Virágos Magyarország - Katona József Színház
Az operett és a kurzus • • • •
2012. május 7. Papp Tímea Fidelio Hozzászólás
Műfajilag nehéz meghatározni a Virágos Magyarországot: nagyoperettnek mondja a színlap, bár inkább olyan, mint egy ötvenes évekbeli szocialista kurzusoperett jelenre adaptált paródiája. Ebben a műben, illetve a Katona József Színház-beli előadásban egyszerre sűrül a hagyományos bécsi operett a szerelemmel, a primadonna-bonviván és a szubrett-táncos komikus párossal - és kortárs magyar jelenünk részben politikai töltetű verbális attribútumaival. Sajátosan rétegződik benne egymásra a polgári operettkonvenció és a társadalmi dráma, ugyanakkor valami mellett kívánja letetetni a nézői voksot - pontosan úgy, mint a hosszú elméleti viták után létrejött szovjet operettek - merítve nagyszerűnek semmiképp nem mondható jelenünk valóságos eseményeiből, aktuálpolitikai lózungjaiból. (Hiába, a Kulturkampf rendszersemleges.) S ezzel létrejön egy ideo- és intertextuális, azaz a külvilágra és a műfaj hagyományaira is reflektáló, ám az ironikus-szatirikus alapállás miatt mindezeket többszörösen zárójelbe tevő, szórakoztató darab és előadás.
Virágos Magyarország - előadásfotók
Általánosságban kijelenthetjük, az operettek mindegyike - sarjadjon vígoperából vagy népszínműből - kivétel nélkül a szerelemről szól, és nagy részük a korabeli jelenben játszódik. Első látásra azt mondhatnánk, amit a színpadon látunk, az a valóság némiképp idealizált mása. Közelebbről megnézve azonban az a réteg lehámlik, mögötte/alatta pedig minden esetben ott marad az aktuális időszakot érintő keserűség, még akkor is, ha - jóllehet az operett a valóságnak nem tükörképét, hanem annak egyfajta színházi korrektúráját adta, és nem lépett fel realista igénnyel - kizárólag szórakoztatási céllal működött. Kezdetben. Párizsban, Angliában, Bécsben, Pesten, helyszíntől függetlenül. De aztán jött a szovjet operett. Zsdanov szocialista realizmusának színpadi adaptációja szerint a cselekmény középpontjában az osztályharc áll, melyben az ellenséget - a régi rendszer híveit - kompromisszumoktól mentesen és kérlelhetetlenül le kell győzni. Az új típusú operettet könnyű, népszerű vígoperaként pozicionálták, amelyben - természetesen - párbeszédes részletek váltakoznak egyszerűbb, a "mindennap életközelségében megszólaló" zenei formákkal. Az "eleven vígjátéki cselekmény" mellett azonban kellett lennie "egy magasabb szintű eszmeiségnek, s a szellemességnek nem volt szabad elfeledtetnie az élet sokrétűségét, s azt a sok szálat, amiből az emberi szellem, az emberi lélek összefonódik. [...] Történeteik, librettóik sosem játszódnak légüres térben: hátterük mindig a történeti, társadalmi valóság. Zenéjük nem engedmény az olcsóbb ízléssel szemben, ellenkezőleg: muzsikájuk magas színvonalra emeli az operett műfajt. Humoruk nem üres szellemeskedés, hanem mélyről jövő, őszinte nevetés." (Gál György Sándor-Somogyi Vilmos: Operettek könyve alapján) A cél és a funkció: a "kitalált hagyomány" meghonosítása mindenáron (a fogalmat Eric J. Hobsbawm után használja Heltai Gyöngyi), a propaganda, az ellenség legyőzése a színpadon és a hétköznapokban egyaránt, egy új világ építése. Természetesen az operett újrapozícionálása a magyar színpadot sem kerülte el. Új formák kellettek. A műfajt 1945 után a régi rendszer, a megvetett szórakoztatóipar maradványának tartották, ha kellett, a népi-urbánus ellentét alapjára helyezkedve utasították vissza, tartották kozmopolitának, értéktelennek, károsnak. De bármennyire is szerették volna a rendszernek - s nem a színházi korszerűségnek - megfelelő tartalommal megtölteni, a közönség nem volt vevő az ideológiai alapokon álló színpadi "kitalált hagyományra". S míg az operett bécsi arany- és ezüstkora meg a két háború közti pesti szerzők darabjai túlélték a rendszereket, a műfaj sematikus szovjet és magyar termékei hivatkozások szintjén maradtak meg. Közülük a legismertebb az Állami áruház, ami egyrészt az ezerszer ismételt filmadaptációnak, másrészt Ascher Tamás 1976-os kaposvári, erős ideológiakritikai jelleggel, a szocialista realizmus paródiájaként megrendezett előadásának köszönhető. És ezzel el is értünk napjaink Virágos Magyarországához. Mert aki ezt az ajánlót elolvassa: "Ma este egész Magyarország Tunyándra, egy kis alföldi falucskára figyel, hiszen itt ér véget a nagyszabású ünnepségsorozat, a SZÍVÜNK (Szent István Vándorünnep Nemzeti Kincseinkből). Nyulassy Viola helybéli virágkötőt egy csodálatos virágszobor megalkotására kérték fel a záróünnepség alkalmából, melyre visszatér szülőfalujába Szigeti Jácint is, Viola egykori szerelme, jelenlegi vidékfelemelési kormánybiztos. Hamarosan kiderül, hogy Tunyándon semmi sem a tervek szerint megy, ám összefogással végül sikeresen győzedelmeskedik az igazság, és minden hű szív megleli párját. A magyaros dallamok, a megható és tanulságos történet, az operett csillogó világa minden magyar keblet megdobogtat. Könnyes szemekkel, arcunkon mosollyal fogunk felkelni
székeinkből a három felvonásnyi felhőtlen szórakozás után", vagy olvasatlanul is a Katona József Színházat - helyszínként a Kamrát - választja, hogy egy három felvonásos operettet megtekintsen, minden bizonnyal tudatosan teszi.
Virágos Magyarország - előadásfotók Amit kap, az a pofátlan műfajismeretről tanúskodik. Mert ki lehet pipálni a kellékeket. A leeresztett előfüggönnyel játszott nyitányt: szép festett népszínműfüggöny, belőle azonban igazi virág nő ki, a távolban idilli falu, az előtérben a zsíros anyaföld, amit a városi persze csak dzsuvának nevez, a patakból pedig, színpadi csoda!, igazi víz fakad. Az operettlépcsőt, ami a legkultúrházibb kultúrházi lépcső, három foka van, de akkor is lépcső. Van itt városi és vidéki ellentét, s végül persze a legvérmesebb városi is coming outol. Aír a hegedű, ha kell, és a közmunkás, botolóból könnyedén törzsi, félig vagy tán egészen katonai lépésekre váltó tánckar sem hiányzik. Azaz mindennek van egy elsődleges, egy másodlagos, helyenként még többedleges olvasata, ami a színészi játékban egyszerre jelenti a tradicionális stilizáltságot, a minden szerep igazságát kibontó realistát, a minuciózusan adagolt távolságtartó iróniát. Könnyen elcsúszhattak volna az olcsó paródia irányába, pláne, ha egy SZÍVÜNK-féle rendezvény köré építik a cselekményt, ahol a falu fő attrakciója egy virágból kirakott korona. (Csodálatos ez a metafora, hiszen a recenzens amúgy a minden év 'gusztushuszadikán Debrecenben kicsúcsosodó virágkarnevált szimplán az ízléstelenség az a fölöslegesség iskolapéldájának tartja, mióta az eszét tudja.) Lenne. Ha a szerződés ellenére a téeszelnök fiából lett vállalkozó leszállítaná azokat. De nem szállítja le, mert eltűntek a virágok. A cselekmény egyik szála ennek a lopásnak a felderítése.
A másik a szerelem, ebből viszont több is van. Szerelmi bánatában Hollandiáig menekült, majd onnan falujába hazatért virágkötő bajnok primadonnánkat, Nyulassy Violát - valami hamvas rózsaszín mindig van rajta, hiszen ő maga a romlatlan, tiszta, naiv, dolgos vidéki lány - Ónodi Eszter jelenetről jelenetre eltaláltan hol melodrámaian szenvedve, hol "az úttörő ahol tud, segít" buzgalmával, hol egy partizánlány ellenállásával és bátorságával adja. A bonviván, Szigeti Jácint vidékfejlesztési kormánybiztos szerepében Ötvös András csodálatosan puffogtat olcsó közhellyé degradált irodalmi idézeteket, magától értetődő öntudattal vágja rá a "természetesen"-t a "Futballozol még?" kérdésre, a lobbi a hobbija, de elszorul a szíve, mikor szülőfalujára rápillant, és mind lokálpatriótaként, mind politikusként öntudattal - és biankó törvényjavaslat megfelelő kitöltetésével - segíti nemzetét e helyzetben, hiszen "nincs semmi, amit ne a korona adott volna". Ő az, aki a Tunyádért és a Viola szívéért játszott meccset is megnyeri. Kovács Rózsi néptáncoktató párja Drevenka Norbert személyi asszisztens. (A nevekben rejlő játék különösen jól sikerült.) A magát helyén tudó, józanul praktikus - fitneszfelsőt és minire szabott magyarszoknyát meg rámás csizmát viselő - szubrett és az okostelefonjból élő, divatosan szűkra szabott nadrágos műmájer karrierista táncos komikus. Furcsa páros lenne, ha nem Pálmai Annától és Tasnádi Bence e.h-tól látnánk. Jó ritmusban poentíroznak, látszik, hogy kedvvel, fölényesség nélküli magabiztossággal, fanyar humorral játszanak, Tasnádi Bencénél pedig - már nem először - fel lehet fedezni nem kevés öniróniát. Korunk primadonnájának, tehát sztárnak aspirálna Bölcső Nikoletta, a darab főgonoszának egyáltalán nem gonosz lánya, akiben kezdetben reménytelenül szerelmes a helyi Forrest Gump, Nyulassy Pisti, de mivel operettről van szó, természetesen happy end a vége. A tehetségkutató tévés karaokeműsorokból jól ismert aspiránsokat, akiknek ereiben a Kárpátmedencei népek kétezer éves keveredését meghazudtolóan árenbí- és soulvér csörgedez, s ezért bármilyen hangsort csakis agyonfrazírozva énekelni tudó tizenévesek prototípusát jól hozza Borbély Alexandra e.h. - és ahogy a piros felső, zöld leggings és cipő között csípőtájra kötött címeres fehér vásznat hordja! -, Kocsis Gergely pedig remek ritmusban reagál mindent takkra lekésve. Bodnár Erika, aki kap egy, A vén budai hársfákat idéző nosztalgikus dalt, és ezt egy hintán énekli, az operett és a falu nagyasszonyát, Nyulassyné Ibolyát, a régi rendszerben deklasszálódott, foglalkozásában csupa kompromisszum polgármestert alakítja. Elek Ferenc ifj. Bölcső Sándora annyira sztereotíp módon gonosz, mint az ötvenes évek feketézői, de nála a szerelmi féltékenység - Viola nemet mond neki - a fő motiváció. Meg persze az anyagi haszonszerzés. Igaz, korunk hőse nélkül éhen halna a falu: a privatizált téesz melegházaiban dolgoznak a népek, a közmunkások meg hozzá járnak maszekolni. Szintén korunk hőse Hajmási - kihangsúlyozottan B.! - Péter polgárőr, hátán turullal, övén tarsolylemezes táskával. Rajkai Zoltán ismerőssé teszi ez az ostoba helyi humorheroldot, aki még nem agresszív, mert lám, virágot visz szíve - hiába - vágyottjának, ám félelmetes, mivel az élet bonyolult kérdéseire adott bonyolult válaszokat nem érti, csak a fekete és a fehér mentén tud kiigazodni, hát bármire rávehető lenne, vinné a csordaszellem bármilyen irányba.
Virágos Magyarország - előadásfotók És az említett összes színész, ha épp nem az említett karaktereket játsszák, hát közmunkást alakítanak. A karból ezt a legkitűnőbben Elek Ferenc teszi, aki egy szemüveges, ridikülös, otthonkás, látszatra bölcs Pató Pál-rokon nénit alakít. Ami csöppnyi operett-Magyarországunk híreinek egy boldog és működő országról szóló konstruált - valóságát, illetve a kabarék legrosszabb jeleneteibe illően visszanyaló fagyikat illeti, Kovács Dániel rendező, díszlettervező és író, Vinnai András szintén író, Máthé Zsolt dalszövegíró, Matkó Tamás és Kákonyi Árpád zeneszerzők - utóbbi zongorán közreműködik is az előadásban -, a dramaturgi munkaközösség - Radnai Annamária, SzabóSzékely Ármin e.h., Boronkay Soma e.h. - és az előadók pengeélen táncolnak: nem lehetnek röhejesek, nem lehetnek didaktikusak, a záró- és idézőjelek nem látszódhatnak, és legfőképp nem értékelhetik le a műfajt, no meg a szakmájukat. Ellentétben sok magát profinak nevező haknistával. http://fidelio.hu/operett_musical/kritika/az_operett_es_a_kurzus
