BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9- /1/2011.
JEGYZŐKÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 20-án megtartott képviselő-testületi üléséről
Jegyzőkönyvvezetők: Csernákné Valaszkai Mária, Erdélyi Lászlóné, Juhászné Makra Erzsébet, Vasdinyei Péter 1/38
Jelen vannak: Dr. Bényi Zsolt, Dunai Mónika, Dr. Fachet Gergő, Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, Hatvani Zoltán, Horváth Tamás, Dr. Hrutka Zsolt, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Lukoczki Károly, Nagy Anikó, Petrőczy Dániel, Dr. Piláth Károly, Riz Levente, Rózsahegyi Péter, Ruthner György, Szabó Tiborné, Várbíró Anita, Virág Mihály (20 fő). Távolmaradását jelezte: Nótin Tamás (1 fő) Jelen vannak továbbá: Dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Dr. Dombóvári Csaba aljegyző, Némethné Sári Irén, a Gazdasági Iroda vezetője, Gombás Adrienne, az Egészségügyi és Szociális Iroda vezetője, Kreutzer Aurél, a Városüzemeltetési Iroda vezetője, Dr. Kutschné Lucz Emőke, a Közigazgatási Iroda vezetője, Vada Erika könyvvizsgáló, a PRIM-Audit 2005 Kft. részéről, Dr. Kohári Péter r. alezredes, a XVII. kerület rendőrkapitánya, Marschalkó Tamásné, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XVII. kerületi Tagcsoport elnöke, Zárai Lukács István, a XVII. kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat képviseletében, Kelemen Zoltán, Kelemenné Fülöp Hajnalka, valamint: Vajda Edit, a Képviselő-testületi Iroda vezetője, Csernákné Valaszkai Mária jegyzőkönyvvezető és Juhászné Makra Erzsébet, a szavazatszámláló gép kezelője. Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselőtársaim, Kedves Vendégeink! Szeretettel üdvözlöm Önöket a Képviselő-testület 2011. januári ülésén! Megkezdjük a testületi ülésünket. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes. Jelen van 20 fő. Távollétét jelezte Nótin Tamás képviselő, aki betegsége miatt nem tud most jelen lenni. Az ülést 9 óra 13 perckor megnyitom. Szeretném arról tájékoztatni a Képviselő-testületet, hogy a 4./ sorszám alatt lévő 295/2010/12.02. számú, „Javaslat a Rákoscsaba városrész területén található (139845/2), (139857/3), (139860/2), (139867/3), (139860/3), (139862/1), (139863/1), (139868/2), (139879/2), (139886/2), (139885/1) és (139903/1) helyrajzi számú névtelen közterületekből kialakuló utca és az Emlék utcából nyíló (139853) és (139845/6) helyrajzi számú névtelen közterületekből kialakuló utca elnevezésére” tárgyú előterjesztést a Rákosmenti Erőforrás Bizottság módosította, ezért ilyenkor a törvényi előírások szerint kötelező Budapest főjegyzőjével a módosításról egyeztetni. Ezért a mostani képviselő-testületi ülésen ezt az előterjesztést nem tárgyalhatjuk meg. Szintén nem kívánja az előterjesztő a mai ülésen tárgyalni a 2/2011/01.06. számú, „Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról „17. KVSZ” szóló, többször módosított 3/2006. (III.2.) rendelete módosításának elkészítésére a Budapest XVII. kerület, Péceli út – E-VE-XVII-01 és KL-KT-XVII-01 övezeti határ – (138598/161) hrsz-ú út – E-VE-XVII-01 és KL-KT-XVII-01 övezeti határ – (138601/1) hrsz-ú út – E-TG-XVII-01 és KL-KT-XVII-01 övezeti határ – (138609/2) hrsz-ú út – E-TG-XVII-01 és KL-KT-XVII-01 övezeti határ ún. „Bartushegy” által határolt terület Szabályozási Terve és Helyi Építési
2/38
Szabályzata vonatkozásában” tárgyú képviselő-testületi előterjesztést, mivel a településrendezési szerződés még nem készült el. Várhatóan a februári képviselő-testületi ülésen fog dönteni róla a Képviselő-testület. Dr. Hrutka Zsolt frakcióvezető úr ügyrendben kíván hozzászólni. Parancsoljon! Dr. Hrutka Zsolt: köszönöm szépen, Polgármester Úr. Tisztelt Képviselőtestület! Szeretném jelezni, hogy a frakciónk által benyújtott 305/2010/12.02. számú, „Javaslat a bizottsági struktúra átalakítására és a Képviselő-testület bizottságainak megválasztására” tárgyú előterjesztést, annak módosító indítványával együtt, átdolgozásra visszavonjuk, és egy későbbi időpontban szeretnénk a Képviselő-testület elé visszahozni, ezért a mostani képviselő-testületi ülésen nem kívánjuk annak megtárgyalását. Riz Levente levezető elnök: köszönjük. Az előterjesztő javaslatára tehát nem vesszük napirendre a 305/2010/12.02. számú előterjesztést. Most pedig a rendkívüli sürgősséggel beérkezett előterjesztéseket sorolom fel, és javaslom azok napirendre vételét. Elsőként a 8/2011/01.13. számú, „Javaslat pályázat benyújtására a 2011. évi Keresztúr Nevű Települések XII. Nemzetközi Találkozója Rákosmentén történő megrendezésének finanszírozásához” tárgyú előterjesztésről kell minősített többséggel döntenünk. 1/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 8/2011/01.13. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázat benyújtására a 2011. évi Keresztúr Nevű Települések XII. Nemzetközi Találkozója Rákosmentén történő megrendezésének finanszírozásához Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: következik a 11/2011/01.18. számú, „A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról szóló rendelettervezet véleményezése” tárgyú előterjesztés. Minősített többséggel vehetjük napirendre. 2/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 11/2011/01.18 Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról szóló rendelettervezet véleményezése Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú)
3/38
Riz Levente levezető elnök: következik a 12/2011/01.18. számú, „Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata „Ültess egy fát gyermekednek!” programjának elfogadására” tárgyú előterjesztés napirendre vétele, melyet a 14./ sorszámmal szereplő előterjesztés helyén javaslok tárgyalni. Minősített többséggel vehetjük napirendre. 3/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 12/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata „Ültess egy fát gyermekednek!” programjának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: következik a 13/2011/01.19. számú, „Javaslat pályázatok benyújtására a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatások elnyerése érdekében” tárgyú előterjesztés. Minősített többséggel vehetjük napirendre. 4/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 13/2011/01.19. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázatok benyújtására a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatások elnyerése érdekében Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: ezt követi a 9/2011/01.18. számú, „Javaslat a Budapest XVII. kerület, 138678 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba vételéről szóló, 339/2009. (VI. 18.) Kt. határozatban foglaltak megerősítésére” tárgyú előterjesztés napirendre vétele. Minősített többséggel vehetjük napirendre. 5/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 9/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, 138678 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba vételéről szóló, 339/2009. (VI. 18.) Kt. határozatban foglaltak megerősítésére Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú)
4/38
Riz Levente levezető elnök: a következő a 10/2011/01.18. számú, „Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között a 2009. és 2010. évekre kötött támogatási szerződések alapján nyújtott támogatási összegek felhasználására vonatkozó beszámoló elfogadására” tárgyú előterjesztés napirendre vétele. Ezt úgy javaslom tárgyalni, mivel a rendőrkapitány úr is jelen van körünkben, hogy a hatósági ügyeket követően rögtön, ezzel kezdjük napirendünket. Minősített többséggel vehetjük napirendre. 6/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a hatósági ügy tárgyalását követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 10/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között a 2009. és 2010. évekre kötött támogatási szerződések alapján nyújtott támogatási összegek felhasználására vonatkozó beszámoló elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: végezetül a 14/2011/01.19. számú, „Javaslat pályázatok benyújtására a Pesti út 27. és 29. szám alatt található Garzonházak liftszerkezeteinek felújítására” tárgyú előterjesztést vehetjük fel minősített többséggel napirendre. Ezt utolsó napirendi pontként javaslom tárgyalni. 7/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére a határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 14/2011/01.19. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázatok benyújtására a Pesti út 27. és 29. szám alatt található Garzonházak liftszerkezeteinek felújítására Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: összeállt a napirend. Elfogadásához egyszerű többség szükséges. 8/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület az 1/2011. (I. 20.), a 2/2011. (I. 20.), a 3/2011. (I. 20.), a 4/2011. (I. 20.), az 5/2011. (I. 20.), a 6/2011. (I. 20.) és a 7/2011. (I. 20.) Kt. határozatok figyelembevételével napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg:
5/38
Hatósági ügy: 1./ 7/2011/01.10. Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester Határozathozatalt igénylő előterjesztés: 2./ 10/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között a 2009. és 2010. évekre kötött támogatási szerződések alapján nyújtott támogatási összegek felhasználására vonatkozó beszámoló elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester Rendeletalkotási javaslat: 3./ 5/2011/01.06. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a 2011. évi munkaszüneti napok körüli ügyfélfogadási rend megállapításáról és az igazgatási szünetek elrendeléséről szóló …/2011. (… …) önkormányzati rendelete megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester Határozathozatalt igénylő előterjesztések: 4./ 321/2010/12.15. Javaslat a 2011. évi költségvetés koncepciójára Előadó: Riz Levente polgármester 5./ 322/2010/12.21. Javaslat a Laborcz Ferenc Általános Iskola főbejárati homlokzatán dombormű elhelyezésére Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 6./ 1/2011/01.06. Javaslat a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározására Előadó: Dr. Rúzsa Ágnes jegyző 7./ 3/2011/01.06. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel Előadó: Dunai Mónika önkormányzati képviselő
6/38
8./ 4/2011/01.06. Javaslat a Budapest, XVII. kerület Kis utca 3. szám alatti (hrsz.: 121047/22/A/3) 59 m² alapterületű, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 9./ 6/2011/01.06. Javaslat „Az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve 2011.” program helyi megvalósítására Előadó: Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő 10./ 8/2011/01.13. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázat benyújtására a 2011. évi Keresztúr Nevű Települések XII. Nemzetközi Találkozója Rákosmentén történő megrendezésének finanszírozásához Előadó: Riz Levente polgármester 11./ 11/2011/01.18 Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról szóló rendelettervezet véleményezése Előadó: Riz Levente polgármester 12./ 12/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata „Ültess egy fát gyermekednek!” programjának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester 13./13/2011/01.19. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázatok benyújtására a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatások elnyerése érdekében Előadó: Riz Levente polgármester 14./ 9/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, 138678 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba vételéről szóló, 339/2009. (VI. 18.) Kt. határozatban foglaltak megerősítésére Előadó: Riz Levente polgármester 15./ 14/2011/01.19. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázatok benyújtására a Pesti út 27. és 29. szám alatt található Garzonházak liftszerkezeteinek felújítására Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: most szeretném megkérdezni a Képviselőtestület tagjaitól, hogy van-e valaki, aki a tárgyalási sorrend módosítására
7/38
szeretne további javaslatot tenni. Dunai Mónika Frakcióvezető Asszony, parancsoljon! Dunai Mónika: Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselő-testület! Javaslom, hogy a meghívóban 9./ sorszámmal szereplő 3/2011/01.06. számú, „Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel” tárgyú előterjesztést a negyedik napirendi pontként, vagyis a 2011. évi költségvetési koncepció előtt tárgyaljuk, arra való tekintettel, hogy az előterjesztés tárgyalásához meghívott Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület vezetői várhatóan eddig az időpontig tudnak jelen lenni az ülésen. Riz Levente levezető elnök: talán célszerű lenne rögtön a 2./ napirendi pontként szereplő, a kerületi rendőrkapitánysággal kapcsolatos előterjesztést követően megtárgyalni. Dunai Mónika: akkor módosítom a javaslatomat, és kérném a kerületi rendőrkapitánysággal kapcsolatos előterjesztést követően megtárgyalni. Köszönöm. Riz Levente levezető elnök: rendben van. Összefoglalva: a javaslat lényege, hogy a hatósági ügy megtárgyalását követően a rendőrkapitánysággal kapcsolatos előterjesztést tárgyaljuk meg, majd ezután kerülne sorra az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel való együttműködési megállapodás megkötésére vonatkozó előterjesztés. Ezt a napirendi sorrendet módosító javaslatot egyszerű többséggel fogadhatjuk el. 9/2011. (I. 20.) Kt. határozat A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 7. napirendi pontként napirendre vett 3/2011/01.06. számú, „Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel” tárgyú előterjesztést a hatósági ügy és a 10/2011/01.18. számú, „Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között a 2009. és 2010. évekre kötött támogatási szerződések alapján nyújtott támogatási összegek felhasználására vonatkozó beszámoló elfogadására” tárgyú előterjesztés tárgyalását követően harmadikként tárgyalja. (20 igen szavazat, egyhangú) Polgármesteri tájékoztató: Riz Levente: Tisztelt Képviselő-testület! Szeretnék rövid tájékoztatást adni az elmúlt képviselő-testületi ülést követően történt fontos eseményekről. Kezdeném azokkal a törvényekkel, melyeket a Parlament utolsó ülésszakában fogadott el, és bennünket közvetlenül is érintenek. Egyrészt az Országgyűlés elfogadta a 2011. évi költségvetést - erről még fogunk beszélni a költségvetési koncepció kapcsán -, de ami lényeges számunkra, hogy elfogadásra került az útépítési normatíva, amely Rákosmente útjai építését fogja szolgálni közel 500 millió Ft értékben, ez is a jövő évi költségvetés része
8/38
lett. Szintén elfogadásra került két olyan módosító indítvány, amely a Ferihegyi Repülőtérrel kapcsolatos. A két elfogadott módosító indítvány közül az egyik arról szól – ezt fogadta el a Parlament -, hogy a repülőtér fejlesztésével kapcsolatban a jövőben az önkormányzatok véleményét ki kell kérni. Megéltük azt az elmúlt hónapokban, sok ilyen előterjesztés járt itt előttünk, hogy fellebbeztünk ügyféli jogállásunk érdekében, és folyamatos elutasításban volt részünk. Ennek ez a jogszabály-módosítás most elejét veszi. Innentől kezdve bármilyen fejlesztés van, ami kapacitás-növelés lehetőségét hordozza magában, ezáltal nagyobb forgalom, nagyobb zajhatás következhet be, véleményeinkkel formálni, adott esetben akadályozni tudjuk, ha arra van szükség. Ezen túlmenően egy másik módosító indítvány azt teszi lehetővé, hogy a légiközlekedési bírság – amelynek kiszabható felső határa most radikálisan emelkedett 100 millió forintra – részletes jogi szabályozásába szintén az érintett önkormányzatokat be kell vonni. Fontos célunk, szeretnénk elérni, hogy ebből a légiközlekedési bírságból a zajártalom által sújtott települések is részesülhessenek. Ha eredményesen tudjuk képviselni Rákosmente érdekeit, akkor reményeink szerint ez bekerül a jogszabályba. Ezen leszünk. Szintén fontos, és tájékoztatást szeretnék adni a testületnek a városközpont beruházásunk kivitelezésével kapcsolatban. Azt az információt szeretném megosztani mindenkivel: december 31-i hatállyal volt a szerződésünk megkötve, ennek megtörtént a módosítása, a műszaki átadás-átvétel lebonyolítása, a birtokba adással együtt április 30-ra módosult. Ennek az okait – már több képviselői kérdés elhangzott ebben a tárgyban – már korábban említettük: közöttük szerepelnek a különböző időjárási anomáliák, fagy, aztán sok-sok eső, szerepel a közműadatszolgáltatásokkal kapcsolatos probléma. Sajnos előfordult, hogy újra kellett terveztetni egyes projekt-elemeket, mert a közmű nem ott volt, ahol kellett volna, vagy például a pályázati bürokrácia és adminisztráció olyan nehézségeket állított elénk kifizetési csúszások tekintetében, amelyek komoly nehézségeket okoztak. Május 1-jén, a Majális keretében szeretnénk ezt a beruházást átadni a lakosságnak, és mindenki örömére megvalósítani. Ezen túlmenően még egy hírt szeretnék megosztani Önökkel, ami egészen friss és jó hír. Ez a hír pedig egy hosszú kálváriát zár le. Talán emlékeznek Képviselőtársaim, több előterjesztést is hoztunk, a panasz örökké itt pulzált a Képviselő-testület ülésén: mi lesz az Edző térrel. Az Edző tér – Önök is tudják, Fenke Ferenc doktor úr számos alkalommal vetette ezt fel – sokáig gyakorlatilag senkié nem volt. Az ’50-es évek óta egy elveszett földhivatali lap miatt nem volt tulajdonosa, és ezért gyakorlatilag az ott felemelt mobil adótoronnyal kapcsolatban meg lehetett tenni, hogy akár engedély nélkül felépítették, és nem volt eszközünk azzal szemben eljárni. Nekünk is, sőt elődeinknek is komoly küzdelme volt annak érdekében, hogy ez a dolog valahogyan rendeződjék. Végül is 2007-ben sikerült azt elérni, hogy legyen végre tulajdonos, és ekkor az államot bejegyezték az Edző tér tulajdonosának, vagyonkezelőnek pedig az MNV Zrt-t. Ezek után történt meg 2008-ban – talán emlékeznek -, hogy itt közösen kérvényeztük egyhangú határozatban az ingyenes önkormányzati tulajdonba adását az Edző térnek. Utána – úgy gondolom – egy szégyenteljes, bürokratikus, hosszú-hosszú eljárás, aktatologatás vette kezdetét, amelynek keretében hiába jeleztük havonta egyszer írásban, telefonon, hogy nagyon várjuk a döntést, ez nem
9/38
született meg. A kormányváltás után én írtam egy levelet Fellegi miniszter úrnak, amelyben azt nehezményeztem, hogy több mint két és fél éve húzódik már az önkormányzati tulajdonba adás ügye. Tegnap kaptam meg azt az örömteli információt – amit szeretnék megosztani -, hogy kormányhatározat formájában januárban a Kormány úgy döntött, hogy az Edző teret Rákosmente Önkormányzatának tulajdonába adja ingyenesen. Így azt gondolom, hogy ennek a kálváriának hamarosan vége szakad. Augusztus 30ig a tulajdonba adások megtörténnek, és utána teljes jogkörben felléphetünk tulajdonosként az adótoronnyal szemben. Ezzel a jó hírrel szerettem volna zárni a mai testületi beszámolómat. Következzenek a napirend előtti hozzászólások. Elsőként Koszorúsné Tóth Katalin képviselő asszony „Kézbesítések, postai szolgáltatások”, utána következik Lukoczki Károly képviselő úr „Már nem kellenek a táblák a Szabadság sugárútra” című napirend előtti felszólalása, azt követően úgy látom, hogy már nem lesz újabb, hiszen Nótin képviselőtársunk nem tudott ma eljönni. Elsőként tehát Koszorúsné Tóth Katalin. Napirend előtti felszólalások: 2/2011. napirend előtti szolgáltatások” címmel)
felszólalás
(„Kézbesítések,
postai
Koszorúsné Tóth Katalin: Tisztelt Polgármester Úr, Képviselőtársaim, Kedves Vendégek! Képviselői fogadóóráimon az utóbbi hónapokban szinte a résztvevők 90%-a érintette a postai szolgáltatással kapcsolatos észrevételeit. A Magyar Posta weboldalát nézegetve az alábbi összegző sorokat találtam: „Fedezze fel tradicionális vagy modern, sokak által szeretett és ismert szolgáltatásaink minden előnyét!” Közben arra gondoltam, hogy milyen jó is lenne, ha az előnyöket érzékelné a lakosság és jómagam, nem pedig a folyamatos hátrányokat. Történt ugyanis a közelmúltban, hogy a Rákoshegyen élő Kiss György Munkácsy-díjas képzőművész meghívást intézett felém postai úton. 2010. december 30-án feladta a levelét a 2011. január 7-i album-bemutatójára, amit sikeresen meg is kaptam január 11-én. Telefonon felhívtam a művész urat, aki elmondta, hogy komoly gondjai vannak a posta szolgáltatásaival. A baj az, hogy nincs egyedül a művész úr ezzel a problémával. Mindezeket tehát élőben én is megtapasztaltam, hogy csak még egy példát említsek. Az egyik évben a választópolgáraimnak szánt karácsonyi üdvözlőlapjaimat egy másik választói körzetbe kézbesítette a posta illetve a posta által megbízott vállalkozói csapat. Gazdag ország vagyunk mi, a járatban lévő postai kézbesítő helyett vállalkozók alkalmazásával tesszük a szolgáltatásainkat az elfogadhatatlanság szintjére, merthogy a járatban lévő postai kézbesítő ismeri a terepet, és nem jellemzi a küldemények összevissza dobálása. De akkor nem lehetne alkalmazni a vállalkozót, aki szintén alkalmaz valakit a kézbesítésre, és a láncolat alsó szintjének segítségével nem biztos, hogy célba ér a küldemény. És most jutott eszembe, hogy ezzel egyidejűleg, szintén egy-egy kottára menő problémát említsek. Mondhatnám azt is, hogy kiskapuk vannak a kézbesítésnél, amelyek jól szolgálják az üzleti út lehetőségét a lakosság
10/38
hátrányára. Az ELMŰ és a Díjbeszedő számláit ugyanis éppen ugyanilyen rendszerben vagy megkapja, vagy nem kapja meg a lakosság. Csakhogy ott már jelentkezik a késedelmi díj megfizetése is, amit persze nem a kézbesítőre, hanem a lakosságra terhelnek, nem nézve azt, hogy kinek a hibájából történt a befizetés elmaradása. Kérném Polgármester Urat, hogy a lakosság érdekében járjon el a fenti szolgáltatások zökkenőmentessége érdekében, hogy a bosszankodó emberek közérzete e téren javuljon. Köszönöm, hogy meghallgattak! Riz Levente levezető elnök: köszönöm, Képviselő Asszony, a fölszólalását! Levélben fogok fordulni a Magyar Posta vezetőjéhez a problémával kapcsolatban. Lukoczki Károly képviselőtársam következik. 3/2011. napirend előtti felszólalás („Már nem kellenek a táblák a Szabadság sugárútra” címmel) Lukoczki Károly: először is jó napot kívánok, köszönöm a szót! Polgármester Úr, Jegyző Asszony, Képviselőtársaim, Kedves Vendégeink! 2010 őszén napirend utáni felszólalásomban rámutattam arra a hiányosságra, hogy a Szabadság sugárútra merőleges utak szórt aszfalttal történő ellátása után az arra járó autósok nem tudják megítélni, hogy a sugárút védett vagy nem védett út. Mára megváltozott a helyzet, elolvadt a hó, és vele együtt a választási kampány finisében kapkodva, összecsapott minőségben elkészített utak burkolatának nagy része is eltűnt. Így újra tudják az autósok, hogy földúttal van dolguk. Polgármester Úr, remélem, emlékszik arra, amikor 2007 márciusában az előző önkormányzat vezetését ostorozták Önök a kivitelezés rossz minősége miatt. Közpénz felelőtlen, nemodafigyelése, kiáramoltatása. Így nevezték a történteket. Talán ma én is hasonlókat emlegethetnék. Tisztelettel kérdezem: vállalt-e garanciát a kivitelező a munkájára? Ha igen, az mennyi időre szól? És kívánja-e ezt érvényesíteni az Önkormányzat? Ki volt a műszaki ellenőr? Mikor lesznek leellenőrizve az ezzel a technológiával készült utak, hogy megtudjuk, mennyire rongálódtak meg? Mikorra várható a hibák kijavítása? Tisztelt Képviselő-testület! Javaslom külső szakértő bevonását az elvégzett munkák vizsgálatára. Azért tettem meg január végen ezt a hozzászólásomat, hogy legyen idő felkészülni, hogy március idusán elindulhassanak ezek a rendbetételi dolgok időben. Köszönöm szépen a szót. Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm a felszólalást. Nagyon fontos észrevétel a legelején, hogy az Önök által elkövetett, 2004-2006. évek között elvégzett botrányos bitumenpermetes útjavítások kapcsán az Önkormányzatnak semmilyen lehetősége nem volt garanciális jogokat követelni, sajnos, ezt meg kellett még egyszer csinálnunk, és azt gondolom, hogy ez komoly kárt jelentett az Önkormányzatnak. Ezzel az útfelújítással kapcsolatban, ami tavaly történt, a garancia él, és a garanciát pedig nyilván jogos igényként érvényesíteni fogjuk a kivitelezővel szemben. A többit pedig Horváth Tamás alpolgármester úr szeretné még hozzátenni.
11/38
Horváth Tamás: köszönöm a szót, Polgármester Úr! Örülök, Képviselő Úr, hogy lekerült ez a szájzár, vagy nem tudom, hogy minek nevezzem azt, ami a képviselő-testületi ülés előtt fenn volt az Ön száján is. Így el tudta mondani a napirend előtti hozzászólását. Minden esetben garanciával kötjük meg ezeket a szerződéseket, és kötelezve van a kivitelező majd a garanciális javításra, de mint tudjuk, a bitumenpermetes technológiához megfelelő hőmérséklet kell, így tavaszig várnunk kell a javítással, ugyanis ebben az esős időben egyrészt nem is lehet a bitument kiszórni, másrészt pedig a hideg miatt nem is tud összeérni az út. Mindenképpen meg kell várnunk ezzel a tavaszt. Az utak meg lesznek javítva. Jártam én is kinn a területen, tényleg kátyúsodtak az utak. Nem mindegyik. Nyilván ennek az okát is fel fogjuk deríteni, hogy-hogy csak egy-egy útnál fordul ez elő. Minden esetben a kivitelezőnek garanciális kötelezettsége van, és helyre kell, hogy állítsa. Köszönöm. Riz Levente levezető elnök: viszonválasznak, sajnos, nincs helye, Képviselőtársam, esetleg napirend után tud reagálni. Ezt természetesen lehetővé tesszük. Kedves Képviselőtársaim! Elsőként egy hatósági üggyel fogjuk megkezdeni munkánkat. A hatósági ügy erejéig zárt ülést kell elrendelnem, és átadom az ülés vezetését Fohsz Tivadar Alpolgármester Úrnak. A Képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel. A napirend 1. pontja: 7/2011/01.10. Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester A Képviselő-testület az előterjesztés tárgyalását az Ötv. 12.§ (4) bekezdés a) pontja alapján zárt ülésen folytatja le. A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel. A napirend 2. pontja: 10/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között a 2009. és 2010. évekre kötött támogatási szerződések alapján nyújtott támogatási összegek felhasználására vonatkozó beszámoló elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk a következő előterjesztéssel, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal megkötött 2009-2010. évi támogatási szerződések alapján nyújtott támogatási összegek felhasználásáról szóló beszámoló. A beszámoló kapcsán kaptunk egy levelet Rendőrkapitány Úrtól, amiben jelezte, hogy a 2009-2010. esztendőben a
12/38
szerződésekkel kapcsolatban kiegészítésre van szükség, mégpedig abban a tekintetben, hogy a szabadidős járőri tevékenység mellett bűnügyi feladatok túlmunkái is finanszírozásra kerültek. Ennek elfogadását kéri a Képviselőtestülettől. Ezzel kapcsolatban kérdezem a Képviselő-testülettől, hogy van-e valakinek kérdése vagy észrevétele, hozzászólása? Kapitány Úr itt van, rendelkezésre áll, ha van esetleg kérdés. Nincs. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 11/2011. (I. 20.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a jelen határozat mellékletét képező, az Önkormányzat és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között létrejött 2009. és 2010. évi támogatási szerződések szerinti teljesítéseket – a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság által megküldött pontosított elszámolás alapján – szerződésszerűnek ismeri el, tekintettel arra, hogy azok – igazolt módon – Rákosmente közrendje és közbiztonsága megőrzése és javítása érdekében, a támogatási szerződések szellemében történtek. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a határozat megküldésére: a döntést követő 15 nap (18 igen szavazat, egyhangú) A napirend 7. pontja: 3/2011/01.06. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel Előadó: Dunai Mónika önkormányzati képviselő Riz Levente levezető elnök: következő előterjesztésünk az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel való együttműködésről szól. Ezt az előterjesztést Dunai Mónika választókerületi képviselő, korábbi civil tanácsnokunk, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke nyújtotta be. Előterjesztőként kíván-e hozzáfűzni néhány szót? Dunai Mónika: köszönöm a szót, Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtestület! Annyiban tér el ez az előterjesztés az előző évekétől, hogy további két helyszínen, a Rákoscsabai Közösségi Házban illetve a Rákoshegyi Közösségi Házban is tartanának a kihelyezett ügyfélszolgálati iroda keretén belül fogyasztóvédelmi tanácsadást. Ezt vállalta az egyesület, és ezt kérte. Ezt tartalmazza az előterjesztés. Ez egy próba. Amennyiben itt szintén jó tapasztalatokat fognak ők is és a kerületben élő polgárok is szerezni, akkor természetesen annak nincs akadálya, hogy a többi városrészben lévő intézménnyel is egyeztetve több ponton is kiterjesszék a szolgáltatásukat. Riz Levente levezető elnök: köszönjük szépen. Van-e esetleg még kérdés, egyéb hozzászólás? A Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottság is
13/38
megtárgyalta az előterjesztést, álláspontjuk szerint nincs jogi akadálya az elfogadásának. További hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 12/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a XVII. kerületi fogyasztóvédelmi tanácsadó szolgálat további működtetése tárgyában a 2011. február 1. napjától 2011. december 31. napjáig terjedő időtartamra megköti a határozat mellékletét képező együttműködési megállapodást az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel (1138 Budapest, Dagály utca 11., képviseli: dr. Morvay György ügyvezető elnök). 2.) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1.) pontban foglalt döntésének megfelelően a megállapodást az Önkormányzat nevében írja alá. 3.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.) pontban foglalt döntéséről értesítse az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnökét. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület értesítésére: a döntést követő 5 napon belül, az együttműködési megállapodás aláírására: 2011. február 1. (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 3. pontja: 5/2011/01.06. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a 2011. évi munkaszüneti napok körüli ügyfélfogadási rend megállapításáról és az igazgatási szünetek elrendeléséről szóló …/2011. (… …) önkormányzati rendelete megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: következő az 5/2011/01.06. számú előterjesztés. A 2011. évi munkaszüneti napok, ügyfélfogadási rend, igazgatási szünetek megállapítása a tárgy. Van-e kérdés, észrevétel, hozzászólás, javaslat? Nincs. A vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2011. (I. 24.) önkormányzati rendeletét a 2011. évi munkaszüneti napok körüli
14/38
ügyfélfogadási rend megállapításáról elrendeléséről. (20 igen szavazat, egyhangú)
és
az
igazgatási
szünetek
A napirend 4. pontja: 321/2010/12.15. Javaslat a 2011. évi költségvetés koncepciójára Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: következik a 321/2010/12.15. számú előterjesztés. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési koncepcióval kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni, amely bemutatja a 2011. évi költségvetés paramétereit, lehetőségeit nagyobb vonalakban. Mi az, ami meghatározza? Nyilván a külső gazdasági környezet elsőként, amely általánosságban az országot jellemzi, és természetesen a fővárosi önkormányzati gazdaság is belejátszik pozícióink alakulásába. Szeretném elsőként a bevételi oldalról egy rövid képalkotás segítségével a legfontosabb információkat elmondani hogyan tervezhetünk 2011-ben bevételek tekintetében. Mindannyian tudjuk, hogy Önkormányzatunk és általában az önkormányzatok legfontosabb bevételi forrásukat az állami normatívákon illetve az adóbevételeken keresztül kapják. Az állami normatívák tekintetében 2011-ben van egy változás, amely egészen pontosan úgy fest, hogy a normatívák csökkenése, amely hosszú éveken keresztül, 2005-2006 óta folyamatos a helyi önkormányzatokkal összefüggésben – tehát hogy az állam mindig, minden évben kevesebb normatív támogatást ad az egyes kötelező önkormányzati feladatok finanszírozásához – megállt. Egy halvány növekedés vette kezdetét. Egészen pontosan 54 millió forinttal kapunk többet, mint az előző évben a normatív támogatások tekintetében. Ez önmagában, sajnos, nem segít sokat, mert a legnagyobb problémát a 2011. évi költségvetés kapcsán az iparűzési adóbevétel nagyon jelentős csökkenése fogja okozni. Ez az a bevétel, ami nyilván minden önkormányzat számára kulcsfontosságú, de az utóbbi esztendőkben a gazdasági válság hatására jelentős csökkenésnek indult. Már a 2010. év nagyon kellemetlen meglepetéseket hozott. Ugyanis a 2010. év elején a Fővárosi Önkormányzattól kaptunk egy számot. Ezt a fővárosi forrásmegosztás keretében tervezi be minden kerületi önkormányzat, hogy mekkora lesz abban az évben az iparűzési adóbevétel. Sajnos, ez a szám nem teljesült, tehát amit az előző városvezetés a kerületek számára előirányzott a forrásmegosztási rendeletben, az nem jött be. Jelentősen fölül volt tervezve. Átlagosan az egész budapesti gazdaságot tekintve 10 milliárd tévedés van, ez bennünket mínusz 240 millió forinttal érint, tehát 2010-ben az eredeti előirányzathoz képest ennyivel kevesebb érkezett be a kerületi gazdaságba. 2011-ben, sajnos, ez a trend folytatódik, sőt felerősödik. A mostani fővárosi költségvetési koncepció és forrásmegosztás már reálisabban számol. Ez alapján 2011-ben újabb, ezúttal mínusz 328 millió forinttal kell tervezni, tehát az iparűzési adóbevételünk még radikálisabban fog csökkenni. A bevételek szintjén hiába fog némi többletet okozni, közel 200 milliót a helyi építmény- és telekadó emelése, amit 2010 novemberében döntöttünk el,
15/38
sajnos, a mérleg negatív lesz 2011-ben. Erről nem az új kormány tehet, hanem, sajnos, a gazdaság általános állapota okozza ezt. Így kell terveznünk. A kiadások tekintetében a lehető legfegyelmezettebb gyakorlatot kell megvalósítanunk. Az előterjesztés rögzít néhány általános alapelvet, miszerint az intézményi szférában észszerűen, takarékosan kell gazdálkodni, természetesen beleértve a Polgármesteri Hivatalt is. Az egyes előirányzatokat fölhasználni csak szigorú rend szerint és takarékosan lehet, és szükség lesz intézmény-átszervezésekre, a kiadások csökkentésére a működési oldalon. Ezzel kapcsolatban már egy döntés előzetesen megszületett a művelődési intézményekkel kapcsolatban. Az átszervezés folyamata megindult, február hónapban tervezzük behozni az ezzel kapcsolatos előterjesztést, de várhatóan még egyéb intézkedésekre is sor kerül azért, hogy a működési oldal egyensúlyát biztosítsuk. Működési hiányt nem szeretnék, ahogy az előterjesztés is ezt tartalmazza. Ha a működési hiány egy visszatérő kísértetként megjelenik az Önkormányzat életében, azt gondolom, hogy az a lejtő. Oda nem szeretnék eljutni. A fejlesztések tekintetében a kiadási oldalt folytatva, tehát a felhalmozási kiadásokat górcső alá véve szigorúan csak a pályázati támogatott projekteket szeretnénk 2011-ben is tovább vinni, amelyek számosak. A fejlesztések nem állnak meg 2011-ben. Azt fogjuk látni, hogy az a tempó, ami az elmúlt két évet jellemezte, az a tempó gyakorlatilag folytatódik 2011-ben is. Indul a szociális városrehabilitáció, jelentős útépítésekre fog sor kerülni az állami normatíva megszerzése miatt, közel 500 millió forintot tervezhetünk útépítésre, állami pénzt a kiadási oldalon, ezek látványos fejlesztéseket tesznek lehetővé, lesz kerékpárút a Pesti út mentén, tehát a fejlesztések folytatódnak. A magam részéről kizárólag azokat a fejlesztéseket tartom 2011-ben megvalósíthatónak, ahol pályázati források is rendelkezésre állnak. Tisztelt Képviselőtársaim! Lényeges az is, hogy az önként vállalt feladatokat is áttekintsük. Ezt nyilván a következő hónapokban a Képviselő-testület végiggondolja, előterjesztések formájában. Mindenképpen nagyon fontos a költségvetés egyensúlya, a kiadási és bevételi oldal összehangolása. Azt javaslom a Képviselő-testületnek, hogy a költségvetési koncepciót ezekkel az elvekkel együtt fogadja el. Nyilván a részletes számokkal alátámasztott előterjesztés majd a költségvetési rendelettervezet lesz. Azt is februárban tervezem tárgyalni. Az elképzeléseim szerint február 17. helyett február 24-én tartanánk a rendes képviselőtestületi ülést, és ott már szeretném, ha a költségvetési rendeletet is el tudná fogadni a Képviselő-testület. Ezt szerettem volna így zárásképpen elmondani. Ruthner György képviselőtársamat illeti a szó. Bocsánat, még egy kiegészítés: a könyvvizsgáló véleményét szeretném megosztani Önökkel. A könyvvizsgáló egyetért a határozati javaslatokkal, és elfogadásra javasolja. Megfogalmazza, hogy az elkészített koncepcióban az elvek az előterjesztés megalkotásakor ismert információk birtokában kerültek megfogalmazásra összhangban az Önkormányzat korábbi évekre kialakított költségvetés-politikai irányvonalával illetve a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésről szóló T/1498. számú törvényjavaslatban megfogalmazott irányelvekkel, valamint a mikro- és makrogazdaság jelenlegi helyzetével és az infláció hatásaival. Szeretném még tájékoztatni képviselőtársaimat, ezek a szolgálati közlemények, hogy megtárgyalta mind a négy bizottságunk az előterjesztést,
16/38
és támogatta. A Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottság szerint nincs jogi akadálya az elfogadásnak. Ruthner Györgynek megadom a szót. Ruthner György: köszönöm a szót, Polgármester Úr! Ahogy azt már tapasztaltuk, nyilván a koncepció készítése időpontjában még nincs minden lényeges információ a birtokunkban. Ez ebben az esetben egy kicsit azzal bővült ki, hogy mivel átcsúsztunk erre az évre az ismert körülmények miatt, folyamatosan plusz információkhoz juthattunk, mire ezt a tárgyalást megkezdtük. A múlt hét folyamán a miniszterelnök úr további megszorításokat illetve különböző nadrágszíjmeghúzásokat jelzett. Nem tudom, hogy ennek megfelelően tudunk-e már a koncepcióban is változásokat érvényesíteni, vagy vannak-e tervek? A másik kérdésem, hogy a finanszírozási műveleteknél tervezünk egy céltartalékot, amely az ingatlanok értékesítéséből befolyt összeg 2%-a lesz, és ezekből tervezzük az önkormányzati lakások felújításából adódó kötelezettségeinket kiegyenlíteni. Nem tudom, hogy reálisan van-e arra esély, hogy idén az ingatlanértékesítésből ennek a fedezete biztosítva lesz, illetve tavaly milyen mértékben sikerült ingatlant értékesítenünk? A harmadik kérdésem technikai jellegű. Szerepel a határozati javaslat 4. szakaszában, hogy a tárgyalások során „intézményenként és szakfeladatonként felül kell vizsgálni a szükséges költségeket, ezzel biztosítva a 2011. évben a működési egyensúlyt, továbbá az intézményhálózat átszervezésével az elvégzendő feladatok racionalizálását is meg kell valósítani”. Az egyeztetések során, ami most körülbelül egy hónap, ahogy hallottam, az átszervezésről kapunk-e még a költségvetés előtt valamilyen tájékoztatást, vagy már most rendelkezésre állnak azok az átszervezési javaslatok, amik az elmúlt évek alapján ezeken a tárgyalásokon, mint az Önkormányzat képviseletében eljáró polgármester vagy alpolgármester javasolni fog? Milyen hálózati átszervezés várható? Riz Levente: Tisztelt Képviselő Úr! Megszorításokkal kezdte. Megszorítások az Önök kormányát jellemezték, folyamatosan az embereket az Önök kormánya kívánta megszorítani. Az elmúlt 8-9 hónap nem az emberek sanyargatását, hanem a multinacionális cégek és egyéb szervezetek megszorítását jelentette. Semmilyen releváns információm nincsen azzal kapcsolatban, amit Ön kérdez. Nem tudok arról, hogy Önkormányzatunkat bármilyen megszorítás érintené. Amit a miniszterelnök úr említett, azt gondolom, hogy az egészen más. Az ingatlaneladásokkal és az ingatlanfenntartásokkal kapcsolatos kiadások: egyrészt az ingatlaneladásokkal kapcsolatban az a tervszám nem teljesült, amit Ön is említett. 2011-ben ezért úgy gondoljuk, hogy jóval reálisabban kell megtervezni ezt a bevételi sort, tehát nem hiszem, hogy 100-120 millió forintnál több bejöhet 2011-ben az ingatlaneladásokból ilyen gazdasági környezet mellett. Ezt előre tudom jelezni. Az önkormányzati ingatlanok felújítása tekintetében pedig most is van erre forrás, karbantartási keretek, annak keretében történtek ilyen típusú beruházások. Nyilván a műszaki állapot függvényében, ahol erre szükség van, azt az Önkormányzat megteszi. Az átszervezések tekintetében természetesen képviselő-testületi döntések, előterjesztések születnek majd, azokat időben a Képviselő-testület felé bemutatjuk, és akkor lehet róluk vitatkozni, illetve meghozni a szükséges személyi döntéseket. Legközelebb,
17/38
amint jeleztem, februárban a művelődési intézményekkel kapcsolatban várható ilyen javaslat, ennek a vitáját akkor ott le tudjuk folytatni, és azt követően, várhatóan tavasszal jönnek egyéb javaslatok. Erről természetesen akkor fogunk beszélni. Lukoczki Károly: Polgármester Úr, azt szeretném kérdezni, látta-e a Fővárosi Önkormányzatnak az elkövetkezendő időszakra szóló tervezeteit? Mennyiben fog ez bennünket érinteni, minthogy látjuk benne, hogy sportra, oktatásra, kultúrára egyre kevesebb pénz jut a Fővárosi Önkormányzat által. Nem tudom, hogy Tarlós úr látja-e ennyire borúsan a jövőt, amit az önkormányzat fog csinálni, vagy Polgármester Úrék látják túl szépnek ezt a jövőt. Köszönöm. Riz Levente: én igyekszem reálisnak látni, nem túl csúnyának és nem túl szépnek. Az elmúlt húsz év a fővárosban nagyon komoly károkat hagyott maga után. Nem szeretnék semmilyen politikai kiszólásokat és erős jelzőket használni, de a romhalmaz nem túlzás. Szóval nagy baj van a fővárosban, hogy ez miben érint bennünket? Igazából fővárosi intézmény egy van, a postaforgalmi szakközépiskola. Olyan intézkedést nem tudok, hogy ennek bármilyen szempontból a léte veszélybe került volna. A városüzemeltetés tekintetében én ott látok némi veszélyt, hogy például a kaszálások, a város fenntartásának költségei ha kevesebb összeggel lesznek meghatározva, akkor az meg fog látszódni. Mi folyamatosan ostoroztuk az elmúlt években a fővárost, nem kaszál időben, nem tartja fenn megfelelően az útjait. Én nagyon bízom abban, hogy ez nem fog folytatódni 2011-ben, ha fog, akkor azt ugyanolyan vehemenciával szóvá fogjuk tenni, levelek és egyéb kommunikációk formájában. Ezen kívül még az útfelújítások jutnak eszembe. A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának keretében jelentős előrehaladás volt az elmúlt években, ebben a tekintetben nem panaszkodhat a XVII. kerület. Fővárosi út talán még négy, ami gyatra állapotban van a kerületben: a Naplás út, a Csabagyöngye út, a Bélatelepi út és a Baross utca. A Diadal utca tökéletes állapotban van, köszönjük, azon már túlestünk. Ezeket az utakat még szeretném „beimádkozni”. Útfelújítási program még lesz 2011-ben is, nagyjából öt-hat milliárd Ft van rá, nem túl sok, de ezekből – reményeim szerint – meg fog valósulni egy-kettő, és akkor azt kell mondjam, hogy ez a feladat nagyjából rendben van. Ennyit tudok most mondani, a fővárosi önkormányzati gazdaság, sajnos, nagyon rossz állapotban van, borzasztó nagy adósságokkal rendelkezik, láthatóan csak kizárólag kötelező feladatokra szeretne koncentrálni az új vezetés. Amíg ott van a BKV, és amíg nincsen külső segítség, addig nem is nagyon tehet mást. Hatvani Zoltán: igazából nem készültem hozzászólni ehhez a napirendi ponthoz, de tegnap a Fővárosban jártam egy tájékoztatón vagy megbeszélésen Alexa Györggyel és Devánszkiné dr. Molnár Katalinnal, és ott a főpolgármester-helyettes úr, dr. György István elmondta pont a kaszálással kapcsolatosan, hogy javulás várható ezen a területen. Egy monitoring rendszert fognak felállítani, ami a kerületünket is érinti. Lehetőségünk lesz nemcsak leveleket írni, hanem egy nagyon gyors reagálású „hadtestnek” úgymond - bejelentést tenni. Nyilván ennek a fedezete, ahogy elmondta a
18/38
főpolgármester úr, nem pontosan ezekkel a szavakkal, de nem szeretnének pénzt ellopni, és ezekből a pénzekből megoldható lesz a kaszálás. Ezt kérte különben a főpolgármester-helyettes úr is a felügyelő-bizottságoktól is, hogy ne pénzkifizető helyként működjenek, hanem szakmai munkát végezzenek. Ez egy nagyon érdekes értekezlet volt a tegnapi napon, de én olyan szempontból megnyugodtam, hogy a Pesti úton, ami a körzetemet is érinti, nem kell arra számítani, hogy derékig vagy könyékig érő gazban fogunk majd járni. Azt mondta a főpolgármester-helyettes úr, hogy ez a monitoring rendszer tavaszra feláll. Erről biztos fogunk tájékoztatást kapni, ha máshogy nem, akkor Alexa úrtól vagy Devánszkiné dr. Molnár Katalintól, és akkor ez a rendszer hatékonyan fog tudni működni. Én a kaszálással kapcsolatosan nem izgulok. Köszönöm. Riz Levente levezető elnök: van-e még hozzászólás, kérdés? További hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. Kovács István jelezte, hogy rosszul szavazott. Indítsuk újra a gépet, és szavazzunk még egyszer! 13/2011. (I. 20.) Kt. határozat I. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet alapján elkészített, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 70. §-a alapján benyújtott 2011. évi költségvetési koncepciót az alábbiak szerint: 1. A bevételek területén A 2011. évre az előre láthatóan pénzforgalmilag is biztosan teljesülő, dokumentumokkal, bizonylatokkal alátámasztott működési, felhalmozási és finanszírozási bevételeket lehet tervezni. A költségvetési törvény jóváhagyását követően pontosítani kell a központi költségvetésből az Önkormányzatot megillető forrásokat (normatív állami hozzájárulások, átengedett személyi jövedelemadó, stb.). Mind a bérleti díjbevételek, mind az adóbevételek területén még tovább szükséges fokozni a behajtás hatékonyságát, csökkentve ezáltal a kintlévőségeket. A már eddig is jelentős nagyságrendű elnyert pályázati támogatás mellett keresni kell a további pályázatokhoz való kapcsolódás lehetőségét mind az intézmények, mind a Polgármesteri Hivatal vonatkozásában a külső források bővítése érdekében. A rendelkezésre álló saját források szűkössége miatt a beruházások területén meg kell kísérelni a vállalkozói tőke még erőteljesebb bevonását a fejlesztésekbe.
19/38
2. A kiadások területén Minden intézménynél illetve gazdálkodó szervezetnél törekedni kell a takarékos gazdálkodásra, különösen nagy gondot kell fordítani a legnagyobb összeget kitevő személyi jellegű kiadások jogszabályi előírásoknak megfelelő tervezésére és a költségvetések szakmai és pénzügyi felülvizsgálatára. A költségvetés készítése során a személyi juttatások és a munkáltatói kötelezettségek megállapításánál az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 84-90. §-aiban rögzített tervezési elveket kell figyelembe venni. A személyi juttatásoknál számolni kell az előző évi bérfejlesztések, elrendelt létszámcsökkentések éves szintű költségkihatásaival valamint a vonatkozó jogszabályi előírásokkal. A közalkalmazotti szférában béren kívüli juttatás nem tervezhető. A munkakörhöz kötött bérlettérítések külön tervezhetők. Részmunkaidő esetén az igénybe vehető juttatás mértéke részarányosan csökken. További jogviszonyban, megbízási jogviszonyban foglalkoztatott részére béren kívüli juttatás nem adható. A közalkalmazottak részére havi max. 6.000 Ft étkezési hozzájárulás tervezhető. A közoktatási területen az elfogadott finanszírozási koncepció alapján kell tervezni a létszámot és a hozzá kapcsolódó bérelemeket. Ugyanakkor a tervezésnél figyelembe kell venni azt az önkormányzati célt, miszerint a működési hiányt el kell kerülni a költségvetésben. A Képviselő-testület egyedi engedélyével nem rendelkező esetekben a csoportlétszám 16 főnél alacsonyabb létszámmal nem tervezhető. A köztisztviselőkre vonatkozóan a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény előírásai alapján kell a cafetéria-rendszert kialakítani. A dologi kiadásokat a bázisadatok és szükségletek elemzésével, a költségek felmérésével és költségmegtakarítási javaslatok kidolgozásával kell megtervezni, külön kiemelve az önként vállalt feladatok költségigényét. A vonatkozó rendeletek és szerződések felülvizsgálata szükséges. A működési és felhalmozási célú pénzeszköz-átadásokat kizárólag érvényes megállapodás birtokában lehet tervezni. Vizsgálni kell, hogy a megállapodások mennyiben segítik elő illetve váltják ki az Önkormányzat alapellátási kötelezettségét. A szociálpolitikai juttatásokat kizárólag az 1993. évi III. törvényben, az 1997. évi XXXI. törvényben valamint e tárgyban alkotott helyi rendeletben meghatározott jogcímenként kell tervezni. A felhalmozási kiadásokat feladatonként csak jogilag rendezett, tételesen kimutatott, megfelelő műszaki előkészítéssel alátámasztott feladatokra – figyelembe véve a várható működési kiadásokat is – lehet tervezni a bevonható források számbavétele mellett. Amely beruházásnak az aktiválását követően folyamatos működési költsége várható, azt külön jelezni kell. Adott feladatra tervezett keretösszegnek tartalmaznia kell valamennyi aktiválható költség fedezetét.
20/38
A 2010. évről áthúzódó illetve a 2011. évben képződő, önkormányzati tulajdonú lakás elidegenítésből származó bevételek felhasználását az e tárgyban alkotott 42/1999. (VI. 18.) rendelet előírásai szerint kell tervezni 2011-ben. Igénybe kell venni a felhalmozási feladatok pályázati lehetőségeit. Azon felhalmozási feladatokra, melyekre pályázati források vagy hitel igénybevételi források kerülnek betervezésre, a már elnyert támogatásról szóló megállapodás megkötését vagy a hitelszerződés megkötését követően lehet a vállalkozási szerződéseket megkötni. A bázisévben indított, elnyert pályázatok bevételeivel számolni kell oly módon, hogy a kiadási oldalon az önrésszel emelt bruttó összeget kell az adott feladatra betervezni. A tárgyévi pályázati lehetőségekkel élni kell, de a költségvetésben kizárólag az önrész összegét kell céltartalékként tervezni. Eredményes pályázat esetén évközi módosítással kerül sor az előirányzatok rendezésére. 3. Finanszírozási műveletek A finanszírozási bevételek és kiadások szükségletét és jogcímeit a meglévő szerződések ismeretében kell tervezni. A likviditási egyensúly biztosítása érdekében a 2011. évre is meg kell kötni a bankszámlavezető pénzintézettel a folyószámla-hitelkeret szerződést. Működési forráshiányt nem lehet betervezni. A felújítási és beruházási feladatok megvalósításához a már megkötött fejlesztési célú forrás igénybevételével lehet számolni. A társasházak felújításához nyújtott önkormányzati visszatérítendő támogatások esetében kizárólag az előző évekről áthúzódó fizetési kötelezettségekkel illetve döntésekkel kell számolni. Az önkormányzati tulajdonú lakások felújításából adódó kötelezettségekre céltartalékot kell képezni, ami az ingatlanértékesítésből befolyó összeg 2 %-a. A Panel program végrehajtásához a Képviselő-testület több éves elkötelezettségéről szóló döntése alapján a tárgyévre ütemezett forrást biztosítani kell. Az általános célú gazdálkodási tartalék, a választókerületek céltartalékának mértéke nem lehet kevesebb, mint a 2010. évi eredeti előirányzat 50 %-a. A szociális célú tartalék mértéke a költségvetési rendeletben kerül meghatározásra. A bizottságok hatáskörébe utalt általános célú gazdálkodási tartalékkeret felhasználásának további szabályait a költségvetésről szóló rendelet rögzíti. Az azonnali karbantartásokra, vis maior esetekre, a bírósági határozatok alapján történő kifizetésekre képzett céltartalék, a
21/38
válságkezelés céltartaléka a költségvetési rendeletben kerül meghatározásra. A válság hatásainak előre nem látható kihatásaira működési tartalék létrehozása szükséges. A felhasználás szabályait a 2011. évi költségvetési rendeletben kell rögzíteni. 4. Egyebek A többletszolgáltatásokat felül kell vizsgálni. A végleges költségvetés elkészítéséig az alábbi feladatokat kell elvégezni: a költségvetés bevételi oldalát megalapozó önkormányzati rendeleteket felül kell vizsgálni, figyelembe véve a jövő évi várható költségvetési hiányt, a 2011. évi költségvetések egyeztetése során intézményenként és szakfeladatonként felül kell vizsgálni a szükséges költségeket, ezzel biztosítva a 2011. évben a működési egyensúlyt, továbbá az intézményhálózat átszervezésével az elvégzendő feladatok racionalizálását is meg kell valósítani. II. A Képviselő-testület a polgármester útján felkéri a jegyzőt, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 71. § (1) bekezdésének valamint a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 140. § (1) bekezdés a) pontjának előírása szerint készítse el az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló rendelet tervezetét. III. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a jegyző által készített költségvetési rendelettervezetet az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 71. § (1) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően nyújtsa be a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a rendelettervezet benyújtására: 2011. február 15. (15 igen szavazat, 5 tartózkodás) A napirend 5. pontja: 322/2010/12.21. Javaslat a Laborcz Ferenc Általános Iskola főbejárati homlokzatán dombormű elhelyezésére Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a következő előterjesztés egy dombormű elhelyezéséről szól, a Laborcz Ferenc Általános Iskola bejáratánál, Laborcz
22/38
Ferenc díszpolgárunkról. A Rákosmenti Erőforrás Bizottság támogatta az előterjesztést. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 14/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal és engedélyezi, hogy a Laborcz Ferenc Általános Iskola 1173 Budapest, Ferihegyi út 115. szám alatti, önkormányzati tulajdonban álló főépületének homlokzatára az intézmény elhelyezze a B. Laborcz Flóra által készített, 85 x 75 x 25 cm nagyságú, szabálytalan körvonalú, domborművel kiegészített, feliratos emléktáblát Laborcz Ferenc portréjával és az alábbi felirattal: LABORCZ FERENC SZOBRÁSZMŰVÉSZ /1908-1971/ 2) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.) pontban foglalt döntésről értesítse az intézmény vezetőjét. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az értesítésre: a döntést követő 15 napon belül (20 igen szavazat, egyhangú) A napirend 6. pontja: 1/2011/01.06. Javaslat a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározására Előadó: Dr. Rúzsa Ágnes jegyző Riz Levente levezető elnök: a következő az 1/2011/01.06. számú, az egyik, talán a legnagyobb érdeklődést és izgalmat kiváltó előterjesztés, a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása, amely egyébként rendkívül fontos, és reményeink szerint eleget tudunk tenni ezeknek az elvárásoknak, amit magunk felé támasztunk. Köszönjük Jegyző Asszonynak ez irányú előterjesztését. Van-e hozzászólás, kérdés? Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 15/2011. (I. 20.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény 34. § (3) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján, figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében valamint a 35., 36., 38. §-aiban foglalt
23/38
rendelkezésekre, a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat az alábbiakban határozza meg: 1.) A szolgáltató jelleg előtérbe helyezése - az ügyfélbarát, szolgáltató, gyors és méltányos, ugyanakkor jogszerű és szakszerű, kulturált ügyintézéssel, újabb korszerű igazgatási eljárások, megoldások kidolgozásával, bevezetésével és használatával, - az állampolgári tájékoztatás, felvilágosítás javításával. 2.) A hatósági ügyvitel fejlesztése - részrehajlás nélküli, a lehető leggyorsabb, költségkímélő és tisztességes ügyintézői munkával, az ügyféli jogok gyakorlásának segítésével, - munka- és igazgatásszervezéssel, - az eredményesség növelésével (szigorú, ugyanakkor méltányos jogalkalmazás), - a hátralékok csökkentésével. 3.) A működés szervezettségének és szabályozottságának hatékonyabbá tétele - az irányítás és a vezetés, a koordináció és az együttműködés javításával, - sikeres személyzeti politikával, az emberi erőforrásokkal való jó gazdálkodással (kiválasztás, továbbképzés, feladat-meghatározás, számonkérés, ellenőrzés). 4.) Hozzájárulás az Önkormányzat 2011. évi költségvetése sikeres teljesítéséhez - a bevételi terv teljesítésével, - a saját bevételek növelése az adóbehajtás valamint az adóellenőrzés hatékony végzésével, pályázati források megszerzésével. 5.) A 2011. évi országos népszámlálás sikeres lebonyolítása. Riz Levente polgármester Felelős: Határidő: azonnal (20 igen szavazat, egyhangú) A napirend 8. pontja: 4/2011/01.06. Javaslat a Budapest, XVII. kerület Kis utca 3. szám alatti (hrsz.: 121047/22/A/3) 59 m² alapterületű, földszinti, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a következő előterjesztésünk a Vöröskereszt Kis utca 3. szám alatti, az Önkormányzat által bérbeadott helyiségéről szól. Megtárgyalta és támogatta a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási
24/38
Bizottság. A javaslat lényege, hogy a Vöröskereszt számára az év végéig bérbe adjuk raktározás céljából a korábban is általuk használt Kis utca 3. szám alatti helyiséget. Van-e hozzászólás, kérdés? Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 16/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest, XVII. kerület 121047/22/A/3 helyrajzi szám alatti, természetben a Budapest, XVII. kerület Kis u. 3. szám alatt található, földszinti, 59 m² alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiséget 2011. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra bérbe adja a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete 5. régió részére raktározás céljára. 2. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban meghatározott helyiség bérleti díja alapbérleti díjból valamint közüzemi és egyéb költségekből áll; a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete 5. régiónak az alapbérleti díjat nem kell megfizetnie, a közüzemi és egyéb költségeket az általa bérelt helyiség tekintetében kell megtérítenie. 3. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1-2. pontokban foglalt döntéseinek végrehajtása érdekében a szükséges szerződést írja alá. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a bérleti szerződés megkötésére: 2011. február 28. (20 igen szavazat, egyhangú) A napirend 9. pontja: 6/2011/01.06. Javaslat „Az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve 2011.” program helyi megvalósítására Előadó: Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő Riz Levente levezető elnök: következik a 6/2011/01.06. számú előterjesztés, amely az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve programhoz való csatlakozásunkról szól, az önkéntesség évéről beszélünk. Egy nagyon helyénvaló és nagyon fontos előterjesztést nyújtott be Rózsahegyi Péter képviselőtársam, melyet támogatott a Rákosmenti Erőforrás Bizottság. Megadom a szót az előterjesztőnek. Rózsahegyi Péter: köszönöm a szót, Polgármester Úr. Köszönöm szépen a bizottság támogatását, köszönöm azok segítségét, akik részt vettek ennek az előterjesztésnek az elkészítésében a hivatali kollegák részéről. Ugyanakkor azt az információt szeretném még elmondani ehhez, hogy a nemzeti
25/38
koordinációt végző fórum egyik tagja, korábbi rákoskeresztúri káplán, Szűcs Balázs atya jelezte egy korábbi levelében, amely január 17-én kelt, hogy üdvözli a kezdeményezésünket. A holnapi ülésen, amely az ő fórumuknak a „hogyan-továbbokat” érintő ülése, képviselni fogja a mi ügyünket, és támogatják azt, hogy a központi szervezése ennek az akciónak mindenben a segítségünkre legyen. Ez nem az Önkormányzat programja akar lenni, ez civil program, az Unió és a kormányzat szándéka szerint is. Viszont úgy látjuk, hogy a helyi civilek, egyházak, intézmények, magánszemélyek együttműködése, egymást segítő programjai akkor lehetnek teljesek, és akkor válhatnak mindenkit megsegítővé, hiszen elsődlegesen szociális, másodsorban környezetvédelmi programokat gondolunk, ha az információáramlást és a szervezést az Önkormányzat a maga lehetséges eszközeivel, csatornáival megsegíti, és biztosítja annak a garanciáját is, hogy nem ismeretlen személyek és ismeretlen szándékok jelennek meg ebben a rendszerben, hanem a mi ellenőrzésünkkel, segítségünkkel, felhatalmazásunkkal, ha éppen arra van szükség, indulnak meg ezek a folyamatok. Ezeknek az előzményei egyházközségekben, iskolákban, civil szervezeteknél már hosszú évekre visszamenő programok, ezt szeretnénk egy láncra felfűzni és csatlakozni ehhez a tematikus évhez. Egyelőre úgy látjuk, hogy költségvetési forrást semmiképpen nem igényel, ha pedig bizonyos eszközökre, a végén jutalmakra, ezek beszerzésére szükség lehet, akkor azt földrajzi alapon a képviselői keretekből vagy egyéb forrásokból, időközben majd ha felmerül, tudjuk biztosítani. A legfontosabb az, hogy minél előbb olyan fórumot tartsunk, amely az eddig már bizonyított szakemberek bevonásával vázolná annak a pontosabb menetrendjét, és azt a lehetőséget adná meg, hogy aki bármilyen ötlettel, felajánlással csatlakozni szeretne, az be tudjon illeszkedni ebbe a programba. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna elöljáróban. Lukoczki Károly: köszönöm a szót. Csak üdvözölni tudom ezt a kezdeményezést, mind az Európai Unió és a mi részünkről is. Szeretném felajánlani a Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetségének a segítségét mindenben ehhez a programhoz. Mi, közel ezer fővel, 16 civil szervezettel veszünk részt a XVII. kerület életében, minden segítséget hajlandók vagyunk megadni. Ha kell, a helyiséget, amit az Önkormányzattól kaptunk, szívesen felajánljuk bármilyen rendezvényhez. Dr. Fenke Ferenc: a határozati javaslat 2. pontjához kiegészítő indítványként szeretném a KDNP és a FIDESZ frakciók nevében javasolni a koordinációs feladatok ellátására Szabó Tiborné képviselőtársamat, Rózsahegyi Pétert és Dunai Mónika frakcióvezető asszonyt. Riz Levente levezető elnök: kérdezem az előterjesztőt, befogadja-e a módosító indítványt? Rózsahegyi Péter: ha ez nem minősül személyes érintettségnek, és tulajdonképpen én voltam a kezdeményező, akkor megtisztelve érzem magamat, és befogadom.
26/38
Riz Levente levezető elnök: kíván-e még valaki javaslatot vagy észrevételt tenni? További hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a befogadott módosító indítvánnyal kiegészített határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 17/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy részt kíván venni az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve 2011. Magyarország Nemzeti Programjának helyi szintű megvalósításában. 2. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. pontban foglalt döntésének végrehajtása érdekében tagjai közül a koordinációs feladatok ellátásával a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 19. § (2) bekezdés d) pontja alapján az alábbi képviselőket bízza meg: Dunai Mónika, Rózsahegyi Péter, Szabó Tiborné. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: jó munkát kívánunk és eredményeket! A napirend 10. pontja: 8/2011/01.13. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázat benyújtására a 2011. évi Keresztúr Nevű Települések XII. Nemzetközi Találkozója Rákosmentén történő megrendezésének finanszírozásához Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: következik a 8/2011/01.13. számú előterjesztés, amely a Keresztúr Nevű Települések XII. találkozója kapcsán született, Rákosmentén kerül megrendezésre. Ehhez mi egy pályázatot szeretnénk ismét benyújtani, ez közvetlen brüsszeli pályázat, tehát nem Magyarországon keresztül, hanem direktben Brüsszelben nyújtjuk be, és onnan várjuk a támogatást. Reméljük, hogy második körben sikerül. Támogatta a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság valamint a Rákosmenti Erőforrás Bizottság. Lukoczki Károly: én ott voltam a bizottság ülésén, és ott feltettem egy kérdést azzal kapcsolatban, hogy mik ennek a költségei. A három évvel ezelőttiről tudták nekünk azt nyilatkozni, hogy ez 21,5 millió forintba került akkor, abban az olcsó világban. Hát a 280 forint a 360 forintos gázolajhoz képest olcsó világ volt! Azt szeretném kérdezni, lehet-e, hogy ne a minőség
27/38
rovására menjen ez a takarékosság, tudunk-e itt valami takarékosabb dolgot? Riz Levente levezető elnök: nem lehet, hanem kell. Tehát Képviselő Úr felvetését fontosnak érzem. Kell! 2007-ben valóban még gondtalanabb évünk volt talán, ahhoz képest szerényebb módon kell megrendezni ezt a Keresztúr Találkozót. Meg kell rendeznünk, hiszen mi vagyunk a legnagyobbak, és egy ilyen válságos esztendőben a kisebbeknek talán még rosszabb, és ezt el kell fogadni, és fel kell vállalni. Természetesen a szerződés tekintetében a takarékosságra törekednünk kell. Tehát mennyiségben talán kisebb lesz a felhozatal, de minőségben szerintem nem. Azt gondolom, hogy Alpolgármester Úr, a szervezők, az Oktatási, Művelődési és Sport Iroda, gondolom, megtesz minden elvárhatót. Ha nincs további kérdés, a vitát lezárom. Szavazás következik, minősített többséggel döntünk. 18/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be az Európai Unió által meghirdetett „Európa a polgárokért 2007-2013” című program „Testvérvárosi találkozók” elnevezésű közvetlen brüsszeli benyújtású pályázati felhívására a Keresztúr Nevű Települések XII. Nemzetközi Találkozója megrendezésének támogatására. 2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésének megfelelően gondoskodjon a pályázat elkészítéséről és határidőre történő benyújtásáról. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a pályázat benyújtására: 2011. február 1. (20 igen szavazat, egyhangú) A napirend 11. pontja: 11/2011/01.18 Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról szóló rendelettervezet véleményezése Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: következik a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat érintő forrásmegosztási rendelettervezet véleményezéséről szóló előterjesztés, mely kiegészült most az idegenforgalmi adóval kapcsolatos javaslattal. Megvizsgálta a könyvvizsgálónk, és egyetért azokkal a határozati javaslatokkal, amiket megfogalmaztunk. A következőt szeretném elmondani röviden bevezetőként az előterjesztés kapcsán: a fővárosi forrásmegosztás jelenlegi gyakorlata a 2006. december 13-án elfogadott törvény óta áll fenn. Ez a törvénymódosítás akkor számunkra nagyon komoly károkat okozott. Évente 300 milliós mínusszal kellett számolni a költségvetésünkben. A csökkenésünk: ha azzal az ütemmel számolunk – 5%-
28/38
os volt a lassítása a csökkenésnek –, akkor 2011-ig bezárólag közel másfél milliárd veszteséget szenvedtünk volna el. Ennek a forrásmegosztási törvénynek 2007 óta igazából csak technikai korrekciói történtek, és jelen állás szerint még mindig nincs abban az állapotában, hogy támogatásra érdemesnek tartsuk az ezzel összefüggésben lévő forrásmegosztási rendelettervezetet. Történt egy korrekció – egyébként ez érdeminek is tekinthető -, jómagam benyújtottam egy módosító indítványt ősszel ehhez a törvényhez. Az úgynevezett „saláta törvényben” jött be sok mással együtt, és ez a módosító indítvány, ami az előterjesztésben is szerepel, 163 millió forintot tudott visszatartani a kerületi költségvetésben azzal, hogy a csökkenést 2%-ra vette vissza az 5% helyett. Ennyivel több marad az Önkormányzat bukszájában, mintha a korábbi jogszabályi állapot érvényben maradt volna. Ez egy kis siker, bár azért jelentős, mert 163 millió forint nagyon sok pénz, de azt gondolom, hogy nem lehetünk elégedettek addig – addig én sem fogom soha támogatni ezt a rendelettervezetet, és soha nem fogom ezt javasolni a testületnek –, amíg átfogó módon a forrásmegosztás rendszere meg nem újul. Az előző polgármesteri ciklusban Ikvai főpolgármester-helyettes úr megígérte, hogy meglesz a nagy-nagy módosítás. Nem történt meg, erre most én 2011-ben látok reményt, és szeretnék ez ügyben mindent megtenni, hogy a mi szempontjaink kellő módon érvényesüljenek, tehát átfogó módosítást szeretnék ezzel kapcsolatban elérni. Ez egyeztetések függvénye. A második határozati javaslat pedig arról szól, hogy az idegenforgalmi adót – továbbra is azt kérjük, hogy a forrásmegosztás részeként – a Főváros vesse ki és kezelje. Egyes kerületi önkormányzatok kiszálltak a rendszerből. Ennek az oka, hogy megváltozott a jogszabály, tehát jogosultak a kerületek is kivetni az idegenforgalmi adót. Ahol sok szálloda van, jelentős bevétel, ott ezt az utat választják, akik pedig, mint mi, nem rendelkezünk idegenforgalommal, nincsenek szállodáink, azok továbbra is a Fővárostól a forrásmegosztás keretében kérik ezeket a bevételeket. Mi így jobban járunk, mintha magunk kivetnénk most a semmire az idegenforgalmi adót. A második határozati javaslatban javaslom, hogy továbbra is a Főváros lássa el az ezzel összefüggésben lévő tevékenységet. Ennyit szerettem volna elmondani bevezetésképpen. Van-e kérdés vagy észrevétel? Úgy látom nincs, a vitát lezárom. Tisztelt Képviselőtársaim! Két határozati javaslatról szavazunk. Elsőként arról, hogy a forrásmegosztást ebben a formájában nem támogatja a Képviselő-testület. 19/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2011. évi megosztásáról szóló rendelettervezetet – mivel az hosszú távon negatívan hat a kerület felzárkózására és fejlődésére – nem támogatja. 2.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.) pontban foglalt döntéséről tájékoztassa Tarlós István főpolgármestert.
29/38
Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a főpolgármester értesítésére: a döntést követő 5 napon belül (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a következő határozati javaslat pedig az idegenforgalmi adóról szól. 20/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2011. adóév tekintetében hozzájárul ahhoz, hogy az idegenforgalmi adót a Fővárosi Önkormányzat vesse ki Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata helyett. 2.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.) pontban foglalt döntéséről tájékoztassa Tarlós István főpolgármestert. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a főpolgármester értesítésére: a döntést követő 5 napon belül (20 igen szavazat, egyhangú) A napirend 12. pontja: 12/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata „Ültess egy fát gyermekednek!” programjának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a következő előterjesztésünk, Tisztelt Képviselőtársaim, a 12/2011/01.18. számot viseli, ez pedig az „Ültess egy fát gyermekednek!” program indításáról szól. Tisztelt Képviselőtársaim! A választási kampányban tettünk egy ígéretet, hogy a faültetési programunkat 2010-2014. között egy új gyakorlat szerint szeretnénk folytatni. Ennek a gyakorlatnak a lényege, hogy minden egyes kerületi újszülöttnek szeretnénk egy fát ültetni. Ennek a faültetésnek a megoldása kétféleképpen lehetséges. Lehet a közterületen a szülők háza előtt elhelyezni ezeket a fákat, vagy amennyiben ez nem lehetséges, egy olyan közösségi helyszínt keresünk, ahol mindenki, aki máshol nem tudja, itt a fát elültetheti. Ebben az Önkormányzat segítséget ad természetesen, és a gondozását is vállalja. Szeretnénk ezzel egyrészt a születést mint ünnepet ezúton is köszönteni, és nagyon fontosnak tartjuk a programunk folytatását is, ezért ez a kettő együtt összetalálkozik. Nagyjából – ahogy a kollégáim megbecsülték – éves szinten nyolcmillió forintos költséget jelent, ha mindenki kérné az újszülöttek szülei közül ezt a lehetőséget. Nyilván mindenki nem fogja kérni, de bízunk abban, és felhívjuk több körben is erre a Rákosmentén élők figyelmét, hogy válasszák ezt a lehetőséget, mert egy nagyszerű program. Minden szülőt egy oklevéllel is ellátunk, amiben pontosan meghatározzuk, hogy hol van a fájuk,
30/38
hol van a gyermek fája, és ha már az a gyermek cseperedik, akkor lehet rendszeresen látogatni, akár gondozni is azt a fát. Ez a lényeg, Tisztelt Képviselőtársaim, és ezért ezt javaslom, és kérem Önöktől, hogy támogassák. Lukoczki Károly (ügyrendi): napirend utáni hozzászólásban szeretném mondani. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen, ezt felírtuk. Ruthner képviselő úr! Ruthner György: habár nem ül már itt köztünk, de azért a kerületben él még Derczbach Istvánné volt szocialista önkormányzati képviselő, aki 2008. márciusban egy olyan javaslattal élt akkor, hogy a faültetési programban 850 facsemetét a 2008-ban született kerületi gyermekeknek ajánljunk fel. Örülök neki, hogy az akkor elültetett facsemete most már sarjadzik, és úgy látszik, hogy ennek a technikai kivitelezésére is három év után most már sort tudunk keríteni, mert akkor az volt a probléma, hogy ez egy kidolgozatlan javaslat volt, úgyhogy Derczbach Istvánnénak innen is üzenem, hogy a tervei valamilyen szinten megvalósulnak a jövőben. Riz Levente levezető elnök: köszönjük szépen. A lényeg a cél, ami szerintem nemes és fontos. Ha van kérdés, észrevétel, akkor még meghallgatjuk. Van. Rózsahegyi Péter. Rózsahegyi Péter: remélem, hogy azok lesznek többségben, akik a saját ingatlanuk elé kérik majd a fát, mert az ott lesz biztosabb helyen, és a rongálásnak kisebb eséllyel lesz kitéve. Lényeg, hogy a lombfelület növekedjék, viszont érdemes arra is gondolnunk, hogy évről-évre növekedett azok száma az előző faültetési programban, és meghaladta a háromszázat is, akik kértek ilyen apropó nélkül a saját ingatlanuk elé fát. Nagyra becsült szándék és megvalósítás volt ez mindig, úgyhogy annyit szeretnék ezzel kapcsolatban javasolni, hogy képviselői keretekből próbáljuk támogatni ugyanezt a programot kiegészítő faültetéseket is arra az esetre, hogyha ez a szándék továbbra is megmarad a kerületiekben a gyerekszületéstől függetlenül is, de ha azzal összekapcsolódik, az igazán szép gesztus. Köszönöm. Riz Levente levezető elnök: Hatvani Zoltán Rákoskertről. Hatvani Zoltán: az előbb Ruthner Képviselő Úrnak az elmondott gondolataihoz szeretnék csatlakozni, hogy ő Derczbach Erzsikének javaslatát idézte vissza, de azt hozzá kell tenni, hogy amikor ez az ötlet elhangzott, akkor ez a javaslat egy visszalépés lett volna, hiszen 2008-at említettél, 2008-ban az Önkormányzat 2008 fát illetve cserjét ültetett el, amiből, hál’ Isten, Rákoskert is kapott, körülbelül 210 darabot. Valóban nagyon jó volt ez a javaslat, de ez akkor egy visszalépést jelentett volna. Ha Derczbach Erzsike ma is itt ülne, akár az MSZP színeiben, akár nem – úgy tudom, ő már kilépett az MSZP-ből -, akkor ezt a javaslatát valószínűleg elfogadta volna a Képviselő-testület is meg a FIDESZ-KDNP frakció is, hiszen most mi
31/38
is arra az elhatározásra jutottunk, hogy 2010 fát ma már ültetni nem lehet, hiszen az elmúlt négy évben ez a közel 8000 fa illetve cserje elegendő a kerületnek. Most már akkor célzottan ültessük oda, ez egy szép emlék, és az ünnepnek egy szép nyoma is maradhasson. Tehát Erzsikének a javaslata 2008-ban egy visszalépést jelentett volna. Ruthner György: távollétében nem tudjuk pontosan, hogy ő hogyan értelmezte, de azt elmondhatom, hogy nem visszalépésnek szánta, hiszen akkor a faültetési programban a számok ott voltak, és ő csak azt mondta, hogy 850-et ajánljunk fel ebből a mennyiségből az újonnan megszületett gyermekeknek. Magyarul: nem visszalépést akart, hanem ő is valamilyen eseményhez kötést, valamilyen gondozáshoz kötést, valamilyen örökbefogadási program jellegű történetet. Nem szeretném, hogy ez valamilyen visszalépés szintjén maradjon meg bennünk. Riz Levente levezető elnök: köszönjük szépen! További hozzászólás – úgy látom – nincsen, a vitát lezárom. Szavazás következik az előterjesztésről, minősített többséggel fogadható el. 21/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest, XVII. kerület Rákosmente zöldterület-fejlesztése céljából a lakókörnyezet parkosítása, a zöldfelületek bővítése, gondozása érdekében meghirdeti Rákosmente Önkormányzatának „Ültess egy fát gyermekednek!” elnevezésű programját. A 2011. január 1-jével kezdődő program célja, hogy a születendő kerületi újszülöttek (évente kb. 700-800 fő) családjai – az Önkormányzat támogatásával – saját fát ültessenek gyermekük érkezésének örömére. 2.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri és egyben felhatalmazza a polgármestert, hogy a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság egyetértésével dolgozza ki a program részletes megvalósítási tervét, ütemezését és eljárási rendjét, határozza meg a faültetés közösségi helyszíneit, gondoskodjon a program végrehajtásáról, és ennek érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. 3.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy a 20112014. években az Önkormányzat mindenkori éves költségvetésében évente legalább 8.000 E Ft-ot biztosít az 1. pontban foglalt döntés alapján meghirdetett program megvalósítására. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: a 2. pontban foglaltak kidolgozására illetve meghatározására: 2011. március 31., a fedezet biztosítására: az
32/38
Önkormányzat mindenkori végrehajtásra: folyamatos (20 igen szavazat, egyhangú)
éves
költségvetésének
elfogadása,
a
Riz Levente levezető elnök: Piláth Károly szeretne ügyrendben előbb… Dr. Piláth Károly (ügyrendi): napirend után én is szeretnék szólni! Riz Levente levezető elnök: köszönjük szépen! Piláth Károlyt is felírjuk. A napirend 13. pontja: 13/2011/01.19. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázatok benyújtására a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatások elnyerése érdekében Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselőtársaim! A következő előterjesztésünk a közfoglalkoztatással kapcsolatos előterjesztés: pályázatok benyújtása a 2011. évben a közfoglalkoztatás rendszeréhez. Az előterjesztésről néhány szót szeretnék szólni, mivel tegnap kapták kézhez, hiszen hosszú idő nem állt rendelkezésünkre, hiszen 2011 elejétől lépett hatályba az új közfoglalkoztatással kapcsolatos rendszer. A lényeg az, hogy mostantól pályázat keretében lehet igényelni a lehetőséget, hogy közfoglalkoztatást gyakoroljunk itt, Rákosmentén. Tehát a korábbi programok megszűnnek, és helyettük a munkaügyi kirendeltség közvetítésével valósul meg a közfoglalkoztatás. Amit szeretnék elmondani: a mi javaslatunk az, hogy az új lehetőségeket, az új feltételeket számba véve száz főre igényeljünk most úgynevezett négyórás közfoglalkoztatást. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen fontos és jelentős terepet jelenthet a munkanélküli kerületiek számára. Ez 95%-os finanszírozású az állam részéről, tehát ehhez csak 5%-os önrészt kell hozzátennünk. Hosszabb időtartamra, 10 hónapra illetve 12 hónapra, 6 illetve 8 órás igényeket is be lehet nyújtani. 30%-os önrész szükséges, itt az állam 70%-ot finanszíroz. Itt 10 illetve 22 főre nyújtanánk be pályázatot, és reményeink szerint meg is fogjuk kapni a támogatást. A pályázat benyújtása egyébként egész évben lehetséges, tehát ha ezek a körök lezárulnak, például a négy hónap letelik a négyórás alkalmazottak számára, akkor meg lehet újítani újabb pályázatok segítségével az ő munkájukat. Én azt gondolom, hogy ez a kerület szempontjából fontos és hasznos előterjesztés. Az Önkormányzat és intézményei eredményesen tudják alkalmazni ezeket az embereket, akik számára így munkalehetőség adódik. Tehát mindannyian nyerünk rajta. Kérem, hogy támogassák, és fogadják el az előterjesztést. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot. Minősített többséggel fogadható el. 22/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2011. évre a rövid időtartamú közfoglalkoztatás támogatására 100 fő foglalkoztatása érdekében 33/38
pályázatot nyújt be az illetékes munkaügyi központhoz, melyben a közfoglalkoztatással kapcsolatosan a 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet adta keretek között a közvetlen költségekhez (dologi kiadásokhoz) kapcsolódó támogatást is megigényli. 2.) A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében az Önkormányzat 2011. évi költségvetésében a rövid időtartamú közfoglalkoztatás lebonyolítására önrészként 2.054 eFt előirányzatot biztosít. 3.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2011. évre a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására 32 fő foglalkoztatása érdekében pályázatot nyújt be az illetékes munkaügyi központhoz, melyben a közfoglalkoztatással kapcsolatosan a 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet adta keretek között a közvetlen költségekhez (dologi kiadásokhoz) kapcsolódó támogatást is megigényli. 4.) A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy a 3./ pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében az Önkormányzat 2011. évi költségvetésében a hosszú időtartamú közfoglalkoztatás támogatására önrészként 12.142 eFt előirányzatot biztosít. 5.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1-4. pontokban foglalt döntései alapján az Önkormányzat nevében nyújtsa be a pályázatokat. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a pályázatok benyújtására: a döntést követő 15 napon belül (20 igen szavazat, egyhangú) A napirend 14. pontja: 9/2011/01.18. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, 138678 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba vételéről szóló, 339/2009. (VI. 18.) Kt. határozatban foglaltak megerősítésére Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselőtársaim! A 9/2011/01.18. számú előterjesztés következik. Ingyenes önkormányzati tulajdonba vételről szóló szándék megerősítése. Írt nekünk egy levelet az MNV Zrt., miszerint az új Képviselő-testület erősítse meg a korábban hozott határozatot, hogy igényeljünk a Szabadság sugárút mentén egy területet, ami – azt hiszem, hogy – talán az út lényegében. Ezt szeretnénk újra most határozatba foglalni, és elküldeni utána az MNV Zrt.-nek. Van-e kérdés? Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges.
34/38
23/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete – megerősítve a 339/2009. (VI. 18.) Kt. határozatában foglaltakat – úgy dönt, hogy kérelemmel fordul a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez annak érdekében, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdés c) pontja továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm. rendelet 50. §-a alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében és 63. § (1) bekezdésében meghatározott helyi közutak fenntartása kötelezően ellátandó feladat ellátásának elősegítése érdekében, útfenntartás céljából ingyenesen adja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának tulajdonába a Budapest XVII. kerület, külterület 138678 helyrajzi számon felvett, 1643 m² területű, kivett út megnevezésű ingatlant. 2) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vállalja az 1) pontban meghatározott ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásával összefüggésben és érdekében felmerülő költségek – amennyiben szükséges, úgy ebbe beleértendő a művelési ág megváltoztatásának költsége is – megtérítését. 3) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1) pontban meghatározott kérelem és a 2) pontban meghatározott nyilatkozat elkészítéséről gondoskodjon, valamint értesítse az MNV Zrt. vezérigazgatóját az 1) és 2) pontokban foglalt döntésről. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a kérelem és a nyilatkozat benyújtására az MNV Zrt-hez: 2011. január 31. (20 igen szavazat, egyhangú) A napirend 15. pontja: 14/2011/01.19. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat pályázatok benyújtására a Pesti út 27. és 29. szám alatt található Garzonházak liftszerkezeteinek felújítására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: végezetül az előterjesztések sorában a 14/2011/01.19. számú előterjesztés következik. A Pesti út 27-29. szám alatt lévő Garzonházak liftszerkezeteinek felújításáról szóló pályázat. A Fővárosi Önkormányzat írta ki ezt a lakásfelújítási pályázatot. Mi egy olyan előterjesztéssel éltünk, amely a leginkább szükséges javításokra korlátozódik. Ez pedig a lifteknek a rendbehozása, amelyek már javításra szorulnak. Negyvenmillió a teljes beruházási költség, és ebből húszmilliót
35/38
támogathat a pályázat, amennyiben sikeres. Van-e kérdés? Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 24/2011. (I. 20.) Kt. határozat 1/a) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a Fővárosi Közgyűlés által a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló, többször módosított 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendelet alapján önkormányzati tulajdonú lakóépületek felújításának támogatására meghirdetett pályázati kiírásra a Pesti út 27. szám alatt található Garzonház 1 db liftszerkezetének felújítására. 1/b) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a Fővárosi Közgyűlés által a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló, többször módosított 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendelet alapján önkormányzati tulajdonú lakóépületek felújításának támogatására meghirdetett pályázati kiírásra a Pesti út 29. szám alatt található Garzonház 1 db liftszerkezetének felújítására. 2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésének megfelelően gondoskodjon a pályázatok elkészítéséről és határidőre történő benyújtásáról. 3. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy az 1. pontban megjelölt pályázatokhoz összesen 20 millió Ft önrészt biztosít az Önkormányzat 2011. évi költségvetésében. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a pályázat benyújtására: 2011. január 28.; az önrész biztosítására: az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló rendelet elfogadása (20 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselőtársaim! A napirendi pontok végére értünk. Napirend utáni hozzászólásokra ketten jelentkeztek. Lukoczki Károly illetve dr. Piláth Károly. Elsőként Lukoczki képviselő úré a szó. Lukoczki Károly: köszönöm szépen! Folytatván a napirend előtti felszólalásomat, tisztában vagyok vele, Alpolgármester Úr, hogy ezt csak tavasszal lehet megcsinálni, mert a technológia ezt követeli meg. Amire nem kaptam választ, hogy ki volt a műszaki ellenőr? Mikor lesz az összes út leellenőrizve, ami ezzel a technológiával készült? Mikor várható a hibák kijavítása? Azt gondolom, tavasszal, akkor az kielégítő válasz volt, és hogy kíván-e az Önkormányzat külső szakértőt bevonni, aki más, mint aki a műszaki ellenőr volt? Köszönöm.
36/38
Horváth Tamás: természetesen minden egyes ilyen bitumenpermetes technológiával készült utat minden évben végig ellenőrzünk, minden évben a kivitelező ki is javítja, három év garanciát vállalnak ezekre az utakra, és folyamatosan, ami javításra szorul, az meg is történik. A Rákosmente Kft. bonyolította egyébként a kivitelezést. Most nem tudom megmondani Önnek, hogy a műszaki ellenőr ki volt. Utána fogok nézni majd. Én úgy gondolom, hogy amíg garanciális kötelezettsége van a kivitelezőnek, nem látom az értelmét a külső szakértőnek. Nem tudom, hogy mi lenne a célja és a tárgya ennek a külső szakértői tevékenységnek. Köszönöm! Riz Levente levezető elnök: napirend utáni hozzászólás kapcsán ilyen párbeszédekre nincs lehetőség. Az SZMSZ egy jogszabály, amit be kellene tartani, de kivételesen: Lukoczki Károly. Lukoczki Károly: köszönöm szépen! Csak azért kérdeztem én ezt a dolgot, mert valaki átvette ezt a munkát. Ennyi az egész kérdésem. Tudta ő azt, hogy mit vesz át, mert láthatta már akkor is. Horváth Tamás: csak annyit, hogy ha Ön látja előre, hogy az időjárás és a víz mit csinál ezzel az úttal, akkor röntgenszemei vannak Képviselő Úrnak, én úgy gondolom. Megbeszéljük akkor még ezt, jó? Riz Levente levezető elnök: nyilván a műszaki átadás-átvétel idején nem volt kátyús, és nem volt ilyen probléma. Azóta nagyon sok csapadék volt, sajnos, az egész országban. Ez jellemző, de a garanciális javításokra sort kell keríteni minden körülmények között. Tisztelt Képviselőtársaim! Piláth Károly doktor úr. Dr. Piláth Károly: Tisztelt Polgármester Úr! Mint a kerület parlamenti képviselőjéhez szeretnék szólni. Napirend előtti hozzászólás is lehetne, de olyan friss az élmény, ami tegnap történt velem, hogy nyilván nem lehetett ügyrendi okokból ezzel a kérdéssel foglalkozni. Egyik fő élvezője vagyok a kerületben az elővárosi vasútnak. Gyakorlatilag mióta ez a kis piros vonat megvan, és a parkolási lehetőség elkészült, negyven perc alatt bent lehet lenni a kertkaputól az iskolában, a belvárosban bármelyik osztályban. Ebben a tanévben gyakorlatilag késés nem fordult elő. Három-öt perceket késnek ezek a vonatok legrosszabb esetben, azonban második alkalommal fordult elő az a kegyetlen dolog, hogy kábellopás következtében teljesen lebénult az egész vonalnak a közlekedése, beleértve az elővárosi vasutat is. Én kérném Képviselő Urat, hogy a kábellopásnak a büntetési tételét vagy valamilyen módon visszatartó erejét… Tudom, hogy a „nagyokos” bűnügyi szakértők azt mondják, hogy a büntetés növelésének nincs visszatartó hatása. Engem ez különösebben nem érdekel, elég, ha elégtételt jelent a közösségnek, tehát az utazóközönségnek, elégtétel, nem akarom mondani, hogy milyen régi elv szerint. Ezt próbálják meg valamilyen módon módosítani, mert ez olyan fájdalmas! Azon a vonaton reggel mindenki boldogan, tömörítve utazik, senkit nem zavar – húsz percig mindenki kibírja -, hogy milyen sokan vannak a vonaton. Senkinek egy rossz szava nincs, de ugyanakkor pont
37/38
emiatt rengeteg ember marad ki a munkából, rengeteg gyerek esik ki a tanulásból, és nem hiszem, hogy az a három méter vagy öt méter biztosítókábel, amit ellopnak, arányban áll annak a sok embernek a késésével. Úgyhogy kérem – Önnek biztosan módjában áll -, próbálják ezt a büntetési tételt a belügyminiszteren keresztül vagy valakin keresztül, aki erre hivatott módosítani, még tovább szigorítani, ha lehetséges. Ezt rengeteg utas nevében tolmácsolom, tegnap sokan szóltak nekem, hogy tegyük már szóvá, mert ezt nem lehet tovább tűrni. Második alkalom ebben a tanévben, nyilván ebben az évben az első, de már szeptemberben volt egy nagyon hasonló eset. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen Képviselő Úrnak a jelzését. Át fogjuk tekinteni. Szerintem a büntetési tételt nem csak itt, például graffitizésnél is ugyanúgy emelni kellene, vagy az illegális szemétlerakásnál nagyon szigorúan. Voltak itt radikális elképzelések mellettem: régi büntetési formák visszaállítása, de erről természetesen azért nem lenne szó, de azzal mélységesen egyetértek, Képviselő Úr, hogy a büntetési tétel emelkedjék, és azt gondolom, hogy van annak is visszatartó ereje, hogyha kellő példa van statuálva. Ezt az észrevételt is figyelembe véve igyekszem lépni ebben a kérdésben. Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend utáni hozzászólások végére értünk. Nagyon köszönöm mindenkinek a részvételt. Szeretném még egyszer megerősíteni, hogy februárban a rendes testületi ülésünk nem 17-én, hanem 24-én csütörtökön reggel 9 órakor kerül megrendezésre, tehát így igazítsák naptárjukban, és nagyon köszönöm a mai munkájukat. Kellemes délutánt, kellemes napot kívánok mindannyiuknak! A Magyar Kultúra Napjára pedig szeretettel várom a teljes Képviselő-testületet szombaton délután 18 órakor. A Holdviola együttes nagyszerű műsorával kiegészülve ünnepeli Rákosmente a magyar kultúrát. Szeretnénk mindenkit meghívni erre az eseményre. Köszönjük még egyszer, minden jót! Az ülést 10 óra 31 perckor bezárom. K. m. f.
Dr. Rúzsa Ágnes jegyző helyett
Riz Levente s.k. polgármester
Dr. Dombóvári Csaba s.k. aljegyző
38/38