelvjárásába olvasztott sok német szót is. Csűrynek 1941 februárjában bekövetkezett korai halála után Imre Samu még abban az évben Kolozsvárott előbb az egyetem magyar tanszékén, majd az Erdélyi Tudományos Intézetben kapott tanári kinevezést. Ezzel mindkét intézményben újabb mesterrel, Szabó T. Attilával áldotta meg a sors. Szerepét pályáján ő maga így látta fél évszázad múltán: „Nekem megadatott az a kivételes szerencse, hogy Szabó T. Attilát személyesen is jól ismerem. Mint fiatal kezdő kutató rövid ideig bár, de mellette dolgoztam; s kapcsolatunk – idővel barátsággá mélyülten – a mai napig szoros és közvetlen. S ez a kapcsolat, az egyéniségéből, munkaerkölcséből, őszinte, puritán jelleméből kiáradó szuggesztív erő – úgy érzem – meghatározó módon befolyásolta nem csupán tudományos érdeklődésem kialakulását, hanem egész tu-
dományos pályámat is. Csűry Bálint mellett elsősorban Szabó T. Attila tanítványának tekintem magamat.” (MNy LXXII, 248 és vö. 1991a. 98–9.) A kolozsvári munkakör terméke a kolozsvári fazekasság műszókincsének összegyűjtése (1942). Az ily módon kedvező auspiciumok jegyében induló nyelvészpályát azonban megszakította a háború, a hadba vonulás, majd a hadifogság s utána az ún. fordulat éve előidézte kedvezőtlen életfeltételek. A szóbeli nyilatkozatában említett kitétel, ti., hogy „tanárként különböző beosztásokban, különböző munkahelyeken" dolgozott, egyebek közt például azt jelentette, hogy általános iskolában úttörővezetői beosztást is vállalnia kellett. Megváltás lehetett számára, amikor 1951 szeptemberében az újjászervezett, a Magyar Tudományos Akadémia fennhatósága alá került Nyelvtudományi Intézetbe került. Ha csak futólag tekintjük is át az ötvenes években megjelent tanulmányai, cikkei sorát, az a benyomásunk támad, hogy révbe jutva Imre Samu nagy erőbevetéssel igyekezett pótolni azt, amit kereken egy évtized alatt kényszerűen elmulasztott. Szerteágazó tevékenységében is intézeti státusának megfelelően írt nyelvművelő cikkeket, bekapcsolódott a készülő akadémiai leíró nyelvtani munkálatokba, folytatta a nyelvjáráskutatást s ezen belül új munkaterületként egyre fokozottabb mértékben vett részt a nyelvatlaszgyűjtő munkában, s egy eddig általa nem művelt diszciplínába, nyelvtörténet-kutatásokba fogott. Olyannyira, hogy alig öt év múltán (1956. június 19-én) e témából védte meg kandidátusi disszertációját. A Szabács Viadala könyv alakban történt megjelenése alkalmából recenziójában Szabó T. Attila, felidézve egykori munkatársi kapcsolatuk emlékét, melegen méltatta a szerző kutatási eredményeit: „Legyen szabad végezetül személyi vonatkozású észrevételként még egy megjegyzést tennem. A szép és mintaszerűen gondos monográfia áttanulmányozásakor különleges jóérzés számunkra, hogy éppen egy Csűry Bálint környezetéből egykor közénk került és néhány évig velünk munkatársként együtt dolgozó szerző keze alól került ki ilyen jelentős nyelvtörténeti munka. A nyelvjáráskutatásban már eddig is szép eredményekre visszatekintő Imre Samu ez újabb teljesítményével a nyelvtörténetben is avatott kutatónak bizonyult.” (Szabó T.A. 1958, ill. 1981, 234–5.) S végezetül a recenzens annak a véleményének (csaknem felszólításának) adott kifejezést, hogy Imre Samu addigi munkássága alapján, a dialektológiát és a történeti nyelvészetet ötvözve, a történeti nyelvjáráskutatás jeles művelője lesz. S bár néhány év múlva Imre Samu újabb, a magyar huszita helyesírás kérdéseit tárgyaló nyelvtörténeti tanulmányt tett közzé, legbensőbb vonzalma s tudomásom szerint intézeti fő munkaterülete is a nyelvjáráskutatás felé irányította, amely a nyelvatlasz-munkálatok kiterebélyesedésével új horizontot nyitott meg. Úgyhogy tudományos munkásságának legjavát végül is e tudományterületen hozta létre. Munkásságának ezt a fő vonalát nyilvánvalóan erősítette az a körülmény is, hogy visszatérhetett – mint szóbeli nyilatkozatában nevezi – „első szerelméhez”, a felsőőri nyelvjárás kutatásához, miután – előbb a háború és a hadifog-
ság, azután meg a vasfüggönyös hidegháború okozta – csaknem két évtizedes kényszerű távollét után, 1960 nyarán újból a „terepen”, szülőfalujában gyűjthetett anyagot. Így történt, hogy a hetvenes években egymás után értek be több évtizedes dialektológiai munkásságának lenyűgöző eredményei. Az élre kívánkozik A Magyar Nyelvjárások Atlaszának hat kötete (1968–1977), amely bár kollektív munka eredménye, ám Deme László mellett Imre Samu vállalta a belső munkálatok derekas részének elvégzését, ennek elméleti-módszertani kérdéseiről (ugyancsak szerkesztőtársával) összeállított tanulmánygyűjteményével (1975) együtt. Párhuzamosan ezzel elkészítette a felsőőri nyelvjárásról szóló munkáját (1971), amely a második világháború után a hazai dialektológiának egyetlen összefoglaló nyelvjárási nyelvtani monográfiája. Tető alá hozta a Felsőőri Tájszótárt, amelynek „tudománytörténeti jelentősége egyrészt abban van, hogy megtörte a teljesség igényének béklyóját, másrészt pedig abban, hogy ésszerű változtatásokat hozott a tájszótárszerkesztésben” (Kiss J. 1987, 393). Egész dialektológiai munkásságának koronája pedig A mai magyar nyelvjárások rendszere (1975) című nagy, szintetizáló monográfiája, amely megszerezte számára a nyelvészeti tudományok doktora címet, és amelyet maga is egyéni kutatómunkája legjelentősebb alkotásának tartott. Tömörségében is sokatmondó, amit Bárczi Géza írt e műről: „Kitűnő munka gazdagította nyelvtudományi irodalmunkat, mely megrajzolja a nyelvatlaszra támaszkodva nyelvjárásaink rendszerének sokrétű és pontos képét, és mely évtizedeken át alapja és kiindulópontja lesz minden dialektológiai tanulmánynak.”. (In: Deme–Imre 1975, 14.) Imre Samu egyéb irányú munkásságáról csupán rövid utalásokban számolhatok be. Származása egy olyan nyelvterületről, ahol egyre fogy a magyarság számában és nyelvében, tette érzékennyé őt a határokon túl élő magyarok nyelvi megmaradásának problematikája iránt; hosszú éveken át segítette e vonatkozásban a Magyarok Világszövetsége keretében az Anyanyelvi Konferencia munkáját, és szerkesztette a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot. Széles körű tevékenységet fejtett ki a tudományos közéletben. Egész sor kiadvány szerkesztői munkáját vállalta magára. Sokféle megbízást teljesített mint a Magyar Nyelvtudományi Társaság választmányi tagja. Több éven keresztül vett részt az egyetemi oktatásban. S végül, de nem utolsósorban, Herman József találó megállapításával élve, az MTA Nyelvtudományi Intézete is „bizonyos fokig alkotásai közé tartozik” (Herman J. 1991, 475), és amelyet Imre Samu hetvenedik születésnapján mondott köszöntőjében Benkő Loránd így körvonalazott: „Külön téma az a viszony, amely Téged az Akadémia Nyelvtudományi Intézetéhez fűz. Magam is személyes tanúja vagyok annak, milyen kötelességtudással, ügyszeretettel, hivatali pontossággal, elvi következetességgel viselted évtizedeken át a hazai nyelvtudomány e kiemelkedő fontosságú intézményének gondját, korábban úgy is mint tudományos titkár, később, immár közel két évtizede mint igazgatóhelyettes, egy időben mint ügyvezető igazgató is. Az Intézettel valósággal összenőttél, ez szinte második otthonoddá vált; mindig féltő
gonddal őrködtél érdekein, a jó gazda szemével vigyáztál rendjére, ügyeltél tervei teljesítésére, s gondoskodtál zavartalan munkája lehetőségeinek biztosításáról. Biztos vagyok benne, hogy nyugalomba vonulásoddal nagy hiányt fogsz ott magad után hagyni.” (Benkő L. 1988, 381.) Emberi arcának vonásait pedig Herman József nekrológjának szavaival idézhetjük fel: „Aki közel került hozzá, hamarosan meggyőződhetett kiváló, vonzó emberi kvalitásairól: szigora, szókimondása, fegyelmezettsége sajátos harmóniában volt derűs, csöndes humorával, udvariasságával, emberi kedvességével és segítőkészségével. Maradandót, kiválót alkotott, tevékenysége hosszú időre megszabja a magyar nyelvjáráskutatás fejlődését, szemléletét – és maradandó emléket s a pótolhatatlan hiány érzését hagyja maga mögött a kiváló, tiszta ember, a segítőkész, melegszívű kolléga és barát.” (Herman J. 1991, 475.)
NINCS ÉVSZÁM! Die innere Bewegung der ungarischen Dialekte der Gegenwart. ALinguH XXVII, 15–40. Tudománytörténeti kérdések a magyar dialektológiában. (Levelező tagsági akadémiai székfoglaló 1986. ápr. 14.) I. OK XXX, 139–53. Hozzászólás a „Vita nyelvtudományunk jövőjéről” ankéton (1972). ELTE NyelvtDolg 21. 42–6. Megjegyzések Kovács Ferenc válaszához. NyK LXXV, 344–51. Laziczius Gyula és a magyar nyelvjáráskutatás. NyK LXXVIII, 338–45. Megjegyzések Gáldi Lászlónak „A magyar nyelvatlasz munkamódszere” című tanulmánygyűjteményünkről írt bírálatára. I. OK IX, 237–41. Egy közös nyelvatlasz-kiszállás néhány hangtani tanulsága. In: Magyar hangtani dolgozatok. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 88–100. (NytudÉrt 17.) Hozzászólás a „Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről” c. előadásához. I. OK XVI, 46–53. Die Arbeiten am Atlas der ungarischen Mundarten. ALinguH XIII, 367–85. A w>>b megfelelés a felsőőri nyelvjárás német jövevényszavaiban. NytudÉrt 40. 148–9. A magyar nyelvatlaszmunkálatok néhány módszertani kérdése. I. OK XXIII, 233–7. Nyelvjárásaink jelene és jövője. Élet és Tudomány XXIII/2. 75–8. A magyar nyelvtudomány és a Nyelvtudományi Intézet. NytudÉrt 58. 21–6. A kettőshangzók mai nyelvjárásainkban. NytudÉrt 67. 108–16. 25 Jahre Hungaristik in Ungarn. ALinguH XXI, 135–44. Gondolatok egy elmélettörténeti tanulmány elolvasása után. NyK LXXIII, 343– 54. Megfigyelések a magyar nyelvjárások változásáról. ÁltNyT VIII, 85–104. Quelques questions morphologiques concernant les dialectes hongrois. ALinguH XXII, 363–70. A f4elsőőri tájszólásról. Őrség 6, 2–6. Balassa Iván: A debreceni cívis földművelésének munkamenete és műszókincse. Ethnographia LIII, 70–2. (Ism.) A debreceni egyetem Csűry Bálint emlékünnepélye. ErdMúz XLVII, 294–6. Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok. ErdMúz XLVIII, 589– 90. (Ism.) A Nyelvtudományi Bizottság vitája Bárczi Géza „A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék” c. könyvéről. I. OK III, 436–9. Hegedűs Lajos: Moldvai csángó népmesék és beszélgetések. MNyj II, 278–80. (Ism.) Az MTA Nyelvtudományi Intézete. Anyanyelvünk az iskolában I, 118–9. Kisebb nyelvtudományi munkák. I. OK IV, 523–6; MNyTK 83, 223–6. Anyanyelvünk. Természet és Társadalom CXIV, 510. K. E. Majtyinszkaja: Vengerszkij jazik I. NyK LVIII, 251–8. (Ism.)
Benkő Loránd: Magyar nyelvjárástörténet. A magyar nyelv és irodalom tanítása 1. 26–7. (Ism.) Hexendorf Edit: „A szellemi műveltségre vonatkozó magyar nyelvi kifejezések kialakulásának kezdetei” című kandidátusi disszertációjának vitája. I. OK XII, 370–4. (Ism.) Lőrinczy Éva „Az -s, -cs képző és a vele kialakult képzőbokrok története az ómagyar kor végéig” című kandidátusi disszertációjának vitája. I. OK XIII, 425–9. (Ism.) Végh József „Őrségi és hetési nyelvatlasz” című kandidátusi értekezésének vitája. I. OK XIII, 435–40. (Ism.) Der Münchener Kodex. NyK LXII, 163–5. Nyelvtudományi Értekezések 19–21. I. OK XVII, 378–83. (Ism.) Molnár József „ könyvnyomtatás hatása a magyar irodalmi nyelv kialakulására a XVI. században 1526–1576 között” című kandidátusi értekezésének vitája. I. OK XIX, 370–3. (Ism.) Sebestyén Árpád „Névutórendszerünk főbb kérdései” című kandidátusi értekezésének vitája. I. OK XX, 370–3. (Ism.) Kovács Ferenc „A magyar jogi terminológia kialakulása” c. kandidátusi értekezésének vitája. I. OK XX, 375–9. (Ism.) Rácz Endre „A magyar nyelv következményes mondatai” c. kandidátusi értekezésének vitája. I. OK XX, 379–82. (Ism.) Hutterer, Claus Jürgen: Das Ungarische Mittelgebirge als Sprachraum. ALinguH XIV, 405–8. (Ism.) Geschichte und System der ungarischen Sprache. ALinguH XVII, 129–39. Der Müncherer Kodex II. NyK LXX, 263–7. Béla Kálmán: Nyelvjárásaink (Die ungarischen Dialekte). ALinguH XIX, 242– 5. (Ism.) Húsz éves a Nyelvtudományi Intézet. NyK LXXI, 418–24. Szathmári István: Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. NyK LXXI, 469–70. (Ism.) 1945–1970. MNy LXVI, 1–4. Lizanec P. M.: Magyar–ukrán nyelvi kapcsolatok (a Kárpáton túli ukrán nyelvjárások anyaga alapján). NyK LXXIII, 270–3. (Ism.) Az ausztriai magyarok között. A Magyar Nyelv Baráti Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 10. 5–6. A magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusa. A Magyar Nyelv Baráti Köre Előkészítő Bizottságának Tájékoztatója 10. 11–2. Anyanyelvünk és a külföldi magyarok. Élet és Tudomány XXVIII, 603–7. A magyar nyelvtudomány újabb eredményei. In: Nyelvünk és Kultúránk. A II. Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Budapest, 340–9. (Szerk.) Beszámoló a II. számú (tudományos) munkabizottság munkájáról. In: Nyelvünk és Kultúránk. A II. Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Budapest, 97–102. (Szerk.) Hogy jobban megértsük egymást. Nyelvünk és Kultúránk 18, 23–5.
Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár I. (A–C). Nyr IC, 484–6. (Ism.) Bárczi Géza (1894–1975). Nyelvünk és Kultúránk 22. 3–4. An Etimological Dictionary of Transylvanian Hungarian. The New Hungarian Quarterly 69. 159–61. A III. Anyanyelvi Konferencia elé. Magyar Hírek XX./5. 5. p. Die Obere Wart. Red.: Ladislaus Triber. Nyelvünk és Kultúránk 30, 81–3. (Ism.) Karl Manherz: Sprachgeographie und Sprachsoziologie der deutschen Mundarten in Westungarn. NyK LXXIX, 356–7. (Ism.) Az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének munkaterve. Nyelvünk és Kultúránk 32. 7–11. Zárószó (a Csűry Bálint-emlékülésen). MNyj 28–29, 67–9.
