Danielle Steel: Örök barátok
A San Francisco elegáns negyedében épült Atwood magániskola óvodájában öt gyerek találkozik az első tanítási napon. Két kislány és három kisfiú, akik hamarosan "örök barátok" lesznek. A gyönyörű Gabby előtt már gyerekként megnyílik a divatbemutatók világa; a labdája nélkül egy lépésre sem hajlandó Billy futballsztár akar lenni; a seriffjelvényes Sean rendőrnek képzeli magát, aki majd börtönbe csukja a rossz embereket; s mi sem természetesebb, mint hogy Andy, a híres orvos házaspár kisfia maga is orvosnak készül. Egyedül Izzie nem tudja még, hogy mi legyen, ha felnő, de ott, az óvodai játék konyhában ő az, aki fantáziája szülte finomságokkal megvendégeli a kis csapat tagjait, hogy otthon érezzék magukat az új környezetben. Az öt gyerek az érettségiig gondtalanul élvezi egymás társaságát, mit sem sejtve a körülöttük gyülekező viharfelhőkről. Álmaik valóra váltása, egyetemi tanulmányaik azonban messzire sodorják őket egymástól. Tragédiák sorozata szól bele a boldogságukba, vágyaik teljesülésébe. Megindító regényében Danielle Steel végigkíséri hőseit megpróbáltatásokkal teli útjukon, melynek során egyetlen percre sem felejtik, hogy barátságuk egy életre szól.
Első fejezet Az Atwood School hat hónapig húzódó felvételi procedúrája kis híján az őrületbe kergette a családokat azzal, hogy mindig készen kellett állniuk az illő és szíves fogadtatásra, a szülőkkel folytatott beható és minden részletre kiterjedő beszélgetésre, és valamennyi gyerek személyiségének alapos feltárására. Ha voltak testvérek, az jelentett ugyan némi előnyt, de végül is minden gyereket a saját értéke alapján bíráltak el, akár járt már az intézménybe testvére, akár nem. Az Atwood a néhány koedukált magániskola egyike volt San Franciscóban - a legtöbb régi alapítású iskolába vagy csak fiúk, vagy csak lányok járhattak -, ráadásul ez volt az egyetlen olyan tanintézmény, ahová óvodáskortól a tizenkettedik évfolyamig járhattak a gyerekek, ennélfogva nagyon vonzónak tűnt azoknak a családoknak a szemében, amelyek az általános vagy középiskolai induláskor nem akarták újból végigcsinálni az egész ismerkedési folyamatot. A felvételről szóló értesítés, amelyet legalább akkora izgalommal vártak, mintha a gyerek a Harvardra vagy a Yale-re felvételizett volna, március végén érkezett meg. Egyes szülők beismerték, hogy ez azért nem teljesen normális dolog, mindazonáltal ők is állították, hogy megérte. Az Atwood csodálatos iskola, ahol minden gyerek megkapja azt a személyre szabott figyelmet, amelyre szüksége van, felbecsülhetetlen társadalmi rangot ad (amit persze nyíltan nem vallottak volna be), és az itt végzett gyerekek közül sokan rendszerint a keleti part kitűnő egyetemein tanultak tovább. Egyszóval egy gyereket az Atwoodba bejuttatni főnyereménynek számított. Körülbelül hatszázötvenen tanultak az iskolában, amely San Francisco legelegánsabb városrészében, Pacific Heightsban létesült, és ami ugyancsak nem mellékes: a tanárdiák arányt is mindenki ideálisnak tartotta. Az intézményhez kollégium is tartozott, és azoknak a diákoknak, akiknek szükségük volt rá, pályaválasztási és pszichológiai tanácsadást nyújtottak. A munka ünnepét követő szerdán, amikor a frissen felvételt nyert óvodások először indultak az Atwoodba, San Franciscóban ritkaságszámba menő forró szeptemberi nap volt. A hőmérő higanyszála vasárnap óta napközben harminc fok fölé kúszott, és az éjszakai legalacsonyabb érték is meghaladta a húsz fokot. Ilyen kánikula évente legföljebb egyszer vagy kétszer fordult elő, és mindenki tudta, hogy mihelyst bejön a köd, merthogy bejön, az biztos, vége lesz a melegnek, jönnek a hideg szelek, a tizenöt fokos csúcshőmérsékletek, éjszakánként pedig nem lesz több tíz foknál. Marilyn Norton általában szerette a meleget, de most, kilenc hónapos terhesen, két nappal a várható szülés előtt, nehezen viselte. A második gyerekét várta, egy újabb kisfiút, méghozzá jó nagy babát. Marilyn jóformán mozogni sem tudott ebben a hőségben, a bokája meg a lábfeje pedig úgy megdagadt, hogy csak strandpapucsot tudott hordani. Már óriási fehér sortja is feszült rajta, és a férje fehér pólója teljesen rásimult a hasára. Semmi más nem ment rá, de szerencsére nemsokára megszületik a baba. Most csak annak örült, hogy Billyvel tarthat az első tanítási napon. A kisfiú nagyon izgult, és ő mindenképpen szeretett volna mellette lenni. Larry, az apja, elmehetett volna helyette, hacsak nem indul meg a szülés. A szomszédjuk megígérte, hogy abbart az esetben ő szívesen elvinné Billyt, de a kisfiú, akárcsak a többi gyerek, ezen az első napon inkább a mami közelségére vágyott. Marilyn tehát boldog volt, hogy ott lehet, Billy pedig erősen fogta a kezét, mialatt fölsétáltak a szép, modern iskolaépülethez. Öt éve építettek egy új szárnyat a szülők és a jómódú öregdiákok hathatós támogatásával. Billy aggódva nézett föl az anyjára. Egy kis focilabdát szorongatott a kezében, és elöl hiányzott két foga. Egyforma sűrű, göndör, vörös sörényük és széles mosolyuk volt. Billy mosolyától Marilyn-nek is mosolyognia kellett, olyan aranyos volt a kisfia a foghíjas szájával. Egyébként is jó természetű, bűbájos kis kölyök volt. Mindenkit boldoggá szeretett volna tenni,
anyjához hihetetlenül kedves tudott lenni, az apjának is mindig a kedvében akart járni, és pontosan tudta, hogy ezt azzal érheti el, ha a sportról beszélget Larryvel. Mindenre emlékezett, amit apja az egyes mérkőzésekről mesélt neki. Még most is csak ötéves volt, de már tavaly közölte az apjával, hogy egyszer majd a Negyvenkilencesek csapatában akar futballozni. „Az én fiam!", mondogatta büszkén Larry, aki a sport, pontosabban a futball, a baseball és a kosárlabda megszállottja volt. Hétvégeken meg golfozni és teniszezni járt az ügyfeleivel. Minden reggel lelkiismeretesen erősített, és biztatta a feleségét, hogy tegye ő is ezt. Marilynnek csodás alakja volt, amikor nem volt terhes, és együtt teniszezett Larryvel egészen addig, míg már túl terebélyes nem lett, és nem tudott elég gyorsan futni a labda után. Marilyn a harmincadik évében járt, nyolc évvel ezelőtt, rögtön az egyetem után ismerkedett meg Larryvel, akivel ugyanannál a biztosítótársaságnál dolgoztak. A férfi nyolc évvel idősebb volt nála, és borzasztóan jóképű. Rögtön szemet vetett Ma-rilynre, és folyton ugratta a rézvörös haja miatt. Minden nő odáig volt érte, és szeretett volna járni vele. Marilyn lett a szerencsés nyertes, annyira, hogy huszonnégy évesen hozzáment feleségül. Nagyon hamar terhes lett Billyvel, majd öt évet vártak a második gyerekükre. Larryvel madarat lehetett volna fogatni, amiért még egy fia lesz, akinek a Brian nevet választották. Larry egy rövid ideig baseballozott a másodosztályban. Híresen jó dobó volt, mindenki arra számított, hogy a profi ligában fogja folytatni. De egy síbalesetben szilánkokra tört a könyöke, és ez véget vetett a baseballkarrierjenek. A biztosítószakmában helyezkedett el, ami eleinte sok keserűséget okozott neki. Egyre sűrűbben nézett a pohár fenekére, és ilyenkor nőkkel is kikezdett. Ő persze váltig állította, hogy ez csak afféle társasági ivás. Minden partiban ő volt a középpont. Miután Marilyn a felesége lett, otthagyta a biztosítótársaságot, és önállósította magát. Vérbeli kereskedő lévén nagyon jól ment a cége, ami lehetővé tette, hogy kényelmes életet éljenek, és sokféle fényűzést megengedjenek maguknak. Vettek egy nagyon szép házat Pacific Heightsban, és Marilyn többé nem járt el dolgozni. Larry kedvenc ügyfelei mind a profi ligás sportolók közül kerültek ki, ma már ők jelentették a legfőbb támaszát. Harmincnyolc éves korára elérte, hogy jó hírű, komoly biztosítási céget mondhasson a magáénak. Soha nem tudta teljesen feldolgozni a csalódást, amiért ő maga nem lehet profi baseballjátékos, de készséggel elismerte, hogy nagyszerű élete és csodás felesége van, és egy stramm fia, akiből, ha rajta áll, egy napon profi labdajátékos válik. Igaz, hogy az élete másképp alakult, mint tervezte, de Larry Norton boldog ember volt. Azért nem ment ő is Billyvel az első tanítási napon, mert aznap reggel együtt reggelizett a Negyvenkilencesek egyik tagjával, akinek még több biztosítást akart eladni. Ilyen esetekben mindig a kliens volt az első, főleg ha még sztár is volt az illető. De egyébként is nagyon kevés apa kísérte el a gyerekét, és Billy egy csöppet sem bánkódott. Apja megígérte, hogy hoz egy aláírt futball-labdát és pár autogramos fotót attól a játékostól, akivel együtt reggelizik. Billy boldog volt, és örömmel ment az óvodába kettesben az anyjával. Az ajtóban az óvónő kedves mosollyal fogadta Billyt, aki szégyenlősen nézett rá, és továbbra sem engedte el az anyja kezét. Az óvónő csinos, fiatal, hosszú szőke hajú lány volt. Úgy nézett ki, mint aki most került ki az óvónőképzőből. A névtáblája szerint kisegítő óvónőként dolgozott, Miss Pam-nek hívták. Billy is kapott egy kitűzhető névtáblát. Az épületbe beérve Marilyn elvitte a termükbe, ahol már tucatnyi gyerek játszott. Az óvónő mindjárt üdvözölte őket, majd arra kérte Billyt, hagyja kint a labdáját a szekrényében, hogy szabaddá váljon a keze, és tudjon játszani. Miss June-nak hívták, és nagyjából egykorú volt Marilynnel. Billy elbizonytalanodott a kérés hallatán, azután megrázta a fejét. Félt, hogy valaki ellopja a futballját. Marilyn megnyugtatta, és biztatta, hogy tegye azt, amit az óvónő mond. Segített neki megkeresni a szekrényét a nyitott szekrénykék sorában, ahová több gyerek már betette a holmiját. És amikor visszamentek a terembe, Miss June azt javasolta, hogy játsszon az
építőkockákkal, amíg minden csoporttársa megérkezik. Billy ezen elgondolkozott, és az anyjára nézett, aki szelíden nógatni kezdte. - Otthon úgy szeretsz az építőkockáiddal játszani - emlékeztette. - Nem megyek sehová. Mi lenne, ha játszanál kicsit? Én addig itt leszek - mutatott egy kicsi székre, és nem kis nehézséggel mindjárt le is ereszkedett rá. Innen csak egy daruval lehet majd felemelni, gondolta közben. Miss June ezek után elvezette Billyt oda, ahol az építőkockák sorakoztak, ő pedig nekilátott, hogy a leg-nagyobbakból valami várfélét építsen. Nagy fiú volt, magas, erős gyerek, apja nagy örömére. Larry könnyen el tudta képzelni, hogy egy napon csakugyan focista lesz belőle. Elérte, hogy Billynek is ez légyen a leghőbb vágya, ahogy ő maga is erről álmodozott, amióta a kisfiú ötkilós babaként megszületett. Billy ma is nagyobb volt a legtöbb kortársánál, de megmaradt a régi szelíd, kedves kisfiúnak. Soha nem viselkedett erőszakosan más gyerekekkel, és rendkívül jó benyomást tett Atwood felvételiztetőire. Egyöntetűen megállapították: nemcsak hogy a termetéhez mérten nagyon jól koordinált a mozgása, de rendkívül okos gyerek is. Marilyn nehezen tudta elképzelni, hogy a második fiuk Billyhez foghatóan tökéletes lehet. Billy mindenben a legjobb volt. És mihelyt belemerült a kockákkal való játékba, el is feledkezett az anyjáról, aki az aprócska széken feszengve nézte az újonnan érkező gyerekeket. Felfigyelt rá, hogy egy sötét hajú, nagy kék szemű kisfiú lépett a terembe. Alacsonyabb volt Billynél, és sovány. Észrevette, hogy a rövidnadrágja derekába egy kis játék pisztoly van bedugva, az ingére pedig egy seriffjelvényt tűzött. Marilyn úgy tudta, hogy játék fegyvert nem szabad az óvodába hozni, de úgy látszik, az ajtóban álló Miss Pam figyelmét elkerülte a dolog, annyi gyerek jött egyszerre, egy időben. Sean is az édesanyjával, egy Marilynnel pár évvel idősebb, farmert és fehér pólót viselő csinos szőke nővel érkezett. Akárcsak Billy, Sean is az anyja kezébe kapaszkodott, de pár perc múlva otthagyta őt, és bevonult a sarokba, ahol az építőkockák voltak. Anyja mosolyogva nézte, ahogy Sean és Billy egymás mellett, de egymásra ügyet sem vetve játszanak. Miss June pillanatok alatt kiszúrta a játék fegyvert, és odament Seanhoz. Anyja nézte a jelenetet; ő is tudta, nem fogják megengedni, hogy a gyerek magánál tartsa a pisztolyát. Járt egy hetedikes fia is az Atwoodba, Kevin, így már tisztában volt a rendszabályokkal. Sean azonban ragaszkodott hozzá, hogy magával vihesse a fegyverét. Connie O'Hara maga is iskolában tanított, mielőtt férjhez ment, tudta, milyen fontosak az iskolai szabályok, de miután hiába próbálta jobb belátásra bírni Seant, úgy döntött, az óvónőre bízza a helyzet megoldását. Miss June kedves mosollyal lépett oda Seanhoz. - Hagyjuk ezt kint a szekrényedben, Sean, jó? A seriffjelvény rajtad maradhat. -Nem akarom, hogy valaki elvegye a pisztolyomat - felelte a gyerek egyenesen Miss June szemébe nézve. -Akkor adjuk oda az anyukádnak. El fogja hozni, amikor majd érted jön. Persze a kinti szekrényedben is biztonságban lenne. - Szó, ami szó, az óvónő nem szerette volna, ha Sean kilógna a teremből, és visszacsempészné a fegyverét a rövidnadrágja derekába. -Szükségem lehet rá - ellenkezett a kisfú, és nagy üggyel-bajjal a torony tetejére rakott egy nagy kockát. Átlagos magassága és soványsága ellenére erős gyerek volt. - Lehet, hogy le kell tartóztatnom valakit - magyarázta Miss June-nak, aki komoly arccal bólintott. - Értem, de nem hiszem, hogy itt szükség volna rá, hogy letartóztass valakit. Az itteni társaid mind rendes emberek. -De bejöhet az óvodába egy rabló vagy egy rossz ember. - Nem hagynánk, hogy bejöjjön. Itt nincsenek rossz emberek. Adjuk oda a pisztolyodat az anyukádnak - mondta az óvónő határozottan, és nyújtotta a kezét a fegyverért. Sean a szemét figyelte, hogy tényleg komolyan beszél-e, és látta, hogy igen, komolyan gondolja. Nem tetszett neki a dolog, de végül kelletlenül kihúzta a pisztolyt a nadrágja derekából, és odaadta az óvónőnek, aki elvitte Connie-nak. Connie Billy mindenórás anyja mellett állt, és miközben
bocsánatot kért Miss June-tól, a táskájába csúsztatta a fegyvert, majd leült a Marilyn melletti kis székre. - Tudtam, hogy ez lesz. Ismerem a szabályokat. Van egy hetedikes fiam is. De Sean soha nem megy el a fegyvere nélkül otthonról. - És bánatos mosollyal nézett Marilynre. -Billy a focilabdáját hozta magával. Betette a kinti szekrényébe. - És Marilyn a Sean mellett játszó kisfiúra mutatott. - Nagyon tetszik a vörös haja - lelkesedett Connie. A két gyerek szótlanul, békésen játszott egymás mellett, amikor egy kislány lépett oda. Olyan volt, mintha egy plakátról lépett volna le: a reklámok tökéletes kislány szereplője. Gyönyörű, hosz-szú szőke loknik, nagy kék szempár, csinos rózsaszín ruhácska, hófehér bokazokni, rózsaszín lakk-cipőcske. Mint egy angyal. Megérkezése után az első dolga volt, hogy szó nélkül kivegye Billy kezéből a legnagyobb építőkockát, és letegye maga elé. Billy megrökönyödött, de nem tiltakozott. Miután a kislány letette a kockát, meglátta azt, amit Sean épp el akart helyezni az általa épített váron, és azt is elvette. Közben úgy nézett a két fiúra, hogy azoknak eszükbe se jusson ujjat húzni vele, és döbbent tekintetüktől kísérve folytatta a kockák beszerzését. - Ezt szeretem a koedukációban - súgta Connie Billy anyjának. - Idejekorán megtanítja őket az egymással való bánásmódra, ahogy az az életben is van. - Amikor a kislány megint elvett tőle egy építőkockát, Billyn látszott, hogy mindjárt sírva fakad. Azután Seannal tette ugyanazt, mire a kisfiú sötét pillantást vetett rá. - Jó, hogy a táskámban van a pisztolya - súgta Connie. - Ezért holtbiztos, hogy már letartóztatta volna. Remélem, nem fogja megütni. A két nő feszülten figyelte a fiúkat, miközben a kis angyal/ördög zavartalanul építette tovább a várát. Tökéletesen átvette az uralmat a teremnek ebben a sarkában, és megállás nélkül zaklatta a két srácot. Egyikőjük sem találkozott még soha hozzá hasonló gyerekkel. A kislány névtábláján két név is szerepelt: "„Gábriellé" és „Gabby". Ide-oda dobálta hosszú szőke tincseit, Billy és Sean meg elképedve nézte. Ekkor egy újabb kislány sétált be az építőkockás sarokba, de két másodperc elteltével a közelben lévő játék konyhába vette az irányt. Rögtön az edényekkel kezdett foglalatoskodni, kinyitotta, majd becsukta a sütő ajtaját, és mindenfélét pa-kolászott a sütőbe és a játék hűtőszekrénybe. Látszott rajta, hogy rengeteg dolga van. Bájos arcocskája volt, és barna haját két takaros copfba fonták. Rövidnadrágos overall, sportcipő és piros póló volt rajta. Úgy tűnt, hogy készen áll a játékra, és rá sem hederített a többiekre, azok viszont mind a hárman őt nézték, ahogy egy sötétkék kosztümös nő bement hozzá a konyhába, és búcsúpuszit adott neki. A nő haja ugyanolyan barna volt, mint a kislányé, csak ő kontyba csavarta a feje tetején. A hőség ellenére magán tartotta a kosztümkabát-ját is, amely alatt fehér selyemblúzt viselt, a lábán harisnya és tűsarkú cipő. Úgy festett, mint egy bankár, vagy ügyvéd, vagy vállalatvezető. A kislánya közönyösen tűrte a puszit, és azt, hogy a nő elment. Erezni lehetett, hozzá van szokva, hogy az anyja nincs vele, ellentétben a két fiúval, akik ragaszkodtak az anyukájuk jelenlétéhez. A copfos kislány kitűzőjére az „Izzie" nevet írták. Miután az édesanyja távozott, a két kisfiú közelebb óvakodott hozzá. A másik kislány halálra rémítette őket, róla tehát nem vettek tudomást, egyszerűen otthagyták a sarokban. Lehet, hogy szép kislány volt, de cseppet sem barátságos. Izzie könnyebb esetnek látszott, ahogy ott tett-vett a konyhában. - Mit csinálsz? - szólította meg elsőnek Billy. - Ebédet főzök - válaszolta a kislány magától értetődően. - Mit szeretnétek enni? Tányérokra rakosgatta a hűtőszekrényből és a sütőből kivett műanyag ennivalókat, és letette őket a közelben lévő kis asztalkára. Az Atwood óvodájában szuper játékok voltak. Többek között ez is borzasztóan tetszett a szülőknek, amikor végigvezették őket az épületben. Az óvoda hatalmas játszótérrel, tornateremmel és kitűnő sportfelszerelésekkel rendelkezett. Ez levette a lábáról Lar-ryt, Billy apját, míg Marilyn az elméleti foglalkozásoknak örült a legjobban. Szerette volna, ha Billy tanul is valamit, nem csak a futball bűvöletében nő fel. Larry
remek üzletember, ügyessége, üzletszerzői képessége rendkívüli személyes vonzerővei párosult, de tény, hogy az iskolában nem sokat tanult. Marilyn biztos akart lenni benne, hogy a fiai tanult emberek lesznek. - Igazából? - kérdezett vissza Billy Izzie kérdésére válaszolva. Egész gyermeki bizalma és ártatlansága ott csillogott tágra nyílt szemében. - Dehogy, te buta - nevette ki Izzie jókedvűen, minden bántó célzat nélkül. - Csak játékból. Mit kérsz? - És úgy nézett rá, mint aki tényleg kíváncsi a válaszra. - O. Hamburgert kérek és hot dogot, ketchup-pal és mustárral, és hozzá sült krumplit. Savanyúságot nem kérek - adta le a rendelését Billy. - Máris hozom - felelte Izzie a világ legtermészetesebb hangján, majd a fiú kezébe nyomott egy műanyag ételekkel megrakott tányért, és elirányította Billyt az asztalkához. Ezek után Seanhoz fordult. Pillanatok alatt ő lett az anya, aki gondoskodik a kis csoport szükségleteiről. -Hát neked mit adhatok? - kérdezte mosolyogva. - Pizzát - felelte komolyan Sean. - És csokikrémet tejszínhabbal. Izzie ilyen finomságokat is talált a műanyag ételek között, így Sean is megkapta, amit kért. A kislány egy gyorséttermi szakács tökéletes illúzióját keltette. Ebben a pillanatban feltűnt a színen a rózsaszín ruhás, rózsaszín lakkcipős angyalka is. - Az apukádnak étterme van? - kérdezte Gabby kíváncsian Izzie-től, aki tökéletesen uralta a konyhát, és nagyon rátermettnek tűnt. -Nem. O ügyvéd, a szegényeknek dolgozik. Segít nekik, amikor mások gonoszul bánnak velük. Az ACUUUUU-nak dolgozik. Anyukám is ügyvéd, csak ő vállalati. Ma a bíróságra kellett mennie, ezért nem tudott itt maradni. Egy indítványt kellett beadnia. Ő nem tud főzni. Az apukám tud. -Az én apukám autókat ad el. Az anyukám minden évben kap egy új Jaguárt. Úgy látom, te jól tudsz főzni - mondta az angyal udvariasan. Sokkal több érdeklődést mutatott Izzie, mint korábban a fiúk iránt. De még ha az azonos neműek összetartottak is, és azonos dolgok érdekelték őket, mivel egyazon teremben voltak, bizonyos értelemben szelídebbre hangolták egymást. - Kaphatok sajtos makarónit? És egy fánkot - mutatott Gabby egy műanyag csillámokkal beszórt rózsaszín fánkra. Izzie egy rózsaszín tálcára tette a sajtos makarónit meg a fánkot, és átnyújtotta Gabbynak. Ő megvárta, amíg Izzie kiválaszt magának egy banánt és egy csokis fánkot, azután mindketten csatlakoztak a fiúkhoz. Úgy ülték körül az asztalt, mint négy barát, akik találkoztak, hogy közösen megebédelj enek. Epp kezdtek volna úgy tenni, mintha nekilátnának az ebédnek, amelyet Izzie készített számukra, amikor odarohant hozzájuk egy magas, vékony kisfiú. Egyenes szálú szőke haja volt, végig gombos fehér inget, vasalt khakiszínű nadrágot viselt, és idősebbnek látszott a koránál. Inkább másodikosnak, mint óvodásnak. -Elkéstem az ebédről? - kérdezte kifulladva, mire Izzie megfordult, és rámosolygott. - Szó sincs róla - nyugtatta meg. - Mit szeretnél enni? -Pulykás szendvicset majonézzel, fehér kenyérből készült pirítóssal. Izzie hozott neki valamit, ami távolról emlékeztetett a kért ennivalóra, meg még egy adag sült krumplit, és a kisfiú leült hozzájuk. Az anyjára nézett, aki mobiljával a fülén épp kilépett a teremből. Utasításokat adott valakinek, és látszott rajta, hogy rohannia kell. - Az anyukám kisbabáknak segít megszületni -magyarázta a kisfiú. - Valakinek hármas ikrei fognak születni, ezért nem tud itt maradni. Az apukám pszichiáter, olyankor szokott beszélgetni az emberekkel, amikor megőrülnek, vagy szomorúak. - A kisfiú, akinek a táblája szerint „Andy" volt a neve, komoly gyereknek látszott. A haja is felnőttesre volt vágva, és tudta, mi az illem: ebéd után segített Izzie-nek elrakodni mindent a konyhában.
Ekkor már Miss June és Miss Pam is a teremben volt, és mindenkit arra kértek, hogy alkossanak egy nagy kört. A kis asztalkánál „ebédelő" öt gyerek a körben is egymás mellett ült. Már nem voltak idegenek egymásnak. Gabby megszorította Izzie kezét, és rámosolygott, amikor az óvónők különböző hangszereket osztottak ki nekik, és elmagyarázták, melyiket hogy kell megszólaltatni. Ezután gyümölcslevet és süteményt kaptak, később meg kimentek az udvarra játszani. Az ott maradt anyák is kaptak gyümölcslevet és süteményt, csak Marilyn nem kért, mert mint mondta, újabban már a víztől is ég a gyomra. Alig várta, hogy végre megszülessen a baba. Mialatt ezeket elmondta, a többi nő részvevő pillantásai közepette szüntelenül az óriási hasát dörzsölgette. Látszott rajta, mennyire megviseli a hőség. Addigra már Gabby anyja is csatlakozott Mari-lynhez és Connie-hoz, és más anyák is ültek kis csoportokat alkotva a terem különböző sarkaiban. Gabby anyja fiatal, és szőke hajával, fehér miniszoknyájában, tűsarkú szandáljában feltűnően csinos nő volt. Pinkszínű pólója némi betekintést engedett a dekoltázsába, ki volt sminkelve, és enyhe parfümillat lengte körül. Kirítt a többi anya közül, de úgy tűnt, hogy ez nem zavarja. Marilyn rokonszenvesnek találta, amikor barátságosan és kedvesen bemutatkozott. Judy elmondta neki, hogy az utolsó terhessége alatt huszonhárom kilót hízott. Volt egy Gabbynál két évvel fiatalabb, hároméves lánya is, Michelle. De akármennyit szedett is föl, azóta szemmel láthatóan leadta, mert csodás alakja volt. Kicsit túltengett rajta a feltűnő szín, ennek ellenére nagyon jól mutatott, és a többiek úgy ítélték meg, hogy a kora valahol huszonöt és harminc között lehet. Mondott valami olyasmit, hogy főiskolásként részt vett szépségversenyeken, ami a külsejét látva hihetőnek tűnt. Elmondta, hogy két évvel ezelőtt Dél-Kaliforniából költöztek San Franciscóba, és nagyon hiányzik neki a meleg, ezért most különösen örül ennek a forró vénasszonyok nyarának. A három nő arról beszélt, hogy be kellene osztaniuk, mikor ki hozza haza kocsival a gyerekeket, és hogy kellene még két anya, hogy hetente mindenkire csak egy nap jusson. Judy, Gabby anyja elmondta, hogy az ő napjain magával kell hoznia a hároméves lányát is, de mivel a nagyobb kocsit fogja használni a gyerekek utaztatására, mindenkinek jut biztonsági övvel felszerelt ülés. Marilyn mentegetőzött, mondván, az újszülött miatt ő pár hétig biztosan nem fog tudni kocsiba ülni, de utána örömmel csatlakozik, feltéve, hogy a kicsit is magával tudja hozni. Connie felajánlotta, hogy megszervezi az egészet, mivel annak idején egyszer már végigcsinálta a nagyobbik fiával. Reménykedett benne, hogy Kevin, a nagyfiú reggelenként elkíséri majd Seant az óvodába, de túlságosan eltérő volt az órarendjük, és Kevin egyébként is kereken visszautasította, hogy törődnie kelljen az öccsével. így aztán Connie is érdekelt volt a gyerekek közös szállításában. Ez mindannyiuknak nagy könnyebbséget fog jelenteni. Miután a gyerekek bejöttek a játszótérnek kialakított udvarról, a mesefoglalkozás következett. Miss June mesét olvasott nekik, az anyák tehát a gyerekek beleegyezésével elmehettek, azzal a kikötéssel, hogy délután visszajönnek értük. Billy és Sean láthatóan szorongott kicsit, de Gabby és Izzie teljes odaadással, ismét egymás kezét fogva hallgatták a mesét. Odakint a játszótéren már megbeszélték, hogy ők ketten a legjobb barátnők. A fiúk torkuk szakadtából kiabálva rohangáltak összevissza, míg a lányok a hintákat rohamozták meg. -Hallottatok a ma esti szülői értekezletről? -kérdezte a többi anyától Connie kifelé menet, ahol a gyerekek már nem hallhatták. A többiek nem hallottak róla. - Tulajdonképpen az általános és középiskolás gyerekek szüleinek tartják. - Lehal-kított hangon folytatta. - Egy másodikos középiskolás fiú felakasztotta magát a nyáron. Nagyon helyes gyerek volt. Kevin ismerte őt, annak ellenére, hogy három évvel idősebb volt nála. O is játszott a baseballcsapatban. A szülei és az iskola is tudott róla, hogy komoly érzelmi problémái voltak, de így is nagy megrázkódtatást jelentett a dolog. Most hoznak egy pszichológust, hogy elmondja a szülőknek, miből lehet felismerni, ha egy gyerek az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, és hogyan lehet ezt megelőzni.
- Legalább emiatt nem kell aggódnunk az ő korukban - sóhajtott Judy megkönnyebbülten. - Én még mindig azon dolgozom, hogy Michelle éjszaka is megbízhatóan szobatiszta legyen. Időnként előfordul egy-egy baleset, de végül is még csak hároméves. Nem gondolom, hogy a három- és ötéveseknél téma lehet az öngyilkosság - jelentette ki vidáman. - Nem, de nyolc-kilenc éveseknél már az lehet -felelte Connie komoran. - Kevinnel kapcsolatban nem aggódom emiatt, de tény, hogy időnként nagyon vad tud lenni. Ő nem olyan könnyen kezelhető, mint Sean, nem is volt az soha. Nem hajlandó a mások által felállított szabályoknak alávetni magát. Az a fiú, aki meghalt, valójában nagyon kedves, szelíd gyerek volt. - Elvált szülők? - kérdezte Marilyn a jól tájékozottak arckifejezésével. - Nem - válaszolta Connie. - Jó szülők, megbízható, jó házasság, az anya egész nap otthon. Nem hiszem, hogy megfordult a fejükben, hogy ilyesmi megtörténhet velük. Úgy tudom, elvitték a gyereket nevelési tanácsadóhoz, elsősorban iskolai problémák miatt. Nehezen tudta tartani a jó jegyeit. Hajlamos volt mindent a szívére venni. Mindig elsírta magát, ha a csapatuk elveszített egy meccset. Azt hiszem, sok nyomás nehezedhetett rá otthon, úgy értem, elméletileg. Pedig a család teljesen ép és egészséges. O volt az egyetlen gyerek. A másik két nőt láthatóan nyugtalanították a hallottak, de megegyeztek abban, hogy ez a szülői nem nekik szól, és a jövőt illetően is ebben reménykedtek. Mindenesetre elszomorító volt hallani, hogy másvalakikkel megtörténhetett ilyesmi. Elképzelhetetlennek tartották, hogy az ő gyerekeik közül bármelyik is öngyilkosságot kövessen el. Épp elég volt azon stresszeim, hogy valami baleset érheti őket otthon, belefulladnak az úszómedencébe, vagy elkapnak valami gyerekbetegséget. Az öngyilkosság egy másik univerzumban létező probléma volt, legnagyobb megkönnyebbülésükre. Connie megígérte, hogy felhívja őket, amint talált még két jelentkezőt a gyerekek szállítására, azzal ki-ki indult a maga útjára. Aznap még egyszer találkoztak, amikor a gyerekekért mentek. Izzie és Gabby kézenfogva szökdécseltek ki az épületből, és Gabby rögtön lelkendezni kezdett az anyjának, hogy milyen sok mókás dolgot csináltak egész nap. Izzie-ért a bébiszitter jött, és ő neki mondta el ugyanazt, amit Gabby az anyukájának. Billy kezében ott volt a futball-labda, amit kifelé jövet visszavett a szekrényéből. Sean abban a pillanatban visszakérte anyjától a seriffpisztolyát, mihelyt beszállt a kocsiba, Andyt pedig a házvezetőnő vitte haza, mivel a szülei még dolgoztak, mint ilyenkor mindig. Mind az öten nagyszerűen érezték magukat az Atwood Schoolban eltöltött első napjukon; megkedvelték az óvónőket, és boldogok voltak, mert új barátokat szereztek. Marilyn megállapította magában, hogy érdemes volt végigcsinálni a hosz-szadalmas és gyötrelmes felvételi procedúrát. Miközben hazafelé tartott Billyvel, a kocsiban elfolyt a magzatvize, és jelentkezett az első fájás is, hírül adva Brian közelgő világrajöttét. És valóban, Brian még aznap éjjel megszületett. Második fejezet A harmadik osztály kezdetére az öt gyerek már három éve szoros barátságban élt. Nyolcévesek voltak. Ugyanúgy valamelyikük anyja hozta-vitte őket a hét meghatározott napjain, vagy ha a szükség úgy hozta, Andy vagy Izzie bébiszittere szállította a társaságot. Gyakran jártak át egymáshoz játszani; legtöbbször Connie O'Hara hívta meg akár többüket is hozzájuk. A nagyobbik fia, Kevin már tizenöt éves volt, másodéves az Atwoodban. Gyakran kapott rossz jegyeket, vagy küldték tanulószobára, mert óra közben beszélt, vagy mert nem készítette el a házi feladatát. De akármilyen nehéz volt kijönni vele, akármennyit ellenkezett is a szüleikkel, vagy fenyegette a testvérét veréssel, Sean szemében Kevin hős volt, akit csodált, és mindenekfölött menőnek tartott.
Connie szerette, ha akár Kevin, akár Sean barátai átjöttek az otthonukba. Mindig jelentkezett kísérőszülőnek az iskolai kirándulásokra és a különböző iskolai programokon való részvételre, és dolgozott a szülői munkaközösségben is. Egykori tanárként és odaadó anyaként szerette maga körül tudni a fiait és a barátaikat. Kevin barátai különösen szerettek beszélgetni vele. Éppolyan megértő volt a tinédzserek, mint az ő nyolcévesének a problémái iránt. A nagyobbak tudták, hogy a konyhában, egy fedeles cserépedényben, amelyben régen süti volt, egy csomó óvszert tart, amiből Kevin barátai szó nélkül kivehettek, és senki nem kérdezett tőlük semmit. Mike O'Hara ugyanilyen jól tudott bánni a gyerekekkel, és ő is szerette, ha a haverok náluk vannak. Régebben a kisligában volt edző, és Kevin cserkészcsapatát is vezette, amíg Kevin ott nem hagyta a cserkészetet. Connie és Mike tudták, miket csinálnak a gyerekeik, nagyon is tisztában voltak azzal, hogy Kevin korában kipróbálják a marihuánát és az ivást. Helytelenítették, de legalább tudták, hogy mit művelnek. Sikerült határozott, védelmező, mindenről tudó, ugyanakkor gyakorlatias hátteret biztosítani számukra. Sean szüleiként sokkal köny-nyebb dolguk volt, mint Kevin szüleiként, de persze Sean sokkal fiatalabb volt. Tizenöt éves korban több veszély leselkedett egy gyerekre, és Kevin egyébként is kockázatvállalóbb típus volt Seannál, aki minden szabályt betartott. Sean jól tanult, és iskolásként is azok maradtak a legjobb barátai, akikkel még az óvodában barátkozott össze. Egy időben seriff helyett inkább rendőr, aztán tűzoltó akart lenni, s most, nyolcévesen megint ott tartott, hogy rendőr lesz. Minden ilyen témájú műsort megnézett a tévében. Feltett szándéka volt, hogy mindig betartja és a barátaival is betartatja a törvényt és a rendet. Nagyon ritkán szegett meg valamilyen szabályt otthon vagy az iskolában, ellentétben a bátyjával, aki úgy gondolta, a szabályok arra valók, hogy megszegjék őket. Közös szülőktől származtak, mégis egészen különbözőek voltak. Az utóbbi három évben, amióta Sean az Atwoodba járt, Mike cégének nagyon jól kezdett menni, ezért megengedhette magának, hogy sok időt töltsön a fiaival, és több dolgot együtt csináljon velük. Anyagilag is jó körülmények között élt a család. Az építőiparban fellendülés következett be, és Mike volt az a vállalkozó, akiért valósággal versengtek Pacific Heightsban. Biztos anyagi hátterük folytán O'Haráék megengedhették maguknak, hogy nyaranta szép utazásokat tegyenek, ráadásul Mike két éve épített egy gyönyörű tóparti házat Tahoe-ban, ahol mindnyájan nagyon jól érezték magukat. Amellett, hogy a vállalkozása virágzott, Mike azt csinálta, amit a legjobban szeretett: házakat épített. Annak idején kicsiben kezdte, de cége az évek során a város egyik legsikeresebb vállalkozásává nőtte ki magát, Connie pedig kezdettől fogva támogatta és bátorította. Marilyn Norton élete a két fiával már jóval zak-latottabban alakult, mint Connie-é. Billy nyolcéves volt, Brian három, mindenben a korának megfelelő, csendes, jó magaviseletű gyerek. Larry mérhetetlen csalódására azonban Briant egyáltalán nem érdekelte a sport - még labdázni sem szeretett. Billyn ennyi idős korában már megmutatkozott a sport iránti rajongása, amit nyilvánvalóan az apjától örökölt. Brian viszont képes volt órákon át a szobában ülve rajzolgatni, háromévesen már olvasni tanult, és nagyon fogékony volt a zenére. De Larryt nem érdekelték Brian képességei. Ha nem lesz belőle sportoló, akkor Larry nem tudott mit kezdeni vele, és jóformán szólni is alig szólt hozzá. Marilynt dühítette a dolog, és gyakran épp emiatt robbant ki közöttük veszekedés, különösen ha Larry túl sokat ivott. -Nem tudnál legalább néha szólni hozzá? -kérdezte Marilyn kétségbeesetten, és tagadhatatlanul felemelt hangon. - Csak öt percig beszélj hozzá. Ő is a te fiad. - Mindent megadott volna, csak hogy Larry elfogadja Briant, de hiába. - Ő a te fiad - vágott vissza Larry dühösen. Gyűlölte, amikor a kötelességére figyelmeztették. Az ő fia Billy volt, akivel annyi mindenben osztozott. Például profi futballista akart lenni, amivel az ő álmát is beteljesítené. Mindig ezt mondta, amikor megkérdezték, mi akar lenni, még véletlenül sem azt, hogy tűzoltó vagy rendőr. O csak sportolni szeretett volna. Brian ezzel szemben csendes, komoly, kevésbé kifelé forduló alkat volt. Már csak kis termete
miatt sem volt meg benne az apja és a bátyja sporttehetsége. Billy tagja volt az iskolai baseballés futballcsapatnak, és Larry ott ült minden meccsén. Ünnepelte őket, amikor győztek, és kegyetlenül leteremtette Billyt, ha vesztettek. Az volt a véleménye, hogy egy meccs elvesztésére nincs mentség. Apja hangossága, bőbeszédűsége és szigorú követelményei miatt Brian kényelmetlenül érezte magát a jelenlétében, sőt egyenesen félt tőle, Billyt azonban mindez nem zavarta. Larry cége is nőtt, de a sikerek nyomán inkább még több stresszt okozott az életükben, mintsem hogy megkönnyítette volna azt. A férfi kevesebbet volt otthon, és még tovább maradt ki, amikor az ügyfeleivel töltötte az estét. Az ügyfélköre ekkor már főleg profi kosarasokból, baseballosokból és futballistákból tevődött össze. Rengeteg időt töltött velük, még a tavaszi scottsdale-i edzőtáborba is elment azokkal a klienseivel, akik a Giants csapatában játszottak. Ma már közülük kerültek ki a legjobb barátai, némelyiküknek olykor meglehetősen vad dolgaik voltak, amelyekben Larry előszeretettel vett részt. Ezekre az estékre a legritkábban vitte magával Marilynt, de a nő egyébként is szívesebben volt odahaza a fiúkkal. Brian után szépen visszanyerte az alakját, és harminchárom évesen remekül nézett ki. Csakhogy Larry ügyfelei rendszerint húsz-huszonegy éves lányokkal jelentek meg, akikkel semmi közös témája nem volt. Sokkal nyüzsgőbb és harsányabb népség volt, semhogy szeretett volna velük csellengeni. Akkor már ezerszer inkább maradt otthon a gyerekeivel. Majdnem mindig egyedül ment az iskolai ünnepélyekre, és ha nagy ritkán Larry is elkísérte őket, kicsit mindig többet ivott a kelleténél az iskolában felszolgált borból. Nem annyit, hogy a többi szülő észrevegye, de Marilyn tudta, hogy otthon, indulás előtt már felhajtott egy-két pohár bort vagy sört, sőt akár egy whiskyt is jéggel. Úgy látszott, Larry csak így tud elviselni egy számára unalmasnak ígérkező estét. Nem érdekelte, mi történik a fiai iskolájában, kivéve a sporteseményeket, amelyekre mindig elment. És mellesleg többször is megjegyezte, hogy Judy Thomas, Gab-by mamája, milyen dögös kis csaj. Larrynek volt szeme a csinos nőkhöz. Judy és Marilyn jó barátnők voltak, Marilyn nem is törődött Larry Judyról elejtett megjegyzéseivel. Tudta, hogy akármilyen feltűnően öltözködik is Judy, odáig van a férjéért, Ádámért, és hogy rendes nő. Judy most töltötte be a harmincat, de máris sok mindent csináltatott magán: zsírleszívást, mellnagyobbítást, a hasáról is leszedette a hájat, rendszeresen adatott magának botoxinjekciókat, és noha a barátnői mind arról győzködték, hogy butaságot csinál, tény, hogy fantasztikusan nézett ki. Soha nem vetkőzte le az ifjúkori szépségverse-nyes mentalitását. Egyszer bevallotta Marilynnek és Connie-nak, hogy négy- és ötéves korában benevezte Gabbyt egy gyerekszépségversenyre, amit a kislány nagy fölénnyel meg is nyert, de Adam dührohamot kapott, amikor megtudta, és megígértette vele, hogy soha többé nem csinál ilyet, ő pedig tiszteletben tartotta a kívánságát. Adam rajongásig szerette a két lányát, de vitathatatlanul Gabby volt számára a sztár. Izgalmasabb egyéniség volt, mint a nála jóval csendesebb húga, Michelle. Judy biztos volt benne, hogy Gabby fényes pályát fog befutni, ő lesz az, akinek lábai előtt hever majd a világ. Michelle a nővére árnyékában élt, de persze ő még csak hatéves volt, így nem tűnt túl sportszerűnek egymáshoz hasonlítgatni őket. Harmadikban Gabby elkezdett zongora- és énekórákra járni, és már ilyen fiatal korában igazi tehetségnek mutatkozott. Judy igyekezett rávenni az iskola drámatagozatát, hogy adják elő az Annié teljes musicalváltozatát, és osszák Gabbyra a főszerepet. Az iskola úgy döntött, ez túl nagy feladat ahhoz, hogy vállalkozhatnának rá, és egy Broad-way-musical előadására a diákok többsége sem olyan felkészült, mint Gabby. Gabby már tudta, hogy színésznő lesz, ha felnő, és Judy gondoskodott róla, hogy megkapja mindazt a képzést, ami ehhez kell. Hároméves kora óta járt balettórákra. Michelle is szeretett balettozni, de az ő tehetsége nem volt olyan nyilvánvaló, mint Gabbyé. Gabby sztárnak született. Michelle csak egy kislány volt. Adam és Judy volt az a házaspár, amelyik a legtöbbet tette Atwoodért: nagy összegeket adományoztak az iskolának, és mindkét lányukat oda járatták. Kettőjük közül Michelle volt a
jobb tanuló, de a sokféle tehetsége miatt mindenki Gabbyra figyelt fel. Michelle ugyanolyan szép kislány volt, mint ő, de Gabby kifelé fordulóbb alkat lévén sokkal inkább kitűnt a többi gyerek közül. Adam örült, ha tehetett valamit az iskoláért. Az iskolai aukcióra egy Rangé Rovert ajándékozott az autókereskedéséből. Azon az estén az Atwood egy vagyonra tett szert, és persze Adam lett a nap hőse. Való igaz, nem voltak valami kifinomult, előkelő jelenségek, ahhoz túl sok volt rajtuk a talmi csillogás, de kedves emberek módjára, mindenkivel barátságosan viselkedtek. Szerették is őket a többiek, kivéve néhány zárkózottabb, tartózkodóbb szülőt, akik nem is értették, hogy ilyen közönséges emberek hogyan tudták egyáltalán bejuttatni a lányaikat egy olyan iskolába, mint az Atwood. De tény, hogy sikerült nekik, akár tetszett a finnyásabb szülőknek, akár nem. Gabby és Izzie harmadikban is a legjobb barátnők voltak. Nyolcévesen még jobban szerették egymást, mint ötéves korukban. Megosztoztak a Barbie babáikon, és rendszeresen csereberélték a ruháikat. Valahányszor megengedték neki, Izzie a hétvégéket Gabbyéknál töltötte. Belevésték a nevük kezdőbetűit Izzie otthoni íróasztalába, ami persze nem tetszett az anyjának, és büntetésül a következő hétvégére szobafogságra ítélte Izzie-t. A kislány nagyon szeretett Gabbyéknál lenni, ahol felpróbálhatta barátnője gyönyörű ruháit. Gabby-nak gyakorlatilag minden holmiján volt valami csillogó, azonkívül volt két igazi hófehér szőrmével szegélyezett rózsaszínű dzsekije, amiket az anyukája hozott neki Párizsból. És Izzie Michelle-t is szerette, pedig Gabby megmondta neki, hogy utálja a húgát, és hacsak tehette, mindenért őt szidalmazta. Gabby ki nem állhatta, ha az anyja megkövetelte, hogy vegyék be a játékba Michelle-t is, mert szerette volna egészen kisajátítani Izzie-t, de a barátnője szívesen társasozott a kislánnyal is, sőt néha még nyerni is engedte őt. Sajnálta Michelle-t, akinek láthatóan nem volt annyi öröme az életben, mint Gabbynak, és iránta mintha még a szüleik is kevesebb érdeklődést mutattak volna. Izzie ellenállhatatlan késztetést érzett a másokról való gondoskodásra. Mindig megsajnálta a gyengébbet, és ez néha még Gabbyval kapcsolatban is előjött, például ha annak rosszkedve volt, vagy megfázott. Izzie tökéletes barátnőnek bizonyult. Judy szerint a nagyobbik lánya arra született, hogy bármihez fogjon is, minden sikerüljön neki, és úgy tűnt, hogy valóban így van. Gabby annak idején, kislányként gyerekruhareklámokban szerepelt, és most, harmadikos korában is részt vett a GapKids országos reklámkampányában. Egy percig sem kételkedett benne senki, hogy egy napon sztár lesz belőle. Már most is az volt a saját kis világában. Izzie-t pedig boldoggá tette, hogy ő lehet a legjobb barátnője, noha a csoport három fiú tagját is szerette. Izzie apja, Jeff, néha az egész társaságot elvitte pizzázni és bowlingozni. A lányok imádták a játékot, pedig még a golyót is alig bírták el. Néhanapján Izzie anyja is velük tartott, de ő rendszerint késő éjszakáig dolgozott. Katherine mindig hazahozott egy csomó munkát az irodából, és ilyenkor csendnek kellett lennie a házban. Jeff inkább elvitte őket valahova, vagy ha Izzie elég kitartóan könyörgött, akkor beadta őt Gabbyékhoz. Az anyja nem törődött vele, és Izzie időnként hallotta, hogy a szülei emiatt veszekednek. Apja csak annyit kérdezett, hogy Katherine miért nem tudja legalább egy estéjét szabaddá tenni, és ennyi elég is volt, hogy kirobbanjon a civakodás. Katherine mindig úgy emlegette férje ACLU-beli ügyfeleit, hogy „a plebsz". Amikor Izzie ezt a szót hallotta, már tudta, hogy megint oltári nagy veszekedés van kibontakozóban. Néha beszélt erről Andynek, aki szintén egyke volt, és az ő szülei is állandóan csak dolgoztak. Kíváncsi volt, vajon Andy szülei is szoktak-e marakodni. A fiú azt felelte, hogy nem, és hogy az ő anyukája is későig dolgozik, van, hogy egész éjszaka bent marad egy kisbaba születésénél. Izzie mindkét szülője ügyvéd, Andy szülei pedig orvosok voltak. Előfordult, hogy az anyja két-három napig nem jött haza, ha egyszerre olyan sok baba született, az apja meg sokat utazgatott, hogy előadásokat tartson, és még a tévében is beszélt a legújabb könyvéről. Ha nem volt otthon, hogy fogadja a pácienseit, akkor a könyvével járta az országot. Andy szerint az
apja még elfoglaltabb volt, mint az anyja. Könyveket írt az emberek problémáiról. De Andy szerette a házvezetőnőjüket, aki velük lakott, úgyhogy nem bánta, hogy a szülei ennyire elfoglaltak. Izzie-nek is volt bébiszittere, de velük együtt lakó házvezetőnőjük nem volt. És Andy nagyobb házban lakott, mint ők. Akárcsak Izzie, Andy is Seanéknál szeretett lenni a legjobban, mert az ő szülei olyan kedvesek voltak. Ámbár Andy nem mulasztotta el hozzátenni, hogy az övéi is azok, csak keveset vannak otthon, ezzel szemben az O'Hara házaspár mindig otthon volt, és lehetett velük beszélgetni. Izzie szeretett úgy tenni, mintha Sean anyukája, Connie az ő nagynénje volna, de erről sohasem beszélt Seannak, csak magában gondolta el az egészet. És amikor megérkezett hozzájuk, Connie mindig magához ölelte és megpuszilta. Izzie mindannyiuk anyukáját aranyosnak tartotta, kivéve néha a sajátját, mert az ő mamája annyira elfoglalt volt, any-nyit kellett dolgoznia, és sokszor olyan fáradtan jött haza az irodából, hogy még megölelni is elfelejtette őt De az apja sohasem felejtette el. Sokszor a hátára vette, és körülszaladta vele a házat, máskor meg elvitte a parkba vagy moziba. Amikor Izzie a barátaival volt, néha arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha lenne testvére, de tudta, hogy erre semmi remény. Egyszer megkérdezte róla az anyját, mire azt felelte, hogy neki nincs rá ideje, és hogy ő idősebb, mint a többi anyuka. Katherine Wallace negyvenkét éves volt, Izzie apja pedig negyvenhat. Azt mondták, túl öregnek érzik magukat, hogy egy másik gyerekük is legyen, és az apja azt is mindig hozzátette, hogy nem akarnak egy második gyereket, mert tudják, hogy az nem lenne olyan csúcsszuper, mint ő. De Izzie tudta, hogy ez csak kifogás, egyszerűen nem akarnak több gyereket, és kész. Nem sok volt hátra a tanévből, amikor Kevin O'Hara ismét bajba került. Izzie Seantól hallott a dologról, miközben az osztályteremben tízórait cseréltek. Tulajdonképpen sejtette, hogy valami rossz dolog történt, mert Connie két napig nem hozta-vitte őket a kocsiján. A végén már eleve csak a három anya szállította valamennyiüket, Connie azonban kihagyta mindkét napját, és amikor Marilyn és Judy felváltva jöttek értük, egyikük sem mondta el, hogy mi történt. Izzie nyomban bajt szimatolt. - Kevin az oka - közölte Sean, amikor megkapta Izzie almáját a saját rózsaszín minitortája fejében, amit nem szeretett. Izzie mindig egészséges dolgokat hozott, amiket Sean jobban kedvelt. A kislány egy falással bekapta a süteményt, aminek a rózsaszínű cukormáza körben ráragadt a szájára, és még az orrára is jutott belőle. Sean hangos nevetésben tört ki. -Most mit nevetsz? - nézett rá sértődötten Izzie. Sean sokszor csúfolódott vele, de ő akkor is szerette, a barátjának tartotta, sőt kicsit a testvérének is, csak még annál is jobbnak, mivel Sean sohasem ütötte meg. Sőt, egyszer ellökött egy negyedikest, mert az csúnyát mondott Izzie-re. - Rajtad nevetek. Rózsaszín cukormáz van az orrod hegyén. - A kislány letörölte a blúza ujjával, Sean pedig folytatta: - Kev lebukott az iskolai bálon. Apa azt mondja, lehet, hogy ki fogják csapni. Ezen a héten otthon kellett maradnia. Felfüggesztették, vagy valami ilyesmi. -Mit csinált? Verekedett? - Izzie tudott róla, hogy Kevin már máskor is összeverekedett valakikkel. Ez egyáltalán nem volt nála szokatlan, az anyja szerint a forró ír vére miatt. Viszont az apjuk sohasem keveredett verekedésbe, pedig ő is ír volt. Egyedül Kevin szokott verekedni. - Elvitt otthonról egy üveg italt a bálba, és beleöntötte a puncsba. Azt hiszem, gin volt. Mindenesetre mindnyájan berúgtak, Kevin pedig összehányta a fiúmosdót. -Jó, hogy már nem laksz vele egy szobában, még a végén azt is összehányná - jegyezte meg Izzie nagy bölcsen. Sean akkor kapott külön szobát, amikor hatéves lett, Kevin pedig tizenhárom. - Szörnyű büdös lehetett - tette hozzá gyakorlatiasan, mire Sean bólintott. Eszébe jutott, hogy nézett ki Kevin, amikor hazahozták. - Igen, és apa nagyon dühös volt. Felhívták az iskolából, és be kellett mennie érte. Alkoholmérgezést kapott, bevitték az ügyeletre, ahol adtak neki valami orvosságot. Anya egész
héten sír, és nagyon fél attól, hogy Kevint ki fogják rúgni. Azt hiszem, a jegyei sem túl jók. Mindketten átérezték a helyzet súlyosságát. - Hűha. Mikor fogjátok megtudni, hogy kicsapják-e vagy sem? - A héten valamikor, azt hiszem. - Sean nem tudta biztosan. A szülei véget nem érő beszélgetéseket folytattak Kevinnel, de külön-külön. Nyárra pedig elküldték egy kalandtáborba, amit olyan gyerekeknek szerveznek, akikkel valami baj volt az iskolában. Seannak egyáltalán nem tetszett az, amit a tábor a tájékoztatójában leírt magáról: rengeteg nagyon nehéz dolog szerepelt a programban, úgymint sziklamászás, hegymászás, magányosan eltöltött éjszaka az erdőben; ez utóbbi végképp nagyon ijesztően hangzott számára. Aggódott a bátyjáért. Hallotta, amint az apjuk arról beszél neki, hogy ha így folytatja, végül börtönbe fog kerülni. Sean remélte, hogy ez nem igaz, de az tényleg rettenetes lenne, ha kicsapnák az Atwoodból; az anyjuk szerint Kevinnek akkor nyilvános iskolába kellene járnia. Es ha még egyszer részeg lesz, javítóba fogják küldeni. Kevin azt felelte, nem bánja, és nem látszott rajta, hogy különösebb bűntudata lenne a történtek miatt. Azt mondta, hogy nagyon jól szórakozott, amíg el nem kapták. Egészen addig kellett szobafogságban maradnia, amíg az iskola el nem dönti, mi legyen vele, sőt még utána is, jó sokáig. Izzie-nek és Seannak úgy tűnt, hogy tizenöt évesen sok baj leselkedik az emberre, de lehet, hogy ez csak Kevinnel volt így. Vele mindig történt valami baj, az iskolában is, meg otthon is. - Most nagyon meg lehetnek ijedve a szüleid -sajnálkozott Izzie. Kevin volt az egyetlen nagyfiú, akit jól ismert, ő azonban nem sokat törődött sem vele, sem Sean többi barátjával, legföljebb odavetett neki valami „szia, Pöttöm"-félét, ha Seanék konyhájában véletlenül összefutottak. Az iskolában sohasem szólt hozzá. Kevin magas, csinos fiú volt, a haja ugyanolyan koromfekete, mint Seané. Régebben ő is benne volt a baseballcsapatban, de valamikor az év folyamán kimaradt. Közölte, hogy a sportolás nem neki való, és Sean látta, hogy ez a lépése nyugtalanná teszi az apjukat, aki szerint a sportolás hasznára válik Kevinnek. Végül az iskola beérte annyival, hogy két hétre felfüggesztette, és az év végéig próbaidőre bocsátotta, de nem csapta ki Kevint. Mike és Connie közbenjárt az érdekében, és meggyőzték az iskolát, hogy adjon még egy esélyt. Ugyanakkor Mike - és az osztályfőnök is - figyelmeztette Kevint, hogy ha még egyszer ilyesmit művel, nem lesz kö-nyörület. Kevin azt mondta, megértette, és év végéig rendesen is viselte magát, utána meg elutazott a Sierrákba, a túlélőtáborba. Amikor onnan visszatért, erősebbnek, izmosabbnak és egészségesebbnek látszott, a magatartása is javult, és mintha megkomolyodott volna. Addigra már betöltötte a tizenhatot, és Mike meg is jegyezte Connie-nak, hogy már nem úgy néz ki, mint egy fiú, hanem úgy, mint egy férfi. A túlélőtáborban önbizalomra tett szert, és a szülők reménykedtek, hogy ettől majd megváltozik. - Bárcsak úgy is viselkedne, mint egy férfi - sóhajtotta Connie, és a szemében aggodalom bujkált. Az első néhány hétben Kevin tökéletes volt, még az anyjának is segített a ház körül. De Sean tudta, hogy színjáték az egész. Egy héttel a hazajövetele után látta Kevint, amint elcsent egy doboz sört, és a hátizsákjában volt egy doboz cigaretta. Sean soha nem árulkodott rá a szüleiknek, de sok mindent látott, többet, mint Kevin gondolta. Jól ismerte a bátyját, őt nem lehetett becsapni. Negyedik osztályosokként az első napon Sean és Izzie együtt mentek be az iskolába, mögöttük ott lépkedtek a többiek is - Billy, Andy és Gabby. Az öt jó barát mindig elválaszthatatlannak tűnt, mindenhová közösen jártak. így volt ez már négy éve, és úgy gondolták, hogy így is marad örökre. Esztendőről esztendőre mind az öten bevésték az iskolai padjukba, hogy „Örök barátok". Ezt a szent fogadalmat még másodikos korukban tették. Connie pedig mindig úgy emlegette őket, hogy „az Ötösfogat". Óvodáskoruk óta odaadóan szerették egymást, és remélték, hogy ez a szeretet az idők végéig megmarad közöttük. Úgy tekintettek egymásra, mintha egy családot alkotnának. Izzie és Gabby egy-egy új tanár vagy idegenek előtt néha úgy tettek, mintha testvérek volnának, Billy, Andy és Sean pedig egyszer a
bowlingpályán azt mondták valakinek, hogy hármas ikrek, és az illető elhitte nekik. Olyanok voltak ők öten, mint az ötös ikrek, akiknek ugyan mások a szüleik, de a szívük és a lelkük egy. Egyszóval örök barátok.
Harmadik fejezet Nyolcadikig egyikőjük életében sem történt túl sok változás, de akkor sorra jöttek az események, amelyek lassanként fenekestül felforgattak körülőttük szinte mindent. Mindenekelőtt tizenhárom évesek lettek: beléptek a serdülőkorba. Egy év múlva átkerülnek az Atwood középiskolájába, ami óriási lépésnek számított a felnőttkor felé vezető úton. Connie azzal ugratta őket, hogy óvodáskoruk óta semmit sem változtak, csak nagyobbak lettek. Sean továbbra is a törvény betartatásának a megszállottja volt: ha tehette, minden krimit és rendőrséggel foglalkozó műsort megnézett a tévében, és könyveket kezdett olvasni az FBI-ról. Billyt ugyanúgy csak a sportok érdekelték, mint azelőtt, elsősorban is a futball, és hatalmas gyűjteménye volt autogrammal ellátott baseball- és futballkár-tyákból. Gabby továbbra is modellkedett, és időközben eljátszotta a Diótörő, valamint két iskolai színdarab főszerepét. Andy mindvégig az osztály legjobb tanulója maradt, Izzie pedig, akiben mély társadalmi érzékenység fejlődött ki, egy családok számára létesített hajléktalanszállón dolgozott önkéntesként, és karácsonyra játékokat gyűjtött az ottani gyerekeknek. Még a zsebpénzét is arra költötte, hogy néhány új játékot is hozzátegyen az adományokhoz. Elsőként Billy és Gabby jelentettek be egy nagy változást. A karácsonyi szünetben sokat voltak együtt, és amikor újra megkezdődött a tanítás, közölték, hogy ezentúl Gabby Billy barátnője, Billy pedig Gabby barátja. - Tényleg? - nézett Izzie nagy szemekkel a barátnőjére, amikor Gabby elmondta neki. - Ez mit jelent? - Lehalkította a hangját, és a válla fölött hátralesett, hogy nem hallgatózik-e valaki. És azt is csináltátok már? - suttogta ijedt kíváncsisággal, amire Gabby egy leendő sztár dallamos, csengő kacagásával válaszolt: -Nem, dehogy, nem hülyültünk meg. Ahhoz még nem vagyunk elég idősek. Majd ha középiskolások vagy egyetemisták leszünk. Most még csak szeretjük egymást. - Tökéletesen biztosnak látszott a dologban, ami roppantul imponált Izzie-nek. - Honnan tudjátok? - Izzie láthatóan el volt ragadtatva. Az ő kis baráti társaságukban mindany-nyian szerették egymást, de azt el nem tudta képzelni, hogy ő Sean, vagy Andy, vagy Billy barátnője legyen. Az ő fogalmai szerint mindnyájan egymás legjobb barátai voltak. Akkor hát honnan tudta meg Billy és Gabby, hogy ők mostantól mások? Mi történt velük a karácsonyi szünetben? -Megcsókolt - vallotta be Gabby. - De ne mondd el anyának. Egyszerűen csak elhatároztuk, hogy ezentúl járni fogunk. - Gabby borzasztóan elégedettnek tűnt ebben az új helyzetben, habár Izzie nem látott rajta semmi változást. És csak ők ketten csókolóztak a csoportban. Az osztályban egy fiú sem volt, aki Izzie-nek tetszett volna, hát még hogy csókolózna vele! - Te és Sean is összejöhetnétek, ahogy mi - tette hozzá Gabby felnőttesen, de Izzie megütődött a szavain. - Grrhhh! Fuj, undorító! Ő a legjobb barátom! -Úgy tudtam, hogy én vagyok az - ugratta Gabby, akit mulattatott barátnője reagálása a javaslatra. Ahogy idősebb lett, Sean egyre jobban és jobban nézett ki, noha valamivel még mindig alacsonyabb volt Billynél. Az osztályban sok lány kifejezetten jó pasinak tartotta. Seant a dolog hidegen hagyta. Még nem érdekelték a lányok, csak a krimik és a sport. És úgy kezelte Izzie-t, mint a testvérét. - Tudod, hogy te vagy a legjobb barátom - feszengett Izzie. - Mind azok vagytok. Csak olyan fura, hogy valakinek ennyi idős korában barátja legyen. - Izzie zavarban volt, és
csalódottnak látszott. De Gabby mindig is bonyolultabb volt a többieknél, Billy pedig a fizikuma miatt idősebbnek látszott a koránál. - Lehet - vonta meg a vállát közönyösen Gabby. - De jó vele csókolózni. Izzie-t ez megdöbbentette. Még váltottak néhány mondatot a témáról, azután együtt bementek az osztályterembe. Billynek aznap baseballedzése volt a tornateremben, de még reggel ő is elmondta az újságot Seannak és Andynek. A hír mindkettőjüket lenyűgözte, és rögtön azt kérdezték, hogy meddig jutott el Gabbyval. Billy azt felelte, hogy elég messzire, de a legvégéig nem mentek el. A két fiút ugyanúgy megrázta a dolog, mint Izzie-t. Most, hogy Billy és Gabby egy párt alkottak, teljesen új korszak vette kezdetét a csoportban. A többiek ettől kicsit lúzer-nek érezték magukat, mintha őket kihagyták volna valamiből, mert Gabby és Billy kapcsolatában megjelent egy új elem, ami náluk hiányzott. A csoport három szingli tagja ettől nagyon furcsán érezte magát, Izzie azonban nem vágyott rá, hogy ő is együtt járjon valakivel, akár a csoportból, akár kívülről. Andyt és Seant a testvéreinek tekintette, nem lévén igazi testvére, és ezzel meg volt elégedve. Hátborzongató érzés lett volna kinevezni egyiküket a pasijának, ilyesmi esze ágában sem volt. Időbe telt, mire megszokták, hogy Billy és Gabby egy pár, de mire eljött a tavasz, megemésztették, és már egyetlen egységként kezelték őket. A kapcsolat továbbra is erős volt, és megmaradt tisztának. Gabby és Billy beérték annyival, hogy „járnak", hogy mindig együtt vannak, és csókolóznak. Marilyn unszolására Larry beszélt Billynek arról, hogy használjon óvszert, és vigyázzon, nehogy Gabby terhes legyen, de Billy váltig állította, hogy erre nincs semmi szükségük. Apja csalódottnak látszott, az anyja pedig megkönnyebbült. Marilyn másnap hosszan beszélgetett Judyval, megkérdezte tőle, szerinte a gyerekeik igazat mondanak-e, és csakugyan nem szexeltek még. Remélte, hogy így van, de nem volt benne biztos. Hallotta a szóbeszédet, hogy vannak gyerekek, akik már középiskolás koruk előtt szexeinek. - Gabby nekem mindent elmond - közölte Judy magabiztosan, és nem látszott rajta, hogy kicsit is aggódna. - Szeretném, ha még mielőtt bármi is történne, a biztonság kedvéért elkezdené szedni a tablettát. - Meglepő nyugalommal kezelte a helyzetet, jóllehet Adamnek egy szóval sem említette, mert tudta, mennyire félti a lányát. A férje azonban egyszer megjegyezte, hogy újabban sokat látja Billyt náluk, úgyhogy nyilván ő is tudott a dologról. - Még csak tizenhárom évesek - mondta Marilyn aggodalmas arccal. - Ahhoz nem elég idősek, hogy jól tudjanak kezelni egy komoly kapcsolatot, és mindazt, ami ezzel együtt jár. - Néha abban sem vagyok biztos, hogy én elég idős vagyok-e hozzá - kuncogott Judy, mire Marilyn arcára is kiült egy bánatos mosoly. Persze tudta, hogy Judy csak viccel; Adammel jó házasságban éltek, és láthatóan még tizenöt év után is élvezték egymás társaságát. Marilyn és Larry nehezebb időket élt át az elmúlt néhány évben. Larry továbbra is ivott, és Marilyn többször is gyanakodott, hogy viszonya van valakivel, de Larry állította, hogy nincs. Szeretett a fontos ügyfeleivel esténként beülni valahova, ahonnan sokszor hajnali három óra körül jött haza, de esküdözött, hogy nincs ebben semmi. Marilynt nem igazán sikerült erről meggyőznie, de a gyanúját nem tudta bizonyítani. O többnyire otthon volt a két fiával, Billyvel és Briannel, akik immár tizenhárom és nyolcévesek lettek, és épp elég munkát adtak neki. Néha maga is meglepődött azon, hogy harmincnyolc éves létére milyen otthonülő lett belőle. Larry jóformán sohasem vitte el magával; a „fiúkkal" járt el mindenhová. Marilyn néha panaszkodott emiatt a barátnőinek, de tehetetlen volt. És ha szóvá tette a dolgot Larry-nek, a férje csúnyán ráförmedt, hogy ne nyafogjon. Az orra alá dörgölte, hogy van egy szép háza, egy csomó elkölteni való pénze, és ha hiányzik valaki, aki folyton ott lebzsel körülötte, akkor szerezzen be egy kutyát, ne őt akarja pórázra fogni. Neki szabadság kell, hogy akkor és oda mehessen, amikor és ahová akar. Marilynnek meg ott a két fiú. De hozzájuk sem volt mindig kedves; attól függött, hogy éppen mennyit ivott. Briant eleve levegőnek nézte, amiért közömbös volt a sportok iránt, legutóbb pedig, amikor Billy elveszített
egy baseballmérkőzést a kisligás csapatával, mihelyt hazaértek, apja lekevert neki egy pofont, és lúzer-nek nevezte. Billy sírva rohant be a szobájába, Marilyn és Larry pedig úgy összevesztek, hogy majdnem annak is pofozkodás lett a vége. Marilyn végül feladta, és bezárkózott a szobájába, Larry pedig elment, és másnap reggelig haza sem jött. Soha nem kért bocsánatot egyikőjüktől sem, és Marilyn fejében olykor megfordult, hogy talán nem is emlékszik rá, mit művelt az előző este. Marilyn bocsánatot kért Billytől, amikor apja a meccs után megütötte, és próbálta neki megmagyarázni, hogy az apja minden játékban szinte rögeszmésen hajt a győzelemre, ezért nem is tudta, hogy mit csinál. De mindketten tisztában voltak vele, hogy nagyon is tudatosan tette, amit tett. És Billy elsőéves korában rögtön jelentkezett a futballcsapatba. Egyenesen haladt előre az úton, az egyetlenen, amely elnyeri az apja tetszését, és eltökélte magában, hogy többé senki sem fogja lúzernek nevezni. Marilyn és Judy gyakran beszélgettek a gyerekeik kapcsolatáról. Marilyn úgy aggódott Gabby-ért, mintha az ő lánya lett volna, és rettegett attól, hogy a fiatalok elvesztik az önuralmukat, és lefekszenek egymással. Judy ezzel szemben meglepően nyugodt volt, és megbízott a lányában. - Gabbynak több esze van annál - mondta józanul. Marilyn azonban sok okos lányról tudott, akik elvesztették a fejüket, és teherbe estek. Nem szerette volna, ha az ő gyerekeik is így járnának, és reménykedett, hogy elkerülik a katasztrófát. Végtére is még csak tizenhárom évesek voltak. Connie elárulta nekik, hogy Kevin tizenhárom évesen kezdett aktív szexuális életet élni, de elismerte, hogy a kisebbik fia, Sean még messze van ettől. Nyilvánvaló volt, hogy minden gyerek más, és különböző tempóban esnek át a serdülőkoron. Connie Kevinnel kapcsolatos aggodalmai egyelőre alábbhagytak. Kevin elsőéves volt a Kaliforniai Egyetemen Santa Cruzban, és minden rendben volt vele. A rengeteg tetoválásával, piercingjé-vel és a hosszú hajával úgy nézett ki, mint egy hippi, de a jegyei az első két szemeszterben dicséretére váltak. Connie tehát kicsit fellélegezhetett, de persze továbbra is féltette nagyobbik fiát. Kevin időnként, ha nem is túl gyakran, felhívta Santa Cruzból. Szeretett szabadon, mindenkitől függetlenül élni, Connie tehát most inkább Seanra összpontosított, akiről tudta, hogy szüksége van az anyai figyelemre és az irányításra, míg a húszéves, egyetemista Kevin már felelős volt önmagáért. Az öt jó barát között kezdettől fogva Andy volt a legjobb tanuló. Ezt el is várták tőle: a szülei soha egy percig sem kételkedtek abban, hogy Andy csakis kitűnő jegyeket hozhat haza. Nem okozott csalódást nekik, és már most tudta, hogy orvos lesz, mint a szülei. Orvos, mint az anyja, nem pedig pszichiáter, mint az apja. Andy az emberek testét akarta gyógyítani, nem a lelkét, de apjához hasonlóan a Harvardon szándékozott továbbtanulni. Ezt is elvárták tőle, mint a kitűnő jegyeket, és ő minden évben rendre elnyerte a természettudományos díjat. A tehetsége hamar megmutatkozott a természettudományok területén, annyira, hogy Izzie néha viccesen „doktornak" hívta. Andynek ez kifejezetten tetszett. Mostanára már a sportokban is jeleskedett, és kiderült, hogy az alkata szerint született atléta. Játszott az iskola teniszcsapatában, és részt vett a hétvégi bajnoki fordulókban. Négy barátja minden mérkőzésére elkísérte, ahogy ott voltak Sean és Billy baseball-meccsein is. A fiúk is megjelentek, hogy drukkoljanak Gabbynak és Izzie-nek, amikor a lány csapat baseballozott vagy focizott. Larry is mindig megjelent a baseballmérkőzése-ken, egyfolytában bekiabált a pályára Billynek, hogy mit csináljon. Valahányszor vesztettek, a meccs után dührohamot kapott. Sean többször is megpróbált közbenjárni Billy érdekében az apjánál, de csak azt érte el, hogy Larry rá is dühös lett. -Mr. Norton, ma nagyon jól játszottunk - állt elébe Sean nagy bátran. - Billy két hazafutást ütött, ennyit senki más nem csinált egyik csapatban sem. - A meccs után az edző még gratulált is neki, amiért ilyen jól játszott.
- Elbaltázta, amikor a bázisok meg voltak rakva, különben nyertünk volna. Vagy te nem vetted észre? - kérdezte gonoszul Seantól, aki nem hagyta magát Billy apjától megfélemlíteni. Larryt senki sem szerette, Sean sem, mert nézni sem bírta, ahogy Billyvel bánt. Brianhez pedig, aki szintén ott volt a bátyja minden meccsén, egy árva szót sem szólt. Mintha Brian nem is létezett volna. És mivel nem volt sportoló, Larry számára csakugyan nem létezett. - Nem tudom, miről beszélsz, O'Hara, hiszen te még egy nyamvadt labdát sem tudsz elütni - mondta gúnyosan. - Ki kéne rúgniuk a csapatból, aztán mehetnél röpizni a lányokkal. -Elég, apa - szólt csendesen Billy. Látta az apján, hogy ivott, és elszörnyedt a viselkedésén. Azt már megszokta, hogy otthon durván beszél, de nem akarta, hogy a barátai is hallják. - Egy rakás szánalmas puhapöcsű vagytok - vetette oda Larry, majd dühösen elviharzott, bevágta magát a kocsijába, és elhajtott. Billy egy vállrándítás kíséretében Seanra nézett. Könnyek csillogtak a szemében, amikor Sean átfogta a vállát, és szó nélkül, együtt mentek be az öltözőbe. Mire átöltözve, a mezt farmerre cserélve visszajöttek, Brian már várt rájuk. Végignézte az egész iménti jelenetet, és mindkettőjüket sajnálta. Szerette nézni, amikor játszottak. Egyik fiú sem tett megjegyzést Larry viselkedésére. Már hozzá voltak szokva, és mindenki látta, amint dühöngve elhajtott. A sportpályát elhagyva Billy csatlakozott Gab-byhoz, aki már szintén várt rá. Amikor gratulált neki a két hazafutáshoz, Billy átkarolta a derekát, és magához ölelte. - Jó, jó - legyintett, megpróbálva elfeledkezni az apjáról, és mosolyogva lepillantott a lányra. Billy tizenhárom éves korára száznyolcvanhárom centi magasra nőtt, és legalább tizenhat évesnek nézett ki. Gabby is egészen nagylányos volt a felnőttes frizurájával és azzal a kis sminkkel, amit az anyja engedélyezett neki. Aranyosak voltak együtt, és már mindenki megszokta, hogy ők ketten egymáshoz tartoznak. Billy mindig támaszra talált Gabby-nál, ha otthon valami baj volt. Csatlakoztak a többiekhez, és együtt mentek el hamburgerezni meg fagyizni. Utána Billy magával vitte Briant, s ez megkoronázta az öccse napját. Az Ötösfogat mindig rendes volt hozzá. Az öt jó barát együtt töltötte a tavaszi szünetet. Eljártak baseballmérkőzésekre, úszkáltak a Napavölgyben, ahová egy barátjuk hívta meg őket egy napra, Connie és Mike O'Hara pedig kerti grill-partit szervezett nekik. A rá következő napon telefonhívás jött Santa Cruzból, az egyetemről és a rendőrségtől. Kevint letartóztatták, mert eladásra és használatra szánt marihuánát találtak nála a kampusz területén. Azzal vádolták, hogy a drogot az egyetemi társainak árulta, de bizonyíték egyelőre nem volt ellene. A vád alá helyezésig börtönbe csukták. A rendőrőrmester, akivel Mike beszélt, azt mondta, hogy négy évet is kaphat, és ki fogják zárni az egyetemről. Kevin húszéves volt, és a szülei pontosan ettől féltek már évek óta, sőt Mike előre megjósolta, hogy ez lesz a vége. Kevin a saját törvényei szerint élt, senki másra nem hallgatott. Nem tartotta be sem a szülei, sem az iskola szabályait, de még az állam törvényeit sem. Aznap délután ő is telefonált a börtönből, Mike pedig addigra már felhívta az ügyvédjét. Másnap leutaztak Santa Cruzba. Kevin szerette volna, ha már aznap éjszakára kiviszik a börtönből, de Mike azt mondta Connie-nak, hogy jót fog tenni neki, ha az éjszakát a börtönben tölti, és elgondolkozik azon, amit tett. Meg voltak rémülve, hogy mi lesz Kevinnel, és ugyanígy volt vele Sean is. A bátyja szabados, nemtörődöm életfelfogása nagyon távol állt az ő szenvedélyes törvény- és rendszeretetétől. Továbbra is az volt az álma, hogy egy napon rendőr lesz, és újabban azt is mondogatta, hogy az egyetem után az FBI-nál vagy a CIA-nél szeretne dolgozni. Homlokegyenest ellenkező elképzelései voltak a jövőről, mint Ke vinnék. Másnap, mialatt a szülei elutaztak, hogy kihozzák Kevint a börtönből, Sean komor hangulata ellenére átment Billyékhez. Az ügyvéd indítványozta, hogy ejtsék el a vádat, és küldjék rehabilitációra Kevint. A bíró hajlott rá, hogy elfogadja, és két hétre elnapolta a
tárgyalást; ez alatt a rövid idő alatt kellett rehabilitációs programot találni Kevin-nek, és alternatívaként benyújtani a bíróságnak. Ugyanakkor a szülők nagy bánatára Kevin végleg elbúcsúzhatott a Kaliforniai Egyetemtől és Santa Cruztól. Rettenetesen megviselte őket, hogy a fiú ilyen helyzetbe került. Kevin úgy jött haza, mintha mi sem történt volna, és láthatóan egyáltalán nem rázta meg a börtönben töltött éjszaka, a vád, amit felhoztak ellene, vagy az, hogy kizárták az egyetemről. A holmijait is hazahozták, és Sean észrevette, hogy a hátizsákját mindig magánál tartja. Tudta, hogy kábítószer lehet benne, és késő délután látta is rajta, hogy bódult állapotban van, de a szülei semmit sem vettek észre. Sean dühös volt rá, amiért nincs tekintettel a szüleikre, az otthonukra, de még saját magára sem. Csak most jött ki a börtönből, és már újra drogozik. Sean biztos volt benne. - Megölöd anyát és apát - mondta neki kétségbeesetten, amikor egy órával később belopózott a bátyja szobájába. Kevin az ágyán fekve zenét hallgatott, de a tévé is be volt kapcsolva. Sean nem tudta, mivel érte el, de akármit használt is, Kevin boldognak látszott. -Kímélj meg az idióta kegyes szövegeidtől -vetette oda foghegyről a szoba közepén álldogáló öccsének. A két testvér két külön világ volt. - Még nem vagy zsaru, akkor sem, ha úgy gondolkozol. -Apának igaza van - felelte Sean csendesen. Már elvesztette a bátyja iránt érzett minden tiszteletét, és gyűlölte, amit a szüleikkel művelt. Anyjuk két napja szünet nélkül sírt, és az apjuk is elsírta magát, miközben elmesélte, mi történt valójában. Szörnyen le voltak sújtva, és Sean tehetetlennek érezte magát. - Börtönbe fognak csukni. - Ezerszer látott már ilyen történeteket a tévében. - Nem, te kis beszari alak. Szerintem felfüggesztettet kapok. Ez egyáltalán nem olyan nagy ügy, amilyet csinálnak belőle. Csak marihuána volt, nem kristálymet vagy crack. Csak egy kis fű, az isten szerelmére. - De korántsem volt olyan kicsi, tekintélyes mennyiséget találtak nála és a kocsijában, miután áthajtott a piroson, és gyanakodni kezdtek, hogy tudatmódosító szer hatása alatt áll. - Illegális - közölte Sean, aki továbbra is a szoba közepén állt, és a bátyját figyelte. Kevin ellazult testtel, elnyúlva hevert az ágyán. Olyan kábult volt, amikor letartóztatták, hogy alig emlékezett a börtönben eltöltött éjszakájára, ahol úgy aludt, mint egy csecsemő. - Legközelebb talán majd crack lesz, vagy kristálymet, vagy gomba, vagy LSD, vagy valami más anyag, amit a barátaiddal használni szoktál. - Mit tudsz te arról, hogy én mit szoktam használni a barátaimmal? - förmedt rá Kevin. Öccséből előbújt a kábítószeres esetekkel foglalkozó majdani nyomozó. - Hallok dolgokat. - Te még csak egy kis pisis vagy, Sean. Azt sem tudod, mit beszélsz. - De tudom. És te is tudod. Esküszöm, ha idősebb leszek, szétrúgom a seggedet, ha még egyszer ezt teszed velük. - Sean már remegett a dühtől, de a bátyja csak nevetett rajta, és az ajtóra mutatott. -Most aztán nagyon berezeltem, öcskös. Na egykettőre húzzál ki a szobámból, mielőtt én rúgom szét a tiédet. - Olyan volt, mintha egy másik világból, egy másik családból tévedt volna ide. Mindig is idegen volt közöttük. Mindig megtalálta a módját, hogy azt tegye, ami neki tetszik, és soha nem törődött azzal, hogy rá vagy másokra nézve mi lesz a következménye. Sean szó nélkül elhagyta a szobát. A következő két napban a szülei nevelési tanácsadókkal és ügyvédekkel értekeztek. Arizonában találtak Kevin számára egy drogrehabilitációs intézetet, az ügyvéd pedig kérvényezte a bíróságon, hogy Kevin a próbaidőt börtön helyett ebben az intézetben tölthesse ki. A dolog kétesélyes volt, így Mike a bíróságon való megjelenés előtti napon rávette Kevint, hogy vágassa le a haját és a szakállát. Kevin először tiltakozott, de végül engednie kellett. Apja vett neki egy öltönyt, és ellentmondást nem tűrően ráparancsolt, hogy viselje. A szeme csak úgy parázslott a dühtől.
- Nem akarom, hogy még egyszer ezt műveld anyáddal - mondta összeszorított foggal; látszott rajta, hogy alig tudja türtőztetni a haragját. Kevin bólintott. Mike inget és nyakkendőt is vett az öltönyhöz, és a saját cipői közül adott egyet, mivel egyforma volt a lábméretük, és nem akart bemenni vele a belvárosba, hogy egy új cipőt is vegyenek. Kevin két hétig tartózkodott otthon, ez idő alatt nem engedték el sehová. Egyáltalán nem volt ínyére, amit vele terveztek, de még mindig jobban hangzott, mint ha négy évet börtönben kellene töltenie, amennyiben a törvény teljes szigorával sújtanának le rá. Csendben tették meg a hosszú utat Santa Cruzig. Majdnem három órába telt, amíg a nagy forgalomban San Franciscóból odaértek. Abban állapodtak meg, hogy a tárgyalóterem előtt találkoznak az ügyvédjükkel. A zsebükben volt az arizonai rehab hivatalos levele, miszerint felveszik Kevint az intézetbe, és most már ő is kezdte felfogni, mi vár rá. Belépve a tárgyalóterembe ijedtnek látszott, ha nem is annyira, mint a szülei. Seant átvitték Billyékhez, hogy a délutáni baseballedzésre Marilyn vigye el mindkettőjüket. A bíró meghallgatta O'Haráék ügyvédjének indítványát, és szótlanul végigolvasta a rehabilitációs intézet levelét, melyet az ügyvéd átadott neki, és amelyben az intézet tevékenységének részletes ismertetése is szerepelt. - Maga nagyon szerencsés, fiatalember - szólt Kevinhez, miután elolvasta a levelet. - Sok szülő ilyenkor hátat fordít a gyerekének, és hagyja, hogy börtönbe csukják. És talán jót is tenne magának, ha ezt tennék - folytatta szigorúan. - Amit tenni fogok, sokkal inkább az ő kedvükért teszem, mint a maga kedvéért. És használja ki a lehetőséget, különben a börtönben fogja végezni. Hat hónapot kell eltöltenie ebben az arizonai létesítményben, amely számomra valóságos vidéki sportklubnak tűnik. Azt ajánlom, hogy töltse ki ott a teljes hat hónapot, mert ha csak egy nappal is korábban jön el onnan, már mehet is a börtönbe. És két év próbaidőt adok magának, ha ez alatt az idő alatt vét a törvény ellen, börtönbe kerül. Megértette? Kevin bólintott, de alig tudta palástolni a dühét. Hat hónap rehab rémálomnak tűnt számára, és még köszönje is meg a szüleinek, akik iránt e percben fikarcnyi hálát sem érzett. Jól kicsesztek vele. A bíró közölte, hogy huszonnégy órán belül jelentkeznie kell az arizonai intézetben, és hivatalos értesítést kér arról, hogy felvették. Megkérdezte Kevint, akar-e mondani valamit a saját védelmében, de ő nem akart. Mike szólalt meg helyette, és elfúló hangon köszönetet mondott a bírónak a jóindulatáért. - Sok szerencsét a fiához - válaszolta szelíden a bíró, mire Mike-nak könnybe lábadt a szeme, és Connie arcán is könnyek peregtek le. Gyötrelmes és félelmekkel teli két hetet hagytak a hátuk mögött. Vissza San Franciscóba ugyanolyan némán tették meg az utat, mint odafelé. Mike megkérte a titkárnőjét, hogy foglaljon helyet a másnap reggel hét órakor induló arizonai repülőre. O is Kevinnel akart menni, hogy biztos legyen benne: megérkezett, és nem szökött el valahová. Hazaérve Kevin egyenesen a hálószobájába ment, és elszívott egy jointot. Nem is titkolta. Érezték a szagát, de nem mentek be hozzá. A rémálom a végéhez közeledett, másnap már az intézetben lesz. Mihelyt Kevin fölment az emeletre, ő és Mike pedig átöltöztek, Connie elment Billyékhez Seanért. A fiúk nem sokkal korábban értek haza a baseball-edzésről. Amikor Connie megállt a kocsifeljárón, az odaszaladó Sean aggódva kutatta az arcát. A bátyja néha szörnyen viselkedett, ennek ellenére szerette. Végtére is a testvére volt, és Sean nem akarta, hogy börtönbe csukják. -Börtönbe ment? - kérdezte rémülten, de az anyja megrázta a fejét. Kimerültnek és letörtnek látszott. - Nem. Hat hónapra be kell vonulnia abba az arizonai rehabilitációs intézetbe, és két év próbaidőre bocsátják. Ha megszökik az intézetből, vagy megint droghoz nyúl, akkor fogják börtönbe vinni, úgyhogy rendesen kell viselkednie.
Ez jó hírnek számított, de Connie még nem tudott megnyugodni. Nagyon is tisztában volt a kockázatokkal, és fogalma sem volt, mennyire és meddig lesz hajlandó Kevin együttműködni. A családi hétvégékre ők is leutaznak majd, hogy részt vegyenek a közös terápiás foglalkozásokon, és lehet, hogy ezekre Seant is magukkal kell vinniük. Kevin alaposan próbára teszi mindannyiukat. Eddig ez volt a legrosszabb helyzet, amibe került, és még korántsem volt vége. -Minden rendben lesz vele, anya - biztatta Sean, de maga sem hitt benne igazán. Miközben Connie Seannal és Billyvel beszélgetett, Marilyn is kijött, hogy megkérdezze, mi történt. Connie megkönnyebbült hangon mesélte el neki. Marilyn jól látta, milyen kimerült és feszült állapotban van, és magához ölelte. Billy szótlanul állt mellettük; nem tudta, mit lehet ilyenkor mondani. Végül barátian hátba verte Seant, és mielőtt elment, lökött rajta egy kicsit, amivel az együttérzését akarta kifejezni. Sean vigyorogva nézett föl rá. Aznap este Izzie felhívta, hogy megkérdezze, mi volt Santa Cruzban. - Most akkor börtönbe zárják? - Nem. Legalábbis most nem. De ha visszaesik, akkor lehet, hogy becsukják. Én nem tudom, mitől ilyen, de mindig rengeteg baj volt vele. - Sean hangján is érezni lehetett a rettenetes fáradtságot. Egész nap izgult a bátyjáért és a szüleikért, akiket szemmel láthatóan kikészített az is, amit Kevin művelt, és az is, hogy még mi történhet vele. -Azt hiszem, vannak emberek, akik alapból mások - mondta Izzie csendesen. - Még egy családon belül is. Hogy van az anyukád? - Mindannyian Connie-t féltették a legjobban. Kevin letartóztatása óriási megrázkódtatást jelentett neki. - Teljesen kivan. Nem mondja, de úgy néz ki, mint akit elgázolt a busz. És apa is. Holnap reggel ő viszi Kevet Phoenixbe. - Kevin meg van ijedve? - faggatta tovább Izzie. Kevin volt az első az életükben, akit drogelvonóra ítéltek. -Nem, azt hiszem, inkább dühös. Nem sokat beszél, és este, amikor lejött vacsorázni, teljesen be volt állva. A szüleim nem vették észre, de én láttam rajta. Apa ráparancsolt, hogy anya kedvéért jöjjön le. Anya végigsírta az egész vacsorát. Izzie elszörnyedt a hallottaktól, és Sean hangján is érezte a feszültséget. Nagyon rossz lehetett neki ilyen állapotban látni a szüleit. Mire Sean másnap reggel felébredt, Mike és Kevin már elment. Connie fölkelt, hogy elbúcsúzzon a fiától, de amikor meg akarta ölelni, Kevin lerázta magáról, és elfordult. Ez már több volt annál, amit Mike el tudott viselni, és keményen megragadta Kevin karját. -Köszönj el tisztességesen az édesanyádtól -sziszegte összeszorított foggal, mire Kevin megölelte zokogó anyját. Még sötét volt, amikor apa és fia elmentek, Connie pedig sírva visszabújt az ágyába. Késő este Mike egyedül érkezett haza, és amikor leült az ágy szélére, ő is elsírta magát. Connie átölelte, hogy megvigasztalja, és bátorságot öntsön belé. - Milyen volt, amikor elváltál tőle? - kérdezte. - Mint aki gyűlöl engem. Hang nélkül hátat fordított, és elment. - Kevin már elfelejtette, hogy egy bíró küldte oda, nem a szülei. A ház hirtelen túl csendes lett Kevin nélkül, noha valójában már nem otthon lakott. De most, mialatt itthon volt, az ellenséges viselkedésével, azzal, hogy stikában ivott és füvezett, mindenki számára feszültté tette a légkört. Eleinte nagyon furcsa és idegen volt az a nyugalom, amely a távollétében a házban honolt. Seannak hiányzott az idősebb testvér, pedig Kevin sohasem töltötte be azt a szerepet, amit elvárt volna tőle. így hát tanulással és tévézéssel foglalta el magát. Továbbra is a krimik voltak a kedvencei, és néha átjött Izzie, hogy együtt tanuljanak. Megsütötte Sean kedvenc sütijeit, és áthozta neki meg a szüleinek. Látta a szomorúságot a szemükben, még Seanéban is, és törte a fejét, hogy mivel tudna segíteni rajtuk.
Seannak jót tett a félévi vizsgák közeledése; lassan kezdte jobban érezni magát. Izzie javában készült rájuk, amikor egy este apja bekopogott a szobája ajtaján, és kérte, hogy jöjjön le a nappaliba. Izzie meglepetten követte őt, de amikor meglátta az anyját, aki feszült arccal ült a kanapén, és láthatóan őt várta, nagyon megijedt. - Valami baj van velem? - nézett egyikről a másikra. El sem tudta képzelni, mi rosszat csinálhatott, de az ember sohasem tudhatja. Lehet, hogy felhívták őket az iskolából, hogy minden dolgozata egyes lett. Ha így volt, ez lenne az első eset. - Valamit közölnünk kell veled - felelte Jeff nyugodt, csendes hangon, miután leült. Ekkor már Izzie is ült egy széken, és rendkívül furcsán érezte magát. Az anyja nem nézett rá, és a szobában olyan csend volt, hogy behallatszott a hallból a falióra tiktakolása. Nem emlékezett rá, hogy valaha is hallotta volna a nappaliból, de most mindenki hallgatott. - El fogunk válni - szólalt meg végül Jeff olyan arccal, mint aki vereséget szenvedett. Izzie csak nézett rájuk elkerekedett szemmel, és nem tudta, mit mondjon. Ez rettenetes. Hogy tehettek ilyet? Miért? Nem szeretitek egymást? Mi lesz most velem? Ezer gondolat villant át az agyán, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. Üvölteni vagy sírni szeretett volna, de egyiket sem tudott. Csak bámult egyikről a másikra, és végül az anyja volt az, aki lassan rászánta magát, hogy Izzie szemébe nézzen. - Kinek az ötlete volt? - Csak ennyit tudott kérdezni. De biztos volt benne, hogy az anyjáé. Ő mindig úgy viselkedett, mintha nem is akarna igazán ott lenni. -Mindkettőnké - felelte az apja, Katherine pedig úgy nézett a férjére és a lányára, mintha idegenek volnának. Évek óta idegennek érezte magát közöttük. Soha nem akart gyereket, és ezt meg is mondta Jeffnek, amikor összeházasodtak. Joghallgatóként ismerkedtek meg, és Jeff akkor még tele volt szakmai becsvággyal. Később azonban változott a véleménye, és beleszeretett az ACLU számára végzett munkájába. A nyári diákmunkából az lett, hogy belső munkatárssá vált, és közben végezte tovább az egyetemet. Katherine ambíciói és céljai eközben nem változtak, Jeff viszont az évek során más ember lett. Úgy gondolta, hogy egy gyerek jót tenne a házasságuknak és nekik, és megígérte, hogy mindenben segíteni fogja Katherine-t. Úgy is lett. Sokkal jobban odafigyelt Izzie-re, mint az-anyja, aki tökéletesen tisztában volt ezzel. Maga is elszörnyedt attól, hogy még Izzie születése után sem tudott megbékélni az anyasággal. Végzetes tévedésnek tartotta. Ami ráadásul egy másik emberi lényt is érintett. Izzie csodálatos kislány volt, de Katherine soha nem érezte igazi anyának magát, és ez mind a mai napig így volt. Tudta, hogy valami nagyon lényeges dolog hiányzik belőle: képtelen kötődni valakihez. Bűntudatot érzett emiatt, és gyűlölte Jeffet, amiért kényszerítette, vagy legalábbis rábeszelte erre a szerepre. Olyan meggyőzően tudott beszélni. Katherine-hoz a szülei mindig hűvös távolságtartással viszonyultak, nem volt senki a környezetében, aki megtanította volna, hogyan kell anyának lenni - és a szíve mélyén tudta, hogy nem is akarja megtanulni. Valahányszor ránézett a saját gyerekére, szörnyetegnek érezte magát, és tudta, hogy Izzie is tudja ezt. Jeff tagadta, ameddig lehetett, de jóllehet Izzie-nek nem vallotta be, ő kérte, hogy váljanak el, és Katherine megköny-nyebbülten beleegyezett. - Édesanyádnak egy nagyon fontos új munkája van - magyarázta Jeff. - Egy hatalmas vállalat főtanácsadója lesz, és rengeteget kell majd utaznia. Ilyenformán egyikünk sem akarja tovább fenntartani ezt a házasságot. Van, hogy a dolgok megváltoznak két ember között. Anyának ezzel az új állásával nincs értelme tovább megmaradnunk ebben a házasságban mondta, egyre a lánya arcát figyelve. - Szóval az új állásod miatt kidobsz bennünket? - nézett Izzie elkínzott arccal az anyjára, amitől Katherine úgy érezte, mintha kést forgatnának a szívében. Mindig is tudta, hogy nem lenne szabad gyereket szülnie, és íme, most Izzie fizeti meg az árát. De még ha tudta is, ez nem változtatott az érzésein, nem ébresztette fel az anyai ösztöneit. És nagyjából Izzie is tisztában volt ezzel a helyzettel. Soha nem tudta elnyerni az anyja szeretetét, vagy elérni, hogy a
minimálisnál kicsivel többet adjon neki az idejéből. Úgy nőtt fel, hogy mindvégig tehernek érezte magát, és anyja életében sok szempontból valóban az is volt. Jeff igyekezett kárpótolni érte, csakhogy ő az apja volt, nem az anyja, és Izzie egész életében az anyai szeretet után sóvárgott. És az anyja most elmegy. Egy állás kedvéért. - Nem doblak ki benneteket - felelte Katherine, s közben tudta, hogy ki kellene nyújtania a karját Izzie felé, de képtelen volt rá. - Apád és én egy nagyon korrekt megállapodásban gondolkozunk. Hetente három napig nála leszel, három napig meg nálam, ha a városban vagyok. A vasárnapokat meg annál töltheted, aki kettőnk közül elérhető. - Az ő szemében ez nagyon ésszerű megoldásnak tűnt, de nem egy gyerek számára. - Ezt most komolyan mondod? - nézett rá elszörnyedve Izzie. - Azt várjátok tőlem, hogy úgy pattogjak kettőtök között, mint egy labda, amit egymásnak vagy egy kutyának dobáltok? Ezentúl úgy kellene élnem, hogy háromnaponta bepakolom a bőröndömet? Inkább lennék árva gyerek, és élnék valami intézetben. így nem tudok élni. Ez őrültség. Katherine meglepettnek látszott, Jeff pedig hallgatott. Benne is felmerült, hogy ez a megállapodás nehézséget fog jelenteni Izzie-nek, de Katherine ezt tartotta „fairnek". -Hetenként is váltogathatjuk, ha neked úgy jobb - ajánlotta a nő Izzie-nek, mintha egy ügyfélnek akarna a kedvében járni. - Nem akarok ide-oda járkálni kettőtök között -mondta Izzie könnybe lábadt szemmel. Tönkre akarják tenni az életét. - Őrültek vagytok mind a ketten. Én így nem tudok élni. Nem az én hibám, hogy nem szeretitek egymást, és hogy neked új állásod van. Miért velem fizettetitek meg? - De hiszen ezt jelenti a közös felügyelet - válaszolta higgadtan Katherine, aki nem akart reagálni arra a fájdalomra és szorongásra, amit a lánya szemében látott. O sohasem javasolta volna, hogy váljanak el, már megbékélt azzal, ahogy együtt éltek, de amikor beszámolt Jeffnek az új munkájáról, a férfi kérte, hogy váljanak el. Miután végiggondolta a dolgot, értelmes megoldásnak tűnt számára, és Izzie már elég nagy volt ahhoz, hogy megértse. -Nem vagyok egy bútordarab, hogy ide-oda rakosgassatok. És ne várjátok el tőlem, hogy hetente kétszer költözködjem. - Meg fogod szokni. Akár előnyös is lehet számodra. Találtam egy nagyon szép lakást a belvárosban, közel az irodámhoz. Még úszómedence is van az épületben. - Nem érdekel az úszómedence. Anyára, apára és otthonra van szükségem. Nem tudnátok valahogy megegyezni? De a kérdés hallatán mindketten határozottan a fejüket rázták. -Mindketten megérdemlünk egy ennél jobb életet. A házasságunk már jó ideje nem működött - vallotta be Jeff szomorúan. - És nagyon sajnálom, hogy ez ilyen nehéz neked. -Egy év múlva, ha tizennégy éves leszel, elmondhatod a bíróságon, hogy mit szeretnél. De most még apádnak és nekem kell megegyeznünk, és tető alá hoznunk egy méltányos megállapodást. -Méltányos? Kinek? Az nem számít, hogy én mit gondolok? - Mindketten értetlenül bámultak rá, és látszott rajtuk, hogy fogalmuk sincs, mitévők legyenek. - Szerintem a közös felügyelettel engem szívattok meg, és ezt ti is tudjátok! - Azzal Izzie kirohant a szobából, és bevágta maga után az ajtót. Felhívta Gabbyt, és sírva mesélte el neki, hogy mi történt. Gabby nem akarta elhinni, és felajánlotta, hogy Izzie annyit lehet náluk, amennyit csak akar. De Izzie nem akart Gabbyéknál lenni, ő a saját otthonában akart lenni. Aztán felhívta Seant és Andyt is, akik mindketten nagyon együtt éreztek vele. Izzie végigsírta az éjszakát, és másnap a reggelinél az apja azzal állt elő, hogy megpróbálnak találni valami olyan megoldást, ami elviselhetőbb számára. - Talán úgy, hogy egy hetet egyfolytában valamelyikünknél tölts, vagy két hetet, vagy akár egy egész hónapot. Ha rajtam múlna, mindig itt lehetnél, de édesanyáddal is lenned kell.
- Miért? Ő amúgy is folyton utazni fog. Miért nem ti váltjátok egymást, és hagytok engem itt, ahol vagyok? Tudok olyan szülőkről, akik így csinálják. -Azt hiszem, ez nagyon kényelmetlen lenne nekünk - felelte Jeff búsan. Rossz érzést keltett benne, hogy ilyen helyzetbe hozzák Izzie-t, de a házasságuk tulajdonképpen már évek óta nem működött. O egy teljes évig járt csoportterápiára, és nem akart tovább egy nem létező házasságban élni egy nővel, aki nem szerette, és akit már ő sem szeretett. Am az igazi vesztes most is Izzie volt. -Az bezzeg rendben van, ugye, hogy nekem okoztok kényelmetlenséget? - kiáltotta Izzie keserűen, miközben indulatosan kavargatta a tálban a kukoricapelyhet. - Csak aztán ne hibáztassatok, ha kibuktatnak az iskolából - nézett föl apjára boldogtalan képpel. - Hogy kapjak jó jegyeket, ha hetente háromszor hurcolkodnom kell, csak mert anya meg te már nem szeretitek egymást? -Megpróbáljuk - felelte apja szomorúan, de egyelőre semmi okos nem jutott az eszébe. És egy perccel később hallotta, hogy csukódik a bejárati ajtó. Izzie elment az iskolába. A kislány számára aznap és még sok hónapon át a barátai jelentették az egyetlen vigaszt. Ameny-nyi időt csak lehetett, az O'Hara családnál töltött, ahol Connie körülvette a szeretetével és a gondoskodásával, és időnként Gabbynál aludt, ami szintén jót tett a lelkének. Judy melegszívű teremtés volt, mindig is szerette Izzie-t, és most a szülei válása miatt nagyon sajnálta őt. Gabby és Michelle is együtt éreztek vele, mellette álltak, akárcsak a többi barátja. A közös felügyelet Katherine esetében sohasem működött igazán. Amikor Izzie-nek nála kellett volna lennie, majdnem mindig távol volt a várostól, így végül letettek arról, hogy mint egy teniszlabda, ide-oda pattogjon a két szülője között. Az apjánál maradt, és időnként egy-egy hétvégén az anyjánál aludt. Katherine ilyenkor elvitte vacsorázni, és megengedte, hogy Izzie elhívja Gabbyt úszkálni a medencében. Élőfordult, hogy Izzie egy hónapig vagy még tovább nem látta az anyját, de ha találkoztak is, Izzie tudta, hogy az anyja igazából nincs jelen. Azért bírta ki, mert ott volt az apja, aki szerette, és négy fantasztikus jó barát. És Connie O'Hara, a maga választotta szerető nagynéni. Az ember nem kaphat meg mindent az életben, de alapjában véve Izzie helyzete rendeződni látszott.
Negyedik fejezet A középiskola második évének legnagyobb eseménye volt, hogy a hálaadás előtti hétvégén Billy és Gabby között „az" is megtörtént. Gabby másnap elmondta Izzie-nek, aztán a rákövetkező napon az anyjának is. Megnyugtatta őt, hogy használtak óvszert, és Izzie-nek azt is bevallotta, hogy egyáltalán nem volt olyan csodálatos, ahogy várta. Billy úgy elsült, mint a július 4-i tűzijáték, és olyan hamar, hogy jóformán még föl sem ocsúdtak, egyébként meg nagyon fájt. Mindketten szüzek voltak, és az egészben az egymás iránti gyöngédségük volt a legjobb. Már két éve jártak együtt, és ezalatt egyszer sem csalták meg egymást, még csak rá sem néztek másra. Dúlt köztük a szerelem, és Gabby azt mondta, hogy „az a dolog" csak tovább erősítette a kapcsolatukat. És az anyja is nagyon rendes volt. Judy aggódott ugyan amiatt, hogy ilyen óriási felelősséget vállaltak, de örült, hogy Gabby elmondta neki, és így tudhatta, mi történik a lánya életében. A hét végére az egész Ötösfogat - ahogy Connie továbbra is hívta őket - megtudta. Billy nem hencegett el vele, de abból, ahogy egymás mellett álltak, ahogy egymásra néztek, mint akiknek titkuk van, mindenki megértette, hogy mi történt. Izzie továbbra is úgy gondolta, hogy még túl fiatalok a szexhez, de Gabby és Billy soha egy pillanatra sem kételkedtek abban, hogy szeretik egymást, és készek voltak vállalni az ezzel járó felelősséget. Billy óvszert használt, Gabby pedig szólt az anyjának, hogy elkezdené szedni a tablettát, nehogy teherbe essen. Még kétszer sikerült együtt lenniük Billyéknél, amikor az anyja elment otthonról, az apja dolgozott,
Brian pedig iskolában volt. Ebédidőben kicsit hosszabb szünet szakította meg az órarendjüket, és másodjára már jobb volt, harmadszorra pedig csodálatos. Boldogok voltak, amiért végül úgy döntöttek, hogy a kapcsolatukat a szexszel is megerősítik. A hálaadás előtti napon Judy elvitte Gabbyt a Családtervező Központba, ahol megkapta a tablettát. A többiek ettől hirtelen zöldfülű tacskóknak érezték magukat, mint akik kimaradtak valamiből. Egyikőjük sem járt senkivel. Andy minden idejét tanulással töltötte, Sean csendes gyerek volt, fizikailag korántsem olyan erős, mint Billy, és mindig azt panaszolta, hogy a lányok rá sem néznek. Izzie pedig az elmúlt két évben megpróbálta túlélni a szülei válását. Az anyját jóformán alig látta, jóllehet Katherine gyakran felhívta abból a városból, ahol éppen volt, hogy megkérdezze, hogy van, és hébe-hóba sikerült együtt tölteniük egy-egy hétvégét. Bizonyos értelemben Izzie-nek hiányzott az anyja. Furcsa volt, hogy többé nincs egy anya otthon, és hogy alig találkozik vele. Néha elszomorodott emiatt. Jeff igyekezett kárpótolni őt anyja közömbösségéért és távollétéért, de voltak pillanatok, amikor Izzie-nek nagyon hiányzott, hogy nem látja mindennap, akármilyen elfoglalt volt is Katherine a válás előtt. Jeff még nem talált senkit, akit igazán megszeretett volna, de körülbelül egy éve már randizgatott. Valahányszor hazavitt valakit, el kellett viselnie Izzie észrevételeit, és az igazat megvallva, a lányának rendszerint igaza volt. Jeff nem akart újra megnősülni, de örült volna, ha talál egy olyan nőt, akit meg tud kedvelni annyira, hogy együtt éljen vele, főleg hogy két év múlva Izzie egyetemre megy, és kollégiumban fog lakni. Tisztában volt vele, hogy milyen magányos lesz, és nem ringatta magát olyan illúziókba, hogy a lánya San Franciscóban marad. Izzie szeretett volna többet látni a világból, még ha utána vissza is térne a városba. És Jeff felismerte, hogy a lánya nélkül nem lenne saját élete. Eddig minden, amit tett, a lányáról szólt. Pár hónapja randizott egy nővel a munkahelyéről, akit eléggé kedvelt, és egyszer hazahozta, hogy együtt vacsorázzanak Izzie-vel. Izzie utálta a nőt. Jeff ekkor már ötvenhárom éves volt, a fiatal ügyvédnő pedig a harmincas évei elején járt. Izzie másnap közölte az apjával, hogy a nő túl fiatal hozzá. Jeff zavarba jött. A gondolat benne is felmerült már, de a tizenöt éves lányától hallani ugyanezt, aki korban valamivel közelebb állt a nőhöz, mint ő, kicsit feszélyező volt. És nem tehetett róla, de a vele egykorú nők nem vonzották. - Nem akarom feleségül venni. Csak randizok vele - válaszolta. - Csak ne is változtass ezen - intette Izzie szigorúan. - Különben sem olyan okos, mint te. - Miből gondolod? - Jeff láthatóan meglepődött. - Folyton olyasmikre kérdezett rá, amikről neki mint ügyvédnek illene tudnia. Vagy megjátssza a hülyét, vagy tényleg az. Akár így, akár úgy, te jobbat érdemelsz - szögezte le Izzie, miközben elöblítette, majd betette a mosogatógépbe a reggeli edényeket. Már nagyon beleszokott a házimunkába, és kellemes felnőttkapcsolatot alakított ki az apjával. - Soha senki sem lesz olyan okos, mint az édesanyád - közölte Jeff tárgyilagosan. - Abban sem vagyok biztos, hogy én voltam-e olyan okos, mint ő. Valószínűleg nem. - Vagy olyan hideg, tette hozzá gondolatban. - Nem tudom, szükségem van-e arra, hogy egy zsenivel éljek együtt. Vagy hogy akarok-e egyáltalán. Megelégszem egy kedves, barátságos nővel - jelentette ki, mire Izzie ránézett. - Neked egy okos nőre van szükséged, apa. Egy buta nő előbb-utóbb unalmas lesz. Az anyjának is volt valakije, méghozzá annak a cégnek az ügyvezető igazgatója, ahol dolgozott. A férfi nemrég vált el. Izzie még nem találkozott vele, de az anyja beszélt róla. A szülei válása óta eltelt két év alatt a koránál érettebbé vált. Nem volt különösebb tervük, hogy mivel töltsék a hálaadást, így aztán Jeff elfogadott egy mindkettőjüknek szóló meghívást az egyik ACLU-beli kolléganőjétől, egy helyes elvált nőtől, akinek két, nagyjából Izzie-vel egykorú gyereke volt. Az asz-szony még vagy tucatnyi másik vendéget is hívott, úgyhogy a dolog veszélytelennek és kellemesnek ígérkezett. Katherine New Yorkba utazott hivatalos ügyben, és az ottani barátaival szándékozott eltölteni az ünnepet.
Az O'Hara család rokonokkal és barátokkal akart ünnepelni. Az idén volt miért hálát adniuk: Kevinnek jót tett a rehab, és amikor visszatért, olyan volt, amilyennek mindig is szerették volna látni. Huszonkét évesen a City College diákja volt, jól tanult, és remélte, hogy abban az évben megkapja a diplomáját. Ez óriási megkönnyebbülést jelentett a családnak, és a két fiú jól kijött egymással. Kevin bocsánatot kért Seantól egy családterápiás ülésen Arizonában, amiért olyan rossz testvére volt. Egészen más emberként tért haza. Andy és a szülei az anyja rokonait látogatták meg Dél-Karolinában. Judy és Adam a Fairmont Hotelbe mentek Michelle-lel, Gabby pedig Nortonoknál töltötte az ünnepet. Marilyn családi vacsorára készült Larryvel, a két fiúval és Gabbyval. A vacsora az ilyenkor szokásos pulyka volt, amit nagyon jól tudott elkészíteni, és Gabby megígérte, hogy segít neki. Meg is érkezett jó korán, hogy segítsen Marilyn-nek az előkészületekben. Marilyn elővette a legszebb térítőjét, Billy és Gabby pedig közösen megterítették az asztalt az ünnepi porcelánés kristálykészlettel. A pulyka fenséges illatot árasztott, amikor Marilyn öntözte a zsírjával. Úgy tervezték, hogy hat órakor ülnek asztalhoz, és Larry, aki átment egy barátjához futballmeccset nézni, megígérte, hogy idejében otthon lesz. De hat órakor még nem volt sehol, és a telefonját sem vette fel, amikor Marilyn megpróbálta felhívni. Hét óráig vártak rá. A pulyka addigra kiszáradt, és Marilyn teljesen kikészült. Végül fél nyolckor asztalhoz ültek. Az aprósütemény kicsit odaégett, a pulyka és a tölteléke tagadhatatlanul száraz lett. Vacsora közben senki sem hozta szóba Larry távollétét. Marilyn végül asztalra tette a desszertet, a sütőtökös-almás lepényt, az otthon készült vaníliafagylalttal. És amikor felálltak az asztaltól, a fiúk és Gabby segítettek elmosogatni. Fél tizenegyre minden el volt rakva, és Gabby azt színlelte, mintha nem vette volna észre, hogy Marilyn sírva megy föl az emeletre, épp amikor Larry besétált, s megpróbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna. A gyerekek elsurrantak, mint a kisegerek, le az alagsori játékterembe, hogy megnézzenek egy filmet. Marilyn megfordult, és lenézett a lépcsőről a férjére. A hangja tompa volt, de a szeme villámokat szórt. Larry úgy nézett ki, mint aki reggeltől estig ivott. -Hol voltál? - Marilyn egész este ezen rágta magát. - Egy barátommal vacsoráztam - felelte Larry, mintha ez egy hétköznapi este lenne, nem pedig hálaadás ünnepe. De csak önmagát csapta be, senki mást. - Elmulasztottad az ünnepi vacsorát - mondta Marilyn, egyenesen Larry szemébe nézve. -Sajnálom. Más dolgom volt - vetette oda a férfi, és a lépcsőn fölfelé elment Marilyn mellett. A leheletén érezni lehetett az alkohol szagát, és az inggallérján látható rúzsfolt valósággal arculcsapásként érte Marilynt. - Undorító vagy - sziszegte, mire a férfi elkapta a karját, és maga felé rántotta. - Fütyülök arra, hogy mit gondolsz - mondta, és ellökte. Marilyn kis híján elvesztette az egyensúlyát, de mielőtt legurulhatott volna a lépcsőn, sikerült belekapaszkodnia a korlátba. -Muszáj volt ezt tenned ma este? - kérdezte, miközben követte a férjét a hálószobájukhoz. Larry egy pillanatra eltévesztette az irányt, és Marilyn csak ekkor vette észre, mennyire részeg. Larry bizonytalan léptekkel átvágott a szobán, majd leült az ágyra. Szinte egész nap egy másik nővel volt. -Máskor is megteszem, ha kedvem tartja. Különben is fütyülök a hálaadásra. Meg rád is -tette hozzá, és Marilyn örült, hogy a fiúk nem hallják. Ahogy most elnézte a férjét, nem értette, miért maradt mellette ilyen sokáig, miért nyelte le a sértéseket és a megaláztatásokat, az ivást és a sok csalódást, meg a fájdalmas felismerést vagy legalábbis gyanút, hogy Larry lépten-nyomon megcsalja. Mindig azt mondta magának, hogy a fiúkért teszi, de most nem volt ebben olyan biztos. Talán csak félt, hogy egyedül marad, vagy hogy elveszít egy férjet, akit már évek óta nem szeretett. Nem volt semmi szerethető Larryben, és tudta, hogy a férfi sem szereti őt.
- Menj vissza oda, ahol egész nap voltál. Nem akarom, hogy ilyen állapotban itt legyél a gyerekekkel - mondta nyugodtan. - Miről beszélsz? - Larry közömbös arccal végignyúlt az ágyon. Marilyn ránézésre meg tudta állapítani, hogy forog vele a szoba, de nem törődött vele. - Azt mondtam, hogy menj el. - Megállt mellette, és lenézett rá. Larry meglendítette felé a kezét, de Marilyn ellépett előle. - Ha nem kelsz föl most rögtön, hívom a rendőrséget. - A fenét hívod. Fogd be a szád, aludni akarok. Marilyn fogta a telefonját, és kezdte beütni a 911-et. Nem akarta végig benyomkodni, de el akarta hitetni Larryvel, hogy megteszi. A férfi pillanatok alatt felpattant az ágyról, kitépte Marilyn kezéből a készüléket, és a falhoz csapta, majd visz-szakézből pofon vágta az asszonyt, mielőtt az elugorhatott volna előle. Az ütés erős volt, és Marilyn olyan gyűlölettel meredt rá, ami még őt is meglepte. Nem sejtette, hogy ilyen gyűlölet van benne. Az arcán vékony csíkban csorgott le a vér. - Tűnj innen, Larry! Most rögtön! - Volt valami Marilyn szemében, amiből Larry megértette, hogy ez most komoly. Felkapta a dzsekijét az ágyról, kisétált a szobából, le a lépcsőn, és egy perc múlva hallani lehetett, hogy bevágja maga után a ház ajtaját. Marilyn egész testében reszketve odament az ajtóhoz, és bezárta, hogy a gyerekek ne lássák meg, amikor feljönnek az emeletre. Azután leült az ágyra, és sírni kezdett. Most hát vége. Évekkel ezelőtt véget kellett volna vetni neki. Másnap reggel, még mielőtt újra hazajöhetett volna, felhívta Larryt, és megmondta neki, hogy ne jöjjön vissza. - A jövő héten elviheted a holmijaidat. Ma kicseréltetem a zárakat. El akarok válni tőled. -Mindezt hűvös, érzelemmentes hangon mondta. -Nagyon felhergeltél az éjszaka. Nem kellett volna. - Larry mindig is őt hibáztatta, ha eljárt a keze, ha megalázta, ha más nőknek csapta a szelet, vagy olyan részegen jött haza, hogy meg sem tudott állni a lábán. És Marilyn mindig eltűrte. A fiúk látták, hogy apjuk úgy bánik vele, ahogy soha nem lett volna szabad megengednie, és Marilyn gyanította, hogy évek óta csalja őt. -Elegem van, Larry. Beadom a válókeresetet. - Ne beszélj őrültségeket. Pár órán belül otthon vagyok. - Larry megpróbálta félvállról venni az egészet. -Ha a házhoz mersz közelíteni, kihívom a rendőrséget. Komolyan beszélek. - A férfi hallotta a hangján, hogy nem blöfföl, és Marilyn a következő pillanatban letette a telefont. Amikor hallotta, hogy a fiúk ébredeznek, lement a konyhába, hogy reggelit készítsen. Addigra már kihívott egy lakatost, aki nem egészen fél óra alatt kicserélte a zárat. A fiúknak is kért hozzá kulcsot, és miután kirakta elébük a reggelit, odaadta nekik az új kulcsot is. Azután leült melléjük az asztalhoz. - Ne adjátok oda ezt a kulcsot az apátoknak, ha találkoztok vele. El fogunk válni. Egyiken sem látszott, hogy meglepték volna a szavai. Billy elszomorodott, de Brian láthatóan megkönnyebbült. Apja mindig is lekezelte, amiért nem akart sportolni. - Azért, mert tegnap este nem jött haza? - kérdezte Billy csendesen. - Lehet, hogy egy fontos ügyféllel volt. - Ő mindig talált valami mentséget az apja számára, akihez a végsőkig lojális volt. - Mindazok miatt, amikkel mind a hárman tisztában vagyunk. Az ivás, a nők, az, ahogy velem és Briannel, sőt néha még veled is bánik - felelte Marilyn, Billy szemébe nézve. - Remélem, most majd abbahagyja az ivást, de akár így lesz, akár nem, elegem van. - Túl sok éven át bánt vele tiszteletlenül és durván. Eddig eltűrte tőle, de tovább már nem tudta elviselni. A tegnapi pofon az utolsó csepp volt a pohárban. - Nem akarom, hogy még egyszer betegye a lábát ebbe a házba. Ti elmehettek hozzá, ha majd lesz lakása. - El kell mennem hozzá? - kérdezte Brian halkan, mire az anyja megrázta a fejét.
-Nem dobhatod csak így ki, anya - mondta Billy a könnyeivel küszködve. - Ez az ő otthona is. Nincs hová mennie. -Megengedheti magának, hogy szállodába menjen. - Es ahogy az anyja feléje fordult, Billy meglátta a vékony sebhelyet az arcán, körülötte a zúzódásokkal, és tudta, hogy az apja túl messzire ment. Fölállt az asztaltól, és bement a szobájába. Nem Gabbyt hívta fel, hanem Izzie-t, aki mihelyt meghallotta a hangját, tudta, hogy valami rossz dolog történt. - Jól vagy? - kérdezte gyorsan, mire Billy elsírta magát. -Azt hiszem, az apám tegnap este megütötte anyát. Már korábban is megtette. Nem jött haza a hálaadási vacsorára. El fognak válni. Most én is úgy vagyok, mint te - panaszolta, mint egy szorongó kisgyerek. De Izzie-éknél senki nem ütött meg senkit. Az ő szülei egyszerűen csak már nem szerették egymást, ami egyszerű és tiszta helyzet volt. Izzie azonban azt is tudta, hogy Billy apját senki sem szerette, mert egy faragatlan, részeges alak volt, még Billyhez is, aki most sír érte, komisz tudott lenni. - Hogy lesz ezután? - A fiú meg volt rémülve, és úgy érezte, mostantól minden felelősség őrá fog nehezedni. Egyedül ő maradt itt apja szövetségeseként. -Jobb lesz - nyugtatta meg Izzie. - Anyukád boldogabb lesz, nem lesz többé olyan ideges. És Briannek is jó lesz. - Látta, milyen kegyetlen tudott lenni Mr. Norton a kisebbik fiához. Veled is minden rendben lesz. ígérem. Ami azt illeti, már én is jobban érzem magam. Időbe telt, mire megszoktam, hogy anya nincs velünk, de igazából nem is volt itt soha. Ahogy a te papád sem. Ő is mindig elmászkált az ügyfeleivel vagy a barátaival inni. Te magad mondtad. - Izzie érezte, hogy Billy máris kezd megnyugodni. - De nagyon furcsa lesz, hogy nincs itt - mondta a fiú szomorúan. Nem tetszett neki, hogy a szülei el akarnak válni, de az sem, ahogy az apja az anyjával bánt, amitől anyja évek óta boldogtalan volt. Efölött már nem lehetett szemet hunyni. -Igen, egy darabig furcsa lesz - értett egyet vele Izzie, hiszen nem volt értelme hazudni, és ő egyébként sem hazudott soha -, de azután jó lesz. Billy sokáig nem válaszolt, aztán még pár percig beszélgettek. Izzie vigaszt és támogatást nyújtott, mint mindig; a kis csoportban őt tekintették a bölcs, okos nőnek, akitől a többiek mindig megkapták azt a biztatást és érzelmi támogatást, amire szükségük volt. Éppen úgy, mint amikor az első napon az óvodában ebédet csinált nekik, hogy kellemesebben és otthonosabban érezzék magukat. Izzie mindig ott volt nekik, amikor nehézségekkel kerültek szembe. Mire letette a telefont, Billy is jobban érezte magát. Annyi mindenről akart beszélni, és annyi minden miatt kellett aggódnia. Billy most csak azt tudta, hogy borzasztóan hálás, amiért vannak barátai. Nélkülük nem tudott volna túljutni ezen a helyzeten. Ok voltak élete legnagyobb ajándéka. És amikor valamivel később összefutott az anyjával, már ő is jobban nézett ki, Brian pedig mosolyogva jött le a lépcsőn. Billy arra gondolt, hogy vajon igaza van-e Izzie-nek. Rendszerint igaza volt. Azután elment Gabbyékhoz, hogy elmondjon neki mindent. Gabby egyáltalán nem volt meglepve. Aznap délelőtt nagyon sokáig beszélgettek. Ötödik fejezet Egy évvel később, amikor az Ötösfogat már középiskolába járt, Brian és Billy kulcsos gyerek lett, de már elég nagyok voltak ahhoz, hogy ez ne okozzon gondot nekik. A tizenhat éves Billy fél szemét mindig tizenegy éves öccsén tartotta. Iskola után rendszerint futballedzésre ment, de ilyenkor Brian is ott lebzselt, és figyelte őket. Szerette nézni, ahogy Billy focizik. Bátyja volt a csapat sztár irányítója. Gabby is eljárt a pályára, hogy megnézze. Továbbra is ők voltak az egyetlen igazi pár az iskolában, és nagyon komolyan vették a kapcsolatukat; még a tanárok is meghatódtak azon, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz. Gabby segített Billynek, hogy fel tudja dolgozni a szülei válását, és mellette állt a többi barátja
is. A válással kapcsolatos dolgokban Izzie volt a fő tanácsadója, mivel már ő maga is átélte ezt a helyzetet. Egyedül arra nem készítette fel, mert ebben neki sem volt tapasztalata, hogy az anyja jóformán azonnal randizni kezd. Ez nagyon zavarta Billyt. Az apja meg olyan fiatal lányokkal lógott, akik legföljebb pár évvel voltak idősebbek Billy-nél. Larry nem is csinált titkot abból, hogy minden dögös csajt lefektet, akit csak meg tud kaparintani. Sőt mindenkinek eldicsekedett vele, aki hajlandó volt meghallgatni, még a fiainak is, és persze az ivást sem hagyta abba. Sőt annyira elvesztette a mértéket, hogy Billy már komolyan aggódott érte. Marilyn szinte azonnal el tudott helyezkedni az ingatlanközvetítő szakmában. Letette a vizsgát, és egy nagy cég alkalmazottjaként hamar megtanulta a szakma csínját-bínját, kiderült, hogy van hozzá érzéke, és még élvezte is a munkáját. A váláskor ő kapta meg a házat, és tizenhét évi házasság után Larrynek feleségtartást is kellett fizetnie. És bár panaszkodott miatta Billynek, volt miből adnia. Marilyn élete teljesen megváltozott. A válás hat hónap alatt lezajlott, és rögtön utána megismerkedett Jack Ellisonnal, egy jóképű, a negyvenes évei végét taposó, elvált férfival, akinek szintén volt két fia Chicagóban. Jack belvárosi, jól menő étterme üzletemberek népszerű találkozóhelye volt: előszeretettel jártak ide ebédelni vagy vacsorázni. Nem annyira elegáns, felkapott, inkább megbízható, szolid helyként tartották számon. Előző évben nyitott meg egy második, hasonlóan népszerű éttermet a Napa-völgyben. Jack kedves volt a fiúkhoz, Marilyn pedig odavolt érte. A férfi annyi figyelmességet és kedvességet tanúsított irántuk, hogy Brian valósággal kivirult, míg Billy, noha kelletlenül elismerte, hogy Jack rendes fickó, apja iránti lojalitásból idegenkedett tőle. A lehető legkevesebb időt töltötte Jackkel és az anyjával, s ha tehette, mindig Gabbyval volt. Larry alig-alig szakított időt arra, hogy találkozzon vele, mindig rengeteg elfoglaltságára hivatkozott, arra pedig, hogy Briant lássa, még kísérletet sem tett. Túlságosan habzsolta az életet. Hétvégeken, ha nem a belvárosi éttermében dolgozott, Jack elvitte Marilynt és Briant a Napavölgyi tanyájára, hogy megnézze, hogy mennek ott a dolgok. Néha kimentek a hajóján az öbölbe, amit Brian különösen szeretett. Az ő szemében Jack hős volt. Marilyn évek óta először valóban boldognak érezte magát. Mintha csoda történt volna vele, mesélte Connie-nak. Egyedül Billy utasította el Jacket, de anyja biztos volt benne, hogy idővel meg fogja szokni ő is. Jack természetes kedvességének lehetetlen volt ellenállni. A középiskola első évében Billy legnagyobb problémája - az anyja barátján és azon kívül, hogy apja eltűnt az életéből - az volt, hogy a jegyei megsínylették azt a sok változást, amin keresztül kellett mennie. Az iskolai tanácsadója figyelmeztette is, hogy ezekkel a jegyekkel nem fog futball-ösztöndíjat kapni, akármilyen jól játszik is. Fogalma sem volt, mit tegyen, márpedig ez az év döntő fontosságúnak ígérkezett a kollégiumi felvétel és az ösztöndíj elnyerése szempontjából. Ez az esztendő azért is nagyon izgalmas volt, mert az év eleje óta egyre-másra jöttek az újoncozok, hogy figyeljék a játékát a pályán. Florida, Alabama, Ten-nessee, LSU, USC és Notre Dame - mind beszálltak a versenybe, hogy megszerezzék maguknak Billyt. Larry feltette az internetre a legjobb mécseseiből készített videoklipeket, s ezeket persze mindannyian látták. De a tanácsadója azt mondta, ezzel a tanulmányi átlaggal nincs esélye. Javítania kellett tehát a jegyein, hogy bejusson a neki felkínált iskolák valamelyikébe. Marilyn magántanárt fogadott mellé, aki csak azt érte el, hogy Billy még bonyolultabbnak lássa a helyzetét. Egyik nap ebéd után el is panaszolta Izzie-nek. -Apám megöl, ha nem valamelyik egyetemi csapatban focizok tovább. Gabby megpróbált segíteni neki bizonyos feladatok megoldásában, de az ő jegyei sem voltak valami fényesek. Gabby sohasem volt különösebben jó tanuló, nem is akart egyetemre jelentkezni. Minden vágya az volt, hogy érettségi után Los Angelesbe mehessen, és ott színész legyen belőle. Első osztályos kora óta erről álmodott, és addig már csak egy éve maradt hátra. Billynek azonban nem volt nagy segítség a tanulásban.
- Akarsz egyáltalán egyetemistaként focizni? -kérdezte Izzie komolyan, és Billy megdöbbent a kérdés hallatán. - Vagy csak az apád kedvéért tennéd? Az anyja azt szerette volna, ha Izzie jogi egyetemre menne, de ő a legkevésbé sem akart oda járni. És bár csodálta azt, amit apja csinált az ACLU-nál, tudta, hogy az nem neki való. Sejtelme sem volt, mi legyen belőle. Régebben arra gondolt, hogy talán tanár lesz, vagy pszichológus, esetleg betegápoló, vagy beáll önkéntesnek a Békehadtestbe. Szeretett emberekkel foglalkozni, csak még nem tudta, milyen formában tegye. Tetszett neki, amit Connie O'Hara csinált feleségként és anyaként. Ő volt a példaképe, és Connie régen tanárként dolgozott. De Izzie azt is tudta, hogy anyja rosszul viselné, ha nem valami sokkal menőbb pályát választana. Katherine azt szerette volna, ha valamelyik előkelő keleti parti egyetemre menne, és bár ajegyei alapján bejuthatna, Izzie ezt sem akarta. O Kaliforniában szeretett volna maradni, az apja pedig azt tanácsolta, hogy tegye azt, amit szeretne. Azt is mondta, hogy nem kell ahhoz a Harvardra vagy a Yale-re járnia, hogy jó képzettséget szerezzen, és ez anyja nyomása ellenére fel-szabadítóan hatott rá. - Persze hogy akarok focizni - felelte Billy elszánt arccal. - Mindig is csak ezt akartam. Mi mást csinálhatnék? Az összes ilyen iskolában rengeteget kínálnak nekem. - És Billy azt is tudta, hogy apja ezt várja tőle, márpedig ő nem akart csalódást okozni neki. - Hát akkor, azt hiszem, segítenünk kell neked -közölte Izzie tárgyilagosan. O jól osztotta be az idejét és az erejét a tanuláshoz, és a jegyei is jók voltak. Angolból és történelemből volt a legerősebb, míg természettudományokból Andy volt a legjobb az egész iskolában, Izzie tehát úgy gondolta, kettőjük segítségével Billy feltornászhatja a jegyeit, ha hajlandó keményen dolgozni, márpedig azt mondta, hogy hajlandó. Billy el volt szánva: kész volt mindent elkövetni azért, hogy bekerüljön egy kiváló iskolába, ahol futballozhat. Ezek után megszerveztek számára egy tanulási menetrendet. Andy ebédidőben korrepetálta mindennap a könyvtárban, Izzie pedig iskola után együtt tanult vele. Ez így ment egészen az év végéig: a két barát segített Billynek a dolgozatok megírásában, felkészítették a szóbeli vizsgakérdésekre és a tesztekre, és kisebb részekre tördelték az anyagokat, hogy könnyebben megértse, és meg tudja emészteni. A második félév végére Billy jóformán minden tantárgyból az osztály első harmadába kapaszkodott fel, sőt Andynek köszönhetően a természettudományos tárgyakból időnként kitűnő osztályzatot is kapott. A két barát heroikus munkát végzett, aminek az lett az eredménye, hogy Billy elérte azt a szintet, ahonnan megpályázhatta az óhajtott ösztöndíjat. Óriási győzelem volt ez mindhármuknak, és ezek után Sean is bekapcsolódott a programba: spanyolból segített Billynek, mivel ő már folyékonyan beszélt spanyolul. Mire eljött az év vége, Billy tanácsadó tanára el sem akarta hinni, hogyan volt képes ennyit javítani. Marilynnel pedig madarat lehetett volna fogatni örömében. Billy azon az úton volt, hogy valóra váltsa, amiről eddig csak álmodott. Akárcsak ő. Jack Ellison júniusban megkérte a kezét, és ő igent mondott. Nem akartak várni; megbeszélték, hogy augusztusban a Napa-völgyben, Jack tanyáján megtartják az esküvőt. Marilyn a lánykérést követő reggelen elmondta a fiúknak. Azt akarta, hogy ők tudják meg elsőként. Briant teljesen felvillanyozta a hír; jobban szerette Jacket, mint az apját. Billy pedig két napig ki sem józanodott. Az anyjának azt mondta, hogy a gyomrára ment az influenza, de Izzie, Gabby és a többiek tudták, mennyire feldúlta a dolog. Most fogta fel igazán, hogy a szülei soha többé nem térnek vissza egymáshoz, hogy az apja sohasem fog kijózanodni, vagy ha mégis, Marilynnek már akkor sem fog kelleni. O feleségül megy Jackhez. Billy gyerekkora azon a nyáron ért véget. Any-nyira felzaklatta anyja férjhezmenetele, hogy titokban inni kezdett, és amikor egyedül volt, elszívott egy marihuánás cigarettát. Senki sem tudta, nem is gyanította, hogy mit csinál. Jól titkolta. És az esküvőn úgy leitta magát, hogy elvesztette az eszméletét, Seannak és Andynek kellett Izzie és Gabby segítségével felvinni a szobájába. Ok azt hitték, ez csak egyszeri túlkapás. Marilyn olyan izgatott és boldog volt, hogy
még a torta felvágásakor sem vette észre Billy távollétét. Hajnali négyig tartott a parti, és Marilyn bevallotta Connie-nak, hogy soha életében nem volt még ilyen boldog. - Hol van Billy? - kérdezte valamikor az éjszaka folyamán Connie Seantól, amikor a rögtönzött táncparkettől kissé távolabb látta őt beszélgetni Izzie-vel egy csendes asztalnál. Az esküvői vacsorát Jack napái étterme szállította, és természetesen minden nagyon finom volt. -Nem tudom, anya - felelte tétován Sean, és Izzie-re nézett, aki ebben a dologban a cinkosa volt. - Talán elfáradt, és lefeküdt aludni..- Nem árulta el az anyjának, hogy Billy órákkal ezelőtt elájult, és most eszméletlen állapotban fekszik az ágyán. Azon az éjszakán Connie és Mike sokat táncoltak. Gyönyörű esküvő volt, a boldog menyasz-szony és vőlegény látványa mindenkiben romantikus érzéseket ébresztettt. Marilyn azt is bevallotta Connie-nak, hogy szeretnének egy kisbabát. Negyvenkét éves volt, és úgy gondolta, még lehet gyereke. Haladéktalanul hozzá is akartak látni a próbálkozáshoz. Connie élt a gyanúperrel, hogy Billy nem örülne neki, de persze mire a baba megszületne, ő már kollégista lenne, és Marilynnek joga van a saját életét élni, miután oly hosszú ideig volt boldogtalan Larry mellett. Jack pedig nagyon is hozzá való. Két lábbal a földön járó, jó természetű férfi volt, végtelenül szerette Marilynt és a két fiát. A saját fiai is eljöttek az esküvőre: kedves, helyes gyerekek voltak. O'Haráék őszintén megkedvelték Jacket, és szerettek együtt lenni vele és Marilynnel. Gabby szülei, Judy és Adam is ott voltak az esküvőn, és elhozták magukkal Michelle-t is, aki elképesztően sovány volt, de nagyon csinos. Sokban hasonlított a nővérére, Gabbyra, csak sápadtabb, kisebb és visszafogottabb kiadásban. Andy szülei dolgoztak, így nem tudtak eljönni. Az anyja ügyelt, apja pedig Los Angelesben reklámozta egy tévéműsorban a legújabb könyvét. Andy O'Haráékkal jött el. Jeff Wallace, Izzie apja pedig egy új nővel érkezett, akivel épp akkor járt, és akiről Connie tudta, hogy Izzie nem kedveli. Egyik gyerek sem viselte könnyen, ha az életében változás következik be; szerették volna, ha minden ugyanúgy maradna, de persze ez lehetetlen volt. Már kettőjük szüleinek a házassága végződött válással, és ki mondhatta volna meg, miféle változásokat rejteget még számukra az élet? Nem beszélve arról, hogy ők maguk is változtak. Még egy év, és mindannyian szétszélednek, ki egyik egyetemre, ki másikra. Az egyetlen dolog, amiben mindnyájan egyetértettek, hogy Larryt sohasem szerették, míg Jacket nagyon is. És Jack, Larryvel ellentétben, úgy bánt Marilynnel, mint egy királynővel. Az esküvő másnapján Jack napái éttermében, Yointville-ben villásreggelire látták vendégül őket, majd a barátok elbúcsúztak a mézesheteikre utazó ifjú pártól. Jack Európába vitte Marilynt. Első úti céljuk Párizs volt, majd Olaszország következett, ahol Jack már jó előre vitorlás hajót bérelt. A fiúkat is hívta, de Brian nem bírta a tengert, Billy pedig nem akart menni. Megbeszélték, hogy a két fiú ezalatt O'Haráéknál fog lakni, Jack két fia pedig visszautazott Chicagóba, az édesanyjukhoz. Villásreggeli után az ifjú pár elutazott, a vendégek pedig visszatértek a városba. Hazafelé menet Brian élénk társalgásba merült Seannal - mostohaapja kedvessége és odafigyelése hatására teljesen feloldódott. Billy viszont alig-alig szólalt meg. Másnapos volt, szenvedett az előző napi ivászat miatt. Connie azt hitte, csak elfáradt, és mihelyt hazaértek, Billy nyomban ágyba is bújt Sean szobájában. Connie magában mosolyogva gondolt vissza az első óvodai napjukra, amikor megismerte Marilynt, és amikor Brian megszületett. Meglepte, hogy barátnője szeretne még egy kisbabát, és képes lenne újrakezdeni az egészet. O el sem tudta képzelni ugyanezt magáról. Immár tizenkét éve voltakbarátnők. Alig akarta elhinni, olyan gyorsan elrepültek az évek. De hogy az öt jó barát közös iskolai évei is hamarosan véget érnek, még ennél is meglepőbb volt. Az a tizenkét év, amióta először találkoztak össze ott, az óvodában, mintha egy szempillantás alatt telt volna el.
Hatodik fejezet Marilyn és Jack az esküvő után három héttel érkeztek haza a nászútjukról. Szeptember közepe volt, Brian már elkezdte a hetediket, az Ötösfogat pedig a végzős osztályba járt. Középiskolai életük a vége felé közeledett. Marilyn elvitte Connie-t ebédelni, így köszönve meg neki, hogy a távollétében gondot viselt a fiaira. Connie persze váltig állította, hogy semmiség volt az egész. Ő és Mike örültek, hogy a fiúk náluk vannak, és Sean is élvezte a helyzetet. - A mi házunkban Mike-kal, Kevinnel és Seannal amúgy is túlteng a tesztoszteron, hidd el, még két srác igazán nem okoz gondot. Egy lánnyal biztosan nem tudnék mit kezdeni. - Eszébe jutott Gabby húga, Michelle. - Láttad Michelle-t az esküvőn? Akárhányszor találkozom vele, mindig soványabb. Aggódtam érte. Szólni is akartam Judy-nak, de aztán úgy döntöttem, nem rontom el a kedvét. Mindig Gabbyra figyel, és nem tudom, észre-veszi-e, hogy mi történik. Szerintem Michelle ano-rexiás. - Én is észrevettem - vallotta be Marilyn. - Egy idő óta már figyeltem őt. Nem tudom, szólnom kellene-e Judynak, vagy törődjek inkább a magam dolgával. - Én is valahogy így érzem. De tudod, én mindig hálás voltam, ha mások mondtak nekem valamit Kevinről, amikor az a sok zűr volt vele. Az ember néha túl közel van hozzájuk, ezért nem látja meg a bajt, vagy mert eltitkolják előle. - Tudom. Egyébként Kevin hogy van? - Minden a legnagyobb rendben. Még mindig a City College-ban tanul. Lassan halad. Jövőre kellene végeznie. Jobban elnyúlik, mint gondoltuk, de a jegyei jók, és továbbra is tiszta. Jó passzban van... Erről jut eszembe - tette hozzá gondterhelt pillantással -, üres sörösüvegeket találtam Billy ágya alatt. Azt hiszem, valamelyik este egy kis bulit rendezhettek Seannal. Igaz, hogy már majdnem tizennyolc évesek, de azért alaposan leteremtettem őket. Mind a ketten bocsánatot kértek, de azt akartam, hogy te is tudjál róla. Az az érzésem, Billy még mindig ki van borulva attól, hogy férjhez mentél. Kedveli Jacket, de őrlődik közte és Larry között. Nem akarja elárulni az apját, de örül a te boldogságodnak. Jack remek fickó. Tízszer különb Larrynél. - Ezt Marilyn is így gondolta. -Ezért mentem hozzá - mondta, miközben a szája lassú mosolyra húzódott. Nyugodtnak és boldognak tűnt, és Connie örült ennek. - Azt hiszem, Larry erős nyomást gyakorol Billyre, ezért nem képes kötődni Jackhez. Briannek egyáltalán nem volt kapcsolata az apjával, így ő az egész személyiségével fordul Jack felé. Billynek sokkal nehezebb dolga van. Azt hiszem, jót fog tenni neki, ha jövőre kollégiumba megy, és távol lesz az apjától. Larry rémes alak, nem is értem, hogy képes egyben tartani az üzletét. - Amennyire tudta, a férfi most is rengeteg pénzt keresett, de többet ivott, mint valaha, és a korához képest feleannyi idős lányokkal kavart. Szánalmas volt. Marilyn sejtette, hogy ettől Billy nincs elragadtatva, habár csak ritkán kritizálta az apját. De azért tett már néhány homályos célzást. - Billy azt mondja, még gondolkodik, hogy melyik iskolába menjen - vetette föl Connie őszinte érdeklődéssel. A legjobb futballcsapatokkal büszkélkedő iskolák a harmadik év tavasza óta igyekeztek megszerezni a fiút, ami nagy izgalommal töltötte el Billyt és Larryt egyaránt. Azt mondja, továbbra is komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy profi futballista lesz, és nem vitás, hogy a képessége megvan hozzá. Mike megígérte neki, hogy az összes nagy meccsén ott leszünk, bárhol rendezzék is. - Marilyn mosolyogva nézett oly sok év óta hűséges barátnőjére. És tudta, hogy valóban ott lesznek Billy minden mérkőzésén. Ők is tervezték Jackkel és Briannel, hogy elmennek. -Úgy néz ki, hogy felveszik a USC-re, ami nagyon jó egyetem, és mellesleg így Gabbyhoz is közel lehet - tette még hozzá Connie. - Jack attól tart, csak azért akar profi lenni, hogy imponáljon az apjának - sóhajtotta Marilyn. - Ez az egyetlen dolog, ami Larrynek fontos volt, amióta csak Billy megszületett. Jack
próbálta kérdezgetni, van-e valami más foglalkozás is, ami esetleg érdekelné. De szerintem Billy ilyesmin még csak nem is gondolkozott soha. Pedig egy profi sportolónak kemény élete van, a karrierje rövid, tele feszültségekkel, sérülésekkel. Meg tudom érteni Jack aggodalmát. - Nem hiszem, hogy most rá tudnátok venni Billyt valamiféle irányváltásra - vélekedett Con-nie. - Különösen hogy ennyi jó iskola verseng érte. Ki tudna ennek ellenállni? Nem beszélve arról, hogy már túl régóta halad ebbe az irányba. Mike azt mondja, minden képessége megvan hozzá, hogy híres irányító váljon belőle, és mesés karriert fusson be a Nemzeti Futball Ligában. Szerencsés kölyök. Minden fiú erről álmodik. -Jack is így gondolja. Csak közben azon töpreng, hogy boldog lesz-e Billy ezen a pályán. Ezt a kérdést józan megfontolásból érdemes volt feltenni a fiúnak, és Marilyn örült, hogy Jack megtette. - Billy ezt akarja - felelte Connie csendesen. -Valahányszor a futballról beszél, csillogni kezd a szeme. Mint Seannak, amikor a tör vények betartatásának szükségességét fejtegeti. Csakhogy Billy álma sokkal merészebb és jóval nehezebben elérhető volt, és néha nagyon nagy árat kellett fizetni érte. Mindketten tudták, hogy Larry befutott sportoló ügyfelei nem mind boldog emberek, hogy egyikük-másikuk nagyon felszínes életet él, különösen miután véget ér a sportolói pályafutásuk, vagy ha a pályán súlyos sérülést szenvednek. Lehet, hogy sok pénzt keresnek, de sokat is kockáztatnak, és Marilyn mindenkinél jobban tudta, hogy ennek az életnek is megvan a maga árnyoldala, amit nem kívánt a nagyobbik fiának. De a kocka már el volt vetve, azt régen, már Billy kicsi korában elvetette az apja. Larry Billytől várta a saját álma megvalósítását, hogy a fián keresztül élhesse ki az ambícióit. Marilyn azzal is tisztában volt, hogy ezen ő ma már nem tud változtatni, annál is kevésbé, mivel a legjobb iskolák már kiszemelték maguknak Billyt. - Na és milyen volt a nászutatok? - kérdezte Connie már az ebéd végén. Igazából erre volt kíváncsi, ámbár elég volt ránéznie nyugodt és boldog barátnőjére, s már tudta a választ. -Fantasztikus! Párizs hihetetlenül gyönyörű, és az olaszországi hajókázás olyan volt, mint egy álombeli nászút a moziban. Jack végtelenül aranyos fiú. A hajózás után pár napot Rómában töltöttünk, utána pedig Firenzébe mentünk autóval. A végén Londonon át jöttünk haza. Csodálatos út volt. Jack azt sem tudta, hogy kényeztessen. - Jack valóban nagyon szerette őt, és a fiait is, ahogy Marilyn is megszerette a férfi fiait. Tökéletes családot alkottak Billy tartózkodása ellenére, amit reményeik szerint a fiú előbb-utóbb le fog vetkőzni, mert rájön, hogy anélkül is jól meglehet Jackkel és a családdal, hogy hűtlennek kellene éreznie magát az apjához. - Van valami hírem is a fiúk számára, de nem akarom idő előtt elárulni nekik - újságolta ragyogó arccal. Hazaérkezésük óta égett a vágytól, hogy elmondhassa a barátnőjének. - Miféle hír? - kezdett gyanakodni Connie Marilyn boldogságtól sugárzó arcát látva. Csak rá kellett néznie, és már ki is találta. - Terhes vagyok. Még csak háromhetes, de tegnap voltam az orvosnál, és azt mondta, hogy minden rendben van. - Amikor Brian születése után az orvosa nyugdíjba ment, Marilyn teljesen véletlenül Andy anyja, Helen Weston páciense lett, és nagyon megkedvelte őt. Helen jó orvos volt, aki nagyon odafigyelt a betegeire. Nem aggódott amiatt, hogy Marilyn negyvenkét évesen esett teherbe, de azt is megmondta neki, hogy jó lenne, ha az örömhír bejelentésével megvárná, amíg betölti a tizenkettedik hetet, az ő korában ugyanis nagyobb a vetélés esélye. Mindazonáltal nem lát okot az aggodalomra, manapság Marilynnél idősebb asszonyok is vállalnak gyereket, neki is több ilyen páciense volt már. - Jövő héten kell mennem ultrahangos vizsgálatra, de ő mindent rendben lévőnek lát - mesélte Marilyn izgatottan. - Az egyetlen dolog, amire a vetélésen kívül figyelmeztetett, hogy az én koromban nagyobb az ikerszülés esélye. Jack kiugrana a bőréből örömében, ha lányai születnének. Kettőnknek együtt már négy fiunk van, ezért szeretne annyira lányt. - Csillogó szemmel nézett Connie-ra, aki maga is izgalomba jött. - Hűha! Nem hittem volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik.
-Mi sem. Párizsban történt. Júniusra várjuk, épp az érettségi idejére - mondta zavartan, kicsit szégyenlősen, mire Connie nagyot nevetett. - Ugy fogod befejezni Billy iskolai pályafutását, ahogy elkezdted: szüléssel. Briant az első óvodai napon szülted meg, emlékszel? - Nekem is eszembe jutott - felelte Marilyn aggodalmas arccal. - Azt hiszem, Brian jól fogja fogadni, mert ő rajong Jackért, de Billy dühös lesz. -Látszott rajta, hogy őszintén aggódik emiatt. - Ő még azt sem emésztette meg, hogy összeházasodtunk, és tessék, máris útban van a gyerek. De a mi korunkban nem húzhatjuk az időt. Szerencsém van, hogy ilyen gyorsan teherbe estem, még gyógyszert sem kellett szednem, és semmiféle beavatkozásra nem volt szükség. Jack is olyan izgalommal készül rá, mint én, de mindketten szorongunk kicsit Billy miatt. - Ő is meg fog békülni vele - nyugtatta Connie. - Billy nagyszerű gyerek, és szeret téged. Ráadásul két hónappal a baba megszületése után kollégiumba költözik. Megkezdi az önálló életét. Az egyetem elvégzése után, ha minden jól megy, már nem szoktak hazaköltözni. Ha Kevin végez, és dolgozni kezd, mi sem sokat fogjuk látni őt. Örülhetsz, ha Billy hálaadásra és karácsonyra hazajön, különösen ha tagja lesz az egyetemi futballcsapatnak. Ő nem sokat fog észrevenni abból, hogy kisbaba van a háznál, nektek viszont nagy boldogságot jelent. - Connie arcára ábrándos kifejezés ült ki. - Ahogy téged elnézlek, én is szeretném újrakezdeni, különösen most, hogy Sean jövőre kollégiumba költözik, és addigra Kevin is elmegy, mert ha elkezd dolgozni, már megengedheti magának, hogy saját lakást béreljen. Minden olyan gyorsan elmúlik, az ember észre sem veszi. De én három évvel idősebb vagyok nálad, és azt hiszem, negyvenöt évesen már túl öreg vagyok az újbóli nekifutásnak. Mire az a gyerek lediplomázna, gyakorlatilag hetvenéves lennék. És Mike biztosan megölne. Tele van mindenféle romantikus elképzelésekkel arról, hogy ha majd a fiúk elmennek, hogy fog engem meztelenül végigkergetni a házon. Nem beszélve azokról az utazásokról, amelyekre húsz éve vár, hogy elvihessen, és amelyeket most majd megengedhetünk magunknak. Nem hiszem, hogy a kártyák még egy kisbabát jósolnának nekem. - Én sem hittem volna - felelte Marilyn, és boldog mosollyal hátradőlt a székben. A következő héten Jack elkísérte Marilynt az ultrahangra. Mindketten nagy izgalommal várták, hogy milyen lesz, amikor meglátják az első képet a születendő kisbabájukról. A vizsgálat kimutatta, hogy minden rendben van, a magzat egészséges, erős a szívhangja, és az összes adat megfelelő. Marilyn lélegzet-visszafojtva figyelt, mialatt az asz-szisztens a fémpálcát mozgatta a hasán, és mind a hárman feszülten meredtek a monitorra, amelyen megjelent a kép. Az asszisztens tovább körözött Marilyn géllel bekent hasán, de nem szólt semmit. Jack eközben mindvégig fogta Marilyn kezét. Aztán az asszisztens mosolyogva rájuk nézett, közölte, hogy mindjárt visszajön, és kiment a szobából. Marilyn könnyes szemmel, rémülten nézett föl Jackre. -Valami baj van - suttogta elfúló hangon. Mindketten a monitort bámulták, de nem láttak semmit, csak valami elmosódott, szürke foltot. Még túl korai volt, hogy az asszisztens magyarázata nélkül ki tudják venni a magzat körvonalait. Marilyn arcán könnyek gördültek végig. Várakozás közben Jack gyengéden simogatta égővörös haját, amelyet annyira szeretett, aztán lehajolt, hogy megcsókolja. O is meg volt ijedve, csak nem mutatta. Egész életében erre a nőre várt, akit nagyon szeretett. Nem akarta, hogy még egyszer valami rossz történjen vele; tudta, milyen boldogtalan volt Larry mellett, aki rosszul bánt vele, és akit gyűlölt ezért, de az apjukhoz fűződő kapcsolatuk iránti tiszteletből a fiai előtt sohasem mondta ki. Szorosan fogta Marilyn kezét, amelyen ott ragyogott a gyémántokkal kirakott jegygyűrű, az ő ajándéka. Ebben a pillanatban belépett az ajtón Helen Weston, és örömteli mosollyal nézett mindkettőjükre. Marilyn félve, ugyanakkor kicsit megnyugodva fogadta az érkezését. Valami komoly dologról lehet szó, ha az asszisztens az orvost hívta, hogy ő is nézze meg az ultrahangos képet, de Helen lagalább majd elmondja nekik, hogy mi az. Nem csupán mint
szülész-nőgyógyászt kedvelte meg, de azért is erősen kötődött Helenhez, mivel a fiaik jó barátok voltak. -Lássuk csak - mondta Helen mosolyogva. A nevével ellátott fehér orvosi köpeny volt rajta, amelynek zsebéből kilógott a sztetoszkópja. Ezzel szokta meghallgatni a babák szívverését. -Mi baj van? - kérdezte Marilyn szorongva, könnyek között. Már a legrosszabbra volt elkészülve: a baba súlyos beteg, talán már el is vesztette, csak még nem tud róla. Tudta, hogy ilyesmi előfordulhat a terhesség korai szakaszában, ha a magzat nem tud rendesen megtapadni. Ilyenkor nem fejlődik tovább, és végül elhal, vagy akár teljesen fel is szívódhat. - Nincs semmi baj - válaszolta Helen szelíden. - Sőt inkább jó hírt mondhatok. - Olyan nyugodt mosollyal nézett rájuk, hogy Marilyn könnyei elapadtak, és megszorította Jack kezét. Elaine csak biztos akart lenni abban, hogy én is azt látom, amit ő. Még nagyon az elején vagyunk, de gondolom, jó hírt mondok. Remélem, ti is annak fogjátok tartani. - Elfordult a monitortól, és már-már jóságosan rájuk nézett. Rokonszenvesnek találta a két embert, és sajnálta, hogy sem ő nem lehetett ott az esküvőjükön, sem Róbert, aki már ismert médiapszichológussá nőtte ki magát, és épp akkor is egy tévéfellépése volt Los Angelesben. - Azt hiszem, kettős születésnapi partinak nézünk elébe. Ikreitek lesznek - mondta, mire Marilyn újra könnyekben tört ki, és megkönnyebbülten ölelte át Jack nyakát. Ekkor már a férfi szemében is könnyek csillogtak. Csodálatos hír volt ez mindkettőjük számára. Már beszéltek arról, hogy milyen jó lenne, ha futná az idejükből egy második gyerekre is, de Marilyn nem tartotta valószínűnek, hogy összejönne még egy baba. És lám, most teljesülni látszik a vágyuk. Két baba egyszerre az első házasságukból hozott négy fiú mellé. - Biztos vagy benne? - kérdezte Jack izgatottan. -Igen, biztos vagyok - nevetett rá Helen. Elaine azért hívott be, hogy én is megnézzem. - Nem lehet, hogy több? - kérdezte Marilyn reménykedve, mire Helen még nagyobbat nevetett. - Ne legyél ilyen mohó! Szerintem kettővel is épp elég dolgotok lesz. Az utolsó időben valószínűleg feküdnöd kell majd, ha a babák túl nagyra nőnek. Koraszülésed nem volt, és mindkét fiad elég nagy súllyal született, úgyhogy valószínűleg gond nélkül ki fogod tudni hordani őket, de már nem vagy olyan fiatal, mint Briannel voltál, úgyhogy jobban oda kell figyelnünk. Mindenesetre nem látok semmi problémát. Egészséges vagy, minden jel szerint a babáid is azok. A fiúk tudják már? - Várni akartam vele addig, amíg kiderül, hogy minden rendben van-e - felelte Marilyn kicsit kábultan a nagy örömtől. Amióta fölfeküdt a vizsgálóasztalra, nem engedte el Jack kezét. - Én még várnék vele pár hetet. A tizenkettedik hétig persze nehéz lesz elhúzni az időt, tekintve, hogy ikrekről van szó. Nagy valószínűséggel jóval hamarabb meg fog látszani rajtad. Bár addig talán még tudsz várni. - Jack és Marilyn egyetértett vele. Helen vitaminokat adott, és a terhességgel kapcsolatban ellátta néhány egyszerű tanáccsal, amelyek már ismerősek voltak Marilynnek. Kapott egy könyvet is, amely az ikerterhességről szólt, és arról, hogy a szülők mire számítsanak az első hónapokban. Húsz perc múlva Jack kocsijában ültek, úton hazafelé. Mihelyt kiléptek a rendelőből, a férfi szenvedélyesen megcsókolta Marilynt, és újból szerelmet vallott neki. Mindketten kimondhatatlan izgalomban voltak, és tudták, nehéz lesz megállni, hogy mindenkinek el ne újságolják most rögtön, de csakugyan okosabb volt várni. És Marilyn a fiúk miatt is szorongott kicsit. Abban majdnem biztos volt, hogy Briannel nem lesz semmi gond, még ha ikrei születnek is, de Billy miatt aggódott. A fiút most sok minden nyomasztotta: hogy le ne rontsa az osztályzatait, hogy melyik iskola ajánlatát fogadja el. Fontos fordulópont volt ez az életében, és Marilyn nem szerette volna még jobban megnehezíteni a dolgát vagy feldúlni az életét. Jack hazafelé menet a kocsiban igyekezett megnyugtatni. Amint hazaértek, Marilyn első dolga volt
telefonálni Connie-nak, és elújságolni neki, hogy ikreket vár. Ettől persze Connie is izgalomba jött. - Atyaég! Ez fantasztikus! És nem bánod? De hiszen mondtad, hogy szeretnél egy másodikat is -idézte emlékezetébe barátnője szavait. - Kimondhatatlanul boldogok vagyunk! Az asz-szisztensnő a vizsgálat végén szó nélkül kiment a szobából, én meg azt hittem, a baba meghalt, vagy sérült, vagy valami, de aztán bejött Helen, és közölte velünk, hogy ikrek. Egészen addig rettenetesen féltem, de kiderült, hogy minden rendben van - hadarta egy szuszra. Jack megállt az ajtóban, és csókot dobott neki, mielőtt elindult visz-sza a belvárosba, az étterembe. - Szia, mami! - kiáltotta, és elment. Marilyn folytatta a beszélgetést Connie-val. -Remélem, nem kell az utolsó időben feküdnöm. Ott akarok lenni Billy érettségijén. De az ikreknél elő szokott fordulni, hogy korábban érkeznek, úgyhogy addigra talán meg is születnek. - Már alig várom, hogy lássam őket! - Én is. - Marilyn még elmondta, hogy reméli, lányai lesznek, de ha fiúk, annak is örülni fog, fő, hogy egészségesek legyenek. Egész nap úgy érezte magát, mintha a föld fölött lebegne. Az egész élete új irányt vett. A sok szenvedéssel tele házassága után találkozott egy csodálatos férfival, és most az ő gyermekeit hordja a szíve alatt. Már-már túl szép volt, hogy igaz lehessen. Jack kétszer is felhívta a délután folyamán, hogy megkérdezze, hogy érzi magát, amire csak azt tudta felelni, hogy „Boldog vagyok!". És ugyanezt érezte Jack is. November elején már egyre nehezebb volt elrejtenie a hasát. Bő blúzokat és pulóvereket hordott. Ekkor már tizenegy hetes volt, és Helen szerint nagyszerűen viselte a terhességet. Valóban jól érezte magát, mindössze reggelenként émely-gett kicsit, de ez sem volt vészes. Egyedül az volt feltűnő rajta, hogy a melle sokkal nagyobb lett, és napról napra nőtt. Jack azt mondta, neki tetszik. Hálaadás előtt két héttel Billy meghozta a nagy döntést, és a USC ajánlatát fogadta el. Hosszan beszélt a választásáról Gabbynak és az apjának. A Dél-Kaliforniai Egyetem színvonalas iskola volt nagyszerű futballcsapattal, és Los Angelesben Gabby közelében lehet, aki a színészi pályájára szintén ott készül, közben pedig modellkedni fog. Billyt Florida és Louisiana egyetemének ajánlata is megkísértette, de mindent összevéve jobban tetszett neki a USC, nem beszélve arról, hogy a sztár irányítójuk nemrégiben lesérült, így csakugyan szükségük volt rá, annyira, hogy már az első évfolyamon pályára léphet. És a döntésében Gabby is komoly szerepet játszott. Neki előbb elmondta, mint az apjáéknak, és Gabby ujjongott örömében. A szülei már vettek neki egy lakást Los Angelesben, így Billy a hétvégéket nála töltheti majd. Elkezdődik az önálló életük, méghozzá nagyon, de nagyon biztatóan. Most, hogy meghozta a döntést, az élet szakadatlan ünnepléssé vált Billy számára. Hősként néztek rá az Atwoodban, még a barátai is, és Ma-rüyn úgy érezte, most jött el a kedvező pillanat, hogy szóba hozza neki az ikreket. Billy jó hangulatban volt, az apjával is madarat lehetett volna fogatni, azt tervezte, hogy lakást bérel magának Los Angelesben, hogy Billy minden meccsén ott lehessen. Jack és Marilyn a hálaadás előtti héten elvitte a két fiút vacsorázni Jack éttermébe. A férfi azt is megígérte, hogy onnan hozatják majd a hálaadási vacsorát, ne Marilynnek kelljen dolgoznia vele. A vacsora finom volt, és a végén Jack hozatott egy üveg pezsgőt. Billy kapott egy fél pohárral, Brian is egy gyűszűnyit, mivel az étterem különtermében voltak, és az alkalom különlegesnek számított. És ekkor Marilyn Jackre mosolygott, majd a fiaihoz fordult. - Valamit meg kell osztanunk veletek - mondta, és a két fiú rögtön megérezte, hogy fontos dolog-ról van szó. - Elváltok? - kérdezte Brian rémülten.
-Akkor most nem töltenék pezsgőt a poharaitokba, Brian - felelte mosolyogva Jack. Akkor zsebkendőket osztottam volna ki, és sírnék. Ti ketten és az édesanyátok vagytok a legszebb ajándék az életemben. Brian láthatóan megkönnyebbült. Szerette Jacket, és nem akarta elveszíteni. Egy jó hírt szeretnénk megosztani veletek - fogott neki újra Marilyn, majd vett egy nagy lélegzetet, és kimondta: - Kisbabánk lesz... akarom mondani, kettő. Ikreink lesznek. Júniusban. Azt akartuk, hogy elsőként ti tudjátok meg. Mindkét fiú döbbenten bámult rá, majd Brian arca lassan szégyenlős mosolyra derült. - Hát ez furcsa - nézett Jackre; nem tűnt boldogtalannak. - De nem vagytok már túl öregek? - Úgy látszik, nem - mosolygott vissza rá Jack. Billy egy szót sem szólt; mozdulatlan, merev arccal nézte az anyját. - Vicceltek, ugye? Ez valami tréfa, igaz? - Olyan arcot vágott, mintha mindjárt sírva fakadna. - Nem, Billy, nem az. Ez a valóság. De legalább téged nem fognak éjszakánként felébreszteni, hiszen te addigra kollégiumban laksz. Marilyn eltervezte, hogy a vendégszobát alakítja át az ikrek gyerekszobájának. Jack már odaköltözött hozzájuk, mert így családiasabb, és a fiúk számára is könnyebb volt. A ház meg elég nagy, hogy még két gyerek elférjen benne. - Szerintem ez jó nagy hülyeség - jelentette ki Billy. - Van már elég gyereketek. És mi van akkor, ha két év múlva úgy döntőtök, hogy már nem szeretitek egymást? Velük akkor mi lesz? Megfelezitek őket? - Billynek még mindig fájt, hogy a szülei elváltak és az anyja újra férjhez ment, és ez meg is látszott rajta. - Reméljük, ez sohasem fog megtörténni - válaszolta Jack nyugodtan. - Azt hiszem, édesanyátok és én tudtuk, mire vállalkozunk, amikor összeházasodtunk. Nem akartunk volna még több gyereket, ha nem lettünk volna biztosak magunkban. - Lehet, hogy most biztosak vagytok, de nem tudjátok, mi lesz később. Nézd csak meg Izzie szüleit, és magadat meg apát - fordult egyenesen Marilynhez. - Apa azóta egy csődtömeg lett, te pedig férjhez mentél valaki máshoz, és újabb gyerekeid lesznek. Marilyn nem árulta el neki, hogy az apja már azelőtt is egy csődtömeg volt, mielőtt elvált tőle. Látta, hogy Billynek ki kell adnia magából az érzéseit, és egy pillanatra lelkifurdalása támadt vele szemben, mintha elárulta volna őt azzal, hogy teherbe esett. Billy végzős középiskolás volt, majdnem tizennyolc éves, de még mindig kisfiú. -Sajnálom, hogy így felzaklat téged, Billy -mondta halkan, és kinyúlt a fiú keze után, de ő nem engedte, hogy megfogja. Attól kezdve egy szót sem szólt, amíg föl nem álltak az asztaltól; akkor kiballagott az étteremből, és a kocsinál várta meg őket. Mihelyt hazaértek, anélkül hogy egy szóval is gratulált volna Jacknek vagy az anyjának, rögtön átment Gabbyhoz. Úgy festett, mint egy viharfelhő, és Jack pár perc múlva a konyhában talált rá Marilynre, amint sírva dörzsölgette a hasát. A vacsora végén rettenetes gyomorrontás kapta el. - Rosszul vagy? - lépett oda hozzá Jack, és átölelte. - Kár, hogy Billy ilyen rosszul fogadta a hírt. De majd megbékél. Az az érzésem, hogy sok szempontból még gyerek. - Marilyn bólintott, és odabújt a férjéhez. Semmiképpen sem szerette volna kiborítani Billyt. Épp eléggé megviselte őt a válásuk és az állandó nyomás, amit Larry gyakorolt rá. - Rendbe fog jönni, ha majd meglátja őket. Hozzá kell szoknia a gondolathoz, és akkor már egyébként is L.A.-ben lesz. - Mialatt Jack átölelve tartotta, a hátát masszírozta. így talált rájuk Brian, aki kíváncsi arccal lépett be a konyhába. - És azt tudjátok már, hogy mik lesznek? Fiúk, lányok, vagy ez is, az is? - Ő láthatóan teljesen természetesnek vette a helyzetet. Anyja és mostohaapja nevetve fordultak felé.
- Mihelyt megtudjuk, megmondjuk - ígérte Marilyn. - Te mit szereméi jobban? -Természetesen két fiút - forgatta a szemét Brian. - Jack és én megtanítanánk őket baseballozni. - Neki máris tetszett az idősebb báty szerepe, és a beavatottak mosolyával nézett össze Jackkel. - A lányokat is meg lehet tanítani baseballozni, ugye tudod? - emlékeztette Marilyn, mire Brian megint csak a szemét forgatta. Aztán elvett egy süteményt a dobozból, és leült a konyhaasztalhoz. - A lányok bénák - jelentette ki. - Nem fogod mindig így gondolni - felelte Jack magabiztosan. Pár perc múlva lekapcsolták a konyhában a villanyt, és fölmentek az emeletre. Bátyjával ellentétben Brian rendkívül jól fogadta a bejelentésüket. Billy személyes sértésnek érezte, és ezt meg is mondta Gabbynak, aki viszont örült, hogy lesznek kisbabák, méghozzá ikrek, akikkel majd el lehet játszani, amikor hazajönnek L.A.-ből. A szavai hallatán Billy fancsali képet vágott, másnap reggel pedig Marilyn két üres sörösdobozt talált az ágya alatt. Nem szólt semmit, gondolta, ad neki egy kis időt, az azonban nem volt megnyugtató, hogy Billy a stresszes helyzetekre sörözéssel reagált. Nem szerette volna, ha apja nyomdokaiba lép, de úgy gondolta, két doboz sör miatt még nem kell pánikba esnie. Beszámolt a dologról Jacknek, aki azt javasolta, hogy tartsák szemmel Billyt, de ne reagálják túl a helyzetet. Marilyn egyetértett vele. *** A hálaadás ünnepe sokkal boldogabban zajlott az új Norton-Ellison házban, mint egy évvel azelőtt. Eljöttek hozzájuk Jack fiai és Gabby is. Ő segített Marilynnek megteríteni az ünnepi asztalt, amire a Jack étterméből rendelt vacsora került. Két pincér szolgálta fel nekik a fogásokat, és rendet is ők raktak utánuk. Marilynnek csak le kellett ülnie az asztalhoz. A vacsora hagyományos hálaadási pulyka volt, és Billyt kivéve mindenki jó hangulatban evett. Jack fiai megpróbálták bevonni Billyt a beszélgetésbe, de hiába kérdezgették a USC csapatában való futballozásáról, Billy csak kurta, feszült válaszokat adott, és vacsora után rögtön visszavonult Gabbyval a szobájába. A lány meglepetésére elővett egy üveg tequilát, és mindkettőjüknek töltött belőle. A szekrénye egyik fiókjában rejtegette az italt. Gabby megdöbbent, amikor meglátta, és visszautasította. - Ez nem jó, Billy - mondta halkan. - Tudom, ki vagy borulva attól, hogy a mamádnak kisbabája lesz, illetve kettő, de azzal nem változtatsz semmin, ha leiszod magad. - Legföljebb az ösztöndíját veszítheti el, ha rajtakapják. - Egy pohártól még nem leszek részeg. Nem érdekel sem az anyám, sem a kisbabái, de az ég szerelmére, hálaadás van. - így még sohasem beszélt Gabbyval, és amikor a lány visszautasította az odakínált kupicát, Billy az övét is megitta. Gabby már látta őt spiccesnek különböző bulikon, de olyankor csak sört iszogatott. Töményét fogyasztani még sohasem látta, mint ahogy olyat sem tapasztalt, hogy bánatában ivott volna; ez még akkor sem fordult elő, amikor a szülei elváltak. Az egész akkor kezdődött, amikor az anyja eldöntötte, hogy hozzámegy Jackhez. - Ezt nem csinálhatod, amikor edzésed van - figyelmeztette őt rosszalló arccal. - Ne akard megszabni nekem, hogy mit csinálhatok, és ne legyél már ilyen régimódi utasította rendre Billy, és egy pillanatig úgy hangzott, mintha az apja beszélt volna. Gabby ezen kiakadt, és hamarosan el is ment. Marilyn meglepődött, hogy ilyen hamar elmenni látja, de könnyen el tudta képzelni, hogy Billy nem lehetett valami jó hangulatban. Kis híján sikerült is elrontania számára az ünnepi vacsora hangulatát, de Brian olyan aranyos volt, és persze Jack is. Billy azonban világossá tette, hogy nem hajlandó osztozni a boldogságukban. Jack két fiának már a vacsora előtt elmondták a nagy újságot, amin ők is meglepődtek, de örömmel fogadták. És ők is azt remélték, hogy fiúk lesznek.
Hétfő reggel, amikor berakta Billy tiszta fehérneműit, Marilyn megtalálta a szekrényfiókjában a két mosatlan kupicát, és kicsit beljebb a tequilás üveget. Érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra, és azon nyomban felhívta Connie-t, hogy elmondja neki, mit talált. - A francba! Nem akarom, hogy Larryhez hasonlóan belőle is alkoholista váljon. Azt hiszem, azóta iszik, amióta Jackkel összeházasodtunk. Most meg az ikrek miatt van kiborulva, azért csinálja. - Ez nem elég nyomós ok - felelte Connie, és az ő hangján is elkeseredettség érződött. Én egy üveg vodkát találtam Kevin szekrényében a hétvégén. A rehab óta józan volt, és ma már felnőtt ember. Szívesen mondanék neki valamit, de megvádolna, hogy szaglászok utána. Huszonnégy éves férfi létére egy fedél alatt lakik velünk. De ha. újból inni kezd, akkor az élete menthetetlenül zsákutcába jut. Mike azt akarja, hogy máris kezdjen el mellette dolgozni, és ha végez, attól kezdve teljes munkaidőben csinálja tovább. De Kevin nem szereti az építkezéseket, és végképp nem szeretett soha az apja mellett dolgozni. Mike szigorúan fogja, szerinte az jót tesz Kevinnek. -Esküszöm, néha már arra gondolok, hogy meg akarnak ölni bennünket - sóhajtotta Marilyn, mire Connie elnevette magát. Pedig egyikőjük helyzete sem volt mulatságos. Mindketten nagyon jól tudták, hogy a fiaik jövője forog kockán. Es BiÜynek most különösen sok veszítenivalója volt. Közel járt hozzá, hogy minden álnia valóra váljon. - Bízzunk benne, hogy csak rossz passzban vannak, és egykettőre összekapják magukat. Te mondasz valamit Kevinnek? - Mike fog vele beszélni ma este, és megmondja neki, hogy ezt sürgősen hagyja abba. Közli vele, hogy ha továbbra is itt akar lakni, józanul kell élnie, és a szabad idejében mellette kell dolgoznia. Ha pedig ez nem tetszik neki, elmehet. Úgyhogy mi arra készülünk, hogy ma este tiszta vizet öntünk a pohárba. És mi a helyzet veled és Billyvel? - Billy intenzív edzésben van, úgyhogy egyáltalán nem volna szabad innia. Lehet, hogy csak „szenioritiszben" szenved. Mindenki azt mondja, hogy miután a kölyköt fölvették az egyetemre, egy időre megbolondul. Most, hogy bejutott a USC-re, Billy hosszú idő után megszabadult a nyomástól. Hacsak meg nem bukik. Oda fogok figyelni rá emiatt az ivás dolog miatt. - Én is - felelte csüggedten Connie. Szentül hitte, hogy Kevin megszabadult, a rossz napok véget értek. De már nem volt ebben olyan biztos. Kevint az a veszély fenyegette, hogy drogozni vagy inni kezd, és végképp eltéved, elvész. Annak idején egy nagyon hasonló helyzetben hajszál híján börtönbe került, és legközelebb nem fogja megúszni. Amiatt kevésbé aggódott, hogy Billy megivott a szobájában egy-két sört és egy kupica tequilát, noha nem örült neki. A vele egykorú gyerekek, még a jók is, időnként ittak, ez nem vitás. De Kevin már nem volt gyerek, ő már férfi volt. A karácsonyi vakációban egyaránt történtek jó és rossz dolgok. Connie és Marilyn egyik nap a manikűrszalonban összefutott Michelle-lel, és elszörnyedtek attól, amit láttak. A lány ijesztően sovány volt. Már nem lehetett letagadni, hogy anorexiás. Marilyn végül összeszedte a bátorságát, és szóvá tette Judynak, aki elmondta, hogy épp a héten jártak az orvosnál, és Michelle most kezdett járni ambuláns kezelésre egy táplálkozási rendellenességekre szakosodott klinikára. Judyt teljesen kikészítette a dolog. Marilyn megkönnyebbült attól, hogy Michelle már hozzáértő kezekben van. A szezon legjobb híre az volt, hogy egy nappal a karácsonyi szünidő kezdete előtt Andy megkapta az értesítést: felvételt nyert a Harvardra. Ez persze rajta kívül senkinek sem jelentett meglepetést. Amikor elmondta a többieknek, Izzie akkorát sikított, hogy az egész ház beleremegett, Sean és
Billy pedig a vállukon hordozták körbe, miközben Gabby fülig érő szájjal vigyorgott rájuk. Andy volt a csapat büszkesége, és a tanáraik is örömmámorban úsztak, jóllehet cseppet sem voltak meglepve. El akarta újságolni az anyjának, de a hívása a postafiókra ment, ami azt jelentette, hogy vagy egy betegénél volt, vagy épp egy szülést vezetett le. Andy tehát SMS-t küldött neki, hogy mihelyt tudja, hívja őt vissza. Apját két beteg között sikerült utolérnie, s bár a hangján érződött, hogy nagyon elfoglalt, örömmel fogadta a hírt. - Az lepett volna meg, ha nem sikerül - mondta a férfi higgadtan. - Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy elutasíthatnak? - Robertet mulattatta a gondolat, különösen mivel ő maga is a Harvardra járt. Tudta, hogy Andy a jegyeivel, teszteredményeivel biztos befutónak számít. Egyedül a fiú izgult annyira, hogy hetek óta rosszul aludt. De nem mutatta, és csak Izzie-nek vallotta be, mennyire ideges. Rémálmai voltak arról, hogy nem veszik föl, és emiatt az apja kitagadja. Az anyja megbo-csátana és megértené, de az apja soha. Ő csak kitűnő jegyet fogadott el tőle, amit Andy játszva teljesített, jóllehet nem volt mindig olyan könnyű, mint ahogy mutatta. - Kösz, hogy segítettél a pályázati esszé megírásában - súgta Izzie-nek, amikor kijöttek az utolsó óráról. - Azt hiszem, amiatt vettek föl. - Őszintén hálás és megkönnyebbült volt. - Megőrültél? - nézett rá elképedve Izzie. - A te jegyeiddel és pontszámaiddal gondolod, hogy az én segítségem juttatott be? Ébredj fel, Andy Weston! Te vagy az osztály zsenije! - Ne hülyéskedj, az te vagy. Te vagy az egyik legjobb analitikus elme, akivel életemben találkoztam. Több mindent megértesz, mint a szüleim, pedig ők mindketten nagyon okosak, az apám még könyveket is ír, és állítólag ragyogó elme. Izzie tudta, hogy Andy apjának a könyvei nagyon sikeresek, de őt magát mindig is hideg személyiségnek tartotta. Az anyját sokkal jobban kedvelte. - Hidd el nekem, hogy zseni vagy, és egyszer még fantasztikusan jó orvos lesz belőled. Van már valami elképzelésed, hogy mire fogsz szakosodni? Közben kiléptek az iskola kapuján. - Talán kutatóorvos leszek. Gyűlölöm látni, ha az emberek szenvednek. És nem szeretnék egyszer is olyan hibát elkövetni, ami valakinek az életébe kerül. Nem mernék vállalni ekkora felelősséget. Tizenkét év után, amit egy osztályban töltöttek el, Izzie ismerte annyira Andyt, hogy tudja, soha nem akart megbántani senkit, sem szóval, sem tettel. Rendkívül figyelmes, megfontolt, másokkal törődő, jószívű fiú volt, Izzie kimondhatatlanul csodálta érte. Mindenkit szeretett a csoportjukban, de Andy volt az a barát, akit a legjobban tisztelt. És most fölvették a Harvardra, méghozzá az első körben! Nagyon büszke volt rá. Ő majd most, a karácsonyi szünetben akarta kitölteni a jelentkezési lapjait. Első helyen továbbra is az UCLA-t pályázza meg, és már előre örült, hogy Gabby és Billy is Los Angelesben lesznek. Reménykedett, hogy föl fogják venni. A többi hely, amit meg akart pályázni, keleten volt, csupa olyan iskola, ahová igazából nem akart menni, habár az egyik, a Bostoni Egyetem, közel esett a Harvardhoz, ahová majd Andy jár. Bele sem akart gondolni, hogy fél év múlva mindannyian külön utakra térnek, és csak remélni merte, hogy továbbra is fognak találkozni, és a szünetekre mindannyian hazajönnek. Tudta, hogy mind az öten komolyan gondolták, amikor azt mondták, hogy örökre barátok maradnak, és reménykedett: az életük úgy alakul, hogy valóban megmaradhassanak annak. De ha Andy jó híreket kapott, Izzie-vel az ellenkezője történt a karácsonyi szünidőben. Apja új barátnővel állított haza, és Izzie rögtön látta, hogy ez most komoly A szülei válása óta nem akadt senki, aki igazán számított volna az apjának. Az új nőt Jennif érnek hívták, szociális munkás volt, apja a munkahelyén ismerte meg. Kolumbiában dolgozott, két évvel azelőtt érkezett San Franciscóba, hogy Jeffel találkozott. Harmincnyolc éves volt. Jeff ötvenöt. Izzie sokallta és nevetségesnek tartotta a tizenhét év korkülönbséget. Jennifer helyes nő volt, Izzie
meg tudta érteni, miért tetszett meg az apjának. Okos, csinos, jó alakú, jó humorú, és mellesleg nem látszott többnek huszonötnél. Jeff elvitte őt és Izzie-t egy mexikói vacsorára a követségre, ahol Izzie megtudta, hogy Jennifer folyékonyan beszél spanyolul. Kiderült számára, hogy Jennifer Mexikóban nőtt fel, mert az apja diplomata volt; ez felruházta őt azzal a cseppnyi egzotikummal, ami még vonzóbbá tette. Okosabbnak és bonyolultabb személyiségnek tűnt, mint Jeff eddigi partnerei, és Izzie nyomban felismerte, hogy Jennifer komolyan veszélyezteti azt a békés életet, amelyet az elmúlt öt évben apjával kialakítottak maguknak. Időnként találkozott az anyjával, de Katherine mostanában jórészt New Yorkban dolgozott a cégének, és a közös felügyeletnek már a látszatát sem tudták betartani. Izzie azonban pontosan olyannak szerette az életét, ahogy az apjával kettesben éltek. A vacsora után Jeff hazavitte Jennifert, aztán bement Izzie-hez a szobájába. Ő épp Gabbyval beszélt telefonon, de rögtön letette, amikor apja belépett az ajtón. - Na, mit gondolsz, Iz? - kérdezte Jeff Jennifer-re célozva, és Izzie csak némi habozás után szólalt meg. Óvatosan akart fogalmazni, nem állt szándékában megsérteni az apja érzéseit, de úgy gondolta, Jennifer túl fiatal hozzá. A nő vacsora közben megemlítette, hogy szeretne gyerekeket, mire Izzie majdnem félrenyelte a falatot. Amennyire meg tudta ítélni, apja már túl öreg volt ahhoz, hogy új családot alapítson. Legalábbis így remélte. - Nem gondolod, apa, hogy egy kicsit fiatal? - Nem igazán. Jól megértjük egymást. - Nem úgy nézett ki, mint akit bármi is aggasztana. -Mióta ismered? - Apja soha nem említette, mígnem egyszer Jennifer váratlanul megjelent a színen. De valahányszor a vacsoránál ránézett, csillogni kezdett a szeme. Ezzel pánikba kergette Izzie-t. Jennifer komoly fenyegetést jelentett számára. -Körülbelül három hónapja. Együtt dolgoztunk egy diszkriminációs eseten, ami egy napköziben történt. Nagyon ért az ilyesmihez. - Az jó - mondta Izzie, aki jóval nyugodtabbnak mutatta magát, mint amilyen valójában volt. - Nagyon helyes nő, megértem, miért tetszik neked annyira. Csak arra gondolok, hogy biztosan férjhez akar menni, és minél előbb gyerekeket akar, és nem szeretném, ha téged emiatt csalódás érne. - Még nem vagyok túl öreg ahhoz, hogy gyerekeim legyenek - felelte az apja sértődötten, mire a lányának végigfutott a hideg a hátán. Most úgy megsajnálta Billyt, ahogy eddig még soha. - Mari-lynnek ikrei lesznek az új férjétől, és Billy ugyanannyi idős, mint te. -Igen, de ők mindketten negyven-valahány évesek. Te meg ötvenöt vagy. Még akarsz gyereket, apa? - kérdezte remegő hangon Izzie. -Még nem gondolkoztam rajta. Talán igen, a megfelelő nőtől. Nem tudom. Te nemsokára elmész, én pedig nagyon magányos leszek itt. -Láthatóan megsajnálta magát, Izzie-nek pedig ösz-szeszorult a szíve a félelemtől. - Az Isten szerelmére, apa, szerezz egy kutyát, de ne legyen gyereked! Az egy életre szóló elkötelezettséget jelent, és még alig ismered ezt a nőt. Apja arcán eddig sosem tapasztalt konokság jelent meg. - Szeretem őt. - Akkor járj vele, de ne vedd feleségül, és főleg ne legyen tőle gyereked! Szerintem túl fiatal hozzád, és kész. - A korához képest nagyon is érett. Úgy gondolkozik, mint a korombeliek. - Nem, nem úgy - javította ki Izzie. - Úgy gondolkozik, mint az én korombeliek A vacsora alatt végig az volt az érzésem, mintha egy gyerekhez beszélnék. - O nagyon sokoldalú, rugalmas, és ért az emberekhez -bizonygatta az apja, és Izzie látta, hogy hiába beszél neki. Alig várta, hogy másnap elmesélje a dolgot Seannak, és beszámoljon neki az aggodalmairól.
- Azt hiszem, apám talált valakit, és ez most komoly. A nő tizenhét évvel fiatalabb nála, és más se hiányzik nekem, mint hogy elvegyen valami üresfejű csinibabát, amíg én távol vagyok. - Üresfejű? - lepődött meg Sean. O mindig értelmes fickónak tartotta Izzie apját, olyasminek, mint a saját szüleit. Nem tudta elképzelni egy diszkócsajjal. - Nem, nem az. Épp ez a baj. Az igazat megvallva, még kedvelem is. - Sóhajtva nézett a fiúra. -Csak nem akarom, hogy valami változás történjen nálunk, illetve köztük. Épp elég nehéz elmenni, hát még ha azon kell izgulni, hogy mire visszajössz, minden megváltozik itthon. - Nem fog - nyugtatta meg Sean. - Apád szeret téged, és ő nagyon jó fej. Nem fog hülyeséget csinálni, mialatt te nem leszel itthon. Biztosan csak barátnőnek kell neki a csaj. - Igen, lehet - bólintott Izzie, de egyáltalán nem volt biztos benne. Tudta, hogy néha mennyire magányosnak érezte magát az apja az elmúlt öt év alatt, és hogy eddig nem volt semmilyen komoly kapcsolata. - Nyugi, minden rendben lesz. Még az is lehet, hogy a jövő héten szakítanak - vigasztalta Sean. - Lehet. - Fárasztó volt annyi minden miatt idegeskedni, és az ember nem szabhatta meg, hogyan éljenek a szülei. Marilyn volt az élő bizonyíték. Egyetlen év leforgása alatt elvált, újra férjhez ment, és most ikreket vár. Túl sok minden történt hirtelen Billy életében, és ők mindketten tudták, hogy még mindig ki volt készülve tőle. - Mellesleg hogy van a bátyád? - kérdezte Ke-vinre célozva. Sean nemigen beszélt róla, de Izzie tudta, hogy jobban aggódik miatta, mint ameny-nyire beismeri. - Nem tudom - vallotta be őszintén Sean. - Fura érzéseim vannak vele kapcsolatban. Látszólag minden oké vele, de szerintem nincs rendben. Megint úgy viselkedik, mint aki titkol valamit, és akárhányszor látom, mindig fel van dobva. Az az érzésem, hogy megint drogozik. Remélem, tévedek. Jelenleg apám mellett dolgozik, de ha ezt most elbaltázza, apa nagyon dühös lesz rá. Izzie bólintott, azután más dolgokról kezdtek beszélgetni. Azt tervezték, hogy a téli szünidőben mindnyájan elmennek síelni Tahoe-ba, és az O'Hara család felajánlotta, hogy pár napig megszállhatnak az ottani házukban. Izzie-nek még el kellett küldenie az utolsó jelentkezési lapjait, és mire felocsúdnak, már véget is ér a szünidő. Hat hónap múlva érettségi pillanatnyilag mindany-nyian ettől rettegtek a legjobban.
Hetedik fejezet O 'Haráék az egész osztályt meghívták egy kerti grillpartira, hogy megünnepeljék az érettségit. Nagy esemény volt. Jack San Franciscó-i étterméből hívtak szakácsot, hogy elkészítse a sülteket, hot dogokat, hamburgereket, oldalasokat és mindent, amit ilyenkor kell. A parti remekül sikerült, mindenki nagyon jól érezte magát. Talpraesett, energikus és boldog társaságnak tűnt az egész banda, bár néhányan kissé ittasan érkeztek, a részegeket azonban nem engedték be, hanem taxit hívtak, és hazaküldték őket. O'Haráék nagyon éberen őrködtek. Mindenkinek csináltattak egy pólót, rajta az összes érettségiző osztálytárs nevével, amit érkezéskor mindannyian fölvettek. Az Ötösfogat végig együtt volt, együtt ettek, beszélgettek, nevetgéltek. Sean úgy vette észre, hogy Billy nyomás alatt van, de amikor rákérdezett, Billy tagadta. Sean Izzie-t is megkérdezte, mit gondol, de ő rendben lévőnek találta Billyt, és Sean megkönnyebbült. Marilyn és Jack csak rövid időre ugrottak be. Marilynnek így a terhesség vége felé egy hónapig feküdnie kellett, de már csak öt napja volt hátra a kiírás szerint, ezért Helen engedélyezte, hogy fölkeljen, és ott lehessen az érettségi bizonyítványok átadási ünnepségén meg az ezzel kapcsolatos eseményeken. Már tudták, hogy mindkét baba kislány, és Marilyn
saját bevallása szerint soha életében nem volt még ilyen felkészült. A Briannel való terhessége ehhez képest gyerekjáték volt, de nem bánta, hiszen olyan boldogok voltak. Jack csupa figyelmesség volt, szinte a tenyerén hordozta, aminek Marilyn különösen örült, mivel mostanára olyan terebélyessé vált, hogy karácsony óta nem látta a saját lábát, és segítség nélkül az ágyból sem tudott kiszállni. De Jack állandóan ott sürgött-forgott körülötte. Billy sem tett már szemrehányásokat. Minden erejével az iskolára összpontosított, és a USC futballedzései miatt egy hónappal hamarabb utazott el otthonról. Judy azt tervezte, hogy augusztusban Los Angelesbe utazik Gabbyval együtt, hogy segítsen lakást keresni, és mindent beszerezzen neki, amit kell. Michelle a klinikai kezelések után valamivel egészségesebbnek nézett ki, és bár nem látszott, hogy akár egy dekát is hízott volna, Judy azt mondta Connie-nak és Marilynnek, hogy sokkal jobban van. Csakugyan derűsebbnek és kipihen-tebbnek tűnt, amikor együtt volt az Ötösfogattal. Judy és Gabby egyre-másra szőtték a terveket a Los Angeles-i tartózkodásra, és úgy volt, hogy amíg megtalálják és berendezik Gabby ottani lakását, Michelle egy barátnőjénél fog lakni. Izzie-t felvették az UCLA-ra és az összes többi egyetemre, ahová jelentkezett, úgyhogy végül neki kellett választania. Nála az UCLA volt a nyerő, az a tudat pedig, hogy Billy és Gabby közelében lesz, különösen boldoggá tette. Megígérték egymásnak, hogy amikor csak lehet, találkoznak. Sean a Washington D.C.-beli George Washington Uni-versity mellett döntött, mert főtárgyként politikatudományt és külpolitikát akart tanulni, melléktantárgyként pedig spanyolt. Jó nyelvérzéke volt, és az osztályukban ő nyerte el a díjat a spanyol nyelvben elért kiváló eredményéért. Csak Izzie-nek árulta el, senki másnak, hogy megpróbálta úgy igazítani a főtárgyát, hogy megfeleljen az FBI-felvételinek. Nagyon alaposan tanulmányozta, hogy mik a követelmények, és sokat olvasott róluk az interneten. Connie és Mike véleménye szerint Sean nagyon igényes programot választott, de szomorkodtak, amiért ilyen messze megy, még ha belátták is, hogy ez nagyszerű lehetőség arra, hogy többet lásson a világból. így hát kosarat adott a kolumbiai Georgetownnak és az MIT-nek, és állította, hogy a GW a neki való egyetem. Sean nagyon okos fiú volt. Kevin is megjelent a kerti partin, azzal, hogy később lesz valami programja a barátaival. Mivel sokkal idősebb volt, mint Sean és a többiek, ez az érettségi buli valójában nem neki való volt, így elég hamar el is ment. O'Haráék kertjében hajnali háromig tartott a buli, noha a hangos zenét kettőkor le kellett állítaniuk. Folyamatosan hozták az újabb és újabb ha-rapnivalókat, és bár alkoholt nem szolgáltak fel, mert a gyerekek többsége még nem töltötte be a tizennyolcat, így is mindenki jól érezte magát. Még Marilyn és Jack is éjfélig maradtak, hogy az O'Hara házaspárnak is legyen társasága. Izzie apja, Jeff is eljött a barátnőjével, Jenniferrel. Izzie nem látszott túl boldognak, amikor meglátta őt, de mint mindig, most is udvariasan viselkedett vele. Helen Westont pár perc múlva elhívták egy szüléshez, Andy apja pedig szokása szerint most sem jött el. Őt túlságosan igénybe vette a praxisa és a könyvei. Helen kifelé menet észrevette Marilynt, és megállt, hogy üdvözölje. - Hát te hogyhogy itt vagy? - kérdezte Marilyn meglepetten. Helen csak elvétve jelent meg az iskolával kapcsolatos eseményeken; ő szinte mindig dolgozott. - Beugrottam, hogy lássam, hogy vagy, és gondoltam, ha már itt vagyok, egy hot dog és egy hamburger között elvállalok egy otthonszülést -viccelődött Helen. - De komolyan: hogy érzed magad? - Úgy látta, hogy Marilyn jól bírja magát, csak a lába és a bokája volt csúnyán megdagadva. -Mint aki bármelyik pillanatban kidurranhat - vigyorgott Marilyn, Jack pedig ott állt mellette, és magához ölelte a karjával. -Jó, de holnap délutánig tartsd keresztben a lábadat. Holnap mindannyian szeretnénk ott lenni az érettségi ünnepségen. Ha rád jön a szülés, kiviszlek a parkolóba.
-Az jó lesz - felelte minden izgalom nélkül Marilyn. Egy ideje állandósultak a méhösszehú-zódásai, jelezve, hogy a teste felkészült a nagy eseményre, de még egyik sem aggasztotta különösebben. Gyakoriak voltak, de nem erősek, épp csak annyira, hogy ébren tartsák a figyelmét, de Jack éles szemét semmi nem kerülte el. Félt, hogy nem jutnak el idejében a kórházba, jóllehet Helen igyekezett őt megnyugtatni. Röviddel éjfél után mentek haza, és aznap éjjel minden kényelmetlensége ellenére Marilyn jól aludt. Mostanára már megszokta a terhességével együtt járó rendhagyó körülményeket. Olyan érzés volt, mintha a testét idegen lények szállták volna meg. Mindezzel együtt alig várta, hogy megpillanthassa a kislányait. Már nevet is adtak nekik: Dana és Daphne. Amikor az összes szülő távozott, és már csak Connie és Mike voltak ott, hogy diszkréten felügyeljék a társaságot, az Ötösfogat tagjai csendben, egyenként elillantak, és feltűnés nélkül pár percre eltűntek Sean szobájában. Korábban megbeszélték, hogy csinálni kéne valami emlékezeteset, például egy „Örök barátok" tetoválást, mint annak idején, amikor minden évben bevésték ezt a padjukba. De Gabby leszavazta, mondván, az anyja megölné érte, és Izzie sem akart tetkót magának. A fiúk persze nagyobb lelkesedéssel fogadták az ötletet. Izzie, mint oly sokszor a múltban, előállt egy mindenkinek tetsző kompromisszumos megoldással. Nem volt olyan lenyűgöző, mint egy tetoválás, de abban mind egyetértettek, hogy kellőképpen emlékezetessé teszi az alkalmat, és megpecsételi a megállapodásukat. Mihelyt tehát Sean becsukta és kulcsra zárta mögöttük a szobája ajtaját, Izzie elővett egy csomag varrótűt, mindannyiuknak átnyújtott belőle egyet-egyet, és hozzá egy alkoholos vattapamacsot. Aztán mondott egy kis beszédet, amit ünnepélyes arccal hallgattak végig, és a többiek nevében is fogadalmat tett. Ez az egész az ő ötlete volt, és bár a fiúk először hülyeségnek tartották, mert nekik a tetoválás jobban tetszett, végül egyhangúan elfogadták. - Azért gyűltünk itt össze - kezdte Izzie ünnepélyesen -, hogy megesküdjünk egymásnak, soha nem felejtjük el, nem veszítjük szem elől egymást, mindig egymás rendelkezésére fogunk állni, akárhol legyünk is. Megígérjük, hogy halálunk napjáig szeretni fogjuk egymást, és örökké a legjobb barátok maradunk - Kis szünetet tartott, és végignézett a komoly, őt figyelő arcokon. - És most mondjuk mindnyájan egyszerre, hogy „esküszöm". -A következő pillanatban a kórusban mondott „esküszöm" betöltötte a szobát. Izzie ezután a varrótűkre mutatott. A többiek tudták, mi a dolguk. Egyedül ő és Gabby használták az alkoholos vattát, a fiúk nem foglalkoztak vele. Mind az öten megszúrták az ujjukat, és amikor megjelent rajta a piros vércsepp, egymáshoz szorították az ujjaikat, és hangosan kimondták az ismerős mantrát: „Örök barátok!". Ezek után Izzie kiosztotta a ragtapaszokat, és segített is felhelyezni őket. Még tizenhárom évvel az óvoda után is gondjukat viselte. Gabby ujjára királylányos, a fiúkéra bat-manes tapaszt ragasztott, amin mindnyájan jót nevettek, aztán összeölelkeztek. Ezzel megkötötték a vérszerződést. Hónapok óta készültek rá. - Oké, gyerekek, megcsináltuk. Ez most már hivatalos - jelentette ki Izzie elégedetten. Ujjukon a ragtapasszal, nagy vígan nevetgélve vonultak le együtt a földszintre. Connie épp akkor lépett ki a konyhából. - Nocsak, minek örültök ilyen nagyon? - Látta rajtuk, hogy mennyire fel vannak dobva, de örült, mert azt is látta, hogy valamennyien józanok voltak. -Semminek. Csak aláírták az évkönyvemet -sietett válaszolni Sean. - Vajon miért nem hiszek neked? - mosolygott rájuk Connie, de úgy ítélte meg, hogy akármit csináltak, csakis ártatlan dolog lehetett. Mind jó gyerekek voltak. Ha eljön az ősz, borzasztóan fognak hiányozni, majdnem annyira, amennyire ők hiányoznak majd egymásnak. Az előbb tettem ki a desszertes asztalra a kedvenc túrótortátokat meg egy gyümölcstortát mondta, mire mindannyian kitódultak a kertbe. - Látszott rajtuk, hogy valami titkuk van, és amikor pár perc múlva nekiláttak a túrótortának, időnként hosszan, titokzatosan egymásra mosolyogtak. Örök barátok. Ez mostantól valóság volt - vérszerződést kötöttek.
Délelőtt tíz órakor mindenki ott volt a Golden Gate Park egy elkerített részén, közel a múzeumhoz. Eljött a nap, amelyre tizenhárom éve, az óvodától a tizenkettedik évfolyamig mindannyian vártak. Szülők, nagyszülők, régi és új barátok. Izzie apja elhívta Jennifert, ami annál is inkább dühítette Izzie-1, mert apja őt meg sem kérdezte; és ott volt az anyja is, akin nem látszott, hogy egy kicsit is bánta volna, amiért Jeff egy nővel jelent meg. Öt év telt el a válásuk óta, és Katherine is élte a maga életét. Megölelte Izzie-t, elmondta, hogy nagyon büszke rá, és úgy tűnt, komolyan gondolja. Larry Norton is eljött megnézni Billyt, és egy fiatal csajt hozott magával, aki úgy nézett ki, mintha erre az alkalomra bérelt kurva volna. Billy persze tudta, hogy apja általában ilyen nőkkel szaladgál, de amikor meglátta, a szeme üvegessé vált. Brian az anyja és Jack mellett ült, négy sorral Larryék előtt. Kevin a szüleivel volt. Mi-chelle laza, mintás anyagból készült ruhát viselt, amelyben nem látszott, milyen véznák a karjai. Még mindig küzdött a súlyával, de már jobban nézett ki. És ez egyszer Andy mindkét szülője eljött: az apja előző este érkezett haza egy fontos pszichiáterkonferenciáról Chicagóból, anyja pedig megmondta Marilynnek, hogy hol ül, ha netán felgyorsulnának az események. Ott voltak mind a szülők, akik ez alatt a tizenhárom év alatt bátorították őket, és a tanárok, akiknek a szeme előtt nőttek fel. Az osztály a bevonulás pillanatára várt, az iskola igazgatója és a vizsgabizottság elnöke pedig arra, hogy a színpadon átadhassa az érettségi bizonyítványokat. A sapkát és talárt viselő végzősök készen álltak rá, hogy a szertartás végén a levegőbe hajítsák a sapkájukat. Megszólalt a zene, a tanárok bevonultak, és leültek az első sorokban. Kétszáz fényképezőgép irányult rájuk, amikor Elgar indulójának hangjaira bevonult a végzős osztály, és a diákok méltóságteljesen, felnőttesen helyet foglaltak a színpadon. Andy mondott egy szépen megírt, nagyon megindító búcsúbeszédet, és amikor befejezte, az osztálytársai megéljenezték, a hallgatóság soraiban ülő szülők pedig megkönnyezték. Ezen a régen várt napon kezdetét vette fiuk vagy lányuk felnőtt élete. És ahogy Andy fogalmazott: az élet már soha többé nem lesz számukra ugyanolyan, mint eddig volt. Ezután Izzie mondott beszédet mint osztályelnök. Arra intette a társait, hogy el ne felejtsék, milyen fontosak voltak egymás számára, és emlékeztette őket, hogy a felnőtté válás során mennyi közös élményük volt. Szerencsés és biztonságos utat kívánt társainak, és biztatta őket, hogy jöjjenek haza minél gyakrabban. ígéretet tett, hogy senkit nem fog elfelejteni, majd a négy legjobb barátjára nézve hozzátette: - Az óvodától kezdve szerettelek benneteket, és nem áll szándékomban most abbahagyni. Úgyhogy menjetek, legyen belőletek valaki, fontos ember, te pedig, Billy Norton, megnézheted magad, ha nem te leszel az egyetemi futballcsapatok legeslegjobb irányítója! - Mindenki nevetett, majd Izzie ismét az osztály felé fordulva folytatta: - De akármilyen fontos emberek lesztek, vagy akármilyen messzire menjetek is, soha ne felejtsétek el, hogy mennyire szeretünk benneteket. -Azzal visszament a helyére, Andy mellé, mivel a vezetéknevük, a Wallace és a Weston az osztálynévsorban az utolsó kettő volt. Kiosztották az érettségi bizonyítványokat, és az ünnepség véget ért. A sapkáik magasra repültek a levegőben, miután leszedték róluk a bojtokat, hogy eltegyék emlékbe. Odaszaladtak egymáshoz, hogy könnyezve összeölelkezzenek, s a parkban felborult a rend. Izzie végignézett a boldog arcokon, és nem hitte el, hogy vége. Véget ért az Atwoodban eltöltött tizenhárom év. Ma mindenki családi körben ebédelt, de megígérték, hogy este összejönnek. Híre ment, hogy valaki bulit akar rendezni. A kocsiból még integettek egymásnak. Brian és Billy anyjukkal és mostohaapjukkal Jack éttermébe mentek, és kedvességből hívták Larryt és a barátnőjét is, hogy tartsanak velük. Mihelyt megérkeztek az étterembe, Larry nyomban skót whiskyt rendelt, és az ebédhez egy palack drága bort. A lány elmondta, hogy huszonegy éves, nem járt főiskolára vagy egyetemre, és egymaga megivott egy egész üveg pezsgőt. Hamar elmentek, mondván, még van valami programjuk, de Larrynek legalább eszébe jutott, hogy elmondja, mennyire büszke Billyre. És hogy alig várja, hogy lássa az első mérkőzését az
egyetem csapatában, amit már Billy is nagy izgalommal várt. Szerette volna, ha Gabby is velük ebédel, de aznap ő is a családjával volt, így aztán megbeszélték, hogy ebéd után találkoznak. Miután Larry elment, a szakács kihozott egy olyan ünnepi tortát Billynek, amelyen a Trojans csapatának vörös-arany mezét viselő focista volt a dísz. Ebéd után hazamentek, majd Billy átautózott Gabbyhoz, Brian pedig átment játszani a szomszédban lakó barátjához. Marilyn fölment a hálószobájukba, de mire fölért, már csak annyi ereje maradt, hogy lerogyjon az ágyra. - Még szerencse, hogy nem hármas ikreink lesznek - nézett a férjére. - Ezt a kettőt is alig bírom már cipelni. - Helen is mondta, hogy jó nagy babák, és a jelek szerint nem sietnek a világra jönni. Jack leült az ágy szélére, és mosolyogva masszírozni kezdte a bokáj át. - Mi lenne, ha ma már ágyban maradnál? - javasolta. Marilyn kora reggel óta talpon volt, segített mindannyiuknak, hogy elkészüljenek az ünnepre. Legalább ezer képet készített Billyről az ünnepség alatt. Végtelenül büszke volt rá, és elsírta magát, amikor átadták neki a bizonyítványát. Most engedelmesen becsukta a szemét, hogy szundítson egyet, és mire fölébredt, majdnem vacsoraidő volt. Olyan érzése támadt, mintha odabent háború dúlna: az ikrek ide-oda ugráltak benne. Komoly erőfeszítésébe került levánszorogni az emeletről, és megkeresni Jacket. Ő épp egy tányér levest készített magának a konyhában. Elmondta, hogy Brian a barátjánál vacsorázott, utána meg moziba mentek, és Billy is telefonált Gabbyéktól, hogy náluk marad vacsorára. Mostanában elég eseménytelenül zajlott náluk az élet, mivel Marilyn már nemigen tudott kimozdulni, és jobban érezték magukat, ha kettesben lehettek otthon nyugalomban, békességben. - Lehet, hogy ma éjjel találkozunk a lányainkkal? - kérdezte Jack reménykedve, mire Marilyn nevetve megrázta a fejét. - Azt hiszem, valamilyen táncos buliban vannak, és nem hinném, hogy el akarnának menni onnan. Alig-alig vannak fájásaim. Talán nem ártana körülfutnom a házat, vagy ilyesmi. -Nem jó ötlet - csóválta a fejét Jack, majd felajánlotta, hogy készít neki valamit enni, de Marilyn nem volt éhes. Már az ételnek sem volt helye a hasában. Újabban két falat után úgy érezte, hogy jóllakott, és már attól égett a gyomra, ha ennivalóra nézett. Csakugyan ideje volt, hogy túlessen az egészen. O váltig mondogatta, hogy készen áll a szülésre, de az ikrek a jelek szerint még nem álltak készen. Leült az asztalhoz, amíg Jack evett, azután visz-szavánszorgott az emeletre, s közben úgy érezte magát, mint aki elefánttá változott. Jack berakott egy filmet a lejátszóba, hogy megnézzék a hálószobájukban lévő tévén. Mielőtt a film elkezdődött volna, Marilyn felállt, hogy kimenjen a fürdőszobába. Már kiért, és épp mondani akart valamit a filmmel kapcsolatban, de amikor kinyitotta a száját, mintha valami felrobbant volna benne, hirtelen elöntötte a víz. Az első pillanatban nem értette, mi történik, de aztán eszébe jutott. - Jack... - mondta olyan elhaló hangon, hogy a férfi először meg sem hallotta. - Jack... khm... elment a magzatvíz... - Aztán csak állt kábultan, Jack pedig utánajött, hogy hallja, mit mond. -Micsoda?... Úristen... - Deréktól lefelé minden ruha csurom víz volt Marilynen, és úgy nézett ki, mintha a zuhany alatt állna. - Mi történt? - De a következő pillanatban már tudta, csak hirtelen nem jutott eszébe, mit is kell most csinálni. Ma-rilyn nevetni kezdett. - Olyan lehetek, mintha úsztam volna. - Feküdj le, vagy nem is tudom - mondta Jack idegesen, és a kezébe nyomott egy halom törülközőt. Marilyn levette a nedves ruháit, frottírköntösbe bújt, majd visszament a hálószobába, és lefeküdt a törülközőkre. Érezte, hogy még szivárog belőle a magzatvíz, de a nagyja már elfolyt. Jack feltörölte a fürdőszobát, aztán odament, hogy megnézze. - Vannak már fájásaid? - kérdezte. -Nincsenek. De a lányok nagyon csendben vannak. Meg sem mozdulnak. - Pedig félórája még úgy érezte, hogy táncot járnak.
Talán tudták, hogy mi következik, és előbb pihenni akartak. - Azt hiszem, fel kellene hívnunk Helent. -Talán épp most vacsorázik, nekem meg nincsenek fájásaim. Nem várhatnánk még egy kicsit? Biztosan nem akarja, hogy amíg nincsenek fájásaim, bemenjek a kórházba. - Azt hiszem, az ikreknél más a helyzet - mondta óvatosan Jack. Látszott rajta, hogy ideges. - Na igen, velük tovább tart - emlékeztette Marilyn. - Nézzük meg azt a filmet. Jacket már nem érdekelte a film, de elindította, hogy Marilyn ellazítson. Lefeküdt mellé, és figyelte minden rezdülését. -Nem kell folyamatosan engem nézned, jól vagyok - hajolt oda hozzá az asszony, hogy megcsókolja, és ebben a pillanatban mintha egy bomba telibe találta volna. Olyan éles fájdalom hasított bele, amilyenre nem emlékezett, és teljes öt percen át csak szorította Jack vállát, anélkül hogy meg tudott volna szólalni. Amint ennek vége lett, Jack kiugrott az ágyból, és felkapta a BlackBerryjét. - Ez az. Máris megyünk. Hívom Helent. - Amíg ezt mondta, jött az újabb fájás, és Marilyn újból utánakapott. Mialatt Jack telefonált, teljes erejéből szorította a kezét. Mihelyt Helen meglátta Jack nevét a saját telefonja kijelzőjén, rögtön felvette. - Sziasztok, mi újság? Van valami? - kérdezte nyugodt, vidám hangon. -Igen, hirtelen sok is. Körülbelül tíz perccel ezelőtt elment a magzatvíz, és az előbb iszonyú erős fájásai kezdődtek... körülbelül kétpercesek, és sokáig tartanak. Öt percig is eltartott az a kettő, ami eddig volt. Helen összehúzott szemöldökkel hallgatta. - Úgy hangzik, mintha a két kis hölgynek nagyon sietős lenne. - Gondolkozott kicsit, aztán döntött. - Marilyn maradjon fekve. Ne csináljatok semmit. Küldök egy mentőautót. Ők le tudják hozni az emeletről hordágyon. Biztos vagyok benne, hogy semmi nem fog történni, de nyugodtabb leszek, ha mentő visz benneteket a kórházba, hátha mégis sürgősebb a dolog, mint gondoljuk. Ott találkozunk - Azzal letette a telefont, és hívta a mentőt. Amikor a következő fájás elindult, Mari-lyn felsikoltott, és bár neki nem vallotta be, Jack megrémült. Minden sokkal gyorsabban történt, mint ahogy számítottak rá. Öt perc múlva megérkezett a mentő. Mialatt fölmentek az emeletre, Jack elmondta nekik, hogy ikerszülésről van szó, de Helentől már tudták. Ráfektették Marilynt egy hordágyra, és nem egészen három perc múlva már a mentőautóban voltak. Marilyn minden, véget érni nem akaró fájásnál sikoltva kapaszkodott Jack karjába. Szirénázva száguldottak át az utcákon a California Pacific Me-dical Center felé, ahol Helen ígérete szerint várja őket. - Nem bírom ki - zihálta Marilyn kétségbeesetten két fájás között. - Dehogynem - csitította Jack. - Itt vagyok melletted. Hamarosan megérkeznek, majd meglátod, szívem... Egykettőre túl leszel rajta. - Nem, nem bírom... - hajtogatta Marilyn. - Ez túl sok. - De jött az újabb sikoly, és amikor hátraejtette a fejét a hordágyra, a szeme kifordult. Jack pánikba esett, a mentőorvos pedig oxigént adott Marilynnek, aki erre kinyitotta a szemét. A vérnyomása leesett, de az élete nem volt veszélyben. - Jól csinálod - mondta Jack, hogy megnyugtassa mindkettőjüket. És már meg is érkeztek a kórházba, ahol csakugyan várta már őket Helen. Gyakorlott szemmel felmérte a látványt, majd rájuk mosolygott. - Hát, látom, nem vesztegettétek az időt. - Elég volt egy pillantást vetnie Marilynre, hogy megállapítsa, valószínűleg mintegy tíz centiméterre tágult. Ha nem küldött volna értük mentőt, otthon szülte volna meg a babákat. - Ha nem bánod -szólt határozott hangon Marilynhez -, egyenesen a szülőszobába megyünk, úgyhogy ne nyomj. -Siessenek! - kiáltotta oda a hordágyat
a mentőautóból kigurító embereknek, s már futott is. A mentősök futólépésben követték a mellettük haladó Jackkel együtt, aki közben fogta Marilyn kezét. Amióta kikerült a mentőautóból, egyfolytában sikoltozott. A szülőszobán már várta őket Helen csapata. Alighogy lerángatták Marilynről a fürdőköpenyt, ráadtak egy hálóinget, és átemelték a szülőágyra, olyan velőtrázó sikoly szakadt ki belőle, hogy Jack azt hitte, most mindjárt meghal. Ehelyett azonban pár másodperccel később felhangzott egy sírás, és egy vörös sörényes pici arc jelent meg Marilyn lába között. Megszületett az első lányuk. Marilyn a könnyein át rámosolygott, és Jack szeméből is kicsordult a könny, miközben felesége kezét fogta, Helen elvágta a köldökzsinórt, és átadta a babát az egyik nővérnek. Még dolguk volt, mert újra kezdődött az egész: az összehúzódások, a gyötrő fájdalom, a sikoltozás. Ezúttal Helennek is be kellett segítenie a fogóval, de aztán felhangzott az újabb sírás. A vajúdás megkezdésétől számítva háromnegyed óra múlva, nem egészen tíz perc leforgása alatt megszületett mind a két baba. Helen kijelentette, hogy ez volt élete leggyorsabb ikerszülése, de persze azt is tudta, hogy milyen nagy ára volt ennek a gyorsaságnak. Marilyn egész testében reszketve, sírva-nevetve kapaszkodott a férje kezébe, aki felváltva nézte őt és a gyönyörű babáikat. Az egyiknek vörös haja volt, mint Marilynnek, a másiknak sötétbarna, mint neki. Kétpetéjű ikrek voltak, és már el is döntötték, melyikük Dana, és melyikük Daphne. Jack még nem tért teljesen magához; még sohasem látta, hogy valaki ilyen fájdalmakat éljen át, de szerencsére hamar túlestek rajta. -Hála istennek, hogy odaküldted a házhoz a mentősöket - hálálkodott Helennek - Különben otthon szülte volna meg őket. - Szerintem is - mosolygott rájuk Helen. - De te megkönnyítetted a dolgomat. Itt minden munkát te végeztél el - szólt a pácienséhez. Marilyn még megviselt volt, de máris jobban nézett ki, amikor odaadták neki a kicsiket. Jack büszkén nézett rájuk. Marilynnek még két órán át a szülőszobában kellett maradnia, az újszülötteket pedig inkubátorba tették, hogy melegen legyenek. Mindketten majdnem négykilós, szép, fejlett babák voltak. Jack ekkor felhívta mind a négy fiukat, és elújságolta, hogy megszülettek a húgaik. Billy, miután megkérdezte, hogy anyja jól van-e, kurtán megköszönte, míg Brian azt is megkérdezte, hogy mikor láthatja őket. Mint kiderült, a kicsiket és a mamájukat mindössze két-három napig tartják bent a kórházban. Este tíz óra volt, mire Marilynt áttolták egy szobába az újszülöttekkel együtt, akiket kerekeken guruló kis műanyag bölcsőbe fektettek Az egyiket egy nővér, a másikat Jack tolta, közben gyöngéden oda-odanézett Marilynre. Olyan pillanat volt ez, amiről tudta, hogy soha nem fogja elfelejteni. Helen egészen meghatódott, amikor látta, hogyan néz egymásra ez a két ember. Az ilyen pillanatok mindig mélyen megérintették Egy ideig még Marilyn mellett maradt, hogy lássa, minden rendben van-e. De nem lépett fel semmi komplikáció, így miután ellátta fájdalomcsillapítóval, elment. Megbeszélték, hogy Brian a szomszédban, Billy pedig Gabbyéknál tölti az éjszakát. Jack bent maradt a kórházban Marilyn mellett. Elnézte alvó feleségét és az ikreket. Gyönyörűnek látta őket. Élete egyik legszebb éjszakáját élte át.
Nyolcadik fejezet Mindenki eljött a kórházba, hogy lássa Marilynt és a babákat. Kora reggel Brian volt az első; a szomszédasszony hozta el, aki nyomban kijelentette, hogy soha életében nem látott még szebb újszülötteket, és hogy mennyire nem hasonlítanak egymásra. Brian felváltva tartotta a karjában a húgait, miközben Jack fényképezte őket. Billy ebédidőben érkezett Gabbyval, aki le sem tudta venni a szemét a kicsikről, és csak a pici
lábujjaikat és ujjaikat merte megérinteni. Marilyn megkérdezte Billyt, fel akarja-e venni őket, de ő azt felelte, hogy nem, túlságosan picik. Connie és Mike is beugrottak, elhozták a kis ruhákat és cipőket, amelyeket Connie hónapok óta kötögetett a babáknak Sean is velük jött, de Kevin elutazott a hétvégére a barátaival. Amikor Connie ezt mondta, Marilyn látta, hogy egy pillanatra elfelhősödik a tekintete, és aggódva nézett rá. - Minden rendben van vele? - kérdezte halkan. A grillpartin zavartnak és zárkózottnak látta Ke-vint, de mivel a fiú hamar elment, nem tudta alaposabban megnézni. Tudott róla, hogy Connie egy ideje nyugtalan miatta. -Azt hiszem - felelte Connie csendesen, azután újra a kicsiket csodálta. Még ott voltak, amikor Izzie is megérkezett, és nem sokkal azután, hogy elmentek, Andy lépett be az ajtón. Judy egy halom ajándékkal, Michelle és Gabby társaságában jött el este, vacsoraidőben. Mindenki azt mondta, hogy még sohasem látott ilyen édes kisbabákat, mint az ikrek. Két napon keresztül egymásnak adták a kilincset a látogatók. Jack fiai az anyjuknál voltak, így ők még nem látták a húgaikat, de Jack képek tucatjait küldte el nekik a telefonjáról. A második nap estéjén Marilyn kijelentette: szeretne hazamenni, hogy végre pihenhessen egy kicsit, mire Helen azt felelte, hogy jó ötletnek tartja. Nagyon elégedett volt mindhármukkal. Másnap reggel kilenckor elbocsátotta őket. Marilyn megpróbálta szoptatni a babákat, de még nem indult meg a teje. Helen azt mondta, hogy valószínűleg otthon jobban fog menni a dolog. A kórházban túl sok volt a látogató, ezért nem tudott nyugodtan csak a babákkal foglalkozni. De Jack, mint mindig, most is a helyzet magaslatán volt: hazaérve segített Marilynnek kényelmesen elhelyezkedni, és Brian is jelentkezett, hogy részt akar venni a húgai körüli teendőkben. Marilyn megkönnyebbült sóhajjal bújt be az otthoni, ismerős ágyba. -De jó! Minden olyan gyorsan történt, hogy még fel sem fogtam igazán. - Pedig ez a valóság - nyugtatta meg Jack, és ebben a pillanatban mindkét baba rázendített a sírásra. Nevettek. Egy ideig kész őrület lesz az életük, de Marilyn anyja felajánlotta, hogy eljön, és segít. Csakhogy ő már túl volt a hetvenen, az egészsége sem volt a régi, s Marilyn úgy gondolta, vele csak eggyel több lenne, akiről gondoskodnia kell. Megkérte hát, hogy inkább majd nyáron jöjjön el, egyelőre ő és Jack megpróbálnak egyedül boldogulni, és Brian is megígérte, hogy segít. Semmiképpen nem akart csecsemőgondozót felfogadni. Jack ajánlotta, és meg is engedhették volna maguknak, de Marilyn tudta, hogy több gyermeke nem lesz, ezért egy percet sem akart elmulasztani, amit velük tölthetett, és el volt szánva rá, hogy Jack segítségével mindent maga csináljon. Hamarosan azonban meglepve tapasztalta, hogy milyen kimerültnek érzi magát. Már az is óriási erőfeszítésébe került, hogy elmenjen a szoba másik végébe, ahol a babák aludtak a bölcsőikben, pedig a szoptatást még el sem kezdte. Ő és az ikrek egyelőre még csak ismerkedtek egymással. Brian valahová elment a barátaival, és miután a babákat letette a bölcsőkbe, épp lefeküdt egy rövidke délutáni szunyókálásra, amikor csöngött a telefon. Látta, hogy Connie az, de amikor fölvette, senki nem szólt bele. Azt gondolta, hogy megszakadt a vonal, és már le akarta tenni, amikor egy elnyújtott, mély hörgésszerű hangot hallott, amely inkább állati hangnak tűnt, mintsem embertől származónak. Először nem is értette, mi az, csak hallgatózott, aztán hirtelen meghallotta barátnője hangját, és a vér megfagyott az ereiben. - Kevin. - Connie csak ennyit tudott mondani, és utána percekig csak a zokogását lehetett hallani. Marilyn nem tudta, megsebesült-e, vagy baleset érte, vagy összeveszett velük, esetleg megint letartóztatták. Csak annyit tehetett, hogy várt, amíg Connie meg tud szólalni. -Nyugodj meg, itt vagyok... Akarod, hogy átjöjjek? - Egy pillanatra kiment a fejéből, hogy három napja szült, de így is átment volna. - Connie... mondd el, mi történt. - Mialatt a választ várta, Jack bejött a szobába, és rögtön látta a felesége arcán, hogy valami rettenetes dolog történhetett.
- Ki az? - suttogta, mire Marilyn Connie nevét tátogta. Connie pedig továbbra is csak zokogott a telefonban. - Átjövök - jelentette ki Marilyn, mert tovább már nem bírta elviselni a helyzetet. Tudta, hogy hamarabb ér Connie-ék házához, mint hogy rá tudná venni őt, mesélje el a telefonban, hogy mi történt. - Meghalt - mondta Connie, és megint felszakadt belőle az a hörgésszerű jaj, amit Marilyn akkor hallott, amikor felvette a telefont. -Jaj, Istenem... jaj, Istenem... Jövök. Egyedül vagy? Connie beszéde összefüggéstelenné vált, Marilyn pedig úgy ugrott ki az ágyból, hogy egy pillanatra megszédült, aztán kezében a telefonnal, futott egyenesen a fürdőszobába. Jack feszülten figyelte. - Hol van Mike? - kérdezte Marilyn futtában. - Itt. Most szóltak telefonon - válaszolta a zokogástól elfúló hangon Connie. - Maradj ott. Öt perc, és ott leszek. - Marilyn remegő kézzel kinyomta a telefont, és döbbenten meredt Jackre. - Kevin O'Hara meghalt. Nem tudom, hogy történt. Oda kell mennem. Te maradj itt a babákkal. Ha felébrednek, adj nekik az egyik vizespalackból, amit a kórházban adtak. Minden rendben lesz velük. -Nem vezethetsz - felelte Jack kétségbeesetten. - Most szültél. De Marilyn már hívta Billyt, aki rögtön fölvette a telefont. - Hol vagy? - kérdezte Marilyn minden bevezető nélkül. -Gabbynál. Mi ez a nagy izgalom? - Erezte anyja hangján, hogy történt valami. - Kérlek, most rögtön gyere haza. -Miért? - kérdezte Billy gyanakodva, ingerülten. - Szeretném, ha átvinnél O'Haráékhoz. Valami történt Kevinnel. - Jövök - vágta rá Billy, és letette a telefont. Mire Marilyn felöltözve leért a földszintre, már ott volt. Jack búcsúzóul megcsókolta, és kérte, hogy ne izgassa fel magát túlságosan. Marilyn sápadt volt és feldúlt, és mindenáron látni akarta a barátnőjét. Megtörtént az elképzelhetetlen. Billy nem egészen öt perc alatt hajtott el vele O'Haráékhoz. Marilyn amennyire csak tudott, sietett a bejárat felé, Billyvel a háta mögött. Sean az előszobában állt, szótlanul meredt rájuk, aztán zokogva borult Billy nyakába. Marilyn felrohant az emeletre, hogy megkeresse Connie-t. A hálószobájukban talált rá és Mike-ra; egymást átölelve sírtak, és erre a látványra már Marilynből is kitört a sírás. Leült melléjük az ágy szélére, és átölelte őket. - Lelőtték a Tenderloinban droggal való üzletelés közben - mesélte Connie gyötrődve, miközben Mike remegve, zokogva ült az ágyon. - Azt mondták, eladásra vette a drogot, és hogy tartozott a dí-lernek. Vitatkozni kezdtek, és a díler lelőtte... Kisfiam. .. kisfiam... megölték a kisfiámat. - A szavak összefolytak a szájában, Mike is egyre zaklatottab-ban viselkedett, Marilyn pedig nem tudta, mit is mondhatna, mit is tehetne értük. így aztán csak ült ott, és két karjával átölelve tartotta a barátait. Egy darabig ringatta Connie-t a karjában, aztán felállt, és lement a konyhába, hogy vizet és teát vigyen föl nekik. Visszatérve megkérdezte Connie-t, akarja-e, hogy fölhívja az orvosukat, de ő megrázta a fejét. - El kell mennünk azonosítani a holttestét - felelte, és újból elfogta a zokogás. - Félek megnézni őt... képtelen vagyok rá... - A fájdalomtól ismét összefüggéstelenné váltak a szavai. Marilyn megitatott vele egy korty vizet, és erősen megszorította Mike kezét. Ekkor Billy és Sean is bejöttek a szobába, Marilyn pedig döbbenten eszmélt rá, hogy mostantól Sean lesz az egyetlen fiuk. Hiába próbálták Kevint megvédeni önmagától, hiába szerették őt annyira, a végén mégis kijátszotta őket. Nem akadályozhatták meg ebben. Sean ugyanolyan megtörtnek látszott, mint a szülei, és Billy megrendülten állt mellette. Sean kisfiú
korában rajongással nézett föl a bátyjára, akit most droggal való üzletelés közben meggyilkoltak. Connie jól sejtette, hogy valami nincs rendjén Kevin körül. De a fiú vigyázott, nehogy rajtakapják, holott sohasem tudott hosszú ideig ellenállni a kísértésnek, akármilyen jól viselte is magát látszólag. Ijesztő volt az a felismerés, hogy a dolgok milyen hamar rosszra fordulhatnak, és egy gyerek, akit szerettek, meghalt. Mind a szülők, mind a fiaik sokkal sebezhetőbbek voltak, mint gondolták. Mike fölállt, és céltalanul ide-oda kezdett járkálni a szobában. A két nő riadtan nézte. Hamarosan indulniuk kell a hullaházba; Marilyn el sem tudta képzelni. - Akarjátok, hogy Jack veletek menjen? - kérdezte, de Mike megrázta a fejét, és úgy nézett rá, mintha a lelke ki akarna szakadni belőle. -Nem, meg fogom csinálni - felelte halkan, mire Sean odament, és megállt mellette. - Veled megyek, apa - mondta bátran. Ő is remegett, és Billy mellett kicsinek tűnt, holott nem volt az. És e pillanatban furcsán éretté vált a tekintete. Már nem fiú volt, hanem férfi. Connie végigdőlt az ágyon, és a gondolatra, hogy azonosítania kell a fiát, felnyögött. -Nem akarom így látni őt - nyöszörögte. -Nem tudom... abba belehalok. Mike fogta a kocsikulcsot, és kiment a szobából. Sean követte. - Mi lenne, ha átjönnél hozzánk, amíg visszaérnek? - nézett le Marilyn a barátnőjére. Elviselhetetlennek érezte a gondolatot, hogy apának és fiának hová kell mennie, és mi lesz ott a dolguk. -Segíthetnél nekem a babák körül. Connie bólintott, és felállt. Úgy mozgott, mint egy robot, amikor Marilyn kivezette a szobából, le a lépcsőn. Ebben az összetört állapotában engedelmes volt, mint egy gyerek. Marilyn besegítette az első ülésbe, aztán maga is beült Billy mögé, ő pedig hazafuvarozta a két nőt. Mihelyt Marilyn belépett a házba, meghallotta, hogy mindkét baba sír, és a következő pillanatban megjelent a lépcső tetején Jack, a két karjában egy-egy gyerekkel, kétségbeesett arccal. - Azóta bömbölnek, amióta elmentél - mondta, de mindjárt meglátta Connie-t. Marilyn fölsietett a lépcsőn. Hirtelen megindult a teje, annyira, hogy a blúza elöl átnedvesedett. Connie lassan lépkedett fel utána, és bement velük a hálószobába. Eközben Billy elvonult, hogy felhívja a többieket, és elmondja nekik, mi történt. Ez volt eddigi életük legmegrázóbb híre. Marilyn örült, hogy Brian még nem ért haza, és megkérte Jacket, hívja fel annak a fiúnak a szüleit, akinél volt, hogy tartsák még ott egy darabig, legalább vacsoraidőig, amíg a dolgok valamelyest helyrerázódnak otthon. Jack egyetértett vele. Minden tőlük telhetőt meg akartak tenni, hogy segítsenek Connie-nak, Mike-nak és Seannak. Marilyn bebújt az ágyba, Connie pedig feldúlt arccal betelepedett egy hintaszékbe. Marilyn kigombolta a blúzát, kikapcsolta a szoptatós melltartóját, Jack pedig odaadta neki mindkét síró csecsemőt. Marilyn még nem tanulta meg, hogy kell egyszerre kettővel boldogulni, de azt tudta, hogy mindkettőt meg kell etetnie, és egyedül ő tudta megadni nekik azt, amire szükségük volt. A babák időzítése pontosan úgy működött, ahogy várták tőlük - csak éppen erre a tragédiára nem lehetett számítani. Kevin O'Hara huszonöt évesen halt meg. Jack gyöngéden betakarta Marilynt egy pléddel, ha netán Billy bejönne, Connie pedig halkan sírdogálva nézte őket. Úgy érezte, mintha tegnap lett volna, amikor Kevint szoptatta, és most elment. Sírva ült a hintaszékben, azután Marilyn hívására bemászott mellé az ágyba, és nézte, ahogy a babák szopnak. Már az is megnyugtató volt, hogy ott lehet, és addig-addig cirógatta az anyja mellén fekvő Daphnét, amíg az elaludt. A szoptatás végeztével Jack elvette, és a bölcsőjükbe fektette az ikreket, azután leült az ágy lábához a két nő mellé. -Annyira sajnálom, Connie - mondta, mire Connie bólintott, aztán megint sírva fakadt, Marilyn pedig újból átölelte. így ültek ott, amíg Mike és Sean meg nem érkeztek. Mike halottsápadt lett, miután azonosította Kevint. Sean nem nézte meg, de mind a ketten végigsírták az utat, amíg oda nem értek hozzájuk, hogy hazavigyék Connie-t.
Rövid ideig még beszélgettek, Sean megkereste Billyt is, aztán mindhárman hazamentek. Marilyn megígértette velük, hogy másnap reggel átjönnek. Segíteni akart Connie-nak a temetés előkészületeiben. El sem tudta képzelni, hogy lehet túlélni ezt, vagy hogy mit érezhet Connie, s egy szégyellni való pillanatában, ahogy később bevallotta Jacknek, arra gondolt, milyen jó, hogy nem az ő egyik fiával történt ez a szörnyűség. Elképzelhetetlen volt számára, hogy elveszítse Billyt vagy Briant. Brian vacsora után érkezett haza, és megdöbbenve hallgatta, amikor beszámoltak neki Kévin-ről. Aznap este mindkét fiú szótlan volt és szomorú. Mindannyian felfoghatatlannak érezték a történteket. Marilyn másnap reggel felhívta Connie-t, hogy megkérdezze, hogy van. Connie sírva mesélte el, hogy bent volt Kevin szobájában, ki akart választani egy öltönyt, amelyben majd a koporsóba fektetik. Marilyn szörnyen érezte magát, amiért aznap éjjel nem lehetett együtt velük, de nem hagyhatta magára Jacket az ikrekkel, nem beszélve arról, hogy szoptatnia is kellett őket. Amióta megindult a teje, az ikrek farkaséhesen vetették rá magukat, nem lett volna hát rendes dolog tőle, ha magára hagyja a férjét két éhes babával, akiknek semmi sem elég jó, amivel az apjuk megkínálhatná őket. Az időzítés a lehető legrosszabb volt, de Marilyn el volt szánva rá, hogy mindenképpen megoldja valahogy. Felhívta Judyt, és megkérte, hogy menjen el vele másnap Con-nie-ékhoz. Judy csak most hallott Gabbytól a történtekről, és nem akarta elhinni. Még belegondolni is iszonyat volt, mindannyiukat megrázta. Billy telefonja egész este csöngött, ahogy a barátok sorra hívták, és egy idő után visszament O'Haráékhoz, hogy Sean mellett legyen. Izzie is átment, leült melléjük, és együtt sírtak. Azután megérkezett Andy, és végül ő vitte haza Izzie-t. Billy még ott volt, amikor másnap reggel Marilyn odaért. Judy vitte oda, és ő segített a babák körül. Felváltva vették föl a telefont, és tették, amit tehettek, hogy segítsenek Connie-nak. Neki és Mike-nak reggel a temetésrendezőhöz kellett menniük, hogy kiválasszák a koporsót, és megbeszéljék a temetés részleteit. De ezen kívül is rengeteg tennivaló volt: embereknek telefonálni, többek között a virágüzletbe, a papnak, az újságnak, ahol a gyászjelentést közzé akarták tenni. Connie megtette, amit tudott: megrendelte a rózsacsokrot, közösen megfogalmazták a gyászszertartásra szóló meghívókat, amit kívánságára a Szent Domonkostemplomban rendeznek majd, ahol Kevin elsőáldozó volt és bérmálkozott. Hihetetlennek tűnt mindnyájuknak, hogy Kevin temetéséről beszélnek, és amikor Marilyn Mike-ra nézett, egy megtört embert látott. Sean a bejárat előtti lépcsőn üldögélt Billyvel, akiről lerítt a csüggedtség. Gabby is itt volt, és nem sokkal utána Izzie is megjelent, Andy pedig többször is idetelefonált. Senki sem tudta, mit tegyen, amivel segíthetné az O'Hara családot. Kevint nem hozhatták vissza, mindössze arinyit tehettek, hogy ott voltak a barátaikkal. Marilyn elképzelni sem tudta, hogy lehet ezt túlélni, de Connie erős teremtés volt, és mire eljöttek a ravatalozóból, pár percig már képes volt megállni sírás nélkül. Kevin öltönyét, egy fehér inget és egy nyakkendőt vállfára akasztva, míg a zoknit és az ünneplőcipőt egy bevásárlótáskában hozta magával. Mielőtt Mike-kal együtt beszállt volna a kocsiba, szomorúan Marilynre nézett, és megölelte őt. A két barátnő egy hosszú percig egymást átölelve állt ott. - Köszönöm. - Connie csak ennyit tudott mondani, különben újra elsírta volna magát. - Szeretlek - súgta elszoruló torokkal Marilyn. -Annyira sajnálom. Connie bólintott. - Tudom - felelte. Ebben a pillanatban Mike beindította a kocsit, azzal elhajtottak a ravatalozóba, ahol az ő gyönyörű nagyobbik fiukat utoljára még egyszer megmosdatják, felöltöztetik és megfésülik.
Kilencedik fejezet
Kevin O'Hara temetése elviselhetetlen, kibírhatatlan, elképzelhetetlen volt az összegyűlt gyászolóknak. A szülők elszörnyedve hallgatták a méltató beszédeket, ugyanakkor hálásak voltak, amiért nem az ő gyerekükről szóltak. A barátok, akikkel Kevin együtt nőtt fel, eljöttek, hogy meggyászolják, és megemlékezzenek róla, milyen aranyos kölyök volt valamikor. Connie, Mike és Sean úgy ültek a templom első padsorában, szemben a lezárt koporsóval, mint akikbe belecsapott a villám. Ez a koporsó olyan volt, mint egy valamennyiüknek szóló figyelmeztetés. Ezt az üzenetet senki, sem szülő, sem gyerek nem akarta hallani: ,Vi-gyázz. Figyelj oda. Ésszel élj. Ez veled is megtörténhet." Véletlen, hogy ezúttal velük történt meg, de nem akadt senki, aki igazán fel tudta volna dolgozni az üzenetet. Könnyű volt azt mondani, hogy Kevin valahol utat tévesztett, hogy egyszer már megjárta a börtönt, a rehabot, aztán letöltötte a két év próbaidőt, de valaha ő is kisfiú volt, ártatlan gyerek, aki megkapta ugyanazokat az esélyeket az élettől, mint bárki más. Az ő hibája volt? A szüleié? A sors akarta így? Az élet? Milyen figyelmeztető jelek mellett mentek el, milyen vészjelzésekre nem figyeltek oda? Miért Kevin feküdt abban a koporsóban, miért nem valaki más? Hiszen mások ugyanazokat a kockázatokat vállalták, és ők nem haltak meg. Connie, ott az első sorban ülve, lepergette maga előtt a fia életének minden percét, és már nem volt biztos semmiben. Csak annyit tudott, hogy Kevin elment, és ez kimondhatatlan fájdalommal töltötte el. A gyötrelem olyan hatalmas és erőteljes volt, hogy úgy érezte, mintha a szemgolyója menten elolvadna és a szíve tűzben égne, s közben dermesztő hideg bénítaná testét és lelkét. Égő, perzselő fájdalmat érzett, amikor a férje, a kisebbik fia és Kevin hat volt osztálytársa kivitte a koporsót a templomból, majd óvatosan betették a halottaskocsiba, amely kiviszi a temetőbe, ahol le fogják ereszteni az előre megásott sírgödörbe. A legszívesebben utánavetette volna magát, hiszen annyira szerette őt, az elsőszülöttjét, de Mike és Sean miatt sem tehette meg. Nekik szükségük volt rá, ezért erősnek kellett lennie. Azt nem tudta, hogyan lesz képes rá, csak annyit tudott, hogy nincs más választása. Kevin ráhagyta, hogy támasza legyen az apjának és az öccsének, és a válaszok közül többé már egyet sem ismert. A teste egy darabját gyilkolták meg azzal a lövéssel odaát a Ten-derloinban. Ebbe még belegondolni sem lehetett. És nem is tudták, ki tette ezt vele, csak azt, hogy meghalt, és hogy éppen akkor milyen kábítószerek voltak nála. Nem volt kit megbüntetni, kin bosszút állni, de még ha megtalálnák is a gyilkosát, azzal őt már nem hozhatnák vissza. Kihajtottak a temetőbe a bérelt limuzinnal, majd megálltak a sírnál, ahol a pap mondott néhány szót, Connie utoljára még egyszer megérintette a fia koporsóját. Most majd itthagyják őt az öltönyében, nyakkendőjében, a legjobb cipőjében, és vele együtt az ő szívéből is itt marad egy darab. Hazafelé menet már a könnyei is elapadtak, és amikor megérkeztek, a háznál mindenki ott volt, aki a temetésen megjelent. Marilyn fogadta őket, és a halotti torhoz az ételeket Jack étterme szállította, mintha barmicvó vagy esküvő lenne, és nem temetés. Connie később nem emlékezett rá, hogy kik voltak ott. Csak arra emlékezett, hogy Marilyn telerakta a nappalit és a bejárati hallt Kevin fényképeivel. És amikor az egésznek vége lett, Mike és Sean úgy ültek a dolgozószobában, mint egy hajótörés túlélői. Sean barátai ott maradtak, hogy mellette legyenek, de most fölmentek az emeletre, Sean szobájába. Connie és Mike, Marilyn és Jack, Judy és Adam csak ültek, és nézték egymást, és még most sem hitték el, ami történt. Tudták, hogy Connie és Mike fia, Kevin meghalt, de nem fogták fel, hogy ez mit jelent. Hogy is lehetne felfogni azt, hogy soha többé nem látsz egy gyereket, akit szerettél? Connie egyre azt várta, hogy Kevin egyszer csak lejön a lépcsőn az öltönyében, a nyakkendőjében és az ünneplőcipőjében, és közli velük, hogy az egész csak tréfa volt. De nem az volt. Nagyon is valóságos volt. A szobája mostantól fogva üresen marad. A trófeái porfogókká válnak, és többé nem jelentenek semmit. A ruhái addig fognak lógni a szekrényben, amíg össze
nem szedi a bátorságát, és el nem ajándékozza őket. Connie csak egyet tudott biztosan, amikor Mike-ra nézett: hogy ők ketten már sohasem lesznek ugyanazok, akik voltak. - Le kellene pihennetek - mondta Marilyn halkan. Mindketten kimerültnek látszottak, és Connie mondta is, hogy amióta ez a dolog történt, nem aludtak. Jack csapata patikatisztára suvickolta a konyhát, a maradékot pedig berakták a hűtőszekrénybe, hogy legyen mit enniük, ha megéheznek. Connie persze el sem tudta képzelni, hogy ez valaha is előfordulhat még velük. A ruhái máris lógtak rajta, holott csak pár nap telt el. Marilyn és Jack végül vacsoraidőben mentek el O'Haráéktól. A többiek már jóval korábban elbúcsúztak. Sean még mindig fönt volt a szobájában a barátaival. Egy darabig videojátékokat játszottak, aztán Billy elővett egy üveget, és körbeadta. Whisky volt benne, csak ezt tudta elemelni a szülei bárszekrényéből, amikor senki nem figyelt oda. Gabby és Izzie egy korty után nem kértek többet, de Billy, Sean és Andy nagy kortyokban húzták le, míg el nem fogyott az egész. -Ezzel nem lesz könnyebb - figyelmeztette őket Izzie, aki a csoportban mindig a lelkiismeret hangján szólalt meg. - Ettől csak még rosszabbul fogjátok érezni magatokat. Andy láthatóan elszégyellte magát, de Billy csak rántott egyet a vállán, Sean pedig lefeküdt az ágyára. Nem tudott mit mondani, abból meg elege volt, hogy mindenki azt hajtogatja neki, mennyire sajnálja. Nem sajnálták, sőt fogalmuk sem volt róla. Honnan is tudhatták volna, milyen érzés? Még a barátai is. Soha többé nem láthatja a bátyját. Hirtelen egy szem gyerek lett belőle. - Akarsz nálam aludni ma éjjel? - kérdezte Billy. Valamennyire megsejtette, milyen fájdalom kerítette hatalmába a barátját. A szeméből látta. - Azt hiszem, itt kellene maradnom - sóhajtotta Sean. Kimerítő nap volt. - Anya és apa elég rossz bőrben vannak. - Az ital valamelyest elvette a fájdalom élét. Már nem érezte úgy, mint napközben, mintha szöges dróttal szaggatnák a testét. A whis-kynek hála már nem érezte a fájdalmat. Jó volt ez a tompultság. Andy távozott elsőként - megígérte a szüleinek, hogy vacsorára otthon lesz. Aztán Gabby és Billy is elment, végül csak Izzie maradt. -Rendbe fogsz jönni. Habár nekem sohasem volt testvérem, tudom, hogy ez most rettenetes lehet, de valahogy túl fogsz jutni rajta, és egyenesbe jössz. - Ha nem lett volna lány, lehet, hogy Sean megütötte volna, de már attól sírni lett volna kedve, hogy ilyesmi egyáltalán eszébe jutott. - Egyszer véget vetek ezeknek a dolgoknak -mondta csendesen, ahogy ott feküdtek egymás mellett az ágyán, és nézték a plafont. Néha, ha olyan napja volt, úgy gondolta, hogy mindany-nyiuk közül Izzie a legjobb barátja. - És hogy csinálod? - kérdezte Izzie kíváncsian, mintha újra kisgyerekek volnának, és azt kérdezné tőle, hogyan kell halat fogni, vagy hogy működik a tengeralattjáró, vagy hogy mitől gomolyog a köd. - Ha végzek, az FBI-nál fogok dolgozni, és letartóztatom az olyan szemét alakokat, mint aki megölte a bátyámat. - Egyikük sem említette, hogy a dolog ott kezdődik: Kevinnek nem kellett volna ott lennie. Már nem volt értelme, hiszen halott volt. -Kiskorodban is mindig ezt mondtad - mosolygott rá a lány. - És meg is fogom tenni. - Olyan határozottan mondta, hogy Izzie majdnem elhitte. Tudta, hogy Sean ebben a pillanatban halálosan komolyan gondolja. - Mire végzel, meg is gondolhatod magad. Lehet, hogy addigra mást akarsz majd csinálni. -Ötük közül mindig Izzie volt a leginkább józanul, gyakorlatiasan gondolkozó. - Nem, nem gondolom meg magam. Mindig is tudtam, hogy valami ilyesmit akarok csinálni. Csak azt nem tudtam, hogy miért. Most már tudom. - Az oldalára fordult, és ránézett a lányra. Eszébe jutott, vajon milyen lenne, ha megcsókolná. De nem akarta igazán; Izzie a barátja volt. - Hiányozni fogsz - mondta Izzie, ő pedig bólintott.
- Te is hiányozni fogsz nekem - felelte, és mélységes szomorúságot érzett. Kevin elvesztésével még nehezebb lesz távol lenni a barátaitól, és ezek után nagyon nehéz szívvel fogja itthagyni a szüleit is. Már előre érezte. - Bárcsak te is L.A.-be jönnél - sóhajtotta vágyakozva Izzie. -Hálaadáskor és karácsonykor találkozunk -felelte Sean, és legördült az ágyról. - Gyere, hazaviszlek. A kocsiban nagyon keveset beszéltek - már az is jó volt, hogy együtt voltak. Izzie próbált nem arra gondolni, hogy milyen lett volna, ha ötük közül temetnek ma valakit. Nem tudta elképzelni, de nem is akarta. Eltöprengett azon, hogy Sean valóban az FBI-nál fog-e majd egyszer dolgozni. Ma is úgy gondolta, hogy veszélyes munka lehet. Ráadásul mostantól Sean, mint egyetlen gyerek, a szüleiért is nagyobb felelősséggel tartozik. Sean kitette az apja háza előtt, Izzie pedig mondta neki, hogy másnap megint átmegy hozzájuk. Hazaérve Sean úgy érezte, mintha a házuk is halott lenne. A szülei hálószobájának ajtaja be volt csukva, s az egész házban sötét volt. A szobájába menet elballagott Kevin szobája előtt, és egy pillanatra megfordult a fejében, hogy bemegy, de aztán mégsem ment. Belépett a saját szobájába, becsukta az ajtót, lefeküdt az ágyára, és sírt. Izzie és a többiek mindennap meglátogatták Seant, és Billy jóformán minden alkalommal hozott magával valami italt, amit ki tudott csenni otthon a bárszekrényből, amikor anyja épp az ikrekkel foglalatoskodott. A kicsik továbbra is idegesítették, de attól kezdve, hogy már tudtak mosolyogni, el kellett ismernie, hogy aranyosak. Egyszer-kétszer még fel is vette őket. Brian ezzel szemben úgy viselkedett, mintha szerelmes lenne beléjük. Megtanulta, hogyan kell tisztába tenni őket, és segített anyjának lefektetni a babákat. Billynek semmi kedve nem volt megtanulni ezeket, pedig Gabby szerint is édesek voltak. Billy örült, hogy Gabby tablettát szed, és így nem eshet teherbe. Egy ilyen balesetet nem tudott volna kezelni, és tudta, hogy ő még legalább tíz-tizenöt évig nem lesz felkészülve arra, hogy gyereke legyen. Azon a napon, amikor nem tudott otthonról italt csenni, rávett egy hajléktalant, hogy vegyen neki két hatos sört. Seannak és Billynek sikerült június majdnem minden napján lerészegednie. Eredetileg Kevin tiszteletére ittak, majd egy idő után csak azért, hogy csináljanak valamit. Mindnyájan unták magukat, habár volt, akinek akadt nyári munkája. Sean az apja mellett dolgozott napi pár órát, Izzie egy közösségi ház által szervezett nyári táborban. Gabby lázasan készülődött az elutazására, így nem dolgozott, ahogy Billy sem. Jack és az anyja szabadságot adtak neki, azzal, hogy az egyetem előtti utolsó nyarán nem kell dolgoznia. O és Sean tehát minden délután összejöttek, és ittak. Andynek volt nyári munkája, ami minden délelőttjét lefoglalta, de ebédidőben el-ugrott, hogy megnézze a barátait. Az anyja szerezte neki ezt a munkát egy laborban, ahol sohasem adtak neki érdekes feladatot, habár imponált a többieknek azzal, hogy a Harvardon fog tanulni, és orvos lesz. Ennek ellenére csak annyit bíztak rá, hogy vigye ki a szemetet, vagy adja oda a beérkező betegeknek az űrlapot és a kapcsos táblát. O nem ivott annyit, mint a másik kettő, de időnként neki is lecsúszott egy-két korty. Végül Izzie volt az, aki július közepe táján felelősségre vonta őket, és a szemükbe vágta, hogy csak egy lúzer banda viselkedik így. -Mit fogtok csinálni a kollégiumban? Jelentkeztek az Anonim Alkoholistáknál? Jó úton vagytok, hogy masszív alkoholistákká váljatok Nyűg veletek lenni, semmi mást nem tudtok, mint inni, videojátékokat játszani és sajnálni magatokat. Rosszul vagyok tőletek. - Miközben beszélt, egyenesen Seanra nézett, ő pedig lehorgasztotta a fejét. A bátyja még csak öt hete halt meg, ezért mindenki elnézte neki, csak Izzie nem, és Sean tudta, hogy igaza van. - Akkor szerinted mit kellene csinálnunk? - nézett rá Billy, Sean pedig visszaadta neki az üveget. Hetek óta először nem ivott belőle egyetlen kortyot sem. - Pédául miért nem megyünk le a partra? - vetette fel Izzie.
- Mert hideg van - közölte gyakorlatiasan Billy. A köd napok óta nem oszlott fel. San Franciscóban mindig hűvös, borongós, szürke volt a július, ami nem tett jót a hangulatuknak. - Na és? Legalább csinálunk valamit. Jobb mint itt ülni, vedelni, és nem csinálni semmit. így aztán másnap, miután délben végeztek a munkahelyükön, átsétáltak a Golden Gate hídon, és elmentek Marinig. Stinsonnál leballagtak a tengerpartra, hamburgert ettek, aztán csak üldögéltek a parton a hűvös szélben. De hazaérve mindnyájan elismerték, hogy jobban érezték magukat. Amikor a többiek elmentek, Izzie megint ott maradt Seannál. -Jó lesz az neked, ha messzire mész egyetemre? - Nagyon aggódott a fiúért, jobban, mint hajlandó lett volna beismerni. A szülei rettenetesen néztek ki, de bizonyos értelemben Sean még inkább. Karikás volt a szeme, és mondta is, hogy nem tud aludni. Egyre csak a bátyja járt az eszében, és hogy mi történhetett, amikor meghalt. Úgy érezte, beleőrül. - Igen, azt hiszem - felelte Izzie kérdésére, de a hangja nem volt valami meggyőző. -Most muszáj összeszedned magad, a szüleid kedvéért - mutatott rá Izzie. - Már csak te maradtál nekik - Nehéz teher volt ez a fiú számára. O és Andy mint egy szem gyerekek, egész életükben ebben a helyzetben voltak. De a szüleik döntöttek így. Sean azonban az egyetlen életben maradt gyerek volt, ami sokkal rosszabb és bonyolultabb helyzetet jelentett. Az ő szüleinek életük végéig hiányozni fog Kevin, és Sean tudta, hog^r valami módon neki kell betöltenie ezt az űrt. Éjszakánként egyre csak ez járt a fejében. - Biztos, hogy ezek után is keletre akarsz menni? Átjelentkezhetnél az UCLA-ra, akkor közelebb lennél hozzájuk -De Sean csak a fejét rázta. Most már tényleg menni akart. Képtelen volt itt maradni abban a tudatban, hogy Kevin nincs, és soha többé nem is lesz a szobájában, és képtelen hallgatni a szülei szüntelen sírását. Már semmi mást nem akart, csak elmenni innen. Izzie megértette. Még neki is nehéz volt az O'Hara-házban időzni, pedig ő nem lakott itt. A következő két héten mindennap együtt lógtak munka után, és legalább Sean abbahagyta az ivást. Már csak Billy húzta meg időnként az üveget, de mintha ő is kevesebbet ivott volna. Tudta, hogy komolyan kell vennie az iskolát. O ment el elsőnek, augusztus elején. Az egyetemi órák megkezdése előtt három héttel elkezdődtek a kötelező edzések Gabby a rákövetkező hét végén utazott el San Franciscóból, hogy anyjával együtt lakást keressenek Los Angelesben. Mielőtt mindnyájan szétszéledtek volna, az öt barát egyik este együtt vacsorázott, majd utána kimentek a tengerpartra. Megígérték, hogy gyakran fognak telefonálni egymásnak, és hálaadásra mindany-nyian hazajönnek De mivel tizenhárom éven át mindennap találkoztak, az még egy örökkévalóságnak tűnt. És persze megígérték, hogy megnézik Billyt, ha pályára lép a USC színeiben. Gabby elutazása napjának reggelén Izzie átment hozzájuk Együtt reggelizett velük. Feltűnt neki, hogy Michelle megint soványabb, de nem szólt semmit. Gondolta, nyilván mindnyájan tudják, hogy Michelle-nél megint előjött az étkezési rendellenesség. Kíváncsi volt, vajon ha Gabby nem lesz otthon, javulni vagy romlani fog-e az állapota. Nehéz lehetett Gabby árnyékában élni, bármennyire szerette is egymást a két testvér. O és Michelle a járdán állva, sírva integettek utánuk, amikor Gabby és az anyja elhajtott. Gabby a fél ruhatárát és a legkedvesebb tárgyait mind bepakolta a kocsiba, amelyekkel majd megtölti jövendő otthonát. West-Hollywoodban akart lakást bérelni. A neten keresett bútorozott lakásokat, és hármat meg akartak nézni. Szomorú és izgatott is volt, amikor elutazott. Izzie visszament a házba Michelle-lel, és egy darabig még beszélgetett vele. Michelle ideges volt az ősztől kezdődő harmadik évfolyam miatt. Izzie innen Andyékhez látogatott. Kis időt vele is el akart tölteni, mielőtt a fiú elmegy. Andy után visszatért Seanhoz. Connie-t szekrényrendezés közben találta; valahányszor Kevin holmija akadt a kezébe, sírva fakadt. Még csak két hónapja történt. A ház olyan volt, mint egy kripta, és Connie úgy tekintett Kevin szobájára, mint valami szent helyre. Odabent minden úgy maradt, ahogy volt.
Andy volt a következő, aki távozott. Az apja együtt repült el vele Bostonba. Andy úgy tervezte, hogy kollégiumban fog lakni. Az elutazása előtti estén találkozott Seannal és Izzie-vel, és mielőtt beszállt volna a repülőbe, még küldött egy SMS-t Izzie-nek: „Légy jó. Hiányozni fogsz. Szeretettel, A." Szerencsére Izzie és Sean egy napon utaztak el San Franciscóból. Egyikük sem szeretett volna utolsónak maradni. Túl nehéz lett volna. Az indulás előtti estén Izzie-nek együtt kellett vacsoráznia az apjával, de utána még elment Seanékhoz, hogy elbúcsúzzon. Connie szorosan magához ölelte. - Vigyázz magadra L.A.-ben - mondta mosoly-talan, komoly arccal. - Légy óvatos. Mindnyájatokat egy darabban szeretnélek viszontlátni itt hálaadáskor. És nehogy beleszeress valakibe rögtön az első napon. - Erre semmi esély - nevetett Izzie. - Túlságosan el leszek foglalva az iskolával. - Minden fiú, akinek van szeme, meg fog környékezni Los Angelesben. Izzie sohasem tartotta magát olyan szépnek, mint Gabby^és egyik fiúbarátja sem beszélt soha a külsejéről. O maga sem foglalkozott vele. Barátok voltak, semmi több. Az anyja nem tanította meg azokra a trükkökre, mint Judy Gabbyt, hogy hogyan nézzen ki szexin. És évek óta senki sem ment el vele vásárolgatni. Los Angelesbe is a régi iskolai cuccait készült magával vinni. Az apjának eszébe sem jutott, ő pedig nem akart semmit sem kérni tőle. Volt elég holmija. Connie azonban hetek óta vásárolgatott Seannak a kollégiumba - ágyneműt, törülközőket, párnát, tisztálkodószereket, két posztert, ágytakarót, plédet. Mindenféle új holmit vásárolt neki, ahogy annak idején Kevinnek is, amikor Santa Cruzba ment. És ez még nagyobb dolog volt, hiszen Sean sokkal messzebbre utazott. A szülei már előre rettegtek attól, hogy milyen lesz, ha ő is elmegy. Connie pár napja azt javasolta Mike-nak, gondolják azt, hogy mindkét fiuk egy távoli egyetemen tanul. És megígérte, hogy segíteni fog Marilynnek az ikrek körül, amit ő örömmel fogadott. A kicsik temérdek munkát adtak nekik, és Marilyn bevallotta, hogy már elfelejtette, mennyi energia kell a kisbabákhoz. Kezdte érezni az évek súlyát, és néha azt gondolta, sohasem fogja utolérni magát. Ráadásul mindent kétszeresen kellett csinálnia. Connie és Mike elrepültek Washingtonba Sean-nal, hogy segítsenek neki elhelyezkedni és berendezkedni. Másnap egy késő esti járattal repültek vissza, és már előre rettegtek attól, hogy majd be kell lépniük a néma házba. Jeff kocsival vitte Izzie-t Los Angelesbe, és egy egész napot eltöltött azzal, hogy a kollégiumi szobájában beüzemelje a zenelejátszóját, a számítógépét és egy kis hűtőszekrényt. Szobatársa is volt, aki helyes lánynak látszott: még a megérkezése előtt küldött neki egy e-mailt. Az ő szülei is ott voltak, és amikor Jeff búcsúzott, a két lány együtt indult el, hogy megkeressék az önkiszolgáló éttermet. Izzie később felhívta Gabbyt, aki nagyon jól érezte magát az új lakásában. Sunseten túl, az Alta Lomán találtak egy megfelelőt. Izzie el is ment megnézni a hét végén, és nagyon felnőttesnek találta. A házban portás és úszómedence is volt. A berendezése a legfontosabb bútorokból állt, de Gabby elhozott néhányat a saját dolgai közül, és vettek is ezt-azt. - Hűha, máris úgy élsz itt, mint egy filmsztár -ugratta Izzie, és Gabby elmesélte, hogy Billy minden este eljön hozzá. Azt is elmondta, hogy jövőre, ha már nem muszáj a kollégiumban laknia, hozzá fog költözni, és a szülei rendben lévőnek találják. Gabby lakása körülbelül tízszer akkora volt, mint Izzie kollégiumi szobája. Az apjától kapott egy gyönyörű, vadonatúj fekete Land Rovert. Ehhez képest Izzie egy biciklit hozott magával, amit majd az egyetemen fog használni. Az apja nem vett neki autót, nem is engedhette volna meg magának, az anyja pedig túl fiatalnak tartotta ahhoz, hogy saját kocsija legyen. Úgy tervezte hát, hogy a kampuszon kívül taxival meg busszal és metróval fog közlekedni.
Hála Gabby apja saját autókereskedésének, Judy és a lányok mindig szép kocsikkal jártak. Mi-chelle nemrég, a tizenhatodik születésnapjára kapott egy Land Rovert. És Izzie irigykedett volna Gabby új kocsijára, ha nem szerette volna őt any-nyira. Izzie másnap is elment hozzá. A szobatársának sok barátja volt az egyetemen, Gabby lakása pedig remek helynek ígérkezett arra, hogy ha éppen nincs más dolga, ott töltse el az időt. Billyt nagyon lefoglalták az edzések, a futballszezon idején nem is tudott minden este elszabadulni. A lányok tehát eltervezték, hogy amikor Gabby ráér, közösen programoznak, és Izzie az ő lakásán is tudott tanulni. Izgalmas dolog volt szabadnak lenni a szülők és mindenki más által felállított szabályoktól. Felnőttnek érezték magukat. Sean aznap este e-mailezett neki Washington D.C.-ből. Megírta, hogy a kampusz tök jó, és már vannak órái az egyetemen. Megírta, hogy Andy-ről még nem tud semmit, de tőle még Izzie sem kapott hírt. Nyilván ő is, mint mindnyájan, el volt foglalva a beköltözéssel és a beilleszkedéssel. Gabby találkozókra járt, hogy ügynököt találjon magának. Szeretett volna szerződést kötni egy modellügynökséggel, és Izzie biztos volt benne, hogy sikerülni fog neki. Gabby gyönyörű lány volt. Úgy tervezte, hogy ha a modellkedés beindul, akkor beiratkozik egy színészstúdióba, hogy előbb reklámokban, aztán egyszer majd játékfilmekben szerepelhessen. Másnap Izzie felvette az óráit, ami hosszadalmas procedúrának bizonyult. Kicsit korábban érkezett az egyetemre, hogy megbeszélje a tanácsadójával, milyen tárgyakra kellene regisztrálnia. Végül filozófiára, pszichológiára és a kötelező alapmatematikára iratkozott be, és fölvette még a művészettörténetet, ami egy bevezető kurzus volt. A tanterveket végigolvasva megállapította, hogy sok munkája lesz. A kampuszon is kezdte jobban kiismerni magát. Az embereket barátságosaknak, a diákok tekintetét bizalomgerjesztőnek találta. Az egyetem megadta neki azt a nagyváros-érzést, amit San Francisco nem adhatott meg, hiszen Los Angeleshez képest kisváros volt. Tetszett neki, amit látott. Néha persze magányosnak érezte magát a régi barátai nélkül - az óvoda óta most először „járt iskolába" nélkülük. De legalább Gabby és Billy a közelében voltak, és miközben az új városával ismerkedett, eddig még soha nem tapasztalt önbizalom ébredt benne. Oké, világ, gondolta. Itt vagyok! Izzie új élete jól indult.
Tízedik fejezet A ház csendje még annál is szörnyűbb volt, mint amitől Connie tartott. Esténként kettesben ültek Mike-kal; nyomorultul érezték magukat, és nem tudtak mit mondani egymásnak. Nem voltak más hangok, naphosszat nem jött és nem ment el senki. A többi szülő is, akinek a gyereke elment, érezte ezt az ürességet, de Kevin halála után Mike-nak és Connie-nak sokkal rosszabb volt. És a gyilkost azóta sem találták meg. Folytattak ugyan nyomozást, de a rendőrség beismerte, hogy fogalmuk sincs, ki tette, így aztán nem tudtak igazságot szolgáltatni Kevin O'Hara halála ügyében, amitől az egész még elviselhetetlenebb lett. És Connie-nak attól is elfacsarodott a szíve, hogy minden este azzal az üres tekintettel látta hazajönni a férjét. Mike O'Hara megtört ember benyomását keltette, és Connie maga is annak érezte magát. Pergették egyik napot a másik után, de ennél többre nemigen futotta az erejükből. Minden óra küzdelem volt. Connie gyakran járt át Marilynhez; szeretett játszani a babákkal, akik már három hónaposak voltak, és mindenre reagáltak. Mosolyogtak, nevettek, gőgicséltek. De akármilyen jó volt a karjában tartani őket, vagy segíteni Marilynnek a gondozásukban, előbb-utóbb haza kellett mennie az üres házba. Ez kikészítette, és fogalma sem volt, hogy tudna javítani a helyzeten. Semmi mást nem tehettek Mike-kal, mint hogy éltek napról napra, óráról órára. Connie gyakran felhívta Seant Washingtonban, és ezek a beszélgetések segítettek valamelyest, de a fiú hallotta a hangján, hogy milyen szomorú. Rendszerint e-maileket
váltottak, de Connie a legkisebb ürügyet is megragadta, hogy napjában egyszer felhívja telefonon, mígnem Sean megkérte, hogy ne hívogassa. A telefonok mindig alkalmatlan időben jönnek, sokkal jobb e-mailezni. De Connie-nak hiányzott a fia hangja, és továbbra is telefonon próbálkozott. Marilynt többször kérdezgette, hogy boldogul Billy a USC-n. Marilyn azt felelte, hogy eddig minden rendben van. Az edzések megerőltetők, de Billy sokat tanul, és szereti az edzőjét. - Legalábbis a focipályán sokat tanul, de hogy azon kívül mi mást csinál, nem tudom. Valószínűleg semmit - tette hozzá Marilyn gyászos képpel. - És gyakran van együtt Gabbyval mondta még, de ez egyiküknek sem jelentett meglepetést. Gabby az új ügynökén keresztül megkapta az időpontot az első modellmunkájához, amiről telefonon keresztül nagy izgalommal számolt be. Mind a két asszonyt szomorúsággal töltötte el, hogy a gyerekeik így szétszéledtek Tudták, hogy így lesz, de most már valósággá vált. Marilyn szégyenkezve ismerte be: tulajdonképpen megfeledkezett arról, hogy egyszer fel fognak nőni. És neki legalább Brian még otthon volt. Nyolcadikba járt, és most kezdte észrevenni a lányokat. Ahogy figyelte őt, amint hol ebbe, hol abba a lányba lesz szerelmes, Marilyn úgy élte meg az egészet, mintha újrakezdett volna mindent. Meg is mondta, hogy amióta hozzáment Jackhez, Briannek mindig volt valaki, akivel játszhatott, és volt egy férfi, akivel beszélgethetett. Megerősítette Connie-nak, hogy Jack nagyon jó fej; az ikrekkel is remekül bánik, és rengeteget segít neki. Nélküle nem is boldogulna. Most, hogy Billy elköltözött otthonról, Larryről egyáltalán nem hallott. Volt férje Brianre továbbra sem volt kíváncsi, de ő szerencsére erősen kötődött Jackhez. Minden jel szerint szeptember folyamán az ösz-szes gyereknek sikerült elhelyezkednie a maga kollégiumában. Október lett, mire Judy rájött, hogy Michelle anorexiája ismét kontrollálhatat-lanná vált. Kapott egy telefont az Atwood iskolaorvosától, aki aggódott érte, és ennek nyomán újra járni kezdett az ambuláns kezelésekre és terápiára. Alattomos betegség volt, Judyt sokkolta, amikor az ambulancián megmérték Michelle súlyát. Fel sem fogta, milyen nagy a baj, mivel Michelle mindig bő ruhákat hordott. Magasabb is volt, mint a nővére: százhetvenöt centi és negyven kiló. Ezek után azt tanácsolták Judynak és Adamnek, hogy fektessék be a kórházba, és addig kezeljék fekvőbetegként, amíg magára nem szed valamennyit. Féltek, hogy a betegség megviseli a szívét, és azt szerették volna, ha részt venne a hozzá hasonlóan evési rendellenességekkel küzdő lányok napi rendszerességű csoportterápiáján. Amikor a megbeszélésről hazaérkeztek, Judy sírva hívta föl Connie-t és Marilynt, hogy elmesélje nekik, mi történt. Egyikőjük sem volt meglepve. Judy és Adam tehát, ha vonakodva is, felvétették a kórházba a tiltakozó Michelle-t, aki azzal fenyegetőzött, hogy úgyis megszökik, de végül nem szökött meg. Hosszabb időre ki kellett maradnia az iskolából, mert azt akarták, hogy azt a hat hetet, ami a hálaadás napjáig hátravolt, a kórházban töltse. A többi a későbbi vizsgálatoktól függött. Judy teljes kudarcként élte meg lánya betegségét, annak ellenére, hogy már korábban is próbált rajta segíteni. Az első csoportterápiás alkalmon, amelyen a szülők is jelen voltak, Michelle elmondta, hogy a szülei mindig csak a nővérével foglalkoztak. Anyja és apja sírva tiltakozott a vád ellen. Azt mondták, ez nem igaz, őt is ugyanúgy szerették. A csoportban mások is meséltek az övékhez hasonló történetet. Connie és Marilyn nem mondták Judynak, de mindketten egyetértettek abban, hogy Michelle csak úgy tudta felhívni magára anyja figyelmét, ha éhezett, és most végre ő volt a világ közepe, nem Gabby, akinek olyan jól ment a sora Los Angelesben. És Judynak rá kellett jönnie, bármennyire fájt is, hogy Michelle-nek hasznára vált a kórházi tartózkodás, és máris jobban nézett ki, mint otthon. Rendszeresen látogatta Michelle-t a kórházban, aki több lányt is megkedvelt a csoportban, velük bizonyos értelemben sorsközösséget érzett. Gabby is felhívta mindennap, és még
bocsánatot is kért tőle, amiért nem figyelt jobban rá, amíg otthon volt. De Michelle azt felelte, minden oké. Most végre megkapta, amire szüksége volt. Azt is tudta, mennyire elfoglalt volt Gabby, mielőtt elment, és megértette. Egyedül azon lepődött meg, amióta kórházban volt, hogy Billy öccse, Brian meglátogatta. A fiú három évvel fiatalabb volt nála, de azt mondta, hogy hiányolta, mert nem látta az iskolában, és hogy kedveli őt. Ezért fogta magát, és elbuszozott a kórházba, és ezt azzal indokolta, hogy a bátyja és Michelle nővére együtt járnak, és már tizenhárom éve, vagyis az ő születése óta a legjobb barátok. - És ettől mi micsodák vagyunk? Rokonok? -ugratta Michelle. Helyes, barátságos fiúnak látta Briant, aki úgy nézett fel rá, mint egy idősebb, okosabb barátra. Brian kedvessége őszinte és természetes volt, és nagyon sajnálta Michelle-t, amiért ilyen hosszú ideig kórházban kell lennie. Okos volt és jó tanuló, és Billyhez hasonlóan magasabbnak és idősebbnek látszott a kortársainál. Az elmúlt évben sokkal érettebbé vált. Külseje és beszéde tizenhárom évesnél jóval idősebbnek mutatta; mintha kezdte volna beérni Billyt. Elmondta, mennyire szereti a mostohaapját és az ikreket, és hozott Michelle-nek egy doboz desszertet, amit a lány meg is evett. Három éve, amióta elkezdte éheztetni magát, nem evett ilyesmit, de nem akart csalódást okozni a fiúnak. Meghatódott Brian látogatásán, és a fiú rendszeres látogatásai nyomán a köztük lévő korkülönbség dacára hamar jó barátok lettek. Brian a koránál egyébként is sokkal okosabb gyerek volt. - Egyszer talán még rokonok leszünk - felelte Brian elgondolkodva, és ő is bekapott egy desszertet. Minden alkalommal hozott neki ilyen minitortákat, és úgy látszott, a lány szívesen eszi. - Szerinted Gabby és Billy egyszer össze fognak házasodni? - kérdezte, és Michelle elmosolyodott a fiú szeméből sugárzó naivitáson. Nagyfiúnak látszott, de mégiscsak gyerek volt. - Talán. Egyikük sem nézett soha senki másra, és ma is bele vannak esve egymásba. Michelle a csoportterápián bevallotta, hogy irigyelte a nővérét és a Billyvel való kapcsolatát. Szerette volna, ha neki is lenne barátja, de úgy gondolta, nem elég szép ahhoz, hogy épp ő kelljen egy fiúnak. Tizenhat éves létére még soha senki nem csókolta meg, és úgy érezte, hogy a fiúk csúnyának tartják. A többi lány a csoportban arról győzködte, hogy ha felszedne magára néhány kilót, sokkal vonzóbb lenne. És amikor Briannel a saját érzéseikről beszéltek egymásnak, Brian bevallotta, hogy ő is mindig kevesebbnek tartotta magát Billynél. Közös volt bennük, hogy a fiatalabb testvér voltak a nagyobb, a „sztár" testvér mellett, amit nehéz volt elviselni. Mindketten jobb tanulók voltak, mint idősebb, személyes vonzerővel bíró testvérük, de más vonatkozásban úgy érezték, nem vehetik fel velük a versenyt. És megvigasztalta őket a tudat, hogy más is átélte azt, amit ők. Brian rendszeresen látogatta Michelle-t a kórházban, és nagyon örült, amikor megtudta, hogy hálaadásra hazaengedik. Úgy gondolta, az jót fog tenni neki. Hovatovább úgy tekintett a lányra, mint a nővérére és a barátjára. Hetente kétszer-háromszor is bement hozzá, és amikor Judy megnézte Michelle látogatói lapját, meglepődve látta rajta Brian nevét. - Mit keres itt? - kérdezte meghökkenve. Brian az iskolában három évvel lejjebb járt, mint Michelle, és Judy el sem tudta képzelni, mi mondanivalójuk lehet egymásnak. - O nagyon rendes gyerek, anya. Aranyos kis kölyök - felelte Michelle komolyan. A többi barátja összesen kétszer vagy háromszor látogatta meg, aztán már mindenki élte a maga életét. Judy rájött, hogy Brian és Michelle minden bizonnyal úgy érezték, hogy közös a sorsuk: mindketten az idősebb testvér árnyékában éltek. Judy számára sok minden kezdett világossá válni kisebbik lányával kapcsolatban: hogy csalódott az életben, és a szívében sértettség és harag rejtőzött. Arra gondolt, hogy ha a Billy öccsével való barátkozása boldoggá teszi, annak ő csak örülhet. Ez a barátság valóban jót tett Michelle-nek. Legközelebb, amikor Judy elment Marilynhez, megemlítette neki a dolgot. Marilynt annyira lefoglalták az ikrek, akik ráadásul eltérő
időpontokban éheztek meg, hogy jóformán ki sem tudott mozdulni a házból. Ennek ellenére azt felelte, hogy tud Brian látogatásairól. Elmondta, hogy a fiú sajnálta Michelle-t, amiért ilyen sokáig bent kell maradnia a kórházban, és hogy felnéz rá. -Az az érzésem, nagyon hiányzik neki, hogy nem látja Billyt és Gabbyt. Michelle rájuk emlékezteti. Mindketten magányosak lehetnek nélkülük- fejezte be elgondolkodva. -Akárcsak mi! - mondta erre Judy, és vágyakozva gondolt a távolban lévő lányára. - De neked legalább itt vannak az ikrek, akik ellátnak tennivalóval. Sohasem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz, ha Gabby elmegy. Ugyanakkor Gabby távollétében szorosabbá válhatott a kapcsolata Michelle-lel. Végre megértette, hogy ő és Adam azzal, hogy túlságosan is csak Gabbyra figyeltek, mostanáig elhanyagolták kisebbik lányukat. Judy bocsánatot kért emiatt Michelle-től a csoportban; mindketten sírtak, de utána megkönnyebbültek. A terápiás csoportülések mindkettőjüknek sokat segítettek. Hálaadásra minden gyerek hazajött. A vakáció némelyikük számára nem volt teljesen zavartalan. Amikor Sean belépett a házba, szíven ütötte a felismerés, hogy a bátyja most sincs ott, és már nem is lesz soha. Csak most kezdett tudatosulni benne a helyzet valóságos volta. Péntek éjjel mindenkit megdöbbentett azzal, hogy elkapták ittas vezetés miatt, ami egyáltalán nem volt jellemző rá; eddig mindig meg lehetett bízni benne. Connie és Mike nagyon dühösek voltak. Connie-nak az a határozott benyomása támadt, hogy Sean megpróbál Kevin lenni, hogy visszahozza őt a családba, de nem tudta, hogyan mondja ezt meg neki. Egyszer azt olvasta, hogy valaki a testvére rossz viselkedésének utánzásával akarta őt életben tartani. Felhívta a régi gyerekorvosukat, hogy beszéljen neki Seanról; a doktornő azt felelte, egyáltalán nem lepődik meg azon, amit Sean csinált. Szörnyű megrázkódtatásként érte a bátyja halála, várható volt, hogy a feszültség valamiképpen kijön rajta. Idővel meg fog nyugodni, és vissza fog találni önmagához. De Connie és Mike mindenesetre elvették tőle a kocsikulcsot, és közölték vele, hogy a bírságot neki kell kifizetnie. És ott kellett maradnia az ünnepet követő hétfőn, hogy el tudjon menni a tárgyalásra, ahol döntenek a jogosítványa visz-szavonásáról. Mike ügyvédet fogadott, hogy megpróbálják elérni, ejtsék el az ittas vezetés vádját, de Sean véralkoholszintje a megengedettnél magasabb, kilenc ezrelék volt. A fiú nagyon szégyellte magát. A többieknek már szombaton elmondta, Izzie le is gorombította érte. Nem akarta elhinni, hogy Sean olyan ostoba volt, hogy ivott, és ezek után képes volt vezetni. Ennél több esze lehetett volna. Izzie-nek ettől egész napra rossz kedve lett, és nagyon haragudott Seanra, amiért ilyen veszélynek tette ki magát. Azután, még aznap este egy váratlan és a lehető legkellemetlenebb fordulat következett be az életében. Apjával együtt Jenni-f érhez mentek hálaadási vacsorára, ahol egy baráti társaság jött össze, vasárnap pedig Jeff közölte vele, hogy Jennifer hozzá fog költözni. Izzie megdöbbent. Erre nem számított, és egészen elszörnyedt a gondolatra. - Megőrültél? Alig ismered őt, apa! És félannyi idős, mint te vagy. - Izzie iszonyúan feldühödött, de apja komolyan gondolta a dolgot, és nem lehetett róla lebeszélni. -Nem egészen - felelte bánatosan. - Nagyon magányos vagyok itt nélküled, Iz. És édesanyád is elment már régen - mondta őszintén. - El fogod venni feleségül? - kérdezte Izzie rémülten. - Nem tudom. Erről nem beszéltünk. Még nem. Azt hiszem, elég lesz annyi, hogy együtt élünk. Egyelőre ennyi telik tőlem. - És mi van, ha mégsem szereted? Hogy fogod kitenni innen? - Ő nem valami jogtalan lakáshasználó, Izzie. O az a nő, akivel együtt járok, és akit szeretek. Hosszú idő óta az első.
Amikor Izzie a visszautazása előtti napon elmesélte a dolgot Seannak, a fiú nem nagyon figyelt rá. Túlságosan fel volt zaklatva az ittas vezetési ügy és annak lehetséges következményei miatt. Teljesen hülyének érezte magát, mint ahogy az is volt. Gabby nagyon meglepődött a húgán, amikor a hétvégén, egy veszekedés közben Michelle közölte vele: elege van abból, hogy mindig háttérbe szorul, és úgy kezelik, mintha láthatatlan lenne, miközben Gabby a sztár, és mindig mindenben az ő akarata érvényesül. Michelle az utókezelési program során megtalálta a hangját, és egyik napról a másikra hangsúlyozni kezdte a jogait, ami mindenkit megdöbbentett a családban. Gabby még jobban meglepődött, amikor Billy öccse betoppant. - Mi dolga van itt Briannek? Hiszen ő még egy kisfiú - mondta anyjának, amikor Brian elment. Kicsit még ki volt akadva néhány mondattól, amit Michelle a fejéhez vágott, de tulajdonképpen ez is csak annak volt a jele, hogy a húga kezd rendbe jönni. - Barátok lettek Michelle-lel. Rendszeresen látogatta őt a kórházban. Nagyon helyes gyerek -felelte Judy. Gabby tudta, hogy az, mégis fura volt látnia, hogy a húga után mászkál, ráadásul fiatalabb nála, akármilyen érettnek látszik is. Gabby három hónapja ment el Los Angelesbe, és azóta bizonyos dolgok megváltoztak. Mindany-nyian így érezték, amikor hazajöttek. A szüleik kezdtek hozzászokni a távollétükhöz, és noha hiányoztak nekik, azóta hozzáidomultak az új helyzethez. Billynek az ünnep utáni napon vissza kellett mennie, mert vasárnap már pályára lépett a USC színeiben. Mindnyájan azt tervezték, hogy megnézik a tévében, kivéve Gabbyt, aki már szombaton visszarepült L.A.-be, így ő ki tud menni a meccsre. A hétvége gyorsan elrepült, és vasárnap estére valamennyiük háza újra elcsendesedett. Egyedül Sean maradt hétfőig a tárgyalás miatt. A bíró végül kemény pénzbüntetéssel sújtotta, és szigorú megrovásban részesítette, de mivel először fordult vele elő, nem kellett tanfolyamot végeznie, és a jogosítványát sem vették el. Az ügyvédje előadta, hogy ez volt az első otthoni hétvégéje a bátyja közelmúltbeli halála óta, ami nagyon megviselte Seant. Aznap délután Sean lecsillapodva és megkönnyebbülten repült vissza Washington D.C.-be. Kedden, amikor Connie átment segíteni Ma-rilynnek az ikreket megfürdetni, megbeszélték a történteket. - Sean hirtelen sokkal felnőttebbé és önállóbbá vált. Leszámítva ezt az ittas vezetést. Mike nagyon dühös volt. De ettől függetlenül most sokkal felnőttebbnek látom - mondta Connie érezhető megkönnyebbüléssel. A bátyja halála után úgy tűnt, hogy rossz irányba indul el, de a hétvégi kisiklás ellenére már visszatalált a helyes útra. Fájdalmas ünnep volt ez neki és Mike-nak, az első hálaadás Kevin nélkül. - Billy is érettebbnek tűnik - felelte Marilyn, miközben Daphne, aki élvezte a fürdést, mosolyogva felnézett rá. -Szerencsés vagy, hogy itt vannak neked az ikrek - jegyezte meg irigykedve Connie. Fiatal maradsz tőlük. - Nem mondhatnám - nevetett Marilyn. — Öt hónapja nem volt olyan éjszakám, amit végigaludtam volna, és körülbelül hatszáz évesnek látszom. - Úgy tűnt neki, mintha Connie kicsit magára talált volna, de nem akart rákérdezni. Tudta, hogy az ünnepi hétvége nehéz volt számára, ahogy azt előre lehetett tudni. És ahelyett, hogy vacsorát készített volna, ahogy mindig szokta, most elmentek Mike rokonaihoz. -Jó lesz, ha majd karácsonyra mindnyájan hazajönnek - mondta vágyakozva Connie. - A barátaik is nagyon hiányoznak. - Sean mellett az Izzie-vel való beszélgetések is hiányoztak neki, és hogy nem látja Billyt, Gabbyval a sarkában, kettesével felrohanni a lépcsőn, sem a mögöttük igyekvő Andyt. Mindannyian nagyon hiányoztak neki. És még mindig nem hitte el, hogy Kevin soha többé nem jön haza. Tudta, élete végéig el fog tartani, míg megérti, hogy Kevin örökre elment.
Tizenegyedik fejezet Karácsonyra mindenki hazajött, néhányan, az iskolától függően, hamarabb is. Hazaérve az ünnepre feldíszítve, lámpafüzérekkel felékesítve találták a házat, és a nappaliban már mindenütt felállították a karácsonyfát. Connie az idén nehéz szívvel díszítette fel az övéket. Mike rá sem bírt nézni a fára. A kinti füzéreket rendszerint ő szerelte föl, de most képtelen volt rávenni magát, és Connie-nak sem segített a díszítésben. Ő egyik reggel csendben feldíszítette a fát egyedül, miközben Kevinre gondolt, és sírt. De azt akarta, hogy mire Sean hazaér, álljon a karácsonyfa. Westonék minden évben egy szép műfát állítottak, amelyet a virágüzletükben díszítettek fel gyönyörűen. Andy tudta, mire számítson, habár mindig is sokkal jobban tetszettek neki a barátainál, különösen Billyéknél látott, néha féloldalas, kevésbé elegáns, de igazi fenyőfák. Marilyn és Jack idén kitettek magukért. Volt mit ünnepelniük. Ez volt az ikrek első karácsonya. Brian segített Jacknek a fényfüzérek felszerelésében; még egy rénszarvas is került a tetőre, az előkertben pedig egy kivilágított Mikulást állítottak fel. Giccses volt, ők maguk is tudták, de tetszett nekik, ahogy a barátaiknak is. Judy minden évben havas fenyőfát rendelt, amelyet aztán ezüsttel és arannyal díszített fel Mi-chelle-nek és Gabbynak, s a bejárati ajtóra is ehhez illő karácsonyi koszorú került. Judy most különösen jó hangulatban volt. Épp karácsony előtt csináltatta meg a szemét, és nagyon meg volt elégedve az eredménnyel. Adam is azt mondta, hogy tetszik neki. Az új Jaguárja egy héttel karácsony előtt érkezett meg. Michelle sokkal jobban volt. Gabbyt castingolták egy kozmetikai terméksorozat országos reklámkampányára, ami, ha megkapja a munkát, nagyon jó pénzt fizet. Beindult a modellkarrierje, és januárban megkezdi a színiiskolai tanulmányait. Brian rendszeresen eljárt hozzájuk, amióta Michelle kijött a kórházból. A lány jobban nézett ki, és az iskolában is jól haladt. Nem látszott olyan feszültnek, és még örült is annak, hogy Gabby hazajött. Maga is meglepődött rajta, de tulajdonképpen hiányzott neki. Amióta megtanulta kifejezni magát, és kialakította a saját személyiségét, kevésbé érezte fenyegetőnek a nővérét, aki egész életében magának foglalta le anyja figyelmét. Briannel gyakran beszélgettek erről, hiszen ő is Billy árnyékában élte le egész eddigi életét. A bátyjához mindenki nagy reményeket fűzött. A USC minden mérkőzésén játszott, pedig még csak az első szezonját töltötte a csapatnál, de mivel egy sérülés miatt nélkülözniük kellett az irányítójukat, égetően nagy szükségük volt Billyre. Ez óriási szerencsét jelentett a fiúnak, és mindenki, aki csak ismerte, látta őt felnőni, most a tévében nézhette. És nézheti majd a januári bajnoki mérkőzésen a Rose Bowl stadionban. Gabby mindenképpen ott akart lenni, ahogy a szülei, Sean és az O'Hara házaspár is. Jack és Marilyn úgy tervezték, hogy Briant is magukkal viszik. Gabby most sokkal felnőttesebb életet élt, mint Izzie. Önálló lakása volt, eljárt modellválogató castingokra, és teljes mértékben a karrierjére összpontosított. Már nem kellett izgulnia a félévi, év végi vizsgák, témazárók, kijelölt feladatok miatt. Kilépett a valódi életbe. És Billy alig várta, hogy ő is megtehesse ugyanezt. Úgy fogta fel az egyetemet, mint egy hidat, amely a végső célhoz, az NFL-hez vezet. A karácsonyi szünet előtt még egy meccsen kellett játszania, ezért egyedül ment haza. Izzie és Gabby együtt repültek el Los Angelesből, a reptértől pedig taxival mentek be a városba. Amikor Izzie mogorva képpel kiszállt, Gabby sok szerencsét kívánt neki. Jennifer rögtön hálaadás után az apjához költözött, és Izzie e jelentőségteljes esemény óta először járt otthon. Kíváncsi volt, vajon más, vagy ugyanolyan lesz-e minden, mint volt. Kedvelte Jennifert, de nem szerette volna ugyanazt átélni, amit Billy, ha apja egyszer csak mégis elveszi őt feleségül, vagy újabb gyerekei születnek tőle. Neki úgy volt jó minden, ahogy eddig volt.
Még integetett a távolodó taxiban ülő Gabby-nak, aztán a kulcsával kinyitotta az ajtót, és belépett a házba, amelyben az apjával lakott, előtte pedig, amióta megszületett, mindkét szülőjével. Az első pillanatban nem látott semmi változást, de aztán észrevette, hogy a kanapét máshová rakták, az apja íróasztala az egyik ablak elé került, és a könyvek másképpen sorakoztak a polcokon. Látott egy új, állítható támlájú, bőrbevonatú széket is. És minden asztalon virággal tele váza állt. A karácsonyfán is mások voltak a díszek. Ahogy közelebb lépett, látta, hogy egyetlen, gyerekkora óta megőrzött kedvenc dísze sem lóg rajta. Újakat vettek. A szobájába lépve hirtelen elfogta a hontalanság érzése. Mintha idegen lenne a saját otthonában, noha a szobája érintetlennek tűnt. Letette a csomagját, és leült az ágyára; tekintetével az illetéktelen behatolás jeleit kutatta, de nem talált ilyet. Miközben az ágya szélén ült, kapott egy SMS-t Seantól: hóviharban indul el D.C.-ből, de késő éjjel megérkezik, és akkor fel fogja hívni. Válaszüzenetében szerencsés repülőutat kívánt, megírta, hogy ő is most érkezett haza, és furán érzi magát. Sean nem válaszolt, és Izzie arra gondolt, talán már a gépen ül. Ekkor eszébe jutott, hogy Jennifernek nem vett ajándékot, úgyhogy délután elment a Fillmore Streetre körülnézni. Végül egy Marc Jacobs pulóver mellett döntött, és vett még mellé egy Kubáról készült képeskönyvet - nem valamiféle szándéktól vezérelve, csak mert tetszettek neki a képek. Hazaérve egyenesen fölment a szobájába. Furcsa lett volna a nappaliban ülni; mintha nem is a saját otthona, hanem másvalakinek a háza lenne. Hallotta, amikor Jennifer késő délután megérkezett, de nem kelt fel az ágyáról. Még nem akart találkozni vele, de egy perc múlva nyílt az ajtó. Jennifer összerezzent, amikor meglátta. Izzie egy hangot sem szólt. -Ó... hát itthon vagy... Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e itt, és gondoltam, felkapcsolom a lámpákat. Jól vagy? -Jól vagyok - felelte Izzie zavartan, és felült. Elrejtőzött, és úgy tűnt, hogy Jennifer sejtette. -Csak elfáradtam az utazástól. - Éhes vagy? - Jeff adott neki egy listát arról, hogy Izzie miket szeret enni, és Jennifer ezeket mind beszerezte. Sejtette, mit érezhet most Izzie. Öt éve, amióta az anyja elment, nem élt nő a házukban. Ez most nagy változást jelentett neki, aki megszokta, hogy az apja egyedül az övé. Jennifer amennyire csak lehetett, megpróbálta könnyedén kezelni a helyzetet. - Vettem sajtot és francia kenyeret, meg azt a fajta pástétomot, amiről apád mondta, hogy szereted. Látszott rajta az igyekezet és a bizakodás, miközben Izzie a legszívesebben kifutott volna a házból. -Kösz, nem. Jól vagyok. Este elmegyünk a barátaimmal. - Ez nem volt igaz, de nem tudta, mi mást mondjon. Csak annyit tudott, hogy nem akar otthon lenni. Gabby említette, hogy este elmennek megnézni a Diótörőt, úgyhogy oda nem mehet. A fiúk meg még nem érkeztek haza. Hülyén érezte magát, amiért ilyen barátságtalanul viselkedik Jennif érrel, de mégiscsak betolakodó volt náluk. Ugyanakkor azt is tudta, hogy az apja együtt akar élni vele. És hiába próbálta józanul felfogni a dolgot, úgy érezte, elárulták. Lement a nappaliba Jennifer után, és látta, hogy kirakott a dohányzóasztalra néhány magazint, amiről úgy gondolta, Izzie-t érdekelni fogja. Észre is vett közöttük kettőt, ami rögtön megtetszett neki, de nem nyúlt hozzájuk, inkább odament a karácsonyfához. - Mi történt a régi díszeinkkel? - fordult vádló tekintettel Jenniferhez. -Apád bedobozolta, és levitte a pincébe. Vettünk újakat. A régiek közül sok már egészen kifakult. - Ez igaz volt, Izzie mégis szerette őket. Úgy nézett fel a fára, mint egy gyerek, és kereste a megkopott díszeket, amelyek mindig ott lógtak, amióta az eszét tudja. Az újak szépek voltak, de mégsem ugyanazok. - Ha akarod, felhozhatjuk őket - mondta Jennifer idegesen. Farmert és csizmát viselt, és egy fekete pulóvert, amely kiemelte az alakját. Hosszú, fényes fekete haját kibontva hordta. Tagadhatatlanul szép nő volt, és fiatalabbnak látszott, mint amennyi valójában volt. Inkább tűnt Izzie korosztályából valónak, mint egy harminckilenc éves
nőnek. Naponta jógázott, és ez fantasztikussá tette az alakját. Leült a bőrszékbe, és Izzie-re nézett, aki akaratlanul is megállapította, hogy Jennifer csakugyan úgy fest, mint aki otthon van. Az új, állítható támlás szék az övé volt. - Nem kell, ezek is jók - felelte Jennifer ajánlatára, majd kelletlenül leült a kanapéra, szemben Jenniferrel. Jennifer úgy döntött, hogy szóba hozza a témát, mert tudta, ha nem teszi, akkor nagyon kínos hetük lesz, amíg Izzie vissza nem repül L.A.-be. - Tudom, milyen nehéz ez neked. Magam is átéltem egy ehhez nagyon hasonló helyzetet kezdte halk, szelíd hangon. - Tizenöt éves voltam, amikor anyám meghalt, és egyedül maradtam az apámmal. Egy évvel ezután beleszeretett anyám legjobb barátnőjébe, és elvette őt feleségül. A nőnek volt két gyereke, akikért sohasem rajongtam, és fiatalabbak is voltak nálam. Aztán született még két közös gyerekük. Eleinte gyűlöltem az egész szituációt, gyűlöltem a nőt is, akit pedig szerettem, amíg anyám élt. És sokáig ki voltam akadva az apámtól. Olyan távoli egyetemre mentem, ameny-nyire csak lehetett, és sohasem akartam hazamenni. De végül megértettem, hogy az a nő és az apám szeretik egymást, hogy a nő jó felesége az apámnak, úgyhogy ma is jó barátságban vagyok vele. Nem ő az anyám, nem is próbált soha az lenni, de nagyszerű barát, és az egyik lányával egymás legjobb barátnői vagyunk. És szeretem az öcséimet is. Néha felbosszantanak, és kibírhatatlan kamaszok voltak, de jókat szoktam mulatni rajtuk, és nagyon szeretem őket. Az apám tavaly halt meg, de hacsak tehetem, mindmáig hazajárok, hogy lássam őket. - Te és az apám össze akartok házasodni, és gyereket is akartok? - kérdezte idegesen Izzie. -Nem tudom. Talán nem. Egyelőre egyikünk sem akar ennél többet. - Legalábbis ő nem akart ennél többet. Jeff egy ideig célozgatott egy „hosz-szabb távú" kapcsolatra, de Jennifer úgy érezte, hogy erre még nincs felkészülve. Erről azonban nem beszélt Izzie-nek. Tudta, hogy egyszerre túl sok lenne neki. - Talán amiatt, hogy korán elvesztettem az édesanyámat, idegenkedem a gondolattól, hogy elkötelezzem magam valaki mellett. Sohasem akartam férjhez menni és gyerekeket szülni. Azt hiszem, attól féltem, ha túlságosan kötődnék valakihez, az biztosan meghalna, akárcsak az édesanyám. - Izzie látta Jennifer szemén, hogy nagyon őszintén beszél. Nyílt volt a tekintete, és ő maga is nyíltszívű embernek látszott. - Ez szomorú - mondta. - Még nem vagy túl öreg, hogy gyerekeid lehessenek. Soha nem jutott eszembe, hogy az apám több gyereket is akarhat, de lehet, hogy így van. - Erről nem beszéltünk. Egyszerűen csak együtt élünk. Egyelőre elég ennyi. És akármit csináljon is, velem, vagy mással, te mindig a lánya maradsz, egy nagyon különleges személy az életében. - Ő téged is különlegesnek tart - jegyezte meg Izzie halkan. - Én is őt - mosolyodott el Jennifer. - Ez azt jelenti, hogy három nagyon különleges ember él most egy fedél alatt. Mit gondolsz, tudunk majd úgy együtt élni itt, hogy az neked is jó legyen? Végtére is ez az otthonod. - Igen, talán. - Izzie továbbra sem volt biztos benne, habár azt el kellett ismernie, hogy Jennifer komoly erőfeszítést tett. Csak éppen idegennek érezte őt az otthonukban. De egy ideje már együtt jártak az apjával, és Izzie tisztában volt vele, hogy valaminek történnie kell, ha elég sokáig együtt maradnak. Csak reménykedett, hogy ez nem fog bekövetkezni, de legalább még nem házasodtak össze, és Jennifer szavaiból az derült ki, hogy egyhamar nem is akar férjhez menni. Talán túl öregnek gondolta az apját. Izzie legalábbis annak tartotta az ötvenhat évével. Nem a randizáshoz, mert hiszen Jeff még most is jól nézett ki, csak ahhoz, hogy elvegyen egy nála tizenhét évvel fiatalabb nőt, és új családot alapítson. Ami őt illeti, neki csodálatos apja volt, de nem tudta elképzelni őt újabb gyerekekkel, újszülött kisbabákkal körülvéve. -Szóval, mit gondolsz? - kérdezte szelíden Jennifer. - Tehetek valamit, amivel megkönnyítem számodra ezt a helyzetet?
Izzie elmosolyodott, és a legszívesebben rávágta volna, hogy Igen. Menj haza! De nem mondta ki, sőt elismerte Jennifer igyekezetét, amivel megpróbálta kinyújtani feléje a kezét. Neki sem lehetett könnyű, amit pedig az anyjáról és a mostohájáról mondott, azt Izzie meghatónak találta. -Azt hiszem, idővel meg fogom szokni. Csak még minden olyan más - felelte nagylelkűen. -Tetszik az új szék, és a sok virág az egész lakásban. - Jennifer kezének nyoma mindenütt látható volt a házban. - Találkozol a mamáddal karácsonykor? - Jennifer az elmúlt évben tapasztalta, hogy Izzie nem sűrűn látja az anyját. Katherine állandó lakása New Yorkban volt, és többet utazgatott, mint valaha. Az anyai ösztönök sohasem fejlődtek ki benne, Izzie-t is úgy kezelte, mintha másvalakinek lenne a gyereke. -Nem, ő most épp Londonban van. Pár hét múlva Los Angelesbe jön üzleti ügyben. Akkor elvisz vacsorázni. Jennifer bólintott, és nem tett semmi megjegyzést. Nem akarta kritizálni Izzie anyját, de sajnálta a lányt, amiért hiányzott az életéből egy fontos női minta, és csak az apja létezett számára. Ez még inkább fenyegetővé tette az ő jelenlétét. -Hát, én mindenesetre kiteszek egy tányérra azokból a sajtokból és a pástétomból - mondta, és elindult a konyha felé. Pár perc múlva Izzie is utánabaktatott. Jennifer egy gusztusos sajttálat készített némi szőlővel, a pástétom is ki volt készítve egy tányérra, a bagettszeleteket pedig egy piros-fehér kockás szalvétával bélelt kosárkába halmozta. Mielőtt Izzie észbe kapott volna, már megette a pástétom felét, két szeletet a kedvenc sajtjaiból, és a konyhaasztalnál ülve épp a szobatársáról és a vele kapcsolatos problémáiról mesélt Jennifernek. Azon dilemmázott, hogy keressen-e magának egy új szobatársat, vagy várjon, és majd másodévben béreljen egy lakást. Arra is gondolt, hogy közös lakásba kellene költöznie Gabbyval, de Büly gyakran volt nála, ő pedig nem szeretett volna Billyvel is együtt lakni. Ezek fontos döntések voltak Izzie életében, és Jennifer azt javasolta, hogy ha visszamegy, kérjen magának másik szobát. Miért szenvedne júniusig egy olyan szobatárssal, akit nem kedvel? Erről beszélgettek, amikor egy félórával később Jeff hazaért, és örömmel látta a konyhában élénk társalgásba merült két nőt. Mihelyt Izzie meglátta, felpattant, és az apja nyakába ugrott. Jeff szorosan magához ölelte, és Izzie válla fölött Jenniferre mosolygott, aki csak a fejével intett neki. Arra gondolt, hogy ez jobban ment, mint remélte, és hogy győzni fogja türelemmel, amíg Izzie megszokja, hogy ő is ott lakik. Együtt vacsoráztak a konyhában. Jennifer két grillcsirkét vett, Jeff pedig összedobott egy salátát, és elkészítette Izzie egyik kedvenc tésztáját. Fagylalttal fejezték be a vacsorát, utána pedig átmentek a nappaliba, és elgyönyörködtek a karácsonyfában. Lekapcsolták az összes lámpát, csak a színes égők világítottak a fán, amitől egyszeriben karácsonyi hangulatuk lett. Jeff berakott a lejátszóba egy karácsonyi cédét, és amíg a zene szólt, Jennifer a kényelmes székében ült, Izzie és Jeff pedig a kanapén egymás mellett. Jennifer volt olyan bölcs, hogy nem ment túl közel hozzájuk, engedte, hogy apa és lánya együtt töltsék ezeket a perceket. Látható volt, hogy mennyire szeretik egymást, és hogy Izzie milyen rajongással csüng az apján. Izzie végül felment a szobájába, és hagyta, hogy Jennifer és az apja beszélgessenek. Épp felvette a hálóingét, amikor SMS-t kapott Seantól. Itthon vagyok - mindössze ennyi volt. Miközben olvasta, elmosolyodott magában, és rögtön válaszolt is rá: Én is. És amikor lekapcsolta a lámpát, és bebújt az ismerős ágyba, arra gondolt, hogy végül is nem sok minden változott itthon, csak egy kicsivel jobb lett.
Tizenkettedik fejezet
Valamennyi család izgatottan várta a szünetre hazaérkező gyerekeket. Végre élet költözött a házakba. Az O'Hara házaspár feltöltődött Sean látogatásától, a boldogságtól, hogy együtt lehetnek vele, és a ház megtelt a fiú barátaival. Mike és Billy a futballról beszélgettek. Mike megnézett minden USC-mérkőzést, és tervezte, hogy elmegy L.A.-be is Seannal és Connie-val, hogy lássa Billyt a Rose Bowlban játszani. Felemlegették a szezon valamennyi mérkőzését, és megállapították, hogy Billynek óriási szerencséje, hogy már az egyetemi tanulmányai kezdetétől fogva engedték játszani a csapatban, és hogy eddig újonc létére nagyon jól teljesített. Mike-nak nem voltak kétségei afelől, hogy Billy-re fényes jövő vár. Mindenki, aki csak ismerte őt, büszke volt rá. Thomaséknál Michelle és Gabby nagy lelkesedéssel tervezgették, hogy miket fognak csinálni együtt, Nortonéknál pedig majd szétvetette a falakat az öröm, hogy Billy hazaérkezett. Briannel madarat lehetett volna fogatni, az ikrek pedig minden szabad percüket lefoglalták. De legfőképpen az Ötösfogat úszott a boldogságban, hogy egy teljes hétig együtt lehetnek. Már nagyon hiányoztak egymásnak. Marilyn és Jack karácsonyi partit rendeztek, amelyre mindenkit, felnőtteket és gyerekeket egyaránt, meghívtak. Eljöttek O'Haráék, de nem maradtak sokáig - nem voltak igazán ünnepi hangulatban. Judy és Adam ott voltak Michelle-lel és Gabbyval, és Billy jóformán el sem mozdult Gabby mellől. Andy az anyjával érkezett, mivel az apja épp egy új könyvön dolgozott, és bezárkózott a szobájába. Jeff Izzie-n kívül Jennifert is magával hozta. Marilyn utóbb meg is jegyezte Connie-nak, hogy Jennif er nagyon csinos lány, és jó volt látni, hogy milyen kedves Izzie-hez. Izzie ugyan bevallotta neki, hogy továbbra sem repes az örömtől, amiért együtt lakik velük, és tart tőle, hogy a végén összeházasodnak, sőt gyerekük születik, de azt ő is kész volt elismerni, hogy Jennif er helyes nő. O'Haráék kölcsönadták nekik a tahoe-i házukat, hogy karácsony és újév között elmehessenek síelni Squaw Valley-ba. Billynek vissza kellett utaznia L.A.-be a Rose Bówl előtti edzések miatt, de egy napra még vissza akart jönni. A többiek úgy tervezték, hogy Tahoe-ban töltik a hétvégét, ahová Sean néhány más barátját is meghívta, főleg lányokat. Mike és Connie rájuk merték bízni a házat, és eddig még soha semmi baj nem történt, amikor csak ők voltak ott. A társaság nagy vidáman indult útnak két, emberekkel, csomagokkal, sífelszerelésekkel zsúfolásig tele furgonban. A ház olyan nagy volt, hogy mindnyájan elfértek benne. Estére összegyűltek az ebédlőben, hogy együtt készítsék el a vacsorát. O'Haráék csak azt az egyet kötötték ki, hogy ne legyen ivászat. Mindenki vállalta a szabály betartását, egyedül Billy villantotta meg a zsebébe dugott flaskát. Sean rászólt, hogy tegye el, Billy pedig szót fogadott. Sean az ittas vezetés incidens óta egy kortyot sem ivott. Este letelepedtek a kandalló elé, és meséltek az egyetemről, a kollégiumi szobatársaikról. Izzie és Andy hosszan beszélgettek egymással, és a fiú elmondta, mennyire jól érzi magát a Harvardon. Ajánlotta Izzie-nek, hogy jelentkezzen át oda, de Izzie azt felelte, jó neki ott, ahol van, és különben is Kaliforniában akar maradni. Az a tudat pedig, hogy Gabby és Billy is a közelben vannak, azt az érzést keltette benne, mintha a családja is a városban lakna. Andy mesélt neki az előkészítő év sok nehézségéről, de azt is elmondta, hogy soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy valami mást tanuljon. Orvos akart lenni, ahogy Billy is tudta mindig, hogy futballista lesz. A szüleik is ezt várták tőlük. Izzie anyja mindmáig azt szerette volna, ha a lánya jogi egyetemen tanulna tovább, de benne ez soha föl sem merült. Örült, hogy a pszichológia szakot választotta, és úgy gondolta, hogy ezzel fog foglalkozni egész életében. A következő szemeszterre a pszichés rendellenességek tárgyat jelölte meg, ami érdekesnek, ugyanakkor kicsit ijesztőnek is tűnt számára. A tanácsadója mindenesetre azt mondta, hogy tetszeni fog neki. Azt még nem döntötte el, hogy mi legyen a
főtárgya. Egy nyarat mindenképpen valami fejlődő országban, a szegények között dolgozva akart eltölteni, vagy az egyetem után kórházban elhelyezkedni. Az apjához hasonlóan ő is szeretett az embereken segíteni, csak még azt nem tudta, hogyan és kiken segítsen. Izzie és Andy a második éjszakán is ezekről beszélgettek, amikor a többiek már lefeküdtek aludni. Az egyik konyhaszekrényben találtak egy üveg bort, és a tilalom ellenére úgy döntöttek, isznak belőle egy keveset. Sean már elment aludni. Hozott magával egy lányt, akit az egyetemen ismert meg, és bízott benne, hogy együtt fognak járni. A lány síbajnok volt, és mindenki elismerte, hogy fantasztikusan jó alakja van. Ő is a lányszobában aludt a többi lánnyal, de Sean reménykedett, hogy a hét végéig majdcsak kialakul köztük valami. Úgy tűnt, nem hiába vágyakozik. Izzie látta csókolózni őket az este, vacsora után a hallban, de a célt Sean még nem érte el. - Na és, szűz vagy még? - kérdezte Izzie kicsit gonoszkodva Andytől, miután ittak egy-egy pohárral a tilalmas borból, amitől némileg izgalmasabbá vált a beszélgetés. - Nincsenek klassz csajok a Harvardon? - A kérdés csak félig volt tréfás, mert noha Andy az egyik legjobb barátja volt, Izzie mindig is vonzónak találta őt. Csak nem akarta tönkretenni a barátságukat, és ez most is így volt. - Furcsa, hogy ezt kérdezed - felelte a fiú baljós tekintettel, de aztán elnevette magát. - A fenébe is, igen. Túl sok a tanulnivaló, nincs időm szexre, sem szerelemre. - Nagy kár. En sem állok túl jól ezen a téren. Egy városi egyetem kampuszán nincs valami nagy élet. Tavaly nyár óta még egy randin sem voltam, miközben a szobatársamból a kollégium kurvája lett. Mindenkire rászáll, aki feltűnik a színen. -Izzie-nek még nem volt egyetlen komoly kapcsolata sem, és kezdte végleges állapotnak érezni a szüzességét. - Tudod, az jutott eszembe, hogy talán együtt kellene megoldást találnunk erre a helyzetre. Én szeretnék megszabadulni a szüzességemtől, és te is. Ez szinte tálcán kínálja a megoldást - javasolta a második pohár bor elfogyasztása után. Már az üveg felénél tartottak, és az ital ezen a magasságon erősebben hatott, mint gondolták. Izzie-nek épp csak egy kicsit állt keresztbe a szeme, amikor megpróbált egyenesen Andy szemébe nézni, aki meglepetten és zavartan nézett vissza rá. így, ezzel a kibontott hajjal Izzie nagyon is szexinek tűnt számára. Mindig is szépnek tartotta őt, de csak úgy tekintett rá, mintha a húga lenne. -Komolyan beszélsz? - Arra gondolt, hogy Izzie csak viccel, de látta rajta, hogy nem. Az ötlet nagyobb izgalomba hozta, mint várta volna. - Komolyan hát. Miért ne? Különben is, mi van, ha tényleg szeretjük egymást? Úgy értem, nem csak úgy, mint barátok. Kiderülhet, hogy fantasztikusan jó nekünk együtt az ágyban. Még az is lehet. Egyébként is mindenki, akit ismerünk, már lefeküdt valakivel, csak mi nem. - Ez nem volt teljesen igaz, mindketten tudták. Sean is szűz volt még, vagy legalábbis augusztus végén, amikor elkezdte a kollégiumi életét, még az volt, és nem értesítette őket az állapotában bekövetkezett változásról. De Billy és Gabby tizenöt éves koruk óta szexeltek egymással, és Izzie tudta, hogy a legtöbb osztálytársa már egy-két éve elvesztette az ártatlanságát. - Te és én vagyunk az utolsók ezen a bolygón, akik még soha nem ízlelték meg a testi gyönyöröket - jelentette ki, miközben sóvár tekintetet vetett Andyre, és kortyolt egyet a harmadik pohár borból. Andy épp akkor ért a második pohár végére. Izzie szexinek és jóképűnek találta, és kimondottan vonzódott hozzá. - Mit javasolsz? Az egész házban csak Andynek volt külön szobája - azért nem osztozott rajta senkivel, mert az tulajdonképpen a cselédszoba volt. Izzie tétova mozdulattal mutatott abba az irányba. Neki a közös lányhálóban volt ágya, úgyhogy az nem jött számításba. És mielőtt bármelyikük is meggondolhatta volna magát, Andy felhúzta Izzie-t a székről, azután fogták a borosüveget meg a poharaikat, és halkan a fiú szobájához osontak. Andy hirtelen úgy érezte, hogy az egész teste tűzben ég, Izzie pedig kicsit imbolyogva, halk kuncogással követte őt a szoba ajtajáig. Maga
sem tudta, mit vár ettől az első alkalomtól, de remélte, hogy nem fog túlságosan fájni. A barátnőitől hallott már horrorisz-tikus történeteket csakúgy, mint jó tapasztalatokról szólókat. -Nincs óvszerem - mondta Andy kétségbeesett hangon, miután becsukták maguk mögött a kis szoba ajtaját. Az ablakon át beszüremlő holdfényben gyönyörűnek látta a lány arcát. Semmiképpen nem szerette volna elszalasztani ezt az alkalmat, de föl sem akart ébreszteni senkit, hogy óvszert kérjen tőle. Mindig is szépnek találta Izzie-t a nagy barna szemével, szabályos arcvonásaival és hosszú, hullámos barna hajával, és most a lány maga ajánlkozott fel neki. Ezernyi kép jelent meg a képzeletében, miközben lehúzta a cip-zárat a farmerján. - Megbízom benned - felelte Izzie egyszerűen, és vetkőzni kezdett. Andy kilépett a farmerjából. Hosszú, izmos lába volt, és olyan teste, amely soha nem lesz tökéletesebb, mint amilyen e pillanatbán volt. Izzie a fején át lehúzta a pulóverét, és kikapcsolta a melltartóját; gömbölyű kis mellei hófehéren világítottak a holdfényben. Andy rájuk simította kehely alakúra formált kezét, aztán bebújtak az ágyba, és a maradék ruháiktól már ott szabadúltak meg. Andy mindkét kezével végigsimogatta Izzie testét, és amikor Izzie megérezte az erek-cióját, arra gondolt, hogy milyen érzés lesz, ha ezzel behatol a testébe. Megpróbált nem gondolni rá, nem félni tőle. Becsukta a szemét, és ekkor megérezte a fiút a lába között. Andy elég messzire jutott azoknál a lányoknál, akikkel eddig randiz-gatott, de eggyel sem ilyen messzire, és mielőtt megállhatott volna, vagy megkérdezhette volna Izzie-t, hogy mit szól hozzá, már benne is volt. Soha nem élt még át ilyen hihetetlen érzést, s egy pillanattal később rájött, hogy Izzie lélegzete elakad a fájdalomtól, de már nem tudott leállni. Pillanatok alatt történt az egész, és már vége is volt. Pár percig még mozdulatlanul tartotta a lányt, s közben arra gondolt, hogy vajon Izzie megbánta-e. Mert ő maga nem. Mesebeli érzés volt, és most csak arra vágyott, hogy megmondja Izzie-nek, mennyire szereti. Lenézett a lány arcára, ami riadt volt, és a száján, ahol megharapta, hogy fel ne kiáltson, egy kis vércsepp csillogott. -Fájdalmat okoztam? - kérdezte Andy aggodalmasan. - Nem, jó volt. Mindenki azt mondja, hogy másodszorra már könnyebb. - Izzie akkor közelebb húzta magához, és még sokáig feküdtek így, egymást átölelve a holdfényben. Andy szeretett volna még egyszer szeretkezni, de nem akart fájdalmat okozni Izzie-nek. - Megbántad? - kérdezte végül suttogva. - Nem, dehogy - válaszolta Izzie nagy bátran, és közben azon töprengett, miért is tűnt jó ötletnek, hogy felbontsák az üveg bort. Mindig is szerette Andyt, de nem volt belé szerelmes. Ebben most már teljesen biztos volt. Próbának talán jó volt, de tudta, hogy ezen az éjszakán valami bonyolult dologba kezdtek bele. És Andy sokáig, nagyon sokáig távol lesz, azon a messzi egyetemen és kollégiumban. - És te megbántad? - kérdezte a sötétben. - Hogy bántam volna meg? - mosolygott le rá a fiú. - Azt hiszem, mindig is szerelmes voltam beléd. - De Izzie régen sem, és most sem volt szerelmes belé. Szerette őt mint barátot és mint testvért. És szexelni vele olyan érzés volt, mintha vérfertőzést követett volna el. Többről volt itt szó, mint a szüzessége elvesztéséről. Hiba volt, és ezt ő is tudta. - Jobb, ha most visszamegyek - mondta egy idő után Izzie. Nem akarta, hogy a többiek meglássák, amint reggel Andy szobájából jön ki, és ezt Andy sem akarta. Meg akarta őt védeni, és egyelőre senkinek semmi köze ahhoz, hogy ők ketten mit csináltak. Fölkelt, hogy visszakísérje Izzie-t a közös hálóba, és úgy állt ott meztelenül a holdfényben, mint egy ifjú görög isten. Még Izzie sem maradt érzéketlen a fiú szépségére, és azt kívánta, bár tudna másképp érezni iránta, de nem tudott. Most csak arra tudott gondolni, hogy jaj, csak nehogy teherbe essen. Nem védekeztek. Attól nem tartott, hogy elkaphat Andytől valami betegséget, egyedül csak a terhességtől félt. E pillanatban semmi másra nem tudott gondolni. -Ne gyere velem - suttogta, mire a fiú megcsókolta, ő pedig visszavette a ruháit, és elmenőben magával vitte a borosüveget és a poharakat.
A konyhában megállt, hogy kiöntse az utolsó cseppeket a mosogatóba, és bedugja az üveget a szemetesbe, jó mélyen a szemét közé. A poharakat elmosta és a helyükre tette, majd lábujj-he-gyen belopakodott a hálóterembe, újra levetkőzött, és miután a fürdőszobában lemosta a vért a lábáról, felvette a hálóingét. Andyre gondolt, és az járt az eszében, hogy mi lesz most. A szüleik, de különösen Andy szülei odalesznek, ha kiderül, hogy terhes. De az övéi sem örülnének neki. Abba bele sem mert gondolni, hogy mi lenne a kettőjük kapcsolatával, de abban biztos volt, hogy egy kisbaba tönkretenné mindkettőjük életét. Andy épp most töltötte be a tizenkilencedik évét, és még tíztizenegy év tanulás várt rá, ő pedig tizennyolc éves volt. Lefeküdt az ágyba, és az álláig felhúzta a takarót. A többiek nem ébredtek fel arra, hogy bejött; megpróbálta felidézni, hogy milyen volt szexelni Andyvel, de igazából nem akart emlékezni rá. Csak aludni vágyott, és arra, hogy valahol másutt legyen, talán egy tengerparton, de egyedül. Amint lehunyta a szemét, a szoba lassan forogni kezdett vele, kicsit émelygett is, de egy perc múlva egészséges, mély álomba merült. Izzie másnap csak a reggelinél találkozott Andyvel. Az a lány segített neki a terítésben, akit Sean hozott magával. Gabby a reggelit készítette. A lány senkinek sem tetszett különösebben, túl sokat beszélt, és kicsit szeleburdinak tűnt. Épp hangosan csacsogott valamit, amikor Izzie beténfergett az ajtón. Ügy nézett ki, mint akit egész éjszaka egy ló húzott maga után. Csak hunyorogni tudott a reggeli világosságban, és lüktető fejfájása volt. A bor és a tengerszint feletti magasság együttes erővel kikészítették. És mihelyt fölébredt, eszébe jutott, hogy mi történt az éjjel. Ahogy Andynek is, aki most úgy vonult be a konyhába, mint a világegyetem ura, és rámosolygott Izzie-re. - Szia - köszönt oda neki szórakozottan Izzie, és egy csésze kávéval a kezében leült az asztalhoz. -Jól vagy? - kérdezte a fiú aggodalmasan, de senki sem figyelt fel rá. Mindig nagyon kedvesek voltak egymáshoz, csak Izzie érezte, hogy ez most más. Szerette volna megmondani neki, hogy úgy érzi, teherbe esett. Hallott már lányokról, akik az első szexeléskor rögtön terhesek lettek. És mostantól számított kilenc hónap múlva Andy anyja fog segíteni világra hozni a kisbabáját. A gondolattól szédülés fogta el, és ehhez jött még a másnaposság. - Fáj a fejem - válaszolta minden további magyarázkodás nélkül, mire a fiú bólintott. Az ő feje is fájt a bortól, de nem bánta. Olyan izgatott volt attól, amit csináltak, és persze az Izzie iránti érzéseitől is, hogy szinte lebegett. Izzie ezzel szemben úgy érezte magát, mint aki négykézláb mászik a földön, és legszívesebben azt is tette volna. Nála a lebegés a mai napra ki volt zárva. Andy egy hatalmas adag étellel ült le az asztalhoz a többiek közé. Gabby a síeléshez készülve már most elkezdte fényvédő krémmel kenni az arcát. Nem engedhette meg magának, hogy napbarnított bőre miatt kizárják a válogatásból. Egyébként is mindig nagy gondot fordított a bőrére, és anyjához hasonlóan rendszeresen használt bőrápoló krémeket. Fényesen sütött a nap, meseszéppé varázsolva a hóborította tájat. Izzie-t leszámítva mindenki jó hangulatban készült kimenni a pályára. Mialatt melegebb ruhát vett magára, Gabby is bement a hálóba, és látta, hogy Izzie feldúlt arccal ül az ágya szélén. - Rosszul vagy? - kérdezte, és Izzie már rávágta volna, hogy igen, de aztán megrázta a fejét, és sírva fakadt. Gabby leült mellé, és átölelte. Egyedül voltak a szobában, a többi lány még a konyhában reggelizett. - Hülyeséget csináltam az éjjel - sírta bele barátnője vállába Izzie. - Mekkora hülyeséget? - Gabby megijedt. Mivel a társaságban nem voltak új fiúk, akikkel bármilyen hülyeséget lehetett volna elkövetni, rögtön valami kábítószerre gondolt. - Nagy hülyeséget - válaszolta elkeseredve Izzie. - Védekezés nélkül szexeltem. Gabby elhúzódott tőle, és zavartan nézett rá.
- Ez komoly? És kivel? - Az ősidők óta legjobb barátaikon kívül nem volt kivel lefeküdni itt, és Gabby el sem tudta képzelni, hogy bármelyikükkel is ágyba bújjon, de ezek szerint Izzie igen. -Seannal? - Egyedül őrá tudott gondolni, de ez is valószínűtlennek tűnt. Igaz, hogy Izzie mindig is közelebb állt hozzá, mint Billyhez vagy Andyhez. És Gabby tudta, hogy Sean neki mindent elmond, és hogy Kevin halála után Izzie mindig ott volt, hogy támaszt nyújtson neki. De Izzie nemet intett a fejével. - Andyvel. - Tényleg? Hű... Erre nem számítottam. Habár Andy tényleg nagyon jóképű srác. Csak én mindig olyan kölyöknek tartottam őt. Hát, nyilván már nem az. - Gabby rámosolygott Izzie-re. Billy volt az egyetlen a csapatban, aki már évek óta férfinak nézett ki, és ebben a régóta tartó szoros kapcsolatban mindketten felnőtté váltak. Gabby sok szempontból idősebbnek tűnt Izzie-nél, aki még gyerek volt, diák. Gabby az érettségi óta a világban otthonosan mozgó nővé változott. - Ezek szerint bele vagy zúgva? - kérdezte, és közben anyáskodva nézett rá. - Nem jobban, mint eddig voltam - ismerte be Izzie őszintén. - Hülyeség volt. Ezzel minden el fog romolni köztünk. És mi lesz, ha terhes lettem? - Nem használtatok semmit? Nem szeded a tablettát? - Látva, hogy Izzie elkeseredetten megrázza a fejét, Gabby benyúlt a piperetáskájába, amit mindig magánál hordott, és kivett egy doboz tablettát. - Tessék. Ebben esemény utáni van. Ez megakadályozza, hogy teherbe ess. Bizonyos helyzetekben nem használ a fogamzásgátló, például ha az ember antibiotikumot szed, vagy ha rámegy a gyomrára az influenza, ilyenkor szoktam ezt szedni. Ez használni fog. Gabby ilyen téren tökéletesen tájékozott volt, Izzie tehát elvett egy tablettát, és hálás pillantás kíséretében rögtön be is vette. Egy percet sem akart elvesztegetni. - Kösz. Már azon gondolkoztam, hogy leugrom valamelyik szikláról. -Ugyan már. Na és mit fogsz most csinálni? Úgy értem, Andyvel. -Nem tudom. Azt hiszem, meg kell mondanom neki, hogy hiba volt, méghozzá mindkettőnk részéről. Én olyannak szeretem a barátságunkat, amilyen volt. Együtt nőttünk fel mindannyian. Te és Billy az más, mert ti évek óta egy pár vagytok. Nekünk, többieknek hülyeség ezt csinálni. És különben is, Andy millió évig ott lesz azon a távoli egyetemen. Gabby bólintott. Neki is ez volt a véleménye. Rajta és Billyn kívül mindannyian úgy voltak egymással, mint a testvérek. - Mit fogsz mondani? - Nem tudom. Majd kitalálom. Azt hiszem, ma itthon maradok. - Nem akarta elmondani Gabby-nak, hogy ráadásul másnapos. Az is épp elég, amit elmondott. - Az egész az én ötletem volt. Én javasoltam neki, hogy így mindketten megszabadulhatnánk a szüzességünktől. De mégsem ilyen egyszerű. - A terhességtől való félelem egy pillanat alatt visszarántotta a földre. És az a félelem, hogy ezzel tönkretehetik a barátságukat, majdnem olyan rossz volt. - Lehet, hogy ő is így érez - bátorította Gabby. De mint kiderült, nem így volt. Andyt felvillanyozta az, ami az éjjel történt, és már meggyőzte magát, hogy szerelmes Izzie-be. Síelés közben egész nap arról fantáziált, hogy majd megint szexeim fognak, és kis híján nekiment egy fának, annyira szórakozott volt. Sean kiáltott rá, hogy vigyázzon, utána meg majd leüvöltötte a fejét, amiért nem figyel oda. Andy a fellegekből pottyant le, amikor Izzie délután közölte vele, hogy óriási hiba volt, amit az előző éjjel műveltek. - Miért, olyan rossz volt neked? - kérdezte lesújtva, amiért az első alkalommal ilyen csúfosan leszerepelt Izzie előtt. -Nem, szó sincs róla. Fájt egy kicsit, de azt mondják, másodszorra már nem fog. Csak nem akarom tönkretenni azt, ami eddig volt. Te olyan vagy nekem, mintha a bátyám lennél, és a következő száz évet az orvosin fogod tölteni. - De a fiú tudta, hogy többről van szó. Hogy Izzie nem vonzódik hozzá, csak nem szeretné megbántani az érzéseit. A lány folytatta. — És ha
kiderülne, hogy a kapcsolatunk nem működik, vagy fájdalmat okoznánk egymásnak, a végén meg is gyűlölhetnénk egymást, és ezt végképp nem akarom. Ahhoz túl sokat jelentesz nekem. Soha nem akarlak elveszíteni. - Bizonyos értelemben hízelgő volt, amit mondott, ugyanakkor sértő is, mert Andy úgy érezte, ez válasz a szexuális teljesítményére. - Te gyönyörű vagy mondta Izzie mély meggyőződéssel. - Fantasztikus tested van. Nagyon jó vagy az ágyban, vagy legalábbis az leszel. Egyszerűen csak nem akarom felcserélni a barátságunkat egy semmitmondó szexre. -Neked semmitmondó volt? - kérdezte mélyen megbántódva a fiú. - Nekem nagyon sokat jelentett. - Nekem is. De tegnap éjjel mindketten részegek voltunk, és én továbbra is úgy gondolom, hogy hülyeséget csináltunk. Meg szeretném őrizni a barátságunkat. Örökre! Nem akarom becserélni szexre. Rossz üzlet lenne. Izzie józanabbul gondolkodott, mint a fiú, és bizonyos szempontból érettebben is. És abban is igaza volt, hogy Andy nagyon sokáig távol lesz tőle. Egy tíz évre szóló távkapcsolat nem tűnt működőképesnek Ezt persze Andy is tudta, csak nem akarta elengedni azt, amit még csak most fedeztek fel. Vagy legalábbis nem ilyen hamar -Miért ne lehetne mindkettő? - makacskodott. - Barátság is és szex is. Miért, a szerelem nem ez? -Én tudom, hogy szeretlek. Nem kell szexeinem is veled, hogy ez kiderüljön számomra. És mi lesz, ha megcsalsz, mialatt távol vagy, vagy én csallak meg valakivel L.A.-ben? Akkor mi lesz? A végén meggyűlöljük egymást. Ezt nem akarom, Andy. A tegnap éjszaka jó volt, különleges volt, de hiba volt, tévedés mindkettőnk részéről. Izzie nem engedett ebből, Andy pedig este korán ágyba bújt, a vacsoránál is a lánytól távolabb ült le, sértett arccal. Sean észre is vette, és később szóba hozta Izzie-nek - Veszekedtetek Andyvel? - Ilyesmi ritkán fordult elő köztük; ha történetesen valamiben nem értettek egyet, a helyzet nem fajult veszekedéssé, és sohasem mentek el odáig, hogy sértő szavakat vágjanak egymáshoz. Szent és sérthetetlen kötelék kötötte össze őket immár tizenhárom éve. - Nem, csak valamivel kapcsolatban elvi ellentét van közöttünk Nem komoly. De Andy nagyon zaklatottnak tűnt aznap este, és ezt mindketten tudták. - Egyébként jöttök egy üveg borral a szüleimnek - jegyezte meg Sean mintegy mellékesen, mire Izzie elszörnyedt. - Tisztában vagy a szabályokkal - tette hozzá szigorúan. Amikor kivitte a szemetet, meglátta benne az üres üveget. -Nagyon sajnálom. Hozok helyette másikat. Elvettem az éjjel. - Emiatt veszekedtetek Andyvel? - Igen. Meglátta, hogy elviszem, és látta, hogy iszom. Nagyon megszidott miatta. Megígértem neki, hogy többet nem teszem. - Ez tökéletesen érthetővé tette a köztük lévő feszültséget, és Sean hitt neki. -Andy mindig okosan viselkedik. Máskor ne csinálj ilyet. A szüleim valószínűleg nem fogják észrevenni, de mielőtt elmegyünk, valamelyikünk vesz egy másikat. - Koszi - mondta Izzie, és kis idő múlva Sean kezébe nyomott egy húszdollárost. O és Andy ettől fogva nem sokat voltak együtt, de az utolsó napon Andy megállt mellette. - Bocsáss meg, Izzie. Nagyon csalódott voltam attól, amit mondtál, de aztán egész héten ezen gondolkodtam, és rájöttem, hogy igazad van. - Mindkét karjával átfogta, és magához ölelte a lányt. - Szeretlek Én sem akarom tönkretenni a barátságunkat. - Aztán még a fülébe súgta, hogy senki más ne hallhassa: - De nőnek is nagyon klassz vagy, ha egyszer meggondolnád magad. - Nem fogom - nyugtatta meg nevetve Izzie, de aztán elkomolyodott. - Nem kellett volna. Andy többé-kevésbé egyetértett vele, habár sok szempontból nagyon izgalmas lett volna együtt járni Izzie-vel. Okos volt, szép, szerette is őt, de az is igaz, hogy a hosszú múltra visszatekintő
barátságuk több bonyodalmat is okozott volna, nem beszélve arról, hogy mindketten óhatatlanul is úgy érezték volna, mintha a testvérükbe volnának szerelmesek. Andy azt is megértette, hogy Izzie okosabb volt nála, amikor már a kezdet kezdetén megálljt parancsolt maguknak. Csak ne lett volna olyan jó együtt lenni vele. - Én mindenesetre örülök, hogy megtettük -mondta, láthatóan ismét magára találva. Már túljutott a kezdeti csalódottságán, és elmúlt az Izzie iránti haragja. - Legalább már nem vagyunk szüzek, és örülök annak, hogy veled történt meg a dolog. Jobb volt egy baráttal. Ezzel Izzie is egyet tudott érteni, noha ő nem érezte már olyan nagy ügynek ezt az egészet. Most, hogy már nem volt szűz, igazából nem is volt fontos. És talán tényleg jó volt, hogy Andy volt az első. Legalább szerették egymást, még ha csak barátokként is. Igaz, hogy Andynél a barátság átbillenhetett volna szerelembe, de nála soha. Ebben már teljesen biztos volt. Az egészet a bor hozta ki belőle. Estére megint a legjobb barátok voltak, és semmi több. Izzie mielőbb maga mögött akarta tudni a rövid közjátékot, míg Andy gyengéd érzelmeket táplált a lány iránt, és tudta, hogy soha nem fogja elfelejteni az első közös éjszakájukat. Izzie hálás volt Gabbynak a tablettáért, amely megóvja egy esetleges terhességtől és egy talán mindkettőjük életét tönkretevő katasztrófától. Mindnyájan jó hangulatban autóztak vissza a városba a szilvesztert megelőző napon. Sean nem úgy boldogult a lánnyal, akit magával vitt, ahogy elképzelte, de miután pár nap elteltével kifejezetten idegesítette őt, már nem is bánta. Másnap pedig L.A.-be készültek, hogy megnézzék Billy újévi mérkőzését a Rose Bowlban. Billy apja kibérelt egy buszt a barátoknak, aki pedig nem fért be, az repülővel ment. Marilyn és Jack szilveszteri bulit rendezett a szülőknek a szállodájukban, de tudták, hogy Billy a meccs előtti éjszakán nem lehet ott. Ahogy Andy sem, aki újév napján repült vissza Bostonba. Izzie bizonyos értelemben örült, hogy Andy nem tud eljönni. Nem bánta, hogy így időben és távolságban kicsit messzebb kerül tőlük az a butaság, amit Tahoe-ban csináltak, ha netán mégis eszükbe jutna megismételni. Még magában sem bízott meg teljes mértékben - elvégre Andy nagyon csinos fiú volt, és nem szeretett volna újból félrelépni vele. Az egész társaság idejében megérkezett San Franciscóból, hogy együtt tölthessék a szilveszter éjszakát. Néhányan pasadenai szállodákban vettek ki szobát, Sean és a szülei pedig a Beverly Hills Hotelben szálltak meg. Gabby és Izzie a Polo Lounge-ban találkoztak Seannal, hogy ott vacsorázzanak. Billy az éjszakát a csapatával töltötte, és csak Gabby tudta, mennyire izgul. Este tízkor ágyban kellett lennie. Izzie, Gabby és Sean vacsora után abba a szállodába mentek, ahol Marilyn és Jack szálltak meg. Ott már javában folyt a családias hangulatú szilveszteri parti. Mindenki a másnapi mérkőzésről beszélt, ahol remélhetőleg Billy remekelni fog. A fiú ezt a napot várta egész életében, és mindenki büszke volt rá. Másnap reggel O'Haráék egy furgont béreltek, és az egész társaság azzal vonult ki a pasadenai Rose Parade-ra. Brian képtelen volt nyugton megülni a helyén, Gabby pedig egyfolytában Billy miatt idegeskedett. A virágkarnevál mindenesetre jó volt arra, hogy elterelje a figyelmüket, és elgyönyörködjenek a Sierra Madrén és Washington Boulevardon végigvonuló, virágokból összeállított élőképeken. Már jóval a mérkőzés kezdete előtt elfoglalták a helyüket a nézőtéren. Izzie Marilyntől megtudta, hogy Larry is ott lesz, valószínűleg több barátjával és egy falka fiatal lánnyal együtt. Marilyn odasúgta Jacknek, hogy reméli, Larry nem lesz tök részeg, és semmi olyat nem csinál, amivel kínos helyzetbe hozná a fiait. Gyönyörűen sütött a nap, az idő meleg volt. Izzie és Gabby Michelle-lel csevegett, Brian pedig minduntalan felugrott a helyéről, hogy újabb és újabb emléktárgyakat vásároljon. Mike enni- és innivalót hordott mindenkinek Végtelen hosszúnak tűnt a várakozás, míg végre a pályán megjelentek a Trojans csapatának skarlátvörös-arany mezbe öltözött játékosai, és a nézőtéren vad üdvrivalgás tört ki. Szólt a zene, pomponlányok táncoltak, az állóhelyeken teli tüdőből fújták a dudákat. A virágparádén megcsodált élőképeket lerakták a pálya mellett. Ekkor kivonult az Alabama csapata is, és
kezdetét vette a mérkőzés. A USC gyorsan megszerezte a vezetést, majd a második negyedben az Alabama kétszer is a hálóba talált. A negyedik negyedben kiegyenlítettek, és a meccs döntetlenre állt. Addigra kiszúrták Larryt, amint több sorral alattuk ülve őrült hangerővel biztatta a fiát. Mindkét oldalán pomponlányoknak látszó, fehér miniszoknyát és ujjatlan topot viselő leányzók ültek, és egy egész sort megtöltöttek a haverjai, akiket magával hozott. Valamennyien torkuk szakadtából szurkoltak Billy csapatának. Larry ezért a pillanatért élt, és Billy minden álmát valóra váltotta. A pálya fölött lebegő léghajóról filmezték a mérkőzést, amelynek negyedik negyedében, pontosan úgy, ahogy az edző elképzelte, Billy káprázatos játékkal bevágta a győztes gólt. Ezzel megnyerte a mérkőzést a USC-nek, magának pedig megszerezte a legnagyobb dicsőséget, a győztesnek járó kupát. Valóban felejthetetlen pillanat volt mindannyiuk számára, amikor átnyújtották neki a trófeát. Marilyn könnyei potyogtak, míg nézte, Jack pedig átölelve tartotta őt. Sean és a lányok ugráltak és sikítottak, kiabáltak örömükben, Brian pedig a bátyja nevét üvöltve kiszaladt az ülések közötti átjáróba. Igazi, hamisítatlan ünnepnap volt ez mindenkinek, aki látta őt felnőni. A dicsőség napja Billynek, mindazoknak, akik szerették őt, és a csapatnak. Még Larry is megfordult, hogy odaintegessen Marilynnek Tökéletes pillanat volt, olyan, amilyen csak néha fordul elő az életben, ha megadatik egyáltalán. Billy családtagjai és barátai csaknem kilencvenezer szurkolóval együtt kitódultak a nézőtérről, hogy az öltöző előtt várják meg őt, és gratuláljanak a fantasztikus játékához. Aznap estére a győzelmet mégünneplő eseményt terveztek, amelyre Billy meghívta Seant, Izzie-t és Gabbyt is. A társaság többi tagja L.A.-ben tervezett közös ünnepi vacsorát Mindenki úszott a boldogságban, és amikor csaknem egyórás várakozás után Billy végre kijött, az ő arca is ragyogott az örömtől. Elsőnek anyja ölelte magához, azután sorra mindenki ölelgette, csókolgatta. Billy felkapta, szájon csókolta Gabbyt, és odasúgta neki, hogy nagyon szereti. Élete legboldogabb napja volt, és így éreztek a többiek is. Mindenki büszke volt rá. Larry megpróbált bejutni az öltözőbe, de végül ő is a többiekkel együtt gratulált a fiának, azután visszaszállt a buszba, ahol várta a társasága. Mielőtt elhagyták volna az öltözőt, sor került a szokásos doppingvizsgálatra, szerencsére mindenkinek volt annyi esze, hogy tiszta maradjon. Billy a csapattal együtt visszament az egyetemi kollégiumba. Nagy luxusbuszokon, vad, tomboló ünneplés közepette vitték őket Los Angelesbe. Ez volt Billy első bajnoki mérkőzése, amelyet remélhetőleg még sok követ majd a jövőben. Sean, Gabby és Izzie legközelebb csak este tizenegykor, a hollywoodi Empire-beli győzelmi partin találkoztak vele. Egyszer már tartottak itt bulit, és ők is ugyanolyan felcsigázottak voltak, mint az ünnepelt. Billy egész éjjel egy percre sem engedte el maga mellől Gabbyt. Hajnali kettő volt, amikor a parti vége előtt még egyszer kimentek Seannal a mosdóba. Egymás mellett álltak a piszoárok előtt, mint oly sokszor az iskolában, amikor Billy egy kis üveg fehér tablettát húzott elő a zsebéből, és diszkréten odakínálta Séannak. Rajtuk kívül senki más nem volt a mosdóban, és Sean először nem is értette, mi az. Billy egy szót sem szólt, csak nézett rá kérdőn, és nyújtotta a kis üveget. Titokzatos viselkedéséből Sean rögtön megértette, hogy valami tiltott szer lehet az üvegben. -Mi ez? - kérdezte meghökkenten. Billy felhúzta a nadrágján a cipzárat, és ránevetett. Sean is felhúzta a magáét, és szembefordulva Billyvel, még egyszer megkérdezte: - Mi ez? - Ecstasy, öreg. Nyugi, már megvolt a vizsgálat. Tiszta vagyok. - Nem, nem vagy az - kiáltotta Sean, és a zakója hajtókáját kétfelől megragadva a legközelebbi falhoz vágta Billyt. Billy húsz kilóval nehezebb volt nála, de Sean gond nélkül odalapította, és tartotta szorosan. Barátja döbbenten pislogott rá. - Egyáltalán nem vagy tiszta sziszegte Sean. -Nem fogod fel? A bátyám is ilyen szaroktól halt meg. Lelőtték, miközben épp a szerrel üzletelt. Valahányszor megveszed ezt a szemetet, azt a hálózatot támogatod vele,
amelyik embereket gyilkol, és téged is meg fog ölni. Tetszett neked az, ami odakint a pályán történt? - Mindketten tudták, hogy a válasz igen, hogy Billy egész életében erre a napra készült, méghozzá kemény munkával, és még sok ilyen nap áll előtte. Megvolt hozzá a tehetsége. - Ha tetszett, akkor légy szíves ne szúrd el se a magad, se senki más számára. Fontos vagy nekem, haver. És most dobd ki azt a szart. - Kikapta Billy kezéből a kis üveget, és bevágta a szemétkosárba. - Ne szúrd el az életedet, mint a bátyám. Ha még egyszer meglátok nálad ilyesmit, megöllek! - Sean már remegett a dühtől. Billy csak állt nyugodtan, mozdulatlanul, és lassanként felfogta, hogy mi történt. - Mindenki csinálja - szólalt meg csendesen. -Csak tudni kell, hogy mikor lehet. Ki kell várni a vizsgálat végét. - Tönkre fogsz tenni mindent - felelte kétségbeesetten Sean. - Kérlek, kérlek, kérlek, hogy ne csináld - könyörgött. Billy átkarolta a vállát, és kivezette a mosdóból a még mindig remegő barátját. A lányok odakint vártak rájuk; Izzie rögtön látta, hogy történt valami, de Gabbyn nem látszott, hogy bármit is észrevett volna. O csak Billyt látta, és rögtön indultak is Gabby lakására, mielőtt a fiú visszament volna a kollégiumba. Elsőként Izzie-t tették ki a kollégiumnál, azután Seant a szálloda előtt, és a két fiú, akik együtt nőttek fel, búcsúzóul megölelte egymást. Sean ölelésében benne volt a Billy iránti szeretete és féltő aggodalma. Azután kiszállt a kocsiból. Mindent elmondott, amit el kellett neki mondania ott, a férfimosdóban, amikor kidobta az Ecstasyt. Billy tudta, mennyire félti őt, és bár ő is ugyanúgy szerette Seant, ő már egy másik világban élt: a gyorsforgalmi sávban robogott előre a vele egy sebességgel rohanók között, arra, amerre a nagy pénzeket adják. Alig várta, hogy végre kikerüljön az iskolából, és az NFL-ben játszhasson. A bajnoki mérkőzés csak még inkább felkeltette az étvágyát. A másnapi sportújságok tele voltak Billyvel. Fantasztikus fotók készültek arról a pillanatról, amikor bevágja a győztes gólt, és a L. A. Times a világ legzseniálisabb újoncának nevezte őt. Marilyn albumot készített a róla szóló újságcikkekből és fotókból. Sean felhívta Izzie-t az elutazása előtti reggelen. Los Angelesből egyenesen Washington D.C.-be készült repülni, mert a félév kezdete előtt még meg kellett írnia egy dolgozatot, és ehhez még anyagot is kellett keresnie. Izzie érezte, hogy előző éjjel történhetett valami Sean és Billy között. Látta, hogy Seant felzaklatta valami, és nagyon szerette volna tudni az okát. -Mi történt közted és Billy között az éjjel? -kérdezte Seantól. - Semmi - felelte a fiú könnyedén. - Csak dumáltunk. - Nem akarta elárulni, hogy a halott bátyjával hozakodott elő Billynek, ugyanakkor remélte, hogy az üzenet hatni fog. Kevin hét hónapja halt meg, és ez örökre megváltoztatta Sean életét. Azóta számára nem léteztek irányváltások, félmegoldások, kompromisszumok vagy kivételek. Az, amit Billy az éjszaka a férfimosdóban tenni akart, gyilkos dolog volt. Ezért, emiatt és ettől emberek haltak meg, és Sean szentül hitte, hogy akik ezeket a holmikat árulják, gyilkosok, akiket meg kell állítani. Nagyon aggódott Billyért. Abban a világban, amelyben ő mozgott, sok és sokféle kísértés létezett. De minderről nem beszélt Izzie-nek. Újra csak annyit mondott, hogy vigyázzon magára. Tudta, hogy Izzie értelmes, két lábbal a földön álló lány, aki tud magára vigyázni. Billy veszélyes vizeken hajózik. Azóta, hogy a szülei válásakor megjelent nála az a laposüveg, Sean tudta, hogy Billyt veszély fenyegeti, ahogy annak idején Ke-vinnél is tudta. -Hazajössz a tavaszi szünetben? - kérdezte Izzie. -Talán. A csoportomból páran Peruba készülnek, hogy tanulmányozzák az ottani kormányt. Gondolkoztam rajta, hogy esetleg én is csatlakozom hozzájuk. Még nem döntöttem el. Tudom, hogy anya azt szeretné, ha hazajönnék.
- És én is - mondta erre halkan Izzie. Állandóan érezte a fiú hiányát. Ahogy a többiekét is. De legalább Gabbyt sűrűn láthatta. Andy és Sean viszont olyan messze voltak ott Bostonban és Washington D.C.-ben, mintha csak egy másik bolygóra költöztek volna. -Majd szólok, hogy mit döntöttem - ígérte Sean. Amint letették a telefont, Izzie-nek máris hiányozni kezdett a fiú. Ezen elmosolyodott, és amikor eszébe jutott Billy tegnapi győztes mérkőzése, megint csak mosolyognia kellett. Gyönyörű januári nap volt. Amikor az ebédnél találkozott a többiekkel, még mindnyájan fel voltak dobva Billy előző napi nagy győzelmétől. És ez még csak a kezdet volt számára, és mindannyiuk számára. Amikor meglátta az étterem ajtaján belépő Billyt, olyan boldogság öntötte el, hogy könny futotta el a szemét. Úgy tűnt, a világ legelégedettebb emberét látja közeledni.
Tizenharmadik fejezet Egy héttel azután, hogy a USC megnyerte a Rose Bowl-mérkőzést, Gabbyt értesítették, hogy őt választották ki a kozmetikai cég országos reklámkampánya arcának. Az ügynöksége további cas-tingokra is benevezte, többek között a Victoria's Secret válogatására. Gabby szorgalmasan tanulta a szakmát. Billy nála töltötte az éjszakát, és hajnalban ment vissza a kollégiumba, egyenesen az edzőterembe. Úgy beszélték meg, hogy este együtt vacsoráznak. Gabby testhez álló fekete miniruhát és tűsarkú pántos szandált vett fel. A bőre gyönyörű volt, hosszú, egyenes szálú szőke haját hajszárítóval formázta tökéletesre. A közelmúltban színezte újra, a szokottnál valamivel világosabbra, ami mostanában nagyon ment Los Angelesben. Épp csak egy kicsit sminkelte ki magát - az ügynöke szerette az üde, egészséges arcszínét, és Billynekis így tetszett. A győztes bajnoki meccs után kapott tőle egy eljegyzési gyűrűt a régi helyett, amit még a középiskolában adott neki, és amibe belevésette azt, hogy „Szeretlek". Ez egy keskeny, gyémántokkal kirakott karikagyűrű volt, a közepén egy gyé-mántszíwel. Gabby a bal kezén viselte. Ez még nem volt igazi eljegyzési gyűrű, de Gabby tudta, hogy annak is eljön az ideje. Billy megmondta. O nemrég töltötte be a tizenkilencet, Gabby pedig tizennyolc éves volt, úgyhogy bőven volt még idejük. Billy azt mondta, akkor szeretné feleségül venni, ha bejut az NFL-be. Mindketten kíváncsiak voltak, vajon a fiú kitölti-e a négy évet az egyetemen. A bajnoki meccs után Gabby kételkedett benne. Az NFL csábítása túl nagy kísértés lenne, ha huszonegy éves korában tényleg valami komoly összeget ígérnének neki. Gabby tudta, hogy annak nehéz lenne ellenállni, de nem bánta. Amíg ő Billy mellett van, a fiú azt csinálhat, amit akar. O mindig ott fog állni mögötte. Az aznapi három castingja jól sikerült, egészen biztos volt benne, hogy megkapja mind a három munkát. Az utolsó után az egyik modellel megivott valamit az Ivyben. Kedvelte a lányt, dolgoztak együtt párszor, legutóbb a Vogue-nak csináltak egy közös fotósorozatot. Arról beszélgettek, hogy milyen kemény pálya ez, és hogy ők milyen szerencsések. A másik lány hat hónapja jött ide Salt Laké Cityből, és Gabbyhoz hasonlóan neki is jól alakultak a dolgai. Sok lánynak nem sikerült, de Gabbynak és új barátnőjének olyan volt a külseje, amilyet most mindenki szeretett volna. A utahi lányt épp most kérték fel egy Japánban készülő reklámra, és ő elvállalta a munkát. Az Ivyből kilépve Gabby a BlackBerryjéről felhívta Izzie-t, de miután a hívása a postafiókra ment, gondolta, hogy Izzie még órán lehet. Csak annyit mondott, hogy mindössze köszönni akart, és megmondani neki, hogy szereti. Rögtön ezután Billy hívta, hogy megmondja, mennyire szereti, és megkérdezze, hogyan telik a napja. Gabby beszámolt neki a castingokról, a fiú pedig megígérte, hogy egy óra múlva a lakásán lesz - neki is volt kulcsa hozzá.
Gabby, kezében a telefonnal, kilépett a North Robertsonra, hogy leintsen egy taxit. Látott is egyet, és a magasba emelte a karját: egy fekete miniruhás, gyönyörű lány az út szélén, amint a könnyű szél meglebbenti hosszú szőke haját. Ebben a pillanatban egy autó kanyarodott ki a sarkon, de olyan gyorsan, hogy Gabby nem láthatta, nem is léphetett vissza. Sohasem tudta meg, hogy mi ütötte el. Amikor az autó elkapta, felrepült a levegőbe, majd nekicsapódott a szélvédőnek. A kocsi olyan gyorsan haladt, hogy Gabby lerepült róla, fejjel az úttestnek vágódott, és ott maradt fekve, mint egy rongybaba. Az autók tülköltek, az emberek sikoltoztak. A kocsi, amelyik elütötte, f elszaladt a járdára, és kis híján megint elgázolt valakit. A sofőr kiugrott, futásnak eredt, de valaki elkapta, és lenyomta a földre. Pillanatok alatt megérkeztek a rendőrök, és nem sokkal utánuk két mentőautó. Aztán egy tűzoltóautó. A gázoló kocsi sofőrjét őrizetbe vették. Az egyik rendőr megtalálta Gabby telefonját, és mint bizonyítékot betette egy zacskóba. A modellkedéssel kapcsolatos portfolió lapjai szétszóródtak a North Robertsonon. A forgalom leállt. Gabbyt hordágyra tették, és letakarták. A mentőautó némán elhajtott, s az összeverődött járókelők döbbenten bámultak utána. Még a szirénát sem kapcsolták be. Az emberek megborzongtak. Gabby Thomas tizennyolc évesen halt meg.
Tizennegyedik fejezet A rendőrség kiment Thomasék San Franciscó-i házába, hogy értesítsék Gabby szüleit. Amikor aznap este Judy ajtót nyitott nekik, rögtön tudta, hogy valami rettenetes dolog történt. Billy az elmúlt órákban többször is hívta Izzie-t, hogy nem tudja-e, hol lehet Gabby. Izzie elmondta, hogy Gabby hagyott neki egy üzenetet, mialatt ő még órán volt. A hangja alapján minden rendben volt vele, csak annyit mondott, hogy szereti, és később majd még hívni fogja. Semmi különöset nem mondott, és Izzie biztos volt benne, hogy nincs semmi baja. - Fél hatkor beszéltem vele, akkor azt mondta, hogy már elindult haza - felelte érezhető aggodalommal Billy. Nem volt jellemző Gabbyra, hogy nem szól, ha később érkezik, mint ígérte. Folyamatosan beszéltek vagy SMS-eztek egymással, ha csak annyi mondanivalójuk volt is, hogy „szeretlek", vagy csak tudatni akarták a másikkal, hogy épp hol vannak. - Talán elküldte az ügynöksége egy másik cas-tingra, és nem volt ideje felhívni. Vagy ott, ahol van, nincs térerő. - Mindig akadtak olyan helyszínek, kis zugok, ahol a mobiltelefonok nem működtek. Ekkor már nyolc óra volt. - Azt hiszem, valami baj történt - mondta Billy elfúló hangon. Izzie elmosolyodott. Ezek ketten olyanok voltak, mint a sziámi ikrek. - Arról tudnál. Akkor biztosan felhívott volna. Vagy engem. De nem hívott. Várj még egy kicsit, és nyugodj meg. Talán csak elhagyta valahol a BlackBerryjét, vagy kiesett a táskájából, vagy az is lehet, hogy lemerült az aksija. - Millió okot lehetett találni, hogy Gabby miért nem telefonált, csupa kézenfekvő, ártalmatlan dolgot. De nem a mai estén. Épp ebben a percben léptekbe a rendőrök Tho-masék nappalijába, és Judy szíve a torkában dobogott. Leült, és akkor a rendőrök amilyen tapintatosan csak tudták, elmondták neki. Elmondták, hogy Gabbyt egy részeg sofőr halálra gázolta. Az illető elsőéves a USC-n, és amikor letartóztatták, 1.9 volt a véralkoholszintje. A lánya azonnal szörnyethalt. Judy hisztérikus zokogásban tört ki, és Adam is sírt, miközben átölelve tartotta őt. Amikor anyja sikoltását meghallotta, Michelle kijött a szobájából. Meglátta Judyt, és rögtön tudta, mi történt. - Gabby! - kiáltotta kétségbeesetten. Judy bólintott, Michelle pedig úgy karolta át mindkettőjüket, mintha meg akarná védeni őket a rossz hírtől. Eles késként hasított a szívébe a bűntudat minden olyan pillanatért, amikor irigy volt a nővérére. Mert sok, nagyon sok ilyen pillanat volt. Már bevallotta Briannek, az anyjának, a terápiás csoportjának, sőt magának
Gabbynak is. Beismerte, de hátha mégis az ő gonosz gondolatai ölték meg a testvérét. Michelle tizenhat éves volt, és akárcsak néhány hónappal ezelőtt Sean, hirtelen ő is egy szem gyerek lett. A rendőrök elmondták, hogy kivel vegyék fel a kapcsolatot a Los Angeles-i rendőrségen. Azt tanácsolták, a legegyszerűbb, ha odautaznak, és személyesen intézkednek a holttest San Franciscóba szállításáról, amihez majd sok űrlapot kell kitölteniük. Részvétüket fejezték ki Judynak és Adam-nek, és látszott rajtuk, hogy őszintén sajnálják őket. Egyikük meg is jegyezte, hogy neki is van egy ugyanilyen idős lánya, és el tudja képzelni, mit éreznek most. De nem tudta, és ezt Judy rögtön felismerte. Nem tudhatta - az ő lánya élt. Míg az övé, az ő gyönyörű, csodálatos, imádott Gabby-ja halott volt. Először nem is tudták, mit csináljanak. Judy felhívta Connie-t, és elmondta neki, mert tudta, hogy ő megérti. Aztán mindketten Billyre gondoltak. Valakinek meg kell mondania neki. Connie ezt el sem tudta képzelni, de azt mondta, hogy telefonál Izzie-nek, aki elmondhatja a fiúnak személyesen. Fel is hívta a lányt, mialatt Judy és Adam helyet foglaltak egy másnapi, Los Angelesbe induló repülőgépre. Az utolsó gépet már nem érték volna el, és egyébként sem voltak olyan állapotban, hogy utazni tudjanak. Michelle kérte, hogy hadd mehessen ő is velük. Connie nem tudta, mit mondjon Izzie-nek, és arra gondolt, bárcsak Sean ott lenne most. Izzie úgy vette föl a telefont, hogy meg sem nézte, ki keresi, arra gondolt, nyilván megint Billy hívja. Meglepődött, amikor meghallotta Connie hangját. - Szia, Connie - kiáltotta örömmel. Épp most ért vissza a kollégiumi szobájába a salátával, amit vacsorára vett. - Mi újság? - Rossz hírem van - felelte Connie minden bevezető nélkül. Nagyon, nagyon rossz hír. Mike-nak már megmondta, és ő most ott ült mellette szótlanul, magába roskadva. És Izzie után fel kell hívniuk Seant is. Minden képzeletet felülmúló szörnyűség volt, hogy ez a két fiatal, Kevin és most Gabby, hét hónap leforgása alatt elment. Meghaltak. És Gabby nem is csinált semmi veszélyes vagy kockázatos dolgot, csupán egy taxit akart leinteni. De a fiú, aki elütötte, ivott. Es most az ő élete is tönkre fog menni. Megölt egy gyönyörű fiatal nőt. Connie el tudta képzelni, mit éreznek majd az ő szülei, ha megtudják. Nem csak Gab-byé, hanem két élet semmisült meg aznap este, és velük együtt azoké, akik szerették őket. És Gabby életében sok ilyen ember volt. - Mi a baj? - kérdezte Izzie. Connie hangszíne ismerősen csengett, de nem emlékezett rá, hogy miért. Hallotta már ezt a hangszínt, volt benne valami élettelen tompaság, mintha vége lenne a világnak. És számukra vége is volt. - Nagyon rossz ezt telefonon elmondanom, de kénytelen vagyok. Izzie... sajnálom... Gabbyról van szó. -Mi van Gabbyval? — Izzie szíve meglódult, és ebben a pillanatban eszébe jutott, mikor hallotta Connie-t ezen a hangon beszélni. Kevin után. -Mire gondolsz? - Izzie úgy érezte, mintha sikoltaná a szavakat, pedig csak suttogott. - Elütötte egy részeg sofőr. Meg... megölte őt. -És Connie-ból kitört a zokogás. -Jaj, Istenem... jaj, Istenem... - Izzie kétségbeesetten gondolt Billyre. - Billy... tudja? - Még nem. -Bele fog pusztulni... Ki fogja megmondani neki? Az előbb hívott, nagyon aggódik. Gabby fél hat óta nem telefonált. -Azt hiszem, akkor történt. Kivágódott a kanyarból, és elütötte. Nem tudom, hol történt. A fiú elsőéves a USC-n. Judy azt mondta, részeg volt, és el akart szaladni, de egy szemtanú elkapta. -Mit csináljunk Billyvel? - kérdezte rémülten Izzie. - Valakinek meg kell mondania neki, de nem telefonon. Mit gondolsz, képes lennél rá? Ő volt az egyetlen, aki a közelben volt és elmondhatta, ezt mindketten tudták. Izzie élete legnehezebb feladata előtt állt.
- Sean tudja? - kérdezte Izzie. Most jól jönne, ha őt maga mellett tudhatná. Vagy Andyt. De őket is le fogja taglózni a hír. - Még nem. Téged hívtalak először. - Billy most Gabby lakásában van. Odamegyek - mondta Izzie, mintha hangosan gondolkodna. -Bocsáss meg, nagyon sajnálom... de azt hiszem, nem lenne jó, ha telefonon értesülne róla. Neked sem így kellett volna. - De mindketten tudták, hogy Billyvel más a helyzet. Amikor Izzie letette a telefont, úgy érezte magát, mintha egy bombával találták volna telibe. Elveszítette a legjobb barátnőjét, aki olyan volt neki, mintha a testvére lett volna. De Billy az első szerelmét veszítette el, azt a lányt, akit feleségül készült venni, és biztos volt benne, hogy össze is házasodnak. Gabby még aznap, amikor megkapta, megmutatta barátnőjének a Billytől kapott gyűrűt. A fiú úgy szerette Gabbyt, mintha máris a felesége lenne. A gyerekkori szerelme volt. Izzie ebben a zaklatott állapotában taxival ment Gabby lakásához. Még arra sem szakított időt, hogy megfésülködjön, vagy megmossa az arcát. Egyre csak Gabby járt az eszében. Amikor megnyomta a csengőt, azt várta, hogy Gabby nyit ajtót, és nevetve mondja, hogy csak tréfa volt. De Billy nyitotta ki, kezében egy doboz sört tartva, és mihelyt meglátta Izzie-t rögtön ideges lett. -Mi történt? Izzie nem találta meg a szavakat, ehelyett Billy karjába vetette magát, és átölelte őt. Amikor kitört belőle a sírás, Billy mindkét karjával átfogta, és a sör tócsában állt össze a lábuk körül. -Jaj, ne - csak ennyit mondott. - Jaj, ne... jaj, ne... - És már mindketten sírtak, egymást átölelve, ringatva. Billy abban a pillanatban, amikor meglátta Izzie arcát, mindent megértett. Végül csak annyit kérdezett, hogy hogyan. Még az ajtóban álltak. Izzie halkan becsukta az ajtót, és a kanapéhoz vezette a fiút. Mindkettőjüknek le kellett ülnie, Izzie-t egyenesen az ájulás környékezte. -Egy őrült sofőr. Részegen száguldozott. Egy gólya a USC-ről. Billy arcát egy pillanatra eltorzította a düh, de aztán újból potyogni kezdtek a könnyei, és szorosán átölelve megint ringatni kezdték egymást. Valamivel később Sean hívta Izzie-t a mobilján. - Ó, Istenem - sírta a telefonban, de rögtön Bil-lyre gondolt. - Ő hogy van? - Nem jól. Itt vagyok vele Gabby lakásában. -Elég volt csak kimondani a nevét, hogy összeszoruljon a torka, és egy percig képtelen legyen megszólalni. - A ma éjszakai géppel érkezem haza - mondta Sean. -Jó. - Izzie semmi mást nem tudott mondani. Úgy érezte, mintha együtt zuhantak volna le egy épület tetejéről a mélybe. De közben boldog volt, amiért Sean hazajön. - Hívtad Andyt? - Először téged akartalak felhívni. Mindjárt telefonálok neki is. Jól vagy? - Nem. - Persze hogy nem. Lehunyta a szemét, és belekapaszkodott Billybe. - Tarts ki. Ki kell bírnunk. Itt vagyunk egymásnak. - De Gabby már nem volt itt, és nem lesz soha többé. - Holnap találkozunk-búcsúzott Sean. - Haza akarok menni még ma éjjel - szólalt meg Billy, mihelyt Izzie letette a telefont. Úgy sírt, mint egy gyerek. -Thomasék holnap idejönnek. Meg kellene várnunk őket - felelte Izzie, és Billy kis töprengés után bólintott. - Ne menj el - kérte Izzie-t. - Nem megyek el. Megígérem. - Nem is tudott volna elmenni. Neki éppúgy szüksége volt a fiúra, mint annak őrá. Marilyn is telefonált, halálos izgalomban Billy miatt, de a fiú nem akart beszélni vele, így Izzie beszélt helyette, és elmondta, hogy együtt van Billyvel. Marilyn úgy zokogott, mint kicsivel korábban Connie. Mindannyiuk közös vesztesége volt Gabby halála.
Billy aznap éjjel Gabby ágyában aludt, amelyet megosztottak egymással, és ahol a párna még őrizte Gabby illatát. Kinyitotta a szekrényeket, és beszívta a ruhái ismerős parfümillatát. Állati üvöltéssel ölelte magához a ruhákat, és úgy aludt el, hogy Gabby hálóingét maga köré csavarta. Izzie a kanapén töltötte az éjszakát. Másnap, amikor a rendőrségen összetalálkoztak Thomasékkal, mindketten az előző napi ruháikat viselték. Judy olyan volt, mint akit letaglóztak, Adam sírt, Michelle pedig mintha sokkot kapott volna. Mindannyian sokkos állapotban voltak. És megtudták, hogy a részeg sofőr még a fogdában van. -Remélem, ott is hal meg - szaladt ki Adam száján. Kitöltötték a Gabby szállításához szükséges papírokat. Már elintézték a San Franciscó-i temetkezési hivatallal, hogy ők hozzák haza. Ezek után együtt mentek ki a repülőtérre. Billy és Izzie nem hoztak magukkal semmit. Nem akartak semmi mást, csak hazamenni, így mind az öten egy éjszakai gépre szálltak fel. Thomasék odarendeltek a reptérre egy autót, s a két barátot Billyék házánál tették ki. Marilyn és Jack már várták őket. Brian iskolában volt, és Marilyn arra gondolt, hogy értesíteni fogja az Atwoodot is. Úgy érezte, tudniuk kell róla, hiszen Gabby mindössze hét hónapja érettségizett az iskolában. Billy úgy menekült anyja karjai közé, mint egykor kisfiúként. Zokogva ölelte őt, miközben Jack a hátát simogatta. Aztán betámogatták a nappaliba, hogy leültessék. Billy olyan volt most, mint egy túl nagyra nőtt ötéves; nyoma sem volt annak a bajnokságot nyert futballistának, amivé időközben vált. - Hogy fogok tudni élni nélküle? - sírta anyjának. Ötéves kora óta szerette Gabbyt. Egész életében. Ahogy a többiek is. Izzie sem tudta elképzelni a világot Gabby nélkül. Szörnyű veszteség volt ez mindannyiuk számára. Egy darabig még ott ültek és beszélgettek, azután Marilyn a szobájába kísérte és lefektette Billyt. Amikor visszament, Izzie-re nézett, és magához ölelte. - Köszönöm, hogy ott voltál vele. - Szeretem Billyt - felelte Izzie egyszerűen. Jack felajánlotta, hogy hazaviszi. Izzie szörnyen nézett ki, és Jack látta rajta, hogy úgy is érzi magát. Izzie megígérte, hogy később majd visszajön. Amikor a házuk előtt kiszállt Jack kocsijából, Jennifer ott várt rá. Nem szólt egy szót sem, de órák óta várta a ház előtt, tudva, hogy Izzie haza fog jönni, és most magához ölelte a síró lányt. Úgy érezte, mintha összetört szívvel haldokolna. -Ugy sajnálom... úgy sajnálom... - Csak enynyit tudott mondani. Aztán beszámolt róla, hogy apjának a bíróságra kellett mennie egy ügyfelével, különben ő is itt lenne. Izzie hálás volt, amiért várta otthon valaki. Soha életében nem érezte még ilyen egyedül magát, mint most, a legjobb barátnője nélkül. Jennifer fürdőt készített neki, azután leült, és hallgatta, ahogy Izzie Gabbyról mesél, hogy menynyire szerette őt, és miket csináltak együtt, amikor még kicsik voltak, és később, már iskoláskorukban. Később Jennifer kérésére ágyba bújt, de nem tudott elaludni. Fölkelt, kiment a konyhába, és együtt ettek valamit. Jennifer utána visszavitte BLŰyékhez. Izzie Sean szüleinél még nem járt, de készült odamenni, csak előbb meg akarta nézni, milyen állapotban van Billy. Amikor belépett az ajtón, Sean már ott volt. Megölelte, és szótlanul magához szorította Izzie-t. -Minden rendben, Iz... Minden rendben... -suttogta végül, mire Izzie eltolta őt magától, hogy rá tudjon nézni, és megrázta a fejét. -Nem, semmi sincs rendben. - És Sean lelkiállapota sem volt rendben, de mi mást mondhatott volna. Billy már aludt, így Sean elkísérte Izzie-t Thomasékhoz, onnan pedig hazamentek Seanhoz. Fölmentek a fiú szobájába, és lefeküdtek az ágyára. Sean elmondta, hogy Andy csak a temetés napjára tud hazajönni, és nem is maradhat tovább, mert vizsgái lesznek. De a temetésen ott lesz. - Aggódom Billyért - mondta Izzie halkan.
- Én mindannyiunkért aggódom - felelte Sean. - Olyan érzésem van, mintha a generációnk el lenne átkozva. Hányszor olvashatjuk, hogy velünk egyidős srácokat lelőnek, autóbalesetben meghalnak, öngyilkosok lesznek, vagy robogó autóból vaktában lövöldözve megölnek ötven embert? Mi a baj velünk? Miért történik ez a sok ocsmányság? - Nem tudom - válaszolta a lány szomorúan. Még sohasem gondolkozott ezen, de volt valami abban, amit a fiú mondott. Egy nagyon nagy tétekre menő játszmában sokat kockáztató nemzedék volt az övék. Tizenötödik fejezet A temetés gyönyörű volt, a sok hófehér virágtól majdnem olyan látványt nyújtott, mint egy esküvő, és bár egy kicsit túlzásba vitték a külsőségeket, valahogy mégis ez illett Gabbyhoz. Az Atwood kórusa elénekelte az Ave Mariát és a Csodás kegyelmet. Izzie Sean és Andy között ült, Jeff és Jennifer pedig a hátuk mögötti sorban. Billyt, aki úgy sírt, mint egy kisgyerek, Gabby szülei és Michelle vették körül. Kis híján le kellett fogniuk, amikor a koporsót kivitték a templomból. Amikor Billy Mi-chelle-lel az oldalán kivonult a templomból, Jack odalépett mellé, és együtt ment vele. Mindenki tudta, hogy ez a nap fordulópontot jelent Billy életében, és a dolgok nem jó irányba fordulnak. A temetés után mindnyájan Thomasék házához mentek. Mindenki ott volt, aki szerette Gabbyt, Billy pedig egy órával az érkezése után már láthatóan részeg volt. Ez mindenkit zavarba ejtett, de Marilyn úgy döntött, majd később beszél vele. Jackkel hazavitték, és ágyba dugták. Ez az egész túl sok volt Billynek. Egész nap arról beszélt, hogy otthagyja a USC-t, és elfelejti a futballt. Jack felhívta az edzőjét, és elmagyarázta neki a helyzetet. Megbeszélték, hogy családi okokból rendkívüli szabadságra engedik, amíg szüksége van rá. Félő volt, hogy ez a kihagyás hosszú időre fog szólni, de korai lett volna jóslásokba bocsátkozni. Sean, Izzie és Andy Thomasék kertjében üldögéltek. Hideg volt, de távol akartak lenni a tömegtől. Andy az éjszakai járattal szándékozott visszarepülni Bostonba. - Egyszerűen nem tudom elhinni - mondta lesújtva. - Előbb a bátyád - nézett Seanra -, és most Gabby. - És mindnyájan tudták, hogy Kevinnel ellentétben Gabby nem élt veszélyes életet, csupán lelépett a járdáról, hogy intsen egy taxinak. - És mi most mihez kezdünk? - kérdezte Izzie üres tekintettel. - Folytatjuk a tanulást, éljük tovább az életünket, csak jobban, mint eddig. Hogy olyan legyen az életünk, amire ők is büszkék lennének - válaszolta Sean. Idealistán hangzott, de ő hitt benne. - És velünk mi lesz? - suttogta Izzie. - Mostantól miben fogunk hinni? - Magunkban, egymásban. Ugyanazokban a dolgokban, amelyekben mindig is hittünk. Izzie bólintott, de már nem volt ebben olyan biztos. Óriási megrázkódtatás volt ez mindnyájuknak. Egy ilyen csapás után nagyon nehéz talpra állni és folytatni. - Mikor utazol vissza? - nézett aggódva Seanra. - Pár nap múlva. Egy darabig Billy mellett akarok maradni. Nem hiszem, hogy egyhamar visszamegy az egyetemre. - Hazafelé a repülőn arról beszélt, hogy ki akar maradni, és a futballt is abbahagyja, mert Gabby nélkül nincs semmi értelme - mondta Izzie. - Időt kell adni neki - felelte Sean higgadtan. -Gyanítom, hogy teljesen sohasem fogja kiheverni, de megtanul együtt élni vele. Ahogy a szüleim Kevin esetében. Nem adhatja fel tizenkilenc évesen. - De tudták, hogy Billy most épp ezt akarja. -Vissza kell tartanunk attól, hogy teljesen elveszítse az eszét. - Mert hajlamos volt rá, ezt is tudták. A temetésre is kapásból
azzal reagált, hogy pillanatok alatt leitta magát, ugyanúgy, mint az anyja esküvője után. Ez az út könnyű menekülést ígért, az apja már nagyon korán megtanította rá. Sean meg akarta mondani neki, hogy ez nem megoldás. Talán arra lesz szükség, hogy mindazok, akik szeretik, újra emlékeztessék erre. Egy ideig vonzó lehet az érzéstelenítés, de ha élni akar, akkor előbb-utóbb megint józanul szembe kell néznie a valósággal. Izzie meg Sean San Franciscóban maradtak a hét végéig, és idejük java részét Billyvel, Michelle-lel és Gabby szüleivel töltötték. Brian minden szabad percében Michelle mellett volt. Izzie és Sean igyekeztek mindenkit, s végső soron egymást is, vigasztalni. Valahányszor belegondolt, Izzie megértette, hogy soha többé nem látja viszont Gabbyt, aki nélkül el sem tudta képzelni az életét. Ettől úgy megrémült, hogy végül sírva borult Sean mellére. - Bárcsak ne mennél el - suttogta. -Muszáj. De hamarosan visszajövök. Valamelyikhétvégén te is eljöhetnél D.C.-be. Tetszene neked. Nem rossz hely. - De mindkettőjüket lefoglalta a tanulás, az egyéb kötelezettségek. Izzie rájött, hogy az elkövetkező hónapokban sokat kell anyáskodnia Billy felett, ha majd visszamegy az egyetemre, de szívesen vállalkozott rá. És Sean is ígérte, hogy eljön majd, és megnézi Billyt. Billy egy hónapig nem ment vissza L.A.-be, és addigra Izzie már nyakig volt tanulnivalóval. Ennek ellenére állandóan rajta tartotta a szemét, napjában többször is felhívta telefonon, együtt vacsorázott vele valamelyikük menzáján. Hosszú sétákra vitte Billyt, kényszerítette rá, hogy megírja a házi dolgozatait, ebben segített is neki, és lefektette, ha túl sokat ivott. Mindnyájan csak abban reménykedhettek, hogy Billy egyszer majd újra magára talál. Végül júniusra, a tanév végére mintha kicsit összeszedte volna magát, és hazautazott. Izzie segítette át ezen az időszakon, és Billy tisztában volt vele, hogy egyedül, Izzie nélkül nem tudta volna végigcsinálni. Szentnek nevezte őt négyszemközt Seannak, ő pedig visszamondta Izzie-nek. -Hát, nem egészen, de kedves tőle, hogy ezt mondta - szerénykedett Izzie. - Én másképp tudom - cukkolta Sean -, de nem akartam lerombolni az illúzióit. Természetesen nem vagy Teréz anya. Emlékszem arra az üveg borra, amit elcsentél a tahoe-i házunkban. -Már kifizettem neked! - válaszolta szégyenkezve Izzie. De legalább az Andyvel való egyéjszakás kalandjáról nem tudott. Többé ők sem beszéltek róla Andyvel, és pár hónapja megtudta a fiútól, hogy megismerkedett egy szintén orvosnak készülő lánnyal, aki komolyan tetszik neki. Egyiküknek sem voltak fontos terveik a nyárra, noha Sean megint dolgozott az apja mellett, Izzie pedig azt tervezte, hogy elvégez egy tanfolyamot a USF-en. ígéretet kaptak rá, hogy jelen lehetnek, amikor ítéletet hirdetnek a Gabbyt részegen elgázoló fiú ügyében. Erre mindannyian L.A.-be szándékoztak utazni, Judy pedig beszervezte az Anyák az Ittas Vezetés Ellen nevű szervezetet, hogy biztos legyen benne: a „gyilkost" - ahogy ő a fiút nevezte - a maximálisan kiszabható börtönbüntetésre ítélik. A fiú már beismerő vallomást tett, az ügyvédje pedig vádalkut kötött az államügyészszel. E szerint mindössze egy évet kell letöltenie a börtönben, és öt év próbaidőre bocsátják. Tho-masék fel voltak háborodva, hogy csak ilyen rövid időre csukják le, és elárasztották a leveleikkel a bíróságot. A tárgyalóteremben pedig jelen lesznek az AÍVE képviselői is. Izzie, Sean, Billy és Andy együtt repültek el Los Angelesbe, és valamennyiük szülei is mind odamentek. Ezúttal még Róbert Weston, Andy apja is velük tartott. A West Hollywood-i Sunset Mar-quisban szálltak meg, és másnap pontosan a megadott időben megjelentek az ítélethirdetésre. Csendben helyet foglaltak a tárgyalóteremben, és várták a bíró érkezését. Amikor belépett, mindannyian felálltak. Pár perc múlva megérkezett a vádlott is az ügyvédjével, s végül a szülei. Izzie nem tudta levenni a szemét a fiúról. Mindössze tizennyolc éves volt, de tizennégynek látszott. Gyereknek inkább, mint gyilkosnak. Közvetlenül mögé ült
le hangtalanul sírva az anyja, őmellé pedig a kezét fogva az apja. Ahogy Izzie végignézett rajtuk, újra csak rádöbbent, hány életet döntött romba a fiú a tettével: kezdve a sajátjával, aztán Gabbyét, a szüleikét, Gabby barátaiét. Tragikus volt. Az ügyész felolvasta a vádiratot, valamint a büntetés időtartamát és feltételeit tartalmazó vádalkut. James Stuart Edmondson bűnösnek vallotta magát a gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettében, és az előzetes fogva tartás idején mély megbánást tanúsított. Az államügyész felvetette a börtönbüntetés helyett egyéves javítónevelő intézetbe utalását, amit a bíró elutasított, mondván, a vádlott egy tizennyolc éves fiatal nő halálát okozta. A bíró rendkívül szigorú arccal a pulpitushoz hívta a védőt és az ügyészt, majd rövid tanácskozást követően bólintott. Ezek után megkérdezte, kíván-e az áldozat családja nyilatkozatot tenni. Gabby apja, oldalán az ügyvédjükkel, sötétkék öltönyben, komor arccal előrement. Eközben Judy és Michelle sírtak, Billy pedig olyan eszelős tekintettel nézett maga elé, hogy Sean és Izzie attól féltek, mindjárt elájul, vagy nekiugrik valakinek. Adam Thomas szenvedélyes beszédet mondott a lányáról, arról, hogy milyen szép volt, hogy mennyire szerették, milyen sikeresen debütált a pályáján, és milyen ragyogó jövő előtt állt. A magasba emelt egy róla készült fényképet, aminek láttán Izzie úgy érezte, megszakad a szíve. Adam még Gabby Billyvel való kapcsolatát is megemlítette, hogy össze akartak házasodni, és gyerekeket szerettek volna. Elmondott mindent, ami most már sohasem fog bekövetkezni, mert James Edmondson, aki maga is gyereknek látszik, berúgott, és megölte őt. Az ügyvédje azt állította, hogy a fiú azóta egy kortyot sem ivott, és hogy egy elsőéves szerencsétlen kisiklásáról volt szó, amely akkor fordult tragédiába, amikor védence ittasan a volán mögé ült. Mire Adam Thomas befejezte, szem nem maradt szárazon a teremben. Billy hangosan zokogott az első sorban, és úgy tűnt, a bíró tudja, ki ő. Hiszen a USC új sztár irányítójátékosa volt, nem lehetett nem észrevenni sötétkék öltönyében, fehér ingben, nyakkendőben. Ezután az AIVE képviselője kért engedélyt a szólásra, amit a bíró megtagadott. Nem akarta, hogy a tárgyalóterem médiacirkusz színhelye legyen. Anélkül is tisztában volt az ügy súlyosságával, hogy meg kelljen hallgatnia az AIVE szónoklatát. Kihívta a vádlottat, és Jimmy Edmondson remegő hangon elmondta neki, hogy nagyon sajnálja. Őszintének tűnt. Ami történt, mindkét fél számára tragédia volt. A fiú úgy nézett ki, mint aki nemhogy egy évet, de öt percet sem élne túl egy börtönben, az anyja pedig ugyanolyan megtörtnek látszott, mint Judy. A bíró ezután roppant komolysággal elismételte, hogy egy fiatal nőt megöltek, idő előtt véget vetettek az életének, és az elkövetőnek, Mr. Ed-mondsonnak szembe kell néznie a törvény teljes szigorával. Komor arccal közölte, hogy nem mentesülhet a tette következményei alól. Az egész termet megdöbbentette, amikor kimondta, hogy a vádalkut semmisnek tekinti, és a USC elsőéves hallgatóját öt év börtönre, majd azt követően két év próbaidőre ítéli, amely idő alatt egyetlen csepp alkoholt sem ihat. A jogosítványát csak e két év leteltekor kaphatja vissza, addig nem vezethet autót. Megkérdezte a vádlottat, hogy megértette-e az ítéletet, Jimmy pedig bólintott, és közben a köny-nyei végigfolytak az arcán. Sokkal enyhébb ítéletre számított, az ügyvédje pedig elmagyarázta neki, hogy az öt évből valószínűleg csak háromhárom és fél évet kell ténylegesen letöltenie. Ez is nagyon hosszú időnek tűnt, nem beszélve arról, hogy milyen felkészületlenül lép majd be ez a fiú a legkülönbözőbb bűnözőkkel tele börtön világába. De őt is gyilkosnak tekintették, még ha nem is annyira veszélyes gyilkosnak. Gabby az ő áldozata volt, és Gabby halott volt. A bíró kalapácsával a pultjára ütött, mire mindenki felállt. Egy törvényszéki szolga és a járásbíróság képviselője előlépett, megbilincselték és elvezették a vádlottat. A fiú anyja hisztérikus zokogásban tört ki, mire a férje gyengéden átölelte, és kivezette a teremből. Az asszony egy pillantást sem vetett Thomasékra; képtelen volt rá. Olyan súlyosnak érezte a saját veszteségét, hogy e pillanatban nem tudott az övékre gondolni, csak arra, hogy mi lesz a fiával.
Némán vonultak ki a teremből. A Thomas házaspár mélyen meg volt rendülve. A fiú, aki megölte Gabbyt, egyidős volt vele, de inkább Michelle-lel látszott egykorúnak, és teljesen alkalmatlannak tűnt arra az életre, ami a börtönben várt rá. Csakhogy ostoba módon részegen vezetett, és amikor elgázolta Gabbyt, megpróbált elszaladni. Akármilyen fájdalmas volt is ez a szüleinek, igazságot kellett szolgáltatni. Kifelé menet még Billy is hallgatott. Ami itt történt, nem hozza vissza Gabbyt, de a fiú, aki megölte őt, megkapta a büntetését. Izzie keserű szájízzel állt meg a bíróság előtt a júniusi napsütésben. A barátaira nézve látta, hogy ők is ugyanúgy éreznek. Milyen szörnyű volt, amikor Kevint megölték. És most egy újabb szörnyűség történt. James Edmondson bevonul a börtönbe. így működött a rendszer. Beszálltak az autókba, és még aznap délután visszarepültek San Franciscóba. Számukra a bírósági eljárás rémálma itt véget ért. A fiú számára, aki Gabbyt megölte, csak most kezdődött.
Tizenhatodik fejezet A nyár hátralévő része eseménytelenül múlt el mindannyiuk számára. A gyógyulás és az elmélkedés időszaka volt ez. Sean, Andy és Izzie sokat beszélgettek Gabbyról és arról, hogy milyen furcsa és üres nélküle az életük. Billy mély depresz-szióba esett; anyja nagy nehezen rávette, hogy eljárjon tanácsadásra, ami okos dolog volt. Marilyn rettenetesen aggódott Billyért. Ahogy a többiek is. Túl sokat ivott, Sean nem győzött prédikálni neki emiatt. A barátok nyugtalanul figyelték, de ahogy közeledett az idő, amikor vissza kellett mennie a USC-re, hogy folytassa az edzéseket, Billy lassanként kezdett újra magára találni. Valószínűnek tűnt, hogy soha többé nem fog teljesen rendbe jönni, de a futball kezdettől fogva éppúgy az életét jelentette, mint Gabby, ezért a barátok abban reménykedtek, hogy végül a játék hozza meg számára a megoldást. Mindannyiuknak meg kellett találniuk az utat a gyógyuláshoz és a továbblépéshez. Judy továbbra is vigasztalan volt, de a tragédia láthatóan közelebb vitte őt Michelle-hez. Elutazott vele New Yorkba, csak hogy együtt tölthessenek valameny-nyi időt, távol az otthonuktól. És amikor visszajöttek, úgy tűnt, mintha kezdené megtalálni a régi önmagát. Andy fárasztó nyári munkája ellenére igyekezett minél több időt eltölteni Billyvel, és gyakran vacsorázott együtt Seannal. Ilyenkor órákon át beszélgettek arról, hogy mi történt velük, és hogy ez mit jelentett nekik. Az anyák is sűrűn összejártak. Marilyn aggódott Billyért, ugyanakkor minden idejét lefoglalták az ikrek, akik ide-oda szaladgáltak a házban, az őrületbe kergetve amúgy boldog anyjukat. A történtek ellenére az ikrek bearanyozták az életét, és az öröm kifogyhatatlan forrását jelentették számára. Ártatlanságuk olyan volt, mint a sötétben világító fénysugár. Jennifer és Izzie összebarátkoztak, és közel kerültek egymáshoz. Izzie-nek kimondhatatlanul hiányzott Gabby. Izzie elment Tahoe-ba az O'Hara családdal, és megpróbált nem gondolni arra az éjszakára, amelyet Andyvel töltött el a cselédszobában. Sokat beszélgettek Seannal mindarról, ami mindkettőjüket foglalkoztatta. Sean megint előhozta, hogy az egyetem után az FBI-nál akar dolgozni. Már sokkal inkább célnak hangzott, mintsem vágyálomnak. Nagyokat úsztak a tóban, teniszeztek, kirándultak és horgásztak. Mike elvitte őket vízisíelni. Csupa megszokott dolgot műveltek, és próbáltak megfeledkezni a közelmúlt megpróbáltatásairól. Mire Izzie szeptemberben visszatért az UCLA-ra, készen állt arra, hogy folytassa az életét. Sean izgalommal készült visszarepülni Washington D.C.-be. Billy már augusztus elején elment, hogy folytassa az edzéseket, Andy pedig felkészültnek érezte magát az orvosira előkészítő második évére. Mindannyian a helyes irányba indultak el. Gabbyt nem felejtették el
- emlékké válva magukkal vitték őt, és tudták, hogy tizennégy éves barátságuk és a közös gyerekkoruk emlékeként örökre velük marad. Több fontos szempontból mindig a lényük része lesz. A másodév Gabby nélkül nagyon nehéz volt Izzie-nek. Szerette, hogy mindig a közelében tudhatta a legjobb barátnőjét. De ő elment. Jobban kedvelte a mostani szobatársát, mint a korábbit, de Gabbyt senki sem pótolhatta. Ő nem csak a legjobb barátnője, de szinte a testvére volt. Billy is kegyetlenül megszenvedte a másodévet. Amikor be-léhasított a fájdalom Gabby elvesztése miatt, még a lélegzete is elakadt. A tanulás is nagyon nehezére esett. Hacsak tehette, Izzie segített neki. De Billyt már csak az érdekelte, hogy játszhasson az NFL-ben. A tanulást unta. Minden szabad idejét a konditeremben és az edzőpályán töltötte. Megfogadta Sean és a tanácsadója intését, és abbahagyta az ivást. És amikor az év első meccsén pályára lépett, fantasztikus formában volt. Erős győzni akarás dolgozott benne, és nagyszerűen játszotta végig a szezont. Anyja és Jack gyakran eljöttek megnézni, és Larry is megjelent, amikor csak tudott. De a futballszezon végére és egy újabb bajnoki győzelemmel a háta mögött Billy már tudta, mit akar csinálni. Most már teljesen biztos volt benne. Már csak egy évet kellett végigcsinálnia hozzá. Január 2-án beballagott a tanácsadója irodájába, és elmondta neki, hogy min gondolkozik. O szimpatizált az ötlettel, de megmondta Billynek, hogy várnia kell, míg betölti a huszonegyedik évét, amikor beléphet az NFL újoncai közé. Ezt Billy is tudta. Csak ez tartotta vissza attól, hogy máris menjen. Felkészültnek érezte magát, de még várnia kellett. Már nem érdekelte a diploma. Túl sok minden várt rá odakint a világban. Gabbyval talán maradt volna, de nélküle tovább akart lépni, és amilyen hamar csak lehet, megkezdeni a profi futballista életét. Amióta Gabby meghalt, nem járt senkivel, hűséges maradt hozzá. Bő egy év múlt el Gabby halála óta, de nem volt olyan nap, olyan óra, amikor Billy ne érezte volna a hiányát. Nélküle szűnni nem akaró fájdalomban telt az élete. Izzie néha arra gondolt, jobb lett volna valami egyszerűbb, könnyebb pályát választania. Mélyen gyökerező késztetés volt benne mások segítésére, de továbbra sem tudta biztosan, hogyan, milyen formában tegye. A főtárgyát angolra cserélte, miután megbeszélte Seannal. A fiú egyre jobban elkötelezte magát az FBI mellett. A bátyja halála segített tisztázni a céljait. Izzie számára óriási megrázkódtatást jelentett Gabby halála, annyira, hogy azóta is elveszettnek érezte magát. Megpróbált anyjának beszélni a gondjairól, amikor Katherine történetesen L.A.-ben tartózkodott. Ok ketten kezdettől fogva nem úgy viszonyultak egymáshoz, mint anya és lánya. Ma már inkább régi barátoknak érezték magukat, és kapcsolatuk ha nem is meghitt, de zavartalan volt. Izzie évek óta nem várt el semmit az anyjától. - Ma sem értem, miért nem mentél jogi egyetemre - mondta Katherine ebéd közben. Ötvennégy éves kora ellenére ma is szép nő volt. Nem látszott annyinak, és Izzie gyanította, hogy csináltatott magával valamit, de tény, hogy nagyon jól nézett ki. Londonba költözött, és azzal a férfival élt, akivel hat éve együtt voltak. Charles Sparks idősebb volt Katherine-nál, és dúsgazdag, sikeres üzletember. Izzie már találkozott vele, de nem ismerte közelebbről. Anyja boldognak látszott, és ennyi talán elég is volt. Izzie-nek nem kellett szeretnie a férfit. O is és az anyja is idegenek voltak számára. És néha olyan érzése volt, mintha maga is idegen lenne önmaga számára. Még azt sem tudta, mi lesz belőle. Néha a puszta életben maradás is nehéznek tűnt, pedig ő hasznos életet szeretett volna élni, nem csupán valamilyen munkát végezni. - Nem akarok jogász lenni, anya. Azt hiszem, ez a fő oka. És az üzlethez sincs érzékem, mint neked. - Emiatt esett ki a közgazdasági egyetem is. Gondolkozott ugyan rajta, de érezte, hogy nem neki való. Jó szervezőkészsége volt, de nem tudta, hol kellene hasznosítania.
- Ne légy álmodozó, mint az apád - nézett rá csalódottan Katherine. Sohasem imponált neki az a munka, amit Jeff az ACLU-nál végzett. - Ő mindig csak a szegényekkel törődött. Ezzel nem lehet pénzt keresni. - Jennifer, aki szociális munkás volt, osztozott apja elveiben és mély elkötelezettségében. Izzie anyjával ellentétben tisztelte őket ezért. Már több mint egy éve együtt éltek, és a dolog működni látszott. A szülei házassága sohasem működött, túlságosan különbözőek voltak, és a különbség azóta még élesebbé vált. - Lehet, hogy pár évet tanítani fogok. Vagy elmegyek Indiába, és ott dolgozom a szegények között. - Izzie bocsánatkérőn nézett az anyjára, és közben úgy érezte, mintha hazárdjátékot játszana az életével. Andy tudta, merre tart, Sean minden gondolatát az FBI töltötte ki, Billynek is ott volt a futballkarrierje, csak ő nem tudta még, hogy mit akar csinálni. Kicsi korában csak jó anyuka és feleség akart lenni, talán mert az anyja nem volt az. De közben rájött, hogy ezt nem tekintik hivatásnak. Szerencse dolga volt. Connie és Marilyn nagyszerű anyák voltak, de korábban mindketten dolgoztak valamit. Az anyaság inkább elhivatottságot jelentett, mint hivatást. És Izzie még csak húszéves volt, túl fiatal ahhoz, hogy meg akarjon állapodni valaki mellett. Egyébként sem találkozott senkivel, akit meg tudott volna szeretni. Párszor randevúz-gatott ezzel-azzal, de egyikkel sem akart többször is találkozni. Ő nem találta meg az igaz szerelmet, mint Gabby és Billy, és nem is kereste. Egyelőre nem akart mást, mint tanulni, közben jól érezni magát, és ha végzett, valami olyan munkát szerezni, amit élvezni is tud. -Majd kitalálod - mondta az anyja, amikor ebéd után búcsúzóul megcsókolta. Még az éjjel vissza akart repülni Londonba, és Izzie-nek sejtelme sem volt, mikor látja ismét. Ez így ment már évek óta. Apja és Jennifer, és persze a barátai jelentették az állandóságot az életében. Mint kiderült, az angol főtárgy jó választás volt. Szerette, és mellette több órában is tanult filozófiát, melléktantárgyként pedig felvette a francia irodalmat is. Jól mentek a dolgai, és Connie biztatta, hogy érdemes lenne foglalkoznia a tanítás gondolatával. O maga nagyon szeretett tanítani, amíg hozzá nem ment Mike-hoz. Januárban Billy kitöltötte a jelentkezési lapot az NFL újonckeretébe. Végre otthagyhatta az egyetemet, hogy hivatalosan is kezdetét vegye profi futballista pályafutása. Elfogadták a jelentkezését, és áprilisban beállították a Detroit csapatába. Állítása szerint ez volt élete legboldogabb napja. Annak ellenére izgalmasnak érezte, hogy nem ez volt a ligában a legerősebb csapat. Ám a legjobb dolog volt, ami Gabby halála óta történt vele, s az élete alakulása szempontjából is hatalmas fontossággal bírt. Ügynököt és menedzsert szerződtetett, és nem sokkal ezután újra randizgatni kezdett. Gabby ekkor már két éve halott volt. Billy főleg modellekkel és fiatal filmszínésznőkkel, csupa korban hozzáillő vagy nála is fiatalabb, szép lányokkal futott. Egyik sem ért fel Gabbyval, de vonzották őt, és az újságok képei szerint mindig valami szép lány társaságában jelent meg a különböző társasági eseményeken. Ez kicsit aggasztotta az anyját, de tudta, hogy ez még mindig jobb Billy-nek, mint ha továbbra is Gabbyt gyászolná. A harmadév végén Izzie apja és Jennifer eldöntötték, hogy összeházasodnak. Nem akartak saját gyereket, inkább örökbe szerettek volna fogadni valakit. Ez sok változást ígért a jövőre, de Izzie nem izgatta magát miatta. Kedvelte Jennifert, úgy látta, illik az apjához, habár arról nem volt teljesen meggyőződve, hogy az ő korában jó ötlet örökbe fogadni egy gyereket. Ugyanakkor beleillett kettőjük filozófiájába, mely szerint segíteni kell a náluk nehezebb sorsú embereken. És egyébként is izgalommal töltötte el őket a gondolat. Izzie huszonegy éves lett, és anyja meglepte egy európai utazással, mellé egy minden európai vasútvonalon felhasználható Éurail Pass bérlettel. Izzie egyedül, egy hátizsákkal indult útnak, majd Koppenhágában találkozott Seannal és Andyvel, és együtt utazták be Norvégiát meg Svédországot, végül megérkeztek Berlinbe. Párizsba már egyedül utazott tovább, onnan pedig Londonba repült. Pár nagyon kellemes napot töltött az anyjánál és Charlesnál, végül hazarepült. Az egész nyarat távol töltötte, és már izgatottan várta a negyedév kezdetét.
Együtt ebédelt Andyvel, mielőtt a fiú visszarepült volna Bostonba, ahol állandó barátnője volt, s már alig várta, hogy végezzen az előkészítőn, és elkezdje az orvosi egyetemet. Remélte, hogy akkor is a Harvardon maradhat, és lassanként teljesen úgy nézett ki, és úgy is viselkedett, mint egy orvos. Érett, felnőtt férfinak látszott. Elmondta, hogy ortopédsebésznek készül, és érdeklődött, hogy Izzie mit fog csinálni, ha végez. Már Európában is beszélgettek erről, de akkor még csak nagy vonalakban. -Azt hiszem, egy darabig tanítani fogok. Esetleg csatlakozom a Békehadtesthez. Majd az év folyamán kitalálom - válaszolta Izzie bánatos mosollyal. Anyja hívta, hogy menjen egy évre Londonba, ami izgalmasan hangzott, mégsem akart menni, mert továbbra is valami hasznosat szeretett volna csinálni, csak még azt nem tudta, hogy mit. - Nagyjából olyan felnőttnek érzem magam, mint azon a legelső óvodai napon, amikor műanyag ételeket osztottam szét közöttetek. Te például pulykás szendvicset kértél majonézzel -idézte fel, mire mindketten nevetni kezdtek. Annak idején Andy olyan tiptopnak nézett ki a végig begombolt ingében és a khakiszínű hosszúnadrágjában. És már akkor tudta, hogy orvos akar lenni. Egyikük sem változott valami sokat azóta. Billy továbbra is a futball megszállottja volt, és Gabby is filmsztár lenne, ha még élne. Izzie szíve mindig belesajdult, ha erre gondolt. Sean még mindig a „rossz embereket" akarta elkapni: már folyékonyan beszélt spanyolul, és külpolitikából akart fokozatot szerezni, ami nagy hasznára válik majd az FBI-nál. -Lehet, hogy éttermet kellene nyitnod, ahol műanyag ételeket szolgálnának fel - ugratta Andy, és ahogy ezt kimondta, végre derengeni kezdett valami Izzie számára. Kicsit ugyan más lenne ez, mint amire eddig gondolt, de hirtelen ez látszott a neki való útnak. - Biztosan jobb lenne, mint amit én főznék - felelte elgondolkodva. - A műanyag fánk például nagyon cuki volt. - És te is - nézett rá Andy gyöngéden, s közben beleborzolt a hajába. Sohasem beszéltek arról az éjszakáról, amikor együtt veszítették el a szüzességüket, de emlékeztek rá, és Izzie tudta, hogy mindig is emlékezni fognak. Örült, hogy Andy talált valakit az egyetemen, akit igazán szeret. Nan-cynek hívták a lányt, a laborban ismerte meg őt. Saját bevallása szerint fülig bele volt esve, ráadásul hasonló volt az életük, a céljaik és az érdeklődési körük. Ki tudja? Akár működhet is a kapcsolatuk. Gabby halála óta Izzie-nek nehezére esett valamiben, kiváltképpen a jövőben, vagy akár saját magában is hinnie. Hogy is lehetne megbízni bármiben is ezek után? Még abban sem volt biztos, hogy mit várna el egy kapcsolattól. Az év elején járt valakivel három hónapig, de nagyon hamar elvesztette az érdeklődését a fiú iránt. Most, hogy sem a szerelem nem érdekelte igazán, sem határozott életcél nem lebegett előtte, úgy érezte magát, mint egy kormányát vesztett hajó. Seannal előző este szintén a jövőről beszélgettek, amikor a fiú elutazása előtt együtt vacsoráztak. Most elsősorban az egyetem befejezése utáni élet foglalkoztatta őket. - Majd kitalálod - biztatta Sean. - Anyám is ezt mondja - sóhajtotta Izzie. A kép kezdett már tisztulni előtte, de amíg nem tudta biztosan, nem akart beszélni róla. - És te? Külügyminisztérium? Igazságügy? Vagy még mindig az FBI? - A Washingtoni Egyetemen végzettek közül sokan helyezkedtek el a kormány hivatalaiban, és Izzie úgy ítélte meg, hogy az immár spanyolul is beszélő Seannak nemzetközibb vizekre kellene eveznie. -Valami olyasmi - felelte a fiú homályosan, de Izzie-nek csak rá kellett néznie, hogy tudja, valamit titkol előle. -Mit jelent ez? Mi az, amit nem mondasz el nekem? Sean nevetett. Izzie túl jól ismerte őt, de ő is ismerte Izzie-t, néha jobban is, mint a lány saját magát. Ő sem tudott eltitkolni Sean elől semmit. - Nem tudom - mondta. - Még utána kell néznem valaminek. De nem valami új ötlet. - Mi leszel? Rendőr? Tűzoltó? Seriff? - sorolta a lány, mire Sean megint elnevette magát.
- Valami olyasmi. - Még nem szólt róla a szüleinek, és arra sem készült fel, hogy Izzie-nek elmondja, de ő nem tágított. - Szóval? -Jól van, jól van. Csak ne mondd el senkinek, amíg a végére nem járok. Talán a CIA, DEA, talán az Igazságügy-minisztérium. Lesz egy interjúm az FBI Akadémián. Remélem, felvesznek úgy is, hogy nincs munkatapasztalatom. - Mindig is ez volt az álma, és most még inkább, mint valaha. Mindenáron szeretett volna bejutni. - Mit jelent ez a sok kezdőbetű? - nézett rá aggodalmasan Izzie. Többé-kevésbé értette, amiről Sean beszélt, de bizonyos részek veszélyesnek tűntek számára, különösen a DEA betűsor mögött rejtőző drogellenes hivatal keltett félelmet benne. -Továbbra is az olyan gengsztereket akarom elkapni, mint akik megölték a bátyámat. Ahhoz, hogy ezt megtehessem, a forráshoz, a dél-amerikai drogkartellekhez kell eljutnom. Onnan jön ez az egész mocsok. Eladják a kábítószert, hogy a pénzen fegyvereket vásárolhassanak, és terroristákat fegyverezhessenek fel szerte a világon. - Csillogott a szeme, mint amikor ötévesen a játék pisztolyával hadonászott. Izzie-t rendszeresen letartóztatta, amikor náluk voltak játszani. A szobája volt a börtön, oda zárta be őt, azután lement a földszintre, hogy ennivalót hozzon neki. - Ez nagyon veszélyes játék, Sean - mondta elkomolyodva. - Meg is ölhetnek. Nem akarom még egy barátomat elveszíteni. - Nem fogod - felelte a fiú magabiztosan. - És különben sem döntöttem még el. Előbb meg akarom nézni magamnak az FBI-t. Amúgy is az látszik számomra a legérdekesebbnek. - Ez tényleg így van - mondta Izzie, és megint sóhajtott. - Ti mind tudtátok már az óvodában, hogy mit akartok majd csinálni, én meg még most is csak próbálom kitalálni. Szánalmas, nem? - Nem, nem az. Jövőre rá fogsz jönni. Te mindig is elfogulatlanul nézted a világot. - Nem elfogulatlan vagyok, csak üresfejű - húzta el a száját Izzie. - Dehogy - vágta rá szelíden Sean, és egy csókot nyomott az arcára. Közben megérkeztek, mert a fiú hazavitte Izzie-t. - Mindig is a legokosabb kislány voltál, akit csak ismertem, és ezután is az leszel. Izzie rámosolygott, aztán még egyszer megölelték egymást, és a lány kiszállt a kocsiból. Amikor Seannal beszélgetett, egy kicsit elmúlt belőle az az üresség, ami Gabby után maradt benne. Tudta persze, hogy ez az űr örökre megmarad. Ahogy Billy számára is, sőt valamilyen értelemben mindannyiuk számára. Izzie apja és Jennifer a karácsonyt követő napon házasodtak össze. Rövid szertartás keretében, melyen megjelentek az ACLU-beli barátaik és munkatársaik, egy bíró adta össze őket. Utána mindenkit meghívtak ebédre egy közeli étterembe. Izzie barátai és a szüleik is ott voltak. Judy még mindig megviseltnek látszott, Michelle pedig újra nagyon sovány volt. Örökös harcot jelentett számára, hogy meg tudja tartani a súlyát. Bejutott a Stan-f ord Egyetemre, és kollégista lett. Brian az Atwood végzős osztályába járt. Billy, Andy és Sean a karácsonyi szünetre érkeztek haza. Billy tetőtől talpig bőrcuccban és krokodilbőr cowboycsizmában feszített, pont úgy nézett ki, mint egy profi futballista, aki tele van pénzzel. Izzie ugratta is vele. - De hiszen az is vagyok - nevetett a fiú. A bul^ várlapok megírták, hogy az új barátnője táncosnő Vegasban. A lány nem volt éppen Gabby, de végül is csak huszonkét évesek voltak, ilyenkor még nem muszáj megtalálni az igazit. Andyt felvették a Harvard Medical Schoolba. Sean nem mondta el Izzie-nek, hogy mi történt az FBI Akadémiáján, és valahányszor a lány kérdezősködött, gyorsan témát váltott. Izzie már munkát keresett, és talált is egyet, amin
komolyan gondolkozott. Nem kínált ugyan egy életre szóló karriert, de úgy gondolta, addig a pár évig, amíg kitalálja, mi legyen, ez is megteszi. Jó lett volna Gabbyval sok mindent megbeszélni. Az élet dolgaiban Gabby sokkal otthonosabban mozgott nála, sokkal felnőttesebb szemmel látott dolgokat. Májusban apja és Jennifer örökbefogadási terve sikerrel járt. Egy kétéves kínai kislány került hozzájuk, akinél aranyosabb kisgyereket Izzie még sohasem látott. Pingnek hívták. Jeff a dolgozószobáját alakította át gyerekszobává, s egy hétvégén Izzie segített neki kifesteni. Júniusban eljött a nagy nap. Mindannyiuk életében. Andy magna cum laude diplomázott a Harvardon. Sean is végzett a George Washingtonon, méghozzá spanyolból kitüntetéssel. Izzie pedig angolból szerzett diplomát az UCLA-n. A diplomaosztás előtti héten szóltak neki, hogy van számára egy gyakornoki állás az Atwood óvodájában, ahová annak idején mindnyájan jártak. Ez pontosan az az állás volt, amit most szeretett volna, és az apja is nagyon örült neki. Az anyja nem lesz tőle túl boldog, gondolta Izzie. O azonban biztos volt benne, hogy jól döntött. Végül. És úgy tervezte, hogy a nyáron megint Európába utazik, végigjárja Velencét, Firenzét, Padovát és Veronát, és talán még néhány másik várost is, ahová egy éve nem jutott el. A diplomaosztó ünnepség az UCLA-n komoly volt és megható. Sean is eljött rá, mert az övé egy hónappal korábban volt, de Andy Cambridge-ben épp akkor költözött új lakásba. Billy is megjelent, nem kis felbolydulást keltve, amikor felismerték. Minden lány autogramért ostromolta a bátyja számára. Jeff és Jennifer magukkal hozták Pinget is. És az anyja is eljött. Ez is egy olyan esemény volt, amikor Izzie-nek rettenetesen hiányzott Gabby, ugyanakkor lélekben maga mellett érezte őt. Szinte hihetetlen volt, hogy már három és fél éve elment. Gyorsan elrepült az idő, és már Billy is rendbe jött. Apja és Jennifer meghívta őket ünnepi ebédre a Hotel Bel-Airbe. Gyönyörű napsütéses idő volt, valamennyien élvezték egymás társaságát, felelevenítették a régi időket, és nevetve mesélték, milyen csínyeket követtek el, és milyen kalandokba keveredtek. Sean és Billy elmesélték, milyen volt az az első nap az óvodában, amikor Izzie leültette őket a kis asztalhoz, és műanyag ételeket szolgált fel nekik ebédre. - És azóta is örök barátok vagyunk - tette hozzá Sean, és melegen nézett Izzie-re. Izzie mesélt az Atwoodban kapott gyakornok óvodapedagógusi állásáról, mire az apja büszkén, az anyja pedig megrovóan nézett rá. - Szerintem élvezni fogod - mondta Sean. - Értesz a kicsik nyelvén. - Gyakran elnézte Izzie-t Brian kishúgaival, akik időközben négyévesek lettek, és ugyanabba az óvodába jártak, mint annak idején Billy és Brian, egy év múlva pedig valószínűleg ők is az Atwood iskola-előkészítő nagycsoportjában folytatják. -Nem tervezem, hogy mostantól mindig ezt fogom csinálni - felelte Izzie halkan. - Egy-két évig szeretném. És veled mi van? - szegezte egyenesen Sean mellének a kérdést, miközben a többiek már egymással beszélgettek. - Azóta sem mesélted el, mi történt az FBI-jal. - Leszerződtem hozzájuk - válaszolta a fiú hosz-szú hallgatás után. - Valami csoda folytán nem ragaszkodtak az előzetes munkatapasztalathoz. Ezt jelnek vettem, hogy így kell tennem. -Nem is mondtad! - nézett rá meglepetten a lány. Neki nem úgy hangzott, mintha csoda történt volna. - Mindig is ezt akartam csinálni. - Remélem, nem adnak neked veszélyes megbízásokat - csúszott ki Izzie száján, holott ő is tudta, hogy adnak bizony, és hogy Sean mindig is ezt akarta. - Nagyon kockázatosnak tűnik tette hozzá aggódó tekintettel. - Mikor kezdesz? - Remélte, hogy Sean egy ideig még otthon lesz. -Augusztusban. A virginiai Quanticóban. Januárig ott leszek. Izzie anyja felállt az asztaltól. El akarta érni a New Yorkba tartó gépét. A többiek is mind úgy tervezték, hogy még azon az estén elutaznak. Izzie már visszaszállíttatta a holmijait San
Franciscóba, kiköltözött a kollégiumból, és jelenleg a szállodában lakott apjával és Jenniférrel. Sean velük akart visszarepülni. Billy a közelmúltban átigazolt Miamiba, de elmondása szerint júliusban vissza akart jönni San Franciscóba, hogy meglátogassa a szüleit. Ilyenkor mindig elment Gabby szüleihez is. Michelle a másodévet végezte Stanfordban, Brian pedig utolsóéves lesz a középiskolában. Izzie megígérte neki, hogy majd segít a jelentkezési lap kitöltésében. A fiú egész izgalomba jött attól, hogy Izzie az Atwoodban fog dolgozni, és bármikor találkozhat vele. Aznap éjjel, miközben visszafelé repültek San Franciscóba, Sean és Izzie halkan végigbeszélgették az utat. Billyről folyt a szó, és arról, hogy milyen most az élete. Mindketten megkönnyebbültek, látva, hogy a sok kísértés ellenére, ami napról napra körülveszi, Billy megnyugodni látszott. Izzie-ben felmerült a kérdés, hogy vajon mostanára már házasoklennének-e Gabbyval. Gyanította, hogy igen. Gabby nélkül Billy nem állt olyan szilárdan a földön, és tudni lehetett, hogy szebbnél szebb nőkkel fut. Amikor még Gabbyval volt, soha nem érdekelték más lányok, most viszont státuszszimbólumot jelentettek számára, akárcsak a méregdrága öltönyei, a krokodilbőr cowboycsizmája és a gyémántokkal kirakott arany Rolex karórája. De mindezen csillogó külsőségek ellenére ma is ugyanaz a fiú volt, akivel együtt nőttek fel, ugyanaz a kisfiú, aki betette a futball-labdáját az Atwoodban a szekrényébe, és aki az első pillanatban beleszeretett Gabbyba, amikor az kivette a kezéből az építőkockát. Izzie-nek elég volt ránéznie a mellette ülő Seanra, hogy felismerje: mindazok ellenére, amik történtek, bizonyos dolgok sohasem változnak.
Tizenhetedik fejezet Amikor a munka ünnepét követő első szerdán Izzie fölballagott az ismerős ajtóhoz, ezúttal a saját kulcsával ment be rajta. Tizenhárom éven keresztül több ezerszer lépett be ezen az ajtón, de egyszer sem úgy, mint most. Bement az óvodai csoportszobába, és felkapcsolta a villanyt. Az íróasztalán ott voltak a névvel ellátott kitűzők, készen arra, hogy az első napon, azaz ma, kiossza a gyerekek között. Egy óra múlva mind itt lesznek. Az egyik kitűzőn az ő neve is szerepelt. Elnézett abba a sarokba, ahol az építőkockák sorakoztak, és ahol semmi sem változott. A kockák persze újak voltak, de az elrendezés ugyanolyan. A régj helyén új játék konyha állt, benne lilás-rózsaszínű tűzhely és hűtőszekrény. És mintha még több műanyag élelmiszer lett volna, mint annak idején. Közelebb ment, hogy megnézze; kereste a cukorral meghintett fánkokat, de egy születésnapi csokoládétortát talált helyettük, amit szeletekre vágtak, és játék gyertyákat illesztettek rájuk. Volt egy öltözősarok is hercegnőruhákkal meg rendőr- és tűzoltó-egyenruhákkal, és egy cowboy-kalapot meg pisztolytáskát is látott, de pisztoly nélkül. A szabályok nem változtak. A terem ugyanolyannak tűnt, mint amikor ők jártak ide. Es ha becsukta a szemét, el tudta képzelni, hogy ők öten is itt vannak. Szívesen visszaforgatta volna az idő kerekét, hogy elölről kezdhesse az egészet. Innen indult el minden, amikor Gabby elvette az építőkockákat Bülytől és Seantól, Izzie megebédeltette őket, és Andy is megérkezett elkésve a tökéletesen vasalt khakiszínű nadrágjában, fehér ingben. Már akkor úgy nézett ki, mint egy doktor. A csöndben még a hangjukat is hallotta. Nemsokára más hangok, új arcok, más gyerekek töltik majd meg a szobát. És ő most óvó néni lesz, nem pedig egy copfos kislány. Furcsa érzés fogta el, amikor kitűzte a saját névtábláját; „Miss Pam", villant belé, de a táblán „Miss Izzie" állt. És Miss June helyett most Miss Wendynek hívják az óvónőt. Mintha egy pillanat alatt történt volna az egész. A tegnapi gyerekek mára mind felnőttek lettek, néhányan már el is mentek örökre. Mialatt eltette a kabátját, és kötényt kötött maga elé, megpróbált nem gondolni a csillogó rózsaszínű cipős Gabbyra. Miss Wendy, a vezető óvónő megmutogatta, mi hol van, amikor körbevezette.
Ma agyagozással kezdenek, hogy mindenki fel tudjon oldódni, azután meseolvasás lesz a hangszertanulás helyett, utána játék, csendespihenő, azután pedig ismerkedés a betűkkel, számokkal és színekkel. A lényeg ugyanaz volt, még ha kicsit más csoportosításban is. Wendy épp akkor érkezett, amikor mellén a névlapjával, kezében a gyerekekéivel, valamint a névsorral, elindult a bejárati ajtó felé. A neveket megtanulta, most már csak össze kellett párosítania őket az arcokkal. - Kész van minden? - nézett rá széles mosollyal az idősebb óvónő, Izzie pedig bólintott. A gyümölcsléhez való kancsó és a műanyag poharak ki voltak rakva, a tálcán ott illatoztak a vaníliás sütemények. Izzie hirtelen rájött, hogy már alig várja a kezdést. Izgalmas volt itt lenni; neki is ez volt az első napja az óvodában. - Minden kész - felelte, majd kiment, hogy az ajtóban fogadja az új gyerekeket. Az idősebbek a kissé távolabb lévő kétszárnyú ajtón át rohantak be az iskolába. Az óvodába külön ajtón át lehetett belépni, ugyanúgy, mint amikor ő járt ide. Izzie emlékezett rá, hogy az első napon hogyan kuporgott néhányuk mamája az apró székeken. Az övé nem, de volt, akié itt maradt. Arra is emlékezett, hogy piros blúz és új piros cipő volt rajta. Az ajtóban állva rámosolygott minden érkező gyerekre, s közben azon tűnődött, vajon kik között szövődik majd sok évre szóló barátság. Mialatt kitűzte rájuk a nevüket tartalmazó kis táblát, szerette volna elmondani nekik azt is, hogy ez milyen fontos nap az életükben, s hogy biztosan lesznek gyerekek, akikkel „örök" barátságot fognak kötni, és velük maradnak egész életükben. A csoportszobában Miss Wendy már várta a gyerekeket. Amikor mindnyájan megérkeztek, Izzie is visszament a csoporthoz. Néhányan az építőkockákkal játszottak, mások a játék konyhában fő-zőcskéztek, és olyanok is akadtak, akik Miss Wendy útmutatása nyomán már az agyagot gyúrták. Fél tucat anya kucorgott a terem hátuljában lévő apró székeken, és Izzie észrevett köztük egy várandósát is, aki láthatóan nagyon kényelmetlenül érezte magát. Mihelyt meglátta, rögtön eszébe jutott, hogy egyikőjük anyja nagyon nagy hassal jött ide azon az első napon; némi fejtöréssel arra is rájött, hogy Marilyn lehetett az Briannel, aki e pillanatban valahol az emeleten volt, és épp elkezdte az utolsó évét az iskolában. Olyan volt ez, mintha a gyerekek soha véget nem érő sorban követnék egymást évről évre, és most ezen a csoporton a sor. Ez az ő pillanatuk volt. Az ő nagy napjuk. És persze a saját nagy napja is. Miss Wendy jelzett neki, hogy mutatkozzon be, mire Izzie kiállt a szoba közepére. -Köszöntök mindenkit, Miss Izzie vagyok -szólt mindnyájukhoz. - A teljes nevem Isabel, de jobban szeretem az Izzie-t, és sok-sok évvel ezelőtt én is ugyanebbe az óvodába és iskolába jártam. -Pillantása az építőkockás sarokba tévedt, ahol egy kislány épp abban a pillanatban kapott ki egy kockát egy kisfiú kezéből. Olyan volt ez a hihetetlen déja vu, mintha Gabby üzent volna neki. Figyelmét újra a csoportra fordítva elmondta, hogy ma agyagozni fognak. A gyerekek szeme felcsillant, Izzie pedig felszólította valamennyiüket, hogy álljanak körbe. Amikor ez szép komótosan megtörtént, arra kérte őket, hogy üljenek le a földre. O és Wendy is leült közéjük, s akkor Wendy sorban mindenkit a nevén szólított, mivel a gyerekek még nem tudták elolvasni a névtáblákat, egyébként ezek amúgy sem nekik, hanem az óvónőknek szóltak. Miután elénekeltek egy dalt, Wendy az agyago-zóasztalhoz vezette őket, ahol a gyerekek negyvenöt percen keresztül azzal foglalkoztak, hogy az agyagból megformáljanak valamit. Kézmosás után visszaültek a körbe, és Izzie felolvasott nekik egy mesét. Ezt ő is nagyon szerette, a gyerekek pedig elbűvölten hallgatták. Mese után kiküldte a kicsiket az udvarra játszani. Észrevette, hogy a játszótérre új, a régieknél érdekesebb, szórakoztatóbb eszközöket telepítettek. Játék után, már odabent, a gyerekek gyümölcslevet és süteményt kaptak. Meghallgattak egy újabb mesét, aztán rövid ideig szabadon játszhattak, utána pedig Wendy mindenkinek a kezébe adta azt a betűt, amelyikkel a neve kezdődik. Sok mindennel foglalkoztak ezen a délelőttön, és Izzie úgy érezte, alig több mint egy perc telt el, és már megint
az ajtóban áll, hogy onnan kísérje ki egyenként a gyerekeket a kocsihoz, amelyben az anyjuk várja őket. Amikor visz-szaért a terembe, mosolyogva Wendyre nézett, és levette a kötényét. Wendy vérbeli óvónőnek látszott: széles mosoly, jóságos tekintet, hosszú, szőke hajfonat, kerekded alkat. Alacsonyabb volt Izzie-nél, és maga varrta tűzoltóautó-mintás köpenytviselt. - Hogy tetszett az első nap, Miss Izzie? - kérdezte kedvesen. -Nagyon jól éreztem magam - mosolygott Izzie. Tudta, hogy most olyasmit csinált, amit az anyja nem tekintett fontos munkának, de számára olyan boldog és meghitt érzés volt visszatérni az ismerős környezetbe, mintha az anyaméhbe térhetett volna vissza. Biztonságos, védett helyen érezte magát, miközben odakint a világban egy percig sem volt képes biztonságban tudni magát a legjobb barátnője halála óta. - Jól el tudjuk itt tölteni az időt - mondta Wendy, miközben elrakosgatta a játékokat, Izzie pedig segített neki. - Azt hiszem, holnap már elővehetjük a hangszereket, és foglalkozhatunk kicsit a számokkal. Ma nagyon jól boldogultak a betűkkel. - Izzie-nek nagy kedve lett volna visszamenni óvodásnak. Élvezte a nap minden percét, és tetszettek neki a gyerekek is. Volt egy kínai kislány is a csoportban, aki Pingre emlékeztette. Arra gondolt, vajon ő is bekerül-e egyszer a csoportjába. Billy ikerhúgai jövőre jönnek ide, ígérte Marilyn. Nehéz volt elhinni, hogy már ők is ilyen nagyok, vagy hogy ő lesz az óvónőjük. Wendy szerint nagyon jó érzéke volt a gyerekekhez, és ez boldogsággal töltötte el. Fél óra múlva, amikor a teremben tökéletes rend uralkodott, és mindent előkészítettek a másnapra, lekapcsolták a villanyt, kimentek, és bezárták maguk után az ajtót. Fél három volt, még előtte állt az egész délután. Elhatározta, hogy meglátogatja Connie-t. Tudta, milyen magányos Sean nélkül. Odaérve mesélt az Atwoodban töltött délelőttjéről, Connie pedig dicsérte, milyen nagyszerű ötlet volt tőle oda menni dolgozni. Izzie talált az iskola közelében egy pici, egy hálószobás lakást, ahonnan gyalog járhatott munkába. Ez lett az első önálló lakása. - Milyen remek kis munkahelyed van azokkal az aranyos kicsi gyerekekkel. Szerintem ez csodálatos - lelkesedett Connie, és elmondta Izzie-nek, hogy úgy döntött, visszamegy dolgozni. Nem csak hetente pár órát, hanem teljes munkaidőben fog segíteni Mike-nak az irodában. Elkel nála a segítség, de már nem volt otthon gyerek, aki segítsen neki, ezért Connie akarta csinálni a könyvelést. így ráadásul többet is látná a férjét. Most, hogy már nem voltak gyerekek, akikről gondoskodnia kelljen, megunta az egyedüllétet és a semmittevést. Seannak néhány hete elkezdődött a kiképzés az FBI quanticói tengerészeti bázisán, ami azt jelentette, hogy öt hónapig ott lesz, utána pedig átkerül Washington D.C.-be. A két nő sokáig beszélgetett Sean FBI-ambíciói-ról és a távolabbi terveiről. Végre megvalósíthatta azt, amiről álmodott. Izzie bevallotta, hogy aggódik érte, mire a fiú anyja azt felelte, hogy ő tiszteletben tartja Sean választását, és emlékeztette Izzie-t, hogy óvodáskora óta az igazságszolgáltatásban akart tevékenykedni. Izzie nem szállt vitába vele, de továbbra is az volt a véleménye, hogy ez nagyon veszélyes munka, különösen hogy Con-nie-ék már elveszítették az egyik fiukat. De Connie sokkal liberálisabb gondolkodású volt nála, és meg is mondta, hogy soha nem szólna bele a fia pályaválasztásába. Minden anya példát vehetne róla, gondolta Izzie, szemben az övével, aki mindig azt erőltette, hogy Izzie az ő nyomdokaiba lépjen, függetlenül attól, hogy a lánya mit gondolt, vagy mihez érzett kedvet. A gyerekek között meseolvasással és agyagozással eltöltött délelőtt sohasem vívta volna ki anyja tetszését, ő azonban nagyon is jól érezte magát. Ezután hacsak tehette, beugrott Connie-hoz, hogy kicsit együtt legyen vele, amikor Mike-kal hazaértek a munkából, vagy hétvégeken. Néha Marilynt is meglátogatta, akinek sok munkát adott a három gyereke és a férje. Judynak ott volt a hétvégeken sűrűn hazajáró Michelle. Andy anyjának, Helennek volt saját hivatása, úgyhogy az ösz-szes anya közül Connie volt a legmagányosabb, és Izzie a legerősebben őhozzá kötődött. Úgyhogy szívügyének tekintette, hogy rendszeresen meglátogassa. Ilyenkor mindig küldött pár SMS-t Sean-nak, hogy
megnyugtassa, a szülei jól vannak. Sean időnként felhívta a lányt telefonon, de az iskola meglehetősen lefoglalta. Andy is próbálta észben tartani, hogy néha felhívja Izzie-t, de az egyetem annyi munkát adott neki, hogy legtöbbször elfelejtette. Hébe-hóba Billy is telefonált Miamiból, vagy ha úton volt valahová. Elmondása szerint jól érezte magát Miamiban, de rengeteget utazott. Izzie a bulvárlapok és a People magazin cikkeiből tudta nyomon követni az életét. Mozgalmas életet élt, és újabban Izzie sohasem látta mellette a képeken kétszer egymás után ugyanazt a lányt. Billy gyors iramot diktált. Néha megjelent egy-egy cikk arról, hogy valami partin vagy éjszakai klubban részegen randalírozott vagy egyéb botrányba, verekedésbe keveredett, és az ilyen fotókon mindig látni lehetett mellette valami szexi csajt. Karácsony lett, mire Izzie újra láthatta a barátait. Otthon segített díszíteni a fát, ezúttal Ping társaságában, és idén vele és Jenniferrel látta a Dió-törőt. Sean és Andy megérkeztek San Franciscóba a karácsonyi ünnepekre, és Marilyn mondta, hogy hamarosan Billy is hazajön, ámbár lehet, hogy csak karácsony után, mert decemberben zajlanak a Super Bowl előtti rájátszások. Mindenki családi körben ünnepelte a karácsonyt, ahogy szokták, és másnap Izzie, Andy és Sean együtt készítették a vacsorát Seanéknál. Connie és Mike étteremben vacsoráztak. Izzie elmesélte a fiúknak, milyen óvónőnek lenni az Atwood-ban, Andy az orvosegyetem nehézségeiről mesélt, miközben nyilvánvaló volt, hogy mennyire szereti, azután közös erővel nyaggatták Seant, hogy mondjon valamit az FBI-ról. O elég fukarul adagolta a részleteket, de azt legalább mosolyogva. Már nem sok volt hátra odáig, hogy végezzen, s utána Washingtonba készült, ahol egy irodában fog dolgozni. Izzie megkönnyebbült; ez nem hangzott túl veszélyesnek. Sean megemlítette, hogy az akadémiai csoporttársai közül többnek már egyetemi fokozata is van, ketten PhD-fokoza-tot szereztek. Érdekes csoportnak tűnt. Jó hangulatban telt az estéjük, szóba kerültek Billy legújabb kalandjai is, amelyekről az újságokban olvastak. A People magazin legfrissebb cikke egy Miamiban rendezett fékevesztett buliról számolt be, amelyen Billy is részt vett, és ahol lelőttek valakit. Sean nem örült a hírnek, és él is határozta, hogy beszél Billyvel, ha hazajön. O azóta szupersztárrá vált, de a legközelebbi barátai továbbra is azok maradtak, akikkel együtt nőtt fel. Izzie és Sean épp Connie konyhájában rakott rendet, amikor Sean apja telefonált, hogy kapcsolják be a tévét, majd rögtön ezután letette a telefont. Sean nem tudta, hol vannak a szülei, csak annyit tudott, hogy elmentek valahová vacsorázni. Átszaladt a nappaliba, ahol a tévé állt, és a távirányítóval bekapcsolta. Izzie és Andy is utánament, bár nem tudták, mire számítsanak. Mihelyt a képernyő kivilágosodott, Billy képe jelent meg rajta, majd utána egy bejátszás, amint egy mentőautó kikanyarodik Billy miami háza elől. -Mi a fene ez... - motyogta Sean értetlenül. Aztán a bemondó közölte, hogy a híres futballista, Billy Norton, kábítószer-túladagolás következtében ma este Miamiban lévő házában életét vesztette. Ott álltak mindhárman mozdulatlanul, földbe gyökerezett lábbal, és egymásra meredtek. -Jaj, ne... jaj, Istenem - suttogta elgyengülten Izzie, és lerogyott egy székre. - Még egyszer ne... ne Billy... - Sean és Andy némán állt, miközben Connie és Mike a döbbenettől megrendült arccal belépett az ajtón. Az öt ember egymásra nézett, és nem tudott mit mondani. Nem tudták, átmenje-nek-e Marilynékhez vagy sem, s hogy egyáltalán Marilyn hallotta-e már a szörnyű hírt. Minden csatornán erről beszéltek, úgyhogy ha még nem látta volna, bármelyik pillanatban megláthatja, vagy valaki felhívhatja telefonon, hogy részvétét nyilvánítsa. Az is lehet, hogy a házuk előtt már felállították a kamerákat, és gyülekeznek a riporterek. Billy halálának híre az egész országban szenzációt fog kelteni. Izzie elviselhetetlennek találta a gondolatot, hogy újra át kelljen élniük ezt az egészet. Négy éve veszítették el Gabbyt, de mintha tegnap lett volna. És
ahogy Seanra pillantott, látta, hogy forr benne a düh. Neki ez olyan volt, mintha újra át kellene élnie Kevin halálát. - Ez olyan rohadtul értelmetlen - kiáltotta fojtott dühvel Sean, és a távirányítót a szoba túlsó végébe hajította. Visszaemlékezett, hányszor itta le magát Billy, meg amikor Ecstasyt akart neki adni a bajnoki meccs után, mert már túlesett a doppingvizsgálaton. Kirohant a szobából, fel a lépcsőn, és bevágta maga mögött a szobája ajtaját. Connie és Mike Izzie-re és Andyre néztek, de csak a tehetetlenségüket érezték mind a négyen. Megint elment egy barát, de Gabbyval ellentétben, aki tökéletesen ártatlan volt a maga halálában, Billy kockára tett mindent, és veszített. -Felhívom Marilynt - suttogta Connie, és amikor meghallotta a telefonban barátnője hangját, az furcsán nyugodtnak tűnt. Semmi sikoltozás, sírás, hisztéria. Marilyn úgy beszélt, mint aki sokkos állapotban van. -Tudtam, hogy előbb-utóbb bekövetkezik -mondta komoran. - Nem bírta ezt a nagy nyomást, és mindazt, ami vele jár. - Billy huszonhárom éves srác volt, aki dollármilliókat keresett, és szüntelenül olyan kísértésekkel került szembe, amelyeknek ném tudott ellenállni. Mindannyian féltették őt ezektől, különösen azóta, hogy nem volt mellette Gabby, aki megadta volna neki a biztos hátteret. És most ilyen értelmetlenül kellett elveszíteniük egy tehetséges sportolót, és a fiút, akit mind szerettek. Connie megkérdezte, akarja-e Marilyn, hogy átmenjen hozzá, mire Marilyn azt felelte, hogy igen, akarja. Andy felajánlotta, hogy hazaviszi Izzie-t. Ide is ő hozta a kocsiján. Connie feltelefonált Sean-nak, hogy megmondja: mindnyájan elmennek, de Sean nem vette fel a mobilját. A szobájába zárkózva egyedül gyászolta a barátját. Andy és Izzie csendben elmentek, Connie és Mike pedig autón tették meg azt a pár saroknyi utat Marilyn és Jack házáig. Ott már készenlétben álltak a hírügynökségek kamerái, egyre-másra szálltak ki az emberek a kocsikból, és a bejárathoz tömörülve nyomkodták a csengőt, hogy beszélhessenek valakivel, aki hajlandó szóba állni velük. Brian egy barátjánál látta a tévében a hírt, de Marilyn azt mondta neki, hogy ne menjen haza. Brian zokogott, amikor telefonon beszéltek, és Marilyn is elsírta magát. Mike nyersen ráparancsolt a média siserehadá-ra, hogy hordják el magukat a bejárati lépcsőről, és maradjanak is lent. Amikor Jack éppen csak résnyire kinyitotta az ajtót, ő és Connie benyomultak, majd ismét elfordították a kulcsot. Az egész lakásban mindenütt be voltak húzva a függönyök. Ebben az ostromállapotban szerencsére az ikrek már aludtak. Jack és Marilyn borzasztóan feldúlt-nak látszott. - Annyira sajnálom - ölelte át Connie a barátnőjét. Túl sokszor élték már át ezt a fájdalmat. A két férfi könnyezve ölelte meg egymást. Billy nem volt Jack édesfia, de akár lehetett volna, hét év óta úgy szerette a fiút, mint a saját gyerekét. Ő is tanúja volt, hogyan ragadja magával, mint a dagály hulláma, a sportkarrier, a maga ellenállhatatlan és mámorító csábításaival. Éjszakába nyúlóan beszélgettek, hajnali két óra volt, mire Connie és Mike hazaért. Seant a nappaliban ülve találták, amint az aznap esti események ismétléseit és Billy legjobb mérkőzéseinek részleteit nézi a tévében. Pár hét múlva játszotta volna először a Super Bowlt, de most már sohasem fogja. -Hogy vannak? - kérdezte Sean; a dühe elmúlt, helyette mélységes aggodalmat érzett. Mire lejött a szobájából, mindenki elment, és ő azóta is a híreket nézte a tévében. - Valahogy úgy, ahogy mi voltunk Kevin halála után, csak az ő házuk előtt ott tolonganak a riporterek - felelte elcsigázottan Mike. - De az intéznivalók miatt előbb-utóbb ki kell jönniük a házból. - Rendőri kíséretre lesz szükségük - jelentette ki Sean gyakorlatiasan. - Akarjátok, hogy elintézzem?
- Tudod, hogy kit kell felhívni? - nézett rá apja meglepetten, megfeledkezve arról, hogy Sean az FBI Akadémián tanul. - Pár telefonhívással ki tudom deríteni. -Akkor szerintem el kellene intézned. Nekik most fogalmuk sincs, mit tegyenek, és úgy össze vannak zavarodva, hogy gondolkodni sem tudnak. Briant haza sem engedték jönni az éjjel. Sean bólintott, és kézbe vette a telefonját. Előbb az információt hívta, aztán egy másik számsort ütött be. Minden alkalommal azzal kezdte, hogy megadta a saját FBI kódját. Húsz perc múlva el volt intézve, hogy reggel a San Franciscó-i rendőrség rendőrei és járőrei kimenjenek Marilyn és Jack házához, és egész nap velük maradjanak. Sean egyelőre csak ennyit tehetett értük. A saját veszteségét még nem is érezte át igazán; még csak haragudott, amiért Billy ezt művelte magával, és dühös volt azokra, akik ebben segítettek neki. Ő maga személyesen nem tapasztalta, hogy Billy az utóbbi években drogozott volna, de a bulvárlapokban megjelent képeket látva könnyen el tudta képzelni. És ez lett belőle. Meghalt a gyerekkori barátja, azok pedig, akik felelősek voltak ezért, büntetlenül megússzák. Sean a legszívesebben egyenként, kínvallatással végzett volna velük. És hamarosan az eszközei is meglesznek hozzá, hogy megtehesse.
Tizennyolcadik fejezet Billy temetése hihetetlen médiacirkusz közepette zajlott le. A polgármesteri hivatalt és a rendőrséget kellett megkérni, hogy állítsanak fel korlátokat a templom körül, és rendőröknek kellett viszszatartaniuk a tömeget. Kész rémálom volt, amire senki sem számított. És amikor Billy koporsója megérkezett a repülőtérről a ravatalozóba, a rohamrendőrség alig tudta féken tartani a tömeget, magát a koporsót pedig fegyveresek védték. Marilyn, Jack és Larry be sem jutottak a ravatalozóba, hogy láthassák őt. Végül rendőrök vitték oda őket éjfélkor, egy civilnek látszó autóval. A sajtó még akkor is ott állt lesben, de a rajongók addigra elmentek, miután rájöttek, hogy úgysem juthatnak a koporsó közelébe. Bizonyos értelemben könnyebb volt így elviselni a gyászt, mert az, ami történt, minden szempontból traumát jelentett. Marilyn elküldte Briant O'Haráékhoz, ahol a temetésig együtt volt Sean-nal. Sean túlságosan is jól emlékezett rá, milyen volt elveszíteni egy rajongásig szeretett idősebb testvért. És Brian bálványozta Billyt. Még egyikük sem fogta fel igazán, hogy Billy meghalt, méghozzá ilyen döbbenetes körülmények között. A polgármester rendőrkordont állíttatott a temetési szertartás idejére a St. Mary's Cathedral köré, és fegyveres őröket a koporsó mellé, hogy a család legalább nyugodtan eltemethesse Billyt. Több mint ezer ember tolongott a templomban, és kétszer annyian a rendőrkordon mögött, az utcán. A temetés után a család és a barátok Jack éttermébe mentek, ahová a kidobóemberek és a rendőrök csak a listájukon szereplőket engedték be. - Jézusom, ez kész lidércnyomás - nyögte Andy, amikor Izzie-vel együtt bekísérték az étterembe. Ugy kellett áttörniük a tömegen, hogy eljussanak Jackhez és Marilynhez. Larry egy másik helyre ment a barátaival. Sean Brianre vigyázott, Brian mellett pedig ott állt szorosan Michelle. Borzasztóan feszült helyzet volt mindenki számára. A temetést követő napon Marilyn Briannel és az ikrekkel együtt O'Haráéknál keresett menedéket. - Ez most már mindig így lesz? - kérdezte kétségbeesetten Connie-tól. - így nem lehet élni. -Nemsokára alábbhagy ez az egész - felelte Sean csendesen. Állandó birkózásban volt a történtekkel kapcsolatos érzéseivel, de Marilynt próbálta vigasztalni. Ennek ellenére minden
szaván átütött az a düh, amely a Billyt és korábban a bátyját elcsábító drogkereskedők iránt forrt benne. -Egy-két hétig itt kellene maradnotok. És aznap este Jack is csatlakozott hozzájuk. Ő és Marilyn a vendégszobába költöztek be, Sean megosztotta a szobáját Briannel, míg az ikrek hálózsákokban aludtak a játszószoba kanapéján. Egy hét múlva, amikor Sean már készült visz-szarepülni az FBI Akadémiára, még mindig csak kezdtek lecsillapodni a kedélyek. Andy előző nap utazott vissza Cambridge-be, Izzie pedig aznap este O'Haráéknál vacsorázott. Seannal együtt lemenekültek az egykori, alagsori játékszobába, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni egymással. Izzie-t nagyon megviselte, hogy ilyen feldúltnak látja Seant. Mindannyiukat kikészítette Billy halála, de Sean dühe ijesztő volt, és napról napra erősödött. - Ne hagyd, hogy elemésszen a harag - intette szelíden. -Miért ne? Te nem tudod, miféle emberekkel volt dolga. Én tudom. Mind megérdemelné, hogy halállal lakoljon. Billy nem bántott senkit, olyan végtelenül aranyos srác volt. - Elfutotta a könny a szemét, Izzie pedig gyengéden magához ölelte. Kedvessége csak még elviselhetetlenebbé tette a helyzetet Sean számára. - Nem kutathatod fel és ölheted meg mindet -próbált józanul hatni rá a lány. - És Billy sem akarná, hogy így gyötörd magad. -Nem volt senki, aki megvédje őt attól, amit vele tettek. - De Sean azt is tudta, hogy Billynek jobban kellett volna igyekeznie, hogy ellen tudjon állni, és ezért Billyre is haragudott. Most az egész család szenvedett attól, hogy elveszítette őt, és már soha többé nem lehetnek ugyanazok, akik voltak. Még ő maga sem. - Az ilyen emberek nem érdemlik meg, hogy éljenek - szögezte le visszautalva a drogterjesztőkre, és Izzie tudta, hogy nem a barátjukra célzott vele. - Mit szándékozol most csinálni? - kérdezte rémülten. - Visszamegyek az akadémiára. - Seannak már nem sok volt hátra, hogy végezzen. - És aztán? - Izzie nagyon is jól ismerte Seant. Tudta, hogy számára ez csak a kezdetet jelenti. Billy halálával semmi sem ért véget. - Mihelyt kitaláltam, hidd el, meg fogom mondani neked. - Mikor végzel? -Január végén. - Izzie tudta, ennyi idő nem elég, hogy lehiggadjon, ha ez bekövetkezik egyáltalán valaha. Sean most egy szent misszióra indul. Megbosszulni. Amikor fölmentek az alagsorból, a fiú megígérte, hogy hacsak egy mód van rá, fel fogja hívni. Hárman maradtak az Ötösfogatból. O, Sean és Andy. És Kevin is meghalt, habár ő Sean bátyja volt, és nem tartozott szorosan a csoporthoz. Egyre kevesebben voltak, és ez megrendítő erővel hatott rájuk. Izzie többet sírt Gabby halálakor, de jobban fájt neki Billy halála. Harmadszorra kellett átélniük a veszteség kínját. És Brian keservesen megszenvedte a bátyja halálát. Aznap éjjel Sean szobájában, a másik ágyon aludt, mivel Brian és a családja hazamentek. Sean másnap hajnalban utazott el, még mielőtt bárki felébredt volna. Az éjjel már elbúcsúztak egymástól, és Izzie nem is hallotta, amikor elment. Nem tudott róla, hogy Sean gyengéden arcon csókolta, mielőtt elhagyta a szobát. Quanticóba megérkezve küldött egy SMS-t, és ezután Izzie hetekig nem is hallott felőle. Jack, Marilyn, Brian és az ikrek továbbra is küzdöttek a pár naponként újra meg újra felbukkanó riporterekkel. A boncolás halálos adag Ecstasyt és kokaint mutatott ki Billy szervezetében, és teljes körű nyomozás indult meg a csapat titkos droghasználatának felderítésére, hogy kiderüljön, Billyhez hasonlóan mások is kijátszották-e a doppingvizsgálatokat. Izzie folytatta a munkát az Atwood óvodájában, de belül úgy érezte, mintha meghalt volna. Wen-dy tudta, hogy egy osztályba járt Billyvel, és részvétét fejezte ki neki.
Seanról két hónapig alig hallott valamit. Befejeződött a kiképzése, és megkezdte az irodai munkát Washingtonban, úgyhogy Izzie nem aggódott érte túlságosan. És márciusban egyszer csak minden előzetes értesítés nélkül hazajött látogatóba. Felhívta Izzie-t a mobilján, amikor a lány munkaideje véget ért, és aznap estére meghívta vacsorázni. Egy csendes, félreeső étterembe vitte, amely a hamburgereiről volt híres. Miután rendelt mindkettőjüknek, ránézett a vele szemben ülő lányra, és az asztalon átnyúlva megfogta a kezét. -Hogy vagy? - kérdezte aggódó tekintettel. Fáradtnak és soványnak látta, meg szomorúnak, amilyen ő maga is volt. Könnyebb volt dühösnek lenni, mint újra átélni a veszteség fájdalmát. -Nem túl fényesen - felelte Izzie őszintén, majd hozzátette: - Akárcsak te. Billy három hónapja, Gabby négy éve halt meg. Billy elvesztése újra felizzította azt a másik, régebbi fájdalmat is. Kevint pedig hét hónappal Gabby előtt veszítették el. Az elmúlt öt év alatt több barát és hozzájuk nagyon közel álló ember tűnt el az életükből végleg, mint az apjának egész életében. - Milyen az élet Washingtonban? - kérdezte, és a fiú egy hosszú percig semmit sem válaszolt. Izzie érezte, hogy több mondanivalója is van számára, csak nem akarja elsietni. És sejtette, hogy akármi legyen is az, nem fog tetszeni neki. Igaza volt. Végül, miután ettek, Sean elmondta. Izzie csak csipegetni tudott, mert valahányszor fölnézett, kiolvasta a fiú szeméből, hogy mi következik, és nem ment le a falat a torkán. - Elmegyek - mondta Sean csendesen. - Valami veszélyes helyre? - Az igazat szerette volna hallani, illetve amennyit a fiú elárulhatott neki az igazságból. -Talán. Nem szabad elárulnom senkinek. De azt akartam, hogy tudd. Önként jelentkeztél? - Sean bólintott, és Izzie egy pillanatig gyűlölte érte. Meddig leszel oda? - Tisztán emlékezett rá, hogy Sean egyszer azt mondta, Dél-Amerikába akar menni, hogy félvegye a harcot a drogkartellekkel. -Egy évig. Talán rövidebb, talán hosszabb ideig. Attól függ, hol leszek, és ott mi történik. Ha más ügynököket vagy a hadműveletet veszély fenyegeti, akkor nem jöhetek el. - Mi van, ha sohasem jössz vissza? - kérdezteI Izzie, és kicsordult a könny a szeméből. - Akkor szerencsém volt, hogy téged ismerhettelek, és hogy a barátom voltál. Izzie bólintott. Ő ugyanígy érzett, de gyűlölte Sean szájából hallani, és gyűlölte az okát is. Mindketten tudták, hogy egy feladat teljesítése közben megölhetik őt. De Sean vállalta ezt a kockázatot. Tudta, hogy ezt kell tennie, és ezt is akarta tenni. Izzie-nek nem voltak kétségei afelől, hogy hová megy Kolumbia tűnt a legvalószínűbbnek, vagy valami hasonló hely Esetleg Mexikó. -Bármit csinálsz is ott, az nem hozza vissza Billyt és Kevint - emlékeztette Seant, noha tudta, hogy semmi értelme. A fiút egy belső késztetés hajtotta, amiből nem engedett. -Nem, de másokat megmenthet. Valakinek üldözőbe kell vennie ezeket az embereket – felelte Sean, és most idősebbnek látszott a koránál. A bátyja és a barátja halála súlyos teherként nehezedett rá. -De miért neked kell? - fúrta a tekintetét Sean szemébe Izzie, mire a fiú még erősebben szorította a kezét. Csak ő tudta, mennyire hiányozni fog neki Izzie. - Mert ez a munkám - felelte elszánt arccal. -Azt szeretném, ha nem mennél - mondta Izzie halkan, és Sean, továbbra is a kezét fogva, ismét bólintott. Mindketten tudták, hogy úgy érzi, nincs más választása. Ez volt ő. Mindig is ez volt. -Adsz majd hírt magadról? - Nem. Titkosügynök leszek. Azzal mindenkit veszélybe sodornék. Tudni fogod, ha visszajöttem. Haza fogok jönni. - Mit szól hozzá Connie? - Izzie érte is aggódott, hiszen már oly sok mindenen keresztülment. Nem élné túl, ha az egyetlen megmaradt fiát is elveszítené. - Ma délután elmondtam neki. Megérti, ahogy apám is.
- Én nem vagyok biztos abban, hogy megértem - vallotta be Izzie becsületesen. - Nem fair dolog ilyen helyzetbe hozni őket. -Tudták, amikor jelentkeztem az FBI Akadémiára, hogy egyszer majd ilyesmin fogok ügyködni, és azt is tudták, hogy miért. - Akkor még csak Kevinről szólt a dolog. Most már Billyről is. Ezzel Izzie is tisztában volt. Csendben hagyták el az éttermet. Sean hazavitte Izzie-t. - Mikor indulsz? - kérdezte a kocsiban a lány. - Holnap. Vigyázz magadra, Izzie. Egy darabban akarlak látni, ha visszajöttem. Elég volt, amin eddig keresztülmentünk. Billy legyen az utolsó. - Ezt magadnak mondd. - Izzie haragudott rá, amiért elmegy, de tudta, miért teszi. Mégsem lett tőle könnyebb. - Majd eljárok a mamádhoz. Sean bólintott, aztán arcon csókolta, Izzie pedig kiszállt a kocsiból. Nem nézett vissza. Még egyszer nem bírta volna elviselni a fiú látványát. Nem akarta, hogy így emlékezzen rá - az együtt töltött szép pillanatokra akart emlékezni, a nevetésekre, és a zavartalan, boldog napokra, amikor még gyerekek voltak. És miközben Sean elhajtott, Izzie meg volt győződve róla, hogy utoljára látta. Hogy Sean soha többé nem jön haza.
Tizenkilencedik fejezet A Sean elutazását követő hónapok végtelenül furcsák voltak. Izzie tudta, hogy nem kap hírt róla, mégis, legalább annyit szeretett volna tudni, hogy hol van. De nem tudta az anyja sem. Izzie rendszerint hétvégeken ugrott be hozzá, mert Connie teljes állásban dolgozott Mike mellett. Valahányszor látta őt, mindig öregebbnek tűnt. Marilyn azóta is vigasztalhatatlan volt, Judy pedig Gabby halála óta egy pillanatra sem talált vissza régi önmagához. Valamennyien egy olyan női klubhoz tartoztak, amelyiknek senki sem akart a tagja lenni. A gyereküket elveszített anyák klubjához. A szemük körüli ráncokat ez a szenvedés mélyítette el. Izzie és Andy gyakran váltottak e-maileket. An-dynek jól mentek a dolgai, és minden alkalommal megkérdezte, tud-e valamit Izzie Seanról. A lány mindig nemmel válaszolt, de az okát nem magyarázta el. Andy sejtette, hogy valami FBI-hadmű-veletben vehet részt valahol, és feltételezte, hogy Izzie éppolyan keveset tud, mint ő, csak abban bízott, hogy Sean bármelyik nap felbukkanhat otthon. Andynek az orvosi egyetem sok elfoglaltságot adott, és mindig megemlítette, hogy ő és Nancy jól megvannak egymással. Izzie örült, hogy a fiú boldog. Most nagyon távolinak tűnt, mint aki már egy másik világban él. A háborús hősök emléknapjának hétvégéjén Izzie-t meghívták egy kerti sütögetésre, amelyet az általános iskola néhány tanára szervezett. Nem akart elmenni, de Wendy állította, hogy illik elfogadnia a meghívást. És mivel más dolga nem akadt, végül is elment. Nem járt senkivel, és Billy halála óta nem is igen mozdult ki sehová. Wendy szerette volna kicsit megmozgatni. Körülbelül ötvenen voltak a partin, többnyire nős tanárok a feleségükkel, páran még a kisgyerekeiket is elhozták. Izzie beszélgetésbe elegyedett a művészettörténet-tanárnővel, aki bemutatta őt a bátyjának. A férfi írónak mondta magát, és a közelmúltban költözött Oregonból San Franciscóba. Harminc-egynéhány éves, nemrégiben elvált férfi volt. Egy darabig beszélgettek, majd a férfi elkérte Izzie e-mail címét. Ő nem tudta, miért kellene megadnia, mégis megadta. A férfi nem volt különösebben szellemes vagy jóképű, de kellemes és intelligens társalgónak tűnt. A Brown szépíró kurzusán szerzett diplomát, és eredetileg a keleti partról származott. Másnap a férfi írt neki, és vacsorázni hívta a következő hétvégére. Izzie még nem tért egészen magához a Billy miatti megrázkódtatásból, és nagyjából úgy érezte magát, mintha víz alatt járna-kel-ne, de ekkor már egy éve nem randizott senkivel. Mindkét barátja távol volt,
Seannal még beszélni sem tudott, úgyhogy végül elfogadta a meghívást. Ha mást nem, legalább szerez egy barátot. John Applegarth elkísérte egy múzeumba, ahol Izzie meg akart nézni egy neoklasszicista építészeti kiállítást, utána pedig egy marokkói étterembe vitte el vacsorázni, ahol a lány évek óta nem járt. Jól érezte magát a férfi társaságában, aki újabb találkozóra hívta. Vacsora közben mesélt a könyvről, amelyen most dolgozott, és amelynek megírásához ösztöndíjat kapott. Izzie nem annyira izgalmasnak, mint inkább érdekesnek találta, ahogy a férfit is. Nem szeretett belé, de kedvelte. Párszor még elmentek vacsorázni, és amikor a férfi félreérthetetlenül jelezte, hogy szeretné ágyba vinni, lefeküdt vele, még ha nem is akarta igazán. Sokkal jobb volt, mint az első alkalom, amikor Andyvel csinálta, és a két későbbi próbálkozásánál is, de tény, hogy nem röpítette az égig. Nem volt szerelmes Johnba, de tudni akarta, hogy énje egy része életben van-e még. Hónapok óta úgy érezte magát, mintha meghalt volna. John bizonyos szempontból újjáélesztette, de nem teljesen. Most ez volt a legtöbb, amit tehettek. Azután a városba érkezett az anyja, s mint máskor is, elvitte őt vacsorázni. Most azonban nem tetszett neki az, ahogy a lánya kinézett. O is tudott Billyről, mint mindenki, de most láthatta, mennyire a földhöz vágta Izzie-t a fiú halála. - És mi van a másik kettővel? Szoktál velük találkozni? Hogy vannak? -Andy orvosira jár, éjjel-nappal tanul, Sean pedig egy időre elérhetetlenné vált. - Mit jelent ez? - nézett rá az anyja összehúzott szemöldökkel, fürkészőn. - Az FBI-nak dolgozik. - Izzie csak ennyit mondhatott, de ennyi elég is volt. Katherine a legszívesebben megrázta volna. Érezte, hogy a lánya ful-doklik, és hogy egy erős kézre van szüksége, hogy kihúzza a vízből, mielőtt megfulladna. -Van valakid, akivel rendszeresen találkozol? Akit szeretsz? - szegezte neki a kérdést. Izzie kicsit habozott, aztán megrázta a fejét. - Nem mondhatnám. Járok valakivel, de nem vagyok beleesve. Szelíd, békés természetű, és nem igazán az én esetem - vallotta be őszintén. - De elég helyes és okos fickó. Katherine töprengett egy darabig, majd egyenesen a lánya szemébe nézve felelte: - Ez nem elég. Szeretném, ha most rám figyelnél, és elgondolkodnál azon, amit mondani fogok. Huszonhárom éves vagy. Ez a legeslegjobb kor. Ennél jobb nem lesz. Fiatal vagy, szép vagy. Bármit megtehetsz, amit csak akarsz. Bármelyik férfit megkaphatod, ha akarod, és oda mehetsz, ahová csak akarsz. Nem köt senki és semmi. Tökéletesen szabad vagy. A munka, amit csinálsz, alatta marad a képességeidnek. Nyugodt életet élsz, olyat, ami szerintem nem is élet igazán. A legjobb barátaid közül ketten megdöbbentően fiatalon meghaltak. A másik kettő messze van, nem szoktál beszélni velük. És jársz valakivel, akit nem szeretsz, akit nem találsz izgalmasnak. Ha hagyod, hogy az élet elmenjen melletted, soha többé nem fog visszatérni hozzád. Nem lesz másik esélyed. Apád is ezt művelte magával az ACLU-beli munkájával. Megrekedt abban, hogy segíti a szegényeket, és közben megfeledkezett magáról és arról, hogy milyen pálya és milyen élet várhat rá. A munka nem minden, de ő nagyszerű ügyvéd volt, és talán ma is az. Tudom, hogy szereti azt, amit csinál, de jobban is csinálhatta volna. Izzie, neked szenvedélyre van szükséged az élethez. Én éppen ezért vállaltam el annak idején azt az állást, otthagyva csapot-papot, mert éreztem, hogy elmegy mellettem az élet. Nem akarom, hogy ez veled is megtörténjen. Veled kapcsolatban elszúrtam mindent, de a többi döntésem, ami a pályámat és az életemet illeti, helyesnek bizonyult. Azt szeretném, ha veled is így lenne. Mindent megkaphatsz, amit csak akarsz, ha elindulsz, hogy megszerezd. Ha igényt tartasz rá, mint ami megillet téged. Jogod van hozzá. Izzie, ébreszd fel magad, és ragadd meg az életet. Senki sem fogja tálcán kínálni neked. Ébresztő volt ez a javából, és Izzie tudta, hogy az anyjának sok szempontból igaza van. Az apjával kapcsolatban nem feltétlenül, hiszen ő szerette a feleségét, a kicsi lányukat és a
munkáját, még ha anyja szemében mindez nem látszott is izgalmasnak. De abban, amit róla és egykori önmagáról mondott, igaza volt. Anyjának olyan élete volt, amilyet ő akart magának, bármibe került is, hogy megszerezze. Neki nem volt. Élvezte ugyan a munkáját az Atwoodban, de a többi a középszerűség posványa volt, ezt maga is tudta. Most kezdett csak ráeszmélni, hogy bizonyos értelemben megtorpant, amikor Gabby meghalt. Elvesztette a reményt a saját életét illetően. Ha Gabbyt halálra gázolhatták egy utcasarkon, ez ugyanúgy vele is megtörténhet. És mi értelme próbálkozni, élni, vagy akár csak törődni bármivel is, ha az egésznek egy perc alatt vége lehet? Ha azok, akiket szeretett, meghalhattak, és ő maga is meghalhat egyik pillanatról a másikra? Hogy védje magát, inkább nem próbálkozott semmivel. Élt egyik napról a másikra, várva, hogy mikor üti el egy busz, vagy mikor csap bele a villám, ahogy Gabbyba, de még Billybe is. Kettőjük halála megsemmisítő erejű csapást mért rá. És Katherine tudta, miről beszél. Jóllehet különbözőek voltak, és Katherine sohasem volt ott, amikor kellett volna, Izzie tisztelte őt. Az, amit mondott, igaz volt. És Gabby, majd azt követően Billy halála megrendítette az életbe vetett hitét, megtörte az életkedvét, és lerontotta az életminőségét. - Mi a terved az idén nyárra? - ütötte a vasat Katherine. - Semmi különös. Gondoltam, részt veszek valami továbbképzésen a munkámhoz, de még nem jelentkeztem - ismerte be restelkedve. Az igazat megvallva, ehhez sem volt kedve. És félt, hogy Sean is meg fog halni. Elviselhetetlennek érezte a gondolatot, hogy még egy barátját elveszítse, pedig tudta, hogy ez bármelyik napon bekövetkezhet. Várta, mikor kap hírt Sean haláláról. Azóta várta, amióta a fiú elment. -Szeretném, ha olyasmit csinálnál, amitől jól érzed magad. Felőlem lehet az akármi. Utazz el Indonéziába, Vietnamba, Mexikóba. A Galapagos-szigetekre. Vegyél táncórákat. Ismerkedj emberekkel, mozdulj ki, szabadulj meg a pasitól, akit nem szeretsz, és találj valakit, akit szeretsz. Süllyedsz lefelé, Izzie. Azt akarom, hogy ébredj fel. Bármit csinálnál, vagy bárhová utaznál el, mindent én fizetek. De azt akarom, hogy szórakozz - Látszott rajta, hogy nagyon komolyan gondolja. Izzie érezte ezt, és meghatódott. - Te szórakoztatónak tartod azt, amit csinálsz? -Izzie mindig is kíváncsi volt erre, de sohasem kérdezte meg az anyjától. -Igen. Nagyon szeretem a munkámat. Keményen dolgozom. Nagyban játszom. És szeretem Charlest, szeretem, hogy különc, hogy szeszélyes, hogy őrült. Jól érezzük magunkat együtt. Neked is erre van szükséged. Egy pasira, akivel szórakoztató együtt lenni. Te mindig az élet szomorú oldalát láttad. Túl sokat kaptál belőle a korodhoz képest. Most arra van szükséged, hogy begyújts néhány jó dolgot a skála másik végéből. - Még azt sem tudom, mit tehetnék, vagy hová mehetnék - vallotta be Izzie szomorúan. - Találd ki. Van időd. Nekem meg pénzem van. Használd! - És rámosolygott Izzie-re, aki hirtelen sokkal közelebb érezte magát az anyjához, mint eddig bármikor. - Adj magadnak egy hetet arra, hogy terveket készíts, és aztán rajtái Ez után a vacsora után volt min gondolkoznia Izzie-nek. Búcsúzáskor melegen magához ölelte anyját, hazaérve pedig utazási oldalakat kezdett nézegetni az interneten. Látott utakat a Karib-tengerre, Marokkóba, afrikai szafarikra, de a legvonzóbbnak az argentínai és brazíliai ajánlatokat tartotta. Azt hallotta, hogy Brazília veszélyes lehet egy egyedül utazó nő számára, ezért úgy döntött: legyen inkább Argentína. Tovább keresgélt az interneten, és a jobb szállodákat közelebbről megnézve, egyre nagyobb kedvet kapott a dologhoz. Megtanulhatna tangózni, gondolta, és a gondolatra hangosan elnevette magát. Olyan ismeretlenül csengett a hangja, hogy ebből rájött: Billy halála óta, de lehet, hogy már jóval régebben nem nevetett. Hónapok, sőt talán évek óta először érezte, hogy valami izgalomba hozza. Másnap felhívta az anyját, és előadta neki a tervét. Katherine-nak tetszett a dolog, de figyelmeztette, hogy óvatosan utazgasson egyedül Dél-Amerikában, és fogadjon fel sofőrt. Izzie megígérte, Katherine pedig közölte, hogy boldogan fizeti az útját.
- És mi lenne, ha utána eljönnél hozzánk Dél-Franciaországba? Kibéreltünk egy házat Saint-Tro-pez-ban - ajánlotta. Izzie már a gondolatra is valóságos világutazónak érezte magát. De Katherine az anyja volt, és megengedhette magának. Másnap helyet foglalt a Buenos Airesbe tartó gépre. Hosszú út lesz, de megéri. Aztán lefoglalt egy szobát az egyik legjobb szállodába, amit meglepően olcsónak talált, és e-mailben megírta nekik, hogy kér egy autót is sofőrrel együtt. Ugy tervezte, hogy egy hétig marad, de ha kedve szottyan hozzá, meghosszabbítja. Ezután helyet foglaltatott egy Buenos Airesből Párizsba tartó repülőre, onnan pedig Nizzába, ahonnan majd kocsival megy Saint-Tropez-ba. Egy hétig szándékozott ott maradni, és utána talán eltölt még egy hetet Párizsban. Július 4-én indul, és a tervek szerint valamikor augusztusban jön haza, a dolgok alakulásától függően. Mindezek után felhívta az apját, és beszámolt neki mindenről. Jeff nagyon megörült, és hálás volt Katherine-nak, amiért olyasmit tesz, amit ő nem tud nyújtani a lányának, és amiről tudta, hogy szüksége van rá. Szüksége van valamire. Látta, hogy Izzie megakadt. Hosszú idő óta szüntelenül csupa szomorú dolgot élt át, és ez elszívta az energiáit, még ha ő maga nem tudott is róla. Izzie megígérte, hogy még elutazása előtt meglátogatja őket. Ezek után Johnt tárcsázta. A férfi vacsorázni hívta aznap estére, és Izzie úgy döntött, elmegy vele. Meg akarta mondani neki, hogy elutazik, és úgy gondolja, hogy miután visszajött, ne találkozzanak többé. John ezúttal egy szusiétterembe vitte, ahol az étel finom volt, de mialatt Izzie a férfit hallgatta, rájött, hogy sem ő, sem a könyve nem érdekli igazán. John tíz évvel idősebb volt nála, és már nem várt többet az élettől. Izzie még nem adta fel, még ha úgy érezte is az elmúlt hónapokban vagy években. John a július 4-i ünnepen el akarta vinni Oregonba kempingezni, de Izzie közölte vele, hogy Argentínába utazik, hogy megtanuljon tangózni. És ahogy hallgatta saját magát, kedve lett volna hangosan nevetni. Újra várt valamit az élettől. Az élet egyszeriben kalanddá változott, és ő kész volt belekóstolni. - Argentínába? - nézett rá megütközve a férfi. -Mikor határoztad ezt el? - Izzie eddig nem említette, még csak nem is gondolt ilyesmire. ^ - Két napja. Együtt vacsoráztam az anyámmal. Ő felajánlotta, afféle megkésett ajándékként, amiért sikeresen lediplomáztam, hogy utazzam el valahová. Argentína után Franciaországban fogok találkozni vele. Ahogy kimondta, elkényeztetett kölyöknek érezte magát, jóllehet Johnnak sem kellett éheznie. O egyszerűen csak nem akarta feleslegesen költeni a pénzét, mert akkor vissza kellett volna mennie dolgozni, és arra nem igazán vágyott. Amennyire csak lehetett, beosztóan élt, hogy ne maradjon anyagi fedezet nélkül. Ésszerű döntés volt, de Izzie számára e pillanatban nem sok örömöt kínált. Megmondta Johnnak, hogy szerinte nem valók egymáshoz, és nem tartja jó ötletnek, hogy a visz-szaérkezése után tovább is találkozgassanak. John csalódottnak látszott, de nem kezdett vitatkozni veié. A vacsora végére nyilvánvalóvá vált számára, hogy a lány sem illik bele az ő életébe. Egy olyan nő, aki képes rá, hogy egyszer csak fogja magát, és elutazik Argentínába, nem az a típus, amelyik megelégszik annyival, hogy kempingezni és kirándulni járjon vele, ha neki épp ahhoz támad kedve. Vacsora után hazavitte Izzie-t, ő pedig köszönetet mondott neki mindenért. Mindketten tudták, hogy többé nem látják egymást, és John nem tűnt ettől kétségbeesettnek. Jó utat kívánt Izzie-nek, ő pedig, mielőtt bement volna, az ajtóból még egyszer visszaintett. Ezzel végérvényesen kilépett a férfi életéből, amit egyikük sem bánt. Elutazása előtt még beugrott Connie-hoz, meglátogatta Marilynt és Jacket, Briant és az ikreket. Brian sikeresen leérettségizett, és ősszel várta őt a Berkeley. Izzie bánta, hogy nem lesz ott az érettségi buliján, amit a július 4-i ünnepen terveztek megtartani a szokásos kerti grillpartin. Telefonon felhívta Judyt, e-mailezett Andynek, aki a nyáron Bostonban maradt, és az elutazása előtti estén együtt vacsorázott Jenniferrel, az apjával és Ping-gel. Július 4-én, hála anyjának, aki a legjobb barátnője lett, a Buenos Airesbe tartó repülőgépen ült. Anyja rávette,
hogy újra megmozduljon, és nem is akárhogyan. Bizonyos értelemben megmentette Izzie életét, amely már kezdett lassanként elszivárogni belőle. A város sokkal szebb volt, mint gondolta. Párizsra emlékeztette, a szállodát pedig olcsósága ellenére mesébe illőnek találta. A rendelkezésére bocsátott sofőr is tökéletes volt; még tangóbárokba is elvitte, sőt be is kísérte, nehogy valami bántódása essék. Izzie idegenekkel táncolt. Gyönyörű kertekben sétált. A sofőr elvitte a városon kívül, háromnegyed órányi autózásra lévő, Villa Mariának nevezett estanciára, ahol lovagolt és úszott, és nagyszerűen érezte magát. Amikor egyik nap a Bosques de Palermóban, a sofőr által ajánlott szépséges parkban sétált, azon tűnődött, vajon nem annak a helynek a közelében jár-e, ahol Sean van, de mivel semmiképpen sem tudhatta meg, kényszerítette magát, hogy ne gondoljon rá. Elment a párizsi Bois de Boulogne-ra sokban hasonlító Parque Trés de Febreróba is, ahol végigsétált a rózsakerteken, a sétányokon, és a tó mellett megállt gyönyörködni. Mindenkinek képeslapot küldött haza, és egyet Andynek is. Innen Párizsba repült, ahol egy éjszakára megszállt egy bal parti kis hotelban, majd másnap elrepült Nizzába, onnan pedig Saint-Tropez-ba autózott. Anyja és Charles nagy örömmel fogadták. Éttermekbe és vacsoravendégségekbe vitték, egyik este pedig elmentek táncolni a Caves du Roy-ba. Olyan felhőtlenül boldog volt anyja társaságában, mint még soha. És hazafelé menet egy hirtelen elhatározással megajándékozta magát egy velencei hétvégével. Tökéletes volt. Ennél tökéletesebb csak akkor lett volna, ha olyasvalakivel van ott, akit szeret, de így sem bánta. Szabad volt, izgalmas dolgok történtek vele, és megtelt életerővel. Négy napot még eltöltött Párizsban, azután visz-szarepült San Franciscóba. Világlátott nőként érkezett meg, és újra megjött a kedve az élethez. Csodálatos ajándékot kapott az anyjától. Kathe-rine visszaadta őt önmagának. Amikor újra munkába állt az Atwoodban, mindent elmesélt az óvodásoknak: mesélt nekik Argentínáról, ahol az emberek szeretnek táncolni, Párizsról - mutatott nekik egy képeslapot az Eiffel-toronyról -, és Velencéről, ahol az emberek gondoláknak nevezett csónakokkal közlekednek. Erről is mutatott képet a gyerekeknek. - Mi meg New Jersey-ben voltunk a nagymamámnál! - csipogta egy Heather nevű kislány. - Es jól ereztétek magatokat? - kérdezte széles mosollyal Izzie. Kívül-belül olyan, mintha kicserélték volna, állapította meg Wendy megkönnyebbülten. Hihetetlenül jót tett neki ez a nyár. - Igen, nagyon - felelte Heather. - A nagymamám megengedte, hogy pucéron szaladgáljunk a kertben, és úszómedencéje is volt! - Ezen mindenki nevetett. Ez azért is különleges nap volt Izzie számára, mert Marilyn és Jack ikrei, Daphne és Dana, aznap jöttek először óvodába, és egészen felvidultak, amikor meglátták őt. Izzie jelenléte a folytonosságot képviselte az életükben. - Ezek szerint fantasztikus nyarad volt - mondta Wendy, miközben kitöltötték a poharakba a gyümölcslevet, és tálcára tették a süteményeket. - Valóban az volt - pillantott fel rá mosolyogva Izzie. - Életem legjobb nyara volt. - Élete legrosszabb, vagy legalábbis legnehezebb négy éve után. Reménykedett, hogy a rossz időszak ezzel véget ért. És hogy Sean él, és ő is jól érzi magát. Amióta Gabbyt elvesztette, évek óta először érezte úgy, hogy visszaköltözött belé az élet. Arra gondolt, hogy karácsonykor elutazik Japánba. Anyjának köszönhetően egyszeriben kinyílt előtte a világ, és ő ki akart lépni a világba.
Huszadik fejezet Még hálaadáskor is tartott az a feldobott hangulat, ami a nyári kalandozása alatt és után kerítette hatalmába Izzie-t. Anyja hihetetlenül értékes ajándékot adott neki, és nemcsak azzal, hogy ő fizette az utat, hanem azzal is, hogy vágyat ébresztett benne az utazáshoz. Élete legszebb nyara volt ez.
Továbbra sem tett le arról, hogy elmegy Japánba, esetleg Indiába, de úgy döntött, mégsem karácsonykor Inkább a húsvéti vakációt vagy a következő nyarat tölti utazással, de a karácsonyt otthon akarta ünnepelni az apjával, Jenniferrel és Ping-gel. Nyár óta többször is beszélt Andyvel, és a fiú azt mondta, nagyon irigyli az argentínai útjáért, ámbár Párizs, Velence és Saint-Tropez sem lehetett rossz. - Ki ez a bőkezű gavallér? - ugratta. - Anyám. Mikor jössz haza? - Már nagyon szerette volna látni a fiút. - Karácsonyra nem tudok hazamenni. Tanulnom is kell, a kórházba is be vagyok osztva, és itt van Nancy is. Három hónapja nem alszunk. - A panasz ellenére úgy hangzott, mint aki élvezi a dolgot, és megígérte, hogy mihelyt tud, haza fog jönni. Épp a karácsonyi iskolai szünet kezdetén, szombat reggel megszólalt a telefonja, és egy ismerős hang szólt bele. Izzie szíve nagyot dobbant, s rögtön arra gondolt, hogy vajon hol lehet? De az a fő, hogy életben van. Március óta nem beszélt vele. Sean volt az. - Úristen! Hol vagy? Jól vagy? - Persze, jól vagyok - nevetett a fiú. - Nézz ki az ablakon. Izzie kinézett, és ott állt Sean, integetett, és közben a BlackBerryjén beszélt hozzá. Izzie felrántotta a lakása ajtaját, és lerohant a lépcsőn. Sean szakállat növesztett, és nagyon sovány volt. De itt volt, életben volt, és egészségesnek látszott. Nevetett, amikor meglátta Izzie-t, és két karjával átnyalábolva szorosan magához ölelte. - Hol voltál ilyen sokáig? - Kolumbiában - felelte Sean olyan magától értetődően, mintha csak azt mondta volna, hogy Los Angelesben. -Én meg Argentínában voltam a nyáron -mondta erre könnyedén Izzie, mire a fiú rámeredt. A lány sokkal jobban nézett ki, mint évek óta bármikor, és boldognak látszott. Arra gondolt, csak nem valami új férfi van az életében, de amikor fölment vele a lakásba, semmi erre utaló jelet nem tapasztalt, és Izzie egyedül volt otthon. - Mit csináltál ott? - kérdezte gyanakodva. - Azért utaztam oda, hogy megtanuljak tangózni. Utána pedig Saint-Tropez-ba mentem. -Nyertél a lottón? Van valami, amiről nem tudok? - Anyám kezelésbe vett. Billy után depressziós lettem, és betegre aggódtam magam miattad. Ráadásul járni kezdtem egy halálosan unalmas fickóval. Anyám rábeszélt, hogy hagyjak itt mindent, és utazzak el. A legjobb dolog volt, amit életemben csináltam. És te hogy vagy? - Izzie olyan boldog volt, amiért Seant látja, hogy csak úgy dőlt belőle a szó. Látta, hogy a fiú szeme beesett, és sötétség bujkál benne, hogy a szakáll alatt nagyon megkeskenyedett az arca, de így is elképesztően jóképűnek találta. És ami a fő, élt. - Mi történt az unalmas fickóval? -Dobtam, mielőtt elutaztam Argentínába. Es gondolkozom rajta, hogy tavasszal elmegyek Japánba. Tudod, nem te vagy az egyetlen, aki bejárhatja a világot - mondta, miközben leültek a konyhában, és kitöltött maguknak egy-egy csésze kávét. - Hát, én nem kimondottan tangóleckéket vettem - jegyezte meg a fiú fanyarul. - Jól nézel ki, Iz. - Örült, hogy boldognak látja a lányt. Az elmúlt kilenc hónapban sokat aggódott érte. És nagyon hiányoztak a vele való beszélgetések. De fontos munkát végzett. - Meddig maradsz itthon? - kérdezte Izzie, miközben a kávét itták. - Egy vagy két hétig. Januárban már megyek vissza. Izzie csalódottnak látszott, de tudta, hogy Sean-nak most ez az élete. Egy hét a családjával, azután csaknem egy év illegalitásban. - Megint titkosügynök leszel? Sean bólintott. A kolumbiai munkája néhány esetben nagyon eredményesnek bizonyult. Most majd új, ennél is veszélyesebb helyre fogják küldeni, de ezt nem mondta el Izzie-nek.
- Ez a munkám - felelte csendesen, és ivott egy kortyot a gőzölgő kávéból. - Nagy teher ez a szüleidnek - mondta ki őszintén a lány. - Tudom. De jól viselik. - Nem szabad, hogy még egy fiút elveszítsenek, Sean - nézett rá elkomolyodva a lány. Ezt a fiú is tudta. Látta, mennyit öregedtek a szülei, amióta elment. Kevin elvesztése és az érte való örökös aggodalom nyomot hagyott rajtuk. - Tudom - ismételte meg bűntudatos arccal Sean. - Mikor vihetlek el vacsorázni? Meg kell küzdenem érte egy féltékeny pasival? - Olyan szépnek és boldognak látta Izzie-t, hogy biztos volt benne, van valakije. - Dehogy. Szingli vagyok - felelte könnyedén a lány. - És szabad a mai estém. -Hétkor érted jövök - felelte Sean, és felállt, hogy induljon. Aztán egy hosszú percig csak nézett le a lányra, s végül felhúzta a székről, és szorosan magához ölelte. - Hiányoztál, Iz. Rettenetes érzés volt, hogy nem hívhatlak fel. -Igen, nekem is - válaszolta Izzie csendesen. De Sean akarta magának ezt az életet. O akarta úgy, hogy miközben a szent háborúját vívja, ne érintkezzen senkivel, akit szeret. Izzie megítélése szerint nem érte meg. De Sean így döntött, és borzasztó nagy árat fizetett érte, s vele együtt a többiek, köztük ő, Izzie is. A fiú is oka volt annak a nagy-nagy reménytelenségnek, amelyet az elmúlt tavasszal érzett. Biztos volt benne, hogy soha többé nem látja viszont élve. És nem sok híja volt, hogy valóban így történjen, de ezt Sean nem mondhatta el neki. Az a nagyon kényes hadművelet, amelyben részt vett, többször is majdnem kudarccal végződött. De még épp idejében kimentették. Miután elment, Izzie gondolatai egy darabig még körülötte jártak. Mérges volt, amiért az FBI-nak dolgozik. Mennyi mindent csinálhatnának együtt, ha a közelben lenne! De ő nem e mellett az életforma mellett döntött, nem az otthon, a család, egy kapcsolat, a barátok, az élhető élet mellett. O az FBI katonájaként háborúzni akart a drogterjesztőkkel. Izzie fülének ez túlontúl veszélyesen hangzott. Most boldog volt, Sean anyja és a többiek miatt is, hogy a fiú épségben jött haza. Tudta, hogy nem lehetett könnyű, és látta, hogy Sean sokkal idősebbnek látszik a koránál. Senki sem gondolta volna, hogy ők ketten egyidősek. Sean legalább tíz évvel tűnt nála öregebbnek, simán elment volna harmincöt-harminchat évesnek. Mialatt a fiú otthon volt, amikor csak lehetett, együtt töltötték az időt. Akárcsak a régi szép időkben. De Seannak egyéb családi kötelezettségei is voltak. Elautózott Berkeley-be, és meghívta Briant ebédelni. Izzie-vei többször is elmentek a kedvenc vendéglőikbe vacsorázni. Egyszer egy elegáns francia étterembe is elvitte Izzie-t. Úgy viselkedett, mintha égetné a pénz a zsebét. De egész évben nem tudott semmire sem költeni, ugyanakkor nagyon jól megfizették a munkáját, megfejelve az állandó kockázatvállalásért járó „veszélyességi pótlékkal". Most boldog volt, hogy Izzie-re költheti a pénzét. Együtt töltötte a karácsonyt a családjával, és majdnem újévig otthon maradt, de akkor újra útra kellett kelnie. Eljött Izzie-hez, hogy elbúcsúzzon. Ezúttal nem magyarázkodott, és nem mentegetőzött, amiért elmegy. Már megmondta a lánynak, hogy egy évig lesz távol. Izzie dühös volt, Sean szemére vetette, hogy nem gondol a szüleire. Sean átölelte, és egyikük sem szólt egy szót sem. Nem volt mit mondani. Mindketten tudták, hogy a következő egy évet állandó veszélyben, a puszta életéért harcolva fogja tölteni, miközben megpróbál túljárni a drogterjesztők eszén, és információkat szerezni a saját országa számára. Sean élete örökös háborúzásban telt, mivel a kábítószerből származó pénzt a drogbárók fegyverekre és terroristák pénzelésére fordították. - Vigyázz magadra - suttogta Izzie. - És próbálj élve visszajönni. - Több eszem van annál, hogy hagyjam magam megölni - mosolygott le rá Sean. - És veszedelmesen elbizakodott is vagy - felelte Izzie. Sean ekkor elengedte, lesietett a lépcsőn, ki az utcára. Izzie az ablakból nézett utána. A fiú integetett, aztán beült a kocsijába, és elhajtott. A repülőtérről, mint mindig, most is küldött egy
SMS-t. Az állt benne, hogy Izzie vigyázzon magára, és ő tudta, hogy most megint egy évig, vagy talán tovább is, nem fog hallani felőle. Gyűlölte azt az életet, amit Sean választott magának, de tudta, hogy a fiú mindig is ezt akarta. És ha ott halna meg, az is az ő akarata szerint, egy olyan ügyért folytatott harcban történne, amelyben hitt. De Izzie azt is tudta, hogy ha Sean meghalna, azért neki, a családjának és a barátainak túlságosan nagy árat kellene fizetniük. Az ügyért, amelyben hitt, Sean hajlandó volt feláldozni mindannyiukat, és az időt, amit velük tölthetett volna. Ezúttal megpróbált ellenállni a Sean távozását kísérő rosszkedvnek. Seannak ezután is ebből fog állni az élete. Hébe-hóba megjelenik, látni fogja őt, olyankor majd megbeszélik, kivel mi van, aztán újra eltűnik egy évre, mialatt megpróbál életben maradni. És eközben a világ tovább halad nélküle, ahogy maga Izzie is. Elment egy szilveszteri buliba, amelyet egy régi, UCLA-beli csoporttársa rendezett, aki a közelmúltban költözött San Franciscóba. Általában nem szeretett szilveszteri partikra járni, de most nem akart otthon ülni és búslakodni. Épp most múlt el Billy halálának évfordulója, Sean visszament az illegalitásba és eltűnt, Andy pedig lecövekelt Cambridge-ben, és vadul tanult, hogy végre orvos lehessen. Más nem volt, akivel a szilvesztert tölthette volna, így hát elment a buliba. És szinte abban a pillanatban, hogy belépett az ajtón, megpillantotta őt. A legjóképűbb férfi volt, akit valaha látott, ráadásul abban a másodpercben, hogy észrevette a lányt, széles mosollyal fordult felé. Tony Harrow-nak hívták, filmproducer volt Los Angelesben, és elmondása szerint filmet forgatni jött San Franciscóba. - És te mivel foglalkozol? - kérdezte kíváncsian, egy pohár pezsgőt nyújtva oda neki. Izzie-n rövid fehér selyemruha és tűsarkú ezüstszandál volt. A vendégek többsége az erkélyen cigarettázott, ivott és nevetgélt, de Tony a szobában ült a kanapén Izzie-vel. Kijelentette, hogy egyedül magának akarja lefoglalni a lányt. - Óvónő vagyok - mosolygott vidáman Izzie, és bizios volt benne, hogy a férfi reménytelenül unalmasnak fogja őt találni. De nem. - És mi késztetett rá, hogy az legyél? - Képtelen voltam kitalálni, mi legyek, ha nagy leszek. Még mindig ezen gondolkozom. - Akárcsak én - nevetett a férfi. Elegáns öltönyt viselt, hozzá kigombolt nyakú fehér inget, és fényesre kefélt fekete cipője is drága darabnak tűnt. Izzie tudta róla, hogy több nagy sikerű film is fűződik a nevéhez. - Segíthetnél nekem lakást keresni. Valami bútorozottat szeretnék egy évre, szép kilátással. - Tony körbenézett a Russian Hillen lévő szép kis lakáson. - Valami ilyesmit. Talán nem is kéne mást tennünk, mint rábeszélni a barátnőnket, hogy költözzön ki, és adja át nekem a lakását. - Az ötlet mindkettőjüket nevetésre késztette. - Te hol laksz? -Egy egérlyukban, közel az óvodához, ahol dolgozom. - Milyen kényelmes megoldás. - A férfit láthatóan elbűvölte mindaz, amit Izzie mondott, a mégoly egyszerű semmiségek is. És nemcsak jóképű, de végtelenül kedves is volt. Izzie-nek már az is hízelgett, hogy egyáltalán szóba állt vele. Az ő világában ismeretlenek voltak az ilyen férfiak. A közös barátnőjük filmkészítést tanult, és már két éve dolgozott Tonynak. - Volna kedved eljönni velem holnap a Napavölgybe? - kérdezte a férfi, és Izzie úgy meglepődött, hogy hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon. De Tony olyan feszülten nézett rá, hogy végül bólintott. Éjfélkor még mindig a kanapén ültek. Akkor a férfi a kezébe adott egy újabb pohár pezsgőt, majd odahajolt, és könnyű csókot lehelt Izzie szájára. Épp csak hozzáért, és ez a gyöngédség nagyon izgatóan hatott. Azután elváltak, és Izzie hajnali egy órakor ment haza. Senki mással nem beszélt a partin. Búcsúzóul Tony azt mondta, hogy másnap délelőtt tíz órakor eljön érte. Utána megint megcsókolta, azon az izgató módon, épp csak súrolva Izzie ajkát. Olyan megnyerő, intelligens és csinos férfi volt, hogy szinte túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz lehessen. Izzie arra gondolt, talán csak képzelte az egészet.
De másnap a megígért időben, tíz órakor ott volt, és ha lehet, még jobban nézett ki farmerjában és jól szabott sportzakójában. Fekete haja kétoldalt, a halántékán már kezdett őszülni. Izzie harmincöt évesnek tippelte, de Tony elárulta, hogy harminckilenc. Tizenhat évvel volt idősebb nála, de Izzie nem bánta. Jenniferre és az apjára gondolt, és a közöttük levő tizenhét év korkülönbség-re. Talán mégis van valami abban, ha az ember egy idősebb férfival jár. Most először volt dolga ilyen férfival, és ez üdítő változást jelentett a vele egyidős fiúkhoz képest. Tony két gyönyörű borgazdaságba vitte el, és az utat szegélyező szép, öreg fák alatt végighajtottak az egész Napa-völgyön. Azután fölmentek az Auberge du Soleil nevű szálloda éttermébe, s a dombtetőről gyönyörködtek a lélegzetelállító kilátásban. A teraszon ebédeltek, és mire délután elindultak vissza, Izzie teljesen le volt nyűgözve. Tony izgalmas és mulatságos beszélgetőpartner volt, ugyanakkor figyelmes és előzékeny is. Az út nagy részét nyitott tetejű sportkocsijában tették meg a festői szépségű mellékutakon. A férfi mesélt neki a film világáról és az új filmről, amelynek ő volt a producere. Elmondta, hogy sohasem élt házasságban, de több hosszú kapcsolata is volt. - Miből gondolod, hogy sohasem fogsz megházasodni? - kérdezte Izzie, s bár érezte, hogy a kérdése kicsit tolakodó, de a nap vége felé már meglepően fesztelenül tudott viselkedni Tonyval. Ugy tapasztalta, hogy nagyon nyitott, őszinte ember, aki oldottan képes mesélni önmagáról, még egyes hibáiról is, amelyeket az üzleti és a magánéletében követett el. Nem volt öntelt, sem nagyképű a maga területén elért nyilvánvaló sikerei ellenére sem, és ez nagyon tetszett Izzie-nek. - Azt hiszem, félek - vallotta be Tony őszintén. -Méghozzá sok dologtól. Túl vidám életem volt, amikor kikerültem az egyetemről, azután meg minden energiámat lekötötte az üzletem kiépítése. Mindig a következő filmem volt a fontos számomra. Munkamániás vagyok ismerte be, majd így folytatta: - Aztán kapsz néhány rúgást is az élettől, övön aluli ütéseket, amik arra intenek, hogy jó lesz vigyázni. Egyetemista koromban szerettem egy lányt, igazi első szerelem volt. Biztosak voltunk benne, hogy össze fogunk házasodni, már a gyűrűt is megvettem, és épp meg akartam kérni a kezét, amikor autóbalesetben meghalt. Frontálisan ütközött a L.A.-be vezető úton, miközben hozzám igyekezett. Esett az eső, megcsúszott a kereke, és elvesztette az uralmát az autó felett. Azt hittem, nem élem túl, de túléltem. Nem hiszem, hogy képes volnék valaha is úgy szeretni valakit, ahogy őt szerettem. Túlságosan félek, hogy újabb sebet kapok. Igyekszem távolságot tartani, hogy elkerüljem a fájdalmakat. Lehet, hogy az életben csak egyszer, fiatalkorában képes az ember úgy igazán szeretni. Rámosolygott Izzie-re, és közben nem is sejtette, mekkora visszhangot keltettek a lányban a szavai. Izzie mély lélegzetet vett, mielőtt megszólalt volna, de elégedettség töltötte el. - Én két jó barátomat veszítettem el az elmúlt öt évben, olyanokat, akikkel együtt nőttem fel. Egyikőjük sem volt a szerelmem, de a haláluk nagyjából ugyanígy hatott rám. Mindentől távolságot tartottam, mert nem akartam, hogy még egyszer át kelljen élnem azt a fájdalmat. - A szeretet kegyetlen - jegyezte meg Tony halkan. - Azt hiszem, ha igazán szeretsz valakit, akár csak egy barátot, nem úszhatod meg a fájdalmat. Az emberek meghalnak, elmennek, a dolgok változnak. De néha minden működik - fordult a lány felé mosolyogva. Csak soha nem volt bátorságom, hogy újra, komolyan megpróbáljam. - Azt hiszem, én is kitörtem a magam állította korlát mögül. Nem vagyok túl szoros viszonyban az anyámmal, de tavaly egyszer együtt vacsoráztam vele, és akkor sikerült felráznia. Azt mondta, rosszul teszem, ha engedem, hogy az élet elmenjen mellettem, és hogy soha nem lesz jobb, mint most, ebben a pillanatban. Ezek után a múlt nyáron elutaztam Argentínába, és gondolkozom rajta, hogy az idén elmegyek Japánba. Elég volt annyi, hogy kilépjek a szűk világomból, és minden megváltozott. Újra elevennek érzem magam. Azt hi-
szem, meghalt belőlem egy darab, amikor a legjobb barátaim meghaltak. Nehéz vállalni azt a kockázatot, hogy az ember újra teljes odaadással merjen szeretni valakit. - így van - bólintott Tony, miközben visszakanyarodott az autóútra, és keresztülhajtottak Marinon. - De megéri, Izzie. Hidd el nekem. Tizennyolc éve múlt, hogy az a lány meghalt, és az életem többé nem lett olyan, mint volt. Végignéztem, ahogy sok barátom megházasodott, gyerekeik születtek, és tudtam, hogy ez nekem nem adatik meg. Valószínűleg sohasem fogom vállalni ezt a rizikót. De te elég fiatal vagy ahhoz, hogy másképp csináld. Magamban már nem vagyok biztos. Izzie számára ez szomorúan hangzott, de Tony legalább ismerte önmagát. Úgy érezte, mintha a sors figyelmeztető jelnek szánta volna a férfit. És valahol a lelke mélyén tudta, hogy nem akar olyanná válni, mint Tony. Ő nem volt Marilyn, sem Connie vagy Judy, ő nem egy gyermeket veszített el. Sem a szerelmét, mint Tony. Barátokat veszített el, és ez más volt. Nem zárhat ki mindenkit, és nem zárkózhat el a kockázatvállalás elől emiatt. Tonynak igaza volt, az ő felbukkanása jó leckét jelentett számára. És akármennyire élvezte is látszólag az életét, Izzie sajnálta a férfit. Ha nem engedte meg magának, hogy szeressen valakit, akkor csak fél életet élt. És abban sem volt biztos, hogy ez nem igaz-e őrá is. Még soha nem volt szerelmes, de még elég fiatal, hogy ezen változtatni tudjon. Harminckilenc éves korban sokkal nehezebb kinyílni egy másik ember előtt, különösen ha tizennyolc éven át hermetikusan elzárkózott az emberek elől. Mindezek ellenére jó volt együtt lenni Tonyval. Izzie nagyon jól érezte magát vele. És amikor megérkeztek a lakása elé, Tony megkérdezte, mikor találkozhatnak újra. - Szereted a balettet? - kérdezte a lánytól széles mosollyal. -Életemben összesen kétszer láttam balettet. A Diótörőt é s a Hattyúk tavát - De mindkettő tetszett neki. Tony igazi világfi volt. Senki, akit ismert, nem invitálta volna őt balettelőadásra, noha tudta, hogy például Andy szülei rendszeresen eljárnak. A fiúk, akikkel járt, hamburgerezni, pizzázni és moziba hívták, nem balettre. Ez most nagyon felnőttes dolognak tűnt számára. - Volna kedved a jövő héten eljönni velem egy balettpremierre? - kérdezte Tony, mire Izzie mosolyogva bólintott. Tonyról még azt is el tudta képzelni, hogy eljárjon vele tangóórákat venni, ámbár ő valószínűleg tangózni is tudott. - Utána vacsora is lesz - tette hozzá a férfi. - Örömmel megyek. - Koktélruhát kell viselned. Nekem pedig szmokingban illik megjelennem. De a te külsőddel - nézett végig Izzie-n mosolyogva - egy egyszerűbb ruha is megtenné. -Ez remekül hangzik, Tony. Köszönöm - nevetett rá a lány, mire a férfi, épp csak odaérintve a száját, arcon csókolta. - Mellettem nem fogsz unatkozni, kislány - viccelődött, és miközben Izzie tudta, hogy igazat mond, hirtelen azt is megértette, hogy a kapcsolatuk szórakoztató lesz, de nélkülözni fogja a mélységet. Tony megszokta az agglegényéletet, és noha nagylelkű és bőkezű volt, a szívét nem fogja odaadni senkinek. Ő nem olyan volt, mint az apja és Jennifer, akik olyan bolondul szerették egymást, hogy ebbe még Ping örökbefogadása is belefért. Az apja annak idején egy nem hozzá való nőt vett el, de aztán megtalálta az igazit. Izzie nem gondolta, hogy Tony hajlandó lenne vállalni ezt a kockázatot. Ez tulajdonképpen nem is volt fontos számára, mivel nem volt szerelmes belé, de reménykedett, hogy egy napon rátalál a szerelemre. Tony viszont továbbra is azon igyekezett, hogy elkerülje azt. Izzie-nek az is eszébe jutott, hogy többek között nem azért kedveli-e őt a férfi, nem azért viszi-e ide-oda magával, mert túl fiatal ahhoz, hogy komolyabb elköteleződést várjon tőle, mint a Tony-val egykorú nők, akik mindent szerettek volna: gyereket, házasságot és egy életre szóló elköteleződést, amit ő nem akart nyújtani. Ezt meg is mondta becsületesen, nehogy később fájdalmat okozzon Izzie-nek. Épp csak áthaladtak egymás életén, mint amikor Izzie egy rövid időre elutazott Argentínába. Tony nem tett úgy, mintha bármi más lenne a célja.
Amikor fölment a lakásába, Tony pedig elhajtott, Izzie-nek eszébe jutott Gabby, és éles fájdalom hasított a szívébe. Ha élne, most felhívhatná, hogy adjon tanácsot, mit vegyen föl a színházba, vagy kölcsönkérhetne tőle valamit. Ehelyett Jennifert hívta fel. Mostohaanyja azt tanácsolta, hogy valami szexi, rövid, de azért elegáns ruhát válasszon. O maga annyival magasabb volt Izzie-nél, hogy a sajátjaiból nem adhatott kölcsön semmit, de felajánlotta, hogy elmegy vele vásárolni. Ez meg is történt másnap. Jennifer az apjára hagyta Pinget, így aztán egy igazi csajos kiruccanást szervezhettek maguknak. Izzie ilyesmit sohasem csinált az anyjával, aki viszont adott neki egy jó tanácsot, és elutaztatta Argentínába és Európába. Izzie életében tehát mindkettőjük számára volt hely. Neiman Marcusnál találták meg a tökéletes ruhát, egy rövid, vállpántos, áttetsző fekete sifon-anyagból készült darabot, fekete gyöngyökkel a pántokon. És cipőt is választottak hozzá. Izzie gyönyörű és elegáns volt benne, igazi nagyvilági nő. - Klasszul nézel ki - mondta Jennifer fülig érő szájjal, Izzie pedig nevetett. - Na és milyen a pasi? - tudakolta a mostohaanyja, miközben fölmentek az emeleti étterembe, hogy bekapjanak valamit. -Nagyon különleges lehet, ha képes vagy ruhát vásárolni a kedvéért. -Egyszerűen csak nincsenek olyan ruháim, amikben elmehetnék vele azokra a helyekre, ahova járni szokott - felelte Izzie, és úgy érezte magát, mint Hamupipőke a bál után, amikor le kellett vennie a szép ruhát. Most megint farmerban, rózsaszín pulóverben és lyukacsos sportcipőben, a szokásos vasárnap délutáni öltözékében volt. - Nagyon kellemes, kedves és szexi pasi. Filmproducer. Los Angelesből jött ide egy évre, filmet forgatni. Jennifer láthatóan meglepődött, ugyanakkor imponált is neki a dolog. -Hány éves? - Harminckilenc. A válasz hallatán Jennifer összevonta a szemöldökét. - Nem túl öreg hozzád, Iz? Addigra már leültek, és megrendelték a salátájukat. Izzie elgondolkodott a kérdésen. Jennifer és Jeff között tizenhét év korkülönbség volt, de ők idősebb korukban ismerték meg egymást, nem huszonhárom évesen. - Lehet. Nem tudom. Nem hiszem, hogy képes lenne túlságosan ragaszkodni valakihez. Fiatalkorában összetört a szíve. Most inkább már csak jól akarja érezni magát. - Csak aztán nehogy most ő törje össze a te szívedet - intette Jennifer. - Az ilyen fickók könnyen elcsavarják a nők fejét. Elbűvölök, és mindig elérhetetlenek maradnak. Én is jártam egy ilyennel, mielőtt apádat megismertem. Hat hónapig randiztam vele, és három évembe telt, mire kigyógyultam belőle. De én lassan tanulok, te biztosan okosabb vagy nálam. - Azt hiszem, engem sem fenyeget az a veszély, hogy túlságosan kötődnék emberekhez válaszolta Izzie halkan. - Az emberek meghalnak, Jen - tette hozzá, és amikor mostohaanyja szemébe nézett, annak összefacsarodott a szíve. Izzie fiatal kora ellenére már túl sok mindent látott, és keserves árat fizetett érte. - Nem mindenki hal meg fiatalon, Izzie - felelte gyöngéden, és megsimogatta a lány kezét. -Nem, de úgy látszik, az én korosztályomból sokan. -Szerinted miért van így? - kérdezte halkan Jennifer. Már ő is sokat töprengett ezen, hiszen szociális munkásként sok tragédiának volt szemtanúja Izzie-vel egykorúak, sőt még fiatalabbak között. Egyeseket baleset ért, mások olyan helyen laktak, ahol környezeti ártalmaknak voltak kitéve, de olyanok is akadtak, akiknek a halála egyszerűen kortünet volt. Jennifer még nem tapasztalta, hogy fiatalok egy csoportját ennyi veszély fenyegette volna. - Nem tudom - felelte Izzie. - Talán hülyék vagyunk, vagy túl vakmerőek, vagy kiskorunkban túl sok tévét néztünk, vagy ilyesmi. Nap mint nap látni a hírekben, hogy embereket gyilkolnak, és senki sem gondol bele. Aztán megtörténik valakivel, akit ismersz, és abba majdnem belehalsz. Talán könnyelműek voltunk, vagy nagyobb rizikót vállaltunk Mint Billy - mondta szomorúan. És Kevin. Gabby nem tett mást, mint leintett egy taxit, de a fiú, aki
elütötte, elég meggondolatlan és ostoba volt, hogy részegen ült a volán mögé. Hallotta, hogy három és fél év után tavaly kiengedték a börtönből. El sem tudta képzelni, milyen élete lehetett odabent, de nem is akarta. Jennifer legjobban a fiatalon elkövetett öngyilkosságokat gyűlölte, és a munkájából eredően több ilyet látott, mint mások. Az autóbalesetek után ez volt a leggyakoribb halálok a fiatalok körében, és sok szülőnek sejtelme sem volt arról, hogy mi történik a gyerekei életében, vagy nem akart tudni róla. Jennifer mindig úgy érezte, hogy megszakad a szíve, amikor valamelyik kliense öngyilkos lett. Izzie-nek legalább egyik barátja sem szenvedett depresszióban. A barátai elvesztése óta mindig kutatta a jeleket Izzie-nél. De úgy látta, hogy szépen magához tért, és anyja ajándéka, az argentínai út hihetetlenül jót tett neki. És most itt ez az új kapcsolata, ami, még ha nem vezet is sehova, szintén nagyszerű dolog, és jó jel. Mindenesetre szórakoztató, Izzie saját bevallása szerint. Hozzáállása kimondottan józan életfelfogásra vallott, és Jennifer ezt megnyugtatónak találta. - Egyébként Sean és Andy hogy vannak? - kérdezte Izzie-től, miután befejezték az ebédet. - Az utóbbi időben nem sokat meséltél róluk. -Nem sok mindent tudok mondani - vont egyet a vállán Izzie. - Andy el van foglalva a tanulással, akárcsak a barátnője. Még karácsonyra sem tudott hazajönni. Sean pedig őrült. Azt hiszi, neki kell elfogni minden drogdílert a világon. Tavaly majdnem az egész évet titkosügynökként dolgozta végig Dél-Amerikában. Ha ilyen feladatot kap, akkor nem telefonálhat és nem kereshet semmiféle kapcsolatot senkivel. Egy hétre hazajött, de már vissza is ment. Egy évig vagy még tovább nem fogunk hallani róla. Kivéve, ha meghal, gondolom. - Láthatóan dühös volt. Elege volt abból, hogy a barátai meghalnak, és Sean nagyon köny-nyen rajtaveszthetett. Azt hiszem, erre gondoltál. Talán az én generációm nagyobb rizikót vállal. Kevin, Billy, Sean. Azt hiszik, hogy halhatatlanok. - Minden fiatal azt hiszi. A különbség talán az, hogy a te generációd úgy is viselkedik, ami veszélyes. De ez tényleg rendkívül kockázatos munka. - Jenniférnek fájdalmat okozott az, amit Izzie szemében látott. Hirtelen ugyanaz a benyomása támadt, mint egy évvel korábban Katherine-nak, amikor a lányát figyelte. Nem volt ebben a tekintetben indulat vagy szenvedély, egyedül csak fájdalom. Izzie nem volt hajlandó senkiért és semmiért teljes egészében odaadni a szívét. Már tudta, milyen könnyen megégetheti magát. Tűzálló falat épített a szíve köré. De legalább egy ideig jól érzi magát azzal a filmproducerrel. Abból, amit elmondott, Jennifer megértette, hogy a férfi sem akar többet kockáztatni, mint Izzie. Lehet, hogy Izzie tudat alatt ezért kedvelte meg őt. Amikor délután elbúcsúztak, Izzie megígérte, hogy majd elmeséli, milyen volt a balett, aztán ment is az új ruhát és cipőt rejtő táskákkal egyenesen haza. Alig várta, hogy viselhesse őket. És amikor megtette, nagy sikert aratott bennük. Tony el volt ragadtatva. Izzie arcával és alakjával a ruha még szebbnek látszott. Az előadás és a vacsora a férfi társaságában igazán élvezetes estét szerzett neki. Az elegáns helyen, elegáns emberek között Izzie mesebeli hercegkisasszonynak érezte magát. A búcsúzásnál Tony az ajtóban megcsókolta, de nem kérte, hogy bemehessen, és Izzie sem hívta be őt. Még nem állt készen rá, Tony pedig volt olyan érett és tapasztalt férfi, hogy megérezze ezt. De amikor elmondta, hogy mennyire élvezte az estét és Izzie társaságát, látni lehetett rajta, hogy őszintén így gondolja. Mielőtt elváltak, rámosolygott, és még egyszer megcsókolta a lányt. -Egyébként a jövő héten Los Angelesbe kell mennem. Péntek éjjel jövök vissza. Egy szombat esti vacsora? Izzie mosolyogva bólintott. Ez így igazán tökéletes este volt. - Csinálunk valami mókás programot - ígérte a férfi, és Izzie tudta, hogy így lesz. Tony gondoskodni fog róla, ahogy eddig is tette. Aztán lesietett a lépcsőn, még egyszer visszaintett, Izzie pedig belebegett a lakásba. Ügy érezte magát, mint Hamupipőke, mielőtt elvesztette az üvegcipellőjét.
Huszonegyedik fejezet ígéretéhez híven Izzie másnap felhívta Jennifert, hogy beszámoljon a balettpremierről, és elmesélje, hogy nézett ki rajta a ruha. - Tökéletes volt! - kiáltotta ujjongva; hálás volt a mostohaanyjának, amiért mindent odahagyva elment vele vásárolni. Igazi jó barátnője lett, aki sohasem próbált anyapótlékká válni. Inkább olyan volt, mint egy nővér vagy nagynéni. - Voltak, akik földig érő ruhában jöttek, de én hülyén éreztem volna magam hosszú szoknyában. - Te elég fiatal vagy, hogy akár még egy elegáns estélyen is megjelenhess rövid ruhában nyugtatta meg Jennifer. A ruha, amelyet ketten választottak ki, teljesen alkalomhoz illő volt, és Tony egyenesen gyönyörűnek nevezte. - És milyen volt Tony? - Jóképű és elbűvölő - nevetett Izzie. - Nagyon jól éreztem magam. Jennifer örömmel hallgatta a részletes beszámolóját a balettről és az azt követő ünnepi vacsoráról. Alighogy Izzie letette a telefont, Andy hívta Cambridge-ből. Karácsony óta nem beszéltek. Izzie karácsony első napján felhívta a fiút, aki dolgozott, és nagyon sajnálta magát. Mostanában azon törte a fejét, hogy mire szakosodjon, és pillanatnyilag a gyermekgyógyászat vonzotta. - És te hogy vagy? - Amikor csak ideje engedte, és eszébe jutott Andy, igyekezett tartani vele a kapcsolatot. Mára csak ketten maradtak a csoportból, mivel Sean egy évre elérhetetlenné tette magát. És Andy különben is szeretett Izzie-vei beszélgetni, ilyenkor egy szippantásnyi otthoni levegőt szívott magába. - Nagyszerűen! - vágta rá boldogan Izzie. - Tegnap megnéztem egy balettpremiert. Igaz is, nem láttam a szüléidet. Ott voltak? - Valószínűleg, hacsak anyám nem volt ügyeletben. Apám nélküle nem szokott elmenni. Anyám jobban szereti a balettet, mint apám. Ezek szerint kezd megjönni a kedved dolgokhoz. Új pasid van? - Olyasmi - vallotta be Izzie. - Ha nem kérdezek rá, el sem árulod - mondta megrovóan Andy. - Szilveszterkor ismerkedtem meg vele. Másnap elvitt Napába ebédelni, és tegnap este a balettra. Jó fej. - Mivel foglalkozik? Remélem, nem orvos, mert akkor soasem fogod látni. Nancy és én két hete egyetlen estét sem töltöttünk együtt. Még véletlenül sem egyezik az ügyeleti beosztásunk. Azt hiszem, már kezd elege lenni ebből. így nagyon nehéz - panaszolta csüggedten. - Nem is értem, hogy tudták a szüleim egyben tartani a házasságukat. Sokat veszekszünk, amikor nem tudunk találkozni, kialvatlanok vagyunk, amitől ő rosszkedvű, én meg depis vagyok. Majd túl lesztek rajta - nevetett Izzie. - Szeretitek egymást - próbálta biztatni a fiút. - Remélem. Néha eltöprengek azon, hogy eny-nyi elég-e. - Az egész úgy hangzott, mintha Andy kifejezetten rossz passzban lenne. Soha senki nem mondta, hogy az orvosi könnyű lesz, de világéletében ezt akarta. Ahogy Sean a maga őrült életét az FBI-nál. Izzie-nek rá kellett jönnie, hogy az ő élete óvónőként sokkal egyszerűbb, még ha sokkal kevesebb is benne a kihívás. - Na és mi újság veled azon kívül, hogy veszekedtek Nancyvel és kialvatlanok vagytok? Izzie nagyon szeretett Andyvel jókat dumálgatni - mintha a bátyjával csevegett volna. így volt Seannal is, de ő újabban láthatatlan testvérré változott, akivel nem lehetett beszélgetni, és lehet, hogy többé már nem is fog tudni, ha valami történik vele ott, az alvilágban.
Izzie-ben állandóan ott bujkált a félelem, hogy Seant bármelyik pillanatban megölhetik, és esküdni mert volna rá, hogy Connie is így van vele. A két fia közül már csak Sean élt. Izzie legalább tudhatta, hogy Andy mindig is ott lesz. Az ő hivatása nem rejteget túl nagy veszélyeket. Őt bátran lehetett szeretni, és Izzie szerette is Andyt, immár tizennyolc esztendeje. Most mindketten huszonhárom évesek voltak. -Itt nincs olyan, hogy „azon kívül" - siránkozott Andy. - Itt csak dolgozni lehet. Még jó, hogy Nancy is orvos lesz. Más, épelméjű ember ezt úgysem értené meg. Igazad volt, amikor kiadtad az utamat. - Normális körülmények között ezt a dolgot sohasem emlegették, de Andy már túltette magát rajta, és Izzie is. - Azt hiszem, a nagy távolság eléggé megnehezítette volna - felelte Izzie becsületesen. - Hát igen. Na és, mi van ezzel az új pasival? Mesélj róla. - Andy, hacsak az ideje engedte, mindig szívesen hallgatta, mi történik Izzie életében. - Csinos. Idősebb. Filmproducer. Rendes fickó. - Komoly? -Nem. - Lefeküdtél már vele? - Még nem, doktor úr. Úgy beszélsz, mint a nőgyógyászom. Andy elnevette magát. - Várj, majd ha beosztanak a szülész-nőgyógyá-szatra. Majd akkor beszélhetünk róla. Anyám szeretné, ha szülészorvos lennék, és együtt praktizálnánk. De nem hiszem. És mennyivel idősebb? - Nem olyan borzasztó. Harminckilenc éves. -Izzie tudta, hogy Nancy egy évvel idősebb Andy-nél, de az orvosin évfolyamtársak. Ő egy évig utazgatott, csak aztán kezdte el az egyetemet. De egy év korkülönbség nem számít, tizenhat már igen. - Öreg hozzád, nem gondolod? -Lehet. Eléggé felnőttnek és tapasztaltnak tűnik. Egyelőre élvezem a társaságát. - Gondolom, az ilyen balettbemutatók meg hasonlók miatt. Fényévekre van az én mostani életformámtól. Már az is nagy szó, ha tanulás, előadások, a professzorok sleppjében lezavart vizitek között el tudunk menni egy McDonald'sba, és ott is elalszom az asztalnál. - Izzie gyanította, hogy azért nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy Andy beállítja, de a feszültséget mindenesetre érezte a hangján, és a fiú még azt sem tudta megmondani, hogy mikor tud hazajönni egy rövid látogatásra. - Na jó, hadd tudjam én is, hogy megy ez nálatok. Jó visszaemlékezni, hogyan él a világ másik fele, azok az emberek, akik eljárhatnak vacsorázni, azután lefekszenek az ágyukba aludni. Én már túl öreg leszek, mire ilyeneket megengedhetek magamnak. - Nem hiszem, Andy. Azt hiszem, még akkor is jó erőben leszel. - Az nem olyan biztos - felelte mogorván a fiú. - Vigyázz magadra, és hívj föl néha. Szeretlek, Iz. Ezt ne felejtsd el. - Soha. Én is szeretlek. - Igen, tudom. - De jó volt hallani mindkettőjüknek. Néhány perc múlva letették a telefont. Izzie elhatározta, hogy kitakarítja a lakást, Andy pedig visszament dolgozni. Másnap volt egy vizsgája. Szürke januári nap volt Bostonban, az emberek influenzától szenvedtek, és ünnep utáni míszük volt. Valamilyen vírus miatt a kórházban fekvő gyerekek felét a napokig tartó hányás utáni kiszáradással vették föl. Andy arra gondolt, ha még egy hányó háromévest lát, sikítani fog. Nem sok mindent tudtak kezdeni velük azon kívül, hogy folyadékot adtak nekik. Ráadásul valami undok tüdőfertőzés következtében sok gyereknél hörghurut és tüdőgyulladás lépett fel. Néhány ilyen esetük is volt már.
Aznap megállás nélkül lótott-futott a szigorló orvosok és a főrezidens mellett, aki hacsak tehette, szántszándékkal megkeserítette az életét. Most például egy óriási halom űrlapot töltetett ki vele. Nancy a sürgősségin végigcsinált három nap után végre hazamehetett aludni. Andy már harminchat órája talpon volt, mert késő éjszakáig tanult vagy dolgozott. A napi nyolc óra munka után aznap este kilenc órakor még viszonylag friss volt, amikor felhoztak a sürgősségiről egy kilencéves kislányt, akinél influenzát és magas lázat diagnosztizáltak. A gyerek ránézésre is nagyon rossz állapotban volt. A főrezidens megnézte, majd szólt Andynek és a nővéreknek, hogy pótolják a folyadékveszteséget, és adjanak neki valamit, ami leviszi a lázát. A kislány sírva panaszolta, hogy rosszul érzi magát. Ez látszott is rajta. De mivel feltételezhetően csak influenzája volt, engedték, hogy Andy vegye fel a kórtörténetét. A kislány anyja a többi három gyerekével a folyosón várakozott. Az apa a városon kívül tartózkodott, a gyerekorvosuk pedig elutazott a hétvégére, és csak egy telefonon hívható nővért hagyott itt maga helyett, aki azt mondta az anyának, hogy vigye a gyereket az ügyeletre. A láz csak aznap délben kezdődött, és egyre magasabbra szökött, még azután is, hogy infúzióra kötötték a kislányt. Andy a tanulmányai alapján már tartott a lázgörcs bekövetkezésének lehetőségétől, és tíz órakor behívta a f őrezidenst. - Nem tetszik nekem a gyerek állapota - mondta nyugodtan, és megpróbált okosabbnak látszani, mint egy másodéves orvostanhallgató. A főrezidens újra megvizsgálta a beteget, és elismerte, hogy neki sem tetszik. A kislány sírva panaszolta, hogy merevnek érzi a nyakát. - Mit gondol? - kérdezte Andy. - Ugyanazt, mint amikor behozták - válaszolta a főrezidens ingerülten. - Súlyos influenzás eset. Reméljük, az éjjel lemegy a láza. - Mindent megtettek, amit lehetett. Ezzel a főrezidens otthagyta Andyt, és elment, hogy intubáljon egy hat hónapos szívbeteg kisbabát. Mozgalmas éjszakájuk volt. Később, amikor Andy megint megnézte, a gyerek szeme vizsgálat közben kifordult, és elvesztette az eszméletét. Andy megnyomott egy csengőt a falon, mire futva érkezett egy nővérekből és orvosokból álló csoport, és nyomban kezelésbe vették a kislányt. Andy tehetetlenségét és alkalmatlanságát átérezve félreállt. A főrezidens, aki egy másik emeletről érkezett, mogorva arccal Andyre nézett. -Agyhártyagyulladásnak látszik. Erre gyanakodott korábban? Inkább elvi kérdés volt ez, de Andy abban a pillanatban inkább a hozzáértése megkérdőjelezésének vélte. A tarkómerevség alapján valóban agyhártyagyulladásra gondolt, de nem akart vészmadárnak tűnni, vagy olyannak, aki felülbírálja a főrezidens diagnózisát. - Igen... de aztán úgy találtam, hogy mégis inkább influenza. - Egyre megy - világosította fel kurtán az orvos. - Nem kezeljük másképp, mint ahogy maga és a nővérek tették. Most megcsapolhatjuk, hogy megerősítsük a diagnózist - közölte, és utasította az egyik nővért, hogy hívjon össze egy teamet gerinccsapolásra. A gyerek továbbra is eszméletlenül feküdt, az egész teste tüzelt a láztól. Pár perc múlva megjött a team, végrehajtották a gerinccsapolást, amitől nehezebbé vált a gyerek légzése, úgyhogy intubálni kellett. Andy végignézte a műveletet. Mindent megtettek, amit csak tudtak, pumpálták a gyerekbe a levegőt, de a vérnyomása esni kezdett, és a szíve megállt. Andy elszörnyedve figyelte, ahogy hozzáfognak az újjáélesztéshez, ráhelyezik a mellkasára a defibrillator tappancsait, hogy újra megindítsák a szívműködését. A team elszántan próbálkozott még fél óráig. Andy tehetetlenül nézte a jelenetet, érezte, hogy könnyek peregnek le az arcán. Akkor a főrezidens feléje fordult, és megcsóválta a fejét. - Agyhártyagyulladás volt - mondta, mintha ez mindent megmagyarázna. -Honnan tudja? - kérdezte Andy sírástól elcsukló hangon. Bűnösnek és felelősnek érezte magát, amiért nem tudta a gyereket megmenteni, de látta, hogy a többiek sem voltak képesek rá. -Onnan, hogy meghalt - válaszolta a főrezidens. A láz fellépésétől számítva mindössze tizenkét órát élt, ami tipikus volt a súlyos esetekben. -Ennél nincs gyorsabb lefolyású betegség. Fénysebességgel öli meg a gyerekeket, de néha még a felnőtteket is. - Miután kiszedtek minden
csövet, letakarták a kislányt egy lepedővel. Andy mindezt végignézte, és most meg kellett mondaniuk az édesanyjának. A főrezidens intett Andynek, hogy menjen vele. A rossz hír közlése is része volt a tananyagnak. Andy követte őt a váróhelyiségbe, ahol az anya megpróbálta lekötni a másik három gyereket, akik a betegség fertőző jellege miatt szintén súlyos veszélyben voltak. Az anya megrettent, amikor a két férfi belépett. Andy úgy érezte, élete legnehezebb perceit éli át. Most azt kell végignéznie, amint a főrezidens elmondja ennek az asszonynak, hogy a gyermeke meghalt. Annál szörnyűbbet, mint ami az imént történt, el sem tudott képzelni, és ezt most még el is kell mondani egy édesanyának. A főrezidens profi módon, gyorsan, és ameny-nyire csak tudta, gyengéd részvéttel elmondta, hogy a kislánynak fertőző agyhártyagyulladása volt, semmit sem tehettek, amivel megmenthették volna. Elmondta, hogy ez egy félelmetes betegség, kisgyerekeknél sok esetben halálos, és még ha hamarabb hozta volna is be a lányát, az sem számított volna. Nála a betegség a legsúlyosabb lefolyású volt. Elmagyarázta, hogy a gyerek bárhol elkaphatta, az iskolában, bevásárlóközpontban, vagy akár a buszon is egy vadidegentől. Senkit nem lehet hibáztatni érte. A főrezidens megvizsgálta a másik három gyereket is, miközben az anya hisztérikusan zokogott, majd hirtelen magából kikelve Andy felé fordult, és mindkét öklével püfölni kezdte a mellkasát. - Miért nem mondta meg, hogy meg fog halni? Akkor bemehettem volna hozzá! Maga miatt kellett egyedül meghalnia! Én az anyja vagyok! Andy a legszívesebben ott helyben meghalt volna. Bocsánatot kért, eldadogta, hogy ők sem tudták, nekik is csak a kislány életének utolsó perceiben derült ki, és akkor már nem volt eszméleténél. De az asszony vigasztalhatatlan volt, egy barátnőjét kellett hívni, hogy vigye őt haza. A többi gyerek egyelőre jól volt, valószínűnek látszott, hogy nem kapták el a betegséget. Az agyhártyagyulladásnál nem lehetett előre tudni, ki kapja el, bármennyire is ki volt téve valaki a fertőzés veszélyének. Hajnali két órakor mentek el, miután kitöltötték, és a főrezidens aláírta az űrlapokat és a halotti bizonyítványt. A gyermeket a másnapi intézkedésig átvitték a halottasházba. Amikor mindennek vége volt, és az anya elment, Andy bement egy kis raktárszobába, és ott zokogott. A főrezidens a keresésére indult, és végül megtalálta. Kiégett, üres tekintetével ránézett Andyre, és keményen megmarkolta a két vállát. - Ide hallgass, nem menthettük meg őt! Semmit sem csináltál rosszul. Nem tudtad, mivel állsz szemben, de még ha tudtad volna is, akkor sem változtathattál volna rajta. Én is azt hittem, hogy influenzás. És ha az első percben, amikor behozták, megállapítottam volna, hogy agyhártyagyulladása van, akkor is halott lenne azóta. A menin-gitisszel szemben a legtöbb esetben tehetetlenek vagyunk, főleg ilyen korú gyerekeknél. Mindenképpen meghalt volna, akármit próbálunk is tenni. - Ekkor már szinte kiabált. Ez volt az első gyerek, akit Andy meghalni látott, és még érezte a mellén a megzavarodott, őt vádoló anya ökölcsapásait. - Most menj haza, és aludj egyet. -Jól vagyok - felelte Andy, de ezt egyikőjük sem hitte el. Valójában úgy érezte, hogy óriási mulasztást követett el. És meg volt győződve arról, hogy ő ölte meg a kislányt, mert nem ismerte fel az agyhártyagyulladás tüneteit. Egy szót sem hitt el abból, amit a főrezidens mondott, nyilván őt akarta védeni, és megpróbálta jobb kedvre deríteni. - Menj haza, és pihenj - mondta a főrezidens határozottan. - Mindig elveszítünk betegeket. Újra meg újra megtörténik. Van, hogy nem tudunk győzni. Nem autókat szerelünk. Emberekkel van dolgunk. Menj haza, Weston. Gyere vissza holnap reggel, ha felébredtél. Alvásra van szükséged. Ez igaz volt, Andynek mégsem akaródzott elmennie. Soha életében nem érezte még ilyen nyomorultul magát. Levette a fehér köpenyét, a szte-toszkópot a polcra tette a többi mellé, és
hazafelé felhívta Nancyt. Hallani akarta a hangját, de amikor a lány felvette a telefont, érezni lehetett, hogy el van foglalva. Pedig ő azt hitte, hogy otthon alszik. - Hol vagy? - kérdezte zavartan. - A halpiacon volt valami lövöldözés. Négyen vannak itt lőtt sebbel. Szóltak, hogy jöjjek be segíteni. Te hol vagy? - Útban hazafelé. Azt reméltem, hogy otthon talállak. - Valami baj van? Úgy tudtam, hogy ma későig bent leszel. - Nancy is zavarban volt. Mindketten kimerültek voltak, és Andy már-már hisztérikus állapotba került a bűntudattól és a gyásztól. - Adtak egy kis szabadságot - mondta tétován. Azt már nem tette hozzá, csak akarta, hogy mert megöltem egy gyereket. Nem volt szíve elmondani Nancynek. Túl szörnyű volt. Nancy még nem vesztette el egyetlen betegét sem, és a mai estéig még ő sem. -Később találkozunk. Most vissza kell mennem. A négyből kettőnél fenyeget a szívmegállás. - Azzal Nancy kilépett a vonalból. Andy csak remélte, hogy szerencsésebb lesz, mint ő volt. A kislánynak megállt a szíve, és nem tudták megmenteni. Amynek hívták. Andy tudta, hogy mindig emlékezni fog a nevére - és az anyja szívfacsaró, dühös ütlegeire. Hazaérve az ágyat vetetlenül találta. Látni lehetett, hogy Nancy sietve ment el hazulról. A lakásban óriási rendetlenség uralkodott, mert hetek óta egyikük sem volt otthon elég hosszan ahhoz, hogy ki tudjon takarítani. A hűtőn egy dobozban félig megevett pizza hevert, Nancy ette vacsorára, és hagyta meg a maradékot neki, de nem volt kedve hozzá. Kiment a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát, és rámeredt a tükörképére. Egy gyilkost látott, egy embert, aki orvos akart lenni, de máris kudarcot vallott; egy csalót, akit gyűlölt látni is. Egész életében mindig mindent jól akart csinálni, a szüleiért, Nancyért, a barátaiért, és remélte, hogy egyszer majd a betegeiért. Mindig azt, ami helyes. Egészen mostanáig. Megölte Amyt. Tudta, hogy soha nem fogja megbocsátani magának azt, ami ma este történt. Már nem lehet belőle orvos. Nem gyógyító volt, hanem gyilkos. A hippokratészi esküben az áll, hogy „ne árts", és ő ártott. Azzal, hogy nem ismerte fel, mi baja van, és nem mentette meg, megölte a gyereket. Tompa, fénytelen tekintettel kiballagott a fürdőszobából. Megszólalt a BlackBerryje, de nem vette föl. Nancy most tudta meg valamelyik rezidenstől, hogy mi történt, és vigasztalni akarta. De ő meg sem nézte a zsebében lévő telefont, úgysem venné fel. A bérelt lakás mennyezetén gerendák húzódtak végig. Úgy nézett ki, mint általában a svájci faházak, nagy kőkandallóval, kárpitozott ülőbútorokkal, s az ablakon túl a frissen esett hóval. Kihozott egy kötelet a kamrából, odavitt egy széket az egyik gerenda alá, felerősítette rá a kötelet, és úgy, ahogy a cserkészeknél tanították; hurkot csinált rá. Felállt a székre, a nyakára húzta a hurkot, és leugrott. Pár másodperc volt az egész. Amilyen gyorsan csinálta, olyan gyorsan vége is lett. Most csak eny-nyit tehetett. Tartozott vele Amynek és az anyjanak. Megfizetett a kislány haláláért. A BlackBerry még sokáig csöngött azután is, hogy ő már meghalt.
Huszonkettedik fejezet Andv temetése nagyszabású esemény volt. Fontos emberek - szenátorok, kongresszusi tagok, orvosok, könyvkiadók-jelentek meg rajta. Az emberek sorba álltak, hogy bejuthassanak a templomba. Izzie is ott volt, Andy barátai közül egyedül. A templom hátuljában ült Jenniferrel és az apjával. Minden barátjának ott voltak a szülei, akik mostanára már valamennyien elveszítették egy gyermeküket. Nancy az első sorban ült Andy anyjával; vigasztalhatatlanul sírt. Helen fél karral átfogta a vállát, és együtt sírt vele. Nancy most már
sohasem lesz a menye. Andy huszonhárom évesen halt meg, majdnem kereken öt évvel Gabby, és egy évvel Billy után. Amikor Andy apja kiment, hogy elmondja a búcsúbeszédet, az első szavai nem Andyről, hanem önmagáról szóltak. Senki sem lepődött meg ezen. -Sohasem gondoltam, hogy ez megtörténhet velem, velünk - mondta, és Helenre nézett. Egy gyermek elvesztése olyan volt számomra, ami másokkal történik meg, nem velem. De most velem történt meg. - Amikor ezt kimondta, elsírta magát, és végre emberivé vált. Sokáig állt ott zokogva, azután arról beszélt, hogy milyen sztár volt Andy, méghozzá minden szempontból. Gyerekként, diákként, sportolóként, barátként. Nincs, aki ezzel ne értene egyet. Míg ezt hallgatta, Izzie úgy érezte, mintha kést forgatnának a szívében. - És nagyszerű orvos vált volna belőle - biztosított mindenkit Andy apja. - Egy gyermek meghalt, akit nem tudott megmenteni, mert nem lehetett megmenteni, de ő ezt nem hitte el. A gyermeknek agyhártyagyulladása volt. Andy odaadta az életét cserébe a kislány életéért. Hogy vezekeljen azért, amit ő a saját bűnének tartott - magyarázta, de ezzel senki sem törődött. Mindenki csak arra gondolt, hogy egy csodálatos fiú meghalt. Eldobta magától az életet, és már soha többé nem láthatják őt. A sors legkegyetlenebb fintorai közé tartozik, amikor egy fiatal ember meghal. Amikor egy gyermek - az egyetlen -hal meg. Izzie úgy érezte, mindjárt szétpattan, millió darabra szakad a szíve, s vele együtt a feje is. Ott ült az apja és Jennifer között, és úgy érezte, hogy vége az életének. Még csak el sem mondhatja Seannak, mert senki sem tudja, hogy hol van. Gyűlölte, amiért elérhetetlenné vált, és azért, amit csinál. Amikor a szertartásnak vége lett, megállt a templom lépcsőjén, és onnan nézte, ahogy a koporsót berakják a halottaskocsiba. Túl gyakran látta már ezt a jelenetet. A temetés után nem ment el Westonékhoz. Képtelen volt rá. Nem akart látni senkit, főleg nem a Weston házaspárt a mostani megrendült, gyászoló állapotukban. Apja szerette volna, ha velük megy haza, de ő nem akart. Vissza akart menni a saját lakásába. Egyedül akart lenni. Jeff és Jennifer vonakodva váltak el tőle; rettenetesen féltek, hogy ez túl sok lesz neki, hogy most őt is veszély fenyegeti. De Izzie állította, hogy nem, és még nyugtatta is őket Aznap este egyedül ült otthon, régi fényképeket nézegetett, és az egyikről Andy nézett vissza rá. Olyan gyönyörű srác volt, és olyan nagyszerű barát! Aznap reggel beszélt vele, amikor megtette. Szeretlek, mondták egymásnak. Mindig is szerették egymást. Az este folyamán valamikor megszólalt a telefon. Tony volt az. Vacsorázni hívta. Sejtelme sem volt arról, ami történt. Látta ugyan az újságok címlapján a cikket, de nem tudhatta, hogy annak a híres orvos házaspárnak a fia, aki öngyilkos lett, Izzie legjobb barátja volt. - Eljössz velem vacsorázni holnap este? - kérdezte. Már annak is örült, hogy hallotta a lány hangját. Most ugyan kicsit furcsán csengett, meg is kérdezte, hogy nem ébresztette-e fel. De Izzie azt felelte, hogy nem. - Nem tudok elmenni - válaszolta fakó hangon. - És kedden? Szerdán L.A.-be kell mennem, de pénteken visszajövök, ha az jobb neked. Már nagyon szerette volna látni a lányt. - Nem tudok. Most halt meg a legjobb barátom. Azt hiszem, el fogok menni. - Eddig nem gondolt rá, de most megtetszett neki az ötlet. Elmegy. Talán örökre. - Fogadd részvétem. Mi történt? - Megölte magát. - Nem részletezte, de a férfi hirtelen megértette. - Láttam az újságban. Nagyon sajnálom, Izzie. Akarod, hogy átjöjjek? - Nem, de köszönöm. Jól vagyok. Csak végig kell gondolnom ezt a dolgot. - Tony nem tartotta ezt túl jó ötletnek. - Biztos vagy benne? Vacsorázzunk együtt a jövő hét végén, amikor visszajövök Los Angelesből.
- Nem, azt hiszem, nem kéne többet találkoznunk - mondta Izzie halkan, de minden szavát jól meggondolva. - Nagyon jól éreztem magam veled. De nem hiszem, hogy ezt tovább tudom csinálni. Valaki mindig sérül. Nem akarom, hogy én legyek az. - Ösztönösen tudta, hogy ha meg akar gyógyulni, olyan emberekkel kell lennie, akiket szeret, és akik szeretik őt. És Tony sohasem lesz az az ember. Vidámságot, szórakozást kínálhat neki, de semmi mást. Nincs más, amit adni tudna neki. Ő mind a mai napig menekül a saját gyásza elől. -Azt hiszem, most kell abbahagynunk, még mielőtt elkezdtük volna. A férfi megdöbbent a szavain, de nem tudott nem egyetérteni vele. Hallotta Izzie hangján, hogy komolyan gondolja, amit mond, és ő képtelen volt többet ajánlani neki, mint amit már eddig is adott: egy kellemes vacsorát, ebédet a Napa-völgyben, balettbemutatót. Évekkel ezelőtt, ugyanilyen okokból, az ő szíve is megsebeződött. Nem segíthetett Izzie-nek. A lány pedig nem akarta úgy végezni, mint Tony: kedves, rendes, szeretetre méltó emberként, de mindig csak a felszínen mozogva. - Sajnálom, Tony - mondta komolyan. - Semmi baj. Hívj föl, ha kicsit játszani támad kedved. Nem hívta föl. Ez volt a különbség kettejük között. Tony játszani akart, hogy ne kelljen éreznie. Izzie erre képtelen volt. Ő mélyen átérzett mindent, miközben azt kívánta, hogy bár ne így lenne, de talán mégis így volt jobb. Olyan érzése volt, mintha Andy átszakította volna a lelkét, akkora lyukat ütve rajta, mint a feje. Épp úgy, ahogy a többiek. Már annyira telis-tele volt lyukakkal, hogy hovatovább ementáli sajtnak is elment volna. Miután Tony letette a telefont, belenézett a tükörbe, és megpróbálta kitalálni, mitévő legyen. Kért egy hét szabadságot, és bejárta gyalog egész San Franciscót. Közben gondolkozott. Nem tudta, ezek után hova menjen, hol legyen, és egyáltalán: hogyan tovább. Elment meglátogatni He-len Westont, hogy elmondja, mennyire sajnálja, és találkozott Nancyyel is, mielőtt a lány visszament volna Bostonba. És ekkor megértette, miért szerette őt Andy. Még hasonlítottak is egymásra: két magas, vékony, finom vonású, arisztokratikus megjelenésű szőkeség. Gyönyörű gyerekeik lehettek volna, gondolta Izzie. Búcsúzásnál megölelték egymást. Connie-t is meglátogatta újra, és látta a szemében a Seanért való aggodalom feszültségét. Ő volt Mike segítsége a munkában, de ezt Seannak kellett volna csinálnia, ahelyett, hogy az életét kockára téve bűnözőket üldöz. Izzie nem értette, mire jó ez, és a legkevésbé sem tartotta nemes célkitűzésnek. Az ő szemében rossznak tűnt, hogy Sean szüleinek örökösen rettegniük kellett, hogy megölik a fiukat, és Sean barátjaként ő maga is ezt élte át. Hosszú sétát tett Jenniferrel, és alaposan meg-hányták-vetették ezt a dolgot. Izzie most mindösz-sze annyit tudott, hogy el akar menni. Júniusig, a tanév végéig nem mehetett el. Addig a tavaszi szünetet leszámítva ide volt kötve San Franciscó-hoz. Argentínára gondolt, és arra, hogy milyen gyógyítóan hatott rá az az út. Új lendületet adott az életének. Úgy határozott, a tavaszi szünetben elutazik Japánba, azt meg, hogy mit kezdjen a továbbiakban az életével, később is eldöntheti. Abban azonban biztos volt, hogy el kell menekülnie. Mindentől. Talán egy év múlva beiratkozik egyetemi továbbképzésre, de nem maradhat itt örökre, a barátait gyászolva. Már csak ő maradt meg és Sean, de a fiú is olyan, mintha meghalt volna, hiszen egy év alatt csak egy hétig beszélhetett vele. Miféle élet, és milyen barát az ilyen? Visszament dolgozni, és Wendy őszinte részvétét nyilvánította neki. Ismerte Andy anyját, és ő is ott volt a temetésen. Izzie nem látott ott senkit, csak Andyt a koporsóban, és az apját, ahogy ott állt az emberek előtt, és arról beszélt, hogy azt hitte, ez vele nem történhet meg. Mindannyiukkal megtörtént, az egész közösséggel, a közösség mulasztást követett el azzal, hogy nem mentette meg, hogy olyan világot teremtett, amelyben fiatal emberek, akik mindent megkaptak ehhez a világhoz, inkább meghaltak, mintsem hogy éljenek. Olyan rejtély volt ez, amelyet láthatóan senki sem tudott megfejteni, de túl gyakran fordult elő, túl sok emberrel.
Most Andyvel történt meg, ő vált nemzedéke új áldozatává. Áldozatul esett annak a nyomásnak, amelyet önmaga és a szülei gyakoroltak rá, hogy mindig mindenben tökéletesnek kell lennie. Ahogy Larry is nyomást gyakorolt Billyre, hogy nagy futballista, sztár legyen belőle. Valamilyen értelemben túl nagy elvárásokat támasztottak velük szemben. Mindannyiuknak felül kellett múlniuk azt, amit elvártak tőlük, vagy legalábbis meg kellett felelniük az elvárásoknak, még ha ez az életükbe került is. Izzie áprilisra tervezte a japán útját, amit ezúttal maga akart fizetni. A vidéket szerette volna látni, és a szentélyeket Kiotóban. Májusig nem kellett megújítania a szerződését az iskolával, úgyhogy ráért majd akkor eldönteni, hogy mi legyen a továbbiakban. Remélte, hogy mialatt Japánban lesz, ezt is kitalálja. Valami újat kellett látnia, és újra kellett kezdenie az életét. Abból, amit eddig csinált, már semmit sem tartott jónak. Csak azt nem tudta, hogy mi lenne a helyes. Az elutazása előtti estén apjával és Jenniferrel vacsorázott. Komolynak és nyugodtnak látszott; apja aggódott érte, de Jennifer nyugtatgatta Jeffet, hogy minden rendben lesz. Izzie mindig is azt tette, ami helyes volt, és a japán út is jó jel. Mutatja az élni akarását, még ha Andy halála tagadhatatlanul újabb rettenetes csapást jelentett is neki. Az ártatlanság végleges elvesztését, a remény tagadását önmaga és a barátai számára. A szünet előtti utolsó napon húsvéti tojást festett az óvodásokkal, ami a gyerekeknek is, neki is nagyon szórakoztató volt. A repülőtérre taxival ment. Kezében a belépte-tőkártyával és az útlevelével becsekkolt, és az egy szem kézipoggyászával épp képes magazinokat vásárolt, amikor megszólalt a mobiltelefonja. Con-nie volt az. - Hála istennek - kiáltotta a nő elfulladó hangon. - Már azt hittem, elmentél. -Majdnem. Egy óra múlva indul a gépem. Miért? Connie nem húzta az időt. -Seant lelőtték. - Izzie lehunyta a szemét, és érezte, hogy a terminál meglódul körülötte. El. Alig. Két golyót kapott a mellébe, és hármat a lábába. És ne kérdezd, hogyan, de valahogy kikúszott az őserdőn át, és valahogy sikerült jelet küldenie. Egy héttel később, titkos hadművelettel mentették ki. Ma éjjel hozzák repülőn Bogotából a miami Jackson Memóriáiba. Mike és én az éjszakai géppel odarepülünk. Gondoltam, te is ott akarsz lenni, amikor megérkezik Miamiba. - Biztosra vette, hogy Izzie ott lesz a kórházban. -Miért? - kérdezte Izzie, és Connie a kérdés hallatán megdöbbent. - Mert szereted őt, és mert a barátod. Ti ketten mindig ott voltatok egymásnak, és már csak te maradtál neki egyedül. - Ő nincs itt nekem, Connie - felelte Izzie hidegen. - És nincs itt neked sem, meg az apjának sem. Az a rögeszméje, hogy Büly és Kevin miatt drog-düereket kell gyilkolnia, de már korábban is ez volt a rögeszméje. Már ötéves korában is rossz embereket akart elkapni. És közben összetöri mindany-nyiunk szívét. És legközelebb meg fogják ölni. - Nem hiszem, hogy ezek után vissza fog menni - felelte Connie csendesen. - Állítólag nagyon súlyosan megsebesült, és alig úszta meg élve. - Zavarba hozta és megrémítette Izzie reakciója és nyers szavai. -Vissza fog menni - jelentette ki Izzie mély meggyőződéssel. - Mihelyt négykézláb mászni tud, vissza fog menni, és egy évig megint nem fogod tudni, hol van, hogy él-e vagy meghalt. Én nem akarom tovább játszani ezt. Túl sok fájdalmat okoz. - Épp azon volt, hogy megszabaduljon ettől a fájdalomtól, még akkor is, ha ezzel együtt a fiútól is megszabadul. - Sajnálom. Azt hittem, tudni akarod. -Akarom. Szeretlek, Connie, és szeretem őt. De szerintem rossz az, amit csinál, rossz mindany-nyiunknak, és különösen neki. És nem akarom, hogy megint teljesen összetörje a szívemet, amikor majd meghal. Márpedig meg fog halni. Legközelebb az ő temetésén fogunk összegyűlni. Boldog vagyok, hogy most rendben van, de nemsokára nem így lesz. Nem akarom
tovább nézni ezt, mert belepusztulok. Mondd meg neki, hogy csókoltatom. Most elrepülök Japánba. -Vigyázz magadra - mondta Connie szomorúan, és letette a telefont. Izzie kifizette a magazinokat, azután leült, és várta a beszállást. Rosszul érezte magát. Semmi másra nem tudott gondolni, csak hogy milyen állapotban lehet most Sean, és hogyan volt képes egy héten át kúszni-mászni kifelé a dzsungelből, öt golyóval a testében. Nem tudta, miért nem halt meg, de legközelebb, vagy eggyel azután, meghalhat. Esztelenül, mániákusan csinálja azt, amit csinál, és ez neki túl sokba kerül. Komolyan gondolta, amit Connie-nak mondott. Még abban sem volt biztos, hogy az életben még egyszer látni akarja-e Seant. Lehet, hogy megszakadna a szíve. Szólították a gépre várakozókat, ő pedig felállt, és beállt a sorba. A többi utassal együtt besorolt a folyosóra, de mielőtt felszállt volna a Tokióba induló gépre, megtorpant. Nem tudta megtenni. Gyűlölte ezért a fiút. Nem volt joga ezt művelni vele, még akkor sem, ha a barátja. Megfordult, és a folyosón át visz-szament a terminálra. Egy hosszú percig állt ott, hogy megértse, mi ennek az értelme, de nem sikerült. Aztán átvágott a terminálon, és vett egy jegyet Miamiba. Gyűlölte Seant, amiért ezt művelte mindannyiukkal.
Huszonharmadik fejezet Izzie gépe hamarabb ért földet Miamiban, mint Sean szüleié, így már a kórházban volt, mire ők megérkeztek. Connie hálás pillantással nyugtázta, és nagyon megkönnyebbült, hogy ott látja. Egy orvostól megtudták, hogy Seant az imént hozták be, pillanatnyilag az intenzív osztályon van. Pár percre bemehetnek hozzá, de nem maradhatnak sokáig. Először Connie és Mike mentekbe, utánuk Izzie egyedül. Megdöbbent, milyen rettenetesen leromlott állapotban van Sean. A felsőtestét vastag kötés borította, és mindenhonnan csövek álltak ki belőle. A lábába, amelyet eltaláltak a golyók, és összetörték a csontját, dréncsöveket vezettek be. Izzie el sem tudta képzelni, hogy volt képes kivergődni a dzsungelből, és életben maradni. Húsz évvel öregebbnek látszott a koránál, de élt. A szeme félig le volt hunyva, de amikor megpillantotta a lányt, kinyitotta, és láthatóan meglepődött. - Mit keresel itt? - suttogta, és a lány keze után nyúlt, amely az ágyon feküdt. Izzie nem tudta megállni, hogy végig ne simítson Sean arcán, majd a haján. - Nem volt jobb dolgom, úgyhogy gondoltam, eljövök Miamiba, és beugrom ide. Ugy látom, rendesen hazavágtad magad, tökfilkó - mutatott a fiú mellére és lábára. Sean nevetni kezdett, de túlságosan fájt minden porcikája. -Igen, mondhatni. Látnod kéne, hogy néz ki a másik fickó - suttogta. Nem árulta el a lánynak, de hatot is megölt közülük. Ellenségei azt hitték, ő is meghalt, és mind a mai napig nem tudják, hogy életben van. A következő bevetésekor más személyazonosságot kap az FBI-tól. - Vissza fogsz menni? - fogta suttogóra a hangját Izzie is. Sean habozott, aztán bólintott. Izzie nem lepődött meg. O előre megmondta a fiú anyjának. - Gondoltam. Őrült vagy, Sean O'Hara. És ezt nem bóknak szánom, de örülök, hogy élsz. A szüleid nem azt érdemlik, hogy még egy fiút elveszítsenek. - Az egyetlent, aki megmaradt nekik. De most boldog volt. Jó volt látnia a fiút, még ebben a siralmas állapotában is. Nem említette neki Andyt. Óriási csapást jelentene számára is, és még túl beteg ahhoz, hogy el tudja viselni. Ami pedig őt magát illeti, tudta, hogy előbb-utóbb eljön az a nap, amikor Sean is meghal, és ez neki már túl sok lesz. Előre szoktatta magát a gondolathoz, különösen mert biztos volt benne, hogy a fiú visszamegy. Megszállottan kereste a halált, és ebben senki sem akadályozhatta meg. Izzie elég okos volt, hogy meg se próbálja.
Sean becsukta a szemét, és elszundított. Erős nyugtatókat adtak neki, ennek ellenére észnél volt, és boldog, hogy láthatja a lányt. Izzie másnap reggel is bement hozzá, beszélt vele néhány percet, aztán elment. Visszarepült San Franciscóba, és úgy döntött, elhalasztja a japán útját. Már elveszített belőle két napot, így inkább majd valamikor később megy el. Értesítette apját, hogy visszajött, és a tavaszi szünet hátralévő napjait hosszú sétákkal és egyszerű, nyugodt foglalatosságokkal töltötte el. Mindeközben azon gondolkodott, amit Miamiban látott. Két hét múlva pedig, amikor újrakezdte a munkát az óvodában, Connie felhívta, hogy elmondja, otthon vannak. Sean még a kórházban fekszik, mondta, és egy darabig ott is marad. A lőtt sebek miatt fellépett valami komplikáció, de végül rendbe fog jönni. Ha ezt vele kapcsolatban egyáltalán ki lehet mondani, gondolta Izzie. Az egyik napsütéses májusi délutánon Izzie kilépett az óvoda kapuján, és felnézve meglátta Seant, ahogy ott áll valami lehetetlen szabású öltözékben, szakállasán, botra támaszkodva, és őt nézi. Ahogy a férfi nehézkes léptekkel elindult felé, Izzie szíve elfacsarodott. Egy már nem létező univerzum utolsó túlélői voltak ők ketten, egy másik bolygóé, amely a barátaik halálával eltűnt a semmiben. - Mi hozott ide? - kérdezte, miközben odalépett, és megölelte Seant. Eresebbnek, izmosabbnak tűnt, még így, botra támaszkodva is, és valameny-nyit fel is szedett magára, amióta Miamiban látta. - Látogatóba jöttem haza - felelte a fiú csendesen, és tekintetét belefúrta Izzie szemébe. Látni akartalak, Izzie, és a szüleimet is. - Miért? Úgy értem, hogy engem miért? Mit számít? Nemsokára úgyis halott leszel, ahogy a többiek mind. - Kösz a bizalmat - fintorodott el Sean. - Látod, hogy most is sikerült megmaradnom. - Ez még őt magát is meglepte. Már hallott Andyről, és ez is elszomorította. Borzasztó nagy veszteség, hiszen olyan nagyszerű srác volt, annyival különb nála. Csodálatos élete lehetett volna, ha nem vet véget neki. - Talán legközelebb megint sikerülni fog - felelte a lány, de a szeme arról árulkodott, hogy nem hiszi, és már nem is akar reménykedni benne. - Megiszunk valahol egy kávét? - javasolta bátortalanul Sean. -Jó. Hozzám is eljöhetsz. - Már a nyelvén volt, hogy gyalog sincs messze, de Seannak a bottal messze lett volna. Szerencsére a lány az anyja kocsijával jött dolgozni, így azzal mentek Izzie lakásáig. Időbe telt, mire Sean feljutott a lépcsőn, aztán leült a nappaliban, és körbenézett. Látta az Ötösfogat tagjairól készült képeket, amelyeken együtt voltak még gyerekekként, és látott olyanokat is, amelyeken csak ő volt egyedül. Meghatódott. Vajon miért van rólam kép külön is, töprengett. Izzie kiolvasta a kérdést a szeméből. - Egyedül te maradtál életben - mondta, majd leült mellé, és odanyújtott egy csésze kávét. Sean óvatosan letette egy képes újságra, hogy ne hagyjon nyomot az asztalon, és egyenesen a lány szemébe nézett. -Izzie... - Elkezdett valamit mondani, de nem tudta befejezni. Mielőtt bármelyikük is felfogta volna, mi történik velük, Izzie Sean karjában találta magát, s a fiú csókolni kezdte. A lány azt sem tudta, most viaskodnak egymással, vagy szeretkeznek, vagy csak próbálnak életben maradni. Úgy érezte, mintha valami ellenállhatatlan erő venné birtokba mindkettőjük testét, és a fiú lényének a túléléshez felhasznált minden cseppje most át-áramlana az ő testébe. Sean erősebb volt, mint gondolta, és rossz lábát maga után húzva, a karjában vitte őt be a hálószobába, ahol valósággal letépte róla a ruhát, Izzie pedig az övét. Két kétségbeesett ember szeretkezett olyan vad szenvedély-lyel, amilyenről Izzie soha még csak nem is álmodott, és amit eddig sohasem érzett sem Sean, sem más iránt. Életben voltak. Túlélték. Rettenetesen nagy szükségük volt egymásra. Hirtelen mintha két félből most váltak volna egy egész emberré,
és amikor végül kifulladva elnyúltak az ágyon, Izzie Sean karjában fekve, szótlanul bámult a fiúra. Mindig arra várt, hogy egyszer majd valami ilyesmi fog történni vele, most mégis meg volt lepve. - Mi volt ez? - kérdezte súgva. Olyanok voltak, mint a megszállottak. Két test, egy közös lélekkel. - Nem tudom biztosan. Szerelmes vagyok beléd, Izzie. Ezt akartam elmondani neked. Fogalmam sincs, mit csináljak. Tudod, mi hozott ki engem abból a dzsungelből, mi volt az, ami miatt a könyökömön vonszoltam ki magam onnan? A gondolat, hogy téged újra láthassalak. Izzie ott feküdt mellette, és úgy nézett rá, mintha a lelkét fürkészné. -Vissza fogsz menni a föld alá? - Ez volt az egyetlen, amit tudni akart. Nem azt, hogy szereti-e őt, hanem hogy vissza fog-e menni. És Sean mindig becsületes volt vele. - Igen, visszamegyek - suttogta. - Vissza kell mennem. Izzie bólintott, és olyan gyorsan pattant ki az ágyból, amilyen gyorsan odakerült, és már a szoba túlsó feléből nézett le Seanra. -Akkor tűnés az ágyamból. És az életemből. Örökre. Látni sem akarlak többé. Ezt nem teheted velem. Nem engedem. A többiek mind magukkal vittek egy darabot belőlem. Ha meghalsz, mert meg fogsz halni, ha visszamész, akkor elviszed magaddal ami még megmaradt. Ezt nem engedem. Azt csinálsz, amit akarsz, de ide többé nem jöhetsz, nem mondhatod, hogy szeretsz, nem szeretkezhetsz velem, hogy aztán összetörd a szívemet, amikor visszamész, és megöleted magad. Ki innen! Izzie arca kőkemény volt, és Sean nem szólt egy szót sem. Tudta, mindenkinél jobban tudta, hogy a lány komolyan gondolja. Fölkelt az ágyból, és Izzie tekintetét magán érezve felöltözködött. Izzie-n rózsaszín szaténselyem pongyola volt, és Sean nagyon szeretett volna újból lefeküdni vele. És ami még rosszabb, Izzie tudta, hogy megtalálta, amit keresett, a szenvedélyt, amit soha semmiben nem tudott felfedezni. Sean volt az. De az arcán mindebből nem látszott semmi, amikor a fiú az ajtóhoz lépett. - Igazad van. Bocsáss meg. Nem volt jogom ezt tenni. Vigyázz magadra, Izzie. Szeretlek, de ez mellékes. Izzie nem szólt semmit, de amikor Sean elhagyta a lakást, könnyekben tört ki. Hallotta, amint a fiú lassan lebiceg a lépcsőn a sebesült lábával. Miután Sean elment, zokogva dőlt végig az ágyán. Amikor legutóbb találkoztak, arra gondolt, hogy most látja utoljára, és most megint ezt érezte. Gyűlölte őt érte. Hogyan törölje ki a szívéből, hogy tizenkilenc éven át szeretett valakit! De Sean halott ember volt, és ezt a lány tudta. Kicserélte a repülőjegyét egy június közepén Indiába induló gépre szólóra. Úgy tervezte, hogy egy vagy két hónapot tölt majd utazással. Már aláírta a szerződését a következő tanévre, de megmondta, hogy ez lesz az utolsó. Jelentkezik egyetemi továbbképzésre, valószínűleg Európába. A családján kívül semmi sem kötötte ide többé. Az ösz-szes barátja eltűnt az életéből. Már nagyon várta az utat, sokat olvasott India csodáiról. Autót akart bérelni) hogy azzal járja be az úti céljait. Nem félt attól, hogy egyedül kell utazgatnia. Az utolsó óvodai nap mindig eseményszámba ment. A gyerekek szeptemberben első osztályosok lesznek, amire Wendy és Izzie jól felkészítette őket. Az utolsó napjaikat élték kisgyerekként, mielőtt belépnének a nagyobbak világába. Izzie sajnálta, hogy búcsút kell mondania nekik, különösen Danának és Daphnénak. Sorra megölelte őket, . és mindenki kapott tőle egy könyvet, benne személyre szóló dedikációval. Még neki is megvolt a könyv, amelyet Miss June-tól kapott az utolsó óvodai napon: a Jó éjszakát, Hold egy szamárfüles példánya. Miután a gyerekek elmentek, Wendy és ő rendet raktak utánuk a teremben. A tanév végén mindig elkövetkezett egy pillanat, amikor visszaemlékeztek az eltöltött időre, de már az ősszel kezdődő új tanévre is gondoltak.
- Hát, megcsináltuk - mondta Wendy, és rámosolygott. - Megint elment egy év. - Kíváncsi volt, vajon a következő tényleg Izzie utolsó éve lesz-e, vagy megint itt ragad, ahogy a múltkor is. Wendy számára ez a munka olyasmi volt, mintha a tojásból előbújó verébfiókák a szeme láttára kelnének szárnyra. Izzie másképp viszonyult az óvodához. Ő mást is szeretett volna csinálni, mint például most nyáron, amikor Indiába készült. A dolog úgy állt, hogy apján és Jenniferen kívül minden szál, ami San Franciscóhoz kötötte, elszakadt. Úgy érezte, itt az ideje, hogy elmenjen, hogy megtanuljon önállóan repülni, és próbálja megkeresni azt a szenvedélyt, amelyről az anyja beszélt. Majdnem Sean volt az, ő lehetett volna, de a döntése miatt szóba sem jöhetett. Connie-tól tudta, hogy két hete elment, most Washingtonban van, ott kezelik a lábát, és várja, hogy pár hónap múlva megkapja az újabb megbízását. Izzie minden jót kívánt neki, de nem akart többé Sean világának része lenni. Nagyon nehéz volt elhagyni, elküldeni őt, tudván tudva, hogy mennyire szeretik egymást. Mindkettőjük számára erről tanúskodott az a dél- « után, amit az ágyában fekve töltöttek el. De tudta, hogy ezt kellett tennie, és nem bánta meg. Ki akarta törölni az életéből Seant és az állandósuló fájdalmat, amit a fiú iránti szerelem jelent. És borzasztóan sajnálta a szüleit. - Küldj nekem egy képeslapot Indiából - mondta Wendy, miközben megölelték egymást. - Ennél jobbat gondoltam - mosolygott rá Izzie. Szeretett Wendyvel dolgozni. Kedves nő volt, és neki különösen is jót tett az a két év, amit az óvodában töltött el. Közben ő maga is felnőtt. - Egy szárit hozok neked. - Egész listája volt arról, hogy mi mindent szeretne vásárolni ott, de minden másnál inkább a lelki békéjét akarta visszaszerezni. Gyógyulni megy Indiába. Miután Wendytől elvált, hazasétált. Kulcsával kinyitotta a külső ajtót, és már épp indult volna fel, amikor észrevette őt. Oldalt, egy fa alatt állt, farmerban és terepszínű dzsekiben. Nála volt a bot, de nem támaszkodott rá. A szakálla meg volt nyírva, és a haját is levágatta. Sean. Izzie ránézett, de nem hívta, hogy jöjjön be, csak lassan elindult feléje. -Visszajöttem - mondta Sean, amikor Izzie megállt mellette. - Látom - felelte a lány nyugodtan. - Kértelek, hogy ne gyere többé el hozzám. A tekintete elárulta, hogy komolyan mondja. Seannak rosszulesett, de nem hibáztathatta Iz-zie-t, akin nem látszott, hogy dühös lenne rá, csak eltűnt előle. Talán örökre. Azt akarta, hogy Sean lépjen ki az életéből, és ő nem lépett ki. Izzie úgy érezte, az életben maradása múlik rajta. - Csak mondani akartam neked valamit, nem telefonon, hanem személyesen, azon kívül, hogy szeretlek, de ez most talán lényegtelen is. - A lány szemét látva az a rémítő érzése támadt, hogy valóban így van. - Visszajövök. Hazajövök. Igazad volt a szüleimmel kapcsolatban. Ez túl sok nekik. Apám már nehezen boldogul egyedül a cégével. Soha egyetlen szóval sem említették nekem, nem kértek tőlem semmit, de azt hiszem, elegük volt abból, amit csinálok. Ez most tényleg komoly volt. Kis híján odavesztem, de megérte. Felszámoltuk az egyik legveszedelmesebb drogbandát Kolumbiában. A vezetőik halottak, vagy egy életre megnyomorítottuk őket. Még sokan vannak, de nem juthatok el mindhez. Ezt már megtanultam. Ideje, hogy hazajöjjek. Két napja leszereltem. Csak azt akartam, hogy tudd. Ha mégis számítana. - Kellene, hogy számítson? - nézett rá Izzie fagyosan. Még dühös volt rá mindazért, amin keresztülmentek miatta. Tudta, hogy a szülei már megbocsátottak neki, de ő nem. Seannak sok mindenért kellett őt kárpótolnia. - Mit gondolsz, képes lennél így is boldogan élni? - szegezte neki a kérdést. Mindketten tudták, hogy a fiúnak lételeme az izgalom és a veszély. -Talán - felelte elgondolkodva Sean. - Nem tudom. Őszintén bevallom, hogy a munka izgalma hiányozni fog. Szenvedélyemmé vált. De vannak más szenvedélyek is, amelyek végső soron többet érnek. Elmondtam, amit el kellett mondanom. A többi már az én dolgom, vagy azé, aki még akarja... mint például te - suttogta -, ha kellek neked. Szeretlek, Izzie... jobban szeretlek, mint a hivatásomat. Pedig gyerekkoromtól arra készültem, hogy egyszer majd
titkosügynökként drogterjesztőkre fogok vadászni. Hogy mennyire szeretlek, addig nem is tudtam, amíg nem kezdtem el a munkát. A föld alatt csak arra tudtam gondolni, hogy visszajövök hozzád, és együtt fogunk élni. Izzie feszült figyelemmel nézte Sean arcát, és próbálta eldönteni, komolyan gondolja-e, és vajon képes lesz-e rá, hogy felhagyjon a hivatásával. Az biztos, hogy a fiú nagy utat tett meg a szívében, hogy végül eljusson hozzá. És amit mondott, az más volt, mint az eddigiek, nagyon más. Ami őt magát illeti, ő mindig is ezt akarta, csak ezt most már tudta is. Azóta tudta, amióta Sean legutóbb itt járt. Sean volt az ő szenvedélye, ami eddig hiányzott az életéből. Miután meghallgatta a fiút, bólintott, de nem válaszolt. Túl sok mindent kellett volna mondania neki, a gondolatok egymásra torlódtak benne. - Fel akarsz jönni? - Mindössze ennyit tudott kinyögni, aztán rámosolygott Seanra, és elindultak felfelé a lépcsőn. A fiú még a kezét sem merte kinyújtani, hogy megérintse, nehogy Izzie elpárologjon, eltűnjön, mint valami káprázat. Izzie megállt, hogy kávét tegyen fel, de Sean magához húzta, és ugyanazzal a szenvedéllyel amely a múltkor lobbant lángra bennük, megcsókolta. Ugyanaz történt most is, a lappangó tűz, amely oly hosszú idő óta segített nekik életben maradni most is felizzott, és a láng ismét eggyé forrasztotta kettejüket. A szerelem volt az, amely minden erőpróba, minden tragédia ellenére életben tartotta őket. Később kifulladva feküdtek egymás karjában az ágyban. Sean mosolyogva gyönyörködött Izzie-ben. A legszebb nő volt, akit valaha látott. Mindig is így gondolta, és most végre az övé volt. Izzie átgurult, feltámaszkodott az egyik könyökére, és ugyanazzal a mosollyal nézett le rá, mint amikor szerelmes lett belé azon az első napon az óvodában. Sean csak nézte-nézte a lányt, és boldog volt. Izzie föléhajolt, megcsókolta, és kimondta azokat a szavakat, amelyekre a fiú annyira várt: - Isten hozott itthon.
