Alan Dean Foster A FEKETE LYUK
Tudományos - fantasztikus regény A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Alan Dean Foster: The Black Hole © Walt Disney Productions 1979. Published by Ballantine Books, USA Minden jog fenntartva. (c) Alan Dean Foster Hungarian translation © Rákosi Ferenc 1992. ISBN 963 7447 16 4 Kiadta a Gulliver Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó a Gulliver Kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: Nagy Éva Műszaki szerkesztő: Zentai György Borítóterv: Joó Péter, Varró Géza Nyomtatta és kötötte a Dabasi Nyomda Felelős vezető: Bálint Csaba igazgató Munkaszám: 91-0295
I. Harry Booth a laboratóriumi kajüt ablakán át a csillagokat fürkészte, de a millió tűhegyes pont között nem talált ismerős csillagképet. Nagy nehezen erőt vett magán. Szájához emelte az apró, golyós-tollnyi mikrofont. Miközben beszélt, tekintete minduntalan a hajóablakon túli világ sötétjét kutatta. - December huszonnegyedike van, a Palominó csillagközi kutatóűrhajó fedélzetéről Harry Booth jelenti... A hajó személyzete fáradt, csüggedt, szerencsére a berendezések kifogástalanul működnek. Szünetet tartott, s szemügyre vette társait. Egyikük - vékony, szikár férfi - tollával idegesen dobolt az előtte fekvő papírlapon. Arca kétkedést, bizonytalanságot tükrözött. Fiatalabbnak látszott a riporternél, valójában egykorúak voltak. A töprengést és az idegességet néha fanyar humor váltotta fel nála. Alig észrevehetően az újságíró felé biccentett, de arca rezzenéstelen maradt. A mögötte álló, ragyogóan csinos nő alakja a delfinek pajkosságát juttatta Booth eszébe. A lány gondolatai ugyanolyan szövevényesnek és bonyolultnak tűntek számára, mint hajának csigavonalai. Éppen adatokat táplált a fedélzeti komputerbe. Booth - mint mindig - most is elérzékenyült: a jelenet a gyermekét tápláló anyára emlékeztette. Katherine McCrae esetében e hasonlat egyáltalán nem sántított. - Az expedíció - folytatta a diktálást Booth -Dr. Durant-nak, a tudományos világ kedvencének kutatásaira épült, aki öt éven keresztül tanulmányozta az elméletileg lakható bolygókkal rendelkező naprendszereket. Utunk - a korábbi expedíciókhoz hasonlóan nem járt eredménnyel. Felfedeztünk ugyan számos mikrobát, néhány
bolygón találkoztunk gyanús kémiai reakciókkal, de idegen civilizációnak, vagy akár csak magasabb rendű életnek nyomát sem leltük. Booth kikapcsolta a felvevőt. - Körülbelül ennyi. Jól mondom, Dr. Durant? A riporter fricskája célt tévesztett. - Feleslegesen gúnyolódsz Harry, a tényekkel én nem szoktam vitatkozni. -Én nem szoktam „feleslegesen gúnyolódni", Alex. - Booth zsebébe csúsztatta a mikrofont. - A kudarc engem éppúgy megviselt, mint benneteket. Sőt, talán még jobban. Ti tengernyi értékes információt hoztok magatokkal. A földi kutatóintézetek tudósai évekig a ti adataitokra hivatkozva írhatják tele az összes valamirevaló tudományos folyóiratot. S természetesen hozsannázni fognak rólatok... De -folytatta Booth leverten - az igazi célunkat nem értük el: sehol sem találkoztunk intelligens élettel. Te visszatérhetsz az asztrofizikai elméleteidhez. Nekem és a Társaságnak azonban ez a másfél év egyszerűen elúszott egy kozmikus kanálisban. - Booth egy pillanatra abbahagyta, majd hozzátette: - Azt hiszem, nem így akartam ünnepelni a karácsonyt. A Jézuska igazán meglephetne valamivel. Durant mosolyt erőltetett az arcára. - Sajnos, tart még a karácsonyi bevásárlási láz. Zsúfoltak az árurendelő csatornák. Mellettük McCrae lenyomott egy gombot, amivel rögzítette a betáplált adatokat, és csatlakozott az evődéshez. - Tegyétek ki a cipőtöket a motorok tetejére, a mi kozmikus télapónk majd csak gondoskodik egy kis meglepetésről! Esetleg elbújtat bennük néhány elkóborolt bolygólakót. Sőt, az is megeshet, hogy az összesét. - Szerinted az idegen civilizáció elfér egy cipőben? - vigyorgott
Booth. - Megelégednék bármivel, ami földönkívüli, és több benne a csont, mint egy félvezető membránban. - Catherine jókedve felderítette Bootht is. - Megtenné néhány tábla csokoládé is... A világegyetemi léptékekhez szokott agyamnak egyszerűen magas, hogyan képes a konyha ilyen tökéletesen íztelen csokoládét szintetizálni! - Majd én utánanézek, háthasikerül a programját elrontanom nevetett a férfira Kate, és az ajtó felé indult. - Visszamegyek a hajtóműhöz. -Viszlát az ünnepi vacsoránál! - dünnyögte Durrant, s újra számításaiba mélyedt. Aztán hirtelen megszólalt. - Kíváncsi vagyok, milyen képet vág Holland, amikor megkérem: hosszabbítsuk meg két hónappal az expedíciót. Ha útban hazafelé a pályánk ívét megnöveljük, két további naprendszert tudnánk átvizsgálni. - Félek, Alex, ezzel az ötleteddel nem fogod belopni magad pilótánk szívébe. - Booth szemei képtelenek voltak elszakadni a csillagóceán látványától, de agya hipersebességgel zökkent vissza a mába. Talán Holland is rááll a dologra? - meditált magában. - Ha nem ő lenne a kapitány, biztosan- színesen vállalkozna akár még egy éves hosszabbításra is. De hát azért bízták meg az expedíció vezetésével, hogy személyes vágyainak hódoljon. Neki a programban előírt időpontig haza kell kormányoznia a bárkáját. Pizer ... más. Ő - dupla vagy semmi alapon - egy csillag belsején is keresztülvinné a hajót. De Pizer csak első tiszt. Fiatal és vakmerő. És meggondolatlan is - állapította meg az újságíró rezignáltan. - Az élet ilyen apróságokon múlik. Kapitány és első tiszt, tapasztalat szemben kalandvággyal... Három évtizede tudósítok a tudomány új eredményeiről, és ezalatt megtanultam: az emberek és az elemi részecskék viselkedése között koránt sincs akkora különbség,
mint azt a legtöbben hiszik. - Ha érdekel a véleményem - rágta meg a szavakat -, én inkább bíznám magam Vincentre. E pillanatban beszélgetésük tárgya Charles Pizer vezérletével feltűnt az ajtóban. A robot manipulátorai példás rendben simultak a hordó alakú törzshöz, jelzőfényei - a belső vezérlés megszabta rend szerint - hol kigyulladtak, hol pedig elaludtak. Optikai érzékelői az első tisztet követték, aki az egyik pilótaülésbe vetette magát. - Mire emlékeztet ez a látvány, Vincent? - Feltételezem, a holografikus csillagképernyőről beszél, uram. így azt mondom: ez a látvány erősen emlékeztet egy holografikus csillagképernyőre felelte türelmesen a robot. - Engem inkább egy tál borsólevesre - évődött Pizer felegyenesedve az ülésben, amely halk zúgással követte mozgását. - Farkaséhes vagyok... A roboton felvillanó fények jelezték: válaszolni kíván. - Van egyéb újság is? - A kibernetikusok igazán elfelejthették volna kifejleszteni a robotokban ezt az átkozott szarkasztikus magatartást - vetett rá éles pillantást az első tiszt. - Semmit nem találtam a konyhában. Mit eszünk ma? - Pulyka konzervet. Igazi specialitás, hadnagy, tekintettel a karácsonyra. Azután szederszószkonzervet, szárított csirkefilét, mártáskonzervet, szá... - Kímélj meg a specialitások ismertetésétől - állította le Pizer. A szárított csirke víziójától egy csapásra elmúlt az éhsége. Irigyellek, Vincent! - Nem meglepő, uram, de ez esetben miért? - Nincsenek ízlelőbimbóid. Ha most otthon lennék, igazi sült pulykát ennék kagylómártással, édesburgonyát narancslével, aztán gyümölcstortát...
Pizer arca boldogan úszott volna tovább a kalória-költemények ködében, de Vincent közbeszólt: - Végül szódabikarbónát... Az első tiszt sértetten felpattant, és a kijárat felé indult. Harcias ábrázattal tolta félre a robotot. - Nem értesz te semmit! Nemsokára valódi ételeket fogok enni. Másfél év után! Itt az ideje, hogy hazatérjünk! Navigáld a Földre a hajót, te Acélszív! Vincent teste éppenséggel elenyésző mennyiségű acélt tartalmazott. A robot az acélnál sokkal ellenállóbb anyagokból készült. Ezúttal mégsem tartotta szükségesnek metallurgiai szempontból kijavítani Pizer szavait. A műszerfalhoz ment, s hozzáfogott a pályakorrekció előkészítéséhez. - Haza... az ön számára, Mr. Pizer, de én csak egyetlen hazát ismerek... - a robot egy szabad manipulátorával a képernyőre mutatott, ahol a sötét háttérben milliónyi csillag szikrázott. Pizer azonban már eltűnt a halk surranással záródó, elektronikus vezérlésű ajtó mögött. Kate McCrae kikapcsolta mágnescipőjét, így kényelmesebben juthatott el a Palominó hajtóművéhez. Igyekezett szabadulni a laborban uralkodó csalódott hangulat hatása alól. Booth pesszimizmusát könnyen megbocsátotta. Öt a tudósokénál gyakorlatiasabb szempontok vezérelték. Eredményeiket csak lefordította a maga nyelvére, amelyet a közvélemény is megértett, vagyis egyszerűen gazdasági, pénzügyi kategóriákká alacsonyította a tudományos felfedezéseket. Kate gondolkodását - talán egyedül a magánéletét nem számítva - mélyen átitatta a tudományos módszeresség. így pontosan értette, hogy Booth -laikusként - kellő távlatból képes szemlélni útjukat. A tudósokat az indokoltnál jobban megviselte a kudarc, s ez is csak erősíthette az újságíróban a
tévhitet: a tudomány nem más, mint hatalmas felfedezések sorozata. A hajón leginkább Booth testesítette meg az emberiség vágyait, álmait. Csalódottsága a hazatérést követően minden bizonnyal elmúlik, nemkülönben a közvéleményé. Egyébként is, kicsoda ő, hogy megítélje Harry Booth nézeteit a világűrről? Kolumbusz sem a tudományos felfedezés vágyától hajtva, sokkal inkább az arany, a drágakövek és a fűszerek után kutatva fedezte fel Amerikát. Da Gamát sem az indiánok iránti olthatatlan kíváncsisága vezette Indiába, hanem a bors, a szerecsendió és a szegfűszeg. A motiváció gyakorlatiassága semmit, sem von le felfedezéseik értékéből. A maguk módján a Harry Boothok ugyanúgy hozzájárulnak az emberiség kozmikus kiteljesedéséhez, mint az Alex Durant-ok. . A csarnokban a motorok alig hallható moraja kísérte száguldásukat. Mostani, a fénysebesség alatti tempójukat a hajó lehetőségeihez képest inkább cammogásnak lehetett nevezni, de fel kellett készülniük a hazatéréshez szükséges iránymódosításra. Kate mindig mosolygott, ha eszébe jutott, hogy egykor az emberiség tudományos képtelenségnek tartotta a fénysebesség feletti űrutazást. Holland a megfigyelőrendszert ellenőrizte. Szürke egyenruhája beleolvadt a fémszerkezetek, csövek tömegébe. A melegség, amit Kate a férfi megpillantásakor érzett, nemcsak a motorok sugárzó hevétől eredt. Noha közeledtére nem hagyta abba a munkát, Kate tudta, Dan - amióta csak belépett a csarnokba érzékeli jelenlétét. - Sokáig fog tartani, amíg hazaérünk? A férfi vidáman mosolygott. - Csak nem kételkedsz a hajót irányító szuperpilóta képességeiben? A szerénység a legfőbb erényed.
- Örülök, hogy másfél év alatt legalább erre rájöttél - vágott vissza nevetve Holland, majd komolyabbra fordította a szót: Megvizsgáltam a hajtómű kamra állapotát. Elméletileg úgy tervezték, hogy megbirkózzon a rendkívüli terheléssel, de a másfél éven át tartó szinte megállás nélküli működés a legellenállóbb anyagokat is megviseli. De most már minden rendben lesz. - Lenyomott néhány ellenőrző gombot, és megvárta a kontroll-lámpák kigyulladását. - Igazán sajnálom, hogy véget ér a küldetésünk. Kellemetlen ennyi idő után üres kézzel hazatérni. - Túl korán feladod! Még utunkba kerül néhány rendszer, amit átvizsgálhatunk. Különben is, a Palomino útja. csak egy az expedíciók sorában. S Vincenttel együtt tagjai leszünk az újabb csapatnak. - Attól tartok, Vincenttel a főnökségnek egészen más tervei lesznek. - ...? - Például szétszedik, és alaposan kielemzik, milyen hatást gyakorolt rá az utazás. Mire megérkezünk, nyilván sokkal korszerűbb típusokat állítanak már rendszerbe. Fogják Vincentet és... - Semmi ilyet nem tehetnek vele! A haja szála se... nem nyúlhatnak hozzá. Ő sokkal több, mint egyszerű gép. Nem szedhetik szét holmi kibernetikusok kényére-kedvére. Holland megpróbálta leplezni mosolyát. - Ez nem éppen tudósra valló érvelés, Dr. McCrae. Hogyan tudnád megakadályozni? A lány egy kicsit elbizonytalanodott. - Én... én... nem tudom. De tennék valamit... Amit kell... Talán örökbe fogadnám. - Kicsit sokba kerülne. Vincent sajnos nem fogyaszt kerti zöldséget vagy gyümölcsöt. A nukleáris fűtőanyag valamivel
drágább a káposztánál. - Lehetséges. De nem szeretem darabokban látni a, barátaimat. - Csak egy a bökkenő. Vincent és jómagam régóta együtt dolgozunk, több közös utunk volt a Palominó előtt, s a jövőben sem lesz ez másként. - Kissé öreg vagy ahhoz, hogy téged is örökbe fogadjalak. Nem? - Én nem egészen ilyen rokonságra gondoltam -vágott csalódott képet Holland. - Mit szólna Vincent? - Hátat fordítva a műszerfalnak átölelte a lányt, és szelíden magához vonta. A csókot váratlanul szakította félbe a műszerfal kommunikációs hangszórójának hívójele. Zavartan elhúzódtak egymástól. Néhány pillanatig még kapkodták a levegőt, közben McCrae igazgatni kezdte a haját. - Ha már olyan régen ismeritek egymást, és annyira elválaszthatatlanok vagytok, igazán elérhetnéd, hogy ne mindig a legrosszabbkor szólaljon meg ez az átkozott masina! - Feltétlenül megemlítem neki - biztosította vigyorogva a lányt Holland, de szemében aggodalom látszott. - Vincent nem szokott zavarni, amíg... khm... dolgozom... hacsak nem valami rendkívüli történt. Jobb lesz, ha utánanézünk, mit akar. - Bocsánat a zavarásért, kapitány, de van itt valami, amit meg kellene néznie. Átviszem a képet a központi képernyőre. Pizer érkezett elsőként. Vincent az irányítópult előtt terpeszkedett, eltakarva a képernyő nagyobb részét. Az első tiszt gyorsan a szájába tömte a kezében maradt szárított húst, s a robot mögé lépett. - Mi a helyzet, Vincent? Hé! Tudod, hogy nem is olyan ehetetlen ez a kaja? Vagy már túl hosszú ideje élünk ilyeneken? Mivel a robot ezúttal mellőzte a szokásos epés megjegyzéseket, Pizer abbahagyta a jópofáskodást, és a képernyőre meredt.
- No, mi az a különös? Különösen érdekes, különösen szórakoztató, nem különösen veszélyes. Legalábbis ebből a távolsághó... A robot félreállt, így az első tiszt mindkét képernyőt szemügyre vehette. Amit látott arra késztette, hogy egészben nyelje le az utolsó falat pulykát. Az egyik képernyő a csillagok és a többi égitest gravitációs mezőinek alakulását mutatta. A képernyő jobb felső sarkában egy ovális, fekete alakzat rajzolódott ki, amelyet a domborzati térképekhez hasonló koncentrikus körvonalak vettek körül. Azonban nem a domborzati magasságot, hanem a gravitációs kút mélységét jelezték. Vincent növelte a nagyítást, de a fekete folt körüli vonalak mit sem változtak: Pizer tudta, akár százszorosára is növelhetnék a nagyítást anélkül, hogy két vonal között tágulna a rés. A szabálytalan koncentrikus vonalak egyértelműen a gravitáció erősségére utaltak. A Palominó fedélzeti komputere a számértékeket is kiírta a képernyőre. A folt közelében levő G2 színképosztályú csillag ugyanis túl közel került az objektumhoz. A felszínéről mérhetetlen anyagspirál áramlott a folt közepe felé. Az áramlás sebességéből és az áramló anyag tömegéből a számítógép következtetni tudott a gravitációs vonzás nagyságára. Pizer a monitoron gyors egymásutánban megjelenő számokra meredt, s füttyentett meglepetésében. Igen, uram. A leghatalmasabb fekete lyuk, amivel valaha találkoztam - közölte a robot az alkalomhoz illő ünnepélyességgel. - A memóriámban nincs nyoma ennél erősebb gravitációjú objektumnak. Az előzetes megfigyelések igazolták feltételezéseimet. Mintegy tízszázalékos mérési hibát és a közeli csillag standard összetételét, feltételezve, ez a fekete lyuk hozzávetőlegesen 40-100 csillag tömegének megfelelő anyagot nyelt el eddig.
- Én is erre a következtetésre jutottam - bólintott Pizer. - Jó nagy, nemde? - Csak viszonylagosan, uram. És ez nem szójáték. Egy vagy száz csillagtömeg csak porszem a világűrben. - Jó lesz távol maradni ettől a „porszemtől". Nézzük meg a holografikus képét is! Pizer szótlanul tanulmányozta a projektorral kivetített háromdimenziós alakzatot, majd beleszólt a mikrofonba. - Halló! Alex, Harry, látjátok ezt? - Igen... káprázatos - szólt Durant hangja a hangszóróból. - Te is így látod, Harry? Booth tágra nyílt szemmel bámulta a projektoron kibontakozó képet. - Istenemre, mintha Dante pokla elevenedne meg. Egyesek szerint a pokol csodálatos... Durant a labor műszerfalába épített háromdimenziós projektoron figyelte a jelenséget. A lyuk az összeomló csillagból áramló anyagon kívül aszteroidákat, meteorokat, üstökösöket, csillagközi gázt és port szívott magába. A belsejében tomboló hatalmas gravitáció megsemmisítette a hagyományos anyagi szerkezeteket. E folyamat fizikai jeleként gigantikus röntgen- és gamma-sugárnyalábok lövelltek a környező térbe. A sugárzás által ionizált csillagközi gáz a szivárvány összes színében pompázott. A projektor legjobban a röntgen- és gamma-sugárzásnál, valamint a rádiósugárzásnál kisebb intenzitású vörös színt vetítette ki, ami szemet kápráztató látványt produkált. - Nincs szíved, Harry! Az újságíró nem sértődött meg. - Foglalkozási ártalom, Alex. Mindenki a projektorra meredt, csak Durant mormogását
lehetett hallani. - A legpusztítóbb erő a világegyetemben, Harry. A pokolhasonlat találó, sőt talán még hízelgő is. Egyes tudósok meg vannak győződve arról, hogy a fekete lyukak egyszer felfalják az egész világegyetemet. Azt is mondják - folytatta -, hogy a csillagok, a ködök, az élőlények, mind egy szálig a fekete lyuk pontszerű tömegében végzik. Persze elég nehéz elhinni, hogy óriásnapok nyom nélkül eltűnnek a fekete lyukak belsejében. Tudomásom szerint van alapja annak az elméletnek is, amely szerint a világmindenség ciklikusan fejlődik. Egy végtelenül sűrű fekete lyuk elnyel mindent, majd felrobban, és ez az „ősrobbanás" hozza létre a csillagokat, a galaxisokat, az új világokat, amelyeket egy másik fekete lyuk ismét elnyel, és így tovább... a teremtés-összeomlás körforgása folytatódik. - A fordított entrópiáról beszél, Alex? Csak azt akartam mondani, Kate, hogy a világmindenségben egyetlen dolog lehetetlen: kimondani valamiről, hogy az minden kétséget kizáróan lehetetlen. Vincent, növeld a vizuális nagyítást! A robot engedelmeskedett, és a fekete lyukat magában foglaló űrrészlet képe a felbomló csillaggal és a kozmikus szakadékba áramló törmelékkel együtt növekedni kezdett. Holland is megérkezett a vezérlőterembe, és Pizerékhez csatlakozva tanulmányozni kezdte a képernyőt. Boothnak igaza van - bólintott az első tiszt Holland felé. - Az ember szinte várja, mikor tűnik fel egy ördög szőrös farokkal, szarvakkal, vasvillával. A kapitány átfutotta a komputeren felvillanó számsorokat, a látható kép matematikai elemzését. Elég különös dologra akadtunk. Az ember nem is gondolta volna... Egy kozmikus szörnyeteg. - Kissé morbid látványosság, uram! - Vincent már régóta
próbált szóhoz jutni. - Talán hihetetlen, de találtam valamit, ami a lyuknál is érdekesebb. A robot a műszerfalhoz nyúlt, mire a lyuk képe hirtelen kifutott a képernyőről. A kamera egy alig kivehető tárgyra irányult, amely a kísérőcsillagból a lyukba áramló anyagspirál túloldalán, a Palominó közelében tartózkodott. - Aszteroida? - gondolkodott hangosan Pizer. Nincs benne semmi különös, százával keringenek ebben a térségben, amíg el nem nyeli őket a lyuk. - Attól tartok, nem az, uram. Vagy ha mégis egy kisbolygó, akkor a legkülönösebb, amit valaha is megfigyeltem. Már azóta szemmel tartom, hogy először észleltem a gravitáció növekedését. Ez a tárgy a lyukhoz vagy a közeli csillaghoz képest teljesen mozdulatlan. Egészen biztosan nem tartozik ehhez a lokális rendszerhez. Viszonylagos mozdulatlansága arra enged következtetni, hogy a környezetétől független jelenséggel van dolgunk. A stabilitás a térségben uralkodó erős gravitáció-ingadozások mellett önmagában is különös, ráadásul ennek a valaminek meglehetősen szabályos körvonalai vannak. Űrhajó? Arra gondolok, uram. A kapitány izgatottan a mikrofonba kiáltott: - Vettétek a legutóbbi információt? Sikerült rögzíteni, Alex? - Rögzítettük, Dan. - Durant hangja a kapitányéhoz hasonló döbbenetről árulkodott. - Rögzítettük, de hihetetlennek tartjuk. -Én is... egyelőre. - Holland ismét a képernyőre nézett. - Elég kicsi a távolság közöttünk, hogy közelképet is készíthessünk egy ekkora objektumról. Ilyen méretű hajók régóta nem épülnek. - Feltételezve, hogy földi űrhajóról van szó jegyezte meg a robot.
- Feltételezve - bólintott a kapitány. Növeld a nagyítást, és próbáljuk meg azonosítani! - Holland szíve egy kicsit gyorsabban vert. - Igen, uram - hallatszott Vincent géphangja, és egyik mechanikus végtagját, a műszerfal megfelelő receptorához illesztette. A laborban MCrae és Durant várták az eredményt. Az újabb felfedezés mindkettőjüket megdöbbentette. Booth - életében talán először - nem talált szavakat, zavartan bámult a képernyőre. - Hogy az ördögbe kerülhetett ide előttünk valaki morfondírozott hangosan Durant. - És ha idegenek? A válasz - talán az elmúlt hónapok számtalan csalódása miatt a kelleténél érdesebbre sikeredett. - Idegen lények csak a sci-fi írók fantáziájában léteznek. Csakis azért találták ki őket, hogy bosszantsanak minket. Mese az egész. S ezt mi tudjuk a leg-: jobban. I - Csak egyetlen utazást tettünk, Alex - vágott közbe McCrae. Egyetlen expedíció alapján nem lehet egyszer s mindenkorra kijelenteni, hogy rajtunk kívül nincs élet a galaxisban. Eközben az egyik képernyőn különböző űrhajók sziluettjei tűntek fel. Vincent megkezdte az ismeretlen égi jármű típusának azonosítását. - Liberty-7 - darálta a géphang. - Tömeg nem egyezik, alak nem egyezik. - Másik típus tűnt fel. -Kísérleti csillagközi űrállomás, 5. sorozat. Eltűntnek nyilvánítva. Tömeg nem egyezik. Alak nem egyezik. - Ismét váltott a kép. - Sahara Modul-53. Másik: Plutó-4. Tömeg nem egyezik. Alak nem egyezik. A következő űrhajóábra megjelenésekor McCrae nem tudta
visszafojtani izgalmát. Mindenkinél jobban kívánta: ezúttal egyezzen a típus. - Egyes számú csillagközi űrszonda - folytatta Vincent módszeresen, senkitől sem zavartatva magát. - Tömeg eltekintve a jelentős fűtőanyag-veszteség miatti eltéréstől egyezik. Alak ugyanaz. Amennyire a távolság lehetővé teszi, megállapítható, hogy minden más adat is egyezik. Durant sóhajjal nyugtázta, hogy az Első Találkozás lehetősége ezúttal is elenyészett, és hűvös-hivatalos hangon megszólalt: - Ennyi elég, Vincent. Amíg közelebb nem érünk, megelégszünk a valószínűséggel. Utasítsd a komputert, hívja elő memóriájából a hajó útjára vonatkozó összes információt. Folyamatban van, uram. - Nem lesz rá szükség. - McCrae megpróbálta leplezni felindultságát, amelyet azóta érzett, amióta a legutóbbi sziluett feltűnt a képernyőn. - Ugyanannyira ismered a Hattyú történetét, Alex, mint bármelyikünk. Durant feszengve kerülte a lány tekintetét. - Az egész puszta formalitás, Kate. Mindent rögzítenünk kell a hajónaplóban. Ez az előírás, hisz tudod. McCrae bólintott. - Dr. Kate, nem ezen a hajón szolgált az ön apja is? - A robot ezzel kimondta a mindenkiben ott bujkáló kérdést, amit azonban tapintatból eddig senki sem tett fel. Hiába, a robot minden intelligenciája ellenére sem viselkedett mindig ember módjára. - A Hattyú... igen... - motyogta McCrae gépiesen, mintha csak Vincentet utánozná, amikor az nincs beszédes kedvében. Feladata a lakható bolygók, a naprendszeren túli, földönkívüli élet felkutatása. A miénkkel lényegében egyező célú, csak jóval nagyobb szabású expedíció volt.
- Bizonyára „nagyobb költségűt" akart mondani -szólt közbe Booth, szokott „diplomatikus" modorában. Az értelmetlen közbeszólás válasz nélkül maradt. A hangszóró jelezte, hogy Holland, Pizer és a robot folytatják a munkát. - Add le a hívójelet! - utasította Holland a robotot. - Először normál frekvencián, ha nem megy, kísérletezzünk a katonáin és az összes többin. Charlie! Kapcsold be a nagy távolságú radarokat! - folytatta a kapitány az első tiszthez fordulva. Talán megsérült az adóvevőjük, és más sugárzás-tartományban próbálnak kapcsolatot teremteni. Igen, uram, de pokoli munka lesz valami értelmeset kihámozni ebből a hanghullám-áradatból. - Próbáld meg! Tudom, ha nagyon akarod, az elektronsugárzás mérő is kacsintgatni kezd a kezeid között... A laborban senki sem mosolygott. Durant és Booth más-más okból, de egyaránt a lány arcán próbált eligazodni. Durant azt mérlegelte, vajon szándokosan provokálta-e az újságíró McCrae-t a Hattyú küldetése hasznosságának kétségbevonásával. Végül arra a következtetésre jutott, hogy Booth csupán felidézte a hivatalos értékelést a hajó útjának csillagászati költségeiről. Tárgyilagosan el kellett ismerni: a Palomino ugyanazt a feladatot sokkal kevesebb költséggel végezte el. A kérdés csak az: melyik milyen hatékonysággal. Az űrkutatással foglalkozó tudósok számára a Hattyú maga volt a beteljesült álom. Egy ilyen félelmetesen nagyszerű dologgal szemben illetlenségnek tűnt felvetni a gazdaságosság kérdését. Talán itt az alkalom, hogy tisztázódjon, kinek volt igaza: azoknak akik megtervezték a hajót, vagy azoknak, akik kinyögték az árát. - A Hattyú űrszonda és kutatóűrhajó - suttogta McCrae. - Húsz évvel ezelőtt visszarendelték a Földre. Útját költséges
melléfogásnak minősítették - bólintott gúnyosan Booth felé, aki elmélyülten tanulmányozta jobb kezének mutatóujját. - Mennyire bosszankodhatott Hans Reinhardt! szólalt meg végül a riporter. - Rém nehezen viselte a bírálatot. Képzelem, mit mondhatott a visszahívó parancs vételekor. A múltból előbukkanó név varázslatos hatást gyakorolt Durantra. - Harry, te ismerted Reinhardt parancsnokot? Rengeteget hallottam róla, tanulmányoztam az elméleteit, olvastam a könyveit... - Helyesebb lenne azt mondani: egymásba ütköztünk. A szakmájában kétségtelenül zseninek számított. - Reinhardt már akkor legendaként élt a köztudatban, mielőtt átvette a Hattyú-terv irányítását. Durant remélte, nem tűnik fogadatlan prókátornak. - Reinhardt: egy legenda... - Ezt mondta ő is. A maga teremtette kép rabjává vált. Nem egyszer találkoztam ezzel a jelenséggel. Nem mint tudóst, csak mint emberi lényt tudom megítélni. Rendkívül arrogáns, és iszonyúan pökhendi fickó. Elismerem, ugyanúgy tudott manipulálni az emberekkel, mint saját fizikai elméleteivel. Kitűnően értette a módját, hogyan lehet személyes ambíciókat az emberiség büszkeség-érzetére apellálva érvényre juttatni. „Meghódítjuk a csillagokat!" és hasonló demagógiák... Megszállottként hajszolta bele a Nemzetközi Űrkutatási Bizottságot minden idők legkevesebb eredménnyel járó, ámde legköltségesebb, végül teljes pénzügyi bukást eredményező űrprogramjába. A Hattyú felépítése és útra bocsátása az emberiség történelmének egyik legfelemelőbb tette. De ezen túl az egyik leghaszontalanabb is. Az ember azonban képtelen meglenni emlékművek nélkül. A Hattyú korunk Nagy Piramisa, Reinhardt a modern kor
Kheopsz fáraója. Gigantomániából építtette fel a hajót. Nem számított többé a józan ész, a nagy mű alkotója sohasem ismerte be tévedését. Ezért hagyta figyelmen kívül a hazahívó parancsot. - Ez csak feltételezés, Harry! - vágott vissza Durant. - Még soha nem létesült kommunikációs kapcsolat a Föld és egy olyan távolságban haladó űrszonda között, mint ahol a Hattyú járhatott a földi parancs feltételezett vételekor. Talán soha nem is értesültek az expedíció visszarendeléséről. McCrae nem hallotta a mellette beszélgető férfiakat. Gondolatai messze jártak: látta maga előtt a feneketlen ürességet, amint magába szívja apját és a személyzet tagjait. Különös érzés fogta el. Talán sikerül megfejteni egy már-már örökre elfeledett rejtélyt: miként tűnt el nyomtalanul az űrhajó. Bárcsak úgy tudna viselkedni, mint aki csak kívülálló szemlélője az eseményeknek! De minden erőfeszítése ellenére csak egyetlen kérdés motoszkált benne: van-e, akárcsak parányi esélye annak, hogy apját életben találja? - Előremegyek - suttogta, de Durant és Booth a vita hevében észre sem vette távozását.
II. Pizer meg sem kísérelte leplezni izgalmát. - Gyerekkoromban rengeteget olvastam a Hattyúról - mesélte Hollandnak olyan hévvel, mint ahogy a kiskamaszok szoktak lelkendezni. - A világűr Bolygó Hollandija. Minden kutató arról álmodik, hogy egyszer megtalálja. Holland elfojtott egy enyhe mosolyt. Gyerünk közelebb! - folytatta Pizer. Azután Vincenttel átszállunk a fedélzetére. A tiltakozás, meglepetésre nem a kapitánytól, hanem a robottól eredt: - Cicero mondja: „a sietség a fiatalok jellemvonása, a megfontoltság az élteseké. Az ítélőképesség az egyik legfőbb erény". Ne rohanjunk fejjel a falnak, amíg nem tudjuk pontosabban, mi történt. - Na igen... - Pizer hirtelen összevonta a szemöldökét. - Cicero? Az meg kicsoda? Pizert Kate McCrae megjelenése mentette meg a robot vélhetően csúfondáros - válaszától. Booth is megszólalt a hangszóróban. - Oda kell mennünk, kapitány! Én jobban félek ettől az űrtályogtól, mint bármelyikőtök, de azt mondom, a pokol fenekére is elmennék ezért a sztoriért. - Ha elkap minket a lyuk gravitációs ereje, akkor valamennyien oda kerülünk. Mármint a szuperhőmérsékletű pokolba. Meglehet, mégis ki kell hagynod ezt a sztorit. Nem vagyok hajlandó a pokolba jutni egy újságcikk kedvéért. - De kapitány...! Holland egyszerűen kikapcsolta a hangszórót, és az első tiszthez fordult.
Jeleznek valamit az érzékelők, Charlie? Minden hullámhossz negatív - csóválta fejét Pizer, tekintetét a kijelzőkön tartva. - Valószínűleg az elektromágneses örvények blokkolják az adásunkat. Esetleg sikerült fogniuk a hívójelünket, csak a válasz nem ér el minket. Különösen, ha a Hattyú adóberendezése valamilyen műszaki hiba miatt nem képes teljes erővel sugározni. Az sem kizárt, hogy a Palorninót körülvevő anyagtörmelék szétszórja, visszaveri a jeleket, s mi képtelenek vagyunk felfogni azokat. A 10 21 Hertzes frekvencia-tartományban az éter rettenetesen zsúfolt. Egy dolgot mindenesetre feltételezhetünk. - Éspedig? A hajó sugárvédelme teljesen ép, különben a személyzet megfőne a gamma-sugárzásban. - Úristen! - tört ki McCrae. - Hány év telt el, miközben a hatóságok csak a vállukat vonogatták ha a Hattyú és a személyzete sorsa után érdeklődtünk... és most itt van előttük. A lány a képernyőről a kapitányra nézett. - Dan...? - Tudom, mit élsz át, Kate. De az a hajó a semmi szélén, a lét és a nemlét határán lebeg. Nem kockáztathatunk... - Legalább beszéld meg Alexszel - könyörgött a lány tudva, hogy a fizikus mindig tárgyilagos véleménye az övénél többet nyom a latban. - Rendben - mondta a kapitány, és beleszólt a mikrofonba. Hallasz minket, Alex? - Egyetlen szót sem mulasztottam el, Dan - jött pillanatnyi késedelem nélkül a válasz. - Mivel tudsz meggyőzni, hogy biztonságos dolog közelebb menni a Hattyúhoz? De csak világos, egyértelmű érveket, és nem humanitárius szempontokat akarok hallani! Durant sebesen hozzáfogott a szükséges információk
összegzéséhez. - Van itt valami, ami érdekes lehet, Dan. A műszerek szerint a Hattyú egy jottányit sem mozdult el, amióta először feltűnt a képernyőkön. - Biztos vagy benne? Tévedés kizárva. A hajó helyzete a fekete lyukhoz és a közeli csillaghoz képest változatlan. Nem is kering a két objektum körül, egyszerűen „megállt," a tér egy adott pontján. - De hát ez őrültség! - csattant fel a kapitány hangja. - Ha a hajó nem kering orbitális pályán, és a hajtóművei sem működnek - márpedig a műszerek szerint ez a helyzet -, akkor valahogy reagálnia kellene a fekete lyuk gravitációs mezejére. Alex, egészen biztosan kizárható az orbitális mozgás? - Bocsánat, Dan - vitatkozott a tudós -, de a műszerek szerint a hajó semmi körül sem kering. Mintha ki tudná küszöbölni a fekete lyuk gravitációs vonzását. Úgy néz ki, mintha lehorgonyzott volna az űrben. A gravitációt pedig nem a hajtóművével, hanem valamilyen más módon ellensúlyozza. A veszélyről pedig annyit: ha ez a helyzet biztonságos a Hattyúnak, akkor a Palominó számára sem okozhat különösebb problémát. - Ezek feltételezések, Alex. - Igen. Nincs értelmes magyarázat a Hattyú jelenlegi helyzetére, de tény: itt van előttünk. - Hogyan lehetséges - vetette közbe Booth -, hogy egy gazdátlan űrhajóroncs, amelynek nem működnek a hajtóművei, képes ellenállni a gravitációnak, és nem sodródik a lyuk közepébe? - A hogyanra nincs válasz. S éppen ez a különös viselkedés indokolja az átvizsgálását. - Durant a mikrofonhoz hajolt: Ezért tartom szükségesnek, a Hattyú megközelítését. Rá kell
jönnünk a titok nyitjára! S az még semmit sem bizonyít, hogy nem válaszoltak a jelzéseinkre, s nem működnek a hajtóművei. Booth visszakozott: Elfogadom, de akkor is élettelennek látszik. Talán valamilyen ismeretlen kozmikus jelenséggel van dolgunk, Alex? - kérdezte Holland. - Akkor kétszeresen is van okunk az alapos átvizsgálásra. - Félreértettél, Alex. - A kapitány némi bizonytalansággal a műszerekre sandított. - Egyik oldalon egy fekete lyuk, a másikon egy megsemmisülő nap. Körös-körül elektromágneses viharok. - Nem a szemünk káprázik. A világűrben nincsenek délibábok, Dan! - Azt hiszem, pontosan tudod, mire gondolok. Valószínűleg a Hattyú sem önszántából tartózkodik mostani helyén. Mi is valamilyen eddig ismeretlen kozmikus erő csapdájába eshetünk. Durant tudta: nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a lehetőséget sem. - A következő a javaslatom: mint az expedíció tudományos vezetője formálisan is kezdeményezem, hogy menjünk közelebb. A hajó gravitációérzékelő berendezései kellő időben képesek jelezni, ha a vonzóerő veszélyessé válna, és ezért vissza kellene fordulnunk. Az első gyanús jelre maximális teljesítménnyel hátramenetbe kapcsoljuk a hajtóművet, és meglógunk. A kapitányt még mindig nem sikerült teljesen meggyőzni. Kötelező óvatossága a személyzet és a hajó épsége iránti felelősségérzetéből származott. A tudomány érdekében viszont hajlott a kockázatra, Durant és McCrae érveinek elfogadására. - Nem zárhatjuk ki olyan hatásmechanizmus működését sem, amelyet nem is érzékelünk, s máris benne vagyunk a pácban.
- Dan egy olyan alattomos veszélyről akar meggyőzni minket, amelyre nincs semmiféle kézzelfog- ; ható, tudományosan értékelhető bizonyíték. Még utoljára kockáztassunk, azután úgyis hazamegyünk! Az ölünkbe hullott a lehetőség: megtudhatjuk, hogyan tűnt el a Hattyú, s mi lett a személyzetével. Ráadásul magyarázatot kapunk arra is, miként képes a hajó ellensúlyozni a fekete lyuk gravitációs erejét, ami Einstein óta a legnagyobb felfedezés lenne az elméleti fizikában. Ki tudja, mikor lesz lehetőség egy másik hajót küldeni ebbe a térségbe, és egyáltalán nem nyeli-e el addigra a lyuk a Hattyút, A kapitány magában minden érvet és ellenérvet mérlegelt. - Ösztöneim azt súgják, baj lesz, Alex. - Lehetséges, de a kételyeidnek nincs semmiféle tudományos alapja! - Tudom, tudom - vágott grimaszt Holland, majd hirtelen kikapcsolta a feleslegessé vált műszereket. - Rendben van, megadom magam. Kapcsoljunk be minden érzékelőt, és parabolapályán közelítsük meg a Hattyút. Talán rá nem hat a gravitáció, de attól tartok, a Palominóra annál inkább. A legkisebb pályaeltérés esetén elnyel minket a gravitációs mező. Éppen csak elsuhanunk a Hattyú mellett, és megyünk is a lyukba. A műszerfal felé fordult és a mikrofonon keresztül kiadta a megfelelő utasításokat. - Óvatosan közelítsük meg, Charlie, hogy elegendő idő álljon Kate és Alex rendelkezésére a megfigyeléshez, de maradjon tolóerő is. Ha túlságosan csökken a sebességünk, nem lesz semmi esélyünk. Haladási irány három-zéró-öt x, kettő-hét-öt y, egy-hét-hét z. Pizer ujjai szinte táncoltak a billentyűkön. - A számítógép
ellenőrizte: legalább 15 százaléknyi tartalékunk marad. - Elég lesz - bólintott a kapitány, és működésbe hozta a pályahajlást kontrolláló műszereket. A Palominó némán siklott a világűrben. Orrát - menekülés helyett - a rombolás fészke felé fordította. - Pályahajlás beállítva. - Hajtómű kész - hallatszott Pizer hangja. - Vincent, kapcsolj maximális fény alatti sebességre! A robot mechanikus manipulátoraival közvetlenül tudta irányítani a hajtóművet. Beindultak a fénysebesség feletti utazásnál nem használatos hagyományos motorok. A Palominó növelte sebességét. A szükséges gyorsulás elérése csak néhány másodpercet igényelt. A hajó megrándult. Számítottak rá, mégis ijedtséget okozott. A végtelenség ismeretlen fizikai jelenségei óvatosságra intettek. Kate McCrae a labor hermetikusan záró ajtajához préselődve igyekezett egyensúlyát visszanyerni. Durant megigazította ülésén a biztonsági öveket. - Jobb lesz, ha becsatolod magad - szólt oda a lánynak. Amikor a Hattyú közelébe érünk, a gravitációs mező intenzitása minden bizonnyal növekedni fog. Az örvények még komiszabbak lehetnek. - Azt gondoltam - kapcsolta be az övét Booth is -, a vonzás egyenletesen fog erősödni, nem lesznek komolyabb lökések. - Elvileg így is lenne - magyarázta Durant, miközben az utolsó csatot is bekapcsolta a derekán. - A lyuk azonban kiszámíthatatlanul viselkedik. A belehulló anyagok, gázok, a bolygóközi por gravitációs örvényeket kelthet. Mintha csak öt akarná igazolni, az űrhajó ismét hatalmasat
rázkódott. - Olyan ez, mint az alvó oroszlán és az egér esete. Amíg a fenevad alszik, addig az egérnek nincs mitől tartania, de a horkolás azért figyelmezteti a veszélyre - mondta Kate. - Vagyis...? - nézett rá Booth. - Jobban tesszük, ha elvégezzük a dolgunkat, és visszük az irhánkat, mielőtt felébredne a gonosz és... - ...bekapna - fejezte be a mondatot a lány. - A Hattyú mindenesetre eddig elkerülte, hogy a ragadozó gyomrában végezze. A láthatatlan kéz egyre erősebben húzta a hajót. A személyzet tagjai elcsendesedtek. Valamennyien azon gondolkodtak, miként tud szembeszegülni a Hattyú a fekete lyuk ellenállhatatlan erejével, mi akadályozza meg, hogy kiszakadva a térből belehulljon a lyuk közepébe. A Palominó hajtóművét teljes kapacitással kell működtetniük, pedig csak éppen átszelik a fekete lyuk térségének határát. A Hattyú pedig... Az egész olyan felfoghatatlan. De éppen ezért minél több adatot kell rögzíteniük, miközben elhaladnak a Hattyú mellett. Pizer a központi navigációs képernyőt tanulmányozta. Színes vonalak villództak, táncoltak a mozdulatlan űrhajó növekvő képe körül. - Távolság 29516, folyamatosan csökken. Hajtómű rendben. Minden berendezés megfelelően működik. - A Hattyú pozíciója? - kérdezte Holland, miközben ültében megpróbált a robot felé fordulni, de a szoros övek akadályozták a mozgásban. - Változatlan, uram. - A csillaghoz viszonyított helyzete? - Stabil. Rendkívül figyelemre méltó jelenség. Holland gyomra majd kiugrott a helyéből, amint
a növekvő vonzás megremegtette a hajót. - Egeen... rendkívül figyelemre méltó, de ráérünk akkor csodálkozni, ha kikerültünk innen - felelte, miután enyhülni érezte a nyomást a gyomra tájékán - Mennyit mutat a graviméter? - 2,07 g, növekszik. Egyre gyorsabb ütemben. Amennyire az övek engedték, Holland megcsóválta a fejét. Komolyan aggódott. - Ebből baj lesz. Ilyen gravitáció mellett túl nagy a sebességünk. - Iránymódosítás! Próbáljunk 175 fokra állni. Csökkentsük kétharmadára a vonóerőt. A pálya perihéliumában még így is elérjük az előzetesen kalkulált szökési sebességet. Folyamatosan ellenőrizni akarom az útirányt. Ha túlságosan eltérünk a számítottól... A Palominó - ügyet sem vetve a beavatkozásra -gyorsan közeledett a meghökkentően stabilnak látszó Hattyú felé. Az örvénylés egyre kellemetlenebbé vált. A hajó hirtelen minden addigit felülmúló erővel megrázkódott. A tartóövek Pizer testébe mélyedtek. - Úgy rúgkapál a kicsike, mint egy musztáng morogta, s közben azt kívánta, bárcsak Texasban lehetne, a kiképzőközpontban. Ott azért elviselhetőbbek voltak az örvények. De akár egy vádlóval k szívesebben birkózna. - A gravitáció, Mr. Pizer!... Jelentse a gravitáció adatait emelte fel hangját a kapitány, amikor Pizer nem válaszolt az első felszólításra. - Bocsánat, uram. Az első tiszt egy pillanat alatt visszazökkent a jelenbe, és feledve Texast, a graviméterre pillantott. A műszer hihetetlen magas értéket jelzett, és az emelkedése nem állt meg. Pizer
döbbenten látta, hogy a mutatott érték máris a mérési határ közelében van. A Palominó tervezésénél számoltak azzal, hogy a hajó szélsőséges körülmények közé kerülhet. Korábbi küldetései során már bizonyította: meg tud birkózni a Joviantípusú bolygók több g-s gravitációjával és a tomboló metánviharokkal. A természetnek az a perverziója azonban, amivel most kellett szembenéznie, úgy aránylott a Jupiter gravitációjához, mint egy kavics a hegyhez. Holland agya megállás nélkül dolgozott. Arra már régen rájött: a fekete lyuk okozta gravitációs és elektromágneses örvények kavalkádjában csődöt mondhat a fedélzeti számítógép, hiszen programozása a kozmikus navigáció eddigi tapasztalataira épült. Nem zárható ki, hogy váratlan és kockázatos manőverre kényszerülnek, amit a gép - megfelelő programozás hiányában - nem képes végrehajtani. - Átkapcsolok kézi vezérlésre - jelentette be. A műszerfalból egy gombokkal, kapcsolókkal zsúfolt kar emelkedett ki. Amikor birtokba vette, ösztönös, megmagyarázhatatlan biztonságérzet töltötte el. Amióta a világ világ, minden kapitány jobban érzi magát, ha személyesen vezérelheti hajóját. Kapitány! Igen, Vincent. Szeretnék előhozakodni valamivel. Jól van, Vincent, hozakodj csak elő! Nem vagyok biztos benne, hogy a hajtómű sokáig működőképes marad ilyen hatalmas gravitációs erő ellenében. Ha ki is jutunk a veszélyzónából, könnyen a hajtóműveinkbe kerülhet. Elég egy jelentéktelen meghibásodás, és egy ilyen csillag közelében nem jutunk a fénysebesség fölé. Tisztában vagyok vele, Vincent. - Csak azért bátorkodtam erre emlékeztetni, mivel úgy érzem, Dr. Kate és Dr. Alex nem elégedne meg a Hattyút és a hajót
mozdulatlanul tartó rejtélyes erő felületes vizsgálatával. Holland bólintott, közben egy pillantást vetett a graviméter számlálójára. A műszer elképzelhetetlenül magas értéket mutatott. - Itt a kapitány beszél - mondta a mikrofonba. - A gravitáció elérte a hajó teljesítőképességének maximumát. A röppálya perihélumában megpróbálok lelassítani, amennyire csak lehetséges. Vincent éppen most fejezte ki aggodalmát a motorok állapota miatt. Ilyen terhelés mellett egyetlen megközelítésre van esélyünk. - Nem lenne mégis lehetséges, hogy... hallatszott a hangszóróból Alex Durant hangja. - Egyetlen közelítés, és kész! Helyezd készenlétbe a műszereket, Alex! Megpróbálok minél hosszabb időt kiszorítani, de ennek az egynek kell eredményt hoznia. - A cél közelében vagyunk, uram és csökken a sebességünk közölte a robot. - Tovább lassulunk, és megkockáztatjuk az öt százalékos megközelítést - jelentette be a kapitány. Ahogy óhajtja, uram, de szabad legyen megjegyeznem... - Nem szabad. - Igenis, uram - jött azonnal a robot válasza. A géphangból enyhe sértődöttség érződött. - Elrepülünk mellette, uram - szólalt meg Pizer, aki megosztotta figyelmét a navigációs képernyők és a műszerfal jelzései között. - Figyelem! Hajtómű, Vincent? - Készen áll, uram. Egy hatalmas, sötét tömeg kúszott be a vezérlőterem központi képernyőjének látómezejébe. Hosszú, szögletes teste eltakarta a csillagokat. Nyolc hatalmas motorjának bármelyike elnyelhette
volna az egész Palominót. A hajó váza és burkolata leginkább egy óriási szarvasbogárra emlékeztetett. A Hattyú tudományostechnikai csúcsteljesítménynek számított, és nemcsak a saját korában. Lehetőségei egy tucatnyi Palominóéval vetekedhettek. Az építés mámoros hangulatában kitalált berendezések többségét valószínűleg sohasem használták. A levegő, a víz és az élelem reciklusos felhasználására alkalmas technológiák és automatizált rendszerek biztosították, hogy a hajó akár évszázadokig is járhatta a galaxist, amíg a személyzet utódainak utódai egyszer visszatérnek a Földre. Az eredeti tervek szerint azonban a Hattyúnak eredeti személyzetével kellett megtennie az utazást. A több nemzedék otthonául szolgáló hajó romantikus gondolata inkább propagandisztikus célokat szolgálva egyengette az utat a terv elfogadása és költségvetési támogatása előtt. Az emberiség ősi ösztönénél fogva rettegett az idegenektől. A Hattyút is alaposan felfegyverezték. Holland számos útja során egyetlen barátságos vagy ellenséges lénnyel sem találkozott, de abban a korban, amikor a Hattyú épült, az emberiségben még élt és hatott e félelem. - Helyezd készenlétbe a műszereket, Alex! Mindjárt a hajó alá érünk. Megpróbálom megforgatni a Pálominót, hogy az összes műszer számára hozzáférhetővé váljék a Hattyú. Hatalmas fémtagok bújtak elő a Palominóból. A kis hajó csendben suhant-a Földön több száz tonnát nyomó terhével, amely itt a világűrben a semmivel volt egyenlő. Ekkor váratlan esemény történt: a hajó folyamatos rázkódása minden átmenet nélkül megszűnt. Holland azt hitte, minden eshetőséggel számolt Tévedett. A gravitáció hatását valamilyen erő ellensúlyozta, különben a Hattyú nem lett volna képes megtartani jelenlegi pozícióját. A
kapitány belátta: nem egyszerű befolyásolásról van szó. A gravitáció teljesen megszűnt. Hitetlenkedve bámult az első tisztre, de a megdöbbentő jelenséget a műszerek többszöri ellenőrzés után is megerősítették. Pizer úgy állt az irányítópult mellett, mint egy süketnéma. -A nulla-gravitáció. A vonzóerő egyszerűen megszűnt. Mintha mesterséges gravitációs mező ellensúlyozná a fekete lyuk vonzását. Most annyira sem vonz bennünket, mint egy játékföldgömb. - Dehát ez lehetetlen! És mi van a csillaggal? - Semmi. Azaz gravitáció nem érzékelhető abból az irányból sem. - Csökkentsük a sebességet! - adta ki az utasítást Holland. A robot azonnal teljesítette a parancsot, mire a hajó lelassult. - Figyelem! Hajtómű további utasításig készenlétben! Esetleg csak időleges jelenséggel van dolgunk. A tények azonban ennek ellentmondani látszottak. A tolóerő fokozatos megszűntével a Palominó - eredeti irányát megőrizve -, mint a tyúkanyó védőszárnyai alá menekülő kiscsibe, a nagy hajó felé siklott. Vincent, Charlie! Álljunk körpályára! Ember és gép egyaránt engedelmeskedett. A kapitány még mindig nehezen hitte el, amit saját szemével látott. - Nyugalom - suttogta. - Hihetetlen... És egyben ijesztő. Akármi legyen is az, ami képes volt egycsapásra megszüntetni a tomboló gravitációs örvényeket, a tudás olyan szintjéről tanúskodik, ami nemcsak jóindulatú, de veszélyes is lehet. Holland a hangszóróból McCrae hangját hallotta. - Olyan, mint egy hurrikán szeme. Mi történhetett, Alex? Egyszerűen el nem tudom képzelni, mi okozhatja mindezt. - Én sem - erősítette meg Durant. - Ahogy gyanítottuk, a Hattyú valamilyen erőteret gerjeszt, de még nem jöttünk rá a
dolog nyitjára. Alaposan szemügyre kell vennünk. Holland maga előtt látta a tudóst, amint belemélyed a műszerek szolgáltatta információk tengerébe. McCrae-t természetesen mélyebben érintette a találkozás. Képtelen volt folytatni munkáját, a bejövő adatok elemzését. Kisiklott üléséből, és kisvártatva ott találta magát a hajóablaknál, a mellettük elúszó fémtömeget figyelve. A fordulat a végéhez közeledett. Durant felemelte a mikrofont. A tudós hűvös szakmai fölényét a gyarló ember aggodalma váltotta fel. Észleltél elől valami rendkívülit, Charlie? - Akármi is szünteti meg a gravitációt, nem zavarja az elektromágneses hullámokat a térségben. A rádiókáoszból még ilyen közelről sem tudtam kiszűrni semmi értelmeset. Ha maradt is működőképes adó a Hattyú fedélzetén - amit őszintén szólva kétlek -, akkor ők sem boldogulhatnak könnyebben a kapcsolatfelvétellel. - Életben kell lennie valakinek a hajón - háborgott magában Kate McCrae. - Nem feltétlenül apának, de valakinek, aki el tudja mesélni, mi történt. Képtelen volt elfogadni, hogy ha már egyszer megtalálták, sőt ilyen közel kerültek a réges-rég elveszettnek hitt Hattyúhoz, ne tudnák meg sorsának részleteit. Úgy érezte, nem csak személyes okokból, hanem tudományos megfontolásból is ragaszkodik a tüzetes vizsgálathoz, de nem volt benne biztos, sikerül-e erről meggyőznie a személyzet többi tagját. Különösen Dan Hollandot nem. Igazából nem is nagyon akarta győzködni őket. A Palominó befejezte az első kört. - Charlie, ha visszaérünk, tegyünk egy újabb fordulatot az orrrész felé, azután megnézzük a hajtóművet is.
- Utána merre? -Utána, ha életnek továbbra sem látjuk semmi jelét... majd eldöntjük. - igen, uram. - Pizer visszafojtotta türelmetlenségét. - Teszünk egy újabb kört. A hajtóművek ismét működésbe léptek. A hajó hirtelen teljes hosszában megrendült, mintha villám sújtotta volna. Minden kontroll nélkül bukfencezni kezdett, miközben egyre távolodott a Hattyútól. Az egyik mutató Holland előtt nulláról szédítő sebességgel a hetes számra, majd a tizenkettesre ugrott, és gyorsuló ütemben egyre hihetetlenebb szint felé közeledett. - A gravitáció közelít a maximumhoz! - kiáltotta Pizer harcolva bensőjének rémült szorongásával. - Úristen! - Holland szeme a graviméterre tapadt. Elkapott minket.
III. - Teljes gázt! A tartalékot is! - kiáltotta hisztérikusan Holland műszerről műszerre kapkodva fejét. Egyik fenyegetőbben jelzett a másiknál. Eközben a Hattyú békésen lebegett a semmiben. A képernyőn jól látszott, ahogy elmaradnak tőle. A Palominó törékeny testét láthatatlan erők dobálták. Lent, a hajtóműnél szétrobbantak az érzékenyebb műszerek: nagynyomású gáz süvített végig a folyosókon és a légmentesen le nem zárt helyiségeken. - Mi a fene történik itt? - harsant Pizer hangja. -Tud valaki válaszolni? - A null-gravitációs mező - hadarta Holland. -Változnak a paraméterei! Azt gondoltam, van néhány köbkilométernyi nyugodt, tér a fordulathoz, de a súlytalansági zóna sugara megváltozott, ahogy megközelítettük a Hattyút. Összezsugorodott! Az én hibám! mormogta összeszorított fogakkal. - Figyelemmel kellett volna kísérnünk, akárhogy is... - Ne hibáztasd magad! - Pizer a túlterhelt hajtómű működőképességének fenntartása érdekében virtuózán váltogatta a még használható motorokat. - Senki sem gondolhatta előre. - Igazad van, Charlie. A felelősség tisztázására lesz még időnk. Vincent, egy pillanattal a kapitány előtt észlelte, hogy a műszerfal bal oldalán felvillan a vészjelző. - Szökik a levegő a hajóközépen. Csökken a légnyomás közölte lakonikus tömörséggel. - A levegő-regenerátor meghibásodott. - Csinálj vele, amit tudsz, Vincent! Nincs időm ezzel
foglalkozni. Charlie, teljes erővel hátra. Ha nem tudjuk megállítani a bukfencezést, le kell állítanunk a motorokat. - Készen vagyok, uram. - Pizer két egymástól független kapcsológomb felé nyúlt. -Visszaszámlálás... öt... négy... három... kettő... egy... zéró. Pizer lenyomta a gombokat. A Palominó bukfencezése egy csapásra megszűnt. Durant, McCrae és Booth a váratlan lökéstől hajszál híján kizuhantak üléseikből. A labor körül futó légvezetékek nem bírták az eszeveszett forgás megszűntével fellépő túlnyomást és a hajó mesterséges gravitációjának hirtelen megváltozását. Nagynyomású levegő süvített ki a felrepedő csövekből, gyorsan elárasztva a helyiséget. A hajó valamivel nyugodtabban pörgött, az előbbivel ellentétes irányban. - Dan! Itt hátul is szökik a levegő! - hallatszott McCrae kiáltása. Durant sietve ellenőrizte a nyomásmérőt. - A műszerek szerint a fővezeték mellett a tartalékvezeték is megsérült. Hamarosan valami szószt fogunk belélegezni, de azt se sokáig, ha nem tudjuk kijavítani a vezetékeket. - Akkor helyre kell hozni őket - hangzott Holland válasza. Egyelőre sikerült annyira stabilizálni a hajót, hogy mozogni tudjatok, de vigyázzatok magatokra! Semmit sem tudok ígérni. - Magában hozzátette: - Még azt sem, hogy túléljük ezt a napot. Elsőként McCrae kászálódott ki az ülésből, és segített Boothnak. A legnagyobb problémát nem a levegő hiánya, hanem éppen a túlnyomás jelentette. A nyomáscsökkenés leginkább a levegő-regeneráló berendezés működését veszélyeztette. A vészrendszer talán helyre tudja állítani a normális légnyomást, de valószínűleg máris a tartaléklevegőkészletet használják. Ha ez is elfogy, kénytelenek az
elhasznált levegőt újra belélegezni, ami előbb áporodottá, azután fojtóvá válik, és igen rövid idő alatt mindnyájan megfulladnak. Booth kivételével a személyzet valamennyi tagja értett a hajó karbantartásához. Kate igyekezett felidézni magában a levegő-regeneráló rendszer felépítését. Tudta: az életük függ tőle. Meg attól, sikerül-e Dánnak, Charlie-nak és Vincentnek megállítani a hajó zuhanását. Értelmetlen dolog ezen morfondírozni - állapította meg. - Ha nem tudják megakadályozni, hogy túl közel kerüljünk a fekete lyukhoz, a hajó egy szempillantás alatt felrobban. Inkább koncentrálj a regenerálórendszerre! Pizer - az orra alatt dörmögve - a hajtóművel babrált. - Sosem esik... - vesztek el a szavak fogai között. - Valamit javult a helyzet, Charlie, de még nem eleget. Teljes tolóerőt az A és a B négyzet irányába! Már nem merőlegesen zuhanunk, de még mindig a lyuk felé. Az első tiszt a saját pultjánál is átkapcsolt kézi vezérlésre. -Visszaszámlálás... öt... négy... három... kettő... egy... zéró. Pizer ismét megnyomta a szabályozógombokat. A hajó válasza nem sokat váratott magára, de a heves reakció ezúttal elmaradt. - Legalább körpályára tudnánk állni! - suttogta izgatottan Holland. - Ez adna egy kis esélyt. A kapitány tudta, nem lehet sok idejük hátra. Ha túl mélyre merülnek a gravitáció ölelésében, mindörökre elveszítik a szabadulás esélyét. Eszébe jutott Vincent megjegyzése a motorok túlterheltségéről, de mindjárt el is hessegette a gondolatot. - Vagy kibírják vagy úgyis itt veszünk! - Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy átkapcsol
fénysebességnél nagyobb sebességre, és elillannak ebből a térségből. - Eegen - dörmögte. - Darabokban. Ezt a lehetőségű a végső esetre kell tartalékolnom. A hajót csak az égitestektől távol lehetett biztonsággal felgyorsítani fénysebességnél nagyobb sebességre. A jelentős tömeg közelében végrehajtott ugrásnál fennállt a veszélye annak, hogy a hajó - beleértve rakományát és személyzetét is alkotóelemeire bomlik. Ezt elkerülendő alkalmazták a nagy teljesítményű hagyományos hajtóműveket, amelyek az égitestektől biztonságos távolságra juttathatták az űrhajót. Az újabb vészjelzést elsőként megint Vincent észlelte. - Megsérült a burkolat, uram. - Súlyos a helyzet? - Egyelőre nem. A négyes számú fedélzeti nyílás fedele kirobbant. A széktor légmentesen lezárva. - Mi van a négyes rekeszben? A robot néhány másodperc alatt átnézte a felszerelésről készült leltárt. - Különböző kiegészítő berendezések és pótolhatatlan szerves anyagok. - Mifélék? Ha kutatási eszközök, összegyűjtött minták, akkor felejtsük el. - Attól tartok, nem, uram. Adataim szerint gyógyszerekről van szó. - A fenébe! Nem veszíthetjük el a gyógyszerkészletet! Elég egy bukfenc vagy a mesterséges gravitáció megszűnése, és hiába menekülünk meg innen, ha a hazafelé vezető úton végez velünk egy jelentéktelen fertőzés. - Igaza van, uram. Máris indulok, kimegyek rendbe hozom a nyílászáró-fedelet. - A robot kiemelte manipulátorait a műszerfal mélyedéséből, és elindult.
- Vigyázz magadra, Vincent! Ilyen vonzóerővel még nem találkoztunk. Ha elszakadsz a hajótesttől, hamarosan a lyukban találhatod magad. - Érzékelem a veszélyt, uram. Biztosíthatom, uram, a legnagyobb elővigyázatossággal fogok eljárni - válaszolta Vincent, és sebesen elindult a folyosók felé. A műszerfalon még mindig villogó vészjelző Holland eszébe juttatta a légvezeték sérülését. - Alex, Harry! - szólt a mikrofonba. - Mi van veletek ott lent? - Minden romokban, de senki sem sérült meg válaszolt Durant kimerülten. - Még mindig az eltört vezetékeket javítjuk. - Hagyjátok Kate-re! Gyorsabban boldogul velük mint bármelyikőtök. Ellenőrizzétek inkább a másik szektort, ahol az eredeti robbanás történt. - Vettük. - Durant elindult a folyosó felé. - Gyerünk, Harry! Sok szerencsét, Kate! A lány határozott mozdulatokkal folytatta a rendszer javítását. - Menjetek csak. - A kezében tartott szerszámmal a férfiak felé intett. - A törési felületet szigetelőanyaggal kezeljük ismételgette magában a karbantartási útmutató videoszalagját. Tömítőötvözettel vonjuk be az előkészített felületet... Vincent általában nem használt biztosítókötelet az űrsétákhoz. Segédrakétáival magabiztosan közlekedhetett bármilyen űrjármű körül. A mostani rendkívüli viszonyok miatt azonban óvatosabbnak kellett lennie. Kétszer is ellenőrizte a nagy szakítószilárdságú fémkábelt, amivel a hajótörzshöz erősítette magát. Csak ezután nyitotta ki a zsilipkamra ajtaját, és lépett ki a világűrbe. A fekete lyuk láthatatlan pókként lapult az ionizált gáz- és törmelékfelhők izzó örvényében. A jelenség csak rövid időre kötötte le a robot figyelmet. Programozása során nem
feledkeztek meg az egészséges kíváncsiságról, de annak foka messze elmaradt az emberé mögött. Hamarosan fel is hagyott az égi örvény igéző látványának tanulmányozásával, és optikai érzékelőit a hajó zegzugos törzsére irányította. Miközben átvergődött a fémnyúlványok útvesztőjén, meghosszabbítható mágneses végtagjaival szüntelenül a hajó burkolatához tapadt. A sérült szektor felé vezető úton körös-körül visszaverődő zakatoló dübörgést érzékelt. Emberi lény képtelen lett volna felfogni a világegyetemből kiszakadó-anyag elektromágneses „sírását". Vincent azonban közelebb állt a megsemmisülő élettelen anyaghoz az embernek nevezett teremtményeknél. Valóban -tűnődött. Ugyanabból az anyagból állok én is, csak a formám más, és felruháztak értelemmel. így tulajdonképpen a meteorok és az emberek egyformán a rokonaim. Idáig jutva az elmélkedésben, komputeragyában prózaibb gondolatok kezdtek megfogalmazódni: egy. sérült zárólap, és az, hogy kicsúszhat a lába alól a talaj. - Igazán kíváncsi vagyok, miért programozták belém az emberi metaforákban gondolkodás képességét. Hisz nincs is lábam. Következésképp technikailag lehetetlen, hogy „kicsússzon a lábam alól a talaj". - Szerencsére Vincent tervezői számoltak azzal, hogy olykor feloldhatatlan ellentmondásokkal kell szembenéznie. Erre az esetre beprogramoztak egy sajátos feszültséglevezető képességet: a humort. Hollandot és Pizert nem aggasztották ilyen problémák, inkább a hajó stabilizálásával foglalkoztak. Az első tiszt mikrofonon keresztül hívni kezdte a robotot. - Itt Charlie beszél, Vincent. Hallasz minket? A hangszóróból olyan sistergés áradt, mintha kint valaki éppen egy mázsa szalonnát sütne. Pizer újra próbálkozott. - Halló, Vincent! Mi a
helyzet? - Ez alkalommal is csak a hatalmas kozmikus üst fortyogása hallatszott. Pizer a kapitányra nézett, és megrázta a fejét. - Nem válaszol, hiába próbálkozom. - Nem tetszik nekem ez a dolog. Pizer éppen megjegyzést akart fűzni hozzá, de Holland leállította. - Majd később. - felemelte a mikrofont. - Ka: Éppen egy utolsót lobbant a hegesztőláng McCrae kezében. A szerszám csomagolása közben a mikrofonért nyúlt. - Itt vagyok, Dan. - Hogy boldogulsz azokkal a csövekkel? - Menni fog. A hegesztéssel minden rendben, csak a pontos illesztés nehéz. - Helyes! Ezek szerint nem kell attól tartanunk, hogy tévedésből hidrogént lélegzünk be levegő helyett - tréfálkozott Holland, majd komolyabbra fordította a szót. - Igazán nem akarlak ezzel terhelni, de vagy a mi adóvevőnk vagy Vincenté meghibásodott, és nem tudjuk elérni. Megpróbálnád telepatikus úton? Meg kell tudnom, mi történt vele! - Értem, Dan. - A lány kényelmesen elhelyezkedett, és igyekezett teljesen ellazítani magát. - Kapcsolatba lépek vele. Hálás lennék érte. Kate lehunyta szemét. Nem mintha része lett volna az eljárásnak, csak a teljes összpontosítás, a külső zavaró hatások kiszűrése kedvéért tette. A lánynak nem volt szüksége szemre, hogy „lássa" a robotot, mint ahogy Vincentnek sem kellett használnia optikai érzékelőit. Ezt a tudósok részletesen elmagyarázták, amikor kifaggatták, alávetné-e magát az operációnak. Tíz évvel ezelőtt történt. Jóllehet félt a műtéttől, de ösztönös reakcióját természetes és meggyőző viselkedésével profi módon álcázta. Minden
szakértőt meggyőzött. A döntésnek ugyanis feltétlenül önkéntesnek kellett lennie. Intelligenciája és adottságai miatt minden egyéb vizsgálattól függetlenül alkalmasnak minősítették. így vált telepatává, azaz pszí-lénnyé. Katherine McCrae tisztában volt vele, egy tudós, aki rendelkezik a robotokkal való telepatikus kapcsolatteremtés képességével, feltétlenül előnyt élvez a különleges expedíciók tagjainak kiválasztásánál. Több ezer társához hasonlóan űrkutató akart lenni, és az általános tülekedésben a legkisebb előny is számított. A telepatikus képesség pedig egyenesen döntőnek bizonyulhatott. A műtétek persze nem minden esetben sikerültek. Egyesek meghaltak még altatás közben, vagy eszméletük visszanyerését követően tudatzavar következett be náluk. Néha egész életükre szólóan... Kate esetében azonban minden rendben ment. A lány világosan emlékezett arra a pillanatra, amikor először és utoljára meglátta a pszí-receptort. A fémhenger talán fele akkora lehetett, mint a kisujja körme. Most a koponyájában pihent, készen arra, hogy megfelelően összpontosított gondolatait továbbítsa egy érzékelő berendezéssel felszerelt robothoz, és felfogja a gép által sugárzott jeleket. A telepátia alkalmazása néha sokkal kellemetlenebb mellékhatásokkal járt Kate számára, mint azt bárki - beleértve Dant is - gondolta volna, de az a különleges kontaktus, amit a Vincenthez hasonló robotokkal kiépíthetett, kárpótolta a kockázatért és a kellemetlenségért. Előírás szerint rendezte gondolatait, és hagyta, hogy szabadon szárnyaljanak a külvilág felé. Jobban szeretett ágy gondolni a telepátiára, mint valami csodálatos bűvészmutatványra, s nem holmi száraz, racionális fizikai jelenségre. Gyanúsan hosszú idő... több másodperc telt el, amíg a robot válaszát érzékelhette.
- Sajnálom, Dr. Kate. Gondjaim voltak. - Úgy érted, elgondolkodtál? - suhant a hang nélküli üzenet. - Nem... csak gondjaim voltak. Én sohasem szoktam elgondolkodni, ugyanis technikailag képtelen lennék rá, mivel elgond... - Csak most ne, Vincent! Hagyjuk későbbre a filozofálást. Mi van veled? - Még mindig a hajóhoz vagyok csatolva, és a terveknek megfelelően ténykedek, ha erre gondol. - Tudod mire gondolok, te hétpróbás ócskavaskupac! - Kérem, Doktornő... ne hízelegjen, amikor dolgozom. Még elvonja a figyelmemet! - Aligha. Hol vagy most? Rövid szünet. - A négyes számú rekesz közelében. Mindjárt meglátom a zárólemezt. - Rendben. - Kate-nek némi erőfeszítésbe telt hallható szavakat formálnia a mikrofonba. - Dan! Sikerült kapcsolatba lépnem Vincenttel. - Kitűnő! És minden rendben van odakint? - Igen. Rövidesen a sérült elemhez ér. - Folyamatos tájékoztatást kérek! - A lány ismét gondolataiba mélyedt. - Van valami probléma? - Még sohasem találkoztam ilyen intenzív elektromágneses sugárzással. Remélem ez volt az első és utolsó alkalom: csak úgy bizsereg a bőröm. McCrae lehunyt szemmel elmosolyodott. Vincent néha annyira emberi tudott lenni, hogy a lánynak emlékeztetnie kellett magát: nem élőlénnyel, hanem nyomtatott áramkörökből és élettelen anyagból mesterségesen létrehozott géppel van dolga. - Már látom a sérült zárólemezt - visszhangzott Kate agyában. -
Megvizsgálom a nyílást. Kate türelmesen kivárta, míg a robot felméri a kárt. A jelentés tipikusan szűkszavú volt. - A rázkódás működésbe hozta az ajtó vésznyitó gombját. A zárszerkezet sérült meg. A fedelet cserélni szükségtelen. Behegesztem az egészet. - Rendben. Amíg Vincent dolgozott, Kate pihent egy keveset. Dan jutott eszébe, ahogy akkor viselkedik, mikor a lány telepatikus képessége kerül szóba. - Vajon gondol-e arra, hogy állandóan ott van a fejemben a pszí-receptor? Titokban talán torzszülöttnek tart, aki csak félig ember, félig pedig gép? A lány tudta, sokan így kezelik a telepatákat. Dan talán éppen azért olyan kedves vele, mert ismeri az emberek fenntartásait. Vagy valami más van a háttérben? Amit mindig is remélt? A férfi természetesen sohasem adta tanújelét, hogy rendellenesnek tekintené Kate telepatikus képességét, dehát ki tudja...? Vincent gondolatai jutottak el agyához. - Vákuumszigeteléssel láttam el a sérült részt, és visszahelyeztem a fedelet. Most következik hegesztés. Kate szinte maga előtt látta a robot hordóforma testét, amelyet a biztosító acélkötél és mágneses végtagok erősítenek a Palominó törzséhez. Egy precíziós robotkar a fedéllemez széléhez ér. rubinpiros fénysugár villan. A vákuumtömítés ezer színben játszik a hősugár hatására, nemkülönben a fedéllemez maga. Az eredmény a lehűlést követően: egy kristályszerkezetű félig fém, félig kerámia-szerű anyag, amit legfeljebb egy nullgravitációs űrhajó-dokkban lehet szétvágni. A négyes számú rekesz külső ajtaját az út hátralevő részében nem használhatják, de nem kell tartaniuk attól, hogy az ott
elhelyezett értékes gyógyszerkészlet megsemmisül vagy kirepül a világűrbe. A későbbiekben pótolják az elillant levegőt, és megközelíthetik a rakományt. Kíméletlenül csattanó hang zavarta meg a lány elmélkedését. - Kate! Hogy halad? Még mindig kapcsolatban vagy vele? - Igen! Most éppen egy ismerős kiképzőtiszt kedvenc szavajárását idézi. „Vannak merész pilóták, és vannak öreg pilóták, de nagyon kevesen vannak merész és öreg pilóták." - Alaposan ráhangolódott Vincentre. - mormogta Pizer. - Remélem, mi rácáfolunk erre a mondásra, Charlie. Már nem sok hiányzik hozzá... Vincent, mennyire jutottál? - kérdezte McCrae. A robot elégedetten válaszolt: - Az utolsó művelettel is végeztem, Dr. Kate. - Dan! Vincent lezárta a rekeszt. - Jó. Értesíts, ha visszaért a hajó belsejébe. Holland Pizerhez fordult: - Charlie! Egyelőre tudjuk tartani a pozíciónkat, de még nem vagyunk túl a nehezén. Destabilizálhat, megforgathat újra. El kell mennünk innen. A hajtóművet maximális teljesítményre kell kapcsolnunk. Az E és H jelzésű motoroknak teljes gáz! Az A és a G egyelőre tartalékon marad. - Megtörtént, uram - válaszolt Pizer, miután elővigyázatosan elvégezte a szükséges kapcsolási műveleteket. Holland a hajtóműnél dolgozó Durant hívta. - Alex? - Vétel, Dan. - Durant hangja izgatottnak tűnt. - Csak tesséklássék módon tudtuk helyrehozni a kárt, és azt is csak a tartalékrendszerben. Eléggé benne vagyunk a pácban, de talán idejöhetnétek Charlie-val és ellenőrizhetnétek, mire jutottunk. - Attól tartok, Alex, velem sem mennétek többre. Sajnos csak
irányítom a hajót, de nem én építettem. - Pedig éppen rád lenne szükség. Egy elektromechanikus mérnökre. Meg egy teljes belső szerelőműhelyre. Attól félünk, elveszítjük a levegőkészleteinket, ha nem sikerül kicserélni a tönkrement egységeket a regenerátorban. - A fenébe is - sziszegte Holland. - Biztos vagy benne? - Meg kellene nézned, mi maradt a berendezésből és az ellenőrző műszerekből. Mintha lézersugárral vagdalták volna szét. Amit lehetett, helyrehoztunk, mármint ami a nagyobb darabokat és a szigetelést illeti, de a mikrochipeket nem tudjuk megjavítani. Ki kellene cserélni őket. Harry-vel azonban nem értünk hozzá. Holland gondolkodott. - És mi lenne, ha a tartalékrendszer használható mikrochipjeit átszerelnénk a főrendszerbe? - Talán megvalósítható, bár kétlem. A tartalékrendszer alkatrészei máris túlterheltek. Gyorsan felmondhatják a szolgálatot, ha még nagyobb feszültségnek tesszük ki őket. És akkor nemcsak a főrendszer, de a tartalék is hasznavehetetlenné válik. De azért meg lehet próbálni. - Akkor rajta! Értesítsetek, ha végeztetek. Talán lesz időm megnézni, mire jutottatok. - Úgy lesz, kapitány. Holland kikapcsolta a mikrofont. Tökéletesen tisztában volt a személyes ellenőrzés hiábavalóságával. Utolsó megjegyzésével ki akarta engesztelni a tudóst. Ha hiányzik egy létfontosságú alkatrész, a Föld legkiválóbb specialistája sem tudja megjavítani a regenerátort. Vincent kikapcsolta a hegesztőberendezést, majd a műveletet végző manipulátort is, és megszemlélte munkáját. A felület tökéletesen illeszkedett a hajó
cp részéhez. Hogy sikerült-e a légmentes hegesztés, azt csak a négyes rekesz nyomás alá helyezésével lehetne ellenőrizni, de Vincent biztos volt benne: műve kiállna a próbát. Optikai érzékelőivel már a zsilipkamrához vezető utat fürkészte, amikor az elébe táruló látvány némiképp csökkentette korábbi önbizalmát. A zsilipkamra pereméhez erősített biztosítókábel valamilyen kopás, kifáradás miatt elszakadt, s a vége ernyedten tekerődzött a robottól jókora távolságban. Nyugodtan jelentette a balesetet McCrae-nek. A lány első reakciója a rémület volt. - Ugye még tartod magad a hajón, Vincent? - Kate tudta, ha a robot lecsúszik a törzsről, menthetetlenül vége. - Még igen... várom az utasításait, Dr. Kate. McCrae sietve beleszólt a mikrofonba. - Dan! Vincent befejezte a hegesztést, de elszakadt a tartókábel. Egyenlőre biztonságban van, de nem tud visszatérni, ha megszűnik a törzs és a mágneses végtagjai közötti kapcsolat. A segédrakétái nem elég erősek, hogy visszahozzák. Várja, miként juttatjuk vissza a hajóba. Pizer máris ugrott. Valakinek ki kell mennie érte egy másik biztosítókötéllel. Holland éles pillantást vetett rá. - Maradj a helyeden, Charlie! Van dolgod épp elég. Az első. tiszt viszonozta a kapitány rosszalló pillantását. - Hogyan tehetném, ha közülünk egy odakint van. - Igen, Vincent egy közülünk. Csakúgy mint bárki más. Akkor sem engednélek ki, ha másról lenne szó. Maradj a helyeden! - És ha Kate lenne az az egy? Ugyanaz lenne a helyzet. Ezt ö is tudja, és neked is tudnod kell. - A mikrofonhoz hajolt. - Nem kockáztathatjuk meg, hogy még valaki kimenjen, Kate. Legalábbis, ameddig nem nyerjük
vissza uralmunkat a hajó felett. Mondd meg Vincentnek, hogy maradjon jelenlegi helyzetében, és kapaszkodjon, amíg nem kap újabb utasítást. Túl nagy a kockázat. McCrae továbbította az információt a várakozó robotnak. - Egyetértek - jött azonnal a válasz. - Ugyan nem szeretek egyedül várakozni itt kint, de a kapitánynak igaza van. Azt hiszem... A telepatikus folyamat megszakadt. McCrae homloka a szörnyű erőlködéstől gyöngyözni kezdett. Tudta, a robot humán-analóg programozása nem teszi lehetővé, hogy minden magyarázat nélkül - a mondat közepén megszakítsa a társalgást. - Vincent, Vincent! Mi történt? Egy nem túl erős, de váratlan lökés pontosan azzal a következménnyel járt, amitől Holland tartott. Vincent hiába kalimpált fémkarjaival, nem tudott megkapaszkodni, s lecsúszott a hajóról. Gyorsan eldöntötte: a segédrakétákat csak végső esetben használja. Adódott más lehetősége is vissza-kecmeregni a hajóra. A rakétakábellel - eredeti rendeltetése szerint - a robot magához tudott vonni űrben keringő tárgyakat. Most éppen fordítva történt. A Palorninó egy kiálló részéhez erősített kábellel sikerült visszahúznia magát a törzshöz, s így már válaszolhatott Kate sürgető hívására. - Minden rendben, Dr. Kate. Egy pillanatra elvesztettem ugyan az egyensúlyom, de most már újra biztosítottam magam. Nemcsak mágneses, de mechanikus értelemben is. Kérem, ne aggódjon! - Kate? A lány hallotta a komor hangot, mélyet lélegzett mielőtt válaszolt.
- Most már minden rendben van, Dan. Vincent egy pillanatra lecsúszott, de visszaküszködte magát a hajóra. Nagyobb biztonságban van, mint korábban. - S Kate, Vincent szavaival, röviden ismertette az eseményeket. Pizer, miután végighallgatta a történteket, ismét felállt. - Maradj a helyeden, Charlie! - Mi az ördögöt akarsz csinálni? Most az egyszer sikerült megkapaszkodnia, de mi lesz legközelebb? Holland elengedte a füle mellett a kérdést. Pizer és a személyzet valamennyi tagja a Palominóval együtt rendkívüli nyomás alatt dolgozott. A kapitány ilyen körülmények között nem engedhette meg, hogy meglazuljon a fegyelem a hajón, de megdorgálni sem akarta Pizert. - Kate! Értesítsd Vincentet! Módosítjuk haladási irányunkat. Megkísérelünk visszakerülni a Hattyút körülvevő nullgravitációs buborékba. A mező árnyékában azután nyugodtan visszaszökdécselhet a zsilipkamra bejáratához. Kate bólintott - noha senki sem látta gesztusát - s továbbította az információt. Mire végzett, Durant és Booth éppen visszaértek a laborba. Mindketten meglehetősen nyúzottnak látszottak a nehéz fizikai munkát jelentő szereléstől. Néhány percet pihenniük kellett, majd miután vonásaik valamelyest kisimultak, Kate elmesélhette nekik a telepatikus beszélgetés lényegét. - Úgy tűnik, Dan megérzései beigazolódtak. Baj történt. - Miféle baj, Kate? - kérdezte Booth. - Nem sikerült megjavítani azt a fedelet? - Nem egészen - felelte Kate még mindig lehunyt szemmel. Vincenttel van baj. Elszakadt a biztosítókötél. Majdnem elvesztettük öt. Hirtelen kinyitotta a szemét, Durant-ra nézett, s mintha mély
álomból ébredne, kinyújtózkodott, megmozgatta izmait. - Minden tőlünk telhetőt megtettünk, de néhány alkatrészt nem tudtunk pótolni. - Durant kényszeredetten elmosolyodott. Sajnos épp elég hiányzik ahhoz, hogy az egész rendszer felmondja a szolgálatot, mielőtt hazaérnénk, hacsak Dannek vagy Charlie-nak nem jut eszébe valami. Hirtelen elhallgatott, és zavartan körülnézett. Ugyanígy tett Kate és Booth is. Hiányérzetük támadt. Valami történt körülöttük. Egyszerre fogták fel, hogy ismét megszűnt az örvénylés és a remegés. Síri csend honolt a hajón.
IV. Pizer hátradőlt. Izmai úgy elfáradtak, mintha egész nap edzett volna a hajó tornatermében. Valójában alig mozdult, amióta farkasszemet néztek a halállal. - Közel van. Túlságosan is... Szeretném, ha egyszer eltemetnének, de ilyen hamar...? - dünnyögte magában, azután az iménti kitörése felett érzett zavarát leplezendő, megszólalt. Ne hibáztasd magad, Dan! Belebotlottunk ebbe a lehetetlen null-gravitációs mezőbe a Hattyú körül. Azután szembe kellett néznünk kiszámíthatatlan változékonyságával. Senki sem róhatja fel magának, hogy nem látott előre valamit, ami egyszerre lehetetlen és kiszámíthatatlan. - Hagyjuk ezt most... -Szóval...? - Igen? - Arra gondolok, ahogy az imént viselkedtem. - Felejtsük el! Ilyen közel a fekete lyukhoz könnyen felborulnak a dolgok. A lelki egyensúly is... - jelentette ki Holland, és Kate-et hívta. - Úgy néz ki, a Hattyún fogunk landolni. Mi van Vincenttel? A lány válaszára csak másodperceket kellett várni. - Tartja magát, és dokkolásra alkalmas helyet keres. Közöltem vele, hogy leszállunk. Engedélyt kér, hogy a további vizsgálatok érdekében kint maradhasson. - Megadom az engedélyt, de mondd meg neki, tartsa nyitva a szemét! A kapitány utolsó megjegyzése enyhén metaforisztikusnak minősült, hiszen a robotnak nem volt szemhéja, amit lehunyhatott volna. Charlie! Kapcsold be a fényszórókat és a monitorokat. Jelentsd azonnal, ha kiszúrsz valamit, ami zsilipkamrához vagy
bejárati nyíláshoz hasonlít. Egy ekkora hajón - minden bizonnyal - több is van belőlük. Nem akarok a Hattyú műszaki leírásával vesződni. Azt hiszem, vizuális úton könnyebben boldogulunk. - Igenis, uram. Lassan körüljárták a fekete hajótest felszínét, miközben Pizer az óriás fényszóróval pásztázva alkalmas leszállóhelyet keresett. Nem volt átmenet. Egyszer csak egy város fölött lebegtek. Alattuk fénypontok ezrei gyulladtak ki. A leszállóhelyek és kupolák csillogása elhalványította a Palominó - immár csak aprócska - kutatósugarát. Ami egy pillanattal korábban még halottnak látszott, hirtelenéletre kelt, megtelt energiával. Valaki vagy valami érzékelte az idegen űrhajó közeledtét. Az alvó óriás felébredt. - Mi az ördög? - csattant Durant, amint megpróbált szabad szemmel eligazodni a vakító fénnyel megvilágított dokkok dzsungelében. - Valaki életben van odalent! - sikoltott fel ösztönösen McCrae. Az izgalom ragadósnak bizonyult. A hátrébb álló Booth előkotorta magnóját, s halk, sietős hangon beszélni kezdett: - Olyan mint egy feldíszített karácsonyfa... Eközben Pizer hol a dokkokra, hol a műszerfalra bámult. Egészen különös. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép látványt fog nyújtani. Szép vagy nem szép - vágott közbe a kapitány - készenlétbe kell helyeznünk a fegyvereket. - Micsoda? - A kapitány elővigyázatossága megdöbbentette Pizert. - Kizárt dolog, hogy ellenséggel legyen dolgunk. Tudom, milyen alaposan felfegyverezték a hajót, felkészítették a soha nem látott ellenfelekkel szembeni csatára. Ezerszer
erősebb fegyvereik vannak, mint nekünk. A fényekből ítélve, minden bizonnyal használni is tudnák őket. Ha akarták volna, már rég izzó plazmává változtathatták volna a Palominót. De nem tették. Holland eltöprengett. - Igazad van. Fel kell tételeznünk, hogy akármivel vagy akárkivel állunk szemben, szándékai békések. Az sem kétséges, hogy jelentős túlerőben van velünk szemben, ezért nincs más választásunk, mint az optimizmus. De azért gyűlölőn!, ha védtelen vagyok. - A kapitány egymás után több látószögből villantotta fel a Hattyú képét, majd megállapodott az egyiken. A parancsnoki híd. Akárki kapcsolta is be a fényeket,, minden bizonnyal onnan adja az utasításokat. A mellette levő építmény pedig nem lehet más, mint a központi űrkikötő. A Palominó a hatalmas kutatóhajó elülső részén emelkedő, kúpszerű alakzat felé repült. Amint közelebb értek, tisztán láthatóvá vált egy dokkszerű építmény. - A te oldaladon van, Dan! - kiáltotta McCrae a mikrofonba. Holland megpördült, és kibámult a hajóablakon. Lassan mozgó árnyékokat látott kirajzolódni az áttetsző felületen. A Palominó helyzete megváltozott, mire az árnyék elenyészett. - Hátulról jobban fogjátok látni, Kate! Mintha valami mozgás lenne odalenn. Hiába nézték azonban a videofelvételt, a nagyítás sem tudta eloszlatni az őrjítő bizonytalanságot. Kate McCrae ujjongott: - Emberek vannak a fedélzeten! - Csak árnyékokat láttunk! - A mellette álló férfi nem akarta túlzottan lehűteni a lány lelkesedését. Tudta, bármennyire is valószínűtlen, Kate még mindig az apjával való találkozásról álmodozik, és ő nem volt képes megfosztani ettől a reménysugártól. Legalábbis, nem most. Már eddig is
számtalan, teljesen valószínűtlen esemény történt itt velük. Először a Hattyú felfedezése, azután a megmagyarázhatatlan null-gravitációs mező, ami úgy veszi körül az űrhajót, mint valami szuprafizikus magzatburok. Ki tudja, mi fog még történni? Mindazonáltal valószínűtlennek tűnt, hogy a lány húsz év után itt találkozzon az apjával. Durant-tól azonban távol állt, hogy lehűtse mások várakozását. Megteszi azt a kapitány. Ez az ő dolga. - Mozgó árnyékokat észleltünk, de nem tudjuk eldönteni, mik azok. A komputer sem tudta azonosítani őket. - Biztosan emberek, Alex! - A remény még inkább megszépítette a lányt. - Tudom! Érzem! - Remélem, igazad lesz - mosolygott Durant. A Kate lényéből áradó sugárzás elhomályosította a Hattyú fényeit is. A Palominó a Hattyú parancsnoki hídja közelébe ért. Az építmény tetején sündisznótüskeként meredeztek az irányítóantennák. Pizer figyelmét most a híd melletti kevésbé látványos épület kötötte le. A kikötő mutatott rá. Látjátok? Ott a két, leszállósáv. Kíváncsi vagyok, hol marad a vörös futószőnyeg. Csak azt nem értem, ha minden működik a fedélzeten, miért nem észlelték korábban a manővereinket. Mindemellett az interferencia is lehet a ludas. Talán amiatt nem tudták venni az adásainkat. - Az első tiszt arca zavart tükrözött. - Hm... nagyon érdekel, mi folyik itt. - Engem is, - Holland behatóan tanulmányozta a leszállópálya környékét. Tekintetével a támadás lehetséges fészkeit fürkészte. - A legkevésbé sem tetszik ez a dolog. De nincs más választásunk. Fegyvertelenek és sérültek vagyunk, feltétlenül meg kell javítanunk a levegőregeneráló berendezésünket. Talán nekik van hozzá alkatrészük. Ha nincs, akkor csak a csoda
segíthet. Persze éppen elég sok meglepetésben volt eddig is részünk sóhajtott -, nem fűlik a fogam újabb csodákra. - Ne nézz rám, Dan! Én csak forróvérű navigátor vagyok. Akkor is örülnék a leszállásnak, ha egyáltalán nem kényszerűségből tennénk. - Ne érts félre, Charlie! Engem is izgat ez a rejtély. - Holland a Hattyú alattuk hömpölygő tömegét figyelte. -. Bárki maradt is életben a fedélzeten, ha a kedve úgy tartja, fantasztikus dolgokat mesélhet nekünk. - Szinte látom magam előtt Bootht, amint fantasztikus sületlenségeket darál a magnójára - kajánkodott Pizer. A feszültség valamelyest enyhült. A Palominó csendesen zümmögő motorokkal manőverezett az egyik fogadóállványhoz. Holland feszült figyelemmel dolgozott a landoláson. - Segíteniük kellene a kikötésnél - elégedetlenkedett. - Talán valaki ellenőrizni akarja, milyen pilótával van dolga. - Talán pilótákkal! - helyesbített Holland. Figyelj a saját oldaladon! Próbáljunk meg elsőre összekapcsolódni a zsilipfolyosóval. A leszállással foglalatoskodva teljesen megfeledkeztek Vincentről, aki megunva a várakozást aktivizálta magát. Végtagjai leváltak a hajóról, s beépített manőverező egységének segítségével száguldva tette meg a dokkig hátralevő néhány métert. Lézerfegyverét készenlétbe helyezve érte el a felszínt, és szemügyre vette a zsilipfolyosó üresen tátongó torkát. Belépve azonnal érzékelte a mesterséges gravitációt, s bátran előreindult. Holland megnyomott egy gombot, majd azonnal egy másikat. Négy sárgán csillogó ellenőrzőlámpa gyulladt ki a műszerfalon. Pizer hasonlóképpen járt el a saját
műszerpultjánál. A négy sárga jelzőlámpa egyszerre zöldre váltott. Egy pillanatnyi csend után Holland megkönnyebbülten hátradőlt. - Itt volnánk... Lássuk a medvét! A mikrofonon keresztül társait szólította. - Alex, Kate, Harry! Összekapcsolódtunk. Tudom, senkitől sem várhatom, hogy ölbe tett kézzel várakozzon a hajón. Kimegyünk mindnyájan, de... felfegyverkezve. - Dan! Komolyan gondolod, hogy...? - vetette közbe Kate. - Igen. Ez parancs, Kate. A kézifegyverek nálunk lesznek. Nem mondom, hogy feltétlenül használni is fogjuk, de szörnyen bosszantó helyzetbe kerülhetünk, ha használnunk kellene, s nincsenek kéznél. A parancs Harryre is vonatkozik, ha tud bánni a fegyverrel. Booth hangja kissé zavartan csengett. - Kerültem már kutyaszorítóba, kapitány. Igazság szerint, inkább a mikrofonomat szegezném előre, ha találkoznánk valakivel, de szükség esetén tudom, melyik végénél kell megfogni a pisztolyt. - Rendben! Gyülekező a központi zsilipkamra bejáratánál! Amikor mindnyájan együtt voltak, Holland bólintott Pizernek. Az első tiszt még utoljára ellenőrizte a műszereket. - Gravitáció 0,7, normális. Megfelel az összekapcsoláshoz előírt értéknek. A levegő nyomása kielégítő, egy kicsit több az oxigén. Úgy látszik jól működik a biorendszerük. Megmarkolta fegyverét és Hollandra nézett. A kapitány ismét bólintott. Pizer megnyomta a legalsó gombot. A zsilipkamra ajtaja némán félrehúzódott. Halk sóhaj hallatszott, amint, a Palominó levegője összekeveredett a Hattyúéval. Egy tuskóforma, villogó árnyék üdvözölte őket. - Remek, Vincent! - A kapitány barátságosan oldalba veregette
a hűséges robotot. Meg sem kérdezte, fogy biztonságos-e a folyosó hátralevő része, hisz Vincent úgyis jelezte volna, ha nem az. - Kikerültünk a cseberből - tréfálkozott Vincent, nagyvonalúan megfeledkezve arról, hogy sokkal inkább rokona a csebernek, mint az emberek. És reméljük, nem kerülünk bele abba a bizonyos vederbe... Kate McCrae megsimogatta a robotot. - Egész biztosan jól vagy, Vincent? - Amikor lepottyantam, kaptam egy-két ütést, de köszönöm szépen, semmi komoly, csak a zománc pattant le itt-ott. Szerencse, hogy a szívműködésem elektronsugárzáson és nem a vértestek áramlásán alapszik. Ezért zuhanás közben, a szerves alapú lényektől eltérően nem voltam kitéve a szívinfarktus veszélyének. - A kalapodra... akarom mondani az olajozó gombodra tűzheted az elektronjaidat - tanácsolta Pizer nevetve. - Majd meglátjuk, ki nevet a végén, ha egyszer eldugul egy olajvezetéked! Én bizony egy garast sem adnék a te molibdénötvözetedért. - Ezen nem is csodálkozom - replikázott Vincent a vállrándítás robotok által alkalmazható változatával. -Most elég... - függesztette fel Holland a kötözködést a folyosó vége felé mutatva. - Társaságunk lesz! Előttük csillogó, ovális fény gyulladt ki. Valamennyien feszülten várták a folytatást. Végül a csend és a mozdulatlanság elviselhetetlenné vált, s Holland felkiáltott. - Hé! Daniel Holland kapitány vagyok, a Palomino űrhajó parancsnoka. Meghibásodott a levegőregeneráló rendszerünk, s elkelne egy kis segítség. Néma csend volt a válasz.
- Úgy látszik, nekünk kell odamennünk hozzájuk. - McCrae pisztolyt markoló keze megenyhült. - Elég különös módon üdvözölnek. Először észre sem vesznek, azután teljesen kivilágítják a hajót, és segítenek leszállni. S most újra a süketnémát játsszák. Holland bólintott. Ez kissé megváltoztatja a dolgok állását. Charlie, te a Palominón maradsz! A C csatornát használjuk a kommunikációra. Pizer elégedetlenül tiltakozni kezdett. - Talán szükségetek lesz...? - Ez parancs, Charlie! Egyikünknek a hajón kell maradnia. - És mivel te vagy a rangidős... vágott közbe Pizer tapintatlanul. - És mivel az én feladatom a felderítés, és mivel ezt írja elő a szabályzat, én megyek, s te maradsz! Világos? - Igenis, uram. Bocsánat, uram! - Pizer rezignáltan visszakozott. - Nem történt semmi. Tizennyolc hónap hosszú idő, Charlie. Mi egymásra leszünk utalva - tette hozzá Holland a körülállókra mutatva -, de valamennyiünk sorsa leginkább rajtad múlik. A hajó legyen indulásra készen. - Ügy lesz! - próbálkozott meg Pizer egy félszeg tisztelgéssel. - Ne aggódjon, Mr. Pizer - fordult a robot is az első tiszt felé. Az őrt álló katona is a hazát szolgálja Vincent, néha azt hiszem, tévedésből irodalmárnak programoztak. Vagy egyszerűen csak az én bosszantásomra. - Ellenkezőleg, uram. Az ön okítására. Vincent kollegiális viselkedése és humorérzéke mindennél jobban bizonyította: képességei vetekszenek az emberi agy színvonalával. Ez volt az első alkalom, amikor a robot egyenesen kérkedett felsőbbrendűségével.
Amikor önként vállalkoztam erre az expedícióra bizony nem gondoltam, hogy a végén egy konzerv dobozra vigyázó őrt kell alakítanom - kesergett Pizer, ügyet sem vetve Vincent élcelődésére. - Mi az a konzervdoboz, uram? - kíváncsiskodott a robot, jelezve, hogy mégoly széleskörű tudásának bástyáján is találni rést. - Antik tárolóedény - tájékoztatta Pizer. - Anyag-és energiapazarlás. Emlékeztess rá, s alkalomadtán megkaphatod a vonatkozó elemi szintű oktatókazettát. Persze kérdezhetsz is, ha nem értesz valamit. - Akkor minden rendben! - Holland igyekezett komoly arckifejezést erőltetni magára. - Vége a tanórának. Tartsátok legalább észben, ha nem is kézben a pisztolyokat, de csak akkor lőjetek, ha nincs más lehetőségetek. Holland és McCrae meglódult a folyosó vége felé, Vincent haladt középen, míg a menetet Durant és Booth zárta. Pizer valamivel könnyebb szívvel, de még mindig búslakodva bámult utánuk. Az összekötő folyosó áttetsző oldalfalán keresztül megcsodálhatta a kihalt űrkikötő néma ragyogását, aztán megfordult, és sietős léptekkel visszatért a Palominó fedélzetére. Ahogy a folyosó végéhez közeledtek, Vincent pár lépéssel megelőzte McCrae-t. Tettét nem valamiféle misztikus gépi hősiesség diktálta - noha Vincent rendelkezett ezzel a képességgel -, hanem az a pusztán logikus következtetés, hogy fémteste jobban cl lenáll a lézersugárnak, mint az emberé. A kapitány elérte a folyosó végét, s benézett a nyitott ajtón. A Hattyú egyik tágas, jól megvilágított termét pillantotta meg. A Palominó energiatakarékos félhomályához képest a pazar fény szándéka ellenére - hunyorgásra késztette..
A helyiséget húsz évvel ezelőtti, divatjamúlt bútorokkal rendezték be. A szanaszét elhelyezett fotelekből a merészen ívelt ablakokon kinézve az ember a legkülönbözőbb nézőpontokból szemlélhette a világűrt. Körös-körül dísznövények- valódi és művirágok -, a falakon festmények, s az olvasáshoz videoberendezések. A bejárattal szembeni kerek asztalon videokazetták hevertek. Holland egy ósdi filmfelvevőlejátszó berendezést is felfedezett. A készülék az asztalon szétszórt tárgyakhoz hasonlóan - a modern típusoknál legalább vagy harminc százalékkal terjedelmesebbre sikeredett. E kis mesterséges világ bejáratánál így berendezett fogadóhelyiség ismerősnek, családiasnak tűnt. Csak egyetlen dolog hiányzott: az asztal mellett nem ült senki, sem ember, sem gép. Minden az elmúlás nyomasztó hangulatát árasztotta. - Úgy rémlik, évek óta senki sem használta ezt a helyiséget suttogta Holland. - Azt hiszem, mi vagyunk itt az első látogatók, amióta a Hattyú elhagyta a Földet. - Hátborzongató - szólalt meg Kate. Nem akarom dramatizálni a helyzetet, de... mintha szemek ezrei figyelnének. - A lány lassan körbejárta a helyiséget s hallgatódzott. - De, ha így van, hol rejtőznek? Valaki ugyanis bekapcsolta a fényeket, közreműködött a landolásnál, és megtöltötte legalábbis ezt a helyiséget - belélegezhető levegővel. Hirtelen csapódott valami. Az ajtók záródtak be mögöttük, elvágva ezzel őket a Palominótól. A falak és a mennyezet felől erősödő recsegés hallatszott. Holland lézerfegyvere szó szerint porrá hullott, s ez lett a sorsa a többiek fegyverének is. Vincentet valamilyen erő hátradobta, és a precíziós lézersugár az ő pisztolyát is működésképtelenné tette. - Vincent! - kiáltott McCrae, s látva, hogy senki más nem sérült
meg, gyorsan a robot segítségére sietett. A falhoz csapódott fémhordó furcsa mozdulatokkal igyekezett fémlábaira állni, s közben összevissza imbolygott. - Megrendítő erejű ütés volt, de nem számoltak ki, dr. Kate. - A robot jelzőfényei fokozatosan feléledtek, és újból a normális ritmusban lüktettek. -Sokkoló hatású volt. Oh, mármint nem a lövés ténye, hanem a lézer gyorsasága és hatékonysága. A pontos célzás, amivel csak a fegyvereinket semmisítették meg. - A robot optikai érzékelőjével körbe pásztázta a helyiséget. - A Hattyú fedélzetén lennie kell egy első osztályú robotnak vagy kompetens emberi agynak. - Lehetséges - válaszolta a lány, miközben azt kívánta, bárcsak rendelkezne a robot különleges érzékelőképességével. - Talán a Hattyú központi agya. - Megfontolandó hipotézis, de sajnos egy körülmény nyilvánvalóan, ellentmondani látszik ennek. Amióta megközelítettük a Hattyút, előre nem látható események sokaságával találkoztunk. Valaki vagy valami megszervezi fogadásunkat. Először észre sem akar venni minket, azután üdvözöl, majd lefegyverez, mindezt anélkül, hogy felfedné magát. Rendkívül szeszélyes magatartás. Egyáltalán nem jellemző gépekre vagy robotokra, hacsak előzetesen nem erre programozták őket. Mindezek alapján hajlamos vagyok feltételezni: a fedélzeten működik egy nem gépi agy, amely talán robotokat irányít, de legalábbis összeköttetésben van velük. - Nem gépi agy...? Meg tudod állapítani biztosan, hogy emberről van szó? - Az adatok elégtelenek, Dr. Kate. Holland elővette a kommunikátort, és beleszólt az apró mikrofonba.
- Charlie! Itt Dan. Hallasz minket? - Tisztán, hangosan - válaszolta Pizer. - A Hattyú fedélzetén valami kiszűri a zavarást. Olyan jól hallak, mintha itt lennétek mellettem. - Bárcsak úgy lenne... Pizer felélénkült. - Csak nem történt valami baj? - Semlegesítették a lézerpisztolyainkat, de sérülés nem történt. Egyértelmű a szándékuk: lefegyverezni, de nem megsebesíteni. - Indulok! - Maradj ott, ahol vagy! - De mi lesz, ha...? -Nem! - jelentette ki Holland, ezúttal élesebb hangon. Akárkik figyelnek is bennünket, nem akarom kockára tenni a Palominó épségét. Talán csak idegesek egy kicsit. A behatolás ellen védő fegyverzet nem mond ellent annak, amit a hajóról eddig is tudtunk. A védőrendszert valószínűleg éppen arra programozták be, hogy fegyverezze le a behatoló idegeneket. - Rendben, de legyetek óvatosak! Booth Durant-hoz hajolva suttogni kezdett. - Túl sokat beszél a barátságos fogadtatásról. Azt hiszem, alábecsüli a veszélyt. - Hollandnak igaza van! - érvelt a tudós. - Már régen megölhettek volna bennünket vagy egyszerűen megakadályozhatták volna, hogy a Hattyú fedélzetére lépjünk. Igaz, végül is csak fegyvertelenül, de felengedtek a hajóra. - No, persze. Házigazdáinknak nem túlságosan kifinomult a modoruk. Booth kényelmetlen érzéssel vizslatta a falakat. A fegyverek, amelyek tönkretették lézerpisztolyaikat, még mindig ott lapulhatnak valahol. Bármikor újra tüzelhetnek velük. Szinte látta maga előtt, ahogy vagy féltucat zömök lézerágyú mered a
hasára. A helyiség távolabbi végében nesztelenül kinyílt egy ajtó. Az ismeretlenek mutatták az utat. A Palomino utasai nem tehettek mást, igyekeztek az önbizalomnak legalább a látszatát magukra ölteni. Kilométer hosszúságú, lenyűgözően széles folyosóra értek. A mennyezetet karcsú boltívek tartották. A folyosó kihaltnak látszott. Ezúttal már nem érte őket váratlanul az ajtó záródása. S ahogy a folyosó egyik végén becsukódott, szinte ezzel egy időben néhány méterre tőlük kinyílt egy oldalajtó. Szitakötőként zümmögő szállítójármű várt rájuk. - Úgy tűnik, nem kell gyalogolnunk - indult Kate a légi kocsi felé. - Mintha javulna a modoruk. Minden bizonnyal másként vélekedett volna, ha látja, amint a fogadóhelyiség falai mögül félelmetes robotok bújnak elő. Minden különösebb kibernetikai jártasság nélkül megállapítható: rendeltetésük a pusztítás. Egyetlen szó vagy elektronikus jelváltás nélkül, teljes egyetértésben megindulnak a Palominó felé vezető, most ismét nyitott folyosón. A légi kocsi hangtalanul repítette őket tova a henger alakú folyosó belsejében. A teljesen átlátszó falak mögött ragyogó égitestek látványa az utazóban azt a furcsa érzetet kelthette, hogy az űrben közlekedik. Az egyik oldalon kavargó energiaörvény, a fekete lyukba kerülő anyag búcsúintése, másutt távoli fénypontok, ahogy a környező csillagok fénye visszaverődött a Hattyú fémtestén. A folyosó végéhez közeledve járművük lassított. Az ajtó csak akkor nyílt ki, amikor a kocsi megállt. A kapitány lépett ki. elsőnek. Egy pillantást vetett az imént átszelt, üresen tátongó szállítófolyosóra, de nem látott más kijáratot. Csupán egyetlen útirányt követhettek. - Kezd untatni az ide-oda tologatás. Ügy rugdosnak bennünket,
mint valami futball-labdát - dörmögte Booth felháborodottan. - Csak nyugalom, Harry! Gondolj a sztorira, amely felé lankadatlanul menetelünk! - tréfálkozott Holland. - Egek a vágytól - erőltetett vigyort az arcára az újságíró. Csak ez a bizonytalanság... - Talán már nem kell sokáig várnunk. - McCrae hangja elárulta izgatottságát. Előttük széles, kivilágított hajóablak magasodott: a parancsnoki hídhoz értek. A rövid személyzeti folyosó vége kiszélesedett. Középen mennyezetig érő vaskos henger magasodott, oldalán számos ajtó nyílt. Az egyik sarkig tárva állt, a fölötte lévő lámpa zöld fénnyel világított. - Nem kétséges, merre találjuk a szellemeket - szólalt meg Booth, miközben ellenőrizte magnóját. Azt hiszem, hamarosan találkozunk velük. - Egy dolgot tartsatok mindig szem előtt - tartotta vissza Holland a felvonót. - A Hattyú stabilnak látszik, de hihetetlenül közel van a lyukhoz, s a mozdulatlanságát biztosító erőtér változhat. Sejtelmünk sincs arról, hogy természeti jelenség-e, avagy mesterségesen gerjesztik. Amennyiben természetes eredetű, intenzitása hirtelen megnőhet vagy akár meg is szűnhet minden átmenet nélkül. Fogalmunk sincs, mióta létezik. Talán egy évtizede, de megeshet, hogy csak egy napja, amióta csapdába estünk. Bizonyosat pedig nem tudunk sem a világűr e részében zajló folyamatokról, sem a fekete lyukról. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat. Jobban tesszük, ha minél előbb megjavítjuk a Palominót. Holland utolsó mondata közben McCrae arcát tanulmányozta. A lány nem vitatkozott vele, arckifejezése is változatlan maradt. - Helyes - gondolta a kapitány. - Lélekben mit sem
változott, ugyanolyan Tealista maradt, mint volt. Remélem Kate cselekedeteit nem a vágyai, hanem az ésszerűség vezérli majd. De mi lesz, ha kiderül: az apja életben van? Elhessegette magától a gondolatot. - Valóban, minél gyorsabban álljunk odébb - szólalt meg Vincent útban a lift felé. - Néhány robot-társam fekete lyukban lelte halálát. Személyesen is ismertem néhányat közülük. Távirányításúvá alakították, és képessé tették őket a telepatikus kommunikációra. A tervek szerint üzenetet küldtek volna onnan, ahonnan a fekete lyuk gravitációs ereje miatt már nincs visszatérés. Fantasztikus ötlet - gondolták a tudósok. Sajnos nem vált be. - Régi história, Vincent - mondta a riporter. - Számomra nem, uram. Egyfelől a tervezők nem számoltak azzal a hatással, amit az óriási nyomás alatt megsemmisülő robotok emberi partnereinek kellett elviselniük. Többen ugyanannyira összeomlottak a lelki nyomás alatt, mint robotpartnereik a fizikai nyomás következtében. Másrészről pedig semmi sem lehet régi, ami ennyire közeli. A fekete lyuk közelében a hőség még azelőtt elolvasztana, hogy a nagy nyomás alatt összeroppanhatnék. Elég képzelőtehetségem van ahhoz, hogy minden erőmmel igyekezzem elkerülni ezt a találkozást. A felvonó ajtaja becsapódott mögöttük. A társalgás abbamaradt. Csendben emelkedtek felfelé.
V. A lift hamarosan megállt, ajtaja kinyílt. A felgyülemlett feszültség következtében eltartott egy darabig, amíg felfogták: sem üdvözölni, sem elpusztítani nem akarja őket senki. Legalábbis pillanatnyilag. Óvatosan kiléptek a parancsnoki híd tágas kupolában végződő legfelső termébe. A Palominó vezérlőterme elveszett volna benne. Fent, az átlátszó kupolát és a mennyezettől a padlóig érő hatalmas ablakokat a csillagok milliárdjainak sziporkázó fénye világította meg. A teremben jelzőfények villogtak háborítatlanul és egyhangúan a műszerfalak sokaságán. Körös-körül távcsövek és egyéb vezérlőberendezések, amelyek az irdatlan távolság ellenére közelebb hozták a környező égitestek képét, Holland megpróbálta elképzelni, milyen képet nyújtana a parancsnoki híd normális körülmények között. Asztronauták, dolgukra siető technikusok nyüzsögnének, tudósok munkálkodnának ezen vagy azon a kísérleten, miközben a Hattyú a sötétség óceánját szeli át. Ehelyett azonban csak a relék és a szervomotorok halk zümmögését lehetett hallani. Felül, a színképelemző berendezés két különböző képernyője a csillagokat és a galaxisokat kódolt színek és számok formájában jelenítette meg. Egy nagy átlójú képernyő koncentrikus vonalak és színek halmazát mutatta. A vonalak folyamatosan mozogtak. Ez utóbbi berendezés minden bizonnyal a fekete lyuk és a pusztulás övezetének megfigyelésére szolgált. Egy harmadik, nem kevésbé hatalmas képernyő nagyított színes képet adott a jelenségről. A parancsnoki híd - a Hattyú más egységeihez hasonlóan magával ragadta Hollandot, de azért a kapitány meg tudta
őrizni arányérzékét. Nem így a társaság. Szinte mindnyájukat elkápráztatták a látottak. - Elképesztő! - ismételgette Durant, egy cukorka-árus kirakatát bámuló kölyök szemeivel. - Azok a távcsövek... nagyobbak, mint. bármi a Palominón... még a Palominó orbitális állomásainál is. És a részletek gazdagsága a képernyőkön... hihetetlen. Annak kell itt lennie mindennek állapította meg szárazon Booth. - Az adófizetők jó sok pénze bánta. Durant a riporter felé fordult. - Ezt nem lehet pénzben kifejezni, Harry! Bankhitelekkel akarod mérni a nagyszerű felfedezések lehetőségét? - Én nem, de az adófizetők igen. És meg is tették. Ezért sem építettek többé ilyen hajót. Gondolom, abban egyetértünk, hogy a Palominó közel ugyanilyen hatékony, csak sokkal kevesebbe került, nem? - De, egyetértünk. - Durant tekintete újra a műszerfalakon kalandozott. - A hatékonysága közel azonos. Az értelme közel sem. - Ez csak ürügyül szolgált azok becsapására, akik a számlát, állták, Alex. Durant gondolatai azonban másutt jártak, meg sem hallotta az epés megjegyzést. McCrae a műszerfalakon villogó fények árnyékában furcsa alakokra lett figyelmes. - Halló! Hallanak minket? A homályos figurák nem válaszoltak. - Ha élőlények, akkor vagy abszolút süketek vagy a rögeszme határát súroló következetességgel nem vesznek rólunk tudomást - gondolta. - Katherine McCrae vagyok a Palominó
űrhajó fedélzetéről. Az előbb kapcsolódtunk össze önökkel. A hajón tartózkodik... Frank McCrae űrhajóstiszt? Ha igen, hogyan találkozhatnánk vele? A lány szavai válasz nélkül maradtak. - Valami robot-félének tűnnek, Dr. Kate - mérlegelte Vincent. Még sohasem találkoztam ilyen típussal. Legalább két csatornán képesnek kellene lenniük a kommunikációra, de egyiken sem válaszolnak. - Már próbáltad? - Percek óta kísérletezem vele - felelte Vincent. Nem reagálnak egyetlen szokásos robotnyelven vagy frekvencián sem. Talán olyan típussal van dolgunk, amely az egyedi programozáson túl nem képes az elektronikus kommunikációra. Nehéz ugyan elhinni, de van rá precedens. Hallottam történeteket robotokról, amelyeket ehhez hasonlóan megfosztottak a társalgás képességétől, de nem gondoltam volna, hogy találkozom is ilyen példánnyal. Szörnyű perspektíva egy folyékonyan társalgó robot számára. - Úgy beszélsz, mintha nyomorékok lennének. - Nem erre gondolok. Feltételezésem szerint a tervezőik okkal programozták így őket - magyarázta Vincent, de Kate továbbra is érzékelte a robot ellenszenvét az ismeretlen gépek iránt. Holland közben a parancsnoki híd vezérlőegységéhez lépett, melynek fantasztikus méretű háromdimenziós monitorai nemcsak a világűrre, hanem a Hattyú belsejére is gyönyörű kilátást nyújtottak. Óvatosan körüljárta a padlóba süllyesztett nagy teljesítményű vetítőberendezést. Az űrbázis eddig ismereti n - csak a műszerfalak jelzőfényei által megvilágított termeiben is sötét árnyak mozogtak. A felvillanó fények ellenére csak homályosan lehetett kivenni formájukat. Holland körülsomfordált egy másik projektort is, majd társait
szólította. - Gyertek közelebb. Azt hiszem, mindent innen vezérelnek. Sohasem láttam még ehhez foghatót. - Durant hangja remegett az izgalomtól. McCrae nem tudta levenni a szemét a műszerfalaknál dolgozó sötét árnyakról. Ilyen közelről egyértelműbben kivehető volt emberi alakjuk, de félszeg, szögletes mozdulataik és némaságuk inkább Vincen-tet igazolták. A lány elhatározta, ezúttal szemtől szembe kérdőre vonja az egyik alakot, de valaki a karjánál fogva visszatartotta. - Maradj nyugton, Kate! - Mi történt, Dan? -Az az érzésem... van itt még valaki - mondta fojtott hangon a kapitány. A mondattal egy időben felvillanó fény söpört végig Vincent elülső részén, a homlokráncolás megfelelőjeként. - Miről van szó? - tudakolta Durant izgatottan. A homályos árnyalakok szünet nélkül folytatták munkájukat, tehát Holland nem fájuk gondolt. Egy távolabb álló műszerhalmaz megmoccant. Nehézkesen elfordult, majd tömegéhez mérten megdöbbentően halkan megindult feléjük. Ilyen méretű és erejű robottal Holland eddig legfeljebb a nehézfém-kohászatban találkozott. Az úgynevezett primitív programozási! robotokkal. De a feléjük közeledő szerkezet sokkal magasabb rendűnek látszott. A válaszidőproblémák és a tehetetlenségi jelenségből adódó veszélyek miatt a Földön már régen megtiltották az ilyen robotok szabad mozgását. Valaki a Hattyú fedélzetén láthatóan megszegte az előírásokat. Holland ugyan nem ismerte részletesen a hajó felszerelését, de azt biztosan tudta, hogy ilyen típusú robot nem szerepelhetett benne. Egyszerűen nem volt rá szükség. A V.I.N.C.ENT robotszéria volt a legnagyobb, engedélyezett
mobil típus a Földön. A feléjük gördülő sötétvörös valami megalkotója messze túlment az engedélyezett határon. A gépezet elkeskenyedő fejrészét egyetlen mélyvörösen izzó szem osztotta ketté. Sebességét mit sem csökkentve, egyenesen feléjük tartott. Vincent játékszernek tűnt hozzá képest. Holland előkapta a mikrofonját. - Charlie! Bajba kerültünk! Válasz nem érkezett. A hatalmas robot ügyet sem vetve a kapitány szavaira, fenyegetően közeledett. Hátrálni kezdtek a lift felé. Ha nem működik, valahogy rövidre kell zárni az indítógombot! Holland kétségbeesetten keresett valamit, ami fegyverül szolgálhatna, de semmit sem talált. Sehol egy szerszámos láda vagy szervizszekrény. Falba süllyesztett, beépített, rögzített tárgyak mindenfelé. Az ablakok fémbetétesek, még a műszerek nyomógombjai is szenzorokkal működnek. - Charlie, hallasz engem?! - kiáltotta izgatottan a mikrofonba, Azonnal gyere ide! Egy ismerős hordóforma állt az ettől némiképp visszahőkölő robot és az emberek közé. A súlyos tömeg apró ellenfelétől mintegy méternyi távolságban mozdulatlanná merevedett. Mintha magában mérlegelné, mire számíthat a kis robot részéről Vincent meg se moccant. Páncélozott felső végtagját henger alakú testébe süllyesztette, hogy ezzel is védje optikai érzékelőjét. Lézerpisztolyát megsemmisítették ugyan a rejtett lézerek, most mégis könnyen végzetessé váló mozdulatra készült. A veszélyre fittyet hányva várta a másik ellenállhatatlannak látszó előrenyomulását. - Hát itt van a legeslegutolsó szenzáció. Harry suttogta Durant a riporternek.
Booth előreszegezte mikrofonját, mintha rohamra indulna vele. Valóban a mikrofon volt kedvenc fegyvere, de ezúttal nem látszott valószínűnek, hogy az előttük tornyosuló szörnyeteg t visszarettentené a sajtó ereje. - Szellemhajó, robotokkal, komputerekkel ennek a valaminek a vezérlete mellett - szólalt meg Durant. A társaság teljes elképedésére a kolosszus reagált a megjegyzésre. Feje Durant és a mellette álló izgatott riporter felé fordult. - Nem egészen, Dr. Durant. Önmagában logikus feltevése a tények ismeretének hiányából és jelenlegi helyzetükből fakad. - Mindamellett beszél is... - csodálkozott Booth. - Nem - vágta rá Holland, miközben körülnézett. - A hang nem ettől a robottól ered. - Maximilian és a robotjaim a kívánságaimnak megfelelően irányítják a hajót - folytatta a hang. Holland körüljárta a monstrumot. Az mozdulatlanul tűrte. Durant-ék követték. - Csak jelentéktelen mértékben képesek az önálló kezdeményezésre azon felül, amit előzetes programozásuk során lehetővé tettem számukra. A Hattyút egyes-egyedül én irányítom! A hang valahonnan a terem sötét sarka felől jött. Egy öblös karosszék szembefordult Hollandokkal. A benne ülő alak még mindig árnyékban maradt. - Honnan tudja a nevem? - kérdezte Durant meglepetten. - Állandó megfigyelés alatt álltak amióta a Hattyú műszerei először érzékelték közeledésüket a világ űrben. Nem vártunk ugyan látogatókat, de utasításomnak megfelelően a hajó felkészült erre az eshetőségre is. - Az elszigeteltség kétségtelenül óvatossá tett - folytatta a hang. -
Gondolom, önök is hasonló gyanakvással fogadták a Hattyú feltűnését a képernyőiken. Meg kell bocsátaniuk az üdvözlésnek azt a különös formáját, amit választottam, d értsék meg: akármilyen jelentéktelen is a hajójuk, még sohasem találkoztam hasonló típussal. Fogalmam sem volt róla, hogy emberek vagy más lények járművéről van-e szó. Amikor kiderült: földi űrhajóval találkoztunk, még mindig nem lehettem biztos abban, elindulásomat követően nem fertőzte-e meg a Földet valamilyen fanatikus politikai kultusz. Nos, mindez fokozott elővigyázatosságra késztetett. Gondoskodnom kellett a biztonságomról. Ha túlságosan gorombán bántam önökkel, kérem bocsássák meg, de ezért az űrhajóért kizárólag én felelek. Az alak ezzel felállt, és kilépett az árnyékból. - Üdvözlöm önöket a Hattyú fedélzetén, hölgyem és uraim. Kérem, bocsássanak meg Maximiliannek. A magas, szakállas férfi a robotra mutatott. A gépezet arrébb húzódott tőlük, de elég közel maradt ahhoz, hogy szüntelenül érezzék fenyegető jelenlétét. Ez nem kerülte el sem Holland, sem házigazdájuk figyelmét. - Ha ő él - mondta magában McCrae szinte őrjöngve -, akkor lehetséges, hogy... Elsőként Booth mondta ki hangosan a szakállas férfi nevét. - Dr. Hans Reinhardt - motyogta. - Mindig volt érzéke a teátrális jelenetekhez. Mint. ahogy önnek is, Mr. Booth, az epébe mártott tollal írt cikkekhez. - Reinhardt érezhetően respektálta az újságírót. Emlékszem a cikkeire még az indulásom előtti időkből. Bízom benne, hogy megőrizte e képességét. Azt. mondják, a szatirikus hajlam erősödik a korral. - Ha arra gondol, még mindig tudok bánni a szavakkal. - Az ön kifejezései, Mr. Booth, meglehetősen élesek. Ha
sebészként szavakkal operált volna, meglepően sok műhiba lenne a rovásán. Az élve boncoló cikkeinek és tudósításainak áldozatai az ön mellévágásai nyomán sok vért vesztettek. - Ha ejtettem is sebet valaha, kizárólag az egészségre ártalmas, veszélyes tályogok feltárásáért tettem. A tényleges gyógyítást másolóra hagytam. Reinhardt éppen csak mormogott valamit Booth riposztjára. Valamennyien alaposan szemügyre vehették, amint közeledett. Egykorú lehetett Booth-szal, de ezzel le is zárult a közöttük lévő hasonlóságok sora. Reinhardt magasabb és atletikusabb alkatú volt. Olyan férfinak látszott, aki nemcsak a szellemi, hanem a testi kondíciójára is vigyázott. Az elszigeteltségben egyáltalán nem tört meg. Olyan hibátlan eleganciával lépett közéjük, mint amellyel jó húsz éve, a Hattyú elindulása előtti nemzetközi TV-program nézőit köszöntötte. Hajának, szakállának sokasodó ősz szálaitól éshosszúkás arcának újabb barázdáitól eltekintve mit sem változott. McCrae jól megőrizte emlékezetében a tudós búcsúbeszédét. Akkor vált a lány szemében romantikus hőssé, a tudós katona, a bátor felfedező mintaképe párosult a merészséggel. Valójában nem sejtette, mennyire tökéletesen jellemezte ezzel Reinhardtot. A férfi a világegyetem titkait nem a fizika vagy a kémia közönséges szakkérdéseinek tekintette. Kérlelhetetlen és bűnös ellenséget látott bennük, akiket meg kell támadni a tudomány fegyvereivel, le kell győzni, és kényszeríteni, hogy nyissák ki a tudás tárházát az emberiség előtt. Még most is ez a meggyőződés vezérelte. Benne volt a viselkedésében, de különösen szúrós, vadul lobogó szemében. Tekintete valahogy mindig messzebb járt, mint az átlagembereké. Rászegeződött a hanyag bürokratákra, a döntéseket halogató politikusokra,
kényszerítve őket tervei jóváhagyására. Reinhardt így építhette meg a hajót. Minden embert csak eszköznek tekintett célja eléréséhez. Kíméletlenül és hideg számítással bánt velük, akárcsak önmagával. És most, az a bizonyos tekintet az előtte álló, kiszolgáltatott kis csoportra szegeződött. Holland és McCrae állták pillantását. Ok ketten nem tudtak annyira azonosulni a tudással, mint Durant. Ő társat, kutatót, az ismeretlen felfedezőjét látta benne. Hollandékból azonban hiányzott ez a messianisztikus lelkesedés, távol állt tőlük Reinhardt fanatizmusa, mint ahogy az emberiség nagy részétől is. A férfi nem jött zavarba a bizalmatlanságról árulkodó tekintetek láttán. Megtanult együtt élni az emberek gyanakvásával, és tudta: ez már így lesz. Tisztában volt vele, hogy az emberek többségét éppen az ö bizalmatlansága teszi vele szemben gyanakvóvá. Ez a személyes elszigeteltség egyenesen következett abból, aminek életét szentelte. Magányos volt, s az is akart lenni. Nem volt családja, s nem akadt egyetlen barátja sem. Helyüket csodálói foglalták cl éspedig szép számmal. A talpnyalók hasznosnak bizonyultak. A bürokratákhoz hasonló módon ki tudta használni őket. Nem zavarta a gondolat, hogy nem lesz önként jelentkező, aki elmondja a róla szóló nekrológot. Megelégedett volna azzal, ha eredményeit sírköve őrzi majd az utókor számára. Elmosolyodott erre a gondolatra. Akik arcát nézték félreértették gesztusát. A múltból látomásszerűen felbukkant férfi előtt álló emberek közül egyedül Booth tudta megőrizni hidegvérét. Hosszú pályafutása során épp elégszer találkozott a nagysággal, a hatalommal. Másoktól eltérően azt tartotta, a nagy emberek is csak emberek. Reinhardtról sem gondolkodott másként.
- Társaságom szerint a Hattyú-terv nem több, s nem kevesebb, mint csupán az adófizetők pénzének elherdálása, Doktor jelentette ló nyersen. - India, Délkelet-Ázsia és Dél-Afrika kormányzóinak távozniuk kellett posztjukról, mivel támogatták önt. - A sajtó hiénái ezek szerint addig jártak a kormány nyakára, amíg tönkre nem tették a legelőre látóbb vezetőket. - Reinhardt hangja olyan ridegen csengett, mint a világűr maga. Az előbb még túlzásba vitte az udvariasságot, most viszont forrt a dühtől. - Azokat, az embereket, akikről beszél, egykor dicsőíteni fogja a jövő nemzedék, mert bátran szembeszálltak a barbársággal. Azok pedig, akik útjukat állták, nyomtalanul eltűnnek a történelem süllyesztőjében. Mindig is rövidlátó barmok voltak, képtelenek felfogni, hogy akadnak pénzzel nem mérhető dolgok. Minden primitív ember, aki a Neander-völgy felé tart, az egészséges társadalmi szelekció miatt épp úgy kipusztul, mint a sötét századok fajgyűlölői. Szerencsére a Hattyú már messzire járt, amikor ezek az idióták vissza akarták hívni. - Dr. Reinhardt - szólalt meg McCrae tőle telhetően esengő, szinte gyermeki hangon. - Az őrült tudós valószínűleg képzelgő, de nem érzéketlen -gondolta. A trükk bevált. A kitörni készülő Reinhardt megenyhült, ahogy a lány felé fordult, és szinte atyai jósággal mosolygott rá. - Kedves gyermekem! Nem titok előttem, kicsoda ön. Tudom azt is, mit akar kérdezni. Nagyon sajnálom, de le kell rombolnom önben a reményt: édesapja halott. McCrae összeomlott. Korábban azt hitte, felkészült erre a válaszra, de tévedett. Más dolog a bizonytalanság, és más szembesülni a végzettel. - Sajnálom, Kate - dadogta Durant, és arra gondolt, bárcsak
többet tudna mondani, de torkára forrtak a szavak. ..- Büszke lehet rá - kezdte Reinhardt vigasztalni a lányt. Halála súlyos, személyes veszteség volt számomra, de önnek természetesen még inkább. Megbízható, hűséges barát volt. Holland nem tudta megállni, hogy fel ne tegye az üres hajó láttán mindannyiukban felmerülő kérdést. És a személyzet többi tagja? Hát nem érkeztek vissza? - Reinhardt arca egyszerre tükrözött meglepetést és fájdalmat, mint aki számít ugyan a kérdésre, de titokban reméli, talán sosem kell hallania. - Szomorú. Pedig kitűnő személyzet, nagyszerű, rátermett emberek voltak. - Egy pillanat - vágott közbe Booth élesen. Nekem valami nem világos. Az expedíciót visszahívták a Földre. A hajó mégis itt van, és ön azt mondja, a személyzet... - A kiadások, persze.... - mormogta Reinhardt. 7 Mi történt a parancs vétele után? Egyáltalán, vették az utasítást? - Booth kíváncsi volt, milyen ésszerű magyarázatot tud adni Reinhardt a húszéves hallgatásra. A tudós nagyot sóhajtott, majd anélkül, hogy a szemükbe nézett volna, belekezdett. - Valóban, ahogy Önök is gondolják, érveltem, tiltakoztam, sőt fenyegetőztem. Egy ilyen parancsot azonban nem lehetett megtagadni, habár megtettem volna, ha lehetőségem van rá. Sajnos mások is tartózkodtak a fedélzeten, és én tudtam, mennyire szentimentálisak. A hosszú-hosszú távollét miatt már nem hittek annyira küldetésünkben. Mondhatni, megrendült a hitük, hisz mindannyian csak emberek voltak. A reagálásukban nincs semmi meglepő. - Reinhardt várt egy keveset, de senki sem vágott közbe. - A parancsnak megfelelően megfordultunk, és a Föld felé vettük az irányt. Minden elővigyázatosság ellenére nehézségeink támadtak. Olyan jelenséggel találtuk
szemben magunkat, amelyre a hajó tervezőit is beleértve, egyikünk sem számított. A fény feletti sebességtartományban haladva soha nem látott nehézrészecske-viharba kerültünk. Mire a műszerek jelezni kezdték volna, már nyakig benne voltunk. A vezérlőmű a műszaki, karbantartó személyzet minden erőfeszítése ellenére véglegesen felmondta a szolgálatot. Tönkrement minden telekommunikációs berendezésünk is, így segítséget sem kérhettünk. Nem maradt más választásunk, mint elhagyni a hajót, és a három tartalék kutatórakétából kettő felhasználásával megpróbálni elérni a Földet. A rakéták irányítóberendezései - mivel a részecskevihar idején nem működtek -, épen maradtak. Booth kérdezni akart valamit, de Holland visszatartotta. Reinhardt bólintott a riporter felé. - Tudtam, hogy a személyzet tagjai a hajó elhagyásával értenek egyet. Dolgukat megkönnyítendő, magam adtam ki az utasítást: térjenek haza. Én pedig kijelentettem: megpróbálom a Hattyút is haza vezérelni... de a hagyományos, fény alatti sebességen folytatta mosolyogva. - Igen, így körülbelül háromszáz évig tart az út. Meglehet, Mr. Booth ezt is teátrális gesztusnakminősíti, de ügy döntöttem, nem hagyom el a hajót. - Reinhardt karjaival körbemutatott a parancsnoki hídon. - Túl keményen és túl sokáig harcoltam a Harryért ahhoz hogy elhagyjam, visszatérjek a Földre, és elismerjem a bukást. Azt gondoltam, helyénvaló, ha a régi hagyománynak megfelelően a kapitány a hajójával együtt száll sírba - mondta meggyőző arckifejezéssel. - Megismerhették a közeli csodálatos csillagászati jelenség gravitációs erejét, így talán elhiszik, a Hattyú és az én esetemben találó a süllyedő hajó hasonlata. - Reinhart hangja ismét ellágyult, ahogy Kate McCrae-hez fordult. - Az édesapja azonban hitt küldetésünkben. Úgy döntött, velem marad.
Sohasem tudtuk meg, mi történt a két mentőrakétával, de miután nem érkezett űrhajó a megmentésünkre, el tudtuk képzelni. Elszomorít a bizonyosság, hogy sohasem tértek haza. Booth elgondolkodott a hallottakon. - Különös. Két rakéta tűnik el egyszerre a világűrben úgy, hogy még rádiókapcsolatba se lép a Földdel vagy egy navigációs bójával. - Egyáltalán nem - válaszolta Reinhardt. - Egyik rakéta sem rendelkezett a Hattyú nagy hatótávolságú rádióberendezésével, vagy a különlegesen fejlett navigációs rendszerével. Egyidejű pusztulásuk - akármennyire is sajnálatos - egyáltalán nem nevezhető váratlannak. - Ilyen kis esély mellett miként választhatta mindenki kettejüket kivéve - a hazatérést? Reinhardt sajnálkozva nézett a riporterre. - Ön mit tett volna, Mr. Booth? Megpróbál hazatérni egy rosszabbul felszerelt hajón, vagy inkább vállalja a biztos halált a Hattyún? Mert ugye a Földtől háromszáz év választ el bennünket. Durant-t jobban érdekelte az előttük álló élő legenda, mint azok, akiken többé már nem lehetett segíteni. - S mi történt a kutatórakéták távozása után? - Haláláig élvezhettem a hozzám hasonlóan fanatikus Frank McCrae társaságát és barátságát. Miután ő elment... konyítottam annyit: a mélylélektanhoz, hogy felismerjem: ha nem akarok megbolondulni, szükségem van valamilyen társaságra. így hát létrehoztam a magam... sajátos munkatársait. A fedélzeten még működtek a kiszolgáló robotok. Segítségükkel újra benépesítettem a hajót, kitartó, de kevésbé emocionális segítőtársakkal. Reinhardt a műszerpultok mögött dolgozó egyik alakra mutatott. - Amennyire csak lehetséges
volt, emberi vonásokkal ruháztam fel őket. - Mindazonáltal nem képesek az emberi beszédre - jegyezte meg Kate McCrae. - Mire meg tudtam volna tanítani őket kommunikálni, már rég letettem róla. Ekkor váratlanul félresiklott a felvonó ajtaja. Mindnyájan megfordultaké Charlie Pizer bukkant fel az ajtóban, marcona őrrobotok társaságában. A férfi ábrázata társai láttán felderült, megszokott vidámsága visszatért. - Sziasztok! - Színpadias mozdulattal kísérőire mutatott. Találkoztatok már ezzel a tökfilkó tár sasággal? - Sajnálom, hogy kísérőinek nincs humorérzéke, Mr. Pizer Reinhardt visszatartotta fintorát. - Barátaim, megint be kell ismernem, hogy robotjaimnak a viselkedés nem a legerősebb oldaluk. Kérem, csatlakozzon hozzánk, Mr. Pizer. Az első tiszt kikászálódott a liftből. Fél szemmel még mindig a robotokat figyelte, de azok már nem követték. - Távozzatok! - adta ki Reinhardt metsző hangon az utasítást. A felvonó ajtaja azonnal becsukódott. A feltétlen és azonnali engedelmesség eme bizonyítéka nem kerülte el Holland figyelmét. - Viselkedésük hűen tükrözi programozójuk modorát - jegyezte meg Pizer, tudomást sem véve a kapitány figyelmeztető pillantásáról. Elvették a pisztolyomat, és szeretném visszakapni. Minek? Talán le akar lőni? - kérdezte Reinhardt meglepetten. Saját biztonsága érdekében fegyverezték le. Maximiliant és a robotjaimat nem csak a támadás kivédésére, de megelőzésére is beprogramoztam. - Biztosíthatom - vágott közbe Durant -, ilyesmi nem állt szándékunkban.
- Még mindig nem értem, ha egyszer tudta, kik vagyunk, miért fegyvereztetett le bennünket a robotjaival? - szólalt meg Holland. - Holland kapitány! Mint említettem, valóban tudtam önökről, de műszereimmel nem állapíthattam meg szándékaikat. Akár büntetőexpedíció is lehetnének, amit. a Hattyú elégedetlenkedő személyzetének kívánságára küldtek utánam. Ettől függetlenül nem én utasítottam a robotokat lefegyverezésükre. Önök is elismerték, minden automatikusan zajlott. A robotok csak válaszoltak az önök kardcsörtetésére. - De hiszen ez normális viselkedés egy különös, elhagyatottnak tűnő hajó megközelítésekor. - Az önök lefegyverezése épp oly normális reakció a fogadószemélyzet részéről. Remélem megbocsátják az analógiát, de mindkét fél azonos programozás szerint viselkedett. Hiába, az ember és a robotok csak látszólag különböznek. - Én mégis szeretném viszontlátni a fegyveremet ismételte türelmetlenül Pizer. - Megfelelő időben visszakapja a tulajdonát, Mr. Pizer. Addig azonban nem változtatom meg álláspontomat, a saját érdekében. Elveszítheti ugyanis látszólag nagyfokú higgadtságát, amivel támadásra késztethet egy lassú gondolkodású robotot. Éppen az önök fegyveres behatolása bizonyítja: ha katona lennék, sokkal hatásosabban biztosítottam volna magam. De mivel tudós vagyok, nem gyanakszom. - Mire idáig ért a beszédben, már szélesen mosolygott. - Mindannyiukat biztosíthatom: a továbbiakban nem tekintem önöket a foglyaimnak. A vendégeim, jó pár év óta az elsők, akiket a legnagyobb örömömre fogadhatok a hajómon.
Pizer kivárta, amíg Reinhardt Kate McCrae felé fordul, és Hollandhoz hajolva odasúgta: - Egy egész hadsereg van ezekből a fedélzeten -intett a lift felé -, és senki sem mondta nekik, hogy vendégek vagyunk. - Ne törődj vele, Charlie. Minden, amit Reinhardt az eddigi bánásmóddal kapcsolatban mondott, ésszerűnek tűnik. Nem túl szépnek, de ésszerűnek. Tételezzük fel a legjobbat az öregfiúról, amíg nem szolgáltat komoly okot a kételkedésre. Különben sincs más választásunk. Reinhardt még mindig Kate-tel társalgott, amikor Holland félbeszakította. - Nem kételkedünk a vendégszeretetében, Doktor. Néhány alkatrészre lenne szükségünk a meghibásodott levegőregeneráló rendszerhez. Amennyiben segíteni tud nekünk, megpróbáljuk megjavítani - Ezt követően pedig fel tudjuk ajánlani, hogy hazatérhet a Palominó fedélzetén a Földre - szólt közbe Durant tiszteletteljes hangon. - így nem tart az út háromszáz évig. Az ön helyében nem foglalkoznék túl sokat a fogadtatással. A világűrben töltött évek alatt rengeteg új ismeretre tehetett szert, amiért ujjongva fogják köszönteni. - Mr. Boothnak más erről a véleménye, Doktor - felelte szárazon Reinhardt. - Egyébként is, miből gondolja, hogy vissza akarok térni a Földre?
VI. Döbbent csend lett. A Palomino legénysége számára egyszerűen hihetetlennek hangzottak a tudós szavai. Aztán Durant, gondosan ügyelve minden egyes szóra, minden hangsúlyra, beszélni kezdett. - Uram! Én megértem, milyen érzéseket táplál a Hattyúval és egy esetleges ambivalens otthoni fogadtatással szemben. Együtt érzek önnel. Jól láthatóan megtalálta a lelki békét itt a világűrben. - A műszerpultok mögött dolgozó néma árnyalakokra és a mellettük álldogáló Maximilianre mutatott. Láthatóan kitűnően együttműködik társaival. Megteremtette őket, létrehozta a saját utókorát. De az sem kétséges, a kényelmes berendezkedés ellenére a Hattyút állandóan veszély fenyegeti. Bármikor elnyelheti a fekete lyuk, vagy megsemmisítheti valamilyen más, ismeretlen kozmikus erő. Durant a képernyőn a fekete lyuk tündöklő képére mutatott. Reinhardt a komornál is komorabb képet vágott. Titokban azonban mulattatta Durant aggódása. - Oh, igen, az önök kapitánya is aggódik emiatt, de semmi ok az ijedtségre. Láthatták, a Hattyút és a világűrnek eme szektorát nem fenyegeti semmiféle veszély. Hosszú évek munkájával, kísérletezésével kifejlesztettem egy mezőtípust, amely képes ellenállni a még oly erős gravitációs vonzásnak is. A Hattyú három kutató űrszondája közül kettővel, mint mondottam, a személyzet tagjai indultak el, a most már kétségtelenül balszerencsés kimenetelű utolsó útjukra. A harmadik szondát én használtam a null-gravitációs mezőt érintő kutatásaimhoz. Ezek szerint ön meg tudja szüntetni a gravitációt? álmélkodott Durant.
- Nem egészen. Még én sem ismerem ehhez eléggé a mezőelmélet titkait. Egyszer talán... de most még nem. Az antigravitáció egyelőre lehetetlen a ma ismert fizikai törvények szerint. Megszüntetni a gravitációt ugyan nem tudom, de a hatását semlegesíteni igen, mégpedig a gravitációs hullámok zavarásával. - A férfi hatásszünetet tartott, s végigjáratta tekintetét hallgatóságán. - A gravitációs hullámok - némi leegyszerűsítéssel - elhajlanak a Hattyú és a null-gravitációs mezőben található bármely más hajó vagy szilárd test körül. Véletlenül -a külső feltételek és erők hatására - előfordulhat, hogy a mező kitágul vagy összezsugorodik. A null-gravitációs mező instabilitása sodorta egy pillanatra veszélybe a Palominót is. Durant mutatóujjával megdörzsölte az állát. - Ez megmagyarázza a Palominóval történteket. Milyen erősségű gravitációt tud semlegesíteni? - Valóban ez a legnagyobb kérdés, Doktor - válaszolt rejtélyesen Reinhardt. - Az elmélet és az eddigi tapasztalatok szerint minél nagyobb a gravitáció, annál inkább szűkül a nullgravitációs mező a Hattyú körül. De amilyen mértékben szűkül a mező, annál erősebbé válik. Nem értem milyen összefüggések rejlenek a hullámok összenyomódása mögött, de a jelenség minden kétséget kizáróan létezik. Azt hihetnénk, van egy pont, ahol a gravitáció legyőzi a semlegesítő mező erejét, és összenyomja a benne rejtőző Hattyút. A számítások szerint azonban egy bizonyos határon túl nem lehet összenyomni a null-gravitációs mezőt, így az sérthetetlenné, a körülötte hömpölygő-gravitáció számára áthatolhatatlan burokká válik. A szóban forgó ponton túl a mező megváltoztatja a környező világűr szerkezetét. Nem tudom,
pontosan miben nyilvánul meg ez a hatás, de alapos okom van feltételezni, hogy hihetetlen mértékben meg fog növekedni a null-gravitációs mezőben haladó testek sebessége. Gondolják csak meg, ha két ujjal összenyomnak egy babszemet, két dolog történhet. Ha a babszem külső burka - esetünkben a nullgravitációs mező - gyenge, a babszem szétnyomódik ujjaink között, ám ha elég erős... - A babszem messzire repül az ujjaink közül - fejezte be Durant. - Pontosan - nézett Reinhardt a tudósra. - Feltételezésem szerint éppen ez történik majd, amikor a mező összenyomódása eléri a maximumot. Akármit is tartalmaz a mező, minden tárgy robbanásszerű gyorsulással próbál elmenekülni a mérhetetlen nyomás elől. - Érdekes elmélet - szögezte le szárazon Holland, erősen megnyomva az elmélet szót. - Amióta a Hattyú feltűnt a képernyőinken, folyamatosan hívtuk önt rádión. Ha valóban figyelt bennünket - ahogyan állítja -, észlelnie kellett hívásunkat. Nem érzem kielégítő magyarázatnak, hogy tartott a váratlan látogatóktól. Hiszen a megfigyelések eredményeként még a nevünket is megtudta, így nem kételkedhetett szándékainkban. Válaszolhatott volna. Miért nem tette? - Féltem a csalódástól, kapitány - kezdte Reinhardt. Érzékelhetően bosszantotta, hogy Holland mintha tudomást sem vett volna a null-gravitációs mező megalkotójának kijáró dicsőségről. - Különben pedig sikerült ugyan helyreállítanom a Hattyú vevőberendezését, de az adókészülékkel már nem boldogultam. Emlékeztetnem kell, hogy a részecskevihar súlyosan megrongálta a hírközlőrendszert Igen, én valóban meglehetős alapossággal nyomói követtem a Palominó közeledését, de nem tudtam kapcsolatba lépni önökkel.
Pizer egyáltalán nem rejtette véka alá a magyarázattal szembeni kétségeit. S az még jobban ingerelte, hogy Hollandot látszólag kielégítette a válasz. - Bárcsak bizonyíthatnám jóhiszeműségemet! Különösen ön előtt, Mr. Pizer. Az első tiszt megdöbbent: házigazdájuk igen fin gén váltott hangnemet. - Jelezték, hogy sürgősen indulnának, és nem akarnak a terhemre lenni. Nos, nem mintha szó lenne az utóbbiról, tőlem telhetően segíteni szeretnék. Ezért Maximilian a Hattyú raktáraihoz vezeti önöket, ahol minden szükséges alkatrészt beszerezhetnek, kapitány. Holland láthatóan fellélegzett. - Nagylelkű gesztus öntől, uram. Reinhardt rázta a fejét. - A Hattyú és rakománya nem az enyém. Én csak a parancsnok vagyok, itt minden az Európai Űrkutatási Központ tulajdona. Önöknek jogukban áll igénybe venni a készleteket... Azt hiszem, a regeneráló rendszer meghibásodását említették. Holland bólintott. - A karbantartó részleg a rendelkezésükre áll, habár néhány modul minden bizonnyal elavult az eltelt húsz év alatt. - Köszönjük, boldogulni fogunk. Biztos vagyok benne. - Reinhardt Durant-ra nézett. - Addig, úgy vélem, elegendő mennyiségű információt tudok átadni önnek és Dr. McCrae-nek ahhoz, hogy küldetésüket történelmi jelentőségűnek minősítsék a Földön. Amikor kijelentettem, nem kívánok hazamenni, nem állt szándékomban megtartani magamnak a két évtized alatt összegyűjtött ismereteket. Önöké lesz az érdem. Magukkal vihetik felfedezéseim hírét, és szembesíthetik azokkal a véleményekkel, amelyek megkérdőjelezték a Hattyú küldetését. Jó érzés, hogy e tudást
barátok közvetítik az emberiség számára. Durant-on látszott, valósággal szomjazik a Mester kinyilatkoztatásaira. Kate McCrae-t még mindig megbénította apja halálhíre, de ő is növekvő érdeklődéssel hallgatta Reinhardtot. Nem sikerült ugyan idegen élet nyomára bukkanniuk, de ha saját másfél éves kutatásukat kiegészíthetik Reinhardt húsz év alatt összegyűlt felfedezéseivel, az eredmény máris több mint óriási. Túl ezen, McCrae joggal feltételezhette, Reinhardt nem fogja megakadályozni, hogy apja is osztozzon a dicsőségben, amelyre a jelek szerint ő maga egyáltalán nem tartott igényt. Reinhardt elégedetten nyugtázta a két tudós csodálattál vegyes kíváncsiságát. Mintegy mellékesen kiadta a megfelelő utasításokat. - Vidd le őket a karbantartó részlegbe, Maximilian! Gondoskodj, hogy fegyvereket kivéve, minden szükséges felszerelést megkapjanak - mondta, majd Pizerre kacsintott. Induláskor visszakapja a lézerpisztolyát. Hollandok a felvonó felé indultak, de egy csikorgó hang megállította őket. A kapitány hátraperdült. Vincent utánuk indult, de közben véletlenül keresztezte Maximilian útját. A hatalmas tömeg kibillentette a kisebb gépet egyensúlyából. Vincent testén mintegy kihívásként fényfüzér villant. Maximilian nekifeszült. Holland megint hallotta a kellemetlen fémcsikorgást. - Vincent, vissza! - kiáltott Pizer a robotra. - Mi bajod? Azonnal hagyd abba! - Majd ha ö is abbahagyja! - Micsoda gyerekes magatartás ez?! - bosszankodott a pilóta, de azért szemmel tartotta Maximiliant is. Érdekelte, mennyire képes Reinhardt ellenőrizni a behemót gépezetet.
- Vincent, jobban teszed, ha nem ereszted össze az orrod egy ilyen szemételtakarító géppel! Vincent azonban tapodtat sem hátrált. Maximilian teljes súlyával rátámaszkodott. A szervomotorok sivító hangon tiltakoztak a túlterhelés ellen. Holland megelégelte a dolgot. - Állítsa le, Reinhardt! A Hattyú parancsnoka láthatóan kitűnően szórakozott. Mi több, úgy tűnt, egyáltalán nem kíván beleavatkozni a gépek játékába. - Klasszikus szituáció: Dávid és Góliát. Ezúttal azonban a túlerő legyőzi Dávidot. - Azt mondtam, állítsa le! - ismételte meg Holland, aki egyáltalán nem élvezte a két robot viaskodását. - Az én hajómon ön csak kérhet, kapitány! S azt is csak szépen - közölte Reinhardt minden harag nélkül. A behemót közben már a felvonó falához szorította Vincentet. Ekkorra Reinhardt is elunta a fémek birkózását. - Ennyi elég, Maximilian! Ne felejtsd, ők a vendégeink. Az óriás vonakodva félrehúzódott. Holland azt fontolgatta, vajon milyen meglepetéseket tartogat még számukra a robot agresszív programozása. - Hibás adóberendezés, érthető gyanakvás ide vagy oda, nekem mégis úgy tűnik, megmagyarázhatatlan késéssel vett tudomást Mr. Reinhardt a Palominóról - súgta McCrae fülébe, majd hangosan folytatta. - Vigyázz magadra, amíg odaleszünk! Kate szelíden elmosolyodott, mintha csak azt mondaná, ő mindig vigyáz magára, azután Durant és Reinhardt felé indult, akik elmélyült tudományos vitába merültek. Holland még hallotta, amint a lány a két tudóshoz csatlakozva kérdez valamit a természetes gravitáció elhajlásának mesterséges előidézhetőségéről.
- Mi lesz azokkal a kisebb robotokkal, akik felkísértek ide? Semmivel sem tűntek barátságosabbnak, mint ez a frankensteini figura - bökött ujjával Maximilian felé Pizer. - Ne aggódjon! Elbánok velük. Igen elavult típusok, a nyomomba se érnek - jelentette ki pimaszul Vincent. A válasz hallatán Pizer égnek meresztette szemét. Az ég egyébként a felvonó átlátszó aknafalán keresztül nem is tűnt távolinak. Maximilian törzsén is fények villantak, jelezve, ő is világosan értette Vincent szavait. - Mosolyogj közben, Vincent - méricskélte Holland a Hattyú Góliátját. Vincent tétovázott, de a kapitány különös, a megszokott jóindulatú tekintetétől merőben eltérő arckifejezését látva, némi habozás után jelzőlámpáival udvariasan Maximilianre kacsintott. A nagyobb robot semmi jelét nem mutatta, hogy észrevette volna a gesztust. A felvonó némán megindult velük. Reinhardt körülvezette három vendégét a parancsnoki hídon, elmagyarázta valamennyi műszer, irányítópult rendeltetését, kommentálta a monitorokon megjelenő adatokat. Türelmesen válaszolgatott minden kérdésre; még azokra is, amelyeket arckifejezéséből ítélve ostobaságnak tartott. Durant-ra nem a műszerezettség foka, az egymás hegyén-hátán tornyosuló tartalékeszközök sokasága vagy a Hattyú adatbankjaiba szakadatlanul áramló információ mennyisége gyakorolta a legnagyobb hatást. A tökéletesen összehangolt, gyors működés tűnt a legfurcsábbnak. Egyetlen üzemképtelen képernyőt, műszert, berendezést sem látott. Minden a legnagyobb rendben működött húsz év után is. - A leírásával ellentétben, a Hattyú nem úgy néz ki, mint egy hajóroncs, Doktor. Hol vannak a súlyos sérülések?
- Kijavítottuk őket, így most majdnem minden működőképes szögezte le Reinhardt. - A munka nagyobb részét még azelőtt befejeztük, mielőtt a személyzet többsége elhatározta, visszatér a Földre. Akkor döntöttek így, amikor kiderült: a hajtómű meghibásodását nem tudjuk helyrehozni. A helyreállítási és karbantartási munkálatokat az emberek távozása óta személyes felügyeletem mellett robotszemélyzet végzi. Egy ilyen hajón, mint a Hattyú, értelemszerűen nagyszámú karbantartó robot teljesít szolgálatot. Az én beavatkozásomra most már csak ritkán, váratlan szituációkban, van szükség. A robotok közötti együttműködés harmonikussá vált, a különböző gépek karbantartják, gondozzák, javítják egymást. - De mindezt továbbra is az ön felügyelete mellett. Reinhardt helyeslően bólintott. - Néha úgy érzem, magam is csak apró fogaskerék vagyok a Hattyú gépezetében, Dr. Durant. A végső menedéket jelentő „karbantartó egység", aki értelmezni tudja az előre nem látható jelenségeket is. Ebben a tekintetben minden robot fölött állok. Őket a személyzet kiszolgálására programozták, és minthogy én vagyok a személyzet egyetlen túlélő tagja, engedelmeskednek nekem. Valójában nem én parancsolok nekik, hanem ők engedelmeskednek, és ez nagy különbség. Reinhardt gálánsán belekarolt a lányba, s mindhármójukat egy másik felvonóhoz vezette. - Ezek szerint ön a lehetőségeihez mérten kijavította a Hattyú sérüléseit, köztük a rádióvevőt és a távcsőrendszert, de az adóberendezést nem jegyezte meg hangosan Booth, inkább a magnetofonja számára. - A Föld több alkalommal megismételte a visszahívó parancsot, nemde? - A személyzet teljesítette is, de ami engem illet... értse meg a helyzetem, Mr. Booth. A földi hatóságok a Hattyút, s nem
engem akartak viszontlátni. A hajó pedig képtelen volt a hazatérésre. - És ma sem képes? - Erre nehéz felelni. A robotok a személyzet elindulását követő időszakban tett új felfedezések eredményeként sikeresen helyreállították a részecskevihar okozta károk legnagyobb részét. E felfedezésekben oroszlánrésze volt Frank McCraenek: - Reinhardt barátságosan Kate-re mosolygott. - Ha feltesszük is, hogy képes lennék hazavezetni a Hattyút elfogadható idő alatt, néhány megfontolás visszatart ettől a lépéstől, Mr. Booth. Számtalan új világ vár felfedezésre. A kozmikus életről szőtt álmaink még nem váltak valóra. - Ha a hajó már alkalmas állapotban van a visszatérésre, és ön megtagadja a parancsot, vagy nem tesz meg mindent a végrehajtása érdekében... -Booth egy pillanatra elbizonytalanodott - nos, akkor a magatartását a hatóságok ugyebár közönséges bűncselekménynek minősíthetik. Booth szavaival elérte, hogy Reinhardt kizökkenjen spártai nyugalmából. A férfi keze ökölbe szorult. - Jól bánik a szavakkal, Mr. Booth. Azt hittem, már nem hat rám az efféle kicsinyes piszkálódás és provokáció, de úgy látszik tévedtem. Büszke lehet a tehetségére! - Köszönöm - felelte szárazon Booth. - Általában e módszerrel tudom a dolgok gyökeréig ásva kideríteni az igazságot. - Egyszer túl mélyre fog ásni, Mr. Booth, és könnyen belepottyanhat a maga ásta gödörbe. - Az ember mindig próbálkozik. Még nem felelt a kérdésemre. - Természetesen szűk látókörű egyének gyakran minősítik bűncselekménynek a tudomány legnagyobb eredményeit. Én azon leszek, hogy bebizonyítsam: a tudomány céljai szentesítik a tudományos kutatás során felhasznált eszközöket és
módszereket. Megtudni kik vagyunk és mivé lehetünk; ez a legnagyobb tudományos cél. Csakis a saját életemet teszem kockára, amikor bizonyítani akarom ezt a tételt. Cél nélkül ez a hajó sem más, mint egy gazdátlan fémkupac, egy közönséges ócskavastelep. A cél teszi az ember szerszámává, ugyanígy a cél, a hivatás teszi az embert emberré. Mindazok, akik nem hajlandók életüket alárendelni egy magasabb célnak, nem emberek, legfeljebb előképei az embernek, mint ahogy a feldolgozásra váró vasérc is csak alapanyaga az acélnak. Durant bólintott, hiszen a saját véleményét hallotta vissza. McCrae nem tett megjegyzést. - Ez egy veszélyes ember - állapította meg magában Harry Booth. - Történelmi példák igazolják a veszélyességét annak, ha valaki nyíltan hirdette „a cél szentesíti az eszközt" elvet. Ez ugyanolyan alapvető igazság, mint a tömeg-energia ekvivalencia tétele a fizikában. És ugyanannyira veszedelmes is. Hollandok, miután elérték a Hattyú űrhajóvárossá terebélyesedő tatját, gyalogosan vágtak neki egy szűk átjárónak. Az áttetsző falakon túl újabb üveghengerek, panorámaablakok tűntek fel. A látvány Holland eszébe juttatta azt az újságírót, aki elragadtatottságában „csillagokba ívelő üveghíd"-ként jellemezte a hajót. - Reinhardtnak egy dologban igaza volt: a mai űrhajók nélkülözik a Hattyú szépségét. Az emberek régen napokig böjtöltek, hogy méltó módon járulhassanak az isten színe elé a templomban. A Hattyú is templom... egy másik isten, a fénysebesség istenének szentélye. Reinhardt pedig a főpap morfondírozott tovább. - Nemcsak zseniális tudós, de tehetséges üzletember is. - Hajlandóságot érzett magában barátnak látni a Hattyú parancsnokát, ha valóban segít
kijavítani a Palominó sérüléseit. Az üveghajón Reinhardt tűnt az egyetlen élő embernek, a hajótörzsön mégis nagy sürgés-forgást találtak. Légikocsik mindenféle formájú és méreti; ismeretlen rendeltetésű robotokat szállítottak a le különbözőbb irányokba. Előttük karbantartórobotok csoportja jelent meg és tűnt tova egy mechanikus robotjármű platóján. Holland tekintetével követte útjukat, amíg beleolvadtak a folyosó végének homályába. A lázas tevékenység Pizer figyelmét sem kerülte el. Az őket kísérő acélszörnyeteg felé fordult: - Nagy a nyüzsgés errefelé, nem... Max? Borzasztó sok munka van itt ahhoz képest, hogy a hajó nem tart semerre sem. Mi végre ez a nagy készülődés? Talán vendégeket vártok... mármint hozzánk hasonló hívatlan vendégeket? Maximilian némán hömpölygött tovább. Az első tiszt Hollandhoz fordult: - Bőbeszédű pasas, mi? Emlékezetem szerint az emberi kommunikációra képtelen robotokat legfeljebb inasként alkalmazzák, mivel csak a legalantasabb munkák elvégzésére képesek. Maximilian nem vette fel a kesztyűt. Talán programozása zárta ki a reagálást a provokációkra, vagy egyszerűen felülemelkedett az efféle kicsinyes csipkelődéseken. A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy Reinhardt utasításának engedelmeskedve vendégként kezelte Pizeréket. - Ne zaklasd folyton! - figyelmeztette Holland az első tisztet. Meglehet, kellemetlenkedni fog még veled. - Oh, nem hiszem. Pizer újra Maximilianre nézett. - Max, ugye nem vagy más, mint Reinhardt kifutófiúja, első számú lábtörlője? Mivel válasz most sem érkezett, Pizer abbahagyta a robot
bosszantását. Kisvártatva a folyosó élesen jobbra fordult. Maximilian előresietett, és egyik manipulátorát felemelve kulcsot illesztett a folyosót lezáró ajtón lévő nyílásba. A többi ajtó nesztelen nyílása helyett ezúttal csikorgást hallottak, majd szabaddá vált előttük az út. Első benyomásuk - ritkán látogatott helyiségbe érkeztek - csak erősödött, ahogy megpillantották a terem belsejét, ahol fémpolcok, tárolóegységek sora várta a jövevényeket. Noha olyan közönséges dolgot, mint egy pókháló, nem láttak, a port pedig a légkondicionáló berendezés tartotta távol, mégis úgy érezték, mintha időtlen idők óta ők lennének az elsők, akik beléptek a raktárba. X A kiadópult mögött egy robot ácsorgott. Félrebillent fejével pontosan úgy nézett ki, mintha munka közben elbóbiskolt volna. Rendkívüli mértékben hasonlított Vincentre, ütött-kopott megjelenése arra utalt, valaha minimális karbantartás mellett erősen igénybe vették. Maximilian előrelendült, és egyik zömök végtagjával meglökte a robotot. A földre zuhanó fémtestbe mintha visszatért volna az élet, előbb gyengén, majd hirtelen növekvő intenzitással fények villantak fel a törzsén. Aztán felkelt. Optikai érzékelőjével előbb Hollandra, Pizerre és Vincentre nézett, majd „szeme" egyértelműen Maximilianen állapodott meg. - V.I.N.C.ENT - közölte a Palominó személyzetének segítőtársa. - A Virginia International Neuro-Cybernetic ENTerprise terméke. Négyes számú labor. Humán-interaktív, 396-os változat. A legújabb típus, 96-os biomechanikus idegrendszerrel, lebegő szinapszisokkal és megnövelt kezdeményező-értékelő bioáramkörökkel. A robot azonban nem válaszolt. Egyáltalán semmi jelét nem adta, hogy értékelte volna Vincent udvarias bemutatkozását.
- Mondok valamit, Charlie. Visszamegyek a Palominó fedélzetére, és elkezdem szétszerelni azt az átkozott regenerátort - szólalt meg Holland. - Úgy látom, itt minden szükséges alkatrészt megtalálunk. - Megfordult, és a kijárat felé indult. Maximilian azonnal megmoccant, láthatóan azzal a céllal, hogy elállja útját. - Bizonyos vagyok benne, hogy vendéglátónk mindenben gondunkat fogja viselni - jelentette ki Pizer némi habozás után, amint felismerte a kapitány szándékát. - Sose aggódj értem! - kontrázott Holland Maximilian fenyegető magatartása ellenére. - Ismerem az utat. Ha megvannak az alkatrészek, gyere utánam. - Úgy lesz! - Pizer felemelte kezét, és pimaszul megpaskolta az óriás fémkarját, amely féltucat embert is könnyedén felemelt volna. A végtag azonban meg se mozdult. Pizer - tévesen - azt hitte, a monstrum észre sem vette mozdulatát. - Mindenekelőtt szükségünk van nyomócsövekre és a hozzájuk tartozó szelepegységekre. Azután kellene egy jól működő hajtóanyagkiáramlás-szabályozó az ESC-hez. Holland közben kiért a folyosóra, és könnyed léptekkel megindult visszafelé. Rezzenéstelen arckifejezését, higgadt mozgását látva senki sem gondolta volna, hogy a hátán patakokban folyik a verejték. Maximilian újabb fél méter megtétele után megállt. Látszott rajta, képtelen eldönteni, mit tegyen. - Max! Dr. Reinhardt utasítása szerint láss el bennünket a szükséges alkatrészekkel. Fogj hát neki! Egyáltalán nincs ínyemre, hogy itt akarsz hagyni. A hatalmas szerkezet még mindig habozott, végül visszafordult. Egyik mechanikus végtagját a raktárkomputer csatlakozásához illesztette, mire a konténerek kinyíltak.
- Jól van, Max! Csak így tovább! - Pizernek sikerült lepleznie megkönnyebbülését. Újabb és újabb alkatrészeket kért Maximiliantől. Ezalatt Vincent félrehúzódva a raktáros robothoz beszélt... - Látom a jelzéseidről, a jó öreg 228-asok közé tartozol. A General Services gyártott, igaz? Kíváncsi vagyok, melyik üzemben készítettek. Amszterdamban... vagy Kuala Lumpurban? Ott közönségesen konzervdoboznak nevezték a te szériádat. De azért nagyon büszkék voltak rájuk. Mintha kifelejtették volna az öreg robotból a hangérzékelő membránt. Vincent azonban tudta: ez abszurd feltételezés. A gép egyelőre süketnémának tettette magát. Csikorogva eltűnt az egyik raktárállvány mögött, és jól kivehetően valamiféle karbantartó-ellenőrző tevékenységbe kezdett. Vincent lámpái kiszámíthatatlan sorrendben hol kigyulladtak, hol elaludtak. Ezzel a néma jelzéssel fejezte ki csalódottságát.
VII. A légikocsi sebesen száguldott végig a Hattyú törzsén. Messze maguk mögött hagyták a dokkot, ahol a Palominó horgonyzott. A járműből kilépve Reinhardt tágas csarnokba vezette őket. Sehol nem láttak még hasonlóan bonyolult műszereket. Az ismeretlen irányból hallatszódó szakadatlan zúgás hatalmas, ámde megzabolázott erők és energiák jelenlétére figyelmeztetett. A falak mentén különleges műszerpultokat helyeztek el. Kate McCrae a berendezések egy részét nagyon elavultnak találta, némely műszernek azonban még csak nem is sejtette a rendeltetését. Furcsának hatottak azok á hibrid műszerek, amelyekben régóta kiszuperált alkatrészek révén az ósdi űrtechnika soha nem látott fejlettségű megoldásokkal ötvöződött. Az egész terem különös módon egyesítette a régmúltat és a távoli jövőt, mintha az ismeretlen doktor a kuruzslók döglött macskáihoz a legmodernebb diagnosztikai komputert hívná segítségül. - Végre szabadon szárnyalhattam - mesélte Reinhardt. - Bőven volt időm ellenőrizni bizonyos feltevéseket, amire a korábbi erőfeszítések - így a Hattyú építésének felügyelete - miatt nem volt lehetőségem. Az elszigeteltség biztosította az időt, a Hattyú laboratóriumai, pedig az eszközöket az elmélyült kutatásokhoz. Megszállottjává váltam a gondolatnak, hogy meg lehet javítani a motorokat, noha minden szakember meg volt győződve az ellenkezőjéről. Reinhard jelentőségteljesen elmosolyodott, kézmozdulatával nyomatékosítva szavait. - Semmire sem mentek, mivel nem tudtak elszakadni a hagyományos sémáktól és gondolkodástól. Én képes voltam felébreszteni az agyamban szunnyadó új eszméket.
Frank McCrae haláláig részt vett a munkában. Utána azonban egyedül dolgoztam tovább, de segítségemre voltak a robotok és a Hattyú számítógépeinek felmérhetetlen szellemi kapacitása. A végeredmény pedig egy páratlan felfedezés, egy régi álom megvalósulása, amely csak a csillagközi térségben lehetséges. Felfedeztem ugyanis, miként lehet izolálni és felhasználni a természetes anyag és az antianyag reakciójakor felszabaduló energiát... - Reinhardt szünetet tartott, láthatóan tetszett neki a jelenlevők döbbent hallgatása. - Igen, tudom... A tudósok szerint ez meghaladja technikai lehetőségeinket, azaz lehetetlen. Igazuk is van. Lehetetlen... anélkül a stabilizált mező nélkül, amely elhajlítja a gravitációt a Hattyú körül, és megakadályozza, hogy a fekete lyuk magába szippantsa a hajót. Kitűnő példa arra, milyen szerepe van a véletlennek a tudományos felfedezésekben, hogy miként vezet egy felfedezés még nagyobb felismeréshez. Reinhardt McCrae felé fordult. Egy aszteroidán történt baleset az édesapjával, miközben az új motorok hajtóművéhez gyűjtött nyersanyagot. A férfi az egyik kilátóablak felé indult, megállt előtte és kifelé mutatott. Végtelennek látszó térben négy, halványan izzó glória tűnt fel: a Hattyú átalakított fotonhajtóműve. Reinhardt robotjai kiváló munkát végeztek. - Kívánságuk szerint ergekben, gigawattban vagy az önök által megjelölt más egységben is megadhatom a teljesítményét, de minden túlzás vagy hencegés nélkül azt mondhatom: annyi energiát állít elő, ami fedezni tudná a Föld teljes energiaszükségletét. A várt hatás nem maradt el, Reinhardt pedig folytatta beszámolóját. - Az antianyag-hasznosítás látszólag megoldhatatlanan problémájának kulcsa nem az energia felszabadításában, hanem
a felszabaduló energia biztonságos tárolásában és hasznosításában rejlik. Az én null-gravitációs mezőm alkalmas tárolóeszköznek bizonyult. Először kidolgoztam, hogyan lehetséges ilyen mezőt gerjeszteni, azután alkalmassá kellett tennem a motorokat a null-gravitációs mező egy variánsának előállítására. A motorokon belül keletkezett mező pedig biztosította az anyagantianyag reakció megszelídítését. Az új energiaforrás segítségével viszont olyan erősségű null-gravitációs mezőt tudtam előállítani a Hattyú körül, amelyben a hajó megtarthatta pozícióját a fekete lyuk szomszédságában is. Láthatják! Az egyik felfedezés maga után vonta a másikat. - Egy álom valóban megvalósulhat - suttogta McCrae. Megszűnt az akadálya, hogy az emberiség benépesítse a galaxist. Egy ilyen motor a Hattyúnál háromszor nagyobb hajót is képes ellátni energiával. - Uram! Önt az űrkutatás, sőt az egész tudomány történetének egyik legnagyobb lángelméjeként fogják emlegetni ámuldozott Durant. - Ebben sohasem kételkedtem - felelte Reinhardt önelégülten. - Azt kívánja, vigyük magunkkal a Földre tudományos munkásságának gyümölcseit. Ez vonatkozik az antianyaggal és a gravitációval kapcsolatos kutatási eredményeire is? tudakolta izgatottan Durant. - Úgy értsük, ezt az eljárást is ránk bízza? Reinhardt bólintott. - Éppen ideje tanulniuk a hibáikból, s az én eredményeimből. Távollétem nem gátol meg igazam bizonyításában. Bizonyos vagyok benne, hogy helyesen fognak cselekedni. - Térjen vissza velünk, és élvezze munkája gyümölcsét! kiáltotta Durant.
- Nem tartok igényt személyem ilyesféle imádatára. On félreért engem, Dr. Durant. Számomra maga az eredmény elegendő dicsőség. A verseny megnyerése a lényeg, nem az eredményhirdetés, a vesztesek látványa. - Ön a maga idejében éppen elégszer kürtölte tele sikereivel a világot - emlékeztette Booth. Reinhardt élesen az újságíróra pillantott, aztán megenyhült és elmosolyodott. Most; hogy eldicsekedhetett sikereivel, még a provokációt is megbocsátotta. - Mindent a jó cél érdekében, Mr. Booth. Azt mondtam, amit szükségesnek éreztem kimondani. Azt tettem, amit szükségesnek éreztem megtenni. Mindenkor a hajó felépítése és küldetése lebegett előttem. A sajtókampányra nem valamiféle öntömjénezés miatt volt szükség, hanem céljaim megvalósítása miatt. A tudósító tőle szokatlan önmérsékletet tanúsítva, vagy talán óvatosságból, nem vágott vissza. - Túl sok minden köt ide ahhoz, hogy a hazatérésen gondolkodjam - folytatta a tudós. - Még ha el is akarnám fogadni az invitálását, Dr. Durant, akkor sem tehetném meg. Egy új, minden eddiginél hatalmasabb felfedezés küszöbén állok. - Reinhardt a hajtóművekre mutatott. - Felfedezéseim elvezetnek egy még nagyobb tudományos célhoz. Valaha azt gondoltam: a Hattyú megalkotása lesz életem legnagyobb tette. Később azt hittem, a null-gravitációs mező és az új energiaforrás létrehozása lesz a végső eredmény. Ma már látom, mindezek a felfedezések csak az első lépéseket jelentik... - Első lépéseket... mihez? - nyögte Durant. Reinhardt kitűnően értett ahhoz, miként csigázza fel hallgatósága érdeklődését. Már-már úgy érezték, sikerült
felmérniük, beskatulyázniuk a professzort, amikor a férfi megint sokkolta őket egy újabb rejtéllyel. Durant nem tartozott azok közé, akik tátott szájjal csodálkoztak a világra. Elénk tudományos képzelőtehetséggel, óriási felkészültséggel rendelkezett elméleti és gyakorlati téren, de a Reinhardt által elmondottak még az ő fantáziáját is meghaladták. - Mi lehet az - tűnődött kábultan -, ami fontosabb vagy érdekesebb lehet, mint a gravitációt semlegesítő mező vagy a Föld valamennyi háztartását, gyárát ellátni képes új energiaforrás? - Egy valamiben bizonyos volt: komoly dologról van szó, ha Reinhardt ennyire lebecsüli azokat a felfedezéseket, amelyeket az imént még oly hosszasan ecsetelt. - Idejében megtud mindent, Doktor - mosolygott Reinhardt leereszkedően. - Csak legyen türelemmel! A túl sok tudás megárthat: az ember elveszítheti azt a képességét, hogy megfelelő távlatokból szemlélje a dolgokat. - Evangélium Szent Reinhardt könyvéből - gúnyolódott Booth. - Én valóban új evangéliumot hirdetek, Mr. Booth erősítette meg büszkén Reinhardt. - Az új fizika evangéliumát, amely új távlatot ad az embernek a világegyetemben. Nem vagyok őrült próféta. Csak azt hirdetem, amiről megbizonyosodtam. A prédikációim tényeken alapulnak, amelyeket független vizsgálatokkal igazolni lehet. Szó sincs babonáról. Ismét McCrae közbelépése oldotta fel a két férfi között kialakuló konfliktust. - Szeretnék valami bizonyítékot látni az új energiaforrásra. Valamit, ami igazolja, hogy amit látunk, több mint egyszerű ravaszkodás a hagyományos fotonhajtóművel. - Úgy lesz, kedvesem. Megkapják a bizonyítékokat. A számítógépek adatbankjai a rendelkezésükre állnak, de
megvizsgálhatják magukat a motorokat is. Mint láthatják, a kontrolműszerek és a képernyők gyakorlatilag változatlanok. így az általuk mutatott értékek valóságosak. - A tudós a teremtő atya büszkeségével hordozta körül tekintetét a teremben elhelyezett eszközökön. - Elég lesz egyetlen motort áttanulmányozniuk, és jobban meg fognak lepődni, mint gondolnák. Jöjjenek velem, közben mindent elmagyarázok. Kérdezzenek nyugodtan, mindenre válaszolok. - Reinhardt Durant-ra nézett. - Séta közben vázlatosan elmondom, milyen új tudományos célt tűztem magam elé. Durant és McCrae közrefogták a tudóst. Booth alaposabban szemügyre akarta venni a központi műszerfalat. Észrevétlenül lemaradt a többiektől. - Egy új energiaforrás... - McCrae hangosan mérlegelte a lehetséges következményeket. - Ez nemcsak a csillagközi űrkutatást forradalmasíthatja;, de felszabadíthatja az emberiséget az energiaínség igája alól is. - Pontosan - bólintott egyetértően házigazdájuk. Booth a monitort fürkészte, miközben társai eltűntek a terem valamelyik sarkában. Körülnézett. A műszerpultnál szolgálatot teljesítő robotok nem vettek róla tudomást. Megfordult és sietős léptekkel épp ellenkező irányba indult, mint Reinhardték. Attól nem tartott, hogy a doktor hiányolni fogja. A jó öreg Reinhardtnak épp elég dolga lesz a hajó csodáinak részletezésével, és azoknak a kérdéseknek a megválaszolásával, amelyekkel McCrae-ék árasztják el. Inkább a robotőrszemeket akarta elkerülni. Az újságírónak egy időre elege lett a tudományos csodákból. Nem hitt Reinhardtnak, ezért úgy gondolta, itt az idő egy kis szimatolásra. És ha nehézségei támadnak...? Hát igen. Kíváncsisága már sokszor hozta nehéz helyzetbe, de valahogy
mindig kivágta magát. Ha kérdéseivel nem is ment sokra Reinhardtnál, gyanította, a hízelgés hatni fog. Már szakmai ártalomnak számított nála, hogy megérzéseire hagyatkozzon. Holland egy légikocsi-állomáson beszállt az egyik járműbe, amely - reményei szerint - a Palominóhoz indult. A kocsi egyenletes sebességgel haladt. Egy útkereszteződésnél a folyosó elágazott. Szemét meresztve próbálta kivenni, merre járhat. A kereszteződés tájékán váratlanul hat sötét palástos humanoid típusú robotra lett figyelmes. Megjelenésük önmagában még nem lett volna különös. Holland ismerte a fedélzeten működő szinte valamennyi robottípust, mégis felvonta a szemöldökét. A sima lap leginkább egy kórházi hordágyra emlékeztette. Hiányoztak a műszerek, de a forrna határozottan egyezett. A hasonlóságot aláhúzta a letakart, szabálytalan formájú tárgy, amelynek körvonalai sokkal inkább emlékeztették emberre, mint a hordágyat körülvevő robotokra. A csoport áthaladt az elágazáson, és eltűnt az egyik folyosó végén. A férfi tudta, gyorsan kell cselekednie. Ujjai végigszáguldottak a kapcsolótáblán. Sikerült leállítania a járművet. Hátradőlt, figyelni kezdett. Még éppen ki tudta venni a különös menet végét a folyosó kanyarulatában. Egy pillanatig tétovázott. Házigazdájuk nem tudhatja, hogy itt van. Minden bizonnyal azt gondolja, még mindig a karbantartó részlegben tartózkodik Vincenttel és Charlie-val. Egyetlen őrrobot sem próbálta feltartóztatni. Ésszerű tehát a feltételezés: Reinhardt parancsa, mely szerint vendégként kell kezelni a látogatókat, az egész hajóra érvényes. Nyilván ezért juthatott el akadálytalanul idáig. Bizonyosan máris sok időt vesztett. Talán csak a képzelet játéka, de a hordágyon fekvő alak hihetetlenül emberinek
látszott. Humanoidok kísérik, de ha csak egy elromlott robotról van szó, akkor minek a furcsa lepel? És miért hat robotból áll a kíséret, amikor arra egy is bőven elegendő lenne, hogy elvigye megjavítani a meghibásodott gépezetet? Veszély ide vagy oda, utána kell járnia a dolognak. Sietve a csoport után eredt. A kihalt oldalfolyosó végén egy csukott ajtóhoz ért. - Csak óvatosan! - mondta magában. Tudta, hogy Reinhardt személyesen programozta be valamennyi robotját. Valószínűleg mindegyikbe beoltotta a Maximilianéhez hasonló agresszivitást. -Eddig még nem ártottak neked. De nem köszönik meg, ha megzavarod őket, ha kémkedsz utánuk. S Reinhardt sincs a közelben, hogy lefogja támadó kezüket, így hát... Megpróbálta, nyílik-e az ajtó. Felkészült rá, hogy a fogadtatástól függően futnia, harcolnia vagy beszélnie kell. A bejárat azonban minden ellenállás nélkül szabaddá vált. - A legénységi háló - suttogta, amint meglátta az emeletes ágyakkal telezsúfolt helyiséget. Valaki elmozdította a helyéről a bútorokat, s újrarendezte őket. A zsúfoltság érthetetlennek tűnt. A hosszú évek múltával a személyzet talán ilyen módon igyekezett kihasználni az emberi közösség összetartó melegét a világűr hűvös és személytelen sivárságának ellensúlyozására. A szekrényeken, ládákon sorakozó nevek olvasása közben arcok bukkantak fel előtte a múltból. Személyiség-töredékek elevenedtek meg egy-egy falra tűzött újságkivágás láttán. A helyiség egy másik ajtóban végződött, amely nehézkesen, bizonytalanul nyílt. Az egész leginkább a karbantartórészleg kihaltságára emlékeztetett. Az ajtón túl a fogasokon ódivatú, ám jó állapotban lévő űrhajósruhák sorakoztak. - A mai öltözék sokkal kényelmesebb állapította meg a
kapitány. - A személyzet valószínűleg magával vitte a Földre saját, otthoni ruháját, örömmel szabadulva meg a már-már gyűlölt uniformistól. Holland újabb ajtót, nyitott ki. Az elébe táruló látvány ezúttal sokkal jobban megdöbbentette. A felül boltozatosán kiszélesedő terem kis katedrálisra emlékeztetett. Túlsó végében humanoidok sürgölődtek a hordágyszerű alkalmatosság körül. A rajta fekvő tárgyat átemelték a hajó falába süllyesztett fémteknőbe. Holland még mindig nem tudta mi az, s mi a különös terem rendeltetése, de a fémteknőt jól ismerte. A pukkanó hang igazolta is feltételezését. Csalódást érzett. A hulladékok eltávolítására szolgáló berendezés elnyelte, így már sohasem fogja megtudni, mi feküdt a hordágyon. Hamarosan elhagyja a hajót körülvevő védőmezőt, és a fekete lyukba zuhanva az örök feledés homályába vész. Még fel sem dolgozta magában a látottakat, máris újabb rejtélyekkel találta magát szemben. Lassan körvonalazódni kezdett benne egy elképzelés, amellyel nem szívesen számolt, s amely meglehetősen baljóslatú kilátásokkal kecsegtetett. Valaki erőszakos mozdulattal feltépte az ajtót. Maximilian bukkant fel fenyegető pózban. Holland sokszor elpróbálta magában a mentegetőzést, ám a váratlan találkozás miatti döbbenetében még megszólalni sem tudott. Némán bámulta a nehézkes, vérvörös gépezetet. Néhány pillanatig farkasszemet néztek egymással, azután Holland, visszanyerve önuralmát bocsánatkérően elmosolyodott. - Valószínűleg rossz felé fordultam. Úgy látszik gyengébb az irányérzékem, mint gondoltam, de most már biztosan megtalálom a Palominót. Maximilian semmi jelét nem adta, hogy elhitte volna e
magyarázatot, vagy felfogott volna bármi mást azon kívül, hogy Reinhardt kifejezett utasítására nem téphette helyben darabokra Hollandot. A kapitánynak az az érzése támadt, a robot - mesterét kivéve - senkiben és semmiben nem bízik. Fesztelenséget mímelve átpréselte magát a fal és a gépszörny között. A behemót egy pillantást vetett a teremből kiszivárgó humanoidokra, majd Holland után eredt, aki gondosan kiszámított léptekkel távolodott a folyosón. Sikerült megállnia, hogy egyszer se nézzen hátra. Mögötte Maximilian lassú mozdulattal lezárta a kupolaterem bejáratát. A boltozatos helyiséget áttetsző, az üvegnél sokkal szilárdabb anyag vette körül, amin megtört a fény. Tulajdonképpen egy buborék volt egy még nagyobb buborékban, egy jókora kert tele gyümölcsfákkal, kerti növényekkel. Harry Bootht megragadta a zöld szín, az érő gyümölcs látványa. Egy pillanatra elfeledve, hogy több tucat fényév választja el a Földtől, gondolatban az Államok közép-nyugati vidékein barangolt. A növényzet a fákkal együtt ott is hidropónikus telepeken, mesterséges talajon, tápanyagok és vegyszerek adagolásával burjánzott. A telep nagysága egyáltalán nem lepte meg, hiszen egykor igen nagy létszámú személyzetet szolgált ki. Minél több, a telepen termelt élelmiszert fogyasztottak, annál ritkábban fordult elő megbetegedés. A fényvisszaverő maszk mögé bújt humanoidok egyike a műszerpult mögött állt, s türelmesen figyelt. Az újságíró látta, amint éppen megnyom egy gombot. A felügyelőrobot a vezérlőpult mögül szabályozni tudta a táplálék mennyiségét, a vízellátást, sőt a hőmérsékletet is. Helló! - köszönt Booth, ám amaz nem felelt. Az újságíró igazából nem is számított válaszra, hisz az nem szerepelhetett a
gép programozásában, sőt valószínűleg a parancsnoki hídon dolgozó sorstársaihoz hasonlóan eleve nem volt kommunikációs egysége. Válasz helyett egyik végtagja kinyúlt, és ujjaival fürgén lenyomott néhány gombot. A zúgó hang arra késztette Bootht, hogy megforduljon. A mesterséges kert növényeit méhraj árasztotta el, de a zúgást nem szárny csapások, hanem miniatűr motorok és navigációs berendezések működése okozta. A férfi közelebb ment az átlátszó falhoz, s jobban szemügyre vette az érdekes látványt. A robotméhek kimérten, céltudatosan röppentek egyik növényről a másikra. Booth rövid ideig elmerült a látványban, majd visszafordult a műszerfal mögött álló alak felé. - Remek munka! A szükségesnél sokkal aprólékosabb tervezés, de hiába, régen még fontos volt a látvány! Egyszerűbb módszereket is ismertek a megtermékenyítésre, de az nem lett volna ilyen... élethű. Ezeket is Reinhardt tervezte? Ha igen, akkor elmondhatatlanul jobban kedvelem a robotméheit, mint azt az erőszakos gorilláját. Úgy látszott, mindez cseppet sem érdekli a robotot. Booth közelebb hajolt hozzá. Egyszerre vonzotta és taszította a humanoid tükörsima, kifejezéstelen maszkja. Érdekelte, képese felfogni a szavakat valamilyen úton, mondjuk hanglokátorral. Vagy talán a sima, tojásforma arc nem más, mint egy polarizáló sisak, amely mögül a robot valódi optikai érzékelője felfogja Booth hangjának hullámhosszváltozásait? A gépezet azonban folytatta munkáját, mintha a férfi ott sem lett volna. - Nem vagy beprogramozva a beszédre, mi? Hát szent igaz! A beszéd túlságosan is emberivé tenne. Reinhardt pedig szereti eljátszani, hogy ö az Isten, ugye? Maximilian és az őrrobotok
nem hasonlítottak eléggé az emberre. Reinhardt bizonyára szükségét érezte valamilyen társaságnak. így hát létrehozott benneteket. S ti a lehető legnagyobb mértékben hasonlítotok a jó öreg Ádámra. Mint várható volt, a robot ezúttal sem felelt. Dolga végeztével elhagyni készült a helyiséget. Booth csalódottan bámult utána, amikor szokatlan dolgot vett észre. Zavarában és megdöbbenésében csak kapkodta a levegőt, szeme tágra nyílt a csodálkozástól, de már tudta: nem képzelődik. A gép sántított. -Hé... várj csak egy percet! - kiáltott a robot után. - Te, ott... várj meg! A gép mögött azonban bezárult az ajtó. A férfi egy másodperccel lemaradt. Rettenetes érzés fogta el, mivel az ajtó nem akart kinyílni. Végül sikerült kijutnia a folyosóra, de teremtett lelket sem látott odakint. Sehol egy árnyék, sehol egy elhaló hang. Csak futó emlék, ami kínzóan befészkelte magát az agyába, egy szörnyű gondolat, amely nem hagyta nyugodni. Vincent kinyújtotta harmadik manipulátorát. Az egyikkel már szétszedte az elromlott regenerátor nyomócsövét, a másikkal lemérte a Hattyú raktárából származó alkatrész méreteit. Az optikai érzékelőjébe épített mérőeszköz tíz ezredmilliméteres pontossággal dolgozott. Úgy ítélte, a pótalkatrész jelentéktelen méretbeli eltérése az elviselhető határon belül van, a hézag folyékony műanyaggal kitölthető. Miközben végtagjaival munkálkodott, hang-receptoraival pontosan érzékelte a körülötte zajló társalgást. - Charlie, én pontosan tudom, mit láttam. Holland szokatlanul feldúltnak látszott. Pizer félig nevetett, félig csodálkozott barátja és parancsnoka hiszékenységen.
- Dan! Egy robotot sohasem temetnek el. Ha nem lehet megjavítani, szétszerelik vagy leállítják arra az időre, amíg lehetségessé válik. Legfeljebb azért dobják ki az űrbe, mert szükség van a helyre, de sohasem terveztek hajót a Hattyúnál tágasabbra, így tehát ez sem valószínű. Te csak ne temesd el a robotokat! - Én nem állítottam biztosan, hogy robotról van szó. Csak annyit mondtam, akár az is lehetett, de nem tudtam elég jól kivenni. Mindenesetre most már késő. Pizer abbahagyta a munkát. - Ha nem robot volt, akkor micsoda?... Dan, ez tiszta hülyeség! - Nem tudom, mit dobtak ki a világűrbe - mondta Holland -, de temetési szertartáshoz hasonló keretek között tették. Közönséges anyagok eltávolítása nem igényelt volna díszkíséretet. Teljesen felesleges energiapazarlás, akár ember, akár gép végzi. Egyetlen robot sem pazarolja feleslegesen az energiáját. Fogadni mernék, hogy Reinhardt keze van a dologban. - Lehet, hogy a tudós hazudott - gondolkodott el Pizer. Holland tanúja volt valaminek. A Palomino kapitányát mindennek el lehet mondani, de a szeme nem szokott káprázni. Sohasem fogadja el azokat az adatokat, amelyek ellentmondanak saját megfigyeléseinek. De akkor mit láthatott? - Talán vannak még túlélők a fedélzeten - folytatta hangosan -, és te belecsöppentél az egyik utolsó túlélő temetésébe. Ha valódi temetést láttál, mi oka lenne Reinhardtnak a titkolódzásra? Egyáltalán mi folyik itt? Mit akar elhallgatni elölünk? - Bár tudnám, de nem találok semmi kapaszkodót, Charlie. Nem tudok túl sokat felhozni Reinhardttal szemben. Egyszerűen fogalmam sincs, hányadán állok vele. Él-hal a
hivatásáért, úgy tűnik zseniálisan munkálkodik a világegyetemről és a benne ható fizikai erőkről alkotott tudományos ismeretek kitágításán. Nehéz valakit azért kárhoztatni, mert a hivatásának él. Különösen olyan bizonyíték alapján, hogy néhány pillanatig úgy láttam, valamiféle temetést rendeznek egy ismeretlen tárgynak. - Akármit is csinál itt, legalábbis látszatra komolyan segíteni akar megjavítani a hajónkat. Ha valami rosszban sántikál, a legegyszerűbben úgy gyűrhetne le minket, ha megakadályozza a Hattyú elhagyását - mutatott a Palominó fedélzetére szállított hatalmas mennyiségű alkatrészre Pizer. - Ez itt nem káprázat. Darabonként válogattam ki valamennyit. Mindegyik működik. - Valóban az lenne a legegyszerűbb mód? - tette fel a kérdést Holland. - Nem lenne jobb, ha biztonságban utunkra engedne, hogy hazatérve a Földre megerősítsük az ő verzióját a történtekről? - A farkas akkor is farkas marad, ha még nem ette meg a bárányt. - Vincent hangjába méltatlankodás vegyült. - Hát téged meg ki kérdezett, nagyfülű? - csattant fel Pizer. - Vincentnek igaza van - bólintott egyetértően Holland. Reinhardt eddig még nem próbálkozott semmivel, de ebből nem következik, hogy nem is töri a fejét valamiben. Egy dolog biztos: a megjelenésünk váratlanul érte. Fogalmam sincs hány robot segít neki, de a hajó működtetése, emberi személyzet nélkül, megerőltető feladat lehet. Talán csak húzza az időt, és még nem döntötte el, mit tegyen velünk. Minél előbb elindulunk, annál jobb. Nem szerencsés sok időt hagyni a gondolkodásra egy olyan fanatikus fickónak, mint Reinhardt. Pizer nem értett vele mindenben egyet. - A fogadtatást leszámítva eddig udvariasan viselkedett. - Eddig. Az előzékenység képmutatás is lehet egy olyan valaki
részéről, mint a vendéglátónk. Az óvatos manipuláció azután következik, miután felmérte, kikkel áll szemben. - Akármit is mondasz - vonta meg a vállát Pizer -, minél előbb végzünk a javítással, annál nagyobb lehet a döntési szabadságunk. Gyerünk, Vincent! Kapjuk össze magunkat. Kutyából nem lesz szalonna, Mr. Pizer - felelte a robot. Suszter maradjon a kaptafánál. Pizer dühösen Vincentre nézett. - Elegem van a kétértelmű aforizmáidból. Ne képzeld, hogy zavarba hozhatsz az archaikus közmondásaiddal. Legalább annyira ismerem őket, mint te. - De mindketten gyorsabban végeznétek, ha abbahagynátok egymás bosszantását - zárta le a szóváltást zordan a kapitány.
VIII. Reinhardt dühösen meredt az egyik számlapra. Megérintett néhány gombot, de nem látszott elégedettnek. - Azonnal helyre kell állítani a kapcsolatot. Maximilian egyik manipulátorát a műszerfalba illesztette. Az elpusztuló plazma kavargó felhőibe burkolt lyuk betöltötte a képernyő látómezejét. Reinhardt arca a visszatükröződő fényben olyannak látszott, mintha vízfestékkel színezték volna ki. Sorban kapcsolgatni kezdte a műszereket és a monitorokat, ujjai táncoltak a billentyűkön. A kijelzőkön számok, feliratok hosszú sora villant fel, amit csak futólag tekintett át, hogy megfelelően állíthassa be az újabb mérőrendszereket. Maximilian maga is érzékeny műszerré vált, ahogy fizikai értelemben egyesült a Hattyú központi számítógépével. A lelki kötelék azonban változatlanul Reinhardthoz fűzte. Durant és McCrae figyelme megoszlott a fekete lyuk és Reinhardt ördögi gyorsaságú munkájának látványa - e két egyformán félelmetes jelenség között. - Lenyűgöző! - Durant áhítatos megjegyzéséről nem lehetett tudni, kinek szól: a természeti tüneménynek vagy a tudósnak. - Csak megfelelő távolságból! - kommentálta McCrae a látványt hasonló kétértelműséggel. Reinhardt befejezte sürgős munkáját, és Durant-ék fele fordult. - Érdeklik önt a fekete lyukak, dr. Durant? A férfi elmosolyodott. - Ez ugyanaz, mintha a szobrásztól azt kérdezné, foglalkoztatja-e a szoborkészítés gondolata. Hogyan ne érdekelne egy asztrofizikust a világegyetem legpusztítóbb jelensége? Eddig is rengeteg időt és energiát fordítottam a tanulmányozásukra. Az egyik legmeghökkentőbb bennük,
milyen keveset tudtunk meg róluk a XX. század végén történt felfedezésük óta. Az alapprobléma ma is ugyanaz. Hogyan lehet tanulmányozni valamit, ami épp akkor nyeli el a megfigyelő műszert, amikor már hasznos adatokat tudna közvetíteni. Olyan ez, mintha egy láthatatlan embert kellene megfigyelni, aki egy fényévnyi körzetben mindent megsemmisít maga körül. Ilyen feltételek mellett lehetetlen az információszerzés, és a tudományos kutatás puszta feltételezésekre korlátozódik. - Egy hosszú, sötét alagút - szólt tompán McCrae -, út a semmibe. - Nem olyan biztos - jegyezte meg Reinhardt. -Dr. Durant épp az imént fejtette ki remekbe szabottan, miért oly nehéz megfigyelni a fekete lyukakat. Az ön következtetései inkább érzelmeken, mint tényeken alapszanak. Nem éppen tudósra valló gondolkodás, Dr. McCrae. - Bocsánat, ha ezúttal nem tudományos szabatossággal, hanem kissé lírai módon fejeztem ki magam. Mielőtt Reinhardt válaszolhatott volna, Durant közbevágott. - Ön mégis semlegesíteni tudta a fekete lyuk erejét a nullgravitációs mezővel. Ez fantasztikus eredmény! - Ön eltúlozza az érdemeimet, Doktor. Durant azonban folytatta. - A felfedezései bizonyára kárpótolták a kényszerű magányban töltött évekért. Nem tudom elhinni, hogy a robotok társasága feledtetni tudta az egyedüllétet. - Vajon mit jelent a magány az ember számára, ha az egész világegyetem a társasága, ha csillagok a szomszédai? Boldog órák százait töltöttem el a szférák zenéjének hallgatásával. Társalogtam tüneményes jelenségekkel, figyeltem születő világok hangjait. Kvazárok mennyei kórusa dalolt nekem
mérhetetlen erővel, irdatlan távolságokból. Nem tudok betelni a kozmosz gyönyörűségével. Egyszóval, nem... nem voltam magányos. Valaki egyszer azt mondta: „Csak a magányos emberek válhatnak igazán naggyá". - Reinhardt itt szünetet tartott, így néhány pillanatig - más-más okból -, de mindannyian hallgattak. - Megbékéltem önmagammal és a világegyetemmel... A tudásszomj, a természet féltve őrzött titkainak feltárása iránti olthatatlan vágy tart életben, és megóv attól, hogy elboruljon az elmém. - Reinhardt megfordult, és a hatalmas csillogó képernyő felé intett. - Itt van például ez a rendkívüli nagyságú fekete lyuk. A természet titkainak legvédettebb, legmegközelíthetetlenebb búvóhelye. Ki tudja, mit rejt magában? Reménykedve Durant-ra nézett. - Úgy látom, Doktor, önben megvan a hajlam önmaga kiteljesítésére, de még nem találta meg a helyes irányt. Erre a legtöbb ember nem is képes. McCrae beszélgetőtársaira nézett. - Talán itt megtalálnám - suttogta Durant várakozó mosoly kíséretében az idősebb tudósnak -, ha nem siet elhagyni bennünket. Még annyi dolgot szeretnék megkérdezni öntől. - Én pedig rengeteg dolgot akarok elmesélni önnek. - Reinhard megint sugárzott az elégedettségtől. - Nemde azt mondtam, éppen az a cél vezérel az életben, hogy én legyek az, aki megválaszolja a feltett kérdéseket. De azt hiszem, mindezt megbeszélhetjük vacsora közben. A barátainak is hallaniuk kell mindent. Addig is, ha van hozzá kedvük, be tudok még mutatni egyet s mást. - Megtisztel a nagylelkűségével. - Én pedig hálás vagyok a töretlen érdeklődéséért. Reinhardt egy távolabbi műszersorhoz vezette Durant-t. McCrae megmozdult, aztán meggondolta magát.
Tekintete visszatért az óriási képernyőre, végigsiklott a fekete lyuk kavargó poklának képén, miközben megpróbált úrrá lenni saját belső forrongásán... Részecskék zuhantak a lyuk gravitációs kútjába. A gravitációs erő szétroppantotta őket, így energia szabadult fel sugárzás formájában. A fekete lyuk a természet vadhajtása, mégis különös szépséget, kiegyensúlyozottságot áraszt. Holland és Pizer, eleget téve a vacsorameghívásnak, egy végtelennek tűnő folyosón ballagott. Vincent mellettük poroszkált. A robot a maga módjai ideges, felháborodott és módfelett rosszkedvű volt amiért társai elfogadták Reinhardt meghívását. - Nem tehetünk mást, Vincent - tárta szét a karját Holland. - A fogadtatásunkon kívül semmiféle ellenséges lépést nem tett. Magunk keresnénk a bajt, ha minden ok nélkül visszautasítanánk a meghívást. Nem lepne meg, ha kiborulna egy ilyen csekélység miatt. Láttad mennyire labilis az idegállapota. - Akkor sem tetszik. Hollandot ingerelte Vincent makacssága. - Milyen veszélyt jelenthet egy vacsorára szól meghívás elfogadása? - Mondta a pók a légynek - nyelveskedett a robot - Veletek kell mennem. - Miért? - kérdezte Pizer. - Hogy kinézd a számból a falatot? - Könnyen a torkán akadhat az a falat, uram vágott vissza a masina. - Ha már nem vigyáz magár, legalább engedje meg, hogy én vigyázzak önre! - Nagyobb biztonságban leszünk, ha nem töritek be egymás fejét Maximiliannel. - Pizer undorral figyelte a szembejövő őrrobotokat. - Láttam, mennyire élvezte Reinhardt, amint a
parancsnoki hídon egymásnak estetek. Meglehet, hogy legközelebb nem fog közbeavatkozni. Az a kisebb baj, ha Max egyszerűen porrá őröl, a súlyosabb az lenne, ha te intéznéd el Góliátot. Megható az aggódása - mondta Vincent szokott szarkazmusával -, de nem helyénvaló. Inkább a saját bőrét kellene féltenie. - A robot fél méterrel magasabbra emelkedett, és fensőbbséges magatartást öltött. - Ahogy az várható is egy embertől, önt elkápráztatták ennek a lomha gépezetnek a méretei és a beleépített fémtömeg súlya. Áramkörei rég elavultak, magasabb rendű funkciói pedig sajnálatosan elégtelenek. Talán csak felérek egy primitív teherszállító robottal, amelynek szellemi adottságai meg sem közelítik egy visszamaradt elefántbébiét! - Nem is a szellemi képességei miatt aggódom. - A puszta fizikai erejétől fél? - Úgy valahogy. Csak azt ne álmodd, hogy a páncélod megvéd. - Akkor intézem el, amikor akarom! - Isten ments, hogy valaha is elismerd, nem tudsz elbánni valamivel. Mint ahogy az is távol áll tőled, hogy mérlegeld, a körmönfont vitáktól, az agyafúrt érveléstől Maximilian nem fog darabokra esni, és még mielőtt sztentori szónoldataid súlya alatt összeroskadna, péppé zúz. - Mr. Pizer! Az emberekhez hasonlóan a robotoknak is három típusa van: az optimista, a pesszimista és a gyáva. Az optimista mindent megpróbál, mert bízik a sikerben. A pesszimista próbálkozik, de kételkedik a sikerben. A gyáva azonban próbára sem teszi önmagát. - Mintha csak Szókratész mondaná - avatkozott közbe Holland. - De kétlem, hogy Maximilian úgy reagálna, ahogy most képzeljük. Tegyél nekünk egy szívességet, és legyél gyáva,
mármint Maximiliannel szemben. Éppen elég problémánk van a robotok kakasviadala nélkül is. - De én... - Ez parancs, Vincent. - Értettem, uram. - A robot elektronikus duzzogásba merült. Nem örült a helyzet alakulásának, de egyáltalán nem haragudott a két férfira. Hiába nem tudnak felülemelkedni saját korlátaikon. Holland kapitány és az első tiszt élvezetes társaság, kitűnő kollégák, de Vincent egész életében legfeljebb féltucat olyan emberrel találkozott, akik - szerinte - képesek voltak igazán racionálisan gondolkodni. Váratlanul ketyegő, búgó és szaggatott sípoló hangokat hallottak, amint kereszteztek egy folyosót. A hangzavar elektromos zenére emlékeztette őket. Meghökkenten kutatni kezdték a hang forrását. Vincent az egyik oldalfolyosóról nyíló széles ajtó hoz vezette őket. Ahogy megindultak befelé, szinte mellbe vágta őket a hangzavar. Az ajtó előtt posztoló őrrobotok nem állták útjukat. A helyiség fényárban úszott, Hollandnak hunyorognia kellett. A vizuális effektusok egyike-másika szinte fájdalmat okozott. Holland már korábban is látott hasonló, a robotok számára kialakított játéktermet. Régen pazarlásnak vagy egyenesen bizarrnak tekintették a játszó robot gondolatát. Az ilyen létesítmények kezdeményezőit ütődöttnek bélyegezték, és úgy bántak velük, mintha maguk is az általuk kezelni javasolt, megzavarodott robotok közé tartoznának. A bioelektronika és a robottechnika rohamos elterjedésével azonban megsokasodtak azok a magatartászavarok, amelyeket nem lehetett egyszerűen műszaki hibákkal magyarázni. Teljesen megbízhatónak tűnő gépek egyik pillanatról a másikra megvadultak. A csak nagy erejű mikroszkópokkal látható mikroáramkörökben érthetetlen
elektronfluxus ingadozások léptek fel. Ekkor jöttek a robotpszichológusok a gépcikkel, és mindjárt abbamaradt a kacagás, amint munkájuk nyomán megszűntek a megmagyarázhatatlan incidensek. Kiderült, hogy az újabb robotokba épített, rendkívül sérülékeny gépi agyaknak is szükségük van a felfrissülésre, a kikapcsolódásra, csakúgy, mint az emberi agynak. Hollandok most egy ilyen létesítmény prototípusával találkoztak. A Földön a robotok végül már maguk alakították ki a játéktermeket az ipari üzemekben, a hajókon, a szolgáltató intézményekben. Átvették az emberi játékok egy részét, a saját maguk alkotta berendezések azonban fény- és hangjelek káoszának tűntek az ember számára. Kényelmetlen érzés volt látni, ahogy az emberi agy gépszüleménye képes élvezni és értékelni olyan játékokat is, amelyeket az ember szerves agya és teste fel sem tud fogni. Minél tovább álltak mozdulatlanul a helyiség ajtajában, annál inkább kitették magukat a kínos kérdezősködés lehetőségének. Néhány közelben álló őr-robot máris felfigyelt Vincentre. Bizonytalanságukból érződött, közülük valónak, de mégis idegennek tartják. - Hé, Vincent! Itt elszórakozhatsz kedvedre. Mégis csak jobb, mint arra várni, hogy mikor fejezzük be az evést - mondta Pizer lelkesen. A robot óvatosan válaszolt. - Nem szeretném, ha fölényeskedésnek tűnne, de gyűlölöm a robotok társaságát. És ezek mind elavult példányok. Nem is tudnánk társalogni egymással, főleg nem az én szintemen. - Húsz év nem olyan nagy idő, Vincent. Holland érdeklődéssel szemlélt egy háromdimenziós absztrakt alakzatot két robot között. - Az örökös aggódás helyett itt kikapcsolódhatsz.
Nyugodj meg, érezd jól magad! Játék helyett pedig figyelj oda, mit mondanak a munkájukról. Vincentből elektromos sóhaj fakadt. Kár, hogy nem önként vállalkozott a „játékra". Akkor nem lenne lelkiismeret-furdalása, ha úgy érzi, ki kell jönnie a teremből. - „Minden napsugár sivatagot érlel", mondták az arabok, az olcsó napenergia felhasználása előtt. Ugye értesítenek, ha baj van, vagy ha csak a legkisebb problémát is látják!? Jobban érezném magam, ha nem felejtenék el, még hasznomat vehetik. - Vincent! Én sohasem feledkezem meg rólad. Nélkülözhetetlen vagy, te öreg csajka - mosolygott a kapitány. A rádió-összeköttetésünk érintetlen, így te leszel az első, aki értesülsz róla, ha valami váratlan történik. - Eredj befelé, és próbálj meg lazítani, érezd jól magad! Rászolgáltál, ha másért nem. hát a regenerálóberendezés megjavítása miatt is. - Csak a kötelességemet teljesítettem, kapitány. Programozásom szerint nem várok ellenszolgáltatást a munkámért. - Annál nagyobb örömet okoz a jutalom. Holland megpaskolta a robot hátát. A felületi érzékelők azonnal jelezték az érintést, és a jelzés elektronikus impulzusok formájában Vincent agyának értékelő rendszerébe futott. Ott azonosították, és összevetették további releváns elemekkel, mint például Holland hanghordozása, a társalgás menete, a kapitány arckifejezése. A folyamat hasonlított arra, ahogy az emberi agy azonosítja az ingereket. Vincent belépett a zajos terembe. Pizer közben szemmel tartotta az őrrobotokat. Mivel társuk minden gond nélkül bemehetett a játékterembe, folytatták útjukat. Vincentet látszólag hidegen hagyta a nyüzsgő fémkavalkád.
Senki sem próbált beszédbe elegyedni vele, és még ő sem kezdeményezett társalgást. Egy olyan alanyt keresett, aki megfelelő noszogatás után beszédesnek bizonyulhat. Nehezen tudta megkülönböztetni az egyik robottípust a másiktól. Akármennyire is tökéletes optikai érzékelővel rendelkezett, a gyenge világítás szinte lehetetlenné tette a vizuális azonosítást. Ezen felül Reinhardt robotjai sokkal inkább alkotójuk személyiségét tükrözték, és eltértek a szokásos kibernetikai modellektől. A hibridek, módosított példányok nagy száma még inkább összekuszálta a képet. Vincent nem volt jó véleménnyel a Hattyú parancsnokáról. Számára az itt látható, és a ki tudja még hányféle más robotmutánst előállító Reinhardt inkább hasonlított Dr. Frankensteinre mint Dr. Einsteinre. A teremben tartózkodó robotok mindazonáltal igen nagyra tartották mesterüket, ezért Vincent ezúttal jobbnak látta megtartani magának kritikai észrevételeit. Legalábbis egyelőre. Egy olyan robotot keresett, amelyet emberhez hasonló viselkedésre terveztek. Remélte, ha szerencséje lesz, talál egy Calvin 20-ast. Az ilyen robot képes az intelligens társalgásra, és valószínűleg könnyebben boldogulna vele, mint egy kevésbé kommunikatív példánnyal. Sajnos azonban egyetlen ilyen típust sem látott. Végül azt választotta ki, amelyikkel már találkozott a raktárban. Valószínűleg semmi olyasmit nem fog megtudni tőle, amit eddig ne tudott volna, de legalább külső megjelenése hasonlított az övére. Ez segíthet feloldani tartózkodását. A kevéssé szimpatikus Maximilian pedig nincs a közelben. így jelenlétével nem fenyegeti társait. Vincent megindult a régimódi biliárdasztal felé, miután néhány másodpercig a háttérből figyelte a kiszemelt alanyt.
Az idős B.O.B-egység a humanoid robotok állít ható karjához illeszkedő nyomásérzékelővel felszerelt dákot használt, mégis súlyosan elvétette a célt. Vincent automatikusan kielemezte a hibát, és a távolságból valamint a nyomás nagyságából megállapította, hogy az idősebb robot beépített sebesség kiszámító egysége meghibásodott. Bár az is lehet -gondolta Vincent -, hogy egyszerűen csak nem tuti biliárdozni. Az asztalt körülálló robotok többsége Reinhardt kreálmánya volt. Láthatóan örültek társuk kudarcának. Vincenttől teljességgel idegen volt, hogy gúnyolja, sőt tudatosan megalázza a másikat. Pedig itt láthatóan ez történt. Vincent utálkozott: ezek a gépek egészen emberi módon viselkednek. Előre indult, közben gondosan ügyelt arra, hogy a testén kigyulladó lámpafüzér el ne árulja valódi érzéseit, és mosolyogva megszólalt. Ügy látszik, szükséged van egy kis segítségre. A B.O.B-egység nem felelt, de Vincent ezúttal nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni. - Az én nevem Vincent közölte. - Kedvenc játékom a biliárd. Elvette a B.O.B-egységtől a gépdákót, és a bennfentesek mozdulatával tanulmányozni kezdte. Felemelte az egyik precíziós manipulátorát, és nekilátott beállítani a célzó-tüzelő berendezést. A többi robot figyelni kezdte őket. Néhányan megpróbálták azonosítani a V.I.N.C.ENT-modell elektronikus jeleit, de nem jártak sikerrel. Ismeretlennek bizonyult számukra a robot humán-interaktív programozása. A parancsnoki hídon - a számítógépek zümmögésétől eltekintve - teljes csend honolt. Humanoid robotok álltak vagy ültek őrhelyeiken, és végezték kijelölt feladataikat. A központi irányítópult előtt Maximilian terpeszkedett. Egy távolabbi képernyőre vagy műszerre pillantva éppen felemelte
erőszakos fejét. A monitoron apró fénypont jelent meg. Maximilian hang nélkül tanulmányozni kezdte. Lenyomott néhány gombot, és ráhangolta a kamerákat. A pont egyre fényesebbé vált a fekete lyuk és a körülötte örvénylő-sugárzó anyagfelhő szándékosan tompított képének háttere. lőtt. Szakadatlanul folytatta a pokolból kivezető útját. Az asztal antiknak látszott. Nemkülönben a hozzávaló székek, a kristálycsillár, az ezüst étkészlet, és a fényűzően megterített asztal legtöbb kelléke. Valójában másolat volt valamennyi. Gondos kezek állították elő őket Reinhardt utasításainak megfelelően a Hattyú műhelyeiben. A hajó háromdimenziós történelmi filmjei szolgáltak mintául. A képkeretet leszámítva az egész falat betöltő festmény számított egyedül modernnek. A képpel szembeni hatalmas ablakot ízléses csipkefüggönyök keretezték. Az ablak kazettás megoldása a régi faházak hangulatát idézte. A keményfa-lécekkel határolt kazettákat azonban az üvegnél sokkal szilárdabb anyag töltötte ki. A fa csak díszítésül szolgált. Az ablak mögötti látványnak elenyészően kevés ember lehetett részese: a Hattyú kivilágított törzse mellett a fekete lyuk ördögi képe villódzott. Amikorra Holland és Pizer megérkezett, a Palominó személyzetének többi tagja már az aperitifnél tartott. A kapitány figyelmét kivételesen nem a lyuk kavargó örvénye, hanem az ezüsttálcákon felszolgált friss gyümölcstől, zöldségtől roskadozó asztal látványa kötötte le. A levegőben fenséges illatok terjengtek. Mindez gyökeresen különbözött attól, amit a Palominó fedélzetén töltött másfél év alatt megszoktak. Két humanoid robot üvegben bort szolgált fel. A bor ízén mit sem változtat, ha modern tárolóedényben teszik az asztalra, de bizonyára elmaradt volna a kívánt hatás.
A helyiség és a pazar lakoma lenyűgözte őket. Ugyanakkor semmi nem keltette a különleges bánásmód látszatát. Legfeljebb ez alkalommal nagyobb mennyiséget főztek. Hollandnak az az érzése támadt, hogy Reinhardt mindig így szokott vacsorázni. Néhány pillanatig irigyelte is a parancsnokot. De a friss aszparágusz szegényes pótlék az emberi társaság helyett, egy narancs pedig nem pótolhatja a kollégák vidámságát, zsongását. A fényűző látvány ellenére Reinhardt Holland szemében egyre inkább szánalmasnak. mint. irigylésre méltónak tűnt. Ugyan semmi oka nem volt az önmegtartóztatásra, hisz a hajó több száz emberre tervezett készleteit kizárólag a saját szükségletei kielégítésére fordíthatta, Holland úgy vélte, Reinhardt rászolgált mindenre, amit csak megkívánt. Mindezek ellenére a terített asztal valamiképp mégis zavarta. A fal mellett könyvespolcok álltak, bennük igazi papírból készült könyvek sorakoztak. A valódi faburkolatot antik csillagtérképek díszítették. A helyiség berendezésében keveredett az avíttság és a modernség, az a jelenség, amely egyre nyilvánvalóbban jellemezte Reinhardt egyéniségét is. Érkezésük láttán a Hattyú parancsnoka üdvözlésükre felemelkedett a helyéről. Nem hiányolta Vincentet, noha Holland tudta: észrevette távolmaradását. Ehelyett csevegésbe merült Kate McCrae-vel. - Felemelő érzés, hogy még egyszer az életben csinos nő társaságában költhetem el a vacsorámat. Ezt a leggondosabb tálalás sem múlhatja felül. McCrae udvariasan bólintott. - Köszönöm. Reinhardt megint Hollandra nézett, aki Harry Booth mellett álldogált.
- A Hattyún jelenleg számos kísérlet folyik, uraim, amelyek közül nem egy igen veszélyes. Ezért a saját érdekükben azt ajánlom, itt tartózkodásuk alatt többé ne induljanak kísérő nélkül sétálni. Holland úgy gondolta, az udvarias figyelmeztetés neki szól. Még nem értesült Booth magányos sétája közben tett felfedezéseiről. Sem ő, sem Booth nem aggódott túlságosan, hiszen Reinhardt, úgy látszott, szabad folyást enged a dolgoknak, és beéri a puszta figyelmeztetéssel. Házigazdájuk intett, hogy foglaljanak helyet, és székkel kínálta McCraet. - Parancsoljon! A lány elfogadta az invitálást, a férfi fizikai közelsége azonban zavarta. Durant vele szemben foglalt helyet, Reinhardt pedig, amint várható volt, az asztalfőt szemelte ki magának. Durant azon vette észre magát, hogy a szemközti falat uraló festményt bámulja. - Vajon ki festhette? Talán Reinhardt maga, vagy valaki más a személyzet egykori tagjai közül? Esetleg az induláskor hozták magukkal, vagy valamelyik robot műve lenne? - elmélkedett. Szemügyre vette a tányérja mellett heverő kristályserleget. XIX. századi angliai darab utánzata. - Az étkészletet robotok készítették. Akkor miért ne tudnának festeni is? Vajon miért zavar a gondolat? - Friss gombából készült levest ajánlok. A gomba a saját kertemből való. Néhány humanoid hozta is a sűrű előételt. Mozgásuk már-már légiesnek tűnt a többi robotéhoz képest. - A gomba igen kedveli a Hattyú éghajlatát - folytatta Reinhardt. - Úgy látszik, a hajót körülvevő sötétség és hideg kedvez a fejlődésének.
Pizer kóstolgatta az ezüsttányérban felszolgált ételt. - Valami ilyesféléről álmodoztam hónapok óta! -A gyönyörűségtől lehunyt szemmel újabb kanál levest nyelt le. Nagyon finom! - Köszönöm. Aggódtam az ízesítők miatt: a fehérbors és a vajpótló a Hattyú konzervkészletéből származik, de láthatják, a petrezselyem és a fehérbor friss. Élveztem, amint átprogramoztam illetve megtanítottam a robotokat a főzésre. A megfeszített munka mellett jutott időm erre is. Booth épp csak belekóstolt a levesbe, és különös kifejezéssel bámult maga elé. - Emlékszem, írtam a Hattyú hatalmas hidropónikus telepeiről, amikor mindenki a hajó bemutatásával foglalatoskodott. Elég nagy volt ahhoz, hogy az egész személyzetet ellássa, ugye? Reinhardt egyetértően bólintott. - Manapság sokkal kisebb, csak akkora, amekkora a magam ellátásához szükséges. A művelhető terület nagy részén szünetel a termelés. - Ez érthető, hiszen energia- és anyagpocsékolás lenne fenntartani, amikor egyáltalán nincs rá szükség. A robot újratöltötte a riporter poharát. Booth csalódottságot érzett, amiért gondosan megválogatott szavai ellenére sem sikerült kiprovokálnia valamilyen reakciót Reinhardt részéről. - A pótalkatrészeink és a boraink egyaránt márkásak, kapitány. Remélem, az előbbieket is tudták használni. - Reinhardt ízlelgette a bor zamatát, majd elégedetten szürcsölni kezdte poharának tartalmát. Néhányat átalakítottunk, Doktor, de mindegyiket működőképessé tudtuk tenni. - Holland megrágott, majd lenyelt egy falat húst,- és miközben beszélt, újabb darabot szelt le. - Az elmúlt húsz évben leginkább a vezérlő-navigáló
berendezések, az életfenntartó-eszközök és az automatikák területén történtek változások. A regeneráló rendszer alapvonásai változatlanok maradtak. Nem lehet túl sok mindent tenni a levegővel. Az öntől kapott tartalékalkatrészek egy kicsit másként működnek, anyaguk is eltér valamennyire, de nincs olyan probléma, amellyel ne tudnánk boldogulni. Holnapra mindennel végzünk, és készen állunk az indulásra. Durant rögvest közbeszólt - Csak a saját nevedben beszelj, Dani Nekem még rengeteg tanulnivalóm van itt. - Küldetésünket teljesítettük, Alex, ideje hazain dúlnunk. Valamennyiünknek! Durant válaszolni készült, de Maximilian megjelenése hirtelen eszébe juttatta a realitásokat, amelyeket a vacsora légköre feledtetni látszott. Reinhardt figyelmesen végighallgatta a robot elektronikus hadarását. Akármit is tartalmazott az üzenet, a parancsnok magatartása azonnal megváltozott: a korábbi kellemes hangulatát egyenesen ki robbanó jókedv váltotta fel. - Köszönöm, Maximilian. Értesíts időben, hogy hivatalosan is gratulálhassak neki! A gépből még egy bip-sorozat hallatszott, aztán megfordult, és elindult visszafelé. Reinhardt néhány pillanatig más dimenziókban járt. azután eszébe jutottak a vendégei. Felállt, és feléjük emelte poharát. Figyelme elsősorban a várakozással teli Durant-ra irányult. - Pohárköszöntőt szeretnék mondani önre és a társaira a Hattyún tett látogatásuk alkalmából. Önök az egyetlenek, akik tudnak létezésemről, arról hogy nem enyésztem el a meg nem valósult, álmok tengerében. Durant válaszul felemelte saját poharát. És önre, uram,
valamint csodálatos eredményeire. Kívánom, szüntelenül sokasodjanak és növekedjenek. - Úgy lesz, úgy lesz - jelentette ki Reinhardt magabiztosan, minden nagyképűség nélkül. O sohasem volt nagyképű, magasan felette állt az ilyesminek. -Ma este, barátaim, az űrkutatás történetében példátlan hőstett küszöbéhez érkeztünk. - És mi lenne az? - érdeklődött az örökké szkeptikus Booth. Reinhardt ránézett. - Amennyiben a visszatérő űrszondám adatai megegyeznek előzetes számításaimmal, befejeztem mind az új energiaforrás: a Hattyú-folyamat, mind a null-gravitációs mező generátorának utolsó ellenőrzését. Oda fogok utazni, ahová még egyetlen ember sem merészkedett. Reinhardt elnézett, mellettük, kibámult a világűrbe. Durant hitetlenkedve nézett a tudósra. Reinhardt tekintetéből csakis egyetlen útirány következhetett. A fekete lyukba...? Ennyi volt minden, amit, valamelyikük ki tudott nyögni. A csodálatos őrültség, amelyet e gondolat sugallt, valósággal letaglózta valamennyiüket.
IX. Reinhardt változatlanul a semmibe meredt. Olyan embernek látszott, akit csupán egyetlen különös cél vezérel, minden más hidegen hagy. - Ön a lehető legrendkívülibb célt tűzte maga elé. Reinhardt mosoly nélkül felelt. - Nem, Dr. Durant. Csak a végére akarok járni egy rendkívüli dolognak. - Ez őrültség! - szólt közbe Booth, nem törődve azzal, feldühíti-e Reinhardtot. - Hisz ez lehetetlen Egyszerűen lehetetlen odamenni! Reinhardtot valóban feldühítette, hogy Booth őrültséggel vádolja, de tudományos szűklátókörűsége még inkább bosszantotta. - Lehetetlen? Ez a szó csak a hülyék szótárában szerepel. Végül sikerült magába fojtania mérgét. Pizer Hollandra nézett. Reinhardt észrevette a pillantást, és látta, hogy a kapitány komolyan elgondolkodik a felvetésén. Ez megnyugtatta. Ostobaság volt egy ilyen közönséges demagógtól, mint Booth, felidegesítenie magát. - Mr. Pizer - mondta az első tisztnek. - Én már akkor erről álmodoztam, amikor ön még világra sem jött. Ha a tudósok arra korlátozták volna kutatásaikat, amit kollégáik lehetségesnek tartottak, még ma is barlangokban élnénk, vagy az eurázsiai kontinensen, mert félnénk elhagyni a szárazföld szélét. Esetleg a Földhöz bilincselve, mert az űrkutatás nem tűnt gazdaságos vállalkozásnak. Ez a magatartás a sötét századok jellemzője volt. Igen meglep - és itt körülnézett -, hogy egyesek önök közül ragaszkodni mernek az ilyen determinisztikus képtelenségekhez.
- Álmodni egy dolog, számolni az álmok megvalósításának veszélyeivel viszont egészen más - érvelt Holland. - Az emberek hosszú ideje álmodoznak erről, de minden eddigi kísérlet megbukott. Sikerült a fekete lyukak közelébe kerülnünk, de végül mindegyik szonda csapdába esett a lyuk gravitációja miatt, és az eseményhorizonton túlra kerültek. - Csalódnom kell önben, kapitány. Több empátiát vártam egy önhöz hasonló kipróbált utazótól. Hát nem érez vágyat, kíváncsiságot, hogy megtudja, mi lappanghat egy fekete lyuk túloldalán? - Nincs semmiféle túloldal - csökönyösködött Booth. - Minden anyag, ami bekerül a lyukba, megsemmisül a hatalmas gravitáció miatt. - Ez egy elmélet - ismerte el készségesen Reinhardt. - De vannak más elképzelések is. - A tudományos közvélemény egybehangzó álláspontja szerint nincs másik oldal - szólalt meg McCrae. - Ha mégis van, amivel Mr. Booth nem ért egyet, akkor értelemszerűen kell ott lennie valaminek. Néhány évszázada a tudományos közvélemény egybehangzóan ahhoz a rögeszméhez ragaszkodott, hogy a Föld lapos. - Amit ön mond, az lehetetlen - mondta Holland még mindig elgondolkodva. -De tételezzük fel a lehetetlent. Az ön által létrehozott null-gravitációs mező elegendő energiát fog szolgáltatni, s ön átjut az elképzelt másik oldalra... Hogyan képzeli a visszatérést? Reinhardt úgy nézett a kapitányra, mint az elhivatott tudós a naiv laikusra. - Drága kapitányom, én egyáltalán nem akarok onnan visszatérni. A biliárdasztalt robotnézők vették körül, akik az infravöröstől
az ultravioláig a legkülönbözőbb színtartományban működő optikai érzékelőkkel követték a játék alakulását. Az ámulat és csodálkozás moraja töltötte be a levegőt. Vincent biliárdteljesítménye nem váltott ki ellenséges reagálást még vetélytársai részéről sem. A távolság, a tömeg és az energia villámgyors kalkulálását követően Vincent ismét lőtt. Újabb golyó pottyant a lyukba. A mellette álló öreg Bob-egység, amellyel megbarátkozott, láthatóan csodálkozott. A dákó mintha csak Vincent agyának és testének meghosszabbított nyúlványa lett volna. A sikeres lövés láttán Bob törzsén az elismerés jelzése villant. - A győzelemnek egyetlen módja van: sose engedd, hogy az ellenfél lövéshez jusson. Rá kell borítani az asztalt. Vincent oldalt fordult a levegőben, és megeresztett egy különösen nehéz lövést. A sikeres célzást hitetlenkedő moraj fogadta a bemutató résztvevői körében. - Vannak még hozzánk hasonló robotok a fedélzeten? - Vincent újabb lövésre készült egy kellemetlen háromgolyós kombinációban. Bob a fejét rázta. Végül valami meggyőzte a robotot, és beszélni kezdett Én vagyok az utolsó. Voltak mások is, de a mi sorozatunk meglehetősen új volt még, amikor útjára bocsátották a Hattyút. A legtöbbünk programozásában hibák jelentkeztek. Rajtam kívül mindenki működésképtelenné vált az út során. - Büszkén megpróbálta kiegyenesíteni testtartását. - Minden bizonnyal az első példányok egyike lehettem ebben a sorozatban, amelyet megfelelően raktak össze. Még mindig itt vagyok. Ezek uborkafára felkapaszkodott, öreg csodabogárnak tartanak. Vincent megint célzott, és a golyók összekoccanása után előreindult, hogy folytassa a lökést. - Otthon még mindig mi vagyunk a flotta büszkesége. A hozzád
és hozzám hasonló robotok teljesítenek szolgálatot az irányítás minden szintjén, de a kereskedelmi szektorban úgyszintén. Sokra értékelnek, nagyra tartanak bennünket. Könnyen meg tudnának javítani téged is, csak be kell építeni néhány korszerű áramkört, logikai egységet, és ugyanolyan jól működnél, mint egy új robot. Sőt... jobban. Nem akarsz visszajönni velünk? A biliárdasztal körüli társalgás zaja hirtelen alábbhagyott. Egykét Bob mellett álló robot törzsén figyelmeztető jelzések villantak. Vincent azonnal felmérte a helyzetet, a többi robot magatartását. Mindannyiukat Reinhardt tervezte vagy alakította át. Nem úgy tűnt, mintha megnyerte volna tetszésüket az előbbi javaslat. Vincent megállapította: egyetlen esetleges kivételtől eltekintve nem találna szövetségesre az itteni robotokban. - Azt gondolom, bölcsebb lenne témát váltanunk - tanácsolta Bob. Vincent egy pillanatig tanulmányozta a közönség reagálását, azután a vállrándítás elektromos megfelelőjét bocsátotta ki magából. - Felejtsd el! Csak tréfáltam. Egyébként nem is lenne helyünk újabb robotok számára. Majd mintegy mellékesen odavetette: - Meghibásodott az egyik alkatrész, amit Maximiliantől kaptunk. Szükségünk lesz egy feszültség-szabályozóra a regenerátorhoz. A száma: A-34. Visszafordult a játékhoz, mintha mi sem történt volna, és újabb golyót vett célba. - Nincs jól bemérve a lövés - ágált egy teljesen játékba merült néző. - Sose aggódj emiatt! Még hozzá se kezdtem. A lehető legpontosabb célzás elektronikus oh-ok és ah-ok
viharát váltotta ki. Bob ezalatt észrevétlenül kisurrant a teremből. Booth elővette és bekapcsolta a magnóját, majd letette tányérja mellé. Reinhardt vagy nem vette észre a mozdulatot, vagy nem találta indokoltnak tiltakozni ellene. Az utóbbi látszott valószínűbbnek. Éppen Holland beszélt. - Aszerint, amit eddig mondott, Doktor, a kutatószondát átalakította. Gondolom megkísérli igazolni mind az anyagantianyag energia előállítására, mind a gravitáció semlegesítésérc kidolgozott eljárását. Azt is említette, hogy a hajó elérte ugyan az eseményhorizontot, de nem keresztezte magát a fekete lyukat. Elismerem, bámulatos eredmény ennyire megközelíteni a poklot, és visszatérni onnan. Reinhardt arckifejezése rezzenetlen maradt a bók hallatán. Más dolog az óceán felszínén hajózni, és más leereszkedni az óceán fenekére. Egészen más természeti jelenségekkel kell számolni a merüléskor, ugyanígy más hatások jelentkezhetnek az eseményhorizont keresztezését követően. - Holland eközben villájával önkéntelenül kopogni kezdett a tányérján. - Miként képzeli megóvni ott a Hattyút a gravitációs összeomlástól? Az elméleti megfontolások többsége szerint a lyuk belsejében nincs semmi, amit anyagnak nevezhetnénk. Ott csak kiszámíthatatlan erősségű gravitációs mező létezik. - Feltételezem - avatkozott közbe Durant -, Dr. Reinhardt abban bízik, hogy a null-gravitációs mező távol tartja a károsító hatásokat a hajótól, amikor keresztülhalad azon a valamin, megfelelő kifejezés hiányában szilárd gravitációnak hívhatunk. - Valóban. - Reinhardt láthatóan örült Durant támogatásának. Kapitány, ön arra gondol, hogy a legkisebb hiba is végzetes lehet. Ez az ön területe, így el is fogadnám a bírálatát, ha indokolt lenne. De én pontosan tudom, mit teszek. Majdnem
két évig dolgoztam a számításokon. Olyan útirányt választottam, amely a lehető legmeredekebb szögben vezeti a Hattyút a lyukba. A hajtóművek által előállított sebesség a vonzóerő növekedésével párhuzamosan egyre nagyobb lesz, és akkor éri el a maximumot, amikor keresztezzük az eseményhorizontot. Így parittyakőhöz hasonlóan, egy pillanat töredéke alatt átjutunk a dimenziótörésein, amely feltételezésem szerint a lyuk középpontjában van, messze azelőtt, hogy a null-gravitációs védőmező összeomlana a hajó körül. Nem az eseményhorizont térségében kell a mező kapacitásának kimerülésére számítani. Elegendő lesz, ha csak néhány pillanatig megvédi a Hattyút. - Nem számol a másodlagos hatásokkal, amelyek az odáig vezető úton felléphetnek? - McCrae hangárjában Hollandéhoz hasonló kétkedés csendült. - Mi van a sugárzás intenzitásával, a hővel, amit a lyukba hulló anyagok gerjesztenek? - Számításaim és az előzetes kísérletek szerint, amennyiben sikerül tartani az irányt, a Hattyú épségben átjuthat. Ezen felül, miután a fekete lyuk akkréciós zónáján belül a hőmérséklet függ a gravitációtól, a védőmező szétszórja a hőt a hajó körül. - Fantasztikus! - Durant-t lehengerelte a magyarázat. - Mind az ötlet, mind a benne rejlő fizikai megfontolások meghaladják a zsenialitásról alkotott fogalmaimat. - A tudós lassan megrázta a fejét. Félelem és hitetlenség keveredett gondolataiban, ami kiült az arcára is. Vincent, miután utolsó ellenfelét is elintézte, elhagyta a biliárdasztalt. A küzdelmet szemlélő robotok többsége a helyén maradt, és ide-oda ráncigálva egymást huzakodtak a dákókért. Meglehetősen zavartan és kevés eredménnyel próbálták utánozni Vincent technikáját. A háromemeletes tivoli csengett-bongott, ahogy Vincent
serénykedett a vagy tucatnyi flipperrel. Oda sem figyelt a játékra. Úgy látszott, módszeresen végigjárja valamennyi eszközt, de közben egyre közeledett a kijárat felé. Végül a legutolsó játéknál a labirintusba vezető zajos útjára bocsátott még egy golyót, és eliszkolt, ki a folyosóra. Az őrrobot, amelyik eddig is Vincentet figyelte, azonnal észrevette a mozdulatot. Jelzett a társának, és mindketten utána indultak. Egyikük jobbra, a másikuk balra nézett: megosztoztak a feladaton. Vincent csak az imént tűnt el a sarkon. A két robot lágyan rugózó fémlábakon közlekedett. Vincent, akinek mozgását nem korlátozta hasonló antropomorf közlekedési megoldás, a sarkon bekapcsolta légpárnáit, és kilőtt a folyosón egy útkereszteződés felé. A robotok, miután elérték ugyanezt a pontot, körülnéztek. Összehasonlíthatatlanul korlátoltabb „agyukkal" megpróbálták felfogni Vincent váratlan eltűnésének okát, ám sikertelenül. Zavarodottan villogtak, majd eltűntek... a rossz irányban. Durant agya vadul dolgozott, amint megpróbálta rendszerezni a merőben új lehetőségeket. Egy ilyen fantasztikus, ennyire grandiózus terv fényében nehéz volt racionálisan gondolkodni. - Tehát ön azt kívánja, hogy a Palominó várakozzon itt, és kísérje figyelemmel az utazását? - motyogta Durant. - Azt kívánja, legyünk tanúi útjának...? - Egy másik világba - folytatta Reinhardt egy másik időbe, ahol... Booth látványosan matatott valamit a magnóján. A mozdulat valahogy megzavarta Reinhardtot, hiszen annyira elütött a helyiséget betöltő felfedezési láz hangulatától. - Mit, csinál. Mr. Booth? Csak kicseréltem a kazettát a felvevőmben, mentegetődzött
mosolyogva a riporter. - Nem akarok bármit is elmulasztani a beszámolójából. Azt gondolom fontos megőriznünk az ön utolsó szavait az utókor számára. Elképzelni sem tudok ennél megfelelőbb figyelmeztetést az efféle őrültséggel szemben. Reinhardt átmeneti eufóriája megint haragba csapott át. Durant-t manipulálni tudta az újabb felfedezések ígéretével. McCrae-t leköthette az apjával kapcsolatos emlékekkel. Hollandot és Pizert megfélemlíthette tudásával. De Bootht... Booth megőrizte a világegyetemről mit sem tudó, közönyös ember őrült és önelégült magabiztosságát. - Nem ön az első, Mr. Booth, aki bolondnak tart. Önnél különb emberek is megvádoltak irracionalitással. Meg tudom bocsátani. A többiek kinevettek. El tudom felejteni, természetesen jogos megvetéssel. De a legrosszabbak azok, akik összeesküdtek ellenem és az ellen, amit megkíséreltem megtenni. Az ilyen esetekben nem tehettem mást, mint... Reinhardt észrevette magát, és lesütötte szemét. Amikor ismét Boothra nézett, már ura volt érzelmeinek. - Ha olyan emberekre hagyatkoztunk volna, mint ön, Mr. Booth, még mindig a sötét századokban, a második évezred színvonalán élnénk. Én megígérhetem önnek: győzni fogok. - Harcias magatartás egy olyan ember részéről, aki tanítómesternek tartja magát - jegyezte meg Holland. Reinhardt ránézett. - Ön harciassággal vádol, kapitány? Nagyon helyes, elfogadom ezt a címkét: A tudomány katonája vagyok, nem másé. A győzelem talán nem túlzó kifejezés arra a sikerre, amit el fogok érni. És ha megtettem, amiről beszéltem, mások majd követni fognak. - Mosolya hűvösebbre sikeredett; s hangjának élét sem próbálta tompítani. - És mi lesz a szerepük követőinek az ön által felfedezendő új
világban? - kérdezte McCrae. Reinhardt szemébe nézve. A Hattyú parancsnoka úgy érezte, nem érdemes többé taktikáznia, diplomatikusan viselkednie. Elérkezett a pillanat, amikor legyőzheti ellenfeleit és gúnyolóit. Szükségtelennek látta tovább leplezni maroknyi látogatója iránt érzett ellenszenvét. - Talán semmi. E hajó fedélzetén megteremtettem egy teljesen önfenntartó robotikus civilizáció alapjait, egy olyan társadalomét, amely mindenben teljesíti parancsaimat, követi tanításomat, és amely... Holland szívesen hallott volna többet Reinhardt robotjaival kapcsolatos terveiről, de a szónoklat félbeszakadt. Maximilian lépett a terembe. Amint Maximilian befejezte mondókáját, Reinhardt visszafordult a társaság felé. A közjáték valamelyest megnyugtatta, visszatért korábbi előzékenysége. - Jó hír? - érdeklődött Holland. - Feltétlenül, de maguk is láthatják. Reinhardt a panorámaablak felé mutatott, ahol egy közelgő fénypont vált ki a csillagok közül. - Az űrszonda, amiről beszéltem, hamarosan kiköt. Néhány dolgot el kell intéznem, de nemsokára megint találkozunk. Bocsássanak meg. Ezzel Maximilian nyomában otthagyta a társaságot. - Jól van, Doktor - szólt utána Booth. - Függetlenül attól, nyer vagy veszít, esetleg döntetlenül végez, ez egy pokoli sztori. A Hattyú parancsnoka válaszra sem méltatta. Az ajtó becsukódott mögötte. Holland erős késztetést érzett, hogy kipróbálja, nincs-e zárva. Reinhardt hűvös figyelmeztetése - ne kóboroljanak egyedül a hajón -, mélyen az agyába vésődött. Erőltetni persze felesleges,
ha zárva van úgysem tudnak tenni semmit. Booth körülnézett. Vajon az asztalnál ülő társai mennyire osztják véleményét Reinhardtról és abszurd szándékáról? Tekintete végül az első tiszten állapodott meg. Pizer hosszasan viszonozta a pillantást, majd fél szemmel a bejárati ajtóra sandítva megszólalt. - Kakukkolsz, mint egy svájci óra. - A tányérjába mélyedt, és falni kezdte az ételt, mintha maga az ördög állna mögötte. Hollandot már más gondolat kötötte le. Aggódva nézte Durantt. A Palominó rangidős tudósa nem evett. Az ablak előtt álldogált, és némán bámulta a közelgő űrszondát. Vincent megérintett egy érzékelőgombot. A nyílászáró engedelmesen félrehúzódott, és ő belépett a félhomályos karbantartórészlegbe. Ahogy remélte, ismerős árnyék várakozott rá: az ütött-kopott biliárdjátékos. - A nevem B.O.B-26. Huszonhatos számú egészségügyi robotszakasz. - Jól van - mondta Vincent egyetértően. - Nem beszélhettem korábban. Darabokra szedtek volna azok a robotok, amelyeket Reinhardt gyártott. Már így is túl sokat mondtam. Óvatosan kikémlelt a folyosóra. - Ha Maximilian megtudná, hogy itt vagy, az mindkettőnk végét jelentené. Vincent igyekezett gőgösnek tűnni: - Feleslegesen aggódsz amiatt a nehézkes szemetes robot miatt. Nem tudom megérteni, miért rettegsz tőle annyira. Ha megfelelően felkészülve mész a dzsungelbe, nem kell tartanod a részeg elefánttól. - Mi az az elefánt? - kérdezte Bob. - Ne törődj vele. Meg fogjuk háromszorozni a memóriádat, miután hazatértünk. Vincent az átadópult körül kezdett matatni.
- Vannak lézereitek? Az öreg Bob a pulthoz lépett. Egy vékony, szabálytalan fémkulcsot nyújtott előre az egyik karjával, amely pontosan illeszkedett a pult tetején kiképzett mélyedésbe. Halk kattanás hallatszott, s néhány fiók kinyílt. Vincent szakszerűen átfutotta az így feltárult fegyverkészletet. A lézerpisztolyok elég ósdinak látszottak, de halált hozó erejük mit sem csökkent. Kiválasztott néhányat, és ellenőrizte, fel vannak-e töltve, majd megindult a kijárat felé. Bob visszatartotta. - Figyelj... én nem tudom pontosan mit forgatsz a fejedben, de veled tartok. Elég ideig voltam céltáblája a többi robotnak. Nem szeretem Reinhardtot, habár a programozásom nem teszi lehetővé, hogy bármit is tegyek ellene. Senki sem képes rá, mivel Maximilian mindig körülötte lézeng. Akármit tervezel, szeretnék segíteni. - Számítottam is rád, Bob. - Vincent megint útra kelt volna, de Bob ismét visszatartotta. - Van még valami? - Van néhány dolog a hajón, amiről jobb ha tudsz. - kezdte a robot. - A társaid súlyos veszélybe kerülhetnek. - Bízom Holland kapitányban, és a többiekben is -felelte Vincent. - Véleményem szerint gyakran óvatlanok, de ha emberekről van szó, határozott döntéseket tudnak hozni. Eléggé gyanakszanak Reinhardt kapitányra, és megfelelő fenntartással figyelik lépéseit. - Vincent, értsd meg, itt parancsokról van szó!... Az űrszonda - fokozatosan csökkentve sebességét a Hattyú kikötője felé úszott. Úgy látszott, semmilyen károsodás nem érte történelmi utazása során.
Pizer ivott egy korty bort, és odaszólt a teljesen magába feledkezett McCrae-nek. - Mit súgnak női ösztöneid? A lány pislogni kezdett, kihúzta magát, és az asztal túloldalán álló Pizerre bámult. - Ez egy réges-régi babona, nem sokat törődöm vele. De nyilvánvaló eredményei ellenére Reinhardt az őrület és a zsenialitás határán táncol. - Én az őrületre tippelek - jelentette ki Holland. A megállapítás hallatán Durant hátrapördült. - Sajnálom, Dan, de ezt nem veszem be! A megszállottság nem azonos az elmebajjal. Igaz, egy kissé túlzásba viszi a válaszok kutatását, de ez minden tudósnál így van rendjén. Reinhardtnak erre mindenki másnál több oka van. Ha figyelembe vesszük, milyen hosszú időt töltött magányosan egy űrhajón, egyszerűen fantasztikus teljesítmény volt megőriznie lelki egyensúlyát. - Egy megrögzött hazudozó - avatkozott közbe Booth. - Én meglátogattam a hatalmas hidropónikus telepek egyikét. Bootht mulattatta Holland elképedése. - Nem te voltál az egyetlen, aki magányos sétára indult, Dan. Az a bizonyos szerény kertecske, amelyről Reinhardt beszélt a vacsora alatt, s amely állítólag kizárólag a személyes ellátását biztosítja, egy egész hadsereget el tudna tartani. - Nincs ebben semmi különös - kelt Reinhardt védelmére Durant. - A biokertek egy része élelmiszer előállítására szolgál, a többit pedig a levegő tisztításáért művelik. Ne felejtsétek el, a Hattyút még nem szerelték fel a legmodernebb levegőregeneráló rendszerrel. A zárt levegőcirkuláló rendszer csupán egy olyan kis személyzet ellátására alkalmas, mint a miénk. Ha Reinhardt a hajó egészén akar dolgozni, biztosítania kell a légnyomást. így kénytelen fenntartani a biofarmokat, és
segítségükkel tisztán tartani a levegőt. Pizer továbbra is hitetlenkedett. - Itt messze többről van szó, mint néhány fáról, amely tisztítja a levegőt. - Hollandra nézett. - Meséld el nekik a temetést, Dan! - Miféle temetést? - élénkült fel McCrae. - Igen - folytatta Pizer. - Robot-temetést, robotgyászhuszárokkal. Szinte emberi módon. - Egy vagy több évtized emberi kapcsolatok nélkül egy kissé különccé teheti az embert - védte a professzort Durant. - De ugye nem azt akarjátok elhitetni velem, hogy szándékosan emberi viselkedésre programozta be a robotokat? - De igen. - Holland rosszkedvűen meredt a többé már nem ínycsiklandó ételre. - Láttam. Egy temetés volt, halotti lepellel, gyászszertartással. Arról fogalmam sincs, kit temettek. A körvonalak a lepel alatt emberinek látszottak, de nem lehetett semmit, sem megállapítani. Mielőtt közelebbről megnézhettem volna, kidobták az űrbe. - Mi szükség lett volna ilyen körülményes előkészületekre egy robot eltávolításához? - Durant hangjába kétkedés és csodálkozás vegyült. - Ezen felül az egész procedúra költséges pazarlás. Függetlenül attól, milyen sérült volt, alkatrészeit kitűnően fel lehetett volna használni. A Hattyúnak is szüksége van pótalkatrészekre, s nem hinném, hogy Reinhardt ok nélkül elpazarolna bármit is. Különösen olyan értékes anyagokat nem, mint amilyen egy érzékeny roboté. - Egy szóval sem állítottam, hogy robot volt. - Mit akarsz ezzel mondani? Holland keményen állta Durant tekintetét. - Csak Reinhardt elbeszéléséből tudjuk, mi történt a személyzettel. A másik dühbe gurult.
- Az a lehetőség, amire célzói, hihetetlen. Kényelmetlenül fogod érezni magad, ha szóba hozod a témát Reinhardt előtt. Nyársra fog húzni az állításait igazoló magnószalagokkal, feljegyzésekkel... mindenféle kétségbevonhatatlan bizonyítékkal. - Remélem is. - Az űrszonda ideért - váltott témát McCrae. Valamennyien a szondát bámulták, amint elhaladt ablakuk látómezejében. Holland kénytelen volt elismerni, kitűnő munkát végeztek, amikor alkalmassá tették a tartalék rakétát Reinhardt új hajtóművének befogadására. A Palominóhoz hasonlóan tetszetős kis hajó körvonalai változatlannak tűntek. Miután végignézték a dokkolást, Booth szólalt meg elsőként: - Annak a valaminek az emberi körvonalairól már volt szó, én pedig láttam valamit a hidropónikus telepen, ami szintén túlságosan emberinek tetszett. A szolgálatot teljesítő robot... sánta. - Kísérteteket lát! - Én nem látok kísérteteket, Alex. Mindenféle robottal találkoztam már, a katonai robotoktól az önálló kommunikációra képes típusokig, amelyek az ősi írások megfejtésére is alkalmasak. Láttam már sérült robotot is, igaz humanoid típusú háztartási luxusmodellt. A polietilénből készült, sérült lába ellenére volt benne tartás. Ez a figura sokkal természetesebben mozgott, mint bármelyik általam látott sérült gép. Szívfacsaró érzés volt... - Mi az Ördögöt akar ezzel mondani? - Azt, hogy minél előbb hagyjuk el a hajót! fejezte be Holland Booth helyett. - És lehetőleg udvariasan távozzunk. Meglepetésre Booth volt az, aki tiltakozott: - Tartsunk ki, Dan! Ha Reinhardt hajtóműve képes itt-tartani a
hajót ki tudja milyen hosszú ideje, akkor következtetéseim szerint arra is alkalmas, hogy gond nélkül elszakadjon a lyuktól - Igen? -. nézett óvatosan Pizer a riporterre, akit hajlamosnak látott túlzásokba esni egy jó sztori kedvéért. - Dicséretes a lelkesedésed. Jó sok ember meghalt már hasonló okok miatt. - Miért ne? - folytatta izgatottan Booth. - Vigyük haza a Hattyút is, Reinhardttal együtt. - Könnyebb kimondani, mint megtenni. - Holland ennek ellenére mérlegelni kezdte a javaslatot. - Két tudós koponyával is rendelkezünk, akik képesek átprogramozni a. számítógépeket és a robotokat. Nem lehet túl bonyolult feladat, hiszen húsz évvel mögöttünk járnak. Ha Reinhardt meg tudta oldani, hogy egymaga vezérelje a hajót, akkor ötünknek Vincenttel minden különösebb megerőltetés nélkül boldogulnunk kell ugyanezzel. Amíg Kate és Alex a navigációval és a robotokkal foglalkozik, mi vigyázunk Reinhardtra és acélkutyájára. - Booth itt szünetet tartott, majd folytatta. - Gondoljátok csak meg! Reinhardt nem fog tiltakozni. Otthon ostromolni fogják az új hajtóműre és a null-gravitációs mezőre vonatkozó információk miatt. Még hálás lesz nekünk. A kormány is tapsikol majd örömében. Viszontláthatja a Hattyút, visszatérül valami a hatalmas befektetésből, ha mindjárt múzeumba1 is küldik. A kutatóintézetek húsz évig rágódhatnak az új adatok halmazán... Láthatjátok - vonta le ragyogva a következtetést - mindenki jól jár. Még Reinhardt is. - Nem fog belemenni, Harry. Booth felvonta a szemöldökét. - Ma még biztosan belemegy. Legalábbis, ha igazat mondott nekünk. Ha viszont hazudott, akkor kötelességünk visszavinni a Földre, ahol dicsőség vagy bírósági tárgyalás vár rá - nekem
édes mindegy de minket hősként fognak ünnepelni. - Meg is halhatunk - szögezte le Holland. Durant hátat fordított nekik. - Nem hiszek a fülemnek. Félretéve a tényt, hogy Reinhardt a modern asztrofizika legnagyobb alakja, sohasem fogja önszántából átengedni a Hattyú irányítását. Soha! - Pedig jól hallottad, Alex - jelentette ki Holland határozottan. Az a dolgom, hogy valamennyiőtöket épségben hazavigyelek. Ez a kötelességem, és ezt szándékozom tenni a modern asztrofizika legnagyobb tudósának akarata ellenére is. Ha egyszer biztonságban leszünk, akkor majd gondunk lesz megfigyelni mindenféle örült tervet, amit Reinhardt forgat a fejében. - A kapitány Boothhoz fordult. - Ami pedig a javaslatod illeti, azt tanácsolom, higgadj le. Nem kell ingerelni a fenevadat. - Pedig már régóta ezt teszem - felelte Booth -, de eddig sikerült megúsznom. - Valamennyien tisztában vagyunk az eredményeiddel, a múltbéli bravúrjaiddal - csillapította Holland -, de ne provokáld őt! Ezt tekintsd parancsnak. Senkit sem akarok elveszíteni. Booth farkasszemet nézett vele egy darabig, azután úgy látszott, átgondolta a hallottakat, és lehiggadva egyetértően bólintott. - Időnk van -mondta magában. -Pizer automatikusan követi Hollandot. McCrae-t rá lehet venni. Durant... Alex problémát okozhat. ítélőképességét elhomályosították Reinhardt víziói. De egyedül maradt, s jobban ért az intellektuális vitákhoz, mint a fegyverekhez. - Booth tudta: a fegyvereknek fontos szerepük lesz az elkövetkező vitákban. Nemcsak hősökként fognak hazatérni, de az övé lesz az évszázad legnagyobb sztorija. A SZELLEMHAJÓ VISSZATÉRT! jelenti Harrison G. Booth.
Nem... HARRISON G. BOOTH TUDÓSÍTÁSA a szellemhajó visszatéréséről. Ez sokkal jobban hangzik. Reinhardt - nyomában Maximiliannel - belépett a nagynyomású hengerbe. Elöl látszott a Hattyú űrkikötőjében lehorgonyzott szonda. - Hamarosan elkezdődik - tűnődött magában. -Egész életem munkájának csúcspontjához értem. Feltárul a tudomány egyik legnagyobb titka. A halál lehetősége soha sem foglalkoztatta, különben már réges-rég visszatért volna a Földre. Csak a feledéstől félt, a haláltól nem. Az nem más mint az az állapot, amelyben megszűnik bizonyos folyadékok áramlása, elenyésznek az ingereket szállító impulzusok, s végül felbomlanak a különböző szerves molekulákból álló struktúrák. Szomorúan megcsóválta a fejét. Sohasem tudta megérteni, miért félnek az emberek a haláltól. Miért ragaszkodnak annyira az életükhöz, melynek nagy része haszontalan időpazarlás, hiszen semmit sem tesznek le az asztalra, semmit sem tudnak felmutatni, pusztán foglalják a helyet. Minden, amit hitvány életük során tesznek nem más, mint környezetük kisszerű, saját érdekeiknek alárendelt alacsony hatékonyságú felélése. Mégis ragaszkodnak az életmódjukhoz, amit civilizációnak neveznek. A henger megindult az űrkikötő felé.
X. Vincent némán haladt Bob mellett. Mindkét robot lassan mozgott, kerülve a lehető legkisebb zajt is. Vincent bizonyítékokat akart látni, amelyek megerősítik Bob hihetetlennek tűnő kijelentéseit. Egy ajtónál megálltak. Nagyjából kör alakú, különböző színekkel megvilágított terembe jutottak. A közepén elhelyezkedő ovális emelvényre nagy erejű fénysugarak vetődtek. Az emelvény lassan forgott, körülötte a műszerpultok előtt humanoidok serénykedtek. Vincent pillantást vethetett munkaeszközeikre, a bonyolult számítógép-terminálokra. Ahogy az emelvény körbefordult, tisztán ki lehetett venni a tetején fekvő alak körvonalait: megegyezett az emberi test formájával. A robot jobbnak látta nem gondolni rá, mit rejtenek a koponyákat borító fényvisszaverő maszkok. Időközönként lézerfények villantak, működésbe léptek újabb berendezések, s mindez a maszkba, köpenybe bújt alakok vezérletével. A jelenet a mikrosebészet, a fejlett kibernetika és a teljes erkölcsi züllés sajátos ötvözetének tűnt. Ezek a szerencsétlen kreatúrák az eredeti személyzet maradványai - suttogta Bob. - Reinhardt időközönként apróbb módosításokat végez rajtuk, aktuális hangulatának megfelelően. - Ezek tehát emberek? - Inkább robotok mint emberek, Vincent mondta kétségbeesetten az öreg robot. Reinhardt egy kísérlet eredményeként létrehozta Maximiliant, legalábbis ő így mondta a robotoknak. Maximilian segítségével azután hatalmába kerítette a hajót. Ti tokban átprogramozták a
robotokat, teljesen átalakították az áramköreiket és a memóriájukat, így Reinhardt azt tehetett velük, amit akart. A túlélők - már ami maradt belőlük - a hajón teljesítenek szolgálatot. Néhányan Reinhardt orvos robotjainak minden erőfeszítése ellenére elpusztultak. Természetes halálesetek is előfordultak, de azt hiszem, akiben megmaradt az öntudat egy apró szikrája, öngyilkos lett. - Csak szikrája? Kizárt, hogy egyesek még visszatérhetnének a normális életbe? - kérdezte Vincent reménykedve. - Kétlem - felelte szomorúan Bob. - Agyukat átalakították, csak így engedelmeskednek Reinhardt parancsainak. Ónálló akaratuk teljesen megszűnt, semmit sem érzékelnek, kivéve azt, ami feladataikkal összefügg. Megpróbáltam felvenni velük a kapcsolatot. Soha egyikük sem válaszolt. Sajnálatos módon azonban valószínűleg emlékeznek, legalábbis emlékfoszlányaik maradtak. Ez még elviselhetetlenebbé teszi létüket. - S téged miért nem programoztak át a többi robottal együtt? - Nem a saját bölcsességemnek köszönhetem, csupán a véletlenek találkozásának. Tudod, kikapcsolva hevertem a karbantartó részlegben, amikor Reinhardt átprogramozta a robotokat. A feladataimat eredetileg emberek látták el, így nem szerepeltem egyetlen nyilvántartásban sem. Csak néhány nappal azután helyeztek ismét üzembe, miután a személyzetet ide hurcolták átalakításra. Addigra Reinhardt a hajó korlátlan ura lett, s túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy feltűnjön neki. megmaradt valaki, aki esetleg nem hajlandó együttműködni vele. A későbbiekben pedig nagyon vigyáztam, ne hívjam fel magamra a figyelmét. Ettől függetlenül Reinhardt nem követett el hibát azzal, hogy nem törődött velem. Egy közönséges, bár szabad akaratú robot
nem jelenthetett veszélyt, amikor már hatalmába kerítette az őrrobotokat, s Maximilianre is támaszkodhatott. Bob szavaiból nem érződött harag. Ilyen emocionális töltés nem jellemezte a robotokat. Vincent mégis úgy érezte, Bobban van bizonyos elégedetlenség. - Van itt valami... - kezdte Vincent. Az ajtóban hirtelen két őrrobot-jelent meg. Amint észlelték Vincent és Bob jelenlétét a tiltott részlegben, riadójelzést adtak le. - Nem kétséges, mindent tudnak - suttogta sietősen Bob. - A jelenléted önmagában elegendő. Végünk van. - Bukj le! Bob kikapcsolta légpárnáit, és szinte lezuhant a pult mögé, miközben az őrrobotok tüzelőállásba helyezkedtek. Mielőtt lőhettek volna, Vincent, lézerei néhányszor felvillantak, mire a két robot hátrazuhant a műtő előterébe. Folyékony fém spriccelt belőlük, belső alkatrészeik szanaszét röpültek. A humanoid orvosrobotok nem vettek tudomást a felfordulásról, végezték feladatukat. Vincent áttuszkolta Bobot a már nyitott ajtón, majd gyorsan bezárta maguk mögött a bejárati nyílást. Tőlük telhetően elrejtették a két tetemet, majd sietve elindultak a folyosón. Durant fel-alá járkált a helyiségben, tudomást sem véve a vacsoráról vagy a kilátásról. - Mivel győzhetném meg őket? - törte a fejét lázasan. - Hogyan érzékeltethetném számukra Reinhardt és az általa javasolt kísérlet jelentőségét? Az alaptalan gyanúsítgatást leszámítva, Dan és Harry semmit sem tudott felhozni Reinhardt ellen. - Mi történt veletek? - tört ki végül. - Elfelejtettétek talán, hogy ellátott bennünket alkatrészekkel? - kérdezte vádló szemmel Boothtól. - Felajánlotta, hogy magunkkal vihetjük a Földre
fantasztikus eredményeinek és felfedezéseinek minden részletét. Nem is érdekelte, kap-e érte bárkitől elismerést. Holland együtt érzően nézett Durant-ra. - Ez nem változtat a tényen, hogy Reinhardt gyakorlatilag kalózcselekményeket hajt végre egy eltulajdonított hajóval, Alex. - Ezt nem tudhatjuk! - Durant öklével az asztalra csapott. A kristálypoharak összecsendültek, a mártás kiborult a makulátlan csipketerítő utánzatra. Reinhardt azt mondta, a többiek elhagyták a hajót. s megpróbáltak hazatérni. Még úton is lehetnek, lm nem sikerült felgyorsítani az űrszondákat a fénysebesség fölé. - Azt hiszem, ennek cáfolatára már elegendő bizonyítékunk van, Alex. - Közvetett bizonyítékok. Dan. Csak közvetettek! Nincs okom feltételezni, hogy... Holland félbeszakította. - Eleget láttam ahhoz, hogy gyanakodjak. Főként Reinhardt elmeállapotára gondolok. - Csak ne lennél olyan átkozottul fennhéjázó! A Reinhardthoz hasonló embereket más fából faragták, ők tágítják ki az emberi tudás határait. Nem csoda, ha néha szokatlanul viselkednek. Úgy érted, rá más szabályok vonatkoznak, mint a közönséges halandókra? - Ne adj olyasmit a számba, amit nem mondtam! Hogyan élnénk olyan emberek nélkül, mint Reinhardt? - Egészségesebben - szólt közbe Pizer. - Nem vagyok tudományellenes, Alex, de ellenzem az ellenőrzés nélküli kutatásokat. Ez éppen olyan, mint a kontroll nélküli magfúzió. Mindkettő robbanáshoz vezethet. - Reinhardt mindent ellenőrzött.
- Charlie másra gondol - magyarázta Holland. - A kutatásoknál ugyanúgy szükség van fékek és ellensúlyok rendszerérc, mint a politikai életben. Reinhardt itt pusztán önmagát ellenőrzi. Nem is a fekete lyukba tervezett, út, aggaszt, ami legfeljebb szándékos öngyilkosság, hanem valami egészen más... - Valami egészen más? - Durant összeráncolta a szemöldökét. Miről beszélsz, Dan? Reinhardt türelmetlenül várakozott az imént landolt gép közelében. A hajóhoz vezető zsilipfolyosó ajtaja kinyílt, és az űrszonda robotpilótája némán csatlakozott, hozzájuk. A professzor végignézett rajta, és közömbös hangon megszólalt,: - Maximilian fog kihallgatni. A hajó műszereit és a feljegyzett információkat személyesen ellenőrzöm. A két robot elindult a henger alakú jármű felé. Vincent megkönnyebbült, mikor a két megsemmisített őrrobotot sikerült eltüntetniük. Fegyvereiket immár Bob cipelte. - Mennyi idő múlva fogják őket keresni? Bob gondolkodott a válaszon. - A beosztásuktól függ. Egy tizenöt perces karbantartási szünetet kivéve napi huszonnégy órás szolgálatot teljesítenek. - Nem kell rendszeresen jelentést tenniük valamilyen biztonsági központnak? - Sejtelmem sincs - felelte Bob tanácstalanul. Ez nem olyan információ, amit megosztanak egy raktári robottal. - Akkor siessünk! Nem szeretnék összeütközésbe kerülni más őrrobotokkal, de a túlzott udvariaskodásra sincs időnk. Vincent rámutatott a terjedelmes pult mögé rejtett működésképtelen robotokra. - Lehet, hogy valakinek máris hiányzik ez a kettő. - ...és, ha megszegte is a bürokratikus előírásokat, magasabb
rendű kötelezettség érdekében tette - érvelt Durant fáradhatatlanul. - Még egyszer kérdem, alá tudjátok támasztani tényekkel hátborzongató következtetéseiteket? Megengedem, ez a férfi különc és zseni egyszerre, de nem valami örült tudós egy másodosztályú horrorfilmből. Készséggel hajlandó megosztani velünk ismereteit. - Valóban? - Holland komolyan aggódni kezdett Durant miatt. Túlzó dicsérete és érvelése Reinhardt mellett kritikátlan lelkesedésbe csapott át. - Én nem vagyok hajlandó megengedni, hogy sürgesd a hajó elhagyását, Dan. - Én pedig nem fogom megengedni, hogy akárcsak egy percre is akadályozd az indulásunkat, Alex. Útra kelünk. Valamennyien, együtt. Durant állta a tekintetét. - Hát ez valóban újság lesz Dr. Reinhardt számára! Egyikük sem figyelt McCrae-re, aki hallgatagon ült az asztal sarkánál. Nem húzódott vissza, nem is álmodozott, hanem dolgozott. - Dan...! Holland meghallotta az éteri suttogást, rögtön felismerte a hang forrását, érzékelte a lány messzi pillantását. Pizer, Booth és Durant nemkülönben. - Mi a baj, Kate? - Vincent azonnal találkozni akar veled a fogadócsarnokban, közel a Palominóhoz. Azt mondja, Mr. Pizert is látni szeretné. Holland már az ajtónál járt. Megkönnyebbülésére nyitva találta. - Gyerünk, Charlie! Booth felhörpintette az utolsó korty bort a poharából, és felállt. - Azt hiszem, követlek benneteket, ha megengeditek.
Holland ebben a pillanatban gyorsan visszahúzódott, és behajtotta az ajtót. - Valami baj történt? - kérdezte Pizer. Holland válasz helyett a folyosó távoli vége felé intett, ahol Maximilian tűnt fel oldalán az űrszonda pilótájával, majd kisvártatva eltűntek a fordulóban. Booth már-már elindult utánuk, de Holland visszatartotta: - Most nem, Harry! Ez nem a mi dolgunk. - De az űrszonda pilótája... - tiltakozott Booth. -Ha eljutott az eseményhorizontig, és sikerült visszatérnie, ez azt jelenti, hogy... - Nekünk semmit sem jelent... Egyelőre. Induljunk! Booth tépelődött egy pillanatig, azután bólintott. Sietősen megindultak a henger alakú folyosón a légikocsik felé, amelyek egyikével gyorsan eljuthatnak a Palominóhoz. Vincent méregetni kezdte a lézerfegyverek súlyát a kezében, de végül nem kellett felemelnie őket. A szomszédos helyiséget átkutató őrrobotok másfelé mentek. - Reméljük, hogy rossz irányban folytatják a keresést - mondta az öreg Bobnak. A két robot előbújt a hálófülke rejtekéből, és eliramodtak a folyosón. Hallgatóságának nagy része ugyan távozott, Durant azonban nem fogyott ki az érvekből. McCrae-nek egyedül kellett állnia a sarat. - Reinhardt a végére akar járni az egyik legnagyobb titoknak, ami oly sokáig rejtve maradt az emberiség előtt - érvelt a tudós tágra nyílt szemű kollégájának, miközben továbbra is a fekete lyukat bámulta. - Az asztrofizika bámulatosan sokat fejlődött az elmúlt századok alatt, még sincs fogalmunk arról, mi megy végbe a fekete lyuk eseményhorizontjában. Alig tudunk többet azoknál, akik felfedezték a jelenséget. Reinhardt nemsokára
teleírja tudásunk üres lapjait. - Vagy meghal a kísérlet közben vetett ellent McCrae szárazon. Szünetet tartott, s aggódva figyelte barátját. - Kezdem azt hinni, hogy tényleg vele akarsz menni, Alex. Ilyen ostoba módon akarsz meghalni? - A halál nem számít! - Reinhardt is ezt mondta. Azt hiszem, ugyanolyan szakmabéli és kíváncsi típus vagyok, mint bármely tudós. De úgy érzem, ha a kíváncsiság elhomályosítja az életösztönödet, akkor valami összezavarodott benned. Durant mintha nem is hallotta volna a lányt. Rabul ejtette a fekete lyuk látványa, a benne rejlő titkok felfedezésének lehetősége, amit Reinhardt villantott fel előtte. - A teremtés hajnala óta ez lehet a legnagyobb tett - suttogta teljesen elveszítve ítélőképességét. - Vörös Erik, Kolumbusz, Armstrong, Kinoyoshi... lekörözzük valamennyit. Reinhardt lépett, be. Durant elhallgatott. A Hattyú parancsnoka gyorsan felmérte a helyzetet, majd Kate McCrae-hez fordult. - A többiek? A lány nem látott okot a hazugságra. Valószínűleg már tud is róla, csak próbára teszi őt. - Visszahívták őket a hajónkra. Reinhardt egy pillanatra zavarba jött. - Hiszen nem is volt kommunikációs eszközük... ja, igen. A telepatikus kapcsolat ön és a robotja között... Szokatlan dolog. Egy olyan megoldás, amit elindulásunkat követően fejlesztettek ki a Földön. Csak idő kérdése volt, hogy a biofizikusok megtalálják a szervetlen partnereinkhez vezető utat. Mi történhetett, hogy a társai felálltak a terített asztal mellől? Kate McCrae megrázta a fejét.
- Vincent nem részletezte. Talán a javítással vannak gondjai. Amikor olyan érzékeny berendezésről van szó, mint a levegőregenerátor, nem csoda, ha problémák merülnek fel. E feladatot az orbitális űrállomásokon szakképzett technikusok végzik. - Reméljük gyorsan elkészülnek - mondta Reinhardt. - A történelem legnagyobb felfedezőútja előtt állunk. Nem szeretnék késlekedni. - A legnagyobb? - gondolta Kate. - Talán... de az biztos, hogy a legkockázatosabb. Reinhardt észrevette a lány szemében a kételkedést. - Elsőként megtudni egy addig ismeretlen igazságot, megvalósítani az emberiség talán legrégebbi álmát... ez olyan lehetőség, amely mellett a veszély eltörpül. - Miféle igazságot hajszol a fekete lyuk belsejében, Doktor? - A lány gyanakvóan összeszűkítette a szemét. - Mintha valami különös dolgot forgatna a fejében. Hát egyáltalán lehet fogalma a medvének arról, mi van a hegy másik oldalán0 A férfi rámosolygott. -A hegyen túl, drágám... azon túl egy új világ kezdődik, egy új univerzum, amely talán kiszakadt az időből, amelyben a régóta dédelgetett természeti törvények esetleg nem érvényesülnek. - De ön e törvények szerint él. Mi történik, ha barátságtalan világba kerül? - Képes vagyok megtanulni, miként győzhetem le az ott uralkodó törvényeket is. Bármit legyőzök, ami az utamba kerül. Különösen, ha rátalálok arra, amit remélek. -Mire gondol? - tudakolta izgatottan Durant. - Az örök élet titkára... Minél jobban megközelíti valaki a fekete lyukat, annál jobban lelassul számára az idő. Az esemény horizonton belül a másodpercek a földi évekkel egyenlőek.
- Már látom, hova akar kilyukadni, Doktor. McCrae megkísérelte higgadtan mérlegelni a fantasztikus teóriát. Valóban negyven évet élhet a lyukban, s közben a Földön egy évezred telik el, de az mégiscsak negyven év... az ön számára. Életének időtartama valójában nem hosszabbodik meg. - Ez igaz a lyuk középpontjának közelében, drágám. Ha keresztezem a lyukat, azt hiszem egy olyan világba fogok jutni, amelyben nem érvényesül az idő fogalma, ahol az a bizonyos negyven év határtalan hosszúságúvá válik. Talán négyszáz évvé vagy négyezerré. Valószínűleg nincs is felső határ, egyszerűen megáll az öregedés folyamata. Ez az örök élet. - Ahol kizárt a halál lehetősége? - Nem érdekli ez a távlat? - Elviselhetetlennek találom. Reinhardt nem felelt. Különös szomorúsággal tekintett Kate McCrae-re. Holland társaival idegesen ácsorgott a fogadó-csarnokban, és hallgatta az öreg robot bő lére eresztett beszámolóját. Pizer vagy Booth egyszer-egyszer félbeszakította, de többnyire némán hallgatták a történetet. Vincent közben az ajtónyílást és a folyosók labirintusát kémlelte. - ...egy tiszt, akiben megbíztak az emberek... Frank McCraenek hívták.- mondta Bob. Kate édesapja - füstölgött Pizer. - Hozzá fordultak, amikor Reinhardt megtagadta a hazatérést. Elhatározták a hajó elfoglalását. Ekkor robbantotta ki Reinhardt saját, jól előkészített akcióját az átprogramozott robotok közreműködésével. Cselekedetét a személyzet többi tagjának lázadásával indokolta. „Fellázadtak a tudomány ellen" - mondta -, hiszen a tudomány és ö maga egy a szemében. McCrae mindjárt a küzdelem elején elesett. A kizárólag
Reinhardtnak engedelmeskedő robotok percek alatt végeztek a többiekkel. Egy darabig szótlanul ácsorogtak, végül Holland feltette a kérdést, bár már tudta a választ: - Mi történt a személyzet tagjaival? - A túlélők a fedélzeten vannak. - Hol? - kíváncsiskodott Pizer. - A temetés, amit Dan látott... - Igen, Mr. Pizer. Találkozott velük a parancsnoki hídon is... Az első tiszt bizonytalannak látszott, mintha nem akarná levonni a megfelelő következtetést. - Robotok, Mr. Pizer - közölte nyersen Vincent Humanoidok. - A világegyetem legértékesebb dolga, az értelmes élet, semmit sem jelent Dr. Reinhardt számára -folytatta könyörtelenül Bob.- - Számára az intelligens élet csak akkor értékes, ha valamilyen nagyobb jót szolgál. A nagyobb jó alatt pedig saját vágyait érti. A Hattyút kiválóan felszerelt műtővel látták el. Valaha a betegek gyógyítására szolgált. Itt alakították át az embereket robotokká, és itt végeznek újabb kísérleteket velük. Kevesebb egyéniség maradt bennük, mint az olyan robotokban mint Vincent vagy én. A személyzet tagjai - szándékuktól függetlenül Reinhardt engedelmes eszközeivé váltak. Nem emberek, s nem is gépek. Még a gépeknél is szerencsétlenebbek. Pizert rosszullét környékezte. A riporter hallgatott. Holland az újságíróra pillantott. - Mindez megmagyarázza a temetést, és a sánta robotot is. Booth kábultan pislogott. - Én azt gondoltam, Reinhardt csak igyekezett robotjait olyannyira emberivé formálni, amennyire csak tudta. De ezt nem hittem volna. - Egyikünk sem gondolta, Mr. Booth - közölte Vincent. - De az
öreg Bob igazat, mond. Saját szememmel láttam a műtőt operáció közben. Holland keresett valamit, amin levezethetné dühét, valamit, amit szét lehet törni. De csak tükörsima fémet és törhetetlen műanyagot látott maga körül. - Nem szállhatunk fel csak úgy, nem hagyhatjuk itt azokat a szerencsétlen ördögöket. - Holland továbbra is Booth-szal szemezett. - Úgy látszik, cl kell foglalnunk a Hattyút, Harry. A fogadócsarnokban kellemesen hűvös volt, Booth homlokán mégis izzadtságcseppek gyöngyöztek. - És a kockázat? Ugyanúgy végezhetjük, mint a személyzet. Ha nekik nem sikerült, mennyi esélyünk lehet nekünk? - Már nem akarsz hőssé válni, Harry? gúnyolódott Pizer. - Elég gyorsan változik a véleményed. - Állítsd le magad, Charlie! Te szeretnél egy csomó ilyen figurával harcolni? Nem sejthettem, hogy Reinhardtnak sikerült legyőznie a legénységet. Azt hittem, elhagyták a hajót. Egy robot vagy egy ember nem számít, de egy egész beprogramozott hadsereg?! - Kapitány! - szólalt meg halkan Bob. - Nem tesz jót velük, ha visszaviszi őket a Földre. Az agyukat ért károsodás irreverzibilis. A halál az egyetlen megváltás számukra. - A vita eredményétől függetlenül az események mozgásban vannak, és gyorsan kell cselekednünk, bármit is határozunk sürgette őket Vincent. - Miféle események? - kérdezte Holland. Kénytelen voltam megsemmisíteni két őrrobotot, mivel felfedeztek a műtőben. Társaik valószínűleg átkutatják a hajót. Ha megtalálják a tetemeket... Az orvosrobotok nem vettek tudomást rólunk, de valószínűleg emlékeznek ránk. Ha kiderül, hogy ismerjük a műtő titkát...
Holland eleget hallott. -Reinhardt nem engedheti meg, hogy visszamenjünk a Földre. Charlie! Indulj a Palominóra, készítsd fel a startra! Vincent! Lépj érintkezésbe Kate-tel. Vincent fényei jelezték a telepatikus kapcsolat létrejöttét. Pizer sietett elöl, azután Booth... A riporter örült, hogy - a kezdetben ragyogónak látszó, ám mostanra nyilvánvalóan ostobaságnak bizonyult tervét elejtették. Újságíróként adódott alkalma riportalanyai életét élni, de esze ágában sem volt kipróbálni a Hattyú átváltoztatott személyzetének sorsát. A parancsnoki hídon Durant és McCrae figyelte, miként irányítja Reinhardt a robotjait. - Az előzetesen beprogramozott irányt tartani! Megkezdeni minden rendszer ellenőrzését! McCrae a széles projektor előtt állt, amelyre a fekete lyuk háromdimenziós képét vetítették. A gravitációs örvény tudományos szempontból izgatta, de érzelmileg rettenetesen taszította. Durant Reinhardthoz lépett. - Ön minden eredményét egyedül érte el, Dr. Reinhardt. Jogában áll hát elutasítani egy későn jött ember kérését. - Az örök életet akarja kutatni, Alex? - Nehéz lett volna megmondani, gúnyolódik-e, de Durant már oly messzire jutott a professzor határtalan imádatában, hogy a gúnyolódással sem törődött volna. - A tudományos igazságot, Doktor. - Alex... Reinhardt már válaszolni készült, de McCrae megelőzte. A lány tekintete beszéd közben a semmibe meredt. - Dan azt akarja, térjünk vissza a fedélzetre. Készen állnak a startra.
Reinhardt egy pillanatig tűnődve nézte a lányt, majd gyorsan sorolni kezdte utasításait. - Motorokat előkészíteni maximális tolóerőre! Megkezdeni a null-gravitációs mező kiterjesztését. Azután hangosabban folytatta: - Maximilian! A hatalmas gépezet melléjük lépett a sötétből. A Palominó pilótafülkéjében Pizer és Vincent végzett a hajó berendezéseinek ellenőrzésével. - Mit mutatnak a műszereid? - kérdezte társától Pizer. - Minden rendszer működik - felelte a robot. A levegőregenerátor kitűnően üzemel. - A fenébe is, Dan! - vitatkozott Booth a kapitánnyal, ahogy beléptek a pilótafülkébe. - Ha sokáig várunk Alexre, késő lesz. Én láttam a szemét, mielőtt visszaindultunk. Higgy nekem! Hipnotizálta az az ember. 0 már nem tartozik közénk, a „Mester" jámbor tanítványává vált. Holland fontolgatta a gondolatot, azután szólt Vincentnek. - Mondd meg Kate-nek, azonnal jöjjön, Alexszel vagy nélküle! - Mi legyen, ha ellenkezik? Holland összeszorított fogai között préselte ki a szavakat. - Akkor mondj el neki mindent!
XI. McCrae továbbra is győzködte Durant-t. - Alex! Nem dobhatod el magadtól az életet. Elismert tudós vagy, kitűnő kutató. Még előtted állnak saját felfedezéseid. Már kétségbeesetten érvelt. Hadd menjen ő maga, de te... -Meg fogja tenni, Kate! - vetette közbe izgatottan Durant. Sikerülni fog neki. Egy új világegyetem van ott, túl a lyukon. Egy olyan világ, amelyben nem létezik a mi értelmezésünk szerinti tér vagy idő. Mi leszünk az első felfedezők. - Durant elfordult a lánytól a villódzó képernyők felé, tekintetéből sugárzott az érzés: nagy dolgok vannak készülőben. Most már mindegy volt. Kate többé nem hallgatott a férfira. Az elmondhatatlan szörnyűség, ami Vincent sietős, ám élénk beszámolója alapján visszhangzott az agyában, megváltoztatta magatartását. - Megkezdeni a Hattyú-folyamatot! - hangzott Reinhardt utasítása. - Gerjesztés indul! A hajó végében a technikusok vették Reinhardt parancsát. Felizzott a nyolc hatalmas, drasztikusan átalakított motor a belsejükben meginduló megzabolázott annihiláció eredményeként. A folyamat sugárzó kísérőjelenségeként az erő fényudvara jelent meg a motorok körül. A Palominó fedélzetén senki sem hallhatta Reinhardt parancsát, nem láthatták utasításai végrehajtását sem, de az eredményt érezhették. Könnyű remegés futott át a pilótafülkén. Néhány másodperc eltelt, míg felfogták a jelentőségét, és testük alkalmazkodott hozzá. Booth vadul körülnézett, mint aki keresi a nem létező szalmaszálat, amibe belekapaszkodhatna. - Elkezdte! Ez az ostoba őrült tényleg meg akarja csinálni! Mindannyiunkat eltesz láb alól, ha nem tűnünk el innen
azonnal, Dan! Mentsük a bőrünket, amíg... - Nyugodj meg, Harry! - szólt keményen Holland. - Szabadon ereszt minket, hogy megfigyelhessük az utazását. - Megváltoztathatta a tervét! Bizonyítani akarja őrültségét, és magával visz bennünket. Az életünkkel játszol, és az esélyeink percről percre csökkennek! - Harry... pofa be! Volt valaki a Palominón tartózkodókon kívül is, aki rájött: a viták ideje lejárt. Kate McCrae előbukkant a telepátia ködéből. - Alex, vissza kell térnünk, azonnal. Dan nem várhat tovább. -Én maradok - Durant hangjából kitetszett, nincs miről vitázniuk. Kate azonban tartogatott magában még egy utolsó, eddig fel nem használt érvet. -Nem érted, Alex? Reinhardt... gyilkos... vagy még rosszabb. Azok... a kreatúrák ott, akik kezelik a berendezéseket és a repülést irányítják, nem robotok, hanem emberek..; Vagy azok voltak valaha Durant csodálkozva meredt a lányra. - Nem tudlak követni, Kate. - Használd az eszed, Alex! Ok a Hattyú eredeti legénységének maradványai. Reinhardt parancsára műtéti úton átalakították őket. Megfosztották őket akaratuktól, minden emberi vonásuktól. - Én... én nem hiszem el... - Ez az igazság, Alex - kiáltotta a lány, de már Reinhardtot figyelte. - Vincent és egy raktári robot látta az egyik műtétet. Emlékezz vissza Dan történetére a temetésről, vagy Booth sánta robotjára... - Nem... én... - Durant elfordult, megpróbált szembenézni a hihetetlennel.
- Tévedhettek?... Booth... biztosan, Dan... talán... De Vincent, akit arra képeztek ki, hogy megfigyelje és feljegyezze a tényeket? Nem szerette Reinhardtot. Elegendő ok lenne ez arra, hogy egy ilyen fejlett robot fantáziálni kezdjen?... Ez kizárt dolog. Reinhardt feléjük: közeledve nem Durant-ra, hanem McCrae-re nézett. - Valami baj van, Dr. McCrae? Betegnek látszik. Durant kétségbeesetten próbálta rendezni kaotikus gondolatait. Időre van szükségem - gondolta hisztérikusan. - Időre, hogy alaposan átgondolhassam a dolgokat... Idő pedig nincs. - Kate szomorú, mivel úgy döntöttem, hogy önnel megyek sietett a lány segítségére. - Attól tartok, ö is velünk fog jönni - tájékoztatta őket csendesen Reinhardt. - Nem!!! - A lány hátrálni kezdett. Reinhardtból közöny, s a dermesztő elhatározás hűvössége áradt. - Optimálisak a feltételek a fekete lyuk áttöréséhez. Minden tökéletesen működik. Az ön és a robot közötti telepatikus kapcsolat segítségével sikereink hírét eljuttathatjuk a Palominóra, s rajta keresztül a Földre. Ön hozzá fog járulni ahhoz a küldetéshez, amiért apja az életét áldozta. Ritka megtiszteltetés! Társai mentik, a bőrüket. Nem sejtik, hogy ezzel is a tervemet szolgálják. Amit az apámról mondott, az hazugság! - tört ki Kate. Reinhardt felsóhajtott. - Ostoba nőszemély! Olyan mint a többiek, nem lát messzebb hitvány életénél. Nem érti, hogy a világegyetem bármely titkának megfejtése ellenében egy emberi élet semmit sem számít. Abszolút semmit. Durant közben feltűnés nélkül odalépett a legközelebbi műszerpulthoz. A mellette álló humanoid rengeteg teendője
közepette nem foglalkozott vele. A tudós rátette kezét a robot fényvisszaverő maszkjára, s várt, Nem történt semmi. Ekkor hirtelen lerántotta a maszkot. Az egykor emberi arc továbbra is a műszereket figyelte. Szeme kifejezéstelenül meredt a beszűkült világba, a semmit pásztázta. Durant visszahőkölt. Undorodott attól a dologtól, ami valaha érző, remélő, szerető és gyűlölő emberi lény lehetett. Egy ember, akinek agyából kitöröltek minden emberit, minden egyéniséget, mint ahogy kiürítik egy üveg tartalmát. Csak az üres váz maradt, amelyet újratöltöttek a Reinhardt iránti vak engedelmesség nyirkos, undorító szirupjával. - Nyugodtan elengedhet - folytatta McCrae határozottabban, mint ahogy valójában érezte -, úgysem fogom továbbítani az üzeneteit, akár sikerül az útja, akár nem. - Sajnálom, hogy ezt kell hallanom öntől, kedvesem, de nincs időm vitatkozni. Jobban örültem volna az együttműködésének, de talán még előnyösebb, ha más módon dolgozunk együtt. Reinhardt sajnálkozva bólogatott. - Maximilian! Gondoskodj az ifjú hölgy gyógykezeléséről. Egy zörej emelkedett a motorok hajót átszövő zúgása fölé, ahogy a terjedelmes robot elindult McCrae-ért. A lány hitetlenkedve bámult a közelgő szerkezetre, s hirtelen felismerte, mi vár rá. - Nem... nem teheti...!!! - Ne állj itt esedezve, mint egy idióta csecsemő! - kiáltott magára őrjöngve. Ez már átalakította... milyen metsző ez a szó most... a személyzet legtöbb tagját. Veled sem fog habozni! - Engedje el a lányt! - Durant vadul rátámadt Reinhardtra, de nem érte el. Ragyogó, halálos lángnyelv villant Maximilian lézereiből, a sugár úgy vágott utat a férfiban, mint kés a vajban. Reinhardt csalódott pillantást vetett a tetemre.
- Sajnálom, Dr. Durant. Egy darabig élt bennem a remény, hogy... de túl sokat vártam öntől. Sajnálatos módon ön sem tudott túllépni primitív korlátain. Élveztem volna a társaságát. - Ha van igazság a Földön - mondta McCrae gonoszul -, akkor a fekete lyukban leli halálát Reinhardt. - Itt csak a fizika törvényeivel foglalkozunk, drágám. Nem azokkal az önkényes társadalmi megállapodásokkal, amelyeket az emberek neveztek el törvényeknek. Az én pusztulásom fizikai probléma, nem más. És ön velem együtt fog elpusztulni. Holland keze megállt a levegőben, a vezérlőpult felett, ahogy váratlanul felhangzott a hangszóróban Reinhardt hangja. - Engedélyezem n felszállásukat, Holland kapitány. Elegendő idejük lesz elhagyni a Hattyú null-gravitációs mezejét, de haladéktalanul el kell érniük a megfelelő szökési sebességet. Doktor Durant és McCrae úgy döntött, itt-maradnak a Hattyún, s részt vesznek a történelmi kísérletben. Minden jót kívánnak önöknek. - Én megmondtam - szólt közbe Booth tudálékosan. - Alex teljesen bevette Reinhardt meséjét. Annak az őrültnek a hatása alá került, ugyanúgy mint azok, akiket átalakított. - Ő talán igen - ellenkezett Holland -, de Kate soha! Vincent - gépi mivoltához képest izgatottan szólt közbe: - Dr. Durant véleménye többé nem számít. Halott Maximilian meggyilkolta, amikor rárontott Reinhardtra. Dr. Kate-et elvitték a kórház-részlegbe. Holland már talpon is volt. Világosan látta Reinhardt szándékát. - Szólj Bobnak, vezessen oda a legrövidebb úton Harry, te maradj itt, és őrizd a hajót. Senkit és sem mit ne engedj fel a fedélzetre, amíg vissza nem térünk. - Booth mondani akart valamit, de letett róla.
Pizer is indulni készült. - Sajnálom, Charlie, te is maradsz. - Hogyan? - kérdezte Pizer zavartan. - Szükségetek lehet minden tűzerőre. - Talán lesz időnk elérni Kate-et, talán nem. Harry egyedül nem boldogul a hajóval. Ne várj túl sokáig, Charlie! Startolj, mielőtt a Hattyú körül túl nagy lesz a gravitáció. - De Dan... - Ez parancs. - Szerencsés utat hazafelé, Mr. Pizer! - Vincent megfordult, hogy elhagyja a pilótafülkét. - Gondod legyen rá, hogy egy darabban visszatérj a fedélzetre, te bádogdoboz! Majd azután kívánunk egymásnak jó utat. Holland a két robot nyomában elindult a Palominót a másik hajóval összekötő zsilipalagúton. A hajtóműközpontban a humanoid robotok türelmesen várakoztak. Nem volt szükségük utasításokra. Egyetlen ember parancsának engedelmeskedtek, agyuk, testük szinte összeforrt vele. A motorok izzása mind érezhetőbbé vált. Fényük visszaverődött a lények tükörsima maszkján. Fokozni a hajtómű teljesítményét! - jött Reinhardt parancsa. Először lassan. Állandóan figyelni az indítórendszert. A majdnem-emberi személyzet hang nélkül, hatékonyan dolgozott. Kívül, a Hattyú tatrészén, mintha egy kis nap gyulladt volna ki. A terjeszkedő fényözön jelezte a keletkező energiát. A Hattyú lassan mozogni kezdett, útjában eltorzította a teret, ahogy azt Einstein megsejtette, bár fogalma sem lehetett arról, milyen célra fogják egyszer felhasználni ezt a jelenséget. Holland és a robotok elérték a kihalt fogadócsarnokot. Fegyvereiket elrejtették, nehogy ugyanúgy aktiválják a rejtett
védőlézereket, mint az az első behatolásukkor történt, Az öreg Bob szállítóegysége csikorogva tiltakozott, amint odasietett a legközelebbi felvonóhoz. Ezalatt McCrae megpróbált nem gondolni arra, mi vár rá. A szűkös légikocsi a lánnyal és néma robotkíséretével együtt végigsuhant a folyosón. Csak azzal vigasztalta magát: Danéknek remélhetően sikerült elmenekülniük. Minden erőfeszítése ellenére, úgy érezte: sikítania kell. A légikocsi sziszegve megállt. Bevonszolták egy előtérbe, ami. egykor talán várószoba lehetett. McCrae néhány őrrobotot látott, amint a pult alól előhúzzák két szétlőtt társuk maradványait. Egyikük a falon elhelyezett mikrofonhoz lépett, és benyomott egy gombot. A riasztás idegesítette Reinhardtot. Mindig is bosszantotta, ha hétköznapi ügyekkel kellett foglalkoznia. Nem izgatta különösebben a két lelőtt robot. Korábban eszébe sem jutott, hogy esetleg a Palominó személyzete akciót indít McCrae megmentésére. A helyzet azonban megváltozott. Eddig azt hitte, csak a személyzettel történt manipulációjára derült fény. Mivel azok ismerik a műtétek színhelyét is, megpróbálkozhatnak valami ostobasággal. Bármiféle zavar a kísérlet e stádiumában megengedhetetlennek tűnt. Legjobb, ha megteszi a szükséges óvintézkedéseket. - A robotok és McCrae kivételével likvidáljuk a „vendégeinket". A hajójukat nem érheti károsodás. Maximilian engedelmesen odalépett az egyik műszerpulthoz, s kiadta az utasításokat. Riadójelzés visszhangzott az összes folyosón. A kis csoport lassított. - Reinhardt máris tudomást szerzett volna az akciónkról? -
tűnődött Holland. -Nem gondolnám - mondta Vincent, miközben előre-hátra tekintgetett. - De ha megtalálták a robotok maradványait, akkor azt is tudják, megpróbáljuk kiszabadítani Dr. Kate-et. Mellettük az öreg Bob bizonytalanul döcögött, közel állt a rövidzárlathoz. - Magunkkal kellett volna hoznunk azt a két lelőtt robotot, és másutt elrejtenünk. - Ha még emlékszel - mondta magabiztosan Vincent -, nem volt rá időnk. Még feltűnőbb lett volna, ha meglátják, amint két szétrobbant vacakot cipelünk a „vállunkon". Nincs időnk ezen meditálni - szólt szigorúan a kapitány. Futva mentek tovább a folyosón. Hat őrrobot sietett cl előttük. Mindössze egyiküknek jutott eszébe bekukkantani az oldalról nyíló szűk átjáróba, de csupán a kihalt folyosót érzékelte. Miután eltűntek a kanyarulatban, Vincent kihajolt, és mindkét irányban körülnézett. - Tiszta a levegő - tájékoztatta társait, és Hollandékkal a nyomában végigrohant a folyosón egy olyan összekötő szakasz felé, amelyről Bob kitartóan állította: a műtőbe vezet. Kis idő múlva Holland lassított, s bevárta Bobot. Korábban már kétszer elesett, motorjai nem bírták az iramot. - Bárcsak valamivel gyorsabban tudna haladni -mormogta Holland együtt érzően. - Látom, minden tőle telhetőt megtesz, de... - Meg kell várnunk. - Vincent türelmetlenül topogott. - Fel tudnám idézni magamban az eredeti útvonalat, de az a hajó igen forgalmas részén visz keresztül. Eddig csak maroknyi őrrobot keresztezte utunkat. Bobbal ugyan nem gyorsabb, de biztonságosabb, kevésbé fenyeget, hogy szembetaláljuk
magunkat Reinhardt gorilláival. - Tudom, tudom - ráncolta Holland a homlokát. A Hattyú műszerei mintha szert tettek volna az elektromos érzelmek éteri formájára. Minden vészjóslóan izzott a parancsnoki hídon. Humanoid kezelőik mégsem mutatták jelét az izgalomnak. Reinhardt figyelmét az örvénylő fekete lyuk kötötte le. Maximilian végzett az utasítások továbbításával, és szokott helyén állt a parancsnoki pult mögött. - Vigyél közelebb, Maximilian! Álljunk rá a célra. Hajtóműterem! Percenként jelentést kérek a reakció stabilitásáról! A Hattyú fordulásának hatására a Palominó is emelkedni kezdett. Booth két kézzel kapaszkodva igyekezett megtartani egyensúlyát. - Megmozdultunk! Az az örült tényleg magával visz a lyukba! Pizerre nézett. - Mit csinálunk? - Várunk. - Az első tiszt tekintetét arra a monitorra szegezte, amely a Hattyúhoz vezető zsilipfolyosó belsejét mutatta. De csak a kihalt fogadócsarnok homályos árnyékát lehetett kivenni. Az őrrobotok energikusan, de óvatosan bántak McCrae-vel, miközben odavonszolták a kör alakú műtőasztalhoz. Reinhardt parancsa nyilvánvaló volt: átalakítani, de nem bántani. - Nem szabad tönkretenni az árut - gondolta Kate -mérgesen. Dühe valamelyest enyhítette rémületét. Megpróbálta elemezni a műtő berendezéseit, miközben a robotok derekasan leszíjazták a kiképzett vájatba. A sokszínű világítás bántotta a szemét. A sebészeket persze nem zavarta a fény. Két példányuk türelmesen várta, míg a többiek előkészítik áldozatukat az operációra.
Kate feje fölött olyan, nagy intenzitású, precíziós lézerek szokatlan készletét pillantotta meg, amelyek mikroszkopikus pontossággal képesek átvágni a csontokat, az izmokat. Mellettük hosszú csövek lógtak a drénező folyadékok számára, ha szükségessé válnának. Más eszközök pedig a különböző mesterséges tárgyak beültetését szolgálták. Kate-nek mindez nem volt idegen. Feküdt már hasonló műtőasztalon. Vajon kisebb vagy nagyobb egységet fognak beültetni, mint amekkora a már ott lévő telepatikus modul? S az agy mekkora részét távolítják el vagy teszik működésképtelenné? - Már nem akart sikítani, túlságosan megrettent. - Jövünk, Dr. Kate - szólalt meg az ismerős hang az agyában. - Vincent... siessetek... kérem... - Nem engedhette meg magának a hisztéria luxusát. Megakadályozná a telepatikus kapcsolattartást. A műszerek borította kupolában fények gyulladtak. - Altatás gondolta őrjöngve. - Kérem... Még magamnál vagyok! - A megtévesztően tompa lámpafüzér forogni kezdett körülötte. Kérem... A fények hirtelen elsápadtak a néhány sokkal élesebb villanás mellett. Ahogy félrefordította a fejét kihűlő, de még mindig forró fém-és műanyag darabok záporoztak körülötte. Hollandot pillantotta meg az ajtóban a két robot társaságában. Örült energianyaláb csapott ki fegyvereikből, egy-egy véletlenül visszaverődő sugár a falba és a padlóba fúródott körülöttük. - Bob, elég volt! Hozd ki, mi majd fedezünk! Holland jobbra, Vincent balra ugrott, s mindenre lőttek, ami mozgott. Minden irányban faldarabok, fémtörmelékek röpültek. A felrobbanó, szétszakadó anyagok furcsa, tompa hangokat hallattak.
A két sebészrobot bambán ácsorgott. Műszereik nem engedelmeskedtek. Azután egyikük a fali mikrofon felé fordult. Holland és Vincent egyszerre lőtt. Két sugárnyaláb tépte darabokra a sebészt. Ami megmaradt belőle, nekivágódott a másik robotnak, kibillentette egyensúlyából, s magával, sodort né hány sebészeti lézert is. McCrae még mindig forgott. - Húzódj félre, Bob! Holland óvatosan célba vette az akadozó szerkezetet, és néhányszor tüzelt, teljesen szétrombolva a berendezést. Bob sietve kiszabadította McCrae-t, s hirtelen fel kiáltott. - A háta mögött, Mr. Holland! A kapitány megpördült. Három robot támadt rá az imént felszabadított bejárat felől. Mielőtt tüzelhetett volna, Vincent váratlanul egy terjedelmes tároló-hengert gurított elő hátulról, ezzel elzárva az utat. Közben három végtagja kinyúlt, és az őrök lefejezve ráomlottak a pultra. Holland figyelmét McCrae-re fordította. Bob felsegítette a műtőasztalról. - Minden rendben? A lány bólintott, s bágyadtan elmosolyodott, - Még jobban érezném magam, ha már a Palominó fedélzetén lennénk. - A kapitány szó nélkül a kezébe nyomott egy fegyvert. Nem remélhették, hogy háborítatlanul visszatérhetnek a hajójukra. Reinhardt túlságosan is ragaszkodott a lányhoz. A Palominó fedélzetén Pizer azt kívánta, bárcsak a keze közé kerülne egy bizonyos nyak, amikor megszólalt egy hívójel. Dan? Te vagy az? - Hallotok bennünket? - Tisztán és érthetően. Mi történt? - Kate rendben van. A visszafelé vezető úton vagyunk.
- Mi van az üldözőkkel? - Mögöttünk romhalmaz, előttünk jó messzire semmi. Reméljük, így marad. Vége. Pizer megnyugodott, Booth azonban nem. Idegesen tanulmányozta csuklóján a kronométert. - Túl sokáig tart, kifutunk az időből. Reinhardt hamarosan beindítja a főhajtóművet, és késő lesz már elpucolnunk innen. - Szüksége van ránk és Vincentre, hogy megfigyeljük az útját. - Túl sok galibát okoztunk neki, Charlie. Ismerem ezt a típust. Talán már rájött, hogy Kate nem éri meg a fáradtságot, és akkor valamennyien benne leszünk a csávában. Reinhardt, miután közönyösen végignézte a rnűtőbeli jelenetet, utasítást adott a szintén egykedvűen ácsorgó Maximiliannek. - Maximilian, közöld az őrrobotokkal: tüzeljenek mindenre a Palominó és az egészségügyi részleg között. Csak az alsó végtagokra célozzanak. Ha lehet, élve akarom azt a nőt. Maximilian dünnyögött valamit, és kapcsolatba lépett a fegyveres örökkel. Ezt sokkal gyorsabban tette, mint ahogy Reinhardt képes lehetett volna. Holland és a többiek kiértek a főfolyosóra. A várakozó robotok azonnal tüzet nyitottak a szűk függőjárda felől. A sugarak alig tévesztették cl a meglepett kapitányt, aki hátrahúzódva társaival együtt viszonozta a tüzet. Kate leszedte az egyik őrt. Figyelme a megmaradottakról a hátuk mögött támadt mozgásra terelődött. Több robot jelent meg az oldalfolyosó távolabbi végénél. - A hátunkba kerültek, Dan! Holland gyorsan felmérte a helyzetet. - A függőhíd! Azon kell mennünk! Nem maradhatunk itt! Kate, Holland és a robotok fedezete mellett előreszökkent, ideoda cikázott, kikerülve az őrök lövéseit. Gyorséin tudtak
célozni, de hiányzott belőlük az előrelátás. Holland követte a lányt. Vincent és Bob közben kemény lézercsatára kényszerült. Holland és Kate biztosították a visszavonulásukat. Csakis az állandó mozgásuknak köszönhették, hogy tartani tudták magukat, ezzel Holland is tisztában volt. Ameddig nem szorították be őket -olyan helyre, ahol érvényesülhetett a robotok nagyobb tűzereje, volt esélyük a menekülésre. Vincent és Bob ide-oda száguldozott a levegőben, amivel teljesen összezavarták ellenfeleiket. Amikor az emberekre próbáltak koncentrálni, Vincenték lecsaptak, és megsemmisítették őket. Ha a tüzük nagyobbik részét a robotokra irányították, Holland és McCrae tört előre. Az őrök lassú gondolkodása még jobban feltűnt, amikor ketten közülük megpróbálták célba venni a vadul lebukó Bobegységet. Amint elhúzott közöttük, a két robot telibe találta egymást, mielőtt áramköreik módosíthatták volna lövéseik irányát. Egy lövés azonban Bobot is eltalálta. McCrae vette észre először a bajt. - Vincent! Bob megsérült! - Nem volt ideje ellenőrizni egészben maradt-e a robot. Ellenfeleik túlságosan lekötötték a figyelmét. Egyszer csak nem volt előttük többé ellenséges robot. Bob mozgása észrevehetően rendezetlenné vált. Vincent mellé repült, és óvatosan lesegítette a sérült gépet a földre. Elgyengült légpárnáira nehezedő teher így valamelyest csökkent. Holland gyorsan és alaposan felmérte a kárt. Örült volna, ha többet tud a kibernetikáról. A Vincenthez és Bobhoz hasonló fejlettségű típusok önállóan diagnosztizálták meghibásodásaikat, és irányították vagy éppen maguk végezték
el a szükséges javításokat. - Milyen súlyos a sérülésed? - érdeklődött Vincent. - Harminc éve, amióta átestem az utolsó gyári ellenőrzéseken, ez volt az első harc az életemben. Kár, hogy nem volt itt Reinhardt vagy Maximilian. McCrae vezette tovább a csoportot. Mögötte szorosan Holland lépdelt. A két robot oldatról fogta közre őket. Bob erőlködve tartotta egyensúlyát. A parancsnoki hídon Maximilian némán, de láthatóan dühösen reagált az őrrobotok kudarcára. Vincent mintha csak észrevette volna, felemelte karját és egy V-alakú győzelmi jelet mutatott felé. Reinhardt szándéka ellenére kénytelen volt odafigyelni az ütközetre. Dühöngött, amiért nem sikerült elkapni McCrae-t; és túlságosan sok időt kellett szentelnie erre a jelentéktelen ügyre. - Néhány földi szériadarab és egy ócskavas a raktárból túljárt a kiválónak mondott egységeid eszén. Maximilian szégyenkezve villogott, ami a legerősebb engedélyezett, személyes megnyilvánulása lehetett. Reinhardt nem törődött túlságosan az érzelmekkel. Visszafordult a monitorok felé, a fekete lyuk képéhez. - Sajnálatos ez a dolog McCrae-vel. De nem fogom megengedni nekik, hogy telekürtöljék a világot mindenféle hazugsággal. Nem akarom veszélyeztetni a Hattyút, de fel kell robbantanom a hajójukat. Ha sikerül nekik elérniük a Palominót, hagyom eltávolodni őket, mielőtt megsemmisítem. Rohantak előre, amikor Holland hirtelen megragadta McCrae-t és visszahúzta... - Vincent, Bob! Vigyázzatok! Előttünk vannak. A pusztítás fényes körívei jelentek meg a támadó robotok feje fölött. Egy igazi barikád tornyosult előttük. Az
ideiglenes tákolmány védőfalai mögül pontatlan, de azért veszélyes lövések érkeztek. A szórványos lövöldözés nem okozott gondot. De szembe kellett nézniük azzal, amitől Holland leginkább tartott. El voltak vágva a fogadócsarnoktól, amely szívfájdítóan közel, a barikád mögött volt. - Lehet, hogy nem árt a robotok tüzelése - gondolta, miközben fedezéket kerestek -, de ha nem tudunk áttörni, gyorsan csapdába esünk. A hátulról érkezők bekerítenek minket. Reinhardt végül elegendő tűzerőt tud összpontosítani, s megölnek minket, akármennyire megbízhatatlanul is céloznak a robotjai, Tudta, nem vesztegethetik az időt azzal, hogy hosszabb utat választanak. Ha egyáltalán van ilyen. Át kell törniük. Bármilyen áron.
XII. Senkit sem aggasztott jobban az idő őrjítő múlása annál a két embernél, aki a Palominó pilótafülkéjében izgatottan várakozott. Booth kronométerére pillantott, és izgatott hangon megszólalt. - Mennyi ideig szándékozunk még várni? Nincs értelme, hogy mi is meghaljunk. -Még van időnk, Harry. Ekkor a lézerfegyverek csattanásaitól eltorzult hangon Holland hangja szólalt meg a hangszóróban. - Charlie, hallasz engem? Pizer sietett a válasszal. Igen. Itt az idő - mondotta csendesen, megtörten Holland. - Startolj! Pizer gondolkodott néhány pillanatig. Hol vagytok most? - Egy oldalfolyosón - jött a recsegő válasz. - Közel a fogadócsarnokhoz, de lezárták az oda vezető utat. Nem tudunk áttörni. Csapdába estünk. Szálljon fel, Mr. Pizer! Tudja a parancsot! Nincs időm a vitára. Utolsó szavait éles sivítás nyomta el, amint egy lézersugár dermesztően közel csapódott be. Pizer tudta, mit fog tenni. Már akkor tudta, amikor elbúcsúztak egymástól. Talán Holland is gondolta. Elérkezett az idő! Társai a közelben voltak, túl közel ahhoz, hogy teljesítse a parancsot. Ha a sors úgy akarja, bármit tesz, kudarcra van ítélve. Akkor hát miért aggódjon. Booth olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná akadályozni. - Hallottad a kapitányt! Parancsot adott az indulásra. - Meglehetősen sokat beszéltél a hősiességről, és sokat tudósítottál róla. Most bizonyíthatod is! Hagyta, hogy szavai leülepedjenek a férfiban, azután félretolta,
s kilépett az űrhajóból. A riporter káromkodva utána eredt. Pizer már a fogadócsarnokban járt, még mielőtt az átjáróban zajló csatára koncentráló robotok észrevehették volna váratlan megjelenését. Földre vetette magát, és lelőtte az egyetlen őrt. A robot szétrobbant, miközben Booth megbújt az egyik pult mögött. Az első tiszt gyorsan felugrott, és tájékozódni próbált, amikor meghallotta a nyögést. - A fenébe is... - Harry! Eltaláltak? - A riporter keresésére indult. és meglátta a pult alól kinyúló csizmáit. - A lábam - Booth óvatosan próbálgatta lábait, majd lassan felült. A fájdalom eltorzította az arcát. - Mennyire súlyos? - kérdezte aggódva Pizer. - Azt hiszem, eltört. - A lézersugártól? Nem emlékszem, hogy az őr adott volna le lövést. - Miközben beszélt, fürkészően körülnézett a nagy teremben. Az őrrobotnak azonban nem voltak társai. - Az én hülyeségem miatt történt. Fedezékbe bújtam, noha nem volt okom rá. Megérintette alsó lábszárát, és fájdalmasan felszisszent. - Amikor harminc éves voltam, könnyen ugrabugráltam, de azt hiszem, ma már nem vagyok a régi formámban, Charlie. Tudsz járni? - Pizer tisztában volt vele, hogy egyszerre nem tud társain és Boothon is segíteni. Pizer segítségével a riporter lábra állt, de alig nehezedett a sérült lábára. A fájdalom még néhány percig eltart, de azt hiszem, bicegni tudok. - Rendben! Indulj vissza a hajóra, és foglalj el kedvező védekező pozíciót a zsilipkamra bejáratánál. Remélem
egyiküket sem fogod felengedni a fedélzetre. - Úgy lesz! Ne aggódj emiatt! Gondom lesz rá, hogy senki se jusson fel a fedélzetre. Pizer a csatazajt követve sietett tovább. Az egyik kanyar után visszahőkölt. Előtte volt a barikád egy szakasz robottal. - Mögöttük vagyok, Dan - suttogta a mikrofonjába. - Mit tanácsolsz? - Azt tanácsoltam: indulj el, Charlie - érkezett a válasz. - Én elég hülye voltam, s hagytam magam ide beszorítani. Pizer habozott, gondolkodott. Máskor hirtelen döntéseket szokott hozni, a hosszú távú tervezés sosem volt erős oldala. Azok alapján, amit Reinhardt robotjainak eddigi viselkedéséből látott, úgy vélte, nekik sem. - Össze kell zavarni őket, nem hagyni időt a reagálásra mondta magában. Tüzelni kezdett, a barikádra. Inkább zűrzavart akart kelteni, semmint rombolni, ezért olyan gyorsan lőtt, ahogy csak tudott. A robotok olyannyira összezsúfolódtak a barikád mögött, hogy a tüzelése hihetetlen pusztítással járt. Pizer csatakiáltása hallatán a robotok hátrafordultak, hogy szembeszálljanak új ellenfelükkel. Holland, McCrae és a robotok a másik oldalról szintén megtámadták a barikádot. Mentális és stratégiai értelemben egyaránt dilemmába kerülve az őrrobotok hamarosan elpusztultak. A még mindig forró szikrákat hányó szektorral mit sem törődve Pizer átlépte a gőzölgő fémkupacokat. A közvetlen veszély elmúltával döbbentette meg igazán saját arcátlansága. Még jó, hogy nem maradi ideje alaposabban átgondolni cselekedeteit. Holland már elsietett mellette. McCrae karon ragadta. - Gyerünk, Charlie! Félúton járhattak az összekötő folyosón, amikor egy hátulról
jövő segélykérés megállította őket. Az öreg Bob remegve támasztotta a falat, szállítóegysége magas hangon nyiszogott. - Menjetek tovább! - nyögte a sérült masina. Én itt maradok, és fedezlek benneteket. Nem tudok elég gyorsan haladni, nektek pedig nincs vesztegetni való időtök. Vincent ránézett az emberekre. - Kapitány... Mr. Pizer! Mindketten övükbe dugták fegyvereiket. Holland megvizsgálta a robotot, majd zavartan megrázta a fejét. - Nem tudjuk magunkkal cipelni. Túl nehéz halmunknak. - Erre nincs is szükség, uram - mondta Vincent. - Ha ketten támogatni tudják oldalról, akkor a stabilizátoraiból energiát tud átcsoportosítani az előrehaladást biztosító motorjába. Kérem, erre semmi szűk... - Egy szót se többet! - rendelkezett Holland. - Ha te nem lettél volna, mi már valószínűleg nem élnénk. Pizer az imbolygó gépezet másik oldalára ment, majd karjukat mindketten a robot karja alá csúsztatták, közben óvatosan kikerülték a szállítóegység rácsozatát. McCrae és Vincent fedezte őket. Booth sérült lába mintha egycsapásra meggyógyult volna. Sántikálás, bicegés nélkül futott visszafelé a zsilipfolyosón a Palominó felé. Rácsapott az ajtó-gombra, mire az bezárult mögötte. A pilótafülkében hemzsegtek a műszerek, de legtöbbjük teljesen automatikusan működött. Tizennyolc hónapi tétlenség alatt sikerült alaposan tanulmányoznia legtöbbjüket. A műszerpult előtt állva emlékezetébe idézte a Hollandtól hallottakat. Csak néhány pillanatig habozott, mielőtt hozzányúlt a vezérlőműhöz. Halvány mosoly suhant át az arcán, amikor beindultak a motorok. A műszerfalon
kigyulladtak a kulcsfontosságú műszerek jelzőlámpái. Hajtóerő már volt. Holland és társai betámolyogtak a fogadócsarnokba. Ahogy kiértek a nyílt, térségbe, a két férfi elengedte Bobot. Szétszóródva igyekeztek minél kisebb célpontot nyújtani. A helyiség azonban üres volt. Az egyetlen ott tartózkodó robotot még Pizer pusztította el. - Magától értetődik - mondta McCrae nehezen kapkodva a levegőt. - Reinhardtnak aligha lehetett túl sok őrrobotja. Többségük valószínűleg a hajtóműveket őrzi. Felvonta a szemöldökét. Társai szintén hallották a Hattyúénál hangosabb, messzi hajtóműmorgást. Az összekötő folyosó felé rohantak. - Az az idióta! - üvöltött rémülten Pizer. - Késő! - kiáltotta Holland. A Palominóról leválasztott zsilipfolyosó visszahúzódott, mint egy féreg a lyukba. El voltak vágva hajójuktól. Tizenöt másodperccel később a Palominó csendesen elúszott előttük, s mire az összekötő folyosó visszacsúszott a helyére, a motorok ismerős hangja is tovaszállt. Csendben, ki-ki saját gondolataiba merülve állt az ablak mellett. - Hogy én milyen ostoba voltam - suttogott McCrae. - Ha azt teszem, amit Reinhardt követel, most valamennyien biztonságban a fedélzeten vagytok, útban hazafelé. - Nem mindenki Harry Booth közöttünk - mosolyodott el halványan Holland. - Mindenképp utánad mentem volna. Pizer váratlanul felkiáltott. - Nézzétek! A Palominó eddig egyenletesen távolodott a Hattyútól. Most azonban irányt változtatott, és pályaíve lassan megint a nagyobb hajó felé hajlott.
A pilótaszékben Booth őrjöngve küzdött a konok műszerekkel. A Palominóhoz hasonló korszerű hajó irányítása nem hasonlít egy közúti jármű vezetéséhez, bármilyen sok automatikával is rendelkezett. A kapkodó, ideges mozdulatok többet ártanak, mint használnak. Úgy látszott, bármit tesz Booth csak súlyosbítja helyzetét. Reinhardt hasonló aggodalommal szemlélte a kis hajó kálváriáját, mivel zuhanása közben veszélyesen megközelítette a Hattyút. - Az a hajó ellenőrizetlenné vált. Szét kell robbantani, mielőtt összeütközik velünk! Tűz! Idegesen bámulta a kicsiny hajót, nem érdekelte, ki tartózkodik a fedélzetén. Lézerágyú vette célba a pörgő hajót. A Palominó keresztezte a tér egy meghatározott pontját. Egyidejűleg energianyalábok haladtak át ugyanazon a ponton. A hajó vakító robbanás és olvadó fém zápora közepette darabjaira hullott. A robbanás ereje egy nagyobb darabot tekintélyes sebességgel a Hattyú tatja felé vetett, és a véletlen úgy hozta, hogy a becsapódás a nagy hajó különösen sérülékeny részét érte, érzékeny műszereket tört szét. A helyiségeket elválasztó ajtók bezáródtak, izolálva azt a területet, amelyből elszökött a levegő. A Hattyú egykori személyzetének ott rekedt tagjaira megváltást hozó halál várt. A törmelék áthasította a bal oldali hajtómű irányítórendszerét. Hatalmas energiák váltak időlegesen ellenőrizhetetlenné. A biztonsági automatika azonnal zárt, de nem működhetett gyorsabban az áramköreiben keringő elektronoknál. Az erős robbanás a hajó egészét megrengette. A fogadócsarnokban a robotok kivételével mindenkinek keresnie kellett valamit, amiben megkapaszkodhatott. A Hattyú
rövidesen stabilizálódott, a mesterséges gravitáció ismét hatni kezdett a hajó fedélzetén tartózkodókra. - Harry... istenem! - Kate McCrae a hajóablakon át bámulta egykori hajójuk és Harry Booth maradványainak gyors szétoszlását. - Mindig csak járt a szája. Gyáva alak volt - Pizer nem érzett sajnálatot a riporter végzete miatt. - Ne ítélkezz felette keményen, Charlie! - Holland egyszerre két dologra próbált koncentrálni. - Volt oka azt gondolnia, mi vagyunk örültek, s nem ő. Pánikba esett. Harry tudósított a tudományról, de nem hiszem, hogy lelkesedett volna érte. Akárhogy is van, tett nekünk egy szívességet. Reinhardt valamennyiünket felrobbantott volna. Harrynek köszönhetően még életben vagyunk. - És ahol élet van... - kezdte Vincent. Pizer keserűen leintette. Nem volt hangulata a robot humorához. - A saját bőrét mentette, Dan. Nem kell mindjárt mártírt csinálni belőle! - Van egy mondás, uram - folytatta rendíthető lenül a robot -, amely szerint ,,a tojást nem lehet meghámozni". - Nem vagyunk vevők a kincstári humorodra. - A legjobb védekezés a támadás. - Vincent! - kiáltotta Pizer türelmét vesztve - elég már a szellemeske... - Hirtelen abbahagyta. -Úgy érted, menjünk Reinhardt után, és fordítsuk vissza a hajót? - Pizer megrázta a fejét. - Nem lenne semmi esélyünk. Más dolog áttörni ide, és más eljutni a parancsnoki hídra. El fogja barikádozni magát. - Nem erre gondoltam, Mr. Pizer. Van egy másik lehetőség is. - Mire gondolsz? Holland azonban - aki szintén reménytelen helyzetük
megoldásán törte a fejét - megértette. - Az űrszonda. Az egyetlen hajó, amely visszatért az eseményhorizonton túlról. Fel van szerelve antianyaghajtóművel, és gravitáció-semlegesítő berendezéssel. Vincent, te egy zseni vagy! - Tudom, uram - ismerte el szerényen a robot. Szerepel a programozásomban. Holland a másik robothoz fordult. - Bob! Melyik a legrövidebb út a szonda kikötőállásához? - A légikocsi - vágta rá amaz. - Be tudok programozni egyet, hogy egyenesen odavigyen. - Ezzel már meg is indult visszafelé. Tátongó sebbel a tatja táján, a Hattyú egyre gyorsabban fúrta magát a fekete lyuk csillogó örvényébe. Az eseményhorizont felől áradó, a sugárviharoktól ionizált izzó gázfelhők töltötték be a hajót körülvevő űrt. Dühös lángnyelvek nyaldosták az ablakokat. Reinhardt éppen a hajó haladási irányát ellenőrizte, amikor megszólalt a sziréna. Egy periférikus kamerára kapcsolt, és némán szemlélte a kibontakozó képet. Szabálytalan alakú égitestek raja keresztezte a Hattyú útját. - Meteorrajba ütközünk. Számítottam arra, hogy rengeteg kozmikus törmelékkel találkozunk a lyuk környékén, de azt reméltem... Maximilian! Növeld a jobb oldali motorok teljesítményét. A bal oldali négyből két motor még működik valamennyire. Duplázd meg a többi teljesítményét. Növelnünk kell a sebességet! A hatalmas robot törzsén felvillanó fények bizonytalanságot tükröztek, és óvatosságra intettek. - Tedd, amit mondtam! Meg kell ragadnunk a lehetőséget! Reinhardt szeme vadul kitágult. -Tartsd az irányt!
Keresztülszáguldunk a törmeléken, s átvészeljük az ütközéseket. Egy sosem volt bolygó élettelen darabjai üldözték a hajót, miközben az száguldott előre,- de kellő sebesség híján nem tudta lerázni magáról a pályáját keresztező, kavargó anyaghalmazt. Egy fantasztikus méretű, csipkézett szélű nikkelötvözet letarolta a hajó burkát, és összerombolta a fogadócsarnokot. Az összeütközés megrengette az egész hajót. Holland megingott, csak nagy erőfeszítéssel nyerte vissza egyensúlyát. Az elszökő levegő rémítő sóhajtásának hangját egy keményen lecsapódó válaszfal dübörgése nyomta el fülében. A légikocsi-állomás a közelben volt. Követték Bobot, és beszálltak az első járműbe. A hajó mellett körös-körül meteorok robbantak. A légikocsi áttetsző falú, henger alakú alagútjában Hollandok nyomon követhették a robbanásokat, és az űrt szivárványszínűre festő sugárzást. Egyszeriben száguldó légikocsi tűnt fel mögöttük. Az őket üldöző őrrobotok vadul tüzeltek rájuk, a két jármű között rohamosan csökkent a távolság. A növekvő nyomás alatt a szállítóalagút falai is nyögni kezdtek. Hollandnak eszébe jutott a null-gravitációs mező változékonysága. Szerette volna tudni, hogy a motorok sérülése vagy a meteorrajjal imént történt ütközés nem okozta-e a mező stabilitásának csökkenését. Ha így lenne, akkor a Hattyú bármikor széteshet. Vincent és Bob viszonozták a tüzet. Holland kézi vezérlésre kapcsolt, s a sebesség csökkentése nélkül, éles kanyarral felfelé rántotta a gépet, miközben a bámuló örök elszáguldottak alattuk. A közlekedőfolyosó bánatos nyögéssel meghajlott és eltört. Az
őröket szállító légikocsi kirepült a világűrbe. A légmentes válaszfal azonnal lecsapódott, s elszigetelte a folyosót a külső vákuumtól. - Ezzel nem tudunk továbbmenni - jelentette ki -Holland. Meg kell próbálnunk gyalog. Bob megindult velük a még sértetlen, de nehezen járható folyosó szervízútja felé. Egyértelművé vált, hogy a nullgravitációs mező veszélyesen oszcillál. A Hattyú az egyik pillanatban nyugodtan úszott előre, a következőben majd szétrázódott a növekvő vonzóerő miatt. A gyalogúton haladva távoli összeütközések tompa moraját hallották. Egy éles rázkódás megállásra késztette őket, alig tudtak talpon maradni. Az űr távoli sarkából menekült lángoló anyaggömb áttörte a mennyezetet. A null-gravitációs mező és a Hattyú számos közbenső fedélzete csökkentette sebességét, ezért a jövevény már nem folytatta útját tovább, a hajó belseje felé. Ehelyett a padlóhoz ütődve, pattogva nagy sebességgel megindult a földbegyökerezett lábbal álló emberek felé. Nem volt hová bújni, mindenki a földre vetette magát. Az izzó fémgömb elrepült felettük, s megsemmisítve a gyalogjárónak azt a részét, amelyen az imént átjutottak, szétoszlott. Hajszálon múlott az életük. Pizer mellett lézersugár csapódott be. Egy magányos őr állt az oldalfolyosó torkolatában, és feléjük tüzelt, közben a fali mikrofonba mondott valamit Holland és az első tiszt darabokra lőtte. A zavaros vétel, a nehezen kivehető kép ellenére Reinhardtnak dühösen kellett tudomásul vennie: vendégei még mindig mozgásképesek. A rossz látási viszonyok miatt nem tudta megszámolni, hányan maradtak életben, de úgy érezte, nem lehet megengedni, hogy akár csak egyetlen ellenfele szabadon
járjon-keljen a hajón az elkövetkező kritikus percekben. - Végezz velük, Maximilian - mondta, majd ismét a műszerek felé fordult. Átkozta a véletlen összeütközést, amely csökkentette a Hattyú hajtóművének erejét, és így kitette a meteorraj támadásának a hajót. Azonban a tolóerő majdnem felének elvesztése sem akadályozhatja meg a nagy kísérletet. A motorok további sérülései a sebesség puszta csökkenésén kívül egy még fontosabb dolog elvesztésével fenyegettek: a null-gravitációs mező olyannyira meggyengülhet, hogy nem lesz többé képes megóvni a hajót a fekete lyuk mérhetetlen vonzóerejétől. Néhány kozmikus törmelékszemcse alig-alig kerülte el a parancsnoki hidat. Egy nagy hatótávolságú antenna kiszakadt a helyéből. Egy másik eltört, és megrongálta a hajótatra vezető folyosót. A harmadik a kikötőben horgonyzó űrszonda mellett csapódott be. A szonda erősen megdőlt, majdnem elszabadult az összekötő zsilipfolyosótól. Reinhardt eltökélten az eredeti útirányban tartotta a hajót. A világűr nyílt térségeiben könnyen elkerülhették volna a meteorrajt egy éles irányváltással, de a lyukat övező gravitációs örvényben ez nem volt lehetséges. A hatalmas nyomás alatt a hajó kezdett széttöredezni, a letört darabok kiszámíthatatlan irányban repkedtek. Holland és Bob vezette a menetet. Az egyik hidropónikus telephez érve az addig szüretelő robotok tüzet nyitottak rájuk. Pizer furcsa, roppanó hangot hallott. Kisvártatva mindnyájan érzékelték az elszökő atmoszféra sóhaját. Apró lyuk jelent meg a kupola csúcsában, amelyen keresztül pillanatok alatt jelentős mennyiségű levegő süvített ki a világűrbe. Az automatikus nyomásérzékelők azonnal friss levegőt pumpáltak a kupola alá, de a telepet határoló válaszfalakat veszély esetén lezáró
áramkör meghibásodott, s a levegő tovább zúdult kifelé, az űrbe. A hőmérséklet szabályozók derekas erőfeszítései ellenére a hőmérséklet veszélyesen zuhanni kezdett, és a nyomás csökkenésével megindult a jégképződés is. Az üvegházak beomlottak, és fagyott növények, csődarabok keringtek felfelé a miniatűr hurrikán szárnyán a mennyezeten támadt nyílás felé. Az öreg Bob McCrae-hez bukdácsolt. Szállítóegysége megakadályozta, hogy a vihar magával ragadja. - Kapaszkodjon belém! - kiáltotta. Kate elengedte az oszlopot, amelybe fogódzkodott, és megragadta Bob fémkarját. A széllel csatázva átevickéltek a már fagyott fedélzeten a meghibásodott, s ezért még nyitva maradt ajtó felé. Holland és Pizer óriási erőfeszítéssel igyekezett ár-küzdeni magát a hurrikánon. Mindenbe belekapaszkodtak, amit a fedélzet padlójához szilárdan rögzítettnek véltek. Az előbb még élő, zöld növények fagyott rakétaként sivítottak körülöttük. Vincent szüntelenül figyelmeztette őket az üldöző robotokra, csak ez az állandó noszogatás adott még erőt a két embernek a továbbhaladáshoz. Vincent mintha megfeledkezett volna saját, korábbi tanácsáról: az óvatosságról. Egyedül harcolt az utánuk jövő őrökkel. Visszafordulva a kupola közepe felé repült, így több helye lett a küzdelemhez Az együgyű őrök vadul utána eredtek. A minden lehetséges irányban cikázó robot nehéz célpontnak bizonyult. Mivel egyedül ö tanúsított ellenállást, az őrrobotok is csak rá koncentráltak. McCrae megérezte az öt támogató robot küszködését. Fél métert zuhantak, majd visszaküzdötték. magukat a korábbi magasságba. A légpárnák sivítása egyre erősebbé, akadozóbbá vált. Majdnem a semmiben kötöttek ki, azután megint
felemelkedtek. A hőmérséklet egyre csökkent a telepen, ami újabb nehézséget okozott az elhanyagolt állapotú Bobnak. Már-már elérték az ajtót. Kate rettegve és reménykedve tekintett rá. Ha megjavul a hibás vészegység, az ajtó visszavonhatatlanul lezáródik, és ők csapdába esnek. A szél törmeléket fújt Holland szemébe. Pislognia kellett, mikor megpróbált felfelé nézni. A kupola csúcsán tátongó lyuk mintha szélesedett volna. A szélvihar erősödött körülötte. A férfi érezte veszélyes szívóerejét. Ha elveszti a fogást, menthetetlenül kirepül az űrbe. A vákuum miatt beálló hirtelen nyomáscsökkenés pocsék módja a halálnak. Az ujjaiban érzett növekvő bizsergés ellenére szilárdan markolta a korlátot, és továbbkúszott az ajtónyílás felé. Pizer előtte haladt, már-már elérte a biztonságos zónát. Egyedül Vincent maradt le. - Vincent! Rendben... Azt akarta kérdezni, minden rendben van-e, de a robotot meglátva elakadt a hangja. A robot már félig megfagyott. Vincent képes volt elviselni a világűr végtelen hidegét, így a törzsén keletkező jégpáncél érthetetlennek tűnt. Ennek ellenére ott volt. Mozgása lelassult, s Holland közelébe érve megállt. A dühödten kavargó szél belekapott, és ide-oda cibálta. Holland egy kézzel tartva magát, görcsös mozdulattal hátranyúlt, -alig-alig érve el a robot kinyújtott mechanikus végtagját. Izmai tiltakozása ellenére lassan közelebb húzta magához, azután vele együtt megindult a kijárat felé. Ha elengedi a korlátot, mindketten elenyésznek a kupola mennyezetén támadt nyílásban, mielőtt társaik észrevehetnék eltűnésüket.
A követésre és megsemmisítésre beprogramozott robotok megindultak az üldözöttek után a kupola légterén keresztül, de mintha csak megállt volna az idő, lelassultak, és komótos tempóban spirális ívben menthetetlenül felszívódtak a résben. Az öreg Bob és McCrae már a folyosón állt, a biztonságot jelentő kijáraton túl. Pizer mögöttük küzdött a folyosóról a kupola irányába süvítő széllel. Holland, mintha az ár ellen úszna, valahogy kimentette magát Vincenttel a folyosóra. A Bob-egység azonnal szétlőtte a vezérlőgombokat, mire az ajtó bezárult. A szélvihar megenyhült, s irányát vesztve kavargott körülöttük. Fázósan toporogtak, próbálták felmelegíteni elgémberedett tagjaikat. Pizer mozdult meg elsőként. - Nem maradhatunk itt. Indulnunk kell, Dan! Holland végignézett a ziháló, didergő csoporton. Vincent jégpáncélja lassan olvadozni kezdett, de a hideg mélyen bemarta magát a fémtestébe. Úgy látszott, még centimétereket sem képes tántorogni. - Menj Bobbal és Kate-tel, mi majd felzárkózunk Vincenttel. McCrae nemet intett. - Segíteni fogjuk két oldalról, ugyanúgy mint Bobot. Csökkentenünk kell a szállítóegységre nehezedő súlyt, amíg a belső fűtőelem feltöltődik. Ahogy átkarolta a robotot, a hideg fémtől egy pillanatra elakadt a lélegzete. Holland a másik oldalon helyezkedett el, és Vincentet közrefogva siettek tovább. Mögöttük, túl a lezárt ajtón, a hidropónikus telep feletti boltozat megroggyant a túlnyomás alatt. A levegő a fagyott növény darabkákkal, törött műszerekkel egy testként szakadt ki a világűri - Mi történt veled? - kérdezte Holland a fokozatosan
felmelegedő robottól. - A fűtőegységtől... energiát kellett elvonnom... a szállítóegység részére, hogy... ki tudjam kerülni az ellenséges tüzet. A fagy szörnyű... Az alig-alig pislákoló Vincenttel együtt a túlélők kis csapata megint a szervizúton botorkált. Keményen küszködniük kellett, hogy megőrizzék egyensúlyukat a rázkódó hajón.
XIII. Reinhardt haragosan figyelte a műszereket, perlekedett a viharral. A hajó a létéért harcolt a meteorok zárótüzében, amelyek úgy támadtak rá, mint mérges darazsak egy lomha, nagytestű madárra. Izzó globuláris kísértet csapott le a parancsnoki hídra. Reinhardt látta, és földbe gyökerezett lábbal várta a szörnyű pusztítást. A meteor alig tévesztette el a hidat, a felépítmény közeli részébe vágódott. Az összeütközéstől a humanoid robotok egymásnak csapódtak. Néhányan lezuhantak a magasból, és ki csavarodva elterültek a földön. A falakba erősített berendezések kiszakadtak helyükből, műszerek törtek össze, égtek ki. - Vészriadó minden állásban, Maximilian! Programozd be az űrszondát, szükségünk lehet rá. A professzor a központi képernyőt figyelte. Tervezőinek és építőinek dicséretére vált, hogy még működött, noha elferdült a megrázkódtatástól. Egy kisebb képernyőn felvillanó jelzés tűnt az egyetlen jó hírnek. A meteorraj utolsó tagja is átszáguldott fölöttük. Nem volt több ütközés. Reinhardt ellenőrizte a műszereket, jelentést kért a károkról. A négy épen maradt motor egyenletesen működött, ugyanígy a két részlegesen használható társuk. A legtöbb maradandó károsodást a hajó középső része szenvedte. Súlyosaknak, de talán mégsem végzetesnek látszottak. Reinhardtnak még elegendő energiája maradt, és az ellenőrző berendezések egy része is működött. Sorra érkeztek a kárjelentések a súlyosan sérült szektorokról, amelyek bármikor használhatatlanná válhattak, de most már ez nem számított. Túl késő volt a terv vagy az iránymódosításához, még ha nem is ragaszkodott volna
hozzájuk. Nem volt visszaút sem a Hattyú, sem Reinhardt számára. A hirtelen csend és a lábuk alatti remegés enyhülése majdnem olyannyira ijesztőnek hatott, mint korábban a vihar. A menetelő csoport befordult a következő sarkon. A folyosót fémroncsok torlaszolták el. - Nem látok keresztül rajta, fogalmam sincs mennyire járható nézett társaira letörten a kapitány - Még ha képesek lennénk is rá, akkor sincs időnk utat vágni a roncsok között. McCrae még mindig arra várt, mikor omlik rájuk a mennyezet - Vége. Vége a viharnak. - Mehetünk másfelé is, Bob? A robot hátrafordult, odament egy lezárt ajtónyitáshoz, és karjának egyik ízét kinyújtotta. Az pontosan illeszkedett az ajtón kiképzett mélyedésbe. A fém válaszfal félrehúzódott, és egy fülkében találták magukat, az egyik sérült hajtómű közelében A tágas kamrát levegő töltötte ki. Atmoszféra nélkül különben az ajtó Bob minden elektronikus könyörgése ellenére zárva maradt volna. Semmi kétség, Reinhardt ütőképes robotjai máris befoltozták a törzsön támadt repedést, ahol a hatalmas meteor behatolt. Újra feltöltötték levegővel a helyiséget, és elmentek máshová rendbe hozni a sérüléseket. Most azonban más veszély leselkedett rájuk, amit Vincent szerencsére azonnal érzékelt. - Hidrogén szivárog valahol, kapitány! Ez az egész szektor bármelyik percben felrobbanhat. Holland óvatosan kilépett a motorok és a fedélzet felett futó karbantartó hídra. Az veszélyesen inogni kezdett a súlya alatt. Azonnal megállt. - Van más út is errefelé, Bob?
- Nincs, kapitány - érkezett a válasz. - És a telep felé -sem mehetünk vissza. Holland egy pillanatig gondolkodott. - Rendben van. Vidd át Kate-et! Most azonnal! Bob kinyújtotta a karját. McCrae belátta, az idő több mint fontos ebben a pillanatban, s megragadta a robotkart. Bob megindult a mélység fölött. - Charlie, Vincent! Ti következtek. Pizer megrázta a fejét. - Túl nehéz vagyok. Vincent máris kinyújtotta fémkarját. - Kockázat nélkül nincs siker, Mr. Pizer. Nincs nagy különbség a kapitány és az ön súlya között. Pizer kelletlenül, de elfogadta a felajánlott kart, és Bobék után ők is elindultak. McCrae visszanézve meglátta a hátra maradt Hollandot, és odaszólt a közelgő robotnak. - Siess, Vincent! Még vissza kell menned Dánért! Az emberi teherrel a hátukon a robotok nem tudtak gyorsan haladni. Holland tudta, nem várhat tovább. Egy véletlen szikra elegendő, hogy lángra lobbantsa az áramló hidrogén-keveréket, és pillanatok alatt a pokol hű másává változtassa á helyiséget. Elindult a hídon, amely nagy ívben meghajlott. Óvatosan haladt előre, közben igyekezett megtartani egyensúlyát. - Kapaszkodjon erősen, Mr. Pizer! - figyelmeztette utasát Vincent. Az első tisztet heves köhögés rázta meg, amint a hajtóműkamra levegője átitatódott a szivárgó gázzal. Az öreg Bob és McCrae elérték a túloldali párkányt. McCrae saját lábára állt és visszanézett. Holland félúton járhatott, amikor a hídnak végképp befellegzett. Ösztönösen előrebukott, elkapta a zuhanó véget, és a túlsó oldal felé lendült. McCrae felsikoltott.
Háttal csapódott a falnak, de maradék ereje; összeszedve sikerült megkapaszkodnia. A gáz kezdett hatni rá, ő is köhögni kezdett. Megpróbál fölkapaszkodni a hídcsonkon, de megcsúszott. McCrae és Pizer egyszerre hajolt ki a párkány szelén a kavargó, sötétedő gázfelhőt eregető mélységet kutatva. Egyikük sem gondolt a veszélyre. - Dan! - kiáltotta McCrae, és nem mert Pizer szemébe nézni. Nem látom sehol. - A lány túl messzire kihajolt. A hirtelen belélegzett gáztól ö is hevesen köhögött. - Vidd el innen őket, Charlie! - hallatszott tompán Holland utasítása valahonnan lentről, de senki sem engedelmeskedett. Érzékelőivel Vincent is a kapitányt kereste. - Azt hiszem, Bobbal ketten fel tudjuk hozni onnan, Mr. Charlie. - Csináljátok, Vincent! A robotok alámerültek a felszálló gázban. Kate-nek és Charlienak sikerült kinyitnia a következő folyosóra vezető ajtót. Friss levegő áramlott gyengén befelé, valamennyire visszanyomva a fojtogató gázt. Egy perccel később a kábult Hollandot cipelő két robot is megjelent. A férfi sántított, vér szivárgott a szeme fölötti sebből. A lány megpróbálta támogatni, s közben ellátta a sebet. Csodával határos módon egyetlen csontja sem törött el. Reinhardt teljesen megfeledkezett a meteorzápor okozta károkról, s ellenfeleinek zavaró jelenlétéről. A központi képernyőt egyre inkább betöltötte a heves sugárzást félresöprő sötét folt. Hamarosan elérik az eseményhorizontot. Abban a percben átlépik az emberi tudás határait is. Azután a feledés vagy az új univerzum várja őket. Vagy valami olyasmi, amit az ember el sem tud képzelni.
- Nem állíthatnak meg - dörmögte magában. -Sikerülnie kell! Átlépni ebből a világegyetemből... az én kozmoszomba... Reinhardt azonban csak zseni volt. Csodát tenni nem tudott. Kitalált, megmért, kiszámolt dolgokat, tervezett és előre látott, ahogy csak egy zseni képes. Ám a nehézségek abból adódtak, hogy a Hattyú hajtóműve nem volt többé képes maximális teljesítményre, a tolóerő majdnem a felére csökkent. A teljesítmény-csökkenés következtében a null-gravitációs mező gerjesztése gyengült. A felfoghatatlan erősségű gravitáció, amelyen áthatoltak, máris észrevehető hatásokkal járt. A berendezések rázkódtak. A jelzések bizonytalanná váltak. A parancsnoki híd a hatalmas terhelés alatt maga is vibrálni kezdett. Növeld a teljesítményt! - utasította Maximiliánt. - A jobb oldali motoroknál át kell lépni a biztonsági határt. Meg kell őriznünk a mező teljes intenzitását körülöttünk. Átmegyünk. A sérült jobb oldali hajtóműkamrában egy fémdarab lezuhant a mennyezetről. Nekicsapódott egy másiknak, amitől apró szikra keletkezett. A kamra pillanatokon belül lángokban állt. Az egyik, már sérült motor nem tudott megbirkózni a kívülről, s belülről egyaránt elviselhetetlen hőséggel és összeomlott. A Hattyú-folyamatot ellenőrző mezőben zavar támadt. Egy parányi anyag reakcióba lépett egy antianyag-részecskével, mielőtt a mező semlegesíthette, vagy tovább bomlott volna a világűrben. A keletkező robbanás szétszaggatta a hajtóműkamra hátulsó részét, megrázva az egész hajót. Anyagés gázfelhők törtek ki a világűrbe. - Tartalékhálózatot bekapcsolni! - üvöltötte a mikrofonba Reinhardt, amikor a képernyőkön láthatóvá váltak: a kár méretei. A lámpák tétován, pislákolva ismét kigyulladtak. A fekete lyuk
gravitációs vonzása egyre erősödött, s a védőmező gyengülésével a hajó kezdett oldalra fordulni. Ez tovább nehezítette a null-gravitációt gerjesztő mechanizmus dolgát. Az elülső rész jobban megsínylette a vonzóerő növekedését, mivel amúgy is meggyengült a meteorzáporban. Az eltört, elszakadt felépítménydarabok remegtek, és egyre-másra szakadtak le a hajó külső részéről. A parancsnoki híd is veszélyesen remegett, de még ép maradt. Egyre több műszer mondta fel a szolgálatot. A pultok, műszerfalak maguk is leszakadással fenyegettek. A humanoidok a veszélynek fittyet hányva végezték előírt feladataikat. Reinhardt fájdalmas, de elkerülhetetlen döntésre kényszerült. - Maximilian, készítsd elő a szondát! A Hattyú nem készült fel ilyen terhelésre. A súlyos gépezet engedelmesen a lift felé indult. Reinhardt kivárt egy percet, mielőtt követte volna. Egy utolsó pillantást vetett felfedezései és kutatásai magánbirodalmának szívére. Húsz évig tartott, amíg felépítette, és újabb húsz évet töltött rajta a világűrben. Mennie kell, de nélküle. Nem mondhatott le a győzelemről. Szerényebb külsőségek közepette kell bevonulnia az új világegyetembe. Megfordult és követte Maximiliant. Egy éles, pattanó hang arra késztette, hogy visszanézzen. Az egyik képernyő kiszakadt a keretéből. Két lépést tudott tenni, amikor valami elkaszálta a lábát. A képernyő harsány csattanással lezuhant, és odaszegezte a fedélzethez. A rövid, kimerítő küzdelem meggyőzte arról: reménytelenül beszorult a súlyos képernyő éle és a padló közé. - Maximilian! Segíts! Egy másik műszerdarab vált le, ami megrengette a padlót.
- Maximilian! - Reinhardt kicsavarodott felsőtesttel szolgáját kereste. A liftajtó azonban már bezáródott. A professzor a serényen dolgozó humanoidok felé ordított: -Hé, ti ott! Segítsetek rajtam!... Azt mondtam, segítsetek! A kizárólag speciális feladatra programozott humanoidok nem foglalkoztak vele, jóllehet pultjaik romokban hevertek. Reinhardt pánikba esett. Az ablakon kinézve láthatta, hogy a veszélyesen megdőlt űrszonda még a dokkban pihen. Reinhardt kezdte elveszíteni önkontrollját. -Hülyék! Figyeljetek ide! Hallgasson meg valaki különben mindnyájan elveszünk! Válasz azonban nem érkezett. Túlságosan jól programozta be a robotokat. Erejét megfeszítve próbálta arrébb tolni nehezékét, miközben tekintete véletlenül a központi képernyőre tévedt: a növekvő fekete lyuk elnyelni készült a Hattyút. Holland, megfeledkezve fájós lábáról, megpróbált 1-pést tartani a többiekkel, amint végigszáguldott a., a folyosón. Ahogy egyre mélyebbre hatoltak a gravitációs kútba, a Hattyú törzse kezdett széttörni. A folyosó remegett a szökevények maroknyi csoportja körül. Az ablakon túli látvány több mint elégséges hajtóerőt jelentett számukra. Körülöttük tombolt az űr. Közeledtek a dokkhoz. - Erre! - kiáltotta Holland. Túljutottak az utolsó kanyaron, és a hajóhoz vezető zsilipfolyosó bejárata előtt találták magukat. Amikor a kapitány megnyomta az ajtónyitó gombot, a bejárat zárva maradt. Vörös jelzőfény gyulladt ki magyarázatul. Holland ádáz tekintettel körülnézett. - A zsilipfolyosó megsérült. Valamennyien kutatni kezdtek. McCrae talált rá a keresett szekrényre. Egy tucatnyi űrruha lógott
benne. Pillanatok alatt felsegítették egymásra a szkafandereket. Holland intett a többieknek: húzódjanak félre. Pizer és McCrae hátrálni kezdett a folyosó felé, a két robot a másik irányba. - Készen vagytok? Mindenki megkapaszkodott valami szilárd pontban. Holland előrehajolva rátette a kezét a kiugró dobozra, és megfelelő sorrendben lenyomta a három vészkapcsolót. A robbanás kihajította az ajtót a világűrbe. Erős légfuvallat söpört végig felettük, valahol lecsapódott egy biztonsági ajtó. Légmentesen el voltak zárva a hajó többi részétől. - Jól van, te veterán - mondta Vincent Bobnak, amikor elindultak a kijárat felé. - Te is hazajutsz, méghozzá hősként. - Tiszteld az öregebbet, Vincent! McCrae a kijáratnál állt, amikor észrevette, hogy hátulról valaki közeledik. - Vincent, Bob! Nézzétek! Bob reagált elsőként, így őt érte teljes erővel a lézersugár. Áramkörei kigyulladtak, ahogy a sugárzás hátradobta a falhoz, és lezuhant a földre. Maximilian fegyvereit a menekülőkre irányította. A késedelem időt hagyott nekik, hogy megforduljanak és tüzeljenek. Vincent mindkét lövése talált, amivel szétmorzsolta Maximilian lézerfegyvereit. - Menjetek fel a hajóra, elbánok én ezzel. Maximilian azonban nem vált ártalmatlanná. Két újabb, fém vágására alkalmas forgó pengével felszerelt karja bukkant elő. Eredendően karbantartásra szolgáltak, de könnyen elnyisszanthattak bármit. Vincent útját állta, és újra tüzelt, de a másik robot törzsének anyaga sokkal vastagabb volt, mint a két összetört lézerfegyveré. Vincent megint lőtt, de a lángok nem ártottak a
közelgő óriásnak. - Siessenek, kapitány! - Vincent hátrálni kezdett. A három ember átbújt a kirobbantott nyíláson. Maximilian habozott, majd szembefordult a gúnyolódó, figyelmét elvonni szándékozó Vincettel, és rárontott. A kisebb gép ide-oda bukfencezett, tüzelt, gyenge pontot keresett a behemót gépezeten, de nem talált. Lebukott, s behúzta a fejét, így elkerülte a gyorsan forgó pengéket. Maximilian ismét támadott, a falhoz akarta szorítani ellenfelét. Vincent megállás nélkül ugrándozott és tüzelt. Az egyik penge éle hozzáért a törzséhez, és a falhoz lökte. Az ütközést jobban megsínylette az egyensúly érzékelő rendszere, mint a vágást a páncélja. Ott állt remegve a falnál, miközben tapasztalhatta a szédülés robotikus változatát. Maximilian előrenyomult. A három szkafanderes alak az űrszonda felé igyekezett, átverekedve magát a Hattyú szétroncsolt felépítményén. Maximilian már majdnem elkapta Vincentet. de a kis robot megfordult, és néhány gyors lövést követően sikerült meglógnia azon a kis lyukon keresztül, amelyet a törzsön vágott, így megmenekült a surrogó pengék vágása elől. A lézereit és Reinhardt utasításait nélkülöző Maximilian hihetetlenül éles pengéit használta a nyílás kiszélesítésére. Kibújt, és hajszolni kezdte Vincentet a világűrben is. Több lehetőség nyílt a manőverezésre odakint, de az űrhajó beszakadozott felülete kiszámíthatatlan volt. Vincent hátrálás közben nekifarolt egy összegabalyodott fémdarabnak. Nem hangzott fel diadalüvöltés, amikor Maximilian észrevette, hogy ellenfele csapdába került, csak kijelzői váltottak mélyebb bíborra. Előredőlt, és a legerősebb fémet is összeroppantam képes karjával megragadta Vincentet. A kis robot törzsén egy rekesz kinyílt. A nagyobb gép nem vette észre az előbukkanó apró, de igen hatékony szerszámot. A
penge éle behatolt Maximilian középső részébe, óriási pusztítást végezve az érzékeny áramkörökben. Apró lángnyelvek jelentek meg a robot megrongálódott testén. Szorítása enyhült, s lassan oldalra dőlt. Mozgásszabályozó központja sérült meg. Tehetetlenül sodródva távolodott a Hattyútól a fekete lyuk irányába. Vincent rövid ideig bámulta a gyorsan tovatűnő árnyékot, majd visszairamodott a hajóba. Az öreg Bob még mindig ugyanott feküdt. Lámpáinak többsége kialudt. - Maximilian elpusztult - jelentette. - Jól csináltad - hangzott a halk válasz. - Neked köszönhetően, barátom. Felviszlek a szonda fedélzetére. A csendes masina fölé hajolt, és egyik karjával átölelte a hordó formájú testet. - Nem! Nem akarok veled menni! Bob döntése nem érte váratlanul Vincentet. A józan ész viaskodott benne az érzelmekkel. Nem tudott elvonatkoztatni azoktól a súlyos sérülésektől, amelyeket Maximilian lézerei okoztak Bobnak. Az egyik lövés szétzúzta a memóriaközpontját. Agyának csak kis része maradt működőképes. A sérüléseket ki lehet javítani, de az új Bobegység egy új személyiség is lenne, más, mint ami most. Az emberek sokat beszéltek egy megfoghatatlan dologról, a lélekről. A B.O.B- vagy a V.I.N.C.ENT-egység több ezer alkatrészének listáján egyetlen darab sem viselte ezt a címkét. - Semmi értelme sincs, hogy hazamenjek - közölte a végzetesen sérült robot. Talán vigasztalni akarta barátját. - Én itthon vagyok idekint. Mint ahogy te is. Az utolsó lámpa is pislákolni kezdett a bonyolult agy megszűnőben lévő energiaellátása következtében.
- Te még fiatal vagy, s teljesen működőképes. Folytasd tovább, Vincent! Helyettünk is. A fény kihunyt. A fedélzeten már csupán egy élettelen fémkupac hevert. Egy darab roncs, amivé hamarosan az egész hajó válik. A folyosó széttöressél fenyegetett Vincent körül. Társainak problémái lehetnek a szonda felé vezető úton, hiszen szkafandereiket nem szerelték fel manőverező egységgel. Ezért Vincent megfordult, és sietve kibújt a nyíláson. Holland a hajó sérült felszínén botorkált. A szkafander anyaga közvetítette a megsemmisülő hajó nyögését. Súlytalanná váló testével átkúszott egy megrepedt fémboltozaton egy mesterséges szakadék felett. McCrae szorosan a nyomában haladt. A sort Pizer zárta. Holland hátranyúlt, és átsegítette a lányt a veszélyes nyílás felett. Az egy pillanatra megcsúszott, de a kapitány visszahúzta, és fogást tudott, találni. A közelgő fekete lyuk ereje kezdte legyőzni a Hattyú gyengülő mesterséges gravitációját. Pizer visszanézett a parancsnoki híd felé, amely úgy ingadozott, mint egy részeg világítótorony. Kinyújtotta karját Holland felé, de amikor kezdett mászni a hasadék felett, kesztyűs kezük szétvált. Pizer lassan, menthetetlenül sodródni kezdett a Hattyútól. Egy fémdarab úszott el mellette, aki vele ellentétbe szabályozni tudta haladását. A kinyúló fémkar biztos fogást keresett a pilóta szkafanderén. Azután nemsokára mindketten Hollandok mellett álltak. - Köszönöm - mondta Pizer. Zilálva kapkodta a levegőt. Egy hajszálon múlt az élete. Reinhardt látta az apró figurákat, amint elérik az űrszondát. Magában szitkozódott. Átkozta a kozmoszt, a világ és az ember
kiszámíthatatlanságát. Hát nincs semmi letisztult és tökéletes a világegyetem őrjöngésében, amibe egy igazi tudós belekapaszkodhatna? Lángoló szemekkel átkozta őket. Nem azért, mert elérték a szondát, hanem mert ő nem lehetett velük. Éles csattanás hallatszott, s a vibrálás megváltozott. A panorámaablak berobbant. Az átlátszó műanyag darabjai záporoztak körülötte. Ugyanabban a pillanatban a parancsnoki híd levált a hajó törzséről. Reinhardt szeme kitágult a nyomás váratlan, drasztikus csökkenésétől, amint a híddal együtt kirepült a világűrbe. Teste, álmai buborékként pattantak szét egy pillanat alatt. Holland kinyitotta a zsilipkamra ajtaját. Valamennyiüknek sikerült bemászniuk az űrszondába Ott tolongtak a szűk pilótafülkében. A szondát eredetileg két személyre tervezték, így négyükkel dugig megtelt. McCrae éppen időben nézett ki a jobb oldali ablakon, így láthatta a parancsnoki híd bukdácsolását az örvénylés felé. - A híd! - A lány egy pillanatig sajnálatot érzett Reinhardt iránt. Érzése gyorsan megszűnt, amikor eszébe jutottak a tökéletes agymosáson átment emberek, a kifejezéstelen, maszk mögé rejtett üres tekintetükkel. A Hattyú motorjai még működtek, de a hajó már irányíthatatlanul száguldott a gravitációs kútba vezető spirális pálya mentén. A tattól elszabadult hajtómű mögött a törött orrrész keringett. Hasonló erők keletkeztek az űrszonda körül is, miközben Holland őrületes gyorsasággal dolgozott a vezérlőbillentyűkön. Bekapcsolta a hajtóművet, és a null-gravitációt gerjesztő berendezést. A rázkódás megszűnt. De még mindig össze voltak kötve a Hattyúval.
- Jobb lesz, ha kikerülünk ebből a pokolból. Az egész hajó szét fog menni - szólalt meg McCrae. Holland megnyomott egy gombot. Start! A szonda elvált a Hattyú fedélzetétől. A kapitány kézi vezérléssel elkormányozta a szondát a hajótörzstől. Megpróbáltak biztonságos távolságba kerülni az óriáshajótól és veszélyes törmelékeitől. Szabadok voltak, így Holland megpihenhetett egy pillanatra. Az űrszonda azonban egyre gyorsuló mozgással olyan ívű pályára tért, ami egyenesen a fekete lyukba vezetett. Mellettük folytatódott a Hattyú pusztulása. A null-gravitáció hatása alól kikerülve egyre kisebb darabokra töredezett. A fedélzeten mindenkit megdöbbentett a sebesség váratlan növekedése. Holland igyekezett felidézni a húsz évvel ezelőtti technika részleteit, s eszeveszetten próbálgatta a műszereket. De semmi sem tudta lassítani száguldásukat. - Nem értem - jelentette ki végül. Izmai megfeszültek az izgalomtól. A null-gravitációs mező ellenére érzékelték, hogy remegés fut végig a hajón, amint a növekvő gravitáció karmai közé kerülnek. -A mező megfelelően működik, de egyetlen más berendezés sem használható. - Hiábavaló mozdulattal intett a műszerek felé. - Baj van! Nem tudom visszafordítani. - Semmi kétség, kapitány. - Vincent visszahúzódott a műszerfaltól, és felhagyott az erőfeszítéssel. - A hajót előzetesen beprogramozták, és nem rendelkezem elegendő információval az átprogramozásához. Erre csak két személy lenne képes. - Reinhardt és Maximilian. - McCrae meglepődött, milyen hamar megbékélt az elkerülhetetlennel. Legalább gyorsan elkövetkezik a vég. - Ezek szerint be vagyunk zárva ide? - Pizer hátradőlt a
székében. Holland igenlően bólintott. - A vezérlőművet blokkolták. Valószínűleg, számoltak azzal, hogy a pilóta esetleg képtelenné válhat a hajó irányítására. Reinhardt eltökélte magában, hogy akár eszméletlenül is, de megteszi az utat. - így tehát mindenképpen belezuhanunk a fekete lyukba, hiábavaló volt minden erőfeszítés? Holland ránézett első tisztjére. - Talált! Vincent a szubatomi részecskévé válás gondolatát mindenki másnál jobban fel tudta fogni. Nagyon megriadt. Pizer bátorítóan oldalba veregette. Holland a műszereket figyelte. A legtöbbjük ismerős volt számára, néhány azonban nem. Nyilván az emberi felfogóképességet meghaladó jelenségek érzékelésére szolgáltak. A szonda fokozta sebességét. A fekete lyuk előttük falta a világegyetemet. Vincent kinyújtotta karjait, és kitámasztotta magát. Holland és McCrae egymás szemébe néztek, mindketten sajnálták az elveszett lehetőséget. Pizer kettejüket bámulta, amikor a hajó forogni kezdett, semmibe véve kimerült stabilizátorainak tanácsait Valami összeszorította Holland bensőjét feje búbjától a lábujjáig. A műszerfalon az egyik skála beosztása nullától néhány ezerig terjedt. A mutató lassan középállásba esett vissza. Hirtelen, a világítás elhalványulásával egyidejűleg felszökött, majd nullára zuhant. Más is megszűnt a hajón: az idő, a fények, a lét fogalmának értelme, az életjelenségek. Egy gondolat villant át Holland agyán: a Földön ezalatt ezer év
telt el. Homályosan felfogta, hogy bizonyára eleitek az eseményhorizontot, a lét és nemlét határát, a tér és az idő pusztulását. Elgondolkodott a rímen. Azután elgondolkodott valami máson: Miként gondolkodhatott el azon, hogy a rímen gondolkodik? Még valami lehetetlen történt. A fény. A fekete lyukban nem létezhet fény. Anyag sem fordulhat elő. Talán nem anyagból áll többé? A puszta gondolat hatna a gravitációra? Létezik-e még egyáltalán a teste? Azt gondolta, végignéz magán, de nem látott többé semmit. Egyedül keringett egy irracionális dimenzióban. Azután úgy érezte, saját gondolatai mások gondolataival forrnak eggyé, noha nem tudta mindjárt azonosítani őket. Kateé? Vincenté? Pízeré? Nagyon távolinak, egyben kínzóan közelinek érezte őket. Csak a fény növekedett. Érzése szerint közvetlenül előtte. Morfondírozni kezdett magában, vajon léteznek-e fehér lyukak, amelyek behatolnak más világegyetemekbe. Reinhardt talán megértené őt? Később ismerős dolgot érzett, felfoghatót, meleget. - Gyere hozzám - hallatszott. - Gyere hozzám, Dan. Ez az egyetlen út. Kate! És ő válaszolt. - Csatlakoznod kell hozzám... és neked is Charlie, és Vincentnek is... ha tudsz, Vincent. Csak a gondolatoknak van esélyük... Az anyagi állapotú dolgok semmivé válnak, de a gondolatok... azt hiszem van esélyünk... Holland meleg és mindent betöltő „valamit" érzett. Teljesen elmerült benne, és megállította személyiségének széttöredezését. O - ő maradt. Úgy látszik, működik... támadt fel az erőteljes gondolat. A telepátia - a gondolatérzékelő képesség - együtt tart bennünket.
Egybeolvadtak, feloldódtak egymásban. A gondolat maga is eltorzult a lyuk elképzelhetetlen ereje alatt. Azután átjutottak... és meghökkentő módon még mindig épségben. Kate - Kate volt, Charlie -Charlie, Dan Holland - Dan Holland. Még Vincent is ott volt. Ott voltak ők mindnyájan... és még valami új, különös. A galaktikus óceán megváltozott, és létrehozta ezt az új, egyesült gondolat-dolgot, amely Kate-Charlie-DanVincent egyszerre. Homályosan felfogt(ák)a egy különleges anyagszerkezet - az űrszonda - végső megsemmisülését. A hajó hatalmas fényözön közepette végképp eltűnt, megsemmisült. Ő (Ők) viszont létez(tek)ett megelégedetten, és örökkön, mint a fehér lyuk maga. Összepréselődve, egymáshoz sajtolódva, de átjutottak az eseményhorizonton. Lényük megmaradt. A parton volt egy homokszem. A homok része egy kontinensnek, a kontinens egy világnak, amely cseppnyi szubsztrátumként úszott a határtalan világóceánban. Részei voltak ennek a világnak, és minden világnak, ahová a fehér lyuk elhagyását követően alkotórészecskéik eljutottak. Charlie egy atomja egy kilenc világból álló rendszerbe került, Kate egy molekulája egy lokális csillagrendszerbe jutott, Holland aprócska diffúz darabja végigjárt egy tucat galaxist. Gondolataik határtalanul kiterjedtek, hogy szabadon elmélkedhessenek a világegyetem felett, amivé váltak.
