2003 novemberében várható a világhírő szerzı, JEFFREY ARCHER következı regénye, A SZERENCSE FIAI. Keresse a könyvkereskedésekben és a kiadóban!

2003 novemberében várható a világhírő szerzı, JEFFREY ARCHER következı regénye, A SZERENCSE FIAI. Keresse a könyvkereskedésekben és a kiadóban!

1

VILÁGSIKER EK

Jeffrey Archer

A TIZENEGYEDIK PARANCSOLAT MÁSODIK KIADÁS

2

GENERAL PRESS KIADÓ

3

A mő eredeti címe The Eleventh Commandment Published by Harper Collins Publishers 1998 Copyright © Jeffrey Archer Hungarian translation © GIELER GYÖNGYI és a GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvő kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította GIELER GYÖNGYI Sorozatszerkesztı DR. BORBÉLY SÁNDOR A borítótervet GREGOR LÁSZLÓ készítette ISSN 1416-7026 ISBN 963 9459 51 8

Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest Népfürdı u. 15/d Tel.: 359 2201, 359 1241, 350 6340 Fax: 359 2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelıs kiadó: LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezetı: BESZE BARBARA Mővészeti vezetı: LANTOS KÁLMÁN Készült 25,5 nyomdai ív terjedelemben, 53 g-os 2,4 volumenizált Norbulky papíron Kiadói munkaszám: 886 Nyomdai elıkészítés: a TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait ırzı ALFÖLDI NYOMDA RT.-ben készült. Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató

4

Neilnek és Monique-nak

5

Köszönetnyilvánítás A könyv elıkészítésében a következık nyújtottak nagy segítséget: Wi ll iam Web st er , a CIA és az F BI vo lt ig az gat ój a Ri char d T h omb ur gh , a z Eg ye sü lt Á lla mo k v olt iga zs ágü gy- m in is zt er e Sa mue l Ber ger nem ze tbi zt ons ági ta ná csa dó Pa tr i ck Sul li va n, az Eg ye sül t Á lla mo k tit ko ss zol gá lat ána k wa sh i ngto ni ir o da ve zet ıje J. Patr ic k D ur k in, a d ipl omá ci ai t it ko ss zol gá lat kül ön leg es üg ynö ke Mela nne Ver veer , H il lar y Rod ham C li nto n stá bfı nök e Joh n Kent Cooke Jr . , a Wa shi ngt on R eds ki ns c sap at tul ajd ono sa Rob er t P eter se n, a Sz ená t us sa jtó fel el ıse Jer r y G al leg os , a Kon gr e s szu s sa jtó fel el ıs e Ki ng Da vi s, Sie r r a Madre ( K ali for n ia) r e ndır fın öke Miha il P jotr ov sz ki j, a z E r mit áz s és a T él i Pa lo ta iga zga tó ja Dr . Ga li na An dr e jev a, a T r ety ja ko v- ké ptá r 18 . és 19 . szá za di os ztá l yán ak, i gaz gató ja Al ek sz andr No vo sze lo v, az Or o sz F öder ác i ó wa shi ngt on i n agy kö ve tén e k t it kár a An dr e j T y it ov A sze ntp éte r vár i m aff ia hár om ta gja , a ki k n e m jár u lta k ho zzá ne vü k köz lé séh ez Mal col m V an d e Ri et, T imo thy Roh r ba ug, Ni co l e Rad ner , R ober t Van Ho ek , P hi l H oc hber g, Da vi d G r ies , Jud y Lo we, Ph il ip Ver ve er , Na nc y He nr i ett a, Le w is K. Los s, D ar r e l Gr ee n, Jo h n Kom ló s, N ata sha M ax i mova , Joh n Woo d é s Chr is El li s Kü lön ös en nag y kö sz önet te l t ar to zo m Jan e t Br o wn na k, az el nö ki v i ták at fe lüg ye lı bi zot ts á gtó l, val ami nt Mi ch ael Br e we r nek , a Br e wer C on su lti ng Gr ou ptó l.

6

Elsı könyv

A CSAPATJÁTÉKOS 1. fejezet

Abban a pillanatban, hogy kinyitotta az ajtót, megszólalt a riasztó. Ami igencsak meglepı volt, mivel ekkora baklövést legfeljebb kezdıtıl várna az ember, márpedig Connor Fitzgeraldot minden kollégája vérbeli profinak tartotta. Arra számított, jó néhány percbe beletelik, mire a helyi p ol i cia kivonul a betörés színhelyére, a San Victorina negyedbe. Egy-két óra hátra volt még a Brazília elleni éves rangadó kezdetéig, de Kolumbiában már a tévékészülékek fele bekapcsolva állt. Ha a kezdırúgás után tört volna be a kis zálogházba, a rendırség valószínőleg a füle botját sem mozgatja, míg a

7

bíró le nem fújja a mérkızést. Köztudomású volt, hogy a helybéli bőnözık úgy tekintik, a meccs ideje alatt másfél óráig szabad a vásár. Fitzgerald terveihez azonban feltétlenül szükség volt arra, hogy a rendırség napokon át szorosan a nyomában legyen, de mégse kapják el. Hetekbe, talán hónapokba is telik majd, míg rájönnek, valójában mi volt a szombat délutáni betörés jelentısége. A riasztó csengıje még mindig szólt, amikor Fitzgerald becsukta a hátsó ajtót, és átsietett a kis raktárhelyiségen, a boltocska elülsı részébe. Ügyet sem vetett a polcokon sorakozó órákra, a celofánzacskókban ırzött smaragdokra, a mindenféle alakú és mérető aranytárgyakra, amelyek finom szövéső drótháló mögött voltak kiállítva. Mindegyiken kis cédula, rajta gondosan feltüntetve a név és a dátum, ameddig a megszorult tulajdonos kiválthatja a családi értéktárgyakat Ritkán jött vissza értük bárki is. Fitzgerald félrehúzta a raktárt az üzlethelyiségtıl elválasztó gyöngyfüggönyt, és megállt a pult mögött. Tekintete megpihent egy ütöttkopott bırtokon, amely a kirakat közepén díszelgett egy állványon. A fedelén megfakult aranyozással D.V.R. kezdıbetők álltak. Fitzgerald mozdulatlanul várt néhány másodpercig, míg meg nem bizonyosodott róla, hogy senki nem jár az utcán a bolt elıtt. Amikor aznap délelıtt behozta a zálogházba a megrendelésre készült mestermővet, közölte a tulajdonossal, hogy még ma elutazik, és nem áll szándékában visszatérni Bogotába, úgyhogy nem kell megvárnia a szokásos hat hónapot, nyugodtan eladhatja a fegyvert. Fitzgeraldot nem lepte meg, hogy máris kint van a kirakatban, ilyen remek darab valószínőleg nincs is több a városban. Épp át akart mászni a pulton, amikor valaki elballagott az utcán a kirakat elıtt. Fitzgerald megdermedt, de a fiatalember figyelmét teljesen lekötötte a bal füléhez szorított tranzisztoros rádió. Ha oda is pillantott volna, valószínőleg próbababának nézi a boltban álló figurát. Amint elhaladt, Fitzgerald átugrott a pulton, és a kirakathoz ment. Gyors pillantást vetett az utcára, de nem látott egy teremtett lelket sem. Felkapta az állványról a bırtokot, aztán visszaugrott a pult mögé. Még egyszer

8

hátrafordult, és kilesett az utcára, hogy biztosan nem volt-e szemtanúja a lopásnak. Félrehúzta a gyöngyfüggönyt, és a hátsó kijárat felé igyekezett. Az órájára pillantott: a riasztó már kilencvennyolc másodperce szólt. Kilépett a sikátorba, és hegyezte a fülét. Ha meghallja egy rendırautó szirénájának vijjogását, balra fordul, és azonnal eltőnik az üzlet mögött kanyargó sikátorok útvesztıjében. De a riasztó csengıjén kívül semmi más zaj nem verte fel a környék csendjét. Így aztán jobbra fordult, és könnyed léptekkel elsétált a Carrera Septima irányába. A járda szélén elıször balra, majd jobbra pillantott, átvágott az autók között a gyér forgalomban, és átment a túloldalra. Egyszer sem nézett hátra. Aztán belépett egy zsúfolt kis étterembe, ahol szurkolók zajos csoportja vett körül egy nagyképernyıs tévét. Azok se nem láttak, se nem hallottak. Nem érdekelte ıket semmi, csak Kolumbia tavalyi három gólja, melyekrıl vég nélküli ismétléseket adtak. Fitzgerald letelepedett egy sarokasztalnál. Habár innen nem látta tisztán a tévét, az utca túloldalára azonban nagyon is jól kilátott. A zálogház bejárata fölé kiakasztva kopott cégtábla hintázott a délutáni szellıben, J . E sc obar . Monte de P ied ad, e sta bl ec ido 19 46 felirattal. Eltelt jó néhány perc, mire csikorogva fékezett a bolt elıtt egy járırkocsi. Amikor Fitzgerald meglátta, hogy két rendır belép a boltocskába, felállt az asztalától, és lezserül kisétált az étterem hátsó kijáratán a csendes szombat délutáni utcára. Leintette az elsı szembejövı taxit, és feltőnı dél-afrikai akcentussal azt mondta.- E l Belvedere, P la za de Bo li var , p or f av or . - A sofır kurtán bólintott, mintegy jelezve, hogy nem óhajt hosszabb társalgásba bonyolódni. Fitzgerald bemászott a rozoga sárga taxi hátsó ülésére, a sofır pedig felhangosította a rádiót. Fitzgerald megint az órájára nézett. Egy óra múlt tizenhét perccel. Néhány perc késésben van az eredeti tervhez képest A beszéd már elkezdıdött; de mivel mindig közel háromnegyed óráig tartott, még bıven volt ideje, hogy elintézze azt, amiért Bogotába jött. Kissé jobbra húzódott az ülésen, hogy a sofır biztosan láthassa a visszapillantó tükörben.

9

Azt akarta, hogy ha majd a rendırség nyomozni kezd, ne legyen hiány tanúkban, akik látták, és nagyjából ugyanazt a személyleírást adják róla.- fehér férfi, ötven körül, hajszállal magasabb száznyolcvan centinél, talán kilencven kiló, borotválatlan, sötét, kócos haj, külföldire valló öltözék, idegenszerő, de nem amerikai kiejtés. Remélte, hogy legalább egy közülük felismeri a dél-afrikai akcentust. Fitzgerald mindig is remekül tudott akcentusokat utánozni. Gimnazista korában sokszor meggyőlt a baja amiatt, hogy a tanárait parodizálta. A rádióban megállás nélkül nyilatkozott egyik futballszakértı a másik után, a meccs valószínő végeredményét jósolgatva. Fitzgerald kikapcsolta a fülét, igyekezett nem odafigyelni az idegen nyelvő szövegre, amit alig értett, habár korlátozott szókincse az utóbbi idıben gyarapodott a fal ta, a fuera és a gol kifejezésekkel. Amikor a kis Fiat tizenhét perc múlva lefékezett az El Belvedere elıtt, Fitzgerald átnyújtott tízezer pesót, aztán gyorsan kiszállt, mielıtt a sofır meg tudta volna köszönni a feltőnıen busás borravalót Persze, nem mintha a bogotai taxisok arról lennének híresek, hogy túlzásba viszik a muchas gr a cia s kifejezés használatát. Fitzgerald felszaladt a hotel lépcsıin, elhaladt a libériás portás mellett, és bement a forgóajtón. A foyer-ban a recepciós pulttal szemben sorakozó liftekhez sietett. Pár pillanatig kellett csak várakoznia, a négy lift közül az egyik már le is érkezett a földszintre. Amikor szétnyílt az ajtó, belépett, és megnyomta a nyolcadik emelet gombját, majd villámgyorsan az ajtó zárógombját is, hogy senki ne léphessen be mellé. A nyolcadik emeleten végigsétált a süppedıs szınyeggel borított folyosón a 807-es szobáig. Plasztikkártyáját a zárba csúsztatta, és várta, hogy felgyulladjon a zöld lámpácska. Miután kinyílt az ajtó, kiakasztotta a F avo r de no Mole st or táblát a kilincsre, majd belépett, és elreteszelte az ajtót. Ismét az órájára pillantott: huszonnégy perc múlva két óra. Úgy számított, a rendırség mostanra már távozott a zálogházból. Nyilván úgy döntöttek, hogy tévedésbıl szólalt meg a riasztó. Valószínőleg felhívták Escobart vidéki házában, hogy tájékoztassák a betörésrıl, és megkérték, hogy ha majd hétfın visszatért a városba, ellenırizze, minden megvan-e. Csakhogy ı addigra már rég visszatette a kopottas bırtokot a k irakatba.

10

Hétfın reggel Escobar nem fog más hiányt találni, mint az egy-két zacskónyi csiszolatlan smaragdot, amit a rendırök zsebre vágtak. Mennyi idıbe telik, mire rájön, hogy egy kis apróság mégis hiányzik? Egy nap? Egy hét? Egy hónap? Fitzgerald úgy döntött, megpróbál majd egy-két nyomot hagyni, hogy kicsit felgyorsítsa a dolgokat. Levette a zakóját, egy szék támlájára terítette, aztán felemelte a tévé távirányítóját a kisasztalról. Bekapcsolta a készüléket, és leült a kanapéra. A képernyın Ricardo Guzman arca jelent meg. Fitzgerald tudta, hogy Guzman jövı áprilisban betölti az ötvenet, de száznyolcvanöt centis termetével, dús, fekete hajával és délceg tartásával akár azt is elhitette volna az ıt csodáló tömeggel, hogy még negyven sincs. Na persze, a kolumbiaiak nemigen várják el a politikusaiktól, hogy bármiben is igazat mondjanak. A közelgı elnökválasztáson legesélyesebb jelöltként induló Ricardo Guzman a New York-i kokainforgalom nyolcvan százalékát a kezében tartó, évente egymilliárd dollár bevétellel rendelkezı Cali kartell fınöke volt. Senki nem tudta, hogy a Manhattanben elkövetett gyilkosságok közül hány írható a kartell számlájára. Persze mindezek az információk Kolumbia három országos napilapjában soha nem jelentek meg, talán azért, mert az ország legtöbb újságja Guzman kezében volt. - Elnökké választásom után a legelsı dolgom az lesz, hogy államosítom azokat a cégeket, ahol amerikaiaké a részvénytöbbség! A nem túl népes tömeg, amely betöltötte a Plaza de Bolivaron a Kongresszus épületének lépcsıit, kitörı lelkesedéssel éljenzett Ricardo Guzmannak a tanácsadói újra meg újra elmondták, hogy csak idıpocsékolás a meccs napján bármiféle beszédet tartani, de ı nem hallgatott rájuk. Arra számított, hogy tévénézık milliói fogják a csatornákat váltogatni a meccs elıtt, és ha csak egy-két percre is, mindenképpen belehallgatnak a beszédébe. Aztán alig egy óra múlva meglepetten láthatják majd, amint megjelenik a zsúfolt stadionban. Guzmant untatta a futball, de tudta, hogy ha egykét perccel a hazai csapat pályára lépése elıtt bevonul a stadionba, ez jó alkalom lesz arra, hogy elvonja a tömeg figyelmét Antonio Herreráról, a jelenlegi alelnökrıl, legfıbb riválisáról. Herrera a VlP-páholyban fog ülni,

11

Guzman azonban a lelátó közepén, az egyik kapu mögött. Ezzel is azt akarta kifejezni, hogy ı egy a nép fiai közül. Fitzgerald úgy számított, még hat perc lehet hátra Guzman mondandójából. Már vagy tucatszor hallotta tıle ugyanezt a beszédet, zsúfolt termekben, félig üres kocsmákban, utcasarkokon, egyszer még egy buszpályaudvaron is, ahol egy nyitott busz hátulján állva szónokolt a választópolgároknak. Fitzgerald az ölébe fektette a kopottas bırtokot. -...Antonio Herrera nem liberális jelölt - sziszegte gúnyosan Guzman -hanem az amerikaiak jelöltje! Nem több, mint egy hasbeszélı bábuja, minden szavát a Fehér Házból diktálják! - A tömeg éljenzett Még öt perc, számolgatott magában Fitzgerald. Kinyitotta a tokot, és lenézett a Remington 700-asra, amelyet alig néhány órára adott csak ki a kezébıl. - Hogy merészelik az amerikaiak azt feltételezni, hogy mi mindig úgy táncolunk, ahogy ık fütyülnek? - ordította Guzman. - És csak azért, mert mindenható atyúristennek képzelik a dollárjukat! - A tömeg még hangosabban éljenzett, Guzman pedig elıhúzott a zsebébıl egy egydolláros bankjegyet, és darabokra szaggatta George Washington arcképét. - Egyvalamirıl biztosíthatlak benneteket! - folytatta, konfettiként szétszórva az emberek feje fölött az apró, zöld fecniket. - Az Isten nem amerikai - mormogta elıre Fitzgerald. - Az Isten nem amerikai! - ordította Guzman. Fitzgerald óvatosan kivette a McMillan puskatust a bırtokból. - Két hét múlva Kolumbia polgárai elıtt lehetıség nyílik arra, hogy kinyilvánítsák véleményüket! - ordította Guzman. - Négy perc - mormolta Fitzgerald, felpillantott a tévére, és utánozta a jelölt mosolyát. Kivette a helyérıl a rozsdamentes acél Hart csövet, és a puskatusra csavarta. Mint kesztyő a kézre, úgy simult rá. - A világpolitikai csúcstalálkozókon Kolumbia ismét ott ülhet a tárgyalóasztalnál, és nemcsak az újságokban olvashatunk róluk másnap. Egy év múlva az amerikaiak már nem úgy fognak kezelni minket, mint harmadik világbeli országot, hanem, mint egyenrangú partnert!

12

A tömeg felmorajlott, Fitzgerald pedig kiemelte a Leupold 10 célzókészüléket a tokból, és belecsúsztatta a két kis vájatba a puskacsı tetején. - Száz napon belül olyan változásokat tapasztalhattok majd az országban, amilyeneket Herrera száz év alatt sem tudna végrehajtani. Mert ha én leszek az elnök... Fitzgerald lassan a vállára támasztotta a Remington 700-ast. Úgy simult hozzá, mintha régi jó barátja lenne. De hát az is volt: a legapróbb alkatrészig az ı igényei szerint, kézi munkával készült. A teleszkópot a tévéképernyıre irányította, és a célkeresztek sorát addig igazgatta, míg egy centivel az elnökjelölt szíve fölé kerültek. - ...legyızzük az inflációt... Még három perc. - ...legyızzük a munkanélküliséget... Fitzgerald kieresztette a benntartott levegıt - ...és így legyızzük a nyomort is! Fitzgerald lassan háromig számolt magában, aztán lágyan meghúzta a még töltetlen fegyver ravaszát. Alig hallotta a halk kattanást a tömeg éljenzésétıl. Leeresztette a puskát, felállt az ágyról, és letette az üres bırtokot. Még másfél perc, mielıtt Guzman belekezdene Tom Lawrence, az amerikai elnök rituális gyalázásába. Fitzgerald kivett egy lövedéket a bırtok oldalsó kis zsebébıl. Felnyitotta a tárat, belecsúsztatta a golyót, aztán egy határozott mozdulattal bekattintotta. - Ez lesz Kolumbia polgárainak utolsó esélye, hogy jóvátegyék a múlt hibáit - harsogta Guzman, minden szóval magasabbra emelve hangját. - Egyvalamiben biztos vagyok... - Egy perc - mormolta Fitzgerald. Guzman beszédének utolsó egy percét szóról szóra, betéve tudta. Elfordult a tévé képernyıjétıl, és lassan a franciaablakhoz sétált. - ...nem szabad elszalasztanunk ezt a soha vissza nem térı alkalmat.

13

Fitzgerald félrehúzta a csipkefüggönyt, és lenézett a Plaza de Bolivar északi felére. Az elnökjelölt a Kongresszus épületének legfelsı lépcsıfokán állt. Épp készült bevetni a kegyelemdöfést Fitzgerald türelmesen várt - Viva la Col omb ia l - harsogta Guzman. - Viva la Co lom bi a!visszhangozta a megmámorosodott tömeg, amelynek soraiban stratégiai helyeken álltak Guzman fizetett emberei. - Én szeretem a hazámat! - jelentette ki a jelölt. Még fél perc volt hátra a beszédbıl. Fitzgerald széttárta az ablak szárnyait. Guzman hangja suttogássá halkult. - És ez az egyetlen oka, amiért elnökként akarom szolgálni ezt az országot. Fitzgerald lassan ismét a vállához emelte a puskát. A téren minden tekintet a jelöltre szegezıdött, aki azt kiáltotta.- Di os g uar d e a l a Co lomb ia ! - A z ordítás fülsiketítıvé vált, ahogy Guzman magasba emelte két karját, a tömeg pedig visszhangozta: D ios g uar d e a la Co lomb ia ! Guzman másodpercekig gyızedelmes mozdulattal a magasban tartotta karját, ahogy minden beszéde végén. És mint mindig, néhány pillanatig teljesen mozdulatlan maradt. Fitzgerald egy sorba állította az apró célkereszteket, egy centivel a jelölt szíve fölé, aztán lassan kiengedte a levegıt. Bal kezének ujjai összeszorultak a puska körül. - Egy... kettı... három - suttogta halkan, aztán lágy mozdulattal meghúzta a ravaszt. Guzman arcán még ott volt a mosoly, amikor a golyó a mellkasába csapódott Egy másodperccel késıbb összecsuklott, mint egy marionettbábu, amelynek elnyisszantották a madzagját Mindenfelé csontszilánkok és húscafatok röpködtek szét, a Guzmanhoz legközelebb állókat vér fröcskölte be. Az utolsó, amit Fitzgerald látott belıle, széttárt karjai voltak, mintha egy láthatatlan ellenségnek adná meg magát Fitzgerald leeresztette a válláról a puskát, aztán gyorsan becsukta az erkélyajtót Végrehajtotta a megbízatását Most már csak arra kell ügyelnie, hogy meg ne szegje a tizenegyedik parancsolatot.

14

2. fejezet

Küldjek részvéttáviratot a családjának? - kérdezte Tom Lawrence. - Nem szükséges, elnök úr - felelte a külügyminiszter. - Azt hiszem, ezt inkább a nemzetközi ügyek titkárára kellene hagyni. Most már bizonyosnak látszik, hogy Antonio Herrera lesz a következı kolumbiai elnök, úgyhogy a jövıben csak vele lesz majd dolga. - Ön vesz részt a temetésen, vagy küldjem az alelnököt? - Én azt tanácsolnám, egyikünket sem - felelte a külügyminiszter. Bogotai nagykövetünk megfelelıen képviselheti az országot. Mivel a temetés ezen a hétvégén lesz, nem is várhatják tılünk, hogy ilyen rövid idın belül szabaddá tegyünk egy magasabb rangú politikust Az elnök bólintott. Már hozzászokott, hogy Larry Harrington mindent a lehetı legtárgyilagosabban közelít meg, beleértve a haláleseteket is. Eltőnıdött, vajon hogy viselkedne a külügyminiszter, ha ı maga esne egy gyilkos merénylet áldozatául. - Ha van egy perce, elnök úr, szeretném röviden vázolni jelenlegi kolumbiai politikánkat. A sajtó esetleg kérdezısködni fog majd, hogy nem volt-e valami közünk a... Az elnök épp közbe akart vágni, amikor kopogtattak az ajtón, és belépett Andy Lloyd. Ezek szerint pontban tizenegy óra van, gondolta az elnök. Mióta Lloyd lett a stábfınöke, nem volt szüksége órára. - Most nem érek rá, Larry - mondta az elnök a külügyminiszternek. Rögtön kezdıdik a sajtótájékoztató a nukleáris, biológiai, vegyi és hagyományos fegyverzet csökkentésérıl szóló törvényjavaslattal kapcsolatban. Nem hiszem, hogy túl sok újságírót érdekelne egy elnökjelölt

15

meggyilkolása egy olyan országban, amelyrıl, legyünk ıszinték, a legtöbb amerikai azt sem tudja, hol kell keresni a térképen. Harrington nem felelt semmit. Úgy érezte, nem az ı dolga emlékeztetni az elnököt, hogy a legtöbb amerikai Vietnamot sem tudta volna elhelyezni a térképen annak idején. Miután Andy Lloyd belépett a szobába, Harrington tudta, hogy most már csak akkor foglalhatná le ı az elnök figyelmét, ha bejelentené, hogy kitört a harmadik világháború. Kurtán biccentett Lloydnak, és kisétált az ovális terembıl. - Nem is tudom, miért neveztem ki ezt az embert - jegyezte meg Lawrence a csukott ajtóra szegezve tekintetét. - Larrynek köszönheted Texas szavazatait, amikor a közvéleménykutatások azt mutatták, hogy a déliek csak egy északi fajankónak tekintenek, aki akár egy homoszexuálist is képes lenne kinevezni a vezérkar fınökéül. - Talán igen - mondta Lawrence. - Ha úgy gondolnám, hogy ı a legmegfelelıbb ember. Tom Lawrence leginkább azért ajánlotta fel régi barátjának a fehér házi stábfınök posztját, mert harminc év után nem voltak titkaik egymás elıtt Andy mindig mindent nyíltan megmondott, köntörfalazás és hátsó szándék nélkül. Ez a remek tulajdonsága biztosította, hogy ıt magát soha ne válasszák meg semmiféle magas politikai posztra, és így senki nem is tekintette a riválisának. Az elnök kinyitott egy SÜRGİS! feliratú kék dossziét, amelyet Andy reggel adott be neki. Gyanította, egész éjszaka ébren volt, hogy elıkészítse az anyagot. Elkezdte átolvasni a kérdéseket, amelyekrıl Andy úgy gondolta, hogy felmerülhetnek a déli sajtótájékoztatón. Menn yi t tudunk meg ta kar í t ani a z a dóf iz etı k pén zé b ıl ezz el a tör vén yj ava sl att al ? Hány amer ik ai fo gja el v esz íte ni az ál lá sát en n ek köv et kez téb en? - Gondolom, szokás szerint Barbara Evans teszi majd föl az elsı kérdést - mondta Lawrence, felpillantva a dossziéból. - Van valami tipped, hogy mi lesz az?

16

- Nincs - felelte Lloyd. - De mivel azóta erılteti a fegyverzetcsökkentési törvényjavaslatot, mióta legyızted Gore-t New Hampshire-ben, szerintem most igazán nem lehet semmi kifogása. - Ez igaz. De ez még nem feltétlenül akadályozza meg abban, hogy valami kínosat kérdezzen. Andy egyetértıen bólintott - Van valaki, akit mindenképp kerüljek el? - Az összes többi nyavalyás firkászt - vigyorgott Lloyd. - De Phil Ansachnak mindenképpen adj szót, mielıtt berekesztenéd a tájékoztatót - Miért épp neki? - Eddig minden fázisban támogatta a törvényjavaslat elıkészítését, és ma este részt vesz a hivatalos vacsorán is. Az elnök elmosolyodott és bólintott, majd végighúzta a mutatóujját a várható kérdések során. A hetediknél megállt. Nem újabb példája-e ez annak, hogy Amerika veszít az er e jéb ıl és tekintélyébıl? Az elnök felnézett Lloydra. - Néha az az érzésem, mintha még mindig a vadnyugat hıskorában élnénk, már ahogy egyesek a Kongresszusban reagáltak a törvényjavaslatra. - Egyetértek. De az amerikaiak negyven százaléka még mindig az oroszokat tartja legfıbb ellenségünknek, és közel harminc százalék arra számít, hogy még az ı életükben ki fog törni a háború. Lawrence halkan káromkodott egyet, aztán végigsimított sőrő, korán ıszülı haján. Tovább böngészte a kérdéseket, és megtorpant a tizenkilencediknél. - Vajon meddig fognak még nyaggatni azzal, hogy annak idején elégettem a behívómat? - Ha jól sejtem, amíg az elnök a hadsereg fıparancsnoka - vágta rá Andy. Az elnök motyogott valamit, és megnézte a következı kérdést. Megint felpillantott. - Ugyan már, csak nincs komoly esélye annak, hogy Viktor Zerimszkij lesz a következı orosz elnök?

17

- Talán nincs - felelte Andy -, de a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint már a harmadik helyen áll, és habár még mindig elég jól le van maradva Csernopov miniszterelnök és Borogyin tábornok mögött, a szervezett bőnözéssel szembeni kemény álláspontja sokat javított a pozícióján. Fıleg, mivel az oroszok nagy része úgy hiszi, hogy Csernopovot az orosz maffia pénzeli. - Na és a tábornok? - Egyre gyengül a pozíciója, mivel az orosz hadseregben hónapok óta nem fizetnek egy fillért sem. A sajtó szerint a katonák már az egyenruhájukat árulják a turistáknak az utcán. - Hála istennek, hogy van még pár év a választásokig! Ha úgy nézne ki, hogy ennek a fasiszta Zerimszkijnek csak a leghalványabb esélye is van rá, hogy Oroszország elnöke legyen, akkor a fegyverzetcsökkentési törvényt már az elsı lépésben leszavaznák mindkét házban. Lloyd bólintott, Lawrence pedig lapozott. Az ujját tovább húzta a kérdések listáján. A huszonkilencediknél ismét megállt. - A Kongresszus hány tagjának körzetében van hadiüzem vagy támaszpont? - kérdezte Lloydtól. - Hetvenkét szenátor és kétszáztizenegy kongresszusi képviselı válaszolt Lloyd, anélkül, hogy belepillantott volna a saját dossziéjába. Legalább hatvan százalékukat meg kell gyızni, hogy támogassák a javaslatot. Feltételezve persze, hogy számíthatunk Bedell szenátor szavazatára. - Frank Bedell már akkor is követelte a fegyverzetcsökkentést, amikor én még gimnazista voltam Wisconsinban - jegyezte meg az elnök. Nincs más választása, mint hogy támogasson. - Bedellnek az a baja, hogy a törvényjavaslat nem elég radikális. Épp nemrégiben követelte, hogy több mint ötven százalékkal csökkentsük a védelmi kiadásokat. - És ezt mégis hogy gondolja? - Úgy, hogy kilépünk a NATO-ból, és hagyjuk, hogy az európaiak gondoskodjanak a saját védelmükrıl.

18

- Dehát ez teljesen irreális! - mondta Lawrence. - Ezt még az „Amerikaiak a Demokráciáért" szervezet is ellenezné. - Ezt te is tudod, én is tudom, és azt gyanítom, még a tisztelt szenátor úr is tudja. De ez nem akadályozza meg abban, hogy minden tévécsatornának nyilatkozzon Bostontól Los Angelesig, és azt hajtogassa, hogy az ötven százalékos védelmi kiadáscsökkentés finanszírozná Amerika minden egészségügyi és nyugdíjproblémáját. - Örülnék, ha Bedell legalább annyit aggódna a nemzet biztonságáért, mint az egészségéért - sóhajtott Lawrence. - Mit válaszoljak erre a kérdésre, Andy? - Agyondicséred a szenátor fáradhatatlan munkálkodását, amit a nyugdíjasok érdekében végzett. Aztán kijelented, hogy ameddig te vagy a hadsereg fıparancsnoka, addig az Egyesült Államok nem fogja gyengíteni a védelmét. A legfıbb célkitőzésed mindig is az lesz, hogy Amerika maradjon a földkerekség legerısebb állama, és a többi és a többi. így biztosíthatjuk Bedell szavazatát, és talán a mi oldalunkra állíthatunk egykét bizonytalankodót. Az elnök vetett egy pillantást az órájára, aztán a harmadik oldalra lapozott. Hatalmasat sóhajtott, amikor a harmincegyedik kérdéshez érkezett. Hog y ak arj a m eg sza va zta tni e zt a t ör vé ny ja va sla t ot, ami kor a dem okr atá kna k sem a Sz ená tu sba n, sem a Ko ngr e ss zu sba n n in cs tö b bsé gük ? - Oké, Andy, erre mit feleljek? - Azt, hogy az aggódó amerikaiak egyértelmően kinyilvánították megválasztott képviselıiknek mindenütt az országban, hogy rég esedékes lenne ez a törvényjavaslat, amelyet a józan ész diktál. - Andy, ezt már a múltkor is elsütöttem. A kábítószer-ellenes törvényjavaslatnál, nem emlékszel? - De, emlékszem. És a közvélemény támogatta is a javaslatot. Lawrence megint mélyet sóhajtott. - Bárcsak egy olyan ország élén állhatnék, ahol nincsenek folyton választások, és nem nyaggatnak az újságírók, akik meg vannak gyızıdve róla, hogy sokkal jobban értenek az egészhez, mint a demokratikusan megválasztott kormány!

19

- Még az oroszoknak is hozzá kell szokniuk, hogy a sajtó mindenbe beleüti az orrát - mondta Lloyd. - Ki gondolta volna, hogy egyszer még ezt is megérjük? - Lawrence közben elérkezett az utolsó kérdéshez. - Nekem az az érzésem, ha Csernopov megígérné az orosz választóknak, hogy többet költ majd az egészségügyre, mint a védelemre, elsöprı gyızelmet aratna. - Talán igen - felelte Lloyd. - De abban is biztos lehetsz, hogy ha Zerimszkij gyız, nem kórházakat fog építgetni, hanem az orosz nukleáris arzenált - Ez biztos - bólintott az elnök. - De hát úgysincs semmi esélye, hogy azt az ırültet megválasztják! Andy Lloyd erre nem mondott semmit.

20

3. fejezet

Fitzgerald tudta, hogy a következı húsz percben fog eldılni a sorsa. Gyorsan a szoba túlsó végébe ment, és a tévére pillantott. A tömeg a szélrózsa minden irányába menekült a térrıl. A lelkes éljenzés egyik pillanatról a másikra vak pánikba fulladt. Ricardo Guzman két tanácsadója a holttest fölé hajolt. Fitzgerald a bırtok belsı zsebébe dugta a használt tárat. Vajon a zálogház tulajdonosa felfedezi-e, hogy az egyik golyót kilıtték? A tér túlsó felén rendırautók szirénája harsant a kiáltozó tömeg zajába vegyülve. Most bezzeg sokkal gyorsabbak voltak, mint a betörésnél. Fitzgerald behelyezte a célzókészüléket a tok kis bemélyedésébe. Lecsavarta a csövet, és a puskatust is visszafektette a helyére. Még egyszer a tévére pillantott, figyelte, ahogy a rendırök elárasztják a teret, mint a hangyák. Fogta a bırtokot, a tévé tetején lévı hamutartóból zsebre vágott egy doboz gyufát, amelyen a szálloda emblémája díszelgett, és az ajtóhoz ment. Végignézett az üres folyosón, aztán gyors léptekkel a személyzeti lift felé igyekezett. Többször is megnyomta a hívógombot. A tőzlépcsıhöz vezetı ajtót kinyitotta, még mielıtt elindult volna a zálogházba, de tudta, ha rákényszerülne, hogy a pótterv szerint arrafelé meneküljön, valószínőleg már rendırök várnák a rozoga fémlépcsı alján. Amikor a súlyos liftajtó széttárult, Fitzgerald szembe találta magát egy vörös libériás, fiatal pincérrel, aki egy telepakolt tálcán ebédet vitt. Nyilván sorsot húztak, hogy ki maradjon bent ma dolgozni, és ı lett a szerencsétlen vesztes, aki nem nézhette a meccset.

21

A pincér arcán meglepetés tükrözıdött, amikor egy vendéget látott meg a személyzeti liftnél. - No, sen or , p er do ne, no puede entr a r próbálta magyarázni, miközben a férfi elrohant mellette. A vendég azonban megnyomta a „Planta Baja" feliratú gombot, és az ajtó már be is zárult, mielıtt a pincér tovább magyarázhatta volna, hogy ez a lift a konyhában köt ki. Amikor leért a földszintre, Fitzgerald fürgén átmanıverezett a rozsdamentes acéltetejő asztalok között, amelyeken az hor s d' o euvr es mellett pezsgıspalackok sorakoztak, arra az esetre, ha a hazai csapat nyerne. Elért a helyiség túlsó végébe, átsietett a lengıajtón, és már el is tőnt, még mielıtt bárkinek eszébe jutott volna megkérdezni, mit keres itt. Végigszaladt a halványan megvilágított folyosón - elızı este kicsavarta a legtöbb villanykörtét - az ajtóhoz, amely a hotel földalatti parkolójába vezetett. A kabátja zsebébıl elıhúzott egy nagy kulcsot, belépett az ajtón, majd bezárta maga után. Egyenesen egy kis fekete Volkswagenhez sietett, amely a legeldugottabb zugban parkolt Kivett egy másik kulcsot a nadrágzsebébıl, kinyitotta a kocsi ajtaját, beült a volánhoz, a bırtokot maga mellé fektette a másik ülésre, és indított. Pár másodpercig túráztatta a motort, mielıtt egyesbe kapcsolt volna. Kényelmesen végiggördült a hosszú sorokban parkoló autók között, és felhajtott a meredek rámpán, amely az utcára vezetett. A rendırök épp egy ott parkoló kocsival voltak elfoglalva, és még csak felé sem pillantottak. Balra kanyarodott, és lassan elhajtott a Plaza de Bolivarral ellentétes irányba. Hirtelen sziréna vijjogása ütötte meg a fülét Belenézett a visszapillantó tükörbe: két, villogó kék lámpákkal száguldó motoros rendırt látott meg. Félrehúzódott, és utat engedett a mentıautónak, amely Guzman élettelen testét szállította. A következı mellékutcánál balra kanyarodott, és hosszú, kacskaringós útvonalon hajtott a zálogház felé. Huszonnégy perccel késıbb befordult egy kis sikátorba, és egy teherautó mögött leparkolt. Fogta a kopott bırtokot, és kiszállt. A kocsit nem zárta be, két perc múlva úgyis itt lesz. Gyors pillantással ellenırizte a sikátort Sehol senki.

22

Amikor belépett a hátsó ajtón, ismét megszólalt a riasztó. De most cseppet sem aggasztotta, hogy túl gyorsan a helyszínre érkezne a járırkocsi. A rendırségnek pillanatnyilag épp elég dolga van - egyrészt a stadionban, ahol alig félóra múlva kezdıdik a meccs, másrészt a Plaza de Bolivar környékén, ahol nyilván letartóztatnak boldog-boldogtalant, akit csak ott találnak. Fitzgerald becsukta maga mögött a bolt ajtaját ismét átsietett a hátsó raktárhelyiségen, és a gyöngyfüggönyt félrehúzva megállt a pult mögött. Vetett egy pillantást a kirakaton át az utcára, nem jár-e arra valaki, aztán visszahelyezte a kopottas bırtokot a helyére, az állványra. Amikor Escobar hétfın reggel visszatér a boltba, vajon mennyi idı múltán fedezi fel, hogy a hatos tárból egy magnum lövedék hiányzik? És veszi-e magának a fáradságot, hogy ezt közölje a rendırséggel? Fitzgerald másfél perccel késıbb már ismét a Volkswagen volánja mögött ült. Még mindig hallotta a vijjogó szirénát, amikor kihajtott a fıutcára, és követni kezdte az Aeropuerto El Dorada felé irányító táblákat. Amikor kiért a sztrádára, végig a középsı sávban maradt, és vigyázott, hogy véletlenül se lépje át a sebességhatárt. Több rendırautó is elszáguldott vele szemben, a városközpont felé. Még ha valamelyik meg is állítaná, hogy ellenırizzék az iratait, mindent rendben találnának. A hátsó ülésen heverı bıröndbıl sem derülne ki más, mint hogy üzletember, aki bányafelszerelésekkel jött üzletelni Kolumbiába. A repülıtéri kijáratnál lekanyarodott a sztrádáról. Negyed mérföld után hirtelen jobbra húzódott, és bekanyarodott a San Sebastian hotel elıtti parkolóba. Kinyitotta a kesztyőtartót, és kivette belıle telebélyegzett útlevelét. A gyufával, amelyet az El Belvedere hotelbıl hozott el, meggyújtotta a Dirk van Rensberg névre szóló okmányt. Amikor már majdnem a körmére égett, kinyitotta a kocsi ajtaját, a földre ejtette az útlevél elszenesedett maradékát, és rátaposott, hogy eloltsa a tüzet. Vigyázott, hogy a dél-afrikai címer épségben maradjon a borítón. A gyufát az utasülésre dobta, hátulról kivette a bıröndjét, és becsapta a kocsi ajtaját. A kulcsot benne hagyta. Elindult a szálloda bejárata felé, és Dirk van

23

Rensberg útlevelének maradványait meg a nagy, súlyos kulcsot belepottyantotta a lépcsı alján álló szemetesbe. Egy csoport japán üzletember nyomában besietett a forgóajtón, és szorosan a sarkukban is maradt, ahogy a nyitott ajtóval várakozó lift felé sereglettek, ı szállt ki egyedül a harmadik emeleten. Egyenesen a 347-es szoba felé indult, kivett a zsebébıl egy plasztikkártyát, és kinyitotta az ajtót. A bıröndöt az ágyra dobta, és az órájára pillantott. Egy óra tizenhét perce van a gép indulásáig. Levette a zakóját, az egyetlen székre terítette, aztán kinyitotta a bıröndöt, elıvette a tisztálkodószereit, és eltőnt a fürdıszobában. Várnia kellett egy kicsit, míg a víz elég meleg lett, aztán bedugaszolta a mosdókagylót. Közben levágta a körmét, aztán jó alaposan lesikálta a kezét, mint egy operációra készülıdı sebész. Húsz percbe telt, míg eltávolította az egyhetes szakáll utolsó nyomát is, és több adag sampon kellett, míg a haja visszanyerte eredeti hullámosságát és homokszıke színét. Amennyire tudott, megtörülközött az egyetlen vékony szállodai törülközıvel, aztán visszament a hálószobába, és tiszta alsónadrágot vett. A szoba túlsó végében álló komódhoz ment, kihúzta a harmadik fiókot, és kicsit kotorászott benne. Hamar megtalálta a fölötte lévı fiók aljára ragasztott csomagocskát. Noha több napra üresen hagyta a szobát, nagyon remélte, senki nem akadt rá a rejtekhelyre. Kinyitotta a barna borítékot, és gyorsan ellenırizte a tartalmát Másik útlevél, másik álnév. Ötszáz dollár használt bankjegyekben, és egy elsı osztályú repülıjegy Fokvárosba. A menekülı bérgyilkosok ritkán utaznak elsı osztályon. Öt perccel késıbb távozott a szobából. Piszkos ruháit szétszórva hagyta a padlón, és az ajtókilincsre kiakasztotta a „ F avor de no Molestar" táblát Lifttel lement a földszintre. Nagyon remélte, senkinek nem fog feltőnni a kék inget, csíkos nyakkendıt és szürke flanellnadrágot viselı, ötven körüli férfi. Kilépett a liftbıl, átsétált a hallon, de nem ment a recepciós pulthoz, hogy kijelentkezzen. Amikor nyolc nappal korábban megérkezett, elıre kifizette a szobát, készpénzzel. A minibár tartalmához

24

nem nyúlt, a szobapincért egyszer sem hívta, nem telefonált sehová, nem nézett meg egy filmet sem. Nem lesznek extra költségek a számláján. Mindössze két percet kellett várnia a repülıtéri buszra, amely a szálloda bejárata elıtt állt meg. Az órájára nézett. Negyvenhárom perc a felszállásig. Egyáltalán nem félt tıle, hogy lekési az Aeroperu Limába tartó 63-as járatát. Biztos volt benne, hogy egy ilyen napon semmi nem indul pontosan. Amikor leszállt a buszról a repülıtérnél, lassan ballagott a beszállópult felé. Egyáltalán nem lepte meg, amikor közölték, hogy a limai járat több mint egy óra késéssel indul. A zsúfolt váróteremben több rendır cirkált, szemmel tartva az utasokat, és habár Fitzgeraldot többször megállították és kikérdezték, sıt kétszer a bıröndjét is átkutatták, végül minden további nélkül eljutott a 47-es kapuig. Lelassította a lépteit, amikor meglátta, hogy a repülıtér biztonsági emberei elvonszolnak két hátizsákos turistát. Eltőnıdött, vajon hány egyhetes szakállt viselı, fehér bırő turista fogja a fogdában tölteni a mai éjszakát. Amikor beállt az útlevélvizsgálathoz kanyargó sorba, halkan motyogva párszor elismételgette magában a nevét. Aznap már a harmadik álnév. A kis üvegfalú kuckóban ülı kék egyenruhás vámtiszt kinyitotta az új-zélandi útlevelet, és alaposan szemügyre vette a fényképet, amely tagadhatatlanul azt az elegánsan öltözött úriembert ábrázolta, aki elıtte állt. Visszaadta az útlevelet, és Alistair Douglas christchurchi építészmérnök átsétált a váróterembe. Hosszas várakozás után végre bemondták, hogy a gép rövidesen indul. - Egy pohár pezsgıt, uram? Fitzgerald megrázta a fejét. - Nem, köszönöm. Csak egy szénsavmentes ásványvizet kérek - felelte, próbálgatva az új-zélandi akcentust. Becsatolta az övét, hátradılt, és úgy tett, mintha a légitársaság magazinját olvasgatná, miközben a gép lassan gördülni kezdett a kissé zötyögıs kifutópályán. Mivel elıttük hosszú sorban várakoztak a gépek a felszállásra, bıven volt ideje, hogy kiválassza az étlapról, mit kérjen enni,

25

és milyen filmet szeretne megnézni. Amikor a kerekek felemelkedtek a betonról, Fitzgerald lazítani kezdett, aznap elıször. Miután elérték a repülési magasságot, letette a magazint, lehunyta a szemét, és azon kezdett gondolkozni, mi lesz a dolga, ha majd végre &megérkezik Fokvárosba. - Itt a kapitány beszél - szólalt meg hirtelen egy komoly hang. Olyasmit kell közölnöm, amirıl tudom, hogy sokak számára óriási megrázkódtatás lesz. - Fitzgerald felkapta a fejét. Nem örült volna, ha visszafordulnak Bogotába. - Sajnálattal kell bejelentenem, hogy ma tragikus esemény történt Kolumbiában. Fitzgerald az ülés karfájába kapaszkodott, és igyekezett lassan és mélyeket lélegezni. A kapitány egy pillatnyi habozás után komor hangon folytatta. Barátaim, Kolumbia népét óriási csapás érte. Válogatottunk 2:1-es vereséget szenvedett Brazília csapatától. Az utastérben hangos morajlás támadt, mintha ennél azt is szívesebben hallották volna, hogy a gép pillanatokon belül egy hegynek ütközik. Fitzgerald ajkán halvány mosoly suhant át. A stewardess ismét megjelent - Esetleg most egy italt, Mr. Douglas? - Köszönöm - felelte Fitzgerald. - Azt hiszem, mégiscsak kérném azt a pezsgıt!

26

4. fejezet

Amikor Tom Lawrence belépett a zsúfolt terembe, az újságírók egy emberként felálltak. - Az Egyesült Államok elnöke! - jelentette be a sajtótitkár, arra az esetre, ha netalántán földönkívüliek is jelen lennének, akik nem ismerik Tom Lawrence-et. Az elnök fellépett a pódiumra, és maga elé fektette az állványra Andy Lloyd kék dossziéját. Intett az újságíróknak, a mindenki által oly jól ismert gesztussal, hogy foglaljanak helyet. - Örömmel jelenthetem be - kezdte az elnök nyugodt hangon -, hogy rövidesen a Kongresszus elé kerül egy törvényjavaslat, amelyre ígéretet tettem az amerikai népnek a választási kampányom során. A tekintélyesebb és tapasztaltabb fehér házi tudósítók, akik az elsı sorban ültek, nem kezdtek jegyzetelni. A legtöbben tudták, hogy ha lesz valami jelentésre érdemes ezen a sajtótájékoztatón, az sokkal inkább a kérdések és a válaszok során fog elhangzani, nem az elnök elıre megírt beszédében. Azt különben is megkapják majd kinyomtatva, amikor elhagyják a termet. Az öreg rókák ezt a szöveget csak akkor használták fel, ha maradt kitölteni való üres hely a lap hasábjain. Az elnök emlékeztette a hallgatóságot: a fegyverzetcsökkentési törvény elfogadása lehetıvé teszi, hogy a felszabaduló anyagi forrásokat az egészségügyre fordítsák, és arra, hogy az idıs amerikai polgároknak jobb életszínvonalat biztosíthassanak nyugdíjas éveikben. - Ezt a törvényjavaslatot minden jóakaratú, másokkal törıdı állampolgár csak örömmel üdvözölheti, és én büszke vagyok, hogy az én elnökségem alatt fog a Kongresszus elé kerülni. - Lawrence felnézett, és

27

reménykedıen elmosolyodott. Úgy érezte, elfogadhatóan sikerült a beszéde. Ahogy kinyitotta a kék dossziét, és a harmincegy várható kérdésre pillantott, a teremben azonnal mindenfelıl „Elnök úr, elnök úr!" kiáltások harsantak. Tom Lawrence felpillantott, és rámosolygott egy ismerıs arcra a legelsı sorban. - Tessék, Barbara - mutatott a veterán tudósítóra, akinek mint az újságírók doyennejének, elıjoga volt az elsı kérdést feltenni. Barbara Evans felállt - Köszönöm, elnök úr. - Egy pillanatig hallgatott, mielıtt feltette volna a kérdést. - Meg tudja erısíteni, hogy a ClAnek semmi köze nem volt a kolumbiai elnökjelölt, Ricardo Guzman ellen szombaton elkövetett merénylethez? Az újságírókon izgatott zsongás futott végig. Lawrence a harmincegy elıkészített kérdésre és válaszra meredt, és magában azt kívánta, bárcsak ne küldte volna el Larry Harringtont, amikor tájékoztatni akarta a kolumbiai helyzetrıl. - Nagyon örülök, hogy feltette ezt a kérdést, Barbara - felelte pillanatnyi megingás nélkül. - Mert szeretném mindenkinek tudtára adni, hogy amíg én vagyok az elnök, ilyesmi még csak fel sem merülhet Ez az adminisztráció semmilyen körülmények között nem fog egy független állam demokratikus folyamataiba beavatkozni. Egyébként épp ma reggel utasítottam a külügyminisztert, hogy hívja fel telefonon Mr. Guzman özvegyét, és tolmácsolja legmélyebb részvétemet. Lawrence roppant hálás volt, amiért Barbara Evans említette a meggyilkolt jelölt nevét is, mivel magától nem emlékezett volna rá. - Talán az is érdekelni fogja, Barbara, hogy már felkértem az alelnököt, képviseljen a temetésen, amely, ha jól tudom, ezen a hétvégén lesz Bogotában. Pete Dowd, az elnököt védelmezı titkosszolgálati egység vezetıje azonnal kisurrant a terembıl, hogy figyelmeztesse az alelnököt, mielıtt a sajtótól hallana elıször errıl a dologról. Úgy tőnt, Barbara Evans nincs igazán meggyızve, de mielıtt feltehette volna a második kérdést, az elnök egy, a hátsó sorokban álldogáló riporterhez fordult, akirıl remélte, nem érdekli a kolumbiai elnökválasztás. De amint feltette a kérdését, Lawrence már azt kívánta, bárcsak inkább arról kíváncsiskodott volna. - Elnök úr, mekkora esélye van

28

a fegyverzetcsökkentési törvényjavaslat elfogadtatásának, ha Oroszországban Viktor Zerimszkijt választják meg elnöknek? A következı negyven percben Lawrence megválaszolt több kérdést a nukleáris, biológiai, vegyi és hagyományos fegyverek csökkentésérıl szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, de közben felmerültek kérdések ana vonatkozóan is, hogy milyen szerepet játszik a CIA jelenleg DélAmerikában, és hogy milyen magatartást fog tanúsítani Viktor Zerimszkijjel szemben, ha mégis ıt választanák meg. Mivel egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az elnök nem hajlandó olyat mondani egyik dologról sem, amit ık ne tudnának, a vérszagot szimatoló újságírók egyre inkább e két utóbbi témát kezdték feszegetni, fittyet hányva a fegyverzetcsökkentésre. Amikor az elnök végre-valahára kapott egy barátságos kérdést Phil Ansachtól a fegyverzetcsökkentési törvényjavaslatról, erre hosszú, részletesen kifejtett választ adott, aztán minden figyelmeztetés nélkül berekesztette a sajtótájékoztatót, rámosolyogva az újságírókra. - Köszönöm, hölgyeim és uraim. Nagyon élveztem a sajtó képviselıivel való találkozást, mint mindig. - Azzal minden további nélkül hátat fordított, és sietısen elhagyta a termet. Amikor Andy Lloyd utolérte, az elnök felmordult. - Azonnal beszélnem kell Larry Harringtonnal, közben te telefonálj Langleybe. Egy órán belül az irodámban akarom látni a CIA igazgatóját! - Nem tudom, nem lenne-e okosabb, ha... - kezdte Lloyd. - Egy órán belül, Andy! - förmedt rá az elnök, oda sem pillantva. - Ha rájövök, hogy a CIA keze benne volt ebben a kolumbiai merényletben, hát elevenen megnyúzom Dextert. - Azonnal szólok a külügyminiszternek - mondta Lloyd. Eltőnt egy irodában, felkapta a legközelebbi telefont, és hívta Larry Harringtont a külügyminisztériumban. Harrington nem is tudta leplezni, mennyire örül, hogy neki volt igaza, ráadásul ez ilyen hamar be is bizonyosodott Miután Lloyd lerakta a telefont, visszasietett a saját irodájába, becsukta az ajtót, és pár percig némán üldögélt az íróasztalánál. Alaposan átgondolta magában, mit fog mondani, majd tárcsázta azt a számot, amelyen személyesen a CIA igazgatója jelentkezett.

29

- Itt az igazgató - Helen Dexter ezzel vette fel a kagylót

Connor Fitzgerald átnyújtotta útlevelét az ausztrál vámosnak, ironikus lett volna, ha most akad valami probléma vele, mert három hete elıször fordult elı, hogy a valódi nevét használta. Az egyenruhás vámtiszt kopogtatta a számítógép billentyőit, vetett egy pillantást a monitorra, aztán lenyomott még néhány billentyőt. Semmi gyanúsat nem talált, így hát beütötte a turistavízum pecsétjét, és azt mondta: - Remélem, kellemesen fogja érezni magát Ausztráliában, Mr. Fitzgerald. Connor megköszönte, aztán kisétált, és leült az egyelıre mozdulatlan csomagszállító futószalag mellett, hogy megvárja a poggyászát. Amikor elızı nap megérkezett Fokvárosba, a repülıtéren régi barátja és kollégája, Carl Koeter várta. A következı néhány órában szép kényelmesen megebédeltek, megbeszélték Carl válását, ı pedig megkérdezte, hogy van Maggie és Tara. A második üveg 1982-es évjáratú Rustenberg Cabernet Sauvignon miatt Connor majdnem lekéste a sydneyi gépet. A duty free üzletben kapkodva kiválasztott valami ajándékot a feleségének és a lányának, olyat, amin jól láthatóan ott állt a „Made in South Africa" felirat. Az útlevelében nem volt semmi nyoma, hogy Limán és Buenos Airesen keresztül érkezett Fokvárosba. Miközben ült és várta a csomagját, azon jártak a gondolatai, hogyan is telt az élete az elmúlt huszonnyolc évben.

Connor Fitzgerald olyan családban nıtt fel, ahol hittek a törvény és a rend erejében. Az apai nagyapja, Oscar, aki szintén egy ír költırıl kapta a nevét, Kilkennybıl vándorolt ki Amerikába a századfordulón. Órákkal azután, hogy partra szállt Ellis Islanden, már útban is volt Chicagóba, ahol egy unokatestvére a rendırség soraiban szolgált.

30

A szesztilalom évei alatt Oscar Fitzgerald azon maroknyi rendır közé tartozott, akik nem voltak hajlandóak hagyni, hogy megvesztegesse ıket a maffia. Ennek eredményeképp soha nem is vitte magasabbra az ırmesteri rangnál. Oscar öt istenfélı fiút nevelt fel, és csak akkor adta fel a reményt, hogy lánya is lesz, amikor a tiszteletes azt mondta neki, ez a mindenható Isten akarata. A felesége hálás volt O'Reilly atya bölcs szavaiért, mert öt szép szál fiút is épp elég nehéz volt etetni egy ırmesteri fizetésbıl. Persze az is igaz, hogy ha Oscar csak egyszer is egy centtel többet vitt volna haza, mint amennyi a hivatalos fizetése, Mary feltétlenül tudni akarta volna, honnan származik a pénz. A középiskola elvégzése után Oscar három fia belépett a chicagói rendırséghez, és gyorsan megszerezték az elıléptetést, amit tulajdonképpen az apjuk érdemelt volna meg. A negyedik fiúból pap lett, aminek Mary nagyon örült, a legkisebbik pedig, Connor édesapja, jogot tanult a De Paul egyetemen. Miután megszerezte a diplomát, belépett az FBl-hoz. 1949-ben vette feleségül Katherine O'Keefe-t, aki két házzal odébb lakott. Csak egy gyermekük született, aki a Connor nevet kapta a keresztségben. A fiúgyermek 1951. február 8-án látta meg a napvilágot, és még iskolába sem járt, de már megmutatkozott, hogy tehetséges futballjátékos lesz belıle. Connor apjának nagy örömére szolgált, amikor a fiú a Mount Carmel gimnázium csapatának kapitánya lett, az édesanyja azonban mindig ügyelt rá, hogy ha éjszakába nyúlóan kell tanulnia, akkor is rendben legyen a leckéje. - Nem futballozhatsz egész életedben! - mondogatta neki állandóan. Connor olyan apa mellett nevelkedett, aki mindig felállt, ha nı lépett a szobába, az anyja pedig szinte szent volt - így aztán érthetı, hogy meglehetısen félénken viselkedett a lányok társaságában. A gimnáziumban több lány is elég egyértelmően kinyilvánította, mit érez iránta. De a szüzességét csak akkor vesztette el, amikor az utolsó évben megismerkedett Nancyvel. Nem sokkal azután, hogy az iskola futballcsapata újabb gyızelmet ért el, egy ıszi délutánon Nancy becsalogatta a lelátók mögé, és elcsábította. Ez lett volna az elsı alkalom,

31

amikor meztelenül látott egy nıt, már ha Nancy levette volna az összes ruháját. Úgy egy hónappal késıbb Nancy megkérdezte, nem lenne-e kedve kipróbálni két lánnyal egyszerre. - Soha életemben nem volt dolgom két lánnyal, hát még egyszerre! jegyezte meg Connor. Nancynek nem nagyon tetszett a válasz, és otthagyta. Amikor Connor ösztöndíjjal a Notre Dame-ra került, ellenállt a számos ajánlatnak, amellyel a futballcsapat minden tagját ostromolták a lányok. A csapattársai sportot őztek a dologból, és az öltözıszekrényük belsejébe bekarcolták a meghódított leányzók nevét Az elsı szemeszter végére Brett Coleman, a csapat sztárja tizenhét névvel büszkélkedhetett A szabály az, közölte Connorral, hogy csak a valódi aktus számít. - Arra nincs elég hely az ajtón, hogy az orálisat is számoljam! - Az elsı év végéig Connor szekrényajtaján továbbra sem állt más név, mint Nancyé. Egyik este edzés után végignézte a többiek szekrényét, és felfedezte, hogy Nancy neve szinte valamennyi listán szerepel. Esetenként egy másik lány neve is ott állt mellette zárójelben. A csapattársai agyongyötörték volna az egyetlen név miatt, ha nem ı évtizedek óta a legjobb hátvéd a Notre Dame csapatában. Connor második egyetemi évének elsı napjaiban történt valami, ami megváltoztatta az egész életét. Amikor megjelent a szokásos heti összejövetelen az ír táncházban, rögtön megpillantott egy lányt, aki épp a cipıjét igazgatta. Az arcát nem látta, de ez nem sokat számított, mert nem tudta levenni a szemét hosszú, karcsú lábairól. A futballcsapat hıseként hozzá volt szokva, hogy a lányok bámulják és ragadnak rá, de most az egyetlen, akin végre neki akadt meg a szeme, látszólag észre sem vette. Még tovább rontotta a helyzetet, hogy amikor a lány kilépett a táncparkettre, kiderült, a partnere Declan O'Casey, az egyetem legjobb táncosa. Mindketten olyan fürgén kapkodták a lábukat, hogy Connor csak tátott szájjal nézte ıket A szám végéig nem tudta kideríteni a lány nevét Az est végeztével Declannal együtt távozott, még mielıtt Connor talált volna valami módot, hogy bemutassák neki. Kétségbeesésében úgy döntött, követi ıket a

32

lányok kollégiumáig. Ötven méterrel mögöttük lopakodott, az árnyékokba húzódva, ahogy az apjától tanulta. Szomorúan figyelte, ahogy egymás kezét fogva, vidáman fecsegnek. Amikor odaértek a Le Mans Hall épületéhez, a lány egy puszit nyomott Declan arcára, és beszaladt a kapun. Connor azon tőnıdött, miért nem inkább néptánccal foglalkozik a futball helyett. Miután Declan távozott a fiúkollégium felé, Connor fel-alá kezdett sétálgatni az épület ablakai alatt, azon töprengve, most mit csináljon. Végül az egyik ablakban megpillantotta a lányt. Már köntösben volt, és épp összehúzta a függönyt. Connor pár percig még ott lézengett, aztán kénytelen-kelletlen hazaballagott. Leült az ágy szélére, és elkezdett egy levelet írni az édesanyjának, amelyben közölte, hogy megismert egy lányt, akit feleségül fog venni, habár egyelıre még nem beszélt vele - sıt tulajdonképpen a nevét sem tudja. Leragasztotta a borítékot, és közben igyekezett meggyızni magát, hogy Declan O'Casey nem több a lány számára, mint táncpartner. A hét folyamán megpróbált kideríteni róla, amennyit csak tudott, de nem sikerült sokkal többet kinyomoznia, mint hogy Maggie Burke a neve, és elsıéves mővészettörténész-hallgató. Átkozódott magában, amiért életében nem tette még be a lábát egy képtárba sem. Ami azt illeti, legközelebbi ismeretségbe akkor került a festészettel, amikor az apja megkérte, hogy fesse át a kerítést South Lowe Street-i házuk hátsó kertjében. Mint megtudta, Declan a gimnázium vége óta jár Maggie-vel, és nemcsak hogy a legjobb táncos, de az egyetem legragyogóbb matematikusa is. Már több egyetemre is próbálták átcsábítani posztgraduális ösztöndíjjal, még mielıtt letette volna a záróvizsgáit. Connor csupán abban reménykedett, hogy elıbb-utóbb felajánlanak neki valami ellenállhatatlan helyet, lehetıleg az ország túlsó felében. Következı csütörtökön Connor érkezett elsınek a táncházba, és amikor Maggie elıbukkant az öltözıbıl fehér blúzban és rövid fekete szoknyában, Connor legfıbb problémája az volt, hogy zöld szemeibe bámuljon-e, vagy inkább hosszú lábaira. Maggie megint egész este Declannal táncolt, míg Connor hallgatagon üldögélt egy padon, igyekezve leplezni, hogy folyton Maggie-t bámulja. Az utolsó tánc után Declannal

33

együtt távoztak. Connor ismét követte ıket egész a kollégiumig, de most feltőnt neki, hogy a lány nem fogja Declan kezét. Hosszú beszélgetés és egy búcsúpuszi után Declan elindult a kollégiuma felé. Connor leült egy padra, szemben Maggie ablakával, és felbámult az erkélyre. Úgy döntött, megvárja, amíg öszehúzza a függönyt, csakhogy mire a lány megjelent az ablakban, Connor elszunyókált a padon. Ezután csak arra emlékezett, hogy mély álmából arra riadt fel: Maggie ott áll elıtte, köntösben és pizsamában. Connor összerezzent, hitetlenkedve rámeredt, aztán felpattant és kinyújtotta a kezét. - Connor Fitzgerald vagyok. - Tudom - felelte a lány, és megszorította a kezét - Én Maggie Burke. - Tudom - felelte Connor. - Akad még hely ezen a padon? - kérdezte a lány. Ettıl a pillanattól kezdve Connor Fitzgerald soha többé rá sem nézett egyetlen más nıre sem a világon. Következı szombaton Maggie elment a futballmeccsre, életében elıször, és végignézte Connor mesteri játékát, aki csakis egyvalakinek játszott, habár a stadion tömve volt Ezt követı csütörtökön együtt táncoltak egész este, miközben Declan vigasztalhatatlanul gubbasztott a sarokban. Még csüggedtebbnek tőnt, amikor ık ketten kézen fogva távoztak. Amikor a kollégiumhoz értek, Connor megcsókolta Maggie-t, aztán letérdelt, és megkérte a kezét. Maggie elnevette magát, fülig vörösödött, és beszaladt. Connor is nevetve indult hazafelé, de csak addig, míg észre nem vette Declant, aki egy fa mögött rejtızködve várta. Ettıl kezdve Maggie és Connor minden szabad percüket együtt töltötték. Egyikük megtanulta, mit jelent a touchdown és az oldalsó beadás, másikuk viszont megtudta, mi a különbség Bellini és Bernini között. Három éven keresztül minden áldott csütörtökön az ír táncest után Connor fél térdre ereszkedve megkérte Maggie kezét. Amikor a csapattársai megkérdezték, miért nem karcolta fel a nevét a szekrényajtóra, csak annyit felelt. - Mert a feleségem lesz. Connor utolsó szemeszterének végén Maggie végre beleegyezett, hogy összeházasodjanak, de csak ha letette az államvizsgáját.

34

- Száznegyvenegyszer kellett megkérnem a kezed, mire beadtad a derekadat, de megérte a fáradságot! - mondta Connor diadalittasan. - Ne légy ilyen tökfej, Connor Fitzgerald - felelte Maggie. - Tudtam, hogy veled fogom leélni az életemet, attól a pillanattól, hogy leültem melléd a padra. Végül összeházasodtak, két héttel azután, hogy Maggie summa cum laude diplomázott. Tara, a kislányuk, tíz hónappal késıbb született meg.

35

5. fejezet

Komolyan

azt akarja elhitetni velem, hogy a CIA semmit nem tudott a készülı merényletrıl? - Úgy van, elnök úr - felelte nyugodt hangon a CIA igazgatója. Abban a pillanatban, amint értesültünk róla, gyakorlatilag másodpercekkel a merénylet elıtt, kapcsolatba léptem a nemzetbiztonsági tanácsadóval, aki, ha jól tudom, azon nyomban jelentést tett önnek Camp Davidben. Az elnök járkálni kezdett az ovális teremben. - Amikor Mr. Lloyd felhívott azzal, hogy ön további részleteket szeretne tudni, megkértem a helyettesemet, Nick Gutenburgot, hogy lépjen kapcsolatba a bogotai embereinkkel, és derítsék ki, pontosan mi is történt szombat délután. Gutenburg tegnapra lett kész a jelentésével. - Helen Dexter megkocogtatta az ölében heverı dosszié fedelét. Az elnök úgy találta, hogy a fel-alá járkálásnak nemcsak az az elınye, hogy segít gondolkozni, de az is, hogy az emberek túlnyomó részét módfelett idegesíti. Persze a legtöbben, akik beléptek az ovális terembe, már eleve épp elég idegesek voltak. A titkárnıje egyszer mondta is, hogy öt látogatóból négy feltétlenül felkeresi a mosdót, mielıtt belépne az elnökhöz. Helen Dexter valószínőleg nem is tudja, merre van a legközelebbi nıi mosdó. Ha pokolgép robbanna a Fehér Ház rózsakertjében, ı csak felvonná egyik szépen karbantartott szemöldökét. A karrierje már három elnök hivatali idejét átívelte, akiknek állítólag mindegyike megpróbált megszabadulni tıle - sikertelenül. Az elnök megállt Abraham Lincoln arcképe elıtt, amely a kandalló fölött függött. Lenézett Helen Dexter tarkójára. A nı továbbra is mereven elıre szegezte a tekintetét. Elegáns, jól szabott, sötét kosztümöt viselt,

36

egyszerő krémszínő blúzzal. Ékszert szinte soha nem hordott, még hivatalos rendezvényeken sem. Amikor harminckét éves korában Ford elnök kinevezte a Cég igazgatóhelyettesévé, ezt csak azért tette, hogy a választások elıtt elhallgattassa a feminista lobbyt, úgy gondolván, ez csupán átmeneti megoldás lesz. Mint késıbb kiderült, inkább az ı elnöksége bizonyult átmenetinek. Miután a CIA élén egymást váltották az igazgatók, akik vagy lemondtak, vagy nyugállományba vonultak, Helen Dexter végül megszerezte az áhított pozíciót. Washingtoni körökben számtalan pletyka keringett szélsıséges jobboldali nézeteirıl, és arról, milyen könyörtelen módszerekkel építgeti a karrierjét, de a Szenátus egyetlen tagja sem mert szót emelni a kinevezése ellen. Helen Dexter su mma c um la ude végzett a Byrn Mawron, majd jogot tanult a pennsylvaniai egyetemen, ezután New York egyik vezetı ügyvédi irodájában kezdett dolgozni. Miután több késhegyig menı vitája volt az iroda vezetıivel amiatt, hogy a nık milyen nehezen jutnak elıre szakmai téren, végül beperelte ıket, de az ügyet bíróságon kívül rendezték. Ezután fogadott el egy állásajánlatot a ClA-tıl. A Cégnél a Operációs Igazgatóságon kezdett dolgozni, ahol rövidesen helyettes vezetıvé küzdötte fel magát. Addigra már jóval több ellensége volt, mint barátja, de ahogy teltek-múltak az évek, mindegyikük sorra vagy eltőnt a süllyesztıben, vagy kirúgták, vagy nyugdíjba ment. Amikor végül igazgató lett, épp betöltötte a negyvenet. A Was hin gto n Po st dicshimnuszokat zengett róla, a fogadóirodákban viszont arra lehetett fogadni, hány napig tart ki a poszton. Nemsokára már hetekben, majd hónapokban számolták az esélyeit. Mostanában már azt fontolgatták, vajon hosszabb ideig vezeti-e majd a ClA-t, mint annak idején J. Edgar Hoover az FBI-t. Napokkal azután, hogy Tom Lawrence lett a Fehér Ház lakója, rá kellett jönnie, mire képes Helen Dexter, ha meg akarja akadályozni, hogy az elnök beavatkozzon az ı hatáskörébe. Ha Lawrence valami kínos témáról kért jelentést, gyakran hetekbe telt, mire az íróasztalára került, akkor pedig kiderült, hogy bıbeszédő, unalmas és idejétmúlta. Ha behívatta Dextert az irodájába, hogy magyarázatot kérjen valamilyen kérdésre, a nı

37

úgy viselkedett, mintha legalábbis süketnéma lenne. Ha erıltette a választ, a nı húzta az idıt, nyilvánvalóan arra számítva, hogy ı még akkor is a hivatalában lesz, amikor az elnököt már réges-rég leváltották a szavazók. De amikor Lawrence javaslatot tett a Legfelsıbb Bíróság vezetıi posztjára, csak akkor szembesült vele igazán, milyen is Helen Dexter, ha foggal-körömmel harcol. Néhány nap múlva már ott is feküdt az íróasztalán a dosszié egy kimerítıen alapos jelentéssel, amely részletesen kifejtette, miért alkalmatlan a posztra az elnök jelöltje. Lawrence azonban továbbra is a saját jelöltjét támogatta, egyik legrégebbi barátját, akit aztán felakasztva találtak a lakásán, egy nappal azelıtt, hogy beiktatták volna. Lawrence késıbb megtudta, hogy a róla összeállított bizalmas dossziét valaki elküldte a Szenátus választási bizottsága minden tagjának, de soha nem tudta bebizonyítani, ki tette. Andy Lloyd több alkalommal is figyelmeztette, hogy ha csak kísérletet is tesz Helen Dexter elmozdítására, ahhoz legalább olyan sziklaszilárd bizonyítékra lesz szüksége, mintha arról akarná meggyızni a világot, hogy Teréz anyának titkos bankszámlája volt Svájcban, amelyre bőnszövetkezetek fizettek be rendszeresen nagyobb összegeket. Lawrence ebben egyet is értett Andy Lloyddal. De most úgy ítélte, ha be tudja bizonyítani, hogy a CIA keze benne volt Ricardo Guzman meggyilkolásában, úgy, hogy errıl az elnököt nem tájékoztatták, ez bıven elegendı ahhoz, hogy Dexter pár nap múlva már ne ülhessen az íróasztalánál. Az elnök leült, és lenyomott egy gombot az asztal szegélye alatt, amely lehetıvé tette, hogy Andy is hallja az irodában folyó beszélgetést, vagy ha épp nincs a helyén, este meghallgathassa a magnófelvételt. Lawrence nagyon jól tudta, hogy Dexter táskájában, amelyet soha nem engedett el maga mellıl, nem a szokásos rúzs, parfüm és púderkompakt lapul, és ı is rögzített eddig minden elhangzott szót. De azért az elnök szerette volna, ha neki is van egy felvétele a beszélgetésrıl. - Ha már ilyen tájékozott - mondta Lawrence -, talán lenne olyan szíves és velem is ismertetné némileg részletesebben, hogy mi történt szombaton Bogotában?

38

Helen Dexter nem vett tudomást a szarkasztikus hangról. Felemelte az ölében fekvı dossziét. A CIA-emblémával ellátott fehér borítón „Csak az elnök számára!" felirat állt. Lawrence eltőnıdött, vajon hány dossziét ırizget Dexter az irodájában „Csak a CIA igazgatója számára!" felirattal. Helen Dexter kinyitotta dossziét. - Több forrásból is megerısítést nyert, hogy a gyilkosságot egy magányos merénylı követte el - kezdte felolvasni. - Nevezze meg a forrásokat! - vágott közbe az elnök. - A bogotai kultúrattasénk - felelte Dexter. Lawrence gúnyosan felvonta szemöldökét. A világ amerikai nagykövetségeinek túlnyomó részében a kultúrattasé a CIA embere volt, aki egyenesen Helen Dexternek tett jelentést Langleybe, megkerülve nemcsak a nagykövetet, de a külügyminisztériumot is. Legtöbbjük annyit konyított a kultúrához, hogy a Di ótör ı s zv it r ıl azt hitte, egy konyhai szerszám. Az elnök felsóhajtott. - És szerinte ki bérelte fel a merénylıt? Dexter lapozott néhány oldalt a dossziéban, kivett egy fényképet, és az íróasztalra rakta. Az elnök lenézett a képre: egy jól öltözött, középkorú férfit ábrázolt - Ez ki? - Carlos Velez. Ö a második legnagyobb kolumbiai drogkartell vezére. A legnagyobbat persze Guzman irányította. - És Velezt letartóztatták? - Sajnálatos módon megölték, alig néhány órával azelıtt, hogy a rendırség megkapta a letartóztatási parancsot. -Ó, milyen kellemetlen! Dexternek szeme sem rebbent. - És a merénylı nevét tudjuk? Vagy netalántán ı is meghalt, néhány perccel azelıtt, hogy a bíróság... - Nem, elnök úr, az illetı él és virul - felelte Helen Dexter hasonló hangnemben. - A neve Dirk van Rensberg. - Mit tudunk róla? - Dél-afrikai állampolgár. A legutóbbi idıkig Durbanben lakott. - A legutóbbi idıkig?

39

- Igen. A merénylet után nyoma veszett. - A kolumbiai hatóságok is egyetértenek ezzel a jelentéssel, vagy a kultúrattasé az egyetlen forrásunk? - Nem, elnök úr. Információink nagy része a bogotai rendırfınöktıl származik. Már le is tartóztatták Rensberg egyik cinkosát, egy pincért az El Belvedere hotelben, amelynek egyik ablakából eldördült a lövés. A folyosón kapták el az illetıt, percekkel azután, hogy segített a lifttel elmenekülni a gyilkosnak. - És arról tudunk valamit, hogy Rensberg merre menekült a merénylet után? - Valószínőleg Limába repült, Alistair Douglas néven, majd onnan tovább Buenos Airesbe, ugyanazzal az útlevéllel. Ezután nyomát vesztettük. - És valószínőleg már nem is fogják megtalálni. - Ó, én nem lennék ennyire pesszimista, elnök úr. Az ilyen bérgyilkosok általában néhány hónapra eltőnnek egy-egy munka után, aztán, amikor úgy érzik, lecsendesedtek a hullámok, újból felbukkannak. - Biztosíthatom, én gondoskodni fogok róla, hogy ne csillapodjanak le a hullámok! A legközelebbi találkozónkra talán nekem is lesz verzióm az eseményekrıl. - Már alig várom - felelte Helen Dexter, olyan hangon, mint egy tanárának feleselı diák. Az elnök ismét megnyomott egy gombot az íróasztala alatt. Pár másodperc múlva kopogtak az ajtón, és belépett Andy Lloyd. - Elnök úr, Bedell szenátor pár perc múlva itt lesz - mondta, tudomást sem véve a CIA igazgatójáról. - Akkor én nem is zavarok tovább - állt fel Helen Dexter. A dossziét az íróasztalra fektette, fogta a táskáját, és kivonult. Az elnök nem szólalt meg, csak miután a nı becsukta maga után az ajtót. Akkor Andyhez fordult. - Egyetlen szavát sem hiszem - mondta, és a dossziét odaejtette a megsemmisítendı iratok közé. Lloyd magában megjegyezte, hogy ha a fınöke kiment az irodából, el ne felejtse kivenni onnan. - Azt hiszem, a legtöbb, amit remélhetünk, hogy kicsit ráijesztettünk,

40

és nem fog eszébe jutni még egy ilyen akciót szervezni, legalább amíg én itt vagyok a Fehér Házban. - A múltját figyelembe véve, én erre nem mernék fogadni. - Sajnos, én nem bérelhetek fel egy merénylıt, hogy megszabaduljak ettıl a nıszemélytıl. Szerinted mit csináljak? - Két lehetıséged van. Vagy kirúgod, és vállalod az elkerülhetetlen szenátusi vizsgálatot, vagy beismered a vereséget, elhiszed, amit ı mond a Bogotában történtekrıl, és reméled, hogy legközelebb sikerül túljárni az eszén. - Talán van egy harmadik lehetıség is - mondta halkan az elnök. Lloyd figyelmesen végighallgatta, meg sem próbálta félbeszakítani. Hamar nyilvánvalóvá lett a számára, hogy az elnök már nagyon is alaposan átgondolta, hogyan tudna egyszer s mindenkorra megszabadulni Helen Dextertıl.

Connor

felnézett a monitorra, ahol a csomagok érkezését jelezték. A futószalag elkezdte kiköpni a poggyászokat, egy-két utas már oda is lépett, hogy lekapdossa az elsı bıröndöket. Fitzgerald még ma is elszomorodott, ha arra gondolt, hogy nem lehetett odahaza a lánya születésekor. Habár táplált némi kétséget afelıl, hogy az Egyesült Államok Vietnammal szemben folytatott politikája helyese, mindazonáltal osztozott a családja hazaszeretetében. Önként jelentkezett a hadseregbe, és amíg várta, hogy Maggie befejezze az egyetemet, ı elvégezte a tiszti iskolát. Végül épp csak hogy maradt idejük az esküvıre és egy négynapos nászútra, mielıtt Fitzgerald 1972. július 2án hadnagyi rangban elindult Vietnamba. A Vietnamban töltött két év ma már csak távoli emlék volt a számára. Elıléptették fıhadnaggyá, majd a vietkongok fogságába esett, ahonnan megszökött, miközben egy bajtársa életét is megmentette - mindez olyan régmúltnak tőnt, hogy szinte arról is meg tudta gyızni magát, valójában meg sem történt. Öt hónappal a hazatérése után az elnök a legmagasabb katonai kitüntetést, a Becsület Érdemrendet adományozta

41

neki, de ı maga részérıl annak is örült, hogy egyáltalán életben van, és megint együtt lehet azzal a nıvel, akit szeret. És amikor meglátta a kislányát, Tarát, életében másodszor is halálos szerelembe esett Egy héttel azután, hogy hazatért az Államokba, Connor elkezdett állás után nézni. Már túl volt egy felvételi beszélgetésen a CIA chicagói irodájában, amikor Jackson kapitány, a volt vietnami szakaszparancsnoka váratlanul felbukkant, és felkérte, vegyen részt egy Washingtontól nem messze mőködı, speciális CIA-egység munkájában. Figyelmeztette Connort ha vállalja, hogy csatlakozik az elit csapathoz, a munkájának lesznek olyan aspektusai is, amelyekrıl senkinek nem beszélhet, még a feleségének sem. Amikor megtudta, mivel jár a dolog, kért egy kis idıt, hogy átgondolhassa, mielıtt döntene. Megvitatta a problémát Graham atyával, a család lelkészével, aki egyszerően azt tanácsolta neki: „Soha ne tégy olyat, amit becstelenségnek tartasz, még ha a hazád nevében kell is elkövetni." Amikor Maggie-nek váratlanul felajánlottak egy állást Washingtonban, a Georgetown University dékáni hivatalában, Connor rögtön sejtette, hogy ezt csak Jackson intézhette el, és megértette, mennyire szeretné, ha belépne hozzájuk. Másnap írt egy levelet volt szakaszparancsnokának, és közölte, örömmel belépne a „Maryland Insurance" nevő biztosítási társasághoz mint gyakornok. És ezzel kezdetét vette a kettıs élet. Connor, Maggie és Tara néhány héttel késıbb Georgetownba költöztek. Találtak egy kis házat az Avon Place-en. A foglalót ki tudták fizetni Connor zsoldjából, amit Maggie berakosgatott egy bankszámlára. Az egyetlen szomorúság, ami azokban a korai washingtoni idıkben érte ıket, az volt, hogy Maggie átesett két vetélésen. Az orvosa azt tanácsolta, nyugodjon bele, hogy nem lesz több gyerekük, de Maggie csak a harmadik vetélés után fogadta meg a tanácsot. Habár immár lassan harminc éve házasok voltak, Maggie még mindig fel tudta izgatni azzal is, ha csak rámosolygott, vagy végigcsúsztatta a hátán a kezét. Connor tudta, hogy amikor majd átsétál a vámon, és meglátja a váróteremben, olyan lesz, mint amikor életében elıször

42

pillantotta meg. Elmosolyodott a gondolatra, hogy biztosan ott várta már egy órával a gép érkezése elıtt, ahogy mindig szokta. A szalagon felbukkant a bıröndje. Megragadta, és elindult a kijárat felé. Nyugodtan áthaladt a zöld folyosón, tudván, hogy ha átkutatják a csomagját, valószínőleg akkor sem találnak benne semmit érdekesnek, legkevésbé a gazellát ábrázoló fafaragványt, amelynek alján jól látható „Made in South Africa" felirat díszelgett. Amikor kilépett a váróterembe, azonnal megpillantotta a feleségét és a lányát a tömegben. Megszaporázta a lépteit, és rámosolygott az imádott nıre. Még ma sem értette igazán, mi vette rá, hogy a felesége legyen. Széles mosollyal a karjába kapta. - Jól vagy, drágám? - kérdezte. - Mintha újjászületnék, ahányszor épségben megjössz egy megbízatás után - suttogta Maggie. Connor elengedte, és a lányához fordult, aki szinte kiköpött mása volt az anyjának, kicsit magasabb kiadásban: ugyanaz a hosszú vöröses haj és villogó zöld szemek. Talán csak a temperamentuma volt egy kicsit nyugodtabb. Az apja nyakába ugrott és megpuszilta, amitıl Connor tíz évvel fiatalabbnak érezte magát. Tara keresztelıjén Graham atya arra kérte a Mindenhatót, hogy a csöppség a külsejét örökölje Maggietıl, az eszét pedig - szintén Maggietıl. Ahogy Tara cseperedett, a gimnáziumi osztályzatai, valamint a meghódított fiatalemberek száma mind azt igazolták, hogy Graham atyából a próféta szólt. Connor nemsokára feladta, hogy megpróbálja elüldözni a hódolókat, akik hosszú sorban érkeztek a kis georgetowni házba, és egy idı után már a telefont sem vette fel, mert szinte mindig egy zavartan dadogó ifjonc volt az, aki randevút akart kérni a lányától. - Na, milyen volt Dél-Afrika? - kérdezte Maggie a férjébe karolva. - Mandela halála óta még inkább zavaros a helyzet - felelte Connor. Carl Koeter hosszas kiselıadást tartott neki Dél-Afrika jelenlegi problémáiról a fokvárosi ebéd közben, és egy köteg napilapot is átolvasott a repülın, útban Sydney felé. - A legtöbb nagyvárosban olyan rossz a közbiztonság, hogy este már alig lehet kimenni az utcára. A rendırség mindent megtesz ugyan, de attól tartok, azt kell majd tanácsolnom az

43

ügyfeleinknek, hogy fogják vissza az ottani befektetéseket. Legalább addig, amíg le nem csillapodik a polgárháború. - „Széthull minden; már nem tart a közép-, a földet anarchia dúlja szét"- idézte Maggie. - Nem hiszem, hogy Yeats járt volna Dél-Afrikában - jegyezte meg Connor. Hányszor szerette volna már elmondani Maggie-nek az igazságot, és elmagyarázni, miért hazudott neki annyi éven át! De hát ez nem volt ilyen egyszerő. Mindig elfogadta, hogy az ı hivatásában az elsı számú szabály a teljes hallgatás. Az évek során igyekezett meggyızni magát, Maggie-nek is az az érdeke, hogy ne tudjon semmit. De amikor megbízatást és épségben való hazatérést emlegetett, Connornak mindig az volt az érzése, hogy Maggie sejt valamit, csak nem mondja. Talán beszélni szokott álmában? De nemsokára már nem kell tovább hazudoznia. Maggie még nem tudja, de a bogotai volt a legutolsó küldetése. Úgy tervezte, a nyaralásuk alatt majd elejt róla egy-két célzást, hogy elıléptetés vár rá a cégnél, ami azt jelenti, hogy ezentúl kevesebbet kell külföldre utaznia. - Azért sikerült megkötni az üzletet? - kérdezte Maggie. - Az üzletet? Ó, igen, persze, minden a tervek szerint alakult - felelte Connor. Ennél többet nem mondhatott. Azon járt az esze, milyen jó lesz a következı két hetet a napon heverészve tölteni. Amikor elhaladtak egy újságos mellett, megakadt a szeme a S ydn ey M or n ing H e r a l d egy kisbetős címén. „Az Egyesült Államok alelnöke Kolumbiába utazik". Maggie elengedte a férje karját, amikor kiléptek a váróterembıl a tőzı nyári napra, és elindultak a parkoló felé. - Hol voltál, amikor az a bombamerénylet történt Fokvárosban? kérdezte Tara. Koeter egy árva szót sem szólt semmiféle bombamerényletrıl! gondolta Connor. Hát egyetlen pillanatra sem engedheti lankadni a figyelmét?

44

6. fejezet

Utasította

a sofırjét, hogy vigye a Nemzeti Galériába. Amikor az autó elindult a Fehér Ház személyzeti bejáratától, az egyenruhás tikosszolgálati ember, aki a kapusfülkében ırködött, kinyitotta a megerısített fémkaput, és intett, hogy mehetnek. A sofır kikanyarodott a State Place-re, és elhajtott a kereskedelmi minisztérium épülete elıtt Négy perccel késıbb az autó megállt a galéria keleti bejáratánál. Az utas kiszállt, és fürgén felsietett a lépcsıkön. Amikor a lépcsısor tetejére ért, visszanézett a válla fölött, egyrészt hogy megcsodálja a hatalmas Henry Moore-szobrot, amely a tér túlsó felét uralta, másrészt hogy ellenırizze, nem követik-e. Nem volt biztos benne, végül is nem nevezhette magát profinak ezen a téren. Belépett az épületbe, balra fordult, és felsietett a széles márványlépcsıkön a második emeletre, ahol fiatal korában hosszú órákat töltött el. A tágas termek zsúfolva voltak iskolásokkal, ami cseppet sem volt szokatlan hétköznap délelıttönként. Amikor besétált a 71. számú terembe, körbenézett az ismerıs Homer, Bellow és Hopper alkotásokon. Hirtelen nagyon otthon érezte magát - a Fehér Házban bezzeg soha nem fogta el ez az érzés. Továbbment a 66. számú kiállítóteremig, ahol ismét megcsodálta August Saint-Gauden „Emlékmő Shawnak és az 54. massachussetsi gyalogezrednek" címő alkotását. Amikor elıször meglátta a hatalmas, életnagyságú alakokat felsorakoztató frízt, egy órán át megbővölten állt elıtte. Ma csak pár pillanatot tudott rászánni. Mivel nem volt képes megállni, hogy itt-ott ne idızzön el egy kicsit, negyedórába telt, mire elérkezett az épület közepére, a rotundába. Gyorsan elhaladt Merkúr szobra mellett, aztán le a lépcsıkön, a köny-

45

vesboltnál kicsit visszafelé, megint le egy lépcsın, aztán egy alagsori folyosón át a keleti szárnyba. Egy lépcsısoron felment, elhaladt egy nagymérető Calder mobilszobor alatt, amely a mennyezetrıl függött, aztán a forgóajtón kilépett a macskaköves behajtóútra. Beugrott a sorban legelöl álló taxi hátsó ülésére. Mostanra biztos volt benne, hogy senki nem követi. Kipillantott az ablakon: épp rálátott a saját várakozó autójára a tér másik végében. - A. V. étterem, a New York Avenue-n. A taxi balra fordult a Pennsylvania Avenue-ra, aztán észak felé a Sixth Streetre. Igyekezett rendbe szedni a gondolatait. Hálás volt, amiért a taxis nem akarta megosztani vele politikai nézeteit Élesen balra kanyarodtak a New York Avenue-ra, és a taxi azonnal lassítani kezdett. Odanyújtott egy tízdollárost a sofırnek, még mielıtt megálltak volna. Azonnal kiszállt, és becsapta az ajtót, meg sem várva a visszajárót. Áthaladt a piros-fehér zöld védıtetı alatt, amely semmi kétséget nem hagyott az étterem tulajdonosának ír származása felıl, és benyitott az ajtón. Pár pillanatba telt, míg a szeme hozzászokott a félhomályhoz. Megkönnyebbülten látta, hogy a helyiség szinte üres, eltekintve egy magányos figurától, aki a terem legtávolabbi végében, egy kis asztalnál üldögélt, és egy pohár paradicsomlével játszadozott. Frissen vasalt öltönye nem árulkodott róla, hogy munkanélküli. Még mindig olyan alakja volt, mint egy sportolónak, habár korán kopaszodó koponyája miatt idısebbnek látszott a dossziéjában szereplı életkoránál. A tekintetük összetalálkozott, és a férfi bólintott. Odament hozzá, és leült vele szemben. - A nevem Andy... - kezdte. - Engem nem a neve érdekel, Mr. Lloyd, sokkal inkább az, hogy miért akar találkozni velem az elnök stábfınöke - mondta Chris Jackson.

És pontosan mi a szakterülete? - kérdezte Stuart Mackenzie.

46

Maggie vetett egy pillantást a férjére; tudta, mennyire nem örül neki, ha a foglalkozásáról faggatják. Connor már rájött, hogy Tara ezek szerint nem figyelmeztette legújabb lovagját, hogy ne kérdezısködjön az apja munkájáról. Eddig a pillanatig Connor nagyon élvezte az ebédet, rég érezte magát ilyen jól. A halat csak órákkal korábban foghatták ki, mielıtt leültek a kis tengerparti étteremben. A gyümölcs friss volt, a sört Washingtonból importáltak. Connor nagyot kortyolt a kávéjából, aztán kényelmesen hátradılt, és elnézte az alig száz méterre tomboló hullámokon lovagló szörfözıket Örült volna, ha húsz évvel korábban fedezi fel ezt a sportot. Stuartot meglepte, milyen kisportolt Tara édesapja, amikor elıször próbálkozott a szörfözéssel. Connor azt füllentette, hogy még mindig hetente kétszer-háromszor edz. Pedig közelebb járt volna az igazsághoz, ha azt mondja, naponta kétszer-háromszor. Habár a maga részérıl soha senkit nem tartott elég jónak a lányához, most kénytelen volt beismerni, hogy egyre inkább élvezi a fiatal ausztrál ügyvéd társaságát. - Egy biztosítótársaságnál dolgozom - felelte Stuart kérdésére, bár tudta, hogy ennyit minden bizonynyal a lánya is elmondott. - Igen, Tara említette, de a részletekrıl nem mesélt. Connor elmosolyodott. - Azért, mert emberrablási ügyekkel foglalkozom, és ránk is vonatkozik a titoktartás, mint az ügyvédekre. Eltőnıdött, ez vajon megakadályozza-e a fiatal ausztrált abban, hogy tovább faggatózzon a témáról. - Ez sokkal érdekesebben hangzik, mint azok a rutinügyek, amelyekben nekem kell jogi tanácsokat adnom - jegyezte meg Stuart, tovább tapogatózva. - Az én munkám kilencven százaléka is meglehetısen unalmas és rutinszerő - mondta Connor. - Sıt az a gyanúm, nekem még több papírmunka jut ki, mint magának. - De én soha nem utazom Dél-Afrikába. Tara idegesen az apjára pillantott Tudta, hogy nem fog örülni, amiért ezt elmondta valakinek, aki tulajdonképpen idegen. De Connor nem mutatta a bosszúság semmi jelét

47

- Hát igen, el kell ismerni, egy-két elınye van a munkámnak. - Azzal megszegné a titoktartást, ha nagyvonalakban elmesélné, általában hogy zajlik egy tipikus ügy? Maggie épp közbe akart vágni, hogy másfelé terelje a beszélgetést, de Connor válaszolt. - A társaság, amelynek dolgozom, olyan nagyvállalatokat képvisel, amelyeknek tengerentúli érdekeltségeik is vannak. - És miért nem olyan biztosítótársaságokat alkalmaznak, amelyek az adott országban mőködnek? İk bizonyára jobban kiismernék magukat a helyi viszonyok között. - Con - szólt közbe Maggie -, le fogsz égni! Szerintem vissza kellene mennünk a hotelbe, mielıtt olyan leszel, mint egy fıtt rák. Connort mulattatta a felesége nem túl meggyızı kísérlete, hogy másra terelje a beszélgetést, különösen mivel már egy órával ezelıtt ráerıltette a szalmakalapot - A dolog soha nem ilyen egyszerő - mondta Stuart kérdésére felelve. - Vegyünk például egy olyan céget, mint a Coca-Cola, amelyet, hadd szögezzem le rögtön, nem mi képviselünk. A világ minden táján vannak leányvállalatai, ahol alkalmazottak tízezrei dolgoznak. A vezetı beosztásúak többnyire a családjukat is magukkal viszik. Maggie alig tudta elhinni, hogy Connor hagyta idáig fajulni a beszélgetést. Egyre inkább közeledtek ahhoz a kérdéshez, amelynél azonnal hallgatásba szokott burkolózni. - De például itt Sydneyben is vannak emberek, akik nagyon jól képzettek ezen a téren - mondta Stuart, és töltött Connornak még egy kávét. - Végül is Ausztráliában sem ismeretlen az emberrablás fogalma. Connor kortyolt a kávéból, míg a válaszon gondolkozott. Stuart logikája támadhatatlan volt. Ahogy jó ügyvédhez illik, türelmesen várta, hogy a tanú egy ponton valami meggondolatlanságot feleljen. - Én valójában csak akkor kapcsolódom be az ügybe, ha valami komplikáció adódik. - Komplikáció?

48

- Mondjuk például, hogy egy cégnek olyan országban van kirendeltsége, ahol nagyarányú a bőnözés, és gyakran elıfordulnak emberrablások. Tegyük fel, hogy elrabolják a cég igazgatóját, bár valószínőbb, hogy a feleségét vagy a gyerekét. - És ekkor jön maga? - Nem, nem feltétlenül. Végül is könnyen lehet, hogy a helyi rendırségnek kellı tapasztalata van az ilyen ügyekben, és a legtöbb cégnél nem örülnek, ha kívülrıl avatkoznak be, fıleg az Államokból. Gyakran csak annyi a dolgom, hogy odautazom az illetı ország fıvárosába, és egy kis magánnyomozásba kezdek. Ha már jártam arrafelé, akkor többnyire jó a kapcsolatom a helyi rendırséggel. De akkor is megvárom, amíg ık kérnek fel közremőködésre. - És ha nem kérnek fel? - kérdezte Tara. Stuart kissé meglepıdött, mert egyértelmő volt, hogy a lány most elıször tette fel ezt a kérdést az apjának. - Akkor a saját szakállamra dolgozom - mondta Connor -, ami annál veszélyesebbé teszi a dolgot. - De ha a rendırség nem halad a nyomozással, akkor miért ne kérnék a segítségét? Bizonyára tisztában vannak vele, hogy szakértı ezen a területen - jegyezte meg Stuart. - Mert nem ritka, hogy a rendırség is belekeveredett a dologba. - Ezt nem egészen értem - mondta Tara. - Lehet, hogy a rendırség részesedik a váltságdíjból - magyarázta Stuart -, ezért nem örülnek a külsı beavatkozásnak. Különben is úgy gondolják, egy gazdag külföldi cég megengedheti magának, hogy fizessen. Connor bólintott. Egyre világosabb volt, miért kapott Stuart ilyen fiatalon állást Sydney egyik legnevesebb ügyvédi irodájában. - És mit csinál, ha arra gyanakszik, hogy a rendırség is részesedik a zsákmányból? - kérdezte. Tara már bánta, hogy nem figyelmeztette Stuartot, ne kérdezısködjön túl sokat, habár kezdte sejteni, hogy az ausztráloknak minden téren más elképzeléseik vannak arról, hogy mi a „túl sok".

49

- Akkor megfontolom, hogy tárgyalásokba bocsátkozzam velük. Ha a túszt megölik, nem valószínő, hogy valaha is kézre kerítenék az emberrablókat. - És ha beleegyezett, hogy tárgyal az emberrablókkal, mi a nyitólépés? - Tegyük fel, hogy az emberrablók egymillió dollárt követelnek. Mint minden profi tárgyalónak, az a célom, hogy a lehetı legelınyösebb egyezségre jussak. És persze az a legfontosabb, hogy a túsznak ne essen semmi baja. De soha nem hagynám, hogy a tárgyalásig jusson a játszma, ha az lenne az érzésem, úgy is ki lehet szabadítani a túszt, hogy egy fillért sem kell kifizetnie a cégnek. Minél többet fizetünk, annál valószínőbb, hogy pár hónappal késıbb megismétlıdik az eset. Néha ugyanazt a személyt rabolják el újból. - Milyen gyakran jut el a tárgyalás szintjéig? - Nagyjából az esetek felében. És ilyenkor jön rá az ember, hogy profikkal áll-e szemben. Minél tovább el tudjuk húzni a tárgyalásokat, annál valószínőbb, hogy ha amatırökrıl van szó, elkezdenek idegeskedni, félnek, hogy lebuknak. Gyakran elıfordul, hogy pár nap után megkedvelik az elrabolt személyt, és ez lehetetlenné teszi, hogy végrehajtsák a tervüket. A perui nagykövetség ostrománál például a végén már sakkbajnokságot rendeztek. Mellesleg a terroristák nyertek. Mindenki nevetett, ami Maggie-t is megnyugtatta kissé. - És a profiknak vagy az amatıröknek vannak inkább olyan húzásai, hogy levágott füleket küldözgetnek postán? - kérdezte Stuart fanyar mosollyal. - Szerencsére Mr. Getty unokájának ügyében nem mi tárgyaltunk. De ha profikkal állok szemben, még akkor is az én kezemben van egy-két ütıkártya. - Connor észre sem vette, hogy a felesége és a lánya úgy belefeledkeztek a beszélgetésbe, hogy hozzá sem nyúltak a kávéjukhoz. - Folytassa, nagyon érdekes - mondta Stuart. - Nos, a legtöbb emberrablás egyszeri eset, és habár szinte mindig profi bőnözık hajtják végre, a legtöbbször kevés vagy semmi tapasztalatuk nincs abban, hogyan kell tárgyalni ilyen helyzetben. A profi bőnözık majdnem mindig túlságosan magabiztosak. Azt hiszik, minden helyzetet

50

meg tudnak oldani. Mintha valaki azt hinné, tudna éttermet vezetni, pusztán azon az alapon, hogy ı is szokott enni napjában háromszor. Stuart elmosolyodott. - És amikor rájönnek, hogy az áhított milliót nem kaphatják meg, általában mibe egyeznek bele? - Csak a saját tapasztalatomról beszélhetek -mondta Connor. Többnyire az lesz a vége, hogy kiegyezünk az eredeti összeg negyedében. Egy-két esetben a felét is kifizettük. Egyetlen egyszer fordult elı, hogy belementem a teljes összeg kifizetésébe. De mentségemre szóljon, hogy ebben az esetben még a kis szigetország miniszterelnöke is benne volt a buliban. - És hányan ússzák meg az emberrablók közül? Az elmúlt tizenhét évben az ügyeim közül csak hárman, ami nagyjából nyolc százaléknak felel meg. - Nem rossz. És hány ügyfele veszett oda? Ez már olyan terület volt, ahová még Maggie sem mert soha elmerészkedni. Fészkelıdni kezdett a helyén. - Ha el is veszítek egy túszt, a társaság a végsıkig támogat - felelte Connor. Kicsit hallgatott. - De azt senkinek nem nézik el, ha kétszer kudarcot vall. Maggie felpattant, és Connorhoz fordult. - Megyek, úszom egyet. Nem jöttök ti is? - Én nem, de szívesen megpróbálkoznék még egyszer a szörfdeszkával - mondta Tara, anyja segítségére sietve a téma lezárásában. - Hányszor estél már le ma reggel? - kérdezte Connor, jelezve, hogy szerinte is kicsit messzire ment már a beszélgetés. - Legalább egy tucatszor - vallotta be Tara. - Ez volt a legrosszabb mutatott büszkén egy nagy horzsolásra a jobb combján. - Stuart, miért hagyod, hogy ilyen vakmerı legyen? - kérdezte Maggie, miután jobban megnézte a horzsolást. - Mert így megmenthetem, és a hıs szerepében tetszeleghetek! - Figyelmeztetlek, Stuart, Tara a hét végére a szörfözés mestere lesz, és ı fog megmenteni téged - nevetett Connor.

51

-Igen, azt hiszem, igaza van - felelte Stuart. - Akkor majd áttérünk a bungee-ugrásra. Maggie ettıl láthatóan elsápadt, és segélykérıen Connorra pillantott. - Ne aggódjon, Mrs. Fitzgerald - tette hozzá gyorsan Stuart. Addigra maguk már rég visszautaztak Amerikába - mondta, bár erre egyikük sem szívesen gondolt. Tara megragadta Stuart karját. - Na gyere, te Superman! Keressünk egy hullámot, amitıl megmenthetsz. Stuart felpattant a helyérıl, és Connorhoz fordulva azt mondta: - Ha egyszer valaki elrabolja a lányát, az én leszek, és nem fogadok el érte semekkora váltságdijat! Tara elpirult. - Gyere már! - mondta, aztán együtt elrohantak a part felé. - És azt hiszem, most elıször meg sem próbálnék alkudozni mondta Connor Maggie-nek, és mosolyogva nagyot nyújtózkodott. - Helyes fiú - állapította meg Maggie, és megfogta a férje kezét. Kár, hogy nem ír. - Rosszabb is lehetne - mondta Connor, és felállt. - Például angol. Maggie elmosolyodott, és ık is elsétáltak a fövenyes part felé. Mellesleg Tara ma hajnali ötkor jött haza. - Ne mondd, hogy még mindig ébren megvárod, ahányszor randevúja van - vigyorodott el Connor. - Ne beszélj olyan hangosan, Connor Fitzgerald, és ne felejtsd el, hogy az egyszem gyermekünkrıl van szó! - Tara már nem gyerek, Maggie. Felnıtt nı, és alig egy év múlva dr. Fitzgerald lesz belıle. - És te persze csöppet sem aggódsz érte! - Tudod, hogy aggódom - karolta át a feleségét Connor. - De ha viszonya van Stuarttal, ahhoz semmi közöm. Rosszabbul is választhatott volna.

52

- Én nem feküdtem le veled, csak az esküvı után, és még amikor azt mondták, hogy eltőntél Vietnamban, akkor sem néztem rá más férfira. És nem mintha nem lett volna jelentkezı! - Tudom, szívem. De hát én pótolhatatlan vagyok, lássuk be. Connor elrohant a hullámok felé, Maggie utána. Amikor végre utolérte, alig kapott levegıt. - Declan O'Casey már jóval azelıtt megkérte a kezemet, hogy te egyáltalán... - Tudom, drágám - felelte Connor a zöld szemekbe nézve, és kisimított Maggie arcából egy rakoncátlankodó fürtöt. - És egy perc sem telik el, hogy ne mondanék hálát azért, hogy megvártál. Ez volt az egyetlen, ami életben tartott, amikor fogságba estem Vietnamban. És az, hogy majd láthatom Tarát. Connor szavai felidézték Maggie-ben a szomorúságot, amit a vetélések okoztak, és az, hogy nem lehet több gyereke. İ népes családban nıtt fel, és nagyon szeretett volna egy fészekalja gyereket. Soha nem tudta elfogadni az édesanyja egyszerő életbölcsességét, hogy ez az isten akarata. Míg Connor Vietnamban volt, neki sok öröme telt Tarában. De abban a pillanatban, ahogy a férje hazatért, olyan szoros kapcsolat alakult ki apa és lánya között, amirıl Maggie tudta, hogy neki soha nem lesz része benne. Amikor Connor belépett a Maryland Insurance nevő céghez, mint menedzsergyakornok, Maggie-t meglepte a döntése. İ mindig úgy gondolta, hogy Connor az apja nyomdokait követve, valamilyen bőnüldözéssel kapcsolatos pályára lép majd. De aztán a férje elmagyarázta neki, hogy valójában kinek is fog dolgozni. Részleteket nem mondott, és arról sem beszélt, mit is jelent nem hivatalos titkosügynöknek lenni. Maggie hőségesen ırizte a titkot hosszú éveken át, habár sok kínos helyzet származott belıle, hogy a barátainak és ismerıseinek nem beszélhetett nyíltan a férje munkájáról. De úgy döntött, ez igazán apró kényelmetlenség ahhoz képest, hogy hány feleségnek kell azt elviselnie,

53

hogy a férje megállás nélkül csak a munkájáról beszél. İk bezzeg inkább azt tartják titokban, amit a munkán kívül mővelnek. És nagyon remélte, hogy a lánya is talál majd egyszer valakit, aki képes lesz egész éjszaka várni egy padon, csak hogy láthassa, ahogy ı összehúzza a függönyt.

54

7. fejezet

Jackson cigarettára gyújtott, és figyelmesen végighallgatott mindent, amit Andy Lloyd mondott. Meg sem próbálta félbeszakítani. Amikor Lloyd a végére ért gondosan megfogalmazott mondanivalójának, kortyolt egyet az ásványvizébıl, és várta, mi lesz az elsı kérdés, amit a CIA volt igazgatóhelyettese ezek után feltesz. Jackson elnyomta a cigarettáját. - Megkérdezhetem, miért gondolta, hogy én vagyok a legalkalmasabb személy erre a feladatra? Lloydot nem lepte meg a kérdés. Jó elıre elhatározta, hogy ha Jackson ezt kérdezi, egyszerően megmondja az igazat - Tudjuk, hogy azért mondott le a ClA-nál betöltött posztjáról, mert... bizonyos véleménykülönbségek merültek fel Helen Dexterrel. Pedig az addigi munkája kiváló volt, és mindenki az igazgató magától értetıdı utódjának tekintette. Azóta sem kapott a képzettségéhez méltó állást. Azt gyanítjuk, hogy ebben némileg Dexter keze is benne van. - Hát igen, elég egy telefonhívás - mondta Jackson -, természetesen nem hivatalosan, és az ember máris mindenhol feketelistára kerül. Nem szívesen mondok rosszat senkirıl, de Helen Dexter esetében örömmel kivételt teszek. - Újabb cigarettára gyújtott. - Dexter azt hiszi, Tom Lawrence csak a második legfontosabb ember az országban. Saját magát tartja a nemzet legfıbb védıbástyájának, és a megválasztott politikai vezetık a számára csak átmeneti kényelmetlenséget jelentenek, akiket elıbb vagy utóbb úgyis leváltanak a választópolgárok. - Igen, az elnöknek ezt többször is tapasztalnia kellett - felelte Lloyd mély átérzéssel.

55

- Az elnökök jönnek és mennek, Mr. Lloyd. Ha nem tévedek, az ön fınöke is csak ember, és így gyarló, Dexternek pedig bizonyára megvan róla a dossziéja, tele alapos indokokkal, miért nem alkalmas Lawrence arra, hogy másodszorra is megválasszák. Mellesleg, nyilván önrıl is megvan az ugyanolyan vaskos dossziéja. - Akkor nem ártana, ha mi is elkezdenénk győjtögetni egy dossziéra való anyagot, Mr. Jackson. És erre nem tudok önnél alkalmasabb személyt elképzelni. - Mire gondolt, hogy kezdjek neki? - Ki kellene nyomozni, ki állt a Ricardo Guzman ellen múlt hónapban Bogotában elkövetett merénylet mögött - felelte Lloyd. - Jó okunk van azt hinni, hogy közvetve vagy közvetlenül a ClA is benne volt. - Az elnök tudta nélkül? - kérdezte hitetlenkedve Jackson. Lloyd bólintott. Elıvett egy irattartót az aktatáskájából, és Jackson elé csúsztatta, aki kinyitotta. - Ne siessen vele, mert mindent memorizálnia kell. Jackson olvasni kezdett, de még az elsı oldal aljára sem ért, már kommentálni kezdte. - Ha azt feltételezzük, hogy egy magányos merénylı volt, akkor gyakorlatilag lehetetlen lesz bármiféle megbízható információhoz jutni. Az effélék nem hagyják meg az új lakcímüket a távozásuk után. - Jackson kicsit hallgatott, majd folytatta. - Másrészt viszont, ha tényleg a CIA volt, akkor Dexternek tíznapos elınye van velünk szemben. Azóta valószínőleg már el is tüntetett minden nyomot, ami a gyilkoshoz vezethet, hacsak... - Hacsak? - kérdezte Lloyd. - Nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a nı keresztbe tett az évek során. Elıfordulhat, hogy van valaki Bogotában, aki... Mennyi idım van? - Az új kolumbiai elnök három hét múlva hivatalos látogatást tesz Washingtonban. Sokat segítene, ha addigra tudnánk valamit. - Máris kezdem úgy érezni magam, mint a régi szép idıkben mondta Jackson, elnyomva a csikket. - Csak most még az a gyönyörőségem is megvan, hogy Dexter a másik oldalon áll. - Ismét cigarettára gyújtott. - Kinek dolgozom majd? - Hivatalosan szabadúszó, de nem hivatalosan nekem dolgozik. Ugyanolyan fizetést kap, mint amikor otthagyta a Céget, havonta befizetjük

56

a bankszámlájára. Érthetı okokból a neve nem fog szerepelni semmilyen alkalmazotti listán. Kapcsolatba fogok lépni magával, ha... - Nem, Mr. Lloyd - vágott közbe Jackson. - Én lépek kapcsolatba magával, ha van valami jelentenivalóm. Ha kétirányú kapcsolatot tartunk fenn, az csak megkétszerezi a lebukás veszélyét. Szükségem lesz egy biztonságos telefonvonalra. Lloyd egy szalvétára felfirkantott hét számjegyet. - Ez egyenesen az íróasztalomon csöng, a titkárnımet is megkerülve. Éjfél után a hívásokat automatikusan átirányítják az ágyam melletti telefonhoz. Éjjel-nappal bármikor nyugodtan hívhat. Ne törıdjön az idıeltolódással sem, ha esetleg külföldrıl hív, nem zavar, ha felébresztenek. - Ezt jó tudni - bólintott Jackson -, mert azt hiszem, Helen Dexter soha nem alszik. Lloyd elmosolyodott. - Mindent megbeszéltünk? - Még nem egészen - mondta Jackson. - Ha kilépett az étterembıl, forduljon jobbra, aztán az elsı sarkon megint jobbra. Taxit ne intsen le, csak ha már legalább négy saroknyira van. Mostantól úgy kell gondolkodnia, mint Helen Dexter, és ne feledje, ı harminc éve ezt csinálja. Egyetlen egy embert ismerek csak, aki jobb nála. - Remélem, maga az - mondta Lloyd. - Sajnos, nem - felelte Jackson. - Ne mondja, hogy az illetı Dexternek dolgozik! - Az illetı ugyan a legközelebbi barátom, de ha Dexter utasítaná, hogy öljön meg, hát senki nem kötne rám életbiztosítást. Ha mindkettıjüket le akarjuk gyızni, akkor reménykedjünk, hogy még nem rozsdásodtam be az elmúlt nyolc hónap alatt. Mindketten felálltak. - Viszontlátásra, Mr. Lloyd -nyújtott kezet Jackson. - Igazán sajnálom, hogy ez volt az elsı és utolsó személyes találkozásunk. - De hát én azt hittem, megegyeztünk, hogy... - kezdte Lloyd idegesen. - Abban, hogy együtt dolgozunk, de abban nem, hogy találkozunk. Két találkozást Helen Dexter már nem tartana véletlennek.

57

Lloyd bólintott. - Akkor várni fogom, hogy hívjon. - Mr. Lloyd, a Nemzeti Galériát ne keresse fel többször, hacsak nem azért, mert a festményekben akar gyönyörködni. Lloyd összeráncolta a homlokát. - Miért ne? - kérdezte. - A bóbiskoló teremır a 71-es teremben azon a napon került oda, amikor magát kinevezték a Fehér Házba. Benne van a dossziéjában, hogy hetente egyszer eljár a Galériába. Még mindig Hopper a kedvence? Lloyd szája kiszáradt. - Szóval Dexter tud errıl a találkozóról is? - Nem - felelte Jackson. - Most szerencsésen megúszta. Szabadnapos a teremır.

Connor

sokszor látta sírni a lányát kiskorában, a lehorzsolt térde vagy a megsértett büszkesége miatt, vagy egyszerően csak hogy megszerezze, amit akart. De ez most valami egészen más volt. Míg Tara Stuart nyakába csimpaszkodott, Connor úgy tett, mintha a bestsellereket nézegetné az újságosnál, és arra gondolt, milyen kellemes volt ez a nyaralás. Felszedett egy-két kilót, és szinte tökéletesen elsajátította a szörfözés mővészetét. Az eltelt két hét során elıször megkedvelte, aztán tisztelni is megtanulta Stuartot. És egy idı után már Maggie sem emlékeztette minden reggel, hogy Tara nem aludt a saját szobájában. Connor úgy érezte, ez a vonakodó anyai jóváhagyás pecsétje. Connor vett egy Sy dne y Mor n ing H er a ldo t. Átlapozta, csak a fıbb címeket olvasgatva, míg el nem ért a külpolitikai hírek oldalához. Vetett egy pillantást Maggie-re, aki épp a szuvenírekért fizetett, amelyeket soha nem fognak kirakni otthon, még elajándékozni sem, és végül Graham atya jótékonysági vásárán kötnek ki majd. Connor megint az újságba temetkezett „Herrera elsöprı gyızelme a kolumbiai választásokon" - a lap egyik oldalán ez a cím állt egy háromhasábos cikk fölött. Elolvasta a tudósítást, amely szerint Herrera fölényes gyızelmet aratott a rivális jelölttel szemben, akit a Nemzeti Párt az utolsó pillanatban állított Guzman helyére. Herrera a közeli jövıben

58

amerikai látogatásra készül, hogy Lawrence elnökkel Kolumbia problémáiról beszéljen. A témák között elsı helyen szerepel a... - Mit gondolsz, jó lesz ez Joannak? Connor a feleségére nézett, aki egy Ken Done nyomatot mutatott neki, amely a sydneyi kikötıt ábrázolta. - Szerintem túl modern. - Akkor majd veszünk neki valamit a duty free üzletben. Utolsó figyelmeztetés a 816-os Los Angeles-i járat utasainak! hangzott fel a hangosbeszélıben. - Kérjük kedves utasainkat, azonnal jelenkezzenek a 27-es kapunál! Connor és Maggie elindultak, pár lépéssel a lányuk és Stuart elıtt maradva, akik kétségbeesetten kapaszkodtak egymásba. Amikor Tara vonakodva utolérte a szüleit, Connor gyengéden átkarolta a vállát. - Tudom, ez sovány vigasz, de az anyád és én úgy gondoljuk, Stuart igazán... - Connor habozva elhallgatott. - Tudom - mondta Tara két hüppögés között. - Ahogy visszaértem Stanfordba, meg fogom kérdezni, lehetséges-e, hogy a diplomamunkámat a sydneyi egyetemen fejezzem be. Maggie kicsit távolabb állva egy stewardesszel beszélgetett - Csak nem ennyire fél a repüléstıl? - kérdezte a nı suttogva, amikor meglátta, hogy zokog Tara. - Ugyan, dehogy. Csak itt kell hagynia valamit, amit nem engedtek áthozni a vámon.

Maggie majdnem átaludta az egész tizennégy órás utat Sydneytıl Los Angelesig. Tara mindig csodálkozott, hogyan képes erre. İ legfeljebb csak elelszunyókált, még ha altatót vett be, akkor is. Megszorította az apja kezét. İ rámosolygott, de nem szólt semmit. Tara viszonozta a mosolyát. Mióta csak az eszét tudta, az apja körül forgott az élete. Soha nem aggasztotta, hogy nem fog olyan férfival találkozni, aki a helyére léphetne, inkább az, hogy ha mégis, az apja nem

59

lesz képes elfogadni az illetıt. Most megkönnyebbülten tapasztalta, az apja mennyire támogatja. Ha valaki, inkább az anyja jelentett problémát. Tara tudta, hogy ha tıle függne, még mindig szőz lenne, és otthon lakna. Egészen tizenhat éves koráig azt hitte, ha valaki megcsókol egy fiút, attól teherbe lehet esni. Ekkor történt, hogy egy osztálytársnıje kölcsönadta A s ze x ör öm ei szamárfüles példányát. Éjszakánként a takaró alatt zseblámpával olvasta el. De csak miután leérettségizett, akkor vesztette el a szüzességét, ha a többiek igazat mondtak, utolsóként az osztályból. Nyáron a szüleivel egy régóta beígért látogatást tett a dédnagyapja szülıföldjére. Azonnal beleszeretett Írországba és az emberekbe, ahogy betette a lábát Dublinba. Az elsı estén a szállodában, a vacsoránál azt mondta az apjának, nem is érti, miért vándorolt ki annyi ír a szülıföldjérıl, és miért nem elégedettek ebben a gyönyörő országban. A fiatal pincér, aki kiszolgálta ıket, Tarára nézett, és idézni kezdte: „Az irek népe nem elégedett soha." - Walter Savage Landor - vágta rá azonnal Maggie. - A következı versszak elejét is tudja? A pincérfiú folytatta: - „S midın még Tara vára állt..." Tara elpirult, Connor pedig felnevetett. A pincér értetlenül nézett rájuk. - Így hívnak - magyarázta Tara. A pincér elvitte a tányérokat. Míg az apja a számlát rendezte, az anyja pedig a kabátját vette fel, a fiatal pincérfiú megkérdezte Tarát, nem lenne-e kedve meginni vele valamit Gallagher kocsmájában, ha végzett a munkával. İ örömmel beleegyezett. A közvetkezı pár órában a szobájában megnézett egy régi filmet, aztán éjfél után leosont a földszintre. A kiskocsma, amit Liam javasolt, alig párszáz méterrel arrébb volt az utcában. Amikor Tara besétált, a fiú már ott várta a pult mellett. Liam nem vesztegette az idıt, azonnal megismertette a Guiness örömeivel. Tara nem lepıdött meg, amikor kiderült, hogy csak a vakáció alatt pincérkedik, egyébként irodalomszakos hallgató a Trinity College-ben, és az ír költészet a szakterülete. Liam viszont annál jobban

60

meglepıdött, hogy Tara mennyire jártas Yeats, Joyce, Wilde és Synge mőveiben. Amikor pár óra múlva visszakísérte a szobájához, gyöngéden megcsókolta, és megkérdezte: - Meddig maradsz Dublinban? - Még két napig - felelte Tara. - Akkor ne vesztegessük el egy percét sem. A következı három éjszaka Tara alig aludt valamit; amikor utána továbbutaztak a dédnagyapja, Oscar szülıhelyére, Kilkennybe, az volt az érzése, írhatna egy-két lábjegyzetet A sz ex ör ö mei he z. Amikor Liam lecipelte a csomagjaikat a bérelt autóhoz, Connor busás borravalót adott neki, és odasúgta: - Köszönöm. - Tara elpirult. A stanfordi egyetemen másodéves korában volt egy kapcsolata egy orvostanhallgatóval. De amikor a fiú megkérte a kezét, hirtelen rádöbbent, hogy esze ágában sincs vele tölteni az élete hátralévı részét. Egy évvel késıbb Stuartról már egészen másképp gondolta. Az elsı találkozásuk úgy történt, hogy egymásnak ütköztek szörfözés közben. Tara hibája volt, nem figyelt, és egy nagy hullám hátán épp Stuart elé került. Mindketten nagyot repültek. Amikor a fiú kisegítette a víz alól, Tara várta a jól megérdemelt szidalmakat. De a fiatalember csak rámosolygott, és azt mondta: - Inkább kerüld el a gyors sávot! Pontosan ugyanez a baleset még aznap délután megismétlıdött, de akkor már szándékosan, és ezzel Stuart is tisztában volt. Nevetve azt mondta: - Két választásom van. Vagy szörfleckéket adok, vagy meghívlak egy kávéra. Különben a következı találkozásunk a kórház ambulanciáján lesz. Melyiket választod? - Kezdjük inkább a kávéval. Tara legszívesebben már ezt az éjszakát Stuarttal töltötte volna. Tíz nappal késıbb, amikor haza kellett utaznia, nagyon sajnálta, hogy három napig vártak. - Itt a kapitány beszél. Los Angeles fölé érkeztünk, rövidesen megkezdjük a leszállást.

61

Maggie összerezzent és felriadt Megdörzsölte a szemét és lányára mosolygott - Elaludtam? - kérdezte. - Abban a szent pillanatban, ahogy felszálltunk - felelte Tara. Miután összeszedték a csomagjaikat, Tara elbúcsúzott a szüleitıl, és elindult, hogy átszálljon a San Franciscó-i gépre. Ahogy eltőnt a váróterem forgatagában, Connor odasúgta Maggie-nek: - Nem lepne meg, ha sarkon fordulna és elrohanna a következı sydneyi géphez. Maggie csak bólintott. Elindultak a belföldi járatok terminálja felé, és felszálltak az éjszakai washingtoni gépre. Mire vége lett a biztonsági intézkedéseket ismertetı videónak, Maggie már aludt. Miközben átrepültek az Egyesült Államok fölött, Connor igyekezett elhessegetni a gondolataiból Tarát és Stuartot, és arra koncentrálni, amit majd tennie kell, ha megérkezett Washingtonba. Három hónapon belül kikerül az aktív állományból, és még mindig nem is sejtette, melyik osztályra fogják majd áthelyezni. Rettegett tıle, hogy valami kilenctıl ötig tartó, aktatologatós íróasztali munkát kap a fıhadiszálláson, ami azzal is járna, hogy elıadásokat kellene tartania fiatal ügynököknek a terepen szerzett tapasztalatairól. Már közölte Joannal, hogy ha ennél érdekesebbet nem tudnak ajánlani, nyugdíjba vonul. Nem érzett semmi kedvet a tanításhoz. Az elmúlt egy évben elejtettek célzásokat egy-két posztról, amely esetleg szóba jöhet a számára, de ez még azelıtt volt, hogy a fınöke, Jackson minden magyarázat nélkül lemondott. Connor tisztában volt vele, hogy annak ellenére, hogy huszonnyolc évet töltött a Cégnél, és kitőnı munkát végzett, most, hogy Chris jackson már nincs a ClA-nál, a jövıje egyáltalán nem olyan biztonságos, mint eddig hitte.

62

8. fejezet

Biztos vagy benne, Andy, hogy Jacksonban megbízhatunk? - Nem, nem vagyok biztos. De egyvalamirıl meg vagyok gyızıdve: ı legalább annyira győlöli Dextert, mint te. - Hát ez felér egy ajánlólevéllel - mondta az elnök. - De miért épp ıt választottad? Mert ha az a fı feltétele a megbízatásnak, hogy győlölni kell hozzá Dextert, akkor elég nagyszámú jelölt lehetett! - Vannak más jó tulajdonságai. Elıször is a múltbeli tapasztalatai. Tiszt volt Vietnamban, aztán a kémelhárítás vezetıje, arról már nem is beszélve, hogy milyen hírnevet szerzett a CIA igazgatóhelyetteseként. - Miért mondott le olyan hirtelen, ha ilyen ígéretes volt a karrierje? - Azt gyanítom, Dexter úgy érezte, túlságosan is ígéretes. Egyre komolyabb pályázónak tőnt az ı pozíciójára. - Ha be tudja bizonyítani, hogy Dexter adta ki az utasítást Ricardo Guzman megölésére, akkor lehet, hogy tényleg igazgató lesz belıle. Úgy látom, a legjobb embert választottad ki, Andy. - Jackson azt mondta, csak egyvalaki van, aki jobb nála. - Akkor béreljük fel ıt is - vágta rá az elnök. - Én is rögtön erre gondoltam. Csakhogy az illetı Dexternek dolgozik. - Hát, legalább azt nem tudja, hogy Jackson nekünk dolgozik, ez is valami. Mondott még valami érdekeset? Lloyd kinyitott egy dossziét, és elmesélte az elnöknek az egész beszélgetést.

63

- És azt várod tılem, hogy én csak üljek és malmozzak, míg Jackson elıáll valamivel? - Ezek voltak a feltételei, csak így vállalta. De nekem az az érzésem, Mr. Jackson nem az az ember, aki ülne és malmozna. - Remélem is, mert minden nap, amit Helen Dexter Langleyben tölt, eggyel több a kelleténél. Remélem, Jackson talál ellene olyan bizonyítékot, amivel nyilvánosan megszégyeníthetjük. Andy bólintott. - Ki a következı? - kérdezte az elnök. Lloyd vetett egy pillantást az órájára. - Bedell szenátor már vár odakint. - Mit akar már megint? - Szeretné megbeszélni a legutóbbi módosító javaslatait a fegyverzetcsökkentési törvényhez. Az elnök összevonta a szemöldökét. - Neked is feltőnt, hogy Zerimszkij népszerősége több ponttal nıtt a legutóbbi oroszországi közvélemény-kutatások szerint?

Maggie

azonnal rávetette magát a telefonra, amint hazaérkeztek kis georgetowni házukba. Connor elkezdett kicsomagolni, és közben hallgatta a felesége és a lánya között zajló beszélgetés egyik felét. - Csak azért hívtalak, hogy megmondjam, szerencsésen hazaérkeztünk - kezdte Maggie. Connor elmosolyodott a kevéssé meggyızı kifogáson. Tara túl éles esző, hogy ezt bevegye, de tudta, bele fog menni a játékba. - Kösz, hogy hívtál, anya. Jó hallani a hangodat. - Nálad minden rendben? - kérdezte Maggie. - Hát persze - felelte Tara, aztán hosszasan nyugtatgatta, hogy nem fog semmi meggondolatlanságot csinálni. Amikor meggyızıdött róla, hogy az anyja megnyugodott, megkérdezte: - Apa ott van? - Itt van mellettem. - Maggie átnyújtotta a kagylót Connornak az ágy másik oldalára. - Apa, megtennél nekem egy szívességet? - Hát persze.

64

- Kérlek, magyarázd meg anyának, hogy nem fogok semmi ostobaságot csinálni. Stuart már kétszer telefonált, mióta megérkeztem, és mivel azt tervezi, hogy karácsonyra idejön, addig egész biztosan kibírom nélküle. Egyébként hadd figyelmeztesselek, már tudom, mit kérek karácsonyra. - Mit, drágám? - Hogy fizesd a telefonszámláimat a következı nyolc hónapban. Azt hiszem, ez többe fog kerülni, mint a használt autó, amit ígértél, ha meglesz a diplomám. Connor nevetett. - Úgyhogy nem ártana, ha tényleg megkapnád az elıléptetést, amit Ausztráliában emlegettél. Szia, apa! - Szervusz, szívem. Connor lerakta a kagylót, és megnyugtatóan Maggie-re mosolygott. Épp el akarta mondani neki, tizedszer is, hogy ne aggódjon, amikor megcsörrent a telefon. Connor felkapta. Arra számított, megint Tara lesz az. De nem ı volt. - Sajnálom, hogy már az érkezése pillanatában zavarom - mondta Joan -, de épp most kereste a fınök, és úgy hangzik, sürgıs. Milyen gyorsan tudna bejönni? Connor az órájára nézett. - Húsz perc múlva ott vagyok - mondta, és lerakta a kagylót. - Ki volt az? - kérdezte Maggie, és tovább folytatta a kicsomagolást. - Joan. Be kell mennem aláírni néhány szerzıdést. Nem tart sokáig. - A fenébe is, végül elfelejtettem neki ajándékot venni! - Majd megállok valahol útközben, és veszek valami apróságot. Connor lerohant a lépcsın, és már kint is volt a házból, mielıtt Maggie tovább kérdezısködhetett volna. Beült az öreg Toyotába, de beletelt kis idıbe, míg életet tudott lehelni a motorba. Végül sikerült elindulnia „a vén csotrogánnyal", ahogy Tara nevezte. Negyedóra múlva ráfordult az M Streetre, aztán balra kanyarodott, és egy rámpán lehajtott egy jelöletlen föld alatti parkolóba.

65

Amikor belépett az épületbe, a biztonsági ır egy ujjal megbillentette a tányérsapkáját, és azt mondta: - Isten hozta, Mr. Fitzgerald. Nem számítottam rá, hogy hétfı elıtt bejön. - Akkor már ketten vagyunk - felelte Connor, játékosan viszonozva a szalutálást, és a lifthez indult Felment a hetedik emeletre. Amikor kilépett a folyosóra, egy mosolygós recepciós fogadta, aki egy nagybetős „Maryland Insurance Company" feliratú tábla alatt ült az íróasztalnál. A földszinten kiszögezett eligazító tábla azt mutatta, hogy az elıkelı biztosítási cég foglalja el az irodaház hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik emeletét. - Örülök, hogy látom, Mr. Fitzgerald. Látogatója van. Connor bólintott, aztán elindult a folyosón. Ahogy bekanyarodott a saroknál, rögtön észrevette Joant, aki az irodája ajtaja elıtt várta. Az arckifejezésébıl ítélve Connor gyanította, hogy egy ideje már ott ácsoroghat. Aztán eszébe jutott, hogy elfelejtett ajándékot venni neki. Persze nem mintha Joan úgy festett volna, mint akinek az ajándék a legnagyobb gondja. - Pár perce jött meg a fınök - súgta oda Joan, és kitárta elıtte az ajtót. Connor belépett az irodájába. Az íróasztal elıtt ott ült a fınöke, aki bezzeg soha nem ment nyaralni. - Sajnálom, hogy megvárakoztattam, de... - kezdett mentegetızni Connor. - Van egy kis probléma - vágott közbe Helen Dexter, és egy dossziét dobott az íróasztalra.

Csak

egy használható nyomot adjon a kiinduláshoz, és a többit már magam is elintézem - mondta Jackson. - Bár megtehetném, Chris - felelte a bogotai rendırfınök. - De a volt kollégái elég világosan a tudtomra adták, hogy maga mostantól p er so na non gr at a. - Nem úgy ismerem én magát, mint aki ad az efféle finomságokra mondta Jackson, és újratöltötte a rendırfınök poharát whiskyvel.

66

- Chris, meg kell értenie, hogy amikor még a kormányának hivatalnoka volt, akkor nyugodtan köthettem magával üzletet. - És a borravaló sem maradt el, ha jól emlékszem. - Ó, hogyne - felelte lezserül a rendırfınök. - De hát nekem is megvannak a költségeim. - Belekortyolt a kristálypohárba. - Tudja, Chris, az infláció Kolumbiában rendkívül magas. A fizetésem a mindennapi megélhetésemet is alig fedezi. - Úgy értsem, a tarifa ugyanannyi, még egy per son a non gr a ta számára is? A rendırfınök felhajtotta az utolsó korty whiskyt, megtörölte a bajuszát, és azt mondta: - Chris, az elnökök jönnek és mennek mindkettınk hazájában, de a barátok mindig barátok maradnak. Jackson halványan elmosolyodott, aztán kivett egy borítékot a belsı zsebébıl, és az asztal alatt átnyújtotta. A rendırfınök belekukkantott, majd kigombolta az egyik zsebén a hajtókát, és eltőntette benne a borítékot. - Úgy látom, az új gazdái nem olyan bıkezőek magával. - Egyetlen használható nyom, csak ennyit kérek - ismételte Jackson. A rendırfınök a magasba emelte üres poharát, és megvárta, amíg a mixer teletölti. Nagyot kortyolt: - Én mindig úgy tartottam, Chris, hogy ha az ember jó vásárt akar csinálni, a legjobb hely, ahol el lehet kezdeni a keresgélést, az egy zálogház. A San Victorina kerületben például tudok egy nagyon jó kis boltocskát. Elmosolyodott, fenékig felhajtotta a poharát, és felállt. - Azt javasolnám, kedves barátom, alaposan nézze meg a kirakatot.

Miután

Connor végzett a bizalmas dossziéval, visszaadta Helen Dexternek. A fınöke elsı kérdése meglepte. - Mennyi ideje van hátra a nyugdíjig? - Jövı év januárjában kikerülök az aktív állományból, de természetesen remélem, hogy ezután is a Cégnél maradhatok. - Lehet, hogy nem lesz egyszerő olyan pozíciót találni, amely megfelelne a képességeinek - mondta Dexter tárgyilagosan. - De van egy

67

üresedés, amit ajánlani tudnék. - Kis szünetet tartott. - A clevelandi irodánk igazgatói posztja. - Cleveland? - Igen. - Azt reméltem, huszonnyolc évnyi szolgálati idı után találnak nekem valamit Washingtonban. Bizonyára tudja, hogy a feleségem a georgetowni egyetem dékáni hivatalában dolgozik. Szinte lehetetlen lenne hasonló állást találni neki Ohióban. Hosszú csönd következett. - Szívesen segítenék - mondta végül Helen Dexter szenvtelen hangon -, de pillanatnyilag semmi megfelelıbbet nem tudok felajánlani. Ha elfogadja a clevelandi állást, néhány év múlva esetleg visszajöhet Washingtonba. Connor rámeredt a nıre, akit huszonhat éve szolgált. Fájdalmasan tudatában volt, hogy most ugyanolyan könyörtelen, halálos csapással készül elintézni ıt is, mint a múltban annyi más kollégáját. De vajon miért, amikor mindig az utolsó betőig hőségesen végrehajtotta minden utasítását? Connor lenézett a dossziéra. Talán az elnök ragaszkodik hozzá, hogy egy fej a porba hulljon, amiért annyira szorongatja a sajtó a CIA kolumbiai tevékenykedése miatt? Cleveland lesz a jutalma huszonnyolc évnyi munkájának? - Van valami más lehetıségem? - kérdezte. Helen Dexter habozás nélkül válaszolt. - Választhatja a korengedményes nyugdíjat. - Úgy beszélt, mintha egy hatvanéves takarítónı nyugalomba vonulásáról lenne szó. Connor némán ült. Egyszerően nem hitt a fülének. Egész életét a Cégnek szentelte, és sok más kollégájához hasonlóan, nem egyszer a fejét is kockáztatta érte. Helen Dexter felállt. - Ha meghozta a döntést, kérem, tájékoztasson. - Azzal kiment az irodából. Connor egy darabig elüldögélt az íróasztalánál, és próbálta megemészteni a fınöke szavait. Eszébe jutott, amit Chris Jackson mesélt neki: nyolc hónappal korábban egy szinte szóról szóra azonos

68

beszélgetése volt Dexterrel. Neki Milwaukee-t ajánlotta föl. - Velem ez soha nem eshet meg - mondta akkor Chrisnek. - végül is én csapatjátékos vagyok, rám senki nem gyanakodhat, hogy az igazgató pozíciójára pályáznék. - Csakhogy ı egy még súlyosabb bőnt követett el. Azzal, hogy végrehajtotta Dexter utasításait, akaratlanul is okozója lehet esetleges bukásának. Vajon hány jó katonát áldozott már föl az évek során a saját karrierje oltárán? - töprengett Connor. A gondolatait Joan szakította félbe. Mondani sem kellett neki, hogy a találkozó rosszul sikerült - Segíthetek valamit? - kérdezte halkan. - Nem, semmit Joan, köszönöm. - Kis hallgatás után hozzátette: - Ugye, tudja, hogy nemsokára kikerülök az aktív állományból? - Január elsején - mondta Joan. - De a maga szakmai múltjával biztosan remek íróasztalt kap majd, kényelmes munkaidıt, és ráadásul egy csinos, hosszú lábú titkárnıt is. - Sajnos nem úgy néz ki - felelte Connor. - Az egyetlen, amit az igazgató felajánlott, a clevelandi iroda volt, és hosszú lábú titkárnıkrıl szó sem esett - Cleveland? - kérdezte Joan csodálkozva. Connor bólintott. - Az a ribanc! Connor felnézett régi, hőséges titkárnıjére. Nem tudta palástolni a meglepetését. Tizenkilenc év alatt ez volt a legcsúnyább szó, amit a szájából hallott. Joan a szemébe nézett, és megkérdezte: - Mit fog mondani Maggienek? - Fogalmam sincs. De mivel immár huszonnyolc éve hazudozom neki, majd csak kitalálok valamit most is.

Amikor Chris Jackson benyitott az ajtón, egy harangocska figyelmeztette a boltost, hogy vevı érkezett. Bogotában több mint száz kisebb-nagyobb zálogház van, legtöbbjük a San Victorina kerületben, Jackson kezdı ügynök kora óta nem talpalt

69

még ennyit egy nyomozásnál sem. Már-már azon kezdett tőnıdni, régi barátja, a rendırfınök nem átverte-e. De azért kitartóan folytatta a nyomozást, mert biztos volt benne, hogy a rendırfınök nem kockáztatná a jövıbeli tömött borítékokat. Escobar felnézett az esti újságból. Mindig meg tudta mondani már ránézésre is, hogy aki belép, eladni akar-e vagy venni. A tekintetük, a ruházatuk, még a járásuk is árulkodó volt. Erre a vevıre egyetlen pillantást kellett csak vetnie, és máris örült, hogy ma nem zárt be korábban. - Jó estét, uram - állt fel Escobar a kis zsámolyról. Mindig „uramnak" szólította a kuncsaftot, ha vásárlót gyanított benne. - Miben segíthetek? - A puska a kirakatban... - Á, igen, látom, uraságodnak jó szeme van! Valóban mesteri darab. - Escobar felnyitotta a pult fedelét, és a kirakathoz sétált Kivette a bırtokot, és a pultra fektette, hogy a vevı megszemlélhesse a tartalmát Jacksonnak egy futó pillantás is elegendı volt a kézi munkával készült távcsöves puskára, hogy tudja, honnan származik. Nem lepte meg, hogy az egyik tár használt. - Mennyit kér érte? - Tízezer dollárt - felelte Escobar, aki az akcentusáról már rég megállapította a vevı nemzetiségét. - Nem adhatom kevesebbért. Már többen is érdeklıdtek egyébként. Jackson, aki három napja megállás nélkül járt-kelt a párás és fülledt városban, nem volt alkudozós hangulatban. De ennyi pénz nem volt nála, és az ı helyzetében nem fizethetett csekkel vagy hitelkártyával. - Lehetséges lenne, hogy foglalót hagyjak, és holnap reggel érte jöjjek? - kérdezte. - Hogyne, uram - felelte Escobar. - De tíz százalékot fogok kérni. Jackson bólintott, és kivette a tárcáját a belsı zsebébıl. Elıhúzott egy halom használt bankjegyet, és a pultra rakta. A boltos lassan végigszámolta a tíz darab százdollárost, aztán betette a kasszába, és írt egy nyugtát Jackson a nyitott tokra pillantott. Kivette a használt tárat, és zsebre vágta.

70

Escobar kicsit csodálkozott de nem azon, amit a vevı tett. Esküdni mert volna, hogy amikor megvásárolta a puskát, még mind a tizenkét golyó a helyén volt

Csomagolnék, és holnap már ott is lennék nálad, de a szüleim... - Biztos vagyok benne, hogy megértenék - vágott közbe Stuart. - Talán. De attól még nekem lelkiismeret-furdalásom lenne. Annyi áldozatot hozott az apám, hogy megszerezhessem a diplomámat. Az anyámról már nem is beszélve. Szerintem szívrohamot kapna. - Azt mondtad, kideríted, a professzorod hozzájárulna-e, hogy Sydneyben fejezd be a disszertációd. - Nem a professzorom a probléma - felelte Tara -, hanem a dékán. - A dékán? - Igen. Amikor a professzorom tegnap megemlítette neki a dolgot, azt mondta, szó sem lehet róla. - Tara hosszú csönd után folytatta: - Ott vagy még, Stuart? - Hát persze - felelte Stuart, egy shakespeare-i hısszerelmeshez méltó sóhajjal. - Csak nyolc hónap - vigasztalta Tara. - Azt is meg tudom mondani, hány nap. És ne felejtsd el, karácsonykor úgyis itt leszel. - Már nagyon várom - mondta Stuart - Remélem, a szüleidnek nem leszek terhére. - Ne butáskodj. Nagyon örültek, amikor mondtam, hogy nálunk töltöd a karácsonyt Anya imád téged, nagyon jól tudod, és te vagy az elsı udvarlóm, akirıl apa megkockáztatott egy jó szót. - Figyelemreméltó ember az apád. - Hogy érted? - Szerintem tudod, hogy értem.

71

- Most jobb lesz, ha leteszem, különben apának fizetésemelést kell kérnie, ha fizetni akarja a telefonszámláimat. Mellesleg legközelebb rajtad a sor, te hívj! Stuart úgy tett, mintha nem vette volna észre, milyen hirtelen változtatott témát Tara. - Olyan furcsa belegondolni, hogy te dolgozol, miközben én az igazak álmát alszom - mondta Tara. - Én tudnék rá egy módot, hogy ezen változtassunk - felelte Stuart.

Amikor kinyitotta az ajtót, megszólalt a riasztó. Az üzlethelyiségben épp kettıt ütött egy óra, amikor félrehúzta a gyöngyfüggönyt, és belépett. A kirakatra nézett A puska már nem volt kitéve. Percekbe telt, míg megtalálta, a pult alá dugva. Ellenırzött a tokban minden alkatrészt. Feltőnt neki, hogy az egyik tár hiányzik. A hóna alá szorította a bırtokot, majd észrevétlenül és gyorsan távozott, ahogy jött. Nem mintha félt volna, hogy elkapják: a rendırfınök biztosította róla, hogy legalább félóráig nem szállnak ki a betörés helyszínére. Az órájára pillantott, mielıtt becsukta volna maga után az ajtót Két óra múlt tizenkét perccel. A rendırfınöknek nem volt lelkiismeret-furdalása. Úgy érezte, ı igazán nem hibáztatható, amiért régi barátjánál nem volt elég pénz, hogy azonnal megvegye a puskát. Különben is, imádta, ha kétszer fizettek neki ugyanazért az információért, ráadásul dollárban.

Maggie töltött a férjének még egy csésze kávét - Azt fontolgatom, hogy kilépek a cégtıl, és keresek valami olyan állást ahol nem kell ennyit utaznom. - Connor a feleségére nézett és várta, mit válaszol. Maggie lerakta a kávéskannát, és belekortyolt a csészéjébe. - Miért épp most? - végül csak ennyit kérdezett.

72

- Az igazgató azt mondta, fel akarnak váltani egy fiatalabbal. Ez a társaság szokásos politikája az én koromban. - Dehát a cégen belül biztosan rengeteg munka akadna valakinek, akinek annyi tapasztalata van, mint neked. - Igen, az igazgató javasolt is valamit - mondta Connor. - A clevelandi irodánk vezetését. - Cleveland? - csodálkozott Maggie. Egy ideig hallgatott, aztán azt mondta: - Miért akarnak ilyen hirtelen megszabadulni tıled? - Ó, nem errıl van szó. Egyébként, ha nem fogadom el, már így is megvan a nyugdíjjogosultságom - mondta Connor, megkerülve az egyenes választ - De Joan szerint rengeteg nagy biztosítótársaság van Washingtonban, amelyek boldogan alkalmaznának. - Csak épp az nem, amelyiknél most dolgozol -mondta Maggie, a férjére szegezve tekintetét Connor a szemébe nézett, de nem tudott semmilyen meggyızı választ kitalálni. Még hosszabb csönd következett. - Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje, hogy elmondd végre a teljes igazságot? Vagy továbbra is higgyek el mindent, amit mondasz, ahogy kötelességtudó feleséghez illik? Connor lehajtotta a fejét, és hallgatott. - Soha nem titkoltad, hogy a „Maryland Insurance" a CIA fedıcége. És én soha nem faggattalak. De az utóbbi idıben egyre rosszabbul álcázod az utazásaidat. - Nem egészen értem - mondta esetlenül Connor. - Amikor elhoztam az öltönyödet a tisztítóból, ezt találtam a zsebedben - Maggie egy pénzérmét rakott az asztalra. - Úgy tudom, ez csak Kolumbiában használatos. Connor rámeredt a tíz pesósra, amivel Bogotában telefonálni lehet. - A legtöbb feleség automatikusan egy következtetésre jutna folytatta Maggie -, de én több mint harminc éve ismerlek, és tudom, hogy effajta csalásra nem lennél képes. - Maggie, esküszöm, hogy... - Tudom, Connor. Mindig belenyugodtam, hogy jó oka van, amiért nem voltál teljesen ıszinte az évek során. - Maggie az asztal fölé hajolva megfogta a férje kezét. - De ha most egyszer csak minden ok nélkül

73

kihajítanak a szemétdombra, szerintem jogom van megtudni, pontosan mit is mőveltél az elmúlt huszonnyolc évben.

Jackson szólt a taxisofırnek, hogy várja meg a zálogház elıtt. Pár perc múlva már itt is lesz, aztán továbbmennek a repülıtérre. Ahogy belépett a boltba, Escobar azonnal kisietett a raktárból. Feldúltnak tőnt. Amikor meglátta, ki a vevı, lehajtotta a fejét, szó nélkül kinyitotta a kassza fiókját, kivett tíz százdollárost, és átnyújtotta a pult fölött. - Elnézését kell kérnem, uram - mentegetızött -, de sajnálatos módon a puskát az éjszaka folyamán ellopták. Jackson nem mondott semmit. - Az benne a különös - folytatta Escobar -, hogy semmi mást nem vittek el, pénzt sem. Jackson továbbra sem szólt semmit. Escobarnak az volt az érzése, mintha nem lenne túlságosan meglepve. Miközben a taxi a repülıtér felé tartott, Jackson a zakója zsebébe nyúlt, és kivette belıle a használt tárat. Azt talán nem tudja bebizonyítani, kinek az ujja húzta meg a ravaszt, de afelıl már szemernyi kétsége sem volt, ki adta ki a parancsot Ricardo Guzman meggyilkolására.

74

9. fejezet

A helikopter puhán földet ért a Washington- és a Lincoln-emlékmő között, a szökıkút medencéjénél. Ahogy a forgólapát lelassult, egy néhány fokból álló lépcsıt engedtek le a pázsitra. A Nighthawk helikopter ajtaja kivágódott, és kiszállt Herrera elnök, tetıtıl talpig díszegyenruhában, amelyben úgy festett, mint egy régi hollywoodi film mellékszereplıje. Vigyázzba vágta magát, és viszonozta a tengerészgyalogosok tisztelgését, majd pár lépést tett a várakozó páncélozott Cadillac limuzinig. Az autók sora elindult a kolumbiai és amerikai zászlókkal fellobogózott úton. Tom Lawrence, Larry Harrington és Andy Lloyd már várták a vendéget a Fehér Ház déli oszlopos tornácánál. Minél jobban szabott az egyenruha, minél tarkábbak a szalagok, minél több a kitüntetés, annál jelentéktelenebb az ország - gondolta magában Lawrence, miközben elırelépett, hogy üdvözölje a kolumbiai elnököt - Antonio, kedves barátom! - mondta, miközben Herrera megölelte, habár eddig mindössze egyszer találkoztak. Miután Herrera végre kiengedte az ölelésbıl, Lawrence bemutatta neki Harringtont és Lloydot. Vakuk villogtak és videokamerák zümmögtek, miközben a politikusok befelé indultak a Fehér Házba. Még néhány kép készült róluk a folyosón, ahogy egymás kezét szorongatják George Washington életnagyságú portréja alatt. A háromperces sajtófotózás után az elnök bekísérte vendégét az ovális terembe. Kolumbiai kávét szolgáltak fel, és készült még néhány fénykép. Eközben semmi fontosról nem beszélgettek. Amikor végre magukra maradtak, a külügyminiszter azonnal a két ország viszonyára terelte a szót. Lawrence nagyon hálás volt a rövid tájékoztatóért, amit

75

Larrytıl kapott aznap reggel. Úgy érezte, így hozzáértı megjegyzéseket hallathat a kiadatási egyezményrıl, az idei kávétermésrıl, a drogproblémáról, sıt a bogotai metróról is, amelyet egy amerikai cég épít. A külügyminiszter ezután szóba hozta a kölcsönök visszafizetését és a két ország export-import mutatóinak aránytalanságát. Lawrence közben azon kapta magát, hogy el-elkalandoznak a gondolatai arra, hogy milyen problémák várnak még rá aznap. A fegyverzetcsökkentési törvényjavaslat ügye elakadt a szenátusi bizottságokban, és Andy már figyelmeztette, hogy nem lesz meg a kellı számú szavazat. Valószínőleg több kongresszusi taggal személyesen kell majd beszélnie, ha meg akarja szerezni a szavazataikat. Tudatában volt, ezek a találkozók csak arra jók, hogy a képviselık a hiúságukat legyezgessék, és a választókerületükben mindenkinek elmondhassák - még ha demokraták is -, hogy milyen közeli kapcsolatban állnak az elnökkel. Ha pedig republikánusok, akkor azzal dicsekedhessenek, hogy az elnök az ı támogatásuk nélkül egyetlen lépést sem tud tenni. Amikor Lawrence kizökkentette a gondolataiból, Herrera épp azt mondta: - ...és ezért személyesen is szeretnék köszönetet mondani, elnök úr. - A kolumbiai elnök arcán széles mosoly terült el, a három amerikai politikus pedig csodálkozva meredt rá. - Megismételné, Antonio? - kérdezte az elnök, aki nem volt benne biztos, jól hallotta-e. - Ha már így magunk között vagyunk, Tom, meg akartam köszönni, hogy személyesen is beavatkozott az érdekemben a választási kampányba!

Mióta dolgozott a Maryland Insurance-nél, Mr. Fitzgerald? - kérdezte az igazgatótanács elnöke. A felvételi beszélgetés már vagy egy órája zajlott, de ez volt az elsı kérdés, amit ı tett fel. - Májusban lesz huszonnyolc éve, Mr. Thompson - felelte Connor, egyenesen a férfi szemébe nézve, aki épp vele szemben ült a hosszú asztal közepénél.

76

- A szakmai gyakorlata igazán figyelemreméltó - mondta a nı, aki az elnök jobbján ült. - És az ajánlólevelei is kitőnıek. Kénytelen vagyok megkérdezni, miért akarja otthagyni a jelenlegi állását. És ami talán még fontosabb, a Maryland Insurance miért engedi el ilyen könnyen? Connor elızı este vacsora közben megvitatta Maggie-vel, mit feleljen, ha felmerül ez a kérdés. - Mondd meg nekik az igazat - javasolta Maggie. - Ne is próbálj hazudni, soha nem ment neked az túl jól! -Connor nem is számított tıle más tanácsra. - Az egyetlen elıbbrelépési esélyem az lett volna, ha Clevelandbe költözöm - mondta. - És úgy éreztem, nem várhatom el a feleségemtıl, hogy feladja az állását a georgetowni egyetemen. Nehéz lett volna megfelelı munkát találnia Ohióban. A bizottság harmadik tagja bólintott. Connor Maggie-tıl tudta, hogy az illetı fia a Georgetown egyetemen végzıs hallgató. - Azt hiszem, tovább nem is raboljuk az idejét -mondta az elnök. Köszönjük, hogy idefáradt, Mr. Fitzgerald. - Nagyon szívesen - mondta Connor, és felállt. Meglepetésére az elnök is felállt, és az asztalt megkerülve odament hozzá. - Lenne kedve a jövı héten valamelyik este nálunk vacsorázni a feleségével? -kérdezte, miközben az ajtóhoz kísérte Connort. - A legnagyobb örömmel, elnök úr - felelte Connor. - Szólítson csak Bennek. Senki nem hív elnök úrnak a Washington Provident társaságnál, a vezetı beosztásúak meg végképp nem. Rámosolygott Connor-ra, és melegen megszorította a kezét. - Szólok a titkárnımnek, holnap majd odatelefonál, és megbeszélhetnek egy idıpontot. Nagyon szeretném megismerni a feleségét. Maggie, ugye? - Igen. És én is nagyon szeretném megismerni Mrs. Thompsont, Ben.

Andy Lloyd felkapta a piros telefon kagylóját, de nem ismerte fel azonnal a hangot, amely megszólalt benne.

77

- Lenne egy információm, amelyet talán hasznosnak fog találni. Sajnálom, hogy ilyen soká tudtam csak jelentkezni. Lloyd gyorsan fogott egy jegyzettömböt, és lekapta egy filctoll kupakját. Nem kellett lenyomnia semmiféle gombot, minden beszélgetést, amely ezen a telefonon zajlott, automatikusan rögzítettek. - Most jöttem meg, tíz napot töltöttem Bogotában, ahol valaki gondoskodott róla, hogy ne csak egyszerően becsapják az orrom elıtt az ajtókat, de alaposan rá is fordítsák a kulcsot. - Szóval Dexter megtudta, miben sántikál. - Ha nem tévedek, percekkel azután, hogy beszéltem a rendırfınökkel. - Ezek szerint azt is tudja, kinek dolgozik? - Nem, erre ügyeltem. Ezért is tartott ilyen sokáig. Megígérhetem, hogy azok után, ahogy félrevezettem a fiatal ügynököt, akit rám állított, soha nem is fog rájönni. A bogotai kultúrattasé jelentése olyan hosszú lesz, hogy egy hónap kell, míg Dexter elolvassa, és akkor se fog rájönni, hogy mit kerestem ott. - Na és sikerült találni valamit, amit bizonyítékként használhatunk ellene? - kérdezte Lloyd. - Semmi olyat, amit ne tudna kimagyarázni a szokásos ravaszságával. De minden jel arra mutat, hogy a CIA állt a merénylet mögött. - Ezt tulajdonképpen magunktól is be tudnánk bizonyítani - mondta Lloyd. - A probléma csak az, hogy habár az informátorunk háttere kifogástalan, nem jelenhet meg tanúként, mivel ı az a személy, akinek legtöbb haszna származott a merényletbıl. Tudna olyan tanúval szolgálni, akivel bíróság elıtt is elıhozakodhatunk? - Csak a bogotai rendırfınök, márpedig az ı személye nem nevezhetı kifogástalannak. Ha kinyitná a száját a bíróság elıtt, ki tudja, végül ki mellett, és ki ellen tanúskodna. - Akkor honnan olyan biztos benne, hogy a CIA volt? - Saját szememmel láttam a puskát, amivel megölték Guzmant. Még a használt tárat is megszereztem. Sıt nagyjából biztos vagyok benne,

78

hogy ismerem azt az embert, aki a fegyvert készítette. Ö a szakma legjobbja, és egy rendkívül szők, speciális vevıkörnek dolgozik. - Hadd találgassak - mondta Lloyd. - Mind a CIA embere. - Kivéve egyet, akit Dexter néhány napja nyugdíjba küldött. - Akkor csapjunk le rá, és alkalmazzuk mi! Jackson hosszú csönd után válaszolt. - A Fehér Házban lehet, hogy így csinálják, Mr. Lloyd, de ez az ember nem fogja elárulni a volt munkaadóját, bármivel is próbálja megvesztegetni. És a fenyegetés se használna, még ha pisztolyt szorítana a halántékához, az sem. - Hogy lehet ilyen biztos benne? - Alattam szolgált Vietnamban, és még a vietkongok sem tudták szóra bírni. Neki köszönhetem az életemet. Egyébként szinte biztos, hogy Dexter meggyızte arról, hogy a merényletre kiadott parancs egyenesen a Fehér Házból származik. - Mi megmondhatjuk neki, hogy nem így volt. - Ezzel csak az életét veszélyeztetnénk. Nem, úgy kell bebizonyítanom Dexter bőnösségét, hogy ezt az embert ne keverjem bele. És ez nem lesz könnyő. - Tehát, most mit akar tenni? - Elmegyek a partira, amit az új állása alkalmából rendez. - Ezt komolyan mondja? - Igen, mert lesz ott egy nı, aki jobban szereti ıt, mint a hazáját És talán ı hajlandó lesz beszélni. Majd jelentkezem. A vonal elnémult

Amikor Nick Gutenburg, a

CIA igazgatóhelyettese belépett Fitzgeraldék nappalijába, az elsı, akit meglátott a vendégek között, az elıdje volt Chris Jackson épp elmélyült beszélgetést folytatott Joan Bennett-tel. Vajon arról mesél neki a nı, kinek dolgozott Fitzgerald Bogotában? Gutenburg nagyon szerette volna hallani, mirıl beszélnek, de elıször üdvözölnie illett a házigazdát.

79

- Még kilenc hónapig maradok a cégnél - mesélte Joan Jacksonnak. - De utána szeretnék csatlakozni Connorhoz az új munkahelyén. - Épp most hallottam róla. Ideálisnak hangzik. Abból, amit Maggie mesélt, úgy tőnik, ezentúl nem kell annyit utaznia. - Igen, de még nem hivatalos a kinevezése -mondta Joan. - De azok után, hogy a társaság elnöke meghívta Maggie-vel együtt vacsorára holnap estére, azt hiszem, megnyugodhatunk, megkapta az állást. Hacsak nem arról van szó, hogy Ben Thompsonnak bridzspartnerek kellenek holnapra. - Örülök, hogy eljöttél, Nick - üdvözölte Connor melegen a vendéget, és átnyújtott neki egy pohár Perrier ásványvizet. Tudta, hogy Gutenburg soha nem iszik egy korty alkoholt sem. - A világ minden kincséért sem hagytam volna ki, Connor - felelte Gutenburg. Connor a feleségéhez fordulva azt mondta: - Maggie, ı Nick Gutenburg, egy kollégám, akinek az a dolga a cégnél, hogy a... -Kárbecslés - vágott közbe gyorsan Gutenburg. -Mindnyájunknak nagyon hiányozni fog a férje, Mrs. Fitzgerald. - Biztos vagyok benne, hogy fognak még találkozni - mondta Maggie. - Végül is Connor ugyanebben a szakmában marad. - Ne kiabáld el, még nem végleges a dolog - figyelmeztette Connor. - De te leszel az elsı, aki megtudod, Nick. Gutenburg tekintete visszatért Jacksonra, és amikor az otthagyta Joan Bennettet, gyorsan odasétált a nıhöz. - Örömmel hallottam, hogy a cégnél marad, Joan - szólította meg Azt hittem, elkíséri Connort az új állásába. - Nem, maradok a cégnél - felelte óvatosan Joan, aki nem volt biztos benne, pontosan mennyit is tud az igazgatóhelyettes. - Csak azért gondoltam, mert hogy Connor ugyanebben a szakmában marad... Nem tud semmit, csak tapogatózik, gondolta Joan. - Kikkel beszélget Chris Jackson?

80

Joan a szoba másik felébe pillantott. Szerette volna azt felelni, hogy fogalma sincs, de tudta, hogy úgysem úszná meg. - Ez Graham atya, Fitzgeraldék lelkésze még Chicagóból, és Tara, Connor lánya. - İ mivel foglalkozik? - érdeklıdött Gutenburg. - A Stanford egyetemen végzıs. Gutenburg rájött, hogy csak az idejét vesztegeti, Connor titkárnıjébıl harapófogóval sem lehet kiszedni semmit. Végül is közel húsz évig dolgozott neki, úgyhogy nem kétséges, hogy hőséges hozzá - habár a dossziéjában semmi nem utalt arra, hogy a kapcsolatuk bármilyen értelemben több lenne, mint szakmai jellegő. És ahogy elnézte Miss Bennettet, az volt az érzése, ı az egyetlen negyvenöt éves szőzlány Washingtonban. Amikor Connor lánya odament az asztalhoz, hogy töltsön magának egy italt, Gutenburg szó nélkül otthagyta Joant. - Nick Gutenburg a nevem - lépett a lányhoz, és kezet nyújtott. - Az édesapja kollégája vagyok. - Én pedig Tara. A belvárosi irodában dolgozik? - Nem, egy külkerületi kirendeltségen. És maga még mindig a Stanfordra jár? - Igen - felelte Tara kissé meglepetten. - A cég melyik osztályán dolgozik? - Kárbecslés. Meglehetısen unalmas, ahhoz képest, amivel az apja foglalkozik, dehát valakinek ezt is meg kell csinálni - mondta Gutenburg felnevetve. - Egyébként nagyon örülök az édesapja új állásának. - Igen, anya is nagyon örült, hogy egy ilyen tekintélyes társaságnál sikerült állást találnia, és ilyen hamar. Habár még nem erısítették meg. - Ugye, nem Washingtonban fog dolgozni? - Az irodája a régi munkahelyétıl alig pár saroknyira, a... - Tara elhallgatott mert valami zaj ütötte meg a fülét. Megfordult, és látta, hogy Chris Jackson épp az asztalt kopogtatja, hogy elcsendesítse a vendégeket. - Elnézést, de ez nekem jeladás, teljesítenem kell a hivatalos kötelességemet - mondta Tara, és faképnél hagyta Gutenburgot, aki megfordult, hogy meghallgassa Jacksont

81

- Hölgyeim és uraim! - kezdte Chris, majd megvárta, míg mindenki elcsendesedik. - Az a megtiszteltetés ért, hogy pohárköszöntıt mondhatok legrégebbi barátaimra, Connorra és Maggie-re. Az évek során jó párszor rá kellett jönnöm, hogy Connor az az ember, aki leginkább bajba tud keverni. A vendégek kórusban nevettek. Egyikük azt kiáltotta: „Milyen igaz!" egy másik: „Ezzel én is épp így vagyok!". - De ha már benne vagyok a pácban, akkor nem ismerek senkit, aki jobban ki tudna húzni belıle. - Nagy taps csattant. - Amikor elıször találkoztam ConnorraI... Gutenburg halk pittyegést hallott, és gyorsan elıkapta a személyhívóját. TRÓJA, SÜRGİS! - olvasta. Kisurrant a nappaliból az elıszobába. Felkapta a telefonkagylót, mintha csak otthon lenne, és tárcsázott egy számot, amely nem szerepelt semmiféle telefonkönyvben. Egy hang azonnal beleszólt: - Tessék? - Megkaptam az üzenetet, de most nem tudok beszélni - mondta Gutenburg bemutatkozás nélkül. - Amit mondani akarok, arról néhány óra múlva úgyis az egész világ tudni fog. - Az elnök...? - Az orosz elnök szívrohamban meghalt, tizenhét perccel ezelıtt közölte Helen Dexter. - Azonnal jöjjön az irodámba, és mondjon le mindent a következı negyvennyolc órára. - A hang elnémult. Ha nem volt biztonságos a telefonvonal, Helen Dexter soha nem beszélt negyvenöt másodpercnél tovább. Stoppert tartott az íróasztalán. Gutenburg lerakta a kagylót, és kisurrant az ajtón, anélkül, hogy elbúcsúzott volna a vendéglátóitól. Már a kocsiban ült, útban Langley felé, amikor Chris Jackson felemelte a poharát és azt mondta: - Connorra, Maggie-re és a jövıjükre! Az összes vendég a magasba emelte a poharát. - Connorra és Maggie-re!

Nick Gutenburg vagyok, a CIA igazgatóhelyettese. Kérem, hívjon vissza a

82

Cég központi 70 30 4820 1100 számán. Ha megadja a nevét az operátornak, közvetlenül az irodámba kapcsolják. - Gutenburg lerakta a kagylót. Az évek során úgy tapasztalta, hogy ha ilyen üzenetet hagy, többnyire egy percen belül visszahívják, de ha mégsem, a késlekedés csak neki jelent elınyt. Ült az íróasztalánál, és várt. Eltelt két perc, de nem aggódott. Tudta, hogy akit hívott, elıbb ellenırizni fogja a számot. Mire megbizonyosodik róla, hogy valóban a CIA központi száma, további percek telnek el, ami csak még jobban erısíti Gutenburg pozícióját. Amikor végül megszólalt a telefon, már majdnem három perc telt el. Gutenburg hagyta egy darabig csöngeni. - Jó reggelt, Mr. Thompson - szólt bele végül, meg sem várva, hogy bemutatkozzon a hívó fél. - Nagyon hálás vagyok, amiért ilyen gyorsan visszahívott. - Ez csak természetes, Mr. Gutenburg - felelte a Washington Provident biztosítótársaság elnöke. - Egy igen kényes ügyben szeretnék önnel beszélni, Mr. Thompson. Nem zavarnám, ha nem az ön érdeke kívánná így. - Értem. Miben segíthetek? - kérdezte Thompson. - Úgy tudom, nemrégiben hallgattak meg jelölteket az emberrablási osztály élén megüresedett állásra. Ez ugyebár olyan poszt, amely feltétlen tisztességet követel a jelölttıl. - Úgy van - mondta Thompson. - De azt hiszem, sikerült megtalálnunk az ideális embert. - Nem tudom, kit választottak ki, de szeretném a tudomására hozni, hogy az egyik jelentkezı ellen épp vizsgálatot folytatunk, és ha a dolog a bíróságon kötne ki, ez nem vetne túl jó fényt az önök társaságára. Ha azonban ön, Mr. Thompson, bízik benne, hogy a legjobb embert találták meg, a CIA a világért sem akar beleszólni. - Kérem, várjon egy pillanatig, Mr. Gutenburg! Ha van valami, amirıl tudnom kellene, a legnagyobb örömmel meghallgatnám.

83

Gutenburg kicsit várt, majd azt mondta: - Megkérdezhetem, természetesen szigorúan bizalmasan, kit választottak ki a jelöltek közül a pozícióra? - Hogyne. Nekem semmi kétségem nincs az illetı tisztessége és kifogástalan múltja felıl. Mr. Connor Fitzgeralddal készülünk aláírni a szerzıdést. - Hosszú csönd után Thompson megkérdezte: - Itt van még, Mr. Gutenburg? - Igen, Mr. Thompson. Nem tudom, esetleg lenne-e rá ideje, hogy felkeressen itt Langleyben? Azt hiszem, nem ártana, ha részletesebben ismertetném önnel a csalási ügyet, amelyben épp nyomozást folytatunk. És talán szívesen bepillantana egy-két bizalmas iratba, melyekhez sikerült hozzájutnunk. Most Thompson hallgatott egy kis ideig. - Ezt sajnálattal hallom. Nem hiszem, hogy szükség lenne a látogatásra - mondta végül halkan. Pedig olyan remek választásnak tőnt - Higgye el, nekem is fájdalmas, hogy erre a telefonhívásra kényszerültem, Mr. Thompson. De bizonyára sokkal dühösebb lett volna, ha nem teszem, és az egész kínos ügyrıl a W a s h i n g t o n P o s t címlapjáról értesül. - Ezzel egyetértek. - Hadd tegyem hozzá - folytatta Gutenburg -, habár ennek ehhez az ügyhöz semmi köze, hogy a Washington Provident ügyfele vagyok, mióta csak a CIA-nál dolgozom. - Ezt örömmel hallom, Mr. Gutenburg. És igazán nagyra értékelem, hogy ön és kollégái ilyen alaposan végzik a munkájukat. - Remélem, jó szolgálatot tettem, Mr. Thompson. Viszonthallásra. Gutenburg lerakta a kagylót, és azonnal megnyomta az 1-es gombot egy másik telefonon. - Tessék? - szólt bele egy nıi hang. - Azt hiszem, a Washington Provident mégsem fogja alkalmazni Connor Fitzgeraldot. - Nagyszerő. Akkor most várunk három napot, azután maga szépen felajánl neki egy feladatot.

84

- Minek várnánk három napot? - Látom, nem olvasta Freud tanulmányát a maximális lelki sebezhetıség elméletérıl.

85

10. fejezet

Megmondom pontosan, honnan származik az információm - közölte Tom Lawrence. - Magától a kolumbiai elnöktıl. Személyesen mondott nekem köszönetet, amiért a javára beavatkoztam a választási kampányba. - Ez még nem bizonyít semmit - felelte Helen Dexter hővösen. - Kétségbe vonja a szavaimat, Helen? - Az elnök meg sem próbálta leplezni a felháborodottságát - Nem, elnök úr - felelte higgadtan Dexter. - De ha azzal vádolja a CIA-t, hogy az ön tudomása nélkül titkos akciókat hajt végre, remélem, ezt nem egyszerően egy dél-amerikai politikus szavaira alapozza. Az elnök elıbbre hajolt - Azt javasolnám, Helen, hogy hallgassa végig figyelmesen ezt a beszélgetést amely nemrégiben zajlott le ebben az irodában. Nekem az volt a benyomásom, hogy nagyon is igaznak hangzik az információ. Helen Dexter továbbra sem mutatta semmi jelét, hogy kényelmetlenül érezné magát, Nick Gutenburg viszont aki a jobbján ült, kínosan feszengve fészkelıdött a helyén. Az elnök biccentett Andy Lloydnak, aki lenyomott egy gombot a magnetofonon, amely az elnök íróasztalának sarkán feküdt - M e g m a g y a r á z n á , p o n t o s a n mir e g ond ol ? - Hogyne, b á r n e m h i s z e m , h o g y o l y a s m i t m o n d hatnék, amit nem tudnak, már úgyis. Az egyetlen rivál i s o m a t , R i c a r d o G u z m a n t s z á m o m r a n a g y o n kén ye lmese n e lt áv olí tot tá k, a l i g k é t h é t t e l a v á l a s z t á s o k e l ı t t - U g y e , n e m a r r a a k a r c é l o z n i , h o g y m i . . . - kérdezte Lawrence hangja.

86

- Hát, h a n e m m a g u k v o l t a k , a k k o r n e m t u d o m , k i , m e r t a z é n e m b e r e i m n e m , a z b i z t o s - vágott közbe Herrera. Olyan hosszú szünet következett, hogy Gutenburg már azon tőnıdött, ennyi volt-e a beszélgetés, de mivel Lawrence és Lloyd nem mozdultak, feltételezte, hogy van még folytatása. - Van v a l a m i h a t á r o z o t t b i z o n y í t é k a , a m i a r r a u t a l , h o g y a C I A követt e el a mer ény le tet ? - kérdezte végül Lloyd hangja. - A g yi lk os gol yór ól si ker ült m egá l lap íta ni, hog y e gy oly an f e g y v e r b ı l s z á r m a z o t t , a m e l y e t a mer ényl ı elad ott egy z á l o g h á z b a n , mielı tt elm ene kü lt a z o r s z á g b ó l . A szóban forgó fegyvert késıbb a maguk egyik embere kilopta az üzletbıl, és Amerikába küldte a diplomáciai postával. - Ezt honnan tudja ilyen biztosan? - Ú g y látom, a bogotai rendırfınök sokkal t ö b b e t elmond n ek em, mi nt ö nne k a CIA v e z e t ı j e . Andy Lloyd kikapcsolta a magnót. Helen Dexter felnézett, és látta, hogy az elnök tekintete rászegezıdik. - Nos? - kérdezte Lawrence. - Ez alkalommal milyen egyszerő magyarázattal tud szolgálni? - Ez a beszélgetés egyáltalán nem bizonyítja, hogy a ClA-nak bármi köze lett volna Guzman meggyilkolásához - mondta nyugodtan Dexter. Számomra ebbıl csak az derül ki, hogy Herrera fedezni próbálja a merénylıt, aki nyilván az ı utasítására cselekedett. - Feltételezem, az állítólagos magányos merénylıre gondol, aki azóta szerencsésen felszívódott Dél-Afrikában - mondta gúnyosan az elnök. - Abban a pillanatban, ahogy felbukkan valahol, nyakon csípjük, és akkor meglesz a bizonyíték, amit kért - Ha egy ártatlan embert lepuffantanak egy johannesburgi sikátorban, ez nekem nem lesz elég bizonyíték - jelentette ki Lawrence. - Nekem sem - mondta Dexter. - Ha elkaptam az elkövetıt, meg fogjuk tudni, ki volt a megbízója - tette hozzá éles hangon.

87

- Ha ez esetleg mégsem sikerülne, akkor nem lepne meg, ha ez a magnókazetta a W a s h i n g t o n P o s t egyik riporterénél kötne ki, aki nem épp a CIA iránti rajongásáról ismert. Majd ı eldönti, Herrera önmagát fedezi-e, vagy egyszerően igazat mond. Akárhogy is, magának egy halom igen kínos kérdésre kell majd válaszolnia, Helen. - Ha erre sor kerül, önnek is feltesznek majd egy-két kérdést, elnök úr - felelte Dexter szemrebbenés nélkül. Lawrence dühösen felpattant. - Bizonyítékot kérek arról, hogy valóban létezik az az eltőnt dél-afrikai! Ha huszonnyolc napon belül nem tud szolgálni vele, akkor szeretném itt látni a lemondását az íróasztalomon, a helyetteséével együtt. Most távozhatnak. Az igazgató és a helyettese felálltak, és szó nélkül kimentek az irodából. Egyikük sem szólalt meg, csak amikor már Dexter kocsijában ültek. Miután kihajtottak a Fehér Ház területérıl, Dexter lenyomott egy gombot az ülés karfáján, és felgördült a füstszínő üveg, amely elválasztotta az utasteret a sofırtıl. - Beszélt már Fitzgeralddal? - kérdezte. - Még nem - felelte Gutenburg. - Azt mondta, várjak három napot Hétfıre terveztem.

Sajnálattal kell közölnünk, hogy kénytelenek vagyunk elutasítani a... Connor épp harmadszor olvasta újra a levelet, amikor megcsörrent az íróasztalán a telefon. Egészen tompának érezte magát, nem akarta elhinni, ami történt. Vajon mi sikerülhetett félre? A vacsora Thompsonéknál nem is lehetett volna kellemesebb. Amikor Maggie-vel néhány perccel éjfél elıtt elbúcsúztak vendéglátóiktól, Ben Thompson azt javasolta, következı hétvégén golfozzanak együtt, Elizabeth Thompson pedig meghívta Maggie-t egy kávéra. Másnap az ügyvédje felhívta Connort, és annyit mondott, hogy a szerzıdés, amelyet a Washington Providenttıl küldtek, épp csak egy-két apró változtatásra szorul, és lehet is aláírni. Connor felvette a telefont.

88

- Tessék, Joan? - Az igazgatóhelyettes keresi. - Kapcsolja - mondta fáradtan Connor. - Connor? - szólalt meg a hang, amelyben soha nem bízott meg igazán. - Valami fontos történt Az igazgató megkért, hogy azonnal tájékoztassalak róla. - Hogyne - mondta Connor, aki igazán oda sem figyelt Gutenburg szavaira. -Talákozhatnánk háromkor a szokott helyen? - Hogyne - ismételte meg Connor. A kattanás után egy darabig még szorongatta a kagylót Aztán negyedszer is elolvasta a levelet, és úgy döntött, Maggie-nek egyelıre nem szól róla, csak ha majd talált egy újabb álláslehetıséget

Connor

érkezett elsınek a Lafayette Square-re. Letelepedett egy padra, szemben a Fehér Házzal. Pár perc múlva befutott Nick Gutenburg, és leült a pad másik végére. Connor ügyelt rá, hogy felé se pillantson. - Connor, lenne egy feladat Maga az elnök kívánta, hogy téged bízzunk meg vele - mormolta Gutenburg, tekintetét mereven a Fehér Házra szegezve. - A legjobb emberünket akarta. - De hát tíz nap múlva otthagyom a Céget - felelte Connor. - Igen, az igazgató is ezt mondta. De az elnök ragaszkodott hozzá, hogy ezt a feladatot még vállald el. Connor nem felelt - Az oroszországi választások végeredménye hatással lehet az egész szabad világ jövıjére. Ha ezt a félnótás Zerimszkijt választják meg, az azt jelentené, hogy egyik napról a másikra újból kitörne a hidegháború. Az elnök sutba dobhatja a fegyverzetcsökkentési törvényjavaslatot. A Kongresszus olyan mértékő növelést követelne a védelmi kiadásokban, ami miatt a tönk szélére kerülne az ország.

89

- De hát Zerimszkij alaposan le van maradva a közvéleménykutatások szerint - mondta Connor. - Nem mindenki arra számít, hogy Csernopov fölényes gyızelmet fog aratni? - Pillanatnyilag lehet, hogy így fest - felelte Gutenburg. - De még van három hét a választásokig, és az elnök - Gutenburg jól megnyomta a szót, továbbra is a Fehér Házra szegezve tekintetét - úgy érzi, hogy az oroszországi helyzet olyannyira képlékeny, hogy addig bármi megtörténhet. Sokkal nyugodtabb lenne, ha te odautaznál, arra az esetre, ha úgy adódna, hogy szükség lenne a szakértelmedre. Connor nem felelt. - Ha az új állásod miatt aggódsz - folytatta Gutenburg -, én szívesen elejtek pár szót az érdekedben Ben Thompsonnál, és elmagyarázom neki, hogy csak egy rövid megbízatásról van szó. - Erre nem lesz szükség - mondta Connor. - De kérek egy kis gondolkodási idıt. - Hát persze. Ha döntöttél, hívd fel az igazgatót, és vele beszéld meg. - Gutenburg felállt, és elsétált a Farragut Square felé. Három perccel késıbb Connor elballagott az ellenkezı irányba.

Andy Lloyd felemelte a piros telefont. Most azonnal megismerte a hangot. - Már majdnem biztosan tudom, ki hajtotta végre a bogotai merényletet - mondta Jackson. - A CIA embere? - kérdezte Lloyd. - Igen. - Elég bizonyítéka van, amivel meg tudjuk gyızni a kongresszusi vizsgálóbizottságot? - Nem, csak közvetett bizonyítékaim vannak. De ha mindent összerakunk, túl sok a véletlen egybeesés. - Mint például? - Az ügynököt, akire gyanakszom, kirúgták, nem sokkal azután, hogy az elnök az ovális terembe hívatta Dextert, és tudni akarta, ki a felelıs a Guzman elleni merényletért.

90

- Ez még semmit nem bizonyít. - Talán nem. De ugyanez az ügynök épp egy új állást készült elfoglalni a Washington Provident társaságnál, amikor hirtelen, minden magyarázat nélkül visszavonták az ajánlatot. - Második véletlen. - Van egy harmadik is. Három nappal késıbb Gutenburg találkozott az illetı ügynökkel egy padon, a Lafayette Square-en. - Minek? - Hogy felajánljon neki egy lehetıséget arra, hogy továbbra is a CIA alkalmazásában maradhasson. - Milyen feladattal? - Egy egyszeri megbízatással. - Sejti, mi ez a megbízatás? - Nem. De nem lennék meglepve, ha valahová elég messzire kellene utaznia hozzá. - Ki tudja deríteni, hová? - Pillanatnyilag nem. Még a felesége sem tudja. - Oké, nézzük az ı szemszögükbıl a dolgot. Mit gondol, Dexter hogy próbálja majd fedezni magát? - Mielıtt erre válaszolok, elıbb szeretném tudni, mi lett a vége legutóbbi találkozójának az elnökkel -mondta Jackson. - Az elnök huszonnyolc napot adott neki és Gutenburgnak arra, hogy bebizonyítsák, a CIA keze nem volt benne a merényletben, és sziklaszilárd bizonyítékot szolgáltassanak arra, hogy ki követte el. Ha ez nem sikerül, várja a lemondásukat, és minden ellenük szóló bizonyítékot eljuttat a W a s h i n g t o n Pos tnak. Jackson hosszú hallgatás után azt mondta: - Ez azt jelenti, hogy az illetı ügynöknek egy hónap sincs hátra az életébıl. - Ugyan, Dexter soha nem tenné el láb alól a saját emberét mondta hitetlenkedve Lloyd. - A ClA-nak az a szekciója, amelynél ez az ügynök dolgozik, hivatalosan egyszerően nem is létezik, Mr. Lloyd. Az illetı nem hivatalos titkosügynök, nem tartozik egyetlen kormányhivatalhoz sem. Így, ha valami rosszul sülne el, a CIA játszva letagadhatja, hogy bármi köze van hozzá.

91

- Márpedig most valami igencsak rosszul sült el -mondta Lloyd. Kicsit hallgatott - Ez az ember magának jó barátja, igaz? - Igen - felelte Jackson halkan. - Akkor jó lenne, ha rajta tartaná a szemét.

Connor Fitzgerald vagyok. - Jó napot, Connor, örülök, hogy hívott - mondta Dexter, kissé melegebb hangon, mint a legutolsó találkozásukkor. - Az igazgatóhelyettes megkért, hogy közöljem önnel, ha döntésre jutottam abban az ügyben, amirıl hétfın beszéltünk. - Igen - mondta Dexter, visszatérve szokásos tömör stílusához. - Vállalom a megbízatást - Ezt örömmel hallom. - Egy feltétellel. - Mi lenne az? - Bizonyítékot akarok, hogy az akció az elnök jóváhagyásával folyik. Dexter hosszú hallgatás után felelt: - Tájékoztatom az elnököt a kérésérıl.

Szóval, hogy mőködik ez az izé? - kérdezte Dexter. Nem is emlékezett már, mikor járt utoljára a Langley technikai laborjában. - Tulajdonképpen roppant egyszerő - magyarázta Ziegler professzor, a CIA technikai osztályának vezetıje. Egy számítógéphez fordult, és lenyomott néhány billentyőt, mire Tom Lawrence arca jelent meg a monitoron. Miután Dexter és Nick Gutenburg pár percig hallgatták az elnök szavait, Dexter megszólalt: - És mi van ebben olyan érdekes? Hallottunk már beszédet Law-rence-tıl. - Talán igen, de ezt a beszédet biztosan nem hallották - mondta Ziegler. - Ezt hogy érti? - kérdezte Gutenburg.

92

A professzor arcán szinte gyermeki büszkeség mosolya suhant át. A számítógépben „Tommy" kód alatt tároljuk az elnök több, mint ezer televíziós és rádiós nyilatkozatát, amelyek az elmúlt évek során hangzottak el. Minden szó és kifejezés, amit csak használt, be van táplálva egy adatbázisba. Ez azt jelenti, hogy ezekbıl össze tudok állítani egy beszédet bármilyen témáról, amit csak akarnak. Dexter kezdte sejteni, milyen lehetıségek rejlenek mindebben. - Ha felteszünk egy kérdést, arra meggyızı választ tud adni? - kérdezte. - Kapásból nem. De ha nagyjából elıre tudjuk, milyen kérdések várhatók, akkor még Lawrence saját édesanyjával is el tudnám hitetni, hogy a fiát hallja. - Tehát csak annyi a dolgunk, hogy elıre kitaláljuk, mit kérdezhet a másik fél. - Ami nem feltétlenül olyan bonyolult, mint elsıre hangzik - mondta Ziegler. - Végül is, ha valakit felhív telefonon az elnök, akkor nem valószínő, hogy az iránt fog érdeklıdni, mit reggelizett, nem igaz? A legtöbb esetben az illetı nagyjából tudja, milyen ügyben hívja az elnök. Ha elıre elkészítünk egy nyitó- és egy záróformulát, és mondjuk, ötven variációt az esetleges kérdésekre válaszul, akkor garantálni tudom, hogy egy teljesen hiteles beszélgetést lehet lefolytatni az elnök nevében. Az igazgató bólintott. - Tulajdonképpen miért fejlesztették ki ezt a programot? - Arra az esetre, ha az elnök hirtelen meghalna egy háborús helyzetben, és el kellene hitetnünk az ellenséggel, hogy életben van, De sok másra is használható a program. Például, ha... - Köszönöm, el tudom képzelni - vágott közbe Dexter. Ziegler csalódottnak látszott. - Meddig tart egy bizonyos témára való felkészülés? - kérdezte Gutenburg. - Önöknek mennyi idı kell, hogy kitalálják, mit kell mondania az elnöknek? - kérdezett vissza Ziegler ismét gyermeki mosollyal.

93

Joan a gombon tartotta az ujját, míg

Connor fel nem vette a telefont a

íróasztalán. - Mi ilyen sürgıs, Joan? Nem vagyok süket! - Ruth Preston, az elnök személyi titkárnıje keresi. Egy nıi hang szólalt meg a telefonban. – Connor Fitzgeralddal beszélek? - Én vagyok - felelte Connor. A tenyere izzadni kezdett. Bezzeg, ha a ravaszt kellett meghúznia, ez soha nem fordult elı. - Az elnök úr kíván beszélni önnel. Connor egy kattanást hallott. Aztán megszólalt a jól ismert hang. Üdvözlöm! - Jó napot, elnök úr. - Azt hiszem, sejti, miért hívom. - Igen, elnök úr, tudom. Ziegler professzor a vonal túlsó végén lenyomott egy gombot a magnón, amely a bevezetı mondatokat rögzítette. Dexter és Gutenburg lélegzet-visszafojtva figyeltek. - Úgy éreztem, el kell mondanom személyesen is, mennyire fontosnak tartom ezt a megbízatást. - Szünet. - Semmi kétségem, hogy ön a legmegfelelıbb személy a végrehajtására. - Szünet. - Nagyon remélem, hogy vállalni fogja. - Nagy megtiszteltetés, hogy ennyire megbízik bennem, elnök úr mondta Connor. - És nagyra értékelem, hogy áldozott rá az idejébıl, hogy személyesen felhívjon. - 11. v á l a s z - suttogta Ziegler, aki fejbıl tudta az összes lehetséges variációt. - Ez a legkevesebb, amit megtehetek az adott körülmények között. - Köszönöm, elnök úr. Habár Mr. Gutenburg biztosított róla, hogy ön tud a megbízatásról, és ezt még aznap délután az igazgató is megerısítette, ennek ellenére úgy éreztem, csak akkor vállalhatom, ha biztos vagyok benne, hogy az utasítás öntıl származik. - 7 . v á l a s z - suttogta Ziegler. - Meg tudom érteni, hogy aggódott - Szünet.

94

- 19. válasz. - Ha túl leszünk ezen az egészen, meglátogathatna egyszer a feleségével a Fehér Házban. Már ha az igazgató hozzájárul! - 3. v á l a s z - mormolta Ziegler. Lenyomott egy gombot, mire nevetés harsant fel. Connor kissé eltartotta a fülétıl a kagylót. - Nagy megtiszteltetés lenne a számunkra, elnök úr - felelte. - Z á r ó f o r m u l a - suttogta Ziegler. - Nagyszerő. Akkor várom, ha visszatért. - Szünet. - Gyakran gondolok rá, milyen szomorú, hogy Amerika sokszor nem is tud legnagyobb hıseirıl, akik észrevétlenül végzik a munkájukat. - Szünet. Örülök, hogy beszélhettünk, viszonthallásra. - Viszonthallásra, elnök úr. Connor még mindig a kezében szorongatta a kagylót, amikor Joan belépett az irodába. - Furcsa - jegyezte meg. - Ezek szerint nem igaz. Connor ránézett, és kérdın felvonta a szemöldökét. - Azt hallottam, az elnöknek az a szokása, hogy mindig mindenkit a keresztnevén szólít.

95

11. fejezet

Gutenburg átadott egy nagyalakú barna borítékot Négy útlevél volt benne, három repülıjegy, és egy csomó bankjegy, különféle valutákban. - Alá kell írnom valamit? - kérdezte Connor. - Nem. Eléggé kapkodva intéztünk mindent, a papírmunkát majd rendezzük, ha visszajöttél. Amint megérkeztél Moszkvába, azonnal menj Zerimszkij kampányközpontjába. Bemutatod a papírjaidat, melyek szerint szabadúszó riporter vagy Dél-Afrikából. Ott majd adnak egy információs csomagot, amelyben részletesen közlik Zerimszkij programját a választásokig. - Moszkvában lesz összekötım? - Igen, Ashley Mitchell. - Gutenburg kicsit habozott. - Még kezdı, ez az elsı komolyabb feladata, és csak annyit közöltünk vele, amennyit feltétlenül szükséges. Azt az utasítást kapta, hogy csak akkor lépjen kapcsolatba veled, ha az elnök utasítást ad az akció beindítására. Akkor tıle megkapod a fegyvert - Milyen modell? - A szokásos rendelésre készült Remington 700-as. Ha Csernopov továbbra is az élen marad a közvélemény-kutatások szerint, akkor valószínőleg nem lesz szükség a szolgálataidra, ez esetben a választás napja után hazatérsz Washingtonba. Lehet, hogy felesleges lesz az egész utazás. - Reméljük - felelte Connor, aztán kézszorítás nélkül távozott.

96

Sajnos, nem mondhattam nemet, annyira kértek - mondta Connor, és még egy kék inget fektetett a bıröndbe. - Visszautasíthattad volna - erısködött Maggie. -Jövı hónap elsején új munkahelyen kezdesz, ez igazán elég jó kifogás! Ben Thompson mit szólt? - Nagyon megértı volt - felelte Connor. - Azt mondta, nem probléma, ha egy hónappal késıbb kezdek. A december egyébként is mindig nagyon nyugis. - Connor lenyomkodta a ruháit, és azon tőnıdött, hogy férnek be még a tisztálkodószerek. Jobban örült volna, ha Maggie csomagol neki, de nem szerette volna, ha a kezébe akad egy-két apróság, ami nem illik bele a meséjébe. Ráült a bırönd tetejére, úgy próbálta lecsukni. Maggie rákattintotta a zárat, aztán nevetve az ágyra hemperedtek. Connor átkarolta a feleségét, és a kelleténél kicsit tovább tartotta a karjában. - Minden rendben van, Connor? - kérdezte halkan Maggie. - Minden a legnagyobb rendben, drágám. Connor lecipelte a bıröndöt a földszintre. - Sajnálom, hogy nem leszek itthon Hálaadás napján. Mondd meg Tarának, ha beszélsz vele, hogy nagyon várom a karácsonyt. Connor megállt egy várakozó autó mellett, amely Maggie-nek nem volt ismerıs. - És ugye Stuartot is üdvözlöd? - emlékeztette Maggie. - Igen, persze - mondta Connor, és berakta a bıröndöt a csomagtartóba. - Örülök, hogy újra láthatom majd. - Még egyszer átölelte a feleségét, de most nem túl sokáig. - Jaj istenem, mit veszünk Tarának karácsonyra? - kérdezte hirtelen Maggie. - Még nem is gondolkoztam rajta. - Ha láttad volna a legutóbbi telefonszámláját, akkor nem aggódnál emiatt - mondta Connor, és beült a volán mögé. - Ez milyen kocsi? - kérdezte Maggie. - A biztosítótársaságé - mondta Connor, és indított. - Isten veled, drágám.

97

Azzal kikanyarodott az útra. Utálta a búcsúzkodást, és mindig igyekezett a lehetı legrövidebben elintézni. Belenézett a visszapillantó tükörbe. Maggie ott állt a ház elıtt és integetett, míg Connor el nem tőnt a sarkon, ahol ráfordult a Cambridge Place-re. A Dulles repülıtérhez érve lehajtott a hosszú távú parkolóba vezetı rámpán, vett egy parkolójegyet az automatából, és leállt a legtávolabbi sarokban. Bezárta a kocsit, a mozgólépcsıvel felment a terminálba, és megkereste a United Airlines pultját. - Köszönöm, Mr. Perry - mondta a nı, aki a jegyét ellenırizte. - A 918-as járatra rövidesen fel is lehet szállni. Kérem, fáradjon a C7-es kapuhoz. Connor leült a váróterem egyik sarkában, aztán, amikor fel lehetett szállni a gépre, elfoglalta szokásos hátsó, ablak melletti helyét. Húsz perccel késıbb még mindig álltak. A kapitány közölte, hogy habár némi késéssel indulnak, azért nagyjából idejében meg fognak érkezni. Eközben a terminálban egy sötétkék öltönyös fiatalember egy számot hívott a mobiltelefonján. - Tessék. - Itt Sullivan ügynök a galambdúcból. A madárka elrepült - Helyes. Jelentkezzen újra, ha a feladat többi részét is elvégezte. A fiatalember kikapcsolta a telefont, és a mozgólépcsıvel lement a földszintre. Kisétált a kocsihoz, amely a parkoló eldugott sarkában várakozott, kinyitotta és beült Kihajtott a parkolóból, kifizette a parkolójegyet, és kelet felé indult. Félórával késıbb visszaért a kocsival a központi garázsba, és aláírta az üzemeltetési naplót, ahol az szerepelt hogy a hivatali autót az ı nevére vették ki, és ı is vitte vissza.

Teljesen biztos benne, hogy nem lesz semmi nyoma annak, hogy valaha is létezett? - kérdezte Helen Dexter.

98

- A világon semmi - felelte Gutenburg. - Mint nem hivatalos ügynök, eleve nem is szerepelt a Cég embereinek névsorában. - Na és a felesége? - Miért gyanítana bármit is? Semmi nem tőnhetett fel neki. Csak annyit tud, hogy a férje kilépett az elızı állásából, és január elsején kezd a Washington Providentnél. - De ott van még a volt titkárnıje is. - Áthozattam ide Langleybe. hogy szemmel tudjuk tartani. - Melyik osztályra? - A közel-keletire. - Miért épp oda? - Így az irodában kell ülnie, amikor az osztályon dolgoznak, vagyis este hattól hajnali háromig. És a következı nyolc hónapban annyi munkát adok neki, hogy túl fáradt lesz ahhoz, hogy bármi máson járjon az esze, mint, hogy mit fog csinálni, ha végre nyugdíjba mehet - Nagyszerő. Hol van most Fitzgerald? Gutenburg megnézte az óráját. - Félúton, valahol az Atlanti-óceán fölött. Körülbelül négy óra múlva szállnak le a Heathrow-n. - És a kocsi? - Már visszavitték a garázsba, át lesz festve, és új rendszámot kap. - Az M Street-i irodája? - Egy éjszaka alatt kiürítjük, és hétfın már az irodaház egész emeletét kiadásra fogja kínálni egy ingatlanügynökség. - Úgy látom, mindenre gondolt, csak arra nem, mi történik, ha Fitzgerald visszatér Washingtonba - mondta Dexter. - Nem fog visszatérni Washingtonba - felelte Gutenburg.

Connor beállt a hosszú sorba az útlevélvizsgálatnál. Amikor végre odaért az ablakhoz, egy vámtiszt ellenırizte az útlevelét, majd azt mondta: Remélem, kellemes két hetet tölt majd Angliában, Mr. Perry.

99

A „Mennyi ideig szándékozik Nagy-Britanniában tartózkodni?" rubrikába Connor, alias Mr. Perry két hetet írt be. De úgyis Mr. Lilystrandként fog másnap reggel újból megjelenni a repülıtéren. Két férfi figyelte, miközben távozott a harmadik terminálból, és buszra szállt, amely a Victoria buszpályaudvarra vitte. Negyvenkét perccel késıbb ugyanaz a két férfi látta, hogy beáll a taxira várakozók sorába egy drosztnál. Követték a fekete taxit a Kensington Park Hotelig, ahol egyikük korábban már hagyott neki egy kis csomagot a recepción. - Van valami üzenet a számomra? - kérdezte Connor, miközben kitöltötte a bejelentılapot - Igen, Mr. Lilystrand. Egy úr ezt hagyta itt ma reggel. - Átadott Connornak egy vaskos barna borítékot. -A 211-es a szobája. Máris felvitetem a poggyászát - Köszönöm, elbírom. Ahogy belépett a szobájába, rögtön feltépte a borítékot. Egy Genfbe szóló repülıjegyet talált benne Theodore Lilystrand névre, és száz svájci frankot. Levette a zakóját, és végignyúlt az ágyon, de képtelen volt elaludni, pedig nagyon kimerültnek érezte magát. Bekapcsolta a tévét és végigkattintgatott a számtalan csatornán, de ez sem segített. Mindig győlölte a várakozást. Csak ilyenkor törtek rá a kétségek. Folyton emlékeztette magát, hogy ez lesz a legutolsó küldetése. Próbált a karácsonyra gondolni, amit majd Maggie-vel, Tarával és Stuarttal tölthet Utálta, hogy nem hordhat magánál fényképeket, mindig azzal volt kénytelen beérni, hogy maga elé képzelte a szeretteit. És leginkább azt utálta, hogy nem kaphatja fel a telefont, amikor kedve tartja, hogy beszéljen velük. Connor nem mozdult az ágyról, míg be nem sötétedett. Akkor elment, hogy vacsora után nézzen. Vett egy E v e n i n g S t a n d a r d o t egy sarki újságosnál, aztán elsétált a High Streeten egy kis olasz étterembe, ahol alig volt vendég. A pincér egy csendes sarokasztalhoz kísérte. A világítás olyan gyenge volt, hogy alig tudta elolvasni az újságot. Rendelt egy Diet Coke-ot, jó sok jéggel. Az angoloknak sejtelmük sincs, mit jelent a „jó sok jég"; nem

100

lepte meg, amikor a pincér pár perc múlva visszatért egy hosszú pohárral, három szem jégkocka úszkált benne meg egy citromszelet. Cannellonit kért és salátát. Mindig Maggie kedvenceit rendelte, amikor egyedül volt külföldön. Mindenbe belekapaszkodott, ami rá emlékeztette. - Mielıtt új munkát kezdenél, az az elsı, hogy keresned kell egy tisztességes szabót - mondta Tara, amikor utoljára beszéltek. - És szeretnék veled menni, hogy én választhassam ki az ingeidet és nyakkendıidet Az új állás... Megint eszébe jutott a levél. Hiába olvasta át ezerszer is, el sem tudta képzelni, mi oka lehetett Thompsonnak, hogy meggondolja magát. Egyszerően nem volt semmi értelme az egésznek. Böngészni kezdte az újság címlapját: a vezércikk arról szólt, hogy kilenc jelölt verseng a londoni fıpolgármesteri címért. Végignézte a fényképeket és a neveket, de egyik sem mondott neki semmit. A vacsora után készpénzzel fizetett, és átlagos borravalót adott, hogy a pincérnek semmi oka ne legyen emlékezni rá. Amikor visszaért a szállodába, bekapcsolta a tévét, pár percig nézett egy kabaréjelenetet, amin nem tudott nevetni, aztán belekóstolt egykét filmbe, közben elelszunyókált. Némiképp vigasztalta az a tudat, neki még mindig kényelmesebb, mint a két férfinak odakint az utcán, akik egyáltalán nem alhatnak. Azonnal kiszúrta ıket, egy-két perccel azután, hogy megérkezett a Heathrow repülıtérre. Az órájára pillantott. Épp elmúlt éjfél - Washingtonban hét óra van. Eltőnıdött, vajon Maggie mivel tölti az estéjét.

És hogy van Stuart? - kérdezte Maggie. - Tizenöt nap múlva érkezik Los Angelesbe - felelte Tara. - Már alig várom. - És utána rögtön iderepültök? - Nem, anya - felelte Tara, igyekezve leplezni a bosszúságát. - Már többször elmondtam, bérelünk egy autót, és utazgatunk kicsit a nyugati

101

part mentén. Stuart soha nem járt még Amerikában, és látni szeretné Los Angelest meg San Franciscoi. - Óvatosan vezessetek! - Anya, kilenc éve vezetek, és soha nem volt még annyi baj sem, hogy tiltott helyen parkoltam volna. Légy szíves, hagyd abba az állandó aggodalmaskodást. Inkább meséld el, te mit csinálsz ma este. - Operába megyek. Placido Domingo énekel a Bohéméletben. Gondoltam, megvárom vele, amíg apád elutazik, ı úgyis elaludna már az elsı felvonáson. - Egyedül mész? - Igen. - Légy óvatos, és ne ülj az elsı hat sorba! - Miért? - kérdezte Maggie ártatlanul. - Valami dúsgazdag öregúr rád vetheti magát a páholyokból. Maggie nevetett. - Jól van, majd vigyázok. - Miért nem hívod el joant? Akkor egész este beszélgethetnétek apáról. - Felhívtam az irodában, de valami probléma van a telefonjával. Majd késıbb megpróbálom otthon. - Jól van. Szia, anya, holnap beszélünk - mondta Tara. Tudta, hogy az anyja úgyis fel fogja hívni minden áldott nap, míg a férje távol van. Ahányszor Connor külföldön volt, vagy ha csak elkísérte Graham atyát a bridzsklubba, Maggie az egyetemen foglalta el magát valamivel, a kortárs nıi költık társaságában vagy az ír táncházban, ahol táncleckéket adott. Mindig Declan O'Casey jutott eszébe, amikor elnézte a fiatalokat, ahogy az ír néptáncokat ropják. Declanból híres professzor lett, a chicagói egyetemen tanított. Soha nem nısült meg, és mind a mai napig küldött Maggie-nek egy lapot karácsonykor, és egy aláírás nélkülit Valentin-napon. De mindig elárulta a régi írógép, amely kissé magasabban ütötte le az „e" betőt. Maggie felvette a telefont, és újból hívta Joan otthoni számát, de nem válaszolt. Csinált magának egy könnyő salátát vacsorára, aztán kocsiba ült, és elment a Kennedy Centerbe. Egy jegyet mindig lehet

102

szerezni közvetlenül az elıadás elıtt, még ha a legünnepeltebb tenorok énekelnek is. Maggie-t elbővölte a B o h é m é l e t elsı felvonása, csak azt sajnálta, hogy nincs senki, akivel megoszthatná az élményt. Miután legördült a függöny, kisétált a foyer-ba. Ahogy a bárpult felé indult, megpillantotta Elizabeth Thompsont. Eszébe jutott, hogy a múltkor meghívta egy kávéra, de aztán nem lett belıle semmi, ami meglepte, mert a meghívás ıszintén barátságosnak tőnt Amikor Ben Thompson megfordult, és összeakadt a tekintete Maggie-ével, ı rámosolygott, és odasétált hozzájuk. - De örülök, hogy látom, Ben! - Én is, Mrs. Fitzgerald - felelte Ben, de egyáltalán nem azon a meleg hangon, amelyre Maggie a két héttel ezelıtti vacsoráról emlékezett. És miért nem Mag-gie-nek szólítja? Azért zavartalanul folytatta. - Domingo csodálatos, nem gondolják? - Igen, és nagy szerencse, hogy Leonard Slatkint is sikerült idecsábítani - felelte Ben Thompson. Maggie csodálkozott, hogy nem kérdezi meg, nem iszik-e valamit, és amikor végül rendelt magának egy narancslét, meg sem próbálta kifizetni. - Connor már anyira várja, hogy kezdhessen a Washington Providentnél - mondta Maggie, és belekortyolt a narancslébe. Elizabeth Thompson meglepettnek látszott, de nem szólt semmit. - Különösen hálás magának, Ben, amiért hozzájárult, hogy egy hónappal késıbb kezdjen, és eleget tehessen a szerzıdésnek, amely még köti az elızı munkahelyén. Elizabeth épp mondani akart valamit, amikor megszólalt a csengı. - Jobb lesz, ha indulunk vissza - mondta Ben Thompson, habár a felesége pohara még félig volt. - Örülök, hogy találkoztunk, Mrs. Fitzgerald. - Szorosan megmarkolta a felesége karját és a nézıtér felé irányította. Remélem, a második felvonást is élvezni fogja. Maggie csöppet sem élvezte a második felvonást Nem tudott odafigyelni, egyre csak a beszélgetés járt a fejében. De akárhányszor gondolta át, képtelen volt összeegyeztetni Thompsonék múltkori és

103

mostani viselkedését. Ha tudja, hol érheti el Connort, akkor megszegte volna az elsı számú szabályt, és felhívja. Amikor hazaért az operából, ismét telefonált Joan Bennett-nek, de ı nem vette fel.

Másnap

reggel Connor korán kelt. Készpénzzel kifizette a szállodai számlát, taxiba ült, és már úton is volt a Heathrow felé. Háromnegyed nyolc elıtt öt perccel felszállt a Swissair 839-es genfi járatára. Az út alig két órába telt. Fél tizenegykor, ahogy a gép kerekei földet értek, átállította az óráját a helyi idıre. A repülıtéren jó másfél órája volt az átszállásig. Legelıször a zuhanyozóba ment Úgy lépett be, mint Theodore Lilystrand, stockholmi befektetési bankár, és úgy lépett ki, mint Piet de Villiers, a J o h a n n e s b u r g M e r c u r y riportere. Ezután még mindig maradt egy elütni való órája. Nem böngészett a duty free üzletekben, inkább beült egy kávézóba, ahol egy capuccinót és egy croissant-t rendelt. Végül átsétált a 23-as kapun, amelynél nagyon kevesen várakoztak a Aeroflot szentpétervári gépére. Connor azon kezdett gondolkodni, mi lesz a dolga másnap reggel, miután a vonattal megérkezett a moszkvai fıpályaudvarra. Újból átgondolta az igazgatóhelyettes utasításait és eltőnıdött, miért mondta el Gutenburg többször is olyan nyomatékosan: „Nehogy lebukj! De ha mégis, tagadd, hogy bármi közöd lenne a ClA-hoz. Ne aggódj, a Cég gondoskodik az embereirıl." Pedig csak a legzöldfülőbb újoncokat szokás emlékeztetni a tizenegyedik parancsolatra.

Jó reggelt, itt Helen Dexter. - Jó reggelt - felelte hővösen Andy Lloyd. - Gondoltam, az elnök urat talán érdekelné, hogy az a bizonyos személy, akit meg kellett találnunk Dél-Afrikában, ismét akcióba lendült. - Nem egészen értem - felelte Lloyd.

104

- A johannesburgi irodánk vezetıje épp most jelentette, hogy Guzman gyilkosa két nappal ezelıtt felszállt a South African Airways londoni járatára. Az útlevele Martin Perry névre szólt. Csak egy éjszakát töltött Londonban, aztán másnap reggel továbbrepült a Swissairrel Genfbe, svéd útlevéllel, Theodore Lilystrand néven. Lloyd nem szólt közbe. Úgyis visszajátssza majd a felvételt az elnöknek, ráér akkor odafigyelni a részletekre. - Genfben átszállt az Aeroflot szentpétervári járatára. Ez alkalommal dél-afrikai útlevelet használt, Piet de Villiers néven. Szentpétervárról az éjszakai vonattal Moszkvába ment. - Moszkvába? Minek ment Moszkvába? - kérdezte Lloyd. - Ha nem tévedek, rövidesen választások lesznek Oroszországban - felelte Dexter.

Amikor a gép földet ért Szentpéterváron, Connor órája öt óra ötven percet mutatott. Ásított egyet, nagyot nyújtózott, és megvárta, amíg a gép teljesen megáll, csak akkor igazította át az óráját a helyi idıre. Kinézett az ablakon a félig sötétségbe burkolózó repülıtérre: a villanykörtéknek legalább a fele hiányzott. Könnyő hó szállingózott, de nem maradt meg a földön. A száz kimerült utasnak még húsz percet kellett várakoznia, mire megérkezett a busz, amely a terminálhoz vitte ıket. Egyes dolgok nem változnak, akár a KGB irányítja az országot, akár a szervezett bőnözés. Connor szállt le legutolsónak a fedélzetrıl, és a buszról is. Egy férfi, aki ugyanazon a gépen, elsı osztályon utazott, rohant a sor elejére, hogy elsıként jusson túl az útlevél- és vámvizsgálaton. Örült, hogy Connor a szabályok szerint jár el, és hátramarad. Amikor félórával késıbb Connor kilépett a repülıtérrıl a gödrökkel tarkított útra, leintette az elsı taxit, és a Protszkij vasútállomásra vitette magát. Az elsı osztályú utas követte Connort a kasszához a pályaudvaron, amely inkább úgy festett, mint egy operaház. Figyelte, melyik vonatra száll. Az árnyékokban meghúzódva azonban egy másik ember is várakozott és

105

figyelt, aki még azt is pontosan tudta, Connor melyik hálókocsiba fog szállni. A szentpétervári amerikai kultúrattasé kénytelen volt lemondani a Kirov balett aznap esti elıadásáról, csak hogy tájékoztathassa Gutenburgot, Fitzgerald valóban felszállt-e a Moszkvába tartó vonatra. A vonaton már nem kellett szemmel tartani, mert a kollégája, Ashley Mitchell úgyis ott fogja várni a 4-es peronon másnap reggel, és ı majd megerısíti, hogy Fitzgerald megérkezett Moszkvába. - Egy elsı osztályú hálókocsijegyet kérek Moszkváig - mondta Connor angolul a pénztárosnak. A pénztáros odalökte a jegyet a pultra, és kissé csalódottnak látszott, amikor egy tízezer rubelest kapott. Remélte, hogy az utas dollárban fizet, és így kereshet kicsit az átváltáson - aznap este másodszor. Connor jól megnézte a jegyét, mielıtt a moszkvai expresszhez indult volna. Végigsétált a zsúfolt peronon, elhaladva több ócska zöld vagon mellett, amelyek úgy festettek, mintha még az 1917-es forradalom elıtti idıkbıl maradtak volna itt. Megállt a K jelzéső kocsinál, és átnyújtotta jegyét az ajtó mellett álló kalauznınek, aki kilyukasztotta, és félreállt, hogy az utas felszállhasson. Connor végigballagott a folyosón, és megkereste a 8-as kupét. Felgyújtotta odabent a lámpát, és bezárta az ajtót, nem mintha a rablóktól félt volna, akikrıl annyit írtak az amerikai lapok, hanem hogy ismét megváltoztassa a személyazonosságát és a külsejét. A genfi repülıtéren azonnal feltőnt neki a tejfölösszájú fiatalember, aki figyelte. Eltőnıdött, vajon honnan verbuválják manapság az újoncokat. Szentpétervárott meg sem próbálta megkeresni a figyelésével megbízott ügynököt. Tudta, valaki biztosan várja, hogy ellenırizze, megérkezett-e, egy újabb ügynök pedig Moszkvában toporog a pályaudvaron valószínőleg Mitchell, akirıl Gutenburg beszélt. A vonat egy perccel éjfél elıtt indult el, és a kerekek lágy, ritmikus zakatolása hamarosan elálmosította Connort. Amikor felriadt, megnézte az óráját: fél öt múlt hét perccel. Ez volt a leghosszabb alvás, amiben az elmúlt három éjszaka alatt része volt.

106

Aztán eszébe jutott az álma. Egy padon ült, a Lafayette Square-en, a Fehér Házzal szemben, és beszélgetett valakivel, aki soha nem nézett rá. Szóról szóra újraálmodta a beszélgetést, amit Gutenburggal folytatott. Nem tudott rájönni, mi az, ami nyugtalanítja. Épp annál a mondatnál ébredt föl, amirıl az volt az érzése, hogy valami nincs rendben vele. Amikor a vonat begördült a pályaudvarra Moszkvában, még mindig nem jutott eszébe a megoldás.

Hol van most? - kérdezte Andy Lloyd. - Egy moszkvai telefonfülkében - felelte Jackson. - Londonon, Genfen és Johannesburgon keresztül érkeztem. Miután Fitzgerald leszállt a moszkvai vonatról, tíz perc alatt lerázta az ügynököt, aki várta. Ha nem én tanítottam volna neki a technikát, engem is lerázott volna. - És hová ment? - Egy kis szállodában vett ki szobát, a város északi részén. - Még mindig ott van? - Nem. Úgy egy órával késıbb kijött, de olyan jó álöltözetben, hogy majdnem elszalasztottam. Csak a járásáról ismertem fel. - És hová ment? - kérdezte Lloyd. - Kacskaringós útvonalon végül Zerimszkij fıhadiszállásánál lyukadt ki. - Miért pont ott? - Még nem tudom, de amikor kijött, egy csomó kampánybrosúra volt a hóna alatt Egy újságosnál vett egy térképet, aztán megebédelt egy kis étteremben. Délután bérelt egy kisebb autót, és visszament a hotelhez. Azóta nem jött ki. - Jézusom - szólalt meg hirtelen Lloyd. - Most Zerimszkij lesz a célpont! Jackson hosszú hallgatás után felelt. - Nem, az lehetetlen. - Miért lenne lehetetlen? - Soha nem vállalna el ilyen kényes feladatot, csak ha közvetlenül a Fehér Házból kapja az utasítást Ebben biztos vagyok, elég régóta ismerem már.

107

- Ne feledje, hogy a barátunk minden további nélkül végrehajtott egy ugyanilyen megbízatást Kolumbiában. Dexter nyilván meggyızte valahogy, hogy az elnök jóváhagyta az akciót - Elképzelhetı egy másik forgatókönyv is -mondta halkan jackson. - Micsoda? - Hogy nem is Zerimszkijt akarják eltenni láb alól, hanem Connort. Lloyd felírta a nevet a jegyzettömbjére.

108

Második könyv

A MAGÁNYOS FARKAS 12. fejezet

Maga amerikai? - Igen - felelte Jackson, de le sem nézett, hogy megkeresse a vékonyka hang forrását - Nincs szüksége valamire? - Nincs, köszönöm - felelte Jackson, továbbra is a hotel bejáratára szegezve a tekintetét. - Biztosan kell valami. Az amerikaiaknak mindig kell valami! - Nekem nem kell semmi. Most tőnj el - mondta Jackson határozottan. - Kaviár? Matrjoskababa? Tábornoki egyenruha? Szırmesapka? Nı? Jackson most elıször pillantott le a kiskölyökre. Tetıtıl talpig birkabır bundába burkolózott, amely a kelleténél legalább három számmal nagyobb volt, a fejébe pedig nyúlszır sapkát nyomott. Jackson percrıl

109

percre egyre inkább úgy érezte, hogy egy ilyen neki is jól jönne. A fiú rávigyorgott. Elıl hiányzott két foga. - Nı? Hajnali ötkor? - Ez a legjobb idıpont! Vagy inkább a fiúkat szereti? - Mennyit kérsz a szolgálataidért? - Mirıl lenne szó? - kérdezte a fiú gyanakodva. - Mondjuk úgy, hogy kellene nekem egy segéd. - Segéd? - Asszisztens. - Úgy érti, partner, mint az amerikai filmekben? - Jól van, okostóni, akkor legyen ez a munkaköri leírás. Szóval, mennyit kérsz? - Naponta, hetente vagy havonta? - Óránként. - Mennyit fizetne? - Látom, dörzsölt vállalkozó vagy! - Tanulunk az amerikaiaktól - szaladt fülig a fiú szája. - Egy dollár - mondta Jackson. A fiú felnevetett. - Lehet, hogy én okostóni vagyok, de maga egy bohóc! Tíz dollár. - Ez kizsákmányolás! A fiún most elıször látszott úgy, hogy elbizonytalanodik. - Legyen kettı - mondta Jackson. - Hat. - Négy. - Öt. - Rendben - bólintott Jackson. A fiú jobb tenyerét feltartotta a levegıbe, amit szintén amerikai filmekbıl tanulhatott, Jackson pedig belecsapott. Megkötötték az üzletet. A fiú azonnal Rolexa órájára pillantott. - Hogy hívnak? - kérdezte Jackson. - Szergejnek. És magát? - Jacksonnak. Hány éves vagy, Szergej?

110

- Mennyi legyek? - Ne beszélj mellé, mondd meg az igazat! - Tizennégy. - Szerintem egy nappal sem vagy több kilencnél. - Tizenhárom. - Tíz! - Tizenegy. - Oké - bólintott Jackson. - Maradjunk a tizenegynél. - És maga hány éves? - érdeklıdött a fiú. - Ötvennégy. - Oké, maradjunk az ötvennégynél - vágta rá Szergej. Jackson napok óta most elıször nevette el magát. - Hol tanultál meg ilyen jól angolul? - kérdezte, szemét le nem véve a hotel bejáratáról. - Az anyám sokáig együtt élt egy amerikai pasassal, aki tavaly visszament az Államokba, de minket nem vitt magával. Jackson most elhitte, hogy igazat mond. - Szóval, mi lesz a dolgom? - kérdezte Szergej. - Figyelünk valakit, aki ebben a hotelben szállt meg. - Barát vagy ellenség? - Barát. - Maffiózó? - Nem, a jóknak dolgozik. - Ne beszéljen velem úgy, mint egy gyerekkel -csattant fel Szergej. Partnerek vagyunk, elfelejtette? - Oké, Szergej. Az illetı barát - mondta Jackson épp abban a pillanatban, amikor Connor felbukkant az ajtóban. - Ne mozdulj! - Jackson határozottan a fiú vállára rakta a kezét. - İ az? - kérdezte Szergej. - Igen, ı. - Szimpatikus arca van. Lehet, hogy jobban járnék, ha neki dolgoznék!

111

Viktor

Zerimszkij napja máris rosszul kezdıdött, pedig még csak pár perccel múlt reggel nyolc óra. A Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésén elnökölt. Épp Dmitrij Tyitov, a kampányfınöke tartott tájékoztatót - Egy nemzetközi megfigyelıkbıl álló testület érkezett Moszkvába, hogy figyelemmel kísérjék a választásokat - mondta Tyitov. - De a vezetıjük beismerte, hogy egy ilyen hatalmas országban, ahol ennyi a választó, nem vehetnek észre minden szabálytalanságot. -Tyitov ezután arról beszélt, hogy mióta Zerimszkij elvtárs a második helyre került a közvélemény-kutatások népszerőségi listáján, a maffia még több pénzt áldoz Csernopov kampányára. Zerimszkij, aki az asztalfın ült, dús bajuszát simogatva körbehordozta tekintetét az asztal körül ülıkön. - Ha én leszek az elnök - jelentette ki fölállva -, börtönbe juttatom azokat a maffiózó disznókat! - A központi bizottság tagjai nem egyszer hallották már Zerimszkijt kirohanni a maffia ellen, bár a nyilvánosság elıtt soha nem nevezte néven ıket. Az alacsony, zömök testalkatú Zerimszkij az asztalra csapott. Oroszoroszágnak vissza kell térnie a hagyományos értékekhez, amelyekért a világ régen úgy tisztelte a népünket! - A huszonegy bizottsági tag bólintott, habár az elmúlt néhány napban már untig hallották ugyanezt - Az elmúlt tíz évben nem tettünk mást, mint hogy importáltunk minden rosszat Amerikából! A többiek tovább bólogattak. Zerimszkij végigsimított sőrő fekete haján, nagyot sóhajtott, és visszaült a helyére. A kampányfınökére pillantott. - Mi a dolgom ma délelıtt? - Meglátogatja a Puskin Múzeumot - felelte Tyitov. - Tíz órára várják. - Mondja le! Idıpocsékolás, amikor már csak nyolc nap van hátra a választásokig. - Zerimszkij megint az asztalra csapott. - Az utcán a helyem, ahol az emberek láthatnak! - De a múzeum igazgatója kormánytámogatásért folyamodott a legnagyobb orosz festık mőveinek restaurálására - közölte Tyitov.

112

- Pazarolják az emberek pénzét - morogta Zerimszkij. - Csernopovot bírálták, amiért csökkentette a mővészetek állami támogatását - folytatta Tyitov. - Jól van. Kapnak tizenöt percet. - Hetente húszezren keresik fel a Puskin Múzeumot - tette hozzá Tyitov a jegyzeteibe pillantva. - Legyen harminc perc. - Csernopov azzal vádolta önt a tévében, hogy faragatlan tuskó. - Hogy micsoda? - hördült fel Zerimszkij. - Jogot tanultam a moszkvai egyetemen, amikor Csernopov még a földet túrta! - Persze, ez így igaz - mondta Tyitov. - De a saját közvéleménykutatásaink is megerısítik, hogy az emberek ezt nem így látják, és inkább Csernopov-nak hisznek. - Közvélemény-kutatás, na persze! Ezt is az amerikaiaknak köszönhetjük.

Connor

érdeklıdése a festészet iránt akkor kezdıdött, amikor még egyetemista korukban Maggie elvonszolta magával a képtárakba. Eleinte csak azért ment el, hogy minél több idıt tölthessen együtt a lánnyal, de néhány hét alatt rákapott az ízére. Ha együtt utaztak valami idegen városba, örömmel elkísérte Maggie-t minden múzeumba, és amikor Washingtonba költöztek, azonnal beléptek a Corcoran és a Phillips baráti társaságába. Miközben az igazgató körbevezette Zerimszkijt a Puskin Múzeumban, Connornak ügyelnie kellett, hogy ne vonják el a figyelmét a falakon függı mestermüvek, és Zerimszkijre tudjon koncentrálni. Amikor Connor elıször járt Oroszországban, még valamikor a nyolcvanas években, az emberek nemigen juthattak közelebb a politikusokhoz annál, mint amikor felbámultak a tribünre a május elsejei felvonulásokon. De most, hogy már a tömegek döntöttek a választásokon, szükségessé vált, hogy a politikusok elvegyüljenek a nép között, és meghallgassák az emberek véleményét

113

A múzeum olyan zsúfolt volt, mint a Cooke stadion a Redskins valamelyik meccsén. Ahányszor Zerimszkij belépett egy terembe, a tömeg szétnyílt, mintha a Vörös-tenger válna ketté Mózes elıtt. A jelölt lassan sétált végig a moszkvaiak sorfala között, tudomást sem véve a festményekrıl és a szobrokról, inkább a kinyújtott kezeket szorongatta. Zerimszkij alacsonyabb volt, mint amilyennek a fényképei mutatták, és igyekezett még alacsonyabb kísérıkkel körülvenni magát. Connornak eszébe jutott Truman elnök megjegyzése a méretekrıl: „Ha centiméterekrıl van szó, fiam, csak a homlok magassága számit" - mondta egyszer egy missouri egyetemistának. Connornak feltőnt, milyen szegényesen öltözködik Zerimszkij: az öltönye rosszul szabott, az inge kirojtosodott a gallérjánál és a kézelıjénél. Connor eltőnıdött, jó húzás volt-e a Puskin Múzeum igazgatójától, hogy elegáns, méretre készült öltönyt visel, amelyet szemmel láthatóan nem Moszkvában szabtak. Habár Connor tisztában volt vele, hogy Viktor Zerimszkij ravasz és a maga módján mővelt ember, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy múzeumba nem sőrőn járhat. Miközben áthaladt a tömegen, idınként rábökött egy-egy képre, és jó hangosan megjegyezte a festı nevét, hogy mindenki hallja. Többször is melléfogott, de a tömeg azért lelkesen bólogatott. Zerimszkij nem vett tudomást egy pompás Rubensrıl, sokkal több érdeklıdést mutatott a tömegben álldogáló anya és karonülı gyermeke iránt. Amikor felvette a kisdedet, és odaállt a fotósoknak, Tyitov odasúgta, hogy lépjen kicsit jobbra. Így a háttérben függı Madonna is belekerült a képbe. Ennek egy újság sem tud majd ellenállni, biztosan a címlapokra kerül. Miután átsétálgatott néhány termen, és gondoskodott róla, hogy mindenki lássa a múzeumban, Zerimszkij kezdte unni a dolgot, és a nyomában tóduló újságírókra terelıdött a figyelme. Az elsı emeleti lépcsıfordulóban rögtönzött sajtókonferenciát tartott. - Tessék, kérdezzenek csak bármit! - mondta, és sugárzóan a riporterekre mosolygott. - Mi a véleménye a legfrissebb közvélemény-kutatások eredményérıl? - kérdezte a The T ime s moszkvai tudósítója. - A jó irányba tartunk!

114

- Úgy tőnik, ön a második helyen áll, és Csernopov komoly riválisa kiáltotta egy másik újságíró. - A választás napján én leszek az ı riválisa - felelte Zerimszkij. A kísérete kötelességtudóan kacagott - Gondolja, hogy Oroszországnak ismét kommunista államnak kellene lennie? - hangzott el az elmaradhatatlan kérdés, amerikai akcentusssal. Zerimszkij túlságosan is ravasz volt ahhoz, hogy belesétáljon ebbe a csapdába. - Ha ezen azt érti, hogy visszatérjünk-e a magas szintő foglalkoztatottsághoz, az alacsonyabb inflációhoz és a jobb életszínvonalhoz, akkor a válasz mindenképpen igen. - Ez egészen úgy hangzott, mintha egy amerikai republikánus jelölt mondta volna az elnökjelölı pártgyőlésen. - De hát Csernopov is azt állítja, hogy ez a jelenlegi kormány célkitőzése. - A jelenlegi kormány célkitőzése az, hogy a miniszterelnök svájci bankszámlájára tovább áradjanak a dollárok. Az a pénz az orosz népé! Úgy hallottam, a világ tíz leggazdagabb emberének listáján, amely nemsokára megjelenik a F or t une magazinban, Csernopov a hetedik helyen szerepel. Ha megválasztják elnöknek, öt év múlva megelızi Bill Gatest is, és az élre kerül. Nem, barátaim! Az orosz nép egyhangúlag arra fog szavazni, hogy visszatérjenek azok az idık, amikor a miénk volt a legnagyobb tiszteletnek örvendı nemzet a földkerekségen. - És a legrettegettebb? - vetette közbe egy újságíró. - Az még mindig jobb, mint a jelenlegi helyzet, amikor egyszerően tudomást sem vesznek rólunk - felelte Zerimszkij. Az újságírók minden szavát buzgón jegyezték. - Miért érdekli annyira a barátját Zerimszkij? -súgta oda Szergej Jacksonnak a terem túlsó végében. - Túl sokat kíváncsiskodsz - mondta Jackson. - Zerimszkij rossz ember. - Miért? - kérdezte Jackson, a tekintetét Conno-ron tartva.

115

- Ha megválasztják, és visszajönnek a „régi szép idık", egy csomó embert börtönbe fognak zárni, míg ı a Kremlben kaviárt zabál és vodkát vedel. Zerimszkij közben a sleppjével és az igazgatóval a múzeum kijárata felé indult. Megállt a legfelsı lépcsıfokon, és lefotóztatta magát a „Krisztus levétele a keresztrıl" címő hatalmas Goya-kép elıtt. Connort úgy megragadta a festmény, hogy majdnem elsodorta a Zerimszkij nyomába tóduló tömeg. - Magának tetszik Goya? - suttogta Szergej. - Nem láttam túl sok képét - ismerte be Jackson. - De igen, ez nagyon gyönyörő. - Az alagsorban van még egy csomó - mondta Szergej. - Tudok szerezni, ha... - Összedörzsölgette a hüvelyk- és mutatóujját Jackson legszívesebben lekevert volna egy nyaklevest a fiúnak, csak nem akart feltőnést kelteni. - A barátja elindult - szólalt meg hirtelen Szergej. Jackson felkapta a fejét. Connor épp kisurrant a múzeumból egy oldalsó kijáraton.

Connor egyedül üldögélt a Prehisztyenkán, egy kis görög étteremben, és átgondolta a délelıtt látottakat. Habár Zerimszkijt mindig körbevették a gorillái, azért nem védték annyira, mint a legtöbb nyugati vezetı politikust szokás. Úgy látta, a testırei markos legények ugyan, de közülük csak háromnak van tapasztalata az ilyesmiben. És ık nem lehetnek mindig szolgálatban. Próbálta megemészteni az imént elfogyasztott pocsék moussakát, és közben átfutotta Zerimszkij programját egészen a választás napjáig. A jelölt huszonhét alkalommal jelenik meg a nyilvánosság elıtt az elkövetkezı nyolc napban. Mire a pincér kihozta a kávét, Connor már kiválasztotta azt a három alkalmat, amelyet érdemes volt megfontolni a cselekvésre. Az órájára pillantott. Ma este Zerimszkij a párt győlésén tart beszédet Moszkvában. Holnap vonattal Jaroszlavlba utazik, ahol megnyit

116

egy gyárat, majd visszatér a fıvárosba, ahol a Bolsoj balettelıadását tekinti meg. Innen az éjféli vonattal Szentpétervárra utazik. Connor már eldöntötte, hogy követni fogja Zerimszkijt Jaroszlavlba. A balettelıadásra is foglalt jegyet. Miközben a kávéját kortyolgatta, Mitchellre gondolt, aki a Puskin Múzeumban mindig gyorsan bebújt a legközelebbi oszlop mögé, ahányszor Connor felé pillantott. Alig tudta megállni nevetés nélkül. Úgy döntött, hagyja, hogy Mitchell a nap folyamán a nyomában maradjon, talán még hasznát is veheti, de aztán már nem engedi, hogy a szálláshelyéig kövesse. Kinézett az ablakon: látta, hogy a kultúrattasé ott ücsörög egy padon, és a Pr av dá t olvassa. Connor elmosolyodott. Egy profi bezzeg tudná, hogy kell észrevétlenül szemmel tartani a zsákmányt.

Jackson elıhúzta a tárcáját a belsı zsebébıl, kivett belıle egy százrubelest, és Szergej kezébe nyomta. - Hozz valamit enni mindkettınknek, de annak az étteremnek a közelébe se menj! - mutatott az utca túloldalára. - Soha életemben nem tettem még be a lábam étterembe. Mit hozzak? - Nekem jó az, ami neked. - Gyorsan tanul - mondta Szergej, és elsietett. Jackson végigpillantott az utcán mindkét irányba. Egy padon egy férfi a Pravdát olvasgatta. Nem volt rajta télikabát. Nyilván arra számított, csak meleg és kényelmes helyeken kell majd folytatni a megfigyelést, és most azok után, hogy elızı nap is nyomát vesztette Fitzgeraldnak, nem mert mozdulni a helyérıl, pedig láthatóan majd belefagyott a lélek. A fülei vörösek voltak, az arca kipirult a hidegtıl, és neki bezzeg senki nem vitt ennivalót. Jacksonnak az volt az érzése, holnap nem fogják látni. Szergej pár perc múlva visszatért két papírzacskóval. Az egyiket odaadta Jacksonnak. - Big Mac, sültkrumpli és ketchup.

117

- Mi lesz veled, ha Zerimszkij bezáratja a McDo-nald'sot? - kérdezte Jackson, és nagyot harapott a hamburgerbe. - Gondoltam, talán erre is szüksége lenne -mondta Szergej, és elıvarázsolt egy nyúlszır sapkát - Ez mind kijött száz rubelbıl? - kérdezte Jackson. - Nem, a sapkát loptam - felelte Szergej tárgyilagosan. - Úgy gondoltam, magának jobban kell, mint a tulajdonosának. - Ezért mindkettınket letartóztathatnak. - Nem valószínő - vont vállat Szergej. - Oroszországban több mint kétmillió katona van. A legtöbbjük hónapok óta egy fillért sem kapott, és akár az édes-húgukat is eladnák. Jackson felpróbálta a sapkát. Pont jó volt. Egyikük sem szólt, míg falták a hamburgert, szemüket az étteremre szegezve. - Hé, Jackson, látja azt a fickót a padon, aki a Pr av dát olvassa? - Látom - felelte Jackson tele szájjal. - Ma reggel ott volt a múzeumban is. - Te is gyorsan tanulsz, hallod-e! - Ö melyik oldalon áll? - kérdezte Szergej. - Azt tudom, hogy ki fizeti - felelte Jackson. - De hogy melyik oldalon áll, abban még nem vagyok biztos.

118

13. fejezet

Connor

az utolsók között érkezett a Lenin Kongresszusi Központba. A terem hátsó részében ült le, a sajtó számára fenntartott sorokban, és igyekezett minél kevésbé feltőnést kelteni. Eszébe jutott az utolsó alkalom, amikor Oroszországban részt vett egy politikai győlésen: akkor is egy kommunista jelöltet kellett meghallgatnia, de ez még azokban az idıkben történt, amikor a szavazólapokon csak egyetlen név állt. Talán ez volt az oka, hogy az embereknek mindössze 17 százaléka ment el szavazni. Connor körbepillantott a teremben. Bár volt még negyedóra a jelölt érkezéséig, minden hely foglalt volt, sıt a széksorok között és körben a fal mellett is álltak. A színpadon több pártfunkcionárius sürgött-forgott, hogy minden rendben legyen, mire Zerimszkij megérkezik. A színpadon egy idısebb ember egy hatalmas széket cipelt hátra. A pártgyőlés nem is lehetett volna nagyobb ellentéte egy amerikai politikai konvenciónak. A küldöttek - már ha így lehet ıket nevezni - szürke, jellegtelen öltözékben voltak, rosszul tápláltnak tőntek, és némán ülve várták vezérük megjelenését. Connor lehajtotta a fejét, és firkálgatni kezdett a jegyzettömbjére. Nem volt kedve beszédbe elegyedni a balján ülı újságírónıvel. A nı már elmesélte a másik oldalán ülı tudósítónak, hogy az Ist anb ul Ne wstól jött, amely Törökország egyetlen angol nyelvő lapja, és hogy a fıszerkesztıje szerint katasztrófa lenne, ha Zerimszkijt választanák meg elnöknek, habár nagyon is könnyen lehet, hogy a kommunista jelölt fog gyızni. Ha kikérte volna Connor véleményét, ı kénytelen lett volna egyetérteni vele. Óráról órára nagyobb volt a valószínősége, hogy végre kell hajtania a megbízatását.

119

Pár perccel késıbb a török újságírónı Zerimszkij portréját kezdte rajzolgatni. Az újságjuk nyilván nem engedhette meg magának a fotóst. Connornak el kellett ismernie, hogy a rajz nagyon találó. Connor ismét körbenézett a teremben. Lehetséges lenne merényletet elkövetni valaki ellen egy ilyen zsúfolt helyen? Ha az ember kereket is akar oldani utána, akkor semmiképp. Egy másik lehetıség az lett volna, hogy a kocsijában kapja el Zerimszkijt, habár valószínőleg erıs védelem alatt áll. Egy igazi profi soha nem gondolna bombára, aminek gyakran az az eredménye, hogy ártatlan embereket pusztít el, míg a célpont megússza. Ha bármi esélyt akar a menekülésre, csakis a nagy hatótávolságú távcsöves puskájára számíthat. Nick Gutenburg biztosította róla, hogy a szokásos Remington 700-as ott lesz az amerikai nagykövetségen, mire ı megérkezik Moszkvába. Ha Lawrence kiadja a parancsot az akcióra, az idıpont és a hely megválasztását már rábízzák. Miután részletesen áttanulmányozta Zerimszkij kampánykörútjának állomásait, Connor végül úgy döntött, a legjobb alkalom Szeverodvinszk lenne, ahol a kommunista jelölt egy hajógyárban fog beszédet tartani, két nappal a választás elıtt. Connor már el is kezdte tanulmányozni, milyen daruk mőködnek az orosz kikötık dokkjaiban, és hogy el lehetne-e rejtızni hosszabb ideig az egyik vezérlıfülkéjében. A fejek a terem hátulja felé kezdtek forogni. Connor is háranézett. Egy csoport marcona férfi lépett be, a hónuk alatt kidudorodó, rosszul szabott öltönyben, és átvizsgálták a termet, mielıtt belépne a vezér. Connor rögtön látta, hogy a módszereik kezdetlegesek és nem a leghatékonyabbak, de valószínőleg bíztak benne, hogy puszta jelenlétük és a számuk is elriaszt mindenkit, aki valami rosszban sántikál. Megnézte az arcukat mindhárom, akit profinak ítélt, köztük volt. Hirtelen hangos taps csattant fel a teremben, majd éljenzés követte. Amikor Zerimszkij belépett, a párt tagjai egy emberként ugrottak talpra. Még az újságírók is kénytelenek voltak felállni, hogy láthassák a jelöltet. Zerimszkijt fel-feltartóztatták, miközben az emelvény felé tartott. A jelölt megszorongatta a kinyújtott kezeket. Mire a színpadhoz ért, a zajongás szinte fülsiketítıvé erısödött.

120

Az idıs pártelnök felvezette Zerimszkijt a lépcsıkön a színpadra, és odakísérte egy nagy székhez. Miután Zerimszkij leült, a pártelnök a mikrofonhoz lépett. A közönség elfoglalta a helyét, és elcsöndesedett A pártelnök bevezetıje, melyben bemutatta „Oroszország jövendı elnökét", nem volt a legérdekfeszítıbb, és minél tovább beszélt, a hallgatóság annál nyugtalanabb lett. Zerimszkij kíséretének tagjai, akik mögötte álldogáltak, izegni-mozogni kezdtek, látszott, hogy unatkoznak. A pártelnök végül „Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs utódjának" titulálta a jelöltet, majd félreállt, hogy átadja a szót Zerimszkijnek, aki egyáltalán nem volt meggyızıdve róla, hogy Lenin a legszerencsésebb példakép, akihez ıt hasonlítani lehet. Amikor Zerimszkij felállt a helyérıl, és lassan elıre sétált, a hallgatóság ismét felélénkült. Az elnökjelölt magasba lendítette a karját, és az emberek hangosabban éljeneztek, mint addig bármikor. Connor egyetlen pillanatra sem vette le a tekintetét Zerimszkijrıl. Árgus szemekkel figyelte minden gesztusát, a testtartását, a pózait. Mint minden energikus ember, szinte egy pillanatig sem maradt mozdulatlan. Miután úgy ítélte, épp elég ideje éljenzik, intett a hallgatóságnak, hogy üljenek le. Connor jól megjegyezte, hogy ez az egész három percet vett igénybe. Zerimszkij csak akkor kezdett beszélni, miután mindenki helyet foglalt, és teljes lett a csönd. - Elvtársak! - kezdte határozott hangon. - Óriási megtiszteltetés számomra, hogy itt állhatok önök elıtt elnökjelöltként. Ahogy telnek a napok, és közeledik a választás, egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy az orosz nép új kezdetre vágyik. Habár kevesen vannak, akik visszakívánnák a régi totalitárius rezsimet, a többség azt akarja, hogy igazságosabban osszuk el a javakat, melyeket ık verejtékes munkájukkal megtermelnek. A közönség tapsolni kezdett. - Soha ne feledjük - folytatta Zerimszkij -, hogy Oroszország népe képes arra, hogy ismét a legtiszteletreméltóbb nemzetté váljék a földön!

121

Az újságírók szélsebesen jegyzeteltek, a hallgatóság pedig még hangosabban éljenzett. Zerimszkij húsz másodperc múlva tudta csak folytatni. - Elvtársak, nézzenek körül a moszkvai utcákon! Igen, Mercedesek, BMW-k és Jaguárok járnak mindenfelé, de ki ül a volánnál? A privilegizált kevesek. És ık azok, akik azt remélik, hogy Csernopov lesz az elnök, és ık folytathatják a fényőzı életmódot, amelyrıl az itt jelenlévık nem is álmodhatnak. Eljött az idı, barátaim, hogy ezt a gazdagságot - a mi gazdagságunkat! - szétosszuk a tömegek között. Várom már azt a napot, amikor Oroszországban több családi autó lesz, mint limuzin, több halászhajó, mint jacht, és amikor nem a svájci bankszámlák fognak gyarapodni, hanem a kórházak száma! Zerimszkij szavait ismét tomboló tapsvihar fogadta. Amikor végre elhalkult a zsibongás, Zerimszkij lehalkította a hangját, de így is minden szó hallatszott a terem leghátuljában is. - Ha én leszek az elnök, nem bankszámlákat fogok nyitni Svájcban, hanem gyárakat Oroszországban. Nem azzal töltöm az idımet, hogy a fényőzı dácsámban pihenek, hanem éjt nappallá téve a hazámért fogok dolgozni. A nép szolgálatának szentelem magam, és megelégszem az elnöki fizetéssel, nem fogadok el piszkos pénzeket az üzletemberektıl, akiknek csak az a céljuk, hogy kifosszák a nemzet forrásait! Most egy percet kellett várnia, mire folytathatta. - A terem hátuljában - mutatott kövérkés ujjával az újságírók gyülekezetére - a világsajtó képviselıi ülnek. - Kicsit hallgatott, majd hozzátette: - És hadd üdvözöljem ıket szívbıl. Most nem csattant taps. - Szeretném figyelmeztetni ıket, hogy ha én leszek az elnök, akkor nemcsak a választás elıtti idıben lesz szükség a jelenlétükre Moszkvában, hanem állandóan. Mert Oroszország többé nem megtőrt vendég lesz a Hetek csúcstalálkozóin, hanem ismét a világpolitika fontos résztvevıje. Ha Csernopov kerülne az elnöki posztra, az amerikaiakat továbbra is jobban érdekelné Mexikó véleménye, mint Oroszországé. A jövıben Lawrence elnök kénytelen lesz meghallgatni, hogy önök mit mondanak, és nem

122

kábíthatja el a sajtót azzal, hogy idınként elmondja, mennyire kedveli „Boriszt". Nevetés harsant a teremben. - Lehet, hogy mindig mindenkit a keresztnevén szólít, ahogy mondják róla, de engem igenis elnök úrnak fog szólítani! Connor tudta, hogy az amerikai újságok ezt feltétlenül megírják másnap, és az ovális teremben a beszéd minden egyes szavát gondosan elemzik majd. - Már csak nyolc nap van hátra, barátaim, míg a nép dönt - folytatta Zerimszkij. - Munkálkodjunk addig is fáradhatatlanul az elsöprı gyızelemért. A gyızelemért, amely az egész világgal tudatja majd, hogy Oroszország olyan nagyhatalom, amellyel számolni kell a világ színpadán. - A hangja szárnyalni és emelkedni kezdett. - De ne az én kedvemért tegyék ezt. Tegyék a Kommunista Pártért! Tegyék meg a következı nemzedék kedvéért, akik majd a föld legnagyobb nemzetének polgárai lehetnek. És mi gondoskodni fogunk arról, hogy a hatalom ismét a nép kezében legyen! - Zerimszkij elhallgatott, és végighordozta tekintetét a hallgatóságon. - Magamnak csak egyvalamit kérek: azt a privilégiumot, hogy én lehessek ennek a népnek a vezetıje. - A hangja szinte suttogássá halkult, és ezzel fejezte be: - Önként felajánlkozom, hogy a nép szolgája legyek. Zerimszkij egy lépést hátrált, és magasba lendítette a karját. A közönség felpattant. Az ováció negyvenhét másodpercig tartott, és ezalatt Zerimszkij egy pillanatig sem maradt mozdulatlan. Elıször jobbra lépett egy kicsit, majd balra, mindig fellendítve egyik karját, de csak pár másodpercre. Aztán mélyen meghajolt, pár pillanatig úgy maradt, majd hirtelen felegyenesedett, és együtt tapsolt a többiekkel. Még tizenegy percig ott maradt a színpad közepén, újra és újra ismételve ugyanazokat a mozdulatokat. Amikor úgy érezte, minden ünneplést kicsikart a tömegbıl, akkor leereszkedett a színpad lépcsıin, nyomában a kíséretével. Miközben végigsétált a széksorok között, az éljenzés még hangosabb lett, és rengeteg kéz nyúlt felé. Zerimszkij megszorított, ahányat csak bírt. Connor egyfolytában rajta tartotta a

123

szemét. Miután Zerimszkij elhagyta a termet, az éljenzés tovább folytatódott, és csak akkor halt el, amikor már a közönség is szedelızködni kezdett, és kifelé indult. Connor jól megjegyezte Zerimszkij néhány jellegzetes fej- és kézmozdulatát, apró gesztusait, amelyeket gyakran ismételt, és a hozzájuk tartozó szófordulatokat. - A barátja most ment ki - mondta Szergej Jacksonnak. Kövessem? - Nem lesz rá szükség - felelte Jackson. - Tudjuk, hol tölti az éjszakát. Bezzeg azt a szegény fickót, aki a sarkában van, jól megfuttatja majd a következı egy órában. - És mi mit csinálunk most? - kérdezte Szergej. - Menj és aludj egy kicsit Az az érzésem, holnap hosszú napunk lesz. - Még nem fizetett a mai napért - nyújtotta a markát Szergej. - Kilenc óra, óránként hat dollár, az annyi mint 56 dollár. - Az én számításom szerint nyolc óra volt, és ha nem tévedek, öt dollárban egyeztünk meg - mondta Jackson, és átadott negyven dollárt. - És holnap? - kérdezte a fiú, miután megszámolta és zsebre vágta a bankjegyeket. - Hányra menjek? - Találkozunk a szálloda elıtt ötkor. Ne késs! Azt hiszem, követni fogjuk Zerimszkijt Jaroszlavlba, aztán vissza Moszkvába, és tovább Szentpétervárra. - Nagy szerencséje van, Jackson. Én Szentpéterváron: születtem, úgy ismerem, mint a tenyeremet. De Moszkván kívül dupla órabért kérek. - Szergej, ha így folytatod, lassan megfizethetetlen leszel!

124

14. fejezet

Maggie tizenkét óra után egy perccel hajtott ki az egyetem parkolójából. Balra kanyarodott a Prospect Streetre, pár pillanatra lefékezett az elsı stoptáblánál, aztán gyorsított. Nagyon ritkán vette csak igénybe a teljes egy órás ebédszünetet. Remélte, talál parkolót az étterem közelében, mert ma az egy óra minden percére szüksége lesz. Nem mintha a kollégái közül bárki is panaszkodott volna a dékáni hivatalban, ha az egész délutánt kiveszi. Huszonnyolc éve dolgozott az egyetemen, és ha összeadta volna, mennyit túlórázott fizetés nélkül, az egyetemnek külön alapítványt kellett volna létrehoznia, hogy ki tudja fizetni az elmaradt bérét. Szerencsére egy nı épp kihajtott egy parkolóhelyrıl alig pár méterre az étteremtıl, ahol Maggie-nek találkozója volt. Bedobott négy negyeddollárost a parkolóórába. Belépett a Café Milánóba, és megmondta a nevét a fıpincérnek. Erre parancsoljon, Mrs. Fitzgerald. - Egy ablak melletti asztalhoz kísérték, ahol már várta valaki, akirıl tudta, hogy soha nem késik sehonnan. Maggie arcon csókolta Joant, és leült vele szemben. Joan valószínőleg legalább annyira szerette Connort, mint ı, és ezért cserébe soha nem kapott semmit, legfeljebb egy-egy futó puszit, és karácsonykor valami kis ajándékot, amit többnyire Maggie vett meg. Habár joan még nem volt ötvenéves, a komoly tweed-kosztüm, a lapos sarkú cipı és rövidre vágott barna haj azt mutatta, hogy rég feladta a reményt, hogy bármiféle vonzerıt gyakoroljon a másik nemre. - Én már döntöttem - mondta, és becsukta az étlapot. - Én is tudom, mit kérek - mondta Maggie.

125

- Tara hogy van? - Levegıt venni is alig van ideje, ahogy ı mondja. Remélem, befejezi végre a diplomamunkáját. Habár Connor soha nem mondja neki, de nagyon csalódott lenne, ha nem doktorálna le az egyszem lánya. - Nagyon melegen beszélt Stuartról - mondta Joan, miközben megjelent az asztaluknál a pincér. - Igen - felelte Maggie szomorkásán. - Úgy néz ki, meg kell szoknom a gondolatot, hogy egyetlen gyermekem tılem harmincezer mérföldre fog élni. - Felnézett a pincérre. - Cannellonit kérek és egy vegyes salátát - Én egy lasagnát - mondta joan. - Valami italt, hölgyeim? - kérdezte reménykedve a pincér. - Nem, köszönjük - felelte határozottan Maggie. - Csak ásványvizet. - Joan rábólintott - Igen, Connor és Stuart nagyon jól megtalálták a hangot egymással - mondta Maggie, miután a pincér távozott. - Stuart velünk tölti a karácsonyt, úgyhogy találkozhatsz vele. - Alig várom - mondta Joan. Maggie érezte, hogy még valamit akar mondani, de tudta, nem érdemes erıltetni. Ha fontos, akkor Joan úgyis elmondja, amikor jónak látja. - Többször is kerestelek az elmúlt napokban, el akartalak hívni az operába, vagy vacsorázni valamelyik este, de soha nem találtalak otthon. - Mióta Connor elment a cégtıl, bezárták az M Street-i irodát, és engem visszarendeltek a központba. Maggie-nek imponált a gondos megfogalmazás. Joan a leghalványabb célzást sem ejtette arra, hogy pontosan hol dolgozik, és mi a munkaköre. - Nem titok, hogy Connor azt reméli, csatlakozol hozzá a Washington Providentnél - mondta Maggie. - Nagyon szeretnék. De addig, amíg nem tudjuk, mi lesz, nincs értelme lépéseket tenni.

126

- Hogy érted azt, hogy „mi lesz"? - kérdezte Maggie. - Connor már elfogadta Ben Thompson ajánlatát Karácsony elıtt itthon lesz, és január elején kezd. Hosszú csönd következett, majd Maggie halkan megszólalt. - Szóval mégsem kapta meg az állást? A pincér megérkezett a tányérokkal. - Egy kis parmezánt? - Köszönöm - mondta Joan, mereven a tányérra szegezve tekintetét - Szóval ezért volt olyan hővös hozzám Ben Thompson múlt csütörtökön az operábanl Még egy italra sem hívott meg. - Nagyon sajnálom - mondta Joan, miután a pincér távozott - Azt hittem, tudod. - Ugyan. Connor csak akkor mondta volna el, ha már van újabb állásajánlata, és megnyugtatott volna, hogy az sokkal jobb, mint a Washington Provident - Milyen jól ismered. - Néha eltőnıdöm, hogy valóban ismerem-e. - Maggie fürkészı pillantást vetett Joanra. - Én sem tudok sokkal többet, mint te – felelte Joan. - Tizenkilenc éve elıször nem mondott semmit, mielıtt elutazott. - Ez most valami más, mint az eddigi kiküldetései, ugye, Joan? kérdezte aggodalmasan Maggie. - Mibıl gondolod? - Azt mondta, külföldre utazik, de az útlevelét otthonhagyta. Nekem az az érzésem, még Amerikában van. De miért... - Ez még nem bizonyítja, hogy nincs külföldön. - Talán nem. De mintha szándékosan olyan helyre rejtette volna az útlevelét, ahol tudta, hogy megtalálom. És itt van ez is... - Maggie kinyitotta a táskáját, elıvett egy vaskos barna borítékot, és átadta Joannak, aki elolvasta rajta a feliratot: Magg ie- n ek - csa k a kk or n yi sd fel, h a nem térek haza de ce mber 17 - éig ! - Talán karácsonyi üdvözlılap? - próbált tréfálkozni Joan. - Nem hiszem - mosolyodott el Maggie. - Nem sok férjet ismerek, akinek szokása lenne karácsonyi lapot küldeni a feleségének, ráadásul barna borítékban.

127

Joan hosszú hallgatás után szólalt meg. - Talán fel kellene bontanod most. Lehet, hogy fölöslegesen aggódsz egy semmiség miatt. - December 17-éig nem nyithatom fel - mondta határozottan Maggie. - Ha korábban hazatér, és rájön, hogy felbontottam... A pincér újból megjelent, és elvitte az üres tányérokat. - Desszertet óhajtanak? - kérdezte. - Én nem, köszönöm - felelte Joan. - Csak egy kávét. - Nekem is - mondta Maggie. - Feketén, cukor nélkül. - Az órájára pillantott: már csak negyedórája maradt. Az ajkába harapott. - Joan, soha nem kértelek, hogy árulj el hivatali titkokat, de van valami, amit feltétlenül tudnom kell. Joan kinézett az ablakon, és a jóképő fiatalemberre esett a tekintete, aki az utca túloldalán ácsorgott már vagy negyven perce. Az volt az érzése, látta már valahol. Amikor Maggie egy óra elıtt hét perccel távozott az étterembıl, nem vette észre, hogy a fiatalember elıvesz egy mobiltelefont, és hív egy titkos számot. - Tessék! - szólalt meg Nick Gutenburg hangja. - Mrs. Fitzgerald most végzett az ebéddel a Café Milanóban, a Prospect Streeten. Negyvenhét percet töltöttek együtt Joan Bennettel. A beszélgetés minden szavát rögzítettem. - Helyes. Azonnal hozza be az irodámba. Amikor Maggie felszaladt az egyetem lépcsıin, az udvaron az óra épp egy órát mutatott.

Moszkvában tíz óra volt Connor épp a Gi se lle

fináléját élvezte, a Bolsoj balettelıadásában. De a közönség nagy részétıl eltérıen színházi látcsövét nem a prima balerina virtuóz elıadására szegezte. Idırıl idıre vetett egy pillantást jobbra, és ellenırizte, hogy Zerimszkij a páholyában van-e még. Arra gondolt, Maggie mennyire élvezné a holdfényben piruettezı vi ll ik táncát. Igyekezett nem belefeledkezni a pliékbe és arabeszkekbe, hanem Zerimszkij páholyára koncentrálni. Maggie gyakran eljárt balett- vagy operaelıdásokra, ha neki kiküldetésbe kellett utaznia.

128

Szórakoztatónak találta volna, hogy a kommunista vezérnek egy este alatt sikerült elérnie azt, amit neki harminc év alatt egyszer sem: operába csábítani Connort. Alaposan szemmel tartotta a páholyban ülı politikust. A jobbján Dmitrij Tyitov ült, a balján az idısebb úr, aki elızı este bemutatta a beszéde elıtt. Mögötte, az árnyékba húzódva három testır álldogált. Connor feltételezte, hogy kint a folyosón még legalább egy tucat van belılük. A gyönyörő színházban mindig hetekkel elıre elkeltek a jegyek, de Maggie elmélete most is bevált, egy jegyet mindig lehet szerezni, az utolsó pillanatban is. Röviddel azelıtt, hogy a karmester kilépett a zenekar elé, a közönség egy része tapsolni kezdett. Connor felnézett a mősorfüzetbıl, és látta, hogy néhány ember egy második emeleti páholyra mutogat. Zerimszkij tökéletesen idızítette a belépıjét. Mosolyogva megállt a páholy szélénél. A közönség fele felállt, és hangosan megéljenezte, míg a többiek ülve maradtak. Egyesek langyos udvariassággal összeütötték a tenyerüket, mások tovább beszélgettek, mintha mi sem történt volna. Ez nagyjából megerısítette a közvéleménykutatások jóslatait, amelyek szerint Csernopov már csak egy-két százalékkal elızi meg riválisát. Miután felment a függöny, Connor gyorsan felfedezte, hogy Zerimszkij körülbelül annyira érdeklıdik a balett, mint a festészet iránt. Az elnökjelöltnek megint hosszú napja volt, és Connort nem lepte meg, hogy idınként elnyom egy-egy ásítást. A vonata korán reggel indult Jaroszlavlba, ahol a városszéli ruhagyár meglátogatásával kezdıdött a programja. Amikor egy óra múlva távozott a szakszervezeti vezetıkkel tartott találkozóról, épp csak bekapott egy szendvicset, aztán felkeresett egy piacot, egy iskolát, egy rendırırsöt és egy kórházat, majd rögtönzött séta következett a város fıterén. Végül visszaszáguldott a vasútállomásra, és felugrott a vonatra, amely a kedvéért késéssel indult. A mondanivalója nem sokat változott az elızı napi beszédhez képest, épp csak annyit, hogy Moszkva helyett Jaroszlavlot mondott. A gyárban a kíséretét alkotó testırök még inkább amatırnek tőntek, mint azok, akik a kongresszusi központban mellette voltak. A helybéliek nyilván

129

nem engedték, hogy moszkvaiak betolakodjanak a területükre. Connor ebbıl arra következtetett, hogy a merénylet sokkal esélyesebb lenne a fıvároson kívül. Olyan vidéki várost kell találnia, amely elég nagy ahhoz, hogy könnyő legyen eltőnni benne, és ahol elég rátartiak ahhoz, hogy ne engedelmeskedjenek a moszkvaiaknak. Zerimszkij pár nap múlva készült a szeverodvinszki hajógyárba, ez tőnt a legjobb alkalomnak. Zerimszkij még a vonaton, útban visszafelé Moszkvába sem pihent. Behívatta a kupéjába a külföldi tudósítókat egy újabb sajtótájékoztatóra. De még mielıtt bárki bármit kérdezhetett volna, megszólalt: - Ugye, látták a legutóbbi közvélemény-kutatásokat? Jóval vezetek Borogyin tábornok elıtt, Csernopov pedig már csak egy ponttal elız meg. - De hát eddig mindig azt mondta, a közvélemény-kutatások fabatkát sem érnek - jegyezte meg nagy merészen az egyik újságíró. Zerimszkij összevonta a szemöldökét. Connor az újságírók mögött meghúzódva álldogált, és az elnökjelöltet figyelte. El kellett sajátítania minden arckifejezését, gesztusát és mozdulatát, és a beszédét is lehetıleg szóról szóra betanulni. Amikor a vonat négy órával késıbb befutott a Protszkij pályaudvarra, Connort elfogta az az érzés, hogy van valaki a vonaton, aki ıt figyeli, Mitchellen kívül is. Huszonnyolc év után ritkán tévedett az ilyesmiben. Ha valaki más is figyeli, vajon ki, és mit akarhat? Egyszer a nap folyamán is volt egy olyan érzése, mintha egy pillanatra meglátott volna egy ismerıs arcot a tömegben. Nem helyeselte az üldözési mániát, de mint minden profi, a véletlenekben sem hitt. A pályaudvarról kacskaringós útvonalon visszament a szállodájához. Biztos volt benne, hogy senki nem követte. Persze, ha már tudják, hol szállt meg, akkor minek követnék? Igyekezett elhessegetni ezeket a gondolatokat, miközben becsomagolt. Ma este úgyis lerázza, bárki is követi. Hacsak nem tudják máris, hogy hová készül. Végül is, ha azt tudják, hogy mi célból van Oroszországban, akkor nincs más dolguk, mint Zerimszkijt követni. Pár perc múlva kijelentkezett a szállodából. Készpénzzel fizetett.

130

Ötször szállt át egyik taxiból a másikba, míg az utolsóból kiszállt a színház elıtt. A táskáját beadta az alagsori a ruhatárba, és bérelt egy látcsövet. Amikor a függöny legördült az elıadás végén, Zerimszkij felállt, és ismét integetett a közönségnek. A válasz most nem volt olyan túláradóan lelkes, mint korábban, de Zerimszkij valószínőleg azzal az érzéssel távozott, hogy megérte a Bolsojbeli látogatás. A lépcsın lefelé menet hangosan közölte mindenkivel, mennyire élvezte Jekatyerina Makszimova csodálatos produkcióját. A színház elıtt sorban várakoztak rá és kíséretére az autók. Zerimszkij beült a harmadikba, és rendıri kísérettel elhajtott a pályaudvarra, ahol ismét vonatra szállt. Connor észrevette, hogy a motorkerékpáros kísérı rendırök száma kettırıl négyre emelkedett. Úgy tőnt, egyre többen gondolják úgy, hogy Zerimszkij lesz Oroszország következı elnöke.

Connor

pár perccel Zerimszkij után érkezett meg a pályaudvarra. Felmutatta a biztonsági ırnek a sajtóigazolványát, aztán vett egy jegyet a tizenegy óra ötvenkilenc perckor induló szentpétervári vonatra. Miután elfoglalta helyét a hálókocsiban, bezárta az ajtót, felgyújtotta a kislámpát az ágy fölött, és tanulmányozni kedte Zerimszkij Szentpétervárott lebonyolítandó programját. Egy kupéban a vonat másik végén Zerimszkij szintén a programot tanulmányozta a kampányfınökével. - Már megint reggeltıl estig nem lesz megállásom - morgott. - Mi a fenének menjek el az Ermitázsba, mikor összesen pár órám van a városban? - Mert a Puskinba is elment. Ha ezek után nem látogatja meg az Ermitázst, az óriási sértés Szentpétervár polgárainak. - Micsoda szerencse, hogy amikor a Kirovban felmegy a függöny, már nem leszek a városban! Zerimszkij tudta, hogy a nap legfontosabb programpontja a Borogyin tábornokkal lebonyolítandó találkozó lesz a katonai fıparancsnokságon, a

131

Kelszkov laktanyában. Ha meg tudná gyızni a tábornokot, hogy lépjen vissza az elnökválasztási versenybıl, és ıt támogassa, akkor a hadsereg minden tagja - közel két és fél millió ember - bizonyára rá szavazna, és ez egyértelmő gyızelmet jelentene. Eleinte azt tervezte, felajánlja Borogyinnak a védelmi miniszteri tárcát, de aztán rájött, hogy Csernopov ugyanezt ajánlotta neki. Tudta, hogy Csernopov elızı hétfın találkozott a tábornokkal, és üres kézzel távozott. Zerimszkij ezt jó elıjelnek tekintette. Úgy tervezte, ı olyan valamit fog felajánlani Borogyinnak, aminek az nem tud ellenállni. Connor is tisztában volt vele, hogy a holnapi találkozó a tábornokkal eldöntheti Zerimszkij sorsát Pár perccel éjjel két óra után lekattintotta a lámpát, és elaludt. Mitchell abban a pillanatban leoltotta a lámpát, ahogy a vonat kigördült az állomásról, de hiába, nem jött álom a szemére. Szergej alig tudta visszafojtani az izgatottságát, hogy a Protszkij expresszen utazhat. Úgy szökdécselt partnere nyomában, mint egy boldog kutyakölyök. Amikor Jackson kinyitotta a kupé ajtaját, Szergej kijelentette: Ez tágasabb, mint a lakásunk! - Felugrott a fölsı ágyra, lerúgta a cipıjét, ruhástul elnyúlt, és magára húzta a takarót. - Megspórolom a mosakodást és az átöltözést - közölte Jacksonnal, aki felakasztotta a zakóját egy mocskos vállfára. Míg az amerikai lefekvéshez készülıdött, Szergej egy tenyérnyi helyen megdörzsölte a bepárásodott ablakot, hogy kileshessen. Nem szólt semmit, míg a vonat lassan ki nem gördült a pályaudvarról. - Hány kilométerre van Szentpétervár? - Hatszázharminc. - És mennyi idı alatt érünk oda? - Nyolc és fél óra. Megint hosszú napunk lesz, aludj szépen. Szergej leoltotta a lámpát, de Jackson nem tudott elaludni. Most már egészen biztos volt benne, hogy miért küldték a barátját Oroszországba. Helen Dexter nyilván el akarja tenni az útból. De azt még mindig nem tudta, milyen messzire hajlandó elmenni Dexter, csak hogy a saját bırét mentse. Jackson még délután megpróbálta mobiltelefonon elérni Andy Lloydot, de nem sikerült. Nem akarta megkockáztatni, hogy a hotelbıl

132

telefonáljon, úgy döntött, majd azután próbálkozik újra, ha Zerimszkij megtartotta a beszédét a Szabadság téren, amikor Washingtonban már reggel lesz. Ha Lloydnak tudomására jut, miben mesterkedik Dexter, bizonyára tud majd tenni valamit, hogy leállítsa az egész akciót, mielıtt túl késı lenne. Jackson lehunyta a szemét. - Jackson, te nıs vagy? - Nem, elváltam. - Oroszországban évente több válás van, mint Amerikában, tudtad? - Nem. Hihetetlen mennyiségő információt tárolsz a kobakodban. - És gyereked van? - Nincs - felelte Jackson. - Elvesztettem a... - Miért nem fogadsz örökbe? Akkor veled mehetnék Amerikába. - Egy milliomos sem engedhetné meg magának, hogy téged örökbe fogadjon! Most aludj, Szergej. Hosszú csönd. - Kérdezhetek még valamit? - Úgysem tudlak elhallgattatni. - Miért olyan fontos neked ez az ember? Jackson kicsit hallgatott. Huszonkilenc évvel ezelıtt, Vietnamban megmentette az életemet Hálával tartozom neki. Érted, kisöreg? Szergej csak azért nem felelt, mert közben elaludt

133

15. fejezet

Vlagyimir

Bolcsenkovnak, Szentpétervár rendırfıkapitányának épp elég gondja volt a négy rejtélyes telefonhívás nélkül is. Csernopov hétfın látogatott el a városba, és megbénította az egész forgalmat, mivel azt követelte, hogy ugyanakkora rendıri kíséretet kapjon, mint az elhunyt elnök szokott. Borogyin nem volt hajlandó beleegyezni, hogy kiengedje az embereit a laktanyákból, amíg nem kapnak zsoldot. Most, hogy úgy tőnt, a tábornok már nem esélyes az elnökválasztási versengésben, újból megindult a suttogás egy katonai puccs eshetıségérıl. - Nem nehéz kitalálni, melyik várost akarja majd Borogyin elıször elfoglalni - figyelmeztette a rendırfıkapitány a polgármestert. Bolcsenkov külön osztagot állított fel, amelynek az volt a feladata, hogy a választási kampány alatti terrorista fenyegetésekkel foglalkozzanak. Ha valamelyik jelölt ellen merényletet követnek el, hát nem szerette volna, ha az épp az ı városában történik. Csak ezen a héten huszonhét fenyegetı telefont kaptak Zerimszkij ellen. A rendırfınök úgy ítélte, csak a szokásos futóbolondok - egészen addig, míg ma reggel be nem rontott az irodájába egy halottsápadt fiatal hadnagy. A fıkapitány meghallgatta az egy perccel azelıtt készült magnófelvételt. Az elsı hívás kilenc óra huszonnégy perckor érkezett, ötvenegy perccel azután, hogy Zerimszkij megérkezett a városba. - Ma délután merényletet fognak megkísérelni Zerimszkij ellen mondta egy férfihang idegenszerő kiejtéssel, amit Bolcsenkov nem tudott meghatározni, de semmi esetre sem orosz volt a beszélı.

134

j

- Mialatt Zerimszkij beszédet tart a Szabadság téren, rá fog lıni egy magányos fegyveres, akit a maffia bérelt fel. Pár perc múlva újra telefonálok, további részletekkel, de csak Bolcsenkovval vagyok hajlandó beszélni. - A vonal elnémult. A hívás olyan rövid volt, hogy lehetetlen lett volna bemérni, honnan jött. Bolcsenkov azonnal tudta, hogy profival van dolguk. Tizenegy perccel késıbb jött a második hívás. A hadnagy húzta az idıt, ameddig tudta, mondván, hogy a fıkapitány épp nincs ott, próbálják elıkeríteni, mire a hívó azt mondta: - Pár perc múlva újból telefonálok. Addig kerítsék elı. A saját idejüket pocsékolják, nem az enyémet. Ekkor rontott be a fıkapitány irodájába a fiatal hadnagy. Bolcsenkov épp azt magyarázta Zerimszkij egyik megbízottjának, hogy miért nem rendelhet ki mellé ugyanannyi motoros rendırt, mint Csernopov mellé. Amikor a fiatal hadnagy elmondta, mi történt, Bolcsenkov azonnal elnyomta a cigarettáját, és kisietett a terroristaellenes csoporthoz. Kilenc perc telt el, mire újra jelentkezett a telefonáló. - Bolcsenkov ott van? - Én vagyok az. - A merénylı külföldi tudósítónak adja ki magát, egy nem létezı délafrikai újságtól. Ma reggel érkezett a városba a moszkvai expresszel. Egyedül dolgozik. Három perc múlva újból telefonálok. Három perccel késıbb már az egész csoport ott ült, hogy meghallgassák a telefonálót. - Gondolom, mostanra a terroristaelhárító osztag minden embere csüng a szavaimon - kezdte a telefonáló. - Hadd nyújtsak egy kis segítséget. A merénylı 183 centi magas, a szeme kék, a haja sőrő, hullámos, homokszıke. De lehet, hogy megváltoztatja a külsejét. Nem tudom, milyen ruha lesz rajta, de csináljanak valamit maguk is! A következı félórában a rendırök újra meg újra végighallgatták a magnófelvételt. A rendırfınök hirtelen megint elnyomta a cigarettáját, és azt mondta: - A harmadik hívást még egyszer! A fiatal hadnagy lenyomott egy gombot, csodálkozva, hogy vajon mit vett észre a fınöke, amit ık nem. A fülüket hegyezve hallgatták a felvételt.

135

- Állj! - kiáltott fel a rendırfınök pár másodperc múlva. - Igen, ez az! Tekerje vissza, és számoljon. Ugyan mit? - csodálkozott magában a fiatal hadnagy, miközben lenyomta a gombot. De most ı is meghallotta: a háttérben nagyon halkan egy óra ütései kondultak. Újból visszatekerte a szalagot, és figyelmesen még egyszer meghallgatták. - Kettıt üt - mondta a hadnagy. - Ha ez délután két óra, akkor valahol a Távol-Keleten lehet. A rendırfınök elmosolyodott. - Nem hiszem. Sokkal valószínőbb, hogy éjjel két óra, és az Egyesült Államok keleti partjáról telefonáltak.

Maggie csak ült, nézte a vaskos barna borítékot az éjjeliszekrényen, és azon tőnıdött, megint álmatlan éjszakát fog-e okozni neki. Majdnem egy órája ült így mozdulatlanul. Aztán hirtelen felkapta a telefonkagylót, és tárcsázott egy távolsági számot. Néhány csöngés után felvették. - Tara Fitzgerald - mondta egy élénk hang. Semmi üdvözlés, csak a nevének határozott bejelentése, hogy ne vesztegessék az idıt felesleges dolgokra. Épp mint az apja, gondolta Maggie. - Én vagyok az, szívem. - Szia, anya! Megint lerobbant a kocsid, vagy valami komolyabb baj van? - Semmi, drágám. Csak hiányzik az apád. Gondoltam, hátha van idıd kicsit beszélgetni. - Neked legalább csak egy férfi hiányzik - mondta Tara. - Nekem ráadásul kettı, apa is, meg Stuart is! - De te legalább mindig tudod, hol van Stuart, és bármikor felhívhatod. Én még csak nem is sejtem, hol van az apád. - Ebben nincs semmi újdonság, anya. Tudjuk, mi a szabály, ha apa külföldre utazik. Az asszonynépnek az a dolga, hogy otthon üljön és engedelmesen várja, míg ura és parancsolója hazatér. Tipikus ír felfogás! - Persze, tudom. Csak most valahogy rossz érzésem van.

136

- Biztos vagyok benne, hogy nincs semmi okod az aggodalomra, anya. Még csak egy hete utazott el. Emlékezz vissza, régebben hányszor érkezett haza teljesen váratlanul. Mindig az volt az érzésem, ellenırizni akarja, hogy nincs-e valami lovagod a távollétében! Maggie nem túl meggyızıen nevetett. - Valami más aggaszt, igaz? - kérdezte Tara halkan. - Miért nem mondod el? - Az egyik fiókjában elrejtve találtam egy nekem címzett borítékot. - Ó, milyen romantikus! És mit írt? - Fogalmam sincs. Még nem bontottam fel. - Miért nem, az ég szerelmére? - Mert rá van írva, hogy csak december 17-e után lehet felbontani. - Ha ennyire aggaszt, biztos vagyok benne, apa is azt akarná, hogy nyisd fel. - Teljesen egyértelmő az utasítás - sóhajtott Maggie. - Bárcsak inkább meg sem találtam volna! - Mikor találtad meg? - Szerdán. A pulóverei között, egy olyan fiókban, amit szinte soha nem szoktam kihúzni. - Szóval három napja - mondta Tara. - Én három percig sem bírtam volna ki, ha nekem van címezve. - Tudom. De én azt hiszem, jobb lesz várni még pár napot, mielıtt bármit csinálnék. Visszateszem a fiókba, hátha hirtelen betoppan. - Lehet, hogy haza kellene repülnöm? - Minek? - Hogy segítsek felbontani azt a borítékot - Ne butáskodj, Tara. - Ez sem nagyobb butaság, mint hogy ott ülsz egyedül, és rágódsz, hogy mi lehet benne! - Talán igazad van... - Ha ennyire bizonytalan vagy, miért nem kérsz tanácsot Joantól? - Már kértem. - És ı mit mondott?

137

- Hogy nyissam fel.

Bolcsenkov az operációs szobában ült egy íróasztalnál, és végignézett a húsz válogatott emberen. Cigarettára gyújtott, aznap reggel a hetedikre. - Hány emberre számítunk délután a téren? -kérdezte. - Csak találgatni tudunk - felelte a rangidıs tiszt -, de akár százezren is lehetnek. A rendırökön izgatott suttogás futott végig. - Csendet! - csattant fel a fıkapitány. - Miért ilyen sokan, kapitány? Csernopovot csak hetvenezren mentek el meghallgatni. - Zerimszkij sokkal karizmatikusabb figura. És a közvéleménykutatások szerint is egyre többen hajlanak felé. - Hány embert tud biztosítani a térre? - Minden emberem ott lesz, a szabadnaposokat is behívtuk. Már szétosztottam a személyleírást. Remélhetıleg elkapjuk, még mielıtt odaér a térre. De a legtöbb emberemnek nincs tapasztalata ilyen nagyszabású akciókban. - Ha valóban százezren lesznek azon a téren, akkor nekem is ez lesz az elsı ilyen mérető akcióm - mondta Bolcsenkov. - Tehát mindenki kézhez kapta a személyleírást? - Igen. De sajnos jó néhány magas, kék szemő és szökés hajú külföldi akad a városban. Azt egyelıre nem is hoztuk nyilvánosságra, miért keressük. Nem akarunk pánikot kelteni. - Ezzel egyetértek. Nem akarjuk elijeszteni, csak hogy késıbb megint megpróbálkozhasson. Van valami új információ? - Igen, fıkapitány úr - szólalt meg egy fiatal tiszt, aki hátul a falnál támaszkodott - Hivatalosan három dél-afrikai újságíró tudósít a választásokról. Az informátorunk leírása alapján szinte biztos vagyok benne, hogy egy bizonyos Piet de Villiers a mi emberünk. - Van róla valami a számítógépen?

138

- Ezen a néven semmi. De a johannesburgi rendırség rendkívül segítıkész volt. Az ı aktáikban hárman is szerepelnek ezen a néven, a legkülönbözıbb vétségekkel, kisebb lopástól a bigámiáig, de a személyleírás egyikükre sem illik. Egyébként kettı közülük épp börtönben is van. A harmadik hollétérıl nincs tudomásuk. Azt is említették, hogy kolumbiai vonatkozásai is lehetnek az ügynek. - Miféle kolumbiai vonatkozásai? - gyújtott újabb cigarettára a rendırfınök. - Néhány héttel ezelıtt a CIA közzétett egy bizalmas jelentést, a Bogotában a kolumbiai elnökjelölt ellen történt merénylet elkövetıjérıl. DélAfrikáig követték a merénylıt, de ott nyomát veszítették. Felhívtam a ClA-t, de csak annyit tudtak mondani, hogy az illetı megint akcióba lendült, és utoljára Genfben látták, amikor felszállt egy gépre. - Csak ennyit akartam tudni - mondta a fıkapitány. - Nem látták esetleg az illetıt, amikor Zerimszkij délelıtt az Ermitázsban járt? - Nem - mondta egy másik hang -, a sajtó emberei között nem volt. Huszonhárom újságíró voltjelen, és csak kettıre illik nagyjából a személyleírás. Az egyik Clifford Symons, a CNN riportere, a másikat évek óta ismerem. Együtt szoktunk sakkozni. - Mindenki felnevetett, ami kissé enyhítette a feszültséget. - Hogy áll a helyzet a háztetık biztosításával? -kérdezte a rendırfınök. - Egy tucat emberem fedezi a háztetıket körben a téren. A legtöbb épület valamilyen kormányhivatal. Minden bejárathoz és kijárathoz civil ruhás embereket állítok. Ha valaki, akire illik a személyleírás, megpróbál bejutni bármelyik épületbe, azonnal letartóztatjuk. - Azért vigyázzanak, nehogy valami magas rangú külföldi vendéget tartóztassanak le, mert akkor megnézhetjük magunkat. Van valakinek kérdése? - Igen. Arra nem gondolt, hogy lefújja a nagygyőlést? - kérdezte hátulról egy hang. - Gondoltam rá, de elvetettem. Ha mindig lefújnánk minden rendezvényt, ha valaki megfenyeget egy politikust, akkor megállás nélkül

139

szólnának a telefonok, minden félesző radikális velünk szórakozna. Lehet, hogy hamis az információ, és vaklárma az egész. És még ha de Villiers itt is van a városban, könnyen lehet, hogy meggondolja magát, ha meglátja, mekkora rendıri erık vannak jelen a téren. Egyéb kérdés? Senki nem jelentkezett. - Ha bárki bármi gyanúsat észlel, a legjelentéktelenebb apróságot is, azonnal tudni akarom. Jaj annak, aki csak utólag mond el valami fontosat, amikor már túl késı!

Connor bekapcsolva hagyta a tévét, míg borotválkozott. A CNN-en Hillary Bowker az amerikai belpolitika híreit ismertette. A fegyverzetcsökkentési törvényjavaslatot elfogadta a Kongresszus, de épp csak hajszálhíján, három szavazatnyi többséggel. Tom Lawrence mindazonáltal azt nyilatkozta, ez a gyızelem a józan ész diadala volt. A politikai elemzık viszont máris figyelmeztettek, hogy a Szenátusban sokkal nehezebb dolga lesz. - Errıl szó sincs! - jelentette ki az elnök a reggeli sajtótájékoztatón. A Kongresszus egyszerően csak végrehajtotta a nép akaratát, és meg vagyok gyızıdve róla, hogy a Szenátus ugyanezt fogja tenni. Az elnököt ezután egy csinos, vörös hajú bemondónı váltotta fel, akirıl Connornak Maggie jutott az eszébe. - És most az oroszországi választásokról. Kapcsoljuk Clifford Symonst, szentpétervári tudósítónkat. Connor abbahagyta a borotválkozást, és figyelni kezdett. - A közvélemény-kutatások szerint a verseny élén álló két jelölt, Grigorij Csernopov miniszterelnök és Viktor Zerimszkij, a kommunista párt vezére fej-fej mellett haladnak. A kommunista jelölt ma délután egy politikai nagygyőlésen készül beszédet tartani a Szabadság téren. A rendırség arra számít, akár százezer ember is meghallgathatja. Zerimszkij ma délelıtt bizalmas megbeszélésen vesz részt Borogyin tábornokkal, aki valószínőleg rövidesen bejelenti, hogy visszalép. Egyelıre bizonytalan, hogy a két

140

vezetı jelölt közül melyiket fogja támogatni. Döntésétıl akár a választás eredménye is függhet. Clifford Symondsot hallották, Szentpétervárról. Újból Hillary Bowker jelent meg a képernyın. - Most pedig következik az idıjárás-jelentés - mondta széles mosollyal. Connor kikapcsolta a tévét, mivel pillanatnyilag kevéssé érdekelte, hány fok lesz Floridában. Még egy kis borotvahabot kent a borostáira, és folytatta a borotválkozást. Már eldöntötte, hogy Zerimszkij délelıtti sajtókonferenciájára nem megy el, sem az Ermitázsban tett látogatására, inkább az aznapi fıszereplésére összpontosít a téren. Már kiszemelt egy kellemes kis éttermet a tér nyugati oldalán. Nem valami híres ugyan a konyhája, de megvan az az elınye, hogy a második emeleten található, és ablakai a térre néznek. És ami még fontosabb, van hátsó kijárata is, úgyhogy ha nem szükséges, nem kell kilépnie a térre. Távozott a hotelbıl. A legközelebbi utcai telefonfülkébıl odatelefonált az étterembe, és foglalt egy ablak melletti sarokasztalt tizenkét órára. Aztán elment autókölcsönzıt keresni, ami Szentpétervárott még nehezebb feladatnak bizonyult, mint Moszkvában. Negyven perc múlva behajtott a városközpontba, a kocsit egy föld alatti parkolóban hagyta, párszáz méternyire a Szabadság tértıl. Úgy döntött, a beszéd után autóval megy vissza Moszkvába. Így könnyen kiderítheti, hogy követi-e valaki. Kisietett az utcára, besétált egy közeli szállodába, ahol a recepciós kezébe csúsztatott egy húszdollárost, és elmagyarázta, hogy csak egy órára lenne szüksége egy szobára, ahol lezuhanyozhat és átöltözhet Amikor pár perccel tizenkettı elıtt lejött a lifttel, a recepciós nem ismerte meg. Connor otthagyott a pultnál egy hengeres vászonzsákot, amilyenben a katonák szokták a holmijukat tartani, és azt mondta, négy körül érte jön. Amikor a recepciós berakta a pult alá, észrevette, hogy van már ott egy aktatáska. Mivel ugyanaz a név állt rajta, mellé rakta a vászonzsákot. Connor lassan végigsétált a mellékutcán, amely a Szabadság térbe torkollt. Elhaladt két rendır mellett, akik épp egy magas, szıke hajú külföldi turistát faggattak. Connorra egy pillantást sem vetettek. Besurrant az épületbe, ahol az étterem volt, és felment a második emeletre. Megmondta

141

a nevét a pincérnek, aki azonnal odakísérte a lefoglalt sarokasztalhoz. Úgy ült le, hogy a legtöbb vendégnek háttal volt, de a térre jól lelátott. Az járt a fejében, Tom Lawrence vajon mikor fogja végre kiadni az utasítást az akció beindítására, amikor megjelent a pincér, és átadta az étlapot. Connor kipillantott az ablakon, és meglepetten látta, hogy a téren máris gyülekeznek az emberek, pedig még két óra volt hátra Zerimszkij beszédéig. Feltőnt neki több civil ruhás rendır is a tömegben. Néhányan közülük felkapaszkodtak a szobrokra, szemmel láthatóan kerestek valamit a téren. De vajon mit? Csak túl óvatos lenne a rendırfıkapitány, vagy valami politikai demonstrációtól tartanak? A pincér rövidesen visszatért. - Lenne szíves rendelni, uram? Sajnos, a rendırségtıl azt az utasítást kaptuk, hogy kettı elıtt be kell zárnunk az éttermet - Akkor az lesz a legjobb, ha egy frissensültet kérek - mondta Connor.

142

16. fejezet

Vajon hol lehet most? - kérdezte Szergej. - Valahol itt kell lennie, de nyilván gondoskodott róla, hogy ne lehessen felismerni - felelte Jackson. - Ekkora tömegben mintha csak tőt keresnénk a szénakazalban. - Ugyan miért keresne bárki tőt a szénakazalban? - Mellızd az okos megjegyzéseket, inkább csináld azt, amiért fizetlek - figyelmeztette Jackson. - Kapsz tíz dollár prémiumot, ha észreveszed ıt a tömegben. De ne felejtsd el, lehet, hogy alaposan elváltoztatta a külsejét! Szergej erre jóval nagyobb érdeklıdéssel kezdte szemlélni a téren kavargó tömeget. - Látja azt az embert ott a lépcsı tetején? - kérdezte. Aki egy rendırrel beszélget. - Igen - felelte Jackson. - İ Vlagyimir Bolcsenkov, a rendırfıkapitány. A második legnagyobb hatalmasság a városban. Nagyon igazságos ember. - És ki az elsı? - kérdezte Jackson. - A polgármester? - Dehogy, a fıkapitány bátyja, Joszip. İ a városban a maffiafınök. - Akkor kissé ellentétesek az érdekeik, nem? - Á, itt csak azokat tartóztatják le, akik nem tagjai a maffiának. - Honnan tudsz te ilyeneket? - kérdezte Jackson. - Az anyámtól. Mindkettıjüknek a szeretıje volt. Jackson nevetett. Tovább figyelték a fıkapitányt, aki egy egyenruhás tiszttel beszélgetett. Jackson sokat adott volna érte, ha hallhatja ıket. Bezzeg, ha Washingtonban lennének, a CIA minden szavukat le tudná hallgatni, még ha háttal állnak, akkor is.

143

Látja azokat ott, akik felkapaszkodtak a szobrokra? - kérdezte a rendırtiszt a mellette álló Bolcsenkovtól. - Mi van velük? - Csak ha kíváncsi lenne, miért nem tartóztattam le ıket: ık is a mi embereink. Onnan jobban rálátnak a tömegre, mint bárki más. Nézzen hátra: a hot dogárus, a két virágárus és a négy újságos is rendır. Egy saroknyira tizenkét busznyi ember várakozik bevetésre készen. Lesz még száz civil ruhás is, akik a téren fognak sétálgatni. Minden kijáratot ırzünk, és ha bárki olyan helyet találna, ahonnan jól rálátni a térre, biztos, hogy valamelyik emberem ott fog állni mellette. - Ha ez a fickó olyan profi, mint gondolom, akkor úgyis talál olyan helyet, ami magának nem jutott eszébe - mondta a rendırfınök.

Connor rendelt egy kávét. Habár még mindig félóra volt a kezdésig, a tér már úgy zsúfolva volt kíváncsiskódokkal és Zerimszkij híveivel, hogy egy gombostőt sem lehetett volna leejteni. Egy darabig azzal szórakozott, hogy figyelte, milyen ügyetlenül próbálja álcázni a hot dog-árus, hogy valójában rendır. Szegénynek épp panaszkodott egy vevı - biztos nem adott elég ketchupot. Connor a tér másik felére pillantott. A sajtó számára készített kis emelvény volt az egyetlen üresen maradt hely. Eltőnıdött, vajon miért nyüzsög annyi civil ruhás rendır a téren. Sokkal többen voltak, mint amennyi indokolt lett volna egy ilyen eseményen. Az órájára pillantott. Zerimszkij mostanra már biztosan túl van a találkozón Borogyinnal. Ma este minden híradóban ennek az eredménye lesz a fı hír. Connor elgondolkozott, vajon le lehet-e majd olvasni Zerimszkij arcáról, hogy mennyire volt sikeres a tárgyalása a tábornokkal. Kérte a számlát, és amíg várt, még egyszer felmérte a helyzetet a téren. Egyetlen igazi profi sem venné számításba ezt a helyszínt. Nyilvánvaló volt, hogy a rendırfınök igen alapos munkát végzett. Ennek ellenére Connor úgy érezte, a tömeg mérete miatt nagyon jó alkalom ez arra, hogy közvetlen közelrıl megfigyelhesse Zerimszkijt. Ezért is döntött úgy, hogy most nem a sajtó képviselıi között foglal helyet.

144

Készpénzzel fizetett, aztán lassan a ruhatárhoz ballagott. Átadta a lánynak a jegyét, megkapta a kabátját meg a kalapját, és adott egy ötrubelest. Valahol olvasta, hogy az öregek mindig kis borravalót adnak. Az elsı emeleten odacsapódott az irodai dolgozók kifelé áradó csoportjához. Nyilván szabadnapot kaptak, hogy részt vehessenek a nagygyőlésen. A tér környékén álló irodákban a fınökök valószínőleg már belenyugodtak, hogy ezen a délutánon senki nem fog dolgozni. A kijárattól pár méternyire két civil ruhás rendır álldogált, akik szemmel tartották a kitóduló dolgozókat. Connor velük együtt kisodródott az utcára. A Szabadság téren, amely már tömve volt, legalább hetvenezren szorongtak. Connor próbálta átverekedni magát a tömegen, és közelebb furakodni a színpadhoz. Tudta, hogy a rendırfınök valószínőleg imádkozik egy jó nagy esıért, de jellegzetes szentpétervári nap volt: csípısen hideg és kristálytiszta. Connor a kordonnal elkerített sajtópáholy felé nézett, ahol már gyülekeztek az újságírók. Elmosolyodott, amikor meglátta Mitchellt a szokásos helyén, úgy három méternyire attól a helytıl, ahol neki kellene ülnie. Úgy tőnt, okult a történtekbıl: most legalább meleg kabát és sapka volt rajta.

Ma karácsonyuk van a zsebtolvajoknak - jegyezte meg Szergej a tömeget fürkészve. - Megkockáztatnák, amikor csak úgy nyüzsögnek a rendörök? kérdezte Jackson. - Már láttam is pár csirkefogót elsurranni egy-két pénztárcával. De a rendıröket nem nagyon érdeklik. - Épp elég bajuk van, itt ez a majdnem százezer ember, és Zerimszkij bármelyik pillanatban megérkezhet. Szergej tekintete megpihent a rendırfınökön. - Hol van most? - kérdezte épp Bolcsenkov egy adóvevın az ırmestertıl. - Tizennyolc perce indult el Borogyin fıhadiszállásáról. A Prejtij utcán vannak, úgy hét perc múlva megérkeznek.

145

- Akkor hét perc múlva kezdıdik a tánc - pillantott az órájára a rendırfınök. - Nem gondolja, hogy a merénylı megpróbálkozhat vele még a kocsijában? - Teljességgel valószínőtlen - felelte a rendırfınök. - Profival állunk szemben. Nem próbálkozna mozgó célponttal, hát még egy golyóálló autóban. Egyébként sem tudhatja biztosan, melyik kocsiban ül Zerimszkij. Nem, az emberünk itt van valahol a tömegben. Érzem a csontjaimban. Ne feledje, amikor utoljára csinált ilyet, akkor is nyílt terepen, egy helyben álló célpontra lıtt. Így szinte lehetetlen, hogy mellétaláljon. És ekkora tömegben a menekülési esélyei is elég jók. Connor továbbra is lassan furakodott a színpad széle felé. Közben még több civil ruhás rendırt vett észre. Zerimszkij nyilván örül is nekik, legalább növelik a hallgatóság számát. Öt csak az érdekli, hogy legalább annyian hallgassák meg, mint Csernopovot. Connor körbepillantott a háztetıkön. Vagy egy tucat mesterlövész figyelte a tömeget távcsövekkel. Akkor sem lehetett volna szembetőnıbb a jelenlétük, ha rikító sárga melegítıt viselnek. Pár száz egyenruhás rendır körbevette az egész teret. A rendırfınök nyilvánvalóan bízott az erıdemonstráció elrettentı erejében. A teret körbevevı épületek ablakaiban irodai dolgozók könyököltek. Connor ismét vetett egy pillantást a kordonnal elkerített sajtópáholy felé, amely kezdett megtelni. A rendırök tüzetesen ellenırizték mindenkinek az igazolványát - ebben nem is volt semmi különös, legfeljebb az, hogy idınként megkértek egy-egy külföldi tudósítót, vegye le a sapkáját. Connor pár pillanatig figyelt. Azokban, akiket alaposabban megvizsgáltak, két közös vonás volt férfiak voltak és magas termetőek. Connor ezen kicsit megakadt. Aztán a szeme sarkából észrevette, hogy Mitchell ott áll tıle pár lépésnyire a tömegben. Connor összevonta a szemöldökét. Hogy a csudában ismerhette fel? Hirtelen hangos morajlás támadt a háta mögött, mintha egy rocksztár lépett volna a színpadra. Connor hátrafordult, és meglátta, hogy Zerimszkij autója lassan körbegördül a tér szélén, majd megáll az északnyugati sarkában. A tömeg lelkesen tapsolni kezdett, bár nemigen

146

láthatták még az elnökjelöltet, mivel az autók ablakai sötét üvegbıl voltak. A Zil limuzinok összes ajtaja kivágódott, de nem lehetett tudni, hogy Zerimszkij kiszállt-e már, mert állandóan tagbaszakadt testırök vették körül. Amikor az elnökjelölt pár perc múlva felvonult a színpad lépcsıin, az éljenzés még hangosabb lett, és akkor érte el tetıfokát, amikor Zerimszkij a színpad szélére lépett. Integett, elıbb az egyik irányba, aztán a másikba. Connor már annyira ismerte a mozdulatait, hogy pontosan meg tudta volna mondani, hány lépés után fog újból integetni. Az emberek fölugráltak, hogy jobban lássanak. Connor a rendırökön tartotta a szemét, akiknek legtöbbje nem a színpadot figyelte, hanem a tömeget. Mintha csak keresnének valakit. Egy baljós gondolat átvillant Connor agyán, de azonnal elhessegette. Nem, ez lehetetlen. Üldözési mánia. Egyszer mondta neki egy veterán ügynök, hogy mindig a legutolsó küldetés a legrosszabb. De ha az embert csak a leghalványabb kétség is gyötri, az aranyszabály mindig ugyanaz: menekülj a veszélyes helyrıl. Körbepillantott a téren, villámgyorsan felmérve, merre nyílik a legalkalmasabb kiút. A tömeg kezdett lecsendesedni, várták, hogy Zerimszkij belekezdjen a beszédébe. Connor úgy döntött, ha majd lesz egy hosszasabb tapsvihar, szép lassan elkezd a tér északi széle felé araszolgatni. Így talán kevésbé veszik észre a mozgást a tömegben. Körbepillantott, szinte reflexszerően, hogy hol van Mitchell. Még mindig ott állt tıle jobbra, pár méternyire, egy kicsivel talán közelebb, mint amikor elıször meglátta. Zerimszkij magasba emelt kézzel a mikrofonhoz lépett, jelezve, hogy beszélni akar. - Megtaláltam a tőt! - szólalt meg ekkor Szergej. - Hol? - kérdezte Jackson. - Zerimszkijjel szemben áll, úgy húsz lépésnyire a színpadtól. Más színő a haja, mint eddig, és úgy tartja magát, mint egy öregember. Jön nekem tíz dollárral! - Hogy találtad meg ilyen távolságból? - csodálkozott jackson. - İ az egyetlen, aki kifelé igyekszik a térrıl.

147

Jackson odanyomott a fiú markába egy tízdollárost, épp amikor Zerimszkij megállt a mikrofon elıtt. Az öreg pártelnök, aki moszkvai beszéde elıtt bemutatta, most a színpad hátsó részén üldögélt egyedül. Zerimszkij soha nem engedte kétszer megtörténni ugyanazt a hibát - Elvtársak! - kezdte dörgedelmes hangon. - Óriási megtiszteltetés a számomra, hogy itt állhatok önök elıtt elnökjelöltként. Ahogy telnek a napok, és közeledik a választás, egyre bizonyosabb vagyok benne... Connor a tömeget fürkészte. Ismét megpillantotta Mitchellt. Még egy lépéssel közelebb jött hozzá. - Habár kevesen vannak, akik visszakívánják a régi totalitárius rezsimet, a többség azt akarja... Épp csak egy-egy szót változtat meg itt-ott, gondolta Connor. Jobbra pillantott. Vajon miben sántikál Mitchell? - ...hogy igazságosabban osszuk szét a javakat, melyeket ık verejtékes munkájukkal megtermelnek. - Amikor a tömeg éljenzésben tört ki, Connor gyorsan pár lépéssel jobbra húzódott. Amikor a taps elhalt, megállt és mozdulatlanná dermedt. - Aki a múltkor a padon ücsörgött, most is követi a maga barátját mondta Szergej. - Az egy amatır - legyintett Jackson. - Nem lehet, hogy mégis profi, csak megjátssza magát? - jegyezte meg Szergej. - Nézzenek körül Szentpétervár utcáin, elvtársak! Mindenfelé Mercedesek, BMW-k, Jaguárok járnak, de kik ülnek a volánnál? A kivételezett kevesek, akik... A következı tapsviharnál Connor megint tett néhány lépést a tér északi széle felé. - Várom azt a napot, amikor ebben az országban több lesz a családi autó, mint a limuzin... Connor hátranézett, és látta, hogy Mitchell is tett két-három lépést az ı irányába. Miben mesterkedik? - ...és amikor nem a svájci bankszámlák fognak gyarapodni, hanem a kórházak száma!

148

Connor a következı taps alatt mindenképp le akarta rázni Mitchellt. Figyelte Zerimszkij szavait, hogy pontosan ki tudja számítani, mikor mozduljon. - Azt hiszem, megvan! - szólalt meg hirtelen egy civil ruhás rendır, aki távcsıvel figyelte a tömeget. - Hol? - kérdezte izgatottan Bolcsenkov, és kikapta a rendır kezébıl a távcsövet. - Pont velünk szemben, a tér szélétıl ötven méterre. Mozdulatlanul áll, a piros sálas nı elıtt. Nem olyan, mint a fényképen, de ahányszor kitör a taps, mindig a tér széle felé igyekszik, és sokkal fürgébben, mint egy ilyen öregemberhez illene. Bolcsenkov keresgélt a távcsıvel. - Megvan! - Pár másodperc múlva hozzátette: - Igen, lehet, hogy ı az. Szóljon az ott állóknak, hogy tartóztassák le, amilyen gyorsan csak lehet. - A fiatal tiszt aggodalmasnak látszott. - Ha tévedtünk, én vállalom a felelısséget - mondta a rendırfınök. - Oroszország népe ismét a legtiszteletreméltóbb nemzet lehet a földkerekségen... - folytatta Zerimszkij. Mitchell már csak egy lépésnyire volt Connortól, aki tüntetıleg nem vett róla tudomást. Tudta, hogy pár másodperc múlva hosszú ováció következik majd, amikor Zerimszkij bejelenti, hogy ha ı lesz az elnök, nem lesznek bankszámlái, melyekre a tisztességtelen üzletemberek megvesztegetı összegeket fizetnek be - mindig ez kapta a leglelkesebb éljenzést. Connor azt tervezte, akkor majd szépen elpárolog, és ezzel gondoskodik róla, hogy Mitchell élete végéig egy íróasztal mellett rostokolhasson valami igen távoli és moszkí-tóktól nyüzsgı országban. - ...a nép szolgálatának szentelem magam, és megelégszem az elnöki fizetéssel, nem fogadok el piszkos pénzeket a tisztességtelen üzletemberektıl, akiknek csak az a céljuk, hogy kifosszák a nemzet forrásait! A tömeg éljenzésben tört ki. Connor hirtelen mozdulattal megfordult, és jobbra kezdett sietni. A harmadik lépésnél egy rendır megragadta a jobb karját. Egy másodperccel késıbb egy másik a balt. A földre lökték, de ı nem ellenkezett. Elsı számú szabály: ha nincs rejtegetnivalód, ne állj ellen a letartóztatásnak. A kezét a háta mögé csavarták, és máris kattant a

149

bilincs a csuklóján. A tömeg kört alkotott a három ember köré. Már jobban érdekelte ıket a kis közjáték, mint Zerimszkij beszéde. Mitchell kissé hátrább húzódva figyelt - Ez a maffia bérgyilkosa - súgta oda a hozzá közel állóknak. Lassan a sajtópáholy felé furakodott, és közben itt-ott belesuttogta az emberek fülébe: - Elkaptak egy maffia-bérgyilkost! - Ha én leszek az elnök... - Letartóztatom - mondta Connornak egy hang. Az arcát keményen a földre nyomták. - Vigyék el! - mondta ugyanaz a tekintélyes hang, és Connort ellökdösték a tér északi felére. Zerimszkijnek feltőnt a kis kavarodás a hallgatóság soraiban, de gyakorlott profihoz méltóan nem hagyta zavartatni magát. - Ha Csernopovot választják meg, az amerikaiakat továbbra is jobban fogja érdekelni Mexikó véleménye, mint Oroszországé - folytatta zavartalanul. Jackson egyetlen pillanatra sem vette le a szemét Connorról, figyelte, ahogy a tömeg szétnyílik, és utat enged a rendıröknek. - Barátaim, már csak hat nap van hátra, míg a nép dönt... Mitchell gyorsan eltávolodott a kavarodástól, a sajtópáholy felé. - Ne értem tegyék ezt. Tegyék a kommunista pártért! Tegyék a következı nemzedékért.. A négy motorkerékpárral körbevett rendırségi autó kigördült a térrıl. - ...akik majd a föld legnagyobb nemzetének polgárai lehetnek. Magamnak csak egyvalamit kérek: azt a privilégiumot, hogy én lehessek ennek a népnek a vezetıje. - Zerimszkij kicsit hallgatott, míg meg nem bizonyosodott róla, hogy az utolsó emberig mindenki rá figyel a téren. Elvtársak, önként felajánlkozom, hogy a nép szolgája legyek! A rendırségi autók szirénáját elnyomta a százezer torok éljenzése. Jackson a sajtópáholy felé nézett. Látta, hogy az újságírókat sokkal jobban érdekli az elhajtó rendırautó, mint Zerimszkij sokszor hallott szavai. - A maffia bérgyilkosa - közölte egy kollégájával a török újságírónı, aki az elıbb hallotta a hírt valakitıl a tömegben, akit megbízható forrásként idéz majd a tudósításában.

150

Mitchell felnézett a televíziós operatırökre, akik követték a rendırautót kameráikkal, míg az el nem tőnt a szemük elıl. Tekintete megpihent az egyik riporteren. Türelmesen megvárta, amíg Clifford Symonds felé pillant, akkor intett neki, hogy sürgısen beszélni szeretne vele. A CNN tudósítója átvágta magát az éljenzı tömegen, és csatlakozott a kultúrattaséhoz. Zerimszkij még mindig a színpad közepén hajlongott, fürödve a tömeg imádatában. Symonds figyelmesen meghallgatta Mitchellt Tizenkét perc múlva élıben tudósítja majd a CNN-t. Az arcán pillanatról pillanatra szélesebb lett a mosoly. - Egészen biztos benne? - kérdezte, amikor Mitchell végzett a mondanivalójával. - Csalódott bennem bármikor? - kérdezte Mitchell sértett hangon. - Nem, dehogy - felelte bocsánatkérıen Symonds. - De véletlenül se derüljön ki, hogy ezt az információt a követség munkatársától kapta! - Hát persze. Mit mondjak, ki volt a forrásom? - Egy megbízható személy a rendırségtıl. - Akkor jobb lesz, ha rögtön szólok is a producernek, ha elsık akarunk lenni a hírrel a reggeli híradóban. - Helyes - mondta Mitchell. - De ne feledje, hozzám semmiképp ne lehessen visszavezetni. - Csalódott bennem valaha is? - vágott vissza Symonds, majd sarkon fordult, és elrohant. Mitchell elsurrant az ellenkezı irányba. Volt még egy-két kíváncsi fül, amelybe el akarta suttogni a hírt, mielıtt Zerimszkij elhagyja a színpadot. Testırök sora vigyázott rá, hogy a lelkes hívek ne juthassanak túl közel az elnökjelölthöz. Mitchell látta, hogy nem messze ott ácsorog Zerimszkij sajtótitkára, büszkén sütkérezve a fınöke sikerében. Mitchell tökéletes oroszsággal szólt az egyik testırnek, aki megfordult és odakiáltott a sajtótitkárnak. A titkár intett, hogy engedjék oda

151

az amerikait. Mitchell belépett a kordon mögé. Röviden tájékoztatta a sajtótitkárt, akivel egyébként együtt szokott sakkozni. Elmondta, hogy de Villiers, a feltételezett merénylı öregembernek volt álcázva, és azt is elmesélte, hogy melyik szállodából látták kijönni. Mitchell elégedetten gondolt arra, hogy a nap végére Fitzgeraldnak és Jacksonnak valószínőleg derengeni kezd majd, hogy az orruknál fogva vezették ıket, és mégsem kezdıvel van dolguk.

152

17. fejezet

Az elnök és stábfınöke a kora reggeli híradót nézték az ovális teremben. Egyikük sem szólalt meg Clifford Symonds tudósítása alatt. - Ma délután a kommunista vezér, Viktor Zerimszkij beszéde alatt a Szabadság téren letartóztattak egy külföldi terroristát. Az egyelıre meg nem nevezett férfit a hírhedt szentpétervári „Kereszt" börtönben tartják fogva. A helyi rendırség nem zárja ki azt a lehetıséget, hogy ugyanarról a személyrıl van szó, aki nemrégiben merényletet követett el Ricardo Guzman, a kolumbiai elnökjelölt ellen. A rendırség szerint a letartóztatott férfi több napja követte Zerimszkijt kampány-kırútja különbözı állomásain. Állítólag az orosz maffia egymillió dollárt ajánlott fel neki, ha eltávolítja Zerimszkijt az elnökválasztási versengésbıl. Amikor a rendırség megpróbálta letartóztatni, négy emberre volt szükség, hogy le tudják fogni. Képbejátszások következtek arról, ahogy a tömegben letartóztatnak és elvezetnek egy férfit, akit szinte egyáltalán nem lehetett látni, épp csak szırmesapkás fejének hátulját. Majd újból Symonds arca jelent meg a képernyın. - A kommunista jelölt tovább folytatta a beszédét, habár a letartóztatás a színpadtól alig pár méternyire történt. Zerimszkij késıbb dicsérıleg nyilatkozott a szentpétervári rendırség profizmusáról, és megfogadta, akárhányszor is törnek az életére, tovább harcol a szervezett bőnözés ellen. A közvélemény-kutatások szerint Zerimszkij pillanatnyilag fej-fej mellett áll Csernopov miniszterelnökkel, de sok megfigyelı úgy véli, a mai incidens nagyban növelni fogja a népszerőségét a választás elıtti napokban.

153

- Néhány órával a nagygyőlés elıtt Zerimszkij magánjellegő találkozón vett részt Borogyin tábornokkal a fıhadiszállásán. Senki nem tudja, milyen eredménnyel végzıdött a megbeszélés, de a tábornok szóvivıje szerint rövidesen várható a bejelentés arról, hogy Borogyin továbbra is részt vesz-e a választási küzdelemben, illetve, ha visszalép, melyik jelöltet támogatja. Az oroszországi választásokon még minden megtörténhet. Clifford Symondsot hallották Szentpétervárról. - Hétfın a Szenátus folytatja a vitát a nukleáris, biológiai, vegyi és hagyományos fegyverzetcsökkentés ügyében, amely... Az elnök lenyomott egy gombot a távirányítón, és a képernyı elsötétedett. - Szóval azt mondod, Andy, hogy akit letartóztattak, annak semmi köze az orosz maffiához, hanem Dexternek dolgozik? - Igen. Várom Jackson hívását, hogy megerısítse, ugyanarról az emberrıl van szó, aki megölte Guzmant. - Mit mondjak a sajtónak, ha kérdezısködnek? - Kénytelen leszel blöffölni. Nem lenne jó, ha bárki is megtudná, hogy az illetı a CIA embere. - De ezzel elintézhetnénk Dextert meg azt a szarházi helyettesét, egyszer s mindenkorra. - De ha azt mondod, te semmit nem tudtál az egészrıl, fél Amerika úgy fogja tartani, hogy báb vagy a CIA kezében. Viszont, ha beismered, hogy tudtál róla, akkor Amerika másik fele követelni fogja, hogy vonjanak felelısségre. Úgyhogy egyelıre azt javasolnám, csak annyit mondj, hogy érdeklıdéssel várod az orosz választások végkimenetelét. - De még mekkora érdeklıdéssel! - felelte Lawrence. - Még csak az hiányzik, hogy az a fasiszta Zerimszkij legyen az orosz elnök. Egyik napról a másikra megint a csillagok háborújánál fogunk tartani. - Azt hiszem, a Szenátus is pontosan ezért húzza-halasztja a fegyverzetcsökkentési vitát. Nem akarnak végleges döntést hozni, amíg nem tudják a választás eredményét Lawrence bólintott. - Ha a CIA ügynöke, aki abban a börtönben ül, akkor tennünk kell valamit, méghozzá nagyon gyorsan. Mert, ha Zerimszkijt

154

megválasztják, akkor isten óvja azt az embert Én nem fogom tudni megóvni, az biztos.

Connor

egyetlen szót sem szólt. Két rendır közé préselıdve ült a járırkocsi hátsó ülésén. Tudta, ezeknek a fiatal rendıröknek nincs rá hatáskörük, hogy kikérdezzék. Ez majd késıbb következik, és olyan valaki fogja lefolytatni, akinek több sáv díszeleg a kabátja ujján. Ahogy behajtottak a börtön hatalmas fakapuján a macskaköves udvarra, Connor azonnal meglátta a fogadóbizottságot. Három nagydarab, fegyencruhás férfi lépett oda, feltépték a kocsi ajtaját, úgy, hogy majdnem a kezükben maradt, és kirángatták Connort. A két fiatal rendır kissé megszeppentnek látszott. A három férfi átlökdöste az új foglyot az udvaron, egy hosszú, kopár folyosóra. Itt rugdosni és ütni-verni kezdték. Connor tiltakozott volna, de úgy érezte, fölösleges, a három fickó szókincse nyilvánvalóan csak mordulásokból állt. A folyosó végére érve egyikük kinyitott egy súlyos acélajtót, a másik kettı pedig betaszította az új foglyot egy aprócska cellába. Connor meg sem próbált ellenállni, amikor elvették a cipıjét, az óráját, a jegygyőrőjét és a tárcáját - abból úgysem tudnak meg semmit. Ezután távoztak, nagy dörrenéssel becsapták maguk után a cellaajtót, és ráfordították a kulcsot. Connor lassan feltápászkodott, és óvatosan kinyújtóztatta a tagjait, hogy nem tört-e csontja. Nem talált semmi komolyabb bajt, habár máris kezdtek kiütközni a kék-zöld foltok. Körbenézett a cellában, amely nem volt sokkal nagyobb, mint a hálókocsi, amelyben Moszkvából ide utazott. A zöldre mázolt falak nagyon úgy néztek ki, mintha száz éve festették volna ıket utoljára. Vietnamban Connor tizennyolc hónapot töltött egy ennél sokkal szőkösebb helyen. Akkor egyértelmő volt a parancs: ha az ellenség kikérdez, ne mondj mást, csak a nevedet, a rangodat és a sorszámodat. A CIA ügynökeire más szabály vonatkozik.

155

T ize neg ye di k par a nc so lat : Ne buk j le ! D e ha még i s, taga dd, ho gy bár m i kö zö d le nne a Cl A- hoz . Ne a ggód j, a Cég go ndo sk od ik az em be r eir ı l! Connor tudta, az ı esetében szó sem lehet arról, hogy „a szokásos diplomáciai csatornákon" rendezzék az ügyet, bármennyire nyugtatgatta is Gutenburg az indulása elıtt. Most, ahogy a priccsen fekve még egyszer átgondolta a történteket, lassan kezdett összeállni a kép. Amikor átvette Gutenburgtól a kocsit, a pénzt meg az útlevelet, soha semmit nem írt alá. Hirtelen beléhasított az a mondat is, amely annyi ideje motoszkált a tudatalattijában: „Ha az új állásod miatt aggódsz, én szívesen elejtek pár szót az érdekedben Ben Thompsonnál, és elmagyarázom neki, hogy csak egy rövid megbízatásról van szó." Honnan tudhatta Gutenburg, hogy a Washington Provident társaságához készül belépni? Csak onnan, ha beszélt Ben Thompsonnál. Aki ezért vonta vissza az ajánlatát. Ami pedig Mitchellt illeti, keresztül kellett volna látnia azon az angyali kóristafiú külsején. De egyvalamit még mindig nem tudott megmagyarázni: a telefonhívást az elnöktıl. Vajon miért nem szólította egyszer sem a nevén a beszélgetés közben? A mondatok is valahogy furcsán összefüggéstelenek voltak, a nevetés pedig túl harsány. Még most is alig tudta elhinni, mire volt képes Helen Dexter, hogy mentse a saját bırét. Connor mereven bámulta a mennyezetet. Ha az elnök valójában nem is telefonált, hanem csak valami trükk volt az egész, akkor az égvilágon semmi reménye rá, hogy valaha is kiszabaduljon innen. Dexter sikeresen eltávolította az útból az egyetlen embert, aki ellene vallhatott volna a kolumbiai ügyben, és Lawrence nem tehet semmit. Az, hogy Connor feltétel nélkül elfogadta a CIA-ügynökök mőködési szabályzatát, könnyen feláldozható gyaloggá tette ıt Dexter sakkjátszmájában. A nagykövet nem fog diplomáciai tiltakozást benyújtani az érdekében. Senki nem fog élelmiszercsomagokat küldeni. Csak magára számíthat, éppúgy, mint annak idején Vietnamban. Az egyik fiatal rendır, aki letartóztatta, már közölte vele, hogy ebbıl a börtönbıl nyolcvannégy esztendeje egyetlen rabnak sem sikerült megszöknie.

156

Hirtelen kivágódott a cella ajtaja, és egy halványkék, aranyozott sújtásokkal díszített egyenruhába öltözött férfi lépett be. Komótosan cigarettára gyújtott, aznap a tizenötödikre.

Jackson a téren maradt, míg a rendırségi autó el nem tőnt a szeme elıl. Iszonyúan dühös volt magára. Végül sarkon fordult, és elmasírozott, olyan szélsebesen, hogy Szergejnek futnia kellett, ha lépést akart tartani vele. Már rájött, hogy most jobb, ha nem kérdezısködik. Az emberek, akik mellett elhaladtak, mind a maffiáról és a merénylırıl suttogtak. Szergej örült, amikor Jackson végre megállt, és leintett egy taxit. Jackson csak csodálni tudta, hogy Mitchell - kétségtelenül Dexter és Gutenburg utasításait követve - milyen mesterien hajtotta végre a feladatát. Klasszikus félrevezetı ClA-akció, annyi eltéréssel a megszokottól, hogy ez alkalommal saját emberüket juttatták könyörtelenül egy külföldi börtönbe. Jackson igyekezett nem gondolni arra, mi vár Connorra. Inkább a jelentésre koncentrált, amelyet Andy Lloydnak fog tenni. Ha sikerül kapcsolatba lépnie vele elızı este, akkor talán megmenthette volna Connort. A mobiltelefonnal ismét nem járt sikerrel, kénytelen volt megkockáztatni, hogy a hotelszobájából telefonáljon. Keserően arra gondolt, hogy huszonnyolc év után most meghálálhatta volna, amit Connor egykor érte tett. De ı kudarcot vallott. A taxi megállt a szálloda elıtt. Jackson kifizette a sofırt, és berohant a hotelbe. Meg sem várta a liftet, felnyargalt a lépcsın az elsı emeletre, majd végig a folyosón a 132-es szobáig. Szergej csak akkor érte utol, amikor a zárba dugta a kulcsot. Szergej letelepedett a padlóra, és hallgatta a telefonbeszélgetést, amelyet Jackson egy Lloyd nevő emberrel folytatott. Amikor végre lerakta a kagylót, falfehér volt, és remegett a dühtıl. Szergej most szólalt meg elıször azóta, hogy eljöttek a térrıl. - Azt hiszem, fel kellene hívnom az anyám egyik ismerısét

157

Gratulálok! - mondta Helen Dexter azonnal, ahogy Gutenburg belépett az irodájába. Az igazgatóhelyettes elégedetten elmosolyodott, leült az íróasztalhoz, és egy dossziét helyezett rá. - Épp most néztem a híreket az ABC-n és a CBS-en - mondta Dexter. - Mindegyiken ugyanazt a verziót közlik, mint Symonds. Vajon mekkora hírverést fog holnap csapni a sajtó? - Már kezdik elveszíteni az érdeklıdésüket. Végül is lövés nem dördült el, és a merénylınél nem találtak fegyvert. És az még sehol nem hangzott el, hogy a letartóztatott férfi esetleg amerikai. Holnap már csak Oroszországban lesz a címlapokon ez a sztori. - Mit felelünk, ha a sajtó megkérdezné, mit tudunk az ügyrıl? - Annyit, hogy ez az oroszok belügye, és köztudomású, hogy Szentpétervárott olcsóbbak a bérgyilkosok, mint egy karóra. Megmondom, hogy olvassák csak el, mit írt a Ne ws we ek a múlt hónapban „az orosz keresztapáról". Ha tovább faggatóznak, célzok Kolumbiára. Ha még tovább, Dél-Afrikát is bevetem. Ezzel megtölthetnek néhány hasábot. - Adtak olyan képeket valamelyik híradóban, amelyeken látni lehet Fitzgeraldot a letartóztatás után? - Csak hátulról a fejét. Teljesen körbevették a rendırök. - Van rá esély, hogy kiáll a nyilvánosság elé, és valami ránk nézve kompromittáló kijelentést tesz? - Gyakorlatilag semmi. Ha lesz is bírósági tárgyalás, a külföldi sajtót biztosan nem engedik be rá. És ha Zerimszkijt megválasztják, Fitzgerald soha többé ki nem teszi a lábát a börtönbıl. - Elkészítette a jelentést Lawrence-nek? Gutenburg az íróasztalon fekvı dossziéra mutatott. Dexter kinyitotta és olvasni kezdte. Az arcán semmiféle érzelem nem tükrözıdött, miközben lapozgatta. Amikor a végére ért, becsukta, és leheletnyi mosoly suhant át az ajkán. Visszacsúsztatta a dossziét az asztalon Gutenburgnak. - Írja alá, és azonnal küldje át a Fehér Házba. Bármilyen kétségei vannak is az elnöknek, ha Zerimszkijt megválasztják, soha többé nem akarja majd feszegetni ezt a kínos ügyet. Gutenburg bólintott.

158

Helen Dexter a helyettesére pillantott. - Nagy kár, hogy fel kell áldoznunk Fitzgeraldot - mondta. - De ha ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy Zerimszkijt megválasszák, kettıs haszna is lesz a dolognak. Ha a fegyverzetcsökkentési törvényjavaslatot elutasítja a Kongresszus, az talán kicsit letöri Lawrence szarvát, és a Fehér Ház ezentúl kevésbé fog bevatkozni a CIA ügyeibe.

Connor

lelógatta cipıtlen lábát a priccsrıl, és szembefordult a látogatójával. A rendırfıkapitány mélyet szippantott a cigarettájából, és kifújta a füstfelhıt. - Rossz szokás - mondta kifogástalan angolsággal. - A feleségem folyton nyaggat, hogy hagyjam abba. Connor nem reagált - Vlagyimir Bolcsenkov a nevem. A város rendırfıkapitánya vagyok. Gondoltam, elbeszélgethetnénk egy kicsit négyszemközt, még a hivatalos kihallgatás elıtt - Piet de Villiers-nek hívnak. Dél-afrikai állampolgár vagyok, a Joh ann esb ur g Jo ur n al munkatársa, és látni szeretném hazám nagykövetét. - Nos, itt van az elsı bökkenı - mondta Bolcsenkov, a szája sarkában lógó cigarettával. - Én nem hiszem, hogy Piet de Villiers lenne neve, nagyjából biztos vagyok benne, hogy nem dél-afrikai állampolgár, azt pedig határozottan tudom, hogy nem dolgozik a Joha n nesb ur g Jour nalnak, mivel ilyen nevő újság nem létezik. És hogy ne vesztegessük tovább egymás idejét, a legjobb forrásból tudom, hogy a maffia bérelte fel. Beismerem, azt nem tudom, hogy kicsoda maga és milyen nemzetiségő. De bárki is küldte, ha megenged egy vulgáris kifejezést, nyakig beleejtette a szarba. Méghozzá nagyon magasról. Connomak arcizma sem rándult. - De biztosíthatom, hogy maga velem nem fogja ugyanezt tenni. Ha nem hajlandó segítségemre lenni a nyomozásban, akkor nem tehetek semmit. Hagyom itt rohadni, míg én tovább fürdık a dicsıségben, amelyben oly érdemtelenül részem van. Connor nem felelt.

159

- Úgy látom, nem értett meg - folytatta a fıkapitány. - Engedje meg, hogy közöljem, ez itt nem Kolumbia, és én nem vagyok szélkakas, nem arra forgok, amerre a szél fúj. Engem nem lehet megvesztegetni egy vaskos bankjegycsomóval. - Elhallgatott, szippantott a cigarettájából, majd folytatta. - Azt hiszem, egyébként, ez egyike számos közös vonásunknak. Bolcsenkov megfordult, és az ajtó felé indult, aztán megtorpant. Gondolja át, amit mondtam. De maga helyében én nem várnék túl sokáig. Megdöngette az ajtót - Még annyit hadd mondjak - tette hozzá Bolcsenkov, miközben kinyílt az ajtó -, hogy amíg én vagyok Szentpétervár rendırfınöke, nem alkalmazunk kínzást. Nem hiszek az ilyesmiben, nem az én stílusom. De azt már nem ígérhetem, hogy akkor is ilyen kesztyős kézzel fogunk bánni magával, ha Viktor Zerimszkijt megválasztják elnöknek. A fıkapitány kilépett, és nagy dörrenéssel becsukódott utána az ajtó. Connor hallotta, ahogy a kulcs csikorogva megfordul a zárban.

160

18. fejezet

Három

fehér BMW gördült a szálloda elé. Az egyikbıl, a sofır melletti ülésrıl kipattant egy férfi, és végignézett az utcán mindkét irányba. Aztán kinyílt a középsı autó hátsó ajtaja, és kiszállt Alekszej Romanov. A magas fiatalember hosszú, fekete kasmírbundát viselt. Nem nézett se jobbra, se balra, csak gyors léptekkel besietett a hotelbe. Három férfi félkörben körbefogta, és követte. A telefonon kapott leírás alapján Romanov azonnal felismerte a hall közepén ácsorgó magas amerikait, akin látszott, hogy vár valakire. - Mr. Jackson? - kérdezte Romanov. - Igen - felelte Jackson. Kezet akart nyújtani, de Romanov egyszerően sarkon fordult, és elindult visszafelé. A három autó motorja járt, és az ajtók is nyitva álltak, amikor Jackson kilépett az utcára. A középsı autó hátsó ajtajához vezették. Beült Romanov és egy másik, erıteljesebb testalkatú férfi közé. A három BMW a középsı sávba siklott, és szinte varázsütésre minden autó félrehúzódott az útjukból. Úgy tőnt, csak a közlekedési lámpák nem tudják, hogy kicsodák. Miközben a kis konvoj végighajtott a városon, Jackson megint önmagát átkozta. Minderre nem lett volna szükség, ha egy nappal korábban sikerül elérnie Lloydot. De hát utólag már könnyő okosnak lenni ahogy azt a politikusok nagyon jól tudják.

Beszélnie kell Nyikolaj Romanovval - mondta neki Szergej, miután felhívta az édesanyját. A fiú úgy viselkedett a telefonbeszélgetés alatt, amilyennek

161

Jackson még soha nem látta. Tiszteletteljes volt, figyelmesen hallgatott, és egyszer sem kotyogott közbe, ha a másik fél beszélt. Húsz perccel késıbb rakta le a kagylót Aztán elmondta, hogy megkérte az anyját, intézze el, hogy Jackson találkozhasson a „Cárral", vagyis a maffia vezérével. A szervezetet még akkor alapították, amikor Oroszországban valóban a cár uralkodott; azóta is fennmaradt, és a világ egyik legfélelmetesebb bőnszövetkezetévé nıtte ki magát. - Az anyám egyike a néhány nınek, akikkel a Cár hajlandó szóba állni. Meg fogja kérni, hogy fogadja magát - mondta Szergej. Hirtelen megcsörrent a telefon, és ı azonnal felkapta. Miközben figyelmesen hallgatta, mit mond az édesanyja, egyszer csak elsápadt. Egy ideig habozott, de végül beleegyezett abba, amit az anyja javasolt. A keze reszketett, amikor lerakta a kagylót - Na, hajlandó találkozni velem? - kérdezte Jackson. - Igen - felelte halkan Szergej. - Holnap reggel ketten magáért jönnek. Alekszej Romanov, a Cár fia, aki halála után a helyére fog lépni, és Sztyepan Ivanitszkij, Alekszej unokabátyja, aki a harmadik a rangsorban. - És mi a probléma? - Mivel nem ismerik magát, van egy feltételük. - Micsoda? - Ha a Cár úgy gondolja, csak az idejét vesztegette, ketten visszajönnek, és eltörik a lábamat, hogy többet ne zaklassam ıket fölöslegesen. - Akkor jobb, ha eltőnsz innen. - Ha nem találnak itt, az anyám lábát törik el. És amikor elkapnak, az én mindkét lábamat Ez az íratlan törvény. Jackson eltöprengett, ne mondja-e le inkább a találkozót Nem szerette volna, ha Szergej miatta mankóval végzi. De aztán a fiú közölte, hogy már késı. Ö elfogadta a feltételeiket.

162

Jacksonnak

egyetlen pillantás is elég volt Sztyepan Ivanitszkijre, hogy lássa, egy lábat eltörni semmiség lenne a számára. Miután a három BMW elhagyta a város határát, felgyorsítottak. Miközben felfelé kapaszkodtak a hegyoldal kanyargós útjain, csak elvétve találkoztak más jármővekkel. Az út szélén lehajtott fejő parasztok ballagtak el, akiknek az arcáról lerítt, hogy nem törıdnek sem a múlttal, sem a jövıvel. Jackson kezdte megérteni, hogy Zerimszkij szavai az utolsó reményszikrát jelenthetik a számukra. Az elsı autó egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül balra kanyarodott, és megállt egy megerısített, kovácsoltvas kapu elıtt, amelyen egy széttárt szárnyú, fekete sólyom díszelgett Két, kalasnyikovval felfegyverzett férfi lépett elı. Az elsı autó sofırje leengedte a füstszínő ablakot, hogy benézhessenek. Jacksont ez arra emlékeztette, amikor megérkezik az ember a CIA fıhadiszállására, csak épp Langley ırei megelégszenek automata pisztollyal, és azt is a pisztolytáskájukban tartják. Miután mindhárom autót átvizsgálták, az egyik ır bólintott, és a sólyommal díszített kapuszárnyak széttárultak. Az autók lassan begördültek a kaviccsal felszórt behajtóúton, amely sőrő erdın át kanyargott. Öt percbe telt, míg Jackson megpillantotta a házat; habár háznak aligha volt nevezhetı. Egy évszázaddal korábban a cár elsıszülött fiának téli palotája volt a pompás épület. Most egy igen távoli leszármazottja foglalta el, aki szintén mélységesen hitt a hatalom öröklıdésében. - Ne szóljon a Cárhoz, csak ha kérdezi magát - figyelmeztette korábban Szergej Jacksont. - És bánjon vele úgy, mintha valóban cár lenne. - Jackson nem mondta, hogy halvány sejtelme sincs, hogyan illik viselkedni az orosz cári család tagjaival. Az autók csikorogva lefékeztek a bejárat elıtt. Egy fekete frakkot, fehér inget és csokornyakkendıt viselı, magas férfi állt a legfelsı lépcsıfokon. Meghajolt Jackson elıtt, aki igyekezett úgy tenni, mintha hozzá lenne szokva az efféle fogadtatáshoz. Bár, ha úgy vesszük, egyszer találkozott Richard Nixonnal.

163

- Isten hozta a téli palotában, Mr. Jackson -mondta a komornyik. Mr. Romanov már várja a kék szalonban. Alekszej Romanov és Sztyepan lvanitszkij bekísérték Jacksont a nyitott ajtón, Jackson és a fiatal Romanov követték a komornyikot egy hosszú, márvánnyal borított folyosón, míg lvanitszkij kint maradt az ajtó elıtt. Jackson nagyon szeretett volna itt-ott megállni, hogy megcsodálja a festményeket és a szobrokat, amelyekre a világ bármely múzeuma büszke lehetett volna, de a komornyik fürgén lépkedett. Amikor a folyosó végén odaértek egy szinte a mennyezetig nyúló fehér ajtóhoz, megállt. Bekopogott, kinyitotta az ajtót, és félreállt, hogy Jackson beléphessen. - Mr. Jackson! - jelentette be, majd távozott, halkan becsukva maga után az ajtót. Jackson belépett egy tágas, fényőzıen berendezett szobába. A padlót hatalmas szınyeg borította, amiért egy török az életét adta volna. Egy vörös bársonyhuzatú, aranyozott, XIV. Lajos korabeli karosszékbıl egy idısebb férfi állt fel, kék hajszálcsíkos öltönyben. A haja galambısz volt, az arcbıre sápadt, mintha hosszú betegségen esett volna át Vékony alakja kissé már meggörnyedt. Elıbbre lépett, hogy kezet szorítson a vendéggel. - Nagyon kedves, hogy eljött ilyen messzire, hogy meglátogasson, Mr. Jackson - mondta. - Meg kell bocsátania a kissé berozsdásodott angolságomat. 1939-ben, röviddel a háború kitörése után arra kényszerültem, hogy otthagyjam Oxfordot, habár még csak a második évemet végeztem. Tudja, a britek soha nem bíztak igazán az oroszokban, habár késıbb szövetségesek lettünk. - Romanov barátságosan rámosolygott a vendégre. - Azt hiszem, az amerikaiakkal szemben is meglehetısen hasonló magatartást tanúsítanak. Jackson nem tudta, mit feleljen. - Foglaljon helyet, Mr. Jackson - mutatott Romanov a párjára annak a karosszéknek, amelyben ı ült az elıbb. - Köszönöm - mondta Jackson. Ez volt az elsı szó, amit kiejtett a száján azóta, hogy eljött a hotelbıl. - Nos, Mr. jackson - mondta Romanov, lassan leereszkedve a karosszékbe. - Ha felteszek egy kérdést, kérem, pontosan válaszoljon. Ha

164

kétségei vannak, jól fontolja meg, mielıtt bármit mondana. Mert ha hazudna nekem... hogy is fogalmazzak? Nemcsak a beszélgetésünk fog csúfos véget érni. Jackson kurtán bólintott, hogy megértette. Tisztában volt vele, hogy ez az öregember valószínőleg az egyetlen a földkerekségen, aki képes élve kihozni Connort a börtönbıl. - Helyes - mondta Romanov. - Akkor most szeretnék egy kicsit többet megtudni önrıl, Mr. Jackson. Azt elsı pillantásra látom, hogy valami bőnüldözési szerv munkatársa, és mivel itt van az én országomban alaposan megnyomta a szót - feltételezem, hogy inkább a CIA, mint az FBI embere. Igazam van? - Huszonnyolc éven át dolgoztam a CIA-nál, egészen a legutóbbi idıkig, amikor is... felváltottak valaki mással. - Jackson igyekezett gondosan megválogatni a szavait. - A természet törvényei ellen való, hogy egy nı parancsolgasson jegyezte meg Romanov, a leghalványabb mosoly nélkül. - Az általam irányított szervezet soha nem követne el ilyen ostoba hibát. Az öregember a balján álló kisasztalhoz hajolt, és felemelt egy pohárkát, benne valami vízszínő folyadékkal. Belekortyolt, aztán visszarakta az asztalra, mielıtt feltette volna a következı kérdést. - Pillanatnyilag valamely más bőnüldözı szervnek dolgozik? - Nem - felelte határozottan Jackson. - Szóval szabadúszó? Jackson nem felelt. - Értem - mondta Romanov. - A hallgatásából kénytelen vagyok arra következtetni, hogy nem maga az egyetlen személy, aki nem bízik Helen Dexterben. Jackson megint nem felelt semmit. Egyre inkább belátta, hogy nem lenne értelme hazudni Romanovnak. - Miért akart beszélni velem, Mr. Jackson? Jackson gyanította, hogy az öregember pontosan tudja, miért, de belement a színjátékba. - Egy barátom nevében jöttem, akit az én

165

ostobaságom miatt letartóztattak, és pillanatnyilag a „Kereszt" börtönben tartanak fogva. - Ez az intézmény nem épp humanitárius szellemérıl közismert. Jackson bólintott. - Tudom, hogy nem a barátja volt az, aki azt közölte a sajtóval, hogy az én szervezetem jelentıs összeget fizetett neki, hogy eltávolítsa a választási versenybıl Zerimszkijt. Ha így lett volna, már rég felakasztva találták volna a cellájában. Azt gyanítom, az illetı, aki ezt a hamis információt terjeszti, Helen Dexter egyik szürke eminenciása. Ha kicsit korábban keres fel, Mr. Jackson, figyelmeztettem volna, hogy vigyázzon Mitchell-lel. - Romanov ismét kortyolt a pohárkából, és hozzátette: - İ egyébként egyike annak a néhány amerikainak, akit akár be is vennék a szervezetembe. Látom, csodálkozik, hogy mennyit tudok. Jackson a maga részérıl úgy hitte, arcizma sem rezzent. - Mr. Jackson, bizonyára nem lepi meg, hogy vannak beépített embereim a CIA és az FBI legmagasabb helyein. - A halvány mosoly visszatért az öregember arcára. - És ha hasznosnak ítélném, a Fehér Házban is lenne emberem. De mivel Lawrence elnök úgyis mindent kitálal a heti sajtótájékoztatóin, erre semmi szükség. Ami elvezet a következı kérdéshez: a barátja a CIA ügynöke? Jackson nem felelt. - Á, értem. Sejtettem. Azt hiszem, a barátja abban biztos lehet, hogy Helen Dexter nem fog a nyakát törve a megmentésére rohanni. Jackson továbbra sem mondott semmit. - Jól van - bólintott Romanov. - Most már akkor pontosan tudom, mit szeretne tılem. - Kicsit hallgatott. - De még mindig nem értem, ön mit tudna felajánlani cserébe. - Nem tudom, mennyi a szokásos ár - mondta Jackson. Az öregember felnevetett - Ugye, egy percig sem hitte, Mr. Jackson, hogy azért rángattam el ide, hogy pénzrıl beszéljünk? Nézzen körül. Láthatja, hogy bármennyit kínálna is, nekem nem lenne elég. A Newsweek nem tévedett sokat, amikor a hatalmamról és gazdagságomról írt. Csak a tavalyi évben a szervezetemnek 187 milliárd dollár bevétele volt, ami több, mint Belgium vagy Svédország nemzeti összterméke. 142 országban

166

mőködnek szervezeteink. „Minden hónapban újat nyitunk", ahogy a McDonald's szlogenje mondja. Nem, Mr. Jackson, túl kevés idım van már itt a földön ahhoz, hogy pénzrıl beszélgessek valakivel, aki az én szememben koldus. - Akkor miért egyezett bele, hogy találkozzunk? - kérdezte Jackson. - Maga itt nem kérdezhet - felelte Romanov élesen. - Csak válaszolhat. Meglep, hogy erre nem figyelmeztették. Romanov ismét kortyolt a színtelen italból, mielıtt elárulta volna, mit vár cserébe azért, ha megszökteti Connort. Jackson tudta, ahhoz nincs joga, hogy Connor nevében elfogadjon bármit is, de mivel most utasították rendre, inkább nem szólt semmit - Lehet, hogy szüksége lesz egy kis idıre, hogy megfontolja az ajánlatomat, Mr. Jackson - folytatta Romanov. - Ha azonban a barátja elfogadná a feltételeimet, és utána mégsem teljesíti az alku rá háruló részét, akkor szembe kell néznie a következményekkel. Az öregember elhallgatott egy levegıvételnyi idıre. - Remélem, Mr. Jackson, a barátja nem az a fajta ember, aki miután aláírt egy szerzıdést, keres valami minden hájjal megkent ügyvédet, aki segít kibúvót találni. Mert itt, ezen a törvényszéken én vagyok a bíró és az esküdtszék, és a fiamat, Alekszejt fogom ügyésznek kinevezni. Az ı feladata lesz gondoskodni róla, hogy a megegyezést az utolsó betőig betartsa mindkét fél. Utasítani fogom, hogy kísérje vissza magát az Egyesült Államokba, és csak akkor tér haza, ha végrehajtották a szerzıdést, amelyet kötni fogunk. Remélem, minden világos, Mr. Jackson?

Zerimszkij

irodája nem is lehetett volna tökéletesebb ellentéte a Cár palotájának. A kommunista vezér egy harmadik emeleti lakást foglalt el egy lerobbant épületben, Moszkva északi külvárosában. Igaz, azok, akiket meghívott Volga-parti dácsájába, láthatták, hogy Zerimszkijtıl korántsem idegen a fényőzés. Az utolsó szavazatokat elızı este tíz órakor adták le. Zerimszkij most nem tehetett mást, csak ült és várta, hogy a Balti-tengertıl a

167

Csendes-óceánig az egész országban összeszámolják a voksokat. Nagyon jól tudta, hogy egyes választókörzetekben többször is szavaztak. Más helyeken a lepecsételt urnák egyszerően nem jutottak el a városházára. Arról is meg volt gyızıdve, hogy miután megegyezett Borogyinnal, és a tábornok visszalépett, a legjobbak az esélyei a gyızelemre. De azért eléggé realista volt ahhoz, hogy azt is tudja, így, hogy a maffia Csernopovot támogatja, a leadott szavazatoknak jóval több mint a felére szüksége van, ha gyızni akar. Azért a biztonság kedvéért szerzett egy szövetségest a Cár táborából is. A választás eredményét még egy-két napig nem lehetett tudni, mivel az ország nagy részében még mindig kézzel számolták a szavazatokat. Zerimszkij jól emlékezett Sztálin gyakran idézett mondására, mely szerint nem az számít, hányan szavaznak, csak az, hogy kik számlálják a szavazatokat. Zerimszkij legbelsıbb munkatársai a telefonoknál ültek, és próbálták követni a helyzet alakulását. De a legtöbb helyrıl csak annyit voltak hajlandóak közölni, hogy egyelıre túl szoros az eredmény. A kommunista vezér többször csapott az asztalra, mint az elmúlt hét alatt bármikor, és sőrőn bezárkózott az irodájába, magánjellegő telefonhívásokat bonyolítani. - Ez aztán a jó hír, Sztyepan! - mondta. - Már ha el tudod intézni a problémát, amit az unokaöcséd jelent. - Épp lvanitszkij válaszát hallgatta, amikor kopogtak az ajtón. Zerimszkij azonnal lerakta a telefont, ahogy meglátta, hogy a kampányfınöke lép be. Nem szerette volna, ha Tyitov rájön, kivel beszélt. - Az újságírók kérdezik, hogy kimegy-e hozzájuk - mondta Tyitov. Zerimszkij utoljára elızı reggel beszélt „a hiénákkal", ahogy ı nevezte ıket, amikor nagy számban jelentek meg, hogy végignézzék, amint leadja saját szavazatát Koszkijban, abban a moszkvai kerületben, ahol született. Pontosan úgy zajlott minden, mint egy amerikai elnökválasztáson. Zerimszkij vonakodva bólintott, és követte Tyitovot le a lépcsın, és ki az utcára. Szigorúan utasította az embereit, hogy soha ne engedjenek be egyetlen újságírót sem az épületbe, mert félt, hogy felfedezik, milyen kevés emberrel és mennyire mostoha körülmények között dolgozik. Többek között ez is meg fog változni, ha ráteheti a kezét az államkincstárra. Még

168

Tyitovval sem közölte, hogy ha gyızni fog, ez volt az utolsó választás, amelyen az orosz nép részt vett, már ameddig ı él. Fütyül rá, hogy a nyugati újságok tiltakozni fognak. Rövid idın belül úgysem olvassák ıket Németországtól keletebbre. Amikor Zerimszkij kilépett az utcára, akkora riporterhaddal találta szemben magát, mint a kampány kezdete óta még soha. - Mennyire bízik a gyızelemben, Mr. Zerimszkij? - kiáltotta oda valaki, még mielıtt annyit mondhatott volna, hogy „Jó napot". - Ha valóban az lesz a gyıztes, akire a legtöbben adták a szavazatukat, akkor semmi kétség, hogy én leszek a következı orosz elnök. - A nemzetközi megfigyelık vezetıje azt mondta, ez volt Oroszország történelmének legdemokratikusabb választása. Nem fogadja el az ítéletét? - Elfogadom, ha engem nyilvánítanak gyıztessé -replikázott Zerimszkij. Az újságírók udvariasan nevettek. - Ha megválasztják, mikorra várható, hogy meglátogatja Lawrence elnököt Washingtonban? - Röviddel azután, hogy ı meglátogatott engem Moszkvában vágta rá Zerimszkij. - Ha önt választják elnökké, mi lesz a sorsa annak az embernek, akit letartóztattak a Szabadság téren? - Ezt a döntést a bíróság hozza meg. Biztosak lehetnek benne, hogy igazságos tárgyalásban lesz része. Zerimszkij hirtelen megelégelte a cirkuszt. Se szó, se beszéd hátat fordított, és eltőnt az épületben, tudomást sem véve az utána ordibált kérdésekrıl. - Felajánlott valamilyen posztot Borogyinnak a kormányban? - Mit fog tenni Csecsenföld ügyében? - A maffia lesz az elsı célpontja? Miközben fáradtan felbaktatott a lépcsıkön a harmadik emeletre, Zerimszkij elhatározta magában, hogy akár gyız, akár veszít, ez volt a legutolsó alkalom, hogy szóba állt a sajtóval. Nem irigyelte Lawrence-t, aki

169

egy olyan országot próbál igazgatni, ahol az újságírók elvárják, hogy egyenrangú félként bánjanak velük. Amikor az irodájába ért, leroskadt az egyetlen kényelmes fotelbe, és elaludt, napok óta most elıször.

170

A

kulcs megfordult a zárban, és a cella ajtaja szélesre tárult Belépett Bolcsenkov, a kezében egy hengeres vászonzsákkal és egy kopottas bır aktatáskával. - Visszajöttem - mondta a fıkapitány, és leült szemben Connorral. Szeretnék még egyszer elcsevegni magával. Nagyon remélem, ez most kissé eredményesebb lesz, mint a múltkori találkozónk. A fıkapitány ránézett a priccs szélén ülı emberre. Connor úgy festett, mintha több kilót fogyott volna az elmúlt öt nap

alatt. - Úgy látom, még nem kapott rá az itteni nouv el le cu is ine ízére - mondta Bolcsenkov, és cigarettára gyújtott. - Hát igen, be kell ismernem, még a szentpétervári csirkefogóknak is beletelik pár napba, míg megtanulják értékelni az itteni menüt. De ahogy megértik, hogy életük végéig itt lesznek, és nincs á la c a r te választási lehetıség, elıbb-utóbb megszokják. - Mélyet szippantott a cigarettából, és az orrán át fújta ki a füstöt. - Nemrégiben olvashatta az újságokban, hogy az egyik rab megette a cellatársát De mivel úgyis akkora probléma mind az élelmiszerhiány, mind a börtönök túlzsúfoltsága, nem látom be, miért kell emiatt olyan nagy hőhót csapni. Connor elmosolyodott. - Á, szóval mégiscsak él még - jegyezte meg a fıkapitány. - El kell mondanom, hogy legutóbbi találkozónk óta történt egy-két érdekes fejlemény, amelyekrıl, azt hiszem, tudnia kellene. Lerakta a padlóra a zsákot és az aktatáskát. - Ezeket a Nemzeti Szálló portása adta le a rendırségen, mivel senki nem ment értük. Connor felvonta az egyik szemöldökét. - Amikor megmutattuk neki a maga fényképét, azt mondta, emlékszik rá, hogy egy magára hasonlító ember hagyta ott a vászonzsákot a recepción, de az aktatáskára nem emlékezett. Mindazonáltal az az érzésem, nem kell elmesélnem, mi van benne.

171

A fıkapitány felkattintotta az aktatáska zárját, és felnyitotta a tetejét egy Remington 700-as feküdt benne. Connor közönyösséget tettetve, mereven a levegıbe bámult. - Habár tudom, hogy használta már ezt a fajta fegyvert, abban is biztos vagyok, hogy ezt itt még soha nem is látta, noha P. D. V. áll rajta, a neve kezdıbetői. Még egy zöldfülő is rögtön látná, hogy alaposan csıbe húzták. Bolcsenkov nagyot szívott a cigarettából. - A CIA valószínőleg úgy gondolja, a miénk a földkerekség legostobább rendırsége. Csak nem hitték egy percig is, hogy mi nem tudjuk, mi Mitchell valódi feladata? Méghogy kultúrattasé! - horkant fel gúnyosan a fıkapitány. - Szerintem Mitchell azt hiszi, az Ermitázs egy nagyáruház. De mielıtt bármit mondana, van még egy hírem, ami talán érdekelni fogja. - Megint mélyet szippantott, a tüdejébe szíva a nikotint. Viktor Zerimszkij megnyerte a választásokat, hétfın beiktatják az elnöki tisztségbe. Connor bágyadtan elmosolyodott. - És mivel kötve hiszem, hogy magának az elsı sorban ajánlana fel helyet a beiktatási ünnepségre -folytatta Bolcsenkov -, talán itt lenne az ideje, hogy elmondja, ön hogyan látja a történteket, Mr. Fitzgerald.

172

19. fejezet

Zerimszkij

elnök peckesen bevonult a terembe. A hosszú tölgyfaasztal körül helyet foglaló kollégái azonnal felpattantak, és tapsoltak, míg az elnök el nem foglalta helyét a Sztálin-portré alatt, amelyet a Puskin Múzeum alagsorából kerítettek elı, ahol 1956 óta porosodott. Zerimszkij sötétkék öltönyt viselt, fehér inget és piros selyem nyakkendıt. Meglehetısen kirítt a többiek közül, akik még mindig ugyanazt a rosszul szabott öltözéket viselték, amit a választási kampány során. Az üzenet egyértelmő volt másnap mindnyájuknak fel kell keresniük a szabót. Zerimszkij hagyta, hogy tapsoljanak egy ideig, aztán leintette a kabinet tagjait, ahogy a rajongó tömeget szokta. - Habár hivatalosan csak jövı hétfın iktatnak be - kezdte -, van egykét terület, ahol azonnali változtatásokat szeretnék végrehajtani. - Az elnök körbenézett hőséges támogatóin, akik rendületlenül kitartottak mellette a szők esztendık alatt, és most elnyerik a jutalmat a hőségükért. Sokan közülük egész életükben erre a pillanatra vártak. Zerimszkij egy alacsony, zömök férfi felé fordult, aki üres tekintettel bámult maga elé. Joszip Pleszkov Zerimszkij testırébıl lépett elı a Politbüro tagjává, azon a napon, amikor lelıtt három férfit, akik merényletet akartak elkövetni a fınöke ellen egy ukrajnai látogatása során. Pleszkovnak volt egy nagy erénye, amit egyébként Zerimszkij minden kabinettagtól elvárt: ameddig érti a parancsait, gondolkodás nélkül végre is hajtja ıket. - Joszip, kedves barátom! - mondta Zerimszkij. - Kinevezlek belügyminiszterré. - Az asztal körül ülık igyekeztek palástolni a meglepetést és a csalódottságot; a legtöbben tudták, hogy ık sokkal

173

alkalmasabbak lennének a feladatra, mint az egykori ukrán dokkmunkás, akirıl azt gyanították, le sem tudná helyesen írni a „belügyminisztérium" szót. Az alacsony, keménykötéső férfi úgy mosolygott vezérére, mint egy gyerek, aki váratlan ajándékot kapott. - Az elsı feladatod az lesz, Joszip, hogy kezedbe vedd a szervezett bőnözés elleni harcot. És nem tudok jobb elsı lépést elképzelni, mint Nyikolaj Romanov, az úgynevezett Cár letartóztatását. Amíg én vagyok az elnök, itt nem lesz hely cároknak! Egy-két arc egy pillanatra elkomorodott, aztán felvidult. Kevesen voltak, akik szembe mertek volna szállni Nyikolaj Romanovval, és egyikük sem hitte, hogy Pleszkov képes lesz rá. - Mivel vádoljam? - kérdezte gyámoltalanul Pleszkov. - Amivel tetszik, csalástól gyilkosságig - mondta Zerimszkij. - Az a lényeg, hogy ráragadjon. Pleszkov kissé aggodalmasnak látszott Könnyebb dolga lett volna, ha a fınöke azt parancsolja, ölje meg az illetıt. Zerimszkij tekintete körbejárt az asztal körül. - Lev - fordult egy másik emberhez, aki mindig vakon hőséges volt hozzá. - Téged bízlak meg a törvény és a rend fenntartására irányuló programom másik felének végrehajtásával. Lev Sulov idegesnek tőnt, nem volt benne biztos, hogy ez jót jelente. - Te leszel az igazságügy-miniszterem! Sulov elmosolyodott. - Jelenleg túl sok a késlekedés a bíróságokon. Nevezz ki legalább egy tucat új bírát. Ügyelj rá, hogy mind régi, megbízható párttag legyen. Magyarázd el nekik, hogy csak két dolog fontos: rövid tárgyalás és hosszú büntetés. És nagyon szeretnék már elnökségem elsı napjai alatt példát statuálni valami nagy port felverı üggyel, hogy senkinek ne legyenek kételyei, mi vár azokra, akik ujjat mernek húzni velem. - Gondolt valakire személy szerint, elnök úr? - Igen - felelte habozás nélkül Zerimszkij. - Bizonyára emlékszel... Ekkor halkan kopogtak az ajtón. Mindenki hátrafordult, hogy ki zavarja meg az elsı kabinetülést. Dmitrij Tyitov lépett be halkan. Az elnök ujjaival dobolt

174

az asztalon, míg Tyitov odaért hozzá, majd lehajolt, és a fülébe súgott valamit. Zerimszkij azonnal harsányan felnevetett. A többiek is szívesen csatlakoztak volna hozzá, de még nem tudták, mi olyan vicces. Zerimszkij felnézett a kollégáira. - Az Egyesült Államok elnöke van a telefonvonalban. Gratulálni szeretne. - Most már a többiek is szívbıl kacagtak. - El kell döntenem, hogy megvárakoztatom-e, mondjuk, úgy három évig - mindnyájan nevettek, kivéve Tyitovot -, vagy beszélek vele. Senki nem nyilvánított véleményt. - Kiderítsem, mit akar? - kérdezte Zerimszkij. A többiek bólogattak. Tyitov felemelte a mellette levı telefonkagylót, és átnyújtotta a fınökének. - Elnök úr? - szólt bele Zerimszkij. - Nem, én Andy Lloyd vagyok - jött azonnal a válasz. - A Fehér Ház stábfınöke. Adhatom Lawrence elnököt? - Nem, ne adja - felelte dühösen Zerimszkij. -Mondja meg az elnökének, hogy ha legközelebb telefonál, legyen ı maga a vonal túlsó végén. Nem tárgyalok üzenetközvetítıkkel! - Azzal lecsapta a telefont Az asztal körül megint mindenki nevetett. - Nos, hol is hagytam abba? Sulov válaszolt: - Ott, elnök úr, hogy kivel statuáljunk példát. -Á , igen - mondta Zerimszkij, és épp visszatért az arcára a mosoly, amikor ismét megcsörrent a telefon. Zerimszkij megbökte Tyitovot, aki felvette a kagylót - Beszélhetnék Zerimszkij elnök úrral? - kérdezte egy hang. - Ki keresi? - kérdezett vissza Tyitov. - Tom Lawrence. Tyitov átadta a kagylót. - Az Egyesült Államok elnöke - mondta. Zerimszkij bólintott, és átvette. - Ön az, Viktor? - Itt Zerimszkij elnök. Kivel beszélek? - Tom Lawrence - felelte az elnök, és felvont szemöldökkel a külügyminiszterre és a stábfınökre pillantott, akik egy másik telefonon hallgatták a beszélgetést

175

- Jó reggelt. Miben állhatok a rendelkezésére? - Csak azért hívom, hogy személyesen is gratuláljak a rendkívüli gyızelemhez. - Az elnök eredetileg azt akarta mondani, „váratlan" gyızelemhez, de a tanácsadói lebeszélték róla. - Kemény verseny volt. De hát ezzel idırıl idıre minden politikusnak szembe kell néznie. - Nekem soha többet nem lesz ilyen problémám - közölte Zerimszkij. Lawrence nevetett, feltételezve, hogy ez tréfa. Nem nevetett volna, ha látja a kıkemény arckifejezést a kremlbeli kabinetasztal körül ülık arcán. Lloyd odasúgta: - Folytasd! - Legelıször is szeretném egy kicsit jobban megismerni, Viktor. - Akkor talán kezdjük azzal, hogy csak az édesanyám szólít a keresztnevemen. Lawrence lenézett az íróasztalán szétteregetett jegyzetekre. Tekintete megpihent Zerimszkij teljes nevén: Viktor Leonyidovics. Aláhúzta a Leonyidovicsot, és kérdıen Larry Harringtonra pillantott, de ı megrázta a fejét. - Ne haragudjon. Akkor hogy szólíthatom? - Ugyanúgy, ahogy ön elvárná egy idegentıl. Habár csak a beszélgetés egyik felét hallották, a Moszkvában az asztal körül ülök nagyon élvezték a két elnök elsı összecsapását Akik az ovális teremben ültek, már kevésbé. - Próbálja meg más irányból megközelíteni - suttogta a külügyminiszter, befogva a kagylót. Tom Lawrence lepillantott az Andy Lloyd által elıkészített kérdésekre. - Reméltem, hogy minél elıbb tudunk módot találni a személyes találkozóra. Tulajdonképpen elég meglepı, hogy még soha nem keresztezték egymást az útjaink. - Ez egyáltalán nem olyan meglepı – mondta Zerimszkij. - Amikor ön utoljára látogatást tett Moszkvában, júniusban, a nagykövetségük elfelejtett meghívót küldeni a díszvacsorára. - Ó, bizonyára ön is tisztában van vele, hogy az ilyen tengerentúli látogatásokat mindig a helyi képviselıim intézik...

176

- Érdeklıdéssel várom, hányat fog leváltani ezek közül a helyi képviselık közül egy ilyen melléfogás után. - Zerimszkij kicsit hallgatott. Talán a nagykövettel kellene kezdeni. Újabb hosszú csend következett, míg az ovális teremben ülık átfutottak az alaposan elıkészített kérdéseken. Idáig még Zerimszkij egyetlen válasza sem volt olyan, mint amire számítottak. - Biztosíthatom róla - mondta Zerimszkij -, nekem soha nem kell aggódnom amiatt, hogy a képviselıim szembeszállnának a személyes kívánságaimmal. - Ön igazán szerencsés ember - mondta Lawrence, aki már feladta, hogy az elıre megfogalmazott válaszoknál maradjon. - Én soha nem számítok a szerencsére - felelte Zerimszkij. Különösen az ellenfeleimmel szemben nem. Larry Harrington kezdett kétségbeesni, de Andy Lloyd felfirkantott egy kérdést egy jegyzettömbre, és odatolta az elnök orra alá. Lawrence rábólintott. - Talán megbeszélhetnénk egy mielıbbi találkozót, hogy kicsit jobban megismerjük egymást? A fehér házi trió arra számított, az ajánlatot visszakézbıl elutasítják. - Megfontolom a dolgot - mondta Zerimszkij, a vonal mindkét végén nagy meglepetést okozva. - Mi lenne, ha szólna Mr. Lloydnak, hogy lépjen kapcsolatban Tyitov elvtárssal, aki a külföldi látogatások megszervezéséért felelıs? - Úgy lesz - felelte Lawrence megkönnyebbülten. - Megkérem Andy Lloydot, hogy a napokban hívja fel Mr. Tyitovot. - Lloyd megint felfirkantott valamit, és odatolta az elnöknek. Ez állt rajta: „És természetesen én is nagyon szívesen ellátogatnék Moszkvába." - Viszonthallásra, elnök úr - mondta Zerimszkij. - Viszonthallásra... elnök úr - felelte Lawrence. Miután Zerimszkij lerakta a kagylót, megakadályozta a várható tapsot azzal, hogy gyorsan Tyitovhoz fordult, és azt mondta: - Lloyd telefonálni fog, és azt javasolja, tegyek egy látogatást Washingtonba. Fogadja el az ajánlatot. Tyitov meglepettnek látszott.

177

- Azt akarom, hogy Lawrence minél elıbb tudja meg, kivel áll szemben - mondta az elnök visszafordulva kollégái felé. - És ami még fontosabb, az amerikai nép is tudja meg. Legelıször is arról akarok gondoskodni, hogy Lawrence fegyverzetcsökkentési törvényjavaslatát szavazzák le a Szenátusban. El sem tudok képzelni ennél jobb karácsonyi ajándékot a kedves Tomnak. Zerimszkij most hagyta, hogy röviden megtapsolják. Aztán egy intéssel elnémította a kollégáit. - De egyelıre térjünk vissza az itthoni problémákra, amelyek sokkal sürgetıbbek. Azt hiszem, fontos, hogy a saját állampolgáraink is tisztában legyenek új vezetıjük kvalitásaival. Olyan példát akarok mutatni nekik, hogy senkinek ne maradjanak kételyei afelıl, hogyan bánok el azokkal, akik szembe akarnak szállni velem. - Mindenki várta, vajon kit szemelt ki Zerimszkij erre a megtisztelı feladatra. Tekintete az újonnan kinevezett igazságügy-miniszterre fordult. - Hol van most az a maffia által felbérelt merénylı, aki rám akart lıni? - A „Kereszt" börtönben - felelte Sulov. - Gondolom, azt akarja, hogy ott is maradjon élete végéig. - Errıl szó sincs - mondta Zerimszkij. - Az életfogytiglan túl enyhe büntetés lenne egy ilyen elvetemült bőnözınek. İ az ideális személy egy kirakatperhez. - Attól tartok, a rendırségnek nincs semmi bizonyítéka, hogy... - Akkor fabrikáljanak bizonyítékot! - csattant fel Zerimszkij. - A tárgyaláson úgysem fog részt venni senki, csak hü párttagok. - Értem, elnök úr - mondta az újdonsült igazságügy-miniszter. Kicsit tétovázott. - Pontosan mire gondolt? - Villámgyors tárgyalást akarok, az egyik újonnan kinevezett bíró elnökletével. Az esküdtszék kizárólag pártfunkcionáriusokból álljon. - És mi legyen az ítélet? - Természetesen halál. Ha meghozták az ítéletet, közöljék a sajtóval, hogy személyesen fogok részt venni a kivégzésen. - És az mikor legyen? - kérdezte az igazságügyminiszter, aki Zerimszkij minden szavát lejegyezte.

178

Az elnök átpörgette a határidınaplója lapjait, keresve egy szabad negyedórát - Jövı pénteken reggel nyolckor. És most térjünk át valami sokkal fontosabbra: a hadsereg jövıjével kapcsolatos terveimre. - Rámosolygott Borogyin tábornokra, aki a jobbján ült, és eddig ki sem nyitotta a száját - Egy nagy jutalmat tartogatok az ön számára, elnökhelyettes úr...

179

20. fejezet

Connor

a Nan Dinh-i fogolytáborban kidolgozott egy módszert a napok múlásának számontartására. Minden áldott reggel ötkor megjelent egy vietkong ır, aki egy tálka vízben úszó fıtt rizst hozott, a napi egyetlen étkezést. Connor ilyenkor mindig kivett egy szem rizst, és elrejtette a gyékényének belsejében. Aztán minden hét végén átrakott egy szemet az ágya feletti gerendára, a többi hatot pedig megette. Minden negyedik héten elvett egy szemet a gerendáról, és az ágy alatti deszkák résébe dugta. Azon a napon, amikor ı és Chris Jackson megszöktek, egy éve, öt hónapja, és két napja voltak fogságban. De a pétervári börtön ablaktalan cellájában semmi módot nem tudott kitalálni, hogy számolja, mióta van itt. A rendırfınök közben már kétszer meglátogatta, de semmit nem tudott kihúzni belıle. Connor eltőnıdött, mikor veszíti el a türelmét amiatt, hogy semmi mást nem hajlandó mondani, csak a nevét és a nemzetiségét, és követeli, hogy láthassa a nagykövetet. Nem kellett soká várnia, hogy ez kiderüljön. Néhány perccel azután, hogy Bolcsenkov távozott a második látogatása után, a három fegyencruhás férfi, akik az érkezésekor fogadták a börtönudvaron, berontottak a cellába.

Ketten lerángatták a priccsrıl, és a székre lökték, amelyen nem olyan rég még a fıkapitány ült. A háta mögé csavarták a karját, és megbilincselték. Aztán meglátta a borotvát. Míg ketten lefogták, a harmadik a rozsdás pengével leborotválta a fejét és az arcát, jelentıs mennyiségő bırt is lenyúzva vele. Szappan vagy víz használatára nem vesztegette az idıt. A

180

vér még sokáig csordogált az arcáról le az ingére, miután ott hagyták a széken ülve. Eszébe jutottak a fıkapitány szavai az elsı találkozásukkor: „Itt nem alkalmazunk kínzást, nem az én stílusom". Végül elaludt, nem tudta megmondani, milyen hosszú idıre. A következı, amire emlékezett, az volt, hogy felráncigálják a padlóról, visszalökik a székre, és megint lefogják. A harmadik férfinál most nem borotva volt, hanem hosszú, vékony tő, amellyel rátetoválta a 12995-ös számot a fogoly bal csuklójára, ugyanannyi kíméletet tanúsítva, mint a borotválásnál. Amikor harmadszor is visszajöttek, megint felrántották a földrıl, és kilökdösték a cellából a hosszú, sötét folyosóra. Connor ilyen alkalmakkor kívánta leginkább, hogy bárcsak ne lenne olyan élénk a fantáziája. Igyekezett nem gondolni rá, hogy mit fognak csinálni vele. Nan Dinhben kitartott egy évig, öt hónapig és két napig - de akkor csak huszonkét éves volt, és ennyi idıs korában az ember még halhatatlannak hiszi magát. Amikor a folyosóról kitaszigálták a szikrázó reggeli napfényre, az elsı, amit meglátott, az volt, hogy egy csoport fogoly valami emelvényt ácsol az udvaron. Connor ötvenegy éves volt. Már rég nem kellett emlékeztetni rá, hogy nem halhatatlan.

Amikor Joan Bennett hétfın megérkezett a munkahelyére, pontosan tudta, hány nap telt már el a rámért nyolchónapos ítéletbıl. Minden áldott este, mielıtt elindult volna dolgozni, megetette a macskáját, és kihúzott egy napot a konyha falán függı naptáron. A kocsiját a nyugati parkolóban hagyta, és egyenesen a könyvtárba indult. A fémlépcsın lesietett a sajtóosztályra. A következı kilenc órában csak éjfélkor tartott egy kis szünetet - azzal foglalkozott, hogy átolvasta a Közel-Keletrıl e-mailen érkezett újságcikkeket. A feladata az volt, hogy figyelje, esik-e valami említés az Egyesült Államokról. Amit talált, azt kimásolta, és e-mailen elküldte a fınökének a harmadik emeletre, aki reggel

181

egy kényelmesebb idıpontban átolvasta ıket. Fárasztó, lélekölı munka volt. Többször is megfordult a fejében, hogy felmond, de végül úgy döntött, nem szerzi meg ezt az örömet Gutenburgnak. Épp az éjféli pihenı elıtt megakadt a szeme az I s t a n b u l News egyik fıcímén: „A maffia-bérgyilkos pere". A „maffiáról" neki kizárólag az olasz maffia jutott eszébe, ezért meglepetten olvasta a cikkben, hogy egy dél-afrikai terroristát állítanak bíróság elé, aki merényletet kísérelt meg az új orosz elnök ellen. Tovább nem is érdekelte volna a dolog, ha rá nem esik a tekintete a rajzra, amelyet az újság a vádlottról közölt. Joan szíve majd kiugrott a helyérıl. Még egyszer alaposan átolvasta a hosszú cikket Fatima Kussman, az újság kelet-európai tudósítója tollából, aki azt állította, hogy egy moszkvai pártgyőlésen, ahol Zerimszkij beszédet tartott, az újságírónak álcázott merénylı mellette ült. Elmúlt éjfél, de Joan nem mozdult az íróasztala mellıl.

Connor megállt a börtönudvaron, és felnézett a félig kész emelvényre. Egy rendırautó gördült oda, és belökték a hátsó ülésre. Meglepetten látta, hogy a rendırfıkapitány várja a kocsiban. Bolcsenkov alig ismert rá a csontsoványra fogyott, leborotvált fejő férfira. Egyikük sem szólalt meg, miközben az autó kihajtott a börtönkapun. A sofır jobbra kanyarodott, és végighajtott a Néva partja mentén, pontosan ötven kilométeres sebességgel. Három hid mellett is elhaladtak, míg végül balra fordultak, és áthajtottak a negyedik hídon, a belváros felé. Miközben átszelték a folyót, Connor kibámult az ablakon az Ermitázs halványzöld épületére. Nem is lehetett volna nagyobb ellentéte a börtönnek, ahol még az elıbb volt. Elnézte a kristálytiszta kék égboltot, és a járdákon sétáló járókelıket. Miután átértek a folyó déli partjára, a sofır jobbra kanyarodott, majd pár száz méter után megállt az igazságügy-minisztérium épülete elıtt. A kocsi ajtaját kinyitotta egy ott várakozó rendır. Ha Connor fontolgatta volna is a szökést, hamar meggondolja magát, mert az épület elıtt vagy ötven rendır állt, hosszú sorfalat alkotva.

182

A portánál egy rendır a pultra szorította a fogoly bal karját, megnézte a csuklóján a számot, aztán beírta a naplóba. Ezután egy márvánnyal borított folyosón egy hatalmas, kétszárnyú tölfgyfaajtóhoz kísérték. Amikor már csak pár lépésre voltak, az ajtó hirtelen feltárult, és Connor belépett egy zsúfolt tárgyalóterembe. Körbenézett az arcok tengerén. Nyilvánvalóan mindenki rá várt.

Joan utasította a számítógépet, hogy keressen ki minden cikket, amely a Zerimszkij elleni merényletrıl szól. Ahányat csak talált, mindben egybehangzóan azt írták, hogy a férfi, akit letartóztattak a Szabadság téren, Piet de Villiers, egy dél-afrikai bérgyilkos, akit az orosz maffia bérelt fel, hogy ölje meg Zerimszkijt. A holmija között felfedezett fegyver azonos volt azzal, amellyel Ricardo Guzmant, a kolumbiai elnökjelöltet megölték két hónappal korábban. Joan a scannerrel bevitte a merénylırıl készült ceruzarajzot a saját számítógépébe, aztán kinagyította, míg be nem töltötte a teljes képernyıt. Most már egészen biztos volt benne, kit állítanak bíróság elé Szentpétervárott. Az órájára pillantott: pár perccel múlt két óra. Felkapta a telefont, és tárcsázott egy számot, amelyet fejbıl tudott. Jó ideig csöngött, míg végül beleszólt egy álmos hang: - Tessék? Joan csak ennyit mondott: - Feltétlenül találkoznunk kell, életbevágóan fontos ügyben. Úgy egy óra múlva ott leszek nálad. - Azzal le is rakta a kagylót. Pár perccel késıbb valaki mást is felébresztett a telefon csöngése. Az illetı gondosan meghallgatta a hívó felet, majd azt felelte: - Akkor pár nappal elıbbre hozzuk az eredeti tervünket

Connor

megállt a vádlottak padja elıtt, és körbenézett a teremben. Tekintete legelıször az esküdteken pihent meg. Tizenkét igaz ember? Hát ez nem valószínő. Egyikük sem pillantott még csak a vádlott felé sem.

183

Gyanította, hogy nem pazaroltak sok idıt a kiválogatásukra és a felesketésükre. A teremben mindenki felállt, amikor egy oldalajtón belépett egy férfi, hosszú fekete talárban. Leült a hatalmas bır karosszékbe az emelvény közepén, Zerimszkij elnök egészalakos képe alatt. Az írnok felállt, és oroszul felolvasta a vád szövegét. Connor alig tudta követni, és senki nem kérdezte meg, bőnösnek vallja-e magát. Miután az írnok leült, egy magas, baljós külsejő, középkorú férfi állt fel a bíró asztala elıtti padról, és beszélni kezdett az esküdtekhez. Ujját a zakója hajtókájába akasztva szónokolt. Részletesen leírta az eseményeket, amelyek a vádlott letartóztatásához vezettek. Elmondta, hogy de Villiers napok óta követte Zerimszkijt, mielıtt lebukott a Szabadság téren. Hogy a puskát, amellyel a szeretett elnök meggyilkolását tervezte, egy szállodában, más személyes holmijai mellett találták meg. - A vádlott a hiúságán bukott el - mondta az ügyész. - A táskán, amelyben megtalálták a fegyvert, aranyozott betőkkel ott állt a monogramja, P.D.V. - A bíró engedélyezte, hogy az esküdtek szemügyre vegyék a fegyvert és a tokot. - Ami még súlyosabb, a vádlott csomagjában egy cédulát találtunk elrejtve - folytatta az ügyész -, amely megerısítette, hogy egymillió amerikai dollárt továbbítottak a számára egy genfi bankszámlára. - Az esküdtek ismét szemügyre vehették a bizonyítékot. Az ügyész ezután hosszasan dicsérte a szentpétervári rendırök ügyességét és szorgalmát, akik megakadályozták ezt a borzalmas tettet. Hozzátette, hogy a nemzet mélységes hálával tartozik a város rendırfıkapitányának, Vlagyimir Bolcsenkovnak. Az esküdtek közül többen is helyeslıen bólogattak. Az ügyész azzal fejezte be a vádbeszédet, hogy hiába kérdezték a vádlottól, a maffia bérelte-e fel a merénylet elkövetésére, makacsul megtagadta a választ. - Az én véleményem szerint ezek után csakis egyetlen ítélet és egyetlen büntetés lehetséges. - Halványan rámosolygott a biróra, és leült. Connor körbenézett a tárgyalóteremben, a kirendelt védıt keresve. Kíváncsi volt, hogyan fogja védeni, amikor még csak nem is találkozott vele.

184

A bíró a pad másik vége felé biccentett, és felállt egy ifjonc, aki úgy festett, mintha most került volna ki az egyetemrıl. Egyszerően csak annyit mondott: - A vádlott semmit nem tud felhozni a védelmére. - Azzal leült. A bíró bólintott, majd az esküdtek vezetıjéhez fordult, egy komor képő férfihoz, aki pontosan tudta a szerepét. Felállt a helyérıl. - Miután meghallgatták a bizonyítékokat, mi az esküdtszék ítélete? - A vádlott bőnös - mondta az esküdtek vezetıje az elıírt szöveget, anélkül, hogy a társaival konzultált volna. A bíró most elıször nézett Connorra. - Mivel az esküdtszék egyhangú döntésre jutott, nekem nincs más dolgom, mint kihirdetni az ítéletet. És erre a bőnre a törvény szerint csak egy büntetés lehetséges. Elhallgatott, szenvtelenül Connorra szegezte a tekintetét, majd azt mondta: - Kötél általi halálra ítélem. - A bíró ezután a védıhöz fordult. - Kíván fellebbezni az ítélet ellen? - tette fel a költıi kérdést. - Nem, bíró úr - hangzott el azonnal a válasz. - A kivégzést pénteken, reggel nyolc órakor hajtják végre. Connort kizárólag az lepte meg, hogy ilyen sokáig várnak vele.

Mielıtt elindult volna, Joan még egyszer átfutott többet is az újságcikkek közül. A dátumok pontosan egybeestek Connor utazásaival. Elıször Kolumbia, aztán Szentpétervár... Connor kedvenc mondását idézve, ez túl sok ahhoz, hogy véletlen legyen. Három órakor Joan már halálosan kimerültnek érezte magát. Nem nagyon örült, hogy el kell mondania Maggie-nek a nyomozása eredményét. Ha tényleg Connor az, akit bíróság elé állítanak Szentpétervárott, egyetlen pillanatot sem vesztegethet el. A török újság pár nappal korábbi volt. Joan kikapcsolta a számítógépet, bezárta az íróasztala fiókját, és remélte, a fınökének nem fog feltőnni, hogy szinte üres az elektronikus postaládája. Felsietett a nyikorgó lépcsın a földszintre, plasztikkártyájával kinyitotta a biztonsági ajtót, és kilépett.

185

Kihajtott vadonatúj autójával a parkolóból, majd keleti irányba fordult, a George Washington Parkwayre. Az utat itt-ott még jeges foltok borították, mert elızı este ónos esı hullott Több helyen dolgoztak a közterületfenntartók, hogy letakarítsák az utakat még a reggeli csúcsforgalom elıtt. Joan többnyire élvezte, ha a kihalt, kora hajnali washingtoni utcákon autózhatott, a nemzet történelmének nagyjait dicsıítı emlékmővek mellett. Iskoláskorában mindig néma áhítattal hallgatta a tanárait, amikor Washingtonról, Jeffersonról, Lincolnról és Rooseveltrıl beszéltek. Az vitte a közigazgatási munka felé, hogy ennyire csodálta ezeket a hısöket. Miután elvégezte az államigazgatási fıiskolát Minnesotában, jelentkezett a FBl-hoz és a ClA-hoz is. Mindkét helyre behívták felvételi beszélgetésre, de miután találkozott Connor Fitzgeralddal, az FBlbeszélgetésre már el sem ment. Az elsı pillanattól csodálta Connort: egy férfi, aki túlélt egy értelmetlen háborút, magas kitüntetéssel, amelyrıl soha nem beszélt, csak tovább szolgálta a hazáját, minden különösebb elismerés nélkül. Ha ilyesmirıl beszélt Connornak, ı mindig csak nevetett, és azt mondta, ne legyen ilyen szentimentális. Tom Lawrence-nek azonban nagyon is igaza volt, amikor azt mondta, Connor egyike a nemzet láthatatlan hıseinek. Joan úgy tervezte, azt fogja tanácsolni Maggie-nek, hogy azonnal lépjen kapcsolatba valahogy a Fehér Házzal, hiszen végül is Lawrence volt az, aki személyesen megbízta Connort ezzel a küldetéssel. Joan épp próbálta logikus sorba szedni a gondolatait, amikor egy homokot szállító, zöld teherautó haladt el mellette a külsı sávban, és elkezdett áthúzódni az ı sávjába. Joan kicsit lassított, de a teherautó nem húzott el, ahogy várta. Joan sávot váltott, de a teherautó azonnal követte, Joan kénytelen volt élesen még egy sávval beljebb vágni. Egyetlen szempillantás alatt kellett eldöntenie, hogy fékezzen, vagy próbáljon gyorsítani, és lehagyni a teherautót, ismét belenézett a visszapillantó tükörbe, és rémülten látta, hogy egy fekete Mercedes jön közvetlenül mögötte, nagy sebességgel. Beletaposott a gázpedálba, miközben az út épp élesen balra kanyarodott. A kis Volkswagen Passat azonnal engedelmeskedett, de a homokszállító teherautó szintén felgyorsított, és Joan nem tudta megelızni.

186

Nem volt más választása, mint ismét bal felé húzódni, majdnem felhajtott az út két felét elválasztó szigetre. A visszapillantó tükörben meglátta, hogy a Mercedes követi, és már szinte hozzáér a lökhárítójához. A szíve a torkában dobogott. Lehet, hogy összedolgoznak? Megpróbált lassítani, de a Mercedes egyre közelebb és közelebb ért. Joan ismét beletaposott a gázpedálba, és a kocsi megugrott. Verejték csordogált a homlokán, belefolyt a szemébe. Egy vonalba került a teherautóval, de hiába nyomta tövig a gázpedált, nem tudta megelızni. Felnézett a vezetıfülkébe, és megpróbálta magára vonni a sofır figyelmét, de az nem vett tudomást az integetésérıl, továbbhaladt, lassan bal felé húzódva, amivel arra kényszerítette Joant, hogy kissé lemaradjon mögötte. Belenézett a visszapillantó tükörbe: a Mercedes, ha lehet, még közelebb volt, mint eddig. Amikor elıre nézett, rémülten látta, hogy a teherautó platója lassan megemelkedik, és a homokrakomány leszóródik az útra. Joan ösztönösen a fékbe taposott, de elvesztette uralmát a kocsi felett a jeges úton, átpördült a túloldalra, és lecsúszott a füves töltésoldalon. Mint egy kıdarab, úgy zuhant a folyóba. Pár pillanatig lebegett a víz színén, majd elnyelték a hullámok. Nem maradt más nyoma a történteknek, csak a kerekek barázdái a folyóparton, és néhány légbuborék a víz színén. A teherautó közben visszamanıverezett a középsı sávba, és folytatta az útját Washington belvárosa felé, mintha mi sem történt volna. Pár pillanat múlva a Mercedes felvillantotta reflektorait, megelızte a teherautót, és elszáguldott. Két autó, amely a Dulles repülıtér felé tartott, azonnal megállt az út szélén. Az egyikbıl kiugrott a vezetı, és lerohant a töltésen a folyópartra, hogy megnézze, segíthet-e, de mire odaért, a szerencsétlenül járt Volkswagen már eltőnt a folyó mélyén. A másik sofır felfirkantotta a homokszállító teherautó rendszámát. Átadta a baleset helyszínére érkezı elsı rendırnek, aki azonnal beütötte a számítógépbe. Pár másodperc múlva összevont szemöldökkel megkérdezte: - Biztos benne, hogy jól látta, uram? A washingtoni közterület-fenntartó vállalatnak nincs ilyen rendszámú teherautója.

187

Amikor Connort begyömöszölték az autó hátsó ülésére, a rendırfıkapitány ismét ott várta. Miután a sofır elindult vissza a börtön felé, Connor nem tudta megállni, hogy ne tegyen fel Bolcsenkovnak egy kérdést. - Nagyon szeretném tudni, miért várnak péntekig a kivégzéssel? - Csak szerencséje van - felelte a fıkapitány. -Szeretett elnökünk ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen a kivégzésen. - Bolcsenkov mélyet szippantott a cigarettájából. - És péntek reggel volt a legkorábbi idıpont, amikor akadt egy szabad negyedórája. Connor fanyarul elmosolyodott - Örülök, hogy végre hajlandó szóbaállni velem, Mr. Fitzgerald folytatta a fıkapitány. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjam, lenne egy másik lehetısége is.

188

21. fejezet

Mark Twain mondta egyszer egy barátjáról: „Ha nem érkezik meg idıben, az csak azt jelentheti, hogy meghalt". Miután négy óra is elmúlt, és Joan még mindig nem volt sehol, Maggie már percenként nézte az óráját. Fél ötkor azon kezdett tőnıdni, nem egyszerően olyan álmos volt-e, amikor felvette a telefont, hogy félreértette, amit Joan mondott. Ötkor úgy döntött, megpróbálja felhívni otthon. Joan nem vette fel. Maggie ezután megpróbálkozott a kocsija telefonjával, de hiába. „A hívott fél jelenleg nem kapcsolható. Kérjük, próbálkozzon késıbb." Maggie körbejárkált a konyhaasztal körül. Meg volt gyızıdve róla, hogy Joannak Connorról van valami híre. Nagyon fontosnak kell lennie, különben miért ébresztette volna fel éjnek évadján? Talán Connor kapcsolatba lépett vele? Tudja, hogy hol van most? Meg tudja mondani, mikor jön haza? Reggel hatkor Maggie úgy döntött, ez most már vészhelyzet. Bekapcsolta a tévét, hogy megtudja a pontos idıt Charlie Gibson arca töltötte be a képernyıt. - A következı egy órában karácsonyi díszek készítését mutatjuk be. De elıször Ken Newman következik a hajnali hírekkel. Maggie tovább járkált körbe-körbe a konyhában, míg a tévében elmondták, hogy miután Zerimszkij lett az orosz elnök, Tom Lawrence fegyverzetcsökkentési törvényjavaslatát most már szinte biztosan leszavazzák a Szenátusban. Maggie már-már azon volt, hogy felhívja Joant Langleyben, amikor egy teherautó jelent meg a képernyın. - A George Washington Parkwayen

189

ma hajnalban súlyos balesetet okozott egy homokszállító teherautó. Egy Volkswagen vezetıje minden valószínőség szerint a folyóba fulladt. A részleteket fél hetes híreinkben közöljük. Maggie megpróbált legyőrni egy tálka comflakest, miközben folytatódott a híradó. Andy Lloyd jelent meg, és bejelentette, hogy Zerimszkij elnök még karácsony elıtt hivatalos látogatást tesz Washingtonban. - Tom Lawrence örömmel fogadta a hírt - mondta egy riporter -, és reméli, ez a látogatás a Szenátus tagjait is meggyızi arról, hogy az orosz elnök baráti viszonyra törekszik az Egyesült Államokkal. Mindazonáltal a Szenátus házelnöke azt nyilatkozta, ı megvárja, míg zerimszkij elmondja beszédét a... Maggie halk puffanást hallott az elıszobából. Kisietett, összeszedte a lábtörlırıl a hét borítékot, és átnézte ıket, miközben visszament a konyhába. Négy Connornak érkezett. Soha nem nyitotta fel a leveleit, amikor távol volt. Az ötödik egy számla volt a Pepcótól, a hatodik egy feladó nélküli levél, chicagói postabélyegzıvel. A M a g g i e végén az „e" bető kicsit feljebb állt, mint a többi, tehát csak Declan O'Caseytıl jöhetett, nyilván a szokásos karácsonyi lap. Az utolsó borítékon azonnal megismerte a lánya jellegzetes kézírását. A többit félrerakta, és ezt feltépte. D r á g a anya! Va n egy ki s idı m, go nd olt am, ír ok pár s o r t , c s a k h o g y e l m o n d j a m , S t u a r t pénte ken é r k e z i k L o s A n g e l e s b e . Úgy te r ve zz ük , p á r n a p r a elugr u nk S an F r a n c i s c ó b a , és tizenötödikén repülünk Washingtonba. Maggie elmosolyodott. Már mi nd ket ten nag yon vár juk a kar ác so nyt v ele d és apá val . N em h í v o t t f e l , úgy hog y g ond olo m, m é g nem ér ke zet t h a z a . Maggie összeráncolta a homlokát

190

Ka pta m eg y le ve let Joa ntó l, a z az é r z é s e m , n e m t ú l b o l d o g a z ú j munk ahe lyé n. Gy aní tom , h og y n eki i s nagyon hiányzik apa. Azt írja, épp most vett egy remek kis Volkswagent... Maggie még egyszer elolvasta az utolsó mondatot, és remegni kezdett a keze. - Úristen, ne! - mondta hangosan. Az órájára pillantott tíz perc múlva fél hét. A tévében Lisa McRee épp felemelt egy karácsonyfára való színes papírláncot. Maggie átkapcsolt az 5. csatornára. A riporter épp azt elemezgette, Zerimszkij tervezett látogatása befolyásolja-e majd a Szenátus tagjait a szavazásban. Végül azt mondta: - És most visszatérünk a tragikus balesetre, amely ma hajnalban a George Washington Parkwayen történt Tudósítónk, Liz Fullerton a helyszínrıl jelentkezik. - Itt állok a George Washington Parkwayen, ahol tragikus kimenetelő baleset történt ma hajnalban, negyed négy körül. Korábban már beszéltem egy szemtanúval, aki most elmondja az 5. csatorna nézıinek, mi is történt. A kamera egy férfira váltott, aki szemmel láthatóan nem számított rá, hogy ma reggel még a tévében fog szerepelni. - Épp Washington felé tartottam - mesélte -, amikor egy homokszállító teherautó egyszer csak teljesen váratlanul leengedte a rakományát az út kellıs közepére, arra kényszerítve a mögötte haladó autót, hogy hirtelen fékezzen, és a vezetı elvesztette uralmát a kocsi fölött. Átcsúszott az úton, le a töltésen, és egyenesen bele a Potomacba. - A kamera átváltott a folyóra, ahol a rendırség búvárai dolgoztak, majd vissza a riporterre. - Egyelıre senki nem tudja, pontosan mi is történt. Az is lehetséges, hogy a teherautó sofırje a vezetıfülke magasságából észre sem vette, mi történt, és ezért hajtott tovább. - Nem, ez lehetetlen! - kiáltotta Maggie. - Amint a hátam mögött láthatják, a rendırség búvárai jelenleg is dolgoznak. A jármővet már megtalálták, úgy tudjuk, egy Volkswagen

191

Passat. Remélhetıleg a következı egy órában sikerül a felszínre hozni. A vezetı személyazonossága továbbra is ismeretlen. - Nem, nem, nem! - ismételgette görcsösen Maggie. - A rendırség kéri, hogy jelentkezzen egy fekete Mercedes vezetıje, aki valószínőleg szintén szemtanúja volt a balesetnek. Hétkor ismét visszatérünk erre a témára. Maggie felkapta a kabátját, kirohant és bepattant az autójába. Nagy megkönnyebbülésére az öreg Toyota azonnal beindult. Kifordult az Avon Place-re, majd az M Streeten a Parkway irányába száguldott. Ha belenéz a visszapillantó tükrébe, észrevehette volna, hogy a házuk elıtt parkoló kék Ford megfordul, és követi. A vezetıje azonnal hívott egy titkos telefonszámot.

Mr.

Jackson, mélységes örömömre szolgál, hogy ismét megtisztelt a látogatásával. Jacksonnak tetszett Nyikolaj Romanov körülményes udvariassága, és hogy úgy tesz, mintha neki lett volna bármi más választása, mint hogy idejön. Romanov a jelek szerint nem tekintette idıpocsékolásnak a Jackson kérésére történt elsı találkozót, mivel Szergejnek még mindkét lába teljes épségnek örvendett. Az ezt követı találkozók mind Romanov kérésére történtek, aki folyamatosan tájékoztatta Jacksont terveinek alakulásáról. A Cár hátradılt a karosszékben, Jackson észrevette, hogy szokás szerint ott áll az asztalkán a keze ügyében a színtelen ital. Jól emlékezett, hogy reagált Romanov, amikor kérdezni próbált, úgyhogy inkább hallgatott, és várta, hogy ı beszéljen. - Bizonyára örömmel fogja hallani, Mr. Jackson, hogy egy még megoldásra váró kis probléma kivételével mindent elintéztünk a barátja megszöktetéséhez. Most már csak az kell, hogy Mr. Fitzgerald elfogadja a feltételeinket. Amennyiben erre nem hajlandó, nem tehetek semmit a megmentése érdekében, és holnap reggel nyolckor felakasztják. Romanov szenvtelen hangon beszélt. - Engedje meg, hogy ismertessem,

192

hogyan alakul a terv. Biztos vagyok benne, hogy mint a CIA volt igazgatóhelyettese, hasznos megjegyzésekkel tud segíteni. A Cár lenyomott egy gombot a széke karfáján, mire azonnal kinyílt az ajtó a szalon túlsó végében, és belépett Alekszej Romanov. - Ha jól tudom, már találkozott a fiammal -mondta a Cár. Jackson bólintott, és a fiatalemberre pillantott, aki mindig idekísérte a palotába, de szinte soha nem szólt egy szót sem. Alekszej félrehúzott egy gyönyörő, tizennegyedik századi faliszınyeget, amely a flandersi csatát ábrázolta. Mögötte egy nagyképernyıs televízió rejtızött. A hipermodern lapos képernyı kissé kirívóan hatott a pompás környezetben, de nem jobban, mint Romanov és az emberei. Az elsı képen a börtön épülete volt látható. Alekszej Romanov a kapura mutatott. - Zerimszkij tíz perccel nyolc elıtt érkezik a börtönhöz, egy hét kocsiból álló konvoj harmadik autójában, és egy oldalsó kapun fog belépni, itt. - Ujjával a képernyıre bökött. Vlagyimir Bolcsenkov várja majd, aki bekíséri a központi udvarra, a kivégzés helyszínére. Hét óra ötvenkét perckor... Alekszej tovább folytatta a terv ismertetését, percre lebontva, a legapróbb részletekig. Jacksonnak feltőnt, hogy látszólag csöppet sem nyugtalanítja az egyetlen megmaradt probléma, nyilván bízott benne, hogy az apja holnap reggelig megtalálja a megoldást. Amikor végzett, Alekszej kikapcsolta a tévékészüléket visszahúzta a kárpitot, kissé meghajtotta a fejét az apja felé, aztán szó nélkül kiment a szobából. Miután becsukódott az ajtó, Romanov megkérdezte: - Van valami hozzáfőznivalója? - Igen, egy-kettı - felelte Jackson. - Elıször is hadd mondjam meg, kitőnınek találom a tervet, és biztos vagyok benne, hogy minden esély megvan a sikerre. Nyilvánvalóan gondolt minden eshetıségre. Feltéve persze, hogy Connor beleegyezik a dologba. Hadd ismételjem meg: nekem nem áll módomban az ı nevében nyilatkozni. A Cár bólintott. - De még mindig van egy probléma.

193

- És tudna rá megoldást? - kérdezte Romanov. - Igen, tudok.

Bolcsenkov

majdnem egy órán át mesélte Connor-nak Romanov tervét, aztán magára hagyta, hogy meggondolhassa a választ. Nem kellett emlékeztetni rá, hogy nincs sok ideje a töprengésre: Zerimszkij negyvenöt percen belül megérkezik a börtön kapujához. Connor elnyúlt a priccsen. A feltételeket a lehetı legvilágosabban a tudtára adták. De még ha bele is egyezik, és sikeres lesz a szökés, egyáltalán nem volt biztos benne, hogy végre tudja hajtani az egyezség rá háruló részét. Ha pedig nem jár sikerrel, akkor megölik. Csakhogy az nem lesz olyan gyors és egyszerő halál, mint a hóhér keze általi. Bolcsenkov azt is nyomatékosan leszögezte - nem mintha Connor magától nem tudta volna -, hogy az orosz maffiában az a törvény, ha valaki nem tartja be a szerzıdést, a legközelebbi rokonait vonják felelısségre érte. Connor maga elıtt látta a cinikus arckifejezést, amellyel a fıkapitány elıhúzott a zsebébıl két fényképet. - Igazán csinosak mind a ketten mondta. - Bizonyára büszke rájuk. Nagy kár lenne, ha fel kellene áldozni az életüket. Negyedóra múlva kinyílt a cella ajtaja, és visszatért Bolcsenkov. A szája sarkából egy meg nem gyújtott cigaretta lógott. Most nem ült le. Connor tovább bámulta mereven a mennyezetet, mintha a fıkapitány ott sem lenne. - Úgy látom, még nem tudott dőlıre jutni - mondta Bolcsenkov, és meggyújtotta a cigarettát - Ez nem lep meg, ilyen rövidke ismeretség után sem. De talán, ha meghallja a legfrissebb hírt, az segíthet a döntésben. Connor tovább bámulta a mennyezetet - Most értesültem róla, hogy a volt titkárnıje, Joan Bennett egy szerencsétlen autóbaleset áldozata lett, amikor Langleybıl épp a felesége meglátogatására indult Connor felült az ágyon, és Bolcsenkovra meredt.

194

- Ha Joan halott, honnan tudja, hogy a feleségemet akarta meglátogatni? - Nemcsak a CIA hallgatja le a felesége telefonját - felelte Bolcsenkov. Utolsót szippantott a cigarettából, a csikket a földre ejtette, és eltaposta. - Azt gyanítjuk, a titkárnıje valahogy felfedezte, hogy maga az, akit a Szabadság téren letartóztattak. Ha pedig a felesége valóban olyan önfejő és intelligens, mint a dossziéja alapján gondoljuk, nyugodtan feltételezhetjük, hogy rövidesen ı is rá fog jönni. És attól tartok, akkor Mrs. Fitzgeraldra ugyanaz a sors vár, mint a néhai titkárnıjére. - Elfogadom Romanov ajánlatát, de nekem is lenne egy feltételem, amit szeretnék belevenni a szerzıdésbe. Bolcsenkov érdeklıdéssel hallgatta, mi lenne a feltétel.

Mr. Gutenburggal beszélek? - Én vagyok az, tessék. - Itt Maggie Fitzgerald. Connor Fitzgerald felesége vagyok, aki, ha jól tudom, jelenleg az ön megbízásából tartózkodik külföldön. - Nem emlékszem erre a névre - mondta Gutenburg. - Alig néhány hete ön részt vett egy partin a lakásunkon, Georgetownban. - Attól tartok, összetéveszt valakivel - felelte nyugodtan Gutenburg. - Nem, nem tévesztem össze senkivel, Mr. Gutenburg. Tudom például, hogy november másodikán, a parti napján nyolc óra huszonhét perckor a lakásunkról odatelefonált az irodájába. - Én nem telefonáltam sehová, Mrs. Fitzgerald, és biztosíthatom, hogy a férje soha nem dolgozott nekem. - Azt megmondaná, Mr. Gutenburg, hogy Joan Bennett a Cégnek dolgozott-e? Vagy talán az ı nevére sem emlékszik? - Mire akar célozni ezzel, Mrs. Fitzgerald? - Á, szóval felkeltettem az érdeklıdését. Engedje meg, hogy segítsek meggyógyítani az emlékezetkiesését. Joan Bennett a férjem

195

titkárnıje volt, közel húsz esztendeig. Nem hiszem, hogy cáfolni tudná, hogy tudott róla: épp hozzám tartott Langleybıl, amikor a baleset érte. - Sajnálattal olvastam az újságban Miss Bennett tragikus balesetérıl, de el sem tudom képzelni, nekem mi közöm lehet mindehhez. - A sajtó egyelıre nem tud semmit arról, mi okozta a tegnapi balesetet. De talán egy lépéssel közelebb kerülnének a megoldáshoz, ha valaki elárulná nekik, hogy Joan Bennett egy olyan ember titkárnıje volt, akinek egyszerően nyoma veszett, miközben egy speciális akción dolgozott az ön megbízásából. Az újságírók általában nagyon érdekesnek találnak minden hírt egy Becsület Érdeméremmel kitüntetett egykori hısrıl. - Mrs. Fitzgerald, nem várhatja el tılem, hogy név szerint számon tartsam a CIA tizenhétezer alkalmazottját. Nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna Miss Bennett-tel, a férjérıl már nem is beszélve. - Úgy látom, még egy kicsit segítenem kell, hogy megjavuljon az emlékezete, Mr. Gutenburg. Az a helyzet, hogy a partit, amelyen ön állítólag nem vett részt, és ahonnan nem telefonált sajnálatos módon, avagy szerencsére (nézıpont kérdése), a lányom titokban rögzítette videokamerával. Meglepetésnek szánta az édesapjának, karácsonyra. Épp most néztem végig újból a felvételt, Mr. Gutenburg, és habár ön csak aligalig szerepel rajta, biztosíthatom, hogy a kis bizalmas csevegés, amelyet Joan Bennett-tel folytatott, nagyon is jól látható. A beszélgetés hanganyaga is rögzítve van, és az az érzésem, bármely tévétársaság szívesen leadná az esti híradóban. Gutenburg egy ideig hallgatott - Talán jobb lenne, ha ezt személyesen beszélnénk meg, Mrs. Fitzgerald - mondta végül. - Én ennek nem látom semmi értelmét, Mr. Gutenburg. Most is meg tudom mondani, mit kérek magától. - Mi lenne az, Mrs. Fitzgerald? - Tudni akarom, hol van jelenleg a férjem, és mikor láthatom újra. Cserébe ezért a két egyszerő kis információért, átadom önnek a videokazettát. - Szükségem lesz egy kis idıre.

196

- Hát persze - mondta Maggie. - Legyen mondjuk, negyvennyolc óra. És azzal ne vesztegesse az idejét, hogy felforgatja a lakásomat a kazetta után, úgysem fogja megtalálni. Elrejtettem valami olyan helyen, ahol még egy, a magáéhoz hasonló, betegesen kifacsarodott elme sem keresné. - De hát... - kezdte Gutenburg. - Hadd tegyem még azt is hozzá, hogy ha netalántán arra gondolna, tılem is megszabadul ugyanúgy, ahogy Joan Bennett-tıl, utasítottam az ügyvédemet, ha gyanús körülmények között életemet veszteném, a kazettát azonnal adja át a három legnagyobb tévétársaságnak, valamint a Fox és a CNN hírcsatornáknak. Ha egyszerően csak eltőnnék, akkor hét nap elteltével teszi meg ugyanezt. Maggie lerakta a kagylót, és verejtékben úszva leroskadt az ágy szélére. Gutenburg azonnal átrohant az igazgató irodájába, amelyet csak egy ajtó választott el az övétıl. Helen Dexter felpillantott az íróasztal mögül. Alig tudta leplezni a csodálkozását, hogy a helyettese csak így kopogtatás nélkül beront. - Baj van! - Gutenburg csak ennyit mondott.

197

22. fejezet

A halálraítélt nem reggelizett. A konyhasók mindent megtettek, hogy eltávolítsák a kukacokat az utolsó étkezéséhez adott kenyérrıl, de nemigen jártak sikerrel. A fogoly csak egy pillantást vetett rá, aztán a földre rakta a pléhtányért. Pár perccel késıbb egy ortodox pap lépett a cellába. Elmagyarázta, hogy habár nem ugyanahhoz a felekezethez tartoznak, örömmel a rendelkezésére áll. A szent ostya volt az egyetlen, amit az elítélt magához vett ezen a reggelen. A pap végrehajtotta a rövid ceremóniát, majd együtt letérdeltek a hideg kıpadlóra. A rövid ima után a pap megáldotta a foglyot, aztán magára hagyta. Az elítélt végignyúlt a priccsen, és a mennyezetre meredt. Egyetlen pillanatra sem bánta meg a döntését. Miután elmagyarázta, milyen okból teszi azt, amit tesz, Bolcsenkov szó nélkül elfogadta az indokait, még kurtán fejet is hajtott, mielıtt kilépett volna a cellából, beismerve, hogy tiszteli az erkölcsi bátorságát. A fogoly egyszer régen már szembenézett a halálbüntetéssel. Másodszorra valahogy már nem is volt olyan rettenetes. Akkor a feleségére gondolt és a gyermekére, akit soha nem fog látni. De most csak a szüleire. Örült, hogy egyikük sem érte meg ezt a napot. A számukra gyızelem volt, amikor a fiuk hazatért Vietnamból, és nagyon örültek, amikor közölte velük, hogy tovább akarja szolgálni a hazáját. Talán egyszer még igazgató is lehetett volna, ha egy bajban lévı elnöknek nem támad az az ötlete, hogy egy nıt nevezzen ki abban a reményben, hogy ezzel segít akadozó kampányán. Nem segített.

198

Habár Gutenburg volt az, aki a hátának szegezte a kést, semmi kétsége nem volt, ki adta a kezébe a fegyvert; a nı bizonyára élvezte Lady Macbeth szerepét. Azzal a tudattal kell meghalnia, hogy honfitársai közül alig néhányan fogják tudni, mekkora áldozatot hozott De számára csak annál értékesebb volt, amit tesz. Nem lesz ünnepélyes búcsú, sem amerikai lobogóval letakart koporsó. Nem állnak majd barátok és rokonok a sírgödör mellett, hogy meghallgassák a papot, aki dicshimnuszt zeng az elhivatottságról, amellyel a köz érdekét szolgálta. Nem emelik büszkén a magasba a fegyverüket a tengerészgyalogosok. Nem dördül huszonegy puskalövés. Az elnök nem fogja átadni az összehajtogatott zászlót a legközelebbi rokonának. Nem. Az a sors vár rá, hogy ı is egyike legyen a soha meg nem énekelt hısöknek, akikrıl Tom Lawrence beszélt egyszer. Leborotvált fej, egy tetovált szám a csuklóján és egy jeltelen sír. Miért hozta ezt a döntést, amely úgy megindította a többnyire szenvtelen rendırfıkapitányt is? Nem volt rá idı, hogy mindent elmeséljen neki, ami annak idején Vietnamban történt, de ott dılt el minden visszavonhatatlanul. Talán jobb lett volna, ha akkor, sok évvel ezelıtt néz szembe a kivégzıosztaggal, egy másik távoli, idegen országban. De akkor életben maradt. Most nem lesz senki, aki az utolsó pillanatban megmentse. És most már túl késı, hogy meggondolja magát.

Az

orosz elnök harapós kedvében ébredt aznap reggel. Az elsı, akin kitöltötte a dühét, a séf volt. A földre söpörte a reggelit, és azt ordította: Hát ilyen vendéglátásra számíthatok Leningrádban?! - Azzal kiviharzott. A dolgozószobájában egy ideges titkár az íróasztalára helyezte az aláírásra váró papírokat, amelyek arra hatalmazták fel a rendırséget, hogy bármely állampolgárt letartóztathassanak anélkül, hogy bármivel is vádolnák. De Zerimszkij rosszkedvén ez sem enyhített. Tudta, hogy ezzel csak piti zsebmetszık, kábítószernepperek és kisstílő bőnözık kerülnek majd horogra. De ı a Cár fejét szerette volna egy tálon megkapni. Ha a belügyminiszter kudarcot vall, kénytelen lesz fontolóra venni a leváltását.

199

Mire Tyitov megérkezett, Zerimszkij már egy tollvonással elintézte vagy száz ember életét, akiknek mindössze az volt a bőnük, hogy Csernopovot támogatták a választási kampány idején. Moszkvában már hírek keringtek arról, hogy a volt miniszterelnök azt tervezi, emigrál. Azon a napon, amikor elhagyja az országot, Zerimszkij újabb ezer letartóztatási parancsot fog aláírni, és börtönbe zár mindenkit, aki valaha is bármilyen formában szolgálta Csernopovot. Az íróasztalra dobta a tollát. Mindezt egy héten belül intézte el. Az a gondolat, hogy ez még csak a kezdet, és ennél sokkal nagyobb felfordulást fog okozni az országban egy hónapon vagy egy éven belül, kissé felvidította. - A limuzin várja, elnök úr - szólt be valaki, akinek az arcát nem látta. Elmosolyodott arra a gondolatra, hogy a nap fénypontja következik. Úgy várta ezt a reggeli kivégzést, mint mások egy balettelıadást a Kirovban. Levonult az újonnan elfoglalt irodaépület hosszú márvány lépcsıjén a nyitott kapu felé. A kísérete gyors léptekkel elıtte sietett Egy pillanatra megállt a legfelsı lépcsıfokon, és lenézett a csillogó-villogó autókból álló konvojra. Utasítást adott, hogy a konvoj mindig egy limuzinnal többıl álljon, mint bármely eddigi elnöké. Beült a harmadik kocsi hátsó ülésére, és vetett egy pillantást az órájára. A rendırség már egy órával korábban lezárta az útvonalat, hogy egyetlen jármővel se találkozzanak egyik irányból sem. Ha akadályozza a forgalmat, ebbıl a helybéli polgárok legalább tudják, hogy az elnök a városban tartózkodik, magyarázta Tyitovnak. A rendırök úgy becsülték, az út, amely rendes körülmények között húsz percet venne igénybe, alig hét percbe fog telni. A konvoj száguldott az úton, ügyet sem vetve a közlekedési lámpákra, majd áthaladt a folyó fölött a hídon. Zerimszkij futó pillantást sem vetett az Ermitázsra. Miután átértek a túlsó partra, az elsı limuzin sofırje felgyorsított százra, nehogy az elnök lekésse elsı aznapi hivatalos teendıjét.

A fogoly a priccsen feküdt. Hallotta az ırök lépteit a cella felé közeledni a kövezett folyosón. Minden lépésnél hangosabban koppantak a bakancsok.

200

Eltőnıdött, hányan lehetnek. Megálltak a cella elıtt. A kulcs megfordult a zárban, és az ajtó kitárult. Ha az embernek csak percek vannak hátra az életébıl, minden apró részletet észrevesz. Bolcsenkov bevezette az embereit. A fogolynak feltőnt, hogy milyen hamar visszatért a rendırfıkapitány. Cigarettára gyújtott, és mélyet szívott belıle, aztán átnyújtotta az elítéltnek. İ megrázta a fejét. A fıkapitány vállat vont, a padlóra dobta és eltaposta a cigarettát, aztán távozott, hogy várja az elnök érkezését. Ezután egy pap lépett be, nyitott Bibliával a kezében, és halkan kántált valamit, ami az elítélnek semmit nem jelentett. Majd három férfi jött, akiket azonnal megismert. De most nem borotvát vagy tőt hoztak, csak egy bilincset. Harciasan rámeredtek, mint akik készen állnak a verekedésre, de nagy csalódásukra a fogoly nyugodtan a háta mögé rakta a kezét, és várt. Rákattintották a bilincset, és kitaszigálták a cellából. A hosszú, szürke, alagútszerő folyosó végén épp csak egy fénypontot látott. Amikor az elnök kilépett a limuzinból, a rendırfıkapitány fogadta. Zerimszkij roppant szórakoztatónak találta, hogy ugyanazon a napon tüntette ki a Lenin-renddel, amikor aláírta a bátyja elleni letartóztatási parancsot. Bolcsenkov bekísérte Zerimszkijt az udvarra, ahol a kivégzés zajlik majd. Senki nem ajánlotta fel, hogy elveszik az elnök szırmegalléros kabátját vagy a kalapját, mert farkasordító hideg volt. Ahogy átvágtak az udvaron, az emberek, akik kis csoportban az egyik fal mellé húzódva ácsorogtak, tapsolni kezdtek. Az elnök arra számított, sokkal többen fognak megjelenni, hogy tanúi legyenek a gyilkos merénylı kivégzésének. Bolcsenkov számított rá, hogy ebbıl baj lehet, úgyhogy odahajolt, és gyorsan az elnök fülébe súgta: - Azt az utasítást kaptam, hogy csak párttagok lehetnek jelen. - Zerimszkij bólintott. Bolcsenkov azt már nem tette hozzá, ezt a néhány embert is milyen nehéz volt iderángatni. Túl sokszor hallották, hogy aki ide egyszer beteszi a lábát, az többé nem szabadul. A rendırfınök megállt az Ermitázsból elızı nap ideszállított, 18. századi karosszék mellett, amelyet Nagy Katalin vásárolt meg az angol

201

miniszterelnök, Robert Walpole hagyatékából 1779-ben. Az elnök letelepedett a kényelmes székre, épp a frissen ácsolt akasztófa elıtt. Zerimszkij néhány másodperc múlva türelmetlenül fészkelıdni kezdett. Megakadt a tekintete a nézık között egy síró kisfiún. Nem tetszett neki a dolog. Ebben a pillanatban kilépett az elítélt a sötét folyosóról a ragyogó reggeli fényre. Az alvadt vérrel borított kopasz fej, a vékony, szürke rabruha furcsán személytelenné tette a megjelenését. Meglepıen nyugodtnak tőnt ahhoz képest, hogy már csak egy-két perc volt hátra az életébıl. Az elítélt felnézett a reggeli napra, és megborzongott. Az egyik ır elıbbre lépett, megragadta a bal csuklóját, és ellenırizte a számot: 12995. Aztán szembefordult az elnökkel, és felolvasta a bíróság ítéletét. Míg a formalitások zajlottak, az elítélt körbenézett a börtönudvaron. Látta a csikorgó hidegben fagyoskodó embereket. A legtöbben moccanni sem mertek, attól félve, hogy a végén még rájuk is sor kerül. Tekintete megpihent a kisfiún, aki még mindig sírt. Ha engedték volna, hogy végrendeletet írjon, mindenét ráhagyta volna. Rövid pillantást vetett a bitófára, aztán az elnökre nézett. A tekintetük összetalálkozott. Mereven farkasszemet nézett Zerimszkijjel. Nem akarta megszerezni neki azt az örömöt, hogy kimutatja, mennyire fél. Az ır végzett az ítélet felolvasásával, összegöngyölte a papírlapot, és elmasírozott. Ez volt a jel két fegyırnek, hogy elıbbre lépjenek, megragadják az elítélt egy-egy karját, és az akasztófához kísérjék. Nyugodtan ellépkedett az elnök mellett. Amikor odaért a falépcsıhöz, felpillantott az óratoronyra. Egy perc múlva nyolc. Arra gondolt, kevesen tudják pontosan, mennyi van még hátra az életükbıl. Szinte szerette volna, ha az óra végre üt. Huszonkilenc évet várt, hogy visszafizesse a tartozását. Most, a legutolsó pillanatban elárasztották az emlékek. F or r ó, p ár á s má ju si r e g gel vol t N an D in hbe n. A fog vat ar tó ik p éld át a kar t ak st atu áln i, é s min t r ang idı s tis zt et, ı t vá la sz tot ták ki . A he ly ett es e el ıl épe tt , é s ön ként

202

fel ajá nl ko zot t h el yet te. És ı, am il yen g yáv a v olt n em til ta koz ott . A vi etk on g ti sz t nag yot n ev ete tt, é s e l fogadt a a jel ent ke zé st, de a zt án ú gy d önt ött , h ogy má s nap r egg el mind ke ttı jü ket a ki vé gzı o szt ag el é á ll ítj a. Az é js za ka kö ze pén a ha dnag y oda os ont a z á gy á hoz, és az t mon dta , meg k el l kís ér e ln iük a szö ké st. M o st va gy soh a, ez az u tol só e sél yü k. A tá bor t m ind ig i s e lé g la zán ır iz té k, m ive l é sza k fe lé csa k d zsu nge l ter ül t el , a mel y a vie tk ong ok ke zé n vol t, dé lr e pe dig át ha tol h atat la n láp vi dék . T ö bbe n is me gpr ób ál tak ar r afe lé sz ök ni, d e egy ik ük se m j ár t s iker r el . A h adn agy az t mo ndt a, ı i nká bb me gk oc ká zta tja , ho gy a mo cs ár ba n ha l jon meg , ez m ég m in dig j obb , m int a bi zt os hal ál a k ivé gz ıos zt ag e l ıtt. A ka pit án y v égü l k el le t len ül csa tl ako zo tt h oz zá, és a z éj sz ak a le p le al att el lo p óz tak . Am ik or pár ó r áv al ké sıb b fel bu kka nt a nap a h or iz on t fel ett , még mi nd ig lá ttá k a tábor t . A bő zö s, mo sz kit ók tól nyü zs gı m oc sár b an r öv ide sen me g hall ott ák az ır ei k nev etg élé sé t, a ki k f el vá lt v a lö vö ldö zt ek r áju k. Le- le buk tak , de pár má sod per c múl va mi nd ig to váb b kell ett bot lad ozn iu k, vé gül él et e le gho ss za bb n ap ján ak vég é n les zá ll t a z e st e. Kö ny ör g ött a h adn agy na k, hog y men j en tov ább né lk üle , d e ı n em vol t h aj lan dó. A m áso di k n ap vég ér e már a zt kí ván ta, bár c sak ink ább a k iv égz ıo szt ag el ıtt vé ge zte v oln a az él eté t, m in t hog y itt k el lj en me gha ln i a, eze n az i st ent ıl e lha gya tot t vid ék en. T iz ene gy nap on és t iz en két éj sz aká n á t sz int e semm it ne m e tte k, és c sa k ú gy mar a dta k él etb en, h og y az áll and óan zu hog ó e sıv iz e t it ták . A t ize nk ett edi k r e gge len elér ke zte k a mo csá r v idé k sz é lér e, é s ös sz er og yta k a bete gs égt ıl meg a k imer ü lts ég tıl . Ké sıb b tud ta me g, h og y a ha dna gy né gy na pon át cip el te baj tár sa es zm éle tle n tes tét a dz sun gel be n, m íg végr e b iz to s h el yr e ér te k.

203

Ez utá n c sa k ar r a em lé kez ett , ho gy egy ka ton ai kór h ázb an tér t m agá hoz . - Mi óta va gy ok it t? - k ér de zte az áp ol ónı t. - Hat n apj a. Nag y sz er enc sé je v olt , hog y é let b en mar ad t. - É s a b ar át om? - Pár na pja már t al pon v an. M ár v olt i s it t ma gán ál lát oga tób an ma r egg el. Ez utá n is mét e la lud t, és amik or fel ébr edt , azo nn al tol lat m eg pa pír t kér t. A na pot a zz al t öl töt te, hog y a kór h áz i á gy on ül ve új b ól és új bó l á tfo ga lma zt a a k itünt eté sr e va ló fe lt erje s zté st. Mi utá n let is zt ázt a, kér te, hog y k ül djé k el a fıp ar an c sno kho z. Hat h óna ppa l k ésı bb o tt áll t a F eh ér Há z pá zs it já n, Magg ie é s az é de sap ja mel let t, é s ı is h al lg att a , a hog y fel ol vas sá k a k itü nte té s ind ok lá sát . Con nor F it z ger ald hadn ag y el ır e lép ett , é s az e lnö k k it őzt e a m el lér e a Be cs üle t Ér d emr end et. Miközben felfelé lépkedett az akasztófához, arra az egyetlen emberre gondolt, aki gyászolni fogja, ha majd megtudja az igazságot. Kérte, hogy ne szóljanak neki elıre, mert ha megtudná, nem tartaná be a szerzıdést, inkább feladná magát, és visszatérne a börtönbe. - Meg kell érteniük, hogy egy ízig-vérig becsületes emberrel van dolguk. Gondoskodjanak róla, hogy csak reggel nyolc után tudja meg, mi is történt valójában. Az elsı óraütésre tetıtıl talpig átjárta a borzongás. A gondolatai visszatértek a jelen pillanathoz. A második ütésnél a síró kisfiú odarohant az akasztófa tövéhez, és térdre hullott. A harmadiknál a fıkapitány megfogta a tizedes karját, aki odalépett, hogy elvigye onnan a gyereket. A negyediknél az elítélt lemosolygott Szergejre, mintha csak a fia lenne.

204

Az ötödiknél a két fegyır elıbbre lökte, hogy közvetlenül a hurok alá kerüljön. A hatodiknál a hóhér a nyakára helyezte a kötelet A hetediknél tekintetét egyenesen az elnökre szegezte. A nyolcadiknál a hóhér meghúzta a fogantyút, és a csapóajtó szétnyílt. Amikor Christopher Andrew Jackson teste a levegıben himbálózott, Zerimszkij tapsolni kezdett. Egy-két ember vonakodva csatlakozott hozzá a nézık közül. Egy perccel késıbb két fegyır lecipelte az emelvényrıl az élettelen testet. Szergej odarohant, és segített belefektetni a barátját a durván faragott koporsóba, amely a földön feküdt. A fıkapitány visszakísérte az elnököt a limuzinjához, és a konvoj már ki is hajtott a börtönkapun, még mielıtt a koporsót beszögezték volna. Négyen a vállukra emelték, és a temetı felé indultak. Szergej mellettük lépkedett a börtönépület mögötti üres területre. Innen még a halottak sem szökhettek ki. Ha Szergej hátranéz, láthatta volna, hogy a többiek fejvesztve iszkolnak ki a kapun, még mielıtt ismét becsuknák, és visszatolnák a helyére a vaskos fareteszt. A koporsóhordozók megálltak egy jelöletlen sírgödör mellett, amelynek az ásását most fejezte be néhány rab. Minden ceremónia nélkül a tátongó gödörbe eresztették a koporsót, aztán egy ima vagy akár csak egy perc néma várakozás nélkül visszahányták rá a kiásott földet. A fiú nem mozdult, míg nem végeztek vele. Pár perc múlva az ırök visszakísérték a rabokat a cellájukba. Szergej térdre rogyott. Nem tudta, meddig engedik ittmaradni a sír mellett. Egy perc múlva egy kezet érzett a vállán. Felnézett: a rendırfıkapitány tornyosult fölé, akirıl egyszer azt mondta Jacksonnak, hogy igazságos ember. - Jól ismerted? - kérdezte. - Igen, uram. Partnerek voltunk - felelte Szergej. A fıkapitány bólintott. - Ismerem azt, akiért feláldozta az életét Bárcsak nekem is lenne egy ilyen barátom!

205

23. fejezet

Mrs. Fitzgerald egyáltalán nem olyan okos, mint amilyennek hiszi magát mondta Gutenburg. - Az amatırökkel mindig így van - felelte Helen Dexter. - Ezek szerint már megszerezte a kazettát? - Még nem, de nagyjából sejtem, hol rejtegeti -mondta Gutenburg, majd kis hallgatás után hozzátette: -Bár a pontos helyet még nem tudom. -Hagyja a mellébeszélést, és térjünk a lényegre -figyelmeztette Dexter. - Nekem nem kell bizonygatnia, hogy milyen agyafúrt Gutenburg úgy sejtette, ez volt a legnagyobb bók, amelyben valaha is része lesz a fınökétıl. - Mrs. Fitzgerald nem tudja, hogy otthon és az irodájában is lehallgatjuk a telefonját, már egy hónapja, és az embereink egyfolytában figyelik azóta, hogy a férje elutazott. - És mit tudott meg róla? - Nem sokat, ha külön-külön nézzük az egyes információkat De ha összeillesztjük a mozaikdarabkákat, akkor lassan kialakul a kép. Gutenburg az asztalra rakott egy dossziét és egy magnót. Az igazgató nem vett tudomást róluk. - Folytassa, hallgatom - mondta, és kezdett kissé ingerülten csengeni a hangja. - Mrs. Fitzgerald együtt ebédelt Joan Bennett-tel a Café Milanóban. A beszélgetés eleinte érdektelen volt, de mielıtt Mrs. Fitzgerald visszaindult volna a munkahelyére, még megkérdezett valamit. - És mi volt a kérdés?

206

- Talán jobb lenne, ha meghallgatná. - Gutenburg lenyomta a magnó gombját, és hátradılt - Nek em i s. F e ke tén , c u k o r n é l k ü l . - T ávolod ó lé p tek hal lat sz ott ak . - J o a n , s o h a nem k ér t ele k, ho gy á r u l j e l hivatali titkokat, de van valami, amit feltétlenül tudnom kell. - S z í v e s e n s e g í t e n é k , d e ahogy már m o n d t a m , C o n n o r u t a z á s á r ó l u g y a n ú g y n e m t u d o k semmit, min t te. - A kk or s zü ks égem le nn e val ak ine k a ne vér e, a ki tu d valamit. Ho ss zú cs önd kö ve tk eze tt, maj d Joa n a zt fe le lte : - Az t j a v a s o l n á m , n é z d v é g i g a v e n d é g e k n é v s o r á t , a k i k o t t v o l t a k a múl tko r i p a r t i n . -Chris Jackson? -Nem. Sajnos, ö már nem dolgozik a Cégnél. Új abb ho ss zú cs end . - Az a s i m a m o d o r ú e m b e r k e , a k i k ö s z ö n é s n é l k ü l távozott? Aki azt mondta, kárbecsléssel foglalkozik? Gutenburg kikapcsolta a magnót. - Mi a fenének ment el egyáltalán arra a partira? -csattant fel Dexter. - Mert azt az utasítást adta, tudjam meg, Fitzgerald talált-e állást Washingtonban. A lányából kiszedtem egy apróságot, aminek a révén sikerült eljutnom Thompsonhoz, és meggyızni róla, hogy nem lenne bölcs dolog Fitzgeraldot alkalmazni. Helen Dexter összevonta a szemöldökét - És mi történt, miután Mrs. Fitzgerald elment a Café Milánóból? Amikor aznap este hazaért, több helyre is telefonált. Az irodából soha nem telefonál személyes ügyben. Többek között Chris Jackson mobilját is hívta. - Miért akart volna vele beszélni, amikor tudja, hogy már nincs a Cégnél?

207

- Nagyon hosszú ideje ismerik egymást. Jackson és Fitzgerald együtt szolgáltak Vietnamban. Jackson terjesztette fel a Becsület Érdemrendre, és ı szervezte be nem hivatalos titkosügynöknek. - Jackson mondott valamit a nınek? - kérdezte csodálkozva Dexter. - Nem, nem volt rá esélye - felelte Gutenburg. - Zavarni kezdtük a mobiltelefonját, amint megtudtuk, hogy Oroszországba utazott. - Gutenburg elmosolyodott. - De így is azonosítani tudjuk, ki hívja, és ı kit próbál hívni. - Vagyis azt is tudja, kinek tesz jelentést? - Jackson egyetlen számot hívott, mióta megérkezett Oroszországba, és gyanítom, azt is csak azért kockáztatta meg, mert vészhelyzetben volt - És kit hívott? - kérdezte Dexter türelmetlenül. - Egy titkos számot a Fehér Házban. - Gondolom, a barátunkat, Mr. Lloydot. - Jól gondolja. - Mrs. Fitzgerald tudja, hogy Jackson egyenesen a Fehér Házba tesz jelentéseket? - Nem hiszem - felelte Gutenburg. - Különben már elıbb megpróbált volna kapcsolatba lépni vele. Dexter bólintott. - Akkor gondoskodnunk kell róla, hogy soha ne is tudja meg. Gutenburg nem mutatott semmi érzelmet. - Értem. De addig nem tehetek semmit, míg meg nem szereztem a videokazettát. - Mit tudott meg eddig? - Egy lépést sem jutottunk volna elıre, ha nincs egy apró nyom az egyik lehallgatott beszélgetésben. Miután Joan Bennett felhívta Mrs. Fitzgeraldot éjjel kettıkor, és azt mondta, egy órán belül ott lesz nála, az egyik emberem utánanézett, hogy mit hívott elı utoljára a könyvtár számítógépén. Kiderült, hogy olyasmire bukkant, amibıl gyanút foghatott, hogy az egykori fınöke az, akit Szentpétervárott börtönbe zártak. De amint tudja, a találkozóra Mrs. Fitzgeralddal már soha nem került sor. - Ez elég meleg helyzet volt.

208

- Egyetértek. Amikor Joan Bennett nem érkezett meg, Mrs. Fitzgerald odahajtott a George Washington Parkwayre, és megvárta, amíg a rendırség kiemelte a folyóból az autót. - Valószínőleg a tévében hallotta a hírt, vagy a rádióban. - Igen, mi is ezt feltételeztük, a sztori minden híradóban szerepelt aznap reggel. Ahogy megbizonyosodott róla, hogy Bennett volt a kocsiban, azonnal felhívta a lányát a Stanford egyetemen. Azért ilyen álmos a hangja a felvételen, mert Kaliforniában még csak reggel öt óra volt. - Gutenburg elırehajolt, és bekapcsolta a magnót. - Szia, Tara, én vagyok. - Szia, anya. Hány óra van? - Ne h a r a g u d j , d r á g á m , h o g y i l y e n k o r á n h í v l a k , de nagyon szomorú hírem van. - C sak ne m a pa. ..? - Ne m, J o a n Benn ett . M e g h a l t e g y a u t ó b a l e s e t b e n . - J o a n megha lt ? Nem hi sz em e l. M o n d d , h o g y nem iga z! - Sajnos, igaz. És az a szörnyő érzésem van, hogy ez valamiképp összefügg azzal, amiért Connor még nincs itthon. - U g y a n m á r , a n y a , n i n c s n e k e d ü l d ö z é s i mániá d ? Vé gül i s a p a m é g c s a k h á r o m h e t e u t a z o t t e l ! - T a l á n i g a z a d v a n . M é g i s ú g y döntötte m, b i z t o sabb helyre rakom a videofelvételt, amit a partin csináltál. - Miért? - Az az egyetlen bizonyíték, hogy az apád valaha is találkozott e g y Nick Gutenburg nevő emberrel. Az igazgatóhelyettes lenyomta a „stop" gombot - A beszélgetés egy darabig még folytatódik, de már nem hangzik el semmi érdekes. Amikor Mrs. Fitzgerald pár perccel ezután elhagyta a házat a videokazettával, a lehallgatást végzı ügynök rájött, milyen fontos, amit hallott, és követte az egyetemig. A nı nem ment egyenesen a dékáni hivatalba, ahogy szokott,

209

hanem elıbb beugrott a könyvtárba, az elsı emeleti számítógépterembe. Húsz percet töltött azzal, hogy valamit keresgélt az egyik számítógépen, aztán egy olyan tíz oldal körüli kinyomtatott anyaggal távozott. A lifttel lement a földszinti audiovizuális központba. Az ügynök nem akarta megkockáztatni, hogy beszálljon mellé a liftbe, úgyhogy csak azt nézte meg, melyik emeletre megy, majd visszament a számítógéphez, és megpróbálta elıhívni az utolsó fájlt. - A nı persze mindent letörölt - szólt közbe Dexter. - Természetesen. - Azok után, hogy huszonnyolc éve él Connor Fitzgeralddal, nyilván ráragadt valami a munkamódszereibıl. - Az ügynök kiment a könyvtárból, és a kocsijában várakozott. Pár perc múlva Mrs. Fitzgerald is kijött az épületbıl. A kazetta már nem volt nála, viszont... - Nyilván az audiovizuális központban hagyta. - Én is pontosan erre gondoltam. - Hány videokazettát tárol az egyetem a győjteményben? - Több mint huszonötezret - felelte Gutenburg. - Kissé sokáig tartana, ha mindet át akarnánk vizsgálni - jegyezte meg Dexter. - Na igen, de Mrs. Fitzgerald itt elkövette az elsı hibát Dexter most nem szólt közbe. - Amikor kijött a könyvtárból, nem volt nála a kazetta, viszont a kinyomtatott anyag igen. Az ügynökünk követte a dékáni hivatalba, és örömmel mondhatom, hogy Mrs. Fitzgerald óvatosságán felülkerekedtek az elvei. Dexter kérdıen felvonta a szemöldökét. - Lelkesen részt vesz az egyetem hulladék-újrahasznosító programjában. Mielıtt az irodájába ment, beugrott az újrahasznosító központba, és bedobta a kinyomtatott oldalakat a papírhulladék-győjtıbe. - Remek. És mi volt rajtuk? - Egy teljes lista a jelenleg kikölcsönzött videókazettákról, amelyeket valószínőleg már nem hoznak vissza a következı szemeszter elejéig.

210

- Nyilván úgy gondolta, az a legbiztonságosabb, ha egy üres dobozban hagyja a kazettát, amihez senki nem nyúl hetekig. - Pontosan. - És hány kikölcsönzött kazetta van? - Négyszázhetvenkettı - felelte Gutenburg. - Feltételezem, mindegyik dobozát elhozta. - Gondoltam rá, de ha egy kíváncsi hallgató vagy tanár rájönne, hogy a CIA nyomoz az egyetemen, elszabadulna a pokol. - Ez igaz - mondta Dexter. - Tehát, hogy akarja elıkeríteni a kazettát? - Megbíztam egy tucat emberünket, akiknek mindegyike nemrég került ki az egyetemrıl, hogy nézzenek utána az összes üres doboznak. A probléma az, hogy habár egyetemistának adják ki magukat, nemigen tölthetnek húsz percnél többet feltőnés nélkül a könyvtárban, és egyiküket sem merem kettınél többször odaküldeni, mert elkerülhetetlenül szemet szúrnának valakinek. Ilyenkor, karácsony elıtt szinte senki be sem teszi oda a lábát. Úgyhogy elég idıigényes lesz a dolog. - Mennyi idıbe telhet, míg megtalálják? - Lehet, hogy szerencsénk lesz, és azonnal ráakadunk, de szerintem egy-két napba bele fog telni, talán háromba. - Ne feledje, negyvennyolc órát kapott Mrs. Fitzgeraldtól. - Nem felejtettem el. De ha azelıtt megtaláljuk a kazettát, minden meg van oldva. - Hacsak nem rögzítette a telefonbeszélgetésüket is. Gutenburg elmosolyodott. - Rögzítette, de ahogy letette a kagylót, másodperceken belül letöröltük. Látnia kellett volna, Ziegler professzor milyen büszke a legújabb játékszerére. -Kitőnı! - mondta Dexter. - Hívjon fel abban a pillanatban, ahogy kezében van a kazetta. Azután már semmi nem áll utunkban, hogy eltüntessük az egyetlen személyt, aki... - Megcsörrent az íróasztalon a piros telefon. Dexter felkapta, anélkül, hogy befejezte volna a mondatot. - Itt az igazgató - mondta, és lenyomta a stopper gombját. - Mikor történt?... Egészen biztos benne?... És Jackson?... İ most hol van? -

211

Miután meghallgatta a választ, azonnal lerakta a kagylót. Gutenburg észrevette, hogy a stopperóra negyvenhárom másodpercet mutat - Nagyon remélem, hogy elıkeríti azt a kazettát negyvennyolc órán belül - mondta Helen Dexter a helyettesére pillantva. - Miért, valami baj van? - kérdezte idegesen Gutenburg. - Mitchell azt mondja, Fitzgeraldot ma reggel, szentpétervári idı szerint nyolckor felakasztották, Jackson pedig épp most szállt föl Frankfurtban a United Airways washingtoni gépére.

212

Harmadik könyv

A BÉRGYILKOS 24. fejezet

Reggel hétkor a három fegyencruhás megjelent Connor cellájában, és a fıkapitány irodájába kísérték. Miután magukra hagyták ıket, Bolcsenkov bezárta az ajtót, és szó nélkül a sarokban álló szekrényhez lépett. Egy rendıri egyenruha volt benne. Intett Connornak, hogy vegye föl. Mivel az elmúlt egy hétben alaposan lefogyott, a ruha lötyögött rajta, örült a nadrágtartónak. A fülessapkának és a hosszú, kék kabátnak köszönhetıen azonban nagyjából úgy festett, mint egy a sokezer rendır közül, akik aznap reggel Szentpétervár utcáin járıröztek. A rabruhát a szekrény aljába dobta, azon tőnıdve, hogyan fog megszabadulni tıle a fıkapitány. Bolcsenkov továbbra sem szólt egy árva szót sem, csak

213

kikísérte Connort az irodából egy szőkös kis elıszobába, aztán elment, és rázárta az ajtót. Hosszú csönd után Connor hallotta, hogy odabent az irodában nyílik egy másik ajtó, aztán léptek koppantak, majd nyílt egy újabb ajtó, amely akár a szekrényé is lehetett. Connor mozdulatlanul hallgatózott, próbálta kitalálni, mi folyik odabent. Egyszer csak hallotta, hogy ismét nyílik az iroda ajtaja, és két vagy talán három ember ront be nagy dérreldúrral. Rövidesen távoztak is, közben mintha valamit vagy valakit kivonszoltak volna az irodából, aztán becsapták maguk mögött az ajtót. Pár perc múlva belépett Bolcsenkov, és intett Connornak, hogy menjen vele. Az irodán keresztül visszasiettek a folyosóra. A fıkapitány nem balra fordult, vissza a cella felé, hanem jobbra. Connor lába egészen elgyengült, de azért követte Bolcsenkovot, amilyen gyorsan csak bírta. Amikor kiléptek az udvarra, azonnal megpillantotta az akasztófát, amely elé valaki épp odakészített egy pompás, aranyozott karfájú, vörös bársonyhuzatú széket. Nem kellett sokat találgatnia, kinek a számára. Miközben Bolcsenkovval átvágtak az udvaron, Connor észrevett egy csoport rendırt, ugyanolyan kék kabátban, mint amilyet ı viselt, akik épp járókelıket vonszoltak be az utcáról, valószínőleg, hogy tanúk legyenek a kivégzésnél. A fıkapitány odasietett a kaviccsal felszórt útonegy autóhoz, amely az udvar túlsó végében várakozott. Connor épp ki akarta nyitni az utasülés melletti ajtót, de Bolcsenkov megrázta a fejét, és a sofırülésre mutatott. Connor beült a volán mögé. - Hajtson a kapuhoz, és ott álljon meg - utasította a rendırfıkapitány, miután ı is beszállt. Connor egyesbe kapcsolt, lassan átgördült az udvaron, és megállt a bezárt kapu mellett posztoló két ırnél. Egyikük tisztelgett a fıkapitánynak, aztán benézett az autó alá, míg a másik bepillantott a hátsó ablakon, és ellenırizte a csomagtartót. A fıkapitány hirtelen odahajolt, és lejjebb húzta a kabát ujját Connor csuklóján. Amikor az ırök végeztek a kocsi átvizsgálásával, újból tisztelegtek Bolcsenkovnak, és visszaléptek a helyükre. A sofır személye

214

iránt a legcsekélyebb érdeklıdést sem tanúsították. A börtön hatalmas kapuja feltárult. - Induljon! - mormolta a fıkapitány, épp amikor egy kisfiú rohant be a börtönkapun, mintha pontosan tudná, mit keres. - Merre? - kérdezte halkan Connor. - Jobbra. Connor az út túloldalára kanyarodott, és elindult a Néva partján a belváros felé. Sehol nem látott egyetlen autót sem. - Hajtson át a következı hídon, aztán az elsı sarkon balra. A folyó túlpartjáról Connor visszapillantott a börtön magas falaira. A rendırök a kapu elıtt még mindig csalogatták befelé az embereket, hogy növeljék az akasztáson részt vevık számát. Connor el sem tudta képzelni, hogy akarja Bolcsenkov megúszni ezt a szöktetési akciót. Tovább vezetett pár száz métert, míg a fıkapitány meg nem szólalt: - Itt álljon meg! - Connor lassított, és lefékezett egy fehér BMW mögött, amelynek egyik hátsó ajtaja nyitva volt. - Itt most elválnak útjaink, Mr. Fitzgerald - mondta Bolcsenkov. - És reméljük, soha többé nem találkozunk. Connor bólintott. Miközben kiszállt a kocsiból, Bolcsenkov még hozzátette: - Büszke lehet rá, hogy ilyen nagyszerő barátja van. Connor csak jóval késıbb értette meg, mit akart ezzel mondani a fıkapitány.

A

gépe a 11-es kaputól indul, Mr. Jackson. Húsz perc múlva fel lehet szállni. - Köszönöm - mondta Connor, és átvette a beszállókártyát. Remélte, az útlevelét nem fogják túl aprólékosan megvizsgálni. Habár a fényképet kicserélték az övére, Chris Jackson három évvel idısebb volt nála, öt centivel alacsonyabb, és majdnem kopasz. Ha megkérik, hogy vegye le a kalapját, meg kellene magyaráznia, mik azok a véraláfutások a fején, amelyektıl kissé Gorbacsovra emlékeztetett.

215

A jobb kezével nyújtotta át az útlevelet, nehogy felcsússzon a ruhaujja a tetoválásról. Otthon majd be kell szereznie egy jó széles óraszíjat. A vámtiszt épp csak futó pillantást vetett az útlevelére, és már át is engedte. Újonnan kapott bıröndje, melyben mindössze egy váltás ruha és tisztálkodószerek voltak, minden baj nélkül átjutott a biztonsági ellenırzésen. Elindult a 11 -es kapuhoz, és leült a váróterem sarkában. Az elmúlt huszonnégy órában, mióta elhagyta a börtönt, egyetlen pillanatra sem lazított. - Elsı felszólítás a Finn Air 821-es frankfurti járata utasainak! szólalt meg egy hang a hangosbemondóban. Connor meg se moccant. Ha elmondják neki elıre, mire készülnek, ı soha nem egyezett volna bele, hogy Chris lépjen a helyére. Miközben várakozott, még egyszer átgondolta, mi is történt azután, hogy elvált Bolcsenkovtól. Miután kiszállt a rendırségi autóból, a lehetı legszaporábban az ott várakozó BMW-hez sietett. A fıkapitány már el is indult vissza a börtön felé, amikor Connor beült a kocsi hátsó ülésére, egy sápadt, vékony fiatalember mellé, aki hosszú, fekete kasmírbundát viselt. Sem ı, sem a két hasonlóan öltözött férfi, akik elıl ültek, nem szólaltak meg, mintha tudomást sem vennének a jelenlétérıl. A BMW kikanyarodott az üres útra, és nagy sebességgel elindult kifelé a városból. Miután kiértek az országútra, a sofır végképp fittyet hányt a sebességkorlátozásra. A mőszerfalon a digitális óra épp 8:00-ra váltott, amikor Connor megpillantott egy útjelzı táblát, amely azt mutatta, hogy 150 kilométerre vannak a finn határtól. A táblákon jelzett távolság fokozatosan csökkent száz kilométerrıl ötvenre, aztán harmincra, majd tízre. Connor azon tanakodott magában, hogyan fogják megmagyarázni a határıröknek, miért ül a kocsiban egy orosz rendır. De mint kiderült, nem volt szükség semmiféle magyarázatra. Amikor már csak úgy száz méterre jártak a két ország között húzódó senkiföldjétıl, a sofır háromszor felvillantotta a reflektort. A határsorompó azonnal felemelkedett, ık pedig áthajtottak Finnországba, még a

216

sebességüket sem csökkentették. Connor most kezdte csak igazán megérteni, meddig terjed az orosz maffia befolyása. A kocsiban ülık közül senki nem szólt egy szót sem az utazás kezdete óta. Connor továbbra is csak az útjelzı táblákból látta, merrefelé tartanak. Úgy sejtette, Helsinki lesz a végcél, de amikor már csak tíz kilométerre voltak a város határától, hirtelen lefordultak egy bekötıútra. Az autó lelassult, óvatosan kellett manıverezni a gödrös úton, amely egyre messzebbre vitt be a szántóföldek közé. Connor némán bámulta a vastag hótakaró alatt pihenı, kopár tájat Negyven perccel azután, hogy lefordultak az autópályáról, bekanyarodtak egy elhagyatottnak látszó tanyaépület udvarára. Az autó szinte még meg sem állt, már feltépték az ajtaját. A magas fiatalember kipattant, és bevezette Connort a házba. Nem vett tudomást az ijedt arcú nırıl, aki fogadta ıket. Connor követte a lépcsın a ház emeletére. Az orosz kinyitott egy ajtót, Connor pedig belépett. Az ajtó becsapódott mögötte, és hallotta, hogy megfordul a kulcs a zárban. Odasétált az egyetlen ablakhoz, és kinézett. Odalentrıl, az udvarról az egyik testır épp felpillantott rá. Ellépett az ablaktól, és észrevette, hogy a keskeny, kényelmetlennek látszó ágyon egy öltözet ruha és egy fekete nyúlszır kalap fekszik. Connor ledobta a rendıregyenruhát az ágy melletti székre. A szoba egyik sarkában mőanyag függönnyel elkerítve egy rozsdás kis zuhany volt Egy durva szappannal és az alig csordogáló langyos vízzel hosszasan dörzsölgette magáról a börtön bőzét és mocskát. Két kis kéztörlıvel szárítgatta meg magát. Amikor belenézett a tükörbe, rádöbbent, hogy beletelik némi idıbe, míg a koponyáján begyógyulnak a sebek, és a haja visszanı a rendes hosszúságra. A csuklójára tetovált szám azonban örökre a társa marad. Átöltözött az ágyon talált ruhákba. Habár a nadrág szára pár centivel rövidebb volt a kelleténél, az ing és a zakó egészen jól illett rá. Legalább öt kilót fogyott a börtönben. Halk kopogtatás hallatszott az ajtón, és a kulcs megfordult a zárban. A nı lépett be, aki a házban várta ıket, amikor megérkeztek. Egy tálca volt nála. Lerakta az asztalra, aztán távozott, mielıtt Connor megköszön-

217

hette volna. Lenézett a tál gızölgı levesre meg a három zsömlére, és szó szerint megnyalta a száját. Leült, és farkaséhesen nekiesett az ételnek, de alig evett pár kanál levest és egy zsömlét, máris úgy érezte, tele van a gyomra. Hirtelen rátört az álmosság, leheveredett az ágyra. Bizonyára elaludhatott, mert a következı, amire emlékezett, az volt, hogy a sápadt fiatalember ott áll az ágy mellett, és lenéz rá. - Húsz perc múlva indulunk a reptérre - mondta, és egy vaskos borítékot dobott az ágyra. Connor felült, és kinyitotta a borítékot. Egy elsı osztályú repülıjegy volt benne Washingtonba, ezer dollár és egy amerikai útlevél. Kinyitotta az útlevelet: Christopher Andrew Jackson neve állt az ı fényképe alatt, Felnézett a fiatalemberre. - Ez meg mit jelentsen? - Azt, hogy maga még mindig életben van - felelte Alekszej Romanov.

Utolsó figyelmeztetés a 821-es frankfurti járat utasainak. Kérjük, mindenki foglalja el helyét a gép fedélzetén! Connor odasétált a kapuhoz, felmutatta a beszállókártyáját, és a várakozó géphez indult. A stewardess ellenırizte a helyszámát, és megmutatta a helyét a gép elülsı részében. Connornak egyáltalán nem kellett keresgélnie az ablak melletti ülést az ötödik sorban, mert az orosz fiatalember már ott ült becsatolt övvel a sor legszélén. Nyilván nemcsak az volt a feladata, hogy elszállítsa a „csomagot", de az is, hogy gondoskodjon róla, a szerzıdés minden pontját betartsák. Miközben Connor átbotladozott Romanov lábán a belsı üléshez, a stewardess megkérdezte: - Elvehetem a kalapját, Mr. Jackson? - Nem fontos, köszönöm. Hátradılt a kényelmes ülésen, de csak akkor nyugodott meg, amikor a gép végre a levegıbe emelkedett. Ekkor fogta fel igazán, hogy megmenekült. De vajon mi várja otthon? Balra pillantott, az oroszra: mos-

218

tantól éjjel-nappal mellette lesz valaki, míg végre nem hajtja a szerzıdésben vállalt feladatát. Az út során Romanov kizárólag azért nyitotta ki a száját, hogy megegyen néhány falatot az elé tett ételbıl. Connor mindent felfalt, aztán a finn légitársaság magazinjának olvasgatásával múlatta az idıt. Mire leszálltak Frankfurtban, már mindent tudott a szaunákról, a finn gerelyvetık sikereirıl, valamint Finnországnak az orosz gazdaságtól való függésérıl. Amint beléptek a tranzitváróba, Connor azonnal felfedezte a CIA egy ügynökét. Gyorsan eltávolodott a kísérıjétıl, és csak húsz perc múlva tért vissza a közelébe, Romanov jól látható megkönnyebbülésére. Most, hogy ismét hazai pályán volt, Connor játszva le tudta volna rázni a nemkívánatos kísérıt, de tudta, ha megpróbálkozna vele, azonnal végrehajtanák a fenyegetést, amelyet a fıkapitány olyan eleven színekkel ecsetelt. Összerázkódott a gondolatra, hogy Maggie vagy Tara ezeknek a hétpróbás gazembereknek a kezébe kerülhet A United Airways 777-es járata menetrend szerint indult a Dulles repülıtér felé. Connor megette az ebéd elsı és második fogását is. Abban a pillanatban, ahogy a stewardess elvitte a tálcát, hátrább döntötte az ülését, és Maggie-re gondolt. Mennyire irigyelte mindig is, amiért... Egy pillanat múlva elaludt, ami húsz éve elıször fordult elı vele repülın. Amikor felébredt, épp uzsonnát szolgáltak fel. Valószínőleg ı volt az egyetlen a gépen, aki az utolsó morzsáig mindent megevett, a két dzsemet is beleértve. Az út utolsó egy órájában a gondolatai ismét Chris Jacksonon és önfeláldozó tettén jártak. Tudta, hogy most már soha nem lesz módja meghálálni, de eltökélte, nem hagyja, hogy hiábavaló legyen az áldozat. Aztán Dexter és Gutenburg jutott az eszébe, akik most nyilván azt hiszik róla, halott. Elıször szépen elküldték Oroszországba, a biztos halálba, hogy az elnök elıtt mentsék a saját bırüket, aztán meggyilkolták Joant, valószínőleg, mert elárult valamit Maggie-nek. Vajon mikor döntenek majd úgy, hogy Maggie is kockázatot jelent a számukra, és tıle is meg kell szabadulni?

219

- Itt a kapitány. Rövidesen leszállunk a Dulles nemzetközi repülıtéren. A Delta Airways nevében minden kedves utasunkat köszöntöm a Egyesült Államokban! Connor az útlevelére pillantott. Christopher Andrew Jackson hazaérkezett.

220

25. fejezet

Maggie szokásához híven a kelleténél egy órával korábban ért ki a Dulles repülıtérre, amivel mindig megırjítette Connort. Megnézte az érkezı járatok tábláját, és örömmel látta, hogy a San Franciscó-i gép pontos lesz. Az újságosnál vett egy Washington Postot, és bement a legközelebbi kávézóba. A pultnál ült le, és rendelt egy feketét meg egy croissant-t. Nem tőnt fel neki a két férfi, akik a túlsó sarokban üldögéltek egy asztalnál. Egyikük látszólag szintén a Washington Postot olvasgatta. De akárhogy figyel Maggie, nem vette volna észre a harmadik férfit, aki sokkal több érdeklıdést tanúsított iránta, mint az érkezı gépek iránt, és akinek már nagyon is szemet szúrt a sarokasztalnál üldögélı két férfi. Maggie az elsı betőtıl az utolsóig elolvasta az újságot, és percenként megnézte az óráját. Mire megrendelte a második kávét, a külpolitikai mellékletnél tartott, amelyet teljes egészében az oroszországi helyzetnek szenteltek, tekintettel Zerimszkij elnök közelgı washingtoni látogatására. Maggie-nek nem volt túl rokonszenves a kommunista vezér, aki igencsak múlt századi nézeteket hangoztatott. Amikor végzett a harmadik kávéval, már csak húsz perc volt a gép érkezéséig, úgyhogy lecsusszant a magas székrıl, és elindult a legközelebbi telefonhoz. A két férfi feltőnés nélkül követte. A harmadik egyik árnyékból a másikba surranva szintén utánaosont. - Jó reggelt, Jackie! - mondta Maggie, amikor a helyettese felvette a kagylót. - Csak azért telefonálok, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e odabent. - Maggie - mondta Jackie, alig leplezett bosszúsággal a hangjában -, reggel hét óra van, és én még ágyban vagyok. Tegnap is telefonáltál,

221

ugye, még emlékszel? Az egyetemen szünet van, január tizennegyedikéig a kutya sem dugja be oda az orrát. Három éve vagyok a helyettesed, és nagyjából képes vagyok elirányítani az irodát a távollétedben is! - Jaj, ne haragudj,Jackie, nem akartalak felébreszteni. El is feledkeztem róla, milyen korán van. Megígérem, hogy többet nem zavarlak. - Remélem, Connor hamarosan itthon lesz, és a következı pár hétben lefoglalja az idıdet Tara és Stuart - mondta Jackie. - Kellemes karácsonyt, és, ugye, január végéig nem hallom a hangodat? Maggie lerakta a telefont. Nagyon jól tudta, hogy nem kellett volna zavarnia Jackie-t, csak az idıt akarta elütni valamivel. Megszidta magát, és elhatározta, hogy a jövı évig már nem hívja fel. Lassan az érkezési kapuhoz ballagott, és csatlakozott az egyre gyarapodó tömeghez, akik kileskelıdtek a hatalmas ablakokon a kifutópályára, ahol folyamatosan fel-le szálltak a kora reggeli gépek. A három férfi egyáltalán nem a gépekkel volt elfoglalva, hanem Maggie-t figyelték, aki egyre türelmetlenebbül várta, hogy végre földet érjen a United San Franciscóból érkezı 50-es járata. Amikor megjelent az érkezést jelzı felirat az elektronikus táblán, boldogan elmosolyodott. A három férfi közül az egyik benyomott tizenegy számot a mobiltelefonján, és közölte az információt a fınökével, Langleyben. Maggie ismét elmosolyodott, amikor egy baseball-sapkás fiatalember jelent meg a kapuban - az elsı érkezı utas. Tíz percig kellett várnia, mire felbukkant Tara és Stuart. Soha nem látta még sugárzóbbnak a lányát Stuart arcán széles mosoly virított, mely már olyan ismerıs volt Maggie-nek az ausztráliai nyaralás óta. Mindkettıjüket megölelte. - Annyira örülök, hogy látlak benneteket! Elvette Tara egyik táskáját, és elindultak a központi terminál felé. A három férfi közül, akik Maggie-t figyelték, az egyik ekkor már a parkolóban várakozott, egy Toyota autószállító kamion vezetıfülkéjében, amelyre tizenegy vadonatúj autó volt felpakolva. A másik két férfi épp átszaladt a parkolón. Maggie, Tara és Stuart kiléptek a csípıs reggeli hidegbe, és odasétáltak Maggie kocsijához.

222

- Nem lenne itt az ideje, hogy beszerezz egy rendes kocsit e helyett a roncs helyett? - kérdezte Tara. - Még gimnazista voltam, amikor ezt vetted, akkor is használtan. - A Toyota a létezı legbiztonságosabb autó - jelentette ki Maggie büszkén -, ahogy azt a fogyasztók magazinja is rendszeresen megírja! - Egyetlen tizenhárom éves kocsi sem biztonságos - mondta Tara. - Az apád azt mondja, tartsuk meg, míg be nem lép az új munkahelyére, akkor úgyis kap egy hivatali autót. Connor említésére pár pillanatig kínos csönd lett. - Nagyon várom már, hogy újra találkozhassak a férjével, Mrs. Fitzgerald - mondta Stuart, miközben bemászott a hátsó ülésre. Maggie legszívesebben rávágta volna, hogy „Hát még én!", de csak annyit mondott: - Szóval ez az elsı látogatásod Amerikában, Stuart? - Igen - felelte Stuart, Maggie pedig indított - És egyre inkább az az érzésem, nem is akarok visszamenni a jó öreg Ausztráliába. - Épp elég agyonfizetett ügyvéd van az Államokban, semmi szükség még egyre a kenguruk földjérıl! - jegyezte meg Tara, miközben várták, hogy fizethessenek. Maggie rámosolygott. Hetek óta nem érezte magát ilyen boldognak. - Mikorra kell visszamenned Sydneybe, Stuart? - Ha úgy érzed, ennyi elég is volt belıle, talán most rögtön visszafordulhatunk, és felültethetjük a következı gépre - javasolta Tara. - Nem erre céloztam, csak... - Tudom, tudom, szeretsz elıre tervezni - nevetett Tara. - Tudod, Stuart, ha mód lenne rá, anya legszívesebben már a fogantatás pillanatában felvételiztetné a hallgatókat az egyetemre. - Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe? - mosolygott Maggie. - Január ötödikén állok megint munkába - mondta Stuart. Remélem, addig elviselik a társaságomat. - Anyáéknak nem lesz más választásuk - jelentette ki Tara, és megszorította Stuart kezét

223

Maggie átadott egy tízdollárost a parkolóırnek, aztán kikanyarodtak a fıútra. Futólag belenézett a visszapillantó tükörbe, de nem vette észre a jellegtelen kék Fordot, amely úgy száz méterrel mögöttük jött, nagyjából ugyanolyan sebességgel, mint ık. Az autó vezetıje közben jelentette a fınökének Langleybe, hogy a megfigyelt személy hét óra negyvenhét perckor elhagyta a repülıteret, és Washington felé tart, két másik személlyel. - És hogy tetszett San Francisco, Stuart? - Minden percet élveztem. Azt tervezzük, visszafelé is ott töltünk majd pár napot. Amikor Maggie ismét belepillantott a tükörbe, észrevette, hogy a virginiai rendırség egy autója jön mögötte, villogó kék lámpákkal. - Mit gondoltok, engem követnek? Nem hiszem, hogy túl gyorsan mentem volna - pillantott a sebességmérıre. - Anya, ez az autó gyakorlatilag antik modellnek számít, évek óta a roncstelepen lenne a helye. Bármi baj lehet, nem mőködik a féklámpa, vagy valami van a kerekekkel. Húzódj félre, és állj meg. - Tara kinézett a hátsó ablakon. - És vedd elı a legszebb ír mosolyodat a rendırnek! Maggie megállt az út szélén, a kék Ford pedig továbbhajtott a középsı sávban. - A francba! - mormolta a vezetıje, miközben elhajtott mellettük. Maggie letekerte az ablakot, amikor a két rendır odalépett. Az elsı elmosolyodott, és udvariasan azt mondta: - Láthatnám a jogosítványát, asszonyom? - Hogyne, biztos úr - felelte Maggie, viszonozva a mosolyt. Kinyitotta a táskáját, és keresgélni kezdett benne, miközben a második rendır intett Stuartnak, hogy ı is tekerje le az ablakot. Stuart kissé furcsállta a kérést, hiszen ı igazán nem követhetett el semmiféle közlekedési kihágást, de mivel idegen országban volt, úgy vélte, okosabb, ha nem vitatkozik. Letekerte az ablakot, miközben Maggie elıkotorta a jogosítványát. Amikor odafordult, hogy átnyújtsa, a második rendır teljesen váratlanul elırántott egy pisztolyt, és háromszor belelıtt az autóba.

224

A két rendır villámgyorsan visszarohant a járırkocsihoz, és beültek. Egyikük visszasorolt a kora reggeli forgalomba, a másik telefonon hívta az autószállító kamion sofırjét. - A kocsi lerobbant, azonnali segítségre van szükség! - csak ennyit mondott. Nemsokkal azután, hogy a járırkocsi elszáguldott, megjelent a tizenegy vadonatúj Toyotát szállító kamion. Egy „Toyota" feliratú ellenzıs sapkát és kék overallt viselı férfi kiugrott a vezetıfülkébıl, és odarohant a kocsihoz. Kinyitotta az ajtót, Maggie-t óvatosan átrakta a másik ülésre, aztán lenyomta a csomagtartót nyitó fogantyút. Odahajolt Stuart összegörnyedt alakjához, kivette a zakója zsebébıl a tárcáját meg az útlevelét, és a helyükre berakott egy másik útlevelet meg egy karcsú, papírfedelő könyvet. Aztán hátrament, felnyitotta a Toyota csomagtartóját, gyorsan kikapcsolta a beszerelt nyomkövetı mőszert, és lecsapta a tetıt. A társa már a Toyota kormányánál ült indított, egyesbe kapcsolt, és lassan felgördült a kamion rámpáján, elfoglalva az egyetlen még üresen álló helyet a platón. Aztán kikapcsolta a motort, behúzta a kéziféket, rögzítette a kocsi kerekeit, és visszaült a vezetıfülkébe. Az egész alig három percet vett igénybe. A kamion továbbindult Washington felé, de aztán egy kis távolság után lefordult a kamionok számára a repülıteret jelzı kijáratnál, és visszaindult a reptér felé. A kék Fordban ülı CIA-ügynökök a következı kijáratnál szintén lefordultak a sztrádáról. - Biztos elkövetett valami kis kihágást - jelentette a sofır a fınökének Langleybe. - Nem lepne meg, egy ilyen ócska tragaccsal. A másik ügynök kissé meglepetten tapasztalta, hogy a nyomkövetı készülék nem fogja a Toyota jelzéseit. - Valószínőleg továbbmentek Georgetown felé - mondta. - Beszólunk abban a pillanatban, hogy újból megtaláltuk ıket. A két ügynök elszáguldott Washington felé. A Toyotákat szállító kamion közben balra lefordult a Dulles repülıtérre vezetı bekötıútról, egy „Csak teherszállítás" feliratú táblánál. Pár száz méter után jobbra

225

kanyarodott, és behajtott egy kapun, amelyet két, overallos reptéri alkalmazott kitárva tartott, aztán végighajtott egy kifutópályán egy magányosan álló hangár felé. A bejáratnál egy irányító várta és bekalauzolta a kamiont, mintha egy kisebbfajta légijármő lenne. A sofır megállt egy furgon mellett, amelybıl hét fehér overallos férfi pattant ki. Egyikük kioldotta a láncokat, amelyekkel az öreg Toyotát a kamionra rögzítették. Egy másik beült a kormányhoz, kiengedte a kéziféket, és lassan legördült a platóról. Amikor megállt, kinyitották az ajtókat, és óvatosan kiemelték a kocsiból a három testet. A „Toyota" feliratú sapkát viselı férfi kiugrott a kamion vezetıfülkéjébıl, beült az öreg Toyotába, kis kanyarral megfordult, aztán kiszáguldott a hangárból. Miközben kihajtott a nyitott kapun, a testeket a többiek óvatosan befektették a furgon hátuljába, ahol három koporsó várakozott. Az egyik overallos azt mondta: - A fedelét ne rakjátok rá, csak ha már egészen közel jártok a géphez. - Oké! - jött a válasz. - És ahogy lezárták a csomagteret, vegyétek ki és ültessétek ıket az ülésekre, csatoljátok be az öveket is. Egy másik férfi bólintott. Közben a kamion kihátrált a hangárból, és a kifutópályán visszahajtott a kapuhoz. Amikor kiért a sztrádára, balra fordult, és Lesburg irányába indult, ahol majd a sofır leadja a tizenegy új Toyotát egy helybéli márkakereskedınek. Akár vehet is magának egyet abból a pénzbıl, amit ezért a kis különmunkáért kapott. A kaput már bezárták, amikor a furgon kigördült a hangárból, és lassan a csomagberakodó terület felé indult. Elhaladt több teherszállító repülıgép mellett is, míg végül megállt egy „Air Transport International" feliratú 747-es hátsó részénél. A csomagtér ajtaja nyitva volt. A rámpa aljánál két vámtiszt várakozott Ellenırizni kezdték a papírokat A két CIAügynök épp ekkor érkezett meg az Avon Place-re. Miután óvatosan körbehajtottak a háztömb körül, jelentették Langleybe, hogy sehol nem látják sem az autót, sem a megfigyelt személyeket Az öreg Toyota közben lefordult a 66-os fıútról, és Washington felé tartott. A vezetı keményen beletaposott a gázba. Fülhallgatóján át hallotta, hogy a Fordban ülı két ügynök azt az utasítást kapja, hogy

226

menjenek el Mrs. Fitzgerald irodájához, és nézzék meg, nem ott parkol-e az autója. Miután a vámtisztek megbizonyosodtak róla, hogy a halottkém által aláírt papírok rendben vannak, az egyik azt mondta: - Kérem, nyissák fel a koporsók tetejét! Gondosan megvizsgálták, nincs-e valami elrejtve a koporsókban, aztán aláírták az engedélyt. A koporsók tetejét visszahelyezték, majd a fehér overallos férfiak egyenként felcipelték mindhármat a rámpán, és egymás mellé fektették ıket a csomagtérben. A rámpát bevonták, épp amikor az öreg Toyota a Christ Church mellett száguldott el, majd felfelé kapaszkodott a domboldalon még három saroknyit, végül befordult balra, a Dent Place-re. A sofır megállt egy háznál, és besurrant a hátsó bejáraton. Felszaladt az emeleti hálószobába, és kihúzta az ágy melletti komód harmadik fiókját. Kicsit keresgélt az ingek között, aztán kivett és a zsebébe csúsztatott egy barna borítékot, amelyen ez állt: „Maggie-nek - csak akkor nyisd ki, ha nem térek haza december 17-éig!" Lekapott két bıröndöt a szekrény tetejérıl, és gyorsan teletömte ıket ruhákkal. Aztán kivett az overallja zsebébıl egy kis, fehér porral teli nejlonzacskót, és belecsúsztatta egy neszesszerbe, amit bedobott az egyik bıröndbe. Mielıtt távozott volna, még felgyújtotta a villanyt a fürdıszobában, aztán odalent a hallban is, végül bekapcsolta a konyhában a tévét, és jó hangosra állította. A bıröndöket a hátsó kijáratnál hagyta, aztán visszament a Toyotához, és visszakapcsolta a nyomkövetı berendezést. A CIA-ügynökök épp másodszor kezdtek körbecirkálni az egyetem parkolójában, amikor hirtelen újból megjelentek a kis monitoron a nyomkövetı berendezés jelei. A sofır gyorsan megfordult, és azonnal indultak Fitzgeraldék házához. A Toyota-sapkás férfi visszasietett a hátsó bejárathoz, felkapta a bıröndöket, és távozott a hátsó kertkapun át. Azonnal meglátta a várakozó taxit a Tudor Place-en. Beugrott a hátsó ülésére, épp abban a pillanatban, amikor a két ClA-ügynök befordult az Avon Place-re. Egyikük

227

megkönnyebbülten betelefonált Langleybe, és közölte, hogy a Toyota ott áll a ház elıtt, a szokott helyén, és a konyhában láthatóan és hallhatóan be van kapcsolva a tévé. Arra nem tudott magyarázatot adni, miért nem mőködött a nyomkövetı majdnem egy órán át. A taxisofır hátra sem fordult, amikor a két bıröndöt cipelı férfi beugrott a hátsó ülésre. Már tudta, hová akarja vitetni magát Fitzgerald.

228

26. fejezet

Csak nem azt akarja mondani, hogy mindhárman eltőntek, mintha a föld nyelte volna el ıket? - csattant fel Helen Dexter. - De igen, nagyon úgy fest - felelte Gutenburg. - Profi akció volt. Ha nem tudnám, hogy Connor Fitzgerald halott, azt mondanám, csak ı szervezhette meg. - Mivel ez lehetetlen, mit gondol, mégis ki tehette? - Szerintem jackson. - Ha ı már visszatért, akkor Mrs. Fitzgeraldnak tudnia kell, hogy a férje halott. Úgyhogy felkészülhetünk rá, hogy bármelyik nap megjelenhet a reggeli híradóban a kis házimozija. Gutenburg önelégülten vigyorgott. - Erre semmi esély - mondta, és egy leragasztott csomagot dobott az íróasztalra. - Az egyik ügynököm végül megtalálta a kazettát, pár perccel azelıtt, hogy tegnap este bezárt volna az egyetemi könyvtár. - Hát ez is valami - bólintott Helen Dexter, és feltépte a csomagot. De mi akadályozná meg Jacksont, hogy elmondja Lloydnak, ki az, akit eltemettek a pétervári börtön udvarán? Gutenburg vállat vont. - Még ha el is mondja, mit kezdhet ezzel az információval Lawrence? Nem valószínő, hogy felhívná kedves barátját, Zerimszkijt, pár nappal a washingtoni látogatása elıtt, és elmesélné neki, hogy aki meg akarta ölni, nem más, mint egy CIA-ügynök, aki a Fehér Házból kapott utasítások alapján cselekedett. -Talán nem. De ameddig Jackson meg az a nı szabadon jár-kel, addig veszélyben vagyunk. Úgyhogy én azt javasolnám, állítson rájuk egy tucat ügynököt a legjobbakból, és kerítsék elı ıket, de nagyon gyorsan. Ha

229

Lawrence rájön, valójában mi történt Szentpétervárott, akkor bıven elég indoka lesz, hogy egyesek lemondását követelje. Gutenburg rá nem jellemzı módon mélyen hallgatott. - És mivel minden lényeges dokumentumon csak a maga aláírása szerepel - folytatta Dexter -, bármennyire is sajnálnám, nem lenne más választásom, mint hogy megváljak magától. Gutenburg homlokán apró verejtékcsöppek kezdtek gyöngyözni.

Stuartnak olyan érzése volt, mintha valami rossz álomból térne magához. Próbált visszaemlékezni, mi is történt. A repülıtéren várta ıket Tara édesanyja, akivel Washington felé tartottak... Aztán megállították ıket a rendırök, akik megkérték, hogy tekerje le az ablakot. És azután...? Körbenézett. Ismét egy repülıgép fedélzetén találta magát, de vajon hová tartanak? Tara feje a vállán pihent, a másik oldalán Maggie ült, aki szintén mélyen aludt. Az összes többi hely üres volt a gépen.

230

Stuart újból elkezdte átgondolni a tényeket, mintha csak egy tárgyalásra készülne fel. Tehát: ı és Tara megérkeztek a Dulles repülıtérre. Maggie ott várta ıket a kapunál... Az zavarta meg a töprengésben, hogy megjelent mellette egy elegánsan öltözött, középkorú férfi, aki odahajolt, és ellenırizte a pulzusát. - Hová megyünk? - kérdezte halkan Stuart, de az orvos nem felelt. Futólag megvizsgálta Tarát és Maggie-t is, aztán megint eltőnt a gép elejében. Stuart kikapcsolta az övet, de nem volt ereje felállni. Tara megmozdult. Maggie továbbra is mélyen aludt. Stuart megtapogatta a zsebeit. Eltőnt a tárcája meg az útlevele. Kétségbeesetten próbált valami értelmet találni az egészben. Miért rendezne bárki ekkora felhajtást, hogy megszerezzen pár száz dollárt, néhány hitelkártyát és egy ausztrál útlevelet? És ami még furcsább volt, a helyükön egy karcsú, papírkötéső Yeats-kötetet talált. Mielıtt Tarával megismerkedett, soha nem olvasott Yeatset, de azóta nagyon megszerette. Kinyitotta a könyvet az elsı versnél: „Énem és lelkem párbeszéde". Az a sor, hogy „Szívesen élek mindent újra, még egyszer újra" alá volt húzva. Átpörgette a kötet lapjait, és látta, hogy több helyen is be van jelölve egy-egy sor. Miközben próbált rájönni, ez mit jelenthet, egy magas, tagbaszakadt férfi jelent meg, aki fenyegetıen tornyosult fölé. Szó nélkül kikapta a kezébıl a könyvet, és már ott sem volt Tara megérintette Stuart karját, aki gyorsan odafordult, és azt suttogta a fülébe: - Ne mondj semmit! - Tara az anyjára pillantott, aki még mindig mélyen aludt, békében a világgal.

Miután Connor berakta a két bıröndöt a repülıgép csomagterébe, és meggyızıdött róla, hogy a három utas életben van, és nem esett semmi bajuk, beült a berregı motorral várakozó BMW-be. - Mi eddig betartottunk mindent, amit a szerzıdésben vállaltunk szólalt meg Alekszej Romanov, aki mellette ült. Connor bólintott, a BMW

231

pedig kigördült a dróthálós kapun, és elindult a washingtoni nemzetközi repülıtér bejárata felé. Miután Frankfurtban majdnem kiszúrta ıket a helyi CIA-ügynök, mivel Romanov és két testıre majdhogynem harsonákkal jelezték az érkezésüket, Connor rájött, hogy ha végre akarja hajtani a tervét Maggie és Tara megmentésére, neki magának kell megszervezni az akciót. Romanov végül beleegyezett a dologba, miután Connor emlékeztette a szerzıdésbe foglalt feltételre, amit az apja elfogadott. Most már Connor csak abban reménykedhetett, hogy Stuart valóban olyan talpraesett, mint amilyennek Ausztráliában megismerte, imádkozott, hogy észrevegye az aláhúzásokat a könyvben, amelyet a zsebébe csúsztatott. A BMW megérkezett a repülıtér bejáratához. Connor kiszállt, Romanov és a két testır egy lépéssel mögötte maradva követték. Connor nyugodtan besétált a terminálba, a jegykezelı pulthoz. Amikor átadta jegyét, az American Airlines munkatársa azt mondta: - Sajnálom, Mr. Radford, de a 383-as dallasi járat pár perces késéssel indul, bár remélhetıleg útközben sikerül majd behozni. A 32-es kapuhoz legyen szíves. Connor könnyed léptekkel elsétált a váróterem felé, de megtorpant, amikor meglátta a telefonokat. Kiválasztott egy fülkét, amelynek mindkét szomszédja foglalt volt. Romanov és a két testır pár lépéssel távolabb álldogáltak, meglehetısen kelletlen arckifejezéssel. Connor ártatlanul rájuk mosolygott, aztán becsúsztatta a készülékbe Stuart nemzetközi hívókártyáját. A telefon csöngött egy darabig, míg végre valaki felvette. - Tessék? - Itt Connor. Hosszan elnyúló csönd. - Én azt hittem, csak Jézusnak sikerült feltámadni halottaiból - szólalt meg végül Carl. - Töltöttem kis idıt a purgatóriumban, de végül sikerült megszabadulnom - felelte Connor. - Az a lényeg, hogy életben vagy, pajtás. Miben segíthetek? - Elıször is: a Cég nem tudhat semmit a második eljövetelrıl.

232

- Értem, folytasd - mondta Carl. Connor épp Carl utolsó kérdésére válaszolt, amikor meghallotta, hogy szólítják a dallasi gép utasait. Lerakta a kagylót, megint rámosolygott Romanovra, aztán elsietett a 32-es kapuhoz.

Amikor

Maggie végül kinyitotta a szemét, Stuart odahajolt, és ıt is gyorsan figyelmeztette, hogy ne mondjon semmit, míg nem tért teljesen magához. Pár pillanattal késıbb váratlanul megjelent egy stewardess, és megkérte ıket, hogy hajtsák le a kisasztalokat. Olyan étkezést kaptak, mint bármely normális elsı osztályú úton. Stuart gyanakodva szemügyre vette a halat, amelynek inkább a tengerben lett volna a helye, aztán odasúgta Maggie-nek és Tarának: - Fogalmam sincs, miért vagyunk itt és hová visznek, de azt hiszem, valamiképpen Connorhoz van köze. Maggie bólintott, aztán halkan elmesélt nekik mindent, amit Joan halála után sikerült kiderítenie. - De én nem hiszem, hogy ezek a CIA emberei lennének, mert megmondtam Gutenburgnak, hogy ha hét napnál hosszabb idıre eltőnök, a videokazettát eljuttatja az ügyvédem a tévének. - Hacsak meg nem találták azóta - jegyezte meg Stuart. - Az lehetetlen - felelte Maggie nyomatékosan. - Dehát akkor kik ezek? - kérdezte Tara. Senki nem válaszolt neki, miközben a stewardess némán összeszedte és elvitte a tálcákat. - Van még valami nyom? - kérdezte utána Maggie. - Csak annyi, hogy valaki egy Yeats-kötetet dugott a zsebembe mondta Stuart Tara észrevette, hogy az anyja összerezzen. - Mi a baj? - kérdezte, és idegesen nézett Maggie-re, akinek könnyek győltek a szemébe. - Hát nem érted, ez mit jelent? - Nem - felelte Tara értetlenül.

233

- Ezek szerint az apád még életben van. Hadd lássam azt a könyvet - kérte Maggie. - Biztosan hagyott benne valami üzenetet! - Attól tartok, nem tudom megmutatni. Épp csak kinyitottam, amikor megjelent egy pasas, és kikapta a kezembıl - mondta Stuart. - De azt észrevettem, hogy pár sor alá van húzva. - Melyik sorok? — kérdezte türelmetlenül Maggie. - Nem volt sok értelmük. - Az most nem számít. Emlékszel bármelyikre? Stuart lehunyta a szemét, és próbált koncentrálni. - Szívesen... - mondta hirtelen. Maggie elmosolyodott. - „Szívesen élek mindent újra, még egyszer újra".

A

383-as járat valóban pontosan érkezett Dallasba. Amikor Connor és Romanov kiléptek a repülıtérrıl, egy újabb fehér BMW várt rájuk. Vajon nagy tételben veszi ezeket a maffia? - tőnıdött Connor. A két dallasi maffiózóra, aki várta ıket, csak rá kellett nézni, hogy kitalálja az ember a foglalkozásukat, a pisztolytáska feltőnıen kidudorodott a zakójuk alól. Az út Dallas központjáig valamivel több, mint húsz percig tartott. Connor szótlanul ült a hátsó ülésen. Rövidesen találkoznia kell majd valakivel, aki közel harminc éve dolgozik a CIA-nak. Ez eddig a legnagyobb kockázat, amit azóta vállalt, hogy visszatért Amerikába. De ha az oroszok elvárják tıle, hogy teljesítse a szerzıdés legnehezebb pontját, akkor mindenképpen be kell szereznie a fegyvert, amely alkalmas arra, hogy megölje vele a világ egyik legjobban ırzött emberét. A néma autózás után megálltak a Harding vadászfegyverbolt elıtt. Connor besietett az üzletbe. Romanov és a két testır szorosan a sarkában maradva követte. A pulthoz ment, és úgy tett, mintha módfelett érdekelnék az állványokra kirakott automata pisztolyok.

234

Connor jól körbenézett. Gyors, feltünésmentes, de alapos pillantással pár másodperc alatt meggyızıdött róla, hogy az üzletben nincsenek felszerelve biztonsági kamerák. - Jó napot, uram - szólította meg egy fiatal eladó, aki hosszú, barna köpenyt viselt. - Segíthetek valamiben? - Igen, köszönöm. Vadászatra érkeztem ide, és szeretnék egy vadászpuskát vásárolni. - Van valami elképzelése, hogy milyen modell legyen? - Igen, Remington 700-as. - Máris, uram. - És kérni fogok majd néhány kisebb átalakítást - mondta Connor. Az eladó habozott. - Elnézést, egy pillanatra. - Eltőnt egy függöny mögött a hátsó helyiségbe. Pár pillanat múlva elıbukkant a függöny mögül egy idısebb férfi, szintén barna köpenyben. Connor bosszús volt. Remélte, sikerül elintézni a beszerzést úgy, hogy nem kell szemtıl szembe találkoznia Jim Hardinggal. - Jó napot - mondta a férfi, alaposan szemügyre véve a vevıt - Úgy hallom, egy Remington 700-as érdekelné. - Kis szünet után nyomatékosan hozzátette: - Átalakításokkal. - Igen. Egy barátom ajánlotta az ön üzletét -mondta Connor. - A barátja bizonyára profi - jegyezte meg Harding. Connor tudta, hogy alaposan próbára fogják tenni. Ha nem Harding lett volna a fegyverkészitık Stradivarija, szó nélkül kifordul az üzletbıl, és elmegy. - És pontosan milyen átalakításokra gondolt? -kérdezte Harding, a vevı szemébe szegezve tekintetét. Connor részletesen leírta a távcsöves puskát, amelyet Bogotában hagyott, és óvatosan figyelte közben Harding reakcióját. Harding arca rezzenéstelen maradt. - Van itt valami, ami talán érdekelné - mondta, aztán sarkon fordult, és eltőnt a függöny mögött.

235

Connor ismét azt fontolgatta, ne fogja-e menekülésre a dolgot, de Harding másodpercek múlva vissza is jött, a kezében egy ismerıs bırtokkal, amelyet a pultra fektetett. - Ez a modell nemrégiben került hozzánk, a tulajdonosa meghalt magyarázta. Felkattintotta a csatokat, kinyitotta a tetıt, és megfordította a tokot Connor felé, hogy megszemlélhesse a tartalmát. - Minden egyes alkatrész kézi munkával készült. Nem hiszem, hogy ennél mesteribb darabot találna a Mississippin innen. - Harding szeretetteljesen megérintette a fegyvert - A tus üvegszálas, hogy könnyebb legyen és jobban egyensúlyozható. A csövet Németországból importálták. Még mindig ık csinálják a legjobban. A célzókészülék Leupold 10-es. Akár egy egeret is el lehet találni vele négyszáz lépésrıl, hát még egy rénszarvast. Ha érdeklik az aprólékos technikai részletek, fél szögperces pontosságra képes száz méterrıl. - Felnézett, hogy a vevı tudja-e, mirıl beszél, de Connor arca kifejezéstelen maradt. -Az ilyen átalakított Remington 700-ast csak a legigényesebb vevık keresik - mondta végül Harding. Connor nem nyúlt a tokban nyugvó alkatrészekhez, mert nem szerette volna, ha Mr. Harding rájön, mennyire igényes vevıvel áll szemben. - Mennyi az ára? - kérdezte, és csak most villant belé, hogy tulajdonképpen halvány fogalma sincs, mennyibe kerül egy átalakított Remington. - Huszonegyezer dollár - felelte Harding. - Habár van egy standard modellünk is, ha inkább... - Nem, ez tökéletesen megfelel - mondta Connor. - Hogyan óhajt fizetni? - Készpénzzel. - Akkor kérni fogok valamilyen igazolványt. Sajnos, sokkal több a papírmunka, mióta megszigorították a törvényt. Connor elıvett egy virginiai jogosítványt, amelyet elızı nap vett száz dollárért egy zsebtolvajtól Washingtonban. Harding megnézte az okmányt, és bólintott. - Most már nem lesz másra szükség, Mr. Radford, csak töltse ki ezt a három nyomtatványt.

236

Connor beírta a richmondi cipıbolt helyettes vezetıjének nevét, lakcímét és társadalombiztosítási számát. Míg Harding bepötyögtette az adatokat a számítógépbe, Connor igyekezett unott képet vágni, de magában némán fohászkodott. Nagyon remélte, hogy Mr. Radford nem jelentette be a jogosítványa elvesztését az elmúlt huszonnégy óra alatt. Harding hirtelen felpillantott a monitorról. - Kötıjellel írja a nevet? - Nem - felelte Connor habozás nélkül. - A Gregory a keresztnevem. Az anyám rajongott Gregory Peckért. Harding elmosolyodott. - Az enyém is. Pár pillanat múlva Harding azt mondta: - Akkor minden rendben is van, Mr. Radford. Connor bólintott, majd biccentett Romanovnak, aki odalépett, és a belsı zsebébıl elıhúzott egy vaskos bankjegyköteget. Némi idıbe telt, míg egyenként leszámolta a 210 darab százdollárost, aztán odatolta ıket Hardingnak. Connor hiába tett meg mindent, hogy ártatlan hétköznapi vásárlásnak tüntesse fel a dolgot, az orosz pantomim-elıadást csinált belıle. A két testır akár ki is állhatott volna az utcára, hogy belépıjegyeket áruljon a mősorra. Harding megírta a blokkot, és átadta Connornak, aki ezután szó nélkül kifelé indult. Az egyik testır felkapta a tokot a fegyverrel, és úgy rohant ki az utcára, mintha épp egy bankot rabolt volna ki. Connor gyorsan beült a BMW-be. Az volt az érzése, ennél jobban már nem is hívhatnák fel magukra a figyelmet. A BMW fülsiketítı csikorgással elkanyarodott a járdaszéltıl, és egyenesen bevágott az autók közé a forgalomba, hatalmas dudakórust keltve. Igen, gondolta Connor, úgy látszik, mégis lehet még nagyobb feltőnést kelteni. Egyetlen szót sem szólt, míg visszaszáguldottak a repülıtér felé. A sofır egész idı alatt jóval a megengedett sebességhatár fölött repesztett. Még Romanov is kezdett kissé aggodalmas képet vágni. Connor egyre inkább rájött, hogy az Államokban mőködı új orosz maffia tagjai kissé még amatırök itáliai kollégáikhoz képest. De hamarosan utol fogják érni ıket, és akkor Isten óvja az FBI-t.

237

Negyedóra múlva a BMW megállt a repülıtér bejárata elıtt. Connor kiszállt, és elindult a forgóajtó felé, Romanov még utasításokat adott a kocsiban maradó két férfinak, újabb százdollárosokat hámozva le a kötegbıl. Amikor utolérte Connort a pultnál, magabiztosan odasúgta: - A puska negyvennyolc órán belül Washingtonban lesz. - Én ebben nem lennék olyan biztos - mondta Connor, és elindultak a váróterem felé.

Fejbıl tudja Yeats összes versét? - csodálkozott Stuart. - Hát, nagyjából igen - ismerte be Maggie. -Majdnem minden este elolvasok egyet-kettıt elalvás elıtt. - Drága Stuart, még sok mindent meg kell tanulnod az írekrıl mondta Tara. - Próbálj meg visszaemlékezni még valamire! Stuart kicsit törte a fejét. - Síkon! - vágta ki diadalmasan. - „Vándorlok síkon, halmokon"- vágta rá Maggie. - Akkor valahová messzire, külföldre megyünk - találgatta Tara. Mire emlékszel még? - faggatózott tovább. Stuart ismét koncentrált. - Barát! - mondta. - „Mert mindig vár rád új barát..." - idézte Maggie. - Tehát valami új baráttal fogunk találkozni egy idegen országban töprengett Tara. - Dehát kivel? És hol? - kérdezte Maggie. A gép tovább suhant, egész éjszaka.

238

27. fejezet

Pillanatokkal azután, hogy megkapta a sürgıs üzenetet, Gutenburg már hívta is Dallast. Amikor Harding felvette a telefont, az igazgatóhelyettes minden bevezetés nélkül csak annyit kérdezett: - Hogy nézett ki? - Száznyolcvan, talán száznyolcvankettı magas. Kalap volt rajta, úgyhogy a haját nem láttam. - A kora? - Ötven körül. - A szeme? - Kék. - Öltözéke? - Sportzakó, khakinadrág, halványkék ing, mokaszin, nyakkendıt nem viselt. Sportosan elegáns. Úgy gondoltam, a mi emberünk, míg észre nem vettem, hogy két jól ismert helybéli maffiózó kíséri, bár igyekezett úgy tenni, mintha nem együtt lennének. Volt vele még egy magas fiatalember is, aki egyszer sem nyitotta ki a száját, de ı fizetett, készpénzzel. - És a pasas ragaszkodott az átalakításokhoz? - Igen, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól tudta, mirıl beszél. - Helyes. Vigyázzon a pénzre. Talán sikerül használható ujjlenyomatot találni rajta. - Az ı ujjlenyomatai nem lesznek rajta - mondta Harding. - A fiatalabbik fizetett, és a fegyvert az egyik testır vitte ki a boltól. - Bárki volt is az, nyilván nem kockáztatta meg, hogy felvigye a repülıre - mondta Gutenburg. - A két gorilla biztos a szállító. Milyen nevet írt a nyomtatványokra? - Gregory Peck Radford.

239

- Mivel igazolta magát? - Egy virginiai jogosítvánnyal. A cím és a születési dátum stimmelt a társadalombiztosítási számmal, ellenıriztem. - Egy órán belül ott lesz egy ügynökünk. Mondjon el neki mindent, amit tud arról a két helybéli fickóról, és küldünk majd valakit, aki fantomképet készít a vevırıl. - Erre nem lesz szükség - mondta Harding. - Hogyhogy? - Mert mindent rögzítettünk videón. - Gutenburg nem láthatta az elégedett mosolyt, amellyel Harding hozzátette: - Még maga sem vette volna észre a kamerát, olyan jól el van dugva.

Stuart tovább töprengett. - Megtalálom! - mondta hirtelen. - „Meg kell találnom azt a lányt" - mondta Maggie halvány mosollyal. - Egy új barát fog várni egy idegen országban, aki meg fog találni minket - foglalta össze Tara. - Van még valami, Stuart? - Ledıl... - „Ledıl s felépül valamennyi mő, s ki felépíti újra, mind vidám" suttogta Maggie, épp amikor megjelent mellettük a férfi, aki elvette Stuarttól a könyvet. - Figyeljenek ide jól - mondta. - Amennyiben élve akarják megúszni ezt az egészet, akkor az utolsó betőig tartsák be az utasításaimat. Megértették? - Stuart belenézett a férfi szemébe, és semmi kétsége nem volt, hogy komolyan gondolja, amit mond. Bólintott. Helyes - folytatta a férfi. - Amikor a gép leszállt, egyenesen a csomagokért mennek, fogják a bıröndjüket, és átmennek a vámon, anélkül, hogy megpróbálnák felhívni magukra a figyelmet. A mosdóba nem mehetnek ki. A váróteremben két férfi várja magukat, akik elkísérik egy házba, ahol az elırelátható jövıben tartózkodni fognak. Ma este még találkozunk. Minden világos? - Igen - felelte Stuart határozottan mindhármuk helyett.

240

- Ha bármelyikük olyan ostoba lenne, hogy szökni próbál, vagy segítséget kérni, azonnal megöljük Mrs. Fitzgeraldot. Ha ı bármilyen okból nincs kéznél, akkor kettıjük közül kell választanom - pillantott a férfi Tarára és Stuartra. - Mr. Fitzgerald beleegyezett ezekbe a feltételekbe. - Ez lehetetlen - mondta Maggie. - Connor soha nem... - Azt hiszem, a jövıben okosabb lenne, Mrs. Fitzgerald, ha hagyná, hogy Mr. Farnham beszéljen mindnyájuk helyett - mondta a férfi. Maggie kijavította volna a nevet, ha Tara nem rúgja bokán. - Ezekre szükségük lesz - mondta a férfi, és Stuart kezébe nyomott három útlevelet. İ beléjük nézett, aztán egyet odaadott Maggie-nek, egyet pedig Tarának. A férfi visszament a pilótafülkébe. Stuart lenézett a harmadik útlevélre, amelynek, mint a másik kettınek is, az amerikai címersas díszelgett a fedelén. Amikor felnyitotta, a saját fényképe nézett vissza rá, alatta a Daniel Farnham név. Foglalkozása: egyetemi tanár. Lakcím: 75 Marina Boulevard, San Francisco. Odamutatta Tarának, aki csodálkozva nézte. - Szeretem, ha profikkal van dolgom - mondta Stuart. - Kezdek rájönni, hogy az apád az egyik legjobb. - Biztos, hogy nem emlékszel több szóra? - faggatta Maggie. - Nem - felelte Stuart. - De, mégis! „Anarchia!" Maggie elmosolyodott. - Akkor már tudom, hová megyünk.

Dallastól

Washingtonig hosszú az út autóval. A két férfi, akik kivitték Connort és Romanovot a reptérre, - úgy tervezte, megpihennek valahol félúton, és másnap folytatják az utat Washington felé. Aznap este valamivel kilenc után, amikor már négyszáz mérföldet maguk mögött hagytak, megálltak egy motelnél, Memphis külvárosában. A két CIA-ügynök, aki szemmel tartotta ıket, háromnegyed órával késıbb tett jelentést Gutenburgnak.

- Megszálltak a Memphis Marriottban, 107-es és 108-as szoba. Fél tízkor vacsorát kértek a szobájukba, most együtt vannak a 107-esben, és tévét néznek.

241

- A puska hol van? - kérdezte Gutenburg. - Hozzá van bilincselve a 108-asban megszállt férfi csuklójához. - Szükség lesz egy pincér segítségére, és egy kulcsra - mondta Gutenburg. Tíz órakor egy pincér jelent meg a 107-es szobában, és megterítette az asztalt a vacsorához. Felbontott egy palack vörösbort, megtöltött két poharat, aztán tálalt. Szólt a vendégeknek, hogy negyven perc múlva visszajön leszedni az asztalt. Egyikük megkérte, hogy vágja össze a sültet, mert csak az egyik kezét tudja használni. A pincér készségesen eleget tett a kérésnek. - Jó étvágyat - mondta végül, és távozott. Egyenesen a parkolóba ment, és mindenrıl beszámolt az egyik ügynöknek, aki megköszönte, aztán kért tıle még valamit. A pincér bólintott, az ügynök pedig a kezébe nyomott egy ötvendollárost. - Tehát addig sem válik meg tıle, amíg eszik -mondta a másik ügynök, miután a pincér elment. A pincér éjfél után öt perccel ismét visszatért a parkolóba, és jelentette, hogy mindkét vendég nyugovóra tért a saját szobájában. Odaadott egy kulcsot, amely az összes szobát nyitotta, cserébe kapott egy újabb ötvendollárost. Úgy érezte, igazán jó estéje volt. Csak azt nem tudhatta, hogy a bilincs kulcsai a 107-esben megszállt férfinál vannak, nehogy valaki megpróbálja ellopni a tokot, míg a társa alszik a másik szobában. Amikor a 107-esben a vendég másnap reggel felébredt, furcsán kábának érezte magát. Az órájára pillantott, és csodálkozva látta, milyen késı van. Felrángatta a farmerját, és a két szobát összekötı ajtón átsietett a szomszédba, hogy felébressze a társát. Hirtelen megtorpant, aztán térdre rogyott, és öklendezni kezdett. A szınyegen hatalmas vértócsában egy levágott kéz feküdt.

Amikor

leszálltak a géprıl Fokvárosban, Stuart azonnal észrevett két férfit, aki minden mozdulatukat figyelte. Miután lepecsételték az útlevelüket,

242

elindultak a poggyászukért. Pár perc múlva megjelentek az elsı csomagok. Maggie meglepetten pillantotta meg két régi bıröndjét közeledni a futószalagon. Stuart lassan már nem is csodálkozott, kezdett hozzászokni Connor Fitzgerald módszereihez. Stuart egy poggyászkulira rakta a bıröndöket, és elindultak a zöld folyosó felé. A két férfi szorosan mögöttük maradva követte ıket. Stuart áttolta a csomagokat a vámon, amikor hirtelen elé lépett egy vámos, rámutatott a piros bıröndre, és kérte, hogy a tulajdonosa legyen szíves a pultra fektetni. Stuart segített Maggie-nek felemelni a bıröndöt, miközben a két férfi, aki a sarkukban jött, kénytelen-kelletlen továbbhaladt. Miután kiléptek az ajtón, lecövekeltek pár lépésnyire a kijárattól. Ahányszor nyílt az ajtó, belestek. Rövidesen két másik férfi is csatlakozott hozzájuk. - Lenne szíves kinyitni a bıröndöt, asszonyom? Maggie felkattintotta a csatot, és elmosolyodott, amikor meglátta a bıröndben uralkodó hihetetlen rendetlenséget. A világon csak egy ember képes így becsomagolni. A vámos pár pillanatig kotorászott a ruhák között, és végül kiemelt egy neszesszert. Elhúzta a cipzárat, és elıvarázsolt egy kis nejlonzacskót, amelyben valami fehér por volt. - De hát ez nem az... - kezdte Maggie. Most Stuart bökte meg, hogy hallgasson. - Attól tartok, meg kell hogy motozzuk, asszonyom - mondta a vámos. - Talán jó lenne, ha a lánya elkísérné. Stuart fején átfutott, vajon honnan tudja a vámos, hogy Tara Maggie lánya. - Lennének szívesek mindhárman követni? Kérem, hozzák a csomagjaikat is. - A vámos felhajtotta a pult tetejét, és bekísérte ıket egy ajtón, amely egy kis, kopár helyiségbe vezetett, ahol mindössze egy asztal és két szék állt. - Egy kollégám egy percen belül itt lesz - mondta a vámos, és bezárta az ajtót. - Mi folyik itt? - kérdezte Maggie. - Hiszen az a csomag nem... - Azt hiszem, rögtön megtudjuk - mondta Stuart.

243

Kisvártatva nyílt egy ajtó a szoba másik felében, és egy magas, kisportolt férfi lépett be, aki erısen kopaszodott, habár nem lehetett több ötvennél. Farmert viselt piros pulóverrel, és egyáltalán nem úgy festett, mint egy vámtiszt. Egyenesen Maggie-hez sietett, megfogta a jobb kezét, és megcsókolta. - Carl Koeter vagyok - mondta erıteljes dél-afrikai kiejtéssel. - Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy megismerhetem, Mrs. Fitzgerald. Rég szerettem volna már találkozni azzal a nıvel, akinek elég bátorsága volt ahhoz, hogy feleségül menjen Connor Fitzgeraldhoz. Tegnap délután beszéltem vele telefonon, és megkért, nyugtassam meg magát, hogy életben van. Maggie szeretett volna mondani valamit, de Koeter nem hagyta szóhoz jutni. - Természetesen én sokkal többet tudok önrıl, mint ön rólam, de sajnos, most nem lesz alkalmunk ezen segíteni. - Rámosolygott Stuartra és Tarára, és kissé meghajolt. - Kérem, jöjjenek velem. Megfordult, és tolni kezdte a poggyászokat kifelé az ajtón. - Az új barát... - suttogta Maggie. Stuart elmosolyodott. Koeter kifelé indult, egy hosszú, sötét, kihalt folyosóra. Maggie gyorsan utánasietett, és faggatni kezdte a telefonbeszélgetésrıl. A folyosó végén egy rámpán felmentek, és a repülıtér túlsó felén találták magukat Elhaladtak két biztonsági ır mellett, akik futólag megvizsgálták, majd továbbengedték ıket, végül megérkeztek egy teljesen üres, kisebb váróterembe, ahol Koeter átadott három beszállókártyát a Qantas sydneyi gépére, amely rejtélyes okokból tizenöt perces késéssel indult. - Hogy köszönhetném meg, amit értünk tett? -kérdezte Maggie. Koeter ismét kezet csókolt neki. - Asszonyom, a világ tele van olyan emberekkel, akik soha nem tudják meghálálni mindazt, amit Connor Fitzgerald tett értük.

Mindketten

a tévéképernyıre szegezték a tekintetüket. Egyikük sem szólalt meg, míg a tizenkét perces videofelvételnek vége nem lett.

244

- Lehetséges ez? - mormolta halkan Helen Dexter. - Igen, ha valaki helyet cserélt vele a börtönben - felelte Gutenburg. Dexter egy darabig hallgatott, aztán azt mondta: - Aki ezt megtette, annak fel kellett áldoznia érte az életét. Gutenburg bólintott. - És ki az a fickó, aki fizetett a fegyverért? - Alekszej Romanov, a Cár fia, az orosz maffia második embere. Egyik ügynökünk kiszúrta már a frankfurti reptéren. Azt gyanítjuk, ı és Fitzgerald együtt dolgoznak valamin. - Szóval a maffia hozta ki a börtönbıl - mondta Dexter. - De mire kell neki egy Remington 700-as? Ki lehet a célpont? - Az elnök - felelte Gutenburg. - Igen, lehet - mondta Dexter. - A kérdés csak az, hogy melyik?

245

28. fejezet

Az Egyesült Államok elnöke és külügyminisztere is ott volt a hetvenkét fıs fogadóbizottságban, amelynek tagjai sorfalat álltak a repülıtéri kifutón, amikor az orosz légierı Iljusin 62-es gépe leszállt a Washingtontól nem messze fekvı Andrews légibázison. A vörös szınyeget már leterítették, állt a pódium a tucatnyi mikrofonnal, és a széles lépcsıt pontosan oda tolták, ahol a gép meg fog állni. Amikor nyílt a repülı ajtaja, Tom Lawrence eltakarta a szemét a reggeli nap ragyogó sugarai elıl. Egy magas, karcsú stewardess állt meg a nyitott ajtóban. Egy pillanattal késıbb egy alacsony, zömök alak jelent meg. Habár Lawrence tudta, hogy Zerimszkij alig százhatvan centi, a nádszálkarcsú stewardess mellett ez kegyetlenül szemet szúrt. Lawrence arra gondolt, amerikai elnök soha nem lehetne valaki ilyen termettel. Miközben Zerimszkij lassan levonult a lépcsın, a fotósok vadul kattogtatták gépeiket. A kordon mögött minden létezı tévétársaság operatıre ott tolongott, és rászegezték kameráikat arra az emberre, aki az elkövetkezı négy napban elsı helyen fog szerepelni a világ híradóiban. A protokollfınök elıbbre lépett, és bemutatta egymásnak a két elnököt. Lawrence melegen kezet szorított a vendéggel. - Isten hozta az Egyesült Államokban, elnök úr! - Köszönöm, Tom - mondta Zerimszkij. Lawrence bemutatta a külügyminisztert. - Örülök, hogy megismerhetem, Larry - mondta Zerimszkij. Az orosz elnök lefegyverzıen barátságosnak tőnt, miközben sorra bemutatták neki a fogadóbizottság tagjait: a védelmi minisztert, a

246

kereskedelmi minisztert, a nemzetbiztonsági tanácsadót. Amikor a sor végére ért, Lawrence megérintette a könyökét, és a pódium felé kormányozta. Miközben odasétáltak, lehajolt és odasúgta: - Elıször én mondok néhány üdvözlı szót, aztán gondolom, szeretne válaszolni, elnök úr. - Kérem, szólítson Viktornak! Lawrence fellépett a pódiumra, elıvett a zsebébıl egy papírlapot, és az állványra fektette maga elé. - Tisztelt elnök úr! - kezdte, aztán Zerimszkij felé fordult, és mosolyogva hozzátette: - Viktor. Legelıször is hadd köszöntsem önt Amerika földjén. A mai nap új szakasz kezdetét jelenti a két ország viszonyában. Az ön látogatása elıhírnöke annak a... Connor egyszerre három televízió-készüléken kísérte figyelemmel a legnagyobb csatornák élıközvetítését a ceremóniáról. Éjszaka majd újra és újra lejátssza a videofelvételeket. Sokkal nagyobb biztonsági erık voltak jelen, mint amire számított. A titkosszolgálat láthatóan mindegyik elnök mellé külön osztagot rendelt ki. Gutenburgot azonban sehol nem látta, sem pedig más CIA-ügynököt. Connor gyanította, hogy a titkosszolgálatnak sejtelme sincs róla, hogy fennállhat egy merénylet veszélye. Connort csöppet sem lepte meg, hogy a Remington nem jutott el Washingtonba. A két maffiózó mindent elkövetett, hogy tippet adjon a ClAnak, épp csak nem hívták fel a Céget az ingyenes számon. Ha ı lett volna a CIA vezetıje, hagyja, hogy eljuttassák a puskát a végcéljához, azt remélve, így megtalálják azt a személyt is, aki használni akarja. De Gutenburg nyilván úgy gondolta, ennél fontosabb az, hogy kivonják a fegyvert a forgalomból. Talán igaza is van. Connor nem kockáztathatta meg, hogy kitegye magát még egy olyan veszélyes helyzetnek, mint Dallasban. Ki kellett találnia valami más megoldást a fegyver beszerzésére. A Memphis Marriottban lezajlott események után egyértelmő lett, hogy Alekszej Romanovnak esze ágában sincs vállalni a felelısséget azért, ha valami balul üt ki, és Connor csak magára számíthat a merénylet

247

elıkészítésében. Akik követték, mindig tiszteletteljes távolságot tartottak, de a szemük elıl soha nem engedték el. Habár könnyedén le tudta volna rázni ıket bármikor, Connor kezdte sejteni, hogy az oroszok nagyon rosszul tőrik a kudarcot, fıleg, amikor megtudta, hogy a dallasi maffiafınök büntetésbıl levágatta a másik kezét is annak a fickónak, aki elvesztette a fegyvert. Az elnök befejezte az üdvözlıbeszédet. A halk taps szinte teljesen elveszett a szabadtéren. Lawrence félrehúzódott, és várta Zerimszkij válaszát. De amikor az orosz elnök fellépett a pódiumra, nem látszódott ki a mikrofonok erdeje mögül. Connor tudta, hogy a sajtó ezt a melléfogást jó párszor az elnök szemére fogja hányni a következı napokban, Zerimszkij pedig meg lesz róla gyızıdve, hogy szándékosan csinálták, csak hogy nevetségessé tegyék. Eltőnıdött, melyik fehér házi tanácsadó feje fog porba hullni aznap. Mennyivel könnyebb lenne egy szányolcvan centis alakra rálıni, mint egy százhatvan centisre! - gondolta Connor. Jól megfigyelte a titkosszolgálat embereit, akiket Zerimszkij védelmére rendeltek ki. Négyüket ismerte, a lehetı legjobbak voltak a szakmában. Bármelyikük képes volt egyetlen lövéssel leteríteni egy embert háromszáz lépésrıl, vagy egy csapással lefegyverezni egy támadót. Connor nagyon jól tudta, hogy a sötét szemüveg mögött a tekintetük megállás nélkül cikáz minden irányba. Habár, akik a kifutópályán álldogáltak, nem is láthatták Zerimszkijt, a szavait nagyon jól hallották. Connort meglepte, hogy a parancsoló, zsarnoki modor, amelyet Moszkvában és Szentpétervárott használt, mennyivel békésebb hangoknak adta át a helyét. Az orosz elnök köszönetet mondott „Tomnak" a meleg fogadtatásért, és kijelentette, bízik benne, hogy a látogatás mindkét ország számára gyümölcsözı lesz. Connor biztos volt benne, hogy Lawrence-t nem téveszti meg a barátságos külszín. Nyilván nagyon jól tudja, nem ez a megfelelı hely és alkalom, hogy az orosz elnök kimutassa a foga fehérjét. Míg Zerimszij tovább olvasta elıre megírt beszédét, Connor átnézte a négynapos látogatás részletes programját, amelyet a Washington Post

248

közreadott. Hosszú évek tapasztalatából tudta, hogy még a legjobban megszervezett programoknál is ritkán tartják be az eredeti menetrendet. A látogatás során biztos, hogy bekövetkezik valami váratlan esemény, és neki ügyelnie kell, ez nehogy épp abban a pillanatban legyen, amikor ı felemeli a puskáját. A légibázisról helikopter szállítja a két elnököt a Fehér Házba, ahol azonnal tárgyalásokba kezdenek, amelyek ebéd közben is folytatódnak. Ebéd után Zerimszkij az orosz nagykövetségre megy kicsit lepihenni, majd este részt vesz a tiszteletére adott díszvacsorán a Fehér Házban. Másnap reggel New Yorkba utazik, ahol beszédet tart az ENSZ közgyőlése elıtt, majd együtt ebédel a szervezet fıtitkárával, délután pedig látogatást tesz a Metropolitan Múzeumban. Connor hangosan felnevetett, amikor reggel azt olvasta a Post társasági rovatában, hogy Tom Lawrence a választási kampány során értesült arról, Zerimszkij milyen nagy barátja a mővészeteknek, hiszen sőrő programja ellenére nemcsak arra talált idıt, hogy meglátogassa a Bolsoj színházat, de a Puskin Múzeumban és az Ermitázsban is megfordult. Miután az orosz elnök csütörtökön este visszatér Washingtonba, épp csak annyi ideje lesz, hogy a nagykövetségre siessen, és átöltözzön szmokingba, majd megtekinti a Hattyúk tava elıadását a Kennedy Centerben, a Washington Balett elıadásában. A P o s t tapintatos célzást tett rá, hogy a balett-társulat fele orosz emigránsokból áll. Péntek reggel újabb tárgyalások következnek a Fehér Házban, majd ebéd a külügyminisztériumban. Délután Zerimszkij beszédet tart a Kongresszus elıtt, ez lesz a négynapos látogatás csúcspontja. Lawrence remélte, a törvényhozókat sikerül meggyızni, hogy az orosz vezetı szándékai békések, és támogatni fogják a fegyerzetcsökkentési törvényjavaslatot. A N ew Y o r k T i m e s vezércikke arra figyelmeztetett, valószínőleg ez lesz az az alkalom, amikor Zerimszkij körvonalazza Oroszország védelmi stratégiáját az elkövetkezı évtizedre. Az újság diplomáciai tudósítója kapcsolatba lépett az orosz nagykövetség sajtóosztályával, de ott kurtán csak azt közölték, hogy nem tudnak példányt adni elıre a beszédbıl.

249

Este Zerimszkij díszvendég lesz az amerikai-orosz üzleti kapcsolatok tanácsának vacsoráján. Az ott tartandó beszédének példányai már széles körben cirkáltak. Connor elolvasta a beszédet, és tudta, hogy egyetlen valamit magára adó újságíró sem fogja elismételni egyetlen szavát sem. Szombaton Zerimszkij és Lawrence a marylandi Cooke stadionba látogatnak, a Washington Redskins és a Green Bay Packers meccsére. Az utóbbi csapatnak a wisconsini születéső Lawrence mindig is lelkes szurkolója volt. Este Zerimszkij az orosz nagykövetségen látja vendégül Lawrence elnököt, hogy viszonozza a vendégszeretetet, amelyet a látogatás során élvezett. Az ezt követı reggelen hazarepül Moszkvába - már ha Connor kudarcot vallana a szerzıdésben rögzített feladatának végrehajtásával. Összesen tehát kilenc helyszínt vehetett fontolóra. De ezekbıl hetet kapásból el is vetett, még mielıtt Zerimszkij gépe amerikai földet ért volna. A fennmaradó két alkalom közül a szombat esti nagykövetségi bankett látszott a legígéretesebbnek, különösen miután megtudta Romanovtól, hogy az orosz nagykövetség minden rendezvényén a maffia emberei szokták ellátni a partiszerviz-feladatokat. A felcsattanó gyengécske taps visszazökkentette Connor figyelmét a tévére. A kifutón ácsorgók közül néhányan észre sem vették, hogy Zerimszkij befejezte a beszédet, csak amikor lelépett a pódiumról, úgyhogy a beszéd fogadtatása nem volt olyan lelkes, mint ahogy Lawrence remélte. A két elnök a várakozó helikopterhez indult. Egy orosz elnök rendszerint nem száll be egy amerikai katonai gépbe, de Zerimszkij félresöpörte az ellenvetéseket, közölve a tanácsadóival, hogy minden lehetséges dologban szeretné keresztülhúzni Lawrence várakozásait. Beültek a helikopterbe, és integettek a tömegnek. Pár pillanat múlva a helikoper felemelkedett. A nık nem tudták, a kalapjukba kapaszkodjanake, vagy a kabátjukat simítsák le a heves forgószélben.

250

A helikopter hét perc múlva már landolt is a Fehér Ház gyepén, ahol Andy Lloyd és a Fehér Ház vezetı hivatalnokai várták a vendégeket. Connor kikapcsolta a három tévékészüléket, visszatekerte a videokazettákat, és fontolgatni kezdte a lehetıségeit. Azt már eldöntötte, hogy New Yorkba nem megy el. Az ENSZ-székházból vagy a Metropolitan Múzeumból gyakorlatilag lehetetlen lenne elmenekülni. És azt is nagyon jól tudta, hogy a titkosszolgálat emberei árgus szemekkel figyelik, nem látnak-e felbukkanj valakit több, mint egy alkalommal a tömegben. Még a riportereket és tévéstábokat is alaposan szemmel tartják. Ráadásul legalább háromezer válogatott New York-i biztonsági ember fogja ırizni Zerimszkijt a látogatása minden pillanatában. Azt az idıt, amíg Zerimszkij New Yorkban lesz, inkább arra fogja felhasználni, hogy utánanézzen a két legígéretesebb helyszínnek. A maffia már elintézte, hogy ott legyen a vendéglátó személyzet tagjai között, akik délután ellátogatnak a nagykövetségre, hogy felmérjék a terepet a szombat esti banketthez. A nagykövet határozottan kijelentette, hogy olyan rendezvényt szeretne, amit egyik elnök sem felejt el, amíg él. Connor vetett egy pillantást az órájára, aztán felkapta a kabátját, és lement az utcára. A BMW ott várta. Beült a hátsó ülésre. - Cooke stadion! - csak ennyit mondott. A sofır szó nélkül indított, és kikanyarodott a középsı sávba. Az út túlsó oldalán épp elhúzott egy vadonatúj autókat szállító kamion. Connornak Maggie jutott az eszébe, és elmosolyodott. Kora reggel beszélt Carl Koeterrel, aki megnyugtatta, hogy a három „kenguru" szerencsésen megérkezett. - Egyébként a maffia azt hiszi, egyenesen visszaküldték ıket az Államokba - mondta Koeter. - Ezt meg hogy csináltad? - Az egyik fickó, aki figyelte ıket, megpróbálta megvesztegetni a vámtisztet. Ö elvette a pénzt, és azt mondta, hogy kábítószert találtak náluk, és visszaküldték ıket oda, ahonnan jöttek. -Gondolod, hogy bevették?

251

- Hát persze. Amennyit fizettek ezért a kis információért, biztos el is hiszik! Connor nevetett. - Mindig hálás leszek neked, Carl. Szólj, ha egyszer viszonozhatom. - Erre nem lesz szükség. De remélem, lesz még alkalmam találkozni a feleségeddel kellemesebb körülmények között is. A kísérıi egyetlen szóval sem említették Connornak, hogy elvesztették szem elıl a feleségét, úgyhogy nem lehetett biztos benne, csak túl büszkék-e, hogy beismerjék, vagy egyelıre még azt remélik, sikerül megtalálniuk, mielıtt ı rájönne, mi történt. Talán attól félnek, nem hajtja végre a feladatát, ha megtudja, a felesége és a lánya már nincs a kezükben. De Connornak egy szemernyi kétsége sem volt afelıl, hogy ha megszegné a szerzıdést, Alekszej Romanov elıbb vagy utóbb a föld alól is elıkerítené Maggie-t, és megölné, ha pedig nem ıt, akkor Tarát. Bolcsenkov is figyelmeztette, hogy amíg a szerzıdés így vagy úgy nem teljesült, Romanov egyszerően nem térhet vissza Oroszországba. Amikor a George Washington Parkwayre fordultak, Connornak Joan jutott eszébe, akinek az volt az egyetlen bőne, hogy az ı titkárnıje volt Összeszorult az ökle, és azt kívánta, bárcsak inkább azzal bízta volna meg a maffia, hogy Dextert meg a helyettesét tegye el láb alól. Ezt a feladatot bezzeg élvezettel végrehajtaná. A BMW elhagyta Washingtont, Connor pedig hátradılt, és azon töprengett, mennyi elıkészületre van még szükség. Jó párszor körbe kell járnia a stadiont, és megnézni minden kijáratot, mielıtt eldöntené, hogy egyáltalán érdemes-e belülrıl is szemügyre venni.

A

helikopter puhán landolt a Fehér Ház elıtti pázsiton. A két elnök kiszállt. Az összegyőlt hatszáz ember lelkes tapssal üdvözölte ıket. Amikor Lawrence bemutatta Zerimszkijnek a stábfınökét, feltőnt neki, hogy Andy mintha nyugtalan lenne valami miatt. A két elnök a szokottnál is hosszabb ideig pózolt a fényképezıgépek elıtt, majd tanácsadóik kíséretében bevonultak az ovális terembe, hogy még egyszer

252

megbeszéljék, milyen témákat fognak megvitatni a késıbbi tárgyalásokon. Zerimszkijnek nem volt kifogása az Andy Lloyd által összeállított menetrend ellen, és úgy tőnt, megfelelnek neki a napirendi pontok is. Mire eljött az ebédidı, Lawrence úgy érezte, az elsı találkozás igazán jól sikerült. Átvonultak a kabinetterembe, közben Lawrence elmesélt egy történetet Kennedyrıl, aki egyszer itt ebédelt nyolc Nobeldíjas társaságában, és megjegyezte, hogy ennyi ész akkor volt utoljára ebben a szobában, amikor Jefferson ebédelt itt - egyedül. Larry Harrington illedelmesen nevetett, habár már vagy egy tucatszor hallotta az elnöktıl ezt az anekdotát. Andy Lloyd még csak mosolyogni sem próbált meg. Ebéd után Lawrence kikísérte Zerimszkijt a Zil limuzinhoz, amely a diplomáciai bejárat elıtt várakozott. Ahogy a konvoj utolsó kocsija is eltőnt a szemük elıl - Zerimszkij ragaszkodott hozzá, hogy több autót kapjon, mint valaha is bármely orosz elnök -, Lawrence visszasietett az ovális terembe. Andy Lloyd komor arccal már ott állt az íróasztalánál. - Azt hiszem, minden a lehetı legjobban ment -mondta az elnök. - Lehet - felelte Lloyd. - De én nem bíznék ebben az emberben, még saját magának sem mond igazat. Nem tetszett nekem, valahogy túl készséges volt. Az az érzésem, hogy valamit forral. - Ezért voltál olyan hallgatag az ebéd alatt? - Nem. Attól tartok, van egy még nagyobb problémánk - mondta Lloyd. - Láttad Dexter legutóbbi jelentését? Tegnap délután az íróasztalodon hagytam. - Még nem volt rá idım - felelte az elnök. -Tegnap egész nap Larry Harringtonnál ültem a külügyminisztériumban. - Felnyitotta a CIAemblémás dossziét, és olvasni kezdte. Háromszor is felkiáltott, hogy „A fenébe!" még mielıtt a második oldal aljára ért volna. Mire az utolsó bekezdéshez érkezett, az arca hamuszürke volt. - Én azt hittem, Jackson nekünk dolgozik! - Úgy is van. - Akkor hogy állíthatja Dexter, hogy ı a felelıs a kolumbiai merényletért, aztán meg elment Szentpétervárra, hogy megölje Zerimszkijt?

253

- Mert így tisztára mossa magát. Neki semmi köze az egészhez, mi viszont magyarázkodhatunk, hogy miért dolgozik nekünk Jackson. Mostanra már nyilván egy iratszekrényre való dossziéja van, amelyek azt bizonyítják, hogy Jackson ölte meg Guzmant. Nézd csak meg ezeket a fényképeket, amiken Jackson pénzt ad át a bogotai rendırfınöknek. Épp csak az nem derül ki róluk, hogy ez a találkozó két héttel a merénylet után történt. A CIA-nak nincs párja, ha arról van szó, hogy mentsék az irhájukat! - Engem nem az ı irhájuk aggaszt - mondta az elnök. - És mi a helyzet azzal, amit Dexter állít, hogy Jackson megint itt van Amerikában, és az orosz maffiának dolgozik? - Hát nem kényelmes megoldás? Ha valami baj történne Zerimszkij látogatása alatt, máris kéznél van valaki, aki elviheti a balhét. - És hogy magyarázod azt a tényt, hogy Jacksont pár nappal ezelıtt felvette egy biztonsági kamera Dallasban, amint egy nagy hatótávolságú távcsöves puskát vásárolt, hasonlót ahhoz, amivel Guzmant megölték? - Nagyon egyszerő - felelte Lloyd. - Ha feltételezzük, hogy az illetı valójában nem is Jackson volt, akkor máris minden összeáll. - Ha nem Jackson volt, akkor ki az ördög? - Connor Fitzgerald - mondta halkan Lloyd. - Dehát azt mondtad, Fitzgeraldot letartóztatták Szentpétervárott, és fel is akasztották! Még arról is beszéltünk, nem tudnánk-e kihozni valahogy. - Igen, tudom. De miután Zerimszkijt megválasztották, ez teljesen lehetetlenné vált. Hacsak... - Hacsak mi? - Hacsak Jackson nem lépett a helyére. - Mi a csudáért tett volna ilyet? - Fitzgerald megmentette Jackson életét Vietnamban, többek között ezért is kapott Becsület Érdemrendet. Amikor hazatért a háborúból, Jackson szervezte be nem hivatalos titkosügynöknek. Utána huszonnyolc éven át a CIA-nak dolgozott, és nagy hírnevet szerzett, mint az egyik

254

legjobb ügynökük. Aztán egyik napról a másikra egyszerően eltőnt. A CIA nyilvántartásaiban sem maradt semmi nyoma. A titkárnıje, Joan Bennett, aki tizenkilenc éve dolgozott mellette, meghalt egy titokzatos autóbalesetben, miközben Fiztgerald feleségét akarta meglátogatni. Aztán a felesége és a lánya is nyomtalanul eltőntek. Közben azt az embert, akit mi megbíztunk azzal, hogy derítse ki, mi folyik itt, Helen Dexter azzal vádolja, hogy bérgyilkos, és elárulta a legjobb barátját. És bármilyen alaposan átolvasnád Dexter összes múltbeli jelentését, egyikben sem találnál egyetlen szó említést sem Connor Fitzgeraldról, mintha a világon se lett volna. - Honnan tudod ezeket, Andy? - Jackson telefonált nekem Szentpétervárról, közvetlenül azután, hogy Fitzgeraldot letartóztatták. - Rögzítetted a beszélgetést? - Igen, persze. - A fenébe! - ismételte Lawrence. - Dexterhez képest J. Edgár Hoover egy kiscserkész volt! - Ha elfogadjuk, hogy Jacksont akasztották fel Szentpétervárott, akkor kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy Fitzgerald az, aki Dallasba ment azzal a szándékkal, hogy fegyvert vásároljon, amivel végrehajthatja a jelenlegi megbízatását. - Vajon én leszek a célpont? - kérdezte halkan Lawrence. - Nem hiszem. Ez az egyetlen, amiben egyetértek Dexterrel: a célpont még mindig Zerimszkij. - Édes istenem! - sóhajtott fel az elnök, és leroskadt a székre. - De hát egy ilyen tisztességes ember, mint Fitzgerald, miért vállalna el ilyen megbízatást? Ez sehogy sem illik a képbe. - De igen, ha ez a tisztességes ember abban a hitben él, hogy az eredeti utasítás a Zerimszkij elleni merényletre a Fehér Házból származik.

Zerimszkij igencsak késésben volt, amikor a gépe felszállt New Yorkból, mindazonáltal kitőnı hangulatban leiedzett. A beszédét az ENSZ-ben

255

nagyon jól fogadták, a fıtitkárral folytatott megbeszéléseket pedig „átfogónak és produktívnak" minısítette az ENSZ titkársága által kiadott közlemény. A Metropolitan Múzeumban tett délutáni látogatás során egész véletlenül sikerült eltalálnia az orosz festı nevét, akinek épp kiállítása volt az egyik emeleti teremben. Miután kijött a múzeumból, a tikosszolgálat nagy aggodalmára az eredeti tervtıl eltérıen sétálgatni kezdett a Fifth Avenue-n, és kezet rázott a karácsonyi vásárlókkal. Zerimszkij az eredeti menetrendhez képest egy órát csúszott, mire földet értek Washingtonban, és a limuzinban ülve kellett átöltöznie a szmokingba, hogy ne késsen negyedóránál többet a Hattyúk taváról. Miután a táncosok utoljára meghajoltak, visszatért a nagykövetségre, hogy eltöltse a második amerikai éjszakáját.

Míg Zerimszkij az igazak álmát aludta, Connor nagyon is ébren volt. Ha egy akció elıkészítésén dolgozott, nemigen tudott egyszerre többet aludni tíz percnél. Cifrát káromkodott, amikor az esti híradóban meglátta a Fifth Avenu-n tett sétát. Ez arra emlékeztette, hogy mindig készen kell állnia a váratlanra: egy, a Fifth Avenue-ra nézı lakásból gyerekjáték lett volna célba venni Zerimszkijt, és ekkora kavarodásban egy szempillantás alatt játszva kereket is oldhatott volna. De hát késı bánat, eb gondolat. Még mindig volt két színhely, amelyeket fontolóra kellett vennie. A stadionnak megvolt az az elınye, hogy akkora tömegben nagyon könnyő lenne egérutat nyerni. Ha azonban Romanov a bankett reggelére mégiscsak megszerzi a Remington 700-ast, és garantálja, hogy el tud majd menekülni a követségrıl, a bankett a nyilvánvaló választás. Vagy talán túlságosan is nyilvánvaló...? Elkezdett írni egy listát, felsorakoztatva a két helyszín mellett és ellen szóló érveket. Végül hajnali kettıkor kimerülten arra a következtetésre jutott, hogy még egyszer fel kell keresnie mindkét helyszínt, mielıtt meghozná a végsı döntést

256

De Romanovval nem fogja közölni, melyiket választotta.

257

29. fejezet

Pug

Washer egyike volt azoknak az embereknek, akik egyetlen egy dologhoz értenek, de ahhoz nagyon. Az ı esetében ez a Washington Redskins csapata volt. Pug kölyökkora óta, ötven éve dolgozott a csapatnál. Tizenöt éves korában került a Redskinshez, amikor még a Griffith stadionban volt az otthonuk. Labdaszedı és vízhordó fiúként kezdte, aztán gyúró lett, a Redskins játékosok több generációjának bizalmasa és jó barátja. A nyugdíjba vonulása elıtti esztendıben, 1997-ben még részt vett az építésvezetı mellett az új Jack Kent Cooke stadion felépítésében. A feladata egyszerő volt gondoskodni róla, hogy a Redskins szurkolóinak és játékosainak minden kényelme meglegyen, amit csak az ország legjobb csapata megérdemel. A megnyitó ünnepségen a fıépítész meleg szavakkal mondta el az egybegyőlteknek, hogy örökre hálás lesz Pugnak a segítségéért. Záróbeszédében John Kent Cooke, a Redskins elnöke bejelentette, hogy Pu-got beválasztották a csapat hírességeinek csarnokába, mely megtiszteltetés általában csak a legnagyobb játékosokat illeti meg. Pug így nyilatkozott az újságíróknak: „Ez életem legszebb napja!". Nyugdíjba vonulása után sem hagyott ki egyetlen meccset sem, akár hazai pályán, akár idegenben játszott a csapat. Connornak két telefonhívással sikerült Pug nyomára bukkannia. Amikor felhívta kis arlingtoni lakásában, és elmondta neki, hogy a S p o r t s I l l u s t r a t e d számára készül cikket írni arról, milyen jelentısége van a stadionnak a Redskins-szurkolók számára, mintha csak egy vízcsapot nyitott volna ki, Pugból ömleni kezdett a szó.

258

- Talán, ha lenne egy-két szabad órája, körbevezethetne a stadionban - javasolta Connor. Pug most elıször hallgatott el, és megvárta, míg Connor megemlíti a százdolláros honoráriumot. Már kiderítette, hogy a szokásos fizetség egy ilyen körbevezetésért ötven dollár. Megbeszélték, hogy másnap délelıtt tizenegykor találkoznak. Amikor Connor egy perccel tizenegy elıtt megérkezett, Pug úgy kísérte be a stadionba, mintha legalábbis ı lenne a csapat tulajdonosa. A következı három órában ismertette a Redskins teljes történetét, és megválaszolta Connor minden egyes kérdését, attól kezdve, miért nem készült el a stadion idıben, egészen odáig, hogyan vesznek fel ideiglenes kisegítıket a meccsek napjára. Connor többek között azt is megtudta, hogy a pálya végében látható gigászi monitor a világ legnagyobb videoképernyıje, és hogy az elsı széksorokat két és fél méterrel a pálya szintje fölé emelték, hogy a nézık átlássanak a tévékamerák fölött. Connor majdnem harminc éve drukkolt a Redskinsnek, úgyhogy azt magától is tudta, hogy 1966 óta minden meccsükre az összes jegy elkelt, és pillanatnyilag ötvenezres várólista van a jegyekre. Ezt azért tudta, mert ı is rajta volt. Azt is tudta, hogy a W a s h i n g t o n Postból a szokásosnál huszonötezerrel több példány kel el, ha a Redskins megnyer egy meccset. Azt azonban most hallotta elıször, hogy a pálya alatt több kilométernyi gızzel főtött csıvezeték húzódik, és hogy egy helybéli zenekar fogja eljátszani az orosz és az amerikai himnuszt a holnapi meccs elıtt. Pug percenként közölt valami apró érdekességet, bár Connor a legtöbb információnak nem tudta semmi gyakorlati hasznát venni. Miközben körbejárkáltak a stadionban, Connor látta, hogy a Fehér Ház biztonsági emberei már szorgalmasan dolgoznak, szigorú ellenırzést végeznek a másnapi meccs elıtt. Már felállították a fémdetektor-kapukat amelyeken mindenkinek át kell haladnia, aki beteszi a lábát a stadionba. Minél közelebb jutottak a díszpáholyhoz, ahonnan a két elnök figyelemmel kíséri majd a mérkızést, annál szigorúbbak lettek az óvintézkedések. Pug fortyogott a dühtıl, amikor megállította egy titkosszolgálati ember, aki az igazgatói páholy elıtt állt. Pug felháborodottan közölte, hogy ı tagja a Redskins hírességek csarnokának, és másnap ott lesz a

259

meghívottak között, akik találkozhatnak a két elnökkel, de az ügynök így sem engedte be belépıkártya nélkül. Connor igyekezett megnyugtatni a dühöngı Pugot, hogy nem olyan fontos a dolog. Miközben elsétáltak, Pug sértetten azt motyogta: - Hát úgy nézek én ki, mint aki merényletet készül elkövetni az elnök ellen? Amikor kettıkor elváltak egymástól, Connor százhúsz dollárt nyomott kalauza kezébe. Az öregtıl többet tudott meg három óra alatt, mint egy részletes titkosszolgálati jelentésbıl. Szíve szerint kétszáz dollárt adott volna, de nem akart gyanút kelteni Pugban. Connor megnézte az óráját. Pár perc késésben volt. Találkozója volt Alekszej Romanovval az orosz nagykövetségen. Ahogy elindult az autó a stadion elıl, bekapcsolta a rádiót, és a G-SPAN állomásra csavarta, amit egyébként szinte soha nem szokott hallgatni. A kommentátor épp arról beszélt, milyen hangulat uralkodik a Szenátusban, ahol a képviselık az orosz elnök érkezését várják. Senki nem is sejtette, mirıl fog beszélni Zerimszkij. Öt perccel a megadott idıpont elıtt Zerimszkij bevonult a Szenátus üléstermébe, szokásos sleppje kíséretében. - A jelenlevık mind felálltak - mondta a kommentátor -, és megtapsolják az orosz vendéget. Zerimszkij elnök mosolyog és integet, miközben végigvonul a zsúfolt széksorok között a pódiumhoz, megrázva a felé nyújtott kezeket. A taps inkább csak meleg, de nem elragadtatott. Amikor Zerimszkij odaért a pódiumra, gondosan maga elé fektette a beszéde szövegét, elıvett egy szemüvegtokot, és orrára biggyesztette a szemüvegét. A kremlbeli megfigyelık ebbıl azonnal tudták, hogy a beszéd szóról szóra az elıre megírtak alapján fog elhangzani, és nem lesznek rögtönzött megjegyzések, amelyekrıl Zerimszkij úgy elhíresült a választási kampánya alatt. A Kongresszus, a legfelsıbb bíróság és a diplomáciai testületek tagjai elfoglalták a helyüket, nem is sejtvén, rövidesen mekkora bomba fog robbanni. - Tisztelt házelnök úr, alelnök úr, legfıbb ügyész úr! - kezdte Zerimszkij. - Legelıször is hadd mondjak köszönetet a kedves

260

fogadtatásért és a szíves vendéglátásért, amelyben elsı amerikai látogatásomon részem lehetett. Mindenkit biztosíthatok, hogy boldogan visszatérnék újra és újra. - Itt Tyitov odaírta a margóra, hogy „SZÜNET", nagyon helyesen, mert taps követte a mondatot. Zerimszkij ezután hízelgı tirádába fogott a vendéglátó ország történelmi érdemeirıl, emlékeztetve hallgatóit, hogy az elmúlt századok során Amerika és Oroszország háromszor is közös ellenséggel szemben küzdött. Ezután arról beszélt, „milyen kitőnı a kapcsolat jelenleg a két ország között". Tom Lawrence, aki az ovális teremben Andy Lloyd társaságában tévén követte a beszédet, kezdett kissé megnyugodni. Újabb pár perc után még halvány mosoly is játszott az ajkán. A mosoly azonban egy csapásra eltőnt, amikor Zerimszkij így folytatta: - Én vagyok a legutolsó a földkerekségen, aki azt akarná, hogy ez a két nemzet ismét egy értelmetlen háború részese legyen. - Zerimszkij kis szünetet tartott - Különösen úgy, hogy nem ugyanazon az oldalon harcolunk. - Felnézett, és rámosolygott az egybegyőltekre, habár senki nem találta különösebben viccesnek a megjegyzést. - Hogy biztosíthassuk, ilyesmi soha ne forduljon elı, mindig is szükséges lesz, hogy Oroszország ugyanolyan erıs maradjon a csatamezın, mint az Egyesült Államok, és ugyanakkora tekintéllyel rendelkezzen a tárgyalóasztal mellett! Lawrence az ovális teremben ülve Figyelte, ahogy a kamera végigsöpör a kongresszusi képviselık és a szenátorok elkomorodott arcán, és tudta, hogy Zerimszkijnek negyven másodperc elég volt, hogy lerombolja minden esélyét annak, hogy a fegyverzetcsökkentési javaslat valaha is törvényerıre emelkedjék. Zerimszkij beszédének hátralévı részét dermedt csöndben hallgatták végig a jelenlevık. Amikor lelépett a pódiumról, senki nem nyújtott kezet, és a taps meglehetısen fagyosan hangzott.

Amikor

a fehér BMW megérkezett a Wisconsin Avenue-ra, Connor

261

kikapcsolta a rádiót. Az orosz nagykövetség kapujában Romanov emberei alapos biztonsági ellenırzést végeztek, mielıtt beengedték. Connort bekísérték a fehér márvánnyal borított elıcsarnokba, három napon belül immár másodszor. Azonnal látta, mire célzott Romanov, amikor azt mondta, a nagykövetség belsı biztonsági rendszere meglehetısen laza. - Végül is ki akarná megölni hın szeretett elnökünket a saját nagykövetségünk falai között? - jegyezte meg gúnyos mosollyal Romanov. - Úgy látom, maga szabadon járhat-kelhet az egész épületben mondta Connor. - Ezt bárki megteheti, ha eleget befizet a nagykövet svájci bankszámlájára, és ezzel biztosítja, hogy soha többé ne kelljen visszatérnie Oroszországba. Végigmentek egy hosszú márványfolyosón. Romanov úgy viselkedett, mintha otthon lenne, saját kulcsával nyitotta ki a nagykövet dolgozószobáját. Amikor beléptek a fényőzıen bebútorozott helyiségbe, Connor meglepetten látta, hogy a Remington 700-as ott fekszik az íróasztalon. Felemelte, és alaposan megvizsgálta. Szerette volna megkérdezni Romanovot, hogy sikerült megszerezni, de tudta, hogy úgysem mondana igazat. Connor megszaglászta a puskatust, és ellenırizte a töltényőrt Egyetlen lövedék volt benne. Felvont szemöldökkel Romanovra pillantott. - Feltételezem, ilyen közelrıl elég lesz egyetlen golyó - mondta az orosz. Aztán a szoba legtávolabbi sarkába vezette Connort, és félrehúzott egy függönyt, amely egy liftajtót rejtett. Beléptek, és felmentek a második emeleti bálteremhez, amelyet galéria vett körbe. Connor többször is átvizsgálta az egész galériát, centiméterrıl centiméterre, aztán bebújt egy hatalmas Lenin-szobor mögé. Kilesett a szobor kitárt karja alatt, hogy jól odalát-e onnan arra a helyre, ahol Zerimszkij a beszédét fogja tartani. Miközben Romanov visszakísérte a lifthez, Connornak az futott át az agyán, milyen könnyen megy minden, talán túl könnyen is.

262

- Pár órával korábban ide kell jönnie, és együtt dolgozni a felszolgálókkal - mondta Romanov. - Miért? - Nem akarjuk, hogy bárki is gyanakodni kezdjen, ha eltőnik Zerimszkij beszéde elıtt. Romanov az órájára pillantott. - Most jobb, ha visszamegy a szállodába. Zerimszkij pár perc múlva itt lesz a követségen. Connor bólintott, és a hátsó kijárat felé siettek. Amikor beült a BMW-be, azt mondta Romanovnak: - Közölni fogom, ha választottam helyszínt. Romanov meglepettnek látszott, de nem felelt semmit. Connor pár perccel azelıtt hajtott ki a követség kapuján, hogy Zerimszkij megérkezett a Kapitóliumról. Bekapcsolta a rádiót, és épp elcsípte a kora esti híreket: - A szenátorok és a kongresszusi képviselık egymás után jelentik be választóik megnyugtatására, hogy Zerimszkij beszéde után semmiképpen nem fogják megszavazni a fegyverzetcsökkentési törvényjavaslatot. Az ovális teremben Tom Lawrence a CNN riporterének tudósítását hallgatta a Szenátusból: - A Fehér Ház még nem reagált az elhangzottakra, az elnök pedig... Lawrence kikapcsolta a tévét. - Ne is várják, hogy reagáljak! - vágta oda dühösen az elsötétedett képernyınek, és Lloydhoz fordult. - Andy, azt sem tudom, hogy fogom elviselni a holnap délutánt, amikor egy órán keresztül mellette kell ülnöm a meccsen. És akkor még este válaszoljak is a búcsúbeszédére! Lloyd nem felelt.

Alig várom, hogy kedves barátom, Tom mellett ülve élvezhessem, ahogy milliók elıtt feszeng az oldalamon - mondta Zerimszkij, amikor belépett a nagykövetségre. Tyitov hallgatott. - Azt hiszem, a Redskinsnek fogok drukkolni. Az lenne a hab a tortán, ha Lawrence kedvenc csapata veszítene - vigyorgott Zerimszkij. Nagyszerő elıjáték lenne a megaláztatáshoz, amit estére készítettem elı

263

neki. Ügyeljen rá, hogy a beszédem minél barátságosabb legyen, hogy aztán utólag annál tragikusabbnak tőnjenek fel az események. - Megint elmosolyodott. - Utasítást adtam, hogy hidegen szolgálják fel a marhasültet. És mindenkit meg fog lepni, mit tartogatok desszertnek!

Connor

ezen az estén órákon át fontolgatta, hogy megszegjen-e egy szabályt, amelyet egész életében mindig szigorúan betartott. Pár perccel éjfél után aztán felhívta Romanovot. Az orosz örömmel hallotta, hogy mindketten ugyanarra a következtetésre jutottak a helyszín kiválasztását illetıen. - Intézkedem, hogy a sofır menjen magáért fél négyre, így négy órára a nagykövetségen lehet.

Connor lerakta a kagylót. Ha minden a tervei szerint megy, az elnök négykor már rég halott lesz.

Ébresszék föl! - De hát hajnali négy óra van - mondta a követségi titkár. - Ha kedves az élete, ébressze föl! A titkár felkapta a köntösét, kirohant a hálószobájából, végig a folyosón. Bekopogott egy ajtón. Nem kapott választ, így újból kopogott. Pár másodperc múlva vékony fénycsík jelent meg az ajtó alatt. - Tessék - szólt ki egy álmos hang. A titkár lenyomta a kilincset, és belépett a nagykövet hálószobájába. - Sajnálom, hogy zavarnom kell, excellenciás uram, de egy bizonyos Sztyepan Ivanitszkij keresi telefonon. Ragaszkodik hozzá, hogy ébresszük fel az elnököt. Azt mondja, sürgıs üzenete van a számára. - Kapcsolja a dolgozószobámba - felelte a nagykövet. Felhajtotta a takarót, ügyet sem vetve a felesége nyögdécselésére, lerohant a földszintre, és szólt az éjszakai portásnak, hogy továbbítsák a hívást a dolgozószobájába.

264

A telefon jó párszor csöngött, mire a kifulladt nagykövet felkapta a kagylót. - Tessék, itt Pietrovszkij! - Jó reggelt, excellenciás uram - mondta Ivanitszkij. - Én az elnökkel szeretnék beszélni, nem önnel. - Hajnali négy óra van. Nem várhatna egy kicsit? - Nagykövet úr, nem azért fizetjük, hogy megmondja a pontos idıt. A következı hang, amit meghallok, az elnöké legyen. Megértette? A nagykövet lefektette a kagylót az íróasztalra, a széles lépcsın lassan felsétált az elsı emeletre, közben igyekezett eldönteni, Ivanitszkijtıl vagy Zerimszkijtıl fél-e jobban. Kicsit tétovázott az elnök ajtaja elıtt, de amikor meglátta, hogy a titkár ott ácsorog a lépcsı tetején, ez megerısítette az elhatározásában. Halkan bekopogott az ajtón, de nem kapott választ. Hangosabban kopogtatott, és óvatosan benyitott. A lépcsıházból beszőrıdı fényben a nagykövet és a titkár látták, hogy Zerimszkij megmozdul az ágyában. De azt nem látták, hogy benyúl a párnája alá, ahol egy pisztolyt tartott. - Elnök úr - suttogta Pietrovszkij, miközben Zerimszkij felkattintotta a lámpát az ágya mellett. - Nagyon remélem, valami fontos - mondta Zerimszkij -, különben élete hátralévı részét Szibériában töltheti mint frizsiderellenır! - Telefonhívást kaptunk Szentpétervárról - mondta a nagykövet szinte suttogva. - Egy bizonyos Sztyepan Ivanitszkij keresi. Azt mondja, sürgıs. - Tőnjenek el a szobámból! - förmedt a nagykövetre meg a titkárra Zerimszkij, és felemelte az ágy melletti telefont. A két férfi kilépett a folyosóra, és a nagykövet halkan becsukta maga után az ajtót. - Sztyepan, miért hívsz ilyen lehetetlen idıpontban? Borogyin talán puccsra készül a távollétemben? - Nem, elnök úr. A Cár meghalt - mondta Ivanitszkij minden érzelemtıl mentes hangon. - Mikor? Hol? Hogyan?

265

- Úgy egy órával ezelıtt, a palotájában. Végzett vele a vodka. Ivanitszkij hallgatott. - A komornyik már vagy egy éve az informátorom, tıle tudom. Az elnök pár pillanatig hallgatott, aztán azt mondta: - Nagyszerő. Jobbkor nem is történhetett volna. - Egyetértenék, elnök úr, ha a fia nem lenne épp Washigtonban. Én itt nem sokat tehetek, míg ı haza nem tér. - Ez a probléma lehet, hogy ma este magától megoldódik - mondta Zerimszkij. - Belesétáltak a kis csapdánkba? - Igen. Ma este mindkettıjüktıl megszabadulok. - Mindkettıjüktıl? - Igen - felelte az elnök. - Két legyet egy csapásra! Érdekes lesz másodszor is megölni ugyanazt az embert. - Bárcsak ott lehetnék! - Ezt most még jobban fogom élvezni, mint amikor a barátja nyakán szorult össze a hurok. Mindent egybevetve, ez egy rendkívül sikeres út lesz, fıleg, ha... - Mindenrıl gondoskodtunk, elnök úr - mondta Ivanitszkij. - Tegnap elintéztem, hogy a még Jelcin és Csernopov által kötött olaj- és uránszerzıdésekbıl befolyt összegek a zürichi számlájára kerüljenek. Remélhetıleg Alekszej nem másítja meg az utasításaimat, ha hazatért. - Ha nem tér haza, erre nem lesz módja, nem igaz? - azzal Zerimszkij lerakta a kagylót, és pillanatok alatt el is aludt.

Reggel ötkor Connor már teljesen felöltözve feküdt a szállodai ágyon. Épp újból a menekülési útvonalat gondolta végig magában, amikor megcsörrent a telefon, pontban hatkor, amikorra ébresztést kért. Felkelt, résnyire félrehúzta a függönyt, és ellenırizte, hogy ott vannak-e még az ırzıi. Ott voltak: két fehér BMW parkolt az utca túloldalán, éjfél óta. A bennük ülık mostanra már bizonyára jól elálmosodtak. Tudta, hogy nyolckor váltják fel ıket, ezért úgy tervezte, nyolc elıtt tíz perccel fog

266

elindulni. A következı félórában néhány könnyebb gyakorlatot végzett, hogy kilazítsa az izmait, aztán levetkızött. Jó ideig állt a jéghideg zuhany alatt, aztán elzárta, és megtörülközött. Kék inget vett fel, farmert, vastag pulóvert, kék nyakkendıt, fekete zoknit és egy pár fekete Nike edzıcipıt. Lement a földszintre, a hotel éttermébe, öntött magának a grapefruit dzsúzból, és megtöltött egy tálkát cornflakesszel és tejjel. Az akciók napján mindig pontosan ugyanazt reggelizte, remélve, hogy minden más is ugyanilyen simán fog menni. Evés közben átolvasta a hét oldalnyi jegyzetet, amelyet a Puggal való találkozója után készített, és újból áttanulmányozta a stadion építészeti tervrajzát. Egy vonalzóval megmérte az egyik acél T-gerenda hosszát; úgy becsülte, 14 méternyire van a csapóajtó. Nem szabad majd lenéznie. Érezte, hogy elönti a halálos nyugalom, amit egy sportoló érezhet a rajtvonalnál az utolsó pillanatban. Az órájára nézett, aztán felment a szobájába. Az autóval akkor kell a Twenty-First Street és a Du Pont Circle keresztezıdésébe érniük, amikor a legnagyobb a reggeli dugó. Várt még néhány percet, majd a farmerja hátsó zsebébe győrt három százdollárost, egy negyeddollárost és egy harmincperces magnókazettát. Aztán kisétált a hotelbıl, most utoljára. A számláját már rendezte.

267

30. fejezet

Zerimszkij egyedül üldögélt a nagykövetség ebédlıjében, és a W a s h i n g t o n P o s t o t olvasgatta, míg a komornyik felszolgálta neki a reggelit. Elvigyorodott, amikor meglátta a szalagcímet: VISSZATÉRÉS A HIDEGHÁBORÚHOZ? Miközben a kávéját kortyolgatta, pár pillanatig eljátszadozott a gondolattal, vajon mi lesz a Post címlapján másnap reggel. SIKERTELEN MERÉNYLET AZ OROSZ ELNÖK ELLEN. A volt ClA-ügynököt agyonlıtték a nagykövetségen... Ismét elmosolyodott, és a vezércikket kezdte olvasni, amely megerısítette, hogy Lawrence fegyverzetcsökkentési tövényjavaslatát immár minden vezetı politikai kommentátor halva született ötletnek tekinti. Néhány perccel hét óra után megrázta a kis ezüstcsengıt, és szólt a komornyiknak, hívja ide a nagykövetet és a titkárt. A komornyik elsietett. Zerimszkij tudta, hogy a két férfi idegesen várakozik kint az ajtó elıtt. A nagykövet és a titkár úgy vélte, jobb, ha várnak egy percet, mielıtt belépnének az elnökhöz. Még mindig nem tudhatták, örült-e, amiért felverték hajnali négykor, de mivel még egyiküket sem rúgta ki, feltételezték, hogy helyesen döntöttek. - Jó reggelt, elnök úr - mondta Pietrovszkij, amikor belépett az ebédlıbe. Zerimszkij biccentett, összehajtogatta az újságot, és lerakta maga elé az asztalra. - Romanov megérkezett már? -kérdezte. - Igen, elnök úr - felelte a titkár. - Reggel hat óta itt van a konyhában, személyesen ellenırzi az esti bankettre érkezı ételeket. - Helyes. Szóljanak neki, hogy csatlakozzon hozzánk a nagykövet úr dolgozószobájában. Én is rögtön ott leszek.

268

- Igenis, elnök úr - mondta Pietrovszkij, és kihátrált a szobából. Zerimszkij megtörölgette a száját a szalvétával. Úgy döntött, pár percig megvárakoztatja ıket. Hadd legyenek egy kicsit még idegesebbek, az soha nem árt. Visszatért a W a s h i n g t o n Posthoz, és mosolyogva másodszor is elolvasta a fıszerkesztı végsı következtetését: „Zerimszkij Sztálin és Brezsnyev méltó utódja és követıje, nem pedig Gorbacsové vagy Jelciné." Ez ellen semmi kifogása nem volt; sıt remélte, hogy a nap végéig még inkább sikerül megerısítenie a róla kialakult képet. Felállt, kisétált az edédlıbıl, és a nagykövet dolgozószobája felé indult. Egy fiatalember, aki szembıl közeledett a folyosón, odarohant az ajtóhoz, és kitárta elıtte. Amikor belépett, épp ütött egy állóóra. Zerimszkij ösztönösen a karórájára pillantott. Pontosan háromnegyed nyolc volt.

Connor nyolc elıtt tíz perccel lépett ki a hotel kapuján, és átballagott az utca túloldalára, a várakozó két BMW közül az elsıhöz. Beült a sofır mellé, aki kissé meglepettnek tőnt, amiért ilyen korán látja. İ úgy tudta, Fitzgeraldnak csak délután négyre kell a nagykövetségre mennie. - A belvárosba megyünk, szeretnék venni egy-két dolgot - mondta Connor. A testır, aki a hátsó ülésen ült, rábólintott, mire a sofır elindult a Wisconsin Avenue-n. A második kocsi szorosan a nyomukban maradva követte ıket. Ráfordultak a P Streetre, ahol egymást érték az autók a Georgetownban oly gyakori építkezések miatt kialakult forgalmi dugóban. A napok teltével Connornak feltőnt, hogy az ırzıi egyre lazábban veszik a feladatukat. Minden reggel nagyjából ugyanabban az idıben a Twenty-First Street és a DuPont Circle keresztezıdésében kiugrott a BMW-bıl, hogy vegyen egy Postot a sarki újságosnál, aztán visszaült a kocsiba. Elızı nap a hátsó ülésen ülı testır még ahhoz sem vette a fáradságot, hogy elkísérje. Áthaladtak a Twenty-Third Streetnél a keresztezıdésen, és Connor már látta is a távolban a DuPont Circle-t. Az autók lökhárítói egymást érték, a forgalom szinte állt. Az út másik felén, a nyugatnak tartó kocsisor

269

kissé simábban haladt. Hajszálpontosan ki kell számítania a kellı idıpontot a cselekvésre. Connor már kitapasztalta, hogy ahogy közelednek a Circle felé, a lámpák harminc másodpercenként váltanak a P Streeten, és ennyi idı alatt általában tizenkét autó tud áthaladni. A legtöbb, amit hét közben megszámolt, tizenhat volt. Amikor a lámpa pirosra váltott, Connor tizenhét autót számolt meg a BMW elıtt. Mozdulatlanul ült. A lámpa zöldre váltott, a sofır egyesbe kapcsolt, de a forgalom olyan lassú volt, hogy beletelt egy kis idıbe, míg elindulhatott. Csak nyolc autó araszolt át a lámpa alatt. Connornak volt még harminc másodperce. Hátrafordult, rámosolygott az ırzıjére, és az újságosra mutatott. A férfi bólintott, Connor pedig kilépett a járdára, és lassan odasétált a fluoreszkáló narancssárga mellényt viselı öreg rikkancshoz. Egyszer sem pillantott hátra, úgyhogy fogalma sem volt, utánajött-e valaki a második autóból. Az ellenkezı irányba haladó kocsisorra figyelt, és igyekezett megbecsülni, milyen hosszú lesz a sor, amikor ismét pirosra vált a lámpa. Amikor odaért az újságoshoz, már a kezében szorongatta a negyeddollárost. Átadta az öregnek, aki átnyújtott egy Postot. Ahogy megfordult, és visszaindult az elsı BMW felé, a lámpa épp pirosra váltott, és az autók leálltak. Connor kiszúrta azt a kocsit, amelyikre szüksége volt. Hirtelen irányt változtatott, és rohanni kezdett, ide-oda cikázva az álló jármüvek között, míg oda nem ért a közlekedési lámpa elıtt hat autóval álló üres taxihoz. A második BMW-ben ülı két testır kipattant, és rohanni kezdtek Connor után, épp, amikor a Du Pont Circle elıtti lámpa zöldre váltott. Connor feltépte a taxi ajtaját, és bevágódott a hátsó ülésre. Egyenesen elıre! - kiáltott a taxisra. - 100 dollárt kap, ha még átcsúszik a lámpán! A sofır rátenyerelt a dudára, és átszáguldott a piroson. A két fehér BMW nagy csikorgással azonnal visszakanyarodott, de a lámpa már pirosra váltott, és az útjukat elálltak a megtorpant autók. Idáig minden a terv szerint halad.

270

A taxi élesen balra kanyarodott a Twenty-Third Streetre. Connor szólt, hogy itt álljon meg. Odaadta a százdollárost, és azt mondta: - Most menjen tovább a Dulles reptérre. Ha meglátja, hogy követi egy fehér BMW, ne engedje, hogy megelızze. Ha odaért, álljon meg fél percig a bejáratnál, aztán szép lassan menjen vissza a városba. - Oké, haver, meglesz - mondta a taxis, és zsebre vágta a százdollárost. Connor kiugrott a kocsiból, átrohant az utcán, és leintett egy másik taxit, amely ellenkezı irányba haladt. Épp akkor csapta be maga után az ajtót, amikor a két fehér BMW elszáguldott mellette az elsı taxi nyomában. - Hová? - A Cooke stadionba. - Remélem, van jegye, öregem, mert különben fordulhatunk vissza!

A

három férfi felállt, amikor Zerimszkij a szobába lépett. Intett, hogy üljenek le, ugyanazzal a mozdulattal, amivel az ünneplı tömeget szokta lecsendesíteni, és maga is helyet foglalt a nagykövet íróasztala mögötti széken. Kissé meglepte, hogy az írókészlet helyett egy puska hever az asztalon, de nem törıdött vele, hanem Alekszej Romanovhoz fordult, aki úgy festett, mint aki nagyon meg van elégedve önmagával. - Szomorú hírem van a számodra, Alekszej - mondta az elnök. Romanov arcára aggodalom ült ki, aztán idegesség. Zerimszkij hosszú csönd után folytatta. - Ma hajnalban telefonhívást kaptam az unokabátyádtól, Sztyepantól. Az apád szívrohamot kapott az éjszaka folyamán, és a kórházba szállítás közben meghalt. Romanov lehorgasztotta a fejét. A nagykövet és a titkár az elnökre pillantott, nem tudták, hogy reagáljanak. Zerimszkij felállt, lassan odament Romanovhoz, és vigasztalóan a vállára tette a kezét. A nagykövet és a titkár az alkalomhoz illıen komor képet vágott.

271

- Gyászolni fogom - mondta Zerimszkij. - Nagy ember volt. - A két diplomata egyetértıen bólogatott, míg Romanov meghajtotta a fejét, mintegy megköszönve az elnök kedves szavait. - És most rád száll a cári palást, Alekszej. Igazán méltó utód leszel. A nagykövet és a titkára tovább bólogattak. - És hamarosan lehetıséget is kapsz rá, hogy kimutasd a tekintélyedet, és Oroszországban senkinek ne legyenek kétségei afelıl, ki is az új Cár. Romanov felemelte a fejét, és elmosolyodott. A gyásznak ezzel vége is volt. - Feltéve, persze, ha ma este minden jól sikerül - tette hozzá Zerimszkij. - Semmi baj nem lehet - közölte magabiztosan Romanov. Valamivel éjfél után beszéltem Fitzgeralddal. Elfogadta a tervemet. Délután négyre itt lesz a nagykövetségen, amikor ön még a stadionban van Lawrence-szel. - Miért ilyen korán? - kérdezte Zerimszkij. - Azt akarjuk, mindenki azt higgye, a felszolgáló személyzet tagja, és amikor majd kisurran a konyhából, ne tőnjön fel senkinek. A konyhában marad az én felügyeletem alatt, egészen pár perccel azelıttig, hogy az elnök úr feláll, hogy belekezdjen a beszédébe. - Kitőnı - mondta Zerimszkij. - És utána? - Bekísérem ebbe a szobába, ahol magához veszi a puskát. Aztán a lifttel felmegy a bálterem galériájára. Zerimszkij bólintott. - Ott elbújik a nagy Lenin-szobor mögött, és ott marad, míg elnök úr nem ér a beszédének ahhoz a részéhez, ahol megköszöni az amerikai népnek és különösképpen Lawrence elnöknek a vendégszeretetet és a meleg fogadtatást. Elintéztem, hogy itt hosszú taps következzen. Ezalatt maradjon teljesen mozdulatlan. - Miért? - kérdezte Zerimszkij. - Mert Fitzgerald nem fog lıni, ha attól kell tartania, hogy valami hirtelen mozdulatot tesz.

272

- Értem. - Miután lıtt, az ablakon kimászik az elıtte álló fára. Tegnap délután többször is elpróbáltuk az egészet, de ma este egy kis meglepetésben lesz része. - Mégpedig? - A fa tövében hat testıröm fogja várni - közölte Romanov. - És lepuffantják, még mielıtt a lába földet érne. - Csakhogy ennek a tervnek van egy apró szépséghibája. Romanov csodálkozva nézett. - Mégis, hogy fogom túlélni a lövést, amit egy kiváló mesterlövész ad le rám ilyen közelrıl? Romanov felállt, és fogta a puskát. Kivett belıle egy apró fémdarabkát, és az elnök tenyerébe rakta. - Ez meg micsoda? - Az ütıszeg - felelte Romanov.

273

31. fejezet

A két fehér BMW nyugat felé tartott a 66-os fıúton, az üres taxit követve, amely a megengedett sebességet jóval túllépve száguldott a Dulles repülıtérig. Egy másik taxi eközben szép kényelmesen keleti irányba haladt, a Cooke stadionhoz. Connor újból végiggondolta, helyes-e, hogy úgy döntött, minden kockázat ellenére mégis inkább a stadiont választja. A nagykövetségen túlságosan is könnyő volt ki-be sétálni. Ezt gyanúsnak találta, nem szokás ekkora lazaságot tanúsítani egy ilyen helyen, különösen, ha épp itt van látogatóban az elnök. Miután Connor kiszállt a stadionnál, pontosan tudta, merre kell mennie. Elsétált a széles, kavicsos úton az északi bejárathoz, ahol két hosszú sorban várakoztak azok, akik minden meccs elıtt összegyőlnek abban a reményben, hogy kapnak valami alkalmi munkát. Van, aki csak a pénzkereset végett jön, de ahogy Pug mesélte, sokan közülük olyan fanatikus szurkolók, akik bármire hajlandóak, a megvesztegetést is beleértve, hogy bejussanak a stadionba. - Megvesztegetés? - kérdezte megjátszott álmélkodással Connor. - Hát persze. Valakinek fel kell szolgálni a díszpáholyban is mondta cinkos kacsintással Pug. - És onnan nyílik a legjobb rálátás az egész pályára. - Ezt roppant érdekesnek fogják találni az olvasóink - mondta Connor. Az elsı sorban azok várakoztak, akik a stadionon kívül, a parkolóban akartak dolgozni, ahová huszonháromezer autót és buszt

274

vártak, vagy pedig programfüzeteket, párnákat és szuveníreket árulni a hetvennyolcezer szurkolónak. A másik sorban azok álltak, akik remélték, hogy kapnak valami munkát odabent a stadionban. Connor ebbe a sorba állt be. Az itt várakozók többnyire fiatal munkanélküliek voltak, illetve korán nyugdíjba vonult unatkozók, akik ki nem hagytak volna egy ilyen jó bulit. Pug még azt is részletesen leírta, hogyan szoktak öltözködni az ebbe a csoportba tartozók, Connor ehhez igazította a ruházatát. Ezen a napon a titkosszolgálat egy maréknyi embere is szemmel tartotta a jelentkezıket. Connor a W a s h i n g t o n Postot böngészte, miközben a sor lassan araszolgatott elıre. A vezércikk Zerimszkij beszédével foglalkozott. A kongresszusi képviselık reakciója egyhangúlag ellenséges volt. Connor gyanította, hogy Zerimszkijnek módfelett tetszhetett ez a cikk. Tovább lapozgatta az újságot Szomorkás mosoly suhant át az arcán, amikor a nekrológok között egy híres matematikaprofesszor haláláról olvasott, akit még Chicagóból ismert. - Hello! - szólalt meg hirtelen egy hang a háta mögött. Connor hátranézett a jól öltözött fiatalemberre, aki épp beállt mögé a sorba. - Hello - felelte röviden, aztán megint az újságba temetkezett. Nem akart fölösleges beszélgetésbe bonyolódni valakivel, aki késıbb esetleg tanú lehet. - Engem Bradnek hívnak - közölte a fiatalember, és kezet nyújtott. Connor megrázta, de nem mondott semmit. - Remélem, kapok melót valamelyik reflektorállványon - mondta. Hát maga? - Miért épp ott? - kérdezte Connor, megkerülve a választ. - Mert ott helyezkednek el a titkosszolgálat különleges ügynökei, és én kíváncsi vagyok, milyen a munkájuk közelrıl. - És miért érdekli? - kérdezte Connor, összehajtogatva az újságját. Már belenyugodott, hogy nem tud rövid úton véget vetni a beszélgetésnek. - Fontolgatom, hogy belépek hozzájuk, ha végeztem az egyetemen. Már részt vettem egy elıkészítı tanfolyamon, de szeretném

275

látni közelrıl is, hogyan dolgoznak, mielıtt eldöntöm, hogy a titkosszolgálathoz jelentkezzem-e, vagy ügyvéd legyek. Valakinek kell majd kaját vinni az ügynököknek, akik a reflektorállványokról figyelnek a pálya két végében. Ez az a meló, amit senki nem akar vállalni. Rengeteg lépcsın kell felmászni. Egészen pontosan százhetvenkettın, tette hozzá gondolatban Connor, aki már a kezdet kezdetén elvetette a reflektorállványokat, nem a lépcsık miatt, hanem mert onnan lehetetlen lett volna elmenekülni. Brad közben elkezdte mesélni az élete történetét, és mire Connor a sor legelejére került, már tudta, melyik iskolába járt, hogy most kriminológiát tanul a Georgetown egyetemen - errıl rögtön Maggie jutott Connor eszébe -, és azt is, hogy miért nem tudta még eldönteni, milyen hivatást válasszon. - A következıt! - mondta egy hang. Connor odafordult a kecskelábú asztalnál ülı férfihoz. - Milyen munka van még? - kérdezte. - Nem sok - felelte a férfi, és lenézett a listára, amelyen szinte minden ki volt már pipálva. - Mosogatás vagy a stadionban dolgozó alkalmazottak kiszolgálása, ennyi maradt - Nekem ez is megfelel. - A neve? - Dave Krinkle - felelte Connor. - Valami igazolványa van? Connor átadott egy jogosítványt. A férfi kitöltött neki egy belépıt, egy fotós pedig gyorsan csinált egy polaroidképet, amit ráragasztottak a kártyára. - Oké, Dave - nyújtotta át a férfi. - Ezzel bárhová beléphet a stadion területén, kivéve a magas biztonsági fokozatú helyeket, vagyis a díszpáholyt és a VIP-területeket. De ott úgysem lesz semmi dolga. Connor bólintott, és a pulóverére csíptette a belépıt. - Jelentkezzen a 47. szobában, a H blokk alatt. - Connor elindult balra. Nem kellett neki mondani, merre van a 47. szoba.

276

- A következıt! Sokkal tovább tartott átjutni a három biztonsági vizsgálaton, köztük a fémdetektoros kapun, mint az elızı nap, mivel most a titkosszolgálat emberei végezték a jóval alaposabb ellenırzést Connor végigballagott a folyosón, míg elért egy lépcsıhöz, ahol egy tábla állt „47. szoba, vendéglátás" felirattal és egy nyíllal. A kis szobában vagy tucatnyi ember lézengett. Mind úgy festett, mint aki nem elıször csinálja ezt. Egyiküketmásikukat Connor felismerte a sorból, elıtte álltak. Rajta kívül mindenkin látszott, hogy szüksége van a pénzre. Connor leült egy sarokban, és megint kinyitotta az újságot, a meccsrıl szóló elızetest kezdte olvasgatni. Tony Kornheiser azt írta, világraszóló csoda lenne, ha a Redskins megverné a Packerst, amely a legjobb csapat az országban. Húsz pontos gyızelmet jósolt nekik. Connor azt remélte, a meccsnek egészen más vége lesz. - Emberek, figyelmet kérek! - harsant fel egy hang. Connor felnézett, és meglátott egy szakácssapkát viselı embert. Ötven körül járhatott, hatalmas dupla tokája volt, és legalább 120 kilót nyomott. - Én vagyok a séf - jelentette be -, és amint láthatják, nem is akármilyen! - Egy-két ember udvariasan nevetett. - Két választásuk van. Vagy mosogatnak, vagy kiszolgálják a stadion dolgozóit és a biztonsági ıröket. Ki jelentkezik mosogatásra? - A legtöbb jelenlevı keze a magasba lendült. Mint Connor Pugtól megtudta, a mosogatás azért népszerő, mert nemcsak a maximális óránkénti tíz dollárt fizetik érte, de egyik-másik ember számára az itt talált maradékok jelentik a legjobb étkezést a héten. - Jól van - mondta a séf. Kiválaszott öt embert, és felírta a nevüket. - Akkor most a felszolgálás. Kérek jelentkezıket a stadion dolgozóihoz. Szinte minden maradék ember jelentkezett. A séf ismét felírt öt nevet. Rendben. Mindenki, akit felírtam, jelentkezhet a munkahelyén. - Az öreg rókák azonnal felálltak, és kicsoszogtak egy ajtón, amelyrıl Connor pontosan tudta, hogy a konyhába vezet. Már csak ı és Brad maradtak a szobában.

277

- Két hely van a biztonságiak kiszolgálásánál - folytatta a séf. - Az egyik jó, a másik pocsék. Melyikük legyen a szerencsésebb? Reménykedve Connorra pillantott, aki bólintott, és a nadrágja hátsó zsebébe nyúlt. A séf azonnal odalépett hozzá, egy pillantásra sem méltatva Bradet, és azt mondta: - Az az érzésem, maga jobban örülne a JumboTron mögötti kényelmes helynek. - Eltalálta - mondta Connor, és átnyújtott egy százdollárost. - Szóval jól sejtettem - vigyorgott a séf. Connor nem felelt semmit, a kövér pedig zsebrevágta a pénzt, pontosan, ahogy Pug mondta. Igazán megérdemelt minden centet, amit azért a körbevezetésért kapott.

Eleve

nem lett volna szabad meghívni! - füstölgött Tom Lawrence, miközben beszállt a helikopterbe, amely a Fehér Házból a Cooke stadionba szállította. - Ráadásul nekem az az érzésem, még nincs vége a bajoknak mondta Andy Lloyd, és becsatolta a biztonsági övet. - Miért, mi baj lehet még? - kérdezte Lawrence, miközben felbıgtek a motorok. - Még mindig hátravan két nyilvános esemény, mielıtt Zerimszkij elutazna, és én fogadni mernék, hogy valamelyiken Fitzgerald is ott lesz. - Ma este nem lehet semmi zür. Pietrovszkij nagykövet számtalanszor elmondta a titkosszolgálatnak, hogy az emberei képesek megvédelmezni a saját elnöküket. Különben is, ki vállalna ekkora kockázatot, ilyen fokú biztonsági intézkedések mellett? - Fitzgeraldot nem lehet úgy megítélni, mint más embert - felelte Lloyd. Az elnök lenézett a helikopter ablakán. Épp az orosz nagykövetség fölött repültek el. - Már bejutni is nehéz lenne abba az épületbe - állapította meg. - Arról már nem is szólva, hogy ki is kellene jutnia.

278

- A stadionban viszont Fitzgeraldnak nem lenne ilyen problémája, majdnem nyolcvanezer nézı között - mondta Lloyd. - Be- és kijutni is épp elég könnyő lenne. - Ne felejtsd el, Andy; hogy csak egy tizenhárom perces idıszak van, amikor bármi baj történhet. És különben is, aki belép a stadionba, át kell haladnia a fémdetektoron. Még egy tollkést sem lehet becsempészni, nemhogy egy puskát! - Gondolod, hogy ezt Fitzgerald nem tudja? Még nincs túl késı, hogy lefújjuk a programnak azt a bizonyos részét. - Nem - mondta határozottan Lawrence. - Ha annak idején Clinton meg merte csinálni, hogy az atlantai olimpiai megnyitón kiállt a stadion közepére, én is megtehetem. A fenébe is, Andy, demokráciában élünk, és én nem fogom hagyni, hogy bárki is diktáljon nekem! Én is ott fogok állni, ugyanazt a kockázatot vállalva, mint Zerimszkij. - Ez igaz, de ha Zerimszkij ellen merényletet követnek el, senki nem fog megdicsérni, amiért ott álltál mellette, legkevésbé Helen Dexter. İ lesz az elsı, aki azt mondja, hogy... - Mit gondolsz, Andy, ki fog nyerni a meccsen? -vágott közbe az elnök. Lloyd elmosolyodott. Ismerte már, hogy szokott véget vetni az elnök a számára kellemetlen beszélgetéseknek. - Fogalmam sincs - felelte. - Amíg nem láttam ma reggel, hogy az embereim közül hányan kértek szabadnapot a meccs miatt, nem is sejtettem, milyen sok Redskins-szurkoló van a Fehér Házban. - Azért csak akad közöttük egy-két Packers-szurkoló is - mondta Lawrence reménykedve. Kinyitotta az ölében fekvı dossziét, és tanulmányozni kezdte a rövid ismertetöt a díszpáholyba meghívott vendégekrıl.

Figyelem! - kiáltotta a séf. Connor úgy tett, mintha csupa fül lenne. - A titkosszolgálat emberei tízkor kapnak reggelit, aztán ebédet. Legelıször is vegyenek egy fehér köpenyt és egy Redskins sapkát. Aztán

279

a lifttel felmennek a hetedik szintre, és megvárják, míg lent a konyhában az ételliftbe rakjuk a tálcákat. A bal oldali gombot kell megnyomni folytatta, mintha egy tízéves gyerekhez beszélne -, és egy perc alatt ott is lesz. Connor azt is meg tudta volna mondani, hogy egészen pontosan negyvenhét másodpercbe telik, míg az étellift felér a hetedik szintre. Mivel volt még két szint, ahol hozzá lehetett férni a lifthez - a második, ahol a klub igazgatósági páholya volt, és az ötödik, ahol a díszpáholy -, valószínőleg várni kell, míg elıbb ıket kiszolgálják, és akkor három percbe is beletelhet a dolog. - Miután megkapják az ételt, a tálcát elviszik a JumboTron mögött, illetve a pálya keleti végében ırködı embereknek. A JumboTronhoz vezetı folyosó végén balra van egy „Belépni tilos" feliratú ajtó. - Harminchét lépésre, tette hozzá magában Connor. - Ott bemegy, aztán végig a kezelıhídon, míg elérkezik a JumboTron mögötti terület bejáratához. Hetven méter, gondolta Connor. A régi szép idıkben, amikor még futballozott, akár hét másodperc alatt is megtett egy ilyen távot. Míg a séf tovább magyarázott olyan dolgokat, amelyeket ı pontosan tudott, Connor vetett egy pillantást az ételliftre. Körülbelül hatvanszor hetven centis fülke volt, a belsejében jól láthatóan ott állt a felirat: „Engedélyezett súly 75 kilogram". Connor kilencven kilót nyomott, úgyhogy remélte, a tervezı hagyott rá egy kicsit. Ezzel kapcsolatban két probléma volt: egyrészt nem volt alkalma elıre kipróbálni, másrészt semmit nem tehetett, hogy ne állítsák meg az ötödik vagy a második szintnél, amikor majd lefelé menekül vele. - Az ajtónál bekopog, az ügynök beengedi. Ha átadta a tálcát, megnézheti az elsı negyedet a meccsbıl. A szünetben a lifthez viszi az üres tálcát, megnyomja a zöld gombot, és leküldi a konyhába. Aztán nézheti tovább a meccset. Minden világos, Dave? Connor érzett némi kísértést, hogy azt felelje: nem lehetne még egyszer, kicsit lassabban? - Igen, világos. - Van valami kérdése?

280

- Nincs. - Rendben. Ha vége a meccsnek, nálam jelentkezik, és megkapja a pénzét. Ötven dollár. - A séf kacsintott. Pug elmagyarázta, hogy az igazi szurkolóknak eszük ágában sincs felvenni a pénzt, fıleg, ha abban reménykednek, hogy máskor is kapnak munkát. - Ha a séf a „fizetés" szót említi, olyankor csak kacsintani kell egyet - mondta. Connornak nem állt szándékában felvenni az ötven dollárt, vagy még egyszer betenni a lábát a stadionba. Kacsintott.

281

32. fejezet

Ha Lawrence helikopterrel megy, nekem miért kell itt rostokolnom egy autó hátsó ülésén? - zsörtölıdött Zerimszkij, miközben a kilenc autóból álló konvoj kigördült a nagykövetség kapuján. - Neki mindenképpen elıbb kell odaérnie - felelte Tyitov. - Azt akarja, hogy elıre bemutassák az összes vendégnek, hogy mire ön odaér, úgy viselkedhessen, mintha egész életében ismerte volna ıket. - Hogy lehet így vezetni egy országot? - jegyezte meg Zerimszkij. Na, nem mintha ez a délelıtt különösebben fontos lenne. - Egy pillanatig hallgatott - Képzelje, még a puskát is láttam, amivel Fitzgerald majd megpróbál megölni - mondta aztán. - Ugyanaz a modell, mint amit Szentpétervárott is otthagyott neki a CIA. Csak egy kis apró módosítással. - Zerimszkij a kabátja zsebébe nyúlt. - Mit gondol, mi ez? - kérdezte, és felmutatott egy apró fémtárgyat, amely úgy festett, mint egy meggörbült szög. Tyitov megrázta a fejét - Fogalmam sincs. - Ez egy Remington 700-as ütıszege - felelte Zerimszkij. - Úgyhogy még azt is nyugodtan hagyhatjuk, hogy meghúzza a ravaszt, mielıtt a testırök szitává lövik. Azt hiszem, az íróasztalomon fogom tartani a Kremlben. - A zsebébe csúsztatta a fémdarabkát. - A ma esti beszédemet kiadták a sajtónak? - Igen, elnök úr - felelte Tyitov. - Tele van a szokásos közhelyekkel. Bízhat benne, hogy egy szavát sem fogják kinyomtatni. - És a spontán reakcióm Fitzgerald halála után? - Az is készen van, elnök úr. - Helyes, hadd halljam - dılt hátra Zerimszkij. 282

Tyitov kivett egy dossziét az aktatáskájából, és olvasni kezdett egy kézzel írt szöveget. - „A megválasztásom napján Lawrence elnök felhívott a Kremlben, és személyesen invitált egy látogatásra. Én jóhiszemően elfogadtam a meghívást. És mi történik? Kinyújtott baráti kézzel érkezem, de nem a béke olajága vár, hanem egy rám szegezett puskacsı. És hol? A saját nagykövetségemen! Ezután kiderül, hogy a ravaszt nem más húzta meg, mint a CIA egy ügynöke. Ha nem lettem volna olyan szerencsés, hogy..." - A CIA egy volt ügynöke - szólt közbe Zerimszkij. - Úgy gondoltam, okosabb lenne, ha itt-ott elkövetne egy kis tévedést, nehogy valaki gyanút fogjon, hogy túl sokat tud - mondta Tyitov, felpillantva a jegyzeteibıl. - Amerikában hajlamosak mindenben összeesküvést látni. - És én a legnagyobb örömmel táplálom tovább a paranoiájukat mondta Zerimszkij. - Amikor Lawrence-t már rég eltávolították a helyérıl, még akkor is vaskos köteteket írnak majd arról, hogy én voltam a felelıs a két ország közti viszony teljes megromlásáért. A történelemkönyvekben a Lawrence-adminisztráció nem lesz több, mint egy apróbetős lábjegyzet a fejezethez, amely arról szól, hogyan született újjá az orosz birodalom az én elnökségem alatt. - Zerimszkij Tyitovra mosolygott. - És ha ezt elértem, senki nem fog többé választásokat emlegetni. Én halálom napjáig hatalmon maradok!

Connor

megnézte az óráját: kilenc óra ötvenhat percet mutatott. Megnyomta a gombot az ételliftnél, és azonnal meg is hallotta a motor zúgását, ahogy a lift megkezdte a lassú emelkedést a hetedik szintre. Harmincnégy perc volt hátra, míg a stadiont megnyitják a közönség elıtt; habár Connor tudta, hogy jó idıbe beletelik, mire a tömeg áthalad a harminc mágneses detektoron és egyéb biztonsági ellenırzéseken. De neki sokkal szorosabb volt az idıbeosztása, mint bárkié a stadionban. Negyvenhét másodperc múlva kivette a tálcát folyosón egy „Belépni tilos"

283

feliratú az ételliftbıl, és megnyomott egy gombot, amely jelezte lent a konyhában, hogy megkapta a küldeményt. Gyorsan végigsietett a ajtóig. Egyik kezében a tálcát egyensúlyozva, a másik kezével elfordította a zárban a kulcsot, és belépett. Felkapcsolta a villanyt, és végigsétált a JumboTron videoképernyı mögött húzódó fémszerkezető kezelıhídon. Ismét az órájára nézett: nyolcvanhárom másodperc. Ez túl hosszú; de amikor majd élesben megy a dolog, nem lesz nála a tálca, úgy talán sikerül megtenni az egész utat két percnél kevesebb idı alatt. Ha minden az eredeti terv szerint alakul, már rég útban lesz a repülıtér felé, mire a rendırség lezárná a fıbb útvonalakat. Connor bekopogott az ajtón. Pár másodperc múlva kinyitotta egy magas, keménykötéső férfi, akinek csak a sziluettje rajzolódott ki az ajtónyílás négyszögében. - Meghoztam a kaját! - mondta Connor barátságos vigyorral. - Remek, kösz - felelte a mesterlövész. - Nem jössz be? - Levette a tálcáról a szendvicset, Connor pedig bement utána a galvanizált acél platformra, amely a 786 televíziós képernyıbıl összeálló gigantikus mérető videoképernyı mögött húzódott több szinten, amelyeket keskeny fémlépcsık kötöttek össze. A titkosszolgálat embere leült, és beleharapott a szendvicsbe. Connor igyekezett nem túl feltőnıen bámulni a puskáját. A férfit azonban sokkal jobban érdekelte a kólája, mint az, hogy Connor mit néz. - Különben Arnie Coopernek hívnak - mondta két korty között. - Dave Krinkle - felelte Connor. - Na és mennyit perkáltál le azért a kiváltságért, hogy velem tölthesd a délutánt? - kérdezte vigyorogva Arnie.

A

helikopter a stadiontól északkeletre lévı leszállópályán landolt. A limuzin halkan zúgva már oda is suhant, még mielıtt a lépcsık leértek volna a földre. Lawrence és Lloyd egy másodperc múlva megjelentek. Az elnök odaintegetett az összecsıdült bámészkodóknak, aztán beült a várakozó limuzinba. Egy percbe sem telt az út a stadionig. John Kent

284

Cooke, a Redskins csapat tulajdonosa és elnöke a bejáratnál várta a vendégeket. - Óriási megtiszteltetés, hogy a stadionban üdvözölhetem, elnök úr - mondta, amikor Lawrence kiszállt a limuzinból. - Örülök, hogy megismerhetem, John - felelte az elnök, és megrázta a magas, ezüstös hajú férfi kezét. Cooke a különlifthez kalauzolta a vendégeket. - Tényleg azt hiszi, John, hogy a Redskins nyerhet? - kérdezte Lawrence. - Önök politikusok mindig ilyen kínos kérdéseket feszegetnek — felelte Cooke, miközben beléptek a liftbe. - Mindenki tudja, hogy elnök úr a Packersnek szurkol. Ennek ellenére azt kell felelnem: igen, a Redskins fog gyızni! - A W a s h i n g t o n P o s t nem ért egyet önnel -mondta az elnök. - Attól tartok, ön az egyetlen a világon, aki mindent elhisz, amit a Po stban olvas - vágott vissza Cooke. Mindketten nevettek, miközben Cooke bevezette Lawrence-t az ötven yardos középvonal fölött emelkedı díszpáholyba, ahonnan tökéletes rálátás nyílt az egész pályára. - Elnök úr, szeretnék önnek bemutatni egy-két embert, akik sokat tettek azért, hogy a Redskins lett Amerika elsı futballcsapata. Hadd kezdjem a feleségemmel, Ritával. - Nagyon örülök, Rita - mondta az elnök, megszorítva a nı kezét. És gratulálok a jótékonysági bál sikeréhez. Úgy hallom, rekord nagyságú összeget sikerült összegyőjteni az ön szervezésében. Mrs. Cooke ragyogott a büszkeségtıl. Lawrence minden apró részletre és anekdotára vissza tudott emlékezni, amit bárkirıl hallott, például a Redskins-címeres blézerben feszítı kis öregemberrıl is, akirıl rögtön lerítt, hogy semmiképp nem lehet egykori játékos. - İ Pug Washer - tette a kezét Cooke az öreg vállára. - Az egyetlen a világon... -...aki bekerült a Redskins hírességek csarnokába, úgy, hogy nem játékos - fejezte be az elnök.

285

Pug arcán széles vigyor terült el. - És úgy hallom, többet tud a csapat történetérıl, mint bárki más széles e világon. Pug magában szentül megfogadta, hogy ezentúl mindig a demokratákra fog szavazni. - Mondja csak, Pug, abban az évben, amikor Lombardi átment edzınek a Packerstıl a Redskinshez, hány pontot ért el a két csapat? - Packers 459 pont, Redskins 435 pont - vágta rá Pug szomorkás mosollyal. - Hát igen, nem lett volna szabad otthagynia a Packerst! - mondta az elnök, és barátságosan hátba vágta Pugot. - Tudja, elnök úr - mondta Cooke -, még soha egyetlen kérdést sem tudtam feltenni a Redskinsrıl, amelyre Pug ne tudta volna a választ. - Kifogott magán valaha bárki is, Pug? - kérdezte az elnök ismét a két lábon járó sportenciklopédiához fordulva. - Próbálkoznak, de hiába - felelte Pug. - Például tegnap is körbevezettem egy fickót, aki... Mielıtt még Pug befejezhette volna a mondatot, odalépett Andy Lloyd, és megérintette az elnök könyökét. - Elnézést a zavarásért, de most kaptuk a hírt, hogy Zerimszkij elnök úr öt perc múlva itt lesz a stadionban. El kellene indulni Mr. Cooke-kal az északkeleti bejárathoz a fogadására. - Igen, persze - felelte Lawrence. Pughoz fordulva azt mondta: - Ha visszajöttem, majd folytatjuk. Pug bólintott, az elnök pedig kíséretével együtt elindult, hogy üdvözölje Zerimszkijt.

Kicsit szőkös itt a hely! - Connor próbálta túlkiabálni a mennyezeten forgó hatalmas ventillátor zúgását. - Eléggé - bólintott Arnie, felhajtva az utolsó korty kólát. - De hát ez együtt jár a munkámmal. - Számítanak bármi problémára ma?

286

- Nem, nem igazán. Persze teljes készenlétben állunk, attól a pillanattól, hogy a két elnök kisétál a pályára, de ez csak tízperces idıszak lesz. Persze, ha a fınökömön, Braithwaite kapitányon múlna, ı ki sem engedné ıket a páholyból. Connor bólintott, és feltett még néhány ártatlannak tőnı kérdést, és közben jól hegyezte a fülét, hogy minél jobban megjegyezze Arnie brooklyni akcentusát. Miközben Arnie beleharapott egy szelet csokitortába, Connor kilesett egy résen az eredményjelzı tábla és a videoképernyı között A stadion különbözı pontjain elhelyezkedı biztonsági emberek legtöbbje szintén épp reggelizett. Connor a stadion túlsó végében emelkedı reflektorállványra nézett. Brad odafent volt, és épp egy ügynököt hallgatott feszült figyelemmel, aki a díszpáholy felé mutogatott Pontosan ilyen lelkes fiatalokra van szüksége a titkosszolgálatnak, gondolta Connor. Visszafordult Arnie-hoz. - A meccskezdés elıtt itt leszek. Még egy szendvics, még egy csokitorta és kóla megfelel? - Tökéletes. De ne legyen túl nagy a torta! Az még csak hagyján, hogy a feleségem rágja a fülemet, hogy meghíztam, de egy ideje már a fınököm is megjegyzéseket tesz rá. Felharsant egy sziréna, amely azt jelezte a stadion alkalmazottainak, hogy fél tizenegy van, és a kapukat megnyitják a nézık elıtt. A szurkolók áradni kezdtek befelé a stadionba, legtöbben egyenesen a megszokott helyük felé igyekeztek. Connor összeszedte az üres kólásdobozt meg a mőanyag tálakat, és a tálcára rakta ıket. - Jövök az ebéddel, ahogy elkezdıdött a meccs -mondta. - Oké - felelte Arnie, távcsövét a tömegre szegezve. - De ne kopogj be, csak amikor már a két elnök visszament a nyitóceremónia után a páholyba. Amíg kint vannak a pályán, senki nem léphet be ide. - Rendben, értem - felelte Connor, és még egy utolsó pillantást vetett Arnie puskájára. Amint megfordult, meghallotta, hogy megszólal egy hang Arnie adóvevıjében. - Hercules 3, jelentkezz!

287

Arnie leakasztotta az övérıl az adóvevıt, lenyomott egy gombot, és beleszólt. - Itt Hercules 3. Connor kicsit még elidızött az ajtónál. - Nincs semmi jelentenivalóm. Épp most készülök átvizsgálni távcsıvel a nyugati lelátót. - Helyes. Ha bármi gyanúsat észlelnél, azonnal jelentsd. - Értettem! - felelte Arnie, és visszacsatolta az övére a rádiót. Connor halkan kilépett a folyosóra, és becsukta maga után az ajtót. Az üres kólásdobozt lerakta a földre, és otthagyta. Az órájára pillantott, aztán gyorsan végigsietett a kezelıhídon, és a végében kinyitotta az ajtót. Amint kilépett, látta, hogy a lelátókon már nyüzsögnek a helyükre igyekvı szurkolók. A lifthez érve megint megnézte az óráját. Ötvennégy másodperc. Az akció után kevesebb, mint harmincöt másodperc alatt kell megtennie ugyanezt a távot. Megnyomta a lift gombját. Negyvenhét másodperc múlva az étellift megérkezett. A második és az ötödik szinten nyilván senki nem állította meg. Berakta a tálcát, és megnyomta a gombot. A lift azonnal ereszkedni kezdett lefelé az alagsorba. Senki nem méltatta egyetlen pillantásra sem Connort, aki hosszú fehér köpenyt és Redskins feliratú ellenzıs sapkát viselt. Kényelmesen visszaballagott a „Belépni tilos" feliratú ajtó felé. Besurrant, bezárta maga után az ajtót, és halkan végigosont a keskeny kezelıhídon a JumboTronhoz vezetı ajtóig. Ott megállt, és a hídról lenézett a vaskos acélgerendára, amely a hatalmas képernyıt tartotta. Jól megmarkolta a vaskorlátot, aztán letérdelt. Elırehajolt, két kézzel megkapaszkodott, és lassan leereszkedett a gerendára. Tekintetét a képernyıre szegezte, amely az építészeti tervrajz szerint 14 méter távolságban volt. Neki inkább egy kilométernek tőnt. Látta ugyan a fogantyút, de még mindig nem volt benne egészen biztos, hogy a kis csapóajtó, amely a tervrajzon egyértelmően szerepelt, valóban ott van-e. Lassan araszolni kezdett az acélgerendán, centiméterrıl centiméterre. Egyszer sem nézett le az alatta tátongó mélységbe.

288

Amikor végre elért a gerenda végébe, lovaglóülésben leült, és jól megkapaszkodott. A képernyı épp váltott: eddig egy régebbi Redskinsmeccs góljait játszották újra, most a Modell sportáruház reklámja ment. Connor jó nagy levegıt vett, megragadta a fogantyút, és megrántotta. Az ajtó, mely a hatalmas acélgerenda üreges belsejébe vezetett, kinyílt. Connor szép lassan bemászott, és visszacsukta az ajtót. Minden oldalról acélfal vette körül. Mintha egy kis hőtıszekrényben kuporgott volna. Csak most jutott eszébe, hogy jó lett volna egy pár meleg kesztyőt is hozni. Egyre inkább biztos volt benne, hogy ha az akció után mégsem sikerülne elmenekülnie, és a póttervnek megfelelıen itt kell majd elrejtıznie, senki nem fog rátalálni. Ott kuporgott, hatvan méternyire a föld felett, több mint másfél órán át. Annyira is alig tudott megmozdulni, hogy az óráját megnézze. Persze Vietnamban tíz napot töltött egy bambuszketrecben, állig vízben. Az volt az érzése, Arnie-nak soha nem volt része ehhez hasonló élményben.

289

33. fejezet

Zerimszkij melegen kezet szorított mindenkivel, akit csak bemutattak neki, még nevetett is John Kent Cooke viccein. Emlékezett minden meghívott vendég nevére, és mosolyogva válaszolgatott a kérdésekre. Igyekezett minél elbővölıbben viselkedni, hogy utólag csak annál elborzasztóbbnak hassanak az esti események. Szinte már a fülében csengett, ahogy majd a bankett vendégei mesélik a sajtónak: „Zerimszkij nem is lehetett volna lezserebb és barátságosabb, különösen az elnökkel, akit csak úgy emlegetett, hogy „az én kedves Tom barátom”. Lawrence viszont - mesélik majd - egyáltalán nem viselkedett ilyen melegen, inkább hővös volt az orosz vendéggel." Miután túlestek a bemutatkozásokon, John Kent Cooke a kanalával megkocogtatta az asztalt - Sajnálom, hogy meg kell zavarnom a jó hangulatot, de rövidesen kezdünk. Valószínőleg soha többé nem lesz módom arra, hogy egyszerre két elnöknek dirigáljak, úgyhogy most szeretném megragadni az alkalmat. - Kis nevetés hangzott fel. - Tehát... Cooke feltette a szemüvegét, és elkezdte felolvasni a programot egy papírlapról, amelyet az asszisztense nyújtott oda. - Tizenegy óra húsz perckor a két elnököt odakíserem a stadion déli bejáratához, tizenegy óra harminchat perckor pedig kivezetem ıket a pályára. - Cooke felpillantott a papírlapról. - Gondoskodtam róla, hogy fülsiketítı legyen a fogadtatás - mondta mosolyogva. Rita nevetett, kissé hangosabban a kelleténél. - Amikor odaérnek a pálya közepére, bemutatom önöknek a két csapatkapitányt, ık pedig a helyettesüket és az edzıket. Tizenegy óra

290

negyven perckor mindenki a nyugati lelátó felé fordul, ahol a Redskins zenekara eljátssza az orosz és az amerikai himnuszt. - Pontban tizenegy óra negyvennyolc perckor Zerimszkij elnök úr feldob egy ezüstdollárost. Ezután a díszpáholyba kísérem az urakat, ahonnan remélhetıleg nagy élvezettel fogják végignézni, ahogy a Redskins palacsintává veri a Packers csapatát. A két elnök nevetett. Cooke megkönnyebbülten mosolyogva felnézett a vendégekre, örült, hogy túl van felelısségteljes feladata elsı részén. - Van valakinek kérdése? - Igen John, nekem lenne egy kérdésem - szólalt meg Zerimszkij. Azt nem mondta, miért kell feldobni a pénzt? - Így döntjük el, melyik csapaté legyen a kezdırúgás. - Érdekes elgondolás - jegyezte meg Zerimszkij.

Ahogy telt az idı, Connor egyre gyakrabban nézegette az óráját. A szükségesnél tovább nem akart itt maradni. Kellett még idı arra is, hogy kicsit ismerkedjen a fegyverrel, hiszen évek óta nem használt ilyet, ismét az órájára pillantott. Tíz perccel múlt tizenegy. Még hét percet várnia kell. Bármilyen türelmetlen is az ember, soha nem szabad elkapkodni semmit, az csak fokozza a kockázatot. Tizenegy óra tizenkét perc. Chris Jackson járt a fejében, és önfeláldozása, amely lehetıvé tette, hogy ı most itt legyen. Tizenegy óra tizennégy perc. Joanra gondolt, kegyetlen és értelmetlen halálára, amely Gutenburg lelkén szárad. Tizenegy óra tizenöt perc. Maggie és Tara jutott a eszébe. Ha sikerül ezt megcsinálnia, talán esélyük lesz rá, hogy ezentúl békében és nyugalomban éljék az életüket. De abban nem hitt, hogy még egyszer viszontláthatja ıket. Tizenegy óra tizenhét perc. Connor kinyitotta a csapóajtót, és lassan kimászott. Pár pillanatig erıt győjtött, aztán lovaglóülésben kiült a

291

gerendára, jó erısen szorítva a combjaival. Megint igyekezett nem lenézni, miközben lassan visszamászott a kezelıhídra. A szélénél megkapaszkodva fölhúzódzkodott, pár másodpercig megtámaszkodott a korlátnál, és kicsit összeszedte magát, aztán csinált pár gyakorlatot, hogy kinyújtóztassa elgémberedett tagjait Tizenegy óra huszonhét perc. Jó mélyeket lélegzett, és még egyszer utoljára átgondolta a tervét, aztán gyorsan visszasietett a JumboTron ajtaja felé. Csak egy pillanatra állt meg, hogy felvegye az üres kólásdobozt, amit otthagyott. Hangosan bekopogott az ajtón. Meg sem várva a választ, bevonult, és odakiáltott a ventillátor zajában: - Én vagyok! Arnie hátranézett, és jobb keze önkéntelenül a puska ravasza felé mozdult. - A fenébe! - kiáltott fel. - Megmondtam, hogy ne gyere vissza, míg a két elnök le nem vonult a pályáról! Szerencséd, hogy nem lıttelek le. - Ne haragudj - mondta Connor. - Csak gondoltam, amilyen dögmeleg van itt, jólesne még egy kóla. Odanyújtotta az üres dobozt, Arnie pedig lehajolt a lépcsırıl, hogy átvegye. Abban a pillanatban, amikor majdnem megfogta, Connor elengedte a kólásdobozt, megragadta Arnie csuklóját, és minden erejével a földre rántotta. Arnie hatalmas üvöltéssel lezuhant az acélplatformra, a puskája messzire elszánkázott. Connor rávetette magát Arnie-ra, mielıtt az fölállhatott volna. Amikor felemelte a fejét, Connor hatalmasat behúzott neki bal kézzel, aztán elıkapta az övén lógó bilincset. Az utolsó pillanatban vette észre, hogy Arnie térde az ágyéka felé lendül, épp hogy sikerült félrehúzódnia. Miközben Arnie próbált feltápászkodni, Connor még egyet behúzott neki, és most telibe találta az orrát. Hallotta a hangos reccsenést Arnie arcán vérpatak kezdett csordogálni, a térde megroggyant, és leroskadt a földre. Connor megint rávetette magát. Miközben Arnie újból megpróbált

292

feltápászkodni, hatalmas ütés érte a jobb vállát, amitıl görcsösen összerándult, aztán elnyúlt a földön, és mozdulatlan maradt. Connor villámgyorsan ledobálta magáról a fehér köpenyt, az inget, nyakkendıt, nadrágot, zoknit, sapkát. Egy halomban a sarokba hányt mindent, aztán lerángatta Arnie-ról az egyenruháját. Rájött, hogy a cipı legalább két számmal kisebb a kelleténél, a nadrág pedig pár centivel rövidebb. Nem volt más választása, a lábán hagyta a saját cipıjét, amely legalább fekete volt. Nem tartotta valószínőnek, hogy a várható hatalmas felfordulásban bárkinek is szemet szúrna, hogy az egyik titkosszolgálati emberen nem szabványcipı van. Connor felkapta a nyakkendıjét a ruhahalom tetejérıl, és jó szorosan össszekötözte vele Arnie bokáját. Aztán felemelte az eszméletlen testet, a falnak támasztotta, és a csuklóját odabilincselte a magasban húzódó egyik acélgerendához. Végül elıvett egy zsebkendıt, és Arnie szájába tömte. Szegénynek lesz némi izomláza majd pár napig. Az sem fogja vigasztalni, hogy valószínőleg leadja azt az egy-két plusz kilót, amit a fınöke kifogásolt. - Bocs, haver, sajnálom - mormolta Connor. Arnie sapkáját és sötét szemüvegét odakészítette az ajtó mellé, aztán felemelte a földrıl a fegyvert: ahogy gondolta, M-16-os volt. İ nem ezt választotta volna, de jobb híján ez is megteszi. Gyorsan felkapaszkodott a fémlépcsın, oda, ahol az elıbb Arnie ült Fogta az ott heverı távcsövet, és a videoképernyı és az eredményjelzı tábla közötti résen kilesve fürkészni kezdte a tömeget Tizenegy óra harminckét perc. Connor három perc és harmincnyolc másodperc alatt ért el a JumboTron ajtajához. Úgy számolta, négy perc kell rá. Hirtelen egy recsegı hang szólalt meg a háta mögött. - Hercules 3, jelentkezz! Egy pillanatig nem is tudta, honnan jöhet a hang, aztán eszébe villant az adóvevı, amely Arnie övére volt akasztva. Odarohant, és lekapta. - Itt Hercules 3.

293

- Azt hittem, már ott sem vagy, Arnie - mondta egy hang. - Minden rendben? - Persze - felelte Connor. - Csak hugyoznom kellett, mégsem akartam a nézık fejére. - Értem - nevetett Braithwaite kapitány. - Tartsd a szemed a lelátón. A két elnök nemsokára kilép a pályára. - Meglesz - felelte Connor olyan ronda brooklyni akcentussal, amiért gyerekkorában a mamája szappannal mosta volna ki a száját. Az adóvevı elnémult. Tizenegy óra harmincnégy perc. Körbenézett a stadionban. A pirosra és sárgára festett ülések közül alig néhány maradt üresen. Igyekezett nem hagyni, hogy eltereljék a figyelmét a Redskins szurkolókórus miniszoknyás lányai, akik közvetlenül alatta rázogatták a színes pomponokat. A tömeg izgatottan felzúgott, amikor a két csapat elıbukkant az öltözıbıl. Lassan befutottak a pálya közepére, miközben a nézısereg énekelni kezdte a Redskins himnuszát. Connor a szeméhez emelte a távcsövet, és a stadion fölé magasló reflektorállványra nézett. Minden tikosszolgálati ember a lelátókat figyelte, hogy nem kell-e valami bajtól tartani. Bezzeg arra az egyetlen helyre, amelytıl tartaniuk kellett volna, egyikük sem figyelt. Connor tekintete megpihent Braden, aki épp az északi lelátót pásztázta a távcsövével. A fiún látszott, hogy a hetedik mennyországban érzi magát. Connor megfordult, és a középvonalra irányította a távcsövet. A két csapatkapitány ott állt egymással szemben. Tizenegy óra harminchat perc. ismét felmorajlott a tömeg, amikor John Kent Cooke büszkén kivezette a pályára a két elnököt, egy tucat ügynök kíséretében, akik majdnem olyan vállasak voltak, mint a játékosok. Connor egyetlen pillantással meg tudta állapítani, hogy Zerimszkij és Lawrence is golyóálló mellényt visel. Legszívesebben azon nyomban Zerimszkij fejére irányozta volna a célkeresztet, de nem kockáztathatta meg, hogy esetleg kiszúrja valamelyik mesterlövész, akik a reflektorállványokon voltak, lövésre készen. Nagyon jól tudta, hogy három másodperc is elég nekik a célzásra.

294

Miközben a két elnöknek bemutatták a játékosokat, Connor a Redskins zászlaját figyelte, amely a stadion nyugati végében libegett a szélben. Ellenırizte a fegyvert: ahogy számított rá, lövésre kész állapotban volt. Tizenegy óra negyven perc. A két elnök a bíróval beszélgetett. A távcsıvel Connor jól látta, hogy John Kent Cooke egy ideges pillantást vet az órájára. Odahajolt Lawrence-hez, és súgott valamit a fülébe. Az elnök bólintott, megérintette Zerimszkij karját, és a két csapat közé vezette. A füvön két kis kör fehérlett, az egyikbe egy medve volt festve, a másikba egy sas. - Hölgyeim és uraim! - szólalt meg egy hang a hangosbemondóban. - Kérem, álljanak fel, az Orosz Köztársaság himnusza következik. A felcsapódó ülések csattogása hallatszott, ahogy a nézık felálltak, sokan Redskins sapkájukat is levették, és szembefordultak a nyugati lelátó alatt elhelyezkedı zenészekkel. A karmester a magasba emelte a pálcáját, kicsit várt, majd nagy lendülettel intett a zenekarnak. A tömeg türelmetlenül hallgatta végig a dallamot, amelyet sokan közülük most hallottak elıször. Connor végigállta már az orosz himnuszt nem egyszer életében, és tudta, hogy a külföldi zenekarok sosem tudják eltalálni a tempót, és abban sem biztosak, pontosan hány strófát is játsszanak. Ezért úgy döntött, a biztonság kedvéért inkább megvárja az amerikai himnuszt. Amikor véget ért az orosz himnusz, a játékosok kicsit mozgolódni kezdtek, hogy levezessék a feszültséget. Connor várta, míg a karmester ismét magasba emeli a pálcát: ez lesz a jel, hogy Zerimszkijre állítsa a célkeresztet. A zászlórúdra pillantott: a Redskins lobogója mozdulatlanul lógott, jelezve, hogy szinte teljesen elállt a szél. A karmester felemelte a pálcáját Connor kidugta a puska csövét a hirdetıtábla és a videoképernyı közötti résen, aztán Zerimszkij tarkójára célzott. Felharsantak az amerikai himnusz elsı ütemei. A két elnök vigyázzállásba merevedett Connor lassan kiengedte a levegıt. Egy... kettı... három. Lágyan meghúzta a ravaszt, épp abban a pillanatban,

295

amikor Tom Lawrence a szíve fölé fektette a jobb kezét. Zerimszkijt megzavarta a hirtelen mozdulat, és balra kapta a fejét, emiatt a golyó minden baj nélkül elhúzott a jobb füle mellett. A hetvennyolcezer hangból álló kórus, amely kissé hamisan zengte a himnuszt, gondoskodott róla, hogy senki ne hallja meg a lágy puffanást, amivel a golyó becsapódott a pálya gyepébe, valamivel a felezıvonalon túl. Brad, aki hason feküdt a reflektorállványon, magasan a díszpáholy fölött, a tömeget fürkészte a távcsövével. Tekintete a videoképernyıre siklott amelyen Lawrence elnök hatalmasra kinagyított képe volt látható, amint kezével a szívén lelkesen harsogja a himnuszt Brad kissé feljebb csúsztatta a távcsövet. Aztán hirtelen lejjebb rántotta. Mintha látott volna valamit a kis résben az eredményjelzı tábla és a videoképernyı között. Még egyszer megnézte: egy fegyver csöve kandikált ki, a pálya közepe felé irányozva, épp azon a helyen, ahonnan korábban a titkosszolgálat egyik embere Figyelt. Élesebbre állította a távcsövet, és rábámult az arcra, amelyet aznap már látott. Egy pillanatig sem habozott - Mindenki fedezékbe! Egy fegyveres! Brad olyan sürgetı határozottsággal kiáltott fel, hogy Braithwaite kapitány és két embere is azonnal ugyanabba az irányba kapták a távcsöveiket. Pillanatok alatt megtalálták Connort, aki épp a második lövésre készült - Nyugalom - mormolta magának. - Ne siesd el! Sok idı van még... - Ismét Zerimszkij feje jelent meg az irányzékban. Connor beállította a célkeresztet, és kiengedte a lélegzetét. Egy... kettı - Ebben a pillanatban Braithwaite lövése a bal vállába csapódott, és hátralökte. Egy második golyó is besüvített a résen, pontosan ott, ahol egy másodperccel korábban még a feje volt. Az amerikai himnusz véget ért. A huszonnyolc évnyi gyakorlat felkészítette Connort erre a pillanatra. Azonnal neki is fogott az „A" tervváltozat végrehajtásának, tudomást sem véve a vállába hasító éles fájdalomról. Elbukdácsolt az ajtóig, leoltotta a villanyt, és kilépett a kezelıhídra. Szeretett volna

296

odarohanni a végében lévı ajtóhoz, de ahhoz is minden erejét össze kellett szednie, hogy járni tudjon. Negyven másodperccel késıbb, épp, amikor a két elnököt lekísérték a pályáról, elért az ajtóhoz. Hallotta, hogy a tömeg felzúg, amint a Redskins felkészül a kezdırúgásra. Connor kinyitotta az ajtót, elbukdácsolt az ételliftig, és többször benyomta a gombot. Hallotta, hogy búgni kezd a mőködésbe lépı motor, és a lift lassan elindul felfelé a hetedik szintre. Tekintete megállás nélkül cikázott jobbra-balra, az esetleges veszélyt keresve. A válla egyre jobban fájt, de nem tudott mit tenni ellene. Az elsı hely, ahol keresni fogják, a környékbeli kórházak elsısegélynyújtó osztálya lesz. Lenézett a liftaknába, és már látta az étellift tetejét. Még tizenöt másodperc, míg felér. Ekkor azonban a lift hirtelen megtorpant. Valaki kivett vagy berakott valamit a díszpáholy szintjén. Connor azonnal úgy döntött, akkor jöjjön a második változat. Még soha nem fordult vele elı a pályafutása során, hogy a póttervre szorult volna. De tudta, hogy itt nem ácsoroghat tovább, mert valaki elıbb-utóbb észreveszi. Amilyen gyorsan tudott, visszasietett az ajtóhoz. Közben az étellift folytatta az útját Pár másodperc múlva meg is érkezett a tálca, egy szendviccsel, egy tortával, és egy kólával, aminek Arnie nagyon örült volna. Connor ismét besurrant a „Belépni tilos" feliratú ajtón, de nem zárta be maga után. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy végig tudjon botorkálni a hetven méteres távolságon, de tudta, hogy perceken belül elárasztják a folyosót a titkosszolgálat emberei. Huszonnégy másodperccel késıbb már ott is volt a videoképernyıt tartó gerendánál. Jobb kezével a korlátba kapaszkodott, és leereszkedett, épp, amikor nyílt az ajtó. Behúzódott a híd alá, és hallotta, hogy a feje fölött lábak dübörögnek el, majd megállnak a JumboTron bejáratánál. Egy kis résen felpillantva látta, hogy egy tiszt, a kezében pisztollyal, belöki az ajtót Mielıtt belépett volna, benyúlt és megkereste a villanykapcsolót. Connor várt, míg felgyulladt a fény, és két ember eltőnt odabent. Aztán elkezdett mászni a gerendán, aznap immár harmadszor. De most

297

csak a jobb kezével tudott kapaszkodni, és így még lassabban haladt. Közben arra is vigyáznia kellett, hogy ne hagyjon vérnyomokat a gerendán, mert az szemet szúrhatna valakinek. Amikor a tiszt belépett, az elsı, amit megpillantott, odabilincselt bajtársa volt. Lassan megközelítette, közben minden irányba figyelve. A társa fedezte, miközben ı kiszabadította Arnie-t, és óvatosan a földre fektette, aztán kivette a szájába tömött zsebkendıt, és ellenırizte a pulzusát. Életben volt. Arnie a mennyezetet bámulta, és nem szólt egy szót sem. A tiszt felsietett a fémlépcsın. Óvatosan kilesett a képernyı mögötti platformról. A stadionban épp felordítottak a szurkolók a Redskins touchdownja után. visszanézett, és bólintott a társának, aki felmászott mellé. Minden elképzelhetı búvóhelyet ellenıriztek a JumboTron mögött, amikor egy üzenet jött a tiszt rádióján. - Hercules 7., jelentkezz! - Itt Hercules 7. - Találtak valamit? - kérdezte Braithwaite kapitány. - Nincs itt senki, csak Arnie. Oda volt bilincselve egy gerendához, és elvitték az egyenruháját. Az ajtó nyitva volt, és a folyosón vérnyomokat láttunk, úgyhogy biztosan eltalálta a lövés a fickót. Valahol a stadionban kell lennie, Arnie egyenruhájában. Nem lesz nehéz megtalálni. - Ebben ne legyen olyan biztos - mondta Braithwait. - Ha tényleg az az illetı, akire gyanakszom, akkor az is lehet, hogy ott van valahol az orruk elıtt, csak nem látják!

298

34. fejezet

Hárman ültek az ovális teremben, és a magnókazettát hallgatták. - Hol találták? - kérdezte Tom Lawrence. - A ruhák között, amiket Fitzgerald ott hagyott egy halomban felelte Braithwaite különleges ügynök. - A farmerja hátsó zsebében volt. - Hányan hallották, ami rajta van? - kérdezte Lloyd, aki elég rosszul palástolta az idegességét. - Csak mi hárman, akik most itt vagyunk - felelte Braithwaite. Ahogy meghallgattam, azonnal kapcsolatba léptem önnel. Még a közvetlen felettesemnek sem számoltam be róla. - Ezért nagyon hálás vagyok, Bill - mondta az elnök. - De mi lesz azokkal, akik szemtanúi voltak az incidensnek a stadionban? - Rajtam kívül öten tudnak róla, de biztosak lehetünk a diszkréciójukban. Négyen közülük több mint tíz éve a beosztottjaim, és annyi titkot ıriznek már, amivel a négy legutóbbi elnököt mind meg lehetett volna buktatni, a kongresszusi képviselık felérıl már nem is szólva. - Látta valaki közelrıl Fitzgeraldot? - kérdezte Lloyd. - Nem. Az a két ügynök, aki az eset után átkutatta a JumboTron mögötti területet, nem talált semmi egyebet, csak a ruhahalmot, egy csomó vért, és az odabilincselt emberünket. Miután meghallgattam a kazettát, azonnal utasítást adtam, hogy senki nem tehet sem írásos, sem szóbeli jelentést az esetrıl. - És mi a helyzet azzal az emberrel, akit odabilincselve találtak? kérdezte az elnök. - Egész véletlenül megcsúszott és elesett. Egy hónapra betegszabadságra küldtem.

299

- Egy ötödik személyt is említett - szólt közbe Lloyd. - Igen, egy egyetemista, aki velünk volt a reflektorállványzaton. - Honnan tudja, hogy neki nem jár el a szája? -kérdezte Lloyd. - Az íróasztalomon van a jelentkezési lapja a titkosszolgálathoz felelte Braithwaite. - Megígértem neki, hogy amint túl van a kiképzésen, az én csoportomnál dolgozhat. Az elnök elmosolyodott - És a golyó? - A fél pályát feltúrtuk a meccs után, hogy megtaláljuk - mondta Braithwaite, és egy lapos fémdarabkát tett az íróasztalra az elnök elé. Lawrence felállt, megfordult, és kibámult az ablakon. A Kapitóliumra már leszállt az alkony. - Egyvalamit feltétlenül tudnia kell, Bill - mondta végül. - Valóban úgy hangzik, mintha az én hangom lenne azon a kazettán, de esküszöm, hogy én nem javasoltam soha senkinek, hogy Zerimszkij vagy bárki más ellen merényletet kövessen el. - Én ebben egy pillanatig sem kételkedtem, elnök úr, különben nem lennék most itt. De hadd legyek én is teljesen ıszinte: ha a titkosszolgálat emberei közül bárki is rájön, hogy Fitzgerald volt az a stadionban, valószínőleg segítenek neki elmenekülni. - Hát ki ez az ember, hogy mindenki ilyen lojális vele? - kérdezte Lawrence. - Aki az elnökök között Ábrahám Lincoln, az a titkosügynökök között Connor Fitzgerald. - Szeretnék találkozni vele. - Ez nehéz lesz, elnök úr. Még ha életben van is, egyszerően nyoma veszett. Nagy bajban lennék, ha attól függene a karrierem, hogy le kellene tartóztatnom. - Már hétperces késésben vagyunk az orosz nagykövetségi bankettrıl - szólt közbe Lloyd. Lawrence megszorította Braithwaite kapitány kezét. - Egy újabb hıs, akirıl beszélhetek az amerikai népnek - mondta halvány mosollyal. Gondolom, ma este is szolgálatban van?

300

- Igen, elnök úr, az én feladatom Zerimszkij elnök egész látogatásának biztosítása. - Akkor késıbb talán még találkozunk, Bill. Ha bármi újat hallana Fitzgeraldról, azonnal tájékoztasson. - Természetesen - mondta Braithwaite, és kifelé indult. Lawrence és Lloyd némán sétáltak ki a déli oszlopos tornáchoz, ahol kilenc limuzin várakozott berregı motorokkal. Ahogy az elnök beült a hatodik autó hátsó ülésére, odafordult Lloydhoz, és megkérdezte: - Mit gondolsz, Andy, vajon hol bujkálhat? - Fogalmam sincs. De ha tudnám, azt hiszem, csatlakoznék Braithwaite embereihez, és én is segítenék neki megszökni. - Miért nem lehet egy ilyen valaki a CIA igazgatója? - Lehetett volna, ha Jackson életben marad. Lawrence elfordult, és kinézett az ablakon. Valami zavaró gondolat motoszkált benne, mióta csak eljött a stadionból, de amikor az autókonvoj behajtott az orosz nagykövetség kapuján, még mindig nem tudott rájönni, mi nyugtalanítja. - Vajon mitıl ilyen dühös? - kérdezte Lawrence Zerimszkijre mutatva, aki fel-alá járkált a nagykövetség elıtt. Lloyd az órájára pillantott. - Tizenhét percet késtünk. - Ez még nem olyan nagy katasztrófa. Örülhet a nyavalyás, hogy egyáltalán életben van! - Nem hiszem, hogy ezt felhozhatnánk elıtte mentségként. A limuzin közvetlenül az orosz elnök elıtt állt meg. Lawrence kiszállt, és azt mondta: - Jó estét, Viktor! Elnézést a pár perces késésért. Zerimszkij meg sem kísérelte elrejteni a nemtetszését. Hideg kézfogás után némán kísérte be a díszvendéget a nagykövetségre, majd fel a lépcsıkön a zsúfolt fogadóterembe. Aztán valami átlátszó ürüggyel az egyiptomi nagykövet gondjaira bízta az amerikai elnököt. Lawrence tekintete körbejárt a teremben, miközben az egyiptomi nagykövet a Smithsonianben nemrégiben nyílt, egyiptomi mőtárgyakból rendezett kiállítás szépségeit ecsetelte.

301

- Igen, már próbáltam egy kis szabad idıt találni, hogy megtekintsem - felelte az elnök, szinte oda sem figyelve. - Mindenki, aki már látta, azt mondja, csodálatos. - A nagykövet sugárzott, Lawrence pedig végre megtalálta a vendégseregben azt az embert, akit keresett. Három nagyköveten, két diplomatafeleségen és a P r a v d a külpolitikai tudósítóján átvergıdve végre sikerült feltőnés nélkül eljutnia Harry Noursehoz a terem másik végébe. - Jó estét, elnök úr! - mondta az igazságügyminiszter. - Bizonyára örült a mai meccs végeredményének. - De még mennyire, Harry! - felelte Lawrence lelkesen. - Mindig mondtam, hogy a Packers bármikor képes elagyabugyálni a Redskinst. Aztán lehalkította a hangját, és úgy folytatta: - Szeretnék beszélni magával az irodámban ma éjfélkor. Szükségem lenne a tanácsára egy jogi kérdésben. - Természetesen, elnök úr - felelte halkan az igazságügy-miniszter. - Á, Rita! - fordult jobbra az elnök. - Nagyon örültem, hogy délután együtt nézhettük végig a meccset. Mrs. Cooke viszonozta a mosolyt. Megszólalt a gong, és egy komornyik bejelentette, hogy a vacsora tálalva van. A csevegés zsongása elhalkult, és a vendégek elindultak a bálterem felé. Lawrence az orosz nagykövet felesége és Jurij Olgivic, az orosz kereskedelmi delegáció vezetıje között kapott helyet. Rövidesen rá kellett jönnie, hogy Olgivic egy árva kukkot sem tud angolul - finom kis célzás Zerimszkij részérıl arra, hogyan képzeli el az oroszamerikai kereskedelmi kapcsolatok jövıjét. - Gondolom, örült a meccs végeredményének - mondta a nagykövet felesége, miközben egy tányér borscs került az elnök elé az asztalra. - De még mennyire! - felelte Lawrence. - Bár attól tartok, Olga, a nézıközönség nagy része nem osztozott az örömömben. A nagykövet felesége nevetett. - Tudta követni a játékot? - kérdezte Lawrence, felemelve a kanalát.

302

- Nem igazán - felelte a nı. - De nagy szerencsémre Pug Washer mellett ülhettem, aki a legegyügyőbb kérdéseimre is szívesen felelgetett. Az elnök hirtelen lerakta a kanalat, pedig még bele sem kóstolt a levesbe. Lloydra nézett, aki az asztal túlsó végén ült, és az öklére támasztotta az állát - ezt a jelet beszélték meg arra az esetre, ha sürgısen beszélni akarna Andyvel. Lloyd odasúgott néhány szót a jobbján ülı nınek, aztán összehajtogatta a szalvétáját, az asztalra rakta, és odasietett az elnökhöz. - Azonnal beszélnem kell Braithwaite-tel - suttogta Lawrence. - Azt hiszem, rájöttem, hogy találhatjuk meg Fitzgeraldot. Lloyd egyetlen szó nélkül kisurrant a terembıl, miközben a pincér elvitte az elnök érintetlen levesét. Lawrence próbált odafigyelni a nagykövet feleségére, de képtelen volt kiverni a fejébıl Fitzgeraldot. A nı valami olyasmirıl fecsegett, mennyire hiányozni fog neki Amerika, ha a férje visszavonul a politikától. - És ez mikor várható? - kérdezte az elnök, akit a legkevésbé sem érdekelt a válasz. - Úgy nyolc hónap múlva - felelte a nı, épp, amikor az elnök elé lerakták a hideg marhasültet. İ tovább társalgott, miközben egy pincér zöldségköretet tálalt, majd egy másik burgonyát. Lawrence épp akkor vette kézbe a kést meg a villát, amikor Lloyd visszaérkezett. Egy pillanat alatt ott is termett az elnök mellett. - Braithwaite odakint vár a kocsiban. - Remélem, nincs semmi baj? - kérdezte a nagykövet felesége, miközben Lawrence összehajtogatta a szalvétáját. - Ó, nem, semmi, Olga - nyugtatta meg. - Csak nem találják a beszédem szövegét. De ne aggódjon, én pontosan tudom, hová tettem. Felállt az asztaltól, és kiment. Zerimszkij minden lépését követte a tekintetével. Lawrence kiment a bálterembıl, lesietett a lépcsın, kiment a nagykövetség fıbejáratán, aztán beült a harmadik kocsi hátsó ülésére. Lloyd és a sofır a limuzin mellett ácsorogtak, amelyet egy tucat titkosügynök vett körbe.

303

- Bill, egyetlen ember tudhatja, hol van Fitzgerald, amennyiben még mindig a stadionban rejtızködik. Keresse meg Pug Washert. Fogadni mernék, hogy az ı segítségével megtalálják! Az elnök egy-két perc múlva kiszállt a limuzinból. - Oké, Andy - mondta. - Siessünk vissza, mielıtt rájönnek, hogy miben mesterkedünk. - Miért, miben mesterkedünk? - csodálkozott Lloyd, és az elnök után loholt a lépcsın. - Majd késıbb elmondom - felelte Lawrence, és bevonult a bálterembe. - Na de még szükség van a... - kezdte Lloyd. - Ne most - szakította félbe Lawrence. Visszaült a nagykövet felesége mellé, és bocsánatkérıen rámosolygott. - Sikerült megtalálni? - Micsodát? - Hát a beszédét - mondta a nı, miközben Lloyd odacsúsztatott az asztalon az elnöknek egy dossziét. - Ó, hát persze - mutatott Lawrence a dossziéra. - És mondja, Olga, hogy van a lányuk? Natasának hívjak, ugye? Még mindig Firenzében tanulmányozza Fra Angelico festészetét? - Az elnök fogta a kést és a villát. Vetett egy pillantást Zerimszkij felé, épp, amikor ismét megjelentek a pincérek, hogy elvigyék az üres tányérokat. Az elnök hozzá sem nyúlt a marhasülthöz. Kénytelen volt beérni egy kissé kemény vajas zsömlével, miközben végighallgatta, mivel foglalkozott Natasa Pietrovszkij elsı egyetemi éve alatt. Lawrence-nek feltőnt, hogy Zerimszkij egyre idegesebbnek látszik, ahogy közeledik a beszédének ideje. Azt feltételezte, valószínőleg megint arra készül, hogy valami váratlan bombát robbantson. Ez teljesen elvette az étvágyát a málnaszuflétól, meg sem kóstolta. Amikor Zerimszkij végül felállt, és elmondta a pohárköszöntıt, a leglelkesebb csodálói sem minısítették volna elfogadhatónál jobbnak az erıfeszítését. Azok, akik alaposabban figyelték, kissé csodálkoztak, hogy

304

Zerimszkij miért egyenesen a galérián díszelgı hatalmas Leninszoborhoz intézi a szavait. Lawrence úgy sejtette, új lehet a szobor, mert nem emlékezett rá, hogy annak idején Borisz búcsúbankettjén ott lett volna. Tovább várta, hogy Zerimszkij a beszédében megerısítse ugyanazt, amirıl a Kongresszusban beszélt elızı nap, de erre nem került sor. Lawrence nagy megkönnyebbülésére az orosz elnök ragaszkodott ahhoz a szöveghez, amelyet délután elküldtek a Fehér Házba. Az elnök lepillantott a válaszbeszédére. Nem ártott volna még egyszer átvenni a kocsiban. Lloyd odafirkált egy-két megjegyzést a margóra, de a hétoldalas beszédben nem volt egyetlen különösebben szellemes megjegyzés vagy emlékezetesebb mondat sem. De hát, Andynek is sok dolga volt az utóbbi napokban. - Végül hadd fejezzem be azzal, hogy köszönetet mondok az amerikai népnek, és különösen Tom Lawrence elnök úrnak a meleg vendégszeretetért, amelyet ebben a hatalmas és gyönyörő országban élveztem a látogatásom során! Ezt olyan hosszú és dübörgı taps követte, hogy Lawrence is felnézett a beszédébıl. Zerimszkij mozdulatlanul állt, és mereven a Leninszoborra szegezte a tekintetét. Megvárta, míg teljesen elhalt a taps, aztán leült. Úgy tőnt, nagyon nem tetszik neki valami, ami meglepte Lawrence-t, hiszen a beszéd fogadtatása jóval lelkesebb volt, mint amit megérdemelt volna. Tom Lawrence felállt, hogy válaszoljon. A beszédét udvarias érdeklıdéssel hallgatták végig. Ezzel fejezte be: - Nagyon reméljük, kedves Viktor, hogy ez csak az elsı volt látogatásainak hosszú sorában, és mindnyájunk nevében szerencsés hazautat kívánok! - Lawrence-nek az volt az érzése, hogy két hazugság egy mondatban még egy politikus szájából is sok egy kissé. Leült, tiszteletteljes taps kíséretében, amely semmi volt a Zerimszkij hasonlóan banális beszédét fogadó ovációhoz képest. Miután felszolgálták a kávét, Zerimszkij felállt a helyérıl, és odament a terem túlsó végében nyíló kétszárnyú ajtóhoz. Az egész bálteremben visszhangzó hangon elkezdett búcsúzkodni az ott állóktól,

305

egyértelmően tudtára adva mindenkinek, hogy szeretné minél elıbb kitenni a szőrüket. Néhány perccel tíz óra után, amelyet több óra is elütött a nagykövetségen, Lawrence is felállt, és lassan a vendéglátója felé indult. De mint Caesart a Kapitóliumon, ıt is lépten-nyomon megállították a polgárok, akik szerették volna megérinteni a császár ruhájának szegélyét. Amikor végre odaért az ajtóhoz, Zerimszkij kurtán biccentett neki, majd lekísérte a lépcsın. Mivel Zerimszkij egy szót sem szólt, Lawrence azzal foglalta el magát, hogy megcsodálta az elsı emeleti lépcsıfordulóban a modern szobrot, amely Krisztust ábrázolta a kereszten. Kissé meglepte, hogy Jézust nem lakoltatták ki, amikor Lenin visszaköltözött. A lépcsısor alján még megfordult, hogy visszaintegessen vendéglátójának, de Zerimszkij már eltőnt. Ha vette volna magának a fáradságot, hogy kikísérje Tom Lawrence-t a kapuig, láthatta volna, hogy a titkosszolgálat egy különleges ügynöke várja az elnököt a limuzinban. Braithwaite csak akkor szólalt meg, miután becsapódott a kocsi ajtaja: - Igaza volt, elnök úr.

Az

elsı ember, akivel Zerimszkij szembetalálkozott, a nagykövet volt. İexcellenciája reménykedıén mosolygott - Romanov az épületben van még? - dörrent rá Zerimszkij, aki képtelen volt tovább visszafojtani a dühét. - Igen, elnök úr - mondta a nagykövet - Éppen a... - Azonnal küldje hozzám! - Ön hol lesz? - Az ön volt dolgozószobájában! Pietrovszkij behúzott nyakkal eliszkolt. Zerimszkij végigtrappolt a márványfolyosón, és benyitott a nagykövet dolgozószobájába. Azonnal megpillantotta a puskát még mindig ott hevert az íróasztalon. Leült az öblös bır karosszékbe, melyet többnyire a nagykövet foglalt el.

Míg türelmetlenül várakozott, felemelte a puskát, és közelebbrıl is megnézte. Látta, hogy az egyetlen golyó a helyén van. Ahogy a vállához

306

emelte a fegyvert, érezte, milyen tökéletes az egyensúlya, és most elıször értette meg, miért repült át Fitzgerald az Államok másik felébe, hogy megszerezzen egy ilyen puskát. Ekkor vette észre, hogy az ütıszeget visszarakták a helyére. Meghallotta, hogy két ember sietıs léptei koppannak odakint a folyosón. Mielıtt benyitottak volna, az ölébe fektette a puskát. Romanov és a nagykövet szinte berontottak a szobába. Zerimszkij minden ceremónia nélkül két székre mutatott. - Hol volt Fitzgerald? - kérdezte, még mielıtt Romanov leült volna. Itt, ebben a szobában biztosítottál róla, hogy délután négyre itt lesz. Azt mondtad, elfogadta a tervedet! - Igen, ebben egyeztem meg vele, elnök úr, amikor valamivel éjfél után beszéltünk. - És mégis, mi történt éjfél és délután négy között? - Miközben az embereim ma reggel bekísérték a belvárosba, kénytelenek voltak megállni egy közlekedési lámpánál. Fitzgerald kiugrott a kocsiból, átrohant a túloldalra, és beült egy taxiba. Követték egészen a Dulles repülıtérig, de amikor a terminál elıtt utolérték, kiderült, hogy Fitzgerald nincs a kocsiban. - Vagyis hagyták meglógni - csattant fel Zerimszkij. - Nem igaz? Romanov lehajtotta a fejét, és nem felelt. Zerimszkij suttogássá halkította a hangját. - Úgy tudom, a maffiában szigorú törvény vonatkozik azokra, akik nem teljesítik a szerzıdésben vállaltakat. Romanov rémülten nézett fel, miközben Zerimszkij felemelte a puskát, és a mellkasa közepére célzott vele. -Így van vagy nem? - kérdezte halkan. Romanov bólintott, mint aki elfogadja az ítéletet Zerimszkij rámosolygott, és finoman meghúzta a ravaszt. A golyó egy centivel a szíve alatt érte Romanovot. A lökés ereje a falhoz taszította karcsú testét, egy pillanatra odatapadt, majd lecsúszott a földre. A falakat, a szınyeget, a nagykövet öltönyét és fehér ingét vér fröcskölte be. Zerimszkij lassan szembefordult a nagykövettel. - Ne, Ne! - kiáltott Pietrovszkij, és térdre rogyott. - Lemondok, lemondok!

307

Zerimszkij másodszor is meghúzta a ravaszt. Amikor meghallotta a kattanást, akkor jutott eszébe, hogy csak egy golyó volt a tárban. Csalódott arccal felállt. - Küldje el az öltönyét a tisztítóba - mondta, mintha csak annyi történt volna, hogy egy kis tojássárgája csöppent az ujjára. Visszarakta a puskát az asztalra. - Elfogadom a lemondását. De mielıtt távozna az irodájából, gondoskodjon róla, hogy Romanov holttestét küldjék vissza Szentpétervárra. - Zerimszkij az ajtó felé indult - És siessen. Szeretnék ott lenni az apjával közös temetésén. Pietrovszkij nem felelt. Rosszul volt, nem merte kinyitni a száját. Amikor Zerimszkij odaért az ajtóhoz, még visszafordult az összegörnyedt nagykövethez. - Az adott körülmények között, azt hiszem, okos lenne, ha a diplomáciai postával küldenék a holttestet.

308

35. fejezet

A hó óriási pelyhekben hullott, fehér szınyeget terítve a földre, miközben Zerimszkij felkapaszkodott az Iljusin gép lépcsıjén. Tom Lawrence a betonon állt, hosszú, fekete kabátban. Valaki egy ernyıt tartott a feje fölé. Zerimszkij eltőnt az ajtóban, anélkül, hogy a protokollszokásoknak megfelelıen visszafordult volna, hogy búcsúzóul még egyszer integessen a kameráknak. Szemmel láthatóan nem ringatózott szeretetteljes karácsonyi hangulatban. Az amerikai külügyminisztérium már kiadott egy sajtóközleményt. Nagy általánosságban nyilatkoztak az új orosz elnök négynapos látogatásának sikerérıl, arról, hogy mindkét ország jelentıs lépéseket tett, és reménykednek a jövıbeli együttmőködésben. Larry Harrington „hasznosnak és konstruktívnak" jellemezte a tárgyalásokat a reggeli sajtókonferencián, aztán még hozzátette, hogy „nagy lépést tettünk elıre". Az újságírók, akik jelen voltak Zerimszkij távozásánál, pontosan tudták, hogy Harrington szavait úgy kell lefordítani: a látogatás teljesen haszontalan, sıt romboló volt, és kétségtelenül visszalépést jelent Pillanatokkal azután, hogy becsukódott az ajtó, az Iljusin 62-es elırelódult, mintha már a gép is alig várná, hogy távozhasson, akárcsak a gazdája. Lawrence volt az elsı, aki hátat fordított a kifutópálya felé gördülı gépnek. Gyors léptekkel a várakozó helikopterhez sietett. Andy Lloyd a füléhez szorított telefonnal ácsorgott, de amint forogni kezdett a légcsavar, gyorsan véget vetett a beszélgetésnek. Amikor felemelkedett a helikopter,

309

Lloyd odahajolt az elnökhöz, és tájékoztatta egy életmentı operációról, amelyet aznap reggel hajtottak végre a Walter Reed kórházban. Lawrence bólogatott, miközben Lloyd elmesélte, mit ajánl Braithwaite kapitány. Személyesen fogom felhívni Mrs. Fitzgeraldot - mondta végül az elnök. A rövid út hátralévı részét azzal töltötték, hogy felkészültek az elıttük álló találkozóra. A helikopter hamarosan leereszkedett a Fehér Ház gyepére. Egyikük sem szólalt meg, miközben az épület felé tartottak. Lawrence titkárnıje már az ovális terem ajtaja elıtt várta ıket. - Jó reggelt, Ruth - mondta aznap harmadszor az elnök, aki talpon volt egész éjszaka. Az igazságügy-miniszter éjfélkor bejelentés nélkül beállított az irodába, és közölte Ruth Prestonnal, hogy találkozója van az elnökkel. A határidınaplójába nem volt bejegyezve. Éjjel kettıkor az elnök, Andy Lloyd és az igazságügy-miniszter elindultak a Walter Reed kórházba - ez a látogatás sem szerepelt az elnök naplójában, sem pedig a beteg neve, akit meglátogattak. Egy órával késıbb visszatértek az irodába, ahol újabb másfél órát töltöttek el. Az elnök szigorúan utasította a titkárnıjét, hogy senki ne zavarja. Amikor Ruth reggel nyolc után tíz perccel ismét megérkezett a Fehér Házba, az elnök már úton volt az Andrews légitámaszpontra, hogy elbúcsúztassa Zerimszkijt. Habár most másik öltöny, ing és nyakkendı volta rajta, mint amiben Ruth utoljára látta, mégis az volt az érzése, hogy nem aludt aznap éjjel. - Ki a következı, Ruth? - kérdezte az elnök, pedig nagyon is jól tudta a választ. - A tízórás találkozóra érkezett személyek az elıszobában várnak negyven perce. - Valóban? Akkor jobb lesz, ha beküldi ıket. Az elnök bevonult az ovális terembe, kihúzta az íróasztala fiókját, és elıvett két papírlapot meg egy magnókazettát. A papírokat maga elé fektette, a kazettát pedig berakta egy magnóba. Andy Lloyd is belépett, a hóna alatt két dossziéval. Leült szokásos helyére, az elnök mellé. - Megvan a vallomás? - kérdezte Lawrence. - Igen - felelte Lloyd.

310

Kopogtattak az ajtón. Ruth nyitott be, és bejelentette: - A CIA igazgatója és igazgatóhelyettese! - Jó reggelt, elnök úr - lépett be vidáman Helen Dexter. A helyettese egy lépéssel mögötte maradva követte. Dexter is egy dossziét szorongatott a hóna alatt. Lawrence nem fogadta a köszönést. - Bizonyára örömmel fogja hallani - folytatta Helen Dexter, miközben leült az egyik íróasztal elıtti székre, hogy sikerült elintéznem azt a problémát, amelytıl az orosz elnök egész látogatása alatt tartottunk. Sıt minden okunk megvan azt hinni, hogy a kérdéses személy többé nem jelenthet veszélyt Amerika érdekeire. - Lehetséges lenne, hogy arról a személyrıl beszél,, akivel én néhány hete olyan kellemesen elcsevegtem telefonon? - kérdezte az elnök, hátradılve a karosszékében. - Nem egészen értem, elnök úr - mondta Dexter. - Akkor hadd segítsek megvilágosítani a dolgot. - Lawrence elırehajolt, és bekapcsolta a magnót. - Úgy é r ez tem , el ke ll m onda nom sz emé ly es en is , menn yir e fo nto sna k ta r t om ez t a me gbí zat ás t. Sem mi két ség em, h og y ön a l e gmeg fel el ıbb sze mé ly a végr ehaj tás ár a. N ag yon r em él e m, h ogy v ál la lni fo gj a. - Nag y me gt is zte lte té s, hogy en ny ir e me gbí zi k benn em, e ln ök úr . É s na gyr a ér té kel em, h og y á ldo zot t r á az ide jé bıl , h og y sze mél y ese n f elh ív jon . Lawrence leállította a magnót - Semmi kétségem, roppant egyszerő magyarázattal tud szolgálni arra, hogyan történhetett meg ez a beszélgetés. - Nem igazán értem, mire akar célozni, elnök úr. A Cég nem ismerheti az ön személyes telefonbeszélgetéseit. - Ez vagy igaz, vagy nem - mondta az elnök. - De ez a bizonyos beszélgetés, amint azt maga is nagyon jól tudja, nem ebbıl az irodából folyt. - Azzal vádolja a Céget, hogy...

311

- Én semmivel nem vádolom a Céget. Személy szerint magát vádolom, Helen. - Elnök úr, ha ezt tréfának szánta... - Úgy nézek ki, mint aki nagyon vicces kedvében van? - kérdezte Lawrence, és ismét bekapcsolta a magnót. - Ez a le gke ve se bb, a mi t megte he tek az a dot t kör ülm ény ek kö zö tt. - Kös zö nöm , eln ök úr . H abár Mr . G ute nbur g bi zto sít ott r ó la , hog y ön tu d a megb íza tá sr ó l, és ezt m é g azna p dél utá n az i ga zga tó i s m eger ı sí tet te, e nne k el len é r e úgy ér ez tem , csak ak kor vá lla l hato m, ha bi zto s vag yo k benn e, hog y a z u ta sít ás ön tıl s zá r maz ik . Az elnök ismét lenyomta a stopgombot. - Van még tovább is, ha hallani óhajtja. - Biztosíthatom róla, hogy az akció, amelyrıl Fitzgerald beszélt, pusztán rutinjellegő volt. - Azt akarja mondani, hogy a CIA számára pusztán rutinjellegő akció az orosz elnök meggyilkolása? - Nekünk soha nem állt szándékunkban Zerimszkij életére törni felelte élesen Dexter. - Csak az, hogy egy ártatlan embert akasztófára juttassanak vágott vissza az elnök. Hosszú csönd után hozzátette: - És így megsemmisítsenek minden bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy maga rendelte el a Ricardo Guzman elleni kolumbiai merényletet is. - Elnök úr, biztosíthatom, hogy a CIA-nak semmi köze nem volt a... - Connor Fitzgerald nem ezt mondta nekünk ma reggel - szakította félbe Lawrence. Dexter hallgatott. - Talán lenne szíves elolvasni ezt az eskü alatt tett vallomást, amelyet Fitzgerald az igazságügy-miniszter úr jelenlétében írt alá. Andy Lloyd kinyitotta a nála lévı két dosszié közül az elsıt, és adott egy példányt Dexternek és Gutenburgnak is a vallomásból, amelyen Connor Fitzgerald aláírása szerepelt, tanúként pedig az igazságügy-

312

miniszteré. Miközben olvasni kezdték, az elnöknek feltőnt, hogy Gutenburg kissé izzad. - Miután tanácsot kértem az igazságügy-miniszter úrtól, felhatalmaztam a titkosszolgálatot, hogy mindkettıjüket tartóztassák le, hazaárulás vádjával. Ha bőnösnek találtatnak, úgy tudom, egyetlen ítélet lehetséges. Dexter szorosan összezárta az ajkát. A helyettese most már láthatóan remegett. Lawrence hozzáfordult - Természetesen nagyon is el tudom képzelni, Nick, hogy maga nem volt tudatában annak, hogy az igazgató nem kapta meg a legfelsıbb jóváhagyást az akció végrehajtására. - Úgy van, elnök úr! - kiáltotta Gutenburg. - Elhitette velem, hogy a parancs a Guzman elleni merényletre egyenesen a Fehér Házból származik! - Gondoltam, hogy ezt fogja mondani, Nick. És amennyiben hajlandó lenne aláírni ezt a papírt - az elnök odatolt egy lapot az íróasztalon -, az igazságügy-miniszter úr jelezte, hogy a halálbüntetést életfogytiglani börtönre lehet változtatni. - Akármi az, ne írja alá! - förmedt rá a helyettesére Dexter. Gutenburg ügyet sem vetett rá. Elıkapott egy tollat a zsebébıl, és aláírta a nevét a pontozott vonalra, az egyetlen mondat alá, mely szerint aznap reggel kilenc órától lemond a CIA igazgatóhelyettesi posztjáról. Dexter leplezetlen megvetéssel nézett rá. - Ha nem írja alá, akkor sem lett volna bátorságuk, hogy végigcsinálják az egészet! Szörnyő, hogy a férfiak milyen gerinctelenek tudnak lenni. - Szembefordult az elnökkel, aki odatolta a második papírlapot. Helen Dexter elolvasta a saját szintén egy mondatos lemondását. Felnézett Lawrence-re, és dacosan a szemébe vágta: - Nem írok alá semmit, elnök úr. Mostanra már rájöhett volna, hogy engem nem lehet ilyen könnyen megijeszteni. - Nos, Helen, ha nem hajlandó ugyanolyan becsületesen viselkedni, mint Nick, akkor amint kilép az irodából, a titkosszolgálat két embere fogja várni, letartóztatási paranccsal.

313

- Nekem hiába blöfföl, Lawrence - mondta Helen Dexter, és felállt. - Mr. Gutenburg - szólalt meg Lloyd, miközben Dexter az ajtó felé indult, az aláíratlan papírlapot az asztalon hagyva. - Én azt hiszem, az adott körülmények között az életfogytiglan túl súlyos büntetés lenne. Különösen, ha becsapták, és valójában nem is tudta, mi folyik. Gutenburg hevesen bólogatott, miközben Dexter odaért az ajtóhoz. - Azt hiszem, egy hat- vagy talán hétéves ítélet sokkal reálisabb lenne. És a Fehér Ház kis segítségével három-négy év után kint is lehet. Dexter megtorpant. - Ez persze azt jelenti, hogy bele kell egyeznie abba... - Bármibe beleegyezem. Bármibe! - kiáltotta Gutenburg. - ..hogy tanúskodik a vád mellett. Gutenburg ismét bólintott, Lloyd pedig elıhúzott egy kétoldalas vallomást a másik dossziéból. A volt igazgatóhelyettes pár másodperc alatt átfutotta, aztán odafirkantotta az aláírását a második oldal aljára. Helen Dexter a kilincsre rakta a kezét, egy kis ideig tétovázott, aztán megfordult, és lassan visszasétált az íróasztalhoz. Még egy utolsó lesújtó pillantást vetett volt helyettesére, aztán fogta a tollat, és aláírta a lemondását. - Maga egy kötözni való bolond, Gutenburg - sziszegte. - Soha nem kockáztatták volna meg, hogy Fitzgeraldot kiállítsák a tanúk padjára. Egy valamirevaló ügyvéd pillanatok alatt cafatokra szedte volna a vallomását És Fitzgerald nélkül nincs az égvilágon semmi bizonyíték a kezükben. Amint azt az igazságügy-miniszter is bizonyára elmagyarázta nekik. Sarkon fordult, és kifelé indult. - Tökéletesen igaza van, Helen - mondta Lawrence. Összeszedte a papírlapokat, és odaadta Lloydnak. - Ha az ügy valaha is bíróság elé kerül, nem állíthattuk volna ki tanúnak Fitzgeraldot. Dexter, akinek a lemondásán még meg sem száradt a tinta, másodszor is megtorpant az ajtó elıtt - Sajnos, szomorú hírt kell közölnöm - folytatta az elnök. - Connor Fitzgerald ma reggel háromnegyed hét elıtt két perccel meghalt

314

Negyedik könyv

ELEVENEK ÉS HOLTAK

36. fejezet

A temetési menet lassú méltósággal vonult a domboldalban. Az arlingtoni temetı zsúfolva volt, pedig egy olyan embert temettek, aki soha nem kereste a nyilvánosság elismerését. Az Egyesült Államok elnöke ott állt a sírgödör egyik oldalán, mellette Andy Lloyd és az igazságügy-miniszter. Velük szemben az özvegy, aki negyven perce egyszer sem emelte fel a fejét Jobbján a lánya, Tara-, balján jövendı veje, Stuart MacKenzie. Mindhárman Sydneybıl repültek ide, két nappal azután, hogy személyesen felhívta ıket az elnök. Látva a sír körül összegyőlt hatalmas tömeget, Maggie Fitzgeraldnak végképp nem maradhatott semmi kétsége afelıl, hány barátja és csodálója volt Connornak.

315

Az elızı nap a Fehér Házban tartott találkozón Tom Lawrence elmesélte az özvegynek, hogy Connor utolsó szavaival a feleségét és a lányát emlegette. Az elnök azt is elmondta, hogy habár csak egyszer találkozott Connorral, élete végéig meg fogja ırizni emlékezetében. „És ezt olyan valaki mondta, aki naponta vagy száz emberrel találkozik!" - írta Tara a naplójába aznap este. Pár lépéssel az elnök mögött ott állt a CIA újonnan kinevezett igazgatója, és egy csoport titkosügynök, akik a világ legtávolabbi csücskeibıl érkeztek ide. Egy magas, erıteljes testalkatú, kopasz férfi kissé félrehúzódva állt a többi gyászolótól, és vigasztalhatatlanul zokogott. Senki nem hitte volna a jelenlevık közül, hogy Dél-Afrika legkönyörtelenebb gengsztereinek mekkora megkönnyebbülés, hogy Carl Koeter - ha csak pár napra is elhagyta az országot. Az FBI és a titkosszolgálat is nagy számban képviseltette magát William Braithwaite kapitány egy tucat mesterlövész élén álldogált, akik mind büszkék lettek volna, ha Connor Fitzgerald utódjának tekintik ıket. Ameddig a szem ellátott, a domboldalt megtöltötték a gyászolók: rokonok és ismerısök Chicagóból, a Georgetown egyetem tanárai, bridzsjátékosok, ír táncosok, költık. Mind meghajtott fejjel tisztelegtek annak az embernek az emléke elıtt, akit szerettek és tiszteltek. A menet megállt a Sheridan Drive-on, néhány méternyire a sírtól. A díszırség nyolc tagja levette a koporsót az ágyútalpról, a vállukra emelték, és lassú léptekkel a sírgödör felé indultak. Az amerikai lobogóval letakart koporsó tetején, egy bársonypárnán Connor kitüntetései feküdtek, középen a Becsület Érdemrend. Amikor odaértek a sírhoz, óvatosan letették a koporsót a földre, és beálltak a gyászolók közé. Graham atya, aki több mint harminc éve volt Fitzgeraldék lelkésze, beszélni kezdett. - Barátaim, a papoknak gyakran jut az a feladat, hogy dicsérjék az eltávozottat, akit pedig alig ismertek, és akiknek a kiválósága nem is mindig egyértelmő. Ez azonban igazán nem mondható el Connor Fitzgeraldról. Már egyetemista korában kiemelkedı teljesítményt nyújtott

316

mint a Notre Dame egyetem legjobb hátvédje. Katonaként Cristopher Jackson kapitány így jellemezte: „A veszéllyel szemben félelmet nem ismerı tiszt, aki mindig a sajátja elé helyezi az emberei életét". A hivatásában közel három évtizeden át szolgálta a hazáját. Elég, ha körülnézünk, hogy lássuk, mekkora tiszteletnek örvendett a kollégái körében. De mindenekfelett úgy fogunk emlékezni rá, mint Maggie szeretı férjére és Tara édesapjára. Mindnyájan osztozunk mély gyászukban. Graham atya lehalkította a hangját. - Olyan szerencsés lehettem, hogy Connor Fitzgerald barátai közé sorolhattam magam. Már nagyon vártam, hogy idén karácsonykor is együtt bridzsezzünk, sıt reméltem, visszanyerhetem a tíz dollárt, amit akkor nyert el tılem, mielıtt elutazott volna utolsó küldetésére. Bármit megadnék érte, ha még egyszer veszíthetnék vele szemben. - Kitőnı katona volt, kolléga, férj, apa, barát, és a számomra, habár az ı jelenlétében ezt soha nem mertem kimondani, mert kinevetett volna: hıs. - Tıled nem messze, Connor, itt alussza örök álmát egy másik nagy amerikai hıs. - Az idıs pap felemelte a fejét - John Fiztgerald Kennedy büszke lenne rá, hogy ugyanabban a temetıben nyugszik, mint Connor Fitzgerald. A koporsóvivık ismét elıreléptek, és lassan leeresztették a koporsót a sírba. Graham atya keresztet vetett magára, lehajolt, felmarkolt egy kis földet, és a koporsóra dobta. - Porból lettünk és porrá leszünk - kántálta a pap, miközben egy kürtös takarodót fújt. A díszırség egyik tagja összehajtogatta a koporsóról levett lobogót, míg egészen kicsi és háromszög alakú nem lett, majd átnyújtotta a legfiatalabb kadétnak, egy tizennyolc éves fiúnak, aki Connorhoz hasonlóan Chicagóban született. Általában az volt a szokás, hogy a lobogót átadják az özvegynek, e szavak kíséretében: „Az Egyesült Államok elnökének nevében!" De most nem így történt. A fiatal kadét ellenkezı irányba masírozott el, az elnök felé. Hét tengerészgyalogos a magasba emelte a puskáját, és eldördült a huszonegy lövés, míg a fiatal kadét vigyázzban megállt az elnök elıtt, és átadta neki a zászlót.

317

Tom Lawrence átvette, aztán lassan megkerülte a sírt, és megállt az özvegy elıtt. Maggie felemelte a fejét, és próbált mosolyogni, az elnök pedig átnyújtotta a nemzeti lobogót. - Egy hálás nemzet nevében átadom önnek ezt a zászlót. Barátok veszik körül, akik jól ismerték a férjét. Bárcsak nekem is részem lehetett volna ebben a megtiszteltetésben! - Az elnök meghajtotta a fejét, és visszatért a sír másik oldalára. A katonazeneker rázendített az amerikai himnuszra. Az elnök a szívére fektetett kézzel hallgatta. Senki nem mozdult a helyérıl, míg Stuart és Tara el nem kísérték Maggie-t a temetı kapujához. Majdnem egy órán keresztül állt ott, sorra kezet szorított minden távozó gyászolóval, és fogadta a részvétnyilvánításokat. Kicsit távolabbról, a domb tetejérıl két férfi követte végig a szertartást, akik elızı nap repültek ide Oroszországból. De nem azért, hogy gyászoljanak. Az esti géppel visszatérnek majd Szentpétervárra, hogy jelentsék: Connor Fitzgerald halott, és így az ı szolgálataikra már nem lesz szükség.

318

37. fejezet

A z amer ik ai k ül öng épe t tan ko k fog adt ák , ami k or az Eg ye sül t Ál lam ok eln ök e megér ke zet t a m os zk va i r ep ü lıt ér r e. Z er im sz k ij e lnö k semm i ké ts ége t nem hag yot t afe lıl , h ogy n inc s ked ve o daá lln i a k amer ák el é, csa k ho gy az új ság ok mi né l job b fot ók at kö zö lhe ss ene k T om Lawr en ce- r ı l. És nem h a ngz ott el a s zok ás os J ste n h o z ta Or os zor sz ágb an! " k ez det ő bes zéd sem a p ód iumr ól. Am ik or a ko mor ar cú L awr en c e el nök le er e sz ked ett a gép lép cs ıjé n, B or og yi n m ar sa ll fo gad ta, eg y ta nk lıtor n yáb an. Am ik or a ké t e ln ök dé lel ıtt v égr e ta lá lk ozo tt a Kr e mlb en, az e ls ı n api r e ndi po nt Z er i ms zk ij el nö k a zon köv ete lé se vo lt, hog y hal adé kta la nul c sök ke nt s ék a z Or os zor os zág n yug at i h a tár a iná l á ll omá so zó N AT O- er ı k lét sz ámá t. A nu kl eár is, b iol óg iai , v egy i é s ha gyo má ny os feg yver ze te k c sö kke nté sé r ıl szó ló tör vén yj av as lat sú lyo s sze nát us i ver esé gét köv et ıen, i ll et ve az utá n, ho gy Ukr ajn a önk ént vi s sza tér t a z újr a meg al ak ult Szo vj et uni óba , Lawr en ce el nö k nin cs a bban a h el yze tb en, ho g y egy jot tán yi t is en ged je n a N AT O Eur ópá ban b etö ltö tt szer epé ne k ké r dé séb en . K ülö nö sen í gy , h ogy a nemr é gi ben sz ená tor r á vál as zto tt He le n Dex ter eg yfol ytá ban „ F ej ból in tó J án osn ak " és „ a vör ös ök j á ték sz er éne k" tit ul ál ja. Miót a D ex ter s zen át or a ss zon y le mon dot t a C IA iga zga tó i po s ztj ár ó l, ind o klá sa sze r in t a zér t, „ hog y n yíl 319

tabb an fe ll ép hes se n az eln ök s aj nál ato sa n té vútr a ju tott kül po lit ik áj áva l sz embe n ", Wa sh ing ton ban már ar r ól sut tog nak , h og y ö l es z Am er ik a e l sı eln ök as szo ny a. A ma dél el ıtt i kr eml be li t ár gy alá so k s or án Z e r ims z ki j eln ök meg s em p r ób ált ú g y ten ni , m int ha. ... Stuart felnézett a S ydn ey Mor nin g H er a ld címoldaláról, amikor Maggie belépett a konyhába, farmerban, fehér blúzban és kardigánban. Hat hónapja laktak egy házban, de még egyszer sem látta úgy, hogy ne lett volna minden hajaszála a helyén. - Jó reggelt, Stuart. Van valami érdekes az újságban? - Zerimszkij továbbra is minden alkalmat megragad, hogy az erejét fitogtassa - felelte Stuart. - És az amerikai elnök kénytelen jó képet vágni hozzá. Legalábbis a Her a ld oroszországi tudósítója szerint. - Zerimszkij akár atombombát is pottyantana a Fehér Házra, ha úgy gondolná, simán megúszhatja - mondta Maggie. - Ennél szívderítıbb híred nincs egy ilyen szép szombat reggelen? - A miniszterelnök bejelentette a második népszavazás idıpontját, amelyen eldıl, hogy Ausztrália köztársaság lesz-e. - Mindent olyan lassan csináltok itt - jelentette ki Maggie, és megtöltött egy tálkát cornflakesszel. - Mi bezzeg már kétszáz éve leráztuk az angolokat! - Biztos vagyok benne, hogy itt sem fog már sokáig tartani - mondta nevetve Stuart, épp, amikor a felesége belépett pongyolában. - Jó reggelt - motyogta Tara álmosan. Maggie odatolt neki egy széket, és megpuszilta. - Ülj csak le szépen, és edd meg ezt, addig csinálok egy rántottát is. Nem lenne szabad... - Anya, csak terhes vagyok, nem állok az éhhalál küszöbén! tiltakozott Tara. - Elég lesz a cornflakes. - Tudom, csak... - Csak képtelen vagy abbahagyni az aggódást - mondta Tara, átkarolva Maggie vállát - Elárulok egy titkot az orvostudomány mai állása

320

szerint a vetélésre való hajlam nem örökletes. Mi újság? - kérdezte Stuartra pillantva. - Írtak a tegnapi tárgyalásomról, a tizenhatodik oldalon - dicsekedett Stuart, és egy rövid kis cikkre mutatott, amely jól el volt dugva a bal alsó sarokban. Tara kétszer is elolvasta, aztán azt mondta: - De, hát még a nevedet sem említik. - Nem, pillanatnyilag több érdeklıdést tanúsítanak az ügyfelem iránt - ismerte be Stuart. - De ha felmentetem, ez még megváltozhat - Remélem, nem mentik fel! - szólt közbe Maggie, és feltörte a második tojást. - Szerintem a kliensed gazember, élete végéig börtönben lenne a helye. - Mert ellopott 73 dollárt? - csodálkozott Stuart. - Egy védtelen öregasszonytól! - De ez volt az elsı alkalom. - Úgy érted, az elsı alkalom, amikor lebukott - vágta rá Maggie. - Tudja, Maggie, szerintem kitőnı ügyész lett volna magából mondta Stuart. - Ezt a félévet, amit kivett szabadságnak, inkább a jogi egyetemen kellett volna töltenie. Attól tartok, nem mindenki értene egyet az életfogytiglani ítélettel 73 dollár ellopásáért. - Meglepıdnél, hogy mennyien! Halk puffanás hallatszott az elıszobából a lábtörlırıl. - Majd én behozom - állt fel Stuart. - Stuartnak igaza van - helyeselt Tara, miközben Maggie elé rakta a rántottát. - Nem kellene azzal vesztegetni az idıdet, hogy itt laksz nálunk önkéntes házvezetınıként. Ennél többre vagy hivatott. - Köszönöm, drágám. - Maggie visszament a tőzhelyhez, és még egy tojást ütött a serpenyıbe. - De én annyira szeretek veletek lenni. Remélem, nem vagyok a terhetekre. - Jaj, dehogyis. De már hat hónap telt el azóta, hogy... - Tudom, drágám, de kell még egy kis idı, míg képes leszek visszatérni Washingtonba. Mire elkezdıdik az ıszi szemeszter, összeszedem magam. - Olyasmire sem fogadsz el meghívásokat, amiket pedig élveznél.

321

- Mint például? - Múlt héten Mr. Moore meghívott a Fidelióra az operába, de te azt mondtad, hogy már van programod aznap estére. - İszintén szólva már nem is emlékszem, mit csináltam. - Én emlékszem. A szobádban ültél, és az U ly ss est olvastad! - Tara, Ronnie Moore egy drága ember, és semmi kétségem, hogy bármivel is foglalkozik a bankban, nagyon jól csinálja. De arra semmi szükség, hogy egész este arra gondoljak mellette, mennyire hiányzik az apád. Arról már nem is szólva, hogy egyfolytában arról beszélne, mennyire imádta a megboldogult nejét. Hogy is hívták? - Elizabeth - szólt közbe Stuart, visszatérve a reggeli postával. Ronnie igazán rendes fickó. - Ne kezdd te is! - tiltakozott Maggie. - Abbahagyhatnátok végre az aggódást a társasági életem miatt? - Lerakott egy hatalmas adag rántottát Stuart elé. - Magát kellett volna elvennem, Maggie - vigyorodott el Stuart. - Sokkal inkább kedvemre való lettél volna, mint azok a pasasok, akikkel össze akartok hozni - felelte Maggie. Stuart nevetett, és elkezdte felbontogatni a leveleket, melyeknek túlnyomó része neki érkezett. Néhány borítékot odaadott Tarának, hármat pedig Maggie-nek. A saját leveleit inkább félretolta, és visszatért a Her a ld sportoldalához. Maggie töltött magának egy második csésze kávét, aztán megnézte a leveleit. Szokása szerint elıször a bélyegeket vette szemügyre, és annak alapján döntötte el, melyikkel kezdje. Két borítékon ugyanolyan George Washington-arcképes bélyeg díszelgett, a harmadikon egy egzotikus madár színes képe. Elıször ezt az Ausztráliában feladott borítékot nyitotta fel. Amikor elolvasta, odacsúsztatta az asztalon Tara elé, akinek egyre szélesebb lett a mosoly az arcán, ahogy olvasta. - Roppant hízelgı - mondta, és átadta a levelet Stuartnak. Stuart gyorsan átfutotta. - Igen, tényleg az. Mit fog felelni? - Közlöm velük, hogy nem keresek állást. De elıbb szeretném tudni, ezt melyikıtöknek köszönhetem! - Maggie harciasan meglobogtatta a levelet

322

- Én ártatlan vagyok! - védekezett Tara. - Mea culpa - vallotta be Stuart. Már megtanulta, hogy Maggie-t nem lehet átverni, elıbb-utóbb úgyis mindenre rájön. - Megláttam az álláshirdetést a Her a ldban, és gondoltam, ideális lenne. Sıt még túlképzett is hozzá. - A dékáni hivatal vezetıje az év végén nyugalomba vonul - tette hozzá Tara. - Úgyhogy sürgısen szükségük lesz pótlásra. - Na, idehallgassatok mind a ketten! - mondta Maggie, és nekilátott összeszedni a tányérokat. - Jelenleg szabadságon vagyok, augusztusban pedig szépen visszamegyek Washingtonba, és folytatom a munkámat a Georgetown egyetemen. A sydneyi egyetem kénytelen lesz valaki mást találni. - Azzal leült, és felbontotta a második levelét. Tara és Stuart nem szóltak semmit, amikor Maggie elıhúzott egy csekket 277 000 dollárról, az amerikai pénzügyminiszter aláírásával. Kárpótlás, írta a mellékelt levél, amiért a férje a ClA szolgálatában az életét áldozta. Maggie gyorsan felnyitotta a harmadik levelet. Ezt tartogatta utoljára, mert megismerte a régimódi írógép betőit, és pontosan tudta, kitıl jött. Tara megbökte Stuartot. - A szokásos szerelmes levélke dr. O'Caseytıl, ha nem tévedek - mondta színpadias suttogással. - Be kell vallanom, csodálom, hogy ki tudta nyomozni, hol vagy. - Na igen - mosolygott Maggie. - De legalább vele szemben nem kell megjátszanom magam. - Feltépte a borítékot. - Félóra múlva indulunk, jó? - nézett az órájára Stuart. Maggie ránézett az olvasószemüvege fölött, és elmosolyodott. - Ebédre foglaltam egy asztalt a tengerparton, a Cronullában - mondta. - Én mikor leszek ilyen jó szervezı? – sóhajtott Tara. Stuart épp fejbe akarta legyinteni az újsággal, amikor Maggie felkiáltott. - Te jóságos ég! - Mindketten csodálkozva néztek rá. - Mi az, anya? Megint megkéri a kezedet, vagy netalántán végrevalahára elvett valaki mást? - Egyik sem. Állást ajánlanak neki a New South Wales-i egyetem matematika tanszékének vezetıjeként, és ideutazik egy megbeszélésre a rektorral, mielıtt elvállalná.

323

- Hát ez nagyszerő! - lelkendezett Tara. - Végül is ír, jóképő, és mindig imádott téged. És ahogy azt számtalanszor elmesélted, apának épp csak hogy sikerült leütnie a kezérıl. Mit kívánhatunk még? Maggie hosszú csend után azt mondta: - Attól tartok, ez csak az igazság fele. - Ezt hogy érted? - kérdezte Tara. - Nos, az igazság az, hogy tényleg nagyon jóképő volt, és kitőnı táncos, de rémesen unalmas is. - De te mindig azt mondtad, hogy... - Tudom, mit mondtam! - vágott közbe Maggie. - És nem kell így rám. nézned. Biztos vagyok benne, hogy néha te is bosszantod Stuartot azzal a dublini fiúval, aki... - Na de anya! Különben is, ı már... - Már micsoda? - érdeklıdött Stuart. - Professzor a dublini Trinity College-ben. Boldog házasságban él, és három gyereke van. Amit a te volt barátnıidrıl nemigen lehet elmondani. - Igaz - ismerte be Stuart. - Szóval - fordult vissza Maggie-hez mikor érkezik dr. O'Casey? Maggie újból széthajtogatta a levelet: - „Tizennegyedikén indulok Chicagóból, és tizenötödikén érkezem." - De hát az ma van - mondta Stuart. Maggie bólintott, és folytatta: - „Egy éjszakát Sydneyben töltök, másnap találkozom a rektorral, majd visszarepülök Chicagóba." Maggie felnézett. - Akkor már haza is utazott, mire mi visszatérünk a hétvégérıl. - Milyen kár - sóhajtott fel Tara. - Ennyi év után igazán szerettem volna megismerkedni dr. Declan O'Casey-vel, a hőség szobrával! - Még megteheted - pillantott az órájára Stuart. - Mikor érkezik a gépe? - Tizenegy óra húsz perckor - mondta Maggie. -Attól tartok, elszalasztjuk. ÉS azt nem írta, hol száll meg, úgyhogy semmiképp nem tudok kapcsolatba lépni vele.

324

- Ne adja fel olyan könnyen - biztatta Stuart. - Ha tíz percen belül elindulunk, még idejében odaérhetünk a repülıtérre. Meghívhatnánk ebédre. Tara az anyjára pillantott, aki egyáltalán nem látszott túl lelkesnek. - Lehet, hogy nemet fog mondani. Fáradt lesz az idıeltolódás miatt, és fel kell készülnie a holnapi találkozóra is. - De legalább megpróbálhatnánk - erısködött Tara. Maggie összehajtogatta a levelet, levette a kötényét, aztán azt mondta: - Azt hiszem, igazad van, Tara. Ennyi év után ez a legkevesebb, amit megtehetek. - Maggie a lányára mosolygott, aztán kisietett a konyhából, és felszaladt az emeletre. A szobájába érve kinyitotta a szekrényt, és elıvette a kedvenc ruháját. Nem akarta, hogy Declan középkorúnak lássa - ami persze butaság, merthogy az volt, ahogyan Declan is. Szemügyre vette magát a tükörben. Elfogadható, gondolta, ötvenegy évesen. A karcsúsága a régi volt, de egy-két ránc megjelent a homlokán az utóbbi hat hónap alatt. Amikor leért a földszintre, Stuart ott járkált fel-alá a hallban. Maggie tudta, hogy az autó már indulásra készen áll, valószínőleg a motor is jár. - Gyere már, Tara! - kiáltott fel az emeletre Stuart harmadszor is. Tara pár perc múlva megjelent. Stuart türelmetlensége azonnal elpárolgott, ahogy meglátta a felesége mosolyát. Miközben beült a kocsiba, Tara azt mondta: - Alig várom, hogy megismerhessem. Még a neve is olyan romantikusan cseng! - Annak idején én is így éreztem - vallotta be Maggie. - Egyszer még írtam is magamnak egy levelet dr. és Mrs. O'Casey címzéssel, csak hogy lássam, hogy fest. De ettıl sem lett érdekesebb szegény. - Maggie idegesen megigazgatta a haját. - Nem lehetséges, hogy ennyi év után kiderül róla, hogy mégiscsak szórakoztató, szellemes és nagyvilági? - kérdezte Tara. - Ezt kötve hiszem - mosolygott Maggie. - Valószínőleg inkább beképzelt, unalmas, csupa ránc, és még mindig szőz. - Honnan tudta annak idején, hogy szőz? - érdeklıdött Stuart

325

- Mert főnek-fának elmesélte. Declan leginkább úgy képzelt el egy romantikus hétvégét, hogy elıadást tart trigonometriáról egy matematikai konferencián. Tara nevetett - Habár ıszintén szólva az apád sem volt sokkal tapasztaltabb. Az elsı közös éjszakánkat egy padon ücsörögve töltöttük, és nem vesztettem el mást, csak a papucsomat. Stuart annyira nevetett, hogy majdnem felszaladt a kocsival a járdára. - De azt felfedeztem, Connornak ki volt az elsı - folytatta Maggie. Egy Nancy nevő lány, akirıl köztudott volt, hogy soha senkinek nem mond nemet. - Nem hiszem el, hogy ezt Connor elmesélte - csóválta a fejét Stuart. - Nem is. Soha nem tudtam volna meg, ha egyik este nem húzódik el az edzése. Akartam hagyni neki egy üzenetet az öltözıszekrényében, és amikor kinyitottam, felfedeztem Nancy nevét az ajtajába karcolva. De igazán nem volt okom panaszra. Amikor végignéztem a többi szekrényt, kiderült, hogy messze neki van a legkevesebb trófeája. Tara a hasát fogta nevettében. - Aztán, amikor az apád végre-valahára... Mire kiértek a reptérre, Maggie már elmesélt mindent a Declan és Connor közti versengésrıl. Közben egyre jobban izgult, hogy milyen lesz találkozni régi táncpartnerével. Stuart megállt, kiugrott, és kinyitotta Maggie-nek a hátsó ajtót. - Jó lesz sietni - mondta az órájára nézve. - Akarod, hogy veled menjek? - kérdezte Tara. - Nem, köszönöm - felelte Maggie, és gyorsan elindult a üvegajtó felé, még mielıtt meggondolná magát. Az érkezéseket jelzı táblán látta, hogy a 815-ös chicagói járat pontos volt, tizenegy óra húsz perckor földet ért. Már majdnem tizenegy negyven volt. Még soha életében nem fordult elı vele, hogy ilyen késve ért volna ki a repülıtérre.

326

Minél jobban közeledett az érkezési kapuhoz, annál inkább lelassultak a léptei, abban a reményben, hogy mégiscsak elkerülik egymást. Úgy döntött, vár negyedórát, ahogy az illendıség megkívánja, aztán visszamegy a kocsihoz. Nézegette az érkezı utasokat, akik kifelé szállingóztak a kapun. Voltak köztük vidám, lelkes fiatalok, hónuk alatt szörfdeszkával; idegeskedı, fontoskodó középkorúak, a gyerekeik kezét szorongatva; öregek, akik lassan és megfontoltan baktattak. Maggie azon kezdett tőnıdni, egyáltalán megismeri-e Declant. Lehet, hogy már el is mentek egymás mellett? Végül is több mint harminc éve nem látta, és Declan nem számított rá, hogy bárki várni fogja. Ismét az órájára nézett: a negyedóra majdnem le is telt. Már a gnocchi és a Chardonnay járt a fejében, amely az ebédnél várja, aztán majd szunyókál kicsit a strandon, míg Stuart és Tara a vízben vannak... Ekkor megakadt a tekintete egy félkarú férfin, aki épp kilépett az érkezési kapun. Maggie-nek elgyengült a térde. Rámeredt a férfira, akit egész életében szeretett, és úgy érezte, rögtön elájul. A szemébe könnyek tolultak. Nem kellett magyarázat. Az ráér késıbb, sokkal késıbb. Felé rohant, megfeledkezve minden másról a világon. Abban a pillanatban, amikor a férfi meglátta, megjelent az arcán az az ismerıs kis mosoly, amely olyankor szokott, ha rajtakapják valamin. - Jaj, istenem, Connor! - tárta ki a karját Maggie. - Ez nem lehet igaz, édes istenem, ez nem lehet igaz!! Connor szorosan átölelte a jobb karjával. A bal kabátujja üresen lógott. - De igaz, drágám. Habár egy amerikai elnök szinte mindent el tud intézni, de azért ha valakit eltesz láb alól, annak illik eltőnni egy kis idıre, mielıtt felbukkanna új személyazonossággal. - Elengedte Maggie-t, és lenézett rá. Egyfolytában csak rá gondolt a hat hónap alatt. - Azért döntöttem dr. Declan O'Casey mellett, mert emlékeztem, hogy egyszer azt mondtad, mindig is szerettél volna Mrs. O'Casey lenni. Csak abban reménykedem, senki nem fog a matematikai tudásom felıl érdeklıdni. Maggie felnézett a férjére. Az arca könnyben ázott, nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen.

327

- De a levél! Az „e" bető is pontosan olyan volt, mint... Hogy csináltad? - Igen, gondoltam, hogy tetszeni fog - mosolygott Connor. Elnézegettem az újságban a képeket a temetésrıl, elolvastam a dicsıítı nekrológokat, aztán azt gondoltam: Declan, öregem, itt az utolsó alkalom, hogy elvedd Maggie Burke-öt! Szóval, mit mondasz, Maggie? Hozzám jössz? - Csak azt ne hidd, hogy ilyen könnyen megúszod, Connor Fitzgerald! Még nagyon sok mindent meg kell magyaráznod! - Erre bıven lesz idınk, Mrs. O'Casey: életünk hátralévı része!

328