Fény Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Kispest Egyházközségének nem hivatalos lapja
VII. évf. 6. szám 2015. szeptember
TARTALOM KISPEST EGYHÁZKÖZSÉG HÍREI EGYHÁZI HÍREK A NAGYVILÁGBÓL HUFNAGEL PÜSPÖK ÚRVACSORAI BESZÉDE KRÓNIKA 1905 HIMNUSZ-ILLUSZTRÁCIÓ TÖRTÉNETEM – FRIM PIROSKA HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ – REMES FERENC VERSE MISSZIONÁRIUSOK A CSALÁDBAN – MEDVECZKY GIZELLA JÁTÉK
I m p r e s s z u m Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Kispest Egyházközségének nem hivatalos lapja Megjelenik havonta - Kiadva a Püspökség engedélyével Főszerkesztő: Homoródi Réka, lektor: Hufnagel Levente, Gyenes Dávid Cikkeket az alábbi e-mail címre küldhettek:
[email protected]
Kispest Egyházközség hírei Cím: 1191 Budapest, Kossuth Lajos u. 2-4. Az egyház hivatalos honlapjai: www.jezuskrisztusegyháza.hu www.lds.org
Új elhívások Gyenes Dávid
Fiatal Férfiak elnöke
Huber Péter
Fiatal Férfiak elnökségében első tanácsos
Tem László
misszióvezető, Tevékenységi Bizottság elnöke, épületfelelős pénzügyi segédírnok
Medveczky Tibor
Állandó Programok Szerda Vasárnap
17:00 9:00 9:40 10:00-11:10 11:20-12:00 12:10-13:00
Himnusztanulás a kápolnában Egyházközségi Tanács (egyháztagok számára nyilvános), Imagyűlés Úrvacsora Gyűlés Vasárnapi Iskola Kvórumok és segédszervezetek gyűlései
Soron következő programok Szeptember 8. kedd, 6:30. elindul a keddenkénti insztitút oktatás (18-30 évesek számára) a Hajnóczy utcai gyülekezeti házban, idén az Ószövetség lesz a téma Szeptember 9. szerda, 17:00. elkezdődik a szerdánkénti himnusz gyakorlás Hufnagel Réka szervezésében, ahol minden egyháztagot és érdeklődőt szívesen látunk Szeptember 10. csütörtök, 18:30. Esti beszélgetés a Tihany téren Paul Cardall zongoristával 40 himnusz 40 napra címmel Szeptember 26. szombat, 10:00-13:00. Cövek Segítőegyleti Jóléti Nap és Vasárnapi Iskola továbbképzés a Tihany téren Október 3-4. Általános Konferencia közvetítés a kispesti gyülekezeti házban, vasárnap a Segítőegylet gondoskodik ebédről
Egyházi hírek a nagyvilágból
Henry B. Eyring, az Első Elnökség első tanácsosa felszentelte az Egyesült Államok Indiana államának első templomát. Augusztus 26-án a colorádói Fort Collins Templom csúcsára felhelyezték Moróni angyal szobrát. Moróni, a Mormon könyvéből ismert ókori próféta szobra a legtöbb mormon templom tetjén megtalálható, mely a visszaállításban betöltött fontos szerepét jelzi. Először a Salt Lake Templomra helyezték fel, melyet 1893-ban szenteltek fel.
Szeptember Amerikában a Függőség Hónapja (http://www.recoverymonth.gov/). Ezen alkalomból az egyház elérhetővé tett egy függőségekről szóló, 12 részes videó sorozatot, melyben különböző függőségekkel küzdők felépülésének történetét mutatják be. A videók az alábbi linkekkel érhetők el (magyar fordítás is beállítható a jobb alsó sarokban): http://www.mormonchannel.org/12steps https://addictionrecovery.lds.org/?lang=eng 3 nőtestvért elhívott az Első Elnökség és a 12 Apostol Kvóruma az egyház vezető papsági tanácsaiba. Bonnie L. Oscarson, a Fiatal Nők általános elnöke a Misszionáriusi Végrehajtó Tanácsban, Rosemary M. Wixom, az Elemi szervezetének általános elnöke a Templomi és Családtörténeti Végrahajtó Tanácsban és Linda K. Burton, a Segítőegylet általános elnöke a Papsági Végrehajtó Tanácsban fog szolgálni, melynek új neve Papsági és Családi Végrehajtó Tanács.
Nevelés és oktatás az evangélium fényében Hufnagel püspök úrvacsorai beszéde, 2015. június 28. Kb. 20 éve vagyok egyetemi oktató, ez alatt az idő alatt az oktatási rendszer sokat változott, de még ennél is sokkal többet változtak maguk a hallgatók. Változott a motivációjuk, hozzáállásuk, előképzettségük, és a viselkedésük is. Még nagyobb a változás, ha nemcsak saját oktatói tapasztalatommal, hanem korábbi egyetemi éveimmel, saját évfolyamtársaimmal vetem össze a ma látott képet. Nyilván idősebb kollégáim még ennél is eltérőbb körülményekről mesélnek. Én az egyetemen az gyerekek oktatási-nevelési folyamatainak a végeredményével vagy majdnem végeredményével találkozom, hiszen az a huszonéves hallgató is volt korábban újszülött. A mai újszülöttek átlagosan pont olyanok, mint a húsz, ötven vagy akár száz évvel korábban született újszülöttek átlagosan. Tanították-nevelték a szülei, járt óvodába, iskolába, érték hatások a baráti körből és a médiából is. Sokan azt hiszik, hogy minél magasabb képzési szintet nézünk, ott annál többet tanulnak az abban résztvevők, de ez valójában pont fordítva van. A világ egészéről kialakult átfogó felnőttkori ismereteink nagy részét, anyanyelvünket, szókincsünk java részét, alapvető szokásainkat, viselkedési mintáinkat 6 éves korunk előtt családi körben, óvodában és a közoktatás első 8 éve alatt szerezzük meg. A középiskola már csak rendszerez, ismétel, összefoglal, és itt-ott kiegészít, vagy pótol. A felsőoktatás pedig csak speciális részismereteket nyújt, a világ egészét már nem fogja át. Az egyetemen már senki sem fogja tanítani a hallgatóknak, hogy mielőtt valahova belépünk kopogni, miután beléptünk köszönni kell, hogy a WC-ben nem illik kezet nyújtani vagy, hogy egy 20 főnél népesebb értekezleten csak azután kezdünk el beszélni, mikor már szót kaptunk. --Ha a gyerek 3-5 évesen azt szokta meg, hogy a felnőttek beszélgetésébe bármikor belekotyoghat, vagy ha az általános iskolában a tanóra közben nem kellett jelentkeznie, ha szólni kívánt, akkor a parlamentben, bírósági tárgyaláson vagy egy 300 fős egyetemi előadóban is ezt fogja tenni, teljesen ellehetetlenítve ezzel a normális munkát. --Ha a gyereket a szülei arra kondicionálják, hogy egy új játék megszerzése a bolt előtti hisztériajelenet segítségével érhető el, akkor a sikertelen egyetemi vizsgát követően is sírógörcsös nagyjelenettel, dühkitöréssel, ajtócsapkodással kell számolnunk. --Ha az iskolában a gyerek azt szokta meg, hogy a rosszul sikerült témazáró vagy elégtelen házi feladat után az apuka bemegy az iskolába panaszt tenni a tanító nénire, hogy az gonosz módon lerombolta a gyermek önértékelését, akkor a sikertelen szigorlat, vagy
megtagadott gyakorlati jegy után is dékánhoz – rektorhoz - hallgatói irodához fog szaladgálni, ahelyett, hogy tanulna. --Ha a gyereket otthon vagy az iskolában a legkisebb jelentéktelen eredményéért is hangos taps és kiválóságát-tehetségét egekig magasztaló hozsanna követi, úgymond önbizalmát erősítendő, akkor az első nehézség vagy elégtelenre sikerült ZH után mély depresszióba fog esni és pszichológushoz kell küldeni 10 évig tartó analízisre, holott teljesen nyilvánvaló, hogy se szervi, se funkcionális baja nincs, csak rosszul nevelték. --Ha a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekre, akivel egyszerűen csak többet kellett volna foglalkozni, rögtön ráfogjuk (vagy ráfogatjuk egy szerencsétlen megélhetési pszichológussal), hogy diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás, akkor az egyetemen is papírokat fog lobogtatni, hogy Ő olvasás nélkül szeretne irodalmár, vagy számolás nélkül mérnök, vagy kezek nélkül zongoraművész lenni. Szentágothai János professzor valóban súlyosan diszlexiás és diszgráfiás volt, de annak idején ezért nem kapott semmiféle engedményt, hanem egyszerűen megtízszerezett erőfeszítéssel kellett tanulnia és így lett később az akadémia elnöke. Milyen nevelési elveket tanít számunkra az evangélium? Az első és legfontosabb, minden más tanács előtt álló dolog, hogy a gyereknevelésben a szeretet vezéreljen mindet. Ha a gyerek érzi, hogy őszintén és feltétel nélkül szeretik, akkor az összes többi nevelési hiba és tévedés korrigálható. Ha viszont a szeretet nem őszinte, csak megjátszott, vagy eljátszott, akkor semmit sem érnek a legjobb nevelési kézikönyvek sem. Róm. 13,8 „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” Rögtön a második viszont, hogy a gyermekeknek szót kell fogadniuk szüleiknek, hiszen még nem önállóak, hanem vezetésre és támogatásra szorulnak, viszont a szülőknek mértéktartóan kell elnökölniük gyermekeik felett, nem zsarnokoskodhatnak: Kol. 3,20-21 „Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.” A harmadik általános tanács az egyértelműségről és következetességről szól, hiszen nagyon fontos, hogy a gyermek biztonságban érezze magát, pontosan tudja, hogy mik a határok, amik között él, mit szabad és mit nem, mit kell megtenni és mit nem kell: Jak. 5,12 „Mindeneknek előtte pedig ne esküdjetek, atyámfiai, se az égre, se a földre, se semmi más esküvéssel. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás alá ne essetek.”
A negyedik tanács a példamutatás tantétele, hiszen a gyermek nem azt tanulja meg elsőként, hogy mit mondtak neki, hanem azt, hogy mit látott tenni a felnőttektől: Mát. 5,16 „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Az előbbiekben több példát hoztam a túlságosan engedékeny, elvárások nélküli nevelés problémás következményei közül. Van azonban az éremnek egy másik oldala is. --Több olyan hallgatóval találkoztam, akit a túlzott szülői elvárások tettek élőhalottá. Ezek az elvárások gyakran nem a gyerek érdekét, hanem csupán a szülők társasági dicsekvését szolgálják. Amikor csak az elitiskola, elitgimnázium a megfelelő, amikor csak a jeles az elfogadható jegy, amikor csak a kitűnő az elfogadható bizonyítvány, amikor a maximum válik minimummá. Ezek értelmetlen dolgok, amik feleslegesen gyötrik és teszik tönkre a gyerekeket. A különböző gyerekek különböző tehetségekkel vannak megáldva és időben is különböző fejlődési pályát kívánnak meg. Az iskolai osztályozás 1-5-ig tart, de ez a skála nem lineáris. Az 1-es persze azt jelenti, hogy abban a tárgyban a gyerek éppen akkor nem felelt meg az általános elvárásoknak, ez azonban nem azt jelenti, hogy a gyerek lusta, vagy hülye, hanem azt, hogy a sok elvárás közül annak az egynek, éppen akkor nem tudott megfelelni. Pótvizsgára majd felkészül, vagy ha az sem sikerül, akkor következő évben majd megtanulja, de közben sokféle más téren is fejlődni fog. Az évismétlés nem feltétlenül veszteség, nyereség is lehet. Az elégséges (2) viszont azt jelenti, hogy a gyerek megfelelt a tanulmányi elvárásoknak, ez gyakran az elsajátítandó anyag 60%-át jelenti, mert 70% közepes, 80% jó és 90% felett jeles osztályzatot adnak. A kettes és ötös között tehát kisebb különbség van (valójában fele akkora), mint az egyes és kettes között. A gyereket semmi értelme az osztály többi tagjához mérni, az egyetlen értelmes dolog önmagának a korábbi tudásához viszonyítani, tehát, hogy tanult-e valamit, fejlődött-e valamit, többet tud-e, több mindenre képes-e mint korábban. Sokan azt hiszik, hogy az a jó, ha a gyerek mindig kitűnő tanuló, és kiváló általános iskolából, elitgimnáziumba, majd onnan elitegyetemre megy, ahol kitüntetéssel diplomázik. Nos, az ilyen pályát leírók nagy többsége később teljesen félresiklik és sikertelen, boldogtalan ember lesz. Mert az iskolai kiváló teljesítmény más tulajdonságokat követel meg, mint a boldog és sikeres élet terén való kiváló teljesítmény. A szakmámban sikeresnek ismert nagyhírű tudós professzorok jelentős része kanyargós pályát írt le és viszonylag későn kezdődött tehetségének valós kibontakozása. Sokan kezdetben gyenge tanulók voltak, néhányat nem is vettek fel gimnáziumba, hanem valami szakmát tanultak és később érettségiztek. Dolgoztak valahol és munka mellett elvégeztek levelezőn egy gyenge vidéki főiskolát, majd máshol, más szakon egyetemi kiegészítő-diplomát szereztek (ma Masternek hívjuk ezt), végül költségtérítéses módon
doktoráltak és csak a doktori munkájukkal tűntek ki a szakma számára, utána hívták meg őket valami nemzetközi projectbe és 5-6 év külföldi tapasztalat után jöttek haza dicsfénnyel övezett professzornak. Mindezek után, melyek azok az evangéliumi alapelvek, amelyek segítenek nekünk tisztán látni, az iskolai kihívások rengetegében? Azt hiszem, a legfontosabb tantétel amit fel kell ismernünk, hogy „Minden emberi lénylegyen az férfi vagy nő – Isten képmására teremtetett. Mindegyikük mennyei szülők szeretett szellemfia vagy szellemlánya, és mint ilyenek, isteni természettel és sorssal rendelkeznek.” – A Család Kiáltvány-ból idéztem. Minden újszülött gyermek hozott magával erre a Földre isteni ajándékokat, rejtett tulajdonságokat, különleges tehetségeket, veleszületett képességeket. Minden gyermek másmilyen poggyásszal érkezett. Egyik sem nagyobb vagy kisebb, fontosabb vagy kevésbé fontos, de mindegyik más, egyedi, különleges. Nincsen két egyforma ember a Földön és soha nem is lesz, mert minden ember egyedi és megismételhetetlen. De nemcsak genetikai és szellemi örökségünk különböző, hanem minden embernek eltérő és alig összehasonlítható élettörténete, életpályája is van. Más körülmények közé születünk, más hatások érnek, és más módon fejlődhetünk. Teljesen értelmetlen dolog ezt valamiféle egységes iskolai elvárásokhoz kötni. Az a földi szülők fő kötelessége gyermekeikkel szemben, hogy segítsenek nekik megtalálni, felismerni és kibontakoztatni azokat a tehetségeket, amelyeket a Mennyei Szülők beléjük helyeztek. Egy adott évfolyamnál iskolai tantárgy talán 6-8 féle van, kibontakoztatható tehetség viszont nagyságrendekkel több ennél. Könnyen lehet, hogy a legfontosabb tehetségekkel az iskola adott évben nem is foglalkozik. Fel kell nyitnunk gyermekeink szemét a világra, meg kell ismertetnünk őket a különböző szakmákkal, tudományokkal, művészetekkel. Persze ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy írassuk be a gyermekünket 600-féle különböző szakkörbe, aztán majd meglátjuk miben lesz tehetséges, mert abba belerokkan, hanem sokkal inkább azt, hogy beszélgessünk vele, nézzük meg mit játszik, játszunk vele, menjünk el vele kirándulni, várost nézni, állatkertbe vagy múzeumokba, olvassunk neki mesét vagy olvassunk közösen valami mást és válaszoljunk a kérdéseire. Ahhoz, hogy valakit megismerjünk, együtt kell lennünk vele, ez a dolgok kulcsa. De térjünk vissza az iskolai tárgyakra, mert van ebben egy csapdahelyzet. Ha év végén az apuka azt látja, hogy a gyerek általában 3-mas, 4-es jegyeket kapott, de 5-ös volt történelemből, viszont 2-est kapott matekból, akkor mi fog tenni? Hát sajnos a legtöbb esetben azt, ami a lehető legrosszabb választás, hogy elküldi a gyereket matek-korrepetálásra, úgymond behozni a lemaradását. Pedig nincs is semmiféle lemaradás, csak a gyerek nem matematikából, hanem történelemből
tehetséges. Vagyis ahelyett, hogy a bizonyítványból felismerné a gyerek történelmi érdeklődését és elküldené egy történelemtáborba, vagy múzeumi előadássorozatra, vagy egy nagy kirándulásra megnézni Magyarország középkori várait és főúri kastélyait, ehelyett matekoztatja a gyerekét egész nyáron, amihez nyilvánvalóan se kedve se tehetsége és csak a tanulástól undorodik meg egész életére, de matematikus úgysem lesz belőle. A tévedés abban van, hogy az iskola és az iskolarendszer logikája által megtévesztett szülő ki akarja egyenlíteni a különbségeket a gyerekek között, ahelyett, hogy hagyná kifejlődni és kibontakozni az eltéréseket. Az iskola azt hiszi, hogy a negyedik osztályos gyereknek 80 cm-es szépen nyírt fagyalsövénynek kell lennie, ami sikerül is akkor, ha a gyermek éppen fagyalbokor, de ha a gyermek fenyőfa, vagy tulipán, vagy kövirózsa, vagy szeder, vagy körtefa, akkor még nagyon intenzív metszéssel, öntözéssel és trágyázással is csak nagyon béna, nagyon nyomorult fagyalsövényt lehet belőle nevelni. Az iskolában ma még sajnos nagyrészt csak kötelező tárgyak vannak, pedig valójában csak választható tárgyaknak szabadna lennie. Matek, fizika, kémia, történelem, magyar és angol nyelv majdnem mindenhol van, de néprajz, csillagászat, fémművesség, mezőgazdasági ismeretek, régészet, őslénytan, esztétika, pszichológia, szociológia, jogi ismeretek, hajózás vagy gépészet szinte sehol, legfeljebb szakkör formájában. Pedig miért lenne fontosabb a történelem, mint a kozmológia, miért lenne hasznosabb az irodalom, mint a gyógynövénytan, miért hangsúlyosabb a matematika, mint az geológia? Jobb lenne, ha az iskolák nagyobb tárgykínálatot nyújtanának és a gyerekek érdeklődésük szerint választhatnának közülük. Szívesebben és eredményesebben tanulnák, ami jobban érdekli őket és később vissza lehetne térni más dolgokra is. De ma még nem ez a helyzet, tehát a szülők felelőssége nagyobb, mert nekik kell kijavítani azt a hibát, amit az iskolarendszer elmaradottsága okoz. Sok rossz példát hoztam fel az iskolákkal kapcsolatban, hát most megemlítek egy jót is, aminek tanuja voltam. Az iskolában tanárnőnk, Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című művéről beszélt nagy lelkesedéssel, mikor meglátta, hogy az egyik tanuló a pad alatt regényt olvas. Nagy mérgesen odarohant és szinte kitépte a padból a könyvet, hogy micsoda szemtelenség az órán regényt olvasni, aztán megnézte a borítót, „A varázshegy” volt, hirtelen lecsendesedett, visszaadta a könyvet, és csak valami olyasmit motyogott, hogy na igen…, hát Thomas Mann az igen…, az az nagyon dicséretes. Mi az, amit sok pénz nélkül is biztosíthatunk gyermekeinknek? Leginkább egy harmonikus szerető családot, egy boldog felhőtlen gyerekkort és sok kalandot, amit a világ felfedezése jelent számukra. Eközben pedig pontosan abban fog a gyerek fejlődni, amiben tehetséges, pontosan azt fogja csinálni amit szeret, pontosan az fogja motiválni, ami belső motivációra valóban alkalmas.
Krónika 1905
I. MI TÖRTÉNT A VILÁGBAN AZ ÚR 1905. ÉVÉBEN? A Csonka János feltaláló által a Magyar Posta számára készített gépkocsi sikeres próbautat tesz. Ezt tekintik az első magyar gépkocsinak. Csonka János kedvelt területe volt a motorkészítés, gépkocsitervezés, valamint ő írta az első magyar autómobil szakszótárat. A lengyel író, Henryk Sienkiewicz irodalmi Nobel-díjat kap kiemelkedő epikai munkásságáért (a közhiedelemmel ellentétben nem Quo Vadis című regényéért). Ebben az évben született: Rejtő Jenő (P.Howard), József Attila, Henry Fonda amerikai színész, Mihail Solohov Nobel-díjas szovjet író, Jean-Paul Sartre francia filozófus és író, Ulf von Euler Nobel-díjas svéd orvos és Greta Garbo svéd színésznő. Ebben az évben hunyt el: Jules Verne francia író és Adolph von Menzel német festő.
II. MI TÖRTÉNT ÉPPEN EKKOR AZ EGYHÁZ KÖZPONTJÁBAN? Felszentelték az első LDS kórházat, a Dr. William H. Groves Utolsó Napi Szent Kórházat, Salt Lake Cityben, melyet egy LDS fogorvosról neveztek el, aki halálakor nagy összeget hagyott hátra a kórház megalapítására (1975-ben az egyház a kórházait magán kézbe adta). John W. Taylor és Matthias F. Cowley elderek mivel nem értettek egyet az egyház többnejűséggel kapcsolatos hivatalos állásfoglalásával, felmentésüket kérték a Tizenkettek Kvórumából. December 23-án Joseph F. Smith elnök felszentelte a Joseph Smith Szülőhelye Emlékművet és Emlékházat a vermont állambeli Sharonnál, ahol a próféta 100 évvel azelőtt megszületett. A gránit obeliszk 38,5 láb magas: ennyi évet élt a próféta. A telken látogató központ és egy gyülekezeti ház is épült.
DICSÉRD A FÉRFIT 17. HIMNUSZ Maraffai Viktória
DICSÉRD
A
FÉRFIT,
AKI
SZÓLT
JEHOVÁVAL,
DICSÉRD AZ EMLÉKÉT, KI MÁRTÍRKÉNT HALT
ÉS JÉZUS FELKENTE PRÓFÉTÁJÁVÁ, HOGY
MEGNYISSA
AZ
UTOLSÓ
IDŐSZAKOT;
TISZTELJE
ŐT
MINDEN
NEMZET
KIRÁLY!
ÉS
MEG,
ÁLDOTT NEVÉT NAGY TISZTELET ÖVEZZE! MERÉNYLŐK ÁLTAL KIONTOTT DRÁGA VÉRE ÉGBE KIÁLT A VÉRTANÚT DICSÉRVE.
A MENNYEK ÁLDÁSÁT AZ ÁLDOZAT HOZZA;
A FÖLD NAGY
DRÁGA VÉRÉÉRT.
AZ Ő DICSŐSÉGE ÉS A
SZÁLLJON
PAPSÁGA;
A
MILLIÓK
VISELVE LÉPHET
BE
HÁT HARCBA
A FÖLD AZ IGAZ ÜGYÉRT,
KULCSOKAT MINDÖRÖKKÉ
HITHŰEN
MEGBŰNHŐDIK
ISMERIK MAJD
JOSEPH TESTVÉRT.
A
KIRÁLYSÁGÁBA,
AZ
ŐSI PRÓFÉTÁK KÖZÖTT
KAP HELYET.
DICSÉRD
A
PRÓFÉTÁT,
KI
FELSZÁLLT A MENNYBE,
ZSARNOKOK, HITSZEGŐK HIÁBA KÜZDENEK ELLENE.
AZ
ISTENEKKEL
TERVEZI
A
JÖVENDŐT,
ÉS
A HALÁL TÖBBÉ NEM GYŐZI
LE ŐT.
Történetem Frim Piroska Egész életemben én voltam a különc, a „fekete bárány”. Mindig kilógtam – és kilógok – a családomból, az ismerőseim köréből, és barátaim sem igazán voltak sohasem. Mindig magamban kerestem a hibát, hogy hol rontom el, hiszen: őszinte vagyok, bátran kifejtem a véleményem, ami mellett kiállok; nem szemetelek, sőt ha valaki a társaságomban elhajít valamit, azt felveszem és kidobom a legközelebbi kukába; igyekszem mindenkiben meglátni a jót (még ha ez nem is mindig sikerül); stb. Mindezekért már gyermekkoromban is megkaptam a magam jussát: a kortársaim elfordultak tőlem, nem barátkoztak velem, a családom folyton lehülyézett némely fenti viselkedésem miatt, és nem találtam a helyemet. Gyermekkoromban jártam hittan órákra, templomba. Szerettem, érdekelt, de valami hiányzott belőle. Számomra a legfontosabb dolgok hiányoztak: prédikálták ugyan a szeretetet, ám mégis azt láttam, hogy az emberek legtöbbjében szikrája sincs az elfogadó szeretet csírájának sem. Láttam, ahogy kibeszélik egymást egymás háta mögött, ahogy egymás szemébe mosolyognak udvariasan, majd elfordulva grimaszolnak és láttam, ahogy segítségre szoruló társuktól közömbösen elfordulnak. Az is letaglózott, ahogy a családokat láttam. A családon belül a családtagok mind dominanciával igyekeztek maguknak magasabb pozíciót szerezni. A szülők is igyekeztek a másik fölé kerekedni, és ezt látván a testvérek is így cselekedtek. Engem ez az egész elrémített, és hátat fordítottam teljes mértékben a vallásnak, vallásoknak, teljesen elzárkóztam mindettől. Sok év telt el, mire eljutottam oda, hogy kifogásolhatatlan életem volt (együtt éltem egy férfival, akivel le akartam élni az egész életemet, boldogok voltunk, közös álmaink, céljaink voltak, imádtam a munkámat, emellett „családtagjaink” (2 kutya) voltak a hobbim), mégis valami hiányzott. Újra a vallások irányába kezdtem kacsingatni. A buddhizmus tűnt a legszimpatikusabbnak. Tetszett, hogy a szeretet és az univerzum vannak a középpontban, és az általam megismert buddhisták ténylegesen a szeretetre alapoznak mindent, jó kiindulási alap volt. Ebbe beleszövődött a Vonzás Törvénye is, és hiába igyekeztem, hiába feszültem meg, nekem nem működött úgy a VT mint másoknak. Hiányzott valami összetevő, de nem tudtam mi. Mérges lettem és újra felhagytam a kutakodással, hittel. Körülbelül 5-6 éve egy nap a YouTube feldobott egy videó ajánlást. A felhasználó neve SHAYTARDS és az indexképen egy kövér, szakállas, valamiért mégis bennem kíváncsiságot keltő ember (ShayCarl) volt. Nem törődtem vele, de észrevettem többször, hogy valamiért a YouTube újra és újra felajánlotta nekem ezt a videót, mígnem egy szép napon beadtam a derekam és rákattintottam. A videóban ez a férfi a saját gondolatait osztotta meg, amelyekből nem sokat értettem, mivel nem tudtam angolul. Mégis megbabonázott ShayCarl és családja kisugárzása. Akkor még fogalmam sem volt, hogy miért, de elkezdtem nézni a videóit, ahogy feltöltötte őket minden nap. Egészen pontosan daily vlogokat készített (minden nap feltöltött egy videónaplózást). A videókban egyes dolgokról osztotta meg a gondolatait, illetve a családjának életébe engedett bepillantást nyerni, ami teljes mértékben magával ragadott. Ezekben a videókban megtaláltam mindazt, amit egész életemben, gyerekkorom óta kerestem. Az ő életük, gondolataik, elképzeléseik, családjuk, mindenük pont olyan, amilyenre vágyok, amilyeneket elképzeltem magamnak. Csakhamar feliratkozójuk lettem, majd naponta vártam az újabb és újabb feltöltéseiket. Az idő múlásával fény derült olyan dolgokra is, melyekről nem beszéltek sosem, mégis a sok vlognak köszönhetően napvilágra kerültek. Többek között az is így derült ki róluk, hogy ők „Mormonok”. Sokszor éreztem azt, hogy az ő boldogságuk, családjuk, elfogadó szeretettel telt életük a vallásuknak köszönhető. Nem tudom miért, ez a tény egyértelmű volt számomra.
Egyszer egy bejegyzésük a vallásukról szólt a nézők kommentáradatának hatására. A mai napig keveset értek angolul, de a nagyját sikerült lefordítanom, és tudtam, hogy ez az amit szeretnék. Ilyen szeretnék lenni, mint ők, és én is ezt az igaz vallást szeretném gyakorolni. Ettől a pillanattól fogva (ekkor még nem tudtam, hogy mi) a Szentlélek folyamatosan ebbe az irányba terelt. Egy darabig kacsingattam abba az irányba amerre szelíden próbált vezetni engem, de valami oknál fogva mégsem tettem egyebet az álmodozáson, gondolkodáson kívül. 2 évvel ezelőtt úgy éreztem, az életem tökéletes. Eljegyzett az a férfi, akivel le akartam élni az életem, babát vártam ettől a férfitől, az esküvőnket szerveztük, tökéletesen boldog voltam. 2013 tavaszán fordult a kocka és az egész életem szinte egyik pillanatról a másikra romokba dőlt: A férfi akit annyira szerettem, levette az eljegyzési gyűrűnket, összeszűrte a levet a munkahelyi takarítónővel, az éjszakákat nála töltötte, majd a nappalokat is, csupán egy héten egyszer hazajött muszájból, drogozni kezdett. Hiába próbáltam helyrehozni a kapcsolatunkat (ami fogalmam sem volt miért ment tönkre), szó szerint szóba sem állt velem, sőt meg sem hallotta ha hozzá beszéltem. Kórházba kerültem 7,5 hónapos terhesen emiatt az ember miatt, nem akart világra jönni a kislányom, így programozott császárral kellett „megszülnöm”, majd a gyermek születése után 1 héttel végleg magamra hagyott egy friss császármetszéssel, egy újszülött kisbabával (akivel fogalmam sem volt mit kell csinálni, ráadásul alig aludt valamit), és két kutyával egy olyan lakásban, ahova kannázni kellett az ivóvizet, amivel főzni lehet, inni, babát fürdetni, stb. és segítségem sem volt távol a családomtól. Mérges, kétségbeesett és elkeseredett voltam. Ezután elkezdődtek a harcok. Fogalmam sincs miért, de ez a férfi bántott engem. Folyamatosan terrorizált lelkileg, kezet emelt rám, kiabált velem. Én mindennek véget akartam vetni, így elmentem a bíróságra, és ezzel párhuzamosan egy anyaotthonba kellett menekülnöm a haragja elől bő fél évre. A bíróságon nagy nehezen sikerült egyezséget kötnünk. Folyamatosan felrúgva az egyezségünket, továbbra is kaptam a bántásokat, és a gyermekünk megszületésétől számítva másfél év kellett ahhoz hogy végleg belássam: ez az ember csak azért jön ide, hogy újra és újra belém rúgjon. Be kellett látnom (ami nagyon nehezemre esett, és nem akartam elfogadni), hogy a legcsekélyebb mértékig sem érdekli ezt az embert a kislánya. Most már tudom, hogy Isten akaratából történtek mindezek a dolgok. Szükségem volt mindezen dolgokra. A javamat szolgálták ezek a történések. Felismertem, hogy ez a „valami” (Szentlélek) próbál engem az egyház felé terelni, és amíg ellenállok, újabb és újabb csapások fognak érni továbbra is. Ekkor megvilágosodtam. Ez életem első bizonysága, amikor egy engem nagyon foglalkoztató kérdésre választ kaptam: Mit követtem el, hogy mindig amikor azt hiszem, hogy ennél már nem jöhet rosszabb, hát bizony mégis rosszabb és rosszabb jött. Végre összeállt a kirakós a fejemben, és tudtam, hogy ez a felsőbbrendű erő, ami engem próbál terelgetni, ez az, aminek én makacsul ellenállok, és amióta így cselekszem, azóta jönnek rosszabbnál rosszabb dolgok, melyeket tehetetlenül tűrnöm kell, és tönkremennem beléjük. Így hát rettegtem, de próbáltam megbízni ebben az útmutatásban; megtettem végre az első lépést, és felkerestem az egyházat. Erre 2015 februárjában került sor. Az egyház hivatalos Facebook oldalára írtam, ahol Demó Vikivel sikerült kapcsolatba kerülnöm. Ő el is hívott istentiszteletre, amire elmentem. Remekül éreztem magam, megadtam az elérhetőségeimet, egyeztettünk, hogy hova fogok majd tartozni lakhelyem szerint, és hogy az ottani elderek keresni fognak. Végre bekerültem egy közösségbe ahol jól éreztem magam és családtagként (vagy legalábbis barátként) tekintett rám mindenki, ami lenyűgöző volt. Hihetetlen volt látni, megtapasztalni azt, amiről eddig csak álmodtam. Hamarosan valóban felkerestek az elderek, akikhez elkezdtem járni az órákra. Ám ekkor a Sátán felocsúdott, és a háttérben azonnal munkálkodni kezdett. Az elderek azt mondták, felhívnak újabb időpont egyeztetése céljából X napon. Hiába vártam a hívásukat, sajnos nem kerestek és csalódott voltam. Igaz nekem is meg volt az ő számuk, és a Szentlélek sugalmazta, hogy hívjam fel őket, valamiért mégsem tettem meg. 1 hónap telet el, míg Viki ismét felvette velem a kapcsolatot Facebookon és megbeszéltük, újra összehoz az elderekkel. Végtelenül hálás voltam, mert nem engedte, hogy visszasodródjak a
semmibe. Kiderült, hogy az elderek cserélődtek, és az új elderek próbáltak felhívni, de a telefonszámom rosszul volt elmentve a telefonban, ezért nem sikerült. Ezután a zökkenő után az új elderekhez ismét elkezdtem járni, és felemelő volt. Szívtam magamba a tanításaikat, és mindennel azonosulni tudtam. Semmiben sem kételkedtem, valahogy tudtam, hogy mindez igaz. És ezt én mondom. Egy olyan ember, aki a világ egyik legnagyobb kifogásgyártója. Egyszerűen nem tudtam, nem is akartam kifogásokat gyártani, keresztkérdéseket generálni. Elfogadtam, éreztem hogy mindez igaz és az energiáimat inkább a további tudás megszerzésére fordítottam a felesleges hibakeresés helyett. Hamar elérkezett a nap, amikor nagyjából körvonalazódott az egyház képe, és az elderek megtették ami tőlük telik, minden leckét átvettünk, volt amelyiket többször is. Számomra különlegesen nehezen elfogadható volt az Erkölcsi Tisztaság. Egy nagyon kedves egyháztag, Panni segített ezzel kapcsolatos félelmeim leküzdésében, így ezen is átlendülve minden letisztult, tudtam, hogy ezt szeretném, ezt akarom. Mégsem történt semmi. Egy napon az elderek szelíden megkérdezték – ismét – hogy változott-e a döntésem a keresztelkedéssel kapcsolatosan. Jött egy őrült gondolatom, amin elmosolyodtam. Kérdőn néztek rám, kiült az arcomra a vigyor. Nem akartam, de valami kimondatta velem a következő szavakat: „Ha mostantól minden nap találkozunk, akkor következő hétvégén megkeresztelkedem”. (Ez kb. egy másfél hetes időintervallumot foglalt magába.) Az elderek először jót nevettek, azt hitték viccelek. Mondtam nekik, hogy ezt teljesen komolyan gondolom. Elmondtam, hogy jött ez az ötlet, és nem tudom honnan, de nagyon jó érzéseim vannak ezzel kapcsolatosan, úgyhogy ha minden nap találkozunk a következő vasárnapig, megkeresztelkedem. Nagyon gyanúsan méregettek, de kezet ráztunk, és rögtön le is fixáltuk a következő néhány napra az időpontokat, kitaláltuk a keresztelőm pontos idejét: 2015. május 10. napján 9 óra. Az elderek gyorsan el is kezdték leszervezni a keresztelőmet, és ezzel egyidejűleg engem is felkészíteni: rengeteg aggályom, félelmem támadt, millió kérdésem született. Ezeket igyekeztem mind elmondani nekik, és ők végig mindenben támogattak, segítettek. Minden remekül alakult, ám ekkor kiderült, mégsem jó a kitűzött napon a keresztelő, nem megoldható. Az elderekkel azt beszéltük, hogy áttesszük egy héttel későbbre, május 17-re. Természetesen belementem, de megtört a lelkesedésem. A 17-e nem volt szimpatikus, mert nem kerek szám, és amúgy is a 10-e tökéletes lett volna, stb. Sátán teljes gőzerővel küzdött a lelkemért. Mindent bevetett. Még a kislányommal is merészelt játszani, amin teljesen tajtékoztam: Hanna a hajrában elkezdett random sírni, a lakás egy bizonyos pontjára nézni, reszketni, és teljesen meditatív állapotba kerülve lemerevedni mindeközben. Én csak az ölembe vettem, beszéltem hozzá, próbáltam megnyugtatni, mindhiába. Ilyenkor nekem is nagyon sötét, rossz érzéseim voltak. Ezúttal Demó Vikitől jött újból a segítség, amikor csúcspontjára hágott ez az állapot, és teljesen elveszítettem az uralmat a történések felett. Viki segített, hogy leküzdjük ezt az akadályt. Hanna látott valamit a lakás egy bizonyos pontján minden este ugyanabban az időben (néha reggel is), amitől lemerevedett, reszketve mart, úgy kapaszkodott, és le se tudta venni a szemét arról a sarokról. Zokogott, potyogtak a könnyei és mutogatott a sarokba, ha volt annyi önuralma a teste felett. Viki adott egy linket, ahol a gyermekdalok vannak fent, bekapcsoltam, és térdre ereszkedve, gyermekkel az ölemben elkezdtem kántálni. Imádkoztam, illetve beszéltem a gonoszhoz, hogy távozzon. Hatalmas küzdelem volt mindez. Ima közben valami sötét, gonosz erő leblokkolta az agyamat, nem jöttek a szavak, képtelen voltam még csak gondolkodni is. Minden betűt, minden szót úgy kellet kipréseljek a tudatomból, nagyon erősen kellett koncentrálnom. Mindeközben egy erős, fájó szorítást éreztem a lábamon, mintha valami próbálna magával ragadni, kizökkenteni a koncentrálásból. Mindezek ellenére nagyon nehezen, lassan, de sikerült néhány imát elmondanom egymás után. Szerencsére mindezek használtak, mert Hanna a megszokotthoz képest hamar megnyugodott, álomra hajtotta fejét. Én még jó darabig fent voltam, imádkoztam, kántáltam a gonosznak
hogy távozzon, majd mikor a sötét érzés megszűnt és az elmém is kitisztult, a gyermekdalokat egész éjszakára halkan szólni hagytam hogy vigyázzon ránk, majd én is nyugovóra tértem. Rekordidő alatt elaludtam. Ha mindez nem velem történik meg, hanem más meséli, akkor biztosan nem hittem volna el neki, hogy ő tényleg ilyesmiket tapasztal. Ezután kértem és kaptam áldásokat az elderektől. Eljöttek hozzánk és megáldották otthonunkat, ami után javult a helyzet és megszűntek ezek a dolgok, illetve kértem saját magamnak is egy áldást, mert nem éreztem magam elég erősnek mindezen dolgok leküzdéséhez. Új erőre kaptam az áldásoknak köszönhetően, ám a dátummal gondjaim voltak és nagyon el akartam halasztani mindenféle okokra hivatkozva. Az elderek azt mondták, imádkozzak erről. Én így is tettem, de úgy éreztem, valamit nagyon rosszul csinálok, mert nem jött válasz. Elkeseredtem, egyedül éreztem magam. Mivel tarthatatlanná vált a helyzet, mert teljes kétségben tartottam az eldereket miközben vészesen közeledett a kitűzött dátum, segítséget kértem tőlük ismét. Ezúttal megkértem őket, hogy imádkozzanak velem együtt a keresztelőm dátumáról. Kissé kétkedve térdepeltem le az elderekkel, de bíztatóan rám néztek, és Tuttle Elder azt mondta: „Ne aggódj, minden rendben lesz!” Persze továbbra is aggódtam. Imádkoztunk, megkértem Olsen Eldert, hogy mondja az imát. Gyönyörű szépen elmondta, majd vártunk a válaszra. Nem tudom, mennyi idő telt el, de kezdtem kételkedni az egészben. Felpillantottam, és a többieken letisztult nyugalmat láttam. Újra behunytam szemem, lehajtottam fejem, és ezúttal tiszta szívből, igazán, tényleg arra koncentráltam, hogy a választ megkapjam az imába foglalt kérdésre. Lecsendesítettem elmémben a kétkedést, és igyekeztem koncentrálni a csendre. Eszembe jutott a 17-e, és ezzel egyidejűleg kellemes meleget éreztem a mellkasomban, amely egyre áradt bennem szét. Ezután egy másik dátumra gondoltam, amit szerettem volna: a kellemes melegség azonnal alábbhagyott, mígnem eltűnt. Lelki szemeim előtt ismét a 17-e volt és ismét érkezett a melengető, kellemes érzés, ezúttal intenzívebben, és jobban szétáradt. Ezt néhányszor eljátszottam, és mindig ugyanez lett az eredmény. Végül a 17-e képét erősítettem magamban, míg minden porcikámat beragyogta ez a csodás, leírhatatlan érzés. Ekkor már fülig ért a szám. Kétség sem fért az egyértelmű válaszhoz. Mikor felnéztem, az elderekre mosolyogtam, és megkérdeztem: Ti is éreztétek? Nektek milyen válasz érkezett? Mindenki a 17-ét mondta, és én a fellegekben jártam örömömben. Ez a bizonyságom hatalmas erőt, egy cél előtti hajrát adott, amivel megállíthatatlanná váltam a keresztelőmig. Elérkezett a nagy nap. Úgy ébredtem, mint aki beteg, lázas, ráadásul borzalmas közérzettel. Épp hívni készültem az eldereket, hogy lemondjam a keresztelőt, amikor jött egy sugallat, hogy szedjem össze magam. Eszembe jutott Sátán, hogy ez talán újra az ő próbálkozása. Igyekeztem felidézni a nemrégiben szerzett bizonyságomat. Az elmém ismét blokkolva volt, de még így is akkora erő járt át a halvány emlékfoszlánykának köszönhetően, hogy összeszedtem magam, kikeltem az ágyból és összekészültem. Elinduláskor szintén ugyanez zajlott le bennem. Képtelen voltam elindulni, de erőt adott amikor a bizonyságomra gondoltam. Nehezen elindultam. Út közben a teljes rosszullét kisebb rosszullétté vált, mire odaértem, idegességgé csökkent. A gyülekezeti ház oltalmában, eldereim védőszárnyai alatt az idegességem gyorsan izgalommá zsugorodott, s mire elkezdődött a szertartás, teljesen megnyugodtam, és tudtam, hogy jó helyen vagyok. Gyönyörűek voltak a beszédek, és az egész szertartás elmondhatatlanul felemelő volt számomra. A mai napig Tuttle Elder által választott himnusz a kedvencem, amely a keresztelőm nyitóéneke volt: „Hadd legyek közel Hozzád!”. Olsen Elder mondta a nyitó imát, Demó Viktória tartott beszédet a Keresztelésről és Márkusz Panni a Szentlélekről. Mindketten felkészültek, és szívemhez szólóan, csodaszép dolgokat mondtak el, melyek megdobogtatták szívemet, lelkemet. Tökéletesen tudták mindketten, mit kell elmondjanak nekem és minden tökéletesen zajlott.
A medencénél újra izgultam kicsit, ám ezúttal jóleső izgalom lett úrrá rajtam. Ahogy bele léptem a medencébe, azonnal megszűnt a külvilág, és csak befelé figyeltem, teljesen átadva magamat a szent eseménynek. Nem létezett semmi más csak én, Tuttle Elder, a víz és végtelen nyugalom lett úrrá rajtam. A merítés csodás érzés volt. Végtelen nyugalmat éreztem. Mikor készen voltunk, Tuttle Elder mondta, hogy még egyszer. Engem annyira átjárt a nyugodtság, hogy csak bólintottam, fogalmam sem volt, mi történik és miért. A második merítés leírhatatlan élmény volt. Az előbbi végtelen nyugalmat megfűszerezte a végtelenség. A vízben súlytalanná válva minden tökéletes volt. Fogalmam nincs hogyan és miként, de éreztem és felfogtam a végtelenséget minden értelemben! Mindeközben a Szentlélek erősen jelen volt, és minden porcikámban éreztem jelenlétét, csodálatos volt! Tökéletes volt ez a pillanat!
Ezután még aznap megtörtént a konfirmálásom is. A Szentlélek ajándékát Olsen Eldertől kaptam. Sajnos nem sok mindenre emlékszem az áldásból, de a Szentlélek jelenléte szintén egy tökéletes, leírhatatlan érzés volt számomra. Beléptem egy új élet, egy új világ kapuján, ahol rengeteg csoda és szép élmény vár rám. Hálás vagyok mindenkinek a segítségéért, támogatásáért!
Remes Ferenc verse a Medveczky házaspár számára 25. házassági évfordulójuk alkalmából
Házassági évforduló Nagy a sürgés-forgás, Sütik már a tortát. Szaladnak virágért, Huszonöt rózsáért…
Mily boldog ifjú pár, Mi hiányozhat már? Tévé, kocsi, lakás; Adósság, egy rakás.
Haj, huszonöt évet megéltünk be szépet. Dideregtünk nagyot, s feledjük a fagyot.
Pirosan pitymallik Gyereksírás hallik, Jő a gyermekáldás, Kerek lesz a család!
Csak a napsütésben maradnak emlékek. Szerelem és álmok vissza-vissza jártok.
Óvoda, iskola kergetőzik egymást, Az ajtó félfáján Gyűlnek a strigulák.
Mintha most teremne szerelmünk szerelme. Boldog édes évek, Mindig visszatértek.
Az évek csak szállnak… Varázstáncot járnak. Érnek a gyerekek, Túlnőnek bennünket.
Bújtunk a ligetbe, összeölelkezve. Szellő cirógatott, Holdfény simogatott.
Tíz, tizenöt, húsz év.. Mennyi kedves emlék! Boldog családi lét, Fogjuk egymás kezét.
Szerelem pecsétje; Örök hűség érte Oltár elé léptünk, Összefontuk éltünk.
Az idő elillan, Huszonöt év csillan. Boldog sokadalom: Ezüstlakodalom! Szálljon rá az áldás Házasok fejére… Koccintsuk poharunk Az újabb ötven évre!
Misszionáriusok a családban Medveczky Gizella Anikó 1995 szeptemberében ismertük meg az egyházat, két fiúnk született addig, Levente négy, Gergő pedig két éves volt. Megtértek és nem bele született több generációs egyháztag család sarja vagyunk. Minden ismeretlen volt. A hitünk, Darqvist elder motivációja, Perry elder lelket érintő beszédei voltak inspirálóak a fiaink buzdítására, azon kívül, hogy maguk döntötték el az indulást. Jelenleg most öt fiunk van, közülük Levente (24) Gergő-Elder Medveczky (21), ki jelenleg az Adriatic South Mission-ban teljesít teljes idejű missziót. Árpád (16), Tibor (14) és Álmos Gordon (4). Levente az érettségi után a Utah Ogden misszióba kapott két évre missziós elhívást. Ő lett a család első teljes idejű elrendeltje. A felkészülés minden misszionárius szolgálatának helyétől független. Izgalmas és maradandó élmény. A készülődés már a missziós munka egy része. Akikkel kapcsolatba kerültek, pl. orvosi vizsgálatok kapcsán vagy csak a barátok, ismerősök, sokan itt hallottak először az egyházról. A papsági vezetőkkel való interjúk után jött a várakozás ideje, mely csodálatos volt. A levél megérkezése annyira felemelő; a bontás, hogy mi lesz benne, mely hely lett kijelölve. Az elválasztás és az indulás mind a kétszer ugyanúgy zajlott le. A repülőtér: az indulás ( majd az érkezés) meghitt pillanatait hozta az egész családnak. Amerika és Albánia teljesen más kultúra. Utahban Sion van, ahogy Hinckley elnök egy konferenciai beszédében már utalt rá, ne gondoljuk azt, hogy Sionban minden rendben van. Levente missziója alatt nem egy olyan képet küldött, ahol kevésbé aktív családok gyermekeit keresztelték meg. A tanításokat nem tartották szokatlannak, nem voltak újak, a gyermekek viszont készek voltak a Lélek befogadására. A kulturális étkezési szokások elfogadása nem jelentett számára túl nagy megpróbáltatást. Carlos E. Asay elder szavait idézném: "Azok szeme, akik megismerték Krisztust és az Ő szabadító hatalmát alig vagy egyáltalán nem lát fogyatkozást a misszionáriusokban, akik sokat gyalogoltak, hogy elhozzák az evangélium üzenetét." Ez mondható a kint lévő hithű egyháztagokra. Ott is voltak megtértek, akiket a gyermekünk keresztelt, de ott kevesebb ember volt, aki soha nem hallott volna az egyházról. Gergő - Elder Medveczky- egy evangéliumra nem is olyan rég megnyitott országba indult el. Egy olyan országba, ami tőlünk távolságban nincs messze. A lakosság számára az egyház újdonság, a szokatlan fiatal, jól öltözött misszionáriusokat hamar észreveszik, és idő kell ahhoz, hogy bátran nyitottak legyenek feléjük. Az egyháznak ott ugyanúgy végig kell járnia a saját fejlődése útját, mint a miénknek itthon.
Minden kihívás áldást vonz maga után. Az utazás Provoba- a felkészítő központba-, élményekben gazdag volt mind a kétszer. Leventét egy egyháztag család támogatta, akikkel találkozott ( mivel az öltönyös kis táblás férfi könnyen észre vehető), így még Levi Chicagóban tartózkodott már egy kedves hölgytől megnyugtató levelet kaptam, hogy fiunkkal minden rendben van. Innentől kezdve a két év alatt sokszor kaptunk ottani egyháztagoktól interneten vagy postai formában kedves és biztató szavakat róla. Ezzel segítve minket, hogy minden rendben van. Ott már az egyháztagságuk –életük része a misszionáriusok támogatása, vagyis minden este valahova be voltak osztva hol vacsoráznak. Ezt még nekem, nekünk is tanulni kell. Gergőnél nem jönnek másoktól levelek, biztató szavak, a hitünk van abban, hogy minden rendben van. Albániában is volt vacsora meghívásuk és így lesz mit tanulni az albán konyhai specialitásból. Áldásainkat inkább nem fizikai, hanem lelki téren tudom a legjobban lemérni. A misszionárius fiainknál a lelki értékek a képességeik felismerése, a család értékének felismerése és odaadó szeretete olyan áldásokat hoz magával, ami nem mérhető vékával sem. A misszió helyének miben léte nem változtatja meg az egyén fejlődését. Ez a fejlődés nem csak az ő része, hanem a családé is. Sokkal jobban tudunk arra fókuszálni, ki az Úr munkáját 24 órában két évig végzi. Ez a tanulás folyamata. Mióta Gergő- Elder Medveczky elment, a tágabb családunk is elismerik a fiaink szolgálatát. Áldásnak tekintettük Leventénél mikor köszönő leveleket kaptunk, fiunkat dicsérve, szeretetüket felé megerősítve. Egy családi esten kérdeztem milyen áldásaink voltak eddig a misszió során; Árpád fiunk azt mondta, hogy „ezt ti szülők, tudjátok a legjobban mikor a fiaitok hallgatnak a tanításaitokra és elmennek misszióba”. Azt, mint anya látom, hogy a két év, amit az Úr kér, az a szolgálónak hozza a legnagyobb áldásokat. Levente ott tanul ahol szeretett volna, és azt tanulja, amiről álmodott. Tudom, hogy második fiunk is áldások előtt áll, ahogy szerte minden misszionárius előtt. Tudom, hogy mindaz a nehézség (pl.: távolság) esetleg megpróbáltatás ellenére a három fiatal fiunkat is buzdítom, hogy menjenek misszióba, az Úr hívására, s habár mi házasként ismertük meg az evangéliumot, de bízom házasként fogunk válaszolni reá. Ez az Úr munkája; T és Sz.: 18:15"....csupán egy lelket hoztok én hozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!" Ki lesz az az első?
Keresd meg a képen az elrejtett tárgyakat! A család a nagyszülőket keresi, hogy együtt mehessenek be a templomba a nyílt napon, a felszentelés előtt. Segíts nekik megtalálni a nagypapát, aki bajuszt visel és a nagymamát szemüveggel és arany fülbevalókkal.
(Arie Van De Graaff rajza, forrás: Friend, 2015. augusztus)
