dr. Nagy Bálint Állandósuló költségvetési fekete lyuk (?) vagy az Európai Unióhoz illeszkedő vidékfejlesztés Budapest 2003

dr. Nagy Bálint Állandósuló költségvetési „fekete lyuk” (?) – vagy az Európai Unióhoz illeszkedő vidékfejlesztés

Budapest 2003.

A könyv a Földművelődésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával készült.

Szerkesztette: Veress Tibor Szaklektor: Rózsás Attila Kiadó: Budapesti Agrárkamara A kiadásért felel: A Budapesti Agrárkamara elnöke

ISBN 963 206 541 7

Nyomtatás: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác

2

TARTALOM 5

AJÁNLÁS (Rózsás Attila – elnök, Budapesti Agrárkamara) ELŐHANG Szántóföldek, ugarok . . . Gondolatok egy tanulmány elé (Veress Tibor – szerkesztő)

ELŐSZÓ (Márton József – ügyvezető igazgató) BEVEZETŐ MEDITÁCIÓ Jelen megbízásról és a rendszerelvű elemzésről A nemzeti közmegegyezésre épülő hosszútávú agrárstratégia szükségességéről Az ellenérdekeltek – vagyis az iparszerű modell szószólói A vidéken élő törpebirtokosok összetett termelési modelljéről A természetvédelem mint ideológia – nem önmagáért, hanem az ember túléléséért van A hatalom a környezetvédelmet többnyire tünetileg kezeli A tényleges környezetvédelem programja A változás gyökerei egy félévszázados átörökölt szemléletben A népességeltartóképesség szerinti termőhelyminősítés szükségessége A Nemzeti Környezetvédelmi Program hangsúlyeltolódásai A helytelenül alkalmazott és hivatkozott Európai Uniós kategóriáról AZ AGRÁRTERMELÉS MODELL-, AVAGY PARADIGMAVÁLTÁSÁNAK DILEMMÁJA A magyar agrárválság valódi okai –visszatekintés az elmúlt öt Átalakítást és nem fejlesztést! – az osztrák példa jó A „globális” világ agrár-forgatókönyve Magyarországra a rendszerváltás idejére Az iparszerű mezőgazdaság 1982 óta parasztellenes! A válság be volt építve az iparszerű rendszerbe A megtévesztők érvei A holtmunka természetellenesen rendezi át a termelésben szereplőket, a termelési tényezőket A komparatív előnyökről Az agrárpiac mögött állami protekcionizmus volt és van, s nem Az iparszerű modell háromirányú változata (USA-NY.EU.-K.EU.) A paragdigmaváltás szükségessége az Európai Unióban Az eszközintenzív modell rombolja a környezetet Visszaállítani a természet-függőségben kialakult agrárágazati arányokat Újratanulni az őshonos fajokat, fajtákat

3

7 10 13 13 13 13 15 16 18 19 21 23 24 25 27 27 28 30 45 45 56 58 70 83 84 85 99 115 116

Az eszközintenzív rendszer alkalmazásának tanulságai Az integrátorok üzleti érdekének uralma az agrárérdekek fölött – az állami diktátum modellje A végzetes eladósodás Az utolsó csúcsév Megbukik az úgynevezett eszközintenzív modell Nyugat-Európában (is) Az egykori agrárfejlődésünk haszonélvezői A jövő mezőgazdasága csak természetközeli célokkal életképes Végső következtetés A vidék elmaradt polgári jellegű átalakulásának történelmi gyökere A vidék elodázhatatlan polgári átalakulása A vidék felemelkedése az Európai Unió programjához illeszkedően A KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS-ELVŰ AGRÁRMODELL INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ELVI VÁZLATA Birtokcsere? Kényszerrel? Hárommillió hektáron? A kiszolgáltatottság veszélyei A kisegítő törpegazdaságok érdekképviseletének létrehozása A mindenkori kormány tehermentesülhetne Köztestületi szakmai önkormányzat létrehozása szükséges A kormányok és a kamarák elnöki értekezlete Mítoszok kergetése helyett tudásintenzív mezőgazdaságot! Az elektronizált mérőhálózat alapfeltétel Országos talajvizsgáló hálózat és feladata Miért létfontosságú a mérés, s a talaj ügye miért nem lehet magánügy?… Az agrármonitoring-rendszer Járványelhárítás Valódi Agrármarketing Centrumot! Rendszerelméleti következtetések

117 127

MELLÉKLETEK

203

4

129 134 138 138 142 145 147 150 155 170 171 172 177 179 179 182 184 185 185 185 188 191 199 200

AJÁNLÁS E most közreadott tudományos elmélkedés, ha úgy tetszik, vidékfejlesztési irányvonal, régóta hiányzik a magyar vidék fejlődésének reményteli jövőt jelentő palettájáról. Aki írta pihenhetne, de hetvenegynéhány évesen is alkot. Mondhatta volna már tizenöt éve, az embert próbáló szakmai önmeghasonlá-sa után is, hogy elég volt. Tudja, mit jelent félretenni azt, amin egész addigi életében dolgozott. De azt is tudja, vagy ösztönösen érzi, hogy sokkal na-gyobb lelkierő kell ahhoz, hogy elengedjünk valamit, mint görcsösen ragasz-kodni a múlthoz, egy székhez, egy téveszméhez, miközben áldozatként te-kintünk magunkra. Tudja, hogy mások kudarcnak látják az életét, mert tudo-mányos bizonyítékai és felismerései alapján (nem is mondta, hanem) ordította az igazát és emiatt az elkötelezettsége miatt immár tizenöt éve mellőzik. Nemcsak őt, de ami még rosszabb, a tanítását is. Miközben az élet egyre inkább igazolja, hogy nagyon is helyes volt a féltő aggodalma. Akkor miért akar most úgymond „szerepelni”? –kérdezhetik. Nem, nem akar. Csak azt szeretné, hogy a következő generációk ne sétáljanak bele azokba a csapdák-ba, amelyekbe a tájékozatlanságuk miatt becsalogathatják őket, aminek azért ma reális veszélye van. „Savanyú a szőlő” – mondhatják azok, akik kihasz-nálva a legutóbbi évtized politikai változásai folytán felkavart és összezavart helyzeteket, ügyeskedtek, s felkapaszkodtak az uborkafára. És nem veszik észre, hogy közben ő, e könyv szerzője ebben az úgymond „kudarcban”, egy ugyanakkora siker csiráját gondozta. Mert vannak sikerek, amik nem pénzben mérhetők. Vannak, akik féltékenyek voltak a sikeres munkájára, és most azok lesznek a stratégia-elemző puszta gondolataira. Mert bizony, szigorúan tükröt tart eléjük is. Megteheti, mert nem kevés vívódás árán ő már elengedte a letűnt téveszméket. Elengedni - ez csak valódi szellemi nagyságok tulajdonsága. De sokan még ma sem tudják elengedni a szakmai múltjuk tévedéseit és arra gondolnak, a fejlődés az ő oldalukon valósul majd meg. Csakhogy távolról, a hatalomért való vágyakozás kínzó „élménye” nélkül, ő biztosabban látja, a veszély hol, miben és miként leselkedik újra a vidék szerves fejlődésére. Kik és mik veszélyeztetik az ő földműves-fajtáját. És látja, hogy a veszély az Európai Unióban is leselkedik, csak ott nagyobb erők palástolják a hibákat, halasztgatják a javítást. És látja, amint értelmes erők küzdenek ott is, megpróbálva a realitás talajára terelgetni a változásokat. És látja az ottani ellenérdekelteket is. Azok, akik kizárólag

5

csak a pénz hatalmát látják és hajszolják, ők nem akarják tudomásul venni egykönnyen a természet törvényeit. Amit ma „globális tőkeként ismerünk”, az sajnos, nemkívánt ellentmondásokkal tűzdeli tele a mindennapjainkat. Ebben a küzdelemben azonban nincs, mert nem lehet luxus, mert nem fér bele.

A természetvédelemnek megfelelő termelés kialakítása ugyanis nem luxus! Ez a küzdelem nem más, minthogy egyrészt, a fejlődéshez szükség van pénzre, másrészt, ez nem mehet a biológiai életünk tere tisztaságának, sőt, létének rovására. Az erőltetett fejlődésnek egyébként éppen a természet szab korlátokat. Ebben a küzdelemben az ember Földön való fennmaradásának parancsoló törvénye létezhet csak, a természetbe simuló termelés, melynek egyik legfontosabb ismérve az önkorlátozás, a fogyasztó és a termelő oldalán egyaránt, s az eszmévé nemesedett környezetóvás.

E gondolat jegyében ajánljuk minden olvasó figyelmébe dr. Nagy Bálint könyvét. A szakmabelieknek azért, mert döntésükhöz világos értékrend és menetrend szükséges, és látniuk kell, hogy akik Európára hivatkoznak és semmiféle árnyalt különbséget nem hajlandók észrevenni, azok nem akarják meglátni, hogy az Európai Unió országai szintén küzdenek a korábban elkezdett és istenített, de mára tévesnek, ezért elavultnak bizonyult iparszerű modellel, és most nem tudják, miként is keveredjenek ki belőle. Ha tehát mi ezt az utat akarjuk követni (vagyis egyszervolt világszínvonalú mezőgazdaságunkat főnix-madár módjára hamvaiból újjáéleszteni), ismét zsákutcába indulunk, kezünkben az Unió kék lobogójával. A finom különbségekben pedig, (ugyancsak Európában), ott rejtőzik a lehetséges megoldás, amely talán a Föld, mint biológiai életünk helye szempontjából is elfogadható, emberés természetközpontú. A nem szakmabelieknek pedig azért érdemes elolvasni e fejtegetést, mert tudniuk kell, hogy a vidék nemcsak a parasztemberek sorsát határozza meg, hanem azokét is, akik máshol dolgoznak és másból élnek, hiszen kenyérre nekik is szükségük van, amit viszont a vidéken termelnek meg. A vidékiek méltó élete az egyedüli garanciája annak, hogy egészséges társadalom lehetünk, méghozzá belátható időn belül. Ehhez azonban mindenkinek hozzá kell járulnia, méghozzá ott ahol él, azzal, amije van, s rögtön elkezdve. Ez a tanulmány - hogy előre vegyük a könyv egy gondolatát-, nem hízeleg, de éppen ezzel teszi a legnagyobb jót. Mert vannak, akik idealizmusba hajló naivitással azt gondolják, hogy a dolgok normális menete az, hogy rendben vannak. A dolgok azonban soha sincsenek rendben. Különösen a mai, a rohanást ránk kényszerítő világban az andalító ömlengés, felesleges idő- és energia-veszteség. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy az élet dolgait csakis a kritikai, rendszerelvű elemzés, nem pedig az elvtelen hízelgés viszi előre.

A Budapesti Agrárkamara

6

Előhang Szántóföldek – ugarok - … (Veress Tibor-szerkesztő)

Búsongás és jajongás nélkül, csak a tények keltette érzéseimet bocsátom itt közre - amolyan zenei felütésként, mint amikor levegőt vesz az énekes-, egy olyan elemzés, egy olyan koncepció elé, amely szintén jajongás és búsongás nélkül mutat rá egy mindezidáig elmaradt, következetes, a múltban gyökerező, a valós értékeket megőrző és azt felhasználó ilyen-olyan fejlődésünkre. A vidéken, de főleg a falvakban élők életminőségének változásáról, ha úgy tetszik polgári átalakulásáról van szó. Tudom, ez a fejlődés az ő részükről nem elhatározás kérdése most sem és nem volt az a múltban sem. Ők mint mindig, válaszolnak a környezetük szavára, mind a természet változásaira, mind a társadalom cselekedeteire. Ha a mindenkori hatalom olyan lépésre szánja el magát, amely nem erőszakolja meg a fejlődést, akkor biztos lehet abban, hogy a vidéken élők, a mezőn gazdálkodók nem hagyják ki az előttük lévő lehetőségeket. Évtizedek múltán pedig visszatekintve megállapíthatjuk majd, hogy a vidéki lakosságunk –a ma divatos szóval élve– polgárosodásának kezdete ekkor és ekkor vált felismerhetővé. A visszatekintés azonban több nagy szakaszat ölel fel. Ismert a történelemből, hogy hosszú évszázadok óta különféle nehézségeket jelentő sorscsapások kísérték a magyar vidék megmegújulását. Időnként fel-felcsillant a remény, hogy na, talán most ízigvérig elkötelezett vezető jön, aki elismeri a földeken gazdálkodók vérrel, verítékkel megdolgozott jussát. Aki irigység nélkül veszi tudomásul, hogy a föld, bár egy egész népet, országot tart el, különleges státusánál fogva mégis az őt „megszelídítő” ember birtoka. Különleges azért is, mert akik a biológiai anyaggal, élő szervezetekkel dolgoznak, számukra a természet szabja meg a munkaritmust, de sokszor a munkavégzés valamennyi feltételét is. A föld otthont ad, élelmet, közös sorsot, és olyan törvényt, amit egyetlen korábbi kornak egyetlen fejedelme, királya, kormánya, pártvezetője sem ért be soha. Mert hiába háborúznak rajta, vagy vezetnek be demokráciát, vetni vetni kell. És mindig ugyanakkor kell, ha borús az idő akkor is, ha fúj akkor is, legyen háború, vagy béke, akkor is. Ha netán megtiltanák, akkor is. A szántóföldön is érvényes természet-diktálta törvényeket csak egyetlen ember érzi igazán. Méghozzá az, aki onnan, aki közvetlenül belőle vétetett. Aki megtanulta, melyik magot mikor kell vetni, ha annak termését is akarja. Olyan gyökér ez, amit eltépni soha nem lehet. Ezen a gyökéren táplálkozik a legbensőbb magyar lélek is, legalábbis itt, a Kárpát-medencében.

7

Ennek a kötődésnek dala van, tánca, verse, poétája, ruhája, hímzése, faragása, ennek hite, csendes küldetése van. És hányszor éltek vele vissza az évszázadok során? Sohasem az húzta a teljes hasznát, akit a harmatszáradás már a búzatáblán ért. Hogyne kívánta volna a magáénak azt a darabka földet, azt a határt, amit mindennél jobban szeretett, mert mindennél jobban csak ő ismerte igazán. Évszázadokon át vágyott rá, aztán ő, vagy az unokája percekre megkapta. Ideig-óráig talán sikerült is. De hány máglya, kerékbetörés, tüzes trón, majd a legújabbkori börtönök és különféle kényszerek, és ki tudja miféle gyötrelmek kísérik a magyar vidék felemelkedését? Az évezredes földéhségre hivatkozva hányszor csapták be őket? Mint a legendabeli Tantalus, akit arra ítéltek az istenek, hogy bár jobbnál jobb ételek jelentek meg a terítékén, amikor azonban érte nyúlt volna, az mind eltűnt, köddé foszlott, csak a mardosó kín maradt utána, a koplalás, és aztán elölről kezdődött az egész. Ki lesz az és mikor, aki felnőttként kezeli végre azokat az embereket, akik a kemény talajon dolgozva is fogják az eke szarvát, vagy birkóznak a nagy traktorral, vagy fogják a kiskertben a kapát, amint a mag alá ágyást, barázdát puhítanak, mert nem tehetnek mást. Életük a föld, a mag, az örök megújulás, ha kell verítékezve, ha kell elvérezve. És most, amikor immár jó tíz éve folyik az új földfoglalás, ez a semmivel össze nem hasonlítható marakodás, akkor különösen is szembeötlik azoknak a sorsa, akik évtizedeken át megkoplalt földjüket most nem akarják elhagyni, vagy eladni. Mert nem tehetnek mást, ez a ragaszkodás a lelkükben él. Aki ezt a szinte génekbe ivódott sorsot nem élte, nem ismeri, vagy nem akarja tudomásul venni, az nem tudja, hogy mit jelent akárcsak egy kert, egy alig-parcella, ami az övé és csakis az övé, ami ráadásul nem, vagy alig jelenik meg különféle statisztikákban. És, ha ott nincs, akkor az a politikusok számára sincs. Akinek nincs rálátása és beleérzőképessége egyszerre, az nem értheti, miért ragaszkodik emez hozzá, akkor is, ha jön a hatalmas Európai Unió, vagy maga a Világ és pénzeik falánksága révén mindent és mindenkit el akar nyelni ravaszul, mert persze fejlődést ígér. Ám legyen! Csakhogy pontosan kell tudnunk, hogy mit is tartunk fejlődésnek itt, Európa közepén, az időszámításunk szerinti a harmadik évezred legeslegelején? Mert nem a közös európai sors ellen tiltakozik senki, hanem az ellen, ha valakik, bármilyen okból tegyék is, de előbbre valónak helyezik saját személyüket, magukat, mint azt, aki itt született és ősei jussát, saját javait, saját jogán őrzi. Van, aki egy nadrágszíj-parcellát, van, aki hét szilvafát, van, aki egy sor szőlőt a homokdűlőn, mert neki csak az és ott jutott, de az az övé. Van, aki azt az akaratot örökölte, hogy tudást szerez, és ő a sorstárs-elődei előtt azzal tiszteleg. Neki az lesz az

8

életcélja, hogy egyszerre többnek is tudjon segíteni, ezért bejárja a világot, hogy aztán hazatérve el ne tévedjen a sok feladat között. Ehhez is a feladat-, a tanulás-diktálta alázat kell, az, amit a föld naponta megkövetel. Küldetés és alázat. Ha valaha valaki megkérdezné, mit tartok az értelmes életcél egyik alappillérének, erről mesélnék, ezt venném elő és ezt fonnám egybe a jobbá válni akarás szándékával. Erkölcsileg, szellemileg és a gyakorlatban is. Állandóan ez jár a fejemben, amióta az utóbbi másfél évtized változásai kényszerű pályamódosításokra terelnek olyanokat, akik megszállottként dolgoztak egész életükben azért, hogy a sorstársaiknak, a „fajtájuknak” jobb sora legyen. A magyar vidék pedig adva adja a sorsokat. Olyanokat méghozzá, amilyeneket a világ kényelmesebben élő felén nem nagyon értenek, vagy talán csak nem akarnak érteni. Az ember sorsának elviseléséből ered azonban a makacs élni akarása is, az évezredes gyökerű tudás is, amelyek egybefonódva, hol könnyebb boldogulást hoztak, hol pedig megpróbáltatássá, gyötrelemmé váltak, válnak. De a „földadta sors” már csak ilyen (egy ismert, Falurádiós műsor címét idézve). Egyesektől verejtéket, vég nélküli munkát, lemondást, tanulást és küzdelmet követel, másoknak meg ő ad a javakból és sokszor úgy hisszük, érdemtelenül, vagy kevésbé érthetően másoknak jut a könnyebbik fele. De mindkét sors valódi kihívása, hogy valaki miként válaszol arra a lehetőségre, amit az élet éppen elé tesz. És ez nem mond ellent annak, hogy azért és azon kell dolgoznunk, hogy egyre több embernek legyen lehetősége az egyenlő esélyre mindennapi élete, munkája során. ***

9

ELŐSZÓ Márton József – ügyvezető igazgató AGROBIO Kft.

A tanulmány sajátos összefüggésekben, füzérekbe szedve mutatja be az iparszerű, a szerző szóhasználata szerint: holtmunka-intenzív 1 mezőgazdaság sokirányú, környezet- és természetvédelmi, közgazdasági, vidéktársadalmi, közteherviselési, termékminőségi, tájesztétikai hatásait. Vizsgálati nézőpontja szempontjából pedig az anyag kétszeresen sajátos. Egyrészt: a szerző két évtizede ismert, néha görcsös küldetéstudatából eredően, az agrárium, a legutóbbi három évtized folyamán lezajlott minden mozzanatát a vidék, megközelítőleg három és fél millió kisemberének érdekéből és szemszögéből kiindulva vizsgálja és kezeli. Másrészt e nézőpont szüntelen érvényesítése mellett minden folyamatot rendszerelméleti összefüggésben vizsgál. Vizsgálja a termelésben részt vevő négy erőforráscsoportot: a természetit, a biológiait, a technikait és az emberit. Ezek kölcsönhatásait is elemzi az egyes történelmi makrokörnyezetben, s mindezt tételes dokumentációval támasztja alá. E többszörösen is rendhagyó volta miatt és rendkívül tömör stílusa okán az elemzés semmiképpen nem elalvás előtti andalító olvasmány, még a szakirodalomban jártas hozzáértők számára sem. A többirányú összefüggések miatt állandó figyelmet igényel, sőt, gondolati ellenőrzést, háttérgondolkodást. Ha azonban a tisztelt olvasó rászánja az ehhez szükséges figyelmet és időt, amint azt az eddigi olvasópróbák mutatják, olyan felismerésre jut, amely valódi döntéshelyzetet jelent a számára. Ha az olvasónak akárcsak egy kevés vonzódása is van a vidék kisemberei tömegeinek sorsa iránt, az ő jövőjükkel kapcsolatban befogadja e gondolatmenetet, és általa megváltoztathatja addigi álláspontját. Felismeri az Európai Unió köntösében érkező haladást, de az ugyancsak európaiság álarcában jelentkező veszélyeket is. Ha azonban a tanulmány érvei a személyes érdekét, vagy az iparszerű mezőgazdaság hamis illúzióihoz kötött életművét veszélyezteti, akkor általános kategóriákkal dühösen támadni fogja. Az az illető opponens nyíltságán és őszinte szándékán múlik, hogy vállalja-e az ezzel kapcsolatos nyílt vitát, vagy Olümposz-i méltóságot magára öltve kikerüli azt. A tanulmány néhány meghökkentő, történelmi jelentőségű megállapítását külön is kiemelem. 1

Holtmunka-intenzív mezőgazdaság =az ember kézi munkaerejét egyre növekvő mértékben helyettesítik gépi és műszaki eszközökkel, műtrágyával, növényvédőszerrel. Nemcsak az egyes ember munkáját könnyíti meg, hanem magát az embert is nélkülözhetővé teszi, sőt munkanélkülivé.

10

Az elemzés bemutatja az iparszerű mezőgazdaságban kialakult, az agrárfejlesztés jövő feladataival kapcsolatos értelmiségi közgondolkodás létrejöttének körülményeit. Főleg az új nagybirtokosok, valamint az eszközgyártók, feldolgozók, felvásárló globális szervezetek által befolyásolt értelmiségről van szó. A szerző mintegy „lemezteleníti” ezt a folyamatot. Az elemzés rávilágít arra, hogy a környezet- és természetvédelem nem lehet simán csak egy kinevezett szakma, ahol a védelem tárgya a védendő környezet, hanem valójában egy olyan eszmerendszer, aminek át kell hatnia minden egyes ember gondolkodását, bárhol tanuljon, vagy dolgozzon is. Megjegyzi, hogy ez nem kevesebbet jelent, mint az emberiség hosszútávú fennmaradásának egyedül lehetséges garanciáját. Ez az életszemlélet alapelv kell, hogy legyen és ennek értelmében mindenki, aki a természetvédelemmel foglalkozik, annak nem egyszerűen szolgálnia, gazdálkodnia kell, hanem tanítania, ellenőriznie, mozgósítania, szerveznie, védenie és megtartania. A mezőgazdaság ezerféle igényt kielégítő nagyrendszer. Nem lehet tehát vagy fehérnek, vagy feketének minősíteni. Vagyis a mezőgazdasági alkalmasság, mint kategória sokkal szélesebb körű, sokkal összetettebb, mint azt az elmúlt évtizedekben egy szemellenzős politika jegyében erőltették. Ha az emberiség fenn akarja tartani magát ezen a Földön hosszútávon, akkor a mezőgazdaság által hasznosítható minden talpalatnyi területre érvényesítenie kell a beláthatatlan ideig érvényes fenntarthatóság kritériumait. Ez pedig nem más, mint a tudományosan megállapított terhelhetőség. Ez márcsak azért is elengedhetetlen, mert a bennünket körülvevő növények sokszínűségének (biodiverzitásának) fennmaradásához, amint az például a nemzeti parkokban ma tapasztalható, és a kultúrtáj jövedelmet ígérő igényéhez is egyaránt szükséges. A tanulmányban a szerző miután lemeztelenítette a természetvédelem és a vidék szempontjából az iparszerű gazdálkodás mögött meghúzódó folyamatokat, a második részben levonja a következtetéseket, ha úgy tetszik egy lehetséges kiutat vázol fel. Ezek szerint a vidék mai társadalmi-gazdasági problémáinak kialakulásában a múltban egy esztelen és embertelen iparosítással egybekötött iparszerű mezőgazdasági fejlesztés játszotta a főszerepet. Ez változtatta a vidékieket ingázóvá, mert a mezőgazdasági üzemekben nem kellett annyi ember. Kisebb hányadát pedig gigantomániás területi centralizálással, iparosítással, nem a családi polgárosodás (ahol ki-ki kényszer nélkül dönt), hanem a falanszterizálódás irányába tolta. Ezért nem lehet azonos

11

a mi falusi, vidéki társadalmunk a nyugati társadalom hasonló helyén élő farmerével, vidéki polgárával. Ugyanakkor a világ hasonló tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a mezőgazdaság e formája, „fejlődésével” arányosan torzítja, rombolja az agrár táplálékláncot, a termékek minőségét és növeli a járványok veszélyét (lásd a BSE 2-kórt!). Ugyanakkor a mezőgazdaság vidékeltartó képessége annál kisebb, minél iparosítottabb! (Mert a gépek és vegyszerek egyrészt drágítják a termelést -miközben szennyezik a környezetet-, másrészt feleslegessé teszik az aktív emberek jó részét.

A vidék jövője szempontjából drámai jelentőségű azonban az a megállapítás, hogy a nemzetgazdaságok gazdálkodásában szerepet játszó elsődleges, másodlagos és harmadlagos (mezőgazdasági, ipari, elektronikai) ágazatok közül ma már a fosszilis energiákat ez alakítja át a legkisebb hatékonysággal. Vagyis ez az ágazat annál hasznosabb -mint kifejti-, minél inkább természeti erőforrásokat hasznosít és nem iparit. Ennek megfelelően a holtmunkával felfújt GDP-arány annyit ér, amilyen arányú egy ország agráreszköz-gyártó ipara, és amennyire egy ország élelmiszerfeldolgozó vertikuma a termelői közösség tulajdonában van és a forgalmazása alulról létrehozott szövetkezeti rendszerű. Egy csak horizontális iparszerű termeléssel foglalkozó farmrendszer tehát a jelenlegi vertikális agrárrendszerben csak növeli a vidék problémáit és az agrártámogatás igényét, amelynek minimum nyolcvan százalékát a zömében globális al- és felépítmények rendszere nyelné le! Mindezek figyelembevételével a tanulmány leszögezi, hogy a terhelhetőséget figyelembe vevő mezőgazdaság nem lehet a vidék felemelkedésének fő vonala. Akár sajnos, akár nem. Csak termelési bázisa lehet. A vidék felemelkedésének egyetlen járható útja a vidéki oktatás átalakításával, fejlesztésével egybekötött kistérségi agrárfejlesztési program, amely egy komplex fejlesztésbe szervesen beillesztett. Ez játszhat alapvető szerepet a vidék polgári átalakításában. Ennek a végén találjuk a tömegesen multifunkcionális tevékenységet végző (kisiparral, vendéglátással, kuriozitás-szerű élelmiszer-feldolgozással és sok más egyébbel foglalkozó) vidéki vállalkozókat, vagy azok közösségeit. Tehát ennek megfelelő, nemzeti konszenzus alapján elfogadott, az Európai Unió-éval azonos irányú nemzeti vidékfejlesztési programra van szükség. A tanulmány harmadik része az eddigek és az európai államok tapasztalatainak, valamint a vidéken ténylegesen létező társadalmi és gazdasági reálfolyamatok igényének megfelelő intézményrendszer vázlatát mutatja be.

Ezen keresztül megvilágítja egy egészen biztosan hosszútávon fenntartható agrár-ökogazdálkodás működésének elveit. Aki agrár- és vidékfejlesztéssel foglalkozik, vagy a téma iránt mélyen érdeklődik, éppen sajátos és egyedi nézőpontja, s főleg iránymutató megállapításai miatt az anyag ismeretét nehezen nélkülözheti. *** BSE-kór= szarvasmarhák szivacsos agyvelőgyulladása; kergemarhakór; Bovine Spongiform Encephalopathy (BSE) Creutzfeldt-Jakob Disease (CJD)

2

12

dr. Nagy Bálint BEVEZETŐ MEDITÁCIÓ Jelen megbízásról és a rendszerelvű elemzésről Tanulmányom egyrészt a természeti erőforrások termelési jelentőségét támasztja alá, másrészt az agrárágazat műszaki fejlesztési programjának ismérveit tartalmazza. Léptéke miatt tehát nem foglalkozom a komplex vidékfejlesztés integrációjának szükségességével. (Mint tudjuk, ezekbe tartoznak a természetvédelem, a vízgazdálkodás, a területfejlesztés, az infrastruktúra, és mások is, mint fejlesztési alapok.) A munkám célja elsősorban tehát az, hogy a tanulmányozást segítse, a jelzett kort elemezze, s az elemzéseket bizonyítékaival támassza alá.

A nemzeti közmegegyezésre épülő hosszútávú agrárstratégia szükségességéről Az ágazatban dolgozók régóta a bőrükön érzik-, hogy a magyar agrárágazat több mint másfél évtizede egyfolytában mélyülő válságban van. Ezért az ágazatban tevékenykedők egyre türelmetlenebb követelésként fogalmazzák meg, hogy a lehető legszélesebb nemzeti közmegegyezésre épülő, hosszú távú agrárstratégiát fogadjanak el. Ez nem egyszerű, azonban e késlekedés okai könnyen tetten érhetők. Komoly érdekellentét húzódik meg a mögött, hogy egy ilyen közmegegyezés létrejöjjön. Ugyanis ez, alapjaiban érinti a mai birtokviszonyokat és az azon folytatott gazdálkodást. A mai agrárpolitika - de még az agrárértelmiségi közvélemény is-, tele van kemény érdekek által diktált, nosztalgikus emlékektől gerjesztett döntésekkel, illetve a döntést meghatározó kategóriákkal, jelszavakkal. Olyanokkal, amelyeket alig egymásfél évtizede - a letűnt, művi, állami-paternelista-agrárgazdasági rendszerben - egyszer már belénk diktáltak. Olyanokkal például, mint: „növelni kell a termelés színvonalát”, „biztosítani kell a termelés versenyképességét”, „biztosítani kell a versenyképes üzemméretet”, „a kormány biztosítsa a termelés jövedelemtermelő képességét”, „érvényesíteni kell az üzemformák egyenlő elbírálásának elvét”, és így tovább. Adósak maradnak azonban azzal a pontos meghatározással, hogy mit is jelentenek ezek a fogalmak külön-külön.

Az ellenérdekeltek – vagyis az iparszerű modell szószólói Kik harsogják ezeket a gondolatokat? És kiknek az érdekeit szolgálná, ha e régi-új „jelszavak” érvényesülnének? Több csoport is létezik. Az egyik

13

azokból a társadalmi nyertesekből áll, akik a privatizáció során a vagyon elosztásánál egyáltalán nem az egyenlőség elvét vallották és érvényesítették. A másikba azok tartoznak, akik a tudományos életútjukat a régi agrármodell alátámasztásával serénykednek igazolni. Úgy vélik, fájdalmasabb volna beismerni a régi álláspontjuk tévedéseit és újat kezdeni, mint elővenni a régit. Ők szeretnék az iparszerű fejlesztési modellt rehabilitálni, újrakezdeni, hosszú távú agrárstratégiánk végcéljaként elfogadtatni. Azt a fejlesztési modellt szorgalmazzák, amely a mezőgazdaságunkat egyszer már csődbe juttatta. Ez az általunk követni akart modell éppen most feszíti szét, a mienknél tizenötször nagyobb átlagbirtok-testtel dolgozó Európai Unióbeli államok gazdaságainak területi koncentrációját. Ez a modell a harmadik fosszilis energiaárrobbanás hatására akkora amortizációs nyomást gyakorol az ágazatra, ami miatt negyven-hatvan százalékos állami pénzzel támogatják, továbbá tizenöt százalékos piacvédelemmel, s ezeken túl mindössze harminc százalékos kockázati és piacvédelmi szinttel rendelkezik. (Lásd a 25. számú ábrát!) A hangadók ezt a termelési modellt akarják mindenütt, amelynek bevezetése újra földönfutóvá tenné az éppen most kis birtokához jutott mintegy fél millió vidéki földtulajdonost családjukkal együtt, akik az iparszerű fejlesztés eredményeként egyszer már hontalanná váltak. Azt a pária-hadat sújtanák, amelyet az ipari termelési rendszer az ágazatból egyszer már kiszorított. Könnyen tehette, hiszen a mezőgazdaságban használt ipari anyagok, eszközök jövedelemszintje a mezőgazdaságénál sokkal magasabb, s mindig garantált volt, annak terheit pedig az agrárágazat nyögte. Akik kiszorultak a gazdálkodásból, ők hontalan és „társadalomközi” ingázó-haddá váltak, majd a rendszerváltáskor az ipar úgymond „privatizációja” miatt zömében újra munkanélküliekké nyomorodtak, s ismét a vidék nyakába szakadtak. A változatosság kedvéért most azok a pártok akarják őket a nyertesek - vagy ami még rosszabb - a külföldi földvásárlók szolgáivá tenni, amely pártok klientúrája a privatizációs osztozkodásnál nyertes volt. A kiszorultak többsége számára egyszerűen nem tudnak jövőt mutatni, legfeljebb a szociális szférába készülnek „söpörni” őket. Abba a szociális szférába, amelyben a nyugdíjasok többsége a gyógyszerét sem tudja kifizetni, amelyben, csak Budapesten harmincezer ember hajlék nélkül él, „epidémiai passzálló folyosót” képezve, szaprofita módon a szemétből, a „kukából” tengődik. De még ennél is fontosabb, hogy abba a társadalmi gazdasági szférába akarják átnyomni őket, amelyben a „tudás korszakában” is a százezer lakosra jutó felsőfokú iskolai hallgatók létszáma, a nyugat- és közép-európai országok

közül csak a Romániáét előzi meg.

14

A vidéken élő törpebirtokosok összetett termelési modelljéről Jelen programnak legfőbb feladata az, hogy a vidék, a termelők megélhetésének javítására irányuló, a korábbiaktól eltérő, összetett termelési modellt mutasson be, szemben az iparszerű modellel. És miért áll vele szemben? Egyszerűen azért, mert az iparszerű modell, tekintve, hogy rendszerelvűen optimalizálható, ezért fogadható el könnyen, s ezzel egyszersmind ellustítja a szakmai közgondolkodást. Később ezt bőven kifejtem. A vidék éppen a termőtáji sokszínűsége és eltérősége miatt igényli, sőt, követeli a szellemi erőforrások differenciáltságát, mert ő a legösszetettebben, a legmaradéktalanabbul képes azt hasznosítani. Célom, hogy a tanulmány bemutassa a legfőbb négy erőforrás-csoportot (természeti, biológiai, technikai és emberi) amelyek mind az ipari modellben, mind a természetközeli (családi) modellben szerepet játszanak, méghozzá a saját prioritásuknak megfelelően. E prioritási rendszer az adott hely mikrokörnyezetéhez, a tényleges természeti adottságokhoz igazodik, megfelelően optimalizált arány-rendszerrel és várható eredménnyel működik, s ez a korábbiakhoz képest választható, tehát alternatív, komplex termelési forma. A tanulmányban remélhetően bárki könnyedén felismeri és tisztán látja majd, hogy az iparszerű modell védelméért ipari álérveket sorakoztatnak fel magas nemzeti össztermék (GDP 3)-aránnyal, s termelési színvonallal. És remélhetően világosak lesznek mindenki számára a mezőgazdaságban tevékenykedők tényleges érdekei, amelyeket nem takarnak el az állami hivatalnokok és az ipari lobbi mellébeszélései. Hosszú ideje, hogy a környezetvédelemmel tulajdonképpen idehaza csak esetlegesen foglalkoztunk, vagy egyáltalán nem. A környezetvédelmet csak a „megszállottak” hobbijaként tartottuk számon. Mára azonban olyan méretű lett a környezetszennyezés, hogy ma már senki sem mehet el mellette közömbösen. Egyben ez jelenti azt az igyekezetet is, hogy görcsösen kezdeni szeretnénk vele valamit. Egy hivatal, sőt egy tárca létrehozása erre a célra a legelső, de valójában nem elégséges intézkedés, mert önmagában az semmit nem old meg, de legalább az első átfogó tervet elkészítheti. Nekünk pedig fontos ismernünk, hogy a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program mit mond, fontos, hogy tudjuk, milyen létező irányelvek mellett kell kinek-kinek a saját voksát letennie. A nevezett központi tanulmány –logikusan- két érvcsoportra alapozza a programja elfogadásának indokoltságát:

3

General Domestic Product (GDP)= Nemzeti Bruttó Össztermék

15

A természeti erőforrások védelmének fontosságára –a környezet, s a természetvédelemre–,és az Európai Unióhoz való csatlakozás agrárpolitikai harmonizációjának szükségességére. Az első érvcsoportnál a

Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program szerzői átveszik a gyakorlati környezetvédelem, mint „szakma” által kialakított, s az előbb hivatkozott, elsősorban természeti erőforrásokra vonatkozó, „zöldek” által hangoztatott érveket. A zöldek érvéről azonban tudni kell, hogy az a gazdálkodás szempontjából mindenképpen csak az egyik véglet, mert elveti az emberi haladásnak megfelelő beavatkozást. Nem tenné lehetővé, hogy az emberiség a technikai haladásának megfelelően művelje a földet. Mindazonáltal a környezetvédelem esetében különleges munkáról van szó, amelynek egyszerre kell óvnia a környezetet és egyszerre kell táplálékot adnia a teljes lakosságnak.

A természetvédelem, mint ideológia – nem önmagáért, hanem az ember túléléséért van A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (agrár-) természetvédelmi programja nem veheti át szükséges revízió nélkül a gyakorlati környezetvédelem, mint „szakma” által kialakított, az úgynevezett „zöldek” által hangoztatott érveket! Szerény véleményem szerint, a természetvédelem nem az asztrológiához, kozmológiához, zoológiához, botanikához és a többiekhez hasonló foglalkozás. A természetvédelemben (vagyis a körülöttünk létező biológiai környezet védelmében), nem a biodiverzitás mint napenergia-központú, állandóan változó nagyrendszer önmagáért való védelme a lényeg, hanem az ember, mint egyetlen fejlett szellemi képességet hordozó faj, hosszútávú fennmaradásának feltételét és ígéretét hordozó, az emberi társadalom minden egyedére vonatkozó, tehát érvényesítendő tanítás a lényeg. A természetvédelem tudományos alapigényű eszmerendszer, egy életfelfogás, ha úgy tetszik világnézet, ideológia. A természetvédelem réteg- vagy csoportérdekeket testesít meg, sőt, arra alapoz a társadalmi (állami) hatalom is. Általános emberi felfogása -és

célja miatt- ez egy magasabb rendű bölcselet, olyannyira, hogy nemcsak az emberek egy csoportjára vonatkozik, hanem az egész emberiségre vonatkozó üzeneteket, parancsolatokat közvetít, méghozzá az egyetemes emberi megismerés, a tudomány következtetései alapján. Mindezt egy egymással egyre meredekebben szembeforduló objektív és szubjektív világfolyamat katasztrófával fenyegető felgyorsulása időszakában. Mire gondolok? Arra például, hogy az objektív, kozmikus világban uralkodó törvényszerű

16

folyamatok periodikus mozgásiránya miatt, egyre erősödők a napfoltaktivizálódások (mert tíz-tizenkét évente ciklikusan vissza-visszatérnek). A világűrbe szakadó napviharok kiszámíthatatlan hatására a kozmikus sugárspektrumban megnövekedett az ultraibolya sugárzás-frakció. Emiatt

csökkent például az élővilág anyagcsere-gázait (pl. CO2) felhasználni (káros hatásait eliminálni) képes bioszintézis-kapacitás. Ezzel meredeken és ellentétesen nő a társadalmi anyagcsere által kibocsátott széndioxid és egyéb mérgező gázok tömege. Mindez úgy történik, hogy a kibocsátott szennyezések hatvan-hetven százalékáról nem bizonyítható, hogy az emberiség fennmaradása és léte szempontjából elkerülhetetlen lett volna. A trend ma a következő: a földfelszín felmelegedése, a földi világ által elviselhető utolsó két fok előtt. Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy a valódi természetvédelem emberközpontú-, ténylegesen demokratikus, szociálisan és ebből következően csakis önkorlátozást hirdetővilágfelfogás. A természetvédelem munkája egyik kiinduló pontjának tekinti tehát, hogy a mindennapi kenyérhez való hozzájutás minden létező ember elsődleges biológiai és társadalmi joga. Ez nem más, mint az emberi lét fennmaradásához legszükségesebb javak megszerzése. Ezért hirdeti azokat a parancsolatokat, amelyek, ha érvényesülnek, az élővilág biodiverzitása jóval életünk végén túl is megmarad. Ennek következtében az élővilág egésze -mint teljes ökológiai rendszer- fennmarad, illetve korrekciós, regenerálódó, megújuló képességének határán belül változik. Ugyanakkor és pontosan ugyanezért nem kerülheti meg az élővilág létét fenyegető bűnöket. Mik ezek a bűnök és honnan fakadnak? Ez nem más, mint a mai világtársadalom természetéből fakadó profitmaximalizálás, ami a ma uralkodó gazdasági törvények érvényesülésének eredménye. Lehetséges, hogy első látásra radikálisnak tűnik, amit mondok, de a természetvédelem nem kerülheti meg annak kimondását, hogy felelőtlenség, ha összességében nem korlátozzuk a fogyasztásunkat, és különösen azt a fogyasztást, ami feleslegesen terheli a termelő környezetet. Ha úgy tetszik, még nagyobb szavakat használva: minden emberiség-ellenes, ami az emberi faj létszükséglete szempontjából elkerülhető, felesleges, luxus, vagy káros. Vagyis megismételve: a természetvédelem alap-parancsolata az önkorlátozás. A valódi természetvédelem az előbbiekből fakadóan tehát nem egy egyszerű foglalkozás, hanem egyetemes eszmerendszer, világméretű mozgalom, amely leleplezi a jelenlegi világtársadalmi rend biodiverzitás-ellenességét, ami egyszersmind antihumánus is. A valódi környezetvédelem a leleplezést jellegéből eredően tudományos érvekkel teszi meg. Ezért keletkezésétől kezdve, érvényességének alapvető kérdése volt, hogy szolgálnia kell-e a nemzeti és világhatalmat, vagy mozgalomként ellenőriznie. A mindenkori hatalom viszont a vészjeleket érzékelve és a mozgalom ösztönszerű, gyors növekedésétől megijedve mindent elkövet, hogy kisajátítsa, hogy integrálja. Ezzel ugyanis két legyet üt egy csapásra, amint azt alább kifejtem:

17

A hatalom a környezetvédelmet többnyire tünetileg kezeli Tehát a hatalom (minden eddigi kormány) egy olyan funkcionális felelőst, ágazati szaktárcát hoz létre, amellyel hivatalból vállaltatja a jövőnket és az ő hatalmi jövőjét is fenyegető „legnagyobb veszedelem” legyőzésének társadalmi felelősségét. A hatalomba jutás lehetőségének mézesmadzagáért a kialakuló versennyel ugyanis megosztja és ezzel tárgyvesztetté teszi (tette) az alternatív mozgalmat. Hogyan? A környezet-, és természetvédelmet hivatalnoki egyenruhába öltözteti. Közben önmagát a hatalmi (s vele társadalmi) munkamegosztás egyik részfeladatává, vagyis szimpla foglalkozássá, egyszerű céhhé fokozta le. Ezzel a társadalomról is, a hatalomgyakorló más összetevőiről is (formálisan legalábbis) levette a felelősséget. Ettől kezdve ugyanis mindenki úgy tekinthette, hogy a munkamegosztás megszokott rendjének megfelelően létrejött az a szakma, amelynek az a dolga, hogy védje meg a természetet és a környezetet. A többi halandó pedig fütyül rá, éli az életét és napi érdekének megfelelően minden tilosat is megtesz, amit más nem vesz észre. Így vált a világ és az emberiség fennmaradásának feltételeit biztosítani hivatott eszmerendszerből, környezet- és természetvédelmi hivatal fedőnév alatt, a tékozló hatalom „köztisztasági” és biodiverzitás-védelmi hivatala. Mi haszna a jövőnek ebből a mai szellemi megismerésből, ha nem arra használjuk, hogy (az emlékezetkieséses utódgenerációknak, a „felejtésre hajlamos jövő számára” titkosnak tűnő, mégis megérthető és jelekkel is elmagyarázott formában) átmentsünk mindent, ami regenerálhatóan „átmenthető”, átvihető a jövőbe. Az emberi szellem jelenlegi szintjei túlságosan nagy lehetőséget nyújtanak a tévutakra, ráadásul ez a szellem, sajnos, katasztrófa által fenyegetett. Kívánatos volna, hogy felismerjük a kozmikus 4 és társadalmi mozgások ellentétes irányát, ám ennek ellenére egy-egy faj, a tudomásunk mellett véglegesen, esetleg túlélési, vagy átmentési lépcső nélkül kihalhat. S amikor erre ráeszmélünk, majd lesznek, akik azt hangoztatják, hogy ennek nem a tudatlan emberiség az oka, hanem a „kinevezett hivatal”, vagy a „mindent tudó”, természet- és környezetvédő szellemi központok, amelyek a jövővel kapcsolatosan megbocsáthatatlanul valamit elmulasztottak. Ez pedig bűn -hirdetik majd-, amit a sors (vagy a mindenható), meg fog büntetni a

„megbüntetem az apák vétkét a fiakban ezeríziglen”, Bibliában is rögzített törvénye alapján. 4

kozmikus mozgás = itt, ebben az értelemben: a naptevékenységek ciklikusságának jó évtizedenként vissza-visszatérő hatásáról van szó

18

A tényleges környezetvédelem programja Az igazi természetvédelemnek ezért - egy azonnal megkezdendő, legalább tíz éves program erőltetett feladatain belül - kétirányú tevékenységet kellene megcéloznia. Az egyik: a természetben ténylegesen veszélyeztetett fajok regenerálása, felszaporítása, amihez több tényezőt kell garantálni. Legelőször azt, hogy a fajok genetikailag érintetlenek maradjanak, ezért ezt a munkát lehetőleg egy kézben kell tartani, aminek szervezeti helye a biotechnikai intézetek rendszere. E veszélyeztetett fajokat, - klónokat 5, törzseket, stb.- az ismert biotechnikai módszerekkel (például a növényeknél: merisztéma 6, szövet, sejt és más részek) használatával fel kell szaporítani, amit érdemes keresztezéssel egybekötni. Végül mindezeket a védett területeken, illetve annak a keretén belül fenntartott, tehát monokultúrálisan 7 védett tenyészkertekben regenerálni kell és felszaporítani. Íme a védett területeken élők foglalkoztatásának egyik módja, ami számukra valódi jövőt, perspektívát nyújt. E munka egyik ága a kiritkuló fajok regenerálása, a másik a ritkuló fajok nemzetközi újratelepítése (vagyis a védett fajok exportja), a harmadik ága pedig például az Amerikában már egyre terjedő vadvirágipar lehetne. E tevékenységi területen minden lépésünknél érvényesíteni kell azt a ma már kikristályosodott alaptörvényt, hogy az ember hosszú távú fennmaradásának érdekében végrehajtott környezet és természetvédelmi munkánkat, az emberrel, de különösen a helyi lakossággal, annak anyagi érdekeltségén és meggyőződésén is alapuló részvételével lehet folytatni. Csak büntetéssel ezt megoldani nem lehet. Kijelenthetjük, hogy az itt-ott működő, őrséggel, büntetéssel és mással fenntartott védelem, annál félelmetesebben omlik össze, minél szigorúbb és keményebb a helyi lakosokkal szemben. Minél nagyobb eszmei értékekkel, büntetési összeggel fenyegetik az egyes fajok pusztításáért a lakosságot, annál biztosabb, hogy az első hatalmi, természeti, ökológiai válság, vagy zavar esetén a külföldi vagy belföldi vadász, esetleg gyűjtő trófeájává válik a védett faj, vagy a faluvégi házsorok fazekában köt ki. Afrikában már kijárták

ezt az iskolát. Jó lenne tanulnunk belőle.

5

klón = vegetatív szaporítás útján nyert új egyed, mely genetikailag a kiinduló egyeddel azonos szerkezetű 6 merisztéma = osztódó szövet. A vegetatív szaporítás során a gyökércsúcs osztódó sejtjét használják egy újabb egyed felneveléséhez; genetikailag ez is a kiinduló egyed összetételével azonos; vírusmentes állományelőállításához használt módszer 7 monokulturális = ugyanazon növényfaj huzamosabb ideig való termesztése valamely földterületen, hátránya a biodiverzitás, a biológiai sokszínűség elszegényedése.

19

Az igazi természetvédő ne gazdálkodjon a szó klasszikus értelmében! Kutasson, tanítson, mentsen és ellenőrizzen! Tanulja meg bemutatni az emberiség hosszú távú érdekei és a jelenleg uralkodó, elhatalmasodó (cég)érdekek között feszülő és egyre növekvő ellentéteket! Mutassa meg, hogy a gazdasági mozgás céljait elidegenítették az emberiség fennmaradásának hosszútávú érdekeitől. Ennek az egésznek pedig az az oka, hogy elhatalmasodott a gazdaság legfőbb motivációs tényezőjének kikiáltott profit-maximalizálás. Az egyirányú tőkekoncentráció alapját képező profitmaximalizálás látszat-hatékonysági mutatói pontosan annyira „lenyűgözők”, amennyire a környezet romlásából származó következményeket, különböző externális 8 terhek formájában a társadalomra képesek hárítani. Ha a természetvédő nem képes önmagát, az emberiség hosszútávú fennmaradásának, unokáink érdekvédőjének bemutatni, akkor az a világszemlélet, amely az egész világ, a társadalom minden egyes tagjának, élete minden mozzanatára kihatni hivatott, pusztán mesterség-jellegű szakterületté szűkül, amelynek tárgya a köztisztaság és a megvédendő természet. Az igazi védelem csak a lakosság teljeskörű tevékenységébe beágyazva tartós, vagy végleges. Aminek a hatalom a tulajdonosa, az -bármilyen válságban- gazdátlan. A már említett külső, kozmikus eredetű változások előrejelezhető periódusa elején ezt különösen is érdemes szem előtt tartani.

A másik (amiről a pánikkeltés elkerülése érdekében csak képletesen és röviden értekezem): figyelembe véve a fizikai és energetikai rendszerek törvényszerűségeit, valamint a történelmi „nagy kultúrák” eltűnéseinek „titkait” és törvényszerűségeit, megemlíthető, hogy egy emberi kultúra -bármely kozmikus, geofizikai, gazdasági vagy ökológiai katasztrófa esetén- annál veszélyeztetettebb, minél inkább elszakad a valóságtól, a természettől, minél virtuálisabb 9. Vagyis minél inkább az emberi megismerés (tudomány) „művi” módjain és nem a természet megés fennmaradása alapján működik. Ezért az elmúlt évezredek példáiból tanulva, az emberiség hosszútávú fennmaradását elősegíteni hivatott világeszme, tehát a környezetvédelem, nem rázhatja le magáról a legfontosabb fajok fenntartásának feladatát.

8 externális terhek= a munkavégzéshez szükséges, de közvetlenül nem a munkafolyamatot terhelő kiadások, munkák, kötelezettségek; pl.:egészségügyi ellátások, dolgozói lakások, minden, ami a bővített újratermeléshez napjainkban beleértendő 9 virtuális gazdaság = művi; itt: olyan művi gazdaság, ahol a termelés során a szintetikus tápanyagokat, vitaminokat, mesterségesen adagolják. Olyan nagyüzem ahol például a koca bemegy a telepre, s az inszeminátoron át mindent mesterségesen kap meg és a telep végén kijön a virsli.

20

Ugyanis az emberi szellem legmagasabb rendű és legalapvetőbb ismeretoszlopainak egy esetleges, külső, kozmikus eredetű, vagy más ökológiai katasztrófa esetén a katasztrófa következményein át kell érnie, rekonstruálhatónak kell maradnia, át kell „üzennie”, s ez valódi feladat. Ennek alapja pedig a természetes energiákkal működő, mindenki által azonnal érthető (ha úgy tetszik, képregény-elvű és -szerű), műveleti útmutatás lehet. Mint ahogy az „üzenetek” konzerválása is csak természetes energiákon és folyamatokon alapulhat.

A változás gyökerei egy félévszázados átörökölt szemléletben Mindenekelőtt üdvözölnöm kell, hogy végre, arra hivatott műhelyekben elindult egy olyan programalkotás, amely megpróbál szakítani az 1945 utáni, s a rendszerváltás idejéig diktátum-szerűen fennálló, és mindenki által megélt, központilag irányított gazdálkodás szemléletmódjával. Generációk nőttek fel ugyanis egy sajátos rendszerben, amelyben egyáltalán nem volt fontos a környezetvédelem, nemhogy egyénileg, de még az üzemekben sem, vagy, ha mégis, az megmaradt a szólamok szintjén. A II. Világháború utáni elsődleges szempont ugyanis az volt, hogy végre élelemhez jusson mindenki, s ne legyenek, akik éheznek, mert egy alapvetően jó agráradottságokkal rendelkező országban ez mégiscsak kirívó ellentmondás. Sikerült, de milyen áron? Mindennek az erőszakos megszervezése ismert. Egyrészt a Nyugat-Európában használt gazdálkodási rendszert vettük át, amit a Szovjetunióból ránk ránkerőszakolt politika szerint, a nekik megfelelő mintával kellett végrehajtanunk. Mivel ez nem szerves fejlődés eredménye volt, ezért magában hordozta annak a lehetőségét, hogy egy ponton túl a tényleges létfenntartási igények elszakadjanak a valóságtól, s attól kezdve arról beszélhetünk, hogy országos méretekben, mesterséges, művi szükségleteket gerjesztettek és elégítettek ki. Ebbe beletartozott az is, hogy egy-egy vidéken a növények természetes összetétele (élőlényközössége, szakszóval biotópja) elszegényedett, mert egyszerűen kiszorultak onnan. Átvették helyüket a sokkal egyszerűbben „kezelhető” termesztett növények, kultúrák. Ha megmaradtak is valahol az eredeti élőlény-közösségek, mérhetetlenül lecsökkent élettérre szorultak vissza. Ennek az évtizedeken át tartó beavatkozásnak a mértéke lehetett és lehet ma is olyan erős, hogy az emberiség hosszútávú fennmaradását is veszélyezteti. Ugyanis csökkenti a termelési folyamatokhoz szükséges erőforrások potenciális kapacitását (termőföld, levegő, víz, napfény), mint természetes bázisközösséget, amely a biológiai folyamatokat táplálja, rendszerszerűen, vagy egyedi képességének szintjén. Vagyis, rontják a hely biológiai fenntartó képességét. Ez a munka lehet azonban olyan is,

21

amelyben a beavatkozás mértéke, a természetes folyamatok önszabályozó (regenerációs) folyamatán belül marad, s nem rontják, nem csökkentik a környezeti erőforrások hosszú távú fenntartó összhatását, kapacitását. Az előbbit művinek, iparszerűnek, vagy természetellenesnek hívjuk. Az utóbbit a természeti folyamatokba illeszkedőnek, a természeti erőforrások helyes állapotához igazodónak nevezzük, amely lehetővé teszi, hogy a termelési folyamatot beláthatatlan ideig fenntarthassuk, tömören: környezetgazdálkodás-elvűnek nevezzük. De melyik természetvédelmet értő, „tudó” szellem merheti ezt természetvédőnek kikiáltani, hiszen a kímélet még nem védelem. A természetvédelem ennél sokkal szélesebb. Az egy olyan eszmerendszer, amely a mindennapi életünk minden mozzanatára, magatartásunk minden elemére kihat, gazdálkodásunk motivációs és célrendszerét, tehát a társadalmi rendet megváltoztatni akarja és képes is rá. Világfelfogás, világszemlélet. Ez tehát a mezőgazdaságban is több annál, mint a termelés rendszerének megváltoztatása, vagy leváltása. A rész és egész viszonyáról van itt szó. Az egyik legfontosabb aktuális feladatunk éppen az, hogy helyes értékelést alakítsunk ki földjeinkről, az azon folytatott különböző gazdálkodási lehetőségekről, figyelembe véve az egyes vidékeink természetes növényösszetételét, valamint azt, hogy évszázadok alatt ahhoz miként alkalmazkodott az ott élő ember olyanképpen, hogy az adott terület egykor sokkal több embert tudott eltartani mint azt ma gondolnánk. Ennek megfelelően azonnal szembeötlő, hogy az elmúlt 3-4 évtizedben mennyire tért hódított az a szemlélet, hogy a gabona számára kidolgozott (ún. gabonacentrikus) területminősítés szempontjai mennyire erősek. E nézőpont szerint a földeket, a vidéket csak két fő csoportra osztják. A „környezetileg” érzékenyre (ezt kedvezőtlen adottságúnak hívja) és a „környezetileg nem érzékenyre” (ezt kedvező adottságúnak nevezi) és a kettő közötti fokozatokra. Holott itt az ágazatok állami érdek alapján történő rangsorolásáról, nem pedig a termelési lehetőségek ágazati egyenlőségét követelő szabad termelői felfogásáról van szó. Nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy ennyire leegyszerűsítjük a biológiai környezet összetettségét. A természet és abban a mezőgazdaság, a termelés számtalan ágazatával együtt, nem valamiféle egységes, azonos környezetigényű, egyféle anyagcseréjű rendszer. A mezőgazdaságnak ezerféle ágazata van, éppen azért, mert ezerféle igényt kell kielégítenie, de főleg ezerféle ökológiai körülményhez, állapothoz, adottsághoz (konstellációhoz) kell alkalmazkodnia.

Alaposan át kell tehát értékelni valamennyi fórumon, iskolai katedrán, közgazdasági szabályozóban az olyan egyszerűnek és annyira közérthetőnek érzett fogalmakat, mint például a környezetérzékeny terület.

22

Nehogy újra a letűnt paternalista felfogás áldozatai, netán rabjai legyünk! Különösen azoknak kell elkerülniük ezt a veszélyt, akik valamely tudományos műhely felelős kutatói, vezetői, nem is beszélve valamely hivatal, sőt, főhatóság embereiről.

A népességeltartóképesség szerinti termőhelyminősítés szükségessége Ha aszerint egyszerűsítjük le a bennünket körülvevő természetet, hogy ott miként tudok gabonát termeszteni és eszerint osztom fel a környezetemet „jó”-ra és „rosszra”, akkor alapvetően hibázom, de ez még a kisebbik baj. Eszerint mérhetetlenül leszegényítem, sivárrá teszem a tulajdon lehetőségeimet. Ráadásul belekényszerítem magamat abba a versenybe, amelyen a világ tőzsdehatalmaival kell kiállnom úgy, hogy nekem ólomcipőben kell a távot végigfutnom. Ezek alapján óva intek mindenkit attól, hogy egyik, vagy másik ágazatot „lefokozza”, csak azért, mert az nem fér bele egy rosszul értelmezett kategóriába. Az elmúlt évtizedekben sajnos volt példa a lefokozásra, ami pedig keményen ellentmond a környezetgazdálkodás egyenrangú ágazatokra vonatkozó alapelveinek. 1. számú táblázat A mezőgazdasági termelés fejlesztésének üteme 1970 és 1980 között

Zárt konstrukcióban Búza Kukorica Sertés Baromfi Nem zárt konstrukcióban fejlesztett ágazatok Zöldség Gyümölcs Szarvasmarha Tömegtakarmány Szőlő Egyéb ágazat Összesen

Évi átlagos növekedés %-ban

Az ágazat részesedése a mezőgazdasági termelésben

6,3 7,2 5,7 6,1 6,5 1,4

55,5 12,3 12,1 18,1 13,0 29,3

2,4 1,4 1,8 1,9 0,65 1,3

3,7 5,1 12,1 3,9 4,8 14,9

3,8

100

23

Mindezek figyelembevételével alaposan át kell értékelnünk azt, hogy mit is értünk mezőgazdasági alkalmasságon. Háromszáz milliméter évi csapadékon felüli, nem futóhomok, vagy szik 10- szology 11 kopárokon és meredek sziklás hegységeken kívül, ugyan mondjon nekem valaki egy területet, amelyhez analóg adottság mellett, valahol nem folyik, vagy amelyen nem folytatható valamilyen mezőgazdasági tevékenység. Mégpedig úgy, hogy természeti erőforrás-kapacitása trendjében nem csökken. Miért környezetérzékenyebb a hatszáz milliméter évi csapadékkal rendelkező Szabolcs-Bereg térsége, ahol a szilva és a csonthéjasok, a konzervzöldségek, a vöröshere, a szarvaskerep, a som, a szeder, a legeltetett szürkemarha, a zabosbükköny, a juh, a kecske, a ló és a többiek természetes, - illetve környezet-gazdálkodásnak megfelelőterhelés mellett termelnek, mint a szakosodott ipari termeléssel, a ráterhelt holtmunka (vegyszer, gép, műtrágya, stb.) megtérülése miatt koncentrációra és specializációra kényszerített, hatvan mázsás búzához, nyolcvan mázsás kukoricához ipari anyagokkal terhelt löszháti csernozjom, vagy mezőségi területek? Önmagában a löszréteg létrejötte nem figyelmeztetés e téren? Nem szabad beleesnünk abba hibába, hogy természetvédelem címén és ürügyén mindenről beszélünk az égvilágon, veszélyeztetett madárfajokról, élővilágról, vízbázisról, csak egyről nem. Arról, akiért ezt az egészet tenni kellene. Az emberről! Meg a kezében lévő, még a mai nyomorúságos helyzetében is ágazati kényszerítő erőként ható néhány százmilliárd forint értéket képviselő technikai eszközökről.

A Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program hansúlyeltolódásai

A Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program –sajnosrendszerelméletileg pontosan olyan deformált, mint az ipari rendszer volt. Ha a program szerzői a környezetérzékenységi térképre ráillesztettek volna egy település-sűrűségi térképet, rádöbbentek volna egy kiáltó ellentmondásra: a természetfüggőség körülményei között, történelmileg kialakult település-sűrűség teljességgel ellentmond a környezetérzékenységi térkép következtetéseinek. A Hortobágyot és a hegyeket kivéve – tehát trendjében – a környezetérzékeny területek település-sűrűsége nagyobb, mint a gabonatermelő környezet érzéketlenebb10

szikes talaj=a nátriumsó felhalmozódása következtében rossz vízgazdálkodású, nehezen művelhető, kis termékenységű talaj szologyosodás= a talajszerkezet leromlásának az az esete, amely szoros kapcsolatban áll a szikesedéssel. Az amorf kovasav (SiO2) a talaj felszínén, vagy felső szinteken halmozódik fel. Különösen gyakori a vízállásos mélyedésekben (Mg. Lexikon-1982) 11

24

nek kikiáltott területeké. Ez pedig valami olyasmit jelent, hogy a gabonaágazat egységnyi termékének holtmunka (fosszilis energia) igénye majdnem minden ágazaténál magasabb (megközelítőleg hetven százalékos), az élőmunka-eltartóképessége viszont alig húsz százalék. Ez a vidékfejlesztés szempontjából negatív hatású. Mindez pedig egy komplett vidékfejlesztési program szemléletében, a kormány Agrárkörnyezetvédelmi Programjában szereplőtől jelentősen eltérő irányzatot igényel. Annál is inkább, mert a programnak van még egy, a laikus számára fel sem ismerhető - ugyanakkor lényeges-, nemzeti érdeket sértő hibája: alkalmassági vagy környezetérzékenységi kategorizálásának teljes szubjektivitása. Ez pedig a hazai mezőgazdaság szempontjából méltánytalan és elfogadhatatlan célrendszer. A helytelenül alkalmazott és hivatkozott Európai Uniós kategóriáról A Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program a laikust elnémító, mindenhatónak kikiáltott Európai Uniós-kategóriákat használ. Anélkül teszi ezt azonban, hogy a kategóriák pontos, mérhető tényezőit meghatározná. Így aztán előzetes közgazdasági számítások nélkül, a mezőgazdasági, vagy nem környezetérzékeny kategóriát (szerintem e szempontból tévesen megfogalmazott kategóriát), az ország agrárterületének éppen komparatív szintjére emeli, ami meg azon alul van (és ez több mint ötven százalék!), vagy foltszerű védelem alá akarja vonni, vagy gazdálkodásra alkalmatlannak minősítve, úgynevezett környezetérzékenysége miatt kivonásra javasolja! Pontosabban fogalmazva az őshonos értékes fafajok szaporítóanyag-termelési lehetőségeit pedig nyolcvan-száz év alatt végrehajtható erdősítésre ajánlja. Egészen pontosan fogalmazva az ágazati változás terhelhetőség által követelt változásigényét a program néha összekeveri az agrárhasznosítás fogalmával. A program szerzői „elegánsan” elhallgatják azonban azt, hogy egyrészt a kategóriák rosszul fordítottak, ugyanakkor azonosak az Európai Unió környezetgazdálkodási koncepcióiban alkalmazottakkal, másrészt elhallgatják azt is, hogy ha a talajminőségi kategóriákban analóg értékekkel ugyanezt adaptálnák az Európai Unió országaira, akkor Hollandiában a terület hatvanhetven százalékán, Dánia, Belgium területeinek negyven-ötven százalékán, Olaszországban harminc-negyven százalékán meg kellene szüntetni a termelést! Valami tehát, finoman szólva is, de nem stimmel. A szerzők (nem akarom azt mondani, hogy csak viccelnek velünk,) amikor nagyvonalúan úgymond „védelem” alá akarnak vonni olyan természetfüggő gazdálkodási rendszerben, tehát egy ösztönösen természetfüggően, gazdaságtörténelme folyamán kialakult, „egymásba érő” falvakkal besűrített tájegységet,

mint Szatmár (és Bereg). Vagyis a Tisza-Szamos-Túr vidéket, amely ilyen lakottságot tartott el mindaddig, amíg az iparszerű gabonatermesztéssel és

25

állattartással nem nyomorították tönkre, kirekesztve a fejlesztés támogatásából azokat az ágazatokat, amelyek ott működtek (Lásd az 1. számú táblázatot!) Megítélésem szerint, a környezetgazdálkodás-elvű mezőgazdasági program feladata az, hogy tudományos megalapozottsággal és a hatékonyság optimalizálására törekedve, újra azokból az ökológiai viszonyokból induljon ki, amelyek a természetfüggő gazdálkodási rendben domináltak. Itt azonban még ez is kevés. A fenti folyók vízgyűjtőjén kialakult környezet és klímaváltozás miatt, olyan hidrológiai folyamatok következtek be, amelyek mellett a vízgazdálkodás és árvízvédelem átalakítása nélkül, az állandósuló árvízi hatások miatt, sem a termelésnek, sem a „védelemnek” nincs belátható stabilitása. Akkor viszont mi értelme? Az elkerülhetetlenül szükséges „foltszerű” védelem helyett - amelynek történelmi következményeit már érintettük-, miért nem a mezőgazdasági tevékenységbe ágyazott védelmet alkalmazzuk? Még a kihalástól menteni akart fajok egy részénél is. Tisztelt olvasóm! Ugyan, ki véd meg jobban egy lényt, az abban érdekelt tulajdonosnál? Az iparszerű termelési modell leváltására hivatott - Európai Uniós-elvűnemzeti megegyezés „sarokpontjaira” támaszkodó, vertikális és horizontális irányban felépülő, táj-adottságokhoz igazodó program, csak egy teljeskörűen integrált vidékfejlesztési programba ágyazva - ha úgy tetszik, azzá fejlődve- valósítható meg. Lehetőség szerint zárt konstrukciós, kistérségi programokból felépítve. Az elvi említésen kívül ennek gyakorlati feladatai a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Programban nem szerepelnek. A szükséges technológiai előírások főleg termelési tapasztalatok hiányából fakadó hibákat, egy természetvédelmi és termeléstechnológus szakemberekből álló csapatnak kell helyesbítenie. Mindezek és egyéb tényezők szem előtt tartásával egy környezetgazdálkodás-elvű -az egész országra kiterjedő, a termeléspolitika hosszú távú programját meghatározó- agrárfejlesztési program intézményrendszerének modelljét szeretném bemutatni.

26

AZ AGRÁRTERMELÉSI MODELL PARADIGMAVÁLTÁSÁNAK DILEMMÁJA A magyar agrárválság valódi okai - visszatekintés az elmúlt öt évtizedre „Aki elfelejti a múltat, arra ítéltetik, hogy megismételje.” Vizsgálódásomat ezen ógörög intelem szellemében és alapján végeztem. A magyar mezőgazdaság és vele a magyar vidék, a nyolcvanas évek második felétől, de különösen a rendszerváltás óta, a politikai érdekek eszközévé vált. Tényleges érdekei folyamatosan sérültek. Az elviselhetetlen sérelem mellett megfordíthatatlan hatású, társadalmi, gazdasági és erkölcsi terhek és változások szenvedő alanyává nyomorodott. Ennek, valamint az 1983-tól 1985-ig kialakult helyzetének „sajátosságai” miatt, felépítése és működtetése semmilyen más országéval össze nem hasonlítható gazdasági formációvá rombolódott. Ezért minden újrarendezésével és fejlesztésével kapcsolatos programnak csak olyan sikere jelezhető előre, amennyire az elmúlt tizenöt év minden lényeges történésének pontos ismeretére épül. Jelen előrejelzésem számos szűk csoportérdekektől diktált - program ellenében, az ösztönösen végbement folyamatok ismeretére és azok legfontosabb okainak figyelembevételére támaszkodik. Minden, az agráriummal kapcsolatos fejlesztési program végiggondolásánál, kiemelten kell figyelnünk egy különös, óriási méretű társadalmi erózióra. Az elmúlt évtizedek „másnapossá” lett - kínlódó gazdasága egyre inkább nem tartott igényt a korábban vidékről verbuvált munkaerőre, ezért elfordult tőle. Ők az a tömeg amely a szocializmus ideje alatt paternalista módon felbosszantottak, de ténylegesen szociálisan soha nem kezeltek, ők az a „páriatömeg” amely ingázásra kényszerült, társadalmilag hontalan, amely újra a vidék nyakába szakadt. Kiemelten kell kezelnünk tehát azt a tényt, amit „urbanizálódott” tudósaink sem akarnak látni, tudomásul venni és kijelenteni. Vagyis azt, hogy a vidék terhei nem csak az agrárium összeomlásából és annak következményeiből származnak. A vidék, mint annyiszor már a történelem folyamán, önhibáján kívül, most a kapitalista átalakulás terheinek legnagyobb elszenvedőjévé vált. Ezért az ország felemelkedésének és az agrárium fejlesztésének semmiféle programja nem hozhat eredményt, a vidék egészének társadalmi, gazdasági esélyegyenlőségének megteremtése nélkül. A tudományos és politikai elit történelmi szégyene, hogy a rendszerváltás óta - Közép –Európa technikailag akkor legfejlettebb mezőgazdasággal ren-

27

delkező országában-, idestova másfél évtized alatt, nem született egy nemzeti megegyezés alapján elfogadott sarokpontokra épített agrárstratégia. Szerencsére az 1997. évi, az agrárgazdálkodás fejlesztéséről szóló törvényben, csírájában már benne van. Különböző pártok, civil szervezetek, sőt a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya is hirdeti, hogy rendelkezik ilyennel, vagy ilyennek megfelelő tervezettel. (A „Híd” címen ismertté vált programmal kapcsolatos észrevételeimet mellékelem. Lásd az 1. számú mellékletet a könyv végén!) Ebben a tárgyvesztett keresgélésben legfőbb szokássá vált a fogalmakkal való dobálózás. Minden rendszerelméleti végiggondolás nélkül kapták elő ezeket– és a pontatlanságok hézagaiban egymás mellett beszélnek el. Elterjedtek az olyan vitákra hivatkozó győzelmi híresztelések, ahova az igazi ellenfeleket, nemcsak, hogy meg sem hívták, hanem demonstratívan kirekesztették. Így aztán bábeli zűrzavarban, felelősség nélkül röpködnek a hangzatos szólamok. Ezekben szinte mindenről szó van. Szó van a Nemzeti Össztermékben (a GDP)-ben való részesedés növelésének szükségességéről, az exportképesség növeléséről, a „versenyképesség” visszaállításáról, a munkahelyek számának növeléséről, a versenyképes üzemméretek helyreállításáról, a jövedelemtermelő képesség megteremtéséről, a kistulajdonosok szociális szférába való átsöpréséről, a tizenötmillió tonnás gabonaágazat rekonstrukciójáról, a holland vagy dán minta behozataláról, a föld tőkeszerzés céljából történő elidegenítéséről, vagy moratórium útján való megvédéséről, az agrártámogatások csillagászati magasságokba szökő igényeiről. Nem utolsó sorban pedig arról a szörnyűségről, ami az Európai Unióba lépés után –a kistermelőt fenyegeti, és elviselhetetlen, külön oktatást igénylő adminisztrációval sújtja, valamint a szigorú minőségi követelményekről és így tovább és így tovább.

Átalakítást és nem fejlesztést! – az osztrák példa jó Ausztria átlagos méretű földtulajdona (mező- és erdőbirtokok) a miénknél harminc-negyven százalékkal kisebb. Egy zseniális miniszter (Fischler) majd uniós agrárszakértő koncepciója alapján elvetették a görcsös agrárfejlesztés elvét. Ehelyett az agrár-átalakítás jelszavát tűzték zászlajukra. Felismerték, hogy az Európai Unió vidékfejlesztése, környezetgazdálkodása, természetvédelme, kiváló hátszelet jelent számukra és ezt ők bizony kihasználják. Úgy hajóznak be az Európai Unióba, hogy - mire az „észbekapna”, majdnem kiürítik az erre a célra szánt támogatások kasszáját. Kistulajdonos parasztjai pedig támogatási tőkében dőzsölve, felvásárolják a fél Dunántúl agrárterületeit és a németekkel együtt

egy ingatlanvásárlási lehetőség joghézagába illeszkedve az Alföld tanyáit. Így aztán csak elkésve tudjuk meg, mit is érnek ezek a tanyáink. Közben

28

a mi törpetulajdonosaink közül mintegy 600-700 ezer, más kereseti vagy jövedelemforrások után kénytelen kutatni. A törpebirtokosok a rohamosan növekvő élelmiszerárak, valamint a stagnáló, sőt értékvesztő fizetések és nyugdíjak nyomása alatt, az ázsiai agrárszindrómának megfelelően családi művelésbe vonják földecskéjüket. A háztartásukhoz szükséges élelem (gyümölcs, zöldség, hús) növekvő mértékű önellátása érdekében, közös családi felhalmozás forrásaként használ több mint másfélmillió hektárt. Ezzel azonban azt kivonja a társadalmi árutermelésből. Erre egyébként a hetvenes, a nyolcvanas évek háztáji termelésének hagyományai kitűnő előtanulmányt jelentenek. A többi terület szintén tőkeszegénységben „támolyog”. E területen találjuk az őstermelőket, a megközelítőleg negyvenezer különböző méretű üzem vállalkozóit (Kft, szövetkezet, Rt, stb.), akik csak egy koncepció nélküli, de ipari irányba terelő kiszámíthatatlan agrártámogatást látnak maguk előtt. E támogatási elv szerint ráadásul hol a termékpiacba, hol az eszközpiacba kapkodnak bele. A monopol kínálatú eszköz- és hitelpiac a végletekig nyitotta az agrárollót. Mindezek együtt hatva, immár egy évtizede olyan tőkeszegénységet eredményeztek, amely tálcán kínálta a lehetőséget, hogy a multinacionális kézben lévő eszköz- és fajta-előállítás gazdái, egyszerű áruhitelezéssel és fizetett megrendelésekkel kisajátítsák és marketing-szférájuk hatása alá vonják a magyar agrártermelést. De nemcsak az agrártermelést, hanem a vele szaktanácsadási kapcsolatban lévő alkalmazott kutatást, a teljes szakmai médiát, a szakoktatást, sőt a hatósági intézmények állományának döntő részét is.

Ez a globális erő, csak a saját hangját hallja. Ugyanis őt nem érdekli, mert neki nem érdeke más. Miért? Mert ez az erő az újsütetű (a nagyüzemek privatizációját kiügyeskedő) nagybirtokossággal, a megvásárolt technológiai transzfer-szervezetekkel, a tudományos intézményekkel (amelyek az egyesek életműve szempontjából az iparszerű mezőgazdasághoz kötődnek), olyan lobbit képvisel, amely érdekénél fogva nem értheti –tehát hallani sem akarja– az osztrák elgondolást. Anyagilag lehetetlenné tesz minden olyan –egyébként nagyon is életképes– törekvést, amely nem az ő általa egyedül üdvözítőnek tartott modellt hirdeti. Ők pedig az éppen végnapjait élő holland mintát akarják, ahol iszonyú tömegű holtmunkával dolgoznak, s ezért hetven százalékos állami támogatást kapnak. Még így is, emellett is szétfeszül az ottani ipari farmergazdaság. Hallani sem akarnak azokról, akik az európai környezetgazdálkodás-elvű, többfunkciójú, vállalkozó-szolgáltató „vidéki” agráriumot emlegetik, ne adj Isten, modellként akarják elfogadtatni.

Ez az alapvető és tényleges oka annak a kilátástalan válságnak, amely ma a magyar mezőgazdaságban uralkodik. Amint látjuk, a szándékot illetően ez tisztán politikai kérdés.

29

A „globális” világ agrár-forgatókönyve Magyarországra a rendszerváltás idejére Fel kell ismernünk végre, hogy a magyar mezőgazdaság miért is és hogyan stagnál! Az egykor erős agrárgazdaságunkat a globális világ által írt forgatókönyv szerint szaggatták darabjaira, méghozzá tudatosan. Azóta ebben a megkoreografált rendszer-, vagy modell-anomáliának anarchikus állapotában lebeg. Ezzel a Nyugatnak kettős célja van. Az egyik, hogy továbbra is legyünk az ő vásárlói, tehát vásárlóként megtarthasson bennünket és az eszközpiacunkat. Ezt úgy éri el, hogy az iparszerű - tehát eszköz-intenzív- modell távlatával kecsegtet bennünket. Ezzel erején felüli eszközvásárlásra kényszeríti a magyar mezőgazdaságot. Azt is tudja, hogy a múltunkból eredően ezt a kérdést sokan nosztalgikusan látják és kezelik. Egyáltalán nem érdekli, hogy a rendszeranomáliából eredően az ő tevékenysége nálunk gazdálkodási anarchiát idéz elő, mert az az érdeke, hogy a hazai mezőgazdaság fejlődését –vagyis a nyugat számára nem kívánatos fejlődésünket–, az itthon megtermelt árukínálatunkat stagnáltassa. Például aranyáron ránktukmálja az ipari modellnek megfelelő fajtákat (biológiai programokat), amelynek igényeit a hazai mezőgazdaság sem területi, sem műveleti, sem forgóeszköz, sem ökopotenciál 12 tekintetében nem tudja kielégíteni. Ezért az állam által nyújtott nyomorúságos támogatást, bruttó bevételével együtt, az eszközgyártó cégek úgy nyelik le, hogy a magyar mezőgazdaságnak nemhogy a bővített, de még az egyszerű újratermelésre, sőt, a megélhetésre sem marad semmije. A tőkefelélés rohamos. Ezen pedig sem a tizenöt, sem az ötven, sem a száz hektár méretű családi gazdaság sem segít. (Lásd a 2.-17. számú mellékleteket!) A rendszeranomáliából származó ágazati veszteség mellett azonban a magyar mezőgazdaság az átalakításra rendelkezésre álló Európai Unióból érkező támogatási lehetőségek többségét is már elveszítette.

ökopotenciál= egy adott termőhely termőképessége beleértve az ember beavatkozásaként ott megtermelhető őshonos és/vagy betelepített növények termesztett mennyiségét és az azon eltartott állatállományt is, figyelembevéve az elérhető gazdasági eredményt is.

12

30

2. számú melléklet Foglalkoztatottsági adatok 1980

1990 a mezőgazdaságban dolgozók ** az aktív keresők százaléká -ban

Aktív kereső összesen

1996

Ebből mezőgazdaságban dolgozó **

a mezőgazdaságban dolgozók ** az aktív keresők százaléká -ban


Ebből mezőgazdaságban dolgozó **

a mezőgazdaságban dolgozók ** az aktív keresők százaléká -ban 6.6 6.1 7.9 8.7

Korcsoport, nem


Ebből mezőgaz daságban dolgozó **

14-19 éves 20-29 éves 30-39 éves 40-49 éves

28.2998 1.371.099 1.336.999 1.164.411

41.548 209.171 225.034 235.437

14.7 15.3 16.8 20.2

257.351 975.478 1.422.002 1.218.826

32.600 131.552 216.924 190.468

12.7 13.5 15.3 15.6

108.415 885.345 914.833 1.125.651

7.133 53.706 72.250 98.118

50-54 éves

530.241

121.183

22.9

440.555

79.611

18.1

331.962

32.308

9.7

55-59 éves 60-X éves Összesen Ebből:

291.591 91.501 5.068.840

85.772 40.817 958.962

29.4 44.6 18.9

188.036 24.909 4.527.157

43.544 4.913 699.612

23.2 19.7 15.5

102.854 15.765 3.484.825

13.225 2.630 279.370

12.9 16.7 8.0

50-X éves együtt

913.333

247.772

27.1

653.500

128.068

19.6

450.581

48.163

10.7

Férfi Nő

2.866.794 2.202.046

612.814 346.148

21.4 15.7

2.513.659 2.013.498

481.011 218.601

19.1 10.9

1.936.813 1.548.012

215.179 64.191

11.1 4.1

Aktív keresők ingázása településtípusonként* Megnevezés

Összesen

Budapest

Többi város

Község

47.028

234.834

604.884

1.276

14.633

46.260

661.865

1.389.559

546.655

3.420

71.273

142.508

Naponta ingázó Aktív kereső együtt ebből: Mezőgazdaságban dolgozó**

886.746 62.169

Lakóhelyén dolgozó Aktív kereső együtt ebből: Mezőgazdaságban dolgozó**

2.598.079 217.201

Összesen Aktív kereső együtt ebből: Mezőgazdaságban dolgozó**

3.484.825

708.893

1.624.393

1.151.539

279.370

4.696

85.906

188.768

* Az 1996. évi mikrocenzus alapján ** Mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágak együtt

31

3. számú melléklet

Műtrágya felhasználás (hatóanyag) Megnevezés

1980

1990

1993

1994

1995

1996*

Műtrágya felhasználás ezer tonna

1.399

671

207

280

247

275

537 390 472

358 127 186

161 25 21

222 27 31

191 29 27

210 35 30

211

104

34

46

40

44

Ebből: nitrogén foszfor kálium Egy hektár mezőgazdasági területre, kg * előzetes adat

Az agrártámogatások alakulása és arányuk a GDP százalékában Év

Az agrártámogatás összege folyó áron, milliárd Ft

1990

62,4

Az agrártámogatás a nemzetgazdasági GDP százalékában 3,0

1991

40,5

1,6

1992

36,9

1,3

1993

49,2

1,4

1994

74,3

1,7

1995

73,3

1,3

1996

88,0

1,3*

* előzetes adat Az agrártámogatások felhasználása

Év 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 Forrás: KSH

Termelői

Export

Az összesen

Támogatás, folyó áron, milliárd Ft 39,2 13,7 14,0 23,7 34,3 28,2 48,3

23,2 26,8 22,9 25,5 40,0 45,1 39,7

62,4 40,5 36,9 49,2 74,3 73,3 88,0

Az exporttámogatás aránya, % 37,2 66,2 62,1 51,8 53,8 61,5 45,1

32


Az agrárolló alakulása Év

Termelői felvásárlás Iparcikkek i árak * árindexe indexe

Agrárolló

Termelői felvásárlás Iparcikkek Agrároll i árak árindexe ó indexe

1989

161,7

176,6

109,1

119,1

117,8

98,9

1990 1991 1992

207,8 205,9 223,4

257,0 340,7 382,6

123,7 165,4 171,3

128,5 99,1 108,6

145,5 132,6 112,3

113,3 133,8 103,4

1993

264,7

462,9

174,8

118,5

121,0

102,1

* A mezőgazdasági termeléshez felhasznált iparcikkek Forrás: MOSZ

Tulajdonviszonyok a szövetkezetben az átalakulás után Megnevezés Üzletrésszel rendelkező tagok (ezer fő) A tagokra nevesített üzletrésztőke (milliárd forint) Az egy tagra jutó üzletrész (ezer Ft) A tagi üzletrésztőke aránya (százalék) Külső üzletrésztulajdonosok (ezer fő) Üzletrészeik értéke (milliárd Ft) Egy külső tulajdonosra jutó üzletrész (ezer Ft) A külső üzletrészek aránya (százalék) Forrás: MOSZ

ÁFÉSZ-ek

Ipari szövetkezetek

Mezőgazdasági szövetkezetek

1027,0

104,0

660,0

24,6

30,8

210,0

24,0

299,0

318,0

98,1

79,6

80,7

22,0

77,0

500,0

0,5

7,8

50,0

23,0

101,0

100,0

1,9

20,4

19,3

33


ábra

34

6.számúmelléklet

Ábra

35


Búza A termelőknek 100 kg búzáért fizetett rögzített bázisárak USA dollárba átszámítva

Nemzeti valutában Ország 1988/89

1990/91

1991/92

1988/89

1990/91

1991/92

Ausztria Belgium Bulgária Ciprus Csehszlovákia Dánia Finnország Franciaország Németország Görögország Magyarország

461,0 1208,6 21,0 12,5 160,0 -239,4 134,15 59,41 2531,0 373,0

447,0 1131,0 25,0 13,0 175,0 -251,0 133,52 55,59 3341,0 570,0

-1133,0 110,0 13,0 185,0 -251,0 -54,91 3741,0 500,0

36,69 32,36 25,20 26,81 11,18 -57,42 22,14 33,37 17,09 7,10

41,87 36,50 31,75 29,91 6,25 -69,07 26,03 37,21 21,20 9,28

-36,23 -29,61 6,65 -60,73 -36,22 21,59 6,61

Izland Írország Olaszország Litvánia Málta

-12,55 ----

---23,5 --

-11,95 -98,0 --

-18,92 ----

------

-20,91 ----

Hollandia Norvégia Lengyelország Portugália Moldva Spanyolország Svédország

-308,0 6805,0 4970,0 --132,43

-321,0 -4970,0 --122,88

-284,0 -4399,0 --113,57

-46,88 13,53 33,96 --21,51

-54,34 -37,20 --21,57

--32,78 --20,54

Svájc Törökország Ukrajna Egyesült Királyság Jugoszlávia Kanada

106,80 15600,0 11,0 --

106,40 50000,0 28,0 --

106,35 77000,0 30,0 --

71,01 8,60 ---

82,13 17,07 ---

78,46 15,16 ---

-20,97

-11,49

---

-17,58

-9,90

---

15,54

14,70

14,70

15,54

14,70

14,70

USA

36

8. számú melléklet Búza A termelőnek 100 kg búzáért fizetett /nem garantált/ átlagárak Nemzeti valutában

USA dollárba átszámítva

Ország Ausztria Belgium Bulgária Ciprus Csehszlovákia Dánia Finnország Franciaország Németország Görögország Magyarország Izland Írország Olaszország Litvánia Málta Hollandia Norvégia Lengyelország Portugália Moldva Spanyolország Svédország Svájc Törökország Ukrajna Egyesült Királyság Jugoszlávia Kanada USA

1988/89

1990/91

1991/92

1988/89

1990/91

1991/92

414,0 783,0 18,5 12,5 170,0 137,24 222,40 106,24 36,23 2842,0 402,0 -12,46 36.138,0 -12,0 39,7 303,1 6032,0 --2722,0 141,1 105,41 15.400,0 11,0 10,51

408,0 733,0 36,0 13,0 200,0 123,84 253,63 100,74 32,59 3883,0 596,0 -12,11 36064,0 --36,3 332,8 8000,0 -27,6 2572,0 129,7 99,34 50340,0 28,0 10,49

-714,0 112,8 13,0 -128,54 218,39 -32,65 4159,0 551,0 -11,42 36679,0 --36,6 292,7 84143,0 -72,3 2768,0 116,9 97,11 75340,0 46,0 11,65

32,95 20,97 22,20 26,81 11,88 19,94 53,35 17,53 20,35 19,19 7,65 -18,79 27,67 -36,13 19,85 46,13 11,99 --23,99 22,91 70,09 8,49 -19,02

38,21 23,66 45,72 29,91 7,14 21,44 69,79 19,64 21,81 24,63 9,70 -20,28 31,91 --21,48 56,33 8,42 --26,54 22,75 76,68 17,18 -21,16

-22,83 -29,61 -21,73 52,84 -21,54 23,73 7,29 -20,08 31,86 --21,40 49,01 7,68 --28,63 21,14 71,64 14,83 -21,78

3,64 16,06 13,67

239,0 7,48 9,59

-4,78 11,02

6,99 13,47 13,67

22,43 6,45 9,59

-4,14 11,02

37


Kukorica

A termelőnek valamennyi felhasználási célú kukorica 100 kg-jáért kifizetett súlyozott átlagárak Nemzeti valutában


Ország Ausztria Belgium Bulgária Ciprus Csehszlovákia Dánia Finnország Franciaország Németország Görögország Magyarország Izland Írország Olaszország Litvánia Málta Hollandia Norvégia Lengyelország Portugália Moldva Spanyolország Svédország Svájc Törökország Ukrajna Egyesült Királyság Jugoszlávia Kanada USA

1988/89

1990/91

1991/92

1988/89

1990/91

1991/92

318,0 -22,4 -216,0 --100,81 34,71 2605,0 637,0 --30744,0 ----7194,0 --2654,0 -87,09 16300,0 24,0 --

298,0 -69,9 -269,0 --100,74 34,90 3488,0 818,0 --32015,0 ----83660,0 --2735,0 -83,16 44240,0 42,0 --

--151,4 -----34,62 3901,0 658,0 --33414,0 ----118233,0 --2742,0 -85,42 73690,0 75,0 --

25,31 -26,88 -15,09 --16,64 19,50 17,59 12,12 --23,54 ----14,30 --23,39 -57,91 8,98 ---

27,91 -88,77 -9,61 --19,64 23,36 22,13 13,31 --28,33 ----8,81 --28,22 -64,19 15,10 ---

--------22,84 22,26 8,70 --29,03 ----10,79 --28,36 -63,02 14,51 ---

4,37 14,62 10,00

247,0 12,10 8,98

-10,59 9,33

8,39 12,26 10,00

23,18 10,43 8,98

-9,16 9,33

38

10. számú melléklet Sertés A termelők részére a legjellemzőbb sertésfajták 100 kg élősúlyért fizetett átlagárak Nemzeti valutában


Ország Ausztria Belgium Bulgária Ciprus Csehszlovákia Dánia x Finnország x Franciaország x Németország x Görögország Magyarország Izland x Írország Olaszország Litvánia Málta Hollandia Norvégia Lengyelország Portugália Moldva Spanyolország Svédország Svájc Törökország Ukrajna Egyesült Királyság x Jugoszlávia Kanada x USA

1988/89

1990/91

1991/92

1988/89

1990/91

1892,0 4556,0 214,2 40,0 1760,0 1208,0 1741,0 939,0 286,0 -4120,0 29844,0 -191986,0 -70,0 228,0 1902,0 ---21474,0 1547,0 419,0 -169,0 91,03

2111,0 5295,0 280,0 44,8 2210,0 1178,0 1780,0 1094,0 300,0 -7055,0 34700,0 -219976,0 277,5 -215,0 1950,0 -40159,0 270,3 21219,0 1589,0 503,0 -220,0 113,16

-5553,0 1190,0 45,6 2490,0 1312,0 1680,0 -351,0 -6432,0 33668,0 -222558,0 647,4 -222,0 2013,0 -39620,0 441,8 25017,0 1489,0 453,0 -240,0 103,93

150,58 122,00 257,04 85,78 122,99 175,74 417,61 154,98 160,65 -78,42 645,70 -147,02 -210,75 114,03 289,50 ---189,28 251,26 278,59 --164,72

197,71 170,90 355,60 103,08 78,93 203,95 489,82 213,30 200,80 -114,81 626,47 -194,63 --127,22 330,09 -300,59 -218,96 278,87 388,27 --218,17

-139,0 --

-161,0 --

-145,0 --

-116,54 --

-138,76 --

1991/92 -177,58 -103,86 89,44 221,85 407,21 -231,53 -85,06 605,32 -193,34 --129,79 337,02 -295,28 -258,73 269,28 334,19 --194,42 -125,48 --

39

11. számú melléklet Vágóbaromfi A termelők részére a legjellemzőbb vágóbaromfi élősúly 100 kg-jáért fizetett átlagárak Nemzeti valutában


Ország Ausztria Belgium Bulgária Ciprus x Csehszlovákia Dánia Finnország x Franciaország Németország Görögország x Magyarország Izland x Írország Olaszország Litvánia Málta x Hollandia Norvégia Lengyelország Portugália Moldva Spanyolország Svédország Svájc x Törökország Ukrajna Egyesült Királyság Jugoszlávia Kanada USA

1988/89

1990/91

1991/92

1988/89

1851,0 3421,0 160,5 74,0 1650,0 548,0 1374,0 577,0 169,0 24692,0 3788,0 25133,0 71,21 176040,0 -96,0 175,0 1393,0 -15749,0 -13002,0 918,0 394,0 -212,0 55,53 26,49 108,34 72,97

1829,0 3559,0 249,9 76,0 1685,0 499,0 1398,0 563,0 162,0 36724,0 5626,0 26275,0 71,24 153933,0 241,7 -185,0 1447,0 -12157,0 209,3 12649,0 970,0 380,0 -238,0 59,76 1705,0 119,22 71,87

-3371,0 974,2 83,0 1620,0 496,0 1397,0 -160,0 42287,0 6063,0 25733,0 71,02 171457,0 505,3 -172,0 1371,0 -16572,0 405,5 12253,0 915,0 374,0 -383,0 55,95 -114,98 67,90

147,31 91,61 192,60 158,69 115,30 79,72 329,58 95,23 94,93 166,73 72,10 543,77 107,35 134,81 -289,03 87,52 212,02 -107,60 -114,61 149,10 261,97 --100,47 50,84 90,84 72,97

1990/91 1991/92 171,30 114,87 317,37 174,88 60,18 86,39 384,70 109,77 108,43 232,98 91,57 474,36 126,49 136,20 --109,47 244,94 -91,00 -130,52 170,24 293,32 --115,22 159,99 102,75 71,87

-107,80 -189,05 58,19 83,87 338,01 -105,54 241,26 80,18 462,66 124,27 148,94 --100,56 229,53 -123,51 -126,72 165,48 275,91 --104,66 -99,50 67,90

40

12. számú melléklet Növényvédőszerek áralakulásainak indexei (1988 vagy 1988/89 évi árak = 100) 1989 vagy 1989/90

1990 vagy 1990/91

1991 vagy 1991/92

Belgium

97

96

97

Ciprus

105

99

110

Dánia

101

106

104

Franciaország

99

102

--

Németország

106

118

124

Görögország

109

117

133

Magyarország

115

139

178

Hollandia

100

101

108

Norvégia

96

85

84

Svájc

101

101

106

Törökország

146

211

--

Ukrajna

105

135

249

104

115

--

103 104 106

118 114 112

----

103 94 102

103 93 104

108 98 106

104

109

119

Ország

Egyesült Királyság Ebből: Fungicidek Insecticidek Herbicidek Kanda Ebből: Fungicidek Insecticidek Herbicidek USA

Megjegyzés: Nem tisztázott, hogy az adatok naptári évre, avagy gazdasági évre vonatkoznak-e, ezért az időpont megjelölése vagylagos

41

13. számú melléklet Talaj tápanyag-gazdálkodási mérleg 1986-1990

1991-1995

Mérleg tételei N

P2O5

K2O

N

P2O5

K2O

Termeléssel kivont

88

40

97

83

32

79

Visszapótolt műtrágyával

93

47

58

29

4

4

Mellékterméssel

8

4

27

7

3

24

Istállótrágyával

13

13

27

12

12

23

Pillangósokkal

5

0

0

5

0

0

Összes pótlás

119

64

112

53

19

51

Egyenleg

31

24

15

-30

-13

-28

Adatok kg/ha

42

14. számú melléklet A világ régióinak műtrágyafelhasználása

43


44

Az iparszerű mezőgazdaság 1982 óta parasztellenes! Az államilag támogatott ipari vagy iparszerű mezőgazdaság szabadpiaci versenyképessége Magyarországon 1982 óta egyszerű parasztellenes gazdasági szemfényvesztés volt. Ez Nyugaton –a társadalmi erőfeszítésekkel arányosan– az eszközgyártó globális tőkének, nálunk pedig az iparnak és az államnak volt üzlet. Az iparnak azért, mert egyrészt –az 1970-es években elkezdődött és később periodikussá vált energiaárrobbanások állami ellensúlyozásával– meg tudta tartani (a háztartások és vegyipar után), a fosszilis energia 13 szempontból legigényesebb óriási agrárpiacot. Az állami támogatás minimum nyolcvan százalékát az eszközgyártó ipar zsebelte és zsebeli be. Az államnak ez jó üzlet volt, mert egy eleve halálra ítélt iparpolitika miatt, az ipar –az első energia-árrobbanástól kezdve– katasztrofálisan veszteséges lett volna. Ezzel mérsékelte a veszteséget. A mezőgazdaság támogatásának, valamint az ország életszínvonalának fenntartása érdekében rohamosan növekedni kezdő külső adósság ellensúlyozásának teherviselője egyedül a turizmus és az agrárágazat volt. Az agrárágazat ráadásul korlátozott importtal rendelkezett, s egyre növekvő tőkekivonástól szenvedett. Olcsó szovjet fosszilis energiát tudott transzformálni. Tilos volt azonban reexportálnunk magát az energiahordozót. Ezt a folyamatot már többször leírtuk, ezért most csak egy KSH 14 grafikonon mutatom be. (Lásd a 16-17. számú grafikont!)

A válság be volt építve az iparszerű rendszerbe

Az iparszerű mezőgazdaság azonban –az ágazat szempontjából–, eleve magában hordozta a természeti, társadalmi és gazdasági válság törvényszerű bekövetkeztét. Azért, mert figyelmen kívül hagyta a biopotenciál által diktált megtérülési optimumszintet. Ezt a dokumentumokból 1980 óta tudjuk. (Lásd a 18.-24. számú mellékleteket!) Mint az irodalomjegyzékben szereplő és sok egyéb dokumentum is bizonyítja, többször is felhívtuk a figyelmet arra, hogy az agrárpolitikát az eszközintenzív modellről az eszközhatékony irányba meg kell változtatni. Ekkor index alá kerültünk! Az akkori mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter megakadályozta, hogy kiadjuk Akócsi Benjáminnal közösen írt „Az energiatranszformáció hatékonyságának szintje és algoritmusának rendszere a magyar mezőgazdaságban” című könyvünket. 15

13

fosszilis energia= nem megújuló energiaforrás KSH=Központi Statisztikai Hivatal

14

15

Akócsi Benjámin 1986-ig nem publikálhatott; A Társadalmi Szemle jelentette meg végül A magyar mezőgazdaság exportképességének tartalékai címmel.

45


46


47


Energiaszükséglet a kukorica modern és hagyományos termesztése mellett Modern /USA/

Hagyom. /Mexikó/

Mennyiség/ha Energia/ha Mennyiség/ha Energia/ha Gép és eszköz Üzemanyag N műtrágya P műtrágya K műtrágya Vetőmag Öntözés Inszekticid Herbicid Szárítás Elektromos energia Szállítás Összesen Termésátlag Egységnyi termésre jutó ráfordítás /106J/kg

4,2*106 J

4200

173

173

206 l 125 kg 34,7 kg 67,2 kg 20,7 kg 351*106 J 1,1 kg 1,1 kg 1239*106J

8420 10000 586 605 621 351 110 110 1239

10,4 -

15,6 -

3248*106J

3248

-

-

724 30034 5083

-

188,6 950

5,91

31

0,19

6

724*10 J

48

19-a. számú melléklet Ábra

49

19-b. számú melléklet Ábra

50


A mezőgazdaság fejlődését jellemző legfontosabb adatok

Mutató

Egység

1960

1980

Index

Egy ha-on előll. term. érték 76-os összhas.ár Energia hozam /ha

Ft

10110

20670

2,05

GJ

14,11

38,17

2,71

Fehérje hozam /ha

Kg

48,73

151,74

3,11

Egy ha-ra eső álló eszköz

Ft

12730

45210

3,55

Egy hán felh. külső ráf

Ft

3270

16520

5,05

Külső ráf. energiában

GJ

12,87

59,00

4,51

Energia ráta

GJ

1,1

0,65

-

100 Ft eszközzel előállított

-

Termelési érték

Ft

794

457

0,58

Termelési energia

GJ

1,11

0,84

0,76

Termelési fehérje

Kg

3,83

3,36

-22%

Állóeszköz érték/fő

Ft

50,950

309,830

6,08

Ipari eszköz /fő

Ft

7,000

80,000

11,55

Előállított term. ért /fő

Ft

40,470

141,680

3,50

51


ábra

52

22. számú melléklet A mezőgazdasági termékek és a mezőgazdasági termelő felhasználás árváltozása 1975-1984. években

Az árindexek nagyság kategóriái

Mezőgazdasági termelő felhasználás

Mezőgazdasági termékek árindexe

120% alatt

121-150%

151-250%

1. NSZK

116

2. Ausztria

118

3. Svájc

118

4. Csehszlovákia

127

1. Svájc

122

5. Hollandia

132

2. Csehszlovákia

133

6. Magyarország

150

3. Ausztria

140

4. NSZK

142

7. Belgium

152

5. Hollandia

8. Norvégia

187

6. Belgium

9. Dánia

189

7. Magyarország

10. Svédország

201

8. Norvégia

156 175 186 204

11. Egyesült Királyság

202

9. Dánia

209

12. Franciaország

205

10. Franciaország

230

13. Spanyolország

224

11. Egyesült Királyság

242

14. Finnország

224

15. Írország

246

16. Olaszország

308

12. Svédország

267

17. Lengyelország

488

13. Finnorszég

269

18. Görögország

488

251-500%

500% felett a/

19. Jugoszlávia

818

14. Írország

277

15. Spanyolország

278

16. Olaszország

305

17. Görögország

439

18. Lengyelország

443

19. Jugoszlávia

1975-1983. évek között: Csehszlovákia, Norvégia, Lengyelország 1976-1983. évek között: Ausztria, Spanyolország 1976-1984. évek között: Svájc

53

23. számú melléklet Ráfordítások hatékonysága: a külső forrásból származó ráfordítások visszatérülése (index) a hozamban

Megnevezés

1960.

1965.

1970.

1975.

1978.

Index 78/60.

Költségben

3,09

2,01

1,57

1,41

1,25

0,40

Energiában

1,10

0,81

0,64

0,65

0,65

0,59

A hozamok ráfordításigénye A.

/ Egységnyi termelési érték ráfordításigénye:

Költségben Ft / Ft

0,32

0,50

0,64

0,71

0,80

2,50

Energiában MJ / Ft

1,27

1,91

2,38

2,71

2,85

2,24

B.

/ Egységnyi élelmiszerfehérje ráfordításigénye:


67,04

93,68

115,82

106,12

108,68

1,62

Energiában MJ / Ft

264,03

360,86

433,73

405,08

388,84

1,47

C.

/ Egységnyi élelmiszerenergia ráfordításigénye:


0,23

0,32

0,42

0,40

0,43

1,87

Energiában MJ / Ft

0,91

1,24

1,57

1,53

1,55

1,69

/ Akócsi B. számítása /

54


55

A megtévesztők érvei Sajnos, a tömegtermelés csak az adófizetők pénzén való támogatásával tartható fenn. Mivel az országban a fentebb vázolt erők feltehetően tovább fogják erőszakolni a „tömegtermelést” és a „versenyképes” termelést ezért a nem mezőgazdaságban dolgozó olvasók tájékoztatása érdekében bemutatom az „impozáns” mennyiségi mutatók és a gondolkodást megtéveszteni hajlamos folyamatok lényegét. Az iparszerű - vagy szakszerűbben: eszközintenzív- termelési modell, olyan horizontális jellegű nagyrendszer, amely végső eredményében egy növényi, vagy állati termék termesztésére, illetve tenyésztésére irányul. Erre alkalmas kultúrák különösen a kalászosok, a kukorica (együttesen gabonafélék), az ipari növények (napraforgó, repce, cukorrépa), valamint az úgynevezett fehér húsok (baromfi, sertés) és a tejtermelés. Ezek négy erőforrás-alrendszerből (technikai, biológiai, természeti, humán) álló nagyrendszerek. Ebben a modellben azonban a technikai eszközök, azaz a bennük testet öltő holtmunka a legnagyobb arányban tárgyiasuló erőforrástípus, szemben a korábbi termelésben uralkodó élőmunkával. (Például a kézi munkával, állati igavonóval.) Ez azt jelenti, hogy a holtmunka a megtérülés biztonságának növelése érdekében átvesz egy sor korábbi, vagy más modellekben rájuk háruló természeti funkciót, a termelési modellben szereplő másik háromtól (a biológiaitól, a természetitől és az emberitől). Ennek a termelésnek, gazdálkodásnak a jellemzője többek között az, hogy kiikatja a versengő élőlényeket és kemikáliákkal oldja meg döntően a tápanyagellátást. Hatalmas gépekkel műveli a talajt, gépesíti a szállítást, a vetést, az aratást és így tovább. Ebben a modellben az egyéb erőforrások szerepe eltűnik vagy minimalizálódik (például a talaj szerepe!), vagy tulajdonságaiban és feladataiban a holtmunka igényeihez igazodik (például a fajta tulajdonságai és kapacitásai). Az élőmunka-igény viszont minimálisra csökken és feladataiban egyhangúvá válik, elgépiesedik. (Az Európai Unió termelési modelljének sémáját közreadjuk a 25. számú mellékletben.) Ennek következtében azonban megjelenik egy lenyűgözően imponáló mutató, az élőmunka látszólagosan (és közvetlenül) magas termelékenysége. Ezzel pedig a mezőgazdaságban is megjelenik a mai társadalomban törvényszerűen erősödő gazdasági és társadalmi válsághoz vezető ellentmondás (paradoxon), méghozzá a vállalati, valamint a társadalmi hatékonyság és érdek ellentmondása. Az ipari modellben a mezőgazdasági vállalatra rázúduló óriási, az agráriuménál garantáltabb és magasabb jövedelmet hordozó holtmunka-tömeg első lélegzetre kiszorítja, feleslegessé

teszi az adott termelésből az élőmunka nyolcvan-kilencven százalékát!

56


57

Ennek összes következményét a társadalom egészére hárítja. Ha a nemzetgazdaság dinamikus fejlődésben van, akkor –kényszerpályán– hihetetlen olcsón nyer munkaerőt. Miért? Mert a szociális- kulturális és más szempontból jelentkező igények kielégítését egyszerűen elodázza. Olyan munkaerő ez, amelynek igénye csak a munkabér, esetleg az átképzés költsége. Egyéb igénye, mint lakás, kommunális ellátás, kulturális, gyermeknevelési kiadások és más tevékenységek megoldása a vidékre marad, illetve tradicionálisan vegetál. Tehát legjobb esetben létrejön a vidéki ingázók, a „vonatlakók” hontalan - társadalmilag szinte meghatározhatatlan szféráját képező- hada, ennek minden államháztartási következményével együtt. Ez is rossz, de még elviselhető. Nem viselhető el azonban, ha a gazdaság egészének fejlődési üteme nem igényli, sőt nem tudja kezelni ezt a robbanásszerűen rázúduló tömeget. Ebben az esetben ugyanis –fájdalmas társadalmi viszonyok kialakulása mellett- el kell tartania. Íme, a magánvállalati misztikus hatékonyság egyik forrása! A másik pedig az úgynevezett externális kiadások és a közteherviselés áthárítása. Erről később bővebben is szólok.

A „holtmunka” természetellenesen rendezi át a termelésben szereplőket, a termelési tényezőket A holtmunka nem egyszerűen csak megjelenik a termelésben, hanem drámai következményekkel, mintegy átrendezi a hagyományos igények alapján szerveződött mezőgazdasági üzemet. Ez az átrendezés kényszerítő erővel bír –termeléshigiéniai, tápanyag-gazdálkodási, takarmányozási és biotranszformációs szempontból. A holtmunkának ugyanis nagyon radikális hatású gazdasági tulajdonságai vannak, amiket szünet nélkül szem előtt kell tartanunk. 1.) A holtmunka a csökkenő hozadék elve alapján tárgyiasul, azaz térül meg. Vagyis, egy adott természeti erőforrás-szinten, minél többet használunk belőlük egységnyi területen, annál több kell belőlük egységnyi többlettermék megtermeléséhez. Ez a holtmunka legfélelmetesebb sajátossága, ami kizárólag a mezőgazdasági termelésben jelentkezik ebben a formában. Vagyis, hozadékuk állandó egységár mellett is csökkenő irányú. (Lásd a 26-28 számú mellékleteket!) 2.) A holtmunka minden formája közvetlen, vagy közvetett inputkapcsolatban van a jelenlegi korjelleget alapvetően meghatározó, úgynevezett fosszilis energiahordozó formákkal, vagyis a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló -és nem megújuló- energiahordozókkal. Ezek a fosszilis energiahordozók viszont (éppen emiatt) uralkodó, sőt, vivőszerepet játszanak világszerte az árak emelkedő-trendű mozgásaiban. Vagyis periodikusan hullámszerű emelkedő ármozgást mutatnak.

58


59

27. számú melléklet Ábra

60


61

3.) A holtmunka a mezőgazdasági termelést - ha abban az iparszerű modell válik uralkodóvá - a vegyipar után, a legtöbb fosszilis energiát igénylő ágazattá változtatja. (Attól függően, hogy mely ágazatról van szó: az input oldalon akár hatvan-kilencven százalékban is megjelenhet!) Ezért, ha a holtmunka egy százalékkal drágul, akkor a mezőgazdasági költségek kettőtől öt százalékig terjedő emelkedésével kell számolnunk. Ez a két első tulajdonság tehát egymás hatását erősíti. (Lásd a 29-35. számú mellékleteket!)

4.) Az iparszerű termelési modell, a mezőgazdaságot rendkívül tőkeigényes ágazattá változtatja, s ami ezzel együtt jár, hiteligényes ágazattá is. Ezért a rövid megtérülési idővel rendelkező ágazatok ilyen irányú fejlesztése kerül előtérbe (lásd: gabona, fehérhús, tej, ipari növények, kisállattenyésztés), a hosszú megtérülési idejűek közül a tejen kívül minden más háttérbe szorul (lásd: ültetvények, szőlő, húscélú kérődzők, rét- legelőgazdálkodás, tömegtakarmány-termelés). A megtérülés hatékonyságának növelése érdekében, a rendszerfejlesztés kiemelkedő és állandósuló feladatává válik, hogy az azonos ágazatban működő technikai elemeket a legkisebb fajlagos energiaigényhez és legnagyobb fajlagos teljesítményhez igazítsák, összehangolják, optimalizálják. Ez az optimalizált eszközrendszer azonban a gazdaságszervezettel szemben három főirányú követelményt érvényesít. a.) Meghatározza a technika által igényelt, ezért legbiztosabb megtérülést ígérő területet, vagyis az ágazati területkoncentráció szintjét. Ettől lefelé eltérni megtérülési veszteséget, felfelé eltérni műveleti bizonytalanságot jelent. b.) Mivel a tőke- és hiteligény nagysága a termelőüzemet állandó pénzügyi nyomás alá helyezi, egyben arra kényszeríti, hogy a termelésbe vont alágazatokat az azonos, vagyis legkisebb többletadalékkal termeszthető (tenyészthető) fajtákra szűkítse, akár a monokultúráig. Az a.) és b.) pont kötelező érvényesítésének hatására, a koncentrációval minden alapvetően megváltozik. Felgyorsul a károsítók potenciális terjedése, a szakosodás kiiktatja a történelmi üzemformák tápanyag-gazdálkodását. Elég a mellőzött vetésforgóra, a nitrogéngyűjtő növények hatására gondolnunk. Leszűkül a biotranszformáció, mert csökkentik a szervestrágyázást, vagy a zöld-trágyázást és nem lesz megfelelő a termeléshigiénia 16 sem. Vagyis nem érvényesülhet a vetésváltás eredményeként térben és időben ható izoláció. Mindezeket termeléshigiénia= a rendszerszervezésből és ütemszervezésből eredő járványmegelőzési feladat. 16

62

járulékos holtmunka-formákkal, tehát különböző vegyi anyagokkal, termékekkel ellensúlyozza. 29. számú melléklet A MEZŐGAZDASÁGI ÉS TERMELŐFELHASZNÁLÁSI TERMÉKEK ÁRINDEXEI

(1974-1985) Ország

Mezőgazdasági term.felh.

Mezőgazdasági termékek

122 140 b/c 142 156 175 186 204 209 230 242 278/a 305 439

118 118 116 132 152 150 187 189 205 202 224 308 488

Svájc Ausztria NSZK Hollandia Belgium Magyarország Norvégia Dánia Franciaország Egyesült Királyság Spanyolország Olaszország Görögország

a / 1983

c / háztartással együtt

A MEZŐGAZDASÁG RÉSZESEDÉSE A BRUTTÓ HOZZÁADOTT ÉRTÉKBEN 1984-ben

NSZK

1,8 2,1 2,8 4,0

Dánia

Egy. Kir Belgium Franciaország

Olaszország Írország Magyarország

4,7 6,0 11,5 12,1

Hollandia

4,4

Görögország

16,3

Részesedése a bruttó beruházásban Belgium NSZK

2,4 3,5

Olaszország Írország

6,4 7,0

Franciaország

3,3

Magyarország 8,0

Hollandia Dánia

4,3 4,3

Görögország

x/m alapterv

9,4

A foglalkoztatás (%-ban)

Egy. Kir Belgium Hollandia NSZK

2,6 2,9 4,9 5,4

Dánia

8,1

Olaszország Magyarország Görögország

11,5 14,0 29,4

x

63


64

31. számú melléklet A mezőgazdasági termelőfelhasználás és a mezőgazdasági termékek árindexének különbsége 1984-ben, Százalékpont 1975=100 Svédország Spanyolország Finnország Egyesült Királyság Magyarország Írország NSZK Franciaország Hollandia Belgium Ausztria Dánia Norvégia Csehszlovákia Svájc Olaszország Lengyelország Görögország

66 54 45 40 36 31 26 25 24 23 22 20 17 6 4 -3 - 45 - 49

65

32. számú melléklet A mezőgazdaság külső forrásból származó ráfordításainak alakulása. folyó áron. millió Ft-ban

1960.

1965.

1970.

1975.

1980.

1982.

1982/1960 index

467

1.376

2.634

4.833

12.197

16.105

34,49

1.022

2.007

3.922

7.076

9.098

11.128

10,89

Növényvédőszer. állati. eü-i. anyag

585

1.037

2.065

4.296

7.534

8.182

13,99

Ipari takarmány. premix

1.541

5.595

9.240

14.364 23.483

28.018

18,18

Egyéb ipari anyag

1.172

1.230

4.247

6.168

9.835

11.969

10,21

Értékcsökkenés. fenntartás

1.765

4.121

7.099

13.146 25.262

28.246

16,00

Mg-i szolgáltatás

2.340

1.264

748

1.049

5.453

2,33

Összesen. átlag

8.892 16.630 29.955 50.932 91.682 109.101

Költségnem

Energiahordozók Műtrágyák

4.273

12,27

66


67


68

35. számú melléklet A mezőgazdaság termelői- és az ágazat által felhasznált nem mezőgazdasági termékek árindexe Mezőgazdasági termékek termelői árindexei 1970= 100

1980= 100

Mezőgazdasági termeléshez felhasznált iparcikkek árindexei 1960= 1970= 1980= 100 100 100 100,0

1960

1960= 100 100,0

1961

105,0

100,0

1962

110,4

105,1

1963

108,6

105,1

1964

112,9

104,4

1965

114,8

99,9

1966

124,8

102,0

1967

126,9

102,0

1968

137,9

112,8

1969

136,1

113,1

1970

145,0

100,0

117,4

100,0

1971

149,4

103,1

118,4

100,8

1972

152,0

104,8

121,5

103,5

1973

163,2

112,6

125,8

107,2

1974

166,4

114,8

127,4

108,5

1975

167,1

115,3

132,9

113,2

1976

186,9

129,0

154,0

131,1

1977

185,6

128,1

153,3

130,6

1978

190,2

131,2

156,3

133,1

1979

191,7

132,3

160,4

136,6

1980

209,9

143,5

100,0

193,8

165,0

100,0

1981

224,6

153,5

107,0

208,1

177,2

107,4

1982

223,9

153,1

106,7

216,9

184,6

111,9

1983

232,9

159,1

110,9

229,0

194,9

118,1

1984

247,1

168,8

117,7

247,1

210,3

127,5

1985

253,0

172,8

120,4

255,7

217,7

131,9

1986

262,4

179,2

124,9

260,8

222,1

134,6

1987

275,3

187,9

131,0

268,4

228,5

138,5

69

Ezzel a biodiverzitást alapvetően torzítja, egészen a legtermészetellenesebb szintig. Akár addig is, hogy az ősi nagykultúrák eltűnnek a monokultúra miatt. A holtmunka ráadásul tömegénél és uralkodó hatásánál fogva külön követelményeket támaszt a fajtával, tehát a genetikai anyaggal szemben, s a termelési rendszer biológiai programjával („szoftverjével”) szemben is. Hogy csak egy ilyet említsek: a tömegével arányosan igényli az anyagi megtérülési szintet meghaladó biológiai potenciált. (Tudjon többet egy fajta, vagy hibrid anyagcseréje, legalábbis genetikailag, mint amennyit éppen egy adott helyen ki tudunk belőle hozni.) Másrészt olyanok legyenek külső tulajdonságai (a fenológiája), hogy könnyen lehessen gépekkel művelni. Tűrje a stresszt, legyen szilárd a szára, lehessen sűríteni egy táblán a tőszámot, s a gépi betakarítás miatt lehetőleg egyszerre érjen be és így tovább. Hogy a termelők ezt el tudják érni, ennek következtében jelentősen szűkítik az egyébként alkalmazható genetikai vonalak körét. Vagyis a rezisztenciális és igen sokszor a minőségi génvonalak listáját. Ez azonban magával vonja az összes járványtani gondot és beltartalmi leromlást (regressziót) is. Emiatt viszont minél messzebb megy egy ágazat ezen az úton, annál inkább kényszert érez a génmanipuláció igénybevételére, annak - egyébként elkerülhetőkövetkezményeivel együtt.

A komparatív előnyökről Az eszközintenzív termelési modell optimalizált eszköztömege tehát függetlenül a táj eredendő adottságaitól, amelyek csak az ágazat szempontjából eltérőek - a megtérülés minimum-pontját garantáló termésátlagszintet, vagy fajlagos terméktömeget követel. Ezért, miközben az eszközszintnek, - az adott ágazat esetében- a legrosszabb, leggyengébb területen is el kell érnie az eszközökkel agyonterhelt, tehát drágává tett termelés jövedelmező szintjét, ilyenformán a jobb adottságú területeken a tárgyiasulás a megtérülés hatékonysága jelentősen jobb lesz. Ezt a törvényszerűséget nevezzük „komparatív” előnynek. Ennek pedig a piaci verseny és a protekcionista tényező hatékonyságának eredményességében kiszámítható pozitív hatása van, éppen úgy, mint a termelési átlaghoz, az ágazatilag „gyenge adottságú” területek költségeihez igazodó állami árgaranciának. Vagyis a támogatási szintet a termőföldek minőségéhez igazították, ebben az esetben a közepes adottságúra számították ki. Az ennél jobb földeken gazdálkodók tehát a támogatás következtében nyereségesek voltak, a rosszabb minőségűeken dolgozók emiatt veszteségesek. (Lásd a 36-46 sz. mellékleteket!)

70


71

37. számú melléklet Termékcsoport

Talajminőség kategória, ak / ha 10-15 15-20 20-25

Növényi termékek -

növénytermesztésből növénytermesztésből és mezőgazdasági melléktevékenységből összesen

19,19

29,96

55,90

19,83

27,11

46,66

Állati termékek 21,60 5,53 állattenyésztésből 13,32 24,37 élelmiszeripari tevékenységből -0,15 21,60 7,65 9,56 összesen Mezőgazdasági termékek összesen 13,54 11,90 31,65 Nem mezőgazdasági termékek 16,04 27,32 8,54 14,67 13,01 29,81 Termékek összesen Forrás: Komárom megye mezőgazdasági nagyüzemeinek 1978. évi gazdálkodási adatai. -

72


73


74


75


76


A talajok főbb minőségi jellemzői, a műtrágya-adagok és a termésátlagok alakulása termőhelyenként, az 1984/85 évi búzatermesztésben

Megnevezés Földminőség, ar.k./ha Kémhatás, ph /KCl/ Kötöttség, KA

I.

Szántóföldi termőhely II. III. IV.

V.

27,5

18,6

20,4

15,3

15,4

6,72

5,89

6,20

6,54

6,35

44

38

50

30

52

CaCO3, % Humusz %

3,74

2,22

4,90

4,57

3,15

2,85

1,76

2,77

1,50

2,96

P2O5, ppm

189

141

159

172

165

K2O, ppm

312

219

279

207

365

N-műtrágya, kg/ha

152

144

135

141

1,34

P-műtrágya, kg/ha

96

93

82

81

78

K-műtrágya, kg/ha Összes műtrágya,

98

101

91

102

66

346

338

308

324

278

Termésátlag, t/ha

5,44

4,37

4,49

3,94

4,45

NPK fajlagos, kg/ha

63,6

77,3

68,6

82,2

62,5

kg/ha

77


78


79

45-a. számú melléklet

80

45-b. számú melléklet

81

Az ipari termelés állandósítja a technikai fejlesztésben folyó versenyt. E verseny költségei az iparszerű gazdálkodásban vég nélküli öngerjesztő folyamatot állandósítanak, amiből - mint egy mókuskerékből sem- nem lehet kikeveredni. Ennek az az oka, hogy a fosszilis energiaár törvényszerűen hullámokban megjelenő áremelkedéseivel, minden gazdasági részlegben árfelhajtó szerepet játszik és csökkenő nyereséggel párosul. E folyamatok hatására ugyanis, a megtérülés ökonómiai nullapontja (vagyis a piaci és termelési áregyenlősége) az ágazati természeti adottságok - pl. talajminőség egyre magasabb szintjén jelenik meg. Homogén adottságok mellett viszont, ez, a regionális időjárási helyzet által befolyásolt termésátlagok egyre magasabb szintjén valósulhat meg. Ezt a termelő úgy tudja ellensúlyozni, hogy növeli a termelés biztonságával és termésátlag-növekedésével kapcsolatos ráfordításokat. Követi és megtartja az optimális műveleti időpontokat, a tápanyagellátás minimum-pontját csökkentő arányoptimalizálási 17 mezo-, és mikroelem-pótlást 18, stb. Igyekszik megelőzni a gyom- és biodiverzitás-ellennyomást, ami az ipari eredetű tápanyagellátás fajlagosait megközelítőleg harmincszorosan követi. Vagyis növelni kénytelen a növényvédelmi ráfordításokat. Ezzel azonban a fenti okok miatt a folyamat öngerjesztővé, „örökmozgó” jellegűvé változik. Ez a viszony kikényszeríti az ebben a modellben az állandó stresszt jelentő folyamatokat. Ez nem más, mint az egyre drágább és növekvő tömegű állóeszköz, minimum- vagy optimumszintű hasznosítása. A minimum-pontig történő hasznosítását láthatjuk a fejlett európai államokban, míg a maximum-szintig történő hasznosítása az USA, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland mezőgazdaságában látható. Az utóbbi csoport a területi koncentráció növelését végzi. Ez viszont csökkenti a műveleti idő-optimumokat, s vele a termelés-biztonságot, ezért a forgóeszközök felhasználásának szintjét ehhez a műveleti szinthez csökkentik. A piac ingadozására nem a ráfordítások mozgatásával, hanem a művelésbe vont területek változtatásával reagálnak. (Lásd: USA, Kanada – a kalászosok esetében.) Az eddigieket vázolva logikusan adódik, hogy az eszköznyomás növekedésének természetesen van még egy módja, éspedig az ágazatok komparatív alapú regionalitásának és technológiai differencializálásának kialakítása. Ez hívja fel a figyelmet arra, hogy más–más irány kell a vidék

fennmaradása és az abban élő mezőgazdaság számára, bármelyik országról legyen is szó, így Magyarországról is, természetesen.

17

arányoptimalizálás= pl. a növény (állat) tápanyagfelvétele tekintetében az optimálist közelítő tápanyag illetve táplálék struktúrák alkalmazása 18 Mezo- és mikroelem-pótlás=alkáli földfémek és átmeneti fémek.

82

Ez azonban, ebben a modellrendszerben ideiglenes hatású és ebbe nehezen iktatható be. Vagyis, egy másik modell alapeleme. Ez a művelési ág mozgás azonban rohamosan csökkenti az ágazat élőmunkaeltartóképességét, és tömegesen szorítja ki az ipari ágazatokból a vidéki lakosságot, amelyet az ipari fejlődés elektronizálásának hatására, a másodlagos ágazatok sem tudnak felszívni. Ez is minden országra érvényes megfigyelés. Az iparilag fejlett országok vezetői úgy gondolkodnak, hogy a saját társadalmukat nagyban veszélyeztetné, ha ez az ipar nem tudná eladni a termékeit és nagy zavart okozhat az is, ha a máshonnan érkező, az övékénél jóval olcsóbban kínált agrártermékeket szabályozatlanul engedné be a piacukra, ugyanis akkor mi lenne az ő drágán termelni tudó iparával és gazdáival. Ezért a társadalmi következmények elkerüléséért, valamint a fenti folyamatot gerjesztő, óriási méretűvé duzzasztott eszközpiac összeomlásának elkerülése érdekében, az OECD 19-országok kiadják a „családi farm védelme” jelszót. Ahogyan növekszenek az eszközárak, az állam ezekben az országokban úgy növeli az agrárprotekcionista intézkedéseit, vagyis állami támogatásokat nyújt, piacvédelmet vezet be. Ennek a szintje az 1990-es évek fordulójára elérte az ötven plusz tizenöt-húsz százalékos támogatási és importkorlátozási szintet.

Az agrárpiac mögött állami protekcionizmus volt és van, nem pedig verseny A kortárs magyar agrárpolitikusok és agrárgazdasági „guruk” a „szabadpiaci verseny”- hatásairól szóló, szinte áldozati transzban harsogott próféciáival ellentétben, a fejlett világ mezőgazdaságában szó sem volt többé piaci versenyről, meg a piac által történő irányításról. Ott az állami protekcionizmusok versenye, a világpiaci hatások lebénításának - nyílt vagy rejtett - állami szabotálása uralkodott. Ennek megfelelően teljesen piacidegen termelési mozgásirányokkal találkozunk. Ki látott még szabadpiaci hatások mellett, állandósult termékfeleslegek jelenlétében, növekvő ütemű termelésfejlesztést? Ki látott még szabadpiaci hatások mellett eladatlan mennyiségű árut dotáló termelést? A támogatási „potyapénzek” egyszerűen átrendezték a termelést.

19

OECD=Organization for Economic Co-Operation and Development;

83

Az agrárpolitikának ez a rendszere sok furcsaságot eredményezett, s nem véletlenül. Ugyanis egyes országokban, mesterségesen gerjesztett termékfeleslegek jöttek létre. Ez - mellesleg megjegyezve-, a modell természetéből eredt és állandó volt. Az egyre növekvő mennyiségű eladatlan áruk arra kényszerítették az illetékes politikusokat, hogy járulékos, külső agrárpiaci lehetőségeket teremtsenek - ha szükséges-, gazdasági és politikai kényszer útján „szerezzék meg” azokat. Vagyis az agrártermelés, a hozzá tartozó iparral - szőröstül-bőröstül - a hivatalos állami politika, ideológiával fedett homlokterébe került. Az eredményét saját bőrünkön tapasztaljuk! Egy óriási nagyrendszer belső törvényszerűségeiből származó, öngerjesztés alapján növekvő folyamatait azonban csak ideiglenesen lehet semlegesíteni, de megállítani nem lehet! Ezért minden hozzáértőnek előre kellett látnia, hogy a holtmunka természetéből eredő törvényszerűségek hatásait, külső beavatkozásokkal ideiglenesen lehet csak lebénítani. Adott esetben a családi farm területi koncentrációját állandósítani ebben a rendszerben is csak időlegesen lehet.

Az iparszerű modell háromirányú módosulata Már az első energiaár-robbanás csökkenő hozadék-erősítő hatása elég volt ahhoz, hogy az iparszerű modell háromirányzatúvá módosuljon. Az amerikaira, amely keményen eszközhatékony-irányú módosulást eredményezett a rendelkezésre álló természeti erőforrás-tartalékok számlájára. Az európai közös piacira, amely természeti tartalékokkal nem rendelkezvén, a piacra, a fajlagos eszközráfordítás mozgatásával reagált. Ezért növekvő protekcionista intézkedésekkel törekedett a koncentrációból származó, robbanásszerű társadalmi földcsuszamlást megelőzni. A kelet–európaira, ahol az irányzat a nyolcvanas évtizedben pattanásig feszült, majd csődbe került. Ezt a folyamatot azonban már több helyen leírtuk. Legutóbb az Élet és Irodalom 2000. Júliusi számában. (Lásd 49-50-62 mellékleteket!) Az iparszerű termelés egyre magasabb költségszinten tudta elérni a nullapontot. (A nyolcvanas években végbement, eszköz-, és energiaáremelkedés, és műszaki fejlesztés hatásai következtében egyre gyorsabban növekedett a területi technikai optimum és ökonómiai nullapont szintje.) A családi farmok nagysága és a termésfeleslegek miatt is csökkent a termelési értékük, de még így is fennállt, sőt növekedett az iparszerű termelés és a családi farmok közötti ellentmondás. Annak ellenére növekedett, hogy az államközösség is és a nemzeti államok is egyre tűrhetetlenebb protekcionista politikát folytattak. Vagyis a fokozódó

84

holtmunka-nyomás, amint később saját példánkon is bemutatjuk, nem csak az összes állami támogatást nyelte le, hanem a farmerek, más ágazatokhoz viszonyítva szerény, tíz-tizenkét százalékos nettó jövedelmét is fenyegette. Ezért a fejlett európai államok, az anyagi és humán következmények semlegesítése érdekében, támogatták és szervezték a termelés alulról szerveződő (nonprofit) feldolgozását és forgalmazását, értékesítését. Ezeket viszont az árutőzsdék, de főleg a multinacionális feldolgozó és szupermarket hálózatok csapolták meg. A terméktömeg egyre növekedett és ezzel nőttek a termékfeleslegek. Ezeket sokszor csak segélyakciókban tudták értékesíteni, esetleg közvetlenül adományként. Ez azonban túlságosan sokba került így. A feleslegek csökkentése érdekében, az Európai Unió tagországai (a piac szinte teljes befolyásoltsága mellett, tehát a gazdasági környezet deformálásán túl), radikális támogatáscsökkentéssel, sőt -megvonással, korlátozni kezdték a termelést is (bevezették a termésátlag-korlátokat), és a felhasznált tápanyagok és növényvédő szerek fajlagos mennyiségét is. Ezzel viszont tömeges működési zavart (rendszeranomáliát) idéztek elő. Eltorzították a tápanyagarányokat, amiket sokszor a betegségekkel szembeni ellenállóképesség (a rezisztencia) számlájára túlfeszítettek (felspannoltak). A tápanyagarányok megváltoztatására a genetikai termőképesség kihasználása miatt volt szükség, de ezzel megbontották az élettani egyensúlyt, s elnyújtották az időjárás okozta zavarok időtartamát és láthatóan felnagyították a károsítók és a betegségek veszélyének növekedését. A paradigmaváltás szükségessége az Európai Unióban A kilencvenes évek elejére mindez az Európai Unió költségvetési rendszerében már mindent többszörösen meghaladó terhet jelentett. Az összes támogatási keretük felét meghaladó kifizetéssel! Ennek alapján az Európai Unió Miniszteri Tanácsa kénytelen volt kimondani, hogy az ipari modellre épülő agrárpolitikát teljes egészében át kell dolgozni. Vagyis, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, ki kell jelenteni, hogy az Európai Unióban az agrárparadigmaváltás megtörtént. Ennek első irigylésre méltóan ügyes kihasználói a program kidolgozásában szakértői szinten résztvevő és megjelenésével egy időben belépő osztrákok voltak. Ők megismerték és tudták a program értelmét és lehetőségeit, és a belépéssel járó ágazati változtatásokat. Mindezt összekapcsolták és egy olyan környezetgazdálkodás-elvű, alulról építkező, regionális agrár-átalakítási és vidékfejlesztési („ökoland”) programcsomaggal rukkoltak elő, hogy mire a termeléstámogatáshoz szokott, száz-százhúsz százalékos eszköztömeggel és az erre épített intézményrendszerrel (tehát hivatalnoki közgondolkodással) tevékenykedő Európai Uniós államok mozdulni tudtak, szinte kiürítették a közös kassza ilyen irányú részét, korszaknyi előnyhöz jutva. A fejlesztésben e program keretén belül, átállítási jelszó alatt, támogatásba vontak minden törpebirtokot, amely elérte a három hektárt, egyes esetekben a 0,7 hektárt, vagy a két számosállatot kitevő állattenyésztést! Jó lenne, ha tanulnánk belőle!

85

Az Európai Unió program-ábrája is, természete is mutatja, hogy itt hosszú távú, egész amortizációs időt átívelő agrárstratégiáról van szó. Ennek okán a szakmai szokások és közgondolkodás átalakítása mellett, szigorúan az amortizációs kényszerrel diktált időszak alatt végrehajtott agrármodell-váltás történik, amelyben a természeti erőforrások lépnek elő rendszer-meghatározó tényezővé. Az agrártermelés pedig eszközuralmi globális gyarmat-manufaktú-rából, természethez idomuló, több lábon álló, vidéki vállalkozói életformává terebélyesedik.

86

Az Európai Unió régi, általunk is utólag, ráadásul elévülten majmolt, eszközintenzív-modelljének a kegyelemdöfést azok a nagy országok fogják megadni, amelyek 1980 óta a természeti erőforrásokat helyezik előtérbe, s ezért alacsonyabb átlag-energiaforgalommal tudnak termelni és ez egyre inkább nyomást jelent az európai piacvédelem csökkentésére is. (Lásd a 46- 47-48. számú mellékleteket!) Ez egyben azt is jelenti, hogy az Európai Unió országai kénytelenek lesznek megváltoztatni azokat az előírásokat, amelyekkel korábban és most jobbára csak az unióba beszállítók termékeit tartják távol. Ilyenek például az Európai Unió piacaira érvényes nehézfém-, és vegyi anyagszennyezésre, valamint a génerózióra vonatkozó, vagy az USA-énál akár kétszer is alacsonyabb értékű maradvány- és szennyezettségi (kontaminációs) előírások. A fejlett világ ugyanis egyre világosabban látja, hogy az első látásra nagyon aggályos előírások döntően az Európai Unióba irányuló és belépő termékre érvényesíthetők. A belső termelésben elsősorban a termelői „garanciára” támaszkodnak. A termelési folyamat tételes, műszeres mérésekre alapozott ellenőrzésére, sem apparátus, sem kapacitás nincs. A szalmonellával fertőzött, kutyaeledelnek is nehezen elfogadható baromfihús vagonszámra történő lefőzése, és töltelékáruba történő bedarálása, a kergemarhakór (BSE) története, az Európai Unióból importált növényi betegségek és kártevők sora, az élelmiszerekben megjelenő antioxidánsok 20 és hormonok ellenőrizhetetlen tömege, a holland és dán talajok NO2 fertőzésének szintje provokáló jelenségek. A rendelkezésemre álló információk alapján bátorkodom kijelenteni, hogy a következő négy évben az Európai Unió agrárpolitikájában és támogatási rendszerében lényeges változások lesznek. Az Európai Unió agrárpolitikájában egyre gyorsabban mérséklődnek az agrártámogatások, s a fenti válságjelenségek megerősödnek. Ezért, akármilyen sztárnak kikiáltott „szakértők” sugallják is, felelőtlen tippelőknek tartom azokat, akik a magyar mezőgazdaság csatlakozással kapcsolatos teendőit és Európai Uniós támogatást váró projektjeit, nem az osztrákok mintájára képzelik el megvalósítani. Nagyon is ügyelnünk kell arra, nehogy megtévesszenek bennünket, mert egyesek mintegy varázsigét hangoztatják a regionális felzárkóztatás jelszavait, ugyanakkor mást tesznek. Az osztrák minta lényege, hogy az egy regionális és kistérségi, környezetgazdálkodás-irányú szerkezeti átalakítás, amely összeolvad (integrálódik) az alulról építkező agrárátalakítással és vidékfejlesztéssel. Mi is ezt javasoljuk. 20 antioxidánsok = a szervezetben keletkező szabadgyökök lekötését végző vegyületek; megakadályozzák a felesleges sejtszaporodást, tumorok kialakulását. Az élelmiszer- iparban konzervek és egyéb termékek tartósítására használják.

87


88


89

48. számú melléklet Mezőgazdasági talajokban megengedett maximum koncentrációk szennyvíziszap kezelés után és Holland A és C értékek (mg/kg) (McGrath et al. 1994: Land application of sewage sludge: scientific perspectives of heavy metal loading limits in Europe and in the United States, Environ. Rev. 2: 1-11) Ország

Év

Cd

Cu

Cr

Ni

Pb

Zn

Hg

1986

1-3

50-140

100-150

30-75

50-300

150-300

1-1,5

Anglia*

1989

3

135

400

75

300

300

1

Franciaország

1988

2

100

150

50

100

300

1

Olaszország

-

3

100

150

50

100

300

-

Finnország

1995

0,5

100

200

60

60

150

0,2

Németország**

1992

1,5

60

100

50

100

200

1

Spanyolország

1990

1

50

100

30

50

150

1

-

1

50

100

30

50

150

1

1990

0,5

40

30

15

40

100

0,5

-

0,5

40

30

15

40

100

0,5

A-háttér

0,8

36

100

35

85

140

0,3

C-beavatk.

12,0

190

380

210

530

720

10,0

Európa Unió

Norvégia Dánia Svédország Hollandia***

USA****

1993

13,0

500

1000

140

100

930

5,3

Magyarország*****

1990

1-3

75100

75100

50

100

200300

1

*- pH 6-7 közötti talajon **- pH 6 felett. Ha pH 5-6, Cd és Zn limit 1 és 150ppm ***- Nem szennyvíziszappal kezelt területen (A-tiszta talaj, C - talajtisztítás szükséges.) ****- Maximális terhelés adataiból számolva (3 kg/ha=1mg/kg) *****- Szennyvizek és szennyvíziszapok termőföldön történő elhelyezése. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Ágazati Műszaki Irányelv. MI-08-1735-1990: értékek a talaj adszorpciós kapacitása függvényében megadva A legnagyobb gond mindezeken túl az öntözés komplex fertőzési szintjének meghatározása. Vagyis mi történik akkor, ha minden kation a legmagasabb megengedett mennyiségben van jelen? Ki kellene dolgozni egy differenciált regressziós szorzószámsort, amely mindebből csökkenti a megengedett szintet, ha több is max. van jelen

90

Egy biztos: nem lesz több belépés ma érvényes támogatással. Emiatt az agráriumok teljes jogú beépülése nem történik meg 2010 előtt. Ha már előrejelzésre adtam a fejem, megkockáztatok még egy halk felvetést. Az Európai Unió és vele a fejlett világ agrárpiacán (hogy egyéb belső indítékot ne is említsek), akárcsak a szállítási költségek várható exponenciális növekedése miatt is felerősödik egy gondolat, egy eddig csak Ázsiában élő közgazdasági kategória: az élelmiszer-önellátás egyéni, regionális és nemzeti törekvéseinek gondolata. A magyar agrárpolitikában (és sajnos vele az agrárgazdaságtanban) egyre nagyobb hangerővel szuggerálták a szabadpiaci hatások szükségességét, viszont az – úgymond - megrendszabályozásról szóló érvelések, frázisok a lényeg elkendőzését szolgálták. Vagy vulgárisan szólva: csak zsoldosi viszonyokat takaró megrendelt fügefalevelek voltak. Céljuk a politika azon törekvéseinek eltakarása volt, hogy a történelem folyamán mindig teherviselő ágazat 1982 és 1990 között a politika iparfejlesztési bűnei miatt rohamosan növekvő külső és belső eladósodásunknak első számú teherviselőjévé tegye –ellentétben a nyugati iparszerű modellel dolgozó országokéval. (Lásd a 49-53 számú mellékleteket!) E fejezet mellékletében bemutatásra kerülő táblázatok és grafikonok adatai a rendszerben gondolkodó hozzáértő számára tényszerűen mutatják be a folyamatokat. A mezőgazdasági stratégiában kevésbé jártas olvasó figyelmét azonban szeretném felhívni néhány összefüggésre, amelyek a jövőre vonatkozó döntések megalapozottságához alapvető jelentőségűek, ugyanakkor manapság rendszeresen figyelmen kívül hagyják őket.

91


Az alaptevékenység és a főbb pénzügyi adatok alakulása

Az alaptevékenység termelési értékének aránya, %

A közvetlen támogatás

Az elvonás

Az alaptevékenységi

Az alaptevékenységen kívüli

Egy hektár termőterületre jutó aranykorona Változása 1985-ig 1970

1985

Eredmény megoszlása 1985-ben, % 1970=100

30,0-nál több

77,8

79,9

67

356

87,9

12,1

26,1 - 30,0

81,2

81,4

90

349

92,1

7,9

24,1 - 26,0

80,9

70,1

141

552

70,6

19,4

22,1 -24,0

78,3

69,8

163

541

67,5

32,5

19,1 - 22,0

77,9

73,1

134

463

72,1

27,9

17,1 - 19,0

77,8

71,6

168

638

66,8

33,2

14,1 - 17,0

76,8

61,0

134

562

50,0

50,0

11,1 - 14,0

77,2

53,6

281

772

15,9

84,1

7,1 - 11,0

79,4

54,2

452

1242

4,9

95,1

7,0 és ennél kevesebb

72,2

51,2

274

1011

8,3

108,3

Együtt (átlagos érték)

78,2

65,5

187

583

55,1

44,9

92

50-a. számú melléklet MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁSOK ÉS ELVONÁSOK EGYENLEGE (MILLIÓ Ft) Év

Beruh.

Termelési

Közv.

Össz:

Támogatások 1975

6920

1980

5691

1981

Össz elv.

Egyenleg

Össz.

Közv. nélkül

12053

28793

16849+11944

-109

16993

7640

30324

26139+4185

-3455

4779

18255

8876

31910

30578+1332

-7544

1982

4070

19046

8591

31707

37333+5625

-14217

1983

3206

19200

9450

31586

41477-9621

-19071

1984

2600

20700

8400

31700

47300-15600

-25000

STAGEK. KSH

93

50-b./1 számú melléklet

94

50-b./2 számú melléklet

95


Az abraktakarmányok árarányai Dániában és Magyarországon Dánia1 Megnevezés

1980/81

Magyarország2 1984/85

1979

gazdasági év

1985

gazdasági év

Árpa

100,0

100,0

101,6

93,7

Kukorica

130,3

156,3

100,0

100,0

Szójadara

136,7

141,2

282,0

323,2

Húsliszt

145,7

157,5

342,6

416,7

Hallliszt

250,8

301,4

468,9

631,3

Sertéstáp

120,1

127,3

138,7

148,0

Broilertáp

140,9

157,5

185,6

186,1

Kocatáp

122,4

129,5

137,7

141,7

Tojótáp

129,1

157,6

147,5

158,6

Forrás: 1. Statics on Danish Agriculture 1985. Published by Danish Farmers’ Unions 2. Agrárgazdasági Kutató Intézet munkatársainak számításai

96


97


98

Az eszközintenzív modell rombolja a környezetet A bevezető fejezetben hivatkozott 1. számú, valamint a jelen fejezet mellékleteinek adatai azt is bizonyítják, hogy az eszközintenzív termelési modell nemcsak gazdaságon belül állandósítja a tőkehiányt és kényszeríti ki a struktúra szakosodásirányú torzulását, hanem országosan is ezt teszi. Az adatokból látható, hogy az iparszerű modell és a nálunk alkalmazott - politikai hatalom által kikényszerített, úgynevezett - „zárt konstrukciós rendszer”, milyen radikálisan deformálta az évezredes természetfüggőségben kialakult tájstruktúrákat. A zárt szerkezet ugyanis azt jelentette, hogy az öt ágazat ipari átalakítását a kiemelt és így a hatalom részévé fogadott termelési rendszerekre bízták. (A termelési rendszerek az eszközintenzív modellszférában léteztek, gyors tőkemegtérülést ígértek és jól gépesíthető technológiai transzfer-szervezetek voltak.) A termelési rendszereknek a kezében összpontosult a szükséges, kötött felhasználhatósági („pántlikázott”) hitelkeret, eszközimport-keret, az eszközár törlesztéséhez szükséges termés-exportkeret és ami a legfontosabb: a kiemelt hatvan-kilencven százalékos állóeszköz-támogatás elosztása. Ezt csak azok kapták és csak arra a területre, amellyel a „rendszerbe” szerződéssel beléptek. Egy keretgazdálkodással működő ágazatban, a harsány politikai felhanggal együtt ez akkora gazdasági előnyt jelentett, amely kiiktatta a tájegységből származó természeti „adottsági” eltéréseket. Ezért minden ambiciózus vezetés, politikai beosztástól függő versenyben rohant ennek kihasználására. Az eredmény: az ország minden megyéjében csak ezek az ágazatok kerültek a gazdasági élet központjába. Ennek megfelelően a búza, a kukorica mindenütt hatvanöt-hetven százalékos területarányban uralkodott. Ugyanígy, a fehérhús ágazatok és a bázisukat képező gabonatermesztési ágazatok sem a termőhelyi adottságaik szerint helyezkedtek el, hanem a „ki az erősebb”-elv alapján. Természetesen ezt követte a feldolgozóipar elhelyezése is. Így aztán, SzabolcsSzatmár-Bereg, Borsod, Vas, Zala, Somogy megye tele lett baromfi-, meg sertésteleppel. A Budapesttől nyolcvan kilométerre lévő Kecskemétnek volt baromfiipara, Győrnek nem. A szatmári négytonnás kukoricán sertést hizlaltak, a dalmandi kilenctonnáson meg szarvasmarhát, miközben hétszázezer hektár legelőnk, az ebek harmincadjára került, kihasználatlan volt. Ezen túlmenően a hasznosítatlan biomassza tömegünk kétszeresre nőtt, kérődző és fehérhús ágazati arányunk Európában a legdrasztikusabban torzult, s takarmány-, és fehérjeimportunk négyszázmillió dollár értékűre növekedett. Az állattenyésztés tehát egyrészt az importált takarmányokkal érte el elismert termelési szintjét, ugyanakkor nem használta a hazai agrárium adottságait, tehát duplán is pazarolt. Lecsúszott a hazai agrárium adottságairól.

A termőterület hetven százalékán tőzsdei terméket termeltünk, raktár- és tőzsdei tőke nélkül. Az ősi ágazataink: a kecskeméti cseresznye,

99

barack, a szatmári szilva, a legelőn nevelt szürkemarha, a mangalica, és a többiek, elsekélyesedtek, leromlottak (kommercializálódtak), vagy eltűntek. Ami azonban a jövőre vonatkozó döntések szempontjából még katasztrofálisabb, az ipari anyagokra támaszkodó termelés elszegényítette és az új irányzatoknak megfelelően torzította a szakmai, az üzemi gondolkodást és kutatást. Fétissé vált az az urbánus szemlélet. Ebből következett, hogy a technikai rendszerek (az eszközintenzív gazdálkodás), egyöntetűvé tették a tájat. Uralkodóvá vált a technikai rendszerek tájegalizáló képességének urbánus felfogása, már-már fétise. Ezzel együtt uralkodóvá vált a globális, tehát tipizált géprendszerek által diktált termelési célok és technológiák elfogadása. A természetfüggőség időszakában nélkülözhetetlen alkotó gondolkodás helyett egy lusta gondolkodás vált uralkodóvá. A természetfüggőség a konkrét hely adottságából indul ki, és alkotó gondolkodást kíván. Az iparszerű pedig eszközrátartással akar kockázatot csökkenteni (illetve máshonnan átvett technológiával), és ez ellustítja az őt alkalmazó gondolkodását. Nem is beszélve arról az agrárökonómiai elméletről, amely „műárakkal”, „műpiacon”, „műköltségekkel” játszott tudományt, és politikai agrárgazdaságtanná degradálta önmagát. (Lásd az 54-67 számú mellékleteket!)

100


Az 1000 db szarvasmarhára jutó sertés és baromfi az egyes országokban 1982. évben

Ország

Magyarország 100% Sertés Baromfi

Sertés (db)

Baromfi (db)

Magyarország

4265

32712

100

100

Portugália

3500

17600

82,1

53,8

Dánia

3360

5120

78,9

15,7

Spanyolország

2309

10675

54,1

28,9

NDK

2238

9461

52,5

5960

Románia

2049

16277

48

49,8

Hollandia

1956

16614

45,9

50,8

Belgium Jugoszlávia

1724 1634

9005 13144

40,4 38,3

27,5 40,2

Ausztria

1585

6188

37,2

18,9

NSZK

1488

5186

34,6

15,9

Csehszlovákia

1431 1399

8876 6573

33,6 32,8

27,1 20,1

Egy.Királyság

1026 609

12376 9266

24,1 14,3

37,8 28,3

Franciaország

502

7907

11,8

24,2

Svédország Olaszország

FAO adat

101


Egy főre jutó gabona és hústermelés kilogram Ország

Gabonatermés 1980 351 640

A világátlag Ausztria Belgium197 Luxemburg Dánia 1380 Egy. Királyság 346 Franciaország 885 Görögország 558 Hollandia 90 Magyarország 1308 NSZK 375 Norvégia 282 Olaszország 319 Portugál 141 Spanyolország 500 USA 1186 Kanada 1723 Japán 113 /a 1984 évi adat.

Hústermelés

1985 389 705/a

1980 32 94

1985 31 106

243

111

117

1562 402 995 520/a 98 1388 420/a 332/a 324 159/a 542 1452 1828 132

257 55 99 54 134 135 85 48 63 47 66 108 100 26

288 58 101 51 163/a 159 85/a 49 65 46 70 109 99 29

102


103


104


105


106


107


108


109


110

64. számú melléklet Ábra

111


112


113


114

Vissza kell állítani a természet-függőségben kialakult agrárágazati arányokat! Az eddigiekből a jövőre vonatkozóan két különösen fontos feladatot kell kiemelnem! Az egyik, hogy mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetéből kiindulva, tudományos megalapozottsággal vissza kell hozni a környezeti függőségben, évezredes történelmi tapasztalatok regulája alapján kialakult ágazati arányokat. Ezen túlmenően vissza kell hozni az adottságok eltérőségéből adódó technológiai és fajta–változatosságot. Ennek megfelelően radikálisan érvényesítenie kell, hogy az eszközöket (a különböző holtmunka formákat) az optimális hatékonysággal szabad csak használni. Vissza kell állítani a történelem folyamán kialakult hasznosítási formákat úgy, hogy visszahozzuk a termelési célt meghatározó, a termelési adottságokat figyelembe vevő minőségi fajtaváltozatosságot is. Vegyünk egy egyszerű, de érthető példát: Szatmárban a természetfüggőségben kialakult hagyományok alapján, a népi táplálkozás és a jövő vidékturizmus és vendéglátás egyik fő tényezője a kukorica volt és lesz a legelőn nevelt mangalica sertéshússal, a belőle készült sajátos minőségű füstölt áruval és legelőn tartott magyar szürke szarvasmarha által adott minőségi tejtermékkel. Számos Túr-vidéki káposzta és zöldségfélével, valamint penyigei nem tudom-szilvából 21 főzött, répacukormentes lekvárral. A Szamos és Túr hordalékán termelt sajátos minőségű krumplival kombinált (lazított) tésztafélékkel (cinkepuliszka 22, nudli, gombóc, öhöm 23, pogácsa, palacsinta, sőt: kenyér). A reggelinél elmaradhatatlan, sehol másutt nem látott ősi (étkezési, nem ipari) hagymával, paprikával, paradicsommal és minden kertben megtalálható gyümölcsökkel, fűszernövényekkel. Nem beszélve a takarmánytermesztésben kiemelkedő helyet elfoglaló vörösheréről, a leggyengébb talajokon is díszlő szarvaskerepről, a zab és zabosbükköny, stb. takarmányfélékről.

21

nemtudomszilva=a penyigei szilva másik helyi neve cinkepuliszka=krumpliból, búzalisztből készített ősi étel 23 öhöm=hortobágyi pásztorétel: bográcsban, szabadtűzön készített, levét teljesen elfőtt krumplistészta 22

115

Újratanulni az őshonos fajokat, fajtákat! Az ember elképedve nézi, hogy tíz évvel a nagyüzemek megszűnése után, miért maradtak itt uralkodóhelyzetben az étkezési hasznosításra alkalmatlan, nagy műtrágya-igényű kukorica-fajták, a centrálszója 24-alapú abrakkoncentrátumot igénylő holstein-fríz tehénállomány, a holland magból származó zöldségek, az ipari tápot igénylő sertés és a többiek. Végül is, hogy miért maradt meg az elmúlt harminc évben művi gazdasági kényszerrel rájuk erőszakolt főágazati szántóföldi struktúra? Egyrészt gazdaságilag tárgyvesztettek lettek ezek a fajták, a szegénység pedig éppen, hogy nem magyarázat rá. Attól tartok, hogy az annyira szeretett fajtámnak nagyon sürgősen sok mindent újra kell tanulnia, most azonnal, amíg még talán élnek olyanok, akiktől lehet. Másrészt: hogy az általános iskolai oktatóktól kezdve az egyetemi oktatásig, ki kell gyomlálni az eluralkodott majmoló, utánzó („generikus”), gondolkodást. Ha élni akarunk, az eredeti célok garantált elérésével, a legkonkrétabb helyi és időszerű adatok által alakított különbözőséggel, sokszínűséggel, rendszerelvű független gondolkodást kell ágazatunk megújításának alapjává, mozgatóerejévé tenni. Harmadrészt: az összefüggés, amit ismernünk kell a jövő fejlesztési irányainak meghatározásánál (különösen az eszközintenzív irányzattal kapcsolatos végső következtetések levonásához): az az, hogy a magyar mezőgazdaság 1969 és 1982 között eszközrendszerének átalakításában és annak intenzitásában együtt haladt az európai országokkal. Például 1982-ben az egy hektárra terhelhető holtmunka ráfordítási szintje nagyon hasonlított az akkori NSZK 25-éhoz. Energia és fehérje transzformációs hatékonysága 0,2 százalékkal maradt el az USA átlagától. Ezt azért merem állítani, mert számításainkat nem a könyvelésből vett adatok alapján, hanem a műveleti és takarmányozási napló azonos értékkel számolt összehasonlításával végeztük. Ugyanezt bizonyítják azonban más intézmények, a Statisztikai és Gazdaság Elemző Központ (STAGEK) és Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai is. (Lásd az 68-74 sz. mellékleteket!) 24

centrálszója= az amerikai Central Soya konszern által termelt, vagy termeltetett szója és az azokból készített takarmányok; a világ szójatermelésének döntő hányadát tartja a kezében. 25 NSZK=Német Szövetségi Köztársaság; Németországot a II. Világháború után NSZK-ra és NDK-ra (német Demokratikus Köztársaságra osztották. 1989-ben újraegyesült a két állam.)

116

Az eszközintenzív rendszer alkalmazásának tanulságai Az eszközintenzív fejlődés 1982-től három irányban ágazott el, amely következményeivel együtt erősíti, alátámasztja a végső következtetéseket és nem ingatja azt meg. Ezt tudva, a jövőre nézve minden lépésünknél figyelembe kell venni a következőket: Egy eszközintenzív technológia-eszközrendszer, ha a kidolgozásánál figyelembe vett biológiai, az ökológiai adottságoktól (ökopotenciáltól) negatív irányban eltér, akkor az eltéréseket nem tudja ellensúlyozni, illetve, ha mégis megpróbáljuk, akkor exponenciálisan növekszik a kiegyensúlyozáshoz szükséges ráfordítás. Ez pedig csak degresszív növekedést ad, és ez elkerülhetetlenül belehajtja a csődbe. Az eszközintenzív-gazdálkodás ezen tulajdonsága keményen meghatározott ágazati, vagy technológiai körülhatárolhatóságot (rajonírozást), talajcentrikusságot követel. Ellenkező esetben hiába emelkedik a bruttó termelés, a nettó jövedelem törvényszerű csökkenése várható. Ezt bizonyítják (többek között) az ipari fejlesztés tetőfokán, 1979-80-ban, a Győr megyei és külön a Komárom megyei nagyüzemek táblaszintű, tehát műveleti alapon számolt hatékonysági mutatóit bemutató grafikonok a növénytermesztést akkor hetvenöt százalékban elfoglaló kukorica és búza ágazatairól. Egyik dimenzióban, átlagtalajszinten eszközréteg-függően, a másik oldalról talajminőségtől függő korrelációban. Ezekből a jövőre vonatkozóan két alapvető összefüggést kell kiemelnünk! Az egyik, hogy átlagos talajszintet figyelembevéve és számolva mindkét növény hektáronkénti jövedelemszintje fordítottan arányos a ráterhelődő holtmunka tömegével. Ez a koncentrációs „mókuskerék” egyik küllője, ezen belül azonban a csökkenés üteme a búzánál erősebb. (Lásd a 26-28 számú mellékleteket!) A másik: még szembetűnőbb a különbség, ha a két növényt (alágazatot) a talajminőség függvényében vizsgáljuk. (Lásd a 69-70. számú mellékleteket!) Ennek oka a két növény eltérő asszimilációtípusában keresendő. A kukorica kettős asszimilációs folyamattal (C 3 26, 4 típusú életfolyamattal) rendelkezik, ennek következtében érzékenyebb a környezetre (ökoszenzitívebb). Számításaink szerint hazai ökológiai viszonyok mellett húsz-harminc százalékkal érzékenyebb a talajra és tizenöt-húsz százalékkal csapadékigényesebb, mint a búza. C 3-as asszimiláció= kettős asszimilációra képes, mert éjszaka, fény nélkül is tud asszimilálni

26

117


Az országok rangsora termelési színvonal értékei szerint

Ország sorrend az

Ország sorrend az

Ország sorrend az

1969-1971. évek átlaga alapján



1.

Hollandia

1.

Hollandia

1.

Hollandia

2.

Dánia

2.

Belgium-Luxemburg

2.

Dánia

3.

Belgium-Luxemburg

3.

Dánia

3.

Belgium-Luxemburg

4.

Német Szövetségi Köztársaság

4.

Írország

4.

Írország

5.

Írország

5.

5.

6. 7.

Egyesült Királyság Svédország

6. 7.

Német Szövetségi Köztársaság Egyesült Királyság Svédország

6. 7.

Német Szövetségi Köztársaság Franciaország Egyesült Királyság

8.

Franciaország

8.

Franciaország

8.

Svédország

9.

Magyarország

9. Svájc 10. Német Demokratikus Köztársaság

9. Svájc 10. Német Demokratikus Köztársaság

11. Norvégia

11. Magyarország

12. Magyarország

12. Norvégia

11. Német Demokratikus Köztársaság 12. Norvégia

13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.

13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.

13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.

Csehszlovákia Ausztria Finnország Olaszország Lengyelország Bulgária Jugoszlávia Románia Spanyolország

22. Portugália 23. Görögország

Ausztria Csehszlovákia Finnország Olaszország Lengyelország Bulgária Románia Jugoszlávia Spanyolország

22. Görögország 23. Portugália

10. Svájc

Ausztria Csehszlovákia Finnország Olaszország Bulgária Lengyelország Románia Jugoszlávia Spanyolország

22. Görögország 23. Portugália

118

69. melléklet

119


120


NEMZETKÖZI ADATOK A BÚZA TERMÉSÁTLAGA 1982

1983

1984

1985

A világ átl. Ausztria Dánia Egy.Királyság Franciaország Görögország Hollandia Magyarország

2030 4250 6560 6210 5420 2810 7390 4390

2140 4530 6490 6370 5130 2030 7040 4410

2260 4760 7320 7630 6450 2860 7820 5410

2220 4800 5920 6320 5960 2140 6990 4830

NSZK Norvégia Olaszország Spanyolország

5470 4530 2700 1660

5440 3960 2620 1630

6260 4830 3060 2670

6070 -2790 2580

USA Kanada

2390 2130

2650 1940

2610 1610

2520 1610

Japán

3260

3030

3190

3290

KUKORICA TERMÉSÁTLAGA A világ átl. Ausztria Franciaország Görögország Magyarország NSZK Olaszország Portugália Spanyolország USA Kanada Japán

3570 7850 6320 8560 6860 6580 6750 1260 5570

2950 6990 6250 9580 5680 5530 6820 1300 4090

3470 7460 6020 9720 5880 5650 7040 1470 5750

3660 7220 6170 9550 6290 -6690 1390 6360

71110 5880 2030

5090 5520 3850

6690 5890 +000

7320 6050 --

121


A mezőgazdasági termelés színvonalmutatói az 1979-1981. években /Index: Magyarország=100,0/ Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek

Országok az E1 faktor szerinti sorrendben

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23.

Hollandia Dánia Belgium-Luxemburg Írország Német Szövetségi Köztársaság Franciaország Egyesült Királyság Svédország Magyarország Svájc Német Demokratikus Köztársaság Norvégia Ausztria Csehszlovákia Finnország Olaszország Bulgária Lengyelország Románia Jugoszlávia Spanyolország Görögország Portugália

Behozatala

Kivitele

Állati termékek termelése * egy hektár mezőgazdasági területre

Összes mezőgazdasági termék termelése egy mezőgazdasági aktív keresőre

Növényi termékek termelése * egy hektár mezőgazdasági területre

Összes mezőgazdasági termék termelése egy lakosra

Egy lakosra /dollár/ 736,0 554,6 431,5 494,4 733,5 203,5 400,7 431,3

668,8 230,9 383,9 97,0

289,8 349,3 359,3 138,1

93,7 121,6 109,3 16,1

78,1 154,0 56,2 143,1

365,2

82,2

244,8

213,5

104,6

52,8

249,6 267,8 251,4 100,0 446,0

161,7 69,1 45,7 100,0 81,2

113,6 117,4 98,0 100,0 168,6

183,3 345,1 211,3 100,0 136,3

78,1 51,5 75,2 100,0 30,2

88,6 42,0 61,0 100,0 45,6

131,0

16,2

173,6

116,4

90,2

76,0

275,3 214,1 129,1 214,7 234,8 69,7 77,6 57,5 66,2 105,9 115,5 152,7

41,4 48,8 20,4 74,8 52,2 73,4 13,9 30,9 22,5 47,6 28,2 21,8

193,1 115,8 116,5 106,1 95,3 70,2 93,8 62,5 53,3 39,6 29,7 53,2

110,9 126,5 101,6 79,5 73,4 34,2 30,9 21,1 25,3 58,5 23,7 18,0

55,2 62,3 76,8 54,9 69,3 68,3 68,1 68,0 56,1 29,7 32,5 22,6

42,1 67,1 68,0 66,0 40,0 77,9 68,0 71,4 56,6 46,2 48,3 23,8

Kilogramm

*Gabonaegység /GE-ben/

122

73. számú melléklet Az országok helyezésének változása a komplex termelési színvonalmutató alapján képzett rangsorban az 1969-1971. és az 1979-1981. évek között Az előreA visszalépés mértéke a rangsorban

Változatlan helyezés

Magyarország

+3

Svájc

–2

Hollandia

Franciaország

+2

–2

Dánia

Írország

+1

Jugoszlávia Német Szövetségi Köztársaság Egyesült Királyság

Ausztria

+1

Bulgária

+1

Románia

+1

Görögország

+1

–1 –1

Svédország Német Demokratikus Köztársaság Norvégia

–1 –1 –1

Csehszlovákia

–1

Lengyelország

–1

Portugália

–1

Belgium-Luxemburg Finnország Olaszország Spanyolország

123

74. számú melléklet A mezőgazdasági termelés színvonalmutatói az 1979-1981. években /Index: 1969-1971. Évek átlaga=100/ Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek


24. Hollandia 25. Dánia 26. BelgiumLuxemburg 27. Írország 28. Német Szövetségi Köztársaság 29. Franciaország 30. Egyesült Királyság 31. Svédország 32. Magyarország 33. Svájc 34. Német Demokratikus Köztársaság 35. Norvégia 36. Ausztria 37. Csehszlovákia 38. Finnország 39. Olaszország 40. Bulgária 41. Lengyelország 42. Románia 43. Jugoszlávia 44. Spanyolország 45. Görögország 46. Portugália

Behozatala

Kivitele

Állati termékek termelése* egy hektár mezőgazdasági területre


Növényi termékek termelése* egy hektár mezőgazdasági területre


Egy lakosra /dollár/ 483,0 460,1 433,6 400,0

165,4 119,7

190,6 168,6

115,4 129,1

132,7 112,2

451,2

534,8

123,6

166,7

126,2

110,2

311,0

481,4

114,0

142,1

99,3

113,5

367,3

771,4

133,2

195,1

129,3

116,7

407,8

306,3

129,4

180,4

134,1

120,2

169,2

526,9

119,7

163,1

134,1

119,4

292,2 300,0 317,0

346,2 303,1 280,7

110,9 145,3 131,1

181,1 214,4 171,5

112,1 150,0 133,7

112,4 137,6 119,4

318,6

500,0

131,8

167,5

127,6

132,3

355,6 414,8 254,7 409,1 376,9 384,2 426,3 600,0 584,2 255,6 417,2 457,2

303,7 505,3 333,3 528,6 234,1 337,2 215,4 327,8 587,5 209,5 364,9 238,9

120,3 129,2 127,9 118,5 144,0 137,9 125,2 169,7 166,9 153,7 151,3 154,0

172,8 178,9 180,1 156,6 185,5 169,6 119,8 175,9 160,0 177,1 164,9 121,2

131,3 127,5 122,4 119,7 122,3 117,8 102,0 152,0 122,2 124,6 142,1 77,9

114,6 119,3 114,0 116,3 113,7 120,0 99,8 144,8 122,5 120,5 133,8 93,8

Kilogramm

124


125

74-b. számú melléklet A ráfordítások visszatérülése és hozamok önköltsége Gazdaság, székhely

Energiaráta

Jövedelemráta

Energia önköltsége, Ft/GJ Búza Kukorica

Fehérje önköltsége, Ft/GJ Búza Kukorica

Búza

Kukorica

Búza

Kukorica

1,72 2,06 1,75 2,05 2,19 2,05 2,11 1,76 2,75 1,80 1,25

1,87 2,13 2,16 1,66 2,22 1,74 1,92 2,48 1,77 1,65

1,73 2,16 1,79 2,14 2,15 1,91 2,35 1,68 2,61 1,66 1,11

1,86 2,03 2,01 1,50 2,07 1,67 1,92 2,34 1,58 1,65

113,73 87,86 108,41 91,18 89,76 102,30 97,98 115,49 74,18 111,07 174,44

88,04 80,78 81,69 109,32 79,31 98,03 85,50 70,20 103,78 99,26

1,39

1,40

1,49

1,35

130,31

121,89

18,04

31,90

2,12 1,70 1,90

2,24 1,75 1,45

2,27 1,78 2,12

2,09 1,78 1,46

93,97 100,86 91,24

78,60 92,36 112,41

13,01 15,07 12,63

20,57 24,17 29,42

Alkotmány Tsz. Bajna Petőfi Tsz. Gyermely Jószerencsét Tsz. Kesztölc Új Élet Tsz. Sárisáp Vörös Csillag Tsz. Tát Aranykalász Tsz. Tokod Pilishegyi ÁG. Piliscsaba Gerecse Tsz. Tardosbánya Haladás Tsz. Héreg Március 15 Tsz. Szomód Szabadság Tsz. Tatabánya Jószerencsét Tsz. Vértesszőlős Aranykalász Tsz. Kocs Vörös Csillag Tsz. Környe Dunavölgye Tsz. Naszály Oroszlány Vid. Tsz. Oroszlány Egyetértés Tsz. Tata Mg. Kombinát, Környe Tatai ÁG. Tata Búzakalász Tsz. Mocsa Szőnyi Tsz. Komárom Komáromi Tsz. Komárom Komáromi ÁG. Komárom Egyetértés Tsz Ács Aranykalász Tsz. Ászár Bakonyi Tsz. Bakonyszombathely Kinizsi Tsz. Bana Bársonyon Gy. Tsz. Bársonyos Rákoczi Tsz. Császár Virágzó Tsz. Kisbér Harcos Tsz. Kisigmánd Jókai Tsz. Nagyigmánd Új Élet Tsz. Nagyigmánd Táncsics Tsz. Sur Béke Tsz. Szend Egyetértés Tsz. Tárkány Mg. Kombinát, Bábolna Kisbér ÁG. Kisbér

2,08

1,89

2,03

1,86

1,72 1,42 1,95 2,03 1,62 2,29 1,74 1,61

1,53 2,00 1,82 2,15 1,85 2,42 2,06 1,77 1,51

1,71 1,58 1,93 2,23 1,76 2,45 1,80 1,65

1,47 1,97 1,01 2,14 1,73 2,30 1,96 1,64 1,59

Összesen, illetve átlag:

1,83

1,86

1,91

1,77

103,06

15,75 12,16 15,01 12,62 12,43 14,16 13,57 15,99 10,27 15,38 24,15

23,04 21,14 21,38 28,61 20,76 25,66 22,38 18,37 27,16 25,98

1,60

1,91

1,71

1,93

112,27

84,95

15,54

22,23

1,79 1,65 2,27 1,88 1,70 1,68 1,65 1,98 1,46

2,55 1,60 1,99 1,94 1,79 1,49 1,73 1,75 1,83

1,81 1,73 2,43 2,05 1,84 1,77 1,64 2,10 1,54

2,33 1,60 1,97 1,86 1,67 1,35 1,73 1,70 1,88

106,20 106,28 89,48 99,87 104,55 109,29 116,69 92,31 122,20

70,58 102,51 83,18 88,10 98,17 121,91 95,05 97,09 87,51

14,70 14,72 12,39 13,83 14,47 15,13 16,16 12,78 16,92

18,47 26,83 21,77 23,06 25,69 31,91 24,88 25,41 22,90

2,14

2,21

2,07

1,90

93,49

86,34

12,94

22,60

1,24

1,25

1,29

1,18

150,38

139,61

20,82

36,54

93,96

88,46

13,01

23,15

111,48 122,14 99,05 87,02 113,58 92,53 107,17 114,34

111,87 83,40 90,15 76,70 94,70 71,43 83,65 99,98 103,07

15,44 16,91 13,71 12,05 15,73 12,81 14,84 15,83

29,28 21,83 23,75 20,07 24,79 18,70 21,89 26,17 26,98

92,51

14,27

24,21

126

A búza C-s asszimilációjával kevésbé érzékeny a környezetre. A búza, ha eszközintenzív-modellben termesztjük, akkor az alacsonyabb anyagcserekapacitása miatt is- és mivel magas, tehát nyolcvan-nyolcvanöt százalékos holtmunkaigénye van-, kevesebb embert tud eltartani. Vagyis a holtmunka-terhelhetősége alacsonyabb a kukoricáénál! Ez utóbbi C-s asszimilációjával kevésbé érzékeny a környezetre, ugyanakkor eszközintenzív-modellben alacsonyabb anyagcsere-kapacitása miatt, a kukoricáéhoz hasonló, nyolcvan-nyolcvanöt százalékos holtmunkaigényénél fogva, élőmunka-eltartó képessége is, holtmunka terhelhetősége is alacsonyabb a kukoricánál. Ennek megfelelően azonos eszközrendszer esetén, a búza koncentrációs kényszere fordított arányban magasabb a kukoricáénál. Egy példával megvilágítva: a kukorica a műtrágyát jobban hasznosítja és igényesebb a jó talajra. Ezért a jobb adottságok között nagyobb tőkét „termel”. A búza ugyanott több eszközt kíván, koncentrációs igénye nagyobb. Vagyis a csökkenő hozadék a kukoricánál kevésbé volt csökkenő, mint a búzánál. Ennek megfelelően azonos eszközrendszer esetén, a búza koncentrációs kényszere fordított arányban magasabb a kukoricáénál. Egyes országokban az állami dotációk elfedték ezeket a különbségeket, mint ahogyan az Európai Unió államaiban is, ahol ötvenöt-hetven százalékos támogatásokat kaptak erre a termelők. Más államokban, mint például az USÁban, Kanadában, nem támogatták, ezért ott ez a jelenség nyílvánvaló volt, látszott és ezért más szerkezetű termelés alakult ki. Vagyis, ott a két ágazat regionálisan, abszolút szinten elválik egymástól és teljesen más holtmunkaigénnyel működik, s ennek megfelelően aztán más ökológiai régióban találjuk meg. (Lásd a 71. számú mellékletet!)

Az integrátorok 27 üzleti érdekének uralma az agrárérdekek fölött – az állami diktátum modellje Amikor 1978-ban először az USA-ban jártam, villámszerűen ért a felismerés, hogy az Állami Díjakat „pattogatott kukoricaként” kapkodó (technológiai transzfer-szervezeteink), termelési rendszereink, miért nem vették ezt észre, akkoriban már ötödik éve? Amikor azonban, a könyvelést elkerülve, tehát a tényleges műveleti költséget alapul véve, Pimental D. 28 módszerét is alkalmazva, felmértük a két, legelőször iparszerűvé váló megye, Győr és Komárom

kendőzetlen adatait és külön is a bábolnai termelést, elhűlve állapítottam

27 integrátor=különböző tevékenységeket, megállapodással működtető gazdasági hatalom 28 Pimental D.=amerikai közgazdász, energetikus

bedolgozó

szerződéssel,

127

meg, hogy igenis tudták. Nézzük meg Komárom Megye termelő üzemeinek, például az önköltség-adatsorát két ágazatban! (Lásd a 74-b. számú mellékletet!) Bábolna, miközben óriási holtmunka-rétegének megfelelő helyre tette a kukoricát önköltsége terén is, a búzatermelést időben felszámolta. És azonnal adódik a kérdés, hogyha felismerte, miért hajtotta bele üzemtársait, partnereit, abba, hogy az ő gazdaságaikban, az ágazatok szempontjából alkalmatlan területeken iparszerű termelésbe fogjanak, amely aztán „mókuskerék-szerűen” nem engedte őket szabadulni. A rendszergazdáknak látniuk kellett, hogy a partnereik az energia-árrobbanás miatt egyre gyorsabban kerülhetnek bele ebbe a csapdába. Miért nem szóltak hát? Egyszerűen azért, mert a kincstárt is, őket is egy dolog érdekelte: a bruttó termelési szint emelkedése, vagyis az eladható termék tömege. A holtmunkával „felfújt” GDP érték, amely így elérte a tizennyolc százalékot az összes állóeszköz-állomány tizenegy százalékával! Trombitáltuk is a világ felé! Azt azonban már csak halkan tettük hozzá, hogy az állóeszköz-amortizációt több mint másfélszer meghaladó ipari forgóeszközzel (tehát energiahordozóval, kemikáliával, takarmánnyal, gyógyszerrel és a többiekkel). Ez azt jelenti, hogy a gazdasági „sztárok” érdekeivel összefonódó kincstári érdek, hazárd módon elnyomta az ágazatban egyre fojtogatóbb hatásokat elviselni kénytelen üzemi érdeket. Hogy ezt akkor is láttuk, tucatjával tudnám idézni a különböző dokumentumokat, de rövidsége és szemléletessége miatt, mint kordokumentumot mellékelem egy egykori termelési rendszer akkori vezérigazgatójának írt személyes levelem másolatát (Lásd a 73-a. számú mellékletet a könyv végén!). Ebből is megérthető az egyik történelmi gyökere annak, hogy miért nem alakult ki hazánkban –ilyen tömegű eszköz alkalmazása ellenére sem– objektív (tehát nemzetközileg is elfogadható) üzemtan, sem módszereiben tudományos agrárgazdaságtan. Igaz, az átláthatatlanul bonyolult protekcionista agrárpolitika miatt egyetlen fejlett országban sem létezett ilyen. Mert sem a termelési folyamatok, sem a piaci viszonyok nem voltak tárgyilagosak. Ellenőrizhető, hogy a fejlett Európai Uniós országokban ez mind a mai napig így van. Ellentétben az USA-val, amely a holtmunka termelésszintjét 1982-ben a kukoricánál hat tonnás, a búzánál kettő - öt tonnás szinten megállította. A 74 sz. melléklet jól mutatja, hogy az „energia” (holtmunka) felhasználás-szintje ennek következtében egy tizenöt éves trendben, hogyan alakult. Ezért lesz (lenne) végzetes az Európai Unió mezőgazdasága számára az USA által egyre követelőbbé váló javaslat (politikai nyomás) az agrárpiacok liberalizálására. Mindezek alapján jobban megértjük azokat a hazai intézkedéseket, és hatásaikat, amelyek idehaza az ipari kurzust gazdasági kényszerrel tartották fenn úgy, hogy az ez irányú

áldozatokat az üzemektől kényszerítették ki és ezen intézkedések

128

homlokegyenest ellentétesek az Európai Uniós országokban végbemenő agrárpolitikai folyamatokkal. Mi, Magyarországon a vidéket legnagyobb mértékben veszélyeztető, energia árrobbanás és a tőke-globalizáció miatt felgyorsuló modellválságtrendeket nemcsak nem ellensúlyoztuk, hanem ráadásul korlátoztuk az eszközimportot, és így kényszerítettük ki az ágazat export-aktívumának növelését. Emellett évente, a korábbi gépi beruházás keretének megfelelő tőkét kivontuk az ágazat termelési szférájából. Emellett évente a korábbi gépi beruházás keretének megfelelő tőkét vontunk ki az ágazat termelési szférájából. Mint annyiszor már a történelem folyamán, és mint ahogy a rendszerváltás óta is lépésről- lépésre történik. Egyelőre azonban maradjunk a nyolcvanas évtizednél és nézzük meg számokban, az ágazatban végbemenő gigászi folyamatokat (Lásd a 48-53 számú mellékleteket!) Nem hiszem, hogy a bemutatott adatokat külön magyaráznom kellene. Ítélje meg mindenki hozzáértése alapján! A végeredményt azonban –a felesleges és szokásos politikai vádaskodások, sárdobálások csökkentése érdekében– kötelesek vagyunk összefoglalni.

A végzetes eladósodás Az agrárágazat a nyolcvanas évek lidérces éveit a teljes agrárium végzetes eladósodásával szenvedte át. Például az amortizációs időt hat évről (1981) tizenkét-tizenhárom évre (1991) hosszabbították, ezzel az eszközintenzív gabonatermesztésre gyengébb, vagy kevésbé alkalmas területeken élő üzemeket csődbe vagy a csőd szélére sodorták. Az 1980-as évek agrárfolyamataiból fel kell figyelnünk egy, a jövőre vonatkozóan legfontosabbnak tűnő jelenségre. A mezőgazdasági üzemek állandóan keresték a kiutat az erősödő nyomás és ellehetetlenülés közben. Az üzemeknek ezt a keresését egyértelműen tanúsítják az idézett és hivatkozott mellékleteink is. Amilyen mértékben erősödött a tőkekivonás, vagy növekedett a külső ráfordítás áraránya, vagy a tájkörzet adottságaiból eredően csökkent a hozadék, ezek egyértelműen mutatják és mutatták a modell, tehát az eszközintenzív modell erősödő válságát. Az üzemek ennek mértékében keresték a kiutat, szélesítették a tevékenységi köreiket (a kormány akaratától függetlenül), az akkori világgazdaságban is meghatározó másodlagos, tehát az ipari ágazatok, a melléküzemágak irányába. Biztos vagyok benne - és az osztrák, a bajor, a svájci példák is egyértelműen azt mutatják -, hogy a vidék jelenlegi válságát is csak a vidék tevékenységének radikális változatossá tételével (diverzifikálásával) lehet megoldani. Mivel azonban az ipar -mint másodlagos ágazat- gazdasági dominanciája csökkenő, a törekvés csak

129

akkor lesz sikeres, ha az átalakítás a ma domináns, harmadlagos ágazatok 29 irányába történik. Agrárágazatunk jelen helyzetét ismerve, de a nyolcvanas éveknek a jövőre vonatkozó tanulságait kutatva, feltétlenül külön is érdemes foglalkozni, egy manapság módosult formában egyre erősödő, s szerintem gazdaságilag és politikailag egyaránt magára hagyott üzemformával. A magyar mezőgazdaság sajátos üzemágaként ugyanis, a hatvanas évek közepétől egyre erősödően léteztek és dolgoztak az úgynevezett háztáji és kisegítő gazdaságok. Ez az a gazdálkodási forma, amely a nyolcvanas években már meghatározója volt a „vidéki életformának”, de főleg a vidék jövedelemszerkezetének és vele a vidékfejlődés mutatós felgyorsulásának. Egyben azonban, amint látni fogjuk, örök bizonyítéka is az eszközintenzív modell vidékellenes természetének és következményeinek. A jövő keményen meg fog tanítani bennünket arra, hogy e termelési forma belső elemzését részletesen is elvégezzük. Most csak az alapvető modelltulajdonságok és törvényszerűségek rögzítése érdekében, az ennek megfelelően legalapvetőbb összefüggéseket vizsgáljuk. Kiindulópontként fogadjuk el, hogy háztáji termelésbe először azokat a termesztett növényeket (kultúrákat), illetve állatokat engedték, amelyeket a nagyüzemek csak nagy tőkeigénnyel és hosszú megtérülési idővel tudtak művelni, például gyümölcsök, zöldségek, szarvasmarha, kisállat, birka, kecske, és a többiek). Később, az évtized második felében azok is idekerültek, „ide csúsztak le”, amelyeknek az eszközrendszerét a nagyüzem, nem tudta, vagy nem akarta amortizálni (ilyenek a baromfi, a sertés, a tej ágazatok). Ez azonban a „magyar csoda” (kirablása révén) felgyorsult haláltusájának kórismérve volt. Induljunk ki ezért a hazai eszközintenzív agrárfejlesztés utolsó csúcsévének adataiból. (Lásd a 75-77 számú mellékleteket!)

29

harmadlagos ágazat=kulturális, gazdasági, és egyéb szolgáltatások, pl: piaci tevékenység, turizmus, informatika, stb.

130


A mezőgazdasági szervezetek bruttó és nettó termelése 1981. évi áron Bruttó

Nettó

Termelés az 1981-87. évek átlagában

Állami gazdaságok, kombinátok Ebből: Mezőgazdasági termékek alaptevékenységen kívüli tevékenység Mg. termelőszövetkezetek Ebből: Mezőgazdasági termékek alaptevékenységen kívüli tevékenység Kistermelés /mg. termékek/

milliárd Ft

az 1976-80. évek % ában

milliárd Ft

az 1976-80. évek % ában

71,3

127,5

14,4

126,8

33,6

106,2

6,7

126,0

25,1

198,0

4,8

151,8

195,3

128,1

59,7

138,7

113,4

113,0

30,1

125,9

66,4

168,6

23,4

191,6

82,6

112,0

42,2

101,5

131

76.számú melléklet A holtmunka hatékonysága

Mezőgazdaság Ebből: állami gazdaságok mezőgazdasági kistermelés Élelmiszeripar

1981.évi áron

Az összes termelőfelhasználás aránya a bruttó 1976-1980 1981-1987 1981-87. évek az 65,9 67,0 101,7 79,8 79,9 100,1 71,8 43,6 90,9

69,5 48,9 92,1

Az élőmunka hatékonysága

96,8 112,2 101,3

1981.évi áron Egy dolgozóra jutó nettó termelés

1976-1980

1981-1987

1981-87. évek az

Mezőgazdaság Ebből: állami gazdaságok, kombinátok mezőgazdasági termelőszövetkezetek kistermelés

68

84

124,0

77

100

130,0

70

95

136,7

61

68

111,8

Élelmiszeripar

78

78

100,0

132


A nagyüzemi vágóbaromfi termelés változása 1975-1985 között Ebből:

A nagyüzemi Gazdasági év

termelés összesen 1000 t

állami gazdaságok

1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985

208,2 227,5 243,5 258,5 258,3 285,9 294,5 310,4 286,6 280,4 277,8

30,6 31,4 34,0 36,6 36,9 31,6 32,6 36,2 33,7 32,8 28,9

mezőgazdasági termelőszövetkezetek

A nagyüzemi termelés az összes termelés %-ában

1000t 177,6 196,1 209,5 221,9 221,4 254,3 261,9 274,2 252,9 247,6 248,9

58,7 59,3 58,6 59,3 60,2 61,7 61,4 56,9 54,2 53,0 52,7

Forrás: MÉM STAGEK

133

Az utolsó csúcsév Az agrárium –amint dicsőséges éveinek eredményei mutatják– a hetvenhetvenöt százalékos külső ráfordítással (eszközhányaddal) termelő állami gazdaságok, a termőterület tizenkét százalékán monokultúrát megközelítő szakosodással, Európához viszonyítva száz-kétszázszoros(!) üzemi koncentrációval, 33,6 milliárd forint értékű mezőgazdasági terméket állított elő 30, amelyből az azt eltartó nettó bevétel csak 6,7 milliárd forint, vagyis megközelítőleg tizenkilenc százalék volt. Ezzel szemben az Európai Unió államai átlagához viszonyítva százszoros koncentrációval és hetven-hetvenöt százalékos kívülről jövő inputtal termelő szövetkezeti üzemek, a termőterület megközelítőleg nyolcvan százalékán 113,4 milliárd forint értékű mezőgazdasági terméket állítottak elő, amelyből nettó bevételük csak harminc milliárd forint, vagyis huszonkét százalék volt. Ugyanakkor a termőterület nyolc(!) százalékán tevékenykedő nem egészen másfél hektár átlagbirtokon termelő háztáji és kisegítő gazdaságok nyolcvankét egész hat tized milliárd forint értékű mezőgazdasági termékkel (csak negyvennégy-negyvenhat százalék külső ráfordítással) negyvenkét egész két tized milliárd forint nettó eredményt értek el!

Némely ipari modell-eredményekben „életműveket” szerzett „tudósunk” erre rögtön felkiált, hogy igen ám, de önköltséges nagyüzemi szolgáltatások mellett. Ezt az érvet el kell fogadnunk. Mi azonban halkan tegyük hozzá, hogy ebben a nettóban viszont nincs benne az önfogyasztás. Tegyük fel, hogy az a bruttó termelésnek csak tíz százaléka volt. Ez bőven kompenzálja a szolgáltatási nyereséget. Ezért nyugodtan elfogadhatjuk az eredeti arányokat. Arra, hogy a nyolcvanas évek második felére az eszközintenzív nagyüzemi modell államilag felgyorsított válsághullámaival együtt, a termelésben is, a vidéki megélhetésben is mennyire nőtt ennek a termelési formának a jelentősége, igazán elegendő statisztikai adat áll rendelkezésre. Úgy döntöttem azonban, hogy ebben az elsősorban társadalmi tájékoztatásra szánt munkában a döntések elősegítése érdekében, a részrehajlással valószínűleg megvádolhatatlan, ugyanakkor az ügyben legautentikusabb emberek kollektív véleményét idézem segítségül. Az 1987-88-as tanévben, a GATE 31 Mérnök és Vezetőképző Intézetben a továbbképzésre bejövő tsz-elnököknél készült egy névtelen kérdőív alapján végrehajtott felmérés, három fő kérdéscsoport alapján: 30 31

1976-os adat GATE= Gödöllői Agrártudományi Egyetem. Jelenleg : Szent István Egyetem

134

Mennyiért adná fel a háztáji tevékenységét? 1. Milyen termelést folytat itt? 2. A háztáji tevékenységnek milyen igényeit nem tudja kielégíteni? A felmérés válaszainak összesítését a 78-79 számú mellékletekben mutatjuk be. Az összesített eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy erre az időszakra már az üzemi vezetés személyes jövedelmében is döntő szerepet játszik, az általában ötven százalék alatti ipari inputhányaddal működő családi kisüzem. Másrészt, a nyugat-európaival ellentétben a (támogatástól meztelenre vetkőztetett) ipari holtmunka-intenzív nagyüzem, a sokszoros koncentrációja mellett, illetve annak ellenére is, a kendőzetlenül megjelenő modellválság kezelhetetlen stádiumába zuhant. Aki azonban azt gondolja, vagy állítja, hogy ha az európai (tehát csak technikai inputra támaszkodó) családi farmgazdaságtól ugyanannyi tőkét vonnak el, mint nálunk az eszközintenzív-modell gazdaságaitól és azok nem omlanak össze, ők semmit sem hajlandók megérteni az eszközintenzív-modell belső törvényszerűségeiből. Ugyanis annál inkább összeomlik, minél inkább koncentrált. Ez a helyzet ma NyugatEurópában. Máris hallom amint felhorkannak - akik az életművükkel hozzánőttek e letűnt rendszerhez -, hogy igen, de mindaz, ami a háztájiban történt a „nagyüzemi” integrációnak és az ennek kapcsán kiépülő intézményi infrastruktúrának köszönhető. Igen. Abban a helyzetben, amelyben most már értjük, hogy tudatosan másztunk bele. De Isten őrizzen bennünket, hogy mégegyszer holtmunka-intenzív nagyüzemet hozzunk létre, csak azért, hogy legyen egy integrátor. A világ közeli és távoli példái cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a mai világban a gazdasági integráció csak akkor hatékony és nem megsemmisítő, minél inkább alulról kezdeményezve és támogatva, közösen és nem vertikálisan hozzák létre. Vagyis a modern termelő formák életképességére a „non profit”, nem jövedelem-elvonó integráció, vagy közvetlen (tehát közvetítő nélküli) piackapcsolat a koncentrációval azonos, sőt nagyobb jelentőségű gazdasági mozgásirány.

135

78. számú melléklet MEKKORA JÖVEDELEMÉRT HAGYNA FEL A HÁZTÁJI GAZDÁLKODÁSSAL?

Jelenlegi jövedelmének

Semmi pénzért

(N=392) Összesen

30,0

20,0

100,0

44,3

20,3

16,4

100,0

25,5

31,4

15,5

27,6

100,0

50 évesnél idősebb

26,9

38,6

7,6

26,9

100,0

Átlagosan:

22,0

37,5

18,3

22,2

100,0

Életkor

Másfélszereséért

Kétszereséért

Több mint kétszereséért

30 évesnél fiatalabb

18,0

32,0

30-39 éves

19,0

40-49 éves

136

79. számú melléklet A TERMELŐSZÖVETKEZET FŐLEG MIBŐL NEM TUDJA KIELÉGÍTENI A HÁZTÁJINÁL FOGLALKOZÓ TAGOK IGÉNYEIT?

(N=510) SZÁZALÉK ÉRTÉKESÍTÉSI BIZTONSÁG

28,6

HÍZÓ (SERTÉS) ALAPANYAG

19,2

SZÁLLÍTÁS

14,5

SZÁLASTAKARMÁNY

13,9

NÖVÉNYVÉDŐSZER

13,7

TÁP,KONCENTRÁTUM

13,1

ABRAKTAKARMÁNY

10,4

TÖMEGTAKARMÁNY

9,6

KASZÁLÓ, RÉT

8,8

SZAKTANÁCSADÁS

8,4

MŰTRÁGYA

8,4

LEGELŐ

5,1

SZÁNTÓFÖLD

4,7

EGYEBEK

3,4

137

Megbukik az eszközintenzív modell Nyugat-Európában is -„Megbukott a kolhoz típusú nagygazdaság!” - hanglérkodja minderre a machiavellista politikus. Nem uraim! Itt a megújulásra képtelen nyugateurópai típusú, eszközintenzív agrártermelési modell bukott meg. Tudjuk, hogy a hazai mezőgazdaságot a totalitárius hatalom, az önnön politikai hibáinak elfedése érdekében folyamatosan kirabolta. És tegyük hozzá azt is, annak ellenére, hogy az Európai Unió ötven + húsz százalékos mértékben egyelőre támogatja -vagyis gazdaságilag védi - a saját mezőgazdaságát, legalább egy amortizációs idő alatt ott is kimúlik. Ezt a rohamosan kialakuló válságjelenségek is bizonyítják. Ezen amortizációs időszak alatt még sok történelmi jelentőségű megrázkódtatást okoz majd az európai agrárium végvonaglása 32.

Az egykori agrárfejlődésünk haszonélvezői Nevezzük meg azonban, hogy ez a „dicsőséges” agrárfejlődés, a nemzeti össztermékhez (GDP-hez) való tizennyolc-húsz százalékos hozzájárulásunk kinek is használt; hiszen ez az egész a vidéktől gigantikus erőfeszítéseket és az egész társadalomtól is jelentős áldozatokat követelt. Ebből következően megállapíthatjuk, hogy óriási társadalmi erőfeszítésekkel kiket is támogat ma az Európai Unió és a fejlett világ társadalma. Ennek érdekében bemutatunk két ábrát. (Lásd a 80– 81. számú mellékleteket!) Az egyik a mezőgazdaság bruttó és nettó termelési arányainak mozgását mutatja be az iparszerű fejlesztés húsz évében. A másik, a 81. számú, a nemzeti jövedelem és az ágazati jövedelem mozgását szemlélteti. Íme az eredménye Közép-Európa legelegánsabb és történelmileg korábban ismeretlen mennyiségi eredményeket hozó agrárfejlesztésének. Íme az eredménye annak, hogy amerikai és nyugat-európai árakat és béreket tartalmazó (egyébiránt) bámulatos gép- és eszközcsodákkal, válogatás nélküli területeken szorítjuk ki az állandó történelmi teherviselés alatt kialakuló, éppen csak a mindennapi kenyerét megkereső falusi népességet, egy elhibázott, ezért eleve halálraítélt iparpolitika benépesítése érdekében. Hogy aztán egy évtizeddel idősebben munkanélküliként térjenek vissza. Mindennek a hasznát pedig az egész világon érdekelt eszközgyártók (globális tőke), meg a totális állam feneketlen zsákja nyelte és nyeli el. Mondjuk ki végre, hogy a mezőgazdaság, a termelési sajátosságai miatt az egyes országok gazdaságaiban működő elsődleges, másodlagos és harmadlagos ágazatok közül társadalmilag a legkevésbé hatékony fosszilis energiaáthasonítási forma. 32

ajánlott irodalom: Hans Popp: Földszolgálat;Agroinform kiadó 2001

138


139

80/a számú melléklet

140

81. ábra A mg. termelés alakulása (1950=100%)

141

Ezt bizonyítja a fentebb vázolt iparszerű mezőgazdaság természetrajza, másrészt az iparilag fejlett országokban végbement korrekciója (lásd az USA, Kanada mezőgazdaságát!) és a ma legtisztábban ezen az úton haladó nyugateurópai válság is, ami miatt itt már meg is kezdődött a radikális modellváltás. Tény tehát, hogy a mezőgazdaság olyan energiaáthasonítás, amelyben az energiaár, az eszközár transzformációval felgyorsított, és exponenciálisan csökkenő hozadékkal tárgyiasul, térül meg. Annál is inkább így van ez, minél messzebb emeljük a termelés célját az adott termőtájon (természeti energiák használata mellett) elérhető biogazdálkodási szinttől. Ezt a hatást (a koncentrációval és a specializációval kiszorított élőmunkát is figyelembe véve), egy ökopotenciál-szinttől számított optimumig szabad megcélozni. Ettől a ponttól azonban a hatékonyság csak úgy növelhető, ha tudjuk, hogy a termelésből kiszorított élőmunka szociális és társadalmi gondokat okoz. Továbbá a koncentráció miatt környezetszennyezési (externális) és járványtani terhek jelentkeznek, amiket a társadalom fizet meg. (Ágazatilag a specializáció is egy sajátos koncentráció.) Az ágazat igazi érdeke tehát, ha megállapítjuk egy termőhely természetes lehetőségeinek megfelelő megtérülési optimum-szintet és ahhoz szigorúan tartjuk magunkat. Ilyen példát találunk az USA mezőgazdaságában. (Lásd a 82.-83. számú mellékleteket!) Akinek ennél több termék kell, fizesse meg!

A jövő mezőgazdasága csak természetfüggő célokkal életképes A jövő mezőgazdasága csak úgy lehet hasznos, ha olyan célokat tűz maga elé, amelyeket természetfüggőségben, a környezetnek megfelelően kialakult növényösszetételek tudományos alkalmazásával, s az adottságoknak megfelelő technológiai lépcsőkkel tűznek ki. Kiemelendő, hogy a termelés vertikális fejlesztése (a turizmus és vendéglátás, a minőségi márkavédjegy különleges történelmi minőség, és így tovább) a koncentrációnál hatékonyabb eredménynövelő gazdasági mozgás.

Mielőtt a holtmunka-intenzív rendszer, jövőre vonatkozó főbb tanulságainak felsorolását befejezném, nem hagyhatok figyelmen kívül egy, az olvasónak bizonyosan feltűnő mozgásirányt, amit a mezőgazdaság nettó termelési értékére vonatkozó ábrákon lát. Ez pedig a nettó termelés vonalának szembetűnő megemelkedése a nyolcvanas évtized utolsó éveiben. Ha végignézzük ugyanezen évek országos és üzemi folyamatait, háromirányú változást látunk: a.) Az évtized közepétől radikálisan visszafogott, szinte visszarántott forgóeszközérték (főleg műtrágya és növényvédőszer). b.) A műszaki beruházás költségvetési nyomásra történő visszafogása (a kettő együtt a holtmunka réteg jelentős vékonyodását jelenti).

Az üzemi tevékenység veszteséges ágazatainak vállalatosítása (kisüzemesítése), és a vállalati tevékenység külső irányú diverzifikációja.

142


143


144

Végső következtetés Mivel a rendszerváltás előtti, különösen az utolsó három év politikai és gazdasági folyamatai egyáltalán nem racionálisak, a tényezők korrelációs arányait lehetetlen megállapítani. Ezért e tanulmány feladatának megfelelően csak annyit tegyünk, hogy rögzítsük a tényeket. Végső következésként azonban emeljük ki, hogy az európai típusú eszköz- vagy holtmunkaintenzív agrárfejlesztés belső természetéből eredő válsága a kilencvenes évek elejére egyértelművé vált. Belsőleg és külsőleg is. Belsőleg azzal, hogy irdatlan tömegű, és egyre dráguló input (eszközök, anyagok, vegyszerek, üzemanyag, stb.) koncentráció terhelte az ágazatot, egyre növekedett a szakosodás-irányú nyomás, és ez a mai napig is nő, illetve azzal, hogy a vidéki élőmunka-erő egyre inkább kiszorul a mezőgazdaságból és ez terheket ró a társadalomra. A támogatás az európai közösségben a költségek hatvan-hetvenöt százalékát jelentette és ez számunkra a végső határ volt, de hosszútávon mindenképpen elviselhetetlen szintű. Külsőleg pedig az járult és járul hozzá az eszközintenzív mezőgazdaság válságához, hogy az USA 1982-től regionális tájtermelésre alakította át a mezőgazdaságát, megtérülési optimum-szinten rögzítette az inputot, és a piacnak megfelelően a természeti erőforrásokat változtatta, ha többet, vagy kevesebbet akart termelnie. Az USA az Európai Unió országaihoz viszonyítva csak harmincnegyven százalékos támogatást használt és a tőzsdei területeket a terméktömegükkel is uralni tudták. Mindez egyre elviselhetetlenebb liberalizáziós nyomást jelentett és jelent a kemény védelmet igénylő Európai Uniós agrárpiacra. Európában még legalább nyolc-tíz évig gond lesz a gazdaságra nehezedő eszköztömeg, a technológiai közgondolkodás és ez határozza meg az átalakítás ütemét. Ebbe az is beletartozik, hogy a saját belső feszültségeinek arányában igyekszik megosztani a Közép-Kelet-Európa termelőit, mert semlegesíteni akarja az innen jövő koncentrációból eredő, s koncentrációt jelentő nyomást. Természetesen input-szint arányosan. Ezért legagresszívebb ezen a téren a holland agrárium nyomulása. Ismételten hangsúlyozom azonban, hogy a paradigmaváltás Európában megtörtént. Jó, ha tudjuk, hogy megvalósítása, a piac liberalizálásának elkerülhetetlensége még okoz néhány álmatlan órát az Európai Unió kormányzatának és megrendítő csalódást az újonnan belépő államoknak. Megbocsáthatatlan közgazdasági és politikai hiba lenne a részünkről, ha a nosztalgikus illúzióként állandóan felvetődő dán, meg holland mezőgazdaság eszközintenzív modelljét céloznánk meg újra. (Ez a modell ugyanis, ma, a jól működő non-profit vertikuma ellenére elviselhetetlen mértékű támogatásigénye miatt átalakításra kényszerül!) Vagyis azt az eszközintenzív rendszert,

145

amit az elmúlt harminc évben egyszer már a vidék iszonyú erőfeszítése és verejtéke mellett megteremtettünk, majd a rendszerváltáskor szétszedtünk. Ennek gazdasági és társadalmi lehetetlenségére még visszatérek. Most abból induljunk ki, hogy az Európai Unió agrár-átalakítási programja megkezdődött. A harmadik évezred első évtizede minden bizonnyal az európai mezőgazdaság, környezetgazdálkodás-elvű átalakításának évtizede lesz. Ezt bizonyítják az egyre nagyobb számban készülő nemzeti, átalakítási programok. Akit érdekel, nézze meg az osztrák ökoland-elvű törpebirtokosi átalakítási multifunkcionális programot (ÖPUL) 33. Ez több kiadványban és könyvben megjelent. Kevésbé ismert, de szerintem nagyon tanulságos – Renate Künast miniszterasszony–, a bajor Mezőgazdasági és Fogyasztóvédelmi Miniszter koncepciója is. Az olvasó figyelmébe ajánlva mellékeljük. (Lásd a 84 számú mellékletet a könyv végén!) A magyar mezőgazdaság történelmében azonban a kilencvenes évek fordulóján – különösen rendszer- vagy modellelméleti szempontból elemezve – olyan megsemmisítő erejű robbanás következett be, amelynek hatásához hasonlót – háborúk kivételével – legnagyobb igyekezetem ellenére nem találtam. A háborúk, a szabadságharcok meg a parasztfelkelések iszonyú rombolásokat, pusztításokat végeztek, de a termelés modelljében, egész intézményi és hivatali rendszerében, vertikális felépítményében nem hoztak létre olyan - a modell minden elemét érintő - teljes kilátástalanságot előidéző anomáliás mikro-, és makrohelyzetet, amelybe a hazai agrárium a rendszerváltás alatt és után a kilencvenes évtizedben beleomlott. A gyorstalpaló –elsősorban technológus irányzatú agrárértelmiség, amely a „történelmi juss” jelszavával nem tudta magát nagybirtokossá vagy „középvállalati iparbáróvá”, esetleg botcsinálta politikussá manipulálni, értetlenül búsong, hogyan lehet egy eddig közép-európai „legesleg”-nek hitt ágazatot, társadalmi bűnhődés nélkül, ilyen rom-helyzetbe hozni és kilátástalanul úgy is tartani. Végignézve az észak-nyugat-európai kormányok agráriumukkal szemben lojális és azt végsőkig óvó magatartását, a történelmi okok gyökeréhez közeledünk.

33

ÖPUL =Osztrák Agrár-Környezetgazdálkodási Program

146

A vidék elmaradt polgári jellegű átalakulásának történelmi gyökerei Egy olyan országban, amelyben a polgári forradalom végbement és a parasztság egyenrangú, kis és nagypolgárrá avanzsált - különösen az agrár-ipari forradalom után-, ki merne gondolni olyan agrárátalakítási programra, amelyben az elszabadult ipari modellkoncentráció miatt kiszoruló, tekintélyes szavazópolgár („volt” farmer) jövőjét, a szociális szférába seperve szándékozzák megoldani. Ne jellemezzük, hogy milyen stílusban, akarnak kétmillió idegen erkölcsű, idegen vallású, idegen hagyományú, (stb.) bevándorlót a „gazdagságban dőzsölő” nemzet nyakába zúdítani, annak minden szociális, kommunális, környezeti, túlnépesedési (tömegstressz) következményeivel együtt. Ez csak egy olyan országban fordulhat elő, amelyben a vidék polgári átalakulása egyáltalán nem ment végbe. Csak olyan országban lehet megtenni, amely egy úri-muri szellemű, dzsentri társadalomszemléletű nagybirtokosi réteggel, intézőkkel vezetett cselédhadával és kétmillió nincstelen zsellérrel, egy nagyon vékony középbirtokos-réteggel zuhant be a II. Világháborúba. Annak pusztító volta után, az újdonsült hatalom egy történelmi pillanatra fölvillantva a földtulajdonlás mézesmadzagával, több mint másfélmillió törpebirtokot hozott létre. A sztálini gyakorlat az volt a Szovjetunióban, hogy igen, adunk ugyan nekik valamicske földet, de rögtön utána vissza is vesszük, és erővel kolhozba tereljük a parasztokat. Ők lesznek a proletárok szövetségesei. Akik nem mennek, azokat kulákként megregulázzuk, internáljuk, börtönbe zárjuk. Ennek a részleteire bőven ismerünk példákat, ehelyütt csak utalni akartam a „modellre”, amit a Szovjetunióban már működtettek. Sok választásunk nekünk sem maradt. A létrehozott másfél millió törpebirtok olyan kicsi és olyan eszköztelen volt, amely csak az ázsiai szindrómának megfelelő önfogyasztásra való termelést tette volna lehetővé. Azt pedig, hogy bármiféle polgári ellenállásra képtelen legyen, az amúgy is hártyavékonyrétegű középbirtokosság gazdasági, társadalmi felszámolásával biztosították. Kiiktatták egyben azt a magot, amely rendelkezett azzal az ismerettel és kultúrával, amelyből a polgári átalakulás kiindulhatott volna. Később pedig rá kellett jönnie, hogy egy erőszakolt iparosítás által diktált társadalmi munkamegosztás eltartására ez az ágazat, sem mint nagyipari termékpiac, sem mint társadalom-eltartó nem alkalmas. A volt gazdatisztek egy csoportját előszedve megteremti az iparosított mezőgazdaság szociálfeudális, a paraszttömegeket gyakorlatilag proletarizáló modelljét. Ennek eredményeként -mivel az állam számára ez volt a legolcsóbb – hetven százalékát pauperizált 34, hontalan „osztályközi” ingázóvá tette. Mindezt egy 34

pauperizált=társadalmilag eljellegtelenített

147

olyan nagyüzemi vezetés befolyásolása alatt, amelynek tagjai a volt gazdatiszti csoporttól tanultak, illetve a proletárgőgtől korlátozott gondolkodású elittől. A gazdatisztek pedig származásuknál fogva csak kevéssé művelt, technokrata képzettségű meglehetősen szűk gondolkodású, csak nagyon lassan értelmiségivé váló és gyakorlati magatartásformában a parasztot a maga módján kezelő csoport volt. A külső szemlélőnek úgy tűnt, hogy az „új mechanizmussal 35” beindított technológiai forradalom, agrár és „paraszt”-párti. Ezt, magas tanácsadói, meg „Olümposzi” székekben ülő „elit kövületek” szeretik ma is, mellet döngetve emlegetni. Igaz, egy ekkora tőkeigényű ágazati fejlesztést, mondjuk mai, vagy új mechanizmus előtti agrárollóval elképzelni sem lehet. Ezért az új mechanizmus start-pillanatában az öt, azaz öt százalékosra(!) záródik. De részben az ideológia, részben az árrendszer, részben az állam által fenntartott üzemi szempontból teljes kiszolgáltatottságot biztosító könyvelési rendszer, valamint az állami ár és felvásárlási rendszer által létrehozott műpiac szabad utat engedett mindannak, amit a nyolcvanas évek folyamatairól már elmondtunk. Vagyis az új mechanizmust ágazatunk szempontjából nem versenyt indító startpisztollyal, hanem az alapelvekbe beépített aknákkal indítják. Ebből hármat emelek ki. Az első: a termelőszövetkezeteket továbbra sem oldja fel a „nem következetesen szocialista tulajdon” állandó, gyanúsítási és másodrangú érzetet keltő gazdaságpolitikai kategóriából. A második: nem oldja fel a rohamosan növekvő eszköztömeg-hatékony tárgyiasulását biztosítani képtelen teljesítménynorma-rendszert eredmény-érdekeltségű jövedelem- rendszerre. A harmadik és legfontosabb: a kötött és szabad árak arányát az ipari és mezőgazdasági termékeknél pontosan fordított arányban rendezi. Az ipari termékeknél hetven százalékban szabad árasok a termékek, a mezőgazdaságnál hetven százalék(!!) a kötött ár. Vagyis szabad áron kaptunk minden input terméket (kötött árasok az energiahordozók és nyersanyagok voltak), viszont kötött áron adhattuk az összes főágazati terméket és szabad áron a káposztát, meg a sárgarépát, stb. Az iparszerű termelési modell belső törvényeit, a csökkenő hozadék ótestamentumi szabályát ismerve, nem kellett hozzá sok ész, hogy aki nem volt talpnyaló, kiabálni kezdje, hogy karambol következik.

Mindezt –bár hosszúnak tűnik–, azért szükséges így levezetni, hogy az olvasót végre eljuttassuk ahhoz az eddig mások által tudatosan elkendőzött következtetéshez, hogy nálunk, a mezőgazdaságban végbement ipari modellváltás, ha úgy tetszik, ipari forradalom sem hozta el, hogy a vidékiek 35

1968-ban

148

szabad vidéki polgárrá válhassanak, úgy, ahogyan az az Európai Unió agráriumában megtörtént, s ott ma igazi parasztpolgárok dolgoznak családi munkára támaszkodva. Mi, Magyarországon a művileg felgyorsított folyamatok eredményeként válságba kerülő ipari modell végén, nem szabad parasztpolgárokat, farmereket örököltünk, hanem kétszázezer betanított munkást, akik technologizált „agrár-termelési futószalagon” nevelkedtek, a komplex paraszti termelési gondolkodást legfeljebb a háztáji méretekben ismerték, és körülbelül ugyanennyi, üzemi belső vertikumban dolgozó (technikust, szolgáltatót, feldolgozót, külső ipari) szakmunkást. Meg körülbelül ugyanennyi társadalomközi nincstelen ingázót. Továbbá akikről egyáltalán nem szabad megfeledkezni, tizenötezer gazdatiszti modellen nevelt, szociálfeudális 36 rendben kialakult nagyüzemi közép-, és felsővezetőt, meg harmincezer, üzemben és hivatalban, hűbéri rendben nevelt félértelmiségit. Szociálfeudálison itt azt értem, hogy ugyan szocialista jelszavakkal igyekezett egyenlősdit kialakítani, de felülről szervezve, kívülről rákényszerítve, lelketlenül. Végeredményben a szövetkezeti elnökök az intéző szerepét játszották, nekik kellett a korábbi cselédeket, zselléreket, summásokat, és a többieket munkaképes és működőképes alakulattá szervezni. (Ha kellett, a méltóságán keresztülgázolva is. Meg is tették. Ők többnyire tehát csak egy-egy részfolyamatot ismertek, az egész üzem teljességét sohasem látták át. Hát akkor hogyan is gazdálkodtak volna? Hogyan is válhattak volna farmerré?) Kik, melyik réteg képviselői képesek ma családi gazdaságot vállalni? A volt traktorosi rétegen kívül, melyik réteg akar és képes is, az asszonnyal és gyerekkel együtt reggeltől estig gépen ülve, harminc-ötven hektár méretű családi farmot üzemeltetni. Mellesleg ipari modellben, tőzsdei termékeknél még Európai Uniós támogatással számolva is perspektívátlan, az amerikaival egyenesen versenyképtelen családi farmot üzemeltetni. Talán a volt téesz-vezetők és az új nagybirtokosi csoport? Nem! Az nem családi farmról, hanem iparosodott nagybirtokról álmodik és a kistulajdonost „alkalmazottá” akarja kényszeríteni. Ami megmarad, azt a „szociális szférába” kívánja „seperni”. Ő maga pedig, most végre igazi feudális nagybirtokosként akarja megvalósítani a szociálfeudális nagybirtokon kialakult „jusskövetelő” ambícióit. Ennek ellenkezőjét csak akkor vagyok képes elhinni, ha a MOSZ 37 tagsága, a fiai és a feleségei mellől a traktorról, kombájnról vagy teherautóról ugrik be, hogy

hangzatos beszédét arról az agrárpolitikáról eldörögje, amely nem őt, mint szociálfeudális=felülről szervezett, s közben szocialistának mezőgazdasági bérmunkási rendszer 37 MOSZ= Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége 36

hívott

149

nemzeteltartót támogatja. Akkor, de csakis akkor leszek kénytelen elhinni, hogy a mai 1.200.000 kistulajdonosból nem szolgát, konvenciós 38 eltartott cselédet akar formálni. Mindez természetesen csak kitalálás. Arra jó, hogy az olvasótól kicsikarjam azt a felismerést, hogy nem választhat olyan kormányt, amely eskü alatt nem tűzi programjára a falu, a vidék polgári átalakítását. Bár paraszti gyökereim, ősi ösztöneim ellenkezik, ki kell jelentenem, a magyar vidék átalakítását, vagyis sérthetetlen, soha többé vissza nem fordítható polgári forradalmát nem lehet csak agrárfejlesztéssel megoldani, ahhoz sokkal több szükséges.

A vidék elodázhatatlan polgári átalakulása Mi pusztítja el a parasztpolgár létfeltételeit? Nemcsak a létfeltételeit, hanem a társadalmi kategóriáját is az a tőkeglobalizáció pusztítja el, amely az ő anyagi és termelési lehetőségeit meghaladja, ami a gazdálkodás természeti alapjait pusztító természetellenes gazdálkodást követel, mert művi feltételeket előnyben részesítő holtmunkaprést kényszerít rá.

Magam is többször is utaltam már a farmer megnevezésre, amit az utóbbi években egyre többen és egyre nagyobb előszeretettel használnak. Ha már szükséges, én inkább a parasztpolgárt értem ezen, azt a parasztembert, aki iparosított birtokot vezet Nyugat-Európában, és ma ő is a csőd szélén van, hiszen ott is csak állami bábáskodással tartható életben az eszközintenzív gazdálkodás. Ezért világjelenség annak felismerése, hogy a nemzetek fejlődésében kialakult ágazati struktúraváltás tapasztalatai, az országok legkonzervatívabb területére, a vidékre is érvényesek. Ezt az ágazati trendet dr. Fecske Mihályék 39 a 85. számú mellékleten látható grafikonnal összegezték. A diagramm alapján kialakult következtetés (ugyanúgy, mint az Európai Unió államközösségének kollektív átalakítási programja) abból a felismerésből indul ki, hogy a jövő társadalmának, s benne a vidék társadalmának felemelkedésében sem az úgynevezett elsődleges (tehát agrár), sem a másodlagos (ipar) ágazatok játsszák a főszerepet. Az itt a döntő, hogy mennyire, s milyen ütemben és arányban tudjuk a vidék tevékenységébe az ún. harmadlagos ágazatok integrálásához szükséges ismereteket, lehetőségeket és magatartás-modelleket bekapcsolni. A vidék felemelkedésének fő kérdése tehát nem egy valamiféle egységes birtokrendszer kialakítása.

38

konvenciós cseléd= természeti juttatásokkal fizetett cseléd Fecske Mihály= kandidátus, egyetemi tanár, a GKI akkoriban tudományos osztályvezetője 39

150


151


A mezőgazdasági foglalkozású aktív keresők iskolai végzettség szerinti összetétele 1980. évi Iskolai végzettség

Általános iskola Középfokú szakmunkásképző iskola, szakiskola Középiskola Felsőfokú iskola Összesen

Létszám Fő

1990. évi

Megoszlás %

Létszám Fő

1996. évi

Megoszlás %

Létszám Fő

Meg oszlá s %

249.150

91,1

132.122

72,9

62.724

51,1

15.892

5,8

33.702

18,6

38.990

31,7

7.819

2,9

7,4

17.256

14,0

628

0,2

1.945

1,1

3.893

273.489

100,0

181.132

100,0

122.863

3,2 100, 0

13.363

A mezőgazdasági foglalkozású aktív keresők megoszlása foglalkozási viszony szerint, 1996 Fő

Megoszlás százaléka

Alkalmazásban álló

56.260

45,8

Egyéni vállalkozó

44.014

35,8

Alkalmazott nélkül

41.220

33,5

Alkalmazottak

2.794

2,3

Szövetkezeti tag

10.781

8,8

Társas vállalkozás tagja

2.348

1,9

Foglalkozási viszony

Ebből:

Segítő családtag

9.460

7,7

Összesen

122.863

100,0

KSH

152


A népesség számának alakulása, 1980-1996 Év

Összesen

Budapest

Többi város

Község

Lakónépesség száma 1980

10.709.463

2.059.347

4.578.038

4.072.078

1990

10.374.823

2.016.774

4.593.183

3.764.866

1996

10.198.167 1.900.732 4.509.229 Lakónépesség számának változása

3.788.206

1980-1989 1990-1996

-334.640

-42.573

15.145

-307.212

-176.656

-116.042

-83.954

23.340

Iskolázottság a megfelelő korúak százalékában* Iskolai végzettség 10-X évesből az általános iskola első osztályát sem végezte el 15-X évesből legalább általános iskola 8. osztálya 18-X évesből legalább befejezett középiskola 25-X évesből befejezett felsőfokú iskola

Összesen 0,7

Budapest 0,3

Többi város 0,6

Község 1,2

85,2

92,2

87,8

78,5

34,7

54,1

39,2

19,2

12,1

22,9

13,6

4,7

0,6

0,2

0,5

0,9

89,4

95,4

91,5

84,2

33,1

54,3

37,6

17,6

13,7

27,2

15,6

5,0

0,9

0,4

0,7

1,3

81,5

89,5

84,6

73,2

36,2

54,0

40,7

20,7

10,7

19,5

11,9

4,4

Férfi 10-X évesből az általános iskola első osztályát sem végezte el 15-X évesből legalább általános iskola 8. osztálya 18-X évesből legalább befejezett középiskola 25-X évesből befejezett felsőfokú iskola 10-X évesből az általános iskola első osztályát sem végezte el 15-X évesből legalább általános iskola 8. osztálya 18-X évesből legalább befejezett középiskola 25-X évesből befejezett felsőfokú iskola

Nő

* Az 1996. évi mikro cenzus alapján

153


A százezer lakosra jutó felsőfokú iskolai hallgatók számának alakulása

154

Nézzék meg az osztrák, a svájci, a francia mezőgazdaságot, amit nem alakított egyneművé a holtmunka. Az alapkérdés az, hogy mire alapozzuk a vidék jövőbeni átalakítását. Vagy arra az iparosított családi farmrendszerre és növekvő számú falusi eltartottra (ami nálunk egy földbirtok-kiszorítósdira alapul), amit az Európai Unió is most kényszerül átalakítani, vagy egy az osztrákhoz hasonló heterogén birtoktestre építő, természetközpontú ÖPUL tervcélnak megfelelő, vidéki vállalkozó polgárra, aki a mezőgazdasági tevékenységet életformájába iktatja és többirányú munkából él. A piacgazdaságba ez illeszkedik és a jövőben elkerülhetetlenül előtérbe kerülő „fenntarthatóság”- ismérveit, feltételeit is csak ez állja ki.

A vidék felemelkedése az Európai Unió programjához illeszkedően A vidék felemelkedését tehát az Európai Unió átalakítási programjával összeillően, nem növekvő agrártámogatással, hanem integrált forrásból felnagyított komplex vidékfejlesztési támogatással lehet elérni. Ennek első, legeslegfontosabb lépcsője a minőségi, korszerű, világnyelvek tanításával egybekötött vidéki oktatás megteremtése. Svájci modell szerint. Vagyis olyan módszerrel, amely a vidéki tanári gárda átalakításával, továbbképzésével, kiválasztásával, és ha kell az üdvhadseregből toborzott anyanyelvű nyelvtanárok alkalmazásával alapozza meg a vidék komplex, minden dolgozó korosztályra kiterjedő szellemi felemelkedését. Egyben informatikai, nemzetközi rendszerbe való bekapcsolódásával. Svájcban ez az oktatási szakasz mindössze annyiba került, mint az oktatás technikai és tárgyi fejlesztése. A vidékoktatás átrendezése nem csak a polgári átalakulás kiindulópontja, hanem az állampolgári esélyegyenlőség megteremtésének egyetlen járható útja. Azt, hogy a nemzet, az oly sok terhet elviselő vidéknek ebben is mennyi mindennel tartozik, azt a 86-87. számú mellékletek mutatják, amit a vidékiek, ott is a falusiak képzettségét bemutató számoszlopa igen szemléletesen bizonyítja. Ez annál inkább elviselhetetlen, mert kormányaink nagy, andalító dicsekvései ellenére sem értük el ezen a téren, még a középszintet sem. (Lásd a 88 sz. melléklet!) A vidék polgári átalakításának útja tehát nem egy többezer milliárd forintos, felesleges erőlködéssel létrehozott és a vidék három egész nyolctized milliós lakosságából közvetlenül mindössze hatvannégyhetvenezer családot eltartani képes, átlagosan ötven hektár nagyságú farmrendszer. Ezzel szemben a vidék polgári átalakításának egy követhető, működő modellje az osztrák vidékfejlesztés, amely az elmúlt tizenöt évben az orrunk előtt jött létre. Megőrizte a vidékiséget, mint életformát és emellett 299 600 mezőgazdasági üzemet fog össze. Ebből a majdnem háromszázezer gazdaságból

155

negyvenkétezernek két, azaz két hektárnál kisebb a birtoka és mindössze hatezer-hatszáznak van több mint száz hektár földje. Valamennyit egybefogják, de úgy, hogy egy infrastrukturális, szolgáltatási és vertikális vállalkozási rendszert alkotnak és ebben a mezőgazdaság egy természetbarát gazdálkodás, de nem ő a fő eltartója az ott is milliós létszámú vidéki vállalkozó polgárságnak. Ennek az átalakításnak a terve már 1988-ban elkészült, olyan felismeréseket tükrözve, hogy kalapot emelnék, ha agrárgazdaságunk, tudományos kultuszunk és mindenhez értő pártvezéreink legalább ma, eddig eljutnának. (Lásd a 89 számú mellékletet a könyv végén!) Pedig, hol van ez még, a Törzsök Éva „Ausztria Agrárgazdasága az Európai Unióban” című, figyelemre méltó könyvében bemutatott, és jelenleg megvalósítás alatt lévő ÖPUL programhoz? Azoknak, akik nagybirtokosi érdeküknél, vagy „tudományos” életművüknél fogva, a magyar mezőgazdaság mai áldatlan állapotát, helyzetét szeretik az üzemméretre fogni, ismét hadd hívjam fel a figyelmét az elmúlt húsz év osztrák eredményeire. A nyolcvanas években a magyar átlag-üzemkoncentráció, száznál is többszöröse volt az osztráknál. Ki élt jobban: az osztrák gazda, vagy a magyar agrárdolgozó? Ki tudott kevesebb fajlagos ráfordítással magasabb termelési színvonalat elérni? Egyebek között a szerves trágya becsületének különbsége, másrészt a motiváció különbözősége miatt? (Lásd a 90.-92. számú mellékleteket!) Az osztrák mezőgazdaság eredményei ugyanazt bizonyítják, amit a hazai háztáji termelés tapasztalatai. Ennek viszont az a háttere, hogy a támogatási rendszere valóban esélyegyenlőséget nyújt, példás és átalakító, vállalkozásgerjesztő hatásai pontosan kiszámítottak. Bizonyítják, hogy a családi gazdaság és vele a vidék megélhetését nem a termelés koncentrációja meg az ágazat magas GDP termelési aránya határozza meg. Az osztrák gazda a kisvendéglátási tevékenységben és önintegrációjában polgárként él, a mi nagybirtokon dolgozó alkalmazottainkkal szemben. Az osztrák agrárágazatnak a nemzeti össztermék (GDP) aránya csak három - öt százalék! Mit ér, hogy 1981ben tizenkilenc százalékos, ma hat százalékos a mi GDP arányunk, ha a termelési érték hatvan-hetven százalékát az eszközgyártó globális vállalatok, tizenöt-húsz százalékát meg a felvásárló integrátor vágja zsebre? Mennyi támogatás kellene ebben a termelői helyzetben, hogy a nettó eredmény az alulról integrált osztrák kisüzemét elérje? A mi szempontunkból azonban az osztrák modell gazdasági sikerességén és működőképességén túlmenően, az osztrák mezőgazdaságban van még egy, a miénkkel bizonyos hasonlóságot mutató, társadalom- és agrárpolitikai tényező.

156


157


Agrotechnika Ausztria Megnevezés

Magyarország

Ausztria

1968-1970

Magyarország 1978-1980

évek átlaga Műtrágya felhasználás /hatóanyagban / 1000t

395

722

401

1.480

egy ha mezőgazdasági területre jut, kg

101

105

108

222

egy ha szántó, kert, gyümölcsös, szőlő területre jut, kg

235

129

245

276

6.070

43.474

4.269

60.284

egy ha mezőgazdasági területre jut, kg

1,6

6,3

1,1

10,3

egy ha szántó, kert, gyümölcsös, szőlő területre jut, kg

3,6

7,8

2,6

12,7

4

232

4

189

0,1

3,4

0,1

2,8

Az összes műtrágya felhasználásból:

Növényvédőszer-felhasználás, tonna Összes növényvédőszer felhasználásból:

Öntözött terület 1000 ha A mezőgazdasági terület százalékában

Magyarország szántóföldi növénytermelésének színvonal-indexei (Ausztria = 100) 1969-1971

1979-1981

Megnevezés évek átlaga Gabonafélék Ebből: búza árpa kukorica Ipari növények Ebből: cukorrépa napraforgó repce burgonya Takarmánynövények Ebből: lucerna vöröshere füveshere silókukorica csalamádé Zöldségfélék Ebből: fejeskáposzta sárgrépa vöröshagyma uborka zöldbab zöldborsó paradicsom Szántóföldi növénytermesztés Összesen

67

88

80 70 64 69 71 60 77 44 45 53 44 34 35 34 46 43 55 54 39 30 60 38

107 92 78 75 74 77 73 62 45 65 44 35 39 24 49 42 54 63 47 26 72 42

61

76

158


159

A maradék, vagyis a tizenegyezer-ötszáz gazdaság átlagban harmincöt hektár körüli méretű. Ezek tulajdon és/vagy bérlet alapon főfoglalkozású családi művelésben tevékenykedő árutermelő gazdaságok, amelyek környezetgazdálkodási alapelvek szerint dolgoznak. Emellett működik egy másik, az osztrák agrárpolitika jellegét meghatározó termelési forma is: száznyolcvanezer kisegítő és törpegazdaság. Ebből tizenhéttizennyolcezer úgynevezett részmunkaidős melléktevékenységet folytat, százhatvanöt-százhetven ezer pedig családi művelésű kisegítő üzem. A történelmi hagyományok ízeit, konyhaművészetét, a táj ősi jellegzetességeit, a történelmi hagyományok ízeit őrző élelmiszerek (a kerti nyersgyümölcstől az egyedi konzervekig) a vidék vertikumai. Ezek a vidékiség, mint életforma meghatározó tényezői, ennek megfelelően a vidéki önellátás segítői. A vidéki és ökoturizmus alapbázisai, a táj ünnepi és társadalmi szokásainak eredetiséget adó szolgáltatók, egyben a családi jövedelmek polgári szintű fennmaradását elősegítő kereseti lehetőségek. Ők azokhoz hasonlók, akiket a volt téesz- és állami gazdasági vezetők és egy pár „zsíros” kisgazda politikusunk mindenáron nagybirtokosi alkalmazottá, cseléddé akar tenni, vagy éppen a szociális szférába akarnak söpörni. Vagyis az óriási társadalmi megcsapolásból eredő földalaptőkével kisemmizni. Ezzel azonban a vidék polgári megélhetésének egyik forrását szüntetik meg és azt az eszközgyártó feldolgozó, felvásárló multinacionális, és transznacionális cégek (tehát a globális tőke) vadászterületévé változtatják. Tehetik, mert e kicsiknek e honban egységes képviseletük, szaktanácsadójuk, szervezőjük, elemzőjük, tanítójuk mindezidáig nincs. Pedig mindenki annak jelöli magát! Nézzük meg, hogy az osztrákok, akiknél a vidéki polgári átalakulás folyamatai végbementek, hogyan oldották meg ezt a feladatot! Védik, óvják, tanítják, támogatják minden igyekezetükkel. Ha az 1988-as –a mi mai agrárpolitikánknál is messze progresszívebb- agrárpolitikai koncepcióval, az ÖPUL tervvel összehasonlítjuk, kimondhatjuk, hogy ez a magatartás erősödő. Mert az osztrákok is (de a svájciak is), rég rájöttek arra, hogy a globális világban, az önellátás nemzetvédelmi fogás. Nem csak úgy önmagáért, hanem éppen a globális tőkével szemben, amely mint tudjuk, a profitmaximalizálás törvénye alapján működik! Rájöttek arra, amire Ázsia, de különösen Japán, hogy az önfogyasztásra termelő kisegítő, családi művelésű gazdaság egyben egy mikro-vertikum, különösen, ha vidéki turizmussal párosul. Itt ugyanis a termelést amúgy is szabadidőben, hulladékidőben folytatják, és a számlájára kialakuló termelési költség ellentétele a kiskereskedelmi fogyasztói ár. Ez pedig jócskán nem azonos azzal az úgymond „piaci” felvásárlási árral, amit a monopolhelyzetben lévő

globális tőke diktál a saját profitigénye alapján. Ennek következtében az

160

input szerves összetételű, tehát a külső ráfordítás a nagyüzeminek fele, másrészt fogyasztói áron biztos a piaca. Ha pedig feleslege keletkezik, vagy a turizmuson keresztül „exportálja”, (s akkor fogyasztói áron exportálja), vagy nagycsaládon belül csereberéli, mondjuk úgy: „barterezi”. Ázsiában így működik a mezőgazdasági terület nyolcvan százaléka, ezért ezt én önkényesen ázsiai tünetcsoportnak, jelenségnek nevezem. De így működik az osztrák mezőgazdaság területének harminc százaléka is. És ugyancsak erre állt be ösztönösen a magyar családi önfogyasztás, a vidéki turizmus termelési alapját képező, mintegy 650-700.000 mellékfoglalkozásban üzemeltetett „kisegítő” törpegazdaság. Annak ellenére, hogy senki nem segített neki. A magyar agrárpolitika elmúlt húszévi gyalázatosságai miatt teljesen magára maradt, elpusztult infrastruktúrával vergődött támogatatlanul, tanácstalanul. Ennek jövedelempótló, vagy családi gyarapodást, ha úgy tetszik polgárosodást támogató hatását közgazdaságilag még egyáltalán nem elemezték. Még senki nem tanulmányozta az ősi táplálkozási, kulturális és közösségi viszonyokat, hagyományokat, magatartásformákat visszahozó és megőrző, feltámasztó jelentőségét sem. És azt sem, hogy a vidéken jónak számító 40-60.000 forintos bruttó fizetések mellett, ugyan milyen forrásból tud egy család a gyerekének lakást építeni. Egyértelmű, hogy csak valamilyen más forrásból, valamilyen az addigitól eltérő, úgynevezett diverzifikált tevékenységből származó bevételből. Ha én politikus lennék, egy nagy fordulattal szembenéznék végre, ezzel a (több, mint másfélmillió lakost és megközelítőleg egy millió-? szavazót érintő) gazdasági alakulattal, amely egy jó darabig még visszavonhatatlan. Ennek mindaddig van értelme, amíg az élelmiszerár gyorsabban nő, mint a nyugdíj, meg a nettófizetés. Illetve addig, amíg nem kínálunk nekik egy közös, többoldalú és többirányú, többfunkciós programba való bekapcsolódás fejében nagyobb és biztosabb jövedelmet. Ez azonban nem valószínű, hogy a globális tőke érdekeit képviselők regnálásának időszakára esik. Az osztrák példa azt is bizonyítja, hogy kellő törődés mellett, egy „átalakítási” programba bekapcsolva ez az üzemforma egyáltalán nem növeli a csatlakozás megrázkódtatásait. Mellesleg erre az átalakításra és nem az agrárfejlesztésre van és lesz egyre jobban az Európai Unióban támogatási keret. A nagy pofonokat e téren az ipari tömegtermelés, különösen a gabona, az ipari növények, a tej és a fehérhús-termelés irányába tolakodók kapják. A természetes és legelőn tartásra alapozók kevésbé.

Legyünk reálisak, s vegyük végre tudomásul, hogy olyan mezőgazdasággal fogunk az Európai Unióba lépni, amelyet a rendszerváltás előtt szociál-feudalista módon (amint azt korábban leírtam) kiraboltak, a rendszerváltás után pedig (az államadósságok törlesztése

161

érdekében) a vérén felépített korszerű feldolgozó vertikumát és külkereskedelmét a globális tőkének elkótyavetyélték! Ezzel pedig a (különböző) holland, meg dán modell kialakításának egyik, talán legfőbb pillérét megsemmisítették. Horizontális termelési szervezetét és intézményeit felszámolták, a politikai össztársadalmi kártalanítás terheit rárakták, támogatását tizenegy százalékra csökkentették, ezzel az amortizáció idejét tizenkét-húsz évre meghosszabbították. Így végleg kirúgtak alóla minden ipari modellel kapcsolatos lehetőséget! Mindeközben paradigmaváltás nélkül, az eszközgyártó globális tőke hitelezői és annak meghatározó marketing-befolyása továbbra is ebbe az irányba tolja. Ugyan miért? Tehát negyvenezer ilyen, teljes rendszeranomáliában vergődő termelőüzemmel és hatszázötven-ezer családi művelésű kisegítő gazdasággal lépünk be az Európai Unióba. Aki azt állítja, hogy (bármilyen gazdasági fejlődés mellett) pótolja az ágazatnál mindazt, amit háromévi „keresztapai” vezetés a „kebelre ölelésével” elmulasztott, az vagy nem tudja, miről beszél, vagy nem érti, hogy itt egy másfél évtizedes ágazati gyarmatosítás útján létrejött modell-romról van szó. Méghozzá olyan modelléről, amely az egész világon váltásban van, s ezért romjaiból eredeti irányában feltámasztani további nemzetkifosztó pazarlás, amit a GDP-arány nyugati növekedésének őrült érveivel igyekeznek igazolni.

Mindettől függetlenül, azonban mindenkinek, aki a mezőgazdasággal kapcsolatban programot készít, ha –Nagyváthyt 40 nem olvasta is–, kötelessége tudni, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatos minden program, az eszközrendszer amortizációjának vagy lecserélésének idejével azonos, tehát csak így lehet hatályos. Ha ezt tudomásul vette, nézzen végig az Európai Unió átalakítást kényszerítő támogatási struktúrájának sémáján! Aztán onnan kezdjen mindent! Közben mindig tartsa észben, hogy jelenlegi tőkeellátása mellett ágazatunk amortizációs ideje tizenöt év. A csatlakozás ideje pedig, ha hihető: két-három év. Ezen idő alatt ugyan bekövetkezhet egy fordulat –bár a fejekben alig–, de a termelési folyamatokban nagyon kevés változás várható. Hacsak a kormány(ok) Jézus Krisztustól a csodálatos kenyérszaporítás módszerével végrehajtott tőkeszaporítást el nem sajátítják. Nyugat-Európa is ezért csinál több mint tíz éves programot. Végső következtetésünk tehát egy lehet. E teljes rendszerkáoszban tévelygő, pazarló, muzeális romot nem szabad restaurálni! Újat, olcsóbbat és reménytelibbet kell felépíteni. Ennek stratégiai célja pedig, a vidék modern időknek és nemzeti érdeknek megfelelő, békés polgári átalakulásának 40

Nagyváthy = (1755-1819) gazdasági író; Festetics György gróf jószágkormányzója Keszthelyen; nevezetesebb műve: A szorgalmatos mezei gazda a Magyarországban gyakoroltatni szokott gazdaságnak rendjén keresztül.

162

végigvitele, amelynek végeredménye mostmár nem az iparosodott parasztpolgár, hanem az informatizált vidéki kis-, és középvállalkozó, vagy vertikális önintegráció. Ebben integrálódik egy ellenőrzötten fenntartható, tehát tájkörnyezetbe illeszkedő mezőgazdaság. Fő mozgatóereje azonban az informatizált „harmadlagos” szellemi erőforrása és a szolgáltatásra alapozó ágazatcsoport. Vagyis az osztrák felfogást átvevő és programot okosan adaptáló agrár- és vidékfejlesztés megvalósítása. Ezt a fejezetet azzal zárom, hogy elég volt az agrárium globális gyarmatosításából! Az agrárium kezelésében és fejlesztésében új paradigmán nyugvó koncepcióra van szükség, amely az ágazatot komplex, a vidék polgári átalakítását megcélzó „vidékfejlesztés” szerves részének tekinti, a hosszútávú fenntarthatóság követelményeinek társadalmilag ellenőrzött érvényesítése mellett. Vagyis a jövő mezőgazdálkodása a természetvédelem jegyében kell, hogy történjék ugyan, de ez nem azonos, mert nem lehet azonos a teljesen érintetlen környezettel. Nem mehetünk vissza az igás állatok vontatta faekéhez. Nem lehet azonban az agrárágazat sem ugyanaz újra, ami három és félévtizeden át egyszer már volt, hogy nagy tömegű holtmunkát, gépeket és kemikáliákat állami támogatásokból, vagy most éppen uniós forrásokból fizet ki. Ez, ugyanis ebben a formában csak a gabonacentrikus termelést szem előtt tartó nagybirtokosság érdeke. Természetes eltartó-képességéig minden talpalatnyi földet azzal és annyira kell hasznosítani, amennyire, és amire az leromlás (degresszió) nélkül terhelhető és alkalmas. Ha én bármilyen párt lennék a vidékfejlesztést képviselném integrált agráriummal. Az Európai Uniótól pedig nem agrárfejlesztésre, hanem az osztrák példa alapján környezetgazdálkodás-irányú átalakításra kérnék támogatást, az életrevaló kistérségi és regionális projektekre. Mert erre többet tervez és szívesebben ad. Összegezve: amint a 95.-97. számú melléklet a fő folyamatokat bemutatja, a magyar mezőgazdasági termelés, minden tömegtermelési főágazatban egyszerűen vergődik. Ki van szolgáltatva a globális elidegenedés kamatmentesnek tűnő forgóalaphiteleinek, valamint termelési erőforrás-disszonanciában sínylődik. Mindaddig, amíg a mindent átfogó szupermarket-hálózatok, a kereskedelmi monopóliumok, valamint a feldolgozóipar felülről, illetve az eszközgyártók ár- és zsoldos, és marketing-jellegű szaktanácsadási rendszerének alulról jövő présében vergődik, minden termelési színvonalának növelésére, műszaki fejlesztésére irányuló társadalmi erőfeszítésünk (tehát az adófizetők pénzéből juttatott támogatás) az idegen zsebekbe vándorol! Ettől a szörnyű

gúzstól felszabadítani csak az agrárium radikális, paradigmaváltással

163

kidolgozott, az Európai Unió átalakítási programjával egyező irányú, nemzeti közmegegyezéssel elfogadott agrárprogrammal lehet. Olyannal, amelyben a tájjellegnek megfelelő differenciáltsággal, történelmi hagyományokat is figyelembevevő különleges minőségű terméknek apró, és közép-vertikumaival, s önintegráció alapján működő közvetlen piacra jutással tevékenykedik. Nem, mint a vidék legfőbb eltartója, hanem mint a vidék integrált polgári átalakításának - harmadlagos ágazatok dominanciája mellett működő - bázisa. A birtokpolitikai törekvések célja tehát nem az iparosodott parasztpolgár, hanem a környezetgazdálkodási és természetvédelmi elvek szigorú megtartásával dolgozó vidéki vállalkozó kell, hogy legyen. Ennek megfelelő és végre a vidék esélyegyenlőségét megteremtő alap- és felsőfokú, valamint felnőtt oktatással, s ehhez igazodó intézményrendszerrel.

164

93. számú melléklet A mezőgazdasági termelés színvonalmutatói az 1979-1981. években (Index: Magyarország=100,0) Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek


Behozatala

kivitele

Állati termékek termelése* egy hektár mezőgazdasági területre

Egy lakosra /dollár/ 736,0 554,6 431,5 494,4

668,8 230,9

203,5 431,3

47. Hollandia 48. Dánia 49. Belgium733,5 Luxemburg 50. Írország 400,7 51. Német Szövetségi 365,2 Köztársaság 52. Franciaország 249,6 53. Egyesült 267,8 Királyság 54. Svédország 251,4 55. Magyarország 100,0 56. Svájc 446,0 57. Német Demokratikus 131,0 Köztársaság 58. Norvégia 275,3 59. Ausztria 214,1 60. Csehszlovákia 129,1 61. Finnország 214,7 62. Olaszország 234,8 63. Bulgária 69,7 64. Lengyelország 77,6 65. Románia 57,5 66. Jugoszlávia 66,2 67. Spanyolország 105,9 68. Görögország 115,5 69. Portugália 152,7 *Gabonaegység /GE-ben/


Növényi termékek termelése* egy hektár mezőgazdasági területre


Kilogramm 289,8 349,3

93,7 121,6

78,1 154,0

383,9

359,3

109,3

56,2

97,0

138,1

16,1

143,1

82,2

244,8

213,5

104,6

52,8

161,7

113,6

183,3

78,1

88,6

69,1

117,4

345,1

51,5

42,0

45,7 100,0 81,2

98,0 100,0 168,6

211,3 100,0 136,3

75,2 100,0 30,2

61,0 100,0 45,6

16,2

173,6

116,4

90,2

76,0

41,4 48,8 20,4 74,8 52,2 73,4 13,9 30,9 22,5 47,6 28,2 21,8

193,1 115,8 116,5 106,1 95,3 70,2 93,8 62,5 53,3 39,6 29,7 53,2

110,9 126,5 101,6 79,5 73,4 34,2 30,9 21,1 25,3 58,5 23,7 18,0

55,2 62,3 76,8 54,9 69,3 68,3 68,1 68,0 56,1 29,7 32,5 22,6

42,1 67,1 68,0 66,0 40,0 77,9 68,0 71,4 56,6 46,2 48,3 23,8

165


166

95. számú melléklet FÖLDHASZNÁLAT ALAKULÁSA GAZDÁLKODÁSI FORMÁK SZERINT (%)

Megnevezés

Vállalatok és gazd.i társaságok

Szövetkezetek

Egyéni gazdálkodók

Összesen

Évek

1994

1998

1994

1998

1994

1998

1994

1998

Szántó Mg.-i terület Termőterület Forrás: KSH

19,3 18,7 29,8

17,4 16,0 26,5

39,9 37,2 31,9

26,8 23,9 19,7

40,8 44,1 38,3

55,8 60,1 53,8

100 100 100

100 100 100

AZ AGRÁROLLÓ ALAKULÁSA Évek

A termeléshez A termelői felhasznált felvásárlási árak iparcikkek árindexe 1989=100%

Agrárolló

1990

145,50

128,50

113,23

1991

192,90

127,30

151,53

1992

208,30

138,30

150,61

1993

250,00

163,80

152,63

1994

295,20

204,60

144,28

1995

365,10

260,10

140,37

1996

513,60

334,00

153,77

1997

590,00

379,00

155,67

1998*

625,40

395,30

158,21

1999* 675,00 390,00 173,08 Forrás: KSH, MOSZ Információs Rendszer *1998 és az 1999-es adat becslés

AZ AGRÁRTÁMOGATÁSOK * REÁLÉRTÉKE Évek

Folyó áron

Reáláron**

Milliárd Ft. 1986-90 átl. 1994 1995 1996 1997 1998 1999

80,3 74,4 73,1 92,7 87,4 109,0 128,6

80,3 31,0 23,8 24,4 19,4 21,2 22,8

A termelés változásával korrigált érték százalékban 100,0 55,3 41,2 41,3 33,1 37,7 42,4

Reálérték index

100,0 38,6 29,6 30,4 24,2 26,4 28,4

Forrás: KSH, MOSZ Információs Rendszer. Az 1999-es adat becslés. *kizárólag az agrárcélú támogatások értéke (bevételek, termelői befizetések és vidéktámogatás nélkül) ** az inflációval korrigált érték

167

96. számú melléklet KÜLÖNBSÉG A MAGYAR ÉS AZ UNIÓS AGRÁRÁGAK KÖZÖTT A mezőgazdasági termelői átlagárak összehasonlítása (1998. 12.) hó

Mezőgazdasági termékek Búza

Magyarország Ft/kg % 15 100,0

Franciaország Ft/kg % 26 173,3

Olaszország Ft/kg % 36 240,0

Kukorica

13

100,0

26

200,0

38

292,3

Burgonya

31

100,0

47

151,6

86

277,4

Vágómarha

215

100,0

368

171,2

472

219,5

Vágósertés

188

100,0

177

94,1

272

144,7

Vágócsirke 168 Tej 3,6 zsír tart. 56 (Ft/l) Tojás (Ft/db) 12,3 Átlagos termelői árkülönbség Forrás: Népszava, 1999.

100,0

166

98,8

212

126,2

100,0

76

135,7

63

112,5

100,0

10,7

87,0

21,3

173,2

100,0

-

139,0

-

198,2

A MEZŐGAZDASÁGBAN MŰKÖDŐ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA SZERVEZET FORMA SZERINT Megnevezés Kft

1995 december 3.636

1998 december 4.578

1999 július 4.798

Rt

186

194

224

Szövetkezet

2.117

1.644

1.798

Egyéb*

2.624

3.311

3.460

Egyéni vállalkozás

29.976

24.405

25.966

Összesen

38.539

35.132

32.246

Forrás: KSH. * közkereseti és betéti társaság A FÖLDTULAJDONOS HÁZTARTÁSAOK FÖLDTERÜLETI MEGOSZLÁSA 1997-BEN (Forrás: KSH) Földterületi megosztási kategóriák

A háztartások aránya százalékban

A földterület megosztása százalékban

0,2 hektár alatt

57,0

3,4

0,2 - 0,1 hektár

22,3

7,5

1,0 - 10,0 hektár

18,3

41,2

10,0 - 50,0 hektár

2,1

29,4

50,0 hektár felett

0,3

18,5

168

97. számú melléklet A MEZŐGAZDASÁG TÁMOGATÁSA, SZUBVENCIÓ, ÁR-, ÉS PIACTÁMOGATÁS 1997-BEN Országok

Támogatás %-ban

Országok

Támogatás %-ban

Svájc

78

Kanada

Japán

71

USA

16

Norvégia

71

Mexikó

13

Izland

68

Magyarország

11

EU átlag

43

Csehország

10

Törökország

30

Ausztrália

9

Lengyelország

28

22

Forrás: Osztrák Szövetkezeti Lap, 1998. január

169

A KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS-ELVŰ AGRÁRMODELL INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ELVI VÁZLATA Az előző részben, egyebek között megpróbáltam bemutatni, hogy a magyar mezőgazdaságban és a magyar vidéken, a rendszerváltás folyamán bekövetkezett ágazati (mind vertikális mind horizontális) „robbanás” eredményeként, létrejött egy teljesen egyedi, a vidék társadalmát elsődlegesen érintő, kulturális és gazdasági formáció. Ezt azonban a társadalom- és gazdaságtudományok mind a mai napig átfogóan nem elemezték. Talán szükséges volna, hogy ezt minél hamarabb tegyék meg, hiszen már eltelt egy szükségesnek mondható évtized, amely kellő távolságot jelent a tárgyilagos szemlélethez. Ennek a magyar vidéki társadalomnak azonban, a kialakulása folyamatában –azon kívül, hogy növényt is termeszt, meg állatot is tenyészt és tart- sem öntudatában, sem termelésében, de különösen egymáshoz való alá- és fölérendeltségi (vertikális) viszonyában, semmi köze sincs a nyugateurópai vidéki társadalmakhoz. Legfeljebb annyi, hogy a mieink őket technikailag fejlettnek látják. Továbbá (drámaírónktól kölcsönözve a képet), a hazai földből élők, mintha egy feudális falanszterből szemlélődnének nyugatra a hozzájuk hasonszőrűek irányába, s mivel látják az ő jobb életüket, ezért saját helyüket ideiglenesként élik meg. Ez nosztalgia az elmúlt időket illetően és egyben irigység az ottaniak életszínvonalára. Ugyanakkor a saját termelési eredményeik alapján velük egyenrangúként kezelik magukat. És micsoda ellentmondás, hogy egy örök kisebbségi érzés miatt, a szakmai egyenrangúság ellenére úgy tekint rájuk, hogy ők a konkurencia, amely meghunyászkodásra kényszeríti őket. Vagyis a kevés hazai vidéki nyertes nagybirtokos sikeresnek tűnő modellt és szövetségest lát bennük, a „kisemmizett” vidékiek pedig a megsüvegelendő, „zsíros” nagypolgárt látják bennük. Ez természetesen bőséges szociológiai vizsgálódást is kíván, ami viszont nem témája jelen tanulmányomnak. A program szempontjából azért figyelemreméltó ez a sajátos viszonyulás a nyugathoz, mert a létező intézményrendszerünk a leváltott rendszerből magát át akarta menteni, s ezért a mai nyugati mezőgazdaságok szervezeti neveit, s formáit öltötte magára. Mondanom sem kell, hogy a bennük szerveződött, és önfoglalkoztató középértelmiség magához méltó gyorsasággal, ugyanakkor a társadalom- és gazdasági elemzést elmulasztva, felületesen tette mindezt. Észre sem vették közben, hogy ez a vidéktársadalom nem az a vidéktársadalom. Hogy Magyarországon egyszerűen nincs tényleges farmalakulat, minthogy igazi farmer is alig.

170

Minden elemzésünk végül odavezet, hogy megállapíthatjuk, tizennégy éve egy anarchikus küzdelem időszakában élünk. Ez a küzdelem pedig a magyar vidéken és ott is különösen a mezőgazdasági termelésben, a gazdasági, a társadalmi és a politikai hatalomért folyik. Ellentétben az áhított nyugati világ vidéktársadalmával és gazdaságával, amely állandóan és egyre erősödően válságjelenségeket mutat ugyan, de rendszerében végül is működőképes és jól ellenőrzött. Méghozzá olyan körülmények között, amikor a hazai agrárágazat tömegtermelési, tömegellátási és külkereskedelmi vertikumát rég átvette a globális tőke, amely az eszközellátás, vagyis a gazdálkodásba bevitt külső eszközök, tehát az inputtényezők befolyásrendszerén és marketingjén keresztül, a kezében tartja a fő gazdasági és vele a fő tömegtermelési folyamatokat. A gazdasági „háború” szereplője egyik oldalon tehát, a velük hűbéri és beszállítói viszonyban működni akaró tömegtermelés. Az ő számukra a gazdaságot, ma már nem farmeri, hanem az „alkalmazottakkal” működő üzemek jelentik. Ezek hazai, régi intézői hagyományoknak megfelelő és a külföldi tőke szövetségére, s szolgáltatásaira alapozó gazdaságok. Egyesek szerint harminc hektár, mások szerint ötven, megint mások szerint ötven-háromszáz hektár, sőt, két-háromezer hektár nagyságúak, formájukat tekintve pedig itt maradt „szövetkezetek”, részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok, vagy egyebek. Ezek kívánnak versenyképes, ipari méretű bruttó termelési értékeket előállítani. Ez tehát az ő hosszabb távú birtokpolitikájuk és az abból eredeztethető céljuk.

Birtokcsere? Kényszerrel? Hárommillió hektáron? E teória szerint ma hazánkban van egymillió-négyszázezer nem tagosított földtulajdonos, s belőlük „kellene” nyolcvanezer, vagy negyvenötvenezer birtokost formálni?! Csakhogy ennek érdekében megközelítőleg hárommillió hektár területnek kellene gazdát cserélnie. Ezen kívül évente hektáronként legalább négymillió forint értékű állóeszközre és ennek húsz százalékát kitevő forgóeszközre lenne szükségük. (Mekkora területre?) Mondjuk, nyolc-tíz év alatt készülünk ezt elérni, miközben négy év múlva Európai Uniós tagok leszünk és az agrártermelésre akkor már alig lesz ráhatásunk. Ezért nézzük meg, hogy az Európai Unió tervei szerint, a közölt támogatási terv sémája alapján, milyen arányú lesz akkor az agrártámogatások részesedése az összes, vidékkel kapcsolatos keretből. A hazai vidék sorsa még nem dőlt el. Végső kifejlete, a termőföldért, s vele a gazdasági hatalomért folytatott, legrafináltabb „háborúban” alakul ki. Ha ugyanis a nagybirtok-rendszernek újra sikerül magát restaurálnia, akkor a vidék lakossága a tömegellátó szupermarketek és a globális feldolgozók által

171

diktált módon rabszolgasorsra, ismét cselédi sorba jut. Mint volt 1945 előtt. Ebből fakadóan a vidék tovább néptelenedik. Polgári átalakulása, a tömeges motiváltság helyett, a fásult beletörődés és társadalmi leragadás ingoványába süllyed, tehát ismét megáll.

A kiszolgáltatottság veszélyei A törpebirtokosság szerencséjére ez a folyamat az elmúlt tíz év folyamán „betokosodott” és az egymillió-négyszázezer földtulajdonból valamivel több, mint felénél, családi művelésű kisegítő gazdaság jött létre. Azok a területek vannak itt veszélyben, amelyeket a tulajdonosok valamilyen okból bérbe, vagy szövetkezeti, illetve Kft.-tagi tulajdonba adtak (állítólag ezt nem lehet!!!). Erre vadászik most a külföldi és a belföldi haszonlesők hada. Mert ezek a kisbirtokok a tulajdonos szempontjából nem értékelődtek fel. A kistulajdonosok kiszolgáltatottságát az erősíti fel, hogy nem alakult még ki egy kívánatosan egységes érdekképviseletük. Ennek megfelelően érdekérvényesítő képességük sincs. Helyesebben, túl sok is van. Ezért aztán tíz-tizenöt különböző képviseleti és érdekvédelmi civilszervezet marakodik rajtuk, mint ebek a koncon. Akiket pedig ennyien képviselnek, azokat senki sem képviseli igazán –és a pártokról még nem is beszéltünk! Az ok egyedül a konc. (Itt, véleményem szerint, a képviselendő egy - tíz hektár területtel rendelkező hazai kisbirtokosságról van szó.) Nem reménytelen a helyzet azonban, ha megnézzük az osztrákok hegyi birtokait, ahol igenis megoldották az érdekképviseletet. Idehaza, a hárommillió hektárt és tulajdonosait érintő érdekképviselet és érdekérvényesítés hiánya az alapvető stratégiai hiányosság. Ez az első komoly akadály minden agrárprogram és intézményi rendszerterv objektív megalapozottságával kapcsolatban. Ez rögtön az első lépésben felmerül és egyben mindenkori koalíciófüggővé tesz minden nemzeti konszenzusra vonatkozó törekvést. Igazi nemzeti konszenzust ugyanis csak pontosan meghatározott képviseletekkel lehet megteremteni. Mindazokat figyelembe véve, amit a témáról eddig elmondtunk, a vidéki kistulajdonosoknak olyan kormányra illetve pártokra van szükségük, amelyek garanciát vállalnak a következőkre: 1.

Tudomásul veszi, hogy a magyar mezőgazdaság semminemű lényeges birtokpolitikai átalakítására az Európai Uniós csatlakozás várható idejéig nincs sem elegendő idő, sem vertikális lehetőség, sem pénz. Ezért a csatlakozásra azzal a tulajdonrendszerrel számolva kell felkészíteni, amely ma létezik. Ezt lehet szeretni, vagy elutasítani, de tény.

172

2. 3.

4.

5.

6.

Garanciát vállal a föld külföldi eltulajdonításának megakadályozására! Elismeri végre a családi művelésű kisegítő gazdaságok vidéki, polgári átalakulásában játszott szerepét és mint ilyet, az osztrák ÖPUL tervhez hasonlóan a természetvédelmet is integráló, többfeladatú vidéki átalakítás gazdasági tényezőjének tekinti, az osztrák mintájú támogatás, oktatás, tanácsadás és képviselet adaptálásával. Figyelembe veszi, hogy a zömében régi nagyüzemi vezetőkből verbuválódott jelenlegi agrárkamara nem lehet sem a mezőgazdaság, sem a vidék, és főleg nem a másfél millió kis és törpebirtokos általános képviselője, hiszen ők a globális feldolgozóiparral fonódtak össze. Vagyis, hogy a mai agrárkamara a MOSZ-szal együtt csak az agrár-munkaadók képviseletét láthatja el. A farkas sem képviselheti a nyulat! Képviseleti szempontból ügydöntő jelentőségű, hogy a kisegítő gazdaság tulajdonosa, fő megélhetési tevékenységű munkavállaló-e, vagy nyugdíjas, esetleg kisvállalkozó. A vidéki törpebirtokosok érdekképviseletére és érdekérvényesítésére később vázolok egy lehetséges mintát, amellyel azt igyekszem jelezni, hogy a könyvem írásakor meglévő különböző kamarák és a hasonló testületek a mai formájukban nem képesek maradéktalanul képviselni a kis- és törpebirtokosok érdekeit. Kétségtelen, hogy ennek a kialakulásában erősen ludas a megelőző négy évtized érdektelensége és érzéketlensége és a legutóbbi évtized úgyszintén, amely dekádban sokkal inkább tetten érhető a törtetők eredeti tőkefelhalmozása, semmint a törpebirtokosok érdekképviseleti rendszerének kikristályosodása. Megkockáztatom, hogy a kicsik érdekérvényesítő szervezetének kialakítására a mindenkori hatalomnak bizony, nálunk is áldozni kell. Mihelyt önjáróvá válik ez a képviselet, a szervezet, abban a pillanatban tehermentesíti egyszersmindenkorra a kormányt, sőt, maga veszi át a szakmai és részben politikai szabályozó szerepet.

Mivel az államnak az Európai Unióból érkező támogatások szétosztása is feladata, ebben nem nélkülözheti a leghozzáértőbb testület, illetve testületek közreműködését. Ebben azonban nem téveszthet szerepet akkor, amikor a néhány tízezer árutermelő, nagyméretű gazdaság, valamint a hatszázezer önellátó törpegazdaság érdekeit mérlegeli. Sok más tényező mellett feltétlenül látnia kell, hogy hány embert jelent az egyik és hányat a másik. Fölmerül a kérdés, hogy a vidéki törpe- és

173

7.

kisbirtokos vállalkozók hogyan képviseltessék magukat abban a jelenlegi képviseleti rendszerben, amely ma elsősorban a nagyoknak kedvez. Nem kellene vajon az államnak pozitív megkülönböztetéssel addig segíteni a törpebirtokosok érdekeit, amíg meg nem erősödnek annyira, hogy saját érdekeiket felismerve, a jelenlegi kamarákon belül (vagy azok mellett-?) hathatósan és markánsan képesek legyenek érdekeiket érvényre juttatni? Mivel e feladat teljesülése Magyarországon az ismert történelmi és az ebből fakadó érzelmi okok miatt meglehetősen lassan megy végbe, ezért különös türelemmel lehet csak elérni e kérdésben a konszenzust. Nem vállalkozhatom arra, hogy pontos és kiérlelt mintát adjak e kérdés megoldására, csak néhány tippet javasolok, amelyek megfogalmazásakor figyelembe veszem mindazokat a tapasztalatokat, amelyekre hat évtizedes munkásságom alatt szert tettem, egészen a két világháború közötti időktől napjainkig. A termőföld sajátos szerepéből eredően a születőben lévő új agrárkamarai rendszer kiemelten közhasznú érdekérvényesítő köztestület kell, hogy legyen, amint azt a Budapesti Agrárkamara példája mutatja. A kamarai tagság ugyan eredendően nem kötelező, de azért, hogy a mindenkor elérhető támogatások, szolgáltatások tervezhetők legyenek, ezért az ezekből való részesedésnek előfeltétele a kamarai tagság, tehát itt kötelező. Tagdíj azonban vagy csak formális legyen, vagy valamilyen szolgáltatási, oktatási illetve egyéb díjként szerepeljen! Kérdés az is, kiket tekinthetünk kis- és törpebirtokosnak? Véleményem szerint Ebbe a birtokkategóriába szántóföldi és állattenyésztési területen, alkalmazott nélkül egy-tíz hektárig, kertészeti, dísznövény és gyógynövénytermesztésben öt hektárig, állattenyésztésben kettő-húsz számos állatig tartozhat a tulajdonos. Miből lehetne megoldani e kategória támogatását? Úgy gondolom, hogy a természetvédelemi, az agrártámogatási, a vállalkozásfejlesztési és a vidékfejlesztési keretek terhére összerakott, a nagyobb mezőgazdasági vállalatokétól elkülönített, multifunkcionális tevékenységet motiváló, pozitívan diszkriminatív támogatás keretből kell biztosítani.

8.

A mindenkori hatalomnak tudomásul kell vennie végre, hogy a családi művelésű és nem főfoglalkozásban végzett kisbirtokosi tevékenység, már jelen volumenében is megközelíti, néhány ágazatban pedig meghaladja a tömegtermelést. Ezért, különös tekintettel a falusi turizmus és vendéglátás, a családi önfogyasztás, valamint a zömében házközeli szabad, vagy fél-szabad tartási, esetleg tenyésztési

174

rendszerekre, ezek a gazdálkodók sajátos faj, fajta és szaporítóanyag igényt támasztanak. Ezért a fajtaminősítésben éppen úgy, mint az ehhez szükséges eszközök ellátásában, ez az óriási tömegű termelőréteg különleges figyelmet igényel. Ezt a követelményt külön aláhúzza, az elsősorban ilyen körülményeket igénylő ősi gyümölcs, zöldség, fűszernövény, valamint állatfajok és hungarikum-készítmények jövőbeni fontossága. Ezért a kistermelők, illetve törpebirtokosokat képviselőknek különös feladata az ezeknek az igényeknek megfelelő képviselet. Ugyanakkor az ebből fakadó igények felismerése és továbbvitele érdekében az ő feladatuk a vidéki oktatás és szakmai tanácsadás e feladatnak megfelelő átalakítása. A mindenkori kormány nem kerülheti meg, hogy a vidéknek ebben a szférájában tenyésztenek és dolgoznak fel huszonnyolc-harminc millió baromfit, egymillió sertést, a megtermelt gyümölcs és zöldség negyven-hatvan százalékát. Ez az Európai Unióba való belépéssel sem fog változni. Sőt!

9.

Olyan kormányra van szükség, amely az agrárium felemelkedését, nem birtoknagyság szerint, nem középbirtok-centrikusan, hanem egyszerűen és kizárólag vidék-centrikusan kezeli. Vagyis nem a

birtoknagyság a feladat kiindulási pontja, hanem a környezet, a vidék. Ennek megfelelően legfőbb feladatának legfeljebb a vidéknek a harmadlagos ágazatok irányába történő fejlesztése elindítását jelentheti. Ez idő alatt megkezdődik -csupán megkezdődik!- a falu vállalkozói polgári átalakítása és esélyegyenlőségének visszavonhatatlan megteremtése. A mindenkori hatalom tehát a nemzeti felemelkedés egyik legfőbb feladatának a vidékiséget, mint életformát tekinti és ennek jelentőségét azzal is alátámasztja, hogy a vidékoktatást minden szinten átalakítja, ha úgy tetszik: forradalmasítja. Ha a mindenkori kormány ezt ennyire komolyan veszi, akkor kölcsönös őszinteséggel meg tudjuk teremteni az Európai Unióhoz való csatlakozás, illetve az Európai Unióban való egységes képviselet és szakmai társadalmi hatékonyság alapját képező társadalmi partnerség szervezeti és intézményrendszerét. Vegyük figyelembe, hogy az Európai Unió támogatási és projektszervezési rendszere, nem állami, hanem térségi és regionális! Ennek megfelelően az Európai Unió nem erős, hanem térségi érdekeket képviselő, kollektív szellemiségű államokat igényel. A hatalom túlzó központosítása miatt, különösen az elmúlt három évben már eddig is jelentős támogatási lehetőségeket hagytunk ki. Ezért az állami hatalom decentralizálása e téren elkerülhetetlen. A térségek pusztán hatalmi érdekeket szolgáló, kirekesztő

175

(diszkriminatív) kezelése, egy támogatásért folyó gyilkos versenyben végzetes. A megyei, vagy térségi önkormányzatok, véleménymegjelenítése nem lehet disszonáns, eltérő, mert az Európai Unióval szükségszerűen közvetlenül kapcsolatba kerülnek és e csonka, felemás érdektükrözés a vidéki, de végsősoron nemzeti érvényesítésünkre nézve végzetes hatású lehet.

Ezért az Európai Uniós csatlakozásra való felkészülés elsődleges követelményeként létre kell hozni a társadalmi közmegegyezés, ha úgy tetszik, társadalmi partnerség stabilan legitimizált rendszerét. Mégpedig kormánytól független, tényleges vidékpolitikai gazdasági és társadalmi érdekekre alapozott, háromnegyedes többségű parlamenti szavazattal elfogadott szervezeti rendben. Ebben a rendben egy minisztérium vagy hivatal támadhat személyt, de szervezetet nem. A kamarák a jól működő demokráciában, objektív szakmai köz- illetve közhasznú testületek. Vagyis nem érdekképviselet, hanem komplex ágazati érdekérvényesítők. Amelyek objektivitásukat két oldalról is garantálják. Az egyik oldalról, a világosan elhatárolt érdekcsoport küldötteiként legitimált szakmai szempontok meghatározottságával. A másik oldalról, az alapvető ügyekben a különböző érdekek integrált elnökségén keresztül egyeztetett, összágazati érdekek objektív ágazati feladatok kidolgozásával garantálják. Ez pedig oda-vissza érvényes tehát a belső területek felé is összérdeket szolgál. Ez azt jelenti, hogy e szempontból csak és kizárólag a képviselt terület igényeit közvetíti minden pártpolitikai testület és civilszervezet felé, méghozzá egyenlő nyitottsággal. Senkivel nem lép azonban szövetségre, de ha kell, fellép bárki ellen, aki annak ellenkezőjét képviseli, vagy megvalósulását akadályozza. Ezért objektivitásának és hosszú távú fennmaradásának biztosítása érdekében, szigorúan kizárja a soraiból mindazokat, akik a képviseleti köztestületben elfogadott, az ágazattal kapcsolatos állásponttal ellentétes, vagy attól eltérő véleményt képviselnek. Minden más kérdésben azonban azt képvisel, amit lelkiismerete diktál. Sajnos, a tapasztalatunk ma az, hogy a hatalom csak azt fogadja el partnernek, vagy szövetségesnek, aki a politikai programjához éljenez. Az agrár-, de különösen a vidékérdekek képviselete, messze nagyobb jelentőségű ügy annál, minthogy négyéves választási ciklusokhoz és/vagy valamelyik pártcsoportosuláshoz kötődjön. Ezt legelsősorban azoknak kell felismerniük, akik érdekeinek képviseletéről szó van, és azoknak legalább ugyanolyan fontos ez, akik a hatalmat gyakorolják. Minden más magatartás ebben a kérdésben tűrhetetlen és előbb-utóbb megbosszulja magát.

176

A kisegítő törpegazdaságok képviseletének létrehozása Elképzelésem szerint az agrár- és vidékképviseletet tehát, a generális érdekhelyzeteknek megfelelően úgy kell átalakítani, hogy a kisegítő törpegazdaságok érdekeit is képviseljék: Íme egy lehetséges modell.

177

A vidékkel kapcsolatos, tágan vett és értelmezett szakmai szervezeteknek el kell dönteniük, hogy melyik kamarának a partnerei (civil szervezetei). Az összes agrártermelőt képviselő kamarai testületek (és azok területi szervei) képviselettel rendelkeznek minden termékbizottságban, valamint fajta és termékminősítő tanácsban. Meggyőződésem, hogy a köztestületi érdekérvényesítés ehhez hasonló polarizálásával, vagyis a tényleges társadalmi érdekekre alapozott legitimációs kényszerrel, ilyen alapon ebbe az irányba tereli a tágan értelmezett szakmai civilszervezeteket is. A szűken vett szakmai szervezetek közül a későbbiekben részletesen tárgyalt indokoknak megfelelően, jelentős szerepet kapnak az Európai Uniós csatlakozással, de főleg az Európai Unión belüli irányítással kapcsolatos integrált irányítási feladatokban a terméktanácsok. Ausztriában van. Nálunk kiiktathatatlan. Mivel azonban a mellékfoglalkozásban és családi művelésben önfogyasztásra, vagy családi vállalkozás bázisául üzemeltetett törpegazdaságok technológiailag is, termelési cél és minőség szempontjából is eltérnek a tömegtermelést, azaz árutermelést folytató főfoglalkozású üzemekétől, gondoskodni kell arról, hogy a terméktanácsok olyan módon működjenek, ahol a kisegítő törpegazdaságok érdekeit is képviselik.

178

A mindenkori kormány tehermentesülhetne Egy ténylegesen demokratikus kormány óriási terhet venne le a saját válláról, ha az ágazattal kapcsolatos széleskörű gazdasági és szakmai érdekegyeztetés fő integrációs pontjává, de főleg kormánnyal kapcsolatos (kormány-kormányzat irányú) fő csatornájává a kamarákat tenné. Mint minden irányzattal párbeszédre képes, független szakmai köztestületeket. Ahogy ez egyébként a legtöbb Európai Uniós tagállamban, de különösen a birtokpolitikailag hozzánk legközelebb álló Ausztriában van. A különböző agrárkamarákat azonban, csak azért, mert bármilyen okból nem szeretjük, nem lehet a mai módon kezelni. Mint ahogy azt sem lehet elfogadni, hogy a MOSZ, mint érdekvédelmi szövetség az egész agrárium nevében beszéljen! Mindenki csak azokat képviselheti, akik tagként mögötte állnak. A MOSZ tagsága pedig az a hatszáz-hétszáz szövetkezeti elnök, Kft.-elnök, és új nagybirtokos, akik azt létrehozták. Teljesen egyértelmű tehát, hogy a MOSZ, a zömében globális tőke által birtokolt, élelmiszeriparral szövetkező Agrárkamara holdudvarához tartozó, nagybirtokosi, tehát munkaadói érdekképviselet, amely nem hitetheti el magáról, hogy a kisegítő gazdaságot működtető munkavállalók érdekeit is ő képviseli. Vagyis a piros-fehér-zöldbe burkolódzó, sokszor pehelysúlyú szervezetekkel komolyan ismertetni kell, hogy hány és milyen érdekérvényesítő tömörülés, szervezet létezik és arra az oldalra álljanak, ahol a tényleges helyük van. A polgári demokráciát azért nevezik képviseleti demokráciának, mert feladatában pontosan körülhatárolt és kiküldésével legitimizált képviselet az előfeltétele. Az igazi képviselet pedig nem felülről vállalt, hanem alulról megbízott. Mindenki tudja, hogy ez milyen óriási különbség. Egyértelmű, hogy ez a megfogalmazás az Európai Uniós csatlakozás előkészítésére és az Európai Unión belüli tevékenységre is érvényes.

Köztestületi szakmai önkormányzat szükséges Mindez azt is egyértelműsíti, hogy meg kell szüntetni azt a kistérségi menedzseri rendszert, amely ma anarchiát szül, eklektikus hatású, totalitárius szemléletű és formális fügefalevélként a kamarák fölé helyezve használják őket. Ugyanakkor alulról megbízott, köztestületi elven működő szakmai önkormányzatot kell teremteni, pontosan olyat, amely a fejlett demokráciában már történelmileg is bizonyította indokoltságát. Annál is inkább, mert a kétkamarás parlament hiánya

179

miatt, nálunk a képviseleti rendszer amúgy is szinte tűrhetetlen hiányosságokat mutat. (Sajnos ez a helyzet a maihoz hasonló, kézi vezérlésű totalitárius jelenségek szülőágya.)

Mivel ezek végülis közfeladatok, ezért a kamaráknak nem állami támogatást kellene kapniuk, hanem a hivataloknál sokkal jobban ellátott közfeladatokért, a törvényben legalább négy évre meghatározott költségvetési térítést. Ha én kamarai vezető lennék, kijelenteném, hogy a pártoktól való egyenlő távolságtartásom tekintetében egyetlen kivételt ismerek el csupán, éspedig azt, hogy a fentieket a pártprogramokban kiemelt módon garantáltatnám. A kamaráknak a mainál sokkal nagyobb szerepet és felelősséget kell kapniuk, illetve vállalniuk a szaktanácsadásban, méghozzá azoknak az üzemtípusoknak megfelelően, amelyiket képviselik. Szaktanácsadásról beszélek a technológiai, a piaci, a számviteli, a pályázati, a piaci, és a többi területen. Különösen az elmúlt hat-nyolc év tapasztalatai -de nem utolsó sorban a nyugati államok kialakult gyakorlatai - azt bizonyítják, hogy az a nálunk elterjedt állítás, miszerint a szaktanácsadás piaci kategória, odavezetett, hogy a nemzeti, fogyasztói, környezet- és természetvédelmi, valamint méreghasználattal kapcsolatos érdekeket, törvényeket és rendeleteket lábbal tiporták. Miért? Vegyünk csak két példát! Nemzeti érdekeinket például azért, mert az áruhitellel, rendezvényfinanszírozással, „vizsgálati megrendeléssel”, mindenféle „reprezentációs utak” fizetésével, hihetetlen reklámmegrendelési lehetőségekkel „élő”, ezeket felkínáló globális tőke, befolyása alatt tartja, „megveszi” a teljes ágazati felépítményrendszert. Ugyanis óhatatlanul torzítja azoknak a gondolkodását, akik szakmai megfontolásokból a termelési folyamatokat, a tőke áramlását esetleg máshol látnák helyesnek, viszont pusztán az információkkal képesek őket „rabságba fogni”. A fogyasztói érdekeket azzal, hogy igen sokszor ismert hazai neveket felhasználva- nem a legolcsóbb vagy leggazdaságosabb eljárást sugallják, hanem azt, amelyik nekik a legnagyobb profitot hozza. Arról nem is beszélve, hogy a termelőnek adott technológiai ajánlásukban (a vegyszerek használati utasításaiban), beszűkítik az adott célra engedélyezett, tehát választható eszközök sorát, leszűkítve ezzel a termelő döntésbázisát. Nem utolsósorban háttérbe szorítják a kisebb marketing-lehetőségekkel bíró, de magyar munkát megtestesítő, hazai gyártók termékeit. A mi jelenlegi témánk, tehát a környezetgazdálkodás és természetvédelem szempontjából azonban igenis alapvető (paradigma jelentőségű), hogy az eszközgyártók korlátlan uralma gazdátlanná teszi a nem vegyi- és nem technikai eljárások fejlesztésének, terjesztésének rendszerszemléletbe történő bevonását. Ezt még kiemeli az a tény, hogy alapvető fontosságú szerveink, mint például az Országos Növényvédelmi Hálózat, az állatorvosi szervezet, a vetőmag

180

felügyelőség technológiai fejlesztési, szaktanácsadási, felderítési, tehát járványmegelőzési felelőssége lecsökkent, vagy megszűnt.

Ennek következtében az Európai Uniós csatlakozás –szerintem amúgy feleslegesen eltúlzott– adminisztrációs nyomása alatt, a felügyeleti szakmai intézményeink a formális szakmai bürokrácia irányába tolódnak. Az a szervezet ugyanis, amelyik a fejlesztésért nem felel, szakmai érdeklődésében „innovációs törekvéseiben” beszűkül és adminisztratív befordulásában önmagát emészti fel. Sajnos, főleg éppen a nem kémiai, tehát biológiai, biotranszformációs, fenntarthatóságelvű szempontból. Erre növényvédelmi hálózatunk adminisztratív túlfeszítettsége (adminisztratív hipertonizálása) kitűnő példa. A beszűkűlésen azt értem, hogy ha egy alkalmazott, vagy kinevezett vezető kijelenti, hogy „én ezért a – mondjuk-, piacért nem felelek. A saját nélkülözhetetlenségét ugyanakkor hatalmi játékként akarja eljátszani. A legnagyobb bajt azonban a mezőgazdasági területen használt, „csodatevőként” ajánlott vegyi anyagok, mérgek okozzák. Még mindig nem kellően értékelték ezen mérgek közegészségügyünkre gyakorolt alattomos hatását, hogy azok mennyire felmérhetetlen terhet jelentenek. Erről viszont csak a reklámszövegekből tanuló törpebirtokos a médiában semmit sem hall. Tegyük fel azonban, hogy a legjobb akarattal dolgozik és tartja magát a csomagolásra írt dózisokhoz. Arról azonban sem neki, sem az ellenőrzőnek halvány sejtelme sincs, hogy mi történik a környezetével akkor, amikor a különböző mérgekből, védőszerekből négyet-ötöt összekutyul a „biztonság” érdekében. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy itt a legfrekventáltabb növényi termékek negyvenöt-hatvanöt százalékáról van szó. Egyrészt. Másrészt pedig azt kell tudomásul vennünk, hogy a mérgekkel való munkát a szakegyetemeken is csak öt éves alapképzés után, speciális külön programban szerzik meg a legjobb jelöltek. Ezt akarja pótolni egy-egy használati utasítás a vegyszerek dobozán?! Figyelembe véve, hogy a gyógyszer és a vegyszer iszonyatos tömegű profitokat hozó üzlet. Akik abban dolgoznak, nem feltétlenül érdekeltek abban, hogy tevékenységüket, azaz a profitjukat bárki is, bármilyen formában, mértékben csökkentse. A környezet óvása a számukra olyan korlát, amit szívesen átlépnének. Éppen ezért ki merem jelenteni, hogy objektív nemzeti szaktanácsadási rendszer megteremtése nélkül (a mienkhez hasonló tömegű vegyszer-felhasználó esetén), nem lehet paradigmaváltást végrehajtani és környezetbarát, tájgazdálkodás-elvű termelési rendszereket létrehozni, valamint az ennek megfelelő szakmai közgondolkodást megteremteni. Ez tehát a vidékoktatás után rögtön következő, Európai Uniós csatlakozási és agrárstratégiai feladat.

181

A kormányok és a kamarák elnöki értekezlete A kormányok egyik dolga kellene, hogy legyen, egy új szaktanácsadási rendelet és szabályzat megalkotása, illetve karbantartása, vagy e feladat átruházása a Magyar Agrárkamarákra, de nem valamelyik favorizáltra, hanem ha úgy tetszik a kamarák elnöki értekezletére. Így vagy úgy, különösen az óriási létszámú és heterogén képzettségű törpe-, és mellékfoglalkozásként üzemeltetett kisegítő gazdaságok gazdái számára a szaktanácsadási és információs rendszert egyértelműen szabályozni kell. Különös tekintettel a szaktanácsadó felelősségének és számonkérési lehetőségének garanciájára. Még mielőtt felharsannának a tényeket nem vizsgálók ellenvéleményei, holmi helytelen piacellenességet kutatva álláspontomban, hangsúlyozni akarom, hogy itt nem arról van szó, hogy a gyártók marketing munkáját tiltanánk. Arról azonban igen, hogy a szaktanács kategóriáját megkülönböztessük a közönséggel való kapcsolattartástól (a „public relations”-től). Vagyis a szakmai kiegészítő információt meg kell különböztetni a szaktanácsadástól amely felelősséget kell, hogy vállaljon. A szaktanácsadástól, amely a termelők objektív, konkrét helyzetét veszi figyelembe, méghozzá úgy, hogy a termelő összes lehetőségét figyeli és arra köteles az ajánlatát megtenni. Ezt tenni pedig csak azok a személyek és cégek jogosultak, és képesek, akik, illetve amelyek képzettségük és szakmai helyük alapján feltételezhetően az összes technológiai lehetőség ismeretének birtokában vannak és a termelés szolgálatán kívül nincs semmilyen érdekeltségük ami az ajánlásukat esetleg torzíthatná. A szakmai közleményeknél (az előbbihez hasonlóan), mindenkinek joga van, akár a gyártók és forgalmazók „szponzorálásának” igénybevételével vizsgálatokat végezni, vagy szakvéleményt leírni. Azonban kormányzati rendelet által előírt kötelessége legyen az írás bevezető részében ezt közölni! Egyben minden publikáló legyen köteles közreadni a vizsgált területek, parcellák legpontosabb talajminőségi adatait, a kísérlet alatt lehullott csapadék mennyiségét is. Ezt a kérdést azonban hatalmi szerv vagy nem, vagy nagyon rosszul tudja kezelni. Ezért a fejlett világ tapasztalatának megfelelően a hatalom rendelkezik ugyan, de a szakmai köztestület, adja garantáltan a végrehajtást és az ellenőrzést. A szaktanácsadás feladatait a húsz területi kamara elnökségéből álló, integrált kamarai elnöki tanács hatáskörébe kell utalni. (És persze az oktatás tartalmi, etikai minősítési, szervezési és ellenőrzési feladatait is.)

A második - az új paradigma szempontjából - döntő fontosságú intézménycsoportot feladatai alapján Integrált Fenntarthatóság és Minőségbiztosítási Intézmény Rendszerének nevezném.

182

Szeretném azt hinni, hogy az előző fejezetek kellően bizonyítják, hogy a bevezetésre kerülő horizontális agrártermelési rendszer nem azonos az extenzív termeléssel. Azt, csak az iparszerű felfogásba ragadt szakmai fórumok nevezik nemes egyszerűséggel extenzív termelési módnak. Ezt a kategóriát még Renate Künast miniszter asszony sem kezeli pontosan. (Lásd a 84. számú mellékletet a könyv végén!) Miért? Mert az extenzív gazdálkodásban az évezredes gyakorlati tapasztalatok alapján dolgoznak. Vagyis az adott táj adottságait veszik figyelembe, valamint a vidék termék-felhasználási szokásait, amely szerint bevált, egyszerű keresztezés útján előállított fajtákat termelnek. Mindeközben döntően a gazdaságon belüli, biológiai módszerekre alapoznak, ennek a folyamataira épülő talajerőgazdálkodást, és termeléshigiéniai rendszert használnak, vagyis apáról fiúra szálló szokvány-módon termelnek. Természetesen ennek megfelelő ökológiai függőséggel illetve az ennek hatása alapján kialakított, ágazati szerkezettel, minimális külső eszközráfordítással. Vagyis roppant veszélyeket rejtő természeti befolyásoltsággal. A környezetbe simuló fejlődésben pedig egész egyszerűen nem erről a módszerről van szó! A gazdaság és fejlődés ugyanis nem mehet visszafelé. A mai fejlődés a múlt túlkapásainak ismeretében mindent átrendez. Az új modell, a világ uralkodó energiatermelési folyamatainak eddigiektől sokkal gazdaságosabb átalakítását követeli. A gazdaság felébred ugyanis az egyoldalú holtmunka-mítosz transzállapotából és átáll a kor ismereteinek mozgásirányába. Vagyis újrarendezi a régi, a csődhelyzetbe került, fenntarthatatlan módszert. Mit kell tudomásul vennie? Azt, hogy a másodlagos termelőágazatok sem környezeti hatásuk, sem gazdasági hatékonyságuk alapján már nem felelnek meg a gazdasági primer kategóriának, noha alig húsz évvel ezelőtt még ez számított a legfőbb gazdasági „motornak”, annak ellenére, hogy főleg fiziko-kémiai és mechanikai folyamatokra támaszkodott. Ráadásul irtózatosan alacsony energiahatékonysággal működött, s ezzel fordított arányban „termelte” az ipari anyagcseretermékeket, a hulladékot. A baktérium-effektus 41, nagyon is látóközelbe kerülő réme, az embert arra kényszeríti, hogy a mechanikai folyamatokat minél gyorsabban elektromágneses folyamatokra 42 cserélje. 41 baktériumeffektus= a hasonlat a fokozatos leromlást illusztrálja. A hasonlat alapja hogy egyes baktérium törzsek saját anyagcsere termékei felhalmozódnak ezáltal őt magát elpusztítják és ez szabad utat enged egy alacsonyabb szintű energiatranzformációs lépcsőnek. (Pl: cukor→alkohol→ecet) 42 elektromágneses folyamatok= elektromágneses energiára épülő technológiai folyamatok

183

A kémiában pedig, az energiapazarló hőreakciók helyett, a katalizátorhatások 43, elektrokémiai és enzimhatású biokémiai 44 irányba fejlessze. Méghozzá úgy, hogy a világ szellemi erőforrásának minden irányú gerjesztésére és elektronikus integrációjára, termékeinek soha nem látott gyorsaságú elektromágneses áramoltatására támaszkodik.

Mítoszok kergetése helyett tudásintenzív mezőgazdaságot! Az agrárium új paradigmája nem más, minthogy át kell állítani a régi gazdálkodási módszert egy újra. De mi a régi és mi az új? A régi, amikor környezetpusztítóan, fosszilis energiát pazarlóan, a holtmunkát istenítő módon termeltünk. (Ráadásul azért is, mert olyan volt a kor és a ránk kényszerített külső rendszer.) Az új módszer pedig, amikor a fejlett világ mai legújabb szellemi eredményeit hasznosító irányt követünk. Ha pedig valakik nem akarják az ésszerű változtatást, az nem más, mint kerékkötés, vagy struccpolitika. Más szóval, amikor benzingőz-delíriumban szenvedő, ipari felfogásban megkövesedett agrárértelmiségieink „mítoszt” kergetnek és nem képesek felfogni, hogy eljött az idő: változtatni kell. Politikai rendszertől függetlenül. Változtatni olyan irányba, amely mellett tervezhetően meg tudjuk termelni a minden létező ember számára jogos és fennmaradásához szükséges élelmiszereket. Úgy támaszkodva a mezőgazdaság eredeti folyamataiban a mindig legalapvetőbb természeti erőforrásokra, hogy a termelésben való részvételük hatása ne csökkentse, hanem ellenkezőleg, szükség esetén erősítse azok regenerációs képességeit. Ezek a természeti erőforrások olyan meghatározóak, hogy még a hektáronkénti hétszáz kilogrammos komplex műtrágya felhasználás mellett is átütnek. Eközben olyan termékeket kell előállítanunk, amelyek minőségükben megfelelnek a kor igényeinek és biológiailag teljesen tiszták. Maximálisan megközelítik az emberi anyagcsere évmilliók alatt és teljes ökológiai függőségben kialakult összetételét. Vagyis, ha attól eltér, ne haladja meg az egészséges átlagember negatív hatások nélkül tűrni, elviselni képes szintjét. Ezt nevezzük egészséges élelmiszerterméknek. Ha mindezt egy mondatba akarom tömöríteni, azt mondhatom: hogy az agrárium fejlődésének új, mai ismereteink szerint az emberiség hosszú távú fennmaradását egyedül nyújtani képes iránya, a természetgazdálkodás-elvű, elektronizált, szellemi- vagyis tudásintenzív mezőgazdaság. 43

katalizátorhatások= enzimhatás: a reakciót gyorsítja, miközben maga nem vesz részt a reakcióban 44 enzimhatású biokémia= lásd katalizátorhatás

184

A tisztelt olvasó valószínű meglepődése ellenére, hangsúlyozni szeretném, hogy mindez, a korszerű biotermesztési rendszerre is érvényes, sőt, talán még fokozottabban! Erre azonban még visszatérek.

Az elektronizált mérőhálózat alapfeltétel Az olvasó számára talán nem felismerhető, de a hozzáértő az első végiggondolás alapján rájön, hogy ennek a rendszernek a kiindulópontja és legfőbb premisszája, elválaszthatatlan attribútuma, a tömeges, minél részletesebb ismereteket alátámasztó elektronizált, egybefogott és „adatbankosított” eredményű műszeres mérés. Továbbá az ennek eredményei alapján optimalizált termelési rendszer, a technológiai rendszert értve ezen és az ennek megtartását kényszerítő szabályozás és törvényalkotás.

Országos talajvizsgáló hálózat és feladata Az intézményi rendszer kiinduló szervezete tehát egy, az országos talajvizsgáló hálózat minden eddigi és ez utáni eredményét figyelembe vevő, szakértői bizottság, mondjuk Országos Talajvédelmi Szakértői Bizottság néven. Ez a mindenkori kormány független szakmai szerveként legalább hatéves kinevezéssel működne. Legfontosabb feladata, hogy minden talajtípusra, mikroregionális 45 meteorológiai adottságainak figyelembevételével, határozza meg a talaj terhelhetőségének pontos adatait és ezt kormányhatározattal is megerősítse. Nemcsak az egyedi terhelési tényezők szintjén, hanem figyelembe kell venniük a többi tényezőt is, amelyek, ha egyszer jelen vannak, a termelést kimutathatóan regresszíven befolyásolják. Vagyis, minél több ilyen terhelő tényező van jelen (elem, kation, vegyület és a többiek), annál inkább csökkenti az egyedi jelenlét maximális szintjét. Miért létfontosságú a mérés? A talaj ügye miért nem lehet magánügy? Manapság meglehetősen eldurvult viták folynak a termőföldről, de a marakodók soha nem veszik a fáradtságot, hogy megnézzék, és főleg megértsék e különleges világ gyökerét, összetettségét. Mert, mi van, ha mégis rejt valamiféle igazságot a másik véleménye. És még azt is megérjük nap, nap után, hogy felelős hivatalt viselők csodálkoznak e termelési eszköz különleges voltán, mi több, kétségbe vonják azt. 45

mikroregionális= geológiai helyzeténél fogva mikrometeorológiai körzeteket alakító területek, táj, vagy kistérség

185

Márpedig a föld ügye nem egyszerűen magánügy, akkor sem, ha értelemszerűen magánkézben van. Hogy mitől ilyen különleges? Mert a talaj, a termőföld, egyrészt a rajta élő nép hosszú távú fennmaradásának élelmiszerrel kapcsolatos -tehát az elsődleges életfeltétellel kapcsolatos- természeti erőforrása. Másrészt a környezeti, természeti, társadalmi, háborús és kozmikus katasztrófák utóhatását, területi és pufferhatás szempontjából kiküszöbölni képes legfontosabb természeti, környezeti közege, ezért sem megőrzésének, sem rombolásának folyamata nem lehet magánügy. Ezért tehát olyan törvénynek kell születnie, amely előírja, hogy ha a termőföldet az államilag rögzítettnél nagyobb mértékben terhelik, vagy szerves kolloidkomplex kapacitását csökkentik, az kőkemény bírságolást von maga után. De ugyancsak a legszigorúbban büntetendő, ha állami engedély nélkül „más” célra akarják hasznosítani. A büntetés pedig a helyrehozatal, vagy a pótlás költségeivel arányos környezetvédelmi (sőt, műtrágyázási) adó és bírság. Ha pedig valaki más irányú munkával szennyezi, „hasznosítja”, akkor automatikusan egy normatív táblázatban előre ismertetett, kiszabott összeget fizet be kötelezően. És természetesen a helyreállítás költségei is terhelik. Amint azt a legfőbb fejlett európai államban teszik. Csakhogy nálunk még jócskán él a régi technológiai rendszeranomália is. Ezen a téren még szakértő körökben is élnek az egymást megsemmisítő ellentmondások. Mezőgazdasági szaklapban olvashattuk 2001. májusában: „A tápanyagok meghatározásakor, a termőtájat legjobban szerető fajta potenciális termőképességéhez kell igazodni, ez lehet a fő cél és nem a talaj terhelése.”. Ez az első idézett mondat a legtömörebben foglalja össze egy régi szemléletű világ szakmai tudnivalóját, a klasszikus eszköz-intenzív (ipari) termelési rendszer tudnivalóját. Mert amint látjuk, ez máig hat. Vagyis, ha a termőhely növényeit akarjuk kiszolgálni, nem beszélhetünk csak egyetlen fajtáról, pontosan kell tudnunk, mit is teszünk. Még a megfogalmazásban is. Ugyanis a pontatlan megközelítés félreérthetővé teszi a legjobb szándékot is. Mert miről van szó? A régi tanításban a fajta igényeit szolgálták ki N-P-K műtrágyában úgy, hogy ami a talajban van, az maga a tartalék –fütyülve a talaj abszorpciós

(kationcsere-) kapacitására. Mert az évtizedekig művelt tanításban 46 a talaj mindössze egy közönséges közeg, amely a termelő által bevitt tápanyagot közvetíti csupán a növénynek. Éppen ez az a szemlélet, amit a jelen könyv második fejezete - ami az eszköz-intenzívtermelésről szól-, remélhetőleg még agrárgazdaságilag is egyértelműen megcáfol, hát még környezetvédelmileg. Az Izinger Pál-féle eszközintenzív tézisről van szó. Társaival ő dolgozta ki a kollektivizálás alapelvét, s személyükben ők jelentették az agrárértelmiség számára a modellt. Korábban uradalmi intézők voltak.

46

186

Meg persze az USA, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália gabonatermelése. Merthogy vajon, az amerikaiak miért a talaj terhelhetőségéhez választanak fajtát, azt sokan még egy jó ideig nem fogják megérteni. Meg az osztrák műtrágyaadót sem. Mielőtt azonban felocsúdnánk, jön a következő mondat: „Egy-egy termőhely fenntartható, környezetkímélő mezőgazdasági műveléséhez, magas fokú talajtani és agrokémiai felkészültségű szakemberekre van, illetve lesz szükség.” Íme, az eklektikus rendszerelméleti gondolkodás példája. Két, minőségileg más agrárparadigma alaptézise ugyanabban az írásban. Ebből aztán a szegény termelő majd csak kitalálja, mi a teendője. A szakember pontosan felismeri az itt említett két agrárparadigmát és a helyes irányt követi. De a kistermelőt egy pillanatig sem hagyhatjuk kétségek között! Ez minden szakmai tájékoztató orgánum, közlöny, újság, folyóirat, szórólap és a többiek szerzőinek alapvető kötelessége és felelőssége. Mindez pedig felidézi bennem a nagytudású, elkötelezett professzoraimat is. Nem győzöm elég alázattal illetni azokat az agrokémikus tanáraimat, akik a fiziko-kolloidális 47 kémia talajtani példáit tanították nekem. Megtanították, hogy egy adott talaj műtrágya-terhelhetőségi szintjét csak megbecsülni lehet. Méghozzá a talaj szerves kolloid komplexének adszorpciós kapacitása, valamint vegetációs időszakonként változó aerob mikrobiológiai folyamatok által kibocsátott szabad kation mennyisége és az adott térségben szokványos csapadékmennyiség mátrixa mentén lehet megbecsülni. Pontosan megmérni soha. Ellenkező esetben vagy lemosódás, vagy nagy tömegű szolok és gélek (például agyagok) jelennek meg és jelenlétük esetén zárványosodás (például löszréteg kialakulása) következik be. Ennek megfelelően a fajtát - igénye szempontjából - a terhelhetőségi szinthez kell kiválasztani. (Vagyis a talaj természetes és bevitt, cserélhető kationszintjéhez.) Azt azonban, hogy ezt az amerikaiak, meg az osztrákok honnan tudják, soha megtudni nem fogjuk, szemben a mi „legjobb”, „legnagyobb” talajkémikusainkkal. Meg azt sem, honnan tudta az én ukrán professzorom, hogy a talajt csak a szerves kolloid-komplex tömeg növelésével (tehát az aerob biológiai folyamatok erősítésével) és a pH érték semleges irányú változtatásával (digózással, meszezéssel, savanyú vagy meszes tőzeggel kezelve), és nem utolsósorban, szakszerű szervestrágyázással lehet termékennyé tenni. Amit a kisgazdaság igen hatékonyan tud tenni, de a nagy soha. Műtrágyával azonban a kicsi sem tudja! Műtrágyával „csak” a szabad (felvehető) kation forgalmat emelhetjük, kizárólag három főelem növelésével, de mindig kalcium-kizsarolás következményével, és 47

Fiziko-kolloidális kémia= a kémia és a fizika határát vizsgálja; az azetobakteriális folyamatok helyszínét vizsgálja, ezek az élő szervezetek építik a szervetlen agyagokból a szerves anyagokat.

187

növekvő mikroelem-hiánnyal. Mindezek egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar földet nem csak a külfölditől kell megvédeni. Természetesen tőlük is, de ez most itt nem politikai vitairat. Meg kell védeni azonban a felelőtlenül „játszadozó” „szakemberektől” és termelőktől is, mert ők azok, akik úgy termelnek, hogy közben az ivóvizeinket, sőt a talajunk funkcionális minőségét is veszélybe sodorják, eltorzítják, mert csak a legtöbb nyereséget hajkurásszák, a profitot maximalizálják és néha úgy gondolják, ezt bármi áron megtehetik. Ha hosszú távon egészséges környezetben fenn akarunk maradni, akkor igenis kell a fent említett bizottság, méghozzá a hosszútávú társadalmi biztonság érdekében kettős felügyelettel. Mivel a talaj, mint természeti erőforrás az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozik, elnökét a környezetvédelmi tárca egyetértésével, az agrárminiszter nevezné ki, a tagságnak egyharmadát, a környezetvédelem, egyharmadát az akadémia, egyharmadát az agrártárca delegálná kellő képzettséggel és tudományos eredménnyel rendelkező szakemberek kiválasztásával.

Az agrármonitoring-rendszer Nem kell hozzá nagyon magas képzettség, hogy rájöjjünk: az új paradigma alapállítása azt igazolja, amit egyébként 1978 óta mi is bizonygatunk, hogy a korszerű, fenntartható agrárium, nem létezhet saját monitoring rendszer nélkül. Ugyanis ez egyik oldalról az Európai Unióval konform minőségbiztosítást, másik oldalról a fenntarthatóság ismérveit támasztja alá. Vagyis egy bankosított adatrendszert teremt és nyújt, mert mérőhálózata az egész ágazat erőforrás- és termékrendszerét átfogja az egységesített mintavételi és -mérési módszereivel. Ezt a szervezetet a fejlett államokban agrármonitoring rendszernek hívják, és a környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi és egészségügyi tárca hármas integrációjában működik. Úgy szervezték meg, hogy az objektivitást és a legnagyobb működési gazdaságosságot tudja megadni a többhasznúság elve alapján. Az Európai Unióban egyébként ez fontos alapelv. Ezen a téren végzetes, szándékával ellentétesen ható irányzat, a hatalmi tekintélyelv. Ez ugyanis nem ott akarja megoldani a problémákat ahol a megoldandó feladatokhoz szükséges (sokszor horribilis értékű) eszközpark egyszer már létrejött - a nép pénzén. A tekintélyelvű intézkedés akár a már meglévő eszközök tudatos lerombolását sem tartja túl magas árnak ahhoz, hogy az ő akarata érvényesüljön. Kizárólag hatalmi tekintélynövelése érdekében, roppant pénzeket elherdálva új mérőlaboratóriumokat és intézeteket hoz létre. Csak közbevetőleg jegyzem meg, a skandináv és Benelux államok

188

egymás között nagyobb léptékű monitoring integrációt hajtanak végre, mint nálunk a földművelésügyi és környezetvédelmi tárcák! Ha Magyarországon lett volna egy széles látókörű mezőgazdasági, egy ugyanilyen egészségügyi és vízügyi miniszter, akik az adósságválságtól megijedve nem a székükbe kapaszkodnak, hanem előre néznek egy ésszerű megállapodás alapján, akkor ma mi lennénk az agrárparadigma-váltásra legfelkészültebb ország a világon. Ugyanis, a jelentőségét elvesztett, Budapesti Növényvédő Állomás, vagy az 1983ban tárgyvesztetté vált metabolit-laboratórium 48 helyére szerveztek volna egy országos agrár- és vízügyi monitoring adatbankot, esetleg egy integrált országos monitoring központot. Ez ugyanis azt jelenthetené, hogy kezünkben lenne az összes termőtalaj, térképre rögzített, négy-öt hektáros mozaikrendszerben, azonos minta alapján és mérési módszerrel végzett, legalább négyszer ismételt körbemérésének eredménye, mint adatbank. A vízüggyel közösen beindított balatoni, velencei-tavi és vízgazdálkodási mérőhálózatnak ugyanilyen lenne az eredménye. Kezünkben lehetnének a megyei növényvédő állomási hálózat, körzeti, fenológiai fázisok szerint végzett vizsgálatainak eredményei, az állategészségügyi állomások által végzett takarmány-, állat- és állategészségügyi, valamint állami élelmiszervizsgálatok, a növényvédő állomási hálózat piaci szennyeződés-ellenőrzésének minden adatával kiegészítve. Ezeket az adatokat magas tudományos igényeket is kielégítve egészítené ki a Szegedi Biológiai Intézet Biofizikai Laboratóriumának, megrendelésünk alapján végzett, hidropóniás 49 és talajviszonyok között végzett, fenológiai fázisonként mért tápanyagfelvételi és kationcsere folyamatainak vizsgálati eredményei. Nem utolsó sorban az egykori Kaposvári Állattenyésztési Főiskola (ma Pannon Egyetem) állati szőrzetelemzés alapján folytatott, mikro- és mezoelemvizsgálati 50 eredményei. Vagyis, a természeti erőforrások minőségi változatai alapján kialakuló tápláléklánc (olyan statisztikailag hosszabb távú előrelátáshoz alapot adó) adattömege állna a rendelkezésünkre, amely a gyakorlati alkalmazásra kerülő, fenntarthatósági összefüggések soha nem látott lehetőségeit garantálná. Sajnos, sem a 1980-as, sem a 1990-es években nem voltak ilyen minisztereink. Ennek következtében a 1980-as évek közepén a talajvizsgálati rendszer állami 48 metabolit laboratórium= bomlástermék-laboratórium; azt vizsgálják hogy a különböző aktív szerves anyagok, növényvédő szerek és műtrágyák kémiai hatóanyagai mivé bomlanak 49 hidropóniás= talaj nélküli növénytermesztés, ahol a szükséges tápanyagokat vízben oldva juttatják el a növény gyökereihez 50 Mezoelemvizsgálat= Na, K, Mg, Ca

189

támogatását megszüntették, s vele a laboratóriumok negyven százalékát és a

központi elemző központot és adatbankot, az ebek harmincadjára hagyták. Olyan ordítóan kirívó esetek fordultak elő, hogy Győrben szétverték és szociális otthonná alakították át az ország egyik legjobban felszerelt és a szlovákiai magyarlakta területek egy részét is ellátó talajtani és agrokémiai laboratóriumot és ugyanezen időben, a megyében azonos környezetvédelmi értékű laboratóriumot építettek. Mert annak egy akkor erősödő „hatalmi ág”, a természetvédelem irodái miatt ott a helye. Azonban sem a növény- és talajvédelmi, sem az állategészségügyi állomások nem tudják ellátni az Európai Uniós igényű hatósági feladataikat a nélkülözhetetlen analitikai, agrokémiai és járvány-elhárítási laboratóriumok nélkül. Ezért azt kellene tenni, hogy a kapacitások kihasználása miatt, a félévszázados szakmai tapasztalataik, s a beosztottak közalkalmazotti kötelezhetősége okán, és mert a vállalati függetlensége gazdaságilag is azt diktálná, az élelmiszervizsgáló és takarmányvizsgáló hatósági szervezettel együtt ezek lehetnének az agrármonitoring rendszer vázszervezetei. Szakmailag és a járványelhárítás szempontjából is érthetetlen azonban, hogy a sajátos járványelhárítást igénylő, családi művelésű kisegítő- és törpebirtokok kétmillió hektár művelt területét és a három és fél négymillió számosállatot kitevő állattartását a két egészségügyi szerv nem fogja át! Ezért az ország növényvédőszer felhasználásának megközelítőleg negyven százalékát, gyakorlatilag minden ezzel kapcsolatos képzettség nélkül, a szakmai reklámtevékenységre, a járványelhárítást meg a kertszomszéd „javaslataira” bízzák. Olyan is. Ha az állam a multinacionális cégek zsebébe átvándorló, piacrajutási eszköz- és hiteltámogatási keretből mindössze tíz-tizenöt milliárdot ennek a területnek az államilag fenntartott „támogatására” fordított volna, jelentősen növelhette volna e hatalmas réteg hatékonyságát és csökkentette volna a felmérhetetlen toxikológiai és járványügyi veszélyeket. Ezért halaszhatatlannak tartom a megyei növényvédő állomásokon az előrejelzési rendszer újrarendezését és az összes agrárkamarával való szerves összekapcsolását azzal a feladattal, hogy vegetációs időben hetenként jelenjen meg kistermelői előrejelzés a védekezési lehetőségek integrált elveknek megfelelő ismertetésével. Ezt a területi kamarák továbbítják a tagjaiknak és a gazdaboltoknak. A

vegyszerszennyezés megelőzése érdekében pedig meg kell növelni a technológiai folyamat alatt történő ellenőrzés rendszerét. Az integrált és különösen a nem kémiai védekezési eljárások fejlesztését valamint a kisegítő gazdaságok ajánlott növényvédelmi technológiájának fejlesztését, ugyancsak az állomásokra, terjesztését pedig a kamarára kell bízni.

190

Járványelhárítás Az Országos Állategészségügyi Szolgálat járvány-elhárítási feladatai, az állatok egyedi kezelése és növényekéhez viszonyított óriási egyedi értéke miatt sokkal megfoghatóbb és törvényileg alátámasztottabb, mint az alacsony egyedi értékű és mindig tömegkezelésben védendő növények járványmegelőzése és elhárítása esetén. Sajnos, éppen ezért itt nagyobbak a társadalmi veszélyek is és veszteségek is. A társadalmi veszélyek, a mérgekkel történő tömeges felületi kezelés, valamint a termelőre bízott védekezés elmaradása esetén a szomszédos területek fertőződése miatt. Ezért az ilyen irányú társadalmi veszély és legtöbbször időjárásra fogott veszteség is nagyon nagy. (Megközelítőleg harminc százalékos.) Mégis azt mondhatjuk, hogy a talaj, a növény, a termék, a takarmány, akár legszigorúbb vizsgálatának laboratóriumi kapacitása terén még mindig óriási előnyünk van. Ezért a jövő magyar kormányain múlik, hogy az Európai Unió legtöbb tagállamához hasonlóan, formálisan, az USA-énál is jóval szigorúbbá tesszük a szennyezettségi (kontaminációs) és minőségi előírásokat. Azok érvényesítését azonban kapacitások hiányában, forgalomban csak a termelővel szemben, manuális szinten érvényesítjük. Jó szolgálatot téve a globális üzletláncoknak. (Hiszen, ha a hazai termékek nem felelnek meg az üzletláncok előírásainak, ezzel önmagukat zárják ki erről a piacról.) Az üzletláncok laboratóriumi vizsgálati hálózatának és a technológiai folyamat alatti mintavételeik azonban olyan ritkák, hogy az ilyen irányú „tisztaság” garantálását gyakorlatilag a termelőre bízzák. Ez tehát fából vaskarika. Tételesen érvényesítik azonban ezeket az előírásokat minden kívülről behozott terméknél. Nekünk mindkettőre megvan a kapacitásunk, de üzemelési költség hiányában csak nagyon hézagosan működik. Ezt az Európai Unió, nagyon taktikusan, a laborminősítések rendszerével akadályozza! Vagyis világszintű szakmai hagyományaink, tapasztalataink és kapacitásaink mellett, a kelet-európai és ázsiai államok „kiszolgáltatottsági” szintjén forgalmazunk. Miközben a nemzeti érdekek érvényesítéséről szónokolunk. Anélkül, hogy minderről „illetlenül” sok szót ejtenénk, a jövő kormányai figyelmébe ajánljuk, a magyar növényvédelem utolsó tízéves járványügyi gondjainak elemzéséből származó következtetéseinket, hogy nagyon sok Európai Uniós „áhítatú” köztisztviselőnk felfogásával ellentétben, az új Integrált Fenntarthatóságés Minőségbiztosítási Intézményrendszert, ne azért és úgy építsük fel, hogy Európai Unió-konform legyen, hanem, hogy az Európai Unión belül is meg tudjuk védeni magunkat. Szennyezéstől és járványtól egyaránt. Ez legalább olyan fontos nemzeti érdekünk, mint a belépés.

191

Az állategészségügyi és a növény-egészségügyi hagyományainkra, történelmi eredményeinkre pedig nagyon vigyázzunk! A genetikával együtt ez a három terület a természethez igazodó –vagy ahogy Künast miniszternő mellékelt anyagában mondja – a természethez simuló mezőgazdaság megvalósításának kulcspontjai. (Lásd a 84-es sz. mellékletet!) Ezért e nagyhagyományú szervezetekről nem lehet levenni a felelősséget, különösen a törpebirtokosok járvány- megelőzési, tartástechnológiai és takarmányozási fejlesztéssel összefüggő felelősséget, mégpedig a fenntarthatóság-irányú fejlesztésével kapcsolatos felelősséget. Nagyon fontos feladat azonban e három terület és a kamarai tanács között kialakítandó új, szerves viszony. Nem alá és fölérendeltségben, hanem egymás mellé rendelt (horizontális) rendszeregységben. A környezetgazdálkodás-elvű mezőgazdaságnak tudományos fejlődés szempontjából is, technológiai fejlesztés területén is a legkiemelkedőbb szakterülete a fajta-előállítás, az agrár-genetika és molekuláris biológia, különösen két szempontból. Az egyik: a genetika, mint tudomány, az agrártermelés automatikusan (a molekuláris biológia humángenetikai, patogenetikai 51, enzimkémiai, biofizikai, elektronbiológiai irányaival) azonosul a harmadlagos (gyengevagy mikroáram-folyamatok 52 alapján haladó) ágazatokkal. Vagyis, ez az agrárterület folyamatosan „csúcstechnológiát” használ. Ez a jövő agráriumának egyre erősödő, egyeduralmú elméleti alaptudománya. Ennek minden, a molekuláris hiperbiológiai bombához 53 hasonló veszélyével. Ezért az ember úgy van vele, mint a gyermek. Fél ugyan tőle, de sokszor az életébe kerülő, génjeiben gyökerező gyermeki kíváncsisága, Fauszt-i megismerés-kényszere, és a néha megdöbbentő eredmények előrehajtják. A fejlődésnek ezt a nem fenyegetettség nélküli mozgását tehát megállítani nem lehet. Az átlagember viszont, minél természetközelibbnek érzi magát és minél kevésbé képes kontroll alatt tartani, annál inkább fél tőle, utálja, kiátkozza. Ami azonban a legfélelmetesebb, hogy éretlen konzervatívságában magára hagyja. Nem akar vele együttműködni. Annyira nem, hogy némely bigott természetvédőnk szó szerint az emberi fajt kezdi kiátkozni. Az emberemlékezet óta létező, sok millió éves történelem azonban azt bizonyítja, hogy azok a rendszerek - nemcsak társadalmi-politikai, hanem termelési

51

patogenetika= a kórokozók genetikája mikroáram-folyamatok= a szöveten belüli, sejtek közötti folyamatok 53 hiperbiológiai bomba= amikor a génkombinációk ellenőrizhetetlenné válnak; a folyamat visszafordíthatatlan 52

192

rendszerek is - amelyek nem megújulásképesek annyira, hogy az emberi

társadalom (fejlődésének) világismeretének, új vívmányait értelemmel asszimilálják, működésük részévé tegyék, a fejlődési ösvényen kívülre kerülnek. Anélkül, hogy a régi nagykultúrák eltűnését és az ember újratanulását akár csak érintenénk (mert az ember számára az már nem folyamat), mindezek ismeretében állapítsuk meg, hogy egyetlenegy, a természetgazdálkodás elvű mezőgazdasági termelési rendszer, irányzat, vagy –felfogás sem zárhatja ki haladásából, erőforrás rendszeréből, a genetikai csúcsismeret vívmányainak felhasználását. Ennek több oka is van. A tenyésztés-történelemben (igaz, „kőkorszaki” primitívséggel), ha egy génkombináció nem szolgálja az adott faj túlélését akkor azt kiemelik, tehát ott selejtezésre jut. Ha egy növény nem termett annyit, amennyit az ember várt tőle, akkor azzal nem foglalkozott tovább, noha esetleg más fontos tulajdonsága, például betegséggel szembeni ellenállóképessége miatt nagyon is helye lett volna egy ilyen válogatásban. A megmaradó génkombinációk az általuk képviselt biológiai program által igényelt mesterséges (termelési és más) viszonyokat találva, létrehozva, ezt az irányzatot már elfogadta. Ha ezt nem teszi meg, még ma is busman ősemberként gyűjtögetne. Továbbmenve, ha azonban ezt a folyamatot nem tartja kézben, az egész rendszer gazdaságilag is összeomlik. Ez akkor következik be, ha a biológiai „szoftver”, egy faj olyan kérdéseket tesz föl a környezetnek, amelyre a termelési mikrokörnyezet, csak emberi erővel megteremtett változásokkal képes választ adni. Méghozzá úgy, amely mellett az eredeti funkcionális minőségét kezdi elveszíteni Azért, mert közel száz éve a mezőgazdaság termelési rendszere fő céljává (az emberi szervezet szempontjából alapjaiban hibás,) a minél kisebb területi fajlagos ráfordítással előállított homogén tömegtermelést tette, nem a genetikus a hibás. Még abban sem, hogy eredeti, az emberek által

kialakított reflexei alapján, igaz, minden rendszerelvű alap nélkül, azzal védi, áltatja magát, hogy a biológiai kapacitások messze meghaladják a termésátlagot. Sokszor kétszeresen. Micsoda kevélység! Valószínűleg nem olvasták az osztrák, de főleg a német kormánynyilatkozatot. Azt, hogy a mennyiségi mutatót képviselő kapacitásból mindenkinek elege van. (Lásd a 84-es számú mellékletet: Renate Künast miniszterasszony nyilatkozatát!) Ez a nyilatkozat kimondja, minden a minőséget adó, hatékony termelés irányába mutat. A termelés pedig annál hatékonyabb, minél több természeti és biológiai erőforrás testesül meg benne, tudatosan, tudományosan, összehangolt rendszertényezők mellett. Itt a hangsúly a mondat második felén van. Vagyis azon, hogy a szakma vivőtudományának elért eredményeit a környezetgazdálkodás alapján működő mezőgazdaság sem zárhatja ki. Ellenkezőleg! Itt a táj, sőt, később a kisterületek konkrét adottságai komparatív előnyeinek kihasználásáról és hosszútávú

193

fenntartásának elvéről van szó. Pontosan tudnia kell azonban, hogy a technológiai rendszer melyik pontján és mire alkalmazza. Hogy nem a genetikai kapacitások mennyiségi növelésére, arról jó ideig mindenkit biztosíthatunk. Íme, az évek óta érő elvi válaszunk a genetikával, molekuláris biológiával és bio-elektron-kémiával 54 kapcsolatban. A másik és gyakorlatiasabb szempont: ha a környezethez simuló, természetgazdálkodás-elvű mezőgazdaság az Isten-hívők ördöggel kapcsolatos viszonyával analóg módon bánik a molekuláris biológiával. Márpedig ma tömegével ezt teszi, sok egyéb mellett a következő, az ágazat jövője szempontjából végzetes következményekkel fenyegető lehetőséget juttatva érvényre. Vegyünk ennek megvilágítására egy példát más területről! A szovjetek II. világháború előtti komputerizációval kapcsolatos előítéleteihez hasonlóan, kiátkoznak egy uralkodó ismeretágat, aminek az eredményeként, a klasszikus mechanika elvén működő eszközök és fegyverek terén, a világon legnagyobb eredmények birtokában (például a rakétagyártás, repülőtest alakítás, hidromechanikai páncélos-gyártás és a többiek, egy korszakkal lemaradnak, mert a rakétájuk mindenkinél erősebb, csak éppen nem annyira automatikus irányítású és elektronvezérelt, mint a konkurenciáé. Ezért időzítése, találati pontossága, manőverezési képessége nagyságrendekkel, azaz egy technológiai generációval marad le a világ élvonalától. Ezzel analóg, hogy ha a mezőgazdaság nem akarja, hogy körülötte, molekuláris biológiai termékek jelenjenek meg és foglalják el az elektronika, az optika, az informatika, a farmaceptika és preventív gyógyászat, az élelmiszerkémia, a víztisztítás és Isten tudja még milyen más területeket, akkor mi azt tesszük, mint az egyszeri parasztgyerek, hogy „Apám itt mindenki rosszul lép, csak én lépek egyszerre.” Ha ugyanis így teszünk, kizárjuk magunkat a tudományos ismeretigény gyakorlati kényszeréből, de egyben az élvonalbeli folyamatok kontrolljából és irányuk befolyásolásából is. Ebben az esetben a tudományt nem az emberiség ellenőrizetlen, hosszú távú fennmaradásának elve, hanem a pillanatnyi csodákra „szájtátva ámuló piac”, vagyis a karriervágyat kielégítő, ösztönösségre épülő sztárvilág fogja irányítani. Az ipari mezőgazdaság most végkifejlet felé tántorgó példájának analógiájára. Ilyenek manapság a tudományos klónozás szakemberei. Még mielőtt pálcát törnénk felettük, leszögezzük, hogy nem önmagával a kutatással van bajunk, hanem azzal, hogy az ember szempontjából közelinek számító fajokkal kísérleteznek és a nem tájékozott, nem felkészült

közvélemény veszélyérzet nélkül süvegeli meg őket. 54

bioelektron kémia= a biológiában végbemenő elektronkémiai folyamatok

194

Ebben az esetben, és ez már ma látszik is, minden molekuláris biológiával foglalkozó tudós, annál inkább fordul az emberhez közelebb álló tényezők, termesztett, tenyésztett fajták felé, minél inkább szembeötlőbbek a számára (úgymond tudományos objektumok), minél kevésbé vannak kiérlelve az azokkal kapcsolatos ismeretek. Ennek paradox példája, amikor egy növényt tesznek gyomirtószer-tűrővé, nem pedig a gyomirtószert szelektívebbé. Azt teszik rezisztensé, nem a betegséget kevésbé virulenssé. Azt teszik rovarmérgezővé, nem a rovart törpévé, fertőzés-érzékennyé, utódszám-csökkenővé, tápanyag-adaptálttá, örökletesen anyagcsere zavarttá, kitinképzés illetve anyagcsere-zavarttá, öszvér genetikájúvá, ultraibolya sugár érzékennyé és így tovább. Miért mindenki az embert és az anyagcseréjében, s fennmaradásában visszavonhatatlan következményekkel bíró, közvetlen táplálékkapcsolatát akarja úgymond „biológiai csodává” fejleszteni? A természetet megerőszakolni? Természetesen ennek kitapintható az érdekköre. Az ipar, illetve a mögötte álló tőke, és piac pillanatnyi érdekei ezek. Hosszútávú fennmaradásunk szempontjából azonban éppenséggel a közvetlen kapcsolatunk miatt kiszámíthatatlan a végeredmény, tehát az egész kutatás e tekintetben szemfényvesztés lesz. Addig, amíg nem mélyülünk el a molekuláris biológiában, a folyamatok irreverzibilitásának biztonságáig, nem lenne jobb az embertől távolabb kezdeni? Nem lenne jobb a biológiai konkurenciánkat gyengíteni, és a szövetségeseinket erősíteni? Nem lenne jobb, ha a tudomány molekuláris biológiai „inaséveit” a konkurens fajok, például állati és növényi betegségek szaporodási ütemének csökkentésével, a nitrogéngyűjtők biológiai variánsainak és szaporodás-dinamikájának növelésével töltené? A hagyományos genetikát az elmúlt harminc év irtóztató ipari nyomása egyértelműen a mennyiségi tömegáru –emberi táplálkozásigénnyel egyébként is ellentétes– termelésének irányába terelte, s ennek most lett meg a böjtje. Genetikailag ugyanis eddig a termelés az igény, a minőség, a lehetőség szempontjából, a hosszútávú terhelhetőség által behatárolt területen mozgott. Ezek alapján ki is jelenthették, hogy a mai, hagyományosan előállított fajták mennyiségi genetikai potenciálja messze elegendő ahhoz, hogy technológiailag dolgozni tudjunk, méghozzá a fenntarthatóság elvét követve. Ez irányban tehát nem szükséges a hosszú távon jóval nagyobb kockázatot hordozó genetikai manipulációhoz nyúlni. Elegendő, ha maximum a „hibridizációig” megyünk el a hagyományos fajta-előállítás terén. Ma, mintha csak kiengesztelni akarnánk ezt a múltat, ámde engesztelhetetlen, s ezért ennek bosszújaként folyvást egy új elvet hallhatunk: „mindent a minőségért”.

Csakhogy olyan génmanipulált fajtát nem engedünk be, amelyiket például azért manipuláltak, hogy a gyomirtószerekre rezisztens legyen! Legyen a kémia szelektívebb! A gyomkérdést egyébként is szerencsésebb, ha

195

vetésváltással és mechanikai úton próbáljuk megoldani. Nekünk kémiát helyettesítő rezisztenciára és adalék-vitamint és mikroelemet kiszorító termékminőségre van szükségünk! Széles körben alkalmaznunk kell azonban az örökletes génállományösszetételt nem érintő biotechnikai szaporítási módokat. Például a szövet, a sejt, a merisztéma és a hasonló szaporítási módokat. Hasonlóképpen a gének megőrzésére, katasztrófák utáni időkre való „átmentésére” szolgáló megoldásokat is. A molekuláris biológia, vagy géntechnológia azonban minden bizonnyal olyan megoldásokat fog eredményezni, amelyek a fenntarthatósággal és minőséggel kapcsolatos célkitűzésünket bizonyíthatóan kisebb kockázattal, kisebb járványveszéllyel, vagy kisebb szennyezettségi (kontaminációs) veszéllyel oldják meg, mint a ma alkalmazott technológiák. Ezeket igenis rendszerbe kell vonnunk! Nagyon fontos azonban, hogy a mindenkori kormány, a hosszú távú gondok elkerülése érdekében követelje meg a felelős köztestület véleményét és az utóhatás szüntelen ellenőrzését. A köztestület az Integrált Fenntarthatóság- és Minőségbiztosítási Rendszer vezetőiből, valamint az illetékes szakértőkből áll. Amit figyelniük kell, az a génerózióból a génkonstelláció-változás miatt bekövetkező anyagcsereváltozás és az abból eredő gondok. Mindennemű, az örökletes génstruktúrát megváltoztató eljárás termékeit vagy eredményeit, ki kell zárni a védett természeti területekről. Ezért az ezen a térségen belül élő lakosság, vagy közvetlen határán elterülő mezőgazdasági terület hasznosítására, az osztrákokéhoz hasonló támogatási rendszeradaptációja mellett, csak biotermesztési technológiát javasolnék engedélyezni. Ezt még a természeti területeken is meggondolásra javasolnám, és nem csak a védetteken. Ugyanakkor ezt a termelési módot ki kell venni a tömegtermelési szemléletből származó, iparosi gőg által lenézett, kigúnyolt, termelési perifériára szorított helyzetéből. A biotermesztési technikát rendszerelméletileg is, tudományosan is, rendbe kellene végre tenni! Rendszerelméletileg meg kell szüntetni a tömegesen előforduló fajtaanomáliát. Külön el kell látni ezt a célt szolgáló hivatalos kutatóhellyel és közvetlen kapcsolatba hozni a minősített hungarikumokkal, valamint a tápiószelei génbank, fajtagyűjtemény ennek megfelelő részével. Tudományos alapokra kell helyezni a biológiai riasztóhatás, növényi alelopathia 55, növényi extraktumok, különböző természetes, nem száradó ragasztó és csalogatóanyagok stb. extraktumok vizsgálatát illetve előállítását.

55

alelopathia=egyes növények más növények ellen termelt váladéktermelése

196

Hogy ez hova vezet, azt ma nem tudjuk megmondani. Ahol azt pénzbőség miatt megtehetik, olyan kutatásokat is folytatnak, aminek ma nem sok gyakorlati értelmét látjuk. Olyan rendszert állítanak fel, amelynek alapja a biológiai transzformáció, egy virtuális, tehát a természetben magától elő nem forduló ipari rendszerben. Például a Hágában tervezett biotorony, az USA-ban tervezett 400.000 - 600.000 férőhelyes(!!) zártrendszerű, gigantikus kombinátok, ahol bemegy az állat és a végén kijön a konyhakész csomagolt termék. Vagy például a szaprofiton fajokkal történő trágyahasznosítás, víztisztítás, és más lehetőségek, ahol gyakorlatilag mesterségesen létrehozott körülmények között „leutánozzák” a természetet. Ezek létjogosultságát majd az idő dönti el, de nekünk ettől mindenesetre nem kell közvetlenül tartanunk. Az általában odadobott vélemény az, hogy a biotermesztés drága. Ma tényleg az, mert hiányzik alóla az irtózatos mennyiségű társadalmi, tudományos és szakmai ismeret, amelyet például az iparszerű irányzatba beleöltünk. Technológiai eljárásai hagyományszerűek, eszközgyártása és fejlesztése nincs, folyamatkapcsolatai tisztázatlanok, termeléshigiéniai ismeretei csak szokáson alapulnak. Többnyire anyáról leányra szálló faj, fajta, stb. genetikai alapjai szétszakadtak, vagy eltűntek. Egyet azonban ennek ellenére sem hiszek, hogy területi fajlagos hozama és költsége alapján kevesebb vidéki ember eltartására képesek mint az eszközintenzív gazdaság – amely hetven százalékos bruttó termelési értékhányadon iparosokat tart el. Ezért a fajtaminősítő szerveken belül elkülönített vizsgálatokkal, az intézménycsoporton belül külön ezt a termelési formát szolgáló kutatást és fejlesztést kell teremteni. Javaslatom tehát az, hogy a biotermesztést annál inkább tudományos alapokon nyugvó, biotranszformációs elvekre épülő, optimalizált termelési rendszerré kell alakítani, minél nagyobb globális nyomás nehezedik az árutermelésre, a marketing-témává váló génmanipulációs technológiából származó termékek alkalmazásának terjesztésére.

Az Integrált Fenntarthatósági, Minőségbiztosító és Ellenőrző Rendszer vezetése pedig úgy vigyázzon erre a termelési módra, mint a szeme fényére. Tekintse ezt a természethez való termelési kapcsolódás működő rendszer- és génbankjának. Ide a biotechnológia beléphet, de a génmanipuláció nem. Mert ez olyan híd, amely nem csak a lehető legtermészetesebb tápanyagokat termeli, hanem egy állandó termelési átjáró is. A biotermesztés azért nyer egyre inkább létjogosultságot, mert a világnak csömöre van a kezéből kicsúszott, tehát számára virtuálissá vált termelési felfogásból. Ha egy folyamat nem visszafordítható, ráadásul ez veszélyezteti az embert, mint ahogyan azt a génmanipuláció esetében alapos okunk van sejteni, keresni fogjuk a biztos kapaszkodókat.

197

A hagyományos biotermesztés tehát összeköt bennünket a mindennapi, a nem művi, hanem a természetadta termelési és ételelkészítési módokkal. Hiszen egy-egy vendéglátásra berendezkedett gazdaság a helyi ízeket adó helyi fajtákból helyi konyhai elkészítési móddal kínálja kulináris termékeit, hiszen éppen ebben van a bűve, a varázsa. Például a szabolcsi étkezési kukoricával és vágott mangalicahússal töltött káposzta csak ott helyben ismert, és ott az igazi. Erre rendezkedhetnek be ott tudatosan. És máshol másra. Itt csak ennyit szerettem volna vázolni a természetgazdálkodás-elvű mezőgazdaság és a génmanipulációs folyamat elvi viszonyáról. A természet- vagy tájgazdálkodás szinte egyedi gondolkodást és megoldást követő és követelő rendszere, nekivezet bennünket egy évtizedek óta kemény anyagi érdekeltséggel működő ellátó rendszernek. Ez a rendszer pedig nem más, mint a fajtajutalék-rendszer, a fajta-előállítási, fenntartási, -minősítési (stb.), és a még keményebb tudományos és lobbi érdek. Úgy működik, mint egy kemény fal. Vagyis a Magyar Fajtaminősítő Tanács védnöksége alatt megvalósuló vetőmag-marketing és -ellátó rendszer. Ennek minőség- és termőtáj-centrikussá történő átalakítása, mégpedig radikális átalakítása nélkül, minden marad a régiben, marad a rendszeranomália és nincs paradigmaváltás. Akkor pedig gabona és fehérhús ágazati torzulás-korrekció sincs, és a globális befolyásoltságot, s szakmai függőségcsökkentést sem lehet elérni. Az átalakítás alapelveit a feladat adja. Más dolgozatokban már bőven leírtuk.

A (fajtaminősítő) tanács és a nemesítő intézetek ellenállásának oka világos. Pedig egy tájfajtákat igénylő rendszer jelentősen növelné az ősi magyar-gyökerű tudományos eredményeinket, és nem pedig az adaptáló, tehát követő (generikus) eredményeket. Igaz, jelentősen változó mellékjövedelmi és érdekeltségi viszonyok mellett. Mindezek mellett azonban, meg kell őrizni a módszertani és garanciális hírnevet, amelyet hatósági fajtaminősítő hálózatunk több évtizede képvisel. Ha lehet, akkor csak differenciáltságában és célrendszerében kell megnövelni mindezt. Külön feladatként kell meghatározni részükre, hogy érvényesítsék azt a differenciáltságot, aminek célja a táj növényi változatosságának megőrzése. Ezzel érvényre juttatják a tájhagyományokat is. Ez jelen lehet a családi önfogyasztásban, a feldolgozásban, a falusi túrizmusban, a vendéglátásban. Tehát nem ipari tömeggyártásra termelik és minősítik a fajtákat. Ráadásul a kamarákon keresztül, vagyis velük együtt elkészítik az ajánlott fajták jegyzékének kiadását. Ennek hiánya az egyik oka, ma a rendszeranomália állandósulásának és a termelői szaktanácsadás deformálhatóságának.

Mindent egybevetve azonban állapítsuk meg, hogy ha a magyar fajtaminősítés és egyben a termesztett, tenyésztett fajták struktúrája az

198

elmúlt tíz évben nem változott meg, az a tömegáru-ellátó és eszközgyártó multinacionális cégek uralmán túl, ismételten a kistermelői képviselet hiányát mutatja. Vagyis azt, hogy igényeinek nincs összefogója és szabatos megfogalmazója, érvényesítője. De ez az oka annak az áldatlan helyzetnek is, amit a szatmári vidékről már elmondtam. Ennél azonban sokkal idejét múltabb, végső soron nevetségessé váló, hogy a családi termelő, a kis gazdaságában ipari fajtákat termel, azt dolgozza fel. Mit látunk a portáján? Azt, hogy olyan fajtákat tart, amiket iparszerű rendszerben, nagy létszámban, nagy üzemben kell tartani, hogy az gazdaságos legyen. Például „Centrálszója koncentrátumot” igénylő tehenet fej, „ló csontozatú”, tollatlan fenekű, brojlercsirkéből, tápot szórva válogatja ki a külföldi vendégasszonynak legjobban tetsző „paprikásnak", vagy „rántott csirkének valót”. „Éljen az optimalizált tájtermelési rendszer!”- jelszóval. És ezzel ő sincsen tisztában, hát még a vendége! Én ezt a részt azzal fejezem be, hogy a fajta a termelés rendszerének programja, tehát szoftverje (átvéve a számítógépipar szóhasználatát). Ezért a fajta tápanyagigénye (az új paradigma alapján) a legmagasabb beltartalmi minőség garanciája mellett, bele kell, hogy férjen a helyi természeti erőforrások által lehetővé tett (módosított, tápanyagszolgáltató) kapacitásba, de semmiképpen nem fordítva. A környezeti lehetőség pedig a folyamatos regenerációs képességet nem haladhatja meg.

Valódi Agrármarketing Centrumot!

A Fenntarthatósági és Minőségbiztosító Ellenőrző Rendszer által létrehozott és ugyancsak többcélú szervezet egy Agrármarketing Centrum. (Gyorsan leszögezem, hogy ez itt csak névrokona a mi Agrármarketing Centrumunknak.) A valódi AMC a kamarai rendszerben helyezkedik el. Ennek a valódi centrumnak a legfőbb tevékenységi ágai – meglátásom szerint a következők lennének: Adaptálnia kell az Európai Unió megfelelési, egyeztetési (kompatibilizációs) és a csatlakozás adminisztratív (nyilvántartási, származási, minőségi, tisztasági stb.) támogatási, piacszabályozási, adminisztratív rendszerét. Áramoltatnia kell az ezzel kapcsolatos információkat (interaktívan), a rendszer egyéb szerveivel, de különösen a központi adatbankkal és a kamarákkal együttműködve, valamint a termelői érdekek adminisztrációs és pénzügyi szolgáltatása. Az Agrármarketing Centrum az Európai Uniós csatlakozás, a különböző támogatások pályázati, oktatási, statisztikai és más előkészítője, gyűjtője, birodalmának adminisztratív intézője, közvetítője, a kormány és a termelők, a termelők és Európai Uniós támogatási pontok postása.

199

Az Agrármarketing Centrumra tehát, mint az integrált szakmai irányítási rendszer interaktív adminisztratív lebonyolítójára lenne szükség. Olyan közvetítő kellene, hogy legyen, amely a kormányzat, az ágazati hatóság és az ellenőrzési jogkört hordozó megyei hivatalok, a szakmai igazgatási és önkormányzati (kamarák) szervezetek, valamint az Európai Unió támogatási szervezetei közé van építve. Ezért kezében kellene, hogy összefussanak az információs csatornák, itt kellene lennie, az egyébként egész szervezet-rendszer által hozzáférhető adatbanknak. Ennek megfelelően neki kellene megterveznie a termelési és forgalmazási, valamint a pénzforgalmi adatlapokat, mozgatni az ágazat működési zavarainak elhárítását célzó jogszabályok előkészítési folyamatait. Ma sajnos nem így működik, jelentős részben nem itt van az átvitel, a közvetítés. Ezzel azonban most nem kívánok foglalkozni. Meg kell viszont említenem azokat a mi szempontunkból fontos jelenségeket, amelyek a paradigmaváltás és Európai Uniós csatlakozás terén zavarokat okozhatnak:

Rendszerelméleti következtetések A fent említett integrált szervezet nominális egységei léteznek ugyan, de semmiféle integrációról sincs szó. Szerintem mindaddig, amíg nem lesz hosszú távú agrárprogramunk, -az osztrákokéhoz hasonló egységes vidékfelfogásunk-, nemhogy integráció nincs, de mindenki a másikkal szemben akar érvényesülni. Információit, adatait őrzi és manipulálja. Óriási szervezeti energiák mennek el a fennmaradásra, a klientúra szervezésére ezért óriási támogatási, kutatási-fejlesztési és regionális lehetőségek maradnak kihasználatlanul. Meglepődve láttam, hogy az eddig kapott Európai Uniós támogatások többségét sokszor a hivatali szervezetek luxuscéljaira fordították. Azt is tapasztaltam, hogy az idestova nyolc éve PHARE SAPARD és más támogatási lehetőséggel egyetlen kistérség mintaszerű, összetett átalakítása sem fejeződött be.

Be kell ismerni, hogy a csatlakozás előkészítése terén sajnos, teljes az iparszerű rendszer-termelési anomália követése és ez a felfogás tükröződik a hazai Agrármarketing Centrumunkban is. Az intézkedések, a nyilvántartások, a pályázatok, a támogatások, a lebonyolítás és ellenőrzéseik, a törvényelőkészítések és a többi területén. Egyéb szerveknél is a lázas, adminisztratív előkészítési kampány kellős közepén vagyunk. Nem így ellenben, sajnos, az ügy szolgálata terén. Mivel azonban nincs elfogadott agrárjövőképünk, egyenes koncepcionális vonalvezetésünk sincs. Ha ez az állapot nem lenne tragikus, komikus volna, ezért azt csak kényszerű iróniával vagyok képes értelmezni.

200

Így értem azt is, hogy az Európai Unió tárgyalópartnereivel szemben óriási, tárgyalás-stratégiai „előnyünk” van. Velük ellentétben nekünk halvány sejtelmünk sincs, mit akarunk. Ezért kötetlen stratégiai célunk a „minél többet”. Mivel azonban pontos cél nélkül nem kell bajlódnunk az „Einsteinnek való” viszonyítgatással, arányítgatással, ezért minden küldöttségünk hihetetlen eredményes. Naná, az önmaga által megállapított feladathoz viszonyítva. Mivel nem akarok politizálni, nem idézem a lengyelek, sőt románok elért támogatásait. A legnagyobb baj azonban az, hogy az ágazat képessége szempontjából pótolhatatlan szervezeteink egyáltalán nincsenek kihasználva. A szervezeteknek az egyértelmű programban lehetne részük, amiket számon kellene és lehetne kérni. E szervezeteknek az volna a feladatuk, hogy a csatlakozással, a támogatásokkal kapcsolatos ügyintézést hogyan is tegyék, a meglévő, s valószínűleg így is maradó termelői struktúra számára elviselhetővé, végrehajthatóvá, ha szükséges taktikázva. Ezzel szemben e szervezetek saját mindenhatóságuk és pótolhatatlanságuk bizonyítása érdekében mindent úgy tesznek, hogy nélkülük ez lehetetlen legyen. Ezért aztán minden fórumon úgy beszélnek az Európai Unióról, mint mások a fejlett szocializmusról, amely az ígéret földje és az alázat eredménye. Csakhogy ez túl az irónián nagyonis komoly dolog. Iszonyatos kár, hogy a vidék ma egyre inkább Európai Unió-ellenes. Mindez azért, mert vannak, akik a kritikátlan elfogadással elsősorban önmaguk pozícióját látják igazolva. Magyarországon volt már egy majmoló hozzáállás és politika négy és fél évtizeden át, és ez a magatartás éppen eléggé ismert ahhoz, hogy kellő fenntartással fogadják azokat, akik most valami hasonlót hirdetnek, csak éppen más irányból jön a „manna”. Egyesek önigazolása tehát Európai Unió-fóbiát vált ki éppen azokból, akik számára egy Európából érkező tényleges segítség hasznos lehet. Ha százhetvenezer osztrák hegyi gazda a saját jelentős hasznára meg tudott szervezni egy működőképes ügyintéző szervezetet (adminisztrációt), méghozzá hivatali és szakmai önkormányzati alátámasztással, akkor a mi törpebirtokosaink is képesek rá. Csak ígérjék neki, ha többet nem is, legalább a kétharmadát annak, amit az osztrák „sorstársa” zsebre vág. Amint látják, alaposabban próbáltam elemezni a felvázolt intézményi rendszer (mint integrált, valódi kétpólusú rendszer) működésének várható eredményeit. Ezt összevetettem az új paradigma alapján kialakuló agrár- és vidék-komplexum elvárható kultúrállapotával. A vidék teljes egészéről kijelenthető, hogy eredményességéhez rendelkeznie kell olyan tényezőkkel, amik a táj kultúrállapotát jelentik, eredményezik. Ugyanakkor egy „gazdátlan” rendszerből (ez a szó ezen a helyen azt jelenti, hogy a kultúrállapotért nem egy személy a felelős) és a rendszer munkájából, tehát a létezéséből automatikusan nem következik, hogy a vidék egyik fontos értéktényezője a kultúrállapot létrejön. Ezt

201

az állapotot ugyanis még a védettség sem garantálja. Sőt, igen sok védett területünk is az elhagyottság benyomását kelti. Meg lehet ezt mozdítani kellő irányú támogatással, mozgalommal, önkormányzati intézkedésekkel. De a magyar vidék kultúrállapotát ma két dolog jellemzi, vagy a kívül rekedteknek, a külső szemlélődőknek szóló újgazdag, bugyuta „kertépített” önmutogatás, vagy a nézőre fittyet hányó, a vidéktársadalmi helyzetnek megfelelő, elhanyagolt nagy magyar ugar. Személyes találkozók, önkormányzati tisztségviselőkkel folytatott „vég nélküli” beszélgetések arról győztek meg, hogy a magyar kultúrtáj a vidék oktatási haladásának pontos érzékelője, mutatója, csakúgy, mint egy szeizmográf. Ha azt szeretnénk, hogy a magyar vidék kultúrállapota a mai osztrák vidék színvonalának megfelelő legyen, tudnunk kell, hogy ahhoz a hazai vidék gazdasági, kulturális, mindenekelőtt azonban oktatási, és vállalkozó-polgári átalakulását kell segítenünk. Egy ÖPULtípusú, többcélú és ebben kiemelten természet-óvási irányú támogatási rendszer ezt nem oldja meg, de legalább az „elviselhetőség szintjéig” javítja. A többcélúságnak megfelelően a támogatás ezen részének odaítélését a régióban kívánatos vidéki turizmus ilyen irányú érdekeivel is egyeztetni kell. Vizsgálataim végkövetkeztetéseként jegyzem meg, hogy az elemzéseim sokszor nem éppen optimizmust gerjesztő felismeréshez vezettek. Úgy tűnik, hogy egyértelmű jövőkép és ennek megfelelően kijelölt hosszú távú program hiányában különösen a nemzet értelmiségének mozgásában előbb-utóbb nemkívánatos következményekkel kell számolnunk. Ez abból fakad, hogy az érintettek minden áron csak a saját létezésüket akarják hasznosnak feltüntetni és azt bizonyítani. Ebben az egymás elleni háborúban iszonyatos energiák mennek el haszon nélkül (jelentős közvetlen károkozással is párosulva) a semmibe, miközben azt is tudjuk, hogy ezek a létünk közvetlen fenntarthatósága szempontjából feleslegesek, s ezért előbb-utóbb nem kívánatos következményekkel járnak. Ezért a környezet- és természetvédelem agrár és vidékterületen szükséges eredményeihez semmi sem fontosabb, mint egy ipari irányzatról letérő, természetgazdálkodás-irányú agrárparadigma-váltás eredményeként kidolgozott agrárprogram elfogadtatása.

202

MELLÉKLETEK

203

204


Észrevételek a „Híd a harmadik évezredbe, Híd Európába” című FVM fejlesztési program tervezetéhez Általános észrevételek Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a fejezetek kissé nyersek. A vízgazdálkodás, az erdészet és elektronika címszavak alatt tanulmány – szerűek, az egyes vertikumként szerepeltetendő fejezetek integrálatlanok. Úgy tűnik, mintha az egyes szerzők vagy szerzőcsoportok egymástól függetlenül írták volna saját feladatuknak megfelelő igényeiket anélkül, hogy a többi fejezettel, de főleg a várhatóan rendelkezésre álló támogatásés hitellehetőségekkel, de még inkább a jelenlegi birtok-rendszerből és nyilvántartásból származó akadályok várható hatásaival számoltak volna. Ezért az anyag ez irányú alapos átfésülését javaslom. Különösen közgazdasági, környezetgazdálkodási, ökológiai és természetvédelmi szempontból. Elvárható például, hogy a termékfeldolgozás című fejezet szinte folytatása legyen a termelés-fejlesztéssel foglalkozó fejezetnek. Úgy tűnik, mintha az ország „adottságainak”, tehát komparatív előnyeinek túlzott és általános jelentőséget tulajdonítanak. Így Pl. többszőr hangsúlyozzuk, hogy hazánknak a mezőgazdasági termelés terén általában nagy előnyei vannak az EU államokhoz képest. Ilyennek tekintjük a talajaink minőségét, a megtermelt termékek különleges ízét és minőségét, valamint az olcsó munkaerőt. Ez így túlságosan általános, nem beszélve arról, hogy leszerelő, mert azt hisszük, hogy csak termelnünk kell, és máris előnyünk van. Ezért javaslom meggondolni, hogy egy FKgP által indukált hosszú távú program operálhat-e az olcsó munkaerővel, mint eszközpótló komparatív tényezővel. Ami sajátos, és különleges pl. gyümölcs, zöldség ízeket jelenti, (főleg a Kárpát medence ökológiai adottságaiból eredő gazdag és harmonikus szerves-sav összetétel), ez

tényleg adottság. Ez azonban bizonyos külalaki és tenyészidő hátrányokkal jár, aminek ellensúlyozása technológiai pluszt és primőröknél értékesítési késedelmet jelent. Ha ezt nem hangsúlyozzuk és ennek kapcsán az öntözés és vízgazdálkodás jelentőségét nem értékeljük át, az ISO minősítés bevezetésével kemény gazdasági csalódások érhetnek bennünket. Igazán eszközpótló komparativitásunk a közel kétmillió ha, húsz aranykorona, tehát az átlag-európainál jobb minőségű talajaink alapján van, amellyel különösen stratégiai termékekkel gazdálkodva, 10-25%-os támogatási különbséget lennénk képesek ellensúlyozni, azonos ráfordítási szinten. Ez óriási mozgósításra alkalmas lehetőség, mert csak tudatos környezetgazdálkodási törekvések mellett realizálható.

205

Különös gondot kellene fordítani az anyag átdolgozásánál arra, hogy az olvasót feleslegesen megterhelő, mellékes jelentőségű részstatisztikai adatoktól mentesítsük. Általában víziószerűvé, jövőképcentrikusabbá kell tenni az anyagot. Fejezetenként a következőket tartom szükségesnek észrevételezni.

I. fejezet A vízgazdálkodás fejlesztésével kapcsolatban szükségesnek tartanám annak kiemelését, hogy történelmi szempontból elsősorban a keleti régiók átalakításában a vízrendezés és vízgazdálkodás koncepcionális átrendezése és újragondolása a mai kormány vidékfejlesztéssel kapcsolatos legnagyobb kezdeményezése lehet, amellyel egyben gazdaságos átalakítani a vidék egész termelési programját és struktúráját. Adja a szükségességét és lehetőségét, hogy elsősorban ezzel integrálva hajtsuk végre a meliorációval és ezzel kapcsolatos területi vízrendezéssel, az öntözéssel, a hal és vízi élőlény –gazdálkodással kapcsolatos fejlesztési szándékainak első lépcsőjét. Maga az átrendezés olyan indokolt földbirtok rendezéssel jár (pl.: kisajátítás), amelynek hátterében érdemes kialakítani az ezzel összefüggően működő első családi farmcsoportot. Sajnos a fejezet ezzel ellentétben konvencionálisan „vízügyi lobbista”, amely miközben a költségvetés igen jelentős támogatottja, monopolhelyzetének tudatában, mindenkivel szemben hangsúlyozott anyagi igényekkel lép fel és inkább óriási mélyépítési szabályozási költségekkel a tengerbe nyomatja a vizet ahelyett, hogy természetszerűbb vízgazdálkodást célozna meg. Egy biztos: ha Izrael, vagy a 600 mm-nél magasabb évi csapadékkal és a mieinkkel azonos átfolyó víztömeggel rendelkező Hollandia, vagy Belgium ilyen vízgazdálkodást követne, éhen halna. Vagyis az anyag sem a Tiszai Kormánybiztos ill. Bizottság fokgazdálkodással kapcsolatos koncepciójával sem az EU környezetgazdálkodás-irányzatú fejlesztési felfogásával nem egyezik. Ezért javaslom, hogy a program alapján Kelet Magyarországra a Tiszai Kormánybiztos anyagát adaptálják és ennek integrációjába helyezzük a két kelet-magyarországi régió területi mozgással járó vidékfejlesztési feladatait. Egyben javaslom, ezt a felfogást a Marcal, Rába, valamint az Ipoly vízgyűjtőjére is adaptáljuk. Figyelembe véve a kontinentális szélsőségek irányába ingadozó klimatikus periódus várható agrártermelésre gyakorolt hatásait, valamint az országon átfolyó vizek vízgyűjtőjében történt faunisztikai és erdőgazdálkodási változásokat, semmiképpen nem nyugodhatunk bele, hogy rajtunk átmenő 120 köbkilométer (Hollandiával azonos) bejövő vízmennyiségből mindössze 6 köbkilométert

206

használjunk föl és 114 köbkilométert óriási energiaráfordítással, árvíz és belvíz veszteséggel a tengerbe „préseljünk”. Amennyiben a Tiszai Kormánybiztos vízgazdálkodással kapcsolatos – mainál sokkal Európaibb – koncepcióját elfogadjuk és adaptáljuk meliorációs terveinket öntözési és ennek megfelelő területrendezési feladatainkat e folyamatba kell beágyazni. Ennél gazdaságosabb és komplexebb megoldást elképzelni sem lehet, nem beszélve arról, hogy amint már említettem ez birtokpolitikai törekvéseinkben is gyorsító tényezőként is szerepelhet. Ez összefoglalva olyan komplex, nemzetközi jelentőséggel is bíró környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési program lehetne, amire a legnagyobb valószínűséggel kapnánk nemzetközi, elsősorban EU támogatást. Ugyancsak e komplex fejlesztés keretén belül kellene megoldani és e fejezeten belül külön altémaként kellene szerepeltetni, potenciális hidrológiai adottságunknak megfelelő hal és viziélőlény gazdasági vertikumokkal kapcsolatos programjainkat. Ilyen átdolgozás után jelentőségének megfelelően a fejezetet külön, zártkörű (elsősorban hidrológusok, ökológusok, környezetgazdálkodási szakemberek, közgazdászok, természetvédelmi és halgazdasági szakértők meghívásával folytatott) vitára javaslom bízni annak véglegesítését. Összefoglalva: szerény véleményem szerint az anyag célkitűzésével ellentétben, nem a vízgazdálkodási rendszer módosított rekonstrukciójára, hanem az előbbiekben leírt módon, különösen a tiszai tapasztalatokra alapozott újragondolásra van szükség. Ez egy hosszútávú kormányprogramban, végleges kidolgozási céllal, ilyen elvi megállapítás formájában is megjelenhet. Így is többet mond és jobban mozgósít, mint a fejezetben szerintem feleslegesen megjelenített részstratégiák.

II. fejezet A II. fejezet címét ORSZÁGOS ERDŐTELEPÍTÉSI ÉS FÁSÍTÁSI PROGRAMként javaslom elfogadni. Bár a területi lehetőség és akarat ennél nagyobb - húsz éve ismert tény- hogy a normál gazdálkodás menetében folyamatosan végzett erdőfelújítások mellett, értékes, a tájban őshonos fa-fajokkal történő telepítésnövelésben az erdőgazdaságok 15-16 ezer ha-nak megfelelő szaporítóanyag előállításánál többre nem képesek. Magot sem képesek hozzá többet előteremteni. Ez azt jelenti, hogy az erdőtelepítésre váró 1-1.5 millió ha területfejlesztés megközelítőleg 80 éves zökkenőmentes telepítési programot igényel. Ezt egyetlen értelmes kormány sem állíthatja le.

207

A komplex területfejlesztési tervekben azonban éppen úgy, mint a hidrológiai fokgazdálkodási feladatokban, valamint a természetvédelmi és városfejlesztési koncepciókban is elkerülhetetlen, táj vagy adottság jellegű fásítás. Annál inkább, mert az ország devizamérlegében és egyéni jövedelemforrásaiban a turizmus és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások növekvő jelentőséggel bírnak. Ezzel állandó és elsődleges követelménnyé válik a „kultúrtáj” léte. Ez azt jelenti, hogy egyetlen talpalattnyi terület sem tűnhet elvadultnak ápolatlannak, gazdátlannak. Még a természetvédelmi területek sem. Hiányolom, hogy az anyag ezzel nem foglalkozik, ez ugyanis alig kisebb erdőtelepítés-igényű, és dendrológiai szaporítóanyagot követelő feladat, mint maga az erdősítés. A szaporítóanyag előállításától szerencséjére itt zömében más, nem haszon fagazdasági fajokat, hanem tájátalakító, bizonyos mértékig dekoratív anyagokat és fajokat igényelnek. Ennek faunisztikai befolyásolására és állami támogatására ma sem ismerünk jobb megoldást, mint díjmentes szaporítóanyag elfogadott programoknak megfelelő mennyiségben és minőségben történő biztosítását. A fejezet második pontjaként a kormányprogramba egyáltalán nem illő erdészeti hivatali lépcső jogosítványaival foglalkozó alfejezetek helyett, ezt javaslom kifejteni. Összefoglalva: javasoljuk, hogy a program végleges formája, tekintse elfogadott feladatnak az évi 15.000 ha erdő és üdülőépítést, de egyben tűzze feladatul az előbbi bekezdésben vázolt fásítási program szükséges pályáztatási és faunisztikai koordinálását és szaporítóanyag-előállításának biztosítását.

III. fejezet A nemzeti földalapra szükség van! Ebben semmilyen vitának nincs indokoltsága. Működésének végeredménye és hatásának üteme tekintetében azonban engedtessék meg két megjegyzést tenni: Az egyik: abból kell kiindulnunk, amit az FVM három legmagasabb rangú vezetője deklarált a bevezetőben „a mezőgazdasági termelés legalább félmillió család jövedelemszerzésében meghatározó jelentőségű. A népesség egyharmada rendszeresen foglalkozik mezőgazdasági tevékenységgel.” Hozzáteszem, hogy becsléseim szerint ez a szám valamivel nagyobb, és ami még fontosabb, a bérletből visszavett földek tükrében növekvő, vagy az országban ma családi integrációban (közösségben) családi önfogyasztásra termelő kisegítő (jövedelem kiegészítő feladattal) 650-700.000 földtulajdon működik, megközelítőleg 1.000.000 ha legtöbbszőr nem a leggyengébb talajokon lévő területen. A rohamosan növekvő élelmiszerárak

és a reálértékben stagnáló jövedelmek nyomására, a tulajdonos

208

ösztönösen rájött, hogy ez a leggazdaságosabb termelési forma, mert ráfordításainak ellentétele nem a felvásárlási, hanem a kiskereskedelmi fogyasztói ár. Vagyis a felvásárlási ár kettő-öt-hatszorosa, ezért a régi háztájihoz hasonlóan ez a tevékenység beépül a család jövedelemrendszerébe. Eredményként, pl. faluk sorában megszűnt a húsbolt stb. Ez a terület ezért döntő részben mozdíthatatlannak tűnik mindaddig, amíg valaki, valamiért, a mainál nagyobb jövedelmet nem ajánl. És mivel a termelő itt különböző féle módon (telepítéssel, vájtkutas öntözéssel, termelési műtárgyakkal) „berendezkedett” nem nyer az választást, aki ehhez kisajátítási céllal közeledik. Ilyen vezetői deklaráció mellett tehát egy FKgP program nem mondhatja ki, hogy a Nemzeti földalap intézményrendszere az egyedüli társadalmi szinten is elfogadható megoldás a kedvezőtlen birtokviszonyok rendezésére”. Ennél talán az lenne jobb, ha úgy enyhítenénk a deklarációt, hogy hosszú távú bérletek, a különböző, főleg speciális minőségű táj, hungarikum és egyéb termék előállítása céljából megalakuló termelői társaságok, közösségek és egyéni földvásárlók mellett, a földbirtokviszonyok rendezésének társadalmi szinten is elfogadott útja. A másik, hogy az állami területeken kívül, az állami földalapmozgás legfőbb motorja a járványelhárítás, valamint a kultúrtáj megteremtésének kényszeréből fakadó minden talpalattnyi föld (földtulajdon) társadalmilag kötelező hasznosítása és karbantartása. Aki ezt nem teszi, attól nem kell elvenni a területet, hanem a karbantartás költségeinek jelzáloggal történő egyre nagyobb volumenű megterhelésével a tulajdonváltozást elő lehet idézni. A földalapgazdálkodás földbirtokpolitikai eredményességének jelentős akadályt fognak képezni, a már közjegyzőileg elfogadott 100 éves stb. külföldi bérleti szerződések. Ezek léte, a leendő családi farmok kialakításában jelentős akadályként fog jelentkezni, miközben jogi korrekciója annál nehezebb feladat, minél közelebb kerül az EU csatlakozás.

IV. fejezet (termelésfejlesztés) Ez a fejezet a fejlesztési program leglényegesebb része, mert ez hivatott meghatározni a termelésben feladatként kitűzött folyamatokat. Jelen helyzetben különösen két fő irányban mozgatva a termelést. Az első, hogy egy Nemzeti Kisgazda érdek és értékrend érvényesülése irányába vigye a politikát és eközben a termelést a feladatokhoz viszonyítva permanens tőkehiány mellet úgy alakítsa, hogy a vidék jövedelemszintje ne csökkenjen, megtermelt termékei a hazai és külföldi piacokon értékesíthetőek legyenek. Ez pedig pőrére vetkőztetve azt jelenti, hogy 10-15 év távlatában úgy kell 20

mai átlagtulajdonosból egy jövő átlagbirtokost csinálni, hogy a 20 föld

209

nélkülivé váló életnívóját biztosítsa, miközben a termelés ma teljesen elévült eszközállományát hatékony rendszerré kovácsolja. Mindezt egy belátható időn belül még 40%-os termelési ill. vidékfejlesztési támogatással bíró konkurens környezetben. Ha tehát azt akarom tenni, amit a konkurencia csinál, vagyis átalakításból származó közteher mellett, a válsággal küszködő és egész programját átalakítani akaró Európa, akkor a feladat az átalakulás, vagyis tulajdonosi koncentráció terhével megnövelt támogatási igénnyel jelentkezik. Lehet az ma egy vidéki képviseleti párt programja? Attól ugyanis, hogy a tulajdon nélkül maradottakat egyesek és maga az anyag is, szociális szférába akarja átpasszolni, a bekövetkező közteher növekedése nem csökken. Társadalmilag elviselhetőbbé sem válik. Be kell végre látnunk, hogy ez az út történelmileg nem járható, ezért meg kell vizsgálnunk, hogy a versenyképesség biztosításának nincs-e más útja, mint a biológiai potenciál globális felfogású, tehát növekvő ipari anyaggal történő kergetése, függetlenül a környezettől? Amely térség pedig erre nem alkalmas, azt kidobjuk a termelésből? Mielőtt még a szerzők hibájába esnék, tisztázom, hogy álláspontom szerint versenyképes az a termék, amelynek társadalmi önköltsége kisebb és minősége specifikus, vagy vetekszik a forgalomban lévő más azonos termékkel. A kérdés elöntésére vegyünk példaként az e fejezetben ismét megcélzott 15 millió tonnás gabonatermesztést. Ki határozza meg ma a világon a gabona versenyképességét? A világ szabad gabonaforgalmának 78%-át adó, az EU államok egyharmad támogatási szintjén működő USA, Kanada és a lényegében támogatás nélkül dolgozó Ausztrália egyébként korszerű eszközrendszerrel, de minimális ráfordítási szinttel 2,4-3 tonna termelési színvonallal dolgozó gabonaágazatai, amelyekkel a francia exportbúza, eszközintenzív termelés mellett, 4-4,5 tonna termésátlaggal 150 US dolláros hektáronkénti támogatással versenyképes. Hogy miért, azt egy USA fejlesztési programból vett grafikonnal ábrázolom. Miről is beszél a mi agyunk? „A termelési színvonal elmaradás a következő területeken jelenik meg: a növénytermelési hozamok és az állattartási termelési mutatók elmaradnak a biológiai potenciától”….Ezek szerint az USA, Kanada és Ausztrália gabonapiacot meghatározó termelői, nem eléggé elítélhető módon kőkorszaki szinten termelnek? Az anyagban uralkodó felfogás szerint az ökopotenciálhoz igazított termésátlagaz ökörfogathoz, meg kötényből szórt műtrágyához hasonlóan –kőkorszaki megoldás.

Nézzük meg azonban, hogy a természeti körülményektől függően, ötéves táblaátlagok tömeges összehasonlításával, micsoda szintkülönbségek és eredménykülönbségek alakultak, lásd a 2. sz. grafikon.

210

A vonalak azt is bizonyítják, miért termelik a fenti államokban az alacsonyabb ökopotenciál szintű régiókban a kalászosokat. Mindebből adódik az a feladat, hogy a vidék pártjának ezt a programját a korszerű termelési körülményekhez igazított minimális ráfordítást kereső termelési szinten és ennek megfelelő lehetőleg különös (specifikus) minőséget adó biológiai potenciállal, fajtával lehet elérni. A feladatok e vázlatos találgatása, elvezet a program másik feladatához, az EU agrárfejlesztés asszimilálásához. Az EU ugyanis éppen USA, Kanada konkurencia nyomására, környezetkatasztrófa veszélyig menő környezetszennyezést és elviselhetetlen támogatás igényt produkáló, vagyis végsőkig hajszolt eszközintenzitás nyomására, ez irányzat leállítását és egy társadalmilag és környezetileg elviselhető agrárfejlesztési program kidolgozását tűzte ki. Tudva, hogy a jelenleg e gazdaságokra nehezedő roppant eszköztömeg amortizációs nyomása alatt, az átalakítás minimum 10 évig tart. Ez az, ami közgazdászaink jelentős részénél e pillanatban a mozdulatlanság benyomását okozza. Összefoglalva egy koncepcionális átalakítás következtében a közvetlen agrártermelés eltartó képességének csökkenése miatt, potenciálisan kiszoruló humánerőforrást felvevő komplett vidékfejlesztési programba ágyazott környezetgazdálkodási elv alapján polifunkcionálisan fejlesztet mezőgazdaság a cél. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy ahol kettős asszimilációs rendszerrel termelő kukoricával 24-30 aranykoronás talajminőség mellett reális cél a 8 tonna termésátlag, ennek megfelelő fajtával kell termelni. De kisegítő gazdaságban és 14-18 aranykoronás talajérték mellett versenyképes lehet, ill. elfogadható a 2-2,5 t. búzatermelés, ennek megfelelő a régi őshonos minőségnek megfelelő búzafajtákkal. Ezen túlmenően azonban ugyancsak a gyengébb területeken ennek megfelelő termelési szintű, de 17-18% fehérjét adó törkölybúzával. El kell tudnunk végre képzelni, hogy a legelőn tartott, ennek megfelelően 5000 l-es szintű termelés lehet versenyképesebb, mint a 10.000 literes centrál szója abrakon felspanolt szintű tejtermelés. Nem beszélve a 8-12 aranykorona értékű legelőn előállított kecskesajtról. Olyan kisgazda agrárfejlesztési koncepcióra van szükség, amely a kor igényeinek megfelelő új erőforrás prioritási rendszerrel kialakított agrártermelése céloz meg. Vagyis környezetgazdálkodási elvű polifunkcionális agráriumot. Sajnos erről ennél a fejezetnél, az Agrofórum Milleneumi száma, annak is első négy szerzője közül Túri János cikke többet mond. Ez a fejezet véleményem szerint konvencionálisan globális és ipari szemléletű, amely kitűnően megfelel a multinacionális eszközgyártókkal összefonódott nagybirtokosi érdekeknek (maximális eszközhasználat és vásárlás, nagy támogatás elvét

211

követve), de a magát vidék pártjának nevező FKgP az ezredfordulón ilyet nem adhat ki. Erre egyébként EU támogatást sem kap. Minél inkább vidékfejlesztésbe csomagolja fenti törekvéseit, annál inkább tompítja a közvetlen agrártámogatások miatti éles vitákat. Egy azonban tény, a harmadik évezred fordulóra, a harmadik fosszilis energiaválság után, a környezeti felmelegedés utolsó két foka előtt, egy hosszú távú agrár-stratégiában a vidék partja nem tűzhet maga elé olyan feladatot, hogy a térséget emeli „termőképesség” tekintetében a fajtához, nem a fajtát mint a termelés biológiai programját tenyészti a térséghez és nem írhat le benne olyan szakmai blődséget, hogy a talajok termőképessége kimerült, legfeljebb azt, hogy a műtrágyázással megemelt szabad tápanyagkészlete csökkent. A jelenlegi birtokrendszer és tőkehiány mellett, egy általam jól ismert globális érdekeltségű lobbi által újra kierőszakolt 15 millió tonnás gabonaprogramot elképzelhetetlennek és katasztrofálisnak tartom. Ez ügyben azonban már unom a vitatkozást. Ez koncepció Közép-Kelet-Európában már halva született. Birtokerendszer szempontjából azért, mert a versenyképességet determináló óriási termőföldtartalékokkal gazdálkodó országokban, alacsony ráfordításokkal, nagy területi koncentráció mellett (1000 - 4000 ha) termelnek. Ez mutatja, hogy a versenyképes gabonatermelés a mi lakottságunkhoz viszonyítva, elviselhetetlenül alacsony területi eltartó képességgel működik. Ez önmagában sem egyezik területfejlesztési feladatainkkal. Tőkeigény szempontjából azért, mer bár versenyképes módszerrel viszonylag alacsony eszközráfordítással termelhető versenyképes termelési szinten, de tudni kell, hogy a gabona tőzsde termék (cukorhoz, olajhoz, kávéhoz, teához stb.) amelyhez emiatt mennyiségének megfelelő tárolótérre és tőzsdei csúcsok kihasználására módot adó kereskedelmi tőketartalékra van szükség. Ellenkező esetben akkor kell eladni, amikor betakarítottunk, akkor pedig természetesen a legolcsóbb. A hazai tárolási lehetőségek mellett én már láttam 15 millió tonna gabonát akkor, amikor az állattenyésztés a mainak a kétszerese, ennek megfelelően a hazai felhasználási igény 11 millió tonna volt. Isten oltalmazzon attól a minőségromlástól, amely abban a helyzetben végbement, ez azonban még nem minden. Tudni kell ugyanis, hogy a jövő világ második legnagyobb ellentmondása az elektronizált, vagyis virtuális kereskedelem és a mechanikus áruszállítással, csak exponenciális energia ráfordítással lehető gyorsítása között lesz. Ugyancsak láttam már olyan helyzetet, amikor 1 hónap alatt 1 millió tonna gabonát kellett volna kiszállítani. A számítógépek korában a mai magyar közlekedés rendszerében 400 km-re a legközelebbi hajókikötőtől, egy kedvező tőzsdei szituációban két hónap alatt 3 millió tonna gabona kivitelét nem nagyon nehéz szimulálni. Tegye meg ezt feltétlen, aki 15 millió t. gabonát 7-8 millió belső szükséglet mellett meg akar termelni. Mindemellett 15 millió t. gabona megtermelése éppen a potenciális komparativitással rendelkező területeink 70-75%-át kötné le.

212

Ilyen helyzetet már láttunk, nézzünk vissza hova vezetett. Gondolkozzunk el, ki látott már tőzsdei terméket 70%-os arányban termelő kis országot felemelkedni? Miközben mélyen unom az ABC-ből az A betűt magyarázni, bátorkodom megkockáztatni azt a javaslatomat, hogy a tőke-globalizáció világában, egy vidéki jellegű kis országban az agrárterületek felemelkedésének legfőbb útja, nem a tömegárutermelés, hanem a speciális, un. csemegekészítmények, számtalan piacképes kisvertikuma, ill. az önfogyasztásra épülő szolgáltatás és vendéglátás.

V. fejezet (Informatika) Meglepődve olvastam a fejezetben a legfőbb indoklást, mely szerint azért, és olyan informatikát kell építenünk, amellyel az EU segélyek és támogatások kifizetése megvalósítható. Szerintem, azért kell informatikai rendszert kiépíteni, mert az elektronizált információ korában, napra készen és sikeresen nem lehet vezetni, e technikai rendszernek megfelelő pontosságú és gyorsaságú interaktív információ áramlása nélkül. Az is meglepett, hogy az anyag az információs rendszer második felére koncentrál. Az első ugyanis a megfelelő pontosságú mérés és adatfelvételezés, vagyis adott esetben az ágazat egészére kiterjedő monitoring és információs feldolgozási rendszer, amelynek alapjait szorgalmasan „karcsúsították” a korábbi kormányok. Ez a kormány azonban, létrehozását a feltornyosult feladatok és az EU csatlakozás költsége miatt nem kerülheti meg. Nekem személy szerint az Európában uralkodó többhasznúság elve alapján már a 80-as években kész terveim voltak erre vonatkozóan. Ezzel azonban most nem hozakodnék elő, csinálja a kormányzat úgy, ahogy akarja, csak hatékonyan működjön. Ezért a programban országos monitoring rendszer c. alfejezet rendszert javaslom betenni. Véleményem szerint az agrárinformatikai rendszerfejezetet ezzel kell kezdeni. Ami feladat hardver és szoftver részét, valamint adatfelvételi rendszerét illeti, nagyon alapos, „befolyás” mentes előkészítés rendszert javasolok. Részben, mert az EU agrárpolitikai labilitása miatt a ma működő szoftverek is pillanatok alatt évülhetnek el, másrészt mert a rendszer gazdasági jelentősége és adattárának értéke miatt a legobjektívebb pályázati rendszer mellett is, taposni fogják egymást a jelentkezők. Ugyanakkor kis tévedés esetén is, az egészségbiztosítási program körül kialakult botrányok keletkezhetnek. Erre pedig a kormányzat vezetésének nincs szüksége.

213

VI. fejezet (feldolgozó ipar) A fejezet részletes elemzésébe tudatosan nem kívánok belemenni. Termelőcentrikus felfogásom azonban nem viseli el, hogy néhány elvi észrevételt ne tegyek. Bárhogy tagadnám, véleményem szerint ez egy lagymatag, Piros féle lobbi felfogásnak megfelelő anyag, ennek megfelelő világpolgári nézetekkel. Ezért ha egy nemzeti identitású kormányzat vezetésében dolgozó hivatalnok lennék, néhány elpottyantott szám alapján, pontosan nem a helyzetelemzési részletek iránt érdeklődnél. Felkapnám pl. a fejemet arra a lezseren bedobott adatra, hogy jelenleg 40-50000 termelő vállalkozó mellett, 83000 feldolgozó vállalkozó működik. Nagyon érdekelne pl., hogy ez, hogyan oszlik meg termékágazatonként, mikor, mennyi alakult, mennyi ebben a termeléstől független, a termeléssel közös, vagy csak termelői vállalkozás, mert ezek mutatnák igazán a feldolgozáskényszer által irányított mozgás trendjét ágazatonként és szektoronként. Ebből ugyanis jól érzékelhető lenne, milyen kormányzati feladatok rajzolódnak ki nemzeti érdekeink érvényesítése terén. Az is érdekelne persze, hogy a leírt elemzés miért olyan általános és miért olyan szétfolyó. Az meg egyenesen idegesítene, hogy a megrajzolt jövőkép lehet eső, lehet hó szintű. Összességében miért olyan szegény, faktordinamikát figyelő, rendszerelvű „vízióban”. Például: a baromfifeldolgozó ipar az anyag szerint: „A baromfiiparban is uralkodóvá válik a nagyvállalati koncentráció (!), emellett kis- és középvállalatok pozíciója is javult, és már rövid távon jelentős előrelépés lesz a készítménygyártásban”. Ennyi! Ebből aztán minden termelő és vállalkozó tudni fogja, merre az irány, mi az amire a kisvállalkozásnak

figyelnie és vállalkoznia perspektivikus. A nemesítő is és a termelő is tudja, mit vár tőle az ipar. Ezen túlmenően, mintha lenne 750-800000 egyéni baromfitartó és 300-400000 önfogyasztásra tenyésztő, vidéki turizmusban dolgozó vállalkozó. És mintha ma nem dolgozna föl 20-24 millió baromfit, amelyet ketreces tartásra tenyésztett, hús és tojó tenyészanyaggal bajlódva tart el. Senki sem akarhatja, hogy a vidék vendéglátó a vendéggel, egy ketrecsorból „válassza” ki a számára, vagy általa, vagy közösen magyar ételspecialitás elkészítésére szánt csirkét. Mikor lesznek nekünk a franciákhoz hasonló, direkt ezekre a célokra tenyésztett, mutatós, természetes tartásban produktív, esetleg őshonos baromfifajtáink, és ki figyel erre. Egyáltalán számolunk e azzal, hogy a vendéglátó tevékenység, egy különösen az élelmiszerárak növekedésével arányosan növekvő termelési és feldolgozási szektorrá válik.

Végezetül lehet egy nemzeti kormánynak egy olyan nemzeti programja, ami nem mozgósít? Sajnos a célkitűzések alcím elolvasása után nem támad kedvem éljenezni.

214

VII. fejezet Mivel egy másik- nagyobb lélegzetű munkám – előkészítése folyamán türelmesen végigböngésztem az EU fejlődésének dokumentumait, állíthatom, hogy ez az anyag nem felel meg a címnek. Ez csak az EU regionális fejlesztési feladatainak megfelelő program, amely a funkciókat összekeveri ugyan, de jellegében és szándékában tér el a vidékfejlesztési programtól. A regionális fejlesztési program, mint az EU fő gazdaságfejlesztési módszere az EU adminisztráció szülötte, ennek megfelelően a nemzetállami és EU kormányzás taktikai manőverezésének fő területe. Különösen az utóbbi időben néha élesebb hullámot vető vitában kivilágosodott, hogy a nemzeti és EU kormányzás között, különösen a két tisztviselői kar hatalmi érdekeinek látens érvényesítése érdekében az EU olyan ideológiát ötlött ki, hogy az országokon belüli régiók szomszédos államok területeivel együtt más régiókhoz viszonyítva egyenlőtlenül fejlődnek. Ezért a felzárkóztatás érdekében a finanszírozás hatékonyabb, ha nem az állami kormányokra bízzák annak finanszírozását, hanem államilag támogatott országon belüli, de még jobb, ha hasonló helyzetű, vagy egy gazdaságföldrajzi egységet képező országközi régiók közvetlen EU jóváhagyásával és ellenőrzésével megy végbe. Ez a rendszer hosszútávon az EU és a régiók közvetlen kapcsolatához és vele a nemzeti kormányok hatalmának korlátozásához, vagyis az EU kormány erősödéséhez vezet. Az EU rendszerű regionális fejlesztési program tehát, az állam makrogazdálkodási fejlesztésének az EU-nak megfelelően módosult formája. Makrogazdálkodási feladataink gyakorlatilag ennek felelnek meg. A vidékfejlesztési program viszont, az elviselhetetlen támogatás növekedést igénylő, környezetileg tarthatatlanná váló, iparszerű, vagy eszközintenzív mezőgazdaság, környezetgazdálkodás és humánerőforrás hasznosítás célú, területi adottságoknak megfelelő multifunkcionális irányú átalakítási programja. Kistérségek, termőtájak, vagy termelési vertikumok fejlesztése megfelelő területeken. Bár mindez a gazdasági régiók területén történik nyugodtan lehet régióközi kistérség is, ha a táj ökológiai, tradicionális és kulturális összetartozás ezt kívánja. A komplex vidékfejlesztés tehát az EU agrárgazdaság fejlesztésének multifunkcionális irányú módosulata. Stratégiai célja: A táj és ott élő lakosság környezeti, kulturális és megélhetési rendszerének összhangba hozását jelenti. Ezért javaslom, hogy ezt a fejezetet két ilyen alfejezet kidolgozása alapján kellene elkészíteni.

215

VIII. fejezet 1978-tól 1990-ig foglalkoztam a bioenergia, biotranszformáció, bioetanol gyártás gazdaságossági kérdéseivel. Tudom, hogy vannak hívei és ellenzői. Én egyik sem vagyok, de végső megállapításom az volt, hogy mindaddig, amíg a biodiesel előállítására termesztett növény eszközintenzív formában, tehát fosszilis vonóenergiával, fosszilis energiából készült defóliánssal, fosszilis energiával végzett préseléssel és energiával termelik, a termék nem lehet olcsóbb mint amivel előállítják. E szabály szerint az így előállított energiaforma lehet nagyon tetszetős, környezetvédő szempontból nagyon megható, de gazdaságilag hatékony semmiképp. Végig elemeztem a brazíliai etanol gyártás felívelését és bukását. Az osztrák biodiesel gyártás mai kínjait, ami végül is az önfogyasztásra termelés szintjén megállt. Mi is próbálkozhatunk, és mert a kormányzat már ennek elígérkezett, nem javaslok hangos visszakozást. Meggyőződéssel azonban Túri János pl. Agrofórum Milleniumi számában megjelent cikkével értek egyet, hogy Magyarországon nem biodiesel programnak, hanem a Vestsik féle tradícióra és tönkölybúzára stb. épülő harmadik évezred technikai szintjére kifejlesztett fehérjeprogramnak van helye. Ennek mindaddig biztos piaca van, amíg az ország iszonyatos monopol profitszint mellett 400-450 millió értékű, egészségügyi szempontból is nagyon is kétes takarmány fehérjét 7000 km távolságból importál. A két rendszerrel kapcsolatos állításom objektivitását tanulmányok egész sorával vagyok hajlandó bizonyítani. A családi farm jövő perspektívájának és energia ellátásának érdekében, mindezek mellett javaslok egy agrár alternatív előállítási programot, amely a nap, szél, hévíz és biomasszára épülő üzemnek megfelelő nagyságrendű energiarendszerek biztosítását szolgálná. Hasonlóan a mai amerikai farmokhoz.

2000. 12. 10

216


Levél Lakatos Csabának, a szekszárdi termelésfejlesztési rendszer vezérigazgatójának Kedves Csaba! Figyelmesen és többször is elolvastam a KSZE lapjában „A búzatermesztés költségtényezői és a jövedelmezőség a KSZE-ben” című eszmefuttatásotokat. Személyes kapcsolatunk, meg az a tény, hogy saját belső lapotokban írtátok szerencsére megakadályoz abban, hogy nyilvános fórumon válaszoljak rá. Azt azonban semmiképpen nem tudom elkerülni, hogy baráti alapon ne reagáljak. Persze emiatt nem annyira kidolgozott lesz a mondanivalóm, de talán annál érthetőbb. Az első észrevételem, az a felületesség, ahogy a magyar gabonatermesztés hatékonyságának nemzetközi összehasonlítását „lerendezitek”. Mert ilyen alapon leszögezni, hogy huj de hatékonyak vagyunk enyhén szólva ökonómiai naivitás. Ha ugyanis összehasonlítjuk magunkat költség szempontból, akkor nem azokkal kell összehasonlítani, akik a legnagyobb termést adják, hanem azokkal: -

akik export nagyságrendjükkel a világpiaci árakat determinálják, vagy ha úgy tetszik az összes megtermelt gabonából a mienknek megfelelő százalékban vagy arányban exportálnak. Ezek pedig Csabikám, az USA, Kanada, Ausztrália, és Európában Franciaország. Ennek kapcsán mellékesen megjegyzem, hogy az USA úgy termeli meg a világ szabad búzaforgalmának 50 %-át, hogy a termésátlag mindössze 2,5-2,7 tonna, Canada, amely a nemzetközi forgalomban utána következik nem haladja meg a három tonnát. Ha pedig mindenáron összehasonlítani akarsz, nem kellene talán megvizsgálni, hogy az USA MIÉRT Texasban termel búzát /helyesebben, hogy a búzát Texasban termeli/ és Iowában egy hektárt sem és fordítva, hogy Texasban egy deka kukoricát nem termel? Nem kellene esetleg a természeti erőforrások hasznosításának társadalmi hatékonysága szempontjából egy országos jelentőségű rendszernek ezen elgondolkodni?! Még azon is, hogy olyan technikai háttérrel, mint az USA-é miért nem akar a balga texasi farmer 6 tonnát termelni, ha elfogadva a Lakatos-féle felfogást, a ráfordítás-növelés a búzatermesztés ökonómiai hatékonyság emelésének legjobb módja?

217

Másrészt: mióta a kombájnkihasználás a gabonatermelés hatékonyságának alapvető tényezője? Pont az a gép, amelyik kalászos termesztésben évenként egy hónapot van üzemben? Másrészt, ha az amerikai angol, vagy ha neked olyan nagyon tetszik, (bár világpiaci szempontból nulla jelentősége van) az osztrák (?) és angol(?) farmer fele annyi búzáért kap egy kombájnt, mint Te, akkor nem éppen az jelenti-e számára a hatékonyságot, hogy magasra emeli az agronómiai időoptimumot, és ennek ellenében olyan mértékben csökkenti az ökológiai eredetű veszteségeket, amelyek messze meghaladják az eszközkihasználás formális növekedéséből származó előnyöket? És megfordítva a mi nagy kombájnkihasználásunk ellentételeként több év átlagában keletkező betakarítási veszteségeink nem nagyobbak-e (ha szabad, alapok nélküli forintunk lenne, mint az angolnak) mint a kombájn-kihasználásból származó előnyünk? Vajon mi történne, ha a hazai búzatermesztés önköltségét azonos struktúrában és értékrendben számolnánk, mint amit az angol meg az osztrák számol. Nem kellene /sőt nem lenne köteles/ egy ilyen jelentőségű rendszer, mint a KSZE megpróbálni egyszer az összes tényezőket, benne a termőföld, mint erőforrás újratermelési költségeit is, az összehasonlítandó ország, vagy a világpiac áraink megfelelő értékrendben (áron) összehasonlítani? Vagy ha ez derogál, akkor a ráfordításokat összehasonlító áron azonos struktúrában összevetni? Minden más összehasonlítás ugyanis a diagnózis és vele a terápia, tehát a következtetések deformációját eredményezi. Nekem ugyanis az a gyanúm, hogy hatékonyságunk bizonygatása érdekében, mi kutyául leértékeljük a munkaerőt, s vele az életszínvonalunkat; elimináljuk, ezért halálra ítéljük az infrastruktúránk tárgyiasulásának tényezőit, és a természeti erőforrásnál úgy teszünk, mintha azt nem kellene regenerálnunk, illetve nem is regeneráljuk, ezért romlik rohamosan. Nagyon sok mindent lehetne és kellene még erről írni, maradjunk azonban abban, hogy a nemzetközi összehasonlítás a cikkben látott felületes módon, enyhén szólva megtévesztő. Lássuk másodiknak a cikkben elvégzett költségelemzést. Igazán nem akarlak haveri alapon dicsérni, de az aztán korszerű ökonómiai szemlélet mellett, pláne a pozitív alkalmazkodás rendszerszemléletű felfogása mellett, egyszerűen elfogadhatatlan. Már 1976-ban bebizonyítottuk ugyanis, hogy az eszközök, tehát a termelés sőt a ráépülő vertikum hatékonyságát, a 40-60 %-ban a termőföld minősége határozza meg. Ezt magatok is megállapíthatnátok,

218

ha vennétek egyszer a fáradtságot, és tábla-konkrétsággal, sorba állítanátok a termésátlagokat és mellé rendelnétek az aranykorona értéket. Meglepődve győződnétek meg arról, hogy a természeti erőforrás minősége dominánsabb faktor pl. a rendszeren belüli műtrágya szóródásnál, csapadék-optimummal párosulva még a technológiai szóródásnál is. Márpedig faktor dominancia megállapítása nélkül, soktényezős rendszereket elemezni eléggé kétsége vállalkozás. Ennek megfelelően, amit a KSZE búzatermesztéséről írtok, az kizárólag a 23 AK értékű talajokra, vagyis az átlagos talajminőségre érvényes. Ettől felfelé és lefelé egyaránt hamis. Vagyis a búzatermelés hatékonyságára vonatkozó megállapításotok sajnos pont olyan globális, mint a technológiai fejlesztésekkel kapcsolatos „rendszergondolkodás”. Vagyis, hogy beszélünk ugyan táblaszintű adaptációról, csak éppen pl. a rendszer globális megítélésétől függő homogén, legjobb esetben a rendszer-átlag talaj minőségét figyelembevevő homogén gépparkkal. Ezért szíves engedelmeddel én a cikkben közölt adataitokat a 10-17 AK értékű területekre (márpedig ilyenen tömegesen termelünk búzát, hiszen az átlag magyar talaj 19 AK) nem tartom sem igaznak, sem elfogadhatónak. Látod Csabikám, így válik a globális mennyiségi érdekeltség, a globális ökonómiai gondolkodás indukálójává. Mert, mint a most már, magát fejlesztővállalatnak nevező szervezet vezetője, végiggondoltad-e már, hogy vajon ha az üzem tényleges érdekeltségének megfelelően, mondjuk az 1 aranykoronára vagy egy hektárra eső általános költségtől mentesített nyereségből részesednétek, akkor is ilyen globálisan gondolkodnátok? És akkor is a mai globális technológiával dolgoznátok? Mindemellett senki nem vitatja, hogy a magyar mezőgazdaság agyonmanipulált, ezért a világpiachoz kevés közzel bíró értékrendje mellett a búza a kevés jó között is egyik legjobb ágazat. Ez azonban a természeti erőforrások különböző szintjén másként igaz. Mint ahogy 28-36 aranykoronánál az sem igaz amit a kukoricáról írtok. Ha ebben sírtok, az annyiban indokolt, ha a kukorica ökonómiai 0 pontja 3 aranykoronával meghaladja az átlagotokat. Gondolom, ha búza 1986-os „technológiát próbáló” évében elért eredményeit értékelnétek, Ti sem hangoskodnátok ilyen nagyon az elért technológiai fegyelemmel.

Mert azért Zángó Zolinál egyértelműen bizonyítottuk, még a saját üzemegységein belül is, hogy az idei évben azonos csapadék mellett is elérte a tavalyi termésátlagot az a terület, ahol a technológiát tényleg táblára adaptálva nagy pontossággal és szakértelemmel hajtották végre. Vagyis ahol a búza éhezése miatt pl. a fuzáriumot időben keményen lefogták.

219

Mindennek és még rengeteg mindennek a figyelembevételével ismételten állítom, hogy „A termelési rendszereket illető vádak, miszerint nem törődnek a jövedelmezőséggel, a költségek alakulásával, és öncélúan hajszolják a nagyobb termésátlagokat ebben az ágazatban” … is igazak, legfeljebb itt az országos értékrendek miatt az ökonómiai 0 pont feszítései a többi kultúrához viszonyítva kisebbek. De léteznek, mint ahogy a kukorica esetében is léteztek már ezelőtt 10 évvel is, csak ezt akkor még legfeljebb a 10-16 AK területeken érezték, ma meg a 10-25 AK közti területen szenvedik. Más dolog persze, hogy amíg arról, hogy hatékony versenyképes mezőgazdaságot akarunk-e, vagy mindenáron 18 millió t gabonát kell megtermelnünk, a kormányzat nem tud dönteni, az ilyen irányú globális erőfeszítéseket a transzmisszió szerepét végző szervezetektől sem kérhetjük számon. De ez a nem mindig vigasságos szerep a szakembert nem kárhoztathatja egysíkú, globális gondolkodásra, és a diagnózis pontos ismeretének elhanyagolására. Ami pedig a hektáronkénti és fajlagos jövedelem alakulását illeti, vitassuk ezt meg baráti körben ez év végén. Meg azt is jó lenne megvitatni, kik a termelési rendszerek ellenségei. Azok akik lángoló karddal hadonászva, a technológiai és társadalmi korszakváltás kellős közepén elhitetik vele, hogy haj de jó úton jár, miközben rohamosan csökken az osztogatható technika aránya, meg monopóliuma, vagy azok, akik meg vannak győződve arról, hogy a tevékenység önfegyelmezett változtatásával olyan korban is pótolhatatlanná lehet tenni, amikor a mezőgazdaság fejlesztése esetleg minimumra száll. Érdemes lenne erről egy baráti eszmecserét folytatni. Addig is őszinte üdvözlettel: Dr. Nagy Bálint

220

84. számú melléklet KORMÁNYNYILATKOZAT AZ ÚJ FOGYASZTÓVÉDELMI POLITIKÁRÓL ÉS AZ AGRÁRPOLITIKÁRÓL Renate Künast szövetségi miniszter asszony beszéde a fogyasztók érdekeinek védelméről, az élelmezésről és mezőgazdaságról 2001. Febr. 8-án, csütörtökön 9.00 órakor a német Szövetségi Gyűlésen (Bundestag) A BSE - botrány a jelenlegi agrárpolitika elavultságát jelzi. Mi mindannyian, akik itt összegyűltünk, egy törmelékhalom előtt állunk. A szövetségi kormány azzal a döntésével, hogy létrehozza a Fogyasztóvédelmi, Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Minisztériumot. Az élelmiszereinkbe vetett bizalom elvesztésére reagált. Más országok még mindig szétválasztják a mezőgazdaság hatáskörét a fogyasztókétól, a szövetségi kormány azonban megpróbálja összehozni a két területet. Nem a fogyasztást, hanem a fogyasztókat kell védenünk! Ezzel nem a gazdák ellen fordulunk, ellenkezőleg: jövőjük van a kezünkben! A fogyasztók érdekének védelme most végre tető alá került. Munkatársaim és én vagyunk az együttműködő partnerek a fogyasztók számára. A fogyasztók érdekeinek védelménél a veszélyes anyagokról, de sokkal inkább a veszélyeztetett emberekről és a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelméről van szó. Ettől kezdve az előrelátó fogyasztóvédelem elve érvényesül. A fogyasztók érdekének védelme nem egy minisztérium dolga, az új fogyasztóvédelmi politika a szövetségi kormánynál jó kezekben lesz. •

• • • •

A Szövetségi Miniszterrel közösen támogattuk a fogyasztók érdekeinek védelmét az Interneten keresztül folytatott kereskedelemben is; a fogyasztókat a komolytalan ajánlattevőktől és a kockázatos pénzügyi szolgáltatásoktól kell megvédeni, a Szövetségi Pénzügyminiszterrel közösen, az EURO mint készpénz bevezetésével kapcsolatos minden gyakorlati kérdésről széleskörűen tájékoztatni fogjuk a fogyasztókat, a Szövetségi Fejlesztési Miniszter Asszonnyal közösen javítani fogjuk a fejlődő országokkal folytatott ügyletekről szóló információáramlást, a Szövetségi Egészségügyi Miniszter Asszonnyal közösen tájékoztatni fogjuk a fogyasztókat a táplálkozás és az egészség kölcsönhatásairól, a Szövetségi Építésügyi Miniszterrel közösen hangsúlyt helyezünk a környezetbarát és az előnyös árú építkezésekre,

221

• •

a Szövetségi Környezetvédelmi Miniszterrel közösen intézkedni fogunk, hogy az élelmiszerek károsanyag-tartalma tovább csökkenjen, a Kutatásügyi Miniszter Asszonnyal közösen a fogyasztóvédelemről és az egészséges táplálkozásról nyilvános, tudományos problémákat oldunk meg.

A fogyasztók érdekeit a Fogyasztóvédelmi és Biztonságos Élelmiszerelőállítás Szövetségi Hivatalának létrehozásával, központi fontosságúvá tesszük.

Hölgyeim és Uraim! Ezekben a napokban az aktuális téma: a közélelmezés. Az a borzalom, amit ezekben a napokban a BSE ügy kapcsán megéltünk, valójában borzadás önmagunktól. Mint ahogy ezelőtt sohasem, most végre mindenki úgy tekint a tömegtermelésre berendezkedett agrárpolitika helyzetére és mellékhatásaira. A BSE ügy katapultálta a nyilvánosságot a megfontolatlan tömegfogyasztás mindennapos taposómalomból. Normális körülmények között Németországban évente 4,5 millió marhát és 1,5 millió tehenet vágnak le. A BSE ügy annyira a velőnkig hatolt, hogy múlt november óta 57%-kal csökkent a marhahús-fogyasztás. Az istállók tele vannak, az „állatbarát” állattartás lassan lehetetlenné válik. A szövetségi kormány minden egyes lehetőséget gondosan megvizsgált azon döntése előtt, hogy az EU felvásárlási akciójában részt vegyen-e. Nem lehet exportálni sem, mivel az egész világ elzárkózott az Európából érkező marhahús elől. Évek óta tudatosan nem adunk több közvetlen élelmiszersegélyt a fejlődő országoknak, mert ez az agrárrégiókat instabillá teszi, és a peremterületeken több problémát okoz, mint amennyit megold. Emiatt én hálás vagyok azoknak a németországi segélyszervezeteknek, amelyek az ilyen „segélyakciók” elleni határozatot elutasító magatartást tanúsítanak. És, Hölgyeim és Uraim! Én az agrárpolitika megváltoztatása mellett vagyok. Jelszavunk tehát: minőséget a mennyiség helyett. De nincsenek illúzióim. Mindenki érzi, hogy éppen egy hosszú, sziklás völgyön haladunk keresztül. Az agrárpolitika átalakításának a maga idejében el kell jönnie.

222

A siker attól függ, hogy • most kezdjük-e el • kellő eltökéltséggel kezeljük-e • és hogy mennyien veszünk részt az átalakításban. 6 szereplő dönt az új agrárpolitika sikerességéről: • a fogyasztók • a gazdák • a takarmánygyártó üzemek • az élelmiszeripar • a kiskereskedelem • és a szövetségi politika. Ezek képezik az agrárpolitika átalakításának mágikus hatszögét.

A fogyasztókhoz Most van választási lehetőségük! Két új, minőséget jelző címkével akarunk a jövőben irányt mutatni nekik. Az első minőségi jelzés az ökológiai szempontokat figyelembe vevő mezőgazdálkodás termékeit fogja jelölni, mely termékek piaci részesedését 10 év alatt 20%-ra akarjuk felhozni. A másik minőségi jelzés a minimális színvonal elérését, a faj igényeinek megfelelő állattartást jelölné és a régiókból származó termékek elsőbbségére utalna. Igazából a fogyasztók döntenek az élelmiszerek minőségéről: készeknek kell lenniük arra, hogy megváltoztassák a fogyasztói magatartásukat.

A kiskereskedőkhöz Az átalakulást a kiskereskedelem segítségével akarjuk végrehajtani! Az élelmiszerek 80%-át szupermarketekben veszik. Az agrárpolitika átalakítása csak akkor sikerülhet, ha mindannyian, de különösen a nagy áruházláncok, versenyképességüket nem azzal tartják fenn, hogy ki kínálja a legolcsóbb tejet, hanem azzal, hogy a fogyasztók számára ki tudja a jó minőségű termékekből a legnagyobb választékot nyújtani. Az ökológiai termékeket ki kell venni a „skatulyából”. Ami számít, az a minőség. A minőségnek ára van. Az új termékek azonban mindenki számára megfizethetők lesznek. Ez a mennyiségtől, az értékesítéstől és a szociális igazságosságtól függ.

223

Az élelmiszeripar számára Táplálékaink sínylik meg, hogy ezen a területen is csak az árra gondolnak, és csak azután a minőségre. Propagálom az élelmiszeripar és a gazdák közötti partneri viszony megerősítését. Ez a partnerség fogja az élelmiszeripar számára a minőséget, a gazdák számára pedig a kellő jövedelmet biztosítani. Elmúltak azok az idők, amikor a mezőgazda volt az „olcsójános”. Hogy aki az új minőséget jelző címkével ellátott terméket állít elő, annak a jövőben jelentős hátránya legyen a világpiaci versenyben!

A takarmánygyártókhoz A jó takarmány az új minőség feltétele. A nyilvános deklaráció és a takarmányokra vonatkozó pozitívumok listája segítségével egy áttekinthető/ellenőrizhető termelést fognak bevezetni. Kiállok amellet, hogy a takarmányok gyártására vonatkozó jogi szabályozás segítségével szigorítsuk meg a büntetéseket a szándékos takarmány-szennyezések esetében.

És végül a gazdákhoz Az elmúlt hetekben úgy tűnt, mintha a politika mellett egyedül csak ők lennének a felelősek ezért a krízisért. De ez nem így van! Az agrárpolitika átalakítása lehetőséget nyújt nekik arra, hogy több figyelmet fordítsanak a minőségre, mint kizárólag a mennyiségre. Nem attól függ, hogy kis- vagy nagyüzemi termelésről van-e szó, nekünk öko-mezőgazdálkodásra és hagyományos üzemekre van szükségünk. Az agrárpolitika átalakításának döntő előfeltétele a gazdálkodók ötletgazdagsága, és hogy készek legyenek gondolkodásukat gyökeresen megváltoztatni. Azt szeretném, hogy ebben az országban a gazdáknak, akik évek óta szenvednek a különféle szerkezeti átalakításoktól, világos perspektívát adjunk az ökológiai és regionális termeléshez. Ez azt jelenti, hogy a gazdáknak szövetségre kell lépniük a természettel. Több közvetlen és regionális értékesítési lehetőségre van szükségünk. Így az értéktermelés a régiókban marad.

És most magukhoz, politikusokhoz szólok Van a politika abban a helyzetben, hogy a felelősséget magára vállalja? Először is minden szereplőt összehívtunk. Két nappal ezelőtt találkoztunk, és mindenki kész arra, hogy a húsminőségre vonatkozó új szabvány létrehozásában aktívan részt vegyen. Ezek a szereplők képezik a mágikus hatszöget.

224

Másodszor azonnal rendelkezésre bocsátunk 1 milliárd márkát a BSE elleni védekezéshez: a felvásárláshoz és a húsliszt eltávolításához. Tegnap az agrárminiszterek konferenciáján konkrét javaslatokat tettem: A takarmányokat sürgősen el kell távolítani a portákról, és mi készek

vagyunk ebben közreműködni. A tartományokkal folytatott megbeszélésen arról nyilatkoztunk, hogy készek vagyunk fedezni a gazdáknál tárolt összes takarmány eltávolításának költségeit. Ez az anyag már több mint két hónapja birtokunkban van. De meg kell semmisíteni ezeket a takarmányokat, hogy biztosak lehessünk abban, soha többé nem kerül a táplálékláncba! És ezt most a takarmányoknak címezve mondom: Aki most még mindig tétovázik, aki még mindig milliókkal pókerezik, az a fogyasztók kárára játszik. Éltünk a felelősségvállalásunkkal és a tesztelési kort a marháknál azonnal 24 hónapra csökkentettük. Tegnap előterjesztettük a BSE elleni védekezésre vonatkozó törvényjavaslatunkat: • • •

a BSE megjelenése esetén az egységes szabályozásra, az érintett üzemek tejkvótájának meghatározásában szabályozásra vonatkozóan, a vágások súrlódásmentes lebonyolításával kapcsolatban.

az

egyértelmű

Ennek a törvénynek azonnal hatályba kell lépnie, hogy a jövőben minden tartományban jogerős legyen. Még mindig túl keveset tudunk a BSE-ről. A kutatási anyag viszont jelentősen felhalmozódott. Össze fogom hívni a vezető kutatókat azért, hogy a BSE kutatásban fejlesszék ki a nemzeti stratégiát, és európai szinten is szálljanak síkra annak érdekében, hogy többet tehessünk ennek a betegségnek a kutatásáért. Hölgyeim és Uraim, én az EU agrárbiztosa által előadott kritikát feltétel nélkül elfogadom. Franz Fischler 4 kérdést tett fel: 1. 2. 3. 4.

Miért csak maga a termék fontos és nem annak minősége? Miért adunk a vidéknek az anyagi eszközeinkből kevesebb, mint 10 %-ot? Miért nem veszik számításba a költségdegressziót? Miért adjuk az anyagi eszközeink 45%-át szántóföldi kultúrák számára?

Ezzel megérkeztünk az agrárpolitika átalakításának finanszírozási kérdéséhez. A politikai vezetésnek többet kell tennie Európában, a Szövetségben és a takarmányokban, hogy az agrárpolitika átalakítása megvalósulhasson. Évente Németországban kb. 27 Mrd DM közpénz jut a mezőgazdaságnak.

225

Ebből 12,6 Mrd DM esik EU-ra és 10,2 Mrd DM a szövetségre. Láthatják, milyen jelentős mértékű pénzeszközök állnak rendelkezésre. Hölgyeim és Uraim! A fogyasztók azt akarják, hogy az adóként befizetett pénzösszegeket értelmesen használják fel az agrárpolitika átalakítása során. És a fogyasztók nem akarnak újabb kiadásokat. • • •

Nem a túltermelést akarjuk finanszírozni, hanem a minőséget. Nem állatkínzást akarunk, hanem a faj igényeinek megfelelő állattartást. Nem rablógazdálkodást akarunk, hanem a talaj és víz védelmét.

Minden követ meg fogok mozgatni azért, hogy ezek a pénzek elsősorban az ökológiai mezőgazdálkodás, a fajok igényeinek megfelelő állattartás céljaira és a vidéki munkahelyek biztosítására fordítódjanak. Ez egy becsvágyó cél. Az oda vezető köves úton szükségem van a Bundestag és a tartományok támogatását is. A németek legtöbbje új agrárpolitikát akar. A tartományok többségét is arra próbálom rávenni, hogy ebben részt vállaljon. A támogatási politikában nagyobb rugalmasságot szeretnék elérni, hogy a tartományokat ne egyoldalúan terheljük. Ehhez az EU többi országának támogatására is szükségünk van. Az agrápolitika az európai politikai része. A brüsszeli visszajelzések igazán bátorítóak, és remélem, hogy a következő Mezőgazdaságügyi Tanácskozás ülésén február végén, de legkésőbb az Agenda 2000 ismertetésekor irányt változtatunk. Ezért, javasoljuk, hogy szélesítsék ki az agrártámogatások megváltoztatására vonatkozó nemzeti mozgástér lehetőségeit. Közlöm az EU-Bizottság értékelését: a fogyasztók érdekeinek védelme, a környezetvédelmi szabványok és a szociális kérdések a WTO-tárgyalások napirendjére tartoznak. Hölgyeim és Uraim! Mik az új agrárpolitika jellemzői? Az Agrárpolitika átalakítása a fenntarthatóság nagyobb mértékű figyelembe vételét kell, hogy jelentse a mezőgazdaságban. A szövetségi környezetvédelmi miniszter a természetvédelmi törvény új tervezetét terjesztette elő. Az előző kormány javaslataival ellentétben ez a központi törvényjavaslat nem fog a mezőgazdaság szektorában csődöt mondani. A természetvédelem területén az olyan új ötleteket, melyek hozzájárulnak az agrárpolitika átalakításához, messzemenően támogatni fogom. A gazdák új bevételi forrásokra tehetnek szert a megújítható energiaforrások alkalmazásával. Mindenekelőtt azonban azt tartom fontosnak, hogy aki gazdálkodóként hozzájárul a kultúrtájaink ápolásához, annak hasznot is kell húznia abból.

226

Nekünk az erdeink állapota is fontos, és nem felejtettük el, hogy Németországban az erdők állapota már régóta csak romlik. De a fenntarthatóság megvalósításának szociális vonzata is van. A mezőgazdaság szerkezeti átalakulása következtében vidéken hosszú ideje csökken a munkahelyek száma. Az agrárpolitika átalakításakor hangsúlyt kell helyezni a vidék helyzetére is. A jövőben a következőnek kell érvényesülnie: minden élvezzen prioritást, ami regionális. Hölgyeim és Uraim! Az új agrárpolitika az állattartás új típusát igényli. Európában az állatszállítmányok száma még mindig túl sok és a szállítási idő is túl hosszan tart. Még mindig előfordul, hogy az állatokat szánalmas körülmények között tartják. Még mindig a tömeges, és nem az egyedi igényeknek megfelelő állattartás számít! Nyomatékosan támogattam a svéd elnökség, a haszonállatok tartásáról szóló rendelet és az állatok szállítására vonatkozó irányelvek terén tett fáradozásait. Az olyan exporttámogatásokat, melyek ezeket a hosszan tartó szállításokat az állatok számára gyötrelmessé, de az ember számára jövedelmezővé teszi, felejtsük el. Olyan termelést akarunk, mely mindenki számára átlátható. A legelőtől az istállókon keresztül az üzletek pultjáig mindent dokumentálni kell, hogy „útközben” mi történik a táplálékainkkal. Ezért első lépésként az EU-irányelveket még az „istállókönyvbe” is beépítettem és az állományok dokumentálását is javítani fogom. A szövetségi kormány az antibiotikumok állati takarmányokból történő száműzéséért is síkra száll. Az állatokat a jövőben akkor kell kezelni, ha – és addig, amíg – betegek. A gazdáknak úgy kell tartaniuk az állatokat, hogy a betegségek megelőzése miatt ne kelljen kezelni azokat. A sertések „doppingolása”, olyan pulykák tenyésztése, melyek már menni sem tudnak és olyan csirkék, melyeket miután kibújtak a tojásból, többszörösen megölik, mivel nincs nemük, ezeknek az eljárásoknak a régi agrárpolitikával együtt el kell tűnniük. A takarmányok minőségi követelményeit összefoglaló listát fogunk készíteni és ennek áttekinthetőségét is biztosítani fogjuk. Célunk, a túltermelés elkerülése: a marhák esetében már most a prémiumrendszer átalakításával kell kezdenünk, méghozzá úgy, hogy az állománynagyság vagy a vágások után járó prémiumok helyett egy olyan premizálási rendszert alakítsunk ki. Mely az állománynagyságok csökkenését és az ökológiai szempontból veszélytelen extenzifikálást támogatja.

227

Ehhez a következő konkrét javaslataim vannak • •

•

Ismét össze akarjuk kapcsolni az állattartást a földhasználattal, úgy, hogy csak a gazdák kapjanak támogatást, akik kevesebb, mint 2 számos állatot tartanak hektáronként. A szántóföldi takarmánynövények termesztését be kell vonni a támogatási rendszerbe. A silókukorica indokolatlan prioritását le fogjuk építeni. Ezenkívül támogatni fogjuk a legelőket a „legelőprémium” kialakításával. A marhák vágáskori súlyának csökkentéséhez rendszabályokat fogunk hozni.

Hölgyeim és Uraim! Ne csapjuk be magunkat. Lesznek olyan emberek, akik vonakodni fognak, hogy az agrárpolitika átalakításában együttműködjenek, akik továbbra is az eddigi rendszert fogják szolgálni, de egy valaminek világosnak kell lennie: az embereknek elment az étvágyuk. És mi azt akarjuk, hogy ismét megjöjjön. Németország ökológiai szempontokat figyelembe vevő modernizálását akarjuk, és az agrárpolitika átalakítása ennek központi kérdése. Hölgyeim és Uraim! Az új típusú agrárpolitika feltétele az előrelátó fogyasztóvédelem sikerének. Örülök annak, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége az általam vázolt út megvalósulását támogatja, és ennek a kormánynyilatkozatnak a befejezésekor azt is el szeretném érni, hogy az ebben az épületben levők nagy többsége is így lássa ezt. Emlékeznek még rá, hogy micsoda hévvel küzdöttünk a sörgyártásra vonatkozó „tisztasági” törvény bevezetéséért? A fogyasztók és a gazdák egységet alkottak. Egy ilyen „tisztasági” törvényre van szükségünk azokkal az állatokkal kapcsolatosan is, melyeket elfogyasztunk. A borjak tejet isznak, a teheneknek vízre, répára, fűre és takarmányra van szükségük, másra nem!

228

89. sz. melléklet

Az osztrák agrárpolitika és a talajvédelem Mezőgazdasági és ökológiai helyzet Ausztriában, ahol évente 115 millió turista vendégéjszakával számolnak, és ennek kétharmada a hegyvidékre esik, igen fontos a jól működő kultúrvidék megőrzése. Az osztrák Alpok turisztikai „mehódítása” – szakértők szerint – kedvezőtlen változásokat okozott a hegyvidék életében. 1950 óta a kötélpályák és liftek száma 75 %-kal, 3900-ra növekedett. Ezek kapacitása a további 3500 más jellegű kötélpályával együtt is hatalmas mértékben növekedett. Ez komoly konfliktusok forrásává vált. Igaz ugyan, hogy a turizmus a hegyvidéki lakosság megélhetését biztosítja, azonban súlyosan károsítja a környezetet. Néhány adat az1986-os környezetfelmérő hivatalos jelentésből: - Az elmúlt évtizedekben Ausztriában 114 állatfaj halt ki; kihalás fenyeget 340-et és veszélyeztetve van 610 állatfaj. - Az egy főre jutó hulladéktermelés 229 kg (öt évvel ezelőtt 224 kg). - Az osztrák erdők 26 %-a (964.000 ha) károsodott /a Bécsierdő 60 %-a, a Tiroli-erdők 30 %-a). - Útépítés és más építkezések miatt naponta 35 hektár terület megy veszendőbe. - A folyók és tavak tisztántartására az utóbbi években több milliárd ÖS-t fordítottak, s 1995-ig az „UMWELT 2000” program keretében további 70 milliárd Ös- használnak fel. - A LUDWIG-BOLTZMANN Intézet felmérése szerint 600.000 hektár termőtalaj károsodott a levegő szennyezettségének következtében.

A mezőgazdaság fejlődése A mezőgazdaság fejlődését az összgazdasági fejlődés határozta meg. Jellemzői: a munkaerő csökkenése, a tőkebefektetés növekedése, a mezőgazdaságilag hasznosítható területek csökkenése.

229

A három jellemző, számokban kifejezve, a következőképen alakul: - A mezőgazdasági üzemek száma 1960 és 1980 között 23,7 %-kal csökkent (összesen: 302.579 ha), az egy gazdaságra eső terület 22,2 hektárról 31,7 hektárra növekedett. - A mezőgazdaságban teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 195586 között 75 %-kal, 259.900-ra csökkent. - A tejtermelés – ugyanezen időszakban – 102 %-kal, 2,38 millió tonnára, a szarvasmarha-állomány 100,5 %-kal, 739.753 darabra, a sertéstermelés 39,1 %-kal, 5,02 millió darabra növekedett. - A gabonatermelés (55-86) 97,9 %-kal, 3,37 millió tonnára növekedett (kukorica nélkül). A klasszikus hegyvidéki mezőgazdasági ország kukoricából 80,3 tonna hektáronkénti termést ért el. - 1960-ban a szántóterület 52 %-án gabonát és silókukoricát termeltek, 1986-ban ez már 72,7 %-ot tett ki, s más növények termelése erősen visszaesett, veszélyeztetve ezzel a talaj termőképességét. - Míg a hatvanas évek közepén Ausztriának 900.000 tonna gabonát kellett importálnia, addig a nyolcvanas években (1986: 998.950 tonna) export vált lehetővé. Annak ellenére, hogy Ausztria már 1953-ban tejből – s ezt követően más termékekből is – önellátó lett, egy 1969-es EGK tanulmány szerint nem tudott lépést tartani az EGK-tagállamokban bekövetkezett fejlődéssel.

Ma Ausztria minden termékből önellátó, s hasonlóan az EGK-államokhoz komoly nehézségekkel küzd mezőgazdasági termékei külpiaci értékesítésénél. Figyelembe véve a kisüzemi termelési jelleget, valamint a hegyi adottságokat, elismerésre méltó az osztrák mezőgazdaság teljesítménye. A gazdaságok 79 %-a kisebb mint 20 hektár és csak 6,5 %-a gazdálkodik, 50 hektárnál nagyobb termőterületen. Míg 57-ben 10 hektárra 4,3 kW (5,9 LE) vonóerő jutott, 1985-ben majdnem 40 kW (55 LE). A lovak száma 283.000-ról 43.600-ra csökkent, a traktoroké 14.500-ról 35.300-re növekedett. Az így felszabadult termőterület elősegítette a tejtermelés bővítését, s a növekvő terméseredmények kiegyenlítették a termőterület állandó csökkenését. Az osztrák mezőgazdaság termelékenysége 1977 és 1986 között 52,1 %kal növekedett, míg az iparé csak 46,1 %-kal, és eszközfelhasználás tekintetében a jó közepes európai szinthez tartozik. A mezőgazdaság koncentrációja szintén figyelemre méltó. 15 év alatt (1970-85) a sertéstenyésztők száma 40,2 %-kal, 177.170-re, a szarvasmarhatartók száma 34,5 %-kal, 160.567-re, s a baromfitartóknál még intenzívebben 46,8 %-kal 189.766-ra csökkent. Ugyanakkor növekedett az üzemenkénti állatszám.

230

A mezőgazdaság támogatási rendszere A támogatási politika alapelveit az 1960-ban kidolgozott mezőgazdasági törvény tartalmazza. Itt figyelembe vették a hasonló német és svájci törvényeket. Az agrárpolitika célja: a/ Gazdaságilag egészséges, produktív parasztság fenntartása, működőképes vidéki környezetben b/ Biztosítani a mezőgazdaság és az abban dolgozók részvételét az osztrák gazdaság vérkeringésében c/ Strukturális intézkedésekkel termelékenységét és versenyképességét. D/

növelni

a

mezőgazdaság

Fenntartani a mezőgazdaság képességét arra, hogy: - ellensúlyozhassa a gazdaság más ágaival szembeni – természet által meghatározott – hátrányát; - hozzáigazítsa magát a változó körülményekhez; - állandóan javítsa a mezőgazdaságban dolgozók életszínvonalát és életkörülményeit; - megoldja a lakosság élelmiszerekkel való magas szintű ellátását, valamint - biztosítsa a kultúrvidék fennmaradását.

A mezőgazdasági törvényt kiegészíti a „Piacszabályozási törvény”, melynek célja a piacok stabilizálása, egy egységes termelői és fogyasztói árrendszer fenntartása, a belföldi termelés védelme és a jó minőség biztosítása. A piacszabályozási és az ún. „Állatgazdálkodási törvény” betartását az „Alap” és a „Húsbizottság” ellenőrzi, ill. felügyeli. Az osztrák agrárpolitika különböző piaci, ár, strukturális és szociálpolitikai intézkedésekkel kívánja elérni, hogy a mező- és erdőgazdaság: - a nemzeti jövedelem megtermelésében továbbra is 3,5 %-kal részesedjen; - megfeleljen a nyersanyagtermelő és élelmiszer-ellátást biztosító funkciójának; - járuljon hozzá a táj- és környezetvédelemhez; - dolgozói részére biztos megélhetést teremtsen.

231

Támogatási intézkedések Az osztrák mezőgazdaság támogatási rendszerének – amelynek alapjai több mint 200 évra nyúlnak vissza – alapállása az 1961-ben elfogadott „Zöld Terv”. E terv alapján 1986-ig 31,4 milliárd ÖS-t bocsátottak a mezőgazdaság rendelkezésére, csökkentett kamatú kölcsönök és segélyek formájában. Ennek köszönhetően a mező- és erdőgazdaságok – a kedvezőtlen adottságok ellenére – nemzetközi mércével mérve is magas színvonalat értek el. E támogatási rendszerben kedvezményezett hegyvidék és a határrégiók parasztsága és mezőgazdasága mivel ugyan az összmezőgazdasági termelés egyharmadát adja, de a támogatástok 41 %át élvezi. Ez a támogatás a 20-as évekre nyúlik vissza, tehát tradíciói vannak. A hátrányos határvidéki területek (cseh, magyar, jugoszláv határ mellett) részére a támogatást 1974-ben vezették be, s azóta 1072,5 milliárd beruházási hozzájárulás és 4 milliárd ÖS (schilling) alacsony kamatú kölcsönt folyósítottak számukra. Az egész mezőgazdasági termelést átfogó támogatás célja a talajkímélő és környezetbarát mezőgazdasági termelés elősegítése. A szövetségi támogatásnak – kiegészülve a tartományok támogatásaival – egyensúlyban kell lennie a piac és a környezet érdekeivel. Külön hangsúlyt kap a támogatások hatékonysága. Figyelembe véve az utóbbi évek agrárpiaci helyzetét, valamint a jövedelmek terén megmutatkozó feszültségeket, a támogatási intézkedések egyre jobban a kritika célpontjává váltak. Ezért a korábbi időszakok irányvonalával ellentétben, amelyet 1945-51-ben a termelés-orientáltság, 1952-61-ben a termelésirányítás és eladási biztonság, 1962-67-ben a piacgazdaságra való orientáltság, 1968-70-ben struktúrapolitikai irányzat, 1970-84-ben az integrált ökológiai irányzatú támogatási politika jellemzett, az utóbbi években a „Struktúramegőrző” támogatási rendszer került előtérbe. Agrárpolitika és ökológia Az osztrák mező- és erdőgazdaság az ország összterületének termelésének 89 %-át fogja át (3,55 millió hektár mező, 3,22 millió hektár erdőgazdaság). A mezőgazdaság által hasznosított terület 47,3 %-án szántóföldi, gyümölcs- és szőlőtermelés folyik. E területen a legnagyobbak az ökológiai nehézségek. Az ökológusok az alábbi „bűnöket” vetik a mezőgazdászok szemére: - A mind nagyobb termelékenységre való törekvés a mezőgazdaság intenzifikálását vonja maga után, eladhatatlan többlettermeléshez vezet.

232

- A fokozott műtrágya; növényvédőszer- és energiafelhasználás kiélezi a piaci és jövedelmi problémákat a kis- és középparasztok körében. - A tömeges állattartás, valamint a monokultúrára irányuló törekvések értékes géntartalékok elvesztéséhez, a fajok csökkenéséhez és a táj ökológiai elszegényedéséhez vezetnek. - A vizek szennyezettsége aggodalomra ad okot. - Az erdők fennmaradása máris erősen veszélyeztetett. 1985-ben a Német Szövetségi Köztársaságban környezetvédő szakértők tanulmányukban kimutatták, hogy a mezőgazdaságban a növények termelési sorrendjének megváltoztatása és a termelt növényfajok sokrétűsége, a növényvédőszerek felhasználásának csökkentése, komoly pozitív hatással járna.

Agrárpolitikai-ökológiai koncepció Az osztrák agrárpolitika meg akar felelni az ökológiai kihívásnak. Ezért egy sor jövőorientált politikai és jogi döntést hoztak, melyek: - az ökológia és ökonómia egyensúlyát kívánják fenntartani; - a környezetkímélő és természetes mezőgazdasági termelést segítik elő; - a termelési lehetőségek sokszínűségét teszik lehetővé; - olyan agrártechnikát biztosítanak, mely megfelel a modern mezőgazdaságnak; - elősegítik az mező- és erdőgazdaság nyersanyag- és élelmiszerellátó funkciójának megtartását.

Mezőgazdaság - Az ökológiailag orientált mezőgazdaság kialakulását erősítette a magas hegyvidék parasztságának támogatása, mely megakadályozta az Alpok elnéptelenedését, s ezáltal elősegítette a kultúrvidék fennmaradását. - Az „Állatgazdasági törvény” megszabta a tartható állatlétszám felső határát és ezzel határt szabott a talaj és a táj terhelhetőségének. - A mezőgazdasági vízi építkezéseket a termőterületek gépi megmunkálást csak abban az esetben engedélyezik, ha azok az adott hely ökológiai helyzetét erősítik. Mezőgazdasági épületek építésénél jobban figyelembe veszik a táj kívánalmait és a falvak

megújításának szempontjait. A mezőgazdasági útépítéseknél, különösen a magas hegységekben nagyon ügyelnek az

233

-

-

-

-

ökológiai tűrőképességre, még annak ellenére is, hogy 18.000 hegyi parasztgazdaság nincs az úthálózatba bekötve. A műtrágyákra kivetett talajvédelmi hozzájárulás nitrogén: 3,5 ÖS/kg; foszfor: 2 ÖS/kg; kálisó: 1 ÖS/kg nemzetközi mértékben is jelentős kezdeményezés. A talajvédelemhez való komoly hozzájárulás az 1985-ben kibocsájtot és 1990-től hatályba lépő, a műtrágya-felhasználás ellenőrzésére létrehozott „Műtrágya törvény”. Célja a felhasználás ellenőrzésével a talaj termőképességének, az ember és a háziállatok egészségének megőrzése. Az utóbbi években a talaj műtrágyázása mind az NSZK-ban, mind Ausztriában a viták középpontjában állt. A talajok vizsgálatát az ausztriai talaj tanácsadó szolgálat fokozottabban végzi. Az új „Növényvédőszer törvény” azt hivatott biztosítani, hogy a szerek használata biológiailag hatásos, ugyanakkor emberreállatra hatásnélküli legyen. Az új vegyszerek felhasználását legfeljebb 10 évre lehet engedélyeztetni. A kártevőkkel szemben ellenálló növényfajták nemesítésére kell törekedni. A „Vetőmagforgalom-szabályozási törvény” az első osztályú vetőmagellátást hivatott szolgálni. Az új földtörvényben a földek összevonásának szabályozásánál az életképes mezőgazdasági üzemek megteremtése a cél. A mezőgazdasági kutatásoknál az integrált növényvédelemre kell a hangsúlyt helyezni.

Erdő- és vízgazdálkodás A Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium hatásköre a víztörvény végrehajtásának ellenőrzése, a káros anyagok mennyiségének mérése, azok eredetének kiderítése, a folyók állapotának figyelemmel kísérése. A víztörvény hivatott biztosítani: - a vizek optimális és sokoldalú hasznosítását; - a vizek megóvását az emberi tevékenység káros hatásától; - az árvízvédelmet. Minden szabályozásnál az európai vízügyi kartából kell kiindulni: „A víz nem ismer országhatárokat.”

234

Az „Erdőtörvény” hivatott az erdőpusztulást megakadályozni. Az Erdészeti Kutató Intézet felmérése szerint az osztrák erdők 26 %-át, mintegy 960.000 hektárt káros hatás éri, és 1985 óta újra növekednek a sérült területek. Ökológiai szempontból nagy jelentőségűek a hegyi patakok szabályozása, valamint a lavinavédelmi építkezések. Az osztrák agrártámogatás a jövőben az alábbi célokat kívánja elérni: a/ b/ c/

A fehérje és olajos magvak termelésével a gabonakultúra megtörését. Saját takarmánybázis biztosítását az állattenyésztésben. Csúcsteljesítmények helyett tartós eredmények elérését. Ezen belül: - a takarmányimport csökkentését; - az integrált termelési rendszerek támogatását; - kontingensek megszabását a tejtermelésben; - a tartalékhatárok szigorú betartását; - a termelés növekedését elősegítő támogatások leépítését; - az ökológiai kutatómunka intenzívebbé tételét; - a termelési formák sokoldalúságának fenntartását; - az energiát szolgáltató növénytermelés és erdőgazdálkodás erősödését; - olyan keretfeltételeket, amelyek garantálják a kielégítő jövedelmek megszerzését a termelés növelése nélkül.

A parasztok irányváltoztatást követelnek az agrárpolitikában és szorgalmazzák a termelés hozzáigazítását az igényekhez. A feladatok megoldásában nagy szerepet játszhat a biotechnológia, különösen a nyersanyagok hasznosításában és értékük növelésében.

Néhány megjegyzés az osztrák mezőgazdaságról Az osztrák mezőgazdaság fejlődése nagyon hasonlított keleti szomszédaihoz, vagyis a második világháború végéig elaprózott és gazdaságtalan volt. A nagy áttörés a második világháború után következett be. Ez kitűnik az alábbi számokból is, ahol a teljes szükséglet kielégítése = 100 %. 1938.: A mezőgazdaság összteljesítménye 50 %. Ma: hús 104 %; tej és tejtermékek: 127 % (itt már kötelező mennyiségi korlátozásokat kellett bevezetni), gabona: 170 %; liszt és süteményáruknál: 200 %. A motorizáltság terén Ausztria a 100 hektárra eső 13,1 traktorral abszolút világcsúcstartó.

235

E fejlődés párhuzamosan zajlott le a foglalkoztatottak számának csökkenésével, 33-ról 9,1 %-ra, ahol még azt is figyelembe kell venni, hogy a birtokok nagysága széles skáláján mozog. A 299,600 mezőgazdasági és erdészeti üzem megoszlása a következő: 42.000: kisebb mint 2 ha, 60.000: 2-5 ha között, 52.000: 5-10 ha között, 62.000: 10-20 ha között, 65.000: 20-50 ha között, 12.000: 50-100 ha között, 6.600: 100 ha felett. Az erdőterületek megosztása:

Az erdőtulajdonosok 67,2 %-a (1-5 ha) az összterület 8,9 %-át birtokolják; 25 %-uk (5-20 ha) az összterület 17 %-át birtokolják; 6,3 %-uk (20-100 ha) az összterület 16,8 %-át birtokolják; 0,6 %-uk (100-200 ha) az összterület 6,1 %-át, 0,3 %-uk (200-500 ha ) az összterület 7,2 %-át, és további 0,3 %-uk (500-ha) az összterület 44,0 %-át birtokolja.

Ennek megfelelően az osztrák mezőgazdaságban csak 11.500 üzemben dolgozik főfoglalkozásban a tulajdonos; 17.000 gazdaságban részmunkaidőben, míg 164.000 gazdaságban csak mellékfoglalkozásként. Az utóbbiakból 120.000 hegyi gazdaságnak minősül. A rendelkezésre álló 7,5 millió lakbérből 50 %-ot erdőgazdaságként művelnek, 25 % a rétek, legelők, míg a maradék szántó, gyümölcsös, kert és szőlő. A talajvédelemnél figyelembe kell venni, hogy Ausztriának kelet-nyugat irányban több mint 700 kilométer a hossza, erősen tagolt, főleg hegyvidéki, óceáni és kontinentális, valamint ezek változatainak megfelelő éghajlatú. A problémák palettáját szélesíti a Szövetségi Állam, - tartományok – közösségek, hármas szintű hatásköri tagoltsága. Ennek ellenére készül az egységes talajvédelmi koncepció az Egészségügyi és Környezetvédelmi Minisztériumon belül működő Talajvédelmi Bizottság gondozásában.

A talaj tulajdonságai és funkciói Hogy valamennyire el tudjuk a talajvízvédelmet a környezetvédelemtől határolni, foglalkoznunk kell a talaj tulajdonságaival, funkcióival és pontosan meg kell határoznunk a különböző okokra visszavezethető megterhelést.

236

A talaj organikus és anorganikus anyagokból keletkezik az atmoszférából származó, más anyagok és energia hozzájárulásával. A tudósok a talajnak három funkciót tulajdonítanak: 1/

Infrastrukturális funkció: területbiztosítás nem mezőgazdasági tevékenység céljára: lakótelep, ipari üzemek stb.

2/

Termelési funkció: mező- és erdőgazdasági növénytermelés, megújuló energiaforrás. 3/ Szűrő funkció: A talaj, amely az atmoszféra a „bioszféra és a talajvíz között van: szűr, különít és átalakít. A mai időkben e funkciók gyakran, mint egymás konkurensei lépnek fel. A közép-európai kultúrtalajok több mint 16.000 évesek, s mintegy 2000 éve folytat az ember tudatos mezőgazdasági tevékenységet. Igazi talajmegterhelésről azonban csak az utóbbi 50-100 évben beszélhetünk. Ebből következik, hogy az egyes talajmegterhelések a megfigyeléseknek rövid időtartama nem tette lehetővé a pontos, megbízható adatgyűjtést. A talajvédelem a talaj jóvátehetetlen károsodásának megelőzése. Egyes beavatkozások (mocsárlecsapolások, növényvédőszerek felhasználása) károsíthatják a környezetet (növény- és állatfajok kihalnak), de rövid lebomlásuk miatt nem okoznak tartós károkat a talajban.

A talaj infrastrukturális funkciójának károsodása A levegőből savak, nehézfémek, organikus és anorganikus anyagok jutnak a talajba. Az erdőtalaj, az ottani növényzet szűrőfunkciót tölt be, bár károsodása 3-10-szerese a mezőgazdasági talajokénak. Mivel az erdőtalajt nem trágyázzák és nem is meszezik, a szűrő és elválasztó kapacitása teljesen kimerült. Elsősorban az iparból, erőművekből, háztartásokból és a gépkocsikból származó káros anyagokat kell csökkenteni, azonkívül vegyes (lombos) erdőket kell telepíteni, mert csak ez tudja megállítani az erdei talajok további savasodását. A mezőgazdasági talajok károsodása a levegőből jóval kisebb, mivel itt a növényzet szűrőkapacitása kisebb, mint az erdőké. Itt inkább a termelésnövelő és növényvédő tevékenység jelent veszélyt. A savak az évi mészfelhasználással neutralizálódnak. Ausztriában elsősorban a monokultúrás termesztés – első helyen a kukorica – okoz komoly eróziós problémákat (figyelembe veendő a dimbesdombos vidék), míg a sík területen a szél eróziója, a talajvíz nitráttartalmának növekedése egyértelműen környezetvédelmi probléma.

237

A talajhasznosítás jogi szabályozása, talajvédelmi törvények A „Talajreform Törvények” a gazdaságos termeléshez szükséges földterületek összevonását szabályozták egyéb jogszabályok: a mezőgazdasági települési, az út- és drótkötélpálya építési törvény, valamint tartományi törvények. - Az „Erdőtörvény” meghatározza az erdőkárosító szennyezettség fogalmát. - A „Kazán-károsanyag” törvény előírja az egyes üzemnek különösen a hőerőművek károsanyag kibocsátó határértékeit. - A szolgáltatásokat szabályzó törvény is tartalmaz károsanyag kibocsátási korlátozásokat. - A „Műtrágya Törvény” a műtrágyák minőségét szabályozza. Fő cél a talajkárosodás megakadályozása. - A „Víztörvény” a víz- és talajhasználat módját írja elő. - A környezetre, a talajra káros hulladékok tárolását tartományi szinten szabályozzák. A Szövetségi Állam a közeljövőben kibocsátja: - a levegőtisztasági törvényt; - a kazánokra vonatkozó törvényt; - a növényvédőszer törvényt; - a fajta- és vetőmag-törvényt. Az osztrák törvényhozók munkájuk során messzemenően figyelembe veszik a nyugatnémet kormány talajvédelmi koncepcióját.

Az NSZK kormányának talajvédelmi koncepciója A talajvédelem javításáról hozott határozat hátterében azok a súlyos fejlemények álltak, melyek egyre erőteljesebben fenyegetik a talajt, mint például a nagy felületen fellépő erdőkárok, a talaj nitrátszennyezettsége, a szennyező anyagok tárolásából származó talajvíz és talajszennyezettség, nehézfémek koncentrációja a mezőgazdasági talajokban. A talajvédelemért felelős minisztérium - felmérte a talajt fenyegető összes hatást, - meghatározta a védelmi célokat, - kidolgozta a megoldási lehetőségeket. E javaslatokat a kormány elfogadta.

A védelmi intézkedések célja a talaj életfontosságú és pótolhatatlan funkcióinak a megőrzése, abból a célból, hogy megfelelhessen a talajjal szembeni emberi elvárásoknak.

238

A talaj - emberi életalap, az ember, az állat és a növényzet élettere, része a természet háztartásának; - víztároló; - az energia- és nyersanyagforrások raktározója; - a természet és a táj meghatározó eleme; - az élelmiszertermelés hordozója; - az emberi települések és a közlekedés alapjául szolgál; - a hulladékok tárolóhelye ütközőzóna és szűrő szerepet tölt be; - üdülő- és pihenő terület. A talaj funkciói között szoros összefüggés van, ezért lehetetlen a fontossági rangsorolás vagy egymástól való elkülönítés. A bekövetkezett kárt – ellentétben a levegővel és a vízzel – rendkívül nehéz, költséges és hosszan tartó folyamat rendbe hozni. Ezért elsősorban a megelőzés a fő cél.

Problémák A/ - Állandóan növekszik a különböző (ipar, erőművek, közlekedés, háztartás, mezőgazdaság) káros, nehezen lebomló anyagok mennyisége. Már ma is bizonyos talajok részben vagy teljesen alkalmatlanok a mezőgazdasági művelésre. Az erdők legnagyobb veszélye a savképző anyagok. Ugyancsak súlyos veszélyforrást jelent a műtrágyák és növényvédőszerek nagy tömegű alkalmazása. Ezért a német szövetségi kormány szükségesnek tartja a káros anyagok mennyiségének drasztikus korlátozását a káros anyagok keletkezésének helyén. Figyelembe véve ezen anyagok keletkezési helyeinek nagy számát és sokoldalúságát, a meghozandó intézkedéseknek is sokoldalúaknak és sokrétűeknek kell lenniük.

Előtérben állnak a levegőtisztaság, a szennyvíztisztítás, kommunális szemét elhelyezése, műtrágyázás, a növényvédőszerek alkalmazása. B/ A földterület növekvő felhasználása (beépítés, leválasztás, parcellázás miatt) az NSZK-ban naponta 113 ha termőföld megy veszendőbe.

A kormány célkitűzése: -a mezőgazdasági területek nem rendeltetésszerű igénybevételének minőségi és mennyiségi megszigorítása;

239

- a termőtalaj védelmének fokozottabb figyelembevétele az útés egyéb építkezéseknél; - fokozni a természetes tájvédelmet, növelni a természetvédelmi területek nagyságát és számát; - a nagy teljesítményű talajok tartalékolása kizárólagosan mezőgazdasági tevékenység céljaira. Feladatok: - az erózió által veszélyeztetett talajok feltérképezése, az erózió folyamatának állandó megfigyelése; - az eróziós területeken a talajművelési technikák helyes megválasztása, illetve azok kidolgozása, a talajtömörítés elkerülése talajkímélő technika által. A talajtömörítés kutatása.

Talajmegfigyelő hálózat kiépítése Fel kell állítani egy: a/ talajkatasztert, b/ állandó megfigyelésre célterületeket kell kijelölni, c/ talajpróbabankot kell létrehozni, d/ ki kell dolgozni egy általános érvényű normarendszert a káros anyagok hatásvizsgálatára, e/ ki kell dolgozni az irány- és határértékeket a talaj tűrőképességével kapcsolatosan, az egyes talajtípusoknak megfelelően.

240

dr. Nagy Bálint Állandósuló költségvetési fekete lyuk (?) vagy az Európai Unióhoz illeszkedő vidékfejlesztés Budapest 2003

Recommend Documents