Matejko és Gottlieb a varsói Nemzeti Múzeumban

• Ezra Mendelsohn • MATEJKO ÉS GOTTLIEB A VARSÓI NEMZETI MÚZEUMBAN

Ezra Mendelsohn

Matejko és Gottlieb a varsói Nemzeti Múzeumban Zsidó–lengyel kapcsolatok a mûvészetben

A

varsói Nemzeti Múzeum [Muzeum Narodowe] látogatója végül elérkezik ahhoz a nagyszabású galériához, melyet elsôsorban Lengyelország legünnepeltebb XIX. századi festôje, Jan Matejko mûveinek szenteltek. A figyelmét ott elkerülhetetlenül fel fogják hívni egy hatalmas festményre, amely a galériának egy teljes falát elfoglalja, és ami mozgalmas és festôi terminusokkal mutatja be a híres 1410-es grünwaldi (más néven tannenbergi) ütközetet, amikor a lengyel seregek legyôzték a Német Lovagrendet, és – legalábbis egy idôre – feltartóztatták a német ellenség Drang nach Ostenjét (Kelet felé való vonulását). A grünwaldi csata [Bitwa pod Grunwaldem] hosszú idôn át érdekelte Matejkót; ennek a mûnek a kivitelezése három évet vett igénybe. 1878-as befejezése egybeesett azzal, amikor Krakkó polgármestere királyi jogarral ajándékozta meg, amivel a festô vitathatatlan szerepét szimbolizálta, amit a lengyel nemzeti mûvészet fejlôdésében betöltött. A Bitwa mindig hatalmas, csodáló és inspirált tömegeket vonzott. A Kîosy nevû lengyel kulturális folyóirat 1879-ben egy olyan illusztrációt közölt, melyen egy ilyen gyülekezet volt látható, amint a festményt szemlélik Varsóban, az alkirály palotájában. Mind a mai napig buszszámra viszik oda az iskolás gyerekeket, hogy lássák és magukba szívják nagyon is nyilvánvaló üzenetét.1 Matejko hatalmas vászna nemcsak egy híres lengyel gyôzelmet ábrázol, hanem a kis keleteurópai nemzetek egy seregének gyôzelmét is, akik a területükre való német behatolások ellen harcoltak. Az ütközet nem sokkal Lengyelország és Litvánia elsô uniójának létrehozatala után zajlott le, és a középpontban látható figura, Witold (Vitautas, Vitovt), Litvánia nagyhercege, a fegyveres csapatok egyik parancsnoka és a litván történelem egyik legnagyobb hôse.2

Tudjuk, hogy a katonák között nemcsak lengyelek és litvánok voltak, hanem egységek a mai Ukrajna, Belorusszia és Oroszország területérôl, valamint tatár harcosok és katonák Csehországból.3 Megjegyzendô, hogy Matejko szerepelteti festményén Jan Zˇizˇkát, a cseh hôst és huszita harcost, aki valójában nem vett részt az ütközetben. Maga Matejko félig cseh volt, és kétségtelenül a két kicsi és közeli rokonságban álló, kelet-közép-európai szláv nemzet szoros kapcsolatait akarta hangsúlyozni, akik napjaikban mindketten a hegemonikus germán erôk ellen harcoltak. Tekinthetünk e vászonra úgy is, mint annak a széles körben ismert lengyel eszmének az életteli vizuális kifejezésére, hogy a lengyeleknek a többi kelet-európai nemzettel együtt fel kellene fegyverkezniük annak érdekében, hogy megôrizhessék függetlenségüket mind a németek, mind pedig az oroszok hódító törekvéseivel szemben.4 Meg kell ismételnünk, hogy a Bitwa pod Grunwaldem abban az idôben készült, amikor a Bismarck által újraegyesített Reich (Birodalom) új politikába kezdett, melynek az volt a célja, hogy germanizálja Németország lengyel határvidékét. Matejko, aki maga német (Habsburg, osztrák) fennhatóság alatti területen élt, nyilvánvalóan gondolt erre festménye elkészítésekor.5 Végül ne feledkezzünk meg arról, hogy a festmény csak néhány évvel az 1863-as végzetes felkelés után készült, melynek eredményeképpen a cár uralma alatt levô lengyel területeket oroszosították, és a lengyel elit jelentôs részét vagy meggyilkolták, vagy számûzetésbe kényszerítették. Ennek a lázadásnak a nyomán néhány lengyel értelmiségi megszabadult a régi romantikus látomásoktól egy sokkal keményebb, realisztikusabb politika kedvéért, melyet általában „pozitivizmus”-nak neveznek.

• 41 •


Jan Matejko: A grünwaldi csata, 1878

Maga Matejko legalább néhány elemet megôrzött a régi ideológiából, melyet a lázadás hagyományával lehet kapcsolatba hozni.6 Számára a mûvészet elkerülhetetlenül összekapcsolódott a lengyel történelmi emlékezet megôrzésének nemzeti missziójával; a mûvész küldetése az volt, hogy emlékeztesse azokat, akik szemlélték a lengyel történelem dicsôségérôl (és a néha saját maguk által okozott katasztrófáiról) szóló vásznait. A festménynek egy másik vonatkozása is megérdemli a figyelmünket. Fent, a véres csatatér fölötti égen egy vallásos alak jelenik meg püspöki köntösbe burkolózva – egy forrás szerint ô Szent Stanislîaw, Krakkó mártírhalált halt püspöke és Lengyelország védôszentje.7 Az ô jelenléte hangsúlyozza ennek a festménynek a vallásos tartalmát. Lengyelország és Litvánia egyesítése, ami lehetôvé tette a német lovagok fölött aratott gyôzelmet, egyebek között vallásos unió volt, és megteremtette a lehetôséget Európa legutolsó pogány nemzetének a megkeresztelésére. Késôbb Matejko A lengyel civilizáció története címû festménysorozatának részeként készített egy mûvet, amelynek a címe: Litvánia megkeresztelése 1387-ben, hogy megemlékezzen a kelet-európai történelemnek errôl a meghatározó eseményérôl.8 Matejko nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy milyen fontos szerepet játszott a kereszténység a lengyel történelemben, és úgy tûnik, mintha azt mondaná nekünk, hogy a grünwaldi gyôzelem isteni segítséggel született. Arra emlékeztet minket, hogy a lengyelek úgy tekintettek magukra, mint a nyugati kereszténység kelet-európai védôbástyájára, és

talán arra is, hogy Lengyelországot egyes XIX. századi romantikusok, köztük Mickiewicz is, úgy látták, mint „a nemzetek Megváltójá”-t. Matejko Grünwaldja Lengyelországban közismert ikonná vált. Elérte azt a végsô elismerést, hogy kirakójátékként is forgalmazzák. Végtelen mennyiségben reprodukálták, sôt még parodizálták is.9 Az a galéria, amelyben elhelyezték, zarándokhely marad, ahol a látogatókat inspirálja a lengyel merészséget bemutató látomása, és kétségtelenül a szívükbe vésik a Lengyelország hódító törekvésû szomszédai elleni örök küzdelem szükségességét. Matejko jelenetén nincsenek zsidó alakok. Valójában ôk képviselik a XV. századi Lengyelország egyetlen olyan nemzeti vagy vallási csoportját, amelyik nem szerepelt ebben a véres, emlékezetes küzdelemben. Ez nem azért van, mert Matejkót nem érdekelték a zsidók – pontosan ellenkezôleg, ahogyan azt hamarosan látni fogjuk. Végeredményben nem voltak zsidó katonák a lengyel–litván seregben, és természetesen nem voltak zsidók a Német Lovagrend fanatikus keresztényeinek sorai között. Mindenesetre számos zsidó vonatkozást lehet felfedezni ebben az epikus munkában. Elôször is jegyezzük meg, hogy Vytautas nagyherceg a kelet-európai zsidó történelemnek egy pozitív alakja. Az ô nevében adtak privilégiumokat Litvánia zsidó közösségeirnek 1388–89-ben. A nagy orosz zsidó történész, Simon Dubnov szerint Vytautas „akárcsak Kázmér, a zsidók és keresztények békés kapcsolatának és a zsidó közösségek belsô jólétének egy felvilágosult támogatóját képviseli”. Valójában, folytatja, „a zsi-

• 42 •


dók helyzete Litvániában sokkal inkább irigylésre méltó volt, mint Lengyelországban”.10 Ironikus módon 1941-ben, Litvánia náci megszállásának évében, rettenetes pogrom volt Kaunasban, abban az utcában, amelyet a nagyhercegrôl neveztek el – a Vytautas Prospecten. Tomas Venclova, a jól ismert litvániai szakadár megjegyezte ezt egy 1976-ban írott cikkében, és azt mondta, hogy „Vytautas nagyherceg, akihez a litvánok úgy viszonyulnak, mint az oroszok Nagy Péterhez vagy a franciák Napóleonhoz, 1388-ban elôjogokat biztosított a zsidóknak az elsô ismert dokumentumban, amely a litvániai zsidók helyzetét érinti”. Azokkal a litvánokkal kapcsolatban, akik részt vettek a zsidók ellen irányuló, gyilkos eseményben Kaunasban, azt írta: „nem tûnt fel nekik, hogy nemcsak Jézust tagadják meg ezzel, hanem Vytautas herceget is, akirôl az utat elnevezték...”11 A Bitwa pod Grunwaldemnek más kapcsolatai is vannak a „zsidókérdéssel”. Grünwald, amelyet Tannenbergnek is neveznek, természetesen egy nagy német gyôzelemnek is színhelye volt, amelyet 1914-ben arattak az orosz hadsereg fölött, ez fordítottja – ha Lengyelországot Oroszországra cseréljük – az 1410-es ütközetnek.12 A német jogról szóló értekezésekben a Teuton Lovagok (akiknek a rendjét a Szentföldön alapították a keresztes hadjáratok idején), valamint maga Tannenberg fontos szimbólumaivá váltak a német nacionalizmusnak, amit a XIX. század végétôl kezdve gyakran azonosítottak az antiszemitizmussal (és lengyelellenes nézetekkel). A nagy Tannenberg-emlékmû, amelyet 1927ben állítottak fel, a folkista Németország fontos emlékhelye volt, ebbe természetesen a náci mozgalom is beletartozik. Egyik tornyát Bismarcknak szentelték, akinek a Német Kelet germanizálására vonatkozó politikáját már említettük Matejko festményével kapcsolatban. George Mosse történész elmondja nekünk, hogy egy rabbinak nem engedték meg, hogy részt vegyen azon a ceremónián, amelyet akkor rendeztek, amikor megnyitották azt a közönség számára.13 Grünwald ehhez hasonlóan szimbólummá vált a nacionalista beállítottságú lengyelek számára is. Elégedjünk meg azzal, hogy 1981-ben, a kommunista Lengyelországban alapították meg a jobboldali nacionalista-kommunista és kimondottan antiszemita Grünwaldi Hazafias Uniót. A hírhedt Mieczyslîaw Moczar vezette, egy nem kellemes korszak egyik legkevésbé kellemes alakja.14

Természetesen nem hibáztathatjuk Matejkót azért, hogy hogyan használták fel késôbb Grünwaldot. Nem feltételezhetjük azt sem, hogy ismerte Vytautas pozitív szerepét abban, hogy a zsidók letelepedtek Lengyelország–Litvániában. De volt a Bitwa pod Grunwaldemnek még egy „zsidó” aspektusa, amivel ô minden bizonnyal tisztában volt. Ezt a monumentális festményt Dawid Rosenblum vásárolta meg, egy zsidó származású varsói bankár, aki a festônek fejedelmi összeget, 45 000 guldent (vagy 40 000 orosz rubelt) fizetett érte. A bankár ajándékképpen megkapta a festményhez készített egyik elôtanulmányt.15 Ehhez a „zsidó kapcsolat”-hoz a késôbbiekben még vissza fogok térni. Abban a galériában, amelyben a Bitwa pod Grunwaldem helyet kapott, Matejkónak és néhány más korabeli lengyel festônek egyéb festményeit is láthatjuk. Pontosan szemben vele található egy fontos, ám befejezetlen mû, melyet Maurycy Gottlieb készített, címe: Jézus Kapernaumban prédikál [Chrystus nauczaja˛cy w Kafarnaum]. Ez az elhelyezés biztosan nem véletlenszerû. Gottlieb Matejko nagy csodálója volt, és rövid idôszakokat töltött a krakkói Képzômûvészeti Iskolán, amelynek Matejko volt az igazgatója. Azt hiszem, hogy nem lenne túlzás azt állítani, hogy Gottlieb célja az volt, hogy a „zsidó Matejko”-vá váljon – ez azt jelenti, hogy saját magát zsidó történelmi (és más) témáknak akarta szentelni mind azért, hogy felvilágosítsa zsidó és nem zsidó nézôit, mind pedig azért, hogy büszkeséggel és csodálattal töltse el ôket. Ami Matejkót illeti, tudjuk, hogy élénk figyelemmel kísérte a kelet-galíciai kisvárosból, Drohobyczból származó fiatal festôt, és aktívan elôsegítette a karrierjét. Részt vett Gottlieb temetésén Krakkóban 1879-ben, és írt a feleségének Gottlieb tragikus halála felett érzett bánatáról, valamint arról, hogy milyen magasra értékeli a munkáját és a jellemét.16 Még azt is megígérte Gottlieb összetört szívû édesapjának, hogy figyelni fog öccsére, Marcinra, akinek szintén volt mûvészi tehetsége.17 Kétségkívül elsôrangú példájával találkozunk itt egy feltörekvô zsidó mûvész és számára a magas európai kultúra világa felé vezetô utat egyengetô, híres nem zsidó patrónus kapcsolatának; ennek leghíresebb példája Moses Mendelssohn és Gotthold Lessing kapcsolata. Ez a hasonlat azért is megfelelô, mert Maurycy Gottlieb készített néhány illusztrációt Lessing darabjához, A Bölcs Náthánhoz, amelyet a német írónak a

• 43 •


dessaui bölccsel kötött barátsága inspirált. Az az igazság, hogy Gottlieb magas elismertsége a lengyel mûvészetben nemcsak az ô tagadhatatlan tehetségének köszönhetô, hanem az ô Matejkóhoz fûzôdô „speciális kapcsolatá”-nak is. A lengyel irodalomban gyakran utalnak rá úgy, mint Matejko egyik legtehetségesebb tanítványára.18 Egyes források szerint Matejko még azt is megígérte Gottlieb apjának, hogy befejezi Maurycy festményét, a Jézus Kapernaumban prédikált, hogy biztosítsa azt, hogy a festményért megígért pénzt valóban megkapja.19 Ami azonban a két festmény, Matejko Bitwáját, valamint Gottlieb Jézusát, amelyek a Nemzeti Múzeum galériájában egymással szemben találhatók, összeköti – ha egyáltalán beszélhetünk ilyenrôl –, az nagyon kevésnek tûnik. Valójában, ha bármi kapcsolatuk is van egymással, akkor leginkább ellentétesnek láthatjuk ôket, mivel az egyik a lengyel hagyomány harctéri gyôzelmét, a másik pedig a szellem és a szó erejének az értékeit ünnepli, ahogyan az a zsidó utat meghatározza. Ennek ellenére én mégis azt szeretném sugallni, hogy létrejön itt valamiféle párbeszéd a két festmény között (melyek mellesleg ugyanabban az idôben készültek). Matejko vászna egy multinacionális hadsereg gyôzelmét ábrázolja, melyben gyakorlatilag részt vett a Lengyel–Litván Unió minden különbözô eleme, és amely isteni irányítás mellett született. Volt ebben az államban hely a zsidók számára? Ez volt Gottliebnek, mint oly sok más lengyel zsidónak a kérdése is, ami egész felnôtt életén keresztül visszhangzott benne. Idônként az antiszemitizmus nyilaitól szenvedett, míg voltak olyan idôszakok, amikor úgy tûnt, hogy elnyerte lengyel kortársai elismerését. A legemlékezetesebb esemény az volt, amikor Rómában részt vett egy banketten, amit a helyi lengyel mûvészi kolónia szervezett Matejko látogatásának tiszteletére. Ott néhány jelentôs lengyel mûvész éltette ôt, akik értesítették arról, hogy teljes jogú tagságot kapott a lengyel mûvészeti testvériségben.20 De mi a köze a Jézus Kapernaumban prédikálnak a zsidó–lengyel kapcsolatok témájához? Láthatóan semmi. Ami a szemlélôt az elsô pillanatban megcsapja, az Gottliebnek az az érdekes erôfeszítése, hogy – bizonyos zsidó és nem zsidó mûvészek forradalmi kezdeményezése nyomán – Jézust zsidóként ábrázolja fejfedôvel és taleszban, azaz imalepelben.21 Egy palesztinai

zsinagógában prédikálva láthatjuk, melynek klasszikus korinthoszi oszlopai emlékeztetnek azokra, melyeket Poussin ábrázolt a Titus elfoglalja Jeruzsálemet címû híres festményén.22 Gottliebnek nyilvánvalóan érdekében állt az, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a kereszténység alapítója egy zsidó volt, és abban, hogy állást foglal Jézusnak a zsidósághoz való megkérdôjelezhetetlen lojalitása mellett, olyan forrásokra támaszkodik, mint például a nagy zsidó történész, Heinrich Graetz.23 Ebben az értelemben úgy tekinthetünk a vásznára, mint egy próbára ahhoz, hogy Jézust felidézze a zsidó történelem számára és mint a zsidó büszkeség kifejezésére. A lengyeleknek meglehet a maguk gyôzelme a német hódítók fölött; a zsidók egy nagy prófétát adtak a világnak, akit milliók ismernek el Messiásnak. Gottlieb festménye azonban ennél sokkal többet tartalmaz. Úgy gondolom, hogy a Jézus Kapernaumban prédikált úgy is kellene értelmeznünk, mint a tolerancia, az együttmûködés és a zsidók és lengyelek közötti kölcsönös elfogadás, valamint az Osztrák–Magyar Monarchiát annyira elmérgesítô nemzeti megosztottság békés megoldása melletti védôbeszédet. Jézusnak, aki itt egy hatalmas zsinagógában prédikáló zsidó próféta szerepében jelenik meg, az üzenete egyetemes üzenetet is hordoz. Már említettük azt is, hogy Jézus vagy Krisztus Lengyelország szimbóluma is volt. Mickiewicz nézetei a lengyel–zsidó együttmûködés isteni támogatásának a szükségességérôl nyilván ismertek voltak Gottlieb elôtt, aki írt arról a vágyáról, hogy megtegyen minden tôle telhetôt, hogy elôsegítsen egy ilyenfajta megegyezést.24 Jézus, a zsidó egyben Krisztus, a lengyel, akinek a békérôl és szeretetrôl való látomása, ha komolyan veszik, megoldást hozhat az antiszemitizmus és etnikai gyûlölködés gonoszságára. Gottlieb festményén Jézus egy kevert tömegnek prédikál. A keresztény megváltó, maga egy lojális zsidó, férfiak és nôk közösségének szónokol, akik között szerepel egy asszony (vagy egy fiatal lány), aki a férfiakkal áll, és nem abban a részben, amelyet a nônemû hallgatók számára tartottak fenn.25 Maga az elmélkedô mûvész is megjelenik a képen, és egy szintén kontemplatív, tógába öltözött római figura is – talán ô a kapernaumi centurio, aki a zsidók barátja volt, és segített nekik ebben a hírneves városban a zsinagógájuk felépítésében. A bal alsó sarokban van egy láda, melyben tekercseket tartanak, és

• 44 •


Maurycy Gottlieb: Jézus Kapernaumban prédikál. 1878-79

ezt egy Dávid-csillag [mágen Dávid] díszíti, ami egy ismert zsidó szimbólum. Látható még azon a függönyön, amely azon az alacsony falon van keresztülvetve, amelyik elválasztja a férfiak és a

nôk csoportját, valami, ami a Sziklamecset ábrázolásának tûnik; ez a legfontosabb jeruzsálemi muzulmán épület, mely a rómaiak által lerombolt zsidó Szentély helyén épült.26 Itt több

• 45 •


Jan Matejko: A zsidók befogadása Lengyelországban

nemzetiségnek és több vallásnak a megjelenítését látjuk – ilyen módon ez a kép hasonlít Matejko vásznához. Maurycy Gottlieb zsidó miliôjét, melyet leginkább a lvovi Der Israelit és a varsói Izraelita címû újság reprezentál, azonosították azzal, amit én a zsidókérdés „integrációs” megoldásának neveztem.27 Ez jelentette a zsidók kultúrába való beolvasztásának (Gottlieb nyelve elsôsorban a német volt), modernizálásának és a nem zsidó társadalomba való integrálásának hangsúlyozását, melyet párosított a zsidó eredményekre való büszkeséggel, valamint a „zsidóság”-hoz való lojalitással, melyet általában a reform zsidóság egyik vagy másik formájához való hasonlításával fejeznek ki. A krakkói „Templom”, mely az 1860-as években épült azért, hogy alternatívát kínáljon a régimódi kelet-európai ortodoxiának Galíciában, azokat az embereket – munkásokat, szegény férfiakat és nôket – vonzotta, akik ragaszkodtak ehhez az általános programhoz. Gottlieb nemzedékének kelet-galíciai zsidósága komoly identitásproblémáktól szenvedett: zsidók, lengyelek vagy németek-e (abban az idôben az ukrán lehetôség még nem állt fenn számukra). Milyen nyelvet kell beszélniük – jid-

dist, lengyelt vagy németet? Ezekre a kérdésekre többféle választ is adtak, és Gottliebé az volt, hogy egyesíteni kell a német kultúrához való lojalitást Lengyelország bámulatával és a zsidóságára való büszkeséggel. Amiben ô reménykedett – és amit szerintem ez a festmény is kifejez –, az az volt, hogy a héber próféták egyetemes üzenete végül is gyôzedelmeskedni fog, és hogy a Birodalom lakosai általában és fôképpen Galícia lakossága, valamint különösen Galícia zsidó és lengyel népessége a kölcsönös elfogadáson alapuló békében és harmóniában fog élni. Csodálkozhatunk azon, hogy Gottlieb valóban hitt ennek a lehetôségében. Vajon tisztában volt Jézus üzenetének hatékonyságával? Az evangéliumok szerint Jézus mindenesetre haragudott Kapernaum lakóira, amiért nem ragaszkodtak a szavaihoz, és azt jósolta, hogy a város el fog pusztulni.29 Úgy tûnik, hogy a festmény szomorú, sôt depressziós hangulatának magyarázata szintén Gottlieb bizonytalanságából ered. Bármi is a helyzet, szeretném javasolni, hogy Gottlieb arra emlékezteti a mesterét, Matejkót, hogy a zsidó nép a nyugati civilizációban jelentôs szerepet játszott, és hogy a zsidók lengyelországi jelenléte a lengyelek partne-

• 46 •


reként az új lengyel társadalom (sôt talán az állam) felépítésében nemcsak egy tény, hanem potenciálisan a dolgok pozitív állását mutatja. Mik voltak Matejko nézetei errôl a témáról? Itt meg kell vizsgálnunk egy másik vásznat, név szerint az ô figyelemre méltó képét: A zsidók befogadása Lengyelországba 1096-ban [Przyje˛cie Ïidów do Polski w. r. 1096]. Ez a festmény, mely szintén a varsói Nemzeti Múzeum gyûjteményébe tartozik, de a város királyi várában van kiállítva, Matejko egy sorozatának, A lengyel civilizáció történetének a része, és 1889-ben készült el. Két változatban létezik, mivel Arnold Rapaport, a zsidó jogász és politikus, aki Krakkó „haladó” zsidó közösségének vezéregyénisége és lengyel hazafi volt, megfizette Matejkót, hogy fessen még egy nagyobb képet (mely szinte teljesen ugyanolyan, mint a másik). 30 Ugyanezt a témát dolgozta fel már korábban, 1874-ben egy elismert lengyel mûvész, Wojciech Gerson, amit Matejko bizonyosan ismert. Még ennél is korábban az elsô jelentôs, zsidó származású lengyel festô, Aleksander Lesser is készített egy vázlatot ugyanezt a témát ábrázoló festményéhez, melyet Jerzy Malinowski, lengyel mûvészettörténész publikált.31 Sôt mi több: tudjuk, hogy maga Gottlieb is azt tervezte, hogy készít egy hatalmas festményt a lengyel zsidó történelemnek errôl a meghatározó és emlékezetes eseményérôl, és úgy tûnik, hogy maga Matejko biztatta ôt, hogy megtegye ezt, és egyben meg is ígérte neki, hogy segíti ôt az elôkészületekben. Azt is tudjuk, hogy Gottlieb azt remélte, hogy a lengyel zsidók egyesíteni fogják az erôiket, hogy támogassák ezt a festményt, csakúgy, ahogyan a lengyelek is ezt tették, amikor megvásárolták Matejko egyik vásznát a nemzet számára.32 Sajnálatos módon csak találgathatunk, hogy hogyan mutatta volna be a zsidó mûvész ezt a jelenetet, ami – legalábbis a zsidók számára – a lengyel–zsidó kapcsolatok pozitív oldalát szimbolizálta. Készített hozzá egy elôkészítô vázlatot nem sokkal 1879-ben bekövetkezett tragikus halála elôtt, ez azonban elveszett.33 A zsidók Lengyelországba való megérkezésének matejkói értelmezése legalábbis igencsak sajátos. Elôször is a zsidók megérkezését 1096ra datálja, aminek semmilyen történelmi alapja nincsen. Másrészt Matejko (abban a kommentárban, amit kiadott a festményhez) arról tudósít bennünket, hogy azt a zsidó „küldöttséget”, mely Wladisîaw Herman plocki udvarába ment, nem más vezette, mint Tudelai Benjámin,

aki valójában a XII. században élt, és soha nem tette a lábát lengyel földre.34 Érdekes lenne tudni, hogy mûvészünk vajon milyen történeti forrásokat használt, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy még Grünwald esetében is megengedte magának, hogy tetszése és talán ideológiai preferenciái szerint válogasson a történeti tények között. Érdemes megjegyezni azt, hogy összekapcsolja a zsidók Lengyelországba való megérkezését a keresztes háborúkkal, amik köztudomásúlag rettenetes pogromoknak és szörnyûséges zsidó szenvedéseknek voltak az okozói. A keresztesek jelentik a kapcsolatot ezen festmény, valamint a Bitwa pod Grunwaldem között. A keresztesek mind a lengyeleknek, mind pedig a zsidóknak az ellenségei voltak – ebben az értelemben legalábbis az az elképzelés talál Matejko mûvében kifejezésre, hogy ez a két nemzet közös sorson osztozott. Egy másik kapocs a fent tárgyalt két festmény – a Bitwa és a Jézus Kapernaumban prédikál – között Jézus jelenléte, aki a plocki román székesegyház portálján jelenik meg, amely elôtt a zsidók állnak a bal oldalon, illetve a lengyel elôkelôségek a jobb oldalon. A mûvész valójában azon igyekezett, hogy bemutassa: Lengyelország a tolerancia oázisa volt Európában, és hogy amikor a zsidókat mindenhonnan számûzték vagy kiirtották, akkor ott (Lengyelországban) menedékre találtak. Sôt mi több: meg volt gyôzôdve arról, hogy a zsidók megérkezése kritikus fontosságú volt – ennek megfelelôen a lengyel történelemrôl készített, tizenkét darabból álló festménysorozatának egyik darabját ennek a témának szentelte. Azonban még egy felszínes pillantás is, amit a festményre vetünk, fel fogja fedni azt, hogy – ellentétben Gerson meglehetôsen édes, elégedett képével (ami történelmileg sokkal inkább helytálló, mivel a zsidók megérkezését Nagy Kázmér király uralkodásának periódusával hozza összefüggésbe) – a zsidók megjelenítése messze esik attól, amit pozitívnak nevezhetnénk.35 A zsidó menekülteket úgy ábrázolja, mint idegen, groteszk és gesztikuláló férfiak, nôk és gyermekek vad csapatát, akik minden szempontból teljes mértékben különböznek a nyugodt lengyelektôl, akik azon tûnôdnek, hogy befogadják-e ôket, vagy ne. A festmény bal oldalának legszélén egy alak látható, úgy tûnik, hogy ô a bolygó zsidó, akinek alakját arab stílusú kefiá, pálca és vállain átvetett zsák egészíti ki.36 A bolygó zsidó, aki arra van ítélve, hogy megnyugvás nélkül bolyongjon

• 47 •


a föld színén Jézus második eljöveteléig, az antiszemita képzetek szokványos alakja, megjelenik például Wilhelm von Kaulbach Titus lerombolja Jeruzsálemet címû, 1846-ban készített festményén, melyet Matejko (és Gottlieb) talán látott Münchenben.37 A jobb felsô sarokban a herceg feleségét, Judytot egy értékes ékszerdobozzal örvendeztetik meg, ami a menekültek ajándéka. Nem azt sugallja Matejko, hogy a zsidók megvásárolták a lengyelországi letelepedésüket, fôleg azért, mert a magyarázataiban leírja, hogy ez az ajándék szerepet játszott abban, hogy a hatóságok a zsidók javára döntöttek? Matejko azt is elmondja nekünk, hogy Herman egyik fiának, Ferdeszájú Bollîeslîawnak igencsak nagy szüksége volt a zsidók pénzére ahhoz, hogy ambiciózus terveit kivitelezhesse.38 Nem minden lengyel értett egyet azzal, hogy menedéket biztosítsanak Lengyelországban a zsidók számára. Azt az ediktumot, mely megengedte nekik a letelepedést, már elkészítették, de Szent Ottó, Pomeránia udvari káplánja és apostola, aki az erkély alatt helyezkedik el karját mellén átfonva, meg van rökönyödve a hatalomnak a menekültekkel szemben tanúsított pozitív hozzáállásán. Más jelei is vannak annak, hogy ez nem egy feltétlenül örömteli esemény a lengyel nemzet számára. Különösen érdekes az, ahogyan a mûvész a különbözô állatokat felhasználta. A herceg második fia, Zbigniew egy sólymot tart, mely megijeszti azokat a békés galambokat, melyek a szerencsétlen menekültek feje fölött repülnek. Egy hatalmas kutyát, mely a zsidókra bámul, egy szolga tart vissza. A festmény legalján pedig, egy gyermek félmeztelen, kicsavart alakja mellett egy kígyó emelkedik ki egy edénybôl, mely a zsidókhoz tartozik.39 Meglehetôsen érdekes módon Lesser vázlatában szintén felbukkan egy kutya, és ott is arabos öltözékû, esedezô zsidók könyörögnek azért, hogy befogadják ôket a lengyel ígéret földjére. Gerson festményén, ahogyan Matejkóén is, látható egy sólyom és egy kutya, de a kutya békésnek és szelídnek tûnik, és nincsenek galambok sem, akiket megrémíthetne a sólyom. Ennek a festménynek az általános atmoszférája egészében véve különbözô – sokkal nyugodtabb, sokkal békésebb –, és a zsidó menekültek az ô elnyomott nemzetüknek kitüntetett képviselôi. Számomra nem kétséges, hogy Matejko festményének központi mondanivalója: a zsidók egy furcsa, idegen faj, és az ô Lengyelországba történô befogadásuk, még akkor is, ha valószí-

nûleg jár némi (monetáris) elônnyel, potenciálisan veszedelmes. Ez pontosan illeszkedik ahhoz, ahogyan Matejko általában viszonyult a zsidókhoz. Legközelebbi munkatársától, Marion Gorzkowskitól tudjuk, aki együtt dolgozott vele a krakkói Szépmûvészeti Iskolában, hogy Matejko igencsak rossz néven vette, hogy „dolgoznia kellett” zsidóknak, akik megfizették néhány alkotását. A mûvész egy, az iskolaév áttekintésekor tartott beszédében, 1882-ben figyelmeztette zsidó diákjait (akiket ô úgy hív: hebrajczycy), hogy ha csak azért mentek oda tanulni, hogy pénzt keressenek, és nem éreznek szeretetet az ország iránt, amelyben éltek, és nem kívánnak lengyelekké válni, akkor el kell hagyniuk Lengyelországot, és máshova kell menniük.40 Errôl a figyelemre méltó kitörésrôl a zsidó sajtó széles körben tudósított; számos zsidó, köztük Dawid Rosenblum (aki finanszírozta a Bitwa pod Grunwaldemet) egy tiltakozást adott ki, sôt még bírósági per is volt.41 Matejko azonban nem hátrált meg. Gorzkowski elmondja, összegezve a tényeket, hogy: „Matejko ki nem állhatta a zsidókat, azzal érvelt, hogy ôk képezik a világ legártalmasabb faját.”42 Matejko olyan messzire ment, hogy azonosult Jan Jelenskinek, a Rola kiadójának szélsôségesen antiszemita állásfoglalásával, akinek egy támogató üzenetet is küldött 1883-ban, melyben azzal vádolja meg a zsidókat, hogy úgy nyilatkoznak a lengyelekrôl, hogy „sétáló csontvázak, akiket akár meg is lehet gyilkolni”.43 Matejko, a meggyôzôdéses antiszemita valami módon együtt létezett Matejkóval, Gottlieb patrónusával (valamint még más, jelentôs zsidó mûvészek, mint például Szymon Buchbinder tanárával).44 Az, hogy Matejko meglehetôsen gyakran szerepeltet zsidókat a vásznain, arra utal, hogy fontosnak látta lengyelországi jelenlétüket, és addig ment, hogy XVIII–XIX. századi zsidó ruhadarabokat gyûjtött. Ez a gyûjtemény ma a krakkói Matejko-házban berendezett múzeumban tekinthetô meg. Mindenesetre, ha visszatérünk a „párbeszéd”hez azon három festmény között, melyeket ebben a cikkben tárgyaltam, akkor a helyzet elég tisztának tûnik. Matejko a lengyel nacionalizmus drámai ikonjával ajándékozott meg bennünket, melyben a kis kelet-európai nemzetek koalíciója összefog erôteljes szomszédaik hegemonikus tervei ellenében. Mintha a lengyel nacionalizmusnak ehhez a képzetéhez – mely késôbb, ahogyan kiemeltük, a szélsôséges lengyel

• 48 •


sovinizmus szimbólumává vált – fogna hozzá, Gottlieb az univerzalizmuson és a szereteten alapuló társadalom képzetének kivetítését mutatja be nekünk, melyben zsidók és lengyelek, akik mind kapcsolódnak Jézus alakjához, békében és harmóniában fognak élni. Matejko erre egy olyan festménnyel válaszol, amely élénken hangsúlyozza a lengyelországi zsidók idegenségét, valamint „másság”-át, elutasítva ezzel azt az ideát, melyet megtalálhatunk Mickiewicznél, és mely testet öltött Gottliebnél, amely a lengyel–zsidó együttmûködés eszméjét hangsúlyozza, és amellett érvelt, hogy van helye a zsidóknak a lengyel társadalomban. Abban az idôben, amikor Matejko megfestette A zsidók befogadása Lengyelországba címû festményt, Gottlieb már tíz éve halott volt. 1892ben számos barát és csodáló gyûjtött össze annyi pénzt, amennyi elég volt arra, hogy felállítsanak egy obeliszket a sírja fölött Krakkó új zsidó temetôjében. A szertartáson Gottliebet magasztalták, legfigyelemreméltóbban Wilhelm Feldman, az irodalomkritikus, mint olyan embert, aki egyszerre szerette Lengyelországot és volt büszke zsidó. Az az eszme, hogy egy ilyenfajta kombináció lehetséges, legalább 1939-ig – ha nem tovább – fennmaradt, és a zsidó politikai/kulturális „tábor”-ban, mely azonosította ezt az eszmét Gottliebbel, fontos jelen maradt. Azonban végeredményben nem lehet megszabadulni attól a gondolattól, hogy Matejko látomása és nem Gottlieb elképzelése volt az, ami gyôzedelmeskedett. ANGOLBÓL FORDÍTOTTA: DÉNES ANNA

Jegyzetek 1 Természetesen nagy irodalma van a festménynek. Hasznos információkért lásd: Matejko. Obrazy olejne. Katalog, K. Sroczyn´ska (Varsó, 1993), 151–157. o.; E. Micke-Broniatek: Matejce w hoîdzie... W stulîecie s´mierci artysty. Kˇatalog wystawy (Varsó, 1993), 33. o.-tól; M. Pore˛bsky: Jana Matejki Bitwa pod Grunwaldem (Varsó,1953). 2 Valójában Litvániában gyakran úgy interpretálják a festményt, mint ami litván gyôzelmet ábrázol. Lásd S. Zukas szöveggyûjteményét: Istorinis pasakojimas. Lietuvos metrasˇci (Vilnius, 1997), 24–25. o. Hozzá kell tennem, hogy én nem olvasok litvánul. Erre a tankönyvre 1997-es litvániai látogatásom során hívták fel a figyelmemet. 3 Érdekes, hogy Henryk Sienkiewicz a lengyelek és a keresztes lovagrend közti háborúskodásról szóló, kitalált számadásában szintén hangsúlyozta a lengyel–litván sereg multinacionális jelle-

gét, és a megszokott listához még hozzátette a vallahokat, a besszarábiaiakat, sôt még a szerbeket is. Lásd: H. Sienkiewicz: The Teutonic Knights, fordította: A. Tyszkiewicz, elôszó: Lord Vansittart (h. n., 1943), 695., 696., 698. o. A regényt elôször 1900ban adták ki. 4 A lengyelek és a csehek közötti kapcsolatokról a csata idejében lásd: F. Heymann: Poland and Czechoslovakia (Englewood Cliffs, 1966), 47. o., valamint: F. Heymann: John Zˇizˇka and the Hussite Revolution (Princeton, 1955), 30–31. o. Lásd még: A Zamoyski: The Polish Way (London, 1987), 47–49. o. A hadsereg multinacionális jellegével kapcsolatban lásd: M. Pore˛bski: Jana Matejki Bitwa, 12–13. o. 5 Ezt megjegyzi: Micke-Broniarek: Matejce w hoîdzie., 33. o., valamint: M. Porebski: Jana Matejki Bitwa, 16. o. A németek keleti politikájáról lásd: W. Hagen: Germans, Poles and Jews (Chicago és London, 1980), 128. o.-tól. 1876-ban, amikor Matejko még dolgozott a festményén, a németet tették a Német Állam adminisztratív, bírósági és politikai intézményeinek kizárólagos hivatalos nyelvévé. 6 Érdekes, hogy Bolesîaw Prus, a pozitivista iskola egyik vezetô ideológusa és Lengyelország egyik legnagyszerûbb írója egy felbecsülhetetlen értékû megjegyzést tesz a Bitwáról a The Doll címû regényében, fordította: David Welsh (Budapest, London, New York, 1996), 465–466. o. Így írja le azt: „egy nagy és látványos kép, melyet nem lenne szabad kiállítani olyan katonák számára, akik maguk valódi ütközetekben vettek részt”. 7 M. Porebski: Jana Matejki Bitwa, 10. o.; Matejko. Obrazy olejne. Katalog, K. Sroczyn´ska, 153. o. Ez utóbbi forrás azonosítja az alakot Szent Stanisîawként. 8 A festmény 1888-ban készült. Lásd: Matejko. Obrazy olejne. Katalog, K. Sroczyn´ska, 242–243. o. 9 Lásd a következô kiadvány anyagát: Janowi Matejce w stulecie s´mierci. Pamiêtnik wystawy w Muzeum Narodowym w Krakowie (Krakkó, 1994). P. Wandycz a kelet-európai történelemrôl nemrégiben készített kutatásának a címlapján ezt a festményt mutatja be: The Price of Freedom. A History of East Central Europe from the Middle Ages to the Present (London és New York, 1993). 10 S. M. Dubnov: History of the Jews in Russia and Poland, 1. kötet (Philadelphia, 1916), 59., 60. o. Lásd még: H. H. Ben-Sasson: The Middle Ages, in: A History of the Jewish People, Ben Sasson (London, 1977), 582. o., valamint: S. W. Baron: A Social and Religious History of the Jews, 10. kötet (New York, 1965), 33. o. 11 Venclova esszéjét közölte: Sima Ycikas: Lithuanian–Jewish relations in the Shadow of the Holocaust, in: Bitter Legacy. Confronting the Holocaust in the USSR, Z. Gitelman (Bloomington és Indianapolis, 1997), 191., 192. o. 12 Egy összehasonlításért lásd: G. Evans: Tannenberg: 1410: 1914 (London, 1970). 13 G. Mosse: The Nazionalization of the Masses (New York, 1975), 68. o.-tól 14 M. Checinski: Poland. Communism, Nationalism, Anti-Semitism (New York, 1982), 260. o.; T. Garton Ash: The Polish Revolution: Solidarity (London 1985), 175. o. 15 Amint a következôben olvasható: Matejko. Obrazy olejne. Katalog, K. Sroczyn´ska, 154. o. 16 A levelet idézi: Z. Soltysova: Dzieîo Maurycego Gottlieba, Rocznik Krakowski, XLVII. kötet, 1966, 156. o.; az ô forrása: Listy Matejki do ïony Teodory, 1861–1881 (Krakkó, 1927), 174. o. 17 Maurycy édesapjának, Isaknak a levelét lásd: Der Israelit, No 15., 1879. augusztus 8. 18 Lásd például: J. Sandel: Maurycy Gottlieb – uczen´ Matejki, Biuletyn Ïydowskiego Instytutu Historycznego, No 4. (8), 1953, 97. o.; T. Dobrowolski: Sztuka Krakowa (Krakkó, é. n.), 500. o. Lea Shinar Gottliebrôl írott, eredetileg héberül megjelentetett regé-

• 49 •


nyének lengyel verziójának címe: Maurycy uczen´ Matejki [Maurycy, Matejko tanítványa]. 19 Lásd D. Kaufmann megemlékezését Gottliebrôl, in: The Jewish Chronicle, 1879. október 15., 10. o. Lásd még: Russkii evrei 9, 1879. december 31., 316. o. 20 Errôl a bankettrôl szóló információ található a következôben: J. Wiesenberg: Maurycy Gottlieb 1856–1879. Szkic biograficzny (Zîoczów, 1888), 41. o. Gottlieb egyik levelébôl vett idézet szerint, mely a 42. oldalon található, a lengyel mûvész, Henryk Siemiradzki kijelentette Gottliebnek, hogy „te a barátunk vagy”. 21 A Jézust ábrázoló zsidó festôk témájával kapcsolatban lásd: Z. Amishai-Maisels: The Jewish Jesus, Journal of Jewish Art, 9. kötet (1982), 84–104. o. 22 Gottlieb festményének ez az olvasata saját, héber nyelven írott cikkemen alapul: Mûvészet és zsidó történelem: Maurycy Gottlieb: „Jézus Kapernaumban prédikál”, Zion, LXII. kötet, No 2. (1997), 173–192. o. 23 Néhány forrás szerint Gottlieb olvasta Graetz Történelmét, amikor Münchenben tanult. Lásd fôképpen: B. Spira: Matsevet zikaron (Krakkó, 1893), 6. o. 24 Lásd: J. Wiesenberg: Maurycy Gottlieb 1856–1879, 42–43. o.; lásd még: Gottlieb életrajzának mottóját: M. Waldman: Maurycy Gottlieb 1856–1879 (Krakkó, 1932), melyben Gottlieb szavait idézi: „Lengyel vagyok és zsidó, és ha Isten is úgy akarja, mindkettô javára szeretnék munkálkodni.” 25 Úgy tûnik, hogy Jézus idejében a nemeket nem mindig különítették el szigorúan, amint az a mai ortodox közösségekben történik. Gottlieb azonban bizonyosan nem volt tisztában ezzel. Talán ahogyan Ziva Amishai-Maisels javasolta nekem, a képen látható lány még gyermek. 26 Szeretném megköszönni barátomnak és kollégámnak, professzor Richard Cohennek azt, hogy rávilágított erre. 27 Lásd a könyvemet: On Modern Jewish Politics (New York, 1993), 3–36. o. 28 Hadd jegyezzük meg, hogy 1878 különösen kemény év volt Ausztriában Bosznia-Hercegovina okkupációjának köszönhetôen. A szerb kérdés megosztotta Galícia lengyel lakosságát, és Gottlieb is vitát folytatott egy lengyel kollegájával. Lásd: J. Wiesenberg: Maurycy Gottlieb 1856–1879, 36. o. 29 Máté 11:23 30 Lásd: Matejko. Obrazy olejne. Katalog, K. Sroczyn´ska, 238–239. o., 246–247. o. Rapaportról lásd: A Zbitowski: Ïydzi Krakowscy i ich gmina w latach 1869–1919 (Varsó, 1995), 64–65. o. Az ô mûgyûjteményérôl, melyet saját bécsi rezidenciájában tartott lásd: A. Nossig: Szkice artysticzne z Wiednia (Varsó, 1894), 148. o. 31 J. Malinowski: Aleksander Lesser – malarz historyczny, in: Ïydzi w obronie Rzeczypospolitej (Varsó, 1998), 128. o. Malinowski azt is leírja Maurycy Gottlieb (Varsó, 1997) címû mûvében (76. o.), hogy a jól ismert mûvész, Franciszek Ïmurko, Gottlieb barátja szintén festett egy ilyen témájú képet. 32 Lásd Gottlieb levelét a „Verehrtester Herr Doktor”-hoz (dr. Heinrich Gottliebhez), mely valószínûleg 1879 elejérôl származik, és a jeruzsálemi Nemzeti Könyvtár levéltárában található, a Schwadron-gyûjteményben. Ebben a levélben megjegyzi

Gottlieb, azt reméli, hogy profitálni fog Matejkónak ennek a festménynek a kivitelezése közben szerzett történelmi tapasztalataiból, és abból is, hogy a Kîosy kiadója, Salomon Lewental kifejezte a festmény iránti érdeklôdését. 33 Lásd a Tidzien Literacki riportjait, 9. kötet, No 30., 1879, 475. o.; Kîosy, XXVIII. kötet, No 716., 1879. Ez utóbbi forrásban „G” (Wojciech Gerson?) azt állítja, hogy Gottlieb szeretett volna készíteni egy hatalmas festményt arról, hogy Nagy Kázmér a zsidóknak jogokat biztosít, és ezt Matejko felügyelete alatt, Krakkóban akarta kivitelezni. Azzal kapcsolatban, hogy létezik-e ehhez a mûhöz készített elôkészítô vázlat, lásd a Dziennik dla Wsyztkych riportját, 1879. augusztus 9. Ennek a festménynek az elkészülésérôl lásd még: J. Wiesenberg: Maurycy Gottlieb 1856–1879, 43. o. 34 Matejkónak a festményhez fûzött saját magyarázataiért lásd: Wystawa cyklu obrazów Jana Matejki. Szkice do dziejow cywilizacyi w Polsce (Varsó, 1910), 7–8. o. 35 Ezt Marek Rostworowski jegyzi meg, in: Ïydzi w Polsce. Obraz I sîowo, M. Rostworowski, 1. kötet (Varsó, 1993), 118–119. o. Köszönettel tartozom Hannah Volovichnak azért, mert felhívta a figyelmemet egy cikkre, mely Matejkóról és a zsidókról szól, és 1939-ben adták ki Lengyelországban, melyben a szerzô örömét lelte abban, hogy kiemelje a festmény antiszemita vonatkozásait. Lásd: Z. Cielinski: Matejko a Ïydzydzi, Gazeta Kos´cielna, 1939 (különnyomat, 16 lap). 36 Még egyszer köszönöm Richard Cohen professzornak, akivel az alakkal kapcsolatban konzultáltam. 37 Ez a korszaknak egy igen híres képe volt, és máig kiemelt helyen van kiállítva a müncheni múzeumban. Lásd: Neue Pinakothek, München (München, 1989), 148–149. o. 38 Wystawa cyklu obrazów Jana Matejki 39 Ahogyan Rostworowski megjegyzi a Ïydzi w Polsce címû mûvében (119. o.). A kutyával kapcsolatban lásd Cielinski érdekes megjegyzéseit: Matejko a Ïydzi, 15. o., aki amellett érvel, hogy ez az állat, ellentétben a gyenge és megvesztegethetô lengyelekkel, egészséges és belülrôl fakadó gyûlölettel rendelkezik a zsidók iránt. 40 M. Gorzkowski: Jan Matejko Epoka ad r. 1861 do konca ïycia artysty (Krakkó, 1993), 237. o. 41 Lásd: Nedel’naia khronika voskhoda 45, 1882. november 5.; Izraelita 42, 1882. október 22.; Russkii evrei 46, 1882. november 19., Izraelita 44, 1882. november 5.; 47, 1882. november 26.; 48, december 3., 2, 1882. december 31.; 11, 1883. március 4., 13, 1883. március 18. 42 M. Gorzkowski: Jan Matejko, 371. o. 43 Rola 6, 1883. január 29., 1–2. o. Szeretném megköszönni Brian Porter professzornak, hogy felhívta a figyelmemet erre a szakaszra. 44 Buchbinder önarcképe szerepel egy, a mesternek 1881-ben ajándékba adott festményen, melyen Matejko néhány tanítványának az arcképe látható. Ez ma a krakkói Matejko-házban [Dom Matejki] látható. 45 Feldman beszédét kiadták: Pamia˛tka odsîonie˛cia pomnika Maurycego Gottlieba artysty-malarza (Krakkó, 1892), 19–22. o.

• 50 •

Matejko és Gottlieb a varsói Nemzeti Múzeumban

Recommend Documents