KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ALELNÖKE VI. 429/2009.
ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. március 20-i ülésére
Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2008-ban végzett idegenforgalmi feladatairól, az idegenforgalmi stratégiai program elfogadása. Elıterjesztı: Dr. Hidas János, a Közgyőlés alelnöke Elıadó: Mézes Melinda, idegenforgalmi és nemzetközi referens
Tárgy:
Tisztelt Közgyőlés! A korábbi években ez a téma a Komárom-Esztergom megye középtávú idegenforgalmi stratégiai programjának idıarányos megvalósulásáról készülı tájékoztatóval egyidejőleg került a Közgyőlés elé. Tekintettel arra, hogy a stratégia kifutott, megvalósulásáról a Közgyőlés 2007. év végén kapott tájékoztatást, jelen elıterjesztés kizárólag a 2008. évben végzett szakfeladatokról nyújt tájékoztatást. A Megyei Önkormányzat 2008-ben végzett idegenforgalmi feladatai: A turizmussal kapcsolatos mindennemő feladatot az idegenforgalmi és nemzetközi referens egy személyben látta el 2008-ban. Feladatai közé tartoznak: a stratégiai program menedzselése, a megye törvényben elıírt idegenforgalmi feladatainak végrehajtása, valamint a megyei turisztikai nonprofit marketing feladatok ellátása. 2008-ban nem készült kiadvány. Kiállítások és Vásárok 2008. január 19-22. ITF Slovakiatour Utazási és Gaszronómiai Kiállítás – Pozsony Tizennegyedik alkalommal került megrendezésre 2008. január 19-22. között a szlovák fıvárosban, Pozsonyban az ITF Slovakiatour Utazási és Gaszronómiai Kiállítás. A nagyszabású rendezvényre testvérmegyénk, a Nyitrai Önkormányzati Kerület jóvoltából Komárom-Esztergom megye is meghívást kapott. A rendkívül impozáns Nyitra megyei standon önálló pult mellett népszerősíthette a Megyei Önkormányzat turisztikai látnivalóit. A megyei katalógusokon kívül településeink is eljuttatták kiadványaikat, rajtuk kívül népszerő szálláshelyek és kedvelt turisztikai célpontok is bemutatkozhattak. A megyei standot több ezren keresték fel a négy nap során, mind a szakmai, mind a közönség napokon sokan érdeklıdtek szőkebb hazánk nevezetességei felıl. A legtöbben fürdıket, kempingeket kerestek, továbbá az esztergomi kirándulások iránt érdeklıdtek, de Tata nevezetességeirıl és az Ászár-Neszmélyi Borvidékrıl is sok kérdés hangzott el. A magyar és szlovák nyelvő kiadványokon túl angol és német nyelvőek is szép számmal fogytak.
2008. február 28. – március 2. 31. UTAZÁS Kiállítás Mindent elsöprı sikert aratott a 31. UTAZÁS Kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A február 28-tól március 2-ig nyitva tartó turisztikai kiállítás rendkívüli kínálatát, 54 ország 930 kiállítójának bemutatkozását, valamint a kapcsolódó rendezvényeket - a KARÁT ékszer kiállítást, az II. Magyar Leader Expot és a Culinary Expo-Gasztro Showt összesen közel hetvenezren tekintették meg.
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 Az UTAZÁS-on minden eddigit felülmúlt a turisztikai lehetıségek kínálata. A látogatók 18355 m2-en válogathattak az újdonságokból, a belföldre, illetve a világ szinte minden pontjára szóló turisztikai lehetıségekbıl, családi programokból, az aktív pihenést, lovaglást kínáló utazási ajánlatokból, illetve kapcsolódhattak ki a kiállítás színes kísérı eseményein. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a korábbi évekhez hasonlóan ismét önálló, ám az eddigieknél nagyobb, 40 m2-es, exkluzív, egyedi kivitelezéső kovácsoltvas installációval jelent meg hazánk legrangosabb turisztikai seregszemléjén. A megyei stand a D pavilon 203/B területen volt megtalálható, ahol társkiállítóként színesítette a megyei kínálatot Tata és Komárom városa. Utóbbi kiállítók saját attrakcióik népszerősítésével várták a közönséget. Tata újonnan megjelent városi esemény-naptárával kívánta a turistákat a városba csalogatni a kiállítás alkalmával, valamint jelentıs hangsúlyt fektettek a Tourinform Iroda dolgozói a hamarosan megnyíló egyedülálló Pálma Rendezvényház népszerősítésére is. Komárom kiemelkedı attrakciói az Erıdrendszer, élén a Monostori Erıddel, a Termálfürdı, valamint az egyre népszerőbbé váló Lovas Színház. Ezeket az elemeket domborították ki a helyi Tourinform Iroda munkatársai a város turisztikai lehetıségeit bemutatva, továbbá a kistérség rendezvényeit propagálták frissen megjelent rendezvény-naptárukkal. A Közép-dunántúli régió kiadványai is megjelentek a megyei standon, valamint Zilahi Erzsébet porcelán és tojásfestı mővész termékeit tekinthették meg az érdeklıdık a Kiállítás négy napja során. A társkiállítók a megyei standon való közös megjelenésért részvételi díjat fizettek, amely magába foglalta azt, hogy a Megyei Önkormányzat vállalta a közös megjelenés komplett megszervezését, a közös megjelenésnek a megyei sajtóban történı népszerősítését, a kiadványok szállítását és az alábbi szolgáltatásokat tartalmazta: - információs pult biztosítása - az informátorok részére kiállítási belépı biztosítása - az informátorok részére ellátás biztosítása - tárgyalóhely használata a stand területén - tárgyalópartnerek kiszolgálása - kiállítói katalógus Kiállítás során, szükség esetén még a fel- és hazautazás lebonyolításában is segítettük partnereinket, valamint minden társkiállítóhoz megküldtük a közös megjelenésrıl készített DVD-t is. A kiállítás szakmai személyzetét a megyei önkormányzat részérıl, a Hivatal idegenforgalmi referense Mézes Melinda és nemzetközi referense Varga Zita biztosították. A vendégcsalogató látványosságok közül kiemelendı volt a kesztölci Gimeskövin Pincészet borainak kóstoltatása. A kiállítóhelyen Komárom-Esztergom megye a kiadványok széles skáláját vonultatta fel, amelyekben minden korosztály megtalálta a maga számára legmegfelelıbbet. Standunkon lehetıséget biztosítottunk Tata, és Komárom városokon túl a megye többi településének és turisztikai vállalkozásainak kiadványokkal történı bemutatkozására. A kiadványokkal történı részvétel költsége bruttó 15.000 forint volt. A lehetıséggel öt szolgáltató élt. Komárom-Esztergom megye standja nagy sikert aratott az idei évben is, mind a szakmai, mind a nagyközönség körében. A megyei sajtóban is több cikk jelent meg az esemény kapcsán. A megyei megjelenésrıl fotó-összeállítás is készült. A Kiállításon való közös megjelenés sikeresnek bizonyult. A társkiállítók elégedett voltak a szolgáltatásokkal.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
3
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
2008. április 24.- május 5. Wächtersbachi Vásár – Wächtersbach/Main-Kinzig-Kreis A németországi Main-Kinzig járással immár 15. éve szervezünk közös programokat és eseményeket. Minden évben kiemelt rendezvény a partnerjárás legjelentısebb vására, a Wächtersbachi Vásár, ahová a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat rendszeresen meghívást kap. Az 60. vásárra, melynek kiemelt témái, az ipar, a kereskedelem, a kézmővesség, a kertészkedés, a szabadidı-eltöltés, valamint az építkezés és lakberendezés 2008. április 24. és május 5. között került sor a Hessen tartománybeli településen. A megyei standot az idei évben több mint 2.000-en látogatták meg. A legnagyobb érdeklıdés a kulturális-, valamint a gyógy- és wellness turizmus iránt volt. Sokan érdeklıdtek Esztergom, Budapest, Dunakanyar, a gyógyfürdık és a Balaton nevezetességei iránt is. 2008-ban szintén egy 18 m2 –es önálló standon jelent meg a Hivatal Komárom-Esztergom megye, valamint Magyarország turisztikai értékeivel, kínálva a megyét bemutató információs anyagokat, a megyei települések kiadványait, a Magyar Turizmus Zrt. prospektusait, valamint a jelentkezı turisztikai vállalkozók marketing anyagait. A kiállítás szakmai személyzetét a megyei önkormányzat idegenforgalmi és nemzetközi referense Mézes Melinda és Varga Zita nemzetközi, nemzetiségi és civil referens adta. A 18 m2-es stand bérleti díjának 1/3-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, 1/3-át Main-Kinzig-Kreis és 1/3-át Wächtersbach város fizette. A Vásáron egy megyei nyereményjáték is lebonyolításra került az érdeklıdık körében, ahol megyei vonatkozású ajándékokhoz jutottak a szerencsés nyertesek. A kiállításon a nyereményjátékkal egybekötve kérdıíves felmérést is végeztünk, melynek keretében felmértük Magyarország, ill. Komárom-Esztergom megye ismertségét a main-kinzig-kreis-iek körében. A vásárra a korábbi évekkel ellentétben kiutazott egy megyei hivatalos delegáció. Összességében elmondható, hogy a kiállítás sikeres volt. Magyarország, Komárom-Esztergom megye iránt nagy volt az érdeklıdés. Mindenképpen fontos, hogy a jövıben a turisztikai kínálatunkkal megjelenjünk ezen a kiállításon hasonló paraméterek mellett. A 61. Wächtersbachi Vásárra már meg is érkezett a polgármestertıl a meghívás, valamint Main-Kinzig járás alelnöke is tolmácsolta, hogy 2009-ben mindenképpen helye van Komárom-Esztergom megyének a Vásáron.
2008. augusztus 21-24. 35. AGROKOMPLEX 2008 - REGIONTOUR SLOVAKIA 2008 - Nyitra A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a Nyitra Megyei Önkormányzattól kapott meghívást standjukon való megjelenésre. A standon kiadványaikkal jelen volt még Pest megye, Veszprém megye és Fejér megye, valamint több szlovákiai vállalkozó és település is. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat képviseletében Nagy Gabriella osztályvezetı és Mézes Melinda nemzetközi kapcsolatok és idegenforgalmi referens népszerősítette a megyét, szlovák nyelvő kiadványokkal (zsebtérkép, szállás- és gasztronómiai kalauz, aktív turisztikai lehetıségeket tartalmazó prospektus és a megyei invitatív kiadvány), valamint Tatát, Esztergomot és Komáromot bemutató információs anyagokkal. A standot a Kiállítás 6 napja során közel 3.000 ember kereste fel.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
4
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
2008. augusztus 28-31. XV. Vértes Expo, Tatabánya Komárom-Esztergom megye és külföldi partnerterületeinek turisztikai kínálata, ingyenes idegenforgalmi kiadványok, megyei információk várták az érdeklıdıket a tatabányai Sportcsarnokban 2008. augusztus 28-tól augusztus 31-ig. Már felmerült a tavalyi évben, hogy a megjelenést ki lehetne bıvíteni a partnerterületek bemutatásával. Minden partner személyes megjelenését sajnos a szőkös anyagi helyzet miatt nem tudtuk vállalni, de a nyitrai partnereket, az általuk már többször felajánlott ingyenes részvételi lehetıség kompenzálása végett meghívtuk a közös standra. Olga Poganyova osztályvezetı és munkatársa színvonalas kiadványok gazdag kínálatával és egyéb promóciós termékekkel voltak jelen személyesen is a kiállításon, a látogatók körében kiemelt érdeklıdéstıl kísérve. Kiadványok még ezenfelül minden egyéb partnerterületrıl érkeztek, melyek nagy népszerőségnek örvendtek. . Több vásáron, rendezvényen a Regionális Marketing Igazgatóságokon és a Tourinform Irodákon keresztül, kiadványokkal szerepeltünk. A 2008. évi marketing eszközök a 2006. márciusában az Utazás Kiállításon bemutatott promóciós anyagok, melyek a múlt évet még tökéletesen kiszolgálták: Komárom-Esztergom megyét bemutató a „Magyarország bölcsıje, Komárom-Esztergom megye minden szépsége” c. invitatív kiadványunk felújításra került, 8.000 példányban (3.000 magyar, 1.500 angol, 2.000 német, 1.500 szlovák). A kiadvány magyar nyelvő változata 2007. év elején 3.000 példányban újra lett gyártatva. négynyelvő turisztikai zsebtérkép 8.000 példányban, (3.000 magyar, 2.000 német, 1.500 angol és 1.500 szlovák). aktív turisztikai kiadvány, mely a megye vadász-, kerékpáros-, horgász-, lovas-, vízi-, golf turisztikai lehetıségeirıl, a megyében található túraútvonalakról és egyéb sportolási lehetıségeirıl nyújt színes képet az aktív turizmus kedvelıinek. A kiadvány 8.000 példányban (3.000 magyar, 2.000 német, 1.500 angol, 1.500 szlovák) készült el. az ifjúsági ajánlatokat tartalmazó Komárom-Esztergom megye, a fiatalok vendéglátója c. kiadványunk 8.000 példányban. Komárom-Esztergom megye PC/CD ROM-ja, településismertetıkkel, filmekkel, zenékkel 4 nyelven (magyar, német, angol, francia) 1.000 példányban. Sajnos ezek a kiadványok elfogytak, a 2009-es esztendı egyik kiemelkedı feladata új szóróanyagok és megyebemutató marketingeszközök elkészítés.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
5
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 A www.kemtour.hu oldal, Komárom-Esztergom megye turisztikai portáljának fejlıdése folyamatos, de személyi feltételek hiánya miatt nagyon lassú. Az oldal feltöltésével gyakornokok foglalkoztathatók.
Egyéb szakmai programok • • • •
Az idegenforgalmi referens a 2008. év során több szakmai konferencián, elıadáson, tanulmányúton vett részt Az Önkormányzat aktív tagságot töltött be az IHSZ-ben (Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége). A szőkös anyagi lehetıségek miatt nem került kiírásra idegenforgalmi témában pályázat (egységes pályázati rendszer) Sajnos megfelelı pályázati kiírás híján benyújtani sem sikerült marketingeszköz fejlesztését célzó pályázatot.
Komárom-Esztergom megye középtávú idegenforgalmi stratégiája 2009-2015 Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2002-ben készíttette el elıször a megye középtávú idegenforgalmi stratégiáját, melynek érvényessége 2008-ig szólt. A program végrehajtásának folyamatos követése mellett szükségessé vált a stratégia felülvizsgálata, aktualizálása. A felülvizsgálat célja nem egy új koncepció elkészítése volt, hanem a megyei közgyőlés által 2002-ben jóváhagyott irányvonalak és feladatok érvényességének, jelenlegi gazdasági környezetben való létjogosultságának és végrehajthatóságának értékelése, ennek kapcsán azok a stratégiai feladatok kerültek ismételten meghatározásra: -
amelyek végrehajtásával Komárom-Esztergom megye turizmusának versenyképessége, ezáltal gazdasági eredményessége és társadalmi jelentısége nı, amely feladatok végrehajtására vagy koordinálására a megyének hatása lehet, ezáltal a fejlıdést maga is elısegítheti.
A stratégia felülvizsgálata során megtörtént az érvényben lévı Komárom-Esztergom megyére, illetve a befogadó tervezési régióra vonatkozó területfejlesztési, illetve turizmus stratégiák és koncepciók áttekintése, az azokban meghatározott irányvonalak összevetése a megye korábbi idegenforgalmi stratégiájával. Emellett a stratégia végrehajtásában érdekelt önkormányzatok kérdıíves megkérdezése során összegyőjtött információk összegzését, értékelését követıen a megye idegenforgalmának szakmai szereplıivel helyszíni tanácskozások keretein belül is egyeztetésre kerültek a munkarészek, így a helyzetelemzés, a program javasolt intézkedései. A megye turizmusának meghatározó vonzerıit képviselıi helyszínek vezetıivel személyes interjúk is készültek.
Tisztelt Közgyőlés! Kérem, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2008-ban végzett idegenforgalmi feladatairól készült tájékoztató anyag elfogadását. Egyúttal kérem a tisztelt Közgyőlést, szíveskedjen elfogadni a megye középtávú idegenforgalmi stratégiáját 2009-2015 idıszakra vonatkozólag.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
6
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
Tatabánya, 2009. március 11. Dr. Hidas János
Határozati javaslat A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 1.) elfogadja a 2008. évben végzett idegenforgalmi feladatokról készült tájékoztatót. 2.) elfogadja a mellékelt 2009-2015 idıszakra érvényes Komárom-Esztergom megyei középtávú idegenforgalmi stratégiai programot. Határidı: Felelıs:
értelemszerően Dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
7
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottsága
A megyei turisztikai fejlesztési stratégiája 2009-2015
INN-SIDE TURISZTIKAI TANÁCSADÓ KFT 1114 Budapest, Bartók Béla u. 57. e-mail:
[email protected] tel: 061-2093057
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
8
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetı............................................................................................................................................ 9 2. A középtávú stratégia végrehajtásának vizsgálata .......................................................................... 11 2.1. A 2002-ben elkészült stratégiai programok végrehajtásának arányai ................................... 13 2.2. A stratégia végrehajtásában érintett önkormányzatok véleménye a stratégiai célokról és azok végrehajtásáról: ..................................................................................................................... 15 2.3. Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi mutatóinak változása az idegenforgalmi stratégiai program elkészítése óta ......................................................................................... 16 2.4. A 2002-ben elkészült megyei idegenforgalmi stratégia eredményességének összegzése..... 17 2.5. Jelenleg a megye területén folyó fejlesztések, illetve elıkészített projektek helyzet……………………………………………………………………………... 18 3. KEM idegenforgalmi stratégiájában, 2002-ben meghatározott célok összevetése a tervezési periódus óta elkészült régiós, országos stratégiákkal...................................................................... 20 3.1. A 2002 évtıl eltelt idıszakban született, turizmust és annak finanszírozhatóságát érintı stratégiák: .............................................................................................................................. 20 3.1.1. Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia..................................................................... 20 3.1.2. Kormányzati szintő programok és kapcsolódó stratégiák........................................ 21 3.1.2.1. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT-I)............................................................ 22 3.1.2.2. Új Magyarország fejlesztési Terv (NFT –II) 2007-2013......................... 24 3.1.3. Komárom-Esztergom megyei területfejlesztési koncepciója és középtávú fejlesztési programja ................................................................................................................. 26 3.1.4. Komárom-Esztergom megye turizmus stratégiai céljainak illeszkedése a nemzeti programokhoz .......................................................................................................... 28 4. Jelenlegi fejlesztési lehetıségek vizsgálata értékelése - rendelkezésre álló források, pályázati lehetıségek (2007 – 2013) .............................................................................................................. 30 5. A világgazdasági helyzet és annak várható hatásai a turizmusra.................................................... 34 6. Javaslat a szükséges lépésekre, feladatokra .................................................................................... 35 6.1. Turisztikai jövıkép célja, szerepe a stratégiai meghatározásban.......................................... 36 6.2. A megye hosszú távú (20 év) jövıképének jelenleg is releváns elemei ............................... 36 6.3. Komárom-Esztergom megye középtávú (5-7 év) jövıképe.................................................. 37 6.4. A következı idıszak feladatai .............................................................................................. 40 6.5. Konkrét programok és programhelyszínek ........................................................................... 41 6.5.1. TDM szervezetek kialakításának segítése és mőködésük összehangolása .............. 41 6.5.2. Kiemelt attrakciók, attrakció helyszínek fejlesztése ................................................ 44 6.5.3. Látogatóközpontok kialakítása minden attrakciófejlesztési programban ................ 45 6.5.4. Információs és irányítórendszerek továbbfejlesztése............................................... 47 6.5.5. Duna-parti kerékpár, lovas és sétautak fejlesztése................................................... 49 6.5.6. Strukturált szálláshelyfejlesztés elısegítése............................................................. 51 6.5.7. A települési környezet minıségének további javítása a környezettudatosság jegyében. Vonzó lakossági életkörülmények biztosítása, a látogatók komfortérzetének növelése. ..................................................................................... 53 6.5.8. A kiemelt fontosságú és várhatóan nagy forgalmat vonzó turisztikai fogadó helyszínek környezetében lévı háttértelepülések feladatainak és turisztikai szerepének kidolgozása............................................................................................ 55 6.5.9. Ipari mőemlékek fejlesztése, együttmőködés segítése. (Tatabánya, Oroszlány, Dorog) ...................................................................................................................... 57 6.5.10. Fesztiválok megyei-térségi koordinációja és piacra vitele....................................... 59 6.5.11. A tematikus útvonalak fejlesztése, „Mária útvonal” figyelembevétele és szolgáltatási fejlesztése................................................................................................................. 60 6.5.12. A régióban rejlı turisztikai potenciál kiaknázása, a régiós szemlélet erısítése, konferenciák, rendezvények és képzés felhasználásával. ........................................ 62 6.5.13. Humán erıforrás fejlesztése..................................................................................... 63 6.5.14. Monitoring ................................................................................................................ 66
1. Bevezetı INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
9
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottsága 2002-ben készítette el a megye középtávú idegenforgalmi stratégiáját. A stratégia 5-7 éves tervezési periódusra készült el, amelynek érvényessége 2007-2008 évig szólt. A stratégiai program végrehajtásának folyamatos követése mellett, megszületett az igény a szakmai stratégia felülvizsgálatára és aktualizálására, a jelenlegi gazdasági és financiális támogatási rendszer lehetıségeinek figyelembevétele mellett. A jelen munka keretein belül a feladat a 2002-ben, részletes felmérés után elkészített szakmai stratégia felülvizsgálata volt. A felülvizsgálat célja nem új stratégia elkészítése, hanem a korábban a KEM Megyei Közgyőlés által jóváhagyott irányvonalak és feladatok érvényességének, jelenlegi gazdasági környezetben való létjogosultságának és végrehajthatóságának értékelése volt. Az értékelés során azok a stratégiai feladatok kerülnek ismételten meghatározásra: - amelyek végrehajtásával Komárom-Esztergom megye turizmusának versenyképessége, ezáltal gazdasági eredményessége és társadalmi jelentısége nı, - amely feladatok végrehajtására vagy koordinálására a megyének hatása lehet, ezáltal a fejlıdést maga is elısegítheti. A felülvizsgálattal szemben támasztott követelmények: - az idegenforgalmi stratégiában meghatározott szakmai célok érvényességének és létjogosultságának meghatározása, - a stratégiai program megvalósulásának értékelése, - a programrendszer hangsúlyos és rövidtávon várhatóan eredményt hozó elemeinek kiemelése, - a megvalósíthatóság gyakorlati szempontú megközelítése, - a jelenlegi financiális támogatási rendszer adta lehetıségek és a stratégiai programok összhangjának elemzése. A felülvizsgálat során alkalmazott módszerek: A stratégia felülvizsgálata során érvényben lévı, Komárom-Esztergom megyére, illetve a befogadó tervezési régióra vonatkozó területfejlesztési, illetve turizmus stratégiák és koncepciók áttekintése, az azokban meghatározott irányvonalak összevetése a megye korábbi idegenforgalmi stratégiájával. A megyei önkormányzat által rendelkezésre bocsátott dokumentumok, beszámolók áttekintése és értékelése.1 A stratégia végrehajtásában érdekelt önkormányzatok kérdıíves megkérdezése során összegyőjtött információk összegzése, értékelése.2 A 2002-ben készült stratégia eredményességérıl kérdıív formájában a stratégiai elkészítése során is felkeresett önkormányzatok, turisztikai attrakcióhelyszínek vezetıi és önkormányzati társulások fejthették ki véleményüket. A vizsgálatok során összegyőjtött információk és megállapítások egyeztetése a megye idegenforgalmának szakmai képviselıivel, helyszíni tanácskozások3 (work-shopok) keretein belül. 1
A munka során felhasznált dokumentumok jegyzékét az 1. számú melléklet tartalmazza. Az érintett önkormányzatok részére elküldött kérdıívet a 2. számú melléklet tartalmazza. 3 A work-shop-okon részt vevık listáját a 3. számú melléklet tartalmazza. 2
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
10
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 A megye turizmusának meghatározó vonzerıit képviselıi helyszínek vezetıivel személyes interjúk keretén belül történt a korábbi stratégiai irányvonalak létjogosultságának értékelése és a jelenleg folyó vagy várható beruházások áttekintése. (Esztergom- Bazilika, Incoronata, Komárom-Monostori Erıd, Majk-Kamalduli remeteség, Tatabánya)
2. A középtávú stratégia végrehajtásának vizsgálata A vizsgálat célja: Komárom-Esztergom Megye középtávú idıszakot átölelı, a megyei Közgyőlés által elfogadott középtávú idegenforgalmi stratégia megvalósulásának értékelése, az elért eredmények feltárása, a nem megvalósult stratégiai programok kiszőrése és értékelése. A vizsgálat szempontjai: - A középtávú stratégiai program utóélete, a megvalósításért elvégzett feladatok. - A középtávú stratégia ismertsége az érintett önkormányzatok körében. - A 2002-ben megfogalmazott jövıkép elfogadottsága, aktualitása az önkormányzatok körében. - A leginkább megvalósult programelemek köre. - Nem megvalósult programok és a megvalósítás elmaradásának okai. - Súlyponti stratégiai elemek a jelenlegi körülmények ismeretében.
érintett
A program megismertetése, népszerősítése az érdekeltek körében, társadalmi fórum: A megyei önkormányzat a program elfogadását követıen, elküldte azt a kistérségi területfejlesztési társulásoknak, a Miniszterelnöki Hivatal Turisztikai Államtitkárságának, a Regionális Idegenforgalmi Bizottságoknak, a regionális fejlesztési ügynökségeknek. A széleskörő tájékoztatás célja az volt, hogy a leírt feladatok ismerete segítséget nyújtson az összehangolt tervezéshez, a megvalósításhoz. Prezentációk keretében (2003. Komárom, Tata) széles körben mutatta be és vitatta meg a program tartalmi elemeit. A program megvalósulásának idıarányos teljesítésérıl minden évben készült beszámoló a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés részére. A program végrehajtásáért felelıs szervezet: A programban meghatározott megyei idegenforgalmi szervezet – Megyei Turisztikai Érdekegyeztetı Szakmai Fórum (MIDEF) - létrehozása forráshiány miatt nem valósult meg. A program menedzselése a Hivatal Elnöki Titkárságán belül az Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Csoportjának feladatává vált. 2004-ben a Megyei Közgyőlés ismételten kísérletet tett a megyei idegenforgalmi szervezet létrehozására és felkérte a turisztikai szempontból frekventált települések polgármestereit szakmai képviselık delegálására. A vállalkozói szövetségek, a Kereskedelmi és Iparkamara Idegenforgalmi Kollégiuma és a megye turisztikai civil szervezetei is felkérést kaptak az együttmőködésre. A fórum koordinálása a megyei Nemzetközi Kapcsolatok Csoportjának feladata lett volna. 2005-tıl a stratégiai program menedzselése egy fı, az idegenforgalmi és nemzetközi referens feladatává vált. A megyei önkormányzat a megyei Turisztikai Érdekegyeztetı Fórum szükségességét elismerte, a fórum gyakorlati mőködése azonban nem valósult meg.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
11
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
A megyei szintő turisztikai szervezet hangsúlyos szakmai tevékenységei: - Desztinációs marketing. A turizmus megyei szintő szervezete hangsúlyosan kezelte a megye turisztikai marketingjét. A megye területének, mint turisztikai desztinációnak a népszerősítését segítették az 500010000 nagyságrendben megjelent nyomtatott kiadványok, prospektusok, az elkészült internetes portál (2006), - Szakvásárok, közönségvásárok, PR. A szakmai és közönségvásárokon való részvételek átnyúlnak az országhatárokon és erısítik a megye hazai (Budapest, Tatabánya, Debrecen) , regionális (Nyitra, Brno, Wächtersbach) kapcsolatait és ismertségét. - Konferenciák szervezése, szakmai eszmecsere, a térség turisztikai potenciáljának növelése. Vallási és zarándokturizmus lehetıségei Komárom-Esztergom megyében (2005. Esztergom) A vízi turizmus lehetıségei a Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán, A Duna, mint közlekedési folyosó és ennek hatásai Komárom-Esztergom megyében (2005) Ifjúságturisztikai konferencia, 2006. Várgesztes - Pályázatok kiírása és kezelése. A Közgyőlés határozata alapján, 2006-ban az Önkormányzat döntött az egységes pályázati rendszerrıl. A rendkívül szőkös büdzsé felhasználásának célterületeit a következıkben határozta meg: - Kistérségek és települést bemutató idegenforgalmi kiadványok, - Rendezvények kiadványai - Internetes honlapok készítése - Kiállításokon, vásárokon való megjelenés. - A programban meghatározott célok és stratégiai fejlesztések területi megvalósulásának követése. A megyei önkormányzat szakemberei által összeállított kérdıív szerint, a Miniszterelnöki Hivatal kistérségi menedzserei felmérést végeztek a stratégia által érintett településeken. A kérdıív arról kívánt információt győjteni, hogy az adott településeken mely stratégiai programokhoz kapcsolódtak a program elfogadása óta eltelt idıszakban. A középtávú megyei stratégia három stratégiai célterületen belül fogalmazott meg stratégiai programokat: Attrakciók, attrakció helyszínek fejlesztése: 1. Turisztikai célból látogatott helyszínek állapot javítása és fenntartása. 2. Turisztikai termékek kialakítása, szervezése. 3. Turisztikai attrakció helyszínek bemutatási rendszerének fejlesztése. Turisztikai infrastruktúra és a turizmus környezetének fejlesztése: 4. 5. 6. 7.
Turisztikai fogadó helyszínek közlekedési kapcsolatrendszerének fejlesztése. Tájkép-, településkép tervezés, természetvédelem alatt álló települések hasznosítása. Strukturált szálláshely, kereskedelmi és vendéglátó kínálat fejlesztése. Turisztikai kereslet javítása, marketing.
A turizmus hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása:
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
12
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 8. A turizmus szervezeti és mőködési rendszerének fejlesztése. 9. Humánpolitikai intézkedések, szakmai feltételeinek biztosítása. 10. A turisztikai fogadó helyszínek környezetében lévı háttértelepülések feladatainak és turisztikai szerepének kidolgozása.
2.1. A 2002-ben elkészült stratégiai programok végrehajtásának arányai A program elfogadását követıen, 2002-2008 idıszakban mindösszesen 335 projekt kerül megvalósításra, amelyek a programban meghatározott stratégiai feladatok között a következı rangsort állították fel:4 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
tájkép-, településkép tervezés, természetvédelem alatt álló területek hasznosítása (a megvalósított programok 22%-a), turisztikai információs rendszer fejlesztése (a megvalósított programok 17%-a) turisztikai célból látogatott helyszínek állapot javítása és fenntartása (a megvalósított programok 16 %-a) turisztikai fogadóhelyszínek közlekedési kapcsolatrendszerének fejlesztése (a megvalósított programok 11%-a) turisztikai kereslet javítása, marketing (a megvalósított programok 10 %-a) turisztikai termékek kialakítása, szervezése (a megvalósított programok 8 %-a) turisztikai attrakció helyszínek bemutatási rendszerének fejlesztése (a megvalósított programok 7 %-a) turisztikai szálláshely, kereskedelmi és vendéglátó kínálat fejlesztése (a megvalósított programok 4 %-a)
Három stratégiai programhoz alig néhány vagy egyáltalán nem kapcsolódott megvalósult program: - A turizmus szervezeti és mőködési rendszerének fejlesztése. - Humánpolitikai intézkedések, szakmai felkészültség feltételeinek biztosítása. - A turisztikai fogadó helyszínek környezetében lévı háttértelepülések feladatainak és turisztikai szerepének kidolgozása. A projektek finanszírozásához leggyakrabban igénybe vett pályázati partnerek 20022007: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Széchenyi Terv 2001-2004 Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség pályázatai Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács, Területfejlesztési Célelıirányzat Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium - Vidékfejlesztési Célelıirányzat Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma célprogramok Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottsága pályázati támogatásai 7. Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatai 8. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatai 9. Velencei-tó Vértes térségi fejlesztési Tanács pályázatai 10. ICSSZEM – Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatai 11. PEA II. – Pályázati Elıkészítı Alap
4
A Komárom-Esztergom turizmus stratégiája (2002-2008) végrehajtott stratégiai programjainak területi vonatkozásait a 4. számú melléklet tartalmazza.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
13
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 12. NFT ROP- Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Program 13. LEADER – AVOP Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program 14. PHARE CBC – EU Elıcsatlakozási Program 15. Közép-magyarországi Fejlesztési Tanács 16. Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium 17. Interreg III. – Határmenti Együttmőködés, Magyarország-Szlovákia-Ukrajna Szomszédsági Program 2004-2006 18. FVM – SAPARD Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium – elıcsatlakozási program
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
14
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
2.2. A stratégia végrehajtásában érintett önkormányzatok véleménye a stratégiai célokról és azok végrehajtásáról: A 2002-ben készített stratégiai program felülvizsgálatához, a megyei önkormányzat kérdıívet juttatott el a települési önkormányzatok polgármesteri hivatalaiba, a kistérségek képviselıihez és a turisztikai fejlesztésekben érdekelt szervezetekhez, annak érdekében, hogy összegyőjtse a hat évvel ezelıtt elkészült programról kialakult szakmai véleményeket. A kérdıívek eredményei, a következı megállapításokban összegezhetık: Jövıkép tekintetében: „Általánosságban a jövıkép megfogalmazása jelenleg is érvényesnek tekinthetı. Ennek elérésére a végrehajtásban nagyobb összefogásra és a regionális érdekeknek, a lokális érdekek elé való helyezésére van szükség. A fejlesztéseknél a legalább országos érdeklıdésre számot tartható, húzó vonzerıkre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen ezek alapozhatják meg a térség szerepét, kínálatát.” “A jövıkép minden eleme továbbra is fontos, sıt inkább bıvíteni kellene.” “A Stratégiában meghatározott jövıképpel az általános célkitőzések esetében azonosulni tudunk – azok az általunk megfogalmazott elképzelésekkel is összhangban állnak.” Stratégiai célok tekintetében: „A turizmus hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása érdekében kiemelten fontos az elkövetkezendő időszakban az alulról szerveződő, először a helyi-, majd a térségi desztináció menedzsment szervezetek létrejötte és támogatása, mely erős együttműködést kíván az önkormányzatok, a vállalkozások, a civil és a szakmai szervezetek között.” „A stratégiai célok megfogalmazásánál célszerő lenne az országos marketing aktuális tematikus évét is figyelembe venni.” „A LEADER akciócsoportok stratégiáját évente felül kell vizsgálni, mely során célszerő lenne a megyei idegenforgalmi stratégiával is összhangba hozni.” „Gyengén halad a „húzó programok” kialakulása, (nem említve a nagy költségigényő infrastruktúra-fejlesztéseket – környezetminıség, Duna), nem épül az EuroVelo-6 Duna menti nemzetközi kerékpárút. Nincs igazi „régiós” szemlélet (de ez más területen sem), még megyei szemlélet sincs (Esztergom „nem érez együtt” Tatával vagy Komárommal), a határ megszőnésére sem a Megye sem a turizmusban érdekeltek nem éreztek rá (még egy rendes komp sem mőködik).” “A Bányászati múzeum és a majki mőemlék együttes továbbfejlesztésével itt is kialakulóban van egy turisztikai csomópont, jelentıségét növelhetik a kecskédi repülıtér hasznosítására vonatkozó elképzelések és a kistérségi települések attrakcióinak bekapcsolódása.”
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
15
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 „A jelenlegi helyzetben a Stratégia örökségturizmusra (ezen belül a bányász hagyományokra) és az aktív turizmusra vonatkozó célkitőzéseit tartjuk kiemelkedı fontosságúnak és felvetjük az ipari turizmus (termelı vállalatok látogatása) felkarolását is.” Szükséges intézkedések tekintetében: -
Húzó programok, projektek mőködtetése. Turisztikai csomópontok kialakítása. A turisztikai kínálat komplex fejlesztése, azon belül a kulturális örökségek bemutatása, illetve az arra épülı attrakciófejlesztés. Turisztikai információs rendszer fejlesztése; turisztikai kereslet javítása, marketing, közlekedés, megközelíthetıség biztosítása,. A települések összefogása, a desztinációs menedzsmentek létrejövetelének ösztönzése, mert külön-külön nem elég vonzóak az attrakciók. Érdemes volna az összefogást igénylı fejlesztésekre összehívni az érintett településeket, vagy azokat a szakembereket, akik kialakíthatnak a csomópontok köré szervezhetı modelleket. A megyei akciócsoportok HVS-i harmonikusan illeszthetıek lennének és megjelenhetnének az új megyei stratégiában, mivel ezek 2013-ig tartó idıszakot ölelnek fel. Fesztiválok, rendezvények koordinált rendezése. „Mária útvonal” figyelembevétele a fejlesztési stratégiában Ipari mőemlékek (bányászat) fejlesztése és együttmőködése szükséges (Tatabánya, Oroszlány)
2.3. Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi mutatóinak változása az idegenforgalmi stratégiai program elkészítése óta5 Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi mutatói az elmúlt hat évben összességében javultak. Amíg 2002-es évhez képest, Komárom-Esztergom megye kereskedelmi szálláshelyeken biztosított férıhelyek száma 12%-kal csökkent, addig a vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken 2002 tervezési év óta 30%-kal nıtt. A vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken 2002 tervezési év óta 24%-kal emelkedett, a legmagasabb értéket 2006-ban érte el, majd az elmúlt két évben folyamatos csökkenést mutat. A megye kereskedelmi szálláshelyein a vendégek öt éven keresztül éves átlagot tekintve 3 éjt tartózkodtak, amely 2007-ben 2,8 éjszakára csökkent. A kereskedelmi szálláshelyeken képzıdı összes bruttó szállásdíj bevétel Ft-ban 66%-kal növekedett az elmúlt négy évben. A kereskedelmi szálláshelyek kapacitás kihasználtsága 22%-os induló állapothoz (2002.) képest 30%-ra emelkedett (2007.). Komárom-Esztergom megye magán szálláshelyeinek vendégforgalma az elmúlt három évben 26%-kal, a vendégéjszakák száma 46%-kal emelkedett. A magánszálláshelyeken megszálló vendégek 46%-a falusi szálláshelynek minısített magán szálláshelyek vendége. 5
KEM idegenforgalmi statisztikai mutatóinak változását a stratégiai tervezés óta eltelt idıszakban az 5.számú melléklet tartalmazza.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
16
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 A megye szállás-és vendéglátóhelyein alkalmazásban állók száma kiegyenlített emelkedést követıen, 2006-ban érte el legmagasabb értékét, amely a tervezési 2002-es évhez képest 80%os növekedést mutatott. Komárom-Esztergom megye 76 településébıl 19 önkormányzat szed idegenforgalmi adót, amelynek mértéke 100 - 360 Ft/nap érték között változik.
2.4. A 2002-ben elkészült megyei idegenforgalmi stratégia eredményességének összegzése A 2002-ben elkészült idegenforgalmi stratégia olyan stratégiai irányvonalakat határozott meg, amelyek érvényességüket tekintve, túlmutatnak a 6 évben meghatározott tervezési perióduson, a hét évvel ezelıtt megfogalmazott stratégiai programok aktualitása hosszútávon érvényesnek tekinthetı. Habár, egy stratégiai célhoz rendelt programrendszer sem valósult meg teljes mértékben, oly módon, hogy a megvalósulás eredményessége a keresleti mutatók jelentıs változásával járna, a végrehajtott fejlesztések a korábban meghatározott irányvonalak mentén haladtak. A meghatározott stratégiai feladatok alprogramjainak megvalósulásának mértéke területileg nagyon különbözı. Legnagyobb arányban és a megye legnagyobb területét érintve, elsısorban a következı stratégiai programok keretein belül valósultak meg alprogramok: - turizmust közvetetten érintı táj-és településképet meghatározó beruházások, - turisztikai információ rendszerek kiépítése, - helyi érdekeltségő kerékpárutak építése, mozaikos, szakaszos elrendezésben, - turisztikai attrakció helyszínek állapot javítása. Az eltelt öt évben a stratégiában meghatározott regionális szintő szervezeti rendszer fejlesztése nem valósult meg, csakúgy, mint a humán erıforrás fejlesztését elısegítı programok, illetve a turisztikai fogadó helyszínek környezetében lévı háttértelepülésekhez kapcsolódó fejlesztési programok megvalósítása is elmaradt. A megvalósulás elmaradásának oka, a feladat jelentıségének elismerése mellett, elsısorban a forráshiány és a feladat megfelelı és az eltelt idıszakban szükségszerő értelmezésének elmaradása volt. A stratégiai programok megvalósulását és a megvalósítás idızítését nagymértékben befolyásolták a rendelkezésre álló pályázati lehetıségek és nyilvánvalóan, a biztosítandó önrész rendelkezésre állása. A megye turisztikai jelentıségét elsısorban, a területileg erısen Esztergom, Komárom, Tata, Bábolna, Kisbér területekre koncentrált attrakcióhelyszínek kínálatának színvonala, a helyszínek ismertsége, ezáltal vonzereje határozza meg. 2002 óta eltelt idıszakban, a megfelelı tervezıi elıkészítést és eredményes pályázati részvételt követıen, Esztergom, Komárom és Tata az Új Magyarország Tervhez kapcsolódóan, kormányzati szinten kiemelt projekthelyszínek lettek, amely lehetıséget teremt olyan nemzetközi szintő attrakcióhelyszínek kialakítására, amely a megye turisztikai jelentıségét nagyságrendekkel emelheti meg. A megye, illetve a térségek szakmai képviselıi egyértelmően foglalnak állást a térségi összefogás jelentıségében mind a tervezés, mind a megvalósítás során, hiszen az eredmények ismeretében látszik, hogy az egyedi fejlesztések, még ha azok jól illeszkednek is a megyei stratégiai irányvonalakba, jelentıs keresleti változást nem generáltak, ezáltal a megye turizmusának gazdasági eredményességét és társadalmi szerepének növekedését nem befolyásolják.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
17
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
2.5. Jelenleg a megye területén folyó fejlesztések, illetve elıkészített projektek helyzete Az Európai Unió regionális szemléletű tervezéséhez, az ország területe 7 tervezési régióra osztott. A KözépKözép-dunántúli régió a Dunántúl középső részén helyezkedik el, területe 11 117 négyzetkilométer. Az ország lakosságának 11 százaléka él itt, ami körülbelül 1,1 millió főt jelent. A régió három megyét - Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém -, valamint 26 kistérséget foglal magában. A 2004 és 2006 közötti idıszakban az NFT I – hez kapcsolódó összes operatív program keretében a Közép-Dunántúlon az igényelt támogatás összege meghaladta a 203 milliárd forintot, a megítélteké pedig a 49 milliárdot forintot. A turisztikai vonzerık fejlesztésére és a turisztikai befogadóképesség javítására, országosan 30 milliárd forint értékő támogatást ítéltek meg, amelybıl Közép-Dunántúl részesedése 3,7 milliárd forint volt. Az UMFT-ben (NFT II.) 2004-2006 között lefutott NFT I. – hez képest a legnagyobb változás a regionális programok vonatkozásában történt, hisz a korábbi egyetlen regionális operatív programmal szemben mind a hét statisztikai régióban önálló operatív programok kerültek megfogalmazásra. Az UMFT elsı fordulójában Közép Dunántúl részesedése 30,7 milliárd forint turisztikai fejlesztési keret volt. Az ÚMFT, Operatív Programok turisztikai részei az NTS és régiós turizmusfejlesztési stratégiákkal összhangban készültek. A jelen tervezési idıszakban növekedett az ágazat súlya NFT I-bıl turizmusfejlesztési forrás: 2,7% ÚMFT alapján 2007 – 2013 várható: 4,6% 2007-2008-ban 60 milliárd forint attrakció fejlesztésre, 27 milliárd szálláshely fejlesztésre, 60 milliárd pedig a kiemelt projektekre volt fordítható. A 2009 évi kiírások ütemezése: az I. negyedévben az attrakció, a II. negyedévben a szálláshelyi, a III. negyedévben pedig a TDM pályázatok kiírása várható. Az UMFT fontosnak tartja, hogy az egyes magyarországi desztinációk jellegzetességei fennmaradjanak. Az akciótervek a régiós specifikumokat figyelembe véve tartalmazzák a kulturális értékek turisztikai hasznosításának elısegítését pl. világörökségi helyszínek, kastélyok, várak, múzeumok fejlesztését. A már eldöntött vagy döntıbe került fejlesztések: Az esztergomi Bazilika pincerendszerének (Prímás Pince) megóvása és turisztikai hasznosítása, a Bazilika turisztikai fogadóképességének fejlesztése- kiemelt projekt: • Támogatás összege: 800 000 000 Ft • Projekt teljes költsége: 1 000 000 000 Ft • A projekt célja az un. Sötétkapu és a környezetében levı pincerendszer megóvása, fejlesztése, többcélú hasznosítása • A projekt tartalma: - Turisztikai Fogadó Központ kialakítása - A történelmi Magyarország borvidékeit bemutató kiállítás kialakítása - A „prímás bora” tárolására alkalmas terület és Interaktív Borászati
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
18
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 Kiállítás - Rendezvényhelyszín: a Prímás Pince rendszer kulturális rendezvények (koncertek, kiállítások, vásárok) színterévé válik - A “Prímás Pince” vendéglı felújítása. Monostori Erıd: Euroregionális Kulturális-Turisztikai Központ –második fordulós, - a várható támogatás összege: HUF 1.824.099.000 A Központi Bányászati Múzeum Oroszlányi Bányamúzeumának megújítása egykori bányaépületek revitalizációjával és új kiállítási koncepció megvalósításával, mint a régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerı,- második fordulós,- támogatási összeg 425 millió forint. Tatai ÖregÖreg-tó és ÁltalÁltal-ér vízgyűjtő rehabilitációja, rehabilitációja mint nem turisztikai, de kiemelt beruházás,- támogatási összeg: HUF 1.500.000.000 Oroszlány-Majkpuszta Kamalduli Remeteség Foresteria épületének mőemléki rekonstrukciója és turisztikai hasznosítása, második fordulós, támogatási összeg 787 millió forint. A Tatai Angolpark rehabilitációja második ütem Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata kerékpárút építése, támogatás: 53 345 280 Ft A Turisztikai Célelıirányzat 2008. évi keretébıl 1,5 milliárd forint állt rendelkezésre a regionális turisztikai pályázatok támogatására. A Balatoni, valamint a Budapest-KözépDunavidéki turisztikai régió 190-190 millió forintos, a további 7 turisztikai régió pedig 160160 millió forintos pályázati kerettel rendelkezett.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
19
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
3. KEM idegenforgalmi stratégiájában, 2002-ben meghatározott célok összevetése a tervezési periódus óta elkészült régiós, országos stratégiákkal Komárom-Esztergom megye turizmus stratégiájának elkészítése óta, olyan, nemzeti szintő stratégiai szintő tervezési folyamatok zajlottak le, amelyek segítségével vált lehetıvé az Európai Unió által rendelkezésre bocsátott támogatások igénybevétele. Mind a nemzeti, mind az alá rendelt regionális stratégiai és operatív programok a turizmust, a gazdaság fejlesztésének meghatározó eszközének tekintik, a regionális operatív programokban prioritásként jelenik meg. A megyei stratégia áttekintésekor az a cél, hogy a korábban meghatározott, vagy az eredményesség tükrében továbbfejlesztett programok illeszkedjenek a regionális stratégiai kibontások tematikájához annak érdekében, hogy az akciótervbe való illeszkedés is biztosított legyen.
3.1. A 2002 évtıl eltelt idıszakban született, turizmust és annak finanszírozhatóságát érintı stratégiák: Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia (2005-2013), kapcsolódó regionális szintő stratégiai kidolgozása: Közép-dunántúli Régió Turizmusfejlesztési Stratégiája (2007-2013) Kormányzati szintő stratégiai programok: - Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT-I.) és kapcsolódó regionális operatív programok, amelyet a jelenlegi tervezési periódusban felváltott az - Új Magyarország fejlesztési Terv (NFT –II) 2007-2013 – Kapcsolódó regionális programrendszere: Közép-dunántúli Regionális Operatív Program 2007-2013 Komárom-Esztergom megyei területfejlesztési koncepciója és középtávú fejlesztési programja (2007-2013) 3.1. 1. Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia A Kormány az 1100/2005. (X.7.) Kormányhatározat által jóváhagyta a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát6, amely kapcsolódva az EU költségvetési ciklusához, 20052013-ig tartó idıtávra fogalmazza meg a turizmusfejlesztési prioritásokat. A kormány 2006. január 11-ei ülésén elfogadta az NTS kormányzati intézkedési tervét. Az intézkedési terv a stratégia öt pillére szerint épül fel, amelyhez további stratégiai irányok kapcsolódnak: (Forrás : Magyar Turisztikai Hivatal) 1. Versenyképesség és életminıség javítása – a fı cél a vállalkozások számára kedvezı mőködési környezet biztosítása, emberközpontú és hosszú távú jövedelmezı fejlıdés elérése Eszközei: 6
A Turizmus Stratégiában megfogalmazott jövıkép célállapotának leírását a 6. számú melléklet tartalmazza
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
20
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
2.
3.
4.
5.
- A hazai turizmus versenyképességének növelése. - A turizmus életminıségre gyakorolt hatásainak optimalizálása. A turizmus kínálata, attrakciófejlesztés – a fı cél a kiemelt és regionális termékek, meglevı és új desztinációk fejlesztése, ill. kialakítása és menedzselése Eszközei: - Termékfejlesztés. - Komplex turisztikai tájékoztatórendszer mőködtetése. - Kiemelt desztinációk fejlesztése. A turistafogadás feltételeinek javítása – a fı cél a közlekedés, az attrakciók elérhetıségének javítása, a komfortérzethez kapcsolódó kérdések, a szálláshely, vendéglátás és más szolgáltatások fejlesztése Eszközei: - Turisztikai attrakciók elérhetıségének javítása. - A piaci igényeknek megfelelı szálláshelykínálat és vendéglátás kialakítása. - A turisták komfortérzetének növelése. Emberi erıforrás fejlesztés – a fı cél a munkaerıpiac valós helyzetének feltárása, az oktatás és képzés ehhez igazítása, a szemléletformálás Eszközei: - Az oktatási rendszer munkarı-piaci igényeinek megfelelı átalakítása. - Stabil foglalkoztatási környezet kialakítása. - Szemléletformálás. Mőködési rendszer átalakítása – a fı cél a desztináció menedzsment meghonosítása, az együttmőködések terjesztése, jogszabályi környezet fejlesztése (pl. turizmus törvény) Eszközei: - Új turisztikai intézményrendszer kialakítása. - Helyi desztináció menedzsment szervezet kialakítása. - Regionális intézményrendszer átalakítása. - Turisztikai intézményrendszer talpra állítása. - Partnerség.
A turizmus kormányztai szintő szervezeti rendszerének átalakulásával, végrehajtásának és és ellenırzésének rendszere a következıképpen alakult:
a
NTS
A Magyar Turisztikai Hivatal 2006. július 31-ével megszőnt, és jogutódaként létrejött az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága. A Szakállamtitkárságon belül a szakállamtitkár titkársága mellett egy fıosztály, illetve két osztály (Turisztikai Fıosztály, Fejlesztési Osztály, Irányítási Osztály) látja el a szakmai feladatokat. A nemzeti turisztikai marketing tevékenységet a Magyar Turizmus Zrt. látja el. Az NTS megvalósulását figyelemmel kísérı Monitoring Bizottság 2006 márciusában alakult meg a Magyar Turisztikai Hivatal, a vállalkozói szakmai szervezetek, a munkavállalók, a Magyar Turizmus Zrt., az érintett tárcák, oktatási intézmények, közremőködı szervezetek, civil szervezetek képviselıinek részvételével. A bizottság feladata a Nemzeti Turizmus Stratégia eredményességének évenkénti vizsgálata, szükség esetén a stratégiai eszközök módosítása. 7
3.1.2. Kormányzati szintő programok és kapcsolódó stratégiák A Komárom-Esztergom megyei stratégia tervezési idıszakában a Széchenyi Terv volt a magyar kormány nagy volumenő gazdasági felzárkóztatási programja, melynek hat programja 7
A NTS eredményeinek és feladatainak stratégiai pillérek szerinti összegzését a 6. számú melléklet tartalmazza.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
21
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 közül az egyik az ún. „Turizmusfejlesztési program”, amit további hét alprogramot – fejlesztési területet - (egészségturizmus, kongresszusi turizmus, turisztikai tematikus parkok, kulturális turizmus, lovas turizmus, egyéb minıségi turisztikai termékek, turisztikai információs rendszerek) jelölt meg. A Széchenyi Turizmusfejlesztési Program keretében korábban központi és regionális pályázatok is megjelentek, 2004-ben csak központi pályázatokat írtak ki.
3.1.2. 1. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT-I) A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT-I) az uniós támogatások felhasználási céljait fogalmazza meg. Ezen a célokat részletesebben az operatív programok írják le, amelyeket az Európai Unió Bizottsága hagy jóvá. Nemzeti Fejlesztési Tervet minden olyan uniós tagállamnak készítenie kell, amelynek egy fıre esı GDP-je az EU átlag 75%-a alatt van. Az Európai Bizottság és a magyar kormány által elfogadott Nemzeti Fejlesztési Terv öt operatív programján, köztük a Regionális Fejlesztés Operatív Programon (ROP) keresztül vált lehetıvé az EU Strukturális Alapok támogatási forrásainak megszerzése. A dokumentum a 2004-2006 közötti idıszakra vonatkozott az Európai Unió akkori tervezési idıszakának megfelelıen. A tervezési szintek alapján, illeszkedve az Európai Unió regionális szemlélető tervezéséhez, az ország területe 7 tervezési régióra osztott. A Közép-dunántúli régió a Dunántúl középsı részén helyezkedik el, területe 11 117 négyzetkilométer. Az ország lakosságának 11 százaléka él itt, ami körülbelül 1,1 millió fıt jelent. A régió három megyét - Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém -, valamint 26 kistérséget foglal magában. A 2004 és 2006 közötti idıszakban az NFT I – hez kapcsolódó összes operatív program keretében a Közép-Dunántúlon az igényelt támogatás összege meghaladta a 203 milliárd forintot, a megítélteké pedig a 49 milliárd forintot. A Regionális Operatív Programon belül a turizmus önálló prioritásként jelent meg. A kiemelt területi fejlıdés, mint átfogó cél keretén belül „A természeti értékek és kulturális örökség turisztikai célú fenntartható hasznosítása” specifikus cél megfogalmazásával. A program négy fı területre épült, amelynek egyike volt a „Turisztikai potenciál erısítése a régiókban, ennek keretében a turisztikai vonzerık, várak, kastélyok, múzeumok, nemzeti parkok és védett területek látogatóbarát fejlesztése, kerékpárutak létesítése, valamint szálláshely-fejlesztés”. A specifikus célok megvalósításáért a program két hangsúlyos témát támogatott: 1. Turisztikai vonzerık fejlesztése 2. Turisztikai fogadóképesség javítása
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
22
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 A Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó Regionális Operatív Program (ROP) keretén belül megítélt támogatás régiók szerinti megoszlása (Forrás: Csengıdi S. – Csite A. – FelföldI Z. – Juhász M., 2006.)
140 120 100 80 60 40
-D un án Kö tú l zé pD Kö un zé án ptú M l ag ya ro rs zá Ny g ug at -D un án tú l És za És kAl za fö kld M ag ya ro rs zá g
Dé l
Dé l
-A lfö ld
20 0
Az NTF „ A turisztikai potenciál erısítése a régióban” címő prioritás keretében megítélt támogatás mértékének regionális eloszlása (2004-2006) Forrás: Turizmus Trend, 2006/11. 8 7 Észak-Magyarország
milliárd Ft
6
Dél-Dunántúl
5
Dél-Alföld
4
Észak-Alföld
3
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl
2
Nyugat-Dunántúl
1 0
Régió Milliárd Ft
ÉszakDélDélMagyarország Dunántúl Alföld 6,7 4,63 4,56
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
ÉszakAlföld 4,52
KözépKözépNyugatMagyarország Dunántúl Dunántúl 3,7 4,29 1,97
23
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 3.1.2.2. Új Magyarország fejlesztési Terv (NFT –II) 2007-2013 A Magyarország számára 2013-ig rendelkezésére álló 22,4 milliárd euró uniós támogatás több mint 10.000 milliárd forint értékő fejlesztést tesz lehetıvé. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv legfontosabb célja a foglalkoztatás bıvítése és a tartós növekedés feltételeinek megteremtése. Ennek érdekében hat kiemelt területen indít el összehangolt állami és uniós fejlesztéseket: a gazdaságban, a közlekedésben, a társadalom megújulása érdekében, a környezet és az energetika területén, a területfejlesztésben és az államreform feladataival összefüggésben. A 2004-2006 között lefutott NFT I. – hez képest a legnagyobb változás a regionális programok vonatkozásában történt, hisz a korábbi egyetlen regionális operatív programmal szemben mind a hét statisztikai régióban önálló operatív programok kerültek megfogalmazásra.
milliárd Ft
80 70
Észak-Magyarország
60
Dél-Dunántúl
50
Dél-Alföld
40
Észak-Alföld
30
Közép-Magyarország
20
Közép-Dunántúl
10
Nyugat-Dunántúl
0
Milliárd Ft
ÉszakDélMagyarország Dunántúl 56,92 55,02
DélAlföld 36,81
A régiók turizmusra szánt forrásai (2007-2013)
KözépÉszakKözépNyugatAlföld Magyarország Dunántúl Dunántúl 30,69 74,62 52,14 34,15 Forrás: Turizmus Trend, 2006/11
Magyarország Nemzeti fejlesztési tervének szerkezete
Hosszú távú cél: Az életminıség javítása Általános cél: Az EU-hoz viszonyított jövedelmi különbségek mérséklése
Specifikus célok Versenyképesebb gazdaság
Humán erıforrások jobb kihasználása
Jobb környezet és kiegyensúlyozottabb regionális fejlıdés
Prioritások Versenyképesebb termelı szektor
Foglalkoztatás növelése és az emberi erıforrások fejlesztése
Gazdasági versenyképesség
Agár-és vidékfejlesztés
Jobb infrastruktúra és tisztább környezet biztosítása
Regionális és helyi potenciál erısítése
Technikai segítségnyújtás
Operatív programok
INN-SIDE TURISZTIKAI
Humán Erıforrás Fejlesztés
TANÁCSADÓ KFT
Környezetvédelem és infrastruktúra
Regionális fejlesztés
24
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 Az NFT-II. kapcsolódó regionális programrendszere: Közép-dunántúli Regionális Operatív Program 2007-2013 A Közép-dunántúli régió a regionális operatív programjában a következı átfogó jövıképet fogalmazza meg: „A Közép-Dunántúl, mint európai szinten versenyképes régió az innováció régiójává válva, magtérségként meghatározó szerepet tölt be a hazai modernizációban. Mindez az innováció, a megújulás átfogó régión belüli kiterjesztésével, és ezáltal a régióban élık életminıségének folyamatos javításával párosul.” Az átfogó cél elérését a 2007-2013. közötti idıszakban négy specifikus fejlesztési cél támogatja. Ehhez a régióban összesen (kb.) 140,4 milliárd Ft forrás áll rendelkezésre, melyet jelentısen megnövelhetnek az ágazati operatív programokból térségbe hozható források.
A regionális operatív program a turizmusról, mint ágazatról a következı összefoglaló megállapítást tesz: „Összességében a Közép-dunántúli régió hazai viszonylatban kiemelkedı, nemzetközi téren számottevı jelentıségő turisztikai fogadóterületekkel rendelkezik, ám nagyobbrészt csak a kiránduló- és tranzitforgalom által érintett, viszonylag gyenge arculattal rendelkezik és a hagyományos turisztikai termékek tekintetében kihasználatlan kapacitásokkal bír, kereslete stagnáló-hanyatló.” Közép-dunántúli Regionális Operatív Program Akcióterve A regionális operatív programok két éves idıhorizontonként Regionális Akcióterv-ben (AT) rögzítik az operatív program részletesebb szakmai tartalmát, meghatározzák a végrehajtás konkrét lépéseit, a programok és a pályázati kiírások szakmai tartalmát, ezáltal a szakmaistratégiai kereteket. A Közép-dunántúli regionális stratégiai program turizmus ágazati prioritásai, eszközrendszere és területi preferenciái 2007-2013 Átfogó cél „A stratégia átfogó célja a hazai viszonylatban kiemelkedı, nemzetközi téren számottevı jelentıségő turisztikai
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
25
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 fogadóterületekkel rendelkezı, ám nagyobbrészt csak a kiránduló- és tranzitforgalom által érintett, viszonylag gyenge arculattal rendelkezı és a hagyományos turisztikai termékek tekintetében stagnáló-hanyatló kereslető Közép-Dunántúli Régió turisztikai vonzerejének erısödése, illetve az ágazat jövedelem-termelı képességének fejlıdése, elsısorban a komplex, térségi szemlélető, innovatív, a helyi társadalmi-gazdasági viszonyokba beágyazott termékfejlesztésen alapuló kínálatbıvítés és a rendelkezésre álló, valamint fejleszthetı szellemi erıforrások hatékonyabb kiaknázása révén. „
Stratégiai célok Erısödı kínálati alapok: jobban érvényesülı vonzerık, alkalmasabb infrastruktúra.
Célcsoport- és innováció-orientált, vonzerıhöz hangolt turisztikai szolgáltatások.
Hatékonyabban kiaknázott szellemi potenciál, desztináció szinten sikeres mőködés.
Területi preferenciák Jelentıs turisztikai vonzerıvel és fejlesztési potenciállal rendelkezı területek: Velencei tó és környéke, kiemelten a Vértes-hegység vidéke, a Duna mente, kiemelt természeti értékkel bíró területek, történelmi települések, köztük kiemelten az ún. „Királyi városok”, gyógy-és termálvízkinccsel, illetve kiemelten a már mőködı fürdıvel rendelkezı települések. A turisztikai szempontból elmaradott vagy elhanyagolt térségek akkor támogathatók, ha azok bekapcsolódása az adott fejlesztésbe pozitív hatással lehet a fejlesztés többi résztvevıje iránti piaci érdeklıdés alakulására.
Prioritások A turisztikai kínálat minıségi fejlesztése és a kínálati portfolió stratégiai megújítása
A turisztikai fogadóképesség minıségi javítása és a turisztikai szolgáltatások célcsoport-orientált fejlesztése
A turizmus szellemi hátterének, marketingjének és menedzsmentjének erısítése
Fejlesztési eszközök8 Kiemelt vonzerı- és termékfejlesztés támogatása
A turisztikai szálláshely-kínálat minıségi megújítása
Integrált vonzerı- és termékfejlesztések támogatása
Turisztikai vállalkozások és a szabadidı-gazdaság szolgáltatásainak infrastrukturális, szerkezeti és minıségi fejlesztése
Turisztikai projektek fejlesztése
Kiemelt turisztikai célcsoportokhoz kapcsolódó turisztikai szolgáltatások fejlesztése
Térségi és helyi turisztikai intézmények, illetve együttmőködési rendszerek fejlesztése Integrált térségi és helyi turisztikai információs rendszerek fejlesztése Turisztikai felsı- és szakoktatás képzési kínálatának fejlesztése K+F célú együttmőködések segítése Turisztikai beruházás-ösztönzéssel foglalkozó szervezetek infrastrukturális és szolgáltatási tevékenységének fejlesztése A térségi és helyi idegenforgalmi marketing hatékonyságának javítása
Forrás: Közép-dunántúli régió regionális stratégiai program 2007-2013
3.1.3. Komárom-Esztergom megyei területfejlesztési koncepciója és középtávú fejlesztési programja (Készítette: Tatabánya Megyei Jogú Város Gazdaságfejlesztı Szervezete Kht.) A 2006/07-ben elkészült, 2007-13 tervezési idıszakra vonatkozó területfejlesztési koncepciójában négy stratégiai fejlesztési prioritás került meghatározásra: 8
A fejlesztési eszközök prioritásait és támogatási területeit az 7. számú melléklet tartalmazza.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
26
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015
1. Fenntartható gazdaságfejlesztés Ebben a prioritásban a koncepció Komárom-Esztergom megye turizmusfejlesztése tekintetében, elsısorban a jelentıs idegenforgalmi szerepkörrel rendelkezı turisztikai csomópontok (Komárom, Esztergom, Tata, Bábolna-Kisbér és a Duna-mente) fejlesztését jelölte meg. A turizmusfejlesztésen belül kiemelten kezeli: a falusi turizmust, a termálvízkincs hasznosítását, valamint a természeti (pl: Bakonyalja, Dunakanyar, Gerecse, Vértes) és kulturális, egyházi értékekre épülı idegenforgalom fejlesztését. A turizmus, mint ágazati fejlesztésen belül négy rövidtávon megvalósítandó célterületet határoz meg a területfejlesztési koncepció: 1. Turisztikai célból látogatott helyszínek állapotjavítása és fenntartása 2. Turisztikai termékek kialakítása, szervezése 3. Az idegenforgalmi marketing hatékonyságának javítása 4. Tájkép-, településkép tervezés, védett természeti területek hasznosítása Középtávon, további három célterület egészíti ki a stratégia ágazati prioritásainak sorát: 5. Turisztikai vonzerık és a kapcsolódó turisztikai infrastruktúra fejlesztése 6. Turisztikai fogadóképesség javítás 7. A turizmus szervezeti és mőködési rendszerének fejlesztése 2. Örökségvezérelt környezetfejlesztés Ebben a prioritásban három célfeladatot, az épített környezet védelmét, a mőemlékvédelmet, a természeti- táji örökség védelmét - a natúrparkok kialakítását, a megfelelı szemléletformáláshoz szükséges információs rendszerek - látogatóközpontok létrehozását és környezet- és természetvédelmi konferenciák szervezését-, valamint a településfejlesztést, -táj rehabilitációt, nehézipari múlt tájsebeinek felszámolását - jelöli meg. 3. Humánerıforrás- és közösségfejlesztés Ebben a prioritásban a koncepció hangsúlyt fektet az oktatás, a képzés, a szakképzés fejlesztésére, a kulturális örökség és hagyományok ırzése, ifjúsági- és sportcélú fejlesztések, nemzetiségi hagyományok és határokon átnyúló kapcsolataik ápolására. 4. Kapcsolatfejlesztés – eszközök és funkciók A prioritáson belül négy fı célterület került meghatározásra: - fizikai elérhetıség javítása, a közlekedés fejlesztése: gyorsforgalmi utak építése, a meglévık fejlesztése, a megyén keresztül haladó autópályán új csomópont létesítése, a megye észak-déli kapcsolatainak javítása, a megye településeinek kedvezıbb megközelítési lehetıségeinek kiépítése, zsáktelepülések megszüntetése, a kerékpárút hálózat fejlesztése, - a virtuális elérhetıség fejlesztését (infokommunikáció), - a határmenti és régióközi együttmőködések fejlesztése, - a kistérségek és települések közötti együttmőködések támogatása.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
27
Komárom-Esztergom megye turisztikai stratégiája 2009-2015 3.1.4. Komárom-Esztergom megye turizmus stratégiai céljainak illeszkedése a nemzeti programokhoz Komárom-Esztergom megye 2002-2007 Turisztikai célból látogatott helyszínek állapot javítása Turisztikai termékek kialakítása és szervezése A turisztikai helyszínek bemutatási rendszerének fejlesztése Turisztikai fogadó helyszínek közlekedési kapcsolat rendszerének fejlesztése Turisztikai információs rendszer fejlesztése Tájkép-, településkép tervezés, természetvédelem alatt álló területek turisztikai hasznosítása Strukturált szálláshely, kereskedelmi és vendéglátó kínálat fejlesztése Turisztikai kereslet javítása, marketing A turizmus szervezeti és mőködési rendszerének fejlesztése Humánpolitikai intézkedések, szakmai felkészültség feltételeinek biztosítása
Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2005-2013
Attrakciófejlesztés - termékfejlesztés, - desztináció fejlesztés - kiemelt desztinációk fejlesztése
- Kiemelt vonzerı- és termékfejlesztés támogatása - Integrált vonzerı- és termékfejlesztések támogatása - Turisztikai projektek fejlesztése
A turisztikai fogadóképesség minıségi javítása és a turisztikai szolgáltatások célcsoport-orientált fejlesztése: A turistafogadás feltételeinek javítása - turisztikai attrakciók elérhetıségének javítása - a turisták komfortérzetének javítása.
- A turisztikai szálláshely-kínálat minıségi megújítása - Turisztikai vállalkozások és a szabadidı-gazdaság szolgáltatásainak infrastrukturális, szerkezeti és minıségi fejlesztése - Kiemelt turisztikai célcsoportokhoz kapcsolódó turisztikai szolgáltatások fejlesztése
Emberközpontú és hosszú távon jövedelmezı fejlıdés Hatékony mőködési rendszer kialakítása
A turizmus szellemi hátterének, marketingjének és menedzsmentjének erısítése
Emberi erıforrás fejlesztés (Oktatás, szemléletformálás, stabil foglalkoztatási környezet)
A turisztikai fogadó helyszínek környezetében lévı háttértelepülések feladatainak és turisztikai szerepének kidolgozása.
INN-SIDE TURISZTIKAI
NFT II. Közép-Dunavidéki Régió ROP 2007-2013 A turisztikai kínálat minıségi fejlesztése és a kínálati portfolió stratégiai megújítása:
TANÁCSADÓ KFT
- Térségi és helyi turisztikai intézmények, illetve együttmőködési rendszerek fejlesztése - Integrált térségi és helyi turisztikai információs rendszerek fejlesztése - Turisztikai felsı- és szakoktatás képzési kínálatának fejlesztése - K+F célú együttmőködések segítése - Turisztikai beruházás-ösztönzéssel foglalkozó szervezetek infrastrukturális és szolgáltatási tevékenységének fejlesztése - A térségi és helyi idegenforgalmi marketing hatékonyságának javítása
28
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015. Komárom-Esztergom megye turizmus stratégiájának stratégiai irányvonalai illeszkednek a jelenleg aktuális nemzeti és regionális szintő ágazati stratégiák prioritásaihoz. A turizmus, mint gazdasági ágazat fejlıdésének legfontosabb prioritása, a nemzetközi szintő turisztikai termékek megvalósulása. A termékek kialakítása regionális, megyei, térségi és önkormányzati szinten is jól értelmezhetık, elsısorban a hozzájuk rendelt eszközrendszerek segítségével: 1. Attrakcióhelyszínek állapotának javítása, bemutatási rendszerének fejlesztése, az érkezı turisták ellátását szolgáló infrastruktúra fejlesztése az elsıdleges eszközrendszer, amely mind rövid, mind hosszútávon megalapozza az ágazat egészének fejlıdését. 2. A desztináció (turisztikai célterület) turisztikai értékét, hírnevét és vonzerejét, a hagyományokkal rendelkezı, jól meghatározott célcsoporthoz szóló és megfelelı marketing eszközökkel piacra vitt programok (kulturális-sport-mővészeti) fesztiválok jelentıs mértékben meghatározzák. Ahhoz, hogy a fejlesztésre kerülı attrakciók eladható termékekké váljanak, további fontos fejlesztési prioritások válnak hangsúlyossá: 3. A turisták fogadását, elszállásolását és kiszolgálását segítı szolgáltatások minıségi fejlesztése. Tehát, - a szálláshely szolgáltatások, terület, kapacitás és minıségi színvonal szerint tervezett és támogatott fejlesztése, valamint - a vendéglátás és a terület specifikus ajándéktárgy kereskedelem színvonalának és kínálatának bıvítését és emelését szolgáló intézkedések, - a hatékony információs rendszer kiépítésének támogatása. 4. A turisztikai termékek és azokat befogadó desztinációk piaci értékesítésének eszköze a marketing, amelyhez tervszerően költött anyagi forrás kapcsolódik és amelynek kidolgozása és végrehajtása megfelelıen felépített szervezet részére delegált. 5. A hatékony mőködési rendszer elısegíti a társadalmi párbeszéd és együttmőködés szervezését, a tervszerőséget és az érdekképviseletet.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
29
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
4. Jelenlegi fejlesztési lehetıségek vizsgálata értékelése - rendelkezésre álló források, pályázati lehetıségek (2007 – 2013) Pályázati lehetıségek
Európai Uniós pályázatok
Csak EU-s forrásból megvalósuló támogatási lehetıségek
Közösségi programok
EU-n kívüli egyéb pályázatok
Hazai pályázatok
EU-s forrás hazai társfinanszírozással
Országos
ÚMFT Új Magyarország Fejlesztési Terv
Régiós
Megyei
ÚMVP Új Magyarország Vidékfejlesztési Program
Magyarország EU tagságához kötıdı pályázati források: 1. 2000-2004 idıszakban: Elıcsatlakozási eszközök (Sapard, Phare és Ispa pályázatok) Csatlakozás évétıl (2004) jogosultság az EU Strukturális Alapjaira 2. 2004-2006: Nemzeti Fejlesztési Terv 1. tervezési szakasza (NFT1) + Közösségi kezdeményezések 3. 2007-2013: Nemzeti Fejlesztési Terv 2. tervezési szakasza (NFT2) + Közösségi kezdeményezések Az Európai Uniós csatlakozásra való felkészülés idején kiegészítette az elıcsatlakozási alapok forrása, majd a csatlakozással, hazánk jogosulttá vált az unió fejlesztési alapjainak, a strukturális alapok és a kohéziós alap támogatására. Elıcsatlakozási alapokon belül 2006-ig elérhetık voltak: Phare, ISPA, SAPARD programok. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal megnyílt a lehetıség Magyarország számára az unió fejlesztési alapjainak, a strukturális alapok és kohéziós alap támogatásának igénybe vételére.
Négy Strukturális Alap: - ERFA Európai Regionális Fejlesztési Alap (beruházási projektek támogatása) - ESZA Európai Szociális Alap (humán erıforrás fejlesztési projektek támogatása) - EMOGA Európai Mezıgazdasági Orientációs és Garancia Alap - HOPE Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz A támogatás Európai Bizottsággal egyeztetett kerete a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT), amelyet a Strukturális Alapok támogatási forrásainak elnyerése érdekében Magyarország is elkészített.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
30
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015. Az elkészült program az adott többéves periódusra (jelenleg 2007-2013-ra) tartalmazza a fejlesztés célkitőzéseit, prioritási területeit. Az NFT-t Magyarország megtárgyalta az Európai Bizottsággal, és elfogadása után megszületett a Közösségi Támogatási Keret (Community Support Framework - CSF). Ez a dokumentum már tartalmazza a többéves költségvetést is, vagyis azokat az összegeket, amelyekkel a tagállam és a Közösség finanszírozza a fejlesztési terv megvalósítását. A Közösségi Támogatási Keret elfogadása után a CSF végrehajtásának leírását tartalmazó Operatív Programot (Operational Programme - OP) szintén a Bizottságnak kell jóváhagynia, az illetékes nemzeti/regionális hatóságok ajánlása alapján. Ezekben a dokumentumokban intézkedésekig lebontva szerepel a végrehajtás többéves menete.
A csatlakozás óta hozzáférhetı strukturális alapok: - Európai Szociális Alap (European Social Fund). Az alap elsısorban foglalkoztatáspolitikai, humán erıforrás-fejlesztési célkitőzéseket szolgál. - Európai Mezıgazdasági Orientációs és Garancia Alap (European Agricultural Guarrantee and Guidance Fund). Célja az agrárfejlesztés, a mezıgazdaság modernizációja és a termelés diverzifikációja, az agrárnépesség humán erıforrásfejlesztése, a mezıgazdaság strukturális átalakulása, és végül a vidékfejlesztés. - Európai Regionális Fejlesztési Alap (European Regional Development Fund) létrehozásáról. Célja a Közösségen belül a regionális egyenlıtlenségek csökkentése, a gazdaság szerkezetváltásának elısegítése. - Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközzel (Financial Instrument for Fisheries Guidance). Fejlesztési alapként támogatja a halászati és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipari fejlesztéseket. A Kohéziós Alap eltér a Strukturális Alapoktól, dimenzióját tekintve nem regionális, hanem tagállami orientációjú, programorientált támogatás helyett pedig projektenként finanszíroz. A Strukturális alapok programjai közös finanszírozásúak, az összes szereplı részt vehet benne, de a Magyar költségvetés és az Unió mindenképp. Az operatív programok az NFT által meghatozott prioritásokat intézkedésekre, majd konkrét pályázati témákra bontják le. A programok és prioritások a következık: Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP):
1. Prioritás: Beruházás- ösztönzés 2. Prioritás: Kis és középvállalkozások fejlesztés 3. prioritás: Kutatás-fejlesztés és innováció 4. prioritás: Információs társadalom- és gazdaságfejlesztés Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Program (AVOP): Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program céljai, a mezıgazdaság modernizálásának és hatékonyabbá tételének megvalósítása részben a termelési technológiák, részben a termékfeldolgozás fejlesztése által. A program másik célja a vidék fejlesztése, jövedelemszerzési lehetıségek biztosítása a vidéki térségek lakossága számára, a vidéki infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése, a vidék kulturális örökségének védelme. E program keretén belül
van mód falusi és agroturisztikai fejlesztések megvalósítására. (Így többek között magánszálláshelyek, falusi- és agroturisztikai szolgáltatások, horgász-, vadász-, lovasturizmus fejlesztése.) 1. Prioritás - A versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezıgazdaságban
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
31
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
2. Prioritás - Az élelmiszer-feldolgozás modernizálása 3. Prioritás - Vidéki térségek fejlesztése Humán Erıforrás Fejlesztés Operatív Program (HEFOP): 1. Prioritás -Aktív munkaerı-piaci politikák támogatása 2. Prioritás - Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem támogatása a munkaerı-piacra történı belépés elısegítésével 3. Prioritás - Az egész életen át tartó tanulás és az alkalmazkodóképesség támogatása 4. Prioritás - Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP): 1. Prioritás - Környezetvédelem 2. Prioritás - Közlekedési infrastruktúra fejlesztése Regionális fejlesztés operatív program (ROP) A területfejlesztés szempontjából legnagyobb jelentıséggel bíró program . A ROP célja az Unió fı fejlesztési területi egységeinek számító régiók fejlesztése. E fejlesztés részterületei a gazdasági környezet javítása a turizmus támogatása és egyes infrastrukturális fejlesztések által, az integrált térség- és településfejlesztés, a régiók emberi erıforrásainak és tudásállományának javítása, és környezetgazdálkodásuk fejlesztése.
1. prioritás - Turisztikai potenciál erısítése 2. prioritás - Térségi infrastruktúra és a települési környezet fejlesztése 3. prioritás - A humán erıforrás fejlesztés regionális dimenziójának erısítése Európai Területi Együttmőködés (ETE - korábbi Interreg) Fı céljuk a határok elválasztó jellegének csökkentése, a határon átnyúló infrastruktúrák és együttmőködések fejlesztése, ill. a határ menti közösségek kapcsolatainak erısítése. Magyarország partnerei: Ausztria, Románia, Szlovákia és Szlovénia. Határon átnyúló turisztikai fejlesztési programok külön-külön operatív programok alapján történik. A teljes – turizmust is magában foglaló - program összköltségvetése mintegy 207 millió euró, melybıl 176 millió euró (85%) az Európai Unió ERFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap) hozzájárulása. A pályázóktól elvárt önerı mértéke minimum 5%. Az európai uniós pályázatok lebonyolításáért és ellenırzéséért felelıs hazai szervezetek: - Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - UMFT, az operatív programok felelıs szerve - Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) - Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv felelıs szerve Közremőködı Szervek (KSZ): Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretein belül meghirdetett pályázatok kezelésében: - MAG Zrt. (Magyar Gazdaságfejlesztési Központ) Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül meghirdetett pályázatok kezelésében: - ESZA Kht. (Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht) Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretein belül meghirdetett pályázatok kezelésében: - VATI Kht – VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság A Közremőködı Szervezetek feladatai: - Pályázati kiírások, támogatási szerzıdések tervezeteinek elkészítése - Projektjavaslatok befogadása, értékelése - Szerzıdéskötés INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
32
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
- Végrehajtás - Monitoring Hazai programok: A hazai pályázatok a minisztériumok, önkormányzatok, különbözı fejlesztési intézetek által kiírt pályázati lehetıségeket foglalják magukban, témáik széles skálán mozognak. 100%-s hazai finanszírozásúak (Országos és nem országos - regionális, megyei, városi, alapítványi - pályázatok) Turisztikai Célelıirányzat A Turisztikai Célelıirányzat 2008. évi keretébıl 1,5 milliárd forint állt rendelkezésre a regionális turisztikai pályázatok támogatására. A Balatoni, valamint a Budapest-Középdunavidéki turisztikai régió 190-190 millió forintos, a további 7 turisztikai régió pedig 160160 millió forintos pályázati kerettel rendelkezett. Az elmúlt két évben a Közép-dunántúli Turisztikai Régió hazai forrásból a következı témakörökben hirdetett pályázatokat: - Termékfejlesztés támogatása - Rendezvények támogatása - Táblarendszerek támogatása - Rendezvények és marketing tevékenység támogatása A turisztikai célelıirányzat terhére az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium ír ki pályázatokat. A pályázatok által támogatott fejlesztési témákra a Turisztikai Szakállamtitkárság tesz javaslatot Az Országos Idegenforgalmi Bizottság részt vesz a turizmus fejlesztési stratégiájának elveirıl szóló döntések elıkészítésében; javaslatot tesz a turizmus irányítási és szervezeti rendszerének korszerősítésére, a turizmus nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlesztésével kapcsolatos stratégia kialakítására, valamint szakmai kitüntetések adományozására. Véleményezi a Turisztikai Célelıirányzat fı felhasználási irányait, elveit, a pályázati célokat és a hozzárendelt eszközöket. A 2008-as évben a Közép-dunántúli turisztikai régiójában megítélt regionális pályázati felhívások értékének 25%-át Komárom-Esztergom megyei szervezetek, önkormányzatok nyerték el. A megítélt összeg mértéke: 39.754.000 Ft.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
33
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
5. A világgazdasági helyzet és annak várható hatásai a turizmusra Az elmúlt év végére kialakult és általánossá váló világgazdasági válság komoly hatással van az emberek életére, pénzügyi lehetıségeire. A legsúlyosabb problémát változatlanul a bankszektor nehéz helyzete jelenti, de a legjelentısebb termelı ágazatoknál is már markánsan érzékelhetı a pénzügyi problémák kisugárzó hatása (autóipar és beszállítói, építıipar, stb.). A banki döntéshozók 38 százaléka szerint 1 év múlva várható javulás a világgazdasági trendekben, 28 százalék másfél évet jósol, 34 százalék pedig 2-3 éves periódusban látja csak a pozitív változást, de a többség szerint 2010 harmadik negyedévében kezdıdik el a felfelé ívelés. „Ázsia kezében a kulcs” – legalábbis ezt mondja több banki szakember. A jelenlegi válságból a nyugati világ nem tudja magát saját erıbıl kiemelni. Kína, India és kisebb mértékben Brazília belsı fogyasztása kellene, hogy lekösse a fölös termelıkapacitásokat, hogy a világ a válságon túljusson. A Magyarország szempontjából különösen fontos Deutsche Bank 3,9 milliárd euró veszteséget jelentett be a 2008-as évre, ami történelmi jelentıségő, mivel a háború óta elıször zárják veszteséggel az évet. A gazdasági válság a hagyományosan sikeres német gépipart sem kíméli. Évek óta elıször – az export legdominánsabb húzóágazata – 40%-os visszaesést mutat, ezért visszafogják a termelést és munkahelyeket számolnak fel. A válság hatására az élelmiszer diszkontok egymással versenyezve csökkentik az árakat. A legnagyobb nemzetközi utazási kiállítás és vásár, az ITB utazási trend jelentése arról tanúskodik, hogy a turizmusra is nehezebb idık várnak. 2009-ben a globális turizmus 1-2%os visszaeséssel számolhat, sıt még 2010 sem tőnik túl biztatónak. A negatív tendencia elsısorban az észak-amerikai és az európai régiót fogja érinteni, az ágazatok közül az üzleti utazás szenvedheti el a legtöbb kárt. Az emberek a rövid, illetve közepes távolságú utazást fogják valószínüleg elınyben részesíteni. A különbözı régiók eltérı mértékben érintettek a válságban, de Európában az emberek talán a gazdasági válság ellenére sem mondanak le az utazásról. A Német Turisztikai Központ vezetıje optimistán nyilatkozott a jövıt illetıen. A nehéz helyzetre való tekintettel a cégek bizonyára meghúzták a nadrágszíjat a vállalati utazások terén, így 2009-re lényegesen kevesebb forgalomra számíthatnak az ezen a területen érdekelt vállalkozók. Ezt látszanak alátámasztani a januári hivatalos adatok is, miszerint az év elsı hónapjában csökkent a legtöbb repülıtér utasforgalma a bázishoz képest. A legnagyobb visszaesés a nemzetközi menetrendszerő forgalmat sújtotta, a legkisebb a charter utak visszaesése. Szakértıi elemzések szerint Európában átlagosan 5%-os visszaesés várható, amely a különbözı régiókat eltérı módon és nagyságrendben érintheti. Igazi vesztesei lehetnek a krízisnek az olyan távoli desztinációk, mint például Thaiföld, ahova máris 50%-os kedvezménnyel csábítják a turistákat, a szállodák mégis gyengén foglaltak. Az idén az lehet jellemzı, hogy a vendégek késıbb foglalják le az utazásokat, mert a válságos idıszakban az emberek biztosak akarnak lenni abban, hogy megengedhetik maguknak a kiadást. Az emberek megpróbálnak nem lemondani az utazásról, inkább lerövidítik az utazások idıtartamát, egy éven belül kevesebb alakalommal utaznak vagy olcsóbb utazásokat INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
34
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
választanak. Egyes elırejelzések szerint a turizmust kevésbé fogja érinteni a válság, mint az autóipart, vagy akár a divat világát. Ennek ellenére a megtakarítások egy része az utazásokra szánt összeget fogja érinteni. A gazdasági krízis hatása már az év végi fıszezonnak számító karácsonyi és szilveszteri utaknál is érezhetı volt. A nyaralás tekintetében a 2. vagy a 3. utazás esik áldozatul, az elsı nyaralást talán nem érinti a takarékoskodás. Általánosságban elmondható, hogy ha a távoli desztinációk iránt csökken majd a kereslet, akkor inkább a közelebbi nyaralóhelyek lesznek népszerőbbek. A válság miatt felértékelıdhetnek a szervezett utazások és a csomagtúrák, mert ezek költsége elıre tervezhetı. A Fremdenverkehrs Wirtschaft német turisztikai szaklap által a csomagtúrákat ajánló német túraszervezık körében végzett felmérés szerint ezek a vállalkozások alapvetıen optimisták a 2009-es évet illetıen. A közeli országokba pedig várhatóan az egyéni autós utak lesznek népszerőbbek. Az elırejelzés alapján nıtt a kereslet Svájc, Lengyelország, Nagy-Britannia, Svédország és Németország iránt, és élénkült az érdeklıdés a körutazások vonatkozásában is. Mások véleménye szerint az olcsóbb desztinációk népszerőbbek lesznek, illetve többen választják majd az autós utakat a repülıs helyett. Magyarország a válság hatására akár jó versenypozícióba is kerülhet, mert közel van, és olcsóbb, mint Nyugat-Európa. Aktív turisztikai kínálatunk bevezetésére a jelenlegi helyzet megfelelı alkalom. A válság idején a belföldiek többsége a távolabbi és drágább franciaországi, németországi, hollandiai kirándulásokat felválthatják a hazai aktívturisztikai lehetıségekkel. Komárom-Esztergom megyének vannak lehetıségei a leírtak értelmében. "Elérhetı közelségben elérhetı áron" lehet a kampány-szlogen ebben az évben. A Magyar-Szlovák közös határ és az Euró bevezetése a szomszédos országban jó lehetıséget kínál a szlovák turisták vonzására. Kedvezményekkel, valamint erıteljes szlovákiai megjelenéssel, reklámkampánnyal lehetıség lesz a szlovák turistákat nagyobb mértékben az országba vonzani. Általánosságban is igaz lehet, hogy fokozni kell a reklám és propaganda tevékenységet és figyelni kell az ár-érték arányokat. (fokozódó ár érzékenység!) A turizmus fejlıdése valószínőleg csakis azután állhat helyre, ha a pénzügyi helyzet stabilizálódik. Akkor azonban számítani lehet a világban a négy „új” gazdaság, Oroszország, Brazília, Kína és India turistáira. A közgazdászok a legpesszimistább jóslat szerint sem várnak több mint 3,5%-os csökkenést a világturizmusban 2009-re. A Komárom-Esztergom megyei idegenforgalmi fejlesztési stratégia felülvizsgálata során meghatározott programok végrehajtását a jelenlegi válság közvetlenül nem befolyásolja, miután a feladatok jelentıs része a turizmus fogadás alapinfrastruktúrájának megteremtését célozza, amelyek hosszú távon is érvényben lévı fejlesztési célként fogalmazódnak meg.
6. Javaslat a szükséges lépésekre, feladatokra INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
35
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
6.1. Turisztikai jövıkép célja, szerepe a stratégiai meghatározásban A jövıkép módosításának célja: A hosszú- és középtávú jövıben elérendı célt a 2001-ben elkészült stratégia világosan megfogalmazta. A húsz éves hosszú távú jövıképalkotáson belül, öt-hét éves periódusra bontott középtávú jövıképet vázoltunk fel részletesebben annak érdekében, hogy a kapcsolódó stratégiai feladatok fontossági sorrendje a késıbbiekben értelmezhetı legyen. A közben eltelt idı illetve a jelenlegi lehetıségek és a szükségletek változásai természetes módon hatnak a jövıkép egyes elemeire is. Ezeket figyelembe véve készült el a jövıkép módosított változata. A jövıkép szerepe a stratégia meghatározásában: • A jövıképben meghatározott célok nyújtanak alapot a stratégiai feladatok meghatározásához. • A jövıkép határozza meg a feladatok fontossági sorrendjét és az idıbeli ütemezést. A befogadó régiók korábbi jövıképi vezérgondolatai a következık voltak: Egy aktív és szabadidı turizmusra épülı, exkluzív és üzleti szegmenseket is kiszolgáló régió. „Gyöngyszemek a Duna mentén.” A régió, a kínálati elemeinek kapcsolódása révén nemzetközi versenyben helytálló, komplex és színvonalas turisztikai szolgáltatásokat hoz létre. A kistérségek fejlesztése egymásra erısítı hatást gyakorol, és egymással harmóniában van. Az 1995-ben megfogalmazott komplex idegenforgalmi fejlesztési program a megyét a „Magyar Kultúra bölcsıje”-ként, olyan turisztikai csomagok együtteseként kezelte, amelynek kínálata a hagyományokból és a történelem emlékeibıl táplálkozik.
6.2. A megye hosszú távú (20 év) jövıképének jelenleg is releváns elemei •
A turizmus stratégiájának megalkotásánál az európai követelményeket és feltételeket a megyének figyelembe kell vennie • A piac igények folyamatos növekedése és globalizációja miatt csak az élmény gazdag, széles szolgáltatásbázison alapuló, és jó kommunikációs stratégiával piacra vitt turisztikai termékek bizonyulnak életképesnek. • A magántıke igyekszik a nagy, a szakma és a politika által támogatott turisztikai beruházások nyomában járni, és elsısorban a szolgáltatások tekintetében kiszolgálni és kihasználni a piaci igényeket. Tehát, a turisztikai attrakciók (vonzerık) fejlesztése továbbra sem nélkülözheti a központi (országos, regionális, önkormányzati) ráfordításokat, ugyanakkor a termékek szolgáltatási egységei már komoly magántıkére számíthatnak. A magántıke ösztönzési módszereinek, feltételeinek megteremtése a régióban, gazdaságfejlesztést érintı kérdés, amely csak több ágazat összehangolt stratégiai gondolkodásával teremthetı meg. Tehát, a gazdasági ágazatok közötti kommunikáció és közös programok finanszírozása és fenntartása alapfeltételként jelentkezik a turizmust célzó magántıke bevonásában is.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
36
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
• • • • • •
A turisztikai keresleti piac azonos kínálat esetében is erıteljesen szegmentálódik. A termékkel szembeni minıség megkövetelése nem egyedi elvárás, hanem minden szinten, a termék saját piacához illeszkedı minıség alapkövetelménnyé válik. Változatlan az igény a tudatos tájképformálás, a természetes és épített környezet érték megırzésére való törekvés irányában. Erıteljesen jelentkezik a biztonság igénye. A turisták nagyobb része olyan célterületet választ utazásához, ahol mind magát, mind pedig értéktárgyait a leginkább biztonságban érzi. A piaci verseny rendkívül gyorsan erısödik, a megoldást a hasonló kínálattal jelentkezı vállalkozók számára az üzleti összefogása és a közös piaci fellépés kínálja az egyetlen lehetıséget A civil társadalmi összefogások önszervezı ereje és kontrolja felértékelıdik. A turizmus irányító szervei munkájának eredményessége a vállalkozókon csapódik le, így a tevékenységük követése és az eredményesség elvárása természetes igény. A piac csak a felkészült szakembereket, illetve munkavállalókat tőri meg. A szakirányú oktatás és továbbképzés rendszerének lehetıvé kell tennie, hogy a regionális szakember ellátás megoldható legyen.
E tényezık hatásaként és az országos, regionális fejlesztési irányelvek eredményeképpen a stratégiai fejlesztések a megye területének azokra a pontjaira koncentrálódnak, ahol az infrastruktúra és a látványelemek legnagyobb sőrőségben fordulnak elı, és az állami, regionális támogatottság következtében, a legösszetettebb szolgáltatási kínálat, és a legjobb színvonal érhetı el. A megyében jelenleg is megtalálható vonzerık közül hosszú távon, a nemzetközi turisztikai piacon ismert és elismert turisztikai központokká válnak: - komáromi Erıdrendszer (Monostori, Csillag és Igmándi erıdök a Magyar oldalon valamint a Szlovák terület hasonló adottságú erıdrészei) és a komáromi Gyógyfürdı, - az Esztergomi Vár és környezete (Bazilika és létesítményei, az élményfürdı és a belváros) - Oroszlány-Majk-Tatabánya kultúr- és ipartörténeti látnivalói (Kamalduli Remeteség és a Bányászati Bemutató és Skanzen Majkon és Tatabányán) - a tatai belváros és Öreg-tó (Öreg-tó, Vár, Eszterházi Kastély, és Belváros), valamint - Bábolna-Kisbér térségben kialakuló nemzetközi lovas-központ. A fejlesztési központok turista forgalma lehetıvé teszi, hogy a környezı településeken számos vállalkozás élhessen meg az érkezı vendégek kiszolgálásából, illetve kiegészítı programok biztosításából. A turisztikai fogadó centrumok között szoros program és szolgáltatás kapcsolat van, így az utazás szervezık program kiajánlásai a megye azonos profilú területeit csomagban kínálva tudják piacra vinni. A turisták több napos program szervezését megkönnyítik a közvetlen közlekedési kapcsolatok, illetve az átgondolt, a turisták mobilitását segítı logisztikai központok.
6.3. Komárom-Esztergom megye középtávú (5-7 év) jövıképe A megyében hagyományokkal rendelkezı, a térség karakteréhez illı, egyedi elemeket is magába foglaló, hosszútávon is piacképes turisztikai kínálati rendszer jön létre, jól
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
37
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
körvonalazható, szegmentált vendégkör számára oly módon, hogy a turisták fogadása és kiszolgálása a megyében élık számára rendszeres, tervezhetı megélhetést jelent. A megye turizmusának fenntarthatóságát a megfelelı feladatkörökkel és döntési kompetenciákkal rendelkezı szervezi háttér, a különbözı szinten létrehozott és egymással kooperálóan mőködtetett TDM szervezetek biztosítják. A globalizált, rendszerben való gondolkodás és a helyi cselekvés lesz a jellemzı. Tudatos, és ellenırzött a fejlesztések szervezése, végrehajtása, amelyek éves feladattervekben rögzítettek. Kialakul a komplex, eredményt követı rendszer, melynek végrehajtása ellenırzött. Az értékelések nyomán a program igazításra kerül. Kínálat: A megye kínálatának húzó programjai a történelmi helyszínekre, a magyar lótartás központjaira és a szabadidıs programokra, tematikus utakra és rendezvényekre épülnek. Ezek, a sokszínő, kapcsolódó szolgáltatásaikkal együtt termékké váló vonzerık, mind a hazai, mind a nemzetközi piacon jól értékesíthetık, tehát az utazásszervezık szívesen építik be éves kínálataikba. A turisztikai csomópontokra koncentrált fejlesztések eredményeként olyan termékek alakulnak ki amelyek alkalmasak a megye versenyképességét és ezen keresztül a piaci részesedését növelni (Esztergom, Komárom, Oroszlány-Tatabánya, Tata és Bábolna-Kisbér térségei). A csomópontok turisztikai infrastruktúrája a kínált termék jellemzı piaci célcsoportjainak igényeit elégítik ki. A turisztikai csomópontok turisztikai vonzáskörzetében mőködı turisztikai vállalkozások üzleti alapját, a turisták kiszolgálása és kiegészítı programok biztosításának lehetısége adja. A megye turizmusának a színvonalas kiszolgáló infrastrukturális háttér biztosít alapot. A turizmus infrastruktúrája a termékfejlesztésekkel párhuzamosan, azok színvonalához illeszkedve folyamatosan fejlıdik. Megvalósul a közlekedési rendszer és a turisztikai gócpontok kapcsolati igényeinek harmonikus együttmőködése. A menetrendek és csatlakozások illeszkedése figyelembe veszi a turizmus igényeit. Turisták igényeit követı, sajátos közlekedési lehetıségek biztosítják az egyes gócpontok közötti utazást. Ez azt jelenti, hogy a turistának nem kell feltétlenül saját kocsijával közlekednie az egyik látványosságtól a másikig, hanem biztonságos parkolóban hagyhatja kocsiját és programot, idegenvezetést, animációt biztosító turistáknak ajánlott közlekedési eszközt vesz igénybe. A turisztikai gócpontokhoz illeszkedı, egységes információs hálózat alakul ki. Biztosított az információs pontok közötti rendszeres, koordinált információáramlás. Megteremtıdik a szolgáltatók és információs pontok érdek és motivációs kapcsolata. Továbbfejlıdik az alapszintő szolgáltatások köre és színvonala (étkezés, higiéné, egészségügyi, banki szolgáltatások) Egyre több kiegészítı szolgáltatás jön létre kisvállalkozások formájában (sport, testápolás, szerviz szolgáltatás, eszközbérlés…stb.) A vonzerık fejlıdése maga után vonja a célcsoport igényeihez és lehetıségeihez illeszkedı, színvonal és ár szerint strukturált szálláshely kínálat fejlesztését. Célcsoporthoz és területi jellemzıkhöz leginkább illı gasztronómiai kínálat és arculat alakult ki. A turisztikai kínálathoz kapcsolódó kereskedelmi forgalomba kerülı, jellemzı termékkínálat fejlesztésében jelentıs az elırelépés. Ez, a forgalom növekedése mellett, a fejlıdı termékmenedzselés eredménye. Kereslet:
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
38
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A termékfejlesztésekkel párhuzamosan, a megyében végzett rendszeres piackutatás eredményeit a beruházók felhasználják a vonzerık és a csatlakozó szolgáltatások fejlesztési irányainak meghatározásában. A fejlesztések, és a piaci értékesítés koncentrálása következtében, a megyébe látogató turisták összetétele folyamatosan átalakult, a kínálat függvényében szegmentálódik. A megye, értékesítési, promóciós tevékenységével középtávon elsısorban a hazai felnıtt korosztályt, a családokat és a külföldi felnıtt, ifjúsági és szenior korosztályt nyeri meg. Fenntarthatóság: A keresletnövelı beruházások során a fenntartás (üzemeltetés, továbbfejlesztés, minıségi fenntartás) módja, intézménye és forrásai is elıre meghatározottak, ezáltal biztosítva azok hosszú távú életképességét.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
39
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
6.4. A következı idıszak feladatai A megyei, mint meglévı területi egység identitás tudatának megtartása mellett a régiós és országos stratégiák figyelembevételével kell a fejlesztési koncepciót és a jövıben konkrét támogatásban részesülı fejlesztési terveket alakítani, naprakészé tenni. Ebben a folyamatban vannak általánosan megfogalmazható alapelvek és konkrétan és helyreszabottan megjelölhetı fejlesztési programok. Fı iránymutatásként a következıket kell figyelembe venni: A turizmus versenyképességének, jövedelemtermelı képességének erısítése szükséges, a szezonalítás oldása, a turisztikai szektor szerkezetváltásának, az exkluzív és az egyedi attrakciókon alapuló turizmus felé történı elmozdulás elısegítése érdekében a hazai viszonylatban jelentıs és határainkon túl is ismert természeti, történelmi, kulturális értékekre építve: - a turisztikai vonzerık, - a turisztikai háttér infrastruktúra fejlesztése - a szálláshelyek és a kapcsolódó szolgáltatások, - kiemelt turisztikai területek összekapcsolása, - egész évre kiterjedı, egységes turisztikai programcsomagok kialakítása a hozzá kapcsolódó marketing eszközök felhasználásával. Kiemelt beavatkozási területek: - Vízparti turizmus területei és üdülıkörzetei; - a történelmi városok; regionális és helyi jelentıségő gyógy- és termálfürdıvel (illetve a termálvízkincs hasznosításával) rendelkezı települések; nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek területe és egyéb természetvédelmi területek. - A barnamezıs területek (felhagyott, vagy alig mőködı ipartelepek, bányák, üres laktanyák) újrahasznosítása érdekében a környezeti kármentesítés, a tájrehabilitáció, valamint ezen területek funkcióváltásának támogatása indokolt. Kiemelt beavatkozási területek: elsısorban az ipari válságtérségek (vagy potenciális válságtérségek) támogatása javasolt (Oroszlány, Tatabánya, Dorog, térsége). Fontos a régió hiányzó észak-déli közúti kapcsolatrendszerének fejlesztése, melyek közül kiemelt a Komárom-Tata-Oroszlány-Mór közúti folyosó.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
40
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
6.5. Konkrét programok és programhelyszínek 6.5.1. TDM szervezetek kialakításának segítése és mőködésük összehangolása A program megvalósításának célja: Az EU-konform regionális és helyi intézményrendszer, erıs regionális identitás-tudat megvalósítására törekvı regionális program, illetve a szervezetek kialakítása. A program megvalósításának szükségessége: „A regionális turizmus komplex kezelése egy olyan integrált, a régió turisztikai szereplıit magában foglaló, a központi turizmusirányítástól a jelenleginél nagyobb függetlenséggel rendelkezı szervezet kialakítását igényli, amely – a stratégia irányelveivel összhangban – sikeresen képes menedzselni az adott turisztikai régió turizmusát.” (NTS) A menedzsment szervezet a régió turisztikai munkaszervezete. A közhasznú mőködéső, alulról felfelé épülı szervezet integrálja a turizmus helyi és regionális szereplıit mind a közszférából, mind a magánszektorból. A szervezet tulajdonosi köre az államból, az önkormányzatokból és a vállalkozói szektorból tevıdik össze. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték: „A turizmus szervezeti- és mőködési rendszerének fejlesztése” stratégiai programjának. A jelenleg megfogalmazott program közvetlenül kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013): „A turizmus szellemi hátterének, marketingjének és menedzsmentjének erısítése” stratégiai programhoz. A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: Hatékony mőködési rendszer kialakítása stratégiai programhoz. A program kiemelt célterületei: KEM turisztikai szervezetei, turizmus fejlesztésében érdekelt szervezetek, turizmus és vendéglátás területén mőködı vállalkozások, civil szervezetek. A program leírása: A térségi desztinációs menedzsment szervezet – amely lehet települési, kistérségi vagy egyéb önkormányzati társulás – a helyi lakosság, az önkormányzatok és a turisztikai szolgáltatók szoros együttmőködésével a helyi turisztikai termékek, szolgáltatások fejlesztését és promócióját végzi. A kialakítandó TDM szervezet kritériumai: (1) Alulról építkezés: a turizmusban legközvetlenebb szinten érintett szereplık (vállalkozó, önkormányzat) összefogásával alapozható meg a rendszer. E szereplık érdekei és képviselete alapján alapozható meg a további szintek (kistérség, régiós, stb.) létrejötte. Ezen a szinten közvetlen részvétel van, ettıl felfelé már csak képviselet. (2) Partnerség: kizárólag több partner összefogásával hozható létre a szervezet.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
41
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
(3) Önálló cselekvıképesség: biztosítani kell a szervezet számára azt a jogi és alapvetı gazdasági/pénzügyi környezetet, mely a cselekvıkésességet lehetıvé teszi. (4) Szakértelem: kizárólag megfelelı szintő szakértelem (turisztikai ill. térségi menedzsment) jelenléte esetén válik mőködıképessé a rendszer. Ehhez oktatás és szemléletformálás szükséges. „A megbízható színvonalú, tartalmában és formájában piacképes térségi turisztikai kínálat kialakításának ezért intézményesített koordináción kell alapulnia, amely az alábbi három, viszonylag homogén tevékenység-típus összehangolását jelenti: - szolgáltatás-nyújtás, - a szolgáltatások minıségbiztosítása, termékké szervezése és együttes piacra vitele, - a terület általános és egységes megjelenítése.” (forrás: KDR regionális stratégiai programja)
„Az alulról jövı kezdeményezések szellemében a legkisebb közigazgatási egységek, a kistérségek és a települési önkormányzatok is létrehozhatnak helyi turisztikai szervezetet. Ennek meghatározó indoka a település vagy kistérség turisztikai vonzereje, turisztikai eredményei, továbbá a turizmusra a jövıben nagyobb hangsúlyt fektetni kívánó önkormányzat turisztikai elkötelezettsége.” (NTS) A desztináció menedzsment szervezetek feladata (a Nemzeti Turizmus stratégiával összhangban): -
Termékfejlesztés szervezése. Területi kínálati profil kialakítása érdekében termékfejlesztési koncepció és stratégia kialakítása, a Nemzeti Turizmus Stratégia prioritásaihoz igazodva. Társadalmi egyeztetések szervezése, innovatív együttmőködések elısegítése. Projektmenedzsment.
-
Helyi szintő turisztikai promóció szervezése térségre jellemzı arculat hangsúlyozásával, együttmőködve a regionális szervezetekkel, illeszkedve a régió marketing stratégiájához.
-
A turisztikai vállalkozások versenyképességéhez való hozzájárulás. A térségben mőködı mikro-, kis-, valamint a kezdı turisztikai vállalkozások számára üzletviteli, pályázati és marketing tanácsadás, segítség nyújtása.
-
Információs szolgálat (információs irodák) mőködtetése. Pályázatokon részvétel, pályáztatás. Szakmai segítségnyújtás, tanácsadás. Adminisztráció.
A TDM szervezet finanszírozásának lehetséges forrásai: - Egyesületi tagdíjak - Központi támogatás (önkormányzat, állam) - Adományok (alapítványok, szponzorok, magánszemélyek) - Egyéb (ajándéktárgy értékesítés, szolgáltatások nyújtása) - IFA visszaforgatása - Pályázatok, amely útján kerülnek támogatásra: • Szervezetfejlesztés • Infrastruktúra és eszközbeszerzés • Informatikai rendszer bevezetése • Szakmai program megvalósítása TDM célra rendelkezésre álló források a Közép Dunántúl regionális akciótervében 2007-2013 idıszakban (Balatonnal): 3,48 Mrd Ft.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
42
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A TDM szervezet elsıdlegesen javasolt mőködési formája egyesület, másodsorban non-profit Kft. A program felelıs partnerei: Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Feladat: - szakmai alapok biztosítása - támogatott szervezetek eredményességének követése - szervezetek kialakításának és kapcsolódó programjainak támogatása, finanszírozása Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata Feladat: - megyei koordináció és kommunikáció - pályázati források részbeni biztosítása - üzemeltetés részbeni finanszírozása - humán menedzsment Közép-dunántúli Regionális fejlesztési Ügynökség Feladat: - regionális szintő koordináció - szakmai segítségnyújtás - humánmenedzsment - pályáztatás - üzemeltetés részbeni finanszírozása Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság Feladat: - szakmai egyeztetések - pályázati tanácsadás - a KDRFÜ-vel történı folyamatos kapcsolattartás a szakmaiság biztosítása érdekében Helyi Önkormányzatok, vállalkozások (kereskedelmi és magánszálláshelyek képviselıi, egyéb turisztikai szolgáltatók), civil szervezıdések. Feladat: bekapcsolódás a TDM aktív munkájában, együttmőködés Várható eredmények: -
a turizmus szereplıi közötti információcsere és érdekegyeztetés javulása a közös, települési és térségi szintő desztinációmarketing folyamatos ellátásához szükséges háttérfeltételek biztosítása a turisztikai információnyújtás javulása, tágabban a vendégfogadás társadalmi bázisának fejlıdése szolgáltatók piaci kapcsolatainak fejlıdése
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
43
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
6.5.2. Kiemelt attrakciók, attrakció helyszínek fejlesztése A program megvalósításának célja: Elsısorban, olyan fejlesztések végrehajtása a Komárom-Esztergom megyében, amelyek képesek a megye turizmusának versenyképességét növelni és ezen keresztül egyre nagyobb létszámú és egyre több idıt a térségben eltöltı vendéget vonzani. A program megvalósításának szükségessége: Az elmúlt idıszak eredményei, a fejlesztési stratégia végrehajtásának vizsgálata megmutatta, hogy a területileg és téma szerint elaprózott fejlesztések nem hozzák meg a megkívánható piaci eredményt ezért a következı idıszak fejlesztéseit a “zászlós hajó” projektekre kellene koncentrálni, hogy azok sikerei az egész térségre kihatással legyenek és segítsék a környezetükben lévı települések fejlıdését is. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték két stratégiai programon belül: „Turisztikai attrakció helyszínek bemutatási rendszerének fejlesztése Turisztikai információs rendszer fejlesztése.” A jelenleg megfogalmazott program közvetlenül kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjához (2007-2013) rendelt: „A turisztikai fogadóképesség minıségi javítása és a turisztikai szolgáltatások célcsoport-orientált fejlesztése” prioritáshoz. A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: Attrakciófejlesztés stratégiai célhoz rendelt, „Termékfejlesztés” és „Kiemelt desztinációk fejlesztése” programokhoz. A program kiemelt célterületei: Komárom, Esztergom, Tata, Oroszlány, Tatabánya A program leírása: A meglévı vendégfogadó látványpontok és közvetlen környezetük fizikai, szolgáltatás tartalmi, turisztikai szakmai szempontú fejlesztése és ennek szervezését elısegítı eszközök, módszerek kialakítása. A program kiterjed a helyszínek: fizikai állapot javítására, a helyszíni vendég fogadási feltételeinek kialakítására (higiéné, információszolgáltatás, közlekedési eszközök fogadása). A turisztikai látvány/programhelyszínek bemutatási rendszere, technikája hiányzik, vagy már nem felel meg a látogatói igényeknek, a helyszínek szórakoztató, programértéke alacsony. A látogatói viselkedés, egy attrakció bemutatásával, programmal kapcsolatos elvárások idırıl idıre, korosztály, érdeklıdési kör, motiváció szerint változnak. Mindezt a bemutatás módjának, eszközeinek, a bemutatási téma megközelítésének követnie kell. A minıség javítás érdekében elvégzendı feladatok köre és azok sorrendjének szükségessége helyszínenként eltérı. A megye szakmai képviselıinek elsısorban koordinációs szerepe van a végrehajtásban, valamint a szereplık érdekeinek egyeztetésében. A programnak tehát részben szakmai háttér biztosításában, részben pedig az egész megyére kiterjedı, konkrét témákra vonatkozó fejlesztésekre kell kiterjedniük.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
44
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A program felelıs partnerei és feladatai: A kiemelt attrakciók tulajdonosai, kezelıi A Régió és a Megye fejlesztési ügynökségei A megyei TDM és marketing szervezet Civil szervezıdések Várható eredmények: Az erıforrások koncentrálása a kiemelt fontosságú attrakciók fejlesztésére várhatóan a piaci ismertség és elismertség, valamint a részesedés növekedését, nagyobb vendégforgalmat, és ezen keresztül a “termelési érték “ növekedését hozza magával. A kiemelt attrakciók által vonzott vendégforgalom a környék településeinek fejlıdését és gazdasági erısödését vonja maga után.
6.5.3. Látogatóközpontok kialakítása minden attrakciófejlesztési programban A látogatóközpontok kialakítása hangsúlyos stratégiai alprogramként szerepelt már a 2002ben kidolgozott turizmus stratégiában is. A látogatóközpontok szerepe, funkciója, a vendégek irányításában és szórakoztatásában betöltött szerepe azóta sem változott, az érintett célterületek azonban kibıvültek. A program megvalósításának célja: A program megvalósításának elsıdleges célja, magas színvonalú látogatómenedzsment infrastrukturális és humán feltételeinek biztosítása a megye turisztikai attrakcióhelyszínein, a helyszínek látogatottságának növelése, a vendégfogadás színvonalának emelése érdekében. A program megvalósításának szükségessége: A turisztikai attrakcióhelyszínek programértékét, ezáltal látogatottságát jelentıs mértékben emeli, ha a vendégeket minıségi környezet, átgondolt szolgáltatási rendszer és szórakoztató, minıségi programkínálat várja. A látogatóközpontok kialakítása átgondolt látogatómenedzsment programot feltételez, amely mind a szervezés, mind az élménynyújtás területeit feldolgozza. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték két stratégiai programon belül: Turisztikai attrakció helyszínek bemutatási rendszerének fejlesztése Turisztikai információs rendszer fejlesztése. A jelenleg megfogalmazott program közvetlenül kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjához (2007-2013): Integrált térségi és helyi turisztikai információs rendszerek fejlesztése eszközrendszeréhez. A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: Attrakciófejlesztés stratégiai célhoz rendelt: Komplex turisztikai tájékoztatórendszer mőködtetése eszközrendszeréhez.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
45
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A program kiemelt célterületei: Esztergom – Bazilika Komárom – Monostori Erıd Tata - Vármúzeum Bábolna - Ménesbirtok Majk – Kamalduli Remeteség Oroszlány – Bányászati Múzeum Tatabánya - Bányászati Múzeum A program leírása: Az egyes turisztikai attrakcióhelyszíneken a vendégek fogadását, irányítását és ezzel kapcsolatos szervezési feladatokat a látogatóközpontok látják el. A látogatóközpontok feladatai: - fogadja a látogatókat, - egyedi bemutatási módszerekkel kedvet teremt az adott attrakció és annak garantált programjain való részvételhez - helyszíni programokat értékesít, - verbális, nyomtatott és elektronikus információkat szolgáltat, - higiénés infrastruktúrát nyújt, - ajándékvásárlási lehetıséget nyújt - interaktív kiállítása(i) által önálló programhelyszínként is funkcionál - központi elosztó funkciót tölt be a látogatók informálásával, egyén turisztikai helyszínek felé történı irányításával, programok értékesítésével, - kapcsolatot tart fenn a helyi és térségi programgazdákkal, utazásszervezıkkel, szakmai szervezetekkel, - méretétıl és helyszínétıl függıen teret biztosít programok számára is. A látogatóközpontok funkcionális egységei: -
parkoló, pihenı- és játékterületek (bel- és lehetıség szerint kültéri) Bemutató és kiállítótér, információs tér, WC, ajándéküzlet, vendéglátás.
A látogatóközpont látogatása általában ingyenes. Egyéb szolgáltatásai, szervezett programjai térítés ellenében vehetık igénybe. A látogatóközpontoknak önfenntartó módon kell mőködnie, melynek alapját a kereskedelmi, vendéglátó és egyéb értékesítési bevételek biztosítják. A program felelıs partnerei és feladatai: Érintett helyszínek üzemeltetıi. Feladat: - Megvalósíthatóság kidolgozása. - Alkalmas helyszín biztosítása. - Pályázati anyagok elkészítése. Megyei és helyi önkormányzatok Feladat:
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
46
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
-
Szükség esetén a helyszín biztosítása Tervezés pályázati rendszeren belül történı támogatása. Kivitelezés pályázati rendszeren belül történı támogatása. Tervezéshez és kivitelezéshez kötött engedélyezések felgyorsítása.
Várható eredmények: - A látogatóközpont információs és marketingtevékenysége révén a turisztikai helyszín nagyszámú potenciális célközönséget ér el. - A helyszínen nyújtott szolgáltatások és bemutatás révén irányítja a vendégeket a turisztikai attrakciók felé. - A vendégek a látogatóközpontokat az utazásuk célállomásának is tekintik, az egy helyszínen összegyőjtött információk birtokában tudatosabban tervezik kirándulásukat. - A látogatóközpontok kiállításai emelik a helyszínek élményértékét, növelik a vendégek tartózkodási idejét, ezáltal az igénybe vett szolgáltatások számát.
6.5.4. Információs és irányítórendszerek továbbfejlesztése A program megvalósításának célja: A megye potenciális és tényleges látogatóinak magas szintő tájékoztatását biztosító eszközök és hálózatok kialakítása és továbbfejlesztése, a látogatók célirányos, interaktív informálása érdekében. A megye egész területén, egységesen értelmezhetı azonos színvonalú információs- és irányítórendszer létrehozása, a vendégek helyszíntıl helyszínig irányítása. Fejlett információs és kommunikációs kultúra, az „inforégió” megvalósulása regionális program végrehajtása keretében. A program megvalósításának szükségessége: A programhelyszínek ismertsége és a turisztikai kínálatban való érvényesülése jelentıs mértékben múlik a terület információs rendszerén. A strukturált információs rendszer hozzásegít ahhoz, hogy - a terület iránt érdeklıdı vendégek felkészülhessenek utazásukra, illetve elegendı motivációt szerezzenek egyes attrakciók látogatásához - a programgazdák és szolgáltatók kínálata szervezetten kerülhet a vendégek elé, - az információs rendszerek magas minıségi színvonala magukat a helyszíneket és szolgáltatókat is motiválják arra, hogy a rendszer részei lehessenek és folyamatos információszolgáltatással járuljanak hozzá a naprakész állapot biztosításához. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték: Turisztikai információs rendszer fejlesztése címő program keretén belül. A jelenleg megfogalmazott program közvetlenül kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013): A turizmus szellemi hátterének, marketingjének és menedzsmentjének erısítése prioritásához. A program közvetetten csatlakozik a regionális stratégia: Integrált térségi és helyi turisztikai információs rendszerek fejlesztése eszközrendszeréhez. A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: Attrakciófejlesztés stratégiai célhoz rendelt: Komplex turisztikai tájékoztatórendszer mőködtetése eszközrendszeréhez.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
47
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A program kiemelt célterületei: A megye turisztikai fogadó helyszínei különös tekintettel: Esztergom, Tata, Komárom, Oroszlány, Tatabánya, Bábolna, Kisbér és turisztikai vonzáskörzete. A program leírása: a) Általános turisztikai információ és irányító rendszer kialakítása A rendszer feladata a turisták tájékozódásának elısegítése, a vendégek tudatos irányítása az attrakcióhelyszínek és a szolgáltatói pontok felé. Az érkezı turisták egy része már utazása megkezdése elıtt tájékozódik a meglátogatni kívánt helyszínrıl, ezért az informálás és az irányítás több szinten történik: Internet alapú információs bázisok fejlesztése Az Interneten megjelenı útvonaltervezık, térkép adatbázisok, utazási portálok információs felületeinek feltöltése. A megye turisztikai attrakcióit bemutató honlapok és a hasonló tartalmú oldalak kapcsolatainak bıvítése. Virtuális program és útvonaltervezık kialakítása, GPS paraméterekkel, útvonaltervekkel. Nemzetközi tematikus honlapokhoz való kapcsolódás. Az attrakcióhelyszínek weboldalainak fejlesztése, a desztinációt bemutató oldalakhoz való kapcsolódás. turisztikai információs táblarendszerek fejlesztése A táblák feladata a megyébe érkezı látogatók irányítása az attrakcióhelyszínek és szolgáltatói központok felé, valamint a vendégek figyelmének felhívása az adott térségben elérhetı turisztikai attrakciókra és kapcsolódó szolgáltatásokra. Turisztikai táblarendszerek: üdvözlıtáblák, térképtáblák, iránymutató valamint információs táblák elhelyezése azokon a területen támogatott, ahol a táblák karbantartása és folyamatos fenntartása is biztosított. b) Tematikus utak egységes arculatú irányító rendszere A tematikus útvonalak meghatározott témakörre felépülı programláncok, amelyek arra ösztönzik a kínált téma iránt érdeklıdı látogatót, hogy minél több helyszínt látogasson meg útja során. A tematikus útvonalak információs rendszere is több szinten épül fel: - információs és programajánló internetoldalak kialakítása, - útvonal mentén elhelyezett egységes arculatú információs táblarendszer, - a témára felfőzött attrakcióhelyszíneken elérhetı nyomtatott információs és prezentációs anyagok. c) Információs irodák és pontok hálózati rendszerének kialakítása, közvetlen kapcsolódással a helyi TDM szervezethez. A program felelıs partnerei és feladatai: Megyei önkormányzat Feladata: weboldalak és információs anyagok elkészítésének támogatása a támogathatóság feltételeinek kidolgozása Önkormányzatok Feladata: az információs rendszer terveinek elkészítése, megvalósítás Turisztikai helyszíneket üzemeltetı vállalkozások
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
48
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Feladata:
saját információs felületek fejlesztése együttmőködés a hasonló kínálatot nyújtó helyszínekkel és információs központokkal naprakész információk nyújtásában
Várható eredmények: 6.5.5.
jelentıs reklámértékkel bíró, igényes információs felületek létrejötte, amelyek hozzájárulnak a desztináció marketinghez is, a megye minden érintett turisztikai helyszínét lefedı információs hálózat kialakulása tudatos és hatékony vendégirányítás az attrakcióhelyszínek felé turisztikai arculat fejlıdése.
Duna-parti kerékpár, lovas és sétautak fejlesztése
A program megvalósításának célja: A megye kerékpárút hálózatának bıvítése, a nemzetközi és az országos kerékpárúthálózatokhoz való csatlakozásának biztosítása, a már meglévı elemek hálózatba szervezése. Fontos a kerékpáros, lovas és gyalogos túraútvonalak megvalósítása, kijelölése, kitáblázása, megismertetése, a kulturált közlekedéshez kapcsolódó létesítmények megteremtése. A program megvalósításának szükségessége: Magyarországon a kerékpáros turizmus iránti kereslet élénk, azonban a jelenlegi kínálat jelentıs mértékben elmarad még a hozzánk közel esı országok kínálatával szemben is. A mindennapi közlekedési célú kerékpározás nem egyezik meg a kerékpáros túrázással, amelynek célja a lakóhelyen kívül esı területen szabadidı eltöltése, élmények szerzése. A kerékpározók számára a legnagyobb vonzerı az útvonalak mentén megtekinthetı természeti táj és környezet. A kerékpáros turizmus segítséget nyújt a desztinációk megközelítésében, miközben az útvonalak maguk is a turisztikai kínálat részeivé válnak. European Cyclists Federation (ECF) által kidolgozott EuroVelo fejlesztési program, egy hosszú távú ún. kerékpár turisztikai folyosót jelölt meg szerte Európában. Az egyenként is tekintélyes hosszúságú fejlesztési folyosók közül kettő Magyarországon is áthalad. A 6-es jelű érinti Komárom-Esztergom megyét, végig a Duna mentén halad. Az útvonal kialakítására az elmúlt tizenöt évben több terv készült, de sajnos a megvalósulás elmaradt. A szabadidıs turizmus fejlesztésére a regionális és a 2007-ig érvényben lévı megyei turisztikai stratégia is hangsúlyt fektetett. A szabadidı eltöltésére két kiemelt fejlesztési terület, a jól kiépített, karban tartott és információs rendszerrel ellátott gyalogos-és lovastúra útvonalak kialakítása. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték: „Turisztikai fogadóhelyszínek közlekedési kapcsolatrendszerének fejlesztése” stratégiai programon belül a „Kerékpáros közlekedés szolgáltatói feltételeinek kialakítása, a kialakítás támogatása”, stratégiai eszközrendszeréhez csatlakozóan. A jelenleg megfogalmazott program közvetlenül kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013): „A turisztikai fogadóképesség minıségi javítása és a turisztikai
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
49
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
szolgáltatások célcsoport-orientált fejlesztése” címen megfogalmazott stratégiai programhoz tartozó „Turisztikai vállalkozások és a szabadidı-gazdaság szolgáltatásainak infrastrukturális, szerkezeti és minıségi fejlesztése” eszközéhez.
A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: „Attrakciófejlesztés” stratégiai programhoz, amely a szabadidı turizmus fejlesztését a turisztikai termékfejlesztés regionális szintő prioritásai közé sorolja. A program leírása: A program három, szabadidıs turizmus fejlesztéséhez kapcsolódó terület fejlesztését támogatja: Kerékpáros turizmus fejlesztése, amelynek keretein belül: -
-
Látványponttól-látványpontig futó folyamatos kerékpárút megtervezése és kialakítása részben önálló nyomvonalon részben pedig a helyi adottságokat igénybe véve védett alsóbbrendő útvonalakon. Egységes rendszerben kiépített irányító és tájékoztató információs táblarendszer kiépítése. Útvonalak mentén, pihenıpontok és bıvített szolgáltatásokat kínáló pihenı csomópontok kialakítása, amelyek képes kielégíteni a kerékpáros alapvetı szükségleteit az által, hogy biztosítják a következı szolgáltatásokat: pad, asztal, esıbeálló, kerékpártároló, turisztikai információ tábla, illetve a nagyobb csomópontokban higiénés szolgáltatás, ital-élelmiszervásárlás. Kerékpár tárolás lehetıségének biztosítása az útvonalba esı látványpontokon, attrakcióhelyszíneken, vendéglátó- és szálláshelyeken. Kerékpár szállítás lehetıségének biztosítása a tömegközlekedési (vasút, hajó) eszközökön. Kerékpárkölcsönzı hálózat kiépítése. Kerékpáros közlekedéshez kapcsolódó támogató szolgáltatások kiépítésének ösztönzése, a szervezett információs rendszerbe integrálása (kölcsönzık, szervizek, szaküzletek) A kerékpáros túraútvonalakat és kapcsolódó programokat népszerősítı információs rendszerek (kiadványok, honlapok, útvonaltervezık…stb) kialakítása és létrehozásának ösztönzése.
Gyalogos- és lovastúra útvonalak fejlesztése, amelynek keretein belül: -
-
Komárom-Esztergom megye zöldturizmus fejlesztési programjaihoz illeszkedve szükséges a település és településkörnyéki kiránduló és lovas útvonalak állapotának felmérése, az útvonalak állapotának javításának, információs-bemutató rendszer kiépítésének ösztönzése. Túra és lovas útvonalak induló- és végpontjainak fejlesztése (parkolók, pihenık, higiénés szolgáltatások, vásárlás lehetıségének biztosítása) Egységes arculatú irányító- információs táblarendszer kialakítása. Információs és tematikus kiadványok, honlapok kialakítása.
A program kiemelt célterületei: A kerékpárút hálózat kialakításának két elsıdleges prioritású irányvonala: 1. Duna-menti útvonal Komárom-Esztergom-Visegrád (Eurovelo 6) 2. Komárom-Tata-Tatabánya-Oroszlány-Velencei-tó
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
50
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Lovastúra útvonalak kialakításának elsıdleges prioritású területei: 1. Bakonyalja – Kisbér térsége: Ászár, Bábolna, Csatka, Ete, Kisbér, Nagyigmánd, Réde 2. Gerecse-Tata-Dunamente térsége: Tata, Baj, Szomód, Dunaalmás, Héreg, Úny 3. Vértesi Natúrpark Gyalogos útvonalak fejlesztésének elsıdleges prioritású területei: 1. Duna-Ipoly Nemzeti Park 2. Vértesi Natúrpark 3. Tájvédelmi körzetek (Magas-bakonyi, Vértesi, Gerecsei) A program felelıs partnerei és feladatai: Megyei Önkormányzat feladata: - A megye elsıdleges fontosságú kerékpárút hálózat útvonaltervének megterveztetése - Pályázati kiírások célzott megfogalmaztatása, koordinációja Megyei és az érintett települések önkormányzatai, megyei Területfejlesztési Tanács, Állami Közútkezelı Kht, Pilisi Erdıgazdaság, kistérségi társulások Feladatai: - Egységes hálózat vonalvezetésének meghatározása, egységes tábla-és irányítórendszer kialakítása. - Útvonal kiépítés és karbantartás. - Tematikus információs rendszerek kialakítása és fenntartása. Civil szervezetek (Kerékpáros Magyarország Szövetsége), vendéglátóhelyek, szálláshelyek Feladatai: - kiegészítı szolgáltatások fenntartása, - turisztikai információs kiadványok és web felületek készítése. - információs és pihenı csomópontok fenntartása. Várható eredmények: -
Komárom-Esztergom megye integrálódása az európai kerékpárút hálózatba. Háttértelepülések intenzív bekapcsolása a megye turizmusába. Háttértelepülések turisztikai szolgáltatói bevételeinek növekedése. Jelentıs arányt képviselı turisztikai szegmens súlyának növelése a megye turizmusában.
6.5.6. Strukturált szálláshelyfejlesztés elısegítése A program megvalósításának célja: Komárom-Esztergom megye kereskedelmi szálláshely kínálata bıvülésének és a jelenlegi kínálat fejlesztésének elısegítése annak érdekében, hogy a terület turisztikai infrastruktúrája ki tudja szolgálni a látványhelyszínek koncentrált fejlesztésébıl fakadó látogatószám növekedésbıl fakadó keresletet, illetve, a kínálat struktúrája illeszkedjen az eltérı keresleti igényekhez. A szálláshelyek területi eloszlását optimalizálva az attrakciókhoz közeli magas minıségő szálláshely-fejlesztéssel elérhetı a tartózkodási idı növelése.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
51
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A program megvalósításának szükségessége: Komárom-Esztergom megye kereskedelmi szálláshely kapacitása az elmúlt évben csökkent. A kínálat erıs területi koncentrációt mutat Esztergom, Tata, Komárom és Tatabánya vonatkozásában. A rendelkezésre álló szállásférıhely kapacitás nagyobb arányban az egyéb szállásférıhelyek (panziók, magánszálláshelyek) kategóriában állnak rendelkezésre és hiányzik a megfelelı számú szállodai férıhely kapacitás. A jelenleg kiemelten kezelt attrakciófejlesztések Esztergomra, Komáromra és Tatára összpontosulnak. A termékfejlesztések célja, a magas színvonalú programhelyszínek kialakítása, amely indokolja a szálláshely szolgáltatás jelenlegi struktúrájának szállodai férıhely kapacitás irányába történı elmozdítását. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték: „Strukturált szálláshely-, kereskedelmi és vendéglátó kínálat fejlesztése program keretein belül.” A jelenleg megfogalmazott program közvetlenül kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013): „A turisztikai fogadóképesség minıségi javítása és a turisztikai szolgáltatások célcsoport-orientált fejlesztése” prioritásához, amelynek egyik fejlesztési eszközeként megfogalmazott feladata: „A turisztikai szálláshely-kínálat minıségi megújítása.” A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: „A turistafogadás feltételeinek javítása” célhoz rendelt, „A piaci igényeknek megfelelı szálláshelykínálat és vendéglátás kialakítása” eszközrendszeréhez. A program kiemelt célterületei: Elsıdleges célterületek: Esztergom, Komárom, Tata, Bábolna, Kisbér Másodlagos célterületek: Gerecse-, Vértes- Tájvédelmi Körzetek, Oroszlány-Majk
A program leírása: A program támogatja a szálláshelyek kapacitásának és szolgáltatási minıségének fejlesztését. A szálláshelyfejlesztés középtávú stratégiai irányai: -
3-4 csillag kategóriába tartozó minimum 60-80 szobás szálláshelyek fejlesztése.
-
családi panziók férıhely számának és szolgáltatási színvonalának fejlesztése,
-
ifjúsági szálláshelyek férıhely számának és szolgáltatási színvonalának fejlesztése
-
falusi szálláshelyek szervezett piacra vitelének támogatása.
A szálláshelyek helyszíneire, területi megoszlására vonatkozó prioritás: -
attrakcióhelyszínek településein és azok közvetlen környezetében, szálloda, panzió, ifjúsági szálláshely kategóriában,
-
turisztikai csomópontok vonzáskörzetébe esı háttértelepüléseken, elsısorban panzió, falusi szálláshely kategóriában,
-
kiránduló övezetek közvetlen környezetében, elsısorban panzió és ifjúsági szálláshely kategóriában.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
52
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A program támogatja a kereskedelmi és magán szálláshelyek on-line értékesítésének megvalósítását: -
szálláshelyek weboldalainak fejlesztése,
-
szálláshelyek on-line foglalási felületek kialakítása,
-
megye turisztikai szálláshelyeit kínáló on-line felületek fejlesztését abban az esetben, ha a felület a megye turisztikai attrakcióit, kereskedelmi szálláshelyeit és vendéglátó helyeit együttesen kínálja.
A program felelıs partnerei és feladatai: KEM Megyei Önkormányzat: Feladata: - területi prioritások és támogathatósági szempontrendszerek kidolgozása és érvényesítése a regionális akciótervekben. - pályázati lehetıségek közvetítése a potenciális vállalkozói körben és fórumokon. Közép- dunántúli RFÜ Feladata: - pályázati lehetıségek és módok népszerősítése a potenciális vállalkozói célcsoport körében, - pályázati tanácsadás. Jogi személyiségő gazdasági társaságok, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyesületek, egyéni vállalkozók Feladata: - pályázatok elkészítése - fejlesztések önerejének biztosítása - a fejlesztések végrehajtása.
Várható eredmények: -
Megye területén eltöltött vendégéjszakák számának emelkedése. Turizmus, vendéglátás területén mőködı vállalkozások számának emelkedése. Turizmusban foglalkoztatottak számának emelkedése. Közvetetten a turisztikai attrakciók látogatottságának emelkedése.
6.5.7. A települési környezet minıségének további javítása a környezettudatosság jegyében. Vonzó lakossági életkörülmények biztosítása, a látogatók komfortérzetének növelése. A program megvalósításának célja: A megye tájképének, a turisztikai fogadó helyszínek természetes és épített környezeti állapotának, esztétikájának és életminıséget befolyásoló funkcionális értékének javítása. A program elı kívánja segíteni a turisztikai hasznosítást hátráltató ipari szennyezések és környezetrombolások felszámolását különös tekintettel a turisztikailag frekventált területekre és azok környezetére. A program olyan település környezet és szolgáltató rendszer
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
53
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
kialakítását támogatja, amely hozzájárul elsısorban a lakosság ezzel egyidejőleg a turisták biztonság- és komfortérzetéhez. A program megvalósításának szükségessége: A piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégek egyre érzékenyebbé válnak a környezet minısége iránt. A turisztikai szempontból frekventált településeken a funkcionális átalakulások összetett tervezést igényelnek, ahol a turizmus, mint meghatározó gazdasági tényezı szempontjainak is érvényesülnie kell. Ezek a szempontok természetes módon szolgálják a helyi lakosság kényelmét is. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték: Tájkép-, településkép tervezés, természetvédelem alatt álló területek turisztikai hasznosítása címő program keretén belül. A jelenleg megfogalmazott program közvetlenül kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013): A turisztikai fogadóképesség minıségi javítása és a turisztikai szolgáltatások célcsoport-orientált fejlesztése prioritásához. A program közvetetten csatlakozik a regionális stratégia: Lakosság életkörülményeinek javítása, környezettudatos fejlesztése prioritási köréhez. A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013): Turistafogadás feltételeinek javítása stratégiai céljához rendelt, Turisztikai attrakciók elérhetıségének javítása A turisták komfortérzetének növelése eszközrendszeréhez. A program kiemelt célterületei: Elsıdleges célterületek: Esztergom, Komárom, Tata, Bábolna Másodlagos célterületek: Oroszlány, Majk, Tatabánya (Természetesen minden település számára fontos a vonzó településkép kialakítása, hiszen ez a lakosság számára is fontos.) A program leírása: A turizmus számára kiemelt területeken, támogatni kell a turisztikai fogadó helyszínek arculatát és minıségét meghatározó városképi és tájképi fejlesztési programok végrehajtását. A program, több stratégiai fejlesztési programmal való összekapcsolódása okán, saját érdekrendszer elemzésével segíti a tervezési és támogatási együttmőködések kidolgozását. a) A táj-és településkép fejlesztések turisztikai szempontjai: - Turisztikai fogadó központok utcaképének javítása, fejlesztése (homlokzatok felújítása, köztisztaság biztosítása, látványelemek nyújtása) - Turisztikai helyszínek közötti közlekedési útvonalak rendezettsége (attrakciókat összekötı útvonal stratégiai tervezése a tudatos vendégirányítás érdekében, az átkötı területek állapotának javítása) - Örökségvédelem, amely magában foglalja a turisztikai bemutathatóság eszközeinek biztosítását is (látogathatóság, információs felület biztosítása) - Turisztikai helyszínek és objektumok díszkivilágítása. - Városi pihenı-, sétaparkok (magas színvonalú, karbantartott környezet biztosítása, látványelemek kialakításának támogatása, a parkok szabadidıs funkcióit biztosító infrastruktúra, rekreációs övezetek kialakításának támogatása) - Parkosítási és esztétikai érték növelı virágültetések támogatása.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
54
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
b) Városi közlekedés - Városon kívüli és azon belüli irányító táblák rendszeres ellenırzése, szükségszerő telepítése a hatékony orientálás és információs hiánypontok felszámolása érdekében. A turisztikai látványpontok elıjelzésének biztosítása. - Településen belüli parkolás biztosítottsága, különös tekintettel a látványhelyszínek környezetére (parkolási rend egyértelmő kommunikálása, várható látogatószámhoz mért parkolási lehetıség biztosítása a látványhelyszínek környezetében) - A városokon belüli alternatív közlekedési lehetıségek infrastruktúrájának biztosítása és a lehetıségek kommunikálása a vendégek felé (kerékpáros közlekedés, látványhelyszínek megközelítését segítı tömegközlekedési eszközök). c) Településen belüli szolgáltatási rendszer - Közintézmények tájékoztató rendszerének idegen nyelvő fejlesztése. - Higiénés infrastruktúra biztosítása a turisztikai attrakcióhelyszínek, településközpontok, rekreációs területek és tömegközlekedési csomópontok környezetében. - Biztonsági infrastruktúra fejlesztése – turisztikai szempontból leginkább preferált térségekben - Fizikai akadálymentesítés közterületeken és közintézményekben. A program felelıs partnerei és feladatai: Megyei és helyi önkormányzatok Feladata: - turisztikai szempontok érvényesítése a terület-és településfejlesztési tervekben - fejlesztések forrásának biztosítása - támogató pályázatok elkészítése Közintézmények - információs és ügyfélszolgálati rendszer fejlesztése - nemzetközi kommunikációs rendszer fejlesztése - támogató pályázati lehetıségek megismerése és pályázati munka támogatása Várható eredmények: A turizmusban érintett önkormányzatok város-, faluszépítı programjainak élénkülése, a települések rendezettségének, arculatának fejlıdése. Növekvı vendég megelégedettség. A helyi lakosság közérzetének javulása.
6.5.8. A kiemelt fontosságú és várhatóan nagy forgalmat vonzó turisztikai fogadó helyszínek környezetében lévı háttértelepülések feladatainak és turisztikai szerepének kidolgozása A program megvalósításának célja: A turisztikai fogadó centrumok környezetében lévı települések felkészítése a helyszínekre érkezı vendégek programjainak kiegészítésére, a fogadási feltételek javítása és a térség turizmusában játszott szerepének erısítése. A program megvalósításának szükségessége: A turisztikai attrakciófejlesztések, a megyében már nemzetközi szinten ismert helyszínek fejlesztésére koncentrálnak annak érdekében, hogy a helyszínek minıségi fejlesztése jelentıs INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
55
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
vendégszám növekedést idézzen elı. Ezek az attrakciók lesznek azok az utazási motivációk, amelyek a vendégeket a helyszínre hívják, ugyanakkor a vendégek marasztalása, a szálláshelyeken eltöltendı vendégéjszakák számának emelése feltételezi a sokrétő, területileg is elszórt programok létét. A háttér települések nem jelentenek akkora motivációt, hogy képesek legyenek a vendégeket a területre hívni, ugyanakkor vitathatatlan a szerepük a programkínálat sokszínőségének biztosításában. A kiemelt attrakciók megtekintését követıen, a már a helyszínen tartózkodó turisták nagyobb valószínőséggel látogatják meg a helyszín közelébe esı, jól kommunikált, számukra érdekesnek tőnı programhelyszíneket. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték: „A turisztikai fogadó helyszínek környezetében lévı háttértelepülések feladatainak és turisztikai szerepének kidolgozás” stratégiai program keretein belül. A jelenleg megfogalmazott program közvetetten kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013): „Leader programok elterjesztése” prioritáshoz tartozó „Vállalkozásfejlesztés, közösségi élettérfejlesztés, helyi kistérségi vidékfejlesztési stratégiák elkészítésének és megvalósításának támogatása” fejlesztési eszközéhez. A NTS (2005-2013) nem fogalmaz meg egy átfogó stratégiai programot vagy prioritást a turisztikai gócterületeinek vonzáskörzetét érintı fejlesztésével kapcsolatban, ugyanakkor az attrakciófejlesztés és turisták komfortérzetének növelése stratégiai programok mindegyike rendelkezik vonatkozó utalásokkal. A program kiemelt célterületei: Elsıdleges prioritású célterületek: Esztergom vonzáskörzete, Tata vonzáskörzete, Komárom vonzáskörzete. Másodlagos prioritású célterületek: Tatabánya-Oroszlány, Kisbér és környezete A program leírása: Komárom-Esztergom megye turisztikai attrakcióinak elhelyezkedésébıl, az attrakciók és a kapcsolódó szolgáltatások különbözıségébıl fakadóan az egyes területek eltérı mértékben vonzóak az ide érkezı turisták számára. A jelenleg folyó, területileg koncentrált attrakciófejlesztések célja, a látogatószám nagyságrendi emelése. A növekvı vendégszám alapot és okot biztosít a turisztikai gócterületek környezetében lévı településeknek arra, hogy bekapcsolódjanak a turisták további programjainak és igénybe vehetı szolgáltatásainak biztosításába. Háttértelepülések szerepe a turisták fogadásában: változatosságot, sokoldalúságot visznek a térség kínálatába, növelik annak program- és szolgáltatói komplexitását. A program keretein belül azokat a szempontokat kell tisztázni, amelyek megmutatják, hogy milyen adottságok és feltétek mellett tudnak a települések hatékonyan bekapcsolódni a turizmus fogadásába. Kínálatbıvítésbe bevonható adottságok: - természeti értékek, bemutatási eszközök biztosításával (tan-és sétaösvények, információs és interpretációs felültek, látogatóközpontok kialakítása) - egyedi agrártermékek, biofarmok bemutatásának, helyi fogyasztásának és kereskedelmének biztosítása, - tradicionális kézmővesség, megtekintésének, részvétel és vásárlási lehetıség biztosítása,
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
56
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
-
különlegesen szép falukép és egyedi látvány biztosítása, látogatható helyszínek, vendéglátó és higiénés feltétel biztosításával, kiránduló csomópontok, induló és kezdı állomások kialakításával (információs felületek, higiénés szolgáltatások, vásárlás biztosításával), sportolási lehetıségek biztosítása (lovaglás, kerékpározás, vízisportok…stb és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások), tradicionális kulturális programok, különleges vendéglátó kínálat biztosítása.
Általános feltételrendszer biztosítása a vendégek fogadásához, bármely szolgáltatás esetén: - higiénés követelmények biztosítása - autóparkoló - irányító táblarendszer - információ - vendégszeretet, fogadókészség - rendezett utcakép, tisztaság, esztétikus élvezhetı környezet. A program felelıs partnerei és feladatai: KEM megyei Önkormányzat Feladata: - potenciálisan érintett területek tájékoztatása - a helyi fejlesztéseket segítı szakmai háttéranyagok elkészíttetése és terjesztése, - helyi tájékoztató fórumok szervezése - pályázati tanácsadás - térségi kínálatot bemutató információs anyagok financiális támogatása. További partnerek: Települési Önkormányzatok, Vállalkozók, Szakmai szövetségek, Polgári szervezıdések Feladata: - aktív önszervezı tevékenység - információ szolgáltatás Várható eredmények: A turisták területi koncentráltságának oldása, a csatlakozó települések hatékonyabb bekapcsolódása a turistafogadásba. Önkormányzatok együttmőködésének, hatékonyságának növelése a turisztikai marketing, értékesítés és a közös arculat kialakulásában. A háttértelepüléseken kiegészítı jövedelem lehetıségek kialakulása.
6.5.9. Ipari mőemlékek fejlesztése, együttmőködés segítése. (Tatabánya, Oroszlány, Dorog) A program megvalósításának célja: Komárom-Esztergom megye turisztikai attrakció kínálatának tematikus bıvítése a megyében jelen lévı, hagyományokkal rendelkezı bányászati helyszínek interaktív, szórakoztató bemutatásával. A program megvalósításának szükségessége: A program alapját a tatabányai múzeum részét képezı Szabadtéri Bányászati Múzeum (XV. akna), Oroszlány Bányászati Múzeuma (XX. akna) és a dorogi Bányász Emlékház kínálata alkotja.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
57
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: Komárom-Esztergom megye Középtávú idegenforgalmi stratégiája (2002-2007) a „Turisztikai termékek kialakítás” stratégiai programon belül,” Tatabánya és Oroszlány bányászati témapark” alprogramban részletesen tárgyalta a bányászati kiállítások turisztikai szerepének növelésének lehetıségét. A jelenleg megfogalmazott program közvetetten kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013):”Turisztikai kínálat és fogadókészség minıségi fejlesztése” beavatkozási területhez rendelt „Kiemelt vonzerı-és termékfejlesztés” fejlesztési eszközéhez. A program elemei illeszkednek az „Attrakciófejlesztés” stratégiai programhoz.
NTS
(2005-2013)
által
meghatározott:
A program leírása: Az érintett helyszínek turisztikai szolgáltatásainak fejlesztése, amelynek keretein belül látogatóközpont kialakítása. Az érintett helyszínek kiállítás technikai, interpretációs fejlesztése. Rendszeresen támogatása.
ismétlıdı
programok,
illetve
személyes
bemutatások
kialakításának
Szervezett, stratégiára épülı marketing és értékesítési tevékenység kialakítása. A program kiemelt célterületei: Tatabánya, Oroszlány, Dorog A program felelıs partnerei és feladatai: Tatabányai Múzeum, Oroszlányi Bányászati Múzeum Feladat: - termékfejlesztés stratégiájának kidolgozása, - fejlesztések menedzselése, - rendezvényszervezés, - marketing és értékesítési tevékenység - nemzetközi kapcsolatok fejlesztése - pályázati lehetıségek felkutatása, pályázatok elkészítése Megyei Önkormányzat Feladat: - fejlesztési stratégia szakmai kidolgozásának támogatása - marketing tevékenység támogatása Várható eredmények: -
A megye tematikus kínálatának bıvülése. Az érintett helyszínek turisztikai szórakoztató értékének és szolgáltatási rendszerének fejlıdése. Jelenleg turisztikai szempontból nem meghatározó települések aktív bekapcsolása a turisztikai forgalomba. Munkahelyteremtés
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
58
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
6.5.10. Fesztiválok megyei-térségi koordinációja és piacra vitele A program megvalósításának célja: A megye kulturális turizmusban betöltött szerepének növelése, nemzetközi színvonalú kínálati elemek hagyományainak megteremtése, magas színvonalú szervezıi háttér és marketing kialakítása. A program megvalósításának szükségessége: A kulturális turizmus a személyek alapvetıen kulturális motivációból történı helyváltoztatása, mely magában foglalja a tanulmányi utakat, elıadó mővészeteket, kulturális túrákat, fesztiválok, történelmi helyszínek, emlékhelyek meglátogatását, a folklór értékeinek megismerését és a zarándoklatokat." (WTO 1985) A 2010. év a fesztiválturizmus éve lesz Magyarországon. A különbözı turisztikai programok jelentısége a következı idıszakban várhatóan megnı. Ezért ehhez a megyei programoknak is csatlakozni kell. A kulturális turizmus kiemelt területét képezik a fesztiválok. Ezek a nagyrendezvények elsısorban a kulturális örökség értékeire, hagyományaira, valamint kortárs mővészeti értékekre építenek. Vonzó programot jelentenek mind a belföldi, mind pedig a külföldi turisták számára. Fontos cél, hogy a megyében legyen legalább egy olyan, kiemelkedı rendezvény, amely minden turista számára elsıdleges vonzerıt jelent. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: Komárom-Esztergom megye Középtávú idegenforgalmi stratégiája (2002-2007) nem rendelkezett kiemelt alprogrammal a kulturális turizmus, azon belül a fesztiválok tekintetében. A turisztikai szempontból meghatározó rendezvények szervezését és marketingjét a termékfejlesztés keretein belül tárgyalta. A jelenleg megfogalmazott program közvetetten kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013):”Turisztikai kínálat és fogadókészség minıségi fejlesztése” beavatkozási területhez rendelt „Kiemelt vonzerı-és termékfejlesztés” fejlesztési eszközéhez. A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: „Attrakciófejlesztés” stratégiai programhoz, amely a nagyrendezvények támogatását a turisztikai termékfejlesztés regionális szintő prioritásai közé sorolja. A program kiemelt célterületei: Turisztikai kiszolgáló infrastruktúrával (szálláshelyekkel, vendéglátóhelyekkel) ellátott, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkezı helyszínek. Elsıdleges célterületek, a turisztikai szempontból frekventált területek: Esztergom, Komárom, Tata, Bábolna, Oroszlány Másodlagos célterületek: a turisztikailag frekventált területek környezetében található háttértelepülések. A program leírása: Nagyrendezvények kritériumai: - programterve legalább egy évvel korábban és egész évre ismert, - legalább 5-6 rendezvénybıl áll, - 3-4 évre szóló koncepcióval rendelkezik, - tematikáját tekintve „összmővészeti”, vagy legalább 3-4 mővészeti ághoz kapcsolódik, INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
59
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
-
célcsoportoknak megfelelı marketinget folytat, nagyszámú látogatót mozgat meg, a költségvetésének legalább 15%-át elérı saját bevétellel rendelkezik szakmai referenciával rendelkezı készítı által összeállított hatástanulmánnyal rendelkezik (Forrás: Közmővelıdési stratégia)
Nagyrendezvény – és fesztiválhelyszínek szakmai szövetségének kialakítása A program célja a potenciális helyszínek információs és szervezıi bázisának kialakítása a hatékonyabb pályázati eredményesség és összevont marketing tevékenység érdekében. Szolgáltatások, helyszínek munkájának összehangolása. Fesztiválhelyszínek infrastruktúrájának fejlesztése A program célja, nagy befogadóképességő programhelyszínek vendégfogadáshoz szükséges infrastruktúrájának fejlesztése. Marketingtevékenység fejlesztése A megye kulturális- azon belül fesztivál stratégiájának kidolgozása. A stratégiai programra épülı marketing program és kapcsolódó eszközrendszer meghatározása. Nemzetközi PR kapcsolatok fejlesztése, együttmőködések támogatása. A program felelıs partnerei és feladatai: Megyei és helyi önkormányzatok Feladatai: - Alap- infrastruktúra fejlesztése - Marketing feladatok ellátásának segítése - Idıbeli egyeztetések Civil szervezetek, vállalkozások, programhelyszín tulajdonosok, kezelıi feladatokat ellátók Feladatai: - szervezési feladatok ellátása - szolgáltatási háttér biztosítása Várható eredmények: -
Elsıdleges vonzerıt jelentı, a megye karakteréhez illeszkedı, hagyományt teremtı fesztiválok megjelenése új, jelentıs létszámú hazai és nemzetközi célközönséget vonz a területre. A nagyrendezvények és fesztiválok szervezettségükkel tervezhetıvé válnak, ezáltal lehetıség nyílik arra, hogy beépüljenek a hazai és európai utazásszervezık programkínálatába.
6.5.11. A tematikus útvonalak fejlesztése, „Mária útvonal” figyelembevétele és szolgáltatási fejlesztése A program megvalósításának célja: A tematikus útvonalak meghatározott témakörre felépülı programláncok, amelyek arra ösztönzik a kínált téma iránt érdeklıdı látogatót, hogy minél több helyszínt látogasson meg útja során.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
60
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Komárom-Esztergom megyében részben a történelem, részben a kulturális hagyományok sok olyan témát adnak, amelyek alkalmasak ilyen útvonalak összeállítására. Ezeket a lehetıségeket kell a következıkben kihasználni, illetve ezek megvalósítását támogatni. A program megvalósításának szükségessége: Az egyes témákra ráépített programok szerepe az elkövetkezı idıszakban várhatóan megnı. (Lásd a válság idıszak szakértıi elemzését). A megye ilyen vonatkozású adottságai jók és kihasználatlanok. Kialakításuk vállalkozói szinten, illetve civil szervezıdések szervezésében is lehetséges, kisebb központi támogatással, alacsony invesztíciós szükséglettel. Indokolt ezért, hogy régiós és megyei szinten kiemelten kezeltek és támogatottak legyenek. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: Komárom-Esztergom megye Középtávú idegenforgalmi stratégiája (2002-2007) a „Turisztikai termékek kialakítása, szervezése” témakörön belül dolgozott ki programot a Tematikus útvonalak és programok kialakítására. A jelenleg megfogalmazott program közvetetten kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013):” „Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztések” programjához. A program elemei illeszkednek az „Attrakciófejlesztés” stratégiai programhoz.
NTS
(2005-2013)
által
meghatározott:
A program kiemelt célterületei: -
A “Mária útvonal”- spirituális turistaút nyomvonala által érintett települések (Csatka, Súr, Vértessomló, Szárliget, Tarján, Majk, Héreg, Péliföldszentkereszt, Dorog (Sátorkıpuszta) és Tokod (Gete) Esztergom) 2008 márciusában Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés határozati javaslatot hozott Mária út megyei szakaszának kialakítására.
-
“Királyi városok” – Regionális szintő program, a 2008-ban aláírt együttmőködés alapjain: Esztergom, Székesfehérvár, Tata és Veszprém érintésével. Az integrált fejlesztési projekt a négy város történelmi és kulturális hagyományaira épülı turisztikai vonzerı fejlesztéseknek az összehangolását és megvalósítását célozza
-
“A lótenyésztés fellegvárai” – Regionális szintő program, Bábolna, Kisbér, Mór, Enying központok érintésével.
A program leírása: "A tematikus utak különbözı közlekedési formák igénybevételével megközelíthetı természeti és mesterséges attrakciókat főznek fel egy adott téma köré. Az útvonalak a fenntarthatóság elveinek figyelembevétele mellett egyszerre kínálnak ismeretszerzési és szórakozási, kikapcsolódási lehetıséget." (Puczkó, Rátz, 2000) Az egységes arculatú tematikus útvonalak kialakításának alappillérei: Szakmai koncepció és kapcsolódó programok kidolgozása. Útvonalak kialakításához, a termék marketing programjának végrehajtásához szükséges szervezeti bázis kialakítása. Arculati kézikönyv kidolgozása, amely egységes és magas szintő alapinfrastruktúra (irányítási rendszer, fogadóbázisok) megvalósítását teszi lehetıvé. Az útvonalon kialakítható szolgáltatási és programrendszerek szervezése, a vállalkozások bekapcsolása a programba. Társadalmi egyeztetések, propaganda. INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
61
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
-
Értékesítési rendszer kialakítása, kereskedelmi kapcsolatok kiépítése, információs és kereskedelmi felületek, anyagok létrehozása ( prospektus, weboldal, cd, dvd…stb.) Az útvonal jelzés rendszerének folyamatos ellenırzése és karban tartása. A program felelıs partnerei és feladatai: Megyei Önkormányzat Feladata: - regionális együttmőködések szorgalmazása - szakmai segítségnyújtás koncepció kidolgozására - pályázati részvétel támogatása részbeni finanszírozással - fenntarthatóság támogatása Térségi és civil szervezetek – Egyesületek, Közhasznú társaságok Feladat: - szakmai koncepciók és arculati kézikönyvek kidolgozása - helyi szervezıdések generálása - információközvetítés - szakmai humán bázis biztosítása Vállalkozók: - egységes arculati követelmények adaptálása saját szolgáltatásuk tekintetében - idegenforgalmi szolgáltatások (szállás, étkezés, egyéb programok) biztosítása. Várható eredmények: -
A térségbe (régió, megye, kisrégió, települések) látogatók az érdeklıdésüknek megfelelı témában egy több településen átívelı programcsomagot kapnak. A kínálat gerjeszti a keresletet, növeli a tartózkodási idıt, és a fogyasztási kedvet.
-
Hozzájárul a kulturális örökségek megırzéséhez.
-
Erısíti a lakosság identitástudatát.
-
Olyan helyszínek tudnak bekapcsolódni a turizmusba, amelyek a közvetlen környezetükben találhatók hiánya miatt egyénként nem tudnának részt venni a vendégek fogadásában.
6.5.12. A régióban rejlı turisztikai potenciál kiaknázása, a régiós szemlélet erısítése, konferenciák, rendezvények és képzés felhasználásával. A program megvalósításának célja: A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a fejlesztési munka minden szintjén hiányzik a régiós, a megyei vagy akár a kisebb területi egységek közös szemlélete, együttmőködési készsége. A program célja, hogy a megyében tevékenykedı döntéshozók és a kivitelezésben résztvevık szemléletét megváltoztassa, illetve feltárja az együttmőködés és a közös gondolkodás elınyeit. A program megvalósításának szükségessége: Az együttmőködı szemlélet jelentısége a következı idıszakban még jobban megnı, ezért szükséges egy nevesített programon belül foglalkozni a témával.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
62
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Az Új Magyarország fejlesztési terv keretein belül meghatározott programok szakmai alapjainak és elvárásainak megismertetését, a támogató szervezetek segítségével létrehozott prezentációk, információs napok segítik. Ezek a fórumok segítik a programokba való bekapcsolódás lehetıségének pontos ismeretét. Az EU támogatási rendszere hangsúlyt fektet a térségi együttmőködéseken alapuló programok létrehozására, amely mindenképpen feltételezi a közös érdek és fejlesztési célok ismeretét és az együttes fellépést. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: Komárom-Esztergom megye Középtávú idegenforgalmi stratégiája (2002-2007) „A turizmus hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása” stratégiai fejlesztési területen belül érinti a társadalmi egyeztetése, fórumok folytonosságának biztosítását. A jelenleg megfogalmazott program közvetetten kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjának (2007-2013): „A turizmus szellemi hátterének, marketingjének és menedzsmentjének erısítése” prioritásához társított „Térségi és helyi turisztikai intézmények, illetve együttmőködési rendszerek fejlesztése eszközrendszeréhez.” A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: turizmus intézményrendszer átalakítása és partnerségi fejlesztési stratégiai célokhoz rendelt programjaihoz. A program kiemelt célterületei: A megye egész területe. A program leírása: A szemlélet alakítása egy hosszabb folyamat, amelyet elsısorban a jó, releváns példák bemutatásával, képzéssel, továbbképzéssel lehet elérni. A programot integrálni kell az önkormányzati továbbképzések anyagába, a vállalkozói fórumok témáiba, és lehet specifikusan ezzel a témával foglalkozó helyi konferenciákat is szervezni. A program felelıs partnerei és feladatai: Kistérségeiben tevékenykedı gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, köztestületi kamarák, civil szervezetek. Várható eredmények: A szélesebb körő érdekek figyelembevétele és az egyéni elé helyezése, az együttmőködési készség fejlıdése nagyban elısegíti a térség fejlıdését, mind szociális, mind pedig gazdasági téren. Ezt bizonyítják a Nyugat-Európai és a hazai tapasztalatok is. Általában lerövidülnek az egyeztetési útvonalak, gyorsabb a megvalósulás és hatékonyabb a végrehajtás.
6.5.13. Humán erıforrás fejlesztése A program megvalósításának célja: A turizmus megyei munkaerı bázisának fejlesztése, mind foglalkoztatottsági, mind pedig szakképzettségi oldalról. A helyi képzési központokban tanuló friss diplomások és szakemberek lehetıleg a megyében találjanak munkalehetıséget. Cél a turizmusban foglalkoztatottak nyelvismereti szintjének emelése. Cél továbbá, hogy a képzés/továbbképzés
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
63
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
intézményrendszere és a vállalati/gazdálkodói szektor között szorosabb kapcsolat alakuljon ki annak érdekében, hogy az oktatási szektor mindinkább a munkaerıpiac jövıbeni igényeihez igazodva határozza meg a képzési irányokat és keretszámokat. A program megvalósításának szükségessége: Az attrakció helyszínek szolgáltatási és bemutatási színvonalának emelése szükségessé teszi az ott dolgozók ismereteinek állandó bıvítését. Elsısorban a vendégkapcsolatokban dolgozó személyzet betanító és továbbképzı trénereinek képzése fontos, akik a helyszínen, saját munka környezetükben tudják tovább adni a szakmai és módszertani ismereteket. Az ágazat fenntarthatóságának egyik eleme a humán bázis folyamatos szintentartása és fejlesztése. Lényeges szempont a lakóhelyi foglalkoztatás biztosítása, az ingázásra kényszerülık arányának csökkentése. A helyi szakember hiány hátráltathatja az ágazat fejlıdését. Nyelvtudással rendelkezı munkavállalókra egyre nagyobb igény van. Az ágazat gazdasági súlyát nem csak termelékenysége, hanem a foglalkoztatottak aránya is meghatározza. A megye érdeke a helyben képzett és a helyben maradó munkaerı számának növekedése. Ehhez, a megfelelı szakmai képzések mellett megyei szinten is támogatni kell a helyi szakemberek szakmai gyakorlatának megszerzési lehetıségét. Ehhez a megyei oktatási, foglalkoztatás támogatási koncepciókat egyeztetni kell. A program illeszkedése a hatályos stratégiai programokhoz: A program tartalmi elemei a KEM Középtávú idegenforgalmi stratégiájának (2002-2007) részét képezték két stratégiai programon belül: „Humánpolitikai intézkedések” stratégiai programhoz. A jelenleg megfogalmazott program közvetlenül kapcsolódik a KDR regionális stratégiai programjához (2007-2013) rendelt: „Humán erıforrás fejlesztés“ prioritáshoz. A program elemei illeszkednek az NTS (2005-2013) által meghatározott: „Emberi erıforrás fejlesztés stratégiai célhoz” rendelt „Szemléletformálás” stratégiai programhoz. A program kiemelt célterületei: - Attrakció menedzsment témájú tréningek, továbbképzések támogatása. - Önkormányzati szakreferensek képzésének, betanításának szervezése, támogatása, incentive programok szervezése. - Idegenvezetı, tárlatvezetı, animátor tréningek, „train the trainer” rendszerek támogatása. A program leírása: A turizmus, fejlıdı fázisban rövidtávon és az átlaghoz viszonyítva olcsón képes helyben munkahelyet teremteni. A megyének ágazati szinten, konkrét stratégiai programmal kell rendelkezni a szükséges szakember mennyiség és minıség tekintetében annak érdekében, hogy az oktatási koncepcióban érvényesíteni tudja érdekeit, illetve hozzájáruljon a hiány területek feloldásához. A program felelıs partnerei és feladatai: Attrakcióhelyszínek üzemeltetı vállalkozásai Önkormányzatok Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közép- és felsıfokú szakoktatási intézmények Várható eredmények:
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
64
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Az ágazat végrehajtó, üzemeltetıi szintjének, felkészültségi színvonalának növekedése. A képzések, továbbképzések erısítik a szakmában foglalkoztatottak kötıdését a területhez és megteremtik a termékfejlesztések humán bázisát is.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
65
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
6.5.14. Monitoring A program értékelési és megvalósítás követési rendszerének mőködtetése A stratégia végrehajtásáért felelıs szervezet a Megyei Közgyőlés Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottsága. A Bizottság feladata, hogy kijelölje az operatív végrehajtó feladatokat ellátó szervezetet, személyeket. A középtávú fejlesztési tervben szereplı feladatokat éves végrehajtási tervekre kell lebontani. Ezek az éves programok egymásra épülve folyamatosan biztosítják a középtávú tervben meghatározott stratégiai célok teljesülését. A programvégrehajtás során szerzett tapasztalatokat szervezett körülmények között kell győjteni, értékelni és a mindenkori éves tervekbe beépíteni. Ez azt jelenti, hogy az egyes programpontok végrehajtási felelıseinek az adott feladat végrehajtása során tudatosan figyelnie kell az eredetileg meghatározott körülmények, célok és eredmények alakulását. A végrehajtásban még résztvevı felelısök és együttmőködık, valamint a térségben érdekelt szakmai szervezıdések szintén formálnak véleményt a program sikerérıl. Ezeket a véleményeket és a saját megfigyeléseket kell beépíteni az értékelésbe. Fontos szempont, hogy a tapasztalatok mennyire támasztják alá a tervben feltételezetteket, mennyiben és milyen módon befolyásolják a megállapítások a program végrehajtásának következı fázisát. Ez vonatkozik a fejlesztés szakmai céljaira, eredményeire, annak számszerősíthetı oldalára és közvetett, kevésbé objektívan mérhetı területére egyaránt. Emellett szükséges a fejlesztés tervezett és realizált bekerülési költségeit is összevetni a következı fejlesztési fázis pontosabb tervezhetısége érdekében. A megállapítások, értékelések összefoglalását a Bizottság elıterjesztésében,- az eddigi gyakorlat fenntartásával, a Megyei Közgyőlés megtárgyalja és dönt a következı idıszakban szükséges konkrét lépésekrıl. A program végrehajtásnak, a tapasztalatok győjtésének, elemzésének és a tapasztalatoknak a terv továbbfejlesztésébe való integrálásának folyamatát a megyei szervezetnek kell vezetni és koordinálni.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
66
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
1. sz. melléklet Rendelkezésre álló dokumentációk: 1. Komárom-Esztergom megye középtávú idegenforgalmi stratégiája 2002-2007, Inn-Side Tanácsadó Kft, 2002 2. Komárom-Esztergom megyei Területfejlesztési Koncepció és Stratégiai Program 20072013 3. Komárom-Esztergom megye Területrendezési Terve 4. Komárom-Esztergom megye Környezetvédelmi Program 2005-2008 5. Natúrparkok megvalósíthatósági Lehetısége Komárom-Esztergom megye területén 2003, Pestterv MTA-RKK NYUTI 6. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Gazdasági program 2006-2010 7. Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés beszámolói a megye középtávú idegenforgalmi stratégiai programjának megvalósulásáról. 8. Kérdıívek (tartalma mellékelve) 9. Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2005-2013 MT Zrt, Magyar Turisztikai Hivatal 10. Monitoring jelentés a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia megvalósításáról 2005-2007., Szakállamtitkári beszámoló, 2007. 11. Közép-dunántúli régió turisztikai fejlesztési stratégiája, Inn-Side Tanácsadó Kft, 2006. 12. Közép-dunántúli régió regionális stratégiai program (2007-2013), MTA RKK NYUTI KDKCS, 2006.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
67
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
2. sz. melléklet
Kérdıív A Komárom-Esztergom Megyei turisztikai fejlesztési stratégia felülvizsgálata és aktualizálása A 2002-ben elkészült Középtávú Stratégia felülvizsgálatáról és aktualizálásáról döntött a Megyei Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottság. A munka során mindazoknak a szervezeteknek, szakértıknek a véleményére számítunk, akik az akkori munkában részt vettek. A Bizottság kéri Önöket, hogy az alábbi kérdıív kitöltésével és visszaküldésével segítsék a munkánkat. A beérkezett vélemények figyelembevételével összeállított munkaanyagot Önökkel, illetve az Önök képviselıivel 2008 december elején „work-shopon” tárgyaljuk meg. 1./ Ismerik-e és alkalmazzák-e döntéseik során a Megyei Középtávú Idegenforgalmi Fejlesztési Stratégiában foglaltakat? Ha igen, mely fejlesztések esetében: Ha nem, miért nem?
2./ Tudnak-e most is azonosulni a Stratégiában meghatározott jövıképpel? Ha nem melyik elemeit nem tartják jelenleg már relevánsnak és miért?
3./ Az Önök által képviselt területen melyik stratégiai programok, program elemek váltak végrehajthatóvá?
4./ Melyek azok a programelemek, amelyek a gyakorlatban nem váltak be és miért nem?
5./ A jelenlegi feltételek és körülmények között melyik stratégiai elemet tart(anak) kiemelkedı fontosságúnak? Kérjük, hogy a kitöltött kérdıívet legkésıbb 2008. november 5.-ig e-mail címünkre visszaküldeni szíveskedjenek. 2008. október 22.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
68
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
3. sz. melléklet A helyi szakmai tanácskozások (work-shopok) résztvevıi
KEMÖH NKIB
Intézmény
Név Laky Dóra
Tatai Városkapu Zrt.
Aradi Varga István
Incoronata
Dr. Fenyı Róbert
Tatabánya MJV Polgármesteri Hivatal
Dr. Borsos Zoltán
Tatabánya MJV Polgármesteri Hivatal
Tóth Rendes Ágnes
Kisbér Város Önkormányzata
Dákai József
HVI Komárom
Szabó János
KomáromVáros Polg. Hiv.
Széles Viktória
KEMÖH NKIB
Tóth Gyızı
KEMÖH NKIB
Turi Bálint
KEMÖH Alelnök
Dr. Hidas János
MT Zrt. KDRMI
Bodrogai László
Monostori Erıd Nonprofit Kft.
Farkas Erika
KEMÖH NKIB
Kerekes Tibor
Regio Regia
Veér Károly
HVI Oroszlány
Metzger Gyula
KDRFÜ K N Kft. Komáromi Kistérség
Baglyas Zsuzsanna
KDRFÜ Kft. Esztergomi Kistérség
Gál Tamás
KEMÖH NKIB
Turbuk István
Mőemlékek Nemzeti Gondnoksága
Kalotáné G. Rita
Mőemlékek Nemzeti Gondnoksága
Bálint Éva
Tatabánya MJV Tatabányai Múzeum
A. Pál Gabriella
Tájak, Emberek, Környezet Egyesület (TÉKE) Veizer Tamás
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
69
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
4. sz. melléklet A KEM 2002-ben elkészült, és azóta megvalósult idegenforgalmi stratégiai programjainak területi vonatkozásai 2002-2008 A végrehajtott vagy folyamatban lévı programok területi vonatkozásai: Attrakciók, attrakció helyszínek fejlesztése 1. Turisztikai célból látogatott helyszínek állapot javítása és Tatabánya (Panoráma út rekonstrukció), Tata, Dorog (Bányász Emlékház fenntartása: fejlesztése, Helytörténeti Múzeum kialakítása) Esztergom Duna-part Várnegyed összekapcsolása, Macskalépcsı (2004), Kis Duna part gyalogos forgalom Élményfürdı fejlesztés (2003-2005) Esztergom gyógyfürdıfejlesztés Északi kanonoksor felújítása, Szent Adalbert kp. Várnegyed épületeinek rekonstrukciója Túraútvonalak, kiránduló programok érkezési és Tatabánya (Szelim barlang tanösvény), Dunaalmás (Duna parti ösvény), Lábatlan fogadási helyeinek fejlesztése: (Dávid-völgyi tanösvény, Postakocsi állomás), Bajót (Öreg kı), Csolnok (tanösvény), Csatka (Szentkút), Súr ( turistaház korszerősítés) Tata városi parkok, vízfelületek rehabilitációja, Tata (Pálma Rendezvényház rekonstrukciója, Angolkert megújítása) fejlesztése 2. Turisztikai termékek kialakítása, szervezése: Tatabánya (sportesemények), Dunaalmás (Törökfürdı), Neszmély (Borút, Hajóskanzen, Hídverı Napok), Süttı (szabadtéri kıtár, múzeum), Bábolna (Termál és Élménypark terv) Kisbér belváros városkép fejlesztése Városközpont felújítása Kastély és lovas-bázis turisztikai hasznosítása, Folyamatban fejlesztése Komáromi Monostori Erıd fejlesztése Kiemelt kormányprogramként folyamatban Kikötıfejlesztés Szerzıdés Komárom és a Magyar Kikötı Zrt. Között, lakóhajók is kiköthetnek. Gyógyfürdı rekonstrukciója Körforgalom építése Belváros és az erıd közötti városrész rekonstrukciója Turisták elıtt nyitott sportcentrumok fejlesztése Tatabánya (Sportcsarnok korszerősítése), Almásfüzitı (Sportház) Természetvédelmi területek turisztikai hasznosítása: Tatabánya (Natúrpark terv), Vértes Natúrpark, Lábatlan (Gerenday Arborétum), Mogyorósbánya, Pilismarót, Tát 3. Turisztikai attrakció helyszínek bemutatási rendszerének Tata (Múzeumfejlesztés), Mocsa (helyi termékeket bemutató kiállító terem) fejlesztése: Turisztikai helyszínek kiállítási, bemutatási Vértesszılıs (Elıember bemutató hely infrastruktúra fejlesztésének tervezése),
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
70
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
technikájának fejlesztése: Idıszakosan nyitva tartó rendszerének fejlesztése
helyszínek
Dunaalmás (Lilla szoba), Kocs (Kocsi kiállítóhely, Tájház bıvítés), Tardos (Falumúzeum felújítás), Vértestolna (Sváb ház) bemutatási Baj (Közösségi Ház nemzetiségi szoba)
Turisztikai infrastruktúra és a turizmus környezetének fejlesztése 4. Turisztikai fogadóhelyszínek közlekedési Tatabánya (Turul lépcsısor), Kocs, Neszmély (hajókikötı) kapcsolatrendszerének fejlesztése: Kerékpárút hálózat fejlesztése, kerékpáros közlekedés Tatabánya (városi szakasz, 14 km), Tata (Kocsi úti), Dunaalmás, Tardos szolgáltatói oldalának fejlesztése (pihenıhely), Nyergesújfalu, Lábatlan (elıkészítés alatt), Piliscsév (elıkészítés alatt), Komárom (tervezés alatt) Hajóállomás létrehozása a Dunán Neszmély, Tát (elıkészítés alatt), Komárom Parkolók bıvítése, minıségi javítása a turisztikai Tatabánya (Jubileum park), Tata, Tát, Csolnok, Ácsteszér, Császár, Komárom attrakciók környezetében 5. Turisztikai információs és irányító táblarendszer Tatabánya és kistérsége (városi táblarendszer, Turul tanösvény tábláinak fejlesztése: helyreállítása), Tata (info terminál, Tourinform iroda), Kocs,Tardos, Esztergom, Lábatlan (elıkészítés alatt), Kisbér, Bakonysárkány, Aka, Ácsteszér, Bakonybánk, Bársonyos, Császár, Csép, Ete, Keréktelki, Súr, Tárkány, Vérteskethely, Komárom, Nagyigmánd, Csém Turisztikai attrakció helyszínek egységes, többnyelvő Tata (kiadványok, információs anyagok), Esztergom, Bajót, Tát, Oroszlány turisztikai információs és tájékoztató rendszerének (kiadvány, honlap), Ács (kiadvány) kiépítése Vasútállomások, pályaudvarok bekapcsolása a Pilismarót (révállomás) turisztikai irányító- és információs rendszerbe 6. Tájkép-, településkép tervezés, természetvédelem alatt álló Vértesszılıs (Szabadtéri Múzeum-Tájház közötti szakaszon járdaépítés) területek hasznosítása: Virágosítási program, virágosítási verseny Tatabánya, Tata, Nyergesújfalu, Bajót, Csém, Komárom, Lábatlan, Süttı, megszervezése: Mogyorósbánya Turisztikai helyszínek, objektumok díszkivilágítása: Vértessomló (Templom sétány villamosítás.), Tata (Harangláb óratorony), Baj (Eszterházy kúria), Esztergom (Szt. István lépcsı), Bajót (Millennium ház, templom), Pilismarót Települések közparkjainak minıségi fejlesztése, Tatabánya (Millennium park, Ligeti-tó), Vértessomló (Templom sétány), Tata turisztikai látványelemek és bemutatórendszer (Országgyőlés tér), Dunaalmás (Lilla parkerdı), Dunaszentmiklós (Templom tér) adaptálása Kocs (faluszépítés program), Neszmély, Szomód, Esztergom, Lábatlan (56-os INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
71
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
emlékpark, Szent István park), Süttı, Tát, Szárliget (Harangláb és környezete) 7. Strukturált szálláshely, kereskedelmi és vendéglátó kínálat Tatabánya, Tata, Dunaszentmiklós (turistaház), Naszály (malom), Tardos, fejlesztése: Esztergom A turizmus hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása 8. Turisztikai kereslet javítása, marketing:
Tatabánya (kiadvány), Környe (kiadvány), Tata (kiadvány, honlap), Vértestolna (kiadvány) A turizmus hosszú távú stratégiájának biztosítása: Tata (turizmus stratégia, kommunikációs stratégia, környezetvédelmi program), Tatabánya (turizmus stratégia kidolgozása), Tardos (stratégiai program elıkészítése) 9. A turizmus szervezeti és mőködési rendszerének fejlesztése Tata (Vendégváró Céh) 10. Humánpolitikai intézkedések, szakmai felkészültség Esztergom (Térségi Integrált Szakképzı Központok program) feltételeinek biztosítása Turizmus szakmai tréningek, továbbképzések, Tata (idegenforgalmi kerekasztal) információs fórumok 11. Turisztikai fogadóhelyszínek környezetében lévı Tata ( kistérségi vidékfejlesztési terv) háttértelepülések turisztikai szerepének kidolgozása
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
72
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
5. sz. melléklet A stratégiai mutatók eredményeinek alakulása 2007. év tervezési idıszakig (Forrás: KSH) 2002 10 658
2003 10 454
2004 9 993
2005 10 206
2006 10 806
2007 9 351
106169
122074
121095
129961
131679
138132
315685
391337
360685
389478
400633
393555
3
3,2
3
3
3
2,8
n.a.
n.a.
3145
3529
3733
4792
n.a.
n.a.
1134210
1374659
1495457
1885916
22,6
26,6
25,8
26,1
25,5
30,2
n.a.
n.a.
n.a.
8287
8908
11308
Ebbıl falusi turizmus (fı) * Összes vendégéjszaka szám a magánszálláshelyeken (éj) *
n.a.
n.a.
n.a.
2875
2999
5210
n.a.
n.a.
n.a.
31100
11308
57714
Ebbıl falusi turizmus (éj) *
n.a.
n.a.
n.a.
9719
11749
34050
Kereskedelmi szálláshelyek férıhelyei Vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken (fı) Vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken (éj) Vendégek átlagos tartózkodási ideje a ker. szálláshelyeken (éj) Egy éjszakára jutó bruttó szállásdíj (Ft)* Kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó szállásdíj bevétele (1000 Ft) * Kereskedelmi szálláshelyek szobakapacitás kihasználtsága (%)* Összes vendégek száma magánszálláshelyeken (fı) *
Éttermek, cukrászdák száma 1147 1138 1083 1071 1085 (egységek száma db) 1145 *-szimbólummal jelzett elemeket a KSH a táblázatban jelzett idıpontoktól publikálja a fent megadott megosztás szerint.
Alkalmazásban állók száma (fı) KEM-ben 4000 3000 2000 1000 0 Szálláshely szolgáltatás, vendéglátás
2001
2002
2003
2004
2005
2006
1701
1720
1775
2000
2028
3084
Forrás: KSH
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
73
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A turizmus ágazati stratégia regionális és megyei indikátorai A kereskedelmi szálláshelyek férıhelyei, július 31. (2002–) 2002 2003 2004 Közép-Dunántúl 59 966 60 929 56 330 Fejér 10 024 11 192 9 487 Komárom- Esztergom 10 658 10 454 9 993 Veszprém 39 284 39 283 36 850 Ország összesen 107 899 109 726 112 769
2005 61 017 11 584 10 206 39 227
2006 56 817 10 061 10 806 35 950
2007 52 604 12 529 9 351 30 724
115 895
116 223
114 227
2006 736 797 126 981 131 679 478 137
2007 778 210 126 981 138 132 513 097
10 045 891
10 170 808
Forrás: KSH
A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma, vendégek száma fı (2000–) 2002 2003 2004 2005 Közép- Dunántúl 654 134 669 568 652 796 712 446 Fejér 107 619 110 693 107 834 117 831 Komárom- Esztergom 106 169 122 074 121 095 129 961 Veszprém 440 346 436 801 423 867 464 654 Ország összesen 10 360 959 10 040 338 10 508 109 10 778 899 A szállodák vendégforgalma (2004–) 2004 Közép-Dunántúl 334 942 Fejér 59 377 Komárom- Esztergom 43 702 Veszprém 231 863 Ország összesen 4 570 856
INN-SIDE TURISZTIKAI
2005 384 867 65 647 62 679 256 541
2006 397 615 69 034 48 567 280 014
2007 433 343 68 698 55 733 308 912
5 018 007
5 133 865
5 417 254
TANÁCSADÓ KFT
74
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Átlagos tartózkodási idı a kereskedelmi szálláshelyeken (nap) (2000–) 2002 2003 2004 Közép-Dunántúl 3,7 3,6 3,5 Fejér 2,8 2,7 2,7 Komárom- Esztergom 3,0 3,2 3,0 Veszprém 4,1 4,0 3,9
2005 3,4 3,1 3,0 3,6
2006 3,2 2,9 3,0 3,3
2007 3,1 2,9 2,8 3,2
2005 6 580 1 994 1 698 2 888 27 582
2006 6 606 2 029 1 714 2 863 26 462
2007 6 725 2 059 1 802 2 864 26 107
A vendéglátóhelyek száma, december 31. (2000–)
Közép-Dunántúl Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Ország összesen
2002 6 537 1 950 1 691 2 896 29 523
2003 6 618 1 976 1 708 2 934 28 939
A vendéglátóhelyek számából étterem, cukrászda 2004 2005 Közép-Dunántúl 4 433 4 332 Fejér 1 276 1 264 Komárom- Esztergom 1 138 1 083 Veszprém 2 019 1 985
2004 6 604 1 965 1 747 2 892 28 168
2006 4 303 1 266 1 071 1 966
2007 4 344 1 279 1 102 1 963
Mőködı vállalkozások száma gazdasági ág szerint: Szálláshely szolgáltatás, vendéglátás (2002-) 2002 INN-SIDE TURISZTIKAI
2003
TANÁCSADÓ KFT
2004
2005
2006 75
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Közép-Dunántúl Fejér Komárom- Esztergom Veszprém
INN-SIDE TURISZTIKAI
3898 1 143 1 056 1 699
3946 1 166 1 101 1 679
TANÁCSADÓ KFT
3945 1 156 1 137 1 652
3868 1 123 1 130 1 615
3773 1 093 1 122 1 558
76
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015. Tartózkodási idı utáni idegenforgalmi adó - kommunális jellegő adó: Település (KEM 76 településébıl) 1 Bakonyszombathely 2 Dömös 3 Dunaalmás 4 Dunaszentmiklós 5 Esztergom 6 Gyermely 7 Kisbér 8 Komárom 9 Neszmély 10 Piliscsév 11 Pilismarót 12 Réde 13 Tardos 14 Tata 15 Tatabánya 16 Tát 17 Várgesztes 18 Vértessomló 19 Vértestolna Forrás: www.ado.hu / 2008.január 1. állapot
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
Mértéke
Bevezetés éve
100 Ft/nap 300 Ft/nap 100 Ft/nap 300 Ft/nap 360 Ft/nap 360 Ft/nap 200 Ft/nap 300 Ft/nap 200 Ft/nap 150 Ft/nap 200 Ft/nap 200 Ft/nap 200 Ft/nap 360 Ft/nap 200 Ft/nap 100 Ft/nap 300 Ft/nap 220 Ft/nap 100 Ft/nap
2003 2000 2005 2006 2008 2008 2008 2005 2006 2000 2004 2003 2003 2008 2008 2001 2006 2001 2008
77
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
6. sz. melléklet A Nemzeti Turizmus Stratégia stratégiai pillérrendszere (2005-2013)
A NTS eredményeinek és feladatainak stratégiai pillérek szerinti összegzése: 1.
Emberközpontú és hosszútávon jövedelmezı fejlıdés
A turisztikai vállalkozások helyzetének javítása érdekében az egyik legérzékenyebb kérdés a kedvezményes ÁFA kulcsok alkalmazásának lehetısége, amely a jelenleg fennálló gazdasági helyzet tükrében egyelıre sikertelen. Az ágazat nem gazdasági hatásainak vizsgálatára készült el az un. „turisztikai életminıség index” alkalmazását megalapozó tanulmány és a hozzá kapcsolódó felmérések is folyamatban vannak. 2. Attrakciófejlesztés 2006-ban elkészült a kilenc turisztikai régió turizmusfejlesztési stratégiájának aktualizálása, amelyek képezték az alapját az Új Magyarország fejlesztési terv regionális operatív programjai turisztikai intézkedéseinek kidolgozására. A vonzerık fejlesztésére a 2004-2006-os idıszakban a Regionális fejlesztési operatív program keretében volt lehetıség, a kapcsolódó pályázatok a következı fejlesztési területekre koncentráltak: - nemzeti parkok és más védett természeti területek turisztikai látogathatóságához szükséges fejlesztések ösztönzése, - a jelentıs idegenforgalmi potenciállal rendelkezı világörökségi helyszínek és történelmi városközpontok fejlesztése, - kastélyok és várak turisztikai funkciókkal való fejlesztése; - múzeumok látogatóbarát fejlesztése, - aktív turizmushoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztése. A program keretén belül, országos szinten 147 projekt 22,28 milliárd Ft támogatásban részesült 2204-2006 közötti idıszakban.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
78
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
A ROP által támogatható témakörök mellett, habár nagyságrendileg kisebb támogatási keret felhasználásával további területek támogatása vált lehetıvé a hazai finanszírozású programok keretein belül: - mőemlékfürdık fejlesztése (Esztergom, Szent István Artézi fürdı) - nemzetközi, országos turisztikai vonzerıvel rendelkezı kulturális rendezvények támogatása (Nemzeti Kulturális Alap – Turisztikai célelıirányzat forrásaiból) - regionális vagy ennél szőkebb turisztikai vonzerıvel bíró rendezvények támogatása, - ifjúsági turizmus fejlesztése érdekében, szálláshely fejlesztések támogatása, - tematikus kulturális útvonalak létesítése. A NTS irányvonalaira építve, a nemzeti és regionális szintő összehangolás és pályázati támogatási feltételrendszer kialakítása érdekében több területen születtek meg a további stratégiai szintő kidolgozások: - Egészségturizmus fejlesztési stratégiája, - Lovas turizmus fejlesztési stratégiája, - Ökoturizmus fejlesztési stratégiája, - Ifjúsági turizmus fejlesztési stratégiája, - Falusi turizmus stratégiája. 3. Turistafogadás feltételeinek javítása Nem készültek az adott szakterületre vonatkozó konkrét fejlesztési javaslatok, a folyamatban lévı egyeztetéseken igyekszik az szaktárca érvényesíteni –a lehetıségekhez mérten- a turizmus szempontjait elsısorban a közlekedésfejlesztés, reptérfejlesztések tekintetében. Az egyik legsikeresebb programnak a Virágos Magyarországért program tekinthetı, amely már több mint egy évtizedes múlttal rendelkezik. A szálláshelyfejlesztéseket a ROP a Turisztikai fogadóképesség javítása program keretein belül támogatta. 4. Emberi erıforrás fejlesztés Jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan adatok, amelyek alapján értékelhetı lenne a turizmusban dolgozók képzési, továbbképzési igénye, illetve az oktatási rendszerbıl kilépı szakemberek elhelyezkedési esélyei! 5. Hatékony mőködési rendszer kialakítása „A desztináció menedzsment rendszer kialakításának célja, hogy a jelenlegi szervezeti rendszer helyett egy alulról építkezı, partnerségen alapuló szervezet alakuljon ki, amelyben azok a szereplık mőködnek együtt, akik az adott desztináció turizmussal összefüggı kérdéseit, problémáit és lehetıségeit a legjobban ismerik, és készek is tenni a lehetıségek jobb kiaknázásáért.” 2005-ben megkezdıdött a turizmus törvény koncepciójának kidolgozása, amely alapján készült el a törvénytervezet. A törvényjavaslat célja, hogy - meghatározza a turizmussal kapcsolatos állami és önkormányzati feladatokat, - meghatározza a turisztikai tevékenységek gyakorlásának általános feltételeit, - a turizmusban érdekelt állami és egyéb szervezetek együttmőködésének kereteit, - elısegítse a turizmus céltudatos fejlesztéséhez szükséges feltételek kialakítását, valamint - a turizmusban mőködı vállalkozások mőködését és fejlıdését. Az NTS eredményességének regionális szintő összegzése: - 2006-ban elkészült a Közép-Dunántúli Régió Turisztikai Fejlesztési Stratégiáját - Az MT ZRt. Regionális igazgatóságával, a Tourinform Irodákkal és az önkormányzatokkal együttmőködve folyamatosan bıvíti, fejleszti a régió vonzerıleltárát. INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
79
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
- A turisztikai táblarendszer fejlesztését 2007-ben pályázat keretében támogatta a RIB - Több fórumon felvetette a bizottság a turisztikai kártyarendszer kialakításának fontosságát, ennek eredményeként több kistérség és nagyobb turisztikai vonzerıvel rendelkezı tájegység jelezte, hogy be akarják vezetni a turisztikai kártyát (Velencei-Tó, Vértes, Zirci Kistérség) - A régióban tervezett TDM szervezetekkel rendszeresen konzultál a RIB a lehetıségekrıl.
INN-SIDE TURISZTIKAI
TANÁCSADÓ KFT
80
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
7. számú melléklet
KDR Regionális Operatív Program 2007-2013 fejlesztési eszközök prioritásai és támogatási területei A turisztikai kínálat minıségi fejlesztése és a kínálati portfolió stratégiai megújítása Kiemelt vonzerı- és Legalább 50.000 látogató/év fogadó attrakció helyszínek Preferált terméktípusok: örökségturisztikai fejlesztések, az egészségturisztikai fejlesztések, termékfejlesztés valamint az aktív turizmus egyes szegmensei (kerékpáros, lovas, vízi, természetjáró támogatása turizmus). Támogatható tevékenység - egyedi, jelentıs vonzerıvel rendelkezı, kulturális örökségre vagy természeti adottságra épülı attrakciók fenntartható látogatókapacitásának bıvítése valamint a látogatási idıt és költést bıvítı bemutatása és interpretációja.
Integrált vonzerı- és termékfejlesztések támogatása
-
turisztikai termék élménykínálatának teljessé tételéhez szükséges rendezvény- és programkínálat fejlesztése
-
a fejlesztés által megkövetelt speciális szaktudás és kompetencia fejlesztése.
-
tanulmányok, tervek készítése a konkrét beruházáshoz kapcsolódóan
-
A fejlesztések gyorsabb piaci bevezetése és megtérülése érdekében támogatható továbbá a projekt által érintett térség szereplıinek nyújtott tájékoztatás a projekt által teremtett munka-, vállalkozási-, kulturális lehetıségekrıl, illetve a segítségnyújtás ezen lehetıségek kiaknázásához, valamint a projekt nyomán létrejövı egységes, térségi szintő turisztikai termék piaci bevezetéséhez szükséges marketingterv elkészítése.
Kedvezményezettek: Önkormányzatok, Egyházak, Állami szervezetek, non-profit szervezetek, vállalkozások, turisztikai szolgáltatók érdekvédelmi, fejlesztési és marketing szervezetei, önkormányzati társulások, többcélú kistérségi társulások Támogatható tevékenység Másodlagos vonzerıt jelentı kisebb értékek és szolgáltatások, melyek elısegítik a fenntartható látogatókapacitásának bıvítését, valamint a látogatási idıt és költést bıvítı bemutatását és interpretációját. Turisztikai termék élménykínálatának teljessé tételéhez szükséges kapcsolódó elemek, úgy mint a rendezvény- és programkínálat fejlesztése, Tematikus utak, egy téma köré összpontosuló, több területet átfogó fejlesztések. Kerékpárutak fejlesztése, a megvalósuló útvonal nagy látogatottságú fogadóterületek tágabb környezetét deríti fel. Tanulmányok, tervek készítése a konkrét beruházáshoz kapcsolódóan. Marketingterv készítése.
81
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015. Turisztikai projektek fejlesztése
Támogatható tevékenységek turisztikai projekteket megalapozó kutatásokat, így a piackutatást, az állapotfelméréseket, a megvalósíthatósági tanulmány készítését, továbbá a mőszaki és gazdasági tervezést (kiviteli terv szintig). turisztikai projektmenedzsmentet és projektfejlesztési tanácsadói tevékenységet, a turisztikai projektfejlesztéssel foglalkozó térségi szervezetek eszközbeszerzését és tevékenységének módszertani fejlesztését, valamint a regionális és kistérségi projektek menedzseléséhez kapcsolódó szakmai tevékenységeket (pl. projektvezetés). a turisztikai fejlesztések társadalmi megismertetése és elfogadtatása érdekében végzett tájékoztató tevékenységet, ezen belül a bemutató kiállítások és rendezvények szervezését, a tanulmányutak lebonyolítását Internet oldal készítését és fenntartását. A programnak nincs területei specifikációja, az egész régió célterület.
A turisztikai fogadóképesség minıségi javítása és a turisztikai szolgáltatások célcsoport-orientált fejlesztése Támogatható az új szálláshelyek létesítése, kiemelten olyan településeken, ahol a tervezetthez hasonló kategóriájú szálláshely még nem létezik, és ahol vonzerı-fejlesztés A turisztikai miatt várható az igények növekedése. (kiemelten: 3 csillagos szállodák és I. osztályú szálláshely-kínálat minıségi megújítása panziók) Támogatható továbbá a szálláshelyek felújítása, ha az a magasabb kategóriába soroláshoz szükséges fejlesztést és/vagy szolgáltatás-bıvítést eredményez. 4 és 5 csillagos kategória létesítésére, illetve 5 csillagos kategória elérésére támogatás nem vehetı igénybe. Koncepció kidolgozása, a megvalósíthatósági tanulmány készítése, a mőszaki tervezés (kiviteli terv szintig) és a kivitelezés. Kedvezményezettjei A Közép-Dunántúli Régióban bejegyzett jogi személyiségő gazdasági társaságok, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyesületek, egyéni vállalkozók. Kiemelten támogatandó területek mindazok, ahol attrakció-fejlesztés zajlik, illetve azok, ahol a már meglévı attrakciók szolgáltatási háttere hiányos.
Turisztikai vállalkozások és a szabadidı-gazdaság szolgáltatásainak infrastrukturális, szerkezeti és minıségi fejlesztése
vendéglátó kínálat fejlesztése a komplex turisztikai termékfejlesztéshez kapcsolódva (vendéglátóhelyek felújítása, tematikus átalakítása, technikai fejlesztése, az új vagy bıvülı keresleti igények függvényében); a turisztikai kiegészítı szolgáltatások és a turisztikai termékekbe beépíthetı szabadidıs szolgáltatások fejlesztése (pl. sportszerkölcsönzés és kapcsolódó hálózat-kiépítés, animációs és rekreációs szolgáltatások, szórakoztató tevékenységek infrastrukturális hátterének fejlesztése, sportlétesítmények fejlesztése); valamint a turisták, illetve a turisztikai szolgáltatók részére árucikkeket termelı helyi vállalkozások fejlesztése (emléktárgyként megvásárolható kézmőipari vagy iparmővészeti termékeket, „hungarikumokat” vagy azok helyi változatait, speciális élelmiszereket stb. gyártó vállalkozások létesítése, technikai vagy arculati felújítása, a termékek piacra jutásának elısegítése). megvalósíthatósági tanulmány készítése, a mőszaki tervezés (kiviteli terv szintig), a kivitelezés, illetve az árutermelı vállalkozások esetében a gyártási kooperáció és az értékesítési csatornák fejlesztése. Kedvezményezettjei A Közép-Dunántúli Régióban bejegyzett jogi személyiségő gazdasági társaságok, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyesületek, egyéni vállalkozók.
82
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Kiemelt turisztikai célcsoportokhoz kapcsolódó turisztikai szolgáltatások fejlesztése
komplex térségi szolgáltatásfejlesztési koncepció és program készítése, ( tematikus utak, vagy más, több helyszínt érintı fejlesztések szolgáltatás-kínálatának megújítását célzó tervek) csoportos infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztés a szálláshelyeken vagy más turisztikai szolgáltatóknál, valamint a közszolgáltatások területén, a turisták és a turisztikai szolgáltatók részére az adott termékhez kapcsolódó árucikkeket termelı helyi vállalkozások csoportos fejlesztése. koncepció- és tervkészítés, a piackutatás, a megvalósíthatósági tanulmány készítése, a mőszaki tervezés (kiviteli terv szintig), a kivitelezés, az eszközbeszerzés, a gyártási kooperáció és az értékesítési csatornák fejlesztése, valamint a bevezetı marketingkampány tervezése és megvalósítása.
A turizmus szellemi hátterének, marketingjének és menedzsmentjének erısítése térségi vagy helyi alapú stratégiai turizmus-tervezése és ennek részeként a szervezeti fejlesztés elıkészítése Térségi és helyi turisztikai desztináció-menedzsment szervezetek mőködési feltételeinek kialakítását (irodahelyiségintézmények, illetve kialakítás, eszközbeszerzés), együttmőködési a turisztikai szakmai szervezetek és együttmőködések fejlesztése (ilyenek a desztinációrendszerek menedzsment szervezetekkel párhuzamosan mőködı, azokkal folyamatos szakmai fejlesztése kapcsolattartásban álló szervezetek, valamint a komplex turisztikai termékfejlesztés szempontjából mérvadó együttmőködési hálózatok), tanulmány(ok), terv(ek) készítése, a szervezet mőködési feltételeinek kialakítása (irodahelyiség-kialakítás, eszközbeszerzés) és a szemléletformálási célú tevékenységek Kedvezményezettek: A Közép-Dunántúli Régióban bejegyzett jogi személyiségő gazdasági társaságok, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok szövetkezetek, egyesületek vagy egyéni vállalkozók, valamint az itt mőködı önkormányzatok által létrehozott, turizmusfejlesztéssel vagy kapcsolódó tevékenységekkel foglalkozó non-profit szervezetek és vállalkozások (desztináció menedzsment szervezetek).
Integrált térségi és helyi turisztikai információs rendszerek fejlesztése
turisztikai információs szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése, ezen belül az információs irodák kialakítását, vendégbarát felújítását, Touch-info és más önkiszolgáló információs pontok létesítését, információs táblarendszerek fejlesztését (kiemelten a tematikus utak esetén), tanösvények és tematikus túraútvonalak információs tábláinak elhelyezését Látogatóközpontok kialakítása, melynek keretében interpretációs és marketing terv készítésére, mőszaki tervezésre, kivitelezésre, eszközbeszerzésre, eszközfejlesztésre és tartalomfejlesztésre nyílik lehetıség. személyes információnyújtás hálózatának bıvítése és decentralizálása is. elektronikus, interaktív információ- szolgáltatási rendszerek kialakítása, ami tartalmazza a turisztikai tartalomszolgáltatások fejlesztését, mobil, helyzetfüggı („location based”) információs rendszerek létesítését, valamint integrált térségi turisztikai foglalási rendszerek fejlesztését.
Turisztikai felsı- és szakoktatás képzési kínálatának fejlesztése
képzési kínálat minıségi és mennyiségi fejlesztése, (munkaerı-piaci igények folyamatos nyomon követését, illetve elırejelzését szolgáló módszerek és monitoring-rendszer(ek) kialakítását, a regionális turisztikai képzési stratégia kialakítását, a munkaerıpiac által igényelt, hiányzó képzések programjának kialakítását és akkreditálását, a tananyagfejlesztést a meglevı és az újonnan kialakítandó képzésekhez kapcsolódva (tankönyvek,
83
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015. oktatási segédanyagok, példatárak stb. írása), a tananyag- és oktatási segédanyagbeszerzések támogatását, az oktatási és szakképzési minıségi szabványok és minıségellenırzési rendszerek kialakítását, illetve bevezetését, valamint egyedi képzések megvalósítását a termékfejlesztési igényekkel összefüggésben.
K+F célú együttmőködések segítése
Turisztikai beruházásösztönzéssel foglalkozó szervezetek infrastrukturális és szolgáltatási tevékenységének fejlesztése A térségi és helyi idegenforgalmi marketing hatékonyságának javítása
Az eszköz támogatja a régión belüli és – indokolt esetben – interregionális vagy nemzetközi kutatási és termékfejlesztési célú, valamint innovációs együttmőködéseket, illetve ezen belül a speciális turisztikai termékfejlesztési hálózatokhoz való kapcsolódást (ami magában foglalhatja a szükséges infrastruktúra – pl. kerékpárút – megvalósítására irányuló kutatásokat), turisztikai innovációs pilot projektek megvalósítását, a nemzetközi és hazai „legjobb turisztikai gyakorlatok” helyi implementációját, hazai és nemzetközi turisztikai vonatkozású kutatási programokban való részvételt, turisztikai kutatások, térségi elemzések készítését, valamint turisztikai szakmai rendezvények szervezését és megrendezését. Az eszköz támogatja a hazai és a nemzetközi mőködı tıke bevonására, stratégiai beruházási együttmőködések fejlesztésére irányuló tevékenységeket, ezeken belül a tıkebevonási és befektetés-ösztönzési stratégiák kialakítását, turizmusfejlesztési alapok elıkészítését és létrehozását, a beruházás-ösztönzéssel foglalkozó regionális szervezetek infrastrukturális hátterének fejlesztését, a befektetés-ösztönzéshez szükséges információs háttér (adatbázisok, weboldalak, nyomtatott kiadványok) létrehozását, a hazai és nemzetközi beruházási és ingatlanfejlesztı fórumokon való részvételt, befektetıi fórumok és szakmai napok szervezését hazai és külföldi befektetık részére.
Az eszköz több terület támogatásával segíti elı a kitőzött cél megvalósulását. Mindenekelıtt támogatja a térségi vagy helyi turisztikai arculat kialakítására, illetve egyéb turisztikai márkafejlesztésekre irányuló tevékenységeket, ezeken belül az arculatfejlesztést szolgáló kutatások elvégzését (imázs kutatás, fogyasztói elégedettség-vizsgálat, utazási szokások vizsgálata), a turisztikai imázs definiálását és arculatterv készítését a stratégiai fejlesztési Az eszköz több terület támogatásával segíti elı a kitőzött cél megvalósulását. Mindenekelıtt támogatja a térségi vagy helyi turisztikai arculat kialakítására, illetve egyéb turisztikai márkafejlesztésekre irányuló tevékenységeket, ezeken belül az arculatfejlesztést szolgáló kutatások elvégzését (imázs kutatás, fogyasztói elégedettség-vizsgálat, utazási szokások vizsgálata), a turisztikai imázs definiálását és arculatterv készítését a stratégiai fejlesztési
84
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
8. számú melléklet Komárom-Esztergom megyében pályázati úton támogatott projektek listája 2008. (Forrás: KD RFÜ) Pályázó neve: Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás Projekt megnevezése: Turisztikai desztináció létrehozása a Bakonyalja felzárkózásáért OP név: KDOP Pályázat neve:
2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése
Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Kisbér Megítélt összeg: 367 664 395 Ft Támogatás aránya: 79 % Támogatási döntés dátuma: 2008.12.10 Támogatás pontszáma: 87.25
Pályázó neve: Központi Bányászati Múzeum Alapítvány A Központi Bányászati Múzeum Oroszlányi Bányamúzeumának megújítása Projekt megnevezése: egykori bányaépületek revitalizációjával és új kiállítási koncepció megvalósításával OP név: KDOP Pályázat neve: 2.1.1/B Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerık Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Oroszlány Megítélt összeg: 2. fordulóba léphet Támogatási döntés dátuma: 2008.09.09 Támogatás pontszáma: 64.5
Pályázó neve: Mőemlékek Nemzeti Gondnoksága Projekt megnevezése:
OROSZLÁNY - MAJKPUSZTA KAMALDULI REMETESÉG FORESTERIA ÉPÜLETÉNEK MŐEMLÉKI REKONSTRUKCIÓJA ÉS TURISZTIKAI HASZNOSÍTÁSA
OP név: KDOP Pályázat neve: 2.1.1/B Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerık Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Oroszlány Megítélt összeg: 2. fordulóba léphet Támogatási döntés dátuma: 2008.08.12 Támogatás pontszáma: 77.75
85
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Pályázó neve: Tata Város Önkormányzata Projekt megnevezése: A Tatai Angolpark rehabilitációja OP név: KDOP Pályázat neve: 2.1.1/B Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerık Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Tata Megítélt összeg: 2. fordulóba léphet Támogatási döntés dátuma: 2008.09.09 Támogatás pontszáma: 65
Pályázó neve: Gasztro-Kristály Vendéglátóipari Zártkörő Részvénytársaság Projekt megnevezése:
Megújuló barokk örökség - a tatai Hotel Kristály rekonstrukciójának harmadik üteme
OP név: KDOP Pályázat neve:
2.1.2 Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelı egyéb szolgáltatások infrastrukturális és minıségi fejlesztése
Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Tata Megítélt összeg: 189 827 470 Ft Támogatás aránya: 38 % Támogatási döntés dátuma: 2009.02.12 Támogatás pontszáma: 79.25
Pályázó neve: Giegler Ingatlan Forgalmazó és Beruházó Kft. Projekt megnevezése: Esztergomi Mária Valéria Hotel építése OP név: KDOP Pályázat neve:
2.1.2 Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelı egyéb szolgáltatások infrastrukturális és minıségi fejlesztése
Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Esztergom Megítélt összeg: 250 000 000 Ft Támogatás aránya: 12 % Támogatási döntés dátuma: 2009.02.12 Támogatás pontszáma: 76
86
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Pályázó neve:
Investor' 2005 Befektetési és Marketing Tanácsadó Korlátolt Felelısségő Társaság
Projekt megnevezése: Az Esztergomi Aqua Palace Hotel építése OP név: KDOP Pályázat neve:
2.1.2 Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelı egyéb szolgáltatások infrastrukturális és minıségi fejlesztése
Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Esztergom Megítélt összeg: 294 466 031 Ft Támogatás aránya: 15 % Támogatási döntés dátuma: 2009.02.12 Támogatás pontszáma: 78.5
Pályázó neve: Tát Nagyközség Önkormányzata Projekt megnevezése:
Tát Nagyközség településközpontjának kialakítása a település vonzerejének növelése érdekében
OP név: KDOP Pályázat neve: 3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Tát Megítélt összeg: 98 085 990 Ft Támogatás aránya: 75 % Támogatási döntés dátuma: 2008.12.19 Támogatás pontszáma: 81.25
Pályázó neve: Bábolna Város Önkormányzata Projekt megnevezése:
Bábolna város központjában több generációs aktív szabadidı eltöltésére alkalmas közcélú tér kialakítása
OP név: KDOP Pályázat neve: 3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Bábolna Megítélt összeg: 76 097 300 Ft Támogatás aránya: 90 % Támogatási döntés dátuma: 2009.02.12 Támogatás pontszáma: 79.5
87
Komárom-Esztergom megye idegenforgalmi stratégiája 2009-2015.
Pályázó neve:
"Zoltán" Alapítvány a Magyar Hajóépítés Megerısítésére és a Hajós Emlékek Megırzése
Projekt megnevezése: Integrált turisztikai attrakció-fejlesztés Neszmélyen a bor és a hajózás jegyében OP név: KDOP Pályázat neve:
2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése
Beruházás helye (régió): Közép-Dunántúl Beruházás helye (megye): Komárom-Esztergom Beruházás helye (helység): Neszmély Megítélt összeg: 349 974 555 Ft Támogatás aránya: 77 % Támogatási döntés dátuma: 2009.01.28 Támogatás pontszáma: 82
88