NORVÉG FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés a kedvezményezett ország és Norvégia közintézményei, helyi és regionális szervei között c. programjának tervezete TÁRSDALMI EGYEZTETÉSRE
I. A Magyarország és Norvégia között Megállapodásokban rögzített keretfeltételek
létrejött
Együttműködési
A program átfogó célja: Megerősített intézményi kapacitás és humán erőforrás fejlesztés magyarországi közintézményekben, illetve helyi és regionális hatóságoknál, hasonló kompetenciájú norvég intézményekkel és hatóságokkal való együttműködés és tudástranszfer révén. Program támogatási összeg:
€ 8,320,000
Program operátor:
Nemzeti Kapcsolattartó (NFÜ NEP IH)
Donor Program Partner:
Norvég Helyi és Szövetsége (KS)
Regionális
Önkormányzatok
Norvég Ügynökség az Egész Életen Át Tartó Tanulásért (VOX) Különös feltételek:
A program támogatási összeg legalább 30%-át a helyi és regionális hatóságok intézményfejlesztésére kell fordítani. A program támogatási összeg minimum 10%-át a nemek közti esélyegyenlőség előmozdítására szükséges fordítani. Az egész életen át tartó tanulás támogatásának meg kell jelenni a program céljai között. A nevesített projekteket a Norvég Királyság Külügyminisztériuma és a Nemzeti Kapcsolat-tartó közösen fogadhatja el, és minden kijelölt projekt egy vagy több norvég intézménnyel partnerségben valósul meg.
II. Program stratégia A program forrásainak mintegy 50 %-a nyílt pályázati konstrukció keretében kerül felhasználásra, mely a magyarországi helyi önkormányzatok norvég önkormányzatokkal való együttműködését és tapasztalatcseréjét célozza. A konstrukció által elérni kívánt eredmény a helyi önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatások minőségének javítása intézményi kapacitásfejlesztés és humán erőforrás fejlesztés által.
A beavatkozás indokoltsága: A tervezett pályázati konstrukció stratégiai iránya a releváns magyarországi érdekcsoportokkal való konzultációs folyamat során került meghatározásra. A 2012. március 8-án megrendezett workshop keretében az európai stratégiai irányok mentén előzőleg beazonosított prioritások és tématerületek relevanciáját vitatták meg a résztvevők. Kiindulópontnak tekintendő a 2011. évi CLXXXIX. tv., melynek 6. §-a szerint a helyi önkormányzat feladatai ellátása során: „a) támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit, együttműködik e közösségekkel, biztosítja a helyi közügyekben való széles körű állampolgári részvételt; b) erősíti a település önfenntartó képességét, feltárja lehetőségeit és hasznosítja saját erőforrásait…” A pályázatok célja: A workshop, illetve a magyar jogszabályi, valamint kormányzati stratégiai háttér áttanulmányozása eredményeképpen a következő két prioritás került meghatározásra: 1) Helyi értékeken alapuló gazdaságfejlesztés és az ehhez szükséges társadalmi konszenzus létrejöttének ösztönzése: Ezen prioritás specifikus célkitűzése a helyi gazdaság fejlesztése önkormányzati eszközökkel való szerkezetváltás révén, egy integrált önkormányzati stratégiaalkotási gyakorlat megismerése és tesztelése keretében. A stratégiaalkotási gyakorlat egy adott mikro-térség helyi szintű gazdaságfejlesztését célozza meg egy adott, valamely helyi érték kiaknázásán alapuló fejlesztési irány kijelölése mentén. Ilyen helyi értékek lehetnek például: a termálvíz, helyi élelmiszerekre, hungarikumokra építő egészség- öko-gasztro-turizmus, ill. kézműves vagy egyéb, piaci értékkel bíró gyártási/termelési adottságok, hagyományok. A program olyan gazdaságfejlesztési modellt ösztönöz, amely kiemelt hangsúlyt fektet a helyi és mikro-térségi sajátosságok, adottságok, emberi – környezeti – gazdasági értékek optimális kiaknázására. A helyi és mikro-térségi értékek beazonosítása mellett cél a húzóágazat(ok) kijelölése, ezen húzóágazatok köré csoportosuló vállalkozások ösztönzése, a helyi közösségek tervezésbe történő bevonása, illetve az értékalapú gazdaságfejlesztési modell munkaerő megtartó hatása által az ’agyelszívás’ csökkentése. Az önkormányzatoknak jelentős szerepe lehet a különböző szereplők és lehetőségek összekapcsolásában. A társadalmi konszenzuson alapuló integrált gazdaságfejlesztési program további célja a részvételen alapuló tervezés és döntéshozás alkalmazása által befogadó közösségek ösztönzése. Specifikus cél továbbá az integrált gazdaságfejlesztési modell képzési programokon, szeminárium- illetve konferencia sorozatokon keresztül történő disszeminációja a projekteken kívüli releváns célszervezetek (önkormányzatok, önkormányzati társulások, stb.) felé, annak érdekében, hogy az önkormányzatisággal kapcsolatos tapasztalatok, tudás az élethosszig tartó tanulás jegyében bárki számára elérhetővé váljon. A prioritás az alábbi hatásokat, eredményeket várja: -
Mikro-térségi fejlesztésekre történő fókuszálással a város és vidék közötti fejlettségi szakadék csökkentése, vidék bevonása a tervezési és megvalósítási folyamatokba Eredményes, hosszú távú együttműködés, társadalmi konszenzus kereteinek lefektetése
-
Egységesen magas színvonalú önkormányzati szolgáltatások biztosításához szükséges módszerek, jó uniós gyakorlatok, megoldások megismerése, terjesztése Hatékony önkormányzatiság lehetőségeinek megteremtése, kereteinek lefektetése Többszintű kormányzási illetve döntéshozatali folyamatok összehangolása a választott fejlesztési irányok mentén Önkormányzati hálózati együttműködések ösztönzése Települések önmegtartó erejének növelése A későbbi fejlesztések finanszírozhatósága, feladatfinanszírozás lehetőségeinek feltérképezése
2) Önkormányzatok szerepvállalásának ösztönzése az innovatív társadalomszervezés/koordináció terén, élhetőbb települések kialakítása érdekében A prioritás célja képessé tenni az önkormányzatokat a társadalomszervezéssel kapcsolatos feladataik hatékony ellátására, 1/ intézményi és humánerőforrás kapacitásfejlesztés és ösztönzőbb működési feltételek kialakítása révén 2/ valamint az új (önként vállalt) feladatokhoz igazodó, innovatív szolgáltatási portfóliók fejlesztése és tesztelése által. A projekt javaslatok az adott mikro-térség szempontjából releváns társadalmi kihívásokra, tématerületekre fókuszálnak, mint pl. de nem kizárólagosan: közbiztonság erősítése; minőségi időskor támogatása; egészségmegőrzés ösztönzése; fiatalok életpálya útjának támogatása; épített környezet minőségének javítása (pl. játszóterek, közterek kialakítása, szépítése); társadalmi összefogás kezdeményezése és támogatása különböző etnikumok közötti párbeszéd és tevékenységek terén, stb. A prioritás specifikus célja olyan „modellértékű” szervezetfejlesztési koncepció kialakítása és megvalósítása, amely norvég példák figyelembe vételével a HR fejlesztésen, a kommunikációs és koordinációs készségek fejlesztésén, infrastrukturális és technikai fejlesztések megvalósításán keresztül biztosítja a társadalomszervezési feladatoknak az önkormányzati működés kulcsterületeibe történő hatékony beépülését, miközben kiemelt hangsúlyt fektet a költséghatékonyságra, az eredmények mérésére és elemzésére, valamint az eredmények disszeminációjára. Specifikus cél továbbá az szervezetfejlesztési koncepció képzési programokon, szeminárium- illetve konferencia sorozatokon keresztül történő disszeminációja a projekteken kívüli releváns célszervezetek (önkormányzatok, önkormányzati társulások, stb.) felé, annak érdekében, hogy az önkormányzatisággal kapcsolatos tapasztalatok, tudás az élethosszig tartó tanulás jegyében bárki számára elérhetővé váljon. Mivel a projektek megvalósíthatósága nagymértékben függ az önkormányzat, mint projektgazda – a projekt szempontjából releváns - kedvezményezetti célcsoportokkal kialakítandó együttműködésétől, valamint maguk a célcsoportok tudatosságától, aktivitásától, a benyújtott projekt javaslatok az alábbi pillérekre épülnek. A program az alábbi hatásokat, eredményeket várja: -
Helyi szinten a társadalmi kohézió, összetartozás erősödése, a polgárok és önkormányzat közötti hatékony „társadalmi szerződés” alapjainak megteremtése Hozzájárulás élhetőbb települések, közösségek kialakításához Hozzájárulás az önkormányzatok szolgáltatói funkciójához szükséges feltételek megteremtéséhez, közszolgáltatásokhoz való egyenlőbb hozzáférés Az önkormányzati kezelésben lévő intézmények, önkormányzati cégek, valamint helyi civil szervezetek közti hatékonyabb feladatszervezés/megosztás
-
Hosszú távon egységesen magas színvonalú önkormányzati szolgáltatások biztosítására vonatkozó módszertani háttér megismerése, terjesztése Adott tématerület(ek) tekintetében a lakossági/civil/önkormányzati együttműködések erősödése és intézményesülése Hatékony önkormányzatiság lehetőségeinek, kereteinek lefektetése
Támogatható tevékenységek: 1) Humánerőforrás fejlesztés: új, feladat-specifikus munkakörök létrehozása, intézményesítése, munkahelyi tapasztalatcsere, önkormányzati szakemberek részére karrier út kijelölése, önkormányzati szakemberek, érdekcsoportok részére tréningek, továbbképzések, tanulmányutak 2) Intézményi kapacitás fejlesztése: döntéshozatali folyamatok korszerűsítése, felelősségi körök lehatárolása, IT fejlesztések és egyéb kisebb léptékű technikai – infrastrukturális fejlesztések (utóbbi csak a kedvezményezettek kapacitás-, humánerőforrás és szervezet-fejlesztését közvetlenül elősegítő mértékben, de maximum a projekt elszámolható költségeinek 50 %-ig támogatható). 3) Szolgáltatási portfólió bővítése, szolgáltatások új társadalmi szükségletekhez való igazítása: működési tervek, oktató programok, mintaprojektek bemutatása és megvalósítása 4) Többszintű kormányzás ösztönzése: intézmények közötti együttműködési lehetőségek beazonosítása, megvalósítása 5) Pilot tevékenységek, minta megvalósítása teszt jelleggel
projektek:
fentiek
közül
egyes
elemek
integrált
6) Kommunikáció, disszemináció: konferenciák, szimpóziumok, lakossági fórumok a kihívások, megoldási lehetőségek tudatosítása érdekében, a projekt eredmények hatékony kommunikálása a célcsoportok illetve a lakosság felé, képzési programok, szeminárium- illetve konferencia sorozatok szervezése az élethosszig tartó tanulás jegyében 7) Partnerségi tevékenységek bilaterális szinten: - Donor országbeli és magyar szervezetekkel közös szemináriumok, workshopok, képzések, tanulmányutak - Műhelymunka keretében működési tervek, oktató programok, protokollok kidolgozása - Donor és magyar intézmények közötti együttműködési lehetőségek kereteinek meghatározása - Személyzetcsere - Minta projektek bemutatása, közös továbbfejlesztése - Széleskörű disszemináció érdekében a képzési programok, szeminárium- illetve konferencia sorozatok módszertanának, tematikájának közös kidolgozása 8) Minden projekt költségvetésének legalább 10%-a nők esélyegyenlőségük biztosítására fordítandó. Várható keretösszeg: 4,100,000 EUR
helyzetének
javítására,
Projektek várható mérete: 1,000,000 EUR – 1,500,000 EUR. A támogatási intenzitás tervezett mértéke közcélú tevékenységek tekintetében 85 % - 95 %. Kedvezményezettek köre: Mindkét prioritás esetében pályázásra az önkormányzatok és azok létező, vagy a projekt céljaira létrejövő eseti társulásai jogosultak. Javasolt, hogy a projektek közvetlen partnerségét önkormányzati kezelésben lévő intézmények (illetve szükség esetén releváns hatósági szereplők) alkossák. A célcsoport többi képviselőit a projektmegvalósítás során, konkrét projekt tevékenységekbe lehetőség lesz bevonni (pl. helyi szintű érdekcsoportok találkozói).