Átgondoltan és jól költjük el a város pénzét Tamás Zoltánt, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság jelenlegi és előző ciklusbeli elnökét kérdeztük költségvetésekről, stílusokról, fejlesztésekről.
Interjú a 3. oldalon.
Egy kis múzeum nagy tervei
Keresztény bál a sportcsarnokban
Hortiné Bathó Edit múzeumigazgató a 139 esztendeje folyamatosan működő Jász Múzeum idei terveiről és programjairól.
Szombaton 12. alkalommal rendezték meg a keresztény bált, ahol nem maradt el a jótékonykodás és a jókedv sem.
Írás a 7. oldalon.
Cikk a 6. oldalon.
Jászkürt Új folyam 2. év 7. szám (XXV./7.)
Újság
2013. február 14.
Jászberény város lapja
Közös gondolkodás az iskoláért Olvass, Jászberény! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma országjáró körútja egyik állomásának rendezvénye városunkban zajlott február 7-én, csütörtökön l5 órai kezdettel. Színhelye a több mint kétszáz éves intézmény, az LVG könyvtárterme volt. Könyvek ezrei vették körül azokat, akik a sajtótájékoztató részesei voltak, majd azokat a pedagógusokat, akik Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár előadását, majd a kérdésekre adott válaszát hallhatták.
Európai uniós pályázaton közel ötvenmillió forintot nyert a városi könyvtár belső tereinek átalakítására, rendezvényekre, olvasásnépszerűsítő programokra, informatikai fejlesztésekre: lesz négynyelvű honlap, mankó a pedagógusoknak, Jász Wiki és virtuális könyvtári séta. Ugyancsak a Jászkerület Nonprofit Kft. egyéb, tanórán kívüli nevelési feladatok ellátására nyert a Fióka programban jelentős összeget.
• farkas •
• Sándor Eliza •
Birinyi János, a jászberényi tankerület igazgatója köszöntötte a sajtó képviselőit Antics István igazgató üdvözlő szavai után. Szólott a nemrég lezajlott átadás és átvétel legfontosabb mozzanatairól. Kiemelte, hogy a minőségi oktatás felé vezető jelentős lépés volt, hiszen a kisebb települések számára is biztosította az oktatás színvonalának jelentős emelését. Megszületett a jászberényi tankerület, amely az eddigieknél jobb oktatási-nevelési feltételeket biztosít az itt élő gyermekek számára. Megállapította ugyanakkor, hogy a siker feltétele a türelem, amely múl-
A két pályázat közös pontja, hogy részben mindkettő az iskolai oktatás kiegészítését célozza. A testesebb pályázat a civil életben, magyarul az „Olvass Jászberény!” nevet kapta. A lehívható ötvenmilliós összegből a városi könyvtár 48.845.200 forintot nyert. A pályázat nem igényelt ön-
hatatlanul szükséges az új feltételek között folyó munka hatékonnyá tételéhez. Szóba hozta, hogy a pedagóguséletpályamodell bevezetése szerves tartozéka ennek a folyamatnak, hiszen a többletfeladatok realizálása nélkül nem oldható meg az általános színvonal-emelkedés, és ennek keretében a tehetséggondozás sem érheti el a célját. A középiskolák sajátos egységet képeznek ebben a folyamatban. Vannak egységeink, amelyek a járáson,
sőt a megyén kívül tevékenykednek. Mindez azt jelenti, hogy megújul tankerületünk közoktatása. A jövő héten kerül sor a dokumentumok aláírására, de január másodikán már megindult az új keretek jegyében folyó munka. Minden remény megvan arra, hogy az eddigieknél eredményesebb, hatékonyabb munka folyjék. Szabó Tamás polgármester támogatásáról biztosította a megújuló folyamatot. Folytatás a 4. oldalon.
Városi kutyák, chipek, esetek Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a kutyatulajdonosnak, aki nem gondoskodik kedvence mikrochipes azonosításáról. A január elsejétől érvényben lévő rendelet módosítása szerint „A négy hónapnál idősebb eb csak transzponderrel (mikrochippel) megjelölve tartható.” A jászberényi helyzetről, tapasztalatokról dr. Csabai Tibor és dr. Bakonyi László állatorvost kérdeztük. • Gergely Csilla • Az új módszerrel történő eb regisztráció nagy előrelépés, hiszen a bőr alá helyezett mikrochip segítségével vis�szaszorítható a kóbor kutyák száma, azonosításuk egyszerűbb a gyepmesteri telepeken is megtalálható leolvasó
készülékkel. Január elsejétől bírsággal sújtható az az állattartó, aki nem gondoskodott négy hónapnál idősebb kutyája mikrochippel történő regisztrációjáról. Az ellenőrzést a jegyző, a járási állategészségügyi hivatal és az állatorvos végzi. A hatóság által kiszabható bírság összege elérheti a 45 ezer forintot is. A Magyar Állatorvosi Kamara honlapján olvasható álláspont szerint az „állatorvosok érdekeltek abban, hogy a jogszabály rendelkezéseit betartva az ebek a lehető legnagyobb számban egyedileg megjelölésre kerüljenek transzponderrel, de abban semmiképpen sem érdekeltek, hogy a pácienseik tartóit »feljelentsék« és így a saját ügyfélkörüket építsék le.” Jászberényben körülbelül háromezer kutya van, közülük tavaly kétharmadot
oltottak be, de a chipelések száma ennél is kevesebb. A tanyavilágban a legrosszabb a helyzet. A Neszűrben tavaly előtt harminc százalékkal több kutyát hoztak el az oltási pontokra, Budai Lóránt önkormányzati képviselő és társai közreműködésével, de tavaly ismét visszaesett a számuk. Csabai doktor szerint aki szeptemberig, az összevezetett oltás idejéig elviszi a kutyáját chipeltetni, azt az állatorvos nem fogja feljelenteni. Hiszen nekik is érdekük, hogy regisztrálják az ebeket. A kamara nettó 4500 forinttól határozta meg a beültetés és regisztráció árát, ez helyenként eltérő lehet. Jászberényben 3500 forinttól kezdődik az árszabás. Bizonyos helyeken rászorultsági alapon az önkormányzat átvállalja a költségeket, de városunkban az elmúlt 15 évben a kutyák összeírását nem tudták megoldani – tette hozzá Csabai doktor, holott háromévente lenne esedékes. Egyszerűsítené a helyzetet, ha a szeptemberi összevezetett oltások alkalmával a mikrochip beültetését is elvégezhetnék, de ezt jelenleg jogszabály tiltja. Ezért fontos, hogy legkésőbb szeptemberig vigyék el kutyáikat az állattartók. A helyi ebrendészeti telepre már került be chippel ellátott kutya, de a gazdája azóta sem vitte el. Sajnos olyan eset is előfordul, amikor a transzponderrel még nem ellátott kutya gazdája azért nem viszi haza kedvencét, mert nem tudja kifizetni a felmerülő költségeket. A menhelyről ugyanis nem kerülhet ki kutya chipelés és oltás nélkül. Folytatás a 4. oldalon.
erőt, a könyvtárnak mindösszesen a fenntartási időszakot kellett biztosítania, illetve a technikai hátteret, amit egy korábbi pályázaton már beszereztek. A program célja az olvasás és a könyvtárhasználat népszerűsítése, a könyvtári szolgáltatások körének szélesítése, valamint ez által is új célcsoportok megszólítása. A projekt főbb elemei: informatikai fejlesztések, rendezvények szervezése, oktatás, funkcióbővítés – átalakítás, valamint népszerűsítő kampányok szervezése. Informatikai téren jelentős és izgalmas előrelépések várhatóak. A könyvtár számára ialakítanak egy új interaktív, négynyelvű, akadálymentes könyvtári portált. Ennek szerves részeként fog működni a felhasználókhoz a jelenleginél barátságosabb elektronikus katalógus és más, oktatást támogató adatbázisok. Folytatás az 5. oldalon.
Apponyi Albert emlékezete A KÉSZ jászberényi csoportja és a Jászok Egyesülete február 6-án megemlékezést szervezett gróf Apponyi Albert (1846-1933), városunk egykori országgyűlési képviselője, díszpolgára halálának 80. évfordulója alkalmából. • g. cs. • Félhomályban, szitáló esőben gyűltek össze az emlékezők gróf Apponyi Albert mellszobránál, a róla elnevezett téren. Máté György alkotásánál 1996os avatása óta először emlékeztek Jászberény aranymandátumos képviselőjére, díszpolgárára. Dr. Suba Györgyné köszöntötte a megjelenteket, majd Hortiné Bathó
Edit mutatta be városunk pártfogójának pályáját: „Gróf Apponyi Albert azok közé a nemes lelkű emberek közé tartozik, akik nem éltek ugyan a Jászságban, de beírták magukat a Jászság Aranykönyvébe.” A bécsi születésű Apponyi Kalkburgsban, a jezsuitáknál végezte tanulmányait, majd Pesten és Bécsben jogot hallgatott. A Deákpártiak bukása után konzervatívként folytatta munkáságát. Két alkalommal is betöltötte a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot, de legtöbben a trianoni békeszerződés egyik küldöttjeként ismerik. A béketárgyalások sajnos eredménytelennek bizonyultak, ezért az ország szétszakadása után megbízatását is visszaadta. Folytatás a 4. oldalon
Januártól kötelező a kéményseprés Ugyan lassacskán véget érnek a zimankós téli napok, de a kályhákat táplálni kell még jó néhány hosszú hétig. Ahhoz, hogy a tüzelőberendezések megfelelően és biztonságosan működjenek, szükséges azok rendszeres szakszerű vizsgálata. Ezt a feladatot a Fűtéstechnikai Kft. kéményseprői végzik. Szolgáltatásuk igénybevétele január 1-jétől kötelezővé vált az ingatlanok használói (tulajdonos, bérlő) számára. • Kárpáti Márta • A használatos tüzelőanyag fajtájától függ az ellenőrzés rendszeressége. Olaj és szilárd tüzelő esetén évente két alakalommal – az esztendő elején és végén –, gázfűtés esetén egyszer látogat el a lakásba a kéményseprő. Az, hogy a karbantartás mikor várható, a munkavégzés időpontja előtt fél évvel az önkormányzat hirdetőtábláján kerül közzétételre. Aki innen nem tájékozódik, a kéményseprés előtt 8 nappal hirdetmény útján szerezhet információt. Sikertelen felkeresés esetén a kéményseprő írásbeli értesítést hagy a tulajdo-
nosnál, melyben megad egy 30 napon belüli időpontot a munka elvégzésére, valamint lehetőséget biztosít más dátum egyeztetésére is. Amennyiben az ingatlanhasználó megtagadja vagy elmulasztja a szakember bebocsátását, a szolgáltató köteles a munkavégzés meghiúsulásának tényét jelenteni a tűzvédelmi hatóságnak. Ekkor a tűzvédelmi hatóság ad egy újabb egyeztetett időpontot. Abban az esetben, ha a tulajdonos továbbra sem teszi lehetővé az ellenőrzést, a hatóság öttől harmincezer forintos bírságot szabhat ki a törvénysértőre. Folytatás az 5. oldalon.
Önkormányzat
2. oldal
Körzetbejárás és lakossági fórum az 1. választókörzetben Tisztelettel hívok minden érdeklődőt február 20-án (szerdán) az 1. számú választókerületben körzetbejárásra és azt követően 17 órára lakossági fórumra.
A JNE átadásra váró székházának megtekintése utáni találkozási pontok: 15.45-kor Szív utca 16.00-kor Szövetkezet u. 7-11 és a Kossuth úti lakótömbnél 16.20-kor Szövetkezet u. 8-20 lakótömb mögötti garázssornál 17 órakor a Lehel Vezér Gimnáziumban a fórumon Meghívott vendégek: Szabó Tamás polgármester, Juhász Dániel alpolgármester, Alvári Csaba főépítész, Horgosi Zsolt JVV Zrt. vezérigazgató, Lányi László városüzemeltetési irodavezető, Tamás Zoltán, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke, Nagy András városkapcsolati tanácsnok, Szatmári Antalné a HEB elnöke, Hajnal-Nagy Gábor a Pénzügyi, Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság elnöke, Ferencvári Csaba a Jogi, Ügy- és Közrendi Bizottság elnöke, Halmai Ferenc rendőrkapitány, Csiszér Géza és Tóth Endre ágazatvezetők, Kovács István főkertész.
2013. február 14.
A meghallgatás is számít az embereknek Minden testületnek van jó esetben legalább egy-két szociálisan különösen érzékeny tagja, aki kicsit a többiek válláról is leveszi ezt a nem mindig hálás terhet. A jelenlegi testületben ez a személy kétségkívül Szatmári Antalné, Veronka. Mondhatni testhezálló számára a HEB, azaz a Humánerőforrás Bizottság elnöki tiszte. Még frakciótársai között is volt, akit meglepett a költségvetés minősítésével, amikor úgy fogalmazott, hogy egészséges elégedetlenséggel tekint rá. • h. l. •
•��Ez csak pénzkérdés? Pénz nélkül semmit nem lehet megoldani, de mégsem csak az. Nagyon jó visszhangja van annak a szemléletnek, amit a polgármester úr honosított meg a városban a havi bejárásokkal. Ugyancsak újdonság a véleményláda is, de a meghirdetett körzetbejárások még ember közelibbek, és ezzel élnek is a polgárok. Bárki személyesen a helyszínen elmondhatja a véleményét a polgármesternek, iskolai nyári táborokra pedig már cia képviselőknek, a politikusokat kísérő vilek is pályázhatnak. Két és fél millió szakembereknek. Sok gondot hama- forinttal szeretnénk a Kárpát-medencei rabb észre lehet így venni, és gyorsabb összmagyar futbaltornát még jobban lehet a megoldás is. De ha mindent megszervezni, vetélkedőket, korosztánem is lehet azonnal kipipálni, maga a lyos programokat köré varázsolni, hogy megértés és a meghallgatás is számít az az eddiginél is vonzóbb legyen, sőt embereknek. szurkolók is élvezhessék a foci varázsát. •��A HEB folytatja a bevált gyakorlat •��Van újdonság, az eddigitől eltérő szerinti dolgait? vállalás a bizottság majd ötvenmilliós Bevált a pályázati rendszer a sportban, keretében? ezt a legutóbbi sportfórumon is vis�- Talán a legfontosabb, ami eddig sosem szaigazolták a résztvevők. Átlátható, volt, hogy tízmilliós keretünk lesz ebben követhető, ellenőrizhető a korábbi évek az évben a hátrányos gyerekek felzárgyanús, az érintettek szerint „kézből kóztatására, illetve a tehetséggondozásra. etető” módszerével szemben. Mindig Sok ötletünk van már, amelyek közül bizottsági döntéssel, szabályozott kere- a szívemhez legközelebbi a tíznapos tek között a terembérletre nyolcmillió öregerdei tábor kétszer húsz résztvevő forintos keretre, a sportprogramok számára. Itt tíz év alatti és tiz-tizenhat esetében pedig egész évre 25 millió éves csoportbontásban gyerekorvos, véforintra lehet pályázni, utóbbi esetben dőnő, táncpedagógus, testnevelő tanár, két féléves megbontásban, rugalmasan edző részvételével a személyi higiéniától alkalmazkodva a sportélet eseményei- a kiskert műveléséig sok hasznos dologhez. Folytatjuk, mert nagyon igénylik gal megismertetjük a gyerekeket, akik a sportnapot, tervezzük a karácsonyi teljes ellátást, reggelit, ebédet, uzsonnát hagyományos rendezvényeinket, az is kapnak majd.
•�Tényleg elégedetlen a költségvetéssel? Ha mindjárt az elején kiprovokálja a dicséretet, vállalom, hogy összességében jónak, vállalhatónak tartom a költségvetést. Ha árnyaltabban fogalmazok, akkor azt mondhatom, hogy a frakcióban voltak viták, de mindenki reálisan látta a lehetőségeket, irreális igényekkel senki sem lépett fel, vagy a vita során meggyőzhető volt. Kissé szűkösen, takarékosan, de beosztva mindenre jut forrás, amire feltétlenül kell, hogy jusson. A megjegyzésemmel arra céloztam, hogy el tudnék képzelni olyan költségvetést is, amely még gyorsabb haladást tenne A körzetbejárás 15 órakor, az Erzsélehetővé. bet (Touring) Hoteltól indul. Ide •��Türelmetlen lenne képviselő as�várom a Serház utca 2. lakóit. szony? Ez még eddig nem tűnt fel. Kérem, a körzetbejáráson és a fórumon is tiszteljen meg bennünket jelenlétével! Olykor tehetetlennek éreztem magam az előző időszakban, főleg az előző Szentesi Mihály ciklusban, amikor a bizottságunknak az 1. választókerület önkormányzati képviselője szinte semmilyen mozgástere nem maradt a pántlikázott pénzek, a kötelező, megszabott feladatok mellett. De ilyen példákat a közelmúltból is lehet mondani. Hiába tudtuk, hogy a kis Ricsike bécsi orvosi kezeléséhez, vagy a huszonéves magatehetetlen gyerekét egyedül Újabb fejlesztési projekt indulhat a a közterületek fejlesztése. Egy körülbelül nevelő asszony mindennapjaihoz anya9. választókerület valószínűleg arra 500 m2-es alapterületű játszóteret építe- gi segítségre lenne szükség, nem volt leginkább rászoruló részében. A már nének a környékbeli gyerekeknek, és a rá keretünk. Ez most megváltozhatott. korábban beadott, a Faiskola utca 3. közbiztonság javítása érdekében térfigye- Összességében úgy látom, hogy az előző ciklusokban soha ennyi eredményt nem szám alatti Gondozóház felújítását lő rendszert telepítenének a Faiskola utca tudtunk elérni. és az akcióterületen lakók felzárkóz- 5. valamint a Faiskola utca 7. szám alatti tatására irányuló hasznosítását célzó társasházak közelébe. pályázat eredménye még várat maMindezek mellett önállóan nem tágára. Azonban már folyamatban van mogatható, választható kapcsolódó teegy újabb, szintén ezt a környéket vékenységként a Faiskola utca, valamint a be nem hajtható adók 36 milliója. felemelni kívánó pályázati jelentkezés a Dohány utca akcióterületre eső részé- Pénteken, 8-án 17 órai kezdettel az benyújtása is. nek az aszfaltozását is célként tűzte ki az ifjúsági ház emeleti termében a nem- Csökkenteni javasolta a rendezvények fedezetére fordított összeget, nem önkormányzat. Mindezeket többféle ún. rég elfogadott városi költségvetésről helyeselte a kosarasok támogatására • s. e. • „soft” elem egészítené ki Jászberény Város ismertette véleményét Budai Lóránt szánt összeg emelését sem. A városi Óvodai Intézménye konzorciumi part- önkormányzati képviselő, a Jobbik újság támogatása sincs véleménye szeA korábbihoz hasonlóan ez a pályázat nerként való részvételével , úgy mint csa- városi első embere. Jelen volt Baráth rint rendben. Azt vélelmezte, hogy a is 100%-os – összesen négyszázmilliós ládi napok, sportnap, hátrányos helyzetű Zsolt országgyűlési képviselő is. Jászkürt Újságban szinte kivétel nélkül – uniós támogatásból valósulhatna meg, gyerekek beiskolázását segítő program, így az önkormányzattól nem kívánna illetve faültetési program óvodások bevo- Az előadó ellenvetéseit taglalta a költ- fideszes irányultságú cégek hirdetönrész bevonását. A pályázat három fő násával. Ehhez további „soft” elemek is ségvetéssel kapcsolatban. Az első ezek nek. Ugyancsak sajnálatosnak tartotta, területet céloz meg. Első természetesen társulnának , melyeket a helyi nonprofit sorában az, hogy a költségvetés terve- hogy tízmilliót fordít a városvezetés a lakófunkciót erősítő tevékenység. Köz- szervezetek és nonprofit gazdasági tár- zetét szerinte nagyon gyorsan kellett fénymásolók bérlésére. tudott a környékbeli házak rossz állapota. saságok, társasházak, lakásszövetkezetek, áttekintenie, mindössze egyetlen hétA képviselő jelentősen megemelné Többségük körülbelül 50 éve épült, és az valamint szociális szövetkezetek valósíta- vége állott rendelkezésre a százoldalnyi a rendőrség, a helyi mentőszolgálat óta egyszer sem lett felújítva. A pályázat nának meg programalap keretében. En- anyag megismeréséhez. Megjegyezte és tűzoltóság támogatását, de a polelnyerése esetén az egyik felújítandó te- nek megcélzott területei: munkaerőpiaci gárőrség is több segítséget igényelne. továbbá, hogy számos polgártársa rület a Faiskola utca 5. és 7. szám alatti beilleszkedés és a hátrányos helyzetű kereste fel őt az érintett témával kap- Nemkülönben az otthonteremtésre is társasházak. Itt az épületek homlokzati gyerekek iskolai felzárkóztatásának elő- csolatban. Kifejtette, hogy az önkor- többet kellene fordítania a város vezetőségének. hőszigetelésére, nyílászárócseréjére, vala- segítése; közösségfejlesztés és szabadidő; mányzati bérlakásokat nem eladni Hangsúlyozta a közmunka-program mint tetőszigetelésre, párkányfelújításra, környezettudatosság fejlesztése; Jászbe- kellett volna, hanem a fiatal házaspáerkélyburkolásra és a vasbetongerendák rényben és az akcióterületen élő lakosság rok pályakezdésének megkönnyítésé- összeállításának fontosságát, a támogatási szerződések felülvizsgálatát, a felújítására kerülne sor. Ezzel 54 család bevonása; valamint különböző társadal- re felhasználni. Javasolta továbbá az adósságszolgáltatás kezelésének haté- karitatív alap létrehozásának elkerüllakhatási körülményei javulnának jelen- mi akciók szervezése. hetetlenségét. Végezetül azt állította, Mint Bohárné Bathó Rozáliától, a ke- konyabbá tételét. Sejthetőnek vélte tős mértékben. Felújíthatnák továbbá a hogy a költségvetést tárgyaló ülés az újabb adók kivetését is. Kossuth Lajos út 120. alatti házat is, ahol rület képviselőasszonyától megtudtuk: a Kifogásolta a büntetések számá- ő módosító javaslatait reagálás nélkül hőszigetelnék a társasház homlokzatát. tömbházakban megtartott kisebb lakosItt 18 család él, és ebben az épületben or- sági fórumokon kiderült, hogy az érintet- nak emelését. Nehezen értelmezhető utasította el. vosi rendelők is működnek. A Vaspálya tek túlnyomó többsége, körülbelül 99%utca felől a Kossuth út 118-tól a Faiskola a örömmel vette a pályázatot. „Akadnak utca 7-ig, valamint a Faiskola utca felől persze, akik tartanak a változásoktól ályázat üzlethelyiségre a Faiskola utca 3-tól a Faiskola utca 7-ig – mondta el a képviselőasszony – azonban ez nem számottevő, mindössze pedig kerítést építenének. A pályázatban foglalt második tevé- néhány fő.” Jászberény Város Önkormányzata pályázatot ír ki a tulajdonában lévő, kenységi terület a közszféra funkcióinak A projekt tervezett megvalósulási ideje Jászberény Hold utca 2. szám alatti 167 m2-es üzlethelyiségre. megerősítését szolgálja, melynek keretén a 2013 júniusától 2015 júniusáig terjebelül a Fürkész óvodát újítanák fel. Itt is a dő időszak. „Ha sikerül elnyernünk, a A pályázati kiírás 2013. február 27. napjáig, hétfőtől-péntekig 8-15 óra homlokzat hőszigetelése és a nyílászárók választókerület dinamikus fejlődésnek inközött a Jászberényi VV Zrt. ingatlankezelésén vehető át. cseréje a legsürgetőbb, de héjazatcsere és dulhat. – nyilatkozta lapunknak a képvia kerítés vakolása, valamint az óvoda aka- selőasszony, majd hozzátette – Azonban dálymentesítése is megvalósulhatna. Ki- ha nem is sikerül elnyerni a pályázatot, az Bővebb felvilágosítás az 57/503-280 telefonszámon Kovács Károlyné alakítanának továbbá egy sportudvart is, önkormányzatnak akkor is mindenképp és Mócsa Nikoletta ingatlankezelőktől kérhető. melyben többek között futball és görkor- kezdenie kell valamit ezzel a területtel. Ha csolyapálya is lenne. A harmadik terület kell, akár önerőből is!"
Dinamikus fejlődésnek indulhat a Faiskola út környéke
A Jobbik a város költségvetéséről
P
Településrendezési terv részterületre vonatkozó módosítása A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41. §-a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 19/2013. (I. 30.) határozatával döntött a Jászberény, Lehel vezér tér, Dózsa György út, Zoltán utca, Zirzen Janka utca által határolt tömbben a 26, 27, 28, 29, 30 helyrajzi számú ingatlanokra vonatkozó településrendezési előírások módosításáról. A módosítás nyomán a tömbön belül az érintett önkormányzati tulajdonú ingatlanok övezeti besorolása változik a jelenlegi „Vt”ről (településközpont vegyes) „Z” (közpark) övezetre. Ezáltal lehetővé válik az ingatlanok közterületcélú fejlesztése. A módosítással kapcsolatban az érintettek javaslatokat, észrevételeket tehetnek, amelyeket 2013. február 27-ig kérünk írásban eljuttatni Alvári Csaba főépítésznek címezve, a Polgármesteri Hivatal 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18. alatti címére. Szabó Tamás polgármester
Interjú
2013. február 14.
3. oldal
Tamás Zoltán költségvetésekről, stílusokról, fejlesztésekről
Átgondoltan és jól költjük el a város pénzét
Tizenöt egymást követő városi költségvetés elkészítésében vett részt különböző súlyú szerepkörben Tamás Zoltán, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság jelenlegi és előző ciklusbeli elnöke. Kíváncsiak voltunk az idei büdzsé – főleg fejlesztési – hangsúlyaira, de éltünk az alkalommal, hogy ívet húzzunk a város költségvetésének ciklusokat-kurzusokat jellemző gyakorlata fölött. Jó alanyra találtunk, mert politikai hovatartozástól függetlenül elismerte és időnként kritizálta a mérhető teljesítményeket. A testületét és a polgármesterekét is. • Halász Lajos •
tünk. Az uniós belépésünket követően 2006-tól nyíltak meg a lehetőségek a nagyobb pályázatokra. A Gedei-éra üres fiókokkal, tervek és lefektetett elképzelések nélkül vette át a várost, ami nem dicséri nagyon a korábbi polgármester „előrelátását”. Ekkor főleg a sáros-poros utak megszüntetése került a középpontba, de bizottsági-testületi szinten megkezdtük a nagy projektek előkészítését, közbeszerzését, például az óvodáét, a főtér rekonstrukciójáét, a Víz utcai székházét. •��Ugorjunk egy nagyot: az ellenzék nagyon nem szereti ezt a költségvetést. A két volt polgármester lesújtó véleményét múlt héten közöltük, Budai Lórántét – aki fillérre máshogy költené el a pénzt, mert vagy többet adna, vagy kevesebbet –, ebben a számban. De a legközelebb álló Baráth László is annyit közölt velünk röviden, hogy úgy rossz, ahogy van. Ön szerint? Ha szigorúan a tényeknél maradunk, a költségvetésünket hetven-nyolcvan százalékban kötött feladatokra fordítjuk, olyanokra, amelyek az önkormányzat kötelező feladatai. A fennmaradó részt lehet fejlesztésekre, pályázati önrészre, ha úgy tetszik, önként vállalt, tervezett feladatokra használni. Jászberény szerencsés helyzetben van annak köszönhetően, hogy itt erős cégek működnek, nagy foglalkoztatók, akik helyi adót fizetnek, a dolgozóik pedig itt költik el a pénzüket. A vállalkozá-
•��Mindjárt a csúcs közelében, alpolgármesterként kezdte várospolitikusi pályáját. Nem is volt kezdő-botladozó képviselő? A Független Kisgazdapárt listás képviselőjeként kerültem 1998-ban a testületbe, pártközi megállapodás volt az alpolgármesterség, nem a saját érdemem. Jó tanuló évek voltak, mert különösebb befolyás nélkül ugyan, de beleláttam a helyi politika boszorkánykonyhájába. Én is megismertem a várost és a város is engem, így utána már saját jogon, egyéni képviselőként kerültem be a testületbe mind a mai napig. •��Ilyen gyorsan ne ugorjuk át a mai erős ember, bizottsági elnök befolyásmentes időszakát. Magyar Levente két utolsó ciklusát végigdolgozta. Ő olyan toleráns volt akkoriban is, mint manapság a testületi üléseken? Magyar Levente kiváló politikai érzékkel megáldott személyiség, aki felfelé „lógott ki” a testületből. Ezt a tehetségét ki is használta, és olyan helyzetekben is mindig érvényre juttatta az akaratát, amikor az erőviszonyok egyébként ezt nem támogatták. Célratörésében szinte kíméletlen volt, de nem mondhatni, hogy nem válogatott az eszközökben. Az oszd meg és uralkodj elvet magas szintre fejlesztette: polgármesterként megvoltak azok az eszközei – beleértve a ma már nem létező szabad pénzügyi kereteket is –, amelyekkel hízelgéssel, csalogatással, esetleg a képviselők emberi gyengeségeinek kihasználásával mindig győztesen került ki a csatákból. Belülről, a testületből nem lehetett megingatni, de mint a 2006-os szavazás eredménye bizonyítja, a választókat tartósan nem lehet megtéveszteni, megvenni meg főleg nem. •��Ez kemény iskola lehetett. Épp jókor érkezett Gedei József a maga simulékonyabb mentalitásával. Ön pedig ellenzékben ugyan, de többségben bizottsági elnök lett. Valóban nem jó ómen kezdőként, ta- soknak hálásak lehetünk, mert nélküpasztalatlanul és el nem fogadott stí- lük az a forrás, aminek a hova költésén lussal polgármesternek lenni. Az erő- egyáltalán gondolkodhatnánk, igen viszonyok sem kedveztek számára, de kicsiny lenne. Csak egy példát említek: nem is tudta érdemben befolyásolni az a TISZK iskolái kapcsán megyei kiteeseményeket. Ebben az időszakban úgy kintésem van, és látom, hogy amíg az érzem igazi alkotó légkört tudtunk pél- elmúlt években a mi szakképző iskoládául az én bizottságomban kialakítani. ink százmillió forintot meghaladó táA polgármester vadóc álmai – a tudás- mogatást kaptak a vállalkozások révén, központ – ugyan nem valósultak meg, hasonló méretű kunsági településeken de a város valódi érdekeit szem előtt az ötmillió forintnak is igen örültek. tartva a testülettel értünk el sikereket. Röviden válaszolva tiszta lelkiismeret•��Látványos fejlődést ekkor sem ta- tel mondom, hogy átgondoltan és jól pasztalhatott a város, és Magyar Le- költjük el a város pénzét. Aki veszi a vente négy ciklusa alatt sem. fáradságot és tételesen megnézi a terNagyon nem vitatkozom, de a reális veket, összegeket és felülemelkedik a látáshoz idézzük fel, hogy más volt politikai lózungokon, annak ezt aligha időről időre a feladat és a lehetőségek kell bizonygatni. tárháza is. Magyar Levente idejében az •��Akkor nézzük a részleteket. Látszóinfrastruktúra elmaradottsága akadá- lag az Ön bizottsága a négy közül lyozta leginkább a fejlődést. Csatornáz- messze a legtöbb pénz fölött renni kellett, szennyvíztisztítót építeni, ká- delkezik. Ez legalább hatszázmillió belezni. Szinte minden a föld alá került. forint. Igaz, hogy a környező városok ugyan- Egyetértek, ha hangsúlyos, hogy látolyan vagy még rosszabb feltételek szólag. A mi bizottságunk ugyanis 17 mellett módot találtak a városközpont konkrét feladathoz rendelve dönthet kialakítására, fürdőfejlesztésre, kultu- ezekről a százmilliókról. Nincs túl sok rális beruházásokra. Elhúztak mellet- szabad keretünk. Némi rugalmasságot
az egyéb infrastruktúrára tervezett 48 millió forint jelent, de ez sem a bizottság, hanem a város életében. Ebből finanszírozzuk a napi szinten felmerülő javításokat, fekvőrendőr építést, közlekedési tükör cseréjét, csapadékszem készítését, és még sorolhatnánk. A felelősségünket az is növeli, hogy a bizottsági kereten kívül a költségvetés céltartalékában lévő több tízmilliós tételekről is mi döntünk majd. •��A táblázatokat böngészve úgy tűnik, a legnagyobb tételek – talán három is – az útfelújításokhoz kapcsolódnak. A ciklus elején az egyik legnagyobb vállalásunk az volt, hogy útfelújításokra lehetőleg minden évben 150 millió forintot tervezünk. Ezt eddig sikerült tartanunk, és jövőre is szeretnénk. Az előző ciklusban a mi bizottságunknak volt abban döntő szerepe, hogy erőltetett ütemben törekedtünk a sáros utak portalanítására. Akkor is tudtuk, hogy mögötti résznek, a volt ovodának és méter sajnos kimarad. Nem azért, mert gyorsan csak a mennyiségre töreked- egyéb épületeknek a bontását takarja. nem tudjuk, hogy úgy lenne a dolog hetünk, most azonban eljött az ideje a Ugyanakkor nem a bizottsági keretből, kerek, hanem azért, mert most ennyi minőségi változásoknak. Részben úgy, hanem a céltartalékból 46, illetve 47 pénzünk van erre a célra. A bicikli-híd hogy az akkor olcsóbban, kopóréteg millió forintot szánunk ezeknek a bon- több tízmillió forintba kerülne. és szegélyek nélkül épített utakat most tott területeknek a város életébe való •��Van ezeknél is nagyobb projekt, de évről évre megerősítjük, részben úgy, bevonására. A Csemegetömb romjai a levegőben lóg… hogy az új útépítéseinket összehan- helyén parkosítunk, térkövezünk, fá- Igen, a Kultúrmalom 700 millió fogoltuk már tavaly is a VV Zrt. önerős sítunk. A másik oldalon a Jászkürt rintos projekt. Befogadták a pályázaivóvíz-gerincvezeték kiváltásaival, idén fogadó és a Malom között parkolókat tunkat, támogatásra méltónak ítélték, pedig a vízi közművek bérleti díját, a alakítunk ki, és rendezzük a területet. de tartaléklistára került. A mi kétszáz114 millió forintot erre a célra használ- Kiterjesztjük a belváros pihenő részét, milliós önrészünk azonban benne van a költségvetésben. Minden ellenzéki juk fel. A költségvetés harmadik nagy és funkcionálisan is használhatóbbá tétele az a hatvanmillió forint, amit pá- tesszük a parkolókkal. Az sem véletlen, kritika ellenére én teljes mellszélességgel támogatom ezt a fejlesztést, ami a lyázati előkészítésekre, tervezésre fordí- hogy az eddig nem létezett társasház tunk. Olyan terveket rakunk az asztal- homlokzat felújítási pályázatunk húsz- belváros kiteljesedésének legnagyobb fiókba, amelyeket többnyire már csak milliós keretét is főleg itt szeretnénk eleme lehetne, és hitem szerint lesz is a következő ciklusban tudunk majd hasznosítani: a megnyílt belváros vá- majd. Sokat lendíthet a város kulturámegvalósítani, de el kell indítani, ha rosképrontó felületeit, például a Szö- lis életén is az átépülő mozival együtt, meg a belváros látványán is. Ennél is nem szeretnénk a múlt előbb említett vetkezet úti határoló épületek hátsó hibáit elkövetni. Ebből a keretből ter- részét a lakóközösségekkel együtt sze- nagyobb projekt a KÖZOP (Közösségi Operatív Program) elbírálására váró veztetjük meg a jövő évi útfelújításokat retnénk megszépíteni. pályázatunk a Jászberényi intermodális is, hogy azok rendes időben elkészül- •��Ilyen szépítés ráférne a város saját közlekedési csomópont létesítés előkéhessenek, ne csússzanak bele a télbe. intézményeire és az egyházi épületek szítése. Ez magyarul a vasútállomás és egy részére is. Mi is így gondoljuk, ezért a saját meg- környéke, valamint a buszpályaudvar és környéke huszonegyedik századi kömaradt intézményeink felújítására 30 vetelmények szerinti átépítését takarja. milliós ingatlanvagyon amortizációs alapot hoztunk létre, az egyházi intéz- Jelentőségét jelzi, hogy most a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére mények felújítására pedig eddig soha nem volt mértékű, 23 milliós keretünk pályáztunk 120 millió forintért. van. A fentieken túl is számos olyan •��Ez ma még inkább álomnak tűnik. kisebb léptékű fejlesztést szeretnénk Ha már álmodunk, van ennél namegoldani, ami a városlakók nyugal- gyobb vágya is? Számszerűsíteni nem tudom, de a legmát vagy kényelmét szolgálják, de eddig nem volt rá pénz, vagy a beru- nagyobb vágyam az elkerülő út harmaházásba, amelyhez kapcsolódtak volna, dik szakaszának megépülése. A város•��Ez a négy tétel a bizottsági keret ugyancsak nem fértek be. A kötbér 34 központot, a főterünket szépítgetjük, de addig tökéletesen nem lehet átépíkétharmada. Nem aprózzák el a ter- milliós forintos keretéből készülhet el vezést… például a táncosok Víz utcai székházá- teni, amíg ez az átmenő forgalom jelen van. Rengeteg út azért is megy tönkre, Vannak apróbb tételek is természete- nál a feljáró a sétányról. mert nem bírja ezt a hatalmas kamionsen: másfél millió forinttal támogatjuk •��Az Önök bizottságához tartoznak a a csatorna-gerinchálózatra való rákö- pályázatok is, amelyek az eddig emlí- forgalmat. Elmondhatatlan, hogy az itt tést, öt-öt millió forint jut utcabúto- tett hatalmas összegeket is felülmúl- élők nyugalmában, a környezet védelrok, padok, szemetesek kihelyezésére, ják, így értelemszerűen a nagyság- mében mit jelentene ez. Kormányzati segítség nélkül ez persze nem megy. illetve utcanév táblák és útbaigazító rendjüket is. Ezek közül is említsen táblák elhelyezésére, tíz millió forintot meg néhány jelentősebbet. Kezdjük Úgy gondolom, hogy a városnak az is megérné, ha erejéhez képest áldozna szánunk a kerékpárutak menti zöldte- a nyertes pályázatokkal. erre az ügyre, ha másban nem, a terrületek fejlesztésére, fásításra-bokrosí- Összegre a legnagyobb ilyen pályázat a vezés költségeihez való hozzájárulástásra. A feladat nagyságához szabtuk az Csincsa és környéke csapadékvizének az ban. Bármiben, amivel lendíthetünk összegeket. elvezetése. Idősebbek emlékeznek erre •��Emelkedett az egyéni képviselők a földrajzi területre, ahol valaha vízfo- a dolgon. De térjünk vissza az álmoktól a vakerete. lyás volt, ami a beépítések során eltűnt, A körzeti fejlesztési keret összesen de a vízerek nem. Ezt az áldatlan álla- lóságba. Ebben az évben számomra negyvenmillió forintra emelkedett. potot 350 millió forintos beruházással, az útfelújítások, a járdaépítések, a Tapasztalatunk szerint a legnagyobb megnyert pályázattal végleg megoldjuk. csapadékvíz-elvezetés és az emberek igény a járdaépítésre van, amit ebből A közbeszerzés folyamatban van, a ki- mindennapi életét érintő problémák az összegből a képviselők meg tudnak vitelezés még idén elkezdődhet. Ennél megoldásai a legfontosabbak. A források rendelkezésre állnak, a kényelvalósítani. Itt is van átjárás a különböző kisebb volumenű, 150 millió forintos metlenségek és a kisebb fennakadások keretek között, mert például az előbb az őszig megépítendő új kerékpárút. Ez említett egyéb infrastruktúra keretből a Rákóczi úttól, a meglévő kerékpárút- miatt pedig kérjük a lakosság türelmét és megértését. Bízom benne, hogy az is építhetünk járdát szükség esetén. tól indul, és a Nádor utcán, a hatvani Másik példát említve, van egy 35 mil- út környékén vezet a hídig. Eredeti cé- év végére Jászberény ismét szépülni és liós keretünk épületek bontására. Ez a lunk a Hűtőgépgyári elkerülő úti bicik- gyarapodni fog, és együtt élvezhetjük a munkánk gyümölcsét. csemegetömb egy részének, a bútorbolt liúttal való összekötése volt, de pár száz
„A vállalkozásoknak hálásak lehetünk, mert nélkülük az a forrás, aminek a hova költésén egyáltalán gondolkodhatnánk, igen kicsiny lenne.”
Fórum
4. oldal
Mécsesek a Szentkúti téren Február 11-én, hétfőn a Jobbik Magyarországért Mozgalom Jászberényi Alapszervezete megemlékezést tartott a Budai Várból való kitörés áldozataira a Szentkúti téren, a II. világháborús emlékműnél. Az eseménynek emléket állító Cseh Tamás Szénatér című dalára gyülekeztek az emlékezők, majd Budai Lóránt jobbikos önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket: „Nekünk, nemzeti radikálisoknak kötelező erről a napról megemlékezni.” A himnusz közös eléneklése után a Budai
Várból való kitörés eseményeit Turóczi György ismertette. A szovjetek által körülzárt mintegy hatvanezer ember fogott össze, és döntött a kitörés mellett a hadifogság és a halál helyett. Három útvonalon indultak el, de próbálkozásuk sikertelennek bizonyult, és rengeteg áldozatott követelt. A műsorban elhangzott Reményik Sándor: Nagy magyar télben című verse és a Valahol Európában című dal is. A székely himnusszal zárták a megemlékezést, majd a koszorúzást követően mécseseket gyújtottak az emlékműnél.
A halál madara a holló?
Hazánk történelmében és kultúrájában – ahogy Európában oly sok helyen – mindig is kiemelt helyet töltöttek be bizonyos mitikus állatok. Kétségkívül kevés olyan faj akad, mely Európa valamennyi országában, annyira meghatározó szerepet játszott volna, mint a hollók. Ezek a madarak az északi félteke nagy részén elterjedtek, még is Európa történelméhez kötődnek legjobban. A korai időkben jelenlétét sokáig baljós jelnek vélték, a halál madarának tartották, talán ezért is vált a modern irodalom egyik kedvelt témájává. Mai napig számos hiedelem és legenda kö-
tődik hozzá. Hazánkban a közönséges holló, mint királyi jelkép, Mátyás király uralkodása alatt kapott fontos szerepet. Egy Mátyáshoz köthető történet okán pedig sokáig a Magyar Posta emblémája is egy holló volt. Rendkívüli intelligenciával rendelkező madarak, ezt jól bizonyítja Matild is, aki a berényi állatkert népszerű lakója. Az állatkert szakemberei szeretnék, hogy a látogatók minél jobban megismerjék állatvilágunk eme különleges képviselőjét, ezért a március közepén kezdődő látványetetési program egyik résztvevője a holló lesz.
Kék hírek a Jászságból Ismét betörőt fogtak. Betöréses lopás kísérlete miatt indítottunk büntetőeljárást két jászberényi fiatalember ellen, akik február 5-én hajnali három órakor az ablakot betörve behatoltak egy jászberényi házba, ahol kutakodni kezdtek. Erre a házban lakó sértett felébredt, és értesítette a rendőrséget, így az elkövetők a házból semmit nem tudtak eltulajdonítani. Az elkövetők a helyszínről gépkocsival próbáltak meg elmenekülni, de a helyszínre kiérkező rendőrök elfogták őket. Bejelentésre reagáltak. Az ORFK Készenléti Rendőrség JászNagykun-Szolnok megyébe vezényelt egyik egysége február 10-én, a kora esti órákban lakossági bejelentésre reagálva Jászalsószentgyörgy külterületén elfogott és a helyi körzeti megbízotthoz előállított két férfit és egy nőt. A három helybeli lakos természetvédelmi területen fát lopott. A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Jászberényi Rendőrkapitányság folytatja le. Közúti baleset. Teljes útzár mellett helyszíneltek Jászberény és Jásztelek között, a 32-es főút 31-es kilométerénél, ahol két személygépkocsi ütközött. Az úton botorkált. Alattyán belterületén február 12-én este a Jász út és Szent Erzsébet út kereszteződésében láthatóan zavartan az úton botorkáló személyt vontak intézkedés alá a helyszínen jelen lévő Készenléti Rendőrség beosztottjai. Mivel az 52 éves jánoshidai férfi térben és időben nem tudott tájékozódni, összefüggéstelenül beszélt, ezért biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak hozzá, akik kórházba szállították. Tűzvizsgálat indult. Bejelentést tett a Jászberényi Rendőrkapitányságon egy jászberényi lakos, miszerint a hétvégén ismeretlen módon kigyulladt, majd kiégett a gépkocsija, amit jászberényi tűzoltók oltottak el. Az üggyel kapcsolatosan a rendőrség várja a tűzvizsgálati jegyzőkönyvet a tűz keletkezését illetően.
Városi kutyák, chipek, esetek Folytatás az első oldalról. Dr. Bakonyi László állatorvos tapasztalatai szerint a chipelések száma novembertől fokozatosan nőtt, és de cemberben érte el csúcspontját, de még januárban is sokan vitték el kedvenceiket a kisállatrendelőbe. Februárban már csak elvétve, napi 3-4 beültetés történik. Maga a beavatkozás néhány percet vesz igénybe, az adminisztráció plusz 15-20 perc. „A Magyar Állatorvosi Kamara szabályzata szerint, mielőtt beültetnénk a mikrochipet, leellenőrizzük a leolvasó készülékkel a működőképességét, és az állatot is átvizsgáljuk.” Talált kutyáknál ugyanis előfordulhat, hogy az előző gazdája már gondoskodott az egyedi megjelölésről. „Decemberben volt példa erre az esetre, amikor Törökbálintról jöttek kedvencükért a regisztrált tulajdonosok.” A rizsszemnyi eszköz behelyezése bőr alá történik, a nyak bal oldalán. Magam is szemtanúja lehettem, amikor a rendelő dalmatája, Pötyi tűrte „szó nélkül” a szúrást. De nem minden esetben van ez így. előfordul, hogy a kutya heves természete miatt csak altatásban tudják bechipelni. A beültetést követően a Magyar Állatorvosi Kamara adatbázisába, a www.petvetdata.hu oldalra regisztrálják az állat és a tulajdonos adatait, az oltásokat, valamint a kiskönyvébe elhelyezik a
chip vonalkódját. Kérik az állattartókat, hogy aki teheti, ellenőrizze az internetes adatbázisban a kutyája chipszámát, hogy valóban benne van-e a rendszeben. Ez azért nagyon fontos, mivel a chipszám önmagában, regisztráció nélkül nem segít az állat azonosításában. Ha nem található a rendszerben a chipszám, keresse fel állatorvosát, és kérje a regisztrációt. Egyedi elektronikus azonosítóval más kisállatot is el lehet látni, az állatkert lakóit is megjelölték. Régebben a tetoválás szolgálta ezt a célt, de az idő múlásával az elmosódik és olvashatatlanná
válik. A chipelés módszerét körülbelül tíz éve használják. Mint a legtöbb termékből, chipekből is több fajta és márka kérhető, 500-tól 2000 forintig terjedően. Léteznek minichipek is kis testű állatoknak a normálméret árának kétszereséért, de van, ami a testhőmérsékletet is méri. A jászberényi kisállat rendelőben az egyszerűbb chipet használták, de a nagy roham miatt országszerte hiánycikk lett a termék. Amíg megérkezik az utánpótlás, drágább eszközökkel történik a beültetés. Bakonyi doktor szerint egy hónap múlva helyreállhat a rend.
2013. február 14.
Közös gondolkodás a jobb iskoláért Folytatás az első oldalról. Megállapította, hogy a városi költségvetés néhány tétele is ebbe az irányba hat majd. Külön szerepet szán ebben a tekintetben a Humán Erőforrás Bizottságnak, amely a pedagógusok tevékenységének megújulását hozza magával, és ezáltal egyre eredményesebbé teszi az iskolákban folyó oktatást, nevelést. A vendéglátó intézmény igazgatója, Antics István szerint december 3l-én megtörtént a működtetés és a fenntartás elválasztása, és a munka azóta is teljes rendben folyik. Néhány hónap természetesen szükséges a folyamat kikristályosodásához. A Jászkürt Újság munkatársa az államtitkárt tapasztalatairól kérdezte ebben a fontos és jelentős időszakban. Rákérdezett arra is, hogy a pedagógusok bérezése, keresete csökkenőben van-e? Válaszában az államtitkár a sajtóközlések anomáliáira utalt. A tanügyi szükségletek természetesen befolyásolják a tárgyi feltételek alakulását. Úgy vélte, a fizetésekkel nincs gond, és a szükséges kormánydöntések meghozatala után a jelenleg érzékelhető zavar megszűnik. Banka Csaba az életpályamodell, a kötelező óraszám, iskolában való tartózkodás, valamint a közismereti tárgyak óraszámáról érdeklődött. Gloviczki Zoltán államtitkár utalt az 1993-as és a köznevelési törvény alapján adott választ a kérdésekre. A 22 kötelező óra alapján állapítják meg az intézmények munkaerőigényét, és általában 30-35 osztályokban gondolkodnak. Arra nyílik lehetőség, hogy a pedagógus hiányzó óraszámát más oktatási intézményben realizálja. A sajtótájékoztató után gyakorló pedagógusok töltötték meg a termet. A helyettes államtitkár úr nekik tartott előadást. Előadásának fontos mozzanata volt a heti kötelező óraszám és a kötelezően kitöltendő tíz óra. Ez azt jelenti, hogy az iskola életének minden mozzanatában részt kell vállalnia a pedagógusnak. A kirándulások, szakkörök és egyéb rendezvények szerves része a pedagógus munkájának, tevékenységének. Szerves része lesz az iskolai életnek a következő tanévtől kezdődően a szakfelügyelet a köznevelési törvény szerint, hogy a munkafolyamatok hatékonyságát emeljék. Az állam átvállalja a felelősséget, és ennek megfelelően követelményeket támaszt.
Lehetővé válik a munkafolyamat minősítése, az iskola tevékenységének harmonizálása. A helyettes államtitkár életszerűen rajzolta meg előadásában a megújuló közoktatás vonásait, a vele kapcsolatos kívánalmakat. Maga is pedagógusként dolgozott, és ennek következtében rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amelyek birtokában tárgyszerűen értelmezte a minisztérium újszerű törekvéseit, valamint azok gyakorlatba ültetésének módozatait is. Majd a kérdések következtek. Sok minden szóba került a cafetériától a kötelező óraszámig. A sport helyzete ugyancsak felvetődött. Szabó Tamás polgármester orvosként állapította meg, hogy a mindennapos kiadós mozgás nélkülözhetetlen. Maga diákként rengeteget mozgott, naponta huzamosan futballozott. Hasznossága mindenki számára nyilvánvaló, de nem egy esetben problémát okoz a tárgyi, olykor a személyi feltételek biztosítása. Többször felvetődött a 32 órányi iskolában eltöltendő idő. Különösen nehezen értelmezhető, hogy úgy véljük, hogy egy tanórára való felkészülés órányi felkészülést igényel, és ha ehhez hozzávesszük az írásbeli munkák javítását, akkor ki is tesz annyit. Ebben az esetben a heti munkaidő meghaladja az ötven órát. Jó hangulatú, érdeklődést tükröző beszélgetés zajlott több mint egy órán át. Bizonyosan sikerült néhány, a gyakorló pedagógusokat foglalkozó megjegyzéssel hozzájárulni a kibontakozó új irány tisztázásához. Így vélekedett Gloviczki helyettes államtitkár is, hiszen kérdésünkre, hogy milyen volt az országjáró körút jászberényi állomása, ennyit mondott: „Eredményes, jó volt.”
Apponyi Albert emlékezete Folytatás az első oldalról. 1881-ben Jászberény országgyűlési képviselőjévé választották, és egyedülálló módon öt évtizeden át szolgálta a jászok érdekeit. Jászberény képviselője volt ugyan, de az egész Jászság érdekeit szem előtt tartotta. Nevéhez fűződik a méntelep felépítése, az általános iskolai oktatás fejlesztése és a főiskola alapítását is támogatta. Városunk díszpolgárává 1893-ban avatták. Apponyi szerette Jászberényt: „Ennek a népnek a lelke megbízható, mindenek fölött pedig mélységesen vallásos… nem nyílik meg egykönnyen mindenkinek, de akit a szeretetébe fogadott, az várakat építhet reá.” A múzeumigazgató emlékidéző szavai után főhajtással és koszorúzással tisztelegtek Apponyi szobra előtt a Jász Múzeum, az Apponyi iskola, a KÉSZ helyi csoportja és a Jászok Egyesülete képviselői, valamint civil megemléke-
zők. Ezt követően elénekelték a Szózatot, majd a főtemplomban Szántó József apátplébános mutatott be szentmisét nemzetünk nagy fiáért, aki szenvedéllyel szerette és szolgálta hazáját.
2013. február 14.
Olvass, Jászberény! Folytatás az első oldalról. dalmi célú programok is elindulhatnak. De nemcsak könyvekben kereshe- Tanfolyamokkal fejlesztik a gyengén látünk majd. A Jászkürt még feldolgozat- tók, a hátrányos helyzetű, munkanélkülan évfolyamait (1989-1994), valamint li illetve gyesen levő felnőttek digitális a Jász Trió TV több mint húszéves fenn- információkeresési készségeit. A testi állása óta keletkezett közel 15000 riport fogyatékkal élő és az egészséges óvodásanyagát is elérhetővé teszik a weben. A korú gyerekek pedig egyaránt drámapepedagógusok munkáját segítendő ki- dagógiai foglalkozásokon vehetnek részt, alakítanak olyan oktatástámogató adat- ahol irodalmi alkotásokat dolgoznak bázist is, amelyben elérhetővé válnak a fel. Motiváló beszélgetéssorozat is indul könyvtár állományában található gyűj- példaértékű, sikeres romákkal középteményes munkák. Olvasásnépszerűsítő iskolások számára. Az idősekről sem funkcióként létrehoznak könyvajánló feledkeznek meg: irodalomterápiás fogblogot, melyben a könyvtárosokon kí- lalkozások indulnak számukra, melyek vül az olvasók is ajánlhatnak egymásnak segítenek a szellemi és a lelki egészségük könyveket. fenntartásában. Egy másik blog is beindul, melyből A könyvtár számos mellőzött, elfelenaponta megtudhatjuk, milyen törté- dett klasszikus könyvének népszerűsínelmi jelentőségű jászberényi esemé- tése érdekében kampány indul „Klas�nyek köthetők az adott naphoz. Igazi szikusok újrakötve” címmel. Mindezek kuriózum lesz a „virtuális könyvtári séta” mellett kiadványok, reklámanyagok és funkció. Azontúl, hogy az egyszerű fo- filmek gondoskodnak az olvasás és a tóknál sokkal látványosabb módszer a könyvtár népszerűsítéséről. Szintén a könyvtár prezentálására s így új látoga- pályázatnak köszönhetően tíz könyvtátók becsábítására, a könyvtár használa- ri munkatárs angol nyelvi tanfolyamon, tára vonatkozó információkat praktikus három pedig egyéb könyvtári tanfolyamódon mutatja majd be. A honlap mon vehet részt. részeként természetesen e-tájékoztató Jelenleg a szerződéskötések, az inforpont is működni fog, ahol elektroni- matikai fejlesztések előkészítésének és kus úton is felvehetjük a kapcsolatot a a pályázatok kiírásának az időszaka zajkönyvtár munkatársaival. lik. Folyamatban van az eszközbérlés és Kialakítanak továbbá olyan rendez- a rendezvények pontos időpontjainak vényportált is, melynek felületén a meghatározása. város kulturális szolgáltatói, oktatási A másik nyertes pályázat a FIÓintézmények, civil szerveződések, sőt KA (Foglalkozások Iskolák és Óvodák a megfelelő jogosultsági szintek és mi- Kulturális nevelési Alapprogramjához) nimális oktatás után bárki rögzítheti elnevezésű program, mely által az összeprogramjait. Ez nagyban elősegítené a sen megszerezhető 25 millió forintból programok összehangolt időzítését. A 18.624.600 forint összegű támogatást könyvtár egyúttal magára vállalta a jász- nyert a Jászkerület. E projekt megvalósági vonatkozású ismeretek, digitális tar- sítása az előző év októberében indult, és talmak összefogását. Ennek érdekében 2014. március 31-ig tart. Célcsoportja létrehoznak egy – a Wikipédiától füg- az óvodásoktól a középiskolásokig tergetlenül működő – JászWiki oldalt; fo- jed, köztük – a pályázat feltételeinek lyamatosan bővítik a Jász Elektronikus megfelelően – hátrányos helyzetű gyerKönyvtár tartalmát például digitalizált mekek és egy településen kívüli intézfolyóiratokkal és szakdolgozatokkal; va- mény tanulói is. Előbbiben a Gróf Aplamint felkutatják a Jászságra vonatkozó ponyi Albert Általános Iskola, az utóbbi elektronikus tartalmakat, s egy felületen területen pedig a jászjákóhalmi IV. Béla elérhetővé teszik. Általános Iskola a kft. együttműködő Hogy kibővült funkcióit jobban el- partnere. Rajtuk kívül még hét oktatásiláthassa, a könyvtár belső terei jelen- nevelési intézmény vesz részt a program tős átalakuláson mennek keresztül. A megvalósításában. ruhatárat áthelyezik, így a könyvtárba A pályázat célja a közművelődési teérkezőt nyitott tér fogadja majd, ahol vékenység megerősítése és bővítése: a a multifunkcionalitás jegyében infor- fiatalok iskolai kulturális nevelésének mációs, tájékoztató és kölcsönző pultot hatékony kiegészítése gazdag és tartalalakítanak ki. A megváltozott felhasz- mas programok által. E programok künálói igények miatt több közösségi tér lönböző témanapok, csillagászati szakés több szabadpolcos állományrész lesz kör és a városnapi, valamint a vásárhelyi a jövőben, míg a könyvekben elmélyül- vetélkedő formájában valósulnak meg ni vágyóknak a mostaninál csendesebb – mondta el a pályázat projektmenedzseés világosabb olvasóterem áll majd a re és szakmai vezetője, Gál-Dobos Beárendelkezésére. Egy közhasznú, infor- ta. A projekt által részben új programok mációs, helyismereti tér kerül a jelenleg indulhatnak, másrészt már régóta nagy raktárként funkcionáló „régi olvasóte- népszerűségnek örvendő rendezvények rembe”, az ez által felszabaduló galéria további megrendezéséhez – mint pélpedig a nem hagyományos dokumentu- dául a Jász Múzeummal közösen évente mok tárolására szolgál majd. szervezett történelmi játszóház – is nyerA program keretén belül különböző tek forrásokat. Nagy hangsúlyt fektettek rendezvények is megvalósulnak. Te- az ismeretterjesztésre, de a hagyománymatikus író-olvasó találkozók – mind őrzés, a kulturális oktatás és a fiatalok gyermekeknek, mind felnőtteknek –, egészséges életmódra való nevelése is foglalkozássorozatok, fotópályázat és fontos szerepet kap. Ezenkívül nyertek olvasótábor szolgálják az újabb célcso- forrásokat eszközbeszerzésre, valamint a portok megnyerését. Azonban nemcsak Jászberény Könyve című kiadvány elkéaz olvasást népszerűsítő, de más, társa- szítésére is.
Város
5. oldal
Újabb esély Jászberény városközpontjának
A város belvárosának továbbfejlesztésére beadandó pályázat tartalmát január 31-én, lakossági fórumon ismertették a városháza nagytermében. A szerény számú civil érdeklődő ellenére élénk tanácskozás folyt a fórumon. • g. cs. • A Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések című, kilencven százalékban kidolgozott pályázat főbb pontjait Lányi László ismertette. A száz százalék intenzitású pályázatban 250 millió forint támogatás kapható. Az Integrált Városfejlesztési Stratégiában kijelölt 1. sz. terület felújítását célozza meg a pályázat. Alvári Csaba főépítész elmondta, hogy a főtéren
Ő jóságos és irgalmas Húsvét előtti 40 napos böjti időszak kezdődött hamvazószerdán és egyben véget ért a farsangi vigasság. A homlokunkra hintett hamu esendőségünkre, testi létünk végességére emlékeztet: „Emlékezz ember, porból vagy és porrá leszel!” Ez az időszak a megbánás, a lemondás és a jótettek időszaka: hitben való elmélyülés, lelkiismeret vizsgálat, a szegények megsegítése. Ahogy Joel próféta ír a böjtről: „szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat; keressétek Isteneteket, Uratokat. Ő jóságos és irgalmas, türelemmel gyógyítja a sebeiteket.” (Joel 2,13). A II. vatikáni zsinat óta szigorú böjti napnak számít, hiszen a háromszori megengedett húsmentes étkezésből egyszer szabad jóllakni. A hűséggel végigjárt, lemondásokkal teli út végén a feltámadt Jézus Krisztus vár.
M LŐI ÉZ
TERME Méz, propolisz, virágpor, méhpempő méhviaszgyertyák. 3 kg feletti rendelés esetén Jászberényben ingyenes házhozszállítás!
Csomor Imre
30/483-0790
[email protected] 5100 Jászberény, Sólyom u. 13.
szeretnék folytatni a fejlesztést. A tervekben szerepel a Lehel vezér tér járdaszakasz- és közterület rekonstrukciója, új központ kialakítása a Csemege tömb területén, a Zirzen Janka utca rekonstrukciója az útpálya kiegyenesítésével, a Lehel vezér téren két üzlet külső rekonstrukciója, a polgármesteri hivatal épületének homlokzati rekonstrukciója, valamint új fogadótér és lakossági információs pont kialakítása. A felújított Szentháromság tér és az épületek közötti nagymértékű kontraszt még inkább indokolttá teszi a Római Katolikus Főplébánia épülete, a Rozália-kápolna és a szoborfülkék külső felújítását. A műszaki tartalommal kapcsolatban több kérdés is felmerült az érdeklődő lakosság részéről, melyekre Alvári Csaba válaszolt. Igény merült
fel kerékpárút kialakítására, melyet a tervek már tartalmaznak, de információs táblákra is szükség lenne. Felvetődött a városi kút fúrásának ötlete is, így nem a városi vízvezetékekből locsolnák a növényeket. A pályázat egyik készítője elmondta, hogy a pályázatban szereplő gazdasági, városi, közösségi és közszféra funkciók két új elemmel is kiegészülnek: parkkal és a hivatali fogadótérrel. Három konzorciumi partnerrel, köztük két vállalkozóval és a katolikus egyházzal tervezik az együttműködést. A kötelező soft elemekre 8,1 millió forintot szánnak, fele-fele arányban városmarketingre és a programalapra. A pályázat elbírálását néhány hónap múlva várják, így remélhetőleg jövő tavasszal elkezdődhet a felújítás.
Januártól kötelező a kéményseprés Folytatás az első oldalról. Amennyiben a Fűtéstechnikai Kft. mulasztásából eredendően kár keletkezik, a cég büntetése 30.000-1,5 millió forint közötti összeg lehet. A kéményseprő-ipari közszolgáltatás feladata a tüzelőberendezés égéstermékének elvezetésére szolgáló kémény járatainak és tartozékainak időszakos ellenőrzése, tisztítása, műszaki felülvizsgálata, megfelelőségi vizsgálata. A közszolgáltató az élet- és vagyonbiztonság közvetlen veszélyeztetése esetén értesíti a szakhatóságokat. Nem megfelelő tömörségű, állékonyságú kémény észlelése esetén, soron kívül értesíti az építésügyi hatóságot, gázkémény használatakor a földgázelosztót. Szintén soron kívül kell értesíteni a tűzvédelmi hatóságot tartós égéstermék-visszaáramlás, szuroklera kódás, szikrafogó hiánya E-F tűzvédelmi osztályozású tetőhéj esetén, szikrafogó hiánya E-F tűzvédelmi osz-
tályozású anyag jelenlétével a kémény 15 m körzetén belül, szabálytalan kéményépítés miatti tűzveszély, műszaki vizsga nélküli kéményhasználat, nem megfelelően rögzített összekötőelem, nem zárható tisztítónyílás észlelhető. A januárban életbe lépő rendelet szerint a tulajdonos 15 napon belül köteles jelenteni a szolgáltatónak a kémények állapotában, használatában, tulajdonában bekövetkező változást. Jászberényben számottevően nem változnak a szolgáltatás átalánydíjai, melyeknek tartalmazniuk kell a kémények ellenőrzési, szükség esetén tisztítási és műszaki felülvizsgálatát, a levegő utánpótlás ellenőrzését, gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki biztonsági felülvizsgálatát. A kéményseprő megjelenése ajtónk előtt, ha szerencsét nem is biztos, hogy hoz, de munkavégzését lehetővé kell tenni a törvény és saját biztonságunk érdekében.
Szabadidő
6. oldal
Keresztény bál a sportcsarnokban
Régi idők mozija… Csütörtökön este alig több mint egy tucatnyian gyűltünk össze, hogy a Lehel Film Színházban tavaly év végén elindított Régi idők mozija filmklub újabb összejövetelén vegyünk részt. • Buschman Éva • Keresztesi Jánostól, a Jászkerület Nonprofit Kft. rendezvényszervezőjétől megtudtam, ez a második előadás, amelyet műsorra tűztek. A cél minden esetben az, hogy régi filmeket vetítsenek, elsősorban magyar filmeket, olyanokat is, amelyekről kevesebbet tudunk, ritkábban láttunk. Elmondta, úgy tűnik egy szűk körnek van igénye ezeknek az alkotásoknak a megtekintésére. Havi egy alkalommal szerepel a tervek között a Régi idők mozija. Először a 111-es szoba című krimit vetítették le. Csütörtökön az 1929-ben Gaál Béla rendezésében készült Csak egy kislány van a világon című romantikus filmet láthattuk. Ez volt az első magyar hangosfilm. Eredetileg némafilmnek készült. Beszéd nem volt hallható benne, mindössze az aláfestő zenei kíséret és az időnként felvillanó szövegek voltak hivatottak a megértést segíteni, az eseményeket nyomatékosítani. Kis Tibor filmtörténész segítségével a szakértő szemén át láthattunk mi is bele ennek a magyar filmnek az elkészültébe,
2013. február 14.
Gaál Béla rendezői munkásságába és a szereplők életének alakulásába. A női főszereplő az áprilisban százegyedik életévét betöltő Eggerth Márta, aki 19 éves volt, amikor a filmet forgatták. További magyar filmek nem fűződnek a nevéhez. Kiválóan énekelt, ebben volt igazán tehetséges, csodagyereknek tartották. Énekesi és filmes karrierje viszont nem hazánkban teljesedett ki, hanem külföldön. Számos országba hívták vendégszerepelni. Végül lengyel származású férjével Amerikában telepedett le. Magyarországon 2006–2007-ben érződött kisebbfajta Eggerth Márta-reneszánsz, amikor sokan újra felfedezték a művésznőt. Az anyanyelvét, magyarságát megőrző színész-énekessel sem a szakma, sem a mindenkori hatalom nem kereste a kapcsolatot. A történet másik főszereplője Jávor Pál, akiről a köztudatban a sármos, jóképű, nők bálványa-�karakter alakult ki. A Csak egy kislány van a világon című filmben 29 éves volt, akkor még sármossága kezdetén járt. Ez volt az első filmes főszerepe.�� Kis Tibortól megtudtuk, hogy a zseniális, tehetséges rendező, Gaál Béla abban az időben találkozott egy német stábbal, akik a filmgyártás területén már előrébb tartottak, magasabb színvonalú technikával dolgoztak. Tőlük kérte kölcsön azt a felvevő-készüléket, amelynek segítségével a szóban forgó filmnél egykét hangos effektet el tudott készíteni. Jelesül egy-egy tapsjelenetet, nevetést, Jávor Pál Csak egy kislány van a világon című dalát utólag tudta a filmbe „varázsolni”. A későbbi sikerfilm, a Meseautó is az ő rendezői munkássága nyomán készült el. Gaál Béla máig tisztázatlan körülmények között halt meg. A filmklub múlt csütörtöki összejöveteléről este kilenc óra tájban távoztunk, azzal az információval a birtokunkban, hogy a következő találkozás márciusban lesz, amikor a legendás, nagy hazai nevettető, Kabos Gyula főszereplésével a Hyppolit, a lakáj című magyar vígjátékot nézhetik meg az érdeklődők.
Kérik az 1%-ot A személyi jövedelem adó 1 %-át kérik, várják a felajánlásokat, hogy rendezvényeiket és programjaikat a jövőben is a már megszokott színvonalon tudják megtartani.
Szombaton, február 9-én átlényegült városunk sportcsarnoka. A jeles küzdelmek színhelye megszelídült, hiszen mintegy négyszázötven asztalt állítottak fel és terítettek szorgos kezek. Hat órára már befejeződött az előkészítés, és a nagy csarnok fogadta a jótékonysági bál vendégeit. A Vídia nevű zenekar fölötti kereszt is megtestesítette a rendezvény karakterét. • Farkas Ferenc • A vendégeket kedves szóval és meleg kézszorítással a rendező Nagyboldogasszony főplébánia apátplébánosa, Szántó József fogadta. A rendezők elegáns öltözéke is jelezte, hogy valóban ünnepi rendezvényről van szó. A rendezvény fővédnöke Pócs János országgyűlési képviselő, sztárvendége pedig Poór Péter táncdalénekes volt. A XII. Jótékonysági Keresztény Bált Szántó József atya nyitotta meg avatott szavakkal. Először köszöntötte az ünnepi esemény vendégeit, Pócs János fővédnököt, a megjelent atyákat (Dombi Ferenc, Galuska Mihály, Kiss Gábor, Kladiva Imre, Novák István, Varga József ), Bolla János jászkapitányt, majd hangsúlyozta, hogy a mai nap az öröm napja. Életünk ezt a célt szolgálja. Istenünk szól bele életünkbe, és az istenember azért áldozta fel magát, hogy mindahányan az örömért, az öröm jegyében élhessünk. Ennek jegyében éljük meg a családi közösséget, végezzük mindennapi munkánkat. A mai örömteli nap megidézi a kánai menyegzőt, az utolsó vacsorát és a királyi lakomát. Ennek következtében Istennek szánt este a mai. Isten hozta Önöket! Dicsértessék a Jézus Krisztus! Pócs János a büszkeség jegyében szólott az atyákhoz és minden megjelenthez. Öröm és büszkeség forrása, hogy ismét vannak növekvő számban katolikus iskoláink. Sikerült megfelelni Ternyák Csaba érsekatya kívánságának, amikor segítséget kért egyházi intézmények létrehozásához, javításához, hiszen lesznek hívek, akikért érdemes volt és lesz építeni és renoválni egyházi építményeket, hiszen ők majd megélik a hit tiszta örömét. Mizsei Zoltán műsorvezető először a Lehel Melodie ifjú táncosait kérte a színpadra. Igen ele-
gáns, helyenként kimért, de mindenképp szép teljesítmény részesei lehettünk. Ők nyitották meg a jótékonysági bált. Nagy sikerük volt. Városunk másik fontos műfaja, az éneklés, a kóruséneklés következett. A LVG férfikara lépett színre. Olyan együttes, amelynek minden tagja kötődik a több mint kétszáz éves iskolához. Először körbeállták a közönség egy részét, és Adjon Isten kezdetű produkciójukkal keltettek közvetlen hangulatot. Majd Karai József Kalocsai kertek alatt című művét szólaltatták meg. Aláfestette a produkciót a konga sajátos hangzása is. Megjelent az óvónői kar, és a színvonalas vegyes kar produkciójában is gyönyörködhettünk. A karnagynak, Deméné Ilonka Gabriellának ezúttal is sikerült a közönséget bekapcsolni a kar produkciójába. Okkal nyújtott át neki ajándékot a műsorvezető. A kóruséneklés után a néptánc jászberényi mesterei következtek. Szűcs Gábor vezetésével színre léptek a Jászság Népi Együttes tagjai, akik nemrég vehették át a Csokonai-díjat. A lassú lépéskombináció eleganciájától a viharos dinamikáig mindent elénk varázsoltak, s így vezették be a megjelenteket a hamarosan megnyíló táncforgatagba.
A zene és a tánc ünnepi pillanatai után a Bobák Bt. prezentálta vacsora következett. Előtte Novák István plébános atya és igazgató mondott asztali áldást. A névadó és tulajdonos mondta tollba a menüt: Konyakban érlelt, kacsamájjal töltött sertés rolád sütőtökös burgonyapürével és aszalt szilvás lilakáposztával. A jó hangulatban elköltött vacsora közben és után Poór Péter táncdalénekes idézte meg számunkra a lassacskán tovatűnő múltat úgy, hogy az előadott művek hangulata belesimult az eddig elhangzottakba. Molnár Orsival andalító és pezsdítő számok csendültek fel. A Szeressük egymást gyerekek… más megfogalmazásban szólaltatta meg az emberek közötti kapcsolatok egyik meghatározó és sokféleséget hordozó elemét. Szépen gyűltek mindeközben a tombolatárgyak. (A jótékonysági bál bevételét a Szent István Közösségi Ház és a helyi cserkészcsapat megsegítésére fordítják.) A felajánlott értékek száma meghaladhatta a százat is, hogy majd a bál csúcsán sor kerüljön kisorsolásukra. Emlékezetes pillanata minden rendezvénynek. Kiraktuk a cédulkákat… Majd folytatódott a tánc, ha nem is kivilágos virradatig…
Köszönetünket fejezzük ki
a XII. Jótékonysági Keresztény Bál támogatóinak: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Edit Papír Írószer, Balla Sándorné, Faragó Sándor, Muhari Zoltánné, Lóczi család, Kata Kozmetikai Stúdió, Szatmári Antalné önkormányzati képviselő, Taczi Exkluzív Divatáru, Menyhárt Nikolett – Sarok ABC, Sebestyén László, Bella Gold – Silver Kft., Téba Tüzép – Szőllősi Zoltán és felesége, Karádi Andor, Túri Pincészet, Bakki Katalin, Terenyi Lászlóné, Józsa András és családja, dr. Gyárfás Eszter, dr. Bérces Anna, Terjéki Istvánné, Jász-Fazekas BT – Jakusné Farkas Ildikó, Gócsa Fotó, Bérces Terézia, Rózsafüzér Társulat, a Szent Klára Otthon lakói és dolgozói, Szaszkó Sándor és neje, Evia Biofodrászat, Tamás Zoltán önkormányzati képviselő, Pócs és Társa Kft. – Pócs Tibor, Korona Üzletház, Védelem Holding, Baráth László önkormányzati képviselő, Ötvös András, Hering Antal, Hering Autóház, Sánta László órás, Sarok Üzletház, Magiszter Nyomtatvány Kft., Szabó Csaba kőszobrász, Kalla Pál kádármester, Völgyi Istvánné, Hunori Ital Diszkont, Sinka Méhészet, Szatmári Kft., Baráth Lajosné, Tugyi Róbert cukrász, Mamut Festék-Centrum, Pócs János országgyűlési képviselő, Horváth és Társa Kft., Jász-Plasztik Kft., Kasza Lajos, Bolla János jászkapitány, Gulyás László, Rédeiné Makkos Boglárka, Máté Tihamér, Kapalla István, Andriska család, Ciklotour Kerékpár Szaküzlet, Lányi László, Bugyi Imréné, Sári Kálmán, Simon Kertészet, Szádvári és Társa, Kladiva Imre kanonok, Jászság Népi Együttes, Molnár Méhészet, Vitalis Studio, Tóth Endre méhész, Szántó József apát-plébános, 298. sz. Lehel Vezér Cserkészcsapat, Szálkai József, Karitász csoport, Demeter Mátyás érseki tanácsos, Vidovich László, Vidovich Kálmán, Szatmári Gyula, dr. Suba György, LVG férfikar és Harmónia óvónőkórus, dr. Novák István iskolaigazgató, Jászkerület Nonprofit Kft., Sütőház Kft., Lehel Melody Táncklub, Kukta Kft., Sinka Ferenc, Kiss Attila vállalkozó, Mizsei Zoltán.
s é t e d ir
Nagyboldogasszony R. K. Főplébánia és Szent István Közösségi Ház Alapítvány
í p é a l g é t , Jászkürt s i l a n p é p r a e n b , z s s Apróhirdetés á á J b o , z Tavaszváró apróhirdetési k s e s y s e g c r é l e n ö k m t m ü akció a város lapjában! a o y z r g á , h a Há c i t d u lá s a e s 9 d c 5 n 1 e ű s Most kedvezményes áron, 500 Ft-ért 0 C tés 3 . 3 n 9 é / z adhatja fel apróhirdetését 120 karakter 0 s é 3 r 6 ő t 0 n : terjedelemig. e . l bels z e S T a . n Ó e b D y A é E t t előn B o R t a É r á B j y e g b a i v t s t i a Ó y l l a w w w. c a d c a m 3 0 0 0 . h u D e ELA 14. szám dő üzleth a ö c k t ű u m ló t n ltké
Olajág-Jász Mozgássérültek Közhasznú Egyesülete 5100 Jászberény, Bercsényi u. 1. Adószám:18839296-1-16 Bankszámla szám: 11745035-21000586 Levelezési cím: 5144 Jászboldogháza, Ág u. 1.
Evia Bio Fodrászat
A fejbőrt kizárólag savas (pH. 5-5,5) samponnal mossuk, ami pár hét alatt helyreállítja a helyes (savas) pH értéket.
A samponok különböző fejbőrtípusokra:
hajhullás és érzékeny fejbőr, zsíros haj és fejbőr, korpás fejbőr, száraz, töredezett haj, érzékeny fejbőrre, tartás nélküli hajra, kopaszodás elleni növényi őssejt sampon, kemoterápiás kezelések utáni hajnövesztő, klimaxkori elgyengülő haj megerősítése, hajszálak pigmenttartalmanák növelése = ősz hajszálak csökkenése
h ó r Ap
áron. Kérjen ingyenes helyszíni felmérést: Simon Festőmester Kft. 30/269-4406.
Eladó 2,5 ha szántóföld Jászberény-
ben. Hrsz.: 0425/13, 40 Ak. Tel.: 06-30/911-9576.
Eladó összközműves lakótelek a
Samponok és tonikok megvásárolhatók: 5100 Jászberény, Csillag u. 5.
Eladó jászberényi gazdasági övezet-
Taczman-Kovács Éva
Tel: .: 06-30/833-30-20
jászberény város lapja
Tisztasági falfestés 250 Ft/m2
Szatmári lakóparkban. Tel.: 06-30/3605282
CSAK NÁLUNK:
Újság
ben közművesített ipari ingatlan a 32. sz. közl. út közelében. Tel.: 06-30/3605282
GÉPÉSZMÉRNÖK ÁLLÁS JÁSZBERÉNYBEN
CAD-KONSTRUKTŐR GYÁRTMÁNYTERVEZŐ
Helyfoglalás hétfő estig | Anyagleadás kedd délig | Megjelenés csütörtökön Nyitvatartás:
Hétfőn, kedden, csütörtökön 8-16; Pénteken 8-12; Szerdán nincs ügyfélfogadás. Ebédidő 12-12.30.
Elérhetőségek:
Jászberény, Fürdő utca 5-7. (a Malom mellett)
[email protected]; 30/351-26-22, 57/502-622
Ajánló
2013. február 14.
Egy kis múzeum nagy tervei A Jász Múzeumot Magyarország egyik legrégebbi múzeumaként tartják számon. 1874-ben Jászberény városa alapította az intézményt azzal a céllal, hogy a jász történelmi relikviákat méltó helyen bemutassák, és az utókor számára megőrizzék. A 139 esztendeje folyamatosan működő múzeum mindenkor eleget is tesz ezen elvárásoknak, és híven őrzi jász múltunk írásos és tárgyi dokumentumait, a népi és polgári élet emlékeit. A sokrétű múzeumi munka egyik fontos területe a gyűjtemény gyarapítása, dokumentálása, nyilvántartása, feldolgozása, s a nagyközönség előtt való tudományos igényű bemutatása. A muzeológusi munka másik oldalát a közművelődési, helytörténeti és hagyományőrző tennivalók alkotják. Az a múzeum tud csak eredményesen működni, amelyik az említett feladatok mindegyikét magas szinten el tudja végezni. Ehhez azonban szakértelem, az anyagi háttér megteremtése, valamint elkötelezett munkaszeretet szükséges. A Jász Múzeum tudományos és közművelődési munkáját nemcsak Jászberényben és a Jászságban, de az országban is jól ismerik. Évről évre gazdag programot kínálunk minden korosztály számára, és arra törekszünk, hogy minél többen kedvet kapjanak hozzánk ellátogatni. Múzeumunk ez évi programját is igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mindenki találjon benne kedvére valót. A 2013-as esztendő egyik meghatározó múzeumi rendezvénye május 17-én a Múltidéző történelmi játszóház lesz, amelyet a hagyományokhoz híven most is a Jászkerület Nonprofit Kft.vel közösen szervezünk. Az időutazás során ez alkalommal az 1848-49-es magyar szabadságharc időszakát jelenítjük meg sokféle módon, játékosan, de mégis tanítva. A másik nagyszabású programunk a Múzeumok éjszakája, amelyet ebben az évben az országostól eltérően (a Jász Világtalálkozó miatt) június 15-én a Hamza Múzeum és Jász Galériával közösen rendezünk meg a városháza udvarán. Ezen a hosszú éjszakán az 1960-70-es évekbe kalandozunk vissza zenével, dallal, tánccal, prózával. Bízunk benne, hogy programunk nemcsak az idősebb, de a fiatalabb korosztály tetszését is elnyeri majd. Ebben az évben a jászsági zenekultúra két jeles alakjáról is megemlékezünk. Március 27-én a nagy operafejedelemre, Székely Mihályra emlékezünk, halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. Vendégünk lesz Solymossy Ottó, a Magyar Rádió egykori vezető rendezője, aki egy különleges dokumentumfilmet mutat be az érdeklődőknek. Egy olyan filmet, amelyen magát Székely Mihályt
is láthatjuk, hallhatjuk. A programot a városi könyvtárban rendezzük meg, abban az épületben, amely évek óta helyet ad a nagy művész emlékszobájának. Április 26-án a jeles zongoraművészre, dalköltőre, Tarnay Alajosra emlékezünk majd a Palotásy János Zeneiskolával közösen, halálának 80. évfordulóján. A Déryné Rendezvényházba tervezett emlékkoncert közreműködői a város zenetanárai és növendékei lesznek, akik hitelesen mutatják be Tarnay Alajos művészetének sokszínűségét. 2013-ban is folytatjuk a nagysikerű Múzeumi Esték sorozatunkat, amely során érdekes helytörténeti, néprajzi előadásokat hallhatunk a Jászság jeles kutatóitól. A Zenés Múzeumi Esték sorozatunkban vendégünk lesz többek között a jászberényi Cantate Nobis Énekegyüttes is. Az elmúlt évben rendezett, a Jász hímzés a 21. században című, látványos kiállításunk egészen augusztus közepéig látogatható, így a jász világtalálkozó résztvevői is megtekinthetik ezt a rendkívül érdekes és sokszínű tárlatot. Szeptember 13-án azonban már a Jászberény és Vechta testvérvárosi kapcsolatának 20 éves évfordulója alkalmából rendezett fotókiállítás várja az ide érkező testvérvárosi delegációkat és a jászberényi közönséget. A kiállítás 2014. február végéig tart nyitva. Könyvkiadói tevékenységünket (a Jász Múzeumért Alapítványok keresztül) tovább folytatva június elejére, a XIX. Jász Világtalálkozóra tervezzük megjelentetni a Jász viselet című könyvünk második, bővített kiadását a Jászsági Füzetek című sorozatunk 50. köteteként. Karácsony előtt pedig dr. Szabó László, az elmúlt évben elhunyt neves kutató jászokkal foglalkozó tanulmányait jelentetjük meg gyűjteményes kötetben. A jász és kun települések honismereti lapja, a Redemptio ebben az évben lépett huszadik évfolyamába. Nagy öröm számunkra, hogy lapunk 1994 óta folyamatosan, héthavonta megjelenik A/4-es formátumban, 24 oldalon, színes kivitelben, ezer példányban. Sajnálatos viszont, hogy a lapukat évek óta támogató NKA, a szakmai kollégiumok átszervezését követően ebben az évben nem nyújtott támogatást a
7. oldal
Programajánlatunk Műszaki bál Február 16-án, szombaton 18.30 órai kezdettel tartja a Gépipari Tudományos Egyesület Háztartási Gépek Szakosztálya a XIX. Műszaki bált a Déryné Rendezvényházban. Ne félj! Február 14-én, csütörtökön 17.15-kor az Életigen Klubban Zsiga Attila tart előadást Aggodalom – Lassan és érthetően mondom: Ne félj! címmel, a városi könyvtárban. Turi Attila kiállítása Február 15-én, pénteken 16 órakor lesz Turi Attila építész kiállítás megnyitója a városi könyvtárban. A tárlat március 8-ig megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.
Redemptio megjelentetéséhez. Bízunk benne, hogy találunk majd támogatókat a nyomdai költségek finanszírozására, s nem kell megszüntetnünk ezt az országban is egyedül álló honismereti lapot. November folyamán múzeumunk a JNSZ Megyei Tudományos Egyesülettel közösen néprajzi konferenciát szervez Jászberényben Termelés és fogyasztás a Jászkunságban címmel. Az egynapos konferencián neves történészek néprajzosok tudományos kutatásának legújabb eredményei hangzanak majd el a nevezett témakörben. Továbbra is szervezünk múzeumpedagógiai előadásokat és foglalkozásokat általános iskolás diákoknak, a Városvédő és Szépítő Egyesülettel közösen ez év nyarán is megrendezzük az Ifjú városvédők táborát. Részt veszünk a jászkun redemptio emlékünnepsége, a jász világtalálkozó és a húszéves vechtai jubileum szervezésében. Továbbra is segítjük a múzeumban működő Városvédő és Szépítő Egyesület és a Jászsági Hagyományőrző Egylet működését. Szakmai segítséget nyújtunk a Jászság tájházainak, helytörténeti gyűjteményeinek, hagyományőrző közösségeinek, és helytörténeti kutatóinak. A múzeum egész évben a kialakult rendszer szerint téli-nyári nyitva tartásban üzemel, s a hétvégi ügyeletek ellátásában most is számítunk múzeumi önkénteseink nélkülözhetetlen segítségére. A Jász Múzeum szakkönyvtára a nyitvatartási időben továbbra is várja a különböző helytörténeti, néprajzi témakörökben kutatókat. Szeretnénk, ha intézményünk a jövőben is olyan hely maradna, amit a fiatal és az idősebb generáció egyaránt szívesen látogat ismeretszerzés, kikapcsolódás, de szórakozás céljából is. Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgató
Slam Poetry Budapest bemutatója Február 15-én, pénteken 17 órakor a Slam Poetry Budapest bemutatóján új műfajjal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Lehel Film-Színházban. Polaritás: a kétarcú valóság Február 15-én, pénteken 18 órakor a városi könyvtár kamaratermében a Világokon át sorozatban Lőrincz Gabriella vendége Paulinyi Tamás író, pszi oktató és para-kutató lesz, aki Polaritás: kétarcú valóság címmel tart előadást. Anka László előadása Apponyiról Február 18-án, hétfőn 17 órától a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi szervezetének összejövetelén Anka László történész tart előadást gróf Apponyi Albertről a főtemplom hittantermében. Kegye János pánsíp koncert Február 22-én, pénteken 18 órakor lesz Kegye János Dinasztia című lemezbemutató koncertje, a Déryné Rendezvényházban. A Strauss dinasztia legszebb dalai szólalnak meg pánsípon, mely a maga nemében egyedülálló a világon.
Virágok a képzőművészetben A nők nemzetközi napja alkalmából március 8-án, pénteken délután három órától Rajzoljuk újra! Virágok a képzőművészetben címmel közös rajzolásra várják az érdeklődőket a Hamza Múzeumba. A rendezvényen rövid összefoglalót láthatnak és hallhatnak majd a virág megjelenési formáiról a képzőművészetben, majd sor kerül Lehel Mária festőművész egyik virágkompozíciójának együttes megfestésére, újrarajzolására. A rendezvényen ingyenes a részvétel. Délelőtt középiskolai csoportoknak tartanak foglalkozást. Kérik az érdeklődőket, elsősorban a pedagógusokat, hogy részvételi szándékukat március 4-ig jelezzék a múzeum munkatársainak. Elérhetőségeik: 57/503-260,
[email protected].
Az idén is taroltak a gyakorlósok
A Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklő verseny megyei fordulóján a SZIE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium növendékei a korábbi öt évhez hasonlóan kimagasló eredményt értek el. Szolnokon, a Tisza-parti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban négy első és egy második helyezést értek el a február l-jén megrendezett vetélkedőn. Első lett szólóének kategóriában Sárközi Margaréta (4. b), Kollár Ádám (5. b), Zolnai Sára (7. a), valamint Rékasi Emese. A Zolnai Sára�–�Horvát Róbert kisegyüttes második helyezést érdemelt ki. Gratulálunk...
Sport�∕�Ügyeletek
8. oldal
Tehetségeket keresnek Különleges eseményre invitálja az érdeklődő gyerekeket a Tehetség Sport Egyesület vasárnap (február 17.) a Bercsényi úti sportcsarnokba 8-tól 12 óráig. Fejes Attila, a klub ügyvezetője elmondta, elsődleges céljuk, hogy minél több tehetséges gyermeket sikerüljön felfedezniük. Másodsorban arra is lehetőséget nyújt majd a vasárnap délelőtt, hogy a szülők és a gyermekek betekintést nyerjenek az egyesületben
zajló munkába és annak családias légkörébe. A csarnokba látogató gyermekek találkozhatnak majd a közel százfős TSE család mind az öt korcsoportjával, próbára tehetik ügyességüket labdás gyakorlatokban, valamint tesztelhetik gyorsaságukat, ritmusérzéküket, gömb és egyensúlyérzéküket, különféle készségfejlesztő sporteszközökkel. A rendezők gondoskodtak az óvodásokról is, rájuk külön feladatok és azt követően meglepetés-ajándékok várnak.
Jász Trió TV - A Jászság közelebbről Február 14. (csütörtök) 06.00 Apáti Hírmondó 08.00 Értékőrző 08.30 Képújság 17.30 Lovassy Esték 18.30 Épí-tech 19.00 Berényi Hírmondó 20.00 Berényi Hírmondó 21.00 Kívánság Batyu 22.00 Berényi Hírmondó Február 15. (péntek) 06.00 Berényi Hírmondó 07.00 Berényi Hírmondó 08.00 Épí-tech 08.30 Bencze Show: Kollár László 09.00 Képújság 18.30 Kukkantó 19.00 Fényszaruról jelentjük 20.30 Berényi Hírmondó 21.30 Berényi Pillanatok 22.00 Fényszaruról jelentjük Február 16. (szombat) 06.00 Berényi Hírmondó 07.00 Fényszaruról jelentjük 08.30 Kukkantó 09.00 Berényi Hírmondó 10.00 Képújság 16.00 Kukkantó 16.30 Berényi Hírmondó 17.30 Kívánság Batyu
18.30 Kukkantó 19.00 Berényi Hírmondó 20.00 Apáti Hírmondó 21.00 Rock magazin 21.30 Berényi Pillanatok 22.00 Fényszaruról jelentjük Február 17. (vasárnap) 06.00 Berényi Hírmondó 07.00 Apáti Hírmondó 08.00 Fényszaruról jelentjük 09.00 Kukkantó 10.00 Értékőrző 11.00 Képújság 16.00 Értékőrző 16.30 Berényi Hírmondó 17.30 Kívánság Batyu 18.30 Kukkantó 19.00 Berényi Hírmondó 20.00 Kukkantó 20.30 Értékőrző 21.00 Kívánság Batyu
21.00 Berényi Pillanatok 21.30 Berényi Hírmondó Február 19 (kedd) 06.00 Kosárlabda: Sopron KC– Top Cop Security Jb 07.30 Épí-tech 08.00 Kukkantó 08.30 Képújság 18.00 Épí- tech 18.30 Bencze Show: Dr. Bódis József 19.00 Döntés Után 19.30 Lovassy Esték 20.30 Épí-tech 21.00 Kosárlabda: Sopron KC – Top Cop Security Jb
Február 20. (szerda) 06.00 Apáti Hírmondó 07.00 Apáti Hírmondó 08.00 Döntés Után 08.30 Képújság Február 18. (hétfő) 17.00 Jászapáti Város 06.00 Berényi Hírmondó Önkormányzata képviselő07.00 Kukkantó testületének soros ülése 08.00 Értékőrző (közvetítés felvételről) 08.30 Képújság 18.00 Kívánság Batyu 18.30 Épí-tech 19.00 Apáti Hírmondó 19.00 Kosárlabda: Sopron KC– 20.00 Apáti Hírmondó Top Cop Security Jb 20.30 Döntés Után 20.30 Bencze Show: 21.00 Kívánság Batyu Bódis József 22.00 Apáti Hírmondó
Ügyeletek Gyógyszertárak február 14. csütörtök Elixír Gyógyszertár a Tescoban Tel.: 506-930
február 19. kedd Kossuth Gyógyszertár Jb. Kossuth út 92. Tel.: 411-368
február 15. péntek Thököly Gyógyszertár Jb. Thököly út 14. Tel.: 405-667
február 20. szerda Mérleg Gyógyszertár Jb. Bercsényi út 10. Tel.: 410-834
február 16. szombat Szentháromság Gyógyszertár Jb. Lehel vezér tér 14. Tel.: 502-635
február 21. csütörtök Zöldkereszt Gyógyszertár
február 17. vasárnap Zöldkereszt Gyógyszertár Jb. Gyöngyösi út 44. Tel.: 413-382
Jb. Thököly út 13. Hétköznap: 18-tól 8 óráig. Tel.: 0656/�221-304.
február 18. hétfő Kígyó Gyógyszertár Jb. Kossuth u. 33. Tel.: 502-655
Központi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet:
Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig (24 órában) Tel.: 0656/�221-304
Jászkürt
Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/�221-304 Ambuláns gyermekellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/�221-304 Fogászati ügyelet Heti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. szám alatti rendelőben. (tel: 56/�210-130) Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz.
Újság Jászberény város lapja
Jászberény város közéleti hetilapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: 3630/9330-159, email:
[email protected] Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor, Buschman Éva, Gurzó K. Enikő, Kárpáti Márta, Taczman Mária. Tördelés: Sándor Eliza. Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Tel.: 57/502-622 Hirdetések:
[email protected] Kiadó: JVV Zrt.; Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse
Jászkürt Újság − minden csütörtökön.
Új kapusa van focistáinknak Jászberény megyei I. osztályban szereplő felnőtt labdarúgócsapata gőzerővel folytatja felkészülését a tavaszi pontvadászatra. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, edzés edzés hátán, majd felkészülési meccsek sorozata szerepel a repertoárban.
2013. február 14.
Elsőség a berényi diákolimpián Január végén Szegeden, a Tisza Kupa nemzetközi versenyen, majd a fővárosban, az Országos Bajnokságon szerepeltek a JSE rövidpályás gyorskorcsolyázói, az elmúlt hétvégén pedig idehaza, ui. Jászberényben rendezték a diákolimpiát. • Ács Tibor •
Az elmúlt szerdán az NB III. egyik él- Nyolc megye küldte el rövidpályás gyorskorcsolyázóit a Jászság fővárosában csapatát, a Turát fogadták, amikor is két mérkőzésre való helyzetet hagytak rendezett diákolimpiára. Hétéves kortól ki, ennek ellenére 4–3 arányú veresé- 18 évesig 160 induló mérettette meg get szenvedtek. Ezzel együtt is nagyon magát a gyakorlóiskola műjégpályáján. jó szolgálta a felkészülést a Tura elleni A verseny három napon át zajlott, ez idő meccs, az eredmény pedig még semmit alatt rövid és hosszútávokon, valamint nem jelent ebben az időszakban. A ve- váltóversenyeken döntötték el a helyezéseket a diákok. zetők közben természetesen építgetik a A vendégek közt találtuk Baranya csacsapatot, most éppen egy új kapussal patát is, akik már többször is jártak Jászbővítették a keretet. Ő Bostyán Ernő, aki Vecsésen és Komlón is tevékenykedett berényben gyorskorcsolyaversenyeken. eddig mint hálóőr. Az elmúlt szombati Nagyon szeretünk ide járni, jók a körüledzőmeccsen – ahol a szintén megyei mények, és jó a közösség itt Jászberényben – mondta edzőjük, Lakatos Tamás. I. osztályban szereplő Jászárokszállás volt az edzőpartner – már ő védte a JSE kapuját. A találkozót a berényi együttes nyerte egyébként 3–1 arányban, Litkei Barna két fejesgóljával és László Krisztián találatával. Több évtizede már hogy labdarúgó Vigh Tibor elmondta, még hogy egy emléktornával emlékezünk Korompai középpályás védő leigazolásán szor- István labdarúgóedzőre, aki a jászbegoskodnak, mert sajnos Nagy Gábort rényi Vasas alapító tagja volt, majd porcleválás miatt megműtötték, és egy „átigazolt” a város másik csapatához, jó darabig nem áll rendelkezésre. Edző- az egykori Lehelhez, ahol utánpótmeccset a következő szombaton – szin- lás edzőként tevékenykedett, és sok tén 11 órai kezdéssel – Hévízgyörk ellen tehetséges focista került ki keze alól. játszanak majd, akik szintén I. osztályban Többek között Jászberény egyetlen szerepelnek, mégpedig Pest megyében. labdarúgó olimpiai bajnoka, Sárközi István is nála tanulta a labdarúgás alapjait.
Természetesen a rendező JSE korcsolya szakosztálya minden számban képviseltette magát. Köztük volt Kis Virág is, aki elmondta, hogy neki már van OB elsősége nem is egy, de természetesen a hazai versenyen is arany éremre számít egyéniben és váltóban is. Nos, Kis Virág remekül korcsolyázott, és két aranyérmet és egy ezüstöt vihetett haza gyűjteményeibe. A jászberényi dobogósak az alábbiak: 1. Novák Áron, Kis Virág, Kurta Bíborka és Tiborcz Dániel. 2. Kerekes Kármen és Zsigó Máté 2-2 számban, illetve Kis Virág és Tiborcz Dániel. 3. Kovács Bence, Farkas Botond, Cseh Liliána, Kurta Bíborka és Szalkai Dóra 2 számban. Váltóban: 2 első és egy-egy 2., 3. és 4. hely. Hab a tortán, hogy sorozatban már 4. alkalommal a csapatversenyt is megnyerték a berényi rövidpályás gyorskorcsolyázó diákok. Legközelebb Debrecenben a VB előtt tartanak bemutatót.
Korompai Istvánra emlékeztek
Visszavágtak a listavezetőnek
Jászberény női röplabdacsapata igencsak jól kezdte az évet a röplabda NB II. Keleti csoportjában. Az idén legyőzték mindkét egri hölgykoszorút, majd Tiszavasvárinak is sikerült vis�szavágni. Mint azt Litkei Gábor, a JRK elnöke elmondta, az utóbbi időben kisebbfajta átalakítást hajtottak végre és ennek úgy látszik egyelőre pozitív hozadéka van. László Rita mint eddigi másodedző visszatért a pályára is, a Szolnokon megszűnt csapatból pedig négy hölgy erősíti csapatukat. Az idei három győzelem után, az elmúlt vasárnap délután a Jászberényi VVZrt. külső csarnokában – ahol helyreállt a fűtés – a listavezető Szeged együttesét látták vendégül. Makai Péter a következő játékosokat nevezte a mérkőzésre: Karakas Margit, László Rita, Gulyás Vivien, Gregor Helga, Harangozó Evelin, Pintér Andrea. Liberó: Pammer Noémi és Kun Gréta. Csere: Kovács Daniella, Szabó Mariann, Cseh Mariann. Az első játékrész nagyon szoros csatát hozott, felváltva szereztek pontot a lányok, ám a végén jobban összpontosítottak Pintér Andiék, és előnnyel fordulhattak. A másik két etap is izgalmasan alakult, de a végjátékban mindkét esetben lányaink voltak ügyesebbek, és kellemes meglepetésre győztesen hagyták el a parkettát: Jászberényi RK – Szeged 3–0. Győzelmük teljesen megérdemelt volt, és ezzel visszavágtak a Tisza partján hasonló arányban elszenvedett vereségért. A listavezető pedig feljegyezheti első vereségét, amit Jászberényben az eddigi 5. helyezettől volt kénytelen elszenvedni. Az első két kör ezzel lezárult és most következne az a rész, hogy mikor lépnek pályára legközelebb. Legnagyobb meglepetésre ezt még Litkei Gábor sem tudja, mert semmilyen értesítést nem kaptak a röplabdaszövetségtől.
Az elmúlt szombaton Jászberény önkormányzatának Humán Erőforrás Bizottsága és a Jászberényi SE utánpótlás szakága által rendezett teremfocitornán, az 5.-6. osztályos fiúkból álló csapatok mérték össze tudásukat a Bercsényi úti játékcsarnokban. Mint azt Keresztesi János, a Humán Erőforrás Bizottság külsős tagja elmondta, bizottságuk új erőt és pénzt is igyekszik biztosítani arra, hogy a régen nagyhírű és méltó eredményeket elérő diáksport ismét lendületet tudjon venni. Ennek egyik állomásának tekintik az elmúlt csütörtökön lebonyolított hagyományos teremtornát is.
Eszes Kornél, a JSE utánpótlás szakág vezetője pedig arról beszélt, hogy nagyon hangulatosak ezek a teremtornák. Sok gyerek focizik náluk hét közben, az ilyen rendezvényeken pedig ki-ki a saját iskoláját képviseli, így hatalmas presztízscsaták alakulnak ki a parkettán. Két csoportban, hat csapat kezdte meg a küzdelmeket, majd az első két helyezett elődöntőben küzdött tovább, ahol a győztesek az első, a vesztesek pedig a bronzéremért csatázhattak a végén. A 3.-4. helyért lejátszott meccsen a Nagyboldogasszony iskola legyőzte a Lehel gimiseket 4–2 arányban. A döntőben pedig hatalmas küzdelemben a Baráth Géza által vezetett gyakorlóiskola nyert 1–0 arányban az esélyesebbnek hitt – tavalyi győztes - Belvárosi iskola ellen. A torna legjobb kapusa Szőke Soma (gyakorlóiskola) lett, a legjobb játékos Nyolcas Máté (Nagyboldogasszony KTK), míg a torna gólkirályi címét Drávucz Milán (Belvárosi) érdemelte ki. A JSE Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály különdíjait Szappanos Gergő, Farkas Botond és Ecsegi Zsolt kapta.
Kézilabdás műlesikló Jászberény sportját figyelemmel kísérő olvasóinkat bizonyára nem kell kérdezni, hogy Turcsányi Krisztinának milyen sportág az erőssége. A kézilabda! – mindenki ezt válaszolná. Nos, idáig így is volt. Nem is oly rég még iskolatársaival együtt sikeresen képviselték a Lehel gimit és persze városunkat is a különböző középiskolás kézilabdatornákon. Közben tagja volt a jászberényi TF DSE NB II-es csapatának is. A bajnokság során felfigyeltek játékára, és a mindenkori korosztályos válogatott (serdülő majd ifjúsági) oszlopos tagja volt. Ez azzal járt, hogy a klubvezetők látókörébe került és egy napon már a Vasasban folytatta pályafutását. Már a Vasas játékosaként válogatták be a magyar juniorok közé és a Magyarországon rendezett kontinens viadalon 2009-ben EB ezüstöt szereztek csapattársaival. Két évvel később pedig a Szöulban rendezett VB-n szereplő juniorcsapatban is magára húzta a címeres mezt. Ezt követően igazolt az Fehérvár csapatába, ahol megízlelhette az NB I-es bajnokság légkörét. Az idén aztán úgy döntött, hogy a tanulásra fordít nagyobb energiát, és félreteszi kicsit a kézilabdát.
Természetesen a mozgást, a sportolást azért nem hagyta abba, és a téli adottságokat figyelembe véve – gyerekkori kedvtelését felelevenítve –, síeléssel töltötte szabadidejét. Ez olyan jól sikerült, hogy az elmúlt hétvégén az Eplényben rendezett Egyetemista és Főiskolás Országos Síbajnokságon óriás műlesiklásban aranyérem került a nyakába. Ez a siker természetesen nem jelenti azt, hogy hátat fordít a kézilabdának: ha kitavaszodik, és a vizsgái is úgy sikerülnek, ahogy eltervezte, biztos, hogy újra találkozunk vele a kézilabdapályán.