Diáknyelv Pápán a harmincas években* 1. Az ifjúsági nyelvnek és így a diáknyelvnek a k u t a t á s a — elsősorban MiKLÓsnak emlékezetes ( m o n d h a t n á m : alapvető) cikke n y o m á n (Valóság V I [ 1 9 6 3 . ] , 5 . sz. 6 6 — 7 5 ; vö. még u ő . : AnyŐrj. 2 0 1 — 4 ; Mai m a g y a r nyelvünk 9 2 — 3 ; Nyelvünk világa 3 2 9 — 3 1 ) — az u t ó b b i két évtizedben n a g y lendületet k a p o t t . Számos dolgozatot publikált e témakörből B A C H Á T L Á S Z L Ó (Az ifjúsági és a diáknyelv kérdései: Anyanyelv, közélet, műveltség [szerk.: S E B E S T Y É N Á R P Á D ] . Bp., 1 9 7 6 . [a t o v á b b i a k b a n : AnyKözMűv.] 1 0 7 — 2 2 , N y r . CIV, 1 4 8 — 5 7 , É d A n y . I I , 1. sz. 4 stb.) és M I Z S E R L A J O S (Nyr. XCV, 4 1 8 — 9 , XCVI, 2 8 5 — 6 , Nyelvünk világa 1 4 4 — 6 stb.); de mások is, így B A J O R N A G Y E R N Ő (Nyelvünk világa 1 4 2 — 4 ) , B O R O S T I B O R N É (Nyr. L X X X I X , 1 4 7 — 5 7 ) , B Ü K Y L Á S Z L Ó (Nyr. X C V I I I , 2 8 2 — 3 ) , C S E T N E K I S Á N D O R N É (ÉdAny. V I I I , 4 . sz. 7 — 8 ) ; F Á B I Á N P Á L (MMNy. 4 7 8 — 9 ) , F A R K A S M Á R T A (ÉdAny. IV, 3 . sz. KOVALOVSZY
9 — 1 0 , 4 . s z . 9 — 1 0 , V , 1. s z . 9 , 3 . s z . 9 ) ,
GRÉTSY
LÁSZLÓ
(KOVALOVSZKYVAL
e g y ü t t : Nyr. L X X X I X , 1 3 8 — 4 2 ) , K O L T Ó I Á D Á M (ÉdAny. V I , 3 . sz. 1 0 — 1 ) , 3 L Ő R I N C Z E L A J O S (Édes anyanyelvünk 4 4 3 — 8 ) , M U R Á T H I S T V Á N N É (Köznevelés X X I , 1 3 3 — 4 ) , S O L T É S Z K A T A L I N (A szép magyar nyelv. Bp., 1 9 6 7 . 1 6 7 — 8 ) , V I D O R Z S U Z S A (Valóság V I I , 9 . sz. 6 9 — 7 5 ) stb.
* Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság magyar szakosztályának 1985. november 26-i felolvasó ülésén, Lőrincze Lajos köszöntése alkalmából.
Külön színfoltot jelent ebben a tárgykörben a diákok ragadványneveinek vizsgálata. Ebben is B A C H Á T L Á S Z L Ó ( N y t u d É r t . 7 0 . sz. 1 3 0 — 4 , MNy. L X V I I , 4 3 9 - 4 9 , N y r . X C V I , 1 6 — 2 0 stb.) és MIZSER LAJOS ( N y r . X C V , 4 0 - 2 , X C V I , 4 1 4 — 9 , C I I , 4 0 7 — 9 , N E . 7 . sz. 9 1 — 2 ; uő. a katonai ragadványnevekről is ír: MNy. L X I X , 6 9 — 7 5 ) járnak az élen, de más szerzők is szívesen választják kutatási témául a diákneveket, így B E R É N Y I Z S . Á G N E S (Köznevelés X X V , 2 1 . s z . 2 4 — 5 , N y r . X C V I , 4 1 4 — 9 ) , F É N Y E S ZOLTÁNNÉ ( N É . 1. sz. 3 8 — 4 4 ) , G U T T M A N N M I K L Ó S (Nyr. X C V I I , 5 5 — 6 1 ) , Sz. J A N K Ó K A T A L I N (Magyar személynévi a d a t t á r a k 5 3 . sz.), K A R A C S Z S I G M O N D (NÉ. 7 . sz. 9 3 — 5 ) , K I S V Á R D A I K Á R O L Y (Nyr. X C V I I I , 2 7 7 — 8 2 ) , K O V A L O V S Z K Y M I K L Ó S (Köznevelés X X V , 2 4 . sz. 1 9 ) , S O M L Ó S I A N T Ó N I A (Magyar személynévi a d a t t á r a k 2 6 . sz.), S Z I L Á G Y I F E R E N C (Nyr. X C V I I , 5 1 - 5 ) stb.
1984-ben egy gyűjteményes kötet is megjelent a T I T kiadásában, a magyar nyelv hetének akkori fő tárgyköréről, ,,Az i f j ú s á g beszédkultúrájáról [a későbbiekben: I f j B . ] " címmel, D E M E L Á S Z L Ó szerkesztésében; ez a kötet a alábbi szerzők írásait közli: B A C H Á T L Á S Z L Ó , D E M E L Á S Z L Ó , G R É T S Y L Á S Z L Ó , K A R I N T H Y FERENC, LADÓ JÁNOS, L Á N G MIKLÓS, LŐRINCZE LAJOS, M E G A Y L Á S Z L Ó és S Z Ű T S L Á S Z L Ó . — Szótár is jelent meg ebből a témakörből: G É M E S
BALÁZS, A kecskeméti diáknyelv szótára (1967.) (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 10. sz. 1982.). A n e m magyarországi szerzők közül föltétlen meg kell említenünk M A T I J E V I C S L A J O S nevét, aki egy valóságos kismonográfiát t e t t közzé , , A vajdasági magyar diáknyelv" címmel (Újvidék, 1972.). E könyv alapján máris elmondh a t j u k , hogy a vajdasági diáknyelv nem sokban különbözik a hazaitól. — Megjegyezhetjük ezzel kapcsolatban, hogy a szlovákiai magyarság körében másképp áll a dolog. Az 1985-i Kazinczy-napok fő témaköréül a nyelvi rétegeződés szolgált. Ezen a kassai tanácskozáson kiderült, hogy i t t alig-alig figyeltek fel az ifjúsági nyelv és a diáknyelv problémáira, nyilvánvalóan azért, mert jelentkezésük nem olyan feltűnő, mint nálunk és mint a Vajdaságban (vo. mégis: J A K A B ISTVÁN, Nyelvünkről — nyelvünkért. Bratislava, 1980. 12). 2. Az eddigi vizsgálódások a mai ifjúsági, illetőleg diáknyelvre vonatkoznak ; régebbi diáknyelvünk alig-alig kerül szóba. Szinte egyetlen kivétel e téren B A C H Á T LÁszLÓnak egy népszerűsítő írása, amely , , A diáknyelv régen és m a " címet viseli (Lányok könyve [szerk.: S Z A B Ó ÉVA] 1983. 248—51). í g y a régebbi diáknyelvet elsősorban a korukbeli szinkrón összefoglalásokból ismerhetjük meg. Kiemelkedik sorukból D O B O S K Á R Ó L Y n a k , , A magyar diáknyelv és szótár a " című műve (Budapest, 1898.). Becses idevágó adalékokat tartalmaz O L Á H GÁBORnak ,,A debreceni nyelvjárás" című monográfiája (NyF. 26. sz. 1906. 42—4). Felfigyelhetünk két Nyelvőr-beli cikkre is. Az egyik az 1908-i évfolyamban olvasható B E N E D E K K Á R O L Y tollából, , , A mi diákjaink beszédéről" címmel (Nyr. X X X V I I , 126—8). Tárgyunk szempontjából azonban fontosabb számunkra V A J T H Ó LÁszLÓnak „A magyar diáknyelv" című cikke. Ez ugyanis 1930-ban jelent meg (Nyr. L I X , 219—20), s tulajdonképpen az akkori pesti diáknyelvről szól. 1 A régi diáknyelv számos kifejezésével találkozhatunk néhány írónknál is, elsősorban Jókai Mórnál, aki az ,,És mégis mozog a f ö l d " első fejezetében két 1 Előadásom elhangzása után, 1986-ban jelent meg S Z I L Á G Y I F E R E N C N E K „Deákok tüköré. Magyar diákvilág a felvilágosodás k o r á b a n " című könyve, gazdag diáknyelvi anyaggal. E n n e k becses a d a t a i természetesen nem kerülhettek be az előadás szövegébe.
lapon á t több mint félszáz debreceni diákszót f ű z m o n d a t o k b a , hozzátéve, hogy az olvasó megértésük végett „ h i á b a forgatná fel a szótárát, m e r t nem találná a b b a n ezeknek felét sem; a másik fele meg nem azt jelentené, a m i a szótárban v a n " (i. m. 1962. I, 11), így h á t i n k á b b oda mellékli — t ö b b lapon keresztül — a szavak m a g y a r á z a t á t . (L. még J ó k a i n a k ,,A nagyenyedi k é t f ű z f a " című regényét.) Sok régi debreceni diákszó szerepel Móricz Zsigmond regényeiben is, elsősorban a „Légy jó mindhalálig"-ban. 3. Az eddigiekben együtt emlegettem az i f j ú s á g i nyelvet és a diáknyelvet, pedig nem azonos fogalmak. Az ifjúsági nyelv az egész fiatalság által használt r é t e g n y e l v , a diáknyelv pedig ezen a nyelvi rétegen belül az iskolai élet jellegzetes fogalmaira vonatkozó c s o p o r t n y e l v . Az ifjúsági nyelven belül más csoportnyelvek is v a n n a k , például a sorkatonák jellegzetes nyelvhaszn á l a t a ilyen szavakkal, mint fóka 'fölmosórongy'; honvédfröccs 'kóla'; vakló ' h a r c k o c s i ' ; s t b . (TARPAÍ ZOLTÁN: É d A n y . I I , 4. s z . 9 ; v ö . m é g : B Á R C Z I : M N y T K . 2 9 . sz. 1 4 — 5 ) . — Ezeknek a csoportnyelveknek a szempontjából nem közömbös, hogy milyen a viszonyuk az ifjúsági nyelvhez mint rétegnyelvhez» Az 1930-as évek pápai diáknyelvét először ennek a viszonynak alapján jellemezném. Igen erőteljes csoportnyelv volt, amelyet alig é r i n t e t t e k a mindenkori ifjúsági nyelvben meglevő argó elemek. Lőrincze Lajostól t u d o m , menynyire értetlenül állt egyik osztálytársának, a fiatalon, tragikus módon elhunyt későbbi festőművésznek, Istenes-Iscserekov A n d r á s n a k a következő megnyilatkozását hallva: ,,Örezsem, a d j húsz ficcset ['fillért'], veszek döfit ['kiflit'], mert régen nem kajáltam". Magam is, aki a pápai kollégiumban négy osztállyal járt a m lejjebb, mint Lőrincze Lajos (s öttel lejjebb, m i n t Balázs J á n o s , és hárommal lejjebb, mint I m r e Samu), csak kevés argó jellegű szóra emlékszem diákt á r s a i m nyelvhasználatából, csupán effélékre: srác, zsuga, dohány. Mindez azért meglepő, mert a k á r D O B O S K Á R O L Y (i. m.), a k á r O L Á H G Á B O R (i. h.) közléseit nézzük, ezek tele v a n n a k argó elemekkel. Sőt V A J T H Ó (i. h.) 1 9 3 0 - b a n éppen azt emeli ki, hogy a pesti diáknyelvre az argó a jellemző, s csak kevés olyan szó v a n benne, amely az iskolai élet fogalmaira vonatkozik. Megkülönböztető vonása a régebbi pápai diáknyelvnek az a körülmény is, hogy vannak helyi, illetőleg regionális érvényű kifejezései (vö. B E N E D E K KÁROLY: i. h.). U g y a n a k k o r számos jegy kapcsolja össze a t ö b b i híres reformát u s kollégium nyelvhasználatával: viszonylag kevés kifejezése v a n a szorosan v e t t iskolai élet fogalmaira, de a n n á l t ö b b sajátos — főleg latin — szót használ a t á g a b b értelemben t e k i n t e t t diákéletnek a mozzanataira, különösen a diákönkormányzat intézményeinek, nevezetes képviselőinek a megjelölésére.
4. Ideje, hogy r á t é r j ü n k a tényekre. Tárgykörönként vesszük szemügyre a harmincas évek p á p a i diáknyelvének jellegzetes szavait, s egy-egy pillanatra szembesítjük őket m á s vidékek diákságának egykorú nyelvhasználatával, valam i n t — és főleg — a mai diáknyelv kifejezéseivel. a) A pápai református gimnázium és teológia egységes intézményként hivatalosan a következő nevet viselte: „A d u n á n t ú l i református egyházkerület p á p a i főiskolája", de nem hivatalosan kcllégium-n&k mondták, akárcsak a csurgóit, a sárospatakit, a debrecenit, a kolozsvárit, a nagyenyedit és a többieket (a d i á k j a i k a t pedig kollégistá-nak). N e m élt t e h á t az akkori p á p a i diáknyelvben sem a sídi, sem a gimi, s a kollégium szót sem becéztük például kolesz-nék. A kollégium — mint l á t t u k — egyébként sem a bentlakásos i n t é z m é n y t jelen-
tette, ahogy manapság, hanem m a g á t az iskolát; az előbbi — t e h á t a bentlakásos i n t é z m é n y — internátus, de i n k á b b ókollégium n é v e n szerepelt, tudniillik abban a régi iskolaépületben k a p o t t helyet, ahol P e t ő f i és J ó k a i is diákoskodott, í g y az ókollégium-nak. a P á p á n (s n é h á n y más helyen) ismert jelentése csak véletlenül esik egybe a mai kollégium-éval. (Lehet, hogy ez a véletlen csak látszólagos, tudniillik számos más helyen is az ókollégiumban volt az internátus.) — A lányok i n t e r n á t u s a viszont a rövidített (csonkított) nátus nevet k a p t a , á m ez a szó m a g á t a leányiskolát is jelölte: ez volt a diáknyelvi (sőt nemcsak diáknyelvi) elnevezése a református polgári leányiskolának és tanítóképzőnek (még hivatalosabban: ,,A d u n á n t ú l i református egyházkerület nőnevelő intézeté"-nek, amely később beolvadt a főiskolába). É p ü l e t é t — amely sajnos m á r n e m oktatási célokat szolgál — m a is Nátus-nak mondják a pápaiak. De jelentette a nátus a bentlakó lányok együttesét is, például ebben a kollégiumi n ó t á b a n : „Diákok f u t n a k a nátus u t á n " , tudniillik akkor, amikor csoportos s é t á r a vitték a lányokat. b) Az iskola nevezetes s z e m é l y i s é g e i r e sem volt diáknyelvi szavunk (az egyetlen pedellus kivételével). Az igazgatóra sem; a diri csak elvétve h a n g z o t t el, a góré v a g y serif (JBACHÁT: AnyKözMűv. 1 1 0 ) egyáltalán nem; a t a n á r o k sem voltak tancsi-k, az osztályfőnök sem oszi, jóllehet m á r V A J T H Ó i. h. 220) is idézi ezt a szót az egykorú, 1930 körüli pesti diáknyelvből, sőt VELLEDITS LAJOS ( M N y .
XIII,
91) m á r
1907-ből.
c) Az iskolának nevezetes h e l y i s é g e i sem k a p t a k külön nevet; az igazgatói iroda sem volt például diriház ( M I Z S E R : Nyr. XCVI, 285); s a dohányzás titkos szentélye, a vécé v a g y i n k á b b klozet sem díszlett a szinonimáknak olyan gazdag sorától övezve, amilyen m a a klotyó, sió, kávéház, klub ( M I Z S E E : (i. h. 286; B A C H Á T : i. h. 1 1 4 ; G É M E S i. m. 3 4 — 5 ) , kloszandzselesz stb. Legföljebb a vécékulcsot neveztük el — alighanem országszerte egységesen — a magyar erdők egyik nemes v a d j á r ó l . d)A t a n t á r g y a k n a k sem volt meg a mai becenevük (noha V A J T H Ó [i. h.] már 1930-ban említi egyebek között a foci-1, 'földrajz' jelentésben), a dolgozat sem volt dola vagy doli (ez utóbbi szintén megvan m á r V A J T H Ó nál: i. h.); s bár éltünk meg nem engedett segédeszközökkel, azokat n e m puskának, h a n e m bakter-nek mondtuk. A bakter D O B O S szerint: 'a klasszikus szöveg m a g y a r fordítása, melynek használata tiltva v a n ' . U t a l a salabakter címszóra, amelyet 'klasszikus fordítás' jelentésben általános használatúnak mond. A TESz. a bakter-t ebben a jelentésben n e m idézi; a salabakter 4. jelentéseként viszont ezt a d j a meg: 'klasszikus szöveg fordítása, p u s k a ' . I t t a MTsz.-ra hivatkozik, ahol is a salabakter szó 5. jelentéseként ez szerepel: „[diáknyelvben:] 'puska' (fordítás, amelyből otthon készülnek)". A MTsz.-beli a d a t B Ó D I S S JuszTiNnak dunántúli gyűjtéséből való, amely több p á p a i diákszót is t a r t a l m a z . Nyilvánvaló, hogy az említett jelentésű bakter szó a salabakter-ből rövidült (csonkult), hasonló módon, ahogyan az internátus-ból a nátus. Jelentése a mi diákkorunkra m á r kitágult, így neveztünk mindenféle tiltott segédeszközt. A bajor-osztrák eredetű salabakter-nek efféle jelentését a TESz. a szó 5. jelentéséből magyarázza, amelyet így a d meg: 'elavult könyv, amelynek nincs gyűjtői értéke'. — Kétségtelen, hogy a diáknyelvi salabakter eleinte azokat a ronggyá olvasott, k é k borítólapú f ü z e t e k e t jelölhette, amelyeket a n n a k idején az Aczél Testvérek a d t a k ki, s a latin klasszikusoknak nem éppen művészi magyar fordítását t a r t a l m a z t á k . Megkockáztatom azt a véleményt, hogy a
salabakter-nek ebbe a jelentésébe a saláta is belejátszhatott, amely például Kecskeméten (GÉMES i. m.), de persze m á s u t t is, szintén 'gyűrött, használt könyv'-et is jelent. e) Sok esetben azonban a bakter használata sem m e n t h e t t e meg a diákot az e l é g t e l e n o s z t á l y z a t t ó l , vagyis a szekundá- tói. A pápai diáknyelvben — de országszerte is — ez volt az akkori négyes osztályzatnak a megnevezése. A mai diáknyelv az osztályzatoknak szélesebb s k á l á j á t öleli fel,van szava a hármasra (pl. fogas), t ö b b a kettesre (pl. bélás; hattyú; proletárjeles; egészséges, az elégséges-bői, ez már D O B O S szótárában is megtalálható; vö. még: K O L T Ó I : É d A n y . VII, 2 . sz. 1 1 ) . Persze a legtöbb szó a legrettegettebb osztályzatra, az egyesre vonatkozik: BACHÁTnak (AnyKözMűv. 110, Nyr. CIV, 152; vö. még: I f j B . 2 4 ) , B O R O S TiBORNÉnak (Nyr. L X X X I X , 1 5 2 — 5 ) , GÉMEsnek (i. m.), GRÉTSYnek (IfjB. 8 = N y K k . I, 969), KovAxovszKYnak (Valóság VI, 5 . sz. 7 2 ) , MATiJEVicsnek (i. m.), M U R A T H IsTVÁNNÉnak (Köznevelés X X I , 1 3 4 ) , s különösen MizsERnek (Nyr. X C V , 4 1 8 — 9 , X C V I , 2 8 6 , Nyelvünk világa 1 4 4 — 6 ) , t o v á b b á másoknak — rendszerint a többi osztályzatra (1. alább) is kiterjedő — gazdag példasorai u t á n legfrissebben K O L T Ó I Á D Á M (ÉdAny. V I I , 1. sz. 8; vö. még uő.: ÉdAny. VI, 3. sz. 10) az egyesnek t ö b b m i n t félszáz kifejezését közli a ceglédi diáknyelvből; ebből a legtöbb — szám szerint 19 — alaki hasonlóságon alapuló metafora, a karó-tói a trapper-ig (amely az ismert tv-reklám feltartott hüvelykujjának a képén alapszik). Ott szerepel a közlésben a szekunda is, de csupán a tárgyilagosnak mondott megnevezések sorában, az egyes és az elégtelen társaságában, szinte n e m is igazi diákszóként. Előfordul a szekunda a mai kecskeméti ( G É M E S i. m.) és vajdasági ( M A T I J E V I C S i. m.) diáknyelvben is. Fölveszi az ÉrtSz. és az ÉKsz. is, de használatát régiesnek minősítik, a SzinSz. meg kiveszőben levőnek m o n d j a . Mindamellett helyenként még ma is van diákosan kedves hangulati értéke. B A C H Á T (AnyKözMűv. 1 1 1 ) arról tudósít, hogy Nyíregyházán a városi tanács épületének á r k á d j á t szekundabarlang-n&k vagy szekundakapu-nak mondják, ,,mert a diákbabona szerint aki elment alatta, másnap elégtelenre felelt." A régi pápai diáknyelvben a szekunda volt az elégtelen osztályzatnak szinte az egyetlen megnevezése (legföljebb még a tök dívott mellette), a n n a k ellenére, hogy az idevágó régi diákszók közül ott szerepel DoBOsnál (i. m.) és BENEDEKnél (i. h.) a bunda, bunkó, csikó, daci, disznó, malac, medve, melegítő, suszter, varga stb. A szekunda jelentéseit a TESz. a következőképpen a d j a meg: 1. 'megbukott iskolai tanulók csoportja, osztálya' (ezt a latin secunda cíassis-ból magyarázza); 2. 'az, aki »elégtelen« osztályzatot k a p ' (ez is valóban meglevő, de r i t k a jelentés); 3. '»elégtelen« osztályzat'. Mindez teljesen korrekt, csakhogy n é h á n y ponton kétségben hagy bennünket. Először is D O B O S szótára a debreceni a d a t ként fölvett szekundá-1 a következőképpen magyarázza: „elégtelen, másodrend. V.ö. prima, elégséges, mintegy ellentétül csinálta a magyar diák; h a b á r a prima már gyenge osztályzat". Az 'elégséges' jelentésében Selmecbányáról is idézi a primá-t. Ráadásul szerepel nála a tertia is (Rozsnyóról), a szekundá-hoz hasonlóan 'elégtelen' jelentéssel. Azután BARTALnál (MLSz.) a secunda 2 : 'sign u m negligentiae', 'rossz osztályzat, szekunda'; a tertia pedig: 'nota non sufficientis progressus in disciplinis ac moribus', 'elégtelen'. A rejtélyről M É S Z Á R O S I S T V Á N k u t a t á s a i r á n t j á k le a leplet, ő k i m u t a t j a (Köznevelés X X I V , 2 5 5 — 7 , Élet és Tud. X X X V I , 9 9 - 1 0 0 ) , hogy nagyobb városi iskoláinkban a X I V — X V . század folyamán már kialakult az értékelés-
nek egy s a j á t o s módja. Az iskolarektor a legjobb tanulókat ültette maga elé, a hanyag vagy rendbontó f i ú k a t pedig büntetésből h á t r a k ü l d t e az utolsó ülőhelyre (előfordult az is, hogy az ilyen f i ú n a k a nyakába szamárfejet ábrázoló táblát akasztottak, vagy szamárfejet h ú z t a k rá; innen v a n a szamárpad elnevezés). Ez a szokás a X V I I I . század elejétől kezdve osztályozási rendszerré finomodott, a következőképpen: az első p a d b a n ültek a kitűnők (eminentes), a következő csoport neve: első rend (prima classis), u t á n u k helyezkedett el a gyengébbek csoportja, a második rend (secunda classis), m a j d a rossz tanulóké, a harmadrend (tertia classis). — Később csökkentették a csoportok s z á m á t : az 1830-as években már csak három csoportba sorolták a tanulókat, így: kitűnők, első rendűek és második rendűek. Aki ebbe az utolsó rendbe, a secunda cZassis-ba'került, annak osztályt kellett ismételnie. í g y lépett a korábbi elégtelen osztályzat, a tercia helyébe a szekunda, s ezzel az átrendezéssel a prima értéke is csökkent. A szekundá-hsü t e h á t ültetni, helyezni lehetett valakit; ezt m u t a t j a szavunknak elsőként ismert adata, Petőfinek „ D e á k p á l y á m " című tréfás versében: „Diligenter frequentáltam | Iskoláim egykoron | Secundába ponált ['szekundába helyezett'] mégis | Sok szamár professorom". S így érthető meg a D O B O S szótárában kétszer is szereplő beponál igének a 'szekundára feleltet, megbuktat' jelentése. A tertia első ismert adatai Jókaitól valók. Előfordul ,,A kőszívű ember fiai"-ban ( B A R T A L , M L S Z . ) , továbbá (uo.) a „Mire megvénülünk' című regényében, amelynek pozsonyi rektorprofesszorát — mint B O D O L A Y G É Z A nemrégiben ( I t K . L X X X V I I I , 699 kk.) meggyőzően k i m u t a t t a — a híres pápai professzornak, Márton I s t v á n n a k az alakjáról mintázta J ó k a i (persze a regény diákszavait pozsonyi tanulóéveiből is meríthette). Ebben a regényben a vendég kisdiák a következőképpen mondja el, mint értesült ő a vendéglátó házigazda fiának, F r o m m Henriknek sanyarú helyzetéről: „Nagyanyám sajnálkozó hangon beszélt róla, Fromm p a p a ellenben kérlelhetlen szigort öltött arczára, midőn e tárgyról felvilágosítást adott; s beszéde közül sűrűen szedegethetém fel a »prosodia«, — »pensum«, — »labor«, — »vocabularium«, — s a konyha-latin más ismert kifejezéseit, mik között a »secunda«, — »tertia«, — »carcer« elég irányadó delejtűképen szolgált, hogy a következő tényállásra jussak el az a d a t o k nyomán: Henrik barátomnak nem szabad m a a vacsoránál megjelenni, m e r t a leczkéjét n e m t u d j a , s mindaddig házi fogságban marad, a míg magát jobb sorsra érdemessé nem teszi az által, hogy egy nagy csomag nem megenni való tárgynak a nevét egy rég nem élő nemzet nyelvén kimondani m e g t a n u l j a " . (I. m. 1895. 40; itt t e h á t a szekunda és a tercia együtt fordul elő.) Visszatérve a szekunda-ra: aki elégtelenre felelt, az beszekundázott, szekundát kapott vagy beszedett (ti. egy szekundát). Ezek a kifejezések szintén tovább élnek a mai diáknyelvben (vö.: G É M E S i. m.; M A T I J E V I C S i. m.; stb.). Más kollégiumokban a szekundát nemcsak kapni, hanem fogni is lehetett. Reményik Sándor például így ír „Amíg a nagy kúrián átmegyek . . . " című versében, ahol is a kúria jellegzetes erdélyi diákszóként az 'iskolaudvar'-t jelenti: „Az udvaron métázó gyerekek, | Zsongító, édes lárma . . . | Behúnyom a szemem . . . még meglehet, | Valamiből szekundát fogok m á m a " (Összes versei. 1943.1, 433). Az ÉrtSz. Mikszáthtól idézi: „Oly an »secundát« fogott, hogy le nem bírta köszörülni félévig." O L Á H GÁBORnál pedig (i. m. 42) a beszekundázik szinonimái között ez is szerepel: „kicsíp egy szekundát v. b u n d á t " . f) A szekundá-ról t é r j ü n k át egy másik — ma már jellegzetesen pápai —
diákszóra, a szecska-ra. Az ÉrtSz .-ban és az ÉKsz.-ban máig megtalálható ebben a jelentésben: 'a régi gimnázium első osztályos tanulója'. T ü s t é n t meg fogjuk látni, miféle összefüggés áll fenn a szekunda és a (jelzett értelmű) szecska között. A szecska szónak a TESz. a következő jelentéseit ismeri: 1. ' a p r ó r a vágott szalma, főleg mint k e v e r é k t a k a r m á n y része'; 2. 'értelmetlen, értéktelen, jelentéktelen dolog'; 3. 'kisdiák, elsős gimnazista'. A 2. jelentéssel kapcsolatban a szalma szóra utal, amelynek ilyen jelentése is v a n : 'üres, t a r t a l m a t l a n , semm i t m o n d ó része valaminek'. A T E S z . szerint a szecská-nak 3.-ként említett 'kisdiák, elsős gimnazista' jelentése ,,a 2.-ból fejlődött ki a diáknyelvben, az értéktelenség mozzanata a l a p j á n " . Tudós szótárunk azonban e z ú t t a l minden bizonnyal téved. G R É T S Y a debreceni Sestakert névről írva (MNy. L X I I , 216—20) helyesen állapítja meg, hogy ennek előtagjában a 'hatodik'-at jelentő latin sexta n ő n e m ű sorszámnév szerepel, s-ező ejtésmóddal. E z t a sesta elemet a következő szavakkal v e t i össze: ,,sesta gyerek" (Baksay: írod. dolg. I, 274; NSz.); sesta 'elemi iskolás kis gyermek [o: elemi iskolás gyerek]' (Nagykúnság; MTsz.); ,,sesta (sesta bogár)" 'elemi iskolás' (Rimaszombat; D O B O S ) ; S ide sorolja az ŰMTsz. következő adat a i t is: sesta 'első osztályú elemista' (Kisújszállás); sesta 'iskolai első elemi oszt á l y ' (Hódmezővásárhely); sésta 'első elemi osztály' (Hódmezővásárhely környéke). Ú g y véli, hogy az idézett sestá-nak eredeti jelentése ez l e h e t e t t : 'első osztályos elemista', s a sexta > sesta i t t a gyermek életkorára utal, t e h á t arra, hogy hatéves. — A Sestakert e l ő t a g j á t pedig e földterület felparcellázásával kapcsolatos, „telekkönyvi" megjelölőnek gondolja. A megoldást, amelyhez G R É T S Y nagyon közel j á r t , É . K i s s S Á N D O R t ó l k a p t u k meg, aki k i m u t a t j a (MNy. L X V , 456—8), hogy a Sesta-kert előtagjában is a „kisdiák' jelentésű sesta szó szerepel (ezt egyébként ő H a j d ú h a d h á z r ó l is ismeri). „A név megfejtéséhez — í r j a — a Debreceni R e f o r m á t u s Kollégium t a n u l m á n y i rendje és diákélete a d j a meg a kulcsot. A Kollégiumban 1657-től kezdve másfélszáz éven á t a felső tagozatra, ahogyan akkor nevezték, akadémiára való előkészítést a h a t osztályú alsó tagozat végzi. »Az alsótagozat classisai felülről lefelé haladó sorban így következnek egymás u t á n : orátorok, poéták, syntaxisták, etymologisták, g r a m m a t i s t á k és r u d i m e n t i s t á k ; ugyancsak e nevezettel f u t n a k párhuzamosan: primáriusok, secundáriusok, tertiárusok, quartáriusok, quintáriusok és sextáriusok.a ( N A G Y S Á N D O R , A Debreceni Kollégium. Debrecen, 1950. 54.) Ezek osztályai szintén felülről lefelé: prima-, secunda-, tertia-, quarta-, quinta- és sexta classis. Legmagasabb alsó tagozati osztály t e h á t a prima classis 'első osztály', és a legalsó osztály, amelybe tanulmányaik megkezdésekor lépnek a diákok, a sexta classis. E n n e k d i á k j a i a sexták. [Bekezdés.] A Kollégium 1820—1852. években érvényes szervezete szerint már a négyosztályos elemi iskolára épült a hatosztályos gimnázium, amelyben szintén az utolsó, a befejező osztály volt a prima classis, a kezdő, az első a sexta classis, s ennek diákjai szintén sexták. í g y t a r t j a ezt a h a g y o m á n y , és így hallottam t u d ó s tanáraimtól, dr. Z s i g m o n d F e r e n ctől és dr. N a g y S á n d o rtól, a Debreceni Református Kollégium t ö r t é n e t é n e k íróitól." Azt is megállapítja É . K i s s S Á N D O R , hogy a Sesta-kert-et régebben sextadomb-nak nevezték, melyen h a j d a n a hatodik osztálybeli gyerekek tanítói felügyelettel játszani szoktak. — A mi szempontunkból fontosabb az a Borzsák I s t v á n t ó l idézett adaléka, amely szerint Monoron az elősöket [föltehetőleg az
első gimnazistákat] szecská-nak. nevezték. „Nyilvánvalóan ugyanennek a sexta > sesta szónak a népetimológiás változatáról van szó" — teszi hozzá É . K i s s (i. h. 458). „A p á p a i r e f o r m á t u s kollégium t ö r t é n e t é " - b e n (Budapest, 1981. 18) T R Ó C S Á N Y I Z S O L T (aki egyben a k ö t e t szerkesztője is) vázolja fel az alsó tagozatos osztályok X V I . századbeli rendszerét, sorrendjét, s összehasonlítva ezt a debreceni kollégium osztálybeosztásával, a sextarius mellé szinte magától értetődően í r j a oda, zárójelben: szecska. A TESz.-nek idevágó a d a t a a pozsonyi evangélikus líceumból való, T O L N A I V I L M O S gyűjtéséből (1906—14). V A D Á S Z S Á N D O R történész kollégámtól arról értesültem, hogy K a p o s v á r o n az ő diákk o r á b a n az első gimnazistákat szecská-nak, a másodikosokat sáská-nak, a harmadikosokat pedig tricská-nak m o n d t á k . A sáska név nyilván a szecská-hoz hasonló hangalakú szöcské-ye 1 v a n összefüggésben, a tricska pedig a latin tres 'három' számnévvel. A szecska, illetőleg a szecskázás szó m i n d m á i g él P á p á n , persze most m á r a tizenöt éves k o r ú elsősökre v o n a t k o z t a t v a ; vö.: „Hagyomán y o k 1 H á t nem n a g y o n . A szecskázás. É v elején a negyedikesek megregulázzák az elsősöket" (G. L : H a g y o m á n y o k nyomában. A D u n á n t ú l A t h é n j e : I f j ú s á g i Magazin X V I , 3. sz. 19); „Él még a szecskázás, vagyis az elsősök b e a v a t á s a " (Réthy I s t v á n : A hagyományőrző p á p a i kollégium: Népszabadság 1984. febr. 25. 8). — Megjegyezném, hogy az idézett képzős változat (szecskázás) ú j a b b fejlemény. Kiderült t e h á t , mi az összefüggés a szekunda és a szecska között: mindk e t t ő t olyan latin nőnemű sorszámnévből eredeztethetjük, amelynek jelzett szava a classis volt. — Egyébként B E N E D E K K Á R O L Y 1 9 0 8 - b a n (Nyr. X X X V I I , 128) meglepő jelentéssel közli a szecska szót: 'árulkodó h a j l a m ú gyerek'. g) A diáknyelvnek egyik n e m utolsó t é m á j a az é t k e z é s . A mai menza megfelelője P á p á n külön épületben k a p o t t helyet, s hivatalosan köztartás-nak, diáknyelven konviktus-nak nevezték. É p ü l e t é t nemrég ú j í t o t t á k fel, de az erről szóló képriport sajnos m á r nem említi a konviktus szót, hanem a diákétterem kifejezéssel él (Napló, Veszprém m . 1985. szept. 23. 5). A konviktus eredeti jelentése: 'együttélés, együttétkezés, asztaltársaság' (TESz.). Az É r t S z . szerint a katolikus egyházi iskolákban a d i á k o t t h o n t , i n t e r n á t u s t , a p r o t e s t á n s egyházi iskolákban pedig a köztartást, a diákmenzát jelentette. P á p á n kívül sok más helyen is élt: D O B O S Késmárkról, B A C H Á T pedig (Lányok k ö n y v e 1983. 248) Sopronból idézi. Sűrűn szerepel — debreceni diákszóként — Móricznál, például a ,,Légy jó mindhalálig"-ban; de tulajdonképpen Európa-szerte elterjedt kifejezés, a k á r c s a k a szekunda. A konviktuson felszolgált ételek diákos elnevezései közül mindmáig él P á p á n a csizmatalp; D O B O S (i. m.) 'pecsenye zsír nélkül', 'száraz hús' jelentésben közli. Viszont m á r az én diákkoromban sem voltak ismeretesek azok az ételnevek, amelyeket B Á R C Z I (MNyTK. 2 9 . sz. 1 4 ) a pápai kollégium diáknyelvéből idéz, a m ú l t századnegyvenes éveiből: tűzkő 'burgonya', koporsószeg 'répa', paripa 'kása', kefe 'köményes leves'. A d i á k h u m o r célpontjai főleg a levesek s z o k t a k lenni; ilyenek ma például a Petőfi-leves 'Minek nevezzelek?' (BACHÁT: AnyKözMűv. 110, Nyr. CIV, 152—3; GRÉTSY: I f j B . 9 = N y K k . I, 969); BMV-leves 'Bele minden v a c a k o t ! ' ( B A C H Á T : i. h.; G R É T S Y : i. h.); Leningrád-leves 'bevehetetlen' ( M I Z S E R : Nyr. XCVI, 285; BACHÁT: i. h.; GRÉTSY: i. h.); Zilahy-leves, illetőleg Valamit visz a víz (Zilahy egyik regényének címe; BACHÁT: í. h.); s a j á t gyűjtésemből: könnyűbúvár-leves (Dombóvár); Bolyai-leves 'sok benne az ismeretlen' (Salgótarján,
Bolyai Gimnázium); stb. Nos, a mi időnkben a Ziláhy-leves-hez volt hasonló a péntek esténként felszolgált híg r á n t o t t leves, amelynek tetején egy félzsemlye úszkált, ez volt a vízenballagó. Természetesen a kenyér sem m a r a d h a t o t t diáknyelvi megnevezés nélkül. Régebbi közlésekből idézhetjük a marci-t ( E N D R E I : Nyr. X X I X , 336, Csurgó; D O B O S i. m., szerinte általánosan ismeretes; MTsz., Győr vidéke, Székesfehérvár, Heves m., Szatmár m.; B E N E D E K : Nyr. X X X V I I , 1 2 8 ; G Y A L L A Y : MNy. L V I I , 130, a régi erdélyi kollégiumokból; stb.). A TESz. szerint a marci „játékos képzéssel alakult az argó maró 'kenyér, cipó' szóból a Márton személynév Marci becéző változatának hatására". P á p á n a marci nem volt ismeretes, csupán a tízóraira kapott krumplis cipót neveztük markó-nak. A markó-1 'garasos cipó' jelentésben a MTsz. is felveszi, mégpedig csupán Pápáról idézve. Szavunk hasonlóan alakulhatott ki, mint a marci (de a Márton-on kívül a Márk becézője is belejátszhatott). P á p á n a konviktusi kenyeret szatyi-nak hívták. Ez a rejtélyes eredetű szó D O B O S (i. m.) szerint élt Kecskeméten és Szombathelyen is; a MTsz. Sopronból, Szombathelyről, Pápáról, Debrecenből (!) és Aradról idézi; s ezeket az ŰMTsz. még megszerzi két ú j a b b pápai és három ú j a b b csurgói, illetőleg Somogy megyei adattal. — A Debrecenből idézett adat kissé gyanús, o t t ugyanis a kenyeret brúgó-nak hívták (R. V O Z Á R Y : MNy. X I , 1 4 2 ) . í g y szerepel Móricznál is: „Böszörményi . . . a brúgót, a barna diákkenyeret m a j s z o l t a " (Légy jó mindhalálig. 1 9 6 4 . I, 3 1 ) , s K É R Y L Á S Z L Ó is így emlékszik vissza rá diákkorából: „ H a m a r m e g t u d t a m . . ., hogy a ragacsos barnakenyeret még mindig »brúgó«nak hívják. (Ahogy Arany is u t a l rá a Bolond I s t ó k b a n . ) " (Magyar Nemzet 1982. dec. 24. 16). A MTsz. Kecskemétről és Rimaszombatból idézi a 'kenyér' jelentésű brúgó-1. Az sem lehetetlen, hogy a szatyi-1 mint debreceni szót a MTsz. adatközlője Jókai regényéből írta ki, ahol is „finom szatyit vág fel bicsakkal a dárdás" (És mégis mozog a föld. 1962. I, 10); s Jókai magyarázata szerint: „Szatyinak nevezik a fehér kenyeret; dárdásnak azt a kicsi tanulót, aki nagyobb diáknak f ű t " (uo. 13). Az sincs kizárva, hogy Jókai debreceni diákszavainak egyikemásika pápai vonatkozású (vö. B O D O L A Y : i. h.). A szatyi azonban Pápán nem 'fehér kenyér' jelentésű, s a dárdás-nak is egészen más volt az ottani jelentése: 'kenyérvágó csigás'. E n n e k mibenléte t ü s t é n t kiderül; jobban is beillik J ó k a i mondatába (szatyit vág fel). — Egyébként a dárdás D O B O S (i. m.) szerint P á p á n 'ételhordó'-t is jelentett; Rimaszombatban 'a lakótársak közt a legfiatalabb'-at, Székelyudvarhelyen 'a kisebb szolgadiákok'-at. — Máig fennmaradt konviktusi szó a repeta. Az étkezés kezdetét a csöngető jelezte, aki meghúzta a konviktus előtti kisharangot. A diákok á t a d t á k holmijukat a könyvcsősz-nek, s fölmentek az emeleti étkezőbe. Ott a legfőbb helyen ült a szenior, a diákönkormányzat vezetője, egy negyedéves teológus, aki városszerte megbecsülésnek örvendett, s a pápai nép a széni úr elnevezéssel tisztelte meg. Az ő segítője volt a legkiválóbb alsó tagozatos gimnázisták soraiból kikerülő széniorinas, aki rendben t a r t o t t a a szénior szobáját. Szénior minden kollégiumban volt, sőt széniorhelyettes is, az ő elnevezése azonban már nem volt egységes az ősi kollégiumokban: P a t a k o n kontraskribá-nak (SZABÓNÉ F E H É R E R Z S É B E T : Élet és T u d . X X X V I I , 306—7), P á p á n dispenzátor-nak mondták. A dispenzátor főleg gazdasági ügyekkel foglalkozott, s az ő segítője volt a kölyökdispenzátor. Az ételliftnél lent ott szorgoskodtak a csigás-ok, fönt a csigások legfőbbike, a kenyérvágó
csigás, más szóval: dárdás. Az ételt az asztalokhoz a terítők v i t t é k ki, előzőleg persze valóban meg is t e r í t e t t e k . Terítőnek lenni is n a g y kiváltságnak számít o t t , és ingyenes étkezéssel j á r t . Lőrincze Lajos is volt terítő, meg széniorinas is. h) Az említett intézményrendszerrel szorosan összefüggött a legáció. Nagylegátus bármelyik r e f o r m á t u s teológus (vagy 7 — 8. osztályos gimnazista), kislegátus bármelyik r e f o r m á t u s alsós gimnazista lehetett, á m ez nem volt független az i f j ú s á g i tisztségektől. Magát a legáció kifejezést J ó k a i így magyarázza: „egy igen célszerű intézkedés arra, hogy a szegény d i á k n a k is legyen k a r á c s o n y a " (i. m. I, 12). H o z z á t e h e t j ü k : jó érzésekkel teli h ú s v é t j a és pünkösdje is. Tudniillik a p á p a i kollégium — a többi református kollégiumokhoz hasonlóan — a sátoros ünnepeken legátus-okat, ünnepi k ö v e t e k e t küldött a környékbeli f a l v a k református gyülekezeteihez. A nagylegátus magával v i t t e a kollégium üdvözlő levelét, &pátens-t (1. DoBosnál is), ő t a r t o t t a az istentiszteletet, t e h á t prédikált a t e m p l o m b a n , s ezért a tevékenységéért — gyülekezet e n k é n t változó — anyagi ellenszolgáltatást k a p o t t . A kislegátus házról házra járva ünnepi verset m o n d o t t , és g y ű j t ö g e t e t t — t ö b b n y i r e csak filléreket, ezért m á s u t t mendikáns-nak (tkp. 'kéregető'-nek) is nevezték (TESz.). Persze a legációk n e m voltak egyenlő pénzbeli' értékűek, úgyhogy a z o k a t a legációválasztás-on, előre kijelölt sorrend szerint v á l a s z t h a t t u k . A nagylegációk l i s t á j á n az első választó a szénior, a kislegációs listán pedig a széniorinas volt. A legációk rendszerint t ö b b falura t e r j e d t e k ki, a faluneveknek nemegyszer hangzatos csoportosításával. T a t a y Sándor, aki szintén pápai diák volt, így ír egyik életrajzi regényében: „Zötyög a vegyesvonat. Ismerős t á j , ismerős falvak. Ászár, Császár, Ete, Kisbér. Ez például így, egy legációs körzet a P á p a i R e f o r m á t u s Kollégium d i á k j a i számára. Kislegátusként valamikor utcáról u t c á r a végigjártam a kálomista h á z a k a t . " (Lyuk a tetőn. 1980. 213.) Hozzá kell tennem: T a t a y Sándor bizonyára széniorinas, első választó volt akkoriban, tudniillik ez a négy falu s z á m í t o t t a leggazdagabb, körülbelül 80 pengőt jövedelmező kislegációnak. De rigmusba szedtük a „szegény" legációk neveit is; pl. Papkeszi, Liter — mit ér?; Szerecseny, Szemere, nem megyünk semmire. A legációtól meg kell különböztetni a szupplikáció-1, ez ősszel folyt le: ilyenkor a diákok a k o n v i k t u s számára g y ű j t ö t t e k élelmiszert (krumplit, búzát, lisztet stb.) a környező falvakban. i) Szólhatnék még sok más dologról, például az önképzőkörről, amelyet jellegzetes pápai szóval képzőtársaság-nak. neveztünk, s amelynek P e t ő f i és Jókai is t a g j a i voltak. E m l í t h e t n é m az internátus belső életére vonatkozó szavakat, így az országszerte máig f e n n m a r a d t szilencium-ot, a z t á n az internátusi tisztségviselőket, s o r u k b a n például a gatyafelelős-1, aki a r u h á k mosatásáról gondoskodott. D O B O S (i. m.) szerint hasonló tisztséget t ö l t ö t t be az esztergomi papneveldében a gatyaminiszter. Részletes tárgyalást érdemelnének a diákok r a g a d v á n y ne vei, amelyek ugyanúgy alakultak, mint manapság (az idevágó irodalmat 1. az 1. p o n t b a n ) . Keletkezhettek a vezetéknév becézésével: Császár Sándor: ^>Csaszi; a monogramból: Bognár István Lajos: > Bil ( m a j d természetesen: Bili); különös becenévből: Farsky Attila: > Tili, Iscserekov András: > Drusi; s persze más utakon-módokon is. E g y i k osztálytársunkat, aki gyalog, csizmában j á r t be télvíz idején is a közeli Borsosgyőrről, plebejus-nsuk neveztük. S hogy milyen rejtélyes, szeszélyes módon is jöhettek létre diáknevek, a r r a szemléletes például szolgál az én diákkori elnevezésem. E n g e m ugyanis Ze&ra-nak, Zebi-nek
h í v t a k (s h í v n a k most is az érettségi találkozókon), de k o r á n t s e m valamiféle csíkos öltönyről, h a n e m azért, m e r t egyik o s z t á l y t á r s a m , é p p e n Császár S á n d o r , vagyis a Csaszi — n e v e m e t l a t i n o s a n , a c h e l y é n &-val e j t v e — ezt az i s t e n t u d j a h o n n a n v e t t m o n d ó k á t a l k a l m a z t a r á m : „Kisrák, n a g y r á k , f a l i r á k , zsebrák". Nos, a zsebrák-ból lett a Zebra, Zebi, olykor Zebulon. Természetesen a t a n á r o k n a k is megvolt a diákoktól k a p o t t nevük, így a szervezőképességéről híres t o r n a t a n á r u n k n a k , aki V a t h y Zsuzsa p á p a i v o n a t kozású kisregényében is a d i á k o k a d t a , sok n e m z e d é k e n á t viselt nevén szerepel: Szakúr (Az ősi háztető. 1980. 102). S h a d d említsem még é n e k t a n á r u n k a t , szintén sok d i á k n e m z e d é k nevelőjét, Kotta bácsi-t, aki a g i m n á z i u m i vegyesk a r t és a főiskolai f é r f i k a r t (diákszóval: a kántus-1) vezényelte (vö. B O D O L A Y : 1. h. 708). Szórakozásaink, j á t é k a i n k közül csak e g y e t hozok s z ó b a : a glütyüzés-1, v a g y i s a golyózást. Ú g y látszik, a glütyü, glütyüzés is jellegzetesen p á p a i szó: a MTsz. csak i n n e n idézi, s ezért n e m is szerepelhet a golyózásnak azok k ö z ö t t a m ű s z a v a i k ö z ö t t , a m e l y e k e t Z S E M L Y E I O L I V É R (Nyr. X X X , 302) á l l í t o t t össze a s z á z a d elején a pesti u t c a g y e r e k e k szókincséből. 5. Szókincset e m l e g e t t e m a golyózással k a p c s o l a t b a n is, de hisz m i n d n y á j a n t u d j u k , hogy ha diáknyelvről beszélünk, a k k o r c s u p á n a szókészletre gondolunk, tudniillik az i f j ú s á g i és d i á k n y e l v n e k természetesen nincsen k ü l ö n n y e l v t a n i rendszere. M i n d a m e l l e t t v a n n a k bizonyos g r a m m a t i k a i v o n á sai. Ilyen az a jól i s m e r t szóalkotási m ó d j a , a m e l y a becéző személynevekére emlékeztet, d e m á s t u l a j d o n n e v e k r e , sőt a köznevekre is k i t e r j e d (Balcsi, pulcsi, kolesz, dola stb.). Ez n e m is o l y a n ú j jelenség, m i n t g o n d o l n á n k . D O B O S (i. m. 23—4) m á r 1898-ban k ü l ö n bekezdést s z á n ennek a szóalkotási m ó d n a k , számos -i képzős példával (cigi, cuki, bizi stb.), megjegyezvén, hogy az -i képző „ g y a k o r i h a s z n á l a t a a d i á k n y e l v s a j á t s á g á n a k látszik, b á r a közhasznál a t b a n is v a n n a k a keresztnevek k i c s i n y í t e t t s r ö v i d í t e t t a l a k j a i n a k (Ferencz: Feri, K á r o l y : K a r c s i stb.) a n a l ó g i á j a k é n t ilyen alakok: b u r g i (burgundia), kaczi ( k a c z a b a j k a ) " . A m a i d i á k n y e l v g r a m m a t i k á j á b a v á g n é h á n y különös szóvonzat is, például a köznyelvi jó valakinek, jó valamire, jó valakihez v a g y valaki iránt mellett megjelenik a jó valakinél. B O R O S T I B O R N É szó jegyzékében (Nyr. L X X X I X , 1 5 3 ) így szerepel: „jó valakinél ' é r d e m e i v a n n a k v a l a k i előtt, elismerik, kedvelik' — Pista nagyon jó a dirinél". D e i n k á b b f i ú — l á n y viszonylatb a n használatos, ilyen jelentésben: jó vagy nálam 'kedvellek, szeretlek, szívesen j á r o k veled' (vö.: K O V A L O V S Z K Y : N y e l v ü n k v i l á g a 3 1 ; G É M E S i. m ; F A R K A S MÁRTA: É d A n y . V, 3. sz. 9; stb.). E g y é b k é n t a valakivel jár v o n z a t s z e r k e z e t n e k ez az ú j jelentése szintén i f j ú s á g i nyelvi s a j á t o s s á g . 6. Az i f j ú s á g i nyelvet és a d i á k n y e l v e t a z o n b a n természetesen n e m c s a k szókincsének és szórványos g r a m m a t i k a i v o n á s a i n a k a t e k i n t e t é b e n vizsgálh a t j u k , h a n e m — s t a l á n elsősorban — úgy, m i n t jellegzetes n y e l v i mag a t a r t á s f o r m á t (1. részletesebben főleg K O V A L O V S Z K Y t a n u l m á n y á t : Valóság VI, 5 . sz. 6 6 — 7 5 , v a l a m i n t ,,Az i f j ú s á g b e s z é d k u l t ú r á j á r ó l " című, t ö b b s z ö r idézett k ö t e t e t , s D E M E LÁszLÓnak hasonló című c i k k é t : É d A n y . V I , 2. sz. 2—3). E b b ő l a szempontból n a p j a i n k i f j ú s á g i nyelvének — számos é r t é kes v o n á s a mellett — súlyos r á k f e n é j e a t r á g á r s á g (vö. különösen: T O L C S V A I N A G Y G Á B O R : N y e l v i d i v a t o k . B p . , 1 9 8 5 . 1 4 5 — 6 1 ) . T r á g á r beszéd — m o n d -
156
Rácz: Diáknyelv Pápán a 30-as években
j u k meg sokszemközt, őszintén — a h a r m i n c a s évek p á p a i d i á k n y e l v é b e n is j á r t a , de c s a k z á r t fiúközösségekben, - v i s z o n y l a t o k b a n . F i ú lány előtt n e m e j t e t t ki t r á g á r szót. S teljes képtelenség volt t r á g á r u l beszélni a f e l n ő t t e k s p l á n e t a n á r a i n k v a g y szüleink előtt. B i z o n y á r a ez a k ö r ü l m é n y t é v e s z t h e t t e meg V A J T H Ó LÁszLÓt, a t a n á r t , aki az e g y i d e j ű pesti d i á k n y e l v r ő l — a m e l y jóval i n k á b b t e l í t ő d ö t t argó elemekkel, m i n t a p á p a i — e z t á l l a p í t j a m e g : ,,Ez a nyelv sokszor a d u r v a s á g i g nyers, de n e m t r á g á r " (Nyr. L I X , 220). A 30-as évek p á p a i diáknyelve a z o n b a n a nyelvi m a g a t a r t á s t illetően is szolgál egy különleges vonással, m é g p e d i g a köszönés és a megszólítás d o l g á b a n . N é h á n y kivételtől e l t e k i n t v e , csupán az azonos osztálybeliek t e g e z h e t t é k egym á s t , de e b b ő l is l e s z á m í t v a a l á n y o k a t . A m á s osztálybelieket m a g á z t u k , n e m egyszer úr-nak s z ó l í t o t t u k őket, s így k ö s z ö n t ü n k n e k i k és t a n á r a i n k n a k : alászszolgája. A l á n y o k n a k p e d i g a keziccsókolom j á r t ki (s h o g y is illett v o l n a ehhez a trágárság), s ez a k k o r még n e m r ö v i d ü l t csókolom-má. A tegező köszönés a szerbusz v o l t , s legföljebb szevasz-szá r ö v i d ü l t . H o g y a nem azonos osztálybeliek összetegeződése milyen k ö r ü l m é n y e k közt j á t s z ó d h a t o t t le, a n n a k k i t ű n ő p é l d á j á t m u t a t j a b e L Ő R I N C Z E L A J O S ,, É n t u d o m a t i s z t e s s é g e t " című cikkében ( Ú j T ü k ö r X V I I I , 42. sz. 23). ő — m i n t t u d j u k — t e r í t ő is v o l t . Idézem a cikkből: „ E z a közösség m i n t z á r t t e s t ü l e t a z é r t v a l a m e l y e s t eltért az á l t a l á n o s normától. Egy-két osztálynyi különbség nem sokat számított, hamarosan k i a l a k u l t a b a r á t i b b megszólítási mód. P e r s z e azért ez s e m m e n t csak ú g y m a g á tól, s n e m illett ilyesmit kezdeményezni az alsóbb osztályosnak. Bolla J ó s k a — aki k e t t ő v e l j á r t f ö l ö t t e m — ú g y o l d o t t a meg a dolgot, hogy egyszer — terítés k ö z b e n — a z t m o n d t a f a n y a r vállvonítással, szinte mellékesen valamilyen kérdésemre, h o g y : nem köll engemet magázni . . . Ezzel a dolog az ő részéről el is volt intézve. Süle J e n ő v e l viszont elég sokáig k e r ü l g e t t ü k egym á s t . L á t t a m a s z á n d é k á t , de h á t ugye, n e m m e h e t t e m elébe. Az emlékezetes Csepregi—Lantai jelenet u t á n [ez egy r e n d h a g y ó összetegeződés v o l t ] egy darabig t á r g y a l t a az ü g y e t a társaság, m a j d k e t t e s b e n m a r a d t u n k Süle J e n ő v e l . L á t s z o t t r a j t a , h o g y m o n d a n i a k a r v a l a m i t . M o n d t a is: — H á t Lőrincze úr, m i n k m i k o r e g y e z ü n k m e g ? T u d t a m , mire gondol, hogyne t u d t a m volna. — H á t , Süle ú r , amikor gondolja. — A k á r most is ? — A k á r m o s t is ! — H á t a k k o r szerbusz, Lőrincze ú r ! — Szerbusz, Süle ú r ! K e z e t f o g t u n k . A z t á n á l l t u n k e g y m á s s a l szemben, z a v a r t a n , szégyenlősen; n e m t u d t u n k t o v á b b s e m m i t se m o n d a n i ebben a furcsa, m e r ő b e n ú j helyzetben . . . A z n a p — ú g y emlékszem — m á r n e m is szóltunk e g y m á s h o z . " Ú g y érzem, az a közösség, a m e l y b e n most é l ü n k , a nyelvészek közössége v a n o l y a n jó szellemű, m i n t amilyen a t é r í t ő k é volt P á p á n . í g y én, a k i a n n a k idején n e m t e g e z h e t t e m Lőrincze L a j o s t — a négy o s z t á l y n y i k ü l ö n b s é g iszon y ú n a g y t á v o l s á g n a k s z á m í t o t t —, m o s t n y u g o d t a n m o n d h a t o m : „Szerbusz, Lőrincze úr, az I s t e n sokáig éltessen !" R Á c z ENDRE
