FlavOnline
A flavon max klub online magazinja
1. évfolyam 12-13. szám 2008 12. 16.
Persze nem csak a mögöttünk hagyott éven érdemes végignéznünk, hanem az előttünk állót is meg kell terveznünk. A következő évre tervezünk megépíttetni egy új igazgatósági épületet Debrecenben. Új ország – Horvátország – megnyitását ütemeztük be üzletünk számára. Az Európai Unió országai közül a fókuszt Németországra, Olaszországra és Romániára helyezzük. Terveink között szerepel még egy új iroda nyitása Lengyelországban, Katowicében.
Kedves Klubtagok! A december mindig a számvetés ideje is, érdemes végiggondolnunk, hogy mi minden történt velünk ebben az évben, mi miért történt, így terveztük-e, és megtettünk-e mindent az eredményekért. A 2008-as év épp úgy, mint az előzőek, rendkívül gyorsan elröpült. Ez az év a stabilizáció éve volt, ahogy azt terveztük is, hiszen a megelőző év (2007) a cégünk számára egy nagyon gyors változásokat hozó, nagy növekedést produkáló, ezzel együtt, illetve épp e-miatt nagyon hajszolt és izgalmas év volt. Most sokkal jobban fel voltunk készülve minden történésre, minden szempontból jobban tudtunk a háttérben teljesíteni. Szakembergárdánk is felkészültebbé, kiforrottabbá és sokrétűbbé vált. Ebben az évben átadtuk a debreceni székházunkat. Vámospércsen egy új kb. 500 m²-es raktárat avattunk két új hűtőkamrával. Az Elit klub rendezvényén tavasszal Hőgyészen a Gróf Apponyi kastélyszállóban összesen 84-en voltunk jelen. Kibéreltünk és felszereltünk két tágas irodát Lengyelországban, Krakkóban és Wroclawban. A gyárunk hagyományos látogatására két turnusban, két egymást követő napon került sor, külön látogattak meg bennünket a magyar és külön a lengyel kvalifikáltak összesen kb. 200 fő. Öt alkalommal tartottunk két napos rendezvényt Siófokon igen jó hangulatban és rendkívül eredményesen. Kétezren örültünk együtt a születésnapunknak és vadonatúj termékünknek a Flavon Green-nek szeptember 6-án a Kongresszusi Központban. A Gyémánt elit vezetők és Elnökségi klubtagok (összesen 38 fő) együtt nyaraltak Cancúnban, Mexikóban egy fergeteges héten át. Ebben az évben eddig 283-an értek el Milliomos klubtag szintet. 90-en lettek Milliomos plusz klubtagok. 37 új Elit klubtagot és 12 új Gyémántot avattunk. Lett két új Elnökségi tagunk is.
Új kiírásokkal segítjük a munkát: 2009. április hónapban egy fogadást szervezünk a magyar klubtagoknak Budapesten a patinás Gundel étteremben, a lengyeleknek Krakkóban egy elegáns helyen, amire január és február hónapban lehet összevontan kvalifikálni. Az Elit tréningünket Tiszafüreden az új Balneum Thermal Hotelban tartjuk, amire a kvalifikációt 2009. február végéig kitoltuk. Ismét tervezünk gyárlátogatást, előreláthatóan június elején, amire április hónapban lehet kvalifikálni. Természetesen szeptemberben megünnepeljük a Klub születésnapját, ami már az 5. lesz! A 2009-es Gyémánt tréningre már 2008. december hónaptól lehet újrakvalifikálni egészen 2009. szeptember végéig, a részvétel feltétele: ebben az időszakban legalább 5 alkalommal kell hozni a Gyémánt szintet és szintén ebben az időszakban, összesen kell gyűjteni 400 gyorsinduló pontot 3 szinten. Természetesen azok a klubtagok, akik először érik el a Gyémánt szintet, azzal kvalifikálják magukat erre az eseményre. Lesz néhány meglepetésünk is a következő évben, ami a klubtagok munkáját segíti. A GéSz Gaál és Sziklás Kft. és a Flavon Group Kft. valamennyi dolgozója nevében nagyon békés boldog ünnepeket kívánok! Az EGÉSZSÉG ÉS SIKER számunkra mindig kitüntetett figyelmet érdemel, most sem tudok ennél jobbat kívánni a következő esztendőre, kívánok tehát:
Egészséget és Sikert!
www.flavonmax.com www.flavonmax.com
Sziklás Johanna ügyvezető
[email protected]
FlavOnline Dr. Lakatosné dr. Sánta Mária & Dr. Lakatos László
Az alábbi párbeszédet a képzelet szülte. Csak a történet valóságos... Laci: Akárhogy is van, nekem akkor is a biztonság a legfőbb érték. Marika: Ezt most komolyan mondod? L: Komolyan. A biztonság sok mindent jelent számomra. Hogy egészséges vagyok, hogy tudom szeretteim is azok. Az anyagi biztonság nyugalmat ad a lelkemnek, biztosan eligazodom a világban és ez jó nekem. Mellette a szellem is szabadon szárnyalhat. M: Na, szállj csak le a földre, mielőtt elrepülsz. Érdekes, amit mondasz, ám a felmérések azt mutatják, hogy az emberek számára legfőbb érték az egészség. Egyébként vettem tegnap Líztől négy üveg lekvárt, ezt fogjuk enni ebben a zord téli időben. L: Különleges lekvár lehet, ha ezt így bejelented. M: Különleges, mert nem lekvár. Csak olyan, mintha az lenne. De nem az. Csak hasonlít, mégis más. L: Aha, értem már! Ez valami fejtörő játék. Várj, kitalálom. Lekvár ízű lenyomat anyag, amit a pácienseid szívesen szopogatnak, ráadásul nem akarnak folyton megfulladni tőle… M: Elég messze jársz a valóságtól, de ha már játszunk, legyen. Fel tudsz-e sorolni legalább öt olyan sötét színű bogyós gyümölcsöt, ami a kertünkben terem? L: Ezzel most arra célzol, hogy nem szoktam agyongyomlálni magam, és így azt sem tudom, mi van a kertünkben. Figyelj csak: van fekete ribizli, fekete áfonya, fekete szeder, egy kis cékla, a szomszédtól átnyúlik egy kis fekete bodza, ami persze, hogy akkor potyog a legjobban, amikor fehér pólóban olvasgatok alatta, és aztán ott van még a vörösbor is. M: Na, látod. Ebben a lekvárban ezek mind benne vannak, és még sok más. Mindig frissen és üdén, olyankor is, amikor már az összes bodza a nyakadba hullott a hernyókkal együtt. Sőt, még a fekete szőlő is benne van, fájdalom, de csak szeszmentes formában. Ráadásul igen finom. Ez egy új magyar étrend kiegészítő, a Flavon max. Persze biztos nem hallottál még róla. A Vörös Borist meg jobb, ha nem emlegeted… L: Jó vicc. Nekünk nincs is étrendünk. Bekapunk ezt meg azt, itt meg ott, aztán rohanunk. Mit akarunk mi kiegészíteni? Étrend. Utoljára táncrendem volt a gimnáziumi szalagavatón.
M: Jó, akkor táplálék kiegészítő. Táplálkozni csak szoktál, ahogy így elnézlek, nem is keveset. L: Csak semmi múlt idő. Annyi ilyen, meg olyan izé van már, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Tegnap kávéztam az egyik kollégámmal, rám néz, a szeme gyanúsan csillogni kezd, és azt mondja: „neked B vitamin, meg vashiányod van.” Mondom neki: “mi van veled, hirtelen orvos lett belőled és a tejszín mellé kapok egy gyors diagnózist is?” - De már nem hallotta, előkapott egy táblázatot, sűrű vízszintes meg függőleges sorokkal, azt mondja: „futó B6, ez keresztezi a parasztot, és lám, itt van neked egy kitűnő vitamin kapszula, most hozták a tengeren túlról, tele van, várjál csak, kibetűzöm, tele van vaskompaszttal. Délelőtt 20, délután 15, éjszaka 4 darabot kapjál be.” Otthagytam, mielőtt két lábon járó kapszulatartályt csinál belőlem. Na, az is valami ilyen kiegészítő volt. M: Hát, ide figyelj. Kérdezzél meg gyerekeket, hogy a kapszuláról, vagy tablettáról mi jut eszükbe. Tízből hatnak a betegség, kettőnek az extázis, kettő meg izgul miatta, hogy jaj, Istenem, csak megjöjjön már. Ebben a lekvárban az a különleges, hogy a gyümölcsök mellett rengeteg különbség is van benne. Te szoktad mondani, milyen nagy érték, hogy nem vagyunk egyformák. L: Még szerencse, mi lenne, ha minden nő hozzám akarna feleségül jönni… M: Én azt hiszem, ettől nem kell félned. Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű ötlet: ha már a táplálkozásunkat egészítjük ki, az leginkább olyan legyen, mint egy táplálék. Legyen pl. egy finom lekvár, amit a legtöbb gyerek és felnőtt is szeret. L: A szép színét meg egy jó kis külföldi ételfestéktől kapta. M: Ebben ugyan semmilyen festék, meg semmilyen külföldi nincs, ha a ginzenget nem számítjuk, azzal meg csak jól járhatsz… L: Azt akarod mondani, hogy ez csupa természetes anyagot tartalmaz, ráadásul magyar gyártmány is? M: Pontosan. A vitát eldöntöttem, ezt fogja enni az egész család. Úgy képzeld el, mintha minden nap egy nagy tál friss, hamvas, gondosan válogatott, ropogós gyümölcsöt tennék az asztalra. Hol van nekem ilyesmire időm, pláne így télvíz idején. L: Jó, de mintha valamit még akarnál mondani.
www.flavonmax.com www.flavonmax.com
[email protected]
FlavOnline M: Bizony. Ezt a lekvárt Vámospércsen gyártják, a tulajdonosok meg magyarul beszélnek, holnap már találkozhatsz is velük és megnézheted, hogy milyen jó kis rendszert ötlöttek ki a forgalmazására. L: Ajaj! Ha most azzal jössz, hogy beleléptél valamibe, akkor zárom is el az összes pénzt, ami itthon van, mert csak kifelé fog inalni, mint búvárkutyából a balha. M: Várd ki a végét. Már beszéltem is néhány ismerősömmel, holnap délután leülünk nálunk páran, és eljön a tulajdonos is egy kis beszélgetésre. L: Te jó ég! Éppen holnap, amikor a kupadöntőt közvetítik Londonból?! Akkor én inkább átmegyek a Sanyihoz meccset nézni. M: Bajosan. A Sanyi is itt lesz. L: Ez kitolás. Egyszer van egy héten jó kis foci, akkor is programot szervezel! M: Bizony, apukám. Holnap meg te fogsz meghívni az ismerőseid közül néhányat, és meglátod, a jövő évi kupadöntőt a helyszínen nézheted végig. Befizetlek rá. Sőt, én is veled megyek. L: Háá… Nem lehetne, hogy mégis inkább ketten menjünk a Sanyival? Ő legalább szereti a focit. Meg aztán fele költség, dupla élvezet. M: No, nem bánom. Ha a Sanyival közösen összehoztok egy jó kis csapatot, akiknek fontos az egészség – tudom, neked a biztonság ¬-, meg pénzt is akarnak keresni, menjetek.
...Egy év múlva, valahol az autópályán... M: Egész jó kis előadást tartottál a táplálék kiegészítőről, meg a motivációról. Ahhoz képest meg pláne, hogy pár hónapja még lóval is alig lehetett kimozdítani otthonról, és behozni a klubba. És azt sem láttam, hogy olyan nagyon mélyen lesújtott volna, amikor átvetted az elit kitűzőnket. L: Áá, én, engemet? Ugyan. Én már mindjárt az elején láttam, hogy ez remek dolog, és rögtön éreztem, hogy ezt én is szeretném csinálni. M: Mintha az én memóriámra jobb hatással lenne a lekvár. L: Na, igen, de azóta sok minden megváltozott. Frissebb, energikusabb lettem, a kiürült gyógyszeres dobozomat könyvjelzőnek használom, meg aztán sokkal jobban alakultak a bevételek, mint reméltem volna. Ennek a Flavon maxnak olyan egyszerű a marketingje, hogy akkor is átlátok rajta, ha becsukom a szemem. M: Vezetés közben jobb, ha nyitva tartod! Meg ezt az új autót is szoknod kell még. Emlékszel, néhány házi parti után már merész terveket szövögettünk; hogy milyen lelkesen magyarázott ifjabbik Gaál Laci, s a vendégeinkkel együtt mennyire lázba jöttünk?
L: Én valójában akkor éreztem, hogy ez egy nagy lehetőség, s hogy ezt még én is tudnám csinálni. Milyen jó kis csapatot sikerült kovácsolni a kapcsolatokból, egymást ösztönöztük, fiatalságról, szépségről, egészségfarmról szövögettünk terveket, felvillant a lehetősége új autónak, külföldi egyetemnek és utaknak… M: Ezek a siófoki találkozások mindig felvillanyoznak. Alig várom, hogy újra eljöhessünk. Mindig sok kedves, barátságos klubtaggal találkoztunk, na, meg ez a GéSz-es „csikócsapat”! Laza és vidám volt mindenki, remek előadásokat hallottunk, meg a buli is jó volt. Talán flavonoidokból ihattál volna kevesebbet. L: Méghogy. Ez az, ami sokat fiatalít az emberen. Csak lazán és vidáman, semmi uniformis, semmi merevség. Szerintem Gaál Lacinak vannak a legszebb garbói. M: Ezekkel egyetértek, némelyikkel sajnos. De azért azt ne feledd, hogy mennyi mindent köszönhetünk a barátainknak és az ő barátaiknak, akik hittek, hisznek a Flavon max-ban, tudják, mit akarnak vele és jól is akarnak élni belőle. Soksok Lízre, Lizára, Gabira, Katára, Andrisra, Izára, Julcsira, Ildire, Zsuzsira, Tiborra, Csabára, Józsira és Orsira, s még nagyon sok jó emberrel találtunk egymásra, és ez felemelő érzés. Sok köszönettel tartozunk nekik és persze Hanninak, Laciknak, na meg Professzor Úrnak. Tényleg, te miért nem tudod olyan szép hosszúra kötni a nyakkendődet? Abban is egyre inkább bízom, hogy eljön az idő, amikor az emberek legalább annyit törődnek a fogaikkal, mint a frizurájukkal… L: De akkor neked egyre kevesebb dolgod lesz! M: Legalább több időm lesz foglalkozni azzal, amit nagyon megszerettem. Például, hogy sokkal több mosolygós emberrel találkozom mostanában. L: Persze, mert jó okuk van rá. Tagjai a Flavon max Fogyasztói Klubnak, vagy azok lesznek. Egészségesek és sikeresek. Azzal, hogy eszik a lekvárt (nem szedik, szedni a gyógyszert meg a meggyet szokták) törődnek az egészségükkel, gyerekeikkel, jövőjükkel, terveik vannak, sportolnak, igyekeznek legyőzni a káros környezeti hatásokat. M: Milyen érdekes ez. Folyton a káros környezeti hatásokra panaszkodunk, én meg egy környezettel sem találkoztam még, amely direkt károsnak született volna. Minden úgy kezdődött, hogy a környezet visszaütött. Így is ott van minden ember hátán a génpoggyász, ki tudja mivel pakolták tele őseink. L: Na, látod, ezért mondom, hogy számomra legfontosabb a biztonság. Minden szempontból. És, ha adhatok egy (ingyen) tanácsot egy orvosnak: hidd el, a biztonságérzet egy kockázatok és mellékhatások nélküli orvosság…
www.flavonmax.com www.flavonmax.com
Lejegyezte: dr. Lakatos László
[email protected]
FlavOnline Dr Thurzó Sándor Phd - Tudományos tanácsadó:
Fekete Bodza (Sambucus nigra) Amilyen finom, könnyű és frissítő a virág, olyan tömény és aromadúsan kesernyés az érett gyümölcs. A friss gyümölcs egyedi fűszeres ízét sokan nem kedvelik. A pürévé, zselévé vagy gyümölcslévé feldolgozott bogyó azonban már sokak kedvence. A vadételek különleges ízt kapnak az átszűrt bodzapürétől. Egy fárasztó téli séta után vagy megfázáskor a kissé felmelegített bodzalé mézzel és narancslével dúsítva újra visszahozhatja életkedvünket.
A fekete bodza virágát és termését már az ókori görögök nagyra becsülték gyógyító hatása miatt. Teophrastos és Plinius a bodzát mint gyógynövényt alkalmazta. Ma szinte egész Európában elterjedt, akár 3-10 m magasra megnövő terebélyes növény, mely fűszer- és gyógynövényként egyaránt felhasználható. A poroszok szemében a bodzafa szent fa volt, mert alatta lakozott Puschaits istenség, aki a földdel állt kapcsolatban és a zöld ligetek pártfogója. Puschaits tiszteletére évente kétszer, tavasszal és ősszel rendeztek ünnepségeket. Vannak, akik úgy vélik, hogy a bodza védelmet nyújt a gonosz ellen. A bodzát a kertek védelmezőjének is tartják, ezért rossz ómen letörni vagy levágni egy bodzaágat. Ugyancsak balszerencsés dolognak minősül a bodzaág elégetése, feltehetően azért, mert az inkvizíció idején bodzafát raktak a máglya alá, amelyen elégették az embereket. A poroszok képzetében a bodza kapcsolatban van a földalatti arasznyi emberkékkel, az olyan törpékkel, mint Hüvelyk Matyi. Az oroszoknál és a lengyeleknél is nagy tiszteletben tartják a bodzát, ott a növényt a termékenységgel kapcsolják össze. A Harry Potter hetedik részében szereplő Pálcák Ura, minden idők leghatalmasabb varázspálcája is bodzából készült. A szintetikus festékek feltalálása előtt fontos festőnövény is volt: a bogyóból különböző adalékanyagokkal barna, kék, ibolya, bíbor és fakókék, a levelekből pedig zöld festékanyagot készítettek. A bodzabogyó levét ma is előszeretettel használják különféle élelmiszerek színezésére. A fekete bodza virágát teaként fogyasztják, de gyakran feldolgozzák vízzel, cukorral és citromlével bodzavirág pezsgővé, illetve a teljes virágzatot palacsintatésztába mártva olajban is kisüthetjük.
Persze a bodzabogyót nem csak télen fogyaszthatjuk. Kísérletezzünk szabadon a bogyókból készül finomságokkal. Különleges ízt kap tőle a puncs, kerekké teszi a körte aromáját, az alkohol és az ecet pedig érdekesen konzerválja a bodza zamatát. A vaníliafagylaltot szintén frissebbé teszi. Aki nem kedveli a bogyók fanyar ízét, könnyen segíthet egy kevés cukor hozzáadásával. Ilyen formában a gyerekek is nagyon kedvelik a sötétfekete italt. A fekete bodza termése gyümölcssavakat, vitaminokat, cseranyagot és flavonoidokat tartalmaz. Flavonoidok természetesen nem csak a gyümölcsökben, hanem a borokban is találhatóak. Karácsony szent ünnepe és Szilveszter közeledtével engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljunk három kiváló magyar bort, melyek mindegyike helyet érdemel az év végi menüben, ráadásul könnyen beszerezhetőek is. A borok értékeléséhez részben a www.index.hu aloldalának blogbejegyzéseit használtuk fel. Oremus Mandolás Tokaji Furmint 2006 - Világos halvány aranyszínű, zöldes fénnyel. Illata közepesen intenzív, határozott köves ásványossággal, linzertésztával, diólikőrrel. Mögülük idővel előbújik egy kis ananász, szőlő és körte. Szájban intenzív és expanzív. Pillanatok alatt beteríti az egész nyelvet. Gazdag íze van, árad az érett, kicsit túlérett gyümölcs. Grépfrút, méz, karamell, ananász és ismét sósság. Nem szereti, ha melegedni hagyják, akkor az alkohol még inkább elszabadul, savai pedig ijedtükben elbújnak. Vylyan Villányi Merlot 2006 - Elsőre leginkább a hordó édesfűszerei érkeznek, kevés forgatás után viszont a gyümölcsök veszik át a hatalmat, kirobbanó intenzitással. Piros gyümölcsök, kosár ribizli, tejszínhabos málna, kevés friss szilva. Kiugrik a pohárból. Meg kell zabálni. A korty is robban, gyümölcsös, friss, intenzív, lendületes. Gyönyörű savak, szép tanninok. Tokaj Kereskedőház Késői Szüretelésű Muskotály 2007 - Színében világos szalmasárga. Illatában a muskotály keleties fűszeressége intenzíven tör elő. Ízében a meghatározó gyümölcsösség könnyedén elegáns karakterrel és simogatóan lágy savakkal párosul.
www.flavonmax.com www.flavonmax.com
[email protected]
FlavOnline Jim Rohn: Nem számít, mennyire vagy elfoglalt Nem számít, mennyire vagy elfoglalt, mindenképp szakíts időt az elkövetkezendő pár hét során az elmélkedésre, a gondolkodásra, az ajándékozásra és a tervezésre. A Karácsony és az Újév közötti egy hét erre ideálisnak ígérkezik. Próbáld meg lelassítani a dolgokat! Idődet töltsd azokkal, akiket szeretsz, és akikkel törődsz! Szakíts időt arra is, hogy pároddal és gyermekeiddel az elkövetkezendő év céljairól és álmairól beszélj! Használd fel ezt az időt a feltöltődésre (és ne csak a TV-t nézd egész idő alatt) és izgalommal gondold át azokat a változásokat, amelyeket a jövő évben szeretnél véghez vinni. Biztos vagyok abban, hogy az elmélkedés, a gondolkodás, az álmodozás és a tervezés folyamatát (családoddal együtt) az egyik legfontosabb feladatnak fogjátok tekinteni, amely pozitív hatással lesz az elkövetkezendő 12 hónapra. Jegyezd meg: ne légy lusta időt szánni mindezekre, határozd el magad, és meglátod, megvalósíthatod álmaidat az üzletben! Gyűjtsük hát össze mindannyian az elmúlt év győzelmeit és vereségeit, gondoljunk a stagnálás időszakaira, majd borítsunk fátylat a múltra, és jól átgondolva tervezzük meg a jövő évet, hogy az valóban olyan legyen, amilyennek szeretnénk! Mindehhez Kívánunk Kellemes és Áldott Ünnepeket! Jim Rohn és Csapata A fenti cikk szerzője Jim Rohn, Amerika legnevesebb üzletfilozófiai gondolkodója. Ha szeretne feliratkozni Jim Rohn heti rendszerességgel megjelenő elektronikus magazinjára, regisztráljon a www.jimrohn.com weboldalon, vagy küldjön egy üres e-mailt a
[email protected] címre! Copyright © 2007 Jim Rohn International. Minden jog fenntartva.
www.flavonmax.com