A SZOCIÁLIS MUNKÁS LEHETSÉGES SZEREPE ÉS FELADATA A MISKOLCI HOSPICE ÖNKÉNTESEINEK KOMPLEX SEGÍTÉSÉBEN

MISKOLCI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIAI INTÉZET

A SZOCIÁLIS MUNKÁS LEHETSÉGES SZEREPE ÉS FELADATA A MISKOLCI HOSPICE ÖNKÉNTESEINEK KOMPLEX SEGÍTÉSÉBEN

Konzulens: Gyukits György egyetemi adjunktus

Készítette: Ronyeczné Pálfi Andrea szociális munkás BA szakos hallgató

Miskolc, 2014.

Tartalomjegyzék

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ............................................................................................................ 3 BEVEZETÉS ..................................................................................................................................... 5 A HOSPICE MOZGALOM RÖVID BEMUTATÁSA ............................................................. 7

1.

A MISKOLCI HOSPICE TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE .................................................. 10

1.1.

1.2. A MISKOLCI HOSPICE-BAN DOLGOZÓ SZOCIÁLIS MUNKÁS ÉS MENTÁLHIGIÉNIKUS SZEREPE A TEAMBEN ÉS AZ ÖNKÉNTESEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN .......................................................................................................... 12 2.

AZ ÖNKÉNTESSÉGRŐL ÁLTALÁBAN.............................................................................. 17 2.1.

ÖNKÉNTES A HOSPICE-BAN ..................................................................................... 18

2.2. A MISKOLCI HOSPICE-BA KERÜLŐ ÖNKÉNTESEK FOGADÁSÁRÓL, KÉPZÉSÉRŐL ÉS TÁMOGATÁSÁRÓL .............................................................................. 19 3. A MISKOLCI HOSPICE-BAN DOLGOZÓ ÉS MAJDAN BEKERÜLŐ ÖNKÉNTESEK MOTIVÁCIÓS KÉRDŐÍVÉNEK SZAKMAI INDOKAI .............................................................. 26 3.1. A CSOPORTMUNKA FONTOSSÁGA ÉS INDOKOLTSÁGA AZ ÖNKÉNTESEKKEL.................................................................................................................... 32 4.

ÖSSZEFOGLALÁS ................................................................................................................. 33

5.

IRODALOMJEGYZÉK ........................................................................................................... 34

6.

SUMMARY ............................................................................................................................. 35

7.

MELLÉKLETEK ..................................................................................................................... 36

2

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Gyukits György témavezetőmnek, konzulensemnek, aki szakértelmével, hasznos magyarázataival és a konzultációk során biztosított tanácsaival segítséget nyújtott szakdolgozatom elkészítéséhez az utolsó pillanatig. Tiszta szívvel köszönöm Kósa György mentálhigiénikus kollégámnak a szakdolgozatomhoz nyújtott fáradhatatlan segítségét, ötleteit és jó tanácsait. Köszönöm nemcsak szakmai, de emberi jelenlétét, barátságát. Hálával tartozom Dulibán Lászlóné team vezetőnek, aki megadta a kezdeti lendületet, de mindenekelőtt barátságát és bíztatását. Külön köszönettel tartozom az önkénteseinknek együttműködésükért és azért, hogy interjúikkal segítették dolgozatomat.

3

„Ön élete utolsó percéig fontos nekünk, s mi nem csak azért fogunk mindent elkövetni, hogy békében halhasson meg, hanem hogy mindvégig emberhez méltóan tudjon élni.”

(Dr. Cicely Saunders)

4

BEVEZETÉS

Egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt már két évvel az Erzsébet Hospice Alapítványnál dolgoztam. Ezt megelőzően is több évet a kórház más osztályán tevékenykedtem. Az Erzsébet Hospice Alapítvány a Semmelweis Kórház Hospice Osztályával szoros együttműködésben végzi munkáját, gyakorlatilag az osztály 1994-es létrehozásával egy időben megalakult az Erzsébet Hospice Alapítvány is. Én 2009-ben az Erzsébet Hospice Alapítvány irodavezetői feladatainak ellátására kaptam megbízást. Az eltelt két év alatt módomban állt megismerni az alapítvány szerkezeti és működési rendjét, a pénzügyi és adminisztratív feladatait, mindemellett éppen az osztály és az alapítvány szoros munkakapcsolata miatt is azonos helyen való működése okán lehetőségem nyílt belelátni az osztály életének mindennapjaiba. Az osztály 20 betegággyal működik, 1 orvos, 1 főnővér, 12 nővér és egy mentálhigiénikus munkatárssal látja el feladatát. A számokból érzékelhető, hogy egy kis, mondhatni családias teamről van szó, így viszonylag rövid idő alatt az osztályon dolgozó minden munkatárssal kollegiális kapcsolatom alakulhatott ki. A mindennapokban érzékeltem és beleláttam a nővéri munka sokoldalúságába és nehézségeibe, érzékeltem az osztályvezető főorvos (egyetlen orvosról lévén szó) leterheltségét és szerteágazó feladatait, a főnővér, aki egyben az alapítvány team vezetője, sokoldalú szervezőkészségét és munkájának sokrétűségét. Azt tapasztaltam, hogy bármily kicsi is az osztály alapterülete és befogadó készsége (20 betegről lévén szó) mégis mintha egy egésznap működő, folyamatosan új feladatok és helyzetek megoldására vállalkozó osztály életét látnám. De ebben a nehéz és teljes embert próbáló munkában is volt idő arra, hogy a személyzet minden tagjával a munkafeladatokon kívül személyes kapcsolatba kerüljek. Úgy érzem, viszonylag hamar alapos képem alakult ki az osztály működési rendjéről és az ott dolgozó munkatársak feladatairól és abban bízom, hogy ők is viszonylag hamar megismerték az én feladataimat és a személyemet is. Amikor elkezdtem egyetemi tanulmányaimat és nemcsak az évek teltek, hanem egyre több ismerettel és tudással rendelkeztem a szociális munkás feladatairól és lehetőségeiről, már egy kicsit más szemmel is kezdtem érzékelni az osztály életét. Volt tudásom arról, hogy a megalakulás éveiben dolgozott az osztályon szociális munkás, akinek a hiányát éppen a

5

tanulmányaim előre haladtával kezdtem egyre inkább felismerni. Talán ez a felismerés egybeeshetett azzal az időszakkal amely kezdte bennem érlelni azt a gondolatot, hogy vállalkoznék e az osztályon és az alapítványnál a szociális munkás feladatainak ellátására. Tulajdonképpen ezek az izgalmas kérdések motiválták a szakdolgozat témájának a választását is. Az eltelt időszak alatt azt tapasztaltam, hogy az osztály professzionális munkatársai körében elenyésző a fluktuáció, viszont az önkéntes segítők ehhez képest lényegesen gyorsabban cserélődnek, néhányan évek óta állandó segítőink. Viszont egyre jobban érzékelhető az is, hogy az önkéntes munkára jelentkező néhány hét vagy hónap után csöndben elhagyja az osztályt. Ez utóbbi mozzanat késztetett arra, hogy jobban átgondoljam, vajon ennek mi lehet az oka? Dolgozatomban a hospice mozgalom történetének leírása mellett a miskolci hospice rövid történetét is át kívánom tekinteni. Továbbá foglalkozom a szociális munkás teambeli lehetséges szerepével és az önkéntesekkel való együttműködésével. Részletesen fogok foglalkozni azzal, hogy az önkéntesek fogadása, képzése és támogatása lehetővé teszi e azt, hogy az erre vállalkozó laikusok biztonságosabban és hosszabb ideig tevékenykedjenek az osztályunkon. Az önkéntesekkel végzett interjúkat részben elemzem, részben reflektálok rájuk. Végezetül arról is kívánok szólni, hogy az önkéntesek megtartásában játszhat e szerepet az, hogy ha velük rendszeresen, csoportmunka formájában szakember segítségével lehetőségük van megérteni, hogy milyen fizikai és lelki terhelés közepette dolgoznak és ennek feloldása mit kínál majd számukra?

6

1. A HOSPICE MOZGALOM RÖVID BEMUTATÁSA

A hospice szó eredetileg szállást vagy menedéket jelent. A hospitium a középkorban a szerzetesek és a lovagrendek szálláshelyéül szolgáltak. Itt az utazóknak pihenést biztosítottak, a betegeket gyógyítani igyekeztek és ápolták a haldoklókat. 1”A középkori orvoslásra a későbbiekben is a caritas és keresztényiség elvei (szeretet, könyörüetesség, irgalmasság, jótékonyság) voltak jellemzőek, amelynek fő célja a gyengék, kiszolgáltatottak segítése. A középkori Htel Dieu (Isten Háza) azokat is befogadta, akik túl öregek és betegek voltak, ahhoz, hogy kolduljanak. A XVIII. sz. közepéig az a mentalitás volt jellemző, amit Ambroise Paré, a híres francia sebész a XVI. században fogalmazott meg: „én kezelem, az Isten meggyógyítja” – vagyis az, hogy a beteg meggyógyul vagy meghal, Isten döntésétől függ, a döntés joga nem az emberé. A halál a mindennapi élet része volt. A francia felvilágosodás magával hozta az orvosi gondolkodás racionalizálódását, paradigmaváltását. Az egyházi személyzetet fokozatosan a világiak váltották fel. Az orvosi ismeretek nyomán kialakult egyfajta hierarchia a betegek között: a betegeknek nem volt egyforma „tudományos” értékük pl. nem foglalkoztak az áttételes rákos betegekkel, hiszen az ő meggyógyításukra már nem volt remény. A 19. század végére az orvoslás és a caritas világosan elvált egymástól. A kórházak a gyógyítás intézményeivé váltak: ezekben a gyógyulást „termelték”. Fontos lett a termelési szemlélet. (Az első rákellenes központokat az ipari forradalom időszakában „gyógyítási üzemnek” nevezték).” A halálhoz és a haldokláshoz kötődő társadalmi rítusok a 20. században nagyon megváltoztak az előző évszázadokhoz képest. Úgy tűnik a 20. század nagy traumái, a két világháború, a mérhetetlenül felgyorsult technikai fejlődés, az elvárosiasodás bizonyos vonatkozásban gyökeresen megváltoztatta az ember viszonyulását a múltjához és az elmúláshoz. Mintha sok minden elfelejtődött volna. Mintha az ember elfelejtett volna kommunikálni, elfelejtett volna kereskedni, elfelejtett volna emberhez méltóan élni és meghalni. Azért merem e sorokat leírni, mert az ember évezredek óta kommunikál és kereskedik és lám a 20. század végén, a 21. század elején hazánkban és külföldön, az egyetemeken kommunikációt és nemzetközi kapcsolatot tanítanak, sőt ezen ősi tevékenységekre tanszékek és intézetek szerveződnek. 1967-ben Londonban Dr. Cicely Saunders, saját élménye kapcsán, létrehozza az első hospice-t, St. Christopher’s néven. Aztán az 1990-es években a 1

Hegedűs Katalin - A nemzetközi hospice mozgalom

7

mozgalom tovább gyűrűzik Európába és Magyarországon is elindul a hospice mozgalom. 1991 áprilisában Dr. Polcz Alaine vezetésével létrejön a Magyar Hospice Alapítvány, melynek alapvető célja a haldokló rákbetegek minőségi testi-lelki-szociális ellátása, családtagjaik támogatása a betegség idején és a gyász időszakában. E két nagyszerű asszony azt hozza vissza Európa és Magyarország történetébe, amit az ember évszázadok és ezredek óta tudott és gyakorolt, de aztán a feledés homályába tűnt. A hospice terminális állapotú betegek holisztikus szemléletű, szomatikus, pszichés, szociális és spirituális ápolását és gondozását végzi, támogatva a beteg hozzátartozóit is. Az ápolást és a gondozást egy orvosból, ápolókból, szociális munkásból, gyógytornászból, lelki gondozóból és önkéntes segítőkből álló team végzi. A hospice szellemiség a halált nem tabuként kezeli, hanem az élet természetes részének tekinti. Mindez nem jelenti azt, hogy a hospice feladata a halálra való felkészítést jelentené, hanem azt, hogy biztosítja az élet hátralévő részében az idő tartalommal való megtöltését, a minőségi életet és az emberhez méltó elbúcsúzást. A hospice alapelve: -

tünetek és panaszok csökkentése, megszüntetése

-

szociális, lelki és spirituális támasz nyújtása

-

a család pszichés támogatása a haldoklás és a gyász idején

8

2

„Hospice szellemiség

-

Szeretetteljes ápolás olyan előrehaladott rákbetegségben szenvedőknél, akik palliatív kezelésre szorulnak, és akiknél a halál várhatóan hamarosan bekövetkezik.

-

A hospice szellemisége szerint a meghalás az élet része, amelyet sem megrövidíteni, sem

-

mesterségesen

meghosszabbítani

nem

szabad.

Tiszteletben tartja a beteg vallásos vagy ateista meggyőződését, lehetővé teszi vallásának gyakorlását.

-

A haldokló megmaradt fizikai, szellemi képességeit, készségeit kihasználva bevonja egy közösségi életbe.

-

A hospice célja: nem a halálra való felkészítés, sokkal inkább a minőségi élet megőrzése, életminőség javítása, az utolsó időszak tartalommal való megtöltése.

-

A beteg ember méltóságának tiszteletben tartása életében és halálában.

-

A hospice megoldást kínál a szenvedésre, vallja, hogy a szerető odafordulás értelemmel töltheti meg ezt az életszakaszt is, így elutasítja és kizárja az eutanázia lehetőségét.

-

A

hospice

ellátás

valamennyi

beteg

részére

nemzetiségi,

megkülönböztetés nélkül elérhető és ingyenes.

-

2

A hospice ellátás során, az őszinteség kötelező.”

Dulibán Lászlóné – Az ápolási szolgáltatás folyamatának fejlesztése kórházi keretek között

9

faji,

vallási

1.1.

A MISKOLCI HOSPICE TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE

1993-ban a gratzi Hospice 230 órás hospice tanfolyamot szervezett Magyarországon. A Semmelweis Kórház lelkésze és a krónikus belgyógyászat egyik fiatal orvosa vett részt ezen az újdonságnak számító tanfolyamon. Mindketten évek óta súlyos, haldokló betegek mellett dolgoztak.

A tanfolyamon szerzett ismeretek birtokában 1994 áprilisában

létrehozták az Erzsébet Hospice Alapítványt a hospice elvek terjesztésére, gyógyíthatatlan rákbetegek otthoni szakápolására és egy bentfekvő hospice részleg létrehozására. 1994 decemberében szervezett jótékonysági esten a város lakossága az ügy mellé állt, Csajkovszkij Diótörője sok ember „jeges” szívét törte meg. Az Erzsébet Hospice Alapítvány: -

a magyar hospice szervezetek egyik úttörője

-

végállapotú rákbetegek otthoni ápolását végzi

-

a munkánk során nyújtott szakmai segítség teszi lehetővé, hogy a beteg – ha kívánja – élete utolsó pillanatáig otthonában maradhasson

-

minden ellenszolgáltatás nélkül jelentős szakmai segítséget nyújtson azon családoknak, akik hozzátartozójuk otthoni ápolását vállalják

-

A gondozásban orvos, nővér, gyógytornász, lelki gondozó, szociális munkás, dietetikus és képzett önkéntes segítő vesz részt a team munkában

-

Ellátási terület mára Miskolc és 35 km-es agglomerációja, mintegy 102 település.

Az Alapítvány hozzájárult az otthoni ellátás intézeti háttereként szolgáló fekvőbeteg osztálynak, az Erzsébet Hospice Otthonnak 1995-ben történő megnyitásához. Ápolási és betegkényelmi

eszközökkel,

orvosi

műszerekkel,

irodatechnikai

berendezések

beszerzésével segíti jelenleg isaz osztály működését, betegellátó tevékenységét, fejlődését. Betegápolói, irodai és forrásteremtő munkánkba – karitatív alapon – egyre nagyobb számban kapcsolódnak be általunk nagyra becsült, laikus segítők, önkéntesek is. A hospice ellátás ingyenes, függetlenül a beteg származásától, világnézetétől, politikai és felekezeti hovatartozásától, valamint anyagi helyzetétől. Adományokat és ajándékokat

10

tevékenységünk fenntartása és fejlesztésére elfogadunk, munkánkban laikus önkéntesek segítségét is szívesen látjuk. Fontos tevékenységi területünk még az oktatás. Az elmúlt 20 évben több mint négyezren – orvosok, ápolók, szociális munkások, pszichológus és mentálhigiénés hallgatók, papnövendékek – vettek részt különböző képzéseinken, melyeknek célja egyrészt szakmai ismeretek nyújtása, másrészt a haldoklókkal való emberséges bánásmód elterjesztése. Oktatási tevékenységünk elismeréseként 2000-ben elnyertük a New York-i székhelyű Open Society Institute-tól az Oktatási és Módszertani Központ címet.

11

1.2.

A MISKOLCI HOSPICE-BAN DOLGOZÓ SZOCIÁLIS MUNKÁS ÉS MENTÁLHIGIÉNIKUS SZEREPE A TEAMBEN ÉS AZ ÖNKÉNTESEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN

A szociális munkás hospice-ban betöltendő szerepéről két minisztériumi rendelet gondoskodik. A 60/2003. X.20. Egészségügyi Minisztérium rendelete az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről és a (2010) Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve a terminális állapotú, daganatos felnőtt és gyermek betegek hospice és palliatív ellátásáról meghatározása alapján a szociális munkás kötelező tagja a multidiszciplináris teamnek. A szociális munka kialakult elméletének és gyakorlatának az alapja a rendszerszemléletű megközelítés. Ez a gondolkodás azon alapszik, hogy a felmerülő problémákat ne önmagukban lássuk és vizsgáljuk, hanem az egyén és a környezet kölcsönhatásának viszonylatában. Olyan megoldási lehetőségeket keressen a szociális munkás, amely az ok-okozati összefüggések ismeretén alapszik és ezeket különböző szinteken vizsgálva komplex képet képes felállítani az egyénről, a családról, a kisközösségek kultúrájáról és szociális viszonyulásairól. A szociális munkásnak látnia kell, hogy a betegség megváltoztatja az egyén fizikai, lelki és ebből következően funkcionális képességeit, ezáltal megváltozik a betegnek a környezetével és a társadalommal való

kapcsolata

is.

A terminális

állapotú

betegek megküzdési

mechanizmusai hatással vannak az egész családi környezetre is. Éppen ezért a szociális munkás, amikor kapcsolatba lép a beteggel rögtön érzékelnie kell azt is, hogy a felmerülő problémák vajon milyen módon és milyen mélységben befolyásolják a család működési módját. A szociális munka meghatározó célcsoportja tehát a beteg ember és a családja. Másodlagos célcsoportja a társadalmi környezet. A szociális munkás feladatai a betegek körében: -

a beteg lelki támogatása

-

közvetítő szerepe a beteg és a családtagok között

-

a hospice otthonban fontos ünnepek megszervezése

-

a betegek szociális problémáinak kezelése

-

a betegek foglalkoztatásának megszervezése

12

A szociális munkás feladatai a hozzátartozók körében: -

lelki támogatás a családtagok részére

-

segítségnyújtás a halált követően

A szociális munkás szerepe a miskolci hospice-ban: -

Szerepkörei: beteg felé család felé team tagjai felé

Általános feladatok: -

Kommunikáció a beteggel, családdal

-

Jóléti szolgáltatások általi lehetőségek

-

Dokumentációk beszerzése, előkésztése

-

Beteg elhelyezés

-

Beteg-család pszichés támogatása

Speciális feladatok: -

Kapcsolat a hozzátartozókkal- támogatás

-

„híd” a beteg és család, beteg-ellátó között

-

Családsegítés – gyermek elhelyezés

-

Kapcsolat jogtanácsossal

-

Betegek foglalkoztatása

-

Családi események szervezése

-

Gyászcsoport megszervezése

-

Családok után követése

13

Foglalkoztatás Utolsó születésnapon együtt a család

-

Önkéntesek szervezése

-

„Családi” események szervezése

-

Team tagok támogatása

-

Szupervízió megszervezése

-

Társas-kulturális (közös) programok megszervezése

-

Forrásteremtés

-

Hospice szemlélet és értékek terjesztése

14

Esküvő és örök hűség

Legszebb, legfájóbb ünnepünk

Az osztályunk egyik szakmai jellegzetessége, hogy az osztályvezető főorvos különös hangsúly helyez munkájában és a beteggel való beszélgetésekben a lelki problémák megismerésére. A beteggel és hozzátartozóikkal való beszélgetésekben, majd az ezt követő – a személyzet számára tartott – betegismertetőkben azt érzékeljük mindannyian, hogy nagyon mély és megalapozott pszichológiai tudással rendelkezik. Az osztályunkon a mentálhigiénikus státuszt betöltő munkatárs is évtizedek óta pszichoterápiás osztályokon dolgozó terapeuta, aki a miskolci hospice-t megelőzően egy budapesti hospice-ban több évet dolgozott. A pszichológiai gondolkozás e két momentum okán a nővéri munkába és gondolkodásba is beivódott. Mondhatni azt is, hogy a holisztikus szemléletű hospice munkában komoly és nagy szerepet kap a lélektani munka. A mentálhigiénikus munkaköri leírása alapján is, nem csupán a beteggel és azok hozzátartozóinak lelki segítésével foglalkozik, hanem igény szerint feladata a dolgozók pszichés egyensúlyának támogatása. A mentálhigiénikus ugyanabban az évben került az osztályra, mint amikor én. Személyes kapcsolatunk, érdeklődésünk hasonlósága mindkettőnk figyelmét az önkéntesekkel való aktív kapcsolatra serkentett. Ez az első években részben informális jellegű volt, később a főnővér engem megbízott azzal a feladattal, hogy az új önkénteseket fogadjam, beszélgessek velük a motiváltságukról, tájékoztassam őket az osztály életéről és az itteni feladatokról. Ezáltal nekem is és a mentálhigiénikusnak is mélyebb ismeretei keletkeztek

15

arról, hogy mi motiválhat egy-egy embert abban, hogy önkéntesként az osztályunkra jöjjön dolgozni. A mentálhigiénikussal való beszélgetéseink során egyre inkább azt tapasztaltuk és érzékeltük, hogy az önkéntesek formálisan meghatározott keretrendszerben végzik munkájukat, ennek ellenére működik valamilyen elbizonytalanító tényező, ami miatt időről-időre eltűnik egy-egy önkéntes, majd újra felbukkan, vagy rosszabb esetben eltűnik az osztály életéből és mi magunk se tudjuk ennek okát. Vajon, csak arról van e szó, hogy úgy érezte, elvégezte feladatát, eleget tett az önmagával szemben felállított elvárásának és kötelességének, vagy történt e valami, amely elbizonytalanította, netán mélyebb sebet okozott benne és ennek következményeként vált meg közösségünktől? Úgy gondolom, hogy ez sokkal mélyebb dilemma, mint, hogy szemet hunyva emellett a jelenség mellett elmehetünk. Hiszen, nem csupán a betegeinkért és hozzátartozóikért vállaltunk felelősséget, hanem kimondva, kimondatlanul erőteljesen kell érvényesülnie az egymásért való felelősségnek is a hospice-ban. Ez a felismerés érlelte bennem azt a gondolatot, hogy a jövőben az osztályra jelentkező önkéntesekkel ne csupán a szokásos tájékoztatás történjen meg, hanem mélyebb szinten legyünk kíváncsiak a motivációjára, a pszichés állapotára, tudjuk azt is, hogy mit és miért szeretne dolgozni és megvalósítani és mit vár az önkéntes a professzionális segítőktől.

16

2. AZ ÖNKÉNTESSÉGRŐL ÁLTALÁBAN

Az önkéntesség olyan munka, melyet egyénileg vagy csoportosan végeznek személyek, rendszeresen vagy alkalmanként valamely közös ügy érdekében. Az önkéntes a közösségért végzett tevékenységét anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi. Az önkéntes nem családjának, rokonainak és barátainak segít. Munkája valódi értékként jelenik meg egy szervezet életében. A tevékenységével segíti a társadalmi beilleszkedést, hozzájárul a szegénység, a kirekesztődés csökkentéséhez. Az önkéntesség segít a környezetünk és közösségünk jobbá tételében. Az önkéntességnek Magyarországon nincs régi gyökere és hagyománya, ennek ellenére történelmünkben sok olyan személlyel találkozunk, elsősorban irodalmi ismeretek révén, akik ápolói vagy egyéb segítő tevékenységük révén igazi önkéntesek voltak. Vélhetően az önkéntes feladatokra elsősorban vészhelyzetek (járványok, háborúk, stb…) mozgósították az arra elhivatott személyeket. Azt is gondolom, hogy az önkéntes munka felismerésének fontossága egybeesik Magyarországon a feudális viszonyok fellazulásával és a kapitalista viszonyok kialakulásával, illetve megerősödésével. Hiszen az új rend a kapitalizmus hozta létre azt a kiszolgáltatott szegény réteget, amely már nem szórványosan és lokálisan, mint a feudalizmusban, hanem tömbszerűen és nagy közösségekben élt. Ez a szegény réteg nem csupán egzisztenciális bizonytalanságban élt, hanem az életének minden területén hiányt szenvedett. Ebbe a közegbe voltak képesek belépni azok a polgári vagy arisztokrata származású személyek, akik erkölcsi kötelességüknek érezték, hogy a nélkülözők segítségére legyenek. A II. világháború befejezése és a kommunista hatalomátvétel után értelemszerűen az önkéntes munka a rendszerből következően talaját vesztette. Hiszen maga a rendszer vállalt kötelezettséget arra, hogy egyetlen réteget sem hagy nélkülözésben, kiszolgáltatottságban, hiányszenvedésben.

17

2.1.

ÖNKÉNTES A HOSPICE-BAN

A hospice-ban az önkéntes, egyéni indíttatás és társadalmi igény alapján, humánus célból, ellenszolgáltatás nélkül nyújt fizikai, lelki és szellemi támogatást az arra rászorulóknak. A hospice team az egészségügyi rendszerünkben mondhatni egyedülállóan foglalkoztat önkénteseket. Gyukits György 1998-ban így írt a hospice teamben tevékenykedő önkéntesekről: 3„Az önkéntesek reprezentálják azokat a társadalmi csoportokat, amelyekből érkeznek, de hatással is lehetnek ezekre oly módon, hogy megismertetik e társadalmi csoportok tagjaival a hospice-szellemű ellátás sajátos értékrendjét, ezáltal a társadalomban a halállal, meghalással, valamint a gyásszal kapcsolatban normateremtővé válhatnak a halállal kapcsolatos, a modern társadalmakra oly jellemző tabuk lerombolásához” (Gyukits György) Az önkéntesek különféle feladatokat látnak el, e feladatok közül maga az önkéntes szabadon választ attól függően, hogy személyiségéhez mi áll legközelebb, milyen munkában szeretne segíteni és milyen munkában szeretné kipróbálni magát. A fő cél, hogy a beteg utolsó napjainak megkönnyebbítése, megszépítése és az emberhez méltó halál biztosítva legyen, természetesen befolyásolja az önkéntes választási lehetőségét, de nagyon fontos elv, hogy a team egyetlen tagja se gyakoroljon nyomást az önkéntesre választásában. Az önkéntesek szerepe és feladatai: -

segítenek a beteg ellátásában, komfortérzetük növelésében (étkezés, itatás, tisztálkodás)

3

-

együtt van a beteggel, beszélget vele, meghallgatja, kérésre imádkozik vele

-

csökkentik a betegek izoláltságát

-

erősítik a családiasabb hangulatot

-

teljesebbé teszik a holisztikus betegápolást

-

kérésére vásárol a beteg számára

-

sétákon kíséri a beteget

Gyukits György – A szociális munka szempontjai a hospice szellemű ellátás során az angol modell alapján

18

2.2.

A MISKOLCI HOSPICE-BA KERÜLŐ ÖNKÉNTESEK FOGADÁSÁRÓL, KÉPZÉSÉRŐL ÉS TÁMOGATÁSÁRÓL

A 4”2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről: -

Az állampolgárok öntevékenységét kifejező, a személyeknek és közösségeiknek más vagy mások javára ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenység

-

A közérdekű önkéntes tevékenységet törvény szabályozza, a kedvezmények és garanciák biztosításával ösztönözni kívánja az állampolgárok és szervezeteik részvételét a társadalom előtt álló feladatok megoldásában, a közcélok elérésében.

-

A törvény hatálya nem terjed ki

-

a) az önkéntes véradásra,

-

b) az önkéntes, illetve létesítményi tűzoltóként végzett tevékenységre,

-

c) a polgári természetőrként végzett tevékenységre.

-

A közérdekű munkával összefüggő költségeket az önkéntesnek meg kell fizetni.

A fogadó szervezet a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak Bejelentési lapon köteles előzetesen bejelenteni az önkéntesek foglalkoztatását. A bejelentési lapnak tartalmaznia kell: •

a fogadó szervezet nevét, székhelyét, adószámát, nyilvántartási számát, típusát (pl. költségvetési szerv, közhasznú szervezet, egyházi jogi személy, egészségügyi szolgáltató stb.).

•

az önkéntesek közreműködésével ellátni kívánt tevékenységi köröket

•

Kíván-e építésiengedély-köteles munkában való részvételre önkéntest foglalkoztatni?

•

Kíván-e tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntest, illetve korlátozottan cselekvőképes nagykorú önkéntest foglalkoztatni?

•

Kíván-e külföldön végzendő közérdekű önkéntes tevékenységre önkéntest foglalkoztatni?”

4

2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről

19

Miért fontos az önkéntes? Az önkéntes segítő jelenlétével, idejével, energiájával más módon nem pótolható segítség nyújtására képes. Hiánypótló szerepet tölt be:  tevékenységével kiegészíti az egészségügyi dolgozók munkáját  civilként objektíven képes a beteg érdekeit képviselni  több ideje van a beteg számára Fontos tudni, hogy az önkéntes:  tevékenységét ingyen végzi  a hospice szellemiségét követve a beteg kívánságait tartja szem előtt  a titoktartási kötelezettség rá is vonatkozik  a szakdolgozók folyamatos felügyelete alatt és velük együttműködésben dolgozik A miskolci hospice-ba kerülő önkéntesek megoszlása különböző szempontok szerint Vidéki 17%

Férfi 6%

Városi 83%

Nő 94%

Diák 17%

Nyugdíjas 44%

Szellemi 47% Dolgozó 39%

Fizikai dolgozó 53%

1. sz. ábra (saját készítés)

20

Az önkéntessé válás folyamata 1. A jelentkező fogadása: tájékoztatás a hospice-ról, az önkéntes szerepéről, elvárásainkról, képzésekről. Elvárásaink: -

a hospice szellemiségét követve tudjanak együttműködni a team tagjaival

-

bizalmasan

kezeljenek

minden

információt,

ami

a

beteg

személyével,

magánéletével és betegségével kapcsolatos -

legyenek megbízhatóak; a rájuk bízott feladatot kellő felelősséggel végezzék

-

legyenek tisztában a fizetett személyzet és az önkéntes munkája közötti különbségekkel

-

legyenek készek képezni magukat

-

tartsák be az egészségügyi és a biztonsági követelményeket

2. Az önkéntes első beteglátogatása: -

megismerkedés néhány beteggel

-

az osztály fontosabb helyiségeivel

-

az ápolószemélyzettel

A látogatás befejeztével az élmények, tapasztalatok megbeszélése. 3. Elméleti képzés, célja, hogy az önkéntes: -

megtalálja azt, amiben ténylegesen tud segíteni és Ő tud igazán segíteni

-

megérezze és felvállalja azt a mennyiségű munkát, ami ténylegesen az Ő része és amit még örömmel tud végezni

-

növekedjen empátiás és kommunikációs képessége

A képzés felépítése: -

a haldoklás lelki fázisai, a beteg énkép változása

-

kommunikáció

-

alapápolási ismeretek

-

gyógytorna

-

gyógytorna

21

-

fakultatív előadások pl.: a gyász, inkontinencia, fájdalom- fájdalomcsillapítás Igényfelmérés az önkéntes munkáról

Ápolóknak feltett kérdés

Betegeknek feltett kérdés

milyen feladatot bízna rá?

mit várna el az önkéntestől, miben

segíthet

Önnek

látogatása alkalmával? Zavart beteg Ágytálazás felügyelete

Beszélgetés

Bevásárlás

Etetés

Ágyazás

Itatás

Sétáltatás Pszihés támogatás

Gyógytorna

Beszélgetés

Nem tud segíteni

Mosdatás

Étkezés, ivás Hajvágás Bevásárlás

Felolvasás Pszihés támogatás

Rendrakás Sétáltatás

2. sz. ábra (saját készítés) Az évek során egyre erősebben az a véleményem alakult ki, hogy az önkéntesekkel való aktív és valóságos együttműködés nem csupán az önkénteseknek ad biztonságot, hanem az osztály szakmai működését is pozitívan képes befolyásolni. Azt látom, hogy az az önkéntes,

aki

egészséges

személyisége

révén

kreativitása,

bátorsága,

kezdeményezőkészsége által jól fel találja magát és hatékonyan képes tevékenykedni, őt a nővérek, az osztály dolgozói, nemcsak hamar elfogadják, hanem szívesen igénybe veszik segítségét, sőt a nővérek gyakran hívják maguk mellé. Ám az az önkéntes, aki kissé bátortalanabb vagy a beilleszkedés során más nehézségekkel küzd, ott hamar kialakul a nővérekben és a személyzet tagjaiban az a kimondatlan érzés, hogy „vele talán több

22

gondunk lesz, mint amennyit képes segíteni”. Feltételezésem szerint, ezt a mondatot nem csupán azért nem mondja ki a team, mert illetlen és inkollegiális, hanem, mert magunk maga is különféle bizonytalanságokkal küzdünk, tehát az önkéntesben bevallatlanul saját tükrét látja a team. Ráadásul tudván tudja, hogy az önkéntesnek csupán segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy a kezdeti, átmeneti bizonytalanságát leküzdje. De maga a team nincs arra kiképezve, hogy hogyan segítsen ebben és joggal azt is gondolhatja, hogy ez nem az ő feladata. 5

„A segítő szándék, az altruizmus mindannyiunkban meglévő belső szükséglet. Az

egészséges segítőkészségen kívül azonban számos okból éreznek késztetést az önkéntesek a hospice-szolgálathoz. Ezek az indítékok nem mindig segítik az ideális betegkapcsolat kialakulását, sőt ártalmasak is lehetnek. Az önkéntes segítők indítékainak vizsgálata éppen ezért alapvető fontosságú. Gyakori eset, amikor a jelentkező saját életében már végzett hasonló feladatot, ápolt egyedül vagy a családja összefogásával valamely családtagot. Felébredhet benne a segíteni vágyás más, hasonló sorsú embereken, valamint hasznosítani szeretné a gondozással szerzett tudását. Vannak, akik saját maguk mentek keresztül hasonló megpróbáltatáson, és így jött létre a mások szenvedése iránti fogékonyságuk. Mindkét esetben fontos, hogy a veszteségeiket sikerüljön feldolgozniuk. A betegek melletti szolgálat igénye fakadhat önmegvalósítási szükségletből is, és vannak, akiknek érdeklődése az eszme iránti elkötelezettségből adódik. Nem szerencsés, ám igen gyakori, amikor a saját veszteségek feldolgozása a cél, akár tudatosan, akár tudattalanul. Ebben az esetben hajtóerő lehet a bűntudat, vagy az önigazolás vágya is. Elengedhetetlenül fontos a kóros személyiségű jelentkezők kiszűrése. Az úgynevezett segítő szindróma esetében motiváció lehet például a túlzott nárcisztikus kielégülés igénye, omnipotencia igény vagy rejtett agresszió kiélésének vágya is.” Szerencsére az osztályunkon ritkán fordul elő, hogy önkéntes és professzionális team tagok között erős feszültségek és ellenérzések keletkeznének, de magam is tapasztalom, hogy akár új, akár évek óta nálunk dolgozó önkéntes, aki valamilyen személyes „érdekessége” által kicsit eltér az átlagtól, azt a személyzet, változó toleranciával képes fogadni. Ezért is gondolom, hogy az önkéntesekkel való rendszeres és folyamatos konzultáció, képzés vagy csoportmunkával való támogatás segítené az önkéntesek mihamarabbi beilleszkedését és nagyobb biztonsággal való munkavégzését. Abban az esetben, ha ez a munka elkezdődne az önkéntesekkel, ösztönzően hathatna arra, hogy a nővérek képesek legyenek könnyebben 5

Singer Magdolna - Együtt lenni, együtt érezni. Önkéntes betegkísérés a hospice-ban

23

elfogadni a különböző attitűdű és személyiségű önkénteseket és valóban átérezzék az önkéntes munka fontosságát. Tulajdonképpen ez lenne a kulcsa annak a változásnak, amely strukturálisan is megváltoztathatná az osztály munkáját. Ha a személyzet nemcsak a fejében tudja azt, mert megtanulta, hogy az önkéntes munka nélkülözhetetlen része a hospice tevékenységnek, hanem érzelmileg is képes lenne átélni, hogy a laikus segítő más módon, más attitűddel, de hatékonyan van a beteg mellett, akkor jönne rá arra, hogy az ő napi nővéri teendőiben milyen meghatározó segítség az önkéntes odaadó munkálkodása. Azt mi magunk is látjuk és érezzük, hogy a mindennapi tevékenységünkben milyen fizikai és lelki terhelést jelent a betegekkel való munka és a hozzátartozóik fájdalmának, kétségbeesésüknek a csökkentése. 6”A veszteségre adott reakciót számos tényező határozza meg: az elhunyttal való kapcsolat jellege, a halál módja, a gyászoló életkora, alapszemélyisége, előzetes életeseményei. Ebből adódóan a gyász mindig egyéni.” Tudok róla, hogy az osztály történetének korai időszakában a főorvos nővérképzésén kívül, esetmegbeszélő csoportokat tartottak a pszichés terhek enyhítése érdekében. Ám a sok munka és feladat egy idő után azt eredményezte, hogy a személyzet maga úgy találta, hogy ezekre a csoportfoglalkozásokra nincs idejük és energiájuk és ezek szép lassan elmaradtak. Az elmúlt évek különböző személyközi feszültségei a vezetésben azt az elhatározást erősítették, hogy ezek leküzdésére külső segítséget kellene igénybe venni. A vezetés ezen elképzelését a nővérek döntő többséggel szkeptikusan fogadta és ennek megvalósítása legalább egy éven keresztül húzódott. Végül is egy „szélcsendes” időben a főnővér bejelentette egy stábmegbeszélésen, hogy megvan az anyagi fedezete annak, hogy egy külső pszichológus vezetésével szupervíziós csoport formájában segítséget kérjünk, hogy a munkánkat a jövőben jobban, hatékonyabban és kevesebb lelki teherrel legyünk képesek végezni. Miután ezt az igényt nem maga a team termelte ki magából, természetesen némi vonakodás és ellenállás jellemezte a csoportmunka kezdetét, de ez később oldódni látszott. A 30 órás csoportmunka, ha nem is egyöntetű vélekedés szerint, de mégis segített abban, hogy egymást mélyebben megismerhessük, véleményünket, érzéseinket legalább e csoportok alkalmával őszintébben kimondjuk. A professzionális munkatársakkal mindig nehezebb a csoportmunka. Az a feltételezésem, hogy a laikus segítők mentesek különféle szakmai és egyéb előítéletektől. Ők a csoportmunkában elsősorban azt látnák, hogy ez tér és lehetőség arra, hogy érzéseiket, benyomásaikat, kérdéseiket, bizonytalanságaikat, sikereiket és örömeiket megfogalmazhassák. Ráadásul az önkénteseink egymástól eltérő 6

Pilling János - A gyász lélektana és a gyászolók segítése

24

időpontokban segítenek az osztály munkájában, tehát gyakorta előfordul az, hogy hónapok, évek során nálunk dolgozó önkéntesek ugyan hallottak egymásról, de személyesen nem vagy alig ismerik egymást. Az önkénteseket támogató csoport annak is tere lenne, hogy belőlük közösség váljék.

25

3. A MISKOLCI HOSPICE-BAN DOLGOZÓ ÉS MAJDAN BEKERÜLŐ ÖNKÉNTESEK MOTIVÁCIÓS KÉRDŐÍVÉNEK SZAKMAI INDOKAI

Egy kényes problémát kívánok körüljárni: Képes-e egy interjú vagy kérdőív objektívebb képet adni arról a tapasztalatról, hogy sok önkéntes jelentkező a friss vagy feldolgozatlan veszteségét, akarja „vezekelni”, vagy egyéb problémáját megoldani az önkéntes munkára jelentkezéssel? És ha igen, akkor ebből mi következik? A professzionális szakember az elutasítás vagy húzódozás helyett milyen alternatívát képes ajánlani? Jelenlegi tudásom alapján és az osztályon eltöltött idő tapasztalatai

alapján,

az

alábbi

kérdéseket

intéztem az

osztályunkon

dolgozó

önkéntesekhez: -

Végzett korábban bármilyen önkéntes munkát?

-

Volt-e családjában vagy környezetében daganatos beteg, akinek a betegségét végigkövette valamilyen formában?

-

Mi a foglalkozása?

-

Családja hogyan fogadta, hogy önkéntes munkára vállalkozott?

-

Mit gondol az önkéntes munkáról?

-

Miért vállalkozik erre a feladatra?

-

Miben és hogyan szeretne segíteni a betegeinknek?

-

Mit gondol a személyzettel való együttműködésről?

-

Mihez kér segítséget a teamtől?

-

Milyen visszajelzés alapján lenne elégedett az itt végzett munkájával?

Az interjút olyan önkénteseinkkel készítettem, akik rövidebb-hosszabb ideje dolgoznak alapítványunknál. Jelenleg az önkéntesek között egy olyan személy van, aki többnyire kertészeti munkát és az osztály díszítését végzi, bármilyen más fizikai feladatot is ellát, de a betegszobában, a betegekkel való közvetlen kapcsolatot inkább kerüli. A többiek a tisztálkodásban, az etetés-itatás, a sétában való segítés és egyéb a beteggel való közvetlen feladatokban aktívan részt vesznek. Információim szerint a legtöbb hospice-ban dolgozó önkéntes vallási elköteleződés okán választja ezt a munkát. Nálunk ez nem csak részben mondható ki.

26

Mielőtt az interjúkból idéznék és reflexióimat hozzáfűzném, felidézek egy önkéntessel történt korábbi beszélgetésemet. Ilonka néni betegsége okán már nem jár be hozzánk, de még én is dolgoztam vele. Ő több mint egy évtizedig, heti egy alkalommal, egy Miskolc melletti településről járt be. Az önkéntesek legidősebb és legrégebben itt dolgozó tagja volt, így formálisan is az osztály vezetői őt az önkéntesek vezetőjének tekintette. Az én személyes benyomásom hasonló volt a személyzet többi tagjához: Ilonka néni valóban az osztály „nagymamájának” szerepét tölti be. Minden tekintetben példamutatóan végezte munkáját a betegek körében, a személyzet tagjaival korrekt és bensőséges kapcsolatban állt. Annak idején megkérdeztem Ilonka nénitől, hogy mikor jött a hospice-ba önkéntesnek, mire ő azt válaszolta, hogy a férje sok évvel ezelőtt, olyan állapotba került, hogy már a belgyógyászaton lemondtak róla és akkor ő felsóhajtott, hogy „istenem nem volna e, egy olyan hely ahol, mint embert, úgy kezelnék, mert én nem tudok rajta segíteni”. Majd tovább mesélte, hogy hallomásból tudott a főorvos úrról és, hogy létezik a hospice és így került a férje ide. Itt másfél évig ápolta a férjét, és amikor meghalt elhatározta, hogy a hospice-ba jön önkéntesnek. Jelentkezett a főorvos úrnál, aki, mint régi ismerőst szívesen fogadta és a nővérek gondjaira bízta, hogy segítsék Ilonka nénit a kezdeti időszakban. Ilonka néni hosszú éveken keresztül, nagyon bensőséges kapcsolatot teremtett a betegekkel, több alkalommal előfordult, hogy azoknál a betegeknél, akik állapotjavulás okán újra otthonukba kerültek, Ilonka néni még a lakásukra is kijárt segíteni. Ezt az emlékemet azért idézem fel, mert a személyes beszélgetés alapján tudom, hogy Ilonka néni döntését: hogy a hospice-ban önkéntes munkát vállal meghatározóan egy nagyon fájó és titkolt érzése motiválta, amelyet az elhunyt férje iránt érzett. Ebből azt a következtetést kell levonnom, hogy tulajdonképpen majdnem mindegy az indító ok és motiváció gyökere. A lényeg az, hogy az önkéntes munka során a személyiség mennyire tud integrálódni a gyógyító team munkájába, mennyire tudja elfogadni és magáévá tenni a hospice szellemiségét és filozófiáját. Ha ezekkel képes azonosulni, akkor képessé válik arra, hogy személyiségének legjobb vonásait és erőit felszínre hozza magában és az ügy szolgálatába állítsa. 10 önkéntessel készítettem interjút, ezek közül háromból fogok idézni. Imrét nagyon hamar elfogadta a nővérgárda, elsősorban a reggeli fürdetésben való segítése jelent komoly segítséget a nővéreknek. Bent léte alatt szinte minden tevékenységben részt vesz: mosdatás, betegmozgatás, az étkezéshez segít kerekesszékbe tenni a beteget, sétálni viszi, beszélget a betegekkel.

27

Imre úgy került osztályunkra, hogy az aktív korúak foglalkoztatást helyettesítő támogatás megtartásához 30 napnyi önkéntes munkát kellett teljesítenie. Ez idő alatt, elmondása alapján annyira megtetszett az itt végzett munka, hogy úgy döntött továbbra is vállalja e tevékenységet. 7

„Szerettem volna magam elfoglalni és, hogy egy kicsit hasznossá tegyem magam, mert az

utcán is segítek a hajléktalanoknak, nem pénzzel, nem alkohollal, hanem természetben, tehát étellel, itallal, kenyérrel, akin úgy látom, hogy tudok segíteni, mert sajnos volt rá példa, hogy elutasító volt, inkább annyit mondtak, hogy adjál pénzt, mondom pénzt nem adok, az én lelkemen nem fog az száradni, hogy rombolod az egészséged a faborral. Amikor emberekkel kommunikálok, kérdezik, hogy mit dolgozok, hol a munkahelyem, mondom, jelenleg nem dolgozom, hanem a hospice otthonban vagyok önkéntes, érdekes reakció van az arcukon. Szokták mondani: te beteg vagy! Mondom, nem vagyok beteg, egyet ne felejts el, te is ember vagy. Nem tudhatod, mikor adom rád a pelenkát. Az élet kiszámíthatatlan, ajánlanám figyelmedbe, ha csak egyszer-kétszer egy héten bejönnél, ha olyan mentalitású vagy, akkor hidd el tudsz segíteni, örömmel fogadják a hospice-ban. Szoktam mondani, hogy ide jövök lazulni, kikapcsolódni, nagyon jól érzem magam, azt hiszem, ezt a kollégák tudják megmondani, hogy sajnos az elmúlt hónapokban történt egy tragédia, sajnos édesanyám elhunyt és túltettem magam rajta, de ettől függetlenül próbálok pozitívan állni a dolgokhoz, az élethez, próbálok viccelődni, humorizálni, tehát jókedvű gyerek lenni. Igen jól érzem magam itt, kapok egy töltetséget és szeretek ide jönni, nagyon szeretek ide jönni és másképp megyek haza, mikor kilépek az ajtón kicsit frissebbnek érzem magam meg könnyebbnek, mert hogyha nem jelentene nekem semmit a hospice és a team a betegek, akkor eleve nem jönnék ide. Nagyon örülök, hogy a hospice idézőjelbe kollektíva tagja vagyok, ahogy Judit főnővér mondta nem is olyan régen „te is a mi kutyánk kölyke vagy”, jólesett, mondom, ahogy tudok, segítek, szeretek ide jönni. A betegekkel való kapcsolatom nagyon jó, igaz meg kell vallanom azt, hogy vannak emberek, akik szeretnének úgymond utasítani, valószínűleg a civil életben is hasonló mentalitással rendelkezett, megpróbálom tolerálni, de én is emberből vagyok, tehát én a másiktól kérni szoktam nem utasítani, akár amikor megszólítok valakit, „asszonyom, uram legyen szíves”, nálam így működik a dolog, nem pedig parancsolgatunk a másiknak, tehát én ezt elvárom a betegtől is. Én elhiszem és sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került, én erről nem tehetek, de én úgy gondolom, hogy nem rajtam kell kitölteni a bosszúját, hogy ha 7

1. sz. melléklet

28

esetleg úgy beszél velem, márpedig volt rá példa, hogy úgy beszéltek velem, ahogy nem kellett volna és utána elmagyaráztam a betegnek, hogy ezt így nem, mert nem a családtagjával beszél, én ide önhöz segíteni jöttem. Én tisztelem önt, ahogy tudok, segítek. Voltak problémák, igyekszem kezelni, szem előtt tartva a beteg ember állapotát. Szépen, figyelmesen felhívom a figyelmét az intelligens kommunikációra. Igyekszek eleget tenni mindennek, mert igenis vannak emberek, akik azt gondolják, hogy csicskás vagyok, pedig nem vagyok az, mert sokkal célravezetőbb azt mondani, hogy uram vagy Imre legyen szíves, legyél szíves. Kezelőorvosom mondata van mindig eszembe: „ember hiba nélkül nincs”De mindig célravezetőbb kérni, sokkal szebb, elvégre emberek vagyunk, mindig szoktam mondani:”társadalomban élünk, egymásra vagyunk utalva”. Lehet, hogy rossz napod van, de amit adsz azt kapod vissza, ilyen szemléletem van.” Az interjú során azt éreztem, hogy benne nagyon sok korábbi sérelem munkálkodik. Ennek okáról és történetéről nem mesélt és én nem is akartam belekérdezni. Mégis az egész interjú alatt azt éreztem, hogy benne nagyon erős a közösség iránti vágy, ami itt teljesül. Tagadása ellenére igénye van a pozitív visszajelzésre („már mikor belépek mondják a nővérek, hogy de jó, hogy jössz Imre”), ez természetesen érthető és abszolút elfogadható emberi jellemvonás. Az a kordában tartott agresszió, amelyik megjelenik egyrészt a hajléktalannal, másrészt az ismerőssel való beszélgetésben, amikor az ő önkéntes munkájáról van szó, vagy amikor az utasítgató beteget korrigálja, azt jelzi számomra, hogy ez a probléma Imrénél igen erősen jelen van. Az a keretrendszer, amiben mi a hospice-ban dolgozunk, Imre számára egyfelől produktivitást biztosít: hasznos szakembernek érzi magát, nem utcát söprögető közmunkásnak. Ráadásul személyiség fejlődésének eredménye lehet az, hogy a hospice keretben az agresszív késztetéseinek megfelelő elvezetési lehetőséget fog majd találni. Petra nővér, aki egy szerzetesrend tagja, hosszú évek óta tevékenykedik osztályunkon. Személyisége, nyugalma, kiegyensúlyozottsága nemcsak a betegekre van jó hatással, hanem az osztályon való megjelenése a személyzet számára is nyugalmat kölcsönöz. Ma már ő, mint rangidős nővér időnként hoz magával fiatal novíciákat, vagyis újoncokat. 8

„Itt értettem meg igazán azt az evangéliumi szakaszt, amikor Jézus azt mondja, hogy „aki

egy pohár vizet ad e kicsinyeknek, azt velem tettétek” vagy, ahogy Árpád-házi Szent Erzsébet bevitte az ágyába a leprást, és amikor a férje számon kéri, hogy ki fekszik az 8

2. sz. melléklet

29

ágyába, akkor a leprás helyébe Krisztust látja, hogy itt a szenvedő betegekben én a szenvedő Krisztussal találkozom és őt szolgálom a szenvedő testvérekben, tehát ez nekem egy misztikus élmény is.” A fenti idézetet Petra arra a kérdésre válaszolta, amikor azt kérdeztem tőle, hogy miért a hospice-t választotta önkéntes területének. Egyértelműen kitűnik az idézetből, hogy az a szolgálat amelyet a betegágy mellett a haldokló beteg szolgálatában tesz, azt ő úgy éli meg, mint az a hívő ember, aki Krisztus szenvedését magáénak érzi, magáévá teszi és ez biztosítja számára a hitbéli azonosulást és életének, munkálkodásának lényegét. 9

„Ami leginkább előrevivő volt, akkor te még nem dolgoztál itt, 12 órában kipróbáltam itt

magam, mert akkor felmerült az is, hogy elvégezném a szakápolóit és akkor aznap tényleg egynek éreztem közülük magamat, mert levetettem ezt a szerzetesi ruhát, úgy eleve ez is távolságot tart az alkalmazottakkal meg a betegeknél is és akkor meg teljesen megváltozott aznap a kapcsolat, aztán visszakerült ez a ruha.” Ebből az idézetből azt érzékeltem, hogy bár Petra egyéni munkásnak tartja magát, aki közösségben kevésbé tud jól dolgozni, mégis hallható és érzékelhető melegséggel említette azt az élményét, amikor a szerzetesi ruhát levetve egészségügyi nővérnek öltözött át. 10

„A plusz az, hogy nincs haláltól való félelem, ez ami nagyon szembetűnő, mert, hogy én

akkor is jártam ide, mikor apukám meghalt és itt bent senki nem tudta, hogy éppen 2 napja halt meg apukám az utcán és például a vele kapcsolatos gyászfeldolgozásban is segített, hogy itt is szembesülök a halállal és, hogy az nem félelmetes dolog, hogy ha az ember készül rá és itt a betegnek van ideje készülni rá, ez ami úgy feltűnő, meg elejtenek olyan mondatot a betegek tudatosan vagy nem meggondoltan, ami engem is elgondolkoztat és épít, tehát akár az Istennel való kapcsolatomat is építi és az emberekkel való kapcsolatomat is.” A halállal kapcsolatos élményének elbeszélése szépen példázza azt, hogy a szerzetes nővér hivatásából következő segíteni akarás és tudás hogyan telítődik és gazdagodik a megélt belső érzelemmel. Sanyi már a hospice-ba való bekerülésem előtt is dolgozott az osztályunkon önkéntesként, azután egy ideig máshol teljesített szolgálatot. Személyiségében és verbalizációjában erősen megjelenik a hithez való kötődése. A reggeli fürdetéstől kezdve a betegek 9

2. sz. melléklet

10

2. sz. melléklet

30

mozgatása, étkezésben való segítésén át a beszélgetésig szinte minden feladatban részt vesz. 11

„A hospice-ba való kerülésem már 2008-ban, 6 éve történt, hogy először beléptem, ennek

előzménye van, hogy volt egy lelki betegségem, egy lelki problémával kapcsolatos betegségem, ami által egy mélypontra kerültem, elváltam és úgy éreztem, hogy a lelki betegségből való kiszabaduláshoz éreztem, hogy valamit kell tennem, nem lehet gyógyszereken élni és úgy éreztem, hogy a szolgálatban találom meg a gyógyulásomat.” Megkapó őszinteséggel beszél válási traumájáról és arról, hogy pszichiátriai problémájával milyen kálvárián ment keresztül. 12

„Azért végzek a hospice-ban önkéntes munkát, mert anno mikor beteg lettem, akkor a

pszichiátriai betegségtől jobban szerettem volna inkább rákosnak lenni, mert olyan mély traumát éltem át, hogy akkor sokszor azt gondoltam, hogy jobb úgy meghalni, nem azok a lelki teherrel és úgy éreztem ott akarok segíteni, mert itt nem tudok, úgy érzetem, hogy egy pszichiátriai betegnek a segítsége nem rám tartozik, mert a gyógyszeres kezelések, de itt nem a gyógyszeres kezelések, itt a fájdalom és a lelki problémák sokkal jobban szükségeltetik.” Beszélgetésünk megdöbbentően erős érzelmeket kiváltó része az a mondat, amelyben tulajdonképpen, szuicid vágyáról vall. Négy, korban és nemben nagyon különböző és eltérő önkéntesünket idéztem. Úgy érzem, az interjúk során árnyaltabb képet kaptam az önkénteseink igazi személyiségéről, érzelmileg érthetővé vált számomra motivációjuk és a munkájuk során tapasztalt megnyilvánulásaik. Az elbeszéléseik által lehetővé vált számomra, hogy az esetleges fenntartások és idegenkedések helyét átvegye a megértés és az elfogadás.

11

3. sz. melléklet

12

3. sz. melléklet

31

3.1.

A CSOPORTMUNKA FONTOSSÁGA ÉS INDOKOLTSÁGA AZ ÖNKÉNTESEKKEL

A hospice megalakulása óta az önkénteseknek az osztályvezető főorvos képzés formájában segítette munkájukat. Később egy nővér kapta az önkéntesek tevékenységének koordinálási feladatait. Ebben az időben már Ilonka néni olyan tapasztalatra és tudásra tett szert, hogy formálisan is az önkéntesek vezetője lett. Az ő megbetegedését követően egy fiatalember, aki 2 évet dolgozott önkéntesként az osztályunkon vette át ezt a feladatot. Az eltelt 5 év alatt, mióta az alapítványnál dolgozom, több önkéntes jelent meg az osztályon hosszabb-rövidebb időre. Mindig jöttek újak. Nem mondhatom nagynak a fluktuációt, de mégis azt érzem, hogy ha az önkéntesekkel szervezett formában professzionális segítő vagy segítők dolgoznának, akkor kevesebb lenne a lemorzsolódás. Ennél fontosabbnak tartom azt, hogy az önkénteseket ért érzelmi hatások számukra kibeszélhetővé és megbeszélhetővé váljanak. Szakmai feladatunk az, hogy a laikus segítőket ebben a nehéz munkában oly módon támogassuk és segítsük, hogy a munkájuk során keletkezett érzelmi terhek ne károsítsák lelki egyensúlyukat. Úgy érzem, hogy egyetemi tanulmányaim során szerzett tudásom, az osztályon eltöltött 5 év tapasztalata képessé tesz arra, hogy vállalkozzam arra a feladatra, hogy az önkénteseknek ilyen támogató csoport vezetését kollégámmal, az osztály mentálhigiénikusával vállaljam. A vele való beszélgetésekben többször beszéltünk arról, hogy a hospice-ban a szociális munkás és a mentálhigiénikus feladata és tevékenysége viszonylag pontosan definiálható és mindkettő önálló terület, de munkájukban – részben a rendszerszemlélet, részben a holisztikus szemlélet okán – átfedések tapasztalhatóak és a két feladat egymásra utaltsága és egymást erősítése elvitathatatlan.

32

4. ÖSSZEFOGLALÁS

A dolgozat a miskolci hospice-t kívánja bemutatni a leendő szociális munkás látószögéből esszészerű formában. Először a hospice mozgalom történetéről szólok, majd a miskolci hospice történetét tekintem át napjainkig. Hangsúlyosan beszélek a hospice-ban nélkülözhetetlen önkéntesek munkájáról, az önkéntességről általában, és specifikusan az önkéntesről a hospice-ban. Az önkéntesekkel való aktív törődés és a számukra majdan biztosítandó csoportmunka annak a lehetőségét nyitja meg, hogy az önkéntesek nagyobb biztonsággal végezzék odaadó tevékenységüket és megfelelő szakmai biztonságot kapjanak az itt szerzett lelki terhek kezelésében. Elképzelésem szerint az önkéntesekkel folytatott rendszeres csoportmunka új dimenziót nyithat nem csupán az önkéntesek munkájában, hanem annak eredménye képes hatni az egész osztály és alapítvány működésére is. Dolgozatomban igyekeztem a hospice-t általában és a miskolci hospice-t jelen valóságában bemutatni. Írásomban elsősorban munkatársaimmal való beszélgetéseimre, különböző osztályt és alapítványt érintő dokumentumokra hagyatkoztam. Ezek alapján igyekeztem hiteles képet adni a miskolci hospice 19 éves történetéről. Megfigyeléseimmel és az önkéntesekkel való további együttműködés lehetőségeinek kifejtésével remélem ahhoz is hozzájárulok, hogy osztályunk és alapítványunk a jövőben is magas szakmai és erkölcsi színvonalon legyen képes tevékenykedni és szolgálni.

33

5. IRODALOMJEGYZÉK 1. Hegedűs Katalin (1998): A nemzetközi hospice mozgalom (http://epa.oszk.hu/02000/02002/00004/pdf/1998-osz_hegedus-nemzetkozi.pdf) 2014.10.20. 2. Dulibán Lászlóné (2001): Az ápolási szolgáltatás folyamatának fejlesztése kórházi keretek között (szakdolgozat) 3. Gyukits György (1999): A szociális munka szempontjai a hospice szellemű ellátás során az angol modell alapján (http://epa.oszk.hu/02000/02002/00006/pdf/1999tavasz-nyar_gyukits-szocialis.pdf) 2014.10.20. 4. 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500088.TV)2014.10.20. 5. Singer Magdolna (2003) - Együtt lenni, együtt érezni. Önkéntes betegkísérés a hospice-ban (http://epa.oszk.hu/02000/02002/00017/pdf/2003-1-2_singeregyutt.pdf) 2014.10.21. 6. Pilling János (1999): A gyász lélektana és a gyászolók segítése. In: Pilling János (szerk.) (1999): A haldoklás és a gyász pszichológiája. Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Budapest, VIII/1-13

34

7. SUMMARY This dissertation seeks to show Hospice of Miskolc future from the perspective of social worker,essay-like form. Fist time I would like to tell the history of the hospice movement,and than look throught the history of Hospice of Miskolc the present days. Emphatically talking abaut the hospice volunteer work is essential,volunteering in general,and specifically for volunteers for the hospice. Active concern for the volunteers and provided them with team work opens the possibility that volunteers devoted more safety carry out their activities and to obtain appropriate professional security acquired in the treatment of psychological stress. According to my idea of a regular groups of volunteers working with the new dimension to the work of not only the volunteers,but also to be able to influece the result of the operation of the whole class and also the foundation. My dissertation I have tried to hospice in general and Hospice of Miskolc to the reality of the present. My writing first conversation with my colleauges relied on,and documents what linked to the class and foundation. I tried to give a true image of the 19 year history of Hospice of Miskolc. My observations and opputrunities for further cooperation in the effort of volunteers hope to also consent to our class and our foundation of high professional and etichal standards to be able to act and will continue to operate.

35

6. MELLÉKLETEK 1. számú melléklet Interjú Imrével: Kérlek, beszélj magadról egy kicsit. Imre vagyok, miskolci lakos, 1968.09.28.-án születtem. Szakképesítésem négy darab van, amiben gyakorlatilag most nem dolgozom. Most jelenleg a miskolci Erzsébet Hospice Otthon és Alapítványnál dolgozom önkéntesként. Végeztél-e már korábban önkéntes munkát? Korábban nem végeztem önkéntes munkát, mert lehetőségem nem volt rá, mert mindig dolgoztam, fizikai munkát, de az élet úgy hozta, hogy gyakorlatilag belekóstolok, amit a mai napig nem bántam meg, mert nagyon szeretem a kollektívát, ahova járok, nagyon jó csapat, szeretek emberek között lenni, jól érzem magam, alapvetően karitatív jellem vagyok, szeretem, amit csinálok, nem munkának tekintem, hanem hivatásnak. Volt-e a családodban vagy a környezetedben daganatos megbetegedés, és ha igen akkor végigkísérted-e? Hála a jóistennek nem, mert a családom olyan életet él és nem tapasztaltam semmi olyan problémát, ami gyakorlatilag ezzel kapcsolatban összehozható, azt kell mondanom tömören, hogy nem. Beszélnél-e a foglalkozásodról, mi az, amiben szeretnél dolgozni? Én 1988-ban végezetem a Pataki István Szakmunkás Iskolában, vasúti járműi szakon, aztán letettem egy könnyűgép kezelői vizsgát, a szakmába 6 hónapot dolgoztam, majd a seregbe bevonultam, másfél évet letudtam és gyakorlatilag különféle tanfolyamokat elvégeztem, az évek során dolgoztam a vagyonvédelem területén, raktárosként, targoncásként, az elmúlt években gyakorlatilag egy szállítmányozó cégnél dolgoztam, letettem a belföldi árufuvarozói vizsgát, most jelenleg a hospice otthon és alapítványnál dolgozom önkéntesként, de korábban a szállítmányozó cégnél dolgoztam és én megmondom őszintén, a megszerzett képesítéseim területén, bármilyen területen nagyon szívesen dolgozok, elsősorban, most, hogy belekóstoltam az önkéntes munkába, amit

36

nagyon szeretek, mert tényleg jól érzem magam benne, a szociális területen szeretnék dolgozni, ha van rá lehetőség. Hogy jött ez az éles váltás? Ez az éles váltás konkrétan úgy jött, hogy szerettem volna magam elfoglalni és mondom, hogy egy kicsit hasznossá tegyem magam, mert az utcán is segítek a hajléktalanoknak nem pénzzel, nem alkohollal, hanem természetben, tehát étellel, itallal, kenyérrel, akin úgy látom, hogy tudok segíteni, mert sajnos volt rá példa, hogy elutasító volt, inkább annyit mondtak, hogy adjál pénzt, mondom pénzt nem adok, az én lelkemen nem fog az száradni, hogy rombolod az egészséged a faborral. Az, hogy önkéntesként kerültem ide, ez egy ilyen hirtelen elhatározás ötlete volt. Két vagy három éve amióta ide járok, pontosan már nem emlékszem, gondoltam, hogy, annak idején, amikor bejött a közmunka azt akartam kiváltan, mondom, inkább hasznossá teszem magam, dolgozom, ingyen segítek betegeknek, mint az, hogy az utcát négy szakmával sepregessem magyarul, mert nem óhajtottam elvállalni, nem is csinálnám, akkor inkább azért mondtam, hogy itt dolgozom. A családod hogy fogadta ezt, hogy önkéntes munkára vállalkozol? A családom gyakorlatilag elfogadta, nem is tiltakoztak ellene, a lányom eleinte csodálkozott, „apa te ilyet”, holott nem ilyen beállítottságú vagyok, de valahogy a lelkemnek jót tesz, mert mérlegszületésű vagyok, mindig is segítettem az embereknek, holott őszinte leszek a kinézetem, az ábrázatom minden negatívumot sugároz csak pozitívumot nem, ezt tapasztalom sajnos az élet során, pedig jó szándékú, jó lelkű gyerek vagyok, szeretek segíteni és még egyszer mondom, hogy nem bántam meg, hogy a hospice-ba lettem önkéntes, a családom elfogadta, nem is tiltakoztak ellene, alapból édesanyám, ő ugyanilyen lelkiismeretes, segítőkész ember volt. Mit gondolsz az önkéntes munkáról? Jó dolog. Nagyon jó dolog, szoktam ajánlani embereknek, mikor emberekkel kommunikálok, kérdezik, hogy mit dolgozok, hol a munkahelyem, mondom, jelenleg nem dolgozom, hanem a hospice otthonban vagyok önkéntes, érdekes reakció van az arcukon. Szokták mondani: „te beteg vagy!” Mondom, nem vagyok beteg, egyet ne felejts el, te is ember vagy. Nem tudhatod, mikor adom rád a pelenkát. Az élet kiszámíthatatlan, ajánlanám figyelmedbe, ha csak egyszer-kétszer egy héten bejönnél, ha olyan mentalitású vagy, akkor hidd el tudsz segíteni, örömmel fogadják a hospice-ban.

37

Miért pont a hospice-ba jöttél önkéntesnek? Kerestem én annak idején városszerte lehetőséget, hogy hova tudnék menni, úgymond hasznossá tenni magam, voltam kint az állatparkban is, aztán a Máltai Szeretet Szolgálatnál, de falakba ütköztem és bejöttem ide a MISEK Kft. igazgatósági épültébe, felmentem az Ápolási Igazgatóhoz, ahol a titkárhölgy mondta, hogy akut osztályon nem igazán van lehetőség, de valószínű, hogy a hospice örülnének, hát mondom, van egy szociális gondozói végzettségem, szeretek segíteni, lényeg az, hogy így kerültem a hospice otthonhoz. Miben és hogyan szeretnél segíteni a betegeknek? Gyakorlatilag mind fizikailag mind lelkileg, hogy ha én reggel hat órára bejövök a mosdatásba, igyekszem aktívan részt venni a fürdetésben, aztán a reggeliztetésben, ha szabadidőm van, ha van elég kolléga, személyzet akkor akit tudok megborotválok, megitatok, két óránként azért itatni kell az embereket, én amit tudok, amit a lelkiismeretem diktál, azt biztos, hogy meg fogom tenni, tehát úgy ápolom az itt levő betegeket, mint hogyha a családtagomat ápolnám. Mit gondolsz a személyzettel való együttműködésről? Csak jót tudok mondani, tünemények, aranyosak, merem remélni, hogy elfogadtak, bedolgoztam magam, igyekszem helytállni, tisztelettudó lenni, tenni a dolgomat. Száz szónak is egy a vége nagyon jó csapat, senkit nem emelnék ki, hogy ki a jobb, ki a rosszabb, olyan nincs, hogy rossz, nagyon jó kollektíva, tehát gyakorlatilag igyekszem a kezük alá dolgozni és szoktam mondani, hogy egyes egészségügyi dolgozók tanulhatnának a hospice otthonban dolgozó emberektől. Mint a másikhoz való hozzáállást, mint empátiát, humánumot, mert itt lehet tanulni. Még annyit elmondanék, hogy a szociális ápoló és gondozói végzettség elvégzése, az intézmény nevét inkább nem mondanám, mert ott nem sok mindent tanultam a szakmáról, emberségről, mert nem igazán tanítottak meg minket. Szoktam mondani, hogy amit tanultam az ápolásról, gondozásról, azt az Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány dolgozóinak és a kollektívának köszönhetem, mert gyakorlatilag mindent itt. Igaz, hogy nem végzek OKJ-s ápolói munkát, de amiben tudok a kollégáknak segítek, a kezük alá dolgozok. Te mihez kérnél segítséget a teamtől?

38

Én annyiban kérnék segítséget, gyakorlatilag a gyógyszereléstől kezdve sok mindent megtanultam, amit akár önállóan is tudok. Talán a sebkötözés az amit szeretnék megtanulni, mert nagyon szeretném jól csinálni, akár önállóan is, mert nagyon érdekel a dolog, ezzel is segítve, hogyha úgy hozza a sors, akkor ha bejövök önkéntesként dolgozni, akkor a kollégáknak segíteni, hogy ha már ketten vannak egy műszakba, akkor én, mint önkéntes akkor önállóan tudom végezni a sebkötözést. Ahogy ide beléptél hozzánk támasztottál-e esetleg magaddal szemben valamilyen követelményt? Természetesen támasztottam, az, hogy maximálisan megfeleljek az elvárásoknak, habár erről szó nem volt, de én úgy gondolom, ha már én jöttem az Erzsébet Hospice Otthon és Alapítványhoz, akkor nekem kell megmutatni, hogy igenis a csapatba való vagyok, tehát ha másképp nem is, de önkéntesként maximálisan, amit tudok meg kell tennem a betegek érdekében és a kollégák irányába is, hogy a munkájuk haladjon. Én így gondolom. Milyen visszajelzések alapján lennél elégedett az itt végzett munkáddal? Nem tartok igazán, vagyis helyesebben én nem kérek, mert én úgy gondolom, hogy látom a kollégákon azt, hogy na most én, mint önkéntes jól végzem a munkámat vagy nem végzem, ha esetleg rosszul végzem úgyis jelzik irányomba, nekem nem igazán fontos az, hogy na most megveregessék a vállam „Imre nagyon jó vagy stb.”, nem. Nagyon örülnek, hogy jövök, nagyon sokat mondják, hogy sokszor amikor ketten vannak nézik az ajtót, hogy nem e jövök, nem rajtam múlik, sokszor nem tudok jönni, mert nekem aput otthon ápolni kell és a lényeg az, hogy ha meg tudom oldani, akkor mindenféleképpen jövök, de legtöbbet mostanában csak hétvégén, de most úgy alakult, hogy jövök, tegnap is szerettem volna jönni, de amint említettem nem tudtam jönni, de visszatérve kérdésedre, nem várok semmiféle visszajelzést, én úgy gondolom, hogy az ember ne azért jöjjön, hogy veregessék a hátát, meg a vállát, hogy milyen fasza gyerek vagy, hanem ha eljött, akkor tegye a dolgát lelkiismeretesen, segítsen a kollégáknak és a betegeknek szerintem. Az, hogy itt végzel nálunk önkéntes munkát ad-e neked valami pluszt vagy töltetséget? Igen, igen, szoktam mondani, hogy ide jövök lazulni, kikapcsolódni, nagyon jól érzem magam, azt hiszem, ezt a kollégák tudják megmondani, hogy sajnos az elmúlt hónapokban történt egy tragédia, sajnos édesanyám elhunyt és túltettem magam rajta, de ettől függetlenül próbálok pozitívan állni a dolgokhoz, az élethez, próbálok viccelődni,

39

humorizálni, tehát jókedvű gyerek lenni. Igen jól érzem magam itt, kapok egy töltetséget és szeretek ide jönni, nagyon szeretek ide jönni és másképp megyek haza, mikor kilépek az ajtón, egy kicsit frissebbnek érzem magam meg könnyebbnek, mert hogyha nem jelentene nekem semmit a hospice és a team a betegek, akkor eleve nem jönnék ide. Nagyon örülök, hogy a hospice idézőjelbe kollektíva tagja vagyok, ahogy Judit főnővér mondta nem is olyan régen „te is a mi kutyánk kölyke vagy”, jólesett, mondom, ahogy tudok, segítek, szeretek ide jönni. A betegekkel milyen a kapcsolatod? Nagyon jó, nagyon jó, igaz meg kell vallanom azt, hogy vannak emberek, akik szeretnének úgymond utasítani, valószínűleg a civil életben is hasonló mentalitással rendelkezett, megpróbálom tolerálni, de én is emberből vagyok, tehát én a másiktól kérni szoktam nem utasítani, akár amikor megszólítok valakit, „asszonyom, uram megkérem legyen szíves”, nálam így működik a dolog, nem pedig parancsolgatunk a másiknak, tehát én ezt elvárom a betegtől is. Én elhiszem és sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került, én erről nem tehetek, de én úgy gondolom, hogy nem rajtam kell kitölteni a bosszúját, hogy ha esetleg úgy beszél velem, márpedig volt rá példa, hogy úgy beszéltek velem, ahogy nem kellett volna és utána elmagyaráztam a betegnek, hogy ezt így nem, mert nem a családtagjával beszél, én ide önhöz segíteni jöttem. Én tisztelem önt, ahogy tudok, segítek. Voltak problémák, igyekszem kezelni, szem előtt tartva a beteg ember állapotát. Szépen, figyelmesen felhívom a figyelmét az intelligens kommunikációra. Igyekszek eleget tenni mindennek, mert igenis vannak emberek, akik azt gondolják, hogy csicskás vagyok, pedig nem vagyok az, mert sokkal célravezetőbb azt mondani, hogy uram vagy Imre legyen szíves, legyél szíves. Kezelőorvosom mondata van mindig eszembe: „ember hiba nélkül nincs” De mindig célravezetőbb kérni, sokkal szebb, elvégre emberek vagyunk, mindig szoktam mondani: ”társadalomban élünk, egymásra vagyunk utalva”. Lehet, hogy rossz napod van, de amit adsz, azt kapod vissza, ilyen szemléletem van. Ennyi tömören, röviden. Köszönöm szépen!

40

2. számú melléklet Interjú Petrával: Kérlek, beszélj magadról egy kicsit. Magda Gabriella, Petra nővér vagyok a Szent Ferenc Kisnővérei közösségből, 12 éve vagyok a szerzetes közösség tagja, 4 éve tettem örök fogadalmat, ami számomra a házassággal egyenértékű kapcsolat, tehát, mint a házasság szentsége, szent és felbonthatatlan számomra az örök fogadalom is felbonthatatlan, akármilyen nehézség is adódik a szerzetesi életben, mert, mint ahogy a családi életnek, a szerzetesi életnek is vannak szépségei, nehézségei is, de, hogy Istennel együttműködve ezeken a nehézségeken túl tud jutni az ember. Mint említettem 12 éve vagyok a szerzetesrend tagja, felnőtt megtérő vagyok, 24 évesen egy nem katolikus közösségben, hanem őskeresztény apostoli gyülekezetben tértem meg, ott be is merítkeztem, de Isten 2 év múlva visszahívott a katolikus egyházba, mert, hogy ott vannak számomra az igazi, úgymond beavató szentségek, mint a keresztség, elsőáldozás, bérmálkozás, gyónás szentsége, ami a kis egyházakban nincs vagy a református egyházakban is ez hiányzik és nekem ezek a szentségek amik segítenek megmaradni Isten útján. A szentgyónás szentsége által is megéli az ember a lelki gyógyulást és sok betegségnek azt gondolom, hogy alapvetően lelki oka van, akár egy daganatos betegségnek is lehet lelki oka. A szerzetesi hivatást úgy élem meg, mint karácsonyi ajándékot, mert 1998 karácsonyán elmentem misére, akkor is éppen magam alatt voltam, mert milyen gyarló, bűnös ember vagyok, gyóntam a papnál, sírtam neki, aztán karácsony másnapján arra ébredtem, hogy egy erős, mély vágy, hogy szerzetesség, mint hogyha abban a gyónásban éltem volna meg, hogy Isten eltörölte a bűnömet, mint hogy az lett volna az egyetlen akadály, hogy te bűnös ember vagy és nem lehetsz szerzetes, holott már előtte félévvel elvégeztem egy Szentlélek szemináriumot katolikus berkeken belül, ott mindig idősek csoportjában voltam kiscsoportos foglalkozásokon is, az idősek megjegyezték, hogy „XY most lép be kisnővérnek, lépj be te is” és akkor az volt számomra az érdekes, hogy nem vetettem el, hogy „ilyen hülyeséget én szerzetes”, hanem a bűneim miatt kizártnak tartottam, akkor még nem tanulmányoztam annyira a Szentírást, hogy az apostolok is milyenek voltak, nem makulátlan emberek, hanem gyenge, gyarló emberek és ezen a karácsonyi gyónás után érzetem azt, hogy lehull az a teher a vállamról is meg lehetségesnek tartottam azt, hogy szerzetesség és utána kezdtem el keresgélni szerzetes közösségeket. Ezt amelyiknek a tagja vagyok, ezt

41

ismertem meg legkorábban és vonzó is számomra, de mivel nem hiszek az első látásra szerelemben, ezért a szerzetes közösséghez is úgy viszonyultam, hogy csak azért is, mert ezt így elsőre megszerettem, ezért nem fogok belépni, hanem „Istenem te mutasd meg nekem az utat”. Jártam hivatástisztázó lelkigyakorlatra több éven keresztül, úgyhogy igazából 3 és fél évig vizsgáltam, hogy Istentől ered az, hogy szerzetesi hivatás vagy esetleg én valamitől menekülni akarok, mert azt nem szerettem volna, mert az semmi jót nem szül. 3 és fél év után már világossá vált, hogy ebbe a közösségbe hív Isten és akkor be is léptem, de több szerzetesi közösség is felmerült, mint a Szeretet Misszionáriusai, de ez erősödött meg bennem. Végeztél-e korábban önkéntes munkát? Nem. A családodban vagy a környezetedben volt-e esetleg daganatos megbetegedés? Nem volt. Hogyan fogadta a környezeted, hogy önkéntes munkára vállalkozol? Először azt kellett a környezetemnek elfogadnia, hogy szerzetes vagyok és ehhez a családtagjaim is pozitívan álltak hozzá és a szerzetes közösségben nekünk pedig az úgymond az apostoli évben különböző szolgálati területekre elmegyünk, azért van itt most minden hónapban más novícia velem és akkor én is így kerültem kapcsolatba a hospice-al. Két hétig, de akkor mindennap, nem úgy, hogy egy hónap van és kétnaponta, két hétig mindennap, akkor még a felelősömmel és novícia társammal jöttem ide és két hét után az erősödött meg bennem, hogy ha bekékül a fejem, fogadalmat teszek, akkor én szívesen szolgálnék ezen a területen. Előzménye, ennek olyan értelemben lehet, hogy amikor nyolcadik után pályaválasztás előtt álltam, akkor én bejelöltem az ápolói területet is, az óvónői és az ápolói. Aztán egy harmadik lett belőle és erre mindig rácsodálkozok, hogy már akkor vonzódtam e terület iránt. Igazából választhattál volna más területet is, ahova mész önkéntesnek? Bárka Közösségben is voltam Dunaharasztiban sérültek körében, ugye itt is vannak olyan intézmények akár az autisták, akár Martintelepen is a Szimbiózis Alapítvány. Miért pont a hospice-ba jöttél?

42

Itt értettem meg igazán azt az evangéliumi szakaszt, amikor Jézus azt mondja, hogy „aki egy pohár vizet ad e kicsinyeknek, azt velem tettétek” vagy, ahogy Árpád-házi Szent Erzsébet bevitte az ágyába a leprást, és amikor a férje számon kéri, hogy ki fekszik az ágyába, akkor a leprás helyébe Krisztust látja, hogy itt a szenvedő betegekben én a szenvedő Krisztussal találkozom és őt szolgálom a szenvedő testvérekben, tehát ez nekem egy misztikus élmény is. Mit gondolsz magáról az önkéntességről? Hasznos tevékenységnek tartom, ugyanakkor egy–két személynél itt is érzékeltem, tehát, hogy…vagy a képzés hiánya vagy pediglen nem ez a terület ahol önkénteskednie kellene betegek visszajelzéseiből, de alapvetően szükségesnek tartom, mert itt is látom, hogy az ápolók is le vannak terhelve, a betegek igényelnék, hogy beszélgessenek velük vagy akár kivinni a levegőre is. Miben és hogy szeretnél vagy szeretsz segíteni a betegeknek? Amit ők igényelnek. Tehát akár fürdetés, étkeztetés, kivinni őket a levegőre, beszélgetés, valaki nyitott arra, hogy imádkozzak érte, bármi. Mit gondolsz a személyzettel való együttműködésedről? Az gyenge. Ez az én hibám, mert nem vagyok csapatember. Ezt érzékelted az élet más területén is? Civil koromban is, 16 évig dolgoztam egy kereskedelmi cégnél, főiskolát végeztem el, tervezte a jövőmet a gazdasági igazgató és olyan területben gondolkodott, hogy egyedül dolgozhassak, ő is érzékelte ezt. Miben kérnél segítséget a teamtől? Korábban azt tapasztaltam, mikor a reggeli fürdetésben részt vettem és akkor nem a rendtársammal, hanem egy ápolóval, tehát, hogy az is segíti a kapcsolatot, de ami leginkább előrevivő volt, akkor te még nem dolgoztál itt, 12 órában kipróbáltam itt magam, mert akkor felmerült az is, hogy elvégezném a szakápolóit és akkor aznap tényleg egynek éreztem közülük magamat, mert levetettem ezt a szerzetesi ruhát, úgy eleve ez is távolságot tart az alkalmazottakkal meg a betegeknél is és akkor meg teljesen megváltozott aznap a kapcsolat, aztán visszakerült ez a ruha.

43

Milyen visszajelzések alapján lennél elégedett az itt végzett munkáddal? Igazából a betegek részéről való visszajelzés segítség nekem, mert valamikor úgy megyek el, hogy milyen hasznavehetetlen voltam, ez sem ment jól, az sem ment. Korábban dolgozott itt egy doktornő, Nyikes Mária, részéről kaptam nagyon sok pozitív visszajelzést, az nekem megerősítő volt, most meg így a betegek részéről vagy a betegek hozzátartozói részéről. Az, hogy itt vagy, a betegekkel vagy, ad-e neked valamiféle pluszt, töltetséget? A plusz az, hogy nincs haláltól való félelem, ez ami nagyon szembetűnő, mert, hogy én akkor is jártam ide, amikor apukám meghalt és itt bent senki nem tudta, hogy éppen 2 napja halt meg apukám az utcán és például a vele kapcsolatos gyászfeldolgozásban is segített, hogy itt is szembesülök a halállal és, hogy az nem félelmetes dolog, hogy ha az ember készül rá és itt a betegnek van ideje készülni rá, ez ami úgy feltűnő, meg elejtenek olyan mondatot a betegek tudatosan vagy nem meggondoltan, ami engem is elgondolkoztat és épít, tehát akár az Istennel való kapcsolatomat is építi és az emberekkel való kapcsolatomat is. Köszönöm szépen!

44

3. számú melléklet Interjú Sanyival: Kérlek, beszélj kicsit magadról. 50 éves múltam a nyáron, a hospice-al való kapcsolatom már 2008-ban 6 éve történt, hogy először beléptem, ennek előzménye van, volt egy lelki betegségem, egy lelki problémával kapcsolatos betegségem, ami által egy mélypontra kerültem, elváltam és úgy éreztem, hogy a lelki betegségből való kiszabadulás, úgy érzetem, hogy valamit kell tennem, nem lehet gyógyszereken élni és úgy éreztem, hogy a szolgálatban találom meg a gyógyulásomat. Mikor bekerültem, az itt lévő személyzetet nem ismertem, csak volt itt egy lelki gondozó, aki által kerültem ide, akit ismertem már régebb óta, mivel egy iskolába jártunk, utána sok szálon voltunk együtt, de aztán évek hosszú során nem találkoztunk és egy alkalommal ő hívott el ide. Amikor idekerültem, először nem mertem bejönni, többször visszatoporogtam és valahogy a negyedik alkalommal léptem át a küszöböt, mert féltem a haláltól, féltem attól, hogyha meglátok egy olyan beteget, akkor ezt hogyan fogom lereagálni és úgy éreztem, hogy nem megy és amikor negyedszerre jöttem be, de csak a kapuig és láttam, hogy egy beteg slattyog ott és látom, hogy nincs is olyan nagy probléma és utána beljebb mentem és kezdett a lelkem megnyugvást találni, hogy mégse olyan rossz, mint amilyenre gondolok és akkor pont egy férfi személyzet, Istvánka volt akivel először beszéltem, nagyon jó kapcsolat alakult ki már az első alkalommal és akkor én azt gondoltam, hogy itt akarok szolgálni. Amikor beteg voltam az ott lévő orvos azt mondta, hogy orvosilag nem lehet gyógyulni és egy olyan orvost kaptam, aki hitben járó orvos, az ő személyisége ragadott meg, hogy csakis Isten által lehet meggyógyulni és én ebbe kapaszkodtam és úgy éreztem, hogy a szolgálatba meg az Istenbe való kapaszkodás együttesen meghozta a gyümölcsét, mert hosszú időn keresztül elkezdtem ide járni, a reggeli fürdetésekben kezdtem el, úgyhogy úgy gondoltam, hogy az irgalmasságban való cselekedetek, amikor az ember tud segíteni a másikon akkor visszahat az rám is és áldásként jelenik meg. Bár önkéntesként jártam, nem lelki gondozóként, de egyre jobban érődött bennem, hogy el kellene mennem egy iskolába, kaptam lehetőséget és úgy éreztem először, hogy túl nehéznek tűnik nekem ez az iskola, de mégis sokan unszoltak, hogy menjek és hála istennek a jó Isten a 4 év alatt belém plántált olyan dolgokat, amit itt tudok hasznosítani a teológiai képességeket és most a lelki gondozói szakon ahova járok, az még jobban megerősített abban, hogy itt a helyem és az utolsó napokat megélt embereknek hogyan

45

tudok lelki vigaszt nyújtani, hogyan tudom a lelküket megerősíteni abban hogy, a halál utáni élet, vagy hogy a megbocsájtás színteréig eljutni a család a beteg és a hozzátartozók, úgy érzem nagyon fontos, nemcsak a betegekkel kell foglalkoznunk, hanem a hozzátartozók is ugyanúgy szenvednek és úgy éreztem, hogy nemcsak ő velük, hanem foglalkozni kell az ittlévő nővérekkel is, mert ők is egy traumát élnek át, ugyanakkor a kiégés veszélye fenyegeti őket, hogy ezt napról-napra ne úgy kezeljék, mint egy ember meghal és kész, ne legyen közömbösség bennünk, úgy érzem, hogy ez a legfontosabb, hogy ne egy közöny legyen a halál, a halál egy olyan állapot, amikor egy ember megszűnt létezni és nemcsak úgy, mint egy közöny legyen bennünk, hanem a részvét, hogy a hozzátartozók is érezzék, mert úgy érzem sokszor ezt hiányolom én a tapasztalatomban, bár tudom, hogy a nővéreknek nem ez a feladata, mert rengetek munkájuk van ugye és kevesen vannak, de nincs lelki gondozás olyan szinten ami, kevés az ember, próbáltam olyan dolgokat tenni, hogy minél több ember legyen, de úgy érzem, hogy nem mindenki kap olyan képességeket, hogy itt legyen, úgy érzem, hogy ez egy elhívás és nem egy erőszak kérdése, mert erőszakkal nem lehet a szeretetet bevinni, hanem ezt mindenkinek meg kell győződni és én megtapasztaltam sok egyházban amikor mentem a baptistákhoz, nagy egyházakhoz, hogy jönnének az emberek, megadom a telefonszámot és a végén azt veszem észre, hogy nincs senki. Végeztél-e már korábban önkéntes munkát? Igen, amikor beteg voltam, akkor úgy éreztem, hogy még a pszichiátrián ugyanezt kezdtem el a pszichiátriai betegekkel mikor kikerültem, velük is bementem és kértem az ismerős főnővért, aki a húgomnak az ismerőse volt, együtt jártak iskolába, hogy engedje, hogy én bemehessek és végezzek ilyen szolgálatot, mert nem tudtam, hogy mit kellene tennem, az motivált, hogy bemegyek és segítek nekik. Volt-e a családodban vagy a környezetedben daganatos megbetegedés? A konkrét családomban mostanában nem emlékszem vissza, daganatos nem, inkább érelmeszesedés. Mi a foglalkozásod? Most nincs konkrétan, mert le vagyok nyugdíjazva, rokkant nyugdíjba vagyok már 10 éve, de ugyanakkor amellett könyvárulással foglalkozok iskolákban ugyanúgy önkéntes szolgálatban.

46

Hogyan fogadta a családod, hogy önkénes munkára vállalkozol? Talán abból kifolyóslag, hogy látták, hogy beteg vagyok és onnantól kikerültem, akkor valami csodának remélték és azt gondolták, hogy ilyen nincsen, hogy így ki lehet jönni ebből az állapotból, a húgom is azt mondta, hogy nem hogy az iskolát nem gondolták, hanem azt, hogy még meggyógyulhatok egyszer. Mit gondolsz az önkéntességről? Az önkéntes szolgálatra óriási szükség lenne, mert nem tudom mostanában, nemrég néztem egy műsort, hogy készül egy hospice-os film és ezt nagyon nagy számban kellene hirdetni és nemcsak az emberek felé, hanem az egyházak, lelkészek felé, mert úgy érzem, hogy nagyon minimális a beáramlás, ugye kevés az a lelki gondozó aki hitelesen tudná az utolsó napokat megélt személyeknek, daganatos betegeknek a lelkét építeni, arra, hogy felkészítsük a halálra az elmúlásra. Miért pont a hospice-ba vagy önkéntes? Azért végzek a hospice-ban önkéntes munkát, mert anno mikor beteg lettem, akkor a pszichiátriai betegségtől jobban szerettem volna inkább rákosnak lenni, mert olyan mély traumát éltem át, hogy akkor sokszor azt gondoltam, hogy jobb úgy meghalni, nem azok a lelki teherrel és úgy éreztem ott akarok segíteni, mert itt nem tudok, úgy érzetem, hogy egy pszichiátriai betegnek a segítsége nem rám tartozik, mert a gyógyszeres kezelések, de itt nem a gyógyszeres kezelések, itt a fájdalom és a lelki problémák sokkal jobban szükségeltetik. Miben és hogyan szeretnél segíteni a betegeknek? A mindennapokban, hogy hogyan éljék meg a mindennapjaikat és ne a jövőre gondoljanak, hanem a mának az örömeit. Mit gondolsz a személyzettel való együttműködésről? A személyzettel egyre jobb a kapcsolatom, úgy érzem, én nem tudom, hogy ők hogy gondolják, én magam szemében úgy érzem, hogy nincs senkivel konfliktusom, próbálok mindenkihez alkalmazkodni, próbálom azt is belátni, hogy néha ők is idegesek, akkor próbálom ezt úgy kezelni, hogy tudom, hogy mennyi gondjuk van, tudom, hogy nekik sokkal több és nagyobb felelősségük van, mert ugye ők életmentési funkciókat látnak el, én

47

viszont lelki gondozást, az övéké annyival nehezebb, hogy láttam, hogy adott pillanatban milyen pillanatok alatt kell dönteni és úgy érzem, hogy amikor ők feszültek, akkor én próbálom oldani egy viccel vagy egy humorral, tehát ezek nagyon fontosak, hogy ők is érezzék, hogy ne csak a munka, tehát hogy ne legyenek túlzottan feszültek, hanem legyenek egy kicsit vidámak. Mi az, amiben segítséget kérnél a teamtől? Én úgy gondolom, hogy a személyzet nem probléma, meg a doktorral is, úgy érzem, hogy ő is sokat nagyban, sokat odatesz, hogy lelkileg ez az egész működjön, mert ő az alapja ennek az egésznek és utána épül erre rá egy váz. Én úgy érzem, hogy meg vagyok elégedve itt mindennel, mert úgy érzem, hogy a keretek, amik vannak pénzügyileg, nem lehet ezt a végletekig, amit kapunk adományokat, azt elfogadjuk szerintem örömmel és úgy érzem, hogy még így is kevés, mert ha belegondolunk, hogy mire költenek, meg milyen szoftverekre, gondolok itt a volt az a laptopos dolog, úgy érzem, hogy olyan dolgokkal foglalkoznak, amiket itt kellene az egészségügyben egy kicsit helyrerakni, amit sajnos mi nem tudunk megoldani, mert van egy keret és azzal kell gazdálkodnunk és ezt megértem. Milyen visszajelzés alapján lennél elégedett az itt végzett munkáddal? Nekem a visszajelzésben az ad örömet, hogy a betegek csak annyit mondanak, hogy „áldjon meg az Úr” vagy sokszor tapasztalom azt, hogy megyek be és látom, hogy volt bent egy oxigénes csak egy példa, bementem hozzá és ráraktam az oxigénes akármit és azt mondja: „köszönöm, hogy adott levegőt, áldjon meg az Úr”, tehát ilyen visszajelzések nekem pontosan elegek arra, hogy visszakapjam azt a dolgot, hogy amit adok, azt százszorosan visszakapom a betegek felől. Támasztottál-e önmagaddal szemben valamilyen követelmény mikor ide beléptél vagy vane valami, amit szeretnél elérni esetleg? Talán elérni azt, hogy egy olyan családias hangulat legyen, hogy még bensőségesebb és még jobban összeszokottabb, mert ugye ha nézzük a személyzetet, mondjuk, egy középkorú személyzetet ahol már az idősebb korosztály sincs, mert ugye most is nyugdíjazás volt, tehát az 50 éves kor a maximum most és úgy érzem, 30 és 50 között ez a korosztály, ami alkalmas arra, hogy ugye már a gyerekszülésen is túl vannak, de van aki még nincs ott, de úgy érzem, hogy ha egyes ember kiesik nehéz pótolni, mert olyan képességekkel, olyan lelki adottságokkal lévő embereket ritkán lehet összeszedni ami most

48

itt van, vannak hangulat emberek is úgy érzem, akik néha hangulatból mondanak rosszat, de ezt úgyis el kell fogadnunk, sokszor behozzuk néha az otthoni problémákat is, de emberek vagyunk és az emberi mivoltunkba néha az ember lelkileg kikészül, ami lecsapódik a betegen ez természetes lehet, de ne ez legyen a mérce, hanem az legyen, hogy most itt vagyunk, beszélgetünk a hétvégén, egy nyugalomnapot szeretnék, ami nem a szenvedésekről kelljen itt beszélni, hanem a mindennapok örömeiben, mikor a nap süt, tehát, hogy érezzük, hogy ez család. Én annak vagyok a híve, hogy ha hétvégén is bejövök, hogy bármelyik órának bármelyik pillanatának tudom, hogy valakinek szüksége van rám, mert pont bejövök és nem véletlenek ezek a bejövetelek, tehát, hogy minden egyes alkalommal nem úgy jövök be, hogy most mit fogok csinálni, hanem az spontán jön, tehát bemegyek ide és máris kapom spontán, hogy mit kellene csinálnom, hogy meglátni, hogy mi az én feladatom. Mi az, amiben szeretnél segíteni a betegeknek vagy a nővéreknek? Engem ez örömmel tölt el, mert úgy érzem, hogy kaptam egy alapot a 6 év alatt, hogy adott pillanatban mit kell csinálni, például tisztázni kell, ez nem okoz gondot és olyan dolgokba már nem merülök el, már például azt se csinálom meg, ami nem az én szakmámhoz való azt nem, de amit úgy érzem, hogy a nővérek azt mondják, hogy „gyere már és húzzuk fel a beteget” azt örömmel vagy meglátom, hogy kiket kell kivinni azért, hogy egy kicsit örömet szerezzek nekik. Például szombaton is jöttem reggel 6-ra, mert ketten voltak, hogy tudjak többet segíteni és hirtelen lettünk öten, mert már itt volt Imre is, tehát ezt nem tudjuk, hogy mikor kell bejönni, de az biztos, hogy mindig szükség van rá, voltam már itt éjszakásban is, segíteni aki felvan vagy nyöszörög, itt nincs olyan pillanat amikor ne lenne tevékenység. Van-e esetleg olyan dolog, amit nem kérdeztem, de szívesen beszélnél róla? Talán annyit, hogy tudom, hogy ez így nem szokott működni, hogy több, tehát a város vagy az önkormányzat felé kellene, tudom, hogy nálunk ez nem szokás, hogy könyöradományokat kérjünk, de én úgy érzem, hogy ha országos viszonylatban nézzük a hospice-t, nem tudom hány van, de nagyon kevés és én úgy érzem, hogy amikor azt hallom, hogy várakozás van, 16 meg 20 fő, akkor ez úgy egy elborzasztó egy kicsit, hogy tudják, hogy várakozás van, de erre anyagi bázist teremteni az önkormányzat nem tudom, hogy nem lehetne-e, tehát én ezt gondolom. 20 fő ehhez a személyzethez, nem kell, nem is lehet több, mert ahhoz már nagyobb elvárások kellenének, de viszont ezt úgy érzem, hogy

49

azért jó ez a kétfős beállítottság nagyon jó, mert így is nehéz, hogy paravánt húzzunk a két beteg közé ha meghal, mert sokszor azt tapasztalom, hogy azon nehéz változtatni, hogy egy meghalt ember, átél háromszor, négyszer egy halált, ez megrázó és a paraván sem oldja meg a problémát, mert az a paraván ott van és az a paraván pont azt mutatja, hogy valaki meghalt. Úgyhogy nem tudom a megoldást erre, esetleg az lehet a megoldás erre, hogyha látunk egy olyan beteget akkor átvisszük egy másik szobába, talán ez lenne az egyik megoldás vagy meg lehet kavarni, de tudom, hogy ez mindig problémával jár, de ez lehet, hogy a betegek szempontjából lehetne fontos, aki még mellette van, jó állapotban van és látja az elmúlást, nem egyszer tapasztalom, tehát úgy gondolom ezen lehetne változtatni, azt gondolom, hogy ez lehet még egy fontos dolog, mert miközben én valakit építek lelkileg és közben látja a halált, akkor úgy érzem, hogy akkor lehúzza vissza a mélybe. Köszönöm szépen!

50