Kelet-angliai napló 2008. szeptember 9-12. -
Tréning. Nagyon gondosan felépített, átgondolt, pontos kurzus. Elmélet és gyakorlat. Én valamivel több gyakorlatot javasolnék a trénereknek.
-
Mindennap vizsgát teszünk, összesen négyet, ezek jó része az előre kiküldött anyagokból van. A hét folyamán megtörténik az első kliens-közvetítés is, amit, ha nem akarok rosszat magamnak, illik elfogadni, és nem mindjárt válogatni. De én nem is akarok válogatni, mivel isteni helyre kerülök: Gibraltárra. Nekem úgy tűnik, hogy én némi megkülönböztetett figyelmet kapok a képzés folyamán az előadóktól, holott messze nem én vagyok a legjobb, sőt. Igyekeztem nem felhívni magamra a figyelmet semmivel, igyekeztem nem kérdezni semmit, mert tudom, hogy ezt sehol sem szeretik. Ha volt kérdésem, szünetben a csoporttársaimhoz intéztem. De valamivel mégis felhívtam magamra a figyelmet, mert a vizsgáim 100%-osak lettek (ezt nem értem, hogy lehet), kiközvetítettek a legegzotikusabb helyre, és amíg a munkám megkezdésére vártam, áthelyeztek abba a szobába, ahol sokat lehetek egyedül, és itt van a legmelegebb is.
-
-
-
-
Mivel ez a munka nem igényel előzetes szakképzettséget, és korhoz sem kötött, jellemző a középkorú, jóindulatú nők nagy aránya, akik a saját szegényebb országukban nem találnak munkát. A folyékony angoltudás viszont feltétel.
-
Egy ausztrál lány megtanított, hogyan kell online jegyet rendelni, és főleg: hogyan kell felvenni a megrendelt jegyet a jegy-automatából. (A nagy kapkodásban rossz jegyet rendeltünk, de mint később kiderült: ez sem volt véletlen…) Megoldódott a „nem hoztam angliai térképet” probléma is: a képzés költsége magában foglal egy angliai autóatlaszt is; és megoldódott az a probléma is, miszerint az utolsó pillanatban mégsem hoztam a fekete kardigánomat, helyhiány miatt: a képzési költség fedez egy céges pulóvert is – kérem, „minden megoldódik”. Céges, lenből készült vállszatyrot is kaptunk – mert hogy kézitáskát sem akartam magammal cipelni, de most már az is van ☺. Kézzel mosok, mert mosásonként 3 fontot kellene fizetni, és amíg nincs bevételem, most erre nem költenék, mert most abban a periódusban vagyok, hogy csak fogy a pénzem. Hová teregessek? Hát igen. Emlékszem, Amerikában is megjártam ezt a mosási, teregetési kálváriát, ott ugyanez volt a helyzet (ott rosszabb volt: faágakra kellett teregetni az erdőben, itt legalább vannak szekrényajtók, meg beteg-emelgető készülékek, teregetni ☺).
-
-
Szeptember 13. szombat -
-
-
-
-
-
-
Szeptember 22-ig várnom kell a nővérszállón, mert csak akkor kezdek el dolgozni. A szerződésem értelmében nem kell fizetnem a szállásért (a szerződésért viszont kellett, nem is keveset…). A csoporttársaim kb. felének szintén várnia kell egy hetet a munkakezdésre, de szinte mindenkinek van hová mennie: rokonokhoz, barátokhoz. Nekem ilyenem nincs ebben az országban, úgyhogy én maradok itt. A szerződésem értelmében standby üzemmódban vagyok itt, azaz, ha hirtelen riasztás van, azonnal indulnom kell, ill. kötelezően el is kell vállalnom, mert ha nem, akkor ki kell fizetnem az egész hetet. Emiatt nem mehetek messzire, de én azért mindennap teszek kisebb kirándulásokat a közeli falvakba, megkockáztatom, úgy döntöttem. Ha hirtelen riasztanak, azonnal indulok vissza a legelső busszal, ahol épp vagyok. Remélem, nem lesz belőle baj. De annyira kár az elvesztegetett időért. Első „elszökésemet” éppen ezért a sorsra bíztam. Úgy döntöttem, figyelni fogom a „jeleket”, és még szombat reggel sem tudtam, merjek-e elmenni Ipswichbe, Suffolk megye székhelyére. Szombat reggel álmosan reggelizgettem, amikor is két kedves csoporttársam éppen készülőben volt valahová. Kérdezem: hová mentek? Azt mondják: Ipswichbe. Ez volt a jel ☺. Kérdezem: veletek tarthatok? Hát hogyne. 10 percem volt villámgyorsan felöltözni és összepakolni, és szaladtam velük. A velük való utazás révén nagyjából felfogtam az itteni közlekedési rendszer sajátosságait, amire magamtól csak hosszabb idő alatt jöttem volna rá. Felszálltunk egy buszra, ahol is a sofőr kedvesen rábeszélt bennünket, hogy várjuk meg a másik cég járatát, mert az olcsóbb. Így is történt. Így megtudtam, hogy ha bárhová menni akarok a környéken, melyik busz a legolcsóbb (a 64-es).
A szombati napot tehát Ipswichben töltöttem, nagyon szép időben. Végigjártam 10 templomot, sétáltam. Kávézni akartam, mivel a reggeli rohanásban erre nem volt idő, de most nem nagyon akarnék 2 fontot költeni egy kávéra. Erre az egyik templomban megkínáltak kávéval…
-
-
-
-
Itt is az utamba került egy Vodafone üzlet (pont akkor, amikor azon morfondíroztam, bárcsak lenne itt egy Vodafone üzlet…), ahol is megtudtam, hogy teljesen fölösleges mobil netre előfizetnem. Az egész megyében nem működik a mobil internet, akik előfizetnek rá. Akadozva működik továbbá a mobiltelefon és a wifi. A wifi sokkal jobban le van korlátozva, mint Magyarországon, gyakorlatilag csak néhány kávézóban van. Internet cafék – ebben a térségben – pedig még csak véletlenül sincsenek – Ipswichben, ami megyeszékhely, EGY netcafé van. Ha nem lenne laptopom, meg lennék lőve rendesen. Némely könyvtárban lehet internetezni, de legfeljebb félóráig, és ott sem engednek pen-drive-ot használni, sőt, alapban USB-kimenet sincs szinte sehol… Érdekes. Nagyon jól pakoltam. Úgy tűnik, semmit nem hagytam otthon, és úgy tűnik, minden, amit elhoztam, 100%-os hasznát veszem. A két legjobb ötlet a laptop és a hálózsák volt ☺. Ha nem lenne laptopom, nem tudnék skypeolni (könyvtárban nyilván nem lehet, fel sincs telepítve), nem tudnám a képeimet elmenteni, lekicsinyíteni, elnevezni, összerendezni, nem tudnék egy csomó levelet előre megírni, nem tudnék pen-drive-ot használni, képeket küldözgetni, és így tovább. Nagyon jó ötlet volt továbbá hitelkártyát rendelni. Még csak egyszer használtam – akkor is rossz jegyet rendeltem ☺ –, de még fogom
Szeptember 14. vasárnap -
-
-
Egy csoporttársammal azt terveztük: elmegyünk Aldeburgh-ba, közeli falu a tengerparton. Kiderült azonban, hogy egyáltalán nincsenek buszok vasárnap ebben a térségben… (Mi van itt egyáltalán?) Véletlenül rossz vonatjegyet rendeltem, egy héttel korábbra. Igazából azért is mentem tegnap Ipswichbe, hogy a jegy-automatából felvegyem a téves vonatjegyemet, és megpróbáljam eladni valakinek. Ki is találtam, hol fogom hirdetni, bár tudtam, hogy ennek esélye majdnem semmi. Egy csoporttársam viszont azonnal megvette, aki pont akkor, pont oda akart utazni, ahová a jegy szólt, és neki nem sikerült online rendelnie, pedig egész előző este próbálkozott… Így én jól jártam, mert visszakaptam a pénzemet, ő pedig spórolt közel 30 fontot, az online rendelésemmel. (Hogy jutott egyáltalán eszembe, hogy vegyem fel a jegyet és próbáljam meg eladni? „Mondták.”) Érdekes viszont, hogy Angliában egyáltalán nem lehet megváltoztatni a vonatjegyet, ha rossz jegyet vettem, vagy bármi közbejött.
Szeptember 15. hétfő -
Újabb „szökés”: elszöktem egyedül Aldeburgh-ba, ahová tegnap akartam menni. Ez az Aldeburgh nem annyira tetszik nekem: gazdag bunkók lakják.
-
Nyugtalanít, hogy mennyire nincs térerő sehol: ha a cég el akar érni emergency ügyben, akkor nem tud. Az idő közel 70%-ában nincs térerő, és olyan, mintha mindig ki lennék kapcsolva. Az estét egy csapat lengyel lánnyal töltöttem, akiktől végre majdnem minden kérdésemre választ kaptam a könyveléssel kapcsolatban. Az adózás továbbra is homály, de majd lesz valami. Újabb „jel”: tényleg, magamnak kell intézni a National Insurance numbert, és erre itt van még négy napom, igyekezzek, mert ha most nem, később erre nem lesz időm. Ha erre nem figyelmeztet egy ismeretlen lengyel lány, erről lemaradtam volna, és bajom származott volna belőle.
-
Szeptember 16. kedd -
-
-
Megint a sorsra bíztam a dolgot. Eredetileg Norwichba akartam volna szökni, ami elég messze van, tehát ha hirtelen felhívnak, rossz néven vehetik, hogy ennyire messzire elmentem. Úgy döntöttem, hogy ha elérem a 9.41-es vonatot, akkor elmegyek, de ha valami meggátol ebben, akkor maradok. Az utóbbi történt. Elkezdtem telefonálgatni National Insurance ügyben. A dolog annyira elhúzódott, bonyolódott, mindenféle kérdéseket vetett fel, hogy a vonat közben elment. Ellenben sikerült még erre a péntekre időpontot egyeztetni, ami szintén csoda – általában 2-3 hetet kell várni. Elvileg keresni akartam munkát erre a hétre, hogy pénzt keressek. De mivel ma reggel megjött a pénz az előző munkahelyen végzett fordításomért, ezt is jelnek tekintem, és nem keresek tovább munkát. Ha nagyon kell még pénz valamire, megjött ez is. Úgyse volt egyértelműen jó ötlet ebben a kis faluban mosogatási munkát vállalni, mert itt könnyen kitudódik, elkönyvelnek feketemunkás hajlamúnak, és még munkát se adnak. (De mégse volt haszontalan ez a mosogatásos ötlet sem – megint ötletet kaptam, hogy ha bárhol hirtelen megszorulok, ez egy olyan ország, ahol be lehet kopogtatni pubokba, miszerint egy vacsoráért elmosogathatok-e.)
Szeptember 17. szerda -
Ma viszont sikerült elszöknöm Norwichbe, Norfolk megye székhelyére.
-
Norwich jó nagy város, jelentősebb megyeszékhely, mint Ipswich. Mindösszesen 4 órám volt felfedezni mindent, úgyhogy mentem célirányosan, mint a gép: azonnal TIC keresése, majd a Sightseeing busz útvonalán – ahogy szoktam – gyalog végigrohanok… Gyors felmérés, mit érdemes a leginkább, és futás. A Sightseeing busz vonalán való végiggyaloglás a legpraktikusabb dolog: az ember egyrészt pénzt spórol, másrészt adott a fő látnivalók pontos útvonala (nem nekem kell keresgetni), harmadrészt ezer apróságot elszalasztanék a buszon ülve, mint gyalogolva. Számomra a legérdekesebbnek a katedrális és a vár tűnt. Ezenkívül ezermillió templom és egy-két múzeum van mint látnivaló.
-
Délben csörgött a mobiltelefonom. A cég hívott. Villámgyorsan elkezdtem agyalni, és elhatároztam, hogy ha megkérdezik, hol vagyok, megmondom az igazat, mert ha kiderül, hogy hazudok, csak rontok a helyzetemen. De szerencsére nem kérdezték, hol vagyok (milyen jó találmány a mobiltelefon ☺), hanem csak azt akarták tudni, hogy a kliens-foglalásom minden részletét fenntartom-e.
-
-
-
-
-
A 4 óra alatt nagyjából pont megettem a fő látnivalókat. Úgy terveztem, hogy ha már ilyen messzire merészkedtem, nem várok estig, hanem még időben elindulok vissza, átszálláskor egy későbbi vonattal megyek tovább, és Lowestoftot is megnézem. Lowestoftra kerek másfél órám volt, és már sötétedni is kezdett. Tengerparti városka, igazi lumpenváros, csupa gáz arccal. Persze lehet, hogy már esteledett, és a rendes lakosság már otthon ült, a sok tróger meg az utcán, de a házak is igen lepusztultak, lelakottak voltak itt, néhol kísértetiesen a nyolcker hangulatát idézték…
Voltam viszont Vodafone boltban ismét, ahol megnyugtattak, miszerint nem a készülékem rossz, hanem igen: ebben a térségben nagyon rossz a térerő. Megtudtam továbbá, mennyibe kerül a Magyarországra való telefonálás: 25 penny egy sms és 15 penny egy perc beszélgetés, napszaktól függetlenül. Ma volt alkalmam iskolásokkal találkozni. Őket mondjuk már láttam Skóciában, de itt is rácsodálkoztam. Szegény gyerekek feszengenek a kötelező iskolai egyenruhájukban: a fiúk mind egyforma fekete öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben, a lányok pedig rövid szoknyát, lapos sarkú körömcipő-szerűséget, harisnyát, fekete blézert, fehér blúzt és szintén nyakkendőt viselnek. A fiúk nyakkendőben-ingben-öltönyben fociznak a szünetben az udvaron.
A gyerekek nagyon élénkek. Egy jó darabon iskolásokkal vonatoztam: jóval hangosabbak és „rosszabbak”, mint a magyar gyerekek.
-
Amit megfigyeltem már Skóciában is: itt az emberek nem túlzottan fázósak. 10 fok körüli időben, erős szélben sok ember szandált visel, zokni / harisnya nélkül, meg ujjatlan pólót. Rajtam 5 pulóver, vastag nadrág, vastag harisnya és Gore-tex baki van, míg mások mindeközben így öltöznek:
-
A menettérti jegy, buszon is, vonaton is, olcsóbb (sőt: jóval olcsóbb), mint ha külön-külön vesszük. Ezt csak azért írom le, mert Magyarországon fillérre ugyanannyi a retúrjegy, mint a két külön jegy… Ha érdeklődöm egy adott vonat, átszállás iránt, kérés nélkül kinyomtatják. Sőt: a kalauznál a vonaton nemcsak jegyet lehet venni (azaz nem kell órákkal hamarabb sorban állni az állomáson, valamint olyan sincs, hogy a vonaton véve drágább lenne), hanem ő is kinyomtatja, amit kérdezek, a kis készülékével. Az árak természetesen jóval a magyar árak fölött vannak, de akad egy-két kivétel. Konnektor-átalakítót 5000 Ft-ért tudtam venni Budapesten. Itt viszont 3 fontért, azaz alig 900 Ft-nak megfelelő összegért lehet venni, és sokkal jobb a minősége is, erősebb, vaskosabb, combosabb.
-
-
Szeptember 18. csütörtök -
-
Reggel demonstráltam a cég felé, hogy igen: itt vagyok. Ügyesen kell manőverezni feléjük, mert elég sértődősek, úgy látom. Ha valaki elveszíti a bizalmukat, vagy nagyon terhükre van, vagy sok kérdése van, vagy sokat válogat, azoknál gondoskodnak, hogy ne sokáig akarjon náluk dolgozni. Úgyhogy megmutattam magamat, és utána úgy határoztam: annyira gyönyörű idő van, hogy gyalogtúrát teszek a környéken. Ha hirtelen felhívnak, most nem leszek messze, hiszen gyalog leszek. Elhatároztam, hogy elgyalogolok Danwichbe a tengerpartra. Kb. 25 mérföld odavissza, úgy saccoltam. A tervem eredetileg működött is volna. Gyalogutak, turistautak errefelé nincsenek, csak az országút szélén gyalogolhatok, az út viszont annyira keskeny, hogy minden egyes szembejövő autó esetén – a nyavalyás életem védelme érdekében – célszerű volt lehúzódnom az útszélre / tüskés csipkebokrok közé / csalánba stb. Ez nagyon lelassította a gyaloglást, gyakorlatilag 20 méterenként meg kellett állnom 10 másodpercekre.
-
Útközben barátságot kötöttem egy lóval, és folyamatosan eszegettem a feketeszedret, ami hatalmas mennyiségben kínálta magát az útszélen.
-
6 mérföld után éreztem, hogy ebben a tempóban sose fogok odaérni, és ideje stoppolni. Mindjárt az első autó felvett, egy civilruhás rendőr. Nagyon segítőkész volt, és egészen Danwichig elvitt a partra. Mindenképpen gyalog vagy autóstoppal kell közlekedni ebben a térségben, mert errefelé se buszok, se vonatok nincsenek. A rendőrtől azt is megtudtam, hogy Suffolk megyében nemcsak a mobiltelefon, internet akadozik, hanem a televízió is… Pedig síkság. Ennek a kedves rendőrnek köszönhetem életem egyik legszebb gyalogtúráját, ami ezután következett. Aki ezt olvassa, annak nagyon ajánlom, mivel nincs rajta a térképen (magamtól eszembe nem jutott volna nekiindulni a parton, nem gondoltam, hogy egészen Leistonig kitaposott ösvény vezet): tehát el kell jutni Danwichig, le a partra, ahonnan egy kényelmes, nagyon élvezetes túraút vezet végig Leistonig, végig a parton, egészséges tengeri levegő és lélegzetelállítóan szép környék. A tengerparti túra kb. 3-4 mérföld hosszú. Ha elértünk a Sizewell Beach autós parkolójáig, ott kanyarodjunk jobbra, és újabb 2-3 mérföld gyaloglás Leiston (ez utóbbi szakaszon végig járda van a túrázóknak).
-
-
Leiston elég jómódú falucska. Itt már elég fáradt voltam, és autóstoppal mentem vissza Saxmundham-be (itt már vannak buszok amúgy, ez az első / utolsó település, ahol még / már létezik tömegközlekedés).
Szeptember 19. péntek -
-
-
-
-
-
Ma korán reggel elmentem Ipswichbe, és elintéztem a National Insurance Numbert. A Job Centerben hasonló lumpenelemek lézengenek, mint a magyar Munkaügyi Központokban, Coca-colás pólós niggerek jószerivel. A központban sok a biztonsági módszerük – ez már a bankszámla-nyitásnál is létezett –, pl. fejből leíratják az adataimat. És sokszor, sok helyen, váratlanul rákérdeznek a személyes adatokra, hátha másét használom. Ipswich egyetlen internet-caféjában megengedik, hogy használhassak pen-drive-ot. Jellemzően sehol, de sehol nem engedik a pen-drive használatát, csak olvasgatni lehet, se le-, se feltölteni nem engednek. Azon morfondírozom, hogy holnap elszököm Cambridge-be (ugye mindennap fogadkozom, hogy nem kísértem tovább a sorsot, de mégis mindennap megteszem…). Kitűnő vonat-ajánlatot kaptam, ezt direkt feljegyzem azoknak, akik olvassák, mert ez szinte sehol nincs reklámozva, a TIC-ben mondták. Az északkelet-angliai régióban létezik egynapos vonatjegy 13 fontért, háromnapos pedig 26 fontért, korlátlan utazásra. Cambridge pont beleesik még a zónába… Úgy döntöttem, veszek háromnaposat, szombat-vasárnap-hétfőre, mert hétfőn csak este indulok a repülőtérre, és aznap napközben még vonatozhatok fel-alá. Korábban kár elindulni, mert a nehéz poggyászommal úgyis szinte mozgásképtelen leszek. Nem időztem tovább Ipswichben, mert itt már voltam. Inkább elutaztam ismét vidékre, a Sutton Hoo nevű archeológiai helyre, csodálatos parkkal övezve. Itt elég drága belépőt szedtek, úgyhogy mivel amúgy is már csak 1 órám lett volna mindent megnézni zárásig, nem néztem meg a régészeti leleteket, hanem inkább a csodaszép környéken túráztam.
Hazafelé viszont majdnem ottragadtam az útszélen. Anglia – vagy legalábbis ezen régió – sajátossága, hogy a buszok útvonala nehezen kideríthető, ill. számomra a fő nehézség, hogy a településnevek a legritkább esetben vannak kitáblázva, a „település vége” tábla pedig egyáltalán nem is létezik. Ebből következően, buszon ülve, soha nem tudom, hogy hol járunk, a reklámtáblák alapján próbálok tippelni. Na de a jobbik eset, ha már a buszon ülök. A buszmegállót megtalálni nem egyszerű. A legtöbb helyen a helyi lakosok tudják, hogy ennél és ennél a görbe fánál meg szokott állni a busz. Ha meg létezik is „bus stop” tábla, akkor se feltétlenül derül ki, hogy hányas busz jár arra. Ha meg még ki is van táblázva: hányas buszok és mikor, az se feltétlenül jelent valamit. Szóval hogy derítsem ki, hogy honnan indul a busz? Csak házak vannak meg utcák. Járókelők szinte egyáltalán nincsenek. Falusi térkép, ha van
is, nincs rajtuk a buszok útvonala. Mi maradt tehát? A megérzésre hagyatkozni, semmi másra. Éppen ezért ma az utolsó másodpercben kaptam el az utolsó buszt hazafelé, sőt, azt is két „megálló” között, mivel nem tudtam, hol a megálló, csak integettem a busznak, aki nagy szerencsémre fel is vett. Szeptember 20. szombat -
Most már biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmiféle emergency hívásom, úgyhogy teljes nyugalommal nekiindultam Cambridge-nek. Nagyon szép, élvezetes, ám igen koncepciótlan napot töltöttem Cambridge-ben. Mindjárt a vasútállomáson volt Sightseeing buszos alkalmazott, akitől kértem térképet, és megállapítottam, hogy itt annyi, de annyi látnivaló van, hogy erre nem lesz elég egy nap. Mivel kaptam diákkártya-kedvezményt, az így összesen 7 fontot nyugodt szívvel kifizettem – kivételesen – a buszra, mert láttam, hogy így se fogok végezni.
-
Cambridge szerintem ugyanakkora település, mint Norwich, és bátran merem állítani, hogy a látnivalók száma közel a százszorosa.
-
Így az egész napom futkosással telt: hop on, hop off the bus, illetve így se volt elég az idő. Sok dolgot csak a buszról néztem meg, mert nem volt idő mindenhová leszállni, plusz az extrák, amikre meg végképp nem volt idő. De így is nagyon kihasználtam a napot, amennyire csak lehetett. Igazából még egy nap, és tökéletes lett volna, de így is jó volt, elég volt.
-
31 főiskolája és 4 teológiai főiskolája van a városnak, és ezeken belül több mint 100 kara. A fő látnivalók igazából a történelmi, régi, gyönyörű, jellemzően gótikus épületek, igazából szinte az összes főiskola látványosság, valamint legalább háromszor ennyi templom is van. Sokat fotóztam, és meg sem kíséreltem megjegyezni, hogy melyik templomot kiről neveztek el.
Churchill College
Westminster College
-
-
-
-
-
Rengeteg a turista, és ez a helyi lakosokon is látszik: eléggé utálják őket. Alig tudtam képeket készíteni, mert mindig belegyalogol / belebiciklizik valaki. Nagyon népszerű a bicikli. Ha már a biciklinél tartunk: igen biciklibarát ország. A vonaton csaknem minden fülkében van hely a biciklinek, nem úgy, mint Magyarországon, ahol csak bizonyos vonatokon lehet biciklit szállítani, és azzal is mindig csak a baj van. Az egész eltelt hétben, amit utazgatással töltöttem, nemcsak az volt óriási szerencse, hogy nem kellett magyarázkodni szobatársaknak, hogy hová tűnök el egész napokra (valami miatt 5 napja egyedül vagyok a szobában, nem osztottak be mellém azóta senkit), hanem azért is nagyon szerencsés vagyok, mert végig nagyon jó időm volt, egyetlenegyszer sem esett az eső. Egyébiránt egy kicsit kezd elegem lenni a nővérszállón lakókból. Úgy látszik, a nők mindenütt ugyanolyanok: egy téma van: a másik magánélete. Először nagyon élénk szociális életet éltem, mert életmentőek az információk, amiket szereztem. Kell a túléléshez, muszáj. De mostanra már úgy érzem: eleget tudok. Ami kevés dolgot még nem tudok, azt majd kitapasztalom a saját bőrömön. Most már ott tartunk, hogy 1 egységnyi információért 100 egységnyi süketeléssel kell fizetnem, és nekem ez már nem éri meg. Inkább lemondok a maradék infókról. Tegnap este kióvakodtam a konyhába. Persze, hogy egyből lecsaptak rám… Na de a lényeg, hogy egy dél-afrikai hölgy elpanaszolta nekem, hogy ő megbukott az egyik vizsgán. Hallott az én vizsgaeredményeimről (itt mindenki mindent tud), és szégyellte magát, hogy ő angol anyanyelvű létére nem felelt meg. A hölgy, amíg velem beszélgetett (10 percig), 3 dl whiskyt ivott meg. Én azt hittem, bort iszik ilyen sebességgel, de beleszimatoltam a poharába, és láttam, hogy ennek a fele sem tréfa. A hölgy seggrészegen odahozott nekem két rántott csirkecombot, miszerint elismerése jeléül ezt nekem adja. Én úgy döntöttem, ignorálom a tényt, miszerint matarészeg, és valószínűleg nem tudja, mit csinál, és elfogadtam ☺, ebben a vajaskenyeres időszakban nem jön rosszul egy kis husi. Elvittem a combokat Cambridge-be, és meg is eszegettem. A magam egészségi állapotáról, ennyi idő távlatában. A mitesszerek eltűntek az arcomról ☺, a fogaim pedig egyáltalán nem fájnak. Ebből is látszik, hogy pszichés volt a kiutazásom előtti mindennapos fogorvoshoz járás. Az orromat alig fújom. A felfázásos dolgaim viszont megvannak, egyébiránt teljesen egészséges vagyok.
Szeptember 21. vasárnap -
Ezen az utolsó, itt töltött napomon már úgy utazgatok, mintha nyaralni jöttem volna ide. Ma Elybe és Bury St Edmunds-ba utaztam. Elyben lenyűgöző, óriási katedrális van. Jókor érkezem: bekapcsolódom a katolikus szentmisébe, épp csak az elejéről maradtam le. 25-30 pap vesz részt a misén, valamint egy teljesen profi kórus, akik remekbe szabott, kidolgozott, szépen kigyakorolt műveket énekelnek a mise állandó részeinél. Az orgonista nem kevésbé csodálatos: Bach G-dúr prelúdium és fúgájával zárja a misét.
-
Amikor a mise végén kivonultak a papok és a ministráns gyerekek, igen megható volt, hogy az egyik vak diakonisszát vakvezető kutya vezette, a menet közepén.
-
A mise végén nem szaladnak haza az emberek, hanem kávéznak és beszélgetnek. Én is jogot formálok a kávéra, mert adtam donation-t – ahol kávét kínálnak, ott én felütöm a fejemet. Elyben Oliver Cromwell háza található még, amit múzeummá alakítottak. Más látnivaló igazából nincs, kétórás városka. Ugyanolyan kellemetlenül érzem magam, mint Aldeburgh-ban, mert ez a város is a gazdagok kedvelt látogatóhelye. Elvileg elhatároztam, hogy mivel angliai tartózkodásom alatt még egyszer sem ettem meleg ételt, ma igenis fogok. De egyik hely sem tetszik, nem az árak, hanem az atmoszféra miatt: úgyis kinéznek, meg én sem érezném jól magam, meg satöbbi. Úgyhogy pont volt egy Tesco a vasútállomás mellett, és plebs-hez méltó módon vettem másfél sült csirkecombot, meg fél liter kólát, egy padon megeszegettem, és jól éreztem magam.
-
-
Hazafelé úton leszálltam Bury St Edmundsban, szűk két órám volt rá. Futásban megnéztem a csodálatos Abbey Gardenst és nagyjából a belvárost.
-
Még mindig nem szoktam meg eléggé a fordított közlekedést. Ha a volánnál vezet a szülő, és mellette ül a kisgyereke, még mindig gyakran vélem azt, hogy a kisgyerek vezeti az autót ☺. Millió templom van minden egyes városban, ami azért is nagyon praktikus, mert tudok viszonyítani a tornyokhoz, és nem tévedek el térkép nélkül sem. Vasárnap délután révén komoly tömegek utaznak London felé. Ma este elkezdtem összepakolni: holnap reggel 8.30-ig el kell hagynom a szobámat.
-
Szeptember 22. hétfő -
-
-
A mai délelőtt tökéletesen haszontalanul telt. Utoljára még csinálni akartam valami hasznosat, és elutaztam a háromnapos jegyemmel Oulton Broad South-ba. Itt azonban kizárólag egyforma utcák és egyforma házak vannak, semmi más. Az erős szélben, borús időben csatangoltam egyet teljesen céltalanul, majd visszamentem Saxmundham-be. Felhívtak a cégtől, miszerint be tudnék-e lépni hozzájuk. Keresett ugyanis az az ápolónő, akinek a helyére kerülök. Örültem a hívásnak, megnyugtatott a hívás ténye, ám amiket a leendő kliensemről mondott, az annál inkább nyugtalanná tett. Mi mindenre jó az iwiw… Teljesen céltalanul felléptem az iwiwre – ma mindent céltalanul csináltam –, és valaki megszólal mögöttem: „Iwiw. Magyar vagy?” Először automatikusan hoztam a bunkó formámat, mert én nem szeretek magyarokkal külföldön ismerkedni. Ez a velem egyidős lány azonban más volt, mint az átlagos magyar: buddhista, parapszichológus, külker főiskolát végzett, egész Földet többszörösen körbeutazott, érdekes személyiség. Ő már három éve dolgozik a cégnél. Úgy alakult, hogy a délután és este hátralévő részét együtt töltöttük, és beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk – végre normális témákról. Chelmsfordig együtt is utaztunk.
-
-
-
-
Innen viszont elég viszontagságosan folytatódott az utam. Londonban nem működött a Liverpool Stationról Victoria Stationig közlekedő metróvonal, és háromszor kellett átszállni a rettenetes csomagommal, lépcsőkre fel, lépcsőkön le. Végre elkeveredtem a Gatwick Airportra. Itt azzal kezdtem, hogy kapásból a vasútállomást hittem a repülőtérnek, és nekiálltam várakozni (ugyanis vonatokat sem láttam…). Ülök, ülök, és igazából az volt gyanús, hogy milyen kicsi repülőtér lehet, ahol van kb. 30 ülőhely a várakozóknak, és ott sem várakozik igazából senki rajtam kívül. Biztos mindenki totál pontosan érkezik a járatához, gondoltam. Még jó, hogy megszólítottam valakit: „Elnézést, ez itt A váróterem? Nincs valahol valami nagyobb?” Aztán kiderült a beszélgetés folyamán, hogy nekem még jóval odébb kell mennem, külön reptéri vonattal a reptérre. Kiderült, hogy a repülőtér olyan hatalmas, hogy én még ekkorát sose láttam. Én csak az északi terminálba mentem, és csak ott volt 113 kapu. Áttekinteni sem tudtam, szerintem az egész reptér simán van akkora, mint egész Saxmundham. Kitűnő helyet találtam az éjszakához: padlószőnyeges részt, ahol már többen is aludtak, én is lesátoroztam gyorsan. Abszolút én voltam a legfelkészültebb utazó: csak nekem volt hálózsákom, nyakpárnám, kötelem (magamhoz kötözni a cuccokat és a cipőt), napszemüvegem (erősen a szemembe tűz a rengeteg lámpa). Nagyon rosszul aludtam egyébiránt, de még mindig jobb volt, mintha ülve kellett volna feszengenem a jéghideg fémszékeken, másnap hajnali 5 óráig. És innentől egy másik történet kezdődik…
