A FO HISZTOKOMPATIBILITÁSI KOMPLEX (MHC) ÉS SZEREPE KÜLÖNBÖZO AUTOIMMUN BETEGSÉGEKBEN
Doktori értekezés tézisei Dr. Vatay Ágnes Témavezeto: Prof. Dr. Füst György Semmelweis Egyetem, Budapest Tudományági Doktori Iskola: Molekuláris Orvostudományok Elméleti és Klinikai Immunológia Program
2004
BEVEZETÉS A
fo
hisztokompatibilitási
komplex
(MHC)
gén
termékeinek
immunfolyamatokban betöltött szerepe jól ismert. Az MHC I, II és III. régióban található gének bizonyos alléljai, illetve e gének polimorfizmusa szoros összefüggést mutat egyes autoimmun megbetegedések, így 1-es típusú diabetes mellitus, gyulladásos bélbetegség (IBD), rheumatoid arthritis, psoriasis, stb. kialakulásával. Az MHC régióban található gének között eros linkage disequilibrium áll fenn, az MHC I és II régió génjeinek (HLA -gének) bizonyos alléljai együtt öröklodnek az MHC III régióban kódolt bizonyos gének egyes alléljaival. A tudomány fejlodésével újabb és újabb génekrol derül ki, hogy részei ennek a linkage disequilibriumnak. Tanulmányuk célja kettos volt. Egyrészt célunk volt az MHC gének közötti linkage disequilibrium vizsgálata két egészséges kaukázusi populációban, másrészt vizsgáltuk egyes autoimmun megbetegedések, így az 1-es típusú diabetes mellitus és a gyulladásos bélbetegség és az MHC gének közötti kapcsolatot. A Az MHC-n belül megfigyelheto linkage disequilibriumnak köszönhetoen nagy kiterjedésu konzervált génszakaszok maradtak fenn, az úgynevezett ancestral (osi) haplotípusok. Az érdeklodés középpontjában az úgynevezett 8.1 osi haplotípus (HLA -A1, B8, TNFa2b3, C2C, BfS, C4AQ0, C4B1, HERV(C4)0, TNFA-308*2, DRB1*0301, DQA1*0501, DQB1*0201) áll, melynek kapcsolata a különbözo autoimmun betegségekkel jól ismert. Saját és egyéb kutatócsoportunk is beszámolt már korában arról, hogy a 8.1 osi haplotípus rövid C4B1 génnel rendelkezik, ami egy monomoduláris RCCX struktúra része.
2
Az irodalmi adatokból a bizonyos MHC II (HLA -DR és DQ) gének és az 1-es típusú autoimmun diabetes közötti kapcsolat jól ismert. Kevéssé ismert azonban e gének és az autoimmun diabetes egy késoi formájának, a látens autoimmun diabetesnek (LADA) a kapcsolata, valamint az is kevéssé ismert, hogy az MHC régióban található egyéb gének, így a tumor necrosis faktor-? (TNF-? ) gén, milyen mértékben befolyásolják a betegség lefolyását. Az irodalomból ismert, hogy eros pozitív asszociáció van az 1-es típusú autoimmun diabetes mellitus kialakulása és a HLA -DR4/DQ8, illetve a HLA DR3/DQ2 haplotípus között, míg a HLA -DR13/DQ6 és a HLADR11/DQ7 haplotípus jelenléte védo hatású a diabetes kialakulásával szemben.
A
gyulladásos bélbetegség és a bizonyos MHC gének közötti kapcsolat igen ellentmondásos; egyes szerzok szerint létezik kapcsolat az IBD egyes alcsoportjai (Crohn betegség és colitis ulcerosa) és bizonyos HLA allélok jelenléte között, míg mások ezt nem erosítik meg. A TNF-? szerepe is igen összetett
a
gyulladásos
bélbetegség
kialakulásában;
az
anti- TNF-?
monoklonális antitest kezelés bizonyos betegeknél terápiás hatású, illetve többen is kimutattak kapcsolatot a betegség kialakulása és a TNF-? promoter polimorfizmus között.
3
CÉLKITUZÉSEK
Tanulmányuk célja kettos volt. Egyrészt célunk volt az MHC gének közötti linkage disequilibrium vizsgálata két egészséges kaukázusi populációban,, másrészt vizsgáltuk egyes autoimmun megbetegedések, így az 1-es típusú diabetes mellitus és a gyulladásos bélbetegség és az MHC gének közötti kapcsolatot: 1. A TNF-a gén promoter polimorfizmus, az RCCX modul variánsok, a C4A és C4B variánsok és az RCCX modul variánsok közötti kapcsolat Vizsgálatunk célja a TNF-a gén a promoter régió –308 és –238 pozíció polimorfizmusának
összehasonlítása
volt
két
egészséges
kaukázusi
populációban, egy közép-európai és egy Egyesült Államokbeli populációban. Vizsgáltuk továbbá a két populációban a komplement komponens C4A és C4B genomikus diverzitását, az RCCX modul hosszúsági variánsokat, a C4A és a C4B polimorfizmust a TNF-? promoter polimorfizmus függvényében.
2. AZ MHC II (DR, DQ) és MHC II (TNF-a) régióban kódolt allélok autoimmun diabetesben A tanulmány célja elsosorban annak tisztázása volt, hogy van-e genetikai különbség az MHC II és III régióban az 1-es típusú diabetes mellitus és a Látens Autoimmun Diabetes (LADA) között. A két betegség kialakulásában autoimmun folyamatok szerepét feltételezik; a két betegség klinikai viselkedése azonban eltéro. Kérdés, hogy magyarázza-e valamilyen genetikai eltérés, hogy míg az egyik betegség, az 1-es típusú diabetes mellitus lefolyása igen gyors, addig a LADA betegség esetében az autoimmun béta-sejt pusztulás lefolyása elhúzódó Meghatároztuk a HLA -DR és DQ haplotípusokat, valamint a tumor necrosis faktor a gén promoter régiójának polimorfizmusát a –308 és –238 pozícióban 1-es típusú autoimmun diabetesben, és annak késoi formájában, LADA
4
betegségben, valamint az egészséges magyar populációban. Elsosorban arra kerestük a választ, hogy van-e valamilyen különbség a két betegség genetikájában, illetve ez a különbség magyarázhatja-e a két betegség eltéro klinikai viselkedéséért.
3.
A
TNF-a
gén
promoter
polimorfizmus
vizsgálata
gyulladásos
bélbetegségben. A TNF-a g én plazma CRP szintekre kifejtett hatása. Vizsgálatunk célja a TNF-a gén promoter régiójának –308 és –238 pozíciójában kódolt allélok frekvenciájának meghatározása volt a gyulladásos bélbetegség (Crohn betegség, colitis ulcerosa) és az egészséges kontrollcsoport esetén. Meghatároztuk a szérum CRP szintet, mint a betegség aktivitásának fontos meghatározóját Crohn betegek és colitis ulcerosás betegek körében, valamint az egészséges populációban. Elsosorban arra kerestük a választ, hogy a betegség és a TNF-a asszociációjával kapcsolatos igen ellentmondásos irodalmi adatok Magyarországon hogyan érvényesülnek, valamint van-e kapcsolat a plazma CRP szintek és a TNF-a promoter régióbeli polimorfizmusa között a különbözo klinikai státuszú gyulladásos bélbetegségben szenvedo betegek körében. Irodalmi adatok szerint ugyanis a hepatikus CRP termelés egyik legfobb regulátora a TNF-a.
MÓDSZEREK
Betegek és kontrollok a)
69 1-es típusú diabeteses beteget és 42 LADA beteget vizsgáltunk (WHO kritérium: a betegség kezdetekor 35 év feletti életkor, legalább 1 szigetsejt elleni autoantitest jelenléte és legalább 6 hónapos inzulin kezelés mentes periódus)
5
b)
125 gyulladásos bélbetegségben szenvedo beteg, közülük 74 Crohn beteg, 51 colitis ulcerosában szenvedo.
c)
A TNF-? promoter polimorfizmust egy 138 fobol álló egészséges önkéntes csoportban végeztük el.
d)
A HLA analízis kontroll csoportjaként a Magyar Vesedonor Regiszter adatbázisa szolgált, az adatbázisban rokonok nem szerepeltek.
e)
Az RCCX modul és a TNF-? promoter polimorfizmust együttes vizsgálata két egészséges kaukázusi populációban történt; a vizsgálatban 80 ohioi egyén és 125 budapesti egyén vett részt.
Vizsgálati módszerek A DNS szeparálás Miller módszere szerint történt (Miller et al; N A Res 1988; 16:1215). A HLA meghatározást PCR-SSP módszerrel, a TNF-? promoter polimorfizmus vizsgálatot PCR-RFLP módszerrel végeztük, emésztés 37°C-on NcoI és MspI enzimmel (Day et al; Diabetologia 1998; 41:430) történt. Az RCCX modul tanulmányozása Southern blot analízissel történt, a DNS próbák és a C4 mutánsok meghatározása Blanchong szerint (Blanchong et al; Int Immunopharm. 2001; 1:365) A komplement C4 allotipizálás és immunoblot analízis Sim szerint történt (Biochem J 1986; 239:763) A szérum C4 koncentráció meghatározása és a C4A és C4B fehérjék immunoblot analízise érdekében radiális immundiffúziós módszert alkalmaztunk. A szérum CRP szintek meghatározása részecske erosíto immunturbidimetriás esszé segítségével történt (Roche) Az allélfrekvenciák összehasonlítása Fisher exact teszt, illetve ? ? teszt segítségével történt (Graphpad Prism 3,00 verzió). A potenciális zavaró tényezok kizárása érdekében logisztikus regressziót alkalmaztunk (Statistica software 2,00). A CRP szinteket Mann-Whitney t-teszttel hasonlítottuk össze. Az eredményt szignifikánsnak tekintettük, amennyiben p<0,05.
6
EREDMÉNYEK
1. A komplement komponens C4A és C4B diverzitások és a TNF-? promoter polimorfizmus közötti kapcsolat két kaukázusi populációban A TNF alfa –308 promoter polimorfizmus tekintetében nem volt különbség a két vizsgált populáció között; a –308 A allél frekvenciája 17,5%, illetve 16,7% volt a két populációban. Ezzel ellentétben a TNF-? – 238 A allélfrekvencia tekintetében szignifikáns különbség volt a két kaukázusi populáció között; a TNF-? –238 A (TNFA, G? A csere, az A allél alacsonyabb TNF-? expresszióval jár együtt) allél frekvenciája a budapesti populációban 1,6%, az Ohio populációban pedig 10% volt (p=0,0003). A mono-, bi- és trimoduláris RCCX modulok megoszlását összehasonlítottuk az Ohio és a Budapest csoportban a TNF alfa –308 A allél jelenlétében, illetve anélkül is. Az RCCX modul négy, tandem módon ismétlodo génbol áll: RP, komplement komponens 4 (C4A és C4B), szteroid-21-hidroxiláz (CYP-21) és tenascin X (TNX) gén. A C4 gének duplikációját vagy delécióját a többi gén duplikációja vagy deléciója kíséri. A C4 gének 75% -a egy endogén retrovírust tartalmaz, a HERV-K-t, ezek a C4 gének hosszabbak (L gének), a retrovírust nem tartalmazó géneket S betuvel jelölik. Egy haplotípusban 1-3 RCCX modul található, a benne lévo C4 gének hosszúsága alapján jelölik, pl. egy bimoduláris RCCX modul két hosszú C4 génnel: LL, míg egy monomoduláris RCCX modul egy rövid C4 génnel: mo no-S RCCX modul. Mindkét populáció esetén igen jelentos különbségek voltak az RCCX moduláris struktúrájában a TNF alfa –308 A allél hordozók (–308 GA és AA), illetve az A allélt nem hordozók között (p<0,0001). A magyar populációban a mono-S struktúrával rendelkezo egyének 95,2% -a, az Ohio populációban pedig a mono-S struktúrával rendelkezo egyének 94,1%-a a –308 A allélt is hordozta. A mono-S RCCX modul és a TNF-? –308 A allél közötti eros kapcsolat arra ösztönzött bennünket, hogy vizsgálatainkat tovább folytassuk a komplement
7
genotípusok és fenotípusok irányában, és összehasonlítsuk a C4AQ0 B1 lehetséges haplotípusok frekvenciáját a TNF alfa –308 A allélt hordozók és az allélt nem hordozók között. Az eredmények a két populációban igen hasonlóan alakultak. A két populációban összesen 6 ember volt TNF-? –308 AA homozigóta, e betegek mindegyikénél legalább egy C4AQ0 B1 haplotípus jelen volt. A GA heterozigóták közül 60% (35/58) hordozta a lehetséges C4AQ0 B1 haplotípust, míg a C4AQ0 B1 haplotípus igen ritkán volt látható (7%, 10/41) a GG homozigóták körében (p<0,0001). A C4A protein átlagos szérumkoncentrációja alacsonyabb volt a –308 A hordozók, mint az allélt nem hordozók körében, a különbség statisztikailag is szignifikánsnak bizonyult (p<0,0001). Az össz C4 koncentráció tekintetében is szignifikáns különbség volt a –308 A allélt hordozók és az allélt nem hordozók között (p=0,023).
2. Az 1-es típusú diabetes és a LADA kapcsolata bizonyos DR és DQ allélokkal Az 1-es típusú diabetes mellitus pozitív asszociációt mutat a DRB1*03 (DR3), a DRB1*04 (DR4), a DQB1*0201 (DQ2), és a DQB1*0302 (DQ8) allélek jelenlétével, míg negatív kapcsolatot találtunk az 1-es típusú diabetes kialakulása és a DRB1*11 (DR11) és a DQB1*07 (DQ7) allélek jelenléte között. Vizsgálatunkban a DQB1*0201 (p=0.001, OR=2.4 ?1.4-4.4?), a DQB1*0302 (p=0.00001, OR=4 ?2.1-7.4?), a DRB1*03 (p=0.00009, OR=3.2 ?1.8-5.6?) és a DRB1*04 allélok (p<0.00001, OR=4.4 ?2.4-8?) szignifikánsan gyakrabban fordultak elo 1-es diabetesben, mint a kontroll csoportban, míg a DQB1*0301 és a DRB1*11 aléllok frekvenciája lényegesen ritkább volt 1-es típusú diabetesben a kontroll csoporthoz képest (p=0.00009 és p=0.001, OR=0.15 ?0.07-0.3? és OR=0.05 ?0.01-0.2?).
8
A LADA kialakulását összefüggonek találtuk a DQB1*0302 (DQ8) (p=0.0006, OR=3.6 ?1.7-7.5?), és a DRB1*04 (p=0.0002, OR=3. 7 ?1.9-7.4?) allélok jelenlétével, míg a DQB1*0301 (DQ7) (p=0.012, OR=0.38 ?0.18-0.8?) és a DRB1*11 (DR11) (p=0.006, OR=0.28 ?0.1-0.7?) allélokat a betegséggel negatívan asszociáltnak találtuk. Az 1-es típusú diabetes mellitussal ellentétben a DRB1*03 és a DQB1*0201 allélok bár gyakrabban fordultak elo a LADA betegek körében, mint a kontroll csoportban, ez a különbség statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak.
3. Az 1-es típusú diabetes és a LADA kapcsolata bizonyos haplotípusokkal Az 1-es típusú diabetesben a HLA -DRB1*03/DQB1*0201 (DR3/DQ2) és a HLA -DRB1*04/DQB1*0302
(DR4/DQ8)
haplotípusok
elofordulása
szignifikánsan gyakoribb volt (p=0.00008 és p=0.00001, OR=3.2 ?1.8-5.7? és OR=4.1
?2.2-7.6?),
míg
a
HLA -DRB1*11/DQB1*0301
(DR11/DQ7)
haplotípus elofordulása szignifikánsan ritkább volt (p=0.00006, OR=0.05 ?0.01-0.2?) a kontroll populációhoz képest. A
LADA
és
a
HLA -DRB1*04/DQB1*0302
(DR4/DQ8)
haplotípus
elofordulása között szintén pozitív összefüggés volt megfigyelheto (p=0.0005, OR=3.66 ?1.7-7.6?),
míg
nem
volt
szignifikáns
különbség
a
HLA -
DRB1*03/DQB1*0201 (DR3/DQ2) haplotípus elofordulási gyakoriságában a LADA és a kontroll csoport között. A HLA -DRB1*11/DQB1*0301 (DR11/DQ7) haplotípus elofordulása az 1-es típusú diabeteshez hasonlóan szignifikánsan ritkább volt a kontroll populációhoz képest (p=0.007, OR=0.28 ?0.1-0.7?).
9
4. A TNF-a promoter polimorfizmus csökkent frekvenciája LADA betegek körében A TNF-? promoter régiójának – 308-as pozíciójában lévo G? A szubsztitúció (a TNF2 allél) in vitro és in vivo egyaránt csökkenti a TNF-? expressziót. A TNF-? -308 A allél szignifikánsan ritkábban fordult elo LADA betegek körében, mint a kontroll csoportban (p=0,017), vagy 1-es típusú diabeteses betegek körében (p=0,02). A genotípus a következoképpen alakult: LADA betegek körében AA homozigóta nem volt, a GA heterozigóták aránya 14,3%, a GG homozigóták aránya pedig 85,7% volt; az 1.es típusú diabeteses betegek körében az AA homozigóták aránya 2,9%, a GA heterozigóták aránya 30,4%, a GG homozigóták aránya 66,7% volt. A kontroll csoportban az AA homozigóták aránya 2,9%, a GA heterozigóták aránya 29,7%, a GG homozigóták aránya pedig 67,4% volt. A kontroll csoport és az 1-es típusú diabeteses betegek között nem volt szignifikáns különbség.
5. A 8.1 osi (ancestral) haplotípus jelenléte 1-es típusú diabetesben és LADA betegségben A
maximum
likelihood
allélfrekvencia
meghatározása
érdekében
az
eredményeket Arlequin szoftver segítségével is kiértékeltük. Eros linkage disequilibriumot találtunk a HLA -DRB1*03, DQB1*0201 és a TNF-a –308 A allél jelenléte között (p=0,0004). A HLA -DRB1*03/DQB1*02/ TNF-? – 308 A allél (8.1 osi haplotípus) szignifikánsan ritkábban fordult elo a LADA betegek körében, mint az 1-es típusú diabeteses csoportban (allélfrekvencia: 0.0427 vs. 0.138, p=0.018), míg a DRB1*11/DQB1*0301/ TNF-?
–308 G allél
gyakrabban fordult elo LADA betegek körében, mint az 1-es típusú diabetesesek esetén (allélfrekvencia: 0.075 vs. 0.022, p=0.039).
10
6. A TNF alfa –308 promoter polimorfizmus vizsgálata gyulladásos bélbetegségben; a TNF alfa promoter polimorfizmus, a klinikai állapot és a szérum CRP szint közötti kapcsolat A –308 A allélt hordozók száma szignifikánsan alacsonyabb volt (16%) a gyulladásos bélbetegségben szenvedok körében (mindegyikük GA heterozigóta volt, AA homozigóta egyáltalán nem volt), mint a kontroll populációban (GA heterozigóta és AA homozigóta egyaránt elofordult) (33%, p=0,0009). A TNF-? –308 A allélt hordozók körében az átlagos CRP szint szignifikánsan magasabb volt a betegség aktív stádiumában (medián CRP=18,46 mg/l), mint a betegség inaktív stádiumában (medián CRP=2,4 mg/l, p=0,002). Amennyiben azonban a –308 A allélt nem hordozó betegek (–308 GG homozigóták) körében hasonlítottuk össze a CRP szinteket a betegség aktív (medián CRP=9,95 mg/l), illetve inaktív fázisában (medián CRP=6,1, p=0,084), úgy a két csoport között nem volt szignifikáns különbség.
MEGBESZÉLÉS
Vizs gálataink fo célja az emberi 6. kromoszóma rövid karján található MHC II és
MHC
III
régió
genetikai
vizsgálata
volt
egészséges
kaukázusi
populációkban, valamint diabetes mellitusban, gyulladásos bélbetegségben. Arra is választ kerestünk, hogy a TNF alfa promoter polimorfizmus befolyásolja-e az autoimmun betegségek lefolyását. Összehasonlítottuk az RCCX modul jellegzetességeit a TNF-? – 308 A allélt hordozó egyének, és az allélt nem hordozók között; jelentos különbségeket figyeltünk meg az RCCX modul felépítésében. A monomoduláris RCCX modul egy rövid C4B génnel a TNF-? –308 A allélt hordozók igen karakterisztikus jellemvonása mindkét populációban.
11
A TNF-? és a C4 autoimmun betegségekben játszott szerepének jobb megértése érdekében célszeru a TNF-? – 308 A allélt hordozókat két csoportra lebontani: a mono-S RCCX struktúrával rendelkezokre, és a mono-S RCCX struktúrával nem rendelkezokre (vagyis más szóval C4A deficiens és nem deficiens csoportokra). A TNF-? –308 A allél, a C4AQ0 haplotípus és a monomoduláris RCCX struktúra rövid C4B génnel közötti kapcsolat jól ismert, ez is része a 8.1 osi haplotípusnak. A 8.1 osi haplotípus minden kaukázusi populációban bizonyos betegségek,
így
autoimmun
megbetegedések
kialakulásának
magasabb
kockázatával jár együtt. E kapcsolatról kialakított vélemények azonban igen ellentmondásosak. Bizonyos új keletu tanulmányok az MHC centrális részének kulcsfontosságú szerepére világítanak rá a 8.1 osi haplotípus és az autoimmun betegségek kapcsolatában. Számtalan adat áll rendelkezésünkre, mely szerint a 8.1 osi haplotípus és a TNF-? in vitro és in vivo fokozott termelése között igen kifejezett kapcsolat van; a 8.1 osi haplotípust hordozókban ezen kívül emelkedik a szérum sELAM, a kortizol és az IL-10 szint is, ami a 2-es típusú citokin válasz túlsúlyára enged következtetni. A 8.1 osi haplotípus karakterisztikus jellemvonása ezen kívül a monomoduláris RCCX struktúra, rövid C4B génnel, ami tulajdonképpen a C4A gén hiányát jelenti. Mivel a C4A immun-komplex kezelo képessége hatékonyabb, mint a C4B fehérjéé, elképzelheto, hogy emiatt a 8.1 osi haplotípust hordozók körében a keringo immunkomplexek
eltávolítása
romlik,
az
immunkomplexek
csökkent
mértékben kötodnek a komplement receptorokhoz és az immunprecipitáció gátlásának képessége csökken. E folyamatok bármelyike szöveti gyulladáshoz vezethet SLE-ben és más autoimmun betegségekben egyaránt. A 8.1 osi haplotípus és az autoimmun betegségek közötti kapcsolat jobb megértése érdekében a további vizsgálatok során ésszerunek tunik tehát olyan minden részletre kiterjedo módszerek alkalmazása, melyet tanulmányunk során is alkalmaztunk.
12
Eredményeink alapján a két diabetes csoport között genetikai különbségek és hasonlóságok egyaránt vannak. Ez a következtetés az alábbi megfigyeléseken alapul: A HLA -DR4/DQ8 haplotípus elofordulási gyakorisága a LADA és az 1es típusú diabetes mellitus esetén is magasabb volt, mint a kontroll populációban a HLA -DR11/DQ7 haplotípus pedig védo tényezonek bizonyult mind az 1-es típusú diabetes, mind pedig a LADA kialakulásával szemben. Ezzel ellentétben a HLA -DRDR3/DQ2 haplotípus frekvenciája különbözött a LADA és az 1-es típusú diabetes között. Különbséget találtunk a TNF alfa promoter régió –308 pozíciójában lévo polimorfizmus tekintetében is. A –308 A allél hordozók száma alacsonyabb volt LADA betegek körében, mint az 1-es típusú diabeteses betegeknél, vagy az egészséges kontrollok esetén. A 8.1 osi haplotípus (HLA -DR3/DQ2/TNF-?
–308
A)
tehát
ritkábban,
míg
a
DR11/DQ7/ TNF-? – 308 G haplotípus gyakrabban fordult elo LADA betegek, mint 1-es típusú diabetes esetén. A két betegség kialakulásában autoimmun folyamatok szerepét feltételezik; a két betegség klinikai viselkedése azonban eltéro. A hasnyálmirigy ? sejtek destrukciója, melyért végso soron a gyulladás felelos, gyorsabb 1-es típusú diabetes mellitus esetén, mint LADA-ban. A két betegség közel megegyezo HLA prediszpozíciója mellett LADA betegek körében a TNF-? –308 A allél kisebb
elofordulási
gyakorisága
magyarázhatja
a
betegség
lassúbb
progresszióját, míg 1-es típusú diabetesben a LADA betegekénél magasabb TNF-? – 308 A allél frekvencia miatt a hasnyálmirigy ? sejtjei igen gyorsan elpusztulnak. A TNF-? –308 A allél elofordulási gyakorisága szignifikánsan csökken gyulladásos bélbetegség esetén, és ez a csökkenés még kifejezettebb Crohn betegek körében. Eredményeink igen hasonlítanak a Luis és munkacsoportja, valamint Bouma és munkacsoportja eredményeihez. A TNF-? –308 A allélt hordozók körében a CRP szintek a betegség aktív fázisában szignifikánsan
13
magasabbak, mint a betegség inaktív fázisában, míg ez a különbség nem szignifikáns a –308 GG homozigóták körében. Ez a megfigyelés arra enged következtetni, hogy amint a plazma CRP szintek alakulásából is kitunik, a TNF-? –308 A karrier státusz jelentosen befolyásolja a betegség lefolyását. A CRP expressziójának szabályozása elsosorban transzkripciós szinten történik, a CRP gén legfontosabb induktora az interleukin-6 (IL-6), az IL-6 szoros expressziós kontrol alatt áll, hormonok, citokinek és azok transzkripciós faktorai befolyásolják termelését, ezek közül az IL-1 és a TNF-a aktiválják, míg az ösztradiol és a glükokortikoidok elnyomják az IL-6 gén transzkripciót. Valószínusítheto, hogy a magasabb TNF-? termelodéssel járó – 308 A allél csökkent jelenléte a mikrobiális ágensek perzisztálásához vezethet a bélben, ami a betegség beindításának trigger tényezoje lehet.
Az
értekezésben
leírt
legfontosabb
eredmények
összefoglalása,
következtetések. 1.
Mind a magyar, mind pedig az Ohio populációban eros összefüggést találtunk a TNF alfa –308 A allél és a mono-S RCCX szerkezetu C4AQ0 C4B1 haplotípus között. A TNF alfa –308 A allél, a C4AQ0 haplotípus és a monomoduláris RCCX struktúra rövid C4B génnel szintén 8.1 osi haplotípus része. A 8.1 osi haplotípus pedig minden kaukázusi populációban bizonyos betegségek, így autoimmun megbetegedések kialakulásának magasabb kockázatával jár együtt.
2. Eros linkage disequilibriumot figyeltünk meg a C4A6 B1 haplotípus és a TNF alfa –238 A allél között a két vizsgált kaukázusi populációban. 3.
Kimutattuk, hogy szignifikáns különbség van a TNF-? promoter régió –308 pozíciójában lévo polimorfizmus tekintetében az 1-es típusú autoimmun diabetes és a LADA között. A –308 A allél hordozók száma szignifikánsan alacsonyabb volt LADA betegek körében, mint az 1-es típusú diabeteses
14
betegeknél, vagy az egészséges kontrollok esetén. A TNF2 frekvenciája az 1-es típusú diabetes és a kontroll csoport esetén megegyezett. 4.
A DR3/DQ2 haplotípus elofordulási gyakorisága szignifikánsan magasabb volt 1-es típusú diabeteses betegek körében, mint a kontroll csoportban, míg a haplotípus elofordulási gyakoriságában nem volt különbség a LADA és a kontroll csoport között. A 8.1 osi haplotípus (HLA -DR3/DQ2/ TNF-? –308 A) szignifikánsan ritkábban, míg a DR11/DQ7/ TNF-? –308 G haplotípus szignifikánsan gyakrabban fordult elo LADA betegek esetén, mint 1-es típusú diabetes esetén. Lényeges különbségek vannak tehát a két betegség MHC régióban kódolt génjei között, melyek magyarázhatják a két betegség eltéro klinikai viselkedését.
5.
Tanulmányunk eredményeként eros kapcsolatot találtunk a TNF-? –308 polimorfizmus és a gyulladásos bélbetegség között a magyar populációban. A TNF alfa –308 A allél frekvenciája szignifikánsan csökken a gyulladásos bélbetegségben szenvedok körében, és ez a csökkenés még kifejezettebb Crohn betegek esetén.
6.
A TNF alfa –308 A allélt hordozó IBD-s betegek körében a CRP szintek a betegség aktív fázisában szignifikánsan magasabbnak bizonyultak, mint a betegség inaktív fázisában, míg ez a különbség nem volt szignifikáns a –308 GG homozigóták körében. Ez a megfigyelés arra enged következtetni, hogy amint a plazma CRP szintek alakulásából is kitunik, a TNF alfa –308 A karrier státusz jelentosen befolyásolja a betegség lefolyását. Tanulmányunk alátámasztja azt a hipotézist, miszerint a gyulladásos bélbetegség kialakulásáért felelos egyik gén éppen maga a tumor necrosis faktor alfa génje. A promoter régió –308 pozíciójában lévo G? A csere magasabb TNF-? termeléssel jár együtt, ami a mikrobiális ágensek perzisztálásához vezethet a bélüregben.
15
A doktori értekezésben összefoglalt saját közlemények:
1.
Vatay A, Rajczy K, Pozsonyi E, Hosszufalusi N, Prohaszka Z, Fust G, Karadi I, Szalai C, Grosz A, Bartfai Z, Panczel P: Differences in the genetic background of latent autoimmune diabetes in adults (LADA) and type 1 diabetes mellitus. Immunol Lett. 2002 Nov 1;84(2):109115.
2.
Vatay A, Yang Y, Chung EK, Zhou B, Blanchong CA, Kovacs M, Karadi I, Fust G, Romics L L, Varga L, Yu CY, Szalai C: Relationship between complement components C4A and C4B diversities and two TNFA
promoter
polymorphisms
in
two
healthy
Caucasian
populations. Hum Immunol. 2003 May;64(5):543-52. 3.
Vatay A, Bene L, Kovacs A, Prohaszka Z, Szalai C, Romics L, Fekete B, Karadi I, Fust G: Relationship between the tumor necrosis factor alpha polymo rphism and the serum C-reactive protein levels in inflammatory bowel disease. Immunogenetics. 2003 Jul;55(4):247-52.
Az értekezés témájában megjelent egyéb közlemények Yang Y, Chung EK, Zhou B, Blanchong CA, Yu CY, Fust G, Kovacs M, Vatay A, Szalai C, Karadi I, Varga L: Diversity in intrinsic strengths of the human complement system: serum C4 protein concentrations correlate with C4 gene size and polygenic variations, hemolytic activities, and body mass index. J Imunol. 2003 Sep 1;171(5):2734-45. Hosszufalusi N, Vatay A, Rajczy K, Prohaszka Z, Pozsonyi E, Horvath L, Grosz A, Gero L, Madacsy L, Romics L, Karadi I, Fust G, Panczel P: Similar
16
genetic features and different islet cell autoantibody pattern of latent autoimmune diabetes in adults (LADA) compared with adult-onset type 1 diabetes with rapid progression. Diabetes Care. 2003 Feb;26(2):452-7.
Más témában megjelent társszerzos közlemények Kocsis J, Veres A, Vatay A, Duba J, Karadi I, Fust G, Prohaszka Z: Antibodies against the human heat shock protein hsp70 in patients with severe coronary artery disease. Immunol Invest. 2002 Aug-Nov;31(3-4):219-31.
17
