Élhetőbb környezet és laptop az elsősöknek Csengőszóval kezdődö" az Eszterházy Károly Főiskola tanévnyitó ünnepsége, s a hagyományokhoz híven történelmi zászlókkal és a karok lobogóival vonultak be az intézmény elöljárói. A Himnusz után dr. Hauser Zoltán rektor köszöntö"e a résztvevőket, aki szövetséget is kínált a fiataloknak. Mint mondta: ez egy komoly lehetőség és esély, hogy Egerben a tehetség tudássá váljon, hiszen a most kezdő diákok szemtanúi lesznek az 5 300 millió Ft-os fejlesztésnek. A rektor után dr. Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási és tudományos államtitkára köszön-
. • . . (.)
Gólyatábor Tiszafüreden
tö"e a megjelenteket és értékelte a hazai lehetőségeket. A politikus után Herczeg Flóra népdalénekes, a főiskola diákja köszöntö"e énekkel leendő iskolatársait. A rövid népdalcsokrot követően 62 öregdiák kapo" oklevelet. A rubin-, vas-, gyémánt- és aranydiplomák átvétele után az elsőévesek ünnepélyes eskütétele következe", s mindenkit karjának dékánja fogado" hallgatóvá egy jelképes kézfogással. A 4 kar 1-1 diákjainak képviselői ezután Habis László polgármestertől megkapták a város kulcsait. Dr. Kis-Tóth Lajos rektorhelye"es pedig, utalva a diákokért folyó harcra, egy-egy laptopot nyújto" át. (Folytatás a 2. oldalon)
Képriportunk a 4. oldalon
Másodszor is Kutatók Éjszakája
Terv: diszciplináris mesterszakok
Tíz százalékkal több elsőéves Lőrinczné dr. Thiel Katalin, a főiskola oktatásfejlesztési rektorhelye"ese a tanévkezdés kapcsán elmondta, hogy a szeptember 8–12ig tartó regisztrációs hetet követően szeptember 15-én a nappali tagozaton is megkezdődö" az oktatás. Az idei évet a főiskola a hazai tendenciával ellentétben a tavalyinál kb. 10%-al magasabb számú első éves hallgató beiratkozásával kezdte meg, ami országosan is szép teljesítménynek számít. A főiskola
a 2008/2009-es tanévre 2510 hallgatót ve" fel. 1500 fő alapképzésben (BA/BSc), 762 fő felsőfokú szakképzésben (F), 228 fő pedig tanári mesterképzésben (MA) kezdte meg tanulmányait szeptemberben intézményünkben. Továbbá 200 fő a szakirányú továbbképzési szakokra felve" hallgatók száma. Intézményünk időben te"e meg a szakok akkreditációjával kapcsolatos lépéseket, aminek eredményeképpen az országban élen jár a tanári mesterképzésben tanulmányaikat megkezdők létszámát illetően is. További terveink közö" szerepel az is, hogy többnyire azokon a szakokon, amelyeken eddig egyetemi szintű képzés folyt intézményünkben, a jövőben diszciplináris mesterszakokat indítsunk, erre az előkészületek folyamatban vannak.
Szeptember 26-án ismét kinyílnak az egyetemek és laboratóriumok kapui, hogy a Kutatók Éjszakája elnevezésű európai rendezvénysorozat keretében a magyar nagyközönség is betekintést nyerhessen a tudomány misztikus világába. 16 város és egyetem több száz programja ingyenesen várja 26-án a látogatókat. Az európai rendezvénysorozat – amelybe Magyarország idén harmadszor kapcsolódo" be – célja, hogy megismertesse a hétköznapi emberekkel a tudomány világát, és ezáltal vonzóvá tegye a kutatói életpályát a felnövekvő generáció számára. Az Eszterházy Károly Főiskola Természe"udományi Kara idén második alkalommal pályázo" a Kutatók Éjszakája 2008-as megrendezésére. A pályázat 14 partner-
intézménnyel karöltve, a Tempus Közalapítvány koordinálásával készült, s az Európai Bizo"ság értékelésében a maximális 15 pontból 14et kapo". Idén az EKF Leányka úti, megújult „C” épülete, s annak környéke ad o"hont a rendezvénynek. Az idei mo"ónk: Rend és rendezetlenség a természetben. Lesznek érdekfeszítő kémiai és biológiai kísérletek, paintball, nyitva lesz a Varázstorony és a Planetárium, virtuális utazást tehetnek a látogatók a föld körül, lesz kutatói kerekasztal, „kutatók kocsmája”, s még sok-sok érdekes program. A Természe"udományi Kar útjára indítja „Tudományos Szieszta” elnevezésű tudomány-népszerűsítő előadás-sorozatát is, Mérő László előadásával. A
részletes programok megtekinthetők a Kutatók Éjszakája honlapján: www.kutatokejszakaja.ektf.hu Minden érdeklődőt szerete"el várunk!
. október
2 A kosárcsapat tervei A szeptemberi sajtótájékoztatón dr. Honfi László, a főiskola Testnevelési és Spor"udományi Intézetének igazgatója az EKF HÉSZ kosárlabda-szakosztály terveiről beszélt. Elmondása szerint a magasabb, NB II-es osztályba lépő csapat elsődleges célja az első 6 – merészebb elképzelés szerint az első 4 – közé jutás. A 17 fős keretből 15 kosárlabdázó főiskolai hallgató, ami igen magas arány az eddigiekhez képest. A kosárlabdacsapat jelenlegi kiemelt támogatói az EKF, illetve a Városi Önkormányzat, de folynak a tárgyalások egy új főszponzor ügyében, akinek a továbbiakban az elnökségben is helye lesz. A klub elnöke dr. Hauser Zoltán rektor, alelnöke Varró Géza. Az elnökség további tagjai dr. Csongor Péter, dr. Honfi László és Kovács Géza. A csapat edzője Széles-Kovács Gyula.
Élhetőbb környezetet és laptopot kaptak… (Folytatás az 1. oldalról) Nem csak ünnepi beszéddel készült az intézmény az új tanévre. Még aznap délután két órától az Almagyardombi Kampusz átfogó területrendezési-átadási ünnepségén látványos fejlesztéseket is bemuta"ak. Ezú"al azonban nem modern épületek, technikai berendezések játszo"ak főszerepet. Az élményt nyújtó kampusz – mondta a munkáról dr. Hauser Zoltán. Tóth Imre, a kivitelező IMOLA cégcsoport nevében kifejte"e: 7760 m2-en történt felújítás, amely aszfaltozást és parkosítást egyaránt jelent. A sportpálya-lelátón 156 új férőhelyet alakíto"ak ki és korszerűsíte"ék a futball- és a teniszpálya megvilágítását. Továbbá ülőpadokat, kerti padokat és biciklitárolókat helyeztek el, és új nyársaló szigetet alakíto"ak ki.
Pénzesné Kónya Erika főiskolai docens volt a beruházás zöldmunkáinak felelőse. Az átadó ünnepségen elmondta: funkcionális, igény szerinti és esztétikai célú parkosításról is szó van. 40 fafajtát, ebből 20 különleges nyitvatermőt telepíte"ek, köztük kínai- és hegyi mamutfenyőt is. Közel 400 cserjét ülte"ek, amelynek fajgazdagságát mutatja, hogy közel 30 fajhoz tartoznak; továbbá közel 600 sziklakerti évelő, lágy szárú növényt és egynyári virágot is. A docens aszszony a területrendezésben végze" kiemelkedő munkájáért a Líceum a tudományért kitüntetést vehe"e át Hauser Zoltán rektortól. A diákok nevében Sas Dániel, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszönte meg a munkát, s hangsúlyozta: az ilyen fejlesztések teszik vonzóbbá, élhetőbbé a diáklétet
Egerben. Az ünnepség zárásaként a rektor elindíto"a a Miénk a tér c. elképzelést, amelynek keretében
bárki(k) pályázhat(nak), hogy közösen o"honosabbá varázsolhassák az Alma Mater környezetét.
Nagy Beáta (1978–2008) „Bár tenne valaki igazságot Isten és ember közö úgy, mint ahogyan igazságot tesznek ember és ember közö, mert íme, kevés esztendő múltával elindulok azon az úton, amelyen nem térhetek vissza… Nem véteem, mégis keserűségeken időzik a szemem.” (Jób könyve) Tisztelt Családtagok, Barátok, Gyászolók! Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen szavak, gondolatok illenek legjobban Beához, milyen búcsú lenne igazán méltó hozzá. Sokáig azt éreztem, hogy nincs megfelelő, hiszen azokra az érzésekre, amelyek most bennünk vannak, arra, amit most átélünk, nincs pontos kifejezés. Egyszerre küzdünk valamennyien a hitetlenséggel, kétségbeeséssel, haraggal, tehetetlenséggel. Ezért döntöem úgy, hogy felidézem Önöknek azt, ahogyan én ismertem Beát. Ezzel szeretnék tisztelegni előe. Biztosan mások más vonásokat tennének hozzá, gazdagítanák ezt a képet, de talán ugyanúgy őrzünk mindannyian egy kicsit más embert belőle. Én találkozhaam benne egy küzdő, egyszerű nemes emberrel. Olyannal, aki valódi értékekre, és nem látszatsikerekre tört. Aki keményen, erős emberekre jellemző módon tanult, dolgozo. Aki a felelősségvállalást, és a kötelességtudatot ismerte. Mint minden gondolkodó ember, sokat küzdö önmagával, a világgal, de ez csak a legkiválóbbak sajátja. Voltak tervei, vágyai, és főként akarata is ezek megvalósítására. Most egy nagyobb, magasabb akaraal szemben alulmaradt. Szent Ágoston mondta azt, hogy a halál nem végső megsemmisülés. Az életnek vége lehet, de az ember mindaddig létezik, amíg él valakinek az emlékezetében, amíg marad utána valami emlék. Sok mindent elvi magával. Elvi álmokat, megvalósulatlan érzéseket, érzelmeket. Ha fiatal embert veszítünk el, mindig eszünkbe jut, hogy mitől fosztoa őt meg a halál. A fiatalok talán saját vágyaikra, életükre, céljaikra gondolva élik át a tragédiát. Az idősebbeken pedig végigfut életük valamennyi kitüntete állomása. A gyermekvárás boldog pillanatai, a valóságossá vált utódok nevelése, a szakmai élet első komoly sikerei, az idősödő szülők támogatása, segítése. Mindebből Beának csak egy kis rész juto, de azt a keveset teljessé tee. Nem az életesemények száma, sokasága adja az értelmes élet teljességét, hanem annak minősége, jósága. Most mégis elvie a férje, szülei, barátai lelkének egy részét, valamennyiünkből, akik szereük, elvi egy darabot. De szeretnék most inkább arra gondolni, hogy mit hagyo i nekünk. I hagyta egy igazi emberi találkozás kincsét. I hagyta annak a példáját, hogy akaraterővel, méltósággal lehet élni sorsunkat. I hagyta, és velünk marad a mosolya, arca, mozdulatai, hangja, lénye. Örülök, hogy ismerheem, megtiszteltetésnek érzem, hogy a bizalmába fogado. Valamennyien kaptunk azáltal, hogy ismerheük őt. Hálára sajnos már nem juto időnk, már csak azzal tudjuk viszonozni neki létezését, hogy megőrizzük őt emlékezetünkben. Találj békességet és nyugalmat, Beus. „Mindannyian, akik élünk, közös forrásából iszunk. De az élet nincs külön a léől, és a halál nincs külön a halhatatlanságtól. A halál csak negatívan megsemmisülés, pozitívan: átmenés az örökbe. A lét az életben állandóan i van, ahogy a halhatatlanság a halálban. Az egész világ mindig teljes és egész.” (Hamvas Béla) Dr. Ludányi Ágnes
Bejelentések a Tanévnyitó Díszünnepségen Oktatói előlépések Egyetemi tanárrá lépe" elő Mika János. Főiskolai tanárrá lépe" elő Antal Éva, Kovács Éva, Eőry Vilma, Dávid Mária, Orosz Gyuláné, Honfi László. Adjunktussá lépe" elő a Bölcsésze"udományi Karon Csehó Tamás, Nagy Zoltán, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon Pusztai Csaba, a Tanárképzési és Tudástechnológiai Karon Verók Aila, Jászi Éva, Mogyorósi Zsolt, Keller Magdolna, Fazakas Ida, Kovásznai Gergely, a Természe"udományi Karon Kajati György. Vezetői megbízások Könyvtár-főigazgatói kinevezést kapo" Czeglédi László. A Regionális Pedagógiai Kutató Központ igazgatói kinevezését kapta Falus Iván. Tanszékvezetői kinevezést kapo" a Bölcsészettudományi Karon Szentesi Zsolt, Gebei Sándor, Erős István, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon Hollóné Kacsó Erzsébet, Kovács Tibor, a Természettudományi Karon Kiss Aila, Pajtókné Tari Ilona, Kusper Gábor, Müller Anea. Tudományos fokozatok Habilitált doktori címet szerze" Dulai
Sándor. PhD-fokozatot szerze" a Bölcsésze"udományi Karon Csüllög Judit, Tóthné Váradi Krisztina, a Tanárképzési és Tudástechnológiai Karon Hajdú Csaba, Verók Aila, Lengyelné Molnár Tünde, Virág Irén, a Természe"udományi Karon Kajati György, Pajtókné Tari Ilona. Kutatói pályázatot nyert oktatóink OTKA-pályázatot nyert Dulai Sándor. Bolyai János-ösztöndíjat kapo" Hoffmann Miklós és Bednanics Gábor. Köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgatóink A Bölcsésze"udományi Karon Turcsányi Katalin, Géczi Zsuzsanna, Somodi Katalin Ane, Balla Zsuzsanna, Pántya Beáta, Pusztai Eszter, Balogh Eszter, Juhász Mónika, Pozsa Réka, Várkonyi Péter, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon Bodnár Eszter, Gyöngyösi Ane, Fodor Zoltán, a Tanárképzési és Tudástechnológiai Karon Krajcsi Beáta, Bogárdi Tünde, Muliter Mariann, Tóth Tünde Ildikó, Csernus Piroska, a Természe"udományi Karon Kiss Norbert, Túri Emese, Fürjes Zsuzsanna.
Új oktatóink A Bölcsésze"udományi Karon: Kertész István egyetemi tanár, Romsics Ignác egyetemi tanár, Békés Veronika egyetemi docens, Cooper Thomas Ezekiel főiskolai docens, Kótai Tamás főiskolai docens, Gutbrod Gizella főiskolai docens. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon: Lőrincz Katalin főiskolai docens, Borsi Balázs főiskolai docens, Varga György főiskolai docens, Majtényi Balázs főiskolai docens, Guszmann Gergely tanársegéd, Szabó Róbert tanársegéd, Juhász István gyakornok, Tajtiné Szilágyi Kata gyakornok. A Tanárképzési és Tudástechnológiai Karon: Falus Iván egyetemi tanár, Sallai Éva egyetemi docens, Nádasi András egyetemi docens, Varga István egyetemi docens, Herczog Mária egyetemi docens, Bollók Csaba főiskolai docens, Szabó Irma főiskolai docens, Klement Mariann gyakornok, Bíró Csaba gyakornok. A Természe"udományi Karon: Mika János egyetemi tanár, Varga István egyetemi docens, Tóth Antal főiskolai docens, Visi Judit főiskolai docens, Hídvégi Péter tanársegéd.
. október
3
Tanévnyitó Díszünnepség
Dr. Hauser Zoltán nyitóbeszéde vözlöm az ötven, hatvan, hatvanöt és hetven évvel ezelő" végze", ma jubileumi diplomát átvevő kedves öregdiákjainkat. Példaértékű életpályát tisztelhetünk abban a teljesítményben, amit az oktatásban és nevelésben tudományos igényességgel, mély emberséggel végeztek. S mindezt hosszabb vagy rövidebb ideig embert próbáló időben! Szóljon hát köszönet ezért! Ünnepségünket beragyogó szeptemberi nap fénye maradjon fele"ük, életükben hosszú-hosszú aranyló őszt biztosítva számukra.
Magnifice Dies! Mognifice Domus! Légy üdvözölve e jeles napon az egyetemi ház díszudvarán! Köszöntöm a gólyákat, a jubiláló öreg diákokat és az ünnepi órában velünk örvendő minden kedves vendéget az EKF szenátusa, rektori tanácsa és gazdasági tanácsa, az intézmény minden polgára nevében! A 235. tanév megnyitására összehívo" ünnepi nyilvános szenátusi ülésen örömmel üdvözlöm és köszöntöm prof. Manherz Károlyt, Habis Lászlót, dr. Balás Istvánt, Sós Tamást, dr. Juhász Istvánt, Nagy Leventét, dr. Dolhai Lajost, dr. Mihálydeák Tamást, Székely Józsefnét, Hajdú Jánost, Tóth Imrét, Kelemen Imrét. Tisztelt Díszünnepség! Őszinte nagyrabecsüléssel üd-
Kedves Fiatalok! Tisztelt Gólyák! Csak jó híreim vannak! Először is gratulálok a döntésükhöz. Jó döntést hoztak! A jó döntés az EKF! És persze Eger! Jó döntéssel ragadták meg a lehetőséget, a nagy lehetőséget! A mai nappal egy nagyszerű utazásra indulunk annak érdekében, „hogy a tehetség valós tudássá váljon” – idézem Hiller István miniszter úr felsőoktatási tanévet indító gondolatinak sommás részletét. Biztosíthatom Önöket, hogy erőforrásaink teljes mozgósításával maximálisak az esélyeik arra, hogy ez a cél beteljesülhessen. Ehhez ajánlunk szövetséget Önöknek! Igen, szövetséget az együ"működés és kooperáció jegyében. Ha ebben kitartóak leszünk, akkor élményekben is gazdag évek munkájával a tehetségből alkotóerejű valós tudás lesz! További jó hír! Ebbe a nagyszerű utazásba nem kevesen kapcsolód-
nak be. Összesen több mint 2500an. Mintegy 700-an felsőfokú szakképzésben, 1500-an alapképzésben. Vannak visszatérő, ill. tranzitutasaink, a mesterképzésben közel 300an és várhatóan ugyanennyien a szakirányú továbbképzésekben. De a szövetség a másik oldalon is gyarapodo", nem utolsósorban minőségben, de mennyiségben is. Mindezekről a mai ünnepi ülésen a szenátus főtitkára részletesen beszámol, melyből örömmel emelem ki a BTK-n Romsics Ignác akadémikus, a TKTK-n Falus Iván professzor, és a TTK-n Mika János professzor egri regnálásának kiteljesülését.
A jó hírek folytatódnak! A nyár intenzív munkálatainak eredménye az Almagyardombi Kampusz integrált területrendezése. Közel 200 milló forintot fordíto"unk arra, hogy a tanulási környezet ezen dimenziója is javuljon, mondhatnám úgy is: legyen élményszerű! Nem vagyunk messze e"ől, sőt! A ma délutáni átadáson meggyőződhetünk erről! Elmondhatom, minden részlet kifejtését elhagyva: bővül infokommunikációs sztrádánk, javul a navigációs rendszerünk, dinamikusan bővül a gépparkunk, de általában a fogadó- és indulótér is! Tisztelt Díszünnepség! A jó hírek folytatását vezesse fel egy idézet: „…a haza és közjó szeretetétől indí"atva vete"em meg ennek az egyetemi háznak az alapjait.” Eszterházy Károly egyetemépítő és -alapító visszaemlékezéseinek soraiban olvashatjuk ezt a gyönyörű monda"öredéket. I", a késő-barokk épület díszudvarán jelenthetem be: a haza és közjó szeretetétől indíttatva revitalizáljuk ezt az egyetemi házat azért, hogy a jövő generációinak évszázados léptékű távon adhasson lehetőséget és esélyt ahhoz, hogy a tehetség valós tudássá vál-
jon! A jó hírhez tartozik hozzá az is, hogy Önök, kedves Gólyák, részben nemcsak elviselni fogják, de három év ala" folyamatában látják majd az 5 300 milló forintos költségvetés lehetőségével újjászülető egyetemi házat! A jó hír örömteli része az is, hogy az OKM támogatásával a Magyar Köztársaság Kormánya kifejeze"en jó döntést hozo" akkor, amikor az UMFT keretében megítélte és biztosítja a fejlesztés megvalósításához szükséges forrást. Köszönet érte ezúton is minden döntéshozónak! A sok jó hír közepe"e vélhetően azért felvetődhet a kérdés: „rossz híre nincs, rektor úr?” Nagyon halkan elárulom: van néhány. De rájöttünk: ha hozzáfogunk és megoldjuk, akkor jellemzően jó lesz belőle. Ha meg mégsem, akkor inkább nem mondjuk el, tudniillik hallgatni meg arany (sic)! Tisztelt Ünnepi Szenátusi Ülés! Kedves Államtitkár Úr! Megvagyunk, az utazásra készen állunk! Az utazók listája teljes, nagy géppel indulunk, a személyzet és a kapitány a helyén, tehát indulhatunk. Kigördültünk a felszállópályára, így hát kérdezem a toronyban az irányítót: megadja az engedélyt a felszálláshoz?
. október
4
Diákhitellel minden egyszerűbb!
Gólyatábor 2008, Tiszafüred Kudar Zsolt képriportja
Költségtérítés-fizetés nélkül is be lehet iratkozni az idei tanévtől, ha valaki a Diákhitel „Engedményezés” nevű eljárását igénybe veszi. A Diákhitel Központ új programja idén már számos felsőoktatási intézményben elérhető. A Diákhitel továbbra is bármire elkölthető: például számítógépet, könyveket, jegyzeteket venni, vagy akár egy tanulmányútra vagy az internetre befizetni. Ráadásul idén havonta 10 ezer forin"al nő" a felvehető összeg. Mint köztudo", a Diákhitelt szinte minden 40 év ala"i hallgató felveheti. Mostantól egy űrlap kitöltésével közvetlenül az intézmény számlájára utaltatható a Diákhitel, vagy egy meghatározo" része. Ez az eljárás az engedményezés. Így már a szemeszter elején be lehet iratkozni, anélkül hogy azonnal be kellene fizetni a költségtérítést. Szeptembertől a költségtérítésesek már 50 ezer és a többiek is 40 ezer Ft-ot kérhetnek havonta. A régi igénylők a honlapon található nyomtatványokon jelenthetik be módosítási igényüket! Minden diákhitelesnek saját érdekében célszerű bejelenteni minden változást (pl. elérhetőség, tanulmányi adatok stb.)! Diákhitelt igényelni bármelyik kijelölt postán, vagy bankfiókban lehet. Az októberi 15-i első kifizetéshez az új igénylőknek legkésőbb szeptember 15-ig kell leadni az igénylést, és beiratkozni/regisztrálni a tanintézetbe! Akik félév közben igénylik a hitelt, az első folyósítás alkalmával visszamenőleg a félév kezdetéig megkapják kölcsönüket.
Tények a Diákhitelről Egy szemeszterre államilag támogato" képzésben maximum 200 ezer forint, költségtérítéses képzésben maximum 250 ezer forint vehető fel. A tanulmányok ala" nem kell sem törleszteni, sem kamatot fizetni. A tanulmányok befejezését követően további négy hónap türelmi idő után kell csak a visszafizetést megkezdeni. A kötelező törlesztőrészlet alapvetően a jövedelemhez, vagyis az anyagi teherviselő képességhez igazodik. Bárki szabadon megrövidítheti törlesztése futamidejét azzal, hogy bármikor, bármennyit díjmentesen előtörleszt. *** További részletek a www.diakhitel.hu oldalon találhatók! (X)
Információtechnikai és Oktatástechnológiai Konferencia és Kiállítás
Az Eszterházy Károly Főiskola, a HUNDIDAC Szövetség, az Open University Malaysia és az egyiptomi Delta Academy of Science tisztelettel meghívja Önt az Agria Media 2008 és az ICI-8 Információtechnikai és Oktatástechnológiai Konferenciára és Kiállításra. A rendezvény helyszíne és időpontja: Eszterházy Károly Főiskola „A” épület, 2008. október 27–28.
A konferencia témái: Elektronikus tanulás (Elearning) • Forrásközpontok és könyvtárak az információs társadalomban • Oktatástechnológia a III. évezredben • Médiakonvergencia és mobilkommunikáció • Megújuló szakképzés • Média a felsőoktatásban • Digitális tudásbázisok • Interaktív tábla. További információk: www.ektf.hu/agriamedia
. október
5 Szemináriumsorozat Olaszországban
Slow Film Fesztivál
" Sikeresen és eredményesen zajlo" az Eszterházy Károly Főiskolán a Slow Film Fesztiválhoz kapcsolódó alkotó műhelymunka. A Médiainformatika Intézet és a Líceum Televízió vezető szakemberei – Tóth Tibor mestertanár, a Líceum Tv vezetője, Borbás László médiatanár, operatőr, a Líceum Tv vezetőhelye"ese, Varga Ferenc operatőr, a Líceum Tv munkatársa, Király Aila operatőr és Bollók Csaba filmrendező, a főiskola docense – hét nemzet (német, francia, orosz, szlovák, thaiföldi, hong-kongi és magyar) 22 egyetemi hallgatójával két héten át elmélyült team-munkában próbálták modellezni azt a hasonlóságot, azonosságot és különbséget, ami a celluloid és a digitális filmkészítés lehetőségeiben rejlik. A résztvevő fiatalok elméletben és gyakorlatban kaptak segítséget az ötle"ől a megvalósulásig tanáraiktól. A műhelymunkáról Bollók Csaba filmrendező úgy vélekede", hogy az egészben a legizgalmasabb, hogy a világ legkülönbözőbb tájairól érkező, eltérő kulturális örökséggel rendelkező fiatalok meg tudják találni a közöset a film nyelvében. Érdekes csapatmunka volt, de szerencsésen alakult a munkacsoportok kialakítása, mert mindegyiknél akadt egy-egy domináns személyiség. Nekem az tetsze" igazán – mondta az egri származású filmrendező – ha diákos humorral kezelték a szituációkat és többnyire játszo"ak a kamerával. Borbás László az i" készült alkotásokban megtalálható humort emelte ki, bár a groteszk elemek és a mélyebb érzelmi mondanivaló sem hiányzo" a filmekből. A műhelymunka során a különböző nemzetek hallgatói egy közös nyelven, a film nyelvén kommuni-
káltak egymással, és igazi csapa"á váltak a két hét ala". A műhely 4 alkotó csoportja egyébként 5 kisfilmet készíte" el, melyeket a Slow Film Fesztivál díjkiosztó gálaestjén muta"ak be. Báron György filmesztéta, a zsűri elnöke már a délután folyamán megtekinte"e a vizsgafilmeket, és végigelemezte azokat a stábokkal. A díjkiosztó gálaesten elismerően szólt a végze" munkáról. Kiemelte, mennyire nehéz egy ismeretlen stábot összerakni – operatőrtől a producerig, szövegkönyvtől a színészig, rendezőig –, de a közösségek jól vizsgáztak. Mint elmondta, a zsűri úgy lá"a, nincs igazán nagy különbség az alkotó csoportok közö", mindegyikük ötletgazdagon és nagy lelkesedéssel végezte a munkát, s ez tanáraikat is dicséri. Összegzésében kiemelte, az alapötlet – nemzetközi stábokkal közösen tanulni a film nyelvét – működik, az Eszterházy Károly Főiskola jó szakmai műhelyt teremte" a fiataloknak. A zsűri a láto"ak alapján a Főiskola Különdíját A fiú, aki madár akart lenni című alkotásnak ítélte,
Károly Adrienn művészeti titkár és Habis László polgármester a filmünnep megnyitóján melynek alkotói: Frauke Kolbmüller (Bremen), Corinne Vicari (Marseille), Lee Ming-hay (Bremen), Bartis Gábor (Eger), Alexandra Desenko (St. Petersburg). A Slow Film Fesztiválhoz kapcsolódóan kétnapos filmelemző szeminárium is kapcsolódo", dr. Szíjártó Imre, az Eszterházy Kár-
oly Főiskola Andragógia és Közművelődési Tanszékének docense vezetésével. A kezdőknek és haladóknak meghirdete" szemináriumra az ország legkülönbözőbb vidékeiről érkeztek mozgókép- és médiatanárok, valamint diákok elsősorban az egri főiskoláról – mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve művelődésszervező szakos hallgatók. A tanár úr összegzésében hangsúlyozta, izgalmas szakmai feladat volt még fel nem dolgozo" filmekről vitatkozni, hiszen a fesztiválon frissen bemutato" filmeket elemezték. Tapasztalata szerint azonban az eddigi ismereteket jól tudták használni az elemzésekben és a filmek tartalmáról folytato" nyílt vitákban. Ismét elindult tehát egy újabb szellemi alkotó műhelymunka az Eszterházy Károly Főiskolán a város szülö"ének, Illés Györgynek is emléket állítva, mely nemzetközi szinten is elismerést válto" ki – folytatás tehát jövőre.
Dr. Kiss Aila szemináriumsorozatot tarto" az olaszországi University of Teramo felkérésére az intézmény Agrártudományi karán 2008. július 22–24. közö", az o" dolgozó oktatók, kutatók és ösztöndíjasok számára az élelmiszerbizonság és élelmiszeranalitika, illetve a funkcionális élelmiszer-fejlesztés alábbi, aktuális területeiről: – Scope of Egerfood Knowledge Centre with special emphasis on biosensoric developments and food technological development for food producing companies. – Development of special, functional foodstuff with enhanced antioxidant effect and prebiotic effects. – UV-induced degradation of pesticides, revealing of rection mechanism, modeling biological and environmental impacts. – Chemical and biological behaviour of major food microcontaminants. A látogatás további célja együ"működés kialakítása volt az élelmiszer-kontaminánsok fotodegradációs mechanizmusának kutatása területén.
Új szakirány Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi Regionális igazgatója, valamint dr. Kiss Aila, az Egerfood RET menedzserigazgatója közös sajtótájékoztatón jelente"e be, hogy a tavaly elindult – országosan egyedülálló – „Élelmiszer – ellenőrzés és fogyasztóvédelem” kétéves szakirányú akkreditált másoddiplomás továbbképzés új szakiránynyal bővül. További részletek a főiskola honlapján: www.ektf.hu.
Hargita megye Csíki Kistérsége Könyvtárosainak Pályázati felhívás Erasmus ösztöndíjra Szakmai Fórumán jártak az EKF könyvtárosai Július 26-tól augusztus 3-ig lá"a vendégül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a Központi Könyvtár delegációját. A Hargita Megye Csíki Kistérsége Könyvtárosainak Szakmai Fóruma volt a fő apropója az Eszterházy Károly Főiskola Központi Könyvtárát képviselő 5 fő egyhetes erdélyi útjának. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak Könyvtárában július 31-én megrendeze" Szakmai Fórumnak
a főiskolai könyvtárosainak előadásai adták a fő vonalát. A főbb témák többek közö" a könyvtári honlap és az azon elérhető szolgáltatások bemutatása, a könyvtárközi kölcsönzés rendszerének ismertetése, a közönségkapcsolatokban rejlő lehetőségek, a kistérségi könyvtári ellátás és az egri Amerikai Kuckó működése voltak. Emelle" persze a vendéglátó egyetemi könyvtár és a meghívo" könyvtárak részletes bemutatására is sor került. A Főiskola Központi Könyvtárát Tircsné dr. Propper Valéria, Kovács Lászlóné,
Kocsisné Prokai Laura, Jakubik Gábor és Vida Gábor képviselte. A Sapientia részéről dr. Bíró A. Zoltán, az Egyetem Műszaki és Társadalomtudományok Karának dékánja és Balogh László, a könyvtár vezetője is úgy nyilatkozo", hogy a Szakmai Fórum sok hasznos és nélkülözhetetlen információval szolgált a résztvevőknek, továbbá hangsúlyozták a két intézmény közö"i szoros együ"működés szükségességét a jövőre nézve is. A Fórum és a Sapientia Könyvtárának megismerése melle" a könyvtárosok több szakmai kiránduláson is részt ve"ek. Útjuk során a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár, a nagyszebeni Brukenthal Múzeum és Könyvtár, a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár és a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár mindennapi életébe is betekintést nyerhe"ek. A szakmai programok melle" lehetőség nyílt még Erdély néhány, kiemelkedően szép természeti és kulturális értékét is megismerni, valamint az egyetem könyvtárosainak vendégszerető kalauzolásában megismerkedni Csíkszereda városával. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Az Eszterházy Károly Főiskola a 2008/2009-es tanévben is lehetőséget biztosít hallgatói számára, hogy tanulmányaik egy részét külföldi partnerintézményekben végezhessék. A programban részt vevő hallgatók pályázat útján kerülnek kiválasztásra. A pályázaton való részvétel feltételei: két teljes szemeszter sikeres befejezése, megfelelő idegen nyelvtudás (angol, francia, német közül bármelyik nyelv), az utolsó két lezárt félév súlyozo" tanulmányi átlaga legalább 3,0.
Az űrlapok letölthetők a Nemzetközi Kapcsolatok Központja honlapjáról: www.ektf.hu/nemz_kapcs. A pályázat egy példányban nyújtandó be a kari Erasmus-koordinátornak. Pályázatok benyújtásának határideje: 2008. október 10. A pályázat elbírálásáról a hallgatók írásban kapnak tájékoztatást a pályázatok benyújtásának határidejét követő két héten belül.
Közel háromszázmillió Ft A szeptemberi sajtótájékoztatón Molnárné Vámosi Jolán, a Projektiroda munkatársa ismerte"e azt az ÚMFT TÁMOP pályázatot, melynek keretében főiskolánknak 295 millió Ft-ot sikerült elnyernie. A szakképzésre vonatkozó törvényi változások következtében főiskolánk 2007-ben elkezdte a változtatások kidolgozását annak tükrében, hogy a jogszabályok módosítása a térségi integrált szakképző központok létrehozását irányozta, hiszen 2008. szeptember 1-től csak ezek jogosultak a szakképzési pályázatokon való indulásra és a szakképzési fejlesztési támogatások fogadására. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdete",
TISZK rendszer továbbfejlesztése című projektben főiskolánk az Eszterházy Károly Gyakorlóiskolával, a KONTAWIG Szakképző Iskolával, valamint a Wigner Jenő Középiskolával működö" együ". A kétfordulós pályázat mindkét fordulóban sikeresen szerepelt és 100%-os támogatási arányt nyert el. A projekt tényleges megvalósítása 2008. október 1-től indul, és befejezésére várhatóan 2010. szeptember 30-ig kerül sor. Keretében többek közö" a moduláris képzés kialakításához kapcsolódó fejlesztésekre, e-learning bevezetésével kapcsolatos fejlesztésekre, tananyagfejlesztésre, illetve pedagógus-továbbképzésre kerül majd sor.
6
#
. október
. október
&
7
Kaukázust hallgatni Interjú Kardos Horváth Jánossal – Tartós béke címmel megjelent a harmadik album, de mondhatjuk, hogy a piacon ezzel debütáltok, hiszen kereskedelmi forgalomban csak ez kapható. Miért éreztétek úgy, hogy ilyen formában kell jelentkezni az új lemeznek? – Valóban, minden igaz, amit mondtál. Azt gondoljuk, hogy szélesíteni kell egy kicsit a közönségünket. Nem pusztán az anyagi vonzat mia", hanem azért, mert az a gondolatunk, hogy akkor tudunk valóságosan szemléletet változtatni, ha ez minél több emberhez el tud jutni. Tehát nem szabad azt az elitista hozzáállást követni, hogy a vidéki és a falusi emberek nem erre lennének vevők, meg nem is szabad ezt nekik elmondani, mert úgyse értik, hanem azt szeretnénk, hogy egy-két ilyen slágeresebbnek tűnő szám, mely könnyen befogadható, az elju"atná a nevét az együ"esnek. Aztán nagyobb esélylyel tovább kutakodhatnak a hallgatók olyan számok iránt, amit így maguktól nem találtak volna meg. Van erre nagyon sok példa. Mondjuk a Teszkó c. szám a legjobb erre. Mióta játssza a rádió, megugro" az ismertség. Persze ez nem nagy valami, de legalább le" egy ilyen jelentése a Kaukázusnak, meg rengeteg olyan számnak, ami már készen volt két-három évvel ezelő", s most fedezik fel az emberek. Szerintem tovább kell szélesíteni a réteget. – Említeed a Teszkó c. számot, melyet a Petőfi Rádió igen sokat játszo. De kicsit más formában, mint az első verziót. Átírtatok néhány provokatívabb részt. Miért kellet úgymond „cenzúrázni” a dalt? – Nem ilyen karhatalmi cenzúráról van szó, hanem annyi volt, hogy mi beküldtük ezt a lemezt a
Petőfi Rádiónak, és ők felhívtak, hogy menjünk be beszélgetni, és bementünk. Majd egy roppant kedves és roppant naprakész friss stáb volt o", akik zeneileg rendezgetik a dolgokat, és mondták, hogy ez nagyon bejön, de őket most jobbról is, balról is, a nyugdíjasok is, mindenki támadja, és ők a biztonság kedvéért azt szeretnék, hogy azt a pár szót variáljuk át. Mi azt gondoltuk, hogy ezt a kompromisszumot meg lehet kötni, és lám bejö", mert amikor ez megtörtént, akkor fel is hívtak, hogy az eredeti verziót az esti műsorsávban fogják játszani, úgyhogy kétféle verzióban is hallható a dal a Petőfi Rádión. – Az album terjesztéséről, az újfajta hozzáállásotokról, a már némileg piac- és profitorientáltságról volt-e valami visszajelzés a törzsrajongóktól? – A törzsrajongók részéről nagyon pozitív, hogy így kitartanak, és nagyon sokat beszélgetünk így velük. Nekünk egy nagyon jó kis internetes bázisunk van, akikkel gyakorlatilag mindent meg tudunk beszélni, és ők is emelle" vannak, hogy ezt így nyomatni kell. Éppen tegnap, a Föld Napja alkalmából volt egy ilyen nagy másolós napunk, egy ilyen promóciós nap. Másoltunk 500 darab Szalai Éva lemezt, amit a magyar nyelven beszélő sajtósoknak szeretnénk elküldeni. Azt szeretném hangsúlyozni tényleg többször, hogy a magyar nyelven beszélők, ebbe beletartozik a Felvidék, Kárpátalja, Erdély, de még a szórványmagyarok: Kanadában, Clevelandben, mindegyiknek szeretnénk küldeni ilyen másolt cd-t, amit mi együ" csináltunk, hogy tessék, van valami, hogy i" nem állt meg az élet, hogy nem csak a reklámokat nézik a magyarok,
nem csupán bevásárlóközpontokba járkálnak, hanem van egy ilyen is. Nem mondom, hogy ez rossz, mert én is járkálok néha másnaposan. Akkor az úgy bejön, enni o" egy csirkét, de én nem értem amúgy ezt a hozzáállást. – A Youtube-on láthatjuk a McDonald’s-ban és a Tescóban készíte felvételeiteket. – Igen, vannak ilyen kis dolgok. Most készülünk az IKEA-ban egy kis dologra, hogy oda lefekszünk aludni egy kicsit, és van egy IKEA c. dalunk is, mely nem került fel erre a válogatáslemezre, mert nagyon direkt le" volna, úgyhogy ezt már csak szépen csöpögtetjük csak. – Sok számotokban van némi politikai témájú üzenet. Sőt! Egy számban a koncerteken az aktuális miniszterelnök nevét is beleénekled. Ért-e emia némi kritika bizonyos körökből? – Én már azt sajnálom, hogy annyira mélyre lekúszo" ez az álpolitizálás, hogy így az emberek egyszerűen bele akarnak hallani még ilyen könnyű underground zenei világba is politikát, és azért ez egy ilyen bizonyítvány sajnos a mostani politikai helyzetről. Én nem akarok soha így direkt politizálni, mert szerintem felesleges beleállni ebbe a nyomba. Ezek olyan szövegek, amik így jönnek innenonnan. Ezt így elterveztem magamnak, de ha ez jön ki, az nem csak az én véleményem, hanem az, ami körülö"em van. Az meg, hogy a Miniszterelnök bele van énekelve, azért ne csináljunk úgy, mintha minden rendben lenne. Meg jól rímel. Ide rímel, de van, ahova nem rímel. De a számban, rímel, maradjunk ennyiben. – Palik László válaszolt-e már arra a bizonyos e-mailre? – Nem. De a Tomcat állítólag a
Zsótér Egert ajánloa
Interjú Szabó Emília színésznővel Mesébe illően kezdődik a története: a gimnázium után elsőre felveszik, az egyetem után pedig azonnal szerződést ajánlanak neki Egerben. Szabó Emília nem habozo: egri színésznő le. – Friss diplomásként több dolgot is latolgat az ember. Egyértelmű volt, hogy Egert válaszd, vagy nehéz döntés eredménye, hogy most i beszélgethetünk? – Azt tapasztaltam, az emberek i" nagyon szeretik a színházat, nagyon kedvelik a társulatot és ezt a közeget. Fontos volt ez, mert az előző négy évem ugyan kemény volt, de rettentő pozitív. Azt érzem, hogy inkább emberileg változtam, persze szakmailag is, nem véletlenül hívják színművészeti egyetemnek. Budapesten is kínáltak szerződést, de a tanáraim, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor is Egert ajánlo"ák. Lehetőségek szempontjából ezt sokkal jobbnak találom, nem cserélném el semmilyen szerződési ajánla"al. Remélem, hogy a közönség is úgy találja, hogy van i" helyem. – Miben láthat az egri közönség az idei évadban? – Először az Iván, a re"entő című Bulgakov-darabban játszom, ami nagyon izgalmas, hiszen ez egy komédia. Én ilyet még nem nagyon csináltam. Inkább komolyabb műfajú jelenetekhez nyúltunk hozzá az egyetemen és rá kelle" döbbennem a próbafolyamat ala", hogy ez egy hiányosságom. Még nem ismerem a komédia minden csínját-bínját, márpedig ennek a műfajnak kell tudni. Most talál-
kozom a korlátaimmal, amit remélem, egyre ügyesebben ugrom át. A Padlásban pedig Sünit fogom alakítani. Nem ismerek még sok embert Egerben, de akikkel találkoztam és beszélge"ünk, azt tapasztaltam, hogy mindenki el volt tőle ragadtatva, és nagyon-nagyon várja a közönség, mert jó emlékekkel vannak teli. Izgalommal várom, mert Hegedüs D. Géza
($$$.% .# )
Kaukázus-interjú a Líceum TV-nek blogján felszólíto" mindenkit, hogy ezeket a rallysokat meg kell dobálni Molotov-koktéllal. Ez egy érdekes párhuzam. Ez a Palik idehozza a versenyét! Ez egy nonszensz! – Meddig lehet elmenni ezekkel a társadalombíráló megnyilvánulásokkal? – Ameddig bírod, addig kell! Kész. De finoman kell! Ennyi. Óvatosan kell. Nem lehet ilyen radikálisan változtatni. – A zenével mennyire lehet az ilyen dolgokat közvetíteni? – Ez nem ilyen rövid távú dolog. Nem egyszerű. Ismertség kell. Nem csak azért kell ismertség, hogy mi o" a lámpáknak örüljünk. Ez nekem annyira nem jön be, tudod, ez a fotózkodás. De ha ez kell, akkor nyomatni kell, s a rádiókban is, tévékben is meg kell mondani. Ugyanúgy, ahogy anno a Hoboék is megmondták, hogy Viszoszkijban hisznek, és legyen változás. S a Kaukázus nyerjen meg embereket, és legyen egy tömeg mögö"ünk. – S jelenleg ennek a tömegnek a megnyerése a cél? – Kimondva-kimondatlanul, de igen. Azért szeretnénk. Ez az útja a popzenének, hogy csinálsz lemezeket, és utána elmész koncertezni, és csinálod. – A Tesco nem perelt be, vagy nem jelentkeze valami megrovással?
rendezi, aki engem taníto" az egyetemen, és persze azért is hogy meg tudjak felelni a Padlás-rajongóknak. – Miskolcon szüleél, az egyetem mia Budapesten éltél, s most a munka mia egy újabb városban kell ohont keresned. Ohon érzed már magad Egerben? – Jól érzem magam i". Tősgyökeres miskolci vagyok, aztán mikor Pestre kerültem 2 évig nagyon nem szere"em, a második két évre viszont a szívemhez nő". Talán a kialakult kapcsolatok mia". Egyre több napot kelle" eltöltenem Egerben, és nekem könnyebb egy vidéki várost befogadnom, mint a pesti forgatagot. Szeretem az utcákat, szeretem a nyugalmat. Miskolcon is olyan helyen lakom, ami nyugodtabb és zöld környezetben van, ezért rögtön o"hon tudtam érezni magam, ha az utcákat nézem… meg az egri várat, az o"ani naplementéket. Meg a macskaköves utcákat! Azokat nagyon szeretem. Bár sokat utazom, de mostanában kezdem úgy érezni: na, visszajö"em és jó visszatérni. Lassacskán kezdek három laki lenni. – A diploma után (is) mindig nehéz elszakadni. Egerben már egyetemistaként játszoál – volt, aki barátként várt vissza? – Nagyon szerete"eljes emberek vannak i", és én is nyito" természetű lánynak tartom magam. A mélyebb kapcsolatokhoz azért még idő kell, de olyan emberek várnak i", akik lassacskán a barátaim lesznek. Fontos ez, mert nagyon nehéz egy frissen diplomázo" ifjúnak új közegbe kerülnie, persze az ambíciók segítenek, mert lánggal töltik el az embert. Nagyon szeretném megtalálni magam és jól csinálni a dolgomat, a szakmámat, mert most már el kell fogadnom, hogy van egy diplomám, és amíg ezzel foglalkozom, addig ezt
– Kelle" volna? De egyszer voltam egy rádió műsorban, és felhívták a Kommunikációs Igazgatót, hogy mit szól ehhez a dalhoz. Ő egy elég intelligens figura, és mondta, hogy fiatalkorában ő is mindig hasonlóképp viselkede", s hogy ebben a dalban is olyasmi ironikus elemek vannak. S az, hogy lemegyek a Tescóba, az ma annyit jelent, mint ’88-ban lemegyek a közértbe, és a nép a nyelvére ve"e a Tescót, és ennek tulajdonképpen örül a vezetőség… – A honlapotokon érdemes böngészni. Van egy olyan topik rajta, hogy Merte. Mesélnél erről? – Igen. Ez azt jelenti, hogy merte írni és be merte-e küldeni azt. I" vannak az internetes közösségünk által beküldö" tárcák, versek. Elég sok ilyen iromány érkezik, s a mostani lemezhez kiváloga"unk belőle 30-40-et, és ezt két színész – Ónodi Eszter és Rába Roland – mondta fel. Ezt felte"ük a netre, és meg lehet hallgatni. – Ez a lemez nem lesz kiadva? – Nem, nem tervezzük. Nem arra készült. Lehet, hogy majd őszszel kéne egy ilyen szélesebb, kortárs költészeti dolgot összehozni több színművésszel. De mi kiadókhoz biztosan nem fogunk ezzel menni.
tökéletesen kell művelni. Nagyon izgalmas, nagyon veszélyes és nagyon klassz, ami most rám vár. – A próbákon kívül mivel telnek a napjaid? – Próbálom magam ránevelni erre a napirendre: 10-től 2-ig és 6-tól 10-ig. Az egyetemen reggel 9-től éjszakáig bent voltunk, és amíg az ember bírta, addig csinálta. I" pedig egy rendszer van, amire át kell állni. Megpróbálok megtanulni főzni, ami első helyen van, meg sokat olvasok, amíg tehetem, és hát az ember hazaviszi a munkáját. Mint egy céges ügynök o"hon molyol a laptopján, a színész is hazaviszi a munkát, értékeli a délelő"öt és éppen készül az estére. Az ember fejében o" motoszkál a szerep, amit megkapo", és amin úgy vélem, kutyakötelessége dolgozni. – Ilyen életet vártál 18 évesen, amikor bekerültél az egyetemre? – 18 évesen valamiféle álomvilágban éltem, talán egy egészen más lény voltam, amit most próbálok elfogadni. Visszatekintve a múltra: nagyon gyermeki voltam, bár most is gyermeknek tartom még magam, de akkoriban nem lá"am még a világot. Ismertem a városteret, a színházat, a gimnáziumomat, a családomat és ez töltö"e ki a mindennapjaimat. Nem lá"am még bele, de talán akkor is belefogtam volna. Kemény dolgokon le"em túl az első két évben, amik a felnő"é válás pontjai voltak. O" kezdtem fölcseperedni, ez volt a nehézség. Nem vártam semmire. Én 18 évesen csak be akartam kerülni, színésznő akartam lenni és pont. Azt hi"em, hogy minden csoda az életben, és csoda is volt az egyetem. Most pedig azt érzem, mintha semmit nem tudnék, semmit nem te"em volna, és azt hiszem, ez a legjobb állapot. Amíg élek, csak tanulni fogok. Nem zárul ez le. Nem zárulhat.
. október
#
8
Tánc az Egressel Egri fősulis vezeti az Aktívot
Czippán Ane, főiskolánk közelmúltban végze kommunikáció–magyar szakos hallgatója vezeti szeptembertől az egyik országos kereskedelmi televízió Aktív című műsorát. Képünkön Ane egy turisztikai újságírás-kiránduláson a felvidéki Hernád-áörésben túrázik
Főiskolánk tánccsoportja, az Egres Néptáncegyües részt ve augusztusban a Nemzetközi Néptánctalálkozón is, ahol nagy sikerű táncházat tarto a gyere keknek. (Képünkön Nagy Ane Emese táncos)
Tizenhat király Egerben Új kiállítás nyílik a Kossuth utcai Zsinagóga Galériában. Victor Vasarely képei helyére magyar királyok jönnek, életnagyságban. A Magyar Királyok Történelmi Panoptikuma Tihanyból érkezik. Szeptember 22-től október 17-ig mindennap találkozhatunk a 16 viaszkirállyal. Az Arkona Trade K=. két évig készíte"e a kiállítást. A figurák, amelyek igazi szőrzetet és hajat viselnek, speciális műanyagból készültek szobrászok közreműködésével. A kiállíto", élethű nagyságú figurá-
kat középkori enteriőrökkel, korhű ruhában, fegyverzetben vagy koronázási jelvénnyel ellátva tekintheti meg a közönség. A bábuk melle" zenés tárlatvezetést, rendhagyó történelemórát, és filmvetítést is kínálnak a szervezők. A kiállíto" uralkodók: Géza fejedelem, Szent István, I. András, I. Béla, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, II. András, IV. Béla, IV. (Kun) László, III. András, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János (kormányzó), Hunyadi Mátyás.
slavica, Média szakos hallgatóink Balcanica, europeica szolnoki sikere Szlavisztikai
A rendezvényen olyan alkotó csoportok vehe"ek részt szabadon, akik vállalták, hogy 24 óra ala" készítenek el egy négyperces filmet, méghozzá meghatározo" szempontok szerint, azaz filmjükben meg kell jelenni a város négy ado" helyszínének: a főterének, a Galériának, a Tiszapartnak, a művésztelepnek, de a víznek és a piros színnek is. A megado" követelmények természetesen csak a verseny elő" derültek ki. A részvevők Szolnokról, Martfűről, Törökszentmiklósról, Szekszárdról és a fővárosból érkeztek. A filmesztéta Báron György vezette zsűri öt alkotást tarto" érde-
Debreceni konferencia
Informatika a felsőoktatásban 2008. augusztus 27–29. közö" Hatodik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem az Informatika a felsőoktatásban című konferenciát. A szervezők szándéka szerint a rendezvény célja volt, hogy „á"ekintést adjon a jelenlegi helyzetről, és megvitassa azokat a kihívásokat, amelyekkel az oktatók, kutatók és az intézmények szükségszerűen találkoznak. A rendezvény célja továbbá, hogy valamiféle iránytűszerepet betöltve próbálja segíteni a különböző egyetemi és intézményi stratégiák megfogalmazását, tapasztalatok megvitatását és hasznosítását”. A konferencián hét szekcióban és számos alszekcióban közel 250 előadás hangzo" el. Az Eszterházy Károly Főiskola okta-
tói rendszeres résztvevői a konferenciának. Idén 9 előadásban muta"ák be a főiskolánkon folyó oktatás és tudományos kutatómunka eredményeit. Oktatóink részéről a következő előadások hangzo"ak el: Médiainformatika Intézet: KisTóth Lajos: A tanári mesterség IKT alapelemei, Forgó Sándor – Hauser Zoltán – Kis-Tóth Lajos – Komenczi Bertalan: Minden tanárnak és minden diáknak egy laptop – az Eszterházy Károly Főiskola fejlesztési és kutatási programja a tanulási-tanítási folyamat támogatására, Bóta László: Vezetői döntések támogatása webbányásza"al az intézmény honlapváltásának tükrében, Komló Csaba – Tömösközi Péter: Elektronikus tananyagok fej-
lesztésének és használatának aspektusai, Szabó Bálint: E-learning módszerek a hagyományos oktatásban. Központi Könyvtár: Czeglédi László: IKT eszközökkel támogato" tartalomszolgáltatás. Információtechnológiai Tanszék: Radványi Tibor – Kusper Gábor – Kovács Emőd: Kommunikáció az Egerfood élelmiszer-biztonsági projekt információs rendszerében, Kovács Emőd – Kusper Gábor: Web-programozó felsőfokú szakképzés kialakítása az Eszterházy Károly Főiskolán, Kusper Gábor – Király Roland – Kovács Emőd – Baranyi Ádám – Csintalan Ádám – Gréczi László – Pekk Roland – Pető György: Az EKFCSLINT holtpont kereső eszköz.
mesnek a díjazásra. Az első díjat a Partizánok nevet viselő szolnoki csapatnak ítélte, a Megbízatás című kisfilmjükért. A négytagú csapat tagjai közö" hárman média szakos hallgatók az egri Eszterházy Károly Főiskolán, így Daróczi István, Bodnár Zsuzsanna, Soós Nóra, Bogyó Sándor pedig a társuk. Hallgatóink – elmondásuk szerint – olyan versenytársakat előztek meg, akiknek több milliós felszerelésük volt, valamint egy helyi televízió tagjait is maguk mögé utasíto"ák. Az eredményt a Hild téri vetítésen, a díjátadással egyetemben a közönség is megismerhe"e.
kongresszus
A macedóniai Ohridban rendezték meg a XIV. Nemzetközi Szlavisztikai Kongresszust 2008. szeptember 10–16-a közö". A kongresszuson főiskolánkat Szíjártó Imre, a Médiainformatikai Intézet docense képviselte. Szíjártó Imre lengyel nyelvű előadását a kelet-közép-európai országok rendszerváltás utáni filmes kánonjáról tarto"a, elnökként pedig a Kultúrák találkozása – balcanica, slavica, europeica című szekció munkáját irányította.
Himalája expedíció
Magyarok a világ nyolcezresein címmel a 2008-as Makalu – 8463 m, Himalája, Nepál – expedícióról tart filmvetítéses élménybeszámolót Kollár Lajos expedícióvezető október 1-jén 19 órakor a Művészetek Háza második emeleti klubszobájában. A Világjáró Klub estjének házigazdája Barna Béla
– %' ". Főszerkesztő: • Olvasószerkesztő: " • Tervezőszerkesztő: • Munkatársak: , , " , , , %# , % , # , , , , , , , # " , , # , , , , ' , # " %, " , ', ,
. Kiadja az Eszterházy Károly Főiskola • Felelős kiadó: Líceum Kiadó • A szerkesztőség címe: Eszterházy Károly Főiskola, Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékcsoport, 3300 Eger, Egészségház u. 4. Tel.: (+36 36) 520–400/3018 E-mail:
[email protected] • Nyomdai munkák: B. V. B. Nyomda és Kiadó K=., Eger, ügyvezető: >@ Q@, tel.: (+36 36) 518–413 • Megjelent 5000 példányban • ISSN 1589–0147.