Debrecen város történeti kronológiája 1935 Gazdag István január 1. Szablinski László, varsói egyetemi hallgatót kinevezik a debreceni egyetemre lengyel rektornak. A Közélet cimű folyóirat Egy város fej nélkül cimű cikkében bemutatja Vásáry István meghurcolásának történetét. Baltazár Dezső református püpök az egyházkerületi küldöttség előtt kijelenti "A magyar kálvinista egyház… lejtőre került… Debrecen megszünt a magyar kálvinizmus bevehetettlen fellegvára lenni." január 2. Erdélyi Szőnyegház nyílik Debrecenben. január 4. A Független Kisgazdapárt a Függetlenségi Körben tiszántúli kerületi értekezletet tart. Előadó Hegymegi Kiss Pál országgyűlési képviselő. január 5. A Debrecen cimű újság hírül adja, hogy Déri Kálmán müncheni festőművész - Déri Frigyes testvére - tizenegy festményt adományoz a Déri Múzeumnak. január 6. A debreceni Székely Társaság városházán tartja közgyűlését. Előadást tart Darkó Jenő egyetemi tanár, a társaság elnöke, kijelenti "…ha Erdély magyarságát sikerül a román erőnek legyűrnie, akkor Debrecen nincs többé biztonságban." január 8-10. Debrecenbe érkezik Stein Aurél Ázsia-kutató. A tudós megtekinti a város nevezetességeit és felkeresi az egyetemet. január 10. Az Ujságíró Klub hangversenyén fellép G. Hoór Tempis Erzsébet és Búza Gábor művésztanár. január 12. Julian Silberbusch professzor előadást tart az izraelita hitközségben Palesztináról és a zsidóságról a debreceni cionisták meghívására. Az Arany Bikában rendezik meg a mérnökök vacsoráját. január 13. Magi Zoltán és Kampler Kálmán hajdúböszörményi festők festményeiből nyílik kiállítás a Déri Múzeumban. A polgármesteri hivatal szerint Debrecen város lakosságának 12 %-a inségakcióra szorul. január 15. A Zenekedvelők Köre hangversenyen fellép Palló Imre. A debreceni cigányzenészek küldöttsége kéri a polgármesteri hívatalt, hogy az új zenélési rendeletet módsitsa, emelje fel a záróra idejét. január 17. Debrecenbe érkezik 20 évi orosz fogság után Juhász Miklós feleségével és négy gyermekével. Gróf Miklós - Hubai Jenő tanítványa - hangversenyt ad a városi zeneiskola dísztermében. A Debrecen című újság hírül adja, hogy Debrecen városa megveszi Kenézy Gyula professzor 2 450 kötetből álló könyvtárát 1 800 pengőért. A könyveket a Déri Múzeum, a városi levéltár és a közművelődési könyvtár kapja. január 20. A Debreceni Gazdasági Egyesület a belügyminiszterhez küldött feliratában kifejti, hogy a Hortobágy Debrecen állattenyésztésének az alapját képezi, ezért nem fogadható el a Hortobágy bérlő kézbe juttatása. Svéd Sándor a Csokonai Szinházban Rossini Sevillai borbély cimű operájában Figarót énekli olaszul. Partnerei Szedő Miklós, Pajor Ödön, Szabó Ilona és Jákó Béla. Svéd Sándor először játszik Debrecenben. január 24. Rendőrkézre kerül a debreceni kerékpárosok réme /Rausz István napszámos/, aki vidéken értékesítette a lopott kerékpárokat.
2 január 26. Jóna István a törvényhatósági bizottság közgyűlésén interpellál a katasztrofális helyzetbe jutott mezőgazdaság sűrgős megsegítése ügyében. január 27. Debrecen jéghoki csapata Miskolcon, a MAK csapatával mérkőzik. Ez a debreceniek első nyílvános szereplése. január 29. Debrecen városában az adóhátralék: 3 millió 600 000 pengő. január 30. Gombos Zoltán törvényhatósági bizottsági tag vezetésével munkanélküli építőmunkások keresik fel Vargha Elemér helyettes polgármestert munkát kérve. január. Baltazár Dezső református püspök befekszik a budapesti zsidó kórházba epebántalmainak gyógyítására. A Déri Múzeum Dienes Jánostól 160 pengőért megvásárolja a Nagytemplomot ábrázoló festményét. Lovag Sándor szerkesztésében megjelenő Százhúros hegedü cimű költői antológiában debreceniek is szerepelnek: Balázs Miksa, Farkas L. Ferenc, Schirf István és Végh Piroska. A Bocskai futball klubot a félhívatalos bécsi statisztika az európai futball klubok sorában az 5. helyre sorolja. Nagylaki Károly debreceni kertész kaktuszlegelő létesítését javasolja a Hortobágyon. Tömegesen nyújtják be fellebbezéseiket a Sesta és a Sétakert lakói a rendezési költségek kivetése miatt. A sorozatos villabetörésekkel szemben tehetetlen a debreceni rendőrség. február l. Magyarország Klinikáinak és Kórházainak Szövetsége évi közgyűlésén Balogh Gyula a debreceni egyetem Gazdasági Hivatalának igazgatója előadást tart Észszerűsítési törekvések a klinikák és kórházak üzemvezetésében címmel. A Csokonai Szinház bemutatja a Nápolyi kaland című operettet Honthy Hanna és Békássy István főszereplésével, Jakabffy Dénes rendezésében. február 2-3. A Magyar Út tehetségkutató pályázat debreceni előkészítő versenyének zsűrije: Kardoss Géza, Juhász Géza, Kalmár Lajos, Szabó Emil és Szigethy Gyula. február 3. Debrecenbe érkezik Lindenmeyer Antonia, a magyar cserkészlányok országos elnöke. február 4. Tiltakoznak a debreceni szociáldemokraták a pékek kartell szerveződése ellen, amely 25 %-os kenyér áremelést eredményezett. február 5. Halálra ítéli a debreceni törvényszék a csökmői méregkeverő asszonyt. február 10. Veress Géza, gazdasági tanácsnok jelenti, hogy a kaliforniai pajzstetü veszedelme fenyegeti Debrecen gyümölcsöseit. Kassák Lajos író előadást tart a Déri Múzeumban Társadalom és művészet címmel. Jéghoki mérkőzés a Piacz u. 56. sz. alatti pályán. A debreceniek a miskolciakat fogadják. A Székely Társaság felolvasó űlésén az Arany Bikában, Szondy György tart előadást Áprily Lajos a költő és ember címmel. A Debreceni Egyetemi Kör faluszemináriumot indit. Előadók: Tamás Ferenc kollégiumi szénior, Novák József főtitkár, Mohay László főkönyvtáros. Erlich József debreceni zenetanár az állásnélküli muzsikusokból szalon- és jazz zenekart alakit. február 11. A Debreceni Gazdasági Egyesület küldöttségét fogadja Gömbös Gyula miniszterelnök. A gazdák kérik, hogy a születő erdőtörvényben továbbra is biztositva legyen az erdei legeltetési jog. február 12. Zoltai Lajos, tb. múzeumigazgató előadást tart a Tisza István Tudományos Társaság ülésén Debrecen város és a görög kereskedők közdelme címmel. február 14. Pass László evangélikus lelkész tart előadást a debreceni szellemi munkanélküliek nehéz helyzetéről.
3 február 17. Üzenet Debrecenből, a Kálvinista Rómából! Debrecenben erőszak, űldözés folyik. Vásáry István félreállítva, Baltazár Dezsőt figyelik! A lakosság a miniszterelnöktől vár segítséget - írja a Debrecen című újság. A budapesti olasz követség kulturattaséja Az olasz géniusz külföldön címmel tart előadást az egyetemen. február 18. Debrecen város közgyűlésén a többség leszavazza azt az inditvényt, hogy Gömbös Gyulával együtt Bethlen Istvánt is üdvözölje a törvényhatóság. február 22. Kettesy (Kreiker) Aladár egyetemi tanár, A szemüveg fejlődése Néro smaragdjától a kontakt üvegig címmel tart előadást. február 23. Debrecen város törvényhatósága hálájáról és nagyrabecsűléséről biztositja gr. Bethlen Istvánt. február 28. A Zenekedvelők Körének hangversenyét a zeneiskolából közvetiti a rádió. Közreműködik: a zeneiskola vegyeskara, a Debreceni Trió, Hoór Tempis Erzsébet Galánffy Lajos kiséretével, Baranyi János és Höchtl Margit zongoraművészek. Milleker Rezső egyetemi tanár vezetésével megkeződik Debrecen idegenforgalmának szervezése. március 1. A DEAC fennállásának 15. évfordúlója alkalmából tornabemutatót szervez szegedi, budapesti és debreceni tornászok közreműködésével. A Diplomás Nők debreceni csoportjának bemutatkozó estje Debrecenben. Előadást tart Magyary Zoltánné országos elnök. Sesztina Jenő felsőházi tag felszólal a felsőházban az erdő, a természet és a madárvédelmi törvény vitájában. március 2. Schlesinger Sámuel debreceni főrabbi két hónapra Palestinába utazik. március 3. Zilahy Lajos író tart előadást a mai reformgondolatokról, a magyar ifjúságról a Soli Deo Gloria Szövetségben. március 5. Megalakul Debrecenben a Reformnemzedék elnevezésű szervezet. Elnöke: Gájassi János ügyvéd. március 6. Lengyel Zoltán tisztifőorvos önálló városi szociálpolitikai ügyosztály feállítását javasolja. március 7. Soó Rezső egyetemi tanár előadást tart, Európa tájszépségei címmel a városházán. A városi tanács szabadtéri szinpadot tervez építeni a Nagyerdőn 1936-ban. Kardoss Géza szinház igazgató forgószinpad felszerelését kéri a városi vezetéstől. március 10. Gr. Bethlen István, aki független programmal lépett fel mint debreceni képviselőjelölt politikai ellenfelei elütötték a jelöltségtől. Bardócz Margit, Reményi díjas hegedűművész közreműködik a MÁV Filmharmonikus Zenekar hangversenyén. március 12. Révész Imre egyetemi tanár a magyar tudomány terén szerzett érdemeiért megkapja a Corvin koszorut. A Kúria 500 pengőre mérsékli Oláh Gábor büntetését a Daán féle sajtóperben. március 13. A debreceni tábla Visky Sándor tanácsa a Szent-Jobb perben jóvá hagyja Szabó István református lelkész egy hónapi fogházbüntetését, de három évre felfüggeszti. március 16. Etherton angol repülőezredes az egyetem meghívására Debrecenbe érkezik és előadást tart. Lászlóffy Margit, a Liszt Ferenc zongoraverseny győztese hangversenyt ad a zeneiskola dísztermében. március 17. Javar Dávid bey, tanár a Kistemplomban előadást tart az asszír nép történetéről. március 20. A városi tanács nem engedélyezi a Bocskai labadarúgó csapatnak, hogy a Stadionban folytasson edzéseket. A debreceni újságok tiltakoznak a döntés ellen. március 22. A Soli Deo Glória Szövetség, a Szent László Kör és az Árpád Bajtársi Egyesület négy napos Debreceni Diétát rendez az egyetemen.
4 március 24. A Debreceni Jótékony Nőegylet a Széchényi u.6.sz. alatti ház egy részét 200 négyszögöl területtel 40 000 pengőért hajlandó átengedni a svéd múzeumnak. Ebben a házban szállt meg XII. Károly svéd király 1714 novemberében. március 26-27. Makkai Sándor református püspök, író Debrecenben tartózkodása alatt több előadást tart. március 28. A városházán piaci ankétot szerveznek. Felvetődik, hogy át kellene helyezni a Csapó és Rákóczi útcai piacot a Külsővásártérre. A Kamara a piac megosztását szorgalmazza. március 31. Az országgyűlési választás eredményeként mandátumot szerzett: Lázár Andor /NEP/ - 11 914 szavazattal, Balogh István NSZP/ - 11 285, Györki Imre /SZDP/ - 7 678. A Kisgazdapárt fellebbezése miatt új választást írtak ki. A református főgimnázium és a Dóczi leánygimnázium Horatius születésének 2 000. évfordulója alkalmából emlékünnepséget szervez. március: Debrecenben 20 000 fizikai és 1 200 szellemi munkanélküli van. Az elmúlt három év alatt Debrecen város erdeiből 1 500 holdat pusztítottak el a cserebogarak. április 1. Meteor-húllás Debrecenben, este 8 óra tájban. április 7. Láng Sándor egészségügyi főtanácsos, tisztifőorvos sürgeti a cigánykérdés megoldását. Szerinte a kóbor cigányok közegészségügyi szempontból nagy veszélyt jelentenek a társadalomra. április 9. A Debreczen hírül adja, hogy a Gyermekmenhely mellett - a Délibáb telepen helyőrségi kórház épül. április 10. A Hatvan utcai temetőből 17 német hősi halottat átvisznek a Hősök temetőjébe. április 15. Megjelenik a Béke című debreceni zsidó felekezeti lap. Felelős szerkesztője: Kardos Albert. április 17. A debreceni törvényszéken Jeney Sándor tanácsa tárgyalja azt a rágalmazási pert, amelynek vádlottja Fráter László bihari ny. alispán, sértettje Szilágyi Lajos bihari főispán. április 18-20. E.H. Pickerering angol képviselő Debrecenbe érkezik és megtekinti a Déri Múzeum japán ritkaságait. április 21. Megnyílik a nagyerdei Leveles csárda. április 23. Ünnepélyes keretek között kerül sor a homokkerti református templom alapkő letételére. Beszédet mond Juhász Nagy Sándor egyházi főjegyző. április 26. A Gazdasági Akadémia igazgatója felhívja a tanári kar figyelmét arra, hogy a tudományos-kutató munkára forditható költségek jelentősen csökkentek. április 28. Megalakúl a Női Felsőkereskedelmi Iskolavégzett Tanúlók Szövetsége. Elnök: Révész Vilma igazgató. április. Női labdarugó csapatok alakúlnak Debrecenben. Szervező Dáry Ilona. Edzőnek Teleki Pált és Jancsót kérik fel. A bécsi Opera szerződteti Godin Imre tenoristát. A 26 éves művész 1926-29 között a debreceni gazdasági akadémián tanúlt. május 1. Női művészzenekar szórakoztatja a vendégeket az Arany Bikában. Koechlin baseli lelkész, a KIE Világszövetség ügyvezető elnöke Debrecenbe érkezik és előadást tart a Kollégiumban. május 2. Hótakaró boritja be Debrecent. A fagy súlyos károkat okoz a gyümölcsösökben és a kertekben. Damel, bécsi orvosprofesszor előadást tart a Sebészeti Klinikán. május 4. A Sárospataki Főiskolai Kórus és a Kollégiumi Kántus közös hangversenyt ad az Arany Bikában. A hangversenyt a rádió közvetíti. Baltazár Dezső református püspök, mint a Debreceni Első Takarékpénztár elnöke támogatásáról biztositja a Pénzintézeti Központot és annak vezetőit. május 5. Brokés Győző, a Bocskai labdarúgó csapat elnöke megkeresi Miskolc város polgármesterét, hogy a két város közösen szerepeltessen egy profi csapatot.
5 május 6. Révész Imre egyetemi tanár előadást tart a megyeházán, A kisebbségek egyházi és iskolai helyzete címmel. május 6-12. Nyiregyházán megkezdődik Vásáry István polgármester ügyének kivizsgálása. Debrecen polgármestere visszautasítja a vádakat. május 11. A Cobden Szövetség rendezésében Biedermann János kórházi főorvos, A táplálkozás modern irányai címmel előadást tart a Déri Múzeumban. Sipos Imre református lelkész megköszöni a főorvosnak, hogy meggyógyította Baltazár Dezsőt. május 12. A Városi Dalegylet búlgáriai vendégszereplésre indul. A Péterfia utcai laktanyában ünnepélyesen felavatják Berki Nándor által készített Rákóczi emlékművet. Az egyetem Olasz Intézete Carducci-emlékünnepélyt rendez, amelyen előadják a Nobel-díjas bolognai professzor műveit. május 13. Megalakul a Boldogkerti SE. Az alakúló űlésen elnöknek választják Herdlicska Andort. május 15. A MTA könyvjutalomban részesíti Mihályi József, Balogh István, Hargitay Zoltán egyetemi és Patay Pál akadémiai hallgatókat. Az egyetemen megalakul a Lengyel-Magyar Bartásági Ifjúsági Egyesület. Tanárelnök Hankiss János, diákelnök Kornya Lajos. május 16. Az MTA Debrecenből levelező tagnak választja Mitrovics Gyulát a széptudományi alosztályba, Révész Imrét a történettudományi alosztályba. május 17. A Csokonai Kör finn-estét rendez a Déri Múzeumban. Megnyitót mond Szentpéteri Kun Béla egyetemi tanár. Baltazár Dezső református püspök felkeresi Gömbös Gyula miniszterelnököt. A tárgyalás után bejelenti belépését a Nemzeti Egység Pártba, de a debreceni szervezettől távol tartja magát. Vargha Elemér, polgármester helyettes tájékoztatást ad a munkanélküli építőmunkásoknak a városi munkaalkalmakról. május 18. A szabolcsi fegyelmi bizottság kihírdeti ítéletét Vásáry István és társai ügyében. Vásáry Istvánt visszahelyezi állásába és 1 000 pengő pénzbüntetésre ítéli. A NEP debreceni szervezete megfellebbezi az ítéletet. Baltazár Dezső református püspök a Tisza István Tudományos Társaságban tart előadást, A fejelmélet és a szentírás címmel. május 19. Gyenge Anna, a new-yorki Metropolitán énekesnője ad hangversenyt a Csokonai Szinházban jótékonysági céllal. május 20. Baltazár Dezső református püspök az anyakönyvtárról készített illusztrált ismertetőket küld az olasz egyetemeknek. május 21. A főispán fegyelmi vizsgálatot rendel el több városi tisztviselő ellen városrendezési ügyben /Seszta és Sétakert/. A városházán űlésezik a tifusz elleni védekezést szervező testület. május 22. Az anyagi válsággal kűzdő Bocskai-labdarugó csapat megmentésére városi akció kezdődik. május 30. Ünnepélyes keretek között történik meg a nyilastelepi református templom alapkő letétele. Herman Károly és neje, valamint Kovács Teréz tanítónő harangot adományoz a templomnak. május 31. Sretter János Batthyány utcai ékszerésztől 51 000 pengő értékű aranyat, ékszert és órát raboltak. A betörőket a rendőrség néhány nap alatt elfogta. május. A Hunnia Filmgyár RT felvételhez a Hortobágyon várat kiván építeni. Debrecen vezetői támogatják a tervet. A debreceni pénzügyőrök őrízetbe veszik a Tiszántúl legnagyobb szaharin és tűzkő-csempész bandáját.
6 Neuber Ede egyetemi tanár vezetésével 27 orvos kutatja a város fertőző gócait. A debreceni rendőrségen feállítják az ország első cigánystatisztikáját. Tatay Zoltán árvaszéki elnök vezetésével 200 pártfogó kezdi meg Debrecenben a gyermekvédelmet. június 1. A debreceni törvényszék Jeney tanácsa, mint fellebbviteli bíróság bizonyítvány kiegészítést rendelt el a Bajcsy-Zsilinszky Endre kontra Szabó Dezső perben : Szabó Dezső író e, vagy tanár? június 2. A Nemzeti Legitimista Néppárt megnyitja irodáját az Angol Királynő épületében. Mar Roy kinai orvos féléves tanúlmányutra érkezik a debreceni sebészeti klinikára. június 3-6. A Magyar Éllettani Társaság évi kongresszusát Debrecenben tartja Went István professzor meghívására. június 4. Debrecen város közigazgatási bizottsága /Rickl László, Polgáry István, Bakóczy Gábor és mások/ javasolja a belügyminiszternek Vásáry István kényszernyugdijazását. június 4-5. Az erdélyi könyvek ajánlása alkalmából Debrecenbe látogat Kemény János, az Erdélyi Szépmíves Céh megalapítója, Koós Károly és Kovács László, a Céh ügyvezető elnöke. június 5. A Debreczen című újság hírűl adja, hogy Szeged városa megelőzi Debrecent, a tuberkulózis elleni védekezés terén. Széll Kálmán orvos javasolja a Kollégiumi Diákszövetség választmányi űlésén, hogy Apaffy Mihályról nevezzék el a debreceni református főgimnáziumot. június 6. Bornemissza Gergely - volt debreceni piarista diák - kereskedelmi miniszter nyitja meg a Tiszántúli Ipari Kiállítást és Árúmintavásárt. június 8-10. A MOTESZ jubileáris tornászolimpiáját Debrecenben rendezik meg 600 tornász részvételével. Vendég: József Ferenc főherceg. június 13. A Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület Herman Ottó születésének 100.évfordúlója alkalmából emlékünnepélyt rendez. június 14. Újságíró klub nyílik a Gambrinus átjáróban. Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter részt vesz a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara közgyűlésén, és meglátogatja a Gazdasági Akadémiát. június 16. Az iparoktató intézetek tanárainak országos egyesülete Debrecenben tartja közgyűlését. június 17-19. Peter Pangutz Antal örmény római katolikus lelkész misét tart a Szent Anna utcai templomban. június 18. Befejeződik a DEAC 3 napos országos teniszversenye. A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara cáfolja a Pesti Napló állítását, amely szerint a Debreceni Vásár kudarcba fulladt. június 22. Csilléry András, a Nyugdijintézet elnöke tart előadást Debrecenben a magánbeteg biztosításról. június 22-23. A Magyar Orvosok Rheuma Egyesülete Debrecenben tartja VI. tudományos nagygyűlését. június 23. A Debrecen című újság sűrgeti, hogy épüljön Debrcenben hütőház, hogy fellendülhessen az export. június 23-25. Az Országos Ügyvédszövetség vándorgyűlését Debrecenben tartja. Előadást tart Lázár Andor igazságügyi miniszter. június 27. 450 német vasútas Debrecenbe érkezik, hogy visszaadja a magyar vasútasok tavaszi látogatását. Balogh Kálmán mérnök felveti a Hortobágyra való telepítés gondolatát, ez lenne a hasznosítás legegyszerűbb utja. június . Debrecen város nem vállal jugoszláv menekülteket, mivel nagyon sok munkanélküli van a városban.
7 A rendőrség kártya-razziát tart Debrecenben. Miskolcon, a II. országos vasútas dalosverseny egyik győztese a debreceni Horthy Dalárda. Intéző Szenes Sándor. július 2. A debreceni nyomdászok felavatják Szentgyörgyön üdülőtelepüket. Imrédy Béla, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Keresztes Fischer Ferenc volt belügyminiszter, MNB tanácsadó Debrecenbe látogat és megbeszélést folytat a város pénzügyi vezetőivel. Az Országos Kamaraszinház Debrecenben bemutatja Lengyel Menyhért Taifun című darabját Alapi Nándor rendezésében. július 3-11. Mátyás József debreceni eszperantista Dantéról tart előadást a római eszperantista világkongresszuson. július 5. Debrecen város közgyűlése a szinház bérletét egy évre Kardoss Gézának adja. A vitában felvetődött a szinház egy évre való bezárásának a gondolata. július 9. Félezer ember várja és ünnepli a felmentett Vásáry István polgármestert a pályaudvaron. július 11. A belügyminiszter döntése értelmében Vásáry Istvánt, Debrecen város polgármesterét nyugállományba helyezik, mivel így kivánja a "magasabb tisztviselői etika". július 13. A Tiszántúli Diplomás Blokk a Piacz u.77.sz. alatt megtartja első összejövetelét. július 14. Vásáry István a Debreczen újságban közölt "Levél Debrecen közönségéhez!" című írásában búcsúzik el a város polgáraitól. Angol repülők érkeznek Debrecenbe a II. pilóta-piknik keretében. július 21. Az Országos Frontharcos Szövetség debreceni főcsoportja elhatározza, hogy a városban országzászlót állít fel. Tervbe vett helyek: Petőfi tér, Kossuth utca, Magoss György tér, Nagytemplom előtti tér, Arany János utca. "A debreceni gazdák követelései a gazdaadósságok rendezésénél" címmel a Debreczen újság hasábjain hét közleményben sorolják fel a gazdák követeléseit. július 25. 320 bolgár tanár és tanító érkezik Debrecenbe. Megtekintik a város nevezetességeit. július 26. Bródy István társulatával Debrecenbe érkezik és a Vigadóban kabaré előadásokat tart. július 28. Debreceni szinházrajongók - 900 aláírással - kérik a szinház igazgatóját, hogy szerződtesse a Csokonai Szinházhoz Kassay Károly szinművészt. Kardoss Géza szerződtette. július 29. Juhos Lajos gazdasági akadémiai tanárt nevezi ki a földművelésügyi miniszter a Gazdasági Akadémia igazgatójává. július 30. Fiatal amerikai magyarok érkeznek Debrecenbe, hogy megismerjék a várost. július. Az Il Mattino című nápolyi lap hosszabb cikket közöl Debrecenről. A rákos megbetegedések okozzák a legtöbb halálesetet Debrecenben. augusztus 6. A súlyos aszály miatt Debrecen határában megsemmisültek a legelők. A tanács engedélyezi a szarvasmarháknak az erdőkben való legeltetését. Perzsa katonai csoport 60 lovat vásárol a debreceni lóvásáron. augusztus 10. Németh Antal, a Nemzeti Szinház igazgatója Film, szinpad és rádió címmel tart előadást a debreceni Nyári Egyetemen. Lanck Árpád Béla festőművész Debrecenbe látogat. augusztus 11. A Budapesten megrendezett főiskolai világbajnokságon torna összetetben Tóth Lajos /Debrecen/ a 2. és Mogyoróssy Győző /Debrecen/ a 6. helyezést éri el. augusztus 12. Borsy Kerekes György amerikai esperes /volt debreceni teológus/ magyarországi útja során Debrecenbe látogat. augusztus 14. A Tiszántúli Diplomások és Érettségizettek Szövetségének küldöttsége Rugonfalvi Kiss István egyetemi tanár és Szily Tibor főorvos vezetésével memorandumot nyújtanak át Vargha Emil polgármester helyettesnek sürgős segitséget kérve.
8 Caffarelli herceg, az Amici dell Ungheria szervezet főtitkára Debrecenbe érkezik. Előadást tart a Nyári Egyetemen. A tisztántúli pénzintézetek értekezletet tartanak Debrecenben, hogy a gazdaadósságok rendezésére tervet dolgozzanak ki. Debrecen város tanácsa elhatározza, hogy a Nagyerdőn, a katonai lövölde helyén szabadtéri szinpadot létesít, mellette húsz teniszpályát építenek és egy versenypályát. augusztus 15. Debrecenben naponta átlag 2 600 ember étkezik a népkonyhán. Volt olyan nap amikor 3 819 fő étkezett. auguszgus 16. Szabó István debreceni sportrepülő halálos szerencsétlensége Szobathelyen. Az Országos Társadalombiztositási kerületi választmányi ülésén Fresch Adolf inditványozza az OTI székház és rendelő, valamint a reumakórház építését. Baltazár Dezső református püspök 200 tagú küldöttséget vezet Vargha Elemér polgármester helyettes elé, kérve a város anyagi támogatását a Diakonisza Otthon építéséhez. A telket a város adta. augusztus 17-18. Bridzs világbajnokok érkeznek Debrecenbe és két alkalommal játszanak a debreceni csapattal. augusztus 18. Debrecen város tanácsa felszólitja Iványi Sándor műgyűjtőt, hogy az általa a Hortobágyon felépített - népművészeti tárgyak árúlására szolgáló - pavillont bontsa le. augusztus 19. Angol labdarúgók és japán atléták érkeznek Debrecenbe, elkíséri őket Fischer Mór, a FIFA alelnöke. Másnap a Bocskai legyőzi az angol főiskolai válogatottat 3:2-re, míg a japán atléták 12 számból 10-et megnyernek. augusztus 22. Timár Ila, a Csokonai Szinház primadonája 13 év után Pécsre szerződik. augusztus 25. A sárospataki református ünnepi hét során a presbiteri nagygyűlés kimondja, hogy országos református múzeumot állít fel Debrecenben. Hatnapos tanítói továbbképző tanfolyam kezdődik Padányi Frank Antal és Drózdy Gyula vezetésével. augusztus 27. Obiztz Gábor, a Ferencváros volt válogatottja, a Bocskai új edzője Debrecenbe érkezik. Hatalmas jégverés pusztit a hegyesi földeken. augusztus 31. Kolozsvári-Borcsa Mihály szerkesztő Budapestre távozik. Eckhardt Tibor, a Független Kisgazdapárt debreceni helyiségének felavatásakor élesen támadja a kormányt igérgetései miatt. augusztus 31 - szeptember 6. Joh Berry angol ornitológus Debrecenbe érkezik, majd a Hortobágyon tanúlmányozza a madárvilágot, szemügyre veszi az egy csoportban élő 62 túzokot. augusztus. Kilenc benzinkút szolgálja ki Debrecenben az autósokat. Havonta 100 000 liter benzin kerül felhasználásra, egy liter ára 44 fillér. Az Olaszországban nyaraló 200 magyar diák közül Vásárhelyi Miklós, a debreceni piarista gimnázium nyolcadik osztályos tanúlója köszönti a táborba látogató Mussolinit, majd nyilatkozik az olasz rádiónak. A belügyminiszter rendelete alapján országosan összeírják azokat, akik kábitószerrel élnek. A debreceni rendőrség e névsor birtokában kezdi meg a kábitószer-kereskedők elleni harcot. Megjelenik Kenézy László szerkesztésében Debrecen, Nyiregyháza, Szabolcs és Ung vármegyék szakcímtára. szeptember 1. A Debrecen című újság tudósit az ország legnagyobb, a Hortobágyon megépített öntözőmedencéjéről, ahol rövidesen megkezdődik a haltenyésztés is. szeptember 2. Walter von Gronau német óceánrepülő, a Német Aeró Szövetség elnöke, O.Gormann angol repülő, az Angol Aero Szövetség alelnöke Debrecenbe, majd a Hortobágyra látogat. Arvi Jarventus finn író a debreceni egyetem vendége.
9 szeptember 3. Nyugalmazott MÁV főtisztviselők inditványozzák egy vasútas üdülő felépítését a Nagyerdőn. Krausz holland egyetemi tanár, közlekedési miniszter Hortobágyra, majd Debrecenbe látogat. szeptember 5. Debrecenben átfogó harcot szerveznek a tifusz ellen, a külterületi lakosság egy része védőoltást kap. szeptember 7. A status quo-ante izraelita anyahit község templom avatást tart a Kápolnás utcai felújított zsinagógában. szeptember 8. A 171 vadászt tömörítő debreceni Vadász Társulat gyűlésén összegzi 1934 eredményeit: 120 000 kh. terűleten kilőttek 19 263 vadat, ebből 9 000 ragadozó volt. szeptember 10. A Kossuth utcai református templom festésének terveit Haranghy Jenő, az iparművészeti főiskola tanára késziti. Tamássy László, a Labdarúgó Alszövetség főtitkára megállapitja, hogy a debreceni labdarúgók számára kevés pálya áll rendelkezésre. A debreceni Ügyvédi Kamara egyhangulag elveti az ügyvédi karban bevezetendő numerus clausust, a faji és felekezeti megkülönböztetést és a 2 000 pengős kauciót. A kultuszminiszter felemeli a debreceni egyetem felvételi keretszámait: jogi kar - 160 fő, orvosi kar - 50, bölcsészkar - 70 fő. szeptember 13. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara közgyűlése szerint a Tiszántúlon a mezőgazdaság a teljes csőd előtt áll. Neuber Ede debreceni egyetemi tanár a Budapesten tartandó dermatológiai világkongresszus egyik szekciójának vezetője. szeptember 14. A DEAC pályáján rendezik meg a vidéki teniszbajnok csapatversenyt. Győztes a szegedi EAC, a DEAC a második. szeptember 15. A debreceni polgármesteri állásra pályáznak: Kölcsey Sándor közigazgatási bíró, Vargha Elemér polgármester-helyettes, Zöld Sándor polgármester-helyettes, Hódy Béla ügyvéd és Balogh Gyula klinikai gazdasági igazgató. szeptember 16. A Hortobágyra látogat a walesi herceg kisérete. szeptember 20. A Szárnyaskerék Vasútas Önképző és Önsegélyező Egyesület székházavató ünnepséget tart. szeptember 23-24. Kannisto Artur finn nyelvtudóst, Eiselsberg Antal bécsi sebész professzort a debreceni Tisza István egyetem díszdoktorrá avatja. szeptember 25. A közigazgatási bíróság Botos Gyula vezette tanácsa megsemmisiti Lázár Andor, Györki Imre és gr. Feschtetich Sándor képviselők mandátumát és pótválasztást rendel el. szeptember 27. A pallagi Gazdasági Akadémia traktorbemutatóján sikeresen szerepel Herdlitzka Ernő által tervezett és a győri vagongyárban elkészített Rába traktor. szeptember 28. Az Angol Királynő szállodában ülésezik a helyi legitimista szervezet. szeptember 29. A Csokonai Kör az országban elsőnek rendez Liszt-ünnepséget. A vendéglősök, korcsmárosok iparengedélyének 25 %-át bevonja a pénzügyigazgatóság. szeptember. A Magyar Kulturális Egyesületek Szövetsége beadványban kéri Debrecen városát, hogy biztositson kegydíjat a szűkös körülmények között élő özv. Tóth Árpádné számára. Arvi Jarventus finn esperes, író ösztöndijasként a Kollégium Nagykönyvtárában gyűjt anyagot magyar tárgyu regényéhez. október 1. Idegen katonai repülőgép - valószínű román - szállt le a nyulasi repülőtéren. Rövid tartózkodás után felszállt. A magyar kormány tiltakozik Bukarestnél. október 3-5. Debrecenben rendezik meg az első, országos gyámügyi kongresszust. október 4. Kölcsey Sándor közigazgatási bírót választják meg Debrecen polgármesterének 156 szavazattal, Hódy Béla 21 szavazatott kapott.
10 Karl Robert Brotherus helsinki egyetemi rektor meglátogatja a Tisza István Tudományegyetemet. október 6. Ünnepélyes keretek között kerül sor a homokkerti református templom felavatására. október 10. Posch Gyula, a Pénzintézeti központ vezérigazgatója Debrecenbe érkezik. október 12. A Debrecenben eddig működött szinházi igazgatók száma 55. október 13. Választási nagygyűlések Debrecenben. A szónokok: Gömbös Gyula miniszterelnök, Eckhardt Tibor, Hegymegi Kiss Pál, Nagy Vince, Lázár Andor. október 16. Olpp Gottlieb, a tübingeni egyetem orvosprofesszora, trópusi kórház igazgató előadást tart a péterfia utcai református egyházrészben. október 17. Szigeti József hegedűművész ad hangversenyt az Arany Bikában. Kiséri Nikita de Magaloff. október 18-20. A debreceni Simonyi Polgári Lövész Egyesületnek a csapata kisöblü puskában országos bajnokságot nyer Budapesten. Csapatkapitány Szentmiklássy János. október 19. Kelemen Kornál, az Országos Testnevelési Tanács elnöke Debrecenbe látogat és megtekinti a sport létesitményeket. október 20. Szénásy Barna gyakorló tanárt választják az Egyetemi Hallgatók Szent László Körének elnökévé. Milleker Rezső egyetemi tanárt, a DEAC tanárelnökét az országos Testnevelési Tanács aranyéremmel tünteti ki. Debrecen város iskoláiban több mint 20 000 gyermek tanúl. A debreceni közigazgatási bíróság döntése alapján a kaszáskeresztes párt nem indulhat a választáson. október 22. Kettesy /Kreiker/ Aladár professzor, Az orvosi rend válsága címmel tart előadást az orvosklubban. október 27. Toroczkay Oszvald festőművész kiállítása megnyílik a Déri Múzeumben. október 27-28. A debreceni országgyűlési pótválasztáson mandátumot szerzett: Lázár Andor, Györky Imre és Festetics Sándor. október 29. Derekassy István tűzoltó és mentőorvos működésének 40.évforúlóját ünnepli. október 30. Debrecen város törvényhatósági bizottsága kimondja, hogy a Nagyerdőn gyógyszálló építésre 400 000 pengő kölcsönt vesz fel. október. A debreceni egyetem anatomiai intézete hullákat kér boncolásra a szegedi egyetemtől. A szegediek nem teljesítik a kérést. Pap Károly egyetemi tanár középiskolákat tanúlmányoz Olaszországban. A Debreceni Független Újság hírül adja, hogy Ausvitz debreceni piarista diák dicséretet kapott a New-York-i New History Society békepályázaton. november 5. Debrecen város törvényhatósági bizottsága megszavazza az évi segélyeket: Debreceni Szemle - 1 500 P., Bocskai Futball Klub - l 000 P., Nyári Egyetem - 2 250 P., MANSZ - 1 000 P., Csokonai Kör - 450 P., Unitárius Egyház - 833 P., Debreceni Torna Egyesület - 2 000 P., MÁV Filmharmonikusok - 225 P., Népszerű Főiskolai tanfolyam - 320 P., Vakok Szövetsége - 400 P., Cserkészkerület - 1 000 P. november 8. A debreceni 6. csendőr lovas-alosztály rendezi meg a Hubertus-vadászlovaglást. november 10. Sikeresen szerepelnek Zoltai Lajos, Baja Mihály és Vályi Nagy Géza debreceni írók a Petőfi Társaság ülésén. Az Erdélyi Szépmíves Céh ünnepi űlést rendez a Déri Múzeumban. Közreműködik Nyirő József, Tamási Áron, Tompa László, Molter Károly és Szemlér Ferenc. november 12. Hajnalban vakitóan fényes meteor vonúl át Debrecen felett. november 13. Gr. Festetich Sándor lemond debreceni mandátumáról ifj. Balogh István nyilaskeresztes politikus javára.
11 Ligeti Károly rendezésében kerül előadásra a Csokonai Szinházban Moliere Dandin György című darabja. november 14. Befejeződnek a hortobágyi csapadékvíz tárolási munkálatok, ezzel a Vajdalaposon 902 kh. válik öntözhetővé. november 15. A polgármesteri értekezleten ismét felvetődik az új városháza építésének gondolata. Megint elvisznek egy gyárat címmel a Debreczen című újság felhivja a figyelmet, hogy Debrecenben egymásután számolják fel az üzemeket. november 16. Fráter Pál ügyvédet megválasztják a Debreceni Ügyvédi Kamara elnökének. Támogatói voltak az Ügyvédi Kari Érdekek pártja és az Ügyvédek Gazdasági Blokkja. Balkányi Kálmán, az OMKE igazgatója előadást tart Debrecenben, a legitim kereskedelem védelméről. A Csokonai Szinház bemutatja a Pillangókisasszonyt rangos szereposztásban: Dobay Szilvia, Fehér Pál, Rácz Tilda és Érdi Pál. Vezényel Komor Vilmos. november 16-19. Juszuf Kemal egyiptomi herceg és a királyi család több tagja a Hortobágyon vadászik. A zsákmányból 400 vadlibát küldenek a debreceni szegényeknek. november 17. Baltazár Dezső református püspök szenteli fel az új, nyilastelepi templomot. november 20. A református egyházkerület közgyűlése keretében megnyilik a Kollégium Nagykönyvtárának állandó kiállítása. Rendezte Varga Zsigmond egyetemi tanár, könyvtár igazgató. Tatjána Menoth, a milánói Scala koloraturprimadonja énekel a Zenekedvelők köre hangversenyén, kiséri Halász László. november 21. Hatvantagú gazda küldöttség keresi fel a polgármestert és előadja a sérelmeket. november 22. A Svetis Szövetség Liszt Ferenc-emlékünnepséget rendez. Megnyitót mond Mellau Márton apostoli prelátus. november 23. A főispán közbenjárására felemelik a németországi sertésexport debreceni kontingensét /heti 8 vagon hasított sertés/. Az újjáépített - több mint 110 éves - nagyerdei fürdőt ismét megnyitják a látogatók előtt. november 24. A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara felterjesztésben kéri az iparügyi minisztert az iparosok és kereskedők köz és magántartozásának rendezésére. Alakúló ülést tart a Baross Gábor Kör tiszántúli kerülete. Jelen van Zajgóváry Á.Károly országos elnök. november 27. Györki Imre, Debrecen szociáldemokrata képviselője interpellál az országgyűlésben az ellenzék telefonbeszélgetéseinek lehallgatása miatt. A Debreceni Általános Tanítótestület változtatást kér a magyar nyelvi tantervben. november 28. A DEAC kosárlabdaszakosztályt szervez. Hadházi Dezső testnevelő tanár vezetésével. Az edzéseket a reáliskola tornacsarnokában tartják. Kelemen Móricz, a Magyar Racionalizálási Bizottság ügyvezető igazgatója előadást tart a Debreceni Mérnök Egyesületben a racionalizálásról. november. Tassy Ferencet, a debreceni Fazekas Mihály főreáliskola tanárát a kultuszminiszter lektornak nevezi ki Triesztbe. december 1. Az Ispotály utcai református templom a renoválás befejezése után úrvacsora osztást követően nyilik meg a gyülekezet számára. Prédikál Baltazár Dezső püspök. Vázsonyi János országgyűlési képviselő a zsidó vallás recepciója /egyenjogúsítása/ címmel tart előadást az izrealita hitközségben. Ünnepélyes keretek között nyilik meg a városházán a Szeretet hete című szociális program. Beszédet mond a főispán és a polgármester. A debreceni Békéssy Béla Vívó Club díszközgyűlésen ünnepli negyedszázados jubileumát. A rendezvényt vívó bemutató zárja.
12 A tiszántúli fogtechnikusok debreceni gyűlésükön tiltakoznak az orvoskamara rájuk sérelmes döntései ellen. december 2. A debreceni törvényszék Jeney Sándor vezette tanácsa tárgyalja a debreceni pékkartel és Thúry Levente főszerkesztő közötti pert. december 3. Tóth Lajos debreceni egyetemi tanár a felsőházban a gazdatartozások rendezését sürgeti. december 4. Koldusrazzia Debrecenben. A rendőrség 14 kolduló gyereket átad a Patronázs Egyesületnek. A debreceni rendőrség keresi a 2-es számú postahívatal tisztviselőjét, aki 3 150 pengőt sikkasztott. Ifj. Balogh István nyilaskeresztes képviselő interpellál az aszály és jégkár sújtotta gazdák érdekében. Az Istituto Italiana di Cultura a Hatvan utca 2.sz. alatt fiókot nyit. Az iroda igazgatója Renáto Fleri tanár. december 5. Lövöldözés a nyilaskeresztesek Péterfia u.52.szám alatti párthelyiségében. december 6. Gombos Zoltán javaslatára Debrecen város törvényhatósági bizottsága kéri a kormányt, hogy csökkentsék a tandíjak, mellékdíjak és tankönyvek árát. A Debreceni Független Újság hírűl adja, hogy Bodrogkeresztúr község 5 kh területet adományoz a Debreceni református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségnek diák üdülőtelep létesítésére. december 9. Debrecenben irodát nyit a Provincia Utazási és Jegyiroda. A Katolikus Otthon Liszt Ferenc emlékhangversenyt rendez. december 14. A Curantul román újság felveti, hogy a kolozsvári Newyork palotát, amely a debreceni református kollégium tulajdona - br. Horváth Ödönné 1911-ben hagyatékozta a kollégiumnak - vegye át a román állam. december 15. Csüry Bálint egyetemi tanár tart előadást a Debreceni Székely Társaságban, A mondvai csángók helyzete címmel. december 16. Skarlát és influenza terjedése miatt bezárják a Dóczi és a Svetits intézetek iskoláit. december 18. Soó Rezső egyetemi tanár nyitja meg a Déri Múzeumban az Ajtósi Dürer Céh nemzetközi grafikai kiállítását. december 18-19. Szily Kálmán államtitkár debreceni tárgyalása végeztével bejelenti, hogy folytatják a debreceni egyetem építését és megépítik a fedett tornacsarnokot. december 22. A nyilaskeresztesek teleszórják antiszemita röplapokkal a várost. Az ügyészség megkezdi a vizsgálatot. december 29. Mohácsi Jenő debreceni állatorvos Perzsiába szerződik az állategészségügyi hálózat kiépítésére. december. A debreceni hajléktalanok éjszakánként a Balogh-, Vértessy féle téglagyár körkemencéjében keresnek menedéket a hideg ellen.