Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
A CSANÁDI-PUSZTÁK EMLŐSFAUNÁJA Kókai Károly¹, Kotymán László² & Mészáros Csaba¹ ¹ Magyarmadártani és Természetvédelmi Egyesület ² Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Bevezetés A Csanádi-puszták Békés és Csongrád megye határán elterülő, három nagy és néhány kisebb pusztafoltból álló kiemelkedő természeti értékekkel bíró terület. E három nagy „részegység”: a Montág-puszta, a Királyhegyesi-puszta és a Kopáncsi-puszta. A térség nagyobb sztyeppfoltjait 1989-ben Pitvarosi-puszták Tájvédelmi Körzet néven nyilvánították védetté, majd 1997-ben a Körös-Maros Nemzeti Park létrejöttével, mint Csanádi-puszták elnevezésű tájegység vonult be a szakmai köztudatba. A terület legértékesebb foltjain fokozottan védett részeket jelöltek ki, majd Natura-2000 lett a védett terület és környéke. A Montág-puszta pedig hazánk legfrissebb Ramsari-területe. Ezen címek elnyerésében jelentős szerepet játszottak a Nemzeti Park élőhely és élővilágvédelmi tevékenységei (élőhely rekonstrukciók, legeltetés erősítése, stb.). A terület jelentőségének megfelelően több közlemény jelent meg a Csanádi-puszták növénytársulásairól. Zoológia kutatások közül elsősorban az ízeltlábú és a puhatestű faunát érintő vizsgálatokat lehet kiemelni. Madártani szempontból pedig a térség egyik legjobban kutatott és publikált védett területe. Ezzel ellentétben a területhez és vizsgált csoporthoz méltatlanul, meglehetősen kevés emlős adat látott napvilágot e pusztákról. Számottevőbb emlősökről szóló információt, jelen munka szerzői közöltek a réti fülesbagolyról írt cikkükben (MÉSZÁROS et al. 2003). Később Kalivoda Béla publikált gyöngybagoly (Tyto alba) köpetvizsgálatokat Csanádalberti kastélypadlásáról 2000. évből (KALIVODA 2009a) és Tótkomlósról, az evangélikus templom tornyából 2007. évből: június és október hónapokból (KALIVODA 2009b). A két vizsgálati hely közül Csanádalbertin történtek leginkább a Montágpuszta dél-keleti részének feleltethetők meg (mint zsákmányejtési terület), Tótkomlós pedig a Kopáncsi-pusztának, esetleg beleeshet a Montág-puszta nagyéri területe. Természetesen a gyűjtési helytől sugárirányban az összes mezőgazdasági művelés alatt álló szántó (így a Csanádi-pusztákhoz nem tartozó részek is), mint potenciális zsákmányszerző terület is szerepet játszhatott. Mivel a saját köpetvizsgálatok a védett terület határain belül történtek, ezért a fajok leírásánál ezt tekintettük prioritásnak. Jelen írásunkat egy emlősfaunisztikai „alap tanulmánynak” tekintjük és szeretnénk később egy részletesebb dolgozatot is megjelentetni a Csanádi-puszták emlőseiről. Ezen kívül mindenképpen szorgalmazunk egy jóval alaposabb, több kutatási módszert is alkalmazó vizsgálódást, hiszen a térség emlősfaunája is „megérdemelné” a fokozottabb odafigyelést.
A terület leírása A Csanádi-puszták Makó-Rákos, Királyhegyes, Csanádalberti, Ambrózfalva, Nagyér, Tótkomlós és Békéssámson települések határán, több mint 5000 ha.-on terül el. Két résztelepülés (tanyaközpont) a vizsgálati területen belül található: Királyhegyes-Csikóspuszta és Tótkomlós-Nagykopáncs. A pusztafoltok között általában nagyüzemi táblás, intenzív mezőgazdasági növénytermesztés folyik. Termesztett növények: búza, árpa, kukorica,
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
napraforgó, repce és kisebb parcellákban zöldséggyökér és vöröshagyma. Mindegyik pusztarész határán vagy ahhoz közel, kisebb vagy nagyobb forgalmú műút található. Legforgalmasabb a Makó-Rákost, Tótkomlóssal összekötő közötti szakasz. A puszták lágyszárú növénytársulásai igen változatosak, amit a talaj, a térszint, a csapadék víz és a legeltetés befolyásol. Külön ki kell emelnünk a vízborítottság igen szélsőséges változásait. Akár egy éven belül vagy az egymást követő években hatalmas mértékben (és sokszor viszonylag gyorsan) változik a területen lévő vízmennyiség. Csapadékos években, kora tavasszal akár a puszta 2/3-a is víz alá kerülhet, pár centinyi gyep elöntéstől a derékig érő mocsárig. Hosszantartó, forró, nyári kánikulában pedig a Zsombékéricsatorna legátolt szakasza és a Száraz-ér kivételével minden víz eltűnik az ekkor már szinte „félsivatagos” tájról. A legjellemzőbb lágyszárú növénytársulások: az ürmös-csenkeszes puszta (ArtemisioFestucetum), az ecsetpázsitos kaszáló (Agrostio-Alopecuretum pratensis), tarackos tippanoscsetkákás (Agrostio-Eleocharis pratensis), a szikikáka mocsár (Bolboschoenetum maritimi continentale), a harmatkásás sziki rét (Agrostio-Glycerietum poiformis), a hernyópázsitos sziki kaszáló (Agrostio-Beckmannietum eruciformes), a mélyebb részeken pedig tavikákás (Scirpo-Phragmitetum), nádas (Scirpo-Phragmitetum) és gyékényes (Typhetum latifoliae és angustifoliae). A „magasabban” fekvő területeken (Királyhegyes) löszpuszta gyeptársulás (Salvio-Festucetum rupicolae) található. Egyes pusztafoltokon jól fejlett padkás szikesekre bukkanhatunk. A vízborítottság alakulásának megfelelően ezen társulások kiterjedése természetesen változik. A gyérebb fás szárú növényzet helyenként kiserdőket, gyakrabban fasorokat vagy magányos fákat jelent. Természetvédelmi értékük kisebb, gyakoriak a betelepített „idegen” fajok: japánakác, keskenylevelű ezüstfa, gledícsia, fehér akác, zöld juhar, amerikai kőris. Kisebb arányban, de őshonos fákat is láthatunk itt: a kocsányos tölgy, szürke nyár, fehér nyár, vadkörte, mezei juhar, magas kőris. Mint emlős élőhelyek fontos szerepet játszanak, még akkor is, ha adventív fákról beszélünk.
Nagyobb pusztafoltjainkról röviden A legdélebbi a Királyhegyesi-puszta, területe 1011 ha. Legeltetési foka közepesenintenzívnek nevezhető, egyes részeit kaszálják. Löszpuszta gyepek váltakoznak ürmöscsenkeszes és réti ecsetpázsitos területekkel. Itt található egy időszakos szikes mocsár: a Liliomos. A terület északi határán folyik a Királyhegyesi Száraz-ér, a környék legnagyobb vízhozamú vízfolyása, amely távolabbi területekkel teremt kapcsolatot a flóra és a fauna szempontjából. Ehhez a területi egységhez számítható a Csikóspusztai-tó, amely egy természetes szikes tó, mellette van a Kápolnás-erdő, a térség legjelentősebb „kiserdeje”. Jelentősebb erdőfolt fekszik a puszta északkeleti oldalán, a pitvarosi vadásztásaság fácántelepe körül. Kisebb fiatalosok állnak a terület középtájékán a Liliomos-mocsár mellett. A legnagyobb kiterjedésű a Montág-puszta, területe 2188 ha. Legértékesebb része a Nagy-Zsombék, változatos növénytársulásainak kiterjedése a vízborítottság függvénye: az ürmös-csenkeszes részektől a harmatkásás, gyékényes, nádas, mély vizű mocsárig terjed. A kelet-nyugati irányban futó Zsombékéri-csatornát a Nemzeti Park 1997-ben torkolatánál lezárta. Ezzel a puszta nagyobb részén megvalósult a maximális vízvisszatartás. A hosszú, forró, száraz nyarakon egyébként ez a csatornaszakasz az egyik biztos állandó vízfelület, minden más, még a Csikóspusztai-tó is képes ilyenkor kiszáradni. Kisebb erdőből több is található a Montág-puszta peremrészein: van egy a dél-nyugati oldalon, a Zsombékéricsatorna partján és a keleti, dél-keleti határon is kettő. Észak-keleten és főleg a Nagyéripuszta területén (a Montág egyik részterülete) komolyabb, részben idősebb fákból álló
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
erdősávok is találhatók. A Montág-puszta középső része egyébként a „legfátlanabb” az egész környéken. Legészakabbra a legkisebb (858 ha) pusztafolt, a Kopáncsi-puszta terül el. Korábban juhokkal erősen legeltetett volt, de a legeltetés felhagyása után több részen erősen gazosodni kezdett. Az utóbbi években a Nemzeti Park szürke marhákkal legelteti ezt a pusztát is, azóta ismét javul a helyzet. Összességében ez a területrész viszonylag magasabb fekvésű, tavasszal is inkább sekély, 5-20 cm-es vízborítást kap. Helyenként kifejezettek a padkás szikesek. Növénytársulásai a vakszikes foltoktól a csenkeszes, tarackos tippanos és ecsetpázsitos rétekig terjednek. Több kisebb területű fiatalos erdőcske, illetve erdősáv található a központi részén. A Kopáncsi-pusztán átmenő mély meliorációs csatorna: a Székeséri-csatorna, sok vizet elvezet, kánikulai nyarakon sokszor teljesen ki is szárad. A három nagy pusztát több kisebb, különálló gyepfolt is határolja, közülük legjelentősebb a Montágtól nyugatra található Bogárzó.
Anyag és módszer Kutatásaink jelentős részben, vagy maguknak az emlősöknek, vagy lábnyomuknak, esetleg egyéb élettevékenységüknek a megfigyelésén alapszik, az utóbbi 15 évből. A korábbi évekről részben dr. Molnár Gyula beszámolója alapján van tudomásunk. Nagyon sok értékes adatot bocsátott még rendelkezésünkre, a hetvenes évektől kezdve, Nemes István a Pitvarosi Petőfi Vadásztársaság nyugalmazott vadászmestere, biológia tanár. Munkakörüknek megfelelően adatokat kaptunk Bránya Krisztián és Csáki Imre természetvédelmi őröktől is. Sajnálatosan sok megfigyelési adat származik az utak mentén elütött állatokról. Ezenkívül ragadozó madár köpet vizsgálatokat végeztünk 2001. és 2002. években gyöngybagoly, kuvik (Athene noctua), réti fülesbagoly (Asio flammeus) és pusztai ölyv (Buteo rufinus) fajoknál, illetve gyöngybagolynál a 2009. és 2010. években. Mindkét időszakban 2-300-as nagyságrendben dolgoztunk fel köpeteket. Ezek közül természetesen a gyöngybagoly, mint táplálékgeneralista, táplálkozásvizsgálata szolgált a legtöbb információval, de a kuvik köpeteinek vizsgálata is sok érdekes adatot szolgáltatott. Természetesen Kalivoda Béla (2009a,b) vizsgálatai is beépültek e cikkbe. A kilencvenes évek közepéről kerecsensólyom táplálékvizsgálatok is a rendelkezésünkre állnak (KOTYMÁN 2005). Dolgozatunkban sajnálatosan alulreprezentáltak a denevérek (Chiroptera), csupán két faj került meg belőlük. Mindenképp szükség lenne alapos és speciális denevér vizsgálati módszerek (hangdetektálás, padlások célzott vizsgálata esetleg denevérhálózás) alkalmazására.
Eredmények Az 1996-2010.-ig terjedő, általunk vizsgált időszakban, kiegészülve az azt megelőző két évtizeddel (Nemes, Molnár) 36 emlősfajt sikerült kimutatni a Csanádi-pusztákról (lásd táblázatot). Az 5 alkalmi előforduló és 2 kipusztult fajt leszámítva, 27 emlősfaj állandó lakója a vizsgált területnek és ott szaporodó populációkat alkotnak. Létrehoztuk a nem meghatározható státuszú fajok csoportját is: a hermelin és a rőt korai denevér tartozik ide. E két fajnál bár alkalmi az előfordulás, de nem tudjuk behatárolni az eseti előfordulás okát. A hermelin pl. nem hosszú távú kóborló, nem tudjuk, hogy régen állandó volt és mostanra eltűnt a területről, vagy ott van, de nincs észlelése. A rőt korai denevér ugyan kóborol (vonul) hosszabb távra is, de nem eldönthető, hogy csak alkalmi előfordulása volt, vagy van kolóniája a környéken, csak senki nem vizsgálta.
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
Az egyes emlősfajok helyzetét a következőkben jellemezzük: Keleti sün (Erinaceus roumanicus) Gyakran látható emlős lakója a Csanádi-pusztáknak. Kedveli az erdőcskék, erdősávok szélét. De bent, a fátlan füves pusztán is rendszeresen előfordul. Kölykökkel teli vackát is többször megtaláltuk. Sajnos a gépkocsi forgalom közülük is szedi áldozatait. Mezei cickány (Crocidura leucodon) Bagolyköpetekben találtuk eddig: gyöngybagoly köpeteiben 2,9%-ban, kuvik zsákmányállatai között 4,6%-ban. 2009-2010-ben viszont a Sorex cickányfajok törtek előre, ekkor a mezei cickány aránya gyöngybagoly köpeteiben a zsákmányolt emlősök 3,2%-a volt. Kalivoda ennél magasabb arányban mutatta ki, Csanádalbertin (2000. év) 6,2% (KALIVODA, 2009a), Tótkomlóson (2007) pedig 28,2 és 15,6 %-os relatív gyakoriság mellett (KALIVODA, 2009b). Összességében elég állandó lehet e füves területeket kedvelő cickányfaj állománya. Keleti cickány (Crocidura suaveolens) Szintén bagolyköpetek alapján tudunk előfordulásáról. A szakirodalom állításával ellentétben (BIHARI et al. 2007) a Csanádi pusztákon ritkábbnak tűnik a mezei cickánynál. 2001.-2002-ben a gyöngybagoly zsákmányállatai között 2,43%-ban , a kuvik zsákmányai között 1,85%-ban volt jelen a keleti cickány. 2009-2010.-ben a gyöngybagoly zsákmányai között 1,6%-ban találtuk. Kalivoda ennél magasabb arányban mutatta ki, egy adatnál, a Csanádalbertiről származottnál meghaladta a mezei cickány arányát (10,2%) (KALIVODA, 2009a), Tótkomlóson viszont a mi vizsgálatunkhoz hasonlóan kisebb arányban került elő (16,1% és 8,4%) (KALIVODA, 2009b) mint a közeli rokon faj. Erdei cickány (Sorex araneus) Csak köpetekből került elő ez a faj is. A gyűjtési hely környékének ismeretében valószínűleg teljesen fátlan élőhelyen is előfordul. 2001-2002.-ben a gyöngybagoly által zsákmányolt emlősök közül 2,9%-ban lett meg. 2009-2010.-ben pedig (szintén gyöngybagolytól) 16,4%-ban, alaposan megelőzve a Crocidura-fajokat. Az eredmények megleptek minket, hiszen a 2009-es év a koratavaszt leszámítva, meglehetősen száraz volt és a szakirodalom szerint (BIHARI et al. 2009) ez inkább a mezei-keleti cickány párosnak kedvez. Kalivoda vizsgálatai némileg ellentétes tendenciákat sejtetnek, 2000.-évből (Csanádalberti) magasabb a relatív gyakorisága a fajnak (8,6%) (KALIVODA, 2009a). A 2007. évben (Tótkomlós) viszont erősen visszaesett az erdei cickány aránya (június: 4%, október: csak 1,9%) (KALIVODA, 2009b). Törpe cickány (Sorex minutus)
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
A gyöngybagoly zsákmányai között a 2001-2002. években 1,45%-ban fordult elő a törpe cickány. A szárazabb 2009-2010. periódusban a másik Sorex-fajhoz hasonlóan a törpe cickány száma is megugrott: 11,1%-ban találtunk rá a gyöngybagoly zsákmányai között. Kalivoda vizsgálatai, hasonlóan a másik Sorex-fajhoz, itt is ellentétes előjelűek. 2000.-ben Csanádalbertin a vizsgált időszak legmagasabb, 14,1%-os előfordulását produkálta (KALIVODA, 2009a), ugyanakkor 2007.-ben (Tótkomlós) „visszaesett” a gyakoriság 1,6 %-ra (június) és 1,9%-ra (október) (KALIVODA, 2009b). Miller-vízicickány (Neomys anomalus) Csak Kalivoda köpetvizsgálataiból került elő. 2000.-ben Csanádalbertin 1,1% relatív gyakoriság mellett (KALIVODA, 2009a). 2007 júniusában és októberében Tótkomlóson 0,8 és 0,6%-ban mutatta ki (KALIVODA, 2009b). Az összes cickányfaj relatív gyakoriságát vizsgálva, mind Kalivoda, mind a saját vizsgálatok alapján a legritkább cickányfajnak bizonyult. A szakirodalom szerint (BIHARI et al. 2007) jobban elviseli az időszakos vízborítottságú helyeket, nem ragaszkodik annyira az állandó vizek partjához. Bár a Csanádi pusztákon főleg az időszakos vizes élőhelyek dominálnak, mégsem sikerült a közeli rokon faj fölé kerekednie. Közönséges vízicickány (Neomys fodiens) A bagolyköpet vizsgálatok alapján az alacsony arányban megkerült cickányfaj. 2001.2002.-ben gyöngybagoly zsákmányállatai között 1 %-ban, 2009.-2010.-ben 0,5%-ban fordult elő. Talán az egész évben állandó vízpartok kis aránya magyarázza ezt. A köpetgyűjtés helyének és annak környékének ismerete alapján mindkét időszakban valószínűleg a Zsombékéri-csatorna partján eshettek zsákmányul a vízicickányok. Nagyságrendileg Kalivoda is hasonló arányban találta, 2000.-ben (Csanádalberti) 1,5%-os relatív gyakorisággal (KALIVODA, 2009a), 2007.-ben (Tótkomlós) 2,4%-os arányban mutatta ki (KALIVODA, 2009b). Közönséges vakond (Talpa europaea) A Csanádi-puszták jelentős része a sokszor magas talajvíz szint és a szikesedés miatt nem tartozik a vakond kedvenc élőhelyei közé. Inkább a magasabban fekvő részek: löszpuszta gyepek, erdőszélek mentén találhatjuk meg. Közönséges késeidenevér (Eptesicus serotinus) Pabar Zoltán (2000) találta 1999. júliusában 70-80 példányból álló kolóniáját Csanádpalota katolikus templomának padlásán. Rőt koraidenevér (Nyctalus noctula) Paulovics Péter figyelte meg a Montág-puszta felett délutáni órákban. Mivel más adatunk nincs róla, a nem meghatározható státuszú fajok közé került. Gyakorisága miatt
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
elképzelhető valamely közeli településen kolóniája, de erre utaló vizsgálatok hiánya miatt nem mertük az állandó fajok közé tenni Mezei nyúl (Lepus europaeus) A Csanádi-pusztákon mezei nyulat sokfelé megfigyelhetünk, bár a juhokkal intenzíven legeltetett részekről hiányzik Főleg a gyepek és a szántóföldek határsávját kedvelik nagyon, ahol a két élőhely mozaikosan váltja egymást (pl. Montág-puszta észak-keleti része és Kopáncsi-puszta keleti és nyugati széle), ugyanakkor benn a füves területek közepén is gyakran előfordul. Még akkor is, ha tavasszal a víz elönti a pusztát. Ilyenkor a magasabban fekvő padkákon, gátoldalakon pihen. De ha ezeket a nyulakat valaki vagy valami megriasztja, mint egy igazi „vízi nyúl” könnyedén átgázol, vagy akár úszik az elöntött részeken. Tömeges elhullását észleltük (KOTYMÁN 2007) a 2002-2003-as nagyon zord, magas és sokáig tartó hóborítottságú télen. A legnagyobb testű sasok fontos zsákmányállata a mezei nyúl, ezért is komoly jelentősége van. Fő predátora természetesen a róka. Vörös mókus (Sciurus vulgaris) Egy alkalmi előfordulása ismert (Nemes szöbeli közlése alapján) 2004.-ből: a Királyhegyesi-puszta északi részén egy tanya tetején (Börcsök-tanya) figyelték meg, „természetesen” eléggé fában szegény környéken. A Dél-Alföld más kimondottan vizes élőhelyéről pl.: szegedi Fehér-tó (Bakacsi Gábor szóbeli közlése alapján) is van alkalmi előfordulása, ahol szintén több km-t kellet teljesen kopár fátlan terepen a mókusnak megtenni, hogy az adott területre eljusson. Van fátlan belvárosi mókus előfordulási adatunk is (Szeged: Bertalan híd szegedi hídfője, Cseh Judit szóbeli közlése alapján). Közönséges ürge (Spermophilus citellus) A nyolcvanas évek elején Molnár még stabil állományát találta a Királyhegyesipuszta déli részén, állattartó aklok közelében. 1996-ban kerecsensólyom zsákmányállatai között találták (KOTYMÁN 2005) szintén a Királyhegyesi- pusztán. Nemes szerint, bár nem volt nagy létszámú az ürgeállomány, amíg megfelelő volt a legeltetési szint addig a Királyhegyesi-puszta északi felén is előfordult, főleg padkásodó gyepeken. Az utolsó észlelésünk 2002 késő tavaszán volt a Montág-pusztán, annak dél-nyugati részén (a szerzők és Konrád Mónika). A tavaszi belvíz miatt, magasabb padkás részen figyeltük meg, egy üszőistálló közelében. Azóta nincs semmiféle előfordulási adatunk. Bár a Csanádi-puszták területe hatalmas, de azért rendszeresen vizsgáljuk a területet és ragadozók táplálék maradványait is nézzük. Valószínűleg kipusztultnak tekinthető a területről. Az utolsó észlelés és az azutáni egy-két évben volt a legeltetés a legalacsonyabb szinten a pusztákon. Ezen kívül jó néhány belvizes év is volt, ami szintén nem kedvezett az ürgeállománynak. Mezei pocok (Microtus arvalis) A terület emlősfaunájának legnagyobb létszámú rágcsálója. A 2001-2002. években a gyöngybagoly zsákmányállatai között 78,1%-ban találtuk, kuvik prédái között 72,2%-ban. 2009-2010.-ben gyöngybagoly zsákmányai közül 61,9%-ban került elő. A szokásos ciklikus
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
(gradációk) szaporodási változásain kívül, nagyban befolyásolja számukat a terület vízborítottsága. Belvizes években kiszorul a környező földekre, de ahogy a víz levonul, roppant gyorsan visszafoglalja a pusztai élőhelyeit. A legeltetett részeken talán nagyobb arányban fordul elő. A védett ragadozó madarak legfontosabb zsákmányállata. Földi pocok (Microtus subterraneus) KALIVODA (2009b) 2007-ben gyöngybagoly köpetvizsgálata során, Tótkomlóson 0,8% relatív gyakorisággal mutatta ki. Az állandó állományú emlősfajok közé csak azért soroltuk be, mert egy ilyen kis testű és kis mozgásterű emlősfajnál kizárható az „alkalmi” előfordulás. Talán a vizsgált terület extrém magas mezei pocok állománya okozza azt, hogy a földi pocok ennyire ritka előfordulású. Közönséges kószapocok (Arvicola amphibius) Az élő állat megfigyelése a Királyhegyesi-puszta, Liliomos nevű mocsarában sikerült. Járat és túrásnyomai a többi pusztarészen is láthatók, így például a Nagy-Zsombék mocsár szélein. Valószínűleg bár széles elterjedéssel bír a Csanádi-pusztákon, a vizsgált ragadozók zsákmányállatai közül egy kószapockot sem találtunk Pézsmapocok (Ondatra zibethica) Nemes szerint a 70-es években még meglehetősen elterjedt volt, főleg a Száraz-ér csatornában és a környező vizekben. Később ritkulni kezdett és az ezredfordulóra teljesen eltűnt. Állományának csökkenése még talán magyarázható a vidra állomány megjelenésével és növekedésével. De a pézsmapocok kipusztulásának oka (okai) a Csanádi-pusztákon, egyenlőre rejtély. Más vizes élőhelyen pl.: szegedi Fehér-tavon, a vidrák számának növekedésével csökkent ugyan a pézsmapocok állománya, de nem tűnt azért el, hanem egy alacsonyabb szinten stabilizálódott (KÓKAI 2009). Mezei hörcsög (Cricetus cricetus) A mezei hörcsög, mind a pusztákon, mind a környező földeken jelentős számban fordul elő, különösen a Montág-puszta északkeleti részén. Szaporodási ciklikussága elhúzódóbb, hosszabb idő kell a hörcsög populáció változásaihoz, mint a mezei pocok állományához. A gradációs időszak főleg (sajnos) az elütött állatok számán látszik jól. Jelentős gradációs időszak volt az 1989-1999., az 1999-2000. és a 2005. években. A vízborítottság kisebb akadályt jelent e fajnak, mint a kisebb rágcsálóknak. Láttuk már nagy kiterjedésű, derékig érő vizű mocsárban (Nagy-Zsombék) tempósan és kitartóan úszó hörcsögöt. Mint mezőgazdasági kártevőt (és „prém forrást”) a környező földeken esetenként csapdázzák. Ennek ellenére nagy jelentőségű a Csanádi-puszták hörcsög állománya, mint a nagyobb ragadozó madarak (sasok, pusztai ölyvek stb.) fontos tápláléka. Előkerült gyöngybagoly köpetből is (2001.-2002.-ben a zsákmányállatok 1%-ban). Pirók erdeiegér (Apodemus agrarius)
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
Csak gyöngybagoly köpetből Kalivoda vizsgálatai alapján került elő. 2000.-ben Csanádalbertin a zsákmányállatok 3,1%-át alkotta (KALIVODA 2009a). 2007.-ben Tótkomlóson júniusban 0,8%, októberben 3,2%-ban mutatta ki (KALIVODA 2009b). A vizsgált területtől kb. 25 km-re, Mezőhegyesről, élő pirókegér megfigyeléssel is rendelkezünk. Erdeiegér (Apodemus sp.) Mivel csak bagolyköpetekből került elő, nem tudtuk faj szintig biztosan határozni. Az biztos, hogy a vizsgált Apodemus koponyák fogsorhosszai az irodalmi értékek alsó határán mozogtak. Ez is, továbbá, hogy a köpet gyűjtési helyek rövidfüvű, fátlan gyeptársulások mellett helyezkedtek el, valószínűsíti, hogy inkább a kislábú erdeiegér (Apodemus uralensis) egyedeiről lehet zömmel szó. Természetesen nem lehet teljesen kizárni a közönséges erdeiegeret (Apodemus sylvaticus) sem. Ennek eldöntésére mindenképp csapdázásra lesz szükség. Az Apodemus-genus aránya gyöngybagoly zsákmányai között 2001-2002.-ben 5,3%, 2009-2010.-ben 2,6%, a Kuvik prédái között pedig 2001-2002.-ben 13,9% volt az előfordulási arány! Törpeegér (Micromys minutus) Mindhárom pusztarészen előfordul. Gyöngybagoly köpetből is előkerült, mind 20012002.-ben, mind 2009-2010.-ben 0,5%-át alkotta a zsákmányállatoknak. Réti fülesbagoly prédái közt is megtaláltuk 2001-2002.-ben 0,47%-ban. Kalivoda is nagyságrendileg hasonló arányban találta, 2000-ben, Csanádalbertin a zsákmányállatok 2,6%-a volt törpeegér (KALIVODA 2009a), Tótkomlóson, 2007-ben pedig 0,8%-a (KALIVODA 2009b). Jellegzetes fészke egyértelműen felhívja a figyelmet a jelenlétére, illetve bizonyítja előfordulását. A szokásos magas füves árok- és csatornapartokon lévő előfordulásokon kívül, érdekes módon elég alacsonyan, a talajtól alig 10-15 cm-re is találtunk törpeegér fészkeket (pl. tarackos tippanos rét). Házi egér (Mus musculus) Emberi lakhelyeknél és állattartó épületekben gyakorinak mondható, főleg ha szántóföldi növények is vannak a környéken. Bagolyköpetekben nem különíthető el a közeli rokon güzüegértől, főképp, hogy a köpeteket sokszor istállókban gyűjtöttük. Güzüegér (Mus spicilegus) Mindhárom pusztán és a környező földeken is előfordul. Leggyakoribb a partosabb fekvésű parlagokon és tarlókon. Legjellegzetesebb a nyár derekától megjelenő „güzühordás”, ami e faj csoportosan készített élelem raktárait jelenti. Jelentős százalékban laboda- (Atriplex) fajok terméseiből áll össze ez a halom. Parlagokon, hektáronként akár 20-30 güzühordás is összeszámolható. Egyes szakirodalmak szerint (BIHARI 2007) a füves pusztát csak szükség esetén választja élőhelyéül, de mi nem ezt tapasztaltuk. Rövid füvű gyepeken is (csenkeszes, legeltetett ecsetpázsit és tarackos tippanos) nemritkán látható. Bagolyköpetekben nem különíthető el a házi egértől. A Mus-genus aránya gyöngybagoly zsákmányai között 2001.-
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
2002.-ben 4,37%, a kuvik zsákmányai közt, ugyanekkor 7,4 %. 2009-2010-ben pedig gyöngybagoly zsákmányállatai között 2,6%. Az eredmények alapján valószínűleg évente változik, hogy a Mus- vagy az Apodemus-nemzetség fajai a második legnagyobb számban előforduló rágcsálók a mezei pocok után. Vándorpatkány (Rattus norvegicus) Az állattartó telepeken, házaknál, takarmánytárolóknál mindenhol előforduló kártevő. Helyenként mérgezik is. Vadmacska (Felis silvestris) Két alkalmi előfordulásáról van tudomásunk, mindkettő a Királyhegyesi-puszta északi felén történt. 1995-ben Keresztes Gábor látott egy példányt, 2002-ben pedig a szerzők. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az alföldi vadmacska megfigyeléseknél, még ha a bélyegek és a viselkedés megfelel a fajnak, nem lehetünk teljesen bizonyosak abban, hogy az illető macska genetikailag 100%-ban vadmacska volt. Kiterjedtebb, idős állományú erdő hiányában a Csanádi-puszták valószínűleg nem is alkalmas vadmacska állandó megtelepedésére. Vörös róka (Vulpes vulpes) Jellegzetes ragadozó minden pusztarészen és mindenféle élőhelyen. Kotorékait nemcsak a kis erdőfoltokban, de teljesen kopár fátlan, rövid füvű pusztán is megtaláltuk, pl. száraz csatornaoldalakon (Kopáncsi-puszta) és halomtestekben (Héricses-domb, Feketehalom, Döcöge-halom). Kotorékainak számát Kotymán a Királyhegyesi-pusztán 8-ra, a Montág-pusztán 20-ra, a Kopáncsi-pusztán 15-re becsüli. Vízimadarak fészektelepeinél okozhat károkat. Aranysakál (Canis aureus) Két alkalmi előfordulásáról van tudomásunk, 1996-ban a Királyhegyesi-pusztán (Keresztes szóbeli közlése) és 2009-ben szintén e pusztarészen a Börcsök-tanyánál látták (Nemes szóbeli közlése). A környéken további két alkalommal figyelték meg Kardoskúton (Tokody Béla szóbeli közlése) és egyszer Vetyeháton. A sakálnál jellemző, hogy amikor csak magányos egyed vagy egy család él egy területen, rendkívül rejtett életmódot tud folytatni. Ugyanakkor ha több család él egy helyen, közös territórium határokkal, akkor jellegzetes üvöltésük már sokszor elárulja őket. Mi hiába voltunk kinn hajnali, alkonyati, sőt többször éjszakai órákban is, sosem hallottuk hangjukat. Megjegyezhető, hogy ugyanakkor a Tiszától nyugatra a Dél-Alföldi régióban jóval gyakoribb lehet. Szeged közvetlen határát már több oldalról elérte az aranysakál, így a nyugati oldalon (Veprik Róbert szóbeli közlése) és a délkeletin is látták (a szerzők). Hermelin (Mustela erminea)
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
Két alkalmi előfordulása van csak (Nemes szóbeli közlése), azok is a hetvenes évekből a Királyhegyesi és a Montág-puszta közötti részről (Fekete-halom, Hangai-lapos). Ez alapján nem tudtuk eldönteni, hogy volt-e biztos állománya korábban, vagy esetleg most is előfordul. Mivel hosszú távú kóborlásról e faj esetében nem beszélhetünk, így a nem meghatározható státuszúak közé került. Valószínűnek tűnik, hogy a faj nincs könnyű helyzetben a Dél-Alföld Tiszától nyugatra eső részén sem: csak a szegedi Fehér-tóról rendelkezünk biztos adattal (KÓKAI 2009), (Veprik szóbeli közlése). Molnárgörény (Mustela eversmanni) Mindhárom pusztarészen vannak megfigyelései ennek az érdekes, keleti elterjedésű ragadozónak. Kedveli a padkás szikeseket, ürmös-csenkeszes, mézpázsitos gyepeket, de gabonatáblában is megfigyeltük már. Sajnos az észlelések egy része a műutakon elütött példányokat jelenti, különösen veszélyes a Makó-Rákos Tótkomlós közötti szakasz. Minden évben minimum 3-5, maximum 6-8 elütött molnárgörényt találunk. A környéken folyó hörcsögcsapdázás is potenciálisan veszélyes a molnárgörény számára. A Csanádi-puszták görényei nem egy elszigetelt állományt alkotnak, megfigyeltük e fajt Kardoskúton és látták Mezőhegyesnél is (Sirkó Zoltán szóbeli közlése). Valószínűleg a Dél-Tiszántúl szikesein és azok környékén elterjedt. Ezzel szemben Csongrád megye Tiszától nyugatra eső részeiről alig van megfigyelési adata és azok is régebbről: sándorfalvi Fertő (KÓKAI 2009), szegedi Fehértó (KÓKAI 2009), Homokhátság (Veprik szóbeli közlése). Ez egy keleti sztyeppéken elterjedt faj és valószínűleg Magyarországon belül egyenlőtlenül oszlanak el populációi, megvédeni pedig ott lehet a legeredményesebben, ahol még számottevőbb az állománya (Tiszántúl). A vidra mellett a Csanádi-puszták egyik természetvédelmi szempontból legjelentősebb emlősfajának tekintjük. Eurázsiai menyét (Mustela nivalis) Mindhárom pusztarészen vannak megfigyelései, kedveli a fás-bokros területek széleit. Gyakoriságának a fokáról megoszlanak a vélemények. A szegedi Fehér-tavon és a sándorfalvi Fertő tavain a leggyakoribb szőrmés ragadozó a menyét, a Csanádi-pusztákon nem mondható el ugyanez. Mezei pocok gradációs években viszont megszaporodik a számuk. Nyest (Martes fonia) Házak, istállók padlásán tanyázik, de messze ezektől benn a puszta közepén is megfigyelhető. Esetenként utak mentén elütve is észlelhető. Sajnálatosan a Csanádi-pusztákon is, hasonlóan más természetvédelmi területekhez, a mesterséges vércse költőláda telepeken kárt okoz. Nemcsak a fészekaljakat, de a kifejlett, fészken ülő vércséket is képes elpusztítani. Európai borz (Meles meles) Nemes szerint 1995 előtt nem fordult elő a területen, azóta viszont rohamosan terjed és néhány kilométerenként követik egymást a kotorékai. Jellegzetes előfordulási helyei pl. a Királyhegyesi pusztán, a Fekete-halom oldalában és a Héricses-dombon. Csongrád megye más fában szegény vizes élőhelyén is megjelent, így pl. Pusztaszeren (Tajti László szóbeli
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
közlése) és a szegedi Fehér-tavon (KÓKAI 2009) Természetvédelmi szempontból nemkívánatos az ilyen pusztai élőhelyeken nagyobb arányú elszaporodása. Közönséges vidra (Lutra lutra) A víz rekonstrukciós beavatkozások előtt semmiféle nyoma nem volt a Csanádipusztákon, bár a Száraz-ér esetleg „közvetíthetett” kóborló példányokat. Amikor 1997-ben a Zsombékéri-csatornát lezárták és ezzel állandó vizű, halbő élőhely jött létre, jelent meg a területen. Azóta az egész lezárt Zsombékéri-csatorna mentén vannak nyomai és jelei a vidrának. Szaporodik is a területen. Fő tápláléka a tömegesen jelenlévő ezüstkárász (Carassius auratus) lehet. A molnárgörény mellett a Csanádi-puszták másik legjelentősebb emlőstani értékének tekintendő. Főképp egyedülálló az itteni élőhelye: egy nagy füves puszta közepén egy lezárt csatorna szakaszon! Vaddisznó (Sus scrofa) Mintegy 25 évre nyúló fejlemény a vaddisznó felbukkanása a Csanádi-pusztákon. 1985-ben egy kant, egy süldőt, három kocát és egy malacot lőttek a Királyhegyesi-pusztán (Nemes szóbeli közlése). 2009-ben egy fiatal kan a Montág-pusztán mutatkozott (Csáki szóbeli közlése). Ugyanebben az évben 6-7 példányos kondát figyeltek meg (Bránya szóbeli közlése) a Liliomos-mocsárból a Maros-ártér felé vonulni. Még nem tudjuk, mennyire lesz állandó tagja az emlősfaunának, ezért egyenlőre alkalmi előfordulónak tekintjük: A jövőben azonban elképzelhető, hogy kis létszámban ugyan, de tartósan meg fog telepedni, ami természetvédelmi szempontból mindenképp aggályos, sőt nemkívánatos. Európai őz (Capreolus capreolus) Jelentős és értékes állománya él a pusztákon és a környező földeken, kedvelt élőhelye pl. a Montág-puszta északkeleti mozaikos területe. Téli időszakban egy nap akár több száz őz számolható meg az összeállt csapatokban. A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársainak 2010. március 3-i őzállomány felmérése szerint: a Kopáncsi-pusztán 32, a Montág-puszta keleti felén 97, a nyugati oldalán 62, a Királyhegyesi-pusztán 63 egyed volt jelen. Vegetációs időszakban kedveli a kis erdőket is, de pl.: a suták a gidákat gyakran a teljesen fátlan élőhelyeken, az akkora már megnőtt ecsetpázsitos réteken rejtik el. A télen elhullott őzek jelentős táplálékforrást jelentenek a döggel is táplálkozó ritkább ragadozó madaraknak (sasok, kányák) Gímszarvas (Cervus elaphus) Két alkalmi előfordulása ismert a Csanádi-pusztákról. Nemes 2008-ban a Liliomosmocsárban látott egy tehenet, Bránya pedig a Királyhegyesi-puszta északi részén találta nyomát.
Összefoglalás
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
A 1995-2010 közötti időszakban a szerzők, a kevéssé vizsgált (és ezért alul prezentált) denevérekkel együtt 36 emlősfajt mutattak ki a Csanádi-puszták területéről. E 36 faj közül két faj (az ürge és a pézsmapocok) valószínűleg kipusztult a területről, 5 fajnak (vörös mókus, vadmacska, aranysakál, vaddisznó, gímszarvas) csak alkalmi megfigyelései vannak, két faj pedig (hermelin és rőt korai denevér) a nem meghatározható státuszú csoportba került. Ennek megfelelően kijelenthetjük, hogy 27 emlősfaj bizonyosan előfordul és szaporodó populációkat alkot a vizsgált területen. Természetvédelmi szempontból az emlősfauna változatos, fajgazdag összetétele nagy jelentőséggel bír. Különösen kiemelendő két faj, a közönséges vidra (Lutra lutra) és a molnárgörény (Mustella eversmanni) rendszeres előfordulása.
Köszönetnyilvánítás Elsősorban szeretnénk köszönetet mondani a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságnak, kutatásunk lehetővé tételéhez. Komoly segítséget kaptunk Nemes István vadászmestertől és Bránya Krisztián és Csáki Imre természetvédelmi őröktől, melyet ezúton is megköszönünk. Továbbá köszönjünk az adataik átengedését (a vizsgált és egyéb területekről), továbbá a bagolyköpet gyűjtésben való segítségüket a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei helyi csoport következő tagjainak: Bakacsi Gábor, Cseh Judit, dr. Keresztes Gábor, dr. Molnár Gyula, Nagy István, Puskás Lajos(†), Sirkó Zoltán, dr. Tokody Béla és Veprik Róbert. A Csemete részéről köszönet illeti meg Paulovics Pétert denevér adatáért.
Irodalom ÁCS, A. 1985: A bagolyköpet vizsgálatok alapjai. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Zalai helyi csoport. Zalaegerszeg. p. 1-58 BIHARI, Z. 1996: Denevérhatározó és denevérvédelem. Természetvédelmi Egyesület. Budapest pp. 110.
Magyar
Madártani
és
BIHARI, Z. – CSORBA, G. – HELTAI, M. szerk.: 2007: Magyarország emlőseinek atlasza. Kossuth természettár. Kossuth Kiadó, Budapest, 2007 CORBET, G. - OVEDEN, D. 1980: Pareys Buch der Saugetiere. Alle wildlebenden Säugetiere Europas. - Hamburg und Berlin. 240 pp. KALIVODA, B. 2009: Gyöngybagoly (Tyto alba) köpetvizsgálati adatok a Dél-Tiszántúlról2000.évi eredmények. Crisicum 5: 195.-219. KALIVODA, B. 2009: Gyöngybagoly (Tyto alba) köpetvizsgálati adatok a Dél-Tiszántúlról2007.évi eredmények. Crisicum 5: 241-256. KÓKAI, K. 2009: A szegedi Fehér-tó és Fertő halastavainak emlősei. www.fotringing.hu KOTYMÁN, L. 2004: Állattani megfigyelések 2002-2003 telén a Dél-Alföldön. A Puszta 19: 221-226.
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
KOTYMÁN, L. 2005: Megfigyelések a kerecsensólyom (Falco cherrug) viselkedéséről. Aquila 112: 219. KOTYMÁN, L. – BOD, P. – MÉSZÁROS, CS. – SZÉLL, A. 2008: A pusztai ölyv (Buteo rufinus) helyzete a Dél-Alföldön. Aquila 114-115: 57-70. MÉSZÁROS, CS. – KOTYMÁN, L. – KÓKAI, K. 2003: A réti fülesbagoly (Asio flammeus) telelő állományának változása, élőhelyválasztása és táplálkozása a Dél-Tiszántúlon. Aquila 109110: 109-118. PABAR, Z. 2000: A gyöngybagoly (Tyto alba) állományának a helyzete az Alföld keleti régiójában. A Puszta 16: 288-303. UJHELYI, P. 1994: A magyarországi vadonélő emlősállatok határozója. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Budapest. pp. 185
Natura Bekesiensis 11. szám (2010. szerk.: Deli Tamás) 25-51pp
Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.
Faj megnevezés keleti sün (Erinaceus roumanicus) mezei cickány (Crocidura leucodon) keleti cickány (Crocidura suaveolens) erdei cickány (Sorex araneus) törpe cickány (Sorex minutus) Miller-vízicickány (Neomys anomalus) közönséges vízicickány (Neomys fodiens) közönséges vakond (Talpa europea) közönséges késeidenevér (Eptesicus serotinus) rőt koraidenevér (Nyctalus noctula) mezei nyúl (Lepus europeus) vörös mókus (Sciurus vulgaris) közönséges ürge (Spermophilus citellus) mezei pocok (Microtus arvalis) földi pocok (Microtus subterraneus) közönséges kószapocok (Arvicola amphibius) pézsmapocok (Ondatra zibethicus) mezei hörcsög (Cricetus cricetus) pirók erdeiegér (Apodemus agrarius) erdeiegér faj (Apodemus sp.) törpeegér (Micromys minutus) házi egér (Mus musculus) güzüegér (Mus spicilegus) vándorpatkány (Rattus norvegicus) vadmacska (Felis silvestris) vörös róka (Vulpes vulpes) aranysakál (Canis aureus) hermelin (Mustela erminea) molnárgörény (Mustela eversmanni) eurázsiai menyét (Mustela nivalis) nyest (Martes foina) európai borz (Meles meles) közönséges vidra (Lutra lutra) vaddisznó (Sus scrofa) európai őz (Capreolus capreolus) gímszarvas (Cervus elaphus)
Állandó szaporodó populációt alkot X X X X X X X X X
Alkalmi előforduló
Vizsgált időszakban kipusztult a területről
Nem meghatároz ható státuszú
X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X
1. táblázat. A Csanádi-puszták emlőseinek státusza.
X