AZ ÉPÍTÉSZET ÉS A RAJZ TANÍTÁSA DEBRECENBEN

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII

33

AZ ÉPÍTÉSZET ÉS A RAJZ TANÍTÁSA DEBRECENBEN A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Beregszászi Pál munkássága I. DUNKA SÁNDOR A Debreceni „Rajzocska”

H

azánk ipara több évszázados virágzás után a XVIII. század végére hanyatlásnak indult. Ebben kétségtelenül nagy szerepe volt a háborús évszázadok után bekövetkezett fellendülésnek, a gyorsan növekvő népesség szegénységének és ebből eredő igénytelenségének. Míg korábban a hatalmas céhek szigorú – és nagyrészt az iskolai nevelést is pótló – rendszabályokkal lehetetlenné tették az ízlés és szakmai elhivatottság nélküli „mesterek” megélhetését, addig a XVIII. század második felében a lakosság részéről megindult szerény igényű kereslet lehetővé tette a gyenge minőségű terméket előállító iparosok fennmaradását is. Ezt a hanyatlást az ország gazdasági életére különös gondot fordító, éles szemű uralkodó, - II. József – gyorsan felismerte, s a négy évvel korábban létrehozott mérnökképző intézet – az Institutum Geometricum et Hydrotechnicum – után 1786ban elrendelte a „nemzeti iskolákkal kapcsolatos vasárnapi rajziskolák” felállítását azért, hogy „Senki az inasok közül, a nevezett parantsolatban fel lévén vétetve, Mester Emberek mellé legény Társaságában bé ne fogattassék, aki az oskolai hejes bizonság tétel levél által meg nem tugya mutatni, hogy ő a Rajzoló Oskolát Vasár Napokon és Ünnep Napokon egy egész esztendő alat szorgalmatosan nem járta volna.”1 Az uralkodó által kiadott rendelet gyakorlati végrehajtására azonban egyelőre nem került sor, ezért a M. Kir. Helytartótanács 1795. február 25-én kiadta 19. 665 sz. rendeletét, melyet a törvényhatóságoknak, – így Debrecen sz. kir. városnak is – megküldött. A rajz oktatását elrendelte. „… Azokban a Városokban, amelyekben Rajzoló és 4-ik (4-to classis) Társaságbéli (Civilis) Oskolák vagynak, amelyekben 1

A M. Kir. Helytartó Tanács 19.665-1795 sz. rendelete alapján idézi Csurka István: A debreceni államilag engedélyezett községi ipari tanonciskola története (1795-1909) c. művében. Debrecen 1910 3. o.

34

Dunka Sándor: Az építészet és rajz oktatása Debrecenben…

más dolgokon kívül a földméréshez tartozó (Geometria) és Kézi Mesterségre Néző (Mechanika) Tudományok… taníttatnak, Inasnak Senkit…. Bé ne vegyenek, ha csak hiteles biztonság levelét meg nem Mutathattyák, hogy a rajzoló, vagy 4-ik oskolát… valóságos magok alkalmaztatásával, és jó haszonnal nem gyakorolnák…” Azokat a céhbeli mestereket pedig, akik „… a rendelést áthágni merészelik…” a helyi tanács köteles 4 Rft birságra kötelezni, s az így befolyt összegből azoknak a kezdő inasoknak a papírszükségletét rendeli fedezni, akik árvák, vagy minden segítség nélkül szűkölködnek. „… Az inasok közül senki legény nem lehet – mondja tovább a rendelkezés – hanem ha Oskolában a feljebb írt mód szerint lelt járása felől biztonság levelet tud mutatni…” Ezen kívül megparancsolja minden céhbeli mesternek, hogy azon inasok és legények nevét, akik rajziskolába nem jártak, a helyi tanács által a helybeli iskola igazgatójának kötelesek beadni.2 Ezek a rendelkezések tehát a magyar mérnökképző intézet létrehozása után meg kívánták alapozni a középfokú ipari oktatást is. A rajziskolák azonban – mint látni fogjuk – kevésbé lettek sikeresek, s ennek oka a mesterek idegenkedésén, az inasok hanyagságán kívül a megfelelő oktatók hiánya volt. Debrecenben 1800-ban először a fazekasok szabták a céhbeállítás feltételeként a rajz ismeretét.3 A város egyébként kedvező helyzetben volt a többi nagyvároshoz képest, mert itt működött a református főiskola, melynek tógátus diákjai éppen a századfordulón hoztak létre virágzó rézmetsző műhelyt. Sárvári Pál (1765-1846.) professzor pedig 1804-ben megírta „A rajzolás mesterségének kezdete…” c. munkájának első kötetét, melyet 1807-ben a második követett,4 s ezzel nemcsak a korabeli tankönyvirodalom egyik kitűnő alkotását hozta létre, hanem megteremtette a lehetőséget arra, hogy a Kollégium tantervébe a rajzoktatás felvételt nyerjen. Művének első „Darab”-ja a test külső formáinak rajzolásával, a másik „darab” az árnyékolással foglalkozik, s néhány görög és római szobor alapján igyekszik a „rajzolásban gyönyörködő ifjakat és gyermekeket” a szépség és az ízlés megkedvelésére nevelni. A református egyházkerület már 1801ben elrendelte a rajz kötelező oktatását az építészettel együtt. Ez az intézkedés hozzájárult a rajzoktatás kiszélesítéséhez és segítséget adott a városban később létrejött rajziskolának 2

Csurka István id. m. 4-7.o. Varga Gyula: Ipari termelés és társadalom. Debrecen története. Debrecen 1981. 2. kötet 323.o. Sárvári Pál: A rajzolás mesterségének kezdete. I. Debrecen 1804. A 10 rézbe metszett táblát rajzolta Lumnitzer György János, rézbe metszette Beregszászi Péter. 3 4


35

5

is. Sok esetben éppen a Kollégiumban folyó gyakorlati oktatás ösztönzött egy-egy diákot arra, hogy élete céljául mesterséget válasszon, mint pl. Fadgyas Gáspár későbbi jó nevű ácsmestert, aki már hatodikos kollégiumi diák korában olyan kézimalmot szerkesztett, melynek az egész városban csodájára jártak.6 Mivel a rajziskolák létrehozására kiadott uralkodói, majd Helytartótanácsi rendelkezéseknek egyelőre országosan nem sok foganatja volt, előírásainak végrehajtását a törvényhatóságoknál többször is sürgették. Debrecen sz. kir. város tanácsa, – sok esetben az iparos társadalom maradi felfogásával szembehelyezve, – átérezte a rendeletben foglaltak végrehajtásának fontosságát, s ennek kifejezést is adott az udvari kamarához 1810 január 25-én intézett, - igen szakszerűen megszerkesztett – feliratában is, bár hivatkozott arra, hogy „valameddig jó és értelmes Rajztanítóknak szűkiben lesz a haza és valamíg népesebb városokban Rajz Oskolák nem állíttatnak: addig a szép mesterségnek terjedését remélni nem lehet, hogy azt eleve tanulhassák és gyakorolhassák…”7 Ennek ellenére – minden valószínűség szerint a Kollégiumban folyó rajzoktatásnak köszönhetően – olyan rajzok születtek, mint Kornis Gábor asztaloslegény 1806-ban, majd Dohányi József (1800?-1869?) asztaloslegény 1813-ban készített rajza. Kornis nevével még találkozunk, Dohányosi pedig később, - mint asztalosmester – 1816-18 között a református Nagytemplom úrasztalát és úrasztali korlátját, 1823-ban a Kollégium oratóriumának, 1827-33 között pedig könyvtárának berendezéseit készítette.8 A Helytartótanácshoz beküldött rajzok pedig 1810-ben még a Tanács dicséretét is kiérdemelték.9 A városnak önálló rajziskola létrehozására irányuló tevékenysége végül eredményre vezetett. Már 1811-ben Debrecenben tartózkodott a nagykőrösi születésű, de Nagyszebenben dolgozó Kiss Sámuel (1781-1819), aki a cs.kir. iskolákban tanító Neuhauser nevű rajztanárnál tanult három évig, s akit Péchy Mihály őrnagy, – a debreceni Nagytemplom és a Kollégium tervezője – ajánlott a rajz-professzori tisztségre. Kiss Sámuel 1811. dec. 3-án átalakítást tartalmazó rajzzal és költségvetéssel ellátott beadványt intézett a Városi Tanácshoz, hogy a rajziskola részére a „szűts-szint” (a volt színház-átjáróban) adja át. A magas átalakítási költségek miatt (2310 frt) azonban erre nem került sor, helyette 1812-ben a református egyház Consistoriális házát (hajdan Kálvin tér 8. sz.) bérelték ki a „cs. kir. rajzolás mesterségre oktató iskola”10 és arra tanító professzor lakása részére. Ennek az épületnek két szobájában kezdte meg működését a rajziskola, s ebben tanítottak a rajzprofesszorok közel ötven éven keresztül, igen kedvezőtlen körülmények között.11 Tehát az 1813ik esztendőt tekinthetjük az önálló debreceni rajziskola kezdő évének, vagyis az ipari tanuló oktatás megindításának, hiszen ez az építészetet és rajzot tanító 5

Bajkó Mátyás: A nemzeti műveltség jelentkezésének és kibontakozásának kora. A Debreceni Református Kollégium története. Budapest 1988. 171.o. 6 Rácz Imre: Az ipar és az iparoktatás fejlődése, különös tekintettel Debrecen ipar és iparoktatása történetére. Kézirat Debrecen 1955. 7 Csurka István id.m. 8.o. 8 Zádor Anna és Genthon István: Művészeti Lexikon, Budapest 1965. I. k. 549.o. 9 Csurka István id.m. 9.o. Hivatkozik a Helytartótanács 6573. sz. rendeletére. 10 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Relationes IV.A. 1011/k. 11 Balog István: Beregszászi Pál és a Debreceni „Rajzoskola”, 1819- 1856. Művészettörténeti Értesítő 1960. 1.sz. 45.o.

36


iskola volt a század utolsó negyedében létrehozott ipari tanonciskola elődje. Bár az iskola fenntartója a városi Magistratus volt, – mint látni fogjuk, – mindig szorosan kötődött a Kollégiumhoz is. A város részéről egyébként is fontos volt az iskola eredményes működtetése. A századfordulón egymást követő három tűzvész – 1797., 1802., 1811. – jóformán az egész várost elpusztította. Számos középület és 1500 lakóház lett a lángok martaléka. Ez végre ráébresztette a város vezetőségét arra, hogy olyan építészeti rendszabályokat kell hozni, melyeknek végrehajtása hasonló tragédiák bekövetkezését megelőzhetik. Ezért már 1799-ben nyomtatásban adta ki az első szabályzatot: „Szabad és Királyi Debrecen városának tűz ellen való rendelkezései” címen.12 Ebben a szabályzatban megtiltják fából készült kémények építését, s a tehetségesebb polgároknak ajánlják téglaépületek és bolthajtások építését. 1803. augusztus 3-án pedig egy bizottsági javaslatot fogadtak el, melyben elrendelték, hogy „… új építkezést, toldalékot, vagy átalakítást csak előzetesen bemutatott és jóváhagyott terv alapján lehet végezni. Alapozási munkát helyszíni szemle nélkül megkezdeni nem lehet…”13 Egyúttal intézkedtek a tégla és cserépégetés megkezdéséről. 1804. augusztus 4-én királyi birtokosi rendelet írta elő többek között hogy „… az építkezés terveit előre be kell mutatni…”14 A XIX. század második évtizedében pedig megkezdődött a református Nagytemplom és a Kollégium építése, s számos, - ma is álló – magánház kivitelezése, melyek már a tervezők alapos építőipari tudásáról tanúskodnak. 1822ben megkezdték a város főbb útvonalainak csatornázását is. A város annyira fontosnak tartotta a rajziskola sikeres működtetését, hogy nemcsak általánosságban foglalkozott az iskola ügyeivel, hanem részleteiben a gyakorlati oktatással is. 1817. február 5.-i határozatában pl. a Városi Tanács utasította Kiss Sámuel professzort, hogy azokat a mesterlegényeket is, akik architecturát nem tanulnak, – vagyis rajztanulásra nem kötelezettek, – szakirány szerint rajzra oktassa, tehát a fazekas legényeket a kályha, cserép és edény rajzolására.15 Ez a határozat azért is fontos, mert a rajz tanításában már a szakirány szerinti oktatást írja elő, ami akkor még a rajztanításban ismeretlen volt, s hosszú időn keresztül a pedagógusok egy része is ellenezte. Egyelőre azonban hiábavaló volt a város minden erőfeszítése. A mesterek vonakodtak inasaikat és legényeiket rajziskolába küldeni, - aminek oka sokszor a féltékenység volt, ha pedig elküldték őket, iskola helyett elcsavarogtak. A mesterek vonakodása és az inasok hanyagsága, s emiatt a rajzoktatás alacsony színvonala országos jelenség volt. A hanyatlást és negligentiát állapítja meg a Helytartótanács 1814. január 3-án kelt parancsolata is, mely a rajzoktatással kapcsolatban az 1795-ben kelt rendelet újbóli kihirdetésére utasítja a helyhatóságokat.16 De a Kollégium sem mondott le arról, hogy a rajzot tanuló diákok a rajzolás elemeinél többet ne kapjanak. Ezért a Kollégium vezetősége 1816-ban határozatot hozott, hogy „Professzor Kiss Sámuel uram készítsen architectúrát…”, vagyis olyan 12 Sápi Lajos: A városrendezés kezdete Debrecenben a XIX. század elején. A Déri Múzeum 1948-56. évi évkönyve 121.o. Idézi a rendeletet a Déri Múzeum 1799. évi külön gyűjteménye alapján. 13 Sápi Lajos id.m. 127.o. Idézi a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Fog.308 sz. IV.A. 1011/l 14 Sápi Lajos id.m. 127.o. Idézi Berzeviczi kir. biztos 1804:47. sz. rendeletét. 15 Csurka István id.m. 9.o. 16 Csurka István id.m. 10-11.o. Idézi a Városi Tanács válaszát.


37 17

tankönyvet, melyből az építészet elemeit meg lehet tanítani. Kiss Sámuel ezt a könyvet betegsége, majd 1819. március 23-án bekövetkezett halála miatt már nem tudta megírni, utóda – Beregszászi Pál – azonban megírta, s még ebben az évben ki is adták. Kiss Sámuel azonban – korai halála ellenére -,. Rövid debreceni tartózkodása alatt maradandó műveket is alkotott. Tervei alapján készült el a Nagytemplom szószéke, 1815-ben Debrecen látképéről tollrajzot készített, s néhány akvarelljét is őrzi a Debreceni Déri Múzeum.18 Beregszászi Pál személyében olyan műszakilag és rajzolásban is felkészült tanár került az iskola élére, aki a reformkor nemzeti eszméitől áthatva, - szerény lehetőségei ellenére – mindent megtett nemcsak az iskola folyamatos működésének biztosításáért, hanem a képzés színvonalának emeléséért is. Ebben mind a város, mind a Kollégium vezetősége messzemenően támogatta. Hogy ennek ellenére mégis milyen elkeseredett küzdelmet kellett a mesterek közömbösségével és az inasok és legények hanyagságával vívnia, azt számos beadványa és jelentése bizonyítja. Végül a városi akarat és Beregszászi kiemelkedő elméleti, valamint gyakorlati tudása, kitartása emelte a rajziskolát az ország hasonló iskoláinak jelentősége és színvonala fölé. Kiss Sámuel halála után több pályázó közül a rajzprofesszori állásra Beregszászit nevezték ki.19 „Hites Geomatra Beregszászi Pál uramnak szorgalmatossága, s a rajz Tudományába való előmenetele, s arra való alkalmatos voltára nézve a Magistrátus és a Communitás meg lévén győződve a néhai Kiss Sámuel Úr által üresen maradt Rajz Professzori hivatalra egész örömmel felveszi, s ezennel a maga részéről Rajz Professzornak kinevezi…” s elrendeli, hogy „… a tudomány értése próbájául küldjön fel a Felséges Consiliumnak a most legközelebb Architektúráról készült és itten kinyomatott könyve.”20 Beregszászi, - a mérnök, - igaz pedagógusi elhivatottsággal kezdi munkáját abban a rajziskolában, melynek még nevelési irányzata sem volt egységes. Az iskolába ugyanis a Református Kollégium diákjai, a Kegyes Tanítórend Gimnáziumának tanulói és a város iparos céheinek inasai jártak. A Kollégium és a gimnázium tanulóinál az architectúra és a művészeti-rajz tanítása, az inasoknál pedig az építészet és a praktikus rajzoktatás, a rajznak az ipari tevékenység keretében történő hasznosítása volt a cél. A tanítványok három csoportja egymástól eltérő időben vett részt a rajzoktatáson. A Kollégium diákjai naponta 11 és 12 óra között, a piaristák kedden és csütörtökön délután, az inasok pedig vasárnap.21

17

Balog István: Adatok Debrecen képzőművészetének történetéhez a XIX. század elején. Művészettörténeti Értesítő 1955. IV. sz. 55-65.o. 18 Tóth Mihály: Beregszászi Pál emlékezete. Vasárnapi Újság 12.évf. 30. szám. 1965. szept. 24. 491.o. 19 Zádor Anna és Genthon István id.m. II.k. 643.o. 20 Bajkó Mátyás: Egyházszervezet és iskolarendszer. Debrecen története 1693-1849. 2.k. Debrecen 1981. 463.o. Idézi a Városi Tanács jegyzőkönyvét. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Protocollum Politicum 1819 IV.A.1011/a-90. 21 Bajkó Mátyás: Adalékok Beregszászi Pál „Rajz Oskolájának” történetéhez. Közlemények a Kossuth Lajos Tudományegyetem Pedagógiai Intézetéből 4.sz. Debrecen 1956. 192193.o. Idézi Beregszászi Pál 1836. március 7-én kelt, a Tankerületi Főigazgatósághoz intézett beadványát.

38


A Kollégium Kuratóriuma 1820-ban elrendelte az alkalmazott matematika mellett az építészet tanítását is. Az építészetet a tanterv szerint a rajzoktatás keretében kellett tanítani. Beregszászi ezzel lehetőséget kapott arra, hogy a rajz alapvető elemeinek oktatásán kívül magasabb, – művészi – célokat is megvalósítson. Az új rajzprofesszor ugyan nem volt kiemelkedő tehetségű művész, mégsem rajta múlott, hogy ezek a célok csak részben valósultak meg. A rajz és képzőművészetek oktatása a Kollégiumban is csak mellékstúdiumnak minősült, annak ellenére, hogy az 1835-i tanterv is elismerte ezek fontosságát.22 Ugyanakkor hét évvel korábban a harmadikos akadémiai hallgatóknak szabad választást engedett a német nyelv és a rajz tanulása között heti három órában, s csak az építészet oktatását tette kötelezővé heti egy órában.23 A rajzoktatás időpontjának megválasztása sem volt szerencsés délelőtt 11 és 12 óra között. Beregszászi panaszolja is, hogy a diákokat késve engedik el a Kollégiumból, sok írni és tanulni való feladatot kapnak, télen pedig már délután két órakor újra a Kollégiumba kell menniük. Azok tehát, akik az iskolától távol laknak, választhatnak a rajz tanulása, vagy az ebédelés között.24 Kiemelkedő tehetségű művészek nem is kerültek ki az iskolából, egyedül Dosnyai (Dozsnyai) Károlyt (18131850. k.)25 lehet említeni, aki 14 éven át a város költségén tanult a Kollégiumban, s a festő- és szobrászművészet iránti érdeklődését a rajziskola váltotta ki. Sokkal nagyobb jelentősége volt azonban a rajziskolának azoknak a fiataloknak körében, akik mérnöki pályán kívánták tanulmányaikat folytatni. Mindenképpen meg kell említenünk Bodoki Károlyt (1814-1868.), akire kollégiumi tanulmányai alatt professzorai, – Sárvári Pál és Kerekes Ferenc – meggyőző erejű nevelési módszerén kívül kétségkívül a rajziskola is hatással volt abban, hogy élethivatásául a mérnöki pályát választotta. A piarista diákoknak szünnapok délutánján kellett volna a rajziskolába járni, ehelyett azonban sokan, – egymást biztatva – elmaradtak az oktatásról, s a szünnapot „Sétálásra és Jádzásra” használták. Akik pedig szorgalmasan jártak, az idő rövidsége miatt nem tudtak eredményt felmutatni.26

22 Balogh István 11.sz. a. id.m. 44.o. Hivatkozik a Kollégiumi Levéltár Curatoratus jkve. 1828. jan. 20. 370.1. és 1835. dec. 2-3.216.1. 23 U.o. 44.o. Hivatkozik a Kollégiumi Levéltár Curatoratus jkve. 1828. nov.5. 718.l. és 1828. nov.29. 720.l. U.o. 192.o. Idézi a Városi Tanács jegyzőkönyvét 1831. VI.20. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár 1011/A. Csurka István id.m. 14.o. megjegyzi, hogy a XX. század elején, 1909-ben is volt olyan iparostanoncul szerződtetett egyén, aki iskolába sohasem járt és írni, olvasni sem tud. Balog István 11.sz. a.id.m. 45.o. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Rendtartási jkv. 1843. 247-248.l. 24 Bajkó Mátyás 21.sz.a. id.m. 193.o. 25 Zádor Anna és Genthon István id.m. I.k. 560.o. 26 Bajkó Mátyás 21.sz.a. id.m. 192.o.


39

A Református Kollégium és a Tanítórend gimnáziumának tanulóin kívül 12 céh tette kötelezővé az inasok részére a rajz oktatását. Beregszászi 1820-ban a Városi Tanácshoz írt beadványában a következő céheket sorolja fel: asztalos, lakatos, ács, kőműves, rézműves, bádogos, sárgarézöntő, sattler, kerékgyártó, fazekas, takács és molnár.27 A rajziskolának ezekkel az inasokkal és legényekkel volt a legtöbb gondja. Az inasok rajzoktatása akkor lett volna igazán hatékony, ha azok legalább írniolvasni tudnak, s a számolás alapvető elemeit is ismerik. Hiába írta azonban elő a Városi Tanács, hogy „Írástudatlan inasnak fel ne vevődjön”,28 a céhek és a mesterek a rendeletben foglaltaknak nem tettek eleget. A legtöbb inas csak gyengén ír és olvas. Ráadásul mestereik házi munkára fogják őket, emiatt kezük elnehezül és rajzolásra alkalmatlanná válik. Hiányoztak a rajzoló eszközök, s a rajzoktatáshoz is olyan tanterem állt rendelkezésre, ahol még a téli fűtés is gondot okozott. A város adott ugyan fát, de sokszor a professzornak kellett a fát elvágatni.29 A rajzoktatásra alkalmatlan nagytermet is csak 1850-ben választották ketté, amikor a tanulókat kezdő és haladó csoportba osztották, pedig Beregszászi ezt számta2. ábra. lan esetben kérte a várostól.30 A legtöbb baj azonban a mesterek és inasok hozzáállásával volt. Bár Beregszászi panaszaira a városi magisztrátus számtalan rendeletet hozott a rajzoktatásban történő részvételre, a helyzet nem javult. A mesterek nem érezték át a rajzolás fontosságát, s nemhogy tanácsaikkal támogatnák az inasokat, hanem amit vasárnap a rajzprofeszszortól hallanak a rajztanulás hasznáról, azt hétköznap igyekeznek a fejükből kiverni. Sok mester félt attól, hogy legényükből különb mester lesz, ha a rajzolás ismereteit megszerzik ezért rajzoktatás helyett több esetben még a városból is elküldik őket. Fegyelmezési eszköz nem volt a rajzprofesszor kezében, egyedül a bizonyságlevél kiadását tagadhatta meg (2. ábra), ami feltétele lett volna az inasságról, legénységre való felszabadításnak. Eredménytelen volt a városi magisztrátus 1829-ben 27

U.o. 191.o. „”Céhek lasszifikálása” Rajzoktatás 1820. IX.2. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár IV.A. 1012/f. 9.doboz. 28 U.o. 192.o. Idézi a Városi Tanács jegyzőkönyvét 1831. VI.20. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár 1011/A. Csurka István id.m. 14.o. megjegyzi, hogy a XX. század elején, 1909-ben is volt olyan iparostanoncul szerződtetett egyén, aki iskolába sohasem járt és írni, olvasni sem tud. 29 Balog István 11.sz. a.id.m. 45.o. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Rendtartási jkv. 1843. 247-248.l. 30 U.o. 45.o. Idézi a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Relationes 1833. 804. sz. IV.A. 1011/k.

40


hozott erre vonatkozó rendelete is, már a következő évben előfordult, hogy éppen a város által kirendelt és felügyelettel megbízott céhbiztos támogatásával szabadítottak fel olyan inasokat, akik a rajziskolát nem látogatták.31 A céhbiztos igazoló jelentésében így magyarázza eljárását: „Ezen Ns városban a kőműves és ács mesterségre a legszegényebb emberek szegődtetik bé gyermekeiket inasnak, vagy pedig azok minden gyámol nélkül szűkölködő nyomorultak, hogy ha tehát ilyen szegény sorsú gyermekek, akik télen által vagy tűzifa hátalással vagy más csekély móddal élősködnek és emiatt a rajz oskolát egész szorgalommal nem is folytathatják, ha több esztendei inaskodás után élelmek keresésére fel nem szabadítódnak, úgy a mesterség tanulását félbeszakítani és magokat betyárságra adni kénytelenek.”32 A céhbiztos eljárását szociális szempontból kifogásolni nem lehet, de a szakmai színvonal megtartása, ill. fejlesztése szempontjából egyenesen tragikusnak kell tekinteni. Az esetnek azért eredménye mégis lett, mert a következő esztendőkben a szabaduló legényektől a remekrajzot jobban megkövetelték. Ezt is sikerült azonban kijátszani. A Tankerületi Főigazgatósághoz 1936. március 7-én kelt jelentésében írja többek Beregszászi: „… Az inasok felszabadulván ’s legényekké lévén, többé bé nem járnak a’ Rajz Oskolába, azzal állván elő, hogy ők majd vándorlásokban a’ felsőbb helyeken fogják magokat gyakorolni, de a tapasztalt ezt is másképpen bizonyítja, mert felmenvén a felsőbb városokra, ott inkább mulató és más efféle helyeket látogattyák, mint a rajzolást gyakorolnák, melly tselekedetek kitetszik akkor, mikor eltöltvén vándorlás idejeket, vissza kerülnek Városunkba, ’s igyekeznek Czéhbe állani, de ott kérdés tétetvén, jártak-é Rajz Oskolába, és hol a’Bizonyság Levél rólla: ’ezt elő mutatni nem tudják, ekkor jönnek el hozzám, ezt mondogatván, miképpen készen volnék a’ Remekléshez tsak a’ rajzolásból való Bizonyság Levél hibázik,… s azt kivánják töllem, hogy én egy vagy két nap alatt tselekdjem vélek azt, a’mit ők elmulattak, s azt ő hibájokat én hozzam hellyre, a’ki az ő elmaradásoknak oka nem vagyok, ’s nem is voltam: értésekre adván pedig, hogy a’ felsőbb Rendeléseknél fogva, míg magukat a’ rajzolásban elegendőképpen nem gyakorolják, és valamely Mustra darabot, mellyet megvisgálás alá béküldhessek, nem készitenek, nam tehetek tudományokról bizonyságot, ők azt az időt, magokra nézve hosszasnak tartván, inkább más Városokra egy vagy két hétre elmennek és ollyan bizonyság Levélel térnek vissza, melly bizonyitja a’Rajzolásba való tudományokat, holott abban semmi jártasságok is nintsen: ez ilyen eset, hogy történheti meg, meg nem foghatom. Igy történt tsak a’fellyebb való hónapokban is egy, a többek között igy Csorbán György nevű kerékjártó legény, … eljött hozzám ’s kijelentette, hogy ő huzamos ideig nem akar tanulni, … hanem tsak arra kér, hogy annyira segitsem, hogy a’ Czéh kivánságának tehessen eleget, de én azon kivánságát nem tellyesitettem, nem tehetvén azt a’ rend megzavarása nélkül, igy által látván, hogy itt nem boldogulhat, más Városra ment, ahol is mit tanult, mit nem , nem tudom, hanem haza jövén azzal ditsekedett a több társainak, hogy N. Váradon járt tanulni, ő semmit sem tudot sem irni, sem olvasni, annyival inkább rajzolni, még is két hét alatt megtanitották rajzolni, és bizonyságot is kapott rolla, igaz, hogy 25 Váltó forintyába került: ez hogy történhet, nem tudom, de az én Oskolámban nem kevés rendetlenséget okozott. Mások más Városokra, nevezetesen az Asztalos Legények Aradra mentek és többnyire egy, ’s két hét alatt 31 32

U.o. 44.o. Idézi a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Relationes 1830. 392. sz. IV.A. 1011/k. U.o. 44.o.


41

hoznak bizonyság Levelet, … Azon Felséges Királyi Rendelés pedig, hogy minden Czéhben állandó Ifjú, a’ Rajz Oskolából remeket készitsen, illen formán tellyesitődik a’ többek közt az Asztalos Czéhnél. Van a’ Mesterek közt egy Kornis Gábor nevü, a’ki a’ sdtanult mesterségét megunván, felhagyott véle, vagy is az hagyta el őtet, már most élelme keresése végett, elő szedte azon Rajzolattyait, mellyeket hajdan Inas és Legény korában készitgetett, … ez a ’Mester a’ Remekelő Ifjakat magához hivogatja, azzal ketsegtetvén, hogy ha semmit sem tudnak is, ne féllyenek tsak ő reá hallgassanak, ki segiti öket s előre megegyezvén véle bizonyos jósumma pénzben …”33 Ez az összeg pedig általában 100 Váltó forint volt. Mondta is sok ifjú „… tsak Kornis Gábor éllyen, bé segit az bennünket a’ Czéhbe…” Borzasztóan bántotta ez Beregszászi professzort, akinek egyes esetekben még a „Bizonyság Levelét” is hamisították, s az asztalos céhben ezt is elfogadták. Joggal veti fel a professzor, hogy ha Debrecenben elfogadják Beregszászi hamisított „Bizonyság Levelét”, – amit azért helyben mégis illenék ismerni, – akkor hogyne fogadnák el a más városokból hozott „Bizonyság Leveleket”. Különösen azon bánkódik a profeszszor, hogy az egyébként amúgy sem módos legények nagy összeget fizetnek ki hanyagságuk miatt, holott a rajzoláshoz szükséges ismereteket szorgalmas tanulással

3. ábra. iskolájában ingyen megszerezhették volna. Mindez azt bizonyítja, hogy becsületes professzora jóvoltából, országosan is kiemelkedő jelentőségű rajziskola működött Debrecenben, ahol nem létezett korrupció, amellyel, – mint fentebb láttuk, – más városokban gyakran lehetett találkozni. A bemutatott rajzok (3. ábra) is bizonyítják, hogy különösen az asztalosok, de a kőművesek között is akadt szorgalmas tanuló, akiknek rajzait átlagon felülinek lehet minősíteni. A Déri Múzeum gyűjteményében mintegy másfélszáz hiteles mesterrajzot őriznek ebből az időből, melyek között sok fejlett ízlésről és technikai tudásról tanúskodik. Igaz, a Beregszászi jelentésében foglaltak ismeretében kétséges, hogy a rajzokat minden esetben az aláírók készítették. Akadnak olyan rajzok is, melynek aláírásából látszik, hogy a rajzolónak az írással is gondjai voltak. 33

Bajkó Mátyás 21.sz. a.i.m. 193-195.o. Idézi Beregszászi Pál 1836. márc. 7-én kelt, a Tankerületi Főigazgatósághoz intézett beadványát.

42


Beregszászi rajztanári működését ennek ellenére eredményesnek kell tekinteni, mert a megmaradt mintarajzok is azt bizonyítják, hogy az 1820-as éveket követő évtizedekben beadott rajzok a korábbiakkal szemben kétségtelen fejlődést mutatnak.34 Beregszászi a rajziskola színvonalának emelése érdekében igazi pedagógusi buzgalommal dolgozott. Az ipari tanulók részére kötelező két óra helyett állandóan négyet tartott, az iskolában használt mintarajzokat maga készítette, s kitűnő tankönyveket írt, magyar nyelven.35 A rajziskolában tanult építészek építették a múlt század derekán Debrecenben és környékén azokat az épületeket, melyek egy része még ma is fennáll. Különösen kiemelkedő tehetségű volt Beregszászi tanítványai között Vecsey Imre (18201883.), aki építőmester lett és 1845-től haláláig számos köz- és magánépületet épített romantikus stílusban. Ő építette a debreceni Csokonai Színház épületét, a közraktárt, a méntelepet és a ma is álló Piac u. 12., 23. sz. és a Kossuth u. 7., 9. sz. épületeket.36 A szabadságharc, majd 4. ábra. ennek leverését követő önkényuralom sem szakította meg az iskola működését. Bizonyítja ezt a Beregszászi Pál által 1849-et követően kiadott számos „Bizonyság Levél”, melyet a rajzoktatásban részt vett tanulók részére 1858. augusztus 1-én történt nyugdíjazásáig állított ki. A Beregszászi által 1828. június 28. és 1858. július 18. között kiállított Bizonyság Levelek közül 198-at a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár őriz.37 Beregszászi közel négy évtizedes rajzpedagógiai és szervező munkájának köszönhető, hogy nyugdíjba vonulása után is zavartalanul működött az iskola. Az önkényuralom alatt az iskola felügyeletét a város Magistrátustól az állam vette át, s az oktatást a Piarista Rendház irányítása alá rendelték, s igazgatója azonos volt a piarista gimnázium igazgatójával.38 Beregszászit a rajztanári tisztségben Kleiber Károly követte, akinek 1859. március 12. és 1870. január 29. között kiadott „Bizonyítványa”-iból 139 található a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban. Ezek közül 1860-ig német nyelven adta ki a „Zeugniss”-t (4. ábra), 1860. március 3-tól viszont már magyar nyelven a „Bizonyítvány”-t arról, hogy az inas a közönséges rajziskolába bejárt. 34

Balog István 11.sz.a. id.m. 49. Bajkó Mátyás 21.sz.a.i.m. 195.o. 36 Zádor Annak és Genthon István id.m. IV.k. 652.o. 37 Csurka István id.m. 15.o. 38 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár VIII.622. 35


43


44

1859. december 20-án császári nyílt parancs „Új iparrend”-et hozott létre, mely az iparoktatásról is intézkedik, s 95. §-a szerint „A tanítómester köteles a tanonciparos kimíveltetésére ügyelni, s tőle az erre megkívántató időt és alkalmat más

6. ábra

7. ábra

szolgáaltra való fordítás által elvonnia nem szabad. A mester tartozik a kiskorú tanoncot… a törvényileg kiszabott oktatások látogatására is szorítani.”39 Mivel ez a rendelet olyan helyről jött, melynek törvényes voltát a nemzet kétségbe vonta, s emiatt be sem tartotta, a céhmestereknek eggyel több okuk lett arra, hogy inasoktól a rajziskola látogatását ne követeljék meg. A kiegyezés után az analfabétizmus felszámolására létrejött az 1868. évi XXXVIII. tc. a népoktatásról. Ez a törvény azonban az ipari tanulók oktatásával nem foglalkozott. Ezért Simonffy Imre rendőrkapitány, – később Debrecen város polgármestere, – 1869-ben 680, – általa összeíratott – iparostanonc oktatása érdekében külön iskola felállítására tett javaslatot. A javaslat megvalósítása érdekében azonban további intézkedés nem történt. 1872-ben kiadták a VIII. tc-et, melynek 42. §-a igen szűkszavúan intézkedik arról, hogy a mester „… köteles az iparos tanoncát iskolába járásra szorítani,”. Ennek hatására alakult meg Debrecenben az „Iparos ifjak betegsegélyző és önképző egyesülete”, mely tagjait vasárnaponként rajzoktatásban részesítette. 39

U.o.


45

Ekkor azonban már a nemzeti tudattól egyre inkább áthatott iparos társadalom is érezte, hogy a nagy ipari nemzeteket csak megfelelő szakmai tudással lehet utólérni. A tanulók most már rendszeresebben jártak a rajziskolába, melynek rajztanára Kleiber Károly után 1871-től Domokos Kálmán lett, az előkészítő rajz tanára pedig Kallós Kálmán. Tőlük az 1871. április 2. és 1872. április 6. közötti időszakből 23 „Tanulmányi Bizonyítvány”-t őriz a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. (5. ábra) Ugyanitt található a Rajzoskola 1874-77. közötti feltételezett anyakönyve, mely szerint az 1874/75. tanévben 251, az 1875/76. tanévben 277, 1876/77-ben pedig 236 iparostanonc tanulója volt a rajziskolának.40 Ezalatt olyan színvonalas rajzok születtek, mint Szatmári Péter ácssegéd 1874-ben készített rajzai, melyből 66 db-ot és egy akvarellt albumba kötve őriz a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, s melyen Domokos Kálmán rajztanár igazolja, hogy az ácssegéd a rajzokat előtte készítette. (6. és 7. ábra) 1156-76 sz. leiratában most már a földművelésügyi, ipari és kereskedelmi miniszter is sürgeti a várost ipariskola létesítése érdekében. A Városi Tanács 1876ban fel is kérte az „Állandó népnevelésügyi bizottság”-ot, hogy készítsen tervet iparos tanonciskola szervezésére. A bizottság a tervet el is készítette, de mivel csak általánosságban foglalkozott a témával, a Tanács a tervezetet a bizottságnak kiegészítésre visszaadta azzal, hogy a felállításra kerülő iskola szervezetét, tantervét és költségvetését is készítsék el. Ennek a feladatnak a bizottság 1877. július 1-ig eleget tett, ezt a város közgyűlése 4662-1877 sz. alatt elfogadta, s a jóváhagyott szervezet és tanterv alapján az oktatás megfelelő számú tanszemélyzettel 1877. szeptember 1-én meg is kezdődött,41 s ezzel a rajziskola több mint hat évtizedes működés után megszünt. Az ipari tanulók képzésében pedig fokozatosan kialakult az az elv, hogy a tanonciskola is iskola, az iparostanonc is tanuló, nemcsak munkás, tehát a tanítás ebben az iskolában is köznapokon történik, s hogy a tanoncnak is igénye van már tanonckorában és ezért meg kell adni neki azt az alapot, melyet saját erejéből tovább építhet.42 II. Beregszászi Pál Debrecenben született 1790. november 21-én43 Édesapja Beregszászi István szűcsmester, édesanyja Mezei Erzsébet volt. Az 1790-ből származó adókönyvek szerint Beregszászi István Hatvan u. 78. sz. alatt lakott, s mint mestert a negyedik classisba sorolták, tehát családja igen szerény körülmények között élt.44

40

U.o. Csurka István id.m. 15-17.o. 42 Szőr József: Debrecen iparoktatása. Hajdú vármegye és Debrecen sz. kir. város. Vármegyei monográfiák. Budapest 1940. 237.o. 43 Beregszászi Pált 1790. november 25-én keresztelték. Ref.Egyház Lvt. Anyakönyvek VIII. 430.l. 44 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Repartitiones 1790/91. Hatvan u. IV.A.1011/t. 41

46


A fiatal Beregszászi alsó- és középiskoláit a debreceni Református Kollégiumban végezte. 1806-ban lett tógátus diák. Minden valószínűség szerint már ekkor megismerkedett a rézmetszetek készítésével, bár ekkor a debreceni tógátus diákok rézmetsző művészete – a sokat ígérő kezdet után – leáldozóban volt. A legkiválóbb rézmetszők: Erőss Gábor, Papp József és Lumnitzer János György fokozatosan elkerültek Debrecenből. Így aztán a rézmetszést Beregszászi Pál elsősorban nem tőlük, hanem Pesten Karacs Ferenctől tanulta, bár kétségtelen, hogy munkáikkal, iskolai atlaszaikkal már Debrecenben is találkozott, s valószínűleg segédkezett is nekik. Annál inkább valószínű ez, mert testvérbátyja, - Beregszászi Péter is- ebben az időben – 1804-ben és 1807-ben – készítette a metszeteket Sárvári Pál professzor könyvéhez.45 1811-ben iratkozott be a pesti egyetem mérnöki karára, - az Institutum Geometricumba, ahol három évi tanulás után, – 1814-ben – mérnöki oklevelet szerzett. Ez alatt azonban nemcsak a kiszabott tanterv szerinti tanulmányokat folytatta, hanem igyekezett magát a rajzolás, de főképpen a rézmetszés tudományában is tovább képezni.46 Erre nagyszerű lehetősége nyílott azáltal, hogy szoros barátságban állt a nála húsz évvel idősebb Karacs Ferenccel, aki a kor egyik legkiválóbb rézmetszője és térképszerkesztője volt. Sőt egyideig a Herbstgasse (ma Szentkirályi utca) 1054 sz. alatti Karacs ház lakója is volt. Ebben a vendégszerető házban a XIX. század első évtizedeinek majd minden szellemi vezéregyénisége megfordult. Járt ide Pethe Ferenc, Virág Benedek, Kulcsár István, Döbrentei Gábor, Horváth István, Szentpétery Zsigmond és Ferenczy István. Karacs házában lakott 1814-ben Katona József is, aki itt írta Jeruzsálem pusztulása c. művét,47 tehát még az is valószínű, hogy Katona és Beregszászi egy ideig lakótársak voltak. Bizonyos, hogy ezekkel a felvilágosult és a reformkort előkészítő tudósokkal, írókkal, művészekkel itt kötött barátsága hatással volt későbbi munkásságára, amikor rajztanári pályája során minden nehézséget vállalva küzdött tanítványai sikeres előmeneteléért. Beregszászi a mérnöki oklevél megszerzése után a rajzolás és az építészet terén szerzett ismereteit tovább kívánta bővíteni, ezért Bécsbe ment, ahol a cs. És kir. egyetemen tovább folytatta tanulmányait.

45

Pataki Ferenc: A magyar rézmetszés története. Budapest 1951. 71. és 147.o. Szűcs István: Szabad Királyi város Debrecen történelme. Debrecen 1871-72. 3.k. 581.o. 47 Tóth Mihály id.m. 491.o. 46


47

Hazatérte után Debrecenben és a környező vármegyékben földmérő munkát végzett, 1819-ben lett rajz és építészet professzor a „Rajz oskolában”, s 39 éven át ezt a munkát igaz magyar hazafihoz és pedagógushoz méltó becsülettel és lelkiismerettel végezte el. Nyugdíjazását mellbetegsége miatt kérte, s rajzoktatásban szerzett érdemeit annyira tisztelték, hogy 1858. augusztus 1-én egész fizetésének megfelelő nyugdíjjal válhatott meg munkahelyétől. Évi fizetése kezdetben 300 frt volt, ezt később 400 frt-ra emelték. Ehhez járult 80 frt szálláspénz és 12 öl tűzifa járandóság.48 Rajztanárrá történt kinevezése évében jelent meg első tankönyve. „Az építés tudományának azon része, melyben az építésre teendő költségeknek számbavétele adódik elő.” Ezt sűrűn követték további munkái, melyekben részben műszaki, részben pedig szabadkézi rajzzal foglalkozott. Rajzprofeszszori működésének első öt évében négy művet jelentetett meg, melyet 1837-ben a szabadkézi 8. ábra rajzzal foglalkozó munkájának második kiadása, 1846-ban a fedélszerkezetekkel, 1859-ben a perspektivikus rajzolással, 1863-ban pedig az oszloprendekről írt műve követett. Könyveit nagyszerű ábrákkal, rajzokkal látta el, melyeket nemcsak maga rajzolt, hanem rézbe is saját kezűleg metszett. Kiadott művei korai műszaki tankönyvirodalmunk remekei.49 Építészetben való jártassága annyira közismert volt, hogy a város rendszeresen foglalkoztatta, különösen lakóépületekkel kapcsolatos peres ügyekben, mint építész szakértőt. Erről a periratok mellett található számtalan alap- és helyszínrajza tanúskodik.50 Kikérték javaslatát a Nagytemplom építésénél is. Péchy Mihály impozáns tervét, – mely középen magas dobra állított kupolát tartalmazott, – részben az ilyen munkára felkészületlen építők vonakodása, részben pedig anyagi okok miatt redukálni kellett. Végül minden valószínűség szerint Beregszászi tervét fogadták el, aki a 48

Pataki Ferenc id.m. 147.o. Balogh István 11.sz.a. id.m. 46.o. 50 Beregszászi Pál könyveit maga adta ki, bizonyítja ezt az 1859-ben készült plakát-hirdetés, melyben közli, hogy melyik könyvét és milyen áron lehet Péterfia u. 344. sz. a. lakásán megrendelni. Ezen kívül Tóth Mihály Vasárnapi Újságban írt nekrológja is felsorolja azokat a műveket, melyek a professzor özvegyénél leszállított áron elhalálozása után még kaphatók voltak. Ennek ellenére ma Debrecenben az Egyetemi és a Kollégiumi Könyvtárban sem található meg Beregszászi valamennyi művel. 49

48


kupola helyett a tympanont felmagasította és a mögötte levő ballusztráddal lezárt, vázával díszített attikafalat építette meg. (8. ábra) Amint látjuk, Péchy nagyszabású tervének elhagyása után ez a megoldás is kitűnően sikerült, s a létesítmény nem sokat vesztett építőművészeti értékéből. Ez pedig mindenképpen Beregszászi művészeti képességét bizonyítja. A református egyház építészeti ügyekben többször is igénybe vette szakértelmét, különösen a Nagytemplom építési hibáinak korrigálásánál és a Kistemplom tatarozásánál.51 1824. január 1-től pedig a város is alkalmazta, mint hites földmérőt. Ebben az időben számos geodéziai munkát készített, pl. a Fűvészkertről, a római kathólikus temetőről, a városról pedig több térképet is. A jelenleg is álló városháza építési munkáinál műszaki ellenőrként dolgozott. 1840. július 31-én Beregszászi készített terveket az 1820-as években megkezdett, de rosszul megépített városi csatornahálózat kijavítására. Mivel a javítás sem hozott megfelelő eredményt, Beregszászi Pál, Somogyi Károly mérnökkel felülvizsgálta az egész hálózatot. 1852. augusztus 20-án beadott jelentésükben megállapították, hogy a városi csatornahálózat építésénél az alapvető hibát azt 1820-as években követték el, amikor szintezési térkép nélkül készítették el a hálózat terveit. „A Hatvan, Péterfia és Csapó utcai osztályzatokban lévő árkok és csatornák minden vizei a Miklós utca felé, a most egyedüli Nagy Tóczi főcsatornába folynak”, ezt viszont nem lehet befedni a szüntelenül felhalmozódó iszap miatt, mert „…a Hatvan és Német utcai csatornák boltozatjai a kérdéses főárokba való torkolatjoknál alig hat hüvelyknyi magassággal vannak megkülönböztetve, bárha egymástól 200 ölnyi távolságra esnek, melynek természetes eredménye a tespedés lévén, egyedül a minden évben újra megásható nyílt árok által lehet a vízfolyást fenntartani.” Ezért „…a három évtized által elszámított akadály” okozta a csatornázás megoldhatatlanságát, az új tervek alapján aztán a tanács 1855. november 23-án új csatornaépítést rendelt el.52 Szakértelmét és lelkiismeretes munkáját, mind a város, mind pedig az egyház értékelte is, 1833-ban a 60 tagú városi közönség hites polgárává, egy évvel később pedig református egyházi tanácsossá (presbiterré) választották. Beregszászi nem nagyon foglalkozott sem tervezéssel, sem kivitelezéssel, életét elsősorban az oktatási feladatok maradéktalan elvégzése és a tankönyvírás töltötte ki. Jelentős tervezési munkája Csokonai Vitéz Mihály síremléke, melyet 1836-ban állítottak fel a költő Hatvan utcai temetőben levő sírja fölé. A geometriai elemekből összeállított öntöttvas gúla még a közelmúltban is sok vihart váltott ki, többen azt állították, hogy ezzel a hatalmas emlékművel jelképesen a költő szellemét is sírba akarták zárni. Pedig ez a szándék mind a tervezőtől, mind a Kollégiumtól, mind pedig a várostól távol állt. Ugyanakkor viszont az emlékmű nagyszerűen megválasztott arányaival egyszerűsége ellenére is impozáns és monumentális hatású.53

51

Balogh István 11.sz.a. id.m. 46. és 49.o. Dr. Komoróczy György: A reformkori Debrecen. Debrecen 1974. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közl. 6.sz. 47-48.o. 53 Beregszászi Pál: Csokonai Vitéz Mihály síremléke. Debrecen 1860. A műben bemutatja a síremléket, beszámol az építés körülményeiről, s mellékel hozzá egy színes Debrecen térképet. 52


49

Beregszászi Pál 75 éves korában – 1865. augusztus 3-án – Debrecenben hunyt el, hátrahagyva özvegyét, – Palotai Asbóth Beátát – kivel 44 éven át élt boldog házasságban.54 II. Beregszászi Pál szakirodalmi tevékenysége Beregszászi Pál azonban nemcsak kiváló mérnök, becsületes és lelkiismeretes pedagógus, hanem különösen jó szakkönyvíró is volt. Szakirodalmi tevékenysége során elsősorban az építészettel, s az ehhez kapcsolódó rajz ismertetésével foglalkozott.

9. ábra Műveit minden esetben a praktikus megoldásra való törekvős jellemezte. A XVIII. században a mesterségek a céheken belül általában apáról fiúra szálltak, vagy legalábbis családon belül maradtak, így aztán családon belül maradtak a mesterségek titkai, a mesterségbeli fogások, melyeket nem árultak el idegeneknek. A merkantilista gazdaságszemlélet viszont kialakította a megrendelők és vásárlók érdeklődését az áruk költségeinek részletei iránt is. Az építtetőt most már nemcsak az érdekelte, hogy milyen létesítményt kap a pénzéért, hanem az is, hogy az építőmester hogyan alakította ki az építmény költségeit. Beregszászi 1819. január 15-én írt első művében, – az „Építés tudományának azon része, melyben az Építésre teendő költségeknek számbavevése adódik elő” – ezt a következőképpen írja le: „Mikor az ember valamely Épületet tétet, legelső kérdése is az, hogy mibe kerül? ’s kívánja tudni, hogy mennyi számú Matériálét, t.i. követ, téglát, meszet, homokot, fát, vasat ’s a’ t. szerezzen össze, mit kell a Mes-

54

Tóth Mihály id.m. 491.o.

50


terembereknek, Napszámosoknak fizetni, hogy annál fogva tudhassa meg azt, lészen-é néki elegendő költsége azon Épület tökéletesen való elkészítésére”55 A mű első részében a hossz-, terület- és térfogatmértékkel, s azokkal kapcsolatos számítási műveletekkel foglalkozik, a második részben az egyes épületelemek tömegszámításának módszerét ismerteti meg, a harmadik részben pedig egy teljes költségszámítást végez egy háromszintes épületre. A kalkulációt ma is ugyanezzel a módszerrel végzik az építőiparban. A könyvhöz I-III. rézmetszéssel készített táblán a számítás műveleteit rajzokon is ábrázolja, a IV. táblán pedig az épület homlokzatát, metszetét, tetőszerkezetét, pince, földszinti és emeleti alaprajzát is bemutatja. (9. ábra) Ez abban az időben egy helyszínrajz csatolásával, valamint kiegészítve a szükséges méretek bejelölésével, elegendő volt a város részéről az építés engedélyezéséhez, sőt, – mivel a rajzot a mesternek kellett elkészíteni, – annak alapján a létesítmény kivitelezéséhez is. Tehát a könyv harmadik részében leírt költségvetéssel együtt teljes tervdokumentáció képezett. Bár Beregszászi első könyvében is a matematikai műveletek alapfokán kezdte az építészeti rajz oktatását, – valószínűleg észrevette, hogy – sok esetben írni és olvasni sem tudó tanítványai számára a könyvben leírt anyag nehezen feldolgozható. Ezért 1822-ben kiadott egy tankönyvet, melynek célját már címében is megjelölte: „A Rajzolás tudományának kezdete. A tanítványai számára készítette Beregszászi Pál hitele földmérő, ’s nemes szabad királyi Debreczen városábann a’ rajzolás és pítés tudományának közönséges professora”. A könyv megismerteti a tanulót nemcsak a rajz eszközeivel, a különböző festékekkel, hanem azzal az anyaggal és eljárással is, amely anyagokból és ahogyan ezek az eszközök, festékek készültek. A rajzoktatás pedig ma is azokat a pedagógiai elveket követi, amit Beregszászi ebben a munkájában leír: „… a’ ki a különbkülönbféle előforduló Tárgyaknak, szabad kézzel való rajzolásábann is, a ’kívánt czélját haszonnal akarja elérni, szükségesképpen megkivántatik, hogy a’ Rajzolásnak legalább az ittenn előadott módját értse, nem tsak, hanem hogy ezeket, elsőbben ugyan Törvényeik szerént a’megnevezett Eszközök által, egyről egygyig több izbenn utána lerajzolvánn, próbálgassa szabad kézzel is szorossan követni, s ezek utánn más különbkülönbféle Tárgyakat állítván szemei eleibe, azok kiterjedésének megitéllésébenn ’s larajzolásában gyakorolja magát, igy hamarább és bizonyosabbann eljuthat akármely Tárgynak helyesebb megismerésére, és rendesebb formákbann való lerajzolására, mert tapasztalni lehet, hogy azon Rajzolni kezdő, a’ki a’ Rajzolást ezekenn kezdette, rövidebb utonn eljutott, és nagyobb tökéletességet is ért a’ Rajzolásbann, mint az a’ ki elsőbenn is Emberi Képeknek, vagy más Környékek, Virágok, ’s Állatok rajzolásánn kezdette a’ Rajzolást tanúlni.”56 A rajzolás és festés művészetében kifejezetten naturalista szemléletet vall, ragaszkodik a valóság optikai képének objektív visszatükröződéséhez, utánzásához: 55 Beregszászi Pál: Építés tudománya azonn része melyben az épitésre teendő költségek számbavevéve adódik elő. Az ahhoz érteni kivánók kedvévért készitette Beregszászi Pál Hites földmérő. Négy Réz Táblákkal. Debreczenben nyomtatta Tóth Ferencz. 1819. Előljáró beszéd. 56 Beregszászi Pál: A rajzolás tudományának kezdete. A tanítványi számára készítette Beregszászi Pál hites földmérő, ’s Nemes Szabad Királyi Debreczen városábann a’ rajzolás és épités tudományának közönséges professzora. Öt réztáblákkal. Debreczenben nyomatott Tóth Ferenc által. 1822. Előljáró beszéd.


51

„A ’rajzolatoknak szinekkel való kiadásábann egyedül való tzél, hogy a’ Rajzolat a’ Természetet mind formájára, mind szinére nézve tökéletesenn kövesse, úgy annyira, hogy még a’ Rajzolatokhoz nem értő emberek is egy tekintettel elesmerjék a’Rajzolásnak tzélját -….”57 Ugyanakkor ebben a művében megjelennek a XX. század egyes művészeti irányzataira jellemző vonások is, amikor a természetben található tárgyak rajzi megjelenítését mértani ábrákból vezeti le. Foglalkozik a testek megvilágításával s a rajzolásban ezt követő árnyékolással (22. ábra) Külön választja a természetes megvilágítást – „Napvilág, Holdvilág, Éj világa” – a mesterségestől: „Tüz, Fáklya, Gyertya, égő Fák” stb. 1823-ban jelent meg „A szabad kézzel való rajzolás tudományának kezdete” c. művének első kiadása, melyben rajzpedagógiai alapelveit a korábbiaknál is részletesebben ismerteti. Mint előző művében, itt is helyteleníti azokat a korabeli rajzoktatási módszereket, mely a tanulókat minden előtanulmány nélkül emberi test, vagy tájképek rajzolására oktatja. Különösen azért tartja ezt veszélyesnek, mert még a tehetséges tanulót is a kezdeti érdeklődés után a sikertelenség élménye elkedvetleníti, s felhagyhat a rajz tanulásával. Meg is mondja, hogy ő nem művészeket akar nevelni, csak fel akarja készíteni a tanulókat a szabad kézzel történő rajzolásra. Ezért a műszaki rajz segítségével és alkalmazásával elsősorban a vonalvezetésre, az arányok betartására, a távlatok helyes megszerkesztésére és a fény alapján történő árnyékolásra kívánja megtanítani tanítványait. Ez a műve albumszerű formában, 12 rézzel metszett táblán mutatta be a szabad kézi rajzolás megismeréséhez szükséges mintákat, a fokozatosságot minden esetben betartva. A könyv második – bővített – kiadása 1837-ben „A ’szabad kézzel való rajzolásnak kezdete” címen, ugyancsak albumszerű formában jelent meg, de most már 20 rézzel metszett tábla volt hozzá mellékelve. A mintákat a „Rajz-Oskolá”-ban mint mintarajzokat használták. (4, 5, 6. ábra)58 A szabadkézi rajzzal foglalkozó műve első kiadását követő évben – 1824-ben – ismét az építészettel foglalkozik, kiadásra kerül „Az építés tudományának azon része, melyben az Épületeknek Erős és Alkalmatos volta adódik elő” c. műve. Ez a könyv tulajdonképpen az épületek költségeinek számításával foglalkozó munka folytatása, s az épületek kivitelezésére vonatkozó szabályokat itt írja le. A mű bevezetőjében meghatározza az épületek fogalmát: „Épület neve alatt értetődik, az építéshez megkívántatandó Matériáléknak az Építő Mestertől bizonyos Réguláknak szoros megtartása utánn való összeszerkesztése…” Megállapítja azt is, hogy az „architector”, – az építész – nevet csak egyetemes tudással rendelkező mester érdemli meg: „… hogy a maga keze alatt levő épületet értelmesen, benne mindent

57

Beregszászi Pál 55.sz.a. id.m. 19.o. Beregszászi Pál szabadkézi rajzolással foglalkozó műveinek teljes címe: A ’szabad kézzel való rajzolás tudományának kezdete – Tanitványi számára készistette Beregszászi Pál, hites földmérő, ’s Nemes Sz.Kir. Debreczen várossában a’ rajzolás és épités tudománnyának közönséges professora. XII. Réztáblákkal. Debreczenben Nyomtatott Tóth Ferenc által. 1823. A ’szabad kézzel való rajzolásnak kezdete. Tanitványjai számára készitette Beregszászi Pál, hites földmérő, ’s n.sz. kir. Debreczen városában Rajzolás, és Épités Tudományának közönséges professzora. Második megbővitett kiadás. Debreczenben nyomtatta Tóth Lajos. 1837.

58

52


meggondolva és a legjobb izlés szerint rendeljen…”59 Jártas legyen a tudományokban, a filozófiában, matematikában, arithmetikában, rajzolásban, fizikában, mechanikában, sőt még a törvénytudományban is. Ismertje meg a korábban épített szép létesítményeket, de emellett legyen találékony, hogy ízlésesebb, szebb és az igényeknek jobban megfelelő épületeket tudjon megvalósítani. A munka első részében az épületek erősségével foglalkozik. Az építőmesternek kötelessége az épületnek olyan erőt adni, hogy az „a’ Tüzet, Vizet, Levegő ég változását, Földindulást, ’s más megtörténhető viszontagságokat, és azon különbféle haszonvételeket, melyekre fordítódik, elegendőképpen kiállhassa, … és hogy az, ’a maga terhétől öszve ne omolyon…”60 Csoportosítja az építményeket helyük és funkciójuk szerint: Városok erősítését, Várak építését Hadi, vagy Katonai építésnek (Architectura Militaris, Kriegsbaukunst), városi épületek, templomok, iskolák, paloták építését. Polgári építésnek (Architectura Civilis cultior, Schőne Baukunst), a mezei gazdálkodáshoz szükséges építmények építését mezei építésnek, (Architectura Civilis rustica, vel Oeconomica, Laudwirtschfliche, oder Oeconomische Baukunst) nevezi. Külön csoportba sorolja a hidak, malmok, utak készítését, kertek elrendezését, a vizek rendezését, töltések, csatornák építését, melyet Vízi Építésnek (Hydraulica, Wasserbaukunst) nevez.61 Fontosnak tartja az épület helyének megválasztását, alacsony, lapályos helyre nem szabad építeni, mert ott a levegő egészségtelen és a földből feljövő nedvesség az épület szerkezetében rothadást okoz. A létesítmény alapja szélesebb legyen, mint a rárakott fal.62 Foglalkozik a „Matériákkal” – anyagokkal –, a terméskővel, hogyan kell falat terméskőből rakni, párkányzatot, ajtót, ablakot, lépcsőt készíteni. Leírja, hogy az anyag minőségének ellenőrzését a legegyszerűbb eljárásokkal is el lehet végezni: „Terméskövek jóságának legjobb próbája az: Tevődjön vizbenn, és egynéhány nap múlva vevődjön ki, ha nem sokkal lett nehezebb, bizonyos jele, hogy jó…63 A tégla jóságának megesmértető jelei. Ha valamely darab vassal reá üt az ember, éles és tiszta hangot ád, jele, hogy jól kiégetődött…”64 Ugyanígy foglalkozik az építkezéshez használt mész, homok és anyag minőségével. A fák közül legjobbak azok, melyek száraz, homokos, köves talajon, magas hegyek tetején nőttek, mert ezek már a viszonytagságokhoz hozzászoktak. A felhasználásra kerülő fát tavasszal kell kivágni, mert ilyenkor van a legkevesebb nedvesség benne, s egy ideig rajta kell hagyni a héját, hogy az a fa nedvességét magába vegye. Ugyanilyen praktikus alapossággal foglalkozik az alapozással, a falazással, ezen belül az alapfalakkal, közfalakkal, bolthajtásokkal. Külön felhívja a figyelmet arra, hogy „…Mindenütt, de kivált a’ szegletekenn, az alsó sorbann rakott Téglák 59 Beregszászi Pál: Az épités tudományának azonn része melyben az épületeknek erős és alkalmatos volta adódik elő. Az ahhoz érteni kivánók kedvéért készitette Beregszászi Pál Hites földmérő Debreczenbenn. Nyomtatta Tóth Ferencz. 1824. 5.o. 60 U.o. 11.o. 61 U.o. 6-7.o. 62 U.o. 11.o. 63 U.o. 14.o. 64 U.o. 16.o.


53

közeit, a’ felette lévő sor eltakarja és tökéletesen béfedje ’s azt öszvekösse; a’ második sorét pedig a’ harmadik, ezt ismét a’ negyedik, ’s igy tovább…”65 A második részben az épületek tájolására vonatkozó szabályokat írja le. A lakószobákat keletre, könyvtartó és képes házakat északra kell tájolni, mert ott mindig egyenletesen a világítás. Istállót keletre, pincék és élelmiszerkamrák ajtajait, ablakait északra kell helyezni. Külön felhívja a figyelmet az épületnek a környezetbe illesztésére, a meglévő szomszédos létesítményekhez való alkalmazkodásra. Szerinte az építőmester tehetségét, rátermettségét a lakószobák, konyhák, kamrák és más helyiségek ideális elhelyezésével bizonyíthatja a legjobban. A könyv harmadik részében az épületek külső megjelenését tartja igen fontosnak. Legyenek az építményeknek külső ismertető jelei, melyek elárulják, hogy milyen célra épült, s mellyel minden más épülettől meg lehet különböztetni: „ – A’ Templom Ájtatosság helye lévénn, ennek minden más Épületektől megkülönböztetett, de oly pompás tekintetet kell adni, hogy annak szemlélése, szentséggel és buzgósággal töltse be az ember szivét. – A, Kastélyokat, Palotákat ’s már efféle Épületeket, pompát, méltóságot és gazdagságot mutató tekintettel kell felékesiteni, hogy azok az embert vidám érzésekkel elevenitsék. – A’ Városházak Férfijas komoly tekintetet mutassanak, ’s tisztelettel töltsék el az embert. A’ Tömlötzházakat ellenben irtózásra, az Ispotályokat szánakozásra inditó formákbann kell öltöztetni. – A’lakóházak egy tekintettel kimutassák, hogy nem pompára, hanem tsak csendes lakásra ’s bartáságot megelégedésre épültek ’s bennek mindenek a’ Lakók foglalatosságaikhoz vannak rendelve…”66 A szerző a továbbiakban külön foglalkozik a kapuk, ajtók, ablakok, kemencék, kandallók, kémények, lépcsők, pincék, árnyékszékek, fedelek elhelyezésével és az építésükre vonatkozó szabályokkal. Beregszászi oktatói munkája során érezte, hogy a rajzolásban a leggyengébbek az ácstanulók, valószínűleg ezért jelentette meg 1846-ban „Az építés tudományának azon része, mellyben az épületekre teendő fedelek ismerete és rajzolása adatik elő” c. munkáját. Mint minden művét, ezt is anyagismerettel kezdi: „Minden ácsmesternek kötelessége, hogy a’ fák nemeit ismertje, azokat a természethez képest egész kiterjedésükben, ha a’ szükség úgy kivánja, még lábán meg tudja határozni, melyik nemű fa micsoda munkára alkalmatos, mely helyre és mennyi értékben tudja helyheztetni, ne hogy az épittető gazdával több és nem használható darabokat vétessen… Mellyre nézve a’ szerkesztendő alkomány’ darabjait rajzolatból elébb felismervén, a’ megkivántatandó számú és minemüségü fákat válassza és jelelje ki, vagy ha vágatni kell, tulajdon felvigyázása alatt vágassa le…”67 A könyv első részében felsorolja a különböző fafajtákat, leírja, hogy azok hány éves korukig használhatók, melyik fa az épületnek milyen részén építhető be, s milyen tulajdonságokkal rendelkezik. A második részben a tető, ill. más épületszerkezetekhez szükséges fák megfelelő formára való faragásával, a kötésekkel, erősíté65

U.o. 41.o. U.o. 59-60.o. 67 Beregszászi Pál: Az épités tudományának azon része, melyben az épületekre teendő fedelek ismerete és rajzolása adatik elő. Rajzokkal készitette Beregszászi Pál Hites mérnök, ’s N.Sz.K. Debreczen városában a rajzolás- és épités tudományának közönséges rendes oktatója – Debreczenben Nyomtatott Tóth Endre által. 1846. 17-94.o. 66

54


sekkel és egymáshoz történő illesztésével foglalkozik. Értekezik az egybetoldásról, csapolásról, lapolásról, kapcsolásról, fogazásról és rovátkálásról.68 A harmadik részben a tetőszerkezetek hibaforrásainak elkerülésére hívja fel a mesterek figyelmét: „Mindenek felett kerülje az ácsmester, hogy ok és felesleg szegleteket, ki és behajtásokat a’ fedélen ne hagyjon, mivel az által nemcsak a’ költség szaporíttatik, hanem kár is okoztatik, mert olly helyek az eső és hóvizet felfogván, sokáig feltartóztatják: ha pedig kéntelen hagyni, illy helyet jól bezárni, és a’ víz beszivárgása ellen bátorságban tenni legnagyobb törekedése legyen…”69 Megmutatja, hogyan kell többszárnyú épület tetőszerkezetét elkészíteni, továbbá, hogy milyen rajzokat kell a tetőszerkezeti tervnek tartalmazni: „… l. fennálló rajz (a fedél végrajza), 2. fekvő rajz, 3. oldalrajz (keresztülvágott rajz)…”70 A negyedik részben a tetőhéjazat anyagairól szól igen részletesen: rézpléh, vaspléh, cseréptégla (lapos cseréptégla), palakő, kőzsindely, zsindely. Részletesen leírja, hogy melyik anyagot hogyan kell a tetőre szakszerűek felrakni, pl. a cseréptéglákat felrakás előtt jól meg kell vizsgálni, a tetőn pedig „ – oly móddal, - (hely elhelyezni) - hogy az első sorban lerakott cseréptéglának közét, vagy nyilását a felibe rakodó második sor, mindenütt a közepe által fedezze…”71 Ehhez a művéhez 76 színezett rézkarcot mellékelt. Rajzprofesszori működésének befejezésével még nem érezte bevégzettnek rajzesztétikai tevékenységét, ezért 1859-ben kiadta a rajzolás tudományának harmadik kötetét: – mely már a perspektivikus ábrázolással kapcsolatos – „A tárgyaknak a látás tudománya szerinti ismertetése és rajzolása” címen. Mindezt a mű előszavában el is mondja: „Miután a rajzolás tudományának kezdete czimzetü munkámban a természetes tárgyaknak mérnöki előállítására megkivántató szabályokat, és a rajzolatok készitésére szolgáló eszközöket előmutattam: szükségesnek láttam, a tárgyaknak a látszás tudománya szerinti lerajzolására vezető ismereteket és szabályokat is előmutatni, mivel a látszás szerinti rajzolásnak ismerete és tudása minden rajzoló egyénnek elmulhatatlanul szoros kötelessége: mert már a mérnöki módon s a közönségesen bevett mértéknek megfelelőleg, rajz-eszközöknek használata, vagy csak szabad kézzel állit is elő rajzolatot, mégis megkivántatik, hogy azon rajzolat látszás szerinti képnek is megfeleljen s annak szabályai belőle kitünjenek…”72 „Mi okozza azt, - teszi fel a kérdést, - hogy ugyanazon nagyságú, magasságú, és szélességű, de különböző távolságra álló tárgyak nem egyenlő kiterjedésüeknek látszanak, sőt mennél távolabb esnek a tárgyak a szemlélőtől, a tárgyak mindig kisebbedni és a nagyon távollevők egészen elenyészni tetszenek. A mérnöki tudományok sorában, a szemtudományról (die Optik) való értekezés világosit fel, ahol az adatok elő, hogy minél nagyobb foku szeglet alatt tünik valami tárgy szemünkbe, annál nagyobbnak, ellenkező esetben annál kisebbnek látni azt.”73

68

U.o. 17-94.o. U.o. 105.o. 70 U.o. 245.o. 71 U.o. 342.o. 72 Beregszászi Pál: A tárgyaknak a látszás tudománya szerinti ismertetése és rajzolása. Készitette Beregszászi Pál hites mérnök, XII.Rajztáblával Debreczenben. Nyomtatott a Város Könyvnyomdájában. 1859. Bevezető. 73 U.o. 9.o. 69


55

A könyv első részében a lapok rajzolásával, második részében a testek ábrázolásával és árnyékolásával foglalkozik ábrázoló geometriai szinten. A mű szöveges részében ad magyarázatot 12 rézmetszéssel előállított tábla rajzaihoz, melyeken a távlati szerkesztés módszereit mutatja be. Élete utolsó éveiben még be kívánta fejezni, - s így teljessé tenni – az építés tudományával foglalkozó munkásságát, ezért 1863-ban kiadta a téma negyedik részét: „Az épités tudományának azon része, melyben az épületek ékítésére szolgáló oszloprendek ismertetése és rajzolása adatok elő” címen. Ezt a művet Giacomo Vignola (1507-1573) olasz építész német kiadású munkája alapján szerkesztette.

10. ábra A könyv első részében leírja, hogy az épületek esztétikai megjelentésében milyen fontos szerepük van az oszlopoknak, ezért az oszlopok rajzolásában való jártasság minden építészettel foglalkozó mesternek kötelessége.74 Ezt követően ismerteti az oszloprendeket, azok eredetét, alakját és arányait. (10. ábra) Bemutatja az oszlopok főbb alkatrészeit és kisebb darabjait: - az oszlop gerendázatát (felső, közép és alsó gerendázat), - az oszlopot (oszlopfő, oszlop szára és az oszlop lába), - az oszlopszéket (fedele, törzse, talpa).75 Leírja, hogy az ókor építőművészei milyen gondosan jártak el az oszlopok tervezésénél: „A tagok ékesítésénél, az építészek figyelmeztek,

74 Beregszászi Pál: Az épités tudományának azon része, melyben az épületek ékesitésére szolgáló Oszlop Rendek ismertetése és rajzolása adatok elő. – XLVI. Rajzolatokkal készitette Beregszászi Pál, hites mérnök, a rajzolás és épités tudományának számos évig volt nyilvános, de már nyugalmazott tanára. – Debreczenben, Csáthy Lajos és Társánál. Nyomatott a Város Könyvnyomdájában 1863. l.o. 75 U.o. 10.o.


56

1. hogy azok sok, s egymásra halmozott faragványokkal ne láttassanak el, azért, hogy alakjuk kivehető legyen; azonban szem előtt tartották, hogy a túlságos értékesítés inkább unalmat, mint gyönyörűséget szerez, s erre nézve az alacsony, szegletes tagokat, csak simán hagyták. 2. hogy két ékesített tag egymás mellé ne kerülhessen, hanem azokat simán hagyott taggal választották el. 3. hogyha azon egynemű tag, több helyett alkalmaztatik, mindenütt egynemű faragással ékesíttessen. 4. hogy az ékesítések, kivált oszlop gerendázatján alkalmazott szarufa fejeket emelő kövek, s faragások, az oszlop közepét vevén fel, arra mindenütt épen egy-egy emelő kő s fog essen, s ettől jobb és bal felől, a többek egyenlő számmal és mértékkel helyeztessenek, s faragásoknak közepei pedig a felettek, vagy alattok helyezett faragásokkal közepével függőleg egyezzenek. 5. hogy az ékítések ízlést mutató darabokból vétetvén, az oszlophoz, annál fogva az épülethez illők, s annak rendeltetésével összhangzásban legyenek. Innen van az, hogy a toskanai oszlopnak igen kevés, vagy éppen semmi ékesítést nem adtak, már a dóriai oszlopnak valamivel töbet, a jónianak még többet, a korinthiai és római oszlopoknak legtöbbet eszközöltek.”76 A különböző oszloprendek ismertetése és rajzolásának bemutatása után foglalkozik az oszlopok egymástól való távolságával, a kettős oszlopokkal, a diadalkapukkal (11. ábra), a gömbölyű boltozatok díszítésével, homlokfalak, korlátok, könyöklők (12. ábra) és fogódzók rajzolásával.77 Művéhez 46 – igen szép kivitelű és fejlett rajztechnikára valló – rézbe metszett táblák mellékelt. Beregszászi Pál, – mint építész, – a klasszicista irányzat híve volt, mint mérnök nem hozott létre nagy és maradandó alkotásokat, nem volt kiemelkedő tehetségű művész sem, de kitűnő mérnökpedagógus volt, aki a reformkor nemzeti eszméitől áthatott tudattal adata át műszaki ismereteit tanít11. ábra ványainak. Legnagyobb érdeme az, 76 77

U.o. 15-16.o. U.o. 15-58.o.


57

hogy azt az időszakot, mely a hazai ipar hanyatlása és az ipari tanulóoktatás intézményes bevezetése között a XIX. század elején az ipari szinvonalának visszaesésében Debrecenben is megmutatkozott, a rajziskola megszervezésével és fenntartásával négy évtizeden át hasznosan ki tudta tölteni, s utódainak egy szervezett és jól működő iskolát adott át. Az általa vezetett rajziskola országosan is a legjelentősebbek között foglalt helyet, sok fiatalt indított el a mérnöki pályán és igen sok kiváló építőmestert adott a Tisztántúlnak, kiknek munkáját ma is fennálló létesítmények minősítik. Szakirodalmi tevékenységre is az építészet- és a rajzoktatás iránti elhivatottság ösztönözte, s távol az ország központjától műszaki tankönyvirodalmunk első remekeit állította elő, magyar nyelven. Ebben a tekintetben tökéleteset alkotott, négy építészettel foglalkozó műve kora építéstudományának teljes ismeretét felöleli, de befejezettnek tekinthetjük három, rajzesztétikai neveléssel foglalkozó tankönyvét is. Bizonyos, hogy művei megírásakor a korabeli szakirodalmat tanulmányozta, s ebből sokat könyveiben fel is 12. ábra használt. Ezt maga is említi az oszloprendekről készült munkájában. Könyveinek módszertani felépítése, az építés tudományának rendszerezése azonban önálló műve. S az ő munkáját dicsérik azok a rézmetszetek, melyeket munkáihoz saját maga rajzolt és karcolt rézbe, s ezzel műveinek nemcsak gyakorlati értékét, hanem esztétikai szépségét is növelte. Beregszászi volt utolsó nagy alakja annak a debreceni rézmetsző műhelynek, mely a századfordulón oly ígéretesen indult, majd lehanyatlott, s csak Beregszászi könyveinek réztáblái emelték ismét művészi magaslatra. Pedagógiai, szakirodalmi és művészi munkásságának méltatása nem volna teljes, ha nem említenénk meg, hogy munkáit magyar nyelven írta. Első műveit még nehézkes nyelvezettel, később – a nyelvújítás lehetőségeivel élve – könnyed, gördülékeny szép magyar nyelven. Számos idegen szakkifejezés, - melyet a fedélszerkezetekről és az oszloprendekről írt munkájában honosított meg, s melyet egyszerűség és kitűnő nyelvezet jellemez, - neki köszönhetően vált magyarrá és él ma is nyelvünkben.

58


THE TEACHING OF ARCHITECTURE AND DRAWING IN DEBRECEN IN THE FIRST HALF OF THE 19TH CENTURY: THE WORK OF PÁL BEREGSZÁSZI Sándor Dunka After several centuries of flourishing, Hungarian industry began a period of decline in the late 18th century. “Masters” without the necessary sense of vocation and skills of the trade entered the guild-based industry in great numbers, deteriorating the quality of standards in the industries. The ruler, as early as 1786, recognising the dangers inherent with this situation, ordered local authorities to set up Sunday drawing school connected with the national schools in order to train the apprentices employed in the industry. Despite the fact that this decree was later repeated in 1795 by the Governing Council, due to the reluctance of the masters, the remissness of the apprentices, and the shortage of appropriate teachers, these school were not available on a nation-wide basis. At the same time, as early as the first years of the 19th century, architecture and drawing were taught in the Reformed College of Debrecen, which created an opportunity for the extension of the education and eventually the founding of the municipal “Drawing School.” The drawing school of Debrecen opened its doors in 1813. In addition to the municipal will and the support of the College, the main reason why it did not suffer a fate similar to other institutions of the same kind was the fact that in 1819 an excellent engineer and pedagogue, imbued by the ideas of the Reform Age, became the principal of the school, and served it in this capacity with a high level of technical and pedagogical standard for nearly four full decades until his retirement in 1858. He, too, had to fight his battles with the indifference of the masters, the negligence of the apprentices, but his honesty and discipline, in the best sense of this word, finally made the school under his leadership of the country's best of its time in the mid-19th century. He also helped the preparation of his pupils by writing some excellent schoolbooks on architecture, free hand and scenographich drawing. He also made the illustrations for his Hungarian books, and engraved them in copperplate at a high, artistic level. In these early masterpieces of Hungarian technical literature, his translations of foreign expressions became a part of the technical vocabulary even for contemporary usage. Upon his retirement, Beregszászi handed over a well-organised and continuously operating school to his successors, which existed until 1877, the year when trade education started in an institutionalised way. Even though in its more than six decades of existence the drawing school did not give to the country any artists of outstanding talent, but it did educate a number of excellent masters, and especially many joiners who subsequently created countless pieces of fine workmanship of industrial art quality. The excellence of the


59

architects is also proved by the many beautiful buildings still standing proud in and around the city of Debrecen. The chief significance of the drawing school of Debrecen was that it provided a very fruitful bridge between the period of decline of the guild industries in the late 18th century and the commencement of institutional trade education, by raising the standards of the trades.

AZ ÉPÍTÉSZET ÉS A RAJZ TANÍTÁSA DEBRECENBEN

Recommend Documents