.GALÁNTAI ZOLTÁN.
.Creatio ex nihilo:. az id√ archeológiája és az id√utazás zió van: három térbeli és egy id√beli”, majd kés√bb azt is hozzáteszi, hogy „a tudományos világ tisztában van azzal, hogy az id√ nem egyéb, mint a térnek egy fajtája”, és abból, hogy öner√b√l képtelenek vagyunk az id√utazásra, még nem következik, hogy valóban lehetetlen volna. Hiszen „egy vadember vagy egy állat sem lebeghet huzamosabb ideig hat láb magasságban a föld felszíne fölött. […] A m∫velt ember (azonban) a nehézkedési törvény ellenére fölszállhat a léghajóban, és miért ne remélhetné, hogy végül képes lesz megállni, vagy képes lesz mozgását gyorsítani az id√ben, s√t ha akar, vissza is fordulhat és az ellenkez√ irányban is utazhat?”3 Az id√gép lehetségességét „bizonyító” hasonlat persze meglehet√sen újkelet∫: Lagrange és D'Alembert vetik fel az Enciklopédiában, hogy az id√ a tér „negyedik dimenziója” lenne, és miközben Wells tehet√s, a természettudományok kés√ XIX. századi eredményei iránt érdekl√d√ szerepl√i a kényelmes b√rfotelekben hátrad√lve hallgatják a f√h√s beszámolóját a sok ezer évvel kés√bbi eseményekr√l, nem csak annak nincsenek tudatában, hogy milyen logikai ellentmondásokkal és az elfogadott fizikai törvényeket sért√ következményekkel járna az id√utazás, hanem minden valószín∫ség szerint azon sem töprengenek el, hogy az általuk használt fogalmak: az id√ és a tér jelentésének kialakulása maga is id√beli: bizonyos értelemben fejl√dés eredményeként megvalósuló folyamat, és a korábbi századok tudósainak egyszer∫en nem juthatott volna eszébe, hogy az id√utazás lehet√ségeivel foglalkozzanak. Pedig a századvég gondolkodásában nagyon is központi szerepet játszott az id√ és fejl√dés fogalma: fontosabbat, mint az el√z√ korokban bármikor, hi-
A gép nikkelb√l és elefántcsontból készült, egyes részeit pedig hegyikristályból reszelték és csiszolták. Teljesen készen állt, csak a hajlított kristálytengelyek hevertek még ott, befejezetlenül, a padon, néhány rajz mellett. Kezembe vettem az egyiket, hogy jobban megnézzem. Úgy látszik, kvarcból volt… – Ezen a gépen – mondta az id√járó, és magasra emelte a lámpát – felfedez√útra indulok az id√ben. (H. G. Wells: Az id√gép. Ruzitska Mária fordítása)
AZ ID◊GÉP
A
mikor Wells 1895-ös regényének a f√h√se bemutatja barátainak: egy újságírónak, egy vidéki polgármesternek, egy pszichológusnak és néhány más érdekl√d√nek az id√gép m∫köd√képes modelljét,1 a viktoriánus Anglia díszletei veszik körül. A vacsorát alig fél órája szolgálták fel az inasok, a kandalló párkányán gyertyák égnek, és a falikarok az akkori fogalmak szerint fényárba borítják a szobát: ezekben a pillanatokban minden bizonnyal úgy t∫nik a jelenlév√knek, hogy tudományos kísérletr√l van szó, és végs√ soron nem is olyan hihetetlen, hogy miként az új kor technikájának segítségével el lehet jutni a Föld legtávolabbi pontjaira is, úgy most már a „negyedik dimenzió”, az id√ is bejárhatóvá válik.2 Elvégre lényegét tekintve nem sokban különbözik a tért√l. „Nyilvánvaló – mondja az id√utazó –, hogy az érzékelhet√séghez minden testnek négyirányú kiterjedésre van szüksége: hosszúságra, szélességre, vastagságra és id√tartamra […], valójában négy dimen-
133
Galántai Zoltán
szen a darwinizmussal kapcsolatban rájuk irányult a figyelem, és amikor a Wells regényével egy évben, a szintén 1895-ben felt∫n√ Percival Lowell arról kezd beszélni, hogy a Földhöz olyannyira hasonlító Marson értelmes élet van, akkor éppen az evolúcióra alapozza érveit, és kimondva vagy kimondatlanul arra a kortársak számára végs√ soron egyáltalán nem meglep√ következtetésre jut, hogy ha megfelel√en hosszú id√ áll a rendelkezésére, akkor egy értelmes faj a bolygóját, s√t akár az egész Világmindenséget is átalakíthatja.4 Addig persze, amíg az ember is ilyen magasságokba emelkedik majd, az akkoriak szerint is mérhetetlenül sok id√nek kell eltelnie, de maga a feltételezés jól tükrözi az 1800-as évek végének tudományba vetett optimizmusát, valamint áttételes módon az abba a feltételezésbe vetett hitet is, hogy létezik vagy legalább léteznie kellene egy olyan, egységes tudománynak, amely átfogja a valóság összes síkját (hiszen az ember az, aki különbséget vél felfedezni ezek között a síkok: a fizika és a biológia, a kozmogónia és a történelem között5), és lehet√vé teszi, hogy ugyanazokkal az eszközökkel: ugyanazokat a törvényeket felhasználva magyarázzunk meg olyan, látszólag egymástól távol es√ területeken bekövetkez√ jelenségeket, mint amilyen a felszíni formációk kialakulása a geológiában vagy az emberi társadalom dinamikája. Azokban a századvégi pillanatokban, amelyekben Wells regényének szerepl√i a szalonban ülve az id√utazó beszámolóját hallgatják egy ragadozóvá vagy zsákmányállattá korcsosult, humán fajok által benépesített, id√ben távoli világról, ahol már csak romos épületek utalnak az emberi nem: az eloik és a morlockok valahai √seinek nagyságára, az úgynevezett civilizált nemzetek az „er√sebb jogán” igázzák le az utolsó ismeretlen területek lakóit is. El√retörés, expanzió, hódítás minden lehetséges irányba a szárazföldeken és a tengereken, de a fantaszták már arról töprengenek, hogy nemsokára kilépünk majd a világ∫rbe is6: logikusnak t∫nik hát a feltételezés, hogy az emberiség egyszer ugyanúgy fogja felderíteni és meghódítani a negyedik dimenziót: az id√t, ahogy a XIX. század végén a teret, és Wells regényének megjelenésekor már csak azért is azt lehet gondolni, hogy van jogosultsága ennek a „tudományos imperializmus”-nak, mert addigra valóban megszületik az az elméleti konstrukció: az evolúcióelmélet,7 amely a látszat szerint ugyanúgy kiterjed a természetre és a társadalomra egyaránt,8 miként a matematikai tér fogalma is magában foglalja a fizikailag létez√ világ leírását.
A TÉR MATEMATIKÁJA
A
XIX. század végi tudósok a matematikai absztrakció révén létrejöv√ végtelen tér analógiájára képzelik el az id√t, és az így kialakított képbe tökéletesen beleillik az a feltételezés, mely szerint – mint korábban már szó volt róla – valójában ugyanúgy mozoghatunk benne a nekünk tetsz√ irányba, ahogy a térben is. Ez az elképzelés majd tovább él a századforduló után is, és ezért írja azt Egon Friedell Wellsszel összhangban, ám már Einstein és a relativitáselmélet után Az id√gép visszatér cím∫ kisregénye lapjain, hogy „Minket nem a tér, hanem az id√ korlátja szorít, ahhoz vagyunk […] hozzákötözve. Ha síkbeli figurák volnánk, akik csak két dimenzióban tudnak mozogni: el√re-hátra és jobbra-balra, akkor a legnagyobb korlátnak a magasság-mélység t∫nne; az volna az igazi rejtély. Azt tennénk meg a szellemek birodalmának. Így viszont a mi szellemeinké a negyedik dimenzió birodalma.”9 Friedell gondolatmenetét követve nem nehéz eljutni addig a pontig, ahol feltételezhetjük, hogy az id√ absztrakt módon ugyanolyan végtelen, mint az a matematikai tér, ahol három tengely jelöli ki a három dimenziót.10 Amikor is az elvonatkoztatásnak, az újkori természettudomány legmeghatározóbb eszközének alkalmazása révén nem csupán arra nyílik lehet√ségünk, hogy újabb dimenziótengelyeket rendeljünk hozzá újabb, hipotetikus irányokhoz és a XX. század közepére ne csupán az elméleti fizika m∫vel√i, de a science-fiction átlagolvasói számára is ismer√snek (és ezen keresztül ismertnek) t∫njék a sokdimenziós tér fogalma. És ezzel az egyáltalán nem szemléletes képpel dolgozva már bátran megtehetjük, hogy minden határon túl növeljük az egyazon középpontból kiinduló három, négy vagy tetsz√leges számú félegyenes hosszúságát, és az euklidészi matematika egy továbbfejlesztett, relativisztikus és az eredetire már nem is emlékeztet√ változata segítségével írjuk le a világot,11 ahol az id√tengely akármilyen hosszú lehet. Ez a megközelítési mód viszonylag újkelet∫ fejlemény: gyakorlatilag a XVI. század végéig, XVII. század elejéig már csak azért sem jutna eszébe bárkinek feltételezni, hogy a Világmindenség akár végtelenül nagy kiterjedés∫ is lehetne, mert az Aquinói Szent Tamás nevéhez f∫z√d√, XIII. századi kanonizációt követ√en annak az Arisztotelésznek a felfogása válik uralkodóvá, akinek a tanítása szerint a világ szükségképpen zárt és véges kristályszférák szigo-
134
Creatio ex nihilo: az id√ archeológiája és az id√utazás
rúan hierarchizált buborékuniverzuma. A skolaszti- dolja, hogy az Univerzum véges átmér√j∫, zárt és kus egek felépítése most mintegy visszatükrözi azt gömb alakú, a karteziánusok máris elszakadnak a az isteni rendet, melyben a dolgok egymással szi- szemléletességt√l, amikor kijelentik, hogy az tekintgorú alá- és fölérendeltségi viszonyban vannak, het√ anyagnak, aminek térbeli kiterjedése van, míg tehát szükségképpen végesnek kell lennie ennek a a fizika a térben mozgó, és a geometria pedig a térben skolasztikus álmokból kibontakozó világmindenség- nyugvó testek tudománya. Vagyis levonva a neoplanek egymást lehatároló gömbhéjaival, mert azon túl, tonista felfogásból adódó következtetéseket úgy hogy az arisztotelészi fizika nem is engedné meg a gondolják, hogy a Világmindenség az isteni tökélevégtelen tér létezését, a létez√k láncolatának is fok- tesség∫ geometriai szabályok megvalósulása, a tér ról fokra el kell vezetnie a Teremt√ig. Ráadásul egy pedig tulajdonképpen matematikai tulajdonságokkal ilyen zárt és véges Univerbír: homogén, izotrop és Történelem és anakronizmus zum a korabeliek számára minden irányban végtelen. „A tér rendszeres, tudományos felderítése már több, mint öt szemléletesen elképzelhe- évszázada folyik, az id√é még öt nemzedék óta sem – írja t√: olyan, mint egy fallal Aldous Huxley Gesualdo: variációk egy zenei témára cím∫ takörülvett, önmagába zárt nulmányában. – A modern földrajz az ezernégyszázas években ID◊GEOMETés a világ többi részét√l Tengerész Henrik utazásaival kezd√dött. A modern történelem RIÁK modern régészet Viktória királyn√ idején született meg. mikrovilágként elkülönül√ és Az Antarktisz kivételével mincs többé terra incognita, az összes középkori város. Végessége kontinensek minden zegét-zugát felkerestük már. Ezzel szemés hierarchizáltsága jól át- ben micsoda hatalmas történelmi korszakok maradtak mindkkoriban az id√ és a tér máig homályosak! És mennyire frisskelet∫ a múltról szerzett fogalma még nem köt√dik tekinthet√vé teszi. De bármennyire érzékle- tudásunk legnagyobb része!… a történelemnek még mindig különösebben szorosan vannak meghódításra váró új világai.” tes is ez a kép, az 1500-as Ennek megfelel√en a mai értelemben vett múzeum is viszony- egymáshoz, és noha az új évek végét√l kibontakozó lag újkelet∫ jelenség: Jean de Berry hercegnek a XV. században tudományosságot végleg új tudomány mégis felál- Mehun-sur-yèvre-i kastélyában lév√ gy∫jtemény még egyaránt axiomatikus alapokra hedozza, amikor arra kell vá- tartalmaz drágaköveket, mechanikus órákat, narválok fogát, lyez√ Newton kijelenti illatszereket, illetve ereklyéket: „…a chartes-i miasszonyunk laszolnia, hogy vajon tény- inge, a kehely, melyb√l Jézus ivott a Kánai menyegz√n, Szent majd, hogy a végtelen tér leg a mérhetetlenül gazdag József jegygy∫r∫je, s végül a betlehemi gyermekgyilkosság kis Isten érzékszerve: Sensoés összetett valóság elsze- áldozatainak csontjaiból néhány, s√t, Sz∫z Mária egy tejfoga is rum Dei; az az abszolút tér gényítése-e a tiszta mate- megtalálható itt.” Egy külön szobában pedig a természeti cso- pedig, amihez viszonyítva tengeri kagylók, óriáscsontok, strucctojások, kókuszdiók matika módszereinek alkal- dák: minden mozgás történik, Isés egyebek halmozódtak fel. mazása és az axiomatizálás: A következ√ évszázadban Ulisse Aldrovandi hoz létre híres gy∫j- ten mindenütt jelenvalósáaz algebra meg a geometria teményt, amiben szintén helyet kapnak a „mirábiliák”, és az gát, az abszolút id√ pedig az segítségével tényleg csak ezek által felvetett kérdéseket a hit és az asztrológia segítsé- örökkévalóságát szimboliegy hozzávet√leges, durva gével próbálják megválaszolni. A gy∫jtemény célja egyébként zálja, az európai gondolko„A Nap alatt található” valamennyi dolog rendszerezése alkalvázlatot lehet-e készíteni a masint számunkra már formálisnak t∫n√ jegyek segítségével: dás azért továbbra is meszlétezés finomszerkezetér√l, például az alapján, hogy milyen a madarak cs√rének formája. sze van attól, hogy olyan miként azt az arisztotelészi De általában véve is elmondható, hogy a mai értelemben vett alapvet√en átértékelje az hagyomány követ√i állítot- múzeum hiánya csak visszatükröz√dése a középkor alapvet√en id√t, mint ahogy a térrel ták; vagy pedig azoknak a „történelmietlen” szemléletének: Einhard, Nagy Károly élet- tette. Igaz, nagyjából ekkoneoplatonistáknak van igazuk, akik a fizikai világot rira megjelenik ugyan valamiféle történelmi tudat: tartják elmosódott árnyképnek, ami csak az ideális immár nem fogják a rómaiakat számunkra anakrovalóság hitvány utánzata. nisztikus módon az 1600-as évek kosztümjeiben ábÉs amint az utóbbi álláspontot fogadják el, a kö- rázolni a festményeken vagy a londoni Globe színpazépkori városuniverzum lerombolásával párhuzamo- dán, és ha nem sokkal korábban még a klasszikus san egy végs√kig absztrahált és egyáltalán nem a auktorokat tekintették a mérvadónak, akkor most a köznapi tapasztalaton alapuló világ felépítése veszi földrajzi felfedezések meg az irányt∫, a puskapor, az kezdetét. A XVII. század elejének tudósai a neopla- óra, a távcs√ hatására úgy gondolják, hogy az ókoriaktonista hagyomány, a számok, a matematikai abszt- hoz képest mégiscsak van el√rehaladás. Az 1600-as rakció jegyében hamarosan kiterjedés nélküli tö- évek második felének jó tollú és népszer∫ ismeretmegpontokról meg közvetlenül a távolba ható er√k- terjeszt√je, Fontenelle kijelenti, hogy „a legkés√bbi r√l kezdenek beszélni, és bár Galilei még úgy gon- fizikusok és matematikusok szükségképpen a leg-
E
135
Galántai Zoltán
ügyesebbek”, Pascal pedig azt mondja, hogy „Az év- vissza. „Ennek a világnak – jelenti ki egy tanulmászázadok során élt emberek egymásutániságát úgy nyában – az emberi észlelés szempontjából nincsen kell felfogni, mintha egyetlen ember létezne, aki kezdete és vége”, mivel a végtelen tér mélységeiben örökké él és szakadatlanul tanul.” lebeg√ Föld mindig is olyan volt, mint amilyennek a Ez az újkelet∫ öntudat úgy véli, hogy az id√beli kortársak látják: a szél és a tenger eróziója ellenében el√rehaladás egyben tökéletesedés is, és ezzel mint- a vulkáni tevékenység kiöml√ és megszilárduló magha csak azt a XIX. század végi biologista gondolatot mája mindig is új földeket teremtett és fog teremtevetítené el√re, mely szerint az evolúció egyre töké- ni, hogy majd ismét az óceánok hullámverése puszletesebb: a környezethez egyre jobban alkalmazko- títsa el √ket. Tehát nincsen is értelme az id√ben viszdó él√lényeket alkot. Ehhez azonban mérhetetlenül szafelé haladva egy kezd√pontot kijelölni: geológiai hosszabb id√re van szükértelemben megkülönbözrajzírója egész oldalakat vett át szó szerint Suetoniusnak a róség, mint a Fontenelle, a mai császárokról szóló m∫véb√l, mert számára és kortársai szá- tethetetlenek az egymást Pascal vagy mások által fel- mára egyaránt nyilvánvaló volt, hogy Nagy Károly nem csupán követ√ világkorszakok. tételezett legfeljebb pár hasonulni próbál a római uralkodókhoz, hanem valójában azoÉs ha ezt elfogadjuk, akezer földi év, és gyakorla- nos velük. kor az id√, legalábbis leUgyanez az ahistorikus szemlélet például még jóval kés√bbi tilag egészen az 1800-as krónika illusztrációkban is tetten érhet√: ugyanaz a férfialak het√ségeiben, ugyanolyan évek elejéig mindenki ab- kapcsolódik Hector, Jónás, Pitacus, Zenón, Publius Terentius homogénné és végtelenné ból indul ki, hogy a Bibliá- és több ma már kevéssé ismert történelmi személy nevéhez válik, mint a matematikai ban szerepl√ leírásokkal Schedel 1493-as világkrónikájában. És persze a többi portréval struktúrát mutató tér az ugyanez a helyzet, és fölösleges volna megpróbálni valami összhangban tényleg nem isrendszert 1650-es évekre, és egyáltatalálni abban, hogy melyik név melyik arccal van több, mint pár száz generá- párba állítva (a fentebbiek elmondhatók a városábrázolások- lán nem okoz majd gondot ció élhet a Világ teremtése ról is: a legkülönböz√bb európai és nem európai, valóságos és a tér negyedik dimenziójaés megsemmisülése között, képzeletbeli településeket ábrázolja ugyanaz a fametszet.) ként elképzelni, noha a haEz pedig minden bizonnyal összefüggésbe hozható az „anakroés mivel Krisztus eljövetesonlóság azért közelr√l sem nizmusok” jelenségével, vagyis azzal, hogy még a kés√i középlére a Teremtés hat napjá- kor emberei sem találnak kivetnivalót abban, ha Arthur király lesz teljes. Egyel√re nem val párhuzamba állítható lovagjai a történetírók szerint t∫zfegyverrel találkoznak; és lesz jellemz√ az id√re az új hat „kozmikus nap”-ból négy sokáig ugyanilyen rendjénvalónak számít az is, ha egy bibliai modell által sugallt izotrotalán már el is telt, igazából h√st az 1500-as évek végének ruháiban ábrázolnak. pia: a tudósok feltételezik, 12 nem lehet sok hátra. hogy az id√nyílnak kitünte„ – A nézeteltérés a modern munkaadó és a modern munkás Ami azt jelenti, hogy ha között már gyógyíthatatlan betegséggé n√tte ki magát – mondta tett iránya van, és Hutton a tér nem is, de az id√ leg- a munkások legf√bb szóviv√je… követ√je, John Playfair már – Disraeli – folytatta – két nemzetnek nevezte √ket, de az már alább nagyságrendjét te1802-ben azt írja, hogy „E kintve felfogható, és az, aki régen volt. Most már a két faj esetével állunk szemben… glóbusz lakosai […] miként Mi magunk akarjuk intézni sorsunkat, nélkületek akarjuk ina XVIII. század közepén hal tézni, mert ha egy keveset tanulunk, nélkületek is boldogulni a bolygó összes többi részei meg, még gondolhatja azt, fogunk. Kikényszerítjük, amit lehet s ha elértük, újból neki- is, változásoknak vannak hogy az Univerzumot meg- gyürk√zünk, hogy még többet kényszerítsünk ki. Mi vagyunk alávetve. Nemcsak az egyéteremt√ Isten jóvoltából a morlockok.” nek halnak meg, de kihal(H. G. Wells: A püspök lelke. Tonelli Sándor fordítása) módjában volt átélni az nak teljes fajok, s√t, egész emberi történelem egy jelent√s id√szeletét. És azért nemek is.”14 Mintha csak a fokozatos degradálódás elegend√ csupán az emberi történelem által felölelt vagy pusztulás, elsivatagosodás és az erózió kiteljeid√intervallumról beszélni, mert az nyilvánvalóan sül√ munkája jellemezné a földtörténetet, amíg az azonos magával a Világgal: az égitestek és növények utolsó él√lény is el nem pusztul, hogy ott maradjon történetével is. A Naprendszer vagy a talajt borító a magányos ∫rben forogva a kiüresedett bolygó: mikövek ugyanis a Bibilia szerint gyakorlatilag ugyan- ként az emberiség léte is az Utolsó Ítélet napjával akkor jöttek létre, mint amikor az els√ emberpár fog lezárulni. És azért is indokolt itt a Föld arculatát megjelent. átformáló er√ket említeni, mert akkoriban még úgy Eközben a halandó értelemmel felfoghatatlan t∫nik, hogy a geológia: a néhány éve még az unatÖrökkévalóság persze továbbra is a Teremt√re lesz kozó vidéki arisztokraták hobbijának számító tudojellemz√13 egészen annak a James Huttonnek a szín- mány lesz az összeköt√ kapocs e két, párhuzamosan relépéséig, aki a Föld geológiai formációit vizsgálva futó történet között, hiszen mind a kett√ ugyanazt az arisztotelészi végtelen id√ koncepciójához tér azt id√intervallumot fogja át.15
136
Creatio ex nihilo: az id√ archeológiája és az id√utazás
És innét már egyetlen lépés csupán a tér matematikai modelljéhez való, minden korábbinál tökéletesebb hasonulásig és annak feltételezésééig, hogy most is ugyanazok a törvények m∫ködnek, mint valaha. Ha ugyanis a helyt√l függetlenül ugyanazok a természeti törvények határozzák meg egy k√ esésének pályáját a Földön és egy távoli csillagon, akkor joggal tételezhetjük fel, hogy a múltban vagy a jöv√ben sem történik máshogy, és ugyanolyan pályát fog befutni a XVII. század óta él√ tudományos tradíció által meghatározott absztrakt geometriai térben, tetsz√leges pillanatban a matematikai szabályoknak engedelmesked√ test. Ezért gondolhatja Charles Lyell 1830 körül, hogy nem a geológiai katasztrófák: a vulkánkitörések és özönvizek formálták a földfelszínt, hanem ugyanazok az er√k, mint amelyek most is hatnak: a szél és a víz lassú eróziója, a lemorzsolódás, az üledékek felhalmozódása, a hóolvadások meg az évenként ismétl√d√ fagyok. És ehhez nyilvánvalóan nem elég a Biblia által engedélyezett pár ezer esztend√. Ekkor már csak azt kell feltételezni, hogy az ásványok és kövek élettelen világában ható er√khöz hasonló er√k m∫ködnek a biológiában is: hogy a fajok története fokozatos és lassú változás, látszólag jelentéktelen, apró eltérések felhalmozódása, és mindössze abban az egyébként alapvet√ vonásban különbözik a geológiai átalakulásoktól az evolúció, hogy itt a természetes szelekció kíméletlenül elpusztítja az életre alkalmatlanokat. Ennek a folyamatnak lesz hát a tanúja Wells id√utazója is, miközben rádöbben, hogy a lépték megváltozásával az id√ dimenziója is megváltozik, és az emberi történelem az evolúció részévé válik,16 ahol a morlockok vadásznak az eloikra: a föld alá szorult munkások kései leszármazottjai a valahai arisztokráciának, mintegy megtestesítve a viktoriánus Anglia félelmeit az elitnél gyorsabban szaporodó, életer√sebb, ám alacsonyabb rend∫nek tekintett proletariátustól.17 És a kép csak még komorabbá válik, ahogy az id√utazó geológiai nagyságrend∫ távolságba jut el√re. „A sötétség rohamosan n√tt – írja Wells –; keleten csíp√s szél kerekedett, s a hópelyhek s∫r∫bben szállingóztak. A tenger sima tükre felborzolódott. De a szél zúgásának, a víz susogásának élettelen neszein túl néma volt a világ”, hiszen nem csupán az emberiség evolúciója ér egyszer véget, de a Föld és az egész Világmindenség léte is, és ha Wells inkább az els√re helyezi a hangsúlyt, akkor korának tudományos tradícióit követi, melyek szerint az em-
beri nem felemelkedését talán törvényszer∫en fogja követni a teljes megsemmisülés. De végül magára a Világra is pusztulás vár: a teológia Utolsó Ítéletének fizikai megfelel√je, a h√halál.
CREATIO EX NIHILO
A
z id√utazónak még a történet mögött lappangó szociáldarwinista tanulságok a legfontosabbak, és hasonlóképpen: a kés√-viktoriánus Anglia tudósainak vagy Wellsnek még nem olyan formában létez√ probléma az id√utazás, ahogyan azt a XX. század sciencefiction-jének írói fogják kezelni: Wells számára arra jó csupán, hogy megfogalmazza félelmeit, és feltehet√en ezért nem is foglalkozik azokkal a logikai hurkokkal meg a többi, leküzdhetetlen ellentmondással, amely majd az 1900-as évekt√l kezd√d√en kerül egyre inkább az érdekl√dés homlokterébe. Persze addigra a fizika válik a legfontosabb (vagy legalább legelismertebb) tudománnyá, és a kortársak minden bizonnyal túlzó optimizmusa szerint képes lesz választ adni a végs√ kérdésekre: ezért foglalja el a gondolkodás panteonjában Darwin helyét lassanként Einstein. A szalonokban és kávéházakban immár nem a homo sapiens származásáról, hanem az ikerparadoxonról beszélgetnek az emberek. Ez a váltás persze egyáltalán nem véletlen, hiszen a modern fizika valóban fel tudja mutatni azt a matematikai formalizmust és absztraktságot, amit az 1900-as évek tudományossága megkövetel, és amivel a biológia csak hitegetett,18 és a szemléletességt√l még inkább eltávolodva minden eddiginél közelebb kerül egy, a XVII. század elején megálmodott, „neoplatonista” természettudományhoz, amelynek a néz√pontjából egyértelm∫nek látszik, hogy a valóság csak elfedi el√lünk a háttérben húzódó, a világ struktúráját meghatározó matematikai szerkezetet.19 Úgy t∫nik hát, hogy végs√ soron csak ez a fontos, ráadásul a világ feltételezett matematikai struktúrájának a tanulmányozása a gyakorlatban minden eddiginél használhatóbb eredményekhez is vezet: vitathatatlan, hogy a XX. század tudománya egyszer∫en hatékonyabb az el√z√ korokénál,20 és az sem kétséges, hogy enélkül a matematikai alapokon nyugvó megközelítés nélkül nem lehetett volna megalkotni a komputereket, ezeket az üres és jelentés nélküli matematikai szimbólumokkal dolgozó gépezeteket, amik tulajdonképpen nagyon is szemléletesen modellezik a természettudományok m∫ködését. Hiszen a szá-
137
Galántai Zoltán
mítógép által manipulált jeleknek a szó köznapi ér- tasztikus regények lapjain szerepelnek, és miközben telmében ugyanúgy nincsen közvetlenül a valóság- az embernek az az érzése támad, hogy a szerz√k enra vonatkoztatható jelentésük, miként a modern fi- nél messzebbre már nem is távolodhatnának a valózika által használt fogalmaknak: absztrakt, „n dimen- ságtól, aközben tulajdonképpen a modern terméziós terek”-nek és a barionok „bájos”-ságának sem. szettudományok mind elvontabbá válásával párhuEz az elvontság pedig, az, hogy a matematikai zamosan kialakuló id√fogalomból következ√ logikai módszerek ennyire els√dlegesek a gyakorlati tapasz- paradoxonokkal bíbel√dnek. Ha az 1800-as évek vétaláson alapuló, „józan paraszti ész”-hez képest,21 ha- gén Darwin tanainak illusztrációjául szolgált az id√marosan elvezet oda, hogy a korábban az evolúció- utazás, és szükségképpen a szociáldarwinizmus, a elméletet mintegy tantételként illusztráló id√utazás társadalom és az emberre leselked√ evolúciós veszéproblémája is végképp a fizilyek álltak a középontban, „…az atomokról a jöv√ben is csak indirekt tapasztalatokat szeka fennhatósága alá kerül. rezhetünk: az atomok valószín∫leg nem dolgok. Talán Platón akkor most az – olykor Ennek megfelel√en Kurt is erre célzott a Timaioszban, és ebben a megvilágításban több meglehet√sen felületesen Gödel például, a nemteljes- értelmét láttam a szabályos testekr√l szóló fejtegetéseinek. megértett – einsteini, relaségi tétel megfogalmazója, Amikor a modern tudós az atom formájáról beszél, a »forma« tivisztikus fizika, görbült tér szót tágabb értelemben használja, azaz az atom id√beli és tér1950-ben olyan kozmoló- beli struktúrájára hivatkozik, bels√ er√inek szimmetria-tulaj- és a fekete lyukak meg a giai modellt alkot, ahol22 „a donságaira, meg arra a képességre, hogy más atomokkal ve- távoli világokat egymással négydimenziós pályáját a gyületet (sic!) tud alkotni. Az ilyen struktúrák minden való- összeköt√ „féregjáratok” térid√ben meghosszabbító szín∫ség szerint soha nem adhatók vissza grafikus ábrázolás- kerülnek oda.25 Meg az id√már csak azért sem, mivel nem olyan egyértelm∫ részei a megfigyel√ végül újra be- sal; utazás feltételezéséb√l fajelenségek objektív világának. Ennek ellenére könnyen lehet, 23 léphetne saját múltjába”, kadó káprázatos és abszurd hogy matematikai módszerekkel meg tudjuk ragadni √ket.” 26 vagyis lehetségessé válna (Weiner Heisenberg: A rész és az egész. Falvay Mihály fordítása) ellentmondások is. az id√utazás annak minden És nyilvánvalóan ezek paradoxonjával és logikai ellentmondásával együtt. közül is a legfontosabb a creatio ex nihilo, ami leheÉs ez már csak azért is fontos a számunkra, mert ta- t√vé teszi, hogy a megfelel√en megszerkesztett törlán még a híres határozatlansági relációnál is lát- ténetben ugyanúgy a semmib√l szülessenek meg ványosabban mutatja meg a kézenfekv√nek t∫n√ és egyes szerepl√k vagy akár egész világmindenségek, általában elfogadott „igazságok”, valamint a mate- ahogy a a vallási doktrínák szerint a semmib√l alkotmatikai módszerekkel dolgozó, modern tudomány ta meg a Teremt√ annak idején az Univerzumot. Most közötti, immár gyakorlatilag áthidalhatatlan távol- azonban a logikai következtetések láncolata, nem ságokat. Hiszen köznapi elképzeléseink szerint nem pedig teológiai megfontolások fognak elvezetni ahfordulhat el√, hogy az ember önmagával találkozzék, hoz a meggy√z√déshez, hogy ez – az anyag- és enerés valójában nem is igazán lehet mit kezdeni az ilyen giamegmaradás törvénye ellenére is – lehetséges.27 helyzetekkel, mert – mint hamarosan nyilvánvalóA lehet√ legegyszer∫bben felépül√ történetben vá válik majd – nem csupán a tudományon kívüli, azonban nem az a felt∫n√, hogy az alapvet√ fizikai „hétköznapi racionalitás”-sal kerül szembe az id√- szabályok is megsérülnek:28 a probléma egy elvontabb utazás, de egy bizonyos pontig eljutva azt sem lesz szinten jelentkezik, amikor a f√szerepl√ visszautanehéz belátni, hogy még ez a végs√kig elvonttá tett, zik a múltba, hogy ott még kisgyermekkorában megabsztrakt, már-már geometriai fizika sem képes el- ölje a nagyapját. És ezzel már létre is jött az ellentlentmondásmentességében tökéletes platonista uni- mondás: ekkor ugyanis √ meg sem láthatja a napverzumot létrehozni, hiába próbálta meg kiküszö- világot, tehát nem is kerülhet hátra abba a korba. bölni a kézzelfogható valóság esetlegességeib√l adó- Ekkor viszont mégiscsak megszületik, és visszautazik dó zavaró tényez√ket. a múltba – és így tovább.29 Olyan csapda ez, amelyÉs ezért kedvenc témája annak a wellsi hagyomá- nek mintha a puszta léte is arra utalna, hogy az id√nyoktól messzire távolodó,24 tipikusan XX. századi utazás mégsem lehetséges, és nagyon önkényesen science-fiction-nek is az id√utazás: elvégre nehéz eljárva végs√ soron bevezethetnénk egy Nagy Cenzor volna látványosabb példát találni arra, hogy a tu- nev∫ törvényt, amely minden olyan esetben kizárja dományos gondolkodás játékai során létrejöv√, az id√utazást, ha különben lehetséges volna – ez feltételezett természettörvények olykor éppen any- azonban túlságosan önkényes eljárás, és hosszú tányira különös és idegenszer∫ kozmoszokat írnak le, von megengedhet√vé tenné, hogy minden egyes mint amilyenek a rikító borítójú tudományos-fan- problémához vagy ellentmondáshoz újabb szabályt
138
Creatio ex nihilo: az id√ archeológiája és az id√utazás
és újabb szabályozót alkossunk, amelyek ugyanoHa most ezt az id√utazóra alkalmazzuk, akkor leglyan örökkévalóan és átláthatatlanul tevékenyked- alábbis kérdéses, hogy miként értelmezhet√ az „önnének, miként annak idején a középkor kristálysz- magával való találkozás”: amennyiben ugyanis jobb féráinak embert√l távoli angyalai. Kérdéses persze, híján itt is az „önazonosság-tudatot” tekintjük dönhogy ekkor lehetne-e még egyáltalán a szó klasszi- t√nek, úgy a két, különböz√ id√b√l származó ember kus értelmében természettörvényekr√l beszélni.30 egyike sem fog a másikra mint önmagára gondolni.35 De nem ez az egyetlen lehet√ség. Még inkább az És innét már csak az a lépcs√fok van hátra, hogy egyedi esetre lebontva a problémát, élhetünk külön- ennek az Univerzumnak a létét is egy ugyanilyen féle, kimondottan a konkrét helyzet megoldására paradoxonra vezessük vissza. E. van Vogt The alkalmas feltételezésekkel: hogy például nem az a Weapon Shops of Isher cím∫ m∫vében (1949, 1951) nagyapja, akit annak gonegy kozmológus valamikor Energiamegmaradás, személyiség, szabad akarat dol.31 Vagy pedig feltételeza jöv√ben arra a következHa valóban lehetséges volna az id√utazás, akkor további probhetjük azt is, hogy a motetésre jut, hogy a Kozmosz dern fizika ugyanúgy képte- lémákra is megoldást kellene találni, hiszen mint ahogy arra a létrejötte utáni els√ pillais mód volna, hogy visszautazva a múltba újra és újra ugyanazt len kezelni az id√utazás az összeget helyezzük el egy bankban immár kamatos kama- natban egyetlen részecsproblémáját, mint ahogy taival együtt és véges id√tartam alatt akár végtelenül nagy va- kéb√l állt, noha a fizika törbizonyos kvantumfizikai je- gyont halmozzunk fel (MacReynolds Compounded Interest [1956] vényei szerint ez nem lehelenségeket is csak feloldha- cím∫ írása alapul ezen az ötleten), ugyanígy az id√ben el√re- tett volna lehetséges, és az mozogva végtelenül nagy energiákat is felhalmozhatnánk. tatlan paradoxonok formá- hátra ellentmondás feloldására Ez viszont ellentmondana az energiamegmaradás törvényének, jában tud megfogalmazni. hacsak fel nem tételezzük, hogy az id√utazáshoz megfelel√ egy „chronoágyú”-val kil√ És annál is indokoltabb mennyiség∫ energiára van szükségünk (miközben Wells id√- egy elektront az id√ áramezt gondolnunk, mivel ez a gépe egyszer∫en csak m∫ködött: a leírások nem foglalkoznak lásával ellentétes iránylogikai ellentmondás csak az energiaforrás kérdésével). ban,36 tudatosan felcserélRáadásul az id√utazás arra is lehet√séget nyújt, hogy az ember az els√ a további és súlyo- ne a nagyapját, hanem saját magát ölje meg, ami túl azon, hogy ve az ok és az okozat id√besabb problémák közül. a fentebbi paradoxon legtökéletesebb megfogalmazása, felve- li sorrendjét (és átértelA másik, szintén klasszikus- ti a személyiség fogalmának jóval általánosabb kérdését is: azt, mezve ezen fogalmak jenak számító és rengeteg- hogy ki az az én egyáltalán. Stanislaw Lem egy helyütt a tele- lentését is). Az elektron peportációt tárgyalja, aminek az a lényege, hogy az egyik helyen szer feldolgozott történet- atomjaira bontják az illet√t, a másikon pedig az átsugárzott le- dig pozitronná alakulva ben az utazó azért megy írás alapján összerakják, és így fénysebességgel tehet meg ir- mérhetetlenül nagy enervissza a múltba, hogy meg- datlan távolságokat. Látszólag. A két személy: az atomjaira bon- giát halmoz fel, aztán eléri találja a még az √ születése tott és az atomokból összerakott ugyanis nem azonos – mond- a nullapontot, és miel√tt Lem –, és minket az téveszt meg, hogy amikor elt∫nik az el√tt nyomtalanul elt∫nt jaegyik, elhagyná az Univerzumot, megjelenik a másik. Az utóbbi ugyanis akkor is létrejöapját, ám nem jár sikerrel, hetne, ha az „eredeti példányt” nem bontanánk atomjaira, és bekövetkezik az √srobbaés csak egy fiatal n√vel si- ekkor módjuk nyílhatna arra is, hogy találkozzanak és elbe- nás. Nem csupán egy vagy kerül összeismerkednie, szélgessenek egymással, miközben az „eredeti” továbbra is mint néhány ember jön létre akit aztán teherbe ejt és el- önmagára gondolna önmagára, aki semmiképpen nem volna részben vagy teljesen önazonos a vele szemben álló és hozzá nagyon hasonlító emberrel hagy, hogy csak kés√n döb- (és az sem tartaná azonosnak magát a másikkal). maga okaként a semmib√l, benjen rá: az a lány a saját hanem az egész Világminanyja volt.32 Vagyis önmaga nemz√jévé, általáno- denség és benne az az ember is, aki létrehozta ezt. sabban fogalmazva pedig önmaga létének okává vált: Ez hát az úgynevezett maximális id√hurok, illetaz ok egyben okozat is és megfordítva, az okozat is ve az azon alapuló paradoxon, és akár példázatnak ok. Ugyanúgy logikai hurok jön itt is létre, mint az is tekinthetjük annak a modern tudománynak a hael√z√ esetben, és talán fölösleges is hosszan bizony- talmába vetett hitr√l, amely a science-fiction szerz√i gatni, hogy itt sem létezik megnyugtató megoldás, szerint alkalmas arra, hogy megvalósítsa az 1800-as illetve, hogy a cselekményt tovább bonyolítva a tu- évek végének nagy álmát a jöv√ emberér√l, aki már lajdonképpeni sz∫znemzést33 is elhagyhatjuk, és a nem csupán kontinenseket vagy akár egész bolygótökéletessé csiszolt változatban nem csupán az apa kat lesz képes kénye-kedve szerint átalakítani, de az és a gyermek, de az apa, a gyermek és az anya is azo- isteni mindenhatósággal veteked√ hatalommal rennos személy lesz, és ezáltal az egész hármasság tulaj- delkezik majd.37 donképpen önmaga okává válva a semmib√l szüleMásfel√l persze azt sem szabad elfelejteni, hogy tik, akár egyes modern kozmológiák világegyeteme.34 éppen egy olyan paradoxonból kiindulva remélik ezt
139
Galántai Zoltán
a fantasztikus regények írói, ami vagy ellentmond a fizikának: az id√utazásnak elvileg alapul szolgáló tudománynak, és ezért az id√utazás a számtalan „rosszul feltett kérdés” egyike;38 vagy pedig egyenesen arra bizonyíték, hogy a XVII. századi neoplatonisták szép rendjére ráépül√, végs√kig matematizált, újkori tudomány egyszer∫en alkalmatlan arra, hogy leírja a valóság szerkezetét. És akkor egyáltalán nem
is létezik az a rend, amelyre Wells h√sei gondoltak a kandallóra állított gyertyák fényében ülve, miközben azt remélték, hogy már alig van hátra néhány év, és utána ismerni fogják az összes természettörvényt, és ugyanúgy hódíthatják majd meg a jöv√t, ahogy a tudomány is lépésr√l lépésre hódítja meg a természetet.
Jegyzetek
1. A tanulmány a BME-OTKA 5-857. számú kutatási programjának támogatásával íródott. 2. Egy fantasztikus taxonómiában minden bizonnyal egymás mellé kerülne az id√gép és a perpetuum mobile: mind a kett√ olyan szerkezet ugyanis, amelynek nincsen m∫köd√képes modellje. Ha ugyanis m∫ködik, akkor már nem modell, hanem id√gép (illetve örökmozgó). 3. Az els√ id√utazási történet nem Wells, hanem a ma már gyakorlatilag ismeretlennek számító Edward Page Michell nevéhez f∫z√dik, aki 1881-ben írta meg a The Clock That Went Backward cím∫, amúgy meglehet√sen bárgyú történetet. Ebben azzal érvelnek szerepl√i az id√utazás lehetségessége mellett, hogy „Azt gondoltam, hogy Ön eléggé hegeliánus ahhoz, hogy… bevallja: minden magába foglalja önnön ellentétét is. Az id√ akcidentális, nem pedig esszenciális. Az Abszolút szempontjából nézve egyszer∫en önkényes az a sorrend, mely szerint a jöv√ a jelent követi, a jelen pedig a múltat. Tegnap, ma, holnap: a természetben nincsen akadálya annak, hogy a sorrend ne lehetne a holnap, ma, tegnap.” 4. Ebbe az érvelésbe egyébként meglehet√sen egyszer∫ lenne belekötni, hiszen a repülés lehetségességéb√l csak abban az esetben következhet az id√utazás lehetségessége, ha eleve feltételezzük, hogy az id√ a tér negyedik dimenziója – márpedig éppen ez az alapvet√ kérdés. 5. A Marsot id√sebbnek tartották a Földnél, tehát védhet√nek látszott az az érvelés, mely szerint a létrejötte óta eltelt mérhetetlenül hosszabb id√ nem csupán arra volt elég, hogy a felszínér√l elpárologjon a víz és az állandó erózió lerombolja a magas hegységeket, de Darwin tanításának értelmében arra is, hogy a hosszabb ideje tartó, túlélésért folytatott harc egy, a miénknél mérhetetlenül tökéletesebb fajt eredményezzen. Mintha csak az id√nyíl irányát az állandó pusztulás, elsivatagosodás és a kozmológiai léptékben majd valamikor a távoli jöv√ végs√ pillanatában megvalósuló h√halállal párhuzamba állítható geológiai „degeneráció” kiteljesülése mellett a természetes szelekciónak alávetett élet lassanként mind fejlettebb teremtményeket létrehozó folyamata is meghatározná, és ennek megfelel√en lehetne remélni, hogy az emberiség is a tökéletesedés felé halad, és egyszer majd eljut arra a szintre is, ahol most a marsiak állnak: egyszer majd ugyanúgy képes lesz geológiai lépték∫ változásokat létrehozni, mint √k (és addig is ott volt kézzelfogható példának a Szuezi-csatorna). Utána pedig már mindössze egyetlen lépés van hátra minden korok mágusai, tudósai és megszállottjai céljának megvalósításáig: végül az ember majdhogynem istenné válva világokat hoz létre és semmisít majd meg. Verne egyébként, aki a Nyolcvan nap alatt a Föld körül-ben azt írta meg, hogy a XIX. század második felére a Földnek gyakorlatilag bármelyik pontja legfeljebb néhány hét alatt elérhet√vé vált legalábbis a jómódúak számára, a Világfelfordulás-ban azt mutatja be, hogy miként próbálja (egyel√re sikertelenül) egy maroknyi ember bolygónk geológiai arculatát megváltoztatni a földtengely d√lésszögének módosításával, és bárha ez „csupán” geológiai lépték∫ átalakítás lenne, innét már egyetlen lépés a kozmológiai, amire majd a XX. századi science fiction fog példákat hozni. És olykor a tudomány is: 1942-ben Teller Ede egy titkos konferencián kijelentette, hogy az elvileg megvalósítható hidrogénbomba felrobbantása elég lenne a légkör nitrogénjének és a világóceánok deutériumának belobbantásához, és ez csillaggá változtatná a Földet. Vagyis egy ilyen bomba maga volna a végs√ fegyver, és ezért mondta azt a Manhattan Projectben részt vev√ fizikus, Arthur H. Cromton, hogy „ez katasztrófa lenne, maga a vég. Inkább legyünk a nácik rabszolgái, mintsem hogy
végképp lehúzzuk a red√nyt az egész emberiségnek.” Teller szerencsére – mint pályafutása során annyiszor – most is tévedett. 6. Valóban nagyon nehéz lenne amellett érvelni, hogy mondjuk a fizika és a biológia nem azért látja különböz√képpen a világot, mert különböz√ek az eszközei, céljai és egyéb megközelítési módjaik is, hanem azért, mert ténylegesen létez√ különbségekr√l van szó – bármit jelentsen is itt a „ténylegesen”. 7. Kézenfekv√ ismét Vernére hivatkozni, hiszen a XIX. századnak az Utazás a Holdba a legismertebb, ilyen tárgyú m∫ve. 8. Nem terjeszthetjük persze ki az evolúció fogalmát mindenre, mert akkor ellentmondásra jutunk. Mint Charles Sanders Peirce írta még a XIX. században, „ha a természet törvényei evolúciós folyamat eredményeként jöttek létre, akkor ennek az evolúciónak bizonyos szabályokat követve kellett végbemennie; és így ez maga lesz a természeti törvény.” John D. Barrow a XX. század végi fizika szemszögéb√l ezt úgy fogalmazta át (Peirce-r√l talán mit sem tudva), hogy a fizikának meg kell √riznie ahistorikusságát, ha egyáltalán vannak törvények. Amennyiben ugyanis a törvények lassan, de szabályosan változnak, úgy a változásokat leíró szabályrendszer a valódi törvény. 9. Az evolúciós elmélet jóvoltából ekkoriban látszólag esély van rá, hogy a társadalomtudósok úgy tanulmányozzák vizsgálatuk tárgyát, akárha egy él√lényt figyelnének meg: egy él√lényt, ami nyilvánvalóan az evolúció révén jött létre: Taine A mai Franciaország eredeté-nek el√szavában egyenesen azt fejtegeti, hogy a forradalom következtében lezajlott átalakulások lényegileg úgy tanulmáyozhatóak, mintha „egy rovar alakváltozásait” vizsgálnánk. […] A biológiai (és evolucionista) megközelítés látszólag bármilyen cél elérésére alkalmas, és amikor Becquerel 1896-ban felfedezi a radioaktivitást, akkor számos tudós biztosra veszi, hogy az elemek is egyfajta evolúció révén jöttek létre, nem pedig változatlanul léteznek a Teremtés els√ napja óta. És ezt tovább általánosítva már nem kell nagy merészség annak kimondásához, hogy végs√ soron minden tudomány történeti tudomány, és az emberi lépték∫ id√b√l kiindulva eljuthatunk majd a biológiai, majd a geológiai és kozmológiai lépték∫ eseményekhez is. Eszerint a felfogás szerint az evolúciónak ugyanúgy érvényesnek kell lennie az emberre is, mint az állatokra. Darwin is úgy gondolja, hogy a törzsek, népek, nemzetek, s√t, fajok közötti versengés a fejl√dés f√ motorja: elvégre az ember is az állatvilághoz tartozik, Alfred Russel Wallace, az evolúciós elmélet „társszerz√je” pedig egy 1864-es írásában egészen odáig megy, hogy kijelenti: „fajunk jobb és magasabb (rend∫) példányai elterjednek és szaporodnak, míg az alacsonyabb (rend∫) és durvább […] kipusztul, és a szellemi képességek gyors fejl√dése következhet be […], és ez az, ami létrehozta a germán fajok csodálatos intellektusát.” Tulajdonképpen abban sincsen semmi meglep√, hogy Darwin nagy érdekl√dést mutatott annak a Francis Galtonnak a korai eugenikája iránt, aki már ekkoriban odáig ment, hogy a „negatív szelekcióra” hivatkozva a „rá nem termett” (az „unfit”) társadalomban való túlélése elleni lépéseket javasolt, és ebben nagy szerepet kapott Malthus tana, amit Galton és követ√i azzal egészítettek ki, hogy az „alsóbb néposztályok” mindig gyorsabban szaporodnak, és ezért mondható el, hogy a görögök óta az emberiség „biológia történelme” a hanyatlás története. Ami viszont az eugenikusok szerint indokolttá teszi, hogy nem „csupán” a geológiai vagy akár kozmológiai lépték∫ környezet átalakítását t∫zvén ki célul magunk elé, most már az ember megváltoztatására is törekedjünk. 10. A XX. század második felének ráér√ tudósai aztán valóban ki is dolgozták egy kétdimenziós világ fizikáját, kémiáját és biológiáját. Az A. K. Dewdney „Planiversum”-áig tartó fejl√déstörténet gyökerei amúgy Abbot-nak az 1800-as
140
Creatio ex nihilo: az id√ archeológiája és az id√utazás évek végén megjelentetett Síkföld-jéig mennek vissza. De Friedell természetesen tévedett: attól, hogy a síkvilág lakói számára legfeljebb a matematikai absztrakció szintjén kezelhet√ fogalom volna a harmadik térdimenzió, azért rejtély maradna számukra az id√ természete is. 11. Már csak azért sem meglep√ egyébként, hogy olykor a térr√l kialakított elképzelések segítségével próbáljuk megragadni az id√ mibenlétét, mert míg az el√bbit a látás révén többé-kevésbé közvetlenül érzékeljük, addig az utóbbi esetében szó sincsen ilyesmir√l, és mi sem mutatja jobban, hogy meggy√z√désünk szerint a szem valamilyen módon a valóságot képezi le, mint az, hogy optikai illúzióról szokás beszélni, id√belir√l pedig nem. 12. A századforduló utáni tudományról persze sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy szemléletes volna. Moritz Schlick, aki kés√bb a Bécsi Kör vezéregyéniségévé vált, már 1917 körül odáig ment, hogy kijelentette: „A fizikai objektumoknak nem szabad szemléletes térbeliséget tulajdonítani, hanem csak egy nem szemléletes rendezettséget, amit mi azután az objektív térnek nevezünk, s fogalmilag a számok sokasága (koordináták) által ragadható meg.” 13. Julius Africanus i. sz. III. századi munkája alapján szokás volt a történelmet 7000 évnek tekinteni, amib√l az utolsó 1000 a Milleneum lenne. Persze ezzel kapcsolatban is viták folytak: a XVII. század elején például sokan úgy vélték, hogy a Világ kezdete és vége közötti 10 000 évb√l 6000 el is telt; korábban mások még azt is pontosan tudni vélték, hogy a Milleneum az 1420 február 10-ét követ√ öt napon jön el, amikor a h∫tlenek városait és településeit t∫z fogja elpusztítani. 14. A középkorban természetesen beszéltek az Istennel kapcsolatba hozható örökkévalóságról is, és Honorius Augustodunensis azt is hozzátette, hogy „a földi id√ pedig az örökkévalóság árnyéka” csupán. 15. Kant pedig már 1755-ben azt írta, hogy „Megszámlálhatatlanul sok állat semmisül meg és t∫nik el naponta az id√ áldozataként; de a Természet kétségtelenül kimeríthetetlen reprodukciós képessége révén újabbakat hív el√ más helyeken, hogy kitöltse az ∫rt. A Föld jelent√s, általunk benépesített részeit ismét tenger fogja borítani […], de a Természet más helyeken be fogja pótolni a hiányokat, és más, mindeddig a lét mélységeiben elrejtett régiókat emel fel, hogy széthintse rajtuk termékenységének új gazdagságát. Ugyanígy világok és Világrendszerek pusztulnak el, és nyeli el √ket az Örökkévalóság mélysége; de ugyanebben a pillanatban már új formációk életrehívásával van elfoglalva a Természet…” (Az ég általános természettörténete és elmélete, avagy kísérleti vázlat a Világegyetem mibenlétér√l és mechanikai eredetér√l a newtoni alapelvek szerint) A lehet√ legnagyobb hiba volna persze ebben a kijelentésben evolucionista megközelítést felfedezni: a kihalás és az életrehívás folyamata közelr√l sem azonos a fejl√déssel. 15. Jean André Deluc 1809-ben tárgyalja ezt a kérdést. 16. Julian Huxley, a neves evolúcióbiológus, aki többek között az UNESCO-nak is vezet√ személyisége volt, a II. világháború után azt mondja, hogy „biológus vagyok, és ebb√l kifolyólag úgy tekintek az emberi történelemre, mint a biológiai evolúció legújabb és nagyon speciális fejleményére”, aminek csak az id√beli léptéke más, mint annak a folyamatnak, ami az ember kialakulásához vezetett. 17. „Úgy tetszett – mondja az id√utazó –, hogy az emberiség hanyatlásának korszakába érkeztem. A vöröses naplemente az emberiség alkonyát juttatta az eszembe. Életemben el√ször gondoltam arra, milyen következményei lehetnek a jelen társadalmi er√feszítéseinek. Pedig ha gondolkozik az ember, látnia kell, hogy a következmények logikusak”: a természetes szelekció szabályozó ereje alól felszabaduló emberiség fokozatosan elsatnyul, hiszen immár semmi akadálya nincs annak, hogy a kevésbé életképesek is utódokat hozzanak létre. 18. Mendel törvényei például a keresztez√désr√l közelr√l sem hozhatóak olyan egzakt formára, mint amilyen a háromtest-problémában szerepl√ mozgások leírása. Más kérdés viszont, hogy a Heisenberg-féle határozatlansági reláció – meglehet√sen ironikus módon – hamarosan legalábbis illuzórikussá teszi a hagyományos értelemben vett egzaktságot (ez a tétel azt mondja ki, hogy bizonyos fizikai mennyiségpároknak nincsen egyszerre meghatározható értékük, vagyis minél pontosabban ismerjük az egyiket, annál kevésbé a másikat, és ez nem csupán a használt technika fogyatékosságának eredménye, hanem így kell lennie). Természetesen mind a fizikai, mind a különféle filozófiai megközelítések számára messzebbre vezet√ kérdés ez annál, mint amit egy közönséges lábjegyzetben meg lehet tárgyalni, és nem véletlen, hogy könyvtárnyi szakirodalma van. 19. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy a szimmetria iránti érdekl√dés és a szimmetriakutatás olyan lendülettel folyik ekkoriban, mint évszázadok óta
semmikor. Hermann Weyl például szimmetriáról szóló, klasszikus tanulmányában egyetlen, 1900 el√tt megjelent munkát sem említ meg, amikor felsorolja „a tárgykörre vonatkozó más könyvek”-et. 20. Természetesen a XX. század tudományának célkit∫zéseinek szempontjából nézve a dolgokat, mert annak a skolasztikus tudósnak, aki azt akarta megállapítani, hogy milyen sorrendben követik egymást az angyalok az Isten trónusáig vezet√ nagy láncolatban, nyilvánvalóan nem t∫nne bizonyítéknak a XX. századi fizika „fels√bbrend∫sége” mellett az ∫rhajózás. 21. Einstein odáig megy el, hogy egy feljegyzés szerint – éppen az id√vel kapcsolatban – kijelenti: „abba – a fájdalmas, de kikerülhetetlen – ténybe, hogy ezt a tapasztalatot a tudomány nem képes értelmezni, lemondással bele kell nyugodunk.” 22. Prigogine megfogalmazása szerint. 23. Ezt az anyaggal egyenletesen kitöltött világmodellt a legtökéletesebb, nem csupán tér-, hanem id√beli homogenitás jellemzi, és bár a mai kozmológiában már nem fogadják el, valószín∫leg nehéz volna ennél tipikusabb példát találni az id√fogalom fejl√désének illusztrációjául. 24. Wells tulajdonképpen még nem volt tudományos-fantasztikus író: nem csupán hagyományos értelemben vett szépirodalmi m∫vei a bizonyítékok erre, hanem az is, hogy √ még egyenrangúként levelezhetett Európa kortárs íróival. Ma gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy valaki kitörjön a „sci-fi gettó”-ból, akkoriban pedig még a tudományos-fantasztikus irodalom fogalma sem létezett, nemhogy a falak. 25. Tulajdonképpen persze semmi meglep√ nincsen abban, hogy a mindenkori „tudományos-fantasztikus” irodalom a tudomány mindenkori központi(nak feltételezett) problémáival foglalkozik. 26. Persze nem csak ezek: a legigénytelenebb id√utazásos fantasztikus könyvek egyszer∫en továbbfejlesztik az id√ és a tér feltételezett hasonlóságán alapuló képet. Asimov A halhatatlanság halálá-ban (1955) egyes id√szakok ugyanúgy el vannak zárva a köznapi halandók el√l, mint egy mellékutca vagy egy különlegesen értékes tárgyakat tartalmazó szoba, a hatalmat pedig „tempokrácia” gyakorolja. Mintha csak az id√ az 1800-as évek elképzeléseinek megfelel√en egyszer∫en a tér negyedik dimenziója lenne, semmi több. 27. Vagy éppenséggel arra, hogy lehetetlen, mivel itt is, miként a tudomány esetében is, mindig egynél több lehetséges megoldásból választhatunk. Igaz, ez esetben a lehet√ legszéls√ségesebb szerepet játszik a tudós (a sci-fi írójának) szándéka, és az is nyilvánvaló, hogy az id√utazás lehetségességének feltételezése sokkal érdekesebb szituációkat eredményez, mint elvetése, ezért aztán a tudományos-fantasztikus irodalomban leginkább csak ezzel az utóbbival találkozni. 28. Noha természetesen megsérülnek azok is. 29. Az ezzel a problémával izomorf feladványban egy utazó érkezik a városba, ahol közlik vele, hogy ha igazat mond, lefejezik, ha hazudik, felakasztják. – Fel fognak akasztani – válaszolja erre a logikában jártas utazó. 30. Ez a módszer a gyakorlatban az jelenti, hogy például egy kísérleti tudományban a mérési sorozathoz ad hoc hozzáillesztünk egy „törvényt”, és ha a további adatok nem illenek hozzá, akkor elvetjük, hogy másikat válasszunk helyette. A valahai neoplatonizmuson alapuló megközelítési mód ezzel ellentétes: feltételezi, hogy vannak törvények, majd pedig megpróbálja megkeresni √ket. 31. Ahhoz, hogy megmutassuk ezen megoldások abszurditását, képzeljük el a Nagy Cenzort, amely csak azoknak tiltja meg az id√utazást, akik visszatérve a múltba megölnék a nagyapjukat. Ráadásul – és ez a nyomósabb érv a Nagy Cenzor ellen – ennek a különös természeti törvénynek a bevezetésével a logikai problémákat sem oldottuk meg: ha valaki nem utazhat vissza a múltba, akkor nem ölheti meg ott a nagyapját, akkor viszont miért ne utazhatna vissza stb. 32. Persze gondolatkísérlet ez a javából: elég valószín∫tlen, hogy éppen az utazó ne lenne tudatában az ilyesfajta veszélyeknek, illetve ne ismerné édesanyja leánykori nevét. Ahhoz azonban, hogy a paradoxon m∫ködni kezdjen, el kell fogadnunk ezeket a meglehet√sen valószín∫tlen játékszabályokat. 33. Merthogy itt nyilvánvalóan parthenogenezisr√l van szó. 34. Robert Heinlein 1959-es All You Zombies-ében egy fiatal n√ szül egy lánygyermeket, majd férfivá operálják, és így lesz képes – természetesen az id√ben hátrafelé mozogva – megtermékenyíteni önmagát. És most már csak az van hátra, hogy a lánygyermeket jó pár évvel visszavigyük a múltba, hogy √ lehessen az, akit majd a bel√le férfivá operált ember teherbe ejt (tekintsünk most el t√le, hogy egy n√t nem igazán lehet nemz√képes férfivá átoperálni, hiszen ez nem tekinthet√ érdemi ellenérvnek). Vagyis ugyanaz az ember az „apa”, az „anya” és a „gyermek”.
141
Galántai Zoltán 35. Miként a teleportáció kapcsán már megtárgyaltuk. 36. Természetesen emögött az ötlet mögött is ott van a tudományos háttér: ha óvatosan akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy a Nobel-díjas Feyman fizikájának bizonyos kitételeit úgy lehet értelmezni, mint ami szerint a pozitronok „az id√ áramlásával ellentétes irányba” mozgó elektronok lennének. De ez megint csak technikai részletkérdés.
37. S√t bizonyos értelemben nagyobbat is nála, mert Vogt kozmológusa önmagát is meg-, illetve újrateremti az Univerzummal együtt, míg a teológusok Istene önmagát nem. 38. Mint amilyen a parapszichológia is, amely jellegénél fogva nem illeszthet√ bele a megismételhet√ méréseken (is) alapuló, XX. századi tudomány paradigmájába.
Felhasznált irodalom
Binni, Lafranco – Pinna, Giovanni: A múzeum. Egy kulturális gépezet története és m∫ködése a XVI. századtól napjainkig. Gondolat, Budapest, 1976. Pintér Judit fordítása Dijksterhuis, E. J.: The Mechanization of the World Picture. Clarendon Press, Oxford, 1961 Friedell, Egon: „Az id√gép visszatér” In: Wells – Friedell – Jeter: Utazások az id√géppel. Móra Kiadó, Budapest, 1990. Koncz Éva fordítása Gould, Stephen Jay: Time's Arrow, Time's Cycle. Myth and Metaphor in the Discovery of Geological Time. Penguin Books, London, 1991 Greene, John C.: Science, Ideology, and World View. Essays in the History of Evolutionary Ideas. Univ. of California Press, Berkeley, 1981 Gurevics, A. J.: A középkori ember világképe. Kossuth, Budapest, 1974. El√d Nóra fordítása Hoyt, William Graves: Lowell and Mars. The University of Arizona Press, Tuscon, Arizona, 1976 Hutton, James: „Abstract of a Dissertation Read in the Royal Society of Edinburgh, upon the Seventh of March, and Fourth of April, MDCCLXXXV, Concerning the System of the Earth, its Duration, and Stability”. In: Philosophy of Geohistory. Ed. by C. C. Albritton, Jr. Benchmark papers in Geology. V. 13. Dowdey, Hutchinson and Ross, Stroudsburg, Pennsylvania, 1975 Huxley, Julian: Evolution in Action. Mentor Book, 1963 Jones, Greta: Social Darwinism and English Thought. The Interaction Between Biological and Social Theory. The Harvester Press, Sussex, 1980 Kemp, Peter: H. G. Wells and the Culminating Ape. Biological Themes and Imaginative Obsessions. MacMillan Press, London, 1982 Lem, Stanislaw: Microworlds: Writings on Science Fiction and Fantasy. Mandarin paperbacks, London, 1991. Ed. by Franz Rottensteiner
Lencloud, Gérard: „A funkcionalista perspektíva”. In: Descola – Lencloud – Severi – Taylor: A kulturális antropológia eszméi. Századvég Kiadó, Budapest, 1993. Saly Noémi fordítása Mitchell, Edward Page: „The Clock That Went Backward”. In: The Best Science Fiction of the 19th Century. Knighstbridge Publishing Company, New York, 1991. Edited by Isaac Asimov and others Peirce, Charles Sanders: Collected papers of --. vol. VII.: Science and Philosophy. Harvard Univ. Press, Cambridge, 1958. Ed. by Arthur W. Burks Playfair, John: Illustrations of the Huttonian Theory of the Earth. Cadell and Davies, London, 1802 Prigogine, Ilya – Stengers, Isabelle: Az új szövetség. A tudomány metamorfózisa. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995. Dévényi Levente fordítása Schedelsche Weltchronik, Die. Harenberg kommunikation, Dortmund, 1979. Nachwort von Rudolf Pöltner Székely László: „Einstein Kozmoszától a Fölfúvódó Világegyetemig. A standard kozmológiai paradigma története és filozófiai-ismeretelméleti háttere”. A Filozófiai Figyel√ Kiskönyvtára, 5. kötet, Budapest, 1990 Toulmin, Stephen: „The Discovery of Time”. In: Philosophy of Geohistory. Ed. by C. C. Albritton, Jr. Benchmark papers in Geology. V. 13. Dowdey, Hutchinson and Ross, Stroudsburg, Pennsylvania, 1975 Toulmin, Stephen – Goodfried, June: The Discovery of Time. Hutchinson of London, London, 1975 Wells, Herbert Georg: „Az id√gép”. In: Wells – Friedell – Jeter: Utazások az id√géppel. Móra Kiadó, Budapest, 1990. Ruzitska Mária fordítása
Hitler a wilhelmshaveni pályaudvaron, 1936.február
142
