KULTÚRA Interjú Szekeres Erzsébettel
Ceglédi Hírmondó A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Fotó: Szokolai Attila
SPORT Minden idők legjobb eredményét produkálta
XXVI. évfolyam 11. szám
HÍREK Nincs Ceglédnek 30 napnál régebbi tartozása
Képes összefoglaló a XX. Kossuth toborzóról a 16. -17. oldalon cegled.hu 2015. október 1.
Városháza
Ülésezett a testület Nincs Ceglédnek 30 napnál régebbi tartozása A nyári szünet utáni első rendes ülését tartotta az önkormányzat képviselő-testülete szeptember 24-én. Az ülésen közel negyven napirendi pontot tárgyaltak: jóváhagyták Cegléd Integrált Településfejlesztési Stratégiáját, elfogadták a város gazdasági társaságainak féléves beszámolóját és módosították a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendeletet. Döntöttek továbbá arról is, hogy lámpát helyeznek ki a Pesti út – Szent Imre herceg utca kereszteződésébe, húsz új térfigyelő kamerát helyeznek ki és civil kezdeményezésre szociális szövetkezet alakul. Jól gazdálkodik az önkormányElfogadták a város gazdasági zat – derül ki a legutóbbi ülésen társaságainak, így a Ceglédi elfogadott első félévi gazdálko- Sportcsarnok Kft., a Ceglédi dásról szóló jelentésből: a vá- Termálfürdő Kft., a Ceglédi rosnak nincs 30 napnál régebbi Városfejlesztési Kft., a Cegléd tartozása és a kifizetésre váró Városi Televízió Kft., az ÖKOszámlák nem haladják meg a VÍZ Kft. és a VÁRVAG Kft. első féléves beszámolóit is. 30 millió forintot. ***** *****
2. oldal
Módosítva a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendeletet, október elsejétől a külterületen élő lakosság – negyedévente - több részletben is szállíthatja térítésmentesen szemetét a hulladéklerakóba, 250 kg erejéig. *****
„10 helyszínen helyeznek ki térfigyelő kamerákat” Módosították a közétkeztetési vállalkozási szerződést is. A döntésre azért volt szükség, mert a közétkeztetési feladatokat ellátó cég – a közétkeztetésekre vonatkozó új rendelet életbe lépése miatt – jelezte díjemelési szándékát az önkormányzat felé. Az emelés mértékét 5 %-ban határozta meg. Az önkormányzat ehhez hozzájárult úgy, hogy a többletkiadásokra saját forrást jelölt meg. ***** A tervek szerint már október végén megkezdődhet a jelzőlámpa telepítése a Pesti
út – Szent Imre herceg utca kereszteződésébe – döntött a testület a mai ülésen. A lámpa és a csomópont kialakításának költségeit húsz millió forintra becsülik, melyet céltartalékokból finanszíroznak majd. De döntöttek arról is, hogy a Szent Imre herceg utca még idén teljes hosszában kétirányú lehet, valamint arról, hogy még ez évben módosítanak a Pesti út belső szakaszának közlekedési koncepcióján. ***** Az önkormányzat tavaly eredményes pályázatot nyújtott be térfigyelő kamerarendszer kiépítésére. Az elnyert támogatásnak köszönhetően a város 10 helyszínen 2-2 fix kamera kiépítésére kötött szerződést. A megvalósult fejlesztés eredményeként ez év szeptemberében 20 darab kamera kerül kihelyezésre 10 helyszínen. (A térfigyelő kamerák telepítésére megjelölt helyszíneket a www. cegled.hu oldalon tekintheti meg.) ***** Három agrármérnök tanár kezdeményezésére szociális szövetkezet alakul Cegléden, az alapító tagokhoz pedig az önkormányzat is csatlakozik. A szövetkezet célja a hátrányos helyzetben levő tagok számára munkafeltételek megteremtése, valamint szociális helyzetük javításának egyéb módon történő elősegítése. A szövetkezet székhelyeként egy az önkormányzat tulajdonában levő, Ugyeri városrészen talál-
ható ingatlant jelöltek meg – ez egyben a munkavégzés helyszíne is. A szervezet továbbá részt vehet pályázatokon, a rászorulók élelmiszer termelésének támogatásaként.
Folytatódik a forgalmi rend változása ***** A városi televízióhoz került ősztől a Ceglédi Hírmondó kiadása, továbbá a turisztikai, kulturális és rendezvényekkel kapcsolatos marketing megjelenések koordinálása. A feladat finanszírozására miatt kellett a Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Kft. idei üzleti tervét módosítani. ***** Térítésmentesen használatba adja a VÁRVAG Kft.-nek az önkormányzat azt a 8 hektárnyi területet, melyet energianád termesztésére fog használni a társaság. A szóban forgó terü3. oldal
leten az energianád telepítése a START Program keretében, közfoglalkoztatottakkal zajlik majd, s feladatuk lesz az ültetvény művelése, gondozása is. A cél az önkormányzati ingatlanok fűtésének későbbi kiváltása. ***** A Ceglédi Kézilabda Klub Sport Egyesület egyszeri, rendkívüli anyagi támogatás iránti kérelmet nyújtott be a városvezetéshez. Az önkormányzat – az egyesület elnökével való egyeztetés után, a TAO támogatási összegek késedelme miatt – öt millió forint visszatérítendő támogatást ítélt meg a kézilabda egyesületnek. ***** Zárt ajtó mögött a képviselők javaslatot tettek a Pest Megye Önkormányzata által alapított kitüntetésekre, valamint bírósági ülnököket is választottak. A testületi ülés döntéseiről bővebben a www.cegled.hu oldalon tájékozódhat.
Mérlegen az önkormányzat
Egy esztendő eltelt az önkormányzati választások óta s ezért felkerestem Takáts László polgármestert kérve arra, hogy adjon számot olvasóinknak arról, miként is állnak a választási ígéreteik részarányos teljesítésével és beszéljen a közeljövőben várható fejlesztésekről. Múltunk emlékei A politikus elsőként kiemelte, hogy büszke lehet a város lakossága arra, hogy tavaly a Nemzeti Kulturális Örökség része lett a ceglédi Kossuth hagyományok őrzése. Az elismerés elérésében oroszlánrészt vállalt magára a Kossuth Múzeum igazgatója, Reznák Erzsébet. Múltunk emlékei megőrzésének másik fontos sikere, hogy hazánk legnagyobb egykori hadifogolytáborának ceglédi épületsora szerves részévé válik a jövő esztendei országos rendezvényeknek, amelyen a második világháború idején a
Szovjetunióba elhurcolt katonáknak és civileknek állítanak emléket. A hajdani huszár laktanya falain máig láthatók az ott összezsúfolt rabságba és „kicsi robotra” elhurcolt foglyok feliratai. A területen a kommunista diktatúra áldozataival kapcsolatos eseményeket összegyűjtő oktató- és kutatóközpontot hoz létre az EMI. Az érintett ingatlanok megvásárlására vonatkozó tárgyalások megkezdődtek. Városfejlesztés A település közművesítésében óriási eredmény, hogy a több ütemben lefolytatott beruházás eredményeként szinte
4. oldal
100%-ig csatornázottá vált a lakóhelyünk. Idén készült el, közel egymilliárd forintos beruházással a közvilágítás korszerűsítése, energiatakarékos, úgynevezett LED-es lámpák felszerelésével. Sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan megkezdődik a Köztársaság utcai óvoda felújítása. A közmunkások foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítését is szolgálja, hogy hamarosan befejeződik egy nyolchektáros energianád ültetvény telepítése. A learatott nád aprítványával várhatóan megoldható lesz a művelődési ház fűtése. Idén már több felszíni vízelvezető árok bélelését végezték el, a VÁRVAG Kft. kisüzemében a közmunkások általkészített betonlapokkal. Ilyen járdalapok kerülnek a Vörösmarty tér egy szakaszára is. Fokozott gondot fordítunk a zöldfelületek gondozására, a fák megifjítására, ami nagyszerűen sikerült a Rákóczi úton és a Szabadság téren is. Kivágattunk több elaggott, százesztendős japánakácot, valamint néhány balesetveszélyes fát, továbbá az allergiásoknak nagy gondokat okozó nyárfát. Természetesen folyamatosan ültetünk fákat városszerte. A városközpont szebbé, élhetőbbé tételének első lépcsője-
ként megkezdődött a Kossuth téri járdák megújítása, parkosítása és az evangélikus templom melletti Ordass köz átépítése. Most keresünk szakembert a Szabadság tér új arculatának megtervezéséhez. Kevésbé látványos, ám fontos dolog, hogy 25 év óta most elsőször készült el a több mint 300 kilométer hosszú csapadékvíz elvezető hálózat felmérése. A helyzet meglehetősen lehan-
goló. A vízelvezető rendszer teljes rendbetételére becslések szerint közel kétmilliárd forint kellene. Keressük a megoldást, illetve a forrást a munkálatok szakaszos elvégzésére. Sportcélú beruházások A CVSE pálya szomszédságában európai színvonalú cselgáncskomplexum épül. A birkózó szakosztály részére új épületet biztosít az önkormányzat, ezzel segítve az edzési lehetőségeik kiszélesítését. Elkészült több kerékpárút terve, amelyek megvalósításához megpróbálunk pályázati pénzt szerezni. Vállalkozásfejlesztés Sajnos a vonatkozó szabályok miatt a szomszédos régiók-
H
osszas előkészületek után Cegléd elkészítette a településre vonatkozó településfejlesztési stratégiáját, melyet a Belügyminisztérium jóváhagyása után a képviselő-testület is elfogadott. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia lényege, hogy egy hosszabb távú fejlesztési koncepciót foglaljon össze a város vezetése és a lakosság részére. A több mint 300 oldalas tanulmány konkrét tervekre bontja 2020-ig az önkormányzat városfejlesztési elképzeléseket.
hoz képest mi nem kapatunk pénzeket az EU-tól infrastruktúrafejlesztésre. A vállalko-
zásfejlesztési lehetőségeink is rosszabbak például Kecskemét és Szolnok környékénél. Az önkormányzat azért, hogy támogassa az iparfejlesztést, rendkívül kedvező áron biztosít ingatlanokat a vállalkozók részére. Ennek köszönhetően most az Ecseri Kft. épít az ipartelepünkön kétmilliárd forintos beruházással új üzemcsarno-
5. oldal
kot, ahol 2-300 fő számára nyílik új munkalehetőség. Itt kell megemlíteni azt is, hogy az Infineon cég ceglédi kft-je is újabb iparcsarnokot épít, ahol várhatóan 150 ember számára adnak majd munkát. A megfelelő szakemberellátáshoz fontos előrelépés, hogy a szakképzési intézményeket irányító regionális központ Cegléden kapott székhelyet. Közbiztonság, vagyonvédelem Több évtizedes lakossági igényt váltott valóra az önkormányzat azzal, hogy ismét működésbe lépett a mezőőri szolgálat Cegléden. A formaruhás önkormányzati alkalmazottak gyakran teljesítenek közös járőrszolgálatot a rendőrökkel gépkocsiban, vagy lóháton egyaránt. Kőhalmi Dezső
hírek Innenonnan
Új autót kaptak a berceli polgárőrök…
MEGTELT A SZÍNHÁZTEREM A TUDOMÁNYOK ÉJSZAKÁJÁN Óriási érdeklődés mellett rendezték meg a Tudományok éjszakáját A művelődési ház színháztermében még a karzat is teljesen megtelt nézőkkel. Tűri László és Kozma Sándor fizikatanárok újra csak különleges és persze érdekes, a laikusok számára is érthető kísérletekkel készültek. Az UNESCO 2015-öt a Fény Évének választotta. A fény tehát kiemelt szerepet kapott az idei rendezvényen. De lufik, és gyertyák is szerepeltek a bemutatóban. A nézők azt is megtudhatták, hogyan készíthetik el kartondobozból a kamera ősét és hogy hogyan lehet átszúrni egy léggömböt úgy, hogy az ne durranjon ki.
6. oldal
Fotó: Szokolai Attila
Fotó: Szokolai Attila
ÚJRA ÉLETTEL TELIK MEG AZ IPAROSOK SZÉKHÁZA Csipkerózsika álmából éled a ceglédi iparosok egyesülete. Az új elnökség találkozóra hívta a legrégebbi tagokat, akik közül igen sokan elfogadták a meghívást. Köszöntötték Pataki Zoltánt is, aki negyven éve tagja az ipartestületnek. A folyamatosan megújuló épületben a nagy múltú szervezetet bemutató kiállítás készül és a vállalkozókat segítő szolgáltatás is indul.
….és a cegléd-bedei egyesület is
Fotó: Szokolai Attila
FEJLESZT A CÉG Új termékcsalád gyártását kezdi el az Ifineon Cegléden. Az eddig előállított elektronikai berendezések nagyteljesítményű változatát is ezen a telephelyen fogják összeszerelni. Az úgynevezett IHM modulok mozdonyok, liftek alkatrészeként szolgál. De nap- és szélerőművekben is alkalmazzák. A 750 főt foglalkoztató cég új gyártósora jövőre 50, majd további 100 embernek ad majd munkát. PICUR FUTAM Óvodásokat és kisiskolásokat vártak játékokkal tarkított kerékpározásra. A gyerekek sokkal többre képesek, mint sok szülő gondolná. Legalábbis mozgás tekintetében biztosan – ezt vallják az első Picur Futam szervezői. A kicsiket egy néhány km-es túrára várták vasárnap. A Bajcsy Zsilinszky térről indultak és a Kresz parkba érkeztek. Közben pedig több állomáson is feladatok várták a óvodásokat és kisiskolásokat.
7. oldal
ÚJRA TALÁLKOZTAK CEGLÉD BARÁTAI Tájékozódtak a város kulturális és gazdasági életének legfrissebb híreiről, és tudományos előadást hallgattak meg a Ceglédi Baráti Kör tagjai. A társaság éves gyűlésén az elkövetkező időszak feladatairól is beszéltek, jelölőbizottságot állítottak, hiszen 2016-ban tisztújítás lesz. Cegléd Barátainak köre 1982-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogják a város iránt elkötelezett embereket. A társaságnak számos olyan tagja is van, akik bár jó ideje nem Cegléden élnek, szívesen visszatérnek szülővárosukba, érdekli őket a település sorsa. A Baráti Kör tagjai minden évben egyszer találkoznak, de a tagok nagyhányada mai napig aktív résztvevője a város gazdasági és kulturális életének.
Fotó: Kisfaludi István
ADOMÁNY A MÚZEUMNAK Kossuth Lajost ábrázoló festményt adományoztak a múzeumnak. A gyűjteményben már volt egy hasonló kép, ám az a második világháborúban megrongálódott. A néhai államférfi relikviáit ugyanis a front átvonulása után feldúlták. Az emigráns Kossuthot ábrázoló portrét Péter Aladár ajánlotta fel. A Kossuth Lajost ábrázoló festmény egy magánlakás helyett sokkal jobb helyen van a múzeumban – indokolta a felajánlást Péter Aladár. A festmény a Kossuth TÉESZ vezetőjének irodáját díszítette valaha, a felszámoláskor került Péter Aladárhoz, aki a festményt és keretét is restauráltatta. CSARNOKAVATÁS ÉS SZÜLETÉSNAP Új gyártócsarnokot adtak át a tápiószőlősi Ferzol Kft.-nél. A négy és fél hónap alatt 520 millió forintból készült beruházás 50 fő létszámbővítéssel is jár. A Ferzol jó példája annak, hogyan képes egy garázsból indult családi vállalkozás negyed évszázad alatt kitartással és szorgalommal térsége egyik meghatározó, sikeres cégévé fejlődni Magyarországon – ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta a csarnokavató ünnepségen. 8. oldal
Fotó: Szokolai Attila
hírek innenonnan
Fotó: Szokolai Attila
CZIGLE BESZÉLGETÉSEK A 80. születésnapját ünneplő grafikus-, festőművész, Nagy László Lázár vallott munkásságáról és magáról a művelődési központ beszélgetéssorozatán. Az alkotót az est során az alpolgármester, Hegedűs Ágota is felköszöntötte. Nagy László Lázár 2010 óta a város díszpolgára. De az önkormányzat Cegléd várossá válásának 650. évfordulója alkalmából Czigle-lánccal is kitüntetette.
Fotó: Szokolai Attila
NEM KELL MÁR ÉVEKET VÁRNI A MŰTÉTRE Van ahol a felére csökkent a várólista, vagyis már nem kell hónapokat vagy akár éveket várni egy-egy műtétre a betegeknek. A kormány plussz forrást biztosít azoknak a kórházaknak, ahol hosszú a várólista. Főleg a protézis és szemműtéteknél hosszú a sor, itt jelenti a legnagyobb gondot a várakozás. A ceglédi kórház nagyon jó helyzetben van, hiszen nincs várólista - mondta a főigazgató. Ez pedig nem csak a műtétekre vonatkozik, Cegléden a diagnosztikai vizsgálatokat is maximum néhány héten belül elvégzik. Más városokban ez az idő több hónap is lehet.
RÉGI-ÚJ ELNÖK A CEGLÉDI FIDESZ ÉLÉN Elnököt és elnökséget választott a Fidesz ceglédi szervezete. Az elnöki tisztséget a következő két évben továbbra is Hörömpő Annamária tölti be, Az elnökségbe a régi tagok mellé új emberek is kerültek, az új Fidesz elnökség tagjai: Hegedűs Ágota, Imregi Tibor, Rimóczi Gábor, Fehér Adrián, Takáts László. Hörömpő Annamária elmondta, hogy a megújult elnökség legfontosabb feladata a fiatalok még intenzívebb bevonása a párt munkájába, és a városvezetéssel, valamint a frakcióval való együttműködés további erősítése.
NAGY SIKER VOLT AZ ELSŐ, JÖHET A MÁSODIK Több ezren látogattak el az első Törteli juhászfesztiválra. A rendezvénnyel elsősorban az állattenyésztést szerették volna népszerűsíteni és természetesen megmutatni, mennyire gazdag mezőgazdasági és kulturális értékekben is a A fővédnökséget elvállalta a miniszterelnökség államtitkára, aki mint mondta több okból is nagyon szívesen tette és érkezett a rendezvényre. Kis Miklós Zsolt: „Egy olyan rendezvényre érkezhettem ami - és ebben biztos vagyok, hogy - nagyon sikeres lesz nem csak a mai napon, hanem a következő esztendőkben is. Olyan támasza, olyan háttere van ennek a juhászfesztiválnak, mint Sebők Misi bácsi, aki az országban is kimagasló értéket teremtett és most már ötven éve a juhász ágazatban tevékenykedik és egy olyan példaértékű nem csak a juhászoknak, hanem a fiatal gazdáknak is, ami azt gondolom, hogy Törtelt is büszkeséggel tölti el.”
9. oldal
közlemények és felhívások
Tájékoztató az önkormányzati rendeletekről
Cegléd Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (III. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 26/2015. (IX. 30.) önkormányzati rendelet Cegléd Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésének módosításait tartalmazza, a 2015. augusztus 31-i részbeni teljesítési könyvelések alapján. Átvezetésre kerültek kötelező jelleggel pl. állami hozzájárulások, valamint a Képviselő-testületi önkormányzati hatásköri módosítások. Az egészségügyi alapellátások körzeteiről szóló 10/2002. (VI. 27.) Ök. rendelet módosításáról szóló 27/2015. (IX. 30.) önkormányzati rendelet Egyes egészségügyi alapellátási körzetek módosítását az iskolafogászati alapellátást végző Four For Dent Kft. megalakulása, és az új szolgáltató 175/2015. (VI. 18.) Ök. határozat alapján történt megbízása indokolta. Átvezetésre kerültek továbbá a fenntartóváltás következtében megváltozott szakközépiskolai elnevezések is. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 34/2013. (XII. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 28/2015. (IX. 30.) önkormányzati rendelet A rendeletmódosítás egyetlen kiegészítő rendelkezést tartalmaz: a negyedévenként egy alkalommal, legfeljebb 250 kg mértékig igénybe vehető önkormányzati kedvezmény kiterjesztését annak érdekében, hogy a közszolgáltatásba be nem vont külterület ingatlantulajdonosok negyedévente teljes mértékben ki tudják használni a 250 kg-ig terjedő díjmentességet. A külterületi lakost október 1-jétől - negyedévente 250 kg mennyiségig - több alkalommal történő kiszállítás esetén is megilleti a hulladéklerakóba kiszállított hulladék ingyenes bedolgozása. A közterületi térfigyelő rendszerről szóló 29/2015. (IX. 30.) önkormányzati rendelet Cegléd Város Önkormányzata eredményesen
pályázott, a közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatásáról szóló 28/2014. (IV. 1.) BM rendelet alapján, térfigyelő kamerarendszer kiépítésére. A lefolytatott beszerzési eljárás eredményeként a város közigazgatási területén, 10 helyszínen, 2-2 fix kamera került elhelyezésre 2015. szeptember 20-ig. A kamerák üzemeltetésével kapcsolatos teendőket a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal közterület-felügyelői látják el. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke állásfoglalásban fejtette ki azt, hogy a 2015. október 1-jétől „létrehozandó közterület-felügyeleti rendszert önkormányzati rendeletben kell szabályozni, mely rendeletnek tartalmaznia kell – egyebek mellett – azt, hogy a rendszer milyen célból jön létre, hogyan működik, milyen adatfajták kezelésére és milyen esetekben kerül sor, valamint azt, hogy a rögzített adatokat pontosan meddig lehet tárolni.” A rendeletalkotást emellett az is indokolja, hogy a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény alapján a közterület-felügyeletnek és a részéről eljáró felügyelőnek feladatot más jogszabályok mellett – a törvény keretei közt –, önkormányzati rendeletben lehet megállapítani. A rendelet megalkotása és a kihirdetéssel járó szélesebb körű nyilvánossága az adatvédelmi jogi szempontokat is felvető rendszer transzparens működésének egyik biztosítéka. ---------A 2015. szeptember 24-ei ülésen elfogadott önkormányzati rendeletek kihirdetésére 2015. szeptember 25–30. között kerül sor, a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel. Ezek az önkormányzati rendeletek 2015. október 1-jén lépnek hatályba. Egységes szerkezetbe foglalt szövegük a www.cegled.hu és a www.njt.hu (Nemzeti Jogszabálytár) oldalakon való kötelező közzététel révén lesz hozzáférhető, a hatálybalépést követő 8 napon belül.
10. oldal
„Ha szabadidőm van, akkor sem vágyódom másik városba.”
– „Csak” itt él, vagy kötődik is Ceglédhez? – Nagyon szeretem ezt a várost. Budapestre jártam középiskolába, de minél többet voltam távol, annál jobban vágytam vissza. Annyira, hogy már a középiskola első hónapjai után megkértem édesanyámat, írasson ki a kollégiumból. Inkább ingáztam öt éven keresztül minden nap Budapestre. Cegléden szerettem volna maradni, élni. Így volt ez a főiskolai évek alatt is. Levelező tagozaton szereztem meg minden végzettségemet, így Cegléd volt mindig a „bázis”.
képviselők Ceglédről
Interjú Rimóczi Gáborral
– Miért kötődik ennyire a városhoz? Mitől élhető hely Cegléd? – Földrajzi adottságainkat tekintve is nagyon jó helyen vagyunk. Közel van Budapest, közel van Kecskemét és Szolnok. Iskola és munka tekintetében is ez sok lehetőséget ad. És persze fontos a „lakhatóság”. Emeletes házak, kertes övezetek mind megtalálhatóak nálunk. – Egy város – véleményem szerint – akkor igazán lakható, ha a szabadidőmet is szívesen töltöm itt. – Ha szabadidőm van, akkor sem vágyódom másik városba. Nagyon szeretem a
– Rimóczi Gábor a város – sok évtizede ének-zene tagozatos képzéséről híres – iskolájának igazgatója. De hogyan lett informatikusból igazgató? – Kőházi Zoltán nyomdájában kezdtem dolgozni, mint informatikus. 1992-ben összedőlt a Táncsics iskola „Czinege” épülete. Hogy pótolják az órákat, szombaton is tanítani kellett. No, akkor hívtak az iskolába dolgozni. Már akkor
város által kínált programokat, ha tehetem részt is veszek rajtuk. De a szabadidőmben szívesen vagyok otthon is. Emeletes házban kezdtük az életünket feleségemmel, most már kertes házban lakunk. Nagyon szeretem a füves udvarunkat, igazi jó szabadidős elfoglaltság számomra a fűnyírás is! De imádok moziba járni is. A gyermekeimmel egyelőre még rajzfilmeket nézünk csak. De már nagyon várom, hogy beüljünk Cegléden egy jó „Bosszúállók” filmre! Vagy megnézzük a Csillagok háborúját. Akár minden részt.
is rajongtam a tanításért. Délelőtt gyerekekkel foglalkoztam, délután pedig számítógépekkel, informatikával. Délelőtt kommunikáltam, kérdeztem, válaszoltam, délután irányítottam… a gépek elvégezték a feladatukat. Ez a kettősség szakmailag teljesen kielégített. Amikor lehetőség volt rá, nagyon nagy és szép kihívásnak tekintettem az iskola irányítását, igazgatását…. szeretem ezt a hivatást.
11. oldal
kultúra
Mesterségem címere: TEXTILMŰVÉSZ Látogatás Szekeres Erzsébetnél Az augusztusi hőségben lelki felfrissülést jelentett számomra Szekeres Erzsébet textilművésznél tett látogatásom Gödöllőn. Barátsággal fogadott, akárcsak fekete, örökmozgó gombóc házőrzője, aki vidám csaholással kísért be a házba. Erzsi nénit otthona, mint egy csodálatos szentély öleli körül. Dolgozószobája mennyezetét a megyaszai Református Templom famennyezet kazettáinak variánsa díszíti, saját keze munkáját dicsérve, alatta felvetett szövőszéke áll. Katonás rendben, végeláthatatlanul sorjáznak a
fonalakkal, gyöngyökkel teli dobozok, színek és anyagok szerint válogatva. Ámulatba ejtő, ahogy otthonának minden zugát a népművészet szeretete hatja át, s tárgyi emlékei díszítik a falait. – Erzsi néni szó szerint benne él a népművészetben. Meddig nyúlnak vissza a gyökerek? – Szinte a születésemig. Szerencsés gyermek voltam. A gyermek felcseperedése ugyanis olyan, mint a házépítés. Az alapokat a családi háttér jelenti. Az iskola építi a falakat azzal, hogy tudást ad, fegyelemre szoktat és nevel. Végül az épülő házra a tetőt az első munkahely rakja fel. A népmesei világ már igen korán megérintett. Iskola után az állatok ellátása, legeltetése komoly feladat volt számunkra a testvéreimmel, de ezt ellensúlyozta közben a könyvek olvasása. Gyermekkorom legszebb emléke az olvasás és a mesék csodálatos világa. Általános iskolai éveim alatt tanítóim és tanáraim szeretettel és hozzáértéssel egyengették utamat. Rajzolni és festeni kiváló mesterektől – Remsey Ivántól, Remsey Jenőtől és Mérész Gábortól – tanultam. Komolyabban azonban csak a diploma megszerzése után kezdtem foglalkozni a grafikával és a festészettel. – Az említett diploma birtokában azonban teljesen más irányba indult el. – A gödöllői Agrártudományi Egyetem levelező tagozatán, általános mezőgazdasági
12. oldal
mérnökként diplomáztam 1967-ben. Egyetemi tanulmányaim alatt az intézmény kémia tanszékén dolgoztam, a diploma kézhezvételét követően a Gödöllői Járási Hivatalhoz, majd a Szilasmenti Mgtsz-hez kerültem, innen mentem nyugdíjba. – Mikor vonta bűvkörébe a textilművészet? – 1970-ben a Galgamenti Fesztivál egyik rendezőjeként megbízást kaptam arra, hogy összegyűjtsem és bemutassam a gödöllői járás élő népművészei anyagát, viseletét. Elámultam a turai menyasszonyruha, a galgamácsai, versegi, zsámboki menyecskeruhák színpompájától, az ikladi németek méltóságteljes, sötét ruházatától, a turai és zsámboki asszonyok mesteri kézügyességétől és motívumgazdagságától. Ennek hatására és édesanyám példáját látva – aki 10 éves korában tanulta meg a kanavászonra tűvel varrt gobelin technikát - érdeklődésem a festészettől a textilképek, a szőnyegek felé fordult. A munka mellett önerőből képeztem magam iparművésszé. A Kárpát-medence népművésze-
tének gazdag hímzéstechnikáját, a lánc-, szál-, margit-, kolostor-, buklé-, könnycseppöltést mind elsajátítottam. A színek kiválasztásában édesanyám volt segítségemre, aki nemes ízlésével örök időkre példaképem maradt. Kresvászon alapra varrott szőnyegeim elkészítéséhez gyapjú-, selyem- és pamutfonalakat használok, díszítésképpen pedig fehér-, sötétkék és türkiz jabloneczi porcelán gyöngyöket, olykor aranyvagy ezüst selyemfonalat. Megtanultam a sima-, a vetülékes-, majd a színátmenetes szövést, ezt a francia gobelinszövés elsajátítása követte. Gyermekkoromban megszerzett rajztudásomat a szőnyegtervezés és a minták elkészítése terén kiválóan tudom hasznosítani. 1972-ben varrtam az első szőnyegemet otthonom díszítésére. A gyapjú finomsága, melegsége azóta se enged el. Nem tudok nélküle létezni. – Varrott faliképein egy sajátos, népi motívum kincsünket továbbgondoló formavilág elevenedik meg. Mi adta az ihletet a több mint 100 kép elkészítéséhez?
13. oldal
– A faliképek elkészítéséhez a tiszta forrást számomra Kallós Zoltán Balladák könyve, Kriza János Vadrózsák című gyűjteménye és Illyés Gyula 77 magyar népmese kötetei jelentették. Balladás képeimen a népi hímzések jellegzetes színeit használtam fel, a mondanivalót a különböző öltéstechnikák segítettek kiemelni. A hit, a család és a haza témakörét öleli fel a mintegy 30 darabból álló „Örökségem” című varrott anyag. Az Árpád-házi szenteknek és boldogoknak állít emléket 35 szövött faliszőnyegem. Meseszőnyegeim jól elkülönülnek a nyersvászonra, főként fehér fonallal varrott képeimtől, hiszen itt az alap eltűnik a sűrű öltésekkel borított szín kavalkád alatt. Szálöltéssel és élénk színekkel dolgozom, mert a gyerekek a tiszta, élénk színeket használják. Főként Illyés Gyula és Benedek Elek népmesegyűjteményei, gyermekeknek szóló mondókák, dalok ihlették későbbi meseszőnyegeimet. – Népmese illusztrációi és grafikái a magyar posta bélyegein és az Unicef-képeslapjain bejárták az egész világot. Hogy kerültek a kresvászonról papír felületre? – 1979-ben a Gyermekek Nemzetközi Éve alkalmából készítettem egy mesekép kiállítást Szentendrén. A tárlatot a Magyar Televízió is bemutatta, ott látta meg szőnyegeimet az Unicef hazánkban tartózkodó svájci képviselője, aki a tárlat megtekintése után személyesen keresett meg azzal az ötletével, hogy a Bújj, bújj zöld ág… szőnyegemet megjelentetnék Unicef képeslapon. Így jutott el, a gyermekdal ihlette képem a világ minden tájára. Tíz esztendővel később – 1989 és 2007 között – a Magyar Posta több meseszőnyegemet és grafikámat is megjelentette bélyegen (Kacor király, Mesefa, A kis Jézus születése, Egri csillagok, Húsvét...) és borítékrajzon (Cifra palota, Megy a gőzös...). – Min dolgozik most? – A nyáron kaptam felkérést Fésűs Éva: Az aranyhörcsög című mesekönyvének illusztrálására. Kegyetlen nehéz feladat volt – mondja nevetve, miközben belelapoz az illusztrációkat
rejtő mappájába. Gyermekkoromban minden rágcsálótól irtóztam, most meg itt van Hörcsög Lajcsi a szürke hörcsög, Arany pofácska, aki egy arany hörcsög, Güzü, az özvegy mezei
egérasszonyság, a Pocok, az Ürge és a Galád Görény. Egyetlenegy tollas jószág szerepel csak a történetben, a bagoly, aki az orvos szerepét tölti be. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan ábrázoljam ezeket a kis állatkákat úgy, hogy azok a gyerekek számára ne ijesztőek, hanem megmosolyogtatóak legyenek. Fésűs Évának ez a hatodik meséje, amit illusztrálok, ősszel kerül a könyvesboltokba. Legutolsó varrott anyagom, a Krisztus leple tavaly került a gödöllői Görög Katolikus Templomba. Emellett szinte álladóan úton vagyok, kiállításokra, konferenciákra hívnak az ország legkülönbözőbb tájaira. Különösen sűrű szeptember utolsó hete, Benedek Elek születésnapja. Mindez nem kis teljesítmény annak tükrében, hogy augusztusban töltötte be Erzsi néni 77. életévét. Őszintén kívánom, hogy még sokáig éljen benne az a hihetetlen tettvágy s ötletgazdagság, mellyel népi kultúránkat gazdagítja. Aki pedig szeretne egy kicsit megmerítkezni Szekeres Erzsébet által megálmodott, Benedek Elek meséi ihlette képi világban, az tegyen egy sétát A tűzmadár című kiállításon a Ceglédi Galériában. KozI
14. oldal
KULTURÁLIS PALETTA Mindszent havában tollas vándorok népesítik be az égi országutakat, a földet színpompás falevelek borítják. Ezt a hónapot azonban nem csak a természet, hanem a kulturális programok is rendkívül színessé teszik. Kezdődik ugyanis a Múzeumok Őszi Fesztiválja (szeptember 28 - november 15.), s idén 10. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat (október 5-11.), melyekhez Pest megye számos települése is csatlakozott saját arculatához és lehetőségeihez igazított rendezvényekkel. Ezúttal ezekből szemezgettünk.
A 14.00 és 15.30 órakor kezdődő foglalkozásokon kézműveskedésre is nyílik lehetőség. Hat időpont közül választhatnak azok, akik Padlás-túrára indulnának, este pedig izgalmas, kódfejtő játékra invitálják a felnőtteket. (www.kiralyikastely.hu)
Október 7-én 15.00 órától a Nők Lapja vezető újságírója, Schäffer Erzsébet lesz a ceglédi Központi Könyvtár vendége.
Amennyiben ezen a napon inkább a fővárost jelöljük meg úti célunknak, ráadásul kedveljük a textilművészetet, akkor feltétlenül be kell térjünk az Év Múzeuma díjas Goldberger Textilipari Gyűjteménybe, ahol rendhagyó tárlatvezetés során ismerkedhetünk meg az egykor néhány fős manufaktúraként induló üzemmel, amelyet a Goldberger család egymást követő generációi folyamatosan modernizáltak és termékeikkel világhírű vállalattá fejlesztettek. Ritkán mutatják meg a nagyközönségnek az 1910 körül készített, ma is működőképes Jacquard szövőgépet, ám ez a nap a ritka kivételek egyike lesz. (www. textilmuzeum.hu) KozI
Október 8-án 18.00 órától a Kossuth Művelődési Központ kamaratermében a világhírű szívsebész-professzor, dr. Papp Lajos előadására várják az érdeklődőket. (www.cegledikultura.hu) A tápiószelei Blaskovich Múzeumban október 9-én 14.00-17.00 óráig Marton László lószőrékszer-készítő Népi Iparművész segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők e különleges ékszer készítésének fortélyaival, sőt egy mutatós fonás is megtanulható. (www.oszifesztival.hu) Október 9. és 11. között Közép-Kelet Európa legnagyobb vasútmodell fesztiválja kerül megrendezésre a
fővárosban, mintegy 5000 négyzetméteren a Magyar Vasúttörténeti Park körfűtőház Keleti és Nyugati csarnokaiban. Közel 30 terepasztalon, szinte minden méretarányban és építési nagyságban láthatók a működő vasútmodellek. (www.vasuttortenetipark.hu) Október 11-én vidám játékra invitálják a családokat a ceglédi Kossuth Művelődési Központ munkatársai. 10.00 órától a színházi előtérben állatmesék szereplői adnak mókás feladatokat a gyerekeknek, 11.00 órától pedig Bíró Eszter „Állati zenés ABC” című gyermekkoncertje veszi kezdetét. (www. cegledikultura.hu) Október 17-én érdemes ellátogatni a gödöllői Királyi Kastélyba, ahol többek között Peller Tamás papírrestaurátor avatja be a látogatókat a régi levelek megőrzésének titkaiba. 15. oldal
Képes összefoglaló a XX. Kossuth toborzóról
16. oldal
17. oldal
iskola
Így készültek a tanévkezdésre Feladatváltozás a KLIK-nél Még szeptember elseje előtt felkerestem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) Pest Megyei Tankerületének igazgatóját, Fodor Gábort, érdeklődve a tanév zökkenőmentes megkezdése érdekében tett intézkedéseikről, és a KLIK feladataiban ősztől belépő változásokról, különös figyelemmel Ceglédre. – Először a beindítása érdekében tett intézkedéseikről beszéljünk. – Elkészült a tantárgyfelosztás, mindenhol biztosított a szakos ellátottság. Az egyes ingatlanokat működtető önkormányzatokkal közösen idén nyáron is sok festési, karbantartási munkálatot végeztünk el. – Idén is várhatók a tavalyihoz hasonló zökkenők a tankönyvellátásban? – A tankönyvek elosztása az iskolákban rendben zajlott. – Cegléd város milyen feladatokat vett át az oktatási intézmények működtetéséből és azt Önök miként ellenőrzik? – Ezek a feladatok Cegléd tekintetében 2013 óta változatlan megosztásúak. Az iskolákat, mint ingatlanokat a város működteti, viszont, mint intézményeket a KLIK tartja fent. A költségek megosztása
is ehhez igazodik. A szakmai munkafinanszírozás a KLIK-é, a működési feltételeket viszont az önkormányzatnak kell biztosítania.
Minden évben lépünk egyet előre az intézmények elhelyezésének javítása kapcsán is, ilyen például idén az, hogy a Dózsa György Kollégiumban szakképzési célt szolgáló tantermeket alakítunk ki. E mellett, az önkormányzattal 18. oldal
közösen tervezzük a pedagógiai szakszolgálat elhelyezési feltételeinek javítását is. – Az országos média tájékoztatása szerint jelentős hatáskörcsökkenés várható a KLIK-nél, ez gyakorlatilag mit jelent és ez mekkora létszámleépítéssel jár Önöknél? A vonatkozó intézkedések konkrétan mit jelentenek Cegléden? – A szakképző intézményeink a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerültek ingatlanjaik vagyonkezelésével együtt. Ez természetesen járt áthelyezésekkel is, hiszen a szakképzésben jártas kollégáim a most megalakult Ceglédi Szakképzési Centrumhoz kerültek. Más változás – néhány finomhangolást leszámítva – nem állt be életünkben. Feladataink most is rendkívül széles körűek, hiszen egyetlen nem megyeszékhelyen kialakított megyeközponti tankerületként egész Pest megyében komoly feladatokat határoz meg számunkra a köznevelés szabályrendszere. Kőhalmi Dezső
iskola
Meleg étel, cseppmentes tányérok Mindig meleg ételt fognak kapni ezentúl a Várkonyi iskola diákjai. A konyhát üzemeltető cég, a TS Gastro mintegy hárommillió forintot költött a korszerűsítésre. A pohár és az evőeszközök sem csöpögnek a víztől. A tányérok a mosogatógépből kivéve még melegek. Ráadásul ezekre mindig a kellő hőfokon tartott étel kerül. A legkésőbb érkező diák levese sem lesz hideg. A konyhásoknak ebben a melegíthető tálalók segítenek. Mindezt a TS Gastro nyáron elvégzett fejlesztései teszik lehetővé. Közel 3 millió forintért fűthető felszolgáló pultot és ipari mosogatógépet vásároltak - mondta el a közétkeztetést végző cég munkatársa. Megújult a könyvtár Két és fél millió forintból újult meg a gimnázium könyvtára.
Kicseréltették az ablakokat és gyakorlatilag az egész villamos hálózatot. Új armatúrák kerültek fel és új festést is kaptak a falak. Ma hivatalosan is átadták a diákoknak, az ünnepségen a polgármester olvasásra, a könyvtár gyakori látogatására buzdította a fiatalokat. A gimnázium könyvtárában 47 ezer kötet várja a tanulókat, az állomány papír szerinti értéke több mint 30 millió forint. A könyvtár felújítására a februári gimnáziumi bálon bevételét is felhasználták. A könyvtárat – a megújulás után – hivatalosan is átadták a diákoknak. Az átadóra meghívták a szülői munkaközösség vezetőjét, de a kivitelezők képviselőit is. Oktatás a kollégiumban Iskolakezdésre új tantermeket kellett kialakítani a kollégiumban, hogy fogadni tudják az Unghváry iskola diákjait. Az önkormányzat 10 osztálytermet bocsát az intézmény rendelkezésére. A meglévő tanulószobák mellet több kihasználatlan hálótermet nyitottak egybe, hogy ott órákat lehessen tartani. A kollégium új vezetője Farkas Albert, aki ősztől irányítja az intézményt. Már az ő feladata összehangolni a 19. oldal
bentlakók ellátását a délelőtti oktatási órákkal. Az épület második emeletén, a Rákóczi úti oldalon az ablakokat műanyag nyílászárókra cserélték. Nem ázik be többé az óvoda 3,5 millió forintot fordít az önkormányzat a Köztársaság utcai óvoda állagmegóvására. Alászigeteléssel szüntették
meg az egyik terem beázását. Az e miatt felbontott teraszt is újjáépítették. A szobában fel kellett szedni a parkettát és új kiegyenlítő betonaljzatot kapott a terem. Orosz Zoltánné, óvodavezető: „Egy országos pályázat keretében az önkormányzat pénzt nyert a Köztársaság úti óvodának a megújítására, energetikai korszerűsítésre. Az összes nyílászáró cseréje és a tetőszigetelése is meg fog történni.”
OKTÓBERI VENDÉGVÁRÓ
2015. október 2-3. Tápiószőlősi Falunapok – Főzőverseny, szüreti lovas felvonulás, koncertek 2015. október 03. Nyársapát: Szüreti Mulatság 09:00 h-tól. Felvonulás, szőlőpréselés, koncertek 2015. október 10. Varázslat Énekhangokra VII. Cegléd Városháza Díszterem 19:00 h Miklósa Erika és Tandi Flora estje Jegyár: 3.500 Ft 2015. október 10. Csík zenekar élő koncert • Nagykőrös-Arany János Művelődési Központ színházterem Jegyár 3.500 Ft elővétel, 4.000 Ft helyszín 2015. október 24. Cegléd Gál József Sportcsarnok – GRÍZ zenekar Sztár vendégekkel 20:00 h-kor Jegyár: 2.500 Ft elővétel, 2.900 Ft helyszínen
ISTEN ÉLTESSE DOKTOR ÚR!
A sokak által tisztelt és szeretett háziorvosát köszöntötték ma 80. születésnapján. Dr. Túri Józsefnek családja és barátai mellett a város vezetői és ceglédi intézmények igazgatói, kollektívái is boldog születésnapot kívántak. Túri József nem csak orvosként tett és tesz sokat Cegléd lakóiért, hanem társadalmi szerepvállalása, lokálpatriotizmusa is példaértékű. Nem számított rá, hogy ilyen sokan felköszöntik, Túri József meghatódott családja, a sok kedves barát és kolléga láttán, akik mind azért érkeztek, hogy felköszöntsék. A doktor úr rögtön megosztotta az ünneplőkkel, mi lehet a hosszú élet titka: „Hiszem, hogy érdemes jó családban
élni, korszerűen táplálkozni és lehetőleg stressz mentesen tölteni napjainkat. Tudom, hogy ez nem könnyű, és egyébként valamennyi stressz mindenképpen kel!l”
Túri József a nagy 24 órájában orvos. Hivatása iránti szeretetét családja is érzi nap, mint nap. Egyik lánya, Krisztina a köszöntőn úgy fogalmazott: édesapjának a gyógyítás, az egészségmegőrzés az élete. Túri Józsefet szeretik és tisztelik a ceglédiek, az egyik legnagyobb praxissal rendelkező háziorvos. De a doktor úr nem csak elhivatottsága, hanem embersége, és lokálpatriotizmusa is példakép-mondta az ünnepségen a polgármester, Takáts László. A kerek évfordulón a város intézményvezetői, munkahelyi kollektívái is ajándékokkal kedveskedtek. Az ünnepelt tortát, festményt, sőt még papagájt is kapott ajándékba.
20. oldal
CEGLÉDEN IS FEJLESZTI HÁLÓZATÁT A TELEKOM Ide is megérkezett a szupergyors internetezés élménye 2015-ben megkezdődött Cegléden is a Telekom nagysebességű, szélessávú internet szolgáltatásának kiépítése. Hamarosan az itt élő Telekom előfizetők is élvezhetik az eddigieknél még gyorsabb internet minden előnyét, például az interaktív tévé szolgáltatást. A Telekom fejlesztéseinek eredményeként országszerte 440 000 háztartás számára válik elérhetővé a nagysebességű szélessávú internet 2015 végéig, amit a vállalat több milliárd forintos beruházással segít elő. Cegléden az év végéig több, mint 800 itteni háztartás számára nyílik meg a lehetőség, hogy használhassa majd a szupergyors technológiát. **** De mit jelent ez a ceglédiek számára? Elsősorban nagyobb adatátviteli sebességet, a korábbinál gyorsabb internetet; olyan érzést, mintha magasabb fokozatba kapcsolnának a számítógépek. Ez pedig egyszerűbb kapcsolattartást, gyors és biztos kép- és videó-
letöltést és -megosztást is jelent. Hamarabb letöltődnek az emailek, egyszerűbben és élvezetesebben használhatják majd ez előfizetők a közösségi oldalakat is. Egyúttal új szolgáltatások is elérhetővé válnak, így például már itt is élvezhetővé válik az interaktív tévézés számos már meglévő funkciója, mint például a megállítható és visszatekerhető élő adás, a programozható és egy gombnyomással rögzíthető műsorok, a digitális műsorújság, a Videotéka, vagy a tévé képernyőjén elérhető változatos online alkalmazások. **** 2015 végére, a fejlesztéseknek köszönhetően megnyílik az út ahhoz, hogy a legújabb infokommunikációs megol-
21. oldal
dásokra alapozva még magasabb minőségű szolgáltatások váljanak a ceglédiek számára is elérhetővé, valamint a közösségi életet, a helyi kis- és közepes vállalkozásokat támogató környezet alakuljon ki. A szélessávú internet kínálta előnyökből a helyi vállalkozások is profitálhatnak, hiszen gyorsabbá, rugalmasabbá válhat működésük, javulhat a versenyképességük. **** A szélessávú hálózat kiépítésével párhuzamosan, folytatódik a 4G hálózat bővítése is, amely már meghaladta a 91%-os kültéri lakossági lefedettséget; a vezetékes és mobilhálózati fejlesztések hozzájárulnak a Digitális Magyarország célkitűzéseinek mielőbbi megvalósulásához is. **** További információ a fejlesztésekről a telekom.hu/fejlesztes weboldalon olvasható.
riport
Ceglédi „Remek Hír”
Egy olyan „remek” eseményről számolunk be, ami öregbíti ismét Cegléd hírnevét. Egy családi vállalkozás, a Csoknyay család termékei nyertek el a napokban jelentős kitüntetést, a „Magyar Kézműves Remek” díjat az OMÉK kiállításon, az általuk gyártott száraz tésztákkal. Ha a tészta szót hallja az ember, automatikusan az olaszok jutnak az eszünkbe. Náluk a tészta, a „pasta” nagy kincs, s ekként is kezelik. Ismerik, milyen tésztát mikor, mihez, hogyan használjanak. Az étkezéseik is „pastával” kezdődnek. Sokan maguk előtt látják a képet – amikor visszaemlékeznek gyermek- vagy fiatalkorukra – hogy a legtöbb magyar családban a háziasszonyok maguk gyúrták a tésztát, s készítették sokszor a gyerekek segítségével
például csigatésztát. Ehhez persze volt eszköz is: bordázott kis fém lapocska és egy szerszám, amivel a tésztát csiga alakúra lehetett sodorni. Nálunk is sokfajta tészta létezik, s természetesen a konyhában otthon levő háziasszonyok pontosan tudják, hogy milyen ételhez milyen tészta illik. Hogy kezdődött a siker történet? De térjünk vissza a Ceglédi Remek Tésztához. A ceglédi házaspár, Csoknyay László és felesége gondolt egy merészet, és minőségi tésztagyártásba kezdett. Egy idős házaspártól megvásárolta a gépeket, és elsajátította a tudományukat, a tésztakészítés fortélyait. Nevet is adtak neki: Ceglédi Remek Tészta. Mi a különlegessége az ő gyártásuknak? A hagyományos tészta 2-8 tojásból készül. A ceglédi remek tésztához a család a mátrai forrásvizet használja. A meggyúrt tésztát kb. 36-42 órán át szárítja, ahogyan ezt a dédnagymamáink is tették. Így nem fő el a tészta, ha kifőzik, és nem lesz „mázgás” állagú.. Nagyon lényeges a liszt minősége is. Nem könnyű feladat, hogy jó szemcséjű, úgynevezett. „kétfogós” lisztet találjanak, s azt rendszeresen egy malomból be tudják szerezni. Mindez sikerült, készülhet a tészta! A család félig 22. oldal
kézzel, félig géppel készíti a hat alap tésztát: széles metélt, gyűrűcske, hosszúmetélt, eperlevél, lebbencs, kézi tarhonya. Mihez mit használjunk, milyen ételhez illenek ezek a tészták? A széles metélt például a grízes és mákos tésztához illik, a gyűrűcske a gyerekek kedvencéhez, a paradicsom és zöldséglevesekhez való, a hosszúmetélt kiváló köret a tejszínes, gombás ételekhez. Az eperlevelet húslevesekhez ajánljuk. A lebbencs tésztát említeni sem kellene, hiszen a ceglédi laska „lelke”. De használható az olasz lasagne tészta helyett is. A kézi tarhonya pedig az igazi jó marha vagy birka pörkölthöz elengedhetetlen. A legutolsó fázis a csomagolás. Nagyon sok múlik rajta, hogy milyen ruhába öltözteti az ember a készterméket. Ennek is követni kell a divatot, trendet. A család összeült, s kitaláltak egy újfajta design csomagolást, amihez a különleges papírt külföldről kellett beszerezni. Utána nem kevés idő kellett az összehajtogatásához, amiben a család apraja-nagyja részt vett. Az eredménye meg is lett, már egy ismert áruház lánc és több ceglédi bolt árulja a kiváló tésztákat, és a most elnyert díj pedig igazolja a család erőfeszítését.
Nagy Könyvtári Show Országos Könyvtári Napok Cegléden
Október 5-11 között ismét a könyvtáraké a főszerep országszerte, így Cegléden is. Ezen a héten a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár igazán színes programokkal várja az érdeklődőket. Egy kis ízelítő a programokból: Október 6-án a Központi Könyvtárban „Szívünknek kedves” címmel nyílik interaktív kiállítás a Pest Megyei Értéktárba eddig felvett ceglédi „kincsekről”. Napközben középiskolások mérhetik össze tudásukat a kiállított értékekről. Október 7-én, 15 órától a Nők Lapja vezető újságírója Schäffer Erzsébet lesz a Központi Könyvtár vendége. Délután, 17 órakor Polyák Péter „Gyógynövények, ahogy én látom” c. ismeretterjesztő előadásán vehetnek részt az érdeklődők. Csütörtökön, október 8-án az egészségmegőrzésre kerül a hangsúly. 10 órától „Jógázzunk játszva együtt” Babajógát próbálhatják ki azok, akik ellátogatnak a Gyermekkönyvtárba. Napközben a Központi Könyvtár ingyenes egészségügyi szűrőprogramoknak és tanácsadásnak ad otthont. 18 órától, a Kamarateremben Prof. Papp Lajos szívsebész tart előadást. * Másnap, október 9-én 10 órakor a Szabadság téren folytatódnak a programok, ahol bemutatkozik a Gyermekkönyvtár kabalafigurája, Bagoly Ludvig, aki rengeteg játékkal, énekkel és egy óriási, közös buborékfújásra vár minden gyermeket. 16:30-tól Szüreti táncházzal és játszóházzal folytatódik a programsorozat (Helyszín: B épület). Ezen az estén a Központi
Könyvtár a Krimik Éjszakájával várja azokat, akik szívesen részt vennének egy nyomozós estén. 18 órától Réti László, nyomozóból lett íróval találkozhatnak a krimik kedvelői. 20 órától rendhagyó módon egy izgalmas nyomozós vetélkedő helyszínévé válik a könyvtár. Szombaton se maradunk programok nélkül. 10 órától a Gyermekkönyvtárban Vitéz László és az elátkozott malom c. bábelőadását láthatják a gyerekek és ezen a napon kerül, sor a könyvtár Olvass velem! Olvasásnépszerűsítő játék eredményhirdetésére is. Délután 16 órától, a 30 éve felújított színházterem átadásának alkalmából Huszti Péter, Kossuth-díjas színész lesz az intézmény vendége, aki oly sokszor állt már a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár színpadán, mint színész, e délutánon viszont mint író mutatkozik be. * Október 11-én, azaz a „Könyves Vasárnapon” 11 órától mindenki Bici nénije hívja ki Cegléd város lakosait egy sakkszimultánra. Ugyanekkor Bíró Eszter Állati Zenés ABC c. gyermekkoncertjére várják a kicsiket és nagyokat egyaránt a Színházban. A koncert előtt 10 órától egy mesés-játékos feladatokkal teli színházi előtérben találhatják magukat azok, akik a rendezvényre látogatnak. Ez a vasárnap egy különlegesen jó nap lesz, hiszen kedvezményes áron, mindössze 100 Ft-ért bárki könyvtári tag lehet! A részletes program a www.cegledikultura. hu-n vagy a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár facebook is oldalán elérhető. A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják! * Regisztrációs jegy szükséges, amely a Központi Könyvtárban igényelhető (nyitva tartás: kedd-péntek 9-18 óráig, szombaton: 9-15 óráig). A jegy beiratkozott olvasóknak és Rivalda Bérlettel rendelkezőknek ingyenes.
23. oldal
vallás
Evangélikus presbiterek Országos Találkozója „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”(Zsolt. 100.2) A fenti bibliai idézet volt a mottója annak a budapesti találkozónak, amelyet nemrég tartott az Evangélikus Egyház a presbiterek, vagyis a felelős tisztséget betöltő egyháztagok számára. Ezen az országos találkozón a ceglédi Evangélikus Gyülekezetet Péter Zoltán lelkész és hét testületi tag képviselte. Kik is a presbiterek és miért fontos, hogy meghatározott időközönként találkozzanak? A presbiter görög szó, jelentése: „vénebb”. A gyülekezet elöljáróit hívták így az ősgyülekezetekben. A szó tehát utal arra, hogy a gyülekezetet a kellő tapasztalattal, bölcsességgel, jártassággal rendelkező egyén tudja segíteni, irányítani. Igen irányítani is, hiszen az Evangélikus Egyházban a presbiteri egyházszerkezet szerint a presbitérium döntéshozó testület, vagyis a
lelkész önállóan csak a hitéletre vonatkozólag hozhat döntéseket, minden más nagy horderejű dolgokat meg kell tanácskoznia a testülettel. A gyülekezet lelkipásztorának megválasztásában is nagy szerep jut nekik, a presbiterek ugyanis a közgyűlés tagjaiként kiválasztják és javadalmaz„Presbiternek lenni számomra egyszerre megtiszteltetés és komoly vállalás” zák a gyülekezet lelkészét, így Péter Zoltánt is a gyülekezet hívta Ceglédre és választotta meg. Presbitert közgyűlési tagokból választanak 6 évre. A presbiter elkötelezett egyházfenntartó, gyülekezetét szerető, fedhetetlen erkölcsi életű, megbízható személy, akit a gyülekezet jelöl. A jelölést elfogadók közül demokratikus szavazással választják a tagokat a gyülekezet méretétől függően, a ceglédi gyülekezetben 14 főt. Vannak közöttük tisztségviselők: felügyelő, másodfelügyelő, kántor, gondnok, pénztáros, számvevőszéki elnök, gyermek felügyelő, de a hatékony presbiteri munkában mindenki a civil életében végzett munkájával próbál segíteni. Látható tehát, hogy az Evangélikus Egyházban a világi testületnek fontos szerepe van, ezért szükséges, hogy egyházi, társadal-
24. oldal
mi kérdésekben tájékozottak legyenek. Ennek érdekében a presbiterek megválasztásuk után egy három alkalmas presbiterképzésen vesznek részt az Egyház Oktatási Központjában, ahogyan Gyarmati Imrétől a ceglédi presbitérium egyik tagjától megtudtam. A képzés a hit alapvető tudásanyagában, egyházismeretben gazdagíthatja a résztvevőket, amellett lehetőséget kínál a különféle gyülekezetből érkezők tapasztalatcseréjére, személyes beszélgetésekre. Ezek a résztvevők ismerősként köszöntik egymást az EPOT-on, vagyis az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozóján. Az EPOT egyik célja, hogy minden gyülekezetből a döntéshozó testület néhány tagja elmenjen és informálódjon az egyház legfrissebb dolgairól, amelyek egyházkormányzati szinten fontosak. Emellett élmény, töltekezés, a szolgálat tudatosítása a legfontosabb cél. Ez utóbbira különös hangsúly helyeződött a mostani találkozón, ahogyan arra a mottó is utal. A presbiteri szolgálat ingyenes. A munkálkodásért, fáradozásokért nem jár fizetség. Miért akkor az áldozathozatal, a szabadidő feláldozása? A pénz nem minden. A megbízatás felelőssége, a gyülekezet tagjainak a bizalma, szeretete, tisztelete, megbecsülése mindennél többet jelent. „Presbiternek lenni számomra egyszerre megtiszteltetés és komoly vállalás” – vallja Gyarmati
Imre. „A testület kijelöl egy utat, amit a hat éves szolgálat alatt szeretne bejárni. Nekünk, ceglédieknek a szolgálatunk félidejére érkezve számvetést kell tartani, hogy mi mindent tettünk meg a tervezett feladatainkból, illetve mit mulasztottunk el, mit kell jobban átgondolnunk. Ebben a számvetésben, együtt gondolkodásban is segített ez a találkozó.” Az egyháztagok színessége, sokfélesége nagy gazdagságot jelent, de nagy felelősség is. A különbözőségek a véleménynyilvánításban is megmutatkoznak, ezt kell összehangolnia, közös nevezőre hoznia a presbiteri testületnek. A széthúzás meggyengítheti az amúgy is kislétszámú gyülekezeteket – vallja Bezzegné Őze Emese, a testület tagja –, ezért nagy odafigyeléssel kell orvosolni az esetlegesen felmerülő problémákat. „A találkozó egyik szekció-előadásán hangzott el, hogy országszerte egyre kevesebb a hívő evangélikus. A számok tükrében több a hivatalosan evangélikusnak mondott, mint ahányan a gyülekezetekben vannak. Ezért fontos a meglévő gyülekezet egybetartása, valamint az evangelizálás, a megkeresztelkedett, de gyülekezethez nem tartozók felkutatása. Ebben a lelkésszel együttműködve nagy szerep jut a presbitériumi tagoknak. A környezetünkben élők megszólításához, a közös szolgálatunkhoz nyújtott nekem segítséget a találkozó.” Kabdebó-Ladik Lívia
25. oldal
sport
A somorján győztes csapat A nyolcba kerülés a cél Minden idők legjobb eredményét produkálta a Ceglédi EKK, amikor az előző kiírásban a hetedik helyen végzett a női kosárlabda NB I/A-ban. A csapat már jó ideje az előtte álló bajnokságra összpontosít, amelyben most is az első nyolcba várja az együttest a CEKK elnöke, Filipowicz Kristóf. – Mikor kezdtétek a felkészülést? – Augusztus 17-én kezdte a nagycsapat. Heti kilenc edzéssel Cegléden készülünk a bajnokságra és felkészülési tornákon is indulunk. – Hogyan változott a gárda összetétele? – A tavalyi csapatból nyolc játékos maradt, a négy távozó közül Hadzovic érint minket a legérzékenyebben, de bízunk benne, hogy a hiányát sikerül pótolni. Az MTK-tól Medgyessy Dóra visszajött Ceglédre, Katona Szidóniát a PINKK-től igazoltuk, a centerposztra a szerb válogatott Jelena Maksimovic érkezik. Tervezzük még 1-2-es posztra egy további játékos leigazolását. – Milyen a hangulat a csapat háza táján? – Jó a hangulat, összetartó a gárda. Ez a somorjai tornán mutatott teljesítményünkön is mérhető. Olyan csapatokat előzve nyertük meg a szlovákiai felkészülési tornát, mint a Samorin „A”, a Samorin „B”, a Cassovia és a Zabiny Brno. – A vezetésben történt-e változás? – Kernács Zoltán egyébirányú elfoglaltságai miatt már nem tudta vállalni az elnökhelyettességet, helyére Horváth Marcellt választotta az
elnökség. Ami a szakmai vezetést illeti, továbbra is Cziczás László a vezetőedző, aki az elmúlt szezonban elért 7-ik hellyel már bizonyított. A 3×3-as U18-as női válogatottal kiemelkedő eredményeket elérő Földi Attila maradt a másodedző, és visszatért hozzánk Áronné Kati, aki az elmúlt egy évet Miskolcon töltötte. – A tabella hányadik helyén szeretnéd látni a csapatot a bajnokság végén, megismételhető a bravúros hetedik hely? – Nagyon szeretnénk, de az ellenfelek is erősödtek. Nehéz most megjósolni a bajnokság végkimenetelét, mindenesetre a minimum célkitűzés, hogy az első nyolcban végezzen a csapat. – Milyen lábakon áll az utánpótlás? – NB I/A-s klubnak kötelező indítani minden korosztályban csapatot – ez a felnőttön kívül hét gárdát jelent –, aminek örömmel teszünk eleget, a létszámra nem panaszkodhatunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem várjuk az ifjú kosárlabdázó palánták jelentkezését. Több korosztályba is ad a CEKK válogatott játékost, s országos döntőkig is eljutnak a csapataink. – Mikor kezdődik a pontvadászat az NB I/A-ban? – Először hazai környezetben lépünk pályára. Október 7-én, szerdán 18 órai kezdettel a BEAC-Újbuda együttesét fogadjuk majd a Gál József Sportcsarnokban. VGM
26. oldal
Ceglédi szakember a korosztályos válogatottnál 1978-ban kezdett birkózni, első edzője Kenéz Béla bácsi volt. Nyert úttörő olimpiát, majd több korosztályban is országos bajnokságon ezüstérmet szerzett. A válogatott keretbe is meghívást kapott, de egy könyöksérülés közbeszólt, ami a későbbi sportpályafutását is meghatározta. 1996 óta edző. A 2012-ben Utassy József – díjjal kitüntetett, most 48 éves Pap Ferenc tavasz óta a kadet kötöttfogású válogatott trénere is. – Mikor került szóba, tartok edzéseket, így havonta hogy a kadet kötöttfogá- egy-két alkalommal tudom sú válogatottnál szerepet vállalni, valamint az edzőtákapsz? borokon veszek részt. A szer– A szövetségen belüli tiszt- ződésem meghatározott időre, újítás után az új vezetés döntött 2015. december 31-ig szól. úgy, hogy az eddigi szakágveze– Mik a közeljövő feltők mellé plusz edzőket nevez adatai, versenyei? ki. Így ez legelőször tavasszal, – Az idén a fő versenyeink áprilisban merült fel. A kadet a világversenyek voltak. Most kötöttfogású szakágvezető to- ősszel pedig a jövő évi világvervábbra is Fodor Zoltán, de a fel- senyekre kezdjük a felkészülést. készülések programját közösen Kijelöljük a bő válogatott kerebeszéljük meg és állítjuk össze. tet, amelyből várhatóan kike– Mennyi munkával, le- rülnek a jövő évi válogatottak. terheltséggel jár ez? – Mekkora kihívás, meg– Hetente egyszer van keret- tiszteltetés ez a munka edzés, de mivel Cegléden is számodra?
Friss igazolások Két új játékos is érkezett a Ceglédi Kék Cápák felnőtt női kézilabdacsapatához. Kisjuhász Petra Kecskeméten lakik, ott ismerkedett meg a sportág alapjaival. 14 évesen került a Vasashoz és ott, illetve Nagyatádon játszott kettős igazolással. A következő állomás Inárcs volt, majd visszaigazolt Kecskemétre, az NB I/B-be, ebben a szezonban pedig már a Cápákat erősíti.
– Természetesen ez hatalmas megtiszteltetés és egyben kihívás is, hogy az ország legjobb kadet korú versenyzőinek a felkészítésében részt vehetek. De ez a kinevezés nem csak a személyemnek szól, hanem az elmúlt évek utánpótlásban elért ceglédi eredményeinek is. Szinte minden esetben a plusz edzők kinevezése olyan klubból történt, ahol az adott korosztályban hosszú évek óta kimagasló eredményeket értek el. VGM
Szintúgy Rozman Melinda, aki Kárpátaljáról költözött Magyarországra. A férje a CVSE labdarúgója, így vele jött Ceglédre. Gyerekkorában kezdett kézilabdázni és hamar Ungvárra került, ifjúsági válogatott is volt. Az általános iskola elvégzése után Ternopolban játszott hét évet az ukrán első- és másodosztályban. VGM
27. oldal
televízióés moziműsor
Filmajánló: MENTŐEXPEDÍCIÓ
A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni. Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat. A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert ter-
mel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására. De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban. Rendező: Ridley Scott. Szereplők: Kate Mara, Jessica Chastain, Kristen Wiig, Matt Damon.
A Ceglédi Uránia Mozi filmkínálata október 8. és 14. között Patkós Irma terem hétköznap: 15:45: HOTEL TRANSYLVANIA 2. – Ahol még mindig szörnyen jó (színes, magyarul beszélő, amerikai családi animációs film) 17:30: MENTŐEXPEDÍCIÓ – 3D (színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi) 20:00: KÖTÉLTÁNC (színes, magyarul beszélő, amerikai film) Huszárik Zoltán terem hétköznap 15:30: IRÁNY A BÁRKA! (színes, magyarul beszélő, német-belga-luxemburgi-ír animációs film) 17:00: VICTORIA (színes, német thriller) 19:30: LEGENDA (színes, angol film) Patkós Irma terem hétvége: 14:00: IRÁNY A BÁRKA! – 3D (színes, magya-
rul beszélő, német-belga-luxemburgi-ír animációs film ) 15:45: HOTEL TRANSYLVANIA 2. – Ahol még mindig szörnyen jó (színes, magyarul beszélő, amerikai családi animációs film) 17:30: MENTŐEXPEDÍCIÓ – 3D (színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi) 20:00: KÖTÉLTÁNC (színes, magyarul beszélő, amerikai film) Huszárik Zoltán terem hétvége 14:00 és 15: 30 IRÁNY A BÁRKA! (színes, magyarul beszélő, német-belga-luxemburgi-ír animációs film) 17:00: VICTORIA (színes, német thriller) 19:30: LEGENDA (színes, angol film)
28. oldal
upc_newbuild_CEGLEDI HIRMONDO_PR CIKK_165x117_5mm.indd 1
A CTV műsora
Hétfőtől péntekig: 18.00 HÍRADÓ – Friss hírek Ceglédről és a térségből minden hétköznap 18.20 HÁTTÉR – Mi áll a hírek hátterében? Minden hétköznap a Híradó után Hétfő: 18:50 Archív-múltidéző magazin Kedd: 18:50 Sportközvetítés Szerda: 18.50. Sporthírek 19:10 Hosszabbítás 19:30 Fogadóóra - politikai magazin Csütörtök: 18:50 Múzsa – kulturális magazin Péntek: 18.50 Múzsa (ism.) 19:30 Fogadóóra (ism.) Szombat: 18:00 Heti hírösszefoglaló Vasárnap: 18:00 Sportközvetítés (ism.) 19:10 Háttér - a hét magazinjainak ismétlése
Csomagolókat, gépkezelőket keresünk
24/09/15 15:31
3 műszakos munkarendbe a Prologis ipari parkba. Ingyenes céges busszal a bejárás Ceglédről, Ceglédbercelről, Albertirsáról pmegoldott. Felvételi interjú 2015.10. 09. péntek, 13.00 óra, Cegléd, Kossuth Művelődési Ház, Kossuth tér 5/A.
Érdeklődni: 06 70 342 1653 A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA Felelős kiadó: Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Kft.
[email protected] Főszerkesztő: Pap Zsolt Felelős szerkesztő: Bekker Bernadett HU ISSN 0864–7798 Nyomdai munkák:
29. oldal
Ceglédi Hírmondó
Lomtalanítás Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Társaságunk 2015. év II. félévében lomtalanítást szervez Cegléd Város hulladékgazdálkodási közszolgáltatással ellátott területein. Lomtalanítással kapcsolatos tudnivalók: Lom: az a darabos háztartási hulladék, mely mérete miatt nem fér a közszolgáltatáshoz rendszeresített hulladékgyűjtő edénybe (kukába). (pl.: berendezési tárgyak, bútorok, textíliák stb.) Teendő: Az elszállításra szánt lomot, a megadott napon reggel 7:00 óráig az ingatlanok elé szíveskedjenek kihelyezni, mert a hulladékgyűjtő gépjármű elhaladása esetén a később kihelyezett lomot nem áll módunkban elszállítani! A közterületek tisztaságának megőrzése érdekében a szóródó anyagokat zsákban, dobozban szíveskedjenek kihelyezni ingatlanaik elé!
Lomtalanítási időpontok: I.
körzet: 2015. október 20. (kedd): a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kedd napokon ellátott területeken
II.
körzet: 2015. október 21. (szerda): a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással szerdai napokon ellátott területeken
III.
körzet: 2015. október 22. (csütörtök): a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással csütörtöki napokon ellátott területeken
IV.
körzet: 2015. október 26. (hétfő): a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással hétfői napokon ellátott területeken
. FONTOS: Társaságunk, a lomtalanítás keretében az alábbi hulladékokat nem szállítja el: - veszélyes hulladék (pl.: festékes, vegyszeres csomagolóanyagok, használt sütőzsiradék és olaj illetve gépjárműolaj, izzók, fénycsövek, szárazelem, akkumulátor, állati tetem) - fertőző és undort keltő anyagok - építési-bontási törmelék - elektronikai hulladékok - gumiabroncsok autó- és gépalkatrészek - gáztűzhely, kályha és egyéb nagyméretű fémtárgy - zöldhulladék A lomtalanítási akció ideje alatt a rendszeres kommunális hulladékgyűjtő járat érkezési időpontja eltérhet a megszokottól, ezért a kommunális hulladékot – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – reggel 7:00 óráig szíveskedjenek kihelyezni! Lomtalanítással kapcsolatosan érdeklődni ügyfélszolgálatunkon (53/500-152, 53/500-153) és diszpécserközpontunkban (53/311-215, 53/505-567) lehet, illetve a www.okoviz.hu honlapunkon, mely elérhetőségeken készséggel állunk Ügyfeleink rendelkezésére! Együttműködésüket köszönjük! „ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft.
30. oldal
gasztrovat
Újra nagy sikere volt a ceglédi csíramálénak A 77. OMÉK egyik legnépszerűbb standja lett idén is Lídia As�szony „portája”. Ha lett volna, bizonyára a kilincset is egymásnak adják a látogatók, hogy megkóstolhassák a különleges csemegét. TÖRTÉNET Amikor a paraszti konyhákban a cukor még elérhetetlenül drágának számított, a csíramálé a téli hónapokban olcsó hiánypótló élelmiszer: a vidéken élő, mezőgazdaságból élő paraszti családok öntudatlanul is hatékonyan erősítették vele a tél végére legyengült immunrendszerüket. A téli és kora tavaszi hónapokban, a friss gyümölcs, zöldség hiányában a csíramálé fontos vitaminforrás (orvosilag igazolt magas E- B- és D- vitamin tartalom) volt és bizto-
relemmel. A ceglédi csíramálé alapja a keverék gabonából (¾ rész búza, ¼ rész rozs) nyert
sította a kellő energiát a napi tanyasi gazdálkodás kemény fizikai munkájához. A CSÍRAMÁLÉ… A csíramálé fényes, aranybarna, melegen folyós tejbegríz, hidegen a kacsazsír ikrás szer-
kezetéhez hasonlítható sajátos ízű paraszti, tájjellegű sütemény. Illata az alapanyagban végbemenő biokémiai folyamatoknak és a készítési eljárásnak köszönhetően enyhe kovászos uborka jellegre emlékeztet. HOGYAN KÉSZÜL? Először is sok sok idő- és energiaráfordítással és sok tü31. oldal
tejszerű csíralé kivonat melyhez búzaliszt hozzáadásával készül az édesség. A rozscsíra alkalmazása még inkább kiemeli, fokozza az édes ízt. Ahány ház, annyi fortély. A szemeket több mint egy héten át kell csíráztatatni, majd ledarálni. A darálása után kapott léhez adjunk literenként 90 dkg lisztet. A végeredmény egy viszonylag nehéz, nokedliszerű, állagában ahhoz hasonlító anyag lesz. No, ezt süssük több mint két órán át és készen is van az egyik legegészségesebb édesség, amit valaha is kóstolhattak.
32. oldal