Dohánytermelési tapasztalatok

Dohánytermelési tapasztalatok. A m.-óvári akadémia kisérleti terén egyebek között dohányt is termesztünk. A dohánytermesztés czélja elsö sorban a hallgatóságot a dohány okszerő termesztésével megismertetni, azonkivül pedig kisérletezés útján az egyes vitás dohánytermesztési kérdések tisztázását elımozditani. A kisérletek eredményét és a termelés közben szerzett tapasztalatokat szándékozunk a következıkben ismertetni: 1. A dohány érésére befolyást gyakoroló körülmények. Ismeretes dolog, hogy a dohány törését akkor szabad csak megkezdeni, mikor a levelek érettek. A gazdának oda kell törekednie, hogy az érés ne következzék be késın; mert minél korábban kerül a dohány a pajtába, annál biztosabban számíthatunk kedvezı száradásra. Az érés egy és ugyanazon dohányfélénél is különbözı idıben következik be az egyes évek szerint, mert sokat határoz e tekintetben az idıjárás. Esıs, hüvösebb nyár késlelteti, meleg, száraz nyár elısegiti az érést. Vannak azonban az idıjáráson kivül egyéb tényezık is, amelyek az érést befolyásolják. Ezen egyes tényezıket óhajtjuk megbeszélni, amennyiben azokat megfigyelni alkalmunk volt. A dohány érésére befolyást gyakoroló tényezık: 1. A fajta. Azt talán bizonyítgatnunk se szükséges, hogy a különbözı dohányfajták a tenyészidı tekintetében nagy eltérést mutatnak. A kerti levelektıl eltekintve, azt mondhatjuk általában, hogy a kisebb és kevesebb levelü dohányfélék korábban érnek, mint a nagy- és soklevelő dohányok. Az általunk termesztett dohányok között leghamarább megérett a vörös muskotály, ennek s a Withe burley-nek az érése között 20 napi idıköz volt. A vörös muskotály levelei aránylag kicsinyek, a levelek száma kevés, átlag 13, tehát az érést elımozditó mindkét körülmény megvan; a Withe burley levelei hosszuak, szélesek, számuk sok, átlag 20, az érés tehát azért következett be késın, mert a levelek nagyok és számosak voltak. 1888-ban azt tapasztaltnk, hogy a rózsadohány hamarább érett, mint a szegedi és a kigyósi; ez utóbbiak, ha nem is több, de nagyobb levelet fejlesztettek. A különbség azonban csak néhány napot tett ki. Nem minden egyes esetben látható azonban az összefüggés az érés s a levelek nagysága és száma között. A General Grant keskenyebb levelő a szamoshátinál, hosszuságuk egyforma, s mégis az idén egyszerre értek; 1888-ban a Grant valamivel késıbben érett, amibıl az következik, hogy az idıjárás nem egyformán befolyásolja a különbözı féleségek érését. A sárga oronokó levelei kisebbek ugyan, mint a Withe burley-é, ellenben megegyeznek nagyságra a Lancasterdohánynyal s mégis az oronokó 14 nappal érett elıbb, mint a Withe burley; ez néhány nappal elıbb, mint a Lancaster. A szuloki dohány levelei kisebbek a szamoshátinál, mégis élése 4–5 nappal késıbb következett be. A kerti dohányfélék, amelyek levelei tudvalevıleg aprók, M.-Óvárott úgy 1888-ban, mint tavaly késın értek; késıbben, mint a nagylevelü dohányok, különösen a hegylevelek érése következett be késın, csak szeptember második felében. Azon körülménybıl, hogy a különbözı dohányfélék különbözı idıben érnek, az következik, hogy egy korai és egy bár késıi, de azért biztosan beérı dohányféleség termesztésével meg

van adva a mód a clohecnymunha összetorlódásánah megahadályozására, lehetıvé válik kevés m2snkaerıvel a dohány szedését a legmegfelelıbb idıben végeztetni. 2. A dohány ültetésének ideje. Minél korábban ültetjük a dohányt, annál korábban fog az megérni normális idıjárásnál. A különbözı idıben ültetett dohányok érése között azonban nem lesz olyan nagy a különbség, mint amilyen idıköz volt az egyes ültetések között, vagyis a két héttel késıbben ültetett dohány nem fog két héttel késıbben érni, hanem valamivel hamarább, és pedig annál hamarább, minél szárazabb és melegebb a nyár; ilyenkor elıfordulhat, hogy a késón ültetett utóléri a korai ültetést, de ez csakis a minıség és mennyiség rovására történhetik. Ez általános növénytermelési szabály, mely alól a dohány se tesz kivételt. A dohány is csak akkor fejlıdhetik ki, tökéletesen, ha elegendı ideje van szerveit kiképezni, ami csak akkor következik be, ha a meleg nem nagyobb, mint amilyet a fejlıdés egyes szakaszaiban megkiván. A virágzás elıtt kevesebb meleget kiván, mint a virágzás után; már most, ha a késın ültetett dohány a virágzás elıtt kapja azt a meleget, amelyre a virágzás után szüksége van, hamarább fejleszti virágjait, mint különben, ami csak a levélképzés rovására történhetik. Egyes esetekben megtörténhetik, hogy a késın ültetett dohány jobb termést ad, de azért ez a kivétel nem dönti meg a szabályt. A kisérleti téren egy 900 ‫ٱ‬öl nagyságu parcellán különbözı idıben ültettük a dohányt: az elsı ültetés május 14-én, az utolsó május 25-én végeztetett. Az elsı és az utolsó ültetés termésmennyiségét még nem tudjuk ugyan, mert az utolsó ültetés tövön lett szárítva s a levelek a tırıl még nincsenek letörve, de hogy az utolsó ültetés egyforma talajon, egyforma sortávolnál jóval kevesebbet termett, kitünik azon körülménybıl, hagy az elsö ültetés között a kacsozáskor alig lehetett járni, oly erısen kifejlettek, nagyok voltak a levelek; ellenben az utolsó ültetés között mindvégig baj nélkül lehetett járni. Mikor az elsı ültetés levelei már halványodtak, babosak voltak, az utolsó ültetés-é még haragos-zöld szinüek voltak, legcsekélyebb jelét se mutatták az érésnek. Míg az elsı ültetés anyaleveleit augusztus 17-én törhettük, addig az utolsó-é csak augusztus 26-án voltak törhetık. Az idıjárás tehát nem siettette az utolsó ültetés érését, s ennek daczára a levelek apróbbak maradtak. A különbözı idıben való ültetéssel tehát szintén elérhetjük azt, – föltéve, hogy az idıjárás kedvezı, – miszerint a dohány érése nem következik be egyszerre, de ha az egyes ültetések nagyobb idıközökben eszközöltetnek, akkor ezen elınyt egyensúlyozza a késıi ültetés kevesebb termése. Szerintünk ezért a gazda akkor cselekszik helyesen, ha a dohányt oly korán elülteti, amikor csak az okszerően megtehetı. Vagyis jó idıjárást föltételezve, május közepe táján, sıt az se baj, ha május elsı felében ültetjük, mert esetleg beálló gyenge fagy nem teszi tönkre a dohányt, de meg ha egyik-másik évben tönkre is tenné a fagy, a risico sokkal csekélyebb, semhogy ezért a korai ültetés elınyét feláldozni kellene. Ha ilyenkor száraz idıjárás uralkodik, akkor úgyis vár egy darabig az ültetéssel; már most, ha- az elsı ültetés is késın történik: nem ültetni be lehetı gyorsan, amint csak lehet, az egész területet, nagy hiba lenne, ami meg az egyidıben való érést vonja maga után; a korai ültetés vagy jobban mondva: az idejében való ültetés nemcsak azért elınyös, mert rendesen több lesz a termés, hanem azért is, mert a termés biztosabb is. Minél jobban belemegyünk a nyárba, annál jobban megapad a talaj téli nedvessége, a száraz talajban pedig nehezen ered meg a dohány; a többszöri locsolás pedig egypár száz négyszögölön könnyen keresztülvihetı ugyan, de már több holdnyi dohányföldet bajos volna 2–3-szor jól meglocsolni. Ha korán ültetünk, akkor az ültetés alá szántáskor – különösen, ha az ıszi szántást nem mulasztottuk el – még elegendı nyirkos földet hozunk fel, melyet, ha az ültetéskor még meg is locsoljuk, elegendı nedves arra, hogy a dohány megeredjen. Már pedig, amennyire a mi

tapasztalataink terjednek, a dohány legkényesebb az ültetést követı 2–3 héten, vagyis míg gyökere megered; ha egyszer gyökerével lement a mélyebb rétegbe, akkor hosszantartó szárazságot is jól kibir. Ezen kényes idıszakban nagyot segitünk a dohányon, ha az elsı kapálást minél elıbb megadjuk neki, mert ezáltal a talaj kiszáradását szintén lassítjuk. Véleményünk szerint tehát sohasem tesz helyesen a gazda, ha az ültetést – habár volna is palántája és elegendı ereje – csak azért nem sietteti, hogy az érés ne következzék be egyszerre: Ezen czélt sokkal egyszerőbben elérjük azáltal, hogy egy korán- és egy késınérı fajtát termelünk; föltéve, hogy egyéb körülmények ennek megtevését nem gátolják. Nálunk különben az ültetés befejezése rendesen nem is azért marad késıre, hogy a dohány ne érjék egyszerre, hanem, mert a termelınek vagy egyáltalán nincs idejében ültetésre alkalmas palántája, vagy csak kevés. Aki csak hidegágyban neveli a palántát, az korán nem ültethet, mert a hídegágyból késın – nyerünk ültetésre alkalmas palántát; ez okból birnak oly rendkivüli fontossággal a melegágyak a dohánytermesztésnél. Vannak, akik azt tartják; hogy a melegágyban nevelt palánták után kevesebb termést kapunk, mint a hidegágyi palánták után. Mi csakis melegágyi palántát ültetünk s, e tekintetben tapasztalatunk nincs, de ha meggondoljuk, hogy a gazdák igen gyakran egyévi eredménybıl vonnak általános következtetéseket, amidın egyéb mellékkörülmények is okai lehetnek a termésben mutatkozó különbségnek: megbocsátható, hogy ezen állitás helyességében kételkedünk; de meg ha tényleg kevesebbet teremne is a melegágyi palánta, ami csak onnan származhatik, hogy levelei kisebbek maradnak, akkor megfelelı sőrőbb ültetéssel lehetne ezen segiteni. A melegágyakat eddig rendesen csak oly módon szokták késziteni, mint a kertészek, vagyis: alul trágyát, föléje földet. Ujabban Láng ezt az eljárást helytelennek tartja és oldalmelegitést ajánl, mert szerinte ez a legjobb. Láng azért mondja rosznak az alulmelegitı ágyakat, mert a palántaföld alatt levı trágya meggátolja a villamosságnak a palántákhoz jutását. (!?) Arról még egyáltalában nagyon keveset tudunk: hogy minı hatása van a villamosságnak a növényekre; az meg egészen új dolog, hogy a palántaföld alá rakott trágya isolator gyanánt mőködik. Ezzel szemben legyen nekünk megengedve az oldalmelegitı ágyaknak egy lényeges és egy kissé könnyebben megérthetı hibájukra hívni fel a figyelmet. Ha a melegágy oldalról és nem alulról kapja a meleget, akkor a palánták nem fejlıdhetnek egyformán, mert a melegágy oldalain – a trágya közelében levı palánták – több meleget kapnak, mint a közepetájon levık; ellenben az alul melegitett ágyakban a palánta a középen éppen úgy fejlıdik, mint a széleken. Attól nem kell tartani, hogy az alulról melegitett ágyakban a palánták kényesekké válnak, csak járjunk el a palánta nevelése körül oly módon, mint azt Mándis a könyvében ajánlja s akkor az alul melegitett palánták állitólagos villamossághiánya daczára is sok, szép és edzett palántát nyerhetünk. A korai ültetés hasznát belátva, azon kell lennünk, hogy minél korábban tegyünk szert ültetésre alkalmas palántákra, amit – mint láttuk –csakis a melegágyak segélyével érhetünk el. Úgyde, ha valaki az összes dohányt melegágyban neveli, csak némileg kiterjedtebb dohánytermelésnél is nagyon sok melegágyra lenne szüksége, ami által a dohánytermelés költségei jelentékenyen fokozódnának. Van azonban egy mód, amelynek segélyével kevés melegágygyal is sok és jó palántát nevelhetünk, ha ugyanis a melegágyi palánták egy részét zsenge korukban kipikirozzuk. A pikirozást, vagyis a zsenge palánták átültetését hidegágyakba, még nagyon kevéssé gyakorolják minálunk, holott ennek nálunk igen nagy fontossága van.

Mi a következı módon járunk el: Midın a palánták a melegágyban elsőrősödnek, úgy, hogy a ritkitás szükségessé válik, a fölös palántákat vigyázva kiszedetjük és jól elkészitett hidegágyakba ültetjük. A kiültetéskor az egyes sorokat 5 c/m távolra veszszük, a sorokban pedig a palánták 2–3, átlag 2.5 c/m-re jutnak, 1 m² területre eszerint 800 palánta jut; tehát kis területen aránylag nagyon sok palánta nevelhetı. Egy munkás naponta 2000–2500 palántát elültethet. Az ültetésnél az a fı, hogy a kiültetett palánta a náap hevétıl megóvassék és a talaj nyirkosan tartassék. Az ültetésre legjobb borús napot választani, ha pedig napos idıben vagyunk kénytelenek ültetni, akkor az elültetett palántát be kell födni. A mi eljárásunk ilyenkor a következı: az 1 m széles ágyak oldalaira 2–3 m távolságra rövid, kajmós botokat szúrunk le, úgy, hogy ezek 15–20 c/m-re álljanak ki a földbıl; a kajmókra az ágyak hosszába botokat fektetünk, ezekre pedig gyékényt húzunk, amint egy rész be van ültetve, úgy, hogy a direct nap nem éri a palántát. Este befödve maradnak a palánták, ha az idı hüvös; kedvezı idıjárásnál 3–4 nap mulva elszedjük a gyékényeket. A kiültetett palánták körülbelül két hétig alig növekednek valamit, de ekkor nekiindulnak és ismét két hét mulva már igen erıs, zömök, egészséges palántáink vannak, amelyek a melegágyi palántáktól fıleg gyökérzetükben különböznek; gyökérzetük igen erıteljes, bojtos. Az ily pikirozott palánták sokkal biztosabban megerednek, mint a melegágyiak és fejlıdésük is gyorsabb; ez utóbbi okból a pikirozott palánták különösen a foltozásra kiválóan alkalmasak és legalább is annyi pikirozott palántát, mint amennyi az elsö ültetés kifoltozásához szükséges, minden dohánytermelınek kellene nevelni. 3. A talaj összetétele. Ugyanazon dohányfajta, ugyanegy idıben ültetve, különbözı idıben fog megérni, ha különbözı összetételü talajon termeljük. Minél könnyebb minıségő, homokosabb szerkezető a talaj, annál korábban érleli meg a dohányt. Ezt különösen jól lehetett megfigyelni egyik idevonatkozó kisérletünknél. A talajnak befolyását a dohány minıségére tanulmányozandó, 17 drb alul-felül nyilt, 1 m mély és 60 c/m átmérıjü bádoghengereket mélyesztettünk a földbe és félig a culturkerti altalajjal töltettük meg; a földszinétıl 50 c/m-ig pedig hat edénybe humosus homokot tettünk Debreczen vidékérıl, hatba középkötött márgatalajt a kisérleti térrıl és ötbe agyagtalajt az akadémia gazdaságából. Valamennyi talaj a hengerekbe öntés elıtt chilisalétrom-superphosphat és kénsavas káliumból álló keverékkel trágyáztatott meg, mert czélunk az volt megtudni: hogy minı befolyása van a talaj összetételének a dohányra azon esetben, ha a talajban elegendı a táplálék. Minden egyes hengerbe egyidıben, lehetıleg egyforma fejlettségő Kürk Japrak-dohányt ültettünk; az egyes hengereket mindannyiszor, midın a bennük levı dohányok levelei lankadni kezdtek, megöntöztük. A dohány fejlıdése a talajok összetétele szerint nagyon különbözı volt: leggyorsabban fejlıdött a homoktalajba ültetett, leglassabban az agyagtalajban állók; a márgatalajban levık a középhelyet foglalják el. Egész julius végeig az agyagtalajba ültetett dohányok fejlıdése sokkal lassúbb volt, mint a többieké; ezen idın túl azonban az állapot megváltozott és az agyagtalaj termette a legnagyobb levelü, leghosszabb és legerısebb száru dohányokat, csakhogy az érés jóval késıbb következett be. A homoktalaj aprólevelő dohánya 22 nappal érett hamarább, mint az agyagtalajban termett dohány. A hevesebb, szárazabb homoktalajban tehát a dohány korábban érik, mint a hidegebb természetü agyagtalajokban, aminek két oka van: a vizet jobban tartó agyagtalaj lassabban melegszik fel, a dohány tehát késıbben indul fejlıdésnek, de ha egyszer megindult, bujább lesz a növekedése, ami az érés megkésésének a fıoka. Azonban, ha a lazább természetü talajokon a dohány hamarább is érik, mint a kötöttön: azért valamely késınérı dohányfajtának érését nem fogjuk sikerrel megröviditeni azáltal, hogy

könnyebb minıségü talajba ültetjük, ha az különben természeténél fogva oda nem való. A homoktalajban a növénynek aránylag legkevesebb víz áll rendelkezésére; ha mi már most nagylevelü, tehát sok vizet kívánó dohányt ültetünk homoktalajba, akkor kényszeréretté lesz a dohányunk. Bizonyos mértékig azonban a talaj megválasztásával mégis befolyást gyakorolhatunk a dohány érésére, ha nem megyünk egyik szélsıségbıl a másikba. Agyagtalajra való dohányt vályogtalajon vagy ez utóbbira valót homokos vályogon termesztve, a dohány korábban fog beérni, mint különben. 4. A talaj tápanyag-készlete. Ismeretes dolog, hogy a növény két legfontosabb tápanyaga, a nitrogén -és a phosphor, a növény érésére ellentétes hatást gyakorol a nitrogén lassítja, a phosphor elısegiti azt. Buja talajon, amely bıvelkedik nitrogénben, amilyenek nálunk vidékenkint elıszeretettel használtatnak dohánytermesztésre, mert ezeken terem a mázsás dohány, a dohány késın érik; ezen talajokon a dohány olykor egyáltalában nem mutatja az érés jeleit, nem sárgul, nem babosodik. Az ilyen helyeken teremhet nagylevelü, súlyra jól fizetı dohány, de jó az sohasem lesz; az ily földeken kellene elsı sorban phosphortrágyát alkalmazni a dohány alá, mert ezáltal ezen két fıtápanyag között az egyensúly helyreáll, a nitrogén növelni fogja a termés mennyiségét, a phosphorsav azonban meggátolja az érés megkésését és más növényekkel tett tapasztalatokra támaszkodva, állíthatjuk; hogy javítja egyúttal a minıséget is. Azt, hogy a phosphorsav az érést elımozdítja, tavaly volt alkalmunk tapasztalni. Egy fél katasztrális hold nagyságu parcellát hosszában három részre osztva, a középsıt trágyázatlanul hagytuk, a két szélsıt ammoniak-superphosphattal trágyáztuk meg; a trágyázott parcellákon a dohány érése, – a levelek elhalaványodása 4–6 nappal hamarább következett be, mint a trágyázatlan parcellán, amely különben szintén jó erıben volt, mert elızı esztendıben az egész tábla istállótrágyával lett megtrágyázva. Az érés a trágyázott parcellán még korábban következett volna be, ha tisztán csak superphosphatot alkalmaztunk volna. De ha a nitrogéntrágya késlelteti is az érést, így minden istállótrágyával megtrágyázott talajba ültetett dohány érése késıbben is következik be, nagy hiba volna az érés gyorsitása czéljából a dohányt kiélt; régen trágyázott földbe vetni: ilyenben az érés korán fog ugyan bekövetkezni, de kevés lesz a termés és silány a minıség, mert a dohány sok táplálékot kiván; ezért, ha azt akarjuk, hogy a dohány érését az istállótrágya ne késleltesse, akkor vagy a dohány elıveteményét trágyázzuk meg, vagy pedig az istállótrágyán kivül phosphortrágyát is adjunk a dohány alá, amely esetleg pusztán az érés siettetése által is megfizeti a költséget. 5. A dohány lebugázása és kacsozása. Meg akarván tudni, hogy mennyire befolyásolja a dohány kacsozása a dohánylevelek kifejlését, egy kisebb területen két sort bugázatlanul hagytunk, kettıt minden ötödik, kettıt minden 10. kettıt minden 15. nap kacsoztunk, a következı kettıt ismét bugázatlanul hagytuk, s így tovább. A kacsozott dohány levelei 7–9 nappal elıbb halaványodtak el, mint a nemkacsozotté. A különbözı idıben kacsozottak érése között lényeges különbséget nem tapasztaltunk. További kisérletek fogják megállapitani: vajjon a kacsozás minden évben sietteti-e az érést, vagy hogy ez csak tavaly kivételesen következett be. Cserháti Sándor és Szilassy Zoltán.