3 AZ ANTROPOZÓFIA, Antropozófia. Politika. Pedagógia. Gyógyászat. Technika. Melléklet

Szabad Gondolat AZ

ANTROPOZÓFIA ,

NEVELÉSMÛVÉSZET ÉS SZOCIÁLIS ÉLET FOLYÓIRATA

Antropozófia Kálmán István: Az antropozófia és a hazugság nem viselik el egymást

Politika Thomas Meyer: "Korunk alapjában hazug természetû…"

Pedagógia Lothar Vogel: Embertan a Waldorf iskola tantervében

Gyógyászat Dr. Olaf Koob: A fájdalomról

Technika Paul Emberson: A klónozásról és az elvesztett hierarchiáról II. rész A nemzés

Melléklet A PLATÓN-LÉLEK A TÖRTÉNELEMBEN I. Eugen Kolisko 1925. november 8-án tartott elõadása

2003. szeptember

6/3

TARTALOMJEGYZÉK ANTROPOZÓFIA Kálmán István: Az antropozófia és a hazugság nem viselik el egymást Kádas Ágnes: Tájkép csata után - Válasz Dr. Szilágyi Péter cikkére Frisch Mihály: A szellemi harc törvényszerûségei Papp Lajos: Egy zenei hallással rendelkezõ olvasó tanulmánya Kálmán István: Egy szabad kezdeményezésbõl keletkezett intézmény Christian Ammon: Álom a Steiner-iskolák tandíjtól független pénzforrásáról Tóth Márk: A "Váradi-jelenség", avagy mi is az a szellemtudomány?

1 5 6 7 10 11 13

POLITIKA Noam Chomsky: A propaganda látványos sikerérõl Free Lance /Frank Geerk/: Egy hang a világ helyzetérõl Thomas Meyer: "Korunk alapjában hazug természetû…" Gondolatok a világ jelenlegi helyzetérõl Gerd Weidenhausen: A Bush család háborúi (Könyvrecenzió) Laurence Oliphant: Egy angol utazó kalandja Athénban

19 21 22 22 25 27

PEDAGÓGIA Lothar Vogel: Embertan a Waldorf iskola tantervében Ertsey Attila: Terminátor Szilágyi Márta: Emlék-képek 2003. júniusából

29 33 34

GYÓGYÁSZAT Dr. Olaf Koob: A fájdalomról

36

TECHNIKA Paul Emberson: A klónozásról és az elvesztett hierarchiáról

OLVASÓI HÍREK,

II. rész

A nemzés

LEVELEK

38 47

HIRDETÉSEK

WALDORF INTÉZMÉNYEK

48

CÍMJEGYZÉKE

SZABAD GONDOLAT Az antropozófia, nevelésmûvészet és szociális élet folyóirata Szerkesztõbizottság: Buella Mónika, Ertsey Attila, Frisch Mihály, Galántai Ágnes, Kampis Miklós, Kádas Ágnes, Kálmán István, Tóth Márk, Z. Tóth Csaba Kiadja: Ita Wegman Alapítvány Felelõs kiadó: Frisch Mihály Felelõs szerkesztõ: Buella Mónika Borító és tördelés: HÉT-fõ bt. MLA Készült: Acorn Nyomda ISSN 1418 4443 Olvasói levelek, hirdetések, információ: a szerkesztõség, illetve az Ita Wegman Alapítvány címére lehet beküldeni 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41., Tel: 303 77 46 Honlap: www.szabadgondolat.hu E-mail: [email protected] Beküldött írásokat nem küldünk vissza, és nem õrzünk meg. Elõfizethetõ az alapítványnál.

51

ANTROPOZÓFIA ANTROPOZÓFIA Szerkesztõségi megjegyzés Talán szokatlannak tûnik, hogy egy másik lapban (Új Impulzus) megjelent cikkre válaszként saját lapunkban négy írást is megjelentetünk. Szükségesnek tartjuk ezen véleményeknek helyt adni, mert a nevezett cikk az Antropozófiai Társaság lapjában jelent meg, a Társaság vezetõje írta, ez pedig súlyt, jelentõséget ad a leírtaknak. A leírtak pedig sajnos nem felelnek meg a tényeknek. Egy idea megközelítése sokféle lehet, egyéni vélemények alakulhatnak ki, a tények azonban (amelyek mint tudjuk, makacsak) csak egyféle módon közelíthetõk meg hazugság nélkül.

Kálmán István

AZ

ANTROPOZÓFIA ÉS A HAZUGSÁG NEM VISELIK EL EGYMÁST

Dr. Szilágyi Péter problémái az Ita Wegman Alapítvánnyal

Szilágyi Péter az „Új Impulzusban” megjelent „Problémák az Antropozófiai Társaságban és a mozgalomban” címû írásában számos nyílt és burkolt kijelentést tett az Ita Wegman Alapítványról, az alapítvány munkatársairól. Íme: „ Az Ita Wegman Alapítvány szószólói már a Magyar Antropozófiai Társaság megalakulásakor is azt hangoztatták, hogy nem kívánnak egy olyan társaság vezetésében részt venni, amely nem számolt el a saját múltjával, azóta említették azt is, hogy a társaság jelenlegi vezetõi a múltat illetõen amnéziában szenvednek, továbbá még az is felmerült, hogy milyen jogcímen tartjuk Rudolf Steiner képét a társaság helyiségének falán.” A valóság az, hogy a Magyar Antropozófiai Társaság megalakulásakor az Ita Wegman Alapítvány még nem is létezett. Két évvel késõbb alakult meg (alapítók: WALA Heilmittel GmbH, BIOKÖR Kft és Karl Kossmann német állampolgár). Ezt Szilágyi Péter nagyon jól

tudja, mert õ készítette el az alapító okiratot. Az Ita Wegman Alapítványnak nem voltak és nincsenek szószólói. Az alapítványt megalakulásakor háromtagú, jelenleg öttagú kuratórium irányítja (a kuratórium elnöke Frisch Mihály, tagok: Kádas Ágnes, Kálmán István, Karl Kossmann és Stráma Éva). Szilágyi Péter kijelentése tehát nem tévedés, hanem objektív hazugság. „Thomas Meyer gyûlöli az Antropozófiai Társaságot. Miért? Egyedül õ és néhány társa az, aki képviseli a ’valódi antropozófiai gondolkodást’? A valóság az, hogy ezeknek az uraknak Németországban és Svájcban is igen kevés követõjük van, ezért tágabb körökben, pl. Magyarországon is keresnek híveket. Meg is találják azok között, akiknek a dornachi társasággal semmilyen – különösen személyes – kapcsolatuk nincs, ellenérzéseik azonban vannak.” Szilágyi Péter itt burkoltan utal személyekre, akiket nem nevez meg. Az Ita Wegman 1

Alapítvány és a Kós Károly Egyesülés által szervezett 2002-2003. évi szeminárium egyik meghívott elõadója volt Thomas Meyer, aki hatalmas áttekintést nyújtó elõadásokat tartott a Szabad Gondolatok Házában. A „Szabad Gondolat” folyóirat, melynek kiadója az Ita Wegman Alapítvány, és amelyet kilenctagú független szerkesztõ bizottság szerkeszt, rendszeresen jelentetett meg írásokat Thomas Meyertõl. Miért? Mert a szerkesztõ bizottság úgy gondolja, hogy Thomas Meyer írásait érdemes a magyar olvasókkal megismertetni. Hogy az olvasó egyetért-e az írások tartalmával vagy sem, az az olvasókra van bízva. „Az Ita Wegman Alapítvány szóvivõi a Szabad Gondolat címû folyóirat 2003. márciusi számában közzétettek egy állásfoglalást, amelyben a dornachi társaság 2002. XII. 29-i rendkívüli közgyûlésének határozatát ’Rudolf Steinerrel szembeni árulásnak’ tekintik, mert ezzel megakadályozták, hogy az antropozófiai mozgalom és az Antropozófiai Társaság Steiner elhatározásának megfelelõen egyesüljön. (…)” Az állásfoglalás nem az Ita Wegman Alapítvány szóvivõinek, hanem Kádas Ágnesnek, Frisch Mihálynak és Kálmán Istvánnak a személyes állásfoglalása. Bárkinek joga van a fenti kérdésben állást foglalni, ha a lelkiismerete ezt kívánja, akkor is, ha tagja az Antropozófiai Társaságnak, és ha állásfoglalásával kisebbségben marad is. Hogy Szilágyi Péter az állásfoglalást sommásnak, zavarosnak, félreérthetõnek tartja, az nem biztos, hogy az állásfoglalás szövegébõl adódik. De mindenképpen sommás vélemény az, hogy amit a Magyar Antropozófiai Társaság vezetõje zavarosnak, félreérthetõnek gondol, azt „magyaros gesztusnak” tekinti. „Kérdés: az Ita Wegman Alapítvány említett állásfoglalásának egyik aláírója Szabad Fõiskolájuk 1999-2001. címû könyvében a ’Levél a hallgatókhoz’ szóló írásában miért tartja szükségesnek megemlíteni, hogy tagja az Általános Antropozófiai Társaságnak, sõt a Szellemtudományi (Szabad, kiegészítés K.I.) Fõiskolának is? A szövegkörnyezetbõl úgy tûnik, ezzel a hivatkozással hitelesíti saját valódi ’antropozófus’ mivoltát. Ezzel szemben a tény az, hogy évtizedek óta nem vesz részt sem a társaság, sem a Klasse munkájában. Ugyanõ írja a ’Levél a tanári konferenciához’ cím alatt: 2

’Amikor ma egy antropozófus a szellemi világról beszél, akkor többnyire hazudik.’ Vajon miért kellett a Szellemtudományi Fõiskolai tagságára hivatkoznia, ahol csak a szellemi világról van szó?” A Szabad Fõiskolát a Kós Károly Egyesülés és az Ita Wegman Alapítvány közösen mûködtette. A kérdésre – amely önmagáért beszél – a válasz megtalálható a keretben közölt két levél teljes szövegében. Ha egy összefüggésbõl egy mondatot kiemelünk, akkor annak valóban adhatunk az eredetivel ellentétes értelmet is. „Magyarországon a hármas tagozódás eszméjét az Ita Wegman Alapítvány képviseli a legerõteljesebben. Ez megjelent programként az Alapítvány 1999-2001 közötti szabad fõiskolai tematikájában. Az ezt lezáró és összegzõ igen színvonalas könyvben található egy memorandum, amelynek végkövetkeztetése: ’Felhívunk ezért minden európait, hogy kezdeményezzenek szerte Európában kerek asztalokat, melyeknél a szabadság, egyenlõség, testvériség megvalósításának lehetõségeit keresve lerakhatjuk az alapjait egy új Európának, mely a világ gyógyulásának esélyét hordozza.’ Ebbõl azt gondolhatnánk, hogy a legfontosabb a kerekasztal, hármas tagozódás eszméjérõl való beszélgetések kezdeményezése, esetleg valamilyen organizációnak a megszervezése stb. Ez lenne tehát a gyógymód? Csak ez?” Megint egy kiragadott mondat a fõiskola hallgatóinak vizsgafeladatként elkészített memorandumából… „Akik ebben az írásban magukra ismernek, azoktól õszintén kérem elnézésüket, nem akartam megbántani õket, semmilyen indulat nem vezérelt, magatartásuk és gondolkodásuk indítékait még meg is tudom érteni. Igyekezetem kizárólag a dolgok tisztázására irányult, arra, hogy kíséreljük meg látni és megérteni egymást.” Engem most nemes indulat vezérelt. Tudom, hogy akinek ez az írás szól, az meg fog sértõdni, de nem kérek elnézést. Én is igyekeztem a dolgok tisztázásához hozzájárulni, mert úgy gondolom, hogy az antropozófia és a nyílt vagy burkolt hazugságok nem viselik el egymást.

Levél a hallgatókhoz Azok a látens, ki-nem-mondott vagy félig-kimondott gondolatok és érzések késztettek ennek a levélnek a megírására, melyekkel a hallgatók egy – talán legnagyobb – része próbál dûlõre jutni: hogy van az, hogy a fõiskola tanárai deklarálták, hogy az egész fõiskolai munka forrása az antropozófiailag orientált szellemtudomány, magáról az antropozófiáról azonban mégsem hajlandók beszélni? Hogyan juthatok el én magam ehhez a forráshoz, ha az életet meg akarom érteni? Makovecz Imre mondta nemrég: aki az antropozófiát mint mai életünk forrását megérti, az többé nem az antropozófiáról beszél, hanem az életrõl. Valaki nagyon sarkítva így fogalmazott: igen, lehet az antropozófiáról „dogmatikusan” is beszélni, de úgy látszik, van egy „élet-doktrína” is… Ezzel a levéllel nem a kérdés megválaszolásához, hanem csak világos megfogalmazásához szeretnék hozzájárulni. Akik eddig a szabad fõiskolán elõadásokat tartottak, valamennyien foglalkoztak antropozófiával, megismerkedtek szellemtudományos mûvekkel, hallgattak antropozófiai témájú elõadásokat, sõt, legtöbben éveken keresztül részt vettek antropozófiai csoportmunkákban is. Én magam tagja vagyok az Általános Antropozófiai Társaságnak és a Szellemtudományi Szabad Fõiskolának is. A magam – de talán a többi elõadók – nevében is, paradox módon úgy is fogalmazhatnék, hogy az elmúlt év során mindig az antropozófiáról beszéltem, de úgy is, hogy eszem ágában sincs antropozófiáról beszélni. Ami engem a fõiskolai munkában nagyon erõsen motivál, az az, hogy tudom: a generációs kontinuitás mellett, ami az emberi faj fennmaradását biztosítja, létezik egy szellemi folytonosság, amely a generációk találkozásában individuálisan tarttatik fenn. Vagy ha nem, akkor a szellem nem talál földi otthonra, és az emberiség barbarizálódik, visszasüllyed az állati létbe. Számomra nagyon fontos az, hogy kikkel találkozom, például itt a fõiskolán. Egyáltalán: tudunk-e találkozni? Tudunk-e szellemi tapasztalatainkról beszélgetni, vagy csak locsogunk? Ha tudunk beszélgetni, akkor hamar kiderül, hogy nem intellektuális tudásra és megértésre vágyunk, hanem elementáris megismerésekre, melyeket az emberi élet legmélyebb forrásából akarunk felszínre hozni. Individuumok akarunk lenni, és visszautasítunk mindent, ami személyes gondolkodásunkban, érzéseinkben, akaratunkban korlátoz. Mivel ezt sokszor nem tudjuk megfogalmazni, elégedetlenségünkkel hozzuk kifejezésre. Szociális kapcsolatokra törekszünk, de a hagyományos kapcsolatokban ezt nem találjuk. Kétségbeesve próbáljuk személyes karakterünket megõrizni, de rá kell jönnünk arra, hogy életünket – kint és bent – alapjaiban kell megváltoztatni. Ehhez azonban új gondolatokra, új eszmékre van szükségünk, mely eszméket a számunkra érzékelhetõ és intellektuálisan megérthetõ világban nem találhatjuk meg. Eszméket csak a szellemi világból meríthetünk, melynek kapui a századforduló óta nyitva állnak a keresõ lelkek számára. De csak azok számára, akik nem riadnak vissza az élet küzdelmeitõl! A szellem nem tûnt el a világból, csak a szellemért való lelkesedés. A szellemet – eszmét – ma csak az individuális akarat képes megragadni és ideállá tenni, hogy a szellemtelenné vált világot a saját képére formálja. Az ideálért való lelkesedésben tudjuk egymást megtalálni, az egymás iránti érdeklõdést, szeretetet felgyújtani az egymás elleni küzdelem helyett, amit a pénz vezérel. Ilyen közös ideálokból született meg a Kós Károly Egyesülés és a Szabad Fõiskola is, melyet együtt akarunk megvalósítani. Hogy munkájuk során a tanárok hogyan törekedtek az antropozófiáról mint forrásról és életrõl beszélni, az a tanári konferenciához írott levelemben olvasható.

3

Levél a tanári konferenciához, 2000. július 17.

Számosan beszélnek ma az antropozófiáról; de amit a szellemrõl mondanak, az sokkal alacsonyabb nívón áll, mint a régi, pogány hagyományokból merített bölcsesség, amit például Hamvas Béla mûveiben nagyszerû megfogalmazásban olvashatunk. Ennek nem az antropozófia az oka, hanem az antropozófia interpretálása. Azok az emberek, akik nem ismerik az antropozófiát, abból ítélnek, ahogyan az antropozófusok az antropozófiát interpretálják. A fontos az, hogy vannak emberek, akiknek kérdéseik vannak, melyekre az antropozófia választ tud adni, és vannak olyan emberek is, akiknek egyáltalán nincsenek kérdéseik. Az antropozófia ma nagyon sok ember számára létkérdés lenne – ha megfelelõen közvetítenék számukra. A fõiskolán törekedtünk olyan elõadásokat tartani, olyan gyakorlatokat vezetni, ahol nem a „megtanított” anyag volt a fontos, hanem amelyek arra akartak ösztönzést adni a diákoknak, hogy életüket megújíthassák. Mert az élet csak akkor megy tovább, ha az ember lényének legbensõbb szentélyébe folytonosan megújító impulzusokat tud befogadni, melyek nem pusztán ismeretek, hanem olyan ismeretek, melyekben teremtõ akarat van, amely révén az ember maga képes teremtõvé, alkotóvá válni. A pogány bölcsesség, a hagyományok nagyszerû tartalmak, ismeretek lehetnek, mûvészi formáikat tekintve tökéletesek, de hiányzik belõlük a folyamatosság. Ezekkel az ismeretekkel az ember nem képes szellemi módon megragadni az érzékelhetõ világot, úgy, ahogyan a goethei világszemlélettel a növényben a szellemet ragadhatjuk meg. A fõiskolán senki semmit nem fog megtanulni az elõadásokból, ha maga a saját útját nem keresi. Mi pedig nem az antropozófiáról beszélünk, hanem olyan módon beszélünk például a természettudományról, történelemrõl, gazdaságról, tájról, mûvészetrõl, vállalkozásról, hogy a diákok képesek legyenek saját ismereteiket valóságos ismeretekké tenni. Ha ez megtörténik, akkor ez nem más, mint út a forráshoz, az antropozófiához, vagy ha úgy tetszik: zarándoklás az élet fájához. Fõiskolai kiadványunkban deklaráltuk, hogy a Rudolf Steiner alapította szellemtudományt forrásnak tekintjük. Az elsõ év végén a tanári kollégiumnak címzett levél szükségessé teszi ebben a kérdésben az önvizsgálatot. Vajon úgy gondoljuk-e, ahogyan egyszer Makovecz Imre ezt megfogalmazta: az antropozófia a szellemi forrás énbennem; Rudolf Steiner a mesterem, akivel szemben az a dolgom, hogy megszabaduljak tõle. Amikor ma egy antropozófus a szellemi világról beszél, akkor többnyire hazudik. Túlságosan nagy a szakadék az önmagát túlélt intellektuális mûveltség és a spirituális világ között. Mi nem vagyunk szellemi látók, nem vagyunk szellemi kutatók. Nekünk az életrõl kell beszélnünk, az életrõl szellemi módon, ahogyan Goethe szellemi módon beszélt a növényrõl. Ha ezt tesszük, akkor az antropozófiai világszemléletet képviseljük. És ha ezt nem tudásnak, hanem törekvésnek tekintjük, akkor becsületesek lehetünk, és egyszer talán megtaláljuk az utat az antropozófiai mozgalomhoz is; mert az antropozófia emberi közösség nélkül, amely hordozza, nem lehet jelen a világban. Kálmán István

4

Kádas Ágnes

TÁJKÉP

CSATA UTÁN

– VÁLASZ DR. SZILÁGYI PÉTER

Nagyon elszomorított Szilágyi Péter cikke az Új Impulzus 14/2. számában. Most csak néhány dolgot szeretnék felsorolni, ami ezt a szomorúságot okozta. A cikk elsõ fejezetében Szilágyi Péter röviden összefoglalja a társaság történetét, de pontosan nem tér ki az utóbbi évek "ellenzékének" ellenvetéseire. Én elég alaposan tanulmányoztam a "Weihnachtstagung" anyagát, majd az 1924-25-ös társasági iratokat, jegyzõkönyveket, és Karl Buchleitnernek és társainak aggályait teljes mértékben osztom. Az Általános Antropozófiai Társaság jelenlegi vezetõsége által javasolt és a 2002. decemberi közgyûlésen elfogadott módosítások teljes mértékben ellentétesek Steiner eredeti intencióival (pl. bárki indoklás nélkül kizárható, mint bármilyen más svájci egyesületbõl). Szilágyi Péternek az a megjegyzése, hogy a módosítás ellenzõi csak kevesen voltak és a többség egyetértett, számomra egyáltalán nem meggyõzõ, hisz' Hitler és Rákosi is elsöprõ gyõzelemmel jutott hatalomra. 1935-ben a társaság emlékezetes közgyûlésén pedig, ahol a jelenlévõk megszavazták Ita Wegman és a többiek kizárását, egyedül Ludwig Graf Polzer-Hoditz emelt ez ellen szót. Nem tudom, hogy "A belsõ és külsõ történet" c. szakasz végén mire gondol Szilágyi Péter, amikor "ország-világ elõtti bocsánatkérõ vagy helyesbítõ állásfoglalásokat" említ, amilyenekhez a szocializmus idején hozzászoktattak bennünket. Nem világos, hogy szerinte ki vár el kitõl ilyen nyilatkozatokat, és ezt honnan lehet tudni? A "Mégis, mi a különbség?" címû rész elején Szilágyi Péter teljesen valótlan dolgokat állít az Ita Wegman Alapítványról. Erre a passzusra Kálmán István cikkében tárgyszerû választ találhatunk. Az Ita Wegman Alapítványt említõ szakasz után Szilágyi Péter szót kerít egy harminc éve magát antropozófusnak nevezõ társasági tagra, illetve az õ nyilatkozatára, de nem mondja meg, hogy ki ez az illetõ, és hol és

CIKKÉRE

mikor tette az említett nyilatkozatát. A cikk olvasójában önkéntelenül is felmerül, hogy netán az Ita Wegman Alapítvány tagjáról lenne esetleg szó. Az alapítványnak azonban egyetlen tagja sem tett soha, sehol ilyen nyilatkozatot sem szóban, sem írásban. Nagyon érdekes, ahogy Szilágyi Péter Thomas Meyerrõl ír a cikkben. Thomas Meyer az Ita Wegman Alapítványnál is tartott egy hétvégi szemináriumot, ahol elõadásaiban semmiféle Szilágyi Péter által emlegetett, az Általános Antropozófiai Társaság elleni gyûlöletnek nyoma sem volt. Hihetetlen mélységû, rendkívüli áttekintésrõl tanúskodó elõadásokat hallhattunk tõle, kijelentései tárgyszerûek és bizonyítékokkal alátámasztottak voltak. Rendkívüli áttekintését és tudását egyébként könyvei (Ludwig Graf Polzer Hoditzról, Dunlopról, H. von Moltkérõl) is bizonyítják. Kár, hogy Szilágyi Péter egyetlen elõadását sem hallgatta meg; különben nem írna le olyan elképesztõ állításokat, mint amilyeneket a cikkében találunk. A cikk a továbbiakban ismét az Ita Wegman Alapítvány ellen fordul, ezekkel a mondatokkal Kálmán István cikke foglalkozik. De egy további zavaros dolog feltétlenül említésre érdemes. Az alapítványról szóló bekezdések után szó esik egy öt éve megjelent könyvrõl, a szerzõ és a könyv címének megnevezése nélkül. Az alapítványunk egyetlen tagja sem jelentetett meg könyvet sem öt éve, sem máskor, de a tájékozatlan olvasó a szerzõ elleni kirohanást is könynyen az alapítvány nyakába varrhatja. Ha komolyan vesszük, hogy a gondolatok a szellemi világban tettek, és ott minden hazugság úgy hat, mint itt a fizikai világban egy puskalövés, akkor elgondolkozhatunk azon, hogy a cikk írójának vajon mennyi idõt kell majd a dornachi Menschheitsrepresentant (Emberiség reprezentáns) elõtt üldögélve* magasztos gondolatokkal foglalkoznia, hogy mindazt jóvá tudja tenni, amit ezzel a cikkével okozott.

* „Miért tartózkodnak ezek a nagyképességû és antropozófiában igen járatos emberek attól, hogy elmenjenek Dornachba, ha másért nem, csak azért, hogy az ‘Emberiség reprezentáns’ hatalmas szobra elé leüljenek és legalább egy órán keresztül csak nézzék, nézzék, nézzék…“ (Részlet Dr. Szilágyi Péter cikkébõl) 5

Frisch Mihály

A

SZELLEMI HARC TÖRVÉNYSZERÛSÉGEI

Megjegyezések Szilágyi Péter "Problémák az antropozófiai társaságban és mozgalomban" címû cikkéhez. Szilágyi Péter cikkének érdeme, hogy az antropozófiai világmozgalom problémáinak ismertetése mellett most már írásban is megtámadta az Ita Wegman Alapítványt, amely tevékenysége során – hangozzon bár szerénytelennek – igen sokat tett az antropozófiai mozgalom hazai munkájában. Azért tartom érdemnek a cikket, mert eddig ugyaninnen csak itt-ott elhangzott sanda megjegyzéseket, támadásokat kaptunk, de leírt gondolatokat nem. Azt már viszont szomorúan kell megállapítanom, hogy a támadások a szellemi harc alapvetõ követelményeinek nem felelnek meg. Hiszen tudjuk, hogy a tökéletlen emberi gondolatok világában mennyire szükséges a szellemi harc, amelyben lehetõség nyílik arra, hogy kikutatott, felismert tények segítségével rámutassunk valamely gondolat tökéletlenségére, hibájára, avagy valótlanságára. Ebbe a szellemi harcba a dolog lényegébõl adódóan nem csúszhat bele személyes, individuális elem a dolog lényegét illetõen. A cikkbõl csak példákat ragadok ki, amelyek jellemzik ezt a problémát. Elõször talán egykét olyan példa, amelyek látszólag formai, külsõ, de ha belegondolunk, a legmélyebb belsõt érintik. A cikk második fele az Ita Wegman Alapítványban dolgozó emberekrõl szól, de soha nem nevezi õket nevükön Szilágyi Péter. Támadja õket, vitatkozik velük kimondott, leírt név nélkül. Fontos ez? Igen, nagyon fontos. Nemecsek Ernõ majd belehalt szégyenébe, hogy csupa kis betûvel írták a nevét, hát mi mit szóljunk? Ugye nem kell bizonyítani, hogy óriási különbség van a között a harc között, ahol nevén nevezem az ellenfelemet, és a között, ahol csak sejtelmesen célozgatok az ellenségemre. Ismeri ezt az okkult módszert a 6

sajtó is, és használja is. Ahogy minden nap találkozhatunk a sajtóban azzal az okkult módszerrel is, hogy ha a támadott gondolat szerzõjének említésekor néhány gúnyos, vagy pejoratív jelzõt alkalmazok, akkor az olvasó öntudatlanul ezen szerzõ gondolatai ellen fordul. Szilágyi Péter cikkében sajnos hemzsegnek ezek a jelzõk, amelyeknek, ha ismét megnézzük a cikket, rájövünk, semmi közük a gondolathoz ("….egyébként az antropozófiában igen jártas urak…", "Az Ita Wegman Alapítvány szószólói …", "Thomas-Meyer féle eszmék…"). Végül egy tényszerû kérdés. Idézet a cikkbõl: "….továbbá még az is felmerült, hogy milyen jogcímen tartjuk Rudolf Steiner képét a Társaság helyiségének falán." Aki ezt a mondatot mondotta volna, az én vagyok. De én nem ezt mondottam. Ugyan minden kimondott gondolatot félre lehet érteni, de Szilágyi Péternek ez a mentsége sem lehet, hiszen ez a képtelen vád már egyszer elhangzott a Társaságban, és akkor nyilvánosan cáfoltam is. Ezek után tényként kell leírnom: ez egy hazugság. Talán nem tanulság nélkül való röviden megemlíteni a valóban elhangzott mondatokat. Egy Zweig alkalmával vita alakult ki, hogy vajon Rudolf Steiner képe a hallgatókkal szembeni falon vagy a hátuk mögött legyen. A vita hiábavalóságát átérezve azt találtam mondani, hogy érdemesebb lenne azon elgondolkoznunk, talán vitatkoznunk, hogy megérdemeljük-e, hogy a falon kint legyen Rudolf Steiner képe. Ugye nem kell bizonygatnom, hogy ez a mondat minden kritikájával együtt más, mint amit Szilágyi Péter leírt. A cikk végén a szerzõ leírja, hogy mi az, ami csodálatos lenne. Úgy gondolom, ez a csoda – amely számomra is egy szép vízió – csak akkor következhet be, ha mindenki figyelembe veszi a szellemi élet és benne a szellemi harc törvényszerûségeit.

Papp Lajos*

EGY

ZENEI HALLÁSSAL RENDELKEZÕ OLVASÓ TANULMÁNYA

Szilágyi Péter: "Problémák az Antropozófiai Társaságban és a mozgalomban" címû cikkének egyes részleteivel kapcsolatban

Mottó: "Mintha valami diszharmónia mutatkozna…" Szilágyi Péter Mindenekelõtt a következõket tartom fontosnak tudatosítani: ha valaki kritizál, úgy nem szabad elfelejtenie azt, hogy a kritizált személy gondolataival, gondolkodásmódjával való foglalkozás hozzájárul a kritizáló saját tudatának élesítéséhez, ember- és világismeretének bõvítéséhez. Ez sokszor szomorú és fájdalmas állapotot hozhat létre – mindkét félben. Az eredmény lehet keserûség, antipátia és helytelen tettek sorozata, vagy az ön- és világismeret tágulása és helyes tettek sorozata – mindkét fél esetében. Sokkal nehezebb az eset, ha a két személy a szóban forgó ügy kapcsán különbözõ emberekkel áll emberi és szociális viszonyban – õk igen erõsen színezhetik, befolyásolhatják mindkét fél gondolatait, érzéseit, tetteit. Nos, általánosságban: "egység" vagy "a kiegyenlítõdés és a béke" nem célja minden áron egy, a tudati lélek korának megfelelõ szellemi mozgalomnak. A közösen átélt munka következtében megszületõ igazságnak lehet ez az ajándéka, gyümölcse. A tudati lélek korának jellemzõ impulzusa a szabadság, mind az egyénre, mind a csoportokra vonatkozólag. Ez sokszor harcot és konfliktust eredményez, sõt megoldhatatlan problémákat. Meg kell tanulnunk velük együtt élni, javasolta Rudolf Steiner. A testvériség a hatodik Atlantisz utáni kornak lesz a jellemzõ impulzusa. Nos, ezek után: Der Teufel steckt im Detail (az ördög a részletekben rejtõzik), mondja a német. Szilágyi Péter közel ötoldalas cikkében retorikus, hatásvadászó, gúnyos és – sajnos, így kell fogalmaznom – övön aluli ütések is sorakoznak erõsen az érzésekre apellálva, ítélet, állítás formájában, az olvasó számára tárgyi bizonyítékok nélkül. Ezekben inkább a cikkíró – csoportszellembõl is táplálkozó – antipátiája érzõdik. Vizsgáljunk meg egy részletet, kritikusan elemezve, a zenész belsõ hallásával a

disszonanciákra, a diszharmóniára ügyelve. Idézetek a cikkbõl: "Érdekes, hogy akik a társaság múltjával kapcsolatos kérdéseket számonkérésként állandóan napirenden tartják, ezek személy szerint külföldön is azonosak azokkal, akik az 1923-35-bõl eredõ jogi problémát is változatlanul forszírozzák." Elõször eddig, aztán majd folyamatosan tovább. Nem értem, hogy kik azonosak kikkel, éspedig "külföldön", sõt: "külföldön is". De ettõl most függetlenül: "Érdekes" – ez a szó a "furcsa" színezetét kapva eleve gúnyosan kérdésessé tesz valamit; ha hangosan mondjuk a mondatot, akkor ez a mondatkezdõ szó bizonyos elnyújtott é-vel kezdõdik és különleges dallamot is kap. "Számonkérésként" – tehát megvetendõ módon, és méghozzá "állandóan napirenden tartják" – vagyis szégyentelen módon; de vajon miért történik ez?, ahelyett, hogy a szõnyeg alá söpörnék a dolgot egyszer s mindenkorra! "ezek személy szerint külföldön is" – ezt a szót, hogy 'külföld', a szocializmusnak mondott rendszerbõl jól ismerjük már, azonos volt az 'imperialista' fogalommal, így Magyarhonban az idõsebbek ezt olvasva megborzonganak – "azonosak azokkal" – itt már fokozódik az energia! – "akik az 1923-25-bõl eredõ jogi problémát is" – "is", tehát nem csak jogi problémák voltak, vannak?, de hogy még a jogi problémákat is – "változatlanul" – mert így "változatlanul" egészen borzalmas a dolog! És most már kiabálást hallok: "forszírozzák" – ez aztán remekül ható szó! Elég csak a hangzókat a szó kimondása közben a két o-betû kivételével hosszabban és jól préselve kimondani, és rögtön kiderül ennek az eretnek, pártos, elhajló csoportnak a gonosz mesterkedése. "Az ismert, Dornach körüli ellenzéki szellemi háttér – pl. Thomas Meyer, Karl Buchleitner, Andreas Flörsheimer, egyébként az antropozófiában rendkívül járatos urak – megnyilatkozásaiból, írásaiból azt is megtudhatjuk, hogy Rudolf Steiner, közvetlenül * zeneszerzõ, Oldenburg/Németország 7

a halála elõtt elszakadt az általa újraalapított társaságtól. Erre azonban semmilyen bizonyíték nincs." "Az ismert" feltétel nélküli ítélet itt hallhatóan kriminális jelleget kap, gonosztevõkre szokták mondani: 'a jól ismert figura…' "Dornach körüli ellenzéki szellemi háttér" – tehát nem dornach-i, csak körüli, ennyiben is negatív; "ellenzéki" – tehát politikai fogalom kapcsán a hatalom szempontjából veszélyes elem! – "egyébként az antropozófiában rendkívül járatos urak" – egyébként=mellesleg, ami inkább degradáló gesztusként hat; mert úgy is lehetne: 'különben az antropozófiában tájékozott egyének' vagy 'személyek', de nem, hanem "rendkívül járatos urak" – úgy-e, hogy milyen remekül gúnyosra sikerült szóösszetétel? Az "urak" a fénypontja a gúnynak, kis mosollyal, a szó kimondása után a szájat erõsen összeszorítva különösen hatásos! Mintha a cikkíró ismerné õket személyesen, vagy – csak megközelítõleg is – munkásságukat, munkáikat! A fenti idézet befejezése egy olyan állítás az "urakról", ami egy ilyen sommás ítélet formájában nem igaz, azon kívül a cikk olvasója maga nem kap lehetõséget, hogy utánajárjon a dolognak. "Érdekes az is, hogy noha Thomas Meyer elismeri, hogy az 1935-ös kizárási határozatokat 1948-ban visszavonták és azt is, hogy Willem Zeylmans 1960-ban a holland társaságot viszszavitte Dornachba, e tényekhez mégis olyan hátsó gondolatokból eredõ következtetéseket fûz, amelyek nem a kiegyenlítõdés és a béke, hanem egyértelmûen a hasadás és az ellentét további fennállásának képzetét sugallják." "Érdekes" – megint! – "e tényekhez mégis" – ej-ej – "olyan hátsó" – tehát nem elülsõ! – "gondolatokból eredõ következtetéseket fûz" – nem következtetéseket fûz, hanem leír eseményeket, ezeket összefüggésükben szemlélteti az olvasóval, aki így ítéletet tud maga alkotni, olvasható a Szabad Gondolat 2003. júniusi számában – "amelyek nem a kiegyenlítõdés és a béke" – mert ugyanis ez a súlyos probléma nem lett csak úgy a szõnyeg alá söpörve! – "hanem egyértelmûen" – egyértelmûen? Ezután megint csak egy sommás ítélet jöhet, valami nagyon rossz ízzel; jön is: "a hasadás" – a szakadás már nem elég, a hasadás szó maga fájdalmasabban hat! – "és az ellentét további fennállásának képzetét sugallják." "Sugallják". Ez megint egy remek hatású szó egy ilyen ügy kapcsán, ez különösen furcsa érzést kelt a cikk olvasójában. "Ez különösen jellemzõ a szerzõnek a Der Europaer 2003. évi 5. számában megjelent írására (itt 8

egy a Szabad Gondolatból átvett sajtóhiba, a cikk a 6. számban jelent meg, P.L.), amelynek végén teljesen szubjektív véleményként arról ír, hogy mekkora szakadék van a mai antropozófiai társasági frázisok és a valódi antropozófiai gondolkodás, érzés és cselekvés között, s ez a szakadék még nagyobb, mint amekkora 67 évvel ezelõtt (1935?) volt." "teljesen szubjektív" – a szubjektív szó tehát nem elég, hanem "teljesen szubjektív", ami által a másik véleménye teljesen hamisnak minõsül, mert így a szubjektív szó, köznapi értelemben használva egy negatív jelentésû szóvá válik. "A cikk (Th. Meyeré) vége azt sugallja, hogy amennyiben az Antropozófiai Társaság világtársaság, úgy ez annyiban igaz, hogy csak a világ nagy hazugságait tükrözi." "Sugallja" – megint sugallás van, tehát valami gonosz dolog jön; de ezúttal Szilágyi Péternek súg valaki, mert egy rendkívül komolyan veendõ ferdítés jön: "hogy amennyiben" és "hogy csak – se az amennyiben, se a csak szó nincs sem a német eredetiben, sem a Szabad Gondolatban megjelent magyar fordításban! Az így elferdített mondatot, vagyis a Szilágyi Péter eredeti fogalmazását kérem, hogy még egyszer gondolja át a tisztelt Olvasó, majd ismét a Thomas Meyerét, ami így szól: "Ilyen értelemben az Antropozófiai Társaság valóban világtársasággá vált. A 'nagyvilág' hazugságai, hazug természete hûen tükrözõdik benne." Tehát a meyeri elsõ mondat kezdete – "ilyen értelemben" – visszautal a megelõzõ fejtegetésekre. A második mondatában lévõ "hûen" viszont nem zárja ki az igazságra vonatkozó megnyilatkozást az Antropozófiai Társaságon belül. A Szilágyi Péter féle változat "csak" szava teljesen más értelmet ad a mondatnak. Ki ez a Nagy Ferdítõ bennünk? Erre vonatkozóan tanulmányom végén idézem majd Rudolf Steiner egy mondatát. A következõ mondat Szilágyi Péter cikkében: "Thomas Meyer gyûlöli az Antropozófiai Társaságot." – így, egyszerûen, kész, pont. Kedves Cikkíró! Ez övön aluli ütés! Már az elõzõ ferdítés is, és még ez a mondat – németül Rufmord – is! Nos, érdekes! Mondom most én. Ebben a mondatban ugyanis sajtóhiba van. Mintha egy kis nyomdai elementáris démon is övön alulinak ítélte volna a mondatot, és ezért egy csellel elhárította az ütést Thomas Meyertõl – itt ugyanis a név Mayernek van írva. Ez tehát nem ugyanaz a személy, itt egy Mayer úrról van szó. Különben magamtól is tudtam volna, hogy ez a mondat tartalmilag is

abszurd, de azért fölhívtam Meyer urat – e-vel – Baselben, és egyenesen rákérdeztem, hogy gyûlöli-e az Antropozófiai Társaságot. Elõször csend volt a vonalban, aztán pedig azt mondta: nem tudja, hogyan is tudná ezt véghezvinni – ugyanis azt a különleges mûvészi aktust, hogy hogyan lehet egy társaságot gyûlölni. Neki egyes személyekkel van dolga, ezek megnyilatkozásait, írásait kritizálja – õket se gyûlöli, természetesen. Még szó esett arról, hogy Rudolf Steiner maga is figyelmeztet arra, hogy a Társaság nem egy személy, nem egy individuum, így nem lehet bizonyos személyekre jellemzõ tulajdonságokat, karaktert adni neki. "Miért? Egyedül õ (Th. Meyer) és néhány társa az, aki képviseli a 'valódi antropozófiai gondolkodást'? A valóság az, hogy ezeknek az uraknak Németországban és Svájcban is igen kevés követõjük van, és ezért tágabb körökben, pl. Magyarországon is keresnek híveket." "Követõjük", "híveket" – követésen és hívõségen kívül, úgy látszik, a cikkíró nem ismer másfajta magatartást. Ha tehát én – mondjuk érdeklõdésbõl – meghívok valakit magamhoz, akkor szükségképpen "követõje" és "híve" leszek, amit a vendégem akart is, hisz azért jött el hozzám, hogy belõlem követõt és hívõt csináljon ? Hogy lehet – kedves Cikkíró – ennyire elferdíteni valamit? Ennek a fajta ferdítésnek – tudatosan? nem tudatosan? – a célja: a másik személy lejáratása! Az "igen kevés" (t.i. hívõ) itt értékítélet, vagyis ez is bizonyítaná, hogy ezeknek az uraknak igen kevéssé van igazuk. Különben a cikk elején: "azonban különféle, kis létszámú német és svájci antropozófus csoportok…" (kiemelés P.L.) – így érvel a Magyar Antropozófiai Társaság vezetõje? A mennyiség tehát minõség is? Egy szellemi irányultságú gondolkodásmód soha ilyen módon nem érvelt, mert abban a pillanatban elveszítette az irányt és a kapcsolatot a pozitív szellemiséggel. De azért még egy példa erre az ismét csak abszurd érvelési módra. A rock-zenének manapság sokkal több követõje van, mint a klasszikus zenének, ergo? Melyik zenei irányzat értékesebb? Vagy még egy példa: Neil Postman amerikai író említi egyik könyvében a demokráciával kapcsolatban Szókratész esetét: Athén legbölcsebb emberét, Szókratészt 280 szavazattal 220 ellenében halálra ítélték. Itt is a többségnek volt igaza? Vagy egy utolsó példa: az Antropozófiai Társaság tagjainak létszáma akár országonkénti, akár világviszonylatban a különbözõ világnézeti vagy vallási csoportosulá-

sok tagjainak létszáma mögött – enyhén szólva – igencsak elmarad. Érv lenne ez a létszámprobléma az igazság és valóság helyes megítélése szempontjából? Még sok példával lehetne foglalkozni, amitõl most eltekintek. Utolsónak csupán egy antropozófiailag teljesen téves megállapításra szeretnék rámutatni, idézet: "… s ez a szerv, az agyvelõ képes arra, hogy az individuális logikus és tiszta gondolkodás bázisa legyen." A "tiszta gondolkodás" egy steineri fogalom. A tiszta szó arra utal, hogy nincs köze többé az érzékiséghez, a matériához, az agyhoz. Irodalma egy antropozófus számára ismert kell legyen. Most már csak az ígért Steiner-gondolatra van hely. "Für Ahriman handelt es sich also darum, dass er nie sieht auf die Zusammenstimmung einer Vorstellung mit der Objektivitat, sondern auf die Wirkung, auf das, was erreicht werden kann." Kissé szabad fordításban: Ahrimánt sosem érdekli az, hogy egy képzet összhangban áll-e az objektivitással (valósággal), hanem csak az a hatás, amit elérhet vele." (GA 170, 13. elõadás, 1916. augusztus 28.)

9

Kálmán István

EGY

SZABAD KEZDEMÉNYEZÉSBÕL KELETKEZETT INTÉZMÉNY NATURA BUDAPEST KFT - ITA WEGMAN ALAPÍTVÁNY - SZABAD GONDOLATOK HÁZA

A Cég A WALA Heilmittel GmbH-val kötött szerzõdés alapján Magyarországon a WALA néven elõállított élelmiszer-kiegészítõk és gyógyszerek, valamint a Dr. Hauschka néven elõállított testápoló és kozmetikai készítmények kizárólagos forgalmazója 2004. január 1-tõl a Natura Budapest Kft. (1992 óta a forgalmazást a BIOKÖR Kft végezte.) A Társaság tulajdonosai 50-50%-ban Frisch Mihály és Kálmán István. Székhelye: 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41. A társaság tevékenysége: – kis- és nagykereskedelem saját üzletében, valamint bio- és reformüzleteken keresztül – oktatás – újság- és könyvkiadás A cég éves forgalma cca. 70 millió Ft. A társaság nem profitérdekeltségû, adózott jövedelmét 100%-ban az Ita Wegman Alapítványnak juttatja.

Az Alapítvány Az Ita Wegman Alapítványt 1992-ben a WALA Heilmittel GmbH, a BIOKÖR Kft és Karl Kossmann alapították. Az alapítvány kizárólag közhasznú célokat szolgál. Feladata: a Rudolf Steiner alapította antropozófiailag orientált szellemtudomány alapján szociális, pedagógiai és terápiai kezdeményezések támogatása. Az alapítványt öttagú kuratórium vezeti. Elnök: Frisch Mihály, kurátorok: Kádas Ágnes, Kálmán István, Karl Kossmann és Stráma Éva.

10

A Ház A Szabad Gondolatok Házának kezdeményezése 1998-ban hét autonóm személy találkozásából született meg (Buella Mónika, Döbröntei Zoltán, Frisch Mihály, Kampis Miklós, Kádas Ágnes, Kálmán István és Mesterházy Mária). Az alapítók szükségét érezték annak, hogy legyen egy hely, ahol a szabad szellemi élet jegyében találkozni és beszélgetni lehet, ahol olyan gondolatok és kezdeményezések találnak otthonra, amelyek az antropozófia szellemi forrásából származnak, hogy az emberi érzéseken és akaraton keresztül a széthulló világban a jövõt formálják. Ezekbõl a gondolatokból született meg elõször a "Szabad Gondolat" folyóirat, majd a "Szabad Fõiskola", a 2002-2003. évi szeminárium, valamint az alapítvány és a cég munkatársainak közös munkáját segítõ hároméves iskola. A Szabad Gondolatok Háza nincs bejegyezve, gazdasági és jogi hátterét a Natura Budapest cég biztosítja. A Cég, az Alapítvány és a Ház egymástól elválaszthatatlan hármas egységet képez.

Christian Ammon

ÁLOM A STEINER-ISKOLÁK TANDÍJTÓL FÜGGETLEN PÉNZFORRÁSÁRÓL Ezen a címen közölte az alábbi cikket a baseli Rudolf Steiner Schule "Mitteilungen" c. lapja a 2001.évi téli számában (Nr. 159). Az egész anyagot átvette és 2002. húsvéti számában közölte a "Der Schulkreis", a svájci Rudolf Steiner iskolák lapja is. A nehéz anyagi helyzetben lévõ Steineriskoláknál újra meg újra felvetõdik az a gondolat, hogy az iskolák hagyományos forrásokból, így a szülõi hozzájárulásokból, elárusításokból stb. származó pénzeszközei mellett a saját intézménytõl független, további pénzforrásokra is szert kellene tenni. A hármas tagozódású társadalomról alkotott elképzelésnek megfelelõen, amely szerint a szellemi életet tulajdonképpen adományokból származó pénzeknek kell fenntartaniuk, ezt követõen ötleteket gyûjtenek, hogyan lehetne a beérkezõ adományok nagyságát növelni. Az iskolák különösen a gazdaság szereplõitõl várják az égetõen szükséges támogatást. A szponzorok toborzására nem kis fáradsággal a legkülönbözõbb akciókat tervelik ki és hajtják végre, és az utóbbi idõben rendszeresen felmerül a professzionális tõkefelhalmozás gondolata is. Sajnos ezek a nagy ráfordítással végrehajtott akciók többnyire csak konkrét projektek esetében vezetnek sikerre, az iskolák pénzügyi helyzetére azonban csak a legritkább esetben vannak tartós hatással. Éppen ezért nem meglepõ, hogy az 1996/97-es tõzsdei fellendülés idején nyitott fülekre talált egy hang, amely meggyõzõ megoldást kínált az iskolák szorult anyagi helyzetére. Különbözõ antropozófiai rendezvényeken találkozhattunk akkoriban Peter Krack-kal, aki azt a nézetet képviselte, hogy hihetetlen bõség vesz körül minket, és nincs más dolgunk, mint hogy kinyújtsuk a kezünket érte. Pusztán le kell vetkõznünk gátlásainkat, amelyek megakadályozzák, hogy pénzügyi ügyletekkel magas profitra tegyünk szert. A habozóknak és kritikusoknak azt vetette a szemére, hogy egész egyszerûen nem ismerik a pénz valóságát, a pénzáramlásokkal kapcsolatban hiányzik belõlük a képzelõerõ, és nincs meg bennük a kellõ akarat vagy felelõsségérzet, hogy a pénzt szociális téren helyes célokra fordítsák. Peter Krack az iskolamozgalomból érkezõ és tõkéjüket Krack gondjaira bízó befektetõknek 8% fölötti kamathozamot garantált, és megígérte,

hogy az elért extraprofitot eljuttatja az érintett befektetõk iskoláihoz. Hogy végül mi lett az ügybõl, azt jól mutatja a Sydney Morning Herald címû ausztrál napilap 2001. május 18-i számának alább rövidített formában közölt cikke.

STEINER-ISKOLÁK

NÖVENDÉKEINEK

CSALÁDJAI MILLIÓKAT VESZTENEK A KÉTES BEFEKTETÕ MIATT Peter Krack, a férfi fehér cipõben hatalmas nyereségrõl regélt, néhányan pedig hittek neki. Mostanra mindent elvesztettek. Paul Barry beszámolója. Ausztrál befektetõk egy csoportja dollármilliókat vesztett azzal, hogy olyasvalakire bízta a pénzét, aki azt ígérte cserébe, hogy a nyereség akár évi 1200% is lehet. Az önjelölt befektetési guru, Peter Krack megesküdött, hogy megoldást kínál anyagi gondjaikra, gazdaggá teszi õket, és elhozza nekik a szabadságot. Most azonban úgy tûnik, hogy elherdálta a befektetõk megtakarításait. A jelek szerint amerikai, német, holland és svájci emberek is dollármilliókat vesztettek egy hatalmas pénzügyi csalás során. Az ausztrál befektetõk szinte valamennyien a Steiner-mozgalom útján ismerték meg Peter Krackot. Sokuk a sydney-i Steiner-Ház vagy a brisbane-i Samford Valley School szemináriumainak hallgatója volt 1995-ben és 1998-ban. A többiek barátaik révén hallottak Krackról. A Steiner-mozgalommal való kapcsolata miatt megbízhatónak ítélték. Mindezidáig nem tisztázott, hányan bízták nehezen megtakarított pénzüket Krackra, de az egyik Brisbane-i család legalább 450 ezer dollárt fog veszteni, ha nem kapja vissza befektetését. Egy másik családra mintegy 350 ezer dolláros veszteség vár, az egyik német befektetõnek pedig több mint 600 ezer dollárt kell majd leírnia. Három svájci befektetõ egyenként 50 ezer és több millió svájci frank közötti összeggel lett szegényebb. (...) Krack útmutatásainak megfelelõen Sally Wilson minden pénzét, mintegy 150 ezer dollárt utalt a bukaresti Bank Romania-nál vezetett egyik számlára. Ez volt az utolsó alkalom, hogy látta a 11

pénzt. Amikor 1998 februárjában megpróbálta visszakérni azt, sûrû bocsánatkéréseket kapott csak helyette. Három évvel késõbb sem látott egy centet sem befektetésébõl. Az ausztrál hatóságoknál tett panaszok nem vezettek eredményre. A megtakarításait Krack gondjaira bízó egyik másik befektetõ a pénzének egyik részét 1996-ban egy monaco-i bankba, másik részét pedig 1998ban egy liechtensteini bankba utalta. Neki sem volt semmi esélye, hogy visszaszerezze az összeget. Krack háromszor tett ígéretet neki, hogy fizet, de erre sosem került sor. Ausztráliába 1995 augusztusában érkezett elõször Krack egy magyar írónak, a Steiner-mozgalomban nagy tekintélyt élvezõ Georg Kühlewindnek a baráti támogatásával. A potenciális befektetõknek elõadták, hogy Krack – kivételes befektetõi képességeinek kamatoztatásával – megoldotta a magyar Waldorf iskolák anyagi gondjait. Ausztráliában ugyanezt tenné, sõt, a tehetõs szülõknek még pénzt is tudna termelni. Elmondták, hogy "Robin Hood módjára a gazdagoktól ellopott pénzt a szegényeknek akarja adni". (...) Kezdetben néhány befektetõ részesült is kifizetésben – igaz, csak kisebb összegûben és csak kisebb-nagyobb felhajtás útján. A brisbane-i iskola 29 ezer dollárt kapott osztalék címén. Hosszútávon ugyanakkor a befektetõknek fel kellett ismerniük, hogy lehetetlenség hozzájutniuk pénzükhöz; számos késedelem és nehézség adódott. 1998 tavaszán Sally Wilson szinte naponta telefonált vagy küldött faxot Kracknak Svájcba. Végül áprilisban megtudta, hogy a pénze már nem Romániában pihen, hanem egy J. C. Jeffers nevû kaliforniai pénzügyi tanácsadónak utalták át, aki néhány valószínûtlennek hangzó befektetési alapban helyezte el az összeget. Az ausztrál befektetõk az ezt követõ idõkben mexikói, svájci és kanadai címekrõl kaptak faxokat különbözõ magyarázatokkal. "A levelet diktálta: J. C. Jeffers" vagy "Peter Krack irodájától" – hangzott a levelek aláírása. Az üzenetekben különbözõ elnevezésû – "the $5 billion Malaysian deal", "the New York program", "the UN and Washington transaction", "the Chase invoice", "the World Bank placement" stb. – projektekrõl esett szó. Jeffers és Krack tájékoztatása szerint valamennyi fenti projekttel kapcsolatban nehézségek adódtak, de minden jel arra mutat, hogy a dolgok jóra fognak fordulni, amint "Washington befolyásos brókerei", az FBI vagy "az USA szövetségi jegybankja" a hozzájárulását adja, illetve amint a Scotland Yard engedélyezi az alapok kibocsátását. Három évvel késõbb is még mindig csak ugyanazok a megfáradt mentegetõzések érkeztek. 12

(...) Kétségtelenül számos ausztrál befektetõ próbál még belekapaszkodni abba a hitbe, hogy vissza fogja kapni a pénzét. De ez általános jelenség azoknál az amerikai csalási ügyeknél, amelyeknél rendre hihetetlenül magas nyereséggel kecsegtetik a befektetõket. Az érintettek között sok keresztény közösség akad, hiszek náluk erõs a bizonyíthatatlanba vetett hit. Ezek a befektetõk még akkor is hittek a pénzüket elvevõ emberekben, amikor bebizonyosodott róluk, hogy csaltak, hiszen egy jó keresztény ajánlotta õket. A Steinerközösség magas ideálokkal rendelkezik, de ugyanennyire sebezhetõ is. (...)1998 szeptemberében Peter Krack azt ígérte az ausztrál befektetõknek, hogy jogi lépéseket fog tenni Jeffers ellen, ha Jeffers nem fizeti azonnal vissza a beszedett pénzeket – újabb ígéret, amit Krack megszegett. Ehelyett õt és Jeffers-t most dühös befektetõk üldözik. A múlt hónapban egy német befektetõ 1,2 millió dolláros, csalás miatt indított pert nyert ellenük Kaliforniában az USA Szövetségi Törvényszéke elõtt. Az Egyesült Államokban és Ausztráliában a károsultak bevonásával mindeközben kollektív perbeadvány készül Jeffers ellen (...) A nyolcvanas évek közepe óta különbözõ kaliforniai bíróságok elõtt több mint egy tucat polgári per folyt Jeffers ellen. (...) Ezalatt Krack tovább folytatja ügyleteit, jóllehet a Heraldnak azt nyilatkozta, hogy a jövõben nem fog már pénzeket beszedni. A múlt hónapban kapcsolatba lépett vele egy brisbane-i asszony, hogy befektesse a pénzét. Érdeklõdésére a következõ tájékoztatást kapta e-mailen: "5 ezer amerikai dollár feletti összegek számára két mûködõ befektetési lehetõséget tudunk. Az egyiknél júliusban és januárban, a másiknál háromhavonta kerül sor kifizetésre. Az átadott tõkét rajtam keresztül egy társaság veszi gondjaiba. A hozam 20% és 30% között mozog. 300 ezer amerikai dollár fölött még kedvezõbb hozamú befektetési lehetõségeink vannak." A közlemény nem utalt korábbi veszteségekre, ugyanakkor a jövõbeni befektetõnek kétoldalas nyilatkozatban kellett volna megerõsítenie ("az esetleges hamis tanúzás miatti felelõsségre vonás terhe mellett"), hogy nem Krack kérte a pénz átadását. (...) Az asszony ezek után elállt attól, hogy Krackra bízza a pénzét. Az eredeti szöveg megtalálható az interneten a www.smh.com.au/news/0105/18/pageone7.html cím alatt. Angolról németre fordította : Christian Ammon, németrõl magyarra fordította: Benedicty Gergely

Tóth Márk

A "VÁRADI-JELENSÉG", AVAGY MI IS AZ A SZELLEMTUDOMÁNY? Ebben az évben egy rendkívül figyelemreméltó, különleges elõadás tanúi lehettek mindazok, akik ellátogattak a Magyar Antropozófiai Társaság húsvéti, ünnepi elõadására. Az elõadást Váradi Tibor tartotta. Az elõadás mély benyomást gyakorolt rám, és arra sarkalt, hogy a bennem keletkezett élmény gyökereit megkíséreljem lehetõségeimhez mérten, minél mélyebben feltárni. Semmi különösebb indíttatást nem éreznék arra vonatkozóan, hogy beszéljek a nevezett eseményen tapasztalható jelenségrõl, vagyis az elõadó által képviseltekrõl, ha ennek az elõadásnak a helyszíne valami más lett volna. Mert minden megnyilvánuló dolognak helye van a világban, de ha egy jelenség nem a neki megfelelõ helyen nyilvánul meg, az nem marad minden következmény nélkül. Ezért tartom érdemesnek, egészen személyes indíttatásból, hogy pár gondolatot közöljek az elõadásban általam felfedezni vélt jelenséggel kapcsolatban. Ha valaki csak felületesen is rátekint Váradi Tibor munkásságára (már amennyi abból a nyilvánosság számára elérhetõ), egy fantasztikus mérvû és ívû szellemi teljesítmény tárul a tekintete elé. Megszámlálhatatlanul sok elõadás, melyek a vallástól a táplálkozásig az emberi élet szinte minden területét felölelik és tárgyalják. Váradi tevékenysége forrásául elsõsorban az antropozófiát jelöli meg. Nyilvános elõadásait hatalmas érdeklõdés követi, azt "minden héten több száz ember látogatja". Elõadásai egy része videó kazettákon is kapható, az evangéliumokról tartott elõadásai pedig már könyv alakban is megjelentek. Most elsõsorban a legutóbb megjelent, A János evangéliuma a szellemtudomány fényében címû könyvéhez kapcsolódnék néhány gondolattal, egyrészt mivel Rudolf Steinernek errõl az evangéliumról tartott elõadásciklusa is már régóta elérhetõ könyv alakban, így a két mû bárki számára egybevethetõ, másrészt pedig egy szóbeli elõadáson elhangzottakat objektív vizsgálat tárgyává tenni képtelen feladat, lévén hogy az olvasó számára szinte lehetetlen azt ellenõrizni, hogy egy ilyen megnyilvánulásba mennyire hat bele torzító elemként a vizsgálódást végzõ szubjektív megítélése. Egy

írott mû ilyen vonatkozásban tökéletesen ellenõrizhetõ. Fellapozva Váradi Tibor könyvét, azt találjuk, hogy néhány stílusbeli és tartalmi eltérést leszámítva, a könyv szerkezete megtévesztésig hasonló Rudolf Steiner hazánkban megjelent mûveihez, akár össze is lehetne téveszteni azokkal. Ha eltekintünk a formai körülményeket érintõ ízlésbeli differenciáktól, akkor azt találjuk, hogy az egyik ilyen lényeges különbség, hogy Váradi könyve egy szellemtudományos bedekkerrel kezdõdik, mintegy kivonataként annak, amit a szellemtudományból tudni kell ahhoz, hogy mûve érthetõvé váljon. Ezt akár egy szerzõi gesztusnak is tekinthetnénk a laikus olvasó felé, hiszen a szerzõ hangsúlyozza, elõadásait egy olyan közönség elõtt tartotta, amely ezekben az alapfogalmakban már elmélyült. Mindenesetre szimptomatikus ténynek tekinthetõ, hogy a szerzõ úgy gondolja, egy táblázatos, absztrakt megjelenítése a valóban alapvetõ szellemtudományos ismereteknek és fogalmaknak, a szellemtudománnyal éppen ismerkedõ laikust olyan lelki diszpozícióba képes hozni, hogy az úgymond összetettebb szellemtudományos közléseket ezáltal képes lesz majd megérteni. Ezt annál is inkább kétkedéssel kell fogadnunk, mivel Rudolf Steiner Theosophie címû mûve elõszavában, melyben éppen az ember okkult felépítésének alapvetõ tényeit tárja az olvasó elé, a következõ megjegyzést találjuk: "Ez a könyv nem olvasható a korunkban szokásos módon. Az olvasónak bizonyos értelemben minden oldalért, sõt minden mondatért meg kell birkóznia. Erre tudatosan törekedtem, mert csak így válhat ez a könyv azzá, amivé válnia kell. Aki csak átolvassa, az egyáltalán nem olvasta. Az igazságait át kell élni. A szellemtudománynak csak így van értelme."1 És valóban, Steiner mûveinek olvasása közben ezt a küzdelmet mindig újra és újra át kell élni. Még ekkor is gyakran kerül a Steiner szellemtudományos közléseit tanulmányozó olyan helyzetbe, hogy késõbb minden igyekezete ellenére képtelen az általa olvasottakat az emlékezetében felidézni. Elõbb meg kell találnia lelkének megfelelõ állapotát, amelyben egy ilyen szellemtudományos tartalom megjelenhet. 13

De ez alapján, egyelõre még ne ítéljünk meg semmit Váradi Tibor munkájából, hiszen ettõl még mondhatja valaki, hogy egy ilyen "apró" részlet még nem befolyásolhatja véglegesen a mûve értékét, az ettõl a tévedéstõl függetlenül még rendelkezhet igazi szellemtudományos értékekkel. Váradi, könyve bevezetésében, annak is mindjárt a legelején a következõ megállapítást teszi: "A szellemtudomány célja az érzékfeletti világ lényeinek és tényeinek a megértése, megélése és megvalósítása által az egyéni szellem visszavezetése a világszellembe, azaz Istenbe. Az idõk folyamán a szellemtudománynak három nagy ágazata alakult ki: 1) 2) 3)

manicheista szellemtudomány rózsakeresztes szellemtudomány antropozófikus szellemtudomány."

Sommás kijelentés, mégis eddig még, tudomásom szerint, senki sem akadt fenn rajta. Pedig számos dolog kiderülhet a számunkra, ha megvizsgáljuk az ebben foglaltakat. (A dolgot azért hozom fel, mert a szerzõ a MAT-ban tartott elõadásán ezt a gondolatsort is kibontotta.) Rudolf Steiner errõl a kérdésrõl így nyilatkozik: "A szellemtudomány a természettudományos kutatási módot és érzületet, amely a maga területén a fizikai tények összefüggéséhez és folyamatához igazodik, el akarja oldani tárgyától, de gondolkodását és egyéb sajátosságait meg akarja tartani. A természettudomány ezzel a kutatás- és gondolkodásmóddal megáll a fizikainál, a szellemtudomány azonban a természet területén folytatott lelki munkát az önnevelés egy bizonyos módjának tekinti és eredményeit nem a fizikai jelenségek területén akarja alkalmazni. Nem beszél a fizikai jelenségekrõl, mint fizikaiakról, hanem a világ nem-fizikai tartalmáról beszél. A természettudományos kutatási módból éppen azt tartja meg, ami a természeti megismerést tudománnyá emeli: a természettudományos kutatáshoz szükséges érzületet. Ezért nevezheti magát tudománynak." 2 A két idézet ellentmondásos volta egészen nyilvánvaló, mégis, annak érdekében, hogy a hátterükben meghúzódó problémára fény vetülhessen, érdemes azt kissé bõvebben taglalni. Rudolf Steiner több helyütt hivatkozott arra, hogy az általa a világba hozott szellemtudomány 14

nem a természettudomány ellen, vagy helyett akar fellépni, hanem éppen hogy a szellemtudományban kell keresnünk annak az útnak a kiteljesedését, amelynek mentén a természettudomány kialakult. Milyen érzületet hordozott magában a természettudomány, amelyre feltétlenül szükség volt, hogy a szellemtudomány a világban megjelenhessen? Ebben az érzületben az a legfontosabb elem, hogy az ember úgy érzi, hogy a tudatában megjelenõ gondolatokat lelkének tevékenységével önmaga alakítja ki. Például az egyiptomi kultúrkorban, és az azt megelõzõ korokban még egyáltalán nem beszélhetünk önálló tudományról. A régi Egyiptomban nyomát sem lehet találni semmi olyannak, amit csak hinni vagy csak tudni lehetett, a tudás és a vallás még nem vált el egymástól. A régi egyiptomi ember tudata még feltekintett a szellemi lények világába, (errõl a tényrõl tanúskodik minden olyan emlék, amely ebbõl a korról reánk maradt) és ott közvetlenül élte át a szellemi igazságokat. Önálló tudományról, az emberiség fejlõdésében elõször, az antik görög világban lehet beszélni. Itt jelenik meg az, ami a gondolkodás termékeként a szellemi átéléstõl függetlenül is vizsgálhatóvá válik. Ám a görögök gondolataikat még nem a saját alkotásaiknak élték meg. Figyeljünk csak meg egy szókrátészi beszélgetést Platón valamelyik mûvében! Milyen mesteri átéléssel hozza elõ Szókrátész a különbözõ tévedésekben élõ vitapartnerei lelkének mélyérõl az igazságot, pusztán azáltal, hogy a megfelelõ kérdéseket felteszi számukra. Ez csak úgy lehetséges, ha az általános emberi gondolkodásban még benne lüktet az élet, amely az organikus világot is alkotja, és az ember a lelke elõtt álló gondolati képek egymásba kapcsolódási törvényszerûségeinek a szemlélete által jut el az igazsághoz. Ugyanakkor, emellett az irányultság mellett, az antik görög korban mindvégig a különbözõ misztériumhelyek maradnak a szellemi világok átélésének az intézményei. Vallás és tudomány elõször ebben a korban válik el egymástól az emberiség szellemi fejlõdése során, de a görög gondolkodást még állandóan átszínezi mindaz, ami a külsõ világ imaginatív átélésébõl az emberi lélekben hat. A két terület igazi szétválása a keresztény középkorban jön létre. A skolasztikában jelenik meg elõször kristálytisztán az a vélemény, hogy az egyházi tanításokban hinni kell, ezeket nem szabad a puszta emberi értelemmel megközelíteni.

Viszont mindent, ami tudománynak nevezhetõ, arra kell használni, hogy a hitbéli tartalmak igazságát be lehessen bizonyítani. A skolasztika nominalista irányzata az elsõ, amely a fogalmakban csak a dolgok ember alkotta neveit látta, melyek eloldozódtak a dolgok tartalmától. Ebben a véleményben fejezõdik ki elõször élesen, hogy a gondolatait az ember önmaga alkotja. Ugyanakkor ez még csak érzésbeli tartalomként hatja át a középkori gondolkodást, mintegy tudattalan tartalomként vonul be abba. Tulajdonképpen a természettudomány ezen a nominalizmus által lefektetett úton haladt egészen a XIX. századig, miközben mindjobban eltávolodik a vallási élettõl. Az emberi lélek az anyagi világ jelenségeinek vizsgálata során, tökéletesen elszakadt a szellemtõl. A természeti világ vizsgálata létrehozta az emberi lélekben azt a képességet, hogy logikusan, minden szellemi befolyástól mentesen, absztrakt gondolkodással tudja észleleteit megragadni. Ez a képesség nemcsak a materializmust eredményezte a külsõ kultúrában, hanem a szabadság impulzusát is elhozta az emberi lelkek számára. Az anyagi világ jelenségeinek a leírásával a természettudomány ezt a forradalmi szerepét be is töltötte. Ami ezután következett, az mindezen a célon túlhaladt. Túlhaladt abban az értelemben, hogy az anyagi jelenségek megismerésénél ugyan teljesen helyénvaló a logikus, absztrakt gondolkodás, ám ez már képtelen megragadni teljes tartalmában az organikus világ és az annál magasabb világok jelenségeit. A természettudományban rejlõ romboló erõk feloldó hatásukat akkor kezdték destruktívan kifejteni, amikor az élet felé, hovatovább az emberi lélek felé fordultak. A valóság eme területei nem ragadhatók meg absztrakciókkal, a természettudomány ezekre a területekre tévedve szükségszerûen spekulatívvá vált. Ez a kor a biológia, és a pszichológia tudománnyá válásának a kora, valamint az anyag belsõ szerkezetét kutató, atomisztikus elméletek megalkotásának idõszaka, ez a XIX. század vége, a XX. század eleje. Ebben a korban jelenik meg a világban Rudolf Steiner által a szellemtudomány. "Azt hiszem, a természettudomány szebb formában adhatja vissza nekünk a szabadság tudatát, mint amilyen formában valaha is az emberekben élt. A lelki életünkben ható törvények éppúgy természetiek, mint azok, amelyek az égitesteket a Nap körül mozgatják. De ezek a törvények egy olyan Valamit nyilatkoztatnak meg,

ami magasabb rendû minden egyébnél a természetben. Ez a Valami csak az emberben van, sehol másutt. Ami ebbõl jön, abban szabad az ember."3 Most már feltehetjük azt a kérdést, hogy a természettudomány virágkora elõtt beszélhetünk-e egyáltalán bármiféle szellemtudományról? Mert mit is nevezhetünk a szó valós értelmében szellemtudománynak? A hangsúly nem a tárgyon, hanem a tevékenységi módon van: milyen magatartást foglal el a lélek a tudományos tevékenysége közben, képes-e objektív, elfogulatlan viszonyt létesíteni a saját erejébõl a megismerttel. Ez képesség, amint az eddigiekbõl kiderült, csak a természettudomány kialakulása során jelent meg az emberi lélekben! Az emberiség történetében a görög kultúráig egyáltalán nem beszélhetünk tudományról, mint ahogy azt bemutattuk, az után pedig a szellemi élet egyre élesebben elkülönült a tudományos élettõl. Tehát a természettudomány virágkorát, vagyis a XIX. századot megelõzõ korokban, és ezekben a korokban élt és létezett mind a manicheizmus, mind pedig a rózsakeresztes mozgalom, képtelenség arról beszélni, mint ahogy azt Váradi Tibor teszi, hogy kialakulhatott bármi olyan, amit illetni lehetne a szellemtudomány kifejezéssel. Váradi Tibor itt tipikusan azt a csúsztatást követi el, amit például a tudományos szocializmus megalkotói is elkövettek, akik az osztályharc hangzatos elméletét bizonyítandó, a XVI. század elõtti idõket is képletesen ugyanazokkal a gazdasági erõkkel ruházták fel, amelyek csak ez után az idõpont után alakultak ki. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Rudolf Steiner egyetlen helyen sem nyilatkozik sem a manicheizmusról, sem a rózsakeresztességrõl, mint tudományról; a manicheizmusról tanként beszél, a rózsakeresztességet pedig szellemi áramlatként, mozgalomként jelöli. Az emberiség történetének majd két és félezer éves periódusa után a múlt század fordulóján jelent meg annak a lehetõsége, hogy Rudolf Steiner tevékenysége nyomán a világban ismét egybekapcsolódhasson a szellemi élet a tudománnyal, antropozófiaként. Ezen kívül nincs ma más szellemtudomány! Váradi Tibor kategorizálásával egy a jövõben aktuális lehetõséget anticipál a jelenbe, történetesen azt a tényt, hogyha az emberiség felveszi magába az antropozófiát, mint szellemtudományos megismerési utat, ez esetben megnyílik a lehetõség a rózsakeresztes és manicheus szellemi 15

áramlatok számára, hogy processziójukat betöltsék a jövõben, a világ és az ember fejlõdése érdekében. Természetesen ezt a kitérõt nem csak annak érdekében tettük meg, hogy fényt vessünk Váradi Tibor könyvében erre az elsõ látásra aprónak tûnõ csúsztatásra, hanem az eddig vázolt történetre támaszkodva megvilágíthatjuk a szerzõ nevezett könyvének tartalmát, bizonyos részleteiben is. Természetesen a számomra itt adott keretek között nem lehet minden részletre kitérni, ezért tudom, hogy írásomban sok minden befejezetlen marad. Elõre kell bocsátanom azt a meglátásomat, hogy Váradi könyve bizonyos értelemben kivételesen zseniális mû. A szó igazi értelmében zseniális! Elképesztõ mélységû és mennyiségû ezoterikus ismeretre bukkanhatunk benne, mely szinte árad a szerzõbõl. Azt lehet mondani, minden okkult titkot megtudhatunk ebbõl a könyvbõl, ami a János evangéliumáról elmondható. Ez a mérhetetlen tudás egészen lenyûgözi az embert! Ehhez hozzájárul az a tény, hogy végül is az emberiség történetének a leghatalmasabb eseményérõl van szó, és ettõl a ténytõl nem könnyen tudja függetleníteni magát az ember, állandóan meg kell küzdenie a saját lelkében felemelkedõ érzésekkel. Ám, ha valaki meg tudja találni azt az erõt, amellyel egészen elfogulatlanul képes a leírtakra tekinteni, akkor néhány lényeges dologra feltétlenül fel kell figyelnie. Annak ellenére, hogy bizonyos helyeken szinte mondatokat lehetne egymással behelyettesíteni abból, amit egyfelõl Váradi Tibor, másfelõl Rudolf Steiner mond bizonyos elõadásaiban, mégis, a közléseik módja egészen más. Rudolf Steiner elõadásai tökéletesen mentesek mindenféle absztrakciótól, a gondolatai eleven, organikus egységként kapcsolódnak egymásba. Az embernek sokszor az az érzése, hogy az adott témáról mérhetetlenül többet is mondhatna, mint amennyit elmond. Valamit mintha mindig visszatartana magában és minden erejét arra fordítja inkább, hogy az általa elõadottak eleven, egymásba átalakuló fogalmakkal álljanak a hallgatók elõtt. Habár kénytelenségbõl azokat a merev fogalmakat használja, melyeknek felfogása az utolsó szellemi képessége a mai emberi léleknek, mégis, ahogy a merev fogalmakat egymáshoz fûzi, a halott, absztrakt fogalmak elevenné, mozgékonnyá válnak. Steiner elõadásaiban állandó tanúi lehetünk a szellem feltámadásának 16

a halott fogalmak anyagában! Ezzel szemben Váradi Tibor elõadásai teljesen didaktikusak. Közléseinek sorrendje numerikus szisztéma szerint halad. Például mindjárt az elõadásai elején meghatározza, pontokba szedve 1-tõl 7-ig, a véleménye szerinti kulcsfogalmakat, melyek a János evangéliumát meghatározzák (Krisztus, Logosz, szeretet, stb.), majd ugyancsak pontokba szedve 1-tõl 7-ig, elmondja azt, amit ezekrõl a fogalmakról tudni kell. Hogy konkrétak legyünk, nézzünk meg egy jellemzõ példát: A szerzõ elsõ (1.) legfontosabb kulcsfogalomként Krisztust jelöli meg. Krisztus megközelítését úgy kísérli meg, hogy mondandója lényegét a Szentháromság kérdésének a taglalására helyezi. Elõször arra apellál, hogy János milyen kijelentéseket tesz az Atya és Krisztus vonatkozásában ("Én és az Atya egyek vagyunk". Stb.), majd belevág az idézett kijelentések értelmezésébe: "Az embereknek mindig is nagy fejtörést okozott, hogy három, avagy csak egy személyrõl vane szó, hiszen a keresztény szentháromságtan tulajdonképpen egy paradox igazságot fogalmaz meg, miszerint egy egyenlõ hárommal [1=3]. Ez a paradoxon ugyanakkor feloldható! Istennek három arca, három vetülete van, azaz háromféleképpen tud megnyilvánulni a teremtett létben: mindenható Atyaként, mindenszeretõ Fiúként, és mindentudó Szent Szellemként. Istennek tehát három fõ tulajdonsága van: a mindenhatóság, a mindenszeretet és a mindentudás; s ezeknek a tulajdonságoknak a tökéletes hordozói a Szentháromság egyes tagjai – az Atya az isteni mindenhatóságnak, a Fiú az isteni szeretetnek, a Szent Szellem pedig az isteni mindentudásnak tökéletes megnyilvánítója. Isten mindenütt jelenlévõ, az isteni szellem mindenhol, mindenben megtalálható: áthatja az érzéki világot ugyanúgy, mint az érzékfelettit." Aztán az így felállított tételt még három másik módon is variálja, és a Szentháromságot geometriai elemként, mint egyféle háromszöget a gondolati térben mozgatja, forgatja. És ezzel ki is végzi a kérdést! A mai átlagember filozófiai mûveltsége elég sekélyesnek mondható, ezt nem kritikaként említem, pusztán tényként állapítom meg. Ha ez nem így volna, egy a filozófiai megnyilvánulásokra érzékeny, mûvelt lélek is elegendõ lenne ahhoz, hogy itt felkiáltson: De hát ezt már hallottam valahol! És lám, ha valaki utánanéz, mindezt megtalálhatja Szent Ágostonnál, csak kicsit emelkedettebb,

kiforrottabb stílusban, még sokkal kevésbé absztrakt módon: "Az a dolog tehát, amelyet élvezni kell, nem más, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek, az egyazon Háromság, egyfajta legfõbb dolog, mely közös minden õt élvezõ számára, ha egyáltalán dolog, és nem inkább minden dolog oka, már amennyiben ok. Hiszen nem könnyû olyan nevet találni, amely illik az ilyen kiválósághoz, hacsak nem helyesebb, azt mondani, hogy e háromság egy Isten, akitõl, aki által, és akiben minden van. Így tehát az Atya, a Fiú és a Szentlélek külön-külön is teljes valóság, és valamennyien együttesen is egy lényeg. Az Atya nem Fiú és nem Szentlélek, a Fiú nem Atya és nem Szentlélek, hanem az Atya csak Atya, a Fiú csak Fiú és a Szentlélek csak Szentlélek. Mindháromnak ugyanaz az örökkévalósága, ugyanaz a változhatatlansága, ugyanaz a felsége és ugyanaz az ereje. Az Atyában egység van, a Fiúban egyenlõség, a Szentlélek pedig az egység és az egyenlõség összhangja, s így mindhárom egy az Atya miatt, egyenlõ a Fiú miatt, és összekapcsolt a Szentlélek miatt."4 Az a Szent Ágoston mondja ezt, aki a katolikus keresztény filozófia alapjainak a lefektetésével közel másfélezer évre maghatározta a vallás és a tudomány alakulásának irányát a nyugati világban. Jórészt Ágoston filozófiájának a következménye, hogy a katolikus egyház 869-ben dogmában tagadta meg a manicheizmus által képviselt tant, mely szerint az ember testbõl, lélekbõl és szellembõl áll. Az emberi lényre így a középkorban mindvégig, mint testre és lélekre tekintettek. Rudolf Steiner így ír Ágostonról: "Ágoston fiatal korában nagyon is híve volt a manicheus tannak, mélységesen megragadta õt. Aztán felcserélte a manicheus tant a római katekizmusra. Mit nem értett a manicheus tanból? Mivel nem birkózott meg? A manicheus tan nem alkotott absztrakt fogalmakat, amelyek mintegy elszakítják a gondolatot az egyéb valóságtól. Ilyen fogalmak alkotása lehetetlen volt a manicheus tanban, egyébként már az eleusisi misztériumok beavatottainál is. Megkíséreltem, hogy rámutassak a pusztán logikus és a megfelelõ fogalmak különbségére. Manicheus tan elve mindenekelõtt az, hogy ne pusztán logikus fogalmakat alkosson, hanem mindig a valóságnak megfelelõ fogalmakat, képzeteket. Nem mintha a nem valóságos képzetek nem játszanának szerepet az életünkben. Sajnos nagy szerepük van, de olyan is ez a szerep! A manicheus tan értelmében

többek között tehát olyan képzeteket kell alkotni, amelyek nem csak gondolatiak, hanem elég hatalmuk van ahhoz, hogy a külsõ valóságos természetben hassanak, és szerepet játsszanak benne. A manicheus tanban teljesen lehetetlen lett volna az olyan képzet, amilyet Jézus Krisztusról alakítottak ki. Mivé lett hát Jézus Krisztus sok tekintetben? Krisztus eléggé bizonytalan fogalmává, aki Jézusban testesült meg és végbevitt valamit a Föld fejlõdésében."5 Váradi Tibor egész könyvében a fentebb vázolt elvet követi! Kategorizál, sematizál, absztrahál, vagyis mindent olyat elkövet gondolatai fûzésével, mondandója szerkesztésével, amit a mondatai tartalmával tagadni igyekszik. Mûve egész szerkezete mechanikus és absztrakt. Kérem, ne higgyék el nekem amit mondok! Nézzenek utána! Vizsgálják meg, hogy Rudolf Steiner hogyan jut el elõadásaiban például a Logoszhoz. Majd vessék ezt egybe azzal, ami Váradinál található. Váradi Tibor csak halott csontvázát nyújtja mindannak, ami Steinernél az egész kozmikus létesülést átfogó, eleven, organikus egységként áll az olvasó lelke elõtt. Váradi egész mûve olyan, hogy igazi zsenialitással megszerkesztve, pont annak az ellenkezõjét érje el, mint amit látszólag hirdetni kíván. A legmélyebb spirituális tartalmakat rángatja bele az anyag alatti, atomisztikus világ merev fogalmaiba. Az egész nem más, mint a szellemtudományos közlések zseniális absztrahálása, okkult "sztorizással" (értsd: szellemtudományos titkok kifecsegése) ötvözve. Nem az agyhoz kötött, absztrakt gondolkodás feloldozásáért dolgozik, hogy az felemelkedjen a szellembe, hanem éppen ez ellen a folyamat ellen hat. A szellemet rángatja le a sárba! Ahol a gondolkodásnak fel kéne emelkednie a szellemibe, hogy megváltsa az érzést és az akaratot, Váradinál szentimentális jópofáskodássá lesz, melyet többnyire morális direktívák sugalmazása követ. Engedjenek meg még egy idézetet a nevezett mûbõl, melynek megítélését az Önök ízlésére bízom. A szerzõ éppen a János keresztelõrõl beszél, arra hivatkozva, hogy az evangéliumokban nincs minden benne, ami e körül az esemény körül történt, a teljes történet csak az Ákása krónikából olvasható ki, melyet ezen a helyen õ idéz. Így hangzik ebbõl egy részlet: "A négy barát megvacsorázik, beszélgetnek, majd lefekszenek, Jézus pedig átvirrasztja az éjszakát. Másnap virradatkor kimennek a Jordánhoz, ahol Keresztelõ János már javában prédikál. 17

Megint csak észreveszi Jézust, aki hófehér ruhában közelít felé, s szokásos prófétai modorában felordít: "Ímé az Isten báránya, aki elveszi a világ bûneit!" Ez a mondata már a Bibliában is megtalálható (lásd: Jn. 1:29) Ekkor mindenki elhallgat, és az összes szempár Jézusra szegezõdik. Szétnyílik a tömeg, Jézus Keresztelõ János elé lép, s így szól: "Béke legyen veled! Most pedig Jánosom, végezd el rajtam a keresztelést Isten akarata szerint!" János erre azt feleli: "De hát én nem keresztelhetlek meg téged, mert nekem kell általad megkereszteltetnem." János még ekkor is akadékoskodik – egyszerûen képtelen elhinni, hogy õt, tisztátalan, bûnös lelket választották arra, hogy megkeresztelje az Isten bárányát! Jézus meghallgatja János ellenvetéseit, de még egyszer utoljára megpróbálja meggyõzni õt; a Keresztelõ szemébe néz, és így szól hozzá: "Az élõ Istenre kérlek, engedj most, mert így illik nekünk betölteni az Ég akaratát!" Erre szerencsére megtörik a jég, János végre beadja a derekát, és megkereszteli Jézust." Ma mindenkiben, aki csak valamilyen okkult témával is foglalkozik, mérhetetlen tiszteletet és csodálat ébred, ha valakirõl az hírlik, hogy bizonyos szellemi látóképességgel rendelkezik. Ez a csodálat még azt a maradék jó ízlést is elaltatja mindenkiben, ami még utolsó belsõ érzékszervként örökül maradt ránk az elmúlt korokból. Az emberi lélek ma valóban a semmivel áll szemben, ha önmagába tekint… Ha valakinek még bármi kétsége lenne afelõl amit itt állítok, kérem üssék fel a könyv utolsó oldalait! Tesztkérdéseket fognak ott találni. Csak példaként néhányat közülük: "Mit jelent az a kifejezés: Logosz? Milyen értelmezéseket kap János evangéliumában a világosság szó? Milyen szellemi szabály alapján ismerték fel az apostolok Krisztust? Stb., stb." Váradi kérdései az ember melyik részének szólnak? Az ember örök szellemi lényének? Vagy az agyhoz kötött földi memóriának, amely a halállal semmivé lesz? És fel kell tennünk azt a kérdést is, mi történik azokkal a lelkekkel, akik az ilyen "szellemtudományos" közlések alapján hiszik azt, hogy eljutottak a szellemhez? Nincsen az õ sorsukkal szemben semmi felelõsségük azoknak, akik arra vállalkoztak, hogy az antropozófiát képviseljék a világban? "A jövõben nagyon fontos lesz tehát, hogy az ember elegendõ erõvel felhozza a tudattalanból a tudatba azt, hogy milyen végtelenül elterjedt ma 18

az ellentétes tendencia arról, hogy mi is az, ami a jövõ számára szükséges: a határozott felelõsséget azzal szemben, amit az ember igazságnak nevez. Mert az igazságot megdöbbentõ módon eltûnni látjuk, különösen az utóbbi években. A legfontosabb az, hogy odafigyeljünk! Az ember a maga felsõ tudatával nem tudja, mennyire erõs a hajlama, hogy valótlanságot mondjon. Az ember valójában csak akkor jut el az igazsághoz, ha azt minden oldalról megforgatja, mindenhová odaállítja, és különbözõ oldalakról megvilágítja, ha hosszú ideig tartózkodik attól, hogy ítélkezzen. Nem egy hirtelen kimondott vélemény vagy közlés lehet valamely ténynek az igazsága. Épp ellenkezõleg, ezek úgy mûködhetnek, hogy az emberiség egyre inkább dekadenciába kerül általuk. Ebben a vonatkozásban nagyon egyszerû tapasztalatokat szerezni. Az emberek legtöbbször nem tudnak csak úgy simán hazudni. Bizonyára vannak, akik ezt is tudják, de a legrosszabb az, hogy tudattalanul, öntudattalanul hazudnak, luciferi csábításra úgy, hogy fél-, negyed-, nyolcad- vagy százkilencvennyolcad-igazság, és a maradék dinamikus kétszázad rész útján minden a legrosszabbra fordul."6 Ma sok szempontból fontos lenne, hogy az igazság bizonyos esetekben kimondásra kerüljön!

Hivatkozott idézetek 1. Rudolf Steiner: A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei. Clusium Kiadó (7. oldal) 2. Rudolf Steiner: A szellemtudomány körvonalai (GA 13), Genius Kiadó (28. oldal) 3. Rudolf Steiner: Életutam (GA 28), Genius Kiadó (258. oldal) 4. Szent Ágoston: A keresztény tanításról, Kairosz Kiadó (43-44. oldal) 5. Rudolf Steiner: A golgotai misztérium megismerésének építõelemei (GA 175) Génius Kiadó (105-106. oldal) 6. Rudolf Steiner: Az ember talánya (GA 170), Új Mani-fest Kiadó (195-196. oldal)

POLITIKA POLITIKA Noam Chomsky

A

PROPAGANDA LÁTVÁNYOS SIKERÉRÕL*

A média szerepe a jelenkori politikában kikényszeríti az emberbõl azt a kérdést, hogy vajon milyen világban és milyen társadalomban akarunk élni, mindenekelõtt pedig azt, hogy milyen értelemben kell demokratikusan felépülnie egy társadalomnak? Elõször is szeretnék szembeállítani egymással két különbözõ koncepciót a demokráciáról. Az egyik abból indul ki, hogy egy demokratikus társadalomban a lakosságnak megvan az a lehetõsége, hogy bölcs módon részt vegyen saját ügyei intézésében és akadálytalanul hozzáférjen a információs eszközökhöz. Ha utánanézünk egy lexikonban a "demokrácia" fogalmának, ilyenfajta definíciót találunk benne. A másik koncepció viszont úgy szól, hogy a lakosságot ki kell zárni ügyei intézésébõl, és az információs eszközökhöz való hozzáférését szigorúan korlátozni és ellenõrizni kell. Ez különösen hangzik ugyan, mégis a demokráciának ez a felfogása lett a mérvadó, ami már régóta mûködik is, az elméletben éppúgy, mint a gyakorlatban. Mindez egy olyan jelenség, amely a XVII. századi Anglia legkorábbi demokratikus forradalmaiig nyúlik vissza. Az alábbiakban a modern korszakot tárgyalom, a demokrácia fogalmának fejlõdését követem nyomon, és azt feszegetem, hogy a média és a félreinformálás problémája hogyan és miért merül fel ebben az összefüggésben.

A propaganda korai története Kezdjük az egyik kormány elsõ modern propaganda-hadjáratával. Ez Woodrow Wilson hivatali idejére esik, akit 1916-ban a "Béke gyõzelem nélkül" szlogen kíséretében az USA elnöké-

vé választották. Akkoriban, az elsõ világháború közepén az amerikai lakosság még rendkívül pacifistán gondolkodott, és semmilyen okot nem látott arra, hogy egy európai háborúba engedje magát belerángatni. A Wilson-kormány ennek ellenére a háborúba való belépésre határozta el magát, és be kellett vetnie valamit a békére hajló hangulattal szemben. Felállítottak egy propagandaügynökséget, az úgynevezett Creelbizottságot, amelynek hat hónapon belül sikerült is az amerikai közvéleményben egy hisztérikus lelkesültséget kiváltania. Most egyszeriben az emberek minden németet meg akartak semmisíteni, darabokra akarták a németeket szedni, a háborúba akartak menni és a világot megmenteni. Ez a propagandasiker további hasonló típusú vállalkozásokhoz vezetett. A háború után ugyanilyen technikákat használtak fel a "vörösöktõl való félelem" (Red Scare) szítására, amivel sikerült csapásokat mérni a szakszervezeti mozgalomra is, és félretolni az olyannyira veszélyes kérdéseket, mint a politikai véleményszabadság és a sajtószabadság. Az üzleti világ és a média szekundáltak ehhez a vállalkozáshoz, amely öszszességében nagy sikert aratott. A wilsoni háborús uszításban aktívan és lelkesen részt vettek a John Dewey köréhez tartozó haladó értelmiségiek is, akik – mint írásaikból kitûnik – nagyon büszkék voltak arra, hogy (saját szavaikkal élve) "a társadalom intelligensebb tagjainak", azaz nekik maguknak, sikerült rémképek terjesztése és a lakosság nacionalista fanatizmusának felélesztése által a háborút kívánatossá tenni. Ehhez minden eszköz jó volt számukra, egyfajta "elborzasztás-propagandát" *Részlet a szerzõ "Media control" címû könyvébõl. 19

folytattak, amely a becsmérlõen "hunoknak" nevezett németekrõl azt terjesztette, hogy belga gyerekeket daraboltak fel, és egyéb kegyetlenségeket fogtak rájuk, amit némely történelemkönyvben még ma is olvashatunk. Ebbõl sok minden a brit propagandaminisztérium koholmányain alapult, amely akkoriban, mint a titkos dokumentumokból kitûnik, azt a célt követte, hogy "majdnem az egész világ gondolkodását irányítsa". Mindenekelõtt azonban "a társadalom intelligensebb tagjainak" gondolatait akarták befolyásolni az Egyesült Államokban, hogy ott a britek által kifõzött propaganda elterjedhessen, és a békés lakosságot háborús hisztériába sodorja. Ez nagyon jól sikerült is, amibõl egy tantételt lehetett levonni: az állami propaganda hatásfoka annál nagyobb, minél képzettebb rétegek támogatják, miközben semmiféle kritikára nincs lehetõség. Ezt a leckét Hitler és sokan mások is hasznosították, és hasznosítják mind a mai napig.

Demokrácia a passzív szemlélõk számára E sikereket ugyanígy értékelték a média liberális-demokratikus teoretikusai és vezetõ személyiségei is, mint például Walter Lippmann, az amerikai újságírók doyenje, az USA bel- és külpolitikájának befolyásos kritikusa, a liberális demokrácia egy hangadó teoretikusa. Lippmann tagja volt a propaganda-bizottságoknak, és felfogta eredményeik jelentõségét. Úgy vélte, hogy "egy forradalom a demokrácia mûvészetében" – ez az õ kifejezése – oda vezethetne, hogy "konszenzus jöjjön létre" (manufacturing consent), azaz, az új propagandatechnika alkalmazásával a nyilvánosság olyan eseményeket helyeseljen, amelyeket tulajdonképpen elutasít. Lippmann ezt jó, sõt szükségszerû eszmének tartotta, mert – mint mondta – "a közügyek érdeke az, hogy teljesen kivonja magát a közvélemény alól" és csak bizonyos "felelõsségteljes férfiak … egy specializált osztálya", amely rendelkezik a szükséges tudással, férhessen hozzá és foglalkozhasson vele. Elmélete szerint valójában csupán egy kisszámú elit – egy értelmiségi kör, amirõl Dewey hívei beszéltek – képviselheti megfelelõen az összesség érdekeit. Ez egy nagyon régi és egyúttal tipikusan leninista elképzelés, amely a forradalmi élcsapat lenini koncepciójával feltûnõen egybeesik. Ez az élcsapat jogosult arra, mint Lenin állította, hogy az általános forradalomra hivatkozva magához ragadja az államhatalmat, és azután a népet egy olyan jövõ irányába vezesse, amely az ostoba tömegek látókörét, felfogóképességét meghaladja. Ennyiben a liberális20

demokratikus elmélet és a marxizmus-leninizmus közös ideológiai elõfeltevésekbõl indul ki. Lippmann ezeket a nézeteket egy meglehetõsen kidolgozott demokrácia-elméletbe ágyazta bele. Kijelentette, hogy a jól mûködõ demokrácia a polgárok két különbözõ osztályából áll. Az egyikhez azok tartoznak, akik aktívan intézik az összesség ügyeit, vagyis akik analizálnak, döntéseket hoznak és azokat kivitelezik, és a politikai, gazdasági és ideológiai rendszerekben a dolgokat mozgásba hozzák. Persze a szakértõk [die Spezialisten] ezen osztálya az összlakosságnak csak egy kis százalékát fogja át. A maradék a "többiekhez" tartozik, akik a szakértõk cselekvéseinek tárgyai. Lippmann szerint belõlük áll a "zûrzavaros nyáj", akiknek "zajától és zúgásától" nekünk szakembereknek meg kell védenünk magunkat. A mûködõ demokráciában mindkét osztálynak szilárdan körvonalazott funkciója van. A szakértõk és irányítók gondoskodnak az összesség érdekeirõl, miközben a "zûrzavaros nyáj" a nézõk szerepét játssza. Mégis alkalmanként a szakértõosztály egy tagja különös fontosságot kaphat, amikor a nyáj a politikai vezetést a kezébe adja. Mert végül is a pásztorok és a nyáj demokráciában élnek, nem pedig egy totalitárius államban. Ezért vannak a választások, de amik után a nyáj ismét visszaesik a passzív szemlélõ szerepébe, és a tervezõi és döntési folyamatokban azontúl nem vesz részt. E teória mögött megbújik egyfajta logika, sõt egy erõltetett morálprincípium is. Eszerint a lakosság tömege túl ostoba ahhoz, hogy a nagyobb összefüggéseket átlássa. Ha megkísérli, hogy saját ügyeinek irányításában részt vegyen, akkor csak megzavarja a zökkenõmentes ügyintézést. Ezért moráltalanság és felelõtlenség lenne effélét elvárni tõle. A nyájat kordában kell tartanunk, hogy ne taposson szét mindent. Ha megengednénk neki a döntési folyamatokban való részvételt, akkor az éppolyan oktalanság lenne, mint ha egy hároméves gyereknek engednénk meg, hogy egyedül átszaladjon az utcán. Ezzel a szabadsággal önmagát is és másokat is veszélybe sodorná. A nyájat tehát a demokratikus kormányzás mûvészetében alkalmazott új forradalom segítségével meg kell zabolázni, ahogy mondják: "a konszenzus megteremtésével". A médiát, az iskolákat, a hétköznapi kultúrát e cél érdekében ketté kell osztani. A politikai elit, a szakértõk részére a megfelelõ valóságképet és a helyes elveket közvetítik. De konszenzus csak akkor teremthetõ, ha teljesül egy alapvetõ feltétel, amely

azonban nincs nagydobra verve: a szakértõk csak abban az esetben juthatnak a hatalom döntõ pozícióiba, ha – amit maguk elõtt is el kell hallgatniuk – a valódi hatalmasokat szolgálják, a társadalom tulajdonosait, személyek egy egészen kis csoportját. Csak ha a szakértõk készek arra, hogy ezeknek az érdekeit kiszolgálják, akkor kerülhetnek a döntéshozók közé. Mindezt titokban kell tartani a világ elõtt, miközben a szakértõkbe beleerõltetik azokat az elveket és doktrínákat, amelyekkel a privát hatalom érdekeit szolgálhatják. Létezik ennélfogva egy olyan nevelési rendszer, amelyben a jövõ szakembergárdája elsajátítja a magángazdaság és az ezt képviselõ állami-gazdasági szektor értékeit és érdekeit, míg a zûrzavaros nyájat egyszerûen ki kell iktatni és a hatalom húsosfazekától távol tartani. Ezeket a nézeteket számos egyéb személy is hasonló módon kifejtette. Így például a hírneves politológus és teológus, Reinhold Niebuhr – az "establishment teológusa" és George Kennan és a Kennedy-értelmiség guruja – abból indul ki, hogy a racionalitás nem éppen valami széles körben elterjedt emberi tulajdonság. A legtöbb ember az érzéseitõl és ösztöneitõl hagyja magát vezettetni. A racionalitást magában hordozók feladata az lenne, hogy "szükséges illúziókat" és érzelmileg ható "túlzott leegyszerûsítéseket" teremtsenek, hogy a naiv tökfilkókat befolyásuk alatt tartsák. A 20-as, 30-as években ez vált a politikatudomány egyik standardhipotézisévé. Akkoriban magyarázta Harold Lasswell, a modern kommunikációelmélet megalapítója és a vezetõ politológusok egyike, hogy nem kellene átadnunk magunkat a "demokratikus dogmatizmus" eszméjének, és abban hinnünk, hogy "a legjobban maguk az emberek képesek a saját érdekeiket megítélni". Erre ugyanis csak mi, a szakemberek vagyunk képesek. Ezért nekünk már a hétköznapi moralitás alapján is arról kell gondoskodnunk, hogy a tömegek ne kapjanak alkalmat arra, hogy téves ítéleteiket tettekbe váltsák át. Ez a diktatúrákban a legegyszerûbb. Zablát helyeznek az emberekre, és aki kilép a sorból, az azonnal érezni fogja szorítását. Ám a szabadabb és demokratikusabb társadalmakban ez így nem vezethetõ be. Itt ezért fontos annyira a propaganda szerepe. A propaganda az a demokráciában, ami a zabla a diktatúrában. Ennélfogva a "zûrzavaros nyáj" sem az egyik, sem a másik esetben nem kap betekintést a társadalom ügyeinek intézésébe.

Free Lance /Frank Geerk/

EGY HANG A VILÁG HELYZETÉRÕL Így szól az indián: Nevem Free Lance. Amerika egyik utolsó õslakosaként a következõ kérdéseim vannak az új világrenddel kapcsolatban: Kinek van a legtöbb tömegpusztító fegyvere és osztja áldását bombákkal? Ki gondoskodik az eljövendõ terrorról azáltal, hogy a terrorra egyre vadabb terrorral válaszol? Ki az, aki gazdasági érdekbõl szerzõdéseket szeg meg? Ki szegi meg a demokrácia valamennyi szabályát azzal az ürüggyel, hogy a demokráciát terjeszti? Ki az, akinek nincsenek már barátai és zsarolással kell kikényszerítenie a szolidaritást? Ki az, aki a világ bírájának tartja magát, korlátolt de nagyzási hóbortban szenved és az utolsó ítéletrõl szónokol? Ez az ember az Amerikai Egyesült Államok elnöke a maga ultimatív vízióival: annak a napnak a látomásával, amelyen már csak Amerika rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel és békeüzenetét félelemmel és rettenettel terjeszti! Mondjatok nemet, mielõtt az elnök és tanácsadói elérik nyíltan megfogalmazott céljukat: a világuralmat. Egyébként úgy bánnak majd Veletek, mint velünk, az indiánokkal. Aki nem áll mellettük, az ellenük van, és kiszolgáltatja magát annak, hogy lelövik. Kettészakadó félben van a világ. Hamarosan már csak amerikaiak és Amerika-ellenesek lesznek. És azután, az ultimatív bombázás után, már csak amerikaiak lesznek, akik degeszre keresik magukat az újjáépítésen.

Fordította: Kádas Katalin Fordította: Szabó Attila 21

Thomas Meyer

"KORUNK

ALAPJÁBAN HAZUG TERMÉSZETÛ…"

Gondolatok a világ jelenlegi helyzetérõl A hazugság a közélet alapvetõ jellemvonása Rudolf Steiner a hazugságot már 1920-ban "korunk egész közéletére jellemzõ, alapvetõ vonásnak"1 nevezte, amely azóta – különösen a politikai életben – még szembeötlõbbé vált. A hitlerizmus hazugságokra épült, és a bolsevizmus is hazugságokra épült. Az amerikanizmus politikájának alapját pedig nemcsak a múltban képezték hazugságok, hanem a jelenben is – sõt, most igazán – azok képezik. Ráadásul az "egyetlen világhatalom" (Zbigniew Brzezinski elnevezése) az elsõ két gigantikus hazugságokra alapozott rendszer összeomlása után lényegében vetélytársak nélkül maradt a hazudozásban.

A célirányos provokáció elve A következõkben nézzünk meg néhány tényt az amerikai politikára és annak Amerika-ellenes jellegére vonatkozóan – ez a politika ugyanis nem utolsó sorban az Egyesült Államok saját polgárainak is hazudik és kárt okoz.2 A japánok (1941. december 7-én) Pearl Harborra mért csapása, amely – mint ismeretes – az Egyesült Államok Második Világháborúba való belépéséhez vezetett, a hivatalos állásponttal teljesen ellentétben nem váratlan támadás, hanem a Roosevelt-adminisztráció célirányos provokációjának következménye volt: a "Day of Infamy" ("az aljasság napja" – ford. megj.) célja az volt, hogy az amerikai Kongresszusban és a polgárok körében háborúpárti hangulatot keltsen. Gore Vidal amerikai író és publicista "vaskos hazugságnak" nevezi a történteket: "Roosevelt (akinek belpolitikája, a New Deal miatt mindig is csodálattal adóztam) szándékosan provokálta a japánokat, hogy azok megtámadjanak bennünket Pearl Harbornál."3 A "Tonkini öbölbeli incidens" (1964. augusztus 2.) a vietnami háború villámgyors kiterjesztésére szolgáltatott indokot: az amerikai Maddox rombolót állítólag két észak-vietnami torpedónaszád támadta meg. Az "incidens" nyomán született meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának tonkini határozata és indult el Észak-Vietnam szõnyegbombázása. A torpe22

dónaszádos "incidens" ugyanakkor az Egyesült Államok koholmánya volt. A róla szóló hírt érdekes módon az AP amerikai hírügynökség jelentette elõször Pearl Harborból.4 Zbigniew Brzezinski egy interjúban azzal büszkélkedett, hogy a CIA volt az, aki Afganisztánban támogatta a Moszkva-ellenes lázadókat, és ezzel becsalogatta az oroszokat a saját "Vietnamjukba". 1990. július 25-én April Glaspie amerikai nagykövet arról biztosította az iraki kormányt, hogy az Egyesült Államok nem fog beleavatkozni az iraki-kuvaiti konfliktusba. Kuvait lerohanása után ugyanakkor az USA erélyesen tiltakozott, és intervenciót helyezett kilátásba. 1990. október 10-én az amerikai Kongreszszus emberi jogi bizottsága meghallgatta Kuvait amerikai nagykövetének lányát, aki sírástól elfúló hangon számolt be az iraki katonák kuvaiti rémtetteirõl. Ezzel megszületett az inkubátoros történet: a beszámoló szerint iraki katonák csecsemõk százait ráncigálták ki az inkubátorból, és okozták ezzel gyötrelmes halálukat. A sztori hátterében ugyanakkor a legnagyobb amerikai PR-cégnek, a Hill & Knowltonnak adott 10 millió dolláros megbízás áll. Az Amnesty International késõbb helyreigazította ugyan a "tévedést", de az Irak-ellenes hangulatkeltés addigra már elérte a kívánt hatást, és két nappal késõbb megszületett az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irakkal kapcsolatos határozata, amely zöld utat adott az elõzõ öbölháborúnak.

Pearl Harbortól 2001. szeptember 11-ig Már a New York-i katasztrófa napján párhuzamot vontak Szeptember 11. és a Pearl Harbor elleni támadás között – elõször az elnöki repülõgép, az Airforce One utasa, késõbb aztán Brzezinski és mások is megtették ezt. Ez a médiában rögtön világgá kürtölt és heves érzelmeket kiváltó "párhuzam" ugyanakkor gyanakvást válthatott ki mindenkibõl, aki a Pearl Harborral kapcsolatos valódi tényeket is ismeri, és nemcsak a "hivatalos változatot" vagy a 2001 nyarán a mozikba került hollywoodi filmet. (Szintén gyanakvást

kelthettek a CIA, a pakisztáni titkosszolgálat, az al-Kaida és a Szeptember 11-i gépeltérítõk vezetõjének, Mohamed Attának a finanszírozása közötti kézzelfogható összefüggések, valamint a Bush-család és Oszama bin Laden családja közötti konkrét üzleti kapcsolatok.)

Már-már mulatságos Amerika jelenleg tömegpusztító fegyverek fejlett rendszereinek kiépítésével foglalkozik, és felkészült arra, hogy bevesse õket ott, ahol megfelelõnek látja. Több ilyen fegyvere van, mint a világ fennmaradó részének összesen. Felmondta a vegyi és biológiai fegyverekrõl szóló nemzetközi egyezményeket, és megtagadta saját gyárai ellenõrzésének engedélyezését. A nyilvános nyilatkozatainak és saját akcióinak ellentmondásában megnyilvánuló álszentség már-már mulatságos. Harold Pinter angol próza- és drámaíró hozzászólása a brit parlament alsóházában 2002. októberében

Szeptember 11-ét joggal hasonlították Pearl Harborhoz, a párhuzam ugyanis egyetlen szörnyû vonatkozásban megállja a helyét: abban a vonatkozásban, amelyet Kennedy és Johnson tanácsadója, Mc George Bundy kendõzetlenül megfogalmaz abban a kommentárjában, amelyben az Egyesült Államok hatalmának a Pearl Harbort ért katasztrófára visszavezethetõ növekedését elemzi: "Szörnyû nap volt, de csodálatos hatást váltott ki." 5

tunk az elkövetkezõ idõkben abban fog állni, hogy olyan vonatkoztatási rendszert vázoljunk fel, amely lehetõvé teszi számunkra ennek az egyenlõtlenségnek a fenntartását. […] Ehhez meg kell szabadulnunk minden szentimentalizmusunktól és hiú ábrándunktól, figyelmünket pedig továbbra is minden téren legelemibb nemzeti céljainkra kell összpontosítanunk. […] Fel kell hagynunk azzal, hogy olyan homályos és […] valószerûtlen célokról szónokoljunk, mint az emberi jogok, az életszínvonal növelése és a demokratizálás. Nincs már messze az a nap, amikor majd kendõzetlen hatalmi koncepciók szerint kell cselekednünk. Minél kevésbé akadályoznak ebben bennünket az idealista szólamok, annál jobb." A fenti idézetben örvendetes módon végre egyszer kendõzetlenül elénk tárulkozik az amerikai külpolitika fõ csapásvonala.

Az Egyesült Államok elsõ ürügy nélküli háborúja Aki számol a fentiekhez hasonló irányelvek ösztönzõ hatásával, az bizonyára nem csodálkozik azon, hogyan bánik napjainkban az egyetlen világhatalom az "emberi jogokkal" vagy az ENSZ humanitárius célkitûzéseivel és saját "idealista szólamaival". A jelenlegi háború az amerikai politika elmúlt ötven évben kibontakozó, szomorú fejlõdési irányának bizonyítéka. Ez a politika

"Kendõzetlen hatalmi koncepciók szerint" Aki világos képet szeretne alkotni az amerikai külpolitika fentiekhez hasonló szavakban megnyilvánuló, alapvetõ jellemvonásáról, annak nincs más dolga, mint hogy elolvassa az amerikai külügyminisztérium tervezési osztályának egykori vezetõje, George Kennan által 1948-ban megfogalmazott és évtizedeken át szigorúan titkos dokumentumként kezelt irányelveket. Kennan 23. sz. tervezési tanulmánya többek közt a következõket tartalmazza: "A földkerekség kincseinek mintegy 50%-a, de népességének mindössze 6,3%-a jut ránk. […] E körülmény arra predesztinál minket, hogy irigység és féltékenység tárgya legyünk. Tulajdonképpeni felada23

mostanra tényleg elérte az a pontot, ahol már nem hagyja, hogy "idealista szólamok" bármilyen formában is gátolják. Szaddam Husszein kétségkívül haramia. Ennek a CIA is tudatában volt, amikor a hatvanas évek végén elkezdte támogatni és használni õt. Husszein ugyanis kezdetben hasznos haramia volt, és az amerikai politika a hasznos haramiákat a világon mindenütt felhasználja saját céljaira. Ez a technikájának része. Husszein alávaló gazember – vélekedtek akkoriban – de a mi gazemberünk. A nyolcvanas évek vége óta azonban már nem a "mi" gazemberünk. Mindössze ennyi a különbség. Ezért kell távoznia. Még ha civilek százezreinek életébe kerül is. Ezt kell tehát a "kendõzetlen hatalmi koncepciók szerinti", gátlástalan cselekvésen érteni. Most elõször fordult elõ, hogy az egyetlen világhatalom háborút robbantott ki anélkül, hogy elõtte hiteles morális köntösbe bújtatta volna azt, és aktuális ellenségével szemben sikerrel mobilizálta volna a közvélemény erkölcsi felháborodását. Ez az, ami új és ijesztõ a világ jelenlegi helyzetében. A bolygó legszörnyûbb tömegpusztító fegyvereivel felszerelt rezsim az egész világ biztonságát fenyegeti. Hazug voltát pedig csak tetézi, ha az elvadult és fékevesztett amerikai junta világmegváltó pózban egyfajta apokaliptikus dühszaru igazságos kiáradásának kísérli meg beállítani kegyetlen világhódító háborúit.

Szabad tájékoztatás Svájcból? A fenti fejlemények ellen csak akkor tehetünk valamit, ha azokat pontosan figyelemmel kísérjük. És ha nem hagyjuk, hogy "idealista" vagy álvallásos "szólamokkal" elkápráztassanak bennünket. Ehhez olyan szellemi életet kell kibontakoztatnunk, amely mindig az igazságot keresi. A köztájékoztatás esetében ez azt jelentené, hogy meg kell teremtenünk a független tájékoztatást. (Rudolf Steiner az elsõ világháború alatt létre akart hozni Zürichben egy semleges tájékoztatási központot, amit akkor a német legfelsõbb hadvezetés meghiúsított.) Erre éppen egy olyan viszonylag még semleges országban, mint Svájc lenne esély. Ennek lehetõsége ugyanakkor szerte fog foszlani, ha Svájcban még mélyebben gyökeret ver az "elszigetelõdés rémképében" való hit, és végül teret enged annak az õrületnek, amely szerint az ország javát mindenekelõtt a végsõ soron amerikai befolyás alatt álló politikai és katonai szövetségi struktúrákba (például az EU-ba vagy a NATO-ba) való betagozódásban kell keresni.

Forrás: Der Europäer, 2003. 7. évf. 7. sz., 3-4. o. Fordította: Benedicty Gergely

Jegyzetek 1. 1920. augusztus 21. 2. Achmed, Nafeez M.: Geheimsache 09/11 Hintergründe über den 11. September und die Logik amerikanischer Machtpolitik [A 09/11-es ügyirat - háttér-információk Szeptember 11-érõl és az amerikai hatalmi politika logikájáról]. Riemann, 2003 3. Vidal, Gore: Bocksgesang – Antworten auf die Fragen vor und nach dem 11. September [Kecskeének – válasz a Szeptember 11. elõtti és utáni kérdésekre]. Hamburg, 2003. 103. o. 4. Zwicker, Barry in: September 2001, Coverup or complicity [2001. szeptember – leplezés vagy bûnrészesség?], www.globalresearch.ca 5. GEO, 2001. májusi szám, 89. o. 6. Az idézet forrása: Chomsky, Noam: Was Onkel Sam wirklich will [Amit Sam bácsi tényleg szeretne]. Zürich, 1993

24

Gerd Weidenhausen

A BUSH

CSALÁD HÁBORÚI

KÖNYVRECENZIÓ1 Az Európa számára létrehozott Marshall-terv óta valószínûleg nem volt még egy olyan óriási "újjáépítési projekt", mint amilyen most köszönt majd a háború utáni Irakra. A háború nyertesein a rájuk váró üzletek láttán eufória és cselekvési láz lett úrrá. A hadi-, olaj- és építõipar, valamint a professzionális bagdadi fosztogatások mögött álló mûkincs-kereskedelem kezdi annak a szabad vállalkozó szellemnek a körtáncát, amely az Egyesült Államokban olyan szorosan összefonódik a politikai és katonai vezetéssel, mint semmilyen más országban. Ennek megfelelõen már nem is meglepõ, és nem is felháborító, hogy a birodalmi ambíciókat támogató amerikai piac-, illetve háborús gazdaságban a háborút az ipar reklámfilmjének nevezik (így tette a Charles Schwab befektetési cég egyik elemzõje a Boston Globe címû újságban), és a beinduló üzletek esetében jól ismert nevek bukkannak fel: így például R. Perle-é és Rumsfeld korábbi titkáráé, a Boeing és Lockheed Martin cégekért lobbizó Ch. Williams-é vagy az iraki megbízásokkal elhalmozott Bechtel építõipari vállalatot képviselõ J. Sheehans tábornoké. Kit lep meg, hogy a volt amerikai külügyminiszter, George Schultz, aki jelenleg mértékadó funkciót tölt be a háború motorjaként mûködõ, "Bizottság Irak felszabadításáért" elnevezésû grémiumban, egyidejûleg ott ül a Bechtel felügyelõ bizottságában is? Kit lep meg, hogy az 1995 és 2000 között a jelenlegi amerikai alelnök, Dick Cheney által vezetett Halliburton kõolajipari szolgáltató cég az iraki kõolajtermelés korszerûsítése terén hatalmas megbízásokkal számol? A Freitag címû hetilap 2003. április 18.-i számában Konrad Ege újságíró idézi J. Pault, a New Yorki Global Policy Forum munkatársát, aki szerint az iraki kõolaj "az elkövetkezõ évtizedekben több milliárd dollár nyereséget fog hozni", amit elsõsorban az Exxon és Chevron amerikai konszernek fognak majd lefölözni. A világ vezetõ hatalmaként fellépõ USA elsõ illetve az 1999-es jugoszláviai és 2001-es afganisztáni eseményeket is figyelembe véve harmadik – nagyobb "felszabadító háborúját" követõ "demokratikus" ínyencségeken még kevésbé csodálkozik az, aki elmélyedt a francia Közelkelet-szakértõ, Eric Laurent informatív és ismeretekben gazdag

könyvében. Laurent nemcsak a Bush klán és annak szaúdi pandanja, a bin Laden család közötti páratlanul bensõséges és a szerzõ bizonyítékai szerint mind a mai napig fennálló üzleti kapcsolatok kusza és eseménydús történetét meséli el. A hírhedt Bank of Credit and Commerce International (BCCI) bankon keresztül a legkülönbözõbb titkosszolgálatokhoz és kétes alakokhoz fûzõdõ kapcsolatokon túl további tanulságos részleteket is megtudhatunk a könyvbõl, így például azt, hogy bin Laden és bin Mafusz egykori strómanja, egy bizonyos J. Bath, kisegítette George W. Busht, amikor az 1978-ban éppen egyik pénzügyi csõdjét élte át. Vagy azt, milyen segítséget nyújtott a CIA az 1986-ban elsõként Bob Woodwaard amerikai oknyomozó újságíró által felfedett "Iraq gate" ügyben az irakiaknak, hogy azok "jobban tudják kalibrálni" az iráni katonák ellen indított mustárgáztámadásaikat. Azt is megtudhatjuk, "hogyan kapott az iraki hatóságoktól a republikánusok vezetõ köreihez igen közel álló, amerikai építõipari óriás, a Bechtel megbízást arra, hogy hatalmas vegyi gyárat építsen" (56. o.), aminek anyagi feltételeit mellesleg az amerikai mezõgazdasági minisztérium kezességvállalása mellett lebonyolított hitelezési program keretében átirányított amerikai hitelek biztosították. Érdekes, hogyan bukkannak fel ma, húsz évvel késõbb a háború utáni Irakban újra azok a nevek és cégek, akik a hetvenes-nyolcvanas években Szaddam Husszein rezsimjével kereskedtek és üzleteltek, és akik nélkül ez a rezsim talán már rég összeomlott volna. Annak idején sok minden az idõsebbik George Bush

25

révén vált lehetõvé, aki 1988. november 4-én lett az Egyesült Államok elnöke. Õ tette lehetõvé például azt is, hogy Iraknak szánt élelmiszersegélynek álcázva 600 millió dollár értékû hadifelszerelést csempésszenek Bagdadba. 1990 júliusában Scowcroft és az akkori amerikai külügyminiszter, Baker már a Kuvait elleni, közelgõ iraki invázió tudatában engedélyezte egy egymilliárd dolláros hitel kifizetését Iraknak. Eric Laurent ugyanakkor nyomába ered könyvében azoknak a fegyvereknek is, amelyek 2003-ban az Egyesült Államoknak állítólag okot adtak az Irak elleni háborúra: 1992 októberében az amerikai szenátus egyik meghallgatásán megállapították, hogy 1986 és 1989 között 61 alkalommal indult "biológiai kultúrát", többek közt lépfene-kórokozót tartalmazó szállítmány az USA-ból Irakba. A késõbb leküzdendõ szörnyetegeket módszeresen önmaga felnevelõ politikai gyakorlat sötét sajátságai mellett az olvasó ugyanakkor tanulságos betekintést nyer azoknak a "sólymoknak" a mentalitásába is, akik ezt a politikát nagyobb stratégiai összefüggésekbe helyezve tervezik, és ennek megfelelõen végrehajtják. Ismét Perle és Wolfowitz, Cheney és Rumsfeld urak tûnnek fel a láthatáron – olyan figurák, akik "a Nixon-kormány 1969-es fellépése" óta (131. o.) ismerik egymást, és akiknek a körérõl, a "sólymokról" N. Lemann újságíró a következõ jellemzést adja a New Yorker hasábjain: "A sólymok azért olyan érdekesek, mert úgy tûnik, képesek gátlástalanul megszegni bármilyen szabályt. A külpolitika kölcsönös egyetértésen alapul, de a sólymok e fölött immár harminc éve elsiklanak" (130. o.). A 130-132. oldalon Laurent olyan érzékletesen jellemzi a sólymok kapcsolatrendszerét, hogy az olvasó is megsejthet valamit ennek az állandósult csoportosulásnak a szuggesztív erejébõl. A csoport fejének – R. Perle mellett – leginkább P. Wolfowitz számít. Kivonatképpen álljon itt egy idézet, amelybõl kitûnik, hogyan alakulnak ki a csoporton belüli kapcsolatok és engedelmességi viszonyok: "Lewis Libby, az alelnök mindenható jobb keze, akit "Scooter" becenévvel is illetnek, "lelkes" politológia-hallgatóként a Yale egyetemen ismerte meg Paul Wolfowitzot. A Reagan-kormány idején közvetlen munkatársak voltak a külügyminisztériumban. Libby késõbb elfoglalta Wolfowitz posztját, utóbbi pedig az idõsebb George Bush elnöksége idején Dick Cheney vezetése alatt helyettes védelmi miniszter és a politikai tervezés felelõse 26

volt. Az 1990-es Öbölháborúban Wolfowitz elsõként sürgette szárazföldi csapatok bevetését. Ezek a férfiak és a "pálya szélén várakozó Perle" egyöntetûen azon a véleményen vannak, hogy a hidegháború óta bizonytalanná és veszélyessé vált világ rövid idõn belül akár ki is csúszhat az ellenõrzés alól, ha az Egyesült Államok nem cselekszik gyorsan" (131-132. o.). Hogy e cselekvésen mit kell érteni, annak bemutatására a szerzõ R. Perle-t idézi: "Ha eltapossuk Szaddamot, mint egy hangyát, akkor a világ tudatára fog ébredni, milyen erõsek és elszántak vagyunk" (144. o.). Eric Laurent könyve, a Bush család háborúi a címben sugalmazottakkal ellentétben szerencsére nem elégszik meg az amerikai politika pusztán személyekre összpontosító értelmezésével. A szerzõ az említett szaúdi és amerikai családi dinasztiákon túl az amerikai politika lényegi vonatkozásait is bemutató, részletes információkat belehelyezi az impérium átfogó stratégiai összefüggéseibe, amelyeket azonban túl kevéssé dolgoz ki. A német kiadás alcímének ígérete, "az iraki konfliktus igazi háttere" azonban csak akkor válik világossá, ha az olvasó elõtt kibontakozik a teljes kép arról a szereprõl, amit Európa, Oroszország és Kína játszik az Egyesült Államok birodalmi terveiben. Ennek az elvárásnak a könyv azonban alig tesz eleget, bármennyire tanulságos és hasznos is amúgy, ha kezünkbe vesszük.

Forrás: Der Europäer, 2003. 7. évf. 8. sz., 10-11. o. Fordította: Benedicty Gergely

Jegyzet 1. Laurent, Eric: Die Kriege der Familie Bush. Die wahren Hintergründe des Irak-Konflikts [A Bush család háborúi. Az iraki konfliktus igazi háttere]. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 2003

EGY

ANGOL UTAZÓ KALANDJA

ATHÉNBAN

Részlet Laurence Oliphant könyvébõl (Episodes in a Life of Adventure or Moos from a Rolling Stone, New York, 1887). Oliphant leírja egy élményét Athénban, ami az Akropolisz tövében Szókratész sírjánál esett meg vele.

(…) Hogy olvasóimnak életem kalandosságát bemutassam, személyes élményeim ismertetésébe bocsátkozom, amivel egyúttal annak az országnak, ahol akkoriban éppen tartózkodtam, a politikai és társadalmi állapotára jellemzõ korabeli feszültségeit is a legjobban illusztrálhatom. 1848-ban Görögországban valamiféle elvadultságot találtam, ami Athénban különösképpen szemet szúrt. A nemrég önállósodó kis ország, amelyben végre egy független görög királyságot teremtettek, átélte a forradalmi érzület terjedésének áradatát, ami ebben az eseményekben gazdag évben Európában végigsöpört. Hogy erre válaszul a fõváros lakosságát megfélemlítsék, Ottó király egy regiment zsoldost helyezett el a városban, egy csapat kíméletlen, vakmerõ férfit, akiket az ország azon provinciájából toboroztak, amelyben a törvényességet a legkevésbé ismerték, akiket ezért alig lehetett fegyelmezni és a lehetõ legmeszszebb álltak bármiféle morál befogadásától. Egy reggel rajzfüzetemmel felkerekedtem Szókratész sírjához, azzal a szándékkal, hogy még reggeli elõtt errõl az elhagyott helyrõl feltekintve elkészítsem az Akropolisz rajzát. Még nem telt el negyedóra sem, hogy a munkának nekiültem, amikor hozzám lépett egy tagbaszakadt alak, és görögül megszólított. Iskolai görögtudásom még elég frissen élt bennem, ezért megértettem kérdését, ami az volt, hogy mennyi az idõ. Rápillantottam az órámra, majd közöltem a férfival. Ekkor felém nyúlt a kezével, mintha az órát akarná megragadni. Ösztönösen hátrahõköltem, mire felnevetett, majd hosszú kabátját szétlibbentette és látni engedte a zsoldos katonák uniformisát, egyúttal ott csüngõ bajonettjét. Mindezt némileg barátságos arckifejezéssel tette, mint aki nem kíván erõszakhoz folyamodni, amíg nem feltétlenül szükséges. Azután lehajolt, megragadta az oly értékes sokpengéjû késemet, amivel a ceruzámat hegyeztem, és elsüllyesztette a

táskájában. Eközben már összecsuktam a festõk számára oly nélkülözhetetlen kis székemet, úgyhogy az egyfajta sétapálcává alakult át, amit jelen esetben nagyon hasznosnak tekintettem, minthogy az önvédelemhez egyéb fegyver nem állt rendelkezésemre. Minden pillanatban arra készültem, hogy az órámért, amire nézve a katona felszólított, hogy adjam át neki, igen elszántan harcolni fogok, ha támadás érne. Miközben úgy tettem, mintha nem érteném szavait, a katona ott ált elõttem és figyelte, ahogyan a rajzszereimet összecsomagolom – mégpedig a lehetõ legteljesebb hidegvérû nyugalommal, mégis számolva azzal, hogy végül alulmaradok. Amikor útnak indultam, a férfi a hátam mögött aggasztó közelségben maradva követni kezdett. Nem akartam csúfosan futásnak eredni, mert attól tartottam, hogy azzal a dolog csak rosszabbra fordulna, mivel nem voltam biztos benne, hogy kereket oldhatok. Másfelõl annyira szorosan a nyomomban maradt, hogy egy kiadós borzongás lepett el bajonett-pengéjétõl, amely bármikor elérhetett, hogy a hátamat keresztüldöfje. Kétségkívül ez volt életem legkellemetlenebb sétaútja! Mindamellett nem tudtam igazán kiismerni a viselkedésén. Megkapta már a késemet, és nyilvánvalóan még az órámra is fájt a foga. Miért nem rántotta hát elõ a kardját, hogy azt is magához vegye? Miközben ilyenféle aggódó töprengéseknek adtam át magam, megpillantottam a távolban egy tisztáson a király kocsisát, aki éppen azzal foglalatoskodott, hogy õfelsége két lovát betanítsa. Már messzirõl megismertem, mert ilyenfajta hintó Athénban csak ez az egy volt. Nem haboztam sokáig, és toronyiránt arra vettem lépteimet a legnagyobb hajrát diktálva. Ezt a sietséget idõközben már semmi sem tette indokolttá, mivel a katona hátra maradt mögöttem és nyugodtan folytatta útját a város irányában. A tisztásra érve elõadtam a kocsisnak, aki német volt, a

27

velem történteket. Azonmód felszólított, hogy ugorjak fel mellé. Mivel a táj itt történetesen eléggé laposan terült el, a lovakat galoppban hajtotta árkon-bokron keresztül, hogy a katona útját elvágjuk. Mihelyt ez észrevette, hogy üldözõbe vettük, egyszeriben nekiiramodott. Mégis sikerült a nyomába érnünk, még mielõtt a városig jutott volna. Meg sem kísérelte, hogy a lopást tagadja, hanem ott helyben, megfélemlítve a királyi fogattól, a zsákmányt visszaszolgáltatta. "Most pedig", fordultam pártfogó kocsisom felé "arra akarjuk kötelezni, hogy kísérjen el bennünket a hatósághoz. A férfi büntetést érdemel." "Elégedjen meg azzal, hogy a tulajdonát visszakapta", intett a kocsisom. "Elõször is, nem egyezne bele abba, hogy velünk jöjjön, és kétlem, hogy mi erre kényszeríteni tudnánk; másodszor nem feladatom, hogy egy ilyen ügybe beleártsam magam." Legnagyobb bosszúságomra tehát hagytuk odébbállni. Erre megkérdeztem a kocsist, mit vél afelõl, hogy a katona megelégedett azzal, hogy csak a késemet vegye el. Tudta, hogy van nálam egy óra, ha pedig átkutatott volna, bizonyára nem kerüli el a figyelmét a pénztárcám sem. Sehogy sem tudtam viselkedését megmagyarázni. "Meg akarom önnek mutatni, hogy mi erre a magyarázat", szól a kocsis, és pillanatnyilag ezzel a titokzatoskodó válasszal kellet beérnem. Nem sokkal ezután egy beomlott fal mellett haladtunk el, amely mögött három vagy négy katonát lehetett észrevennünk. "Látja ezeket az embereket?", kérdezte tõlem a kocsis. "Ezek a társai. Látták, hogy ön egyedül egy elhagyatott hely felé igyekszik – ami olyasvalami, amit soha többé ne tegyen, amíg csak Athénban idõzik –, és egyet maguk közül ön után küldtek, megakadályozni azt, hogy ön elkerülje a csoportjukat, ha netán egy másik úton akarna visszatérni a városba. Viszszajövetelekor itt, ezen a helyen szándékozták volna önt kirabolni, majd a zsákmányból egyenlõen megosztozni. A tolvaj nem tudott ellenállni annak, hogy a kést a saját számlájára el ne tulajdonítsa. De nem érzett semmi

28

ösztönzést arra nézve, hogy egy gyilkosság minden rizikóját felvállalja, ha azután mégsem tudná az egész zsákmányt magának megkaparintani." Mivel biztos voltam abban, hogy a férfit újra fel tudnám ismerni, felkerestem az angol konzult, hogy megtanácskozzam vele az ügy további kivizsgálásának legcélszerûbb módját. Lényegében azonban ugyanazt az álláspontot képviselte, mint amit a királyi kocsis. "Amennyiben ön a férfi megbüntetését kieszközölné", mondta, "ami, minthogy ön külföldi, igen valószínû, másnap Athént sürgõsen el kellene hagynia, mert az élete már cseppet sem lenne biztonságban. Ugyanakkor az csak valami könnyû fenyítés lenne, mert ezt az osztagot azzal a kifejezett céllal állomásoztatják Athénban, hogy a lakosságot félelemben tartsa, és amint ön eltávozna, a tettest azonnal szabadon engednék. Ha tehát megvan önben a késztetés, hogy félreesõ helyeket magányosan keressen fel, akkor vigyen magával mindig pisztolyt is; a férfit lelõhette volna, senkinek nem lett volna ez ellen egy szava sem." A mára már Sir Aubrey Paul, aki akkoriban velünk utazgatott, és aki körülbelül annyi idõs lehetett, mint jómagam, fellelkesült, amikor ezt a tanácsot meghallotta. "Engedjünk meg magunknak egy izgalmas mulatságot", kiáltott fel, "hagyjuk magunkat kirabolni és a zsoldos katonákat azután lepuffantjuk. Jótettet hajtunk végre a lakosságnak és egyúttal szórakozásunkról is gondoskodunk." Felfegyvereztük magunkat tehát revolvereinkkel, és ott lézengtünk minden áldott nap és éjszakánként a legelhagyatottabb helyeken, abban a reményben , hogy mulatságunk biztosítva lesz. Akkoriban még nagyon fiatalok és együgyûek voltunk. És jóllehet számos zsoldos katonával találkoztunk, mind egymagában, mind csoportosan, a kegyes gondviselés nem szolgáltatott számunkra semmilyen nyomósabb okot, hogy akár csak egyet is közülük agyonlõjünk. Ha Athénban az akkori idõkben anarchikus állapotok is uralkodtak, mégis az ország egyéb vidékeire kerülve szerencsére már egészen más természetû élmények vártak ránk… Fordította: Szabó Attila

PEDAGÓGIA PEDAGÓGIA Lothar Vogel

EMBERTAN

A

WALDORF

ISKOLA TANTERVÉBEN*

1-8. osztály Az embertan oktatása központi helyet foglal el Rudolf Steiner pedagógiájában. Mivel az oktatás minden területe a legalsóbb osztályoktól a 12. iskolaév befejeztéig embertani alapokon nyugszik, így érthetõ, hogy az embertannak mint önálló oktatási területnek igen nagy a jelentõsége, hiszen az összes területen ez határozza meg a módszertani kiindulópontot és a célt is. Az embertan, amibõl kiindulva a tanár az anyagát rendszerezi és tagolja, alkotja azt a közeget, amelynek segítségével a gyermek az összes többi terület belsõ összhangját átélheti, és ráadásul éppen az embertanban kapja meg azt a kulcsot, amelynek segítségével az embert körülvevõ összes területet feltárhatja magának. Az elsõ két iskolaévben természetesen még nem válik külön a gyermek tanulásában az embertan. Még az összes munkaterület egy olyan egységet alkot, amelyet a kisgyermek kozmikus átélõ képessége át tud hatni. És ami az egyes jelenségeket belsõ egységgé tudja összeolvasztani, az a mese, a legenda. És pont a mesék kozmikus kapcsolatokkal rendelkezõ világát (csillagvándorlás, születés- és életmítosz) tekinthetjük mitikus embertannak, a fabulát meseszerû pszichológiának és a legendát egy szellemi emberkép ábrázolásának. A negyedik iskolaévben, tehát a kilencedikbõl a tizedik évbe történõ átmenet idején kezdõdik a tulajdonképpeni természetrajz oktatás, éspedig az embertan jegyében. Az embertan szolgáltatja a természetrajz minden egyes területéhez a helyes elõkészítést. A gyermeknek a kezdet kezdetén át kell élnie:

"A természet birodalmainak csúcsa és egysége maga az ember", mindezen birodalmak benne találják meg fokozásukat és kiteljesülésüket. Rudolf Steinernek itt az az elvárása, hogy a tanár a lehetõ legnyomatékosabban szemléltesse "az ember fontosságát az egész világrenden belül." Ennél a szemléltetésnél Rudolf Steiner rögtön rátér az ember alakjára, a hármas tagozódásra. Rámutat, hogy a gyermek figyelmét fel kell hívni arra, hogy az ember alapvetõen a következõképp tagozódik: fej törzs végtagok. Itt inkább a külsõ megjelenésre, a külsõ formára kell tekintettel lenni. A korábban gyakorolt formarajzra építve az emberi forma leglényegesebb mozzanatát illetõen elõhívhatjuk azt a képzetet, hogy a fej gömb alakú. Ez ugyanakkor érzelmi és akarati elemeket ébreszt. Ezáltal a gyermek a fejet a mûvészi érzékelés szempontjából gömbként éli meg. – Ezután azt a képzetet kell felébreszteni a gyermekben, hogy a törzs bizonyos tekintetben a fejnek egy töredéke. – A végtagokkal kapcsolatban aztán olyan képzetet kell kialakítani, hogy kívülrõl a törzsbe beillesztve jelenjenek meg. Az persze magától értetõdik, hogy az embernek ezt a fejre, törzsre és végtagokra történõ hármas tagozódását ebben a szinte szimbolikusan ható leegyszerûsítésben csak akkor szabad ábrázolni, ha a háttérben ott áll az ember hármas tagozódású szervezetének * LOTHAR Vogel: Der dreigliedrige Mensch, I. fejezet 29

9-12. osztály

A hármas tagozódású ember (Rudolf Steiner után)

alapos tanulmányozása. Mert ezt a tagolást soha nem lenne szabad egy puszta három részre tagolásként félreérteni, hanem be kell töltsék az érzékelés- és idegrendszer, a ritmikus rendszer és az anyagcsere- és végtagrendszer funkcióiról szerzett tapasztalatok, ahogyan azokat Rudolf Steiner újra és újra leírta. De a gyermek számára az ember ezen egyszerû képe a legjelentõsebb módon nyitja meg a természetrajzba történõ bevezetést. A gyermek élményvilága aztán az emberképbõl kiindulva vezet majd keresztül a természet birodalmain, az állat- és növényvilágtól le egészen az ásványok birodalmáig. A természet ily módon összefogott átélése innen aztán ismét fölvezet az emberhez, mindenekelõtt a hetedik iskolaév általános, átfogó egészség- és táplálkozástanának keretében. Ez az egészségtan elsõsorban egy funkciótant jelent (aminél a görögség higiénikus orvostudományára gondolhatunk), a fiziológiát még éppen érinti, de megáll az anatómia elõtt. Az embertan tantervét aztán a nyolcadik osztályban zárjuk le elõször, úgy, hogy a diákok most már az emberrõl mint harmonikusan együttmûködõ szervrendszerek egészérõl kapjanak egy elõzetes (ideiglenes) képet. 30

A Waldorf iskola felépítésében a 9. iskolaévvel egy olyan önmagában zárt, embertanilag megalapozott négyéves ciklus kezdõdik el, amely a fiatalok földi érettségének beálltával együtt járó organikus és lelki-szellemi fejlõdésnek felel meg. Mialatt a fiatalok felnõtté válása során a szervek növekedési folyamatában, a csontozat sûrûsödésében és ásványosodásában, a légzésnek a hangszalagok áthangolódásáig tartó elmélyülésében, valamint a belsõ és külsõ mozgásszervek feszültségi viszonyaiban (anyagcsere és táplálkozási rendszer, végtag-izomrendszer) végbemegy az érés, amivel egyidejûleg egy lelkileg tudatosabb érzékszervi élet is megkezdõdik, most az oktatás is e fizikai-lelki szervi folyamatok számára nyújt rendszerezõleg harmonizáló gyakorlóterepet. Az euritmia mûvészeti elemeinek hármasságából (karakter, érzelem és mozgás) ebben az életkorban az ember én-szervezetébe beavatkozó "karaktert" hangsúlyozza, míg az érzelem és a mozgás átmenetileg a háttérbe kerülhetnek. A gimnasztikai gyakorlatokban fõként ennek a korosztálynak a "nehézség (tehetetlenség) súlyélménye" (Schwereerlebnis) és a nehézség leküzdése kerül a középpontba. A mûvészetoktatás ugyancsak elsõsorban a képzõmûvészetben ábrázolt test- és térélménnyel foglalkozik, kezdve az egyiptomi és görög szobrászattal, majd tovább folytatja a vizsgálódást a reneszánsz szobrászaton és festészeten keresztül az északi mûvészetnek a sötétség-világosság ábrázolásában történt kifejlõdéséig. A földrajz a hegyalakulatok tárgyalásánál a "Föld csontozatát" ábrázolja. Ily módon a kilencedik iskolaévben folyó oktatás szinte végig a tér és a test megélésének elemeibõl alakul ki. Ez az élmény az embertanban éri el a tetõpontját, amikor magával a csontvázzal, annak statikai és mechanikai-anyagi törvényszerûségeivel (csuklómechanika, emelõ, súly, mozgásmechanika) és az érzékszervekkel mint fizikai, fizikai törvényszerûségeket mutató szervekkel (fénytörés, hang) foglalkozunk. Összességében tehát a tanterv a fizikai világ és a fizikai ember élményét nyújtja, ami megfelel a szervezetben lezajló kamaszkori folyamatok belsõ lényegének. Mint ahogy a 14-15 évesek mûvészeti oktatásában a világos-sötét, a fekete-fehér technika egy hosszabb, egyoldalú gyakorlása felébreszti a szín újrameghódításának és a "folyékony"

festésmódnak egy határozott lelki, sõt a testiségre is kiható igényét, úgy a fizikai-mechanikai összefüggések döntõen egyoldalú tárgyalása is megteremti az alapját annak az új igénynek, hogy miként lehetne a világ dolgait a maguk átfogó élet-összefüggéseiben megismerni. A különbözõ, reprezentatív oktatási területeknek ezt az "elszegényítõ, okozati-fogalmi, világos-sötét módszerét", amely az érési folyamatot terapeutikusan kíséri, most már egy eleven, színesen mozgalmas világszemlélet követheti. Ebben az értelemben a korosztály teljes tantervének példaképéül szolgál a tizedik osztály embertan oktatása, amely az embert a maga dinamikusan folyékony testiségének teljességében tárgyalja. Az éteri szervezet embere a leginkább a "folyadék-ember". A belsõ szervek áramló, folyékony életében az élettest (Lebensleib) a legközvetlenebbül az olyan jelenségekben mutatkozik meg, amelyek érzékenyen magukba fogadják a lelki impulzusokat mindazoknál a ritmikus folyamatoknál, amelyeknél feszültség és feloldás, szisztole és diasztole, formálás és feloldás követik egymást, mint a nappal és éjszaka, nyár és tél, alvás és ébrenlét, belégzés és kilégzés stb. váltakozásában. A természet és a szervek életében lezajló minden ilyen ritmikus esemény alapja az áramló matrix, amelybe a lélek dinamikája képes beleformálódni majd újra kioldódni. Ezeknek a váltakozó funkcióknak mint lelki erõk hatásainak a legvilágosabban az örömben és bánatban, bátorságban és félelemben, kedvben és kedvetlenségben ébredhetünk a tudatára; ezek az erõk képesek mélyen – alakítólag és ösztönzõleg, ám gátlón, sõt rombolóan is – a testiségbe avatkozni. A szív, a vérkeringés és a légzés tematikája felel meg a legtökéletesebben azoknak a tantervi feladatoknak, amelyek ennél a korosztálynál Caroline von Heydebrand megfogalmazásában így hangzanak: "Az antropológia a szerveket és a szervek mûködését a lelki-szellemivel összefüggésben tárgyalja." A szív környezetében az összes többi szerv (tüdõ, máj, lép, vese) a vérkeringés metamorfózisa, ha mindenkor jellemzõ vérellátásuk, belsõ érszerkezetük (angio-architektonikájuk) szempontjából nézzük õket. Minden szervhez és minden keringési metamorfózishoz, amit abban találunk, ki kell dolgoznunk a lelki-szellemi szervi vonatkozást; csak így válik érthetõvé a szerv mint sajátos erõknek egy központja a szervezetben.

A tizedik iskolaév többi fõ epochájában is túlnyomórészt az éteri folyamatok szemszögébõl ragadjuk meg a világot. Itt megint különösen a földrajz az, ami most a "a Föld mint egység" témával fõleg olyan áramló, mozgalmas folyamatokat tárgyal, amelyek a Földet mint egy eleven testet jelenítik meg. A kontinensek jégtakarójának mozgása, a tengeráramlatok, vízkörforgások és folyókanyarulatok, az idõjárás, felhõk és légmozgások, mindez a fiatal emberben a legsokrétûbben segíti elõ az eleven-éteri és lelki erõk élményét. A tizenegyedik iskolaév tanterve egy további, magasabb élményszintre vezet. Az oktatás minden területén végigvonul annak az önálló szellemi-lelki világnak az élménye, amelynek az ifjú ember képes bensõleg megnyilatkozni. Ezt a belsõ lelki világot elsõsorban a Parzival eposz részletes tárgyalása ápolja és táplálja. Az ember (Menschenwesen) itt a lelki élmények legkülönbözõbb szintjein át eléri a legmagasabb és legszellemibb szeretetet (Jeschute, Sigune, Kondviramur), és végül Parzival a legmagasabb szinten Grál-királyként jelenik meg, a lelki világok gyõzedelmes uraként. Mit a bolygók pályája körbefog, Hová csak fényük elér, Annak, elérted, ura lettél; Célod ily távol tûzetett eléd. A Grál megad mindent Neked. Wolfram von Eschenbach Ugyanebben az értelemben fejleszti ki a tanterv a biológia területén ennél a korosztálynál az emberismeret egy magasabb szintjét azáltal, hogy a szellemi-lelki élmények széles körét abban a polaritásban közvetíti, amely a csillagászat és a mikroszkópia oktatásában jelenik meg. Mindkét terület olyan kozmikus alakító erõk világába vezeti az embert, amelyek mind a legnagyobb, mind a legkisebb léptékben hatnak, és mint a törvény és a forma szellemisége közvetlenül elvezethetik a fiatalt egy lelki kultúrához. Ha az embertant az alsóbbrendû növény- és állattanon keresztül az emberi szervezet organikus mikrostruktúráinak különösen figyelmes szemléletén keresztül tárgyaljuk, akkor ennek az eleinte speciális területnek úgy juthatunk el a teljes jelentõségéhez, ha felismerjük, hogy mind az ember, mind az egysejtûek (házas gyökérlábúak, sugárállatkák, algák stb.) formájában és alakképzésében (Gestaltbildung) kozmikus-asztrális erõk válnak közvetlenül szemmel látható élménnyé. 31

A lelki-szellemi erõknek a 11. osztályban történõ lelki megtapasztalásán és fejlõdésén túl még tovább vezet a 12. iskolaév tanterve, amikor az összes terület révén egy elsõ én-élmény válik közvetíthetõvé. Ebben a történelemoktatás, a szociális ismeretek oktatása és a mûvészetoktatás hordozzák a legsúlyosabb feladatokat, amelyeket általánosságban támogat a matematika és a természettan is. Különösen nagy jelentõsége van annak, hogy hogyan vezethet most el az embertan az én-természet ábrázolásához. A tizenkettedik osztály tanterve ezen a téren poláris viszonyban áll a kilencedik osztály embertanával, amely a testi élet fizikai törvényeit vizsgálta. A testi valóság (Leibesnatur) és az én-alak (Ichgestalt) állnak egymással szemben. A tizenkettedik osztály embertan epocháját mottóként ebben az értelemben Oken szavaival jellemezhetjük: "Az állatvilág tulajdonképpen nem más, mint a részeire szedett egész ember." A Waldorf tanterv "kupolás épülete" akkor zárul össze az embertanban, ha sikerül az állatok körét az összes formán és képzõdményen át morfológiailag úgy nyomon követni, hogy a "kör középpontjában" az ember alakja mint eszme- és szabadság-lény, mint én-alak szellemileg átélhetõ legyen. Ez annál világosabban megtörténik, minél inkább sikerül az embert az "állatövbõl" idõközönként mintegy kihagyni, és mint a kapcsolatokban leggazdagabb erõt a lét középpontjában átélni. Az ember szellemalakja akkor – még ha ennek a korosztálynak megfelelõen inkább megérzés jelleggel is – mint a természet igazi Pantokrátora jelenik meg, aki az "én" 21. életév körüli születésének közeledtével egyre tudatosabban élhetõ át. A kilencedik és tizenkettedik iskolaév polaritásán belül áll a tizedik és tizenegyedik iskolaév tanterve, amely, mint bemutattuk, fõleg az éteri és asztrális szervi történések funkcióit tartalmazza. Tehát ez a két osztály egy valódi közepet alkot a fizikai történések tanterv szerinti átélése és az "én" megérzés jellegû észlelése között. Az éteri életerõ és az asztrális-lelki formálóerõ között az egészen belüli fokozásként jelenik meg a ritmus. A munka középpontjában a szervek ritmikus életfunkciói állnak a maguk áramló, lüktetõ és lélegzõ váltóáramában. A szerves világban végbemenõ minden fejlõdéshez a ritmus teremti meg a maga váltakozó életében azt a szabad teret, amely a magasabb létezési szintekre jutáshoz szükséges, a 32

ritmus teremti meg azokat az átalakulási folyamatokat, amelyekben a metamorfózisok megvalósulnak. Tehát a négy felsõ osztály tantervében már teljes metodikai következetességgel jelenik meg a hármas tagozódású ember. Ennek az ábrázolásnak az a célja, hogy a testi és lelki-szellemi váltakozású életet – amennyire erõnkbõl telik – megszabadítsuk azoktól a materialista-mechanikus elképzelésektõl, amelyek hamis észleléseket és következtetéseket szülnek ott, ahol a szellemi hatás élményét kellene a szervi élet alakjában és funkciójában észrevenni, mint az ember szabadságra képes mivoltának alapját. Ha a tantervvel kapcsolatban szerzett oktatási tapasztalatainkat ennél a munkánál is közvetlenül követjük, akkor – reményeim szerint – olyan eredményhez jutunk, amely az embertanból kiindulva a jövõben az embertan területén végzendõ tanulmányoknál és az oktatás elõkészítésénél is gyümölcsözõ lesz.

Forrás: LOTHAR Vogel: Der dreigliedrige Mensch, I. fejezet Fordította: Kádas Katalin

ERTSEY ATTILA - TERMINÁTOR Két hír a közelmúltból: 1. az IBM hatvan számítógépet ajándékoz magyar óvodáknak. Az óvodákban számítógép-sarkokat alakítanak ki. A gépek beszélnek, s így kérdés-felelet formában oktatják a gyerekeket. Az óvónõk örülnek az újdonságnak. Új lehetõség nyílt meg a nemrégiben bekövetkezett létszámleépítések után: az elbocsátott óvónõk tanfolyamon számítógépes ismereteket szereznek, s így visszakerülhetnek az óvodába, már mint számítógép-oktató. 2. a kormányzati ciklus végéig minden óvodát felszerelnek az "okos kölyök" (smart kid – az angolul nem tudók kedvéért, a szerk.) elnevezésû számítógépes kuckóval – ígérte Kovács Kálmán informatikai miniszter a Mûvészetek Völgyében. Nem, kedves olvasó, nem a Terminátor harmadik részérõl írott recenziót olvassa. Ez Magyarország, az Úr 2003-ik évében. De mielõtt felélednének spontán gépromboló ösztöneink, hadd folytassam: a Heti Válasz vezércikkében Osztovits Ágnes méltán háborodik föl a miniszter bejelentésén, és hivatkozik az óvodapedagógia és pszichológia hagyományos és vadonatúj eredményeire, miszerint a gyermek egészséges testi és lelki fejlõdéséhez óvodáskorban, de még az iskoláskor egy részében is egészen másra van szükség, sõt, a gép károkozásai miatt egyes távol-keleti gazdag alapiskolákból kitiltották a számítógépet. Cikke végén ironikusan felteszi a kérdést: mi lesz a bölcsõdékkel? Mikor telepítenek minden bili elé gépet? Nos, kedves olvasó, Amerikában már ennél is tovább mentek. Készen van a gépdada. A csecsemõt egy képernyõ elé teszik, elõtte két-három gomb. Ezek nyomogatásával tud a kisded reagálni a gép jeleire. A gép beszélni tanítja a gyermeket, aki így megtanulja az anyanyelvét. A gépanya nyelvét. Emberszerû gép – gépszerû ember. Ha megfigyeljük ebben a média által idilli képként közölt jelenetet, rögtön egy csúsztatásra lehetünk figyelmesek: a jelenet azt sugallja, hogy a gyermek buta, nem érti a gépet, ezért a gépet le kell butítani – t.i. a gyerek szintjére, ergo egy komplett klaviatúra helyett néhány gombra. A helyzet valójában fordított: a gyermek, a kozmikus bölcsesség kvintesszenciája, hihetetlen kreativitással érkezik egy olyan világba, amelynek nyelvét sem ismeri. Elõször lényének totalitásával reagál a környezetre, majd e totalitás redukálódik egy metakommunikáció rendkívül komplex közlésmódjára, s ezt követi egy még szegényebb kommunikáció, a beszéd, s ezt lehet még tovább butítani, absztrahálni, míg az írott betûig jutunk, de nincs

vége, mert ezt lehet három gomb megnyomására redukálni (igen, nem, mégse). A gyermek ezen a magányos végponton találkozik a beszéddel. A világba születés folyamatában az anyával való kezdetben meglévõ testi-lelki-szellemi egységbõl kiszakadva, elõször a testi kapocs lazul, majd fokozatosan a többi is. Ha megfosztjuk az anya jelenlététõl, megfosztjuk ettõl az intenzív, több síkon zajló kommunikációtól, kapcsolattól, magányba taszítjuk, s a kapcsolatot egyetlen síkra redukáljuk, a Gomb megnyomása és a Gépanya reakciójának síkjára. Ez egyfelõl a több szinten zengõ beszédet egyetlen síkra, a fizikai dimenzióra, a hangrezgésre redukálja, mindenfajta aurikus, lelkimetakommunikatív stb. kapcsolat nélkül. Holott – valójában itt is mûködik kommunikáció, de ki és mi közt? Az anyát – az anyanyelvet – a gép, a gépnyelv helyettesíti. Hogy mi sérül itt, azt – ha nem is látjuk át teljesen – nagyjából azért érezzük. Tehát ennek a történetnek vagyunk tanúi. A világba születõ gyermek, már érkezése elsõ pillanatától kezdve magányba lesz taszítva, a Gép karjába, ott nõ föl és ott is hal meg, ha meghal egyáltalán, s a géntechnológia nem generálozza elaggott sejtjeit az esedékes szervízciklusban. Magány és örök élet. Ez a Mátrix-kor. Vajon végiggondolta-e valaki, milyen sérüléseket kell egy ilyen gyermek-lénynek elszenvednie, ha végigmegy ezen a golgotai úton? Milyen szervei nem fejlõdnek ki, vagy torzulnak, s milyen mérhetetlen szenvedés vár rá, ha a Rendszer nem hagyja meghalni sem? Ez egy kísérlet. Egy hasonló kísérlet már lezajlott korábban, egy bizonyos Caspar Hauser nevû gyermeken hajtották végre. A kísérlet során a tömlöc magányába zárt gyermeket megfosztották a fénytõl és a felegyenesedés képességétõl. A titáni erõkkel rendelkezõ gyermek-csoda mindezt elszenvedte, túlélte és kiheverte. E földre rendelt sorsát mégsem tölthette be, megfosztották tõle. A kísérlet lezárultát követõen röviddel meggyilkolták, kiiktatták a földi színtérrõl. Most hasonló, egy második kísérlet tanúi vagyunk, melynek alanyai saját gyermekeink. Globális és végsõ kísérlet, melynek célja az embernek a földi világból való kiiktatása. A kísérlet során elõször egy virtuális környezetbe helyezik a gyermeket, ahol megfosztják mindentõl, ami emberi. Majd megnézik, hogyan fejlõdik, és a gép igájába hajtják. Megfosztják sorsától, földi feladatától és a gép eszközévé teszik. A Gép pedig életben fogja tartani, az örökkévalóságig. Nem engedi meghalni, nem engedi újjászületni. A vegetatív, mátrix-csíra léthez láncolja. Caspar Hauser még meghalhatott, visszajárhatott kísérteni gyilkosaihoz, és újjászülethet. Ez reális veszély, hiba. Vajon az õ újjászületésére készülnek e technikusok oly sietve? 33

Szilágyi Márta

EMLÉK-KÉPEK 2003.

JÚNIUSÁBÓL

Délután van. Nemsokára 5 óra. A Vécsey utcában az óvodakapu elõtt egyre több ember álldogál. Felnõttek és gyermekek. Egyre izgatottabban várakoznak, mikor nyílik már ki a kiskapu. Minden évben jönnek vendégek is, õk, ha lehet, még csodálkozóbb tekintettel várják a következõ pillanatot. Eközben a kapun belül az utolsó simításokat végzik a lelkes szülõk. Kezdõdhet a NYÁRÜNNEP? Minden a helyén van? Megérkezett Dani is, elengedve szülei kezét örömmel szalad oda barátjához, akit már pár napja nem látott. (Egy hete, hogy a nyári szünet elkezdõdött.) Üdvözlik egymást, s közösen kezdik felidézni halvánnyá fakult emlékeiket a tavalyi Nyárünneprõl. Õk már nagyok, a kisebbek közül van, aki visszahúzódva fogja édesanyja kezét, nem tudja még, mire kell várni. S már nyílik is a kiskapu, a két óvó néni mosolyogva mutatja az utat. Miközben átbújnak a Rózsakapun, idõnként megszólal egy kis finom réz csengettyû, s máris mintha egy varázslatos világba csöppentünk volna. A csengõszó mellé énekszó is felhangzik: – Kezdõdik a mese már, kezdõdik a mese már, gyertek, gyertek, gyertek, gyertek, kezdõdik a mese már! Hihetetlen, hogy a sok felnõtt és a sok pici és nagy gyermek, miután elhelyezkedtek a

34

teremben, milyen csendben tudják várni a mesét. A szülõk közül idén hárman vállalták a Bábszínház megszervezését, s most életre kelnek az általuk készített marionett bábok, mi pedig együtt izgulunk, mi lesz a legkisebb királyfival. S a végén együtt lélegzünk fel, s örülünk, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Már nyolc éve, minden évben Nyárünneppel búcsúzunk egymástól. Hagyományai vannak az ünnepnek, mégis minden évben más és más is adódik, ami által viszont emlékezetes is egy-egy ünnepünk. Volt olyan év, amikor a tóban élõ kiskacsák úszkáltak, s egyre bátrabban nyújtogatták a kis pelyhes szárnyaikat, volt, amikor a Kincses hegy tetején egy hosszú piros sapkás törpe üldögélt (egyesek szerint maga Mörmicske volt az), és csak akkor engedte a kincseket kiásni, ha valaki talál és neki ad egy nagy tábla csokit. Idén egy igazi Mézeskalács házikó ejtette ámulatba a gyermekeket, felnõtteket egyaránt. S milyen érdekes a "véletlenek" egybeesése, hogy a Mézeskalácsház kitalálója és elkészítõje éppen az óvodából az elsõ osztályba készülõ gyermekek osztálytanítójának, Vincze Erzsébetnek a legnagyobb lánya. Síklaky Virág a Pesthidegkúti Waldorf iskola 12. osztályos tanulójaként vizsgamunkájául a

mézeskalács-mesterség bemutatását választotta, gyakorlati munkáját pedig egy kb. 1 méter x 1.20-as, másfél méter magas mézeskalácsház elkészítése képezte. A gyermekek nevében is nagyon köszönjük, hogy a Kispesti Waldorf Óvodának ajándékozta mûvét. Egyedül gyermekek képesek arra, hogy felhõtlenül tudják élvezni egy ilyen sok munkával járó alkotás pillanatok alatt történõ elfogyasztását. Hát igen, a sok belefektetett energia igazán így kelhetett életre, amikor a sok pici kéz elkezdte tördelni a darabokat, és a finom mézeskalács íze a szájukban olvadt szét.

A felnõttek pedig – a kezdeti sajnálkozás után – azért mégiscsak elengedték kissé egoisztikus ragaszkodásukat a gyönyörû, míves díszítésû alkotáshoz, és egymás után láttak hozzá a falatozáshoz. Azok számára pedig, akik nem részesülhettek ebben a feledhetetlen élményben, fényképen õriztük meg az emlékét. A Nyárünnep elmúltával – búcsúzáskor – még útravalóul is jutott annak, aki nem bírt betelni a finom mézeskaláccsal.

Kispest, 2003. augusztus 21.

35

GYÓGYÁSZAT GYÓGYÁSZAT Dr. Olaf Koob

A

FÁJDALOMRÓL

A fájdalom kialakulása és megszüntetése fontos szerepet játszik õsidõktõl napjainkig a medicinában

Mivel a fájdalom az emberi fejlõdés szempontjából alapvetõ fontosságú, ezért természetes, hogy a szellemtudományosan kitágított orvoslást is intenzíven foglalkoztatja a kérdés gyakorlati és ismeretelméleti vonatkozása is. Rudolf Steiner orvosi elõadásain kívül is utalt a fájdalomnak a világ egészében betöltött mélyebb feladatára és keletkezésére. Leegyszerûsítve így fogalmazhatunk: a fájdalom és a mindennapi érzés között bizonyos hasonlóság van. Ha az asztráltest lazán hatol bele a testi szervezetbe, akkor egy tisztán lelki érzéstartalom jön létre, mely önmagában létezõ és a szervitõl függetlenül érzékeljük. Ha ez a folyamat túl intenzívvé válik, akkor az asztráltest bizonyos mértékig beleakad a fizikaiba, és az érzéséletben egy olyan tartalom keletkezik, ami korábban nem volt: szorongás, kedvetlenség különbözõ formái lépnek fel. A fájdalom tehát egy megsûrûsödött tudatállapot, amely teljes mértékben a fizikaira vonatkozik, és képes a lelkit teljesen megszállni. Ha volt már, pl. egy nagyon fájdalmas foggyökérgyulladásunk, akkor megtapasztalhattuk, hogy lelki értelemben az egész ember egy foggá válik. Ez a megsûrûsödött érzés pedig egyfajta érzékszervvé is válhat, és némi felvilágosítással is szolgálhat önmagunkról és a világhoz fûzõdõ kapcsolatunkról. Többek között ez is az oka annak, hogy miért nem jó a fájdalmakat egyszerûen elnyomni. Ezek a nem megfelelõ helyen megsûrûsödött és felerõsödött érzések – helyesen értelmezve és elviselve –, egy testi kiindulású iskolázássá, a megismerési út egy lehetséges formájává 36

válhatnak. A fájdalom által tehát az érintett ember többet tud meg önmagáról; és ez az életbölcsesség vagy tudás új formájához vezet. "Gondoljunk el egy embert, akinek még sosem fájt a feje. Azt mondhatja: semmit sem tudok arról, hogy agyam lenne, hiszen még sosem éreztem."1 Hasonló módon tapasztalta meg a fájdalom és a szenvedés mélyebb értelmét a híres francia regényíró Marcel Proust is, aki gyermekkora óta súlyos asztmában szenvedett, és egész élete egy hosszú szenvedéstörténet volt. A fájdalmaknak, írta egyszer, közük van a tudás elsajátításához. Egy kificamodott boka a test egyensúlyeloszlásáról tanít valamit, egy csuklás arra kényszerít minket, hogy a légzés ez idáig ismeretlen aspektusaival szembesüljünk, és ha a kedvesünk elhagy bennünket, akkor ez az élmény tökéletes bevezetés az érzelmi függõség mechanizmusának megismerésébe. "Az a helyzet, hogy csak egy valamivel kapcsolatos szenvedés teszi lehetõvé, hogy annak mechanizmusait – amirõl egyébként tudomásunk sem lenne – észrevegyük, felfogjuk és elemezzük. Tenne-e egy olyan ember akár csak egy apró megfigyelést is az alvásról, szó nincs nagy felfedezésrõl, aki minden este lefekvés után azonnal súlyos álomba merül, és a felébredés pillanatáig élettelenül fekszik. Nem is tud arról, hogy alszik. Már egy kismértékû alvászavar is hasznos lehet abban, hogy megtanuljuk az alvást értékelni, és sötétségébe egy kis fényt csempészni. Egy tökéletes memória sem ösztönöz az emlékezés jelenségének tanulmányozására."2

Proust ebben az értelemben különbséget tesz a "fájdalommentes és a fájdalmas gondolatok" között. Az elõbbiek, pl. könyvek vagy egy tanító által jönnek létre, míg az utóbbiakat maga az élet eredményezi. R. Steinerhez hasonlóan jut el a következtetéshez: a boldogság a testet erõsíti, míg a szellem erõit csak a bánat segíti. Mindezek az élet folyamán egyfajta életmûvészetet eredményeznek: mivel a fájdalommal való elkerülhetetlen szembesülés az elsõ lépés a fejlõdés, a jobbá válás útján, ezért ez az élmény megismerési és érzésbeli gazdagodássá válhat. Az eszmék Proust alapján helyettesíthetik a szenvedést, mivel abban a pillanatban, amikor a szenvedés a gondolatvilágban átalakul, elveszíti károsító hatásának egy részét. Azokat az embereket, akik fájdalmukból semmilyen megismeréshez nem jutnak, Proust fogalmával "szenvedésdilettánsoknak" nevezhetjük. Ezt az embertípust mesterien ábrázolja "Az eltûnt idõ nyomában" címû regényében, aki szenvedései mérséklése végett romboló, elhárító mechanizmusok sorát hívja elõ, ami arroganciát, önbecsapást és gonoszságot eredményez. A mai orvostudomány bizonyos körei is egy új, tágabb értelmû egészségfogalommal küzdenek és erõteljesen foglalkoznak a fájdalom és szenvedés értelmével.3 Mivel a fájdalom és a szenvedés már nem integráns része az életnek, ilyen módon "az egészség kisajátítása" által a páciens elveszti az autonómiát önmaga és saját élete felett. A különbözõ fájdalomterápiás eljárásoknak köszönhetõen a fájdalombetegek száma nem csökken, hanem folyamatosan növekszik. Egyre fokozódik a terápiával szembeni elvárás és jogi követelés, mihamarabbi fájdalom és szenvedésmentességet kell elérni. Csekély intenzitású fájdalmakat is elviselhetetlennek élnek meg, nem pedig egyszerû közérzeti zavarként. Ebbõl kifolyólag a fájdalmakat már nem "vészjelzõként" értelmezik, hanem eredendõen betegségnek tekintik, aminek manapság önálló intézetek szentelik magukat. Mindebbõl következik, hogy a fájdalom és a szenvedés, amelyet ezen a helyen semmiképpen sem szeretnék veszélyességétõl megfosztani, már nem tekintendõ kreatív teljesítmények lehetséges forrásának. Ezzel szemben az önös, végtelenségig fokozható egészség, valamint ezzel párhuzamosan a végtelenségig fokozható fájdalom- és szenvedésmentesség elérése a cél.

"Baudelaire és Dosztojevszkij 30 év alatt, epilepsziás és egyéb rohamok között mindazt megalkotta, amibõl egy bekezdésnyit sem voltak képesek a legjobb egészségnek örvendõ mûvészek tucatjai létrehozni. Szinte azt mondhatjuk a mûalkotásokkal is ugyanaz a helyzet, mint az artézi kutakkal, nevezetesen: annál magasabbra emelkednek, minél mélyebb a gödör, amit a szenvedés a szívünkben kivájt."4

Forrás: Der Europäer 2003. 7. évf. 7. szám. Fordította: Tasnádi Kriszta

Jegyzetek 1. Rudolf Steiner: 1908. október 27. elõadás, GA 107 2. Alain de Botton: Wie Proust Ihr Leben verändern kann. Eine Anleitung, Frankfurt a. Main 1998. 3. Prof. Dr. med. Dr. phil. Klaus Dörner: "In der Fortschrittsfalle", Deutsches Ärzteblatt, Jg. 99, Heft 38, 2002. 9. 20. 4. Alain de Botton, ugyanott.

37

TECHNIKA TECHNIKA Paul Emberson

A

KLÓNOZÁSRÓL ÉS AZ ELVESZTETT HIERARCHIÁRÓL

II. rész A nemzés Kedves Barátaim! Azért tudtunk ma találkozni itt egymással, mert mindannyian ezt a különös idõszakot választottuk a földi inkarnációnk számára. A földi tartózkodásunk után pedig vissza kell térnünk otthonunkba: a szellemi világba. Hetven év méltányos idõ egy életúthoz, ámbár ha az ennél idõsebbekre gondolunk, ez az idõ rövidnek tûnhet. Ám a létünk nagyobb részét az univerzumban töltjük, mint szellemi lények, a földi halál és egy új inkarnáció között élve. Annak érdekében, hogy megfelelõen kapcsolódhassunk a humán géntechnológia eleven kérdéséhez, annak potenciális befolyásával az emberiségre, a természetre és az elemi világra, emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy honnét jöttünk és mi is valójában a földi élet. Kezdetben mindannyian tûzlények voltunk, mint a szalamanderek, még ha sokkal primitívebbek is azoknál. Amint azt tudják, egy hosszú és bonyolult fejlõdés után értük el a jelenlegi emberi állapotunkat. A Naprendszer maga is egy az ember, halál és újraszületési ciklusához hasonló fejlõdésen haladt át. A ciklus legkorábbi fejlõdési fokozatát, melyet Rudolf Steiner írt le szellemtudományos közléseiben, Régi Szaturnusznak nevezzük. Viszont, ha magunk elé idézzük ezt a fejlõdési fokozatot, akkor nem beszélhetünk arról úgy, mint egy kezdetleges naprendszerrõl, mivel akkor még egyáltalán nem volt Nap. A Régi Szaturnusz egy egyedüli, hatalmas égitest volt, mely akkora méretet öltött, mint a mostani Naprendszerünk. Önmagába foglalta mindannak a legkezdetlegesebb csíráit, ami ma az élet fizikai 38

alapját képezi. Ennek a hatalmas égitestnek, mely tûzbõl és hõbõl állt, a fejlõdése hét fázison haladt keresztül. A hõ, melybõl a Régi Szaturnusz állt, nem mérhetõ hõmérõvel. A modern fizika értelmében az nem nevezhetõ hõnek. A leginkább ahhoz a lelki hõhöz tudjuk hasonlítani ma, amely mondjuk egy gyengéd mosolyban él, vagy amely a lángoló dühben, parázsló indulatban lobog, és ilyen a szívben a szeretet által gyulladó sugárzó melegség is. A Régi Szaturnusz végezetül elérkezett oda, hogy beszüntesse a külsõ mûködését. A teremtett világ visszatért a szellemibe. Amikor újra megszületett, egy egészen új kozmikus rendszerré vált, melyet a Régi Napnak nevezünk. Bizonyos értelemben, ebben a kozmoszban mi is jelen voltunk – nem mint emberek, hanem olyasféle lényekként, mint amilyenek a szilfek, a levegõ és a fény lényei, de még sokkal primitívebbek voltunk, mint amilyenek ma a szilfek. Fejlõdése alatt a Régi Nap tovább sûrûsödött, mint annak idején a Régi Szaturnusz, elérte a gázállapotot, mint önmaga legsûrûbb állapotát. Ez alatt a fejlõdési fázis alatt elsõ õseink belsõleg váltak elevenné. Az élet folyamatai belsõleg kezdtek aktívvá válni bennük – ezek a növekedés és a metamorfózis folyamatai voltak. A Régi Nap hét hatalmas fejlõdési fokozaton haladt át, majd végéhez ért. Ekkor szintén befejezte a külsõ mûködését. A teremtett világ ismét visszatért az isteni meg nem teremtettség állapotába. A harmadik kozmikus rendszert, amely kiemelkedett a szellembõl, Régi Holdnak hívjuk. Ez a korábbi rendszer újratestesülésének is tekinthetõ. Hatalmas hõtestként jelent meg, mint

a Régi Szaturnusz, majd a fénnyel telt légnemû állapotig sûrûsödött, mint a Régi Nap. De most a sûrûsödés tovább fokozódott. A rendszer gyorsan összehúzódott és egy hatalmas kozmikus esemény során egy kisebb, sûrûbb test különült el a fõ szférától, mely olyan volt, mint a mai Nap egy bolygóval. Õseink úgy életek abban az idõben, mint az undinék – az álmok és vágyak mágikus lényei, akik a víz elemben élnek. Még meg voltak áldva a lélek belsõ életével, melyben olyan színes álmokat éltek át, melyek valósak voltak. A Régi Hold hét hatalmas, minden addiginál bonyolultabb fejlõdési fázison keresztül érte el tökéletesedésének lehetõ legmagasabb fokát, majd hanyatlani, apadni kezdett, és végéhez ért. Egy ideig minden az idõtlen szellemiségbe merült. Ezután ismét egy kozmikus rendszer jelent meg – ezúttal már a mi jelenlegi kozmikus rendszerünk. Úgy vélem, Önök mindezeket jól tudják, ám mégis fontos, hogy ezeket a hatalmas kozmikus képeket a lelkünk elé idézzük, amint az ki fog majd derülni a megfelelõ pillanatban. Képzeljük el a jelenlegi kozmikus rendszerünket, amint kiemelkedik egy létesületlen, idõn és téren kívüli szellemi esszenciából. Ez a születés semmilyen hasonlóságot sem mutat a "big bang"-gel (nagy robbanással, utalás a világ keletkezésének egyik természettudományos teóriájára- a fordító). Éppen ellenkezõleg – nem egy végtelenül összesûrûsödött anyaghalmaz robbant fel és tágult ki, hanem egy végtelenül finom, éteri anyag csapódott ki és húzódott össze fokozatosan. Engedjék meg, hogy itt beillesszek egy magyarázatot a "big bang" teóriával kapcsolatosan. Amint azt tudják, az univerzumunk valóban tágul – ez a helyzet, legalábbis a mi Naprendszerünk esetében. Így a belga papnak, Georges Lemaître püspöknek igaza volt, amikor 1925ben megállapította, hogy az univerzum tágul. Ám, ha ez mindig így volt, mondta a püspök magának, és a továbbiakban visszafelé haladunk az idõben, a világegyetemet mindig egyre kisebbnek fogjuk találni. Ennek az érvrendszernek a logikai következményeit alapul véve jutott a parányi méretû, õsi világegyetem lenyûgözõ gondolatához, mely egy mérhetetlenül sûrû szuperatom, amely tartalmazza az egész világot. Akkoriban ez merész teória volt a derék püspöktõl, aki egyben a Louvaini Egyetemen asztrofizika professzora is volt. Ám, amint az említettem, csak részben volt igaza, és teóriájának ezt a részét csak késõbb igazolta méréseivel a híres asztronómus, Hubble, akirõl a nem kevésbé híres, de hibásnak bizonyult teleszkópot nevezték el,

melyet az amerikai asztronauták helyeztek az ûrbe. Azonban Georges Lemaître püspök is részben beleesett egy tévedésbe, mivel a probléma nem extrapolálható olyan egyszerûen, ahogy azt õ tette. A szellemtudomány nézõpontjából azt mondhatjuk, hogy a világegyetem minket körülvevõ területe csak nagyon rövid ideje tágul. A kezdettõl fogva folyamatosan sûrûsödött és öszszehúzódott, egészen a Golgotai Misztérium idõpontjáig. Amikor Rudolf Steiner a Golgotai Misztériumot "az idõk fordulópontjának" nevezte, ezt szó szerint értette. Ezt sokkal konkrétabban gondolta, mint ahogyan ezt a legtöbben értelmezik. Amikor Krisztus belépett a földi világba, mely ettõl a pillanattól már nem bolygó volt – egy kezdetleges nappá vált – az anyagban zajló folyamatok megfordultak, egészen a szubatomikus tartományokig. Steiner kifejtette Polzer-Hoditz grófnak, hogy a rádióaktivitás a Golgotai misztériummal kezdõdött. Habár ez a gondolat még néhány antropozófus kutató számára is nehéz lehet, Steiner egészen egyértelmûen tisztázta, hogy nem volt rádióaktivitás a Golgotai Misztérium elõtt a Földön. Ez a gondolat bizonyára felborít néhány elfogadott elméletet, de valami megérezhetõ belõle, ha igazán belegondolnak ebbe. A világunk materializálódása korunkban a végéhez érkezett, és elkezdõdött egyféle spiritualizálódása. Az anyag maga elkezdett kiterjedni, kisugározódni. Ebbõl következik, ha valóban nyomon akarjuk követni a világegyetem kitágulását egészen a "big bang"-ig, akkor – már ami a mi Naprendszerünket illeti – a "big bang"-nek a Golgotai Misztériumnak kellett lennie, ha értik, amit mondani akarok. Természetesen nem egy robbanás, hanem a Föld – a jövõbeli Nap – és az egész Naprendszer spiritualizálódásának a kezdete volt ez az esemény. A csillagászat és az asztrofizika területén csak a mi Naprendszerünkre vonatkozóan alkothatunk logikai feltevéseket. A távoli csillagokról és galaxisokról való spekulációk alaptalanok. A komolyan gondolkodók számára egészen világos, hogy a tér és idõ viszonyok, anyagi és nem-anyagi kategóriák, melyek számunkra megszokottak a Földön, valószínûleg nem érvényesek a távoli csillagrendszerekben. Azonban, az összes asztrofizikai mérésünket a Naprendszeren belül végezzük, ahová ha bármely behatás érkezik a saját létszféránkon kívülrõl, szükségszerûen a mi környezetünknek megfelelõ részecskeformájúnak, vagy elektromágneses hullámtermészetûnek, stb., kell feltételeznünk azokat. Ez nem jelenti azt, hogy részecskék és elektromágneses 39

hullámok léteznek a távoli csillagképekben. Minden valószínûség szerint, a legtávolabbiak már egyáltalán nem anyagiak, és nem úgy helyezkednek el a térben, ahogy azt mi tudni véljük. Ez a gondolat ismert számos asztrofizikus számára, de mégis visszaesnek abba, hogy a világegyetemet a földi körülmények feltételei és a földi matematika szerint interpretálják, mivel nem tudnak másként tenni. Csak a szellem igaz tudománya lát az anyagon és energián túlra, idõn és téren túlra, és tudja feltárni a világegyetem természetét. Ezt a magyarázatot akartam ide illeszteni. A mi Naprendszerünk tehát, a szellemibõl emelkedett egy finom fizikai létezésbe, a lélek melegének hatalmas bolygójaként. Isteni lények hozták létre, teremtõ tetteik révén. Ennek a hõbolygónak a kerülete nagyjából a mai Szaturnusz bolygó keringési pályájáig terjedt ki. Majd elkezdett fokozatosan összehúzódni, hõjének egy része elõször gáz állapotúvá, majd páraszerû, folyékony állapotúvá kondenzálódott, mely magába foglalta a levegõt és a hõt: tulajdonképpen egy tüzes köd volt. Nos, ahogy ez az elsõ hõbolygó összehúzódott, hátrahagyta a saját anyagának egy részét. Ebbõl az összehúzódás során hátrahagyott anyagból keletkezett a mai Szaturnusz, melynek keringési pályája jelzi a hõbolygó eredeti kerületét. A második fázisban a Jupiter választódott ki, majd késõbb a Mars. Merre voltunk mi mindezen közben? Mi – illetve az õseink – a központi bolygón, a Napon éltünk. Abban az idõben még nem voltunk fizikai formában; az éteriben éltünk, mely mozgatta, és élettel hatotta át a tüzes ködöt. Ekkor történt az a kozmikus esemény, melyet az elsõ lépésnek tekinthetünk a földi, emberi egzisztencia megvalósulása felé. Az egykori ember, a Nap-lény, kiûzetett lakhelyérõl. A Nap sûrûbb része, mely õseinket hordozta, lehasadt, és megkezdte külön fejlõdését addig az állapotig, melyet ma ismerünk. Ez a kozmikus esemény kimondhatatlan jelentõséggel bírt számunkra, az ember, a Nap-lény, földi lénnyé vált. Mielõtt a Föld szubsztanciái kilökõdtek a Napból, õseink éteri lények voltak, akik a lélek melegben, a lélek fényében és mindabban éltek, ami teremtõ Szóként visszhangzott a tûzködön belül. Ám a kiválás pillanatától kezdve fizikaivá kellett válniuk, bele kellett húzódniuk az anyagba. Alapvetõen még mindig a lélek melegében éltek, de a lélek fénye és a teremtõ Szó a Napon maradt. Ember õseink elveszítették természetük legnemesebb, legszellemibb elemét, és sokkal anyagibbá, durvább állapotúvá sûrûsödtek. A 40

Föld-bolygó, melyen most élniük kellett, egy tüzes mag volt, folyékony és gõzszerû rétegekkel övezve. Az akkori atmoszféra még nem volt a mai levegõhöz hasonló. Abban az idõben, amikor a Föld elvált a Naptól, a Nap egy másik része is kipréselõdött a Napból, és úgymond elindult a Föld felé. Ez a kipréselt Nap szubsztancia sûrûsödött és formálódott a belsõ bolygókká, a Vénusszá és a Merkúrrá. Imaginatívan szemlélve ezt úgy tekinthetjük, mintha a Nap Istenei szeretõ kezüket nyújtották volna az ember, a kitaszított lény felé. Az embereknek el kellett hagyniuk mennyei lakhelyüket, a Napot; de a Napistenek elküldték feléjük a szeretet hordozóját, a Vénuszt és a bölcsesség hordozóját, a Merkúrt. Naprendszerünk fejlõdésének ezen imaginatív szemlélete ugyanolyan reális és jelentõségteljes lehet, mint a modern asztronómia mechanisztikus szemlélete. Sõt, sokkal jobban segíthet minket abban, hogy megközelítsük, megértsük mi is valójában az emberi géntechnológia. Mindjárt látni fogják, hogy mire gondolok. A Föld õseinkkel együtt való kiválása a Napból, a fejlõdés egy olyan fázisába jutott, melyrõl Rudolf Steiner nagyon gyakran beszélt, a legváltozatosabb nézõpontokból. Ez az a fázis, amely bizonyos módon a modern tudomány ideáinak az alapját képezi, még akkor is, ha ez a tudomány idõközben hézagossá és absztrakttá vált. Az élettel foglalkozó tudományok – biológia, biokémia, embriológia, genetika, stb. – sajátos módon tükröznek vissza mindent, ami életként jelenik meg az organikus világban, mint egyfajta visszhangját ennek a döntõ eseménynek, amely ebben a fejlõdési fázisban jelent meg. Arról a korról beszélek, természetesen, amelyet a szellemtudomány lemúriai kornak nevez. Úgy vélem, nem szükséges most itt részletesen leírnom ezt a fejlõdési fázist. Az antropozófia bõvelkedik az erre való hivatkozásokban, és biztos vagyok benne, hogy legalább néhánynak ismertnek kell lennie az Önök számára. Hogy rövidre fogjam, ezért a lemúriai kor egy meghatározott idõpontjában bekövetkezett eseményekre utalok csak. Ezek az események szorosan egymáshoz kapcsolódnak. Az egyik ilyen esemény a Föld szubsztancia egy részének a kiválása volt, mely kilökõdött az atmoszférán kívülre, és a bolygónk körül keringve maradt. Ebbõl képzõdött a mai Hold. A második esemény szorosan kapcsolódik az elsõhöz, ez volt az emberiség szétválása a két nemé: férfivá és nõvé. Az eredeti, teljes ember ettõl az idõtõl csak természetének az egyik oldalával tudott inkarnálódni; egyszer férfiként,

mászszor nõként. A harmadik kapcsolódó esemény során a természetet, és különösen az emberi lényt áthatották a vonzás és taszítás kozmikus erõi, melyeket mi elektromosságnak és bizonyos mérések esetén, mágnesességnek nevezünk. Régen ezek kozmikus erõk voltak, és más természettel rendelkeztek, mint miután belekerültek a földi természetbe. Ez a három esemény – a Föld és a Hold szétválása, a nemek elkülönülése és a kozmikus elektromosság és mágnesesség behúzódása a földi természetbe – eredményezte a leghatalmasabb változást az emberi létezésben. Ettõl a pillanattól kezdve alakultak ki az evolúció során azok a formák, melyek ma megszokottak a számunkra. Bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy ez után az esemény után, amely a lemúriai kor közepén jött létre, kezdett kialakulni a földi emberiség úgy, ahogy azt a biológiában ismerjük. Ember õseink kétnemûvé való szétválása alapozta meg az emberi életet abban a formájában, ahogy ma azt ismerjük. Tekintsünk rá erre a két nemre: mik ezek?… miért vannak? Egy pillanatra tegyük félre azt az eléggé sántító választ, hogy a szexualitás célja a gének keveredése, és tegyük fel azt a kérdést: mi a szexualitás valójában? Bizonyára tudják, hogy a normális sejteken kívül, amelyek az emberi testet építik fel, mindkét nem állít elõ speciális sejteket, melyeket ivarsejteknek nevezünk, és amelyek szükségesek a szaporodáshoz. Ezek a speciális sejtek rendkívül jelentõsek, mivel bizonyos módon nekik köszönhetõ az emberiség fizikai áramlásának a továbbhaladása. Megkísérlem egészen világosan elmondani, hogy mire gondolok. Amint azt feltehetõen tanulták az iskolában, az emberi szaporodás elsõdlegesen a nõi petefészekbõl kibocsátott petesejt, és annak a hímivarsejt általi megtermékenyítésén alapul. A megtermékenyült petesejt a méhbe kerül, ahol beágyazódik a méhfalba, amelybõl a táplálékát nyeri. Itt, a méh sötét öblében, csodálatos növekedésbe kezd, majd az embrionális fejlõdés különbözõ fázisainak a végén, a születéskor, a magzatvíz elfolyik, és az újszülött kiemelkedik a földi lét fényére. Nos, ha a csecsemõ, mely az anyaméhben fejlõdik leány, akkor még a méhben, szexuálisan – fizikailag értve – mûködõvé válik. Petefészkei egészen korán kifejlõdnek, és ezek a magzati petefészkek elkezdenek petesejteket termelni. Sõt mi több, a csecsemõ petefészkében lévõ petesejtek már a születés elõtt aktívvá válnak. Érni kezdenek, és áthaladnak egészen a fejlõdésük elsõ ciklusába. Belépnek a sejtosztódás elsõ fázisába (profázis I-nek nevezik az embriológiában),

és ekkor megállnak, várva a megtermékenyülésre. Amikor a leánygyermek megszületik, már magában hordja az összes petesejtet, amelyeket élete során meg fog érlelni, a pubertástól egészen a menopauzáig. Az összes petesejt kialakul a születés elõtt; egyetlen petesejt sem termelõdik ezután. Mire az anya a terhessége harmadik fázisába jut, magzata már magában hordozza a saját ováriumában az összes petesejtet, amelyek arra várnak, hogy megtermékenyülve a gyermekek új generációját hozzák létre. Vajon nem ez a leginkább említésre méltó kép a nõnemû lényekrõl? Minden petesejt kialakul a méh születés elõtti világában. Nem termelõdik petesejt a születés után, amikor a gyermek a Föld polgárává válik. Ha most a fiúgyermekre tekintünk, ennek a teljes ellentétét találjuk. A férfiakban a nõi petefészekkel ekvivalens szervek a herék. Ezek teszik lehetõvé a férfiak hozzájárulását a szaporodáshoz: bennük termelõdik a spermium. Ellentétben a leányokkal, a fiúk heréi nem válnak produktívvá a születés elõtt. Sõt, egyáltalán nem termelnek spermiumot egészen a nemi érésig. Ekkor robbanásszerû aktivitásba kezdenek a herék, milliónyi, sokszor milliárdnyi hímivarsejtet termelve mindennap, a férfi életének hátralevõ részében, képletesen egészen a halálig – ez a termékenység valóságos áradata! A hímivarsejtek tehát nem a méhen belül, vagy a gyermekkor alatt képzõdnek. Keletkezésük összefügg a földi polgárságot jelentõ nemi érettség elérésével. A nõ magában hordja, testének puha, meleg védelmében a petefészekben lévõ petesejteket, melyek a születés elõtti élet során alakulnak ki. Ám a férfi kitolja ivarsejt képzõ szerveit, a heréket, testén kívülre. Azok lefelé tolódnak a testen kívül, egy vékony külsõ zsákban függve, melyet herezacskónak neveznek. Egyébként a herék egyáltalán nem szeretnének a testen belül elhelyezkedni. Hidegebb környezetre van szükségük mint amit a test biztosít, 1-2 °C-al alacsonyabbra, mint a testhõmérséklet. Ha a heréket nem tartják alacsonyabb hõmérsékleten, idõszakosan sterillé válnak. Álljon itt egy utalás Rudolf Steiner nyomán, és. mindjárt érthetõvé válik, mire gondolok. Sok ember jár kirándulni itt Svájcban a hegyekbe. Tegyük fel, hogy valaki korán felkel és elindul egy hátizsákkal vagy táskával, amelybe az ebédjét teszi: például egy mûanyag üvegben vizet, néhány szendvicset, gyümölcsöt, stb. És aztán elindul szépen felfelé a hegyen. Ahogy a reggel múlik, a hátizsák egyre nehezebbé válik. Végül az illetõ leül és elfogyasztja az ebédjét. 41

Megissza a vizet, megeszi a szendvicseket, a gyümölcsöt és az egyéb finomságokat. Mígnem a hátizsák teljesen könnyûvé válik. A táplálék az emberbe került, ám az mégsem érzékeli a súlyát – kivéve, ha problémája van az emésztésével. Hová tûnt a súly? A súly legyõzetett! A táplálékot felvették az ember belsõ erõi, melyek közül a legerõsebb a felegyenesedési erõ, az erõ, mely által fel tudunk emelkedni a függõleges helyzetbe. Ámbár az ember a Földön hétköznapi értelemben alá van vetve a nehézkedési erõnek, de a saját organizmusán belül mégis le tudja küzdeni azt és fel tud emelkedni. A nõ a petefészkét, ebben a belsõ súlytalansági erõben hordozza. Ám a férfi heréi kint függenek a földi gravitáció területén. Bizonyos, hogy ez a legjelentõsebb kontraszt? A nõ petesejtjeit magában hordozza a Föld elõtti egzisztenciájától kezdve, azokat testének puha, meleg, belsõ fényességében viseli, és havonta csak egyetlen petesejtet bocsát ki magából. A férfi kilöki magából a generatív szerveit a hidegebb, szigorúbb földi gravitáció világába. Ott naponta milliárdnyi hímivarsejtet bocsát ki magából, egész élete alatt. Talán érzékelhetjük, hogy ezek a képek a nõrõl és férfiról valamilyen mélyebb realitásra utalnak. A nõk menstruációs ciklusuk alatt egyetlen petesejtet bocsátanak ki a petefészekbõl. Próbáljuk meg magunk elé idézni ezt az eseményt – egy eseményt, amely alapvetõ fontosságú az emberi faj túlélése szempontjából – imaginatív úton. A petefészek kb. 4 cm hosszú mandula alakú szerv. Ahogy ezt már említettem, tartalmazza az összes petesejtet, amelyeket a nõk magukkal hoznak a születésük elõtti fejlõdésükbõl. Minden menstruációs ciklus alatt egy mikroszkópikus méretû petesejt nõ, és érik meg a petefészkekben. Ez a petefészken belüli növekedés és érés, különbözõ fázisokon halad át, mintegy maradványaként a Naprendszerünk kezdeti fejlõdési fázisainak. Nagyjából a ciklus közepén a petesejt kilökõdik a petefészekbõl. Ez döntõ esemény a petesejt számára, amely ekkor hagyja el a petefészek földelõtti világát és kezdi meg fejlõdését a földi lénnyé válás felé. Magunk elé képzelhetjük ezt a parányi petesejtet sõt, elég nagy ahhoz is, hogy szabad szemmel is láthassuk – ha elég jó a szemünk – ahogy elkülönül a petefészektõl, akár az aprócska Föld különült el egykor a Naptól. Amint ez megtörtént, egy további test vált el a Naptól – az úgynevezett elsõ poláris test – amely szétvált két "bolygóvá": a Merkúrrá és a Vénusszá. A parányi Föld bolygó, a petesejt, vagy 42

ahogy ma nevezik oocyta, hasonlít kozmikus megfelelõjére. Van egy magja, a nukleusz, melyet egy folyékony réteg vesz körbe: egy folyékony réteg, melyet egykor protoplazmának, ma pedig citoplazmának neveznek. Kísérõ "bolygói" által követve, ezután a petesejt belép a petevezetõbe, amely a méhbe vezet. Ez a fázis tulajdonképpen a Föld lemúriai fejlõdési fázisával analóg. Ekkor érkezik el a meghatározó pillanat: a petesejt vagy megtermékenyül, vagy elsorvad. Ha a megtermékenyülés létrejön, azt a nemek elkülönülése fogja követni, és a Hold ki fog lökõdni az apró, élõ Föld-bolygóból. Tételezzük fel, hogy a megtermékenyülés létrejön – hamarosan erre is kitérek. A megtermékenyülés következtében az oocyta egy apró testet bocsát ki, egy Holdat, egy "második poláris testet", amely orbiton belül marad, az úgynevezett peteszik-tér csapdájába esik. A sejtosztódás megtörténik, és csak ekkor, az elsõ sejtosztódás után határozódik meg a jövendõ gyermek neme, és nem a sejtosztódás elõtt, ahogy az széles körben hiszik. Mit is láthatunk itt tulajdonképpen? Imaginatív úton szemlélve, a Naprendszer- és azon belül a Földfejlõdés miniatûr ismétlõdésének lehetünk szemtanúi. Egy élõ, kozmikus memóriát szemlélhetünk – egy csodálatos kozmikus emlékezet visszajátssza az emberiség fejlõdését, Naprendszerünk genezisétõl a földi élet kialakulásáig. Lényegesen több rejlik ennek a kozmikus memóriának a hátterében, mint ami most megemlíthetõ. Az oocyta fejlõdésérõl- az ováriumon belül és kívül, a termékenyülés elõtt és után- még számtalan részlet elmondható lenne. Nagyon könnyû elveszni a részletek között, és felfedni számos olyan, a kozmikus fejlõdéssel összefüggõ szempontot, amely ismeretlen a számunkra. Ám most nem ez a célunk. A célunk az, hogy ezeket a tényezõket imaginatív úton figyeljük meg,

mivel egyedül ez tesz képessé minket annak megértésére, hogy az emberi lélek alámerülve a halál és az új születés közötti kozmikus létébõl, hogyan képes önmagát egyesíteni az anyai méhben fejlõdõ apró magzattal. Ezek szerint akkor kozmikus lények vagyunk, vagy sem? A halál és a kamaloka utáni idõben ismét kozmikus, univerzális lényekké válunk. A tudatunk kiterjed és átöleli az egész szellemi Naprendszert. A Napot és a bolygókat önmagunkban tapasztaljuk – nem mint fizikai égitesteket, hanem mint szellemi realitásokat. Ekkor elkezdünk öszszehúzódni, a Föld felé kezdünk húzódni, hogy újra megtestesüljünk. És ahogy összehúzódunk, elhagyva a külsõ bolygók szféráját, majd a Napét, összesûrítve önmagunkat, ugyanúgy nyilvánítja ki fejlõdését az a csodálatos, élõ, kozmikus emlékezet annak a nõnek a testében, aki az anyánk lesz, miután a régi lélek és az embrió egyesülni tudott. Íme a teremtés csodája, mely a petesejt fejlõdésében válik láthatóvá. De még fel kell tennünk magunknak a kérdést: milyen szerepet játszik a hímivarsejt, ha ugyanezen az imaginatív úton szemléljük? Itt ismét Rudolf Steiner szolgál számunkra lényeges jelzésekkel. Szellemileg szemlélve, a hímivarsejt tulajdonképpen egy üstökös! Emlékezzenek még mit mondtam tegnap az üstökösökrõl! A jeges csillagközi térben, az Oort-felhõben fejlõdnek ki, amely a Nap által beragyogott Naprendszertest függelékének tûnik, ahogyan a herék is a férfi testének a függelékei. Úgy becsülhetõ, hogy milliárdnyi keletkezésben lévõ üstökös található az Oort-felhõben, ugyanúgy mint a herékben a milliónyi keletkezésben lévõ hímivarsejt. Az asztrofizikusok is realizálták, hogy ez valami rendkívül sajátos tulajdonsága az üstökösöknek, melyek az Oort-felhõben lévõ jégbõl és csillagközi párából kiáradva alakítják ki önmagukat. A Naprendszer legõsibb objektumainak tûnnek,

amelyek szenet, hidrogént, oxigént, nitrogént és ként – a földi élõlények alapvetõ kémiai komponenseit – tartalmaznak. Számos atomfizikus látja az üstökösökben a kapcsolódási pontot az interstelláris kémia – a távoli ûr ritka anyagainak kémiája – és az élet között. Sõt a Naprendszer tudományos modellje azt feltételezi, hogy a Földet korai korszakában üstökösök "bombázták" és ez vezetett az óceánok és az atmoszféra kialakulásához, és ez biztosította azokat a molekulákat, melyek a földi élet fejlõdéséhez szükségesek voltak. Az üstökösök kozmikus hímivarsejtek! Minél tovább vizsgáljuk a reprodukciós folyamatokat a szellemtudomány szemszögébõl, annál inkább feltárul, hogy a kozmikus folyamatok tükrözõdnek az emberi nemzés folyamatában. Lehetséges, hogy valaki miközben végighalad az elõadottak szerint a nemzés nagyszerû folyamatán mindazt, amit eddig elmondottam úgy fogja fel, hogy, eközben megtart magában egyféle atomisztikus szemléletet. Például egy ilyen személy így szólhat: "Milyen csodálatos, hogy a Föld fejlõdésének kozmikus emlékezete egy nõ által születik meg, és az üstökösök impulzust adó aktivitása a férfiak által jelenik meg. És láthatom ezt a kozmikus emlékezetet beleírva a kromoszómákba – a génekbe kódolva. Hasonlóan, a hímivarsejt üstökös potenciálja azok genetikai struktúrájában került tárolásra." Ez a megközelítés sem más, mint amit ma a genetika evilági, absztrakt és földhözragadt módon mond. Nevezetesen hogy: Minden, legyen az akár mennyei eredetû, pusztán a vakvégzet eredménye, mely a génekben kódolódik. A gének jelentik a meghatározó faktort. Hogy megtaláljuk emberi voltunk eredetét, a DNS-molekulákba kell tekintenünk, melyeket minden egyes sejtünk magja magában hordoz. Mi is az emberi genom ha nem az õseink fejlõdésének összegzése, visszamenõleg egészen az elsõ emberi lényig, függetlenül attól, hogy õ az Istenek teremtménye volt, vagy az elemek véletlenszerû keveredésének az eredménye? Nincs tehát minden benne a sejtmagban? Nos, kedves barátaim, egyáltalán nem ez a helyzet! Az elképzelés, hogy amikor a petesejt megtermékenyül, a hímivarsejt magjában lévõ kromoszómák kombinálódnak a petesejt magjában lévõkkel, és ez irányítja a sejtosztódás elsõ, meghatározó lépését, amely eldönti az embrió természetét, – ezt a feltételezést nem támasztja alá sem a szellemtudomány, sem a konvencionális genetika. Nézzük elõször mit állapított meg a genetika. 43

A sejt, ahogy azt láttuk, tartalmaz egy sejtmagot, mely magában hordja a gének DNS-molekuláit, melyek a test genetikai azonosságát alkotják: az emberi lény genomját. A DNS-t, mely kromoszómákká tekeredik, tartják annak meghatározó faktorának, amik mi vagyunk. Nos, a sejtmag a kromoszóma állományával együtt, egy membránnal van körülhatárolva, melyet sejtmagmembránnak, vagy sejtmaghártyának neveznek. Ezen a membránon kívül található a sejt atmoszférája, vagy inkább hidroszférája, amely egy híg, zselészerû folyadékból áll, mely hasonlít a tojásfehérjére, és amelyet ma citoplazma néven ismerünk. Ez a citoplazma nem egy formátlan zselépaca, amelyben a sejtmag úszik, hanem meghatározott struktúrával rendelkezik, melyet egy sokrétegû membránszerkezet hoz létre, amelyet citoszkeletonnak nevezünk. Ez a citoszkeleton ad formát a sejtmag környezetének, és ad teret számos kismennyiségû, aktív, szerves szubsztanciának a sejtorganellumok számára, melyek a legkülönbözõbb funkciókat látják el a citoplazmában. Ám ezek mûködési részleteire már nem szükséges kitérnünk. Általánosan úgy tudják, hogy a kromoszómák, mondjuk úgy, a gének specifikus sorozatai a sejtmagon belül, tartalmazzák a programot, a genetikai kódot, amely az emberi lényt felépíti. Ám a genetika megállapította, hogy az embrionális fejlõdés kezdeti fázisa nem a sejtmagban lévõ gének által, hanem kívülrõl, a citoplazmából irányított folyamat. Tehát a megtermékenyült petesejt fejlõdésének elsõ, meghatározó fázisa alatt – vagyis a sejt fejlõdésének elsõ három napja alatt, miután az elhagyta az ováriumot – a sejtosztódás irányítása a sejtmagon kívülrõl történik. Csak ez után a kezdeti, külsõleg irányított alakulási fázis után kerülnek a sejtmagban lévõ gének "bekapcsolásra", ha szabad így mondani. A géneknek ezt a felébredését a sejtmagban nevezik genom aktiválódásnak. A genom aktiválódását megelõzõ eseményekrõl Ian Wilmut és Keith Campbell "A második teremtés" címû könyvükben, melyben Dolly klónozásáról beszélnek, a következõket mondják: "... a legtöbb vagy akár az összes utasítást amely a sejtosztódást irányítja, a zigóta, majd késõbb ezt a frissen osztódott embrió sejtjeinek citoplazmája biztosítja." A zigóta kifejezéssel a termékenyült petesejtet jelölik a sejtosztódás elõtt. Ez valóban egy nagyon jelentõs tény. A szellemtudomány szemszögébõl ez rendkívüli jelentõsséggel bír, kedves barátaim, mert az inkarnálódó emberi lény szellemi magja a 44

megtermékenyülés pillanatában egyesül a petesejttel. Ez a szellemi mag nem azonos az individuális lélekkel, vagy egóval – annál sokkal hatalmasabb. Ez a bennünk lévõ kozmikus, univerzális emberi princípium. Ez a szellemi mag akkor egyesül a termékenyülés során a petesejttel, amikor a sejt még a sejtmagon kívülrõl meghatározott. De akkor hogyan kell elképzelnünk ezt a tényt, hogy az embrió kezdeti fejlõdése a sejtmagon kívülrõl, a citoplazmából határozódik meg? Erre a kérdésre a választ Rudolf Steiner harmadik természettudományi kurzusának elsõ elõadásából kaphatjuk meg: "Amint azt tudják, körülbelül a XIX. század közepétõl kezdve, a biológia legnagyobbrészt a sejtteórián alapult. A sejteket mint kisebb-nagyobb gömböket írták le, melyek albumin- vagy fehérjeszerû anyagot tartalmaznak. A sejtnek van egy sejtmagja, amelyben valamifajta eltérõ struktúra található, és az egész sejtet egy burkoló membrán határolja. Ily módon, a sejt képezi mindennek az építõkövét, ami élõ organizmusként jelenik meg. Az ivarsejteknek hasonló a természetük, de eltérõen alakulnak aszerint, hogy hím- vagy nõi ivarsejtekrõl van szó, és ezek a sejtek építik fel az összetettebb organizmusokat. ... A sejt egy építõkõ, így vizsgálva az organizmust, minden a sejtre vezethetõ vissza. Ha elkezdjük vizsgálni a sejt fõbb részeit, kihagyva a sejtmagot és a membránt, két területet különíthetünk el: egy átlátszó részt, melyet egy híg folyadék képez, és egy másikat, mely egyfajta vázrendszert alkot. Sematikusan vázolva, azt mondhatjuk, hogy van egy vázrendszerünk a sejtben, és ez mondhatni beékelõdött, a másik szubsztanciába, amely ellentétben a vázrendszerrel, teljesen formátlan. (2. ábra) Ezáltal úgy kell tekintenünk a sejtre, mint ami áll egy olyan tömegbõl, mely folyékony és formátlan marad, valamint egy csontvázból, vagy vázrendszerbõl, mely a formák sokféleségét jeleníti meg. Ez már vizsgált tény. A sejt ezen alkotóinak a vizsgálati módszere meglehetõsen tökéletessé vált; a sejt egy bizonyos része színezékkel megfesthetõ, míg a másik rész nem veszi fel a festéket. Így kárminnal vagy sáfránynyal, vagy valamely más festõanyag felhasználásával el tudjuk különíteni a sejt formáit, és ezáltal benyomást tudunk szerezni annak belsõ struktúráiról. Feljegyezzük például, hogyan változik ez a belsõ struktúra, amikor a nõi csírasejt megtermékenyül. Követjük a különbözõ fázisokat, melyeken keresztül a sejt belsõ szerkezete változik; és megfigyeljük, ahogyan az adott részek egy komplikáltabb struktúrává válnak.

Ezek mind vizsgált tények, de még sosem fordult elõ, hogy valaki megkérdezte volna: Mi az összefüggése az egész életnek itt a sejtben? Mi történik valójában? Sosem történt meg, hogy bárki megkérdezte volna ezt. Hogy mi történik a sejtben, kedves Barátaim, azt a következõképpen lehet elképzelni – jól jegyezzék meg, ez csak egy absztrakt megközelítés! Itt van a sejt. Pillanatnyilag engedjék meg, hogy a leggyakoribb formájában vegyem tekintetbe, nevezetesen a gömb formában. Ezt a gömbformát a folyékony anyag alakítja ki és kapcsolódik hozzá a finom vázrendszer. De mi is ez a gömbforma? A híg, folyékony tömeg egészen elhagyja magát, és ezáltal a környezetébõl fogadott impulzusok szerint viselkedik. Mit jelent ez? Nos, kedves barátaim, ez azt jelenti, hogy a körülötte lévõ kozmoszt tükrözi! Gömb formát vesz fel, mert kicsiben az egész kozmoszt tükrözi, melyet ideálisan szintén mint egy gömböt képzelhetünk el. Így a sejt kicsiben az egész kozmoszt leképezi, azaz minden sejt a maga gömbformájával nem más, mint a teljes kozmosz formájának a mása. Ami a belsõ vázszerkezetet illeti, a vázformák minden vonala a kozmosz szerkezetéhez való viszonya szerint határozódik meg. Hogy elõször is absztrakt módon fejezzem ki magam: gondolják el az univerzum gömbjét annak elképzelhetõ határaival (7. ábra). Abban van egy bolygó (a), és

van egy másik (a1). Ezek oly módon mûködnek, hogy hatást gyakorolnak egymásra, kapcsolódásuk vonala mentén. Tegyük fel, hogy itt (m) egy sejt alakult ki, (természetesen csak sémaszerûen elképzelve) ennek külseje tükrözi az õt körülvevõ teret. Itt, a vázon belül (8. ábra) van egy szilárd rész, mely kifejezi az egyik bolygó (a) hatását a másikra (a1). Most tegyük fel, hogy itt van egy másik planéták közötti konstelláció, melyek hatnak egymásra a kapcsolódási vonaluk mentén (b és b1). És itt ismét lehet egy bolygó (c), amelynek nincsen párja, így ez eltéríthetné azt a hatást, amely egyébként derékszög irányú lenne, és ekkor

valami egészen más forma képzõdne. A sejt vázában így visszatükrözõdésben megkapjuk a bolygók és egyáltalában az egész csillagrendszer öszszefüggését. Ezek tényszerûen hatnak a sejt alakulására. Ez a képzõdési folyamat csak akkor válik világossá, ha a sejtet az egész kozmosz tükörképeként tekintik majd az emberek. És most vegyük a nõi petesejtet és képzeljék el, hogy ez a petesejt a kozmikus erõket bizonyos belsõ egyensúlyba hozta. Így ezek a kozmikus erõk belekerültek a sejt vázának formáiba, majd bizonyos módon ezen erõk az egész nõi organizmus segítségével nyugalomba kerülnek. Ez után jön a hímivarsejt behatása. Ez nem juttatja nyugalomba a makrokozmikus erõket, hanem egy nagyon különleges erõhatás szerint mûködik. A hímivarsejt ezen különleges erõvel hat a nyugalmi állapotú petesejtre. Ez a különleges erõ megszakítja a nyugalmi állapotot. A sejtnek – amely az egész kozmosz, a makrokozmosz képe -ezáltal el kell hagynia mikrokozmikus formáját és bekerül másfajta erõk kölcsönhatásának játékába. A nõi petesejt megjeleníti az egész nyugalomba kerülõ kozmosz képét. Azután a hímivarsejt hatására a petesejt kiszakad ebbõl a nyugalmi állapotból és egy speciális aktív állapotba kényszerül; mozgásba jön. Elõzõleg a kozmosz nyugalmi formáját vette magára, de ez a forma ismét mozgásba jön a hímivarsejt erõi által, melyek a mozgás képéhez hasonlók. Ezen hímivarsejt erõk hatására a nõi erõk, amelyek kozmosz formáinak a képei és nyugalomban vannak, kikerülnek ebbõl a nyugalmi, egyensúlyi állapotból. Így elindulva az asztronómiától eljuthatunk a legkisebb részecskék, a sejtek formájának, képzõdésének az áttekintéséhez. Az embriológia egyáltalán nem vizsgálható az asztronómia nélkül, mivel az embriológia csak a másik pólusát mutatja mindannak, ami az asztronómiában látható. Egyfelõl, bizonyos módon, a csillagos eget kell követnünk, megfigyelve az egymást követõ stádiumok képét és ez után követnünk kell a megtermékenyült sejt fejlõdési folyamatát. A kettõ összefügg egymással, mivel az egyik a másiknak a képe. Ha nem értenek meg semmit az asztronómiából, soha nem fognak semmit megérteni az erõkbõl, amelyek az embriológiában hatnak. Ha nem értenek semmit az embriológiából, sohasem fogják megérteni azoknak a hatásoknak az értelmét, ami az asztronómia mélyén található, mivel ezek a hatások kicsiben, az embriológiai folyamatokban jelennek meg.” (Dr.Rudolf Steiner: Das Verhältnis der 45

verschiedenen naturwissenschaftlichen Gebiete zur Astronomie GA 323) Bocsássák meg nekem, hogy ilyen hosszan idéztem Rudolf Steinertõl, de úgy gondolom egyetértenek velem abban, hogy amit itt mond a kozmosz befolyásáról a citoplazmára, meghatározó jelentõségû. Talán helyénvaló is a számomra, hogy hozzáfûzzem ennél a pontnál, hogy a géntechnológia szellemtudományos megközelítése, amelyet megkísérlek tovább követni ezekben az elõadásokban, nem nagyon lenne lehetséges Rudolf Steiner antropozófiája nélkül. Szintén meg szeretném említeni, hogy hálával tartozom egy kiváló antropozófus orvosnak, akinek a munkái révén elõször jutottam el az oocyta fejlõdése és a kozmikus evolúció közötti összefüggésekhez. Dr. Karl Königre utalok, a világon mindenhol ismert Camphill Mozgalom alapítójára, aki számtalan gyermeknek és felnõttnek, és azok szüleinek és családjának nyújtott segítséget. Habár az én leírásom az embrionális fejlõdés korai fázisáról eltér az övétõl, mégis Tõle vettem az alapvetõ megközelítést és számos más részletet. Láthattuk, hogy az emberi nemzéshez nélkülözhetetlen egy a környezetnek megfelelõ kozmikus folyamat, melynek révén a lélek az inkarnációba ereszkedik. Mivel a nemzés ezen az úton jön létre, a férfi és nõ egyesülésének meg kell történnie. Ez a gondolat vezet el bennünket ahhoz a végsõ szemponthoz, amelyet szeretnék még ma megemlíteni – egy szempont, mellyel a legjobb tudomásom szerint, elég kevésszer foglalkozik az antropozófiai irodalom, számunkra azonban elengedhetetlen, hogy érintsük ezt itt. Ez a férfi és nõ közötti vonzerõ kérdése. Amint azt tudják, kísérletekkel igazolták, hogy az erõ, amelyet szexuális vonzódásnak nevezünk, talán az emberi természetet irányító legerõsebb ösztön. Amikor a két nem szétválása megtörtént, néhány szempontból biztosítani kellett, hogy a nemzés megtörténhessen. Önmagában a nõi lény egy rendkívül erõs antipátiát érezne a férfi lény felé, és viszont. Ez az antipátia, amit a nõ táplál a férfi iránt, és amelyet a férfi a nõ iránt, folyamatosan mûködik, egészen a mai napig. Ez sokkal erõsebb, mint azt az ember gondolná. Ám valami még ennél is erõsebb lett beültetve az emberi természetbe – egy vonzerõ – amely sokkal erõsebb a természetes antipátiánál. Ez azonban nem a fajok túléléséért kialakult ösztön, ahogy azt néha megállapítják, habár az eredménye ugyanaz. Nem, kedves barátaim, lényegét tekintve ez nem egy túlélési ösztön. 46

Három párhuzamos kulcseseményre utaltam, melyek a Lemúria-i korban történtek: a Föld és a Hold szétválása, az emberi lény szétválása a két nemre, és a földi természet áthatása a kozmikus elektromossággal és mágnesességgel. Ezek a poláris kozmikus erõk – elektromosság és mágnesesség – mélyen behatoltak az emberi lénybe. Közülük a mágnesesség a hatalmas fokú vonzódás és taszítás ereje. Az iparban tonnás súlyú fémobjektumokat emelnek fel elektromágnes segítségével. A felhasznált erõ itt is a mágnesesség és nem az elektromosság. A mágnesesség az elektromos motor ereje! A mágnesesség nem más, mint végtelenül öszszesûrûsödött hang. A kozmikus mágnesesség összefügg a Szó hatalmával, csak a mágnesesség bele lett préselve és szorítva egy fizikai erõbe, ahol egy köztes állapotban, az ember fizikai természetén belül, a szexuális vonzás erejeként mûködik. Azt mondhatjuk, egy imaginatív megközelítés szerint, hogy amikor Jehova szétválasztotta Ádámot férfivá és nõvé, fel kellett szólítania a mágnesesség elemi lényeit, hogy gondoskodjanak a szaporodásról – mint ahogy segítségül meg kellett idéznie a tûzlényeket, a szalamandereket, amelyek bevezetik a férfi ondót a herék hideg külsõ területérõl a nõbe. Okkult értelemben, a tûz a férfi ondóban mûködõ aktív elem. Ezért nevezték a Jehova által alkotott emberi lényt az okkult tudományban a "Tûz Gyermekének". Amikor megpillantjuk a szaporodás emelkedett, kozmikus aspektusát, amelyet megkíséreltem vázolni Önöknek a mai napon, és gondolatainkat a géntechnológia felé fordítjuk, meg kell állapítanunk, hogy az ember mily vakon babrál valamivel, amelynek a megértését csak az igaz szellemtudomány útján lehet megkezdeni. Folytatás a következõ számunkban. Fordította: Tóth Márk

OLVASÓI LEVELEK Olvasói levél Nagyon érdekes volt számomra Szilágyi Péternek az Új impulzus legutóbbi (14/2.) számában megjelent cikke, amelyben a MAT vezetõje nyílt és burkolt támadást intézett az Ita Wegman Alapítvány intézménye és az azzal kapcsolatban álló személyek ellen. A különös ebben a cikkben az, hogy a Magyar Antropozófiai Társaság vezetõje személyes természetû vádakat hoz fel az IWA történetében meghatározó szerepet játszó személyek ellen. Valójában azonban ami Szilágyi Pétert a cikk megírására késztette, az nem a személyes ellentét, hanem az, hogy az Ita Wegman Alapítvány munkatársai másképp ítélik meg az Általános Antropozófiai Társaság jelenlegi helyzetét, mint az ÁAT vezetõi, és véleményüket állásfoglalás formájában nyilvánosságra is hozták. Az állásfoglalás aláírói – Frisch Mihály, Kádas Ágnes és Kálmán István – maguk nem fûztek magyarázatot nyilatkozatukhoz. De fontosnak tartották, hogy a Szabad Gondolatban folyamatosan jelenjenek meg olyan írások, melyek segítik az olvasókat állásfoglalásuk megértésében. Természetesen ezek az írások olyan személyek véleményét tükrözik, akik nem a hivatalos nézeteket vallják. Az önmaga tudatára ébredõ modern ember korszakában annak az érzületnek kell érvényesülnie, hogy saját állásfoglalását minden ember szabadon képviselhesse. Hogy a másik ezzel mit kezd, az az õ dolga. Ahol nem ez az érzület uralkodik, ott nem lehet szabadságról beszélni. A Szabad Gondolatban az ÁAT határozatát illetõen eddig megjelent írások világosan megfogalmazott állásfoglalások. Katasztrofális lenne, ha csak az ÁAT hivatalos lapjának állásfoglalását ismerhetnénk meg (a kommunizmusban ezt már megtapasztalhattuk). Így figyelemre méltóak lehetnek Thomas Meyer írásai is. Szilágyi Péter írásában pedig az a figyelemre méltó, hogy nem megy bele tárgyszerûen az ellenvélemények megvitatásába, hanem megelégszik például azzal a sommás kijelentéssel, hogy "Thomas Meyer gyûlöli az antropozófiai társaságot", és ezt még személyes rágalmakkal is megtûzdeli. Az Új impulzus cikkének szerzõjét csak az mentheti, ha véleményét személyes antipátia motiválta. Ha nem így van, akkor az olvasóban felmerülhet a kérdés: mit is képvisel valójában a Magyar Antropozófiai Társaság prominens vezetõje? M.b.S.

Juhász Zoltán: Levél Angliából Kedves Otthoni Kollégák, Barátok ! Nemrég végzett antropozofikus mûvészeti terapeuta és mûvészet-tanár vagyok. Itt tanultam Angliában az antropozófiát, és itt élek az elmúlt immár 8 évben. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy hallassak otthon is magamról, és apránként szeretnék kapcsolatba kerülni és megismerkedni az otthoni antropozófiai körökkel és mozgalommal. Ez szándékaim szerint elõbb-utóbb gyakorlati munkakapcsolattá fejlõdhetne. '95 szeptemberében jöttem ki az Emerson Fõiskolára, eredeti szándékaim szerint csupán 2 évre , hogy Waldorf-osztálytanítóvá képezzem magam. Azonban hamarosan a képzõmûvészetek irányába szakosodtam – amit már korábban is mûveltem, tanultam –, most azonban mindezt újonnan az antropozófia szemszögébõl. Szerettem volna tehát antropozófiai mûvészeti tanárrá képezni magam, azonban ilyen kurzus híján hamarosan a Tobiás Mûvészeti és

Mûvészetterápiai Iskolán találtam magam. Új és izgalmas világ tárult fel elõttem a színekrõl, térformákról, az Emberrõl, egészségrõl és betegségrõl. A 4-éves képzés végén az egyik gyakorlatomat egy camphill-ben végeztem fogyatékosokkal, a másikat a Park Attwood Klinikán [Birmingham mellett], egy nem nagy, ám központi jelentõségû szanatóriumban. Ez utóbbi helyen fõként rákos betegek utógondozása folyik, valamint enyhébb idegrendszeri betegségben szenvedõk kezelése. A 2001/02-es diplomázásom esettanulmánya is innen került ki. A képzésem befejeztével, miután családi okok miatt Észak-Írországba költöztem, Belfast közelében egy kisebb antropozófiai terapeutikumban dolgoztam néhány felnõtt beteggel, és szintén néhány kisebb mûvészeti kurzust is indítottam felnõttek részére, szabadúszó tanárként. Festést, agyagmodellezést, és rajzot tanítottam hétvégi és esti tanfolyamaimon. A résztvevõk részben Waldorf-szülõk és tanárok, 47

részben 'kívülrõl-jött', kezdõ érdeklõdõk voltak. Nemrég azonban újra visszaköltöztem Angliába, mégpedig Hereford megyébe. Költözésemmel szempont volt egy olyan helyet választani, ahol van pl. egy kis Waldorf-iskola, azonban rengeteg szabad tér is van új, még nem létezõ kezdeményezések számára, mint pl. egy antropozófiai mûvészeti mûhely. Jelenleg egy ilyen magánkezdeményezés beindításán töröm magam. Most a napokban egy másik, az évek során professzionális módon kitanult antropozófiai szakmámat hasznosítom igen jól, önkéntes alapon: az osztálytermeket lazúrfestem, illetve próbálom mindezt a szülõkkel együtt csinálni, átadni nekik is a tudást, tapasztalatot és értelmet, mélységet és szépséget vinni e munkába a számukra is. E fentiek remélem legalább vázlatos képet adnak arról, hogy mihez értek. Összes mûvészeti vagy egyéb kötõdõ irányú tapasztalataimat, tudásomat szeretnem megosztani az otthoniakkal –veletek– is, ha erre lenne igény, ezért írtam e levelet most. Egyelõre különféle szálak, kötelezettségek idekötnek, azonban szeretnék lassan, fokozatosan elkezdeni otthon is valami tanítói munkát, egyelõre talán rövidebb hazalátogatások keretében.

Úgy gondolom, hogy például a már gyakorló, de talán nem teljesen , vagy nem antropozófiailag képzett mûvészeti tanároknak, vagy a különféle képzések hallgatóinak tudnék bemutatkozó, ismerkedõ jelleggel rövidebb, hétvégi vagy egyhetes tanfolyamokat tartani festés, szobrászat és rajz [formarajz is] tárgyakban – szándékaim és terveim szerint már valamikor e tanévben –, ha van erre igény és egyeztetni tudunk. Várom tehát akár egyének vagy intézmények a fentiekhez kapcsolódó bármiféle hozzaszólását, gondolatát, kereset, kérdését. Baráti üdvözlettel: Juhász Zoltán.

Cím: [email protected] Levélcím:

Mr Zoltán Juhász c/o Sharp Shieldbrook King's Caple Herefordshire HR1 4UB United Kingdom

HÍREK, HIRDETÉSEK A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉGÉRT ALAPÍTVÁNY HÍREI Augusztus 24-31. között konfirmációs elõkészítõ tábort tartottunk a Keresztény Közösség fiataljai számára Pilisszentivánon, melyen 7 konfirmandus vett részt. A konfirmációra elõre láthatólag 2004. húsvétján kerül sor Budapesten. Augusztus 29-31. között családi találkozó volt a balatonparti Reziben, mintegy 40 résztvevõvel. Rendszeres keresztény közösségi szertartások az Õrségben: a szertartásokat Michael Kaiser úr, a grazi közösség papja tartja magyar nyelven, havi rendszerességgel, (általában) szombati napokon. A szertartások 9 órakor kezdõdnek, s ezt követõen evangéliumi témájú beszélgetésre kerül sor 10-12 óra között. Helyszín: 9941 Õriszentpéter, Baksa szer 21. Idõpontok: 2003. szeptember 27. szombat; október 24. péntek; december 13. szombat; 2004. január 24, szombat Október 11-én tartják Bécsben az ausztriai keresztény közösségek országos találkozóját, melyen Alapítványunk is képviselteti magát. 48

Johannes Lenz úr, a Keresztény Közösség papja november utolsó hétvégéjén Budapestre látogat. Elõadást tart a Keresztény Közösség megalakulásáról, illetve közös szemináriumi munkára nyújt lehetõséget minden érdeklõdõ számára. Lenz úr 1999-ben a Hegyi Beszédrõl tartott szemináriumot Ispánkon, az Arkánum Baráti Körének meghívására. Édesapja, Eduard Lenz a Keresztény Közösség alapító tagja, õ maga pedig hosszú idõn át – nyugdíjazásáig – tagja volt a Közösség vezetõségének. Johannes Lenz budapesti programja: 2003. november 28. péntek, 18 óra elõadás: 1922 a világtörténeti események tükrében (1922 a KK megalakulásának éve) helyszín: a Magyar Antropozófiai Társaság központja (1022 Budapest, Bimbó u. 3.) 2003. november 29. szombat, 9-19 óra, délben két órás ebédszünet (13-15 óra között) Téma: Krisztus mint orvos (szemináriumi munka: elõadás és beszélgetés) – gyógyítások az evangéliumokban

– a szentségek gyógyító ereje Helyszín: Szabad Gondolatok Háza, 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41. Belépõdíj: 1.500 Ft 2003. november 30. vasárnap, 9-13 óra Téma: Krisztus újra eljövetele (szemlélõdõ, elmélkedõ jellegû foglalkozás) Helyszín: Szabad Gondolatok Háza, 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41. Belépõdíj: 500 Ft Könyvek kiadása: Johannes Lenz: A Keresztény Közösség c. könyvét a szerzõ budapesti látogatásának idõpontjára tervezzük megjelentetni. További két könyv fordítása van folyamatban: Engelbert Fischer: Az emberszentelõ szertartás és Hans-Werner Schroeder: A Keresztény Közösség c.

BIOGRÁFIAI TANFOLYAM LEX BOS-SZAL Azoknak, akikben már kérdések merültek fel saját életük értelmérõl és mindazoknak az eseményeknek a jelentõségérõl, amelyekkel életükben találkoztak, egy novemberi hétvégére hívjuk fel a figyelmét. A Lex Bos ismert holland antropozófus felnõttoktató és tanácsadó által vezetett és kétnaposra tervezett program célja az, hogy a résztvevõk megismerjenek valamit azokból a törvényszerûségekbõl, amelyek életükben hatnak, és nagyobb éberségre tegyenek szert az életútjukon tapasztalt eseményekkel kapcsolatban, mert azt a célt kitûzni, hogy ez alatt a hétvége alatt valaki életének valamennyi kérdésére választ kapjon, reménytelen vállalkozás lenne. Hiszen erre sokszor még egy élet sem elég. A BIOGRÁFIA tanfolyamon a résztvevõkkel együtt megvizsgáljuk az élet nagy kérdéseit, miközben bemutatunk valamit abból a nagy bölcsességbõl és intelligenciából, ami az emberi élet mögött áll. Az egymás között megosztott tapasztalatok segítségével feltárjuk, hogy nem állunk egyedül küzdelmeinkben és megpróbáltatásainkban, és mások élettörténetének meghallgatásán

könyveit karácsonykor ill. jövõ húsvétkor szeretnénk megjelentetni. A könyvek kiadásának támogatására érkezett egy felajánlás, de a további kiadásokhoz és egyéb munkáink támogatására köszönettel fogadunk minden támogatást.

A programokról és az Alapítvány munkáiról az Alapítvány címén és telefonszámán kérhetõ további felvilágosítás: Keresztény Közösségért Alapítvány 2112 Veresegyház, Rózsavölgyi Márk u. 18-20. Számlaszám: OTP Bank Rt 11713005-20380005 Mob1.: (30)949-1664, Mob2.: (30)280-5328 E-mail: [email protected]

keresztül képessé válunk saját életünk történetének felismerésére is. Az ember életének ilyen megközelítése nem csak az egyéni út felismerését és az egyéni élet gazdagodását hozhatja, hanem új dimenziókat nyithat meg a közösségekben dolgozók, így a szociális munkát végzõk, az orvosok, a tanárok és a vállalkozások vezetõi elõtt egyaránt. Az idõpont: a tréninget 2003. november 22-23, szombaton és vasárnap rendezzük meg, az egyes napokon a program reggel 9,00 órakor kezdõdik és délután 18,00 órakor fejezõdik be. A helyszín: az Ita Wegman Alapítvány elõadóterme (1089 Bp. Bláthy Ottó u. 41.) Jelentkezni lehet: a [email protected] e-mail címen, ill. a 06-94/429 010-es fax számon. Részvételi díj: 5.000 Ft A tréningre csak azok jelentkezését várjuk, akik a teljes két napra elkötelezik magukat, mert a kiscsoportos munkát az esetleges kilépõk zavarnák.

Emanuel Zeylans: KI VOLT ITA WEGMAN? III. kötet 488 oldal, fûzve, számos fotóval és dokumentummal Megjelenik 2003. Szeptember 29-én. Ára 3100 Ft. Megrendelhetõ utánvéttel: Arkánum Szellemi Iskola 94/428 097, vagy megvásárolható az Ita Wegman Alapítványnál. 49

A SZABAD GONDOLATOK HÁZA 2003-2004. TANÉVRE TERVEZETT PROGRAMJAI:

– Die wahre Freimaurerei und Gegenbilder – Gefangenschaft der Geistesleere

2003. nov. 14-15: Irene Diet a karma kérdésrõl 2003. dec. 5-6: Andreas Bracher: Szempontok a zsidóság emberiségen belül betöltött szerepének megértéséhez 2004. március 6-7: Dr. Marcus Roggatz: A problémával küzdõ gyermekek nevelési kérdései ("csillaggyerek", "indigógyerek")

ANDREAS BRACHER (1959) Történelmet és filozófiát tanult, késõbb újságíróként dolgozott. Néhány éve a politikai, kortörténeti események hátterének kutatásával foglalkozik, írásait rendszeresen közli a Baselben megjelenõ "Der Europäer". A Perseus Kiadónál megjelent könyve: "Europa im amerikanischen Weltsystem" (a kötet írásaiból többet is közölt a Szabad Gondolat)

További vendégekkel még folynak az idõpontegyeztetések. Thomas Meyer: Ludwig Polzer-Hoditz magyarországi és közép-európai kapcsolatai Marcus Osterrieder: Kelet-Közép-Európa történelmérõl A külföldi elõadók részvételével tartott hétvégi programok idõbeosztása: Pénteki napokon 1600 – 2000 óra Szombati napokon 930 – cca 1700 óra (ebédszünettel) Részvételi díj egy-egy hétvégén: 1000 (egyezer) Ft

Az alábbiakban röviden bemutatjuk azokat az elõadókat, akik lapzártáig elfogadták a meghívásunkat. IRENE DIET (1959, Lipcse, akkor még NDK) történelmet és filozófiát tanult Lipcsében és Párizsban. 1985-tõl Franciaországban élt, jelenleg Berlinben. Eddig megjelent írásai: – Zur Entstehung der okkulten Logen des Westens. Manfred Schmidt-Brabant und der Logenimpuls – Die entgeistigte Wiederverkörperung – Kommentare zu angeblichen Karma- und Reinkarnationserscheinungen unserer Zeit (a kötet "Imagináció vagy virtuális valóság" címû írását a Szabad Gondolat 5/3 számában közöltük) – Jules und Alice Sauerwein und der Kampf um die Anthroposophie in Frankreich

DR. MED. MARCUS ROGGATZ (1957) Orvosi tanulmányait Köln, Mainz, Heidelberg, Oxford, Tübingen, Bécs és Freiburg egyetemein és klinikáin végezte. Különbözõ antropozófus klinikákon eltöltött gyakorlóidõ és képzés után Hamburgban, egy ottani Waldorf-iskolában dolgozott iskolaorvosként. 1999 óta Freiburgban él, antropozófiai orvosi magánpraxisa mellett egy gyermek- és ifjúsági pszichiátria tanácsadó orvosa és több Wadorf-iskola iskolaorvosa. Tagja a Bad Bollban mûködõ antropozófiai orvosi szeminárium vezetõségének, és hosszú évek óta a WALA Heilmittel GmbH tanácsadó orvosi köréhez tartozik. MARCUS OSTERRIEDER (1961) Történelmet, szlavisztikát, politikai és közgazdasági tudományokat tanult Münchenben, Toulousban és Varsóban. Önálló publiciszta és elõadó, történészként a müncheni Kelet-Európa Intézetnél fõleg a csehek, lengyelek, ukránok és oroszok szellemi és kulturális kapcsolatainak kutatásával foglalkozik. Jelentõs mûve: Sonnenkreuz und Lebensbaum. THOMAS MEYER (1950) Író, kurzusokat vezet és megalapította a baseli Perseus Kiadót, amely szellemtudományos, történelmi és életrajzi mûvek kiadásával foglalkozik. Thomas Meyer adja ki a "Der Europäer" címû folyóiratot is. Fontosabb könyvei: – Ludwig-Polzer Hoditz - Ein Europäer – Helmuth von Moltke – D. N. Dunlop

A Szabad Gondolat karácsonyi számához 2003. október 27-ig lehet hirdetéseket leadni.

50

ihre

WALDORF INTÉZMÉNYEK CÍMJEGYZÉKE Kérjük tisztelt elõfizetõinket és az egyes intézményeket, címük és adataik változását jelezzék a szerkesztõségben!

WALDORF ISKOLÁK

ELTE Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Kar Posztgraduális Waldorf Tanárképzés 1097 Bp. Ecseri út 3. Tel.: 384 1300, 384 1318, 384 1351 Fax: 357 3698 E-mail: [email protected] Honlap: http://www.bghs.hu

Fehérlófia Waldorf Általános Iskola 8248 Nemesvámos, Kossuth L. u. 22. Tel.(ideiglenesen): 06-88-457-960 E-mail (ideiglenesen): [email protected]

Waldorf Pedagógiai Intézet Nappali Waldorf Tanárképzés 2083 Solymár, József Attila u. 41. Tel./Fax: 06-26-360-145, 06-26-363-053, -054 E-mail: [email protected] Magyar Waldorf Óvodapedagógiai Egyesület 2083 Solymár, Kazinczy u. 6. Tel.: 06-70-227-90-67 E-mail: [email protected] Magyar Euritmia Mozgásmûvészeti Társaság Magyarországi Euritmia Akadémia Magyarországi Munkamelletti Euritmia Képzés 1022 Budapest, Bimbó u. 3. IV./4. Tel.: 06-70-269-41-49, 06-30-970-45-33 E-mail: [email protected] Magyar Euritmia Mozgásmûvészeti Társaság Magyarországi Euritmia Akadémia Nappali Képzés 1022 Budapest, Bimbó u. 3. IV./4. Tel.: 201-20-42, 385-22-18 E-mail: [email protected] Magyar Bothmer Képzés 1028 Budapest, Kossuth Lajos út 17. Tel.: 397-44-68 Fax: 275-79-35 E-mail: [email protected] Extra Lesson Képzés (A fenntartó címén: Varázsvirág Egyesület) 1192 Bp. Hungária út 23. I./8.Tel.: 280-37-35 E-mail: [email protected]

Fészek Általános Iskola 2083 Solymár, József Attila u. 26. Tel./Fax: 06-26-360-182 E-mail: [email protected] „Forrás” Waldorf Általános Iskola 9027 Gyõr, Madách u. 10. Tel.: 06-96-322-469 E-mail: [email protected] Fóti Szabad Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Iskola és Gimnázium 2151 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 06-27-360-682, 06-27-535-280, -281 E-mail: [email protected] Gödöllõi Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény 2100 Gödöllõ, Tessedik S. u. 4. Tel./Fax: 06-28-419-052 E-mail: [email protected] Hámori Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Mûvészeti Iskola 3517 Miskolc-Felsõhámor, Losonczy I. u. 64. Tel./Fax: 06-46-533-309, Tel.: 06-46-533-310 E-mail: [email protected] Kecskeméti Waldorf Iskola 6000 Kecskemét, Szarkás 74. Tel.: 06-76-450-600 E-mail: [email protected] Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Iskola és Gimnázium 1193 Budapest, Vécsey u. 9-13. Tel.: 282-64-68, Tel./Fax: 282-98-16 E-mail: [email protected] 51

Óbudai Waldorf Általános Iskola és Gimnázium 1037 Budapest, Bécsi út 375. Tel./Fax: 388-68-95, Tel.: 430-09-21 E-mail: [email protected] Perintparti Szó-fogadó Szombathelyi Waldorf Általános Iskola 9700 Szombathely, Sorok u. 44. Tel./Fax: 06-94-317-489 E-mail: [email protected]

Waldorf Általános Iskola 4002 Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 59. Tel/Fax: 06-52-415-147

WALDORF ÓVODÁK Ligeti sori Óvoda 5600 Békéscsaba, Ligeti Károly sor 18. Tel.: 06-66-441-061 1023 Budapest, Bólyai u. 15., Tel: 326-20-57

Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Mûvészeti Iskola és Gimnázium 1028 Budapest, Kossuth Lajos út 15-17. Tel.: 397-44-68, Fax: 275-79-35 E-mail: [email protected] [email protected] Honlap: http://www.hidegkut.waldorf.hu

1023 Budapest, Harrer Pál u. 9. 1113 Budapest, Diószegi út 51. Tel.: 466-88-56 1193 Budapest, Vécsey u. 9-13.

Rákosmenti Waldorf Iskola 1172 Budapest, Ferihegyi út 36. Tel./Fax: 257-92-97

Kikeleti Óvoda 4026 Debrecen, Peterfia u. 15. Tel.: (üzenet) 06-52-435-591

Szabad Waldorf Általános Iskola 6754 Újszentiván, Felszabadulás u. 23. Tel.: 06-62-277-168 E-mail: [email protected]

2131 Göd, Kodály Z. u. 17-18. Tel.: 06-27-341-694

Szabad Waldorf Óvoda, Általános Iskola valamint Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény 4400 Nyíregyháza, Kölcsey út 8. Tel.: 06-42-409-472 Szolnoki Waldorf Iskola és Óvoda 5000 Szolnok, Napsugár u. 19. Tel.: 06-56-420-338 E-mail: [email protected] Váci Waldorf Általános Iskola 2600 Vác, Galcsek u. 12. Tel./Fax: 06-27-306-466 E-mail: [email protected] Honlap: http://www.zpok.hu/waldorf

Gödöllõi Szabad Waldorf Óvoda 2100 Gödöllõ, Táncsics u. 4. Tel.: 06-28-419-615 9024 Gyõr, Bástya u. 69., Tel.: 06-96-321-513 Összekötõ Városrész Óvoda 3531 Miskolc, Bársony J. u. 27. Tel.: 06-46-254-308 2094 Nagykovácsi Puskin u. 48. III. sz. Óvoda 3950 Sárospatak, Október 23. tér 1. Tel: 06-47-311-856 2083 Solymár, Panoráma u. 5-7. Tel.: 06-26-360-306

Vidár Általános Iskola 3200 Gyöngyös, Ifjúság u. 2. Postacím: 3201 Gyöngyös, Pf.: 313 Tel.: 06-37-315-354 E-mail: [email protected]

2800 Tatabánya, Köztársaság u. 55/a, Pf. 369 Tel.: 06-34-316-251

Waldorf Általános Iskola 2040 Budaörs, Komáromi u. 16. Tel.: 06-23-414-433

Vadgesztenye Óvoda 8200 Veszprém, Szent István u. 12. Tel.: 06-88-326-133

52

2600 Vác, Kert u. 8., Tel.: 06-27-306-467

WALDORF IRÁNYBA TEVÉKENYKEDÕ ÓVODÁK Apponyi utcai Waldorf Óvoda 1174 Budapest, Apponyi u. 7. Tel.: 258-28-45 4031 Debrecen, István u. 74/b 6800 Hódmezõvásárhely, Bajcsy Zs. u. 13. 3543 Miskolc, Árpád u. 4/a 2081 Piliscsaba, Levente u. 13. 6724 Szeged, Rigó u. 11. Tel.: 06-62-420-936 Waldorf Óvodai Csoport 9700 Szombathely, Benczúr u. 2. Tel.: 06-94-343-887

Pesti Waldorf-pedagógiai Alapítvány 1196 Budapest, Esze T. u. 87. Tel.: 176-91-16 Rákosmenti Waldorf-pedagógiai Alapítvány 1171 Budapest, Lemberg u. 80. Tel.:256-51-91, 257-12-81 Rubicon Waldorf-pedagógiai Alapítvány 2040 Budaõrs, Stefánia u. 32. Tel.: 226-03-74, 226-54-73 Szabad Pedagógiai Egyesület 4031 Debrecen, István u. 74/b Tel.: 06-52-415-147 EGY-MÁSÉRT Waldorf-pedagógiai Alapítvány 4032 Debrecen, Tessedik S. u. 142. Tel.: 06-52-350-354

III. sz. Óvoda 3580 Tiszaújváros, Kazinczy u. 1.

Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány 2083 Solymár, Bocskai u. 23. Tel./Fax: 06-26-360-182

V. sz. Óvoda 3580 Tiszaújváros, Alkotmányköz 1. Tel.: 06-49-341-846

Szolnoki Waldorf Iskoláért Egyesület 5000 Szolnok, Sziget u. 1/a Tel.: 06-56-343-775

ALAPÍTVÁNYOK

Tatabányai Waldorf Alapítvány 2800 Tatabánya Köztársaság u. 55/a Tel.: 06-34-316-251

Gödöllõi Waldorf-pedagógiai Egyesület 2100 Gödöllõ, Tessedik S. u. 4. Tel: 06-28-420-644/126 Gyõri Waldorf-pedagógiai Társaság 9022 Gyõr, Bástya u. 69., Tel.: 06-96-321-513 Szellemtudományi Mûhely Egyesület 9026 Gyõr, Dózsa rakpart 47. Karácsony Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány 2120 Dunakeszi, Rév u. 26., Tel.: 06-27-341-694 Miskolci Waldorf-pedagógiai Alapítvány 3517 Miskolc-Felsõhámor, Losonczi u. 64. Tel.: 06-46-370-710 Nagykovácsi Waldorf Óvoda Alapítvány 2094 Nagykovácsi, Kolozsvár u. 22/a Tel.: 138-97-80 Óbudai Waldorf Alapítvány 1039 Budapest, Hímzõ u. 7. X/57. Tel.: 06-20-343-352

Török Sándor Waldorf Pedagógiai Alapítvány 2083 Solymár, József Attila u. 41. Tel.: 06-26-360-145 Váci Waldorf Alapítvány 2600 Vác, Cserje u. 17. Tel.: 06-27-314-903 Waldorf Társas Kör Egyesület 6791 Szeged, Széchenyi u. 71.

Waldorf Társas Kör 9700 Szombathely, Esze Tamás u. 36. Tel.: 06-94-339-226 „GYERMEKKERT” Kecskeméti Waldorf Egyesület 6000 Kecskemét, Szarkás 74. Tel.: 06-76-450-600 E-mail: [email protected]

D r. H a u s c h k a Kozmetikumok Két olyan idõszaka van az évnek, amikor a vadgesztenye különösen felhívja magára a figyelmünket. Az egyik idõszak májusban a virágzás ideje, amikor impozáns, gyertyaformájú virágzatát a ragyogó tavaszi égbolt felé emeli - a másik idõszak pedig az õsz, amikor lehulló terméseinek hangja mintegy beharangozza az õsz érkezését. Nyáron ez a harminc méternél is magasabbra növekvõ fa ötujjú levelekbõl álló sûrû lombjának árnyékával felüdülést kínál. A gesztenye fény és árnyék, könnyûség és súly polaritásában él. Magjai a föld súlyos sötétségében, nedvességében csíráznak. Napvilágra lépett hajtásai rendkívüli gyorsasággal növekszenek a fény felé; a fiatal magonc már az elsõ évben eléri a félméteres magasságot. Frissen kihajtott üde zöld leveleit tavasszal átjárja a fény, a nyár során a lombkorona egyre sötétebbé, súlyosabbá válik. Gyakran ültették parkokban, városi tereken árnyat adó fasorként. Sokféle gyógyhatása közül csak néhányat említünk, melyeket a

Dr. Hauschka kozmetikumok használatával magunk is tapasztalhatunk. - elnehezült, nehéz lábaink könnyebbé válnak a gesztenye érfalakra gyakorolt hatása következtében (Fitness lábspray és lábkrém, Rozmaring lábápoló tonik) - a kéregben található aesculin megköti az ultraviola sugárzást, így hozzájárul a napvédõ készítmények fényvédõ hatásához - a szövetek rugalmasságát, feszességét, vérellátását fokozó hatás az arctonikban, a növényi öblítõben, hajtonikban és a tõzeg-levendula olajban jut érvényre.

Dr. Hauschka kozmetikumok forgalmazása, tanácsadás, kozmetikusok ajánlása, képzések szervezése BIOKÖR Kft, tel.+fax: 303 77 46 E-mail: [email protected] www.drhauschka.hu

Természetbõl az embernek