DerûsÉvek Az 50 felettiek online magazinja
III. ÉVFOLYAM 8. szám 2011. július 21.
Harmóniában a zenével A golf csodája Édes Benczúr
Hej, Salamon Béla!
Az otthon zöld füvén Privát labirintusok
Ötvenedik...
2 4
...érettségi találkozót tartottunk június elején. Az iskolában kezdtük, majd egy közeli étteremben folytattuk. Ma már együtt szerveztük a három osztállyal. A hetven öreg diákból 51-en voltunk, tizennégyen külföldön élnek, öt volt iskolatársunk emlékére egy perces néma csenddel emlékeztünk meg. Úgy gondolom, hogy az ötvenegyes megjelenés ritka jó eredmény, hála Isten. Az előkészületeket februárban kezdtük, majd hónapokig kerestük-kutattuk egykori pajtásainkat, de iskoláról lévén szó, akár azt is mondhatnám, hogy cinkostársainkat. A keresés és egymás felfedezése volt a legizgalmasabb. És aztán azon a szép délutánon/estén az együttlét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jó néhányunknak be kellett mutatkozni a másiknak, de néhány perc alatt az emlékezés, a felemlegetett élmények újra 15-18 évessé varázsoltak bennünket. Még két tanárnő is tiszteletét tette. Az ősz kontyok és magas homlokok alatt csillogtak a szemek, ötven év óta nem halott iskolai becenevek, elfeledett csókok és ízeik, az egykori házibulik félhomályai, az iskolai kirándulások ugratásai, az akkor még ünneplőnek számító sötétkék öltönyös feszengések, a szóbeli érettségi, mi van a testvéreddel, mi van veled, van már unokád és hány – szóval gyorsan elmúlt az együtt töltött néhány óra, akár az elmúlt ötven év, majd jöttek a fogadkozások, hogy ezentúl évente találkozunk. Fél kilenckor jött sofőrként az első unoka, hogy hazavigye a nagymamát, netán a nagypapát.
9-10
12
Lassan kiürült a terem. Ne haragudj, menni kell, mert be kell venni az esti gyógyszert, ne haragudj menni kell, mert holnap én vigyázok a kicsire, ne haragudj menni kell, mert még bejárok dolgozni és reggel kezdek… és nem haragudtunk, boldogok voltunk. Volt néhány derűs óránk. Murányi Péter főszerkesztő
Kiadja: Dr. Poligon Kft. Kiadó-főszerkesztő: Murányi Péter Szerkesztőségi cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 144. Telefon: +36-1-239-8377 www.derusevek.hu E-mail:
[email protected] Szeretné rendszeresen megkapni a magazint? Hírlevélre való feliratkozáshoz klikkeljen IDE! 1
www.derusevek.hu
Portré
Harmóniában a zenével
Falusi Mariann 1959. április 22-én született Barcson. 1977–1980 között elvégezte a Konzervatóriumot. 1979–1983 között a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult. 1983-ban a Ki mit tud? győztese lett, jazzénekes kategóriában. 1983–1985 között a Stúdium Dixieland szólóénekese volt. 1985ben Kubában fesztivál győztes lett. 1985–1988 között a Vígszínházban szerepelt. 1986-ban Mongóliában lett fesztivál győztes. 1988 óta a Pa-Dö-Dő duó tagja, amelyben társa Lang Györgyi. Játszott Szegeden, Diósgyőrben, Szolnokon. 1988-tól szabadúszó. 2007-ben a Csillag születik című tehetségkutató műsor zsűritagja volt. 2008-ban szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshowban. 2011-ben Árpa Attilával pedig a Nagy Duett-ben.
Az ember kerüli a közhelyeket, de vannak rövid és találó megfogalmazások. Így én is vallom, hogy zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. S ez esetben úgy gondolom, hogy nem kell mindenkinek – néha csak sznobériából – operarajongónak lenni, nem, a zenét „csak” szeretni kell, és az is szebbé teszi az életet, ha valaki főzés közben, gyerekfürdetésnél, kutya sétáltatásnál dúdolgat. A zene a szó átvitt és valós értelmében is a harmóniát jelenti. Ezt élem, a harmónia határozza meg az élethez – erősebben kifejezve –, a boldogsághoz, a lét sokszor elviselhetetlen nehézségeihez a viszonyomat/viszonyunkat. Nekem szerencsém van. Hatéves korom óta kíséri utamat a muzsika. Zenei tagozatos általános és középiskolát végeztem, a Zeneművészeti Főiskolán szereztem diplomát. Több hangszeren játszottam, az utóbbi években az éneklésé a főszerep. Kicsit fellengzősen mond-
hatnám, hogy jazz vagy klasszikus, népdal és világslágerek, az olvasási élmények ihlette koncertek, egyházi zene – a muzsikával kötöttem házasságot. A hangjegyek voltak a tanúk. Ez az „Én XX. századom”, ezt a címet adtam a Pesti Orfeumban hallható önálló estemnek is. Nem hallgathatnak a múzsák. Ha igaz, hogy minden dal magán viseli a kor nyomát, akkor talán elég pontosan el lehet mesélni az elmúlt századot dalokkal is. Nekünk, napjainkban. Hiszen a XX. század nem is volt olyan régen, de rohan az idő, már 11 évvel benne vagyunk a XXI.-ben. Vannak áthallások. Miért a Pesti Orfeumban? Mert szeretném, ha lenne Budapesten egy rangos, elegáns és mégis családias hely ahol a művészet és gasztronómia találkozik – így kerek a világ. Ezt szeretném a magam szerény eszközeivel támogatni. M.P. www.derusevek.hu
2
Irodalom
Nyári esõ Feszül a levegő, elpattanni készül, felhőket toboroz hozzá segítségül. Fullasztó meleg van, a tüdő ma szenved, lassan vánszorognak, megnyúlnak a percek, gyöngyözik a homlok, a mellkas nehezül, a súlyos légnyomás régóta rajta ül, vízillattal telik meg az orr, és – végre! – eldördül egy villám, csapást mér az égre. Leszakad a mennybolt, ömlik, zuhog egyre, forró cseppek hullnak utcákra, terekre, tócsák gyülekeznek a hepehupákban, apró folyók futnak le a csatornákban, szemetet hord a víz, elmossa a szennyet, egyszerre frissít fel földet, elmét, lelket. Mikor dala csitul, s kisüt a Nap újra, szivárványt rajzol a magasba száz ujja. Branyiczky Rita
3
www.derusevek.hu
Kultúra
Hej, Salamon Béla! Újra lesznek Benczúr kerti esték, ezúttal a Benczúr Hotel teraszán, ott idézik meg Salamon Béla szellemét és szerepeit, Salamon Béláét, akiről írta Kellér Dezső, hogy őt nekünk az ég küldte kedélybetegség ellen. Ki ne emlékezne Salamon híres mondásaira: „Ha én egyszer kinyitom a számat!”, „Lepsénynél még megvolt”. A csetlő-botló „kisember” 48-as lábakkal, a felejthetetlen komikus megidézésével a pesti kabaré aranykora elevenedik meg a színpadon, naplója, anekdotái és szerepei segítségével.
Életén keresztül egy olyan korszakot tudunk bemutatni, amelyben a kisember, a pesti kisember hosszú évtizedeken keresztül derült a másik pestin, aki sohasem változott, csak a kor változott meg körülötte, többször is. Székhelyi József játssza Salamon Béla szerepét, színpadra alkalmazta Murányi Péter. Egyetlen arca volt és álarcok helyett is ezt öltötte fel estéről, estére, ez ő maga volt, aki nagy adományozóként jókedvre derített olyan korban is — amikor lehetett —, amelyekben nem éppen a derű volt a meghatározó hangulat. Azt mondta: „egyszerű embereket szeretek játszani, akiket az élet furcsa helyzetekbe sodor. Mert a születés és a halál között nemcsak tragédiák történnek az egyszerű emberekkel, hanem furcsa és bizarr esetek is.”
Az előadások időpontja: 21:00 óra 2011. július 23. és 24. 2011. augusztus 13. és 14. Jegyek igényelhetők a Benczúr Hotel recepcióján. 1068 Budapest, Benczúr u. 35. Tel: 479-5650; e-mail:
[email protected] A jegy ára: 2.000.-Ft Az előadás előtt a kellemes kerthelyiségben vacsorázni is lehet, ahol a háromfogásos menüt 2.900.forintos áron kínálják a vendégeknek.
www.derusevek.hu
4
Gasztronómia
Édes Benczúr Minden éjjel ízes tortákról álmodom, az ízek háborújáról, ahol a friss ropogós málna harcol a piros paprikával, a kókuszreszelék a diókrémmel, ahol a keserédes csokoládé ütközik a mézzel, nem sorolom tovább – mondja Tóth Zsuzsa, ott a Hotel Benczúr cukrászműhelyében. Egy csinos – mi több szép – 23 éves öntudatos hölgy kerül ki mindig győztesen a forgatagból, ő a cukrászkapitány, az édes élet haderő főnöke. - Tanultam nyelveket, így szerencsére a francia, angol, német szakirodalmat eredetiben olvasom, jártam főiskolára, szeretek gitározni, aztán egyszer csak jött a nagy felismerés – cukrász szeretnék lenni. Hála Isten az lettem, persze a versenyeken elért eddigi sikereim mellett tudom, hogy még csak a pálya elején vagyok. Szeretném a hagyományos magyar cukrászatot – pontosabban a süteményeket megújítani és természetesen újakat kitalálni. Kicsit cinikusan rám néz: „a recepteket levédeni”. Lehet,hogy a jogász szülők intelme kíséri? Én hozzáteszem: az internet korában? „De Önnek adok egy pendrive-ot.” Hajdanán volt a gyúródeszka, a gyúrófa, a szita, a kelesztés órákon át, a rézüst, a klasszikus fondant….Őseink technikája. Hol volt a laptopra vitt receptúra meg a pendrive? Az entert a kinyitott sütőajtó jelentette, hol voltak a légbefúvásos, kijelzős, energiatakarékos többfunkciós sütők, habverők, formázók, gyorsfagyasztók? Mikrók sora áll a műhelyekben, de szerencsénkre a vanília, a pisztácia, a kakaó és a kávéillat megmaradt, ez örök.
Édes szimfónia. Figyelem a műhelyben. Ellentmondást nem tűrően vezényli a csapatot, nála is fiatalabb kollégáit. Vallja: kell egy csapat, de meg kell őrizni az önállóságot. „Estére 1100 darab sajtos pogácsát kell sütni, hajnalban kezdtünk. Nálunk rendszeres a szombat-vasárnapi munka.” Közben gyors fejszámolás. Három év alatt tonnákat mozgatott meg. Elsütött két tonna lisztet, 1 tonna cukrot és több tízezer tojást, baracklekvárból sem kevés fogyott. Jönnek az első pogácsák, aranylóan olvadó sajttal. Szemtelen vagyok Zsuzsával. „Akármilyen csinos, Önnek még csak-csak ellen lehet állni, de a forró pogácsáknak lehetetlen.” Kora délután folytatjuk, ülünk a Benczúr kert asztalánál. Ott sorakoznak az aznapi klasszikusok, a házi somlói galuska, a francia csokoládétorta levendulahabbal, a Sacher és ami legfeltűnőbb, mindegyik mellett egy gombóc fagylalt menta levéllel, pár szem friss gyümölcs, amelyet elkísér a hozzáillő szósz. „A legbüszkébb a szőlős tortára és a vaníliás whiskys chillis szeletre vagyok. Van Robertin mignon másképpen, remegős gyümölcskocsonya, ezer levélből krémes. Lassan megtelik a Benczúr kert, jönnek az édes szájú férfiak, a pletykálkodó kisasszonyok. Zsuzsa süteményei jelentik az új idők új ízeit, hogy majd ötven év után ezek jelentsék a nosztalgiát. Ha majd ötven év múlva kézen fogva unokáit elsétál a Benczúr kert előtt, vajon tudják-e majd az ott ülők, hogy ez a nagymama öröksége, amit rájuk hagyott?
Francia csokoládétorta levendulahabbal Hozzávalók: 125 g étcsokoládé, 50 g vaj, 90 g kristálycukor, 4 tojás, csipet só A tojásokat ketté választjuk. A csokoládét a vajjal felolvasztjuk gőz fölött. A sárgáját az összes cukorral addig verjük, míg a cukor fel nem olvad benne. A fehérjét a sóval kemény habbá verjük. Az olvasztott csokoládét összekeverjük a sárgájával, majd óvatosan a fehérje habbal lazítjuk. Tortaformában, vagy ha kisebbet készítünk muffin formában, 180 fokon 20 percig sütjük. (Kívül ropogós, belül lazább textúra.) Levendulahab Vízből és cukorból 1:1 arányú szirupot készítünk, belerakjuk a levendulavirágzatot (szárított is jó), majd forrásig főzzuk, 30 perc pihenés után leszűrjük. Felverjük a habot. Ha növényi a tejszín akkor a felverés után tegyük bele a a szirupot, ha állati eredetű a tejszín ( >32% zsírtartalom), a sziruppal együtt is felverhetjük, ízlés szerint. 3 habzsákkal és kenőkéssel töltjük ill. díszítjük a tortát.(Lila színt egy kevés fekete szeder kinyomkodott levével érünk el.) 5
www.derusevek.hu
Murányi Péter
Sport
A
GOLF
csodája A golf eredete messze az érett középkorig vezethető vissza. Természetesen a reneszánsz évszázadaiban űzött játékot nem lehet összehasonlítani a ma ismert golffal és megfelelő források híján a két játék közti rokonság sem bizonyítható, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a „goff” vagy „kolf” kedvelt időtöltése volt a brit és németalföldi arisztokráciának. A mai golf a Skócia keleti partjain elterülő, dimbes-dombos, homokos talajon született meg, a golfpálya eredeti angol neve, a “links” is ezt takarja. Aberdeen, St. Andrews és Leith környékéről indult
világhódító útjára ez a páratlan játék, amely mára a világ egyik legszervezettebb profi sportjává vált. A golf mekkájának számító Royal & Ancient Golf Club of St. Andrews 1754-ben jött létre és máig a legfontosabb szakintézménye a játéknak, hiszen ez a klub adja ki négyévente a golf szabályait, amely a világ minden golfpályáján kötelező érvényű. A legnagyobb hagyományokkal rendelkező versenyt, a British Opent 1860-ban rendezték meg először, amit a szigetországban máig is nemes egyszerűséggel ‘The Opennek’ neveznek. Ahhoz persze, hogy a golfból mára ilyen nagy és sikeres üzlet legyen, ki kellett lépnie NagyBritanniából. Ez a 19. század végén történt meg, az Egyesült Államokban ekkor honosították meg a játékot a Nagy-Britanniából áttelepült, elsősorban skót játékosok. Itt aztán óriási karriert futott be a játék. A játék célja egy (legalább 42,67 mm átmérőjű, és legfeljebb 45,93 gramm súlyú) labdát a lehető legkevesebb golfütéssel az elütőhelyként megjelölt sík területről a golf szabályai szerint egy 10,8 cm átmérőjű, legalább száz méteres körzetben elhelyezett lyukba bejuttatni. A játéktér (az úgynevezett golfpálya), 18 szakaszból áll, a teljes hossza meghaladhatja a 7000 métert is. Amennyiben a labda szabályosan nem üthető meg (példá-
ul a pályaszakasz határán kívülre kerül vagy elmerül egy tóban), a szabályok lehetőséget nyújtanak az ütés megismétlésére, habár ez többnyire büntetőütésnek számít. A végső ütésszám, amivel sikerül a labdát a lyukba beütni (golfütések +büntető ütések) egy pontszámot eredményez, amelyet fel kell írni az eredmény nyilvántartó lapra, az ún. score-kártyára. Napjaink leghíresebb játékosa a korábban 623 héten át világelső Tiger Woods jelenleg a 12. helyen található a profi golfozók legfrissebb világranglistáján. Woods elsősorban a magánéleti válsága, válása miatt 2009 novembere óta egyetlen tornát sem nyert meg. A 35 éves amerikai jelenleg térdsérüléssel és Achilles-ín-fájdalmakkal küzd. Sokan a sport mellett életformának tartják a golfot, mert a természetben eltöltött aktív kikapcsolódás (7-9 km séta, minden izmot megmozgató és a gerincoszlopot 90 fokkal elfordító mozgás-sorozat) együtt jár egy igen erős koncentrálással, komoly fegyelmet és udvariasságot igénylő magatartással. Játszható minden korosztály számára, mert mindenki fizikai és szellemi teljesítőképessége szerint vesz részt benne. Mint az egyik legnagyobb szabadidősportnak, óriási a népszerűsége. A pályák csodálatos látványa, a játék szépsége és különleges nehézsége ugyanakkor az egyik legnagyobb profi sportággá fejlesztette a golfot.
www.derusevek.hu
6
Kert
Az otthon zöld füvén Ismert a jelenség, amely szerint igényeink állandóan növekednek. Az a gyep, amely néhány évvel ezelőtt még gyönyörűnek tetszett, ma már nem felel meg ízlésünknek. Hát még ha átnézünk a szomszédba! Akkor látjuk csak igazán, hogy a szomszéd pázsitja mennyivel zöldebb. De komolyra fordítva a szót, kétségtelen, hogy a hetenként nyírt, öntözött, gyomlált pázsitok életkora is meghatározott. Legszebbek a telepítés után három-négy évvel, azután egyre több velük a gond és 10-12 évnél hosszabb ideig kifogástalan pázsitot nemigen lehet fenntartani. Ennek főként az az oka, hogy a pázsitot alkotó fű között elszaporodnak a kétszikű gyomok. A kertbarát lehetősége, hogy a gyomokat keskeny pengéjű gyomláló ásóval kiszúrogatja, vagy kétszikűirtó pázsitgyomirtóval permetezi. A bőségesen öntözött, félárnyékos gyepekben a mohák is megtelepednek, és elnyomják a kevésbé élelmes fűféléket. A hazai klímán eddig ismeretlen tünet az utóbbi években egyre több helyen üti fel a fejét: a nyári esőzések után, a fűszálak tövénél kocsonyás állagú, nyálkás anyag jelenik meg, amitől a gyep körkörös foltban kifakul, sárgul, legrosszabb esetben el is pusztul. A barna nyálkás képlet algás fertőzésre utal. A kiritkulás és a legyengülés másik oka az, hogy a lekaszált füvet nem takarítjuk fel elég gondosan. Az apróra vágott fűszálak ugyanis a nedvességtől összetapadva, nemezszerű réteget képeznek a talajon, amely nem engedi a vizet, a tápanyagokat, és a levegőt a füvek gyökereihez jutni.
7
www.derusevek.hu
Mit kezdjünk a sok fűnyesedékkel? Terítsük a gyümölcsfák köré, vagy a szamóca-málna tövéhez, de felhasználhatjuk a konyhakertben is a paprika-paradicsom növények védelmére. Megakadályozza a talajfelszín gyors kiszáradását, sőt porhanyós, levegővel teli marad az állaga, agyagos talaj esetén kimondottan hasznos.
Utazás
Plitvicei Nemzeti Park Utazás autóbusszal
A Plitvicei Nemzeti Park Horvátország legjelentősebb nemzeti parkja, több mint 200 négyzetkilométeren terül el. Két legnagyobb tava a Kozjak és a Prosce, a parkban e kettő 1000-1500 négyzetméteres vízfelületétől a legapróbb tavacskákig minden méret megtalálható. A hegyvidék domborzatának köszönhetően minden tó más-más magasságban helyezkedik el. A tórendszer legfelsőbbike 600 m magasságban terül el, s a medréből kilépő víz 7,2 km távolságot megtéve, számtalan zuhatagon keresztül érkezik meg az alsóbb, 150 m-es magasságban fekvő utolsó tóba. A tórendszer két részből áll, a felső és alsó csoportból. A dolomitvölgyben fekvő felső tavak a legszebbek, míg az alsó tavak kisebbek, vizük sekélyebb. A legnagyobb tó a Kozjak, melyen hajóval tudunk átkelni. A 3 km hosszú erdős partok által határolt tó az alsó és felső tavakat köti össze. Sokan azonban a legszebb tónak a lépcsős vízeséseivel tarkított Galovac-tavat tartják.
Indulási időpontok: augusztus 12-14. és szeptember 16-18. Részvételi díj (autóbuszos utazás és magyar csoportkísérő): • 10.900 Ft/fő • kedvezményes gyermek ár 12 éves korig: 9.900 Ft/fő Ez az ár abban az esetben érvényes, ha a szülő, nagyszülő a hírlevél olvasója, és foglaláskor hivatkozik a hírlevélre!
Találkozó: pénteken éjjel 23:30-kor Budapesten, a Corvin Áruház parkolójában. Indulás éjfélkor, várható visszaérkezés szombat éjjel 23.00 és vasárnap hajnali 01.00 óra között. Ellátás és szállás: nincs Túra: A 8 óra alatt kb. 10 km-es útvonalat lehet bejárni. Kiépített ösvényeken, vékony pallókon, időnként emelkedőkön felfelé haladva. Helyenként kishajó vagy autóbusz is igénybe vehető. Belépőjegyek: • Felnőtt: 110 kuna • Gyerek (7-18 éves): 55 kuna, 7 éves kor alatt: ingyenes • Csoportos belépő min. 15 főtől 100 kuna, gyerek 50 % kedvezmény. A belépőjegy felhatalmaz a parkon belül az autóbuszok és a hajók használatára.
1092 Budapest, Ráday u. 41. Tel: 06-1-430-0832 Engedélyszám: U-000166/2002
További információért kattintson ide IDE
>>>
www.derusevek.hu
8
H AT Á R O K N É L K Ü L I K I K A P C S O L Ó D Á S
Ausztria legkeletibb és lélekszámát tekintve legkisebb szövetségi tartománya Burgenland, ahová átnyúlik a Pannon síkság középső vidékein elterülő szőlőskertek tengere, déli tájait lankás dombok díszítik. Három ország ölelésében nyújtózó hosszú karcsú földnyelv, ahol a Fertő-tó csücskében, Frauenkirchen határában épült a St. Martins Spa & Lodge a nyár, a napfény varázsával. 9
www.derusevek.hu
>>>
Utazás
Itt találkoznak a természetparkok rajongói, hogy felfedezzék a környék madárvilágát, itt találkoznak, akik ebben a civilizációtól háborítatlan környezetben, de mégis luxuskörülmények között szeretnék kipihenni magukat. Mondhatnánk jól sikerült házasság lett a wellness és az érintetlen természet találkozása. Felfedezhetjük a vidéket sétálva vagy szekérrel, netán biciklire pattanva, de hálátlanok lennénk, ha nem beszélnénk Burgenland ízeiről, a burgenlandi kacsáról, a helyben töltött kolbászról, a házi lekvárról és a smarniról. A St. Martins Spa & Lodge-ba belépve az ember otthon érzi magát, az út fáradtságát leöblíti egy pohár veltelinivel és átadja magát a pihenésnek.
Túrós smarni Hozzávalók 4 főre: 250 g túró, 5 db tojás, 10 dkg porcukor, 1/2 citrom reszelt héja, 1/2 narancs reszelt héja, 1 vaníliarúd, 50 g liszt, 10 dkg fehér szőlő, 150 g vaj, 5 g kristálycukor, 5 g méz A ribizlimártáshoz: 150 g piros ribizli, 1 evőkanál méz, 5 g kristálycukor Elkészítés: A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjéket egy kevés cukorral kemény habbá verjük. A tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a túrót, a kétféle citrushéjat, a vaníliarúd kikapart magjait, a lisztet, és a megmosott, félbevágott szőlőszemeket. Jól összekeverjük a tál tartalmát, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérjék kemény habját. A vajat a kristálycukorral és a mézzel karamellizáljuk, és ezt is a tésztához keverjük. Kivajazott hőálló tálba öntjük az egészet és 150 fokra előmelegített sütőben (légkeverésen) 20-25 perc alatt megsütjük. Közben elkészítjük a ribizlimártást: egy edényben felmelegítjük a cukrot és a mézet, hozzáadjuk a ribizlit. A hő hatására a ribizli levet enged, ezt mártássá sűrítjük, és ezzel kínáljuk a smarnit.
www.derusevek.hu
10
11
www.derusevek.hu
Mûvészet
Június elején egyedülálló kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában Privát labirintusok címmel. Egy tárlat, amely a Magyar Nemzeti Galéria és a Mosoly Otthon Alapítvány együttműködésében valósult meg. Különleges a kiállítás, mert a társadalmi nyilvánosság perifériáján élő autista alkotók munkáival ismerkedhetünk meg. Ezt egészíti ki néhány kortárs képzőművész alkotása. A közös szereplés nem azonosságokra, hanem a kortárs képzőművészet egyes kifejezési formáival
való elgondolkodtató egybeesésekre, hasonlóságokra hívja fel a figyelmet. Az autista munkák blokkjait elválasztó – néha azokkal párba állított – kortárs művek a környezetükre is reflektáló, továbblépni segítő hivatkozási pontok. A hangsúly a művek közötti párbeszéd lehetőségének megteremtésén van, amely éppúgy vezethet a kortárs képzőművészetről alkotott vélemények árnyaltabbá tételéhez, mint az autizmussal kapcsolatos kép sztereotípiáktól való megtisztításához, pontosításához.
A kiállítás megtekinthető: Magyar Nemzeti Galéria, C épület, III. emelet www.derusevek.hu
12