Esztétika Alexander Gottlieb Baumgarten

Esztétika Alexander Gottlieb Baumgarten

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Esztétika Alexander Gottlieb Baumgarten © Hungarian Edition Atlantisz Könyvkiadó Kft. Aesthetica. Scripsit Alexander Gottlieb Baumgarten Professor Philosophiae. Traiecticis Viadrum. Impens. Ioannis Christiani Kleyb. MDCCL Aesthicorum Pars altera. Scripsit Alexander Gottlieb Baumgarten Professor Philosophiae. Francofurticis Viadrum. Impens. Ioannis Christiani Kleyb. MDCCVIII Fordította: Bolonyai Gábor Az eredetivel egybevetette és az Utószót írta: V. Horváth Károly Az esztétika klasszikus szerzőit bemutató köteteket gondozza és a Bevezetőt írta: Bacsó Béla ISBN 963 9165 29 8 ISSN 0866–0379 Mesteriskola sorozat Német Szellemtudományi Könyvtár Deutsche geisteswissenschaftliche Bibliothek Atlantisz Könyvkiadó Felelős kiadó: Miklós Tamás


Tartalom FELHÍVÁS SÉTÁRA ...................................................................................................................... iv PROLEGOMENA ............................................................................................................................. vi I. ELMÉLETI ESZTÉTIKA ............................................................................................................... 1 1. HEURISZTIKA .................................................................................................................... 3 1. I. szakasz: A megismerés szépsége ............................................................................. 3 2. II. szakasz: Természetes esztétika ............................................................................... 4 3. III. szakasz: Esztétikai gyakorlat ................................................................................. 7 4. IV. szakasz: Az esztétikai tanok rendszere ................................................................ 10 5. XXVII. szakasz: Az esztétikai igazság ...................................................................... 13 6. XXVIII. szakasz: Az esztétikai hamisság .................................................................. 19 7. XXIX. szakasz: Az esztétikai valószínűség ............................................................... 29 8. XXXIV. szakasz: A feltétlen esztétikai törekvés az igazságra .................................. 37 9. XXXV. szakasz: A tárgyához igazodó törekvés az igazságra ................................... 39 10. XXXVI. szakasz: Az igazságra irányuló költői törekvés ........................................ 43 2. UTÓSZÓ ............................................................................................................................. 53 1. I. Az Aesthetica szöveghagyománya ......................................................................... 53 2. II. Az Aesthetica uralkodó értelmezési hagyománya ................................................. 53 3. III. Kísérlet az Aesthetica rekonstruálására ............................................................... 54 4. IV. Összefoglalás ....................................................................................................... 57 3. AZ IDÉZETT MŰVEK FORDÍTÓI ................................................................................... 58 4. VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA ..................................................................................... 59 5. LATIN TERMINUSOK MAGYARUL .............................................................................. 68

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

FELHÍVÁS SÉTÁRA Alexander Gottlieb Baumgarten (1714-1762) jelentősége az esztétika történetét illetően nem merül ki abban, hogy első ízben ő fogalmazta meg egy önálló esztétika szükségességét. A nyilvánvaló történeti jelentőségen túl, ma, amikor majd kettőszáz ötven év után közzétesszük esztétikai alapvetésének sűrítményét, arra is kell figyelnünk, hogy mi az a sajátos esztétikai gondolkodás, amely olykor határozottan, olykor észrevétlenül érvényesült a következő két évszázad esztétikájában. Alfréd Baeumlertől Dieter Henrichen át egészen Wolfgang Welschig ezt a sajátos esztétikai gondolkodást Baumgartent követve (v. ö. 3. §) az érzéki elem önkorrektív, önmagát kijavító jellegében ismerték fel, amely lehetővé teszi az egyedi logikáján, azaz a szépnek fogalom alá nem hozható megismerésén keresztül, annak állandó korrekcióját. Nem hiányosság ez, hanem az esztétikai gondolkodás kezdettől felismert pozitívuma. Ahogy már Herder utalt rá a Kritikai erdők negyedik darabjában (a wolffi nyelvhasználatot követve): az esztétika érzéki megismerést jelent. Ugyanakkor az a kiterjesztés, amely szerint az esztétika a szépen gondolkodni művészi/mesterséges módozata lenne, már nem felelt meg Herder elgondolásának. A baumgarteni esztétika társaságában eltöltött Herder-féle kritikai séta úgy zárul, hogy az esztétikát el kell választani az ízlés művészetétől, azaz a szépen/a szépről gondolkodást, ítélést és következtetést (ars pulchre cogitandi, 1. §) a szerinte helyes esztétikától, amely helyesen következtet, élesen ítél és igaz módon gondolkodik (v. ö. Herder: Kritische Wälder, Aufbau, Berlin 1990, 472–475. o.). Ez utóbbi tehát a filozófiai eljárás, amely a szépről tudományosan gondolkodik. Még egyértelműbben: az esztétikai élvezetet kiváltó zavarodottság/megzavartság/confusio (v. ö. 7. §), a tévedések közt születő, de nem fogalmi megismerést adó ismeret – a szépet illetően –, az esztétikai elem folyamatos mozgásban levését jelenti. Baumgarten tudja ezt: a cognitio sensitivat, az érzéki megismerést mint olyat (qua talis) a maga állandó tökéletesedésében és tökéletesítésében vizsgálja, ahogy erre a nemrég elhunyt kitűnő görög származású filozófus, Panajotis Kondylis utalt, ragyogó könyvében (Die Aufklärung im Rahmen des neuzeitlichen Rationalismus, dtv/Klett-Cotta, München 1986, 559. skk. o.). A tökéletesedő és tökéletesedésben magát kinyilvánító érzéki megismerés mint alsóbb megismerőképesség, amely magát kibontani képes, hozzájárulhat és hozzá is járul a magasabb megismeréshez. Az esztétikai igazságnak alapul szolgáló egybefoglaló és egyidejűleg szétválasztó (confusio – jelentése: össze-, egybefolyás) érzéki megismerés nem jut vissza valamiféle eredethez és nem is fut ki egy végső alapra vagy lényegiségre, ami azonban nem jelenti, hogy ne tudnánk világosan mi is az, amit érzéki módon megismerünk. Erre, az esztétikai gondolkodás számára máig korszakos felismerésre Rodolphe Gasché figyelmeztet minket Of aesthetical and historical determination című tanulmányában (in: Post-structuralism and the Question of History, kiad. D.Attridge és mások, Cambridge U.P. Cambridge, 1993), és világossá teszi a baumgarteni esztétikának Leibniz és Wolff filozófiája általi meghatározottságát. Leibniz Metafizikai értekezését említi, amelyben (in: Válogatott filozófiai írásai, vál. Márkus Gy., ford. Endreffy Z., Európa Kiadó, Budapest 1986, 37. o.) a következő megfontolás olvasható: "Hogy jobban megértsük az ideák természetét, szólnunk kell néhány szót az ismeretek különféle fajtáiról. Ha fel tudok ismerni egy dolgot más dolgok között anélkül, hogy meg tudnám mondani, miben állnak különböző jegyei vagy tulajdonságai, akkor ez az ismeret zavaros. Ezen a módon olykor világosan tudjuk – anélkül, hogy a legcsekélyebb kétségünk is volna felőle –, hogy jó vagy rossz-e egy vers vagy egy festmény, mert van benne valami, nem tudom, mi, ami gyönyörködtet vagy taszít bennünket." (E spanyol–francia ízléselméletből jól ismert és Herder által is alkalmazott mit-tudom-én-micsoda, vagy tudom-is-én-mi, szellemes magyarítását Esterházy Péter végezte el – az olvasó talán kitalálja miképpen, ha nem, nézze meg Benito Jerónimo Feijoo: Das "Ich-weiß-nicht-was" című munkájának Esterházy által írott utószavát: Residenz Verlag, 1992.) Tehát az alsóbb, érzéki megismerés eredményezte igazság, a rá jellemző egybe-foglaltságban, ahogy mindent még el nem különítetten, cseppfolyósan tartalmaz – lehet világos és fokról fokra tökéletesedő. Az esztétikai szféra önállóságának baumgarteni programja (mely maga sem nélkülözi az előzményeket, mint arra már Baeumler utalt máig aktuális és jelentős könyvében: Das Irrationalitätsproblem in der Ästhetik und Logik des 18. Jahrhunderts bis zur Kritik der Urteilskraft első megj. 1923., Niemeyer Verlag 1967), végső soron egy gyakorlativá vált értelem és logika működését jelenti, amely a hasonló esetek tapasztalása alapján funkcionál, azaz ekként ismer/fog fel valamit (analogon rationis). Baeumler megfogalmazásában a szépség mint megjelenő tökéletesség (perfectio phaenomenon) állandó, le nem záruló meghatározás alatt áll, "a meghatározás útja ez, amely az egyedihez, az esztétikai tárgyhoz vezet" (u. o. 229. o.). A Gottlob Benjamin Jäsche által lejegyzett kései Logika előadásában Kant sem vitatja el az érzéki megismerés tökéletességét, ám ez az érzékiség (Sinnlichkeit) törvényén nyugvó esztétikai megismerés nyújtotta tökéletesség "a megismerésnek a szubjektummal való összhangját" jelenti, ami "az ember különös érzékenységén (Sinnlichkeit) alapul". A szemlélet és szemlélés törvényének engedelmeskedő érzéki/esztétikai megismerés az iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

FELHÍVÁS SÉTÁRA

értelemmel analóg módon magát tökéletesítő, ám előnye az, amit Kant "Fasslichkeit"-nek nevez, tehát, hogy úgy képződik, hogy egy és ugyanazon "tárgyat" (a műalkotást) másként és másként megjelenni képes mivoltában ragadja meg és fogja fel. Baeumler szerint Kantnál is a logikai és esztétikai igazság közelségéről – jóllehet más és más úton elnyerhető tökéletességéről – van szó. Kant a fent említett előadás bevezetését az esztétikai általánosság, az esztétikai világosság, az esztétikai igazság és esztétikai bizonyosság elkülönítésével zárja, amelynek során az esztétikai ismeret legfőbb jellegzetességét a megismerés és ismeret más (esztétikai) tárgyakra is alkalmazhatóságában ("die Anwendbarkeit einer Erkenntniss auf eine Menge von Objekten") látta meg. A baumgarteni Esztétikát kiadó Hans Rudolf Schweizernek igaza van: e mű legfőbb gondolatai alig ismertek, s ha igen, többnyire elintézettek azzal, hogy benne a racionális filozófia dogmatikus oldala az uralkodó – holott a könyv éppen egy absztrakt-logikai megismerésideál kritikáját fogalmazza meg, kísérletet téve egy esztétikologikai igazság kidolgozására (v. ö. 440. §). Olvasóinkat a művészetelmélet klasszikus mestereinek az Atlantisz Könyvkiadó programjában tervezett kiadásával szeretnénk visszavezetni az esztétikai gondolkodás (rejtett) előtörténetéhez. Sétára indulunk hát ezekbe a félreeső, alig átjárható kritikai erdőkbe. Budapest 1999. január Bacsó Béla

v Created by XMLmind XSL-FO Converter.

PROLEGOMENA* 1. §. Az esztétika (a szabad művészetek elmélete, az alsóbb megismerés elmélete, a szépen gondolkodás művészete, az ésszel analóg gondolkodás1 művészete) az érzéki megismerés tudománya. 2. §. Az alsóbb megismerési képességek2 természetes fokát, amely azok puszta gyakorlása, módszeres képzés nélkül fejlődik ki, természetes esztétikának lehet nevezni, és ahogy a természetes logikát3 szokás, veleszületettre – ez lenne a veleszületett szép szellem – és szerzettre, ezt pedig magyarázóra és alkalmazóra lehet osztani. 3. §. A természeteshez4 járuló mesterséges esztétika (1. §) haszna5 – többek között – főként az lesz, hogy 1. megfelelő anyagot nyújt azon tudományok számára, amelyek főként az értelemmel ismerhetők meg, 2. a tudományos ismereteket bárki felfogóképességéhez hozzáigazítja, 3. megismerésünk helyesbítését a tagolt ismeretek terén kívül is előmozdítja, 4. megfelelő alapelveket szolgáltat valamennyi szelídebb tevékenység és szabad művészet számára, 5. a társas élet ügyeinek intézésében előnyöket nyújt – egyéb körülmények azonossága esetén – bárki mással szemben. 4. §. Ebből fakadnak egyéb sajátos hasznai: 1. filológiai, 2. hermeneutikai, 3. szövegmagyarázói, 4. retorikai, 5. szentírásmagyarázati, 6. poétikai, 7. zenei stb. 5. §. Tudományunk (1. §) ellen vethető 6, hogy 1. túlságosan tágasra van méretezve ahhoz, hogysem egyetlen könyvecske, egyetlen előadás kimerítően tárgyalhatná. Válaszom: elismerem, hogy így van. Ám a valami több a semminél; A lábjegyzetekben elsősorban Hans Rudolf Schweizer jegyzeteire támaszkodtunk, akinek köszönettel tartozunk. – B. G.

*

A további jelzés nélküli paragrafusszámok az Aesthetica, az "M" jelűek a Metaphysica, az "E" jelűek pedig az Ethica szöveghelyeire utalnak. – A szerk. 1 Az ésszel analóg gondolkodás fogalmát Leibniz vezette be. Szerinte az állatoknak is van valamiféle gondolkodó képességük, amely az emberi ésszel analóg módon működik. Baumgarten az emberi megismerő képességek alsóbb fajtáit értette alatta. Az M 640. §-ban a következő képességeket veszi idetartozónak: "1. alsóbb képesség a dolgok azonosságának felismerésére, 2. alsóbb képesség a dolgok különbözőségének felismerésére, 3. az érzékek emlékezőképessége, 4. a kitalálás képessége, 5. az ítélőképesség, 6. hasonló esetek előrevárása, 7. az érzékek jelhasználó képessége." 2 Chr. Wolff (Psychologia empirica, Frankfurt 1732, pars I, sectio 2) szerint a következő képességek tartoznak ide: érzékelés, képzelet, a kitalálás képessége, emlékezet (felejtés, visszaemlékezés). Baumgarten (M 519. §) a képzeletet nem az imaginatio, hanem a phantasia szóval nevezi meg, és a listát kiegészíti a következő képességekkel: a dolgok átlátásának képessége, előrelátás, ítélőerő, jelhasználó képesség. 3 "Természetes" és "mesterséges logika" között Wolff tett különbséget (Philosophia rationalis, Frankfurt 1728, 6. §). 4 Az esztétika természetesre és mesterségesre osztását később Herder bírálta (J. G. Herder: Kritische Wälder; Werke, hrsg. B. Suphan, Bd. 4, Berlin 1878, 23). 5 Előadásai során arról is beszél, hogy az esztétika nemcsak a teológus számára lehet hasznos, akinek a Szentírást kell érthetővé és hihetővé tennie (vö. 4. §), hanem a jogásznak is, aki az egyszerű emberekkel kell hogy megértesse magát, sőt az orvosnak is, aki a laikus betegnek kell hogy elmagyarázza betegségét. Az esztétika egyéb mindennapos hasznairól lásd B. Poppe: A. G. Baumgarten, seine Stellung und Bedeutung in der Leibniz−Wolffschen Philosophie (Diss. Leipzig 1907), 73 skk. o. 6 Nehéz eldönteni, hogy állnak-e konkrét személyek az egyes ellenvetések mögött és kik ezek a személyek. Th. Joh. Quistorpról tudni, hogy azzal az érvvel bírálta a Meditationes esztétikai elméletét, hogy a költészet káros, ha lényege a "tökéletesen érzéki jelleg" (Neuer Büchersaal der schönen Wissenschaften und freyen Künste, Bd. 1 [1745] 441-450 o.) félreértve Baumgarten "tökéletes érzékiség" fogalmát.

vi Created by XMLmind XSL-FO Converter.

PROLEGOMENA

2. azonos a retorikával és a poétikával. Válaszom: a) tágabb náluk, b) átfogja más mesterségeknek a két mesterségben közös dolgokkal közös dolgait, melyeknek ezen megfelelő helyen nyújtott áttekintése alapján bármely mesterség haszontalan önismétlések nélkül sikeresebben művelheti a maga területét; 3. azonos a kritikával. Válaszom: a) van logikai kritika is, b) a kritika bizonyos fajtája az esztétika részét képezi7, c) e rész számára pedig úgyszólván elengedhetetlen, hogy valamilyen előzetes fogalma legyen az esztétika többi részéről, különben csak a puszta ízlésről vitatkozhat a szépen elgondolt, kimondott és leírt dolgok megítélésekor. 6. §. Tudományunk ellen vethető, hogy 4. az érzetek, a képzelmek, a mesék, a heves érzelmek stb. méltatlanok a filozófusokhoz és látókörén kívül esnek. Válasz: a) a filozófus is ember, és nem helyes, ha idegennek gondolja magától az emberi megismerésnek ezt a hatalmas részét, b) összekeverik a szépen kigondolt dolgok általános elméletét a gyakorlatban és az egyes esetekben történő érvényesülésével. 7. §. Ellenvetés: 5. A zavarosság tévedést szül. Válasz: a) de az igazság megtalálásának is nélkülözhetetlen feltétele, minthogy a természet nem ugrással jut a homályosságból a világosságba. Az éjre a hajnalon át jön a nappali fény, b) ezért a zavarosságra oda kell figyelni, nehogy belőle a figyelmetlenek számos és súlyos tévedése keletkezzék, c) nem a zavarosságot pártfogoljuk, hanem a megismerést helyesbítjük, minthogy annak szükségképpen része valamennyi zavarosság. 8. §. Ellenvetés: 6. A tagolt megismerés előbbrevaló. Válasz: a) a véges szellemek világában ez csak a fontosabb esetekben igaz, b) az egyik elfogadása nem jelenti a másik elvetését, vagyis c) a világosan megismert szabályokat követve haladunk az olyan megismerés irányába, amely mindenekelőtt a szépségre törekszik, ennek köszönhetően pedig a világos megismerés (3. és 7. §) tökéletesebbé válik. 9. §. Ellenvetés: 7. Félő, hogy az ésszel analóg gondolkodás művelése az ésszerűség és alaposság terepének elhanyagolásával jár. Válasz: a) Ez az érv inkább mellettünk szól, hiszen ha összetett tökéletesség elérése a cél, ugyanez a veszély inkább elővigyázatosságra, semmint az igazi tökéletességről való lemondásra int. b) Az ésszel analóg gondolkodás műveletlensége és elhanyagolása nem kevésbé árt az ésszerű és a szigorúan alapos gondolkodásnak. 10. §. Ellenvetés: 8. Az esztétika mesterség, nem tudomány. Válaszom: A kettő nem ellentétes természetű készség. 8 Nem lett-e számos egykori mesterségből mára szintén tudomány? b) Mesterségünk tudományosságát a tapasztalat fogja igazolni, másfelől a priori nyilvánvaló, hiszen a lélektan stb. biztos alapelveket nyújt; a 3. és 4. §-ban említett hasznai pedig érdemesnek mutatják a tudomány rangjára. 11. §. Ellenvetés: 9. Hasonlóan a költőhöz, az esztéta sem lesz, hanem születik. Válasz: Horatius: Ars poetica (A költői mesterség) 408; Cicero: A szónokról 2, 60; Bilfinger: Megvilágítások 268. §.; Breitinger: A hasonlatokról, 6.1.9: A született esztétát segíti a minél teljesebb elmélet, melyet az ész tekintélye fogadtat el, tesz minél pontosabbá, minél kevésbé zavarossá, minél biztosabbá, minél kevésbé megingathatóvá (3. §). 12. §. Ellenvetés: 10. Az alsóbb képességeket, a testet inkább leküzdeni kell, mintsem ingerelni és megerősíteni. Válasz: a) Az alsóbb képességek felett uralomra van szükség, nem pedig zsarnokságra, b) Ehhez, amennyiben Az M 607. § szerint az esztétikai kritika érzéki és értelmi tevékenység, "az ízlés formálásának művészete, vagy másként: az érzéki ítélkezés és az ítélet megfogalmazásának művészete". 8 A készség (habitus) a képzett és kifejlesztett képesség (facultas) (M 219. §). 9 G. B. Bilfinger: Dilucidationes philosophicae de Deo, anima humana et mundo, 1725 (Isten, az emberi lélek és a világ fogalmának filozófiai megvilágításai); J. J. Breitinger: Von den Gleichnissen, 1740 (A hasonlatokról). 7

vii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

PROLEGOMENA

természetes módon lehetséges, az esztétika vezet majd el bennünket mintegy kezünknél fogva, c) Az alsóbb képességeket, amennyiben romlottak, nem ingerelniük és megerősíteniük kell az esztétáknak, hanem irányítaniuk, nehogy a rossz működtetés miatt még jobban elromoljanak, és nehogy a restség ürügyével, miszerint helyesebb valamivel nem élni, mintsem visszaélni, elhaljon ez az istentől való tehetség. 13. §. Esztétikánk nővéréhez, a logikához10 hasonlóan I. elméleti, magyarázó, általános (Első rész), mely előírásokat ad 1. a dolgokkal és gondolatokkal kapcsolatban (1. fejezet, Heurisztika), 2. a világos elrendezéssel kapcsolatban (2. fejezet, Módszertan), 3. a szépen kigondolt és elrendezett dolgok jeleivel kapcsolatban (3. fejezet, Szemiotika), II. gyakorlati, alkalmazó, speciális (Második rész). Mindkét részre nézve igaz, hogy aki erejéhez mérten választja meg témáját,annak sem a szavak nem fognak hiányozni, sem a világos elrendezés.11A dolog legyen első számodra, második a világos elrendezés,végül harmadik helyen gondolj a jelekre.12

Az elméleti és gyakorlati, valamint a magyarázó és alkalmazó jellegű logikáról lásd a Historisches Wörterbuch der Philosophie, hrsg. von J. Ritter, Bd. 5 (Basel 1980) "logica docens/utens" szócikkét. 10

cui lecta potenter erit res,nec facundia deseret hunc nec lucidus ordo. Horatius: Ars poetica (ep. 2, 3) 40 sk. o. Res sit prima tibi, sit lucidus ordo secunda,signaque postremo tertia cura loco. (Baumgarten alkalmi disztichonja Horatius után szabadon).

viii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

I. rész - ELMÉLETI ESZTÉTIKA


Tartalom 1. HEURISZTIKA .............................................................................................................................. 3 1. I. szakasz: A megismerés szépsége ....................................................................................... 3 2. II. szakasz: Természetes esztétika ......................................................................................... 4 3. III. szakasz: Esztétikai gyakorlat ........................................................................................... 7 4. IV. szakasz: Az esztétikai tanok rendszere ......................................................................... 10 5. XXVII. szakasz: Az esztétikai igazság ................................................................................ 13 6. XXVIII. szakasz: Az esztétikai hamisság ........................................................................... 19 7. XXIX. szakasz: Az esztétikai valószínűség ........................................................................ 29 8. XXXIV. szakasz: A feltétlen esztétikai törekvés az igazságra ............................................ 37 9. XXXV. szakasz: A tárgyához igazodó törekvés az igazságra ............................................. 39 10. XXXVI. szakasz: Az igazságra irányuló költői törekvés .................................................. 43 2. UTÓSZÓ ...................................................................................................................................... 53 1. I. Az Aesthetica szöveghagyománya ................................................................................... 53 2. II. Az Aesthetica uralkodó értelmezési hagyománya .......................................................... 53 3. III. Kísérlet az Aesthetica rekonstruálására ......................................................................... 54 4. IV. Összefoglalás ................................................................................................................ 57 3. AZ IDÉZETT MŰVEK FORDÍTÓI ............................................................................................ 58 4. VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA .............................................................................................. 59 5. LATIN TERMINUSOK MAGYARUL ....................................................................................... 68

2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - HEURISZTIKA 1. I. szakasz: A megismerés szépsége 14. §. Az esztétika célja az érzéki megismerésnek mint olyannak tökéletessége, (14. §) ez pedig a szépség. Kerülnie ugyanezen érzéki megismerésnek mint olyannak tökéletlenségét kell, vagyis a rútságot (M 521, 662. §).1 15. §. Az esztéta mint esztéta (14. §) nem törődik az érzéki megismerés azon tökéletességeivel, amelyek olyannyira rejtettek, hogy vagy teljesen homályosak maradnak vagy csak értelmünkkel tudjuk őket szemlélni. 16. §. Az esztéta mint esztéta (14. §) nem törődik az érzéki megismerés azon tökéletlenségeivel, amelyek olyannyira rejtettek, hogy vagy teljesen homályosak maradnak vagy csak értelmi megítéléssel tárulhatnak föl. 17. §. Az érzéki megismerés – elnevezéséből következően – a tagoltság szintje alatt maradó képzetek összességéből áll. Ha most valamely létezőnek csupán a szépségét és választékosságát, vagy csupán rútságát (15., 16. §) úgy kívánnánk értelemmel áttekinteni, ahogy kiművelt ízlésű nézők tudják olykor szemlélni, akkor a szépségek és hibák nemei a maguk különböző osztályaival, valamint rengeteg egyedi esetei gyámoltalanná tennék, úgyszólván megbénítanák a tudományhoz (1. §) nélkülözhetetlen tagoló képességünket. Ezért először azt a szépséget vesszük szemügyre, mely szinte valamennyi szép érzéki megismerés számára közös, az egyetemes és általános szépséget, valamint ennek ellentétét (14. §). 18. §. Az érzéki megismerés általános szépsége (14. §) 1. a rendjüktől és jeleiktől egyelőre elvonatkoztatott gondolatok egységet alkotó összhangja, amennyiben az megjelenik (14. §, M 662. §), vagyis a dolgok (rés) és gondolatok szépsége, megkülönböztetve a megismerés szépségétől, amelynek első és legfontosabb részét képezi (13. §), valamint a tárgyak és az anyag szépségétől, amellyel a "dolog" (res) szó bevett jelentése miatt gyakran, ám tévesen összekeverik2. Rút tárgyakat mint olyanokat lehet szépen elgondolni, amint szépeket is lehet taszító módon3. 19. §. Az érzéki megismerés általános szépsége (14. §), mivel nincs tökéletesség rend nélkül (M 95. §), 4 2. annak a rendnek az összhangja, amely szerint a szépen elgondolt dolgokat végiggondoljuk, és amely mind a gondolatok egymás közötti, mind a dolgokhoz való viszonyában megjelenik (14. §), vagyis a rend és a diszpozíció szépsége. 20. §. Az érzéki megismerés általános szépsége (14. §), mivel jelölt dolgokat nem ragadhatunk meg jelek nélkül (M 619. §),5 3. a jelek egymás közötti, az elrendezéshez és a dolgokhoz való viszonyában megjelenő összhangja, vagyis a jelölés szépsége, úgymint a kiejtés és a stílus, ha a kifejezési eszköz előadott szónoklat vagy beszéd, amikor is a beszéd élőszóban hangzik el. Ez lenne hát a megismerés három egyetemes kiválósága (18, 19. §). 21. §. Ugyanennyi kerülendő torzság, tévedés, hiba lehet az érzéki megismerésben: vagy a gondolatokban és dolgokban (18. §), vagy több gondolat összekapcsolásában (19. §), vagy a kifejezésben (20. §) (M 121. §) 6, abban a sorrendben, ahogy a 13. §.-ban említettük őket. 22. §. A megismerés bőségéből, nemességéből, igazságából, világosságából, bizonyosságából és elevenségéből – amennyiben ezek összhangot alkotnak egyetlen képzetben és egymással, például a bőség és a nemesség a világossággal, az igazság és a világosság a bizonyossággal, valamennyi többi pedig az elevenséggel – fakad Az 521. § szerint a "nem tagolt képzetek (repraesentatio) az érzéki képzetek." A 662. § az intuitív megismerés változékonyságáról és a szépségről szól. 2 A latin res szó egyaránt jelentheti a külvilág dolgait és tárgyait, a dolgokat önmagukban, valamint egy gondolat vagy műalkotás tárgyát, témáját, vagyis azt, amiről szól valami. Itt most ez utóbbit jelenti. 3 Baumgarten az arisztotelészi Poétika megállapítására utalhat: "Dolgoknak, melyeket a maguk valóságában viszolyogva látunk, a lehető legpontosabban kidolgozott képmását örömest szemléljük, mint például a legocsmányabb állatok és hullák alakjait." (1448b 10-3). 4 "Tökéletesség esetén több dolog egy és ugyanazon elvvel összhangban van meghatározva. A tökéletességben tehát rend van és a tökéletesség különböző formáira közös szabályok érvényesek." (95. §). 5 "A jeleket a jelölt dolgokkal együtt fogom fel; megvan tehát bennem a képesség, hogy összekapcsoljam a jeleket a jelölt dolgokkal, amikor elképzelek valamit; ezt a képességet jelhasználó képességnek lehet mondani." (619. §). 6 A 121. § szerint a tökéletlenség eredhet valaminek hiányából vagy két elem ellentétéből. 1


HEURISZTIKA

minden megismerés tökéletessége (M 669, 94. §), a tökéletesség megjelenéséből pedig az érzéki megismerés általános (17. §) szépsége (14. §), különösen azon dolgoké és gondolatoké (18. §), melyekben örvendezéssel tölt el a bőség, nemesség, a bizonyosságot keltő igazság fénye.7 23. §. A korlátozottságból, a hitványságból, a hamisságból (M 551. §), az átláthatatlan homályosságból, a bizonytalan habozásból (M 531. §), az élettelenségből (M 669. §) fakad minden megismerés tökéletlensége (M 94. §) a tökéletlenségnek, különösen a dolgok és gondolatok fogyatékosságának (21. §) megjelenéséből pedig az érzéki megismerés rútsága (14. §) általában (17. §). 24 §. Az érzéki megismerés szépsége (14. §) és már a dolgok választékossága maga (18. §) összetett tökéletesség (18-20., 22. §) és általános is (17. §, M 96. §) 8. Ez abból is következik, hogy számunkra egyetlen egyszerű tökéletesség sem jelenik meg (M 444. §)9. Ezért szokás nagyon sok kivételt megengedni, amelyek még megjelenésük esetén sem jelentenek fogyatékosságot, feltéve persze, ha nem szüntetik meg a jelenségek lehető legnagyobb összhangját, tehát a lehető legkevesebb van belőlük (M 445. §). 25. §. Ezen előfeltételeken alapszik a szépség, vagyis ha – mondjuk a választékosság esetében – a 24. §-ban említett kivételek (amikor például a szépség gyengébb szabálya utat enged az erősebbnek, a kevésbé termékeny a termékenyebbnek, az alacsonyabb rendű a rá nézve magasabb rendűnek) (M 446. §) nem lesznek híján a választékosságnak. Ezért a szépséget meghatározó szabályok megállapításakor mérlegelni kell egyúttal a szabályok hatóerejét is (M 180. §). 26. §. Ha egy képzet valaminek a megindoklása, akkor az érv10. Vannak bővítő, megnemesítő, bizonyító, megvilágító, meggyőző és megmozgató érvek (22. §), melyeknek nem csupán ereje és hatékonysága (M 515. §), hanem választékossága is (25. §) kívánatos az esztétika számára. A megismerés egészének az a része, ahol kiváltképpen érződik a választékosság, az alakzat (schema). Vannak 1) a dolgoknak és a gondolatoknak alakzatai (18. §), ezek a mondatalakzatok, továbbá 2) az elrendezés alakzatai (19. §), valamint 3) a kifejezésmód alakzatai, ahová a szóalakzatok tartoznak (20. §). A mondatalakzatoknak épp annyi fajtája van, amennyi az érveknek. 27. §. Lévén a megismerés szépsége (14. §) a szépen gondolkodó ember teljesítménye, mely viszont az ő eleven erejénél sem nagyobb, sem nemesebb nem lehet (M 331, 332. §), mindenekelőtt a szép gondolkodásra képes ember létrejöttét és eszményképét, azaz a szerencsés esztéta karakterét körvonalazzuk, számbavéve mindazt, ami a lélekben különösképpen hozzájárul a természetes módon való szép gondolkodáshoz. A 17. §-ban felsorolt okok miatt azonban egyelőre megmaradunk annál az általános és mintegy egyetemes jellemnél, amelyet a szép gondolatok mindegyik fajtája megkíván, és nem szállunk a különös szintjére, amely az általános vonásokat úgy egészíti ki, hogy ténylegesen megvalósulhasson egy-egy meghatározott fajtájú szép megismerés.

2. II. szakasz: Természetes esztétika 28. §. A szerencsés esztéta általános jellemrajzához szükséges I. az emberrel veleszületett természetes esztétika (2. §) (θύζις, természet, εύθσΐα, rátermettség, άρτέησπα ζηοιτεῖα γενέζεως, születési alapvonások) az egész lélek születésétől fogva meglévő természetes hajlama a szép gondolkodásra. 29. §. A természethez pedig, amelyről lásd a 28. §-t, 1. veleszületett szép és választékos szellem szükséges (a szellemet ["ingenium"] itt tágabban értve)11, amelynek alacsonyabb rangú képességei könnyebben mozgásba hozhatók és a megismerés választékosságához megfelelő arányban tudnak hozzájárulni. 30. §. A szép szellemhez, amelyről lásd a 29. §-t, A. az alsóbb megismerési képességek és a hozzájuk tartozó természetes hajlamok szükségesek:

Baumgarten alkalmi disztichonja. A 96. § röviden különbséget tesz a tökéletesség egyszerű és összetett formái között. 9 A 444. § szerint a legjobb világban nemcsak a legnagyobb, hanem a legösszetettebb tökéletesség is uralkodik. 10 Az "érv"-ről az Aesthetica 540. §-ban ír részletesebben. 11 Az ingenium tágabban értve az ember általános képességeit jelöli, és magyarul a szellem vagy a lélek szó adhatja vissza, szűkebben értve egy meghatározott ember meghatározott képességeire vonatkozik, és a tehetség szavunk felelhet meg neki. 7 8


HEURISZTIKA

a) az éles érzésé (M 540. §), nemcsak hogy a külső érzékszervek révén a lélek megszerezhesse a szép gondolkodás alapanyagát, hanem azért is, hogy belső érzékével és legbelső tudatával (M 535. §) 12 saját többi képességeinek változásait és működéseit is megtapasztalhassa és közben irányíthassa őket. A többi képességgel való együttműködés érdekében az érzés képességének oly mértékben kell meglennie a szép szellemben, hogy saját, bármily természetű érzetei ne nyomják el minduntalan a különféle gondolatokat (29. §). 31. §. b) természetes adottság a képzetalkotó képesség működtetésére (30. §), melynek révén a szép szellem θανηαζίωηον13 ("jó képzelőerejű") lesz, mivel 1) gyakran elmúlt dolgokat kell szépen elgondolni, 2) a jelen dolgai gyakran tovatűnnek, mielőtt szép gondolatot alakíthatnánk ki róluk, 3) nemcsak a jelen, hanem éppígy a múlt alapján ismerjük meg a jövőt. A többi képességgel való együttműködés érdekében a képzetalkotó képességének oly mértékben kell meglennie a szép szellemben, hogy ne mindig és ne mindenütt homályosítsa el a maga teremtményeivel a többi képzetet, amelyek természetes módon valamennyien gyengébbek a képzelet egyes képeinél (29. §). Ha a kitalálás képessége a képzelőerőhöz tartozik, ahogy gyakran a régieknél, akkor kétszeresen is szükséges, hogy a szép szellemben nagyobb mértékben meglegyen. 32. §. c) természetes adottság a dolgok átlátására (30. §, M 573. §), amely mindazt, amit az érzékek és képzelet stb. (30., 31. §) elénk tárnak, szellemünk és elmeélünk támogatásával, hogy úgy mondjam, ragyogóvá teszi. Ezen képességek révén érhető el mind a megismerés szépsége, mely a jelenségek arányosságát kívánja meg, aránytalanságait pedig nem tűri, mind a tágabban értett szellem számára kívánatos szép arányosság (29. §, M 572. §). Minthogy az éleslátás képessége gyakran összeolvad a "szellem" fogalmával, néha minden szép megismerést a szellemnek tulajdonítanak. Annak érdekében pedig, hogy a dolgok átlátásának képessége is megfelelő módon tudjon együttműködni a többi képességgel, oly mértékben kell meglennie, hogy számukra csakis kellően előkészített anyagot biztosítson (29. §). 33. §. d) természetes adottság a felismerésre és emlékezőtehetség (M 579. §). A régiek Mnémoszünének ("Emlékezetének) nevezték a Múzsák anyját, az emlékezethez véve a képzetek felidézését is (31. §). Ám a felismerés képességéről az sem mondhat le, aki például szépen akar elbeszélni; ellenkezőleg, a költés során úgy kell tudnia mindenre visszaemlékeznie, hogy az előzmények ne mondjanak bántóan ellent a folytatásnak. 34. §. e) költői tehetség (M 589. §)14, amely olyannyira kívánatos, hogy a gyakorlati esztéták legkiválóbbjainak még a költői nevet is képes volt megszerezni. A pszichológus nem is fog ezen csodálkozni, ha mérlegeli, hogy a szép elmélkedés alakulásában milyen nagy része lehet a képzetek összekapcsolásának és szétválasztásának. A többi képességgel való együttműködés érdekében pedig olyan mértékben kell meglennie, hogy a mintegy általa teremtett világot ne vonja ki a többi hatóköréből, például ne akadályozza, hogy az átlátás képessége (31. §) ragyogóvá tegye a dolgokat (29. §). 35. §. f) az ízlés adottsága, a kifinomult és nem közönséges ízlésé (M 608. §)15, amely az érzetek, képzetek és fikciók stb. átlátásának képességével együtt (31. §) jelenti az alsóbb ítélőerőt (M 607. §) abban az esetben, ha a szépség szempontjából (15. §) nincs jelentősége annak, hogy az egyes dolgokat az értelem (M 641. §) ítélje meg. 36. §. g) az előrelátás (M 595. §) és előresejtés (M 610. §) adottsága. Amikor a régiek észrevették, hogy ez különleges mértékben van meg szebb szellemekben, nem hétköznapi módon, hanem mint valami természetfölötti csoda – az isteni eredetű dolgok közé sorolták. Ezért látnokok is a költők. De ez az adottság mégsem csak nyilvánvaló dolgokat mellőző, tudom is én milyen esztétikai jóslatok számára kívánatos, minthogy a megismerés egész elevenségéhez, az elsőrendű szépséghez is szükséges (22. §, M 665. §)16. A többi képességgel való együttműködés érdekében pedig ennek a képességnek és isteni adottságnak (29. §, M 616. §) olyan mértékben kell meglennie, hogy a maga helyén és idejében ne engedjen az érzékelésnek, még kevésbé más természetű képzetnek (30, 31. §). 37. §. h) adottság a maga képzeteinek kifejezésére (M 619. §), amely hol jobban, hol kevésbé szükséges, aszerint, hogy csak a lélekben szépen gondolkodó ember jellemét vesszük figyelembe, vagy azét is, aki a szép gondolatait ki is fejezi. De még az előbb említett emberből sem hiányozhat teljesen (20. §). A többi képességgel "Megvan bennem az érzékelés képessége, vagyis vannak érzékeim. Az érzékeim vagy lelkem belső állapotát jelenítik meg (ez a belső érzékem), vagy testem állapotát (ez a külső érzékem). Az érzékelés ezért vagy belső és a belső érzék, a szorosabb értelemben vett belső tudat révén történik, vagy külső és a külső érzék révén valósul meg." (535. §) 13 Quintilianus: A szónok képzése 6,2, 29. 14 "Azáltal, hogy elképzeléseket összekapcsolok és elkülönítek, azaz figyelmemet a képzetnek csak egyetlen részére irányítom, költök." (589. §) 15 "Az ízlés... az érzékek ítélete" (608. §) 16 A 665. § szerint az előrelátás képessége a kívánás képességével függ össze. 12


HEURISZTIKA

való együttműködés érdekében nem szabad olyan mértékben meglennie, hogy a szépséghez nélkülözhetetlen szemléletességet elnyomja (35. §, M 620. §).17 38. §. A szép szellemhez, amelyről lásd a 29. §-t, szükségesek. B. a felsőbb megismerő képességek (M 624. §), amennyiben a. az értelem és az ész gyakran nagy mértékben járulnak hozzá – a lélek saját maga feletti uralmának köszönhetően - az alsóbb képességek működtetéséhez (M730. §), b. ez utóbbiak összhangja és a szépségnek megfelelő aránya gyakran csakis az értelem és ész használatával érhető el (29. §), c. az ésszel analóg felfogó képesség igen élénk működésének a szellem számára természetes következménye az a szépség, amelyet az értelem (M 637. §)18 és az ész ragad meg egy összefüggés extenzíve tagolt átlátásakor. 39. §. A szép szellemben természettől fogva megvan az az adottság, hogy időnként ne csak azt nézze, amit a maga elmúlt állapotából az emlékezete segítségével visszaidéz, hanem olyan kitalált állapotot is, amelyet magukból a külső érzeteiből vonatkoztatott el, mint ami bekövetkezik majd, és ezt, akár jó, akár rossz, hosszan és alaposan szemlélje és megfelelő kifejező eszközökkel – az értelem és ész vezetése mellett (30-38. §) - mások szeme elé is idézze. 40. §. Akár tréfa, akár súlyos tévedés volt, hogy Démokritosz kizárta a Helikonról az épeszűeket19 (39. §, M 594. §), és az emberek jórésze még ostobább (M 639. §), akik úgy remélik a finom ember címét és rangját kiérdemelni, ...ha három antikyrával sem gyógyítható fejüket sohasem tartják oda Licinius borbélynak. 20

41. §. Aki szépen akar gondolkodni (29. §), annak szüksége van a fontosabb alsóbb képességekre is, éspedig természetes formájukban. Ezek pedig nemcsak hogy megférnek a természettől fogva felsőbb képességekkel (M 649. §), hanem rájuk mint elengedhetetlen feltételre az utóbbiaknak is szükségük van (M 637. §). Ezért előítélet az a vélemény, mely szerint a szellem szépsége természetétől fogva ellentétben áll a szigorúbb gondolkodás és okoskodás adottságaival, amennyiben ezeket a természettől kapja az ember és az emberrel veleszületnek. 42. §. Előfordulhat, hogy egy szép szellem értelmének és eszének használatát bűnös módon elhanyagolja. Előfordulhat az is, hogy egy filozofikus és matematikus szellem nem elég jártas az ésszel analóg gondolkodás módszereiben. És még ha előfordulhat az is, hogy egy csupán közepesen kifinomult szellem a szigorúbb tudományokra természettől fogva alkalmatlan, az mégsem lehetséges, hogy egy szellem, amely csakis ez utóbbiakra született, a megismerés valamennyi szépségére és finomságára születésétől fogva érzéketlen (M 649, 247. §). 43. §. A kiemelkedő és egyetemes szellemek – Orpheusz és a költői filozófia megalapozói, az iróniájáról híres Szókratész, Platón, Arisztotelész, Grotius, Cartesius, Leibniz - valamennyi korban inkább épp azt mutatják, hogy a szép és alapos gondolkodás adottságai nagyon is jól összeillenek, sőt egyetlen, persze nem nagyon szűk helyen megférnek egymással, még ha a filozófusok és matematikusok szigorúbb tudományát műveli is valaki.

A 620. § szerint ha a jelről vagy kifejezési eszközökről erősebb benyomást szerzünk, mint a jelölt vagy kifejezett dologról, akkor szimbolikusan történik a megismerés, fordított esetben intuícióval. 18 A 637. § azt a képességet, amelyikkel "megkülönböztető jegyeket extenzíven tagoltan" láthatunk, az "értelem szépségének" nevezi. 17

...excludit sanos Helicone poetasDemocritus. Hor. Ars p. 296-7. si tribus Anticyris caput insanabile numquam tonsori Licinio commiserit. Hor. Ars p. 300-1.


HEURISZTIKA

44. §. A született esztéta (28. §) rendelkezik 2) azzal a hajlammal, hogy a számára értékesnek tűnő és őt megmozgató megismerésre különös mértékben törekedjék, valamint a megkívánó képességeknek oly keverékével, mely könnyen elősegíti a szép megismerést, egyszóval az ember veleszületett esztétikai temperamentumával (M 732. §). 45. §. Mivel minden embert attól függően fog el mindenféle kívánság, amilyen mértékben ismeri azokat (M 665. §), vegyünk elő néhányat közülük, nagyjából olyan emelkedő értéksorrendben, ahogy ez az esztétához illik (15. §): vagyon, hatalom, munka, a munkával arányos pihenés, külső élvezetek, szabadság, megbecsültség, barátság, életerő és testi egészség, látszaterények, a szép megismerés a vele járó adománnyal, a szeretetet keltő erénnyel, a magasabbrendű megismerés a vele járó adománnyal, a tiszteletet ébresztő erénnyel. Az esztétikus temperamentumnak tehát nyugodtan tulajdoníthatunk valamiféle veleszületett lelki nagyságot, leginkább a nagyszerű dolgok iránti ösztönös érzéket, főleg azoknál, akik észreveszik, milyen egyszerű innen az átmenet a legfontosabb dolgokhoz (38., 41. §). 46. §. A szokásos temperamentumelmélet szerint a melankolikus vérmérséklet azokra jellemző, akik nem tudják elég jól megkülönböztetni egymástól a szerteágazóbb szép elmélkedéseket a rövidebbektől, amelyeket gyorsan be kellene fejezni. Ez utóbbira az úgynevezett szangvinikus típus, az előbbire pedig a melankolikus alkalmasabb. Minthogy azonban inkább kolerikusak szeretnének lenni, akiket a dicsőség vitt a színpadra szélsebes szekerén, 21

ugyanez a dicsőség adjon erőt azoknak is, akik nagy műbe fogtak. 22

3. III. szakasz: Esztétikai gyakorlat 47. §. A szerencsés esztéta jelleméhez szükséges II) az ἄζϰηζις, az esztétikai gyakorlat, hasonló jellegű tevékenységek sűrű ismétlése azzal a céllal, hogy a szellemnek és tehetségnek a 28-46. §-ban leírt valamiféle összhangja létrejöjjön egy adott témával kapcsolatban vagy – nehogy valaki Orbilius23 által adott témákra gondoljon – valamely egységes gondolattal vagy egységes dologgal kapcsolatban (18. §). Az ilyen gyakorlatokra pedig azért van szükség, hogy fokozatosan kialakuljon a szép gondolkodás készsége (M 577. §).24 48. §. A természet, amelyről a II. szakasz szól, nem képes megmaradni ugyanazon a fokon, még rövid ideig sem (M 550. §). Ezért a folytonos gyakorlatok nélkül elsatnyulnak a természet adta képességek és készségek (47. §), és bármily magas fokon állnak is, néha egészen lemerevednek (M 650. §). De mégsem csak a II. szakaszban említett képességek gyakorlását ajánlom, hanem az esztétikai gyakorlatokat (47. §) is. A szép természeti adottságokat megrontó és elcsúfító gyakorlatok kerülendők (16. §), éspedig egy tevékeny és valamit mindig végző szellem esetében a legsikeresebben úgy, ha jobbakat ajánlunk helyettük (M 698. §). 49. §. Kívánatosnak tartom, hogy már magukban az esztétikai gyakorlatokban is legyen valamiféle összhang, éspedig valamennyiben (47. §). Máskülönben semmilyen eredményre nem jut a szép természet, és a gyakorlatok nem fejlesztik erejét (47. §, M 139. §). De csak valamelyes összhangot tartok kívánatosnak. Az edzőcövekekhez még nem kész katonák kellenek, mint a csatába. Mint esztéta (16. §) megengedek néhány olyan gyakorlatot is, amelyek bizonyos fokig rossz hatással is vannak a szép természetre. Még olyanokat is megengedek, amelyek bizonyos fokig elcsúfítják (48. §), egyetlen feltétellel: az összhang legyen bennük erősebb és ne a diszharmónia, mert az ilyenre mondjuk, hogy lényege szerint esztétikus (47. §). Végül megengedek olyanokat is, amelyekben a csúnyaság nagyobb a szépségnél, csak a túlsúlyba kerülő rútságnak az a tudata kísérje, hogy Sorsod ha ma rossz, nem így lesz mindig.

quos tulit ad scaenam ventoso gloria curru. Hor. Levelek 2,1,177. Baumgarten hexameteres kiegészítése. 23 Horatius egykori tanítója. 24 Az 577. 5 tanulsága az, hogy a képességek folytonos gyakorlás révén válnak készségekké. 21 22


HEURISZTIKA 25

50. § Szükségesnek tartom, hogy ne csak a szellemnek, hanem a szellemnek és a szívnek is (róluk lásd a II. szakasz 49. §) legyen meg valamilyen összhangja az esztétikai gyakorlatokban (47. §). A szellem lélektelen és gépies gyakorlatokkal is művelhető (E 403. §), de ha a szívet hanyagolják el vagy teszik tönkre és a szívet igázza le valamely zsarnoki szenvedély vagy mindent elsöprő vágy, például a képmutatás szenvedélye, a vad versenyszellemé, a rokoni összetartásé, a népszerűség-hajhászásé, a kicsapongásé, az orgiáké, a tétlenségé, a lustaságé, az üzleti gondoké vagy általában a pénz szenvedélye (46. §), akkor a mindenütt átsugárzó lelki szegénység és hitványság mindent, ami esetleg finom gondolatnak tűnik, elcsúfít (48. §). 51. §. Akinek emelkedett szíve van, az őrizze meg belátása szerint olyannak, avagy emelje még magasabbra (M 732. §), ha módja van rá, ha azonban a szellem (amelyről a II. szakasz szól) műveletlen marad (E 403. §), akkor abból a 45. §-ban említett látszaterények alakulhatnak ki. A mindenütt átsütő szellemi műveletlenség pedig egyrészt elrútítja, ahogy mondani szokták, a "jóravaló szív" jóravaló érzelmeit (48. §), másrészt a szép megismeréstől elforduló vagy arra nem eléggé törekvő lélek addig fogja hagyni (saját vesztére és ráadásul készakarva), hogy szelleme megmerevedjék (48. §), hogy már sohasem lesz képes újból felemelkedni valamilyen szép dolog megismeréséhez (27. §). 52. §. Az esztétikai gyakorlatok közé tartoznak (47. §) 1. a tökéletes mesterségbeli tudatosságot (ebben kell megerősödni a gyakorlatok során) még el nem érő rögtönzések. Ide tartozik az a bizonyos csiszolatlan saturnusi versmérték, amelyen a hajdan élt földművesek ünnepi alkalmakkor (50. §) szilaj jó kedvükben felelgetős énekekben faragatlan szidalmakat szórtak egymásra. 26 Ide tartozik a szép megismerés valamennyi példája a képzett művészetek feltalálása előtti időkből, ide tartoznak minden, szépre fogékony tehetség első szikrái, amelyek megelőznek mindenféle művészi tudatosságot, így például az is, amit Ovidius mesél önmagáról: Bármit akar szólni, vers lesz belőle. 27 53. §. Az esztétikával kapcsolatos dolgok esetében különösen óvakodjunk attól, hogy a még nyers és kiforratlan szellemet azonosnak tartsuk a képzetlennel (E 405. §). Homéroszban vagy Pindaroszban például nyilván nem nyers, nem műveletlen, nem taszítóan durva szellem 28 volt, mégis a képzett művészi tudatosságnak inkább csak ősképei voltak, mintsem mintapéldányai. Elképzelhető, hogy egy képzetlen embernek legalábbis esztétikailag nagyon kifinomult szelleme van (52. §, E 403. §), ahogy az is, hogy egy képzett emberben a szépséget illetően meglehetősen nyers szellem (42. §) lakozik. 54. §. Ahogy Leibniz egy öntudatlanul számoló lélek számtani gyakorlatának mondta a zenét, ugyanígy gyakorolja magát a gyermek a hasonló esetek előrevárásával29, majd a mintegy veleszületett első utánzási formák révén, még ha szinte egyáltalán nincs is tudatában, hogy gondolkodik, pontosabban, hogy szépen gondolkodik. Ha pedig abban az életkorban, amikor megérett a szellemi képzésre, jószerencséje egy mesterember kezére játssza, aki a gyermek erőtlen és dadogó száját helyesen beszélni tanítja 30 (37. §):

Hor. Ódák 2, 10, 17-8; M 666. §. versibus altemis opprobria rustica fudit, Hor. Lev. 2, 1, 146. 27 Ovidius: Keservek 4, 10, 26 (quidquid temptabam dicere, versus erat) kis változtatással. 28 ingenium, non incultum, non turpiter hirtum. Hor. Lev. 1,3, 22. 29 Wolff erről a képességről gondolta azt, hogy az emberben és az állatokban egyaránt megvan. Leibnizhez hasonlóan, ő is a kutya példájára hivatkozott (Monadologie 26. §), aki megijed a pálcától. A kutya viselkedését így magyarázta: "A hasonló eseteknek ez az előrevárása ...az ész szerepét veszi át és az ész használatával analóg módon történik, a kutyának tehát van ésszel analóg gondolkodó képessége" (Psychologia rationalis 765. §). 30 Az os tenerum pueri balbumque poéta figurat. Hor. Lev. 2, 1, 126 sor idézése kis változtatással. 25 26


HEURISZTIKA

hol eltereli figyelmét a közönséges szavaktól,hol baráti jótanácsokkal formálja szívét (50. §), ... a derék cselekedeteket meséli (31, 32, 35. §), a növekvő kort (36. §), jólismert példákkal okítja31 (32. § stb.). 55. §. A természettől fogva szépre fogékony szellem akkor is fejlődik – és egyre érezhetőbben saját maga fejleszti önmagát (54. §), még ha nem tudja is, mit csinál -, amikor gyermekkorában mindenféle mesét talál ki, amikor játszik, különösen ha ő találja ki a játékokat vagy ha ő irányítja társait, és a játékba teljesen belefeledkezve már izzad, sokat tűrés sokat végez,32 amikor szépen felfogható dolgokat néz, hallgat és olvas, feltéve, ha mindezek a 49-51. § szerint történnek, hogy esztétikai gyakorlatok lehessenek belőlük (47. §). 56. §. Felnőttkorban is igen gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy amikor egy szép gondolat vagy kifejezés stb. olvasásakor vagy hallgatásakor megértjük annak szépségét, szemléljük, sőt szinte ízlelgetjük és magunkban mintegy odakiáltunk némán a szerzőnek, hogy "gyönyörű! szép! remek!", ekkor mégsem tudatosítjuk magunkban eléggé, hogy az utánzás révén mi is vele együtt szépen gondolkodunk. Ezért bír nagyobb fontossággal az az esztétikai gyakorlat, mint ahogyan ezt általában vélik (54. §), amikor az ember a legcsodálatosabb szerzők mintapéldányait kell hogy forgassa éjszaka és forgassa nappal. 33

A görögöknek (franciáknak)34adott tehetséget a Múzsa, a görögöknek megadta,hogy áradjon belőlük a szó – ők semmire sem mohók, csak a dicsőségre35 57. §. Magától értetődik, hogy a már komolyabb gyakorlatok, az αύηοζτεειάζμαηα εύρζηιϰα, (a találékonysággal végzett rögtönzések) nagyobb erőt adnak és nagyobb erőre vallanak. Ezeket saját erejéből magától ontja a lélek, amikor már megtanult (54-56. §) vagy ha αύηομάηως (eleve) tud (53. §) parafa nélkül úszni.36 58. §. Az esztétikai gyakorlatok 2) jobban elérik céljukat és határozottabbak lesznek, ha a veleszületett (II. szakasz) és megszerzett esztétikai adottsághoz, az uralkodó természethez (2. §) hozzájárul a mesterségbeli képzettség (47-57. §), amely nélkül gyakran megkísérlik a szép, de mégsem isteni szellemek a megismerés szépségeihez vezető utat, amely olyan, mint amilyen a bizonytalan hold miatti gyér fényben az erdei út, amikor árnyékba rejtette már az eget Iuppiter és elvette a dolgok színét a fekete éjszaka. 37 59. §. Akármelyik gyakorlatot (52., 58. §) végzi is sikerrel, aki a szép megismeréssel próbálkozik, nem csak szellemét, hanem tehetségét és esztétikus temperamentumát is készséggé alakítja, a szoktatás révén pedig megszilárdítja ezeket (45. §), megerősítve ezáltal a lélek veleszületett nagyságát is (46. §, M 247. §). 60. §. A "dinamikus" (hatásvizsgáló) vagy "ítélkező" esztétika, amely azt nézi, hogy megvan-e egy adott emberben az erő arra, hogy egy bizonyos megismerés meghatározott szépségét elérje, csakis a hatások és eredmények alapján képes fölmérni az ember természetében rejlő veleszületett erőt, és csakis a próbálkozások és gyakorlatok során (27. §). Ezek esetében így lehet jogosan következtetni: "A rögtönzés (αύηοζτεδίαζμα) ilyen és ilyen, a szóban forgó ember ilyen és ilyen jellegzetességeket mutat; tehát ilyen és ilyen veleszületett

torquet ab obscaenis iam nunc sermonibus aurem,mox etiam pectus praeceptis format amicis,...recte facta refert, orientia tempora notisinstruit exemplis. Hor. Lev. 2, 1, 127-8 és 130-1. 32 Baumgarten a "multa tulit fecitque puer, sudavit et alsit" (Hor. Ars p. 413) sorra játszik rá. 33 A "nocturna versate manu, versate diurna"(Hor. Ars p. 269) sor kis változtatással. 34 A szót Baumgarten illesztette a szövegbe. Grais (Gallis) ingenium, Grais dedit ore rotundoMusa loqui, praeter laudem nullius avaris. Hor. Ars p. 323-4. 36 A "nabis sine cortice" kifejezés (Hor. Szatírák 1, 4, 120) kis változtatással. 37 quale per incertam lunam sub luce maligna est iter in silvis, ubi caelum condidit umbra Iuppiter, et rebus nox abstulit atra colorem. Vergilius: Aeneis 6, 270-2.


HEURISZTIKA

természettel bír, amely a megelőző próbálkozások és gyakorlatok alapján ide volt képes eljutni" (M 57. §). Mégis gyakoribb, hogy – helytelenül – így szól a következtetés: "Egy ilyen és ilyen rögtönzéshez (αύηοζτεδίαζμα) vagy mintához a szóban forgó ember ereje jelenlegi állapotában nem elegendő. Az ilyen gyakorlatokhoz tehát hiányoznak a veleszületett természetes adottságok." (M 60. §). 61. §. A hatásvizsgáló esztétának gyakran szüksége lesz esztétikai próbákra (kísérletekre), gyakorlatoknak – egyebek mellett – azzal a céllal történő megítélésére, hogy tapasztalati bizonyosságot szerezzen arról, vajon a szóban forgó ember ereje mekkora és elegendő-e a szóban forgó szép megismeréshez (M 697. §). 38 Ha aztán a próbák kedvező eredménnyel végződnek, akkor a tapasztalatnak, amely az erőt elegendőnek mutatta, kellően megalapozott (60. §), ha pedig kedvezőtlenül végződnek, akkor nem mindig a természetadta képesség hiánya az ok, és még kevésbé érvényes az a következtetés, amely egy meghatározott próba kedvéért kiválasztott speciális esztétikai tulajdonság hiányából az esztétikai képességek általános vagy más speciális tulajdonságok hiányára következtet (27. §). Nem voltak sikeresek Cicero költői próbálkozásai, valamint Ovidius és Horatius eposzkísérletei.

4. IV. szakasz: Az esztétikai tanok rendszere 62. §. A szerencsés esztéta általános jellemvonásai (27. §) közé tartozik III) az esztétikai tudás (μάθηζις) és az esztétika rendszeres ismerete, vagyis olyan elméleti tudás azokról a dolgokról, amelyek a szép megismerés anyagára és alakjára közvetlenül hatnak, amely tökéletesebb annál, mint amit az emberek pusztán természeti adottságaik és pusztán azok használata által szoktak megszerezni. Ezt a tudást már komolyabb feladatok keretében kell a gyakorlatban hasznosítani, hogy az a készség, amelyre valaki szert tett, ne bizonytalanodjék el amiatt, hogy semmit vagy semmi biztosat nem tud a megismerendő dolgokról, a szabályokról és azok összefüggéseiről, és az se következhessék be, hogy önkényesen gondolkozik, vagy pedig azt vélve, hogy mindenki látni fogja hibáit, melyeket pedig még maga sem ismer, a szép elmélkedésnek még a gondolatától is visszariad (47., 48. §). 63. §. Az esztétikai tanok rendszerébe tartozik 1. a szépre való nevelés valamennyi formája. Ennek a képzésnek köszönhetően azt ismerheti meg bárki mélyebben, mintha képzetlen maradna, hogy melyek a szép gondolkodás lehetséges tárgyai. Ha pedig ez a képzés mélyen beleivódik egy természete szerint szép szellembe, aki napról napra végez esztétikai gyakorlatokat, vagy ha hatással és befolyással van akárcsak egy - Persius szavával – még kiforratlan, de az esztétika iránt fogékony lélekre,39 akkor több sikerrel tudja megtalálni az összhangot a szép gondolkodás valamely adott témájában (62., 47. §). 64. §. A szépre való nevelés fontosabb részeit azok a tudományok képezik, amelyek az istennel, a világegyetemmel, az emberrel, különösen az ember erkölcsi helyzetével, a történelemmel, ideértve a mítoszokat is, az ókorral és a kifejezési eszközök lényegével foglalkoznak (63. §) 65. §. A tudományoknak ebben a rendszerében az esztéta csak azzal a tökéletességgel törődik, mely a szép elmélkedés során megjelenik (14., 15. §). Ez történhet negatívan, amikor nem engedi, hogy παροράμαηα (a szépet elrútító hibák) következzenek be, és történhet pozitív módon, amikor - gyakran pusztán egyetlen kifejezéssel vagy kellően tömör utalással – azt az érzést kelti a művelt olvasóban vagy nézőben, hogy egy ekkora elméleti tudású szerzőtől bármilyen nagyszerű dolgot várhat, még ha tudása jórészét – egy választékosságot egyáltalán nem nélkülöző kivétellel (48., 25. §) – leplezi is. 66. §. Szerintünk nem ide tartozik bármiféle, gyerekekhez illő tananyag (54. §), sem pedig a tudományos kérdések szedett-vedett ismerete, amelyet tapasztalatból, rendszertelen olvasmányokból és előadások összevissza történő hallgatásából szedett össze valaki (erről lásd a III. szakaszt). Csakis mindezeknek módszeres és érett elsajátítása tartozik ide, akármennyire jutott is a tökéletességben, minthogy ez jobban, és csak amennyivel jobban, beteljesíti a 65. §-ban említetteket.

A 697. § a felsőbb kívánságokra való képességről szól, valamint a cselekvések mozgatórugóiról és a vágyak megvalósításához szükséges erőről. 39 incoctum ... pectus. Szatírák 2, 74. 38


HEURISZTIKA

67. §. Mégsem kívánjuk, hogy az esztéta polihisztor vagy mindentudó legyen, mivel általános jellemvonásai közé csak az általános műveltség tartozik. A szép megismerésnek abban a fajtájában viszont, amelyikben ki-ki úgy gondolja, hogy kiemelkedik, sajátos jelleme fogja pontosabban meghatározni a művelődésnek hozzá közelebb álló részeit. Itt aztán már otthonosan illik mozognia annak, aki a szép megismerésnek éppen ezt a fajtáját választotta magának (27. §). 68. §. Az esztétikai tanok rendszeréhez tartozik 2. a szép megismerés lényegéről, valamint helyes úton való megszerzésének módjáról és módszeréről szóló elmélet, amely tökéletesebb annál, mint amelyre pusztán természeti adottságaik és pusztán azok használata által szoktak szert tenni az emberek. Ezt az elméletet már nagyobb odafigyelést és fegyelmet igénylő feladatok keretében kell a gyakorlatban hasznosítani (62. §). A rendszerbe szedett szabályok együttesét pedig már művészetnek vagy művészetelméletnek40 szokás nevezni. Innen származik a jó esztéta általános jellemzésével kapcsolatban az a követelmény, hogy az esztétika művésze legyen. 69. §. A szerencsés esztéta sajátos típusai (például a szónok, a költő, a zenész stb.) esetében már régóta eleget tettek ezen követelmény kívánalmainak a retorika, a poétika, a zeneművészet stb. révén. Mindaz, amit ezen művészetek kellemes voltáról, hasznosságáról, fontosságáról szokás kifejteni – a fogalmakat kissé általánosabb szintre emelve -, elmondható az esztétika művészetéről is. Az esztétika rangja és dicsősége pedig épp addig terjed, mint a többié együttvéve (68. §). 70. §. Most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy művészetelmélet annál magasabbrendű, 1) minél tágabb szabályokat tartalmaz, vagyis minél több esetben lehet, sőt kell alkalmazni őket; és minél teljesebb maga, még ha a legszükségesebb szabályok gyűjteménye rövid is; 2) minél erősebb és szigorúbb szabályokat ír elő, vagyis amelyeket sohasem lehet súlyosabb következmények nélkül figyelmen kívül hagyni; 3) minél pontosabban és gondosabban fejtik őket ki; 4) minél világosabban; 5) minél nagyobb bizonyossággal és minél inkább igaz alapelvekből levezetve (hisz ezekben rejlik a szabályok lelke); 6) minél alkalmasabbak arra, hogy az előírásaiknak megfelelő cselekvéseket és magát a gyakorlatot irányítsák (22. §). 71. §. Az esztétika művészetének törvényei pedig úgy jelennek meg az összes – speciális jellegű – szabad művészet számára, mint valami vezércsillag, és hatókörük még ennél is szélesebb: mindenhová elér, ahol jobb valamit, amihez nincs szükség tudományos megismerésre, szépen megismerni, mint nem szépen. Ezért az esztétika művészete bármely más speciális művészetnél (69. §) alkalmasabb arra, hogy a művészet rangjára emelkedjék, hiszen a megismerésben megnyilvánuló szépségnek teljesebb rendszerét tudja nyújtani, mint a belőle levezethető egyes művészetek, külön-külön. Speciális törvényektől a változatok végtelensége miatt nem lehet teljességet remélni, legfeljebb úgy, ha a szépség és a megismerés forrásaihoz emelkedik az ember, mindkettő természetéhez, és megvizsgálja mindkettő első felosztásait (a felosztásokat a két egymásnak ellentmondó állítás melletti harmadik kizárásának elve szerint végezve), ez pedig nem más, mint az esztétika művészetének a tudomány rangjára emelése (70. §). 72. §. A magasabbrendű szabály mindig erősebb az összes neki alárendeltnél. Ezért erősebbek az esztétika művészetének törvényei a speciális művészetek összes belőle levezethető szabályánál, ezek alól azonban mindig ügyesen kell kivételt tenni összeütközés esetén. De ha csak ezeket ismeri meg az ember, más eredményre fog jutni, és akkor is másra, ha amazokat csak épphogy, vagy még épphogy sem, legfeljebb mintegy vázlatosan vagy távolról megpillantva, miközben ezek – a példák teljes díszével és pompájával szinte – elvakítják az ember szemét. Ezért érdemes inkább az esztétikai törvények összességét a művészet rangjára emelni, nem pedig a tőlük függő speciálisakat. Az előbbi pedig, ha a tudomány rangjára emelkedik, a speciális szabályok erejét is kellő világossággal tárhatja szemünk elé (70. §). 73. §. Mindig rosszabb, ha hibás a szabály, mintha nincs. Márpedig a csupán egy vagy két példa alapján elvonatkoztatott és mélyebb alap nélkül egyetemesnek kikiáltott törvények mi egyebek, mint hézagokkal teli következtetések az egyesről az általánosra? Hányszor vezet ez - ha nem is teljesen elhibázott, de érvényességi körét illetően – téves következtetésekhez? Márpedig egy indukciót sohasem lehet teljesnek tartani. Ezért van szükség a fontosabb szabályok igazságának a priori belátására, amit aztán megerősíthet és megvilágíthat a tapasztalat, ahogy feltalálásának is talán az volt az első támasza. Ezért van az, hogy ha szét szeretnénk választani az igazi szabályokat a nem valódiaktól, a speciális művészetek rászorulnak egy mélyebben fekvő alapelvre, és ebből kiindulva lehet megismerni a szabályaikat. Ennek pedig – vagyis az esztétika művészetének – tudományos formát kell kapnia, nehogy ama kevéssé megbízható hasonló esetek előrevárására támaszkodjék bizonyossága (70. §). 40

Az ars szó mesterségbeli tudást, művészetelméletet és a művészet tényleges művelését is jelenti.


HEURISZTIKA

74. §. Mivel az értelemnek és az észnek morális szükségszerűségből kifolyólag kell minden szép gondolat irányítójának lennie (39. §), ez pedig a szép gondolkodás szabályainak tagolt megértése nélkül nem lehetséges (M 640. §)41, nem elég ezeket jól láthatóan szem elé tárni és sok példával megvilágítani, már csak azért sem, mert a szabályoknak ilyen zavaros ismerete elméleti rendszer nélkül is lehetséges a természetes esztétika révén (62. §). Hogy tehát az esztétika művészetének elmélete ne váljék egészen szabályoknak valamiféle puszta összeegyeztetésévé és elrendezésévé, ahol az ésszel analóg gondolkodás kizárólag önmagát irányítva alakítja ki ezeket a szabályokat (68. §), ezért arra törekszik, hogy tagoltan és teljes értelmi világossággal ragadja meg a szabályokat, és ezzel érdekeinek megfelelően a tudomány szintjére is emelkedjék (70. §). 75. §. Amit egykor Leibniz mondott a metafizikáról, mielőtt éppen ő új életre keltette volna: Látom, hogy sokan, akik kedvelik a matematikai tudományokat, visszariadnak a metafizikától, mivel azokban fényt, ebben sötétséget találnak. Ennek, azt hiszem, az a legfőbb oka, hogy az általános és a számunkra legismertebbeknek tűnő fogalmakat az emberi hanyagság és a gondolkodás következetlensége kétértelművé és homályossá tette, és a közönséges használatban lévő meghatározások még nevükben sem mondanak semmit, annyira nem magyaráznak semmit sem42, ugyanezt merném állítani hasonló okból a szabad művészetek elméleteiről. Nemcsak az elméletekről mondom, hanem a szabályok garmadájáról is. A legszebb műalkotásokat ugyanis, bár hozzáértők és hozzá nem értők válogatás nélkül (persze ha van ízlésük), szinte akaratuk ellenére is csak csodálni tudják, sőt, igen sokan még elszakadni sem tudnak tőlük és áradoznak róluk, ám az ilyen látványos csodákat szabályozni akaró elméleteket a köznéppel egyetértve többnyire még a szigorúbb tudományok képviselői is megvetik: mert azt hiszik, hogy a tehetség több szerencsével járhat a kínokkal teli mesterségnél... 43

De mit lehet ehhez szólni? Mi van, ha átgondolt és a szépet és bájosát valóban megmagyarázó meghatározások alapján megoldhatókká lesznek az alaptételek és következtetések megfelelő összekapcsolása révén nemcsak a helyes, hanem a szép megismerésnek legalábbis első problémái? És mi van akkor, ha nemcsak a szép szellem általános jellemrajzával foglalkozó művészet jön létre, hanem egy olyan is, amely a tudomány ruháját ölti magára? Ennek regulája – és nem a leszboszi mérővessző44 – szerint biztosabban és bizonyosabban írhatnánk le és ítélhetnénk meg mindent, ami a gondolkodás szépségéhez kívánatos (70. §). 76. §. Azt hiszem, nem bizonyulok majd üres jósnak, ha - jó néhány példa tapasztalata alapján – azt állítom, hogy a szabad művészetekkel való nemes foglalkozás ily módon vonzóvá fog válni nem kevés szellem számára, és nem akármilyen, hanem az emelkedettebb lelkek számára, és nemcsak gyermekekhez illőnek tartják majd őket, hanem férfiakhoz, sőt bölcsekhez is méltónak, ahogyan valóban azok is, és arra ösztönzik majd ezeket a férfiakat, hogy maguk is valami újat és rendkívülit merjenek esztétikai gyakorlataik során, vagy legalábbis az ebbe az irányba fejlődő művészetekről mértéktartóbban, méltányosabban és megértőbben ítéljenek, hiszen alkalmazásukat illetően most már kellően tájékozottak mint bírák és nagyobb a hozzáértésük (70. §). 77. §. Végül még valamire szeretnék figyelmeztetni. Nem képzelem, hogy a magam, vagy más valaki szelleme az esztétika tudományának köszönhetően mintegy minden szempontból tökéletessé válhatna, s akár általában lenne kifinomult, akár valamilyen sajátos téren kiemelkedő: pl. szónoki, költői, zenészi stb. Korábban már leszögeztem, hogy az efféle elmélet előtt természetes adottságra, tehetségre, hajlamra, gyakorlottságra van szükség, olyan szellemi műveltségre, amely manapság aligha szerezhető meg valamiféle képzettség nélkül; a szépen gondolkodás szabályainak ismeretére, amelyről kimutattam, hogy csak az biztosítja valóban, ha legalább a tudomány legalapvetőbb és legfontosabb elemeit tartalmazza. Most ismét leszögezem, hogy szükségesek azok a célirányosabb és határozottabb gyakorlatok, amelyekről az 58. § szólt. Itt aztán csakugyan ne múljék el nap sor nélkül45, mert állítom, hogy a nélkülük halott és, ahogy mondani szokás, spekulatív szabályok, melyek használhatók ugyan, de mégsem hasznosak, sohasem fognak ott segíteni, ahol a legjobban kellenének. Valamivel később még néhány dolog fontosságát megemlítem majd. Aki pedig a szerencsés esztéta sajátos jellemrajzát (27. §) kívánja majd megrajzolni, az joggal fogja még több dolog fontosságát hangsúlyozni. A 624. § az értelmet mint felsőbb megismerési képességet határozza meg, mellyel világosan ismerheti meg az ember a dolgokat. A 640. § viszont olyan értelemnek nevezi az észt, amely a dolgok közötti összefüggéseket látja át. A paragrafusban ezt követi az ésszel analóg gondolkodáshoz tartozó képességek listája (vö. 1. jegyzet). 42 Acta erud. Leipzig 1694 (Die philos. Schriften v. G. W. Leibniz, hg. v. C.J. Gerhardt, 1875-90,4, 468) 43 Az "ingenium misera quia fortunatius arte credit" mondat (Hor. Ars p. 295-6) idézése kis változtatással. 44 Baumgarten a leszboszi építészetben használatos hajlékony ólom mérővesszőre utal (vö. Arisztotelész: Nikomakhoszi etika 1137b 30). 45 Plinius: A természet története 35, 48. 41


HEURISZTIKA

5. XXVII. szakasz: Az esztétikai igazság46 423. §. Ha valaki szépen gondolkodik (115., 177. §) 47, harmadik célja az igazság (M 515. §)48 kell hogy legyen, mégpedig az esztétikai (22. §), vagyis az érzéki úton megismerhető igazság. Láttuk, hogy a tárgyak metafizikai igazsága a tárgyak összhangja a legáltalánosabb alapelvekkel (M 92. §) 49, és innen érthetjük meg Leibniznek a következő gondolatát (Theodiceák 2. rész 312. l.) is: "Bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy az ellentmondás és az elégséges ok alapelvét magában foglalja az igaz és hamis meghatározása." 50 A valamely tárgyban lévő metafizikai igazságnak a megjelenítése ugyanis, amennyiben valamely meghatározott alany lelkében megy végbe, nem más, mint a megjelenítések összhangja a tárgyakkal. Ezt a legtöbben logikai igazságnak nevezik, némelyek szelleminek (amely valamilyen ráhatásból, megfelelésből és hozzáigazodásból ered), míg a metafizikait anyagi igazságnak hívják51. 424. §. A metafizikai igazságot, az objektíve igaz dolgoknak egy adott lélekben való megjelenítését szubjektív igazságnak lehetne mondani, de – mások szóhasználatához igazodva – többekkel együtt mondhatnánk logikainak is (persze tágabb értelemben). A fontos az, hogy a dolog lényegét illetően értsünk egyet, hiszen ennek kedvéért idézzük fel kissé messzebbről mindezeket. Azt hiszem, most már világos, hogy a metafizikai, vagy ha úgy tetszik, objektív igazság, amely úgy jelenik meg egy adott lélekben, hogy a tágabban vett logikai vagy szellemi és szubjektív igazságot hozza létre, hol elsősorban az értelem számára mutatkozik meg a szellemben mint szorosabban vett logikai igazság (és ekkor az értelem által tagoltan felfogott dolgokban van meg), hol pedig az ésszel analóg gondolkodás és az alsóbb megismerési képességek számára (akár kizárólagosan, akár elsősorban nekik) mint esztétikai igazság (423. §). 425. §. Olvasd el, kérlek, azt a tanácsot, amelyet Chremes ad Terentius Önkínzójában Menedemusnak, és rá fogsz jönni, hogy egyfajta esztétikai igazságról beszél megjegyzésében: Az igazat látod és úgy beszélsz, ahogy van 52 Emlékezz a szatírára, mely habozás nélkül mondja ki még a gyakran gyűlöletet szülő igazságot53 is, a harapós igazsággal leborotválja a gyenge pici füleket 54, mintha kiváltságának köszönhetően biztonságban lenne: pedig ki tilthatja meg, hogy kimondjam nevetve az igazságot? 55 Ezeket pedig hasonlítsd össze olyan azonos tartalmúnak tűnő gyakorlati tanácsokkal, amelyeket egy etikával foglalkozó filozófus ad, aki minél pontosabban és tudományosan igyekszik bizonyítani állításait, és a példa segítségével azonnal rá fogsz jönni az esztétikai és a szorosabban vett logikai igazság különbségére (424. §). 426. §. A logikai és esztétikai gondolkodás esetében egyaránt erénynek számít annak felismerése (és Cicero szinte valamennyi fajtáját leírja ennek az erénynek), hogy mi igaz és valódi az egyes dolgokban, mi mivel Az esztétikai igazság a harmadik azon retorikai eredetű alapfogalmak sorában, amelyek az Aesthetica szerkezetének gerincét adják. Jelentősége annyiban különleges, amennyiben egyedül kapcsolódik közvetlenül az érzéki megismerés fogalmához. 47 A 115. § vezeti be az esztétikai gazdagság, a 177. § pedig az esztétikai nagyság kategóriáját mint elérendő célt. Az Aesthetica 1750-ben megjelent részének tartalomjegyzéke ennek megfelelően oszlik három nagy egységre. Az 1758-ban publikált, töredékesen maradt második rész viszont még két újabb fejezetet is tervbe vesz, amelyek az esztétikai fényről (lux), valamint az esztétikai meggyőzésről (persuasio) szóltak volna. 48 Az 515. § a megismerés különböző fokainak nevezi a gazdagságot, a nagyságot és az igazságot. 49 A 92. § utolsó mondata így szól: "A metafizikai igazság nem más mint a létező összhangja az egyetemes alapelvekkel." 50 "Car l’on peut dire en quelque façon que ces deux principes sont renfermés dans la définition du vrai et du faux.", Die philos. Schriften v. G. W. Leibniz, hg. v. C. J. Gerhardt, 1875-90, 414. o. 51 A 89. § következőképp írja le a metafizikai igazságot: "A (reális, objektív, anyagi) metafizikai igazság több dologból egy dologban létrejövő rend; a lényegi vonásokban (essentialia) és attribútumokban meglévő igazság; transzcendentális." Ezen meghatározottságok közül az Aestheticaban kettő jut szerephez: a metafizikai igazság transzcendentális, amennyiben túllép valamennyi megismerési formán, anyagi, amennyiben, ahogy a márványtömb-hasonlat is mutatja (560. §), kifejezésre juttatja a dolgok tökéletes jelenségekhez kötöttségét. 52 Videre verum atque ita, uti res est, dicere. Terentius: Önkínzó 490. 53 ... veritatem odium parentem. Terentius: Az androszi lány 68. 46

... teneras mordaci radere vero auriculas. Persius: Szat. 1,107. ... quamquam ridentem dicere verum quis vetat? Hor. Szat. 1,1, 24.


HEURISZTIKA

összeegyeztethető (ez az ellentmondás elvével való összhang), mi a következmény (ez a megalapozottság elvével való összhang [M 23. §]), miből mi származik, mi az oka az egyes dolgoknak56 (ez az alap [M 20. §] és az elégséges alap [M 22. §] elvével való összhang). De míg a logikai gondolkodás erényei ezeknek a dolgoknak világos és értelmi felismerésén alapulnak, az esztétikai gondolkodás erényei saját látókörükön belül maradva megelégszenek azzal, hogy ugyanezen dolgokat kifinomult érzékekkel és az ésszel analóg felfogó képességgel lássák be (424. §). 427. §. Ha a szellemi és szubjektív igazságot57, a megjelenítések valamennyi igazságát, amelyet ezidáig csak logikainak neveztünk, esztétiko-logikainak mondanánk, akkor ezt nem annak megkülönböztetésével tennénk, hogy 1) bizonyos esztétikai igazságok, sőt sokan közülük, nem logikai igazságok is egyúttal. Ezt nagyon is szívesen elismerjük. A Természet szavai, amelyeket – a lucretiusi fikció szerint58 – a haláltól ódzkodó emberhez intéz és amelyeket egy találó megjegyzés követ: Lehet-e más a válaszunk, mint hogy a Természet jogosan perel és igaz ügyet ad elő szavaival?,59 szinte mind egyúttal logikailag is igazak (M 265. §, E 252. §). 60 428. §. Nem tagadjuk és nem kerülte el figyelmünket az sem, hogy 2) a szép ábrázolású részek esztétikai igazsága adja gyakran az egész logikai igazságát, és ez aligha lehetséges másként, mint valamennyi rész számbavételével és összegzésével. Ezt az egyet jegyezzük még meg: az esztéta nem értelmileg megragadható igazságra törekszik; ha pedig közvetve, több esztétikai igazságból kialakul vagy egybeesik az esztétikailag igazzal, akkor az ésszerűen gondolkodó esztéta (38. §) örömmel fogadja ezt, de mégsem ez az, amit elsősorban keres (423. §). 429. §. Ha pedig elképzelünk valamilyen – persze szigorúbb értelemben vett (424. §) – logikai igazságot, amely csak értelemmel fogható fel, akár annak a szubjektumnak számára, amelyről feltételezzük, hogy kész szépen gondolkodni, akár azoknak a velünk kapcsolatba kerülő személyeknek számára, akik kedvéért leginkább gondolkodunk, és akár mindig, akár csak bizonyos éppen fennálló körülmények között fordul elő mindkettő: ez az igazság kikerül az esztéta látókörén és teljes joggal marad – legalábbis időlegesen – figyelmén kívül (15., 121. §). A Napnak az elmúlt évben befutott éves pályájára gondolhatsz csillagászként, nemcsak fizikusként, de matematikusként is, vagy csillagászok társaságában, de gondolhatsz rá pásztorként is, társaid vagy Neaerád 61 kedvéért: bizony sok igazságra jöttél rá az előbb, amire ilyenkor semmi szükséged nincs! 430. §. Vannak aztán oly csekély jelentőségű igazságok, melyek felderítése vagy akár megemlítése sem tartozik az esztéta látókörébe, és legalábbis a szép nagyság abszolút mércéjét biztosan, a viszonylagosét bizonyára nem ütik meg (120., 178. §)62. Az ilyen mérhetetlenül apró igazságokkal az esztéta nem törődik (191., 221. §). És úgy gondolja, hogy még a történetíróra nézve sem feltétlen érvénnyel fogalmazódott meg ama szigorú törvény, mely szerint "az igazságból semmit sem szabad elhallgatni". Amikor pedig azt olvassa, hogy Ugrik a sok fiatal fürgén a fövenyre: elérték Hesperiát!... Ám kegyes Aeneas a magaslatokat, hol Apolló, és az ijesztő barlangot, hol a szörnyű Sibylla titkos lakhelye van, szemléli ..., 63

A kötelességekről 2, 18. Ahogy ezt a megfogalmazás is jelzi, Baumgarten itt vezeti be a filozófiai terminológiába a szubjektív igazság fogalmát. 58 Lucretius: A természetről 3,931-62. 56 57

Quid respondemus, nisi iustam intendere litemNaturam et veram verbis exponere causam? Lucretius: A természetről 3, 950-1. 60 "Minden létező valamennyi szinten hasonlít egymásra. Ebből következőleg bizonyos hasonlóság, sőt általános azonosság figyelhető meg a dolgok között." (265. §). 61 Egy pásztor kedvese Vergilius 3. eklogájában. 62 Az abszolút és viszonylagos fogalompárt a 116. §-ban vezeti be Baumgarten a gazdagsággal kapcsolatban. A 120. §-ban a viszonylagos kifejezés mellett megjelenik szinonimaként a viszonyított (comparativum). A 178. §-ban a nagyságra alkalmazza őket; az abszolút nagysággal ismét hol a magnitudo relativat, hol a magnitudo comparativat állítva szembe (vö. még 566. §). 63 Verg. Aen. 6,5-6 és 9-11.


HEURISZTIKA

nem törődik azzal és nem töpreng azon, hogy Aeneas ugyan melyik lábával lépett először Itália földjére, noha kétség nem férhet az igazsághoz: vagy a ballal vagy a jobbal, hacsak nem mindkettővel egyszerre, de akkor csekély méltósággal. 431. §. Az esztétikai igazság megköveteli a választékos gondolkodás tárgyainak I. lehetségességét (426. §), mégpedig az érzéki megismerésre (423. S) nézve 1) abszolút (M15., 90. §) 64 értelemben vett lehetségességét, azaz, hogy a tárgyat önmagában szemlélve, se az érzékek, se az ésszel analóg képesség ne találkozzék egymást kölcsönösen kizáró jegyekkel (M 8. §). Lévén a hibák nem egyenlő súlyúak, vannak olyanok, melyek nem zárják ki ama lehetségességet, s így az esztétikai igazságot sem (M 272. §)65. Ellenben bajba kerül, ki a bűnt mind egyformának itéli, meglátván a valót. Érzés, erkölcs kitagadja, s ellene mond a haszon, mi a jognak szinte szülője. 66

432. §. Az esztétikai igazság megkívánja tárgyainak (431. S) hipotetikus (426. §, M 16. §) 67 lehetségességét, ami pedig A) természetes (M 469. §)68, amennyiben nem függ szorosan egy meghatározott ember szabadságától és az ésszel analóg gondolkodás meg tudja ítélni (423. §). Ezt látom az Aeneis következő soraiban: Ekkor a Messzeható, a világ legfőbb fejedelme kezdi s amíg szól, hajlékán a haláltalanoknak csend honol, és belereszket a föld, és hallgat a nagy menny 69 . 433. §. Az esztétikai igazság megkívánja tárgyainak B) morális lehetségességét, éspedig a) a moralitást tágabb értelemben véve (M 723. §), vagyis azt, hogy ami csak szabadságból vezethető le, az olyan jellegű és súlyú legyen, hogy az ésszel analóg gondolkodás számára meghatározott szabadságból, személyből és jellemből következőnek tűnjön. Ez a minél közelebb a való élethez70 elve, amely szerint egyáltalán nem mindegy, hogy érett öregember beszél-e vagy tüzes fiatal virágzó ifjúsága teljében, befolyásos matróna-e vagy pedig serény dajka, utazó kereskedő-e vagy parányi zöldellőföld művelője, kolkhoszi-e vagy asszír, Thébaiban vagy Argoszban nevelkedett-e 71 , vagy hogy egy hivatással kapcsolatos-e vagy személyes-e az ábrázolás tárgya. 434. §. Figyelj és hallgasd, mit kívánok én és mit kíván velem együtt a nép. Ha nincs aki a függönyt bevárva tapsolna neked és egészen addig A 15. § így zárul: "Ami önmagában és a maga szemszögéből nézve lehetséges, az önmagában, belülről, feltétlenül és egyszerűen lehetséges." 65 A 272. § mondja ki a "teljes egyformaság tagadásának elvét". 66 Hor. Szat. 1, 3, 96-8. 67 "Ami bár más külső dolgokkal összefüggésben, de mégis csak lehetséges, az hipotetikusan: valamilyen szempontból (respective), valamihez viszonyítva (relatíve), külsődlegesen, valami más révén és valami más szerint lehetséges." (16. §). 68 A 469. § a természetes eseményeket a természetfelettiekkel és természetellenesekkel állítja szembe. 69 Verg. Aen. 10, 100-2. 70 Cic. A szónokról 1, 220. 64

maturusne senex an adhuc florente iuventa fervidus, et matrona potens an sedula nutrix, mecatorne vagus cultorne virentis agelli, Colchus an Assyrius, Thebis nutritus an Argis. Hor. Ars p. 115-8.


HEURISZTIKA

ott ülne, míg az énekes be nem jelenti: "Most pedig tapsoljatok!": be kell mutatnod minden egyes életkor jellegzetes viselkedését, meg kell adnod a mozgékony és érett éveknek egyaránt az őket megillető díszt. Mindig életkorunkhoz illő és jellemző vonásoknál maradjunk 72

Ennek alapján ajánlott Horatius – hogy úgy mondjam – egyfajta alkalmazott (126., 361., 212. §) gyakorlati filozófiát is, mert azért bizonyosan ért ahhoz, hogy minden egyes szereplőnek megadja a neki megfelelő vonásokat, 73

aki helyesen tartja magát ehhez. És mivel már a maga korában belátta annak a művészetnek és tudásnak hasznosságát, amelyet Theophrastos jellemrajzai kezdtek el, és később a francia Theophrastos 74 gyarapított tovább, azt tanácsolta, hogy ha már tanult utánzó vagy, figyeld az élet és szokások nyújtotta példákat és innen tanuld el az élőbeszédet. 75

435. §. Az esztétikai igazság megkívánja b) a szorosabb értelemben vett (M 723. §) morális lehetségességet, mégpedig nemcsak magában a gondolkodóban (XXIV-XXVI. szakasz), hanem tárgyaiban is, amelyeket akár nyílt, akár burkolt formában kell kevés szóval hihetővé tennie szép gondolatai kifejtése során, még akkor is, ha az Acheront festik le (422. §). Ez a lehetségesség is azonban kizárólag az érzékekre tartozik és az ésszel analóg felfogó képesség mérlegére kerül (211. §). Ez az a bizonyos erkölcsi igazság, amellyel Horatius szerint Jó, ha saját mértékünkkel mérjük magunkat! 76 Ahogy a 433. és 434. § követelményeit tágabb értelemben vett morális igazságnak mondtam, úgy ezt szívem szerint inkább szorosabb értelemben vett morális igazságnak nevezném, azt az igazságot pedig, mely a kifejezőeszközöknek elménkkel való összhangjában van, a legszorosabb értelemben vett morális igazságnak, amely ha erény, akkor az őszinteség megtisztelő nevére, ha pedig hiba, akkor a pletykásoknak kijáró szégyenfoltra tarthat számot (E 339. §). 436. §. Ennek a morális, de egyúttal esztétikai igazságnak, ennek a szép gondolkodásban megjelenő méltóságnak esztétikai határait szépen mutatja be Cicero a Murena védelmében mondott beszédében 77, ahol a következőket mondja: Cato azonban szigorúan és sztoikus módjára tárgyal velünk: azt állítja, hogy helytelen

Tu, quid ego et populus mecum desideret, audi, si plausoris eges aulaea manentis et usque sessuri, donec cantor 'vos plaudite' dicat. Aetatis cuiusque notandi sunt tibi mores, mobilibusque decor naturis dandus et annis. Semper in adiunctis aevoque morabimur aptis Hor. Ars p. 153-6 és 178. ... ille profecto reddere personae scit convenientia cuique. Hor. Ars p. 315-6(433. §) 74 La Bruyère-ről (1645-1696) és Caractères című művéről van szó. respicere exemplar vitae morumque iubebo doctum imitatorem et vivas hinc ducere voces. Hor. Ars p. 317-8 (kis változtatással). 76 Hor. Lev. 1, 3, 98. 77 Murenát azzal vádolta be – többek között – Cato, hogy megvásárolta a választópolgárok szavazatait.


HEURISZTIKA

dolog étellel megszerezni más jóindulatát, az erkölcsök esztétikai igazsága védelmében pedig, amely ellen Cato úgy rohant ki akár a megvesztegetés ellen, ezt feleli: Szörnyű, amit mondasz, csakhogy nem veszi be a mindennapi gyakorlat, a való élet, a szokások és maguk a polgárok sem. ... így hát, Cato, ne kritizáld túl szigorú szavaiddal őseink intézményeit, amelyeket maga a valóság, birodalmunk hosszú fennállása igazol. ... Hogy pedig azt mondod, az emberek gondolkodását nem volna szabad befolyásolnia semminek, amikor a tisztségeket odaítélik, csak a méltóságnak (persze egyedül a filozófusok értelmi felfogása szerint [211., 212. §]): éppen te nem tartod be ezt, akiben a legtöbb méltóság van. Hiszen akkor miért kérsz bárkit is, hogy hallgasson rád, hogy segítsen neked? ... Aztán meg miért tartasz névkiáltó szolgát? 78, 79 437. §. Az esztétikai igazság megkívánja a szép gondolkodás tárgyainak II. kapcsolatát okaikkal és következményeikkel (426., 431. §), amennyiben ez az érzékek révén (423. §, M 24. §) az ésszel analóg felfogó képesség segítségével (M 640. §)80 megismerhető. Példának álljon itt Livius Coriolanusa: már nevének és rendkívüli tekintélyének is van oka; innen ered a tribunusi hatalommal szembeni fennhéjázó viselkedése, ahonnan a köznép haragja, ebből Coriolanus száműzetése és ellenséges indulata, amely az előzmények alapján nyilvánvaló okkal ragadta őt a volscusokhoz, és innen fakad, hogy megosztja vendégbarátjával, Tullussal a rómaiak elleni háborúra vonatkozó terveit, mindezek következménye pedig Tullus ügyes mesterkedése és a volscus nép megújult neheztelése a rómaiakra 81. 438. §. Ezután határozzák el a háborút és lesz vezér Tullus és Március, a mi Coriolanusunk, a római száműzött. Az ő vitézségének köszönhetik a volscusok a sikeres kezdetet, a római nép zavarát, erre következik a rómaiak első küldöttsége, amelyik szörnyű válasszal tér haza, visszatér az ellenséghez, de az nem fogadja. Innen az áldozópapok könyörgése. Minthogy ezek is hiábavalóak, szinte már női félelem szállja meg Rómát. Végül anyja, felesége és az asszonyok tömege lágyítja meg kemény lelkét, és hogy ez se tűnjék megokolatlannak, a történetíró egy rendkívül szenvedélyes beszédet ad az anya szájába. Ebből következik az ellenséges csapatok visszavonulása, de Coriolanus mindaddig nem tűnik el szemünk elől, míg későbbi sorsáról szó nem esik. Rómában pedig emléket állítanak a Női Szerencsének82. Micsoda összhangot szólaltat meg ez az eseménysor, hogy táplálja és felfrissíti az olvasók értelmét, legalábbis analogikusan gondolkodó képességét! (437. §) 439 §. Az esztétikai igazság megkívánja tárgyainak mind abszolút, mind hipotetikus lehetségességét az érzékileg belátás szempontjából (431-436. §), ám a lehetségesség egységet feltételez (M 73. §) 83, az abszolút abszolútat, a hipotetikus hipotetikusat (M 76. §). Így az esztétikai igazság mindkettő egységét megkívánja gondolatai tárgyaiban, úgy, hogy az érzéki úton megragadható legyen, vagyis a meghatározottságok elválaszthatatlanságát a gondolatokban, úgy, hogy az észlelés egészének szépsége sértetlenül megmaradjon (73. §). A tárgyaknak ez az egysége megjelenésében esztétikai egység lesz, vagy a belső meghatározottságokra vonatkozik (M 37. §), ide tartozik a cselekmény egysége, ha a szép elmélkedés tárgya cselekmény, vagy a külsőkre, a viszonyokra (M 37. §) és a körülményekre (M 323. §), ide tartozik a hely és idő egysége (M 325., 281. §): akarhatsz bármit, csak legyen egynemű és egységes 84, és egyszerre teszel szert majd ama bizonyos tetszetős, kerek egészet adó rövidségre (XIII., XIV. szakasz) és a dolgok szép logikus rendjére (437. §). Ezért szerette annyira Ágoston is az egységet, hogy minden szépség formájának mondta85. 440. §. Az esztétiko-logikai igazság (424. §) vagy általános fogalmakra és fogalmakra, valamint ítéletekre általában vonatkozik, vagy egyedi és individuális dolgok fogalmaira (M 148. §) 86. Legyen az előbbi az általános igazság, az utóbbi az egyedi. Az általános igazság tárgyában sohasem lehet annyi metafizikai igazságot felfedni, különösén nem érzékek útján, mint amennyit az egyes igazság tárgyában (M 184. §). Minél általánosabb az esztétiko-logikai igazság, annál kevesebb metafizikai igazság jelenik meg ugyanabban a tárgyban, mindenütt is, de különösen az ésszel analóg gondolkodás területén (M 150., 184. §). Íme ez az egyedüli oka annak, amiért az esztéta, aki a legfőbb igazságot igyekszik szem előtt tartani (22. §), az általánosabb, elvontabb és egyetemesebb igazságokkal szemben a meghatározottabb, kevésbé általános, kevésbé elvont igazságokat részesíti előnyben, és A névkiáltó rabszolga (nomenclator) előre megnevezte urának szembejövő ismerőseit és a fontosabb személyeket. Cic. Murena védelmében 74 sk. 80 Lásd az 1. jegyzetet. 81 Livius 2, 33 skk. o. 82 Liv. 2, 39 skk. o. 83 A 73. § végkövetkeztetése az, hogy "minden létező transzcendentális egység". 84 sit quodvis, simplex dumtaxat et unum. Hor. Ars p. 23. 85 Ágoston: Levelek 18, 2. 86 A 148. § azt állapítja meg, hogy a minden szempontból meghatározott létező az egyes (singulare) és az egyedi (individuum). 78 79


HEURISZTIKA

mindenféle általánossal szemben az egyedit, amennyire ez lehetséges. Ugyanerre ösztönöz a bőség elve is (115. §), hiszen minél meghatározottabb tárggyal van dolgod, annál több megkülönböztető jegy áll rendelkezésre (M 151. §), tehát annál több lehetőség nyílik a szépen gondolkodásra is. Ugyanezt tanácsolja a nagyság elve (beleértve a természetest is), valamint az esztétikai méltóság is, feltéve, ha a méltósághoz számítjuk az általános fogalmak nagyságához járuló – és alsóbb szintű megkülönböztető jegyeik körébe tartozó – komolyságot, fontosságot és gazdagságot (177. §). 441. §. Nem-fogalom esztétiko-logikai igazsága egy jelentős metafizikai igazság felfogását, fajfogalom esztétiko-logikai igazsága egy jelentősebb metafizikai igazság felfogását, egyéni vagy egyedi fogalom esztétikai igazsága pedig a nemében legjelentősebb metafizikai igazság felfogását jelenti. Az első az igazat ragadja meg, a második az igazabbat, a harmadik a legigazabbat (440. §). Az egyedi igazsága vagy a legjobb és legtökéletesebb létező belső jegyeire vonatkozik, vagy a teljesen esetleges dolgokra. Az esetleges dolgok csak mint valamely teljes univerzum lehetséges dolgai jelennek meg mint egyesek. Az esetleges dolgokkal kapcsolatos egyedi igazság ezért vagy mint lehetséges dolgokat rögzíti és mint ennek az univerzumnak a részeit (M 377. §) (ezt az igazságot szokás a feltétlenül szükségszerű dolgok igazságával együtt a legszorosabb értelemben vett legfőbb igazságnak mondani, hétköznapi nyelven pedig egyszerűen csak igazságnak), vagy mint egy másik univerzum lehetséges dolgait és annak részeit, az emberek középső megismerő képessége számára (M 876. §) 87, ez pedig a heterokozmikus igazság. 442. §. A legszigorúbb értelemben vett (441. §) igazság Cicero leírása szerint az, aminek köszönhetően azt, ami van, volt vagy lesz, változatlannak (nem változónak) mondjuk88 (észleljük), és amit láthatóan a kisebb igazságokkal hasonlít össze, hiszen ezt mondja: Az erényeknek ama kórusát (az állhatatosságot, a komolyságot, a bátorságot, a bölcsességet meg a többit) ha a kínpadra ültetik, (akár az általános és elvont igazsággal okoznak gyönyörűséget, ahogy a sztoikusok erényei, amelyekbe inkább csak belekóstolni szoktak, mintsem az utolsó cseppig felhajtani, akár a heterokozmikus igazsággal [441., 440. §]), olyan hatalmas tekintélyű képmásokat állít szemünk elé, (XXI. szakasz) hogy az embernek az az érzése, (legalábbis ami a középső megismerő képességét illeti [441. §]) hogy a boldog élet futva közeledik feléjük és nem engedi, hogy magukra hagyja őket. Ha pedig elfordítod majd figyelmedet az erényeknek ettől a képétől és ezektől a képmásaitól (akár általános és elvont, akár heterokozmikus képmásokról van szó) a valóság és (a legszorosabb értelemben vett) igazság felé: pusztán (a középső megismerés valamennyi heterokozmikus tárgyától függetlenül és elválasztva) az a kérdés marad hátra, hogy vajon képes-e valaki (ebben az univerzumban egyénileg és konkrétan) boldog lenni, amíg kínozzák?89 443. §. Az általános esztétiko-logikai igazságok közül csak azok esztétikaiak, amelyek és amennyiben az ésszel analóg gondolkodás révén a szépség vonzerejét megőrizve érzékileg jeleníthetők meg (440., 423. §), akár nyíltan és kézzelfoghatóan, akár rejtetten: (a hiányos következtetések kihagyott állításaival), akár példák segítségével, amelyekben mint konkrétumokban ragadhatok meg ezek az elvont ismeretek. Ily módon van meg maga az azonosság elve is (M 11. §) – ki hinné? – Plautus A foglyok c. darabja prológusában: Kiket itt állni láttok, e két hadifogoly, itt áll, amint látjátok, mindkettő nem ül. Tanuskodhattok, hogy amit mondok, így igaz. 90

444. §. A legszorosabban vett igazságok csak annyiban esztétikai igazságok, amennyiben érzékileg fogható fel igazságuk, akár érzéki benyomások, akár képzetek útján, sőt még akár jövőre vonatkozó sejtésszerű elképzelések révén is, de ezen túlmenően már nem. Ugyanezen feltevés szerint a heterokozmikus igazságok közül is csak azok esztétikaiak, amelyek az ésszel analóg gondolkodás révén felfoghatók, nem többen és nem kevesebben (441. §). Azt hihetné valaki, hogy ez a különbségtétel Leibniztől származik, pedig már Tibullus is tud róla, aki így fejezi be Odüsszeusz bolyongásairól szóló hosszú elbeszélését 91: De vagy a mi földjeinken lettek ezek ismertté (ez a legszorosabb értelemben vett igazság, 442. §), A 876. §-ban nem az emberi, hanem az isteni középső tudásról esik szó. Cic. Az érvek megtalálásáról 2, 162. 89 Cic. Tusculumi beszélgetések 5, 13 sk. 90 Plautus: A foglyok 1-3. 87 88

Atque haec seu nostras inter sunt cognita terras,fabula sive novum dedit his erroribus orbem. Tibullus 3, 7, 79-80. (Ma általánosan vitatják Tibullus szerzőségét.)


HEURISZTIKA

vagy a szóbeszéd teremtett új világot a bolyongások számára. (heterokozmikus igazságok, 441. §).

6. XXVIII. szakasz: Az esztétikai hamisság 445. §. Az esztétikai hamisság (más szóval valótlanság) szubjektív hamisság, a gondolatok meg nem egyezése a gondolkodás valóságos tárgyaival, amennyiben ez érzékileg fogható fel (423., 426. §). Teljesen igaza van Cicerónak - Hamis az, amiben nyilvánvalóan hazugság van92 -, ha szavait az esztétikai hamisságra vonatkoztatjuk és a nyilvánvalóságot érzékinek vesszük (M 531. §). Azt viszont döntsék el a mai bölcsek, vajon tárgyhoz illően jár-e el, amikor ezzel a példával akarja világossá tenni a fogalmat. Ezt mondja ugyanis: Következőképpen: Nem lehet bölcs, aki nem törődik a pénzzel (M 531. §).93 446. §. Az, ki nem ismeri fel: hogy sidoni bíbor, avagy csak rossz aquinumi zuzmó volt festéke e gyolcsnak, nem bambább, mintáz, ki haszont s kárt összekeverve azt sem tudja: mi jó, mi nem az, mi hamis, mi valódi. 94

De nem minden szubjektív hamisság (424. §) tartozik ide, csak amilyet Horatius festett le az Ars poetica elején: Emberi fejhez ha lónyakat akarna kapcsolni egy festő, és tarka tollakkal beborítani mindenhonnan összeszedett testrészeket, és így csúnyán fekete halban végződnék egy felül csinos nő: ha meghívnának benneteket ezt megtekinteni, vissza tudnátok-e fojtani a nevetéseteket, barátaim? Higyjétek el, Pisók, ilyen képhez lesz hasonló az a könyv, amelynek alakjai, akár egy beteg álomképei, üresre vannak megalkotva, úgyhogy sem a láb, sem a fej nem egyetlen alakhoz tartozik. 95

447. §. Nem a tojással96, hanem a valótlanságokkal kezdi Horatius, és – ami érdekesnek tűnhet – ugyanezekkel kezdi Antonius is Cicerónál97, bár Horatius az esztétikai valótlansággal, Antonius pedig az esztétiko-logikaival általában (427. §). A bírósági ügyekben fellépő patrónusokkal kapcsolatban ugyanis, mint amilyen Crassus meg ő is, határozottan azt állítja, hogy olykor az egyiküknek szükségszerűen hamisat kell mondania és mindkettejük hol ezt, hol azt védi ugyanazzal az üggyel kapcsolatban, jóllehet az igazság (önmagában, objektíve és a legszorosabb értelemben véve) csakis egy lehet. Ez alapján ismeri el, hogy a közéletben minden sikeres beszéd hazugságra épül és nem különösebben zavartatja magát amiatt, hogy Catulus azért bírálja, mert úgy gondolta, hogy nem jár nagyobb dicsőséggel, ha valaki az igazsággal kezdi mondanivalóját, mint méltósága bármiféle hangsúlyozásával.98 448. §. Ha van néhány esztétiko-logikai valótlanság (427. §), vagy inkább az iménti értelemben vett hazugság (447. §), ezek csak akkor lesznek esztétikai valótlanságok, ha maga az ésszel analóg gondolkodás számára bizonyulnak nyilvánvalóan hazugságnak (445, §). Példaként álljon itt éppen az igazságról szóló vita. Tegyük fel, hogy az egyik oldalon a dogmatikus filozófusok, a másikon az akadémikusok és szkeptikusok vitatkoznak Cicero: Az érvek megtalálásáról. 1, 90. Folytatás nélkül aligha érthető az idézet. Cicero egy téves következtetést mutat be a szóban forgó helyen: "Nem lehet bölcs, aki nem törődik a pénzzel. Szókratész azonban nem törődött a pénzzel, tehát nem volt bölcs." (Az érvek megtalálásáról 1, 90) 94 Hor. Lev. 1, 10, 26-9 (423, 448. §) 95 Hor. Ars p. 1-9. 96 Horatius abban látta – egyebek mellett – Homérosz nagyságát, hogy nem Léda tojásától kezdte el mesélni a trójai háborút, hanem belevágott a dolgok közepébe. Baumgarten szerint Horatius maga is ugyanígy járt el, amikor a költészettan egyik legfontosabb kérdésével kezdte el az Ars poeticat. 97 A szónokról 2, 30. 98 Baumgarten erősen megváltoztatva idézi Cicero művét (A szónokról 2, 30). 92 93


HEURISZTIKA

egymással rendkívüli precizitással az igazról és hamisról (logikai és metafizikai értelemben), az igazság mércéjéről és kritériumáról (éspedig legalapvetőbb, elvont és tudományos kritériumáról), a két fogalom tartalmáról, hogyan különböztethetők meg egymástól (tagoltan, tökéletesen, tudományosan). Tegyük fel azt is, hogy kitérnek a helyes és helytelen közötti (általános és logikailag megállapított) különbségre is. Aztán visszatérnek az igazság egyetemes és legalapvetőbb ismertetőjegyére és logikai megítélésére. Tegyük fel, hogy mindkét fél a lehető legátgondoltabban védelmezi a maga álláspontját. Enyhe megdöbbenésében mindkettőre gyanakvással néz az ésszel analóg felfogó képesség, akár egy szótlan néző, aki legfeljebb a gyors észjárású szkeptikusokat tapsolja meg időnként. Képzeljük el azt is, hogy egyik-másik akadémikus eljut annak teljes kétségbe vonásáig, hogy bármiről is lehetne azt gondolni, hogy ne lehetne éppúgy (és éppolyan nyilvánvalóan) egyúttal hamisnak is gondolni. Ekkor talán majd a kelleténél jobban felháborodottabb dogmatikusokkal ért egyet: gyerekesen viselkednek99. Az utolsó lépés ugyanis esztétikailag is téves (445. §). 449. §. Kérdezzük csak meg Lucretiust, hogy mi az, ami az igaz és hamis ismeretét létrehozta, és mi az, ami meggyőzött minket, hogy a kétes különbözik a biztostól, 100

és azt fogja felelni, hogy az esztétikai szempontból igaz (423. §): rá fogsz jönni, hogy a legelső érzetek hozták létre az igaz ismeretét és az érzetek nem cáfolhatók meg, annak ugyanis több hitelt kell adnunk, ami saját maga képes legyőzni igazságával a hamisat. ... vagy talán képes lesz egy hamis érzetből származó gondolat az érzetek ellen beszélni, amikor a gondolat teljes egészében az érzetekből származik? Ha pedig ezek nem igazak, akkor a gondolat is hamis teljesen, 101

és meg fogja mutatni az esztétikai szempontból hamisat is (445. §): az érzékekben nem bízni annyi, mint kiereszteni kezünkből a kézzel foghatót, lerombolni a bizalom első csíráit, minden alapot felforgatni, amelyen életünk és boldogulásunk nyugszik. Hisz nemcsak a józan ész omlik össze: maga az élet is azonnal megszakad, ha nem mersz érzékeidnek hinni és nem kerülöd a szakadékokat.

99

Cic. Akadémiai tanítások 2, 33.

notitiam veri quae res falsique crearit et dubium certo quae res differre probarit. Lucr. A term. 4, 476-7. invenies primis ab sensibus esse creatam notitiem veri neque sensus posse refelli. nam maiore fide debet reperirier illud, sponte sua veris quod possit vincere falsa. ... an ab sensu falso ratio orta valebit dicere eos contra, quae tota ab sensibus orta est? qui nisi sunt veri, ratio quoque falsa fit omnis. Lucr. A term. 4, 478-85.


HEURISZTIKA 102

450. §. Ha valaki furcsának találná, hogy az esztétika birodalmában nem minden hamis hamis (448. §), az majd abbahagyja talán csodálkozását, ha elolvassa a következő részletet, amelyben a hamisnak egy még szűkebb értelmezését a legtökéletesebbnek mondott jog fogadja el helyesnek: Kérdés, hogy mi számít hamisnak. Úgy véljük, az, ha valaki azért utánozza más kézírását, hogy egy iratot vagy számlát megsemmisítsen vagy leírjon, és nem az, ha valaki egyébként hazudik egy számítás vagy számla elkészítésénél 103. Íme, tessék! Az esztéta még magánál Paulusnál, a jogtudósnál is szigorúbb a valótlanságok megítélésénél (445. §)! 451. §. Mindenesetre a Római Igazságszolgáltatás védelmét élvezve, nem sorolom az esztéta számára kerülendő valótlanságok közé azokat, amelyeket nyilvánvalóan valótlanoknak gondol egy tisztább értelem, de hozzáteszem, hogy csak akkor, ha az esztétikai látókör fölé emelkednek (16., 121. §) 104 Kivételt képeznek viszont azok a valótlanságok, amelyek ellen olyan erős észbeli bizonyosság szól, hogy ez a bizonyosság minden rájuk vonatkozó érzéki tapasztalatot mint valami nagyobb erejű fény nemcsak elhomályosít, de teljesen szerte is foszlatja és elnyomja akár egy felhőt, amelyet eltüntet az egyre magasabbra hágó nap (423., 429. §). 452. §. Tegyük fel, hogy két, szép gondolatokra indító anyagban nem tűnik fel semmiféle valótlanság vagy képtelenség az egyedül magára hagyatkozó ésszel analóg felfogó képesség számára, noha logikailag mindkettő téves. Ekkor a helyet és a kort kell alaposabban szemügyre venni, amelyben él valaki, valamint azokat a személyeket, akik kedvéért leginkább gondolkodik. Legyen az adott anyagok közül az első oly módon logikailag téves, hogy ott, ahol élsz, a te idődben és azok számára, akik kedvéért leginkább gondolkodsz, teljesen ismeretlennek tételezhető a tévesség bizonyított volta, vagy legalábbis nem lebeg szemünk előtt, amikor szép gondolataidon elmélkednek. Ilyen anyagról lehetséges az esztétikai valótlanság szégyenfoltja nélkül gondolkodni (451. §). 453. §. Legyen a másik kiválasztandó anyag (452. §) olyan, amelyet sok kifinomult érzékkel megáldott ember több évszázadon át igaznak látott: ám akkor és ott, amikor és ahol élsz, valamint azok előtt, akiktől leginkább szeretnél elismerést, a megvilágosodott ész erejének köszönhetően már legyen olyan nyilvánvaló és kézenfekvő a hamissága, hogy már nem remélheted saját észbizonyosságuk elfeledését gondolataid vizsgálata közben, hanem inkább attól kell félned, hogy taps helyett minden igyekezeted ellenére ehhez hasonló felkiáltást sikerül kicsalnod belőlük: Nagyszerű tárgy születik rögtön a semmiből is. 105 Ennek a második anyagnak kárára van a hamisság, az esztétikai is, mivel az ész megakadályozza, hogy a benne esetleg még meglévő, bármely parányi igazságot (430. §) bizonyos meghatódás és gyönyörűség kíséretében lehessen felfogni érzékileg (423., 451. §). 454. §. Van néhány olyan apró valótlanság, amelyek az esztétikai látókör alatt maradnak (120. §) 106, így a velük szembeni óvatosság felesleges. Hogy ezek beférkőznek-e a szép gondolatok közé, vagy sem, azzal nem törődik az esztéta (191. §). Az éjszaka vergiliusi leírásánál – S éjszaka lett; szelíd álom omolt a világon az élők fáradt teste fölé; szunnyadt a szilaj hab, az erdő, és mire átfordult közepén is a csillagos égbolt, minden táj lecsitult, minden vad, iromba madárnép; és elaléltak a fürge folyókban, a földön, a bokrok

manibus manifesta suis emittere quaequam, et violare fidem primam et convellere tota fundamenta, quibus nixatur vita salusque. Non modo enim ratio ruat omnis: vita quoque ipsa concidat extemplo, nisi credere sensibus ausis praecipitesque locos vitare. Lucr. A term. 4, 504-9. 103 Digesta 48, 10, 23. 104 A 121. § szerint mindaz az esztétikai látókör felett van, "amit az esztéta nem tud a tudományok tagolt, pontos és felsőbb megismerésének vidékéről arra a szép fényre vezetni ..., amelyik nem vakítja el az ésszel analóg gondolkodást és az alsóbb megismerési képességeket." 105 Maxima de nihilo nascitur historia. Propertius 2, 1, 16. 106 A 120. § szerint az esztétikai látókör alatt marad, "amit az esztéta nem tud a viszonylagos és viszonyított homályból a szép fényre hozni."


HEURISZTIKA

és tövisek közt élők is, csendjében az éjnek. Gondjuk eloldódott, és szűnt szívükben a bánat 107 – a költő őrizkedik azon állatfajok meghatározásától, amelyekre gondol, és így kerüli el, hogy számon kérhessék rajta azokat, melyek leginkább éjszaka vonulnak. Ha pedig félkomolyan kötnéd az ebet a karóhoz és azt mondanád, hogy meghatározatlanul és túl általánosan beszél Maro, mert bizonyára csak akad kivételnek néhány beteg ember vagy legalább egyetlen pacsirta, kötve hiszem, hogy válaszra méltatna, ha élne. 455. §. Tegyük fel, hogy az, amiről tetszetős gondolatokat szeretnél megfogalmazni, egy objektív értelemben vett álom (M 91. §)108, amelynek mélyén és felszíne alatt ott rejtőzik egy abszolút ellentmondás (M 15. §), amely előbb vagy utóbb lerombolja azt, vagy egy olyan mesevilág (M 91. §) támad a lelkedben, amely több ilyen üres látszatképből áll vagy ha önmagukban igazakból, akkor meg az összeegyeztethetetlen dolgok összekapcsolásából eredő hibában szenved. Ez az álom vagy mesevilág pedig legyen olyan, hogy 1) a belső lehetetlenség hibája egyáltalán ne legyen nyilvánvaló az ésszel analóg felfogó képesség számára, 2) az ész és az értelem előtt pedig, amelyeket magadban és legfontosabb nézőidben feltételezned kell, maradjon rejtve vagy legalábbis ne legyen annyira szembetűnő számukra, hogy a szép és tetszetős mű egész alkotmányának pókhálóként való szétszakadásától kelljen tartani: ez az álom, ez a mesevilág nem lesz pusztulásra ítélve ily módon az esztétikai ítélőszék előtt (452. §): Egy úton jár tehát Homéros és a szenvedélyes Apellés, és a valóságtól távoli, üres álmokat látnak. 109

456. §. Az efféle álomkép vagy mesevilág (455. §) vagy 1) olyan dolgokat állít az ésszel analóg felfogó képesség elé, amelyek már vele is ellenkeznek, egymást kölcsönösen kizárják és képtelenek, vagy 2) nézőid értelme és esze vés melléjük fekete thétát110, éspedig annyiszor, hogy biztos lehetsz ítéletükben, miszerint még amit most gondolsz, azt is minden józan ész ellenében gondolod az efféle álomképek és efféle mesevilágok pedig az esztétikai értelemben is vett valótlanságuk miatt száműzetnek a szépség vonzerejével rendelkező gondolatok vidékéről (453., 431. §): ... A festőknek és a költőknek mindig egyformán megvolt a lehetőségük, hogy bármit merjenek. ... de nem úgy, hogy a szelídekkel vadak társuljanak, nem úgy, hogy a kígyók madarakkal alkossanak párt, a tigrisekkel a bárányok.111 457. §. A gyorsabb észjárású emberekben van valamifele természetes érzék az erőviszonyok iránt, a különböző hatóerőknek a józan ész szerinti mérlegelésere; az ok és hatás közötti arányokat megérzés alapján mérlegelő ésszel analóg felfogó képesség. Tegyük fel tehát, hogy az általad megcélzott hatás kisebb vagy nagyobb az ok tényleges erejénél, amellyel az előidézhető, vagyis termeszettől fogva lehetetlen, de oly módon, hogy az említett aránytalanság sem a hatóerőknek most leírt matematikai számítása révén, de még az ész és az értelem révén sem válik világossá teljes egyértelműséggel. Az efféle természettől fogva lehetetlen dolog, akár az eget tartó Atlasz alakja egykor, az esztétika cenzorának figyelmét is el fogja kerülni, és semmiféle megrovásban nem részesülhet emiatt.

Verg. Aen. 4, 522-8. "A dolgoknak azt az zavarosságát, ami a metafizikai igazság ellentéte, egy objektív értelemben vett álomnak lehetne nevezni, az efféle álmok sokaságát pedig mesevilágnak." (91. §). 107 108

Sic unum sectantur iter et inania rerum somnia concipiunt et Homerus et acer Apelles. Prudentius: Symmachus ellen 2, 45-6. 110 A théta a görög thanatosz ("halál") kezdőbetűje; már az ókori grammatikusok is a törlés jeleként használták. ... Pictoribus atque poetisquidlibet audendi semper fuit aequa potestas,...sed non ut placidis coeant inmitia, non utserpentes avibus geminentur, tigribus agni. Hor. Ars p. 9-10 és 11-2.


HEURISZTIKA

458. §. Ha ott lép közbe egy isten, ahol nincs ilyen hatalmas döntőbíróhoz méltó csomó112, ha teljesen világos akár az ésszel analóg felfogó képesség számára is, ahogy erről a 457. § szól, akár az értelem számára (és világos még abban a pillanatban is, amikor a gondolkodás ráirányul), hogy valami nem történhet meg a dolgok természete szerint, az ilyen képzeteknek nincs helyük a szép gondolatok között (432., 453. §): nehogy aztán azt kívánja meg tőlünk a mese, hogy mindent elhigyjünk neki, amit csak akar, és nehogy élő gyereket húzzon elő a megreggelizett Lamia gyomrából. Az idősebb választók elkergetik, ami nem hoz gyümölcsöt. 113

459. §. Akiben megvan az erőviszonyok iránti természetes érzék, amelyről lásd a 457. §-t, az nehezen fogja elképzelni magának nemcsak Homérosz, de Vergilius pajzsát is, még ha észben tartja is, hogy isten volt az alkotójuk. 1) Hogyan fért rá annyi kép114 egy pajzsra, amelynek méreteit egy ember termete határozta meg, még ha hérósz volt is az illető? És hogyan foglalhatott el bármelyikük annyi helyet, hogy az emberi szem megkülönböztethette őket? És egyebek mellett 2) hogyan lehet, hogy ugyanazon a képen köztük övéit az ősi keleppel uszítja az úrnő, és Cleopatra ellenségként halad Augustus hajói ellen, ugyanakkor harc közben, szürkén a halál iszonyú közelétől véste a Tűz Ura fel, de Iápyx és a hab óvja? 115

Ha pedig azt mondod, hogy kétszer festették le Kelet egész hadseregével, szellemesen és művészien szakítva meg az ábrázolást – egyszer, amikor jelt ad a küzdelemre, másodszor menekülés közben -, akkor csak az eredeti nehézség fog növekedni. 460. §. A homéroszi Akhilleusz jóslatot adó lovaival nem foglak bosszantani. Jobb, ha Statiust támadom. Az ő Tbebaisában ötven magas kapuból árad csatarendben az ellenség az egyszál Tydeus ellen. Dicsőség neked, akit ennyi fegyverre tartanak méltónak! 116 És mindezt egy ekkora költőtől, mint Statius, aki sohasem énekelt a valónál nagyobbat! Tydeust lesben várják, és csak akkor támadnak rá, amikor Tydeus hívja ki őket harcra egymaga. Amikor pedig előhívja őket egyedül és ott teremnek végre mindenünnen, hagyják, hogy a karmos kezű Szphinx sziklájára vonuljon ki, épen és sértetlenül, anélkül, hogy ráhajítanának egyetlen dárdát is. Egyetlen kővel megöli első négy ellenségét, közöttük a villámgyors Dorylast, akit királyokkal tett egyenrangúvá tüzes harci erénye, 112

Hor. Ars p. 191.

Ne quodcumque volet, poscat sibi fabula credi, neu pransae Lamiae vivum puerum extrahat alvo. Centuriae seniorum agitant expertia frugis. Hor. Ars p. 339-341. 114 Verg. Aen. 8, 626-729. 115 Verg. Aen. 8, 696 és 709-10. 116

quinquaginta altis funduntur in ordine portis. Maele animi, tantis dignus qui crederis armis! Statius: Thebais 2, 494-5.


HEURISZTIKA 117

jóllehet negyvenkilenc éjszakai rablóval támadt rá egyetlen követre. Több mint negyvenen maradnak meg közülük. Ezekre veti rá magát Tydeus a Szphinx sziklájáról fejjel lefelé, majd azt követően, hogy felöltötte magára egyik ellensége pajzsát és sisakját, sűrű sorokban lepik el egyszál ellenfelüket 118. Erre ő kardot ránt és győzhetetlenül küzd valamennyiükkel, mint Briareus az összes istennel, amikor az egész Olympustól bekerítve hiába panaszolja, hogy nem mozog már rengeteg keze. 119

461. §. Amíg lélegzetvételnyi szünethez jutunk, addigra már sokan megkapták a halálos sebet az ellenségből, egyikük pont a nyelvén, Tydeus azonban többször is súlyos sebet kapott, de egyik sem jutott el az élet rejtekhelyére. 120

Ekkor már egyedül van csak hátra az utolsó ellenség. De hogy a győztes Tydeus ne diadalmenettel lépjen be az ellenséges Thébába, szükség van a látomásban megjelenő Pallas lebeszélő szavaira. Utolsó ellenségének meghagyja életét és üzen vele a thébaiaknak, saját magának pedig, annyi sebesülés után, jut még arra ereje és ideje, hogy a negyvenkilenc holttetem fegyvereiből győzelmi jelet emeljen és huszonöt verssorban Minervának ajánlja föl, miközben imáját a hosszan elnyúló hegyek visszhangozzák. 462. §. Ha általában a szabadságnak vagy egy meghatározott személy, egy bizonyos és előzőleg egyszer már megformált jellem szabadságának nem felelhet meg az, amit mégis neki tulajdonítanak, vagyis a szabadság alapján lehetetlen – vagy megint másként, tényleges erejéhez képest nagyobbnak vagy kisebbnek érzékeljük és ítéljük az ésszel analóg felfogó képesség morális erőviszonyok iránti érzéke segítségével (erről lásd a 457. §-t) -, akkor az esztétikai valótlanságnak egy új fajtájával (458., 433. §) van dolgunk, amelyet szintén kerülni kell: ... Nehogy öregember szerepét kapja meg fiatal és férfiét gyermek

117

...fulmineus Dorylas, quem regibus ardens aequabat virtus. Stat. Theb. 2, 571-2.

118

densi glomerantur in unum. Stat. Theb. 2, 585.

119

... cum toto nequiquam obsessus Olympo tot queritur cessare manus. Stat. Theb. 2, 600-1 (399. §)

... saepe aspera passus vulnera, sed nullum vitae in secreta receptum est. Stat. Theb. 2, 605-6.


HEURISZTIKA

121

, ... nehogy semmi különbség ne legyen, Davus beszél-e vagy a merész Püthiasz, aki megfújta Szimónnak egy talentumát, vagy pedig Szilénosz, az isten őrzője és szolgája, akit táplált 122. 463. §. Tegyük fel, hogy valami egy bizonyos ember szabadsága szerint valóban άδύναηον (lehetetlenség), de ez a jellemet érintő lehetetlenség részint csak az értelem és ész, valamint az ész erőarányok iránti finomabb érzéke számára nyilvánvaló, részint az sem feltételezhető, hogy – legalábbis egy adott pillanatban és azon nézők esetében nem, akiket leginkább szeretnél megnyerni magadnak -, ezen érzék számára olyan egyértelműnek tűnik, hogy szertefoszlasson mindent, ami lehetségesnek látszik az ésszel analóg felfogó képesség számára. Még ha belekeveredik is ilyenféle morális lehetetlenség gondolataidba, amelyeket a választékosság igényével igyekszel összekapcsolni, nem kell attól félned, hogy az esztétika ítélete szerint jogosan érhet a valótlanság vádja (445. §). 464. §. Jóllehet az esztétikai kérdések fórumán a morálisan hamis és megengedhetetlen dolgok elmarasztalása az érzéki megismerés határain belül zajlik, s így bár a hamisság vádja csak akkor éri haladéktalanul a választékosság lüd próbakövén123 vizsgálandó gondolatokat, ha azok sértik azt, ami az ésszel analóg felfogó képesség számára nyilvánvalóan megengedett, méltányos, tiszteletet érdemlő és illendő – tegyük fel mégis, hogy valaki morálisan rossz cselekedetet palástolt oly ravaszsággal, hogy az ésszel analóg felfogó képesség számára először közömbösnek vagy még helyesnek is tűnik, ámde a szép méltósága érzékének vissza kellett volna tartania efféle álnokságtól az illetőt, aki ha nem is kiváló, de legalább jó ember képét kívánta nyújtani magáról; tegyük fel, hogy az ésszel analóg felfogó képesség számára az illető maga tárja föl amaz álnokságokat, de a csalások lelepleződése után már érzékileg is teljesen nyilvánvaló, hogy azok méltatlanok ahhoz a személyhez, akit a szépen gondolkodó nevelt magában: a bűn bájitalának ily kifinomult adagolását, ha nem is mindjárt maguknak a gondolatoknak az esztétikai hamissága, hanem a méltóságnak (XV. szakasz) a bűnre való leplezett csábításában megmutatkozó csúf fogyatékossága miatt, maga az esztétika fóruma (435., 445. §) marasztalja el. 465. §. Ezzel együtt esztétikai okokból is kerülni kell bizonyos dolgokat, amelyek a szép gondolatok szorosabb értelemben vett morális lehetőségével ellenkeznek (435. §), mint amire rögtön Claudianus megjegyzése is utal: Se gyanús kétértelműséggel, se álnokul ne viselkedj barátaiddal szemben 124. 1. Mégpedig azért, hogy ne gondolhassa senki, hogy mégoly szépnek szánt eszmefuttatásodban szándékosan végig kétértelműen ingadozol erény és bűn között, hogy a néző ésszel analóg gondolkodása, bár erejéhez mérten feszülten figyel, mégse tudja a maga számára megnyugtatóan véglegesen eldönteni, hogy kinek a pártján állsz, vajon azokén, akik a rendesen jónak ítélt erkölcsöket törekednek védeni, vagy pedig azokén, akik a rendesen rossznak tartott erkölcsöket igyekeznek ajánlani. Mert így, a jók számára gyanús kétértelműséggel, a rosszaknak kétséges tetszéssel, még ezek szavazatát sem fogod megszerezni. Ki látja akkor szépnek gondolataidat? 466. §. 2. Az erény álarcát se mutogasd magadon – ahogy mondják – olcsó komédiásként, hogy még az ésszel analóg felfogó képesség is észrevegye a báránybőrbe bújt farkast. Hitvány dolog például rendkívüli barátságot színlelni, akár úgy, hogy annyira ragyog valaki a hamisságtól, hogy már első mozdulatára, kiről véled, hogy barát, s bárhogy véled, csalfa véled, rájössz, hogy csapdába csalt; nyelvük serény, tettre tunyák, a hűségük ingatag,

... ne forte seniles mandentur iuveni partes pueroque viriles. Hor. Ars p. 176-7. ut nihil intersit, Davusne loquatur et audax Pythias, emuncto lucrata Simone talentum, an custos famulusque dei Silenus alumni. Hor. Ars p. 237-9. 123 Az aranypróbához szükséges követ a lüdiai Tmolosz hegyről szerezték be az ókorban. 124 Neu dubie suspectus agas neu falsus amicus. Claud. 8, 278.


HEURISZTIKA 125

akár úgy, hogy ügyesebben irányítja a dolgokat és csak akkor visszakozik és akkor szórja a szélbe és ereszti levegőnek minden szavát és tettét, 126

amikor már álnokul rávette valakinek becsületes, de túlságosan könnyen bízó és hiszékeny ésszel analóg gondolkodását, hogy teljes biztonsággal ráhagyatkozzék. 467. §. Talán ez a legalkalmasabb hely arra, hogy egyszer s mindenkorra határozottan leszögezzük, valamint megkérjük mindazokat, akik esetleg ezek olvasása után szeretnének szép gondolatokat megfogalmazni, hogy amit mondtunk, azt értsék úgy, mintha minden lapra leírtuk volna, hogy az a hamisság, amelyet most közvetlenül esztétikailag megengedhetőnek mondtunk, közvetve még esztétikailag sem megengedett (464. §), még kevésbé az a becsületes gondolkodás súlyosabb szabályai szerint, mihelyt visszaél valaki ezekkel a szabályokkal az inkább tiszteletet érdemlő erény meggyengítésére és a lélek tönkretételére. Ha erről a szabályról, meg a vele mégis ellentétes viselkedésről elfelejtkeztél, ám az istenek észben tartják, észben tartja a Hűség, aki majd gondoskodik arról, hogy megbánd, amit tettél. 127

468. §. A szép gondolatok közé belekerülhetnek olyanok is, amelyeket nem alapoz meg és nem támaszt alá olyan érv, melyet, amilyent és amekkora súlyút egy filozófus joggal követelhetne meg, amelyek azonban minden irányban olyan kapcsolatban állnak más dolgokkal, amilyet és amekkorát azok ésszel analóg gondolkodása szokott megkívánni, akik kedvéért elsősorban írsz: az ilyen összefüggések hiányából adódó megalapozatlansággal szemben nem lehet az esztétikai hamisság vádját felhozni (445. §). Ha azonban olyan összefüggés és olyan kapcsolat hiányzik, amilyent és amekkorát az ésszel analóg gondolkodás kíván meg az általa vizsgált tárgyakban, akkor azonnal felróhatod az esztétikai valótlanságot (437. §): [a kar] ne jelenetek között énekeljen valamit, aminek semmi köze a mű céljához és nem kapcsolódik hozzá szervesen. 128 469. §. Az esztéta nem nagyon törődik anyagának egyedül a metafizikus gondolkodás révén megragadható abszolút és hipotetikus egységével, olyannyira biztos abban, hogy műve hozzáértő megítélője nem fogja annak elhanyagolását kedvezőtlenül fogadni, mintha esztétikailag tévesen gondolkodott volna. Ha viszont azt az egységet (akár pusztán a hely vagy idő egységét is) sérti meg, amelyet az ésszel analóg felfogó képesség is szemmel tart (439. §), akkor nem jelenhet meg annak színe előtt az esztétikai valótlanság vádjának szégyene nélkül (445. §), miként az sem, aki csodásan szeretne egyetlen dolgot variálni, delfint fest az erdőkbe, vadkant a habokba. 125

Plautus: A hét Bacchis 541-2.

tum retrahunt se ac sua dicta omnia factaque ventos irrita ferre ac nebulas aereas sinunt. Catullus 30, 7-8 (464,§) si tu oblitus es, at di meminerunt, meminit Fides, quae te ut paeniteat postmodo facti faciet tui. Cat. 30, 194-5. ... neu quid medios intercinat actus, quod non proposito conducat at haereat apte. Hor. Ars p. 194-5.


HEURISZTIKA 129

470. §. Mindaz, ami általánosan hamis, hamis esztétikailag is (440., 445. §), amennyiben az érzékek és az ésszel analóg képesség számára felfogható. Ám ha egyedül az ész és a tisztább értelem fedi föl hamisságát, akkor az esztétikai hamisság bélyegétől mentes, hacsak vagy olyanok elébe nem kerül, akiknek teljesen az ellenkezőjéről megbizonyosodott esze hirtelen maradéktalanul szertefoszlatná az igazság látszatát, vagy a méltóság és tisztesség ehhez csatlakozó fogyatkozása révén szégyenletessé nem válna (464., 467. §). Minél nagyobb és fenyegetőbb a hibázás veszélye azon fogalmakra nézve, amelyeket sok más fogalommal könnyedén lehet összekapcsolni, annál komolyabban kell ügyelnie magára az esztétának az általános fogalmak kapcsán, nehogy úgy látsszon, mintha szép elmélkedését megelőzően titkon efféleképpen fohászkodott volna: ... Te segíts, rablók úrnője, Laverna, hadd csaljak, csak a nép lásson tisztának, igaznak! Vétkemet éjbe borítsd, s a csalárdságomra ködöt hints! 130

471. §. De mi ez a kétértelműség? Hol megengedjük a valótlanságot az esztétának, hol meg ismét lebeszéljük róla? Mondd meg nyíltan a véleményedet! Ahogy eddig is a szükséges meghatározások segítségével fejeztem ki gondolataimat, így fogok ezután is tenni. Legszélesebb értelemben és egyszerűen a köznyelvnek megfelelően azt mondják hamisnak, ami a legszorosabb értelemben vett igaznak ellentéte bármiféle módon is, sőt pusztán azt is, amiről úgy vélik, hogy az igazzal ellentétes. Ezért mindazt, ami nem volt, nincs és nem is lesz meg ezen a világon, általában hamisnak tartják, és minél dühösebb valaki, annál hamisabbnak. Tegyük fel, hogy egy szebb gondolat olyan meghatározott valamire vonatkozik, ami önmagában lehetséges, mind természete szerint, mind morálisan, mind szélesebb értelemben, mind szűkebb értelemben, mind az ész, mind az ésszel analóg gondolkodás legszigorúbb ítélete szerint, de nem lehetséges ebben a világban: ekkor ez a dolog hamis lesz mind a legtágabb értelemben, mind egyszerűen a köznyelv kifejezési módja szerint. 472. §. Az igazságra törekvés (423. §) oly mértékben fontos a szépen gondolkodó számára, hogy ha nem kényszeríti a szépség, ne sértse meg a legszorosabb értelemben vett igazságot, és a lehető legtágabban vett valótlanságok körül se járjanak gondolatai (471. §). Ezért gondolják úgy a legigényesebb történetírók, hogy főleg nekik szól az elv: semmit, ami hamis! (azaz semmi olyat, ami ne lenne a legszorosabb értelemben igaz). Tacitus miután elmesélte Drusus halálának szerinte legszigorúbb értelemben vett igaz történetét, hozzáfűzi az elbeszélésével ellentétes szóbeszédet is, így folytatva: A mendemondát azért adtam elő, s cáfoltam meg, hogy e hírhedt példával elűzzem a hamis hallomásokat, s azoktól, akiknek kezébe művem majd kerül, azt kérjem, hogy a mohón fogadott közkeletű, de hihetetlen dolgokat ne tartsák többre, mint az igaz, de csodássá nem ferdített állításokat.131 473. §. Nyilván ezért nem számítják a szépség kifinomult ízlésű kritikusai132 a legelragadóbb szépségű gondolatok közé azokat, amelyek ok nélkül és minden belátható kényszer nélkül mondanak ellent a merev és szigorú történelemnek, genealógiának, földrajznak, kronológiának és a többi tudományágnak, amelyek a legszorosabb értelemben vett igazsággal foglalkoznak. Hányszor vetették még Vergilius szemére is azok, akik úgy érezték, nem látják szükségességét a valótlannak, hogy a kronológiának ellentmondva vezette ugyanabba a barlangba a talán ártatlan Didót a trójai vezérrel együtt? Ovidiusnál Pythagoras beszédében ezeket a sorokat: Spárta be híres volt! Ragyogott nagyhírű Mycenae, Cecrops városa és Amphion vára ugyancsak! Spárta ma csöpp falu lett, lehanyatlott ősi Mycenae, Oedipus ős Thébája mi most? Neve van meg, egyéb sem. Pandion nagy Athénja mi most? Neve van meg, egyéb sem.

qui variare volens rem prodigialiter unam, delphinum silvis appingit, fluctibus aprum. Hor. Ars p. 29-30. 130 Hor. Lev. 1, 16, 60-2. 131 Tacitus: Évkönyvek 4, 11. 132 Baumgarten Tacitus szavaira játszik rá, melyekkel Petroniust jellemezte (Évkönyvek 16, 18).


HEURISZTIKA 133

sokan glosszáknak tartják, minthogy esztétikailag indokolatlanul ellenkeznek az időrenddel. 474. §. Minden olyan anakronizmus és άνιζηορηοίας (történetietlenség), melyet szükségtelenül vonnak be a szép gondolkodásba, az esztétikai valótlanságok közé is tartozik, mihelyt az ésszel analóg felfogó képesség számára feltűnik a hiba (473., 445. §). Ide tartoznak Vergilius háromevezősei, hacsak nem szándékosan szellemeskedve mondott Chimaerát: mint egy város, olyan, három sor dardanidával, ifju legénnyel, három hajtja előre lapátsor. 134

Bronzorrú hajóit mindenesetre nem száműzhetjük a mi világunkból arra hivatkozva, hogy a hajóorrot csak a héróikus kor után találták fel. Plautust feddje meg az, aki akarja, amiért nemcsak Sosias, hanem még maga Mercurius is többször is Herculesre esküszik az Amphitryonban, pedig őrá várt a sors, hogy Hercules apja legyen, akit törvényes házasság mutat apának.135 475. §. De tegyük fel, hogy a szépen gondolkodó egyszer csak azzal a kényszerűséggel szembesül, hogy nem maradhat tovább ebben a világban anélkül, hogy az egésznek a szépségén csorba ne esnék, s így szellemének inkább más lehetséges világokba kell eljutnia. Mihelyt egy ilyen útja során a 456. §-ban leírt mesevilág tájékain időzik, gondolataiban heterokozmikus esztétikai valótlanság is van, míg ha nem lép túl a 455. §-ban leírt határokon, akkor jogtalanul érné a heterokozmikus ábrázolásokra jellemző esztétikai valótlanság vádja (445. §). Epaphus talán a legszorosabb értelemben vett igazat mondta Phaethonnak: Bolondul anyádnak híve hiszed, hogy apád, ki nem az, s vele nagyra fuvalkodsz. 136

476. §. Az ovidiusi átváltozások világában azonban Phaethon kéréseivel összefüggésben az Ó, ki a nagy mindent... sugaradba borítod szavak a legszorosabb értelemben és egyúttal heterokozmikusan is igazak (441. §), a Phoebus atyám! Ha e név illethet téged a számról 137 sor heterokozmikusan igaz (441. §), mert jóllehet mesevilágból való álomkép, mégis azon a helyen és abban az időben, ahol és amikor Ovidius élt, és különösen azon személyek szemében, akiknek írt, esztétikailag nem hamis (455. §). és Clymenének nem bűnrejtő képzelet adta, ...: 138 ez viszont Ovidiusnak előbb említett világában Phaethon mítoszát feltételezve esztétikailag is hamis lett volna. zálogot adj, nemzőm, melyről, hogy tőled eredtem, elhiggyék, s vele telkemből te taszítsd ki a kételyt. 139

Ovidius: Átváltozások, 426-30. Verg. Aen. 5, 118-9. 135 A Digesta szerint (2, 4, 5) "az apa pedig az, akit a törvényes házasság mutat annak". 136 Ovid. Átvált. 1, 753. 137 Ovid. Átvált. 2, 35 és 36. 138 Ovid. Átvált. 2, 37. 139 Ovid. Átvált. 2, 38-9. 133 134


HEURISZTIKA

Íme, ez heterokozmikus igazság, amely esztétikailag sem számíthatott hamisnak akkor és azok szemében, amikor és akiknek Ovidius leginkább írt. 477. §. Úgy érzem, most már legalább részben nyilvánvaló, hogy aki szépen akar gondolkodni, annak mindig az igazság barátjának kell lennie (XXVI. szakasz), de nem az általános dolgokra vonatkozó legelvontabb (440. §) vagy legszigorúbb igazság szolgájának (441. §): A végtelenbe tora látnokok gazdagon termő szabadsága, és nem köti szavaikat a történeti hitel, 140

Ovidius sok példát sorol itt fel, hogy megerősítse ezzel kapcsolatos állítását: Nem úgy szokás a költőket hallgatni, mint a tanúkat 141. De hogy csakugyan mindenki számára világos legyek (471. §), a szebb ízlésű szellem amikor úgy hazudik, úgy keveri az igazhoz a hamisat, hogy a közepe ne legyen ellentétben az elejével, a vége pedig a közepével, 142

akkor az erre a szabályra ügyelő (467. §) Múzsája az esztétikai bírálók szemében minden időkre ragyogón hazudik és megmarad nemes leánynak. 143

7. XXIX. szakasz: Az esztétikai valószínűség 478. §. Meddig fogsz még visszaélni türelmünkkel? Meddig fog még esztelen dühöd bolondot csinálni belőlünk? Mikor hagyja abba féktelen vakmerőséged a kérkedést?144 Te, a logikai és erkölcsi igazság nyilvánosan kinevezett tanáraként valóban azt ajánlod, hogy egykor szépen tündöklő hazugságokat és valótlanságokat keverjünk az igaz dolgok közé, mintha ez valami rendkívül nemes tevékenység volna? Ilyesféle természetű ellenvetéseket vélek hallani abból az iskolából, amelyet a 279. §-ban írtam le. De térjünk vissza higgadt lélekkel, derék férfiak, a tőlünk megszokott filozofikus szenvtelenséghez, amely gyakorta bosszant benneteket. Nem Görögország megmentéséről van szó. Ezzel együtt ... nagy ügy ez, szövevényes, s én most épp csak fő vonalát mesélem 145 .

Exit in immensum fecunda licentia vatum, obligat historica nec sua verba fide. Ovid. Szerelmek 3, 12, 41-2. 141 Non ut testes mos est audire poetas. Ovid. Szer. 3, 12, 19. Az atque ita mentitur, sic veris falsa remiscet, primo ne medium, medio ne discrepet imum. Hor. Ars p. 151-2 sorok (kis változtatással). splendide mendax et in omne virgo nobilis aevum. Hor. Ódák 3, 11, 35-6. 144 Cicero: Catilina ellen 1,1 (kis változtatással). 145 Verg. Aen. 1, 341-2.


HEURISZTIKA

479. §. Azt hiszitek, az ésszel analóg gondolkodás számára is olyan könnyű az eltűnt igazat előhúzni rejtekéről 146 mint ahogy Claudianusnak Honoriushoz írt dicskölteménye mondja? Hogy én is nagy tekintélyekre hivatkozva vitatkozzam veletek, bizonyára emlékeztek arra, hogy Démokritosz szerint az igazság a föld mélyén van 147, ahonnan nehezen lehet felszínre hozni? Nyilván meg fogjátok hallgatni Cicerót, aki bár többet állít, mint amit én helyesnek fogadnék el, megvilágítja, mi is a kérdés lényege: És nem csak ebben a dologban (a szónok, következésképp az esztéta tevékenységében), amely a laikusok tetszésére tekint és a fülgyönyörűségre (és az ésszel analóg felfogó képességre), (ez a két dolog számít a legkevésbé a megítélésnél), de még a legjelentősebb dolgokban sem lehet annál szilárdabbat találni, amihez tarthatom magamat és amihez ítéletemet szabhatom, mint azt, ami számomra a legvalószínűbbnek tűnik, mivel maga az igazság a homályban rejtőzik.148 480. §. Nemcsak Ciceróval (479. §), de a szkeptikusokkal és az akadémikusokkal szemben is, akár a régiekről, akár az újakról van szó, szívesen elismerem, hogy az ész, valamint a tisztábban és világosabban látó értelem számára megadatik, hogy a tudományok segítségével néha a valószínűségen túlra is emelkedik, ha nem is az igazságnak tökéletes és minden szempontból végső ismeretéhez és megpillantásához, de legalábbis olyan formájához, amely teljes és ellentétét feltétlenül kizárja. Azt is hozzáteszem azonban, amit talán a mai dogmatikusok közül is csak kevesen engednének meg, hogy ti. már a lélek érzéki és zavaros képzeteiben is van valami a teljes bizonyosságból és a tudatban megvan a képesség, hogy az igaz képzeteket elválassza valamennyi hamistól. 481. §. Tegyük fel, hogy egy bizonyos igazságot, méghozzá esztétikai igazságot (423. §) az ésszel analóg képesség mint olyan (480. §) teljesen, vagyis teljes bizonyossággal és meggyőződéssel megismer (M 531. §). 149 De ugyan miből áll majd ez az igazság? 1) Az emberi gondolkodás azon első és legáltalánosabb alapelveiből, amelyeket a természet úgy beleültetett szinte valamennyi szellembe, megannyi természetes metafizikusba (M 3. §)150, hogy végül a józan ész (sensus communis) címmel kitüntetve bőségesen elegendő evidenciára tettek szert (M 531. §). De éppen emiatt a mindenki számára magától értetődő evidenciájuk miatt csak ritkán, jószerivel sohasem lehet őket bővebben, kellő súllyal, igazságuk teljes fényében, az érvelés és meggyőzés eszközeivel megfoghatóan és nyilvánvalóan végiggondolni. Rendszerint olyan feltevésekre támaszkodnak, melyeket székében hallani, és csinos enthümémával151 elhallgatott részeik a közönségre maradnak, hogy maga töltse ki azokat. 482. §. 2) Azokból az apró, valóban intuitív ismeretekből, amelyeket közvetlenül szerzünk anélkül, hogy bármi hiba beleférkőzne és elrontaná. Egyedül a szorosan vett tapasztalatra gondolok most, nem ama tágan értelmezettre, valamennyi ismeret összességére, amelyben van némi érzékek útján szerzett ismeret és amelynek csekély bizonyosságáról tanúskodnak még azok is, akik noha egymással tökéletes ellentétes álláspontot foglalnak el, egyaránt rá hivatkoznak nagy önbizalommal. A szoros értelemben vett tapasztalatot az érzeteken kívül át kell még hatnia számos, a lélek egyéb alsóbb lelki képességeiből kelt ismeretnek ahhoz, ha a lélek valamilyen szebb gondolatot szeretne kigondolni (140. §). Épp ezek az ismeretek, amelyekről megengedtem, hogy teljes bizonyosságot szerezhet felőlük az ésszel analóg gondolkodás is, nem mindig és nem mindenki számára bizonyosak, hanem gyakran előfordul, hogy hitelükre egyáltalán nem ügyelünk, néha pedig látszatérvek és okoskodások ingatják meg azt, melyek még ha üresek is, már szinte teljesen le is rontanák azt, ha nem lennének támaszára az ész és az értelem fogalmai. 483. §. Azt hiszem, most már teljesen egyértelmű, hogy a szép gondolatok kiindulópontjául igen sok olyan ismeret szolgál, amely nem egészen bizonyos, igazsága pedig nem látható teljes fényben (481., 482. §). Érzéki tévedést azonban sehol nem vehet észre úgy az ember, hogy ez ne keltene benne visszatetszést (XXVIII. szakasz). Az olyan ismeretek azonban, amelyekben nem vagyunk ugyan teljesen biztosak, de nem érzékelünk bennük semmiféle hamisat, valószínűek. Az esztétikai igazság tehát (XXVII. szakasz) eleve egyúttal valószínűség, az igazságnak olyan foka, amely ha nem jutott is a teljes bizonyosságig, de azért nem tartalmaz semmiféle észrevehető valótlanságot.

mersum latebris educere verum. Claudianus 8, 512. 117. töredék (Diels). 148 Cic. A szónok 237. 149 Az 531. § az alsóbb megismerési képességeket tárgyaló részben szerepel és a képzetek világosságának különböző fokairól, a "bizonyosság"-ról, a "meggyőződés"-ről és az "érthetőség"-ről szól. Utolsó mondata tartalmazza az evidencia, a nyilvánvalóság definícióját: "Ami biztosan érthető, az evidens." 150 Ahogy a "természetes esztéta" (2. §), éppígy a "természetes metafizikus" is "pusztán a gyakorlatból" szerezve ismereteit műveli mesterségét (3. §). 151 Az enthüméma olyan következtetés (láncolat), amelyben a következtetés alapjául szolgáló tételek közül nem mindegyik szerepel. 146 147


HEURISZTIKA

484. §. Amiről a nézők és hallgatók, amikor látják és hallgatják, már bizonyos előzetes képzetekkel rendelkeznek magukban; ami többnyire történik; ami történni szokott; amit a közhit támaszt alá; ami valamilyen hasonlóságot mutat ezekkel, akár (logikailag és a legtágabb értelemben véve) hamis, akár (logikailag és a legszorosabban) igaz; ami nem könnyen tér el attól, amit érzékeink mondanak nekünk: ez az az είϰός és valószínű, amelyre Arisztotelész és Cicero egyetértésével152 törekedhet az esztéta (483. §). Az ilyen dolgokban ugyanis nem szokott az ésszel analóg gondolkodás semmiféle valótlanságot észrevenni, jóllehet nincs teljesen meggyőződve igazságukról. Ezért határozza meg úgy Cicero az érvek megkeresését, mint olyan igaz és valószínű dolgok kigondolását, amelyek (esztétikailag) hihetővé (probabile) teszik az ügyet153. 485. §. Esztétikai igazságnak, azaz valószínűségnek számít tehát (484. §), 1) ami érzékileg és értelmileg teljesen bizonyos, amennyiben már eleve bizonyos volt (480-482. §), 2) ami csak érzékileg teljesen bizonyos (482. §) és előzőleg még nem irányult rá az értelem tevékenysége, 3) ami logikailag és esztétikailag elfogadható, amennyiben utólag válik azzá. Minthogy elfogadhatónak vagy helyeslésre méltónak (probabile) az számít, aminek elfogadása (assensum) mellett több érv szól, mint elvetése mellett, kevésbé helyeselhetőnek vagy kevésbé elfogadhatónak (improbabile) pedig az, aminek elvetése mellett több érv szól, mint elfogadása mellett, így a logikai elfogadhatóság esete akkor áll fenn, ha azokat az érveket, amelyek alapján kételkedünk és döntünk a helyeslés mellett vagy ellen, tagoltan átlátjuk, az esztétikai elfogadhatóságé pedig akkor, ha érzékileg ismerjük fel őket. Az elnevezés a potiori adódik, valahányszor valami esztétiko-logikai értelemben elfogadható. Ugyanez érvényes a kevésbé elfogadhatóra. A valószínűségek területe tehát tágabb, mint az elfogadható dolgoké, még ha minden, ami elfogadható, egyúttal valószínű is (483. §). 486. §. Esztétikai valószínűségnek számít az is, 4) ami logikailag talán kétséges, sőt kevésbé fogadható el (improbabile), esztétikailag azonban elfogadható (probabile) (485. §), továbbá az is, 5) ami esztétikailag is kétséges és nemcsak mások, de esetleg egyébként még azok számára is kevésbé elfogadható (improbabile), akiknek elsősorban szánod szép gondolataidat, nevezetesen akkor, amikor mélyen meg vannak győződve a helyeslés ellen szóló érvek igazáról, mindehhez azonban az is kell, hogy az adott pillanatban, amíg gondolataid sorát követik, azt, amit elébük tálalsz, vagy esztétikailag tartsák elfogadhatónak, vagy legalább ne legyenek jelen fejükben az ellenkező irányba húzó érvek akkora súllyal, hogy azok elhomályosítsanak mindent, ami még valószínű szép gondolataidban (484. §). 487. §. Végezzünk el egy összevetést Cicero tanácsával, amelyet a vád képviselőinek adott egyszer: Nagyon is szükség van arra, hogy megtámadjátok azokat, akik megérdemlik ezt (akiknek bűne teljesen biztos, logikailag és legszigorúbb értelemben véve igaz, vagy logikailag és esztétikailag is elfogadható). Ezért a leghálásabb a nép. De ha akarjátok, ugassatok akár gyanú esetén is, akkor, ha csak valószínű, hogy valaki elkövetett valamit (még ha logikailag nem teljesen biztos is a bűn, vagy logikailag kevéssé elfogadható, vagy nem mindenki számára fogadható el esztétikailag, de azok számára, akik tetszését elsősorban el akarjátok nyerni, esztétikailag nem elfogadhatatlan). Ez is megengedhető. De ha azt csináljátok, hogy valakit megvádoltok azzal, hogy megölte apját, azt viszont nem tudjátok megmondani, hogy miért és hogyan, és csak ugattok gyanús jel (bármiféle esztétikai valószínűség) nélkül, akkor a csontjaitokat nem töri össze ugyan senki, de ha jól ismerem itt ezeket az embereket, akkor azt a bizonyos betűt, amelyet ti úgy utáltok, hogy még az összes hónap első napját is gyűlölitek, olyan erővel fogják a homlokotokra sütni154, hogy azután senki mást, csak a sorsotokat tudjátok vádolni.155 488. §. Cicero egy másik példát is adhat nekünk, ezúttal filozófusként: A természetbölcsek orákulumszerű kijelentésein ("nincs üres tér") csak gyorsan átfutok; hogy igazak-e vagy hamisak, nem tudom (logikailag teljesen biztosak, ám az ésszel analóg képesség számára nem azok [482. §]). De azért inkább valószínűek, mint a ti állításaitok. Így Démokritosznak vagy már előtte Leukipposznak azok a botrányos tételei, hogy vannak bizonyos kicsiny testek – egyesek simák, mások érdesek, megint mások gömb formájúak, részint szögletesek, aztán vannak meghajlítottak és mintegy kampósak – s ezekből keletkezett volna az ég és a föld, a természet

Baumgarten nem adja meg, honnan idéz. Három meghatározás követi egymást. Az első Anaximenész Alexandrosznak ajánlott retorika című művének (melyet Baumgarten korában Arisztotelésznek tulajdonítottak) egyik meghatározására megy vissza: "Valószínű az, amire a hallgatók, amikor hallják, példákat tudnak felidézni fejükből." 7, 4, 4. Utána jön Ciceró definíciója Az érvek megtalálásáról c. munkájából: "Valószínű az, ami általában történni szokott, amit a közhit alátámaszt, ami valamilyen hasonlóságot mutat ezekkel, akar hamis, akar igaz." Végül Baumgarten saját meghatározását adja, amelyet valószínűleg egy másik Cicero-mondat ihletett: "ez a beszéd nagyon elütött attól, amit érzékeink mondanak nekünk" (A szónokról 1, 83). 153 Cic. Az érv. megtal. 1, 9. 154 Cicero szójátékot űz a "K" betűvel. A "K" ugyanis egyrészt a calumniator ("gyalázkodó") szó első betűje (a régi helyesírás szerint), amelyet annak sütötték homlokára, akiről bebizonyosodott, hogy rosszhiszeműleg emelt vádat, másrészt "K"-val jelölték a hónapok első napját is, a Kalendaet. 155 Cic. Roscius Amerinus védelmében 57. 152


HEURISZTIKA

bármiféle befolyása nélkül, valamiféle véletlen összetalálkozásnak köszönhetően.156 (Az említett botrányos tételek a 486. §-t illusztrálhatják.) 489. §. Az ellentétek ellentétes természete alapján, gondolom, egyúttal az is világos, hogy az esztétikai hamisság (XXVIII. szakasz) eleve valószínűtlennek (falsi simile) is nevezhető (483. §). Ennek hamisságában nem vagyunk ugyan teljesen bizonyosak, de az igazság leghalványabb jele sem sugárzik belőle. Tegyük fel, hogy egy dolog teljesen bizonyos az értelem számára, egy másik dolog pedig elfogadható, esztétikailag azonban mindkettő lehet kétes, vagy akár hiteltelen, vagy lehet, hogy semmiféle alapot nem szolgáltatnak arra, hogy azok, akiknek leginkább szeretne tetszeni a szerző, az ésszel analóg felfogó képességükkel igaznak tartsák őket, és jóllehet az ő számukra sem világos ezek hamissága, de mivel híján van az esztétikai valószínűségnek és nélkülöz minden kapcsolatot a hallgatóság bevett elképzeléseivel és várakozásaival az általad ábrázolt személyeket illetően, hátat kell fordítani ezeknek a valószínűtlen dolgoknak (485/6. §), minthogy a közönség számára legalábbis szokatlanok (484. §). 490. §. Egyesek kinevetik a rémképet, thessáli banyát s álombéli szörnyet.157 Hogy tudják-e, miért, vagy sem, ezzel nem törődik az esztéta. Neki elegendő lesz az, ha az effajta nézők ésszel analóg felfogó képessége számára olyan nevetségesnek tűnik minden képzet és mesterség, amelyet – nem a legszerencsésebben - mágikusnak neveznek, hogy az effajta képzetekben az ő szemükben nem marad semmi a művészi valószínűségből. Pusztán ezért tehát, minden ilyen valószínűtlenséget eltüntet majd azok elől, akik kedvéért leginkább írt. Ha olyanok lettek volna Vergilius közelében, akiknek édes mindegy, mit mond a döntéseket befolyásoló asztrológia, ahogy most sokan vannak ilyenek, biztosan nem írt volna ilyeneket: ... [útmutatód a Nap.] Ő, kire fogni ki merné, hogy hamisan jósol? Hisz előre jelzi, ha gyászos forradalom, furfang, avagy orvul háboru zendül 158

– attól félve, hogy valamelyikük ezzel vág vissza: nem a napot mondjuk hamisnak, hanem téged hamis prófétának, ha ilyen színben tünteted fel. (489. §). 491. §. Valamikor korábban már félig-meddig céloztunk egy bizonyos esztétikai követelményre, mely szerint nemcsak azt kell előadni, ami teljes bizonyossággal és a legszigorúbban igaz. Most értünk oda, hogy megemlítsünk ezen követelmények közül néhányat: ha 1. az esztéta, akinek nem kötelező bölcsnek lennie, még kevésbé mindentudónak, olyan dolgokra irányítja gondolatait, amelyek metafizikai igazságát nem ismeri teljesen (423. §), 2. olyan dolgokkal kapcsolatban fejti ki gondolatait, amelyek szorosabb értelemben vett logikai igazságát nem tudja kellő szigorral bebizonyítani (424. §), 3. olyan dolgok jutnak eszébe, amelyekben még esztétikailag sem teljesen biztos (427. §), 4. olyan gondolatokba bocsátkozik, amelyek pontos igazsága nem jelenik meg a világos különbségtétel horizontján, és minél jobban ismeri maga az igazságot, annál biztosabb lehet, hogy azok felfogóképességét, akik számára leginkább előadja gondolatait, meghaladja (429. §): mindezen esetekben célszerű a valószínűség valamelyik formájához folyamodnia (479. §). 492. §. Az első esetben érezhette magát szinte valamennyi római, ha valaki ezzel a kérdéssel fordult hozzá: ... Nem sok, amit tudni akarok: mit gondolsz Iuppiterről?

Cic. Az istenek természetéről 1, 66. Hor. Lev. 2, 2, 209. 158 Verg. Georgika 1, 463-5. 156 157


HEURISZTIKA 159

A másodikban volt szerintem Iopas, amikor azt énekelte, hogy s mért siet úgy lemerülni telente az Óceanusba mindig a nap? valamint mért hosszú máskor az éjjel? 160

A harmadikban volt Vergilius varázslónője, aki így szólt: Nézd a parázs, míg késlekedem, felpislan: az oltárt körbelobogja magától már. Vaj' válna javunkra! Nem tudom, ez mi... de hallom künn vinnyogni Hylaxot. Elhihetem? szerető szivemet nem az álmok igézik? 161

A negyedik esetbe kerül az a filozófus, aki lelkiismeretesen többször is foglalkozik esztétikai megközelítésből azokkal az erkölcsi kérdésekkel, amelyeket Horatiustól idéztem (126. §). 493. §. Aki szép gondolatokat törekszik kifejezni, az mindig szembe fogja találni magát annak esztétikai szükségességével, hogy a teljesen biztos és legszigorúbban vett igazságtól eltérjen, 5. ha nem éri meg a fáradságot annak megvizsgálása, hogy igaz-e vagy csak valószínű (430., 454. §) az, amit ki kell dolgozni, 6. amikor olyan dolog jut eszébe, amelyről nem világos (431. §), hogy önmagában lehetséges-e vagy sem, de az azért világos, hogy aki a szépségre figyelve gondol rá, annak ésszel analóg gondolkodása számára semmilyen képtelenség nem mutatkozik (431., 455. §). 7. Gondolataid során olyan eredményre bukkanhatsz, amelyről az erőarányok iránti érzéked nem tudja pontosan eldönteni, vajon tökéletesen pontosan megfelel-e az okok tényleges hatóerejének, ennek ellenére az erőarányok iránti természetes érzék számára az érzékeléssel megismert erőknél semmiképpen sem tűnik bántóan kisebbnek vagy nagyobbnak (432., 457. §). 494. §. Az ötödik esetbe tartozik, amit Vergilus énekel meg: Bent ötven rabnő: ők rakják tálba az étkek hosszú sorát, s a penátok elé ők lépnek a tűzzel; száz mást és velük egy-koru rabszolgát ugyanannyit, tölteni asztalaik teli tálakkal, poharakkal, szintén alkalmaznak, 162

de aki megelégszik a kerek számokkal, az nem akad fenn számolási hibán. A hatodik eset Aeneasra érvényes, amikor ezt mondja: Ámde kinek tiszteljünk szűz téged, hisz e termet és ez a hang nem földi halandóé; ki vagy? isten?

... Parvum est, quod scire, laboro, de love quid sentis? Persius, Szat. 2, 17-8. 160 Verg. Aen. 1, 745-6. 161 Verg. Eklogák 8, 105-8. 162 Verg. Aen. 1, 703-6.


HEURISZTIKA

Tán Phoebus huga! vagy nimfának lenni dicsekszel?163 A hetedik esethez olvasd el azt Vergiliusnál, amikor Nisust és Euryalust írja le 164, és ha mellé teszed Statius hamisságát (460/61. §), még jobban kitűnik ábrázolásának valószínűsége. 495. §. Akkor is gyakran fennáll a teljesen biztos és legszigorúbb igazságságról a valószínűséghez fordulás szükségessége, 8. amikor valaki azután, hogy szereplői gondolkodásmódját átfogóan jellemezte (226. §), egy újfajta jellemvonást (193. §) igyekszik megrajzolni és ezt egy olyan esemény ábrázolásával teszi, amely az egyszer már felléptetett személyek erkölcsi jellemzésével, az ősök erkölcseivel és szokásaival, a korral, a szülőfölddel stb. teljes összhangban áll (434. §) és semmiképpen sem bántja az ésszel analóg gondolkodás morális érzékét az erőarányok iránt (462. §), de mégsem teljesen biztos ennek az eseménynek a legszigorúbban vett igazsága. Ebben a helyzetben volt Vergilius, amikor fegyverekbe bújtatta Aeneast, hogy hazájáért, Trójáért harcoljon.165 496. §. Akkor is fennáll annak esztétikai szükségessége, hogy a valószínűséget válassza valaki a pontosan megismert igazság helyett, 9) amikor sem a történetírás, sem a tapasztalat nem ad felvilágosítást arról, hogy mit tett ténylegesen, bizonyos – helyes cselekvésre alkalmat adó – körülmények között valamely derék ember, lett légyen akár egyszerűen becsületes valaki, akár nemes származású, akár tetőtől talpig hérósz, s csak a jelleme (ἤθος), valamint a szorosabban vett erkölcsi gondolkodásmódja mutatja meg, mit kellett hogy tegyen. Ekkor ugyanis ehhez a morális igazsághoz kell óvatosan folyamodni (463-67. §) mégha csali valószínűség is (435. §). Ebben a helyzetben volt Vergilius, amikor azt próbálta ábrázolni, hogy mit mondott vagy cselekedett Aeneas Pallas temetésekor166, és ebben a helyzetben van szinte valamennyi történetíró, amikor beszámolójába elmondott beszédeket iktat. 497. §. 10) Ugyanígy áll a dolog, amikor a szép gondolatok legszigorúbb értelemben vett igaz és teljes bizonyosságú indokai és hasonló jellegű következményei ismeretlenek, vagy az esztétikai horizonton túl vannak, vagy valamilyen más okból, pl. méltóságból és illendőségből nem említhetők meg, de mégsem kell emiatt zavaró hiánynak, vagy valamiféle teljes kudarcnak kitenni az érzékeket és az ésszel analóg gondolkodást (436., 468. §). Ebben a helyzetben találta magát Vergilius, amikor látta, hogy rengeteg és jelentős indokot, vagyis rengeteg és jelentős ellenséget kell hőse számára biztosítania, hogy az kifejthesse bátorságát: Most pedig, istennők, tárjátok fel Helicontok, s zengjen a dal: kik gyúltak hadfők harcra, s a térre kit ki kisért, mily nép, és hány élt hős a virágzó Italiában már akkor, s mi viszály viharában! Mert avatottan, csak ti, szüzek, szólhattok ezekről: míg hozzánk ama hír bágyadt szellője ha eljut.167 498. §. 11) S ez a helyzet akkor is, amikor talán éppen a legszigorúbb értelemben vett igazság vagy legalábbis ennek híre miatt, vagy mert elég erős már a hallgatók ezirányú várakozása, néhány olyan dolgot kell szépen elgondolni, amelyek látszólag súlyosan sértik az esztétikai egységet (439., 469. §). Ekkor valóban nagy szükség van a valószínűségre, nehogy azt vethessék a szemedre, hogy torz módon összetársíthatatlan dolgokat kapcsoltál össze. Amikor Vergilius egy paradox és váratlan jóslat ... A szerencse, el se hiszed, gráj városból néz rád legelőször168 –

Verg. Aen. 1, 327-9. Verg. Aen. 9, 176-450. 165 Verg. Aen. 2, 314 (309. §). 166 Verg. Aen. 11, 25-100. 167 Verg. Aen. 7, 641-6. 168 Verg. Aen. 6, 96-7. 163

164


HEURISZTIKA

beteljesítésének leírásába fog, nehogy úgy ítélje már az ésszel analóg gondolkodás is, hogy nem szerencsés dolog a görög és trójai sereg egyetlen közös vezér alatti egyesítése, hatalmas erőfeszítésekkel igyekszik enyhíteni a váratlan eseményt. A 8. könyvben egy isten lép közbe, minthogy a bonyodalom íly bírót kíván169, mégpedig Tiberinus atya, aki ez árkádiaiak fölkeresését tanácsolja. Ők a latin néppel soha nem szűnnek hadakozni. 170 Aeneas nem követeket küld, maga kerekedik fel, és nemcsak arra emlékeztet, hogy ők Trójában születtek, hanem rögtön a "latinokra kifent kelevézek"-re171 is. 499. §. 12) [A valószínű választásának esztétikai szükségessége áll fenn akkor is,] amikor egy általánosságokra vonatkozó és az elvont fogalmak területéről származó logikai igazság olyan mélyen rejlik a föld mélyén, hogy a szépen gondolkodó még értelme és esze segítségével sem tudja azt onnan felszínre hozni, vagy legalábbis azoknak a személyeknek, akikhez elsősorban fordulsz, túlságosan mélyre és messzire nyúlónak tűnik, ha éppen nem hamisnak, minthogy nem tartalmaz olyan dolgokat, amelyek történni szoktak és amelyekről már előzetes képzeteik vannak fejükben; adható viszont ugyanezen általánosságokra vonatkozóan egy másik vélemény, amely az előző nézettel egyszerre nem lehet ugyan igaz, de ártalmatlan indoklással és félrevezető szándék és rosszhiszemű csalás nélkül ajánlható (470. §), mert a közfelfogáshoz közelebb áll és erősebb igazságot sugall (440. §). Hiszen igaz ugyan, hogy egy-egy közösség néha meg nem menthető háború és fegyver nélkül, mégis harcban nincs soha üdv. 172 Bár vannak, akik a tétlen semmittevést leszámítva mindentől borzadnak, és teljes szívből meg vannak győződve arról, hogy rájuk nem tartozik semmi, ami kívül esik látkörükön, mégis Nincs oly vész, ami visszatart! gyarlók, már az eget vívjuk. 173

500. §. 13) Éppen az igazságra való törekvés az, ami néha a legnagyobb hazugságot rejti magában, vagyis a legtágabb értelemben vett valótlanságok elgondolására kényszerít és olyan dolgokéra, amelyekről az esztéta sem tudja, vajon logikailag és a legszigorúbb értelemben igazak-e egyáltalán. Tegyük fel, hogy képes pontosan megérteni és elgondolni egy rendkívül elvont, általános és egyetemes igazságot, amely körülbelül húsz ismertetőjeggyel rendelkezik. Tegyük fel azt is, hogy eszébe jut egy kevésbé meghatározott, kevésbé általános, kevésbé elvont gondolat is, amely a szépség teljes változatlanul hagyása mellett helyettesítheti az előzőt. Legyen ez utóbbinak negyven különféle ismertetőjegye. Ebből tízzel kapcsolatban legyenek kétségei, hogy vajon minden szempontból igazak-e, vagy teljes egyértelműséggel lássa, hogy a tisztább ész vizsgálatát nem állnák ki, jóllehet nem okoznak esztétikai hamisságot (XXVIII. szakasz). A többi harminc remek összhangban van az igazság egyetemes alapelveivel, különösen azért, mert átláthatóak az ésszel analóg gondolkodás számára, ráadásul tíz jeggyel nagyobb bőséget, több méltóságot, fényt stb. adnak a témának, mint az előbbi logikailag igaz és teljesen biztos ismeret. Ha ebben az esetben az elsőt választod, húsz ismertetőjeggyel rendelkezik az igaz. Ha az utóbbit választod, legalább 40 – 10 = 30 ismertetőjeggyel rendelkező igazságot kapsz. Ezért képes épp az igazságra való törekvés arra késztetni, hogy inkább az utóbbi hamisat válaszd az előző igaz helyett (441. §). 501. §. Van egy általános igazság: egy derék ember szeretteinek néha még igazságtalan gyanúival szemben is engedékeny. De nem tűnik-e az ésszel analóg gondolkodás számára mélyebb igazságnak az, amit Liviusnál lehet olvasni: Valerius consul népszerűségét nemcsak gyűlölködés, hanem gyanú, sőt kegyetlen vádaskodás sodorta el. Elhíresztelték, hogy királyságra törekszik, mivel... a Velia-domb tetején házat építtetett magának: "Ott a magasan fekvő, erődített helyen bevehetetlen fellegvár készül."? Erre Valerius gyűlésbe hívta a népet, és egyebek között ezt mondta: "Publius Valerius háza nem áll útjában a szabadságotoknak, polgárok, nem kell félnetek a Veliától; a síkságon építem föl a házamat, sőt inkább a domb lábánál, hogy ti lakjatok meggyanúsított polgártársatok fölött: a Velián azok építkezzenek, akikre a köztársaságot nyugodtabban rábízhatjátok, mint

A nec deus intersit, nisi dignus vindice dignus (Hör. Ars p. 191) sor parafrázisa. Verg. Aen. 8, 55. 171 Verg. Aen. 8, 117. 172 Verg. Aen. 11, 362. 173 Hor. Ódák 1, 3, 37-8. 169 170


HEURISZTIKA

Valeriusra". Nyomban elszállíttatta az építőanyagot a Velia lábához, és a házat a völgy legmélyén építette föl. 174 A vélemények ezek után olyannyira "az ellenkezőjére változtak", hogy ezentúl néppártinak tartották, és innen kapta Publicola ["népbarát"] melléknevét is. És ha helyesen ítéljük bizonyos szempontból mélyebbnek ezt a liviusi igazságot, mint azt az általánosat, akkor gondoljunk arra, hogy a beszédet Livius költötte (496. §). 502. §. 14) Tegyük fel, hogy egy legszigorúbb értelemben vett igazságnak úgy kerül valaki a birtokába – nem ritkán megesik az ilyesmi -, hogy nemcsak a közvélemény, de a tények kiváló ismerői és megítélői is azt gondolják erről az igazságról, hogy hihetetlenül valószerűtlen, de a szépen gondolkodónak se ereje, se alkalma nincs, hogy részletesen igazolja valószínűségét, mert ezzel megfosztaná ezt az igazságot, a gondolatok szépségéhez kívánatos gazdagságtól, méltóságtól, ragyogástól (22. §). Hiszen addig, míg valószínűsége érthetővé nem válna, csupaszon maradna, mert a legkisebb valótlanság sem díszítené. Itt sok olyan esetet fogok egybe, amelyeknél, úgy tűnik, heterokozmikus igazságokra van szükség, amelyek helyettesíthetik a legszigorúbb értelemben vett igazat vagy vegyíthetők vele (444., 475. §). 503. §. Minthogy tehát a szépen gondolkodót ennyiszer kényszeríti annak szükségessége, hogy az úgynevezett igazságtól a valószínűség valamilyen fajtájához forduljon (491-502. §), nem ritkán költővé lesz. Ha a költő írótáblát vesz magához, olyan népet keres, amely sehol sincs, de azért megtalálja, és valószínűvé teszi, ami hazugság. 175

Az esztéta azonban úgy tesz különbséget a metafizikai és az esztétiko-logikai igazság között, mint tárgy és e tárgy felfogása között, mint dolog és e dologról alkotott fogalom között, és az esztétiko-logikai igazságot részben teljesen, részben kevésbé világosnak nevezi. Az előbbit igazságnak mondják, az utóbbit valószínűségnek. A filozófus teljes bizonyosságnak mondja az elsőt, a másodikat a bizonytalan, az elfogadható, a kétséges és a kevésbé elfogadható dolgok esetén megszerezhető igazságnak. Az esztéta így azt tanácsolja, hogy ne csak a teljesen bizonyos dolgokban keressük azt, ami szépen igaz, hanem kutassuk érte át azt is, ami bizonytalan az elfogadható, a kétséges, a kevésbé elfogadható dolgok világában, mindaddig, amíg saját maga nem tűnik el szerelmese szemei elől és alakul át176 végül rút valószerűtlenségbe vagy éppen a valótlan rútságába (XXVIII. szakasz). 504. §. A szépen gondolkodó akkor is követi az 503- §-ban javasolt tanácsot, ha mindenféle szóbeszédek zúgnak fülébe a hamisról, és többnyire a bizonytalanságokon át haladva keresi az egyetlen igazságot, és arra tanítja a népet, hogy ne tudjon hamis hangon szólni, 177

(Horatius itt a csalásra és hazugságra céloz), vagy belső örömmel és könnyen szájára jövő szavakkal fejezi ki háláját a valóság és az élet igazságáért, amikor a Hamisság és Hazugságok erdejének közepén néha teljes fényben felragyogva megjelenik a Szemérem, az Igazság nővére, a megvesztegethetetlen Hűség és a meztelen Igazság.

Liv. 2, 7. Plautus: Pseudolus 40l. 176 Baumgarten Horatius szavaira játszik rá (Ars poetica 3-4). 174 175

populumque falsis dedocet uti vocibus. Hor. Ódák 2, 2, 20-2.


HEURISZTIKA 178

8. XXXIV. szakasz: A feltétlen esztétikai törekvés az igazságra 555. §. Minél sűrűbb az esztétikailag igaz, valószínű, költött és mesés dolgoknak a szépen gondolkodó által bejárható erdeje, annál inkább kell azzal számolnia – ha nem kényére-kedvére akar kószálni hogy hamisságból kelt, vissszatetszést szülő hibáit bárki észreveheti – tehát az efféle tehetségre és lelkületre nézve egyaránt kifinomult személynek fokozott figyelmet kell fordítania az igazságra való törekvésre. Ezzel az elnevezéssel nem csupán azt a tehetséget kívánjuk jelölni, mely alkalmas az esztétiko-logikai igazságok felfogására, hanem azt is, amelyik sok munkával és gyakorlattal hozzá is szokott ehhez, és nem pusztán valamiféle hajlamot értünk alatta, hanem a lélek szilárd eltökéltségét arra, hogy megadja gondolatainak azt a legnagyobb fokú igazságot, amelyet azok az egész szépségének vesztesége nélkül megengednek. Ezt a szellemi beállítottságot nevezzük az igazságra való feltétlen és egyetemes törekvésnek (29., 45. §), minthogy ezt a törekvést általánosan, valamennyi szép gondolat számára szükségesnek tartom (22. §). 556. §. Ugyanezt a feltétlen komolyság fogalmából is lehet bizonyítani (XXIII. szakasz) azoknak, akik tisztában vannak azzal, hogy számos, nem éppen ostoba filozófusnál valamennyi erény alapja az igazság szeretete. Az egyik legfinomabb ízlésű angol filozófus azt állapítja meg, hogy ami szép, az igaz, s még a költészetben is, ahol pedig minden csupa kitalált történet, az igazság a legfontosabb és attól lesz az egész tökéletes, hogy igaz. 179 Az esztétiko-logikai igazság elszántabb híveinek azonban célszerű további lépéseket is megtenniük. A legkisebb igazság a legkisebb metafizikai igazság legkisebb mérvű felfogása. Ebből adódik, hogy 1) minél gazdagabb, 2) minél jelentősebb és tekintélyesebb, 3) minél pontosabb, 4) minél világosabb és tagoltabb, 5) minél biztosabb és megalapozottabb, 6) minél szembetűnőbb a tárgyról kialakítható képzet, 7) és ez a tárgy minél több, 8) jelentősebb és komolyabb, 9) erősebb szabályokba foglalható, 10) és minél inkább össszeillő részeket tartalmaz, annál nagyobb lesz az esztétiko-logikai igazság (437. §, M 184. §).180 557 §. Nem tartom szükségesnek most annak bizonyítását, hogy 1) a legfőbb igazságok egyike sem esztétikologikai, hanem szigorúbb értelemben vett logikai igazság (424. §); 2) egyetlen ilyen igazság sem jut ki az embernek, egyetlen ember értelme sem ismer meg egyetlen dolgot sem legnagyobb logikai igazságában, minthogy aki egyetlen egyet is megismer, az ismeri mindet. Ezért e metafizikai fogyatékosság révén minden, ember által megragadható esztétiko-logikai igazság végtelenül nagy távolságra van a csupán mindentudással megszerezhető végső logikaitól. És minthogy épeszű ember még legtiszteletreméltóbb igazságkeresésében sem juthat el olyan ismeretekig, melyeknek tudása lehetetlen számunkra, ugyanakkor arra sem képes, hogy mindenről lemondjon, miután rájött, hogy nem tud mindent elérni: be kell érnie a tágabban értett végső logikai igazság végtelenül parányi részével, azzal tudniillik, amelyet képes megszerezni (556. §). 558. §. Az 556. §-ban említett 1-6. pontok a tágabban értett logikai igazság formai tökéletességéhez járulnak hozzá, a 7-10. pontok pedig anyagi tökéletességéhez. Ebből adódóan az emberi törekvés az igazságra hol elsősorban a formára irányul, ami persze nem lehetséges az anyagi oldal mellőzésével, hol pedig elsősorban az anyagra irányul, ami szintén nem lehetséges anélkül, hogy a forma ne szenvedne csorbát (557. §). Képzeljük el, hogy valakinek a megismerése nemcsak gazdag, de teljes; nemcsak elég jelentős, hanem tárgyával egyező és azonos; nemcsak igaz, hanem pontos is, amelyben semmiféle hamisság nincs; nemcsak világos, hanem teljesen világos is, amely alkalmas arra, hogy minden egyébtől megkülönböztesse tárgyát, és tagolt is, amelynek minden ismertetőjegye világos, nem ritkán még különböző szinteken is; nemcsak biztos, hanem teljesen biztos is, szigorúan bebizonyítható és olyan, hogy minden kétséget eloszlatóan kizárja ellentétét; jóváhagyásunknak nemcsak kiváltója, hanem kényszerítője is, amely mintegy kierőszakolja helyeslésünket, sőt bizonyos gyönyörűséget és ellenállhatatlan vágyat is kelt benne. 559. §. Mindez idáig rendben van. De milyen az a tárgy, amelyet egy ilyen tökéletes értelemmel rendelkező ember szemlél? Általános fogalom, mely egyedi jelenségekből származik, amelyek mindegyike egyszersmind – a maga jellege szerint – a legszabályosabb részletek határtalan teljességét foglalja magába, s e részletek megfelelnek a jelenség legmarkánsabb alapvonásainak – úgy, ahogyan a végtelen különbözőségek (amilyen pl. a Pudor et Iustitiae soror, incorrupta Fides nudaque Veritas. Hor. Ódák 1, 24, 6-7. "All Beauty is Truth ...In Poetry, which is all Fable, Truth still is the Perfection." A. E. Shaftesbury: Men, Manners, Opinions, Times, Vol. I (London, 1733) 142 (sensus communis 2, 3). 180 A 184. § a négy utolsónak említett lehetőséget sorolja fel, amelyekkel a metafizikai igazság mélyíthető. Mind a négy összefüggésben van az 558. §-ban tárgyalt "anyagi tökéletesség"-gel. A 184. §-ban viszont nem esik szó a logikai és esztétikai igazság szembenállásáról. 178 179


HEURISZTIKA

nagyságok különbsége) számtalan jegye. Valami általános tehát, mely akképpen jön létre az egyedi jelenségekből, hogy azokból a dolgokból, melyekben a részletekig meghatározott metafizikai igazság egyedül fellelhető volna – s melyeknek azért az elgondolható legnagyobb anyagi tökéletesség képzetét kölcsönözhetnénk, már amennyiben egyedi jelenségekként valóban felismerhetők volnának -, mindent absztrahálunk, 1) amiből több van, mint amennyi tökéletes elgondolásához szükséges, 2) ami nagyobb és fontosabb annál, mint amit a tárgyát elérő megismerés előfeltételez, 3) aminek igazságát, vagy valótlanságát egy bizonyos pontos megismerés nem tisztázhatja kellőképpen, nehogy valami valótlanság maradjon a megismerésben, 4) amire nincs szükség a különbségtételhez, valamint azt is, ami ellenáll annak, hogy egy adott szubjektum számára világossá váljék, 5) ami egy adott szubjektum számára még nem teljesen biztos, nem bizonyítható be szigorúan, nem zárja ki kétségtelenül az ellenkezőjét, 6) ami képes arra, hogy az ellenkező irányba fordítson, visszavonassa jóváhagyásunkat, sőt még rosszallásunkat is előidézze. 560. §. Így jönnek létre a módszeres gondolkodás és az emberi tudományok tárgyai, az általános fogalmak (559. §), és velük együtt megszületik az alapos műveltségűekben a szorosabb értelemben is vett logikai igazság, amely mindenképp tökéletes, gyakran pedig szép is. Kérdés viszont, hogy megegyezik-e a metafizikai igazság egy ilyen általános fogalommal, ahogy megegyezik az ebben az általánosban foglalt egyedinek a fogalmával? Én a magam részéről úgy vélem, a filozófusok már nagyon is tisztában lehetnek azzal, hogy mindaz, ami a különleges formai tökéletességben rejlik, az a logikai megismerés és igazság anyagi tökéletességének hatalmas és jelentős veszteségével volt megvásárolható. Hiszen mi az elvonatkoztatás, ha nem veszteség? 181 Ugyanígy, egy szabálytalan alakú márványtömbből csakis legalább olyan anyagi veszteséggel készíthetsz márványgömböt, mely a szabályos gömbforma magasabb árának felel meg. 561. §. Most már tételezzük fel, hogy az esztétiko-logikai igazságra való törekvés különösen az anyagi tökéletességre irányul (558. §) és ezért a lehető legmeghatározottabb metafizikai igazságot próbálja megragadni. Ezért nem igyekszünk elvonatkoztatás útján szántszándékkal leválasztani a kerek egészhez szükségtelen függeléket, jóllehet az emberi képességeket meghaladja valamennyi meghatározottság kimerítő részletességű megjelölése; ezért nem veszünk el szándékosan abból, ami értelmünk befogadó képességét felülmúlja – bár az emberi elme ennek ellenére nem képes arra, hogy a meghatározott, és a majdnem, vagy teljesen valóságos dolgok súlyát minden esetben megmérje és jelentőségét megállapítsa. Nem határoztuk el, hogy eleve mindentől megszabadulunk, ami valamely módon a hamis látszatát magára tudja ölteni, jóllehet egy ilyen, a maga nemében szinte egyedülálló tárgy számtalan aspektusán nem mindenütt vilaglik át az igazság. Nem szándékunk elhagyni és egyenesen önkéntes sötétségbe száműzni mindazt, amiben valamilyen szempontból nincs meg a kellő világosság, noha sem az erőnk, sem a hely, sem az idő nem engedi meg, hogy a tárgy egyes vonatkozásait ebbe a fénybe állítsuk. Nem célunk, hogy ami csak egy kicsit is bizonytalan, azt azonnal kihagyjuk, ugyanakkor nem tudjuk mindazt átgondolva kellő szigorral bebizonyítani, ami a tökéletesen definiált igazság tárgyát megilletné. Nem szándékozunk sok olyan dologtól sem megszabadulni, ami tetszik vagy amit kedvelünk, még ha nincs is meg az erőnk ahhoz, hogy mindent úgy adjunk elő, hogy aki végiggondolja, az biztos és megfontolt döntések alapján tudjon határozottan állást foglalni mellette vagy ellene. 562. §. íme így néz ki az esztétiko-logikai igazság két részből álló teljessége (556. §). Láthatod az elkerülhetetlen megszorításokat, melyekkel akkor kell számolni, ha a kettőt akárcsak nagyjából is szeretnéd elérni (560., 561. S). A igazság eltökéltebb barátainak értelme és tisztább esze oly módon keresi – precíz tudományos módszerrel – az 560. §-ban bemutatott formális tökélyt, hogy az essze analóg gondolkodásra és a különböző fokú érzéki megismerésre hagyja a feladatot, hogy a tudományok formális tökéletességét elért, elvont általános fogalmakat – erejükhöz mérten – az anyagi tökéletesség igazságával egészítsék ki, tegyék teljessé. 563. §. Az igazság azon nem kevésbé elszánt barátja számára azonban, aki az igazságot az ésszel analóg gondolkodás segítségével keresi, már nem áll rendelkezésére alacsonyabb érzéki megismerő képesség, amelyiknek átadhatná azt, amit maga elhagyott és mellőzött, az igazság anyagi teljessége érdekében azonban nem is meri teljesen figyelmen kívül hagyni az olyan dolgokat, amelyek a legmeghatározottabb metafizikai igazságnak sok elemét tartalmazzák. Ő tehát még inkább rá van szorulva arra, hogy az esztétikai igazság kutatásakor néha felmentést kapjon a végső formális teljesség követelményei alól, nehogy túl nagy kár érje ugyanezen igazság anyagi teljességét (558. §). 564. §. Az esztétikai horizontot kitöltő végtelen és kifogyhatatlan káoszt, s (ős)anyagot (129. §) a legáltalánosabb, a legelvontabb ismeretek jelentik, valamint azok, amelyek az 559. §-ban leírt módszerrel az

Baumgarten határozottan mást ért "elvonatkoztatás" (abstrahere) alatt, mint elődje, Chr. Wolff. Míg Wolff elvonta, elválasztotta, elkülönítette egy dolog ismertetőjegyeit az illető dologtól, Baumgarten elvonatkoztatott, eltekintett tőlük, figyelmen kívül hagyta őket (A. Baeumler: Das Irrationalitätsproblem in der Ästhetik des 18. Jahrhunderts bis zur Kritik der Urteilskraft, Halle, 1923, Repr. 1967, 199. o.). Kant egyértelműen Baumgarten szóhasználtatát tartotta helyesnek Logikjában (6. §, 2. megjegyzés). 181


HEURISZTIKA

igazság formai teljessége szerint az emberek számára hozzáférhetők közül a tökéletességig vihetők, részint ha teljesen a logikai horizonton belül maradnak, részint ha ugyaninnen kivonják őket és ismét felruházzák bizonyos fokig több olyan világosan meghatározott megkülönböztető vonással, amelytől korábban elvonatkoztatott az ész, de leginkább az olyan egyedi, egyéni és legrészletesebben meghatározott ismeretek, amelyek az esztétikologikai igazság legnagyobb anyagi teljességét mutatják. Az esztéta úgy faragja ki ezekből az esztétikai igazságot – ha nem is teljességgel tökéletes, de azért szép formájúra (558., 14. §) -, hogy a kidolgozás során a lehető legkevesebb vesszen el az anyagilag tökéletes igazságból és a lehető legkevesebb dörzsölődjék le a finomra csiszolásnál (563. §). 565. §. Aki tehát a szépségre törekedve akar gondolkodni, annak vagy közelebbről meghatározott anyagot kell választania magának, olyan dolgot, amely az alsóbb nemfogalmakhoz vagy egyenesen a fajfogalmakhoz tartozik, vagy ha úgy gondolja, hogy feljebb lép a magasabb nemekhez, sok olyan vonással és jellegzetességgel kell felruháznia ezeket, amelyektől a tisztább tudomány eltekint, vagy pedig olyan egyedi témákat kell választania, amelyekben az igazság anyagi tökéletessége uralkodik. Ruházza fel ezeket regeteg egyedi vonással. Vesse el azokat, amelyeket nem tűr a szép forma. Csak azok maradjanak meg, amelyek közül egyet sem nélkülözhet a rövidre fogott, de elegánsan lekerekített egész, az önmagában is és máshoz viszonyítva is megnyerő méltóság, magának az igazságnak az anyagi tökéletessége, a kifinomult elevenség és az elmélkedéshez szükséges szellemi ragyogás, a belső meggyőző erő - különösen az életerő és a mások gyönyörködtetésére és érzelmi befolyásolására való képesség. Ebben a meglehetősen sok ismertetőjegyben a gondolkodónak nem kell teljes fényben felmutatnia a metafizikai igazságot, jóllehet semmilyen bántó hamisság nincs bennük. Ezzel, azt hiszem, most már sikerült valamilyen általános szabályba foglalnom azokat az esztétikai követelményeket, amelyek néhány sajátos esetét a 491. §-ban soroltam fel: az igazság tökéletes megismerésére vonatkozó szabályok összeütközése esetén az igazság lehető legtökéletesebb formája alól kell felmentést kérni az anyagi igazság minél nagyobb tökéletessége érdekében, amelynek a valószínűség minél tetszetősebb formájában kell megnyilvánulnia (483. §).

9. XXXV. szakasz: A tárgyához igazodó törekvés az igazságra 566. §. Az igazságra való feltétlen, ugyanakkor esztétikai törekvés (565. §) az igazság három fajtájának és különösen az anyagi teljesség fokozatainak megfelelően (hiszen ezekre irányul) jelenik meg, tárgyához igazodva (comparativum). Anyagát 1) általános nemfogalmak, 2) világunk aktuális valósága, valamint 3) heterokozmikus, vagyis más világba tartozó dolgok képezik. A gondolkodásnak azt a fajtáját, amelyik általános nemfogalmakat fejez ki szép formában, esztétiko-dogmatikusnak nevezzük; a világunk tényeit vonzó alakban lefestő fajtáját esztétiko-historikusnak (a jövőben bekövetkező, legszorosabban igaz esetek száma ugyanis kicsi). A más világba tartozó dolgokat művészien ábrázoló fajtáját pedig – újszerű szünekdokhéval élve – költői gondolkodásmódnak nevezzük, még akkor is, ha nem költeményekben fejeződik ki. 567. §. Minthogy az esztétiko-dogmatikus gondolkodásmód 1. a tárgyak tudományágak szerinti rendszerezesének megfelelően létrejött "teológiai", "filozófiai" stb. elnevezésekben osztozik a tudományos és a tudományos előadói gondolkodásmóddal, 2. magasabbra emelkedve, gyakran a logikai és esztétikai látókör számára közös dolgokat szemlél, 3. legfőbb pontjait és gondolatmenete legfontosabb mozzanatait – igen helyesen – részletekbe menő különbségtételek segítségével fejti ki a szép iránt fogékony értelem számára, mindezért tehát igen gyakran összekeverik a tudományos és a formálisan filozófiai gondolkodásmóddal, sokszor pedig nem is teljesen indokolatlanul kombinálják vele, ám mindig különbözik azoktól, lévén valóban más, mind a tudományokban, mind a művészetekben rejlő egyes előnyökre nézve (566. §). 568. §. A kétféle dogmatikus gondolkodásmód, a logikai és esztétikai összekeveréséből adódóan kettős előítélet vált uralkodóvá. 1) Részben azoké, akik valamilyen általános megismerés legalapvetőbb elveinek az értelem és az ész szigorát kielégítő elméletéről szólva is – amikor ezt az elméletet a lehető legpontosabban, legegyértelműbben és legszilárdabban kellene kidolgozniuk – megmaradnak egy oldottabb, még ha nem is teljesen könnyed előadásmódnál, amely valószínű, nagyjából világos, az igazságban épphogy csak egy kicsit biztos, arra törekszik, hogy tessen a fülnek és a szemnek és látszólag szerezze meg az ész helyeslését, az ésszel analóg gondolkodásét pedig ténylegesen is. 2) Részben pedig azoké, akik azt tervezik, hogy valamilyen tant tudományokban járatlan emberek felfogása vagy teljesen laikus gondolkodása számára mutassanak be, ráadásul élőszóval, azzal persze már nem bajlódva, hogy minél rövidebb meghatározásokkal, minél pontosabban 39 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

HEURISZTIKA

megfogalmazott axiómákkal, minél egyértelműbb fogalommagyarázatokkal és teljesen megalapozott bizonyításokkal is ellássák (567. §). 569. §. A logiko-dogmatikus és az esztétiko-dogmatikus gondolkodásmód – az elnevezéseknek megfelelően – nemcsak formájában különbözik egymástól, hanem anyagában is, amelynek tekintetében pedig első pillantásra úgy tűnt, hogy a lehető legnagyobb mértékben megegyeznek. Ahogy az előbbi leginkább tárgya alapelveit keresi, úgy az utóbbi a tárgyából levezethetőt és következőt. Míg az előbbi leginkább az általános fogalmakat kutatja, amelyek alá tárgya tartozik, addig az utóbbi leginkább az ugyanezen tárgy alá tartozó alacsonyabb fogalmakra figyel. Még ha anyagaik a tudományág egészéről kapták is nevüket, bármelyik tudományágban vannak elemek, amelyek sorrend szerint elsők, és vannak, amelyek az átfogó metódus szerint utolsók. Az elsőkkel leginkább a logikai gondolkodásmód foglalkozik, az utolsókkal az esztétikai, úgyszólván keresztülkasul valamennyi tudományágban, úgyhogy bármelyik esetében nagyjából meg lehet mondani, hol ér véget a logikai és hol kezdődik az esztétikai gondolkodásmód (566. §). 570. §. Akik mélyére látnak a dolgoknak, helyesen veszik észre, hogy a dolgok azon nemei, amelyekre a mindezidáig kifejlődött szigorúan vett tudományok vonatkoznak, valamint az egyes dolgok között ott húzódik az alsóbb nemek és fajok hatalmas közbeeső területe. Erre a vidékre ritkán merészkednek le a bizonyítás hívei, és ritkán merészkednek föl sikerrel a tapasztalat és megfigyelés hívei. Elsősorban ez az a tér, ahol az esztétikodogmatikus gondolkodásmód szabadon mozoghat. Innen veheti a legjobb témát, ha pedig emelkedettebbet választott, akkor ide vonhatja le a nagyobb anyagi igazság (440. §), más szóval a művészi valószínűség (565. §) körébe, mégha éppen ezáltal a logikusok tudományos mércéje szerint formálisan valamivel pontatlanabb lesz is. 571. §. Az igazságra való, tárgyához igazodó törekvés az esztétiko-dogmatikus gondolkodásmód esetében (566. §) 1. kitartóan keresi a szorosabban vett logikai igazságot is magával az anyaggal kapcsolatban, ha az esztétikologikai látókörön belül helyezkedik el, vagy annak nem- és magasabb fogalmaival kapcsolatban, még ha nem is azért, hogy tudományos előadás formájában fejezze ki, de hogy vezetőre leljen benne a valószínűség egyértelmű elgondolásához az általános nemfogalmakban és a fogalmak kiválasztásánál (429., 424. §), 2. azoktól a fogalmaktól pedig, amelyekben az értelem és ész képtelenség számba menő ellentmondást vagy igazi képtelenséget fedezett föl, annál körültekintőbben fog óvakodni, minél valószínűbb, hogy az efféle esztétiko-dogmatikus gondolatok nézői stb. között olyanok is lesznek, akik az összeillés rejtett hiányát maguk is a legpontosabban képesek észrevenni és néző-, olvasótársaiknak stb. esztétikai értelemben félre nem érthetően jelezni (431-435. §). 572. §. Az esztétiko-dogmatikus gondolkodásmód esetében az igazságra való törekvés 3. elsődlegesen arra irányul, hogy tárgyának alapelvekkel és fontosabb következményekkel való összefüggését minél élénkebb vonásokkal minél valószínűbbre fesse (az előbbit rövidebbre fogva, az utóbbit bővebbre eresztve), hogy az még az ellentétes állásponton lévők nemtetszését is legyőzhesse (437. §). 4. Ha pedig az igazságra való törekvés valamelyest még mélyebbre jutna annál, mint amit az ész közvetlenül bevilágíthatna, minden követ megmozgat, hogy a teljes bizonyosságú megismerés érdekében mégiscsak mozgósítsa segéderőit, melyek elválaszthatatlanul kapcsolódnak a megismeréshez (439. §). 573. §. Az esztétiko-dogmatikus gondolkodásnál az igazságra való törekvés 5. a legszívesebben azokat a dolgokat bocsátja hallgatósága elé, amelyekről a gondolkodó is biztosan tudja, hogy logikailag igazak (571. §), ezért az alsóbb és felsőbb megismerési képességek közötti összhang alapján esztétikailag igaznak kell lennie; ha erre nincs mód, akkor ugyanezen összhang alapján a számára logikailag elfogadhatóbbat fogja előnyben részesíteni a logikailag kevésbé elfogadhatóval szemben (485. §). Azután vagy úgy ítéli majd meg, hogy legfontosabb közönsége szemében is valószínű lesz, és ezirányú gondjaitól megszabadulva, ebben marad, vagy gyanú támad benne, hogy kevés valószínűséget fognak találni benne. Az utóbbi esetben vagy lesz alkalma arra, hogy szépen érvelő argumentumainak valószínűséget adjon, és hajszálnyira sem tágít attól, amit igaznak gondol, inkább azon fáradozik, hogy közönségét megnyerje a maga véleményének, mintsem hogy velük együtt ellenkező nézeteket valljon, vagy pedig nem engedi meg a hely és az idő, hogy valószínűvé tegye a számára elfogadható, ám nézői számára kétségtelenül nagyon kevéssé elfogadható mozzanatokat. 574. §. Tegyük fel azt az esetet, hogy az esztétikus egy olyan alapelvre bukkan, mely számára elfogadhatónak tűnik ugyan, de nagyon jól tudja, hogy ez az alapelv hallgatói számára nem valószínű, és nem is képes azt 40 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

HEURISZTIKA

valószínűvé tenni számukra (573. §). Így ő az igazság barátjaként sem ezt az alapelvet, sem ennek hallgatói számára valószínűnek tűnő ellentétét nem fogja kidolgozni, feltéve persze, hogy eltekinthet mindkettőtől. Ám ha az esztétikai szükségszerűség a két alapelv valamelyikének kidolgozására kényszeríti, akkor nagyon komolyan megfontolja, vajon az, amit kiváltképpen figyelembe veendő közönsége valószínűnek tart, közönséges, ám teljesen ártalmatlan hiba-e, vagy pedig veszélyesebb természetű, amelynek hirdetőjét, még ha csak közvetve is, de méltán érheti a morális hamisság vádja (470., 467. §). Az első esetben úgy viszonyul közönsége véleményéhez, ahogy a filozófusok és matematikusok a maguk heurisztikus jellegű fikcióihoz, míg a második esetben arra törekszik, inkább gondolják róla, hogy a szó legtágabb értelmében hamisan gondolkodik (471. §), semmint hogy lelkiismerete vagy jóhíre a morális hamisság eljövendő szégyenének essen áldozatul (464. §). 575 §. Az esztétiko-dogmatikus gondolkodás esetében aki az igazságra törekszik, az 6. nemcsak a megvilágítás kedvéért, hanem az 572. és 569. §-ban felsorolt okok miatt is sokszor fordul tárgyára vonatkozó példákhoz (526. §). Közülük az egyeseket részesíti előnyben az általánosakkal szemben, a képzeteket a fogalmakkal szemben, a legszorosabban vett igazat a heterokozmikussal és meseszerűvel szemben (472. §), vagy ha olykor ezekre utalja az esztétikai szükségszerűség, akkor nem leplezi, hogy mesékről (565. §) vagy esztétikai jellegű, heurisztikus fikciókról (574. §) van szó. 576. §. Az esztétiko-dogmatikus gondolkodásmód elsődleges tárgya vagy olyan, hogy közelebbről megadja, mit kell tenni és mit kell kerülni, vagy nem. Utóbbi az elméleti, előbbi a gyakorlati fajtája. A gyakorlatinak megint vagy valamit ajánló témája van, azaz parainetikus vagy pedig lebeszélő, azaz elenktikus. Ha tehát Cicero retorikai és filozófiai írásait vesszük az esztétiko-dogmatikus gondolkodásmód példáinak, elsősorban A kötelességek tartozik a gyakorlatiba. Lucretius az esztétiko-teoretikus gondolkodásmód példája. A szatírák a lebeszélőé. Iuvenalis szatírái nem annyira teljesen kitalált példákat állítanak elénk, mint inkább azt akarják kipróbálni, mi engedhető meg azokkal szemben, akiknek hamvait a Via Flaminia és Via Latina menti temetők fedik. 182

577. §. Aki az igazságra törekszik az esztétiko-dogmatikus gondolkodásmód bármely típusában (576. §), 7. még ha a legteljesebb bizonyossággal megismerhető dolgokkal foglalkozik is, akkor sem lép túl a valószínűségnek egy bizonyos fajtáján, amelyet tanítónak, azaz dogmatikusnak fogunk nevezni, s amelynek köszönhetően egy tan, ha nem válik is teljesen bizonyossá, de azért sem az értelem, sem az ész, sem az ésszel analóg gondolkodás nem érzékelheti – amennyire ezek a képességek az elsősorban megcélzott személyekben feltételezhetők (483. §) -, hogy bármiféle hamisság volna benne; hogy belső ellentét vagy ellentmondás volna közte és a teljesen bizonyos vagy legalábbis ennél a tanításnál biztosabb állítások között; hogy egyrészt nem kapcsolódna az alapelvekhez, amelyekből levezethetőnek kellene lennie, másrészt nem kapcsolódnának hozzá az elvben belőle származtatható következmények, és az összefüggéseknek ez a hiánya alapvető volna stb. 578. §. Mert ha nincsenek kidolgozva a meghatározások a logika szigorú szabályai szerint; ha ezeket művészi módon szép leírásokban oldják fel; ha az általános tételeket az alapul szolgáló intuitív ítéleteknek - a hiányos következtetések mintájára történő – elhagyása után mint tapasztalati tényt közlik, és nemcsak az axiómák és a másodlagos követelmények keverednek az elsődlegesekkel, hanem sok elméleti következtetést és problémát is bizonyíthatatlan kiindulópontnak tekintenek; ha logikailag megengedhetetlen ugrásokkal igyekeznek bizonyítani helyességüket, amelyről nem győződhet meg senki sem teljes bizonyossággal, még ha szép külsővel leplezik is ezt, néha meg választékos szónoki fogásokkal, amikor magyarázatok készítésénél szabadjára engedik magukat és hatalmas mennyiségű papírt írnak tele – születhet-e egyéb az ilyen gondolatokból (még ha a lehető legteljesebben bizonyos témájuk van is) mint dogmatikai valószínűség? (577. §) 579. §. Ha volna rá elegendő hely, a filozófia története alapján bővebben is bemutathatnám, hogy ennek a dogmatikus gondolkodásmódnak a szigorúan logikai és értelmi gondolkodásmóddal (568. §) való összekeverése

quid concedatur in illos, quorum Flaminia tegitur cinis atque Latina. Iuv. Szat. 1, 171-2.


HEURISZTIKA

a forrása annak, hogy 1) a filozófusokat és szinte valamennyi művelt embert szilárd megbízhatóság és bizonyosság tekintetében annyi századon át felülmúlták a matematikusok, akik mindig úgy tartották helyesnek, hogy az értelemhez és különösen az észhez fordulnak, amikor kifejtették gondolataikat a szakmabelieknek, és ezt nemcsak ígérték, hanem tették is, 2) hogy annak a Platónnak a tanítványai, aki maga is mindig összekötötte, hogy azt ne mondjam, összekeverte ezt a két gondolkodásmódot, olyan nagyfokú bizonytalanságba estek – az arisztoteliánusok kivételével, akiknek mestere az előádásai alapján készült írásaiban mutatja meg, mekkora különbség van a logikailag igaz és az esztétikailag valószínű filozofálás között, 3) hogy örök vita alakult ki a dogmatikusok és szkeptikusok, valamint a hol ezekhez, hol azokhoz csatlakozók között (9. §). 580. §. Az igazságra való feltétlen esztétikai törekvés (XXXIV. szakasz), amely az anyagi tökéletességet is tárgyához igazodva igyekszik a legteljesebben megragadni, az esztétiko-historikus gondolkodásmódban (466. §) a legerősebb. Ennek 1) legközönségesebb fajtája a tényeket, a múlt egyes eseményeit írja le, 2) azután kifejezi – s ezt ne feledjük – az esztéta pillanatnyi lelkiállapotát 3) illetve – ha nem is túl gyakran, ám sűrűbben, mint vélik – megjövendöli a jövő eseményeit. Ha a középsőt empirikusnak mondanád, a harmadikat pedig mantikus, azaz jósló gondolkodásmódnak, akkor az esztétiko-historikus gondolkodásmód vagy szorosabban vett historikus vagy empirikus vagy mantikus. 581. §. Az elsőnek említett szép gondolkodásmód - amelyről lásd az 580. §-t – példáiként vehetjük azokat a híres szerzőket, akik a régi római nép sikereit vagy balsorsát örökítették meg 183, a másodikra az a rengeteg levél lehet a példa, amelyet Cicero és Plinius írtak a levélírás idején éppen lejátszódó ügyeikről, továbbá a szerelemben és fájdalomban írott, a szerelemről és szomorúságról szóló költemények: Én, szerencsétlen, hiába pazarlom semmit sem érő szavaimat, ahogy szólásra nyitom, épp a számba ömlenek a súlyos hullámok. 184

... Most már látom, meg kell halnunk; hiú remény a megmenekülés; még beszélek, de már ellepi arcomat a hullám. 185

... Jaj, milyen hirtelen fénnyel villantak a felhők! Mekkora dörgés hallatszott az ég tetejéből! 186

582. §. Nem tartanám szerencsésnek, ha az esztétiko-mantikus gondolkodásmódot kizárólag az igazi vagy fiktív jóslatokban keresnénk, mint amilyen például Vergilius 4. eclogája, helyesebb, ha úgy vesszük, hogy más tevékenységekkel keveredik, valahányszor figyelmünk a jelen, az elmúlt vagy a teljesen általános dolgokból kiindulva a jövőbe tekint, de ez az előretekintés még a szokatlan jóslatadások színjét sem éri el: ... egykor öröm lesz tán gondolni ezekre. Kedveseim! hisz e bajt ismerjük már mi eléggé, ... – lesz isten majd, aki megszán. 187

Bárhova visz majd minket atyánknál gondosabb sorsunk, 183

Tac. Évk. 1, 1.

Verba miser frustra nil proficientia perdo, ipsa graves spargunt ora loquentis aquae. Ov. Keservek 1, 2, 13-4. Scilicet, occidimus nec spes nisi vana salutis, dumque loquor, vultus obruit unda meos. Ov. Keservek 1, 2, 33-4. Hei mihi quam celeri micuerunt nubila flamma! Quantus ab aetherio personat axe fragor! Ov. Keservek 1, 2, 45-6. 187 Verg. Aen. 1, 203 és 199.


HEURISZTIKA

oda fogunk menni, ó, társaim és kísérőim, 188

Óh, ti nagyobb s keserűbb bajokat tűrt férfi-barátim, ím hát űzzük borral a gondot! Holnap a nagy víz újra tovább visz. 189

583. §. A szép gondolkodás szigorúbb értelemben vett historikus fajtája, valamint az esztétika területére tartozó empirikus és mantikus gondolkodásmód különbözik 1) a történetíró szigorúbban logikai és kritikus gondosságától, legalábbis ami az előzetes feladatait illeti, ahogyan emlékezetére, értelmi ítélőképességére és eszére sűrűn támaszkodva választja ki a hagyományok, szóbeszédek, mondák, gyalázkodások, kitalációk, mítoszok stb. hatalmas kavalkádjából a neki szükséges anyagot, mielőtt az általa elfogadottakat egy lebilincselő elbeszélés tetszetős szövetévé szőné; 2) a teljes joggal filozófusok közé sorolt tapasztalati megfigyelők gondosságától, amellyel az érzékelt dolgot intuitív ítéletek és a szó szigorúbb értelmében vett tapasztalati próbák révén úgy állítják az értelem elé, hogy mindent megtesznek a figyelmetlenségből fakadó hibák és a hiányos következtetésekből eredően jelentősebb súlyú előítéletek elhárítására; 3) a logikus és ésszerű előrelátástól, amellyel a politikus méri föl, akárcsak valami őrtoronyból, pl. államának jövőbeli állapotát. 584. §. Aki erre az igazságra törekszik esztétiko-historikus gondolataiban, minthogy ezt alapvetően az alacsonyabb lelki képességek működtetésével érheti el (583. §), nemcsak tágabban vett fikciókra (505. §) szorul rá, hanem az általa teljes bizonyossággal legszorosabban igaznak megismert dolgok közé még a legrövidebbre fogott gondolatai során is bele kell szőnie hol kevéssé bizonyos általánosságokat, hol meg egyes olyan dolgokat, melyeket illetően nincs teljesen meggyőződve arról, hogy valóban lehetségesek ezen a világon (507. §). Ezért az igazságra való törekvés e fajtája nem fog túlemelkedni a valószínűségen (483. §), sőt annak valamelyes megközelítésére sem fordít igyekezetet, ám ahogy az elszórt általánosságokban a dogmatikus (577. §), úgy az egyes képzetekben a tulajdonképpeni valószínűséget (530. §), ragadja meg, amely nem zárja ugyan ki a szorosabban vett történeti fikciókat (509. §), de azért ezekben is tartózkodik mindentől, amit jogosan érhet a morális hamisság, a könnyelmű részrehajlás és hiszékenység vádja, amint nem zárja ki a költői fikciót, az utópiát és az evilágon kívüli legjobb világokat sem, valahányszor a történeti hitelességhez köti magát gondolataiban (566. §).

10. XXXVI. szakasz: Az igazságra irányuló költői törekvés 585. §. Az igazságra való feltétlen esztétikai törekvés (XXXIV. szakasz) másutt már jelzett okokból kifolyólag közelíthet a költői gondolkodásmódhoz (566. §), éspedig akkor, 1. amiikor a történetírás nem ad elég adatot a teljes szépség megalkotásához, és ilyenkor egy becsületes ember inkább szeret szebb gazdagságot kigondolva nyíltan hazudni, mint ügyesen meghamisítani a történeti hitelességet, 2. amikor több méltósággal és nagyszerűséggel kecsegtetnek a heterokozmikus költött példák, mint a történetiek, amelyekkel mindig megesik valami emberi, amit gyakran még a legszorosabban vett valószínűség (584. §) sem enged elnyomni, 3. amikor több erkölcsi igazság, a jellemek, a hely és idő nagyobb egysége, valamint észrevehetőbb és – hogy úgy mondjam – szorosabbra vont kapcsolatok remélhetők a heterokozmikus dolgoktól, mint az evilágiaktól, amelyek felsőbb okokból szétszórtabbak vagy az emberi gyengeség miatt változékonyabbak, 4. amikor a nézők előzetes várakozásai alapján arra lehet számítani, hogy egy heterokozmikus esemény ismertebb lesz, mint egy evilági, amely számukra alig ismert helyen megy végbe – hiszen sok olyan ember

Quo nos cumque feret melior fortuna parente, ibimus. O socii comitesque. Hor. Ódák 1, 7, 25-6. 189 Hor. Ódák 1, 7, 30-2.


HEURISZTIKA

van, aki teljesen otthonosan érzi magát a milétoszi történetek190 vagy az aiszóposzi mesék világában, de idegen a történelemben -, 5. amikor a kitalált dolgokkal szemben könnyebb a bizalmat megszerezni, mint a legszorosabban igazakkal szemben (s hogy ez nem is olyan ritkán remélhető, ezt tanúsíthatják azok, akik tudják, hányszor és hány ember kényszerült már azt mondani: "ezt nem gondoltam volna!"), 6. amikor előre látható, hogy a legszorosabban vett igazság minden egyebet tartalmazni fog az életnek azon szeletén kívül, amelyre leginkább összpontosul a figyelem (561. §). 586. §. Ha az igazságra való feltétlen törekvés heterokozmikus dolgok kitalálására ösztönözte a szépen gondolkodót (585. §), akkor annak igyekezete már a költői valószínűségre irányul (530. §), amely oly távol áll attól, hogy azonos legyen a történeti és legszorosabban vett valószínűséggel, hogy ha a kettő közül valamelyikbe, vagyis a dogmatikus (577. §) vagy a szorosabban vett valószínűségbe kellene besorolni, a költők είϰός-át (valószínűségét) inkább a dogmatikusba sorolnám - Arisztotelésszel összhangban, aki azt írja elő, hogy a költő dolga nem az, hogy a megtörtént dolgokat mondja, hanem hogy olyan dolgokat, amilyenek megtörténhetnek, ... ezért magasabbrendű és a filozófiához közelebb álló a költészet, mint a történetírás, mert a költészet inkább az általánosat, a történetírás meg az egyedit mondja. Az általános az, hogy milyen személyekhez értelemszerűleg milyen dolgok mondása vagy cselekvése illik a valószínűség vagy a szükségszerűség szerint, ... az egyedi pedig az, hogy Alkibiadész mit tett vagy mi történt vele. 191 587. §. Ezért tévednek egyes, kevésbé képzett kritikusok, akik a költői valószínűséget a történetírás törvényei szerint ítélik meg, amikor rögtön hibáztatják a költőt, vagyis esetünkben azt, aki heterokozmikus dolgokat talál ki, mondván, hogy a valószínűség ellen vét, ha például azt találja ki, hogy valaki akkor és ott halt meg, amikor és ahol történeti ismereteink szerint valószínűleg vagy egészen bizonyosan élt még, és a vádlottnak egyetlen mentségét sem hallgatják meg. Tévednek azok a szerzők, akik egy valóban új világot teremtenének, méghozzá nem mindennapi anyagból, mégis ragaszkodnak a pusztán történeti fikcióhoz és úgy vélik, akkor teszik a legjobban, ha sikerül úgy rászedniük egy derék embert, hogy az semmi csalást sem érez a gondolatokban, hanem a legszorosabb igazságnak és talán még aranynál is becsesebb addig kiadatlan írásnak hiszi mindazt, amit azok kitaláltak. Az ilyen mesterkedésben szerintem közvetve még az esztétikai hamisságból is van valami (464. §). 588. §. A költői valószínűséget kiváltképpen nem szabad annak az alaptételezésnek sem logikai és tudományos, sem történeti és legszorosabban vett elfogadhatóságától függővé tenni, melynek alapján a szépre irányuló középső megismerésnek a költő által kitalált tárgyai ebben a világban is létrejöhettek volna, és amely az új világnak mintegy alapját és talapzatát képezi (511. §). És rendesen az univerzum első okainak, alapelemeinek és alapszövetének tüzetesebb vizsgálata sem a már kialakult jelenségekhez tapadó ésszel analóg gondolkodás feladata. Ám ha az előbbivel nagyjából arányban álló kitalált világból csupa olyan dolgok tárulnak a szeme elé (516. §), amelyekről a költők világának régi ismerőjeként már bizonyos előzetes fogalmakkal bír (573. §), akkor felvesz valamiféle alapfeltevést, amelyen mint kipróbált hídon könnyedén az új világokba ugrik és nem fél a használt deszkákból összeeszkábált hidacska lábaitól, hogy hanyatt esik rajta és belepottyan a süppedős mocsárba. 192

589. §. Mivel a költői gondolkodásmód (580. §) nem más, mint tetszetős, vagy legalábbis nem választékosság nélküli kivétel (585., 25. §), így minden valószínűsége annak teljesülésétől függ, hogy az eltérés az ésszel analóg gondolkodás számára az egész szépségét legkevésbé zavarónak tűnjék, vagy legalábbis ne tűnjék azzal ellentétesnek, nehogy úgy érezhesse valaki, hogy jogosan lehetne esztétikailag indokolatlannak mondani a fikciót (491-503., §). Az elsőt pozitív költői valószínűségnek lehetne nevezni, a másodikat negatívnak.

Az elnevezés a Kr. e. 1. századi Ariszteidész Milétoszi történtek című prózai művére utal, amely szerelmi tárgyú elbeszélések gyűjteménye volt. A munkát latinra is lefordították, és a leghíresebb regényíró, Apuleius ezzel a műfaji elnevezéssel jelölte a maga alkotását. 191 Arisztotelész: Poétika 1451a-51b (kihagyásokkal). 190

salire paratum babes, sed vereris... crura ponticuli axuleis stantis in redivivis, ne supinus eat cavaque in palude recumbat. Cat. 17, 2-4 (kisebb változtatásokkal).


HEURISZTIKA

590. §. A költői gondolkodás valószínűségének megítélésével kapcsolatos első kérdés tehát az lesz, hogy vajon esztétikailag teljesen indokolt volt-e annak alkalmazása, vagy pedig még egy rendesen képzett ésszel analóg gondolkodás is ellenkezőleg gondolná. Így helyesen veti Quintilianus a görög történetírók szemére a költői szabadságot193 minden olyan esetben, amikor azok költők módjára különböző mértékben valószínű elemeket kevernek műveikbe, minthogy ezeknek történeti beszámolókban sehol nincs helyük (584. §). Ez a – hogy úgy mondjam - külsődleges valószínűség, amely összefügg a szerző életkörülményeivel, művének és annak az egésznek az értékeivel, amelybe költői módon bele kell keverni a valószínűt, és különösen azon nézők beállítottságával, akiknek tetszését az író meg szeretné nyerni, feltételezésünk szerint annak a szigorúbb gondolkodásmódnak meghatározásából vezethető le hipotetikusan, amelyet a szerző alapkövetelményként választott egyszer magának. 591. §. Az eposzköltészethez istenekkel és héroszokkal kapcsolatos mítoszok illenek, a költött mesékhez költői gondolkodásmód, és ennek megfelelő sajátos valószínűség. Mindez nyilvánvaló az axiómákból. Belőlük adódnak az alábbi követelmények: aki eposzköltő, Aiszóposz stb. akar lenni, az a valószínűségnek egy adott fajtájára kell hogy törekedjék. Az esztétikai megítélés aligha vezet ennek mérlegelésén túl. Hogy a szerző helyesen, bölcsen, önmagához és leginkább várható hallgatóihoz illően döntött-e úgy, hogy eposzköltő, Aiszóposz stb. lesz, mindez nem érinti közvetlenül gondolatai valószínűségét és így belső szépségét. 592. §. A második kérdés az, vajon az az új világ, amelybe a költő, akár prózaíró, akár versíró, akár festő, akár szobrász stb. be szeretne vezetni minket, a saját céljai művészi megvalósítása szempontjából a miénk utáni legjobb világ-e? Sőt, valóban tökéletesebben és szebben lehet-e megalkotni egy témát egy ébren álmodó ember kellemes álomképe révén, mint ahogy az ebben a világban elképzelhető lett volna? Vajon csak ezekben a szép célhoz vezető mozzanatokban különbözik az új világ a miénktől, vagy sok minden egyéb is belekerült feleslegesen? Ovidius a költők egyik legjobb és legnagyszerűbb világát szerette volna ábrázolni az átváltozásaiban, mégis meg akart tartani valamiféle időrendet, amely összhangban van a mi világunkéval: [isteneink!]... a világ eredő idejétől végig, az én koromig legyetek vezetői dalomnak 194

593. §. S bár Ovidiusnak az a szándéka, hogy annyit fog költőien kitalálni, amennyit soha költő nem volt képes hazudni, mégis olyan történetekkel kezd, amelyeket nem kevesen egyenesen dogmatikusan igaznak ismernek el, a történetek többsége pedig olyan, hogy azt mindenki valószínűnek fogadja el, és ezek közé kezdetben csak olyan fikciókat illeszt be, amelyekről senki vagy legalábbis elsősorban számításba jövő olvasói közül senki nem sejthette, hogy átlépik a történeti munkák határait. Íme, itt van mindjárt a Chaos leírása: véget egy isten adott, meg a jobb természet, e harcnak. 195 És már különül is el egymástól a tűz, a víz, a föld és a levegő, ami könnyebb sokkal a földnél, víznél is könnyebb, s ugyanúgy nehezebb a tüzeknél. 196

Hát akkor a levegő súlyát végülis a pumpa találta fel? Ennek ellenére, azért minden létrejön, az élőlényekkel bezárólag. Még egy fennköltebb s mindnél okosabb eleven lény volt, mi hiányzott, hogy rajtuk gyakorolja uralmát. S ím, ember született; kit formált isteni magból tán az az építő, a világot szebbre teremtő, vagy ...a csak imént alakult föld Quint. A szónoki képzés 2, 4, 19. Ovid. Átvált. 1, 3-4. 195 Ovid. Átvált. 1, 21. 196 Ovid. Átvált. 1, 52-3. 193 194


HEURISZTIKA 197

volt, amelyet Prometheus mintázott meg a mindenen-úr magas égilakóról. ... S lett legelőbb az aranykorszak, mely nem fenyitéstől s törvénytől, hanem önként folyt becsületben, erényben. ... mind, sebesen, menekül hűség, jog, tiszta szemérem; és a helyükbe a csel s a ravasz szív száll, a csalárdság és az erőszak, a birtoklás vétekteli vágya. ... 'vélhetnéd: föl is esküdtek vétkezni. Vegyék hát, mint ahogy érdemlik - döntöttem - díjukat érte.' ... Kérdésükre az ég fejedelme (hisz őneki lesz rá gondja) szorongást tilt, s megigéri, hogy új ivadékot ... kelt életre, ... Föld és tenger közt nem akadt már semmi különbség: tenger volt minden; partnélküli tágterü tenger. 198

És most már úgy érzi a költő, hogy eleget nyújtott a legszigorúbban igaz és valószínű történeti igazságból ahhoz, hogy az óvatlanokat finoman végképp kiragadja ebből a világból és mint egy álomba, átvezesse őket abba a világba, ahol kőből emberek lesznek, Daphnéból babérfa, lóból tehén, és minden egyéb, ami ha megtörténik, ragyogó csodákat hoz napvilágra. 199 595. §. De nemcsak ezek a kérdések (590., 592. §) léteznek és nem is ezek a legfontosabbak (585., 588. §). Ha egyszer már heterokozmikus dolgokat kell alkotni, és azok a szükségesnél nem különbözhetnek jobban ettől a világtól, akkor felvetődik immár egy harmadik kérdés: vajon a költők teljes világából, éspedig annak gazdagabb, értékesebb, valószínűbb, ismertebb (22. §) vidékeiről vegyed-e inkább új fikciódat, avagy minden esztétikai indok nélkül költött történetek ismeretlen ösvényeire vezessed járatlan vendégeidet? Vajon meg tudja-e ragadni az ésszel analóg gondolkodás (513, 516. §), hogy ez utóbbi ellenkezik a tökéletességgel? Ismét csak Horatius tanácsát ajánlom: Ismert elemekből költött műre törekednék. 200 A fikció költői valószínűsége elsősorban azt követeli, hogy a költők világa, ahol eltér a létező világtól, legyen annyira hasonló és egységes, amennyire ezt a kigondolt egész szépsége megengedi (484. §). 596. §. Ebből adódik a mitológia tanulmányozásának szükségessége, nem csak a görög-rómaié, hanem minden korszaké és minden népé, amelynek szóbeli és írott hagyománya egy gondolkodó számára olyan költői világba illő területet képes megnyitni, amely különösen alkalmas egy bizonyos témával az adott emberek tetszésének elnyerésére (594. §). Azt pedig nem érdemes kifogásként felhoznod, hogy a régi költők épp ezt a világot illetően nem értettek egyet, arra a különbségre hivatkozva, amely az őseredeti káosz és a belőle fokozatosan szétáradó világ s annak ékessége között van; inkább gondolkozz el magadban azon a nehézségen, amellyel egymástól időben nem is oly távoli költők néztek szembe egykor, megismertetni akarván az alig előttük született és gazdaggá vált költői világot, amely nehézség mára szinte teljesen megszűnt. Alaposan megfontolandó a heterokozmikus világában már mélyebbre merült Ovidius bizonyító érve:

Ovid. Átvált. 1, 76-80. Ovid. Átvált. 1, 83, 89-90, 128-30, 242-3, 246, 251-2, 291-2. 199 Az ut speciosa dehinc miracula promat (Hor. Ars p. 144) sor változtatással. 200 Ex noto fictum carmen sequar. Hor. Ars p. 240. 197 198


HEURISZTIKA

hinnéd-e, ha nem tanúsítja a régmúlt? 201

És ezzel összhangban áll, amit Vergilius a nimfákká változott hajókról mond: Ős hiedelmek ezek, mégsem halaványul a hírük. 202 597. §. A negyedik kérdés így hangzik: vajon aki költői módon kitalál dolgokat, az egyúttal elérte már a költői világ utópiáját is és túllépett a 456. §-ban kijelölt határokon, mégpedig úgy, hogy az ésszel analóg gondolkodás egy villámsújtott helyen203 kaphatja rajta – vagy csak törött üvegekkel és puszta álomfejtésekkel204 gazdagította az efféle szomorú emlékű helyeket? (574. §) A franciák vezető epikusa 205 sokkal szellemesebben, kitalál egy jövendőmondó remetét, a rajongásnak egy démonát, Szent Lajost pedig (IV.) Nagy Henrik vezérének teszi meg mennyen és poklon át, mintha a görögök és rómaiak utópikus intermundiumaiból idézte volna fel a nagyobb és kisebb istennemzedékeket. 598. §. Az ötödik kérdés az, vajon nem olyan dolgokat kapcsolt-e össze a költő, amelyek külön-külön – esztétikai szempontból nézve lehetségességüket – rendben volnának ugyan, egybeolvasztva azonban lehetetetlenségeket eredményeznek? Ez alapvetően három módon fordulhat elő: 1. Ha a költői világ örök ellentétek folytán elkülönülő részei keverednek össze. Erre az esetre az 515. §-ban található példa. A költők világának ugyanis megvannak a maga szigetei és félszigetei, és a látnokok világában nem vágta el hiába bölcsen az istenség az óceánnal az egyesíthetetlen 206

földeket. 207

A közöttük lévő sekély vizeken nem könnyű átkelni208, 2. ha a költők világához olyan valamit költenek hozzá, amely nem tartalmaz ugyan esztétikai ellentmondást, de a költői világ egyszer már korábban kialakított részével annyira ellentétes, hogy a fikcióban szükségtelen összedolgozatlanság keletkezik (520. §). 599. §. 3) Ha a heterokozmikus világba történt belépésünk után váratlanul világunknak olyan legszorosabban vett igaz jelenségei kerülnek ismét elénk, amelyek lévén a költött világgal összeférhetetlenek, mintha ébrenlévők spontán álmából riasztanának fel, és esetleges ösztönös tiltakozásunk ellenére is annak idő előtti tudatosítására kényszerülünk, hogy minden kitalált, éspedig szorosabb értelemben kitalált, amit pedig a költő ámításának engedve – mintha valóban ott lenne – a függöny levonásáig209 szerettünk volna nézni. E hiba elkerülése miatt ítélte felmentésre méltónak a költőt nagyon szellemesen Arisztotelész, ha "történetesen megtörtént dolgokat formál is költeménnyé" 210 és a legszorosabban vett igaz dolgokat ír, de ezt a felmentést csak akkor adja meg neki, ha és amennyiben valószínűek. Ezt, vagyis hogy meglegyen a költői valószínűsége is, Ovid. Átvált. 1, 400. Verg. Aen. 9, 79. 203 A villámsújtott helyeket a latinok átkozottnak és szentnek tartották. Juháldozatot mutattak be engesztelésül, de a helyet utána sem volt szabad érinteni. Baumgarten arra a horatiusi helyre utal, ahol az őrült költő paródiájáról van szó. Horatius – egyebek mellett – azzal magyarázza a költő őrültségét, hogy esetleg egy ilyen szomorú emlékű helyet szentségtelenített meg (Ars poetica 471-2). 204 Petronius, Satyricon 10, 1. 205 Voltaire-ről és La Henriade című eposzának 1. és 5-7. énekeiről van szó. 206 Baumgarten Bentley javításával hozza Horatius szövegét. A kézirati hagyományban a dissociabiles (egyesíthetetlen) helyett dissociabili szerepel, az óceánra vonatkozik, jelentése pedig barátságtalan. 201 202

Nequiquam deus abscidit prudens Oceano dissociabiles terras. Hor. Ódák 1, 3, 21-3. 208 Az impiae non tangenda rates transiliunt vada (Hor. Ódák 1, 3, 23-4) sorok kihagyással és változtatással. 209 Horatiusi fordulat (Ars poetica 154). 210 Ariszt. P. 1451b.


HEURISZTIKA

valamennyi területre értem, tehát abban az új világban, amelyet költünk, éppúgy, mint ebben. Ekkor ugyanis abba és nem ebbe a világba tartozónak fogják ezeket érezni, s így nem szakítják majd meg feleslegesen a gyönyörködtetés céljával keltett álmot. 600. §. A hatodik kérdés az, vajon a költő, amikor a mi világunkon kívüli legjobbat saját céljainak megfelelően kiválasztotta (591. §), helyesen alkalmazva a hasonlóságokat (516., 595. §) költői világa összeegyeztethetetlen részei között (598. §) elsősorban ahhoz a részhez és vidékhez hasonította-e fikcióját, amelyik költői céljai szempontjából a legjobb? Szinte valamennyi vallásnak van valamilyen helye a költők világában. A politikai események szinte bármelyik története, ha a hatalmi viszonyok legkorábbi korszakába lépsz, fikciók és bizonytalan eredetű mondák felhőibe rejti az arcát. 211 Ezért mindenképpen vétene még a költői valószínűség ellen is az, aki pl. egy török szájába adná a régi egyiptomiak misztériumait és kínaiakéba a gót mitológiát. De nem követnének el azok is hibát, akik valamilyen keresztény témában sok mindent kitalálnak keresztény olvasóik kedvéért, de mindeközben keresztény létükre mindig és mindenütt a görögök és rómaiak babonáival bíbelődnek? Milton világa közelebb áll a valószínűséghez. 601. §. A hetedik kérdés az, ha valaki teljesen ismeretlen fikcióval mert előállni, a nyolcadik pedig az, ha valaki teljesen következetlen fikciót hozott létre, akkor vajon elegendő-e mindkettő számára a belső valószínűség, amellyel kárpótlást adhatnak mindazért, ami először valószerűtlennek tűnt az ilyen fikciókban, és így a másodjára említett fikciót végülis inkább a költői világ helyesbítésének tartsák, mint bántó következetlenségnek (518., 520. §). A kilencedik: vajon a tanmesék tanulságában (526. §) ténylegesen van-e tágabban vett dogmatikus erkölcsi valószínűség (577. §) és egyúttal elvileg, szorosabban vett valószínűség is? (433., 435. §) Vajon kellő egyértelműséggel kiderül-e a mese befejezéséből, hogy a szerző csak ténylegesen (de facto) szeretné, ha igaznak vennék tanulságát, vagy pedig elvileg (de iure) is? (548. §) 602. §. Elvileg igaz a tanulsága Phaedrus II. könyve 1. meséjének, amelyben az oroszlán a rablótól megtagadott zsákmányrészt az ártatlan vándornak hagyja: Valóban remek és dicséretes példa, csakhogy a mohóság gazdag és a szemérem szegény. 212

A második mesében csak ténylegesen értendő tanulságra tanít a házas ember szégyenletes kopaszsága: Hogy a nők mindenféleképpen megkopasztják a férfiakat, akár ők szeretnek, akár őket szeretik, erre bizony jó néhány példa megtaníthat. 213

A III. könyv 5. meséje azt az igen kézenfekvő tanulságot adhatná, hogy az okos ember néha köszönetét mondva tűri el az igazságtalanságot de közben egy nála hatalmasabb embert bosszúra ingerel. Ez aligha lehetett volna szigorúbb értelemben vett, morálisan igaz tanulság, ezért a mese elhangzik ugyan, de egy igazabb tanulsággal kezdődik, még ha kissé általánossal is:

211

caput inter nubila condit. Verg. Aen. 4, 177.

Exemplum egregium prorsus et laudabile, verum est aviditas dives et pauper pudor.

A feminis utcumque spoliari viros, ament, amentur, nempe exemplis discimus.


HEURISZTIKA

A siker sokakat visz pusztulásba. 214

603. §. A tanulságnak ez a morális igazsága az, amire a kitalált történetek (fabula) valószínűségénél elsődlegesen figyelni kell (600. §). Ehhez kapcsolódhat azután a tizedik kérdés: vajon az a kitalált történet, amelyik elbeszélés lévén kevésbé díszes és így a történeti fikciókon nem mehet túl, élhet-e azért a teljes költői szabadság jogával? Vajon a történeti fikciók törvényeit ügyesen betartva megcsalhatja-e olyannyira egy komolyabb ügyben az olvasóit, hogy a legszorosabban igaznak vegyék saját maguk kárára? (527., 587. §) Az olyan kitalált történetre, amelyikből a dogmatikus igazság (601. §) is hiányzik, és mindkét – általunk már jelzett – hiba is benne van, Philosztratosz története lehet példa a tüanai Apollonioszról. 604. §. A tizenegyedik kérdés az, vajon nem tudná-e, szükség esetén egy - akár költői módon (527. §) - kitalált történet, ha szorosabb értelemben elfogadható (probabilis), "éppen olyan jól" kifejezni tanulsága dogmatikus igazságát, mint ha szorosabb értelemben kevésbé elfogadható (improbabilis) lenne? (532. §) Az "épp olyan jól" (aeque bene) kifejezéssel215 az egésznek "egyenletes" (aequalis) szépségére gondolok, amelyet nem mindig érnek el azok, akik a történeti elfogadhatóságot jobban szeretik, mint azt, ami nagyobb – bárcsak költői – valószínűséggel fogadható el (533. §). Vajon egy kitalált történet, még ha okkal és joggal valószínűtlen (improbabilis) is, nem tartalmazhat-e mégis több valószínűtlenséget – csak annyit és olyat, amennyi és amilyen a tanulsága megvilágításához feltétlenül szükséges? (589. §) Mintha ez lett volna az oka annak is, hogy Longinosz nem az Iliásznak, ennek a kevésbé költői és véleményem szerint szorosabban értve valószínűtlenebb kitalált történetnek, hanem az Odüsszeiának veti szemére a mesés történetek szeretetét (311. §). 216 605. §. A tizenkettedik kérdés elsősorban arra vonatkozik, vajon helyesebb és szebb-e, ha egy költőien kitalált történet, meseszerű fikció vagy bármilyen kitalált történet értelmes lényekről szól (különösen korunkban, amikor az embereken kívül más élőlényeket is megint értelemmel és ésszel ruháznak fel, ily módon kellő esztétikai valószerűséggel), egyszóval, vajon az értelmes lények fikciója helyesebb-e vagy a kevert ? (537. §) De így is fogalmazhatnánk: vajon adható-e valószínű éthosz a kitalált szereplőknek, mégpedig az olyanoknak is, akiket egyébként oktalanoknak, sőt puszta élőlényeknek tartunk, olyan jellem, amely a költői világgal való hasonlóság vagy a természet történetének hiányos hagyományozása vagy azok véleménye alapján illik hozzájuk, akiknek elsősorban írsz? (495. §) 606. §. Az Aeneis értelmes lényeket ábrázoló történetében a kötelességtudó Aeneas, a költőtől egyszer megformált jellemét megmutatva, így jelenik meg először a színen: Aeneásban a vér tüstént megfagy, szive ernyed s két tenyerét esdeklően felemelve az égre így sóhajt: "Ó, hétszeresen boldog, kit a végzet Trója magas bástyái tövén, a szülők szeme láttán már ledöfött. 217

Az utolsó jelenetet úgy fejezi be Vergilius, hogy még ellenségével, Turnusszal szemben is már-már szelíddé válik, akinek azonban ...midőn ama vészes szíj fent villan a vállán, ismeretes, ragyogó boglár-díszével, az ifjú Pallás kard-öve, kit Turnus taszitott a halálba, s ellensége jelét most is vállára vetette. Az pedig emlékét felszíva szemébe kegyetlen kínjainak, dühre gyúl és ádáz lesz a haragtól: "Mit, menekülni akarsz, aki még kérkedsz az enyéim díszeiben? Nem, Pallás, ő pusztít el e sebbel, Successus ad perniciem multos devocat. A latin aeque a magyar "egyformán"-hoz hasonlóan kétértelmű: jelentheti azt is, hogy "éppúgy, éppolyan ... -an/-en" és azt is, hogy "egyenletesen". 216 [Longinosz]: A fenségről 9, 12-3. 217 Verg. Aen. 1, 92-6. 214 215


HEURISZTIKA

Pallás bosszúja vet vétkes véredre ma vámot!" Így szólt és kardját izzón mellébe meríti. Annak a fagy tüstént minden tagjában elárad, s lelke az árnyakhoz búsan, keseregve lesurran. 218

A sóhajok és a hidegtől ellazuló tagok az elején Aeneasra vonatkoznak, a végén az ellenségre. Aeneas azonban mindvégig kötelességtudónak mutatkozik az istenekkel, a hazájával és szeretteivel szemben, így ő is megmarad önmagához hűnek, egy és ugyanazon embernek (605. §). 607. §. A tizenharmadik kérdés az, vajon azokban a történetekben, amelyeket itt most minden további nélkül, egyszerűen egybefüggőeknek219 (vagy elsősorban azoknak) nevezhetnénk, az 535. §-ban pedig bonyolultaknak mondtunk, megkapja-e a kellő figyelemet az a finom kapcsolat, amelynek köszönhetően már magánál a mozzanatok összekötésénél kezd minden a sorsfordulat és a megoldás felé haladni, először csak messzebbről, az átmenet folyamán pedig egyre közelebbről éreztetve hatását, és így a megoldás meglepetésszerűen ugyan, de mégsem a valószínűség ellenére következik be220, mert a jelenhez úgy kapcsolódik a múlt, hogy a jövő a lehető legváratlanabbul jelenik meg, mégis belőle származóan, és minden lépés megőrzi azt a tetszetős egységet, ahonnan – az az ember érzése – egyetlen gondolat sem hiányzik, a megoldás bekövetkezte után pedig semmi sem kívánkozhat már oda? (437., 439. §) De itt sem szabad kisebb gondot fordítani sem a morális valószínűségre (604. §), sem arra, hogy bizonyos hasonlatosság érvényesüljön az egyes nevek kiosztásánál (594. §): Hogyha más nem használhatja fel ugyanazokat a szerepeket, hogy lehet akkor futkosó szolgákat megírni, derék családanyákat alkotni, romlott örömlányokat, falánk élősködőt, hetvenkedő katonát, gyermeket kitenni, szolgával becsapatni öreget, szeretni, gyűlölni, féltékenykedni? 221

Sőt, nemcsak hogy szabad, hanem igen gyakran kell is (433. §). 608. §. A tizennegyedik kérdés az, vajon kellő horderejű-e a tanulság, hogy az isteni példák durva vagy legalábbis az ésszel analóg gondolkodás számára durvának tűnő antropomorfizmus nélkül is felhozhatók? Vagy pedig úgy működnek az isteni dolgokra vonatkozó példák, hogy belőlük egy "erősebbről a gyengébbre" érv alkalmazásával szépen kikövetkeztethetjük az isteni dolgokat az ésszel analóg gondolkodás segítségével? Vajon mindkét esetben valóban θεοπρεπῶς viselkedik-e minden az ésszel analóg gondolkodás pontos ítéletének megfelelően? (435., 399. §) Phaedrus III. könyvének 17. meséjével kapcsolatban először azt lehet megkérdezni, hogy vajon helyes dolog-e istenségeket az aiszóposzi mesékbe belekeverni? De ezt hagyjuk. Ezután Minervának, aki azon csodálkozik, hogy miért terméketlen fákat választottak maguknak az istenek, hogy azok legyenek majd védelmük alatt, ... megmagyarázta Iuppiter: ne hogy azt higgyék rólunk, hogy a gyümölcsért áruljuk a tiszteletet

Verg. Aen. 12, 941-52. Két arisztotelészi fogalomból eredhet a kategória: a bonyolult cselekményből (Poétika 1452a 11), valamint a megkötésből (1455b 24-32). 220 a félelmet és részvétet keltő... hatást pedig egészen különleges mértékben érik el, ha várakozás ellenére, de egymásból következőleg történnek" (Poétika 1452a 3-4). 218 219

Quod sipersonis iisdem uti aliis non licet, qui magis licet currentes servos scribere, bonas matronas facere, meretrices malas, parasitum edacem, gloriosum militem, puerum supponi, falli per servum senem, amare, odisse, suspicari. Terentius: Eunuch 35-40.


HEURISZTIKA 222

Minerva a gyümölcse miatt választja inkább az olajfát, ezzel helyesbíti korábbi véleményét és most már így gondolja: istenek és emberek nemzője és teremtője: Ha nincs haszna annak, amit csinálunk, ostoba a dicsőség, 223

609. §. Az említett mesének így hangzik a tanulsága: Ne csinálj semmi hasztalant, erre figyelmeztet a rövid mese. 224 A kérdés tehát az, vajon másként is kifejezi-e a tanulságot a költött példa, mintha azt feltételezzük, hogy éppen Iuppiter későbbi gondjai miatt alaptalan volt korábbi dicsősége; amíg ... Iuppiternek a tölgy, Venusnak a mirtusz tetszett, Phoebusnak a babér, a fenyő Cybelének, a magas nyárfa Herculesnek, 225

és az üres külszín volt az a hatalmas horderejű ok és aitiológiai magyarázat, amelyet Iuppiter eredetileg felhozott, és amely csakugyan olyan jelentős, hogy sok értelmező fel se fogta ésszel és hiábavalóan igyekeztek az olvasatot megváltoztatni: "azért a terméketlen fákat választjuk magunknak és hagyjuk a halandóknak a gyümölcshozókat, nehogy azt higgyék rólunk, hogy a gyümölcsöt a nekünk szóló isteni tisztelet megadásáért áruljuk." Ezzel együtt a történetben szereplő fák a mai napig az említett istenek védelme alatt állnak a költői világban. Hányféleképpen vehetjük itt észre a valószínűség hiányát? (608. §) De hol nem akadsz efféle csúfságokra, mihelyt eltérsz az igaz vallástól? 610. §. A tizenötödik kérdés úgy szól, vajon a milétoszi mese a más kitalált történetekkel közös valószínűségen kívül, mindenütt megőrizte-e a – hol vak, hol élesszemű – szerelemmel kapcsolatban az igazságot és a valószínűségét kivált a tágabban vett morálisat? (433., 495. §) Vajon ha kimondatlanul is, a kitalált elbeszélés folyamán, s a történet végén – kellőképpen megkülönböztetette-e a tanulságokat, amelyeket dicséretre métó dolgokat elmondva igyekszik megvilágítani és az egyéb, de facto elhangzó mondatokat, melyek csak afféle valaki szavai, kit boldog szerelem bujt, vagy bír bánat a szóra, 226 továbbá a szereplők jellemvonásait, akik a szóban forgó tanulságokat mint cselekvéseik vezérelveit használják. (549. §)

olim quas vellent esse in tutela sua ... causam dixit Iuppiter: honore fructum ne videamur vendere.

deorum genitor atque hominum sator: Nisi utile, quod facimus, stulta est gloria. 224

Nihil agere, quod non prosit, fabella admonet.

... quercus Iovi et myrtus Veneri placuit, Phoebo laurea, pinus Cybelae, populus celsa Herculi. 226

Verg. Ekl. 3, 110.


HEURISZTIKA

611. §. Amilétoszi történetek cselekvésre vonatkozó (603. §) mélyebb tanulságai, vagyis azok, amelyek az egész mű végső célját és értelmét fejezik ki, a következő két általános tételre mennek vissza: Vagy Venuséra: Most szeretni fog, aki sosem szeretett, és aki szeretett, az is szeretni fog most! 227 Vagy erre, amely éppúgy igaz (esztétikailag is) számtalan szerelemre: Nem fog szeretni, aki sosem szeretett még, és aki szeretett, az sem fog szeretni. Ezért annak megfelelően, hogy parainetikus vagy elenktikus jellegű általános tételt (576. §) választott magának elsődlegesen a szerző, szentül ragaszkodnia kell a szorosabb értelemben vett morális valószínűséghez (435. §) is, nehogy a jó erkölcsökkel ellenkezően ajánljon valamit, nehogy olyan valamiről beszéljen le példájával okítva, amit a 211. és 214. §-ban tárgyalt erény vagy teljes egészében megkövetel vagy legalábbis csak erős nehezteléssel kifogásol (467., 470. §). 612. §. A tizenhatodik kérdés zárja a sort: vajon egy hősi témájú kitalált történet, a más kitalált történetekkel közös valószínűségen kívül, szilárdan őrzi-e a maga sajátos valószínűségét, amelynek értelmében egy rendkívüli hős személye mindig egynek és ugyanannak megmaradva, önmagához hű, amely valamiféle ἄναζις-t, azaz lazulást megenged olykor, de épp abban nyilvánul meg magasztossága, hogy képes egyedül összeszedni magát és ismét a régi kiemelkedő rangra emelkedni (XXI., XXIV. szakasz, 433., 538. §). Aeneast még maga Iuppiter is várakozónak látta Karthágóban, azon csodálkozva, hogy ennyi dicsőség nem buzdítja fel őt cselekedni? Nem sarkallja saját hire sem?228 mégis nem sokkal később ugyanő annyira kiverte a szeméből az álmot, hogy igazi nagyságot mutatva, de anélkül, hogy nagyot mondással vádolhatná is valaki, így tudta biztatni Ascaniust: Légy a valódi vitézségben követőm s az erényben, ám a szerencsét másoktól lesd el, fiu. ... ... mi legyünk a szivedben, Aeneás atya és Hector nagybátya a példa. 229

Nunc amet, qui numquam amavit, quique amavit, nunc amet. Venusz virrasztása 8, 12 stb. 228 Verg. Aen. 4, 225 és 232-3. 229 Verg. Aen. 12, 435-6 és 439-40.


2. fejezet - UTÓSZÓ "Az esztétikai tanulmány a magyar közönségnek – kaviár!" - ezzel az argumentummal adta vissza a múlt század hetvenes éveiben egy "pesti kiadó" az esztéta kéziratát.1 Mivel a kaviár gasztro-szociológiai státusa azóta sem változott, - tizennyolcadik századi kifejezéssel élve - szinte logikai egoizmus gyanúját keltheti a budapesti Atlantisz Könyvkiadó döntése, mellyel nem holmi "esztétikai tanulmány", hanem egyenesen Alexander Gottlieb Baumgarten Aestheticájából készült válogatás közzétételére vállalkozott.

1. I. Az Aesthetica szöveghagyománya Baumgarten Aesthetica címen ismert szövege két kötetben és részletben jelent meg Odera-Frankfurtban, 1750ben,2 majd 1758-ban;3 196l-es reprint kiadása4 egy kötetben közli a két részletet. Ez a szöveg azonban csupán töredéke az eredetileg tervezett műnek, mely a következőképpen épült volna fel: Elméleti esztétika Heurisztika Metodológia Szemiotika Gyakorlati esztétika Az elkészült rész csupán a Heurisztikát tartalmazza, ám azt sem teljes egészében. Jelen fordítás Hans Rudolf Schweizer ebből készített válogatásának5 1983-ban egy fejezettel még megrövidített újraközlése6 alapján készült. Az Aesthetica megíratlan maradt részei valamelyest rekonstruálhatók Baumgarten egyéb munkáiból.7 Schweizer válogatása a poétikai-retorikai hagyományban legmélyebben gyökerező 5-26., 3033., 38-53. fejezetek elhagyásával a Baumgarten-kutatás uralkodó szemléletéhez csatlakozott.

2. II. Az Aesthetica uralkodó értelmezési hagyománya E hagyomány az eszmetörténeti folyamatosság láncszemeként szemléli az Aestheticát. Baumgarten jelentőségét abban látja, hogy neki sikerült megingatnia azokat a kategoriális kereteket, melyeket Wolff legismertebb tanítványaként maga is képviselt, nevezetesen a leibnizi-wolffi metafizika előfeltevéseit. Ennek révén pedig úttörő szerepet játszott az esztétikai szubjektivitás Kantnál és Hegelnél kiteljesedő fejlődésében. E szemléletmód meghatározó képviselői Cassirer8, Richter9 és Franke.10 Argumentumaik a következőképpen foglalhatók össze: 1. Baumgartenben mint "az iskolai logika egyik vezérében" Különösképpen tudatosultak e logika szisztematikus korlátai;11 2. az Aestheticájában körvonalazódó megismerési attitűd az esztétikai tapasztalás, mely "tiszta szemlélésként" merül el az "érzéki jelenségben" és lemond az érzékileg adott totalitás fogalmi meghatározásáról; 12 3. ennek az attitűdnek olyan művészetfelfogás felel meg, melyben a valóság totalitása "teljességgel meghatározott és teljességgel tagolt egészként"13 manifesztálódik számunkra; Vö. Rádl Ödön: Jean Paul, Tanulmány. Hőgel Ottó Nagyvárad, 1872. s.p. I: 1750-58/1. 3 I: 1750-58/2. 4 I: 1750-58/a. 5 I: 1750-58/b. 103-315 o. 6 I: 1750-58/c. 7 I: 1735; 1739; 1741; 1742(?); 1769. 8 II: 1932. 9 II; 1971. 10 II; 1972. 11 Cassirer: II: 1932, 454 o. 12 Uo. 461 o. 13 Uo. 464 o. 1 2


UTÓSZÓ

4. mindezek alapján pedig Baumgartennél a művészet megismerésfogalma lényegileg válik el a tudományétól, és a művészet- és szépségfogalom autonómiája lehetővé teszi az "érzékiség emancipációja" 14 felé vezető döntő lépés megtételét; 5. e lépés eredményeként immár a szépművészetek is emancipálódnak egyrészt az ész uralma, másrészt a szabad és mechanikus művészeteket egyaránt átfogó techné-ars fogalom korlátai alól;15 6. a szépművészetek kiválásával és szubjektivizálódásával pedig problematikussá válik a metafizikára, tudományra és techné-arsra egyaránt vonatkozó ismeret- és igazságfogalom: két különböző igazságra esik szét, a "költészet és művészet", valamint a filozófia igazságára;16 7. a művészet igazsága "mint olyan az értelem számára megközelíthetetlen",17 az érzéki megismerés mint a totalitás igazságaspektusa felveti érzékiség és ész véges és végtelen kibékítésének problémáját, mely Kant óta legalább Fr. Th. Vischerig a filozófiai esztétika fő kérdése.18

3. III. Kísérlet az Aesthetica rekonstruálására Mivel a fentebb vázolt szemléletmód az autonóm művészetfogalom perspektívájából láthatólag jobban véli érteni Baumgartent, mint ahogy ő érthette önmagát, érdemes ismertetni egy alternatív értelmezési kísérletet, 19 mely a korszak perspektívájából próbálja rekonstruálni, hogy mit mond az Aesthetica szövege. A rekonstrukció kiindulópontjául kínálkozik Baumgarten ismert nominális definíciója, az Aesthetica 1. §.-a: Aesthetica (theoria liberalium artium, gnoseologia inferior, ars pulchre cogitandi, ars analogi rationis) est scientia cognitionis sensitivae. Eszerint az esztétika meghatározásának keretét az képezi, hogy az érzéki megismerés tudománya, míg a zárójelben szereplő meghatározások tárgy- és alkalmazásterületeit írják le. Az érzéki megismerés tudományára nézve A) konstitutív jelentősége van 1) az alsóbb megismerőképességeknek, illetve e képességek ismeretpszichológiai funkcióinak, 2) az ésszel analóg képességnek, mely az érzéki megismerés sajátos logikájának foglalata, 3) az esztétika instrumentális tudományként való legitimálásának. Az érzéki megismerés tudománya pedig B) konstitutív 1) a szabad művészetek elméletére, 2) a szépen gondolás művészetére, valamint 3) a poétikai-retorikai hatás elméletére nézve. Az esztétika – a logika ellenpárjaként – intencionális tárgyterületéről kapja a nevét: Már a görög filozófusok és az egyházatyák pontos különbséget tettek aiszthéta és noéta között. Mindamellett az aiszthétát nyilvánvalóan nem tekintették azonosnak az érzékileg érzékelhetővel; hiszen jelen nem lévő tárgyakat (képzelmeket) is lehet így nevezni. Tehát a noéta, mely a felsőbb megismerőképességek révén ismerszik meg, a logika tárgya; míg az aiszthéta az esztétikai tudomány vagy esztétika körébe tartozik. 20 Aiszthétának tekintendő tehát az alsóbb vagy érzéki megismerőképesség valamennyi intencionális tárgya. A 1. Az alsóbb megismerőképességek elmélete mint esztétikai ismeretpszichológia Az Aestheticában felsorolt természetes esztétikai képességek azonosak a Metaphysica empirikus pszichológia részében21 összeállított és elemzett alsóbb képességekkel. Szempontunkból ez azt jelenti, hogy az esztétikai képesség elméleti megalapozása Baumgarten szerint már előzetesen adott, ezért módosítás nélkül átvehető az Aestheticába. Esztétika és metafizika ezen összefüggését támasztja alá az is, hogy Baumgarten kifejezetten utal esztétika és logika elméleti premisszáinak elvi hasonlóságára:22 ahogyan Wolff az értelmi képesség esetében23,

Uo. 476 o. Ritter: 11:1971, 556 col. 16 Franke: II: 1972, 36 o. 17 Uo. 87 o. 18 Vö. uo. 90 o. 19 II: 1982. 20 I: 1735, 116 §. 21 I: 1739, 382-461. §. 22 I: 1750-58, 2. §. 14 15


UTÓSZÓ

úgy Baumgarten az alsóbb képesség kapcsán ugyanabból a racionalista meggyőződésből indul ki, mely szerint a természetes-veleszületett képesség kiműveletlen, ezért észszerű kritériumokon alapuló módszeres képzésre (mesterséges esztétikára) szorul annak érdekében, hogy puszta képességből elméletileg és gyakorlatilag egyaránt megalapozott készséggé válhasson. Természetes képesség és mesterséges készség ezen szembeállítása azt jelzi, hogy az esztétika koncepcionálisan messzemenő összhangban áll a racionalista ismeretpszichológia általános elveivel. 2. Az ésszel analóg képesség és az esztétikai gondolkodás művészete Az ésszel analóg képesség fogalmát Baumgarten a Metaphysica 13. fejezetében vezeti be, közvetlenül az ész meghatározása (462-467. §) után. Az ész az összefüggések megismerésének képessége: A dolgok összefüggését vagy tagoltan, vagy tagolatlanul ismerem meg, következésképpen rendelkezem mindkétfajta összefüggés megismerésének képességével. Következésképpen rendelkezem a dolgok kapcsolódásainak belátására szolgáló értelemmel, vagyis ésszel; valamint a dolgok kapcsolódásainak tagolatlan belátására szolgálóval, mely [...].24 Mindezen alsóbb megismerőképességek, amennyiben a dolgok kapcsolódásait jelenítik meg, és ebben a vonatkozásban az észhez hasonlóak, annyiban az ésszel analóg képességet [azaz analogon rationist – VHK] alkotnak, vagyis mindazon megismerőképességek foglalatát jelentik, melyek a dolgok kapcsolódásait tagolatlanul jelenítik meg. 25 Észképesség és ésszel analóg képesség tehát csupán a megismerés tagoltságának fokában különbözik egymástól. A kortárs analitikus logika felfogása szerint azonban a tiszta ám zavaros (tagolatlan) fogalmak "átgondolás", azaz attentio, reflexió és abstractio útján fokozatosan tagolttá tehetők, így az ésszel analóg képesség teljesítménye ésszerű megismerésbe vihető át, vagyis a két képesség harmonizálható. Mindebből az esztétikára nézve az a következtetés adódik, hogy a művészt vagy szép szellemet nem tünteti ki sajátosan "poétikus" megismerési attitűd: Mivel minden megismerőképesség korlátozott bennem, és következésképpen valamely meghatározható mértékkel bír: így valamennyi megismerőképesség, ha egymáshoz viszonyítjuk őket, nagyságuk tekintetében bizonyos viszonyt képeznek, melynek megfelelően az egyik vagy nagyobb a másiknál, vagy kisebb annál, vagy egyenlő azzal.26 Az egyes képességek nagyságának különböző arányai immár különböző tárgyak "rátermettebb" megismerésére képesítenek: [...] így a koponya a megismerési tárgyak azon neméről kapja a nevét, melynek tökéletesebb megismerésére kiváltképpen rátermett. Ebből kiviláglik, mely koponyák empirikusak, historikusak, poétikusak, filozofikusak, matematikusak, muzikálisak, mechanikusak stb.27 Ebből az idézetből viszont az világlik ki, hogy a "poétikus" képesség és beállítottság a racionalista ismeretpszichológia és az alapjául szolgáló megismerés- és igazságfogalom általános meghatározottságaiból vezethető le. 3. Az esztétika mint instrumentális tudomány Mint a megismeréssel foglalkozó valamennyi tudomány, úgy az esztétika is a "philosophia instrumentalis avagy organica" körébe tartozik,28 ezért legitimációja a megismerésre nézve elvárható "hasznai" révén történik. Az Aletheophilusban – az esztétika első részletes megalapozásában - ez a következőképpen fogalmazódik meg:29 Az első [sc. az organikus vagy instrumentális filozófia – VHK] tulajdonképpen az ismeretek megjavításának tudománya lenne, ám ennek legkiválóbb része, a logika, miként neve és az észtanárok többségének szokása igazolja, csak az igazságokba való tagolt belátás útját mutatja meg. [...] Mivel azonban sokkal több olyan lelki képességgel rendelkezünk, melyek megismerésre szolgálnak, [...] úgy tűnik, a logika többet ígér neki, mint Vö. Wolff, Christian: Vernünftige Gedanken von den Kräften des menschlichen Verstandes und ihrem richtigen Gebrauche in Erkenntnis der Wahrheit [Deutsche Logik], Olms, Hildesheim, 1965.16. fejezet. 24 itt az alsóbb, azaz érzéki megismerőképességek teljes felsorolása következik, majd ehhez csatlakozik az idézet további része. 25 I: 1739, 468. §. 26 Uo. 475. §. 27 Uo. 476. §. 28 I: 1742(?), 1. §. 29 I: 1741, 6. o.; ezen a helyen Aletheophilus (Baumgarten) egy névtelen szerző által beküldött vázlatról (Baumgarten Sciagraphia encyclopaediae philosophicae tervezetéről) számol be levélfikció keretében. 23


UTÓSZÓ

amennyit ad, ha általában vett ismereteink megjavítását vállalja magára, majd pedig csupán a tagolt belátással és annak korrigálásával foglalkozik. Tehát úgy képzeli el [sc. a logikát – VHK], mint az értelmi megismerés vagy a tagolt belátás tudományát, míg az érzéki és eleven megismerés – melynek is a legszorosabb értelemben vett tagoltságig nem kell felemelkednie – törvényeit egy külön tudomány számára tartja fenn. Ez utóbbit nevezi esztétikának [...]." Baumgarten-Aletheophilus elképzelése szerint tehát a philosophia instrumentalis a tágabb értelemben vett logikát jelentené, melynek két alkotórésze lenne: a) a szorosabb értelemben vett logika (például Wolff logikája) és b) az esztétika. Utóbbi mesterséges része – a szorosabb értelemben vett logikával analóg módon - annak módszeres bemutatása, hogy az alsóbb képességeket miként kell alkalmazni. A Philosophische Briefe "esztétikai empirika" címen javasolja az alsóbb megismerés átvizsgálását tekintettel egyrészt azon "érzékelési törvényekre, melyeknek itt érvényesülni kellene", másrészt azon technikai segédeszközökre, melyek révén az érzékek bővíthetőek és felfokozhatóak lehetnének [...]. Joggal számítjuk ide nem csupán a nagyítóüvegeket és távcsöveket, mesterséges füleket és szócsöveket, hanem a barométerek, termométerek, hygrométerek, manométerek, pyrométerek stb. egész készletét, melyet a kísérletező fizika alkalmaz.30 Baumgarten-Aletheophilus egyéb javaslatai és az Aesthetica 3. §-nak meghatározásai pedig szinte szó szerint azt fejtik ki, amit Wolff a Deutsche Logik 16. fejezetében ad elő a következő cím alatt: "Miként egyesítsük az érzékeket az értelemmel az igazság megismerésében".31 B 1. Az esztétika mint a szabad művészetek elmélete Az Aesthetica 8. §-ban Baumgarten kifejezetten az alapul vett művészet-fogalom általános jellegére utal, amikor válaszol arra az ellenvetésre, mely szerint az esztétika azonos lenne a poétikával és retorikával. A hagyományos ars-techné fogalommal összhangban a művészet "egymással meghatározott viszonyban álló szabályok összessége",32 melyek a mű-tárgy előállításához szükséges módszertani és tárgyi eljárásokat írják le. Mivel a művészeti szabályok és a tudományos törvények közös vonatkoztatási pontja a logikai-természettudományos törvények tartományaként felfogott természet, elvileg semmi akadálya nincs annak, hogy valamely művészet tudománnyá váljon. Ennek megfelelően a hagyományos poétikai-retorikai eljárásmódjainak elméleti megalapozása azt jelenti, hogy amit hagyományos módon, a historikus mintájára tapasztalás, vak vagy legalábbis egyoldalú utánzás, és hasonló esetek elvárása révén megismertem, azt még egyszer át kell vizsgálnom. 33 Az átvizsgálás pedig nem mást jelent, mint az érzéki megismerés és ésszel analóg képesség szintjét képviselő világos és zavaros ismeretek tagolttá tételét, azaz a racionalista ismeretpszichológia meghatározásaiból történő következetes levezetését. 2. Az esztétika mint a szépen gondolás művészete Az Aesthetica 14. §-a szerint a szépség az érzéki megismerés tökéletessége. Ennek értelmezésekor nem szabad szem elől téveszteni a racionalista metafizika Baumgarten által is osztott két előfeltevését. Egyrészt tárgy és megismerés logiko-ontológiai ekvivalenciája következtében a szépségfogalom egyaránt vonatkozik a megismerés és a tárgy tökéletességére; másrészt ez a tökéletesség nem sajátosan az érzéki megismerés tökéletessége, hanem valamennyi megismerési lehetőség mércéje: ebben az értelemben beszél Baumgarten a megismerés általában vett szépségéről, mely mind az értelem szépségét, mind az érzéki ismeret szépségét magában foglalja.34 Tárgyra vonatkoztatva: a szépségfogalom alapját a logiko-ontológiai tárgyfogalom, illetve az ebből levezetett tökéletesség-fogalom képezi. A tökéletesség nem más, mint "consensus ordinis", vagyis a részek célracionális elvre épülő összhangja az egészben. Az összhang és így a szépség megítélésének kritériuma az, hogy a részek milyen funkcionális vonatkozásban állnak egymással és közös céljukkal. Baumgarten meghatározásaiból arra lehet következtetni, hogy az esztétikai szépségfogalom nem elvileg különbözik a

Uo. Wolff: i. m. 16.11. §. 32 I: 1750-58. 68. §. 33 I: 1735, Bevezető. 34 I: 1739, 465. §. 30 31


UTÓSZÓ

racionálistól, hanem csupán egyetlen szempontból: az esztétikai szépség "megjelenő" tökéletesség, 35 azaz a tárgy szépségére vonatkozó esztétikai megítélés az érzéki szemlélet és az ésszel analóg képesség evidencia érzésén alapszik. Mindennek alapján az esztétika által kidolgozott eljárásokat és szabályokat tárgyak feltalálása, ábrázolása és közvetítése esetén akkor kell alkalmazni, ha azt akarjuk, hogy az illető tárgyakat az alsóbb képességek és az ésszel analóg képesség ítéljék szépnek, illetve tökéletesnek. Az Aesthetica poétikai-retorikai koncepciója Az Aesthetica tárgyterületének a 13. §-ban adott tagolása az inventio, dispositio és elocutio retorikai sémájának felel meg, a szép szellem kiműveléséhez szükséges előfeltételek katalógusa pedig a racionalista poétikákból ismeretes elemekből (a megismerőképességre, az etikai beállítottságra és a tudós ismeretekre vonatkozó követelményekből) áll össze. Mindezen túl tartalmi meghatározások is egyértelművé teszik, hogy az Aesthetica a költészet retorikai koncepciójának elméleti kiegészítését képezi. A logiko-, illetve esztétiko-dogmatikus gondolkodásmód különbségét Baumgarten a következőképpen illusztrálja: Előfordulhat, hogy a filozófusnak és a költőnek ugyanazt a tételt kell kidolgoznia, például Isten dicsőségének bizonyítását az ő tökéletességeiből. [...] A filozófus bizonyítja Isten tökéletességeit, ám csak a végén kerít sort tulajdonképpeni főtételére, melyet Q. E. D.-al pecsétel meg. A költő, aki egy ódát kerekít Isten dicsőségéről, másként jár el. Ő előre bocsátja tételét, számos példával támasztja alá azt, majd következtetéseket von le abból. 36 A két gondolkodásmód anyaga (tétele) közös, csupán az ábrázolás formájában térnek el egymástól. Művészetre és tudományra nézve egyaránt konstitutív a közvetítés formája: a filozófus belátásra bír, mégpedig szillogisztikus elvű, diszkurzív érvelés révén tagolt bizonyosságot nyújt, míg a költő meggyőz, és érzéki bizonyosságot nyújt. A bizonyosság mindenkori foka általános ismeretpszichológiai kritériumok függvénye, tehát egyaránt értelmezhető a kommunikáció bármely területére nézve, így nem tekinthető a művészeti igazság sajátjának. Művészet és tudomány közös módszertani alapjára utal az is, hogy a "természetes gondolkodás" szabályai mindkettejükre nézve azonosak; e szabályok retorikailag argumentáló művészetekre vonatkoztatva a következők: Ha természetesen akarok gondolkodni, akkor három dologra kell tekintettel lennem: 1) annak természetes erőire, aki ily módon kíván gondolkodni, 2) annak a tárgynak a természetére és alkatára, amelyről, valamint 3) azok természetére, akiknek kedvéért szépen akarok gondolkodni.37 Mindennek tükrében a befogadói tapasztalás is csupán az érzéki megismerés általános feltételeinek keretében jöhet szóba: a szép szellem által célul tűzött hatás affektiv megerősítéseként, azaz a kalkulált hatás beigazolódásaként.

4. IV. Összefoglalás A művészetek racionalista elmélete azon kritériumok alapján határozza meg a művészetek szerepét, melyek az érzéki megismerés elméletéből és a mindennapi tapasztalás elemzéséből származtak át az esztétikába. Ez az elmélet, mely még a szabad művészetek összességére vonatkozik, feltételezi mindazon megismerésmódok és elvárási attitűdök töretlen egységét, melyek a művészitechnikai önértelmezés alapját adják, melyek a metafizika ismeretpszichológiai meghatározásainak tárgyát képezik, és amelyek a művészi-esztétikai befogadásra nézve relevánsak. A művészet- és tudományfogalom egysége az előfeltétele annak, hogy a poétika és művészetelmélet megalapozása is a racionalista igazság- és megismerésfogalom általános kritériumai révén történhessen. Azzal, hogy Baumgartennel az esztétika önálló filozófiai diszciplínaként lép fel a logika mellett, az érzéki megismerés ésszerű elméletet kap ugyan, ám nem emancipálódik az iskolafilozófia kategoriális meghatározásai alól – az Aestheticat tehát még nem reflektál az érzéki tapasztalás "esztétikai" kompetenciájára. V. Horváth Károly

A problematikus "megjelenése" kifejezés értelmezéséhez Vö. Mendelssohn megjegyzését, II: 1762, 451. o.: "[...] az oszlopok nem mások, mint egy épület alátámasztásának érzéki megjelenései." 36 I: 1742(?), 569. §. 37 I: 1742(?), 104. §. 35


3. fejezet - AZ IDÉZETT MŰVEK FORDÍTÓI A Baumgarten által idézett művek közül az alábbiakat a következő fordítók munkájából közöljük: Arisztotelész: Poétika – Ritoók Zsigmond Arisztotelész: Rétorika – Adamik Tamás Horatius: Ódák és Szatírák – Bede Anna Livius: A város alapításáról - Kiss Ferencné Ovidius: Átváltozások – Devecseri Gábor Plautus: A foglyok és A két Bacchis - Devecseri Gábor Tacitus: Évkönyvek – Borzsák István Vergilius: Aeneis, Georgika, Eklogák - Lakatos István A többi mű részleteit Bolonyai Gábor prózafordításában, valamint eredeti formában (lapalji jegyzetekben) közöljük. Az eredeti szöveget akkor is feltüntettük, amikor Baumgarten saját mondataihoz igazítva idéz.


4. fejezet - VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA Alábbi bibliográfia két részből áll. Az első rész (I) Baumgarten esztétikatörténeti szempontból legfontosabb műveit, a második (II) pedig a Baumgarten-irodalmat tartalmazza a megkelenés időrendjében. A művek esetében megadtuk a legkönnyebben elérhető teljes és szemelvényes kiadásokat, az irodalom esetében felvettük az újraközlések adatait is. I. 1735 Meditationes philosophicae de nonnullis ad poema pertinentibus. Halle, 1735. a. német fordítás in: Riemann, Albert: Die Aesthetik Alexander Gottlieb Baumgartens unter besonderer Berücksichtigung der Meditationes philosophicae de nonnullis ad poema pertinentibus nebst einer Übersetzung dieser Schrift. Niemeyer, Halle (Saale), 1928 (=Bausteine zur Geschichte der deutschen Literatur; 21). b. kétnyelvű (latin-angol) kiadás: Reflections on poetry. A. G. Baumgarten's Meditationes philosophicae de nonnullis ad poema pertinentibus, translated with the original text, an introduction and notes by K. Aschenbrenner and W. B. Holther. University of California Press, Berkeley and Los Angeles, 1954. c. kétnyelvű (latin-német) kiadás: Meditationes philosophicae de nonnullis ad poema pertinentibus [Philosophische Betrachtungen über einige Bedingungen des Gedichtes]. Lateinisch-Deutsch. Übersetzt und herausgegeben sowie mit einer Bibliographie zur Ästhetik Baumgartens von Heinz Paetzold. Meiner, Hamburg, 1983 (=Philosophische Bibliothek; 352). 1739 Metaphysica. Hemmerde, Halle, 1739. a. a hetedik, 1779-es kiadás reprintje: Metaphysica. Olms, Hildesheim, 1963. b. kétnyelvű (latin-német) részlet: Texte zur Grundlegung der Ästhetik. Übersetzt und herausgegeben von Hans Rudolf Schweizer. Lateinisch-Deutsch. Meiner, Hamburg, 1983 (=Philosophische Bibliothek; 355). 1741 Philosophische Brieffe des Aletheophilus. Frankfurt-Leipzig, 1741. a. részlet (két írás) in: Texte zur Grundlegung der Ästhetik. Übersetzt und herausgegeben von Hans Rudolf Schweizer. Lateinisch-Deutsch. Meiner, Hamburg, 1983 (=Philosophische Bibliothek; 355). 1750/51(?) [Német nyelvű esztétika-előadás 1750/51 körül] a. első kiadás in: Poppe, Bernhard: Alexander Gottlieb Baumgarten: seine Bedeutung und Stellung in der Leibniz-Wolffischen Philosophie und seine Beziehungen zu Kant. Nebst Veröffentlichung einer bisher unbekannten Handschrift der Ästhetik Baumgartens. Noske, Borna-Leipzig, 1907. b. részlet (bevezető paragrafusok) in: Texte zur Grundlegung der Ästhetik. Übersetzt und herausgegeben von Hans Rudolf Schweizer. Lateinisch-Deutsch. Meiner, Hamburg, 1983 (=Philosophische Bibliothek; 355). 59 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA

1750-58 1. Aesthetica. Scripsit Alexand. Gottlieb Baumgarten Prof. Philosophiae. Traiecti cis Viadrum. Impens. Ioannis Christiani Kleyb. MDCCL 2. Aesthicorum Pars altera. Scripsit Alexander Gottlieb Baumgarten Professor Philosophiae. Francofurticis Viadrum. Impensis Joannis Christiani Kleyb. MDCCVIII a. a teljes szöveg reprintje egy kötetben: Aesthetica. Olms, Hildesheim, 1961. b. kétnyelvű (latin-német) válogatás és német nyelvű összegoglalás in: Schweizer, Hans Rudolf: Ästhetik als Philosophie der sinnlichen Erkenntnis: eine Interpretation der "Aesthetica" A. G. Baumgartens mit teilweiser Wiedergabe des lateinischen Textes und deutscher Übersetzung. Schwabe Co., Basel-Stuttgart, 1973. c. kétnyelvű (latin-német) válogatás: Theoretische Ästhetik: die grundlegenden Abschnitte aus der "Aesthetica" (1750/58). Übersetzt und herausgegeben von Hans Rudolf Schweizer. Lateinisch-Deutsch. Meiner, Hamburg, 1983 (=Philosophische Bibliothek; 355). 1769 Philosophia generalis. Edidit cum dissertatione prooemiali de dubitatione et certitudine est Johann Christian Foerster. Hemmerde, Halle, 1770. a. kétnyelvű (latin-német) részlet in: Texte zur Grundlegung der Ästhetik. Übersetzt und herausgegeben von Hans Rudolf Schweizer. Lateinisch-Deutsch. Meiner, Hamburg, 1983 (=Philosophische Bibliothek; 355). II. 1742 Anonym: [Recenzió:] "Baumgarten Meditationes" (1735). In: Greifswalder Critische Versuche 1742/1, 573-604 o. 1745 Quistorp, Theodor Johann: "Erweis, daß die Poesie schon für sich selbst ihre Liebhaber leichtlich unglückselig machen könne." In: Neuer Büchersaal der schönen Wissenschaften und freyen Künste, I. Bd., 5. St., Leipzig, November 1745. 433-452 o. 1747 Uhl(?) levele Gottschednek, 1747 szeptember 22-én. In: Gottsched und seine Zeit: Auszüge aus einem Briefwechsel zusammengestellt und erläutert von Th. W. Danzel. Dyk, Leipzig, 1848. 214-227 o. 1754 Winkelmann, Georg Conrad: "Von der ohnlängst erfundenen Ästhetik." In: Altes und Neues von Schulsachen gesamlet von M. Job. Gottl. Biedermann. Halle, 1754. Tl. 6. 149-164 o. 1762 Anonym [Mendelssohn, Moses]: [Recenzió:] "Meier Auszug aus den Anfangsgründen’’ (1757). In: Bibliothek der schönen Wissenschaften und freyen Künste. 2. Auflage. 3 (1762) 1. 130-138 o. Anonym [Mendelssohn, Moses]: [Recenzió:] "Baumgarten Aestheticorum pars altera" (1758). In: Bibliothek der schönen Wissenschaften und freyen Künste. 2. Auflage. 4 (1762) 1. 438-456 o. 1763 60 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


Meier, Georg Friedrich: Leben Alex. Gottl. Baumgartens. Schwetschke, Halle, u. S. 1763. 1765 Förster, Johann Christian: Charaktere dreier Weltweisen, Leibnitzens, Wolffs und Baumgartens. Schwetschke, Halle, 1765. Abbt, Thomas: Alexander Gottlieb Baumgartens Leben und Charakter. Hemmerde, Halle, 1765. 1766 Herder, Johann Gottfried: "Von Baumgartens Denkart in seinen Schriften" (1766). In: id: Sämtliche Werke. Hrsg. von Bernhard Suphan. Weidmann, Berlin, 1877-1913. Bd. 32. 178192 o. 1769 Herder, Johann Gottfried: "Kritische Wälder: Oder Betrachtungen über die Wißenschaft und Kunst des Schönen. Viertes Wäldchen über Riedels Theorie der schönen Künste" (1769). In: id: Sämtliche Werke. Hrsg. von Bernhard Suphan. Weidmann, Berlin, 1877-1913. Bd. 4. 2223 o. 1780 Abbt, Thomas: "Leben und Charakter Alexander Gottlieb Baumgartens." In: id: Vermischte Werke, Vierter Theil, Nicolai, Berlin und Stettin, 1780. 215-244 o. 1784 Adelung, Johann Christoph: [Szócikk:] "Alexander Gottlieb Baumgarten." In: Fortsetzung und Ergänzungen zu Christian Gottlieb Jöchers allgemeinen Gelehrten Lexikon, worin die Schriftsteller aller Stände nach ihren vornehmsten Lebensumständen und Schriften beschrieben werden; von Johann Christoph Adelung. Bd. 1.: A. und B. Gleditsch, Leipzig, 1784. 1536-37 col. 1790 Heydenreich, Karl Heinrich: "Entstehung der Aesthetik, Kritik der Baumgartenschen, Prüfung des Kantischen Einwurfs gegen die Möglichkeit einer philosophischen Geschmacktheorie, bestimmtere Richtung der ganzen Frage, worauf es hiebey ankommt." In: Neues Philosophisches Magazin 2 (1790) 2. 169-205 o. 1792 Anonym: "Vergleichung des Baumgartenschen und Kantischen Begriff der Schönheit." In: Neue Bibliothek der schönen Wissenschaften und freyen Künste, 46 Bd., 1 Stk, Leipzig, 1792. 163-191 o. 1799 Koller, J.: Entwurf zur Geschichte und Literatur der Aesthetik von Baumgarten bis auf die neueste Zeit. Montag und Weiss, Regensburg, 1799. 1802 Meusel, Johann Georg: [Szócikk:] "Alexander Gottlieb Baumgarten." In: Lexikon der vom fahr 1750 bis 1800 vestorbenen teutschen Schriftsteller. Bd. 1. Fleischer, Leipzig, 1802. 242244 o. 1853



Erdmann, Johann Eduard: Versuch einer wissenschaftlichen Darstellung der Geschichte der neuern Philosophie. Faksimile-Nachdruck der Ausgabe Leipzig 1834-1853 in sieben Bänden. Mit einer Einführung in fohann Eduard Erdmanns Leben und Werke von Hermann Glockner. Zweite Auflage. IV. Band. Frommann-Holzboog, Stuttgart-Bad Cannstadt, 1977. 375-392 o. 1873 Raabe, Carolus: Baumgarten aestheticae in disciplinae formam redactae parens et auctor. Rostochii, Typis Carolus Boldt MDCCCLXXIII. 1874 Meier, G. H.: Alexander Gottlieb Baumgarten: Beitrag zur Entstehungsgeschichte der deutschen Ästhetik. Diss. Halle, 1874. Meyer, Johann Georg: Leibniz und Baumgarten als Begründer der deutschen Ästhetik. Diss. Halle, 1874. 1875 Hertling, G.: [Szócikk:] "Alexander Gottlieb Baumgarten." In: Allgemeine Deutsche Biographie. Bd. 2.: Balde-Bode. Duncker&Humblot Leipzig, 1875. 158-159 o. Prieger, Erich: Anregung und metaphysische Grundlagen der Aesthetik von Alexander Gottlieb Baumgarten. Schade, Berlin, 1875. Schmidt, Johannes: Leibniz und Baumgarten: ein Beitrag zur Geschichte der deutschen Aesthetik. Hierin eine ausführliche Kritik ästhetischer Grundanschauungen Lotze's und Zimmermann’s. Lippert, Halle (Saale), 1875. 1889 Braitmaier, Friedrich: Geschichte der Poetischen Theorie und Kritik von den Diskursen der Maler bis auf Lessing. Zweiter Teil: Die Versuche einer philosophischen Ästhetik und poetischen Theorie auf Grundlage der Leibnitz-Wolffischen Psychologie. Fortschritt der Kritik im Berliner Kreise. I. Huber, Frauenfeld, 1889. 1-52 o. 1907 Poppe, Bernhard: Alexander Gottlieb Baumgarten: seine Bedeutung und Stellung in der Leibniz-Wolffischen Philosophie und seine Beziehungen zu Kant. Nebst Veröffentlichung einer bisher unbekannten Handschrift der Ästhetik Baumgartens. Noske, Borna-Leipzig, 1907. 1910 Bojanowski, Martin: Literarische Einflüsse bei der Entstehung von Baumgartens Ästhetik. Diss. Breslau, 1910. 1911 Bergmann, Emst: Die Begründung der deutschen Ästhetik durch Alex. Gottlieb Baumgarten und Georg Friedrich Meier. Mit einem Anhang: G. F. Meiers ungedruckte Briefe. Röder Schunke, Leipzig, 1911. Sommer, Herbert: Die poetische Lehre Baumgartens: literarhistorisch dargestellt. Diss. München, 1911. 1923 Baeumler, Alfred: Das Irrationalitätsproblem in der Ästhetik und Logik des 18. Jahrhunderts bis zur Kritik der Urteilskraft. Mit einem Nachwort zum Neudruck. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1967. passim



1928 Riemann, Albert: Die Aesthetik Alexander Gottlieb Baumgartens unter besonderer Berücksichtigung der Meditationes philosophicae de nonnullis ad poema pertinentibus nebst einer Übersetzung dieser Schrift. Niemeyer, Halle (Saale), 1928 (=Bausteine zur Geschichte der deutschen Literatur; 21). 1930 Schwitzke, Heinz: Die Beziehungen zwischen Ästhetik und Metaphysik in der deutschen Philosophie vor Kant. Hoffmann, Charlottenburg, 1930. 1932 Cassirer, Ernst: "Die Grundlegung der systematischen Ästhetik: Baumgarten." In: id: Die Philosophie der Aufklärung. Mohr (Siebeck), Tübingen, 1932 (=Grundriss der philosophischen Wissenschaften). 368-482 o. 1933 Croce, Benedetto: "Rileggendo L' "Aesthetica" del Baumgarten." In: La Critica 31 (1933) 219 o. 1934 Peters, Hans Georg: Die Ästhetik Alexander Gottlieb Baumgartens und ihre Beziehungen zum Ethischen. Junker Dünnhaupt, Berlin, 1934 (=Neue Deutsche Forschungen, Abt. Philosophie; 1). 1938 Menzer, Paul: "Zur Entstehung von A. G. Baumgartens Ästhetik. In: Zeitschrift für Deutsche Kulturphilosophie, Neue Folge des Logos 4 (1938) 288-296 o. 1953 Hanslmeier, Josef: [Szócikk:] "Alexander Gottlieb Baumgarten. In: Neue Deutsche Biographie. Bd. 1.: Aachen-Behaim. Duncker&Humblot, Berlin, 1953. 660 o. Pappalardo, Rosa: "L'arte ed il Bello nell’estetica di Alessandro G. Baumgarten." In: Siculorum Gymnasium 6 (1953) 132-135 o. 1954 Aschenbrenner, Karl: "Introduction." In: Reflexions on poetry. A. G. Baumgarten's Meditationes philosophicae de nonnullis ad poema pertinentibus, translated with the original text, an introduction and notes by K. Aschenbrenner and W. B. Holther. University of California Press, Berkeley and Los Angeles, 1954. 1-32 o. 1955 Mahlow, Dietrich: Die Kunst in der Ästhetik: die Kunst bei G. W. Leibniz und in der Ästhetik A. G. Baumgartens. Diss. Freiburg, 1955. 1956 Tonelli, Giorgio: "Zabarella Inspirateur de Baumgarten ou l’Origine de la Connexion entre Esthétique et Logique." In: Revue d'Esthétique 9 (1956) 189-192 o. 1960 Mortano, Giuseppe: La conoscenza sensibile nel razionalismo moderno: da Cartesio a Baumgarten. Libreria scientifica, Napoli, 1960. 63 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


Nivelle, Armand: "Baumgarten." In: id: Kunst- und Dichtungstheorien zwischen Aufklärung und Klassik. Gruyter Co., Berlin, 1960. 7-38 o. 1967 Linn, Marie-Luise: "A. G. Baumgartens "Aesthetica" und die antike Rhetorik." In: Deutsche Vierteljahrschrift für Literaturwissenschaft und Geistesgeschichte 41 (1967) 3. 424-443 o. 1969 Menzel, Norbert: Der anthropologische Charakter des Schönen bei Baumgarten. WanneEickel, 1969. 1970 Risse, Wilhelm: Die Logik der Neuzeit. Bd. 2. Frommann-Holzboog, Stuttgart-Bad Cannstadt, 1970. 646-650 o. 1971 Nivelle, Armand: "Baumgarten." In: id: Kunst- und Dichtungstheorien zunschen Aufklärung und Klassik. 2, durchgesehene und ergänzte Auflage. Gruyter, Berlin-New York, 1971. 7-38 o. Ritter, Joachim: [Szócikk:] "Ästhetik." In: Historisches Wörterbuch der Philosophie. Bd. 1: Schwabe Co. A-C., Basel-Stuttgart, 1971. 555-580 col. 1972 Franke, Ursula: Kunst als Erkenntnis: die Rolle der Sinnlichkeit in der Ästhetik Alexander Gottlieb Baumgarten. Steiner, Wiesbaden, 1972 (=Studia Leibnitiana Supplementa; 9). Wessel, L. P.: "Alexander Baumgarten's contribution to te development of aesthetics." In: Journal of Aesthetics and Art Criticism 30 (1971/1972) 333-342 o. 1973 Schweizer, Hans Rudolf: Ästhetik als Philosophie der sinnlichen Erkenntnis: eine Interpretation der "Aesthetica" A. G. Baumgartens mit teilweiser Wiedergabe des lateinischen Textes und deutscher Übersetzung. Schwabe Co., Basel-Stuttgart, 1973. 1974 Linn, Marie-Luise: A. G. Baumgartens "Aesthetica " und die antike Rhetorik. In: Rhetorik: Beiträge zu ihrer Geschichte in Deutschland vom 16.-20. Jahrhundert. Herausgegeben von Helmut Schanze. Athenäum-Fischer, Frankfurt am Main, 1974. 105-125 o. 1975 Böhler, Michael J.: Soziale Rolle und Ästhetische Vermittlung: Studien zur Literatursoziologie von A. G. Baumgarten bis F. Schiller. Lang, Bern-Frankfurt am Main, 1975. 115-156 o. Verweyen, Theodor: "Emanzipation der Sinnlichkeit im Rokoko? Zur ästhetik-theoretischen und funktionsgeschichtlichen Rechtfertigung der deutschen Anakreontik." In: GermanischRomanische Monatsschrift, NF25 (1975) 276-306 o. 1976 Scheer, Brigitte: [Recenzió:] "Baumgartens Ästhetik und die Krise der von ihm begründeten Disziplin: Rezension von U. Franke, Kunst als Erkenntnis, 1973 und H. R. Schweizer, Ästhetik als Philosophie der sinnlichen Erkenntnis, 1973." In: Philosophische Rundschau 22 (1976) 1-2. 108-119 o.



1978 Gaede, Friedrich: "Das widersprüchliche analogon rationis." In: id: Poetik und Logik: zu den Grundlagen der literarischen Entwicklung im 17. und. 18. Jahrhundert. Francke, BernMünchen, 1978. 106-114 o. 1979 Casula, M.: "Baumgarten entre Leibniz et Wolff." In: Archives de Philosophie 42 (1979) 4. 547-574 o. Franke, Ursula: "Die Semiotik als Abschluß der Ästhetik: A. G. Baumgartens Bestimmung der Semiotik als ästhetische Propädeutik." In: Zeitschrift für Semiotik 1 (1978) 341-359 o. 1980 Bender, Wolfgang: "Rhetorische Tradition und Ästhetik im 18. Jahrhundert: Baumgarten, Meier und Breitinger." In: Zeitschrift für deutsche Philologie 99 (1980) 481-506 o. Jäger, Michael: Kommentierende Einführung in Baumgartens "Aesthetica": zur entstehenden wissenschaftlichen Ästhetik des 18. Jahrhunderts. Olms, Hildesheim, 1980 (=Philosophische Texte und Studien; 1). 1982 Schmidt, Horst-Michael: "Die Aesthetica" Baumgartens im philosophischen und poetologischen Kontext der deutschen Aufklärung." In: id: Sinnlichkeit und Verstand: zur philosophischen und poetologischen Begründung von Erfahrung und Urteil in der deutschen Aufklärung (Leibniz, Wolff, Gottsched, Bodmer und Breitinger, Baumgarten). Fink, München, 1982 (=Theorie und Geschichte der Literatur und der schönen Künste; 63). 177-232 o. 1983 Paetzold, Heinz: "Baumgarten und das Problem einer Begründung der Ästhetik als einer philosophischen Disziplin." In: id: Ästhetik des deutschen Idealismus: zur Idee ästhetischer Rationalität bei Baumgarten, Kant, Schelling, Hegel und Schopenhauer. Steiner, Wiesbaden, 1983. 8-54 o. 1984 Jäger, Michael: Die Ästhetik als Antwort auf das kopemikanische Weltbild: die Beziehungen zwischen der Naturwissenschaft und der Ästhetik Alexander Gottlieb Baumgartens und Georg Friedrich Meiers. Olms, Hildesheim-Zürich-New York, 1984 (=Philosophische Texte und Studien; 10). Scheible, Hartmut: "Das individuelle ist sehr poetisch": Alexander Gottlieb Baumgarten, Felix Aestheticus. In: id.: Wahrheit und Subjekt: Ästhetik im bürgerlichen Zeitalter. Francke, BernMünchen, 1984. 72-97 o. Wellbery, David E.: [Recenzió:] "Baumgarten Meditationes (1983) és Baumgarten Theoretische Ästhetik (1983)." In: Lessing Yearbook 16 (1984) 284-287 o. 1986 Aesthetica bina: Baumgarten e Burke; seminario promosso dal Centro Internazionali Studi di Estetica, Palermo, 18 e 19 ottobre 1985. Centro Intemazionali Studi di Estetica, Palermo, 1986. Peres, Constanze: "Cognitio sensitiva: zum Verhältnis von Empfindung und Reflexion in Alexander Gottlieb Baumgartens Begründung der Ästhetiktheorie." In: Empfindung und Reflexion: ein Problem des 18. Jahrhunderts. Hrsg. von Hans Körner et al. Olms, Hildesheim, 1986 (=Münchner Beiträge zur Geschichte und Theorie der Künste; 1). 5-48 o.



1987 Bartsch, Erwin: "Alexander Gottlieb Baumgartens Begründung einer philosophischen Ästhetik: die Bedeutung der Magisterarbeit von Baumgarten aus dem Jahre 1735 für die Ästhetik." In: Philosophie und Kunst: Kultur und Ästhetik im Denken der deutschen Klassik. Böhlau, Weimar, 1987 (=Collegium philosophicum Jenense). 59-65 o. Gasché, Rodolphe: "Of aesthetic and historical determination." In: Post-structuralism and the question of history. Edited by Derek Attridge, Geoff Bennington and Robert Young. Cambridge University Press, Cambridge, 1987. 139-161 o. 1988 Adler, Hans: "Fundus Animae – der Grund der Seele: zur Gnoseologie des Dunklen in der Aufklärung." In: Deutsche Vierteljahrschrift für Literaturwissenschaft und Geistesgeschichte 62 (1988) 197-220 o. Kiesler, Bettina: Psychologisches Denken in der Ästhetik A. G. Baumgartens und G. Th. Fechners: eine Untersuchung zur Geschichte des Wechselverhältnisses von Psychologie und Ästhetik. Diss. Leipzig, 1988. 1989 Dyck, Joachim: "Philosophisches Ideal und rhetorische Praxis der Aufklärung: eine Problemskizze." In: Rhetorik und Philosophie. Hrsg. von Helmut Schanze und Josef Kopperschmidt. Fink, München, 1989. 191-200 o. 1990 Adler, Hans: "Ästhetik als Desiderat der Gnoseologie." In: id: Die Prägnanz des Dunklen: Gnoseologie, Ästhetik, Geschichtsphilosophie bei Johann Gottfried Herder. Meiner, Hamburg, 1990 (=Studien zum achtzehnten Jahrhundert; 13). 1-48 o. Scherr, Diefér: Anmerkungen zum Schönen und zu anderen Aspekten integralen Ästhetik unter besonderer Berücksichtigung der grundlegenden Schriften aller schönen Wissenschaften Alexander Gottlieb Baumgartens. Diss. Wien, 1990. Solms, Friedhelm: "Disciplina aesthetica": zur Frühgeschichte der ästhetischen Theorie bei Baumgarten und Herder. Klett-Cotta Stuttgart, 1990 (=Forschungen und Berichte der Evangelischen Studiengemeinschaft, Bd. 45). passim 1991 Linn, Marie-Luise: "A. G. Baumgartens "Aesthetica" und die antike Rhetorik." In: Rhetorik. Hrsg. von Josef Kopperschmidt. Bd. 2. Wirkungsgeschichte der Rhetorik. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1991.81-106 o. 1992 Pimpinella, Pietro: "Truth and persuasion in Baumgarten’s ‘Aesthetica’." In: Actes du huitième Congrès International des Lumières. The Voltaire Foundation, Oxford, 1992. 14641467 o. Vollhardt, Friedrich: [Recenzió:] "Beiträge zur Ästhetik: Baumgarten, Herder und Moritz." In: Das achtzehnte Jahrhundert: Mitteilungen der Deutschen Gesellschaft für die Erforschung des 18. Jahrhunderts 16 (1992) 1. 70-73 o. 1993 Calvié, Alain: "La conception de la poésie comme ’oratio sensitiva’ au XVIIIe siècle." In: Cahiers d'études germaniques 25 (1993) 151-164 o.



Federlin, Wilhelm Ludwig: "Von der Sinnlichkeit der menschlichen Seele: theologische Betrachtungen zu Alexander G. Baumgartens ästhetischen Programm." In: id: Kirchliche Volksbildung und bürgerlicher Gesellschaft: Studien zu Thomas Abbt, Alexander Gottlieb Baumgarten, Johann David Heilmann, Johann Gottfried Herder, Johann Georg Müller und Johannes Müller. Lang, Frankfurt am Main-Wien, (=Theion; 1). 61-95 o. Jürgensen, Andreas: Der ästhetische Horizont: Baumgartens Ästhetik und die Malerei um die Mitte des 18. Jahrhunderts. Diss. Kiel, 1993. Reiss, Hans: "Die Einbürgerung der Ästhetik in der deutschen Sprache des 18. Jahrhunderts oder Baumgarten und seine Wirkung." In: Jahrbuch der Deutschen Schillergesellschaft 37 (1993) 109-138 o. Trummer, Thomas: Die Herausbildung der Ästhetik im historischen Rationalismus: Studien zum metaphysischen und epistemologischen Begründungshorizont des Schönen und Kunst bei Leibniz, Wolff, Gottsched, Bodmer und Breitinger und Baumgarten. Diss. Graz, 1993. 1994 Kobau, Pietro: "Baumgarten, l’estetica dei tropi." In: Rivista di Estetica 42 (1994) 91-110 0. Reiss, Hans: "The »naturalization« of the term »Ästhetik« in eighteenth-century German: Alexander Gottlieb Baumgarten." In: Modern Language Review 89 (1994) 3. 645-658 o. Verweyen, Theodor – Witting, Günther: "Zur Rezeption Baumgartens bei Uz, Gleim und Rudnick." In: Zeitschrift für deutsche Philologie 113 (1994) 496-514 o. 1995 Gatzemeier, Matthias: [Szócikk:] "Alexander Gottlieb Baumgarten." In: Enzyklopädie Philosophie und Wissenschaftstheorie. Hrsg. von Jürgen Mittelstrass. Bd. 1: A-G. Metzler, Stuttgart-Weimar, 1995. 254 o. Hubbert, Joachim: "Alexander Gottlieb Baumgarten." In: id: Untersuchungen zur philosophischen Ästhetik. Bd. 3: "Subjektivität" und "Ästhetische Wahrheit". Brockmeyer, Bochum, 1995. 42-68 o. Strube, Werner: "Alexander Gottlieb Baumgartens Theorie des Gedichts." In: Dichtungstheorien der deutschen Frühaufklärung. Hrsg. von Theodor Verweyen in Zusammenarbeit mit Hans-Joachim Kertscher. Niemeyer, Tübingen, 1995 (=Hallesche Beiträge zur europäischen Aufklärung; 1). 1-25 o. Verweyen, Theodor – Witting, Günther: "Zur Rezeption Baumgartens bei Uz, Gleim und Rudnick." In: Dichtungstheorien der deutschen Frühaufklärung. Hrsg. von Theodor Verweyen in Zusammenarbeit mit Hans-Joachim Kertscher. Niemeyer, Tübingen, 1995 (=Hallesche Beiträge zur europäischen Aufklärung; 1). 101-119 o. 1996 Finsen, Hans Carl: "Evidenz und Wirkung im ästhetischen Werk Baumgartens: Textheorie zwischen Philosophie und Rhetorik." In: Deutsche Vierteljahrschrift für Literaturwissenschaft und Geistesgeschichte 70 (1996) 2. 198-212 o. Makkreel, Rudolf A.: "The Confluence of Aesthetics and Hermeneutics in Baumgarten, Meier and Kant." In: Journal of Aesthetics and Art Criticism 54 (1996) 1. 65-75 o. 1997 Schenk, Günter: "Wesen und Funktion der Ästhetik als Universitätsdisziplin aus der Sicht ihrer Begründer Alexander Gottlieb Baumgarten und Georg Friedrich Meier." In: Europa in der Frühmoderne: Festschrift für Günter Mühlpfordt. Hrsg. von Erich Donnert. Bd. 2: Frühmoderne. Böhlau, Weimar u. a., 1997. 109-124 o.


5. fejezet - LATIN TERMINUSOK MAGYARUL aesthetica dynamica "dinamikus" (hatásvizsgáló) esztétika aesthetodogmaticus esztétiko-dogmatikus aestheticohistoricus esztétiko-historikus aetheticologicus esztétiko-logikai aestheticus (főnév) esztéta character ~i az ~ jellemvonásai, az ~ jelleme, az ~ jellemzése ~ felix szerencsés ~ ~ natus született ~ aestheticus (melléknév) esztétikai ars aesthetica az esztétika művészete disciplina ~a az ~ tanok rendszere, az esztétika rendszeres ismerete exercitatio ~a ~ gyakorlat falsitas ~a ~ hamisság, ~ valótlanság horizon ~um ~ látókör, ~ horizont ingenium ~um politum ~lag kifinomult szellem necessitas ~a ~ követelmény pectus ~um esztétika iránt fogékony lélek sententiae ~ae ~ ítélet temptamina ~a ~ próbák, kísérletek verisimilitudo ~ ~ valószínűség analogon rationis az ésszel analóg gondolkodás, az ésszel analóg (felfogó) képesség anticipationes előzetes várakozások argumentum érv ars mesterség, művészet, művészetelmélet cognitio megismerés ~ intuitiva intuitív ~ ~ distincta tagolt ~ elegantia ~ nis a ~ kifinomultsága, a ~ szépsége media középső ~i képesség


LATIN TERMINUSOK MAGYARUL ~ pulchra venusta szép ~ confusa zavaros ~ confusio zavarosság dispositio adottság ~ poetica költői tehetség dynamometria erőviszonyok iránti érzék elegantia kifinomultság, választékosság, szépség eruditio pulchra a szépre való nevelés experientia tapasztalat fabula mese, tanmese, költött történet, mítosz facultas képesség ~ cognoscitiva inferior alsóbb megismerési ~ cognoscitiva superior felsőbb megismerési ~ falsisimile valószínűtlen fictio költött történet, kitalált dolog, fikció, kitaláció figmentum fikció ~ anomalon összedolgozatlan ~ genus cogitandi acroamaticum tudományos előadói gondolkodásmód habitus készség heterocosmicus heterokozmikus, más világba tartozó idea képzet imaginatio képzelet improbabile kevésbé elfogadható, valószínűtlen individuum egyén indoles, pectus tehetség, lélek, szív ingenium szellem, tehetség, lélek ~ ineruditum képzetlen szellem ~ rude nyers és kiforratlan szellem ~ venustum, pulchrum szép szellem, szép lélek cultura ingenii szellemi műveltség intellectus értelem iudicium ítélőerő, ítélet


LATIN TERMINUSOK MAGYARUL materia anyag mendacium hazugság methodus syntheticus átfogó metódus ordo rend, elrendezés, rendezettség perceptio képzet, fogalom ~ sensitiva érzéki benyomás, érzéki tapasztalat perfectio tökéletesség perspicacia a dolgok átlátásának képessége phaenomenon jelenség phantasia képzelet phantasmata képzelmek possibilitas lehetségesség pulchre cogitare, pulchra cogitatio, pulchra meditatio szép gondolkodás pulchre cogitata szép gondolatok dispositio ad pulchre cogitandum hajlam a szép gondolkodásra praesagitio előresejtés, sejtésszerű képzet praevisio előrelátás principium rationati a megalapozottság elve probabile elfogadható (valószínű) ratio ész, indok, ok, alap ~ ulterior mélyebb alap ~ sufficiens elégséges ok repraesentatio képzet, megjelenítés res dolog, tárgy sensus érzék sententia gondolat, tanulság signa jelek, kifejezési eszközök significatio jelölés, kifejezés studium veritatis az igazságra való törekvés ~ absolutum az igazságra való feltétlen törekvés ~ comparativum a tárgyához igazodó törekvés az igazságra ~ poeticum az igazságra való költői törekvés


LATIN TERMINUSOK MAGYARUL verisimile valószínű veritas igazság abstracta elvont ~ species veri az igazság látszata determinatior meghatározottabb ~ mentalis et subjectiva szellemi és szubjektív ~ ~ metaphysica metafizikai ~


Esztétika Alexander Gottlieb Baumgarten

Recommend Documents