DEBRECEN VAROS TÖRT~NETI KRONOLÓ~GIAJA* VIII. 1912-1920 Gazdag István 1912. január 2. A Csokonai-kör Debrecen város tanácsának üzemeltetésére átadta az Emlékkertet . Január 3. A Wiener Tonkünstler-Orchester német filharmonikus társulat nagysikerű hangversenyt adott az Arany Bika szálló nagytermében. január 4. Kovács Gábor a jogakadémia tanára, a Társadalomtudományi társaság alelnöke A szociológia alapelvei" címmel tartott előadást a Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében . január 10. Megalakult Debrecenben a Munkásházépítő Közhasznú RT . január 10. Schaff János vállalkozó engedélyt kért a tanácstól omnibusz járat szervezésére a városban. január 10. Tizenháromváros utca nevét -a lakosság kérésére- a tanács Szepességi utca névre változtatta. január 12. A városi tanács belgrádi üzletemberekkel tárgyalt kedvezményes áron való hús importról. Az üzlet nem jött létre. január 12. A Vallás- és Közoktatásügyi miniszter Orosz Istvánt nevezte ki a református tanítóképző intézet igazgatójának . január 12. dr: Hegedűs Loránd országgyűlési képviselő, a GYOSZ elnöke .,Adótörvények" címmel előadást tartott a debreceni bírói karnak . január 15. Megnyílt Debrecenben a Népiroda . Feladata a szegények számára jogi-igazgatási tanácsadás. január 17. A Debreceni Mezőgazdasági Gépgyárnak támogatást szavazott meg a város törvényhatósági bizottsága, mivel a gyár amerikai gyorsasággal épült, nagy forgalmat csinált, külföldre is exportál." január 17. A Csokonai-kör ülésén Tóth Árpád verseiből olvasott fel. január 23. Debrecen város rendőrfőkapitánya kitiltotta a Piac utca el~ejé~ ről a forgalmat akadályozó ún, embervásárt, a munkakeresők tömegét és kijelölte számukra az Árpád-terét. január 26. Laib Rezső gyógyszerész beadványt intézett a városhoz, amelyben támogatást kért egy nagy botanikus kert és egy modern gyár létesítéséhez . február 11 . Hegedűs Gyula a Vígszínház művésze vendégszereplésre érkezett Debrecenbe. február 13. Kóción Jaroszláv világhír ű hegedűművész hangversenyt adott az Arany Bika dísztermében . február 16. A városi tanács .sajtópert indított dr. Révi Nándor törvényhatósági bizottsági tag ellen mivel rágalmazta a tanácsot. február 21. A Magyar Vasúti Forgalmi RT. 100 hold nagyságú területet * A közlemény Debrecen Kultúrájáért" alapítvány támogatásával készült.
kért a várostól méltányos áron, hogy e területen kocsitárolót és gépjavító műhelyt létesítsen . február. Megjelent Oláh Gábor új könyve Az embernek fia" címmel. A könyvet kétkoronáért a Hegedűs és Sándor könyvkereskedés árusítja . március 1. A debreceni népkonyha naponként átlagban 600 embernek adott ebédet. március 3. Az általános titkos választójog érdekében egy napos sztrájk volt Debrecenben . Beszédet mondott Vági István az SZDP, Legény Gyula a Választó Liga és Jánosi Zoltán lelkész . március 10. Megalakult a Nyilastelepi Népkör. március 22. Földvári Mórné megnyitotta Debrecen első elektrotechnikai üzletét. március 31. A Debreceni Akadémiai Klub országos főiskolai birkózó versenyt rendezett . március. A városi kórházban megkezdték a szegények számára az ingyenes orvosi rendelést . A Debrecen c. újság cikksorozatot közölt a Hortobágy hasznosítási terveiről. április 7. Debrecen város tanácsa önálló postaigazgatóságot kér a kormánytól. április 21. Megalakult Debrecenben az Állatvédő Egyesület. Ügyvezető elnöknek dr. Burger Pétert választották. április 28. A szociáldemokraták által szervezett népgyűlés szónoka munkáslakások építésére hívta fel a városi tanácsot . április 28. Megtartotta közgyűlését a vasutas szövetség debreceni kerülete . Elnöknek Stefán Lászlót választották . április 30. A városi tanács engedélyezte Schaff Jánosnak, hogy a Burgundia-Domb-Otmalom és Cegléd utcákon, a Pavillon laktanya mellett a Vámospércsi úton omnibusz járatot létesítsen . április. Debrecen város rendőrfőkapitánya elrendelte, hogy a cselédek és a katonák vasárnap délután ne a Piac utcán, hanem a Széchenyi utcán sétáljanak. április. A városi tanács tárgyalást kezdett a Péterfia utcai laktanya Nyulasra való kitelepítéséről. május 1. A szocialisták a Nagyerdőn ünnepelték május elsejét. Lefkovics Vilmos párttitkár és Török Gábor méltatták az ünnepet . május 10. Szele Kálmán fest őművész növendék-Berlinben és Párizsban tanult-hazajött és az Arany János u. 15. szám alatt műtermet nyitott . Vállal cím-címer és arckép festést. június 10. Az országos sztrájk Debrecenre is kiterjedt. Debrecenben a sztrájk fegyelmezetten zajlott le. július 7. A király szentesítette a debreceni és pozsonyi tudományegyetem felállításáról szóló 1912 : XXXVI. törvénycikket . július 22-23. Debrecenben tartották értekezletüket az ország pénzügyigazgatóságainak vezetői. szeptember 1. Megkezdte működését a József király herceg utcai óvoda. szeptember 11 . Az Egyháztéren épülő mozi teteje a teherpróba alatt beomlott. A romok két embert megöltek, hármat súlyosan megsebesítettek. szeptember 12. Az Egyetértés Futball Klubból kilépett az Egyetértés Dalés Önképző Egyesületből és létrehozta a Debreceni Vasutas Sport Clubbot. 206
szeptember 22. Debrecenben tartotta idei vándorgyű lését a Magyar Földrajzi Társaság. október 1. Megtörtént a homokkerti helyivasút kijelölt szakaszának közigazgatási bejárása. október 9. Hoffmann Károly műszaki főtanácsos megkezdte a város csatornahálózatának műszaki felülvizsgálatát. október 27. Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnök : dr Bruner Lajos. október. Debrecenben került megrendezésre - országosan először - a contours hippik, amely három napig tartott. november 2. Debrecen város törvényhatósági bizottsága hozzájárult, hogy az Arany Bika RT. tervei alapján szálloda épüljön a városban. november 2. Debrecen város tanácsa 300 000 koronával járult hozzá a Hajdúnánás-Miskolc vasútvonal építéséhez. november 2. Debrecen város törvényhatósági bizottsága elrendelte a nagyerdei víztorony kupolájának vörösrézzel való burkolását, minthogy a Nagyerdő díszére szolgál és levezeti az esővizet. november 28. Korb Flóris műépítész benyújtotta a tanácsnak a Nagyerdőn felépítendő egyetemi kórház terveit . az év folyamán. Megnyílt az Apolló mozi. Megalakult a Debreceni Sakk Kör. Elnöknek dr . Hüttl Tivadart választották. Megalakult a Debrecceni Eszperantó Kör Elnöknek Török Péter református lelkészt választották . Debrecenben megjelent á taxi. Az els ő taxisok : Philip Rudolf és Barna József. 1913. január 17. Tárgyalás kezdő dik Debrecen város és a honvédelmi minisztérium között a városból kitelepítend ő és újonnan létesítendő laktanyák kérdéseiről. január 31 . A városi tanács Tóásó Pál budapesti építészt bízza meg laktanyák tervezői, művezetői munkálataival. február 1. Debrecen város törvényhatósági bizottsága feliratban kéri a belügyminisztert a helyi rendőrség fejlesztésére . február 6. Megalakult a Városi Adóhivatal Segélyegyesülete . február 12. Megalakul a Kőműves Mesterek Egyesülete. február 14. Lemond Zilachy Gyula az anyagi válságba jutott színház igazgatója. február 21. Debrecen város törvényhatósági bizottsága hajlandó a csendőrség egy küiönítményét fogadni, épülettel ellátnia külterületen rendszeresen végzendő közbiztonsági szolgálat végzésére. február 21. Debrecenbe érkezik Lovas Sándor miniszteri tanácsos a hortobágyi belvizek rendezése ügyében. február 27. Ünnepélyes körülmények között felavatják Hajdú vármegye új székházát. március 31 . dr. Bankovich Béla vallás és közoktatási miniszter Debrecenbe érkezik, hogy a helyszínen tájékozódjon. az egyetem ügyében . április 9. Lukács Béla törvényhatósági bizottsági tag vizsgálatot kér a polgárokat zaklató rendőrök ellen. A polgármester a vizsgálatot megindítja . 20?
április 10. Debrecen város törvényhatósági közgyűlése szabályrendeletet alkot a város tisztviselői, alkalmazottai, azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról. április 19. A városi tanács tárgyalást folytat Beöthy Lászlóval a színház bérbeadásáról. A tárgyalás eredménytelenül zárul. április 20. Megkezdi működését a Debreceni Népszövetségi Hitelszövetkezet. május 26. A hajdúvidéki földmunkás és kisgazda szervezetek kerületi kongresszust tartanak Debrecenben . június 5. Kiállítás nyílik Medgyessy Ferenc, Sassy Attila és Kádár Béla 80 művéből a Piac u. 28. sz, alatt. június 20. Megalakul a Debreceni Reform Társaság. június 22-23 . A nők budapesti kongresszusáról küldöttség érkezik Debrecenbe . Megtekintették a város nevezetességeit. június 24. Nagy Endre kabaréja az Angol Királynő fedett klubhelyiségében megkezdi előadásait . július 1. Debrecen város tanácsa elhatározta, hogy a Kossuth utcából a Bosznay-féle házon keresztül átjárót nyit a város tulajdonában lévő Piac utcai bérházhoz . július 10. Debrecen város törvényhatósági bizottságának közgyűlése gr. Tisza István miniszterelnököt megválasztja Debrecen díszpolgárának . július 11 . Az ipartestület jegyző k részére tanfolyam indul. augusztus. Debrecen 19 hitelszövetkezete súlyos pénzügyi válsággal küzd. augusztus. Debrecen város tanácsa megkezdett beruházásai, kötelezettségei miatt újabb kölcsönök felvételét tervezi. szeptember 4. Megérkezik a belügyminisztérium jóváhagyása a rendőrségi palota építésére . A tervezett költségvetés : 820 000 korona . szeptember 5. Osztrák gazdák csoportja érkezik Debrecenbe a mezőgazdaság tanulmányozására . szeptember 7. Az ipartestület sérelmezte a polgármesternél, hogy az Arany Bika szálló építésénél a debreceni iparosokat mellőzték. szeptember 13. A debreceni Reform Társaság első ülését a Csapó utcai Körrel, a Csapó kerti Független és 48-as Körrel, a Homokkerti Körrel közösen tartja. Előadók : Juhász Sándor dr. Révi Nándor és Lefkovits Vilmos. szeptember 20. Debrecenbe érkezik gr. Széchenyi Miklós nagyváradi római katolikus püspök. szeptember 28. A debreceni református egyház presbitériuma dr. Juhász Nagy Sándor ügyvédet . a függetlenségi párt titkárát főjegyzőnek megválasztotta. szeptember. dr. Kardos Albertet az állami főreáliskola igazgatójának kinevezték. Kardos László az első zsidó vallású tényleges középiskolai igazgató. szeptember. Debrecenben 71 részvénytársaság működik. Csak Budapest és Nagyvárad előzi meg e téren Debrecent . október 8. Megkezdődik a hortobágyi 3000 holdas birtokhoz vezető öntöző csatorna építése. október 13. Megnyílik a Műpártoló Egyesület és a Nemzeti Szalon által rendezett képzőművészeti kiállitás . október 14-19 . Nagyszabású lovas parádé vette kezdetét Debrecenben . 208
A magyar mágnások mellett 480 külföldi is részt vett a rendezvényen . október 1,5 . dr. Miklóssy István hajdúdarogi görög katolikus püspök Debrecenbe - ideiglenes székhelyére - érkezett. október 19. 1Viegalakul a Katolikus Népszövetségi Otthon . október 22. Jánosi Zoltán a jogi-és pénzügyi bizottság ülésén éles kritikával illette a város pénzügyi gazdálkodását . október 31 . A szociáldemokrata párt megyei szervezetének kérésére a városi tanács 500 korona támogatást biztosít a munkanélküliek meleged ő szobájának fenntartásához . november 25. Népes küldöttség vitte fel a díszpolgári oklevelet gr. Tisza István miniszterelnöknek. az év folyamán . A református főiskolán megkezdte működését a VI. theológiai tanszék. Vezetésével Kiss Ferencet bízták meg. Felépül a Nagyerdőn a Leveles csárda. Hajós Alfréd és Villányi Lajos tervei alapján felépül az Arany Bika szálló. 1914 január 18. Felszentelik az új református templomot az Arpád-téren . január 24. 1500-2000 munkanélküli vonul fel a Piac és a Kossuth utcán, majd a Meteor moziban napgyűlést tartanak. február 8. Debrecen városa megünnepli a Városi Dalegylet fél évszázados jubileumát . Az ünnepi beszédet dr. Baltazár Dezső református püspök tartja. február 11. Demecs Elemér főkertészt a városi tanács Németországba küldi tanulmányútra. február 18 . Kuthi Zsigmond igazgató Az iskolaszék" c. cikkében az iskolaszék hátrányairól értekezik . Sürgeti a szakszerű felügyelet megvalósítását. február 22. Bombamerényletet követnek el Miklóssy István görögkeleti püspök ellen. A robbanás következtében életét veszti Jaczkovics Miklós helynök, Sztephovszky István titkár és dr. Csatth Sándor ügyvéd. február 27. Megalakul Debrecenben a vértanúk emlékbizottsága . Elnök : Domahidy Elemér főispán. március 6. Debrecen tanácsa kezdeményezi a kereskedelmi minisztériumnál posta-távírda igazgatóság létesítését Debrecenben . március 15. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium kiírta a debreceni egyetem 27 tanszékére a pályázatot : a ref. hittudományi kar 7 ; a jog- és államtudományi kar 11 ; a bölcsészettudományi kar 8 tanszékkel rendelkezett március 28. Kenézy Gyula professzor Körösi Csoma Sándor" néven szabadkőműves páholyt alapított. április 2. Kinevezték a debreceni egyetem első tanárait . A tanárok névsora : Sass Béla, Lencz Géza, Kiss Ferenc, Jászi Viktor, Tegze Gyula, Haendel Vilmos, Tóth Lajos, Kovács Gábor, Bacsó Jenő, Kun Béla, Papp Károly, Darkó Jenő, Mitrovics Gyula, R. Kiss István, Pokoly József, Husz Richárd és Révay József. április 18. Hatalmas tű z pusztított a vagongyárban. Hárman megsebesültek, az anyagi kár kb. 3 millió korona . Hosszabb időre munka nélkül maradt 250 munkás. A tűzcsóvák a Homokkertben felgyújtottak két házat. 209
május 3. Hatalmas tömeg előtt leplezték le Debrecenben a Margó és Pongrác szobrászművészek által készített Kossuth-szobrot. május. Az Auguszta szanatóriumot ünnepélyesen megnyitották. június 13. Ünnepélyesen felavatták a Petz Samu által tervezett debreceni neoromán stílusú református f őgimnáziumot . Az ünnepi beszédet Dóczi Imre középiskolai felügyelő tartotta . június 20. Romboló erej ű vihar, hatalmas esővel támadt Debrecenre : a belvárosban félméteres magasságban állt a víz . Házakat, raktárakat és pincéket öntött el az ár.; június. Muraközy László patikát nyitott a Hunyadi utcán. július 31 . Debrecen házain falragaszokon mozgósítási hirdetmények jelentek meg: a hadkötelesek kötelesek 24 órán belül bevonulni. augusztus 3. Debrecen város tanácsa közzétette első háborús hirdetményét az élelmiszeruzsora visszaszorítására . augusztus 14. Karai Sándor református fő gimnáziumi igazgató felhívta a polgárságot és a 17 évet betöltött diákokat polgárőrségbe való jelentkezésre. augusztus 27. Leégett az Első Takarékpénztár épületének els ő emelete . szeptember 20. Kiss Ferenc egyetemi rektor a Debrecen c. újság els ő oldalán szólította fel a hallgatókat a hadseregbe való jelentkezésre . október 1. A debreceni lapokban megjelent a debreceni 39. ezred első veszteséglistája. október 1. Nagy ünnepség keretében megnyílt a debreceni egyetem . Kiss Ferenc rektor tartotta az évnyitót. október 3. Az éjszaka folyamán leégett az Erzsébet-malom, egy tűzoltó súlyosan megsebesült . október 4. Az orosz hadsereg elfoglalta Máramarosszigetet. Több debreceni család a fővárosba menekült attól félve, hogy az oroszok Debrecent is elfoglalják. október 14. A debreceni állomásra befutott az első orosz hadifogoly szállítmány . október. Egészségügyi megfigyelő állomást létesítettek Debrecenben, ahol a harctérről hazahozott sebesültek tartózkodtak öt napig. november 16. Negyven teológus vonult be a 3. honvéd gyalogezredhez. Közülük tizenegyen halált haltak. december 3. Belgrád bevételét Debrecen város vezetői és a lakosság díszkivilágítással és lampionos felvonulással ünnepelte. december 11. Márk Endre ügyvédet megválasztották polgármesternek. az év folyamán Debrecen ellen indított perben a bíróság kimondta, hogy a Hortobágy a város tulajdona. Debrecenben szavazásra jogosultak száma : 11 351 fő. 1915 január 3. Szil Ede főhadnagyot a 39-es ezredb ő l vaskoronával tüntették ki, hősi magatartásáért . január 10. Ferenc Szalvator királyi herceg Debrecenbe érkezett. Meglátogatta a kórházban elhelyezett sebesülteket . A város díszebédet adott a herceg tiszteletére. 210
január 21. Ünnepélyes keretek között megnyitották a hősök temetőjét. Márk Endre polgármester és Sztray Gábor ezredes mondtak beszédet. január 22. A 3. gyalogezred laktanyájában kitüntettek 68 katonát. január. Megérkezett Debrecenbe az amerikaiak által küldött ajándék a hadbavonultak árvái számára . február 25. Ünnepélyes keretek között került sor ajz Arany Bika szálló mozi helyiségében a Katona Otthon megnyitójára. Dr. Baltazár Dezső püspök tartotta a megnyitó beszédet. március 4. Kiosztásra kerültek a liszt é~s a kenyér jegyek . április 29. Megkezdte működlését Debrecenben a városházán a városi sajtóiroda, Szathmáry Zoltán vezetésével . április 29. A városi tanács maximálta a tej árát . A teljes tej literenként 34 fillért, a lefölözött tej 20 fillérért árusítható. április 29. A városi tanács rendelettel tiltotta meg a tojás kivitelét a városból. május 1. 136 zsák burgonya érkezett Debrecenbe, megkezd ődött hatósági áron való árusítása . május 2. Debrecen városa szerződést kötött a munkásházakat építő társasággal . május 3. A hortobágyi orosz hadifoglyok élelmezése egyre több gondot okoz a városi tanácsnak. május 10. A téglagyári fogolytáborban járványos betegség ütötte fel a fejét. A polgári alkalmazottakat kitelepítették. május 17. A helyivarút nyári menetrendje a behívások miatt kevesebb járatot ígér. június 3. Debrecen város tanácsa 600 koronával támogatta a pincériskolát. június 4. A Képes Vasárnapi Lapok szerkeszt ője vállalkozott, hogy lapjában bemutatja Debrecen városát 800 korona fejében . A tanács sokalta a kért összeget és elutasftotta az ajánlatot. június 4. A rendőrség két asszonyt 14 napra elzárt, mert jogtalanul vetúék fel a hadisegélyt . június 4. A tanács a lakosság húsellátása érdekében sertéseket hizlaltat, majd hatósági áron eladja . június 7. Debrecen város tanácsa - mivel a jelenlegi tűzoltóság nem tudja garantálni Debrecen tűzbiztonságát - elhatározta, hogy hivatásos tűzoltóságot szervez. június 11. A városi tanács Márk Endre polgármesterrel az élen részt vett a frontra induló 39. gyalogezred pályaudvari búcsúztatásán . június 14. Az orosz hadifogoly táborban kiütött a kolera. A tábort elszigetelték a civil lakosságtól és megkezdték a foglyok oltását . A fellázadt foglyokat az őrség megfékezte. június 21. A debreceni 3-as honvédek kitüntették magukat az olasz fronton. június 23. A városi tanács jóváhagyta a községi iskola felállítását . június. Baltazár Dezső püspök meglátogatta a 39. gyalogezredet az olasz fronton . július 2. Hadsegélyezésre 370 nagyjövedelmű lakosra 649 000 korona adót vetettek ki.
július 2. Az állomásparancsnokság bő víteni akarja a orosz hadifogoly tábort a város határában . A városi tanács viszont az egész hadifogoly tábort a Hortobágyra kívánja telepíteni . július 2. dr. Csürös Ferenc városi könyvtár létesítését javasolta . A tanács a létesítést a háború utánra tervezi . július 8. Csürös Ferenc javaslatára Koncz Akos és Herpay Gábor Debrecen 200 éves története c. kötetének megjelentetésére a városi tanács jóváhagyta a szükséges összeg kiutalását . július 10. Debrecen város Közélelmezési Bizottsága határozatot hozott élelmiszer készletek felhalmozására . július 22. Debrecen város tanácsa a lebontott Szabadság szobrot felajánlotta hadi célokra . július 22. Harstein József nagyhegyesi birtokán kolerajárvány lépet fel. Két ember meghalt, 27 beteget kezelnek. augusztus 5. A város tanácsa tájékoztatta a lakosságot a húsfogyasztás ártalmairól . A belügyminiszter által elrendelt két húshagyó nap után további két húshagyó napot javasolnak bevezetni. augusztus 6. Debrecen ünnepli Varsó elestét, zenés felvonulással köszönti a lakosság a nagy hadi sikert. szeptember 16. Oláh Gábor, Szatmári Zoltán, Zivuska Andor, H. Nagy Jenő, dr. Nagy Zoltán, dr . Gál Zoltán és Tóth Arpád beadványában kérte a városi tanácstól, hogy a debreceni színházat 50. jubileuma alkalmából ból nevezzék el Csokonai színháznak . szeptember 28 . A városi tanács gazdasági bizottsága városi tejgazdaság létesítésér ől döntött . szeptember. Felépült a pénzügyi palota, a pénzhivatalok elfoglalták helyüket. október 16. A rendőrség birtokába vette az új, Kossuth utcai palotáját. október 27. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság és az Országos Református Lelkész Egyesület közösen vándorgyűlést tartottak Debrecenben . december 16. Megnyílt a népkonyha a Péterfia 28. sz alatt. Egy étel kenyérrel 20 fillérbe kerül. Ingyen kapják az ebédet a rászoruló iskolásgyermekek. 1916 január 7. Debrecenbi Jenő a váro"s világítási vállalatának igazgatója javasolta Debrecen tanácsának, hogy tegyen lépéseket az erdélyi földgáz Debrecenbe való vezetésének érdekében . január 11. Toroczkai Oszvald festőművész festőiskolát nyitott Debrecenben. Tanít alak-csendéleti és ékítményes rajzot, festést, grafikát és iparművészeti tervezést . Heti 4 órában. január 20. Megalakult a Protestáns Irodalmi Társaság debreceni köre. Elnök : Erd ő József dr. január 20. Uhlarik Béla az államvasutak debreceni üzletvezet ője megkapta a vaskoronarend kitüntetést. január 22 . Vészi Margit vármegyeházán tartott felolvasó ülése nagy érdeklődés mellett zajlott le. január 24. Részt vett Debrecen város tanácsülésén dr. Fekete Elemér Bártfa polgármestere és László Lajos fürdőigazgató. 212
január 31 : Orósz hadifoglyok seprik Debrecen utcáit . Kevés az utcasepr ő. február 3. A Debreceni Városi Dalegylet hangversenyt rendezett a szövetséges államok sebesültjei részére. Részt vétt a rendezvényen a bolgár főkunzul, a német és a török főkonzuli titkárok . február 17 . A városi tanács kimondta, hogy a Dobozi temető rendezése miatt a temetőben pihenő történelmi egyéniségeket - két Dobozi István, Patai István és mások - újra el kell temetni . féb'ruár 19: A Debreceni Egyetemi Kör közgyolése a Nyugat és a Dunántúf irodalmi vitájában a Dunántúlt támogatta . február 21. .Debrecen városnak 2600 kh., Debrecen polgárainak 4000 kh. földje van víz alatt . február 23 . Kovács Gyula dr . udvari tanácsos, a Kereskedelmi Múzeum igazgatója Debrecenbe látogatott . február 26 . Reichmann Armin á debreceni izraelita hitközség elnöke által létesített egyetemi alapítványból két egyetemi hallgató részesült. február. Munkaerőpótlásként Debrecen kapott 929, a Halastavak 626 orosz hadifoglyot. A városból 12 000 mezőgazdasági munkást hívtak be katonának, ezek pótlására a városi tanács 6000 orosz hadifoglyot kért. február. A kultuszmix~isztérium a Szépművészeti Múzeumból képeket kíván adni Debrecennek egy állandó képtár létesítésére . március 12. A debreceni református Kollégium új tanárai : Erdős Károly a lelkészképz ő intézetből, Barcza József, Benigny Gyula dr . és Dékán Sámuel a tanítóképző intézetből. március 19 . A kulturminiszter Cs. Varga Antal segédtanfelügyelőt kinevezte a tudományegyetem könyvtárához könyvtár őrré és egyben megbízta a könyvtár igazgatói teendők ellátásával . március 20 . Debrecen város tanácsa felkérte a főispánt, hogy a növekvő orvoshiány miatt járjón közbe a behívott kórházi orvosok felmentése érdekében. március 23 . A református egyház készséggel átengedi a Debrecenben létesítend ő állandó képtár részére a Füvészkert utcában lévő Gazdasági iskola három termes helyiségét . március 31 . Kovács Gábor dr . a Népszerű Főiskolai Tanfolyamon előadást tartott A világháború és a közgazdaságtan" címmel. április 10 . A Debreceni Gazdasági Rokkantiskola megkezdte működését hatvan rokkant katonával. Igazgató dr . Csűrös Ferenc . április 10 . A városban tervezett török mecset építését örömmel üdvözölte a Keleti Gazdasági Központ és a török sajtó. április 10 . A temesvári hadtestparancsnokság rendeletére Debrecenben is megszervezték a katonai rend őrséget . A hatvan fős egység parancsnoka Baló Rezső ny. csendőralezredes . április 15 . Debrecenbé érkezett Madzsar János az Országos Stefánia Szövetség igazgatója . április 17. A városi tanács felhívta a belügyminisztérium figyelmét, hogy a városnak küldött 300 mázsa árpakása nem pótolja a liszt hiányt . Kéri a szükséges liszt mennyiség megküldését. április 26 . Debrecenbe érkezett Lux József német író. Adatgyűjtést végez Magyarországról írandó könyve számára. május 14 . két évi szüneteltetés után megnyílt a városi Múzeum. május 18. Debrecen város tanácsa ismételten orosz hadifoglyokat kért a 213
földművelésügyi minisztériumtól mezőgazdasági, fakitermelési munkához és az erdei vasút üzemeltetéséhez . május 18. Schay Gusztáv altábornagy Debrecenbe érkezett és megszemlélte a 3. honvéd gyalogezredet és a 2 . honvéd huszárezredet. május 20 . Domáhidy Elemér főispánt a király a Iípót-rend lovagkeresztjével tüntette ki a l~atonai egészségügyi szolgálat terén kifejtett tevékenységéért. május 24. Megnyílt Solymosi Márton kiállítása a Piac u. 58. sz. alatt. máju s 30. Német gazdák csoportja látogatott Debrecenbe. Megtekintették a. város nevezetességeit és a mez őgazdasági jelleg ű intézményeket. május. A Debreceni Gazdasági. Akadémián tanul negyven török fiatal . május. A Pénzintézeti Központ igazgatósági tagságára jelölték . Verzár Kálmán és Ungár Jen ő vezérigazgatókat, választmányi tagnak Kenézy Gyula dr . udvari tanácsost. június 1 . Megalakult Debrecenben a Stefánia Szövetség debreceni csoportja . Elnök : Brokés Győz ő dr, titkár : Fodor Emil. júniusn 13 . Debrecen város tanácsa 400 katonamunkást kért az aratási munkára -kapott negyvenet. június 13. Debrecen város tanácsának határozata alapján a város környékén összefogdosták a cigányokat . Több asszonyt hadimunkára osztottak be, három cigányférfit besoroztak katonának. június 13. A Hegedűs és Sándor cég elkészítette Debrecen város kataszteri felmérés alapján összeállított térképét 80 példányban. június 18. Acél Géza városi főmérnök nyilatkozott a nagyerdei park rendezéséről. július 10 . Debrecen város tanácsa elhatározta, hogy Debrecenben elhalálozott orosz hadifoglyok részére a Hatvan utcai temetőben egy külön parcellát létesít. július 16 . A közkórházban ápolt nőbetegek fellázadtak az ellátás miatt. július 25. Grátz Pál felvetette Debrecen város tanácsának, hogy postaállomásként csatlakozzon egy szerveződő nemzetközi légközlekedési rendszerhez. A tanács a tervet támogatta. augusztus 6. Ma este utoljára harangoztak a református templomok harangjai. Holnap tizenhárom harangot a vasgyárakba szállítanak. A Rákóczi harang Debrecenbe maradt. augusztus 11 . Debrecenbe érkezett Rosenberg gr. altábornagy a máltai lovagrend sebesült vonatainak parancsnoka. Megismerkedett a város nevezetességeivel. augusztus 21. Hazai Samu br . gyalogsági tábornok, honvédelmi miniszter résztvett a Katona Otthonban József főherceg plakettjének ünnepélyes leleplezésén . augusztus 27 . A román hadsereg Erdélybe való betörése miatt sokan menekültek Debrecenbe . augusztus 31 . A rendőrség szigorúan megbüntetett egy gyümölcsárust mert a kilószámra árusítandó gyümölcsöt darabszámra adta el, sokkal drágábban. szeptember 1. Debrecen város tanácsa megalakította az Erdélyi Menekülteket Gyámolító Bizottságot. Debrecenbe és a megyébe 20 000 menekültet várnak. 214
szeptember 2. Megszervezték Debrecenben az Erdélyi Menekültek étkezőjét" a Péterfia u. 28, sz, alatti népkonyhában . szeptember 6. A városi tanács korlátozta az energia felhasználást magánszemélyeknél, gyáraknál és intézményeknél . szeptember 8. Székely intézetek menekültek Debrecenbe . A segesvári kórház 900 ággyal és a 82. gyalogezred rokkant-iskolája . szeptember 11 . A temesvári katonai parancsnok utasítására Debrecenben életbe lépett a statárium. szeptember 18. A városi iskoláknak katonai célokra való átengedése ügyében tartott vegyes tanácskozás kijelölte az átengedett iskolákat és internátusokat. szeptember 21. A város folyamatos beszerzéssel igyekszik élelmiszertartalékot képezni a lakosság ellátására. szeptember 28. Tisza István miniszterelnök 1500 orosz hadifogoly Debrecenbe vezénylését ígérte fakitermelésre . október 10: Debrecen város tanácsa kimondta, hogy a városi levéltár 2745 darabból álló végrendeletgyűjteményének megjelenteti a tárgymutatóját . október 21. A debreceni választójogi blokk alakuló ülését tartotta az Uránia mozgószínházban. október . Grürver Lipót gazdasági tanácsnok Nagyváradra és Kolozsvárra utazott, hogy teheneket vásároljon a városi tejgazdaságnak. november-december . iJlénken foglalkoztatta Debrecen közvéleményét a Csokonai Színház vezetésének, anyagi helyzetének kérdése . december 19. Megalakult az Országos Keleti Kulturközpont debreceni bizottsága. Elnöknek választották Márk Endrét. december 25. dr. Pető Pál rendőrkapitány a debreceni Népjóléti Központ vezetője ismertette szervezetének programját. A városi tanács 40 000 koronával támogatta a Központ munkáját . december . Megjelent Herpay Gábor Diplomagyűjtemérvye a könyves üzletekben. december . Liszt,-cukor,- zsírjegy kérült kibocsátásra. Megkezd ődött a gabonarekvirálás . az év folyamán . A Dóczi intézet polgári iskolája megkezdte működését. A nagyerdei fürd őt 36,141 vendég látogatta meg az év folyamán . A városi tanács pályázatot írt ki a köztemető létesítése céljából. Balassa Sándor Bugyi TJjság címmel élclapot indított Simon István szerkesztésében. 1917 január 4. Debrecen város tanácsa 100 koronát fordít a városi könyvtár fejlesztésére és felkérte a lakosságot is könyv adományozására . Márk Endre polgármester 37 kötetet ajánlott fel. február 3. A városi tanács kórházi bizottsága bejelentette, hogy a kórháznak csak két hétre elegendő szene van. február 6. Egyre többször van áramszünet a városban, egyre több üzem áll le. Az intézményeket, magánlakásokat 11 óra után nem szabad fűteni, világítani . február 12. Az Arany Bika vendéglő társaság 500 korona jutalmat adott a rendőröknek és a detektíveknek az újév alkalmából. 215
március 12 . A városi tanács kimondta, hogy erdei iskolát létesít a fejleten, testileg gyenge gyermekek számára a Nagyerdőn. március 17. A debreceni tudományegyetem könyvtárát az egyik debreceni bérházban kívánja elhelyezni . március 17 . A városi tanács határozatban mondta ki egy központi városi szeszfőzde létesítését. március 19 . A városi tanács dr . Verzár Frigyes egyetemi tanárt hívta meg a városi vegyész állására . április 12 . Márk Endre és Medggyasszai Miklós tagjai lettek az Ország Hadigondozó Tanácsnak. május. Debrecen lakossainak száma 105 000 fő. június 1. Debrecenben az ipari munkások 6 korona, a mezőgazdasági munkások 4 korona átlag napibért kapnak. június 2. A Halastavak RT . 60 q halat szállított Debrecenbe. június 12 . Mihalik József főfelügyelő és Gulyás Pál egyetemi tanár, könyvtári előadó Debrecenbe érkezett, hogy tájékozódjon a Közm űvelődési Könytár előkészít ő munkálatairól . június 14. A király felmentette Domahidy Elemért a Hajdú vármegye és Debrecen város főispáni tiszte alól . június 20. Debrecen város törvényhatósági bizottsága kérte a kormánytól, hogy a város élére önálló főispán kerüljön kinevezésre. június 20 . Márk Endre polgármester és Csürös Ferenc tanácsnok meglátogatta az evangélista egyház elemi iskolájának vizsgáját. június 30 . Megkezdődött a Debrecenben tanuló török ifjak érettségire való felkészítése. július 7. A király Weszprémy Zoltán ny. főispánt nevezte ki Hajdú vármegye és Debrecen város főispánjává. július 23. Keleti Izsó műszaki tanácsos vizsgálja az állami utak minő ségét. július 30 . A debreceni nyomdák ólomanyaguknak 10 %-át leadták a hadianyag gyáraknak. szeptember 4. Debrecen város tövényhatósági bizottsága memorandummal fordult a kormányhoz a város szénellátásának biztosítása érdekében. október 4. Debrecen város törvényhatósági bizottsága felkéri a honvédelmi minisztert, hogy Debrecen házi ezredét, a 39 . gyalogezredet és pótzászlóalját helyezze vissza a városba. október 18. Endrey festőművész elkészítette a városi tanács közgyűlési termébe készített király képét. november 9. Élelmiszerárak Debrecenben és Nagyváradon : sertéshús 8 kr . 20 f. -10,20 . ; szalonna zsírnak 9,20-14,- ; szalonna sózott 9,60-12, kolbász 9,60-12 ; liszt 1,52-1,56 ; kenyér 50-52 ; tej 70-78 ; vaj 14,50-15 . november 12 . Általános rekvirálást rendeltek el Debrecenben . november 18 . Debrecenben megalakult a Feminista Egyesület debreceni csoportja. november 22 . Debrecen szénellátása ismét kritikussá vált . november 27 . Felállításra került Debrecenben a hatósági munkaközvetítő iroda. november 27. Felállításra került Debrecenben a népjóléti hivatal, ennek keretében pedig a lakáshivatal . december 6. Debrecen város tanácsa felterjesztésben kérte a közélelme216
zési minisztertől, hogy a Debrecenben rekvirált sértésekből elsősorban Debrecen szükségletét elégítsék ki. december 17. Füzék Lajos az .411ami Munkaközvetítő Hivatal megbízottja tanulmányozta a debreceni népjóléti hivatal működését. január 1. Solymosi Márton budapesti műkereskedő 42 magyar festőmi~vész 300 db. képéből rendez kiállítást a Ferenc József téren lévő Szilágyiházban. január, 3. Eötvös Loxánd br, egyetemi tanár és Pekár Dezső főgeofizikus Debrecenbe érkezik. A hortobágy talajviszonyait kívánják tanulmányozni január 11. A városi tanács megállapította, hogy a város üzleteiből egyretöbb áru hiányzik ; gyufa, krumpli, liszt, szárazbab stb. A kapható élelmiszerek ára pedig egyre emelkedik . január 12. Debrecen város tanácsa Varga Elemér személyében megfigyelőt küld a Budapesten bemutatásra kerülő műtej" termék megtekintésére . január 16. A város vezetői Bécsbe utaznak élelmezési ügyekben . január 18. Debrecen város tanácsa megbízza Zoltai Lajost, hogy a genfi egyetem kebelében m ű ködő világháborús archívum számára gyűjtse össze a háborús nyomdai termékeket. január 19-20. Debrecen munkássága kétnapos sztrájkkal csatlakozik a budapesti munkások általános sztrájkjához. február 7. Jánosi Zoltánt a város első kerületében országgyűlési képviselőnek választották. február 8. Debrecen városnak 148 pere van folyamatban . február 13-14 . Debrecen város tanács ülésén 69 napirend szerepel. február 15. Debrecen város törvényhatósági bizottság közgyűlése kéri a kormánytól, hogy a háború befejezése után megkaphassa a szükséges vasúti síneket és felszereléseket . Kéri továbbá az elrekvirált anyagokból és állatokból a megillető részt. február 15. Debrecen város törvényhatósági bizottságának közgyűlése kimondja, hogy hajlandó a Nemzetközi légiforgalmi RT-nek megfelelő területet rendelkezésre bocsátani . február 24. Jánosi Zoltán képviselő az országgyűlésben els őnek vetette fel az állami és az egyház szétválasztásának kérdését. február 19. Debrecen és Hajdú vármegye a nagyváradi székhellyel szervezett közélelmezési körzetbe került . A kormánybiztos Malatinszky György, Bihar vármegye főispánja . február 28. A városi tanács ülésén többen elmarasztalták a kormányt mivel Debrecen ellátását mostohán kezeli. A város lakosságának 73 °%o-a nem termelő, tehát ellátattlan . február. A debreceni munkaközvetít őben 111 férfi és 173 n ő munkást kerestek. Munkát keresett 23 férfi és 313 nő. március 8. Debrecen város tanácsa a város tulajdonát képző erdőknek - az erdőtörvény értelmében - a kezelését 1918. július 1-től 1930 december 31-ig átadja a földművel ődési minisztériumnak . március 26. Debrecen város törvényhatósági bizottsága közgyűlése kéri a földművelési minisztert, hogy a pallagi gazdasági akadémián három éves szünet után megindulhasson a tanítás .
április 30. Sebess Dénes dr: igazságügyi államtitkárt Debrecen III. kerülete megválasztotta országgy űlési képviselőnek. május 1. A Galíciából menekültek elhagyták Debrecent . május 8. A tanács tiltakozására megkezd ődött a liszt és gabona katonai rekvirálása . május. Betör ő banda garázdálkodik Debrecenben . A rendőrség tehetetlen. június 10. Zelinger Gyula és társai indítványt nyújtottak be a városi tanácsülésén a Nagyerdőn létesítendő tüdőbeteg népszanatórium felállítása tárgyában . június 11 . Debrecen zsidósága tisztelgett dr. Baltazár Dezső püspök előtt és 20 000 koronás alapítványt tettek a Kollégium javára. június 11. Istvánffy Gyula fest őművész képeiből nyílt kiállítás az Angol Királynő szállóban . június 14. Zichy János gr. vallás- és közoktatásügyi miniszter Debrecenbe érkezett, hogy megtekintse az egyetemi építkezést. június 19. Debrecenben nem lehet szappant kapni. június 28. dr. Radó Dezső indítványára a törvényhatósági bizottság szociálpolitikai tanácsi ügyosztályt létesít. június. Debrecenben 20 000 ember - lakosság egyötöde - tuberkulózissal fertőzött . július 1 . A városi és egyházikerületi közps tulajdonba átment nyomda megkezdte önálló üzletként való működését. július 4. A cselédínség enyhítésére Ausztriából hozatnak cselédlányokat a debreceni családok. július 7. Megalakult a városi tisztviselők és alkalmazottak kertegyesülete . Elnök Márk Endre. iúlius 8. Napok óta nem lehet zsírt kapni Debrecenben . július 11 . A debreceni erdőhivatal csalánszedésre felvesz iskolásgyerekeket, öregeket napi 6-10 koronáért. július 16. Egy debreceni lakos napi lisztadagja 20 dkg. július 23. Nő hallgatók is felvételizhetnek a debreceni tudományegyetemre . július 25. Közhasznú Földbérlő Szövetkezet alakul Debrecenben . július 29. Befejeződött Debrecenben a gyümölcskonzerváló tanfolyam . július 31. Debrecen város törvényhatósági bizottsága húsz millió korona hitel felvételér ől döntött . agusztus 1 . Életbe lépett Debrecenben a dohányjegy . augusztus 8. Ismét sor kerül ügető versenyre Debrecenben . A háborús években szünetelt ez a kedvelt sport. augusztus 13. Megalakult Debrecenben a Faárumegállapító Bizottság. augusztus 15. Debrecen tanácsa városi értekezletet hívott össze az ellátási problémák megbeszélése érdekében és a nagy országos központok elleni támadás megszervezésére . Az értekézlet követeléseit 12 pontban foglalta össze. augusztus 18. Debrecen városa 50 q margarint kapott egyszersmindenkorra szóló kisegítésképpen" . augusztus 22. dr. Vásáry István lemondott a közélelmezési osztály vezetéséről. Az élelmezési ügyek irányításával Zöld József tb. tanácsnokot bízták meg. 21 8
augusztus 25. Súlyos anyaghiánnyal küzdenek a debreceni kisiparosnok . Hiány van : fából, vaslemezb ől, forrasztóanyagokból, kovácsszénb ől, szappanból és sok minden másból . augusztus 27. Heltai Jenő színház igazgató 37 000 koronás csúcsgázsival Debrecenbe szerződtette Honthy Hannát. augusztus 30. Máthé Rezső a közélelmezési minisztérium főosztályvezetője vizsgálatot tartott a debreceni közellátási hivatalnál. szeptember 7. Rostás István főkapitány javasolta, hogy a városi tanács akadályozza meg a falvakból folyamatosan történő beköltözést Debrecenbe, mivel a debrecenieknek sincs elég lakásuk . szeptember 8. Debrecenbe érkezik dr. Lindenberger János új apátplébános. Fogadására megjelentek a város vezetői és ismert közéleti személyiségek. szeptember 8. Debrecen gabona beszolgáltatási kötelezettsége 580 vagon gabona. szeptember 10. Szabó Béla személyében új tanfelügyelőt kap Debrecen és Hajdú vármegye . szeptember 12 . A vallás és Közoktatási Minisztérium az Országos Szépművészeti Múzéumból 87 eredeti festményt ad át Debrecennek . szeptember . Debrecenben tartózkodott néhány napig Hatvany Lajos br. író, a Pesti Napló főszerkeszt ője. október 13. A Hegedűs és Sándor könyvkiadó és könyvkereskedő cég a Magyar Általános Hitelbank és a Franklin Társaság részvételével részvény társasággá alakult . október 14. A városi tanács felhívta a rendőrkapitány figyelmét, hogy a városban elszaporodott utcai sátrakat fokozottabban ellenőriztesse . okóber 23. Károly király és Zita királyné Debrecenbe érkezett. Tiszteletükre a pályaudvaron a cseh 75 . gyalogezred zenekara a Gotterhalté-t játszotta . Az eset politikai vihart kavart. A királyi pár jelenlétében megtörtént az egyetem alapkövének letétele . október 27 . Megalakult Debrecenben - a Nemzeti Tanács . A végrehajtó bizottságba 18 tagot választottak . október 28. Debrecen város törvényhatósági bizottságának közgy űlése támogatja a népszanatórium felékítését 6 kh. terület átengedésével és 500 000 korona pénzügyi hozzájárulással. október-december . Súlyos spanyolnátha járvány dühöngött Debrecenben. Halálos áldozatok is voltak. november 1 . Megalakult a Nemzeti Tarvács debreceni végrehajtóbizottsága . november 2-5 . Debreceni karhatalmi egységek fékezik meg a Hortobágyról hazatérni akaró orosz hadifoglyok mozgalmát . november 5. Tárgyalások kezdődnek a lembergi tanács és a debreceni Nemzeti Tanács között a hadifoglyok kölcsönös hazaszállftásáról . november 10. A magyar kormány Handler Gyula betegsegélyező pénztári igazgatót bízza meg Debrecen város főispáni teendőivel és kinevezi kormánybiztosnak Hajdú vármegye és Debrecen MAV üzletvezető ség területére. november 11-12. Juhász-Nagy Sándort vallás- és közoktatásügyi, Jánosi Zoltánt belügyminisztériumi államtitkárnak nevezik ki . november 20. dr. Bacsó Péter javasolja a törvényhatósági bizottságnak a dinasztikus utcanevek megváltoztatását . 219
november 22. A debreceni vasutasok kis csoportja lemondásra kényszeríti Márk Endre polgármestert . november 22 . Nem lehet gyógyszert kapni a patikában. december l . A Debrecen c. lapban megjelent a Debreceni Köztársasági Párt 24. pontos programja . december 2. A debreceni szakszervezetek küldöttei megalakítják a munkástanácsot . december 6. Román és cseh csapatok elől menekülők érkeznek Debrecenbe. A DEMKE épületében kapnak szállást . december 10. A debreceni független párt tiltakozik az ellen, hogy Debrecenben forradalmi intézmény alakuljon. december 15. Handler Gyula kormánybiztos a kávéházak, vendéglők tejkészletének 40 %-át a gyermekek és betegek részére lefoglalja . december 17. Debrecen város tanácsa a Nagyszebenben székel ő román kormánytól napi három vagon szén szállítását kéri. A kereskedelmi miniszter nem zárkózik el a kérést ől. december 21 . Máramarossziget kormánybiztos főispánja táviratilag kérte a debreceni karhatalmi parancsnokságot, hogy az iJszak-kelet Magyarországra küldött debreceni karhatalmi egységeket rendelje vissza. december 21. A Köztársasági Párt debreceni szervezete indítványozza a törvényhatósági bizottság átalakítását . december 22. Debrecenbe érkeznek a székely hadosztály tüzérei : 26 tiszt, 500 katona és 10 ágyú. december 26. Egyesül a köztársasági párt és a függetlenségi párt debreceni szervezete . december 26. A függetlenségi és köztársasági párt naggyűlése határozati javaslatban jelentette be tiltakozását Debrecen tervezett román megszállása ellen. december 26-27. A s~ciáldemokraták kerületi kongresszust rendeznek Debrecenben . december 29. Erdély román megszállása miatt száz erdélyi csendőr Debrecenbe menekült . december 30. A törvényhatósági bizottság Debrecen város rendőrségének létszámát 192-ről 501-re emelte. december 31 . Handler Gyula , és Rostás István felhívással fordult Debrecen lakosságához, hogy minél többen lépjenek be a polgárőrség soraiba . december. A debreceni karhatalmi egységek Máramarosszigetr ől több száz vagon sót, gépeket, építőanyagot, hadiszert és mást szállítottak Debrecenbe. 1919 január 2. Baltazár Dezső püspök nyilatkozott a jövő kulturpolitikájáról . január 10. A debreceni szociáldemokrata pártszervezet harcba indul a polgári pártok és a bolsevikok ellen. január 11. Debrecen polgárai tiltakoztak a Felvidék cseh megszállás ellen. január 12. Csernus Mihály római katólikus lelkész nyílt levelet intézett a Munkástanácshoz, amelyben visszautasította a róma katolikus egyház elleni támadását. január 15. Megtartotta első ülését a debreceni Munkástanács. 220
Megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártjának debreceni szervezete . január 16 . ~1 hadügyminiszter értesítette a tanácsot, hogy a 39 . ezred feloszlatására vonatkozó utasítást nem hagyta jóvá. január 16 . A belügyminiszter fegyelmi vizsgálatot indít Márk Endre polgármester ellen. január 19 . A debreceni tudományegyetem szózatot intézet a művelt világ egyetemeihez az ország területi épségének megőrzése érdekében : január 20 . A tanács újjáalakította a földosztó bizottságot . január 23 . Rostás István rendőr főkapitány bejelenti, hogy 340 emberével razziákon szűrik ki a városból a gyanús elemeket és összeszedik az elhagyott fegyvereket . január 25 . Dr. Juhász Nagy Sándort kinevezték igazságügyi miniszternek . január 27 . Debrecen város törvényhatósági bizottsága feliratban kéri a kormányt, hogy bővítse ki a szociális ellátásra vonatkozó törvényeket . (anya-és csecsem ővédelem stb.) január 27 . Debrecen város törvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy Népházat létesít a Péterfia v. 28. szám alatt. január 27 . Megszüntette működését Debrecen város törvényhatósági bizottsága . január 29 . Kardos Albert Ady Endre és a Csokonai-kör" című írásával emlékezik a költ ő debreceni kapcsolataira halála alkalmából január 29 . A hármas honvédek első zászlóalja útnak indult az erdélyi határokhoz segíteni a székely csapatoknak a románok ellen. február 6 . A debreceni pénzintézetek tisztviselői az alacsony fizetés miatt sztrájkba léptek. február 6 . Vágó Béla kommunista vezető elő adást tartott a politikai helyzetről és a jövőről. február 8 . A 39-es gyalogezred a város hölgyeitől nemzetiszín ű, a város munkásnőitől vörös színű zászlót kapott a Kossuth téren rendezett ünnepségen. február 10 . Debrecen tanácsa a románok ellen harcoló 39-esek és a 3-asok ezred katonáinak 5 hektó bort küldött. február 11 . A debreceni szakszervezetek vezetősége felkérte Kunfi Zsigmond minisztert, hogy nevezzen ki kormánybiztost az egyetemre és szorgalmazza radikális gondolkodású tanárok kinevezését is.. február 15, Megalakult a Magyarországi Közalkalmazottak Szövetségének debreceni csoportja. Elnöknek választották dr . Vásáry Istvánt . február 16 . A debreceni repülő téren lezuhant a postagép, a pilóta szörnyet halt. február 16 . Lefkovits Vilmos szerint ellenforradalmi áramlatok forronganak", több egyetemi tanár elhelyezését sürgette az egyetemről. február 16 . Megjelent Oláh Gábor Forradalmi versek" c. verses kötete. február 18 . A Csokonai-kör felolvasó ülésén Oláh Gábor emlékezett Ady Endrére . Verő Márta Ady verseket szavalt. február 18 . A kereskedelmi dolgozók szakszervezetének vezetősége elfoglalta a Katolikus Népszövetség Piac u. 68. sz. alatti helyiségét . Csernus Mihály lelkész a bírósághoz fordult . február 18 . A polgári radikális párt vitadélutánján Geszi József dr. a közegészségügy terén szükséges reformokról beszélt . január 16 .
221
február 19 . Szocialista munkásoknak, akiknek 2-3 gyerekük van gyermekcipőt vásárolhátnak a pártirodán . február 20 . Kenézy Gyula egyetemi tanári lakások építéséhez további telket kér a városi tanácstól. február 26. Debrecenben megalakult a Néptanács. február. Zilahról 500 menekült érkezett Debrecenbe. Ellátásukról a népjóléti iroda gondoskodik. március 2. Debreceni Független Újság hasábjain névtelen szerző sürgeti, hogy Oláh Gábor egyetemi katedrát kapjon . március 6. Brousson francia ezredes a városházán hallgatta meg a zilahi menekültek beszámolóját a románok kegyetlenkedéseirő l. március 11. Debreceni küldöttség látogatta meg a Királyhágónál állomásozó debreceni katonákat. március 15 . Juhász Nagy Sándor és Jánosi Zoltán a 48-as párt nagygyűlésén szorgalmazta a szocialistákkal való együttműködést . március 15 . Megjelent a Debreceni Vörös Ujság a debreceni KMP hivatalos lapja. március 21 . Lefkovits Vilmos a munkástanács ülésén sürgette az állam és az egyház szétválasztását és az iskolák államosítását . március 22 . A debreceni Munkás- és Katonatanács átvette a hatalmat Debrecenben. március 22 . A debreceni tanítók szakszervezete elhatározta az iskolai vallásoktatás beszünitetését. március 22. A Radikális Párt Független -Párt beolvadt Debrecenben a szociáldemokrata pártba . március 24. A debreceni kommunista orvosok szorgalmazták a munkás tanácsnál a szocialista egészségügy megteremtését. március 24 . Az Apolló moziban megkezdődött a filcnek vetítése . március 24 . A Munkás- és Katonatanács megválasztotta a debreceni direktórium tagjait : Török Gábort, Vági Istvánt és Hajdú Jánost . március 27 . A Debreceni Munkás- és Katonatanács megválasztotta a Forradalmi Törvényszék tagjait. március 28 . A KMP debreceni szervezete egyesült az Szdp helyi szervezeténél. március 29. A front megerősítésére Debrecenből elindultak a Vörös Had-sereg első alakulatai . március 29. Megalakult Debrecenben a Művészek és Irók Szakszervezete . Elnök Toroczkai Oszvald. március 30 . A Debreceni Szocialista Ifjúmunkás Szervezet elhatározta, hogy ifjúmunkás otthont létesít a Csapó utcai volt Süketnéma Intézet helyiségében. március. Megnyílt a Városi Múzeum képtára az Egyház (Kálvin) tér 17. sz . alatt. A megnyitót dr. Csürös Ferenc tartotta . április 1. Megalakult a debreceni írók tanácsa. április 3. Csak a két éven aluli gyermekek részére kiadott tejutalványok maradnak érvényben. április 3. A Csokonai Színház munkásel őadást tartott április 4. Debrecen középiskolai tanárai határozatot hoztak tantervi reform előkészítésére. április 8. Debrecenben lezajlott a tanácsválasztás . 22 2
április 10 . A Forradalmi Törvényszék felmentette Bakóczi Gábor kisbirtokost az ellene felhozott vádak alól . április 12. Megtartotta első ülését a Munkás, Katona és Földmives szegények tanácsa. Megválasztották az intézőbizottságot. április 12-13. Propaganda filmeket vetített az Uránia mozi április 13 . A zeneiskolában hangversenyt rendeztek a munkásoknak. Bevezetőt Mártonffy Marcell egyetemi tanár mondott. április 16 . A román hadsereg támadást indított Magyarország ellen. április 18 . A debreceni Vörös őrség parancsot kapott, hogy induljon a frontra. A rend őrök megtagadták a parancsot, a városban lövöldözés kezdődött . A diktatúra hatalmát az állomásról bevonuló nemzeközi vörös brigád állította helyre . április 18-19. A diktatúra vezető i letartoztatták azokat akiket ellenforradalmi" szervezkedéssel gyanúsítottak. 54 debreceni lakost Budapestre szállítottak . április 20 . Landler Jenő, Bőhm Vilmos, Vágó Béla és Pogány József népbiztosok Debrecenbe érkeztek a románok elleni harc szervezésére . április 20 . Letartóztatták dr. $altazár Dezs ő püspököt. Másfél napi ő rzés után hazaengedték . április 22 . A román csapatok tüzérségi előkészítés után áttörték a Debrecent ől keletre - Vámospércsnél - húzódó magyar állásokat. április 23 . A királyi román hadsereg elfoglalta Debrecent . április 24. dr . Baltazár Dezső református püspök delegáció élén üdvözölte a megszálló román csapatok parancsnokát, Dumitrescu tábornokot . április 25. A munkásotthonban Dumitrescu román tábornok, Magoss György főispán és Handler Gyula nyugalomra intette a munkásokat . április 30 . Az első törvényhatósági közgyűlésen egységes állásfoglalás született a diktatúra intézkedéseinek felszámolásában . Többen kifogásolták a város vezetésének erélytelenségét . április 30 . Az Osztrák-Magyar Bank debreceni fiókja kifizeti a román hadsereg Debrecentő l követelt 4 millió koronás hadisarcát. május 22. Felállították a román-magyar összekötő hivatalt. Vezetője Popovics Gyula. május 25. Mosion román tábornok utasítására Magoss György vezetésével városi küldöttség utazott Nagykárolyba tartozkodó románc király tiszteletére . A fogadási ünnepségen dr . Baltazár Dezső megáldotta a román királyi párt . június 1 . Megjelent a Hajdúföld c. lap. június 12 . Mosoiu román tábornok katonai parancsnoksága alá rendelte a rendőrséget . június 13 . dr . Magoss György ellentétbe került a román katonai vezetéssel és lemondott. június 18 . Debrecen város törvényhatósági bizottsága visszahívta Márk Endrét a polgármesteri székbe . június 28 . A román hadseregparancsnokság megtiltotta Debrecenben a hírterjesztés minden formáját. július 14 . Mardarescu tábornok az erdélyi román haderő parancsnoka Debrecenbe érkezett és szemlét tartott a román csapatok felett . július 21 . Orvostanhallgatók részére továbbképz ő tanfolyamot indított az egyetem, dr . Kenézy Gyula kezdeményezésére . 22 3
július. Strand jellegű uszoda nyílt a Balogh-Vértessy téglagyár kubikgödreiben. augusztus 1. Megnyílt a Városi Közm ű vel ődési Könyvtár a Füvészkert u. 2. sz .alatt. augusztus 1. A városi tanács 59 napidíjast elbocsátott állásából. augusztus 1. A városi tanács megbízta Zoltai Lajost, hogy készítsen az orosz hadifoglyok egyes sírjairól helyszínrajzot . augusztus 8. A debreceni cenzúra hivatal felkéri a közönséget, hogy a leveleket csak a papír egyik oldalára írják, a másik oldalt hagyják üresen. Ellenkező esetben levelüket megsemmisítik. augusztus 10. Megkezdte működését a debreceni Palesztin Hivatal . augusztus 15. életbe lép a kávéház adó. augusztus 16. A Vértessy strandon zajlott le Debrecen első úszóversenye, augusztus 25. A városi tanács közölte a román katonai parancsnokával, hogy a növekvő rekvirálások elviselhetetlenné váltak alakosság számára . augusztus 31 . Éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a Nagytemplomba . Kárt okoztak a berendezésben, 2000 cédulát ragasztottak a padokra . A rendőrség nem tudta felderíteni a tetteseket. szeptember 12. Szomjas Gusztáv földbirtokost nevezték ki Hajdú és Szabolcs vármegyék kormánybiztosává . szeptember 30. Michaescu kormányzó-tábornok Márk Endrét visszahelyezte a polgármesteri székbe és megbízta a főispáni teendőkkel. október 4. Debrecenben 14 000 munkanélküli van. október 16. A román katonai vezetés Felső Közigazgatási Tanács felállításával közvetlen irányítása alá akart vonni hat vármegyét és két várost. Magyar és nemzetközi tiltakozás gátolta meg a tervezet realizálását . október 20. Az egyetem egy évre átvette a várostól oktatás céljára a közkórházat. november 18. Márk Endre polgármestert a fegyelmi bizottság felmentette az ellene felhozott vádak alól. november 21. A hosszú szünet után ülésez ő törvényhatósági bizottság követelte a diktatúrában résztvevők megbüntetését. november 29. Megkezdte munkáját a Baltazár-féle igazoló bizottság-1479w közalkalmazott jelentkezett igazolásra. december 2. Letartóztatták a Debrecenbe érkezett Handler Gyulát és megkezdték kihallgatását. december 31. A Csokonai Színház műsorára tűzi a Lili bárónő c. darabot . 1920 január 1. A rendőr kapitány eltiltotta a borbélyokat a pamacs használatától. január 13. Debrecen város közgyűlése 10 000 korona segélyt szavazott meg. az egyetem hallgatóinak. február 11. Debrecen város tanácsa dr. Magos György tb. főügyész indítványára csak azoknak ad letelepedési engedélyt akiknek a debreceni lakásviszonya rendezett . március 9. Berthon francia ezredes vezetésével antant katonai misszió érkezett Debrecenbe . március 10 A nemzeti hadsereg bevonult Debrecenbe. 224
március 13. Debrecenbe érkezett a magyar nemzeti hadsereg debreceni körletének parancsnoka Hegedűs Pál tábornok, vezérkarával . március 16. A katonai körlet parancsnok kihirdette a statáriumot . március 17. Debrecenbe érkezett gr. Csáky Zsigmond tábornok a csendőrség felügyelője. március 17. Hajdú vármegye és Debrecen gabonabegy űjtésének kormánybiztosának nevezték ki dr. Hunyadi Imrét. március 21. Megjelent a Fehér Újság. március 24. Megérkezett Budapestr ől a debreceni dandárparancsnokság, a gyalogezred parancsnoksága és a vadászzászlóalj . március 31. Az Egy nap a hazáért" program keretében Debrecen 25 000 koronát gyűjtött össze. március. Csűrös Béla 45 festményéből nyílt kiállítás a református főgimnáziumban . április 10. Szomjas Gusztáv kormánybiztost ünnepélyesen beiktatták. április 14. Horthy Miklós kormányzó Debrecenbe érkezett. április 17. Megkezd ődött a villamos közlekedés. Eddig mozdony vontatta a kocsikat. április 18. Debrecenbe szállították Vági István, Nagy László, Sterbinszky Lászlót, Müller Gyula és Lefkovits Vilmos volt kommunista vezetőket. április 18. A kerületi államrendőrség főkapitánya Debrecenből kiindulva 300 karhatalmistával szervezett razziát az állambiztonságra veszélyes elemek ellen. április 28. Az egyetem építkezését vezető bizottság Tóth Lajos államtitkár vezetésével ülést tartott, amelyen elhatározták : folytatni kell az egyetem meg kell kezdeni a klinikák építését. május 8. A debreceni egyetem ifjúsága az esti órákban a város utcáin felvonulva tüntetett a békeszerződés gyilkos feltétélei" ellen. május 9. Megalakult a Kisgazda Párt debreceni szervezete. A párt elnöke Kertész István kisgazda, főtitkár Ecsedi István dr . tanár. május 12. Tisza István szoborbizottság alakult Márk Endre elnökletével . május 16. Debrecenbe érkeztek a Kisgazda Párt országos vezetői : Rubinek Gyula földművelésügyi miniszter, Szabó István, Emich Gusztáv miniszterek és mások. Á naggyűlésen többen beszédet mondtak . május 17. R. Kiss István egyetemi tanár előadást tartott a Székely Társaság rendezvényén a székely hadosztály 1919. évi szerepéről. május 20. Handler Gyulát-volt kormánybiztos főispánt, hat évre ítélték. május 23. A kormány dr. Hubert Ottó törvényszéki bírót Debrecen város főispáni teendőivel megbízta . május 23. Megalakult Debrecenben a Területvédő Liga. Elnöke Szomjas Gusztáv. május 23. Zöld József tanácsos az 1918-ban Csehországnak eladott gyapjú ellenértékeként 6,5 millió korona értékű iparcikket hozott Debrecenbe . május 28. Ghiczy Tihamért nevezték ki a debreceni kerületi államrendőrség főkapitányává . május 30. Friedrich István - volt miniszterelnök - a Keresztény Nemzeti Párt vezére az Arany Bika dísztermében fejtette ki pártja véleményét a békéről. május. A debreceni rend őrség 8 napos razziát tartott a város környékén1298 személyt előállítottak. 225
június 13-14. Az országgy űlési választáson Milotay István, Pröhle Vilmos és Bernalák Nándor képviselői mandátumot szereztek . június 20. A debreceni szakszervezetek ismét megkezdték munkájukat június 30. A közélelmezési miniszter gabóna és lisztféleségek katonai rekvirálását rendelte el Debrecenben . július 3. Márk Endre - Hubert Ottó kormánybiztos - főispán nyomására lemondott polgármesteri állásáról. július 4. Megalakult Debrecenben a Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetségének debreceni fiókja. Elnöknek választották Jóny bászló tábornokot . július 21. Megalakult a Magyar Királyság pártjának Hajdú megyei szervezete. Elnökének választották dr. Magoss Györgyöt . szeptember 17. Debrecen város törvényhatósági bizottsága felirattal fordult a kormányhoz és kérte, hogy a Bocskai István koronáját hozzák haza Bécsb ől. szeptember 8. A magyarországi református egyház legfels őbb bírósága Baltazár Dezső püspököt az ellene támasztott vádakkal szemben egyhangulag hozott határozattal igazolta." szeptember 17. Vass József dr. közélelmezési miniszter Debrecenbe látogatott. Szeptember 29. A debreceni egyetem megkapta a felvételi keret számokat : hittudományi kar 50 fő, jog- és államtudomány kar 200 fő, bölcsész kar 100, az orvosi karon nincs felvétel . Az egyetemi tanács elutasította a közgazdasági fakultást mivel ebben az egyetemi autonómia megsértését látja. szeptember 29. Lefkovics Vilmos diktatúra alatti szerepléséért 5 év börtön büntetést kapott. október 1. A debreceni orvosszövetség tisztújító közgyűlésén Losonczy Almos dr. vármegyei tiszti f őorvost választotta elnökének . október 2. Félmillió koronáért pereli Hajdú vármegye Debrecent . A gazdák kártalanítására megszavazott összegrő l van a vita. október 2. Debrecen város adóssága 63 millió korona . október 7. Szabolcs vármegye 1 000 000 koronáért pereli Debrecent október 19 . Déri Frigyes bécsi kereskedelmi tanácsos, műgyűjtő Debrecenbe érkezett, hogy gyűjteményét a városi múzeumnak ajándékozza . október 28. Hatvan, Erdélyből kiutasított tisztvisel ő érkezett Debrecenbe . október . A debreceni kaszinó kizárta soraiból Baltazár Dezső püspököt. A püspök már augusztus 7-én kilépett a kaszinóból! november 6. Baltazár Dezső püspök támadást intézett Hubert Ottó főispán ellen a városi közigazgatási bizottság ülésén, mivel tétlenül szemléli a protestánsok elleni hajszát . november 6. A belügyminiszter fegyelmi vizsgálatot rendelt el Magoss György dr . tiszti főügyész ellen és állásából felfüggesztette . november 17. A Csokonai Színházban Kardoss Géza rendezésében színre került a Karnyóné c. darab. december 22. Debrecen város törvényhatósági bizottságának közgyűlése Márk Endre indítványára követelte Magoss György állásába való visszahelyezését és bizalmatlanságát fejezte ki a főispán ellen. az év folyamán. A románok a megszállás ideje alatt Debrecen területén 2 milliárd 345 millió korona kárt okoztak . Kardoss Gézát bízták meg a Csokonai Színház igazgatójának (1920-1936) 22 6