Samu János. Határpoétikák

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola, Irodalomtudományi Doktori Program Iskolavezető: Dr. Thomka Beáta DSc.

Samu János Határpoétikák Redukció mint intenzív nyelvhasználat Domonkos István és Ladik Katalin költészetében

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

Témavezető: Dr. Orbán Jolán (PTE-BTK)

Pécs, 2014

Tartalomjegyzék

I. Az értekezés tartalomjegyzéke II. Az értekezés témája, célkitűzése, a kutatás módszertani sajátosságai III. Domonkos István és a nyelvhatár VI. Ladik Katalin határnyelve VII. Az értekezés bibliográfiája VIII. Virág Zoltán opponensi bírálata IX. Ladányi István opponensi bírálata X. Válasz Virág Zoltán és Ladányi István opponensi bírálatára XI. Szakmai önéletrajz és publikációs jegyzék

I. Az értekezés tartalomjegyzéke

Bevezetés.............................................................................................................................................4. I. A dolgozat módszertanáról...............................................................................................................6. 1. Intervenció.......................................................................................................................................6. 2. Szökésvonalak...............................................................................................................................13. II. Domonkos István és a nyelvhatár.................................................................................................18. 1. Elöljáróban....................................................................................................................................18. 2. Kormányeltörésben ......................................................................................................................22. 3. Kuplék, előmunkálatok ................................................................................................................37. 4. Költőien lakozik a hontalan...........................................................................................................48. 5. Ars poetica.....................................................................................................................................59. 6. Gyermekversek..............................................................................................................................69. 7. Összegzés helyett .........................................................................................................................76. III. Ladik Katalin határnyelve...........................................................................................................81. 1. Kontextus. A neoavantgárd és a Symposion..................................................................................81. 1.1. Ladik Katalin művészete mint metapozíció...............................................................................81. 1.2. Feminin szubjektivitás mint a társadalmi kontextus művészi interpretációja............................82. 1.3. Intimitás mint exhibicionizmus: a meztelenség fokozatai Abramović-nál és Ladiknál.............................................................................................................................................88. 1.4. Az új művészeti praxis megnyilvánulási módjai Ladik „nomadizáló” habitusában........................................................................................................................................95. 2. Határtapasztalatok.......................................................................................................................102. 2.1. A reprezentációs nyelv kritikája. Hangköltemények................................................................104. 2.2. Előadóművészet és performansz...............................................................................................111. 2.3. Böjt/idő. A „másik” oralitás(a).................................................................................................116. 3. A ladiki „hagyományos” költészet perspektívái..........................................................................123. 3.1. Nyitva hagyott versek: a befogadás provokációja....................................................................125. 3.2. Ólomöntés: a szubjektivitás túlcsorduló anyaga .....................................................................134. 3.3. A ladiki protokonceptualizmus és a kísérlet logikája...............................................................145.

3.4. A ladiki vers mint a műalkotás temporalitásának küszöbtapasztalata......................................152. 3.5. A vers kegyetlensége: A párhuzamos világok időtapasztalata..................................................157. 3.6. A vers(test) határtalan metamorfózisa: test és anyagiság eseménnyé gombolt rétegei az Időben..............................................................................................................................................162. Bibliográfia.....................................................................................................................................169.

II. Az értekezés témája, célkitűzése, a kutatás módszertani sajátosságai

A disszertáció Ladik Katalin és Domonkos István költészetét vizsgálja, az Új Symposion első nemzedékéhez tartozó, indulásuk szűkebb, vajdasági kontextusában is kívülálló szerzők opusát határpoétikaként értelmezve. A nyitott (anti)költészeti modellek értelmezése a két szerzőnél másmás módon megvalósuló, sajátos nyelvi redukció tartományában történik, amelyben a hagyományos irodalmi keretek áttörése mellett a nyelviség dimenziójának, az értelem megképződésének válságával is számolnunk kell. Domonkos István esetében a totális költészet vágya kiüresedett csalódásba, majd szinte programszerűen vállalt költőietlenségbe, végül a nyelv határainak reduktív megbontásába torkollik. Ladik Katalin határnyelve pedig a fonikus összetevő materialitását erőteljesen hangsúlyozva, a harmonikus, zárt forma kiépülésének folyamatosan ellenszegülve provokálja az interpretációt. Eljárásaik a véletlent, a vers elhangzásának egyszeriségét, a kimondás szabályozhatatlan változékonyságát előtérbe helyezve a kánonok és konvenciók peremén maradnak, de éppen ezzel kérdeznek rá költőiség és nyelviség mibenlétére, lehetőségére, távlataira, így az áthágott határok zónájából nem csupán kilépnek, hanem intenzifikálják viszonyait. Ez az intenzifikáció épp annyira kevéssé megőrző jellegű, mint amennyire destruktív, sokkal inkább a mozgásban lét, az alakulás, a radikális nyitottság, a rákérdezés jellemzi, a lezárás és szabályozás lehetőségének állandó fölfüggesztése. Mindkét költői életművet elsősorban e tekintetben nevezhetjük Deleuze és Guattari által kidolgozott értelemben kisebbséginek, minornak, annak ellenére, hogy ráadásul határon túli szerzőkről van szó, a „margó kitartó vándorairól”1, akik közül Domonkos sympozionistaként a korabeli vajdasági magyar irodalmi kánonnal szegül szembe, majd az irodalomból, művészetből is emigrál, Ladik pedig az eleve fölforgató jugoszláv neoavantgárd egyik úttörő, a társadalmi nemet is problematizáló nőalkotója. Életműveikben, noha mi ehelyütt csak a költészetre összpontosítunk, emiatt a deterritorializációs mozzanatokra érdemes figyelni, amelyek megkövetelik a rákérdezés, újragondolás, -fogalmazás dinamikáját, és amelyek elmozdulnak a már meglévő sémák konvencionális alkalmazásától. Ladik és Domonkos versei nem kevesebbet követelnek az értelmezőtől, mint hogy saját diskurzusát is minorrá tegye, amely érzékenynek mutatkozik a náluk versenként, a versek minden egyes újraolvasását jellemző fölnyílásra, az értelmezési koordináták mozgásban tartására, a vers időbeli megtörténésének nyitott eseményére, amely nem rögzít, hanem továbbutal. Ennek az olvasói

1

Virág Zoltán kifejezése. Lásd Virág Zoltán: „A margó vándorai. Az Új Symposionról”, in uő: A szomszédság kapui, Zenta, zEtna-Basiliscus, 2010, 18-54., itt: 50.

alapállásnak módszertani vonzatait az intervenció, beavatkozás képzőművészetből kölcsönvett, de átértelmezett fogalmának bevezetésével fejtjük ki, amely a disszertáció szövegének feltétlenül tudatosítandó státusát is kijelöli. Az intervenció mint módszer a kizárólag a befogadás eseményében realizálódó olvasott szöveg időbeliségét nyomatékosítja, alapvető előfeltevése, hogy az írásművek nem tárgyszerűen léteznek, hanem (időben) tartanak és ebből eredően olvasatonként újrakezdődnek. Ennek explikációját a bergsoni tartam filozófiája, annak deleuze-i átírása segítségével végezzük majd el, amely a mindig újrakezdődő szöveget nem potencialitásnak, önazonos szerkezetnek látja, hanem (Deleuze terminusával) virtualitásként. A virtuális működésének hatóköre tágabb a puszta szövegiségnél, perspektívája ontológiai, és az általa megtörténő ismétlés a változó/változás időbeli, tartamszerű repetíciója, amint a dolgozatban részletesen kifejtjük. A minoritás helyzetének kihívásait ily módon vállaló, a tematizált opusokkal preszuppozíciónk értelmében egyazon tartamba foglalt interpretáció a módszertani alapok kifejtése után Domonkos István, majd Ladik Katalin alternatív költészetét vizsgálja, azokat helyezi olyan teoretikus perspektívába, amely úgy tudja kezelni transzgresszív jellegüket, hogy kisebbségi intenzitásuk, kívülállásuk és rögzíthetetlenségükből származó értékük ne csorbuljon.

III. Domonkos István és a nyelvhatár

A korlátozott nyelvi kód alkalmazása és a (nyelvi meg általában vett) hontalanság, továbbá a Domonkos-versekben megszólaló szubjektum referenciális viszonylatainak kiterjesztése nemcsak a nyelv elvesztéséhez, egy idegen nyelvvel való kínlódáshoz vezethet el, hanem az identitásképző anyanyelv mint a szimbolikus rendben való tájékozódás hiányosságait is megidézheti, amiből egy sokkal átfogóbb ontológiai, és ezzel poétikai nehézség is adódik. A perspektívá(nka)t nyitó Kormányeltörésben a költőiség fogalomkörét a hontalanság szemantikai kifejtésével és a versbeszélő nyelvi kompetenciájának szétrombolásával veti föl, amivel a témakezelés irodalmi vonatkozásait kitágítja, magát az irodalmat is kontextusba helyezi, lehetőségeit kritikailag fölülvizsgálja. A hatvanas évek második felétől Domonkos lírai magatartása a versbeszéd lecsupaszításával a narratív depoétizáltság irányába mozdul el, amit a gesztusértékű, referenciális rövid versek kísérnek. A Kormányeltörésben „mottó-komplexumának” heterogenitása, az „izzasztó rendszerek”, a „proletariátus”, a „népesség migrációja”, továbbá a magántulajdonra vonatkozó, Közgazdasági kislexikonból vett szócikkek Balassi soraival való társítása a lírai beszéd mibenlétére, határaira, konvencionális befogadásának paramétereire kérdez rá, és miközben egymástól gyökeresen eltérő

nyelvi, kulturális rétegekkel operál, a magyar líratörténet hagyományában éppen Balassiig, tehát a magyar líra kialakulásának korai állomásáig ereszkedik vissza. A Balassi-mottó kettős történetiségének funkciója, a vizsgált költemény által alkalmazott és kezelt hagyomány nyomán érkezünk el a Kormányeltörésben jelseregének azon autoreferenciális vonulatáig, amelyben a vers által megidézett régmúlt történeti távlat és a vers jelenidejének interpretatív közvetettsége találkoznak, amikor az azonos idejű másodlagos szöveg tematizált horizontjai megint egyszer (persze saját, akár másként is alakítható teljesítményből kifolyólag, tehát korántsem apodiktikusan) összeérnek, és a szöveg (ebben az írásban történő) utóélete egyazon szekvenciába kerül a vers temporális létének retorikus-ontologikus természetével. A magyar irodalom jelentős szöveghelyeként, fordulóponton elhelyezkedő, a fordulatot előkészítő és abban segédkező Domonkos-vers jelentéshálózatában kommunikatív funkcióként fölbukkanó Balassi-költemény (Kit az szeretőjével való haragjában szerzett, innét idéz a mottó) azért lesz fontos, mert az a maga idejében ugyancsak határkő, ugyancsak adalék a poétikusság diskurzusához. Amikor a Domonkos-vers értelmezése fölismeri, hogy a formájával a költészet mibenlétére rákérdező tárgy, egy reflexív viszonyba helyezett szöveg önállításában maga is reflexív viszonyt állít föl, maga is explicit módon a hagyományt kezelve, azt alkalmazva építkezik (Ballassit értelmezve beszéli el magát), ami a tézisszerűen a szöveg létét jelentő aktualizáció, olvasat szerkezetére rímel (a szekundér szöveg meg Domonkost értelmezve beszéli el magát), akkor úgy ismer önmagára, éri el identitását, hogy éppen a Kormányeltörésbent értelmezi, annak szerkezetét követi, azt helyezi a hagyomány perspektívájába. Azaz önreflexív energiáit nem közvetlen önelemzéssel, metareflexekkel szerzi, hanem „tárgyára” összpontosítva, az elemzés akut folyamatai szerint, amelyek specifikus, különös módon juttatják érvényre a temporális alapvetés előföltevéseit, azaz érvényre juttatás helyett inkább megírják, megváltoztatják, változóvá teszik azokat. Még tovább:

Balassi

Bálint

a

kortárs

irodalomkritikában,

az

irodalom

történetét

ismerők

beszédközösségében meghatározott pozícióval rendelkezik, és ezt a hagyományt az értelmezés a Domonkos-szöveggel összhangban idézi meg, az összhang szükségességével gazdagítja, folytatja és alkotja/változtatja meg, hiszen nemcsak a régmúlt költő hagyományteremtő életműve értelmezi a modern opust, hanem ez utóbbi is a régi magyar irodalom alakulástendenciáit. Nemcsak a Kormányeltörésbennek volna megfontolandó előtörténete, hanem a Kit az szeretőjével való haragjában szerzett strófájának is utóélete, amely a Balassi-életmű gyakorlatilag végtelen számú értelmezési lehetőségét szűkíti le, és ezáltal lesz egyszerre interpretált és interpretáló, tárgy és perspektívanyitó, vég és kiindulás, módszer és a vizsgálat maga. Domonkos költői opusában (gondolatmenetünkben igyekeztünk valamennyi kötetből verseket idézni ennek megmutatására) a grafikusság hozadékára építő grammatikai nyelvfelfogással való szembefordulás jut mind erősebben kifejezésre, és teljesedik ki a recepció szerint központi

költeményben, majd nyomatékosítja ismét, utoljára, a Tessék engem megdicsérni című kötetben. E tekintetben a Kormányeltörésben és a kuplék után az utolsó (gyermek)kötet szinte logikus, mindenesetre konzekvens továbblépés, hiszen a gyanúsan makulátlan helyesírást elemezve a hangzósságnál találjuk magunkat, abban a szituációban, amikor az elhangzott és elmúló, megismétlendő jelentéseseményt valaki (például a heideggeri akárki) följegyezte, amikor ennek a jelentéseseménynek nyelven túli, kontextuális integritását épp hogy a töredékesség és hiányosságok miatt a megszólaló nem szavatolhatja, ezért a lejegyzettek a jelölők rendjének végső és elrendezhető kisajátítása és belakása is már eleve lehetetlenné válik, annak a beszélőnek a szövegeléséből kifolyólag, aki a grafikus jeleket az interpretátorhoz hasonlóan ugyancsak kívülről szemléli, és a lejegyzés stabilizációs illúziójától mentesen a folyamatban hisz, az értelem temporális lefolyásában, legalábbis csak azzal él. Az először 1994. december 19-én elhangzott Majd-nem-vers „záróakkordjában” a verstől való távolság a vele szembeni bizalmatlanságból ered, a Majd-nem-vers, amelyben a tagadószó és a majd egymásmellettisége a csendbe, abba a versbe vetül, amely mondója elhallgatása miatt majd nem lesz vers, ezért már most is legfeljebb csak majdnem nevezhető annak, a mondás, a költőiség mércéi szerint viszonyul önmagához kritikusan. Míg a gyermek számára még természetes játékosságot enged meg („Nekem azért fáj a hasam / mert csak a számban van fogam / a sonkát a gyomrom / nem bírja megrágni / sok kemény falattal / fog nélkül / nem tud az elbánni”2), a fogak – amelyek az ember lényévé váló táplálékot úgy szaggatják, mint a kogníció a valóságot, a nyelv fogalomrendszere a még differenciálatlan jelölőket, és amelyek egyébként a tejfogakkal szemben („úgy segítek rajta / persze magam miatt / egyenként lenyelem / a tejfogaimat” 3) pótolhatatlanok is – a Majd-nem-versben jóval sötétebb konnotációs pályán érkeznek a versbe: „szedjetek szét szedjetek szét”. A Domonkos-életmű a vers eseményébe vetett hitből kifolyólag, annak mintegy erejét követelve a verset mint művészi közlést vonja szüntelenül, minden költeményben, azok formája révén kritika alá. Ebben a kritikában a nyelvig jut el: a szemantikáig, majd a szintaxisig, aztán a jelölő legelemibb megjelenési formájáig, a stabilitást és rögzíthetőséget ígérő írásképig, amely egyszerre feltétele a jelentésnek, de önazonosságának, totalitásának gátolója is; a tárgyiasítható nyelv fogalmának is eredete, amely az életműben mindig elégtelen, ugyanakkor a nyelvi létezés házának (Heidegger) anyaga is. Aztán ettől a szinttől – amely után végül nehéz újabbat találni – is elmozdul, mégpedig a hang irányába: a versek írásképétől immáron távol van a mondójuk, inkább helyette jegyzi le őket valaki – a gyermek mondókáját, a rossz magyarsággal, nyelvvel verselő beszédét –, a voltaképpeni esemény a versen kívül történik, a versszövegek már csak nyomok,

2 3

Domonkos István: „Nekem azért fáj a hasam”, in uő: Tessék engem megdicsérni, 34. Uo.

valakinek a följegyzései. És ha eltűnik a följegyző, csak a hang, a zene marad, amely a költészet szempontjából, a lejegyzés felől tekintve csönd, végső lezárás.

IV. Ladik Katalin határnyelve

Ladik Katalin művészete kontextualizációjának nehézségei nem csupán a közeg axiológiai komplexitásából, az alig-alig különválasztható hatásvonalak sokaságából erednek, hanem elsősorban talán abból, hogy a szigorúan tárgytudatos kontextualizáló elemzésnek is be kell látnia, megállapításai nem metapraxishoz tartoznak. Ladik Katalin női szubjektivitása abban a performatív aktusban íródik, amely az elemzővel való dialógusban épül ki, és amelyhez a „szerzőnő” művészete hibridkódjait, heterogén mediális formákban megjelenő specifikus szintagmáit, némelykor objektivált műalkotásokat, verseket, képverseket, vizuális partitúrákat, fényképeket és hanglemezeket, máskor intervenciók és akciók nyomait, konceptuális feljegyzéseket, másod- és többedkézből származó beszámolókat, eltűnő/hangzó (dez)artikulációkat ad. A temporálisan ingatag és nyitott, kicsit sem túlzás azt mondani: kiszolgáltatott ladiki szubjektum exteriorizálja a nőiség intim tapasztalatát, korlátait és kötöttségeit, testiségét, impulzivitását, és miközben ez a rendkívül közvetlen program szubjektív kitárulkozás, szubjektív útkeresés is, a megnyilatkozás közegének lehetőségei miatt általános művészetfilozófiává, a kontextus interpretációjává válik – sajátos metapozícióban találva magát. Ladik Katalin sokrétű művészetének megközelítéséhez, a teoretikus közelség és az opusszal kon- vagy disszenzuálisan kialakítandó értelem megképzéséhez legalább három, egyenként is továbbágazó irány adódik, amelyeknek az értekezés bevezetőjében vázolt módszertani megfontolásokkal összhangban történő artikulációja a mediális szempontok fölerősítéséhez vezet. Az irodalmi (költészeti), a performanszművészeti és a színházi aspektus hármasa a nyelv(iség), a performativitás és a test, továbbá mindezek külön-külön és együttesen vett feminin vonatkozásait emeli ki mint a művészeti praxis és heterogén, de összetartó diszkurzív vektorok mezejét, ahol az életút, az ars poetica alakulása, dinamikája, a neoavantgárd és az érett modernizmus kritikáján túli posztmodern manőverek egy közép-kelet európai, regionális és számos tekintetben minor kontextus kontúrjait rajzolják. Ladik Katalin multidiszciplináris produkciója mentén mozgékony perspektíva épül ki, amelynek elhajlásai és váltásai mindegyre új problémákat vetnek föl, ezek mindegyike meg termékeny módon tovább szóródik a DeleuzeGuattari-féle kiterjesztett minoritás intenzív és aktív használatai felé, az intervenció tárgyviszonyt

mellőző ritmusát (is) követve, ugyanis Ladik Katalin4 többosztatúsága az elágazásokban is a krízis, az ekszcesszus, a fölfüggesztett határ, a szkiz, a navikularitás5 és decentráció modalitásait veszi föl. Mindezek mellett a ladiki produkció maga is olyan szekvenciákat, formákat, műfajokat, (színházi és performansz-) eseményeket generál, amelyek mindig a határsáv közelében mozognak; a jelentés-(t megtartó) felszínt, az értelem megképződésének és működésének vonalát a test, az archaikus biológiai zajlás szubhumán tömörségével kísértik, míg a test belső törvényeit, összekapcsolódásainak, hangjainak, anyagcseréjének, ösztönszerű pozitúráinak viszonyait szemiotizálják, mélységeit a jelentésfelszín felé mozdítják. A ladiki „hagyományos” vers befogadást provokáló radikális nyitottságát, kísérleti jellegének

(protokonceptualitásának,

véletlennel

játszó

értelemgeneráló

tendenciáinak)

poétikaelméleti vonzatait az értekezés a recepció által feszes szerkezetűnek vélt Négy fekete ló mögöttem repül variánsainak újraolvasásából, majd az – új kulcsszövegként ajánlott – Ólomöntésből kiindulva, azokat a – korábbi fejezetek érvelése szerint a reprezentációs nyelv kritikáját nyújtó – hangköltemények működésmódjával összevetve veszi számba. A Négy fekete ló mögöttem repül reprezentatív mivoltához aligha fér kétség, de a (stilizált) gyászmunka és álomretorika sűrítéseinek és eltolásainak kevéssé racionális nyomait viselő ének formai és tartalmi zártsága igencsak vitatható, hiszen az összecsúszó, elliptikus, archaikus szimbólumokkal érintkező jelentésrétegek poliszém jelenléte mellett eleve három variánsban él, „a” szövegnek identitás helyett három teste van, melyek közül a fonikus verzió ráadásul megsokszorozza a versbeszélő hangját, továbbá műfajilag is besorolhatatlan marad, sőt a szövegforma sem egyértelmű, mert noha Ladik „meséit” versekként kezeli a recepció, a Négy fekete ló mögöttem repül akár prózaként (például parabolaként) is olvasható lenne. Könnyű elfogadni, hogy reprezentatív alkotásról van szó, és a népművészeti ihlet jelentőségének hangsúlyozása is rendkívül értékes megfigyelés a korábbi kritika részéről,6 különösen, ha a Mesék-kötetet olvassuk, hiszen nem tudjuk nem észrevenni, hogy itt a lautréamont-i varrógép 4

5

6

Már a tulajdonnévi jelölővel is gond van, a magyar (nyelvű) kultúrkör a becézett alakot ismeri és használja szívesen, Ladik Katiról ír és gondolkodik, míg a teljes név kiírása a nemzetközi színtérre, illetőleg a szerb és horvát irodalomra jellemző. „Próbáltam, de észrevettem, hogy milyen nehezemre esne Ladik Katalinnak nevezni, hiszen a Ladik Kati honosodott meg köreinkben. Teljes nevén inkább a szerb és horvát irodalom emlegette: Katalin Ladik”, mondja Bartuc Gabriella például (Bartuc Gabriella: „A nyelv atlétája”, Ex Symposion, 2010/72, 41.). Jellemzően az Ex Symposion is tematikus Ladik Kati-számot közöl. Bertrand Westphal fogalma, amelynek deleuze-i ihlete válik itt fontossá, a határ (border), az átjárás, a passzív struktúrák dinamizálása, a megállapodás/-dottság diszkurzív lokalizálása és leváltása. Lásd: Bertrand Westphal: Geocriticism: Real and Fictional Spaces, ford. Robert T. Tally Jr., New York, Palgrave Macmillan, 2007. Vajda Lajos és Korniss Dezső szentendrei programja három évtizeddel korábban hasonlóképpen összekapcsolja az avantgárdot és a népművészetet. A két festő számára Bartók Béla rendkívül fontos ihlet, csakúgy, mint Ladik számára, aki versbe is foglalja alapélményét. A Bartók Béla című költemény is kiválóan illusztrálja a szürreális képvilág kettős, népköltészeti és avantgárd forrásást az opusban. A motívumok variációival játszó versben a csikók, a csillagok, a hetes szám és a sámán az utazótáskával, a harapófogóval, a teniszütővel kerül kapcsolatba. „Fant izidere / a hétfejű gyermek / szikrázó teniszütőkkel. / Csikókkal szalad a húros égen. / Lába közé gyűri a csillagokat / a porcogós harapófogókat. / Csitt! fül ki-be. Aki beleremeg. / Sötét gyümölcs. Ami ring. / És vadul hahotázik.” (Ladik: „Bartók Béla”, in uő: Ikarosz a metrón, Újvidék, Forum, 1981, 10.)

találkozik véletlenül a népmesei hétfejűvel, de azt sem, ez a mű mennyire nyitott, hullámzó, mennyire bizonytalan már megjelenése is, lokalizálhatósága, milyen könnyen lesz valami más, jelentéstani rövidzárlatokkal, változó szövegtesttel, műfaji és szövegformai transzgressziókkal, áthajlásokkal, egyszerre megvalósuló tradicionalizmusával és avantgardizmusával. Mindkét ecói értelemben nyitott művel állunk szemben, mert a szöveg struktúrája is nyitott, az eleve hozzátartozó fonikus előadás, vagy másfelől: az a jelenség, hogy egy fonikusan előadandó szekvencia alfabetizált előjegyzetéről, partitúrájáról van szó, a variálhatóság felé nyitja meg, a Négy fekete ló mögöttem repül címhez tartozó ismételhető jelölők7 az egyszeri, mindig változó elhangzás eseményét készítik elő, annak kezdőpontját jelentik. E tekintetben kétségkívül stabilizálnak, megkötnek valamelyest, valamiféle alapot jelentenek, elvégre nem bármely hangköltemény lehetőségeként viselkednek, hanem „egy” meghatározottéként, de ugyanezen működésmód következtében a költemény jeltestének körülhatároltságát, statikusságát is kimozdítják, kiszolgáltatják az előadásnak, amely még a befogadásban, az elsődleges olvasatban földerengő értelmek előtt képlékennyé, változóvá, ingataggá tesz formát, tartalmat egyaránt. A ladiki „nyitva hagyott” versek protokonceptualitásának ennek megfelelően az Ólomöntés

lehet

fémjele.

Az

ólomöntésből

származó

értelem,

noha

megosztható,

kommunikálható, azaz nyelvi természetű és funkcióját tekintve előrelátó, elsősorban a képzelet értelme, specifikus nyitottsága imaginárius karakterű. A megjelenő és a nyelviség révén kifejezett jelentések a jövőre vetülnek, ezért nincs referenciájuk, sokkal inkább keresik azt, megpróbálják megformálni, hírt adni róla, jelölői nem egy ott lévő valóságra utalnak, hanem mintegy előresietve még betöltetlen üresség fölött lebegnek, ezért a képzelet alapvetően kreatív, az empíriától független természetét hangsúlyozzák. Itt nem a reprezentációval szembeállítható, világteremtő szimulációs logika érvényesül – mert a predikció, az előrelátás a szándéka szerint valósként elképzelt téridő vonalába illeszkedik, a pontosság fontos ambíciója –, hanem a jelölt különleges, fluid létmódja, alakulásban-léte, jövősége nyitja meg a kreatív potenciált, tartja mozgásban a képzeletet. Ugyanakkor a képzelet mozgása, belső kinetikája azokban a pillanataiban, amikor nem a jövőre vetül, újrateremti a valóságot, módosítja, saját bűvkörén belül alkalmanként gyökeresen átalakítja az érzékelhetőt, így az azonnali kép helyett a kép átalakulásának mozgásával találkozunk, egy olyan valósággal, amelyben a képzelőerő és az abban megnyilatkozó szubjektum nem választható el az objektivitástól, mindkettő a kölcsönös egymásba íródás folyamatában lesz elemezhető. A ladiki vers határtalan metamorfózisa ilyen értelemben a műalkotás temporalitásának küszöbtapasztalatába avat be. A ladiki versbeszéd (és valamennyi művészeti ágban történő

7

Ha eltekintünk attól, hogy két kötetben kétfélekképp jelent meg, hogy ugyanaz a cím végső soron két prózát/verset jelöl.

megnyilvánulása) a poétikaként működő közvetlenséggel azon túl, hogy beleveti magát a költészet éppen aktuális diszkurzív folyamaiba, a társadalmi kontextus komoly következményekkel fenyegető alakulástendenciáiba, a művészetről való beszédbe, a nyelv működésmódjának és mibenlétének elméleteibe, igen sajátosan viszonyul a szövegek vokovizuális, betűkkel hangokat kódoló materialitásához is. Ahogyan Domonkos István költészetében, itt is az elhangzás eseményére, az utólag következő előadásra, a megmunkálásra kerülnek a fő hangsúlyok, ami az írott versek temporális státusát, azok értelmezését mozdítja ki. A szövegkontúr, az iterabilitás dinamizálójaként funkcionáló szövegkép, a grafikus jelölő itt nem lezár, stabilizál, nem prezentál, hogy az újabb és újabb olvasatokban valamiféle identitást biztosítva re-prezentálhasson, hanem egy olyan, az időben nyitott nyomként olvasható, amely nem a nyomhagyóra, hanem a nyomhagyás folyamatára utal. Ezek a szövegek a végüknél kezdődnek, az előadás anyagát jelentik, ott kezdődnek, ahol véget érnek, ahol verssé kristályosodnának ki, a végtelen ismételhetőségük a modulációknak, változtatásoknak, torzításoknak nyit utat, a formai lezárás helyén előidejűséget nyitnak, a befejezett, lejegyzett vers a vers kezdete.

V. AZ értekezés bibliográfiája

Giorgio Agamben: The End of the Poem. Studies in poetics, Stanford, Stanford University Press, 1999. Antonin Artaud: A könyörtelen színház, Budapest, Gondolat, 1985. Babits Mihály: „A vers jövendője”, in uő: Esszék, tanulmányok, 1-2. kötet, Budapest, Szépirodalmi, 1978, 2. kötet. Gaston Bachelard: „Le Surrationalisme”, Inquisitions, 1936/1. Gaston Bachelard: The Psychoanalysis of Fire, ford. Alan C.M. Ross, Boston, Beacon Press, 1964. Gaston Bachelard: Earth and Reveries of Will: An Essay on the Imagination of Forces, ford. Liliana Zancu, Ann Arbor, Michigan, 1975. Gaston Bachelard: Water and Dreams: An Essay on the Imagination of Matter, ford. Edith R. Farrell, C. Frederic Farrell, Dallas, The Dallas Institute of Humanities and Culture, 1983. Gaston Bachelard: The New Scientific Spirit, ford. Arthur Goldhammer, Boston, Beacon Press, 1985. Gaston Bachelard: Air and Dreams. An Essay on the Imagination of Movement, ford. Edith R. Farrell, C. Frederic Farrell, Dallas, The Dallas Institute of Humanities and Culture, 1988. Gaston Bachelard: The Flame of a Candle, ford. Joni Caldwell, Dallas, The Dallas Institute of Humanities and Culture, 1988. Gaston Bachelard: Fragments of a Poetics of Fire, ford. Kenneth Haltman, Dallas, The Dallas Institute of Humanities and Culture, 1990. Mihail Bahtyin: A szó esztétikája, vál. és ford. Könczöl Csaba, Budapest, Gondolat, 1976. Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája, ford. Könczöl Csaba, Budapest, Osiris, 2002. Bányai János: „Ezüstbiciklin a szürrealizmustól a húsdarálóig”, Híd, 1969/11-12. Bányai János: „Költő lőtávolságban”, in uő: Könyv és kritika, Újvidék, Forum, 1973, 14-22. Bányai János: Hagyománytörés, Újvidék, Forum, 1998. Bartuc Gabriella: „A nyelv atlétája”, Ex Symposion, 2010/72. Bence Erika: „A hagyományteremtés alternatívái. Az Új Symposion első nemzedéke és Domonkos István költészete”, http://www.forrasfolyoirat.hu/0406/bence.html Utolsó letöltés: 2014.05.10.

Bence Erika: „Előkép és utótörténet: Domonkos István gyermekköltészetéről”, Híd 2000/8. Bencze Lóránt: „Kiűzetés és rettenet”, Híd, 1989/6. Henri Bergson: Teremtő fejlődés, ford. Dienes Valéria, Szeged, Universum, 1987. Henri Bergson: Matter and Memory, ford. N. Margaret Paul és W. Scott Palmer, New York, Zone Books, 1990. Henri Bergson: Duration and Simultaneity: Bergson and the Einsteinian Universe, ford. Leon Jacobson, Manchester, Clinamen Press Ltd., 1999. Hans Blumenberg: Hajótörés nézővel. Metaforológiai tanulmányok, ford. Király Edit, Budapest, Atlantisz, 2006. Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom rövid története, Újvidék, Forum, 1993. Bosnyák István: „A Rátkától az Áthúzott versekig”, in uő: Szóakció, 1-2. kötet, Újvidék, Forum, 1980-1982, 2. kötet: Adalékok egy nemzedéki szellemiség rajzához, 36-55. Peter Bürger: Az avantgárd elmélete, ford. Seregi Tamás, Szeged, Universitas Szeged, 2011. Cristina Chimisso: „Surrationalism and Surrealism: Two Interpretations of Dreams and Two Golden Ages”, in uő: Gaston Bachelard. Critic of Science and Imagination, New York, Routledge, 2001, 190-201. Claire Colebrook: Understanding Deleuze, h. n., Crows Nest - Allen & Unwin, 2002. Csányi Erzsébet: „Az átteoretizált művészet”, Ex Symposion, 2010/72. Csordás Gábor: „Ismertetés (Ikarosz a metrón)”, Életünk, 1982/9, 858-861. Manuel DeLanda: Philosophy and Simulation. The Emergence of Synthetic Reason, London/New York, Continuum, 2011. Gilles Deleuze: Kant’s Critical Philosophy, ford. Hugh Tomlinson, Barbara Habberjam, London, Althone Press, 1983. Gilles Deleuze: The Logic of Sense, ford. Mark Lester, New York, Columbia University Press, 1990. Gilles Deleuze: Difference and Repetition, ford. Paul Patton, New York, Columbia University Press, 1994. Gilles Deleuze: Nietzsche és a filozófia, ford. Moldvay Tamás, Debrecen, Gond Alapítvány Holnap, 1999. Gilles Deleuze: Francis Bacon: the logic of sensation, ford. Daniel W. Smith, London - New York, Continuum, 2003. [Magyarul ld. részleteit Deleuze: Francis Bacon. Az érzékelés logikája, ford. Babarczy Eszter, Vajdovich Györgyi és Morvay Zsuzsa, Enigma 2/7, 30–52. és Enigma 7/23, 49–83. A teljes szöveg megjelenése 2014 júniusára várható, a következő bibliográfiai adatokkal: Gilles Deleuze: Francis

Bacon. Az érzet logikája, ford. Seregi Tamás, Budapest, Atlantisz, 2014.] Gilles Deleuze - Félix Guattari: Kafka. A kisebbségi irodalomért, ford. Karácsonyi Judit, Budapest, Qadmon, 2009. Gilles Deleuze: A bergsoni filozófia, ford. John Éva, Budapest, Atlantisz, 2010. Jacques Derrida: „A kegyetlenség színháza és a reprezentáció berekesztődése”, ford. Farkas Anikó et al., gond. Ivacs Ágnes, Gondolat-Jel, 1994/1-2, 3-17. Jacques Derrida: A disszemináció, ford. Boros János, Csordás Gábor, Orbán Jolán, Pécs, Dianoia Jelenkor, 1998. Jacques Derrida: Istenhozzád Emmanuel Lévinasnak, ford. Boros János, Csordás Gábor, Orbán Jolán, Pécs, Jelenkor, 2000, 45. Ješa Denegri: „Problemi umjetničke prakse poslednjeg decenija”, in Marijan Susovski (szerk.): Nova umjetnička praksa 1966-1978, Zagreb, Galerija suvremene umjetnosti, 1978, 56-60. Domonkos István: „A Kuplé 2. előmunkálatai”, Híd, 1976/12. Domonkos István: Rátka, Újvidék, Forum, 1963. Tolnai Ottó – Domonkos István: Valóban mi lesz velünk, Újvidék, Forum, 1968. Tolnai Ottó – Domonkos István: „Mao-poe”, Híd, 1968/1., melléklet Domonkos István: Tessék engem megdicsérni, Újvidék, Forum, 1976. Domonkos István: „Válogatott versei”, Ex Symposion, 1994/10-12. Domonkos István: A kitömött madár, Újvidék, Forum, 1969/1989. Domonkos István: Via Italia, Újvidék, Forum, 1970/1984. Domonkos István: Áthúzott versek, Újvidék, Forum, 1971. Domonkos István: Redőny, Újvidék, Forum, 1974. Domonkos István: Önarckép novellával, Újvidék, Forum, 1986. Domonkos István: „Kuplé”, Ex Symposion, 1994/10-12, 82-83. (Új Symposion, 1979.) Domonkos István: Kormányeltörésben. Válogatott versek 1958-1994, Budapest, Ister, 1998. Domonkos Domi István: YU-HU-Rap, Budapest, Noran, 2008. Ulrich Ernst: „Konkrét költészet”, Helikon, 2003/4. Fabó Kinga: „»Közelebb egy másfajta elragadtatáshoz«. Ladik Katalin: A parázna söprű”, Új Írás, 1986/6.

Erika Fischer-Lichte: A performativitás esztétikája, ford. Kiss Gabriella, Budapest, Balassi Kiadó, 2009. Forgács Éva: „Does Democracy Grow under Pressure? Strategies of the Hungarian Neo-AvantGarde Throughout the late 1960s and the 1970s”, Centropa, 2008/1, 36-48. Hal Foster: „Who's Afraid of the Neo-Avant Garde”, in uő: The Return of the Real, Cambridge, The MIT Press, 1996, 1-33. Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer, ford. Bonyhai Gábor, Budapest, Gondolat, 1984. Arnold van Gennep: Átmeneti rítusok, ford. Vargyas Zoltán, Budapest, L'Harmattan, 2007. Gerold László: Drámakalauz, Újvidék, Forum, 1998. Eugen Gomringer (szerk.): Konkrete Poesie. Deutschsprachige Autoren, Stuttgart, Reclam, 1972. Gyurácz Ferenc: „Többféle biciklin – hová?”, Mozgó Világ, 1983/6. Harkai Vass Éva: „Kiűzetés a versvilágból”, Híd, 1989/6. Hózsa Éva: „A Symposion kulturális kontextusa”, in uő: Idevonzott irodalom, Szabadka, Grafoprodukt, 2004, 51-56. Martin Heidegger: „Az út a nyelvhez”, in uő: „...költőien lakozik az ember...” – válogatott írások – , szerk. Pongrácz Tibor, ford. Bacsó Béla et al., Budapest - Szeged, T-Twins - Pompeji, 1994, 223255. Martin Heidegger: „Levél a „humanizmusról””, in uő: „...költőien lakozik az ember...” – válogatott írások – , szerk. Pongrácz Tibor, ford. Bacsó Béla et al., Budapest - Szeged, T-Twins - Pompeji, 1994, 117-171. Martin Heidegger: Denkerfahrungen, Frankfurt am Main, Vittorio Klostermann GmbH, 1983. Kappanyos András: „A taxisofőr vakációja, or what you will”, in Thomka Beáta (szerk.): Domonkos-symposion. Domonkos István műveiről, Budapest, Kijárat, 2006, 15-44. Vesna Kesić: „Katalin Ladik: Ja sam javna žena”, Start, Zagreb, 1981.2.28., 72-73. Koncz István: „Párbajvers”, in uő: Összegyűjtött versek. Zenta, zEtna, 2005, 93. Vladimir Kopicl (szerk.): Telo umetnika kao subjekt i objekt umetnosti, Novi Sad, Tribina mladih, 1972. Julia Kristeva: „A költői nyelv forradalma (részletek)”, in Bókay Antal et al. (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása, ford. Horváth Krisztina, Budapest, Osiris, 2002, 106126. Kulcsár-Szabó Zoltán: „Költőietlenség, versszerűtlenség, nyelvtelenség”, in Thomka Beáta (szerk.): Domonkos-symposion. Domonkos István műveiről, Budapest, Kijárat, 2006, 45-70.

Ladik Katalin: „Szombaton” és „Tündöklő, színtelen festék”, Ifjúság, 1957. aug. 9. Ladik Katalin: „Androgün”, Symposion, 1963/48, 11. Ladik Katalin: Ballada az ezüstbicikliről, Újvidék, Forum, 1969. Ladik Katalin: Elindultak a kis piros bulldózerek, Újvidék, Forum, 1971. Ladik Katalin: Mesék a hétfejű varrógépről, Újvidék, Forum, 1978. Ladik Katalin: Ikarosz a metrón, Újvidék, Forum, 1981. Ladik Katalin: Poesie Erotiche, ford. Giacomo Scotti, Naples, La Sfinge, 1983. Ladik Katalin: A parázna söprű, Újvidék, Forum, 1984. Ladik Katalin: Erogen Zoon, ford. J. Šalgo, A. Vicko, K. Ladik, S. Radulović, Novi Sad, Književna zajednica Novog Sada, 1987. Ladik Katalin: Kiűzetés, Újvidék - Budapest, Forum - Magvető, 1988. Ladik Katalin: Jegyesség, Budapest, Fekete Sas - Orpheusz, 1994. Ladik Katalin: Fűketrec, Hága, Mikes International, 2003. További kiadások: Budapest, Orpheus, 2004; Kavez od trave. Poezija, Osijek, Matica hrvatska, 2007. Ladik Katalin: Élhetek az arcodon?, Nyitott Könyvműhely, 2007. Ladik Katalin: Ladik Katalin legszebb versei, vál. Pécsi Györgyi, Pécs, AB-ART, 2012. Emmanuel Lévinas: Teljesség és végtelen, ford. Tarnay László, Pécs, Jelenkor, 1999. Dieter Mersch: „Körper zeigen”, In Erika Fischer-Lichte, Christian Horn, Matthias Warstat (szerk.): Verkörperung. Theatralität 2, Tübingen Basel, Francke, 2000, 75-91. Müllner András: „Szakállas költészet?”, in Thomka Beáta (szerk.): Domonkos-symposion. Domonkos István műveiről, Budapest, Kijárat, 2006, 123-145. Orbán Jolán: „Dekonstrukció, filozófia, építészet”, Déli Felhő, 2000/1, 113-119. Orcsik Roland: „Grimasz és fityisz. Domonkos István gyermekverseiről”, Tiszatáj 2002/12. P. Müller Péter: Test és teatralitás, Budapest, Balassi, 2009. Ana Maria Rabe: „A világ hálója”, Helikon 2010/1–2, 103-105. Friedrich Ratzel: „A víz a tájban”, Helikon 2010/1–2, 120-129. Mirko Radojčić: „Umetnički rad van grupa u Novom Sadu”, in Marijan Susovski (szerk.): Nova umjetnička praksa 1966-1978, Zagreb, Galerija suvremene umjetnosti, 1978, 45-46. Judita Šalgo: „A hiba”, ford. Rajsli Emese, Ex Symposion, 1994/10-12, 137.

Ferdinand de Saussure: Bevezetés az általános nyelvészetbe, ford. B. Lőrinczy Éva, Budapest, Gondolat, 1967. Schuller Gabriella: „Ladik Katalin performanszairól” http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/nema-ne-ma/ch10.html Utolsó letöltés: 2014. 05. 25. Gary Shapiro: World, Earth, Globe: Geophilosophy in Hegel, Nietzsche, and Rosenzweig, Pécs, Jelenkor, 2012, 78-103. Miško Šuvaković: „Ženski performans - mapiranje identiteta”, in Dragomir Ugren (szerk.): Centralnoevropski aspekti vojvođanskih avangardi 1920-2000. Granični fenomeni, fenomeni granica, Novi Sad, Muzej savremene likovne umetnosti, 2002, 144-152. Miško Šuvaković – Dubravka ĐURIĆ, Dubravka (szerk.): Impossible Histories ‒ Historical AvantGardes, Neo-Avantgardes, and Post-Avantgardes in Yugoslavia, 1918-1991, Cambridge, The MIT Press, 2003. Miško Šuvaković: Konceptualna umetnost, Novi Sad, Muzej savremene umetnosti Vojvodine, 2007. Miško Šuvaković: Moć žene: Katalin Ladik. Interpretativni narativi o subjektivizaciji, ženi i umetnosti između hladnog rata i tranzicije u centralnoj Evropi/The Power of a Woman: Katalin Ladik. Narratives of Interpretation, of Subjectification, Women and Art Between the Cold War and Transition in Central Europe, Újvidék, Muzej savremene umetnosti Vojvodine u Novom Sadu, 2010. Szkárosi Endre bevezetése Ladik Katalin Fűketrec című kötetéhez. http://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600524, Utolsó letöltés: 2014.05.05. Tandori Dezső: „A Koppar Köldüs a Koppar Köldüsnek”, Ex Symposion, 1994/10-12. 149. Thomka Beáta: „Kihátrálás a világból, nyelvből”, Ex Symposion, 1994/10-12, 1-2. Thomka Beáta: Beszél egy hang, Budapest, Kijárat, 2001. Thomka Beáta (szerk.): Domonkos-symposion. Domonkos István műveiről, Budapest, Kijárat, 2006. Toldi Éva: „»mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren«”, http://www.forrasfolyoirat.hu/0007/toldi.html, Utolsó letöltés: 2014.05.10. Tolnai Ottó: Homorú versek, Újvidék, Forum, 1963. Tomán László (szerk.): Gyökér és szárny: Jugoszláviai magyar költők, vál. Bori Imre et al., Újvidék, Forum, 1976. Victor Turner: A rituális folyamat: struktúra és antistruktúra, ford. Orosz István, Budapest, Osiris, 2002. Utasi Csaba: „A dadogó kiáltás költői hatalma. Kormányeltörésben”, in uő: Tíz év után, Újvidék, Forum, 1974, 28-41.

Utasi Csaba: „Nagy nekivetkőzések árnyékában”, in uő: Tíz év után, Újvidék, Forum, 1974, 65-87. Utasi Csaba: Csak emberek, Újvidék, Forum, 2000. Utasi Csaba: „A konstruktív álmoktól a meghasonlásig”, in uő: Mindentől messze, Újvidék, Forum, 2002, 36-40. Vadai István: „Lenni vagy nem lenni”, Ex Symposion, 1994/10-12, 92-101. Vass Éva: „Ritka csúcsok (Tessék engem megdicsérni)”, Új Symposion 1977/143. Vass Éva: „Domonkos István gyermekverseinek szemiotikai vizsgálata”, Tanulmányok 1980 /1213. Bertrand Westphal: Geocriticism: Real and Fictional Spaces, ford. Robert T. Tally Jr., New York, Palgrave Macmillan, 2007. Virág Zoltán: „A margó vándorai. Az Új Symposionról”, in uő: A szomszédság kapui, Zenta, zEtnaBasiliscus, 2010, 18-54.

VI. Virág Zoltán opponensi bírálata

VII. Ladányi István opponensi bírálata

Opponensi vélemény Samu János Határpoétikák – Redukció mint intenzív nyelvhasználat Domonkos István és Ladik Katalin költészetében című doktori értekezéséről

Samu János disszertációjának címbe foglalt témakijelölése világos, témafölvetése pedig mind Domonkos István, mind Ladik Katalin esetében több szempontból is indokolt: mindkettejük költészete, illetve az írott szöveg és az előadóművészet határterületein megvalósított alkotóművészetük tartósan ott van az irodalom iránt érdeklődő szakmai közönség érdeklődésének terében; viszonylag sok szöveg reflektál ezekre; ugyanakkor arányaiban kevés ezek között a tudományos igényű megközelítés, illetve a meglévő szövegek jelentős része is a nyomtatott médiumok által rögzített alkotásokkal foglalkozik, és kevesebb figyelem fordul az előadásban létező, illetve nonverbális, a szemiózist felfüggesztő műalkotásaikra. Ladik Katalin esetében például nemcsak performance-művészetének érdemi kontextualizálása nem történt meg a magyar recepcióban, hanem a róla elkészült, igen színvonalas délszláv szakmai szövegek eredményeinek befogadása is jórészt várat magára. Samu Jánosnak így már témaválasztása is cselekvésértékű, a dolgozat pedig igazolja, hogy alkalmas és felkészült vállalt feladatának elvégzésére. A dolgozat egésze Domonkos István és Ladik Katalin szó- és cselekvésművészetének értő olvasójaként mutatja fel. A disszertáció szerzője, ez életrajzából is tudható, de a dolgozat is igazolja, tájékozott az irodalmi hagyományra, az irodalmi intézményrendszerre és eszközrendszerre támaszkodó, de az irodalom és a vizuális, valamint a hangzó művészetek határterületein mozgó műalkotás-létesítés gyakorlatában is, és ezek vizsgálatának elméleti lehetőségeit is igen jól ismeri. Tudományos elkötelezettsége vitathatatlan, kutatói és értelmezői habitusa jól látható a dolgozatból. Elméleti tájékozottsága és tájékozódási igénye meggyőző. A vizsgált életművek tekintetében a vonatkozó kritikai és irodalomtörténeti recepció teljes feltárására törekedett, ennek hasznosítását a dolgozat céljainak megfelelően, funkcionálisan végezte el. A dolgozat eredményesen kutat olyan interpretációs lehetőségek után, amelyekkel a korábbi olvasatoknál komplexebben és adekvát módon szólhat Domonkos István és Ladik Katalin művészetéről. Ez a megközelítés különösen érzékeny a költemények hangzósságára és egyszeri elhangzására, valamint a szemiózison kívül eső költői cselekvésre. Dolgozata hozzájárul a Deleuze–

Guattari szerzőpáros kisebbségfelfogásának integrálásához a hagyományos társadalmi vagy politikai kisebbségi közegben létrejött alkotásokról szóló diskurzusba, amellyel ez a diskurzus visszavezethető az alkotások művészi megalkotottságáról szóló beszédhez. A dolgozat elején megfogalmazott módszertani rész tudatosítja, hogy a befogadást intervencióként fogja fel, nem pedig a szövegben benne lévő értelem feltárásaként. Ennek affirmatív előadása talán némiképp eltúlzott, hiszen a szöveg identitásának nyitottként és instabilként való felfogása annyira azért nem szorul védelemre, mint ahogy ezt a fejezet opponáló retorikája érzékelteti. A dolgozatban a saját módszerrel szembeállított, idézőjelesen „objektív” tudományos megközelítésnek nevezett módszerek legitimitása már a magyar irodalomtudományosságban is igencsak megkérdőjeleződött az utóbbi két-három évtizedben. Az „interpretáció egységesítő ábrándjában” ringatózókkal, véleményem szerint ma már nem lehetséges megtermékenyítő elméleti oppozíciót létrehozni, illetve az ilyen (voltaképpen „gyenge” ellenféllel szemben történő) oppozíciólétesítés az olvasás halasztása, esetenként korlátja. Ebből következnek olyan megállapítások, amelyek úgy tulajdonítanak értéket a Domonkos-, illetve Ladik-életműnek, hogy a megfogalmazott ítélet voltaképpen minden valamirevaló műalkotásra érvényes: „Egyik és másik költészeti opus is kétszeresen provokálja az interpretátort: egyrészt azzal, hogy kilépnek a szűkebb (vajdasági) és

tágabb (magyar nyelvű) hagyományból, másrészt átrendezik az elemzés

automatikusan adódó konvencionális lépéseit, óhatatlanul rákérdeznek a lehetséges olvasatok rejtett előfeltevéseire.” (15) A kutatási módszerről szóló első fejezet kizárólag a Bergson-féle időfelfogásra épülő temporális olvasatot taglalja, ennek érvényesítését vetíti előre. „A dolgozat módszertana szempontjából ez azért lényeges”, állapítja meg a bergsoni időfilozófiáról a disszertáció szerzője, „mert az elemzett szöveg aktualizációja, létbefuttatójaként, megvalósítójaként értett értelmezés erejéről beszélünk, szemben az esetlegességgel, illetve olyan mechanizmusok prezentációja lenne a tét, ahol ez a megvalósulás nem az előre adott potencialitás megvalósítása, hanem ontológiai súllyal bír, valami olyannak a létrejövését mozgatja, ami korábban nem volt, ami e tekintetben nem korlátozott, ami hosszútávon a nyitott, tiszta, „vad” különbség működése is lehet, és amelyben a párhuzamosságok (értelmezés és benne adott értelmezett párhuzama) az egyetlen tartamban helyet kaphatnak.” (12) A megközelítés a befogadás egyediségében, folyamatosan létesülőként felfogott műalkotásokat vizsgál. A bergsoni alapozású időfilozófián túl más elméleti és irodalomtudományos megfontolásokról nincs szó ebben a módszerről szóló bevezetőben. A dolgozat természetszerűleg sokkal differenciáltabb tudományos apparátust és irodalomértelmezői gyakorlatokat hasznosít, a szerzői életrajzok pozitivista felhasználásától, illetve a kutatási előzményeket feltáró hagyományos filológiai műveletektől kezdve, a Domonkos-versek elemzésénél használt lévinasi filozófián vagy különböző posztstrukturalista szövegmegközelítési módokon át, egészen a mindkét opus

elemzéseinél működtetett „hagyományos”, „kívülálló”, voltaképpen utólagos irodalomtörténeti perspektívából megszólaló szövegelemzésekig (tipikusan ilyen a Kuplé elemzése). Mindezeket persze, Domonkos költészetéről szólva eljuttatja a mondott, hangzó költeményről és az elhallgatás eseményéről értekező értő és érdemi beszédig, Ladik Katalin művészete kapcsán pedig a vajdasági neoavantgárd kulturális praxis, illetve a gender alapozású művészeti gyakorlatok értő interpretátoraként

ismerhetjük

meg

Samu

Jánost,

olyan

irodalom-

és

kultúrtörténeti

összefüggésekbe helyezve el Ladik Katalin életművét, amelyek nélkül csak részjelenségek érthetők meg művészetéből – ahogy ez jellemző is a magyar recepcióra. A két életmű témaként választása és együtt tárgyalása olvasói örömet jelentett számomra, ugyanakkor ilyen erősen értelemképző egymás mellé állításukat sem a bevezetőben, sem a dolgozat kifejtő részeiben nem látom kellően argumentáltnak. A két téma elválik egymástól, Domonkos és Ladik költészete igen különböző megközelítéseket kíván, egyiknek a tapasztalatai csak kis mértékben hasznosíthatók a másiknál. Két esszéről van szó voltaképpen, amelyeket a vajdasági neoavantgárd irodalomtörténeti hagyománya, illetve az alkotások előadott volta kapcsol össze. A két dolgozatrész összekapcsolásának tudományos indoklása elmarad a bennük foglalt megközelítések színvonalától, és voltaképpen mindkét esetben az írott versekből álló életmű mellett önálló érvénnyel bíró előadói performatív teljesítményre alapozódik. Az ilyen párhuzamba állítás jogosságát nem vonva kétségbe, úgy látom, a dolgozat anélkül létesít erős irodalomtörténészi konstrukciót,

hogy

érdemben

rákérdezne

önmaga

létesítő

tevékenységére.

Az

ilyen

együtttárgyalásoknak létesítő ereje van (Petőfi és Arany, Petőfi és Ady, Zrínyi és Gyöngyösi, Petri és Tandori, Juhász Ferenc és Nagy László, Tolnai és Domonkos...). A két költészetnek az írott szöveghez, illetve a szemiózishoz való viszonya, az előadói produkciók jellege olyan hangsúlyos eltéréseket mutat, amelyek az érdemi kifejtő részekből ugyan nyilvánvalóan láthatók, de a két életmű összekapcsolásának indoklásánál homályban maradnak. Megállapítható ugyanakkor, hogy a dolgozat szerzője mindkét életmű esetében más-más, adekvát olvasásmódokat működtet, és nem kívánja a két szerző művészetét egymásra olvasni, olvasási tapasztalataikat egymásra vetíteni, erős összefüggéseket felállítani. Ugyanezt a dolgozat érdemeinek taglalásába átfordítva: a dolgozatban tulajdonképpen (a kiváló Domonkos-fejezetek mellett) egy Ladik Katalin művészetének recepcióját paradigmatikusan módosító, értő Ladik-monográfia lehetőségét látom. A Ladik Katalin-élet- és pályarajz ilyen mértékben talán mellőzhető lett volna ebből a dolgozatból, illetve a számos rá vonatkozó életrajzi utalás az egész szövegben némiképp idegen a főképpen a Ladik-műalkotások működésmódjával foglalkozó szövegrészek között, tulajdonképpen egy más diskurzusba illenek, és helyenként az akadályokon keresztül a végső célját elérő hős narratívájára íródnak. Ez, noha a Ladik-műalkotások társadalmi elkötelezettsége kétségtelen, illetve az alkotó személyes életével való értelemképző

játékai is nyilvánvalóan joggal képezik a kutatás tárgyát, számos alkalommal mellőzhető lett volna, különös tekintettel a benne lévő, a dolgozat szempontjából egyébként lényegtelen pontatlanságokra (a Vitray-interjú időbeli odacsúsztatása a húsz évvel korábbi első magyarországi fellépéshez, Moldován Domokos kereszt- és családnevének fölcserélése). A dolgozat különösen fontos értékének tartom a ladiki, szélesebb értelemben vett költészetnek a performance-művészetéből, voko-vizuális akcióiból kiinduló értelmezését, amelynek eredményei aztán igen jól hasznosulnak Ladik szövegszerű verseinek olvasatában. Ez a kifejtési rend nagyon jó horizontot nyit textuális költészetére. Az életmű eddigi értelmezéseit jórészt lebontja, vitába száll a recepciónak azokkal a törekvéseivel, amely a ladiki opust az értelmezésben megszelídítve, szürrealista vagy dadaista szövegeit túlértelmezve próbálja úgymond elfogadhatóvá tenni az értelem logikája számára. Jól megalapozott és argumentált, hangsúlyosan nem konfrontatív vitát folytat, és ennek a költészetnek az átfogó, fő tendenciákat leíró megközelítése mellett a Négy fekete ló mögöttem repül és még inkább az Ólomöntés című versek alapos elemzésével igen fontos lépéseket tesz Ladik Katalin költészetének adekvát recepciója terén, az életműnek azokat a szövegeit, illetve olyan vonatkozásait állítva a középpontba, amelyek inkább árnyékban maradtak, vagy jelentőségük ugyan látható volt a recepcióban, de az művek által megszólított értelmezések is, megfelelő elméleti tudás híján, számos eredményük mellett lényegében lemaradtak a Ladik művészetét elfogadó és nagyra tartó befogadói élménytől. Az Ólomöntés sajátos areferencialitásáról mondottak megnyitják az utat Ladik kísérleti költészetéről szóló értekező rész előtt: „Az ólomöntésből származó értelem, noha megosztható, kommunikálható, azaz nyelvi természetű és funkcióját tekintve előrelátó, elsősorban a képzelet értelme, specifikus nyitottsága imaginárius karakterű. A megjelenő és a nyelviség révén kifejezett jelentések a jövőre vetülnek, ezért nincs referenciájuk, sokkal inkább keresik azt, megpróbálják megformálni, hírt adni róla, jelölői nem egy ott lévő valóságra utalnak, hanem mintegy előresietve még betöltetlen üresség fölött lebegnek, ezért a képzelet alapvetően kreatív, az empíriától független természetét hangsúlyozzák.” (138) Argumentáltságában

rendkívül

fontosnak

látom

a

Ladik-féle

kísérleti

költészet

protokonceptualistaként való meghatározását. Fontos megfigyelése, hogy a ténylegesen (kötethez mellékelt hanghordozón vagy egyéb módon), dokumentálhatóan előadott nyomtatott szövegek az egész életműre rávetítik az előadás lehetőségét, megszüntetve ezáltal a kinyomtatott szövegek esetében is azok egyetlen, megalkotottságukban lezárt, befejezett voltát (133). A Ladik-vers szemiózis tekintetében végletes nyitottságának leírása, amely pillanatnyi értelemcsalódásként, a potenciális értelemadáshoz tendenciózusan destruktív, egyensúlytalanságra törekvőként állítja elénk a Ladik-szöveget, a további olvasatok számára megkerülhetetlen igazodási pont: „Az életmű valamennyi regiszterében ezt a villanásszerűséget tapasztaljuk, a verstechnikává emelt kisülésszerű, impulzív, a szabályok és ismételhetőség tekintetében destruktív betöréseket,

fölfényléseket, amelyek bizonyos értelmeket megvilágítanak ugyan, és az értelmezést azok artikulációjára biztatják, de mindez pillanatnyi, és nem a rögzítés, a kidolgozás, az újramegjeleníthetőség irányában

hat,

hanem

a továbbmozdulás, a következő esemény

előkészítésének és intenzifikációjának egyensúlytalanságában működik.” (154) Végezetül a dolgozat értekezői nyelvéről teszek néhány bíráló megjegyzést. Sűrű, többszörösen alárendelt szerkezetű mondatai megnehezítik az értelmezést – és a fogalmazást is, hiszen néha a kijelentés szerzőjének szándéka annak ellenére érthető, hogy maga a mondat szó szerint mást jelent. Már a dolgozat elején zavarba ejtenek a következők: „A nyitott (anti)költészeti modellek értelmezése a két szerzőnél más-más módon megvalósuló, sajátos nyelvi redukció tartományában történik, amelyben a hagyományos irodalmi keretek áttörése mellett a nyelviség dimenziójának, az értelem megképződésének válságával is számolnunk kell.” A térmetaforika elvileg a könnyebb konceptualizálhatóságot szolgálja, itt viszont inkább megnehezíti ez a metaforika az egyébként elég nyilvánvaló állítás megértését, és figyelmünk ehelyett a metaforák egymásnak feszülésére irányul: a sajátos nyelvi redukció tartományában, amely tartomány vagy a redukció a két szerzőnél más-más módon valósul meg, történik meg az (anti)költészeti modellek értelmezése, vagy maga a redukció történik meg ezekben a tartományokban, ahol még számolnunk kell a hagyományos irodalmi keretek áttörésével is meg a nyelviség dimenziójának válságával. Az erőteljesen átmetaforizált nyelv könnyen képzavarhoz vezet, és a dolgozat nyelvét az a veszély fenyegeti, hogy önmaga paródiájává válik: „számbavétele törésvonalak mentén történik, olyan termékeny hasadásokat követve, amelyek nemcsak az irodalomnak lehetnek csapásai.” (6) A törésvonal és a hasadás termékenysége is problematikus, de ha a termékeny hasadás aztán csapássá válik ugyanabban a mondatban, az már végképp nehezen konceptualizálható, még ha, mindezek ellenére is elég nyilvánvaló a közlés szándéka. Pedig ennek a nyelvnek nagyon fontos megállapításokért, éles szemű megfigyelésekért kell helyt állnia. Az átmetaforizált nyelv mellett a dolgozatra helyenként jellemzők a retorikus üresjáratok: „a

deterritorializációs mozzanatokra

érdemes figyelni, amelyek megkövetelik a rákérdezés, újragondolás, -fogalmazás dinamikáját, és amelyek elmozdulnak a már meglévő sémák konvencionális alkalmazásától” (5). Úgy vélem, ez az állítás túlságosan általános és semmitmondó, végtelen sok irodalmi alkotásra és életműre jellemző. Hosszú, többszörösen összetett, számos alárendeléssel dolgozó mondatai, különösen pedig a határozói igenevekkel létrehozott alárendelések sora, az egymással igen nehezen összeegyeztethető grammatikai szerkezetek gyakran akadályként épülnek az olvasó elé. Így a nyilvánvalóan érthetetlen mondatot is kénytelen többször elolvasni, hogy megbizonyosodjon arról, hogy valóban hiányzik belőle az állítmány: „Eme működésmód, a reflexív intervenció

körülményeinek

illusztrálására, a relativitás kiküszöbölésére a továbbiakban a tartam filozófiájára, Bergson vonatkozó munkáira.” (8) Meg kell jegyeznem azonban, hogy ilyen típusú hiba alig van a

dolgozatban, illetve a fent jelzett bonyodalmak sem vezetnek értelemzavaró hibákhoz, és semmiképpen sem gondolati pontatlanságokról van szó. Egészében elmondható, hogy a dolgozat tudományosan megalapozott, eredményeiben releváns, a tárgyalt kérdések kutatásának folytatására ösztönző munka, az új tudományos eredményei, módszertani kidolgozottsága, a formai követelményeknek való megfelelése alapján messzemenően eleget tesz a tudományos munka követelményeinek, ezért nyilvános vitára bocsátását és a védést követően a PhD fokozat odaítélését támogatom. Veszprém, 2014. szeptember 5.

Dr. Ladányi István egyetemi docens Pannon Egyetem, MFTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézet

VIII. Válasz Virág Zoltán és Ladányi István opponensi bírálatára

Kezdetképpen hálámat szeretném kifejezni bírálóim értő, mélyrehatóan alapos, témám továbbgondolása szempontjából különösen inspiratív, minden pontban építő jellegű és türelmes megjegyzéseiért, amelyek korántsem lezárt kutatásom következő állomásának irányjelzői. Dialogikus meglátásaik nemcsak számbaveszik és kritikusan kommentálják eredményeimet, hanem olyan autentikus olvasatokkal szembesítenek, amelyek témám finomartikulációja mellett a disszertáció stratégiáinak irányvonalát, affinitásomat is figyelembe veszik, és ahhoz szervesen, számomra

felbecsülhetetlen

segítséget

jelentve

illeszkednek.

Noha

a

két

vélemény,

értelmezésemben, kiegészíti egymást, eltérő, de egyaránt releváns problémákat taglal, amelyeket akár összekapcsolni is érdemes volna, válaszomban külön-külön reagálnék az opponenciákra. Válasz Virág Zoltán bírálatára Ladik Katalin és Domonkos István autentikus, autonóm, számos tekintetben markánsan elkülöníthető költői életművének együtt-tárgyalását a mindkettőnél megfigyelhető antipoétikus verstechnika, az ezt fokozó rontott, illetőleg alulartikulált jelölőmechanizmusok és a versesemény temporalitásának intenzív hangsúlyozása mellett az outsider-kód esetükben ma is tapasztalható működése motiválja. Költői kísérleteik, amelyek a hagyományhoz, a szociokulturális miliőhöz, a művészet intézményrendszeréhez való viszonyukat is óhatatlanul meghatározták, a nyelviség, a nyelvi lét fundamentumaihoz, így határaihoz, a nyelvbe való belépés, és a belőle való kitörés pontjaihoz juttatták őket. Az ekképp radikalizált poétikák, miként Virág Zoltán is kiemeli, azokkal a társadalmi és művészeti átalakulásokkal függtek össze, amelyek a hatvanas években kezdődtek, és jellemzőek maradtak a hetvenes, nyolcvanas évek Jugoszláviájában is, hatásaikra a vajdasági magyar közegben pedig a symposionisták mutatkoztak a legérzékenyebbnek. Az intervenciós hozzáállással vizsgált, aktualizált két opus a nyelvi határhelyzet tudatosítását túllendíti az eljárásaikban és témáikban egyébként jól elemezhető kontextuális meghatározottságon, és leginkább értékelhető szövegeiket a nyelvi lét feltételeire való rákérdezés perspektívájába helyezi. A két szerző nevéhez köthető specifikus nyelvi redukció, mára kultikus státusuk ellenére, hagyománytörténeti szempontból is kívülállónak mutatja őket, amennyiben Domonkos konzekvens poétikai lépésként emigrál meglehetősen korán a művészetből, Ladik (magyar nyelvterületen) megkéső, egyelőre részleges kanonizációja pedig olyan formabontó, szinkretista attitűd következménye, amely szubvertálja az elrendezés, elhelyezés, a viszonyítható pozicionálás lehetőségeit, mozgásban van/marad.

Domonkos-aktualizációmban a nyelvi lét lehetőségfeltételeire való rákérdezés során komoly jelentőséget tulajdonítottam a csend, az elhallgatás, a jelentéskioltódás teoretikus narratívába helyezett mozzanatának, azonban a zenei megszerkesztettségből eredő belső csendek kimaradt aprólékosabb tárgyalása további, rendkívül kecsegtető lehetőségeket rejt magában. Hiszen, amint opponensem írja, „Domonkos István megtévesztő dalformákkal dolgozott és dolgozik, az improvizációs modelleket váltogatva, a csend szerepét kitüntetetten kezelve”, és bár textusai látszólag mellőzik a tonális kontrolláltságot, igen gyakran „izgalmas, komplex ritmusrendszert rejtenek, például a Kuplé versbeszédének inferioritása, ritmikai egyszerűsége éppen a semmilyen indokoltságot nem mutató elemek felülreprezentáltsága miatt csalóka, ráadásul a banalitás művészete, a művészi kisajátítás technikája mondhatni Andy Warholt, Jeff Koonst és másokat idéző poétikai eljárásként működik a slágerforma, a dallikázás ironikus funkciócseréi, ütemváltásai segítségével.” A zeneelmélet felé nyitó interdiszciplináris szemlélet ráadásul Ladik Katalin opusának elemző megszólaltatásában is termékeny lehet, szorosabbra fűzve a két poétika közötti kapcsolatot. Virág Zoltán vonatkozó meglátásait feltétlenül el kell fogadnom, és a magam szempontjából különösen fontosnak látom. Azzal is egyet kell értenem, hogy értekezésem Ladik Katalin előadói parapraxisának részletesebb taglalását is elbírta volna, éppen azért, mert az „akciójelenlét formái, összművészeti mintái, tapasztalati távlatai, etnikai kontextusa” a kitüntetett figyelemmel kezelt nyelvi határtapasztalat további árnyalását szolgálhatja, a diszkurzív integráció nehézségeinek, esetenként lehetetlenségének okaira és következményeire is rávilágíthat. Hogy a részletesebb elaboráció kimaradt, annak az alkalmasint fölülbírálható döntésnek a következménye, hogy a redukcióra, a redukcióból eredő intenzifikációra és annak folyományaira fókuszáltam inkább, ami önmagában véve is jelentős erőfeszítésembe került. Domonkos István dokumentált nyilvános szerepléseinek javasolt komparatív és ma rekonstruktív értelmezése véleményem szerint a mindkét alkotó kapcsán releváns médiafilozófiai szempontokat is fölerősíti, amelyek a figyelmembe ajánlott további szakirodalom bevonásával folytathatóvá teszik kutatásomat. Válasz Ladányi István bírálatára Ladányi István saját koncepcióm értelmében (sikeresebb pillanataiban) mozgásban lévő disszertációm neuralgikus pontjaira rámutató kritikai megjegyzéseit, és természetesen olvasatának konstatációit is dialogikus, konstruktív kiemeléseknek látom, amelyek nem csak témámhoz, hanem a szövegemhez való viszonyomat is dinamizálják. A dolgozat szövegének státusára vonatkozó, problematikusnak tetsző, de számomra emiatt is fontos

metodológiai

fejtegetés

nem

egy alapállás

vagy időlegesen

választott

kutatói

szempontrendszer, elemzői arzenál fölmutatása, alkalmazás előtti számbavétele volna, és tétje sem az oppozíciólétesítés, így az általa okozott egyensúlytalanság bizonyos értelemben kívánatos fejlemény. Azzal együtt is, hogy opponensem bíráló jellegű megjegyzései helyénvalóak, hiszen az intervenciós eljárás taglalása valóban késlelteti az olvasás folyamatát, de csak akkor, ha a „tárgyra térés” (Ladik Katalin és Domonkos István költészete) megvalósíthatósága felől gondoljuk el ezt az olvasást. Ha azonban a tárgy, vagy enyhébben téma nem lehet potencialitásként sem adott, amit akár más-más módon valósít meg egy-egy interpretáció, ha nem „ott”, valamiféle identitásként van, hanem mindig „itt”, legelemibb létét tekintve is írandóként és íródóként, a hozzá való visszatérés lehetősége nélkül, és ahol ez az „itt” az akut olvasat tartama, rekonstruálhatatlan „most”-ja, úgy a szöveg státusára vonatkozó metodológia hozzáadódik, alakítja azt, ami utána következik. Nem metaszintről artikulálja az olvasat viszonyait, hanem a (bergsoni időfilozófia segítségével kifejtett módon) lineáris olvasásszekvencia egyik tagja; nem róla szól, „azt” vetíti előre, hanem „az” maga. Az intervenció változáslogikája, ontológiai differencialitása ennek mentén aztán mindig „másként” mutatja majd magát, állandósága, jelentése ennek a másként létnek az állandósága lesz, az identitás bármely koncepcióját fölfüggesztve, ezért adódhat, hogy a dolgozat több elméleti paradigmát is mozgósít a későbbiekben, amelyeket azonban az intervenció előszekvenciaként artikulál, módosít, ahogyan egy mondatban a szavak megváltoztatják az utánuk következők jelentését. Hogy ezeknek a módosulásoknak intervenciós logikájára olvassuk-e rá a szöveget, választás és olvasói habitus kérdése, azonban hogy a disszertáció esetenként (vagy általában véve) nem elég erőteljesen motiválja ezt az olvasásmódot, hiányosságként kell elkönyvelnem, így Ladányi István megjegyzéseit jogosnak érzem, kritikáját elfogadom. Ebből a hiányosságból eredhet, hogy intervenciós fejtegetésem úgy is olvasható, mintha „a szöveg identitásának nyitottként, instabilként való felfogása” mellett érvelnék, és létesítenék oppozíciót az ezt vitató elméletekkel. Ez kétségkívül közhely lenne és fölösleges szószaporítás. Az általam mozgósított, nem keretként, hanem a szövegbe írt szekvenciaként fölfogott specifikus státusú reflexió, intervenció, tartamszerűség deleuze-i ihlettel egyáltalán az identitás koncepcióját számolná föl, legyen bár az nyitott vagy instabil identitás. Hibáim tudatosításának ugyanezen csoportjába sorolom azt a szövegem nyelvezetére vonatkozó bírálatot is, amely a helyenként előforduló retorikai üresjáratok illusztrálására azt a fölvetésemet hozza föl, amely szerint a két opus kapcsán „a deterritorializációs mozzanatokra érdemes figyelni, amelyek megkövetelik a rákérdezés, újragondolás, -fogalmazás dinamikáját, és amelyek elmozdulnak a már meglévő sémák konvencionális alkalmazásától.” Hibáim belátása mellett ugyanakkor vitatkoznom kell azzal, hogy ez az iránykijelölés „túlságosan általános és semmitmondó” volna, hiszen nem valamely eredmény prezentálásáról van szó, hanem kiindulópontról, elvégre a továbbiakban szinte kizárólag deterritorializációs tendenciákat

elemzek/aktualizálok. Véleményem szerint akár a territorializációs mozzanatokra való értelmező rácsatlakozás is járható út volna, a mára a vajdasági miliőben szilárdan kanonizált domonkosi opus kapcsán például erőltetés nélkül. Természetesen egyetértek azzal, hogy végtelen számú, sőt bármely irodalmi alkotásban követhetjük a deterritorializáció (vagy akár a re/territorializáció) mozgását, ahogyan számtalan szöveg metaforizációs stratégiáit is elemezhetjük például, de a vizsgálat (esetemben intervenció) irányának kijelölése, úgy gondolom, nem lehet semmitmondó, legfeljebb az eredmények tükrében. A két opus szorosabb összekapcsolásának kívánalmát, a Ladik-fejezet arányainak harmonizálását, továbbá a méltató sorok által fölerősített hangsúlyok további tanulmányozását feladatomnak tekintem, köszönöm opponensem vonatkozó észrevételeit, segítőkész útmutatását.

IX. Szakmai önéletrajz és publikációs jegyzék SZEMÉLYI ADATOK Név: Samu János Születési idő: 1977. 08. 18. Születési hely: Zombor E-mail: [email protected]

MUNKAHELY Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka (egyetemi tanársegéd) Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium (szerkesztő munkatárs, mentor) ISKOLÁK Veljko Petrović Gimnázium, Zombor Újvidéki Egyetem, BTK, magyar nyelv és irodalom szak Pécsi Tudományegyetem, BTK, Irodalomtudományi Doktori Iskola, Irodalomtudományi Doktori Program Részképzések: Filmová a Televizní Fakulta Akademie Múzických Umĕní v Praze (Prága) Universität Wien (Bécs)

ÖSZTÖNDÍJAK MTA Határon Túli Magyar Tudományosságért Ösztöndíjprogram (2008/A/12) A kutatás címe: A látható nyelv A vajdasági magyar irodalom interkulturális kontextualizációja. A Tartományi Tudományügyi és Technológiafejlesztési Titkárság által támogatott projektum (2006-2010) Vajdasági magyar irodalom – kontextusok – identitáskódok. A Tartományi Tudományügyi és Technológiafejlesztési Titkárság által támogatott projektum (2011 – 2014) A magyar nyelv a Vajdaságban, a korszerű európai régiómodellben. A Szerb Köztársaság Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztériumának III47013 számú, interdiszciplináris tudományos projektuma (2010-)

NYELVISMERET angol, szerb, cseh, német

OKTATÓI GYAKORLAT Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék: Irodalom és medialitás Magyar irodalom Kortárs gyermekirodalom és gyermekolvasó A hétköznapok művészete, a művészetek hétköznapjai Bevezetés az irodalomtudományba Vajdasági magyar gyermekirodalom CSOPORTTAGSÁG, KUTATÓ KÖZÖSSÉGEK MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (2012-ig igazgatóbizottsági tag) Digitális Kultúra és Médiafilozófia Kutatócsoport, Pécsi Tudományegyetem BTK, Filozófia Tanszék konTextus Kutatócsoport, Újvidék Kelet–Nyugati Átjárók. Interakcióban a filozófia, az irodalom, a pszichoanalízis, a művészetek munkacsoport, Sorbonne Nouvelle (Université Paris 3), Egyetemközi Magyar Tanulmányok Központja (CIEH) DNS-műhely, Újvidék, Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium KONFERENCIÁK (2007-) 2007. Portré és identitás Régió, fúzió, vízió. Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2007. szeptember 28. 2008. A hétköznapi kultúra jellemző szöveghelyei Közoktatási Konferencia. Magyar nyelv és irodalom szakirány. Újvidéki Egyetem, MTTK, Szabadka, 2008. január 10-12. A határ/felület váltakozó erőterei: kép, perfor(m)áció Határátlépések (mimézis, reprezentáció, referencia). PTE, BTK, Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék, Irodalomtudományi Doktori Program. Műhelykonferencia. 2008. január 17. Az ópium ideje Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok, Tudományos Ülésszak. Szabadkai Városi Könyvtár, Szabadka, 2008. március 27-28. Az olvasás láthatósága Látás –Tekintet – Pillantás. A megfigyelő lehetőségei. PTE, Irodalomtudományi Doktori Iskola, Kultúratudományi Doktori Program, Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszék. Műhelykonferencia. Pécs, 2008. május 29.

A szerző „külsőlegessége magán a határon játszódik”. De (hol) van/látható ez a határ?Csáth-járó át-járó. Csáth Géza, az irodalmi és pszichológiai diszkurzusok metszéspontja. 3. konTextuskonferencia. Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidéki Egyetem, MTTK, PTE. Nemzetközi tudományos tanácskozás. Szabadka, 2008. szeptember 25-26. 2009. Hogyan ne(m) olvassuk Herceg Jánost a 21. században Dunatáji Herceg János Napok 2009. Hogyan olvassuk Herceg Jánost a 21. században? Zombor, 2009. május 26. Ouest-Est : Dynamiques Centre-Périphérie Entre Les Deux Moitiés Du Continent. Des regards pluridisciplinaires. (Nyugat-kelet: Centrum-periféria dinamikák a kontinens kétharmada között. Pluridiszciplináris közelítések.) című projektben résztvevő oktatók, kutatók és Phd-hallgatók számára szervezett nyári egyetemen való részvétel. 2009. augusztus 23-31. Egy vers ontológiai formai leírása. Rimay János és a Sztoa Az esélyegyenlőség és a felzárkóztatás vetületei az oktatásban. Nemzetközi tudományos konferencia. (Anya)nyelv-irodalom szekció. Újvidéki Egyetem, 2009. szeptember 17-19. A kodifikálatlan nyelv és a kódolt (el)hang(zás) Zene - Beszéd – Irodalom. 4. konTextus-konferencia. Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék; Újvidéki Egyetem; Pécsi Akadémiai Bizottság. 2009. szeptember 28. Kelet-nyugati Passzázsok – folyóirat-találkozó Kelet-Nyugati Átjáró 2009. Balkán Világzenei Fesztivál és III. Találkozó a Balkán Kapujában. Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia. Pécsi Kulturális Központ; Sensus Kutatócsoport. 2009. november 4-7. 2010. Kultúroltás Fesztivál. A Pécs-decentrum Kulturális Egyesület EKF-civil programja a Civil Közösségek Házában és Kultúrkertjében. Kerekasztal-beszélgetés. 2010. április 9-10. A Delta paratér kép(let)es olvasója – avagy a kór-társ vajdasági (nem)olvasó irodalmának mediális ter(h)e 38. Tokaji Írótábor. Sokágú síp: A magyar irodalom égtájai. Tokaj, 2010. augusztus 11-13. A digitális tükrök felé (az interaktivitás paradigmája) Korszerű módszertani kihívások. Nemzetközi Tudományos Konferencia. Újvidéki Egyetem, MTTK, Szabadka. 2010. szeptember 23-25. A DNS fluoreszkáló teste: a DNS folyóirat estje és kiállítása Kelet-Nyugati Átjáró 2010. IV. Találkozó a Balkán Kapujában. Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia. Pécsi Kulturális Központ; Sensus Kutatócsoport, 2010. november 5. A paródia heteronómiája és a néző határhelyzete(i) III. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia. Szabad asszociációk filmművészet és pszichoanalízis határvidékén. Imágó Egyesület, Imago International és a PTE Pszichológiai Doktori Iskola Elméleti pszichoanalízis programja főszervezésével. Pécs, 2010. november 25–27.

2011. A betű rajzolatától a kép mesemondásáig A tehetségek szolgálatában. III. Nemzetközi tudományos tehetséggondozó konferencia. Magyarkanizsa, 2011. március 19. A nemzedék előtt Nemzedéki narratívák a nyugati kultúratudományokban. Interdiszciplináris konferencia. PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék. 2011. május 4-5. Mit lát az olvasó, hogyan olvas a néző? "Testvérünk voltál és lettél apánk" József Attila és Kosztolányi Dezső. Költők és koruk konferencia IV. Újvidéki Egyetem MTTK, József Attila Társaság. 2011. szeptember 16-18. Kép, nyelv, tehetséggondozás A tehetséges tanulókkal való munka módszertana. V. Nemzetközi Tudományos Tanácskozás. Újvidéki Egyetem MTTK. 2011. november 3-5. Intervenció, hang, szökésvonalak A magyar nyelv a többnyelvű Vajdaságban I. Tudományos konferencia. Újvidéki Egyetem MTTK. 2011. november 12. Böjt/idő. (Test-, nyelv- és értelemhabitus) Habitus. 6. konTextus-konferencia. Interdiszciplináris tudományos konferencia nemzetközi részvétellel. Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Újvidék, 2011. dec. 16. 2012. A hang teste/a test hangja Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó 2012. Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács-Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Budapest. Szabadka, 2012. április 21. A karakterisztikus, a tipikus és a fuzionált tudat Könyv – kommunikáció – kompetencia. 6. Nemzetközi tudományos konferencia. Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2012. szeptember 27-28. Költőien lakozik a hontalan: a redukció mint intenzív nyelvhasználat Domonkos István költészetében A magyar nyelv a többnyelvű Vajdaságban. II. tudományos konferencia. Újvidéki Egyetem MTTK. 2012. novenber 10. Az el (nem) beszélhető test(kép) IV. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia. Parallel történetek. Imágó Egyesület, Imago International és a PTE Pszichológiai Doktori Iskola Elméleti pszichoanalízis programja főszervezésével. Pécs, 2012. november 22-24. Szabó Rozália sétája a "Novi Szád"-i halpiacról a transzcendenciába, és más utazások Utazás Megértés - Identitás. 7. konTextus-konferencia. Interdiszciplináris tudományos konferencia. Újvidéki Egyetem, BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék, 2012. december 21.

2013. A tradíció mint feladat. Pécsi Tudományegyetem BTK, Modern Irodalom Tanszék, Pécs-decentrum Kulturális Egyesület, Pécs, Civil Közösségek Háza. Kerekasztal-beszélgetés: Politika, trauma, közelmúlt. 2013. március 20-21. Nyelvi redukció, költészet, interdiszciplinaritás Tudományos diskurzusok. Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó 2013, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, Újvidék; MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, Budapest; Szabadka, 2013. április 13. Süsü A sárkány (A borzalmas fantázia pacifizálhatóságának veszélyes ábrándja) Tükör. 8. konTextus-konferencia. Interdiszciplináris tudományos konferencia. Újvidéki Egyetem, BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék, 2013. december 13. 2014. Nyitva hagyott versek (Ladik Katalin „klasszicizmusa”) Tudástérkép. Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács-Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Budapest, Szabadka, 2014. április 12. Kép/nyelv: kon-, dis- vagy exkurzus? Erdélyi napok, Pannon Egyetem, Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar, Veszprém, 2014. március 31 – április 5. Kultúroltás-fesztivál. Méltóság – Kultúra – Közösség (A szolidaritás esélyei hálózatainkban). Pécs, Pécs-decentrum Kulturális Egyesület, 2014. április 15-17. Dialógus és karnevál az irodalomértésben és kultúrában c. kerekasztal-beszélgetés meghívott elóadója SZERKESZTÉS Szakadás(köz)vetítések: irodalom és medialitás. Forum Kiadó, Újvidáki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Újvidék, Szabadka, 2008. (Hózsa Évával közösen.) ISBN 978-86-323-0715-5 COBISS.SR-ID 235660039 A DNS posztalfabetikus folyóirat alapítótagja és főszerkesztője. A DNS tematikus számai 2004-től: MÉDIUM (az értelemhordozó közeg kódspecifikus tematizálása) SEBESSÉG (befogadásfolyamatok és sebességközpontú tipologizálásuk) TEST-Párnakönyv (a jeltest státusa és lehetőségei a digitális/virtuális érában) POP-doboz FÉTIS AMNÉZIA (a kultúra mint felejtés) KLÓN π PERSONA ARIADNÉ TERRA INCOGNITA MANDALA πLLANGÓ

GENETHLIACUM POSZTAPOKALIPSZIS (dialógus) POSZTAPOKALIPSZIS II. TUDOMÁNYOS KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉG A Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia tudományos bizottságának tagja Az Újvidéki Egyetem, BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének Egyetemista esszéíró pályázatának bírálóbizottsági tagja A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének (KMV) zsűritagja Az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának rendszeresített kulturális rendezvényének (Keddi Matiné) szervezője Szakelőadások: A jelölő performativitása, a performativitás jelölője Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Tudósklub, Újvidék, 2007. december 12. Kép, perfor(m)áció, ikonika Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka. 2007. december 17. Mozgó(képi) identitás. Bollók Csaba Iszka utazása című filmjének dekonstruktív stratégiái. Lifka Sándor Művész Mozi, Szabadka. 2007. december 19. Jelölő, médium, rítus. Az archaikus jelviszony Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka. 2008. április 8. Az elmélet testisége Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Tudósklub, Újvidék, 2008. április 16. Cormac McCarthy mitikus vadnyugata Ethan és Joel Coen Nem vénnek való vidék című filmjében. MTTK Filmklub, Szabadka. 2008 május 12. Az imaginárius rendje. (Nagisa Oshima Az érzékek birodalma című filmjéről) Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka. 2008. november 5. A referencia, amely nincs ott. (Ethan és Joel Coen Az ember, aki nem volt ott című filmjének önreferenciális szekvenciái) Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka. 2008. december 3. Gárdos Péter Tréfa című filmjének elemzése, beszélgetés az alkotókkal A Magyar Filmnapok keretében megrendezett Filmes Agora – Pro és Kontra elnevezésű kísérőrendezvény. 2009. március 5. Az egyetlen jelölő a test. (Takashi Miike Meghallgatás című filmjéről) Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka. 2008. április 7.

Vicsek Károly/Deák Ferenc: Bolygótűz. Filmelemzés és beszélgetés az alkotókkal Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék; Tartományi Művelődési Titkárság. 2009. május 7. A haragvó Atya visszatérése és a Valós ismétlésszerkezete. (Kôji Shiraishi Gurotesuku című filmje kapcsán) Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka. 2009. november 18. A posztapokaliptikus mozi és a transzcendencia fölbontott szerződése. Hogy is vagyunk (minden után a vásznon ) Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka. 2010. május 4. A kép alter(nativ)itása. Képelméleti vázlatok Újvidéki Egyetem, MTTK, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka; SZTE. 2010 március 19., április 16., április 23. DÍJAK Kristálygömb-díj (2006) Kilátó-díj (2006) Sinkó-díj (2013) PUBLIKÁCIÓK Könyv: DNS π. Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2007. (Beke Ottóval közösen) A médium eseménye. Szövegmozg(at)ás. Újvidéki Egyetem, MTTK, Szabadka, 2011. ISBN 978-86-87095-12-0 COBISS.SR-ID 265165319. UDK 821.511.141(497.11)-4 Tanulmány: 2001. A végtelenbe tartó nyelv egy tegnapi (nem) fejleményéről In: Új/Vidéki Műhely. Újvidéki Egyetem, BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék. 2001. 2003. Tien Tan hadvezér valósága (A figura egyetlen lépéséről) In: Tanulmányok. Újvidéki Egyetem, BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék. 2003. 149-160.

A megszólalás, az affirmáció meg az idő In: Új/Vidéki Műhely. Újvidéki Egyetem, BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék, 2003. A történelmi lét lehetőségei a posztformalista gondolkodásban In: Csányi Erzsébet (szerk.): A tudás fája., Újvidék, Újvidéki Egyetem, BTK, 2003. 2004. A nyelvjátékok közötti térről In: Új/Vidéki Műhely. Újvidéki Egyetem, BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék. 2004. 2005. A gyorsuló reprezentáció bukása In: Horizont és tudásmódok. Válogatás a III. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia humán tárgyú dolgozataiból. Újvidék, Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium. 2005. 10-15. ISBN 86-85245-03-6 COBISS.SR-ID207982599 Sebesség-mitogónia (egy piknoleptikus tudatkiesés feltöltése) In: Társadalom és tudomány. Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2005. 2006. A gyorsuló reprezentáció bukása In: Horizont és tudásmódok. Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2006. 2007. A Delta paratér In: Csányi Erzsébet (szerk.) konTextus. Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2007. 81-90. ISBN 978-86-85245-08-4; COBISS.SRID221231623 Önmaga rakománya a hajó. Domonkos István: Kormányeltörésben In: Csányi Erzsébet (szerk.) konTextus., Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, 2007. 137-153. ISBN 978-86-85245-08-4; COBISS.SR-ID221231623 A határ/felület ingadozó erőterei. (elbeszélni, keretezni egy képet) In: Filológia Közlöny, 2007/1-2. 84-96. 2008. A metafora mozgása Szentkuthy Miklós Az egyetlen metafora felé című szövegében In: Káich Katalin (szerk.) Kapcsolatok és kibontások. Kódirodalomkultúrarégió III. Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Újvidék, 2008. 7189. ISBN 978-86-6065-002-5; COBISS.SR-ID 235533831

Periodikus beavat(koz)ás. Folyóirat, kultúra, írásbeliség In: Csányi Erzsébet (szerk.) Jelháló. Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, 2008. 171-181. ISBN 978-86-85245-13-8; COBISS.SR-ID 229989895 Revisiting Jódal (Jódal Kálmán prózájáról). Újnautilus, 2008. január 12. http://www.ujnautilus.info/?q=node/429 2009. A szerző "külsőlegessége magán a határon játszódik" De (hol) van ez a határ? In: Csányi Erzsébet (szerk.) Csáth-járó át-járó. Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, 2009. 105-119. ISBN 978-86-6065-008-7 COBISS.SR-ID 238813191 Név- és helyi érték a metaforizáció folyamatában (megjegyzések Tóth Ferenc Jób című drámájának metaforái kapcsán) In: Évkönyv, Újvidék, Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, 2009. Egy vers ontológiai-formai leírása - Rimay János és a Sztoa In: Bene Annamária (szerk.) Az esélyegyenlőség és a felzárkóztatás vetületei az oktatásban 1. Általános kérdések  (anya)nyelvi oktatás. Forum KönyvkiadóÚjvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar. Újvidék-Szabadka, 2009. 156-165. ISBN 978-86-323-0753-7; COBISS.SR-ID 241810951 A dialogicitás szökésvonalai (Petőfi Sándor Tigris és hiéna című drámájának fölnyitása) In: Hózsa ÉvaHorváth Futó Hargita (szerk.) Világmodellálás. Kód – irodalom – kultúra – régió IV. Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Újvidék, 2009. 105119. ISBN 978-86-6065-026-1; COBISS.SR-ID 243986695 2010. A kód hús(talanság)a (se aura, se zene) In: Mediális átlelkesítés. Zene - beszéd - irodalom. Bölcsészettudományi Kar-Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2010. 21-37. ISBN 978-86-6065-038-4; COBISS.SR-ID 249784327 A beomló eksztázis szubjektuma (Simon Grabovac verseinek nyelvfilozófiai horizontja és kapcsolódása egy Sziveri-ciklushoz) In: Csányi Erzsébet (szerk.) Alteregó. Alakmások - hamismások - heteronimák. Bölcsészettudományi Kar-Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2010. 77-97. ISBN 978-86-6065-049-0; COBISS.SR-ID 258838535 A digitális tükrök felé (Az interaktivitás paradigmája) In: Korszerű módszetani kihívások. Az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara IV. Nemzetközi Tudományos Konferenciájának előadásai. Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2010. ISBN 978-86-87095-07-6

2011. A betű rajzolatától a kép mesemondásáig In: A tehetségek szolgálatában. III. Tudományos tehetséggondozó konferencia, Tanulmánygyűjtemény. Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ, Magyarkanizsa, 2011. 261–267. ISBN 978-86-88671-00-2; COBBIS.SR.ID 262085895 Kép, nyelv, tehetséggondozás In: A tehetséges tanulókkal való munka módszertana. Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2011. ISBN 978-86-87095-17-5 Intervenció, hang, szökésvonalak In: Dr. Bene Annamária (szerk.): A magyar nyelv a többnyelvű Vajdaságban I.: Nyelvi jelenségek. Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2011. 114-124. ISBN 978-86-87095-14-4 COBISS.SR-ID 267172871 2012. Kombinatorika, (re)organizáció, versszökés (Simon Grabovac: Povratne pesme) In: Évkönyv. Újvidéki Egyetem, MTTK, Szabadka, 2012. 83-87. ISSN 2217-8198 COBISS.SR-ID 268968199 Böjt/idő (Test-, nyelv- és értelemhabitus) In: Habitus. konTEXTUS könyvek 6. Újvidéki Egyetem BTK-Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2012. 75-93. ISBN 978-86-6065-104-6 COBISS.SR-ID 270340615 A hang teste/a test hangja In: Tudomány, módszer, argumentáció. Konferenciakötet. Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács-Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Budapest, Újvidék, 2012. 97-102. ISBN 978-86-89095-01-2 COBISS.SR-ID 275529479 A karakterisztikus, a tipikus és a fuzionált tudat (nominalizmus, Gutenberg, költészet) In: Könyv - kommunikáció - kompetencia. Az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara VI. nemzetközi tudományos konferenciája előadásainak gyűjteménye. Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2012. ISBN 978-86-87095-20-5 COBISS.SR-ID 274094855 Határtapasztalatok In: Filológia Közlöny, 2012/3. 323-335. HU ISSN 0015-1785

Subjekt(i) urušene ekstaze: Simom Grabovac i Janoš Siveri In: Interkulturalnost, 2012/3. Časopis za podsticanje i afirmaciju interkulturalne komunikacije. Zavod za kulturu Vojvodine, Novi Sad, 2012. 136-150. ISSN 2217-4893 COBISS.SR-ID 261430535 Költőien lakozik a hontalan... In: Dr. Bene Annamária (szerk.) A magyar nyelv a többnyelvű Vajdaságban II.: Állandó és változó a nyelvben. Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2012. 87-97. ISBN 978-86-87085-22-9 COBISS.SR-ID 274712839 2013. Szabó Rozália sétája a Novi Szád-i halpiacról a transzcendenciába, és más utazások In: Csányi Erzsébet (szerk.) Utazás - megértés – identitás. konTEXTUS könyvek 7. Újvidéki Egyetem BTK-Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2013, 73-84. Peripheriality of the Message and the Central Velocity of the Medium In: Évkönyv, Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2013, 56–61. ISSN 2217-8198 A nyelvi jelölő vizualitásának státusa Domonkos István költészetében In: Dr. Bene Annamária (szerk.): A magyar nyelv a többnyelvű Vajdaságban III.: A sokoldalú nyelv, Szabadka, Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, 2013, 87–96. ISBN 978-86-87095-23-6. Ladik Katalin művészete mint metapozíció In: Tanulmányok, 2013 (47) 2: 84–98. ISSN 0354-9690 2014. Süsü A sárkány (A borzalmas fantázia pacifizálhatóságának veszélyes ábrándja) In: Csányi Erzsébet (szerk.): Tükör. konTextus könyvek 8., Újvidék, Bölcsészettudományi Kar– Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, 2014, 53-68. ISBN 978-86-6065-208-1