^ A L K í M I A^. ÉS A Z E U R Ó P A I í r t a : Dr. B Í R T A L A K
F E U D A L I Z M U S GYŐZŐ
(Budapest)
A z alkímia történetéből kiemeltem részt, és amely az európai feudalizmussal összefügg. azt A z aalkímia az euró pai feudalizmus megismerését elősegíti összefüggésük szemügyre vétele. M i n t l á t n i fogjuk, ez nem egyszerű időbeli párhuzamosság, hanem mély, szerves kapcsolódás. A történelmi korszaknak, az európai feudalizmusnak társa dalmi szerkezete a nagy népvándorlás n y o m á n kezd h a t á r o z o t t formát ölteni. A kibontakozás elsőként a harc jegyében t ö r t é n t . A barbárok nak nevezett törzsek egyfelől üldözőként, másfelől üldözöttként kergették egymást E u r ó p a területén. A társadalom később szét váló osztályai ekkor m é g keresztül-kasul keveredtek az Engels által katonai demokráciának nevezett nagy kohóban, a harcos élet nagy sorsközösségében. Csak a vezérek kis csoportja l á t h a t ó jól a legfelsőbb réteg ben; ez m i n d i n k á b b állandósuló jelleggel n é h á n y vetélkedő feje delmi család uralmát kezdi jelenteni. Ez az uralkodó réteg t e h á t a hadakozás, az erőszak erénye által emelkedett és j u t o t t hata lomhoz. E z t az e r é n y t ápolták, fejlesztették, finomították. Ez lett a nemesség életformájának legfőbb vonása, melyet kultúrája is felmagasztalt. Mindezt a feudális gazdasági rend évszázadokra terjedően megalapozta. A törzsek és népek közti reális erőviszonyok érvényesülésével lassanként véglegessé v á l t a k a letelepedések. Kialakult a feudális
állam, létrejött az osztálytársadalom. A békejellegű berendez kedésben, az új gazdasági renden épülve egyre világosabban l á t h a t ó v á v á l t a nemesek, a papság, a különböző fokú jobbágyok, a városi polgárság elkülönült csoportja. E csoportok kollektív érdeke egyre i n k á b b követhető, m i n t mozgató erő az események menetében. Idők folyamán e csoportok karakterisztikuma is jól meghatá rozhatóvá vált, amint azt később az események áramában élő emberek pl. a X I V . században maguk is jól l á t h a t t á k . Gondol j u n k csak a canterbury mesék alakjaira. De az elkülönülés irá n y á b a hatott a középkorban hangsúlyozott, kidomborított — ter mészetesen felülről irányított — eszmény a világ hierarchikus rendjéről. Ezt az eszményt, mint ahogy az egész ideológiát, a papok rendje, illetőleg a rendet képviselő római egyház formálta meg és közvetítette. Ennek az ideológiának indítékait és h a t á s á t á t t e k i n t e n i , alkalmazkodását az egyes osztályok m a g a t a r t á s á hoz értékelni természetesen nem feladatunk. Összegezve azonban megállapíthatjuk róla: évszázadokon á t igazolta a feudalizmus rendjét, és nemcsak igazolta, hanem kritikus pillanatokban összes energiáját mozgósította is a rend fenntartásáért. Visszatérve a hierarchiára, ennek az osztálytársadalmakban öly fontos elvnek a középkori egyház adta meg a legáltalánosabb érvényű megfogalmazását. Ez h a t á r o z t a meg a természet akkori szemléletét, és szentesítette egyben az alkímia egyik ősi alap tételét is. A régi újplatonikus eredetű felfogás szerint minden létező dolog a rangok lépcsőzetességében ítélendő meg. Mindennek meg van a maga természetes helye ezen a skálán, a szervetlen anyag tól a képzeletszülte lényekig, az angyalokig, amelyekkel a koz moszt népesítették be. A világon tapasztalható mozgás lényege a léleké, mely tulajdonképpen erkölcsi természetű, célja a t ö k é letesedés. A változások m ö g ö t t e folyamat vonul, természetesen a visszahúzó sötétség és gonoszság erőinek ellenében. A metafizikai és a reálisnak nevezhető ismeretanyag a r á n y a változó. A t e r m é s z e t t u d o m á n y o s világkép előtti időszakot a metafizikai rész túlsúlya jellemezte. A filozófiai rendszerek nél-
külözhetetlen tekintélye az ismeretek első szintéziseivel kelet kezett. Az érzékszervekkel és műszerekkel vizsgált anyagról és anyagi folyamatokról ezidőben viszonylag csekély és h a t á r o zatlan ismerettel rendelkeztek. Ez a k u t a t á s i terület mellékes nek t ű n t . Az anyagot általánosan a roppant őselemek: a víz, a t ű z , a föld és a levegő különböző keverékének fogták fel. Az anyag mozgása ezek szerint szerény megfelelője a nagy erkölcsi moz gásnak, mely szerint minden dolog a maga módján és lehetőségei szerint tökéletesedik, átváltozik. Ezen a ponton kapcsolódha t u n k a középkori alkimisták problémaköréhez. Az átváltozás gondolata adta ugyanis, m á r jóval a keresz ténység kialakulása előtt, a legtöbb energiát az alkímia kelet kezéséhez. Az alkímiára jellemző tanokat t ö b b kultúra formálta és közvetítette t o v á b b . Kezdete a homályba vész. A z t sem lehet megállapítani, mikor és hol t ű n i k fel utoljára. Nehéz kérdés ez m á r csak azért is, mert az alkimista törekvés, m i n t később l á t n i fogjuk, az idealista gondolkodásmód bizonyos extrém, m á r - m á r kóros megnyilvánulásaival is egybeesik. A z t mindenesetre meg állapíthatjuk, hogy az alkímia számára a középkori feudaliz mus ideológiája képezte az eddigi legmegfelelőbb alapot. M i n t ismeretes, jellemző az alkímiára az arany előállításának megkísérlése. Az arany a legtökéletesebb anyagnak számított, melyet valamely kevésbé tökéletesnek t a r t o t t anyag megnemesítése révén akartak nyerni. Mellőzve fejlődését, próbáljuk röviden összefoglalni az átalakítás elméletét, ahogyan a X I I . századra kialakult. 1. Az alkimisták a fémeket összetett testnek fogták fel. Sze r i n t ü k minden fém a kén és higany kombinációja. A k ö z ö t t ü k levő különbség az említett összetevők a r á n y á n múlik. Az egyik régi mester, az arab Dzsabir szerint: ,,a nap ( i t t arany) egy nagyon szubtilis higanyból és egy kevés igen tiszta kénből for mált. A réz esetében a k é t rész aránya közel egy az egyhez. A cink rosszul fixált kén, kevés tisztátalan higany stb." A szó ban forgó higany és kén azonban nem azonos a közönségesen így nevezett anyagokkal. U t ó b b i az éghetőség, előbbi a fémszerűség állapotát jelképezi, és egyben legtöményebben tartalmazza.
2. Az alkimisták nem l á t t a k elvi különbséget a méhen belüli állati fejlődés és az ásványok földalatti kialakulása között. Meg kellett t e h á t találni a fémek közös „ m a g v á t " , vagy legalábbis egy primitívebb anyagot, hogy annak fejlődését kívánság sze r i n t irányíthassák. A természetes fejlődés, ami a földben folyto nosan történik, az úgynevezett silányabb fémeknek (ólom, réz, cink) alakulása az arany felé. Ez — feltevésük szerint — a ter mészetben igen lassan, évszázadok alatt megy végbe, és a csil lagok befolyása alatt áll. Úgy vélték, hogy e folyamat siettetéséhez egy anyagi tényező szükséges, ez a bölcsek köve. mely nagy magisterium, elixír, kvintesszencia és még sok m á s néven szerepel. A bölcsek köve azonban nem csak aranyat teremthetett, felruházták még m á s képességekkel is. Univerzális gyógyszer: meghosszabbítja az életet, egyesek szerint mesterséges drágakövek is készíthetők általa. Csak abban t é r t e k el a vélemények, milyen mértékű ez az átalakító hatás. R á n k maradt az elragadtatott Raymundus Lullus sokszor idézett m o n d á s a : „Mare tingerem, si mercurius esset." Megfesteném a tengert, t i . arannyá, ha higanyból lenne. Az alkimista k u t a t á s o k közvetlen célja t e h á t a bölcsek kövének előállítása volt. Ez valóban rendkívüli perspektívát n y ú j t o t t . Lényegében egyezett mindazzal, melyek ez idő t á j t az uralkodó osztály embereit csábították. Egyezett a nemesember ragadozó magatartásával, aki a kincseket mohó és v a k m e r ő mozdulattal próbálta megkaparintani, akinek egyik vezérlő gondolata a hata lom volt. Egyezett a papéval, aki azzal tetszelgett, hogy varázsló képességei vannak, lelki fölénye az anyaggal szemben. Azokban a kis műhelyekben, melyeknek kéményén baljóslatúan különös színű fojtó füstök szálltak fel, elkülönülve és elkerülve k ü z k ö d ö t t a csoda felé tapogatódzó, mértéktelenül n a g y r a v á g y ó ember, az alkimista. Ez a vállalkozás hihetetlen erőfeszítéseket hozott létre. K i t ű n i k az alkimisták erényei közül a türelem. Megemlítjük példának a X V . században élt páduai Bemard Trevisan esetét. Gyermekkorától fogva foglalkozott az alkímiával. 15 évi iro dalmi felkészülés után hozzáfogott a gyakorlathoz. Másfél évig tengeri sóból próbálta előállítani a bölcsek kövét. E z u t á n 5 évig
aszalta a napon az ezüstnek, a higanynak és a hamunak a keve rékét, hogy az kikristályosodjék, de hiába. Ezt követő új kísér letében vett 2000 tojást, megfőzte, majd a lehámozott héjakat elégettette. Elkülönítették a tojásfehérjét és a sárgáját. Mind két r é s z t külön lótrágyával összekeverték. E z u t á n ezt a keve réket harmincszor egymás u t á n desztillálták. Végül nyertek egy fehér és egy vörhenyes folyadékot. Erre elment 8 esztendő. Újabb próbálkozásakor vasszulfátot kalcinált 3 hónapon át, ezt nyolcszor desztillált ecettel keverte. Majd a nyert k e v e r é k e t egy éven keresztül naponta tizenötször desztillálta. A kudarc nyo m á n lázas betegségbe esett, mely t ö b b mint egy évig tartott. Felépülése után higany, ezüst, olívaolaj és kénkeveréket főzött két h ó n a p o n át. Főzés közben az anyagot egyenletesen rázatta. E z u t á n következett a kiszárítás, mely 3 hétig tartott. A marad v á n y h o z olajat tettek. Eredetileg ú g y gondolták, hogy a kiin dulási ezüstérték egyharmaddal fog növekedni, valójában egy negyedére csökkent. E z u t á n tapasztalatszerzés v é g e t t hosszú külföldi utazás következik. Ennek utolsó állomása Rhodos, ahol egy híres öreg bölcs végre felnyitotta a szemét. A 77 éves Trevisan halála előtt óva i n t mindenkit az alkímiától. M i n t e példából is m e g t u d h a t ó , a bölcsek kövének keresése során igen sokféle anyagból próbáltak kiindulni. Elsősorban fémekből, azután arzénből, antimonból, sókból, n ö v é n y i anyagokból, állati produktumokból, mindenféle emberi váladékból. Egy halálra ítélttel többször egymás u t á n m e g i t a t t á k saját vizeletét, m á s t á p l á l é k o t nem is kapott. Ö t nap alatt elpusztult. Az utolsóként maradt koncentrált vizelettől általános oldóhatást v á r t a k . A régi irodalomban gyakran használt „terra v i r g i n e " kife jezést ú g y érthetjük, hogy egyes adeptusok a szűzi földet keres ték, mely a fémek m a g v á t t a r t a l m a z n á , m i u t á n felfogásuk sze r i n t a fémek a földben keletkeznek. De sohasem t a l á l t á k a földet eléggé érintetlennek. Mások olyan anyagokat gyűjtöttek, melyek sokáig érintkeztek a levegővel: esőt, havat, harmatot. Ismét mások abból kiindulva, hogy egyes állatok sokáig elél hetnek táplálék nélkül, arra következtettek, hogy ezek levegőt abszorbeálnak, azaz „spiritus mundi"-t, világszellemet; ők kígyót, gyíkot, békát desztilláltak.
Ezekről a kémiai manipulációkról a z u t á n különös nyelvezet tel beszéltek és írtak. A legrégibb mesterek üzentek a legrejté lyesebben. A t u d o m á n y t jelképező T h o t isten és Hermes alak j á n a k összefonódásából kialakult Hermes Trismegistos (Clemens Alexandrinus az egyiptomiak 24 „ h e r m e t i k u s a n " elzárt köny véről ír) így szól: „Minden, ami lent van, erők által egyesül a fentiekkel, amazok megint v á l t o z n a k ezekkel, hogy ezáltal létrejöjjön a legcsodálatosabb lény. A Nap apja az egyetlen l é n y n e k és a H o l d az anyja — a levegő is a hasában hordja és a F ö l d t á p l á l j a " stb. Ilyen formán hangzottak az elvi instrukciók. Ez a hangvétel később sem változik. A rengeteg kínálkozó példa közül lássunk n é h á n y részt az úgynevezett szebeni pap miséjéből. Ezt valószínűleg egy Melchior Miklós n e v ű papi férfi írta, aki h á n y a t o t t élete során a X V I . században t ö b b királyt szolgált, és egyes verziók szerint végül hamis pénzverés m i a t t lefejeztetett. A bölcsek kövének előállítására vonatkozó tanácsok a mise egyes részeinek megfelelően vannak kidolgozva. Az introitus így szól: „a vitriolnak és a salétromnak egyenlő részei adják az oldásnak b i z o n y s á g á t . " A kémiai folyamat leglényegesebb részét így beszéli e l : ,',Akkor az e d é n y mélyén megjelenik a b á t o r erős szerecsen összeégetve, elmeszesítve, színétől megfosztva, egészen holtan, élettelenül: m á r óhajtva, hogy eltemessék és saját nedvességében megáztassék, vagyis saját folyadékában m a g á t kinyújtsa, hogy tűzzel e n y h é n kalcináltassék, míg a t ű z ereje által ragyogó fehéren meg nem jele n i k : de előbb m a g á t ó l italt vészen magához, hogy m a g á t ó l mosassék meg a t ű z állhatatosságában. Most azután megszépül, meg fiatalodik saját izzadtságában és az imént még sötét test meg fehéredik, í m e , ez a szerecsen csodálatos megújulása. Ezért az újjászületés vize által új nevet követel m a g á n a k , s a bölcsek »sulfur naturae«-nak hívják és az ő fiuknak, azaz a bölcsek kövé nek. Azután megerősödni vágyik a m i kövünk, s saját élesztő jétől á t h a t ó d n i és saját nedvességétől á t i t a t ó d n i , így mérsékel ten megpermeteztetni, míg eleget nem ivott. A k k o r elkezd ural kodni, és a t ű z ereje ellen keményen harcolni felszállván az égbe sétálni, míg a királyok királyaként meg nem koronázzák a dia d é m m a l . . . " stb.
Ez a t ö r t é n e t Szathmári szerint azt fejezné k i . hogy „ b á t o r , erős szerecsen", azaz kuprioxicl keletkezik, „magától i t a l t vesz magához", elfolyósodik. A kísérletnél ugyanis rézszulfátból és káliumnitrátból indultak k i . A káliumoxid higroszkopikus, és lassan k á l i u m k a r b o n á t t á alakul. K á l i u m k a r b o n á t és kuprioxid némi fehéredést eredményezhet. Ezt fejezik k i úgy, hogy „ a szerecsen csodás módon megfiatalodik". Megfelelnek e leírásoknak a gyakran h a s z n á l t képes illusztrá ciók is. Tanácsolták p l . , hogy az aranycsinálás egyik szaka szában a higanyt „fixálni" kell, azaz elporítani. Ezt úgy fejezték ki, hogy meg kell ölni. Ennek megfelelően a higanyt jól fejlett sárkány ábrázolta, előtte egy páncélos lovag emeli a k a r d j á t : az alkimista. A jelenet hátterében békés középkori táj, dús erdők, kanyarodó folyó, egyik dombon kerek t o r n y ú vár. Egy másik ábrán hajó úszik a viharos tengeren. A hajóra az ólom jele került, a tengerre a kéné. Egy cölöpszigeten csupasz angyalka áll, aki a higany jelével világít feléje. A hajó d u z z a d ó fővitorláján látszik még az ezüst és az arany jele is. Mindez azt fejezné k i , hogy az ólom csak a kénnel és a higannyal egye sülve v á l t o z h a t á t nemesfémmé. A tégelyekben és lombikokban izzó anyag változásai, í m e , ilyen képekkel váltak é r t h e t ő v é az alkimisták számára. A k é m i a i technika i t t nem valaminek a bizonyítására vagy eldöntésére szolgált, m i n t nálunk, hanem — mint a képzőművészet — illusztrálta az elméletet. N e m meglepő t e h á t , hogy Luther, a k i e tekintetben mélységesen középkori, nagyra becsülte az alkí miát, mely, m i n t írta: „nagyszerű hasonlatokat kínál n e k ü n k a feltámadásról, melyben a holtaknak az utolsó ítéletkor részük lesz." Az alkímia nyelvezetében jellemzőnek kell tartanunk a k i l e sett homályosságot a tartalomban, melynek kitűnően megfelel a kifejezés szimbolizmusa. Azokban az időszakokban, m i d ő n a t u d o m á n y és teológia egy ötvözetben jelentkezik, ez szükség szerűnek t ű n i k . A tudás, amennyiben van, titok, amennyi ben nincs, sejtetni kell. Ez a magatartás az egyiptomi papok nál teljesedett k i . nekik volt az ókorban a legnagyobb t e k i n télyük. 11*
1(53
A kifejezés szimbolizmusa azonban nemcsak taktikai fogás. A megismerés menetéből való ez. A környező tényekről számot kell adjunk magunknak, minden fokon. E tekintetben az emberi ség valóban á t m e n t a Saint-Simon-féle teológiai és metafizi kai korszakokon, hogy a z u t á n az általa pozitívnak nevezett korszakba jusson el. Az e k é p p e n jellemezhető tudat t e r m é szetesen nem valami ö n m a g á b a zárt fejlődés eredménye. M i n den esetben az alapul szolgáló gazdasági-társadalmi helyzet től m e g h a t á r o z o t t . A Saint- Simon által jellemzett első k é t á l l a p o t á b a n a természeti jelenségeket és folyamatokat lényegé ben emberi t ö r t é n é s e k segítségével fejezik k i . Ezek a t ö r t é n e t e k eleinte plasztikusak, naivul részletgazdagok, később elfinomódnak, szellemibbé válnak, közeledve a törvényszerű elvontsághoz. Uralkodó szerepe ebben a külvilággal szembeni védekezés ben a k é p z e l e t n e k van. M o n d h a t n á n k úgy is, hogy ez a k é p e s ség, a képzelet, nélkülözhetetlen kompenzáló m u n k á j á b a n annyira túlfejlett, hogy ez a z u t á n akadálya lett a célhoz vezető higgadt megfigyelésnek. Végeredményben így kell látnunk a hely zetet: a középkori ember jellegzetes létének h a t á s a folytán — és tudjuk, ezt a létet a kiszolgáltatottság, bizonytalanság, k é n y e l metlen nyomor jellemezte — fokozott mértékben v e t í t e t t e k i a külvilágra szubjektumát. Az ezt létrehozó környezeti t é n y e z ő k közül igen jelentős a feudális ideológia, a m i t az egyház köz vetített. M i n t tudjuk, ez a földön túli régiókba igyekezett irá nyítani a tekintetet. A metafizikai hajlam mindig az elkülönü lés gesztusa. A m a g á n y külön világot teremt, mely remélytelen távolságban marad a t e r m é s z e t objektív világától, arról c s u p á n az erőszakolt szimbólumok torzításával vesz t u d o m á s t . A gazda sági és t á r s a d a l m i rend k ö r n y e z e t h a t á s k é n t meghatározza, hogy a társadalom életében milyen csoportok k e r ü l n e k előtérbe. K ö z vetve még azt is, milyen t í p u s ú emberek próbálhatják i r á n y í tani a gondolkodást. Csodálkozhatunk-e Kretschmer azon meg állapításán, hogy a középkor szellemi vezéregyéniségei k ö z ö t t messze d o m i n á l n a k a schizoidre jellemző fejfonnák, szemben a X I X . század tudósaival, akik jórészt piknikusok? R á t é r v e a t é m a társadalmi vonatkozására, megállapíthatjuk, hogy az alkimista és a feudális nemes összetartozó dolgok. E m l í -
t e t t ü k , m a g a t a r t á s u k az élettel szemben lényegében egyezik. Az alkimistát szinte úgy t e k i n t h e t j ü k , mint a feudális úr vala miféle szervét, amellyel a t e r m é s z e t t i t k a i és kincsei felé n y ú l ; ez a mozdulat ragadozó. Engels mondja, hogy a pénznek akkori ban pusztán politikai, nem t á r s a d a l m i jellege v o l t : „adófize tésre szolgált, s főleg rablással szerezték." A z alkimista helyzete és sorsa a vizsgált koron keresztül vál tozik. Alakja a X I I I . században válik először h a t á r o z o t t a n l á t h a t ó v á . I t t találjuk középkori klasszikus szerzőiket. Ez az arisztotelészi t a n u l m á n y o k százada, a nagy arabok befogadásá nak százada, a skolasztika legerősebb százada. Az anyag átváltoztathatósága elméletileg szilárd alapra kerül. Lehet, hogy túl zás van benne, de a későbbi adeptusok úgyszólván minden ekkor élt nagy egyéniségről k i m u t a t t á k , hogy közéjük tartozott. Albertus Magnus, Acminói T a m á s , Roger Bacon éppúgy, m i n t a valóban alkimista mesterek: Raymundus Lullus, Villanovanus; utóbbiak papok. Fejedelmi környezetben, tekintélynek örvendve éltek. Jelentőségüket n é h á n y homályos k ö n y v ala pozta meg, majd a hozzájuk t a p a d ó titokzatos eredmények. Gyakorlati hasznukat a fejedelmek az akkoriban igen kiterjedt pénzhamisításban látták, melyben jó t a n á c s a d ó k é n t m ű k ö d t e k . A X I V . században élt a párizsi áj tatos Nicolas Flamel. Fog lalkozására nézve könyvkiadó, de egyben másoló, író és keres kedő. Régi k ö n y v e k között telvén az élete, előbb-utóbb rá kel lett bukkannia egy olyan k ö n y v r e is, mely furcsa szimbolikus á b r á k k a l nyilvánvalóan az aranycsinálás t i t k a i t rejtegette. Fla mel töprengett, imádkozott, á l m o k a t l á t o t t : 21 évig hiába pró b á l t a megfejteni a képek értelmét. Ekkor arra gondolt, hogy m i u t á n a könyv héber kabalista m ű volt, Spanyolországba utazik, h á t h a az ott élő t u d ó s rabbik közül akad valaki, aki segítségére lehet. A képeket gondosan lemásolta, a k ö n y v e t elzárta. Egy é v e t t ö l t ö t t különböző spanyol városokban eredménytelenül. H a z a u t a z t á b a n azonban találkozott egy tudóssal, a k i Lyontól Orleansig együtt j ö t t vele. Megbarátkoztak, az idegen fontos dolgokkal ismertette meg, de Orleansban v á r a t l a n u l meghalt. E n n é l többet nem tudunk. T é n y azonban, hogy a következő években Flamel vagyona szokatlanul megnövekedett. Ilarminc-
nál t ö b b h á z a t vásárolt, templomokat és k ó r h á z a k a t alapított. A bölcsek kövének rejtélyét azonban nem leplezte le, erről csak ennyit mondott: ...Istennek tetsző dolog mindenkinek aranyat csinálni." Flamel ügyes, szorgalmas üzletember lehetett. A k ö n y v kiadás és kereskedés az ő korában óriási üzletekre is lehetőséget adott. Figuiernek ez a magyarázata elfogadhatónak látszik. A m i pedig a kerté lést és a sokatmondó célzásokat illeti, ez az alkímia etikájához tartozik. A Flamel-féle templomok némelyi kén a homlokzaton, vagy egy-egy színes ablaküvegen látható az alapító képe. meghajlottan térdeplő helyzetben, szimbolikus figurákkal körülvéve, szalagos feliratokkal övezve, melyek azt hirdetik, hogy a földi világ nyomorult hiúság. A X V I . században megjelenik az újabb típusú alkimista. Nem egyházi férfiú többé, nem is annyira a teológia istenével szövetkezett, mint i n k á b b a természet istenével vagy isteneivel. Példakép a nagy Paracelsus és a róla növekvő legenda; bár Paracelsus igen alárendelt jelentőséget tulajdonított az alkímiá nak. Az ő perspektíváit ilyen mondatok érzékeltetik: , , . . . a művészetek ( t u d o m á n y o s ismeretek) nincsenek elzárva egy országban, hanem az egész világon szét vannak szórva. Nem egy emberben és nem is egy helyiségben találhatók, hanem összegyűjtendők, összeszedendők, megkeresendők ott, ahol vannak." Más helyen írja: ,,. . .az írást betűről betűre tárjuk fel, a termé szetet országról országra. Egy ország gyakran egy lap, ez h á t a Codex Naturae, melynek lapjait forgatni kell.'' Paracelsus teremtő képzeletét m á s egyéb régi könyvek m á r nemigen láncolták le. Viharvert, erőszakos emberek e század alkimistái. Profeszszorok, vagabundok, boszorkánymesterek, akik friss érzékenység gel, de illuminait vágyakozással állnak a jelenségek előtt. Ez a fausti attitude végső kialakulásának ideje. Bragadino mester fekete k u t y á k k a l jár, amelyeket a h a t a l m á b a n álló démonoknak tekint. Thurneyser üvegben tartotta szellemét, melyről csak halála u t á n derült k i , hogy olajban konzervált skorpió. B o n i azt híresztelte, hogy munkájában honion culusa segít neki. Vegyünk szemügyre röviden k é t alkimistát, akik 1585 novem ber 26-án délelőtt érkeztek Selmecbányára. Messziről jöttek,
k é t hónappal előbb indultak el Berlinből. Johann Georg herceg l á t t a el őket útlevelekkel és ajánlólevelekkel, hogy a sokféle h a t á r o n átjussanak, hogy minden ember j ó i n d u l a t á t megnyer jék. Kocsijuk, egy ócska batár, végre megállt a város egyik vendéglője előtt, ahol szállást kaphattak. A fiatalabbik alki mista Alexander B l i n k l i n g nevű, tagbaszakadt, középkorú, heves i n d u l a t ú ember. A másik jóval öregebb nála, ez Vinzenz Reussen, törékeny, aggályoskodó kis figura. Ideérkezésük előtt több helyen megfordultak m á r . J á r t a k püspöknél, hercegnél, idős grófnőnél. Elfecsegték, hogy Magyarországra mennek, ahol tudvalevően vannak arannyal á t i t a t o t t területek, melyeknek esszenciája némely borban ízlelhető. Bizonyosak, hogy vissza t é r t ü k k o r a bölcsek kövét hozzák majd. Az üzletfelek gyana kodva méregették egymást. Az urak óvatosan ígérgettek. De az alkimisták kezdtek egymás terhére lenni. A tárgyalásokon a kisöreg forgolódott ügyesebben. Majd csatlakozott hozzájuk a fia is, aki egyengette útját. A nagy, súlyos indulatú ember kezdte érezni, hogy kijátsszák. Megtehette volna persze, hogy futni hagyja a másikat, és magában dolgozik tovább, de annyira nem v o l t biztos a sikerében. És ha csak a t á r s á n a k sikerül meg szerezni a bölcsek kövét, és az t o v á b b á l l a vállalkozás egész hasznával? M i t szól majd a herceg, ha egyedül t é r haza, még hozzá eredménytelenül? Már az eddigi késlekedéssel is gyanússá váltak. A nap valahogy eltelt, aztán e g y ü t t vacsoráztak szállás helyükön néhány lebzselő polgár t á r s a s á g á b a n . A bor fogyott, és Alexander egyre fokozódó indulattal gyalázta t á r s á t . Sötét célzásokat t e t t : bizonyos lehet, nem fog megszökni a keze közül. Az öreg nyöszörgött a félelemtől, siránkozott ennek a vad embernek a fenyegetései miatt, melyeket az úton is folyvást hallania kellett. A polgárok: a suszter, a kiszolgált katona, a vendéglős nyugtalanul bámulták a gyertyafénynél megvillanó szenvedélyes idegen arcokat. A hallott szavakat is jól megjegyez t é k . Másnap fel kellett mondániok a bíró előtt, mert m é g azon az éjjel, amikor az elkeseredett kisöreg Vinzenz Reussen átfagyva, hajnalfelé a szobájukba botorkált (előbb nem mert felmenni), az ajtót zárva találta. Kopogott, követelőzött, eresszék be. Az
ajtó végre kinyílt, de a részeg, álomittas Alexander Blinkling kést tartott előre, és az a belépő h a s á b a fúródott. N é h á n y ó r a m ú l v a meghalt. Reggel pedig a kijózanodó a l k i m i s t á t a polgárok zúgó cső dülete vette körül. Ezek jórészt kis, alacsony, zömök emberek voltak. Az őrök megkötözték a m a g á b a r o s k a d t idegent, és az egyik magaslaton álló régi v á r pincéjében helyezték el. A t é n y e k megállapítása u t á n fej vesztésre ítélték emberölés vétsége miatt. Alexander ettől az ellenségesen viselkedő t ö m e g t ő l csak a halált v á r h a t t a . Egy lehetősége v o l t : á t n y ú l n i a fejük felett, ura segítségét kérni. Leveleket í r t n é h á n y befolyásos barátjának, a hercegnek és a feleségének. Sajnálatos t e t t é t t á r s a hamis gonoszsága és a bor menti. Könyörgéséből kicsap a nagy kép zeletű ember r e t t e n t ő félelme, mely o t t n ö v e k e d e t t egyre t o v á b b a hegyi börtönben. Reményeit, ígéreteit felmagasztalta. I t t a közelben volt a kincs. Csak a szabadság h i á n y z o t t hozzá, meg még egy kis pénz. Magánya sokáig tartott. L á t h a t t a elmúlni a telet a rácsos ablakon át. Ezalatt a város k ü l d ö t t e megjárta leveleivel Berlint, és egyben tisztelettel előadta a fejedelemnek az előljáró kérését is. „Remélik, kegyelmességed hozzájárul az ítélet végrehajtásá hoz. A gyilkos egyébként minden jel szerint szélhámos." A z alkimisták hűtlenségéről t a n ú s k o d ó tárgyalások felbőszítették a herceget, hozzájárulását megadta. Március elején a kivégzés, megtörtént. A k é t ember u t á n maradt ruhadarabokat, fegyve reket és egyéb holmikat listázták, értékelték; a lista aljára oda í r t á k : „Ist alles zahlt." A feudalizmus fokozódó válsága a X V I I — X V I I I . században fellendíti az alkimista gyakorlatot. Bebizonyosodik egyben, hogy most már csak a nemesség konzerválja ezt a foglalkozást. Kapcsolatuk r e n d k í v ü l általános és szoros. Megemlítik, hogy szegényebb nemes családok t á r s u l t a k . H á r m a n - n é g y e n tartot tak egy alkimistát. Az eddigi nyomorúságos séma most sem változott. Az alkimista a felkeltett bizalom és a végső kudarc keskeny mesgyéjén felragyogott (a X V I I I . századra elegáns világfi lett belőle), felvett annyi pénzt, amennyit csak bírt a munka költségei címén, majd a kellő i d ő p o n t b a n továbbállt.
Ha ez nem sikerült, vége volt. A fejedelem pedig t o v á b b álmo dozott és t o v á b b i d ü h r o h a m o k a t kapott. A csalás és öncsalás e különös keveredésében azonban kiala k u l t valami szilárdabbnak látszó tapasztalat is, ami a reményke désnek további t á p o t adott. Forgalomba kerültek i d ő n k é n t bizo nyos vörhenyes színű porok, melyek a felolvasztott nem nemes fémekkel összehozva, azokból a r a n y t a r t a l m ú és küllemű fémet hoztak létre. I t t persze egyszerűen csak az t ö r t é n t , hogy a kérdé ses por eredeti aranytartalma jelent meg új formában. Miután azonban a pontatlan kémiai elemzés miatt a mennyiségi viszo nyokat önkényesen lehetett megítélni, másrészt a kiindulási anyagok is gyakran voltak arannyal szennyezve, az eredmények azt a látszatot kelthették, hogy az átalakítás, ha nem is abszo lút — de viszonylagos, t e h á t a kezdeti aranytartalomhoz képest többlet m u t a t h a t ó k i . Ezek a porok általában n é h á n y titokzatosan viselkedő mes ter kezéből kerültek forgalomba. Eljutottak a kivitelező, fezőr típusú adeptushoz, aki csillogón szerepelhetett vele. Azután a por elfogyott, és bekövetkezett a csőd. P é l d a k é n t fussunk á t egy ilyen vállalkozást, kövessük a reakciók sorozatát. A mester ezúttal Skóciából i n d u l el. Hosszú ú t j á n gyakran változtatja a n e v é t , ő a titokzatos „kozmopolita". Először Amsterdamban és Rotterdamban tartózkodik. Egyik holland barátjánál t r a n s m u t á c i ó t mutat be, vagyis elővarázsol egy csekélyke aranyat. A hatás nagy, de mire a dolog szélesebb körben ismertté válna, m á r megy is t o v á b b . Hajóra száll, Itáliában k ö t k i , ahol átmenetileg elveszítjük n y o m á t , de csakhamar felbuk kan Baselban. I t t véletlenül e g y ü t t utazik n é h á n y doktorral, akik megvetőleg beszélnek előtte az alkímiáról. Ekkor nem bírja t ü r t ő z t e t n i m a g á t . Kis tudós bizottságot hívat össze, előttük ügyes a r a n y á t a l a k í t á s t végez, majd siet tovább. Strassburgban beállított egy aranyműveshez, és engedélyt kért tőle, hogy n é h á n y napig használhassa annak laboratóriumát. Hálából á t a d o t t neki egy kevés vörös port, majd e l t ű n t . Ez az a r a n y m ű v e s azután szerencsétlenségére ezzel a porral n é h á n y eredményes trans mutációt végzett. Az eredmény az lett, hogy Rudolf császár ügynökei felfigyeltek rá, elrabolták és Prágába v i t t é k . I t t a por
elfogyván, a császár szenvedélyes alkimista hajlamait nem sike rült kielégíteni. Az a r a n y m ű v e s soha t ö b b é nem t é r t haza, bör tönben pusztult el. Eközben a kozmopolita apróbb csodákat téve haladt t o v á b b . L á t v á n y o s a n szerepelt Kölnben, eljutott Hamburgba, majd vissza Münchenbe. E z u t á n megnősült és letelepedett, ami vég zetes elhatározás volt. A fiatal szász uralkodó, I I . Krisztián elfogatja, és a szokásos kínzásokkal próbálja kikényszeríteni belőle a t i t k á t . Á m jön egy lengyel Sendivogius n e v ű kalandor nemes, aki pénzt, fáradtságot nem kímélve kiszabadítja börtö néből. Nagy éjszakai lovaglás, hajsza, végre sikerül elérniök K r a k k ó t . Most m á r a lengyel vallatja a mestert, de ez m á r tel jesen kimerült, és nemsokára meghalt anélkül, hogy b á r m i t is elárult volna megmentőjének. Ez jobb híjján feleségül veszi a kozmopolita özvegyét, de sajnos, az sem t u d semmi érdemlege set. Mindenesetre maradt valami a vörös porból. Ezzel Sendi vogius elindul rövid tündöklő útjára, ahol újabb cselvetések, éjszakai üldözések v á r n a k rá. De ebből ennyi elégnek is látszik. Az alkímia miszticizmusa idők folyamán önálló, sajátságos megfogalmazást kap a X V I I I . században kibontakozott rózsa keresztes mozgalomban. De ebben a században m á r az alkímia meddő, elhulló állapota m i n d i n k á b b nyilvánvalóvá lesz, mint ahogy hasonló a sorsa a feudális világnak is, amelynek alapjáról felvirágozhatott. Á m ez a zuhanás az egyidejűleg emelkedő új felfogású tudo m á n y fényében l á t s z h a t o t t csak ilyen világosan. A fentebb idézett Selmecbányái jelenet jellemzően ábrázolja az alkímia és a polgárság kapcsolatának lényegét. A z alkímiát állandóan kísérő szkeptikus és k r i t i k a i hangok m i n d ebből a merőben más, a feudalizmussal lényegi ellentétben álló polgári osztályból származnak. Amíg az urak fegyvereinek ama sivár zaja hallatszott, folynia kellett a mindent tápláló m u n k á n a k is. Ezt a folytonosságot a parasztok és fejlettebb fokon a városi polgárok biztosították. À m ú z e u m o k b a n gyakran megcsodálhatjuk egy-egy ötvösmun kán, faragványon a k o n c e n t r á l t értelmes munka nagyszerű alkotásait. É s ez a munka folytonosan érlelte, építette a másfajta
j ö v ő t is. Ezen emberek kapcsolatának az anyagi valósággal min dig harmonikusnak kellett lennie, m á s büntetlenül nem lehetett. Később, amikor a gazdasági és társadalmi fejlődés lehetővé tette, ez az anyagi szemléletű felfogás terjed el a t u d o m á n y ban is. Az obskúrus nyelvezetet felváltja a közérthetőségre való törekvés, a m a g á n y titkolózását a társaságok szélesedő nyílt fóruma, a t e k i n t é l y felsőbbségét a v i t á k demokráciája. A m i a megújhodó kémiát illeti, ott egyre i n k á b b k é t szempont veze t e t t : az ipari hasznosság és magasabb szinten, de szilárdan a kísér letek valóságára támaszkodva a t ö r v é n y e k módszeres keresése. Most, hogy e mozgalom általánosan győzött, a m i korunkban természetesnek t ű n i k , m i n t haladunk szinte egyenletes gyorsulás sal az anyagi világ megismerése felé. De sokáig t a r t o t t , amíg ez lehetővé vált. Sokáig tartott, bár a vágyakozás rá ősrégi, hiszen ez lényegében egyet jelent a természettel szembeni kiszolgálta t o t t s á g megszüntetésével. Visszatekintve t e h á t a metafizika uralkodásának egyik t ü n e tére, az alkímiára, meg kell l á t n u n k , micsoda szövevények, tár sadalmi, politikai és ideológiai ellenállások leküzdésével jutot tunk el az anyagi világban magabiztosan tájékozódó emberi értelem uralmáig.
IRODALOM 1. Achelis, J, D. : Überwindung der Alchemie i n der paracelsischen Medizin. (Sitzungsberichte der Heidelberger Alka de mie d. Wissenschaften — 1942—43) 2. Berthelot, M. : Die Chemie i m Altertum und i m Mittelalter (Leipzig, 1909) 3. Engels, F.: A feudalizmus hanyatlásáról és a burzsoázia felemelkedéséről. (Német parasztháború, Szikra, 1949) 4. Fierz- David, H. E.: Die Entwickmngs geschichte der Chemie Basel, 1945) 5. Figuier, L . : L'alchemie et les alchimistes (Paris, 1860) 6. Fülöp Zs.: A bölcsek köve (Bpest, 1957) 7. Ganzenmüller, E.: Die Alchemie i m Mittelalter (1938) 8. Jung, C. G. : Paracelsica (Zürich, 1942) 9. Kautsky, K. : Ursprung des Christentums (1908) 10. Kopp, H. : Geschichte der Chemie (Leipzig, 1931) 11. Kretschmer, E.: Körperbau und Charakter (Berlin, 1921) 12. Lippmann, E. : Entstehung und Ausbreitung der Alchemie (Berlin, 1931) 13. Multhauf, W.: Medical chemistry and the Paracelsians (Bull, of the Hist, of Med. 1954. I I I - I V . ) 14. Pauli, W. : Der Einfluss arche typischer Vorstellungen auf die Bildung Naturwissenschaftlicher Theorien bei Keppler (Zürich, 1852) 15. Richter, E. : K é t német alehymista Selmeczbányán 1585 — 1586 évben ( T ; T . 1905) 16. Stange, A.: Die Zeitalter der Chemie in Wort und Bild (Leipzig, 1908) 17. Szathmáry L . : Magyar alkémisták (Bpest, 1928)
