Újító vagy epigon? Natasza Styrna. Maurycy Gottlieb ( )

• Natasza Styrna • ÚJÍTÓ VAGY EPIGON?

Natasza Styrna

Újító vagy epigon? Maurycy Gottlieb (1856–1879)

A

Múlt és Jövô lapjain már olvashattunk Maurycy Gottliebrôl. A háború elôtt többször is jelentek meg képeirôl készült reprodukciók a folyóiratban. Gottlieb mûveivel illusztrálták az 1924-es évfolyam teljes februári számát, és itt jelent meg Patai Edith írása is a mûvész munkásságáról. 1939-ben Karl Schwarz szintén írt Gottlieb egyik képérôl. Bár Maurycy Gottlieb ekkor már rég nem volt az élôk sorában, legendája még elevenen élt. A tehetséges, de fiatalon elhunyt festôre fôleg zsidó körökben emlékeztek. A lembergi, krakkói és varsói kiállításokon bemutatott képei a nagyközönségben is felidézték emlékét. A két világháború közötti idôszakban mûveibôl két önálló kiállítást is rendeztek. Az elsôt 1923-ban Krakkóban, a Szépmûvészetek Baráti Társaságának épületében, a másodikat pedig 1932-ben, a mûvész halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a krakkói Nemzeti Múzeumban. Maurycy Gottlieb alig 23 évesen halt meg. Bár ilyen keveset élt, jelentôs és igen érdekes életmûvet hagyott maga után. Mint Maria Rogoyska megjegyzi: „…a fiatalon elhunyt mûvészekrôl általában azt mondják: ígéretes tehetség volt, kár, hogy nem maradt ideje beteljesíteni a hozzá fûzött reményeket. Gottlieb azonban rendkívül fiatal kora ellenére sem pusztán ígéretes, hanem már érett festô, akit rendkívüli alkotóegyéniségnek tartottak kortársai.”1 Gottlieb kiemelkedô helyet foglal el a lengyel mûvészettörténetben mint kivételes tehetség, kiváló portréfestô és Jan Matejko egyik legígéretesebb tanítványa (Matejko a XIX. század második felének legismertebb lengyel festôje). Gottlieb Lengyelország elsô zsidó származású mûvészeivel együtt kezdte pályáját. Moritz Oppenheim és Mark Antokolszkij mellett ô is az európai mûvészeti életben elsôként színre lépô

nagy tehetségû zsidó származású alkotók közé tartozik. Mint Nehama Guralnik írja, többek között tôle tanulta meg azt a fiatal zsidó festôk nemzedéke, hogy a judaizmus és a mûvészet között nincs lényegi ellentmondás.2 Lengyelországban Gottlieb volt az elsô zsidó származású festô, aki ilyen széles körben használt fel mûveiben zsidó motívumokat. A lengyel mûvészetben már korábban is megjelent a zsidó tematika. De Maurycy Gottlieb új szemléletet honosított meg festészetével, belülrôl ábrázolta azt a társadalmat és kultúrát, amelyben nevelkedett. Bár Gottlieb számos új elemet vitt a lengyel mûvészetbe, nem nevezhetjük stílusteremtô festônek. Rembrandt mûvészetének vagy éppen Hans Makart „szalonstílusának” hatása alatt dolgozott, amikor Párizsban megrendezték az elsô impresszionista kiállításokat. Formai eszköztárát fôleg Európának az a része határozta meg, ahol született és tanult. Gottlieb mûvészetének elemzésében fontos szerepet játszanak az életrajzi adatok. A mûvész 1856-ban, a galíciai Drohobyczban, egy jómódú olajvállalkozó családjában született. Korán elhagyta azt a közeget, amelyben nevelkedett. Diákéveit Európa legjobb mûvészeti iskoláiban töltötte, de sohasem sikerült teljesen beilleszkednie új környezetébe. Élete jól példázza és érzékelteti a két világ között élô ember dilemmáit és csalódásait, aki két társadalom között osztja meg kulturális hovatartozását. Ez a kettôs, lengyel–zsidó tudat Gottlieb számára természetes volt. Pont az okozta élete drámáját, hogy saját környezete nem értette meg, éretlen volt egy ilyen koncepció befogadásához. Gottlieb már gyermekkorában nem zsidó környezetbe került. Elôször beíratták a bazilita szerzetesek elemi iskolájába, majd a drohobyczi Ferenc József Reálgimnáziumban tanult. E té-

• 97 •


nyek sok mindent elárulnak Gottlieb családjáról. Mojzes Waldmann – a mûvész életrajzírója – szerint a festô apja kiváló talmudista volt.3 Nehama Guralnik szerint liberális beállítottsága és a felvilágosult eszmék ismerete azzal magyarázható, hogy sokat utazott mint magánvállalkozó.4 Izaak Gottlieb nyilván azzal a meggyôzôdéssel íratta fiát a görög katolikus szerzetesek iskolájába, hogy megtegye az elsô lépést, felkészítse fiát a nem zsidó környezettel való kapcsolatra. Ez az iskola biztos esélyt adott a zsidó fiúnak arra, hogy kikerüljön a kulturális elszigeteltségbôl, ugyanakkor arra késztette, hogy érintkezzen az idegen, nemegyszer ellenséges környezettel. Életrajzában olvashatjuk, milyen szavakkal kommentálta Gottlieb gimnáziumi tanulmányai kezdetét: „Megtörtént. Beírattak a gimnáziumba. Tulajdonképpen másokat is beíratott az apjuk a gimnáziumba, mégis kisebbséget alkotunk, amit a keresztények nem is hagynak szó nélkül.” 5 A nevelés az állami iskolákban a hagyományoktól való eltávolodással kísértett, és bizonyára ez volt a vallásos társadalomtól való elidegenedés elsô fázisa is. Jelentôs esemény volt – meséli Mojzesz Waldman –, mikor az engesztelés napján, a legnagyobb zsidó ünnepen Maurycy bejött a rajzórára a drohobyczi gimnáziumba. Titokban ment el, családja tudta nélkül, keresztény osztálytársai és tanárai legnagyobb megdöbbenésére.6 Gottlieb tizenhárom éves korában kezdett festészetet tanulni egy lembergi mûvész, Michaî Godlewski magániskolájában. Apja beleegyezett abba, hogy fia rajzot és festészetet tanuljon, noha elképzelhetô, hogy e döntés ellentétben állt meggyôzôdésével. Izaak Gottlieb vívódásának vallási okai is lehettek. Az sincs kizárva, hogy a festô apja, lévén vállalkozó és gyakorlatias ember, nem tudta elképzelni a mûvészi pályát választó fia jövôjét. Többször is szembe kellett néznie hasonló dilemmákkal, hiszen a legidôsebb fia után még három fiú járta be ugyanezt az utat, a kevésbé tehetséges Marcin és Filip és a sokkal fiatalabb Leopold, aki a két háború közötti École de Paris egyik legjelentôsebb képviselôje volt. Michaî Godlewski mûhelyében sajátította el a szakma alapjait: perspektívát tanult, gipszmodell-tanulmányokat készített, portrékat rajzolt. Mint Wiesenberg írja, Godlewski annyira elégedett volt eredményeivel, hogy nem kért ellenszolgáltatást az oktatásért, sôt különösen jól sikerült munkáit almákkal jutalmazta.7 A nagyvá-

rosi élet új lehetôségeket nyitott Gottlieb elôtt. Színházba és koncertekre járt. Megszerette az operát és az operettet. „A szalonok állandó vendége lett” – írja róla Waldman.8 Jerzy Malinowski szerint ekkor sok olyan egyéniséggel is találkozott, akik hatással voltak kialakulóban lévô politikai-nemzeti beállítottságára.9 A Lembergben töltött három év után, 1872ben Karl Mayer és Karl Blass irányítása alatt a bécsi Szépmûvészeti Akadémián folytatta tanulmányait. Hamar bekerült a Wurzinger professzor által vezetett Meisterschuléba, ahol történelmi festészet szakon kezdte meg tanulmányait. Tanárai nem tartoztak a legkiemelkedôbb alkotók közé, ô pedig Józef Sandel szerint egyáltalán nem volt megelégedve az oktatás módszereivel. „A bécsi Akadémia abban az idôben elég elmaradott és beszûkült volt; már rég nem került ki onnan egyetlen kiemelkedô mûvész sem. A tanárok még a régi módszereket alkalmazták; a diákoknak antik tógába öltöztetett gipszfigurákat kellett rajzolniuk és mintázniuk. Gottlieb hamar ráébredt, hogy az elôtte tógában, fáklyával a kezében álló gipszmodell csak maskara, tehát lemásolásának semmi köze a valódi mûvészethez.”10 Ugyanakkor Gottlieb bécsi tanulmányai alatt ismerkedett meg a múzeumok kiváló régi gyûjteményeivel és a kortárs festészettel is. 1873-ban Bécsben nemzetközi kiállítást rendeztek. Az ott bemutatkozó festôk között volt többek között Ingres, Delacroix, Corot, Böcklin és Feuerbach. E kiállításnak köszönhetôen ismerte meg a lengyel festészetet is, hiszen az osztrák festôket bemutató teremben voltak Józef Brandt és Wojciech Gerson képei is, a mesterek termében pedig Henryk Siemiradzki A feslett nô címû képe szerepelt, és a zsûritag Henryk Rodakowski is kiállította képeit. Gottliebre azonban Jan Matejko gyakorolta a legnagyobb hatást. Matejko cseh származású lengyel festô, nagyméretû képeket festett, melyek témája – az akkor önálló államként nem létezô – Lengyelország történelme volt. Megdöbbentette a festô autentikus szemléletmódja, aki igazi szenvedéllyel idézte fel a dicsôséges lengyel csatákat vagy azokat a történelmi eseményeket, melyek az ország erejének gyengüléséhez vezettek, és amelyek végeredményeként a három szomszédos hatalom felosztotta egymás között az országot. Ehhez a sorozathoz tartozott a Reitan is, ami – többek szerint – a legnagyobb hatást gyakorolta Gottliebre.

• 98 •


A Matejko mûvészetével való megismerkedés elmélyítette Gottliebben a lengyel életérzést. Nehama Guralnik feltételezése szerint már neveltetésekor beléoltották a lengyel patriotizmust a haszkala szellemében.11 Gottliebnek azonban nem volt világosan körülhatárolt nemzeti identitástudata. Zsidó volt, de lengyelnek is érezte magát. Szülôvárosában lengyelek, ukránok és zsidók éltek. Galícia ekkor osztrák uralom alatt állt. Ô maga németül beszélt, de a jiddis nyelvet is ismerhette. A lengyel festô mûvészetével való megismerkedés ösztönzôleg hatott rá. Matejko két okból is vonzotta, egyrészt mint mûvész, másrészt mint lengyel hazafi. Az ô hatására döntött úgy Gottlieb, hogy történelmi festô lesz. Sôt mi több, Matejkóhoz hasonlóan a lengyel történelem eseményeit fogja megfesteni. Ekkor kezdett el erôsen érdeklôdni a lengyel történelem és kultúra iránt. Mivel nem túl jól beszélt lengyelül, megpróbált javítani lengyel nyelvtudásán is. Errôl a nagy lelkesedésérôl olvashatunk a húgának írt levelében is: „Nagy örömmel töltött el, és nagyon boldog vagyok, hogy így szereted a hazádat. Szeresd így tovább, hogy ne úgy élj, mint egy rabszolga, hanem mint egy lengyel, aki szereti a hazáját és a szabadságot.”12 De a lengyelséggel való azonosulás ebben a történelmi helyzetben nem nevezhetô elszigetelt jelenségnek. Jerzy Holzer megjegyzi, hogy a galíciai zsidók körében éppen pont ekkor, 1870 körül váltja fel a germanizációt a polonizációs folyamat.13 Gottlieb lépéseket tett annak érdekében, hogy a krakkói Szépmûvészeti Iskolában tanulhasson. Lelkes hangú levelet írt azzal a kéréssel, hogy vegyék fel Matejko tanítványai közé, aki egyébként ekkor az iskola igazgatója volt. A krakkói bizottságnak benyújtott magas színvonalú munkái nemcsak az iskola tanárait, de magát Matejkót is ámulatba ejtették.14 Az 1873ból fennmaradt néhány rajz tanúskodik tehetségérôl. Krakkói tanulmányait az 1873–74-es tanévben kezdte meg. Tudjuk, hogy ebben az évben több lengyel történelmi témájú képet is festett. Ezek közül néhányat, mint például A kard lovagjai megkérik Zsigmond Ágostot, hogy védje meg ôket Ferdinánd császártól, illetve az Albrecht porosz nagyherceg átveszi az invesztitúrát Öreg Zsigmond királytól címût, csak fényképrôl ismerünk. A fentiek alapján megállapítható, hogy Gottlieb ebben az idôszakban láthatóan kötôdött új mestere festészetéhez. Matejko képeinek hatása mindkét jelenet szerkesztésében felfedezhetô.

Önarckép lengyel nemesi viseletben, 1874

Az elsô a Báthori Pszkovnál címû festményt, a második A poroszok hódolatát idézi. Mesteréhez hasonlóan Gottlieb is rengeteg elemet és alakot sorakoztat fel jelenetein. A figurák statikusak, a háttérnek pedig nincs mélysége. A fiatal festô azonban ugyanolyan nagy gondot fordított az alakok egyedi megjelenítésére, mint a lelkiállapotuk kifejezésére. Maria Rogoyskának alighanem igaza van abban, hogy ez a fajta festészet mégis távol állt tôle: „Gottlieb rosszul érzi magát a nagy történelmi események közepette, és nem tudja a magasztos gesztusokon és a színpadias elrendezésen keresztül kifejezni a lényeges emberi mondanivalót, mint Matejko. Így aztán kellékekkel túlzsúfolt képek születnek, amelyek nem túl meggyôzôek a maguk ünnepélyes kifejezésmódjában.”15 Ebben az idôszakban festette Gottlieb az Önarckép lengyel nemesi viseletben címû képét is. Ez a festmény fejezi ki legjobban hazafias érzelmeinek nyílt és minden kétséget kizáró megnyilatkozását. A Krakkóban töltött idôszak, amelyhez Gottlieb igen nagy reményeket fûzött, sajnos csalódással zárult. Vitába keveredett egyik tanárával, és az oktatás módját is úgy megunta, hogy inkább otthon szeretett volna dolgozni.

• 99 •


Antiszemita zaklatásoknak is ki volt téve. Gúnyt ûztek vallásából, szemita kinézetébôl és nyelvi hibáiból. Mojzesz Waldman Gottliebéletrajzában leírja, hogyan kommentálta ezeket az eseményeket maga a festô: „A festôiskolában, úgymond a mûvészet csodáival körülvéve, millió szenvedélyes ideával átitatódva, elbódulva a fiatalság vágyainak mámorító italától nem is gondoltam arra, hogy zsidó vagyok – minden sérelmemet elfeledtem, és szabadnak éreztem magam, mint Isten gyermeke, mint az egész emberiség barátja. Keserûséggel töltött el, amikor egyik évfolyamtársam, akivel összevesztem, durván szememre vetette, hogy született zsidó vagyok, a társadalom páriájának és undorító féregnek nevezett.16 Még ha ennek az ellenségeskedésnek nem is a zsidóellenes elôítéletek voltak a kiváltó okai, hanem sokkal inkább Gottlieb kiemelkedô tehetsége és az, hogy a igazgató szimpátiáját is bírta, ez egyáltalán nem enyhítette a fájdalmat, amit az incidens okozott neki. Ez az esemény bizonyára igencsak megingathatta abban a hitében, hogy konfliktusok nélkül élhetnek egymás mellett a zsidók és a lengyelek. Gottlieb hat hónappal tanulmányai megkezdése után úgy döntött, elhagyja Krakkót. Ismét Bécsben folytatta tanulmányait, de egyáltalán nem titkolta Matejko festészete iránti vonzalmát. Amikor Wurzinger professzor szemrehányást tett neki, amiért a lengyel mestert követi, Gottlieb igazában meggyôzôdve azt felelte: „Annak ellenére, hogy Matejkót követem, az Akadémia legjobbjai közé tartozom, amint a professzor úr saját kezûleg igazolta bizonyítványomban.”17 Gottlieb nem maradt sokáig Bécsben – a korábban ott töltött két év tapasztalatai alapján nem sok jóra számíthatott az Akadémián. Néhány hónapra hazautazott. Késôbb a lengyel festôk nyomába szegôdve Münchenbe ment. Matejko ajánlóleveleinek köszönhetôen Karl Theodor Piloty osztályában folytathatta tanulmányait. (Piloty az Akadémia igazgatója volt, óráit pedig valósággal ostromolták a diákok.) Gottlieb komolyan vette akadémiai tanulmányait, bízott abban, hogy jó kapcsolatot alakíthat ki tanáraival; mestert keresett. Münchenben igazi tanárra akadt – Piloty beavatta a mesterség rejtelmeibe, de nem próbálta megváltoztatni vagy korlátozni egyéniségét. Claudia Hartl-Kasulke azt írja Piloty-monográfiájában, hogy a festô osztályában „mindenki a maga útját járhatta, feltéve, hogy elsajátítja a mestersé-

Shylock és Jessica, 1876

get”.18 A müncheni tanulmányok más okból is hatással voltak Gottliebre, hiszen gyakran ellátogatott a Képtárba, ahol megismerkedett többek között Rembrandt mûvészetével. Ebben az idôszakban nyilvánvalóan hatott Gottliebre Rembrandt festészete, mind formálisan, mind tematikáját tekintve. Rembrandt mûvészetében gyakran használ bibliai motívumokat, az Ó- és Újszövetségbôl egyaránt merít. A zsidó modellekrôl készült alapos tanulmányaiból pedig egész galériát állított össze. Mûvészete egyfajta útmutató volt Gottlieb számára, fôként azért, mert egy idô után érdekelni kezdte a zsidó tematika. Müncheni tartózkodása alatt elolvasta Heinrich Graetztôl A zsidók történetét.19 A szépirodalomban is megkülönböztetett figyelmet szentelt a zsidó motívumoknak. Ekkor, tizenkilenc évesen festette meg Piloty irányítása alatt Shylock és Jessica (1876) címû képét, ami az elsô igazi sikere lett, és a kritikusok érdeklôdését is felkeltette. Sajnos nem maradt fenn a kompozíció. Valószínûleg a második világháború alatt égett el a kép Varsóban. Fennmaradtak viszont reprodukciók és egy másolat, amit testvére, Marcin Gottlieb készített. Gottliebet Shakespeare A velencei kalmár címû drámája inspirálta.

• 100 •


A jelenet a második felvonást illusztrálja, amikor Shylock megjelenik a lakomán és elbúcsúzik Jessicától. Az öregember rábízza a házat lányára, és a lelkére köti, hogy senkit ne engedjen be. Ezen az estén Shylocknak rossz elôérzete támad, ami nem sokkal késôbb be is teljesedik – lánya a keresztények idegen, barátságtalan világába távozik. A témát, amit Pilotyval együtt választottak ki, bizonyára alaposan átgondolták. Gottlieb felfogása szerint Shakespeare hôsei szimbolikus alakok, akik egyértelmûen összefüggésbe hozhatók a kor valóságával. Shylock a hagyomány továbbélését testesíti meg, Jessica pedig az asszimilációt, a hagyományok feladását szimbolizálja. Gottlieb a dráma saját, festôi interpretációjában nem akarta értékelni a két különbözô alakot. A kettejük között lejátszódó drámát az érzelmi kontaktus mellôzésével fejezte ki. Az apa szeretetével és aggodalmával a lány melankolikus, álmodozó, távol járó tekintetét állítja szembe. Jerzy Malinowski szerint „Gottlieb témaválasztásában vannak bizonyos pszichológiai utalások a mûvész édesapjához fûzôdô viszonyára”: borzasztó nehezen tudja összeegyeztetni apja értékrendjét „azzal a vágyával, hogy részese legyen az európai értékek világának”20. Ezen a képen könnyen felismerhetô Rembrandt festészetének hatása. Ezt nem is annyira a kép színvilága igazolja – amelyre csak Marcin Gottlieb másolatából következtethetünk –, hanem a fölösleges részletektôl mentes kompozíció, az ábrázolás tartalmi mondanivalójára való koncentrálás, valamint a dráma szereplôinek érzékeny pszichológiai jellemzése – fôleg Shylock arckifejezése. A krakkói Nemzeti Múzeum gyûjteményében van még egy Gottlieb-kép, amely Rembrandt hatását mutatja, a festô 1876-os, Ahasvérus címû önarcképe. A kép nehezen megfejthetô szimbolikus tartalommal bír. Elôször a bolygó zsidó legendájával próbálták magyarázni. Mieczysîaw Wallis viszont inkább a bibliai alakot, a perzsa királyt látja az Ahasvérusban, akit Eszter könyvébôl ismerünk.21 Jerzy Malinowski pedig azt állítja, hogy Gottlieb mindkét alakot megidézi a festményen, kihasználva Ahasvérus archetípusának kettôsségét. Ennek az interpretációnak az az elônye, hogy összeegyezteti a képen található apró ellentmondásokat, mint például a zarándokruha és a drága ékszerek együttesét. Gottliebet számos önarckép szerzôjeként ismerjük mûvészi hagyatékából. Maurycy Wie-

Ahasvérus, 1876

senberg visszaemlékezéseibôl tudjuk, hogy már gyermekként is gyakran felvázolta saját alakját. A krakkói Nemzeti Múzeumban van egy önarckép, amit tizenhárom évesen festett Gottlieb. Tizenhat évesen pedig lengyel nemesi viseletben festette le magát. 1876-ban az Ahasvérussal együtt három önarcképet festett. 1877-ben arab viseletben láthatjuk. Saját alakját festette meg a Jézus Kapernaumban prédikál (1878) és az Imádkozó zsidók az engesztelés napján (1878) címû festményein is. Gottlieb önarcképei jelentôsen eltérnek egymástól. Az egyik legelsô, az Önarckép lengyel nemesi viseletben mintegy hazafias manifesztumnak készült, a késôbbiek 1876-ból inkább „lelki” portrék. Gottlieb néha narcisztikusan, rendkívüli szépségû ifjúként mutatkozik elôttünk, máskor csúfságát és kemény vonásait helyezi elôtérbe. Néha saját korában jelenik meg, máskor a jelmez viszi más korokba és tájakra. A legrejtélyesebb önarckép az Ahasvérus, amely egy keleti szépségû, fiatal férfit ábrázol. Tekintete, arca, testtartása is szomorúságot és merengést fejez ki. A tökéletes festôi kidolgozás a húszéves mûvész szakmai felkészültségérôl árulkodik. A könnyû ecsetkezeléstôl összemosódó kontúrok, a borostyán alig különbözô árnyalatai, a félrehajtott fej, a vállakról lecsúszó köntös építik fel és hitelesítik a kép pszicholó-

• 101 •


Uriel Acosta és Judith von Straaten, 1877

giai mondanivalóját. A fény megvilágítja a legfontosabb elemeket, minden más homályba merül. Az egyenletes ecsetkezelést a diadém és a fülönfüggô formája hangsúlyozza. 1877-ben Gottlieb megint felbukkan a bécsi Szépmûvészeti Akadémián. Ekkor a legnépszerûbb bécsi festô, Hans Makart tanítványához, Heinrich Angeléhez kerül. Az egyik legfontosabb alkotása ebben az idôszakban az Uriel Acosta és Judith van Straaten címû kép, amely Karl Gutzkow drámáját illusztrálja – újabb példa Gottlieb irodalmi inspirációira. A dráma fôhôse megihlette a festôt. Levelezésében nyomon követhetjük azokat a heves érzelmeket, amelyekben Gottliebnek része volt a jelenet festése közben. Teljesen azonosult Acosta alakjával, levelezett a dráma írójával és fényképet is küldött neki a képrôl. A mû, amely megihlette, egy portugál zsidó történetét beszéli el, aki, bár keresztényként nevelkedett, vissza akart térni ôsei vallásához. Hitbéli kutatásai tragikusan végzôdnek – arra kényszerítik, hogy tagadja meg nézeteit, így a keresztények és a zsidók is kivetik maguk közül, végül öngyilkosságot követ el. Jerzy Malinowski szerint a témaválasztás „a mûvész egyre mélyülô válságáról tanúskodik, aki nem fogadja el a vallási normákat és hagyományokat, nem találja a helyét semmiféle társadalomban”22. Gutzkow története a vallási identitás válságáról még valami miatt vonzotta Gottliebet – Judith, Uriel szerelme személyében megtalálta az ideális nôt. Így ír róla: „Milyen édes lehet Judith szerelme, boldog Uriel a maga boldogtalanságában (…) megôrülök Judithért, aki olyan, amilyennek egy nônek len-

nie kell.”23 A dráma fôhôsével való azonosulást az is alátámasztja, hogy a mûvész a menyasszonya, Laura Rosenfeld képében festette meg Judithot. E jelenet kompozíciója eltér Gottlieb ekkortájt keletkezett más képeinek kompozíciójától. A festô egy kerti lakban ábrázolja a párt rengeteg kellékkel körülvéve. A kompozíció ilyenfajta gazdagítását a kor legnépszerûbb bécsi festôje, Makart hatásának szokás tekinteni. Gottliebnek – bármennyire is érintett volt érzelmileg ebben a mûben – nem sikerült kifejezésmódját tekintve meggyôzô jelenetet festenie. Uriel és Judith arca is legfeljebb merengést tükröz. Mesterkéltnek tûnik mind az alakok beállítása, mind környezetük. A Gottlieb mûvészetében ekkortájt megjelenô változások katalizátora Makart hatása volt. A Makarttól átvett elemek megragadtak festészetében, érdekes mûvészi hatást keltettek a jelenetek szereplôi és az egyre inkább kiszélesedô, sokszereplôs, gazdag koloritú háttér. Ugyanebben az évben, 1877-ben, bécsi tanulmányai idején Gottlieb megrendelést kapott egy G. E. Lessing A Bölcs Náthánját illusztráló képciklusra egy müncheni kiadótól, F. Bruckmanntól. A fiatal festô azért kaphatott anyagilag is igen elônyös ajánlatot, mert a Shylock és Jessica óta már nagy tiszteletnek örvendett mûvészkörökben. A képeket en grisaille kellett elkészítenie. Ez a technika kellemetlen kötöttség volt. Gottliebet nyugtalanította az a gondolat, hogy ha csak a szürke árnyalatait használhatja, „elfelejti a színek harmóniáját”. Mivel ezzel a munkával komoly elismerést és szép pénzt szerezhetett magának, elvállalta. Mégsem adták ki a mûveket. Bruckmann elállt a megrendeléstôl – elképzelhetô, hogy döntése a Németországban akkoriban egyre erôsödô antiszemita hangulattal magyarázható. A Bölcs Náthán története (Náthán jeruzsálemi zsidó, aki a családja elvesztése után, a keresztes háborúk idején felnevel egy keresztény kislányt, Rechát) a XIX. században divatos keleti irányzathoz közelítette Gottlieb mûvészetét. A romantikus festôkre jellemzô keleti motívumok iránti vonzalom a század második felében is tovább élt az akadémikus festôk köreiben. A lengyelek közül ilyen témákat festett Henryk Siemiradzki és Franciszek Ïmurko, akiket Gottlieb is ismert. A keleties témák elszórtan ugyan, de Matejko mûvészetében, mint például az 1872-es A Boszporuszba fulladt nô címû képén is elôfordulnak. Gottlieb bizonyára gyakran ta-

• 102 •


lálkozott ezzel a fajta festészettel Bécsben és Münchenben. Keleti témájú képei – A kairói rabszolgapiac, A mórok kiûzése Granadából, Önarckép arab viseletben – 1877-ben készültek. Ugyanebben az idôszakban bibliai témájú képeket is festett. Ilyenek a Szulamit, a Ráhel, a József és Putifárné, a Judit Holofernész fejével, a Szalóme Keresztelô Szent János fejével. E kompozíciók egyik közös formai jegye az, hogy a jeleneteket mindig világosan körülhatárolt térbe helyezi, a háttérben gyakran jelenik meg táj vagy épület. A képek színskálája határozottan árnyaltabbá és világosabbá válik, nem hiányoznak a hûvösebb, zöldes és kékes tónusok sem, sôt gyakran, de mértékkel megjelennek a vörös árnyalatai is. Gottliebnek kitûnô rajzkészsége volt szinte már gyermekkorától fogva, a színeket viszont mindig óvatosan használta, céltudatosan szûkítve a színskálát. Ha szélesebb színpalettát használt, azzal is mindig mértékletes, tudatos mûvészként bánt. Gottlieb többnyire irodalmi forrásra támaszkodott, ha zsidó témát festett. Az Uriel Acosta és Judith van Straaten után készült nagy festôi kompozíciója, az Imádkozó zsidók az engesztelés napján csak és kizárólag a saját mûve. Ez az 1878-ban készült kép jelenleg a tel-avivi Mûvészeti Múzeumban látható. Gottlieb egy férfiakból álló csoportot helyezett az elôtérbe, magát is odafestette közéjük. A háttér galériáján pedig a nôket zsúfolta össze. Nem minden alak koncentrál az imádságra. A nôk csoportjában némi zûrzavar tapasztalható. A figyelem mindenekelôtt a festô arcára irányul, ô az egyetlen, aki úgy viselkedik, mint egy színész, aki tudatában van annak, hogy zajlik az elôadás. Enyhén hunyorítva les a nézôre. Leereszti könyvet tartó kezét. Nem tudni, kételkedik-e abban, amit olvasott vagy éppen töpreng rajta. A kompozíció alaposan kidolgozottnak tûnik. A mûvész jól láthatóan megkülönbözteti az alakok gesztusait és testtartásait. Az arcvonások viszont többször ismétlôdnek (a mûvész naplójából kiderül, hogy családtagjait is megörökítette). A rajz egyértelmûen uralkodik a színezésen – a bátrabb ecsetvonásokat és a szétesett formákat Gottlieb fôleg a festményekhez készült vázlatainál és kisebb kompozícióknál alkalmazta (a Judit Holofernész fejével és a Szalóme tánca címû képeken). Nem teljesen világos, mirôl szól a kép. Nem vallási témájú kompozíció, de nem is egyszerû életkép. A képnek vannak bizonyos szimbolikus jelentésrétegei. Gottlieb körülbelül egy évvel a

Judith Holofernész fejével, 1877–78

halála elôtt készítette ezt a képet. Ilyen értelemben a tóratekercsre írt szavak profetikus jelentéssel bírnak: „Áldozat a boldog emlékezetû Maurycy Gottlieb lelkének megváltásáért.” Késôbb maga a mûvész számolt be az eseményrôl: „Amikor ezt a képet festettem, különös érzés lett úrrá rajtam. Leírhatatlanul szomorú, melankolikus hangulat kerített hatalmába; egy-egy pillanatra olyan érzésem támadt, mintha az árnyak világából küldött, régen halott családtagjaim vennének körül, és hosszasan bámulnának rám élettelen szemeikkel, mintha azt kérnék, támassz fel minket. Többet lefestettem közülük, egyrészt emlékezetbôl, másrészt régi fényképek alapján, s amikor kezdtek kiteljesedni és meg-

• 103 •


Krisztus bírái elôtt, 1877–79

elevenedni a vásznon, még furcsább érzésem támadt, és közéjük festettem saját portrémat is. Amikor ezek a rég halott alakok megelevenedve néztek le rám a vászonról, szomorú gondolatok cikáztak a fejemben, magamban pedig azt gondoltam: milyen gyorsan elmúlik ez a néhány év, elôbb vagy utóbb én is azok közé tartozom majd, akik már megvívták az élet nehéz csatáját. Amikor erre gondoltam, úgy éreztem, mintha egy rejtélyes kéz vezetné az ecsetet a kezemben és… hirtelen, magam is megrémültem, mintha saját sírfeliratom elôtt álltam volna. Vannak dolgok, amiket akaratunk ellenére is meg kell tennünk, akaratunkon kívül állnak, és ezeket egy titokzatos, sötét erô bízza ránk.”24 1878 nyarán Gottlieb Itáliába készült. Miután leégett az üzem, a család már nem tudta anyagilag támogatni. A drohobyczi zsidó hitközség is megtagadta a segítséget. Itáliai utazását Ignaz Kuranda, a bécsi zsidó hitközség elnöke támogatta. Rómában Gottlieb újszövetségi témákon dolgozott. Folytatta az elôzô évben Bécsben elkezdett mûvét, a Krisztus bírái elôtt címû képét. Már Itáliában látott neki a Jézus Kapernaumban prédikál címû képnek. Korábban is gyakran nyúlt bibliai témákhoz, de fôleg ószövetségi motívumokat használt. Valószínûleg Heinrich Graetz A zsidók története címû könyve keltett benne érdeklôdést Krisztus alakja iránt, de elképzelhetô, hogy Mark Antokolszkij

is hatással volt mûvészetére. Graetz nagy figyelmet szentel könyvében annak a problémának, hogy milyen kapcsolatban állt Jézus a judaizmussal. Antokolszkij pedig az elsô mûvész volt, aki szakított a hagyományos Krisztus-ábrázolással, és zsidóként festette le Krisztust. Nincs kizárva, hogy Gottliebnak személyes indítékai is voltak, az antiszemitizmussal kapcsolatos botrányos, kínos élményeibôl is meríthetett. A kapernaumi jelenetet ábrázoló kép jelenleg a varsói Nemzeti Múzeumban található. Gottlieb a zsinagóga közepére helyezte Krisztust, akit körülvesz a zsidó hallgatóság tömege. A bimán áll felemelt karokkal. Krisztus szakállas alakja hatalmas, hosszú fekete haja a vállára omlik. Hagyományos zsidó viseletben van. Elszigetelt jelenség benyomását kelti mind kompozicionálisan, mind „lelkileg”. Akik hallgatják, meghatódottak, de nem tudják, mit kezdjenek szavaival. A festô saját alakját is megfestette ebben a csoportban. Arcáról sem helyeslés, sem rosszallás nem olvasható le. Így ír a festô látomásától elragadtatott tizenkilencedik századi kritikus: „Gottlieb Krisztusa teljesen újszerû, nem a hitbôl, hanem a szeretetbôl táplálkozik; nem isten, de nem is hétköznapi ember; bibliai próféta, héber, a hébereknek beszél, akik értik ôt.”25 De Gottlieb Krisztus-alakja valójában mintha ugyanúgy belegyökerezett volna ebbe a hagyományba, mint amennyire

• 104 •


elidegenedett tôle. A képet festô mûvésznek nem volt kétsége afelôl, hogy Krisztus azokhoz beszél, akik elvetik tanait. A legtöbb hallgató arca töprengô, némelyekben félelmet keltenek szavai. Gottlieb Krisztus életébôl vett jeleneteinek semmi köze a vallásos festészethez, inkább a történelmi festészethez állnak közelebb. Az újszövetségi motívumok festésekor a mûvész ügyelt a valóságos részletekre, és ezt nem csak azért tette, mert ragaszkodott a tényekhez. A legvalóságosabbá akarta tenni Krisztus alakját, és érzékeltetni kívánta zsidó gyökereit. Lehetséges, hogy a két vallás közötti szétválaszthatatlan kapcsolatban és a köztük fennálló rokonságban lehetôséget látott a keresztények és a zsidók megbékítésére. Nem Gottlieb volt az elsô alkotó, aki Jézus és a zsidó hagyományok kapcsolatát hangsúlyozta mûvészetében, ilyen volt még Mark Antokolszkij, a lengyel festôk közül pedig Henryk Siemiradzki is hasonlóképpen ragadta meg Krisztus alakját. Gottlieb keresztény istene mindazonáltal nagyon szuggesztív volt, és széles körben felkeltette a kritikusok figyelmét. Gottlieb néhány hónapig maradt Rómában. Szûkös anyagi helyzete és kényelmetlen munkakörülményei ellenére is elégedett volt. De a kezdeti lelkesedéstôl sem másította meg azt a döntését, hogy hazatér. Rómában ugyanis megint találkozott Matejkóval, és a lengyel festôk körében is nagyon szívesen látták. A tiszteletére rendezett fogadáson az egyik vendég, Îaszyñski úr azt mondta: „Tisztelt uraim, körünkben múlatja az idôt a fiatal, de Lengyelországban már ismert, nagy tehetségû mûvész, Gottlieb. (…) Mûvei megmutatták, hogy az izraeliták is dicsôséget hozhatnak a hazára, és ez az alkotó élô bizonyítéka annak, hogy tudunk egyetértésben is élni. Igyunk hát Gottliebre, hogy hittársai kövessék példáját országunkban. Utána mindenki gratulált neki, és megölelte.” Gottlieb a folytatásról is ír: „Amikor Siemiradzki megcsókolt, szívélyesen megölelt, és azt mondta: a barátunk vagy. Matejko pedig, ez a nagy mester, amikor megcsókolta a számat és az arcomat, megtisztelt. De még mennyire! Ezek a mesterek sosem csókolták meg az arra érdemteleneket. Az én igyekezetem ezután még nagyobb lesz. Igen. Méltó akarok lenni ezekre a csókokra és ölelésekre. Tényleg ilyen sokat tettem volna? Mily szívesen semmissé tenném a hitsorsosaimat sújtó elôítéleteket, és eltörölném a gyûlöletet, ami e szenvedô nép ellen irányul; összebékíteném a lengyeleket és a zsidókat, hiszen mindkét nemzet történelme tele van szen-

vedéssel és balvégzettel. De ugye nagyképûség magamat ilyen apostolnak gondolni?”26 Gottlieb elhatározta, hogy visszatér Krakkóba, és megint Matejko irányítása alatt dolgozik. 1879 elején tért vissza. A krakkói Szépmûvészeti Akadémián folytatta tanulmányait. Ismét történelmi témájú képeket kezdett festeni, de továbbra is az irodalom maradt fô inspirációs forrása. Az ekkoriban használt történeti és irodalmi motívumainak volt egy közös jellemzôjük – a zsidókról kialakult negatív sztereotípiákat próbálták eloszlatni. A történelembôl azokat az epizódokat választotta ki, amelyek a két nép békés együttélésének szép pillanatait idézték fel (A zsidók megkérik Nagy Kázmért, hogy fogadja be ôket; Nagy Kázmér megadja a jogot a zsidóknak; Kázmér és Esterka). Nagyon érdekelte egy irodalmi hôs, Jankiel alakja, aki megváltoztathatta volna azt a képet, amely már korábban kialakult a zsidókról (A cimbalmos Jankiel, Jankiel és Zosia). Jankiel, Adam Mickiewicz nemzeti eposzának hôse, lengyel hazafi és az egyik legpozitívabb zsidó hôs a lengyel irodalomban. Gottlieb már a kortársaira is hatással volt, s a lengyel festészetben kezdték másképp ábrázolni a zsidókat. Zofia Soîtysowa figyelt fel arra, hogy a többi lengyel mûvésztôl eltérôen Gottlieb mindig mûvelt és tehetôs zsidókat választott portréalanynak; nem festett egyszerû embereket vagy hagyományos zsidó viseletbe öltözött szegényeket.27 Fôleg modelljei belsô tulajdonságaira koncentrált, lelki értékeiket hangsúlyozta. Már a korabeli kritikusok is értékelték portréfestészetét, Bronisîaw Zawadzki azt írja, hogy „az ideális szintézis útján képes volt eltalálni az ember egyediségének lényegét. (…) Az arcvonásokat sokatmondó tömörítéssel jelenítette meg a vásznon (…) képes volt az ember gyökeréig hatolni és lefesteni azt (…) pszichológiai nagyításban.”28 Gottlieb portréfestészete külön helyet foglal el mûvészi munkásságában, és a lengyel festészetben sem találunk hozzá foghatót. „Gottlieb nem heroizálja modelljét, és nem is húzza rá a személyiségérôl alkotott saját koncepcióját, ahogy azt Matejko teszi. Emberábrázolásában nincs jelen a Rodakowskira jellemzô reprezentációs méltóság sem” – írja Maria Rogoyska.29 Létezik olyan felfogás, mely szerint elsôsorban Gottlieb nôi portréi értékesek.30 Véleményem szerint viszont páratlanok az érett férfiakról készített arcképei a maguk valóságábrázolásában és a pszichológiai jellemzésben (Maurycy Wahrman portréja, Ignaz Kuranda portréja).

• 105 •


Gottlieb Krakkóban töltötte élete utolsó hónapjait. Halálának oka gennyes torokgyulladás volt. 1879. július 17-én halt meg, miután gégemetszést hajtottak végre rajta a Szent Lázár kórházban. Halála oka valóban ilyen prózai lenne? Ha feltesszük ezt a kérdést, szinte automatikusan az Imádkozó zsidók az engesztelés napján címû kép története jut eszünkbe. Halálának rejtélyét kutatva Eugen Kolb nem zárja ki az öngyilkosság lehetôségét sem, azt is megemlíti, hogy volt menyasszonya mindvégig magát okolta a festô haláláért. A festô öngyilkos hajlamainak igazolására egy levelet idéz, amelyben Gottlieb leírja korábbi öngyilkossági kísérleteit.31 Gottlieb korai halálával kapcsolatban nehéz lenne nem feltenni azt a kérdést, hogyan alakulhatott volna mûvészi pályafutása. Munkássága alapjában véve a realista festészeti irányzathoz kötôdik, de nem áll távol az akadémizmustól sem. A mûvész személyisége pedig – jegyzi meg Andrzej Ryszkiewicz – a romantikát idézi: „…mivel hajlamos volt az elérzékenyülésre és az egzaltációra, szélsôségesen reagált (…) állandóan változtatta környezetét, iskoláit, az országokat; a lengyel patriotizmus és a zsidó néphez való tartozás között ingadozott, itt is, ott is megtapasztalhatta a haza, a szabadság és függetlenség hiányát.”32 Mint Jerzy Malinowski rámutatott, és azt hiszem, ez a legtalálóbb feltevés.33 Zofia Soîtysowa szerint viszont az impresszionizmus irányában fejlôdött volna tovább tehetsége.34 Mindenesetre az 1879-ben készült képein (Franciszek Ïmurka portréja, Japán lány) már valóban világosabb színpalettát használt. Festôi szemléletmódja ellentétben állt a kortárs francia festôk szemléletével. Aurelia Gottliebowa, a mûvész testvére, Leopold felesége azt írta, hogy Gottlieb meggyôzôdése szerint „minden dolognak erkölcsi értelemmel kell bírnia”, és számára a festészet a „lélek eszköze”, ama „bûnnel (az ôseitôl örökölt hagyománnyal való szakítással) terhes mûvészetének megváltása” volt.35 Gottlieb legtöbbször embereket festett, ám képei túlmutattak a festészet határain. A formai eszközök bizonyos függetlenedését csak az olyan kisebb olajképein figyelhetjük meg elôször, mint A keleti zsidó lány és a Japán lány. Nem tudjuk, hogy a mûvész, aki tíz-tizenöt hónapig dolgozott képein, értékelte-e egyáltalán az ilyen vázlatokat. Gottlieb valóban olyan mûveket hagyott ránk, amelyek alátámasztják festôi érettségét. Ha viszont megpróbáljuk kikövetkeztetni, hogyan fejlôdött volna

tovább a mûvészete, nem feledkezhetünk meg arról, hogy még csak a pályája kezdetén állt. LENGYELBÔL

FORDÍTOTTA:

BOROS TÜNDE

JEGYZETEK 1 M. Rogoyska: Maurycy Gottlieb. „Przeglad Artystyczny”, 1954/3. 5. o. 2 N. Guralnik: Maurycy Gottlieb: Ahasuer and Dreamer. A PolishJewish or Jewish-Polish Artists?, in: In the Flower of Youth. Maurycy Gottlieb 1856–1879. Szerk. N. Guralnik. (A tel-avivi Museum of Art kiállítási katalógusa.) Tel-Aviv, 1991, 28. o. 3 M. Waldman: Maurycy Gottlieb. Kraków, 1932, 9. o. 4 N. Guralnik, i. m., 34. o. 5 M. Waldman, i. m., 9. o. 6 M. Waldman, i. m., 9. o. 7 J. Wiesenberg: Maurycy Gottlieb. Szkic biograficzny, Zloczów, 1888, 9. o. 8 M. Waldman, i. m., 11. o. 9 J. Malinowski: Malarstwo i rzezba Zydów Polskich w XIX i XX wieku. Warszawa, 2000, 26. o. 10 J. Sandel: Maurycy Gottlieb, uczeñ Jana Matejki. „Wiedza i ïycie”, 1957, Nr 4, 227. o. 11 N. Guralnik, i. m., 35. o. 12 J. Wiesenberg, i. m., 13. o. 13 J. Holzer: Asymilacja i akulturacja Zydów galicyjskych. „Wieï”, 1989, Nr 6, 107. o. 14 J. Sandel, i. m., 227. o. 15 M. Rogoyska, i. m., 10. o. 16 M. Waldman, i. m., 43. o. 17 M. Waldman, i. m., 19. o. 18 C. Hartl-Kasulke: Karl Theodor Piloty (1826–1886). München, 1991, 59. o. 19 H. Graetz: Geschichte der Juden von den altesten Zeiten bis auf die Gegenwart. Leipzig, 1853 20 J. Malinowski: Maurycy Gottlieb. Warszawa, 1997, 25. o. 21 M. Wallis: Autoportret artystów polskich. Warszawa, 1966, 184. o. 22 J. Malinowski, i. m., 34. o. 23 M. Waldman, i. m., 35–36. o. 24 M. Waldman, i. m., 40. o. 25 Salon Sztuk Piêknych Ungera w Warszawie, „Tygodnik Ilustrowany”, 1979, Nr 208, 387. o. 26 M. Waldman, i. m., 67. o. 27 Soltysowa: Dzieîo Maurycyego Gottlieba, Rocznik Krakowski, 1977, t. 47, 159. o. 28 B. Zawadzki: Salon szttuk piêknych p. Ungra. „Wiek”, 1879, Nr 268, 5. o. 29 Rogoyska, i. m., 14. o. 30 J. Malinowski: Imitacje Ô wiata. Kraków, 1987, 68. o. 31 E. Kolb: Portrait of Laura Henschel-Rosenfeld. Painted by Maurycy Gottlieb. On the 100 Anniversary of her Birth, in: In the Flower of Youth, i. m., 85–86. o. 32 A. Ryszkiewicz: Gottlieb Maurycy, in: Sîownik artystów polskich i obcych w Polsce dziaîajâcych, t. 2, 430. o. 33 J. Malinowski: Maurycy Gottlieb. i. m., 82. o. 34 Z. Soîtysowa, i. m., 170. o. 35 A. Gottliebowa: Ïycie i twórczoôç Maurycyego Gottlieba. „Miesiêcznik Ïydowski”, 1932, 211. o.

• 106 •

Újító vagy epigon? Natasza Styrna. Maurycy Gottlieb ( )

Recommend Documents