II. évfolyam 3. szám, 2002. március
www.misszio.hu
Misszió Világ regionális
egészségvédelmi
havilap
Közös a haszon A Misszió-modellben dolgozó háziorvosok ezekben a napokban jutnak hozzá ahhoz a pénzhez, amit a párhuzamos kezelések, a felesleges gyógyszerrendelések kiszûrésével sikerült megtakarítaniuk. A Misszió adatai szerint így egy-egy körzet átlagosan hárommillió forint extra bevételre tett szert. A doktorok ezt az összeget fõleg új orvosi eszközökre, a rendelõ átépítésére, illetve munkatársaik jutalmazására fordítják. Weisz Zoltán füzesabonyi háziorvos szerint annak köszönhetõen, hogy jobban odafigyelt egy-egy beteg gyógyszerének kiválasztására, jelentõs praxisfejlesztésre lesz lehetõsége. A pénz nagyobb részébõl olyan EKG-készüléket vásárol, amellyel 24 órán keresztül megfigyelheti páciense szívmûködését. A mûszer, amit a beteg testére csatolnak, szinte folyamatosan méri és rögzíti a szív elektromos jeleit. Ezek az adatok az aktuális terápia kiválasztásán túl, évek múlva is hasznos segítséget nyújthatnak a beteg gyógyításában. Weisz Zoltán elmondta, az EKG mellett jut még a megtakarításból új számítógépre és közvetlen munkatársai béremelésére is. Csongrádi Tünde hevesi háziorvost a megtakarítás ahhoz segíti hozzá, hogy megvásárolhassa és felújíthassa a rendelõjét. Tervei szerint így hamarosan nagyon barátságos körülmények között fogadhatja majd a betegeket. A festés mellett még a nyílászárókat is ki tudja cseréltetni. A csinosításra azért is szükség van, mert páciensei nem szívesen utaznak távolabbra, ragaszkodnak az otthonukból is elérhetõ gyógymódokhoz. A rendelõ forgalmas, szinte mindig tele van, és nem mindegy, hogy milyen környezetben várakoznak a betegek. Az ágyhoz kötöttek pontosabb diagnózisában és gyógyszerelésében jelent majd komoly hasznot az a hordozható számítógép, amit a doktornõ szintén a megtakarításból szeretne megvásárolni. Meglehetõsen nehéz ugyanis 2500 beteg adatait fejben tartani. A laptoppal ez a probléma megoldódik, hiszen akárhová is hívják, rögtön elõveheti az adott beteg dokumentációját, s azonnal rögzítheti a rendelõn kívüli beavatkozásokat is. Herczeg László egri körzetében négy hónap alatt egymillió forintot takarított meg. Ezzel az összeggel a régóta tervezett gépkocsicserére kerülhet sor. Mint mondta, õ tudatosan a lehetõ legkevesebb orvosságot rendeli betegeinek, de ha valakinek mégis szüksége van rá, akkor arra törekszik, hogy az adott szer minél hatásosabb legyen. Így a gyógyszerkeretbõl eddig nem is nagyon tudott lefaragni. Ellenben más szempontból nagyon szerencsés, mert a betegei szeretik az alternatív megoldásokat, MÁRCIUSI AJÁNLALAT
Új számítógépes program segíti a Misszió modellhez tartozó családorvosok munkáját. Segítségével az orvosok figyelemmel kísérhetik minden betegük sorsát a magyar egészségügyi intézményekben, követhetik többek között a gyógyszerrendeléseket és a gyógyászati segédeszközök igénybevételét. Daganatos megbetegedések kockázatát felmérõ kérdõívet tölthetnek ki a Misszió központ recepciójánál. A kérdõív névvel vagy jeligével is beadható: értékelés után az elõbbieket címre postázzák, a jeligéseket pedig a recepciónál lehet átvenni. Modernebb HOLTER gépet állítottak szolgálatba a Misszió Egészségügyi Központban. Így naponta már négy betegnek tudnak olyan eszközt adni, amivel folyamatosan megfigyelhetõ, hogy a napi tevékenysége hogyan befolyásolja a vérnyomását, valamint a szívmûködését. Ennek a vizsgálatnak az értékelése során a kardiológus pontosabb képet kap a beteg problémáiról, és ennek birtokában tudja a terápiát beállítani. Új prevenciós programokra szóló pályázatok folyamatosan benyújthatók a Misszióhoz. A bíráló bizottság 2001-ben összesen 15 – a helyi lakosság egészségmegõrzését célzó – pályázathoz ítélt meg anyagi és szakmai támogatást, s e programok közül 13 tavaly el is indult. Települések szerint: Tura és Eger 2-2 pályázatra, Füzesabony, Heves, Szihalom, Dormánd, Gyöngyössolymos, Gyöngyöspata 1-1 prevenciós programra, Veresegyház és környékének csatlakozott települései pedig 4 pályázathoz nyertek támogatást.
Folytatás a 4. oldalon Folytatás a 2. oldalon
Ön is hozzájárulhat az ország egyik legszebb egészségügyi intézményének fejlesztéséhez, ha adója felajánlható 1 százalékát a Misszió az Életért Alapítvány javára rendeli. Adószámunk: 18679267-1-13. Köszönjük
2
Misszió Világ
Szabadságharc a térdben és a csípõben:
Nyújtózzon a sarkával felváltva.
Szorítsa le a térdét.
Csúsztassa a lábát kis terpeszbe, a térdeit fordítsa egymás felé.
Húzza fel a térdét, talpa maradjon a földön.
Mindkét térdét húzza föl, talpa maradjon a földön, innen felváltva nyújtsa elõre.
Talpa maradjon a földön, innen felváltva húzza a térdét a hasához.
Az ízületek – különösen a térd és csípõ – kopása okozta fájdalom soksok ember életét keseríti meg. Meglepõen korán, már negyven éves korban az emberek 90 százalékánál kimutatható a teherviselõ ízületek valamilyen kóros elváltozása, bár ezek többnyire még nem okoznak panaszokat. 55-65 éves kor között már jellemzõen megjelennek az arthrosis okozta panaszok is. Például 60 éves kor felett a férfiak 60, a nõk 70 százalékánál észlelhetõ a térdízület kisebb-nagyobb kopása. Bár a betegség a férfiakat és a nõket összességében egyforma arányban sújtja, fiatal korban inkább az elõbbieknél, késõbb inkább az utóbbiaknál jellemzõ a jelentkezése. Az arthrosis kialakulását segíti a túlsúly, a rendszeresen végzett nehéz fizikai munka, az ízületek „túlmozgathatósága”, és bizonyos formáiban az örökletes tényezõknek is van szerepük. Bár a betegség lényege a porc „kopásos” elváltozása, a fájdalom az izületi tok, szalagok és a környezõ izmok feszülésébõl adódik. Az arthrosisnak lehetnek gyulladásos idõszakai is, ilyenkor az ízületben túl sok lesz a folyadék, s az így megnövekvõ nyomás éjszakánként okoz nehezen elviselhetõ fájdalmat. A betegség kezdeti stádiumát az úgynevezett „indítási fájdalom” jellemzi. Ez a kellemetlen érzés fõleg reggel, közvetlenül felkelés után jelentkezik, de rövidebb-hosszabb bejáratódás után megszûnik. Majd napközben, ha az ember több-kevesebb idõre leül, vagy lefekszik, tehát pihenteti az ízületeit, ismételten visszatér a reggeli „berozsdásodott” állapot. Ha a porc felszíne tovább kopik, a fájdalom állandósul. Emiatt a beteg ösztönösen „rövidebbekre szabja a mozdulatait”, kerüli a fájdalmasabb helyzeteket. Például a csípõ ilyenkor kifejezetten érzékeny a terpesztésre, kifelé forgatásra és hátrahúzásra; az ízület összezárva, enyhén befelé forgatva és behajlítva érzi magát kényelemben. A fájdalom állandó és ösztönös kerülése oda vezet, hogy egy idõ után a beteg már nem is tud szabadon mozogni, állapota állandóan rosszabbodik, végsõ esetben teljesen mozgáskorlátozottá válik. Az arthrosis felismerése viszonylag egyszerû, legtöbbször elég hozzá a fizikális vizsgálat, amit olykor röntgen, még ritkábban ultrahang egészíthet ki. A kezelése már bonyolultabb, mert az állandó fájdalom csökkentése mellett, gyakran az idõszakos gyulladások hatásait is le kell küzdeni. A cél mindig az, hogy a beteg ne veszítse el a mozgásképességét, azaz a mozgás ne okozzon számára elviselhetetlen fájdalmakat. Ennek érdekében az orvos egyedül keveset tehet, tartós sikert csak a beteg aktív közremûködésével érhet el. Gyulladásos tünetek esetén a doktor tüneti fájdalomcsillapítókat és nem-szteroid gyulladáscsökkentõket adhat és javasolhatja az érintett ízület tehermentesítését, jegelését. Ha ezek nem segítenek, egy-egy alkalommal az érintett rész helyi injekciózása is szóba jöhet, amely az erõs fájdalmat, a gyulladásos tüneteket akár tartósan is jól csökkenti. Az állandó fájdalom elleni küzdelemben segíthetnek a helyi pakolások, lokális nem-szteroid gyulladáscsökkentõk, a meleg hatású fizioterápiás kezelések és bizonyos esetekben lassíthatják a betegség súlyosbodását a porc-anyagcserét javító készítmények, de itt a fõszerep már a betegé. Fontos a testsúly csökkentése, a nagyobb terhelések kerülése, ugyanakkor a rendszeres mozgás és a gyógytorna. Tehát a tünetek romlásának lassulása elsõsorban az életmód változtatásától várható. Akinél a porckopások már panaszokat okoznak, annak napról-napra megújuló szabadságharcot kell vívnia az ízületeivel a mozgásképessége hosszú távú megõrzéséért. Ebben segít a következõ oldalon található tíz jó tanács.
2002. március
3
a többséget meggyötrik az ízületei TÍZ
JÓ TANÁCS
1. Kerülje a felesleges kilókat, lehetõség szerint adjon le a meglévõkbõl is! 2. Éljen aktív életet, a mozgások közül azokat végezze, amelyeknél tehermentesen dolgozik az ízület! (Ilyenek például az úszás, biciklizés, víz alatti torna, gyógytorna.) 3. Kerülje a terhek cipelését, de ha ez nem lehetséges a kisebb súlyt vigye a fájó oldalon! 4. Ha a térde fáj, magasítsa meg a gyakran használt széket! (Ezzel megváltoztathatja a térde nyugalmi helyzetét.) 5. Ha sántít, kíméletbõl használjon botot a fájó csípõvel, térddel ellentétes oldalon! 6. Ha oldalfekvésben alszik, tegyen kispárnát a térdei közé! 7. Feküdjön gyakran hason, terpeszben! 8. Lehetõleg ne üljön keresztbe tett lábakkal! 9. Hanyatt fekve ne tegyen kispárnát a térde alá, bármennyire jól esne is! 10. Felállásnál ügyeljen arra, hogy a két lába párhuzamos legyen, a térde és lábfeje egy irányba nézzen!
Talpa maradjon a földön, fenekét szorítsa össze, emelje fel a csípõjét.
Talpa maradjon a földön, felváltva lépjen ki oldalt terpeszbe.
Talpa a földön kis terpeszben, a jobb térdét döntse be a bal sarka felé, majd fordítva.
Az elõrehaladottabb betegségnél, amikor az izmok már zsugorodtak, azokat rendszeresen nyújtani kell. Erre mindig hosszabb idõt kell szánni, hogy az izomnak legyen lehetõsége alkalmazkodni. Tehát a rángatás, ritmikus húzogatás nem megfelelõ lazítási forma, az inkább görcsösebbé teszi az izomrendszert.
Tegyen egy összecsavart törülközõt a térde alá, feszítse meg térdét, emelje el a sarkát.
Dr. Kiss Csaba György – Nagy Ágnes
ZSUGORODOTT
IZMOK NYÚJTÁSA
Csípõ
Közelítéses zsugorodás: üljön lovaglóülésben egy támlás széken.
Hajlításos zsugorodás: az egyik talpát támassza fel, a másikat lógassa le térdben hajlítva.
Térd Hajlításos zsugorodás: tegyen egy összehajtott kis törülközõt a bokája alá, hagyja a térdét saját súlyával fogva „lógni”.
Ha nem tudja térdét eléggé behajlítani: hason fekve a fájó lábát támassza meg a másik lábával és így segítse a fájó térdét behajlítani.
4
Misszió Világ
Közös a haszon Folytatás az 1. oldalról
odafigyelnek egészségük megõrzésére. Páciensei közül sokan használnak rendszeresen az egészség megõrzéséhez nélkülözhetetlen táplálék-kiegészítõket, vitaminokat. A takarékosság az õ esetében leginkább azt jelenti, hogy mint orvos vállalja a daganatos betegek otthoni ápolását. Tehát az akut kezeléseken kívül, amikor pácienseinek csak fájdalomcsillapításra van szükségük – ha õk sem akarják – nem kell kórházba menniük, szeretteik körében maradhatnak. Ez a megoldás az érintettek számára is elviselhetõbbé teszi a betegséget. Ez persze azzal jár, hogy az orvos a szokásosnál is többet látogatja betegeit, gyakrabban van úton, emiatt égetõ szükséglet számára az új gépkocsi. Sípos Valéria gyöngyösi körzetébe új számítógépet, 24 órás EKG-készüléket vásárol. Mindemellett a doktornõnek lesz lehetõsége a rendelõ átépítésére, így a vizsgálatokat a jövõben már nem zavarják majd a szomszédból átszûrõdõ zajok. Eddig ugyanis az orvosi szobából két ajtó is nyílt a szomszédos vizsgálókra, ezeket most végre lefalazhatják. Lerövidítheti a várakozást egy új számítógép beszerzése. Ennek segítségével, amíg az orvos még vizsgál, az asszisztens már kikérdezheti a következõ beteget, és rögzítheti is az adatait, így a doktornak csak a gyógyító munkára kell majd koncentrálnia. Ferencz Ildikó erdõkertesi praxisa szintén 24 órás EKG-készülékkel gazdagodik. Ez az eszköz már nem csak rögzíti a páciens szívritmus-problémáit, hanem azonnal jelzi azt is, hogy hol kell keresni a bajt. A praxis számítógépes programparkjának bõvítésével pedig ezek az EKG-görbék egymással is összevethetõvé válnak. Ferencz Ildikó elmondta: a modellhez tartozással nemcsak a praxis fejleszthetõ könnyebben, hanem a betegek is jóval közelebb kerülnek a háziorvoshoz. Itt ugyanis a megtakarítás feltétele, a jó kapcsolat, az orvosbeteg közötti bizalmi viszony.
MÉDIAAJÁNLAT A Misszió Világ minden hónap elején 40 ezer családhoz, 150 ezer emberhez jut el Pest és Heves megye 34 településén. Hirdetési árak: 1/8 (81 x 61 mm) 36.000,1/4 (81 x 122 mm) 65.000,1/2 (168 x 122 mm) 120.000,1/1 (168 x 244 mm) 220.000,(az árak forintban és áfa nélkül értendõk) A hirdetések megrendelése ügyében Ivicsics Viktort, Varga Teréziát vagy Kárpáti Gyulát keressék, tel.: (06-28) 389-618, fax: (06-28) 386-795.
Bánhegyi Péter Maklár, és Rokonay Adrienn Nagytálya háziorvosai társak a magánéletben és a gyógyításban is. Egyfajta praxis-közösségben dolgoznak, ha szükséges helyettesítik egymást a munkában, de a drágább eszközöket is közösen használják. Bánhegyi Péter elmondta: a mostani megtakarításból õk is vásárolnak egy 24 órás EKG-készüléket. Az új eszközzel lényegében hetente 4-5, keringési panaszokkal élõ betegük sorsát tudják majd jobban követni. Ugyan úgy látják, az adatok kiértékelése heti 3-4 óra többletmunkával jár majd, ám mindez megtérülhet, ha a készülék hozzásegít a nagyobb bajok, a költségesebb betegségek megelõzéséhez. A házaspár múlt év júliusában csatlakozott a modellhez. Rokonay Adrienn szerint azonban munkájukban mindez nem jelentett különösebb változást. Férjével ugyanis azelõtt is megpróbáltak minél gazdaságosabb és hatékony ellátást nyújtani a körzeteikben élõknek. Eleve azzal a kikötéssel léptek be, hogy ha szakmailag elfogadhatatlanok lennének számukra a modellben javasolt gyógyítási elvek, akkor kiszállnak. Eddig azonban ilyen nem fordult elõ. Az azonos szakmai szabályok mellett viszont megtakarítást eredményez, hogy a praxisuk betegeire szánt teljes körû költséggel gazdálkodhatnak, így a bevételbõl megmaradó pénzbõl van lehetõség fejlesztésre.
Tippek, trükkök fogyókúrázóknak [•] A maradék, a fogyókúrázók egyik legnagyobb ellensége. Ne együk meg a gyerek maradékát sem, inkább fagyasszuk le. [•] Valóban próbáljuk mindennapi életünk részévé tenni a rendszeres mozgást, mert számos egészségünkre gyakorolt hatása mellett még karcsúbbak is leszünk tõle. A rendszeres mozgás lényegesen gyorsítja anyagcserénket, aminek következtében csökken a fogyáshoz szükséges idõ. [•] Gondosan tervezzük meg az étkezéseket, figyelembe véve a napi elfoglaltságokat. Figyeljük meg, mikor vagyunk a legéhesebbek, eszerint iktassuk be a kisebb étkezéseket! [•] Használjunk kisebb tányérokat! Így többnek látszik az étel. [•] A fogyókúra halála az egyhangúság. Igyekezzünk a sokszor azonos élelmiszereket is változatosan elkészíteni. [•] Éhségrohamok esetén igyekezzünk elfoglalni magunkat, valami egész mással, például hívjuk fel barátnõnket, rágózzunk, kezdjünk takarításba, hallgassunk zenét, menjünk el tornázni, stb. [•] Minden étkezés elõtt pihenjünk pár percet. Étkezés közben nem szabad dolgozni, újságot olvasni, koncentráljunk csakis az evésre! Ha tehetjük, a fõ fogások elõtt lassan fogyasszunk el egy tál friss salátát. Ezután valószínûleg kevesebbet bírunk enni a jobban hizlaló ételekbõl.
TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS Tavaszi „nagytakarításra” szervezetünknek is szüksége van. Testünk is, lelkünk is várja a törõdést, megújulást. Szervezetünk felfrissítéséhez elsõsorban friss, nyers, vegyszermentes zöldségekre, gyümölcsökre és sok-sok folyadékra van szükségünk. Az emberiséggel egyidõs böjtök és tisztítókúrák is alapvetõen ezt a célt szolgálják. A szépségdiétának és gyógy-böjtöknek számtalan változata van, a heti egyszeri gyümölcsnaptól a hetekig tartó, szigorú orvosi ellenõrzéssel zajló, különleges kúrákig. A friss tavaszi zöldségek és gyümölcsök természetes és „zamatos” lehetõséget kínálnak a nehéz kalóriadús, téli ételek emlékeinek eltávolítására, emésztõrendszerünk tehermentesítésére. A tisztítókúrák legegyszerûbb és legáltalánosabban használt otthoni változatai a különféle gyümölcs- és zöldségnapok. Ugyanis ezek az élelmiszerek sok vitamint, ásványi sót, nyomelemet, anyagcsere-aktiváló enzimeket és immunerõsítõ bioaktív anyagokat, rostokat tartalmaznak. Így serkentik az anyagcserét, tehermentesítik az emésztõrendszert, alaposan végigsöprik a bélnyálkahártyát, enzimeik segítik a szövetek sav-
SZORULT HELYZETBEN A túlságosan ritka, vagy elégtelen mennyiségûnek érzett, illetõleg a nehéz, kemény székletürítés döntõen civilizációs probléma. A székrekedések többségének két fõ oka van: a rostanyagban szegény étkezés és a mozgáshiány. Ettõl a problémától élesen el kell választanunk a székletürítési szokás hirtelen jelentkezõ változását, például a napokig tartó székletürítési képtelenséget, vagy a váltakozva jelentkezõ hasmenést és székrekedést, amelyeket görcsök is kísérhetnek. Ilyen esetekben fontos, hogy azonnal orvoshoz forduljunk. A székrekedési problémák döntõ többségét életmódunk változtatással saját magunk is meg tudjuk oldani, ha elegendõ növényi rostot fogyasztunk, és rendszeres testmozgással segítjük a belek ürülését. Van két nagyon fontos szabály, amit szem elõtt kell tartani: – A naponkénti székletürítés nem alapvetõ feltétele az egészségnek, nem kell tehát feltétlenül betegségre gondolnia annak, akinek például 2 naponta van széklete. – A rendszeres – a szív és az érrendszer állapotához igazított – mozgást-testedzést bármilyen életkorban el lehet és el is kell kezdeni, kikérve az illetékes szakember tanácsait.
Misszió Világ 2002. március bázis háztartásának kiegyenlítését; ösztönzik a felszaporodott szövetközti folyadékok (ödémák) kiürülését; javítják a sejtek oxigén és tápanyagellátását. Az ilyen kúrák viszonylag kevés elõkészületet kívánnak, s kevéssé terhelik meg a szervezet, ezért munka mellett is könnyen megvalósíthatók. Önállóan csak heti egy-két napos, vagy 1-2 hetes gyümölcs és zöldségkúrát tartsunk. Ha ennél hosszabbat szeretnénk, vagy van valamilyen betegségünk, akkor a kúra elõtt kérjük ki orvosunk tanácsát. Gyümölcsök közül javasoljuk az almát, ananászt, cseresznyét, meggyet, kivit, málnát, õszi és sárgabarackot, szilvát, dinnyét, narancsot, valamint a grapefruitot, a zöldségek közül a céklát, sárga- és fehérrépát, zellert, feketeretket, uborkát, paradicsomot, zöldpaprikát, vöröskáposztát, spenótot, vizitormát és a fejes salátát. A napi 2-3 liter folyadék – elsõsorban víz, s fõleg természetes ásványvizek – fogyasztása szinte kötelezõ, különben a felszaporodott mérgezõ anyagokat nem tudja kimosni, kiüríteni magából a szervezet. Ma már jó néhány készítmény, pél-
Misszió Világ 2002. március Fontos azt is tudni, hogy a megfelelõ puhaságú széklet természetes kialakulásának alapvetõ feltétele az elegendõ folyadék bevitele, ami minimum napi 2 liter – lehetõleg nem alkoholos – ital elfogyasztását jelenti. Kevesen tudják, hogy számos gyógyszer mellékhatásként okozhat emésztési zavarokat: például egyes gyomorsav-lekötõk, allergia elleni készítmények, vizelethajtók, reumás gyulladáscsökkentõk, a vas, s néhány szívre ható gyógyszer (Propranolol, Verapamil stb.). Sõt, a hashajtók rendszeres használata önmagában is okozhatja a belek ellustulását és ezek miatt székrekedést. A hashajtók alkalmazásának alapszabályai: 1 Bélelzáródás-veszély esetében a hashajtó ellenjavallt, ilyenkor azonnal orvoshoz kell fordulni! 2 A székrekedést elsõsorban természetes úton, a táplálkozási szokásaink megváltoztatásával kell gyógyítani. A régi, évszázadok óta ismert gyógymódok alkalmazásával csodákat tehetünk magunkkal és székrekedésre panaszkodó hozzátartozónkkal. Nagyon fontos a lehetõleg nyers növényrostok rendszeres fogyasztása, legalább naponta kétszeri gyümölcs pl. alma, zöldségfélék, répa stb.
dául frissen préselt, vitaminnal dúsított, palackozott zöldség- és gyümölcslevek, vagy szelíd rostokban gazdag táplálék-kiegészítõk is segítségünkre lehetnek a nagytakarításban. Akkor igazán teljes körû és eredményes szervezetünk felfrissítése, ha erre az idõszakra (1-2 hét) mindenféle egyéb káros szenvedélyünkrõl:
alkoholról, kávéról, fekete teáról, cukrozott ételekrõl is sikerül lemondanunk. Egy-egy ilyen takarítás során 3-5 kg-mal is könnyebbé válhatunk, tehát egy ilyen típusú kúra akár egy hosszú távú testsúlycsökkentés elsõ állomása is lehet. Varga Terézia dietetikus
A honi néphagyományban a legismertebb és legelterjedtebb tisztítókúra a húsvéti böjt, s maga az ünnep elnevezése is e 40 napos idõszak lezárultára utal. Az angolok az Easter elnevezést használják, melynek gyökere a német Oster szóval együtt a germán mitológiában keresendõ. A névadó egy germán istennõ, Ostara, az alvilág úrnõje, akinek ünnepe a tavaszi napéjegyenlõség idejére esett. A keresztény ünnepek legtöbbje kapcsolódik valamely korábbi, „pogány” ünnephez, azt olvasztja magába. Maga az ünnep nem köthetõ konkrét naptári naphoz, hanem március 22. és április 25. között, a tavaszi napéjegyenlõséget követõ holdtöltére következõ vasárnapon tartják. A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, e napon ünneplik Krisztus feltámadását. Erre készít fel a hústól való 40 napos tartózkodás is.
A húsvét ünnepe napjainkban is megõrizte „tavaszünnep” jellegét, felelevenednek az õsi tavaszköszöntõ népszokások és a termékenységvarázslással kapcsolatos szokások, s ezek együtt élnek a keresztény hagyományokkal. Az ünnepet megelõzõ böjti idõszaknak és a nagyszombat estéjével kezdõdõ ünnepi étkezéseknek is vannak hagyományokon alapuló jellegzetes étkei. Legelterjedtebb a bárány, a füstölt sonka, a tojás, és a változatos édességek sokasága. A gondos háziasszony az egészséges táplálkozás elveit szem elõtt tartva is elkészítheti a hagyományos fogásokat. Friss zöldségféléket az asztalra téve, a húsoknál a kevésbé zsírosat elõnyben részesítve, édesség készítésénél kevesebb cukrot felhasználva, s gyümölcsös ételek választásával maga is sokat tehet családja egészségéért.
A szilvalekvár már nagyanyáink idejében is ismert székletszabályozó volt. Manapság a patikákban, fitotékákban számos olyan gyógyszernek nem minõsülõ készítmény kapható, ami a szilvalekvárhoz hasonló hatást eredményez. Az ún. étkezési korpa rosttartalma kiváló hashajtó hatású pl. aludttejbe vagy kefirbe, joghurtba keverve. 3 Gyógyszeres hashajtókat csak rövid ideig szabad szedni, mert általános bélrenyheséget és egyéb káros mellékhatásokat is okozhatnak. 4 Figyelni kell arra, hogy a hashajtók – az ürülés felgyorsítása miatt – csökkenthetik a velük együtt szedett gyógyszerek hatását. A hashajtó gyógyszerek típusai: Az ozmotikus, sós hashajtók nem vagy csak csekély mértékben szívódnak fel, a vizet a bélben tartják megnövelve a széklet térfogatát és ezzel a bélmozgásokat is. Leggyakrabban a különbözõ ún. Keserûsókat alkalmazzák: Glaubersó, Károlysó, Seignette só. Fontos tudni, hogy ezek minimális mennyiségben felszívódhatnak, ezért csak ép vesemûködés esetén alkalmazhatók. Ide tartozik az ún. Laktuloz is, aminek a hatása késõbb, 1-3 nap múlva jelentkezik és a Glicerin, ami kúp-
ban alkalmazva ozmotikus hatásán kívül a végbél izgatásával is segíti az ürítést. A széklet puhításával ható hashajtók közül a paraffin már kezd kimenni a divatból, mivel kellemetlen, nem szándékolt végbélürítést okozhat és a zsírban oldódó vitaminokat kiüríti a szervezetbõl. Egy-egy alkalommal terheseknek, idõs embereknek elõnyös lehet, mivel ritka alkalmazásnál a mellékhatások kevésbé jelentkeznek. A bélfal izgatásával ható hashajtók a rebarbara gyökér, szennalevél, a bengefakéreg. Ezek hatása 6-8 óra alatt alakul ki. Szoptatós anyukák ne szedjenek ilyen készítményeket, mert az anyatejbõl átkerül az újszülöttbe és hasmenést okoz! A szintetikus anyagok – Phenolphtalein, Bisacodyl – hashajtó hatása egy-egy alkalommal elõnyös, de hozzászokást okoznak, ezért rendszeres alkalmazásuk kerülendõ. A bélizgató olajok legismertebbje a Ricinus olaj, amely a bélsarat sikamlóssá teszi, ezzel kiürülését segíti. Az erõs hashajtó hatás következtében a szervezet víz- és sóháztartása károsodhat. Kellemetlen ízét különbözõ ízjavítók sem tudják feledtetni. Dr. Matejka Zsuzsanna, gyógyszerész
2002. március
7
Az olvasó kérdez
TIPPELJEN ÉS NYERJEN!
Múlt havi ígéretünkhöz híven Matejka Zsuzsa, a Misszió igazgatója ezúttal is válaszol néhány, a betegek jogait érintõ olvasói kérdésre.
Mi az a WHO? 1 World Health Organisation vagyis Egészségügyi Világszervezet 2 World's Healthy people Organisation – az Egészségesek Világszervezete X World's Healing doctors Organisation – az Orvosok Világszövetsége
Éreztetheti-e az egészségügyi dolgozó a hozzáforduló beteggel, ha privát körülmények között olyan információ birtokába jut, amely befolyásolhatja az orvosi kezelést? E kérdés lényegét a következõ történet is megvilágítja: az egyik egészségügyi intézmény szakrendelésén azért nem jutott megfelelõ ellátáshoz egy asszony, mert a betegirányító megosztotta a kezelõorvossal egy korábban, magánemberként szerzett információját. Régi ismerõsének – maga a beteg mesélte el, hogy összeszólalkozott az egyik szakorvossal. A vita után a doktor meg is tagadta az ellátását, s azt javasolta, forduljon másik szakemberhez. Az asszony el is ment máshová a problémájával. Hónapok múlva hirtelen jelentkezõ hasi panaszai miatt újra felkereste az intézményt. A vizsgálatát végzõ belgyógyász szakorvos szükségesnek látta, hogy egy másik szakorvos is megnézze a beteget, ezért a betegirányító segítségét kérte a konzílium megszervezéséhez. Ekkor tudta meg az asszisztenstõl, hogy az éppen rendelõ szakorvossal korábban már konfliktusba keveredett az asszony. Emiatt lemondott a konzíliumról, s a betegnek javasolta, hogy keressen fel egy másik intézményt a szakorvosi vélemény beszerzésére. Az asszony panaszt tett, amiben azt kifogásolta, hogy az õáltala magánemberként adott információt az ellátás kapcsán felhasználták az egészségügyben. Matejka Zsuzsa szerint betegjogi szempontból a vizsgáló orvos jó szándéka ellenére igaza volt a betegnek, hiszen az egészségügyben dolgozók semmilyen körülmények között nem használhatják fel ismerõseik bizalmas közléseit. 1
2 Van-e joga a kórháznak arra kérni a beteget, hogy a szokásos gyógyszereit hozza be magával, amíg bent fekszik? Matejka Zsuzsa szerint nincs, ugyanis a kórházi kezelés alatt az intézmény köteles a korábbi betegségekre szedett gyógyszereket is ingyen biztosítani. Egyébként a Misszió a betegutak elemzésekor különös figyelmet szentel az ilyen visszásságok kiszûrésére. Ha valaki ilyet tapasztal, az esetet jelezheti a kórház betegjogi képviselõjének.
Hogyan, milyen formában rendelhet gyógyszert a szakorvos a kórházi zárójelentésben? Matejka Zsuzsa szerint jogszabály írja elõ, hogy a kórházból való távozáskor a zárójelentésen a betegség kezelésére javasolt gyógyszereknek a hatóanyagát is köteles feltüntetni a kórházi orvos. 3
Hogy hívják azt a görbét, amely a mûködésben lévõ szív elektromos képét mutatja? 1 EEG (Electro Encephalograph) 2 EKG (Electro Kardiograph) X TBC Az emberek egészségi állapotáért hány százalékban felelõs az egészségügy? 1 50%-ban 2 40%-ban X 15-25%-ban Hány ember egészségügyi ellátásáról gondoskodik a Misszió? 1 200 000 2 152 000 X 73 000 Milyen gyakran kell cserélni a fogkefét? 1 havonta 2 kéthavonta X elég csak félévente Melyik a vérkeringés helyes sorrendje? 1 jobb pitvar – jobb kamra – tüdõ – bal pitvar – bal kamra – test 2 bal pitvar – bal kamra – test – jobb pitvar – jobb kamra – tüdõ X jobb kamra – jobb pitvar – tüdõ – bal kamra – bal pitvar – test Vágja ki a kitöltött tippszelvényt, s – neve, címe feltüntetésével – március 31-ig küldje el a Misszió címére. A hibátlan válaszokat beküldõk között „Missziós”-pólókat sorsolunk ki. Az elõzõ havi helyes válaszok: azonos mennyiségû fehérje, szénhidrát és zsír közül az utóbbi tartalmazza a legtöbb energiát (1 g 9,2 kcal-át); a Misszió Világ havonta 40 ezer példányban jelenik meg; a Helicobacter pylori nevû baktérium a felelõs a gyomorfekély kialakulásáért; a felsoroltak közül (káposzta, cékla, burgonya) a savanyú káposztában van a legtöbb C-vitamin (100 g-ban 16 mg); a Miszszió modell fõ célkitûzése, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota.
8
Misszió Világ
Min múlik az egészség? Hajlamosak vagyunk egészségünket az orvosok jó munkájával azonosítani. Ugyanakkor valójában az emberek egészségi állapotát átlagosan csak 15-25 százalékban (a fiatalokét kevésbé) befolyásolja az egészségügy. Az 50 évnél fiatalabbak halálozása elsôsorban az életmóddal függ össze. A genetikai állományt magunkkal hozzuk, a környezetünkért felelôsek vagyunk, de befolyásolni csak társadalmi összefogással tudjuk – az egyetlen, amit mi, személy szerint és közvetlenül irányítunk, az a saját életmódunk. Életmód 14% 46%
20%
Genetikai tényezôk Környezeti terhelés
20%
A mennyiséget fokozva az alkohol terheli a szervezetet, elsõsorban a májat és az idegrendszert. Hazánkban kritikus kérdés az italok minõsége: az ipari aromákból és szeszbõl kevert „kevert”, és nagyapáink évekig érlelt színgyümölcs körtepálinkája között bizony nem csak ízben van különbség. Hogy a pasztillás / kannás borokról már ne is tegyünk említést. A táplálkozás / mozgás / túlsúly alapvetõen meghatározza életmódunkat. Errõl már a Misszió Világban is sokat beszéltünk. Ahogy arról is, hogyan lehet ledolgozni a többletkalóriákat? Szeretjük vagy sem, elfogadjuk vagy sem, a lényeg nem változik: ha egészségesen élünk, jó esélyünk van rá, hogy meglássuk (déd)unokáink mosolyát, ha nem élünk egészségesen, ehhez egy adag szerencsére is szükségünk lesz.
Egészségügyi rendszer
Az 50 év alatti halálozáshoz vezetõ fõbb okok
Persze ez sem olyan egyszerû. Ha egy fizetésbõl nem lehet megélni, ha a holnap bizonytalan, ha az élet reggeltõl estig folyamatos rohanás, akkor magunkra sincs idõ odafigyelni. Eszünk, amikor tudunk, azt ami kéznél van, rágyújtunk mert ez kicsit oldja a feszültséget, este iszunk valamit, hogy helyrebillenjen a nap. Ez nem bûn, csak tudjunk róla, hogy árt. Elsõ számú közellenség a dohányzás. Fõleg a férfiak nem bírják, fiatalon kezdve 40-45 éves korra gyakran okoz érszûkületet, szívinfarktust, tüdõgarat- vagy gégerákot. Idõsebb korban gutaütés, érelzáródások, húgyhólyagdaganat fordulhatnak elõ. Általános szabály, hogy a rákos megbetegedés vagy kialakul, vagy nem, de az érrendszer, és ezen keresztül az egész szervezet idõ elõtt elhasználódik a rendszeres dohányzás miatt. A nõket a dohányzás korábban öregíti, a változás kora után ugyanolyan veszélyeztetettek, mint a férfiak. A hetvenes években az USA-ban a lakosság közel fele dohányzott, ma csak a negyede. Az élettartam ebben az idõszakban náluk közel 5 évvel nõtt. Mr. Alkohol tekintetében nem ennyire egyértelmû a helyzet. A kismennyiségû és jó minõségû ital fogyasztásának vannak kedvezõ élettani hatásai is.
Segített a szûrés Egy friss felmérésbõl kiderült, hogy lényegesen hoszszabb és jobb minõségû életre számíthatnak azok, akik megfogadják orvosaik tanácsát. A Misszió Egészségügyi Központ elemzése szerint a szív- és érrendszeri betegséggel veszélyeztetettek közül, akik a prevenciós kérdõív kitöltése után elfogadták az orvosi gondozást, megúszták néhány ezer forintnyi gyógyszerköltséggel, míg azok, akik ezt elutasították, jelentõs veszélynek tették ki magukat. Közülük minden ötödik rövid idõn belül infarktussal, szélütéssel, illetve más súlyos betegséggel kórházi kezelésre szorult. Míg az elõbbiek esetében sikerült a veszélyeztetõ körülményeket gyógyszerrel kordában tartani, addig az utóbbiak saját életüket is kockára tették azzal, hogy a figyelmeztetés ellenére sem jelentkeztek az orvosuknál. A Misszió szakemberei úgy látják, hogy azok a középkorú férfiak kockáztatják a legtöbbet, akik többszöri invitálás ellenére sem hajlandóak az egészségüket óvó szûrõvizsgálatokon megjelenni. Akik szeretnének prevenciós kérdõívet kitölteni, azt kérhetik a családorvosaiktól is, de részükre levélben is szívesen küld ilyet a Misszió központ prevenciós munkacsoportja.
IMPRESSZUM A Misszió Világ havilapot szerkeszti a szerkesztõ bizottság. Kiadja a Misszió Egészségügyi Központ Kht. Felelõs kiadó: dr. Matejka Zsuzsanna ügyvezetõ igazgató. Tipográfia és nyomdai elõkészítés: Graphisto Kft. Nyomás: Front Kiadó és Nyomda, felelõs vezetõ: Szalay András igazgató. Hirdetési képviselet: Ivicsics Viktor (telefon: 06-28-389-618, fax: 06-28-386-795). Megjelenés: minden hónap elsõ hétfõjén. Példányszám: 40 ezer. A szerkesztõség és a kiadó postacíme: Misszió Világ, 2112 Veresegyház, Gyermekliget út 30. Drótposta:
[email protected] Internet: http://www.misszio.hu ISSN: 1587-9186