4. fejezet
Anna idegesen állt fel ültőhelyéből. Laura sosem említette neki, hogy az apja nem akarta őt. Ez most nagyon bántja belülről, mert sosem sejtette azt, hogy ő egy nem kívánt gyerek volt. A zsebéből elővette a cigarettáját, de mielőtt rágyújthatott volna mellette termettem és kikaptam a kezéből.
Most ne, kérlek! De olyan bosszús vagyok!- morogta Anna és a kisasztalra dobta a cigis dobozt.- Miért kellett mindig azt tennie, amit apa mondott? Azért, mert nagyon szerette.- felelte Emma. Bezzeg ő nem, csak kihasználta. Ne ítélkezz addig, amíg nem tudod a teljes igazságot. Apádnak sem volt olyan könnyű, mintahogyan te azt hiszed. Én itt éltem, láttam és tudtam mindent. Így van. Te csak azt a részt ismered, amit személy szerint átéltél. Arról viszont már nem tudsz, hogy az ajtók mögött mi zajlott.- merengett a távolba Emma.- Van olyan, hogy a legnemesebb érzés okozza a legkegyetlenebb szenvedést. Ezt, hogy érted Emma néni?- ültem vissza mellé és megfogtam a kezét. Anna egy tapodtat sem mozdult a helyéről, viszont kíváncsi tekintetekkel nézett felénk. Láttam rajta, hogy érdekli a téma. Édesanyátok élete apátok legnagyobb félelmévé vált attól a perctől fogva, hogy ti megszülettetek.- Emma Lesliere és rám nézett.
Azon a téli éjszakán Rockvillben rendkívül hideg volt. Az előző este lehullott havat felolvasztották, majd reggelre ráfagyott az utakra. Emiatt minden nagyon csúszott, fokozott veszélynek voltak kitéve az autósok és a járókelők. Laura nem is nagyon mozdult ki a meleg házából, nem akarta, hogy véletlenül megcsússzon és kárt tegyen a benne növekvő magzataiban. Szerencséjére ekkor Emma is a közelben tartózkodott és meglátogatta őt, így könnyebb volt elvégeznie a napi teendőit. Róbert is minden nap sietett haza a munkájából, hogy a felesége és a kislánya, Anna mellett legyen. Csodálatos család voltak, mindenki szerette őket és látszott rajtuk az igazi boldogság.
Róbert a szobájában kötötte a nyakkendőjét, mert egy összejövetelre készült, ahol neves szakemberek és genetikusok is jelen lesznek, akikkel megbeszélheti az éppen tesztelés alatt álló felfedezéseit. Ráadásul ott lesz az egyik legnagyobb tudós is, akivel már hónapok óta levelezik és ma végre személyesen is találkozhatnak, ami Róbert felemelkedését jelentheti a szakmában.
Kész vagy életem?- lépett a szobába Laura. Mindjárt, csak ez a nyakkendőkötés mindig kibabrál velem.- Róbert összevissza tekergette a nyakkendőjét és már lilult a feje a kevés levegőtől. Laura nevetve a férjéhez sétált is kiszabadított a szorításból, hogy megigazítsa neki a kötést.- Ezt sosem fogom megtanulni.jegyezte meg Róbert. Nem is kell, azért vagyok, hogy megcsináljam.- Laura a férjére nézett.- Nagyon jóképű vagy tudod? Te meg gyönyörű. Már előre eltettem a diktafont, hogy felvegyem ma hányan dicsérnek végig.mutatott a belső zsebére a férfi. De bolond vagy!- nevetett fel Laura és a férfihez hajolt, hogy megcsókolja.- A gyerekek nem engedik.- nézett le a hasára a nő. Az apjuknak szót fogadnak, figyeld csak meg!- Róbert az ágyra fektette kedvesét és ő mellé feküdt úgy, hogy az egyik kezével Laura hasát simogatta, a másikkal pedig támasztotta magát, így kényelmesen csókolhassa a feleségét.- Látod, így már könnyebb. Igen ám, de összegyűrődik a ruhánk. Az legyen a legkevesebb.- suttogta Róbert.- Úgy megkívántalak. Azt nem lehet.- ellenkezett Laura- Perceken belül indulnunk kell. Helyette segíts fel, kérlek.
Róbert segített a nejének feltápászkodni az ágyról és az emeletről is segítette lebicegni. A férfi még a folyosói tükörben is megigazgatta az öltözékét és a frizuráját. Laura eközben benézett a nappaliba, ahol Emma és Anna játszadoztak. A kislány már elmúlt öt éves és mindennél jobban vágyott egy kistestvérre. Meg is örült neki, amikor megtudta, hogy lesz kettő is. Azóta nap mint nap kérdezi, hogy mikor jönnek már ki a hasából.
Lassan indulunk.- szólt be nekik, amire Emma és a kislány is kisiettek a szobából. Apa!- Anna Róbert ölébe ugrott.- Mikor jöttök haza? Addigra már te reményeim szerint aludni fogsz bogaram. De én meg akarlak várni titeket.- nézett kérlelően az apjára a lány. Ha kibírod édesem, akkor hajrá. Köszi apuci!- Anna erősen átölelte az apja nyakát és adott neki egy nagy puszit.- Szeretlek. Én is téged, most viszont köszönj el a mamitól is, hogy hozhassam a kabátját.
Anna odafutott Laurához is. Emma az ölébe kapta a csöppséget, hogy megpuszilhassa az édesanyját is.
Vigyázzatok magatokra, mert nagyon csúszik az út, sőt még havazik is.- intette óvatosságra őket Emma.- Anna, te meg menj és öltözködj, mert fürdünk.- küldte el a kislányt, aki szófogadóan sprintelt fel az emeletre. Ne aggódj Emma, minden rendben lesz.- vette le Laura kabátját Róbert a fogasról, hogy felsegíthesse az asszonyra.- Majd felhívunk, ha odaértünk. Az jó lesz, akkor a mobilon hívjatok, nehogy Annuska felébredjen. - bólogatott Emma. Hol a táskám?- nézett szét Laura és a nappaliba indult érte, amikor hirtelen hatalmas fájdalmat érzett a hasában és felszisszentett. Mi történt?- fordult a falnak támaszkodó nőhöz Róbert.- Rosszul érzed magad? A hasam,- nyögte Laura- a hasam begörcsölt. Nem bírok mozogni. Istenem, már sápad is.- kapta a kezét a szájához Emma. Azonnal beviszlek a kórházba.- ugrott a neje mellé Róbert és átkarolta a szenvedő nőt. Ne, majd Emma hív egy mentőt. Te menj csak a találkozóra, az fontosabb.- sóhajtotta sajgón Laura. Hogy kérhetsz ilyet tőlem?- háborodott fel aggodalom teljesen Róbert.- Számomra semmi sem fontosabb nálad. Vajon mi lehet a baj, hiszen még most lépte át a 32. hetet. Nagyon fáj.- csuklott össze Laura. Tarts ki drágám, máris bent leszünk. Emma, te vigyázz Annára, jó?
Róbert óvatosan kikísérte Laurát az autóhoz és a hátsó ülésekre fektette. A kocsiban már jó meleg volt, mert még indulás előtt bekapcsolta a motorokat, hogy ne fázzanak az út alatt. A férfi azonnal beült a kormány mögé és remegő kezével beindította a járművet. Nagyon aggódott a felesége állapota miatt, mert tudta, hogy nem egészséges, ami most történik. Egyszerre kellett elővigyázatosnak és gyorsnak lennie, hogy minél hamarabb a kórházban legyenek. Az útviszonyok nem voltak épp a megfelelőek, hiszen a heves hószitálástól alig lehetett látni az úttestet. Közben Laura is szenvedett hátul, akit próbált megnyugtatni, de tudta, hogy most a szavak nem sokat érnek, mert könnyebb okosnak lenni egy olyan helyzetben, amit nem ő él át. Sosem érzett idegesség fogta el és félelem ült ki az arcára. Az út nagyon csúszott, ennek ellenére meghaladta a szabott haladási sebességet. Egy pillanatra hátra nézett, hogy meglesse Laura állapotát, aki a vajúdástól képtelen
volt Róbertre figyelni. Amikor a férfi visszanézett az útra kékes- piros fény ütötte meg a szemét, de nem foglalkozott vele, hanem tovább hajtott. Tudta, hogy a rendőrség most üldözőbe veszi, viszont ez nem érdekelte. Fontosabb volt, hogy minél előbb a kórházban legyenek. Már egy öt perce hajtott utánuk a rendőrségi autó, amikor Laura feleszmélt rá.
Minket követnek? Igen, drágám.- nézett a visszapillantóba Róbert. Mennyivel mész? Annyival, hogy időben beérjünk. Állj meg nekik Róbert.- kérlelte Laura. Ne találj ki nekem badarságokat, mindjárt bent leszünk. Nem akarok nagyobb bajt, állj meg kérlek.
Róbert a felesége kérésére leállt és bevárta a hatósági autót. A kocsiból két fiatal rendőr szállt ki és Róbertékhez mentek. Az egyik bekopogott az ablakon, amire Róbert kiszállt ahelyett, hogy lenyitotta volna az ablakot. Nem akarta, hogy Laura fázzon.
Tudja maga, hogy meghaladta a megengedett sebességet? Igen, de sietünk, mert a feleségem szülni fog.- mentegetőzött Róbert. Ráadásul a többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt meg. Ez nagy költséget von maga után.jegyzetelt a rendőr. Értem biztos úr, viszont engedjen tovább, mert a feleségem rosszul van. Várjon, még meg kell írnom a kiszabott büntetést.- állította le a zsaru a férfit. Figyeljen biztos úr.- Róbert a zsebébe nyúlt és kivette a pénztárcáját, hogy átnyújtson egy összeget a rendőrnek.- Odaadok ennyit, ez biztos elég lesz, de engedjen el. Vesztegetésért bevisszük.- nézett fel a rendőr felindultan és intett a társának, hogy jöjjön közelebb. Ezt nem tehetik velem, a feleségem… Máris hívunk neki egy mentőt.- felelte flegmán a rendőr és lefogta a férfit.
Elköszönhetek tőle? Menjen!
Róbert beült Laura mellé, aki nem észlelt semmit sem a külvilágból
Hogy érzed magad, kedvesem?- simogatta meg a felesége arcát. Rosszul, nagyon rosszul. Mikor indulunk, már nem bírom? Jön érted egy mentő.- Róbert közelebb hajolt a feleségéhez és megpuszilta. Miért sírsz Róbert?- Laura a férje aggódó szemeibe nézett. Nem sírok, csak nagyon hideg van kint.- nyugtatta le mosolyogva.- Tarts ki, kérlek!- Laura egy bólintással tudott csak felelni. Miért vannak még itt a rendőrök? Akadt egy kis probléma, és ezért be kell mennem hozzájuk. Itt hagysz?- rémült meg Laura és keservesen felnyögött. Melletted maradok, amíg kiér a mentő, de aztán sietek be hozzád. Annyira félek.- sírt Laura is. Róbert is félt, nagyon félt, de nem mondta el a nejének. Ehelyett a kezei közé vette Laura kezeit és gyengéden szorította.
A mentő perceken belül kiért a helyszínre és Laurát beszállították a kórházba. Róbert az öklét harapdálta idegességében és szánalmas embernek érezte magát, hogy ezekben a nehéz órákban nem lehet Laura mellett. Miért kellett rá hallgatnia? Ha nem álltak volna meg, akkor a kórház előtt kapták volna el, de akkor legalább biztonságban tudhatta volna a nejét, de most egyedül itt a zárkában nem tehet semmit, csak imádkozhat azért, hogy ne essen semmi baja Laurának és a kicsiknek, és persze, hogy minél gyorsabban engedjék ki. Már lassan három órája van a fogdában és egy lélek sem nézett felé. Belülről olyan furcsa érzés fogta el, amit nem tudott mire vélni. Fel-alá járkált a cellában, amikor egy harmadik rendőr jelent meg.
A kapitány úr látni kívánja.- a fegyőr a parancsnok elé vezette Róbertet. Most értesültem a helyzetéről és ne haragudjon, amiért behozták az embereim. Ők még újoncok és nem tudják, hogy ilyen esetben hogyan kell eljárni.
Tehát mehetek?- Róbertet nem érdekelték a bocsánatkérések, nem érdekelte, hogy mi lesz az újoncok sorsa, csakis Laura járt a fejében. Igen, minden kötelezettség alól felmentem.- bólintott a rendőrfőnök.
Róbert el sem köszönt, hanem egyenesen az autójához rohant és a kórház felé hajtott. Ezúttal sem érdekelték a rendőrök, csak az, hogy Laura mellett lehessen. A portán már ismerték őt így azonnal tudták merre kell navigálni. A szülőszoba előtt összetalálkozott a szülészorvossal.
Épp idejében érkezett, most toltuk be Laurát. Ott a köpeny és a maszk.- mutatott a szekrényre a doktor. Hogy van a feleségem?- kérdezte aggódva Róbert miközben felöltözött. Nem túl jól. Ez egy nehéz szülés lesz.- csóválta a fejét az orvos.- A gyerekek koraszülöttek lesznek, de ugye ezt nem kell magának magyaráznom szakmából kifolyólag. Látni akarom Laurát.
Az orvos bevezette a szülőszobába Róbertet, ahol az ágyon már ott feküdt a felesége is. A helyiség tele volt szakemberekkel. Az aneszteziológuson kívül mindenkiből kettő volt, ami megrémisztette a férfit. Laura arcáról a verejték patakokban folyt le és a szeme is csukva volt. Róbert az altatóorvosra nézett kérdő tekintettel.
Kapott egy kisebb adag fájdalomcsillapítót. Ne aggódjon Mr. Vida, minden rendben lesz. Róbert?- hallatta a férfi nevét Laura.- Itt vagy? Itt vagyok szerelmem.- hajolt a nőhöz és megfogta a kezét.- Mondtam, hogy sietek. De jó, hogy elengedtek.- mosolyodott el Laura, ami után felordított. - Nem elég jók ezek a fájdalomcsillapítók.- jegyezte meg kisebb nevetéssel. Laura,- szólt közbe az orvos- elkezdjük a szülést, jó? Kérem, tegye azt, amit mondok önnek. Nem mostanra készültem.- mosolygott Róbertre a nő.- De aminek jönnie kell, az jönni is fog.
A férfi átölelte a feleségét hátulról, hogy úgy bíztassa a szülési folyamat minden percében. Laura úgy cselekedett, ahogyan azt a szülész utasította. Az első szülésnél átélt fájdalmak szinte
megkétszereződtek és Laura egyre nehezebben viselte. Róbert végig a felesége mellett volt, viszont látta, hogy nincs minden rendben. A doktorral olykor összenéztek, de az gyorsan elvitte a tekintetét, hogy ne lássa a szemeiben a jelenlegi aggodalmat.
Nyomjon Laura, mindjárt kint lesz az első.- bíztatta az orvos.- Már nem kell sok, a válla kint is van.- Laura mosolyogva felnyögött mikor érezte, hogy a kicsi már megszületett. Róbert is megkönnyebbülten felnevetett, amikor meglátta a kisfiát. Aztán viszont azonnal lelohadt a mosolya, mert hallotta, ahogy az egyik doki odamondta a másiknak, hogy Laura túl sok vért vesztett. Nem bírom.- suttogta az asszony. Ügyes vagy életem. Máris kibújik a másik kicsi is. Ha meghalok vigyázz rájuk. Ilyet ne is mondj Laura. Mind felépültök és együtt leszünk, örökké.
Róbert érezte, hogy a kezében tartott nő nehezedik és azonnal lenézett rá.
Laura!- szólt hozzá, ám a nő nem felelt.- Laura térj magadhoz, az Isten szerelmére! Doktor úr, a hölgy elájult!- kiáltott az egyik ápolónő. Azonnali beavatkozásra van szükség. Kísérjék ki az urat, mert most nem lehet bent. Mégis mi történik?- ijedt meg Róbert és nem mozdult a neje mellől. Sajnálom Mr. Vida, de most ki kell velem jönnie. Majd ott mindent elmagyarázok.- kapta el a karját a másik ápolónő, hogy kivezesse a férfit.
Róbert az ablakhoz rohant, ahonnan ugyanúgy figyelhette az eseményeket. Látta, hogy az altatóorvos egy maszkot tesz Laura arcára.
Azonnal császármetszést kell alkalmaznunk!- hadarta a doktor.- Maga figyelje a légzését és a szívverését.
Percek múlva máris kivették a másik kisbabát is, akit azonnal kivittek a szobából, hogy a testvére mellé helyezzék az inkubátorba. Róbert idegesen dörzsölte az ablaküveget és a szíve is hevesebben vert, mint eddig. Érezte, hogy valami baj van. A kilépő szülészorvos megérzését meg is erősítette.
Nyugodjon le uram, a kicsik egészségesen jöttek a világra. Hála Istennek! És a feleségem, ő hogy van? Mindent megteszünk érte.- hajtotta le a fejét az orvos. Ezt meg, hogy érti?- ugrott neki Róbert.- Mi van Laurával? A felesége állapota súlyos.- szabadította ki magát a doki a férfi erős szorításából.- Nagyon sok vért veszített és az előbb leállt a légzése is. Nem.- rázta zaklatottan a fejét Róbert.- Nem halhat meg, azt nem!- ordított fel fájdalmában a férfi és az ablakhoz tapadt, hogy az alélt feleségére nézzen. Szemeiből patakokban folytak a könnyek és egyre csak ismételgette magában, hogy ne hagyja el.- Be akarok menni hozzá.fordult vissza a doktorhoz. Az nem lehetséges. Még kritikus állapotban van. De ő a feleségem, az életem.- sírta rekedt hangon Róbert. Megértem a fájdalmát, de értse meg. Minden érte van. Kér egy nyugtatót? Nem, nem kérek semmit, csak azt, hogy mentsék meg.
Róbert a váróterembe ment és az egyik fotelbe csuklott. Nem akarta megnézni a gyerekeit sem, csak arra gondolt, hogy Laura nem lesz többé neki. Az egyetlen asszony, aki minden boldogságát jelentette. Az, aki erőt adott neki a folytatáshoz, aki mindig mindenben támogatta. Arcát a tenyerébe fektette és úgy zokogott. Lepergett előtte az együtt töltött idő a megismerkedésüktől kezdve teljesen eddig a pillanatig. Emlékszik az első találkozásra a vonaton, amikor még nem is remélt semmit csak a tanulásra koncentrált. Aztán a kölcsönös vonzalom vagy talán a sors is úgy hozta, hogy ismét találkozzanak és örökre összekössék az életüket. Örökre. Az nem lehet a végük, hogy fiatalon magára hagyja őt a három gyerekkel. Nélküle mindenre képtelen lenne. Egy férfi mellé szükségeltetik a nő is, és ha igaz az állítás, hogy a nők erősebbek, akkor ezt neki túl kell élnie.
A férfi nem bírt tovább ülni. Felállt a fotelből és járkálni kezdett a kórházban. Elment kávéért, de a gyomra nem tudta befogadni. Már az illatától is rosszul volt. A szülészet várótermében látta a vidám kismamákat újszülöttjeikkel a karjaikban, mellettük a boldog apuka virított, igazi családi idill. Amilyen Anna születésekor nekik is megadatott. Eszébe jutott, hogy nem hívta fel Emmát, de lehet nem is fogja egészen addig, amíg biztosat meg nem tud Laura állapotát illetően. Viszont a nőt sem hagyhatja kétségek között. Azonnal fel is tárcsázta a mobilján, ahogyan Emma kérte és beszámolt mindenről. Arra is megkérte, hogy Annának ne áruljon el semmit az egészről. Nem is veheti észre,
hogy baj van, mert ismeri a kislányát és addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti mi folyik körülötte. Lassan visszasétált ahhoz a részleghez, ahol a felesége épült. Próbált nem a legrosszabbra gondolni, de most mi más terelhetné el a gondolatait minderről? A várótermi asztalon talált néhány újságot, de nem volt gusztusa ahhoz, hogy egy ilyen nehéz percben olvasson. A lapok közül kikandikált egy színes virágokkal teli kis újságszerűség is, amin emberek vigyorogtak az olvasóra. Egy vallási lap volt, amiben Isten paradicsomáról, ezen belül az élet és a halál értelméről és jelentőségéről esett szó. Róbert belelapozott, hogy megnyugvást leljen, ezzel szemben mélységes irritáció fogta el az újság olvasása közben. Hogyan is mernek a halálról úgy nyilatkozni, hogy az egy másik élet kezdete? Miért jó annak, aki meghal, mikor a szerettei szenvednek miatta? Laurának is maga lenne a szenvedés a halál, hiszen anélkül menne el, hogy megismerte volna újszülött csecsemőit, látta volna felnőni Annát és ő sem lenne már vele, hogy szerethesse. Nekik is borzasztó lenne nélküle élni. Róbertnek az lenne maga a halál, ha élete többi részét a szeretett asszonya nélkül kellene leélnie. A férfi remegő kezeivel felkapta az összes ilyen újságot és haragjában darabokra tépte. Nem foglalkozott a kívülállókkal, akik félszegen lesték a férfi cselekedetét. Róbert sírva rimánkodásba kezdett, miközben térdre rogyott az asztal előtt.
Istenem, nem veheted el tőlem! Szükségem van rá, hagyd meg nekem, kérlek. Uram,- lépett mögé az egyik ápolónő- segíthetek valamiben? Imádkozzon a feleségemért, kérem.- nézett rá kisírt szemeivel a férfi. Jöjjön velem!- húzta magával Róbertet a nő.
Egy hosszú folyosón haladtak végig, majd elérkeztek egy üvegablakhoz, amely mögött újszülöttek sírtak fel másodpercenként. Róbert azonnal az ő ikreit kezdte keresni a szemeivel, de sehol sem látta őket.
Ezt vegye fel!- a nővérke egy védőruhát nyújtott át a férfinak.
Mindketten beléptek azon az ajtón, amelyik a kisbaba szobába vezet, ám nem álltak meg, hanem onnan egy másik helyiségbe érkeztek.
Idekerülnek a koraszülöttek. Itt vannak az ön gyermekei is.- az ápolónő Róbertre mosolygott és az ikrek inkubátorához vezette.- Ők azok. De gyönyörűek.- csillant fel boldogságában Róbert szeme.
Azok, még így nagyon piciként is. A doktor úr alaposan megvizsgálta őket és hála az égnek egészségesek. Egy fiú és egy lány.- örvendett Róbert. Milyen nevet adnak nekik?- érdeklődött az ápolónő. A fiamat apám után Lászlónak, azaz Leslienek, a lányomat pedig Saroltnak, Charlottenak fogják hívni. Nagyon szép nevek. Értük legyen erős! Próbálok az lenni, de nagyon nehéz.- sóhajtott fel Róbert bepárásodott szemekkel.
A büszke apuka egy ideig még elidőzött a kicsik mellett és csodálta kicsiny létüket, utána viszont ki kellett mennie a kórteremből. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy menjen haza pihenje ki magát. Egy órácskára úgy is tett. Otthon lezuhanyozott, átvette a ruháját és elmesélte Emmának a részleteket és áradozott egy cseppet az ikrekről is.
Közben én felhívtam Martát. Holnaputánra érkezik. Rendben, köszönöm. Annuska?- érdeklődött a kislánya után a férfi. Mélyen alszik még. Csodálkozom is rajta, mert reggel kilenckor már rég kukorékol.- nevetett Emma. Nem várom meg, ha nem baj. Szeretnék Laura mellett lenni. Persze, menj csak. Ha kérdez felőletek mit mondjak? Csak annyit, hogy megszülettek a kistestvérei, és hamarosan hazajövünk.
Róbert elköszönt Emmától és visszament a kórházba, hogy mikor felébred Laura, akkor őt lássa meg először. Persze, ha felébred.
Aznap szerencséje volt Róbertnek, mert beengedték a beteg feleségéhez, aki még mindig nem tért magához. Megint fel kellett vennie a védőruhákat, hogy ne vihessen be fertőzést a kórterembe, mert a legkisebb tüsszentés is veszélyes lehet Laura számára. Róbert alig bírta türtőztetni magát ahhoz, hogy meg ne csókolja a feleségét, aki még betegen is nagyon szép volt. Hogy mit is érzett? Azt még ő sem tudta megmondani. A szánalom, a fájdalom, az elkeseredettség, az önvád érzései emésztették belülről. Ő egy neves genetikus, igazán kitalálhatott volna valamit azért, hogy minden rendben menjen. Jobban oda kellett volna figyelnie Laurára és nem elhanyagolni. Mindaz mi történt, csak is
az ő hibája.
Róbert órákon keresztül bent volt Laura mellett és figyelte a nő reakcióit. Beszélt hozzá, mesélt neki a gyerekekről és arról, hogy már mindenki várja őket otthon, választ viszont nem kapott. Nem látva az állapotjavulást egyre idegesebb lett, ezért felállt, hogy felkeresse a felesége orvosát, amikor nyögést hallott.
Laura kinyitotta a szemeit és elmosolyodva Róbert illetődött arcára nézett. A férfi azonnal visszahajolt feléje és megsimogatta a nő haját, majd lehúzta a maszkot az arcáról, hogy hozzászólhasson.
Köszönöm. Mit köszönsz?- sugdosta lágyan Laura. Hogy nem adtad fel. Már azt hittem többé nem hallom a hangodat. Hogy érzed magad?pityergett a férfi. Gyengének. Máris hívok egy orvost. Várj itt!- ugrott az ajtóhoz a férfi. Ugyan hova mehetnék?- nevetett Laura, de a legszívesebben kacagott volna.
Róbert pillanatokon belül visszatért a doktorral, aki megállapította Laura stabil állapotát és kijelentette, hogy túl van az életveszélyen.
Még valami, amit nem mondtam el.- folytatta az orvos.- A szülés második szakaszában, mikor is a lánya született ön elájult, így császármetszéssel kellett közbe avatkoznunk. És megmaradnak a hegek?- kérdezett rá Laura. Egy kicsit látszani fognak, de ma már olyan fejlett az orvostudomány, hogy szinte észrevehetetlen. Mondom szinte, tehát látszani fog. Értem.- bólogatott a nő. Mivel ez egy igen nehéz és komplikált szülés volt, ami majdnem az életébe került nem kockáztathattunk tovább.
Ezt hogy érti?- szólt közbe Róbert is. Asszonyom önnek nem lehet többé gyereke. Nem mintha akartunk volna. Róbert!- förmedt rá Laura.- Miből gondolod, hogy én nem akartam még? Sajnálom Laura, de az élete a legfontosabb. Ahogy mondja doktor úr, a feleségem élete fontosabb, mint egy másik gyerek és ezt ő is megérti.- nézett Laura szemeibe haragosan Róbert, akitől ugyanolyan tekintetet kapott vissza. Én most magukra hagyom önöket. - a doktor kiment a szobából. Hogy mondhattál ilyet Róbert? Figyelj kedvesem, nem tudod elképzelni milyen nehéz órákat éltem át, miközben azért imádkoztam, hogy ne halj meg, hogy az Isten még ne vegyen el tőlem. Képes lennél elhagyni engem és a gyerekeidet? Hát persze, hogy nem. Ugye tudod, hogy nagyon megijesztettél?- Róbert Laura mellett ült és fogta a kezét. Nem állt szándékomban. És hol vannak most?- a nő a gyerekei után kezdett kérdezősködni. Még az inkubátorban. De jól vannak igaz? Nem tudnám elviselni, ha miattam bajuk esett volna.- ijedt meg Laura. Ne aggódj, mindketten egészségesek. Milyen neműek lettek? Először egy kisfiút hoztál a világra, Lesliet, és aztán előbújt Charlotte is.- felelte boldogan Róbert.- Olyan édesek, majd meglátod őket. Mivel koraszülöttek rájuk fér majd egy kis gyógytorna, de az orvos azt mondta, hogy ikerterhességnél gyakran előfordul a koraszülés. Értem. És Anna? Ő otthon van Emmával, és hamarosan megérkezik az anyád is.- Róbert ezt kisebb lelkesedéssel mondta Laurának.- Majd bejönnek meglátogatni benneteket. Mégis meddig kell bent feküdnünk? Az orvos pontos számot nem mondott, de egy hónapig biztosan. Olyan sokáig?- lepődött meg Laura.- Tehát nincsen minden rendben. Mondtam már, hogy jól vannak, de ezt így szokás. Ki, hogy megy haza. Mivel te is veszélyben voltál így kritikusabb a helyzet. Nem kockáztathatunk.
Látni akarom a babáim.- Laura próbált felülni, de ekkor éles nyílalást érzett az alhasában és felsziszegett. Ne mozogj!- fektette vissza Róbert a feleségét.- A varratok még nem gyógyultak be. Olyan tehetetlen vagyok.- Laura szája sírásra görbült és a szeme is benedvesedett. Ne mondd ezt, majd szépen felépülsz és visszatér minden a régi kerékvágásba.- kacsintott egyet a férfi és megcsókolta a kedvesét.
Az elkövetkezendő napok mindannyiik számára nehezen teltek. Laurát három hét után hazaengedték, de a gyerekeket öt hétig bent kellett tartani. Laura a háza és a kórház között ingázott egész álló nap, hogy az ikrekkel és Annával is együtt lehessen. Ráadásul a kisbabák szopni sem akartak és csak üvegből voltak hajlandóak elfogadni az anyatejet. Ez is rosszul érintette Laurát, hiszen egy anya és gyermek közti kapcsolatnak a szoptatás nagyon jót tesz. Szerencséjére az anyja besegített az otthoni teendőkben, ennek ellenére állandó kimerültséget érzett. Róbert ritkán volt otthon, mert valakinek dolgoznia is kellett, így csak esténként tudtak beszélgetni. Bántotta ugyan Laurát, hogy a férje nem vesz részt a gyereknevelés e nehéz perceiben, de nem szólt érte. Mikor végre már otthon voltak a kicsik jobban érezte magát, de az esti felriadások, amik a gyerekek féltése miatt történt teljesen összezavarták. Róbertnek sem volt jó, hogy éjszakánként a felesége alaptalan érzései miatt neki is fel kellett kellenie. Percenként nézte, hogy lélegeznek- e a gyerekek, bent vannak- e a kiságyban. Ha pedig sírtak azt hitte, hogy valami bajuk van és azonnal az orvoshoz rohant velük. Persze ilyenkor mindig kiderült, hogy nincs semmi velük, csak épp éhesek vagy rossz napjuk van. Laura igyekezett főzéssel és kerti munkával lefoglalni magát mikor már tavaszodott. Ilyenkor a gyerekeket magával vitte, hogy egy pillanatra se veszítse őket szem elől. Az édesanyja csak három hónapot töltött Amerikában, mert visszavágyott Spanyolországba. Laura úgy érezte egyedül maradt a kicsikkel, már nincs segítsége.
Várj édesem, mindjárt kész a tejbegríz.- szólt Annára Laura, mert a kislány türelmetlenségében az asztalt kopácsolta a kanalával. Kakaót kérek a tetejére! Tudom kicsim, hiszen azt szereted. A múltkor is fahéjat tettél rá.- húzta el a száját a kislány. Az véletlen volt.- kaparta ki tányérba az elkészült grízt a nő, és egy pillanatra megállt.- Nem Leslie sír? Aj, anya. Mindketten alszanak.- csóválta a fejét Anna és a mellette lévő babakocsira mutatott, amiben a picik békésen szundikáltak. Akkor miért hallottam azt, hogy sír valamelyik? Nem tudom, mostanában állandóan képzelődsz. Kész van már a grízem?- nézett a tányérja felé a kislány.
Parancsolj!- Laura odaadta az ételt a lányának és a babakocsihoz sétált, hogy jobban szemügyre vegye az ikreket. Be szabad jönnöm?- kopogott be a konyha ajtófélfán Brian, Laura kollégája az iskolából.
Mikor ideköltöztek Rockvillbe Laura a közeli középiskolában kezdett el tanítani angolul spanyol nyelvet. Még Magyarországon érezte, hogy jó lesz, ha elvégez egy angol kurzust is, és ím hasznát vette. Nagyon jól érezte magát ebben a közösségben, mert a munkatársai közvetlenek és segítőkészek voltak. Itt is akadtak olyanok, akikkel nehezebben jött ki, de ez minden munkahelyen így van. A legjobban Briannel jött ki, aki történelmet és irodalmat tanított a tanulóknak. Mielőtt elment szülési szabadságra nagyon sok időt töltöttek együtt. Laura úgy érezte, hogy megtalálta az itteni legjobb barátját is, aki segít neki feldolgozni a magyar barátnőinek a hiányát, akikkel csak email segítségével tudta tartani a kapcsolatot. Emma volt az, aki meg tudta őt látogatni, de Ilát és Alexát már hat éve nem látta, csak a fényképeken. Nem sejtette, hogy az élete így megváltozik azután, hogy hozzá megy Róberthez.
Oh, Brian gyere csak be!- intett neki Laura és puszit váltott a férfival. Mi újság? Hogy vagy prücsök?- kószálta össze Anna haját Brian és elnevette magát. Aztán észrevette az alvó kicsiket és elhúzta a száját megilletődve és suttogásba váltott.- Milyen cukin aludnak.- mutatott kényszervigyorral a babák felé, amitől Laura elnevette magát. Kérsz egy kávét? Az jól esne.- Brian leült Anna mellé. - Mit eszel? Tejbegrízt.- felelte jóízűen kanalazva a lány.- Kérsz? Nem köszönöm, laktóz érzékeny vagyok. Az micsoda? Allergiás vagyok a tejtermékekre.- válaszolta a férfi. Akkor túró rudit sem ehetsz? Most én kérdem, hogy az mi? Az egy nagyon finom magyar termék, Róbert szokott hozni, mikor hazalátogat. Anna nagyon szereti. - felelte a kislány helyett Laura és letette a kávét Brian elé.- Két cukorral igaz? Igen. Anya már nem kérem.- tolta el maga elől a tányért Anna. Akkor hagyd ott, majd később megeszed.
A lány leugrott a székről és az emeletre rohant.
Hogy érzed magad? Hát elvagyok magamnak. Reggel korán kelek, hogy elvigyem Annát az oviba, aztán egésznap dolgozom itthon közben meg Lesliet és Charlotte-ot lesem. És Róbert? Egész nap dolgozik. Alig látom a színét. Mint, aki menekül itthonról vagy nem tudom. Anyám is elment, Emma sincs most a közelben, hogy besegítsenek. Senkit sem érdekel, hogy mi van velem. Ez nem igaz. Én is itt vagyok és érdeklődöm felőled. Hálás is vagyok érte, mert nagyon rossz érzés egyedül lenni. Nem vagy egyedül, csak azt érzed, hogy mellőznek téged. Miért, nem így van?- állt fel az asztaltól Laura. Akik szeretnek, azok melletted vannak. Hidd el, hogy Róbert sem azért van távol otthonról, mert nem akar veled lenni, hanem dolgoznia kell. Édesanyádnak otthon megvan a családja, és nekem is rosszul alakul a válásom. Hogy-hogy? Julia az egész vagyont akarja, hiába mondom neki, hogy mindent megadok neki és a fiamnak, de nem hajlandó beleegyezni.- bosszankodott Brian. Majd a bíróság úgy is melletted áll ki, ha ezt felhozod nekik. Már megtettem és remélem a javamra döntenek. Most viszont mennem kell, mert kezdődnek a délutáni órák.- állt fel az asztaltól a férfi. Rendben, köszönöm, hogy eljöttél. Holnap is beköszönök.- Brian elköszönt Laurától és az autójába szállt volna be éppen, amikor meglátta, hogy Róbert farol be a kocsijával. Azonnal odasietett hozzá, hogy beszélhessen vele. Szia Brian, de rég láttalak! Laurát voltam meglátogatni és nem tetszik nekem. Miért mondod ezt? Ne mondd, hogy nem vetted még észre milyen állapotban van. Nagyon elhagyta magát és az
önbizalma a béka feneke alatt van.- vázolta a tényeket Brian. Igen, látom, de nem tudok mit tenni. Olyan szörnyű őt így látni. Ki kéne mozdítani egy kicsit itthonról, nem gondolod? Már nekem is megfordult a fejemben, de akkor kire hagyjam a gyerekeket? Figyelj, a hétvégén nálam lesz a fiam. Mi lenne, ha szombaton áthoznád Annát és a kicsiket? Ti pedig el tudtok menni, hogy kikapcsolódjon egy kicsit. Laura nehezen válik meg az ikrektől, de rábeszélem. Rendben. Sok sikert.- Brian megpaskolta Róbert vállát és tovább állt.
Róbert félelme egyre erőteljesebb lett a szülés óta. Még mindig nem dolgozta fel, hogy majdnem elveszítette Laurát. A felesége mostani állapota még nehezebbé tette elfelejteni az átélt borzalmakat. Nagyon aggódott érte és magának sem merte bevallani, hogy menekül otthonról. Csak azért, hogy ne legyen a neje közelében. A múltkor viszont nagyon megijedt és nem merte magára hagyni Laurát. Nem tudja pontosabban mi is történt, de az esti lefekvés előtt rosszul lett és a hidegrázás, szédülés fogta el. Róbert nagyon megijedt, amikor már abba az állapotba fajult, hogy Laura elájult. Azonnal orvost hívott, aki nem tudott rendes diagnózist felállítani, csak annyit felelt, hogy biztosan valami rosszat evett. Ez nem volt elég Róbertnek, mert nem először fordult elő, hogy időnként Laura furcsán reagált, de ájulás még nem volt. Felvetette a feleségének, hogy elviszi belső kivizsgálásokra hátha valamit rosszul csináltak, amikor császározták, de a nő hallani sem akart róla.
A férfi halkan lépkedett be az ajtón, mert meg akarta lepni Laurát a korai érkezésével. Előbb a konyhába nézett, de két kávéscsészén és egy tányér kakaós masszán kívül mást nem látott. A nappaliban sem volt senki sem, tehát mind fent vannak az emeleten. A gyerekszobából kihallatszódott, hogy Anna mesét néz. Óvatosan bekukucskált nehogy észrevegye őt és sikoltozni kezdjen, mert akárhányszor meglátja, a nyakába ugrik azonnal és oda a meglepetés. Örült az életnek, hogy ennyire jó apa és lánya kapcsolat alakult ki közöttük. Fülelt egy kicsit, hátha valamelyik kisbaba fent van, de csak kis nyöszörgést hallott, ahogyan a háló felé sétált. Ez nem baba hang volt, hanem inkább egy felnőtt sírásra emlékeztette. Róbert ledobta a táskáját és Laurához rohant, amikor meglátta az ágy mellett kuporodva és zokogva.
Mi történt kedvesem?- guggolt le Laura mellé Róbert és átölelte a nejét.- Hé, itt vagyok, nyugodj meg.- puszilta meg a feje búbját. Olyan rosszul vagyok.- sírta. Fáj valamid? A lelkem.
Laura, édes kincsem.- Róbert még erősebben szorította magához.- Itt az ideje, hogy tényleg orvoshoz menjünk, mert ez így nem mehet tovább. Nagyon aggódom érted. Lehet megbolondulok. Nem fogsz. Gyere!- Róbert felhúzta Laurát és a kezei közé kapta az arcát.- Te egy erős asszony vagy és ami most történik veled biztosan valami átmeneti zűrzavar, de ez nem a bolondság kezdete. Ezért is megyünk orvoshoz, érted? Igen.- hunyta le a szemét a nő és várta, hogy Róbert megcsókolja, ami be is következett. Aludnak a picik?- lépett a férfi a kiságyhoz, amiből két kisbaba nevetett rájuk.- Hát nézd már ezeket a huncut pöttömöket.- Róbert kiemelte előbb Lesliet és átadta Laurának, majd Charlotte-ot vette a kezeibe.- Ma is volt gyógytorna? Nem, ma nem volt rendelés, mert a gyógytornásznak dolga akadt. Majd holnap viszem őket. Én is veletek megyek, jó? De nem dolgoznod kell? Hát egy kis szabi nekem is jár.- mosolygott Róbert, amivel jó érzést keltett Laurában.- Mit szólnál hozzá, ha hétvégén mi ketten elmennénk valahova? És a gyerekek? Brian fia is itt lesz, és mondta, hogy ő elvállalná őket szombatra. Nem akarom terhelni őt. Ő ajánlotta fel.- húzta fel a szemöldökét kedvező válaszra várva Róbert. El tud bánni az ikrekkel? Ha nem tudna, nem mondta volna. Igazad van.
Másnap reggel az egész család bement a kórházba és mielőtt a rehabilitációs részlegre mentek volna a gyógytorna miatt, elmentek Laura orvosához, aki a szülést levezette. Elpanaszolták neki Laura állapotát, aki azonnal az egyik pszichológushoz irányította a párt. A szakorvos azonnal tudta mi a probléma. Laura szülés utáni depresszióban szenved és nehezen jön ki belőle, hiszen kevés támogatást és segítséget kap mind a család és mind a barátok felől. Ez nem közvetlen értendő, hiszen foglalkoznak vele, de mivel nincsenek folyton mellette sajátos elfoglaltságok miatt, Laura azt hihette, hogy egyedül van és nehezen birkózik meg a teherrel, ami most a nyakába szakadt. Ráadásul nehéz szülése volt, ami nemcsak testileg, hanem lelkileg is kimerítette.
Az elkövetkezendő hónapokat Róbert végig a felesége mellett töltötte, hogy átsegítse ezen az
időszakon. Ritkábban járt be dolgozni, és a tudományos anyagokat is hazahozta, hogy mégse essen ki a napi fennforgásból. Az ikrek szépen fejlődtek az idő alatt és nem lehetett észrevenni rajtuk, hogy koraszülöttek. A kilencedik hónapra a gyerekorvos makkegészségesnek titulálta őket, és bár a tornát még folytatniuk kell egy bizonyos ideig, az már biztos, hogy nem maradnak vissza sem testi és sem szellemi fejlődésben. A tudat, hogy minden kedvezően alakul nagyon boldoggá tette Laurát és Róbertet. A nő végül kilábalt a depressziójából és képesnek vélte magát arra, hogy egyedül elvezesse a háztartást és a gyereknevelést is pozitívumként élte meg. Minden visszatért a régi kerékvágásba és Róbert is visszatérhetett a munkájához. Nem bánta meg, hogy így tett, mert számára jelentős konferencia úttal várták a kollégái egy távolabbi államban, ahol nemzetközi ülést szerveznek. Róbert eleinte nem akart belemenni, előbb Laurát akarta róla megkérdezni, mert neki nagyobb szüksége van rá, mint pár száz professzornak és tudósnak. Laura mint mindig, most is támogatta a férjét, hiszen tudta mennyit jelent számára egy tudományos ülés.
Ígérem, sietek vissza.- csókolta meg Róbert a feleségét a reptéren. Én meg sok- sok szeretettel várlak majd.- Laura kezei közé kapta a férje arcát és visszacsókolt.- Fogok hiányozni? Már most hiányoztok, de nézd csak- Róbert kitárta a zakóját és belső zsebéből előhúzott egy képet.- a fényképetek itt van a szívem felett.
Laura szorosan magához ölelte Róbertet, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy láthatja, hallhatja és érezheti a férje közelségét. Mélyen beleszippantott a nyakába, hogy a férfi kölnije beleágyazódjon a szaglószervébe. Az a finom illat, ami minden reggel a fürdőszobából kiáramlik és olyan furcsa, mégis jó érzést kelt benne. Imádta ölelni Róbertet, és élvezte, ahogyan a férfi átkarolja őt és magához húzva erősen tartja a karjaiban. Annál szebb perceket el sem tudott képzelni, mikor együtt vannak és efféle gesztusokkal adják egymás tudtára érzéseiket. A boldogságot, a szomorúságot, a meghatódottságot vagy éppen a félelmet. Laura számára biztonságot jelent, amikor éjjelente Róbert magához öleli, hogy ne féljen a sötétben, és mellé apró csókokat lehel a feje búbjára. Laura őrülten szeretette a férjét, az egyetlen támaszát. Tisztában volt a férfi negatívumaival, de ezekkel együtt volt csodálatos és egyedi a számára. Ami pedig a legfontosabb, hogy az övé, csakis az övé és egy asszonynak sem fogja átengedni, ha adódna rá alkalom. Ő a legszebb és a legjobb dolog a gyerekei mellett, ami valaha is történt vele az életben.
A New York Citybe induló gép tíz perc múlva felszáll, kérjük kedves utasainkat, hogy igyekezzenek a beszállással. Hallatszót a hangosbemondó, ami elválasztotta a házaspárt
Már mész is.- szontyolodott el Laura. Nagyon vigyázzatok magatokra, és minden nap felhívlak majd. Szavadon foglak.
Na pöttöm Panna.- kapta ölbe Annát Róbert.- Jó legyél és megenni a sárgarépát, hogy mire haza érek halljam, hogy fütyülsz. Jól van, na.- felelte nem nagy tetszéssel a kislány. Az öcsire és a húgira is vigyázni, értettem? Meg a mamira is. Őrá meg végképp, nehogy egy gonosz bácsi elcsábítsa.- kacsintott huncutul Laura felé Róbert, amiért egy táskával való hátba verést kapott cserébe.
Róbert végigpuszilta a gyerekeit és elköszönt Laurától is. Büszkén küldte nekik a puszikat még akkor is, amikor már a terminálban volt és alig látta őket. Izgatott volt az út miatt, de sokkal izgatottabb volt az itthon hagyott családja miatt. Lelkiismeret furdalása támadt, hogy egyedül hagyta a feleségét a gyerekekkel. Ha tehette volna most azonnal felhívta volna őket, hogy minden rendben megy-e.
Az út nem tartott sokáig, de már alig várta, hogy megérkezzen a hotelbe, hogy ledűljön még egy kicsit az esti konferencianyitó buli előtt. Elővette az ünnepi öltönyét, amiben ott fog virítani, hogy kivasaltassa a személyzettel. Laurát is felhívta és nyugodt szívvel ment a partira. A rendezvényen nagyon sokan voltak, a nagy részét Róbert nem is ismerte, viszont akadtak régi ismerősök még az egyetemi évekből és magyarországi genetikai intézetbeli volt kollégák közül is sokan részt vettek. Végre örült, hogy ezen az éjszakán megszólalhat magyarul is, és egyáltalán nem érdekelte, hogy ebben a társaságban angolul illik beszélgetni. Azonnal leszólította az első vele szembe jövő pincért, hogy egy pohár pezsgőt vegyen le a tálcájáról és zsebre dugott kézzel, iszogatva sétált be a közösség mélyébe. Egy ismerős alak tűnt fel előtte és alaposan szemügyre vette, mielőtt ráköszönne anélkül, hogy biztosra menne, hogy ismeri, különben ciki lenne. Nem egyszer járt már úgy, hogy valakit leszólított az utcán és nem is az volt, akinek hitte. De ez az alak biztosan ő volt, akire gondolt. Gyorsan odaszlalomozott hozzá és megpöckölte a fülét hátulról, amire a férfi mogorván megfordult, majd örömében elnevette magát.
Zoltán, barátom!- ölelte át Róbert rég nem látott egyetemi társát. Nem is gondoltam, hogy itt futunk majd össze.- nevetett fel a férfi. Elhiheted, hogy én sem. Viszont nagyon örülök neked. Én is.- bólogatott a Zoltán. - Látom, kikupálódtál. Ezt teszi a házas élet és a három gyerek. Ne mondd, hogy Annuska után még összehoztál kettőt?- kuncogott a férfi. Hidd el nem volt olyan nehéz.- nevetett Róbert is és még két pezsgőt levett a tálcáról. Az egyiket Zoltánnak nyújtotta.
Sosem hittem volna, hogy egyszer családos ember leszel. Egy lány sem fogott meg anno. Emlékszem kezdtem azt hinni, hogy langyosodsz. Mert már akkor is hülye voltál.- csapott oda Róbert viccesen. Ilyen barát mellett, mint te, mit vártál? Na és Laura hogy van? Remekül és szebb, mint valaha.- húzta ki magát büszkén Róbert és megmutatta a családi fotót, amit a zsebében őrzött. Azt látom, nagyon helyesek a gyerekek is. Az anyjuk szépségét örökölhette, mert az apjuk hát…-húzta el a száját Zoltán.- Nem is értem Laura mit szeretett meg rajtad. Hát pedig van mit, de most te melegedsz.- a két férfi ismételten felnevetett és leültek a bárpulthoz, hogy egy kis whiskyvel öblítsék le a buborékos italt. És veled mi újság? Hány nő fejét csavartad el azóta, mióta utoljára találkoztunk?- kérdezte Róbert és belekortyolt az italába. Hajh, barátom, ha tudnád mi mindent éltem át az elmúlt napokban.- szomorodott el hirtelen Zoltán arca.- Ezt senkinek sem kívánom. Mégis mi történt, ami miatt most ilyen búskomor lettél?
Róbert látta, hogy a barátja nagyot nyel és szinte elcsuklik közben. Sejtette, hogy most egy meghitt beszélgetés veszi kezdetét kettejük között, ami az eddigi vidám perceket szomorkássá teszi. Zoltán felhajtotta az italát és rendelt magának még egyet, hogy bátorságot gyűjtsön ahhoz, hogy elmesélje rég nem látott cimborájának mi nyomasztja a lelkét.
Én a minap megnősültem.- vallotta Zoltán keserűen. Róbert nem értette miért kell ezt ennyire lehangolóan közölni vele, de nem szólt semmit, csak csendben várta a folytatást.- Emesével pár év után döntöttünk úgy, hogy egybekötjük az életünket. Minden szépen ment egészen addig, amíg elindultunk a nászutunkra.- Zoltán lehajtotta a fejét, hogy Róbert ne lássa a kicsorduló könnyeit, hangjában viszont benne volt a siralom és nem tudta tagadni mit érez most. A férfi lehúzta a második poharat is, és úgy folytatta.- Én előre mentem a reptérre, mert problémák voltak a jegyekkel és ott vártam Emesére, de nem jött. Azt mondod, hogy elhagyott?- döbbent le Róbert. Igen, elhagyott és többé nem jön vissza. És azt sem tudod, hol van most? De azt tudom.- bólogatott Zoltán és lámpák fényét kezdte vizslatni.- A városi köztemetőben. Tessék?- hőkölt hátra Róbert a meglepetéstől. Nem erre a válaszra várt.
Emese útban a reptér fele autóbalesetet szenvedett és azonnal meghalt. Annyira sajnálom barátom.- Róbert felállt a helyéről és vigaszképpen átölelte a barátját. Szörnyű érzés elveszíteni egy olyan személyt, akit mindennél jobban szeretsz. Mikor megismertem, az a pillanat maga volt a csoda és a boldogság. Félénken közeledtünk egymáshoz, pedig mindketten éreztük a levegőben a vibrálást. Olyan gyönyörű volt és kedves, a világ összes kincséért sem cseréltem volna le.- Róbert visszaült a helyére és heves szívdobogással hallgatta tovább Zoltán beszámolóját. Lélegzete itt-ott elakadt és úgy érezte, mintha róla és Lauráról lenne szó.- Te ismered azt az örömet, amikor reggel felébredsz és magad mellett tudod a szerelmedet, hallod a reggeli köszönését, érzed kedves cirógatását és látod szépséges arcát, amibe első látásra beleszerettél. Kitölti a napjaid minden percét, ha rá gondolsz és alig várod, hogy hazaérj, hogy magadhoz öleld és szeresd. Úgy érzed, hogy az élet végtelen, pedig nem. Semmi sem tart örökké. Egyszer minden véget ér, és előbb vagy utóbb elveszítjük azokat, akik a mindenséget jelentik nekünk. Csak az van, hogy nem mindegy mikor jön el a válás perce. A legrosszabb, hogy úgy ment el, hogy el sem köszönt tőlem. A reggeli készülődésnél láttam őt utoljára, nem csókoltam meg, nem öleltem magamhoz, nem tettem semmit sem.- Zoltán ökölbe szorította a kezeit és sírva fakadt.- Ha magammal viszem akkor még most is mellettem lenne és a mézesheteinket töltenénk. Most viszont próbálom elfelejteni az arcát, a hangját az egész lényét, hogy tudjak nélküle élni, de nem tudom, nem megy. Bocsáss meg Zoltán, de rosszul érzem magam!- pattant fel a székéről Róbert és magára hagyva a barátját a mosdóba sietett és magára zárta az ajtót.
Nagyon megérintette a férfi iménti története és ostoba gondolatok jutottak az eszébe. Olyanra gondolt, ami még meg sem történt, de a hiány, ami nem létezik mégis belülről emésztette. Nem szabadott volna a halálra gondolnia, de a félelem, ami átvette az irányítást rajta nem engedte elszakadni azoktól az emlékektől, amiket azóta őriz a lelkében, amióta Laura élet és halál között lebegett. Nem merte elárulni senkinek sem, hogy fél megválni tőle, fél attól a perctől, amikor az Isten végleg magához szólítja. Minden nap eszébe jutnak a kórházban átélt nehéz percek, gyötri magát és kínozza a lelkét. Annyira szereti Laurát, de annyira, hogy nem engedheti meg azt, hogy elváljanak, abba belehalna. Lehet, hogy ez most badarságnak tűnik, mert mindent túl lehet élni és a halál egy természetes életfunkció, és el kell fogadni, hogy van ilyen. Az eltávozottak még akkor is velünk vannak, ha már nem látjuk őket, mert a szívünkben és a gondolatainkban tovább élnek. De nem Róbert világában. Ő nem tudna betelni csak a felesége emlékével, nem tudná csak elképzelni, hogy átöleli, hogy megcsókolja. Nem vehetik el tőle csak úgy, amit egyszer ajándékba kapott az élettől. Nekik örökké együtt kell élniük.
Róbert a tükörbe nézett és lemosta könnyáztatta arcát, hogy felfrissítse magát és a negatív gondolatok után egy olyan ötlettel álljon elő, amiért érdemes lesz élnie, amivel megmutathatja a halálnak, hogy őt nem lehet legyőzni. Füleiben ott csengtek Zoltán szavai. „Úgy érzed, hogy az élet végtelen, pedig nem. Semmi sem tart örökké.”
Dehogynem tart örökké!- morogta hangosan miközben saját magával nézett szembe.- Nincs lehetetlen, és én megpróbálom azt, ami eddig egy halandónak sem sikerült. Kerüljön bármibe
is, de én akkor is teszek arról, hogy Laura és én örökre együtt lehessünk. Én megtalálom az örökélet titkát még ha évekbe vagy évtizedekbe telik is.
